Katedra (2011/2012 - Január)

3

Katedra Dobogó

tartalom Az író ül a számítógépe előtt, s pró-bálja hómezőnek látni a fehér és üres képernyőt. A Katedra szerkesztője nagy havakat rendelt tőle, emlékeket régi-szép, fehér újesztendőkről, életképeket méteres havakban hancúrozó egykori iskolás gyerekekről. Kinéz az ablakon, s látja, hogy semmilyen csapadék nincs készülőben. Nemhogy hó, de még eső sem. 2011 kora tele van, s láss csodát: a Duna kiszáradással fenyeget. Decem-ber 5-én a folyó vízállása Budapestnél 92 centiméter, Pozsonynál sem sokkal magasabb. A tatárok 1242-ben Eszter-gomnál nem tudtak átúsztatni lovaikkal a Dunán, meg kellett várniuk, míg be-fagyott a víz. Most nem kellene várniuk a fagyokra. A Duna vize az apró tatár lovaknak is csak szügyig érne. Az író 1954 óta pozsonyi lakos, hosz-szú évekig lakott közvetlenül a Duna partján, több mint egy évtizedig oktatott a bölcsészkar Gonda utcai épületében, amelynek ablakai egyenesen a Dunára néznek, de nem emlékszik rá, hogy ez alatt az idő alatt a Duna egyszer is befa-gyott volna, hogy egyszer is összefüggő jeget látott volna a folyón. A régi dunai jegeket viszont az írók és történetírók úgy emlegetik, mintha valaha, télen a nagy víz rendre behavazott országúttá változott volna, amelyen hadak keltek át, kereskedők szállították ide-oda áru-ikat, s a magyar nemesek királyokat vá-lasztottak. (Vö.: Mátyás, 1458.) Vilmosi Vilma őnagysága pedig Krúdy Boldogult úrfikorombanjában csak azért sétált be a befagyott Duna közepére, mert kíváncsi volt a jégen korzózó vadkacsák-ra. S mikor viszont egy úszó jégtáblán ta-lálta magát, egy középkorú úriember (fel-tehetően az egykori író doppelgängerje) hegyes, görbe botjával leereszkedett a magas partról, s a térdig érő fagyos hó-ban, gondosan ügyelve minden lépésére, mint valamely tornász, aki rendkívüli mutatványhoz készülődik (a jég már re-csegett a lába alatt, amint csizmájában a befagyott Dunára lépett), lassan, meg-gondolva mendegélni kezdett, befelé a folyón. Csak azért, hogy Vilma őnagysá-gát az úszó jégtábláról kihozza. Az egykori író mai kollégája bána-tosan néz bele a képernyő hómezejébe: hogyan lesz mindebből szép, elégikus, mégis optimista írás, újévi elmélkedés régi telekről, iskolákról, mai elszánako-zásokról!

(Időjárás-jelentés a 2011 végi Pozsonyból)

Tőzs

ér Ár

pád

Nehezen. Tegnap felhívta a budapesti nővére (nyolcvanhat éves, beteges idős hölgy, többet van ágyban, mint lábon, ha felte-lefonálja az írót, mintha már ő is Krúdy regényeiből beszélne ki), s azt kérdezte a már szintén nem mai gyerek öccsétől: Emlékszel a Csió-pusztára? Tizenkét éves voltál, nálunk jártál iskolába, haza akartál menni a karácsonyi szünetre, alig látszottál ki a derékig érő hóból, kikísértelek a határra, a Csió-puszta már a szlovák oldalon volt, ott várt rád apánk. Nahát amikor megfordultam, hogy megyek az autóbuszra, elém állt két szuronyos magyar katona, bekísér-tek Salgótarjánba, s egész nap vallattak, hogy hová tettem a gyereket, mármint téged. Hat hónapos terhes voltam, még-se könyörültek rajtam, éjszakára bezár-tak egy cellába, fapriccsen aludtam, még takarót sem adtak. Az író jól emlékszik a Csió-pusztára, s arra is jól emlékszik, hogyan gyalo-goltak az apjával hosszú kilométereket a behavazott Medves-hegyen át, élő ka-rácsonyfák között, míg végre hazaértek. A naptárak 1948-at írtak. A csehszlovák állam két éve megfosztotta magyarjait az állampolgárságuktól, Szlovákiában csak szlovák iskolák léteztek, aki magya-rul akart tanulni, átjárt Magyarországra. Szökve, a zöldhatáron át. Amely akkor, 1948 decemberében fehér volt. Hófehér. 2011 decemberében csak a számító-gép képernyője fehér. S nincs jég a Dunán, de ha volna, akkor sem akadna úriember, aki a jég-táblán térdelő Vilmosi Vilmáért akár-csak egy lépést is tenne. Ehelyett megint divatozik a jogfosztás, a komáromi Boldoghy Olivért és a rimaszombati Tamás Aladárnét éppen megfosztották szlovák állampolgárságuktól, s a szlovák orvosok 25 százalékos béremelést köve-telnek. Ha nem kapják meg, nem gyó-gyítanak tovább. Az idős író, akit 1947-ben egyszer már megfosztottak állampolgárságától, s most pedig már számos (ez idáig még lábon hordott, de gyógyítandó) beteg-sége van, ül a számítógépe előtt, nézi a fehér és üres képernyőt, s próbálja azt hómezőnek látni. S kellemes karácsonyt (még akkor is, ha az írás megjelenésekor már utána le-szünk) s boldog 2012-es esztendőt kíván mindenkinek.

Vadkacsák a Duna jegén

Legkedvesebb mesefilmem - A gyermekkor varázsos világának érintése (A Szépség és a Szörny) 2

Dobogó - Vadkacsák a Duna jegén 3

Alma materek 4

Irreális vágyak, de közeledünk hozzájuk 6

A gyermek sokszor akaratlanul is „készül” leendő hivatására - Beszélgetés Reisz András meteorológussal 7

Kicsinek, nagynak példakép 10

Sorsközösségek szolgálatában 13

Tudok „biológiául” - A kutató diákok konferenciája 16

Kék madár a vers kalitkájában – M. Csepécz Szil-via halálhírére / Elhunyt Szénássy Zoltán 18

A kisdiákok és a reggeli „tortúra” 19

A komáromi magyar gimnázium a zenére és zenével nevelés tükrében (III. rész) 20

Bemutatkozik a Selye János Egyetem karrier-tanácsadó központja 22

A művi terhességmegszakítás (2. rész) 23

A Kadosa Pál Zongoraverseny jubiláló 10. évfolyama Léván 24

Párhuzamok (Erkel Ferenc – Egressy Béni – Liszt Ferenc) - Hangulatjelentés egy zenei-irodalmi emlékestről 26

Futócipővel a világ körül 28

Az orvostudomány felvidéki történetéből/Rendhagyó Alma Mater 29

Vonalkód Japánból / A dráma eszköztáraaz idegen nyelvek tanításában 30

Rendhagyó angolórák 31

Farsang István Pro Scienta Junior-díjat és Szent-Gorazd emléklapot kapott / Nyílt Napok a Selye János Gimnáziumban 32

Az elsősök kiképzése, avagy megint avatunk 33

Diáknap a Máraiban / Szó határok nélkül/Nemzetközi rajzverseny 34

Keresztrejtvény 35

Házunk tája 36

Regionális helyismeret és terepmunka 37

Innovatív beiratkozási program 38

Katedra

4

Alma materek

Gróf Széchenyi István 1825. novem-ber 3-án, a pozsonyi országgyűlés ülésén birtokainak – később 60 000 forintban megállapított – évi jövedel-mét a Tudós Társaság céljaira kötötte le. A Magyar Tudományos Akadémia létesítését kimondó törvény két évvel később szentesíttetett, az Akadémia szervezése pedig öt évvel később feje-ződött be. Ennek apropóján „Cseppek a tudomány tengeréből” alcímmel a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Alapiskola és Gimnázium épületé-ben rendezték meg tavaly november 10-én a Tudományok Napját. A di-ákok olyan szakemberek előadásait kísérhették figyelemmel, mint pl. Dr. Csókay András orvos, Dr. Zacher Gábor toxikológus, RNDr. Filip Fer-dinánd PhD. matematikus, Ozogány Ernő villamosmérnök, avagy Reisz András meteorológus. Az előadások után egy tudományos vetélkedő kez-dődött. Decsi Katalint, az intézmény igazgatónőjét természetesen nemcsak az aznapi rendezvényről, hanem az is-koláról is faggattuk.

Kedves igazgató asszony, mi most a Tudomány Napja rendezvényen va-gyunk itt, s ennek során lehetőségünk nyílt megtekinteni az iskolát, amely egy intézmény, mégis kettő. Hogy is van ez? Ez az intézmény, ahol ma vagyunk,

tulajdonképpen két intézmény. Az egyik a Nagyboldogasszony Egyházi Gimnázium, amely mellett alapiskola is működik.

Ez a két intézmény egy épületben van, és idővel egyfajta egyesülés is be-következhet? Idővel ez egy iskolaközponttá alakul

át, amelyet nemcsak alapiskola, hanem óvoda is kiegészít majd.

Mivel egyházi intézményről van szó, nem ártana, ha ezt is körbejárnánk. Mindez mit jelent, milyen feladatokat, többletmunkát, esetleges előnyöket? Az, hogy egyházi intézmény vagyunk,

két területen jelenik meg életünkben. Az iskolát az egyház alapította, és tartja fenn, tehát a Nagyszombati Érseki Hi-vatal. Ez a mindennapokra is kivetítő-dik, hiszen az egyházi jelleg jelen van a mindennapokban, a hit igazságai meg-adják az iskola programját.

Ez a program a vallással, a hittel is kapcsolatos, de feltételezem, hogy modern korban élve olyan progra-mot is meg kellett fogalmazni, amely ezeket a mai kihívásokat is integrálja ebbe a programba. Pontosan e téren van csodálatos fel-

adatunk… Sok embernek az egyházi is-koláról a papnevelde jut az eszébe. Nos, nekünk ma a feladatunk megtanítani az embereket a mindennapokban is visz-szatérni a hithez. Úgy megélni bármit, hogy a Mindenható áll mögöttünk. Ezt meg kell tanulni, ezt nem tudjuk ma megélni. A felnőtt mindig várja a cso-dát, hogy megélje, megtapasztalja, és utána magáévá tudja tenni. De van egy

óriási ajándék, a gyermeknek van saját hite, amire könnyebb építeni. Az Isten itt áll mögöttünk, vigyáz ránk, emellett vannak feladataink… S ezekre fel kell készülnünk.

Ön még fiatal… Személy szerint hogy készült fel erre a feladatra? Ha a feladat alatt az intézmény vezeté-

sére gondol, akkor erre nem készültem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez volt a vágyam, de úgy gondolom, vannak az embernek feladatai, amikre vagy amiért megszületett. Én úgy gon-dolom, ez az én egyik feladatom, amit fel kell vállalnom, hogy ezt az intéz-ményt vezessem ebben az időszakban, és ezt óriási elfogadással és szeretettel tudom végezni. Erre nem lehet készül-ni, a személyiség fejlődik, és alakítjuk mi is a világot.

Ön itt kezdte a pedagógusi pályafu-tását, vagy tanított már valahol más-hol is? Itt kezdtem pályámat évekkel ezelőtt.

Négy intézmény közül választhattam mint kezdő pedagógus, és mivel ez az egyházi intézmény is keresett akkor bi-ológia–kémia szakos tanárt, számomra nem volt kérdés, hová menjek. Diák-ként az én életemből hiányzott az egy-házi iskola jelenléte.

Mikor jött létre ez az iskola, s milyen a tanári kar? A gimnázium 1992-ben alakult,

nyolcéves egyházi gimnáziumként. Nem ennek készült, de az akkori mi-nisztériumi határozat szerint erre kap-tunk engedélyt. Ez az intézmény máig nyolcéves gimnáziumként működik, de osztálynyitási lehetőségünk az idén már nem volt, mivel Nyitra megye korlátozza a nyolcosztályos képzésben résztvevők számát. Ezért mi úgy dön-töttünk, hogy a 2012/2013-as tanévtől négyéves képzést indítunk. Sajnálatos, hogy egy iskola jövője ilyen módon

Decs

i Kat

alin

igaz

gató

A sze

rző fe

lvéte

lei

és a jövő kihívásaiA hagyományok tisztelete

5

Katedra Alma materek

nem biztosított. Mert a nyolc év óriási lehetőség volt a tudás megalapozása és a nevelés szempontjából. El kell mon-danom, hogy azért szeretek itt dol-gozni, mert nagyon jó a tanári gárda. Többnyire fiatalok vagyunk, de nem kezdők. Mindannyiunk szívén viseli a munkáját. Képzéseken veszünk részt, a legújabb technológiákat szeretnénk behozni az oktatásba. Most legújabban a Leonar3Do technológia az, amivel mi magunk is ismerkedünk, hogy ne csu-pán kétdimenziós eszközökkel tudjunk oktatni. A programmal át szeretnénk lépni a háromdimenziós világba.

Hányan tanulnak a gimnáziumban, és a felekezeti hovatartozás szempont itt? Pillanatnyilag a gimnáziumnak 93

diákja van. Nagy létszámú osztályaink is vannak, és kisebbek is. Felekezeti ho-vatartozás tekintetében azt kell elmon-danom, hogy az iskola maga katolikus, de hitoktatást biztosítunk mind a kato-likusok, mind a reformátusok számára. Vannak köztünk elég sokan olyanok is, akiknek nincs hitbeli elkötelezettsé-gük.

Miben mutatkozik meg az intézmény egyházi jellege? Vannak ennek formálisabb részei,

mint például a reggeli ima. Gyakran arról van szó csupán, hogy ráhangoló-dunk a napra. Havonta vannak szent-miséink és istentiszteleteink, diákmi-séink. Karácsony, húsvét előtt van egy lelki megújulási időszak a gyerekek-nek és a pedagógusoknak egyaránt. Mindezeken túl, aki belép közénk, azt tapasztalja, hogy itt jelenlét van. A pe-dagógus saját hiteles jelenlétével tudja visszaigazolni vallását, hitét.

Nem kevés ez a 93 diák? Tény, hogy eddig a nyolcéves képzés-

re csak a környékbeliek és a helybeliek tudtak jelentkezni… Eddig ugyanis az

alapiskola 4. évfolyama után dönthetett a szülő, hogy a nyolcéves képzésben fog továbbtanulni a gyermek, így egyértel-műen leszűkült a kör, a kisdiákok közül éppen a környékbeliek jöhettek hoz-zánk. Most, hogy a négyéves képzést indítjuk, bővül a kör, hiszen egy tizen-négy éves gyermek már szabadabban hagyja el lakóhelyét.

Szomorú tény, hogy egyre kevesebb gyermek születik, és így az iskolák kénytelenek egymással versengeni, a másiktól „elszipkázni” a tanulókat. Ezt a nyomást ön is érzi? Érzem. Azt hiszem, minden igaz-

gató nevében mondhatom, hogy az elhibázott finanszírozási rendszernek köszönhető, ami ma az oktatásügyben jelen van. Nehéz benne nagyon jól mű-ködni, mert eredményeket akarunk, megmérettetések vannak köztünk, és mindez nem biztos, hogy hitelessé válik ebben a nagy harcban, amikor elveszít-jük aztán a kapcsolatot, amivel nekünk pedagógusoknak kötődnünk kellene a diákokhoz.

Másrészt ez kihívás, amely arra sar-kallhatja a pedagógust, az egész tanári kart, hogy olyan teljesítményt nyújt-son, amellyel mind a tanulókat, mind a szőlőket meggyőzheti, hogy ide ér-demes iskolába járni. Ha az érvényesülési „mutatót” néz-

zük… Igaz, kevesen vagyunk, de eddig diákjaink 95 százaléka folytatta tovább tanulmányait egyetemen, főiskolán, vannak felsőfokú végzettjeink, akik az élet számos területén otthon vannak, jó szakemberekké és remélem jó embe-rekké is váltak.

Mely tárgyak oktatásában érik el a legjobb eredményeket? Évek óta hozzuk az első helyet Nyitra

megyében az angolnyelv-érettségi vo-natkozásában. Diákjaink jól beszélik az idegen nyelveket, elsősorban az angolt,

de a németet is. A természettudományok terén nem erőltetjük a versenyszellemet, hanem inkább a rendszerismeretre kon-centrálunk, arra, hogy megvilágítsuk, a természet mint olyan milyen rendszer alapján „működik”. Fontos, hogy diák-jaink összefüggésében lássák a világot, a természetet. Ez nagyon lényeges do-log. Ebben vagyunk valahol nagyon jók, hogy a „gyakorlatias” természettudo-mányt tudjuk prezentálni a diákoknak.

Milyen versenyekben szoktak részt venni?Évközben nagyon sok a rendezvé-nyünk, a diákok életét a focimeccsek-től kezdve a színházlátogatáson át a bel- és külföldi városnéző kirándulá-sokig igyekszünk érdekessé, színessé tenni, ami nem kis pluszmunkát ad a pedagógusoknak. Ami a versenye-ket illeti… Kis létszámú osztályokkal működünk, s ha van kiváló tehetségű diákunk, akkor őt mindenképpen el-visszük a versenyre. Voltunk már ered-ményesek a fizika, a nyelvek területén, általában ott vagyunk a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny döntőjé-ben, sportversenyeken veszünk részt, a Médiasztárban kitűnően szerepel-tünk. A Tudok versenyen eredménye-sek vagyunk, és még sorolhatnám. A nyár az én véleményem szerint legyen a pedagógusé, hiszen szüksége van az erőgyűjtésre, a feltöltekezésre és felké-szülésre. Egy intézményvezetőnek pe-dig ez a leginkább megerőltető időszak. Nyáron a kisdiákoknak hittanos tábort szervezünk.

Ön, mint mondta, biológia–kémia szakos. Tanítja még ezeket a tárgya-kat? Igen, tanítom. Most ugyan csak bio-

lógiát, nagy-nagy szeretettel, mert azt gondolom, hogy egy intézményvezető az oktatásban maradjon meg a kated-rán is, hiszen az igazi kapcsolat ott fej-lődik, alakul a diákokkal. -la-

A tan

test

ület

egy r

észe

Katedra

6

Alma materek

A teremben, ahol vagyunk, látok itt anatómiai modelleket, analitikai mér-leget, különböző fizikai berendezése-ket, és még sok egyebet, no meg ren-geteg számítógépet. Milyen tanterem ez? Egyelőre nevezzük multifunkcionális

szaktanteremnek. Egyébként az élet is úgy hozta, hogy ez a terem összesít sok mindent a természettudomány terüle-téről. Van is benne némi szándékosság, ettől az évtől kezdve itt folynak az in-formatika-, fizika-, a kémia- és a bioló-giaórák is. Távlatilag szeretnénk, ha az informatika és a természettudományok kicsit összekapcsolódnának, ezért tele-pítettük ide a számítógépeket. Olyany-nyira multifunkcionális a terem, hogy néha, ha szükség van az interaktív táb-lára, akkor itt vannak a történelem- és angolórák is.

A számítógépek összekapcsolják a különböző tantárgyakat, hiszen ma már szinte minden valahogy összefügg a világhálóval, a digitális technikával. Úgy tudom, most van kísérleti stádi-umban az a program, amellyel meg-próbálják a 3D-s világban is szemlél-tetni a dolgokat, például egy sejtnek a szerkezetét, ami inkább virtuális lehe-tőség, hiszen a gyerek számára mégis-csak kétdimenziós formában jelenik meg, de azért azt a benyomást, azt az illúziót kelthetik a számítógépek, hogy ezt a gyermek térben látja. Sok mindent felvetett, megpróbálok

rájuk sorban reagálni. Igen, elkezd-tünk kísérletezni a Leonar3Do, illetve a LeoConf nevű rendszerekkel, amelyek virtuálisvalóság-berendezést jelente-nek, komplett 3D kivetítő rendszert, amely a monitornak a kétdimenziós terét háromdimenziós illúzióvá változ-tatja. Ez azt jelenti, hogy a felhasználó a monitor előtti térben egy speciális készülékkel úgymond hadonászva tud

Beszélgetés Tóth Gáborral, a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Alapiskola és Gimnázium matematika–fizika szakos tanárával

objektumokat rajzolni, irányítani, ke-zelni. Gyermekcipőben jár még ez a dolog, tehát egyelőre ott tartunk, hogy beszereztük a technikát, most tanulja a tantestület, hogyan építse be az okta-tásba. Egyelőre nagyon türelmesek va-gyunk, és a folyamat elején elszántak is egyben, szóval tanulunk, és ha minden jól megy, akkor már hamarosan tudunk tanítani ezzel a 3D-s technikával. Ami a kérdés másik részét illeti… el kell mondanom, hogy ezzel az egész virtu-álisvalóság-mizériával mi nem akarjuk kiszorítani a valós modelleket, illetve a tényleges diákkísérleteket. Tehát ez nem helyettesíteni szeretné mindazt, amit a diáknak az órán látnia kell, ha-nem kiegészíteni.

Amiről beszélt, ezek a rendszerek számítógépes programok, ha jól értet-tem. Viszont be kellett őket szerezni… Önöknek ezeket csak alkalmazni kell, vagy van esélyük rá, hogy tovább is fejlesszék? A Leonar3Do-t egy magyar fiatal-

ember, Rátay Dániel találta fel. Hála istennek ez egy olyan találmány, amely kellő tőkét és hátszelet kapott ahhoz, hogy ebből egy piacon megjelenő cég is lehessen, és e köré a találmány köré épült fel egy kft., amelynek a képviselői tavaly éppen ezen a rendezvényünkön, a Tudományok Napján voltak itt elő-ször. Azóta folyamatosan tartjuk velük a kapcsolatot. Nem mondom, hogy baráti, de nagyon korrekt, intenzív és kollegiális viszony alakult ki a kft. tag-jaival. Ők azok, akiktől beszereztük a programokat, illetve a hardvert. Mert ezek készülékek is, itt szenzorok van-nak, meg mindenféle speciális beren-dezések. Igazából szoftver-támoga-tás még nincs, nincsenek megírva az oktatóprogramok, oktatócsomagok a Leonar3Do alá. Nekünk az is célunk, hogy jövőbeni, majdani pályázatokból

fiatal, ügyes programozókat inspirál-junk arra, hogy iskolában használható programokat írjanak nekünk.

Az a jövő lehetősége, amiről eddig beszéltünk. Viszont van a ma valósá-ga, ami például a világháló. Itt, ezeken a számítógépeken minden elérhető? Természetesen.

Hogyan tudják ezt a meglehetősen szövevényes, bonyolult, sokszor szi-dott, de ugyanakkor nagyon hasznos lehetőséget felhasználni például az oktatásban? Én csak a saját nevemben tudok nyi-

latkozni, de azt mondhatom, abszolút pozitívan tekintünk erre a lehetőségre. Egy óra akkor jó, ha arra az ember fel-készül. De azt is tudjuk mindannyian, hogy lehetetlen levezetni egy órát úgy, ahogy az ember eltervezi. Számtalan-szor megesik, hogy a diákok az órán kérdeznek, és akkor én is a világhálón keresek meg dolgokat, ha esetleg szük-ségem van hirtelen valamilyen ábrára stb. Biztatom a diákokat is, hogy kulcs-szavakra keressenek rá, bóklásszanak az interneten. Szerintem valószínűleg hasonlóan gondolkodik erről a többi tanártársam is.

Az ön egyik tantárgya a matemati-ka, amely többé-kevésbé független sok mindentől, tehát kell egy papír, meg egy ceruza, és akkor már a matema-tikus le tudja írni a képletet, el tudja végezni a számításokat, szóval egy matematikatanárnak milyen segítsé-get jelenthet az internet? Ezt még nem egészen raktam rendbe

magamban, de azt meg kell jegyeznem, hogy én itt főleg fizikát tanítok, és ta-valytól egyetlen osztályban matema-tikát is oktatok. Ott még nem nagyon „fundáltam” ki ezeket a programokat, de például a geometriát, pár órán, ha

de közeledünk hozzájukIrreális vágyak,

Tóth

Gábo

r

7

Katedra Alma materek

Beszélgetés Reisz András meteorológussal

Mikor volt az a pillanat, amikor Reisz András, aki földink is, a középiskola elvégzése után úgy döntött, hogy me-teorológiát fog tanulni? Losoncon születtem és Füleken ne-

velkedtem, meg oda is utazom most éppen a szüleimhez, mert vagy százöt-ven kilométerre kerültem a szüleimtől, Budapestre, ami még most sem megszo-kott. Hazafelé még most is vidámabban megyek, mint vissza. Egyébként Kassán végeztem a gépipari, elektrotechnikai középiskolát, ami valószínűleg a vasút-imádatommal függ össze. Én vasutas, mozdonyvezető szerettem volna lenni, és a mai napig egyik kedvenc témám, most is vonattal érkeztem, vonattal foly-tatom az utam tovább. Kassáról pedig úgy kerültem Budapestre, hogy közép-iskolás korom óta nagyon intenzíven foglalkoztam a légkör megfigyelésével. Hogy miért? Nem tudom. Ez az egyik nap elkezdődött, s egyre intenzívebben folytatódott tovább. Aztán tudatosan nézni kezdtem a televízióban az idő-járás-jelentéseket. Nagyon sok, akkori neves meteorológus szereplése megfo-gott, a nemrég elhunyt Vissy Károly volt számomra a legkitűnőbb, legkiválóbb, s hozzá kötöm pályafutásom kezdetét. A neki írt levél, aztán a vele történt sze-mélyes találkozás révén én nagyon erő-sen elhatároztam, hogy meteorológus szeretnék lenni. Fülekről kikötöttem Budapesten, az Eötvös Loránd Tudo-mányegyetem Természettudományi Ka-rán van meteorológus szak, ide jártam öt évig, még tandíjat is fizettem, de ezt persze csak mellékesen jegyzem meg. Nagyon nehéz volt megszokni azt a környezetet, tanulást, ami Magyarorszá-gon a kemény matematikát és fizikát is jelenti. Nagyon sokat kellett tanulnom, s aztán az ember, tudással felvértezve, próbálja a későbbiekben a hivatását el-látni, képviselni.

