Jesse Andrews-Én, Earl És a Csaj, Aki Meg Fog Halni Hu

8/19/2019 Jesse Andrews-Én, Earl És a Csaj, Aki Meg Fog Halni Hu

http://slidepdf.com/reader/full/jesse-andrews-en-earl-es-a-csaj-aki-meg-fog-halni-hu 1/273





A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:Jesse Andrews: Me & Earl & the Dying GirlAmulet Books, New York, 2013

Fordította: Roboz Gábor

Könyvterv: Szabó Vince, MALUM Stúdió

Text copyright © 2012 by Jesse AndrewsHungarian translation © Roboz Gábor, 2015Hungarian edition © GABO Kiadó, 2015

Elektronikus kiadás v.1.0.

A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulásaszükséges.

ISBN 978-963-406-157-1

Kiadja GABO Kiadó[email protected] www.dibook.huFelelős kiadó: Földes TamásFelelős szerkesztő: Solymosi Éva

mailto:[email protected]

http://www.dibook.hu/


http://www.gabo.hu/



A Schenley-nek, ami messze nem olyan, mint a Benson



Fogalmam sincs, hogyan írjam meg ezt az idióta könyvet.Lehetek egy másodpercre őszinte? Szó szerint az igazat mondom. Amikor

nekiálltam írni ezt a könyvet, azzal a mondattal próbálkoztam, hogy Azok

voltak a legszebb idők, és azok voltak a legrútabb idők. Őszintén azt hittem,hogy kezdődhetne így. Arra gondoltam, ez egy klasszikus nyitómondat, deaztán sehogy sem tudtam rájönni, hogyan folytassam. Egy órán át csakbámultam a számítógép képernyőjét, muszáj volt, különben teljesenbekattantam volna. Elkeseredésemben megpróbáltam variálnia központozással és a dőlt betűzéssel:

Azok voltak a legszebb idők? És azok voltak a legrútabb idők?!!Ez egyáltalán mi a francot jelent? Kinek jutna eszébe így kezdeni egy

könyvet? Maximum annak, akinek valamilyen gomba eszi az agyát, mintvalószínűleg nekem.

Lényeg, hogy fogalmam sincs, mit művelek ezzel a könyvvel. Nem íróvagyok, hanem filmkészítő. Most nyilván mindenki ilyen kérdéseket tesz felmagának:

1. A srác akkor miért könyvet ír, miért nem filmet forgat?2. Az agyevő gomba miatt?

Megoldókulcs1. Azért könyvet írok ahelyett, hogy filmet forgatnék, mert a filmkészítéstőlörökre visszavonultam. Egészen konkrétan azután, hogy leforgattam A ValahaKészült Legrosszabb Filmet. Általában azután szokás visszavonulni, hogyelkészülünk a legjobb munkánkkal – sőt ilyenkor még jobb meghalni –, de én



pont az ellenkezőjét csináltam. Ha röviden összegezni kéne a karrierem,nagyjából így nézne ki:

i. sok rossz filmii. egy közepes filmiii. pár elmegy filmiv. egy korrekt filmv. két-három jó filmvi. néhány elég frankó filmvii. a valaha készült legrosszabb film

Fin. Hogy mennyire volt rossz ez a film? Annyira, hogy valakit megölt.

Konkrétan halált okozott. Majd meglátják.

2. Legyen elég annyi, hogy sok mindent megmagyarázna, ha valamilyen gombaenné az agyam. Bár az is igaz, hogy akkor gyakorlatilag egész életemben enniekellett volna. Ezen a ponton elképzelhetőnek tartom, hogy a gomba eluntamagát és lelépett, vagy belehalt az alultápláltságba.

Mindenesetre egyvalamit még szeretnék tisztázni, mielőtt belekezdünk ebbe aziszonyatosan ostoba könyvbe. Arra már, ha jól sejtem, mindenki rájött, hogyegy rákos lányról szól. Esélyes, hogy sokan azt gondolják: „Király! Ez egybölcs és éleslátó történet lesz szerelemről, halálról és felnövésről.Valószínűleg végig fogom bőgni. Annyira izgulok.” Ha ez az idézet hitelesenreprezentálja valaki gondolatait, legjobb lesz, ha megpróbálja begyömöszölnia könyvet egy kukába, és elrohan. Mert a következő a helyzet: abszolútesemmit nem tanultam Rachel leukémiájából. Sőt a történtek miatt valószínűlegmég hülyébb lettem az élet dolgaival kapcsolatban.

De nem fogalmazok elég érthetően. A lényeg: ebben a könyvben egész

pontosan nulla fontos életvezetési tanács van, és ugyanennyi gagyi szívfacsarópillanat, amikor megértettük, hogy örökre magunk mögött hagytuka gyerekkorunkat, vagy ilyesmi. És, szemben a legtöbb olyan regénnyel,amelyben egy lány rákos lesz, ebben nincsenek cukormázas,önellentmondásos, egymondatos bekezdések, amikről elvileg azt kéne





Ahhoz, hogy mindenki megértsen mindent, ami történt, abból az alapállításbólkell kiindulnunk, hogy a középiskola szar. Ezt elfogadhatjuk? Még szép.Általánosan elfogadott igazság, hogy a középiskola szar. Valójában ittszembesülünk először az élet alapvető egzisztenciális kérdésével: Hogyanlétezhetünk egy olyan helyen, ami ennyire szar?

Az általános iskola többnyire még rosszabb, de ez meg annyira szánalmas,képtelen vagyok rávenni magam, hogy írjak róla, úgyhogy akkorkoncentráljunk a középiskolára.

Na jó, szóval, hadd mutatkozzam be: Greg S. Gaines vagyok, 17 éves.A történet idején a pennsylvaniai Pittsburgh Benson középiskolájánakvégzőse voltam. Mielőtt bármi mást csinálnánk, először is meg kellvizsgálnunk a Bensont, és hogy egész pontosan milyen dolgok miatt szar.

A Benson egy tehetős környék, a Squirrel Hill és egy nem annyira tehetőskörnyék, a Homewood határán áll, és nagyjából ugyanannyian járnak idemindkét helyről. A filmekben általában azt látjuk, hogy a gazdag srácokuralkodnak a középsuliban, Squirrel Hill igazán gazdag srácainak többsége

azonban a Shadyside Akadémia nevű helyi magánsulit választja. Akik ittmaradnak, túl kevesen vannak ahhoz, hogy bármiféle rendet alakítsanak ki.Időnként persze próbálkoznak, de ez inkább bájos, mint bármi más. Például,amikor Olivia Garrity kikészül attól, hogy az egyik lépcsőn vizelettócsaelenik meg szinte minden nap 10:30 és 11:00 között, és eszeveszetten



sikítozik az összes arra járónak, próbál rájönni, kinek a műve, de hiába.Ilyenkor legszívesebben azt mondanánk neki: „Liv, a tettes valószínűleg nemtért vissza a bűntény helyszínére, már rég máshol jár.” Olyan ez, mint amikor

egy kiscica megpróbál halálra harapdálni valamit. Nyilván él benne egyragadozó gyilkos ösztöne, de ettől még csak egy kiscica, akit legszívesebbenberaknánk egy cipősdobozba, és felvennénk videóra, hogy a nagymamáknaklegyen mit néznie a YouTube-on.

Szóval a Bensonban nem a gazdag srácok alkotják az alfa-csoportot.A következő legesélyesebb népcsoport a templomos srácoké lenne: vanbelőlük épp elég, és határozottan érdekli őket az iskolai uralom. Csakhogy azerősségük – az uralom akarása – egyúttal a legnagyobb gyengeségük is, mert

azzal próbálják megtéríteni az embert, hogy áthívják a templomukba. – Leszsüti meg társasjátékozás – ígérik. – Pont most vettünk egy Wii-t! – Valamisosem egészen kóser ebben. Aztán végül rájössz: egy cukrosbácsi is pontugyanezt mondaná.

Az efféle taktikákkal a templomos srácok sem lehetnek az alfák. A taktikáikamúgy is túl parák. Sok iskolában nagy eséllyel a sportolók lennéneka trónkövetelők, de ők a Bensonban szinte egytől egyig feketék, és a legtöbbfehér gyerek fél tőlük. Ki jöhet még szóba, hogy a tömegek élére álljon? Azokos srácok? Ugyan már. Őket nem érdekli a politika. Reménykednek, hogya középsuli végéig a lehető legkevesebb figyelmet vonják magukra – kváziterepszínű cuccokban bujkálnak a dzsungelben, és amikor csak mozgástérzékelnek az aljnövényzetben, földbe gyökerezik a lábuk –, hogy aztánbékében beiratkozhassanak valami fősulira, ahol senki sem fog gúnyolódnirajtuk amiatt, hogy tudják, mire jó egy határozószó. A színházasok? Jézusom,abból szép kis vérontás lenne. Agyonverve találnánk rájuk, kezükbenszamárfüles A Wiz dalszöveggyűjteményükkel. A füvesek? Bennük nullamotiváció van. A bandázók? Túl ritkán járnak a suli környékén. A zenészek?Velük nagyjából az lenne a helyzet, mint a színházasokkal, csak valahogy mégszomorúbb. A gótok? Ez még a gondolatkísérlet szintjén sem működik.

Úgyhogy a Benson társasági hierarchiájának csúcsán vákuum van. Azeredmény pedig: káosz.

(Persze azért megjegyezném, hogy nyíltan leegyszerűsítő kategóriákat



használok. Hogy több különböző csoportja létezik-e azokos/gazdag/sportoló/stb. srácoknak? Persze. Vannak-e olyan csoportok,amelyeket nem könnyű felcímkézni, mert nem többek laza baráti

társaságoknál, amiknek nincs egyetlen meghatározó jellegzetessége? Vannak.Ha valaki megkérne, gond nélkül csinálnék neki térképet a Bensonhoz, olyansuta címkékkel, mint a színes bőrű középosztálybeli alsósok 4c alklikkje, deelég biztos vagyok benne, hogy erre senki sem vágyik. Még a színes bőrűközéposztálybeli alsósok 4c alklikkjének tagjai sem [Jonathan Williams,Dajuan Williams, Donté Young, és amíg az első év közepén el nem kezdte túlkomolyan venni a harsonázást, Darnell Reynolds]).

Szóval van egy rakás csoport, mindegyik a hatalomra ácsingózik,

következésképpen mindannyian meg akarják ölni egymást. A probléma tehátaz, hogy ha valaki tagja egy csoportnak, a csoporton kívül mindenki más megakarja ölni.

Csakhogy. A problémának van megoldása: be kell jutni mindegyikcsoportba.

Tudom, tudom. Őrültségnek hangzik. De én pontosan ezt csináltam. Belépninem léptem be egyikbe se, ezt hangsúlyozom. De mindegyikbe bejutottam. Azokos srácokhoz, a gazdagokhoz, a sportolókhoz, a füvesekhez. A zenészekhez,a színházasokhoz, a templomosokhoz, a gótokhoz. Odasétálhattam bármelyikcsoporthoz, senkinek nem rebbent a szeme se. Mindenki csak rám nézett, ésarra gondolt: „Greg! Ő közénk tartozik.” Vagy talán inkább valami ilyesmit:„Ez a srác a mi oldalunkon áll.” Vagy legalábbis ennyit: „Greg azok közétartozik, akikre nem fogok ketchupöt spriccelni.” Ezt brutálisan nehéz voltösszehozni. Gondoljuk csak végig a helyzet összetettségét:

1. Egy csoporthoz való hűségnek titokban kell maradnia a tagok nagyrésze, ha nem az összes tag előtt. Ha a gazdag srácok meglátják, hogy

kedélyesen csevegünk a gótokkal, bezárják előttünk az ajtót. Haa templomosok észreveszik, hogy kitámolygunk egy füves kocsijából, olyanfüstfelhőben, mintha egy szaunából lépnénk ki, már búcsút is mondhatunkazoknak a napoknak, amikor lelkiismeretesen nem mondtuk ki a ká-betűs szóta templom pincehelyiségében. Ha pedig a sportolók ne adj isten szemtanúi



annak, amint a színházasokkal haverkodunk, azon nyomban elkönyvelnekminket melegnek, és a világon semmi sem erősebb a sportolókhomoszexuálisoktól való félelménél. Tényleg semmi. Olyan ez, mint a zsidók

félelme a náciktól, csak pont a fordítottja, mármint arra vonatkozóan, hogy kiver kit. Szóval lehet, hogy inkább olyan ez, mint a nácik félelme a zsidóktól.

2. Egyik csoportban sem verhetünk túl mélyen gyökeret. Ez az 1. pontbólkövetkezik. Inkább mindig a periférián kell maradnunk. Barátkozzunka gótokkal, de ne öltözzünk úgy, mint ők. Lépjünk be egy zenekarba, de nevegyünk részt tanítás után az egyórás jammelésben. Jelenjünk meg a templomröhejesen túlcsicsázott társalgójában, de kerüljünk minden olyan eseményt,ahol valaki aktívan beszél Jézusról.

3. Ebédnél, a reggeli órák előtt, és bármikor máskor, amikora nyilvánosság előtt vagyunk, észvesztően meg kell húznunk magunkat.Jobb is, ha elfelejtjük az ebédet. Az ebédnél kötelesek vagyunk demonstrálni,melyik csoporthoz tartozunk: oda kell ülnünk valakikhez, hogy mindenki máslássa, mi a helyzet – vagy valami szerencsétlen nyomihoz kell szegődnünk, akimég csak nem is tartozik semelyik csoportba. Nem mintha bármi bajom lennea csoporton kívüliekkel. Teljes mértékben együtt érzek a pancserokkal.

A Benson csimpánzok uralta dzsungelében ők azok, akik az erdőaljnövényzetében kénytelenek vergődni, és sehogy sem ússzák meg a zaklatástés a cikizést. Szánni őket: persze; barátkozni velük: soha. Aki barátkozikvelük, osztozik a sorsukon. És ők rendszeresen megpróbálják horograakasztani az embert, ilyen mondatokkal: „Greg, lenne kedved mellém ülni?”De ilyenkor valójában azt mondják: „Legszívesebben lábon szúrnálak, hogyamikor a Genyák eljönnek értünk, ne tudj elfutni.”

Akármikor egy helyiségbe kerülünk különböző csoportokkal, a lehető

legjobban távolságot kell tartanunk tőlük. Órán, ebédnél, mindenhol.Ezen a ponton jogosan kérdezhetik: „De mi a helyzet a barátainkkal? Őket

nem lehet csak úgy semmibe venni, ha egy órára járunk velük.” Erre éna következőt mondom: lehet, hogy eddig nem figyeltek eléggé. Pont aza lényeg, hogy nem barátkozhatunk össze senkivel. Ebben rejlik az általam



ismertetett életmód tragédiája és diadala. Nem élhetünk tipikus középiskoláséletet.

Mert az van, hogy a tipikus középiskolás élet szar.

Persze azt is kérdezhetik: „De Greg, miért fikázod a csoporton kívülieket?Úgy tűnik, lényegében te is csoporton kívüli vagy.” Ebben van némi igazság.Az a válaszom, hogy egyik csoportban sem voltam benne, miközbenmindegyik csoportban benne voltam. Szóval rám nem igazán lehet aztmondani, hogy csoporton kívüli voltam.

Igazából nincs jó szó arra, amit csináltam. Egy ideig úgy gondoltammagamra, mint a középiskolai kémkedés mesterére, de végül arra jutottam,hogy ez félrevezető meghatározás. Ez alapján mindenki azt hihetné, hogy

miközben sunnyogtam, tiltott szexuális viszonyt folytattam érzéki olasz nőkkel.De először is, a Bensonba nem járnak érzéki olasz nők. A kategóriáhozlegközelebb még Ms. Giordano áll az igazgatói irodából, de rettentő csomósa teste, és olyan az arca, mint egy papagájnak. Meg ő is azt csinálja, amit soknő, hogy teljesen leborotválja a szemöldökét és rajzol egy újat, de kicsit furahelyre, és minél többet gondolkodunk ezen, annál jobban felfordula gyomrunk, és annál inkább csapkodni akarjuk a fejünket a falba.

Ms. Giordano kizárólag itt szerepel a könyvben.Lépjünk is tovább.



Szóval, gondolom, a végzős év első napjával kéne kezdenünk. Ami igazábólkirály volt, amíg anyu bele nem folyt.

A „király” jelző persze relatív. Az elvárásaim nyilván nagyon alacsonyanvoltak. Lehet, hogy a „király” túl erős szó. A fenti mondat talán jobb lenneígy: „Kellemes meglepetés volt, amikor a végzős év első napján nem akartambebújni a szekrényembe, hogy halottnak tettessem magam.”

A suli mindig stresszes, és bármelyik iskolai év első napja különösenbrutális, mert ilyenkor újra fel kell osztani a területeket. Az előző fejezetbenelfelejtettem jelezni, hogy a Gazdag, Sportoló, Okos, Színházba Járó stb.srácok hagyományos kategóriáit tovább kell bontanunk az évfolyamokalapján: a másodéves gótok mélyen rettegnek a végzős gótoktól, az okosharmadévesek bizalmatlanok az okos elsősökkel szemben stb. Úgyhogy,amikor egy osztály kijárja a sulit, minden hely, amelyet korábban elfoglaltak,aki kapja, marja alapon felszabadul, és ebből általában valami fura helyzetáll elő.

Alapvetően sűrű reggelem volt. Röhejesen korán mentem be a suliba, hogylássam, hogyan alakulnak a dolgok, és páran máris elkezdtéka területfoglalást. Ők többnyire a Benson sokat szekált csoportjainakképviselői voltak.



BELSŐ. A FOLYOSÓN, A KÖNYVTÁR ELŐTT - REGGEL

JUSTIN HOWELL a második emeleten lévő könyvtárelőtt téblábol idegesen, remélve, hogy

lestoppolhatja a helyet a színházas srácoknak.

A BOHÉMÉLET vagy talán a MACSKÁK FŐTÉMÁJÁT

dudorászva járkál fel-alá. Láthatóan

megkönnyebbül, amikor meglátja a közeledő

GREGet.

JUSTIN HOWELL

látványosan megkönnyebbült, hogy nem sportoló

vagy bandázó érkezett, aki azonnalleköcsögözné

Á, szia, Greg!

GREG GAINES

Justin, örülök, hogy látlak.

JUSTIN HOWELL

Én is! Na, milyen volt a nyarad?

GREG

Forró és unalmas, de nem hiszem el, hogy máris

vége.

JUSTIN HOWELL

HA HA HA HA HA! ÁÁ HA HA HA HA HA HA HA HA HA!

Ettől a látszólag ártalmatlan VICCtől Justin

Howell teljesen becsavarodik. De lehet, hogy

az ELMEGYILKOS FESZÜLTSÉG miatt, hogy újra

iskolába kell járni.

Greg mindenesetre nem egészen ilyen reakcióra



számított. Valami egyszerűt és felejthetőt

akart mondani. Most VONOGATJA A VÁLLÁT,

FESZENGVE BABRÁL A KEZÉVEL, próbálja kerülni

a SZEMKONTAKTUST, mint általában, amikor megnevettet másokat.

JUSTIN HOWELL (CONT’D)

a szemöldöke furcsa alakot vesz fel

HA HA HA HA HA!

Ekkor megérkezik MRS. WALTER, a könyvtárosnő.

Szigorúan néz mindkét fiúra. Szinte biztosan

ALKOHOLISTA.

JUSTIN HOWELL

Jó napot, Mrs. Walterrrr!

MRS. WALTER

undorodva

Hhngh.

JUSTIN HOWELLGreg, ez túl vicces volt!

GREG

Na, jó, majd találkozunk.

Egyértelmű volt, hogy nem lépek be a könyvtárba, hosszasan spanolni JustinHowell-lel; ennek okait fentebb már elmagyaráztam. Ideje volt továbbmenni.

BELSŐ. A FOLYOSÓN, A ZENETEREM ELŐTT - REGGEL.

LAQUAYAH THOMAS és BRENDAN GROSSMAN még nem

jutott be a zeneterembe. Bár nincsenek

hangszereik, KOTTÁKAT böngésznek. Látszik



rajtuk, leginkább azért csinálják ezt, hogy

megmutassák az embereknek: eléggé értenek

a zenéhez, hiszen csak így lazán ücsörögve

olvasgatják a kottákat.

BRENDAN GROSSMAN

Gaines. Idén játszol a zenekarban?

GREG

bánkódva

Nem fértem be.

BRENDAN GROSSMANNemááá.

LAQUAYAH THOMAS

hitetlenkedve

De a tiéd lett volna az üstdob! Akkor ki fog

üstdobolni?

BRENDAN GROSSMAN

letargikusanValszeg Joe DiMeola.

GREG

Aha, valószínűleg igen. Amúgy is jobban dobol

nálam.

LAQUAYAH THOMAS

Joe után mindig csurom izzadság az ütő.

GREG

Mert annyira koncentrál.

BELSŐ. ELŐADÓTEREM - REGGEL



Két végzős gót lúzer, SCOTT MAYHEW és ALLAN

McCORMICK táborozik leghátul a székeken,

kártyákkal szerepjátékoznak. GREG óvatosan

belép a terembe, tekintete ide-oda cikázik. Azelőadóterem minden bizonnyal az iskola

legértékesebb ingatlana. Teljesen

valószínűtlen, hogy ez a kis gót kolónia

túléli a SPORTOLÓK, SZÍNHÁZASOK ÉS BANDÁZÓK

HULLÁMÁT, amely a délelőtt folyamán

elkerülhetetlenül megérkezik.

GREG

Helló, uraim!

SCOTT MAYHEW

Üdv neked is!

ALLAN McCORMICK

gyorsan és erősen pislog, valószínűleg ok

nélkül

Igen-igen, üdv!

A gót lúzerek nagyon alacsonyan vannak a társadalmi hierarchiában,ugyanakkor szinte lehetetlen beépülni közéjük. Bár talán pont azért, mertannyira alacsonyan vannak. Észveszejtően gyanakodnak mindenkire, akimegpróbál szóba állni velük. Persze ez azért van, mert gyakorlatilag mindenvonásuk gúnyolódás tárgyát képezi: hogy szeretik a tündéket és a sárkányokat,hogy ballonkabátot hordanak, hogy hosszú és ápolatlan vagy éppen túlságosanápolt a hajuk, hogy értelmezhetetlenül gyorsan haladnak a folyosón, miközben

nagyon hangosan fújtatnak. Nehéz elérni, hogy befogadjanak anélkül, hogy mimagunk is gót lúzerekké válnánk.

Én igazából elfogult vagyok velük, mert tökéletesen tudok azonosulnia világlátásukkal. Ugyanúgy gyűlölik a középsulit, mint én. Folyton azondolgoznak, hogy kimeneküljenek belőle, és inkább egy fantáziavilágban élnek,



ahol azzal tölthetik az idejüket, hogy hegységekben kalandoznak és nyolckülönböző hold baljós fényében kardoznak le embereket, vagy valamiilyesmi. Néha úgy érzem, egy párhuzamos világban én is olyan lennék, mint

ők. Mégiscsak egy sápadt, dagi srác vagyok, aki teljesen elmebeteg módonképes viselkedni, ha beszélgetnie kell másokkal. És ha igazán őszinte akaroklenni, embereket lekardozni király.

Ez járt a fejemben, amikor melléjük guggoltam az előadóteremben. Deaztán rámtört egy felismerés.

SCOTT MAYHEW hosszú tűnődést követően

kijátssza „Az élőholtak hordája” KÁRTYÁT.

ALLAN McCORMICKBanyek.

GREG

Jó kis hordád van, Scott.

Az volt a felismerésem, hogy valójában képtelen lennék olyan életet élni, aholállandóan olyasmiket kell csinálnom, hogy mondjuk megdicsérem egy másiksrác hordáját.

Úgyhogy nőtt egy kicsit az önbecsülésem.Nem is tartott olyan sokáig, hogy tiszteletteljesen elhúzzak onnan a francba.

BELSŐ. A DÉLI LÉPCSŐ ELŐTTI TERÜLET - REGGEL

A SZÍNES BŐRŰ KÖZÉPOSZTÁLYBELI ALSÓSOK 4CALKLIKKJÉNEK mind a négy tagja az ajtókhoz

közel áll. Eközben IAN POSTHUMA, egy magányos

másodéves templomos a folyosó egy távolabbirészét felügyeli, és morcosan várja az

ERŐSÍTÉST.

Tipikus helyzet, ilyenkor meg kell próbálni a lehető legkevésbé érintkezni azemberekkel, mert ha úgy tűnik, mintha tartoznánk valamelyik csoporthoz,



a másik biztosan kiszúrja, és kiközösít minket. Oké, ha a másodéves gótokkiközösítenek, attól még nem dől össze a világ, de életem egyetlen célja azvolt, hogy senki se közösítsen ki. Hogy voltak-e idők, amikor ez a cél

gyökérségnek tűnt? Voltak. De őszintén: nevezzen meg valaki egyetlenéletcélt, ami néha nem tűnik gyökérségnek. Még elnöknek állni is tök szarlenne, ha valaki komolyan belegondol.

GREG nagyon óvatosan biccent IAN POSTHUMÁNAK.

Aztán a GUMILABDA, amit JONATHAN WILLIAMS

összevissza dobál a folyosón, gellert kap GREG

FOGÁN.

A korábbi években nem tudtam volna méltóságteljesen kezelni a helyzetet.A labdadobáló csoport rekedt röhögésben tört volna ki, nekem meg csak aza lehetőség maradt volna, hogy sietősen elsunnyogok, miközben valószínűlegtovább dobálnak.

De hamar világossá vált, hogy idén máshogy mennek majd a dolgok.

Ahelyett, hogy büszke lenne rá, hogy

a labdája visszapattant GREG FOGÁRÓL,

JONATHAN WILLIAMS feszengve behúzza a fejét

az inggallérjába.

DARNELL REYNOLDS

láthatóan ideges

Direkt szóltam, hogy el fogsz találni valakit.

DONTÉ YOUNG

Végzős a csávó.

JONATHAN WILLIAMS

motyogva

Bocsi.

GREG



Semmi gond.

DAJUAN WILLIAMS oldalba böki Jonathan

Williamst.

DONTÉ YOUNG

a körmét tisztogatva

Nem kéne dobálni azt a szart.

Végzősnek lenni gyakorlatilag azt jelenti, hogy amikor a fogunknak dobnakvalamit, az csak baleset. Más szóval végzősnek lenni király.

Nagyjából így ment az egész délelőtt. Bizonyos értelemben tehát tökéletes napvolt. Pár percet a parkolóban töltöttem hápogó külföldi srácokkal, akiketNizar, a Szemét Szír vezetett, aztán odaköszöntem a focicsapat néhánytagjának, és ebben az évben egyikük sem próbálta megcsavarnia mellbimbómat. A köztudottan füves Dave Smeggers hosszadalmas éskínzóan értelmetlen történetet kezdett mesélni a nyaráról, de hamarosanelterelte a figyelmét pár csaj, mire gyorsan elmenekültem. Vonta Kingmegpróbálta elérni, hogy ücsörögjek vele a 318-as terem előtt, ezért úgytettem, mintha úton lennék egy találkozóra valamelyik tanárommal. És ígytovább.

Menet közben egyébként kis híján belegyalogoltam Madison Hartnercicijébe. Ami nekem nagyjából szemmagasságban van.





Ekkor olyan másfél méterre álltam tőlük. Abban reménykedtem, hogyCammie azt mondja:

– Titokban tényleg tökre bejön nekem Greg, szívesen lennék a barátnője.

Ehelyett azt kérdezte: – Kicsoda? – Greg Gaines – mondta Earl. – Ott áll.Mindketten felém fordultak. Kihúztam az ujjam az orromból, hogy

integethessek. Ekkor esett le, hogy mostanáig az orromban volt az ujjam. – Nem – mondta Cammie.Azóta nem volt nagy fejlődés.

Befuccsolt csajozós taktika #2: Az örökös zaklatás. Cammie nyilvánvalóanmás ligában játszott. De a legjobb barátnője, Madison Hartner szintén elég jólnézett ki. Ötödikben úgy okoskodtam, hogy Madison biztosan ki van éhezvea figyelemre, mivel Cammie annyira jó csaj. (Megjegyzés: visszatekintve,tizenhét éves fejjel nehéz belátni, hogyan lehet egy tízéves jó csaj. Akkoribanviszont ez nem is volt kérdés.)

Madisonnál olyan taktikát próbáltam ki, ami más ötödikeseknek tudtommalbevált: a zaklatást. Az állandó, gonosz zaklatást. Olyasmikkel piszkáltam,amiknek még csak nem is volt értelme: például Madison Avenue Hartnernek

hívtam, pedig azt se tudtam, mi az a Madison Avenue. Meg olyanokatmondtam neki, hogy Mamison. Macison. Eltartott egy darabig, de végülkiszenvedtem magamból a Madison Szartnert, amin néhány gyerek kuncogott,úgyhogy innentől kezdve állandóan ezt használtam.

Egész egyszerűen nem tudtam leállni. Túl messzire mentem. Azt mondtamMadisonnak, hogy apró dinoszauruszagya van, és van egy második is,a fenekében. Meg azt, hogy az ő családjuk nem szokott vacsorázni, csak ülnekaz asztal körül és lefingják egymást, mert annyira ostobák, hogy azt sem

tudják, mi az az étel. Egyszer ráadásul felhívtam otthon, hogy elmondjam neki,biztosan hányással mos hajat.

Jó, oké, kretén voltam. Nem akartam, hogy a suliban azt higgyék,belezúgtam Madison Hartnerbe, így inkább azt a benyomást keltettemmindenkiben, hogy őszintén, szívből gyűlölöm. Pedig erre semmi okom nem



volt. Ahogy erre gondolok, egyből be akarok húzni magamnak.Végül, úgy egy hét után eljött a nap, amikor sikerült megríkatnom – már

nem emlékszem, pontosan mivel, de valami olyasmit mondtam neki, hogy

takonnyal rúzsozza magát –, és az osztályfőnökünktől megkaptama távoltartási végzés általános iskolai megfelelőjét. Csendben elfogadtam, éssoha többé nem szóltam Madisonhoz. Ez az egész a mai napig megoldatlanrejtély: a hét, amikor Greg megmagyarázhatatlan gyűlöletet érzett Madisoniránt.

Te jó ég.

Befuccsolt csajozós taktika #3: A figyelemelterelés. Anyu kikötötte, hogya barmicvómig zsidó suliba kell járnom, ami iszonyatosan nagy szívás volt,nem is akarok beszélni róla. Egyvalami viszont jó volt a zsidó suliban: a fiú-lány arány. Az osztályomban csak ketten voltunk fiúk Josh Metzgerrel, rajtunkkívül hat lány járt oda. Az egyik probléma az volt, hogy csak az egyik csaj,Leah Katzenberg nézett ki jól. A másik az, hogy Josh Metzger kvázi csődörvolt. Hosszú, göndör haja volt, az úszástól napszítta. Emellett folyton morcosvolt és szótlan, amitől én megijedtem, a lányoknak viszont így még jobbantetszett. Még a tanáraink is rástartoltak. A zsidó iskolákban csak nőktanítanak, többnyire egyedülállóak.

Lényeg, hogy hatodikban ideje volt rámozdulnom Leah Katzenbergre. Hogymagamhoz édesgessem – mindenki készüljön fel rá, hogy ekkora hülyeségetmég nem hallott –, elhatároztam, hogy megpróbálom féltékennyé tenni.Egészen konkrétan azzal, hogy flörtölni kezdek Rachel Kushnerrel, egyteljesen átlagos kinézetű lánnyal, akinek nagy volt a foga, és még JoshMetzgerénél is göndörebb volt a haja. Rachel Kushnerrel ráadásul nem voltvalami izgalmas dumálni, mert nagyon lassan beszélt, és mintha sose lettvolna mondandója.

Egyvalami szólt mellette: azt gondolta, én vagyok a legviccesebb sráca világon. Gyakorlatilag bármivel megnevettethettem: utánoztam tanárokat,bandzsítottam, eljártam a Galambember Táncot. Ez nagyon jót tett azönbecsülésemnek. Sajnos azonban kevéssé tett jót a Leah Katzenberggelkapcsolatos esélyeimnek, ő ugyanis villámgyorsan eljutott arra



a következtetésre, hogy Rachellel aranyos pár vagyunk, és egy nap, a suli utánel is mondta ezt nekünk.

Hirtelen lett barátnőm. De nem olyan, amilyet akartam.

Nizar, a Benson legtaplóbb és angolul legkevésbé beszélő diákjánakszavajárásával élve: lószar ez a fos.

Másnap telefonon tájékoztattam Rachelt, hogy azt szeretném, ha csakbarátok lennénk.

– Jól van – mondta. – Remek. – Van kedved átjönni? – Ööö… A lábam beragadt a kenyérpirítóba. – Ótvar szöveg volt, de

mondanom sem kell, még ez is hangos nevetést váltott ki Rachelből. – De komolyan, van kedved átjönni? – kérdezte újra, szó szerint harmincmásodpercnyi tehetetlen kuncogás után.

– Előbb meg kéne oldanom ezt a pirítódolgot – mondtam. Aztán, miveltudtam, hogy ezt a beszélgetést lehetetlen továbbvinni, leraktam.

A poént még napokig, hetekig görgettük. Néha, amikor Rachel telefonált,azt mondtam, hozzáragadtam a hűtőhöz; máskor azt, hogy véletlenülhozzáhegesztettem magam egy rendőrautóhoz. Aztán bevontam a játékba azállatokat:– Meg kell verekednem pár mérges tigrissel. – Vagy: – Épp egyegész vombatot próbálok megemészteni. – Egyik poénnak se volt értelme.Végül Rachel eljutott arra a pontra, amikor már nem tartotta viccesneka dolgot.

– Greg, most komolyan – kezdte. – Ha nem akarsz találkozni velem, csakmondd meg. – De valami oknál fogva nem tudtam megmondani neki. Túlgonosznak éreztem volna magam. Persze a hülyeség az volt az egészben, hogyígy még gonoszabb voltam. Csak ezt akkor nem fogtam fel.

Basszus, most csak azért is bepancsoltam magamnak egyet.A zsidó suli egy idő után nagyon gáz lett. Rachel nem állt szóba velem, de

ez egy kicsit sem segítette a Leah-projektet. Ő nyilván azt gondolta, hogyóriási seggfej vagyok. Igazából lehet, hogy én segítettem meggyőzni abban,hogy minden fiú seggfej, mert nem sokkal a racheles fiaskó után leszbikus lett.



Befuccsolt csajozós taktika #4: A cicibók. Mara Williamsnek hetedikbencsodálatos cicije volt. De sose jó ötlet megdicsérni egy lány mellét. Ezt egykemény lecke árán kellett megtanulnom. Amúgy valamiért még rosszabb ötlet

felhívni a figyelmet arra, hogy két cicije is van. Nem tudom, ennek mi az oka,de így van. – Szép a cicid. – Rossz. – Szépek a cicijeid. – Még rosszabb. – Két cici? Tökéletes. – Egyes alá.

Befuccsolt csajozós taktika #5: Az úriember. Mariah Epps családjanyolcadikban költözött Pittsburghbe. Amikor a tanév első napján bemutattáknekünk, egyből tűzbe jöttem. Aranyos volt, okosnak tűnt, és ami a legjobb:a világon semmit sem tudott a lányokkal kapcsolatosszerencsétlenkedésemről. Tudtam, hogy gyorsan kell lépnem. Aznap estebeadtam a derekam, és megkérdeztem anyutól, mit akarnak a lányok igazán.

– A lányok szeretik az úriembereket – mondta kicsit hangosabbana kelleténél. – A lányok szeretnek néha virágot kapni. – Hangsúlyosan apuranézett. Ez a születésnapja utáni napon történt, vagy valahogy akörül.

Úgyhogy a tanév második napján öltönyt húztam, és egy igazi szál rózsávalmentem a suliba, amelyet még az első szünet előtt odaadtam Mariah-nak.

– Nagyon megtisztelő és örömteli lenne, ha elkísérhetnélek egyfagylaltárushoz a hétvégén – mondtam angol akcentussal.

– Nem mondod. – Greg, tök buzisan nézel ki – jegyezte meg a közelben álló Will

Carruthers, egy sportoló.De bevált. Hihetetlen! Rendesen elmentünk randizni. Egy oaklandi helyen

találkoztunk, vettem magunknak fagyit, leültünk, és arra gondoltam, hogymostantól kezdve ilyen lesz az életem, és ez rohadt jó.

Ekkor elkezdődött a beszélgetés.Úristen, mennyit tudott dumálni az a lány. Mintha sose fogyna ki a szóból.

Egyfolytában azokról beszélt, akiket Minnesotában hagyott, vagyisa barátairól, akiket nem ismertem. Másról nem is akart beszélni. Több százórányi sztorit hallgattam végig ezekről az emberekről, és mivel úriemberkéntviselkedtem, nem mondhattam azt, hogy „Ez unalmas” vagy hogy „Ezt mármesélted.”



Úgyhogy a fő probléma az volt, hogy ez az úriember-taktika túl jólműködött. Nevetséges elvárásokkal kellett szembesülnöm. Minden napa legszebb ruháimban kellett járnom a suliba, folyton nekem kellett fizetnem

a randikon, minden áldott este órákat kellett telefonálnunk stb. És mindeztmiért? Szexért biztosan nem. Egy úriember nem kettyint. Nem minthaakkoriban tudtam volna, mit jelent az, hogy kettyint. Egyébként meg folytonazzal a hülye angol akcentussal kellett beszélnem, és egy idő után mindenkiazt gondolta, hogy agykárosodást szenvedtem.

Ennek véget kellett vetnem. De hogyan? Az nyilvánvalóan nem volt reálislehetőség, hogy átváltok őszintébe, és azt mondom: – Mariah, ha az, hogytalálkozgatunk, azt jelenti, hogy fizetnem kell utánad egy csomó pénzt, és

végig kell hallgatnom, amit mondasz, akkor ez nekem nem éri meg. – Felmerült bennem egy olyan kikészítő hadjárat ötlete, amelyben hirtelenelkezdek csak dinoszauruszokról beszélni, sőt talán úgy teszek, minthadinoszaurusz lennék, de egyikhez sem volt bátorságom. Komoly dilemma előttálltam.

Aztán, teljesen váratlanul, Aaron Winer húzott ki a csávából. ElvitteMariah-t valamilyen filmre, és lesmárolta a hátsó sorban. Másnap márpárként jöttek a suliba. Bumm! Probléma volt, nincs. Úgy tettem, minthamarhára bánnám az egészet, de igazából annyira megkönnyebbültem, hogytöriórán eszelős röhögés jött rám, és ki kellett kéredzkednem aziskolaorvoshoz.

