Kiut Az Eves Fogsagabol

Pat Gallaghan: Kiút az evés fogságából 1. oldal

Pat Gallaghan:

Kiút az evés fogságából Fogyás egy új nézőpontból

2013 Liberatus Bt. Minden jog fenntartva. www.fogyas.info


Tartalomjegyzék

Bevezetés..............................................................................................................................................4Miért írtam ezt a könyvet?...............................................................................................................4Kinek szól a könyv?.........................................................................................................................4A könyv célja...................................................................................................................................5A sorrend fontossága........................................................................................................................5Kérés................................................................................................................................................5

Az elhízás fenyegetése.........................................................................................................................6Testi önkritika..................................................................................................................................6Ideális állapot ..................................................................................................................................7

A problémák tengerében....................................................................................................................9Mire törekszünk az életben?............................................................................................................9Variációk problémamegoldásra......................................................................................................10Az evés, mint megoldás.................................................................................................................12

Fogyókúra.........................................................................................................................................14Az evés, mint új probléma.............................................................................................................14Az ideális testalkat.........................................................................................................................15

Mi a baj a fogyókúrákkal?...............................................................................................................16Az irányító szerep feladása............................................................................................................16Az evés okozta jó érzés elvesztése................................................................................................16

Akarás ↔ nem akarás....................................................................................................................17A bűvös kör....................................................................................................................................18

Alapelvek...........................................................................................................................................19„Ki mint vet, úgy arat”...................................................................................................................19Fontos figyelmeztetés! ..................................................................................................................20

A tényleges probléma feltárása........................................................................................................21Az eredeti probléma.......................................................................................................................21

Gyakorlat – I.............................................................................................................................21Gyakorlat – II............................................................................................................................23

Az irányítás visszaszerzése...............................................................................................................25



Az evés hatalma.............................................................................................................................25Együnk tudatosan...........................................................................................................................25

Gyakorlat – III...........................................................................................................................25Akarás ↔ nem akarás....................................................................................................................27

Gyakorlat – IV...........................................................................................................................27Az étel megszelídítése...................................................................................................................28

Gyakorlat – V............................................................................................................................28

Célok teremtése.................................................................................................................................31Az élet lényege...............................................................................................................................31

Gyakorlat – VI...........................................................................................................................32

Testi megközelítés.............................................................................................................................33Táplálék-kiegészítők, vitaminok....................................................................................................33Testmozgás.....................................................................................................................................34Alapok............................................................................................................................................35Megoldások....................................................................................................................................35Irányelvek......................................................................................................................................35

Szerzői zárszó....................................................................................................................................36Hogyan tovább...............................................................................................................................36Köszönetnyilvánítás.......................................................................................................................36

Kiadói utószó.....................................................................................................................................37Szerzői jogok.................................................................................................................................37Visszakaphatja a könyv árát és még sokkal többet........................................................................37Kapcsolattartás...............................................................................................................................37



Bevezetés

Miért írtam ezt a könyvet?

Túlsúlyos tizenévesként nem volt könnyű dolgom. Döntéseimet, cselekedeteimet valahol mélyen mindig befolyásolta a külsőm. „Kövéren nem mehetek bulizni!”, „Ilyen alakkal úgy sem kellek a fiúknak!”, „Jó lenne…, majd ha lefogyok!” És tényleg küzdöttem, hogy le tudjak fogyni, és végre megtehessem mindazt, amit kövéren ugye nem lehet!

De nem fogytam le, ellenben egyre jobban utáltam magamat. Kipróbáltam jó néhány dolgot, azonban az eredmények – ha egyáltalán – csak időszakosak voltak. A környezetem felé sem volt egyszerű felvállalnom, hogy le akarok fogyni, hiszen a valóság egyáltalán nem ezt mutatta, és úgy éreztem, mind magam, mind mások előtt is nevetségessé válok.

Mindig irigyeltem azokat a nőket, akiket láthatóan nem zavart kövérségük. (Lehet aztán, hogy belül ők is szenvedtek, de én akkor úgy láttam, hogy nekik ez nem gond.) Volt barátjuk, határozottak voltak, a társaság hangadói. Még csodálkoztam is magamban, hogy lehet barátja, hiszen kövér?

Korábban azt hittem, csak nekem van ilyen problémám! Nem konkrétan a túlsúlyra vagy a fogyás nehézségeire gondolok, hiszen az láthatóan többeket érint, hanem ahogy a kövérséget és az evést megéltem. Tényleg azt gondoltam, hogy ez egyedül az én kálváriám, és más ezt úgy sem értheti! Aztán elolvastam néhány könyvet, beszélgettem másokkal, és rá kellett jönnöm, hogy az évekig „dédelgetett problémám” nem csak az enyém! S ha vannak is különbségek, sok mindenben azért hasonló utat járunk be.

Ma már szerencsére kikerültem ebből a csapdából, és jó néhány dolgot másképp látok. Mások tudása és tapasztalata sokat segített, hogy megértsem, ami bennem zajlik, és képes legyek kikerülni a túlzott evés ördögi köréből. Sok-sok éves tanulásom és kísérletezgetésem ezen a területen megalapozta, hogy mára én is képes legyek hatékony segítséget nyújtani másoknak.

Kinek szól a könyv?

A könyv azoknak szól, akik nem érzik jól magukat a saját bőrükben; túlsúlyosak vagy sem, nem felszabadultak az evés területén; állandó figyelmük van azon, mit, mikor és mivel ehetnek. Kudarcaikat gyakorta kövérségüknek tulajdonítják, illetve a siker előfeltételeként ott lebeg a „majd ha lefogyok…” a szemük előtt. Amennyiben van rajtuk felesleg, nyíltan vagy titokban, de állandóan szeretnének lefogyni, ha meg normál testalkatúak (vagy akár nagyon vékonyak), attól rettegnek, nehogy meghízzanak. Megfigyeléseim alapján ez leginkább a nőket érinti, ennek ellenére biztos, hogy a férfiak egy része is profitálhat ebből az írásból.



A könyv célja

A könyv nem a Hogyan fogyjunk le egy hét alatt? sorozat legújabb eleme.

Célja a megértés és a tudatosság növelése; hogy a leírt adatok és a javasolt gyakorlatok segítségével egy személy képes legyen kikerülni az „evés fogságából”, el tudja érni, és meg tudja tartani a számára optimális testsúlyt.

Az ideális testalkat megítélése kultúrákként és korszakonként változik. Nem cél, hogy mindenki „sovány” legyen, hanem inkább az, hogy az ember jól érezze magát, és ha akar, le tudjon fogyni.

A sorrend fontossága

A könyv olvasását az elején kezdjük, s fejezetről-fejezetre haladjunk végig rajta. A 2. részben leírt gyakorlatok, ha kihagyjuk a megértést nyújtó alapokat, érthetetlenek lesznek, és nem nyújtják a kívánt eredményt.

Kérés

Arra buzdítom az olvasót, hogy nyugodtan fogadja kicsit bizalmatlanul az itt leírtakat, s ne tekintse azokat feltétlen igaznak, mielőtt saját maga meg nem vizsgálta volna.

Saját hatáskörünk alá esik, ami velünk történik, s nem háríthatjuk át egyszerűen a felelősséget a másikra azzal, hogy „Ő mondta!” Mindenkinek meg kell találnia a saját igazát; az itt leírtak csupán segítséget nyújtanak ebben.

Amikor egy probléma okát orvosoljuk, megszűnik a probléma. Amennyiben viszont „megoldásaink” újabb problémákat generálnak, már tévútra tértünk. Ahhoz, hogy megtaláljuk az igazi okot, meg kell értenünk a probléma összetevőit, s csak utána tudunk a hatékony kezelés felé haladni.

Erről szól ez a könyv.



I. rész: A megértés növeléseAz elhízás fenyegetése

Testi önkritika

Terjedelmes felmérés nélkül is bizton állíthatjuk: igen kevés nő elégedett a külsejével. A „De jól nézel ki!” dicséretre ritkán válaszoljuk, hogy „Köszönöm, én is így látom!”, hanem inkább „Jaj ne mondj ilyet, pont felszedtem pár kilót!” vagy „Igen, csak a hajammal tudnék már mit kezdeni…”, és még sorolhatnánk.

Úgy érezzük, saját elvárásainkhoz vagy a „társadalmi” eszményképhez képest mindig lemaradásban vagyunk. Árgus szemekkel vizsgáljuk női „versenytársainkat” is, s fellélegzünk, ha egy adott társaságban befutók lehetünk. Elégedettségünk azonban kérész életű, s másnap folytatjuk a külsőnk ellen vívott ádáz küzdelmünket. A testsúlynak természetesen döntő szerepe van ebben az önkritikában; egyrészt, mert nehéz eltakarni, másrészt, mert erre tudunk leginkább hatást gyakorolni.

Eltekintve attól a minimális százaléktól, aki elégedett a súlyával, és semmi problémája és fölösleges figyelme nincs ezen a területen, legtöbben magunkra ismerünk az alábbi kategóriák egyikében:

1. Normál testalkatú vagy akár nagyon vékony, de attól tart, nehogy meghízzon.

2. Ingadozik a súlya, felszed pár kilót, majd fogyókúrákkal megszabadul tőlük, inkább mondható teltnek, mint kövérnek.

3. Erősen túlsúlyos; kisebb súlyingadozások ellenére sem tud lefogyni.

Táplálkozási szokásainkat tekintve pedig mondhatjuk, hogy nem vagyunk felszabadultak az evés területén, állandó figyelmünk van azon, mit, mikor és mivel ehetünk. Megfigyelésem szerint a következő négy kategória létezik:

(a) Erős önuralommal kordában tartja étkezését, nincsenek nagyobb kihágások.

(b) Időnként rátör a habzsolási roham, és sokat eszik.

(c) Étkezése az erős habzsolás és a teljes önmegtartóztató fogyókúra között ingadozik.

(d) Mélyen még reménykedik a fogyásban, látszólag azonban már feladta; sokat eszik.



A testsúly alapján még nem feltétlen látható, ki hogyan viszonyul az evéshez. Például, ha valaki a fenti 1-es kategóriába tartozik (normál testalkatú vagy akár nagyon vékony), étkezési szokását tekintve még vonatkozhat rá az (a), (b) vagy a (c) is. Lehet, hogy időnként úgy teleeszi magát, hogy moccanni sem bír, aztán másnap nem eszik semmit. Utána meg csak csipeget. Aztán megint elkapja a habzsolás… Arra is van példa, hogy valaki a habzsolási rohamokat követően „mesterséges hányásra” készteti magát, s így kerüli el a súlyfölösleget. Vagy erős hashajtót szed, hogy másnap minden kiürüljön. Nem fog elhízni, étkezése (és emésztése) azonban messze lesz az ideálistól.