A meteorológia a laikusok számára „időjósló”, idő-előrejelző tudomány-ként jelenik meg, de a valóságban ez sokkal bonyolultabb. Egyébként a nemrég elhunyt Vissy Károly meteoro-lógus nagyon sok érdekes könyvet írt ebben a témakörben. Ez egy összetett, bonyolult tudomány, sok ember nem is tudatosítja. A Föld, a légkör és ami közötte van,

ennek a megfigyelése a nagyon régi időkbe nyúlik vissza. Nos, ennek a tudo-mánynak a népszerűsítése, én azt gon-dolom, néhány ember nevéhez köthető, és számomra a legfontosabb közülük Vissy Károly kollégám, aki valóban jeles képviselője volt e tudomány terjeszté-sének, prezentálásának, népszerűsítésé-nek, közérthető nyelven való „elmesé-lésének”. Közvetlenül szólította meg az embereket, nagyon sok előadást is tar-tott. Bonyolult tudományról van szó, a meteorológia valóban nem időjárásjós-lás. Az előrejelzés komoly matematikai, fizikai probléma, a fizikai folyamatok előrejelzése kutatott témakör külön is, a meteorológia egy speciális része, és ezt közérthető nyelven elmondani csak az tudja, aki a hivatást a gyakorlatban műveli. Ezzel áldott meg engem is az Isten. Szerencsémre. S hogy mi ezt – kollégáimmal – műveljük, s nagy sze-retettel beszélünk róla, örömmel tölt el. Mert fontos, mert kell, hisz az emberek úgy vannak vele, hogy a meteorológust még mindig inkább „időjárásjósnak” te-kintik, s bizony nem is mindig hisznek annak, amit mond, viszont ha tudjuk, ismerjük az előrejelzésnek mint tudo-mánynak a korlátait, akkor lehet, más-képp fogjuk nézni, hallgatni az időjárás-jelentést. Példának okáért, ha veszünk egy terméket, s ha megtudjuk, hogyan működik, akkor lehet, hogy nem fogjuk úgy használni, ahogy akarjuk, hanem csak azt csináljuk vele, amire képes.

nem is mindegyiken, igyekeztem az Euklides geometriai szerkesztőprog-rammal tanítani. Ha valamilyen bo-nyolultabb számításmenet van, ahol paramétereket fontos változtatni, ak-kor a matematikaprogramhoz nyúlok, és ha geometriaórán valamilyen ábrát kell bemutatnom a diákoknak, példá-ul kúpszeleteket, amelyeket én a táb-lára felrajzolok ugyan, de egyszerűen csúnyán, akkor a „szépet” megint csak a netről töltöm le. Nyilván itt is van-nak mélyebb, bonyolultabb felhaszná-lási lehetőségek. Például mondjuk a Leonar3Do-ban, ha nem fejlesztünk is alá speciális programot, a már megle-vő szoftver-támogatás elegendő ahhoz, hogy a térgeometria oktatásához (pél-dául síkmetszetek) már elegendő há-romdimenziós modellt készítsünk.

Említette, a tanárok is most ismer-kednek ezzel, és feltételezem, hogy ön több lépéssel előbbre tart, talán éppen az a feladata, hogy megmagyarázza a kollégáknak is, mit hogyan… Ön mi-ként ismerkedik ezzel, és a kollégák-nak mennyire tetszik, mennyire segíti a munkájukat? Még ennek a folyamatnak is az elején

vagyunk. Az alap-Leonar3Do-szettet júniusra sikerült beszerezni, tehát ak-kor volt egy kis „kóstolgatás”, ami a szünidőig tartott. Ősz elején megint csak meghívásra az egyik kollégával részt tudtunk venni a kft. képzésén, ami nagyon hasznos volt. Most egy-előre az van, hogy amit megtanultunk a bázison, azt most kipróbáljuk a gya-korlatban. A terv az, hogy a tantestület jelentős részét szintén ki tudjuk képez-ni erre a rendszerre, és ha sok pénzünk lenne, akkor az összes gépet fel tudnánk szerelni ilyesmivel, ám ezek már irreá-lis vágyak. De közeledünk hozzájuk.

-cza-

leendő hivatásáraakaratlanul is „készül”A gyermek sokszor

Katedra

8

Alma materek

A magyar nyelvű tévécsatornák nézői megszokhatták, hogy a meteorológi-ai előrejelzést szakemberektől hallják, némi magyarázattal is fűszerezve, nem úgy, mint például Szlovákiában. Ami-kor Reisz András először volt látható és főleg hallható, az ember felkapta a fejét a jellegzetes palóc beszédre, aminek a hazaiak külön is örültek. Önnek ez a beszédmód a sajátja, amitől nem akar megszabadulni, nem azért, mert ez ér-dekesebbé teszi az egyéniségét, tévés megjelenését, hanem mert talán nem is tud megválni tőle… Valóban, én azt gondolom, akárhány-

szor megjelenek a televízióban, mindig kihívást jelent elmondani a várható időjárást. Viszont annak ellenére, hogy a meteorológusok többségének nem tetszik, hogy sok helyen nem szakembe-rekre bízzák az előrejelzések prezentálá-sát, meg kell érteni ezt, hiszen megválto-zott a világ, egyre több a tévécsatorna, az igény, megjelenési forma, s ezt tényként kell elfogadni. A meteorológia is pénz-ből él, a meteorológiai szolgálattól infor-mációt kap a televízió, amely fizet, s ter-mészetszerűleg megszabja, kit szeretne látni a képernyőn, s ha úgy dönt, hogy inkább egy csinos fiatal nőt szép dekol-tázzsal, mint Reisz Andrist, akkor ezt el kell fogadni. Mégis azt mondom, hogy én jó helyen voltam jó időben. Az egye-temi évek során keresett meg minket a meteorológiai szolgálat két munkatársa, Vissy Károly és Németh Lajos, ők fog-lalkoztak a fiatalok toborzásával. A Hír TV meteorológushallgatókat keresett a televízióba, én akkor jelentkeztem, s ki-választottak. Egy év múlva átmentem a Magyar Televízióba, ahol megjegyezték, hogy a tájszólásom nagyon fontos, vi-gyázzak rá, ne „játsszak rá”, használjam, és ne szégyelljem, mert ez adja az ere-detiségét a mondandómnak, egy más-fajta környezetet képviselek vele. Vissy Károly támogatott engem, mert látta bennem azt, hogy szakmailag hasonló ambícióim vannak.

Most akkor távolodjunk el a tévétől, hiszen Reisz András élete azért mégis-csak máshol zajlik, egy olyan intézet-ben, ahol a meteorológiával tudomá-nyosan foglalkoznak. Mesélne erről? Munkám több részből áll, de mind-

egyik meteorológia. Nekem a munkám a kedvtelésem is. Az Országos Meteoroló-giai Szolgálatnál napi szinten művelem, az előrejelző osztályon média-meteo-rológusként dolgozom, tehát rádiónak, újságnak, televíziónak szerkesztek prog-nózisszövegeket, interjúkat adok min-denki számára közérthető formában. Részt veszek a napi operatív munká-ban. Ezenkívül az egyetemen, ahol én is végeztem, fiatal meteorológusokat tanítok, az óra gyakorlati, s az előrejel-zéssel foglalkozik. A televíziózást már

említettük, s van egy következő dolog is, amit elkezdtem, és folytatni szeretnék, a doktori kutatás, ami szintén az időjárás-előrejelzéssel foglalkozik. Ebben nagy a lemaradásom.

Most Gútán beszélgetünk, egy olyan iskolában, ahol megszervezték a Tu-dományok Napját, és Reisz András is előadást tartott. Vissza tudná idézni a gyermekkorát, amikor még iskolás-ként hallgatta a rádiót, nézte a tévében az előrejelzést? Szeretek merengeni a múlton, sokat

lehet belőle tanulni. Két dolog jut most eszembe, otthon a sok videokazetta és a tükör, ami ha beszélni tudna... Rengete-get álltam előtte. A szüleim, akik egyéb-ként pedagógusok, eleinte nem tudták elképzelni, mi a probléma a gyerekkel. Amikor egyszer rám nyitották az ajtót, azt mondták, hogy most már tényleg jó lenne az egyetemre készülni, mert a tü-kör előtt a meteorológusokat egymás után „adom elő”, s az már jelez valamit. Persze én nemcsak őket „gyakoroltam” a tükör előtt, hanem egyben utánoz-tam, parodizáltam is őket. De nem csak a tévés meteorológusokat. Van egy vi-deofelvételem a szalagavatónkról, ahol a tanárokat karikíroztam. Mindeneset-re a gyerekkorom arról is szólt, hogy a vonatokat figyeltem a füleki állomáson, közben néztem az eget, hazaszaladtam, megnéztem az időjárás-jelentést, fölvet-tem szalagra, másnap ismét megnéztem még egyszer, utána beálltam a tükör elé, és otthon gyakoroltam. Közben „észlel-tem” is. Ez persze semmi más nem volt, mint egy hőmérő használata. Ki volt téve a szabadba, és én arról olvastam le, hány fok van. Akkor még nem voltak olyan hozzáférhető műszerek, mint ma, én te-hát a vizuális megfigyelésre fókuszáltam. Felhőtípusokat, színeket, alakzatokat fi-gyeltem meg, és jegyzeteltem magamnak a füzetbe, amit most, otthon, meg kellene keresnem, mert jó lenne elolvasni, mi-lyen idő volt 1995. április 12-én, amikor először feljegyeztem a hőmérsékletet. Borongós, tavaszi idő volt… érdekes, most ez így eszembe jutott.

Mint említettem, Gútán vagyunk egy iskolában. Gyakran előfordul, hogy meghívják fiatalok, gyerekek közé Ma-gyarországon és a határon túl is? Nyilván Magyarországon több a meg-

hívás, amit el tudok fogadni, itt kevesebb. Mindenesetre most azért, egyenletes el-oszlásban, elég sok a meghívás, s ezeket én mindig örömmel vállalom, mert sze-retem látni az emberek reakcióját, azt, hogy mi az az információ, ami hiányos a számukra. Adott esetben fórumokat is lehetne szervezni, ahol elmondanák az emberek a véleményüket arról, hogy amit csinálunk, mennyire jó vagy nem jó. Tehát én azt mondom, ezekre a talál-

Reisz András meteorológus

9

Katedra Alma materek

kozókra szükség van, s nagyon szívesen vállalom őket a jövőben is.

S mi a tapasztalat, a gyerekek meny-nyire felkészültek, hozzá tudnak-e szólni az előadáshoz, feltesznek-e kér-déseket? A gyerekek aranyosak, érdeklődők

voltak, most láttak valami mást, vala-mi különlegeset. Nyilván egy általános iskolában meg egy középiskolában is, a fizika és a matematika sokszor rejtélyes, kissé rettegett dolog. Itt most látták az al-kalmazását, és az a tapasztalatom, hogy időnként a humort is be kell csempészni a mondandómba, mert nélküle nehéz a figyelmet fenntartani, és néha humo-rosan is el lehet magyarázni bonyolult dolgokat.

Figyelemmel kísértük az előadását, valóban sok volt benne a humoros elem, de ennek ellenére vagy éppen ezért is, a gyerekek figyeltek, „vették a lapot”. Problémás-e ezeket a bonyolult dolgokat úgy előadni a kisdiákoknak, hogy ők is azonnal megértsék? Ez nehezebb feladat, náluk valószínű-

leg nagyobb hatásfokot érnénk el akkor, ha mondjuk egy látogatást tennének a meteorológiai szolgálatban, ahol élő-ben látnák a képsorokat. Ugyanis a meteorológiai jelenségeket nehéz stati-kus képeken magyarázni. Ez nem elég. Sokkal izgalmasabb lenne számukra, ha adott esetben például egy észlelő kertet megnéznénk közelről, hogy néz ki egy hőmérő-házikó, vagy fizikai kísérletek-kel kellene megmutatni azt, mit tesz a hideg levegő a meleggel. Azt hiszem, az ő nyelvükön is el lehet mondani a leg-fontosabbakat, az időjárás-előrejelzés titkait, de ennél a korosztálynál célsze-rű a mindennapokban tapasztaltakra összpontosítani, megmagyarázni nekik, mi miért történik, milyen jelenségnek mi a háttere, oka. Nekik egyszerűbben kell elmagyarázni a tudnivalókat, mint a középiskolásoknak, akik már fel vannak vértezve bizonyos tudással matematiká-ból, fizikából, biológiából. Megmondom őszintén, a kisebb gyerekek mindig job-ban megizzasztanak, mint a nagyobbak.

Zömmel kamaszok vettek részt a mostani előadásán, és én úgy hiszem, mindenki megértette mondandóját. Nos, ismét visszagondolva kisiskolás korára, milyenek voltak a tanárai, taní-tói? Motiválták-e a pályaválasztásban? Kérdezem ezt annak tudatában is, hogy nagyon sok gyerek úgy végzi el az iskolákat, hogy a pedagógus ilyen irá-nyú igyekezete nem sok nyomot hagy benne, és sokszor a véletlennek és más tényezőknek van nagy szerepe a pálya-választásban. Megmondom őszintén, én mindig

inkább magamat motiváltam. A szüle-

im úgy tekintettek rám, hogy valahogy más vagyok, mint a többi, mert mindig volt bennem szereplési vágy. Mert azt, hogy én meteorológiai megfigyeléseket végeztem a magam módján, meg hogy bámultam a vonatokat, ez ugye nem volt mindennapi, elterjedt dolog a gyerekek körében. De az tény, hogy nem szerettem sokáig egy helyben ülni, és nem szeret-tem az egyhangúságot, a szürkeséget. Az alapiskolás éveimet én magam így is színesítettem, és így tudtam átélni. A motiváció sokszor nem az osztályzatok „kiosztásában” mutatkozik meg, hanem abban is, hogy aki valamiben eltér vagy más – és ez relatíve lehet jó vagy rossz –, azokkal is foglalkozni kell, és nem szabad egy kalap alá venni a gyerekeket. A gyer-mek is egyéniség, még ha nem kialakult is. Kiderült, hogy bennem sokkal több lehetőség rejlett, mint amit akkor valakik gondoltak rólam. Bizonyítottam magam-nak is, hogy amennyiben ki van tűzve a cél, és mögötte van megfelelő motiváció, akkor ettől kezdve olyan az ember, mint a magára hagyott lufi, repülni tud fölfe-lé. Világot lát, a további céljait meg tudja valósítani. Én azt gondolom, az alapisko-lában nagyon sok mindennek el kellene dőlnie, viszont van egy másik aspektus… Az én szüleim is pedagógusok, és szeret-ném megemlíteni, hogy nem egyszerű pedagógusnak lenni. Akkor sem volt az, ma meg még inkább nem az. Nagyon ne-héz motiválni a gyerekeket, főleg akkor, hogy ha a szülők már eleve „elrontva” adják az iskolába őket. Nos, ezt „kijavíta-ni”, főleg úgy, hogy harmincan ülnek egy osztályban, nagyon-nagyon nehéz.

Az egyik legfontosabb dolog a peda-gógus részéről, hogy felismerje, ami tényleg benne rejtőzik a gyermekben, és ki szeretne bújni belőle… Ezért kell beszélgetni, és nem az osztály

előtt, hanem külön, személyesen is, mert lehet, hogy megalázó lenne valakinek, ha az osztály előtt kellene beszélnie szemé-lyes dolgairól, vágyairól, elképzeléseiről. Én azt gondolom, hogy mindenkivel le-het beszélni. Külön. De ugye ez energia, idő, és különleges érzék kell hozzá. Azt tudom mondani, hogy a szüleim például ebben kitűnőek, pedig nem könyvből ta-nulták, hogy a gyerekkel hogy kell bánni, beszélgetni. Ők ezt egyszerűen valahogy érzik, hiszen engem meg a bátyámat is úgy neveltek, hogy mi mindig beszélget-tünk, s ha valami rossz volt, azt elmond-ták. Édesapámat végig kellett hallgatni, olyan nem volt, hogy a problémákat nem beszéljük meg.

Reisz András még nagyon fiatal, ren-geteg ideje van képezni magát. Hogyan képzeli el a jövőjét, meteorológusi pá-lyafutását? Van mit tenni ezen a területen. Célja-

im közé tartozik a kutatás, minél jobban

megérteni a légkör „működését”. Az egy dolog, hogy a számítógépek segítenek, most már szinte mindent „megcsinál-nak” helyettünk, de nekünk továbbra is az a dolgunk, hogy megértsük a légkör működését, mert ha nem tudjuk, hogy mi miért történik, abból nem lehet jó előrejelzést készíteni. Ehhez viszont rengeteget kell olvasni, sok-sok szak-irodalmat. Külföldön egyébként sokkal intenzívebben kutatják a légkör „visel-kedését”. Nálunk valahogy elbillent a mérleg a klíma- és környezetváltozás irányába, és maguk az időjárási jelensé-gek mintha eközben elvesztek volna. A másik dolog, amiben tovább szeretném magam fejleszteni, az interpretáció. Fej-lődnünk kellene a televízióban, a médi-ában, hogy miként jelenjenek meg úgy az információk, hogy azok mindenki számára hatékonyak legyenek, tehát ne csak kitöltsék a nekik szánt helyet egy újságban.

Tehát, ha jól értem, ne csak az alap-vető információkat közöljék a hőmér-sékletre, légköri viszonyokra vonat-kozóan, hanem némi magyarázattal is szolgáljon a szakember, amiből tanulni lehet. Egyébként nagy az időjárás-elő-rejelző meteorológus felelőssége, nem mindegy, mit mond, hiszen az élet számtalan területén igen fontos, hogy tudják, milyen idő várható. Nyilvánvalóan mi is próbáljuk az idő-

járási szélsőségeket, különlegességeket kiemelni a jelentésekben, de azért min-dig felhívjuk a figyelmet arra, hogy ha valahol valamilyen katasztrófa bekövet-kezett, az nem mindig az időjárás szám-lájára írható. Ne feledjük, a világ sokkal érzékenyebb lett mindenre. Naponta hihetetlen nagyságú mesterséges felület jön létre Földünkön, városok terjesz-kednek, közlekedési eszközök, infrast-ruktúra, egyszerűen tágul a mesterséges világ. Úgy tágul, hogy közben fogy a ter-mészetes környezet. Ne lepődjünk meg azon, hogy a légkör viszont ugyanaz marad. Látszólag. És egyre több problé-mát okoz, mert ha nagyobb az általunk kialakított, néha „buta” környezet, akkor az időjárás által okozott kár is nagyobb lesz. És nem feltétlenül az időjárás lesz szélsőségesebb.

A gútai iskolából haza, Fülekre vezet az út. Otthon a szülők, édesanya milyen finomsággal várja a fiát? Tudja már? Valami zöldségeset rendeltem, de

édesanyám, tudom, nagyon vékonynak lát a televízióban, és mindig azt mondja, hogy le vagyok fogyva, úgyhogy valószí-nűleg valamilyen kiadósabb étellel vár.

Akkor jó étvágyat hozzá, és szeren-csés utat… Köszönöm szépen. (lacza)

Katedra

10

Példakép

Járt már valaha Somorján Juhász Ár-pád? Somorján még nem jártam, viszont

egy időben nagyon szoros kapcsolatban voltam Pozsonnyal. Tudniillik a hetve-nes években egy barátommal írtunk egy könyvet Autóval a Magas-Tátrában cím-mel, és akkor a lektorunk egy pozsonyi újságíró barátunk volt. Nos, ennek révén megkeresett, hogy írjak Magyarország-ról egy szlovákul megjelenő útikönyvet. Ez hetvennégyben jelent meg Cestujeme do Maďarska címmel, és Pozsonyban adták ki a Bratislava Šport kiadó gondo-zásában, tehát akkoriban nagyon szoros és baráti szálak fűztek ide.

Ezek után kezdjük a legelején. Milyen családba született, 76 éve már, ugye? Hogyan is lett geológus, később pedig geológusként tudományos ismeret-terjesztő újságíró, tévés. Szándékosan nem mondom, hogy személyiség, mert aki ismeri Juhász Árpádot, e nélkül is hozzágondolja. Pécsi vagyok, de egyébként két külön-

böző irányból jöttek a szüleim és nagy-szüleim. Anyai ágon bányászfamíliából származom, dédapám Zinnwaldban született. Ez most Csehország és Né-metország határvárosa. Pár éve elmen-tem oda, és az egyik utca egyik oldala

Csehország, a másik Németország. Amikor a pécsi széntelepeket inten-zívebben kezdték bányászni, tehát az 1800-as évek vége felé, akkor hívtak oda bányász szakembereket, családostul, és az én dédapám bányamesterként a pécsi bányatelep környékén telepedett le, de nagymamám és édesanyám már ott szü-letett. Tehát genetikailag úgy-valahogy össze tudom magam rakni, egyrészt eb-ből a bányász-vonalból. Édesapám apja, vagyis a nagypapám viszont Észak-Ma-gyarországon volt görög katolikus, tót–magyar nyelvű kántortanító egy Viszló nevű faluban. Közel van a magyar–szlo-vák határhoz. Édesapám hét testvérével együtt ott született, s a nagypapám Ung-váron végezte a tanítóképzőt, oklevelét ma is őrzöm… abban még úgy van, hogy tót–magyar nyelvű kántortanító. Azt a hajlamot, hogy szeretek beszélni, s hogy ami nekem szép, érdekes, fontos, azt szeretném elmondani, megmutat-ni másoknak, ezt valószínűleg innen örököltem. Tehát ebből a két gyökérből táplálkozik ez az anteuszi alapállásom. Itt arra célzok, hogy ha Anteuszt elsza-kították a földtől, akkor elszállt az ereje. Én valóban úgy vagyok, hogy bár egy kicsit ilyen polihisztor színben tűnhe-tek föl, hiszen sokfele elkalandoztam a világot járva, de azért ezeket a gyökere-

imet soha nem szakítottam el. Amihez igazán értek, mégiscsak csupa olyasmi, ami a geológiával kapcsolatban van. Már az érettségi idején eldöntöttem némi hezitálás után, hogy én geológus szeretnék lenni, és azt, hogy utána nem sokkal elkezdtem előadásokat tartani, rádióműsoraim voltak, majd huszonöt éves koromtól tévéműsoraim, teljesen a véletlennek köszönhettem. 1957-ben végeztem az egyetemen, s akkor a Nem-zeti Múzeum épületében volt még mind az ásvány-és kőzettár, mind az őslénytár, s mind a kettő súlyosan sérült 1956-ban, amikor leomlott az Afrika-kiállítás, aho-vá a szovjetek belőttek, s ezzel együtt le-omlott egy egész szint az épületben, s az ásvány-kőzettárt is teljesen betemette. Addig a British Museum után Európa legnagyobb, legértékesebb és legszebb ásványgyűjteménye volt az ottani ás-vány- és kőzettár. Szénné égett cédulá-kat próbáltunk olvashatóvá tenni úgy, hogy benzolba mártottuk, az ablak felé tartottuk, hogy egyáltalán el lehessen olvasni a lelőhelyek megjelölését. Talál-tunk módszereket arra vonatkozólag is, hogy a nemesopáloknak hogyan lehet visszavarázsolni a csodálatos színpom-páját. Úgy, hogy centrifugába tettük, és megpróbáltuk a parányi mikroszko-pikus résekbe visszavarázsolni a vizet,

Száz országban járt, 45 úti filmjét vetítették a magyarországi televíziók, 17 könyvet írt. Van-e tévénéző ember, aki ne ismerné őt? Biztosan tiltakozna a szó ellen, hiszen a példakép kifejezés bizonyos esetekben, főleg iskolai vonatkozásban, egyfajta jólfésültség és az eminensség szinonimája is lehetne, ez pedig Juhász Árpádra ilyen értelemben talán nem vonatkoztatha-tó, bár kutatóként, emberként, szakemberként kétségtelenül eminens. A szó legszorosabb értelmében azonban a legjobb példakép lehet (és sokak számára biztosan az is) azoknak a kis- és nagydiákoknak, akiket érdekel a természet, a maga sokszínűségével és megismerhetetlenségével, titokzatosságával és csodáival. Juhász Árpád geológus. Nagyon jó geológus, de nemcsak az, hanem kiváló ismeretterjesztő (a legjobbak közül való), ha úgy tetszik tévés, aki úgy tudja a néző elé tárni mondandóját, hogy az a laikus számára is érthető, világos és izgalmas. De Juhász Árpád nemcsak geológus, tudományos ismeretterjesztő, hanem világutazó is. Aki legalább egy-két filmjét látta, tudja, a világ számos helyén járt, forgatott, fény-képezett. Legutolsó, hatalmas könyve csodálatos fényképekkel örvendezteti meg az olvasókat. Somorjai előadása előtt beszélgettünk vele.

Beszélgetés Juhász Árpád geológussalpéldaképKicsinek, nagynak

11

Katedra Példakép

mert ettől lesz olyan csodás színű a ne-mesopál. Kemény éveket töltöttem ott, tizenhat szekrénnyi ásványt gyűjtöttem. Akkor már sikerült eljutnom Selmecre és Körmöcbányára is, ahol többládányi anyagot tudtam még gyűjteni a felsőbb szintekből, amiket aztán múzeumi cse-reanyagként megkaptunk. Azt, hogy a tévébe kerültem, Rockenbauer Pálnak köszönhető, aki 1960-ban, egy forró jú-niusi vasárnapon fölhívott, hogy egy Ki miben tudós földrajzi vetélkedő folyik a televízióban, s aki ezt vezette, megbete-gedett, így be kellene ugranom helyette. Én korábban addig a tévé környékén sem voltam, még otthon sem volt tévé-készülékünk. Volt némi rádiós, tárlatve-zetői meg tudományos ismeretterjesztő gyakorlatom, és tulajdonképpen ezekkel az előzményekkel kerültem be a kettes stúdióba, amely azon az éjszakán éppen leégett, s úgy kezdtem az élő adást, a Ki miben tudós vetélkedő földrajzi döntőjét, hogy a munkások szénné égett kábele-ket húzogattak a háttérben négykézláb. Tehát ez az első televíziós szereplésem a mély vízbe, vagy akár egy kútba való ugrással ért föl.

Ezek szerint a televízióban amolyan „tűzről pattant” műsorvezetőként je-lent meg… De ne fussunk még annyira előre… Kik voltak az egyetemen a ta-nárai? A magyar geológia azokban az években jelentős volt, legendás tudósok képezték a fiatal geológusokat. Vadász Elemér neve ugrik be hirtelen, s még volt egy-két név, például Szádeczky-Kardoss Elemér, Egyed László… Ezek közül kik oktatták? A felsoroltak közül mindegyikük taní-

tott. Akkoriban a magyar geológia vezér-alakja Vadász Elemér volt, aki általános földtant tanított. Sajnos annak a kornak volt egy olyan árnyoldala, hogy mi úgy tanultunk általános földtant, benne a vulkánokat, gleccsereket, magashegysé-geket, hogy nemcsak nem tudtunk ilye-neket látni, hanem az ötvenes években reményünk sem volt rá, hogy valaha ilyen helyekre, helyszínekre el fogunk jutni. A Vadász-féle Magyarország föld-tanában ugye az országhatárnál véget értek a geológiai képződmények, holott Magyarország értelmezhetetlen a kárpáti keret nélkül. De gondolati szempontból nagyon jó iskola volt a Vadász Eleméré, nagyszerű szakember, személyiség volt, aki nagy hatással volt ránk. Voltak pél-damondatai, kiragasztotta őket a falra, és ezeket meg kellett tanulni. Hasznos, jó ötletek voltak ezek arra vonatkozó-an, hogy az ember miként tud haladni a geológiai ösvényeken. Szép emlékeim közé tartozik Szádeczky-Kardoss Elem-ér, aki nagy újító volt, mindig előállt va-lami új elmélettel. Ezt mi, diákok, sok-szor komikusan fogtuk fel, és cukkoltuk is… Ő új nevezéktanokat talált ki, ret-tentő bonyolultakat. Nagyon szerettük Bogsch Lászlót, az őslénytan professzo-rát, aki termetileg nagy, magas ember volt, nyugodt természetű, nagyon ked-

ves, és szakmai tudása óriási. A paleobo-tanikát Géczy Barnabás professzor taní-totta, aki engem nagyon szeretett, mert a paleobotanikában jó voltam. Minden diáknak megvolt a maga gyengébb vagy erősebb oldala. Az ember egy-egy tan-tárgyat jobban vagy kevésbé szeretett… Furcsa, hogy a végén, amikor elvégeztem az egyetemet, tulajdonképpen mineraló-giával, vagyis ásványtannal és petrográ-fiával, tehát kőzettannal foglalkoztam. Ezt tulajdonképpen az említett ásvány- és kőzettári munka adta, ahol az ember beleszeretett abba, amit csinált. Az 1956-ban leégett, tönkrement anyag helyreállí-tása után 1962-ben a Nemzeti Múzeum-ban az első ásvány- és kőzettani kiállítást rendeztük meg. Ez óriási munka volt, és hihetetlen sokat tanultam belőle, azt is, hogyan lehet valamit röviden leírni, kö-zérthetővé tenni. Ennél jobb iskola, mint egy kiállítás, nincsen.