Szóval, ennyi volt. A középiskola alatt már nem is bajlódtam a csajokkalvagy csajozós taktikákkal. Az a Mariah-s dolog őszintén szólva teljesenkigyógyított abból a vágyból, hogy barátnőt akarjak magamnak, mert aztgondoltam, hogy ha ez ilyen, akkor kell a francnak.



Cameron „Cammie” Marshall a matekliga kapitánya. Még mindig HelloKitty-s hátizsákot hord, nem feltétlenül ironikusan. Már határozottan nemő a legjobb csaj az osztályában, bár szerintem ez annyira nagyon nem iszavarja.

Madison Hartner iszonyú dögös, és főiskolásokkal randizgat.

Leah Katzenberg leborotválta a fejét, mindenféle fémcuccokat szerelt azarca különböző pontjaira, és a Benson öt irodalomtanárából négy feladtaa próbálkozást, hogy férfiak által írt könyveket olvastasson el vele.

Mara Williams és az ő két egyformán fenomenális cicije átment egy másikközépsuliba.

Mariah Epps már színházba járó lány. Kivétel nélkül meleg fiúkból állóhaveri társaságot gyűjtött maga köré, köztük Justin Howellt, és basszus,elmondhatatlanul sokat beszélnek.

Rachel Kushner a végzős évünkben akut mielogén leukémiás lett.



Nem sokkal azután tudtam meg, hogy Rachelnek leukémiája van, hogyhazaértem.

Szóval, mondom még egyszer, a végzős év első napja, ha királynak nem isnevezném, azért messze nem volt szörnyű, pedig az ellenkezőjére számítottam.Mindenki, a pénzes, dizájner-orrú Olivia Ryantől kezdve Nizarig, a SzemétSzírig azt gondolta, rendben vagyok, és senki sem tervezett aktívanmegbuktatni. Ahogy erre korábban utaltam, ez teljesen szokatlan volt. Megúgy általában véve minden sokkal kevésbé stresszelt, mivel nem voltakfelsőosztálybeliek, akik mustárostasakokat vághattak a fejemhez vagya hátizsákomhoz. Erről szól a végzős év. A tanáraim egy csomó hülyeséget

összehordtak arról, milyen kemények lesznek az órák, de az ember az utolsóévre rájön, hogy minden tanár ugyanezt mondja minden évfolyamnak, ésmindig hazudnak.

Tehát beköszöntött az aranykor. Az életem a csúcspontjára ért. Arról mitsem tudtam, hogy amint anyu besétált a szobámba, az aranykornak végeszakadt. Kábé nyolc óráig tartott.

BELSŐ. A HÁLÓSZOBÁM.

GREG az ágyán ül. Épp most ért haza a suliból,irodalomórára próbálja elolvasni a Két város

regényét, de nehezére esik koncentrálni,

a nadrágját ugyanis MEGMAGYARÁZHATATLAN

MEREVEDÉS feszíti. Egy MELLEKET mutató kép



GREG LAPTOPJÁN, amely tőle karnyújtásnyira van

nyitva, egy cseppet sem segít a helyzeten.

KOPOGÁS hallatszik.

ANYU

képen kívülről

Greg? Kicsim? Bejöhetek beszélgetni?

GREG

halkan

Basszus, rohadt élet.

ANYUbelép a szobába, mire GREG látványosan

lecsukja a laptopját

Kicsim, hogy vagy?

ANYU karba tett kézzel leguggol az ágy előtt.

Szemöldökét összevonja, homlokát

összeráncolja, és pislogás nélkül GREG szemébe

néz. Mindez arra utal, hogy mindjárt kér tőle

VALAMI IDEGESÍTŐT.GREG MEGMAGYARÁZHATATLAN MEREVEDÉSE

visszavonulót fúj.

ANYU

újra

Kicsim? Jól vagy?

GREG

Mi?

ANYU

hosszú csend után

Nagyon szomorú hírem van, kicsim. Úgy



sajnálom.

KÖZELI GREG zavarodott arcáról, amint

átgondolja, mire számíthat. APU nincs otthon.

Lehet, hogy kirúgták az egyetemről?

A furcsasága miatt? Furcsaság miatt

kirúghatják az embert? Vagy talán APU egész

életében kettős életet folytatott, és titokban

MESTERBŰNÖZŐ? Most meg kiderült, és az egész

családnak le kell lépnie a Kanári-szigetek egy

meg nem nevezett pontjára? Egy rozsdás

bádogtetejű kunyhóban élnek majd, és lesz EGYIGAZI KECSKÉJÜK? És lesznek HELYI LÁNYOK

kókuszdió-melltartóban és fűszoknyában? Vagy

az Hawaii? GREG tévedésből végig Hawaiira

gondol.

GREG

Oké.

ANYUMost beszéltem Denise Kushnerrel, Rachel

anyukájával. Ismered Denise-t?

GREG

Nem igazán.

ANYU

De Rachel a barátod.

GREG

Fogjuk rá.

ANYU

Volt köztetek valami, ugye? A barátnőd volt?



GREG

feszengve

Az kábé hat éve volt.

ANYU

Kicsim, Rachelnél leukémiát diagnosztizáltak.

Denise most tudta meg.

GREG

Ó.

rövid csend után, idiótán

Az komoly dolog?

ANYU

kezd kicsit könnyezni

Jaj, kicsim. Nem tudják. Vizsgálatokat

csinálnak, megtesznek minden tőlük telhetőt.

Egyelőre még nem sokat tudnak.

előrehajol

Szívem, úgy sajnálom. Ez nem fair. Ez annyira

nem fair.

GREG

még idiótábban

Hát az... szar.

ANYU

Így van. Teljes mértékben igazad van. Tényleg

szar.

szenvedélyesen, ugyanakkor bizarrul is, hiszena szülők nem szoktak így beszélni

Tényleg szar. Nagyon, nagyon szar.

GREG



még mindig próbál valami értelmeset mondani,

de kudarcot vall

Hát, ööö, ez... tényleg szar.

talán, ha folytatja, mond valamit, ami nem hülyeség?

Nagy szívás.

Jézusom.

Basszus.

ANYU

összeomlik

Durva. Nagyon, nagyon durva, és szar, és...

Kicsim. Istenem. Annyira nagyon szar.

GREG észvesztően kínosan érzi magát, leszáll

az ágyról, és megpróbálja átölelni ANYUT, aki

a sarkán dülöngélve zokog. GUGGOLVA ÖLELKEZNEK

egy ideig.

KÖZELI Greg zavarodott és kissé üres arcáról:

nyilvánvalóan felkavarta a hír, de igazán az

felkavaró, hogy nem annyira szomorú, mint anyu

– messze nem –, és emiatt kicsit bűntudata van.Anyu egyáltalán olyan jól ismeri Rachelt? Nem.

Akkor miért BORULT KI ENNYIRE? Greg meg miért

nem borult ki jobban? Rossz embernek számít,

amiért nem érzi szükségét, hogy sírjon a hír

hallatán? GREG-nek olyan megérzése támad, hogy

ebből az egészből valami NAGYON IDEGESÍTŐ,

IDŐRABLÓ DOLOG lesz.

ANYU

végre enyhül a sírása

Kicsim, Rachelnek most nagyobb szüksége lesz



a barátaira, mint bármikor.

GREG

ööö

ANYU

még egyszer, nyomatékosan

Nagy szüksége lesz rátok. Tudom, hogy nehéz,

de nincs más választásod. Ez micvá.

A „micvá” héberül annyit tesz: „iszonyú idegesítő hülyeség”.

GREG

ööö

ANYU

Minél több időt töltesz vele, annál nagyobb

hatással leszel az életére.

GREG

Aha.

ANYU

Szar. De erősnek kell lenned. Jó barátnak kell

lenned.

Tényleg szar volt. Mi a francot kellett volna csinálnom? Az mit segít, hafelhívom Rachelt, és végre elhívom valahová? Egyáltalán mit mondjak neki?„Szia, hallom, leukémiád van. Az orvos mondta, hogy neked most…Gregpirinre van szükséged.” Eleve nem is tudtam, pontosan mi az a leukémia.

Újra kinyitottam a laptopomat.Ekkor egy-két másodpercig együtt néztük anyuval a melleket.

ANYU

undorodva



Jaj, Greg!

GREG

Ez hogy került ide?!

ANYU

Hadd kérdezzem már meg, te tényleg szereted az

ilyesmit? Annyira mű, látszik rajta.

GREG

Tudod, mi ez? Vannak ilyen, ööö, pop-up

reklámok a Facebookon, gyakorlatilag pornó,

teljesen véletlenszerűen jönnek fel...

ANYU

Az igazi mell nem olyan, mint egy vízzel

töltött lufi.

GREG

Ez egy reklám.

ANYUGreg, nem vagyok hülye.

Szóval, mint megtudtam, a leukémia a vérsejtek rákja. Ez a legtipikusabb rák,ami a kamaszokat megtámadhatja, bár az, ami Rachelnek volt – akut mieloidleukémia –, ebben a korban nem olyan megszokott. Az „akut” azt jelenti, hogya leukémia gyakorlatilag a semmiből jött, és nagyon gyorsan fejlődik,a „mieloid” pedig a csontvelővel van összefüggésben. Lényegében arról vanszó, hogy Rachel vérét és csontvelőjét agresszív, gyorsan mozgó ráksejtek

pusztítják. Elképzeltem Rachelt a nagy fogaival és a göndör hajával, ahogyzajlik ez a mikroszkopikus szintű támadás, a vénájában ott lebeg ez a sokelcseszett izé. Kezdtem tényleg felidegesíteni magam. De sírás helyett inkábbhányni akartam.



GREG

Erről már mindenki tud?

ANYU

Szerintem Rachel családja egyelőre titokban

akarja tartani.

GREG

riadtan

Akkor én elvileg nem is tudok erről?

ANYU

kicsit furánDehogynem, kicsim. Tudhatsz róla, semmi gond.

GREG

De miért?

ANYU

Beszéltem erről Denise-szel, és arra

jutottunk, te talán el tudnád érni, hogy

Rachel egy kicsit jobban érezze magát.kezdi nógatni

Kicsim, Rachelnek most nagyon jól jönne egy

barát.

GREG

Oké.

ANYU

Nagyon jól jönne neki valaki, aki megnevetteti.

GREG

Jó, oké.



ANYU

És, szerintem, ha töltenél vele egy kis id...

GREG

Jó, oké, jézusisten.

ANYU szomorú és sokatmondó pillantással néz

GREG-re.

ANYU

Nincs azzal semmi baj, ha ez felkavar.



Csak ültem a szobámban, megbénított, hogy nem tudok mit mondani. Mirőllehet beszélgetni egy haldokló emberrel? Aki talán nem is tudja, hogy mitudjuk, hogy haldoklik? Összeírtam néhány nyitást, de egyik sem tűnt valamiónak.

Nyitás:Szia, Greg vagyok. Van kedved csinálni valamit?Valószínűsíthető folytatás:Rachel: Hirtelen miért akarsz találkozni velem?Greg: Mert már nem tölthetünk együtt túl sok időt.Rachel: Szóval csak azért akarsz velem lógni, mert haldoklom.Greg: Csak együtt akarok lenni veled! Amíg lehet.Rachel: Azt hiszem, életemben nem volt még ilyen érzéketlen beszélgetésem

senkivel.Greg: Hadd tegyem jóvá!

Nyitás:Szia, Greg vagyok. Hallottam a leukémiádról, azért hívlak, hogy kicsit

felvidítsalak.Valószínűsíthető folytatás:Rachel: Miért akarsz felvidítani?

Greg: Csak… mert… nem tudom!Rachel: Ezzel csak felidézed azt a sok alkalmat, amikor nem akartál

találkozni velem.Greg: Úúú bakker.Rachel: Most csak elszúrod az életem utolsó napjait. Ennyit csinálsz.



Greg: …Rachel: …Már csak pár napom van ezen a Földön, te meg összehányod az

egészet.

Greg: Basszus, hadd próbáljam meg még egyszer!

Nyitás:Szia, Greg vagyok. Te, én meg egy kis tészta – jól ellennénk.Valószínűsíthető folytatás:Rachel: Mi?Greg: Elviszlek randizni. Greg-módra.Rachel: Mi van?Greg: Figyelj ide. Már csak kevés napot tölthetünk együtt, ki kell

használnunk. Pótoljuk be az elvesztegetett időt. Legyünk együtt.Rachel: Istenem, ez annyira romantikus!Greg: …Greg: Francba.

Ezt sehogy sem lehetett jól csinálni. Anyu arra kért, hogy építsek újra egybarátságot, aminek nem volt stabil alapja, és irgalmatlanul furán ért véget.Hogy oldhattam volna meg a problémát? Sehogy.

– Halló, ki beszél? – kérdezte Rachel anyukája a telefonban. Agresszívnektűnt, kicsit ugatott. Mrs. Kushnernél ez teljesen megszokott volt.

– Ööö, jó napot, Greg vagyok – mondtam. Aztán valamiért, ahelyett, hogyelkértem volna Rachel számát, így folytattam: – Hogy van?

– Gre-e-e-eg – nyáladzott Mrs. Kushner. – J-ó-ó-ól vagyok. – Bumm.A hangszíne egy pillanat alatt megváltozott. Ezt az oldalát még nem ismertem,és soha nem is reméltem, hogy megismerhetem.

– Az jó – mondtam.

– Greg, és te h-o-o-ogy v-a-a-agy? – Most már olyan hangot használt, amita nők általában a macskáknak tartogatnak.

– Ööö, jól. – És h-o-o-ogy m-e-e-egy az is-ko-o-la? – Próbálok túlesni rajta – mondtam, aztán egyből bevillant, milyen



katasztrofális hülyeség ilyet mondani valakinek, akinek a lánya rákos. Kishíján leraktam.

De Mrs. Kushner azt mondta:

– Greg, te olyan vicces vagy! Mindig is annyira vicces fiú voltál.A hangja alapján komolyan gondolta, de egyáltalán nem nevetett.

A beszélgetés kezdett még annál is bizarrabbá válni, mint amitől tartottam. – Azért telefonáltam, hogy esetleg megkaphatom-e Rachel számát. – Rachel nagyon örülne, ha hallana felőled. – Ahhha. – Most épp a szobájában van, csak úgy várakozik.Gőzöm se volt, mihez kezdjek ezzel a mondattal. A szobájában várakozik.

Kire, rám? Vagy a halálra? Jézusom, ez elég súlyos. Próbáltam kicsitpozitívabban hozzáállni. – Csak él, mint hal a vízben – mondtam.Ez volt a második világbajnok baromságom fél perc alatt. Megint

komolyan fontolóra vettem, hogy bontom a hívást, és a számba tömöma telefont.

De: – Greg, neked annyira jó a humorérzéked! – tájékoztatott Mrs. Kushner. –

Sose hagyd, hogy ezt elvegyék tőled, jó? Mindig őrizd meg a humorod. – Elvegyék? – kérdeztem rémülten. – Az emberek. Az egész világ. – Ja. – A világ próbálja megtörni az embert, Greg – jelentette be Mrs. Kushner.

– Egyszerűen ki akarják taposni az emberből az életet. – Erre nem tudtam mitmondani, úgyhogy folytatta: – Azt sem tudom, mit beszélek itt összevissza.

Mrs. Kushnerben elpattant valami. Döntenem kellett: vagy felülöka hullámra, vagy megfulladok a téboly tengerében.

– Halleluja! – mondtam. – Dicsértessék! – Dicsértessék – gagyogta. Aztán konkrétan felvihogott. – Greg! – Mrs. Kushner! – Szólíts nyugodtan Denise-nek – mondta rémisztően. – Király.



– Mondom Rachel számát. – Megadta, és hála a jó égnek, ezzel be isfejeztük. Szinte már megkönnyebbülést éreztem attól, hogy beszélgethetek egykicsit a kvázi-nem-igazán-exbarátnőmmel a közelgő haláláról.

– Szia, Rachel vagyok. – Helló, itt Greg. – Szia. – Cső. – ... – Beszéltem az orvossal, mondta, hogy Gregpirinre lenne szükséged. – Az mi? – Hát én. – Ja. – Ööö, ilyen kényelmes kapszulaformában. – Ja. – Ahhhaa. – Akkor, gondolom, hallottad, hogy beteg vagyok. – Ahhhaa. – Anyukám mondta? – Ööö, az én anyukám mondta.

– Ó. – Jaja. – Igen? – Igen? – Mit akartál mondani? – Ööö. – Greg, mi az? – Hát, csak azért hívtalak… hogy… akarsz-e csinálni valamit.

– Mármint most? – Ööö, ja. – Nem, köszi. – Ööö. Nem akarsz találkozni? – Nem, de köszi.



– Jó, akkor talán máskor. – Talán. – Oké, akkor… szia.

– Szia.

Amikor leraktam, úgy éreztem, én vagyok a világ legnagyobb tuskója.A beszélgetés valahogy pontosan úgy zajlott, mint arra számítottam, mégissikerült kiütnie. Mindig, minden egyes alkalommal ez történt, amikor anyumegpróbált belefolyni a társasági életembe. Hadd hangsúlyozzam ki, azzalegyáltalán nincs gond, ha az anyukák akkor próbálják meg kézben tartania gyerekük társasági életét, amikor az még óvodás vagy ilyesmi. De az énanyukám egészen kilencedikes koromig leszervezte a találkozóimat. És ebbenaz volt a legrosszabb, hogy a többi tizenkét-tizenhárom éves, akinek azanyukája leszervezte a találkozóit, kivétel nélkül enyhe vagy komoly fejlődésirendellenességektől szenvedett. A részletekbe nem megyek bele, legyen elégannyi, hogy ez az egész érzelmileg eléggé megsebzett, és valószínűleg ez azoka annak, hogy olyan sokat kattogok, és hogy néha halottnak tettetem magam.

Mindenesetre, amit fentebb bemutattam, az csak egy apró szelete a „hogyanavatkozik bele anyu Greg életébe” problémahalmaznak. Nem is kérdés, hogyő volt a legeslegnagyobb akadály köztem és a társasági élet között, amit

korábban próbáltam jellemezni: társasági élet barátok, ellenségek vagyfurcsaságok nélkül.

Azt hiszem, ideje bemutatnom a családomat. Kérek mindenkit, nézze el, habéna lesz.



Próbáljuk meg ezt is a lehető leggyorsabban letudni.

Dr. Victor Gaines: Ő az apukám, a Carnegie Mellon University

közgazdaságtudomány-professzora. Nem létezik Victor Quincy Gaines, PhD-nél furább emberi lény. Az az elméletem róla, hogy a nyolcvanas évekbenigazi partiarc volt, és a drogoktól meg az alkoholtól kissé felbomlottak azagytekervényei. Az egyik kedvenc időtöltése az, hogy ücsörög a nappalibanlévő hintaszékben, dülöngél előre-hátra, és bámulja a falat. Otthon többnyiremuumuut visel, ami lényegében egy takaró, amelybe lyukakat vágtak, és úgybeszélget a macskánkkal, Cat Stevensszel, mintha ő is egy emberi lény lenne.

Nehéz nem irigykedni apura. Félévenként maximum két kurzusa van, de

általában csak egy, és ez a jelek szerint nagyon kevés időt vesz el a hetéből.Néha kap egy egész évnyi szabit, hogy megírjon egy könyvet. Amúgy szinteegyáltalán nem tud türelmes lenni a többi professzorral. Azt mondja, túl sokatrinyálnak. Rengeteg időt tölt a Stripben lévő, különleges kajákat árulóhelyeken, cseveg a boltvezetőkkel, és értelmezhetetlen állattermékeket vesz,amiket a családban senki más nem enne meg, például jakpacalt,strucckolbászt vagy szárított tintahalat.

Kétévente szakállat növeszt, ilyenkor úgy néz ki, mintha a tálibok közé

tartozna.

Marla Gaines: Ő pedig az anyukám, Marla, az exhippi. Nagyon érdekeséletvitelt folytatott, mielőtt hozzáment apuhoz, de a részleteket gondosanőrzik. Annyit tudunk, hogy valamikor Izraelben élt, és gyanítjuk, hogy volt egyfiúja a szaúdi királyi házból, ami azért elég nagy dolog lehetett, tekintve, hogy



anyu zsidó. Sőt, Marla Weissman Gaines nagyon zsidó. Ő az Ahavat Ha’Emetvezérigazgatója: ez egy non-profit szervezet, amely Izraelbe küld zsidókamaszokat, hogy kibucokban dolgozzanak, és elveszítsék a szüzességüket.

Bár azt azért hozzátenném, hogy a szüzességelvesztés hivatalosan nemszerepel az Ahavat Ha’Emet célkitűzései között. De az biztos, hogy az embernem jön haza Izraelből anélkül, hogy lefeküdt volna valakivel. Még ha húszcenti vastag titániumpelenka van rajta, valahogy akkor is összejön. Ez lehetneaz ország hivatalos turizmus-szlogenje: Izrael. Ide utazik a szüzességmeghalni.™

Az izraeliek nagyon adják.Szóval, anyu szeretetteljes nő, és hagyja, hogy apu azt csináljon, amit csak

akar, viszont megvan a saját véleménye, és kifejezetten erős az akarata.Különösen, amikor a jó és rossz ügyeire kerül sor, és ha anyu eldönti, hogy ezthelyes tenni, akkor az el is lesz intézve. Nincs „ha” meg „de”. Akár jó ez így,akár nem. Akár tetszik nekünk, akár nem. Az anyukák ezen szokásarettenetesen idegesítő, és gyakorlatilag tönkretette az életemet, ahogy Earlétis. Köszi szépen, anyu.

Gretchen Gaines: Gretchen az idősebbik húgom. Tizennégy éves, vagyisbármiféle normális interakciót folytatni vele esélytelen. Régen elég jóban

voltunk, de a tizennégy éves lányok pszichopaták. Gretchen kedvenc hobbijai:üvöltözés anyuval, meg hogy nem eszi meg az aktuális vacsorát.

Grace Gaines: Grace a fialatabbik húgom. Hatéves. Gretchennel biztosakvagyunk benne, hogy Grace baleset eredménye volt. Amúgy talán feltűnhetett,hogy mindannyiunk keresztneve GR-rel kezdődik, és egyáltalán nem zsidóhangzású. Anyu egyik este kicsit sok bort ivott a vacsorához, és megosztottavelünk, hogy mielőtt megszülettünk volna, és miután rájött, hogy a gyerekei

apu ugyancsak-nem-zsidó családi nevét örökölnék, eldöntötte, hogymindannyian „meglepetés zsidók” leszünk. Ez annyit jelent, hogy zsidókvagyunk, megtévesztő angolszász névvel. Tudom, semmi értelme. De legalábbaz kiderül belőle, hogy a családban örökletes az agyevő gombákra valóhajlam.



Mindegy, szóval Grace író és hercegnő akar lenni, és apuhoz hasonlóanúgy kezeli Cat Stevenst, mintha ő is ember lenne.

Cat Stevens Gaines: Cat Stevens egykor király volt – néha például felállt

a hátsó mancsaira, és sziszegett, amikor beléptünk a szobába, vagy odasurranthozzánk az előszobában, átölelte a lábszárunkat, és elkezdte harapdálni –, demost már öreg és lassú. Még mindig el lehet érni, hogy megharapja az embert,de ehhez meg kell fogni a hasát, és agyon kell csiklandozni. Szigorúan véve azén macskám, én adtam neki a nevét. Hétéves koromban neveztem el, miutána Nemzeti Rádióban hallottam a zenész Cat Stevensről (a Gaines-házbannyilván csak ezt a rádiót hallgatjuk). Akkoriban úgy gondoltam, ez kézenfekvőnév lenne egy macskának.

Csak évekkel később jöttem rá, hogy az igazi Cat Stevens állati béna.Nem tudom eléggé hangsúlyozni: apu nagyon erősen kötődik Cat

Stevenshez (a macskához). Azon túl, hogy megosztja vele végeláthatatlanfilozófiai eszmefuttatásait, néha dobként kezeli, amit Cat Stevens nagyonszeret. Cat Stevens továbbá a családunk egyetlen tagja, aki szívesen eszikazokból a húsokból, amiket apu a Stripről hoz haza, bár örömét néhahányással fejezi ki.

Mamó-Mamó Gaines: Apu anyukája Bostonban él, és néha meglátogatminket. Cat Stevenshez hasonlóan őt is totyogós koromban neveztem el, ésezen már nem lehet változtatni, a húgaimmal együtt mindannyian Mamó-Mamónak hívjuk. Elég kellemetlen. Azt hiszem, fiatalon mindannyiankövetünk el hibákat.



Rachel leukémiájáról egy keddi napon szereztem tudomást. Szerdán – miutánanyu tovább macerált – újra felhívtam, de ezúttal sem akart találkozni velem.Csütörtökön abban a pillanatban lerakta, hogy bemutatkoztam.

Úgyhogy pénteken már semmi kedvem nem volt felhívni. Ahogy hazaértema suliból, egyből a nappaliba mentem, hogy megnézzek egy filmet. Konkrétan

az Alphaville-t (Godard, 1965), amit később újra akartam nézni Earllelkutatási célból. Tisztában vagyok vele, hogy még mindig nem tudják, ki az azEarl, pedig már jó ideje mesélem ezt az elviselhetetlenül ostoba történetet.Hamarosan őt is bemutatom, valószínűleg azután, hogy megpróbáltam rávágniaz ajtót a fejemre.

Lényeg, hogy épp csak elkezdett peregni a stáblista, amikor anyu besétálta szobába, és bemutatta az egyik klasszikus mozdulatsorát. Kikapcsoltaa tévét, kinyitotta a száját, és elkezdte szünet nélkül darálni a szavakat.

Semmivel sem tudtam megfékezni. Anyu ilyenkor megállíthatatlan.

ANYU

Ebben a helyzetben nincs választásod, Gregory,

lehetőséged nyílt komoly hatást gyakorolni

vala

GREG

Anyu, ez most mi a

ANYU

ritka és mindenekelőtt értelmes dolgot

csinálhatnál, és hadd mondjam meg, hogy nem



GREG

Te most Rachelről beszélsz? Mert

ANYU

tlak nap mint nap, ahogy csak fetrengsz és

vakarod a hátsódat, miközben egy barátod

GREG

Mondhatok valamit?

ANYU

teljesen, teljesen elfogadhatatlan, időd, mint

a tenger, és Rachel komolyan megér

GREG

Anyu, hagyd már abba, hadd mondjak vala

ANYU

dolod, hogy a kifogásaid fontosabbak, mint egy

rákos lány boldogsága, hát akkor

GREGAz istenit már! Légyszi, hagyd abba!

ANYU

pen felveszed a telefonod, felhívod Rachelt,

és megbeszélsz vele egy időpo

GREG

Rachel nem is hajlandó szóba állni velem! Rám

rakja a telefont. Anyu! RACHEL RÁM RAKJAA TELEFONT!

ANYU

a lényeg, hogy ebben a világban meg kell



tanulnod adni, mert te megkaptál minde

GREG

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

ANYU

hiszed, hogy egy áááááázással letudod ezt az

egészet, kispofám, hát akkor gondold újra,

ennyivel nem úszod meg!

Nem volt mit tenni. Fel kellett hívnom Rachelt. Amikor anyu megállíthatatlan,nincs mese. Valószínűleg így lett egy non-profit szervezet feje: az ilyeneknek

pont az a lényege, hogy dumálással győznek meg embereket mindenféléről.Olyan ez, mint amikor Will Carruthers rábeszél, hogy „most az egyszer” adjukoda neki a chipsünket, leszámítva, hogy a non-profit szervezeteknél nincs megaz a bónusz meggyőzőerő, hogy az ember azon parázik, a non-profit szervezetkésőbb ránk ugrik az öltözőben, és egy törülközővel csapkodni kezdia meztelen seggünket.

Szóval, ja, megint fel kellett hívnom Rachelt.

– Mit akarsz. – Szia, légyszi, ne rakd le. – Azt kérdeztem, mit akarsz. – Csak elmenni veled valahová. Naa! – … – Rachel? – A suliban átnézel rajtam, suli után meg találkozni akarsz.

Ez mondjuk igaz volt. Rachellel volt pár közös óránk, például a matek, ahol

közvetlenül egymás mellett ültünk, és tény, hogy egyszer sem kezdeményeztemvele beszélgetést. De hát én pontosan ezt csináltam a suliban. Senkivel semkezdeményeztem beszélgetést. Se barátokkal, se ellenségekkel. Pont erreátszottam.

De ha azt gondolják, hogy volt ötletem arra, hogyan kéne ezt



elmagyaráznom Rachelnek a telefonban, akkor mostanáig nyilván nem igazánfigyeltek oda. Körülbelül annyira vagyok erős kommunikációban, mint CatStevens, és csak egy kicsivel kevésbé valószínű, hogy megharapom a másikat.

– Nem néztem át rajtad. – Dehogynem. – Azt hittem, te nézel át rajtam. – ... – Na, ne csináld már. – De régen akkor is átnéztél rajtam. – Ööö. – Mindig is azt gondoltam, biztos nem akarsz barátkozni velem. – Ööööö. – ... – ... – Greg? – Igazság szerint összetörted a szívem.

Bizonyos értelemben okos vagyok – egész jó a szókincsem, megy a matek –,de tuti, hogy nálam idiótább okos ember nem létezik.

– Én törtem össze a te szíved? – Ja, nagyjából. – Hogyan tudtam „nagyjából” összetörni a szíved? – Ööö, emlékszel Joshra? – Josh Metzgerre? – A zsidó suliban azt gondoltam, szerelmes vagy belé. – Ezt miből gondoltad? – Azt hittem, az osztályból mindenki szerelmes belé. – Josh állandóan rosszkedvű volt. – Nem, ő morcos volt, és olyan… ábrándos. – Greg, ez kicsit olyan, mintha te lennél szerelmes Joshba. – Háhhh!



Ez váratlan volt. Soha korábban nem fordult elő ilyen. Rachel nevettetett megengem. Annyira azért nem volt vicces, amit mondott, de egyszerűen nemszámítottam rá, úgyhogy normális nevetés helyett ezt a „háhhh”-ot

produkáltam. Mindenesetre ekkor már tudtam, hogy bent vagyok.

– Te tényleg azt hitted, hogy szerelmes vagyok Joshba. – Aha. – És ez összetörte a szíved? – Jóhogy. – Hát, szólhattál volna. – Ja, tényleg elég hülyén intéztem.

Kevés hatékony kommunikációs taktikám egyike az, hogy korábbi önmagamata busz elé lököm. Azt mondod, a tizenkét éves Greg debil volt? Mindenkiszerint debil volt. És volt vagy harminc plüssállata a szobájában! Mekkorabalek.

– Greg, sajnálom. – Nem, nem, nem! Az én hibám. – Na, és most mit csinálsz?

– Semmit – hazudtam. – Ha van kedved, átjöhetsz.

Küldetés teljesítve. Már csak Earlt kellett felhívnom.





– Azt megtanította, hogyan nyaljak segget.

Amikor Earl trágár üzemmódba kapcsol, muszáj belemenni a játékba,különben hülyének fogjuk érezni magunkat.

– Isten áldja azt az embert. – Ja. – Tanítanék én neked pár nyalástechnikát, de kicsit bonyolult. – Kár. – Kéne pár ábra meg ilyesmi. – Na, ma este rajzolhatnál. – Öcsi, nincs nekem erre időm. Van itt vagy húsz punci, amit ki kéne

nyalnom. – Nem mondod. – Szűk határidővel. – Húsz vagina áll nálad sorban? – Jézusisten. Jézusisten. Ki beszél itt vaginákról. Greg, mi a franc bajod

van? Ilyen mocskos dumát.

Earl szeret néha csavarni a helyzeten, hogy eljátssza, a másik ember

a közönséges, ő meg, mint a ma született bárány. Ezt a klasszikus fogást azévek során sikerült tökélyre fejlesztenie.

– Oké, bocs. – Ez nagyon beteg volt. Komolyan, perverz vagy. – Ja, tényleg túlzásba estem. – Én punciról beszélek. Van itt egy kis mézes mustárom, egy kis Heinz 57,

és egy csomó punci. – Ja, ez tényleg nem mocskos. Én az voltam, de te nem.

– Van nálam egy kis Grey Poupon is. Meg Hellmann’s.

A trágár üzemmód bármeddig bekapcsolva maradhat nála, és ha valamilyenüzenetet át szeretnénk verni rajta, néha egyszerűen témát kell váltani.



– Szóval, ja, ma sajna nem tudok Godard-t nézni veled. – Akkor holnap? – Jó, legyen holnap.

– Suli után. Próbálj szerezni olyan steakfalatkákat. – Oké, de szerintem anyu ma este nem marhát főz. – Steak. Falatkákat. Gaines mamát és papát csókoltatom, koma.

Earllel barátok vagyunk. Mondjuk. Vagyis inkább alkotótárs-szerűségek.Az első dolog, amit Earl Jacksonról tudni kell, az, hogy ha szóba hozzuk

a magasságát, egy pillanat alatt lerúgja a fejünket. Az alacsony emberekgyakran megdöbbentően sportosak. Earl szigorúan véve törpe, de bármitlerúg, ami nincs két méternél magasabban. Azt is érdemes még tudni, hogyEarl alapbeállítása a mogorva, tartalék-alapbeállítása pedig a baromimogorva.

Nem csak arról van szó, hogy alacsony. Nagyon fiatalnak néz ki. Olyankerek, bogárszemű, Yoda-szerű arca van, amitől a lányok egyből elkezdenekanyáskodni és gügyögni. A felnőttek meg nem igazán veszik komolyan, plánenem a tanárok. Egyszerűen nem tudnak vele úgy beszélni, mintha egy normálisemberi lény lenne. Túlságosan lehajolnak hozzá, és ilyen röhejesen hullámzó,dallamos stílusban kezdenek beszélni: Hel-ló Eeeaarl! Mintha valamilyen

láthatatlan erőtér venné körül, amitől az emberek meghülyülnek.A legrosszabb az, hogy az összes családtagja magasabb nála: minden

bátyja és mostohabátyja, a mostohahúgai, unokatestvérei, nagynénjei ésnagybátyjai, a mostohaapja és még az anyja is. Ez nem valami fair. A családisütögetéseken valaki heccből kábé másfél percenként megdörgöli a fejét, ésnem feltétlenül olyasvalaki, aki idősebb nála. Egyfolytában félrelökik azútból, és észre sem veszik, hogy mit csinálnak. Nem merészkedhet ki békébenakárhová, mert a bátyjai felváltva futnak neki és ugranak át a feje felett. Ha

valakinek ilyen az élete, nem csoda, hogy ennyire dühös a világra.Másfelől viszont Earl családi élete állati jó. Gyakorlatilag felügyelet

nélkül él a két bátyjával, három mostohabátyjával és egy kutyával egyhatalmas házban, pár sarokra a Penn Avenue-tól, szinte egyfolytábankonzoljátékokkal játszanak és pizzát esznek. Az anyjuk is velük lakik, de



többnyire ki sem mozdul a harmadik emeletről. Hogy ott mit csinál, arrólritkán esik szó – különösen, amikor Earl jelen van –, de annyit mondhatok,hogy ez Bacardi Silver Mojitókkal és chatszobákkal van összefüggésben.

Miközben odalent hat srác csapatja. Non-stop buli! Egy ilyen házban milyenprobléma merülhet fel?

1. probléma. Nyilván ott vannak a ház bajos pénzügyei. Egyetlen apa sincselen – Earlé elvileg valahol Texasban van, a mostohatestvéreié pedig

börtönben –, és Earl anyja elég minimális bevételt termel. A féltesók közül azikrek, Maxwell és Felix a sok vállalkozó szellemű homewoodi bandaegyikének – név szerint a Tha Frankstown Murda Crúnak – a tagjai,a legtöbbet ők tesznek bele a családi kasszába a drogdílerkedésből, ami azegyik legmegbízhatóbb jövedelemforrás a környéken. Earl amúgy márkipróbálta a legtöbb keménydrogot, bár manapság inkább csak cigizik.Úgyhogy Jacksonéknál zajlik egy kis kábítószer-kereskedelem ésbandatevékenység, ami azért annyira nem ideális.

2. és 3. probléma. Azt hiszem, meg kell említenem, hogy van némi gonda hangokkal – konzoljátékok, zene, üvöltözés –, és a szagokkal is. Szintemindenhol áll a szemét, a belőlük kiszivárgó lé sok helyen kis tócsákat alkot,

és a testvérek nem szakadnak meg a takarításban. Ráadásul előfordul, hogyvalaki nagyon berúg és összehányja a padlót, ezt pedig néha hetekig nemmossák fel, ahogy azokat a halmokat sem, amiket a kutya hagy maga után. Nemakarom, hogy úgy tűnjön, mintha „picsognék, mint valami ribanc” (Felixszavajárása), de ezek egész biztosan nem a legjobb életkörülmények.

4. probléma. A ház a szellemi fejlődéshez sem biztosít valami optimáliskörnyezetet, már ha ez valakinek szempont. Earl az egyetlen a családban, akinapi szinten jár iskolába; Devin és Derrick hetekig elvan anélkül, hogymegjelenne a suliban; a többi féltestvér mind lemorzsolódott, Brandonnalegyütt, aki tizenhárom éves létére valószínűleg a legerőszakosabba csapatban. (Az N-betűs szó például elég látványosan virít a nyakán lévőtetováláson: „IGAZI NIGGER”. Brandonnak van saját fegyvere, és bár mégbőven mutál, máris sikerült teherbe ejtenie egy másik emberi lényt. Ha



Pittsburgh díjat osztana a Legkevésbé Ígéretes Emberi Lénynek, Brandonbiztosan esélyes lenne rá.) A Jackson-házban a fent említett hangproblémákmiatt nem lehet zökkenőmentesen olvasni, leckét írni vagy egyáltalán bármin

dolgozni. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy ha valakit itt egyedül találnakegy könyvvel, az bőven elég ok arra, hogy szétrúgják a seggét.

5–10. probléma. Maga a ház egyébként kissé rogyadozik: az ereszcsatornábólnagy darabok hevernek a kertben, pár hálószobában csöpög valamia plafonról, az egyik vécé általában el van dugulva, és senki sem tudjamegjavítani. A fűtés télen többnyire bekrepál, és mindenkineka télikabátjában kell aludnia. Plusz határozottan van patkány- éscsótányprobléma is, és nem a legjobb ötlet a csapból inni.

A konzoljátékok viszont hibátlanul működnek.