Még egy túlsúlyos személynél sem egyértelmű, étkezése melyik ponton csúszott ki. A mennyiségeket tekintve mondhatjuk, hogy túllépi saját szükségleteit, de csak maga a személy (és közvetlen környezete) tudja, hogy az evés tekintetében melyik kategóriába tartozik (b-c-d).

A helyzet súlyossága, valamint az egyéni megítélés határozza meg a változtatás szükségességét és erősségét. A fennálló alaphelyzet különbözőségeinek következtében a könyvben fellelhető adatok és gyakorlatok nem egyaránt vonatkoznak mindenkire, azonban ha valaki magára ismert a fenti kategóriák egyikében, biztosan talál valamit, ami segítségére lesz.

Ideális állapot

Mint saját magunk legelkötelezettebb kritikusai, azt hiszem, eléggé tisztában vagyunk azzal, amiken változtatni szeretnénk. Hogy legyen mihez viszonyítanunk, első lépésként nézzük meg, mit tartanánk az evéssel és a testsúlyunkkal kapcsolatban valóban ideálisnak!

Elképzelésem szerint – természetesen mindenki hozzáteheti a saját gondolatait – ideális esetben:

● elégedettek vagyunk a testsúlyunkkal, nincs rajtunk „fölösleg”; (Itt mindenki maga határozhatja meg, mit ért ’fölösleg’ alatt, én személy szerint nem a csont és bőr külsőre gondolok…)

● akkor eszünk, amikor enni akarunk, azt és annyit, amennyit jónak tartunk;

● az evés befejeztével jó a közérzetünk; nincs lelkiismeret-furdalásunk, hogy miért ettünk, vagy miért pont azt, és miért kellett annyit;

● ha nem akarunk, nem eszünk.

Természetesen ahhoz, hogy ez valóban ideális legyen, a pontoknak egyszerre kell teljesülniük. Nem ragadhatjuk ki mondjuk az „akkor, annyit és azt” pontot, hiszen önmagában ez még kevés lenne az ideális elképzelés felvázolásához, és félő, hogy a fogyás helyett sokaknál hízással végződne.

A fizikai szükségleten kívül, bizonyos körülmények „elengedhetetlen” feltétele az evés, amikor már csak a „feeling” miatt sem akarnánk kimaradni. Ilyen lehet a mozival járó pattogatott kukorica, egy vasárnap délutáni fagyizás, egy hangulatos helyen való kávézás, egy születésnapi parti stb. Egyénenként változhat, ki milyen körülménynek nem tud ellenállni, s azt gondolom, távol állna az



ideálistól, ha ilyen esetekben valamilyen elvi korlátozás miatt nem vennénk részt a buliban. Amennyiben viszont utána rosszul érezzük magunkat, vagy jóval többet ettünk a „feeling” szükségességénél, már eltávolodtunk az ideálistól, s az nem jó!

Testsúlyunk és a testünkkel kapcsolatos közérzetünk megmutatja, milyen az evéshez való viszonyunk. Amennyiben az evés ténylegesen a fenti célokat szolgálja, s nem kap több figyelmet, mint amennyire segíti az ember túlélését, nem lesz gondunk a testsúlyunkkal sem.

Magunkról alkotott eszményképünknél nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy nem csak a külsőségek számítanak. Megjelenésünk viszont azt tükrözi, hogyan érezzük magunkat, milyen harmóniában vagyunk testileg-lelkileg. A belső szépség csak akkor érvényesül, ha igaz. Az ideális külső mellett érdemes – adott esetben – az ideális személyiségről is elgondolkodnunk.

Mondhatjuk tehát, hogy ideális esetben jól érezzük magunkat a saját bőrünkben; nem szentelünk több figyelmet az evésnek és a testalkatunknak, mint amennyi szükséges, s megpróbálunk az élet egyéb területein helytállni, hogy büszkék lehessünk arra, amik vagyunk, és amit teszünk, hogy a fejfánkra értékesebb tettek is kerüljenek annál, mint hogy „Hosszú küzdelem árán képes volt lefogyni” vagy „Élete 83 évében nem hízott el”.

Most nézzük meg, hogyan és miért térünk el az ideális állapottól!



A problémák tengerében

Mire törekszünk az életben?

Ahogy felnövekszünk, úgy próbáljuk meg egyre inkább irányításunk alá vonni az életünket. A saját szobától, majd lakástól kezdve az utazásokon át, fizikailag is egyre nagyobb teret szeretnénk birtokolni. De ugyanez igaz az élet egyéb területeire is; iskolába, majd dolgozni járunk, barátokat szerzünk, belevetjük magunkat a szerelembe, házasságba, híreket hallgatunk és politizálgatunk…

Egyre nagyobb önállóságot, saját irányítási területet szeretnénk, örömökre, boldogságra és sikerre vágyunk. A serdülőkori „kezelhetetlenségek” is csupán ennek következményei; tinédzserként egyre inkább lázadozunk, ha saját terünket mások akarják behatárolni, és – akár extrém módon is (öltözködéssel, vagány beszédstílussal, „felnőttes” szokásokkal) – tudatjuk másokkal, hogy „ki az úr a háznál”!

Nap mint nap szembesülünk az élet kihívásaival. Az életkor, életvitel és célok eltéréseinek következtében mindenki más jellegű ellenállásba, problémákba ütközik. Egy sikeres vizsga, egy győztes kosármeccs, egy lány/fiú szívének elnyerése, gyermekeink felnevelése, vagy egy cég vezetése nagyon is különböző problémákat vet fel.

A problémák nagyságrendi különbségei azonban mit sem változtatnak a probléma anatómiáján. Egy probléma mindenképpen tartalmaz valami ismeretlent, egy rejtélyt; valamit, amit meg akarunk oldani, vagy le akarunk küzdeni; megoldást, választ szeretnénk kapni valamire.

Ha vannak céljaink, lesznek problémáink. Ez az élet rendje, s egyben a mindenkori fejlődésnek és előrehaladásnak a mozgatórugója is. A problémák mennyisége lehet optimális, vagyis kezelhető, lehet túl kevés, ami a célok hiányát mutatja, vagy lehet lehengerlően sok.



Variációk problémamegoldásra

A matematikával ellentétben, az életben nem csak egy jó megoldás létezik egy adott problémára, helyzetre, hiszen döntéseinkben számos tényező van ránk hatással. Tudásunk, hangulatunk, korábbi tapasztalataink, ítélőképességünk és környezetünk mind befolyásolják döntéseinket. Amikor ezen tényezők bármelyike vagy több együttesen is „hibázik”, döntéseink, problémamegoldásunk – a saját megítélésünkből is – eltávolodik az optimálistól.

Lehet valaki nagyon művelt (tudás), de ha folyton zavarba jön mások előtt (tapasztalat és környezet), „hülyén” fog viselkedni. Mindenki talál példát arra is, amikor a dühtől (hangulat) elvakultan hirtelen cselekedett, majd azt később megbánta. Vagy amikor egy tinédzsernek elege lesz a szülői „jót akarásból” (környezet), s „csak azért is megmutatja!” (hangulat).

Mindannyian reagálunk valahogy, és noha különbözőek vagyunk, viselkedésmintázatunkban fellelhető némi azonosság. Problémamegoldásunk eredményességét tekintve a legoptimálisabb, amikor megfontoltan megfigyeljük a helyzetet és a hozzá kapcsolódó tényezőket, s így hozzuk meg döntéseinket.

Példa: A továbbtanulásról kell döntenünk. Első lépésként össze kell szednünk a szükséges adatokat: 1) Mivel akarunk foglalkozni (saját célok)? 2) Melyik felsőoktatási intézményben tudjuk az ehhez szükséges tudást elsajátítani? 3) Mik a felvételi követelmények? 4) Tudjuk-e fedezni az oktatás költségeit (tandíj, utazás, szállás...)? 5) Milyen hatással lesz ez életünk egyéb területére (párkapcsolat, család, baráti társaság…)? Aztán meg kell vizsgálnunk, hogy rendelkezünk-e a kívánt feltételekkel (tudás, tehetség, erőforrások…). S ha nem, mit kell tennünk, hogy ezeknek eleget tegyünk (különórákra járni, dolgozni…). S megéri-e a cél a befektetett fáradságot és esetleges áldozatot (távol leszünk barátoktól…)? Vagy válasszunk inkább más területet, ami jobban összhangban van körülményeinkkel és képességeinkkel? Ha igen, újra végig kell mennünk a fenti 1-5 lépéseken, míg meg nem találjuk a számunkra legoptimálisabb lehetőséget.

Az ezt követő emocionális reakció nem mindig annyira előnyös, noha az ésszerűséget megcáfolva mégis sokan e mellett voksolnának, mintegy magyarázatként saját viselkedésükre. Az emocionális skála viszonylag tág, ide tartozik a lelkes ujjongás, a dühös kifakadás, a félelemtől való reszketés vagy az elkeseredett zokogás is.

Példa: Maradjunk a továbbtanulásnál. Valamennyire átlátjuk a fent felsorolt adatokat, azonban döntésünkben – nyíltan vagy burkoltan – egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az érzelmek. „Olyan klassz srácok járnak oda!”, „Annyira király helyen van!”, „Oda megyek, ahová felvesznek!”, „Apám orvos, tuti, hogy én nem leszek az!”, „Csak minél messzebb kerüljek itthonról!”, „A zenéből nem fogok tudni megélni!”, „Úgy is mindegy!”



A következő viselkedésminta, amikor valaki erőfeszítést használ. Nem néz, nem kérdez, csak „üt”.

Példa: Itt már nincsenek észérvek vagy kirobbanó érzelmek. Nem vizsgáljuk meg, hogy tényleg jó irányba haladnak-e a dolgok; mindenképpen ragaszkodunk a saját igazunkhoz: „Azért mert azt mondtam, és kész!”

Aztán ott van a gondolkodó típus. Mindig mindent jó alaposan átgondol, azonban a külső tényezők megfigyelése helyett csak magában, saját gondolataiban keresi a választ, miközben – legjobb esetben is – kizárólag múltbeli tapasztalataira támaszkodik.