Az ásványtant Koch Lászlótól tanul-ták, vagy ő már akkor nem tanított? Az ELTE-n Sztrókay Kálmán termé-

szettudományi író, a föld- és ásványtani tudományok doktora tanított minket mineralógiára. Viszont éppen az em-lített ásványtár rehabilitációja során együtt dolgoztam Koch Sándor pro-fesszorral, aki ilyenkor feljött egy-egy hétre Szegedről, és valami elképesztő felismerőkészsége volt, mert szénné égett ásványokon, többek közt megol-vadt aranystufákon, ólom-cink ásvá-

bűvkörében maradt, vagy azért még voltak kitérők? Mint mondtam, anteuszi alapállásomat,

tehát hogy elsősorban geológus vagyok, nagyon sokáig sikerült megőriznem. Mindig volt valami olyan munkám, s az volt a főállásom, ahol geológusként dolgoztam. Emellett rádióműsorokat szerkesztettem, tévéműsorokban szere-peltem. Amikor öt év után elmentem a természettudományi múzeumból, elke-rültem a kőolajkutatásba, ami szakmai-lag rendkívül termékeny időszak volt az életemben, hiszen először mélyültek az Alföldbe, több kilométeres mélységbe a nagy fúrások. Ugyanez volt a Kisalföld-del is. Én a központi laboratóriumban dolgoztam akkor, 1963–1970-ben. A kezembe foghattam olyan kőzet- és fú-rásmintákat, amelyeket még soha senki nem vizsgált előttem. Tehát ott a felfede-zés öröme lepett meg minden ilyen al-kalommal, amikor egy több kilométeres mélységből például a kristályos meden-ce-aljzatnak egy-egy mintáját fölhozták a fúrásokból, és akkor ezeket megcsi-szoltuk, polarizációs mikroszkóppal megvizsgáltuk, különféle egyéb, más vizsgálatokra kiadtuk. Például radioaktív kormeghatározásra is. Egy volt a lénye-ge: az ember előtt összeállt egy különle-ges kép az Alföld és a Kisalföld mélyéről, és elég sokat tudtam erről publikálni is. Körülbelül huszonnégy tudományos dolgozatom jelent meg ebben az idő-szakban, ami azért volt érdekes, mert

nyokon (szulfidos vagy arzénes válto-zatban, amelyek már kis hőmérsékleten tönkrementek, szétpattantak) képes volt felismerni az ásványkristály formákat. Olyan gyorsan mondta tollba nekem, hogy írni alig tudtam azt, ami a szénné égett cédulán volt olvasható.

Megszakítottuk a történetet azzal, hogy elmondta, ki mindenki tanította az egyetemen. Folytassuk a televízi-ónál, ott, hogy az a bizonyos „tűzke-resztség” lezajlott, és aztán már a tévé

ezek korábban soha nem publikált ada-tok voltak. Primer ismeretek, amiket az ember mikroszkóp alapján először írt le: x mélységben az Alföldön ilyen és ilyen kőzet található. Az adatokból kialakul egy olyan hegyekkel, völgyekkel tarkí-tott medencealjzat, amely egyáltalán nem hasonlít ahhoz az asztal simaságú Alföldhöz, amit a felszínen ismerünk. Egyébként Eötvös Loránd ezt nagyon szépen fogalmazta meg, mondandója lényege, hogy itt a lábunk előtt terül el az Alföld aranykalászokkal ékes róna-

Juhász Árpád: A kék bolygó vándora

Katedra

12

Példakép

sága, s hogy milyen hegyeket, völgyeket simított el a gravitáció segítségével, mi-lyen titokzatos mélységek nyílnak meg számunkra, erre szeretnék, amíg élek, megfelelni, írta. Nem pontosan idéztem, de ez volt a lényege, s neki köszönhetjük tulajdonképpen, hogy később ezeknek a gravitációs méréseknek az alapján ki lehetett tűzni különböző fúrások helyét az Alföldön, amelyek később szénhidro-géneket eredményeztek.

Ezek a mélyfúrások akár azokhoz a régészeti feltárásokhoz is hasonlítha-tók, amelyeket az archeológusok vé-geznek, viszont ennek itt nemcsak a különböző nyersanyagforrások keresé-se volt a célja. Ezekből a nagyon nagy mélységekből felhozott kőzetekből meg lehet állapítani azt is, milyen le-hetett sok-sok millió évvel korábban ez a térség, hogyan is nézett ki. Ezekből a különböző területeken vett mintákból föl lehet rajzolni egy jóval korábbi idő-szaknak a domborzati vagy geológiai viszonyait is. Mennyire sikerült már feltárni mondjuk a Kárpát-medencé-nek azt a jóval korábbi időszakát, ami-kor még nem is voltak itt hegyek, vagy másféle hegyek voltak itt, mert hiszen különböző folyamatok játszódtak le az évmilliók során. Általában mi, geológusok, régen, ha

megálltunk egy kőbánya előtt, esetleg egy iskolai kirándulás során a gyerekeknek elkezdtünk valamit magyarázni: ott volt mészkő vagy dolomit, akkor azt mond-tuk, hogy itt valamikor tenger hullámzott. Ebben a tengerben éltek mondjuk algák, amelyek meszet választottak ki, csigák, kagylók stb. Attól függ, milyen korról van szó. Ugye a modern lemeztektonikai elmélet, amely a hatvanas évektől kezdve kezdett egyedül üdvözítővé válni a vilá-gon, ezt a statikus elméletet teljesen fel-számolta. Mert kiderült, hogy minden kőzet, amelyet most Magyarországon a 47., 48. fok körül találunk, több ezer ki-lométer távolságból vándorolt ide. Tehát mondjuk ha az ember a mecseki gránitot nézi, amely durván 300 millió éves kőzet, és a föld mélyén megszilárdult, annak a megszilárdulási helye a déli földgömbön volt, az Egyenlítőtől tíz fokkal délebbre. Azóta, a százmillió év során vándorolt fel ide. Mindezt úgy kell elképzelni, mintha valami tutaj lenne, ami nagyon messziről elindult, s útközben bizonyos útitársak csatlakoztak hozzá. Csatlakoztak olyan mészüledékek, amelyek trópusi tengerek élőlényei révén választódtak ki, mészből, s jelzik annak a kornak a klímaviszonya-it is, hogy milyen volt akkor a Földnek a külleme, milyen volt a földi légkörnek az átlaghőmérséklete. Mondjuk 150 millió éve, a dinoszauruszok korában milyen volt ez a vidék, és akkor ez még mindig milyen messze volt a mai helyétől.

Összeszámolta-e, hány geológiai té-májú ismeretterjesztő filmet forgatott

azokban az időkben? Kimondottan a geológiára gondolok, mert később aztán nemcsak ilyen témákkal foglalkozott. Pontosan nem tudom megmondani,

de olyan 25-30 olyan filmem készült, amely geológiával foglalkozott. Le-het, hogy annál több is volt. Az utóbbi időben alkalmanként ismét készítek egy-egy geológiai filmet. Az Időutazás – Magyarország geológiai múltja című hatrészes tévéfilmem nagyon szépre sikeredett. Az ember a televíziózásban könnyen enged csábításnak, és utazgat-va a világban más dolgokra is felfigyel, nemcsak a geológiára. Engem ilyen szempontból elkezdett izgatni a geo-morfológia, főleg a gleccserek visszahú-zódása. Szerintem a gleccserek a Föld legjobb hőmérői, mert nemcsak egy-egy évnek a szeszélyes időjárási jelenségeit tükrözik, hanem hosszú évtizedeknek a légköri átlagát és csapadékviszonyait is. Meg kell állapítani, hogy az ezernyolc-százas évek utolsó harmadától kezdve a Föld valamennyi gleccsere rettentő rohamos tempóban kezdett rövidülni. Én az ENSZ gleccserfigyelő program-jában veszek részt, számos filmemmel érintettem a témát, hiszen Alaszkától kezdve az Andokig vagy a Himalájáig sok mindent láttam, megtapasztaltam, s vak lenne az ember, ha erre nem figyel-ne föl. Tehát ez az egyik irány, amelyre kitértem a geológia határterületén, a másik „téma” pedig az őserdők fogyat-kozása. Elég sokat jártam a trópuson, csak a múlt évben voltam Malajziában, Borneón már harmadszor, de Indonézia más szigetvilágában, Új-Guineában, s Bali szigetén voltam tavaly, és Vietnam-ban, Kambodzsában, Laoszban is. Tehát nagy trópusi tapasztalatom van, és ott az tényleg mellbevágó, hogy évről évre ho-gyan tűnnek el az esőerdők. Ha Borneó fölött repült az ember, például 1995-ben vagy 1992-ben, akkor még összefüggő őserdőt látott, ma viszont mindenütt csak olajpálma-ültetvényeket. Borneó-nak a Malajziához tartozó területén tíz százaléka maradt meg az eredeti esőer-dőnek, tehát a filmjeimben, amelyeken most dolgozom (12 ázsiai filmet csiná-lok, a kilencedikkel vagyok éppen kész) nagyon áthangolódtam a környezeti problémákra. Azokra, amelyek fenye-gető jövőképet festenek. Summa sum-marum: úgy gondolom, hogy sajnos a világot a pénz igazgatja elsősorban. Az emberiségben, az ember ösztöneiben mélyen benne van a mohóság, a többre vágyás, tehát nagyon nehéz önkorláto-zást megvalósítani, és addig, ameddig a világ nem kerül olyan drámai helyzetbe, amikor már tényleg a hamleti lét vagy nemlét, lenni vagy nem lenni fog szó-ba kerülni, addig az ember nehezen fog saját magán takarékoskodni és bármit is korlátozni.

Sokan ismerik David Attenborough filmjeit, de merem állítani, hogy Ju-

hász Árpád ismeretterjesztő filmjei a maguk szakterületén legalább olyan izgalmasak és érdekesek. Gondolom, nemcsak Magyarországon látták őket, hanem máshol is. Főleg az utóbbi idő-ben, amikor mondhatni apostola lett annak a szemléletnek, hogy többet kellene törődnünk a körülöttünk lévő világgal, természettel, vigyáznunk kell rá, mert visszafordíthatatlan pusztulás lehet a nemtörődömség következmé-nye. Hogy látja, mennyire hatnak ezek a filmek az emberek gondolkodására? Biztos, hogy hatnak, de szerény mérték-

ben. Egy biztos, amikor én fiatal voltam, ilyen témájú könyvek, filmek nem ké-szültek, s akkor igazában nem is tudtuk, mi az a környezetvédelem. Amikor az első könyveimet írtam, ez a fogalom gya-korlatilag ismeretlen volt. Saját magam is menet közben figyeltem arra föl, hogy a Föld öncélú kizsákmányolása nem tart-ható fenn sokáig. Ez az 1973-as első kő-olajválság idején formálódott meg ben-nem is. Akkor írtam az első ilyen témájú könyvemet. Úgy gondolom, a gyerekek most már az iskolában ebből a környe-zetvédelmi szemléletből valamilyen szin-tig valamit elsajátítanak. Valamennyit tudnak hatni a környezetükre is, a szüle-ikre... Nagyon sok családot ismerek, ahol a mamának, papának nem jut eszébe a szelektív hulladékgyűjtés, a vízzel való takarékoskodás stb. A felnőtt sok eset-ben ezektől a gyerekektől tud meg apró környezetvédelmi trükköket, amelyekkel sok hasznosat el lehet érni.

Mostanában min dolgozik, mi az, ami a leginkább foglalkoztatja? Két éve jelent meg ez a Somorján is

bemutatott, viszonylag nagy könyvem, A kék bolygó vándora, amelyben igye-keztem nem európai csavargásaimat összefoglalni. Jó vaskos könyv, vagy 1600 fénykép van benne, 774 oldal, és majdnem négy kiló. Most, e pillanatban ennek egy európai változatán dolgozom, s mivel fiatal koromban először Európá-ba jutottam el, a könyvben rengeteg a nosztalgikus elem. A fiatalságomat sze-retném „reprodukálni” benne, legalább-is könyv formájában.

Sok sikert és jó egészséget kívánunk ehhez. Köszönöm szépen. -lacz-

Juhá

sz Ár

pád m

int k

líman

agyk

övet

13

Katedra Stafétabot

Varga László népművelő, történelemtanár

Már több iskolatörténeti munkám-ban is leírtam, hogy az első Csehszlo-vák Köztársaságban miniszteri rende-let, ha úgy tetszik, törvény kötelezte a tanítókat arra, hogy szerény bérezésük fejében, vagyis hát ingyen, kötelesek állomáshelyükön hatékony népnevelő és szociális munkát végezni. Ez vonat-kozott a magyar iskolák tanítóira is, és teljesítését a tanfelügyelők ellen-őrizték. A második világháború után ilyen rendelet nem született, viszont a települések lakossága elvárta a pe-dagógusoktól, hogy az elődeik által végzett munkát folytassák. Jól tudták, hogy a szlovákiai magyarok többsége ennek köszönhette, azaz hogy ma is köszönheti a megmaradását. Ma már sajnos egyre kevesebb azoknak a taní-tóknak, tanároknak a száma, akik to-vábbviszik e stafétabotot. Akik mégis, azok közé tartozik a Nagymegyeren élő Varga László, aki a hozzá intézett kérdéseimre így kezdi meg a válasz-adást: Amikor megkérdezik tőlem, mikor

születtem, mielőtt kimondanám a dá-tumot: 1948. június 12-én, mindig elmosolyodom. Ennek különös oka van. Akik ismerik a szlovákiai magya-rok történetét, hamar rájönnek, mi az. Születésem napját akár jó előjelnek is lehetne tekinteni. Ugyanis rá egy nap-ra, június 13-án, Pozsonyban a legfelső szlovák politikai körökben felvetették a lehetőségét annak, hogy egy ma-gyar kulturális szövetség jöjjön létre, és magyar nyelvű lapok jelenhessenek meg Csehszlovákiában. Persze ez még nem azt jelentette, hogy ezzel az itt élő magyarok három évig tartó jogfosz-tottsága egyik napról a másikra véget is ért, mert annak teljes felszámolása sajnos mindmáig nem történt meg. Viszont elindult egy olyan folyamat, amely minden szlovákiai magyart, aki ragaszkodik nemcsak nemzeti hovatar-tozásához, hanem szellemi, kulturális értékeink megőrzéséhez, intézménye-ink és iskoláink megtartásához, élete folyamán megannyi kihívás elé állított.

Tehát olyan társadalmi mozgásokba születtem bele, amelyek meghatározták egész életutamat, illetve mindnyájun-két, akik a huszadik század közepén jöttünk a világra.

Nagyjából tíz évvel vagyok idősebb nálad, ezért jól ismerem azokat a „tár-sadalmi mozgásokat”, amelyekre hi-vatkozol, sőt, a megelőző évtizedéét is. Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy a több szempontból is kiszolgáltatott helyzetekben egy fiatalembernek szo-cializációs szempontból elengedhetet-lenül fontos a családi ráhatás. Értem, mire célzol. Az én szüleim

egyszerű falusi emberek voltak. Édes-apám eredetileg cipész volt, a háború-ban katona, majd hadifogoly a Szov-jetunióban, ahonnan hazatérve már nemigen folytathatta a szakmáját, ezért ipari munkás lett, de még nem töltöt-tem be a tizennyolcadik életévemet, amikor aránylag fiatalon, ötvenhét éves korában, meghalt. A nálam öt évvel fia-talabb öcsémmel az édesanyánkra ma-radtunk. Tehát olyan, hogy nemzeti tu-dat, hovatartozás meg effélék nemigen jöttek szóba nálunk, viszont annál in-kább a szülőfalumban, Tósnyárasdon, ahol tizennyolc évesen tagja lettem a Csemadoknak, s rá két évre, vagyis húszéves koromban, megválasztottak az alapszervezet elnökének. Engem valójában a sport és a kultúra formált közösségi emberré.

Ha jól számolom, negyvenhárom esztendeje már, hogy megszakítások nélkül, különböző szinteken, egészen az Országos Választmányig, tisztvi-selője vagy a Csemadoknak, sőt egy időben még fizetett alkalmazottja is voltál. Ezerkilencszáznyolcvanhat és kilenc-

ven között a Dunaszerdahelyi Területi Választmány titkára voltam, aminek ma is elnöke vagyok.

Viszont e tisztség betöltéséért már nem jár fizetés, sőt semmilyen anyagi

juttatás sem, ahogy a többi társadalmi szerepvállalásodért sem, kivéve, ha olyan lapokba írsz, amelyeknek van lehetőségük némi honorárium kifi-zetésére, vagy ha megjelenik egy-egy könyved, azért már csurran-csöppen-het valami. Akkor hát miért teszed mindezt? Először is azért, mert tanár vagyok,

magyar pedagógus Szlovákiában. Má-sodsorban pedig azért, mert erre nevel-tek a tanáraim, kiváltképpen az alap- és a középiskolában, tehát a hatvanas években.

Például kik? Többen is. Akár egy névsort is ledik-

tálhatnék neked, de remélem, nem sér-tődik meg senki sem, ha hirtelen csak azok jutnak az eszembe, akik a legna-gyobb hatást gyakorolták rám: Holló Anna, Mórocz Károly és Pukkai László. A galántai gimnáziumban Mórocz Kár-oly tanár úr volt az osztályfőnököm, aki felkeltette érdeklődésemet a néprajz iránt, Pukkai László pedig a történel-met szerettette meg velem.

Ha jól tudom, érettségi után mégsem történelem szakra jelentkeztél, hanem szociológiára. Igen, de a fölvételi vizsgám nem si-

került. Ezért elmentem képesítetlen tanítónak Jókára, ahol az alapiskolá-ban, mint általában a helyettesítők, a testneveléstől a fizikáig szinte minden tantárgyat tanítottam. Viszont nagyon kedvesek voltak a kollégák, így hát nagy lelkesedéssel kapcsolódtam be minden tanításon kívüli munkába, beleértve a község sportéletét is. A következő tan-évben ismét felvételiztem ugyanarra az egyetemre, de akkor már a pedagógiai kar magyar–történelem szakára. Csak-hogy ekkor is jelentkezett egy komoly probléma, történelemmel csak neve-léstudomány szakot nyitottak. Mi mást tehettem volna a sikeres fölvételi vizsga után, vállaltam. Így lettem 1967–1972 között a Comenius Egyetem Bölcsész-karának hallgatója Pozsonyban, ahol

Sorsközösségek szolgálatában Cs

icsa

y Ala

jos

Varga László

Katedra

14

Stafétabot

tanári oklevelet szereztem. Tanulmá-nyaim befejezése után feleségül vettem egyik volt gimnáziumi iskolatársamat, Lancz Etelkát, aki magyar–szlovák sza-kot végzett Nyitrán. Ő nagymácsédi, tehát mindketten mátyusföldiek va-gyunk.

Mikor és hogyan kerültetek Nagymegyerre? Miután letöltöttem egyéves kötelező

katonai szolgálatomat, felkeresett Szuh Kálmán, a megyeri magyar gimnázi-um igazgatója, és nemcsak állást aján-lott nekem, hanem szolgálati lakást is. Mondhatom, ideális helyünk lett volna a Csallóköz szívében, csakhogy fele-ségem kénytelen volt folyvást munka-helyet változtatni, mert kilenc év alatt három gyermekünk született, két fiú és közöttük egy kislány. Így hát Etelkának háromszor kellett szülési, illetve gyer-mekgondozási szabadság okán otthon maradnia, ami viszont azzal is járt, hogy amikor e szabadságok leteltek, gyakran más munkahelyet kínáltak fel neki, s bizony nem mindig Megyeren. Foglalkozott óvodától kezdve a kilen-cedik osztályig minden korcsoportba tartozó gyerekkel. Irigylésre méltó a memóriája, amit az is bizonyít, hogy neveltjei nagy részének még a nevét is emlékezetében őrzi. Hogy hány – most már felnőtt – emberét, csak magamból kiindulva tudom megsaccolni. Én a pá-lyám harmincnégy éve alatt – ami négy évvel kevesebb, mint a munkaviszo-nyom évei, hiszen már szót ejtettünk róla, hogy négy évig Csemadok-titkár voltam – több ezer fiatalt tanítottam.

Szavaidból ítélve szerettél tanítani, és mégis el tudott csábítani a kulturá-lis élet szervezésének a lehetősége? Sajnos nem ez volt a fő ok. Nagyob-

bik fiunk, Lacika allergiás lett. Mindent elkövettünk azért, hogy betegségének

legalább a tüneteit tudjuk enyhíteni, a Tátrában is gyógykezelték őt. Javult is sokat az állapota. Gondoltuk, hátha jót tesz neki, ha lakhelyet változtatunk, ezért beleegyeztem, hogy 1986. febru-ár 1-jétől kinevezzenek a Csemadok járási (ma területi választmány) titká-rának Szerdahelyre. Sajnos, mire lakást is kaptunk volna a nyáron, kisfiunk egy éjszaka hirtelen meghalt. De ha lehet, ne beszéljünk erről többet.

Én csallóközi vagyok, pontosabban csilizközi, és ott kezdtem a pályafutá-somat is egy majorban, Füzespusztán, ami akkor a Nagymegyeri járáshoz tartozott. Egytanerős iskolában taní-tottam, így mint „igazgatónak”, együtt kellett járnom a földműves-szövetkeze-tek, állami gazdaságok, ipari üzemek, kultúrházak és iskolák igazgatóival a gyakran összehívott termelési értekez-letekre. Mintha nem lett volna elég a rengeteg szakmai értekezlet, módszer-tani nap és az ún. mintatanítás. Ezek-ből kifolyólag (is) minden akkori ese-ményről eredeti forrásból értesültem. Nyomon tudtam követni minden sze-mélyi változást, intézményi átalakítást, a közigazgatás 1960-ban történt terüle-ti átszervezéséig. Két év leforgása alatt módom volt megismerni a (kis) járás összes tanítóját, tanárát és funkcioná-riusát is persze. A jó hírnévre szert tett megyeri gimnáziumot akkor Jakab Ist-ván (később a Comenius Egyetem do-cense) – nyugdíjasként még ma is aktív nyelvművelő – igazgatta. Azt is tudom, hogy a jól működő magyar gimnázi-umnak később mi lett a sorsa, ám az okokat inkább mondd el te! Az 1981/82-es tanév végén megszün-

tették, illetve kereskedelmi szakközép-iskolává szervezték át. Meggyőződé-sem szerint a fő ok az volt, hogy a helyi szlovák gimnázium mind az oktatás-nevelésben, mind a tantestület iskolán

kívüli népművelő munkájában messze mögötte kullogott a miénknek, s ezt valakik nem tudták elviselni. A másik, hogy a két iskolát így a legkisebb ellen-állás nélkül össze lehetett vonni, s utána az oktatás akadálytalanul folytatódha-tott benne – két nyelven. Hogy lehetett volna azt tűrni, hogy egy többségében magyar lakosságú kisváros magyar gimnáziuma kétszer akkora legyen, mint a szlovák, és benne a főiskolákra, egyetemekre jelentkezettek száma pár év leforgása alatt megduplázódjon.

De mint mondtad, nem ez volt az oka annak, hogy pályát módosítottál. Valójában nem is változtattam én pá-

lyát, hiszen az én pedagógusi ténykedé-sem kezdettől fogva összefonódott az iskolán kívüli aktivitással. A különbség csupán annyi lett, hogy egy ideig nem az oktatás lett a kenyérkereső foglalko-zásom, hanem a kulturális munka. Hi-szen a Csemadok is kezdettől fogva so-kat profitált az iskolák (a pedagógusok, a tanulóifjúság) alkotómunkájából, és a Csemadok is, joggal mondhatnám, egyfajta támaszt, hátteret biztosított az iskoláknak. Szomorúan kell tapasztal-nom, hogy ez, a már több mint fél év-századon át kitartó szoros kötelék, sok helyen nemcsak meglazult, hanem már szét is szakadozott.

Föltételezhetem, hogy Nagymegye-ren, illetve a Dunaszerdahelyi járás-ban nem annyira, mint másutt? Sajnos már nálunk sem úgy mennek a

dolgok, mint régen. A politikai pártok széthúzása és rivalizálása sok mindent elrontott. A másik, ami nem éppen jó közérzetet vált ki az emberekben, a pénz kérdése. Van egy igen nagy nép-réteg, amely nehéz anyagi gondokkal küzd, egy másikra pedig a már-már visszatetsző pénzhajhászás jellemző. Mi pedig, a kultúránknak elkötelezett,

15

Katedra Stafétabot

szerény igényűek, megpróbálunk vala-hogy egyensúlyozni. Tevékenységünk súlypontja nagyrészt áthelyeződött az értékmentésre. Miután Megyerre kerültem, rövid idő múltán megvá-lasztottak az alapszervezet elnökének. Azóta folyamatosan újra meg újra rám szavaz a tagság. Már nem is tudnám hirtelen megmondani, pontosan mió-ta vagyok a területi választmány tagja, s mint ilyen, tagja az országos választ-mánynak is.

Ha jól tudom, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségében is voltak tisztségeid, meg a városi önkormány-zatban is. Nem sok ez egy kicsit? Eddig nem éreztem tehernek, mert

soha és sehol sem a saját érdekeimet képviselem. Már ifjúságom idején rá-jöttem arra, hogy a sors egyfajta koor-dinátor szerepét osztotta rám. Vagyis a feladatom az, hogy különböző kultu-rális tevékenységeket összehangoljak, olyanokat, amelyeknek közösségfor-máló és közösség(ek)et összetartó ereje lehet, illetve van. Ma Dél-Szlovákiában szinte minden magyar településnek van már tájháza vagy falumúzeuma. Mi a miénket Nagymegyeren még a hetvenes évek második felében hoztuk létre. Elsők között kapcsolódtunk be a közművelődési klubmozgalomba, ott voltam a még ma is működő Poloska színház elindulásánál, a Megyer Tánc-csoport bölcsőjénél. Számos emlékmű létrehozása, emléktábla elhelyezése városunkban az én ötletem (is) volt. Sok bíráló megjegyzés elhangzott a – csúnya kifejezéssel élve – divatba jött emlékoszlop-állítással és -avatásokkal kapcsolatban. Igaz, hogy nálunk ez új keletű szokás lett, de olyan helyről ke-rült hozzánk, ahol a magyarok együvé tartozását szimbolizálja igencsak rég-óta. Én erre úgy tekintek, hogy csat-lakoztunk e hagyományhoz. Pontosan

tudom, mikor kezdtük el, de nemcsak ezt, más, gyakorlattá vált szokásainkat is. Mellesleg 1996 óta Megyer városi krónikáját is én írom, és engem bíztak meg a tájház gondnoki feladatainak az ellátásával is.