Úgyhogy Earllel általában a mi házunkban lógunk. Mostanra már-márcsaládtag lett, ő a láncdohányos törpe fiú, akit a szüleimnek soha nem sikerültösszehoznia. Mr. McCarthy mellett ők az egyedüli felnőttek, akik úgynagyjából tudják, hogyan beszélgessenek Earllel anélkül, hogy még jobbanfelhúzzák. Hangsúly a „nagyjából”-on. Az Earllel folytatott interakcióikmindig elég szürreálisak.

BELSŐ. A NAPPALINK - NAPPAL.

APU a hintaszékében üldögél, szokás szerint

a falat bámulja. CAT STEVENS a kanapén alszik.

Besétál EARL, aki a tenyeréhez kocogtat egy

frissen kinyitott cigisdobozt, miközben

a bejárati ajtó felé tart.

EARLMi az ábra, Mr. Gaines?

APU

rejtélyes stílusban visszhangozza



Ábra.

EARL

türelmesen

Hogy érzi magát?

APU

Érezni! Igen. Érezni jó. Te hogy érzed magad?

EARL

Megvagyok.

APU

Látom, cigiszünetet tartasz.

EARL

Ja. Csatlakozik?

APU

öt másodpercig csak bambul

EARL

Na jó.

APU

Earl, egyet tudsz érteni azzal, hogy

a szenvedés az életben, öhm, relatív - hogy

minden életben máshol húzható meg

a határvonal, máshol van az egyensúly, ami

alatt egyáltalán beszélhetünk szenvedésről?

EARL

Aha.

APU

És azt is kijelenthetjük, hogy ami az egyik



embernek szenvedés, az a másiknak öröm.

EARL

Jól hangzik, Mr. Gaines.

APU

Helyes.

EARL

Akkor én most elszívok egy szálat.

APU

Isten veled, fiatalember!

Az apu és Earl közötti interakciók nagyjából 80%-a ilyen. A maradék megolyan, hogy apu elviszi Earlt egy különleges kajás helyre vagy egyszupermarketbe, vesznek valamilyen elmondhatatlanul undorító dolgot, ésegyütt megeszik. Elég furcsa rituálé, megtanultam kimaradni belőle.

Az Anyu–Earl beszélgetések valamivel kevésbé abnormálisak. Anyuszereti azt mondani Earlnek, hogy „csudapofa”, és sikerült rájönnie, hogy nemár jól, ha megpróbálja leszoktatni a dohányzásról, úgyhogy amíg én nem

szokok rá, hagyja. Ami Earlt illeti, még a baromi mogorva napjain isvisszavesz magából, ha anyu épp ott van, nem produkálja a védjegyszerűdühkifejezési szokásait, például hogy iszonyú gyorsan toporzékol, és közbena „ngh” mássalhangzókat mormogja. Ilyenkor még azzal sem fenyegetőzik,hogy fejbe rúg valakit.

Szóval Earl ilyen. Valószínűleg kihagytam egy csomó mindent, és későbbalaposabban is jellemeznem kéne, de semmi okom azt hinni, hogy bárki eljutodáig, szóval igazából mégsem kell aggódnom emiatt.



Rachelék háza felé menet leesett, milyen kolosszális barom voltam. – Akkora barom vagy, Greg – gondoltam, és talán mondtam is. – Most azt

hiszi, hogy öt éve szerelmes vagy belé.Kretén. Fejben már le is játszottam a jelenetet: megérkezem, becsöngetek,

Rachel nagy lendülettel kinyitja az ajtót és megölel, göndör haja pattog, nagyfogai megkarcolják az arcom. Aztán csókolóznunk kell, vagy beszélgetnünkarról, mennyire szeretjük egymást. Már ettől levert a víz.

Meg persze ott volt az is, hogy Rachel rákos. Mi van, ha a halálról akarvelem beszélgetni? Az katasztrófa lesz, nem? Mert nekem elég extrémnézeteim voltak a halálról – szerintem nincs túlvilág, a halálunk után semmi

sem történik, a tudatunknak örökre vége. Most hazudjak? Találjak ki valamimegnyugtatónak szánt túlvilágsztorit? Tegyek bele olyan parán kinézőmeztelen angyalbébiket is?

Vagy mi van, ha hozzám akar jönni feleségül? Hogy a halála előtt legyenesküvője. Arra mégsem mondhatok nemet, ugye? Úristen, és ha szexelni akar?Egyáltalán össze tudok hozni egy merevedést? Bármibe lefogadtam volna,hogy ilyen körülmények között nem nagyon fog felállni.

Ezek a kérdések pörögtek a fejemben, miközben egyre nagyobb

elkeseredéssel a házuk felé baktattam. De Denise nyitott ajtót. – Gre-e-e-eg – dorombolta. – Olllyan jóóó látni téééged. – A szürke hályogot is megszüntetem, Denise – mondtam. – Greg, olyan isteni a humorod! – Páran imádkoznak is hozzám.



– HA! – Hangosan felkacagott. Aztán még egyszer. – HA! – Mások szerint meg ördögiek a poénjaim. – HAGYD ABBA. HA-HA-HA! – Miért nem azokra a lányokra vagyok

ilyen hatással, akikre szeretnék jó benyomást tenni? Miért mindig csak azanyukáknak meg a szürke lányoknak jövök be? Ha velük találkozom, csak úgyszórom a poénokat. Nem tudom, ez miért van.

– Rachel odafent van. Megkínálhatlak egy diétás kólával? – Köszönöm, nem. – Valamit még akartam a végére, úgyhogy hozzátettem: –

Ha túl sok koffeint iszom, csak még idegesítőbb leszek. – Egy pillanat.Ez már egészen más hangszín volt. Visszatértünk a régi jó zsörtölődő,

agresszív Mrs. Kushnerhez. – Greg, ki mondta, hogy idegesítő vagy? – Hát, csak páran… – Ide hallgass! Mondd meg nekik, hogy kapják be! – Jó, ezt igazából csak poé… – Hé. Nem-nem. Hallod, amit mondok? Mondd meg nekik, hogy kapják be! – Kapják be. Oké. – A világnak több olyan srácra van szüksége, amilyen te vagy. Nem

kevesebbre.Kezdtem bepánikolni. Lett valamilyen kampány az olyanok eltüntetésére,

mint én? Mert ha igen, az tuti velem kezdené. – Oké, vettem. – Rachel az emeleten van.Felmentem az emeletre.

Hiába készültem fel rá, Rachel szobájában nem volt infúziós-állvány vagyszívmonitor. Igazság szerint arra számítottam, hogy lényegében egy

kórteremben él, és talán arra is, hogy folyton vele van egy nővér. Ehelyett kétszóval tudnám összefoglalni a szobáját: párnák, poszterek. Az ágyán legalábbtizenöt párna hevert, a falak meg tele voltak poszterekkel ésújságkivágásokkal. Rengeteg kép Hugh Jackmanről és Daniel Craigről,többnyire ing nélkül. Ha minden háttérinfó nélkül láttam volna a szobát, és



meg kellett volna tippelnem, ki lakik benne, azt mondom: egy tizenöt fejűűrlény, aki hírességekre vadászik.

De űrlény helyett Rachel állt kényelmetlenül közel az ajtóhoz.

– Rachel-l-l-l – mondtam. – Helló – mondta.Mozdulatlanul álltunk ott. Hogy a fenébe kellett volna üdvözölnünk

egymást? Tettem egy lépést előre, ölelési célzattal széttártam a karom, deettől úgy éreztem magam, mint valami zombi. Rachel hátralépett, láthatóanmegijedt. Kénytelen voltam rájátszani.

– Én vagyok az ölelő zombiszörny. Az ölelő zombiszörny nem akarjamegenni az agyad.

– Greg, hagyd abba! – Oké. – Mit csinálsz? – Ööö, arra gondoltam, lepacsizhatnánk.Tényleg erre gondoltam. – Nem, köszi.

Csak összegzésképp: úgy rontottam be Rachel szobájába, mint egy zombi,megijesztettem, aztán megpróbáltam lepacsizni vele. Greg S. Gainesnél

lazábban csinálni a műsort képtelenség.

– Tetszik a szobád. – Köszi. – Hány párnád van? – Nem tudom. – Bárcsak nekem is ennyi párnám lenne. – Miért nem kérsz a szüleidtől?

– Nem örülnének.Fogalmam sincs, ezt miért mondtam. – Miért nem? – Ööö. – Ezek csak párnák.



– Ja, de gyanakodnának, vagy ilyesmi. – Hogy folyton aludnál? – Nem, hanem hogy.... Valószínűleg azt gondolnák, hogy rámaszturbálnék

mindegyikre.

Szeretném leszögezni, hogy a fenti beszélgetést 100%-ban robotpilóta-üzemmódban folytattam le.

Rachel csendben maradt; csak tátotta a száját és meresztette a szemét.Végül azt mondta: – Ez undorító. – De közben horkantós hangokat hallatott. Ezt már ismertem

a zsidó suliból: arra utalt, hogy komoly nevetés várható. – Ja, hát mit csináljak, ilyenek a szüleim – mondtam. – Undorítóak. – Nem vesznek neked párnákat [hork], mert azt hiszik, hogy te [hork-hork],

azt hiszik, hogy te majd rámaszt[HORK-hork-hork-hork]… – Ja, tök undorító dolgokat gondolnak rólam.Rachel most már beszélni sem tudott. Teljesen elvesztette az önuralmát.

Olyan erősen nevetett és horkantgatott, hogy kicsit aggódni kezdtem, nehogyfelszakadjon a lépe, vagy ilyesmi. Viszont amikor Rachel egy ilyengiganevetés rabja, iszonyú szórakoztató tesztelni, meddig bírja.

• Az is az ő hibájuk, hogy olyan szexi párnákat vettek.• Az egyiket el kellett égetni, annyira felizgultam tőle.• Az volt életem legszexibb párnája, egész éjjel szeretkezni akartam vele,

hajnalhasadtáig.• A létező legmocskosabb neveken szólítottam. Olyanokat mondtam neki,

hogy „Te ribanc párna, te, te annyira mocskos párna vagy, ne játssz tovább azérzelmeimmel!”

• Amúgy Francescának hívták.

• Aztán egy nap hazajöttem a suliból, és azon kaptam a párnát, hogy orálisszexet folytat egy asztallal a szemközti házból, és… oké, oké, abbahagyom.

Rachel már könyörgött, hogy álljak le. Befogtam, és hagytam megnyugodni.Már el is felejtettem, milyen hangosan tud nevetni. Eltartott egy darabig, amígösszeszedte magát.



Greg S. Gaines háromlépcsős csábítási módszere

1. Rontsunk be a lány szobájába, mint egy zombi.2. Próbáljunk meg lepacsizni vele.3. Vessük fel témának, hogy rendszeresen maszturbálunk párnákra.

– Akkor most távol kell tartsalak a párnáimtól? – kérdezte. Néha még rátörtegy rövidebb nevetős-horkantgatós roham.

– Nem. Hülyéskedsz? Ezek a párnák csávók.Egy szó: takonyrobbanás. Az ilyen giganevetésekkel viszont az a baj, hogy

egy idő után nehéz felülmúlni a poénokat. Előbb vagy utóbb kineveti magát azember, és csak a csend marad. Akkor mi a következő lépés?

– Szóval, gondolom, nagyon szereted a filmeket. – Ja, mondjuk. – Mármint tele van a szobád színészek posztereivel. – Mi? – Hugh Jackman, Hugh Jackman, Daniel Craig, Hugh Jackman, Ryan

Reynolds, Daniel Craig, Brad Pitt. – Ez nem annyira a filmekről szól.

– Ó.Ő az asztalánál ült, én az ágyán. Túl puha volt ágynak. Kényelmetlenszögben belesüppedtem.

– Szeretem a filmeket – mondta Rachel, kvázi bocsánatkérően. – De egyfilmnek nem kell jónak lennie, ha szerepel benne Hugh Jackman.

Szerencsémre és balszerencsémre ekkor sms-t kaptam Earltől:

csá gaines papa elvitt a szupermarketbe szal ha kell valami fincsi

savanyúság vagy ilyesmi annak a puncinak szójjá

Szerencsém volt, mert így témát válthattam. Rachellel nehéz lett volnafilmekről beszélni úgy, hogy nem kerül szóba a filmkészítői karrierem, amirőlnyilvánvaló okoknál fogva nem akartam beszámolni. De balszerencsém isvolt, mert az sms-től felröhögtem, és Rachel tudni szerette volna, mi történt.



– Ki írt? – Ööö, Earl. – Ó.

– Ismered Earlt, nem? Earl Jacksont, a suliból. – Nem hinném.Halvány gőzöm se volt, hogy a francba mutassam be. – Ööö, Earllel néha undorító sms-eket küldünk egymásnak. – Ó. – Gyakorlatilag erről szól a barátságunk. – Most mit írt?Felmerült bennem, hogy megosztom vele. De aztán arra jutottam, ezzel csak

az apokalipszist hoznám el. – Nem mutathatom meg. Tényleg nagyon undorító.Ez taktikai hiba volt, mert egy idegesítőbb lány erre azt mondta volna: –

Greg, most már muszáj megmutatnod –, és lássuk be, a legtöbb lány idegesítő.Mármint nem is csak a lányok, a legtöbb ember idegesítő. És nem is úgyértettem, hogy „idegesítő”. Azt hiszem, inkább arra gondoltam, hogy a legtöbbember szereti elcseszni a másik tervét.

Viszont egyvalami egész biztos volt Rachellel kapcsolatban: ő nempróbálta állandóan elcseszni a másik tervét.

– Oké, nem muszáj megmutatnod. – Tényleg nem akarnád látni. – Jó, nem kötelező. – Elég, ha annyit tudsz, hogy kaja és szex kombinációjáról van szó.

Mármint orális szex. – Greg, ezt most miért kezdted el mondani? – Csak hogy biztosan tudd, ez tényleg nem hiányzik az életedből. – Earl miért kombinálja a kaját és az orális szexet? – Mert pszichopata. – Ó. – Teljesen elmebeteg. Ha csak egy másodpercre is belenéznél az agyába,

valószínűleg megvakulnál. – Ez alapján elég fura barát lehet.



– Ja. – Hogyan lettetek barátok?Sehogy sem lehetett jól válaszolni erre a látszólag ártalmatlan kérdésre.

– Hát, én is elég fura vagyok.Ezzel sikerült előcsalnom belőle egy kis utólagos horkantást. – A párnás dolog tényleg fura.

Earllel mindketten elég furák vagyunk. Talán pont ezért vagyunk barátok. Deazt hiszem, önök ennél jobb magyarázatot érdemelnek.

Mondjuk eleve mi a francot jelent az, hogy „fura”? Az előbb leírtam vagyötször, és ahogy így nézem a szót, arra gondolok, hogy igazából nem is jelentsemmit. Sikeresen meggyilkoltam a „fura” szót. Most már csak pár betű.Mintha holttestekkel lenne tele az oldal.

Na, most meg elég közel kerültem ahhoz, hogy kiakadjak. Megyek, keresekis valami rágcsálnivalót vagy maradékot.

Oké, visszajöttem.Na jó, inkább nyissunk egy új fejezetet, ez a mostani valahogy teljesen

szétesett, és félek, mi lesz vele, ha folytatom.



Earl és én nyilván nagyon különböző világokból származunk. Valószínűlegmár fel is merült önökben, vajon hogyan haverkodtunk össze. Egyértelműenfurcsa barátságról van szó, aminek több szempontból sincs értelme. Azthiszem, legjobb lesz, ha egyszerűen elmesélem a háttérsztorit, és mindenkilevonhatja magának a következtetést. Aztán jöhet a diadalmas visszatérésRákföldére.

Rákfölde messze nem olyan népszerű társasjáték, mint Édességfölde.Egyes megfigyelők talán arra jutnának, hogy a barátságunk arról árulkodik,

milyen eredményes a pittsburghi iskolarendszer, de szerintem inkább arról,milyen hasznosak a konzoljátékok. Anyu sosem engedte, hogy ilyesmiklegyenek nálunk, kivéve az oktató célúakat, mint a Matekzseni, és alapvetőenez sem matekot tanított, hanem azt, hogy a videójátékok szarok. Az Earllel

való első találkozásom során viszont megértettem, hogy konzolozni igazábólkirály.

Az iskola-előkészítő második vagy harmadik hetében történt. Idáig sikerültmegúsznom anélkül, hogy bármelyik társammal szóba kellett volna állnom – és ez volt az elsődleges célom, mert mindegyikük gonosznak vagy unalmasnak



tűnt, esetleg mindkettőnek –, de egy nap Miss Szczerbiak csoportokra osztottminket, és kartondobozokat dekoráltatott velünk. A mi csoportunkban énvoltam, Earl és két lány, akiknek a nevét elfelejtettem. A csajok azt akarták,

hogy szórjuk be csillámmal a dobozt, és kész, Earllel viszont kijelentettük,hogy ez szörnyen nézne ki.

– Csináljunk belőle fegyvert – javasolta Earl.Király ötletnek tűnt. – Olyat, mint a lézerpuska a Golden Eye-ban – tette hozzá.Fogalmam sem volt, miről beszél. – Az N64-es Golden Eye-ban – magyarázta. – A tesóim kaptak egy N64-et,

és azt mondták, bármikor játszhatok vele.

– Nekem a Matekzseni van meg számítógépen – mondtam. – Azt nem ismerem – mondta Earl lesajnálóan. – Matekfeladatokat kell megoldani, aztán lőhetünk ilyen szemétdarabokra –

mondtam. Aztán, amikor rájöttem, ez milyen szánalmasan hangzott, inkábbbefogtam. Reméltem, Earl valahogy nem hallotta meg. De tévedtem.Szánakozva, megvetően nézett rám.

– A Golden Eye-ban nem kell semmilyen matekpéldát megoldani, viszontemberekre lőhetsz benne – mondta diadalittasan, és ezzel le is zárta a témát.Miközben a lányok kötelességtudóan bevonták a dobozt csillámmal, éstündérekről, háztartásról vagy valami hasonlóról fecsegtek, Earllel az asztalmásik végén ültünk, és háromszor elmesélte a Golden Eye cselekményételejétől a végéig. Elég hamar világos lett, hogy suli után át kell mennemhozzá. A sors úgy hozta, hogy aznap apu jött értem, és semmi kivetnivalót nemlátott abban, hogy elengedje a gyerekét Homewoodba egy másik gyerekkel,akit még az életében nem látott, meg a srác két vadóc bátyjával, akik közül azegyik többször is megígérte, hogy halomra fog lőni mindenkit.

Earl legalább egy szempontból hazudott: a bátyjai nem hagyták, hogyakármikor játsszon az N64-gyel. Amikor megérkeztünk Jacksonékhoz, Devin(a legidősebb fiú) bejelentette, hogy mielőtt bármit is csinálnánk, neki be kellfejeznie egy küldetést.

Úgyhogy egy darabig a képernyő ragyogásában ültünk a padlón, és sohakorábban nem szórakoztam ilyen jól. Teljesen egyértelmű volt, hogy egy



mester jelenlétében vagyunk. Áhítattal néztük, ahogy Devin elkormányoz egytankot Szentpétervár utcáin, és a nyomában mindent megsemmisít. Nemellenkeztünk, amikor közölte, hogy megcsinálja a második pályát is.

Odaadóan figyeltük, ahogy végigsettenkedik egy hadihajón, és szép halkankinyír több tucat embert.

– Na, akkor most ti mind ellenem – mondta aztán Devin, és többjátékosüzemmódra kapcsolt. Magamhoz vettem az egyik kontrollert. Több pöcök ésgomb volt rajta, mint amennyit az ujjaimmal át tudtam érni, úgyhogymegpróbáltam bevonni a játékba az egyik lábam. Ez nem annyira jött össze.Earl nekiállt elmagyarázni, hogyan működik a játék, de hamar feladta.Nyilvánvalóvá vált, hogy ő maga sem éppen profi. Húsz percig rohangásztunk

egy behavazott szibériai rakétasiló környékén, véletlenszerűen gránátokatdobáltunk az erdőbe, elakadtunk falaknál, mert nem tudtuk, hogyan forduljunkvissza, aztán mindannyiunkat lemészárolt Devin, aki minden alkalommal másizgalmas fegyvert választott: mesterlövészpuskát, shotgunt, lézerpisztolyt.Earl másik bátyja, Derrick teljesen semmibe vette Earlt és engem, és úgydöntött, egyedül küzd meg a mesterrel. Esélye sem volt. Devin megállásnélkül és könyörtelenül gúnyolódott rajtunk, ahogy virtuális vérünkkel vörösrefestette a tundrát.

– Na, inkább játsszatok a pöcsötökkel! – mondta végül Devin. – Húzzatokinnen!

Barátság született. Egyértelműen Earl volt kettőnk között a vezér, én mega segédje. Még amikor épp nem játszottunk, akkor is engedelmeskedtem neki,mert sokkal világibb volt nálam. Tudta például, hol van az alkohola konyhájukban. Már kezdtem félni, hogy ki kell majd próbálnunk, deszerencsére ez nem volt része a tervnek.

– Az alkoholtól durván megfájdul a fejem – magyarázta Earl.Jacksonék otthona akkoriban rendezettebb volt: Earl mostohaapja még ott

lakott, a féltestvérei totyogósok voltak, és az anyja még nem száműzte magáta harmadikra. Elsőkézből nézhettem végig, hogyan épül le Earlék háza.Valójában nem ennek a történetét akarom elmesélni, úgyhogy a részletekbenem megyek bele, legyen elég annyi, hogy Earl mostohaapja elköltözött, aztánlesittelték, Earl anyja pedig elfogyasztott pár barátot, ráállt az ivásra, majd



amikor a legfiatalabb mostohatestvérek óvodások lettek, lényegében mindentfeladott, és elkezdett non-stop chatszobákban lógni. Mindebből sok mindenta saját szememmel láttam, de igazából csak utólag raktam össze a sztorit, és

még most sem egészen tudom hová tenni. Kemény hely volt, soha nem értettemigazán.

Na, mindegy. Ahogy az évek során egyre rosszabbra fordultak a dolgok,egyre kevesebb időt töltöttünk Earléknél, és lassan inkább odaszoktunk a miházunkba. Nálunk viszont nem igazán tudtunk mit csinálni. Megpróbáltunktársasozni, de az szarul sikerült. Előtúrtunk pár G. I. Joe-t, de ezek annyivalbénábbak voltak a konzolnál, hogy úgy éreztük, menten megőrülünk. Úgyhogyüldözni kezdtük Cat Stevenst vízipisztollyal, de miután összetörtünk pár

dolgot, apu leállított minket. Végül egy vasárnap délután épp elkeseredettenvadásztunk bármire, ami egy kicsit is hasonlít a konzoljátékokra, amikor Earlrátalált apu DVD-gyűjteményére.

Valami oknál fogva addig soha nem érdekeltek igazán apu DVD-i. Csakanimációs és nem korhatáros filmeket néztem. Úgy sejtettem, azok a másfajta,nem animált filmek felnőtteknek szólnak. Gyakorlatilag élből aztfeltételeztem, hogy unalmasak. És ha egymagam ültem volna le megnézni őket,valószínűleg kaparni is kezdem a falat.

De amikor Earl megtalálta a gyűjteményt, valami bekattant nála: kidülledta szeme, és azt kezdte el mondogatni, hogy „Ez az, basszus”, és ekkor történtvalami az én fejemben is, mert innentől kezdve másképp láttam ezeket.

Earl különösen az Aguirre, Isten haragja című filmért volt oda. – Nézd meg, mennyire elmebeteg ez a csávó – mondta, és Klaus Kinskire

mutatott, aki a borítón viking sisakot visel, és úgy néz ki, mint egyzártosztályos.

Úgyhogy – apu engedélyével – beraktuk a filmet a lejátszóba, és

megnéztük.Ez volt addigi életünk legeslegfontosabb eseménye.

Elképesztő volt. Zavaros, ijesztő és hihetetlen. Minden egyes feliratnál megkellett állítanunk a lejátszást, és sokszor el kellett rohannunk apuért, hogy



megmagyarázzon nekünk valamit, aki végül leült nézni velünk a filmet, és mégígy is elképesztő volt.

Sőt apu jelenléte igazából nagyon sokat segített. Hangosan felolvasta

a feliratokat, és megválaszolta a cselekményre vonatkozó kérdéseinket,amikből jó sok volt, mert a filmben mindenki pszichopata.

Mondom még egyszer: elképesztő volt. Soha korábban nem láttunkilyesmit. Vicces volt és komor. Volt benne halál bőven, de nem úgy, minta játékokban. Lassabb volt, véresebb és azért nem olyan gyakori. Haa Golden Eye-ban valakit lelőnek, végignézzük, ahogy hanyattesik és elterül,a filmben viszont néha csak úgy előkerült egy hulla. Ettőla véletlenszerűségtől teljesen kikészültünk. Minden alkalommal, amikor

valaki meghalt, felkiáltottunk, hogy „Bakker!” A film feszültségkeltésétől megteljesen elszálltunk. Klaus Kinski az első fél órában még nem kattan be, nemöl meg senkit. Aztán amikor igen, úgy viselkedik, mintha ez nem is lenneolyan nagy kaland, és nem lehet tudni, mikor teszi meg újra. Igazikiszámíthatatlan pszichopataagya volt, aminél semmire sincs garancia.Teljesen feltüzelt minket.

Az egészet imádtuk. Hogy olyan lassú. Hogy mintha sose érne véget.Tényleg, konkrétan azt akartuk, hogy ne legyen vége. Imádtuk a dzsungelt,a patkányokat, a nevetséges páncélokat és sisakokat. Hogy kicsit olyan volt azegész, mint valami amatőrfilm, mintha az egész tényleg megtörtént volna, ésvalaki pont ott lett volna, hogy felvegye. De azt hiszem, leginkább az tetszettnekünk, hogy senkinek sem jutott happy end. Végig azt vártuk, hogy valakimajd túléli, mert a történetek így működnek: még ha minden tragikus is,a végén marad valaki, aki majd beszámolhat róla. Nem így az Aguirre, Istenharagja. Rohadtul nem. Ebben mindenki meghal. Ami király.

Ráadásul ebben a filmben láttam először mellet, bár nem olyan volt,amilyennek az addigi ismereteim alapján képzeltem. Inkább olyan, mint egytehéntőgy, és az egyik nagyobb volt, mint a másik. (Visszagondolva, ezlehetett felelős a szexuális fejlődésem teljes hiányáért, amit korábban márátvettünk. Hát, legalább nem olyan dumával próbálkoztam volna a lányoknál,hogy „A legjobb dolog a két cicidben az, hogy egyforma méretűek.”)

A film után feltettünk apunak egy csomó kérdést, és valahogy elkezdtünk



beszélgetni arról, hogyan készült, és mint kiderült, a forgatás katasztrofálisvolt. Többen lebetegedtek, hónapokra a dzsungelben ragadtak, és lehet, hogyegyes stábtagok meghaltak. Apu ezt nem tudta pontosan. De a legjobb, hogy

a főszerepet játszó Klaus Kinski az életben is pont olyan őrült volt, mintAguirre-ként. A forgatás során egyszer meg is lőtte az egyik stábtagot. Túlhangos volt, Kinski pedig koncentrálni akart. Úgyhogy egy pisztollyal belelőtta kezébe. Ha ettől nem teszik le ezt a könyvet, hogy most rögtön megnézzéka filmet, akkor nem tudom, mi ütött magukba. Lehet, hogy a maguk agyát eszivalamilyen gomba.

Nyilvánvalóan újra kellett néznünk. Apu nem vállalt még egy kört,mindenesetre nekünk másodjára még jobban tetszett. El is kezdtük utánozni

a német színészek hangját, különösen Kinskiét, aki úgy beszélt, minthafojtogatnák. Utánoztuk részeg dülöngélését is. Órákon át hevertünk valahola házban, tettettük, hogy meghaltunk, mígnem Gretchen rátalált egyikünkre,lenyomta az egyik minihisztijét, és kontrollálhatatlanul zokogni kezdett.

Röviden: megállapodtunk, hogy ez a legjobb film, ami valaha készült.A következő hétvégén áthívtuk pár osztálytársunkat, hogy megosszuk velük azélményt.

Utálták.Húsz percnél tovább nem is bírták. Azt mondták, túl lassú. Nem tudták

elolvasni a feliratot, nekünk meg nem ment elég jól az olvasás ahhoz, hogysegítsünk. Azt mondták, Pizarro beszéde az elején túl hosszú és unalmas. Úgygondolták, a film cselekménye hülyeség: hogy Aguirre és mindenki más egyolyan várost keres, amiről már az elején kiderül, hogy nem létezik. Nemértették, hogy pont ez a lényeg. Nem fogták fel, hogy ez épp azért olyan király,mert annyira őrjítően értelmetlen. Egyfolytában azt hajtogatták, hogy béna.

Katasztrofális élmény volt, de hasznos is. Tudatosította bennünk, amitigazából végig tudtunk: hogy mások vagyunk, mint a többiek. Nagyon mások.Más ízlésünk volt, más dolgok érdekeltek minket. Ezt nehéz elmagyarázni.Earllel igazából nem volt bennünk olyan sok közös, de mi voltunk az egyedülitízévesek Pittsburghben, akiknek tetszett az Aguirre, Isten haragja, és ezelentett valamit. Nem is keveset.

– A kis nihilisták – mondta ránk apa.



– Kik azok a nihilisták? – Akik szerint semminek sincs értelme. Akik nem hisznek semmiben. – Ja – mondta Earl. – Én nihilista vagyok.

– Én is – mondtam. – Nagyszerű! – lelkendezett apu. Aztán abbahagyta a mosolygást, és

hozzátette: – Anyádnak el ne mondd!

Szóval részben ez a mi háttérsztorink Earllel. Később valószínűleg leszelentősége, bár ki tudja. El se hiszem, hogy még mindig ezt olvassák. Inkább

pofon kéne vágniuk magukat párszor, hogy teljessé tegyék azt a kivételesenidióta élményt, amit ez a könyv nyújt.



Arra jöttem rá, hogy a legkönnyebben úgy nyerhetjük el mások szimpátiáját,ha befogjuk a szánkat, és hagyjuk őket beszélni. Mindenki szeret magáról

dumálni. Nem csak azok, akiknek jó az élete. Vegyük például Jared „Kokós”Krakievichet, a Benson egyik legvéznább és legkevésbé népszerű tanulóját.Amennyire én tudom, Jared sose kokózott, de a karja járás közben idétlenülleng a háta mögött, mint egy csirke szárnyai, a szája szinte mindig 3/4-éignyitva van, és a fogszabályzójában általában kajamaradványokat látni.Savanyúságszaga van, és a szülei pittsburghi tahók, akik fura akcentussalbeszélnek, és a Pittsburgh Steelers nevű focicsapat logójával ellátott ruhákathordanak, még a munkahelyükön vagy esküvőkön is. Az ember azt gondolná,

ő aztán biztosan nem akar beszélni az életéről, de ez tévedés, mint arra egynap rájöttem a buszon. Megtudtam például, hogy Jared kutyája mindigmegérzi, mikor fogják a focista Ben Roethlisbergert leszerelni, és egy ideigfontolgatta (mármint Jared, nem a kutya vagy Ben Roethlisberger), hogymegtanul gitározni.

Arra akarok kilyukadni, hogy szerintem nem azért kell odafigyelni azemberekre, hogy megtanuljunk bármi érdekeset, hanem kedvességből, és hogymegkedveljenek minket, mert beszélni mindenki szeret.

De ez az elmélet Rachelnél valahogy nem működött. Úgy mentem áthozzájuk, hogy eltökéltem magam: beszéltetni fogom, de miután megérkeztem,hamarosan arra eszméltem, hogy többet szövegelek, mint aki rajta vana metamfetaminon.

BELSŐ. RACHEL SZOBÁJA - NAPPAL.



GREG második vagy harmadik alkalommal jár

RACHELnél. Törökülésben ülnek a padlón.

GREG

Amúgy mit szoktál nézni a tévében?

RACHEL

Ami éppen megy.

GREG

megijed a higgadt, semmilyen választól

De mégis. Természetfilmeket? Valóságshow-kat?

Tényleg tökmindegy?

RACHEL

Ja, mondhatjuk.

GREG

A Food Networköt azért csak nem.

Rachel vállat von.

GREG

Elmondom, mi bajom a Food Networkkel. Az egy

dolog, hogy a kaja csomószor tök undorító vagy

fura. Valamilyen bizarr szósz van rajta, ami

úgy néz ki, mint a sperma, vagy tintahalat

csinálnak kecskepatában, vagy ilyesmi. Aztán

egy csomószor jól néz ki a kaja, meg is eszik,

és nyammognak, hogy mmmm, milyen finom - de ez

még rosszabb! Mert te, a néző nem eheted meg.Csak nézed ezeket az embereket, akik valami

finomat esznek, te meg nem tudhatod meg,

milyen íze van, és előbb-utóbb meg akarod ölni

magad. De a kaja a legtöbbször tényleg nem néz



ki túl jól.

RACHEL

diplomatikusan

Egyesek szerint jól néz ki.

GREG

Oké, de ott van az is, hogy mindig kajaverseny

van. Az evés nem sport. Nevetséges, hogy

a szakácsok versenyeznek egymással. Az Iron

Chef például mindig a Konyhastadionban

játszódik. Konyhastadion? Na, ne szórakozzunk

már. És a végén kábé mindig azt mondjáka versenyzőnek, hogy tisztességesen küzdött.

Hogyan küzdhetett volna tisztességtelenül? Egy

pörköltet csinált.

RACHEL

kuncog

Hmmmm.

GREGHa a Food Network a főzésből sportot

csinálhat, miért húzzuk meg a vonalat itt?

Érted, ennyi erővel lehetne az is, hogy „A

vaskezű vízvezeték-szerelő, ma estea Vécéarénában.” Vagy nem, nem is. Ezt

felejtsd el. Inkább „Élőben, a Vécéközpontból:

kakiküzdelem”!

Négy órával később. GREG és RACHEL pontosan

ugyanabban a testhelyzetben vannak.

GREG



...azt hiszem, arra akarok kilyukadni, hogy

fura, hogy állatok élnek az otthonainkban.

Egyszerűen fura.

RACHEL

Lehet, hogy lassan mennék vacsorázni.

GREG

riadtan

Miért, hány óra van?

RACHEL

Nyolc körül.

GREG

Aztarohadt.

Rachel a maga csendes módján igazából elég zseniális volt.

1. A saját taktikámat használta fel ellenem. Respekt. Mint valami vérprofiharcművész. Úgy kormányozta a beszélgetéseinket, hogy én dumáljak, és

ő hallgasson. Ebből nyilván az lett, hogy több időt akartam tölteni vele.Mondtam már, hogy ez a taktika mennyire király. Rachel ráadásul iszonyú jóhallgatóság volt. Mármint az ő helyében halálra untam vagy idegesítettemvolna magam. Kakiküzdelem, Greg, komolyan? Jézusom.

2. Nem utalt arra, hogy járnunk kéne, vagy hogy hozzám akar jönnifeleségül. Bár azt mondtam neki, hogy régebben fülig szerelmes voltam belé,nem próbálta meg bepótolni az elvesztegetett időt. Ezzel valószínűleg azt értevolna el, hogy bepánikolok, és úgy teszek, mint aki hirtelen retardált lett; ezt

a taktikát többször fontolgattam már, amikor menekülni akartam egyeshelyzetekből. Ha például a sportolók rám szálltak. A tévében az ilyen srácokszeretik verni a retardáltakat, de a valóságban azt vettem észre, hogy azemberek inkább igyekeznek távol tartani magukat tőlük. Kicsit féltem, hogyerre lesz szükség Rachelnél is, de hála az égnek, nem így alakult.



3. Azzal, hogy ilyen sokat beszéltetett, úgy tűnt, előbb-utóbb kiszedbelőlem valamilyen érzékeny információt, ami végül – elkerülhetetlenül – a bukásomhoz vezet. Túl sok mindent árulok el? Talán túl sok mindent

árulok el.


GREG harmadik vagy negyedik alkalommal jár

RACHELnél. Gregnek feltűnt, hogy az egyik

poszteren HUGH JACKMAN kvázi falszemű, és az

egyik szeme követi, bárhová is megy

a szobában. Rachel az imént hallgatott el.

GREG

zavartan

Mi az?

RACHEL

Igazából semmi fontosat nem mondtam.

GREG

Bocs, csak Hugh Jackman para bal szemeállandóan engem néz.

RACHEL

Nem is para!

GREG

Miről is beszéltünk?

RACHELA zsidó suliról.

GREG

Ja. Milyen felesleges volt.



RACHEL

Azt mondod?

GREG

Semmit se tanultam. Komolyan mondom, semmit se

tudok a zsidókról. Zsidó vagyok, de még így is

egyest kapnék zsidóizmusból.

RACHEL

Judaizmusból.

GREG

Látod, erről beszélek. Azt se tudom amúgy,a zsidók miben hisznek. A mennyben például

igen? Abban kéne hinnünk?

RACHEL

Nem tudom.

GREG

Na. Van zsidó mennyország? Mi történik egy

zsidóval, miután meghal?

HUGH JACKMAN szigorúan néz Gregre.

GREG

Basszus.

RACHEL

Mi az?

GREG

sietősen

Ja, semmi. Bocs, idióta vagyok.

RACHEL



Miért?

GREG

Ööö.

olyan hülyén, amilyen hülyén szavakat

kimondani lehet

Csak a haláldolog.

RACHEL

Greg. Nem haldoklom.

GREG

hazudikJa, tudom.

RACHEL

összeszűkült szemmel

Beteg vagyok, de mindenki beteg néha. Csak

mert beteg vagy, nem feltétlenül halsz meg.

GREG

színlelveJa-ja-ja, nem, ja.

RACHEL

Te azt hiszed, hogy meg fogok halni.

GREG

ekkorát még életében nem kamuzott

Nem! Ne-e-e-e-em.

RACHEL

fáradtan

Uhh.




GREG negyedik vagy ötödik alkalommal jár

RACHELnél. Greg az ágyon ül, háttal HUGH

JACKMANnek, bár így meg a fürdőnadrágos,

bárgyún vigyorgó DANIEL CRAIGgel kell

szembenéznie.

DANIEL CRAIG

Látszik a nemi szervem körvonala! Jó, mi?

RACHEL

kuncogDaniel Craignek nem is ilyen a hangja.

GREG

Be kell melegednem. Még nincs beizzítva az

akcentusgenerátor.

RACHEL

Ez inkább cowboyakcentus volt.

GREG

Ja, a szám rossz részét használtam. Az

akcentusnak az a lényege, hogy a szád bizonyos

részeit használod. Ezért van az, hogy

a külföldiek arca néha úgy betorzul. Daniel

Craignek is olyan csücsörítős szája van, mint

egy nőnek.