Példa: Ez inkább hasonlít egy belső vívódáshoz, s a konkrét cselekvések is ritkulnak, bár a végén még így is kisül valami… „Felhívjam? Mit mondjak? És ha visszautasít? Nem kellene még várni ezzel? Vagy mi legyen? Múltkor már majdnem írtam neki! Meg is írtam, aztán nem küldtem el. Szerintem amúgy sem vagyok az esete! Pedig olyan aranyos! De nem hinném, hogy bejövök neki…Ezt még át kell gondolnom!”

Aztán van, aki előre gyártott sémák segítségével hozza döntéseit. Sem a megfigyelés, sem a gondolkodás nem szükséges, hiszen már „tudja”, mi felel meg egy adott helyzetnek. Ide tartozik a márkákhoz való túlzott ragaszkodás, vagy a külsőségeken való rögzült figyelem, amikor valaki csak bizonyos skatulyákban képes gondolkodni.

Példa: Itt már semmilyen új adatot nem kell felülvizsgálni, a „jól bevált” régi döntések is megteszik. „Szőke, kék szemű, kisportolt legyen!”, „Alkohol nélkül nincs buli!”, „Csak nem gondolod, hogy buszozok?”

És végül eljutottunk oda, ami a mi szempontunkból a legfontosabb: az evéshez. Ezen a ponton a személy átmenetileg vagy végérvényesen, de figyelmen kívül hagyja magát a problémát, és helyette – kibúvóként – csinál valami mást: eszik. Az evéshez hasonlóan ide sorolható az alkoholfogyasztás, cigarettázás vagy akár a drogozás is.

Példa: Félresikerült nap után este hazamegyünk, és jól teleesszük magunkat. Sikertelen vizsgát követően benyomunk egy tábla csokit... Vagy csak néhány pohár bor után merünk felszabadultan kommunikálni.

Természetesen fontos tisztázni, hogy nem önmagában az evéssel, alkoholfogyasztással vagy cigarettázással van a gond. (A drogok használatára ez már nem igaz.) Enni kell, és alapvetően az alkoholfogyasztás is rendben van. A különbség a cselekvés miértjében és motivációjában rejlik.

A fent említett reakciók azt mutatják, ahogyan egy helyzettel, akadállyal szembekerülve megoldást keresünk. Természetesen nem mindig minden helyzetben kizárólag egy bizonyos séma alapján viselkedünk, de megfigyelhető, hogy életünk egy-egy területén – többszörös kudarc hatására – általában melyik mintát választjuk. Minél jobban eltávolodunk az optimálistól, „megoldásaink” annál inkább csak újabb problémákat teremtenek, míg a végén már közük sem lesz az eredeti helyzethez.



Példa: Egy sikertelen párkapcsolatra, házasságra valaki a félrelépést választja „megoldásként”. A helyzet ettől persze mit sem javul, sőt, hihetetlen mennyiségű bonyodalmat és titkolózást visz az életébe, az erkölcsi romlásról nem is beszélve. Azon a ponton már nem a párkapcsolatot szeretné jobbá tenni, kezelni, hanem kénytelen lesz a félrelépés következtében fellépő újabb problémákat megoldani.

Példa: Valaki a félénkségét drogokkal akarja „orvosolni” (figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy ezek a szerek akár egy-két használat után is fizikai és mentális függőséget okozhatnak). Egy idő múlva már nem csak a félénksége lesz a problémája, hanem szeretne valahogy megszabadulni a drogok által okozott kínoktól, amire természetesen a még több drog lesz a válasza. Az eredeti probléma helyett garmadával teremtett magának újabb problémákat; a drogfüggőség fizikai és lelki gyötrelmei, valamint a drogbeszerzés nehézsége, ami magában hordozza a bűnözés és prostitúció lehetőségét is.

Az evés, mint megoldás

Előre is elnézést kérek a párhuzamért, hogy a túlzott evést az alkoholizmussal vagy drogozással vetem össze. Valóban más súlycsoportról beszélünk, s az egyénre, családokra vagy a társadalomra kiható súlyos következményében a két dolog nem is említhető egy lapon. Ami viszont a mechanikákat illeti, nagyon is hasonlóak.

Mások megítélésénél gyakran halljuk és használjuk is az olyan kifejezéseket, mint „alkoholba fojtotta a bánatát”, „az evésbe menekült”, „mintha álomvilágban élne”, vagy „a munka rabja lett”. Ezek mind a személy által használt „megoldások” egy bizonyos problémára, illetve egy idő után, bármely problémára.

Igen, talán az étel szükségessége miatt is, társadalmilag az evés a leginkább elfogadott és propagált hangulatjavító és „menekülési” mód, hiszen az alkohollal és a drogokkal ellentétben nem vált ki mentálisan „más” állapotot, így a személy nincs romboló hatással a környezetére. A gyereknevelésben gyakran láthatunk példát arra, ahogy ezt a „megoldást” használják; a gyerek sír (elesett vagy elvették a mackóját), s mit hall tőlünk: „Gyere aranyom, nagyi hozott neked egy kis sütit, egyél édesem, nincs semmi baj!”

Így könnyen hozzá lehet szokni ahhoz, hogy ha baj van, csak enni kell!

Azért nem kell megijedni, ez nem azt jelenti, hogy ha valaki bánatában megeszik egy tábla csokoládét, vagy éppen leissza magát, képtelen a problémái kezelésére! A fokozatosság elve itt is érvényesül! Időnként mindenki csinálhat őrültséget, amikor kirúg a hámból, s többet eszik vagy iszik a kelleténél, nem törődve azzal, mi lesz másnap. Ez teljesen rendben van. Nem vagyunk gépek, időnként jogunk van kitörni a megszokottság korlátaiból, feltéve, hogy utána képesek vagyunk ismét kézbe venni a gyeplőt!



Egy elbukott vizsga, a szülőkkel való veszekedés, egy szerelmi bánat, a főnök zsémbeskedése, a gyerekek vircsaftja, megélhetési gondok és még sorolhatnánk, melyek elől – akár csak ideiglenesen is – szívesebben húzódunk meg az étel biztonságosnak vélt védőhálója mögött.

És – valljuk be – enni jó! Egy rövidke pillanatig megnyugvást ad; kaptunk valamit, ami csak a miénk. És amit megeszünk, azt a legteljesebb értelemben birtokoljuk; senki nem veheti el, senki nem szólhat bele, az CSAK A MIÉNK! És ez tagadhatatlanul jó! Van, hogy nem is érezzük az étel ízét, csak habzsolva magunkba lapátoljuk „Az a tiéd, amit megeszel!” jeligével. Arra a röpke pillanatra kizárjuk az egész világot, minden kínjával, bajával, semmi nem számít, csak az evés, a birtoklás öröme.

Egy alkohol- vagy drog-függő az utolsó, aki azt gondolná, hogy függővé vált. Hiszen ő csak iszogat, vagy néha elszív egy füves cigit, de bármikor le tudna erről mondani! Aztán valahogy mégsem teszi. A hangulati jó érzésen túl egyre gyakrabban menekül az alkohol vagy drog mámorába, míg a végén – saját magát kivéve – mindenki számára nyilvánvaló: alkoholista, illetve drogos lett.

A túlzott evés folyamata is hasonlóképpen játszódik le; problémák, hangulati hullámzások hatására egyre gyakrabban nyúlunk az ételhez, s talán észre sem vennénk, hogy valami nincs rendben, ha a tükrön keresztül nem szembesülnénk a ténnyel: ránk rakódtak a felesleges kilók. S ahogy az alkoholfogyasztásnak, a hízásnak is megvan a maga fokozatossága, és a vészvillogók sem akkor kezdenek csak beindulni, amikor már csupán „daruval lehet kiemelni valakit a házból”! Szó sincs erről, s talán éppen ez a szerencse, mert még könnyebben tudunk ellene tenni valamit!



Fogyókúra

Az evés, mint új probléma

A legnagyobb hiba, amit a különböző függőségek kezelésénél el lehet követni az, ha nem találjuk meg a probléma hátterében meghúzódó valódi okot. A legtöbb elvonókúra arra az időre, amíg a személy az intézetben tartózkodik, valóban „leszoktatja” őt az alkoholról vagy a drogról, már csak azért is, mert bent nem tud ezekhez hozzájutni. „Erővel” egyszerűen távol tartja a személyt a káros szerektől. Azonban a régi problémák, melyek elől valamikor a mámorba menekült, kint ugyanúgy várnak rá, újult erővel támadnak, és sodorják a romlás irányába… Hacsak nem kezeli élete azon területeit, ahol kicsúszott a lába alól a talaj!

Ahogy az alkohol- vagy drogfogyasztás, a túlzott evés, majd az ennek következtében fellépő túlsúly is csupán egy tünet. Egy jelzés, hogy valahol, valami nincs teljesen rendben, valami kicsúszott, vagy kezd kicsúszni az irányításunk alól. És sajnos ugyanolyan természetességgel, ahogy egy alkoholistát elvonókúrára küldünk, a túlsúlyt fogyókúrákkal közelítjük meg…

A túlsúly tünetből problémává válik. Nem kezdünk el azon gondolkodni, mi miatt kezdtünk el többet enni, mint amire szükségünk van. A mögöttes probléma láthatatlan marad, csak a fölös kilók látszódnak; belenézünk a tükörbe, elszörnyedünk, és „tudjuk”, mi a megoldás: le kell fogyni!

És elkezdünk fogyókúrázni. Állandóan fogyókúrázunk, hiszen a túlsúly „megköveteli” a fogyókúrát. De vannak pillanatok, amikor „nem figyelünk oda”, és felülkerekedik rajtunk az enni akarás. Hiába minden szabály, hirtelen mégis eszünk, sokat eszünk… Tudjuk, hogy nem szabadna, mert utána csak rosszabb lesz; nemcsak hogy nem oldódik meg semmi, a végén még bűntudatunk is támad, és nem csak a külsőnk, hanem még gyengeségünk miatt is! Aztán tovább fogyókúrázunk. Nem ehetünk bármit szabadon, hiszen közvetlen környezetünk és a társadalom is „elítéli” a kövérséget, s mi nem állhatjuk a rosszalló vagy kérdő tekinteteket, úgy érezzük, csak titokban, vagy legalábbis ismerősöktől távol ehetjük a „hizlaló” kedvenc ételeinket.