A sok „mellékes” teendőid közé tar-tozik a helytörténetírás is. Helytörténettel a kilencvenes évek óta

foglalkozom. Kezdetben Tánczos Tibor kollégához csatlakoztam, aki már ré-gebben is kutatta városunk történetét. Nyári szabadságaim idején eljárogat-tam a régió és Magyarország egyik-másik levéltárába. Ez irányú érdeklő-désem évtizedekig valahol a tudatom mélyén szunnyadt, pedig e kíváncsi-ságot még Mórocz Károly tanárom plántálta belém hajdani középiskolás koromban. Jókán pedig már a hatvanas évek vége felé, ottani tanítóskodásom idején, kezdtem el néprajzi dolgokat gyűjteni, csak közben sok minden más kötötte le az energiámat, benne magát a lelkierőmet is. Csak amikor a Csema-dok titkári tisztségéből visszakerültem Megyerre, akkor döbbentem rá igazán, hogy a városnak milyen gazdag és még mindig fel nem tárt történelmi múltja van. Elhatároztam, hogy belevágok. Ebben, mint már említettem, elsősor-ban Tánczos Tibor előzött meg, de a Csemadok vezetőségének a tagjai is szinte kivétel nélkül segítettek. Így szü-letett meg a Város a hadak útján című első önálló kötetem 2001-ben, amit tíz év leforgása alatt további tizenhat köve-tett, az első és a második világháború megyeri áldozatairól, a deportálás és a „lakosságcsere” lefolyásáról, a zsidó lakosságot sújtó embertelenségekről és tragédiákról.

Címeket is mondanál? Béke poraikra, Amikor elindul a vo-

nat, Velünk éltek, Nagymegyer 1268–

2008. Ez utóbbi adatainak összegyűjtése és a kötet formába öntése, közel tíz évig tartó kutatómunkát vett igénybe. Köz-ben megírtam szülőfalum, Tósnyárasd monográfiáját is.

E sokoldalú és gazdag munkásságo-dért részesültél-e valamilyen elisme-résben, például kitüntetésben? Amikor az SZMPSZ megalakulá-

sának 20. évfordulóját ünnepeltük, a Dunaszerdahelyi Területi Választmány díszoklevéllel tisztelt meg, ezt megelő-zően a Csemadok Országos Választ-mányától ezüstérmet kaptam, később pedig a Komáromi Zsidó Hitközség is kitüntetésben részesített, de ami ennél is jobban esett, hogy több, Izraelben élő egykori nagymegyeri zsidó család tag-jaitól köszönőleveleket kaptam.

E sorozatnak a címe Stafétabot. Azt már elmondtad, hogy ezt egykori ta-náraidtól vetted át. Kinek vagy kiknek adhatod tovább? Még nem említettem, hogy

Dunaszerdahelyről visszatérve Nagy-megyerre, 1990. szeptember 1-jétől ugyanabban az iskolában folytattam pedagógusi pályámat, amelyikben el-kezdtem. Ekkortól mindmáig Végh Zsuzsanna mérnök tölti be az igazgatói tisztséget, aki szívesen fogadott visz-sza. A gyorsan lezajló társadalmi vál-tozások hatására az 1992/93-as tanév megkezdése előtt sikerült az iskolában megnyitni a gimnáziumi tagozatot is. Amikor 2010-ben nyugdíjba vonultam, a gimnázium közel 50 fős tantestület-ében 15 olyan fiatal kolléga működött, akik az én tanítványaim is voltak. A Csemadok alapszervezetének elnöki posztjáért sajnos nem nagy a tolon-gás, de remélem, a mai, több mint 700 tag között több arra érdemes is akad majd, aki szívesen átveszi tőlem ezt a stafétabotot is. De úgy vélem, te első-sorban a családon belüli „utánpótlásra” gondolsz. Emese lányunk ma a komá-romi Jókai Színház dramaturgja, tehát nem az oktatásügyben tevékenykedik, viszont kulturális munkából élnek a hatéves kisfiával, Kristóffal. Zsolt fiunk pedig magyar–történelem szakos dip-lomájával a Marianum Egyházi Isko-laközpont nevelőtanára Komáromban. Ha megengeded, befejezésül csupán annyit szeretnék még mondani, hogy feleségem megértő támogatása és a család problémái nagy részének átvál-lalása nélkül aligha tudtam volna annyi és olyan minőségű társadalmi munkát elvégezni, amennyi rám hárult, illetve amennyit rám ruháztak a körülöttem élő emberek, vagy éppen önként vállal-tam, mint például a helytörténetírást.

Katedra

16

TUDOK

Magyarországon már a múlt század kilencve-nes éveiben elindult Csermely Péter professzor kezdeményezésére a kutató diákok mozgalma, a TUDOK, amely a tudományok iránt komolyan érdeklődő középiskolás diákokat igyekszik felka-rolni, és lehetőséget teremteni számukra az önálló tudományos kutatásokhoz. Minden esztendőben megrendezik a TUDOK regionális fordulóit, majd pedig az országos döntőt, ahol a résztvevők 10 perces prezentációban számolnak be munkájuk-ról és eredményeikről. Néhány éve a TUDOK-ba bekapcsolódtak a határon kívül működő magyar iskolák diákjai, így a felvidékiek is, akik között az alapiskolák felső tagozatosai is megtalálhatók. El kell mondani, hogy a magyarországi diákok több-sége valamilyen egyetemi intézmény vagy kutató-intézet támogatásával, egy-egy tudományos kutató vagy egyetemi oktató irányításával végzi kutatása-it, a szlovákiai viszonyok között erre csak nagyon kevés diáknak nyílik lehetősége, ezért munkájuk-ban elsősorban a felkészítő tanárok segítségére számíthatnak. Eleinte a benevezett prezentációk többnyire egy jobban sikerült iskolai felelésre emlékeztettek, az évek során azonban egyre több pedagógus felismerte a TUDOK célját és lényegét: önálló kutatásra serkenteni a diákokat, természe-tesen felhasználva a hozzáférhető információkat (könyvek, folyóiratok, internet stb.). A felvidéki regionális fordulót, ahonnan a zsűri döntése alap-ján a legjobbak jutnak tovább a magyarországi döntőbe, kezdettől fogva Dunaszerdahelyen (az utóbbi években a Vámbéry Ármin Alapiskolában) rendezik november utolsó hetében. Az idén vala-mivel kevesebb csapat nevezett be, talán azért is, mert emelkedett a részvételi díj. Végül a TUDOK felvidéki döntőjét szervező Szlovákiai Magyar Pe-dagógusok Szövetsége magára vállalta a nevezési díj befizetését, így további csapatok is beneveztek a versenybe, de határidő után, emiatt teljesítmé-nyüktől függetlenül már nem juthattak tovább. A három kategóriában (helytörténet–társa-dalomtudomány, orvostudomány–egészségvé-delem, biológia–kémiai–fizika) közel 30 prezen-tációt véleményezhetett a jeles szakértőkből álló zsűri. Minden kategóriából az első helyezett to-vábbjutott, ezenkívül a zsűri döntése értelmében az orvostudományi és a biológia–kémia–fizika kategória második helyezettje is lehetőséget ka-pott, hogy a magyarországi döntőben bemutat-hassa munkáját. Valamennyi résztvevő oklevelet és értékes könyveket kapott, ezenkívül az egyes kategóriák első helyezettjeit és felkészítő tanára-ikat Bauer Edit, az Európa Parlament képviselője háromnapos brüsszeli látogatásra hívta meg, ter-mészetesen fedezve az ezzel járó összes kiadást. A dunaszerdahelyi regionális fordulóban min-dig abszolút győztest is hirdetnek. Az idén Takács Árpád, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium vég-zős diákja kapta a plakettet Gyakorlati madárvé-delem a „semmiből”, felkészítő tanára Czuczor Lea. (-cza-)

Tudok „biológiául” Kedves tanárnő, a biológiát egyedüli

tantárgyként tanítja a gimnáziumban, vagy más tárgyakat is oktat? Biológia–testnevelés szakos vagyok,

de úgy alakult a helyzet, hogy pár éve csak a biológiát tanítom.

A tárgyon belül van kedvenc területe? Ez változó, eddig azt hittem, hogy az

embertant szeretem a leginkább, de eb-ben az évben rájöttem, hogy nem csak ezt, most már egyre jobban a növény-tan érdekel, és az állattan, maguk az ál-latok. Diákjaim is e témával érkeztek a TUDOK-ra.

Kis malíciával kérdezem, hogy az embertan azért szorult háttérbe önnél, mert az emberi társadalom olyan vál-ságos helyzetben van, hogy már maga az ember is menekül a témától? Részben, de talán a betegségek és

a gyógyszeripari cégek tevékenysége okozzák nálam ezt az eltávolodást a témától, valahogy ez nálam így alakult. Én magam nem vagyok beteg, de téma-ként inkább nem foglalkozunk ezzel.

Ez persze bizonyára nem vonatkozik az embertan oktatására. Itt már utalt rá, hogy két diákja is eredményesen szerepelt a TUDOK konferencián. Rá-adásul továbbjutottak a magyarországi döntőbe. Történetesen mind a ketten valahol egy kicsit az állattannal, illet-ve az ornitológiával, s az egyik diák a botanikával, a környezetismerettel is foglalkozott az előadásában. Nagyon érdekesen felépített előadások voltak ezek, ráadásul valóban olyan szintű-ek, amelyet elvártak a szervezők. Ön miből sejtette, hogy diákjainak ilyen munkákkal kell ide jönniük? Ez nehéz kérdés. Tavaly voltam itt

először a tanulókkal, és nagyon figyel-tem a zsűrit, hogy mit kérnek. Az idén már okosabb voltam, de tavaly is ered-ményesen szerepeltünk, hisz nyertünk. Nos, beleképzeltem magam a zsűri he-lyébe, hogy én mit szeretnék látni, hal-lani. Ezt elmondtam a gyerekeknek, s ők pontról pontra be is tartották utasí-tásomat. Örülök, hogy így sikerült ne-kik a szereplés, és ami érdekes, sokszor

a kérdéseket is előre eltaláltam, mert gondolkoztam rajta előzetesen, mit kérdezhetnek majd a gyerekektől.

Könnyen beleképzelheti magát a zsű-ri helyzetébe az, aki látta a bírálókat akcióban, de nem biztos, hogy a zsű-ri bele tudja magát képzelni annak a pedagógusnak a helyzetébe, aki ezeket a diákokat felkészíti, mert valljuk meg őszintén, az iskolában kicsit mások a követelmények, a viszonyok. Ugyan elvárhatja, elmondhatja a zsűri azt, hogyan kell a diákot felkészíteni, de a realitások talán nem teszik ezt mindig lehetővé. Igen. Én szerencsés vagyok. A diákja-

imnak azt mondom, nekem csak azok-kal érdemes foglalkoznom, akik önál-lóan dolgoznak. Akit noszogatni kell, állandóan kérni, hogy dolgozz, csináld, azokkal nem érdemes versenybe in-dulni. Csakis olyan emberekkel fog-lalkozom, akikben látom a jövőt, akik akarnak, igyekeznek, s ők jönnek utá-nam, hogy tanárnő, kész van ez, az… Ilyenekkel öröm és könnyű dolgozni.

Gondolom, azért fontos, hogy azok is, akik esetleg nem akarnak ennyire elmélyedni a biológiában vagy egy adott tantárgyban, olyan ismeretekkel felvértezve hagyják el az alma matert, amiket aztán hasznosítani tudnak a későbbiekben. Hiszen sok esetben egy csomó probléma abból adódik, hogy a diákok nem nagyon figyeltek az isko-lában az órákon. Remélem, hogy ez így van nálam is,

mert úgy próbálom a gyengébbeknek is átadni az anyagot, hogy mindenki meg-értse. Néha szórakoznak rajtam, hogy milyen hasonlatokat hozok föl példa-képpen, de valóban lemegyünk úgy-mond alfába, elmagyarázok mindent, s aztán léphetünk tovább. Tehát én nem csak a nagyon jókkal foglalkozom.

Nem is gondoltam én ezt. Vi-szont arra kíváncsi lennék, hogy ott Galántán, amely egy kisváros ugyan, de azért mégiscsak város, hogy le-het a gyerekekkel a természetben is a biológiával foglalkozni, a terepem

A sze

rző fe

lvéte

lei

A galántai Kodály Zoltán Gimnáziumból két tanuló tartott itt érdekes elő-adást. Felkészítő tanáruk Czuczor Lea. Vele beszélgettünk.

A kutató diákokkonferenciája

17

Katedra TUDOK

Mivel foglalkoztál a prezentációd-ban? Madárvédelmi tevékenységet és ma-

dárpopuláció-felmérést végeztem a fa-lum környékén.

Ha jól emlékszem az előadásodra, a kertetekben is, ugye? Mégis, mi volt a célod ezzel? Mindenképpen ki szerettem volna

próbálni magam ebben a helyzetben is, kezdő ornitológusként, és felhívni a figyelmet a madarak védelmére, hogy mennyire fontos dolog ez.

Részleteket is elárulhatnál arról, hogyan történt a megfigyelés, mi mindent készítettél megfigyelés köz-ben? A megfigyelések minden évben a

fészkelési időszakban folytak, vagy az év teljes szakaszában. Általában a haj-nali, reggeli órákban a legintenzívebb a madarak mozgása, ilyenkor lehet a leg-könnyebben megfigyelni őket.

Mivel figyeled meg őket? Csak úgy, szabad szemmel? Természetesen nem. Távcsövekkel,

hogy minél kevesebb legyen a zavarás a megfigyelésüknél, ezért nagyobb, jobb távcsöveket kellett használnom. Foko-zatosan fejlesztettem a felszerelésem az évek során.

Nyilván a könyvtáradat is gyarapíta-nod kellett újabb és újabb ornitológi-ai munkákkal…

Így van. Sok könyvet használtam fel, minél több szakirodalmat próbáltam begyűjteni az évek során, hogy jobban fejlődjem.

Arra is utaltál, hogy a hangjukról is felismered a madarakat. Ezt azért gyakorolni kell. Igen, általában a segítségemre vannak

CD-k vagy kazetták, de ezzel csak az utóbbi évben kezdtem el foglalkozni. Valójában a madarászok minden ta-vasszal újratanulják a madárhangokat, mivel a megfigyelésekkor élőben a leg-intenzívebb a tanulás.

Azzal még nem próbálkoztál, hogy esetleg magad is rögzítsd a hangokat valamilyen alkalmas berendezéssel? Gondoltam rá, de mivel ehhez külön

parabolaantenna meg nagyobb teljesít-ményű felszerelés kell, ezért még nem próbálkoztam vele, de valószínű, hogy majd egyszer eljutok ide is.

Az előadásod egyik témája volt az aktív madárvédelem is, ahogy fogal-maztál: gyakorlati „madárvédelem a semmiből”. Említettem, hogy több madárvédelmi

eszközt, tetőket, odúkat készítettem, és tényleg a semmiből próbáltam őket előteremteni, hogy bebizonyíthassam, milyen olcsón meg lehet valósítani a madárvédelmet. Ezeket az etetőket hul-ladék fából, hulladék, szemétbe szánt anyagokból készítettem, így remélem, sikerült ezt itt bizonyítanom.

mozogni, növényeket, állatokat figyel-ni, és sok egyéb olyan dolgot, amit a tanteremben másképpen lehetne csak bemutatni? Városon ez elég nehéz, a galántaiak

azzal a hátránnyal indulnak, hogy a sza-badban élő növényeket, állatokat kevéssé ismerik. Ilyenkor a falusiak, a vidékiek jönnek szóba, hozzatok ezt, azt. Nagy rit-kán kimehetünk a parkba… van egy na-gyon szép átriumunk is a gimnáziumban, most készülünk meghatározni az ott lévő növényeket. Táblákat teszünk ki, hogy ha a szünetben kimennek a diákok, legalább lássák, és akarva-akaratlan is megtanul-ják, milyen növény mellett ülnek.

Az, hogy vannak ügyes gyerekek, akik önállóan képesek kutatásokat végezni, nagy segítség lehet a tanár-nak is, hiszen néha esetleg fel lehet a diákot kérni arra, hogy tartson egy kis külön előadást a többieknek. Ez moti-váló lehet a többieknek is. Igen, mindenképpen. A diáknapot

szoktuk erre kihasználni, ilyenkor a di-ákok tartanak előadásokat, minden év-ben mások adnak elő, más-más témára, úgyhogy majd jövőre az én két diákom is szóba kerülhet.

Gondolkodott-e már azon, hogy ha jövőre is megrendezik itt ezt a konfe-renciát, milyen témákkal jöjjenek ide a tanítványok? Vagy ez a kérdés még korai? Már most tudom. Ki van nézve egy

fiú, aki sajnos még nem tudja, hogy hozzánk fog-e jönni a gimnáziumba. Alapiskolás, de már üzengetek neki, hogy mit hogyan csináljon…

Ezt nevezem felkészülésnek! Ha már így üzenget neki, akkor ez már való-színűleg egyfajta felkérés is, hogy ok-vetlenül a gimnáziumba jelentkezzen. Ő még nem tud róla, személyesen

én sem ismerem őt, de szeretném, ha hozzánk jönne. Nem tudom, sikerül-e majd meggyőzni őt.

Bízzunk benne, hogy sikerül, és to-vábbi jó munkát kívánok. Köszönöm szépen.

Madarak a kertben és a szívébenTakács Árpád a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumból érke-zett a TUDOK konferenciára. Egyébként nem galántai, hanem faluról való, Alsószeliből. A lakóhely azért fontos ebben az esetben, mert a téma, amivel a tanuló a TUDOK-ra jelentke-zett, feltételez egyfajta felkészülési közeget, ami nem csak a gimnázium.

Katedra

18

TUDOK / Megemlékezés

Sok mindent tudtam róla, olvastam is tőle verseket, prózát, riportot, min-denféle írást, hallottam gyermekeknek írt hangjátékát a Pátriában, de szemé-lyesen csak akkor ismerkedtünk meg, amikor a MIZUJS? lapot szerkeszteni kezdte. Közelebbről megismerni sajnos már nem volt idő. Ha úgy tetszik, rövid ideig valamiféle kollégák is voltunk a kiadóban. Sohasem gondoltam volna, hogy az irreális elvágyódás (hová is? miért is?) cunamija ilyen elemi erővel tud-ja elárasztani az embert… Hirtelen… Amikor eltűnik a talpa alól a talaj, a föld, ami az egyetlen biztos pont ebben a furcsa, képlékeny, mindig mozgó, vib-ráló, tüneményes, fondorlatos és sokszor kemény világban, amelyben az erősek is gyakran fuldokolnak, hát még a gyen-gék, túlérzékenyek, amilyen például egy par excellence költő is, aki a vágy kék madarát próbálja nap mint nap megfog-ni, és a verssorok kalitkájába zárni. Furcsa ellentmondás: az öregek kitar-tanak, megvárják, amíg végleg megérik az idő. Így lesznek öregek. A fiatalok türelmetlenek… időnként önként fel-adják… így maradnak fiatalok. Szászi Zoltán nekrológjában ol-vastam: „eggyel megint kevesebben vagyunk…”, s milyen érdekes, Szilvia halálhírét hallva, ez jutott eszembe elő-ször, ugyanez a gondolat. Mert számon tartjuk ám egymást, akkor is, ha sze-mélyesen sosem találkozunk („tudunk egymásról, mint öröm és bánat…”), de néha hangosan is ki kellene monda-nunk ezt, mert jólesne, akkor is, ha…

Lacz

a Ger

gely

86 éves korában elhunyt Szénássy Zoltán, nyugalmazott komáromi pedagó-gus, helytörténész. Szénássy Zoltán 1925-ben született Komáromban. Magyar–történelem szakon egyetemi tanulmányait Pozsonyban fejezte be. Negyvenkét éven át oktatott, 1991-ben a komáromi gimnáziumból vonult nyugdíjba. Hely-történészként, íróként továbbra is aktív szerepet töltött be a felvidéki magyar közéletben. Nevéhez fűződnek többek között a Komárom, a Duna Gibraltár-ja, az Új komáromi Olympos és a Komáromi krónikás könyvek megjelenése. Betöltötte a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület tiszteletbeli elnökének tisztségét is. 2009-ben Szénássy Zoltán munkásságát méltatták a Pro Probitate A Helytállásért díjjal. -fma-

„Tollamat mindig Jókai vezette, mert hiszen az ő lelke él bennünk tovább.”

Ha elképzelem a kerteteket, azt gon-dolom, hogy minden fán van madár-etető, odú. Jól gondolom?Igen. A kertünkben van egy hatalmas cseresznyefa, ezen egyetlen etető talál-ható, de körülötte több etetőtípus van, alatta etetősátor, ami a talajon táplálko-zó madarakat szolgálja télen, úgyhogy legalább öt-hat fajta etető megtalálható a kertben.

Arra is utaltál az előadásodban, hogy minél több madarat szeretnél begyűj-teni a kertbe, hogy ott jóllakhassanak. Mindenesetre előfordulnak a kertben énekesmadarak, ragadozó madarak is olykor. Ezek nem zavarják egymást?Dehogyisnem. Előadásomban is meg-említettem a becsalogatott karvalyt, amit nem én csalogattam be persze, ha-nem a többi madár.

A TUDOK-ba nem magadtól nevez-tél be… valaki segített a felkészülés-ben is.A biológiát oktató pedagógus készített fel a versenyre. Czuczor Lea tanárnővel az évek során nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki, és mindenképpen sze-retnék vele az elkövetkező években is kapcsolatban maradni.

Hányadikos vagy?Végzős gimnáziumi diák.

Akkor logikus a kérdés, hová tovább?Magyarországot céloznám meg, a Nyu-gat-magyarországi Egyetemet Sopron-ban, mivel itt több ornitológus is tanult már.

Ott a faipari, erdészeti egyetemen ta-nulnál?Igen. Az erdőmérnöki kar érdekelne.

Gyakorlati ornitológiával szeretnél foglalkozni?Igen. Ott futólag oktatnak ilyesmit, de mást is tanulnék. Mindenesetre szeret-ném elmélyíteni ornitológiai tudáso-mat.

Ezek szerint ornitológusként képze-led el a jövődet?Igen. Remélem, sikerül is, s mivel ez a hivatás nagyon fontos, szeretnék mi-nél több, akár önkéntes madárvédelmi munkában is részt venni, és szakmailag elismerést, ismertséget szerezni. Persze mindez még csak cél, remélem, sikerül elérni.

Kívánunk neked ehhez kitartást és sok sikert.Köszönöm szépen.

-lacza-

Így visszagondolva rá, arra a kevés, röpke találkozásra, beszélgetésre, amely az információcsere csontvázára is alig tudott hús-vér testet formálni szóból, úgy tűnik fel, Szilvia mosolya mögött be volt zárva a lélek ajtaja. Kinyitni úgy látszik csak írás közben tudta, meg más alkalmakkor… biztosan… de ezt má-sok, akik közelebb álltak hozzá korban, időben, barátságban, közös élmények-ben… biztosan jobban tudják. Amikor halálhírét vettem, éppen József Attila verssorai motoszkáltak az agyamban, az Ódából a Mellékdal. Nem tudom miért, csak… Mert az nagyon egyszerű, fájdalmas, szép és kerek egész, meg az ember még gimnazista korában vala-hogy úgy tanulta meg, hogy rögtön rá is véste homloka márványtáblájára: „Visz a vonat, megyek utánad, / talán ma még meg is talállak, / talán kihűl e lángoló arc, / talán csendesen meg is szólalsz: // Csobog a langyos víz, fürödj meg! / Ime a kendő, törülközz meg! / Sül a hús, enyhítse étvágyad! / Ahol én fekszem, az az ágyad.” Olyan ez a néhány sor, mint egy makacsul visszatérő dallam, amit hirtelen foglyul ejt az agy, és nem ereszti a memória, amíg az ember ide-geire nem kezd menni… Szóval éppen itt tartottam, amikor jött a hír… s akkor hirtelen a Halálra gondoltam … „Visz a vonat, megyek utánad, talán még ma… meg is… talállak… talán kihűl e lángoló arc… ahol én fekszem… az az ágyad…” Mintha Szilvia a halál után vágyakozott volna… Így marad meg örökre – fiatalnak.

Elhunyt Szénássy Zoltán

Kék madár a vers kalitkájában

M. Csepécz Szilviahalálhírére

19

Katedra Szülői szemmel

A november végétől egészen tavaszig tartó időszaknak, vagyis a télnek is meg-van a maga varázsa, szépsége, a legtöbb ember mégsem kedveli túlságosan, első-sorban a hideg miatt, hiszen nem szeret fázni (hogyan is tudták átélni eleink a jégkorszak időszakát!). Kétségtelen, hogy a tél városon a legkevésbé vonzó, ha egyáltalán hozzákapcsolható ez a jel-ző a hideg évszakhoz. A fényhiány, a rö-vid nappalok (bár karácsony után már hosszabbodnak) azt az érzést keltik az emberben, hogy kevesebb az idő a napi feladatok elvégzésére, hiszen hamar vil-lanyt kell gyújtani, mert már „este” van. A felnőttek közül sokan panaszkodnak depresszióra, érzelmi levertségre, csök-ken a fizikai aktivitás, mert kinek van kedve a hidegben kint tartózkodni, ha nem muszáj. A karácsonyt megelőző várakozás, az ünnep adta alkalmak, a tágabb családi összejövetelek öröme, kellemessége már elmúlt, a január (az egynapos ünnep kivételével) már a hét-köznapok időszaka, amikor a gyerme-keknek is át kellett állniuk a karácsonyi lazaság után a megszokott iskolai „me-netre”, a napról napra való tanulásra, a felelés, a teszt- és dolgozatírás izgal-mára, a jobb osztályzatok kivívásának küzdelmére. A szülő pedig sokszor tü-relmetlen, nem érti, hogy a gyerek las-san „áll át”, a kisdiák a reggeli sötétben nehezen válik meg ágyikójától. Hiszen a nebuló, akit már az iskola kötelessége szólítja, a sötétben nem érzi át az időt, hogy már reggel van, és nem szabad el-késni az iskolából. Különösen a város-ban lakóknak nehéz a meleg otthonból kimenni a hidegbe, mert a zsúfolt köz-lekedési eszközökön zötykölődni, eset-leg a hideg autóban kuporogni, amíg az iskolához nem érnek, nem kellemes. Nos, a szülőnek, mindezt tapasztalva és tudatosítva, félre kell tennie a minden-napok adta személyes problémákat, és arra az időre, amikor a gyerekkel kell törődnie és foglalkoznia, valóban azt kell tennie. De koncentráljunk most csak a hétköznapi reggelekre. A regge-li kapkodás az év egyetlen évszakában sem jó, de különösen télen nem, ami-kor az óvodás, kisiskolás gyermeknek tetőtől talpig melegen, rétegesen fel kell öltöznie, s ez időbe telik. Ha ezt az „idő-veszteséget” nem kalkuláljuk bele a reg-geli ébresztőbe, akkor máris késésben

A kisdiákok és a reggeli „tortúra”

vagyunk. Jó, ha a szülő úgy irányítja a gyermeket, hogy az este időben ágyba kerüljön, kipihenje magát, s így köny-nyebb reggel felébreszteni. A reggeliről sem feledkezzünk meg, mire a gyermek befejezi reggeli tisztálkodását, felöltö-zik, jó, ha a reggeli már az asztalon van, s marad még annyi ideje, hogy nyugod-tan elmajszolja. Szóval télen a fentebb jelzettek miatt is korábban kell felkelni, és a közlekedési viszonyokat is bele kell kalkulálni a reggeli indulásba, hiszen nagy hó eshet az éjjel, csúszhat a járda, az út, a közlekedésben is fennakadások keletkezhetnek. Persze tanácsot adni, más gyerekét nevelni könnyű, gondol-hatnánk. A mindennapi élet, az, hogy emberek vagyunk, s a szülő is elaludhat, neki is lehetnek rossz napjai, természe-tes dolog, de ez, ha lehet, ne befolyásolja hosszú távon a gyermek reggeli, iskolá-ba indulás előtti életét, mindennapi lé-tét. Ha azt tapasztalja a szülő, hogy gyer-meke nehezen ébred reggelente, nem tud koncentrálni és egész nap fáradt, a mai rohanó világban (s ez sajnos nem közhely!) sokszor kimerült, kedvetlen, mire gondoljon? A legtöbb szülő ilyen-kor noszogatni kezdi a gyermekét, és fogalma sincs róla, mi baja, hiszen nem beteg.