RACHELNem is!

GREG

Nézz rá! Nézd meg, hogy csücsörít! Igazából



olyan, mint egy béka.

mivel RACHEL csendben marad/várakozik,

robotpilótára kapcsol

Sokat tudok az akcentusokról, még ha nem istudom utánozni őket. Sokat foglalkoztam a témával. Mármint egy csomó filmet láttam. Az

a tök jó az akcentusokban, hogy hogyan

változnak, mondjuk nyolcvan vagy negyven évvel

ezelőtthöz képest, hallani a régi filmeken.

Szerintem régebben más alakú volt az emberek

szája.

Néha ötvenes évekbeli akcentussal beszélek mindenhol, bizonyos értelemben annál furább

akcentus nincs. Azzal jól össze lehet zavarni

az embereket. Amikor meghallják, nem arra

gondolnak, hogy ez mennyire ötvenes évek,

hanem arra, hogy ez a csávó milyen fura és

konzervatív, mint valami seggfej robot, és nem

tudják, miért. Egy csomó filmet meg kellett

néznem abból a korszakból, mire rájöttem, hogy

akkoriban egyszerűen máshogy beszéltek.

RACHEL

Akkor te igazából ilyen filmszakértő vagy.

GREG

Szakértő nem. Csak sok filmet láttam.

RACHELMelyik a kedvenced?

BELSŐ. GAINESÉK TÉVÉSZOBÁJA

- KÉT ÓRÁVAL KÉSŐBB.



A képernyőn: KLAUS KINSKI. A kanapén: RACHEL

és GREG. Greg ölében egy maradék

MARHAHÚSFALATKÁKKAL teli tál, amit a hűtőben

talált.

GREG

Látod, hogy mozog a kamera? Hogy olyan

remegős, mintha kézben fognák? Na. Érted, hogy

ettől miért tűnik a sztori kevésbé

kitaláltnak, és inkább valóságosnak? Érted,

mire gondolok?

RACHELAzt hiszem, igen.

GREG

Király, nem? Azért érezzük ezt, mert olyan ez

a film, mintha dokumentumfilm lenne.

A dokukban sok ilyen kézikamerás felvétel van,

nincsenek olyan elegáns daruzások, mint a nagy

akciófilmekben.

RACHEL

Kicsit olyan, mint azok a reality tévés

műsorok.

GREG

Igen. Kivéve, hogy a reality műsorokban mindig

természetellenes világítást használnak, ennél

a filmnél viszont nem tudtak túl sok lámpátbevinni a dzsungelbe. Igazából az is lehet,

hogy csak reflektoraik voltak.

RACHEL



Mik azok a reflektorok?

GREG

nyammog

Ammmmrflektorok ommly... pillanat, ez király

jelenet lesz.

RACHEL

Meg kéne próbálnod filmeket csinálni.

ANYU

az ajtóból

Szokott! Csak nem mutatja meg senkinek.

GREG

ANYU TE MI A FENÉT CSINÁLSZ ITT?

ANYU

Jaj, kicsim. Nem is kínáltad meg Rachelt

valami ennivalóval?

GREGJÉZUSOM ANYU

RACHEL

Nem vagyok éhes.

GREG

idegbeteg

Anyu. Jézusom. Nem kémkedhetsz az ajtóból. Azt

meg pláne n...

ANYU

Épp csak elhaladtam itt, és meghallottam Rach

GREG



em lehet, hogy csak úgy mesélsz az embereknek

a

RACHEL

De

ANYU

Greg, ne butáskodj, mi

GREG

dolgaikról, amikről tudod, hogy priv

AGUIRRE

Amikor úgy kívánom, hogy a madarak hulljanak

le a fákról, a madarak lehullanak a fákról.

ANYU

lyan sokat dolgozol azokon a filmeken Earllel,

és aztá

RACHEL

Semmi gond, nem baj, ha nem láthatom őket.

GREG

Látod? Hallottad, mit mondott?

ANYU

megtartjátok magatoknak, mintha nem akarná

GREG

Hallottad? ... Anyu. Hallottad, mit mondottRachel?

ANYU

Csak udvarias. Greg, maradt egy kis húslé az

álladon.



GREG

Lennél szíves távozni?

ANYU elsétál, de közben grimaszol, mintha az

imént valami okosat csinált volna, és nem is

lenne olyan SZÖRNYŰ ANYUKA. Greg közbenvisszatért a marhahúsfalatkákhoz, mert amikor

beijed, kényszeresen enni kezd.

RACHEL

Szerintem tekerjük vissza. Azt hiszem, valami

fontos részről maradtunk le.

GREG

Ja, kábé ez a legjobb rész a filmben.

RACHEL

hosszú csend után

Ha a filmjeitek titkosak, nem mondom el

senkinek. Bízhatsz bennem.

GREGfrusztráltan

Nem arról van szó, hogy titkosak, csak nem

elég jók ahhoz, hogy mutogassuk őket. Haegyszer csinálunk valami jót, meg fogjuk

mutatni másoknak.

RACHEL

Ez korrekt.

GREG

Tessék?

RACHEL



Megértem.

GREG

Ó.

Egymás szemébe néznek.

Ha ez egy megható romantikus történet lenne,

ebben a pillanatban valamiféle ISMERETLEN, ÚJ

ÉRZÉS járná át Greg szívét - hogy valaki végre

megérti, olyan alapvető módon, ahogy szintesohasem szokták; hogy sikerült igazi

kapcsolatot teremtenie valakivel. Aztán Gregés Rachel egymásnak esnének, mint

a szerelemittas borzok.

De ez nem egy megható romantikus történet.

Greg szívét semmilyen ÚJ ÉRZÉS nem járja át.

Nincs SZERELEMITTAS BORZOSKODÁS.

Ehelyett Greg feszengve arrébb ül egy kicsit,

és megszakítja a szemkontaktust.

RACHEL

Hozzak neked egy szalvétát, vagy valamit?

GREG

Nem-nem, majd én.



Az első film, amit Earllel újraforgattunk, az Aguirre, Isten haragja volt.Nyilván. Más nem is jöhetett szóba. Tizenegy évesek voltunk, már körülbelülharmincszor láttuk, vagyis eljutottunk arra a pontra, hogy minden feliratot

kívülről fújtunk, sőt egyes párbeszédeket németül is tudtunk idézni. Néhaezekkel válaszoltunk, amikor egy tanár órán kérdezett tőlünk valamit. Earlkülönösen gyakran csinálta ezt, ha nem tudta a rendes választ.

BELSŐ. MRS. WOZNIEWSKI ÓRÁJA AZ ÖTÖDIKESEKNEK

- NAPPAL.

MRS. WOZNIEWSKI

Earl, meg tudnád nevezni a Föld néhány

rétegét?

EARL szeme kidülled. Az orrán keresztül veszi

a levegőt, hangosan.

MRS. WOZNIEWSKI

Kezdjük azzal, ami a legbelül van. Hogyan

mondanád más szóval, hogy...

EARL

Ich bin der große Verräter. [felirat: Én

vagyok a nagy áruló.]

MRS. WOZNIEWSKI



Hmmm.

EARL

Die Erde über die ich gehe sieht mich und

bebt. [felirat: A föld, amin sétálok, meglát

és megremeg.]

MRS. WOZNIEWSKI

Earl, megosztanád velünk, ez mit jelent?

EARL

mogorván az osztálytársaira néz

grrrrrhh

MRS. WOZNIEWSKI

Earl.

EARL

feláll, MRS. WOZNIEWSKIre mutat, majd az

osztály felé fordul

Der Mann ist einen Kopf größer als ich. DAS

KANN SICH ÄNDERN. [felirat: Az az ember egyfejjel magasabb nálam. EZ VÁLTOZHAT.]

MRS. WOZNIEWSKI

Earl, kérlek, fáradj ki a folyosóra!

Aztán egy nap apu vett egy kamerát és valamilyen vágóprogramota számítógépére. Az előadásait akarta felvenni, vagy mi. A részleteket nemtudtuk, csak azt, hogy a részletek unalmasak. Azt is tudtuk, hogy ez

a technológia nem véletlenül jelent meg az életünkben, és az ok egészpontosan az volt, hogy az Aguirre, Isten haragja minden egyes beállításátújra kellett forgatnunk.

Úgy számoltunk, egy délután nagyjából elég lesz rá. Ehelyett háromhónapig tartott – mármint az, hogy leforgassuk az első tíz percet, és feladjuk.



Akárcsak Werner Herzog a dél-amerikai dzsungelben, mi is szinteelképzelhetetlen nehézségekkel szembesültünk. Folyton ráforgattunk a mármeglévő anyagra, vagy elfelejtettük megnyomni a „felvétel” gombot, vagy

lemerült az elem a kamerában. Azt sem igazán tudtuk, hogyan kell beállítania világítást vagy a hangot. Egyes stábtagok – elsősorban Gretchen – alkalmatlannak bizonyultak arra, hogy pontosan adják elő a szövegüket,karakterben maradjanak, vagy ne túrják az orrukat. A szereplőgárdánk amúgyáltalában három főből állt. Vagy kettőből, ha valakinek tartania kelletta kamerát. Helyszínnek a Frick Parkot használtuk, a kocogók éskutyasétáltatók folyton bejöttek a képbe, és még tovább rontottak a helyzeten,mert megpróbáltak beszélgetést kezdeményezni.

K: Filmet forgattok?V: Nem. Középkategóriás olasz éttermet nyitunk.K: Mi?V: Persze hogy filmet forgatunk.K: Miről szól?V: Dokumentumfilm lesz az emberi hülyeségről.K: Szerepelhetek benne?V: Hülyék lennénk nem belerakni.

A kellékeket és jelmezeket képtelenség volt reprodukálni. Earl egy fazekathúzott a fejére – röhejesen nézett ki. Semmink sem volt, ami ágyúra vagykardra emlékeztetett volna. Anyu azt mondta, nem vihetünk ki bútorokata házból a parkba, és amikor mégis megtettük, jött az egy hétig tartófelfüggesztett kamerahasználat.

Maga a munkafolyamatunk amúgy döbbenetesen béna volt. Kisétáltunk azerdőbe, de addigra teljesen kiment a fejünkből, milyen jeleneten dolgozunk

éppen, ha meg emlékeztünk, akkor a szöveg vagy a pontos kameramozgás nemugrott be, vagy hogy a szereplők honnan indulnak és hová jutnak el. Ilyenkoregy darabig küzdöttünk, hogy felvegyünk valamit, amit okénak tartottunk, dehiába; végül visszamentünk a házba, hogy összeírjuk, mit kéne csinálnunk, deaztán inkább leültünk ebédelni vagy filmet nézni vagy valami. Lefekvés előtt



megpróbáltunk mindent bevinni a számítógépbe, de mindig hiányzottvalamilyen felvétel, a megmaradt jelenetek pedig pocsékul néztek ki – rosszvilágítás, érthetetlen párbeszédek, remegős kameramunka.

Ezzel elvoltunk hónapokig, aztán rájöttünk, mennyi időt vacakoltunk el egytízperces felvétellel, és feladtuk.

Anyu és apu ragaszkodott hozzá, hogy megnézzék, mit csináltunk.Kész rémálom volt. Earllel tíz percen át bámultuk teljes kétségbeeséssel,

ahogy a képernyőn kartonhengerekkel és vízipisztolyokkal bohóckodunk,kamu német nyelven motyogunk, nem törődünk a vidám kocogókkal éscsaládokkal, meg a beagle-t sétáltató nyugdíjasokkal. Amúgy is tudtuk, hogya film rosszul sikerült, de anyu és apu jelenlétében valahogy még tízszer olyan

rossznak tűnt. Újra és újra rá kellett jönnünk, milyen nyomi az egész: elevenincs igazán cselekmény, elfelejtettünk betenni zenét, az idő felében semmit selehet látni a képen, Gretchen lényegében csak belebámul a kamerába, mintegy kutya vagy egy macska, Earl láthatóan egyszer sem tanulta mega szövegét, én meg mindig, mindig, mindig olyan hülye fejet vágok, minthaépp átestem volna egy lobotómián. De a legrosszabb az egészben az volt,hogy anyu és apu úgy tett, mintha tetszene neki. Mondogatták, milyen szépmunka, milyen jó színészek vagyunk, meg hogy nem is gondolták volna,milyen klassz kis filmet hozunk össze. Szó szerint úúúztak meg áááztak ettőla szartól.

Gyakorlatilag úgy beszéltek hozzánk, mintha retardáltak lettünk volna. Megakartam ölni magam. Earl is. Ehelyett csak ültünk ott kukán.

A vetítés után, teljesen kikészülve visszavonultunk a szobámba.

BELSŐ. A SZOBÁM - NAPPAL.

EARL

Basszus. Ez szar volt.

GREG

Szarok vagyunk.

EARL



Én kurvára szarabb vagyok, mint te.

GREG

próbálja utánozni a lezserséget, amivel az

Earlhöz hasonló tizenegy évesek képesek

kimondani az olyan szavakat, mint a „kurvára”

Basszus.

EARL

Rohadt élet.

APU

képen kívülről, az ajtón túlrólFiúk, tíz perc és vacsora!

miután nem reagálunk

Fiúk, tényleg nagyon jó volt! Anyuval teljesen

le vagyunk nyűgözve. Mindketten büszkék

lehettek magatokra.

rövid szünet

Jól vagytok? Bejöhetek?

EARLrögtön

Nemá.

GREG

Jól vagyunk, apu.

EARL

Ha most bejön, és elkezd beszélni erről

a fosról, esküszöm, fejbe rúgom magam.

APU

Akkor jó!



A lépések hangjából kiderül, hogy APU elment.

GREG

Ekkora rakás szart!

EARL

El fogom égetni a szalagot.

GREG

Franc egye meg. Basszus.

GREG és EARL csendben van. KÖZELI Earl

arcáról. Rájön valamire.

EARL

Werner Herzog kinyalhatja a seggem.

GREG

Mi?

EARL

Tököm kivan az Aguirrével. Werner Herzog

bedughatja a fejét a farpofáim közé.

GREG

bizonytalanul

Oké.

EARL

Saját filmet kell csinálnunk.

lendületbe jönNe más filmjét próbáljuk újraforgatni.

Csináljunk sajátot.

nagyon izgatott

Csináljuk meg az Isten haragja II.-t.



GREG

Earl, Isten haragja II.

EARL

ZSÍR.

Kreatív társulásunkban mindig is Earl dobta be a legjobb ötleteket, és az Earl, Isten haragja II. volt az egyik legjobb. Nekem ez soha nem jutott volnaeszembe, még ha nem is volt olyan bonyolult vagy elszállt ötlet: lényegébenarról szólt, hogy megint újraforgatjuk az Aguirrét, de ezúttal lecseréljükazokat a részeket, amiket nem tudtunk megcsinálni, vagy akár azokat is,amikhez nem volt kedvünk. Ha egy jelenet nem tetszett az eredetiből, a mi

verziónkba nem került bele. Egy szereplő, akit nem tudtunk átvenni: sayonara.A dzsungel, amit nem tudtunk reprodukálni: nappali vagy autóbelső lettbelőle. Mindig a legegyszerűbb ötletek a legjobbak.

Az Earl, Isten haragja II. tehát végül egy Earl nevű zakkant srácról szólt,és arról, hogyan keresi Earl Doradót egy átlagos pittsburghi családi házban.Eredeti helyszínen, a Point Breeze-i Gaines rezidencián forgattunk, sokpárbeszédet rögtönöztünk, Cat Stevens nagyon jókat cameózott, a zeneialáfestéshez apu egyik funk-CD-jét használtuk, és maga a forgatás egy vagy

két hónapig tartott. Amikor befejeztük, kiírtuk a filmet DVD-re, ésa tévészobában tartottunk egy titkos vetítést.

Szar volt. De messze nem annyira szar, mint az első filmünk.Kezdetét vette a karrierünk.



Szóval, októberre elég furcsa lett a helyzet. Már volt valaki a suliban, akivelkifejezetten kedvesen viselkedtem, akivel szerettem időt tölteni meg ilyenek.Használhatom a „barát” szót? Talán. Rachel a barátom volt. Azt azérthangsúlyozom, hogy nem valami jó érzés leírni ezt a mondatot. Komolyan.

Attól csesződik el az életünk, ha elkezdünk barátkozni.Mindenesetre nem csinálhattam továbbra is azt, hogy a suliban semmibe

veszem, miközben tanítás után folyton együtt lógunk, tehát hirtelen egy baráttalkezdtem mutatkozni az iskolában. Mindenki láthatta, amint órák előtt és utánRachellel beszélgetek, és ennek gyakran az lett az eredménye, hogyő hangosan nevetgélt, ez meg nyilván sokaknak feltűnt. Amikor pedigcsoportmunkára került a sor, majdnem mindig egy csapatba kerültünk. És azilyesmi az embereknek feltűnik.

Páran valószínűleg azt gondolták, hogy járunk, sőt hogy talán szexelünk is.És hogyan lehetne tiltakozni ez ellen anélkül, hogy pöcsnek tűnnénk? Azzala szöveggel azért csak nem mászkálhatok a folyosón, hogy „Abszolút semminincs Rachel és köztem! Különösen nem szex. Azt se tudom, hogy néz kia nemi szerve környéke, vagy hogy ugyanott van-e, mint másoknak.”

Tehát a többség minimum azt gondolta, hogy járunk. És az van, hogya legtöbben – főleg a lányok – az ilyesmire eléggé rákattannak. Van erről egyelméletem, elég lehangoló.

Elmélet: Az emberek mindig rákattannak arra, ha egy nem túl vonzólány és egy nem túl vonzó fiú járni kezd.

Ezt még konkrétan senki sem fogalmazta meg, de akkor is igaznak érzem.Amikor a lányok látnak két Nem Túl Vonzót, akik járnak, arra gondolnak: „A



szerelem még a nem túl vonzó emberek számára is lehetséges. Nyilvánkülönböző dolgokat szeretnek egymásban, nem a kinézetüket. Ez annyiraédes!” Míg ugyanerről a fiúk így gondolkodnak: „Na, még egy sráccal

kevesebb, akivel versenyeznem kell a legszebb ciciért a középiskolának isnevezett Ciciversenyen.”

Azzal pedig, hogy ennyi időt töltöttem Rachellel, elkerülhetetlenül elnyelt – legalábbis részben – a társasága, a felső-középosztálybeli végzős zsidólányok 2a alklikkje: Rachel Kushner, Naomi Weiss és Anna Weissberg.Naomi Weiss igazi harsány természet volt, aki folyton szarkasztikusmegjegyzéseket tett mindenre, Anna Weissberg rendben volt, de szinte mindigolyan című puhafedeles könyveket szorongatott, mint például A meridián kard

vagy A sors keblei vagy ilyesmi. Előfordult párszor, hogy suli előtt ezekkela lányokkal kellett együtt töltenem az időt. Kemény feladat volt hosszabbideig részt venni a beszélgetéseikben.

BELSŐ. A BENSON EGYIK FOLYOSÓJA - REGGEL.

ANNA

Uhh. Semmi kedvem bemenni a mai angolra.

NAOMI

MR. CUBALY AKKORA PERVERZ.

Kuncogás RACHEL és ANNA felől.

NAOMI

úgy tesz, mintha nem értené a kuncogást

DE NEM? MINDIG PRÓBÁL BENÉZNI A DEKOLTÁZSOMBA.

A kuncogás folytatódik. GREG maga is próbál

udvariasan kuncogni, sikertelenül.

NAOMI

DE MOST KOMOLYAN: FÉNYKÉPEZZE INKÁBB LE, MR.

CUBALY, ÚGY TOVÁBB TART.



ANNA

úgy tesz, mintha felháborodna

Naomi-i-i-i-i-i!

Hirtelen mindenki Gregre néz, hogy megtudják,

ő mit gondol erről.

GREG

úgy dönt, az lesz a legbiztonságosabb, ha

egyszerűen összegzi az eddig elhangzottakat

Ööö... mellfotózás, Cubaly-módra.

NAOMIUHHH. A FIÚK ANNYIRA PERVERZEK! GREG, TE

SZOKTÁL MÁSRA IS GONDOLNI A SZEXEN KÍVÜL?

EGY EGÉSZ FOLYOSÓNYI TANULÓ

Greg, most mindannyian megjegyezzük, hogy már

heccelődős barátságban vagy ezzel a hangos,

ellenszenves személlyel.

Tehát ott tartottunk, hogy a láthatatlanságom, amiért keményen megdolgoztam,elég komoly csapást szenvedett. Egy délután még abba is belementem, hogyegyütt ebédeljek Rachellel és a barátnőivel a menzán, ahová már évek ótanem tettem be a lábam.

A menza kész káosz. Először is, itt állandóan megy a harc a kajáért. Ritkánfajul olyan erőszakossá, hogy szükség legyen a biztonsági őrökre, debármelyik nap előfordulhat, hogy valaki megpróbál hozzávágni valakihez egykis kaját vagy a sótartót, és az esetek felében nem a célpontot találja el,

hanem valaki mást. Olyan ez az egész, mint mondjuk a második világháborúegyik lazább csatája.

Másodszor, minden egyes nap pizza van és krumplifánk. Néha, hogy egykis változatosságot vigyenek az életünkbe, a menzásnénik apró, szürke,kakiszerű kolbászdarabkákat raknak a pizzára, de eddig tart a változatosság.



Sok kaja a padlón köt ki, és a pizza meg a fánk nagyon csúszós tud lenni.Kerül még a talpunk alá bőven a Pepsiből is, ami ragacsos, vagyis nem lehetrajta zakózni, viszont valahogy még undorítóbb.

Végül, a menza elképesztően zsúfolt, úgyhogy ha véletlenül elcsúszunk egyszelet sajtos pizzán vagy kilapított krumplifánkon, valószínűlegagyontaposnak.

A menzánk tehát gyakorlatilag olyan, mint egy alacsony biztonsági fokozatúállami börtön.

Úgy kellett tehát ott ülnöm a lányokkal, hogy a hátizsákomat idétlenülszorongattam az ölemben, mert nyilván nem akartam lerakni a padlóra, aholbegyűjthet egy csomó ketchupfoltot és különböző rovarcsaládokat. A furcsa,

de valószínűleg egészséges ebédemen nyammogtam, amit apu csomagolt, mertha minden nap pizzát és krumplifánkot ettem volna, még inkább túlsúlyoslennék, és a homlokom egyetlen hatalmas pattanássá változna. Naomi épparról beszélt, hogy „Ross valami taplóságot mondott, mire én figyelmeztettem,hogy bele se kezdj”. Igyekeztem udvariasan hallgatni, és esélyes, hogy valamiostoba vigyor volt az arcomon. Ilyen állapotban voltam, amikor MadisonHartner odaült hozzánk.

Ha esetleg nem rémlene, Madison Hartner volt az az észbontóan jó csaj,aki már főiskolás diákokkal járt. Őt zaklattam megállás nélkül ötödikben, nekitaláltam ki a Madison Szartner gúnynevet, őt vádoltam azzal, hogy takonnyalrúzsozza ki magát stb. Ez persze már rég a múlté, és a végzős év októberébenvalamiféle halovány jó viszonyban voltunk. Néha ráköszöntünk egymásraa folyosón, esetleg elsütöttem valami ártalmatlan poént, ő mosolygott vagyilyesmi, én pár másodpercig ábrándoztam arról, hogy a cicijébe fúrom azarcom, mint egy szeretetéhes pandakölyök, aztán mindketten haladtunk továbbaz életünkkel.

Össze akartam-e jönni Madisonnal? Igen. Még szép. Egy évet feláldoztamvolna az életemből ezért. Na jó, mondjuk egy hónapot. És persze úgy, hogyönként és dalolva hajlandó legyen rá. Mármint nem úgy képzeltem ezt azegészet, hogy valami béna vágyteljesítő dzsinn ráveszi Madisont, hogy azéletemből egy hónapért cserébe jöjjön össze velem. Oké, ez az egészbekezdés úgy gyökérség, ahogy van.



Lényeg, hogy ha engem, Greget valaki megkérdezett volna, hogy kibevagyok belezúgva, Madisont mondtam volna. De az idő nagy részében képesvoltam nem gondolni a lányokra, mert a középiskolában a hozzám hasonló

srácok úgyse tudnak összejönni azokkal a lányokkal, akikkel szeretnének,úgyhogy semmi értelme ezen nyáladzani, mint valami gyagyás.

Egyszer gimis koromban nyíltan rákérdeztem apunál a lányokra, mire aztmondta, hogy a főiskola más, és ha egyszer eljutok odáig, „nem lesz gond,biztosan bejutsz pár bugyiba”, ami egyszerre volt kínos és megnyugtató. Aztánanyut is megkérdeztem a dologról, aki azt mondta, hogy igazából nagyonóképű fiú vagyok, ezt az állítást pedig azonnal elkönyveltem a 16087. számú

bizonyítéknak az anyu versus az igazság perben.

Visszatérve, Madison – ez a dögös és szinte világszerte körülrajongott lány – egyszer csak felbukkant, és lepottyantotta a tálcáját Rachelé mellé. Miértdöntött így? Hadd kezdjek bele egy újabb hosszadalmas magyarázatba. Lassana narrátorok Sztálinja leszek.

Kétféle jócsaj van: a gonosz jócsaj, és a jócsaj, aki kedves, empatikus és nemteszi tönkre szándékosan az életünket (JAKEÉNTTSZAÉ). Olivia Ryan – azelső lány az osztályunkban, aki megműttette az orrát – semmiképp sem gonoszócsaj, pont ezért retteg tőle mindenki. Azért időről időre véletlenszerűen

tönkreteszi valaki életét. Néha csak azért, mert az illető kiírta a Facebookra,hogy „liv ryan egy riiiiiiibanc!!!”, de többnyire nincs szüksége okra. Minthaegy vulkán törne ki valaki házában, és leolvasztaná a húsát. Szerénybecsléseim szerint a Benson jócsajainak 75%-a gonosz.

Madison Hartner viszont nem gonosz. Ő igazából a JAKEÉNTTSZAÉelnöke lehetne. Erre a legjobb bizonyíték Rachel. Mielőtt kiderült volna, hogyRachel rákos, Madisonnal legjobb esetben is távoli ismerősök voltak, deamikor elterjedt, hogy beteg, a hír beizzította Madison baráthormonjait.

Hadd mondjam el azt is, mi a gond a JAKEÉNTTSZAÉ-vel: attól még,hogy ezek a lányok nem akarják szándékosan tönkretenni az életünket, ez nemelenti azt, hogy néha nem teszik tönkre az életünket. Nem tehetnek róla.

Olyanok, mint az elefántok – derűsen trappolnak a dzsungelben, és néhaagyontaposnak egy mókust anélkül, hogy észrevennék. Szexi elefántok.



Madison igazából sok szempontból emlékeztet anyura. Megszállottjaa jótetteknek, és profin tud rávenni embereket dolgokra. Ez hihetetlenülveszélyes kombináció, mint az ki is derül majd ebből a könyvből, már ha

képes leszek befejezni anélkül, hogy kikészülnék és egy mozgásban lévőautóból egy tóba dobnám a laptopomat.

Na jó. Szóval, Madison leukémiaaktiválta baráthormonjai elkezdtek dolgoznia szervezetében, de ő túl elegáns volt ahhoz, hogy ebből nagy ügyet csináljon,és inkább azzal mutatta ki a barátkozási szándékát, hogy leült velünk ebédelni.

– Itt ül valaki? – kérdezte. Sötét, édeskés, kicsit bölcsnek tűnő hangja van,ami nem igazán passzol a külsejéhez. De ettől csak még dögösebb. Viszontelég nyominak érzem már magam attól, hogy állandóan leírom, mennyire jócsaj, úgyhogy abbahagyom.

– SZERINTEM NEM – mondta Naomi. – Ülj le nyugodtan – mondta Rachel.Madison leült, Naomi csendben maradt. Az erőviszonyok átalakultak, de

még egyikünk sem értette, hogyan. Feszültség költözött a levegőbe. Nagylehetőségek és még nagyobb kockázatok pillanatai voltak ezek. Bármelyikpercben örökre megváltozhatott a világ. Én közben marhahúst rágcsáltam.

– Greg, érdekesnek tűnik az ebéded – jegyezte meg Madison.Az ebédem maradék marhaszeletekből, babcsírából és borsmustárból állt,

amit egy műanyag dobozban hoztam otthonról. Teriyaki szósz és újhagyma isvolt hozzá. Gyakorlatilag úgy nézett ki, mintha egy marslakó a Földre érkezettvolna, ahol elvégzett egy salátakészítő kurzust, de a záróvizsgája nem sikerültvalami jól. Mindenesetre itt volt a lehetőség, és meg is ragadtam.

– Én már ebédeltem – mondtam. – Ez egy űrlény hányása.Rachel és Anna horkantott. Madison kuncogott egy kicsit. Nem volt időm

mérlegelni, ez milyen merevedésserkentő hatással járt, mert Naomi láthatóanvalami hangos és irritáló dologra készült, amivel újra a középpontba kerülhet,és ezt minden áron meg kellett akadályoznom.

Naomi szeme közben egyre nagyobbra nyílt. Ez azt jelentette, hogymindjárt valami hangos és idegesítő kísérletet tesz arra, hogy visszaszerezze



a társaság figyelmét, úgyhogy gyorsan tovább beszéltem. – Ja, dokumentumfilmet csinálok az űrlények hányás-szokásairól, hogy

extra kreditet kapjak Mr. McCarthy óráján. Követem őket a kamerámmal, és

ilyen dobozokba gyűjtöm a hányásukat. Azt hitted, megeszem ezt? Dehogyis.Madison, ne nézz már aberráltnak! Én hányástörténész vagyok, több tiszteletetérdemlek. Ezért van ebben a dobozban ez a gyönyörű hányásminta. Kutatásicélra kell.

Naomi néha megpróbált félbeszakítani egy-egy „MIVAN”-nal, „FÚJ”-jalés „EZT UGYE ROSSZUL HALLOTTAM”-mal, de hiába. Megállíthatatlanulbelelendültem, a lányok nevetgéltek is, különösen Rachel, Horkantásföldehercegnője.

– Én aztán meg nem eszem ezt az értékes hányást. Hadd magyarázzam el.Amikor egy űrlény lehány valamit, az a bizalom jele. Hihetetlenül sok időttöltöttem űrlényekkel, elnyertem a bizalmukat, hogy rám bízhassák csodálatoshányásukat, és eszem ágában sincs megenni, csak visszaélnék a bizalmukkal.Bármennyire is táplálónak és finomnak tűnik. Nézzétek csak meg ezeketa fura, spermaszerű izéket. Hát nem akarnám felfalni az egészet? Az utolsóhányáscseppig? Dehogynem. De, mint mondtam, ez a bizalomról szól.Következő kérdés. Rachel?

Rachel magatehetetlenül horkantgatott és gágogott, úgyhogy tudtam, halehetőséget adok neki arra, hogy megszólaljon, feltöltődhetek egy kicsit,anélkül, hogy Naomi szóhoz jutna. Továbbá próbáltam nem leakadni azon,hogy a Benson valószínűleg legjobb csaját nevettetem meg éppen. Holtbiztos,hogy ilyen korábban egyszer sem fordult elő.

– Egyáltalán hol találkozol űrlényekkel? – Rachelnek végül ezt a kérdéstsikerült feltennie.

– Zseniális kérdés – mondtam. – Az űrlények általában embereknekálcázzák magukat, de aki tudja, mit kell keresni, elég könnyen kiszúrja őket. – Közben körbenéztem, hátha beugrik valami új ötlet. Kiszúrtam Scott Mayhew-t, az egyik gót lúzert, akivel sok ezer szóval korábban találkoztunk.Ballonkabátot viselt, és esetlenül botladozott a tálcájával.

– Az űrlényeknek elég sajátos ízlése van, valamiért nagyon bejön nekika ballonkabát – folytattam –, és még nem igazán jöttek rá, hogyan használják



az emberi lábakat a normális járáshoz. Ne nézzetek oda, de ott megy ScottMayhew. Na, ő tipikus űrlény.

A szívem egyre gyorsabban kalapált. Egyfelől az imént követtem el életem

főbenjáró bűnét: soha ne gúnyolódj senkin! A középiskolában – meg igazábólbárhol – valószínűleg a fikázással lehet a legkönnyebben barátokat ésellenségeket szerezni, és mint már vagy egy milliószor elmondtam, ezhomlokegyenest szemben áll az életcélommal.

Másfelől viszont három lányt nevettettem egyszerre, egyikük ráadásulMadison volt, egy másik meg Rachel, és nem tudtam abbahagyni.

– Biztosan feltűnt már nektek is, Scott milyen furán járkál, és arragondoltatok, mi baja lehet ennek. Hát, az van, hogy az űrből származik.

Valamilyen elcseszett meteor vagy ilyesmi az otthona. Nagyon sok időbe telteljutnunk addig a bizalomszintig, ahol már hagyja, hogy magammal vigyema hányását. Nem akarjátok tudni, ehhez hány órányi felolvasást kellettvégighallgatnom űrlényversekből. Leginkább kentaurokról szólnak. Mareggel, miután Scott végzett az aktuális felolvasással, már épp hálálkodniakartam, hogy milyen gyönyörű volt és mennyire élveztem, amikor közölte,hogy a hányásával szeretné megköszönni a figyelmemet. Ekkor jött ki belőleez a hányás. Alig térek magamhoz.

Abbahagytam, mert Scott megállt, és minket kezdett nézni a menzatúloldaláról. Nyilván nem örült annak, amit lát. Anna, Rachel és Madisonmind rá néztek és nevettek. Én meg a nagy, hülye vigyorral az arcomonmagyaráztam. Tudta, hogy rajta röhögünk. Egyértelmű volt. Hűvösen ésdühösen végigmért.

– GREG, TE ANNYIRA FURA ÉS UNDORÍTÓ VAGY – jelentette beNaomi, aki nagy örömmel töltötte ki a csendet.

– Greg, olyan gonosz vagy – jegyezte meg Madison, az arcán kedvesmosollyal.

Esélytelennek tűnt, hogy kikeveredhetek ebből. – Nem, nem, nem! – kiáltottam. – Naomi, az űrlényhányás nem undorító.

Pont ez a lényeg. Ritka és gyönyörű. És Madison, amit mondtam, az nemgonoszkodás. Épp az ellenkezője. Igazából becsben tartom a Scott ésa köztem lévő kapcsolatot. A hányásával, amit ebben a dobozban őrzök.



De teljesen szétestem. Átmenetileg elvesztettem az irányítást magam felett,lejárattam Scott Mayhew-t, és valószínűleg megutáltattam magam vele.Ráadásul mostantól olyasvalaki voltam a többiek szemében, aki fikáz

másokat. Annyira begörcsöltem, hogy nem is mondtam mást a szünet végételző csengő megszólalásáig, és a következő hetek során természetesen nem

tértem vissza a menzára. Még csak gondolni sem tudtam erre anélkül, hogyszúrni kezdett volna a hónaljam.

Rachel később elárulta, hogy Scott Mayhew bele volt zúgva Annába. – Ohhh, így már értem. – Hogyhogy? – Anna mindig kentaurokról és ilyesmikről szóló könyveket olvas. – Szerintem Scott túl fura lenne hozzá. – Nem is olyan fura.Még mindig bűntudatom volt a Scott-ügy miatt. – Greg, tényleg nagyon fura. És undorító a haja. – Nem olyan fura, mint én. – Jó, végül is te csinálod azt az űrlényhányásos dokumentumfilmet. – Ja. – A többi filmed is dokumentumfilm?

Azt hiszem, Rachel próbált lehetőséget teremteni arra, hogy kötetlenülbeszéljek valamiről, de túlságosan ráparáztam a helyzetre ahhoz, hogy bármitis tudjak mondani. Eleve ott volt a Scott-dolog, most meg felhozta a filmjeinktémáját, tényleg nem tudtam, hogyan tovább.

Úgyhogy valami ilyesmit mondtam: – Öööööö. Nem igazán. Öööö.De Rachel szerencsére megértette, mire gondoltam. – Bocs, tudom, hogy titok. Nem lett volna szabad rákérdeznem.

– Nem, tök hülye vagyok. – Dehogy vagy. Csak fontos neked, hogy titokban tartsd a filmjeiteket. Nem

akarom, hogy beszélj róluk.Ki kell mondanom: ebben a pillanatban Rachel király volt. Viszont

mégiscsak kénytelen leszek írni a filmjeimről, mert maguk, hülye olvasók nem



olyan királyak, mint Rachel.Pontosabban én döntök úgy, hogy írok a filmjeimről, szóval igazából én

vagyok most szarfej.

Ez már nyilván senkit sem lep meg.



Earl, Isten haragja II. (rend. G. Gaines és E. Jackson, 2005). Igen, tudom.A „II.”-nek így semmi értelme. Vagy Aguirre, Isten haragja II.-nek, vagy

Earl, Isten haragja I.-nek kellett volna lennie. Mindegy. Akkoriban az Earl, Isten haragja II. valahogy működött. Amúgy meg tizenegy évesek voltunk.Hagyjuk már.

Mindenesetre Earl bravúros alakítását – mint pszichopata, kamunémetetbeszélő spanyol hódító – beárnyékolta a cselekmény, karakterfejlődés, érthetőpárbeszédek stb. szinte teljes hiánya. Utólag belegondolva sokkal kevesebbolyan felvételt kellett volna beletennünk, amelyen Cat Stevens beugrik

a képbe és megtámadja egyikünket. Feliratokat is kellett volna használnunk,mert nem lehet érteni, mit mond Earl. Például ott az Ich haufen mit staufenZAUFENSTEINNN. Ez remekül hangzik, de szó szerinti fordításban valamiolyasmit jelent, hogy „Felhalmozok/tömeg/rakás [értelmetlen szó]ALKOHOLFOGYASZTÓ KŐŐŐVEL.”

Káosz II. (rend. G. Gaines és E. Jackson, 2006). A Káosz II.-vel rendesenszintet léptünk: a jelmezekkel, a filmzenével, a fegyverekkel és

a cselekménnyel, amelyet ezúttal megírtunk előre. Így hangzik: Egy uralkodóa fiaival vacsorázik. Az egyik fiú gúnyolódni kezd az uralkodón. Az uralkodódühös lesz, és megöli az udvaribolondját. Hirtelen megjelenik valamelyikmásik fia felesége, és bejelenti, hogy újra férjhez ment, egy másikuralkodóhoz. Agyonverik. A másik uralkodó egyébként egy fürdőszobában él



és szappant eszik, és egy hosszadalmas jelenetben kikészül, amikor egyhírvivő közli vele, hogy a felesége meghalt. A hírvivőről kiderül, hogyő a lázadó fiú, azonban elköveti azt a hibát, hogy elsétál egy fa mellett,

amelyen egy rejtélyes orgyilkos várakozik egy kis fogkrémmel. Az orgyilkosés az első uralkodó egy darabig kergetőzik az erdőben. Emiatt a másikuralkodó még hosszabb őrjöngésbe kezd. Végül berohan a nappaliba, éskönyök-homlok öngyilkosságot követ el, miközben a valami oknál fogvafeléledt udvaribolond elénekel egy nagyon hangos, teljesen értelmetlen dalt.