A különböző fogyókúrás irányzatok, hirdetések, barátaink, ismerőseink, mind megpróbálnak befolyásolni, irányítani minket, hogy mit és mennyit kellene ennünk, s a figyelmünk a testünkre és az ételre összpontosul; teljes mértékben az evés és nem-evés vagy hízás-fogyás kerül a középpontba.

Már tudjuk, hogy nem bízhatunk meg saját magunkban; tudjuk, hogy nem vagyunk képesek irányítani az evésünket; úgy érezzük, ha nem korlátoznánk magunkat, egy idő után csak „gurulva” tudnánk közlekedni! Ha ételt látunk, menekülünk előle, vagy legyőzzük (megesszük), hogy ne hozzon minket további kísértésbe. Egyszerűen szükségünk lesz valamilyen külső rendszerre, melynek segítségével keretek között tarthatjuk az étkezésünket; szükségünk lesz a fogyókúrákra!



Az ideális testalkat

Fogyókúrás törekvéseinket erősíti az a tény, hogy az utóbbi időben a test, a külső megjelenés és az ezzel járó szexualitás láthatóan nagyobb szerepet kap a szellemiségnél. A testen keresztül adunk-veszünk. S ami még rosszabb, eladták nekünk az „ideális” női és férfi eszményképet, amihez mindannyian viszonyíthatjuk magunkat. A filmek, reklámok és magazinok mind egy bizonyos ideált sulykolnak, s az ember úgy érezheti, ha nem úgy néz ki, esélye sincs a boldogulásra.

Az „ideális” testalkat elérése, megközelítése vagy megtartása állandó versenyszellemben tart minket, hiszen minél „jobban” néz ki valaki, annál nagyobb figyelmet kap. Amikor képtelenek vagyunk elérni, vagy akár megközelíteni a kívánt testalkatot, vagy ha igen, de nem tudjuk kezelni a hirtelen fellépő „szexuális áramlást”, vagy egyszerűen csak tiltakozunk a túlzott külsőségimádat ellen, és ki akarunk lépni ebből a játszmából, akkor – persze nem tudatos döntés alapján – az elhízás jó kiútnak bizonyul.

S ezzel nem is lenne semmi baj, ha ez a megoldás egy megfontolt döntés eredményeként születne, s még azt is mondhatnánk, hogy igazunk van, mert valamit tényleg tenni kell a túlzott külsőség imádat ellen, s meg kell mutatni, hogy más értékeink is vannak a testünkön kívül. De általában ez nem így történik. A valóság inkább azt mutatja, hogy többet eszünk a kelleténél, túlsúlyosak leszünk, és ezzel egyáltalán nem érezzük jól magunkat, hanem ellenkezőleg, mindenáron szeretnénk lefogyni.

Az ideális testalkat elvárásaival kapcsolatos küzdelem csak egy példa a számos probléma közül, ami miatt valaki rászokhat az evésre, fogyókúrás törekvéseinket azonban nagy valószínűséggel sokunknál motiválja.



Mi a baj a fogyókúrákkal?

Az irányító szerep feladása

Egy fogyókúra vagy valamilyen speciális étrend (diéta) bizonyos szabályok betartásával működik. Legtöbb esetben két tényezővel foglalkozik; a testtel (beleértve a testmozgást is) és a táplálékkal (táplálék-kiegészítőkkel). Tudományos vagy kevésbé tudományos alapokra támaszkodva felállít egy rendszert, ami meghatározza az evés korlátait: mit, mikor, mivel és mennyit. A diéták természetesen abban különböznek, hogy e korlátok közül melyiket hangsúlyozzák, s melyikbe nem szólnak bele, erősítve a személy döntési szabadságát. Például: „Bármit ehet 16 óra előtt”, „Mindegy, hogy mennyit eszik, de ne keverje a fehérjét a szénhidráttal”, „Délelőtt csak gyümölcsöt egyen”, „Egyen túrót almával” stb.

Amikor ráállunk egy fogyókúrára, erősítjük magunkban azt a tényt, hogy képtelenek vagyunk irányítani az evésünket. Szükségünk van agy külső rendszerre, amibe bele tudunk kapaszkodni. Ez egészen addig a pontig működik is, amíg segítségnek, s nem korlátnak fogjuk fel a fogyókúra kereteit. Gyakorta azonban környezetünk és belső késztetéseink nyomására számunkra nemkívánatos tiltásként éljük meg ezeket a szabályokat: „Jó lenne, de most nem lehet…”, „Este 8 után nem ehetek…”, „Sajnos vigyáznom kell az alakomra…”, „Én nem ehetek édességet…”, „A szénhidrát nálam luxusnak számít…”

Mihelyt a mankóból kolonc lesz, tiltakozunk, bekapcsol a „csak azért is” érzés, s elfelejtjük, hogy eredetileg a mi döntésünk volt a tilalom. S ha már megszegtük, úgyis mindegy, akkor „legalább utoljára” együnk egy jót, s közben egyre csak győzködjük magunkat: „Holnaptól tényleg nem eszem… (kenyeret, édességet stb.)” Aztán kicsit kevesebb önbizalommal és reménnyel kezdődik minden előröl.

Ismerős érzés?

Az evés okozta jó érzés elvesztése

A fogyókúrák másik hátulütője, hogy megpróbálja elvenni az idáig biztos menedékként használt „megoldásunkat”, az evést. Tudatosan ez ellen persze senki sem tiltakozna, hiszen, de jó lenne, ha már végre megszabadulnánk ettől a tehertől, a kilókról nem is beszélve! Azonban ez nem így működik. Valami miatt rászoktunk az evésre, és ha nem nézünk szembe ennek körülményeivel, akkor – ahogy a tapasztalat is mutatja – még nem tartunk ott, hogy könnyen el tudjuk engedni. S hiába válaszol a túlsúlyos emberek nagy része igennel arra a kérdésre, hogy szeretne-e lefogyni, cselekedete és külső megjelenése ellentmondásba kerül kimondott szándékával.

Mit akarunk akkor valójában? Enni vagy lefogyni?



Mindkettőt akarjuk, s ráadásul egyszerre. S mivel az evésnek meg kellett előznie a fogyókúrás törekvéseinket, legtöbbször erősebbnek bizonyul a fogyni akarásnál.

Akarás ↔ nem akarás

A fogyókúrák következő buktatója az ’akarás ↔ nem akarás’ törvényében található.

Nézzük meg, mit értünk pontosan ezalatt.

Mi az első reakciónk, amikor valaki felénk üt, vagy túl közel jön hozzánk? Hátralépünk.Vagy amikor valaki megpróbál ránk erőltetni valamit? Visszautasítjuk.És mi lesz a reakciónk, amikor valaki lefog, és nem enged el? Ki akarunk szabadulni.Vagy amikor valaki nagyon marasztalni próbál minket? El akarunk menni.

A jelenség a fizikából is ismert, és biztosan tanultunk is róla. Amikor erővel nyomunk egy tárgyat, azt összehúzódásra késztetjük. Példa lehet erre egy szivacs vagy sörös doboz összenyomása, vagy egy présgép működése. A vákuum pedig ennek ellenkezője, visszahúzódással magához rántja a dolgokat.

Ugyanúgy ahogy a tárgyak, mi is hatásai vagyunk ezeknek az erőknek.

Túl erős nyomásra visszahúzódunk, erős visszahúzódás hatására pedig kifelé nyúlunk.

Ez még az ismerkedésnél is megfigyelhető, vagy akár tudatosan alkalmazható is. Leggyorsabb módszer például, ahogy el lehet veszíteni egy fiút vagy lányt, ha túlzottan akarjuk őt. Állandóan hívogatjuk, erőltetjük a közös programokat, minden percet vele akarunk tölteni stb. Ismerős? Látta a filmet Hogyan veszítsünk el egy férfit tíz nap alatt? Szórakoztató, de egyben nagyon tanulságos is.

Az evéssel sem vagyunk másként. Ha folyton unszolnak, hogy egyél már, elegünk lesz, és úgy kell belénk erőltetni minden falatot. Nagymamák szakértők ezen a téren! J

Amikor viszont eltiltanak valamitől, vagy korlátozzák valaminek az elérését, erős késztetést érzünk annak megszerzésére. A fogyókúrák is pont ezt a hatást váltják ki; bizonyos ételek és azzal együtt az evés korlátozásra kerül (magunk vagy mások által), ami egyfajta vákuumot teremt, s erősen megnöveli az enni akarásunkat!



A bűvös kör

Nézzük meg részlétesen az egyes pontok közötti kölcsönhatást!Van valamilyen gondunk, amit hosszabb ideje nem tudunk megoldani. (Például szülőkkel való rossz kapcsolat, tanulási kudarcok, negatív környezeti hatások, kommunikációs nehézségek stb.)

Mivel nem tudjuk, mit tegyünk, vagy már annyi minden összejött, hogy magunk sem tudjuk, mi a baj konkrétan, nem tudatosan, de az evésben keressük a „vigaszt”.

Egy idő után rádöbbenünk, hogy bizony felszedtünk pár kilót. Ránk tör a félelem, hogy el fogunk hízni, s saját meggyőződésünkből vagy csupán a társadalmi elvárások hatására, elkezdünk fogyókúrázni.

A fogyókúrák hosszú távon nem igazán működnek, megszegjük a szabályokat, és „most már úgyis mindegy” alapon jól teleesszük magunkat.

Persze tudjuk, hogy nem szabadna ennünk, s saját gyengeségünket okoljuk a történtek miatt, ami újabb csapás önbecsülésünk leértékelésére. Mindez további problémákat, kudarc élményeket okoz.

Minél többször megyünk körbe, annál kevesebb lesz az önbizalmunk, s lehet, hogy valamikor teljesen feladjuk...

És ne gondoljuk, hogy ez csak a túlsúlyosakat érinti! Lehet, hogy valakin kívülről nem látszik (fogyasztótablettákat szed, kihányja az ételt stb.), de ugyanúgy benne van!

Most nézzük meg, mit tegyünk, ha mindezen változtatni szeretnénk!


problémakudarcokboldogtalanság

túlzott evéshízás(félelem a hízástól)

önkritikatársadalmi elvárások

fogyókúrázásszabályok megszegésefogyókúra felfüggesztése„már úgyis mindegy...”

túlzott evéshabzsolás

önleértékelésönbecsülés csökkenése

fogyás

reménytelenségteljes feladás


II. rész: Gyakorlati megoldásokAlapelvek

A gyakorlatok sikeres kivitelezése érdekében fontos, hogy felelevenítsünk és tudatosítsunk néhány – közmondásként is elterjedt – alapigazságot.

