Viharvertenmek.oszk.hu/03000/03033/03033.pdf · ki nem felejti el, hogy ősei még vetettek, arattak, szültek és szerettek. Tudod-e azt, hogy a múltat mégsem tudom kirakni magamból,

ZÁGOREC-CSUKA JUDIT

VIHARVERTENversek

Lendva, 1997

2

barátaimnak

3

TARTALOM

Visszatérés IthakábaÉLET VERSEK

Ithaka feléAnyámnak

Ha majd hazamegyek...SzülőföldemViharvertenMandzsúria

Márciusi szélbenVégállomás II.

Az időjósok távcsövénValami angyali létre vágytam...

VallomásPrecari

Szárnyak nélkülTavaszi szerenád

Egy leheletnyi csöndA Tengert hoztam el NekedA Paradicsom meghódítása

Tudhattad volnaHavazásban

Kéz a kézbenA szerelem odaát van

„Én a halál rokona vagyok...”HALÁL VERSEK

MelankóliaA hattyúk repülésével

Naponta keresemFélelem

Halálra születtemNovotel-panoráma

MenekülésA halálon túl

Csáktornyára vezető útIsmét csöndInvokáció

Erósz - ThanatoszNem kell...Ha eljön...

Kölcsönkért vonatjeggyelSzóhalál

A zuhanásNyomtalanulVisszatérésArs poetica

Kiáltás

Utószó helyett

4

Visszatérés Ithakába

ÉLET VERSEK

5

Ithaka felé

férjemnek

Csak hosszú és keserves bolyongás utántalálsz vissza Ithakába, majd elveszítedbarátaid a vihar végtelen örvényében, aszépséges Nauszika sem menthet meg aphaiák földjén.

A jóllakott kérők lustán lézengvetréfálkoznak az ajtód előtt, te mégisalázatos türelemmel hallgatod gúnyos szavaikat,s hőstetteidre sem fognak emlékezni, sem atrójai csatákra.

Elmúló ifjúságod száműzetésében, a sebhelyekcsöndjében Penelopé félidegenként rakjaközös tűzhelyeteket, a mosolyod is csakfélmosoly lesz, idegen jel idegen arcodélén.

6

Anyámnak

Tőled kaptam az életem,tőled várom a halált.

Ne kérdezd, miért.Kezedben életem-halálom.

7

Ha majd hazamegyek...

édesapámnak

Ha majd egyszer hazamegyek,friss tavakban fürdetem megfáradt arcom, hogy fészketrakjanak bele a galambok.

Új életet teremtek a gyümölcsöthozó fák odvaiba, amelyetátmelegít a reggeli fény.

Ha majd egyszer hazamegyek,az égre emelem kezem, hogyhét évig essen az esőédesapám búzaföldjére,amely új termést hoz, hamegérkezem.

8

Szülőföldem

Kőbaltákat látok,élesednek e föld gyomrában,megbújva évezredeken áta cölöpkunyhók sövényfalaimögött.

Utak kereszteződnekPannónia szívében,szlávok és avarok,kelták, s hadat üzenőrómaiak keresik az utatHalicanum felé.

Gyepűvidék, senkiföldje,évszázadokon át őseimszemfedője, buja termőföld,apám búzaföldje, szülőföldje,Muravidék.

9

Viharverten

Legyen már ez a tél is a tiétek,a nyerteseké, a befutottaké,legyek, mint áldozat a tiétek,ha üldözőim helyett engem mar arozsda.

Kezdetben mintha kihagytak volna,aztán kikerültek, csak a muramentierdők szerettek, a Lendva-hegy felettitüzesedő Nap, a göntérházi búzamezőkringása.

Ebben a félelmetes télben erősvillámok verik szét aszályos parasztiarcod, kenyeret dagasztó kezed.Reggelre lehet, hogy elalszanak aszénakazlakban a csillagok, sszunnyadásukkal eláll a vihar.

10

Mandzsúria

Ha majd egyszer Mandzsúriába megyünk,hidegebb tájakra húzódva keressükbelső melegségünk, s ha vágyainkvezérelnek, majd szerelemre robbanunk,mandzsu nyelvet tanítunk, ezért nemkérik számon fizetésünk, adózásikötelességünk.