A titok „nyitja” sokszor a reggeliben keresendő. A gyermeknek egyszerűen fogytában az energiája, mert sosincs idő rendesen megreggelizni, csak egy falat bekapására van lehetőség, azt is állva, öltözés közben...

A gyermekek fejlődésben lévő szer-vezetének különösen sok energiára van szüksége a mindennapi tevékenységek-hez. Ha nem kapják meg a szükséges tápanyagokat, a felnőttekhez hason-lóan rajtuk is jelentkeznek a fáradtság jelei: a levertség, a fáradékonyság és a figyelmetlenség. Ezért is nagyon fon-tos, hogy odafigyeljünk arra, a gyermek egyen reggel iskolába indulás előtt, s az sem mindegy, mit! Az „ideális” reggeli elkészítése nem nagy művészet! Elegen-dő egy szelet – lehetőleg teljes kiőrlésű lisztből készült – kenyér, megkenve margarinnal, sajttal, jó ha, egy-egy szelet finom sonka is kerül rá. Télen is kapni paprikát, paradicsomot, ezek azonban sajnos az évszakra jellemzőek, s legyünk

őszinték, sem ízük, sem állaguk nem nagyon felel meg elképzelésünknek. De tehetünk a kenyérre az ablakban nevelt metélőhagymából, vagy a télire eltett savanyú uborkából. Előző este magunk is készíthetünk krémsajtból, ömlesztett sajtból, margarinból, halkonzervből ke-nyérre kenhető finomságokat. Elkészíté-sük könnyű, fantáziánknak semmi sem szabhat határt. Íme egy „recept” a sok kö-zül: margarint keverjünk ki halkonzerv-ből származó, összetört hallal (legjobb a tonhal) puha ömlesztett sajttal, esetleg egy kis ketchuppal, citromlével vagy mustárral ízesíthetve, kenyérre kenhető finom „krémmé”. Tehetünk a kenyérre friss hagymakarikákat, metélőhagymát, ha a gyerek szereti. Tea, tej, kakaó való hozzá, de a frissen kifacsart narancs leve is jól jöhet, esetleg egy mandarin, alma-szelet a végén. De adhatunk a gyermek-nek reggelire margarinos, mézes kenye-ret, joghurtba, tejbe áztatott müzlit (bár én ennek nem vagyok nagy híve, mert nem mindig követhető, mit tartalmaz), és sok minden mást. A lényeg az, már este gondoljunk a reggelire, s ne feledjük a gyerek táskájába tenni a tízórait sem. Az A-vitamin elengedhetetlen a jó lá-táshoz, a bőr épségének fenntartásához, illetve a növekedéshez, a D-vitamin a csontképződéshez szükséges, az E-vi-tamin pedig a szervezetben keletkező káros szabad gyökök semlegesítésében játszik szerepet. Nézzünk egyszer utána az interneten vagy könyvekben, milyen gyermekeknek szánt reggelit tudnánk olyan alapanyagokból varázsolni né-hány perc alatt, amelyek tartalmazzák ezeket a vitaminokat, s ne feledkezzünk el a C-vitaminban bővelkedő citrusfé-lékről sem. A fentiekből kitűnik, hogy a tápláló reggelivel egyszerre két legyet üthetünk egy csapásra: energiát adunk gyermekünknek a mindennapokhoz, és egyben biztosítjuk a növekedéshez szükséges „üzemanyagot”. Mindez nem könnyen megvalósítható nap mint nap, gondolhatnánk. Pedig nem így van, a fentebb javasoltak nem tartanak to-vább tíz-tizenöt percnél. A megoldás kulcsa a jó időbeosztás, a korábban fek-vés és korábban kelés, hogy legyen idő mindenre, ha nem is lustálkodásra, de még arra is, hogy a gyermek, ha nagyon akarja, „ráhúzhasson” az alvásban még vagy öt-tíz percet.

Mikus Erzsébet

fotó

: Meh

met

Gore

n

Katedra

20

Zene

A komáromi magyar gimnázium a zenére és zenével nevelés tükrébenSt

irber

Lajo

s

„A fennmaradt töredékekből a hely-beli benediktinusok zajtalan munkás-ságának csak fogyatékos képét lehet kidomborítani. De ha hézagos is e kép – rajta voltam, hogy hű legyen.” (Gyulai Rudolf) „A tervezetek, viták és tanácskozások nyomán 1861-ben új gimnáziumi tanterv készült, amelyet az 1861/62-es tanévben vezettek be.” (Mészáros István: Oskolák és iskolák) 1899-ben az 1861/62-ben bevezetett tantervet átalakítják, amely Magyaror-szágon 1924-ig volt érvényben. Az új gimnáziumi tanterv heti óraelrendezése a következő volt: „Jelentős eredmény volt, hogy 1896 és 1900 között kiépült Budapesten az első hazai leánygimnázium nyolc osztálya. (...) 1915-ben látott napvilágot az a mi-niszteri rendelkezés, amely lehetővé tette, hogy azokon a helyeken, ahol nincs leány-gimnázium, de van algimnázium vagy főgimnázium (vagyis fiúgimnázium), oda a lányok mint nyilvános tanulók beiratkozhassanak. A tanteremben azon-ban külön kell ültetni őket, a tízpercekben az iskola leányszobájában tartózkodnak. (...) Ez a megoldás ... egészen a koedukált középiskolák meghonosításáig (tehát az 1950-es évek elejéig) szokásban volt.” 1924-ben átfogó középiskola-reform lépett életbe, amely azonban gimnáziu-munkra már nem vonatkozott, hiszen az I. világháborút követően: „1919. január 9. Komárom történetének egyik mérföld-köve. Ugyanis ezen a napon vonultak be a városba a csehszlovák csapatok. Meg-szűnt az ezeréves magyar államiság, és egy új impérium, a Csehszlovák Köztár-saság vette kezdetét.” (Szénássy Zoltán: Révkomárom) Az 1919/20-as Értesítő még ezt írja homlokára: „A V.K.M 92072/1918. sz. rendeletéből a Budapest-vidéki tankerü-lethez tartozunk.” De az Értesítő beveze-tő cikkében Mórocz Emilián igazgató úr már így ír: „Mi, itt a Duna és Vág vizei mellett sóhajtozva bánkódunk. Szomorú-fűzfákra akasztjuk hangszereinket, visz-szakívánkozunk édes Anyánkhoz.” Ko-márom városát kettészakították: a Duna jobb partján lévő része Magyarországon maradt, a folyó bal partján elterülő vá-rosrészt pedig a Csehszlovák Köztársa-ság kapta meg. De nézzük, hogyan alakult alma ma-terünk „zenei élete” 1900 után. A rendel-

kezésünkre álló „forrásanyag” arra kész-tetett, hogy a jelzett időszak (1900–1920) történéseit mozaikszerűen láttassam. A Pannonhalmi Szent Benedek-rend komáromi négyosztályú Katholikus Gymasiumának Értesítője az 1902/903. iskolai évről – közli: Horváth Kristóf igazgató, Komárom „Hungaria Könyv-nyomda” 1903. – című kiadvány Isko-lai közlemények fejezetéből idézem: „Molecz Tivadar, okl. ének- és zeneta-nító, a Szt. András templom karnagya; tanította az egyházi és műéneket mind a négy osztályban heti két órában; a gymnasiumban tanít 15 év óta.” A Tanterv és végzett tananyag c. feje-zetben pedig ez olvasható: „Rendkívüli tantárgyakból. Műének Heti órák száma: 2. A kezdők és haladók külön csoport-ban 1-1 órával. Tananyag: A kezdőknél: hangjegyismertetés, hangjegyosztályozás és hangsorok; a haladóknál: a már elsa-játított ismeretek ismétlése; az énekek és gyermekkarok gyakorlásánál időnként mind a két csoport együtt tanult. Tan-könyv: Harrach József dr. Arany lant; továbbá a Renner-féle fali énektáblák. Tanár: Molecz Tivadar.” Annak ellenére, hogy a műének rendkívüli, azaz választ-ható tantárgy volt, a rendes, azaz köte-lező tantárgyakhoz hasonlóan: 1=jeles, 2=jó, 3= elégséges 4=elégtelen jegyekkel osztályozták; értékelték a tanulók tevé-kenységét. Az Értesítőben található – A tanítás eredménye cím alatti –, a tanulók osztályzatait tartalmazó táblázatok sze-rint csak néhány tanuló neve után nincs osztályzat műénekből. Hogy bepillantást nyerjünk az is-kola zenei életébe, olvassunk bele A gymnasium évi történetéből című fe-jezetbe. „Szept. 4-én ünnepélyes Veni Sancte, (...) A kath. ifjuság vasár- és ün-nepnapokon nyolc órakor, hétköznapokon pedig (a téli hónapok kivételével) fél nyolc órakor szent misét hallgatott. Emellett tanárai vezetésével részt vett a szokásos körmenetekben s az ünnepélyes istentisz-teleteken, hálaadó szentmiséken. A nem kath. vallású tanulók vallásos neveléséről egyházi elöljáróik gondoskodtak.” De a zenére és zenével nevelést szolgálták az iskolai ünnepek alkalmai is. Lássunk rá példát! Idézet az Iskolai ünnepek című fejezetből: „A 48-iki törvények szente-sítésének évfordulóján (április 16.) volt a hálaadó szt. mise után második isk. ünnepünk. Az alkalmi beszédet Horváth

Kristóf igazgató mondotta. (...) A műsor többi pontja a következő: Hymnus, éne-kelte az ifj. énekkar. Ne féltsétek a ma-gyart (Jánosi G.-tól), szavalta Czimmerer V. IV. o. tanuló. Hajnal hasadásán (Móra I.-tól) szav. Poloni B. I. o. tanuló. Tied vagyok tied hazám, énekelte az ifj. ének-kar. Rákóczi induló (Farkas J.-től) szav. Benedek I. IV. o. tanuló. Szózat, énekelte a gymn. ifjusága.” Az ének-zene okta-tása az elkövetkező években nem sokat változott; a tananyag maradt, csakúgy tanítója is: Molecz Tivadar, egészen az 1911/12-es tanévig. A Rózsa Vitál igaz-gató által közzétett Pannonhalmi Sz. Benedek Komáromi Főgimnázium Ér-tesítője az 1911-12. iskolai évről Adatok az intézet évi történetéhez című fejezete szerint: „...a betegsége miatt lemondott Molecz Tivadar helyét, (...) ki 23 évig nagy szakavatottsággal és szép sikerrel tanította az éneket és vezette a zenekart, a zenében alaposan képzett Kuller Fe-renc hitoktatóval töltötte be”. A tananyag s a tankönyv nem változott, és a tanár munkaköri leírása sem. A műének az elsőtől a negyedik osztállyal bezárólag a továbbiakban is rendkívüli (választható) tantárgy maradt. Az 1913/14-es tanév-ben a műének tanítását Mórocz Emilián igazgató, okl. rendes tanár, okl. gyorsíró, a Segítő-egyesület igazgatója – tanári éveinek száma 28 – vette át. „Az inté-zet vegyeskara 84 tagból állt. (...) A kö-vetkező darabokat tanulta be és adta elő az iskolai ünnepeken: Himnusz, Szózat, Felköszöntő. Részlet a Jancsi és Juliska c. operából. Cserkészinduló. A tékozló fiú c. zenés és énekes színjáték összes énekszá-ma (7 db). Kuruc nóták. Zengjen a dal. Te Deum.” A zenekar szintén betanulta az előző műveket, emellett a zenekar tagjai játszottak triókat, quartetteket és egy quintettet. Az 1914/15. iskolaév Értesítőjének Intézetünk és a háború c. fejezetében a többi közt ez áll: „Főgim-náziumunkat berendezték katonai kór-háznak; fizikai előadótermét kápolnává alakítottuk át (...). 1914. szept. 17-én kezdődtek meg az iskolai előadások. Az I. osztály az ipartestület tanácstermében, a II. és III. osztály a törvényszéki palo-tában, a IV. osztály Schmidthauer Lajos úr lakóházában, a négy felső osztály a bencés székházban talált otthonra. Utóbb azonban, 1914. nov. 2-tól kezdődőleg a II., III., IV. osztályt is a bencés székház-ba helyeztük el. (...) Különösen megkapó

(IV. rész – 1900-től 1920-ig)

21

Katedra Zene

volt az a gyengéd, szerető gondoskodás, mellyel a főgimnáziumban elhelyezett sebesült hősök karácsonyát igyekeztek megédesíteni növendékeink. (...) Kedves, hazafias ünnepséget rendeztek a szent es-tén, segédkeztek a díszteremben felállított impozáns karácsonyfa felékesítésében.” „1915. márc. 27-én a katonáknak be-állt VII. és VIII. oszt. tanulók osztály- és érettségi bizonyítványának érdemjegyeit a szokásos év végi vizsgálatok nélkül ál-lapítottuk meg, a bizonyítványokat be-vonulásuk előtt kiadtuk. (...) 1915. máj. 13-án évzáró ünnepet tartottunk. (...) Az iskolai évzáró vizsgálatokat május hó végén tartottuk meg; a Te Deum-ot pedig június 1-én, amikor év végi bizonyítvá-nyát kezéhez adva szétbocsátottuk az ifjúságot.” Nem csoda hát, hogy ebben a tanévben ún. rendkívüli tantárgyakat egyáltalán nem tanítottak. Az 1915/16-os iskolaévben javult a helyzet: február 3-tól kezdve ismét a főgimnázium épü-letében folyt a tanítás, mert megszűnt katonai kórház lenni; ettől kezdve (az I., II., III., IV. osztályban) ismét tanítják az éneket. A tanári kart felsoroló Taná-ri testület c. táblázatban ismét Mórocz Emilián neve mellett található a görög nyelv és a műének is. Az iskolánk és a háború című írás szerint: „a magyar és német kiválóbb háborús dalokra megta-nítottuk ifjainkat”. Az 1916/17. tanévben

a zenei nevelés területén nem történt változás. A tanórákon kívüli zenével való nevelés alkalmai azonban bővültek. Megnövekedett az iskolai ünnepélyek, ifjúsági előadások száma (6). Az 1917. ápr. 29-én, az iskola dísztermében tartott „hadi- és intézeti jótékony célra rende-zett” ifjúsági ünnepély műsorában a vers és próza mellett a következő zeneművek hangzottak el: Beethoven: Adagio – a diákok vonós kvintettjének előadásá-ban; Weber: Ima a békéért – énekelte a főgimnáziumi énekkar; Schubert: Ave Maria – hegedű duó zongorakísérettel; Haydn: Largo – a tanulók vonósnégye-se; Kolos Ferenc: Turáni hajnal – induló, előadta a főgimnázium ének- és zeneka-ra. A nagy sikerű előadást április 30-án közkívánatra meg kellett ismételni. A következő iskolaévek Értesítőit Mórocz Emilián igazgató közli az elő-zőekkel azonos tartalommal: Adatok az intézet történetéhez; Tanári testület; Írásbeli dolgozatok a magyar nyelvből; Az intézet felszerelésének gyarapodása; Ifjúsági körök; Cserkészet; Segélyezés; A tanítás eredménye; Az előkészítő tan-folyamok; Érettségi vizsgálatok; Iskolai ünnepélyek; A tanulók statisztikája; Tudnivalók a jövő isk. évre vonatkozó-lag. Az 1919/20-as tanév Értesítőjében található (előbb felsorolt) fejezetek tar-talmát összehasonlítva a közbeeső tan-

évek Értesítőiben közöltekkel megálla-pítható, hogy az iskola életében (ezen a téren) alig történt változás, beleértve zenei életét is. Meglepő, hogy a tanári testületben ugyan történt némi válto-zás, de a „Tanári testület” táblázatban felsorolt tanárok egyikének neve mel-lett sem szerepel a „műének”; annak ellenére, hogy az ének-zenét igénylő diákok azt mindvégig választható tan-tárgyként felvehették. Az énektanárra ugyan nincs utalás, feltételezhető, hogy az előbbi évekhez hasonlóan Mórocz Emilián igazgató úr látta el ezt a felada-tot. „Tanulmányi állapot. A rendkívüli tárgyak közül gyorsírást, szabadkézi rajzot és műéneket az egész évben, angol és francia nyelvet csak az év első felében tanítottunk. (...) Ifjúsági ünnepélyek: 1920. március 11-én, a Jókai-szobor-alap javára a kultúrpalotában, szavala-tokból, ének- és zeneszámokból ifjúsági ünnepélyt rendeztünk, mely 1800 K-val gyarapította a szoboroszlopot.” A Tudnivalók a jövő iskolai évre c. fejezetben olvasható: „Még több dolog-ról kellene tájékoztatnom a szülőket és a tanuló ifjúságot, de nem áll módomba; sok kérdés még függőben van; csak annak idején, miután a végleges intézkedés meg-történt, adom meg a felvilágosítást a he-lyi sajtóban és igazgatói hirdetményben.” Aláírás: Az igazgatóság.

Katedra

22

TANDEM

Nyugati minta

Napjainkban kezdenek kikopni nyel-vünkből, gondolkodásunkból a karrier szóhoz tapadt negatív jelentések, pél-dául, hogy a karrierista öntelt, gátlásta-lan embertípus. Ma már az angol career szó eredeti jelentését értjük alatta, azaz előmenetelt, hivatást, pályafutást és életpályát. Ennek megfelelően nyuga-ti mintára egyre elterjedtebbek lettek Közép-Európában is a karrierközpon-tok. E központok elsődleges céljainak tekintik az egyén tudatos tevékenysé-geinek támogatását, amellyel az ön-megvalósítás útjára lép(het). Ezért kü-lönböző szolgáltatásokat, képzéseket, tanácsadást biztosítanak az érdeklődők számára, igényeiknek megfelelően. A legnagyobb és legjobban fejlődő köz-pontok az egyetemek támogatásával jönnek létre, illetve azokkal szorosan együttműködve tevékenykednek szer-te a világon. Ennek az az oka, hogy a karrierperiódus második és harmadik szakasza (a karrier előkészítése: 18–24. életév, kezdeti karrier 24–30. életév) nagyrészt az egyetemi hallgatók kor-osztályának felel meg. E két szakaszban szerzi meg az egyén a szakmai alapokat, kezdi meg előreláthatóan és tudatosan tervezni szakmai pályafutását, építeni kapcsolati tőkéjét, majd a tanultakat al-kalmazva próbál beilleszkedni a mun-kaerőpiacra. Európában számos példá-val (Oxfordi Egyetem Karrierközpontja, illetve a magyarországi Eötvös Loránd Tudományegyetem Karrierközpontja) találkozhatunk a karrierközpontokat illetően, amelyek sokban hasonlítanak egymásra: specializált tanácsadókkal, információs munkatársakkal, képzők-kel, kényelmes és nagy ügyféltérrel rendelkeznek. Ezenkívül rendezvény-szervezéssel (tematikus állásbörzék, találkozók munkaadókkal, képzésekkel stb.), foglalkoznak, különböző temati-kájú kiadványokat készítenek, állásokat

Képzések, tanácsadás, szolgáltatások, munkaerő-piaci monitoring, Alumni-rendszer

és szakmai gyakorlatokat közvetítenek. Mindemellett jó kapcsolatot tartanak fenn a végzett hallgatókkal.

KaTa – Hogy ne kelljen stresszelned!

A komáromi Karrierközpont az ELTE Karrierközpontjának mintájára és se-gítségével jött létre. A 37 hazai felső-oktatási intézmény közül, Trencsén és a Pozsonyi Műszaki Egyetem után harmadikként a Selye János Egyetemen nyílt Karrierközpont, melynek elsődle-ges célja az egyetemen szerzett diploma értékének emelése, a munkaerőpiacon való elhelyezkedés megkönnyítése, tá-mogatása és a szülőföldön maradás elősegítése. Ezért a központ karrier-tervezéssel kapcsolatos átfogó, főleg Szlovákiára fókuszáló szolgáltatásokat nyújt, elsősorban magyar nyelven. A képzések, tanácsadás és szolgáltatások mellett munkaerő-piaci monitoringgal, illetve egyéb, az elhelyezkedést elősegítő tevékenységekkel foglalkozik. Ide tar-toznak: hivatalok bemutatkozása, diák-munkákról szóló tájékoztatás, szakmai gyakorlatok, gyakornoki helyek szerve-zése, külföldi ösztöndíjak, ERASMUS, illetve EU-n kívüli ösztöndíjak, rész- és teljes munkaidős állásajánlatok közzé-tétele, állásbörze szervezése és cégek, vállalatok bemutatkozása.

Csoportos képzések

Október végén, illetve november ele-jén négyféle képzés kezdődött. A Vállal-kozói és kommunikációs képzés során a hallgatók gyakorlati feladatok segítségé-vel elsajátíthatják a kommunikációs és az ezzel szorosan összefüggő vállalkozói ismereteket, illetve a következő téma-köröket ismerhetik meg részletesebben: hogyan érdemes vállalkozni, sikeres vál-lalkozók tapasztalatainak megismerése, kommunikációs technikák. A képzés új információkat adhat a résztvevőknek,

de kiegészítésként is szolgálhat, például a gazdaságtudományi kar hallgatóinak, öregdiákoknak. A Pénzügyi képzés tár-gya pénzügyi alapismeretek elsajátítása gyakorlati módszerekkel, mivel ezek az ismeretek nélkülözhetetlenek mind a vállalkozói, mind a magánpénzügyek terén. A Karriertervezés szeminárium célja önismereti alapú saját élmények, szituációs játékok és helyzetgyakorlatok segítségével válaszokat találni a részt-vevők aktuális kérdéseire az életpályá-jukkal kapcsolatban, illetve tanácsokat, támpontokat adni a karriertervezéshez. Az egyes előadások, alkalmak témakörei: eddigi életpályám, karriertervezés, állás-keresési technikák, CV, motivációs levél és állásinterjú. Továbbá rendkívül hasz-nos tanácsokkal, ismeretekkel látja el a résztvevőket a Munkajogi képzés, ahol megismerhetik, milyen jogok illetik meg munkaviszonyuk keletkezése, annak tar-tama és esetleges megszüntetése során. A képzések esetén beszélhetünk olyan képzésekről is, amelyeket elvé-gezve a résztvevők igazolást kapnak megszerzett tudásukról, jártasságukról és beírhatják az önéletrajzukba – ezeket sok helyen meg is követelik –, illetve olyan képzésekről, amelyek segítenek az álláskeresésben, a tudatos karrier-építésben. Önéletrajz szempontjából fontos képzések: nyelvtanfolyamok, autósiskola – a legjobb árajánlattal ren-delkező autósiskolával való együttmű-ködés, ECDL-tanfolyamok. Továbbá ki kell emelni az állásinterjús lehetősége-ket, amely során egy elméleti felkészítést követően a jelentkezők gyakorlatban is kipróbálhatják magukat. Ehhez olyan HR szakemberekkel fognak együttmű-ködni, akik mindennapi munkavég-zésük során is hasonló tevékenységet végeznek. Az állásinterjúk különböző szakterületek szerint zajlanak majd, különböző nyelveken: magyarul, szlo-vákul, angolul stb. Az állásinterjúkat a tanácsadásra szolgáló helyiségben tart-

Máté

Orso

lya

2011 novemberében hivatalosan is megnyitotta kapuit a komáromi Selye János Egyetem Karrier-tanácsadó, Szolgáltató és Pályázatíró Központja (röviden KaTa), amely széles körű szolgáltatásokat, képzéseket, tanácsadást nyújt az egyetem hallgatóinak, végzőseinek, érdeklődőknek.

Bemutatkozik a Selye János Egyetem karrier-tanácsadó központja

23

Katedra Egészségvédelem

ják, amelyről felvétel készül, és a későb-biekben a csoport kiértékeli az egyes jelentkezők teljesítményét.

Egyéni tanácsadás

A tanácsadás két különböző szinten zajlik. A szervezési, illetve rutinszerű ügyekben az ügyfélkapuban dolgozó munkatárs ad felvilágosítást. A szak-mai felkészültséget igénylő esetekben ez a munkatárs figyelmébe ajánlja az érdeklődőknek a szakértő tanácsadók szolgáltatásait. Az ügyfél kívánságának megfelelően velük e-mailben vagy sze-mélyesen is fel lehet venni a kapcsolatot. A személyes találkozót e-mailben vagy telefonon lehet egyeztetni és lehetőség van a Karrierközpont (KaTa) külön erre a célra szolgáló helyiségében találkozni. A helyiséget barátságosan rendezik be, hogy az ügyfelek ne érezzék feszélyezve magukat, amikor számukra fontos kér-désekben kérnek segítséget, tanácsot. A tanácsadás során az alábbi öt témakör-ben fordulhatnak a KaTá-hoz az érdek-lődők: karriertervezési, vállalkozási-pénzügyi, munkajogi, mentálhigiénés és lelki tanácsadás.

Alumni-rendszer

A központ tervei között szerepel az egyetem Alumni-rendszerének kiala-kítása, hogy a végzett hallgatók tartani tudják a kapcsolatot egykori egyete-mükkel, illetve egymással. Ezért külön-böző rendezvények megszervezésében is részt vesznek, továbbá hasznos in-formációkat nyújtanak az öregdiákok számára a munkaerőpiacon található lehetőségekkel kapcsolatban is. Ezúton is szeretnénk felhívni a kö-zépiskolások, egyetemisták figyelmét arra, hogy a Központ szívesen látja őket irodájukban. Bővebb információk és az elérhetőségek a www.kata.selyeuni.sk oldalon találhatók.