Innentől kicsit bonyolult a cselekmény.

Apokalipszis később (rend. G. Gaines és E. Jackson, 2007). Ez sem tartozika legjobb munkáink közé. Amint megtudtuk, mi is az apokalipszis, röhejesnektartottuk, hogy az Apokalipszis most igazából nem a világvégéről szól. Ezta filmünket egyébként így lehetne összefoglalni:

1. A díszes kendőt viselő Earl vízipisztollyal a kezében tudni akarja, mikorkerül sor az apokalipszisre.

2. A képen kívülről szólok Earlnek, hogy apokalipszis egy darabig mégnem lesz.

3. Earl ül egy székben, és sokat káromkodik.4. Ezek ismétlődnek. ½

Csillogók háborúja (rend. G. Gaines és E. Jackson, 2007). A Föld nevűbolygón járunk, 2007-et írunk, szóval ez nem a jövőben játszódik, és bárkirály neve van, Rosszfiú Luke a legbénább srác a környéken. A tárcájábanpéldául semmi nincs, csak puding, és ahelyett, hogy járni akarnának vele,a lányok szívesebben vágják gyomron. Aztán talál két robotot egyhomokozóban, akiktől megtudja, hogy az elméjével képes tárgyakmozgatására. Nincs bizonyíték arra, hogy ez így is van, de ő azért

mindenkinek elmondja, és amikor bemutatót kérnek, bedühödik és előadjaa Dühös Robottáncot. Egy másik jelenetben azt gondolja, hogy a bringájavalamiféle futurisztikus járgány, és vízipisztollyal a kezében teker a FrickParkban, a szájával űrhangokat csinál, és rátámad rohamosztagosoknak nézettemberekre. Aztán megjelennek a rendőrök, mármint az igazi rendőrök, akik



nem szerepeltek a forgatókönyvben. Egy idős hölgy hívta ki őket, akitmajdnem elütöttünk. Jó, hogy így alakult, mert amúgy nem írtuk meg a sztorivégét. ½

Dr. Yes (rend. G. Gaines és E. Jackson, 2008). Áttörés! Ez volt sokzoknibábos filmünk közül az első. James Bondage angol szuperügynök egygyönyörű nő mellett ébred, aki titokban zoknibáb (akkor tudjuk meg, hogytitok, amikor James Bondage azt mondja: „Az benned a leggyönyörűbb, hogynem zoknibáb vagy.”). A nő aztán megpróbálja megölni Bondage-t. Ígykezdődik James Bondage elkeseredett akciója, hogy leleplezze a világonhatalomátvételre készülő zoknibábokat – akik titokban zoknibábokra akarjáklecserélni az embereket!!!

A küldetés csak kudarccal végződhet. ½

Macskablanca (rend. G. Gaines és E. Jackson, 2008). Az van, hogya macskák nem tudnak színészkedni.

2002 (rend. G. Gaines és E. Jackson, 2009). Miután megnéztük a 2001:Űrodüsszeiát, nagyon felszabadultnak éreztük magunkat. Ha az Aguirre, Istenharagjából azt tanultuk meg, hogy egy filmben nem kötelező a happy end,

a 2001 arra tanított meg minket, hogy egy filmnek eleve cselekmény semfeltétlenül kell, és belefér, hogy sok jelenet csak ilyen fura színkavalkádlegyen. Művészi értelemben ez a legambiciózusabb filmünk, ami ugyanezérta legkevésbé nézhető. ½

Mechanikus macska (rend. G. Gaines és E. Jackson, 2010). Nem elég, hogya macskák nem tudnak színészkedni, de utálnak ruhát viselni. ½



Összesen 42 filmet csináltunk, kezdve az Earl, Isten haragja II.-vel.Mindegyik befejezésekor volt egy rituálénk: kiírtuk a filmet két DVD-re,töröltük az anyagot apu számítógépéről, majd kivittem a nyersanyagota házunk mögötti kukába, miközben Earl elszívott egy cigit. Anyu többnyirerosszallóan nézte végig ezt – úgy gondolta, később újra akarnánk néznia nyersanyagot, és a cigizésért sem rajongott –, de ránk hagyta, mert nemadtunk neki választási lehetőséget.

Azt akartuk, hogy senki se lássa a filmeket rajtunk kívül. Senki. Se anyu, seapu. Tudtuk, hogy az ő véleményükben nem bízhatunk. Az osztálytársaink se:az ő véleményük az Aguirre-vetítés fiaskója után egyszerűen nem érdekeltminket. Meg eleve nem is voltunk velük jóban.

Earl teljesen leszarta ezt a barátkozásdolgot. Én voltam a legközelebbihaverja, és a filmezésen kívül igazából nem voltunk együtt túl sokat. Máráltalánosban elkezdett sok időt tölteni egyedül; nem tudtam, ilyenkor hováment, de az biztos, hogy nem haza, és nem is hozzánk. Volt egy időszak,

amikor drogozott, de ebbe nem folytam bele. Nem tartott sokáig, de volt kétfilmünk, amelyeket úgy forgattunk, hogy ő gyakorlatilag végig be volt állva (Alény meg a Lola [2008], Meleg nyomon [2008]), aztán nagyon gyorsanösszekapta magát. Nyolcadikra már csak cigizést engedélyezett magának.Ezzel együtt nagyon magának való maradt, előfordult, hogy hetekig nem is



láttam.Ami engem illet: általánosban nagyon nehezen barátkoztam. Nem tudom,

miért. Ha tudtam volna, mi a baj, nem tűnt volna annyira lehetetlennek az

egész. Az egyik ok az lehetett, hogy általában nem azok a dolgok érdekeltek,amik a többi gyereket. Sokan a sportért meg a zenéért voltak oda, de ezekengem sehogy sem kötöttek le. A zene csak filmzeneként érdekelt, a sportmeg, na ne már. Srácok dobálnak egy labdát, vagy megpróbálják leteperniegymást, és ezt kéne nézni három órán keresztül. Nemtom. Nem akaroklekezelőnek tűnni, úgyhogy nem is mondok erről mást, csak annyit, hogya sportolás gyökérség.

Szóval igazából senkivel sem osztottam meg, ami érdekelt. Sőt ha

bekerültem valamilyen társaságba, általában fogalmam sem volt, mirőlbeszéljek. Azt határozottan nem tudtam, hogyan poénkodjak úgy, hogy annakne legyen köze valamilyen filmhez; ilyenkor általában befeszültem, ésmegpróbáltam előállni a legérdekesebb dologgal, ami eszembe jutott.Többnyire ilyesmik ugrottak be:

1. Nektek feltűnt már, hogy az emberek vagy rágcsálókra, vagy madarakrahasonlítanak? És lehet is kategorizálni őket, hogy nekem pl. abszolútrágcsálóarcom van, te viszont úgy nézel ki, mint egy pingvin.

2. Ha most egy konzoljátékban lennénk, simán összetörhetnénk mindentebben a szobában, és ezért kapnánk egy csomó pénzt, amit ráadásul össze sekéne szedni, egyszerűen csak belesétálnánk, és máris ott lennea bankszámlánkon.

3. Ha úgy beszélnék, mint valamilyen veterán rockzenekar – példáula Pearl Jam – énekese, mindenki azt hinné, hogy súlyos fejsérüléstszenvedtem. A Pearl Jam-es fickónak hogyhogy hagyták?

Ha van barátunk, egy csomó remek dologról dumálhatunk vele, de ez nemolyan egyszerű, amikor csak udvarias beszélgetést próbálunk kezdeményezni.És én valahogy sose jutottam el a barátságfázisig. Mire gimis koromban máregy kicsit jobban megtanultam beszélgetni másokkal, arra jutottam, hogyigazából senkivel sem akarok összebarátkozni. Earlt leszámítva, aki meg –



mint már mondtam – inkább az alkotótársam volt.A lányok? A lányokat hagyjuk. Náluk sose volt esélyem. Akit ez bővebben

érdekel, lapozzon vissza az Essünk túl ezen a kellemetlen fejezeten című

fejezethez.Összegezve: soha senkinek nem mutattuk meg a filmjeinket.



Mr. McCarthy a Benson kevés értelmes tanárainak egyike. Még inkábba fiatal kategóriába esik, és valahogy immúnisnak tűnik a középiskolalélekölő hatásaira. A Benson fiatal tanárai közül sokan sírnak legalábbnaponta egyszer, mások a hagyományos módon ostobák és zsarnokiak, Mr.McCarthy viszont egyedülálló jellem.

Fehér bőrű, borotvált fejű, a karját tetoválások borítják. Semmitől sem jönannyira izgalomba, mint a tényektől. Ha valaki egy órán bedob valamilyentényt, verni kezdi a mellkasát, és felkiált: – IGAZ TÉNY! – Vagy néha: – TISZTELET A TUDÁSNAK! – Ha a szóban forgó tény hamis, az előbbibőlHAMIS TÉNY lesz. Egész nap vietnami levest iszik termoszból, és erre úgyhivatkozik, hogy „konzultál az orákulummal”. Egyes ritka alkalmakkor,amikor nagyon felpörög, úgy tesz, mintha kutya lenne. Általában észvesztőenlaza, néha mezítláb tanít.

Mr. McCarthy az egyetlen tanár, akivel már-már barátinak nevezhetőviszonyom van, és hagyja, hogy Earllel a tanárijában ebédeljünk.

Earl ilyenkor mindig különösen mogorva. Felzárkóztató órákra jár, és azosztálytársai síkhülyék. Ezeket az órákat ráadásul a B szinten, a Föld színealatt tartják.

Earl amúgy elég okos, bármilyen órára járhatna, ha akarna. Dunsztomsincs, mit keres a felzárkóztatókon, Earl döntéshozási folyamatánakértelmezéséhez olyan húsz könyvet kéne elolvasni, úgyhogy ebbe inkább nem

megyek most bele. Lényeg, hogy a hetedik szünetre már négy órája ki van tévea léleknyomorító hülyeségnek, így ilyenkor fel akarja vágni az ereit. Az ebédelső tíz percében bármit mondok, csak a fejét rázza. Aztán valahogyhelyrejön.



– Szóval sokat lógsz ezzel a csajjal – mondta a balul elsült menzás ebédemmásnapján.

– Ja.

– Anyukád még mindig nyomatja. – Ja, mondhatjuk. – Meg fog halni, mi? – Ööö. – Nem igazán tudtam, mit mondjak erre. – Hát, rákos. De szerinte

nem fog meghalni, szóval kicsit rosszul érzem magam, amikor együtt vagyunk,mert nekem folyton az jár a fejemben, hogy meg fogsz halni, meg fogsz halni,meg fogsz halni.

Earlnek a szeme sem rebbent.

– Mindenki meghal – mondta. Pontosabban azt mondta: „Mmndenkimeghal”, de ez leírva hülyén néz ki. Egyáltalán hogyan működik ez az egészírásdolog? Annyira utálom ezt.

– Aha – mondtam. – Te hiszel a túlvilágban? – Nem igazán. – Dehogynem. – Earl elég határozottnak hangzott. – Nem, tényleg nem. – Az sehogy se lehet, hogy nem hiszel a túlvilágban. – Ez, ööö, háromszoros tagadás – mondtam, hogy kekeckedjek. Ami

hülyeség, igazából nem kéne gyakorolni a kekeckedést. – Menj már a francba. Azt hiszed, túl jó vagy a túlvilághoz, mi?Ettünk. Earl M&M’s-et, chipset és kólát. – Azt nem lehet elgondolni, hogy nem élsz – mondta. – Nem hiheted

tényleg azt, hogy nem leszel életben. – Nagyon erős agyam van. – Meglátjuk, mindjárt jól fejbe rúglak – mondta Earl, és dobogott egy

kicsit a padlón, nem mintha ennek lett volna bármi értelme.Ekkor lépett be Mr. McCarthy. – Greg. Earl. – Csá, Mr. McCarthy! – Earl, ne ilyen szemetet egyél már ebédre! – Mr. McCarthy volt egyike



annak a talán négy embernek a világon, akik úgy mondhattak ilyet Earlnek,hogy ő nem rágott be.

– Hát, én legalább nem olyan fura hínáros… csápos levest iszok olyan

gyökér termoszból.Earl és én ekkoriban valamiért megszállottan érdeklődtünk a csápok iránt. – Ja, amúgy épp azért jöttem, hogy újratöltsem az orákulumot.Ekkor vettük észre az asztalán gőzölgő levest. – A tanáriban a villanyszerelők dolgoznak – magyarázta Mr. McCarthy. –

Ez, fiúk, minden tudás forrása. Nézzetek bele az orákulum vizébe.Belenéztünk Mr. McCarthy hatalmas üstnyi levesébe. Earl jellemzése

stimmelt: a tészta tényleg csápokra emlékeztetett, és volt benne egy csomó

elázott, vékony, zöld levélszerű cucc is. Igazából úgy nézett ki az egész, mintegy kis ökoszisztéma. Kicsit már vártam a tengeri csigákat. – Pho levesnek hívják – mondta Mr. McCarthy. – Úgy ejtik, hogy „fő”. – Hadd kóstoljam meg! – kérte Earl. – Nem – mondta Mr. McCarthy. – Bakker. – Nem adhatok nektek kaját – szabadkozott Mr. McCarthy. – Nem szeretik,

ha a tanárok ilyesmit csinálnak. Kár érte. Earl, viszont tudok neked ajánlaniegy vietnami éttermet, ha érdekel. A Thuyen saigoni ízeit, Lawrenceville-ben.

– Én aztán nem megyek Lawrenceville-be kajálni – húzta a száját Earl. – Earl nem hajlandó elmenni Lawrenceville-be – mondtam. Néha, egy

másik ember jelenlétében vicces volt narrálni Earl viselkedését, különösen,ha ez csak annyit jelentett, hogy megismételtem, amit mondott. Az alapötlet azvolt, hogy Earlnek van egy irritáló személyi asszisztense, aki semmilyenszinten nem hasznos.

– Nincs pénzem éttermekben enni. – Earlnek nincs anyagi forrása erre a célra. – De most mér ne kaphatnék ebből? – Earl abban reménykedett, hogy megkóstolhatja az ön levesét. – Felejtsd el! – jelentette be Mr. McCarthy vidáman, és lezárta a termosz

fedelét. – Greg, dobj be valami tényt! – Ööö… a pho, mint a vietnami konyha nagy része, tartalmaz elemeket



a francia konyhából, elsősorban az alaphúslevest, ami a consommébőlszármazik. – Kellemetlen bevallani, de ezt a tényt a Food Networknekköszönhetem.

– TISZTELET A TUDÁSNAK – vakkantotta Mr. McCarthy. – Greg, mostnagyon odatetted magad! – Befeszítette a jobb bicepszét, majd ütögette egykicsit a bal öklével. – Csak így tovább, uralkodj! – Elképesztően tűzbe jött.Kicsit talán még vicsorgott is. Már azt hittem, mindjárt rám támad, de ehelyettEarl felé fordult. – Earl, ha meggondolod magad, nyugodtan mondhatodThuyennek, hogy írja Mr. McCarthy számlájára. Jó?

– Jó. – Az ő pho-je amúgy is sokkal jobb, mint az enyém.

– Oké. – Uraim. – Mr. McCarthy.

Amint Mr. McCarthy távozott, természetesen ráraboltunk a levesre. Korrektíze volt: mint a csirkehúslevesnek, csak volt benne pár árnyalat, amit nemtudtunk beazonosítani. Mintha valahogy egyszerre lett volna fokhagymás ésmedvecukros. Mindegy, azért nem szálltunk el tőle. Legalábbis eleinte.

Akkor kezdtem furcsán érezni magam, amikor a nap végén kicsengettek.

Felálltam, a fejembe szaladt a vér, és a szemem előtt megjelent az a barna,homályos fal, ami ilyenkor néha szokott, és ott kellett állnom, amíg el nemmúlt. A szemem közben végig nyitva volt, és történetesen Liv Ryant, azorrműtétes lányt stíröltem. Egészen konkrétan a mellét.

Liv a homályos barna fal mögül mondott pár szót. Hallottam őket, devalahogy nem tudtam összerakni, mit jelentenek.

Elképzelésem se volt, mi a franc történik. – Greg, mi bajod van? – kérdezte Liv megint, és ezúttal már értettem, sőt

lassan a melle is körvonalazódott előttem. – Vér – mondtam. – Aaa, a fejem. – Mi? – Nem láttam. – Nehéz volt beszélni. Plusz tudatosult bennem, hogy úgy

nézek és beszélek, mint egy degenerált. A hangom röhejesen orrhangnak tűnt,



mintha az arcom nagyjából 80%-a orr lenne. – Elöntötte a vér a fejem, és nem láttam – magyaráztam, bár lehet, hogy

nem minden szót mondtam ki pontosan vagy ebben a sorrendben.

– Greg, nem nézel ki túl jól – jegyezte meg valaki más. – Lehetne, hogy nem nézel? – kérdezte Liv, és a szavai rettegéssel töltötték

el a szívem. – Mennem kell – bukott ki belőlem. Rájöttem, hogy kelleni fog a táskám, és

valami oknál fogva megmozdítottam a lábam.Ekkor estem el.Azt valószínűleg mondanom sem kell, hogy a Bensonban – meg nyilván az

összes többi suliban – nincs szórakoztatóbb annál, mint amikor egy emberi

lény elesik. Nem úgy értem, hogy ez jópofa, vagy hogy igényesen humoros: aziskolában egyszerűen nem lehet viccesebb dolgot csinálni annál, hogyeltaknyolunk. Nem pontosan tudom, ez miért van így, de így van. Az emberekilyenkor nem bírnak magukkal. Néha ők is elesnek, aztán valahogy az egészvilág összezuhan.

Szóval, elestem. Ezt normális esetben tudtam volna kezelni: felállok ésmeghajolok, vagy ironikusan gratulálok magamnak, vagy ilyesmi. Mostviszont nem éreztem magam normálisan. Nem tudtam tisztán gondolkodni.„Mindenki rajtad röhög”, mondta az agyam, ahelyett hogy értékesinformációkkal vagy tervvel állt volna elő. „Akkorát zakóztál, mint valamihülyegyerek!” Az agyam meghibásodott, bepánikoltam. Fogtam a táskám, ésnagy lendülettel elindultam az ajtó felé, de másodjára is elestem.

A többiek annyira nevettek, hogy már szinte hánytak. A komédia isteneiritka ajándékkal kedveskedtek a Bensonnak: egy dagi srác elesik, bepánikol,feltápászkodik, és megint elesik.

Nagy nehezen kivergődtem az ajtón a folyosóra, amely valamiértháromszor hosszabb volt a szokásosnál, és zsúfolásig tele volt emberekkel.Emberek tengerében úsztam, és próbáltam nem teljesen bekattanni. Arcoklebegtek el mellettem, és mintha mindenki engem bámult volna. Igyekeztemláthatatlan maradni, de életemben nem éreztem magam ennyire feltűnőnek.Egyszerre voltam a Két Lábon Járó Orr és az Eltaknyolós Fiú.

Kábé öt percig tarthatott, mire kiértem, de vagy egy órának tűnt, egy teljes



órányi pokolnak. Aztán, amint kijutottam a suli előtti lépcsőre, kaptam egysms-t.

valami drog volt a levesbe.

találkozunk a parkolóba

Earl volt az. – McCarthy füvet tesz a levesébe – sziszegte, amikor oda értem hozzá.

Eltartott egy darabig, mire ezt feldolgoztam. – Apám, nemtom, hány kilótrakhat bele – folytatta. – Mer én még nem is ettem olyan sokat, de terepetáztál. Te teljesen kész lehetsz.

– Aha.

– Mennyire kész lehetsz már. – Elestem. – Basszus. Megnéztem volna.Szóval ilyen volt betépni. Egyszer, Dave Smeggers buliján kipróbáltam

már a füvet, de akkor semmi sem történt. Lehet, hogy rosszul szívtam. – Menjünk át hozzátok, és kajáljunk valami rendeset! – javasolta Earl. – Oké – mondtam, és elindultunk. De igazából minél többet gondolkodtam,

annál szörnyűbb ötletnek tűnt. Látszott rajtam, hogy nagyon kész vagyok. Még

Earl szerint is! Hazaérünk, és anyuék egyből észre fogják venni. Basszus!Aztán biztosan beszélni akarnak majd róla. Én meg egy mondatot is alig tudokösszerakni. Még arra se vagyok képes, hogy szavakban gondolkodjak!Valamiért megjelent a fejemben egy kép egy borzról. A borz király volt!

Plusz ki kellett találnom valamit, mert nem akartam bajba keverni Mr.McCarthyt. De mit mondjak? Hogy vadidegen füvesek arra kényszerítettek,hogy tépjünk be velük? Ez röhejes, nem? De akkor mit mondjak, hogya francba kerültünk ilyen állapotba? És ami még fontosabb: hogyan jutok el

a buszig úgy, hogy többször nem esek el? – McCarthyn látszik órán, ha kész van? – kérdezte Earl. – Mer ez most

teljes áramszünet. Alig várom, hogy zabáljunk valamit. Basszus.Earl remek hangulatban volt. Én nem. Azon túl, hogy aggódtam anyuék

miatt, úgy éreztem, mindenki minket néz. Két betépett srác az utcán, fényes



nappal! És tényleg rettenetesen készek voltunk. Az orrom mintha egy hatalmasdudor lett volna, amit nem lehet leszedni az arcomról. Egy takonnyal telidudor! Még jó, hogy mindenki minket nézett. (Csak utólag jöttem rá, hogy az

annyira érdekes, hogy nem tudom levenni róla a szemem skálán az, hogyEarllel az utcán mászkálunk, nem érdemelt ki valami elszállt pontszámot.[„Elszállt” pontszámot, mindenki érti, ugye? Ez óriási. Csak viccelek, nyilvánszar poén volt. Igazából az ilyen poénok miatt utálják sokan a füveseket.])

– McCarthyn látszik, ha kész van? – ismételte meg Earl. – Miközben tanít. – Hát… nem igazán. Jó, lehet. Nem tudom. Talán. De nem igazán. Ööö.Egyetlen rohadt mondatot sem sikerült összehoznom.Earlt ez a helyzet átmenetileg elnémította.

– A jóéletbe, öreg – mondta végül. – A jóéletbe.Miközben hazafelé buszoztunk, újabb sms-t kaptam.

hnap megyek kemóra. van kedved

elköszönni a hajamtól? :)

Kínos, de az egész útra szükségünk volt ahhoz, hogy dekódoljam az üzenetet.Eleve nem értettük, mi az a „hnap” meg a „kemó”. Nem tudtuk, hogy ezek

rövidítések, azt hittük, nemlétező szavak. Mondogattuk is őket egymásnak. – Hhhnapp-kemmóó. – Kemm-mmó hhh-napp. – Kennapp. – Hhhemmó. – De most komolyan. – Höh. – Blöeh.Végül, miközben leszálltunk, Earl rájött a megoldásra. – Kemoterápia – mondta. – Ááá! – A csajodnak nem marad haja. – Mi? – Kemoterápia. Beküldenek neki egy csomó gyógyszert, és kihullik az



összes haja.Ez abban a pillanatban elég nevetségesnek tűnt, bár nagyjából értettem,

hogy igaz.

– Uhhhh. – Lényeg, hogy jó szarul lesz.Hú, gondoltam, ez elég meredek. Aztán a „meredek” szón kezdtem

gondolkodni. Valahogy elég hamar eszembe jutott Madison Hartner cicije. Ezvalamiért nagyon elszórakoztatott.

– Öreg – szólt Earl aggodalmas arccal. – Mivan? – Mit nevetsz?

– Mi? – A kemoterápia komoly. Ezen nem kéne röhögni. – Nem is, csak… Valami más jutott eszembe. – Úristen, mennyire

szétestem. – Akkor válaszolsz neki, megírod, hogy jövünk.Nem voltam benne biztos, hogy ez kérdés-e. – Igen? – kérdeztem. – Ja, meg kell látogatnunk a barátodat, te kretén. – Jó, oké. – Na, akkor írjad neki, hogy Earllel megyünk hozzád.Egy örökkévalóságig tartott, és ezt sikerült összehoznom:

oék jól hangzikk! de hoz6om a harevomat earlt is jósrác tuti birni

fogd???/

Te szent atyaúristen. Tudom, sokan szeretnek drogozni, de annyit mondhatok,hogy Greg Gaines nem tartozik közéjük.



Az első akadály Denise volt. – Szia, Greg – mondta. Úgy tűnt, valamin nagyon elgondolkodott. Earlre

meg olyan kidülledő szemmel nézett, mintha legalábbis egy lámával állítottamvolna be hozzájuk. – Ő kicsoda?

Earllel egyszerre mondtunk valamit. – Tessék?Erre egyikünk se mondott semmit. – Denise vagyok – mondta végül Denise. – Earl Jackson – mondta Earl, túl hangosan. Riadtan végigmértem. Amikor

felnőttekkel beszélget, Earl gyakran pimasz és agresszív. Tudtam, hogyDenise-szel nem lesz könnyű, úgyhogy elkezdtem beszélni. Ez taktikai hibának

bizonyult.

A nem betépett Greg ezt mondta volna: – Earl egy jó barátom, ő is jobbulást szeretne kívánni Rachelnek. Az

emeleten van?A betépett Greg ezt mondta:

– Earl a legj… Earl az egyik legjobb barátom. Délután csak úgy lógtunk,semmi különös, nem csináltunk semmit, csak úgy együtt voltunk. Szóval, ja.

Na, és akkor rám írt Rachel, hogy elveszíti a haját… Mármint tudom, hogy ezmég nem történt meg, nyilván, de látni akartuk a haját, amíg megvan. Megamúgy is találkozni akartunk vele! Szóval nem csak a haja miatt jöttünk,nekem tökmindegy, mármint hogy van-e haja vagy nincs. Szóval csak úgylógni akartunk vele. Megkérdezni, mi újság, meg… ilyesmi.



A monológom végére csorgott rólam az izzadság. Earl meg sem próbáltaleplezni az undorát. A kezébe temette az arcát, és mondott egy szót,valószínűleg azt, hogy „baszki”.

– Oookééé – mondta Denise bizonytalanul.Egy ideig mind csendben voltunk. – Szóval Rachel fent van? – kérdeztem végül. – Igen, igen, persze – mondta Denise, majd intett nekünk, és hihetetlenül

gyorsan felrohantunk, el Denise elől.

A második akadályt az jelentette, hogy Rachel bizalmatlan volt Earllel, éspersze ott volt a fura viselkedésünk is, amivel rekordot döntöttünk.

– Nem pontosan értettem az sms-ed – mondta Rachel, majd fáradtanvégigmérte Earlt. Elfogott az a kellemetlen érzés, hogy azért bizalmatlankodikvele, mert fekete, bár emiatt egyből szörnyen éreztem magam, mert mégiscsakegy olyan lányt gyanúsítottam rasszizmussal, aki nemsokára elveszíti a haját,és aztán valószínűleg meghal.

– Earl jó gyerek – mondtam, mintha ezzel bármit is megmagyaráztamvolna.

– Emlékszem, ti szoktatok sms-ezni egymással.Hosszú, kényelmetlenül hosszú ideig tartott, mire leesett, hogy Rachelnek

kizárólag ennyit meséltem Earlről, és mire észhez kaptam, Earl máraktivizálta magát.

– Csá. – Szia, Earl.Csend. – Jó a szobád. – Köszi. Greg szerint túl csajos.Tudtam, hogy itt mondanom kell valamit, úgyhogy félig-meddig

felkiáltottam: – Nem is! – Persze hogy csajos – mondta Earl. – Az én szobámban nincs James

Bond… tangában.



A nem betépett Greg ezt mondta volna: – Ja, Earl jobb szereti, ha James Bond a poszterein pucér.

A betépett Greg ezt mondta:

– Ja-ja.

Még hosszabb csend. – Szóval, holnap jön az első kör kemó – mondta aztán Rachel. – Ja, az szar. – Öreg, ésszel. – Earl oldalba bökött. – Mi? – Ne mondd már, hogy szar. – Ja, jó… igaz. – Kicsit tényleg szar – mondta Rachel. – Ja, de izgi is. – Hát, lehet. – Ha elég korán kezdik, jó esélyed van – mondta Earl a padlót bámulva. – Aha. – Rachel is a padlót bámulta.Potenciálisan rasszista csend.Rachel és Earl nyilvánvalóan nem jött ki egymással. Tennem kellett

valamit. De sajnos fogalmam sem volt, mit. A csend egyre jobban

elhatalmasodott rajtunk. Rachel tovább bámulta a padlót, Earl elkezdettsóhajtozni. Hát, a buli nem jött össze. Igazság szerint ennél kevésbészórakoztató társasági eseményt el sem tudtam volna képzelni. Ennél még azis jobb lett volna, ha terroristák rontanak be a szobába, és megpróbálnakmegfojtani minket humusszal. Ezen elgondolkodtam. Mi is pontosana humusz? Lényegében tészta. Ki eszik tésztát? Különösen olyat, amimacskahányásra hasonlít? Nem tagadhatjuk a hasonlóságot. Legalábbisamikor Cat Stevens hány, az úgy néz ki, mint a humusz.

Valahol bennem megszólalt egy hang: „Miért van az, hogy az ételt folytona hányáshoz hasonlítod? Először az az űrlényes állatság a menzán, most megez. Lehet, hogy veled valami nagyon nincs rendben.”

Ekkor esett le, hogy kuncogok. De olyan neurotikus-ijedt stílusban, amitőlmég idegesítőbb lettem, mintha csak úgy heherésztem volna.



Earl berágott: – Hagyd már abba ezt a rohadt kuncogást.Rachel reakciója még rosszabb volt:

– Elmehettek, ha gondoljátok – mondta, és a hangja alapján közel állta síráshoz. Iszonyatos volt az egész. Akkora pöcsfejnek éreztem magam. Idejevolt tiszta vizet önteni a pohárba.

– Bedrogoztunk – böktem ki.Earl megint a kezébe temette az arcát. – Mi? – kérdezte Rachel. – Véletlenül betéptünk. – Véletlenül?

Ideje volt nagyjából tiszta vizet önteni a pohárba. Na jó, igazából annakvolt ideje, hogy elkezdjek pofátlanul kamuzni. – Elájultam. Nem emlékszem, mi történt. – Nem is ájultál el! – csattant fel Earl. – Mindketten elájultunk. – Mi a francról beszélsz. – Miért drogoztatok? – kérdezte Rachel. – Nem tudom! – mondtam. – Nem tudom.Aztán Earl elkezdett mondani valamit, és biztos voltam benne, hogy Mr.

McCarthyról fog beszélni. Én viszont tényleg nem akartam kirúgatni, úgyhogyátvettem a szót:

– Igazából az volt, hogy bementünk a vécébe, volt ott pár srác, tudod, ilyenfüvesek, és kérdezték, hogy akarunk-e füvet, mire egyből mondtuk, hogy nem,köszi, nem kérünk ebből a, a, a fűből, de aztán elég mérgesek lettek, ésmondani kezdték, hogy srácok, most vagy szívtok ebből, vagy szétrúgjuka seggeteket, és voltak vagy húszan, szóval úgy voltunk vele, hogy jó, oké,legyen, úgyhogy szívtunk velük, de mondom, abszolút nem emlékszem, mitörtént, elájultam.

Egyből kiszúrható hibák a sztoriban, amit spontán találtam ki: Részlegeslista

1. Earllel soha az életben nem mentünk együtt vécére, valószínűleg azért,



mert fura lett volna.2. A füvesek nem a vécében füveznek. Régi Nissan Altimákban szívnak,

kábé másfél sarokra a sulitól. Aztán órákig, néha napokig nem látni őket.

3. A történelemben soha egyszer nem fordult elő, hogy egy füves arrakényszerített volna valakit, hogy szívjon vele. A legtöbben pont annakörülnek, ha nem kell osztozkodniuk.

4. Húszan voltak? Egy vécében? Húsz füves? Miért nem mondtam inkábbszázat? Vagy mondjuk egy csilliárdot? Jézusom.

5. Honnan jött ez az egész „elájulás” dolog? Egyáltalán mit jelent?

Miután előadtam a fenti sztorit, Earl csendben maradt. Rachelmegerősítésért ránézett. Earl végül azt mondta:

– Ja, így történt. – Láthatóan fejbe akart rúgni.Igazi idiótáknak festettünk. De legalább Rachel már nem állt a sírás

határán. Kicsit mintha tetszett is volna neki a dolog. – Utálom a drogokat – mondtam. – Most nagyon nagy seggfejnek érzem

magam. Sajnálom, hogy bedrogozva jöttünk ide. – Fogd már be, te kretén – mondta Earl. – Azt hiszed, ettől Rachel jobban

lesz? Ha itt sajnálkozol? Kussolj már el. – Oké.

– Rachel – folytatta Earl, aki érezhetően irányító üzemmódba kapcsolt,mérhetetlen megkönnyebbülésemre, ilyenkor ugyanis jó dolgok történtek. – Azért jöttünk, hogy jobbulást kívánjunk, és feldobjunk. Úgyhogy menjünk,együnk egy fagyit, vagy valami.

Aztarohadt, ez tényleg jó ötlet volt. Mondtam, hogy Earl az agy.



Mint mondtam, miután Rachel megtudta, hogy drogoztunk, hihetetlenül jólszórakozott.

– Greg, nem is tudtam, hogy te ilyen rosszfiú vagy – mondta. – Nem is vagyok. – Ironizáltam. – Ja.Egy nevetségesen jó fagyizós, amerikai palacsintázós helyre mentünk

Shadyside-ba, ahol turmixgéppel vagy mivel kevernek mindenféléta fagyinkba. Ráadásul elképesztő, mi mindent. Például méhpollent. Egy másikpélda: habañero paprikát. Hogy kipróbáltam-e mindkettőt? Ki hát. A létezőlegfurább ízű fagyiból, név szerint a kahluából kértem? Jó hogy. Amikorméhpollent kértem, tényleg méz ízt éreztem? Vegyük úgy, hogy ezt a kérdéstmeg sem hallottam.

Amint megkaptam a fagyimat, kicsúszott a kezemből az irányítás, és ötpercre teljesen kívül rekedtem a valóságon. Mire visszataláltam a többiekhez,

minden más lett, és meglepően sok testrészem volt ragacsos. Például mindkétbokám. Earl nehezen tudta kezelni a helyzetet. – Ember. Meg kéne tanulnod… hogy nem kéne… így enni. – Mmmmbocsi. – Ez azért súlyos – mondta Earl. Láthatóan képtelen volt a saját fagyijára



koncentrálni. – Most komolyan. – Mmmm, de jólesne még egy. – Akkor vegyél – javasolta Rachel.

– Ne, ne vegyen. – Mmmm. – Amúgy is vissza kéne mennünk – mondta Earl, és megrángatta

a hátizsákját. – Meg kéne néznünk egy filmet. – Mtényleg? Mmmelyiket?Earl és Rachel rám nézett. – Öreg. – Greg, megbeszéltük, hogy megnézünk pár filmet, amit ti csináltatok. –

Rachel ezt úgy mondta, mintha nem is lenne olyan nagy kaland. – Hallasz minket, vagy mi van? – kérdezte Earl. – Ööö. – Gyopár.Earl a semmiből elővarázsolt egy cigit, és dühösen szívni kezdte. Rachel

közben megérezte, hogy kezdek ráparázni. – Greg, tényleg nem akarod megmutatni senkinek, amin annyit dolgoztatok?Vegyük úgy, hogy ezt a kérdést sem hallottam meg, sőt ezt a mondatot sem

írtam le, sőt ez a gondolat eleve meg sem született.Ideális esetben lett volna lehetőségem félrevonni Earlt, és megosztani velenéhány észrevételem:

I. Mi a bánatos francot csinálsz.A. Te most komolyan felajánlottad Rachelnek, hogy megnézhetia filmjeinket?

1. Úgy tűnik, ez történt, miközben én fagyiztam.2. Javíts ki, ha tévedek.

B. A filmjeinket, amikről már rég megegyeztünk, hogy senkinek se mutatjukmeg?

1. Nem elég jók ahhoz, hogy mutogassuk őket.2. Egy nap talán csinálunk valamit, ami elég jó ahhoz, hogy mutogassuk.3. De még határozottan nem tartunk ott.



C. Baszkibaszkibaszkibaszki. Rohadtélet.II. Mi a bánatos francért csinálod ezt.

A. Mert haldoklik?

1. Annak nem lenne szabad köze lennie semmihez.2. A francba már! Earl.

B. Vagy mert az előbb meggondoltad magad arról, hogy a filmjeink jók-e?1. Nem jók.2. Ugye?3. Nincs pénzünk a forgatásra, nincsenek normális lámpáink, sesemmink.4. Egy csomóban csak úgy szerencsétlenkedünk.

5. Gyökerek vagyunk.III. Earl, te állat.A. Te most tényleg pöcs vagy.B. Hatalmas pöcs.C. Kérlek, ne rúgj fejbe.

1. AÚ2. BASZKI

De ebből semmit sem mondhattam ki. Inkább csak biccentettem, és

belementem. Amúgy is ketten voltak egy ellen. Nem igazán volt esélyem.Hazasétáltunk. Ugyan kezdtem egyre jobban érezni magam, ez semmilyen

szinten nem kompenzált Earl súlyos árulásáért, a megaláztatásért, amimindkettőnkre várt. Azt hiszem, ebből is kiderül, hogy egyesek egy haldoklólány jelenlétében bármire képesek. Még az ingerlékeny törpe filmkészítők is.