Ha majd egyszer Mandzsúriába megyünk,hűek leszünk altáji gyökereinkhez,nem félünk már Maotól, s szomszédainktól,mi erősek leszünk, nem lesz honvágyunkaz orosz tajgákért, sem a széles kínaisíkságért, mi csak Mandzsúriáért élünk.

Ha majd egyszer Mandzsúriába megyünk,rénszarvasainkra vadászunk, s hidegvizihalainkat esszük, majd gyönyörködünksaját lányainkban, hogy örömmel szüljék megaz új nemzedékünk, Mandzsúriamajd igaz lesz vagy délibábos tévedésünk.

11

Márciusi szélben

Márciusi szélben,arculcsapott fényben,megtépetten, de törve nemPetőfi szellemében lenga zászlód, még szívedbendobban egy ágyúdörej,szégyentelenül pirosban, fehérbenés zöldben vessed meg az ágyad,hinned kell egy segesvári szélben,egy nyelvben, egy közös útban, egyközös múltban, hajszálgyökereidben,őseidben!

Hinned kell, hiszen hited, fiad, anyád ideköt!

12

Végállomás II.

Cimmermann Toplák János költőnek

a vonatfütty az idő szárnyánaz örökkévalóságba szágulda nap verítékében fürdő sínekreverejtékét hullatja az égszínes ablakok maradnak megfelettünkzakatolva tova tovakattanásoka fák előre száguldanakzakatolva előre előrecsikorgása fák virágot bontanaka mozdony frissen prüsszent egyetmajd megismétli a szertartástvasutasárny zötyögő kerékpáronsáros út fekete fröccsös fűszegéllyelvégállomás- még nincs végállomás, még élniszeretnék, visszaszületni anyám méhébe, hogyújra kezdjem a teremtés gyönyörét, valahovavissza, vissza az Urálon túlra, hogyzötyögjön a karaván, nyerítsen a lovassereg, dübörögjön a föld, hogy felépítsemCsontváry lerombolt Mosztárját, jajcei vízesését,hogy Ádám mellé még megszüljek egy Évát, hogytanulják tőlem a diákok a magyar nyelvet,hogy verset írhassak neked.

13

Az időjósok távcsövén

Belemerülünk ebbe azájulásig forró nyárba,s keressük helyünket azidőjósok távcsövén,mérlegeljük az időt.

Nyár van, mint feltámadólángoszlop sikítanak amadarak, kezedben megnőnekaz útszéli fák árnyai, betetőzikhiányod.

Oly távol vannak az Angyalok,lélegzetedre csontig csupaszodnaka fák, hogy helyetted is lélegezzenek,hogy helyetted is éljenek.

14

Valami angyali létre vágytam...

Valami angyali létre vágytam,ütközések, szembenállások,kritikák nélküli fájdalomnélküliségre,hogy a csönd fuvallatában belém merüljönlélegzetetek, teremtő lehetőségeket nyissak,s megőrizzem szívetek békéjét!

Mégis kierőszakoljátok kényszerű,látszólagos hallgatásom, besodortokaz ellenállás falai közé, szűkre szabottkapuitok beszűkítik túlpartjaitokat,várakozásom küzdelem rejtett, láthatatlanpólusaitokhoz, hol van az egyszerű természetességetek?

Gyakran csak tapogatózva haladok, kiragadtok önmagamból,máshova tesztek, a kiengesztelődéseteket sötétségfedi, mégis magatokban mossátok meg vesztességeteket,én angyali létre vágytam, lángok helyett fénycsíkokra,összeragadt angyali tollakkal nem repülhetek, jósem lehetek, ha el kell szenvednem bűneiteket.

Angyalaim, szomorú angyalaim...Nehogy fekete hollóvá változzatok!

15

Vallomás

Molnár M. Eszter költőnek

Tudod-e azt, hogy hiába kovácsoltak erősséaz évek zúzmarás hajnalai, a szemed alattsem lett keskenyebb az a meghatározó vonal,ránc, gyűrődés, mely mindig figyelmeztetett,hogy legyek óvatos, mert Budapesten is,Lendván is elárulhatnak a szavak nélkül maradtak.