„Ki mint vet, úgy arat”

Más szavakkal: egyedül saját tettünk következményeinek hatását tudjuk megtapasztalni. Vagy azt is mondhatnánk, hogy ami velünk történik, azt valahol mi magunk okoztuk. „Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa” – ez is a nézőpontot erősíti.

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy nem mindig könnyű ezt az ártalmatlannak tűnő kijelentést a maga teljes valójában elfogadni. De azért megpróbálhatjuk…

Az biztos, hogy rengeteg külső hatás ér minket. Belénk rúgnak a villamoson, ellopják a táskánkat, átvernek a pénztárnál, a párunk félrelép stb. Azt hiszem, a negatív események listája bárki által könnyen és gyorsan bővíthető!

Úgy érezhetjük, történik velünk valami, amihez látszólag semmi közünk sem volt. Megtörtént, nem tehettünk róla. Általában azért próbálunk valami magyarázatot, okot találni a történtekre; a jó dolgokat leggyakrabban a szerencsének, a nem kívánt eseményeket pedig a sors csapásának, az állami rendszernek stb. tulajdonítjuk, vagy csak úgy össze-vissza szitkozódunk. Azonban, ha igaznak tekintjük a fenti állítást, akkor a külső behatás mellett, ha velünk történt valami – jó vagy rossz – valamilyen szinten nekünk is közünk volt hozzá. Persze hibáztathatjuk a másikat, gyakran van is alapja, azonban ha a saját felelősségünkkel nem törődünk, nem fog megoldódni a helyzet. Szokták is mondani, hogy „amikor újjal mutogatunk valakire, három ujjunk saját magunk felé mutat”!

Talán a fenti mondás az egyik legfontosabb alapelv, amit ha figyelembe veszünk, életünk számos területén tudunk pozitív változást generálni. Ennek az a magyarázata, hogy egyedül azokon a dolgokon tudunk változtatni, amihez úgy érezzük, van valami közünk. Ha kizárólag tőlünk kívül álló erőként tekintünk a minket ért nehézségekre, legyen az tanulási probléma, párkapcsolati kudarc vagy akár kényszeres evés, csak a szerencsében vagy a sorsban bízhatunk, hogy a helyzet jobbra forduljon. Amennyiben viszont elfogadjuk, hogy ha velünk történt, valami közünk van hozzá, máris a kezünkbe vettük a változtatás első és legfontosabb előfeltételét: saját felelősségünk elismerését.



Azért ne essünk át a ló túloldalára sem! A történelemben volt már elég mártír, nem kellenek újak! Nem önhibáztatásról, vagy minden bűn magunkra vállalásáról beszélünk. A felelősség felvállalása amúgy sem azonos az önhibáztatással. Amikor magunkat hibáztatjuk, áldozatokká válunk; saját kezűleg mérjük magunkra a korbácsütéseket. Erre semmi szükség. A felelősség inkább annak elismerése, hogy részünk volt a történésben, legyen az jó vagy rossz. Minél pontosabban meg tudjuk határozni saját szerepünket, annál könnyebben tudunk hatást gyakorolni egy adott helyzetre.

Fontos figyelmeztetés!

A könyvben javasolt gyakorlatokat akkor végezzük, amikor nem vagyunk éhesek vagy fáradtak. Nem vagyunk mazochisták; amikor az ember éhes vagy fáradt, nem tud megfelelően figyelni, gyakran ideges, és tolerancia szintje mélyebben van. Enni és pihenni kell, ez nagyon fontos!



A tényleges probléma feltárása

Az eredeti probléma

Ha pontosan tudnánk, mi az a helyzet, amivel nem szívesen nézünk szembe, s mi miatt keressük inkább az evésben a vigaszt, majd kezelnénk életünk azon területeit, akkor valószínű, hogy megoldódna a túlzott evésünk gondja. Nem igaz?

Alapvetően igen, bár ennek kivitelezése sajna már nem ilyen egyszerű. Egyrészt azért, mert egy idő után nem csak egy, hanem számos, számunkra kezelhetetlennek tűnő probléma kapcsán az evéshez folyamodtunk, másrészt azért, mert nem biztos, hogy csupán arról van szó, hogy egyszerűen magunkba tekintünk, ránézünk, és ripsz-ropsz kezelődik minden. Hiszen már akkor sem tudtuk megoldani!

Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem tehetünk semmit. Mindig lehet tenni valamit!

Gyakorlat – I.

Ha kiindulunk abból az állításból, hogy valamilyen szinten mindenhez közünk van, ami velünk történik, akkor nézzük meg, miért is csináljuk, amit csinálunk.A mi esetünkben, nézzük meg, miért eszünk. (És most nem a normál létfenntartáshoz szükséges evésre gondolunk, hanem arra, amikor többet eszünk a kelleténél, ha olyankor is eszünk, amikor nem kellene, amikor ránk tör a habzsolási roham…)

Az első gyakorlat a könyv legkönnyebb és egyben a legnehezebb gyakorlata is. Azért könnyű, mert mindössze egy kérdés megválaszolásával foglalkozik, s ráadásul nem csak egy válasz lehetséges. Minden válasz jó, azonban pont ebben rejlik a gyakorlat nehézsége is!

Amikor a gondok következtében – ideiglenesen, vagy tartós szokásként – a túlzott evésbe menekülünk, biztos, hogy nem vagyunk a hangulati skála csúcspontján. Valamit nem tudunk megoldani, valami felzaklat, vagy bánt minket stb. Sokféle érzelem kavaroghat bennünk, melyek könnyen elfedhetik a józan gondolkodás lehetőségét. Első lépésként tehát, valahogy meg kell szabadulnunk a negatív érzelmektől, hogy tisztábban lássunk. Erre remek megoldást nyújt az írás. Ha kiírjuk a bennünk kavargó gondolatokat, világosabb lesz a kép, hiszen a fejünkkel ellentétben, a papírnál fel tudunk venni egy külső nézőpontot, és képesek leszünk egy picit kívülről ránézni a saját helyzetünkre.

Most nézzük, mit tegyünk!



Készítsünk elő papírt és tollat, majd idézzünk fel egy alkalmat, amikor jóval többet ettünk a kelleténél, amikor ránk tört a habzsolási roham! Ha megvan, válaszoljuk meg az alábbi kérdést: Miért volt jó enni? (vagy másképp kifejezve: Mit kaptam az ételtől? vagy Mi volt a jó abban, hogy ettem?)

Lehet, hogy az elején csak banális válaszok jönnek, nem baj. Folytassuk, hagyjuk, hogy bármit leírjunk, ami eszünkbe jut, még akkor is, ha úgy tűnik, semmi köze az evéshez. Írjuk le szó szerint, ami a fejünkben van ezzel kapcsolatban! Szitkozódjunk, nyugodtan hibáztassunk bárkit, ha éppen az jön elő! Írjuk le az összes ezzel kapcsolatos érzésünket!

Példa: Elegem lett, nem érdekelt már semmi… délelőtt még jól mentek a dolgok, nem is délelőtt, inkább reggel. Aztán valahogy rám zuhant minden. Csak azt éreztem, ennem kell! …vettem péksüteményt, meg csokit. Azonnal megettem. Akkor már tudtam, hogy sokat fogok enni. Most már úgy is mindegy, ezt a napot már amúgy is elszúrtam! Ha meg elkezdem, nem tudom abbahagyni… ez már csak ilyen. Utálom az egészet! Úgy is olyan vagyok, mint egy disznó, így aztán végképp igazuk lesz! …

Ebbe legalább nem szólnak bele…Úgy is mindig megkapom a magamét, és folyton az orrom alá dörgölik, hogy milyen vagyok! Hát olyan vagyok amilyen, és kész! Így legalább más vagyok, mint ők!

Nem is akarok olyan lenni, mint a többi hülye liba, soha nem értettem, a fiúk mit esznek azon... Ott vihognak és ennyi...

Ha nem jönnek a válaszok, keressünk egy másik alkalmat, és az akkori érzéseink tükrében válaszoljunk a fenti kérdésre.

Addig folytassuk, amíg könnyen meg tudjuk válaszolni a kérdést, és/vagy nem érzünk egyfajta megkönnyebbülést, hogy mindent kiírtunk magunkból. Ha ez megvan, menjünk tovább a II. gyakorlatra!



Gyakorlat – II.

Ez a gyakorlat az étkezési szokásainkat vizsgálja, és az előzőhöz hasonlóan, azonban kicsit konkrétabban, a mögöttes okokat keresi.

Idézzünk fel egy alkalmat, amikor többet ettünk a kelleténél, vagy amikor ránk tört a habzsolási roham. Ha megvan, vegyünk elő egy papírt, és sorban válaszoljuk meg az alábbi kérdéseket!

1. Milyen volt a hangulatom evés előtt?

2. Milyen érzéseim voltak evés közben? (Öröm, unalom, düh, félelem, bánat, depresszió…?)

3. Milyen érzéseim voltak az evés befejeztével?

4. Mi történt közvetlenül az evést megelőzően?

5. Mikor hoztam meg a döntést, hogy teleeszem magam?

6. Ha választhattam volna, és bármit megtehetnék, az evés helyett mit csináltam volna szívesebben?

7. És mi az, amit végül csinálnom kellett?

A válaszokat kizárólag magunknak írjuk; nem kell megfelelnünk vagy magyarázkodnunk senki előtt, s nem kell szépítenünk a helyzeten. Egyszerűen csak írjuk le azt, ami elsőre eszünkbe jut, bármennyire furának tűnik is.

Példa:

1. Pocsék. Ideges voltam, és hiányérzetem volt. Nem tudtam, mi hiányzik, de tudtam, hogy meg kell szereznem!

2. Diadalérzés, hogy megszereztem, aztán düh, hogy már megint, hiszen végül nem kaptam semmit, csak egy rossz érzést, hogy tele vagyok…

3. Mekkora hülye vagyok! Na majd holnaptól, ma már mindegy…

4. Suliban voltam. Semmi extra.

5. Azt hiszem, mikor felszálltam a buszra hazafelé. Egyedül persze. A többiek másfelé laktak.

6. Szívesen dumáltam volna azzal a sráccal… Vagy elmentem volna moziba. Persze nem



egyedül. De még az is jó lett volna, ha legalább nem egyedül kell hazamennem. Ha mondjuk, csak az utcában köszönünk el… na mindegy…

7. Egyedül voltam, otthon.

Most ismételjük meg még egyszer! Idézzünk fel egy másik alkalmat, amikor többet ettünk a kelleténél, vagy ránk tört a habzsolási roham, és menjünk végig újra a kérdéseken!