Az abortusz egy olyan témakör, amit nem elegendő csak orvosi szempontból megvizsgálni. Természetesen egészségi szempontból is több káros következmé-nye lehet. Ezek a következők: erős fájda-lom, kilyukadt méh. Rossz műtét esetén fertőzés. Természetesen itt nem a nagy átlag statisztikájáról van szó, de meg kell említeni, hogy ilyen esetek is előfordul-hatnak. Későbbi kockázati tényező, hogy az illető nő, akin ilyen beavatkozást elvé-geznek, képtelen lesz újra teherbe esni. Nagyobb eséllyel fordulhat elő a kö-vetkező terhesség során vetélés vagy mé-hen kívüli terhesség, esetenként pedig a magzat halva születése. Kialakulhat még medencegyulladás, melynek lehetséges következménye a méh eltávolításának szükségessége. Mindezek egészségi következmények, de elengedhetetlen megemlíteni a lelki hatásokat is. A bűntudat és az önvád következté-ben kialakulhat szorongás és öngyűlö-let, ami sírógörcsökben és depresszió-ban mutatkozhat meg. Gyakori, hogy a döntés után az érintettek képtelenek megbocsátani maguknak, ennek követ-keztében elhidgülhetnek családjuktól, bizalmatlanság alakulhat ki a férfiakkal, esetleg a szüleikkel szemben. A későb-biekben kényelmetlenül érezhetik ma-gukat csecsemők vagy várandós nők társaságában. A csecsemőkkel szemben mindez fokozódhat egészen az elutasítá-sig, vagy akár még az erőszakos viselke-désig is. Súlyos pszichológiai probléma lehet az is, hogy a gyermekét elvetető nő kép-telen másra gondolni, mint az abortált csecsemőre, arra, hogy hány éves len-ne, hogyan nézne ki. Esetenként pedig gondolatban, hogy büntesse magát, újra meg újra átgondolja, átéli az abortuszt.

A művi terhességmegszakítás Ez olyan mély fájdalom lehet, me-lyet segítség nélkül van, aki nem is tud feldolgozni. Sok nő menekül emiatt az alkoholba vagy a drogokba. Természetesen ezek a tünetek nem törvényszerűek, de előfordulnak, s min-denképp beszélni kell róluk. Még egy fontos kérdés az is, hogy mi a helyzet azokkal, akik a későbbiekben szeret-nének gyermeket vállalni. Orvosilag beigazolódott, hogy az abortuszok számának emelkedésével a méhkürt elzáródásának kockázata is nő, de kimu-tatták azt is, hogy ha a műtétet követő néhány nap, hét alatt nem lép fel szövőd-mény (fertőzés), akkor a későbbiekben sem kell rá számítani. A nők mellett természetesen nem szabad elfeledkezni a másik oldalról, azaz a férfiakról sem. Szinte minden cikkben, hozzászólásban, orvosi vizs-gálatban csak a nők lelki és egészségi állapotáról van szó. Úgy gondolom, hogy bár a férfiak fizikailag nem tudják átélni azt, amit partnerük, de lelkiekben biztos, hogy ugyanannyira megviselheti őket. A férfiak azok, akik még csak lehe-tőséget sem kapnak a döntésre, ugyanis az „apa” beleegyezése nem szükséges a műtét elvégzéséhez. Amennyiben sze-retné megtartani gyermekét, de az illető nő nem, nem tud mit tenni az ügyben, bele kell törődnie a ténybe, hogy nincs beleszólása a döntésbe. Mindemellett még felvilágosítást sem kap, ugyanis a nők a legtöbb esetben úgy érzik, hogy ez csak az ő ügyük. Fontos lenne a fiatal fiúkkal is meg-beszélni, mi is az, amin ilyenkor egy nő átmegy, talán a későbbiekben így támaszul tudnának szolgálni a tár-suknak, és együtt könyebben átvészel-nék a történteket.

Luká

cs M

ária

(2. rész)

Katedra

24

Zene

A Kadosa Pál Zongoraverseny jubiláló 10. évfolyama Léván

Léva városa és zenei élete 2011. no-vember második hétvégéjén Kadosa Pál, Bartók Béla és Liszt Ferenc művé-szete, szelleme előtt tisztelgett. A Szlo-vákiai Magyar Zenebarátok Társasága (SzMZT), a lévai Művészeti Alapiskola és a Reviczky Társulás szervezésében ugyanis november 11-én és 12-én ke-rült megrendezésre Léván a Kadosa Pál Zongoraverseny jubiláló 10. évfolyama. A SzMZT 1990-től működik a Szlo-vákiai Társadalmi és Közművelődési Szövetség – CSEMADOK keretében. A társaság célja és tagjainak küldetése: többek között népszerűsíteni azoknak a kiemelkedő magyar zenei személyi-ségeknek a művészetét és zenei üze-netét, akik élete és alkotómunkássága Szlovákia egyes régióihoz, helységeihez kötődött. E szándékkal jött létre a társa-ság egyik állandó jellegű rendezvénye, a Kadosa Pál Zongoraverseny. Kadosa Pál neve és alkotómunkássága Szlováki-ában 1993-tól került meghatározó mér-tékben a köztudatba, amikor a SzMZT Kadosa születésének 90. és halálának 10. évfordulója alkalmából első alkalommal meghirdette a Kadosa Pál Zongora-

versenyt.1 A kétévente megrendezésre kerülő verseny színhelye Léva, Kadosa szülővárosa.2 A Kadosa Pál Zongoraversenynek ez idáig összesen tíz évfolyama valósult meg, s a résztvevők Kadosán kívül to-vábbi jelentős személyiségek szellemét is felidézték. Így lett meghirdetve három évfolyam Kadosa–Bartók Zongoraver-senyként: a 2. évfolyam 1995-ben Bar-tók Béla halálának 50. évfordulója tisz-teletére, az ötödik évfolyam 2001-ben Bartók születésének 120. évfordulója al-kalmából, a 7. évfolyam 2005-ben pedig halálának 60. évfordulója alkalmából. A Kadosa Pál Zongoraverseny 6. évfolya-ma 2003-ban Kadosa Pál születésének 100. és halálának 20. évfordulója alkal-mából és a művészetének szellemében zajlott.3 A Kadosa Pál Zongoraverseny 8. évfolyama 2007-ben Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. év-fordulóján a művész emlékét idézte fel. Ebből az alkalomból a szervezők a ha-gyományos zongoraversenyt Kadosa–Kodály Zongoraversenyként hirdették meg. A zongoraverseny eddigi, utolsó 10. évfolyamára csupán pár napja ke-

rült sor. Tekintettel arra, hogy a zenei világ a közelmúltban Liszt Ferenc szüle-tésének 200. évfordulóját és Bartók Béla születésének 130. évfordulóját ünnepel-te, a verseny Kadosa Pál mellett Liszt és Bartók szellemét is felidézte. Ez azért is indokolt és fontos, mert Bartók mellett Liszt Ferenc életének és munkásságának egyes mozzanatai is szorosan kapcso-lódnak Szlovákia zenei életéhez. Ezeket a vonatkozásokat felelevenítve hirdette meg a SzMZT 2011. november 11-én és 12-én a verseny 10. évfolyamát a Kado-sa Pál Zongoraverseny – Hommage à Liszt & Bartók címmel. A Kadosa Zongoraverseny 10. év-folyamát Mgr. Darina Tóthová, a lévai MAI igazgatónője nyitotta meg, majd Dr. Csehi Ágota, a SzMZT tagja fogad-ta a vendégeket és a résztvevőket, aki dr. Duka-Zólyomi Emese, a SzMZT elnöke köszöntő szavait is tolmácsolta. Az ünnepi megnyitót az 1. és a 2. ka-tegória versenye követte. A versenyzők felkészültségét, tehetségét és előadói képességeit szakmai zsűri értékelte. Ma-gyarországot Ábrahám Mariann képvi-selte, aki egyben a zsűri elnöki posztját

Cseh

i Ágo

ta

25

Katedra Zene

is betöltötte, továbbá Becht Erika, Esztó Zsuzsa és Kőrösiné Belák Erzsébet. A szlovákiai zongoraművészek és zon-goratanárok táborának képviseletében Silvia Csápová-Vizváry volt jelen. Az első két kategória eredményhirdetésére és díjkiosztójára még aznap sor került. Az eredményhirdetést Ábrahám Ma-riann zongoraművész, zongoratanár, a zsűri elnökének szakmai értékelése gaz-dagította, valamint Milica Kailingová, az EMCY Slovakia elnöknőjének rövid beszéde. E két kategóriában az egyes nyereményeket, díjakat és különdíjakat a következő versenyzők vehették át:

1. kategória:A verseny abszolút győztese: Nagy Szilárd (MAI Somorja, felkészítő tanára Mgr. art. Domsitz Erika)I. helyezett: Vontszemű Bettina (MAI Komárom, felkészítő tanára Mgr. Prágay Marianna)Pavol Turza (Ruppeldt MAI Pozsony, felkészítő tanára Dana Rychlová)II. helyezett: Tereza Jaďuďová (MAI Ógyalla, felkészítő tanára Ladislav Va-sily)III. helyzett: Hana Forgáčová (MAI Léva, felkészítő tanára Mgr. art. Edita Boldová)Különdíj R. Schumann művének elő-adásáért: Tereza Vagačová (Rajter MAI Pozsony, felkészítő tanára Gabriela Vagačová)Az EMCY díja a legjobb dramaturgiá-ért: Nagy Szilárd (MAI Somorja, felké-szítő tanára Mgr. art. Domsitz Erika)A Pátria rádió díja: Nagy Szilárd (MAI Somorja, felkészítő tanára Mgr. art. Domsitz Erika)

2. kategóriaI. helyezett: Nem osztották ki.II. helyezett: Simon Zoltán (MAI Fülek, felkészítő ta-nára Tóth Ágnes)III. helyezett: Ziff Stella (Ruppeldt MAI Pozsony, felkészítő tanára Samarjay Má-ria)Tereza Michalíková (Rajter MAI Po-zsony, felkészítő tanára Gabriela Vagačová)Vladimír Virág (MAI Léva, felkészítő tanára Mgr. art. Klára Viteková)Különdíj G. F. Händel művének elő-adásáért: Czibor Dóra (MAI Komárom, felkészítő tanára Bakos Márta)Különdíj R. Schumann művének elő-adásáért: Petra Belujská (MAI Léva, fel-készítő tanára Mgr. art. Klára Viteková)

A Kadosa Zongoraverseny 10. évfo-lyama 2011. november 12-én szomba-ton folytatódott a 3. és a 4. kategória résztvevőinek versenyével. A progra-mot a negyedik kategória versenyének első köre indította, következett a har-madik kategória, ezt követően pedig a negyedik kategória döntője. Az idő-sebb versenyzők mind előadási, mind

technikai, mind pedig az időtartam szempontjából egyaránt igényes reper-toárral mutatkoztak be. A nyertesek Ábrahám Marianntól, a zsűri elnökétől és Csehi Ágotától, az SzMZT képvise-lőjétől vehették át a díjakat, továbbá a CSEMADOK és a Reviczky Társulás díját az intézmények képviselője, Kiss Beáta, az EMCY Slovakia díját Milica Kailingová elnöknő, a Pátria rádió dí-ját pedig Lovász Attila igazgató adta át. A 3. és a 4. kategória helyezettjei a kö-vetkezők:

3. kategóriaI. helyezett: Nem osztották ki.II. helyezett: Németh Ferenc (MAI Komárom, felkészítő tanára Vágó Gyön-gyi)Volarik Michal (Albrecht MAI Pozsony, felkészítő tanára Jana Lindtnerová)III. helyezett: Richard Jambrich (MAI Fülek, felkészítő tanára Tóth Ág-nes) A Reviczky Társulás díja: R i c h a r d Jambrich (MAI Fülek, felkészítő tanára Tóth Ágnes)A CSEMADOK díja: Németh Fe-renc (MAI Komárom, felkészítő tanára Vágó Gyöngyi)

4. kategóriaI. helyezett: Martin Dubovský (Albrecht MAI Pozsony, felkészítő taná-ra Mgr. art. Venceslava Ilievska)II. helyezett: Szedlák Péter (MAI Érsekújvár, felkészítő tanára Polena Eri-ka)III. helyezett: Bodon Lea (MAI Feled, felkészítő taná-ra Szitai Denisza) Az EMCY díja a legjobb dramaturgi-áért: Martin Dubovský (Albrecht MAI Pozsony, felkészítő tanára Mgr. art. Venceslava Ilievska)

Az ünnepélyes eredményhirdetést mindkét nap a záróhangverseny kö-vette, amelyen az egyes kategóriák nyertesei mutatkoztak be nagy siker-rel egy-egy, a zsűri által kiválasztott zongoraművel. A díjkiosztó és a záró-hangverseny ünnepi hangulatát Darina Tóthová, az iskola igazgatónőjének zá-róbeszéde emelte, aki egyben a jubiláló 60 éves lévai Művészeti Alapiskoláról is ejtett néhány szót. Az alkalmat megra-gadva Kiss Beáta, a CSEMADOK OT alelnöke köszöntötte az igazgatónőt, valamint a jubiláló iskolát, és egyben a Kadosa Pál Zongoraversenynek immár tizedik alkalommal otthont adó intéz-ményt. A Kadosa Pál Zongoraverseny – Hommage à Liszt & Bartók jubiláló 10. évfolyamát is ő zárta, miközben ün-nepélyesen meghirdette a Kadosa Pál Zongoraverseny 11. évfolyamát. A Kadosa Pál Zongoraversenynek a kezdetektől napjainkig, tehát 1993–

2011 között Szlovákiában összesen tíz évfolyama valósult meg, kétévenkénti periodicitással. A versenybe összesen 335 növendék nevezett be, mindenek-előtt Szlovákia déli, délnyugati, részben keleti régióiból. A legtöbb versenyző Pozsonyból érkezett (84), majd Komá-romból (58) és a hazai iskolából, Lévá-ról (38). E három város versenyzői a zongoraverseny mind a tíz évfolyamán részt vettek. Az eddigi tapasztalatok és eredmé-nyek alapján elmondhatjuk, hogy a Kadosa Pál Zongoraversenynek és szer-vezőinek Szlovákiában fontos szakmai és társadalmi presztízse, küldetése van. Kiemelendő mindenekelőtt a tehetség-gondozó feladat, cél, vagyis feltérképez-ni és támogatni a hazai tehetségeket, emellett lehetőséget biztosítani a hazai pedagógusok szakmai találkozásának is. Tisztelettel, köszönettel és hálával tartozunk minden kedves versenyző-nek, pedagógusnak kitartó munkájá-ért, a zsűrinek szakmai értékeléséért, a szervezőknek önfeláldozó munká-jukért, a támogatóknak anyagi és er-kölcsi segítségükért, a résztvevőknek, vendégeknek, zenekedvelőknek lelkes támogatásukért. Őszinte reményünket fejezzük ki, hogy a Kadosa Pál Zon-goraverseny a jövőben is megvalósul, s még sok sikeres évfolyam hoz köze-lebb egymáshoz pedagógusokat, fiatal tehetségeket, amatőr zenekedvelőket és hivatásos zenészeket egyaránt, kiemel-ve a zene határokon és nemzeteken való átívelését, „határtalan” jellegét.

Jegyzetek:1 Kadosa Pál (1903–1983) zongoraművész, zenepedagógus, zeneszerző, az 1945 utáni magyar zenei élet egyik vezető személyisé-ge 1903. szeptember 6-án született Léván. Itt nyolc évet töltött, majd nyolcévesen édesanyjával és öccsével a nagyszüleihez költözött Nagyszombatba, ahol magánúton tanult zongorázni. A Kadosa család 1918-ban költözött végleg Budapestre. E jelentős zenészegyéniség szellemiségét többek kö-zött olyan nemzetközi hírű tanítványok vit-ték tovább, mint Jandó Jenő, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András, Rados Ferenc, akiket ma már szinte az egész világ ismer.2 A versenyen részt vehet minden tehetséges szlovákiai zongorista, kivéve a konzervató-rium és a zeneművészeti főiskola hallgatóit, valamint ezen iskolák végzett növendékeit. A zongoraverseny egy fordulóban zajlik. A résztvevők felső korhatára 25 év, az alsó korhatár 1999-től nincs megszabva. A re-pertoár átfogja a zongorairodalom egyes stíluskorszakait – barokk, klasszika, roman-tika, 20. századi zene, továbbá a szlovák és a magyar zongorairodalmat, ill. a kötelező Kadosa-művet.3 A zongoraversenynek ezt az évfolyamát a két Kadosa lány, Orbán Júlia és Szabó Márta is megtisztelte jelenlétével.

Katedra

26

Zene

Hangulatjelentés egy zenei-irodalmi emlékestről

megbúvó kis cédula emlékeztet: a ma-tematikaversenyen elért I. helyért kap-tam, s benne kedves osztályfőnököm, Ruzsicska Zsuzsanna aláírása. Ez tehát az én személyes párhuzamom: a mate-matika, az irodalom és a zene között.” Az elnök asszony a továbbiakban „Er-kel Ferenc sokat eláruló” – a Bánk bán című operára utaló, az Egressy Béni temetésén elhangzott – szavait idézte: „Búcsúzunk tőled, Bénikém. (...) hitem rá, hogy amit együtt elkezdtünk volt, azt becsülettel befejezem, még ha siket fülekre találok, még ha nem is szólal meg sohasem, akkor is – s ahogy mon-dád: Egressy–Erkel, e két név ott áll majd mindig egymás mellett.” „Kedves Barátaim! – folytatta az elnök asszony – mai rendezvényünkre az Egressy-szoborra való gyűjtés jegyében kerül sor; a Szózat, a Klapka-induló szer-zőjének szobrára. Kérek mindenkit, pénzadományával segítse ezt a kezde-ményezést, amelynek elindítója – ki is lehetne más – dr. Szénássy Zoltán, egyesületünk tiszteletbeli elnöke, aki most gyengélkedik, de lélekben velünk van, s akit innen is nagy szeretettel üdvözlünk. Vele együtt valljuk, hogy újabb magot hintünk, hogy újabb tere-bélyes fa nőhessen belőle.” Ezek után az emlékest háziasszo-nya, dr. Farkas Adrianna, a Selye János Gimnázium tanárnője, a műsorban

fellépő gimnazisták felkészítője, a Jó-kai Egyesület irodalmi szekciójának vezetője vezette be a zenei-irodalmi est műsorát: „Ezen a késő őszi délutánon Révkomárom hivatásos és műkedvelő zenészei, az irodalom, a szép magyar szó művelői fogtak össze, hogy ízelí-tőt adjanak Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Egressy Béni életművéből, művé-szetéből, hogy prózában és versben is felidézzék az európai rangú magyar nemzeti zene megteremtőinek élet-útját, munkásságát, a kor hangulatát, amelyben éltek.” A műsorban többek között Nagy Ferenc, majd a Selye János Gimnázi-um diákjai léptek fel. György Ádám, Szigligeti Ede Erkelhez intézett szavait idézte: „Érezted, hogy rád itthon van szükségünk, köztünk maradtál, a hírt, dicsőséget itthon kerested. Ezért ün-nepelünk mi téged művedben, ezért koszorúzunk meg”, majd Vörösmar-ty Liszt Ferenchez c. ódájából idézett: „Hírhedett zenésze a világnak, / Bárho-vá juss, mindig hű rokon, / Van-e han-god e beteg hazának / A velőket rázó húrokon?” A magyar kultúra két kiválóságá-nak életútját a narrátorok: Hernandez Franco Vivien és Szabó Anasztázia ismertették. Mint hallottuk: Pozsony, amely a reformkori Magyarország lük-tető szíve volt, nagyban hozzájárult

Stirber Lajosnyugalmazott pedagógus

„Állj közénk és mondjuk: hála égnek!Még van lelke Árpád nemzetének!“(Vörösmarthy Mihály: Liszt Ferenchez)

Meghívóján a fenti idézettel invitálta a Kultúrpalota dísztermébe a nemesebb szórakozást (is) igénylőket az idén 100 éves komáromi Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület 2011. november 5-én a Párhuzamok című emlékestjére, amelyet Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója tiszteletére rendeztek meg. Az est nyitányaként a helyi Jókai Mór Alapiskola és a VMK GAUDIUM ve-gyes kara Erkel–Vörösmarty Szózatát énekelte. A kezdés időpontjára a terem zsú-folásig megtelt, a közönséget és a sze-replőket dr. Keszegh Margit, a Jókai Egyesület elnök asszonya köszöntötte. Ünnepi hangulatot teremtő, gondo-lat- és érzelemgazdag köszöntőjéből idézem: „Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Egressy Béni, három csodálatos mű-vész! A mai estén ízelítőt kapunk ab-ból, hogyan kapcsolódik össze e három kortárs élete és munkássága. A mai műsor címe: Párhuzamok. Gyermek-kori könyvtáram egyik legolvasottabb könyve Gál György Sándor regénye, a Hazám, hazám, te mindenem, amely Erkel Ferenc küzdelmes életét eleveníti meg. Ez a könyv köszönt most rám több mint 40 év távlatából, s ahogy a benne

PÁRHUZAMOK

Erkel Ferenc – Egressy Béni – Liszt Ferenc

27

Katedra Zene

mindkét ifjú zenész – Erkel és Liszt – fejlődéséhez. Ők még meríthettek ab-ból a mámorba ringató „italból”, ami a reformkor hazafijainak a legendás cigányprímás, a hegedűvirtuóz Bihari János vonója alól áradó muzsika volt. E szavak után hangzott el az első zenemű; Bihari Mikor a pénze elfogyott című szerzeménye a legendás komáromi prí-más, Rigó Pál nagy sikert arató stílusos előadásában. Erkelre mint operaszerző-re a legnagyobb hatással G. Verdi művei voltak. A komáromi Jókai Mór Alapis-kola és a VMK GAUDIUM vegyes kara – egyben az emlékest társszervezője – G. Verdi Nabuccójából a Rabszolgák kórusa című részlet előadásával – Bakos Márta zongora-, Bakos Anita és Fekete Éva fuvolakíséretével – örvendeztette meg a közönséget, fokozva az ünne-pi est hangulatát. Majd Liszt Ferenc nagy életművéből egy kisebb lélegzetű mű hangzott el, a mester Andantinóját Lakatos Lili, Bakos Márta, a helyi MAI tanárának növendéke játszotta kedve-sen, hangulatosan. A narrátorok „me-sélését” ismét zongoramuzsika szakí-totta meg, Liszt Desz-dúr Consolations c. szerzeményét Prágay Marianna, ugyancsak a helyi MAI tanárnője adta elő bravúrosan. A zongoramuzsika után Gál György Sándor regénye alap-ján György Ádám, Huszlicska Áron és Szurcsik Ádám idézte fel Erkel Ferenc és Liszt Ferenc találkozását, hogy azu-tán Erkel Hunyadi Lászlójából felcsen-dülhessen a Meghalt a cselszövő c. dal Pfeiferlik Lajos kitűnő előadásában, a Gaudium és Bakos Márta közreműkö-désével. Pergett a műsor, Vörösmarty Liszt Ferenchez c. ódáját György Ádám mondta el szép magyarsággal, nívósan. Majd ismét Prágay Marianna követke-zett, Liszt 104-es számú Petrarca-szo-

nettje művészi előadásával örvendez-tette meg a nagyérdeműt, és érdemelte ki hosszan tartó tapsát. Szurcsik Ádám és Untermayer Tamás természetes egy-szerűséggel, megkapóan elevenítették meg Egressy és Erkel találkozásait. Pe-tur bordalát Pfeiferlik Tamás és a Ga-udium adta elő Kalmár Zsuzsanna, a helyi MAI tanárnője kíséretével. Köztudott, hogy Liszt 1870-től 1886-ig, haláláig, három városban (Weimar, Róma, Pest) tölti idejét. Talán kevésbé tudott, hogy Pesten, Jókaiéknál több al-kalommal is megfordult. Váli Mari, Jókai Mór unokahúga Emlékeim Jókai Mórról című könyvében többek között azt is le-írta, hogy Jókai Mór „Holt költő szerel-me” című balladájához, amely Petőfiről szól, „Liszt egy méltó melodrámai zenét kreált, mellyel azután Jókainé szavalatát kísérte az Európa szálló nagytermében tartott fényes hangversenyen… E melo-dráma próbájára jött el Liszt néhányszor Jókaiékhoz, hol már azóta járatos volt, mióta első ízben adott elő egy melod-rámát Jókainéval, Bürger Leonore-ját (…) s annak begyakorlására lakásán kereste fel Jókainét”. A Jókai-balladából Untermayer Tamás adott elő részletet él-ményszámba menően. Majd az est talán legmeghatóbb percei következtek: egy úgymond „melodráma” hangzott el Ber-tók Tibor, a nagyon tehetséges hegedűs gimnazista tolmácsolásában, Kalmár Zsuzsanna tanárnő avatott kíséretével, Liszt Szerelmi álmok című művét ját-szotta, miközben Szurcsík Ádám Petőfi Szeptember végén című versét szavalta pátosz nélkül, elragadóan! Előadásukat a hálás közönség nagy tetszéssel fogad-ta. Liszt Ferenc sokat vitatott nemzeti hovatartozásáról Bartók Béla így nyi-latkozott: „Liszt magyarnak mond-

ta magát: mindenkinek, magyarnak, nem-magyarnak egyaránt kötelessége ezt a kijelentését tudomásul venni és abba belenyugodni.” Liszt Ferencre Petőfi költészete is nagy hatással volt, amit az is bizonyít, hogy megzenésí-tette a költő „A magyarok istene” című költeményét. A versből Huszlicska Ádám idézett, kitűnően értelmezve azt. A dalt, előadói szempontból Liszt ki-váltképpen igényes szerzeményét Gaál Jenő (városunk szülötte), a Szlovák Fil-harmónia kórusának szólistája adta elő hivatásos előadóművészhez méltó alá-zattal, gondosan kidolgozva, művészi-en megformálva. A zenei-irodalmi est műsorát a Gaudium vegyes kar, Liszt Ferenc–Kerényi György Magyar ünne-pi dalával zárta – emelve az est fényét –, közreműködött a helyi művészeti alapiskola hangszeres kamaraegyütte-se. Köszönet a készséges együttmun-kálkodásért! Végezetül a szereplők és a közönség közösen énekelték el nemzeti imánkat, Erkel–Kölcsey művét, a Him-nuszt. A műsorvégi állótapsból ítélve: a kö-zönség bizonyára szép élményekkel tá-vozott, s a fellépők „ügybe vetett hite” is újfent erősítést nyert ezen az estén. Az örömbe azonban üröm is vegyült: egy kéz is elég lett volna, hogy meg lehes-sen számolni, a hét komáromi magyar iskolából – beleszámítva az egyetemet is – hány jelenlegi pedagógus ült a kö-zönség soraiban. Pedig a gyakorló pe-dagógus lépten-nyomon tapasztalhatja: a leghatékonyabb nevelési módszer a példamutatás! Üzenetül hadd idézzem Sütő András gondolatát: „Önmagát be-csüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött.”