Tudod-e azt, hogy holnap sem leszek jobb,engedelmesebb, ha a tunéziai sziklákatálmodom a Lendvahegy helyett, s álmaimbanfelszisszenek, hogy ott még élni is tudnék,s altatóul hazavinném a hammameti alkonyatot,a Földközi-tenger kékségét, az afrikai holdürességét, a minaretek halk imáit.

Tudod-e azt, hogy ősi Isteneink is szájnélkül maradtak, s hideg csillagokon állvasodorja őket a szlovén szél, s vele együttengem is sodornak az évek a halál kráterébe,pedig én ott szeretnék meghalni, ahol te ismegváltásod várod, valahol közel a tengerhez,az áthevült habok, az algák kusza hálóiban.

Tudod-e azt, hogy téged látlak bennem,gyógyíthatatlan zavaromban, mert te semvoltál más, mint paraszti sarjadék, kapát,kaszát tisztelő, föld nélkül maradt értelmiségi,ki nem felejti el, hogy ősei még vetettek, arattak,szültek és szerettek.

Tudod-e azt, hogy a múltat mégsem tudomkirakni magamból, s hiába vetem el álmaimat,ha föld nélkül maradtam, s a barázdákat benövia fű, a gyom, a fekete karácsonyok helyett mostüzenek neked a téllel.

Tudod-e azt, hogy a megcsomósodott beszéd helyettnapról napra keményebb ez a tél, amelybe egyedülsodródtam bele, töredékesen, de szívemmel nemjátszadozhatnak az előszobában maradt idegenek.

Tudod-e azt, hogy merőben másfelé élek, mintszeretnék, más emberek kegyét keresem, vagyharagját ingerlem, s közönyös és süket messzeségbenélek azoktól, akikre igazán vágyom, akikhez mindenkövetkezménnyel közöm van. Ez olyan, mint egynappali álom.

16

Tudod-e azt, hogy ez is egy megrohanásszerűfigyelmeztetés a téllel, hogy még mindig távolvagyok tőletek, késlekedem az alvajárók nyugalmával,de szenvedéseim által én vagyok, a derengés víziójahozzád vezet, aki énemhez tartozol.Istenem, mennyi elmulasztott út visz vissza hozzádBudapestre!

17

Precari

Csupa csoda, csupa veszedelemIsten teremtette életed, abizalom kenyerét elsodorjáka szennyezett patakok.

Istentől ne kérj pénzt, szép időt,társadalmi elismerést, sikert,Ő nem kicsinyes üzlettárs,kikényszerítő eszköz.

Oh, Istenem, Te tudod, hogy csaka Szív bizalmával kezdődhetminden, ami él; a megtisztító eső,a bibe megtermékenyítése, az Élet.

Ne feledd, Ő nem üzlettárs, hiszenvele kezdődik minden!

18

Szárnyak nélkül

Fehér Zsuzsanna művészettörténésznek

Majd egyszer végleg visszatérekhozzád Gazdagrétre, vagy aDiószegi utcába, arcpirosító,s szempillafesték nélkül; akkormajd olyan leszek, mint az ajellegzetes libanoni cédrusCsontváry festményén, hogy újrafészket rakjunk árvaságunkba.

Majd egyszer fekete Föld leszekbarna szemedben, Nap lesz akalapom, hogy belülről világítsak,hogy legyen erőm, belső izzásom,hogy lássad általmenésem, lemenésem,utolsó távozásom, hogy tenger legyélbennem, hogy tenger legyek benned,hogy fájjon halálom, ha majd másanyagban, időben és térbenfolytatódik összeomlott, nomádéletünk.

19

Tavaszi szerenád

Tűlevelű fenyőfák illatávalbelopta szívembe magáta fény...Virágot bontott,s belém zuhant,mint magányos sirályaz Adria kék habjaiba.Zuhanása szétziláltaőszülő hajamat, s elaludtszempilláim feketeségében.Sirálysikoly a szememben,havazás számban.