Batman versus Pókember (rend. G. Gaines és E. Jackson, 2011). Batmana denevéreket szereti, Pókember a pókokat. Batman egy csomó plusz rétegetvesz az öltözéke alá, hogy még izmosabbnak tűnjön, Pókember gyors és inas,vagy legalábbis hajlékony. A denevér és a pók sosem voltak ellenségek…mostanáig!!! Bár igazság szerint még mindig nem ellenségek. Csak annyitörtént, hogy egy producer összezárta őket egy szobába, amit addig nem nyitki, amíg az egyikük ki nem csinálja a másikat, de nekik nincs kedvükverekedni. Többnyire csak ücsörögnek, és mindenféle fájdalmaik vannaka rosszul működő fegyvereik miatt. ½

A Batman versus Pókember kritikai fogadtatása pozitívabb volt, mint amireszámítottunk. Bár, hogy őszinte legyek, a kritikus fejét elég könnyen el lehetettcsavarni. Gyakorlatilag megállás nélkül nevetett, és közben egy sort sem

egyzetelt. Valószínűleg fel sem tűnt neki, milyen közepes a világítás, ésmennyi gond van az árnyékokkal. Sem a számtalan, jelmezzel kapcsolatoskövetkezetlenség, például hogy mivel szünet nélkül folyt rólam a víz,állandóan lejött a Batman-szarv, amit mousse-szal csináltam a hajamból.

Szóval, ja, elég fura volt megnézni valakivel a filmünket. Az első két-három percben megállás nélkül dumáltam, mindent meg akartam magyarázni:

– Jó, tehát ezen a beállításon igazából egy képregénykockát látsz, amitazért rajzoltunk, hogy olyan legyen, mint azokban a képregényfilmekben,

amikben… várj, mindjárt megint éles lesz a kép… na, szóval vannak azoka filmek, amiknek az elején igazi rajzokat látni igazi képregényekből, és… ja,Earl azt csak azért rágja, mert, mittudomén. Most meg kicsit bekattan.Mindegy. Szóval a bal oldalon lévő pálcafigura Batman, és ha közelebbrőlmegnézed, láthatod, hogy kicsit elszúrtuk, de ha a megfelelő pillanatban nézel



oda, látni fogod, hogy még a kis izéjét is megcsináltuk pálcikából. Márminta nemi szervét. Na, a jobb oldalon meg Pókember eszik palacsintát, aminekkésőbb lesz jelentősége, mivel…

Earl ekkor rám szólt, hogy fogjam be.Úgyhogy a továbbiakban csendben ültem, és fejben feljegyeztem mindent,

amit rossznak tartottam, miközben Rachel végig kuncogott és horkantgatott;néha kitörést produkált, mint egy emberi sárvulkán. Furcsa élmény volt, nemtudtam mit kezdeni vele. Azt hiszem, először is megerősítette a gyanúmat,hogy ha az ember készít egy filmet, egyetlen ismerősével sem nézheti végig,mert az illető elfogult lesz, és semmire sem megyünk a véleményével.Mármint persze, tök jó csinálni valamit, ami megnevettet valaki mást. De

hogy Rachelnek akkor is tetszett volna, ha Earllel vadidegenek vagyunk?Erősen kétlem.Úgyhogy a vetítés csak megerősítette bennem, hogy hiba megmutatni

a filmjeinket más embereknek. És nagy árat fizettünk érte.

EARL

Van még olyan marhahúsfalatka?

ÉN

Nem, pár napja megettem.

EARL

Bakker.



Rachel másnap bement a kórházba, hogy telenyomják gyógyszerekkel,radioaktív részecskékkel meg mit tudom én mikkel. Ekkor még alighatudhattam, hogy hamarosan csatlakozom hozzá ugyanabban a kórházban.

Vagyis francokat „aligha”. Semmit sem tudhattam arról, hogy hamarosan

csatlakozom hozzá ugyanabban a kórházban, nem látok a jövőbe. „Aligha.”Jézusom.A könyv gyakorlatilag bármelyik mondatát kipécézhetjük, és ha elégszer

elolvassuk, valószínűleg gyilkosságot fogunk elkövetni.

Rachel tehát kórházban volt, mi meg Earllel otthon néztük a Mi kettent. Eza kevesek által ismert, régi angol film két színészről szól, akik állandóanrészegek és drogoznak. Tesznek egy őrült kirándulást vidéken, ahol kis híjánéhen halnak. Aztán felbukkan az egyikük nagybátyja, és gyakorlatilag

megpróbál szexelni a másikkal. Már szinte készek voltunk nekiállni az újfilmünknek, de a Mulholland Drive DVD-t még nem hozta meg a postás, a Mikettent apu gyűjteményében találtuk, és elég jónak tartottuk ahhoz, hogy azújraforgatást fontolgassuk.

Sőt igazából egész zseniális volt. Withnail állandó piás tombolásárólegyértelműen Klaus Kinski jutott eszünkbe az Aguirré ből, és különösenfelpörögtünk attól, hogy némelyik filmbeli akcentust mi is megpróbálhatnánkutánozni. Általánosságban azt mondanám, Earl valamivel jobb nálam az

akcentustémában, bár ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy jó. – Hogy is mondja? Az ír fazon a kocsmában? „Píperkőcnek neveztem.” – Nem. Inkább úgy, hogy „Píperkőcsnek neveztem.”A piperkőc mellett volt még egy szó, ami gyakran előkerült az egyik

elenetben, a „pedró”, és mint kiderült, ez azt jelenti, hogy „pedofil”. Elég



súlyosnak tartottuk, hogy az angoloknak külön szlengszava van erre, de aztánEarl emlékeztetett, hogy mi, amerikaiak is pont ilyenek vagyunk: bármelyzavaró helyzetben a köcsög kifejezést használjuk.

– „Mintha galamb szárt vóna a fejemre.” – Ja, ez meg az Akváriumból van.Az Akvárium egy kevesek által ismert, új angol film egy flúgos, külvárosi

lányról. Nagyon szerettük. 5-öst adtunk neki az akcentusok, 5-ös föléta káromkodások miatt.

– Szóval, ha újraforgatjuk… – Bele kell venni a „piperkőc”-öt a címbe. – Ja, ez jó ötlet. Lehetne valamit játszani a szavakkal, hogy hiper-piperkőc

vagy ilyesmi... – Ez milyen szar lenne már, nem kell szellemeskedni. Legyen simán Két iperkőc pasas. – Tökéletes. Szerintem te lehetnél Withnail. – Withnearl. – Ja. Szóval maga a cselekmény elég szimpla. Szinte végig csak iszol,

aztán bekattansz. – Öngyújtó folyadékot meg azokat a szarokat. – Ja, az király jelenet lesz. – Meg én leszek az a meleg nagybácsi is. Csinálunk egy műbajuszt, és

valahogy megoldjuk, hogy kövérnek tűnjek. Megjelenek majd, hogy „Csá,melegebb vagyok a kályhánál, úgy megraklak, fel se állsz”.

A film végén Withnail ráüvölt pár állatkerti farkasra. Valamiért épp eza jelenet járt a fejünkben, ezért úgy döntöttünk, ezzel kezdjük a forgatást,viszont nem tudtunk farkast szerezni. Inkább arra gondoltunk, Earl kezdjen elordítozni Doopie-val, Jacksonék nagy, ijesztő kutyájával. Vagyis át kellettmennünk hozzájuk.

– Aztán ha befejeztük, elugorhatnánk Rachelhez a kórházba – vetette felEarl, miközben felszálltunk a biciklire.

– Ó. Ja. Csak nem tudom, ma lehet-e, vagy mikor lehet látogatni, vagyilyesmi.

– Felhívtam őket. Hét előtt bármikor mehetünk.



Ez eléggé meglepett, és útközben végig ezen agyaltam. Earl a szíve mélyénnyilvánvalóan jobb ember, mint én, de még így sem számítottam arra, hogyveszi a fáradságot és felhívja a kórházat, megérdeklődni, mikor mehetünk be

Rachelhez. Nem mintha olyan nagy dolog lenne rááldozni erre öt percet, de bekellett lássam, én csak akkor csináltam volna ilyesmit, ha valaki rám szól.

Aztán, ahogy tovább gondolkodtam, eléggé befordultam: rájöttem, hogyamilyen töketlen vagyok, fel se tudnám hívni a kórházat, hogy megkérdezzem,mikor van látogatási idő. Nagyon ideje volt már összekapnom magam,különben én leszek a létező legrosszabb barát a haldokló csajoktörténelmében.

Végül is erre jutottam: hála a jó égnek, hogy Earl velem van, mert nekem

nincs morális iránytűm, és kénytelen vagyok hozzá fordulni támogatásért,nélküle még véletlenül remete vagy terrorista vagy ilyesmi lesz belőlem. Ezmennyire elcseszett már? Ember vagyok egyáltalán? Franc se tudja.

BELSŐ. JACKSONÉK NAPPALIJA

- KÉSŐ DÉLUTÁN.

MAXWELL

Simítsd már lejjebb a rohadt nadrágod!

EARL

De bringával jöttem.

MAXWELL

Senki se akarja látni a nyomorék zoknid.

EARL

Senkit se érdekel a zoknim.

MAXWELL

dühösen

Senki se akarja látni a mocskos zoknid.

Befelé menet futottunk össze Maxwell-lel. Earl a bringázáshoz felgyűrte



a nadrágját. Maxwell ezen szívta fel magát.Ha valaki nem teljesen érti, Maxwell ezen miért szívta fel magát annyira,

az teljesen érthető. Én az évek során megtapasztaltam, hogy a Jackson-házban

gyakorlatilag bárki bármin felszívja magát.

Ok: A Madden NFL ’08 lemeze összekarcolódikOkozat: Maxwell hozzávágja Brandont a tévéhezOk: NyirkosságOkozat: Felix Derrick homlokát használva kárt tesz Devin arcábanOk: Madár odakintOkozat: Brandon válogatás nélkül herén vág bárkit, akit ér

Amikor verekedés tör ki, mindenki érintett lesz, és ez sajnos vonatkozika lomha, husi fehér fiúra is. Ebből következően a reflexeim Jacksonéknál eléggyorsan kiélesedtek. Amint valaki leveszi a cipőjét, hogy pofán vágjon velevalaki mást, vagy bekerül egy könyök egy szájba, én már fél lábbal az utcánvagyok. Ha nincs a közelben kijárat, megpróbálok elbújni valamelyik bútormögé, bár ha ezt pont a falhoz vágják, akkor beépülök a falba.

Ott tartottam, hogy Maxwell satuba fogta Earl fejét, és csak ütötte, amíg azöccse vonaglott. Ez felkeltette több testvérük érdeklődését, köztük Brandonét,

a tizenhárom éves pszichopatáét az „IGAZI NIGGER” nyaktetoválással. Úgyszáguldott le a lépcsőn, mint egy rakéta, aminek könyöke van. A fogátösszeszorította, a tekintetét egyenesen rám szegezte. Halkan felsikkantottam,és megperdültem, hogy futásnak eredjek.

Maxwell és Earl Brandon útjában volt, úgyhogy még azelőtt kijutottam azajtón, hogy Brandon fejen könyökölhetett volna. De túlságosan izgalombaöttem. Amikor elértem a tornác végéhez, ugrás helyett fejjel előre vetődtem.

Van egy tipikus filmes fogás, hogy amikor egy szereplő a levegőben repül,

lelassítják a jelenetet. A karakter megfigyelheti környezete minden aprórészletét, átgondolhatja, mit tervez a továbbiakra, talán még az Isten-érvekenis elmerenghet. Mindenesetre ez az egész nyilvánvalóan csalás. Ilyenesetekben az idő, ha bármit is csinál, hát inkább felgyorsul. Levetődtema tornácról, és egyből a betonon találtam magam, törött karral. Brandon szinte



azonnal ott termett fölöttem. – Beszoptad, nigger – fuvolázta a még nem annyira mutáló tizenhárom éves

hangján. – Szerencsétlen köcsög. – A miheztartás kedvéért belém rúgott.

– AÚ! – kiáltottam. Ez feldühítette, és még erősebben belém rúgott. – Fogd már be a pofád! – mondta, de a második rúgás tényleg nagyon fájt,

úgyhogy ordítani kezdtem. Emiatt Brandon nekilátott pofozni. Szerencséreekkor Felix is megérkezett a helyszínre, és titokzatos logikáját követve azzalreagált a látottakra, hogy a fejénél fogva megragadta Brandont, és áthajítottaa kerten.

Aztán felém fordult. Pár pillanatig bámultuk egymást. Felix tekintete fagyosvolt az undortól.

Végül azt mondta: – Takarodó – és visszament a házba.



Így kerültem ugyanabba a kórházba, ahol Rachelt is kezelték, bár teljesen másszárnyba vittek – ő a kemoterápiás osztályon feküdt, engem mega valahogyan-elfertőződött-törött-kéz részlegre irányítottak. Máig rejtély,hogyan fertőződött el a kezem. Elég hamar fel is hagytam a kérdezősködéssel.Attól féltem, szembesülnöm kell vele, hogy vannak más alapvető orvositények is, amelyekkel a nővérek nincsenek tisztában, például hogy honnanszármazik a bőr, vagy hogyan működik a sebészet.

Mindenesetre a fertőzés miatt belázasodtam, vagyis hosszú pihenés vártrám. Ez pedig azt jelentette, hogy látogatóim lesznek. Akiknek mindmegvoltak a maguk észrevételeik.

Anyu• Szegény kicsikém!

• Nemsokára hazaviszünk.• Jaj, kisfiam, olyan bátor vagy!• Biztos nagyon unatkozol.• Itt van pár könyv a szobádból meg a könyvtárból.• Rárakom ezeket azokra, amiket múltkor hoztam.• Azért a leckédet csináld meg rendesen!• És mindenképp szólj a nővéreknek, ha bármi furcsát érzel!• Ha egy kicsit is fáj a fejed, emeld fel ezt a telefont, és rögtön hívd

a nővéreket, mert lehet, hogy agyhártyagyulladás!• Azt mondtam, lehet, hogy agyhártyagyulladás.• Az agyhártyagyulladás az agy halálos megbetegedése, és az ember

a kórházakban néha ki van téve a...• De tudod mit, inkább nem is ijesztgetlek ezzel.



• Csak ha egy picit is fáj a fejed, hívd a nővéreket!• Most persze túlreagálom, de komolyan, hívd őket!• Működik a telefonod?

• Hadd nézzem meg, működik-e.

Anyu Gretchennel• Csak gondoltuk, beugrunk felvidítani.• Gretchen, mondasz valamit a bátyádnak?• Gretchen, legalább tizenöt percre legyél már egy kicsit együttműködő.• Gretchen, ez nem játék.• Nem hiszem el, hogy még egy ilyen helyzetben sem tudsz viselkedni.• Akkor várj meg kint! Kibírhatatlan vagy. Szörnyű, hogy így viselkedsz,

fel nem tudom fogni, miért. Öt perc és kint vagyok.• Jézusom.

Anyu Grace-szel• Grace rajzolt neked valamit!• Lerajzolta Cat Stevenst!• Hogy mit? Ja.• Ez egy medve.

• Grace rajzolt neked egy nagyon aranyos medvét.

Earl• csá• esszét kell írni vagy ilyesmi• valami könyvből kell kiírni problémákat• ms. harrad aszonta, ne aggódj a dolgozat miatt, majd megbeszélitek, ha

visszajössz, ja, amúgy jobbulást kíván• mr. cubaly valami dolgozatot akar íratni veled, amíg itt vagy, mondjuk

nekem fingom sincs, ezt hogy képzeli, de mindegy, szerintem szard le• a netflix felrakta a mulholland drive-ot, megnéztem• teljesen kikészültem tőle, iszonyat beteg cucc• ha kiengednek innen, meg kell néznünk együtt is• tényleg rohadt súlyos



• leszbik meg minden• hogy nézel ki• vézna kis hülyegyerek leszel, amikor hazaengednek

• egész nap mereszted a segged• na mi van még• ja, megint elmentem a csajodhoz• hallod, egy szál haja sincs• kábé olyan, mint darth vader a sisak nélkül• nem vicc ez a kemó, öreg• elkérte pár filmünket, kölcsönadtam neki néhányat• nemtom már, melyiket, kábé tízet

• hé• most mi az istenér kell itt üvöltözni?• ez most komoly? nem szívatsz?• na higgadj le, öreg, de sürgősen• mondom, kapd már össze magad• ember, abban a csajban most iszonyat sok gyógyszer van, kell neki

valami, ami felvidítja, és ezektől a filmektől rohadt boldog• mármint nem rohadt boldog, de mosolygott meg mittudomén, és ez nagy

előrelépés, úgyhogy ne rinyálj már itt nekem• igen, hányszor mondjam még, higgadj le• normális vagy te, baszki, haldoklik a ráktól, nem mondok neki nemet• jézusom• gaines papa ezt hívná „enyhítő körülménynek”• figyelj• te vagy a világ legnagyobb gyökere, de értelek• nagyon jól tudod, hogy én se szeretem ezeket mutogatni• de ennek a lánynak nem lehet nemet mondani• mondom, értelek, de te meg nem fogod fel, hogy ennek a csajnak

mennyire tetszenek a fos filmjeink, pedig rohadtul• nem kell ez a szar• na jó, kész, befejeztem• jobbulást, öreg



Apu• Lám, lám.• Ma pompásan nézel ki!

• Jó, tudom. Csak vicceltem egy kicsit.• Nem, tudom, nem lehet valami szórakoztató itt lenni.• Bár azért hozzátenném, hogy meglehetősen dekadens életmódot

folytathatsz itt.• Állandóan tévézhetsz, a kaját kihozzák, és itt van egy rakás könyv.• Nem minden kórházi beteg él ám ilyen luxuskörülmények között.• Amikor kórházba kerültem az Amazonasnál, a betegeket egy nagy

szobába rakták, és tévézés helyett azt kellett néznünk, hogy a nagy szőrös

pókok a plafonon várják a prédájukat, úgy három méterre az arcunktól.• Akkorák voltak, mint az öklöd.• Csöpögött a csáprágójukról a méreg.• Mindegyiknek több száz apró fekete szeme volt, ami éjszakánként

csillogott.• És hogyan küzdöttek a méhekkel!• Néha a sötétben egy méh megszúrta az egyiket, aztán a nagy verekedésben

leestek az ágyra, ott szurkálták egymást, és…• Jó, jó.• Csak ezen is érdemes elgondolkodni.

Earl Derrickkel• csá• Csá Greg.• derrick kérdezte tőlem, adnak-e édességet a kórházban• Ja, mondtam, hogy ha nem ehetnék édességet, teljesen bekattannék.• úgyhogy hoztunk m&m’set meg rágót

• Három volt, de egyet megettem.• ja• Te, egyszer hadd írjam má alá a gipszed.• ha ezeket az ízeket nem szereted, nyilván visszaadhatod• Na... meg… is... van. HA-HA!



• az istenit derrick mi a lószar ez• CSÖCSÖK.• nem hiszem el, hogy képes voltál iderajzolni greg szaros gipszére két

csupasz csöcsöt• nem, nem oké, rohadtul nem oké• Mekkora pöcs vagy.• takarodj• mennünk kell

Madison• Szia!• Én és a cicijeim egy szobában vannak veled!

Aha. Madison Hartner is meglátogatott a kórházban. Na jó, inkábbabbahagyom ezt a hülye listázást, és elmesélem, mi történt Madisonnal. Egyideig a hagyományos írás fárasztott, most már a listázás. Két szék között a padalá.

Ha a könyv elolvasása után valaki eljön hozzám, és brutálisan meggyilkol,komolyan mondom, nem fogom hibáztatni.

Madison nyilván nem azzal állított be, hogy „Nagyon dögös vagyok, és

most együtt töltök veled egy kis időt”, de számomra ez volt a lényeg. Fel semerült bennem, hogy esetleg beugorhat, úgyhogy, amikor megjelent az ajtóbanszexin rövidre vágott hajával és pántos topjában, úgy nézett ki, mint egyszexistennő, és fél percig azt sem tudtam, mit mondjak. Kínzott a tudat, hogyhosszúra nyúlt kórházi tartózkodásomtól újfajta és korábban ismeretlenmértékű hullafehérséget vett fel a testem.

– Helló, Űrlénykutató. – Ööö.

– Hallottam, egy űrlény eltörte a karod, amikor terepszemlén voltál.Egy pillanatig nem értettem, mire céloz. Tudom, baromi idegesítő

sztereotípia, hogy a srácok a jócsajok társaságában képtelenek gondolkodni,de akkor is igaz. Mintha a jócsajok ilyenkor ideggázt termelnének. Mindegy,végül leesett, miről beszél.



– Jaaaa, igen. – Ja, igen? – Csak elfelejtettem, hogy volt az a poén.

– Elfelejtetted? – Igen, szóval eltört a kezem. Épp hányást próbáltam gyűjteni. – Aha, erről meséltél. – Az űrlény meg annyira izgult, hogy végre megoszthatja velem a hányását,

hogy elkezdett kapálózni a csápjaival, így történt. – Veszélyesnek hangzik. – Ilyen az igazi tudományos tevékenység. Elképesztően veszélyes. De

legalább ennek az űrlénynek bűntudata volt. Elküldte hozzám az egyik öccsét

látogatóba, aki egy ilyen misztikus hieroglifát rajzolt a gipszemre. Nézd meg.A gyönyörű, kifinomult nyelvük ilyen grafikákat használ, ez azt jelenti, hogy„A szívemet ezer hold bánata kínozza”. Csak sajnos ez a hieroglifa nálunk egymellre emlékeztet.

Legyünk őszinték: nincs olyan lány, akinek az érdeklődését egy kicsit isfelkeltené egy vázlatos cicirajz. Mint korábban említettem, csak kevésbévonzó lányok és idősebb nők társaságában tudok poénkodni. A jócsajoklebénítanak. De Madison kuncogott egy kicsit, és talán nem is csakudvariasságból.

Aztán csinált valamit a gyönyörű, kirúzsozott szájával, amit nem fogtam felazonnal.

– Amúgy képzeld, beugrottam Rachelhez, pont az egyik filmeteket nézte.Eltartott pár pillanatig, mire ez eljutott az agyamig. Aztán hirtelen úgy

éreztem, mintha a szívem egy része elkezdené enni magát. – Ja. Ööö… Igen. Ja. – Tessék? – Semmi, csak… Ja. Jaja. – Greg, mi a baj? – Semmi, tök jó. Tényleg örülök. – Rachelnek nagyon tetszett. – Ööö, melyik?Az egész testemről csorgott a víz. Konkrétan a fülem is tele volt



izzadsággal. Plusz úgy éreztem, mintha a hajszálaim próbálnának kitépkednimagukat, hogy elmeneküljenek a fejemről.

– Azt nem mondta! Meg se mutatta. Amint beléptem a szobájába, lecsukta

a laptopját.Oké, ez azért egy kis könnyítés. – Ó. – Azt mondta, senkinek sem szabad megmutatnia.Hála az égnek. Még így is pánikoltam – arra gondoltam, Madison most már

tudja, hogy Earllel filmeket készítünk, vagyis elkerülhetetlenül el fogjamondani valakinek, és hamarosan egy nagy fura titok lesz a dologból, amirőlmindenki tud –, de azért valahogy megnyugtatott a bizonyíték, hogy Rachel

érti, hogyan viszonyulok a filmjeinkhez. – Azt mondta, Earllel valamiért titokban akarjátok tartani a filmjeiteket.Ezek szerint Rachel tényleg értette, mi a helyzet, semmi kétség. Ez

tiszteletet érdemelt. Ő nem csinált filmeket, de egy csomó ideig hallgatta,ahogy erről mesélek neki, nyilván összerakta, mit gondolok erről az egészről,és nem tagadom, jó érzés, ha valaki ennyire ismer minket. Úgyhogy egy kisnyugalmat erőltettem magamra.

– Ja – mondtam –, tudom, hogy elég furán kezeljük ezt. Azt hiszem,maximalisták vagyunk.

Madison nem reagált, de attól, ahogy rám nézett, valamiért én is befogtam.Egy darabig mindketten csendben voltunk. Aztán azt mondta:

– Olyan jó barátja lettél Rachelnek. Elképesztő, amit csinálsz.

Sajnos itt lépett működésbe a jócsajok ideggáza. Egész pontosan átváltottamtúlságosan is szerény üzemmódba, aminél ostobább és hatástalanabbüzemmód nem létezik. Ennek az a lényege, hogy szerénynek mutatjukmagunkat, vitatkozunk valakivel, aki bókolni próbál nekünk. Vagyis

lényegében iszonyú energiákat fektetünk abba, hogy meggyőzzünk valakit,mekkora seggfejek vagyunk.

Én vagyok az ostoba beszélgetések Edisonja.

Szóval ott tartottunk, hogy Madison azt mondta:



– Olyan jó barátja lettél Rachelnek. Elképesztő, amit csinálsz.A legjobb válasz, amit ki tudtam nyögni, természetesen ez volt: – Hát, nemtom.

– De, hallanod kéne, hogy beszél rólad. – Azért tuti nem vagyok olyan jó barátja. – Greg, ne hülyéskedj már! – Nem, komolyan… Nemtom. Mindig az van, hogy átmegyek hozzá, és csak

magamról beszélek. Hallgatásban rossz vagyok. – De ezzel nagyon feldobod. – Annyira azért nem hiszem. – Greg. Nem túlzok.

– Ezt erősen kétlem. – Te most komolyan beszélsz? – Igen. – Greg. Rachel maga mondta, hogy király barát vagy. – Lehet, hogy hazudik. – Mi, hazudik? Miért hazudna? – Ööö. – Greg. Úristen. Nem hiszem el, hogy ezen vitatkozunk. Rachel szereti

a filmjeiteket, és te megmutattad neki, pedig senki másnak nem szoktad, ezmár magában csodálatos. Úgyhogy hagyd abba.

– Csak úgy mondtam. – De mégis miért hazudná azt, hogy jó barátja vagy? Greg, ez őrültség. – Nemtom. A lányok furák. – Nem. Te vagy fura. – Nem. Te vagy fura. Egyedül én vagyok normális.Hirtelen kuncogni kezdett. – Úristen, Greg, annyira fura vagy. De szeretem, hogy ilyen fura vagy.

Rémlik, amit korábban mondtam? Hogy a Madisonhoz hasonló lányokolyanok, mint a dzsungelben trappoló elefántok, amelyek néha eltapossáka mókusokat, és észre sem veszik? Pontosan erről beszéltem. A racionálisénem tudta jól, hogy soha a büdös életben nem jöhetek össze Madison



Hartnerrel. De ez csak a racionális énem volt. Mindig ott az a hülyeirracionális én is, amitől nem tudunk megszabadulni. Soha nem tudjuk teljesenkioltani azt az apró, abszurd reményszikrát, hogy az adott lánynak – aki

a suliból bármelyik sráccal járhatna, nem beszélve a főiskolásokról, mi megráadásul úgy nézünk ki, mint a Zabpehely Szörny, kényszeres evők vagyunk,állandó orrdugulástól szenvedünk, és egy nap alatt annyi hülye dolgotmondunk, hogy úgy tűnik, mintha a Hülye Dolgok vállalata alkalmazna minket – mégiscsak tetszünk.

És ha egy ilyen lány azt mondja nekünk, hogy „Annyira fura vagy. Deszeretem, hogy ilyen fura vagy”, az jó érzés, sőt valójában csodálatos, de hátpont ilyen kémiai folyamat zajlik le az agyunkban, amikor halálra tapos

minket egy elefánt.Madison megérezhette, hogy leállt az agyműködésem, mert gyorsan

továbblépett. – Mindegy, csak azt akartam mondani, hogy jobbulást, és, ööö… Szerintem

király, hogy ilyen jó barátja vagy Rachelnek. – Majd gyorsan hozzátette: – Még ha te nem is így gondolod, hidd el, boldogabbá teszed.

– Biztos szereti a különcöket. – Greg, a különcöket mindannyian szeretjük.

Mókus agyam és beleim pizzaként és tócsniként kenődtek szét az erdőtalaján. De a legelcseszettebb ebben az volt, hogy mennyire király.

Mókusnak lenni gyökérség.



Mielőtt hazamentem volna a kórházból, meglátogattam Rachelt. A rákosbetegek osztálya eléggé hasonlított arra a részlegre, ahol én feküdtem,leszámítva azt, hogy az itteni gyerekek sokkal lehangolóbbak voltak. Jó,tudom-tudom, de most minek beszéljek mellé: tényleg azok voltak.Sápadtabbak, gyengébbek, vékonyabbak és betegebbek. Volt ott egy fiú – igazából simán lehetett volna lány is –, aki mozdulatlanul, csukott szemmel ültegy tolószékben, nem foglalkozott vele senki. El kellett fojtanom egy elégnagynak ígérkező pánikrohamot, mert arra gondoltam: mi van, ha a sráchalott? Ha meghalt, és csak úgy ott hagyták? Már hallottam is, mitmondanának: „Ja, igen, ez Gilbert. Már három napja ott van. Reméljük,hasznos emlékeztető lesz arra, hogy MI TÖRTÉNIK MINDENÉLŐLÉNNYEL.”

Rachel jobban nézett ki, mint az itteni gyerekek többsége, de tényleg

teljesen kopasz volt. Ezt azért szoknom kellett. Pár percenként vagy ránéztem,vagy csak eszembe jutott a kopasz feje, és próbáltam nem ránézni, ilyenkorviszont a bőröm mindig forró lett és viszketett. Ahogy Earl is mondta, Rachelfeje nagyon hasonlított a maszk nélküli Darth Vaderére. Felfoghatatlanul fehérvolt, mintha megfőzték volna, és látszottak rajta a vénák meg a puklik.

De legalább elfogadható hangulatban találtam: gyenge volt, a hangjarekedt, de amikor meglátott, elmosolyodott, és a szemében minthaboldogságot láttam volna. Nem tudom, ezt hogyan fejthetném ki bővebben.

Amúgy persze elképzelhető, hogy ez a boldogság csak valamelyik hihetetlenülerős fájdalomcsillapító hatása volt. Egy kórházban sose lehet tudni.

– Csá – mondtam. – Az benned a leggyönyörűbb, hogy nem zoknibáb vagy – mondta.Ez idézet volt a Dr. Yes című James Bond-paródiánkból, ahol minden



szereplő zoknibáb. Valamiért állati vicces volt, hogy Rachel ezzela mondattal fogadott.

– Bööö – mondtam.

– Köszi, hogy jöttél. – Ja, pont erre jártam. – Igen, hallottam.Az idézet után kicsit elengedtem magam. Általában ilyenkor mondjuk

életünk legidiótább mondatait. Jön is erre egy példa: – Ja, gondoltam, fura lenne, ha ürügy nélkül látogatnálak meg, szóval

rávettem Earlt, hogy törje el a kezem, így lett hihető fedősztorim. Ööö. Ja.Jézuskrisztusszűzmária. A fenti mondat legelejénél az idiótának érzem

magam értékem 4.0 volt, ami teljesen normális. Az „ürügy” szónál már 9.4.A végére kimaxoltam 10-re. Még az is lehet, hogy meghaladtam.Rachel határozottan nem rajongott a mondatért. – Legközelebb esetleg jöhetnél ürügy nélkül. – Ja, közben leesett, szóval, ja. – De amúgy nem muszáj jönnöd. – Ne, ezt hogy érted? – Sehogy. – Csak vicceltem. – Tudom. – Rrrggghhh.Elhallgattunk, úgyhogy megint produkáltam a hangot. – Rrrrgggghhhh. – Mi ez a hang? – Ilyen egy bűnbánó jegesmedve.Horkantás. – A jegesmedvék a természet leginkább bűnbánó állatai. A tudósok nem

tudják, miért van ez. De az állatok birodalmában ők fejezik ki legtisztábban,ha bűntudatot éreznek valami miatt. Hallgasd csak meg, milyen szép ésszívszorító: rrrrgggghhhh.

Horkantás, köhögés. Aztán: – Igazából nem kéne megnevettetned.



– Hopsz, bocs. – Úgy értem, a jegesmedve tetszik, de amikor nevetek, kicsit fáj. – Látod, most már bánom az egész jegesmedvedolgot, de ettől csak még

obban produkálni akarom azt a hangot. A jegesmedve tényleg nagyonbűnbánó.

Gyenge horkantás. – A jegesmedve igazából mindent bán. Nagyon szereti a halakat és

a fókákat. A barátai. Utálja, hogy meg kell őket ennie. De túl messze van tőlea legközelebbi Tesco, és…

HOOORKANTÁS – Oké, bocs. Le kell állnom.

– Smmmbj. Oké. – Ja.Újabb csend. Akaratlanul is ránéztem Rachel főttnek tűnő fejére, és már

vagy tizennegyedjére éreztem a bőrömön azt a szurkáló érzést. – Szóval, hogy vagy? – kérdeztem. – Egész jól. – Nyilván hazudott. És mintha eldöntötte volna, hogy többet

fog beszélni, hogy kevesebbet aggódjak érte, de ez láthatóan kifárasztotta. – Csak gyengének érzem magam. Bocs, hogy előbb rád ripakodtam azürügydolog miatt. Csak azért emeltem fel a hangom, mert beteg vagyok.

– Én is türelmetlen vagyok az emberekkel, amikor megbetegszem. – Aha. – Jól nézel ki – hazudtam. – Ez nem igaz.Nem voltam benne biztos, mennyire érdemes erőltetnem a dolgot. Azt

nyilvánvalóan nem hajtogathattam neki, hogy tényleg nagyon jól néz ki, miutánegy hete a kórházban volt. Ilyenkor senki se néz ki valami jól. Végül amellettdöntöttem, hogy: – Tényleg jól nézel ki ahhoz képest, hogy most volt a kemód –, és ezt látszólag elfogadta.

– Köszönöm.Aztán lejárt a látogatási idő, megjelent egy nővér azzal, hogy mennem kell,

és ha őszinte akarok lenni, kicsit bántam, mert úgy éreztem, elég közepesmunkát végeztem Rachel felvidításával, és tovább akartam próbálkozni. De



ha ettől jó embernek tűnök, az baj. Emögött ugyanis az volt, hogy az utóbbiidőben viszonylag profi lettem Rachel felvidításában, és ha valakinek ennyiremegy valami, mindig ezt akarja csinálni, mert ekkor érzi jól magát. Úgyhogy

ha együtt akartam lenni Rachellel, az elsősorban önzés volt.

– Várj csak, mi az a rajz a gipszeden? – kérdezte anyu az autóban. – Ja, ez? – Pörgött az agyam, de semmi sem jutott eszembe, úgyhogy

őszintének kellett lennem. – Csöcs. – Fúj! – sikkantott Gretchen. Aztán hazahajtottunk, majd napok óta először

normális kaját ettem, amitől a belem durván kikészült, és higgyék el,a részleteket nem akarják hallani.



Ez az egész kézdolog október második vagy harmadik hetében történt.

Legalábbis azt hiszem. Semmi kedvem ellenőrizni. Meg kell indokolnom,miért nem ellenőrzöm? Nyilván igen, a fene egye meg. Valószínűleg azt azindoklást használnám, hogy túl fájdalmas lenne, ami persze nem igaz, mertakkor eleve nem írnám ezt a hülye könyvet. A valódi ok: lustaság. Megfordulta fejemben, hogy előásom a kórházi tartózkodásomra vonatkozó papírokat, demár a gondolat is lefárasztott. Úgyhogy inkább nem tettem.

Meg amúgy is fura mindig dátumozni az eseményeket. Mintha folytonvalami híradóban lennénk, vagy ilyesmi. Mintha az életemről folyamatosan

tudósítana a Post-Gazette vagy a The New York Times.

2011. okt. 20.A SÁPADT KAMASZ SRÁC HAZAMEHET A KÓRHÁZBÓL

A megkönnyebbült filmkészítő evéssel ünnepelA hascsiklandozás macskatámadásba torkollik

Mondjuk már ez a könyv is eleve sokkal érdekesebbnek éseseménydúsabbnak állítja be az életem, mint amilyen valójában. A könyvek

mindig erre törekednek. Ha az életünk minden egyes napjáról szalagcímtudósítana, sokkal egyértelműbb lenne, milyen unalmas és véletlenszerű.

2011. okt. 21.A SÁPADT KAMASZ SRÁC CSENDESEN VISSZATÉR AZ ISKOLÁBA



Gainest „idegesítik” a felhalmozódott teendők Számos tanárnak fel sem tűnt a diák egyhetes hiányzása

2011. okt. 22.AZ ÉGVILÁGON SEMMI ÉRDEKES NEM TÖRTÉNIK

Még a vacsora is maradék volt

2011. okt. 23.A HUSI KAMASZ SRÁC PRÓBÁL IZMOKAT NÖVESZTENI ÉP

KARJÁRA A súlyemelő gyakorlat rövid, de kimerítő

A filmkészítő órákat tölt arccal lefelé a padlón a felépüléshez

2011. okt. 24.ISZONYÚ KEVÉS DOLOG TÖRTÉNIK

A hascsiklandozás megint macskatámadásba torkollik A diák egy sor üres beszélgetést folytat, amibe nem érdemes belemenni

Lehet, hogy a halálunk után egy hatalmas terembe kerülünk, ahol egy csomóarchivált lapot találunk, amiket angyal újságírók írtak az életünkről, és azoktalán pont ilyenek lennének. Ez rettenetesen elkeserítő lenne. Remélhetőleglegalább néhány szalagcím más körülöttünk élőkről szól, és nem rólunk.

2011. okt. 25.KUSHNER SAPKÁT VESZ

Egy idő után valószínűleg idegesítette, hogy folyton a fejét bámulják A sapka valahogy még nyomasztóbb, mint a Darth Vader-szerű fej

2011. okt. 26.

A NIKOTINHIÁNYOS JACKSON EBÉDNÉL GYALÁZKODÁSBAKEZDTöbb embert, élettelen tárgyat és fogalmat küld el a búsba

Dagi mormotaarcú haverja szerint „valószínűleg hiba volt” leszoknia

2011. okt. 27.



GAINES SZÜLEI ÚJRA NEKIFUTNAK A FŐISKOLATÉMÁNAK A filmkészítő „csalódást keltő” jegyeit okolják a bukás részletes

előrejelzésénél

Felmerül a hobo szakkollégium ötlete

Gondolom, miközben a kórházban feküdtem, anyuék úgy döntöttek, itt az idejebeszélgetni velem a továbbtanulásról. Természetesen már korábban is szóbakerült a főiskola. Először harmadév vége felé, amikor egy nap apu besétálta szobámba. Félénk, kicsit duzzogó arcot vágott, mint amikor anyu megkérivalamire, amit utál.