Katedra

28

Recenzió

„Nincs határ, csak akarat és hit!” Kitartásról, akaratról, kalandról és barátságról szól Hodossy Péter: Aki útnak indul el című könyve. Az ismert csallóközi fiatalembernél az orvosok 1982-ben cukorbetegséget diagnoszti-záltak, ám ő ezt a kórt túlhaladva futott le (a könyvben is leírt és bemutatott) ötven, 42,195 km hosszú maratoni tá-vot, maga után hagyva több országot, hidegben, melegben, szélben vagy épp esőben. Megjegyezném, hogy Péter azon túl, hogy kiváló sportoló, azon fi-atal magyar egyéniségek közé tartozik, akik a Csallóközben aktívan szervezik a határon túli magyar kulturális életet, azért, hogy még nagyon sokáig együtt és magyarul tudjunk emlékezni nagy-jainkra, tisztelettel megülni ünnepüket, büszkén kiállni magyarságunk mellett. A könyv egy nem mindennapi törté-nettel indul, mondhatnánk, példaként szolgálhat annak a férfinak a vallomá-sa, akit a sport ugyanúgy végigkísér az életútján, mint a cukorbetegség. A Lilium Aurum gondozásában meg-jelent kiadvány az Előszón kívül tíz fejezetből áll, melyeket bőséges fotók tarkítanak, nyomatékosítják az élmé-nyeket. Az Előszóban a szerző megis-mertet bennünket életének meghatá-rozó eseményével, amikor is észlelték nála a betegséget, majd 1996-ot írunk, amikor elkezdődött Péter sportkarri-erje. A legfontosabb dátumnak 2003. november 2-át tartja, amikor lefuthat-ta New Yorkban a világ legismertebb maratoni versenyét. „Magyar vagyok, nem turista!”A New York-i eseményről tájékoztat az első fejezet. A Kennedy repülőtér után az első, amit meglátott, a

Futócipővel a világ körül…

csillagos zászló volt, boldog volt, hogy végre Amerikában lehet. A maratoni táv mellett a városnézés sem maradha-tott el. A következő fejezet a párizsi rajtról tájékoztat. A startpisztoly a Champs Élysées-en dördült el. Péter számára az egyik legfontosabb pillanat az volt, amikor a Szajna partján meglátta öcs-csét egy hídon, aki neki jött el szur-kolni. 2004 szeptemberében Berlin lett a célpont, ahova Péter az egyik barát-jával utazott Prágából, autóbusszal. A Brandenburgi kapu, Unter den Linden, Checkpoint Charlie – a város legfrek-ventáltabb részei. A berlini maraton a világ egyik leggyorsabb pályája (nin-csenek dombok). A könyv negyedik fejezete 2005 októberéről számol be, amikor Torontóba utazott ki Péter, ahol rengeteg felejthetetlen élményben volt része: 52 méteres vízesés, majd a város nem mindennapi látványként tárult eléjük. Kanadát egyszerűen látni kell! Torontóban sok magyar él, rengetegen buzdították őt a távon. Az idő megfe-lelő volt, hősünk a célba 3 óra 16 perc alatt ért be. 2006 áprilisában London lett a következő pont. A világ egyik legdrágább városaként számon tartott Londonban a 35 000-es tömeget reggel kilenckor indították el. A pálya fekvé-se kitűnő volt, az időjárás is kedvezett. Az óriási szurkolótábornak és a baráti társaságnak is köszönhetően felejthe-tetlen marad ez a maratoni táv is. A következő fejezet a Toronto, Chicago, New York című, amikor Péter ismét a tengerentúlra juthatott. A futás mellett természetesen most sem maradhatott ki a városnézés, vagy az Air Canada

Vízk

elet

i Lás

zlóCentre hokistadionban adott Iron Maiden zenekar koncertje. „Nemcsak az útnak van és volt számomra hatal-mas értéke, hanem annak az elismerő okiratnak, melyet a szlovák miniszter-elnök úr, Mikuláš Dzurinda írt egyene-sen nekem (p.84)”. 2007 márciusa – Róma, az örök város, a római katolikus egyház központja. Hát igen, a város lenyűgöző: a Szent Péter sír-ja fölé emelt bazilika, a Lateráni-bazilika és még megannyi szép épület, emlékmű várja az ide látogatókat. Csodálatos öt napot töltöttek el ott, melynek során Péter az 1830-as számmal futotta le a tá-vot. Las Vegas, Honolulu, San Francisco – pont decemberre esett a futóverseny időpontja, ami szintén felejthetetlen él-ményekkel volt tarkítva (Golden Gate, Hyde Street, Sea Life Park). A követke-ző fejezet (vagy állomás) Moszkva volt, ahol Péter 2008 szeptemberében futotta le a maratoni távot a Kreml oldalsó fa-lánál, ami a Moszkva folyó partján te-kereg. Az utolsó fejezet – Kassára – Ke-let-Szlovákia központjába kalauzolja az olvasót. Ez egy különleges maratoni táv volt, mert ez volt Péternek az ötvenedik maratoni távja. A könyv végén Hodossy Péter 2003-tól 2009-ig lefutott maratoni futóversenyeinek feljegyzése olvasható. A szebbnél szebb fotókkal, élmény-leírásokkal gazdagított kötetet ajánlom mindenkinek, akit érdekelnek felvidé-ki sportolónk, Hodossy Péter futásban elért eredményei, kalandos útleírása. Péternek pedig még nagyon sok ilyen alkalmat kívánok, hogy elért eredmé-nyeivel képviseljen minket, magyaro-kat a világban. Jó egészséget és kitartást hozzá!

29

Katedra Recenzió

Kiváló orvostörténészünk, dr. Kiss László könyvét, Az orvostudomány felvidéki történetéből a Magyar Tudo-mánytörténeti Intézet jelentette meg, mégpedig a Magyar Tudománytörté-neti Szemle Könyvtára orvostörténeti sorozatának köteteként. A tanulmánygyűjtemény közel négy-száz oldalas; az érdekes ismeretek fel-fedezésének lehetőségét nyújtja. A tar-talomjegyzéket fellapozva pontosabb képet kapunk a lábjegyzetekkel gazda-gon ellátott oldalak mondanivalójáról: a könyvben orvosokról, az orvostudo-mány történetének elfeledett fejezeteiről és alakjairól, különböző szakágazatok múltjáról és magyar kezdeteiről, felvi-déki kapcsolatokról van szó, beágyazva e témákat régmúlt korok eseményeibe és hangulatába. Végiglapozva a kötetet, a laikus figyelmét sem kerülheti el a már említett lábjegyzetek garmadája – szám szerint 1367; az író ezek segítségével vonultatja fel forrásait, magyarázza a szöveget vagy másfajta megjegyzést fűz a leírtakhoz. Ezek a jegyzetek aprólékos kutatói munkát jeleznek. A könyvhöz tartozó ajánlásból megtudhatjuk: külön-böző folyóiratokban megjelent tanulmá-nyok gyűjteménye ez, kilenc témakörbe rendezve, egységesítve és átdolgozva. Az ajánlás szerzője elismerően méltatja Kiss László szakmai felkészültségét, gazdag nyelvismeretét, ahogy precíz és figyel-mes kutatási módszerét is. A könyv első fejezete az 1769-ben megalapított nagyszombati orvosi kar-ról, annak hallgatóiról és életútjukról szól. A következő témakörök – a teljes-ség igénye nélkül – a vakcináció kez-deti nehézségeit, 150–200 éves egész-

Az orvostudomány felvidéki történetéből

ségnevelő és felvilágosító írásokat, a sebészet és szülészet múltját, magyar orvosok felvidéki kapcsolatait, a kato-nai orvostan egyes fejezeteit tárgyalják. A kötet nemcsak rengeteg információt tartalmaz, hanem Kiss László sok eset-ben bizonyos lexikonok adatait is pon-tosítja vagy figyelmeztet a tévedésekre. Semmi okunk attól tartani, hogy az új ismeretek kavalkádjában olvasás köz-ben elveszünk, ezt a szerző érthető, ol-vasmányos stílusa garantálja. Szövegét a régi korok irataiból, kiadványaiból idézett sorok igencsak ízessé teszik, így a könyv e régies nyelvezetű idézetek ré-vén külön lekötheti az olvasó figyelmét, s helyenként jókat derülhet rajtuk. Ahhoz, hogy Kiss László orvostörté-neti tanulmányait megértsük, nem kell sem orvosnak, sem történésznek len-nünk (ártani persze egyik sem árt). Tör-ténetei szinte észrevétlenül kalauzolnak bennünket hősei korába, megérezve valamit e korok szellemiségéből, légkö-réből. Munkáit az érdeklődő pedagó-gusok (biológia- de magyartanárok is) élvezettel olvashatják, s akár még a végzős középiskolai diákoknak, leendő medikusoknak is szívvel ajánlhatjuk. Nem hagyhatjuk említés nélkül azt az örvendetes tényt, hogy a főállásban csilizradványi rendelőjében működő doktor munkásságát számos kitüntetés-sel díjazta a szakma Magyarországon, átvehette például a legrangosabb orvos-történeti kitüntetést, a Weszprémi-díjat. Idehaza 2002-ben kapta meg a szlovák kormány ezüstplakettjét, 2006-ban pe-dig a szímői önkormányzat Jedlik-díját. A Kínok tövisében vagy a Doleo – ergo sum szerzőjét szülőfaluja, Palást dísz-polgárává fogadta. Ismeretterjesztő cik-keit különböző újságok – többek közt lapunk hasábjain olvashatjuk, ilyen jel-legű írásai és hozzájuk párosuló hangja a rádióhallgatók számára sem ismeret-lenek. -rg-

Néhány hete jelent meg az Alma Mater különleges száma. A megnövekedett pél-dány- és oldalszám, valamint az újság kö-zepében található kis ajándék is tükrözi, hogy a nemcsak egyetemistáknak szóló lap egy jelentős lépést tett előre. Az előrelépés azonban nem csak a külsőt érinti, hiszen a tartalmában is különleges ez a lapszám. A szerkesztők a közélet és szűkebben a diák-élet legaktuálisabb problémáival foglalkoz-nak. Olvashatunk a kettős állampolgárság-ról, a diákhitel lehetőségeiről és a környező országokban készülő felsőoktatási refor-mokról. Mindezekről azonban nemcsak a puszta tényeket szedték össze a szerkesztők, hanem a hallgatók véleményét is. Az Alma Mater szerkesztői egy különleges interjút készítettek a Kétnyelvű Dél-Szlovákia – Dvojjazyčné Južné Slovensko aktivistáival. A csoport tagjai több akciót is indítottak, hogy felhívják a figyelmet a magyar nyelv-használat hiányosságaira a legkülönbözőbb színtereken. Az újság másik felében már ha-gyományosan kulturális és művészi témájú írásokat olvashatunk, illetve itt kap helyet az irodalom is. A Fiatal Irók Körének három szerzőjétől olvashatunk izgalmas szövegeket. Az Alma Matert a Diákhálózat adja ki és terjeszti. A lap ingyenes és megtalálható a Diákhálózat tagszervezeteinek rendezvé-nyein Prágában, Brünnben, Pozsonyban, Nagyszombaton, Nyitrán, Kassán és Buda-pesten.

-czímer-

RendhagyóAlma Mater

Kerepesi Igor

Katedra

30

Beszámolók

Tóth Krisztina költőt, novellistát, műfordítót, publicistát és ólomüveg-festőt, a kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotóját látta vendégül a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán működő Magyar Nyelv- és Irodalom-tudományi Intézet és a nyitrai magyar egyetemistákat összefogó Juhász Gyula Ifjúsági Klub (JUGYIK). A művésznő nagy örömmel fogadta el a meghívást. A Szépírók Társasága jóvoltából immár a negyedik alkalom, hogy jeles író, köl-tő jött el a szlovákiai egyetemi város-ba, hogy találkozzon a nyitrai magyar egyetemistákkal. Závada Pál, Péterfy Gergely, Lovas Ildikó után most e sor Tóth Krisztinával bővült. A beszélgetésre november 22-én a pedagógiai kar épületében, az immáron hagyományosnak számító Őszi Ifjúsági Napok rendezvénysorozat keretében került sor. A művésznő beszélgető-társa Brutovszky Gabriella, a Magyar

Nagy

Gábo

r

2011. november 7-én délután a po-zsonyi Magyar Intézetben egy nagy-szerű és inspiratív előadásban lehetett része az ott megjelent hallgatóságnak. Egyszerre lehettek hallgatag szemlélői és játékos, aktív résztvevői Vatai Éva magyarországi drámapedagógus rend-hagyó órájának, aki betekintést nyúj-tott a drámapedagógia színes és fantá-ziadús világába. Rövid bemutatkozását követően az előadó a drámás eszközök hasznáról, a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban zajló intenzív idegennyelv-oktatásról s a drámáról mint (a Magyarorszá-gon választható érettségi) tantárgyról szólt bővebben. Előadása barátságos, izgalmas nyelvezetével ragadott el bennünket, figyelmünket lekötve, egy játékokkal gazdagon teletűzdelt késő délutáni szórakozássá nőve ki magát, melyet mindnyájan egyformán, inten-zív átéléssel – újból „játékos gyermek-séggel” élvezhettünk. Egy, a kis csapatunk összekovácsolá-sát megcélzó Névkör című, névtanulós-ismerkedős játékkal indítottunk, jókat mulatva az esetenként felbukkanó té-vedéseinken. Ezt követően József Atti-la Reménytelenül című versének sokat idézett négy sorát („A semmi ágán ül szivem…”) tanultuk jelek segítségével, majd pedig a további játékok (Cow-boy, Dió, Puff, Név-szék) a reflexek s a koncentráció javítását célozták meg. Ezután alapszintű idegen nyelvi játé-

A dráma eszköztára az idegen nyelvek tanításában 1

fotó

: Dan

kó Al

íz

Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet doktorandusza volt. A beszélgetés na-gyon közvetlen hangnemben és jó at-moszférában zajlott. A művésznő, aki-nek a nevéhez olyan kötetek fűződnek, mint a Vonalkód, Porhó, Pixel, nyíltan és őszintén beszélt az alkotás nehézsé-geiről, a témaválasztásról, a nőiségről, a nőség és költészet viszonyáról. Fény derült arra is, hogy miképp kerül egy japán fotós lettországi képe egy magyar költőnő kötetének borítójára. Az egyik hallgatói kérdésre elmondta, hogy téma bármiből lehet, s igaz a közhely, hogy a téma az utcán hever, az embernek csak nyitott szemmel kell járnia, és le kell hajolnia érte. A művésznő kifejtet-te, szerinte az írásban a legfontosabb, hogy hiteles legyen a szöveg. A beszél-getés felolvasással zárult, a művésznő a Pixel és a Porhó című köteteiből idé-zett hosszabb szövegeket. A beszélgetés után az érdeklődők dedikáltathatták köteteiket a szerzővel.

31

Katedra Beszámolók

kok következtek, melyekben Vatai Éva szakterületének megfelelően néhány francia kifejezéssel is megismerkedhet-tünk. A továbbiakban pedig azt néztük meg, miként hasznosíthatók a szituáci-ós játékok a haladóbb nyelvi szinten. A drámás eszközök, melyeket a ta-nár alkalmaz(hat), azon túl, hogy ér-dekesebbekké s értékesebbekké teszik az órákat és fellazítják a feszült hall-gatókat, megváltoztatják a klasszikus tanár–diák kapcsolatot, a jól ismert fölérendelt–alárendelt modellt. Mon-danom sem kell, ez mennyire fontos tényező. Egy drámás játékok körében eltöl-tött szórakoztató s kreatív délutánnal magunk mögött csak reménykedni tu-dunk, hogy a drámapedagógia hama-rosan elnyeri méltó megbecsülését, s fontos és elválaszthatatlan részévé válik a mindennapi iskolai oktatásnak. Szük-ségessége éppúgy megkérdőjelezhetet-len, akárcsak eredményessége.

Jegyzetek1 A fenti cím alatt zajlott le ugyanazon ren-dezvény két különböző helyszínen – Po-zsonyban a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében és Komáromban a Selye János Egyetem – a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének, ill. a komáromi Selye János Egyetem Mo-dern Filológia Tanszékének, valamint a Gurigongo Symposiumnak szervezésében (szerk. megj.).

2011. november 16-án lehetőségem volt részt venni a Selye János Egye-tem csapata által megvalósított „mobil workshopon”. A PaedDr. Matyi Gabri-ella tanárnő vezette hattagú hallgatói csapattal a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolában talál-koztam Ipolyságon. Két tanóra levezetésének lehettem passzív résztvevője. Mindkét tanórán az egyetemi hallgatók alapos felkészült-ségét és jól összehangolt csapatmunká-ját tapasztaltam. A tanítási nap sorra következő ne-gyedik óráját a Fegyverneki Ferenc Egyházi Nyolcéves Gimnázium 8.G osztályában Bc. Zolcer Péter, Jakubecz Ádám és Bc. Vízváry Erika vezette. A gimnazisták didaktikai játékokon ke-resztül gyakorolhatták az aktuális té-makör szókincsét és nyelvtanát. A csupa lányokból álló gimnazista csoport ügyes volt, ugyanakkor nagyon halk, így úgy érzem, a pedagógusok-nak meg kellett találni a módját, hogy a lányok együttműködjenek velük. Ezt ügyesen megoldották, motiválták őket és figyeltek a csoport minden egyes di-ákjára, s ha kellett, segítséget nyújtot-tak nekik. Ami különösen tetszett, az a gyakorlatok összeválogatása volt. Az elején közös beszélgetéssel indítottak, ahol minden egyes diák szóhoz jutott. Ezután a lányok szókincsére irányuló játékkal folytatták, a végén pedig a di-ákok saját fantáziájukra támaszkodva képzelhették el saját álomvárosukat. Itt a diákok három csoportban dolgoztak egy-egy gyakorló tanár vezetésével, s így a kis létszámnak köszönhetően a diákok mélyrehatóbb, alaposabb mun-kára voltak késztetve. S bár az óra le-folyásában nem vettem részt, kívülál-lóként azt tapasztaltam, hogy a diákok nagyon igyekeztek és bátran mertek tanácsot kérni vezetőiktől. A következő tanóra a Fegyverneki Ferenc Egyházi Alapiskola 6.A és 6.B összevont diákjainak volt megtartva. Bc. Németh Nikolas, Bc. Zolcer Pé-ter és Jakubecz Ádám tette érdekes-sé a hangos társaság óráját. A diákok korosztályuknak megfelelően nagyon energikusak és aktívak voltak. A há-rom gyakorló tanár könnyen kapcso-

Rendhagyó angolórák

Bc. K

alm

ár Te

réz

latot tudott teremteni a diákokkal. El-sőként önálló beszélgetésre késztették őket, a diákok pedig gátlások nélkül, aktívan használták az angol nyelvet, szintjüknek megfelelően. Majd az ép-pen aktuális nyelvtanra irányuló játék következett. Itt a diákok csoportokra osztva dolgoztak, majd a szabályoknak megfelelően előadták saját kis munká-jukat. Annak ellenére, hogy ez igazán sok energiát követelt a diákoktól, na-gyon jól, hiba nélkül dolgoztak. Az óra végére az óravezetők kicsit meg is moz-gatták a „keményen dolgozó” társasá-got. Állatfigurákat utánoztak, a többiek pedig próbálták kitalálni, hogy valójá-ban mit is látnak. A hangulat nagyon jó volt, én magam is megmosolyogtam egy-egy diák frappáns válaszát. Szeretném megköszönni a szer-vezőknek, PaedDr. Matyi Gabriella tanárnőnek és Bc. Rados Líviának a lehetőséget, hogy részt vehettem a workshopon. Köszönöm a gyakorló tanároknak is, hogy munkájukkal gazdagabbá tették az én elképzeléseimet is az angoltaní-tással kapcsolatban.

Katedra

32

Beszámolók / Diákszemmel

Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudo-mányos Akadémia elnöke a Pro Scientia Aranyérmeket november 23-án, Bu-dapesten adta át. A Pro Scientia Junior Aranyérmet kétévente ítélik oda egy kiváló képességű középiskolásnak. Far-sang István az első határon túli díjazott. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 1988-ban alapította a Pro Scientia Aranyérmet. Kétévente 45–50 magyar fiatal kutató kapja meg, akik egyetemi pályafutásuk során tu-dományos munkájukkal (elsősorban az OTDT-konferenciákon) kiemel-kedőt alkottak. A díjat 16 szekció-ban ítélik oda, így a díjazottak között szinte minden tudományág képviselői megtalálhatók. Van művészeti és juni-or (középiskolásoknak adott) érem is. 2010-ben 519 fiatalnak volt ilyen kitün-tetése. Az érmeseket tömörítő társaság a Pro Scientia Aranyérmesek Társasá-ga (PSAT), az idegen nyelvű elneve-zése Society of Pro Scientia Medalists (SPSM). Mint fentebb már írtuk, a Pro Scientia Aranyérem az egyetemisták és a főiskolások alkotókészségének kibon-takoztatása, szaktudásának elmélyítése, a tehetség, az egyéni teljesítmények jobb megbecsülése és elismerése céljá-ból alapították. A szabályzat értelmében Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesülhet az a fiatal, aki tanulmányai során és az általa választott szakmai te-rületen kiváló, figyelemre méltó teljesít-ményt nyújtott, és arról pályamunkák, előadások vagy irodalmi, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adott. Az aranyérem tehát nem

egy-egy konferencián bemutatott elő-adást, pályamunkát ismer el, hanem a hallgatói összteljesítmény alapján a kiemelkedő egyéniséget emeli ki, jutal-mazza. 2003-ban adták át az első Pro Scientia Junior Aranyérmet, melyet egy, említett adottságú, tehetségű középis-kolás kaphat meg. Az ötödik kiosztott Pro Scientia Junior-díjjal ebben az év-ben Farsang Istvánt, gimnáziumunk idén érettségizett növendékét tüntették ki, aki jelenleg Londonban folytat ku-tatótevékenységet, Dr. Sólyom László volt köztársasági elnök ösztöndíjának köszönhetően. István a magyar, szlovák és angol nyelven folyó tudományos versenyek egész sorát nyerte meg középiskolás évei során. Az országos Biológiaolimpia projekt kategóriájának aranyérmese, az országos SOČ (középiskolai szaktevé-kenység) kétszeres győztese, az Orszá-gos Földtudományi Diákkonferencia háromszoros győztese, a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján a földrajz–hidrológia szekció kiemelt első, a biokémia–kémia szekció első helyezettje, az országos Földrajzolim-pia ezüstérmese, hogy csak néhány eredményét említsük. Szlovákiát szá-mos nemzetközi versenyen és rendez-vényen képviselte rendkívül sikeresen, például Svájcban és Spanyolországban. Ugyancsak novemberben került sor a Szent-Gorazd emléklapok átadására is, mely a legmagasabb, diákoknak adható kitüntetés Szlovákiában. Istvánnak a dí-jat Eugen Jurzyca oktatásügyi miniszter adta át Szlovákia nemzetközi versenye-ken való sikeres képviseléséért.

Andr

uskó

Imre

a Sel

ye Já

nos G

imná

zium

igaz

gató

ja

Az előző évekhez hasonlóan iskolánk ebben a tanévben is megrendezte a tájé-koztató jellegű nyílt napokat. November 22–23-án a négy évfolyamos osztályok leendő diákjainak és kísérőiknek al-kalmuk nyílt betekinteni az intézmény oktatási folyamatába, prezentációkat nézhettek meg az iskola történetéről, a közelmúlt versenyeinek eredményei-ről. Tájékoztatást kaptak a középisko-lai oktatás alapkérdéseiről, valamint a továbbtanulási statisztikákról a gim-názium igazgatója, Andruskó Imre és helyettesei előadásában. Megtudhatták, hogy az elmúlt tanévben a Selye János Gimnázium versenyeredményei alapján Nyitra megye 96 középiskolája között a harmadik helyen végzett. A fenntartó döntése alapján a következő tanévben négy elsős osztály nyitására van lehető-ség 120 diákkal, illetve egy nyolcosztá-lyos gimnáziumi osztály is indul – en-nek nyílt napjára februárban kerül sor, amelyre szintén szeretettel várjuk az érdeklődőket; további információkat ez-zel kapcsolatban a sajtóban és az iskola honlapján (www.sjg.sk) olvashatnak a tisztelt érdeklődők. A tájékoztatón elhangzott, hogy az intézmény pedagógiai stratégiájában hangsúlyos szerepet kap a hagyomá-nyok ápolása, a klasszikus értékrend megőrzése, ugyanakkor a modern tár-sadalom által megkövetelt innovatív oktatási módszerek, az interaktív jellegű és a diákok kreativitására építő foglal-kozások ennek természetes kiegészítői. Az iskolai pedagógiai program nyúj-totta előnyök (szorosan együttműködő szakembergárda, magas szintű idegen-nyelv-oktatás angol, német és spanyol

Labancz Roland, a Selye János Gimnázi-um igazgatóhelyettese

A legjobb szlovákiai magyar középiskolás kutató diák

Euge

n Jur

zyca

okta

tásü

gyi m

inisz

ter é

s Far

sang

Istv

án

Nyílt napok

33

Katedra Beszámolók / Diákszemmel

a Selye János Gimnáziumban

nyelvekből, tantárgyközi kapcsolatokra is építő diákközpontú tanórák, gaz-dag szakkörkínálat, tehetséggondozás, egyéb programok: tanulmányi kirán-dulás, sítúra, korcsolya- és úszótanfo-lyam, énekkar, tánctanfolyam, projekt-lehetőségek, külföldi tanulmányutak) élményközpontú tanítási-tanulási fo-lyamatot kínálnak, emellett minden eddiginél eredményesebben készítik a fel a diákságot az egyetemi továbbtanu-lás kihívásaira. Mivel a diákélet nemcsak a szoros értelemben vett tanulásról szól, Varjú Csaba, a diákönkormányzat elnöke, valamint Jankovič Dóra, a Kaktusz di-áklap főszerkesztője is szólt a leendő elsősökhöz, rávilágítva, hogy a tanu-lás mellett mennyi lehetőséget kínál a gimnázium az itt tanuló diákoknak gimidiszkók, diákbálok, színházláto-gatások, osztálykirándulások, testvér-iskolai és partneriskolai programok formájában. A program további részében a szü-lők, kísérők további kérdéseket te-hettek fel az iskolavezetésnek, míg a diákok gimnazisták vezetésével meg-tekintették az iskola szaktantermeit, az osztályokban folyó tanórák némelyiké-re is beleshettek, illetve faggathatták az iskolai életről a legavatottabbakat, az őket kalauzoló diákokat. Az idei évben 143 diák látogatott el hozzánk 35 különböző általános isko-lából; érdeklődésüket ezúton is köszön-jük, remélve, hogy a jövő év elején leg-többjüket gimnáziumunk diákjaként köszönthetjük a szeptemberi tanévnyi-tón a 2012/2013-as tanév 4 nagyelsős osztályának valamelyikében.

2011. november 16-án a Selye János Gimnázium irányítását egy csapat ka-tona vette kezébe, akik lefegyverezték a védtelen elsősöket. Igen, a diáknapi avatásról beszélek. Arról a folyamatról, mikor a negyedikesek hivatalosan is teljes értékű gimisekké avatják az addi-gi „szecsókat”. Az idén terepszínű ruhába bújt ne-gyedikesek a hatalomátvétel után át-vezették a kifestett elsős csoportot a sportcsarnokba, ahol megkezdődött a „kiképzés”. A csarnok szinte minden sarkában egy-egy csapat küzdött a ne-kik kiszabott feladattal. Voltak, akik táncoltak, másoknak egy akadálypá-lyán kellett minél hamarabb keresz-tüljutni. Az elsősöknek minden évben feladatuk, hogy verset kell írniuk az osztályfőnöküknek, meg néha más ta-nároknak is. Idén is remek osztályfő-nök-versek születtek az elsősök tollá-ból. Az egyik legfurfangosabb feladat pedig az volt, mikor pár elsőssel egy szlovák verset olvastattak fel visszafe-lé. A nap csúcspontja persze mindig az elsősök műsora. Láttunk hupikék törpikéket, Hófehérke törpéit, színda-rabot, sajátos szövegekkel felruházott dalokat, vicces előadást, de a műsorok közti vetélkedőből az 1.A osztály került ki győztesen. Miután pedig kihirdet-ték a „szecsó” osztályok közti verseny

eredményét, az újdonsült gimnazisták letették az esküt. Ezt követte az évfolya-mok versenye, egy általános műveltségi kvíz. Ezt természetesen a negyedikesek nyerték, akik a nekik járó tortát ünne-pélyesen átengedték a legkisebbeknek, a nyolcosztályos I.N-eseknek. Ők köz-ben elsős diákos katonákat toboroztak a városban a Selye gimi hadseregébe. Erről videofelvétel is készült, amit az avatás végén le is vetítettek az ujjongó nagyközönség előtt. A legutolsó, hagyományos program-pont a tanár–diák focimeccs volt. Az idei elég izgalmasra sikeredett, szület-tek gólok, amiket évek múlva is emle-getni fogunk. A második félidőben a negyedikesek zsinórban három gólt is rúgtak, de a hősies küzdelemből a ta-nárok kerültek ki győztesen, a diákok nem kis bánatára, akik az elsősök nagy hangerejét is latba vetve szurkoltak a csapatnak. A „szecsók” tehát túlestek életük legnagyobb élményén, és már nem kell félniük az avatástól. Mi pedig, akik a lelátóról tapsolva és nevetve figyeltük az eseményeket, megint egy jól sikerült avatáson vagyunk túl. Köszönjük a ne-gyedikeseknek!