20

Egy leheletnyi csönd

Gábor Zoltán festőművésznek

Kés nélkül jöttél, fegyvertelenül,postagalambként, megdöbbentő hűséggelszülőfölded, s anyanyelved iránt,hagyományt fejlesztve, újat teremtve.

Ecsetvonásaidban emberi szívekdobognak, s egyre fogy az időd,fakulnak el színeid, csendesüla lárma, de még éltet a holdtölte.

Ha génjeink sem tökéletesek,miért lenne tökéletes az öröklét?Vakítóan fehér hóesésben, jégbefagyottvákumlétben még eltévedhet a kezed.

Világégés, világféltés lüktet benned,pompeji vörös, Mondrián-sárga, Velázquez-ikék, a többi csak felejtés, gyűrődésa huszonegyedik század oltárnélkülisége.

21

A Tengert hoztam el Neked

A Tengert hoztam el Neked,hogy betöltse hiányomat, árvaságom.De mindig megérkezett valaki, akielvitte óceánjaid, megcsodáltaszemed kékségét.

Tengereim elapadtak,virágaim elhervadtak.

Kerestelek máshol, másban,a Gibraltári-szoros magányában,Casablanca és Párizs fényében,sötét kamrákban, harangzúgásban,szülőasztalon, a félelem golyózáporában.

Veled, vagy valaki mássalnevettem, mégis idegen maradtambenned, vagy valaki másban,ólmos esőben, reggeli zokogásban.

Ünnep volt, ha jöttél, hiszenén beszéltem rólad tízezerméterrel a svájci hegyek felett,én ringattalak az Adriai tengerhullámaival.

Te voltál a ködösítő lélegzetben,a megelőző percben, emlékezetemben,te leszel a kék felhőkben, sárgabúzatengerekben, halálomban.

A Tengert hoztam el Neked,hogy téged öleljen, ringasson,mint Agamemnón ölelte Klütomanesztrát,amikor Trója kapui várták a végsőküzdelemre.

A Tengert hoztam el Neked, hogypásztortüzekkel perzselje szétlázadásod, mint Agamemnón mükénitüzei, amikor kilépett a fellegvároroszlánkapuján.

A Tengert hoztam el Neked, zöldoázisaival, fehér szikláival,hogy csak te lásd könnyedségem,kékségem, hogy bennem mérd leönmagad.

22

A Paradicsom meghódítása

Azért vagyok Nő,hogy te Férfi legyél,animus, anima.Mi ketten mezítelenül kiűzvea Paradicsomból.Levetkőzve, kibelezve,kicsontozva - többek éskevesebbek vagyunkIsten alkotásánál -benned rejlik az Élet,bennem a Halál.

23

Tudhattad volna

Tudhattad volna,hogy az estékreszketéssel töltenek el,mint az elvetélt anyáksirató magzata,mégis szalmával töltöd megaz ágyam,kezeimen hangyaáradatvet ágyat,szememben másokat látsz, láttatsz,érintésed Krisztus töviskoszorúja -álmaim zivatara csendes patakokbanver gátat.

24

Havazásban

Várd a kristályokközeledését.

Fehér paripák tüzes leheletén,ringatózom benned,melegítem zúzmarás ajkad.Havazásombaneléghetsz.

Holdfogyatkozáskorhópelyheid olvadása,szúrós tüskék,csillagjáráskor,hervadó krizantémok.

Nem sütök kalácsot,havazásodba sem vetek ágyatIsteneidnek megsúgom,őrizzék jégkristályaid.

25

Kéz a kézben

Kéz a kézben, ami ígéret voltnekem törvény már, te mondtad,legyen kéz a kézben, legyéllehetőség egy másik életre.

Kéz a kézben, ami csend volt,vallomás már, te mondtad szólaljmeg bennem, legyek nyár a teteledben, legyél hang az én versemben.

26

A szerelem odaát van

A szerelem odaát van,fölszállt a hegyek fölé,elbújt a hegyek mögé.

A szerelem odaát van,csak visszajár a sötét éjszakába,bánatot hoz, s feledést.

A szerelem odaát van,nincsen ragyogása, fénye,elvesztette tüzes erejét.

A szerelem odaát van,fekete rés a vakolatban,repedés lett a feledés otthonában.