És így tovább.

Egészen addig folytassuk ezt a gyakorlatot, sőt vissza lehet térni közben az első gyakorlat kérdésére is, amíg nem látunk tisztábban, amíg rá nem jövünk valamire az evésünkkel kapcsolatban. Elképzelhető például, hogy valaki felismeri, hogy mindig azután jön rá az evési kényszer, amikor kudarcot vallott; vagy összeveszett a szüleivel, párjával; vagy egyedül érzi magát és rosszkedvű stb.

Persze az is lehet, hogy nem ismerünk fel jellegzetesen ismétlődő okot az evési szokásunk hátterében, de biztos, hogy tisztulni fog a kép.

„A tudás a nem-tudás tudása” mondta az ókori bölcs. Ha legalább tudjuk, mi az a probléma, amit nem tudunk kezelni, vagy milyen helyzetek esetén választjuk inkább a „menekülést”, már előrébb vagyunk, noha egyáltalán nem biztos, hogy ennek tudatában rögtön a megoldás is a kezünkbe kerül. De nem is szükséges, hogy minden problémánk kezelődjön ahhoz, hogy már ne az evést válasszuk „megoldásként”, és felszabadulttá váljunk e témakörben!



Az irányítás visszaszerzése

Az evés hatalma

Ahogy azt már korábban taglaltuk, az evés – bizonyos mértékig vagy teljesen – kikerült az irányításunk alól. Akkor is eszünk, amikor igazából nem akarnánk, valamint a mennyiségek tekintetében sem tudunk mértéket tartani. Olyan, mintha valamilyen láthatatlan erő hajtana minket az étel felé, s mi csak tehetetlenül sodródunk. Persze küzdünk ellene, s időnként győztesként kerülünk ki az összeütközésből, azonban nem lennénk itt, ha ez mindig sikerülne.

Tudatosan nem akarunk enni, mégis megtesszük. Senki és semmilyen külső erő nem kényszerít minket erre, ami arra enged következtetni, hogy az evési szándék belőlünk jön. Mi vagyunk ott, mi csináljuk. Mondhatjuk persze, hogy az evési rohamaink az akaratunkon kívül esnek, tudat alattiak, vagy a szomorú gyermekkorunk következményei stb. Ez mind igaz lehet, sajnos mégis szembe kell néznünk azzal a – nem mindig kecsegtető – ténnyel, hogy ha velünk történik, felelősek vagyunk érte, s egyedül mi tudunk rajta változtatni.

Együnk tudatosan

Az egyetlen kiút a velünk történő, „rajtunk kívül eső” vagy tudat alatti tevékenységekből, ha tudatossá és szándékossá tesszük azt, amit tudat alatt vagy kényszeresen amúgy is csinálunk.

Valahogy vissza kell szereznünk az evés feletti irányító szerepünket, még akkor is, ha sokat eszünk. Nincs vesztenivalónk. Mint mondtam, ez nem a Hogyan fogyjunk le sikeresen egy hét alatt? című program, most hosszútávon gondolkodunk. Ragadjuk meg hát a gyeplőt, és együnk! Tudatosan együnk. Akarjunk enni!

Gyakorlat – III.

Amikor azt érezzük, hogy ennünk kell, vagy ránk tör a habzsolási roham, mielőtt csak úgy – régi szokásunkhoz híven – belevetnénk magunkat az evésbe, és szinte minden mindegy alapon nekilátnánk, álljunk meg egy pillanatra, és gondolatban menjünk végig azon, amit tenni fogunk, hogy miénk legyen az étel!

Kérdezzük meg magunktól: Mit szeretnék? Hol vegyem meg? Hogyan készítsem el? Mennyit akarok enni belőle?

És itt jön egy fontos dolog. Ne korlátozzuk magunkat! Ha sokat akarunk enni, nyugodtan együnk sokat! Rendezhetünk orgiát is, és teleehetjük magunkat mindenféléből, ahogy éppen kívánjuk. De mielőtt megtesszük, döntsünk úgy, hogy meg akarjuk tenni! Elképzelhető, hogy miután végiggondoltuk, miből mennyit és hogyan fogunk enni, a gyakorlati kivitelezésnél már nem



kívánjuk annyira, vagy nem olyan mennyiségben. Ez teljesen normális reakció, de csak akkor fogunk eljutni idáig, ha megbízunk magunkban, és tudjuk, hogy ha akarnánk, megehetnénk az egészet, és „telezabálhatnánk” magunkat úgy, ahogy azt elképzeltük. És nyugodtan tegyük is meg.

Példa: Most istenigazán teleeszem magam! Hiszen senki sincs otthon, azt csinálok, amit akarok! Jó lenne egy tábla csoki! Nem, inkább egy túrós rétes tejjel. Előtte hamburger, sült krumplival, egy egész menü a Mc-iből, aztán fagyi a cukrászdából. Nem, inkább a közértből, ott nagyobb kiszerelésben van, és akkor az egész doboz az enyém lehet… És az egészet hazaviszem, és otthon eszem meg. Biztos megy valami jó a TV-ben, eszem, és közben nézek valamilyen filmet. A közértben veszek még valami rágcsálnivalót, chips jó lesz, meg persze kólát, és az egészet befalom, s olyan sok mindent veszek, hogy egész délutánra és estére is marad még belőle, és így egész nap ehetek!

Minden egyes étkezésünknél figyeljünk arra, hogy mielőtt nekiállunk, ténylegesen mi hozzuk a döntést, hogy mit és mennyit együnk.

Van olyan helyzet, amikor ez nehezebben kivitelezhető, anyagi vagy egyéb okokból (pl. menzán étkezünk), s úgy érezzük, bele vagyunk kényszerítve abba, hogy mit kell ennünk. Ez lehet, hogy igaz, de még ilyen esetben is dönthetünk úgy, hogy mi akarjuk azt, ami előttünk van, amivel képesek leszünk kiütni a ránk kényszerített érzést, s most már saját döntésünk alapján vagy megesszük, vagy ott hagyjuk.

Sajnos tudom, hogy egyáltalán nem könnyű ezt így megcsinálni. És elképzelhető, hogy nem is sikerül elsőre. Régi szokásaink hatalmukba kerítenek minket, vagy túl fáradtak vagyunk, vagy egyszerűen elegünk lesz mindenből, és az ételben keresünk vigaszt. Ha ez történik, semmi baj! Csak utána ne kezdjük el a földbe döngölni magunkat, hogy már megint, és ennek soha nem lesz vége! Ilyenkor inkább – utólag is – mondjuk azt, hogy így akartuk. Erősítsük magunkban az érzést, hogy bármi, amit teszünk, a mi döntésünk alapján történt. Igen, sokat ettünk. Nem kellett volna, de megtettük. Ahelyett, hogy leértékelnénk magunkat, s csorbítanánk az önbecsülésünket, mondjuk azt, hogy így akartuk, igen, enni akartunk, akár a rosszullétig is. Bármekkora hülyeség, vagy józan észnek ellentmondó, amit tettünk, már megtettük. És ki más tette, ha nem mi? Utólag egészen biztos, hogy magunk és mások előtt is jobban járunk, ha felvállaljuk érte a felelősséget. Az evés esetében szerencsére legtöbbször csak magunk előtt vagyunk felelősek, s így megspórolhatjuk a mások előtt történő magyarázkodásokat.

Higgyék el, ha képesek leszünk egyre inkább vállalni, amit teszünk, megnő az önbecsülésünk, visszaszerezzük az irányítást, és egy idő után egyre kevesebbszer teszünk majd olyat, amit utólag meg kellene bánnunk!



Akarás ↔ nem akarás

A fogyókúráknál már volt szó erről a jelenségéről.

Amikor mások eltiltanak minket valamitől, vagy saját magunk korlátozzuk valaminek az elérését, szinte azonnali reakcióként erős késztetést érzünk annak megszerzésére.

Az étellel kapcsolatban sincs ez másként, melynek következtében a fogyókúrás szabályok dinamitként hatnak evési késztetésünkre. Mindenáron enni akarunk, s persze főként azokat az ételeket, melyek a tiltott listán szerepelnek!

Van egy apró trükk, ahogy a mechanizmus ismeretében ezt ki lehet játszani…

Fordítsuk meg a dolgot! A tiltás helyett kényszerítsük magunkat az evésre. Minden áron erőltessük magunkra az ételt. MUSZÁJ ENNÜNK!

S mielőtt valaki végleg elhajítaná ezt a könyvet, mondván, ha állandóan eszik, soha nem fog tudni lefogyni, olvassuk még egy kicsit tovább…

Ahhoz, hogy megfordítsuk az ’akarás ↔ nem akarás’ áramlást, nem szükséges, hogy ténylegesen együnk. Elegendő maga a muszáj érzése. Ez benne a trükk! Hiszen a tiltás oldala is így működött! Elég csak arra gondolni, miket nem ehetünk, rögtön rosszul érezzük magunkat, és beindul az enni akarás!

Gyakorlat – IV.

Képzelje el, hogy muszáj ennie. Erőltesse magára az ételt (gondolatban), és ne hagyja abba, amikor még jólesne, hanem végig legyen azon, hogy muszáj enni. Képzelje el, hogy minden percben ennie KELL; munkában, iskolában, még alvás közben is! Erőltesse az evést. Ne törődjön az árakkal, gondolati síkon vagyunk, csak erőltesse magába az ételt. Bármit, amit szeret, vagy nem szeret.

Mivel az evés régóta a tiltott listán szerepel, elképzelhető, hogy első alkalmakkor eltelik néhány perc, amíg valóban át tudja adni magát a muszáj érzésnek. Az is valószínű, hogy a gyakorlat végzésekor hangulati változásokon fog keresztülmenni. Érezhet félelmet a hirtelen fellépő és lehengerlően sok evéstől, vagy akár örömet, hogy végre ehet. Ne hagyja abba, folytassa, és erőltesse tovább az evést! Akkor fejezze be, amikor elmúlt az erős enni akarás vagy habzsolás érzése.