– Szervusz, fiam – mondta. – Helló. – Fiam, lenne kedved elmenni fő… főiskolanézőbe? – Ööö, nem igazán. – Ó! – Tényleg nincs kedvem. – Szóval nemet mondasz, nincs kedved főiskolát nézni. Értem. – Ja, nincs.Apu ezen annyira kiakadt, hogy egyből elhagyta a szobát, és hónapokig nem

is hozta fel a témát. És bár a főiskoladolog akkoriban végig ott lebegett

a fejem felett, amíg senki sem hozta fel, könnyű volt nem foglalkozni vele.Valami oknál fogva egyszerűen nem tudtam megbirkózni a főiskola

gondolatával. Tényleg nem. Néha megpróbáltam gondolni rá, de ilyenkormindig kiszáradt a szám, a hónaljam elkezdett csípni, és kénytelen voltamfejben csatornát váltani. Általában az Agy Ismeretterjesztő Csatornájárakapcsoltam. Ilyenkor elképzelek egy csapat kecses antilopot, amint a pusztánhancúroznak, vagy amint játékos hódok kifinomult kis otthonokat építenekágakból, vagy esetleg egy olyan különkiadást, ahol brazil őserdei rovarok

csipkedik szét egymást. Ilyenkor bármin gondolkodhatok, amíg abbamarad azérzés, hogy a hónaljamban méhek laknak.

Nem tudom, miért pánikoltam be a főiskola gondolatától. Na jó, ez igazábólegy ordas nagy hazugság. Nagyon is tudom, miért. Nevetségesen sok munka



volt menedzselni az életemet a Bensonban – feltérképezni a különbözőtársaságokat, elnavigálni anélkül, hogy észrevennének –, és elértema kémkedéshez való tehetségem határát. A főiskola pedig sokkal nagyobb és

bonyolultabb hely a középsulinál – megszámlálhatatlanul több csoporttal,emberrel és tevékenységgel –, úgyhogy már attól összecsináltam magam, haelkezdtem azon agyalni, mennyire lehetetlen lenne kezelni egy ilyen helyzetet.Gondoljunk csak arra, hogy koleszosként az idő nagy részében szó szerintegyütt élünk az osztálytársainkkal. Így hogy maradjon az ember láthatatlan?Hogy maradjon semmilyen, ártalmatlan és megjegyezhetetlen azok előtt,akikkel egy szobában él? Ott még fingani se lehet. Ki kell menni a folyosóra,vagy még messzebb. Vagy lehet azt is, hogy sose fingunk, de akkor meg ki

tudja, mi történik.Úgyhogy ez az egész számomra iszonyú ijesztő volt, igyekeztem nemgondolni rá. De aztán anyuék a kórház után egy héttel rájöttek, hogy eza főiskoladolog olyasmi, amire fel kell készülni, és brazil őserdeirovarokként vetették rám magukat, majd elkezdtek szétcsipkedni. Mármintnem szó szerint. Biztos mindenki érti. Szar volt, na.

Miután egy ideig gondolkodtam a kérdésen, arra jutottam, hogy mehetnéka Carnegie Mellonra, ahol apu tanít. De kételkedtek benne, hogy bejutnéka jegyeim és az iskolán kívüli tevékenységek teljes hiánya miatt.

– De megmutathatnád nekik a filmjeidet – vetette fel anyu.Ez olyan pocsék ötlet volt, hogy öt percig halottnak kellett tettetnem

magam, ami elég hosszú idő volt ahhoz, hogy anyuék megunják a kiabálást éselhagyják a szobámat. De amikor meghallották, hogy mozgolódom,visszajöttek, és folytatnunk kellett a beszélgetést.

Végül abban maradtunk, hogy a Pittre, vagyis a Pittsburghi Egyetemre kéneelentkeznem, amiről akkoriban azt gondoltam, hogy a Carnegie Mellon

idősebb, kissé hülyébb testvére. Anyu továbbá megígértette velem, hogylegalább ránézek a főiskolák könyvére, rászánok egy órát és átlapozom, csakhogy legyen valami fogalmam arról, miből lehet válogatni, tényleg nem tartsokáig, és azért mégiscsak jó képben lenni, hiszen annyi lehetőség vanmanapság, és nagy kár lenne, ha nem találnám meg a nekem valót, úgyhogyvégül azt mondtam: JÓ OKÉ LEGYEN JÉZUSOM.



Csakhogy a főiskolák könyve konkrétan 1400 oldal. Magyarán esélytelenvolt, hogy átnézzem. De valamiért pár napig magammal hurcoltama hátizsákomban, és amikor csak ránéztem, jöttek a méhek a hónaljamban.

Egyszer, amikor meglátogattam Rachelt a kórházban, elkövettem azta hibát, hogy szóba hoztam a továbbtanulást, mire ő élénken érdeklődnikezdett, és kellemetlenül hosszú ideig kellett dumálnunk róla. Még HughJackmanről sem akart beszélgetni.

– Hallottam, hogy Hugh Jackman valami új hasizomgyakorlatot csinál – dobtam be. – Még néggyel több hasizma van, mint régen.

Téboly, hogy ezzel sem sikerült elterelnem a figyelmét, de tényleg nem. – Szóval a Carnegie Mellonra akarsz jelentkezni? – kérdezte. Felült az

ágyon, és a szokottnál is intenzívebben nézett a szemembe. – Ha már muszáj választani, akkor igen – mondtam. – De anyuék nem

hisznek benne, hogy felvesznek. Úgyhogy valószínűleg marad a Pitt. – Miért ne vennének fel? – Hát, nem tudom. Jó jegyek kellenének, meg valami vitacsapatban is részt

kéne venni, vagy hajléktalanszállót kéne építeni, vagy ilyesmi, én mega töketlenkedésen kívül semmit se csináltam még a sulin kívül.

Láttam rajta, hogy fel akarja hozni a filmezést, de nem tette, aminek

örültem, mert már kész voltam újra halottnak tettetni magam. De ez egykórházban kevésbé elfogadható taktika ahhoz, hogy témát váltsunk. Ilyenhelyen ilyesmivel próbálkozni egyszerűen nem oké. Plusz előfordulhat, hogyvalaki benyit, azt hiszi, hogy tényleg meghaltunk, berak egy tolószékbe, ésotthagy egy szobában vagy valahol, mint Gilbertet, a Talán Halott TolószékesSrácot, akit pár ezer szóval korábban említettem.

– A főiskolával igazából az az egy célom van, hogy elkerüljema diákszövetséget – mondtam, hogy továbblendítsem a beszélgetést. –

Ezekben a diákszövetségekben az a kedvenc közös hobbi, hogy a dagi srácota zászlóhoz vagy egy tanár autójához kötik. Attól félek, velem is ez történne.Lehet, hogy még el is vernének egy övvel. Ez az egész amúgy baromihomoerotikus, de ha ezt felhozzuk, biztosan bekattannak.

Valami oknál fogva ez nem nevettette meg Rachelt.



– Nem vagy dagi – mondta. – De, elég dagi vagyok. – Ez nem igaz.

Olyan hülye helyzet volt, hogy Rachel nem értett egyet velem. Úgyhogycsináltam valamit, amit korábban még soha.

– Ismerek valakit, aki nem ért egyet veled – mondtam. – Az a neve, hogyMogyoróvajkrém És Has, mínusz a mogyoróvajkrém.

– Ugyan már – mondta Rachel, de aztán felemeltem a pólóm, ésmegmutattam a hasam.

Nem vagyok annyira kövér, mint sok gyerek, de azért igenis kövér vagyok,és határozottan meg tudom fogni a hasam két darabban, és tudom imitálni,

hogy beszélgetnek, mint a Muppet Show-ban. – SZERETNÉM JELEZNI, HOGY PROBLÉMÁM VAN AZZAL, AMITMONDTÁL – kiáltotta a hasam. Valamiért déli akcentusa volt. – A FELTÉTELEZÉSED SÉRTŐ ÉS NYUGTALANÍTÓ. ETTŐLFÜGGETLENÜL VAN ESETLEG NÁLAD PÁR KUPAC NACHOS?

Egészen eddig soha egyszer nem fordult elő, hogy a hasamat egy másikemberi lény számára beszéltettem. Soha nem éreztem, hogy megérné ennyirehülyét csinálnom magamból azért, hogy valaki jól érezze magát.Gondolhatják, mennyire meg akartam nevettetni Rachelt. De ő aznap nemhorkantgatott.

Épp elég rossz gyűrködni a husi hasunkat, és déli akcentusban kiabálnivalakinek. Még sokkal rosszabb, ha ez a valaki nem is nevet.

– HA NACHOS NINCS, HAJLANDÓ VAGYOK MAGAMBAERŐSZAKOLNI EGY STEAKET ÉS EGY SÜTEMÉNYT – folytattaa hasam kissé elkeseredetten, de Rachelből még egy mosolyt sem sikerültkipréselnem.

– Mit szeretnél tanulni a Carnegie Mellonon? – kérdezte. – Ki tudja? – Továbbra sem engedtem le a pólómat, arra az esetre, ha netán

leesik neki, hogy az ő kedvéért csinálok magamból idiótát. De nem úgy tűnt.Csendben maradt, úgyhogy folytattam. – Szóval a többség amúgy se tudja, mit akar tanulni, amikor elkezd

főiskolára járni. Felvesz pár órát, aztán meglátja. Nem?



Muszáj volt tovább beszélnem, különben még a végén rákérdeza filmjeinkre.

– Gyakorlatilag olyan ez, mint egy büfé. Egy nagyon drága büfé, csak itt

mindent meg kell enni, ami a tálcánkra kerül, különben kirúgnak. Úgyhogymaga a koncepció szerintem elég elcseszett. Hihetetlen lenne, ha így menne azigazi büféknél. „Hmm, ez a mu shu sertés elég krétaízű”, mondanánk, miremegjelenne egy ilyen debella kínai csávó azzal, hogy „EDD MEG VAGYEGYEST KAPC, ÉS KILÚGUNK AZ ÉTTELEMBŐL”. Ez nekem nem tűnikvalami jó üzleti modellnek.

Semmi. Se horkantás, se mosoly. Eléggé rápacsáltam. Most már kizárólagmakacsságból tartottam felemelve a pólóm, mert az világos volt, hogy Rachel

nem fog nevetni. – Szóval akkor nem tudod, mit akarsz tanulni?Rachel nyilvánvalóan rá akart világítani valamire, és nagyjából sejtettem

is, mire, de ha nem volt hajlandó nevetni a produkciómon, akkor a francba azegésszel. Úgy döntöttem, inkább megfordítom a helyzetet.

– Nem – mondtam. – Na és, te mit akarsz tanulni?Rachel csak meredt rám. – Mármint a főiskolán mit akarsz majd tanulni?Kicsit elfordította a fejét. Be kellett volna fognom, de nem tettem. – Egyáltalán hová jelentkezel?Rachel most az üres tévéképernyőt bámulta, és ahogy a hasammal őt

célozva ültem ott, hirtelen bevillant, mekkora pöcs vagyok. Egész pontosan:orbitális. Egy haldokló lányt kérdeztem arról, mit tervez a jövőre. Ennélnagyobb pöcs egyszerűen nem lehet valaki. Jó ég. Legszívesebben orrbavágtam volna magam. Sőt egy ajtót kellett volna magamra rántanom.

Közben viszont továbbra is haragudtam rá, amiért szomorkodik,ellenséges, fura, és eléri, hogy hülyének érezzem magam, pedig csakpróbálom feldobni.

Úgyhogy lényegében mindenkit utáltam a szobában. Leengedtem a pólóm,és elgondolkodtam, hogyan lehetne lezárni ezt a beszélgetést anélkül, hogybármelyikünk öngyilkosságot kísérelne meg.

– Figyelj – mondtam. – Anyutól kaptam egy bazinagy könyvet



a főiskolákról. Ha gondolod, szívesen odaadom, hogy belenézz. Igazábólmost is nálam van.

– Idén nem jelentkezek főiskolára.

– Ó. – Megvárom, míg jobban leszek. – Ez jó tervnek tűnik.Továbbra is a tévéképernyőt bámulta, kifejezéstelen arccal, kicsit talán

feszülten. – Jobb is így – folytattam –, elég szar ez a könyv. 1400 oldalas, és kábé

minden második oldal valami texasi keresztény suliról szól.Hadd áruljak el valamit. Fárasztó volt előállni újabb és újabb poénokkal.

Lehet, hogy inkább el kellett volna engednem az egészet. De úgy éreztem,muszáj megnevettetnem Rachelt, különben az egész látogatásom hiábavaló.Úgyhogy, mint valami kalandvágyó tengerész, újabb küldetésre indultam.

– Meg amúgy is, ez a könyv hamar felidegesít, gyakorlatilag arraemlékeztet, hogy jó helyre esélyem sincs bejutni. Ha például kinyitoma végén, meglátom a Yale-t, és az jut eszembe, hogy „Yale, persze, oda kéneelentkezni, az tök jó hely”. Na. Aztán meglátom, hogy oda legalább 4,6-os

átlag kell. Aha, kösz. Ez milyen már, a Bensonnál el se lehet érni a 4,6-ot.Rachel mintha kicsit megenyhült volna, bár úgy éreztem, ennek nincs köze

a poénkodásomhoz. Mindenesetre úgy döntöttem, tovább próbálkozom, ígylegalább gyorsabban telik az idő. Igazából ez a legjobb egy erős poénban.Nem az, hogy vicces, bár persze ez is számít. A legfontosabb az, hogy kitöltiaz időt, és nem kell semmi lehangolóról beszélgetni.

– Ja, szóval gondolj bele, felhívom a felvételi irodát, hogy „Helló Yale, miez a 4,6-os átlagdolog”, ők meg azt mondják, hogy „Na igen, ha annyiramotivált tanuló lennél, már rég megtaláltad volna a titkos Yale-előkészítősulit, ami mélyen a te sulid alatt van, az ottani tanárok mind ilyen paraélőhalott zsenik, ezen a helyen lehet elérni a 4,6-os átlagot, továbbá itt lehetmegtanulni az időutazás titkait. Meg hogy hogyan csinálhatunk mesterségesintelligenciát hétköznapi használati tárgyakból. Így keltheted éééletrea turmixgééépet! A turmixgép lesz a te elhivatott szolgád, aki behozzaa leveleket, csak épp véletlenül apró cafatokra szaggatja, mivel turmixgép.



Ya-a-a-a-a-ale.” – Igazából itt hagyhatnád a könyvet.Ezt jó eséllyel csak azért mondta, hogy megszabaduljon tőlem, de legalább

válasz volt, és aránylag pozitív is. – Komolyan? – Hacsak nem akarod megtartani. – Nem. Hülyéskedsz? Utálom. Tök jó. – Szívesen belenéznék.Előhalásztam a hátizsákból. Egyből fellelkesültem a gondolattól, hogy

megszabadulhatok a könyvtől. Ráadásul így Rachel talán kevésbé fogja úgyérezni, hogy haldoklik.

– Tessék. – Csak tedd az asztalra. – Parancsolj. – Köszi.Lehet, hogy kicsit megenyhült, de még mindig nem nevetett, és nem

produkált valami erős reakciókat, úgyhogy pár pillanatra kizökkentem, és aztmondtam:

– Amikor idejövök, egyáltalán nem vidítalak fel. Béna vagyok. – Nem vagy béna. – De, kicsit igen. – Hát, ha nem akarsz, nem muszáj jönnöd.Ezt azért kemény volt hallani. Mert őszintén szólva tényleg nem akartam

állandóan jönni hozzá. Épp elég stresszes volt ez nekem akkor is, amikor jókedve volt. Most, hogy mindig tök beteg és lehangolt volt, egyre nehezebbenkezeltem a helyzetet. Például felment a vérnyomásom. Ahogy ültem ott,folyton azt a szörnyű zsizsegést éreztem, mint amikor valami miatt nagyonizgulok. De tudtam, akkor még rosszabbul érezném magam, ha nem látogatnámmeg.

Ez az egész lényegében teljesen elcseszte az életem. – Nem azért jövök ide, mert nem akarok – mondtam. Aztán rájöttem, hogy

ennek a mondatnak nincs értelme, úgyhogy nekifutottam még egyszer: – Azértövök ide, mert akarok. Ha nem akarnék, mi a francért jönnék?



– Mert úgy érzed, kötelességed.Erre tényleg nem lehetett máshogy reagálni, mint hazugsággal. – Nem érzem úgy, hogy kötelességem. Amúgy meg teljesen irracionális és

hülye vagyok. Előfordul, hogy valamit kötelességem lenne megcsinálni, denem teszem. Nem tudom, hogyan éljek normális emberi életet.

Röhejes irányba sikerült terelnem a beszélgetést, úgyhogy tettem egy lépésthátra, és újra próbálkoztam.

– Akarok jönni hozzád. A barátom vagy. – Aztán azt mondtam: – Kedvellek.

Elmondhatatlanul fura volt ezt kimondani. Azt hiszem, még soha senkineknem mondtam ezt, és valószínűleg nem is fogom, mert képtelenség kimondani

anélkül, hogy baromnak érezném magam.Rachel mindenesetre így reagált: – Köszi.Nem volt világos, ezt pontosan hogyan érti. – Ne köszönd meg – mondtam. – Oké. – Mármint, bocs, gyökér vagyok, nem kéne kiabálnom veled.Le akartam lépni, de tudtam, akkor aztán végképp seggarcnak tartanám

magam. Azt hiszem, Rachel ráérzett erre. – Greg, beteg vagyok. Egyszerűen nincs most túl jó kedvem. – Persze, megértem. – Elmehetsz. – Jó, oké. – De szeretem, ha jössz. – Az jó. – Legközelebb talán jobban leszek.De, mint kiderült, nem lett jobban.

Jézusom, de utálok erről írni.



Ezen a ponton talán meg kéne próbálnom elmagyarázni, mi is az a leukémia,ha esetleg valaki nincs teljesen képben. A Rachel-dolog előtt én iselképesztően keveset tudtam a témáról. Most nagyjából átlagos tudásom vanróla, vagyis inkább sokkal tájékozottabb vagyok, mint amennyire lenniszeretnék.

Egyes rákfajták helyspecifikusak a testben, mint a tüdőrák vagy a seggrák.Na jó, ez utóbbi talán nem is létezik. Mindenesetre ezeket a daganatokat néhael lehet távolítani műtéti úton. A leukémia viszont a vért és a csontvelőttámadja meg, szétterjed a testben, úgyhogy nincs mit kivágni. Persze eza kivágósdi nyilván eleve félelmetes és visszataszító, de a másik kezelésimód a sugárzás és/vagy a gyógyszerezés, ami még rosszabb. A leukémia

esetében pedig pontosan ezt kell csinálni a beteg teljes testével.Úgyhogy ez egyértelműen szívás.Anyu az mondta, olyan ez, mint egy város, amiben „rosszfiúk” vannak –

ettől a Rachel-dologtól valamiért hajlamos elfelejteni, hogy nem bölcsődésvagyok –, a kemó meg olyan, mintha bombáznák a várost, hogy megöljéka rosszfiúkat. A folyamat során a város egy részében károk keletkeznek. Eztmegosztottam Rachellel, aki nem rajongott a hasonlatért.

– Inkább olyan ez – mondta –, hogy rákom van, és kemoterápiára kell

árnom.Mindenesetre a bombázás során Rachel Város határozottan károkat

szenvedett, különösen Hajfalva, Bőrmező és a Béltraktus Körzet. Ezért vettmagának sapkát. Cuki, bolyhos rózsaszín volt, amilyet olyan lányokon látni,akik bevásárlóközpontokban flangálnak, és nem olyanokon, akik egész nap az



ágyban hevernek.

Ha ez egy normális könyv lenne egy leukémiás lányról, valószínűlegoldalakon át tépném a szám arról, hogy Rachelnek milyen mélyenszántógondolatai voltak, mielőtt egyre rosszabbul és rosszabbul lett volna, meghogy egymásba szerettünk, kialakult valami elképesztően szívhez szólóromantikus izé, aztán a karjaimban halt meg. De semmi kedvem hazudni. Nemvoltak mélyenszántó gondolatai, és határozottan nem szerettünk egymásba.A hülye kifakadásom után mintha kevésbé lett volna feszült, de aztán inkábbcsak csendben maradt.

Azért persze próbálkoztam még, mondtam ezt-azt, néha valamennyiremosolygott, talán még kuncogott is egy kicsit, de többnyire inkább nem szóltsemmit, én meg kifogytam a mondanivalóból, aztán beraktunk párGaines/Jackson-filmet, és megnéztük őket. Először a frissebbeket, aztán,ahogy ezeket meguntuk, a régebbieket.

Különös volt Rachellel nézni ezeket a filmeket, mert annyira odafigyelt.Tudom, ez milyen bénán és közhelyesen hangzik, de mellette ülve úgy láttamezeket a filmeket, ahogy szerintem ő láthatta – kritikátlan rajongóként, akinekigazából tetszik, amit lát. Nem azt mondom, hogy így máris élveztema filmeket. Inkább csak megértettem, hogyan lehet valamelyest tolerálni azt

a sok idegőrlő hülyeséget, ami ezekben van. Ha az ember nem a rosszvilágítással vagy a fura hangi világgal foglalkozott, és még csak nem is az éppelmesélni próbált sztorival, elkezdhetett inkább rólam meg Earlrőlgondolkodni, a filmkészítőkről, akik kvázi véletlenül magukra vontáka figyelmet. És ha bírt minket, bírta a filmet is. Rachel talán így néztea filmjeinket.

Bár ezt konkrétan nem mondta, szóval lehet, hogy csak én találtam ki.

Nem úgy tűnt, hogy bármennyire is javul az állapota, és egyes napokonkülönösen komor hangulatban volt, ilyenkor semmivel sem tudtam segítenirajta. Egyszer például épp néztünk valamit, Rachel sokáig csendben volt,aztán megszólalt:

– Greg, azt hiszem, igazad volt.



– Tessék? – Azt hiszem, igazad volt. – Ó.

Elhallgatott, mintha arra számított volna, hogy érteni fogom a célzást. – Hát, általában igazam van. – Nem is akarod tudni, mire mondom? – Ja, de.Akkor talán mégsem számított rá, hogy érteni fogom. Ki tudja? A lányok

őrültek, a haldokló lányok pedig még őrültebbek. Na jó, ez borzasztóanhangzik. Visszavonom.

– Szóval miben volt igazam?

– Abban, hogy azt mondtad, haldoklom.Utálom, hogy most nekiállok panaszkodni, de ettől akkor is szarul éreztemmagam. Annyira felhúzott, hogy ezt mondta. Próbáltam visszanyelni a dühöm.

– Azt sose mondtam, hogy haldokolsz. – De gondoltad. – Nem igaz.Megint elhallgatott, és ettől iszonyú ideges lettem. – Nem igaz – mondtam, túl hangosan.Ez persze hazugság volt, mindketten tudtuk.Végül azt mondta: – Mindenesetre, ha ezt gondoltad volna, igazad lett volna.Ezután nagyon hosszú ideig csendben voltunk. Igazából kedvem lett volna

üvölteni vele. Talán pontosan ezt kellett volna tennem.

JÉZUSOM DE UTÁLOK ERRŐL ÍRNI



Egy ember élete olyan, mint egy nagy, furcsa ökoszisztéma, és ha van valami,amiről a kémiatanárok szeretnek szövegelni, az az, hogy ha az ökoszisztémaegy részében változás áll be, az hatással van az egészre. Szóval tegyük fel,hogy az életem egy tó. Oké. Most mondjuk, hogy valamilyen elmebajos (anyu)megjelenik egy nem őshonos, lehangolt hallal (Rachel), és beleengedia vízbe. Oké. A tó többi organizmusa (filmek, házi feladat) már hozzászokottegy bizonyos mennyiségű algához (időhöz, amit ezekkel töltök). De most eza rákos hal falja fel az összes algát. Úgyhogy a tónak gyakorlatilag annyi.

(Ez a legutóbbi bekezdés akkora hülyeség, hogy egyszerűen képtelenvoltam törölni. Egyébként a könyvben lévő összes agyzsibbasztó baromságranagyjából négy másik jutott, amit aztán kihúztam. A legtöbb valamilyenkajáról vagy állatokról szólt. Tudom, valószínűleg úgy tűnik, megszállottjavagyok a kajának és az állatoknak. Ez azért van, mert ezek a világ legfurcsább

dolgai. Mindenki üljön csak le egy szobába, és gondolja végig. Vagyis inkábbne, még a végén bepánikol.)

Tehát ez történt az életemmel. Az iskolai teljesítményem példáultagadhatatlanul leromlott. Mr. McCarthy egy nap félre is vont, hogybeszélgessünk erről.

– Greg. – Jó napot, Mr. McCarthy! – Kínálj meg egy ténnyel!

Mr. McCarthy órára menet rontott rám a folyosón. Lecövekelt közvetlenülelőttem, és felvett valamilyen értelmezhetetlen pózt. Kicsit olyan volt, mintegy szumóbirkózó, csak kevesebbet dobolt a lábával.

– Ööö… bármilyet? – Bármilyet, de rendkívül meggyőzően kell előadnod.



Ekkoriban valamiért nem aludtam túl jól, úgyhogy nem igazán jutottakeszembe tények.

– Tény: a változás egy ökoszisztéma részében, ööö, hatással van az

egészre.Mr. McCarthyt láthatóan nem győztem meg, de nem ment bele. – Greg, most öt percre feltartalak. Aztán írok a tanárodnak egy igazolást,

és mehetsz órára. – Jól hangzik. – Akkor lássunk neki most, rögtön! – Oké. – Készen állsz?

– Igen. – Helyes.Bementünk Mr. McCarthy tanárijába. A villanyszerelők még mindig nem

végeztek a tanáriban, úgyhogy az Orákulum az íróasztalán volt, feltehetőentele marihuánás levessel. Egyből ráparáztam, hogy Mr. McCarthy le fogszidni, amiért Earllel ittunk belőle. Ez az érzés erősödött, amikor a következőkérdéssel nyitott:

– Greg, tudod, miért hoztalak ide?Úgy éreztem, erre nem lehet jó választ adni. Plusz a feszült helyzeteket

eleve rosszul kezelem, bár ez már, gondolom, senkit sem lep meg. Próbáltamkimondani, hogy „nem”, de a torkom kiszáradt a félelemtől, és csak valaminyikorgásra futotta. Ráadásul úgy tűnhetett, mintha hányni készülnék. Mert azigazat megvallva elég nyomasztó volt belegondolni, hogy egy ilyennagydarab, teletetovált eszelős, mint Mr. McCarthy, mit tenne, ha rájönne,hogy valami illegálisat csináltunk. Megértettem, hogy bár kedvelem, azértmélyen rettegek tőle, és arra gyanakszom, hogy pszichopata.

Ez a gyanú csak felerősödött, amikor figyelmeztetés nélkül megpróbáltösszeroppantani az óriási, élénk színekkel kidekorált karjával.

Túlságosan megrémültem ahhoz, hogy ki tudjak fejteni bármilyenellenállást, úgyhogy gyakorlatilag elernyedtem. Mr. McCarthy összezárt, ésszinte megsemmisített az ölelésével. Ezekben a pillanatokban sok gondolatfutott át a fejemen. Az egyik: egy füves pontosan ilyen kretén módon próbálna



megölni valakit. Azzal, hogy halálra öleli. Mi baja a füveseknek? A drogozásgyökérség.

Kellemetlenül hosszú idő után esett csak le, hogy Mr. McCarthy egyszerűen

át akar ölelni. – Greg, haver – mondta. – Tudom, milyen nehéz most neked. Mindannyian

látjuk rajtad.Aztán elengedett, és mivel elernyedtem, kis híján a padlóra kerültem. Mr.

McCarthy viszont, szemben a legtöbb középiskolai tanulóval, ezt nem találtanevetségesnek. Inkább aggodalom ült ki az arcára.

– Greg! – kiáltott. – Nyugodj meg, haver! Haza szeretnél menni? – Nem, nem. Jól vagyok.

Felálltam, és helyet foglaltunk a székeken. Mr. McCarthy arckifejezéseegyre aggodalmasabb lett. Tőle ez teljesen karakteridegen volt, engem megzavart. Mint amikor egy kutya emberire emlékeztető arckifejezéssel néz ránk,és pár pillanatra zavarba jövünk, mondván: „Hoppá, ez a kutya mostnosztalgikus melankólia és őszinte melegség keverékét érzi. Nem is tudtam,hogy egy kutyának is lehetnek ilyen komplex érzelmei.”

Így voltam most Mr. McCarthyval. – Mindannyian észrevettük, mennyire megérintett Rachel – mondta. – És

hallottuk, milyen sok időt töltesz vele mostanában. Greg, te remek barát vagy.Bárki örülne, ha ilyen barátja lenne.

– Ez túlzás – mondtam. Mr. McCarthy érezhetően nem hallott meg, ésvalószínűleg jobb is volt így.

– Tudom jól, hogy számodra most nem az iskola a legfontosabb – folytatta,és közben úgy nézett a szemembe, hogy attól tényleg görcsbe rándultak azidegeim. – Megértem, tényleg. Én is ilyen voltam anno. Okos, de nem tettemoda magam, valahogy mégis elkarisoltam. Ahogy mostanáig te is. De na.

Közelebb hajolt hozzám. Próbáltam elképzelni Mr. McCarthyt diákként.Valami oknál fogva nindzsaként gondoltam rá, aki éjszakánként a menzánlopakodik, és merényletre készül.

– Greg, az iskolai teljesítményed feltűnően romlik. Ez igaz tény. Többtanároddal is beszéltem. Egyik órán sem figyelsz oda, semmiben sem veszelrészt, elfelejted megcsinálni a leckét. Pár tantárgyból igencsak mély vízbe



kerültél. És hadd osszak meg veled még egy tényt. Rachel… nem akarja…hogy megbukj bármiből is.

– Tudom – mondtam.

Őszintén szólva dühös lettem. Részben azért, mert Mr. McCarthyval eddigtök laza viszonyunk volt, soha egyszer nem került sor ilyen idegesítőbeszélgetésre, és ezt állatira élveztem, de ennek most láthatóan lőttek.Részben meg azért, mert tudtam, hogy Mr. McCarthynak igaza van. Minektagadjam, tényleg nem csináltam meg minden leckét. Több tanár szólt máremiatt. Rájuk nem hallgattam, de Mr. McCarthyra nehéz volt nem hallgatni,mert oké, elmebeteg füves, de akkor is ő a Benson egyetlen értelmes tanára.

– Haver, oda kell figyelned – mondta Mr. McCarthy. – Ez az utolsó éved

itt, aztán mész, amerre látsz. És mondok neked valamit: a középiskola után azélet csak jobb lesz. Most egy alagútban vagy, aminek a végén pislákol egy kisfény. El kell jutnod odáig. A középsuli rémálom, tudom. Lehet, hogy ezekéleted legrosszabb évei.

Tényleg nem tudtam, mit mondjak erre. A szemkontaktustól meg már fájta fejem.

– Úgyhogy össze kell kapnod magad. Nem bukhatsz meg. Neked vana legjobb kifogásod a világon, de ezt akkor se használhatod. Rendben?

– Igen. – Greg, én megteszek érted mindent, ami tőlem telik, mert jó gyerek vagy.

Kurva jó gyerek vagy.A ká-betűs szót még sose hallottam Mr. McCarthytól, ez azért elég

izgalmas volt. De a túlságosan is szerény üzemmódot persze nem tudtamkikapcsolni.

– Nem vagyok én olyan jó gyerek. – Hatalmas srác vagy – jelentette ki Mr. McCarthy. – Ennyit erről. Most

menj órára. Tessék, ezt vidd magaddal! Mindannyian azt gondoljuk, hogyelképesztően… állatira… hatalmas srác vagy.

A cetlin ez állt:„Öt percet beszélnem kellett Greg Gainesszel. Kérlek, nézd el neki

a késést. Hatalmas srác. – Mr. McCarthy, 11:12.”



Ebben az időszakban Gretchen abba a fázisába lépett, ahol nem bírtvégigcsinálni egy étkezést, ha apu is az asztalnál ült. Ez részben azért volt,mert apu meg abba a fázisába lépett, ahol nem tudta megállni, hogy

kannibálnak tettesse magát. Ha valami csirkéset ettünk, megpaskolta a hasát,és bejelentette: „Eeembeeeri húúús. OLYAN AZ ÍZE, MINTA CSIRKÉNEK.” Gretchen ettől elsírta magát, és kiviharzott az étkezőből.A helyzet még tovább romlott, amikor Grace elkezdte utánozni, ez viszontteljesen kész volt, mert kevés jobb dolog van annál, mint amikor egy hatéveskannibálnak tetteti magát.

Szóval otthon ilyesmik történtek. Ennek semmi köze a történethez, dea kannibáldologról be akartam számolni.

Ami meg a filmkészítést illeti, hát, nem tudom. Earllel végül is nemcsináltuk meg a Két piperkőc pasast, de összeültünk párszor, hogy szürreálisDavid Lynch-filmeket nézzünk. Éreztük, hogy ő iszonyú menő, de valamiértnem tudtunk összehozni egy újabb forgatókönyvet. Csak ültünk, és bámultuka laptop képernyőjét. Aztán Earl kilépett cigizni, én meg követtem. Későbbvisszamentünk a szobába, és tovább bámultuk a monitort szótlanul.

Amikor ezt olvassák, valószínűleg valami olyasmit gondolnak, hogy „SzegényGreg annyira szomorú volt Rachel miatt, hogy az egész élete romokban

hevert. Ez annyira megható.” Csakhogy ez így nem pontos. Nem az volt, hogyülök egy szobában, a könnyek csak úgy csorognak az arcomról, Rachel egyikpárnáját szorongatom, és egyfolytában hárfazenét hallgatok. Nem kószáltamharmatos legelőkön, nem merengtem búslakodva A Boldogságon Ami NemAdatott Meg Nekünk. Mert lehet, hogy időközben elfelejtették, de én igazábólnem voltam szerelmes Rachelbe. Ha nem lett volna rákos, töltöttem volnavele bármennyi időt is? Dehogy. Sőt ha valami csoda folytán meggyógyultvolna, barátok maradunk? Erre nem vennék mérget. Mindez nyilván

ocsmányul hangzik, de semmi értelme tagadni.Nem szomorú voltam, hanem egyszerűen kimerült. Amikor nem

a kórházban voltam, bűntudat gyötört, hogy nem a kórházban vagyok. Amikora kórházban voltam, az idő nagy részében úgy éreztem, felesleges vagyok,barátként kudarcot vallottam. Akárhogy is, az életem súlyosan elcsesződött.



Egyúttal tisztában voltam vele, milyen érzelmi nyomorék vagyok, amiért ígysajnálom magam, elvégre nem az én életem vége közeledett rohamosan.

Szerencsére legalább Earl ott volt, hogy néha feldobjon.

KÜLSŐ. GAINESÉK HÁTSÓ VERANDÁJA

- ESTE.

EARL

hirtelen

Szóval lehetsz heteroszexuális vagy

homoszexuális, ez tök oké, megértem, még azt

is, hogy mondjuk nő vagy férfi testben, vagy

ilyesmi, de gondolkodtam, és azt rohadtul nem értem, hogy a francba lehet valaki

biszexuális.

GREG

ööö

EARL

Érted, olyan nincs, hogy hú, attól a jó seggű

csajtól most feláll, ja nem, várj, attól

a csávótól áll fel. Ennek semmi értelme.

GREG

Néha asszem én is elgondolkodom ezen.

EARL

Ne már. Ha valaki tényleg azt mondja, hogy

„nem viccelek, biszexuális vagyok, bármilyenembertől feláll”, akkor basszus minden

hülyeségtől fel kell állnia.

GREG

Szerintem, ööö... szóval, egyes tudósok



szerint minden ember egy kicsit mindkettő.

Mármint homo és hetero is.

EARL

Na nee. Ennek konkrétan semmi értelme.

Komolyan azt akarod nekem mondani, hogy valaki

csöcsöt lát, és feláll neki, aztán meglátja

valakinek a farkát, és attól is feláll neki?

Te most tényleg ezt mondod?

GREG

Jó, nem, lehet, hogy ez mégse stimmel.

EARL

belelovallta magát

Kutya szarik: feláll. Dupla sajtburger:

feláll. Számítógépes vírus: feláll.

GREG

A Wall Street Journal üzleti rovata.

EARLAttól egy hétig feláll.

Merengéssel töltött csend.

EARL

Te figyelj, kitaláltam neked egy szöveget.

Össze akarod hozni azt a csajt, a nagycsöcsűt?

GREGAha, mondjad.

EARL

Odamész hozzá, és azt mondod: figyelj, lehet,



hogy ezt nem tudtad rólam, de proszexuális

vagyok.

GREG

bizonytalanul

Oké.

EARL

A csaj erre: ez most mi a franc?

GREG

Ja.

EARL

Te meg, hogy igen, proszexuális.

GREG

Oké.

EARL

A csaj erre: mivaaaaan? Tudsz követni?

GREG

Persze.

EARL

Szóval a csaj teljesen össze van zavarodva.

Aztán ledobod a bombát: proszexuális. Mert

próbálok szexelni veled.

GREGÁáááá!

EARL

Proszexuális.



GREG

Ezt mindenképpen használni fogom.

EARL

Csapasd.



Lassan elérjük a részt, ahol az életem tényleg elkezdett robogni a szakadékfelé. És ez nem is anyu hibája volt, hanem Madisoné. Tudom, mennyiresúlyos, hogy hasonló szerepet játszottak az életemben. Próbálok nem túl sokatgondolni erre, még a végén soha többé nem áll fel.

November elején jártunk, épp a folyosó azon szakaszán álltam, aholkilencedikesek elég rémisztő hálaadásos festményeit akasztották fel, amikorMadison felbukkant a semmiből, és karon ragadott. Összeért a bőrünk, egészpontosan az ő keze az én karommal.

Hirtelen megijedtem, hogy elböfögöm magam. – Greg – szólalt meg Madison. – Szeretnék kérni tőled egy szívességet.Nem éreztem, hogy a gyomromban böfögés készülődik. Csak láttam a lelki

szemeimmel, ahogy Madisonra böfögök. Nagyon élénken. – Esküszöm, én egyik filmeteket se láttam – mondta, kissé türelmetlenül –,

de Rachel igen, és nagyon szereti őket. Arra gondoltam, csinálnotok kéne egyfilmet, kifejezetten neki.

Nem igazán értettem, mire gondol. És hogy eltereljem a figyelmema nyelőcsövemben formálódó végzetes böfögésről, elkezdtem nézni az egyikpulykás képet. Nem sikerült túl jól. Valami oknál fogva úgy nézett ki, minthaa szárnyas összes testrészéből vér spriccelne. Gondolom, az alkotó tollakat,napsugarakat vagy ilyesmit akart ábrázolni.

– Ööö – mondtam.Madison érezhetően zavartan fogadta nem túl lelkes reakciómat.



– Mármint – szólalt meg újra, de aztán egy pillanatra elhallgatott. – Szerinted nem örülne neki?

– Hmmmm.