27

„Én a halál rokona vagyok...” (Ady Endre)

HALÁL-VERSEK

28

Melankólia

Szomorú az a harc,amelyet egyedül vívnak,mégis várd az Angyalt, amelyszent türelmével sorsodat,életedet hozza feléd.Ne kapkodj, ne siettesd útját,lassan hömpölyögve úgyis utolér.

Te könnyű leszel és személytelen,ő csodákat láttat, vizet fakaszt,kenyeret szaporít, ez lesz az ünnep.Ajkad elkékül, szemedben darazsak zúgnak,kezedben vérzik a fehér liliom.Szeme bukásodat tükrözi.

Áhítatos, körülményes szertartássalérkezik: üres szárnyaiban nem lesznekitalok, férfiak, meglepetések, csakfeledkezés és varázslatos rendhagyás.Készülj fel rá, testben és lélekben -Ő lesz az igazi Szerelem, az igazi Halál.

29

A hattyúk repülésével

Hűs tavakban mossuk tisztáraeltévedt lelkünket, zöldpázsittenger-hullámokkaltörölközünk, majd fehérhattyúkkal elrepülünktisztább vizekre, a színtelenkristályok otthonába.

30

Naponta keresem

Naponta keresem szétzilált hajad,gyűrött esőkabátod hajlatait.Naponta apadnak el gondolataim,ritkulnak csontjaim, vizesedik vérem.

Naponta kevesebb vagyok,lassan tűnök el, esek szét,őrlődöm, mint eltévedt utasoka Halálba száguldó vonatokon.

31

Félelem

Az idő esős zuhatagában porladsz el,mint fehér márványszobor az időzítettbombák tüzében.Tökéletesen és maradék nélkültűnsz el.Az Istened is csak hallgat, nem menthet meg.Mitől félsz mégis?A Haláltól?

32

Halálra születtem

Halálra születtem, nem kibontakozásra,vajúdó édesanyám mégis Nagypéntekkorhozott a világra, reménységnek, vigasznak,beteljesült örömnek, elszigetelt magánynak.

Lázasan hajszolva, útra készen, zordfogadók magányától megtépázva, gonoszvasutasok idegbaját elviselve - én azótavárom a szent feltámadást, a megváltást.

Ha nem születtem volna, most nem hiányoznék,nem keresnék menedéket mások igazában, hamistanútételében, lenézett röhejében, kitagadottjussában, hiszen halálra születtem, nem a világra.

33

Novotel-panoráma

Lehet, hogy itt kellene meghalnod,ebben a steril Novotel-szobában,ahova betegséged hozott.

Az odvas fáid, az elvakart sebeid,a gyűrött ráncaid tükrébenfeladhatod ezt a percet is.

A villamosok nélküled isújra indulnak, menetrend szerint.

34

Menekülés

Farkas Árpádnak

Hiába keresed ösvényed,keskeny alagutad a hóban.a Havasokon túli jégáradásbanszívedig ér a HALÁL.Óh, anyám -fehér karácsonyunk lesz.

35

A halálon túl

A gyertyák úgyis csonkig égnek,tövig a fák,emlékezeted sem élheti túlmagányod, szavaid hiányát.Isten is számonkéri -hiábavalóságodat.

36

Csáktornyára vezető út

Szomorú menet lehetett a kuršaneci erdőbőlCsáktornyáig vezető haláltusás vergődésed,míg véres fejed ott rázkódott a tartani igyekvőBethlen Miklós, ifjú erdélyi főúr ölében, anyomasztó csendet ritkán törte meg zaj, lassanvonult a hintó a vakuló szürkületből a fekete éjszakába.

Vakvégzet? Kiszámíthatatlan vagy könyörtelen fátum?Ó, sorstragédia! Orgyilkosok és vadállatok fergetege!Lesben állt a halál, nem volt értelme keresgélni,a novemberi zúzmarás erdőben rád talált, párbajt vívottveled, Szent Ilonka kolostora beleremegett, mégis háromsebet hagyott rajtad a magyar igazság. Reménységkénthaltál meg abban a nagy vadon erdőben, kit kevés szem látott.