A szerző a Selye János Gimnázium IV.H osztályos diákja

Palu

ska Z

suzs

annaAz elsősök kiképzése,

avagy megint avatunk

Katedra

34

Diákszemmel

Kassán a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyel-vű Gimnázium és Alapiskola diákjai már no-vember első napjaiban lázasan készülődtek a ha-gyományos diáknapra. A munka oroszlánrészét a DÖK – diákönkormányzat – vállalta, melynek legaktívabb tagjai Hanesz Júlia, Jeso Ildikó és Krausz Tímea voltak. Nem szabad megfeledkez-nünk a szervezés technikai részéről sem, melyet Konkoly Tamás és Pásztor Dénes biztosított be. A vállalkozó kedvű csapatot Fazekas Anikó ta-nárnő irányította. November tizenötödike reggelén nem volt tele a folyosó magoló diákokkal, mert az első két órán a katedrákat az érettségizni készülődő diákok vették birtokukba. Bizony ők tanítottak (azokat a tantárgyakat, melyekből érettségizni fognak), de még feleltethettek is. A tanár csak a hátsó padból szemlélte újdonsült kollégáit. Mu-ris volt, mikor nagy komolyan kinyitották a ta-nárjelöltek az osztálykönyvet, s beírták az adott órát, meg a hiányzók nevét is. A II.B osztály ezután elkészítette a tornater-met, és tízkor kezdődhetett a vetélkedő. Minden osztály egy csapatot alkotott. Igazán izgalmasak voltak a kvízkérdések, a gondolkodtató feladatok és a „röpkérdések”. Sokat mulattunk a humoros rébuszokon is. Legnagyobb sikere a popdaráló-nak volt. A diákok 16 dalból húztak, melyet foly-tatni kellett. Szórakoztató volt még a filmdaráló is, mert fel kellett ismerni a filmrészleteket, és a film pontos címét kellett közölni. Nagyon szórakoztatók voltak az ügyességi ver-senyek, sok mókás feladatot kellett megoldani. A vetélkedőt, holtversenyben, a IV. B és a III.B nyerte. A délutáni avatás főszereplői az elsősök vol-tak. A harmadikosok kézbe vették őket, beöl-töztették az „avatatlanokat” mindenféle jópofa extrém maskarába, s hogy „trendik” is legyenek, ehhez még jó sminket kaptak. A műsor első részében mind az A, mind a B osztálynak elő kellett adnia a harmadikosokat dicsőítő éneket. Ezután az „elsőskéknek” egy tu-cat tréfás feladatot kellett megoldaniuk. A komoly és ünnepélyes eskütételi ceremónia után minden avatatlan oklevelet kapott. Hat órakor a Mészáros utcán megkezdődött a várva várt diszkó, ami fergetegesen sikerült. Azt hiszem, még sokáig emlegetni fogja min-denki ezt a felejthetetlen diáknapot.

Diáknap a Máraiban

Tóth

Món

ika

Kassa Óvárosa az idén immár 16. alkalommal rendezte meg a Slovo bez hraníc – Szó határok nélkül elnevezé-sű vers- és prózamondó versenyét. A verseny alkalmat ad arra, hogy Kassa város összes iskolája, illetve diákja be-mutathatja tehetségét azon a nyelven, amilyenen csak akarja. A másik kuri-ózum, hogy szinte nincs korhatár. Az ovisoktól az aggastyánig mindenki fel-léphet. Az idén a legfiatalabb versenyző ötéves, a legidősebb pedig hatvannyolc esztendős volt. A versenyzők a szlovák és a magyar nyelven kívül még oroszul és roma nyelven szerepeltek. Ahhoz képest, hogy Kassán egy magyar taní-tási nyelvű alapiskola és két középis-kola van, a magyar gyerekek igen nagy arányban képviselték iskoláinkat. November 21-én a versmondók kap-tak lehetőséget. A szakmai zsűri – Mgr. Art. Luba Blaškovičová színművész, Dudás Péter színművész és Gejza Tóth bemondó – több mint száz lelkes szava-lót hallgatott meg. 22-én pedig a prózamondók léptek színpadra, ahol a szakmai zsűrinek

Szó határok nélkül

ugyanennyi prózamondóval kellett „megbirkóznia”. Akik elbírálták a pro-dukciókat: Mgr.art. Beáta Drotárová színművész, PhDr. Máté László író, tanár, és PhDr. Milan Kolcun idegen-veztő, író.

A Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola di-ákjai ismét remekül szerepeltek. Nyer-teseink:

Vers : 1. kategória – Urbán Oszkár – I. hely2. kategória – Davitko Olivér – I. hely4. kategória – Hančovský Gabriella – II. hely5. kategória – Tóth Nikolett – I. hely

Próza: 1. kategória – Szeghy Eszter – I. hely1. kategória – Veres Annamária – III. hely

Sok szeretettel gratulálunk minden diákunknak, büszkék vagyunk rájuk!

T. M.

Az idén hatodik alkalommal ren-dezték meg a „Vegyél egy sárga ceru-zát, és rajzolj mondjuk egy tornyocs-kát, avagy a műemlék és én” („Vezmi žlutou barvičku, maluj třeba vežičku aneb památka a ja”) hosszú címmel futó nemzetközi rajzversenyt. A pályázat a cseh Turnov városból indult. A verseny fő védnökei a cseh Trosky és a szlovák Zachráňme hrady műemlékvédelmi polgári társaságok. A rajzverseny meg-álmodója Hana Talli Hlubučková volt, aki egyben mai napig a fő koordinátora is. A szakmai zsűrinek nem volt köny-nyű feladata, mert 300 képzőművészeti alkotást kellett elbírálnia. Ezen a versenyen általában Csehor-szág, Szlovákia és Magyarország diákjai vesznek részt. A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola tanulói erre a nemzetközi versenyre Fecsó Szilárd kiváló képző-művész és tanár ösztökélésére immár harmadízben neveztek be, és mindig

Nemzetközi rajzversenysikeresen szerepeltek. 2011-ben is kiváló eredményeket ér-tek el diákjaink mind az alapiskolából, mind a gimnáziumból.

Az alapiskolából a festészet kategó-riában indultak és jól szerepeltek:

II. hely: Rodák Krisztina – 8. osztály – Kassai utcaIII. hely: Varró Júlia – 7. osztály – Or-bán Torony

Gimnázium – grafika A versenyben különdíjat kaptak gimnáziumunk tanulói, akik a grafika kategóriában indultak: Hajdók Gábor és Horňák Gabriella – 3. osztályos tanulók.

Gyerekek, gratulálunk nektek! Ismét öregbítettétek iskolánk jó hírnevét.

-tóth-

35

Katedra RejtvényHárom

hangjegy csoportja

... Ida (Gárdo-nyi-alak)

Nióbium

Rejtvényünkben a néhány hete váratlanul elhunyt M. Csepécz Szilviára emlékezve a szerző egyik gyermekverséből idézünk.A keresztrejtvény készítője: Forgács PéterA megfejtéseket, kérjük, január 25-ig postázzák, de villámpostán is elküldhetik!Postacímünk: Katedra, Palác Duna Palota, Galantská cesta 658/2F, 929 01 Dunajská StredaE-mail: [email protected] decemberi helyes megfejtés: Ropog talpam alatt a hó, ahogy megyek, vastag sapkát kapott egy hóembergyerek. (Z. Németh István: Égimeszelő)Nyertes: Csöllei Éva, Dunaszerdahely, nyereménye: könyvjutalom

A megfejtés 2. része

A megfejtés 3. része

A meg-fejtés

4. része

A meg-fejtés

1. része

Fertőző betegség

elterjedése

Lekaszált gabona csonkja

Ostromzár alatt tartó Jó

a szemeNyolc tagú

együttesRómai

550 Oxigén Emésztő-szerv

Fényes kelme

Használja a lábát

Zenei hármas

... káposzta (ételféle)

Még nincs 6 éves

Dél-szlová-kiai község

Jód

Ez a másik

Tündér ... (mesealak)Mely

dolog

Híres brazil

karnevál

Nőstény sertés,

népiesen Olaj, angolul

Középen kitér!

Hangje-let adó

Üres lak!

Forgács Péter

rejtvénye

Nagy vérteshal

Német-ország

fővárosa

Robbanó-anyag alapja lehet

Meg-elégelés

Gútai részlet!

Botladoz-va megyKezével

illeti

Páros nyél!Hosszú,

függőleges rúd

Földet forgat

Páratlan proton!Az USA

32. elnökeRészben ráken!

Azonos hangzók

Szovjet-orosz filmrendező

(Mihail)Kálium, hidrogén

Arról a helyről

Varázs-igékkel

megrontóNémet autójel

Azonos mással-hangzók

Madridi napilap

Ramazúri

Csak részben!

LiterEngedé-

keny, kezes

Zuhan-ni kezd!Hőcsere nélküli

(fiz. kif.)

ElektronNéma sah!

Templom

Aratás utáni

földterületDivat

Római 50

Irányába

Páratlan fedő!

ElszökikMagához

invitálSzínésznő (Andrea)Zűrzavar

jelzője lehet

Helyrag

Ládák tartalma!

Üres róna!

Menyétféle ragadozó

Észtországi város

GaussHazai

politikus (Edit)

Híres fizikus

(Albert)Kovász-ban van!

Bór, ittriumOpera-

énekesnő (Sylvia)

Angol nemesi cím

Pemzli fele!

... Paulo (brazíliai

város)

Turfműszó

Vicc, szlovákul

Biztatás

Némán őröl!Kén,

hidrogén

Meteo-rológus

(Oszkár)Enyém, angolul

Spanyol autójel

Gyermek-műsor

a tévében Névelő

Katedra

36

Házunk tája

2011. november 10. jelentős dátum az Eperjesi Egyetem működésében, ugyanis ekkor nyitották meg hivata-losan is a Magyar Nyelv és Kultúra Intézetét. Az egyetem rendszerében kitüntetett helyet foglal el a többi szá-mottevő kisebbségi nyelvet kutató inté-zet (ruszin, roma) mellett, hiszen nem egy kar alá, hanem az egyetem rekto-rátusa alá szerveződik. Létrejöttének oka a magyar nyelvű egyetemi képzés hiánya a kelet-szlovákiai régióban, ahol számottevő magyar nemzetiségű lakos-ság él, akik a lakóhelyükhöz közel nem tudnak anyanyelvükön felsőfokú kép-zésben részesülni. A Magyar Nyelv és Kultúra Intézeté-nek elindítója Dr. Kónya Péter profesz-szor, aki – Szlovákia kisebbségügyi és emberi jogi miniszterelnök-helyette-sével doc. Rudolf Chmellel együttmű-ködve – megvalósította elképzeléseit a magyar nyelvű egyetemi oktatásról az Eperjesi Egyetemen. Az intézet jelenleg két kutatási területre összpontosít:

a magyar irodalom és kultúra vizsgá-lata a kelet-szlovákiai régióban a határon túli magyar nyelv, annak fej-

lődése Kelet-Szlovákia térségében.

Első társintézményük a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem. A megnyitón Mezey Barna, az egyetem rektora hangsúlyozta, hogy „Kelet-Szlovákia magyarságának szüksége van egy magyar nyelvű képzési hely-re, és mi partnerként beléptünk ebbe az együttműködésbe, vállaljuk ezt az együttműködést és támogatjuk az ilyen típusú képzéseket”. Az intézet elsődleges feladata a ma-gyar nyelv, irodalom és kultúra kelet-szlovákiai régióra vonatkozó értékeinek feltérképezése, közép-európai kulturá-lis kapcsolatok kiépítése, magyar nyel-ven megvalósuló egyetemi szintű okta-tás. Az intézet színvonalát a hazai szak-embereken kívül magyarországi pro-fesszorok és docensek biztosítják. Az intézet igazgatója Dr. Dobsony Erzsé-bet irodalmár. Mellette két docens, egy adjunktus, egy nyelvi lektor és két külső oktató dolgozik, akik rendszere-

Egyetemi oktatás magyar nyelven Kelet-Szlovákiában – Magyar Nyelv és Kultúra Intézete nyílt Eperjesen

sen publikálnak, tankönyveket írnak, folyóiratokat és egyéb kiadványokat szerkesztenek. Hazai és nemzetközi tudományos műhelyek munkájában is rendszeresen részt vesznek. Az intézet a 2012/2013-as akadémiai évtől kezdi meg pedagógiai tevékeny-ségét két tanulmányi program keretén belül:

Tanárképzés: magyar nyelv és iro-dalom különböző szakpárosításokban (geográfia, pedagógia, fizika, biológia, ökológia, társadalomnevelés, törté-nelem, filozófia, francia nyelv, német nyelv, orosz nyelv, ukrán nyelv, szlovák nyelv, angol nyelv, ruszin nyelv, etika, technikai nevelés, hittan, testnevelés, zenei nevelés, képzőművészet, esztéti-ka).

Tolmács- és fordítóképzés: magyar nyelv és kultúra – angol, német és ru-szin nyelvek szakpárosításában.

A magyar nyelv és irodalom sza-kos tanárképzésben a hallgatók meg-ismerkednek a mai magyar nyelv és nyelvhasználat sajátosságaival, a ma-gyar nyelv történetével. A tanulmányi program a leíró tárgyak mellett kiter-jed a szociolingvisztikára, valamint az interkulturális kommunikáció ak-tualitására is. Az irodalom területé-ről a hallgatók elméleti ismeretekre tesznek szert, a gyakorlati oktatáson pedig interpretációval foglalkoznak. A 21. századnak megfelelően behatóan megismerkednek a kortárs irodalom és a vizuális kultúra interdiszciplináris kapcsolataival. A tanárképzés kiemel-ten foglalkozik azon készségek és jár-tasságok kialakításával is, melyeknek alkalmazása elengedhetetlen az iskolai gyakorlatban. A tolmács- és fordítóképzés szemi-náriumok keretében biztosítja a for-dításelmélet oktatását és a tolmácso-lás gyakorlatát. Az intézet célja, hogy olyan szakembereket képezzen, akik nemcsak a szakszövegek és az irodalmi alkotások fordításában, interpretáció-jában jeleskednek, hanem értékelik és közvetítik a nyelvet, valamint nyitottak a kultúrák közötti együttműködésre.

A 2012/2013-as akadémiai évre a je-lentkezés határideje: 2012. március 31. Kapcsolattartó személy: Dr. Dobsony Erzsébet intézetigazgató ([email protected])

Elérhetőségek: Prešovská univerzita v PrešoveÚstav maďarského jazyka a kultúry Námestie legionárov 308001 Prešove-mail: [email protected]

-unpre-

A Fórum Információs Központ által üzemeltetett, nemrég indult Inter-civic portál – mint azt neve is mutatja – a civil szervezetek közötti együttműkö-dést szeretné segíteni. Olyan informá-ciókat és szakmai anyagokat tartalmaz, amelyek nélkülözhetetlenek a határon átnyúló együttműködésekhez. Adatbá-zist a partnerek kereséséhez, fejlesztési dokumentumokat a pályázatok terve-zéséhez és indoklásához, forrástérképet a projektumok finanszírozásához. A határon átnyúló együttműködések iránt érdeklődő civil szervezetek nagy hasznát vehetik a honlapnak, melyet az érdeklődők www.intercivic.org címen érhetnek el. -lgr-

INTER-CIVICKétnyelvű internetes portál és digitális tartalmak fejlesztése civil szervezetek számára

37

Katedra Helytörténet

Mi is ez valójában, könyv, füzet, s a műfaját meg lehetne-e határozni? Alap- és középiskolás fiataloknak szánt

munkafüzetről van szó. Ez egy lakóhely-ismeret, amelyből Dunaszerdahely tör-ténetét egy kicsit meg tudják ismerni.

Munkafüzetnek szántad, tehát arra gondoltál a megírásakor, hogy ezt az iskolákban is használni fogják a meg-felelő, a helyi ismeretekkel, regionális történelemmel is foglalkozó órákon? Természetesen, én is arra akartam

utalni, hogy a regionalizmus egyre in-kább előtérbe kerül mind az oktatásban, mind más területeken. Nagyon fontos, hogy az emberek a saját régiójuk törté-nelmét minél jobban megismerjék. Ezt szeretné segíteni ez a munkafüzet is.

El kell árulni, hogy Nagy Attila nem született dunaszerdahelyi, de ide nő-sült. Így talán egy kicsit a kívülálló szemével is látni, nézni tudja a várost, ezt a világot. Mondhatnám azt is, hogy elfogulatlanul meg tudod ítélni, mi az, ami fontos és kevésbé fontos egy ilyen könyvecske megírásakor, miközben az ember természetesen arra is gon-dol, hogy tanulóknak ír. Érdekes a kérdés, talán nem is igen

lehet rá válaszolni. Igaz, hogy nem vagyok dunaszerdahelyi, bár már egy kicsit annak érzem magam, hisz annyi mindenbe belepillanthatott az ember, sok mindent megismert. Olyan érdekes dolgok kerültek a kezembe, amelyek felkeltették az érdeklődésemet, fölcsi-gázták bennem a kíváncsiságot, hogy milyen is ez a város, amelynek mintha nem is lenne múltja, mert nem isme-rik eléggé. Tudjuk, múlt nélkül semmi sincs, amit tovább tudunk adni.

Mi volt számodra fontos, amiről azt gondoltad, hogy ebben a könyvecs-kében mindenképpen el kell monda-nod? Egy ilyen vékony, alig nyolcvan-oldalas kiadványban bizonyára csak a töredéke kerülhetett bele mindannak,

Regionális helyismeret és terepmunka

ami érdekes, jelentős a város történe-tében. Természetesen, sőt, ahogy az előszó-

ban olvasni lehet, ennek lesz egy foly-tatása is, hiszen olyan bőséges anyag áll az ember rendelkezésére, ami sok mindent felölel, és nem is mondanám, hogy ez a könyv töredékeket tartalmaz, hanem inkább egy összefoglaló. Sok he-lyen utalok arra, készül egy monográfia, amit történészszerzők írnak, s igazából az lett volna jó, ha ez a munkám utána jelenik meg. Objektív okokból nem így történt, de ott egy sokkal erősebb ösz-szefoglaló fogja majd segíteni egyrészt a fiatalokat, másrészt pedig mindenkit, aki Dunaszerdahely történetére tényle-gesen kíváncsi.

A műfaja tehát munkafüzet, ezek szerint ezzel dolgozni lehet, kérdése-ket, feladatokat is tartalmaz, amelye-ket meg lehet oldani… jól gondolom én ezt? Nem csak lehet, kell is, műfajából adó-

dóan. Eleve úgy lett felépítve a füzet. Vannak benne információk, olyanok is, amelyeket továbbgondolva a fiata-loknak saját maguknak kell kutatniuk. A legfontosabb hozadékként azt emlí-teném, hogy ki kell menni egy picit a terepre, illetve a terepkutatáson túl a forrásokban is el kell merülni, s ezáltal bővíteni a látóteret.

Van ebben a könyvben olyas-mi, amit esetleg a tájékozottabb dunaszerdahelyiek sem tudnak, szá-mukra is meglepetés? Remélhetőleg van, de ezt inkább tő-

lük kellene megkérdezni. Van benne egy történelmi felvezető, ami talán elő-ször foglalja nagyon vázlatosan össze Dunaszerdahely történetét, mindazt, amit a honfoglalás korától tudhatunk, ismerhetünk, de van benne egy-két olyan érdekesség is, amit már inkább elfelejtettek, az évszázadok során fele-désbe merült, de ki lehetett bányászni innen-onnan ezeket az információkat.

Amikor belefogtál ennek a könyvnek az összeállításába, beszélgettél peda-gógusokkal, akiket érdekel a téma, és a füzetet fel tudják használni a taní-tásban? Folytattál-e előzetes terepfel-mérést, vizsgálatot? Kisebb terepmunka e téren volt, ter-

mészetesen szerteágazó nem, erre nem mertem vállalkozni, de természetesen megkerestem olyan pedagógusokat, akik látják, merrefelé megy az oktatá-sunk, és segítettek abban, milyen irány-ban érdemes e téren mozogni.

Mikorra várható a folytatás, a követ-kező munkafüzet? Abba már azokat a tapasztalatokat is beépíted, amelyeket az első könyvecske nyomán szereztél? Pontosan. Erről van szó. Egyrészt

ezt le kell „tesztelni”, a másik pedig az, hogy sok dolog nem kerülhetett bele a könyvbe. Ezért, gondolom, sokan fog-ják hiányolni akár a közigazgatásnak a jobb megvilágítását. Számos olyan érdekes információ van Szerdahelyről, a kulturális egyletektől kezdve a nép-rajzig, amit nem lehetett felölelni egy ilyen könyvben. Ezeket próbálom majd a következőben, remélhetőleg a jövő év végén összefoglalni.

Didaktikai szempontból milyen tí-pusú feladatok találhatók ebben a munkafüzetben? Mondhatom azt, hogy teljesen vegyes

feladatok. Olyanok is, amelyek révén ki kell menni a terepre, forrásidézetekkel kell foglalkozni, ilyen jellegűek.

Van benne egy interaktív társasjáték, ami miatt ki kell menni a terepre, s ott megkeresni a rejtett dolgokat, monda-nivalót… Igen, bár az interaktív társasjátékot

talán másképp képzelik el, de ebben a játékban valóban az a legfontosabb, hogy a tanuló kimenjen az iskolából a városba, ahol meg kell keresnie azt az információt, amely a következő helyre irányítja őt. -lacz-

Érdekes füzetet, könyvecskét mutattak be nemrégen a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria épületében, Nagy Attila: Dunaszerdahely – Lakóismeret című munkáját, amelyet a nemrégen létrejött Historium Kiadó jelentetett meg. A kiadványt alap- és középiskolásoknak szánták. A bemutatón beszélgettünk a szerzővel, Nagy Attilával, aki korábban munkatársunk volt, a Katedrát szerkesztette.

Katedra

38

Beiratkozási program

Szerzőink:Andruskó Imre, igazgató (Révomárom); Bogár Gabriella, biológus (Csákány); Csehi Ágota, a KFE docense (Érsekújvár); Csicsay Ala-jos, író, nyugalmazott pedagógus (Párkány); Czímer Gábor, egyetemi hallgató (Komárom); Kalmár Teréz, pedagógus (Nagykürtös); Kiss Andrea, egyetemi hallgató (Örménykút); Kerepesi Igor, a Comenius Egyetem magyar–történelem szakos hallgatója (Pozsony); Labancz Roland, igazgatóhelyettes (Révkomárom); Lukács Mária, doktorandusz hallgató (Hegyéte); Matus Mónika, igazgató (Szenc); Máté Orso-lya, tréner (Révkomárom); Mikus Erzsébet, Kassa; Nagy Gábor, a KFE magyar–történelem szakos hallgatója (Nyitra); Paluska Zsuzsanna, diák (Révkomárom); Stirber Lajos, ny. zenepedagógus (Révkomárom); Vízkeleti László, pedagógus, nyelvész (Mihályfa); Tóth Mónika, pedagógus (Kassa); Tőzsér Árpád, költő, író (Pozsony)

Az óvodás korú gyerekek jobb és könnyebb adaptációja érdekében, il-letve az iskola programjának, arcula-tának és terveinek megismertetéséért a Szenczi Molnár Albert Alapiskola beiratkozási programot dolgozott ki a 2011/12-es tanévre, melynek célja a nagycsoportos óvodások és szüleik bevonása már a tanév során iskolánk életébe. A Csemadokkal havonta közösen tartandó játszóház rendezvényeire, kézműves foglalkozásaira meghívást kapnak a nagycsoportos óvodások, akik így találkozhatnak az általuk már ismert volt ovisokkal, akik elsősök, má-sodikosok immár, és látják, hova jön-nek majd iskolába, játékos formában találkoznak először az épülettel, az osz-tályokkal. Erre kapcsolódik az ősszel egyre sű-rűbbé váló látogatások sora. A progra-mokba az iskola bevonja a szenci és a boldogfai óvodát. November 9-én, szerdán a 3. és 4. órán „Ismerkedés az első osztállyal” címmel az elsősök fogadták a nagycso-portosokat, akik beülve a tanórára a tanító nénivel és a játékos tanulási for-mákkal ismerkedtek meg. December 2-án tartotta az iskola a hagyományos karácsonyi vásárt. E nap délelőttjét az óvodások ismét az iskolá-ban töltötték, mégpedig egy nyílt nap formájában, ahova szüleik is elkísér-hették őket. A kis elsősök egy rövidített bemutatóórát tartottak, illetve megmu-tatták, mire képesek angol nyelvből az interaktív angol programban. Ezt köve-tően csatlakoztak az adventi program-hoz, mézeskalácsot díszítettek, amit felakasztottak az iskola fájára, illetve

hazavihettek. A délutáni, már hagyo-mányos karácsonyi vásárra is közösen érkeztek, a szülők ott vették át őket. Megnézték az alsó tagozatosok műso-rát, majd ajándékot kaptak, amelyet a mostani elsősök készítettek nekik, ezt követően választhattak a légvár, a ha-gyományos játszóház és a mézeskalács-festés között. Január 11-én szerdán a nagycsopor-tosok az első osztályban töltik a dél-előttöt, ismét játékos foglalkozásokkal. Aznap délután az óvodában beiratko-zási szülői értekezlet lesz, az iskola-érettségről a pszichológussal, illetve az iskola igazgatónőjével, aki elmondja az iskola programját.

Matus Mónika

A mostani elsősökkel, továbbá a nagy sikereket elért volt tanítványokról frappáns videofilmet készít az iskola, amit szintén propagál, medializál, illet-ve az anyagot CD-n megkapja minden nagycsoportos óvodás hozzátartozója. A beiratkozásra január 21–22-én ke-rül sor. Az igazi beiratkozási program emel-lett az iskola értékeinek és programjá-nak folyamatos köztudatban tartása, a médiumokban való folyamatos szerep-lés, a honlap heti frissítése, a programo-kon való részvétel, a minőségi oktatás hangsúlyozása, a projektek kiemelése, az állandó programszervezés és ennek bemutatása.

Innovatívbeiratkozási program