Példa: (Ezt csak el kell képzelni, nem kell leírni vagy megtenni!)

Reggel is ennem kell. Muszáj ennem! De mit? Nem szeretek reggel enni, de muszáj teleennem magamat. Jó, veszek néhány péksüteményt, azt megeszem kávéval. A buszon, mit egyek? Vihetek magammal mogyorót, az jó lesz… Enni kell! Kötelező… Most itt van a nagy lehetőség, SZABAD ENNI! Munkahelyemen is reggelizhetek, hiszen nem tudja senki, hogy már otthon ettem… Enni kell, egész nap csak enni!... Izgalmas! Bár már egy kicsit fárasztó is ez a sok evés! És mennyi gonddal jár! Már azt sem tudom, mit egyek…De muszáj, ENNI KELL!...

Ez a pár perces gyakorlat szinte azonnal képes leállítani a hirtelen fellépő evési kényszert. Bármikor alkalmazható, utcán, villamoson, még evés közben is!

Az étel megszelídítése

Ahhoz, hogy kikerüljünk az evés fogságából, elengedhetetlenül szükséges az evéssel és az étellel szembeni irányításunk visszaszerzése.

Ebben minden a segítségünkre van, ami a pozíciónkat erősíti. Ha valaki mondjuk meg akar szelídíteni egy állatot (ahogy a rókát A kis herceg-ben), akkor ezt lépésről-lépésre fokozatosan teszi. Lehet, hogy az elején fél tőle, és az is nagy dolog, ha a ketrecen keresztül rá tud nézni. Aztán, még mindig a ketrecen át, de már egyre közelebb mer menni, aztán már kinyújtja a kezét, és a rácsok között megsimogatja, netán megeteti. Egy idő után, mindezt már rácsok nélkül csinálja végig, egyre csökkentve a távolságot, míg a végén megszelídítette az állatot, és az irányítása alá vonta.

Nekünk is valahogy így kell „megszelídítenünk” az ételt. Első lépésként jó érzéssel rá kell tudnunk nézni, aztán megízlelni, enni belőle, majd döntésünk alapján akár ott is hagyni. Ahogy a fenti példa alapján kikövetkeztethetjük, egyénenként változhat, ki melyik stádiumban van mint „idomár”, és melyik lépés jelent már kihívást a számára. Ugyanez a helyzet az étellel és az evéssel kapcsolatban is. A gyakorlat a legegyszerűbb lépéstől visz végig minket, s ki-ki a saját hozzáállása alapján döntheti el, hol tud könnyedén bekapcsolódni.

Gyakorlat – V.

Előzetes útmutató:

● Akkor végezzük a gyakorlatot, amikor nem vagyunk éhesek. Amikor az ember éhes, nem tud megfelelően figyelni, gyakran ideges, s a tolerancia szintje is lezuhan.

● Ne keverjük a gyakorlatot a mindennapi étkezéssel, bevásárlással vagy főzéssel! Ez a gyakorlat rólunk szól, nemcsak az ételről, hanem a mi érzéseinkről az étellel kapcsolatban. Erre rá kell szánni az időt, miközben persze megy tovább az élet. (Úgy kell megszelídítenünk a rókát, hogy közben már rókákkal dolgozunk!)



● Ha az egyik következő lépés nehézséget okoz, térjünk vissza az előzőre és folytassuk azt egy kicsivel tovább!

● Addig a pontig csináljuk az egyes lépéseket, amíg nem érezzük jól magunkat! Ameddig el nem múlik minden rossz érzésünk a dologgal kapcsolatban, vagyis nem érzünk erős vágyat, hogy elfussunk, vagy hogy mindenképpen vegyünk és együnk valamit, nem vagyunk idegesek, vagy elmúlik az érzésünk, hogy nekünk ezt nem szabadna stb.

Lépések:

1. Menjünk el egy közértbe, cukrászdába és nézelődjünk. Nézzük meg magunknak a különböző ételeket. Nézzük meg a kedvenc ételeinket. Ne vásároljunk, csak nézelődjünk.

Tanács: Először ne vigyünk pénztárcát, nehogy a gyakorlat közben kísértésbe essünk!

Lehet, hogy több órát kell majd nézelődnünk, s az is lehet, hogy több alkalommal vissza kell térnünk ehhez a lépéshez, amíg tényleg nem érezzük jól magunkat. Sebaj!

2. Megint a közértben, de most már ne csak nézelődjünk, hanem nyugodtan fogjuk meg az ételeket (már amelyiket lehet), és vizsgálgassuk meg őket. Nézzük meg az összetevőit. (Ez amúgy is hasznos, hihetetlen, mi mindent raknak bele!) Mindenféle ételt vizsgáljunk meg, beleértve a hizlaló ételeket is. És nehogy csak azt nézzük, mennyi kalóriát tartalmaz! J

3. Megint a közértben, de most vásároljunk is be. Vegyük néhány dolgot, amire éppen akkor vágyunk. Mindenképpen vegyünk olyasmit is, amit nem lehet azonnal elfogyasztani, hanem előbb el kell készíteni (hús, pudingpor, mirelit étel stb.) Aztán menjünk haza, és készítsük el, úgy ahogy mi szeretjük.

Ne feledjük, meg akarjuk szelídíteni az ételt. Azt akarjuk, hogy a mi irányításunk alatt legyen. Főzzünk, vagy legalábbis foglalkozzunk egy kicsit azzal, amit enni szeretnénk. Tegyünk bele időt, ne hamarkodjuk el!

Ha az egyszerű ételek jól mennek, nézzünk ki valami bonyolultabbat, és készítsük el azt is! Barátkozzunk meg az étellel! Adjuk meg a módját, és ne csak úgy összecsapjunk valamit!

4. Amikor eszünk, lassan együnk. Közben álljunk föl, és csináljunk valami mást! Aztán, ha még éhesek vagyunk, folytassuk az evést, és megint együnk belőle egy kicsit. Ha meg már nem kell, hagyjuk ott.

Egy kis időre próbáljuk meg elfelejteni az esetleg belénk sulykolt szabályt, hogy „ami a tányéron van, azt meg kell enni”! Senkit sem az étel pazarlására akarok itt felszólítani, hiszen, nem arról van szó, hogy dobjuk ki, hanem egyszerűen csak tegyük félre, és ha akarjuk, később még mindig megehetjük.



Amikor ez a lépés már egyre jobban megy, vegyük elő kedvenc ételeinket, és azokkal is tegyük ugyanezt.

Lehetséges, hogy az elején nem tudjuk a megbontott kekszes dobozt vagy a tábla csokit otthagyni; azonnal be kell kebeleznünk, hogy megszabaduljunk a további kísértéstől. Ezzel nincs semmi baj. Ne adjuk fel, csak mert elsőre nem sikerült! Vagy már jól ment két hétig, aztán megint győzött az étel! Ha ez történt, kezdjük újra a gyakorlatot vagy a gyakorlatokat! Bármelyik gyakorlatot lehet újra és újra végezni. És ha folytatjuk, egy idő után egyre inkább átvesszük az irányítást, és már nem kell tartanunk az ételtől. Ha akarunk eszünk, ha akarunk, nem. Ha már nem kell valami, döntésünk szerint képesek leszünk akár ott is hagyni!



Célok teremtése

Az élet lényege

Senki sem képes egyedül boldogulni. Az élet összetett tevékenység, ahol nagyon is szükségünk van egymásra. Párkapcsolatra, barátokra, családra vágyunk, utazni szeretnénk, megismerni más kultúrákat, természeti csodákat. Mindez egyedül nemcsak lehetetlen, de céltalan is. Azonban csak annyit tudunk kivenni a közösből, amennyit beletettünk. A világ nem magától olyan, amilyen. Adok-kapok elv alapján mindannyian megpróbálunk hozzátenni valamit, megmutatva az előző generációknak, hogy jobbak vagyunk. Csak a bűnözők vesznek el úgy, hogy nem adnak érte semmit.

Az életben a célok megvalósítása visz minket előre. Természetesen ezen célok minősége és nagyságrendje nemcsak saját életszakaszainkon belül, de egyénenként is nagyon eltérő lehet.

Minél kevésbé törekszünk kizárólag egyéni célok elérésére, hanem inkább a családunk, csoportunk vagy a társadalom boldogulásán dolgozunk, annál kevesebb figyelmet igényelnek saját bajaink, problémáink.

Amikor ég a ház, nem törődünk a fogfájásunkkal! És ennek ellenkezője is igaz. Amikor unatkozunk, és céltalanná válnak napjaink, azzal leszünk elfoglalva, ami közvetlenül az orrunk előtt van, saját testünkkel. Abból is problémát csinálunk, amiből nem kellene, csak hogy legyen mivel foglalkoznunk! Ilyen esetben a külsőnk, az evés, a hízás, a fogyás, a testi bajok mind nagyobb figyelmet kapnak a kelleténél.



Gyakorlat – VI.

Amikor úgy érezzük, túl sokat foglalkozunk saját magunkkal (melynek jellemzői: sokat betegeskedünk vagy mindig fáj valamink, órákat töltünk a tükör előtt vagy állandóan a fogyáson van a figyelmünk stb.), vegyünk elő egy papírt, gondoljuk át, és írjuk le, milyen céljaink vannak, miket szeretnénk elérni az életben!

Életkortól függően a következők megválaszolását javaslom:

1. Mit szeretnék elérni a tanulással?

2. Milyen eredményekkel lennék büszke magamra?

tanulásban,sportban,munkában,művészeti területen.

3. Milyen párkapcsolatot, családot szeretnék?

4. Milyen területen szeretnék dolgozni?

5. Mit akarok elérni a munkámmal?

6. Ha idős koromban visszatekintek a múltra, milyen életnek örülnék leginkább?

Minél részletesebben válaszoljuk meg a kérdéseket, annál jobb.

Most nézzük meg, mit tehetünk ma, holnap és holnapután, hogy mindez ne csak álom maradjon! Menjünk végig a fenti válaszokon és írjuk mellé a konkrét teendőket.

Aztán vágjunk bele! Minden nap tegyünk valamit, ami előrébb visz minket a céljaink felé. Minden cselekvés jobb, mint a legtökéletesebb cselekvés elképzelése. Az álmok szépek, a tettek hasznosak.