Európa mégis gyászolt. Ördögi körben forgott veleda politika, mégis megragadtál egy maroknyi időt,sorsodra hagyva a szálakat itt a Mura partján,elképzeléseidért ma sem harcolnak, a történelemmás vizekre evezett, széthullunk, mi magyarok avégeken, az idő csap arcul, s a határsávok,golyózápor helyett az idegeneknek hódoló valóság.

37

Ismét csönd

Ismét csönd, a fagyos kripták hullaszaganem visz el messzire, valakinek, aki sosemélt, élhetett, csak zakatolt ráadásul a szíve,mint egy nagy, sötét mozdony,s hárfával köszöntötte a reggelt.

Hagyjátok élni az arctalan Pilátusokat,mások tetteit végrehajtó Heródeseket,úgysem támadnak fel harmadnapon, az időellenetek is őrli a köveket, s a tengerekmélyén meghúzódó cápákat, a korallszigetek csendjét.

A halál majd elcsendesíti lázadásom, az időporrá őrli a sziklákat, akkor már hiábamossátok kezeiteket Pilátusok!

38

Invokáció

Lehet, hogy elveszítjük hitünket,kibeszélt küldetésünket, megcsaltszeretőnket, igaznak hitt énünket,fellázadt testvérünket.

Kell-e több a veszteségből,kivakart sebeinkből, elégetettverseinkből?

Lehúz a Föld,Elringat az Ég.

39

Erósz - Thanatosz

József Attilának

Régóta nem rakod azt a nagy tüzet,hideg kilincseid nem adnak meleget,zúzmarás a város...

Mi már nem vagyunk az Élet fiai,sem a küzdelmekre felkent daliák,gyáván várjuk a halált.

Elátkozott nép vagyunk,apáink mégis robotolnak.Hát lesz-e magyar, ha mi nem leszünk?

Óh, jaj, mi igazán tiszták vagyunk!Lehet, hogy a tenger jött el küszöbömig,lehet, hogy a Halál.

40

Nem kell...

Nem kell több korrekció,nászajándék, beosztás,eljátszható szerep,betanult szöveg,a kétszerkettőkiszámított tétele;

Nem kell több kényszerképzet,újjászületés, vérszerződés,küldetés, a pillanat örökkévalósága,ha nincsen szeretet.

41

Ha eljön...

Ha eljön az utolsó estéd,és fekete szárnyakat ölt az Ég,majd könnyebb leszel, mint a fény.

Ne félj, havazásod feloldjabesározott álmaid!

42

Kölcsönkért vonatjeggyel

Ne mondd, hogy ide születtél,az ételszagú kiskocsmákkonyhájába, ahol könnyenvásárolnak szerelmet, nőket,érzelmeket, barátokat.

Ne nézz körül, ez nem a te helyed,a te szereped, a te kétnyelvűkettős identitásod, látszatfoglalkozásod, kigúnyolt hited.

Te mégsem szereted a porcukros datolyát,hiába tömik tele vele a szádat, lehúza csipkés kétarcúság, a szaloncukroshátbeszéd, kedvesen tálalt jólét.

Nélküled is helyén van minden.Vonaglasz? Hangodat túlkiabálják.Menekülsz? Átrepülnek.Káromkodsz? Meggyóntatnak.Őszinte vagy? Kigúnyolnak.Tervezel? Elgáncsolnak.

Batyudat megrakták kővel, jegyedetkifizették kölcsönkért pénzzel,borodat felvizezték, kenyeredetmegmérgezték.

Ne maradj, hiszen nem várnak!Miért hinnél, hiszen nem bíznak!Ne lázadj, s ne gyógyíts!Ne feküdj idegen ágyakba!Ne oldozz, ne foltozz!

Menj el a viharokkal,ne nézz vissza!

43

Szóhalál

Tavaszi záporoköntözik igéid,nyárvégi napsugarakmelegítik megfakultnévmásaid,kötőszóid fullasztják elfeltörő zokogásod...Láttyátuk feleim szümtükhelmic vogymuk - isa pur es chomu vogymuk...Szóhalálom közeledik...

44

A zuhanás

Mennyi esés, landolás,zuhanás a semmibe.Mennyi újrakezdés, áhitata jóra, virágbontásra,kijózanodásra.