És láss csodát, nemcsak, hogy tartalmas életünk lesz, de egykettőre kiszabadulunk az evés fogságából is!



Testi megközelítés

Táplálék-kiegészítők, vitaminok

A táplálék-kiegészítők és vitaminok létfontosságúak szervezetünk optimális működésének szempontjából. A mai világban egy alma vitaminértéke sajnos nem ugyanaz, mint évekkel ezelőtt volt. Az elmúlt 20 évben átlagosan 40%-kal csökkent a különböző zöldségek és gyümölcsök vitamintartalma. Ma már fizikai képtelenség kizárólag az élelmiszereken keresztül szervezetünkbe juttatni a létfontosságú összetevőket. Éppen ezért szükségünk van táplálék-kiegészítőkre és vitaminokra.

A túlsúly kezelésében is fontos szerepet töltenek be a táplálék-kiegészítők és vitaminok. A könyv első fejezetében tárgyalt aspektusokon kívül előfordul, hogy valaki elégtelen étkezésének következtében hízott meg. Ebben az esetben, táplálkozásának gyors megreformálása látványos eredményeket hozhat. Amennyiben viszont fogyásunk tekintetében kizárólag a táplálék-kiegészítők jótékony hatására akarunk támaszkodni, de nem kezeljük elhízásunk valódi okát, ugyanott tartunk, mint a fogyókúrák esetében. Azzal a különbséggel, hogy rengeteg pénzt áldoztunk – hiába – a jobbnál jobb szerekre.

A legoptimálisabb mindenképpen az, amikor a két megközelítés párhuzamosan halad. Ki kell szabadulnunk az evés fogságából, és egészségesen kell táplálkoznunk, vitaminok és kiegészítők segítségével!

A kifejezetten fogyókúrás kiegészítők hasznosak lehetnek a test rehabilitációjában. Szervezetünk – hónapok vagy évek óta – ráállt egy bizonyos működésre. Most szeretnénk rávenni, hogy velünk együtt a test is változzon. A változás drasztikusságának függvényében, ez bizonyos időbe telik. Mi képesek vagyunk teljesen új nézőpontból ránézni valamire, és akár egy pillanat leforgása alatt meg tudjuk változtatni a gondolkodásunkat. A testnek ehhez sajnos több idő kell. A vitaminok és táplálék-kiegészítők segíthetik és meggyorsíthatják ezt a folyamatot.

Természetesen ezt sem szabad túlzásba vinni, és nagyon is érdemes odafigyelni, hogy az ember miket vesz magához! Elképesztő mennyiségű irodalom és termék létezik ezen a területen, kellő odafigyeléssel mindenki kiválaszthatja a számára legoptimálisabbat.



Testmozgás

Egy fogyással kapcsolatos könyvből természetesen nem hiányozhat a testmozgás megemlítése. Talán már unalmas közhellyé is vált, hogy az anyagcsere, így a fogyás szempontjából milyen óriási jelentőséggel bír a mozgás. Ez igaz. De nézzük meg ezt egy kicsit más nézőpontból is!

A rendszeres sportolás bevezetésénél a leggyakoribb hiba a teljesítmény hajszolása, s így a fokozatosság elvének megszegése. Kizárólag a mennyiségi szempontot figyeljük, azt gondolván, hogy a kevés vagy gyenge mozgás úgy sem fogyaszt, akkor meg mi értelme! Aztán nem bírjuk, mert persze fárasztó, és se lelkileg se fizikailag nem vagyunk felkészülve erre a hirtelen megterhelésre, így sikerélmények helyett csupán veszteségeket halmozunk.

Korábban beszéltünk már arról, milyen jelentőséggel bír az evés feletti irányító szerepük visszaszerzése. Ebben a folyamatban a sport, legyen az bármilyen mozgás, nagymértékben segítségünkre van, hiszen sportolás közben mi irányítjuk a testünket. Ebből a szempontból a mozgás ténye sokkal fontosabbá válik a minőségnél és a mennyiségénél. Nem igazán az számít, hány kört futottunk le, hanem sokkal inkább az, hogy teljesítettük, amit elhatároztunk, hogy sikerélménnyel zárjuk vagy kezdjük a napot!

Éppen ezért bármilyen mozgás megteszi. Válasszuk azt, amit szívesen csinálunk, még ha csupán sétáról van is szó. Aztán ahogy egyre jobb viszonyba kerülünk a testünkkel, szinte magától értetődő lesz a sportolásunk minőségének és/vagy mennyiségének változtatása.



Összefoglalás

Alapok

Az élet adta problémáktól lehengerelve – egy fajta menekülésként – gyakran az evésben keresünk vigaszt. Többet eszünk a kelleténél, s egy idő után fölöslegként ránk rakódnak a plusz kilók, amit egyáltalán nem nézünk jó szemmel, és mindenáron le akarunk fogyni. Nem kezelve életünk azon területeit, melyek problémáink kiinduló pontjai és forrásai voltak, egyedül a fogyásra koncentrálunk, és belevetjük magunkat a különböző fogyókúrákba. A fogyás nehézsége és gyakori sikertelensége újabb problémákat vet fel, miközben még mindig fogságban tart minket az evés hatalma...

Megoldások

1. Ránézünk a valós problémákra, majd tudásunkat és bátorságunkat összeszedve kitalálunk valami megoldást. Vagy legalább tudatosítjuk magunkban, hogy mivel van nehézségünk az életben, és keressük a tényleges megoldás felé vezető utat...

2. Visszavesszük az étel és az evés feletti irányító szerepünket: mi határozzuk meg, hogy „mit, mikor és mennyit”, melynek elengedhetetlen következménye lesz a fogyás folyamatának beindítása.

3. Folyamatos figyelemmel újra és újra teremtjük céljainkat, mellyel értelmet adunk életünknek.

Irányelvek

● Akkor egyél, amikor éhes vagy, vagy ha egyszerűen úgy döntesz, hogy enni szeretnél!

● Amikor eszel, kérdezd meg magadtól, mit szeretnél enni, s ha egy mód van rá, edd azt, bármi legyen is az!

● Annyit egyél, amennyi jól esik! Ha megint éhes leszel, megint ehetsz!

● Felejtsd el azt, hogy „ma utoljára… holnaptól tényleg fogyózom”! Bármikor, bármit ehetsz, amit enni szeretnél! Nincs olyan, hogy utoljára!

● Ne legyél türelmetlen, ha nem azonnal szemmel látható a változás!

● Soha ne értékeld le magad, bármit tegyél is!



Szerzői zárszó

Hogyan tovább

Nem tudom garantálni, hogy a könyv olvasása, valamint a gyakorlatok végzése által mindenki mindig ura lesz saját életének. Nem is ez volt a cél. Sok minden történik velünk s a világban, ami nap mint nap új kihívásokkal szolgál. Képesnek kell lennünk a változásra és a fejlődésre, hogy egyre magabiztosabban tartsuk a gyeplőt!

Nincs lehetetlen vagy reménytelen eset. Van könnyebb vagy nehezebb probléma, s persze van kilátástalannak tűnő helyzet is. De olyan nincs, hogy semmit sem lehet tenni a dologgal kapcsolatban. Mindig lehet tenni valamit, még ha első ránézésre teljesen hiábavalónak tűnik is. Aztán miután megtettük, lehet, hogy már kicsivel másként állnak a dolgok, s ismét találunk valamit, ami előbbre visz minket. Csak a halott számára nincs többé kiút. Amíg élünk, van remény!

Nagyon örülnék, ha megosztanák velem sikereiket, eredményeiket! Mindig nagy örömömre szolgál, ha hallok olvasóim felől, és tudom, hogy volt értelme a munkámnak! A kiadón keresztül minden nekem szóló kommunikációt megkapok.

Köszönetnyilvánítás

Végül, de nem utolsó sorban, szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak egyrészt L. Ron Hubbard-nak (1911-1986, amerikai író, filozófus), mivel írásai és lelki gyakorlatai nagyon sokat segítettek nekem abban, hogy jobban megértsem önmagamat és a környezetemet.

Másrészt pedig McMenemy Kerényi Gabriellának, mivel Végleges fogyás című könyvében – számomra először – teljesen új nézőpontból mutatta be a hízás-fogyás témakörét.

Szeretettel:

Pat Gallaghan



Kiadói utószó

Szerzői jogok

Amennyiben tetszett a könyv, biztosan felmerült Önben, hogy ezt másnak is el kellene olvasnia. Tudjuk, hogy technikailag nem okoz gondot egy fájl továbbküldése vagy kinyomtatása, hogy így ismerőseinek megspórolja az 1.500 forintot. Biztos néhányan meg is teszik, és még „jó indokkal” is rendelkeznek.

Nem szeretnénk erkölcsi prédikációkba bocsátkozni, hiszen mindannyian tettünk már olyat, ami nem volt egészen rendben, de ha egy mód van rá, ne sértse meg a szerzői jogot! (Természetesen egy háztartáson belül nem kell több példányban megvenni!)

Az evés fogságából való kiszabadulás megköveteli az önmagunkkal szembeni őszinteséget. Amikor másokat becsapunk, saját magunkat csapjuk be. Kis bűneink, amik valaha porszemnyi nagyságúak voltak, holnapra elefánt méretet ölthetnek, s fölöslegesen zárnak be minket saját magunk által épített börtönünkbe.

Ha valakinek tényleg nehézséget jelent az 1.500 Ft kifizetése, kérjük, inkább felénk jelezze, és a szerzővel való egyetértésben biztosítjuk, hogy jogszerűen eljusson hozzá a könyv egy példánya.

Visszakaphatja a könyv árát és még sokkal többet...

Van egy javaslatunk, amivel még pénzt is kereshet! Amennyiben ismerősei az Ön ajánlására töltik le a könyvet, jutalékot fizetünk!

Részletes információk a weboldalon.

Kapcsolattartás

Kérdéseiket, megjegyzéseiket és sikereiket a [email protected] elérhetőségen várjuk.

Tisztelettel,a kiadó Liberatus Bt. vezetősége

2008 Liberatus Bt. Minden jog fenntartva. Az anyag nyomtatott formában történő sokszorosítása vagy elektronikus úton való illetéktelen terjesztése a szerzői jogok megsértésének minősül, s büntetőjogi felelősséggel jár.


http://www.fogyas.info/ajanlas.php

mailto:[email protected]

Kiut Az Eves Fogsagabol

Documents