Mennyi elveszett pillanat,elfojtott érzés, gyávavisszavonulás.Mennyi kietlen út, sivatagtrópusi erdők helyett.

És mégis a zuhanás erősít,felemel.

45

Nyomtalanul

Csak nyomokat szerettem volna hagyni,kőben, fában, fémben, papíronmegörökített igazságokat, de mégisnyomtalanul vonulok vissza véndiófám árnyékába, mintha Babits üzenné;akikért ragyogtam majd eltemetnek.

46

Visszatérés

Visszatérek az őszbe,szüretelő ködbe,pásztortüzeket gyűjtőföldműves tenyerébe.

Visszatérek a télbe,csikorgó jégbe, lobogokmég lobogok, szívembebújtok, hogy ne fázzatok.

Visszatérek, vissza,gyenge leszek, s tiszta,kigombolom kabátom,végre, utoljára, véreim.

47

Ars poetica

Ha majd végképpen elkell mennem,ha majd nem leszek,ha bármi is elszakíttőletek, legyek egyhaldokló lélegzetközös lélegzetetekben,időtálló sóhajtáseltiport életekben,

De, bocsáss meg Uram,bocsáss meg anyám,ha nem tudtam szeretni!

48

Kiáltás

Petőfi emlékére

Óh, Istenem, ne add, hogy gyerekeinkelfeledjék azt, amiben hittünk,amiről tudomásunk volt, amit gondoltunk,s ne fordításban olvassák majd történelmünket,s semmilyen trianoni elszakadás ne kényszerítsensoha senkit másodrangú verzióra, de Magyarországonse szólítsanak szlovén barátunknak, ne mondjavégképpen senki, hogy nekünk kutyakötelességünkbeilleszkedni a történelem szélcsatornáiba.

Óh, Istenem, míg hiszek benned, ne add, hogyszétszéledjünk, mint a bibliai Káinok ésÁbelek, ha kétezer évig álltuk a sarat, mégkétezer évig verjük mélyebbre gyökereinket, akkoris, ha nincsenek örök dolgaink, csak az özönvízcsapdossa bokánkat, mint a Pannon-tenger akarszti viharok idején, s ne vedd el, Uram, prédikátorainkszellemét, mert hit nélkül maradunk, majd elárvulnak gyermekeink.

Óh, Istenem, posztmodern, önérzetes századunk végén,a dühöngőket ne juttasd a szószékre, s akozmopolitizmusba bújtatott nacionalizmustvéglegesen söpörd ki a hóba, s összeegyeztethetetlen,szétszabdalt kárpát-medencei létünket tedd elviselhetővé,mert a mai emberjogos világban én már nem tudom, hogyhol is van az én helyem, mert süketfülű Vazul vagyok,aki nem tud mást, csak hallgatni egy siketnek titulált,forró helyzeteket szülő és temető korban.

49

Utószó helyett

Költőnek lenni

Mivel négy vagy öt éve írok verseket, nehezen vallom be magamnak, hogy költő vagyok,pedig e munkám eredménye Viharverten című kötetem anyaga is. Négy év nem nagy idő. Mégmindig visszahúzódva, némi félelemmel ejtem ki a szót - költőnek lenni. Volt időszak, amikorszégyelltem is.

Még mindig azt hiszem, hogy a költők nem átlagemberek, sokszor a közönség, az olvasórétegis különcködőknek tartja őket. Az igazi költők - akik kevesen vannak - talán már nem isfoglalkoznak e megnevezéssel, ezért megérdemlik e „titulust”. Költőnek lenni - szerintem -kiváltság, megtiszteltetés. Ha verset írok, belsőleg mindig átváltozom, átalakulok. A valóságotaz intim szférán átszőve újra feldolgozom, mérlegre teszem, szelektálom, majd újra magamé-vá teszem. A vers természetesen nemcsak rólam, hozzám szól, szubjektivitásom megnyilvá-nulásaként - másokhoz is szeretnék vele szólni. Azokhoz, akik hozzám hasonlóan gondol-kodnak, éreznek, talán hasonló helyzetekben élik meg a valóságot, élik életüket. Deverseimmel azokhoz is szólok, akik másként látják a világot.

A boldogság felé vezető út eléggé göröngyös. Mintha a versek által könnyebb és rövidebblenne ez az út. A verset mégis a Jung által meghatározott „kollektív tudatalatti” szférájábahelyezném el, amely egyidős az emberiséggel, s annak fejlődési korszakaival. A vers teremtés.Nem véletlen, hogy megszólalt bennem a Múzsa. Ha verset írok, olyan vagyok, mint egy gyer-mek, aki naiv, őszinte, és veszélyeztetve érzi magát a felnőttek világában. Versírás közbenmintha isteni erő szállna meg, amely akaratom és kedvem ellenére határozza meg köteteimsorsát. A vers több, mint én vagyok - belső kisugárzásom végtelen kiteljesedése. A verslehetőség a kibontakozásra. Mint minden ember - csoda. Babitsi idézettel élve: „Mindenemberben dal van, s mindenki magát hallja minden dalban.”

Nevezhetném magam akár romantikus költőnek is, aki elvágyódik, mert nem érzi jól magát azadott léthelyzetben. De az én elvágyódásom egyben menekülés is. Van, aki a drogokba, azalkoholizmusba menekül, vagy az önpusztítás valamely másik módszerébe. Én a versbemenekülök. A költői intuíció lényege: határt húzni az élet és a művészet között. A költőiirigységről: évek óta változatlan - egy kanál vízben a költők is megfojtanák egymást. Miért?Emberi gyarlóságból. Már több éve figyelemmel kísérem ezt a jelenséget - néha pesszimistávátesz, néha depresszióssá. Ez volna a művészek sorsa? Ez a rendületlen hajsza az egziszten-ciáért, a pénzért, az anyagi biztonságért, a földi javakért? Ez - véleményem szerint - az anyagivilág kálváriája. A vers egészen más világba tartozik. A vers absztrakció, mely dicsőségételveszíti a költő halálával, hiszen a költőnek az életbenmaradást jelentheti, ragaszkodását azélethez, barátaihoz, szeretteihez.

Verseimmel nem szeretnék örökös múlttá válni, hanem a jelenben élni, hangulattá, élménnyéalakulni. Az igazi vers mindig aktuális, s ezáltal időtlen. A költőben több művészi hajlamrejlik: zenész, festőművész is egyben, hiszen a vers zenei és képi asszociációkat is ébreszthet.A vers várja, hogy belészálljon a teremtő ihlet és a lélek (daimonia). Ez a folyamat olyan, mintegy szerelmi aktus, mely gyümölcsöt hoz, megtermékenyül, és egy új embert teremt. Csodá-latos! A Múzsa nőnemű kifejezés, akár a teremtés szimbólumának is nevezhetjük.

50

Nem azért írok verseket, hogy halhatatlanná váljak, hanem azért, mert teljesebb képet szeret-nék látni önmagamról és a világról, saját mikro- és makrokozmoszomról. A vers: csábítás,beteljesülés, dráma, önámítás, szépség és vonzalom. A ma költői az elűzött istenek leszárma-zottai, akik ebben az oltárnélküli világban az oltárteremtés illúziójában élnek. S mindez azesztétikum és a filozófia világában kaphat otthont. Én az ilyen költészetben hiszek, s nem apolitikumtól terhelt lírában, mely ideologizált, nem hozza közelebb az embereket egymáshoz,ellenkezőleg: differenciálja és uniformizálja őket, félelmeket szít. Ma már kevésbé élükforradalmi helyzetekben. A forradalmak az emberekben mennek végbe, nem a társadalmak-ban. A háborúk aktuálisak, bár nem lenne helyük a XX. század történelmében. A demokráciákpedig egyre szürkülnek.

A vers élet - élet az élet árnyékában. A költői sors dantei Purgatórium - megtisztulás. Szükségvan rá, mert még mindig távolinak tűnik az „angyali lét”, amire én is vágytam. Már sejtem ahozzá vezető utat, de nem találom az igazi síneket. Verseim segítenek ebben a keresésében.

Zágorec-Csuka Judit