– Greg, mit nézel? – Bocs, elkalandoztam. – Miért?Tényleg semmi nem jutott eszembe. Mintha bedrogoztam volna. Igazából az

a megmagyarázhatatlan borzkép jelent meg a fejemben, mint azután, hogyEarllel ettünk Mr. McCarthy pho leveséből. Úgyhogy azt mondtam:

– Valami oknál fogva egy borzkép jelent meg a fejemben.Mondanom sem kell, miután ezek a szavak elhagyták a számat, súlyos kárt

akartam tenni magamban. – Borz – ismételte meg Madison. – Mármint az állat? – Igen – mondtam erőtlenül. Aztán hozzátettem: – Tudod, néha megjelenik

egy borzkép az ember fejében.Legszívesebben megettem volna egy fúrót. Madison viszont elképesztő

módon képes volt figyelmen kívül hagyni a megjegyzésem. – Szóval szerintem filmet kéne csinálnotok Rachelnek. Annyira szereti

a dolgaitokat. Mindig azokat nézi. Jó kedve lesz tőlük.Mintha a borzdolog nem lett volna elég, eljött az ideje, hogy mondjak még

egy hülyeséget. Sőt valójában a Túlságosan is szerény óra Greg Gainesszel,mindenki legkevésbé kedvelt műsorának ideje jött el.

– Annyira jó kedve nem lehet tőlük. – Greg, állj már le. Tudom, hogy nem tudod kezelni, ha bókolnak neked.

De legalább egyszer fogadj el egyet, mivel igaz!Madison tehát megfigyelte és megjegyezte egy jellemvonásomat. Ez olyan

csodálatos volt, hogy azt mondtam: „Zsír!”, vagyis teljessé válta „következetesen síkhülye megállapítások, amiknek köszönhetően soha azéletben nem lesz szex” egyéni mesterhármasa. De asszem igazából két borzosmondatot is sikerült produkálnom, szóval volt az négy is. Akkormesternégyes.

– Azt mondtad, „zsír”? – Ja, zsír.



– Ööö. – Mármint egyetértek.Ezt Madisonnak rafinált csaj lévén sikerült kifordítania.

– Vagyis egyetértesz! Hogy csinálnotok kell filmet! Rachelnek!Erre mi a francot mondhattam volna az „igen”-en kívül? – Ööö, igen. Igen! Jó ötlet. – Greg – mondta hihetetlenül széles, gyönyörű mosollyal –, ez elképesztő

lesz. – Lehet, hogy jól sikerül. – Biztos vagyok benne, hogy valami csodálatosat fogtok csinálni.Komoly dilemma előtt álltam. Egyfelől a suli legdögösebb csaja épp arról

beszélt nekem, milyen remek srác vagyok, és milyen remek filmet fogokkészíteni. Ez nagyon jó érzés volt, és elég furán kellett fordulnom, hogy nelátszódjon a nadrágomon, mekkora merevedésem van. Másfelől viszontolyasvalamire bólintottam rá, amivel kapcsolatban alapvető kétségeim voltak.Sőt igazság szerint azt se tudtam, pontosan mire bólintottam rá.

Úgyhogy azt mondtam: – Ööö.Madison várta a folytatást. A gond az volt, hogy nem tudtam, mit mondjak. – Egyvalami lenne azért – kezdtem. – Hm? – Hogy… ööö… miről… – Igen? – Csak hogy, ööö…Egyszerűen nem lehetett úgy feltenni ezt a kérdést, hogy ne tűnjek

kreténnek. – Szerinted – próbálkoztam óvatosan – miről kéne szólnia a filmnek?Madison üres tekintettel bámult rám. – Olyan filmet kéne csinálnotok, ami kifejezetten neki szól. – Igen, de… – Olyan filmet csináljatok, aminek szerinted Rachel örülne. – De miről szóljon? Szerinted. – Nem tudom! – mondta vidáman.



– Oké. – Greg, te vagy a rendező. A te filmed. – Én vagyok a rendező. – Kezdtem elveszíteni a fókuszt. Úgy éreztem,

falrengető pánikroham közeleg. – Most mennem kell, de nagyon örülök, hogy elvállaltad! – lelkendezett. – Iiigen – mondtam kókadtan. – Te vagy a legjobb! – Megölelt és elsietett. Amikor hallótávolságon

kívülre ért, elböfögtem magam.A robbanó pulykának olyan arckifejezése volt, mintha azt gondolta volna:„A szentségit! Már megint felrobbanok?”



Earlnek még kevésbé volt fogalma arról, hogyan kéne összehozni a filmet,ő viszont sokkal világosabban ki tudta fejezni az erre vonatkozó gondolatait.

– Baszki – motyogta, miközben vázoltam neki, miről lenne szó. – Figyelj – mondta végül. – Te belementél, hogy filmet csinálsz valakinek.

Ez mi a francot jelent? – Hát, azt hiszem… azt, hogy… ööö. – Aha. Szóval fogalmad sincs, mit jelent. – De, azt hiszem, kicsit tudom. – Akkor lökjed.A Gaines-konyhában voltunk, Earl épp a kajáink között turkált, amitől

legalább semleges hangulatban volt, ha nem is jóban. – Mármint érted, ha festők lennénk, festhetnénk neki valamit ajándékba.Nem? Na, ezt kéne csinálni, csak filmmel.

– Gaines Papa hol az istenbe tartja a salsa szószt? – Szerintem elfogyott. Figyelj, mi lenne, ha csak egy példányt csinálnánk

a filmből? Azt adnánk oda Rachelnek. Ez működne, nem? – Öreg, az nem úgy… aztarohadt. – Mi van?

– Ez mi a franc? – Ez… hadd nézzem meg. – Ennek olyan a szaga, mint egy szamár szőrös farkának. – Ja. Ez libamájpástétom. – Tészta rohadtul nincs, de ezt a szart most megeszem.



Mint már említettem, Earl nagyon be tud indulni azoktól az időnként undorító,állati eredetű kajáktól, amiket dr. Victor Q. Gaines vásárol és hűt be. Azértmondom, hogy „vásárol és hűt be”, mert apu sosem eszi meg ezeket azonnal.

Szereti, ha sok időt töltenek a hűtőben, hogy a család többi tagjának legyenlehetősége észrevenni őket. Ezt a szokást Gretchen talán a világon mindennélobban utálja. Szélsőséges ellenszenvét viszont ellensúlyozza Earl majdnem

ugyanennyire szélsőséges rajongása. Ezt úgy fejezi ki, hogy evés közben arrólbeszél, mennyire undorító ez a kaja.

– Öreg. Azt még mindig nem tudjuk, miről szóljon a film. – Ja, ezt lesz nehéz kitalálni. – Ja. – Hát. – Megcsinálhatnánk Rachelnek azt a Lynch-filmet, amit múltkor akartunk.

Bár nem, mégse hiszem, hogy jó lenne. – Nem? – Hát rohadtul nem, iszonyat fura lenne. Most gondolj bele: Csá, Rachel,

itt van egy elszállt állatság két leszbikusról, akik mindenféléket hallucinálnakmeg ilyesmi. Kifejezetten neked csináltuk.

– Ja, végül is.

– Az elején ki is lenne írva, hogy „Rachelnek”. Mintha ezzel aztmondanánk, hogy Rachel, te szereted David Lynchet. Meg azt is, ha kattantleszbikusok bekattannak. Na, itt van egy film erről. Áhh. Ennek semmiértelme. Na de, ez mi a szar?

– Azt ne edd meg! Szárított tintahal, apu kedvence. Szeret úgy mászkálnia házban, hogy ez lóg ki a szájából.

– Egy kis hari azért belefér. – Jó, egy kicsi.

– Mmm. – Na, milyen? – Hú, ez nagyon kemény. Kicsit mintha valami… valami mágikus…

tengeralatti vécéből származna. – Ööö.



– Mintha mondjuk, a delfineknek lenne vécéje, és abból. – Vagyis nem ízlik. – Azt nem mondtam.

– Ó. – Ja, kábé hetvenöt százalék delfinherezacskó, huszonöt százalék vegyszer. – Vagyis ízlik. – Súlyos kaja ez, basszus.

Egyet kellett értenem Earllel: akármilyen filmet nem csinálhattunk. Muszájvolt valahogy kötnünk Rachel életéhez. De mivel? A konyhában ülveötletelgettünk, de minden hülyeség volt, ami eszünkbe jutott.

Nagy hülyeség. Mindjárt meglátják, mennyire. Jézusom.

– Elég volt? – Mi? – Nem kéne megenned az egészet, apu is kér majd. – A francot fog kérni. – De igen. – Ez nagyon mocskos. Öreg, tényleg mocskos. – Ezért kell megenned?

– Bevállalom apád helyett.



Egyből tudtam, hogy az első tervünk elhibázott, amikor Jared „Kokós”Krakievich odatámolygott hozzám a folyosón, és „Spielberg”-ként szólítottmeg.

– Mi újsááág, Spielberg? – kiáltotta eszelős vigyorral. – Mi? – kérdeztem. – Hallom, fííímet csinááátok. – Ja, igen. – Nem is tuttam, hogy szoktál fííímet csináááni. – Csak most – mondtam, valószínűleg túl sietősen. – Mostantóóó Spielbergnek hííívlak. – Remek.

Ez volt az első lövés abban a rémisztő sortűzben, ami a hirtelen támadtfigyelemtől egész nap zúdult ránk.

Mrs. Green, fizika: Szerintem annyira… megható és… rendkívüli, amitcsináltok, tényleg, igazán megható.Kiya Arnold: Az unokatesóm belehalt a leukémiába. Csak el akartammondani. Nagyon sajnálom a barátnődet. Mennyi ideje vagytok együtt?Will Carruthers: Csá köcsög! Hadd legyek benne a buzi filmedben!

Az A-terv így szólt: vegyük fel a suliban, a zsinagógában stb. mindenkiókívánságát, és vágjuk össze, ez lesz a film. Lényegében egy jobbulást-film.

Egyszerű, elegáns, szívmelengető. Jó ötletnek tűnik, nem? Még szép. Minketteljesen magával ragadott. Mert debilek voltunk.



Az első probléma: nekünk magunknak kellett felvenni az anyagot, vagyis felkellett fednünk az ellenséges külvilág előtt, hogy filmkészítők vagyunk.Megkérdeztem Madisont, lenne-e kedve megcsinálni a felvételeket, vagyis

mászkálna-e a kamerával az osztálytermekben helyettünk. Ebből az lett, hogyelmondtam neki, nem igazán akarom, hogy az emberek tudják, filmet csinálokRachelnek, amitől berágott rám. Ebből a kijelentésemből meg eljutottamodáig, hogy azt nem akarom, hogy az emberek tudják, mit érzek Rachel iránt,amitől másképp lett mérges, bár ezt igazság szerint már nem értettem.Mindenesetre ragaszkodott hozzá, hogy én vegyem fel az anyagot, és vagyhetvenszer elmondta, hogy „jaj, Greg”, mígnem csendesen beijedtem éselsiettem.

Tehát elterveztük, hogy Mr. McCarthy tanárijában forgatunk majd az órákután, és vonakodva bár, de beszámoltunk erről pár tanárunknak. A többi tanárnyugtalanító gyorsasággal tudomást szerzett mindenről, egyből elmondtáka diákjaiknak, és kábé egy hétig minden nap bemondták a sulirádió reggeliadásában.

Vagyis halálos csapást szenvedett a láthatatlanság, amit egész középiskolaalatt ápoltam, és amit a Rachellel való barátkozásom óta szép lassanelvesztettem. Régen csak simán Greg Gaines voltam. Aztán Greg Gaines,Rachel barátja és talán a fiúja.

Ez már épp elég rossz volt, de most már Greg Gaines, a filmkészítővoltam. Greg Gaines, a kamerás srác, aki követi az embereket. Greg Gaines,lehet, hogy tudtod vagy beleegyezésed nélkül most is épp téged filmez.

Pöcsmadár.

A második probléma: a felvételek nem sikerültek valami jól. Először is, azösszes tanár túlbeszélte, de egyikük se mondott olyat, amit ki lehetett volnavágni. Sokan olyan tragédiákról kezdtek mesélni, amik az ő életükben

történtek: amellett, hogy ez használhatatlan volt, a felvétel után még kínos islett a hangulat a helyiségben.

A tanulók meg 92%-ban ilyesmiket mondtak:

• Jobbulást.



• Igazság szerint nem is ismerlek olyan jól.• Tudom, sose lógtunk túl sokat együtt.• Egy osztályba járunk, de soha nem beszélgettünk rendesen.

• Igazából nem tudok rólad semmit.• De azt tudom, hogy megvan benned az erő a javuláshoz.• Szép a mosolyod.• Szép a nevetésed.• Szép a szemed.• Nekem nagyon tetszik a hajad.• Tudom, zsidó vagy, de szeretnék felolvasni valamit a Bibliából.

A maradék 8% megpróbált vicces vagy kreatív lenni, de ez még rosszabbvolt.

• Nyolcadik órán írtam neked egy dalt, amit most el szeretnék énekelni.Készen állunk? Kezdhetem? Oké. Rachel Kushner / Ne bántsd, szuper /Biztosan kivagy / A leukémiád miatt / De mindenki úgy szeret téged / Azéleted nem érhet véget!!!

• Ma arra gondoltam, hogy ha meg is halsz, gondolj bele, az emberi életigazából csak az önkényes emberi skálán tűnik rövidnek vagy épp hosszúnak,

vagy ilyesmi, és az örök idő perspektívájából nézve az emberi élet szinteláthatatlanul rövid, szóval igazából nincs is jelentősége, hogy valaki 17 évigél vagy 94-ig vagy akár 20 000 évig, ami persze nyilván lehetetlen, másfelőlviszont egy ultra-nanopillanat perspektívájából nézve, ami az idő legkisebbmérhető egysége, az emberi élet szinte végtelen, még akkor is, ha valakimondjuk csecsemő korában hal meg. Szóval az a lényeg, hogy nem számít,meddig élsz. Nem tudom, ettől jobb kedved lesz-e, de azért érdemesvégiggondolni.

• Greg köcsög. De asszem szerelmes beléd, szóval akkor biszexuális, vagyilyesmi. Remélem, meggyógyulsz.

A harmadik probléma: Madison már készített jobbulást-kártyákat Rachelnek.Vagyis ezzel igazából semmi újat nem csináltunk, csak megismételtüka kártyás dolgot filmes formában.



Ráadásul – ez mondjuk lassabban esett le – semmi speciálisangaineses/jacksonos nem volt ebben a jobbulást-videóban. Ilyet bárkikészíthetett volna. Akkor annyira komoly gesztus volt? Hát nem.

Hét éve csináltunk már filmeket. Valami jobbat kellett összehoznunk.



Ken Burns egy rakás dokumentumfilmet készített olyan témákról, minta polgárháború. Persze nem volt jelen a polgárháború idején, ahogy mi semvoltunk ott Rachel élete nagy részénél. Mármint, végül is ott voltunk, csak

nem figyeltünk oda. Ez szörnyen hangzik, de biztos mindenki érti, hogy értem.Vagy csak simán szörnyen hangzik. Nem tudom.

Most mit mondjak: nem követtük Rachelt kamerával egész életében, hogyfelvételeket készítsünk egy leendő dokumentumfilmhez. Ezért csak nem utálhatsenki.

Mindegy, a Ken Burns-módszer lényege az, hogy mutatunk egy csomó fotótés régi felvételt, amit mások készítettek, és ezeket kiegészítjükhangalámondással, interjúkkal meg ilyenekkel. Ezt a stílust nagyon könnyű

utánozni, úgyhogy miután a jobbulást-videó ötlete befuccsolt, ez volt a B-tervünk. De sajnos csak egyvalakivel készíthettünk interjút: Denise-szel. Nekimeg akadt elég baja. Egyetlen gyermeke rákos volt, Rachel apja pedig – eztasszem korábban elfelejtettem megemlíteni – nem velük élt.

Kész rémálom volt interjúzni ezzel a nővel.

BELSŐ. KUSHNERÉK NAPPALIJA

- NAPPAL.

GREGképen kívülről

Szóval, Denise. Mesélne egy kicsit Rachel

születéséről?



DENISE

zavartan

Ó, Rachel születéséről?

GREG

képen kívülről

Igen.

DENISE

Rachel születése. Nagy megpróbáltatás volt.

értelmezhetetlenül hangosan

Sose volt valami nagy harcos. Mindig is

csendes lány volt, kedves, sose akartveszekedni, most meg nem tudom, mitévő legyek.Nem tudom elérni, hogy harcoljon, Greg.

GREG

képen kívülről

Ööö, igen.

DENISE

Felneveltem egy lányt, aki kedves és...

imádnivaló, de nem elég kemény.

GREG

képen kívülről

És milyen volt gyerekként? Volt kedvenc

játéka?

DENISEzavartan

Régen sokat olvasott... könyveket.

kínos szünet

Greg, én jó anya vagyok. De nem tudom, ezt



hogyan csináljam végig. Olyan, mintha, Isten

bocsásson meg, már nem is akarna élni.

GREG

képen kívülről

Szóval gyerekként szeretett... könyveket

olvasni.

DENISE

határozottan, kissé robotszerűen

Jó anya vagyok. Jó anyja vagyok Rachelnek.

Megpróbáltunk telefonos interjút készíteni Rachel nagyszüleivel, de ez talánmég lehangolóbb kudarccal járt.

– Halló? – Jó napot, Mr. Lubov, Greg vagyok, Rachel egyik barátja. – Ki? – Az unokája, Rachel egyik barátja. – Kinek a barátja? – Az unokájáé, Rachelé.

– Pillanat. (Janice, téged keresnek. Mondom, téged keresnek. Telefonon.Nem, nem tudom, hol van. Telefonon, Janice.) – ... – Halló, ki beszél? – Jó napot, Greg vagyok, Rachel egyik barátja. – Rachel az… Rachel az anyjával él. – Tudom. Én egy dokumentumfilmet készítek… Rachelről. – Egy doku… ó. – Csak azért telefonálok, hogy feltehetnék-e önnek pár kérdést. – Hogyan? – Feltehetek pár kérdést Rachelről? – Kérdezze az anyját, Denise-t! – De ez a filmhez kéne, hogy felvidítsuk Rachelt. – Na jó, én nem tudom, ki maga, és nem tudom, hogyan segíthetnék. De ha



Rachelt keresi, az anyjával, Denise-szel él. – Ööö… jó, köszönöm.Leraktam, mert úgy tűnt, Rachel nagymamája mindjárt elsírja magát. De

a nagymamák hangja néha ilyen. Akárhogy is: ez gyötrelem volt.

Kushneréknek házi felvételei sem igazán voltak, amik jók lettek volna nekünk.Denise megmutatott ugyan egy nyaraláson készült videót, de ezt nem akartukfelhasználni.

KÜLSŐ. PRINCE EDWARD-SZIGET,

TENGERPART - NAPPAL.

Az égbolt szürke. A homok sötét, mintha azimént esett volna az eső, bár a felhők alapján

újabb zápor közeleg. RACHEL egy törülközőn ül,

semmit sem csinál, csak a tengert nézi.

DENISE

képen kívülről

Szia, kicsim!

Rachel a kamera felé fordul, de egy szót sem szól. Arckifejezése leolvashatatlan.

DENISE

képen kívülről

Itt vagyunk, a gyönyörű Prince Edward-szigeten. Itt a kis Rachel, ott meg Bill.

SVENKELÉS BILLre, aki egy esernyő mellett ül.Finoman megmunkált strandszékben pihen,

amelynek KÉT SÖRTARTÓJA van, mindkettőben

sörösüveg.

BILL



túl hangosan

NAGYON JÓL érezzük magunkat.

DENISE

képen kívülről, tettetett vidámsággal

Bill kicsit morcos az időjárás miatt!

BILL

Denise, kapcsold már ki!

DENISE

képen kívülről

Legalább megpróbálnád jól érezni magad?

BILL

Mégis mit gondolsz, szerinted MIT CSINÁLOK?

Mondjuk úgy: ha én lennék Rachel, és pocsék állapotban feküdnék az ágyban,ez a jelenet biztosan nem kerülne be azok közé, amiket látni akarok egyfilmben.

És igazából minden, amit a Ken Burns-módszerrel csináltunk, megbukott

ezen a teszten. Lényegében egy olyan lányról próbáltunk életrajzi filmetforgatni, aki nem élt sokáig, és nem volt annyira érdekes élete. Tudom, ezborzalmasan hangzik, de igaz. Egyik felvételünk sem volt izgalmas, és sokatkifejezetten fájdalmas volt nézni.

A Rachel életéről szóló dokumentumfilm ötlete pedig eleve nagyonfájdalmas volt, mert ugyan ezt sose mertük kimondani, az üzenet gyakorlatilaga következő volt: most, hogy mindjárt meghalsz, itt egy összegzés azéletedről. Vagy: most, hogy az életednek vége, összefoglalhatjuk.

Új módszerre volt szükségünk. Egy sokkal jobbra. Máskülönbenöngyilkosok lettünk volna.

Eközben Rachellel szarul alakultak a dolgok. Mármint többnyire csaka szokásos módon.



BELSŐ. KÓRTEREM - ESTE.

GREG

Ma azon gondolkodtam, hogy az epres a kedvenc

édességízem. De magát az epret annyira nem

szeretem. Aztán rájöttem, hogy az epres

édességek nem is igazán olyan ízűek, mint az

eper. De akkor milyenek? Valamilyen ízük csak

van, nem? Létezik valamilyen finom, rejtélyes

gyümölcs, amit nem ismerek? Meg akarom

kóstolni. Szanaszét akarom kóstolni.

Aztán meg azon gondolkodtam, hogy talán egy

állatnak van ilyen íze? Például, nem is tudom,ha mondjuk, rozmárt ennénk, annak lehetne

ilyen király íze, csak akik az Airheadset

gyártják, félnek attól, hogy rozmár-ízű

Airheadsként reklámozzák.

RACHEL

legyengülve

Igen.

GREG

Te, az egy új párna? És mintha hölgy lenne.

Figyelj...

suttogva

Bemutatnál neki? Elég jól néz ki. De nem gond,

ha nem.

RACHELtalán nevetni próbál

hhhhnnh

GREG



bepánikol

Basszus, teljesen elfelejtettem. Mennyi az

idő? Elmúlt már öt? Akkor galambembereznem

kell. Bocs, de ez része az új napi rutinomnak.bandzsít, bólogat, kihúzza magát

GALAMBEMBER, GALAMBEMBER, ÚGY JÁR MINT EGY

GALAMB. GALAMBEMBER, GALAMBEMBER, RÁD KAKIL AZ

ÉGBŐL. Ő A LEGGALAMBABB EMBER.

RACHEL

Greg, nem kell megpróbálnod... megnevettetni.

GREGTessék?

RACHEL

Nem kell... produkálnod magad.

GREG

szarul érzi magát

Oké.



A C-terv az volt, hogy zoknibábokat használunk.Először is, hadd szögezzem le, hogy a zoknibábok sokkal érzelmesebbek és

kifejezőbbek tudnak lenni, mint gondolni szokás. Sokféleképpen dughatjuk

bele a kezünket egy bábba, hogy arcot formázzunk vele, és ha szemöldökötrajzolunk a szeme fölé, az még emberibbé teszi. Azt persze tudnunk kell, mitcsinálunk a szájával, de ha ügyesek vagyunk, létrejöhet a varázslat.

Tehát a C-tervünk az volt, hogy zoknibábokkal forgatunk rák témájú filmet.Vagyis a projekt eleve halálra volt ítélve.

Amint ebben megállapodtunk, az elsődleges problémát a cselekményelentette. Ha Rachel a főszereplő, mit csináljon? Kinek a seggét rúgja szét?

A leukémiáét?

BELSŐ. ÉLÉNK SZÍNŰ KARTONTÁJ - NAPPAL.RACHEL

La di da di da

LUKE

köpönyegben, bajusszal, déli akcentusban

beszél

Miazábra!

RACHEL

gyanakvóan

Hmmm. Te ki vagy?



LUKE

A nevem... Luke.

RACHEL

De mi a teljes neved?

LUKE

Luke mmmphlmmph.

RACHEL

Nem hallom.

LUKE

Luke Emia.

RACHEL

AKKOR MOST SZÉT LESZ RÚGVA A SEGGED!

Hogy ez mitől volt jobb, mint amit Justin Howell csinált? A színházas srác,aki azt a dalt írta Rachelnek? Ezt nem pontosan tudtuk.

BELSŐ. ÉLÉNK SZÍNŰ KARTONTÁJ - NAPPAL.

LUKE EMIA

a kamerába

Sziasztok, ez egy közérdekű közlemény.Leukémia vagyok. Főleg gyerekekre és

kamaszokra vadászom, mert én már csak ilyen

szánalmas vagyok. Itt egy rövid lista arról,

mit utálok:

- a finom kajákat, mint a pizza

- a cuki pandabébiket

- ha valaki egy stadion méretű medencéttelerakna kellemes illatú gumilabdákkal, hogy



bolondozzon benne, azt is utálnám

Ezt nem sok ember tudja, de számomra

a legkedvesebb dolog a világon egy bénán

megcsinált autóreklám, ahol a háttérben

tipikus gitárzeneeeááááÁÁÁÁ

RACHEL, a szájával baseballütőt fogva, ütni

kezdi LUKE-ot, miközben jódlizik.

Persze ez az egész nagyon gyerekes volt, és semmihez sem volt köze. Mintvalami tévéműsor csecsemőknek. Sőt rosszabb: nagy kövér hazugság. Rachel

nem küzdött a leukémiával. Nem érdekelte a harc. Úgy tűnt, feladja.



A D-terv az volt, hogy stoptrükk animációt csinálunk. Ez úgy működik, hogy

felveszünk egy képkockányi anyagot, aztán minimálisan elmozdítjuk a képenlévő figurákat, talán a kamerát is, majd felveszünk még egy képkockát, megintelmozdítjuk stb. Rettenetesen fárasztó és időigényes. Pozitívum viszont, hogyennél használhatunk Lego Darth Vadert.

Azt akartuk, hogy Rachel nézze végig, amint egy csomó gonosz ember arrólbeszél, mennyire szeretik a leukémiát, hátha felbosszantja magát, és kedvetámad harcolni. Ebből valami egészen abszurd filmes kísérlet lett.

BELSŐ. LEGO HALÁLCSILLAG- ÉJJEL, MINT AZ ŰRBEN MINDIG.

Liftzene. A háttérben LEGO rohamosztagosok

mászkálnak.

DARTH VADER

magának énekel

Lálálá! Szemétláda vagyok. Dudidú! Egy igazi

idióta.a kamerába néz

Ó, helló! Nem is vettelek észre. A nevem Darth

Vader, az ÁLNOK, vagyis az Álnok Leukémia

Népszerűsítők Ordenáré Klubjának elnöke.



A bal alsó sarokban az alábbi sorok jelennek

meg:

Álnok

LeukémiaNépszerűsítők

Ordenáré

Klubja

DARTH VADER

Szerintünk nincs jobb a leukémiánál. De nem

vagy köteles hinni nekem. Hallgasd meg, mit

mond egy idegesítő kalóz!

KÜLSŐ. LEGO KALÓZHAJÓ - NAPPAL.

KALÓZKIRÁLY

Harrrr! Olyan nap vót, mint semmi más,

a hajóorrban maga a rohadó szakállú Davy Jones

állt!!! Kétszemfödős Bill eccer csak kiszúrta

a nagy Kraken rettentő csápjait - a far minden

ágyúját fordíccsátok felé, felmosom veleda fedélzetet, te utolsó senkiházi mocsadék

DISZNÓ!!!!!

BELSŐ. HALÁLCSILLAG - ÉJJEL.

DARTH VADER

Ööö... biztos.

BELSŐ. GREG ÍRÓASZTALA - NAPPAL.

KOBRA CSÁSZÁR MŰANYAG FIGURA

kígyóakcentussal

Kobra császár vagyok, a gonosz Kobrák

veszetője! A leukémia a kedvencsz dolgom



a világon! Mivel ennyire sszeretem

a leukémiát, mosszt csókolósszni fogok

a húgommal, Anassztasszia DeKobray bárónővel!

Onnan tudjátok, hogy gonossz, hogy benne vana nevében a „kobra” sszó!

BÁRÓNŐ

Szzeretek csókolósszni a bátyámmal! Annyira

undorító!!

KOBRA CSÁSZÁR

Hogy issz kell csókolósszni?

BÁRÓNŐ

A fenébe, nem nyílik ki a sszám.

KOBRA CSÁSZÁR

Az enyém ssze.

BÁRÓNŐ

Akkor mosszt mi a francsz legyen.

BELSŐ. HALÁLCSILLAG - ÉJJEL.

DARTH VADER

Mi tényleg rajongunk a leukémiáért! Még mindig

nem hiszel nekem? Akkor kérdezd meg ezt

a pörgő tarantula levélnehezéket!

BELSŐ. GREG ÍRÓASZTALA - NAPPAL.

A tarantula levélnehezék egy üvegfoglalatba

helyezett, már nem élő tarantula. A stoptrükkanimáció varázsának hála körbe-körbe pörög.



PÖRGŐ TARANTULA LEVÉLNEHEZÉKSemmi sem tesz annyira boldoggá, mint

a leukémia.

Jézusom.Szóval ez volt a D-terv. Lehet, hogy működött volna, nem tudom. Kétlem.

Azt viszont tudom, hogy iszonyú sok energiát kellett volna belefeccölnünk, éspár nappal hálaadás előtt Rachel és Denise úgy döntött, eléga kemoterápiából, a kórházasdiból, az egész kezelésből. Mostantól lesz, amilesz, mondták.

Ezen a ponton már tényleg nem tudtam, mit kéne tennem.



Rachel visszaköltözött a szobájába. Nyilvánvalóan megváltoztak a dolgok. Azelső pár napban igazából egész jó hangulatban volt. Az első nap péntekreesett. November vége felé jártunk, de még nem volt hideg.

– Már nem nyomnak tele gyógyszerekkel – jelentette be. – Vége a kezelésnek? – Egyszerűen úgy tűnt, nem tesznek jót.Csendben elvoltunk ezzel a morbid kijelentéssel. Aztán valami oknál fogva

azt mondtam: – Hajvonalon tényleg nem használtak. – Azt próbáltam elérni,hogy kevésbé legyen nyomasztó a légkör, aminek persze az lett az eredménye,hogy még nyomasztóbb lett. Igaz, Rachel nevetett. Másféle nevetés volt, mintamit ismertem, mintha át kellett volna alakítania a szája belsejét, minthaa régi fajta nevetés túl fájdalmas lett volna. De meglepő módon sikerült nemelgondolkodnom ezen.

Hamarosan csak beszéltem és beszéltem, de nem erőltettem a poénkodást,és az egész majdnem olyan volt, mielőtt Rachel kórházba került. Elnyúltunksötét, poszteres-párnás, privát intenzív osztályán, és félelmetesen sokatártattam a számat az életemről, ő meg hallgatta és emésztette a mondandóm,

és úgy tűnt, újra jól el tudunk lenni egymással. Még arról is el tudtamfeledkezni, hogy úgy döntött, meghal.

Amúgy amikor valaki leáll a rákkezeléssel, és elmagyarázzuk, hogy ezvalójában döntés a halál mellett, mindenki nekünk esik. Például az anyukám.De ebbe inkább nem is megyek bele.

Szóval, visszatérve:



– Gretchen meg teljesen bekattant. – Hogyhogy? – Hát, basszus, a lányok ebben a korban lehetetlenek. Állandóan sipítoznak

meg toporzékolnak. Néha teljesen értelmezhetetlen, miért. Te is ilyen voltáltizennégy évesen?

– Néha veszekedtem anyuval. – Gretchen még Cat Stevensre is meg tud haragudni. Egy ideig simogatja,

aztán Cat Stevensnél valami elpattan, és megharapja, mint azt egész életébencsinálta, Gretchen meg elkezdi mondani, hogy: „Úristen, milyen rohadtulutálom ezt a hülye Cat Stevenst”. Aztán azt mondja, úgy néz ki, mint egy nagy,kerti meztelen csiga. Ez nyilván igaz, de részben pont ez jó benne.

– Hogy úgy néz ki, mint egy meztelen csiga? – Ja, mint egy csúnya, csíkos meztelen csiga. Ő a csigavilágharapóbajnoka.

Azt hiszem, teljesen nem lehetett elfeledkezni arról, hogy Rachel a halálmellett döntött. Ez végig ott járt a fejemben, miközben beszélgettünk, és kicsitstresszelt is a gondolat, hogy Rachel annyira közel jár az élete végéhez. Vagynem is igazán stresszelt, inkább csak rám nehezedett és nehezebbé tettea légzést.

Rachel végül rákérdezett: – Na és, hogy áll a legutóbbi filmetek? – Ja, a legutóbbi! Az… egész jól. – Nagyon szeretném már látni.Volt valami abban, ahogy ezt mondta, amiből rájöttem, hogy valaki mesélt

neki a filmről. Persze hülyeség volt azt gondolni, hogy nem szerez rólatudomást.

– Igen, szóval… Figyelj, valószínűleg jobb, ha tudod: ezt neked csináljuk.Mármint, kicsit rólad szól, és, ööö, ja.

– Tudom.Próbáltam lazán kezelni a helyzetet. – Ja, már tudtál róla? – Igen, valaki említette. – Aha. Amúgy ki? – Elég hangosan sikerült feltennem a kérdést. Igazából



kicsit úgy beszéltem, mint Denise Kushner. – Nem tudom. Azt hiszem, Madison mondta. Meg anyu is említette. Meg

Anna, Naomi és Earl. Nem tudom, páran.

– Ja, igaz is, ööö, beszélnem kell Earllel valamiről. – Oké.



Earllel korábban egyszer sem veszekedtünk. Leginkább azért, merthihetetlenül gyáva vagyok, meg azért is, mert elég jó volta munkakapcsolatunk, pontosan meghatározott szerepekkel. Soha nemharagudtam rá igazán, ráadásul rettegek a konfliktusoktól. Különösen Earllel,mert tudom, milyen a fejrúgása.

De idegesített, hogy beszélt a filmről Rachelnek, úgyhogy átmentemhozzájuk, hogy leüvöltsem a fejét.

Már attól, hogy írok erről, éles szurkálást érzek a hónaljamban.Az odafele vezető úton végig motyogtam magamban. Egész pontosan

elpróbáltam, amit mondani akartam. – Earl – dörmögtem –, minden jól működő munkakapcsolat alapja

a bizalom. És most már nem tudok megbízni benned. Azzal, hogy beszéltélRachelnek a filmről, ami elvileg meglepetés lett volna, eljátszottada bizalmam.

Earl nem-annyira-szuper homewoodi környékén jártam, egyfolytábanmozgott a szám, többé-kevésbé koherens hangokat produkáltam, gyorsabbanmentem, mint egy túlsúlyos embernek ajánlatos, és vagy egy liter vizetkiizzadtam magamból.

– Nem tudom, tudok-e még együtt dolgozni veled. Ha szeretnéd folytatni

a közös munkát, vissza kell szerezned a bizalmam. De fogalmam sincs,hogyan.

Már Earlék sarkánál jártam, és lelakott házuk látványától még gyorsabbanvert a szívem, pedig már amúgy is zakatolt.

– Meg kell győznöd róla, hogy bízhatok benned.



Végigmentem a feljárón, ahol eltört a karom, és megálltam. Már nemmotyogtam. Valamiért féltem becsöngetni. Inkább sms-t küldtem.

csá a házatok előtt vagyok

De mielőtt Earl kijöhetett volna, Maxwell támolygott ki a tornácra. – Mi kéne húgyagyú – mondta, bár elég lezserül, nem fenyegetően. – Csak Earlre várok – mondtam erőteljes, középkorú zsidó nő-hangomon.Earl megjelent az ajtóban. – Csá – mondta. – Helló.Rövid ideig csendben voltunk.

– Bejössz? – Nem, kösz – hallottam magam. Earl behívott, de én visszautasítottam.

Ebből világos lehetett számára, hogy vitatkozni fogunk. – Hohó – károgta Felix.Earl baromi mogorva üzemmódból átváltott tényleg baromi mogorva és

nem csak úgy alapból üzemmódba. – Na mi a franc bajod van – köpte. – Beszéltem Rachellel, és mondta, hogy ööö, meséltél neki a filmről.

Erre csak annyit mondott, hogy „ja”. Talán csak tettette, hogy nem tudja,ennek mekkora jelentősége van. Talán annyira bepöccent, hogy fel sem fogta.

– Csak az van – habogtam –, hogy érted, eleve az, hogy anno meséltél nekia filmjeinkről, megmutattad neki, szóval hogy mindent elmondasz neki, minthaaz nem is számítana, hogy én mit akarok. De nem azt mondom, hogy neki nem,hogy neki nem kéne tudnia, csak hogy jó lett volna, ha előbb megkérdezel,csak ennyi, hogy…

– Na jó, tudod, mit? Kuss legyen! Fogd be a pofád!

– De én csak azt… – Elegem van már ebből a szarból! Rohadtul elegem van. Hagyd már abba

ezt a szarakodást, öreg! Rohadtul nem bírom már ezt a fost.

Röviden átgondoltam, tartsak-e kiselőadást Earlnek a bizalomról. De nagyongyorsan rájöttem, hogy ez nem valami jó ötlet, sőt talán még el is hoznám vele



az apokalipszist. Ráadásul egyre nehezebben ment a beszéd. Inkább csakálltam ott, és – ezt nem tudom jobban megfogalmazni – próbáltam nem sírvafakadni.

– Mondom, fogd be a pofád! Annyira rohadtul érdekel, mit gondolnak mások,állandóan titkolózol baszki, mindenkinek nyalod a seggét, eljátszod nekik,hogy a haverjuk vagy, mer annyira fontos neked, mit gondolnak, hát mondokén neked valamit, gyökér: mindenki leszar. Telibefosnak. Nincsenek barátaid.Nincs senkid, akit egy kicsit is érdekelsz.

– Jó, oké. – Senkid, baszki. A suliban mindenki vastagon leszar. Haverkodsz

mindenkivel, de magasról lefossák a szarságaidat. Folyton azon rugózol, mitgondolnak rólad, közben meg lefosnak. Senkit se érdekel, élsz-e vagy halsz, tepöcsfej. Mondom, fosnak rád. Nézz a szemembe! Min-den-ki le-szar.

– Oké-oké, jézusom. – Öreg, kussolj már el, nem bírom hallgatni a szarodat! Igen, baszki,

beszéltem Rachelnek a filmekről, adtam is neki pár szart, hogy nézze meg,mer kábé ő az egyetlen, aki nem szar le. Ja. Nincs nagy csöcse, úgyhogy észrese veszed. Az a másik ribanc lefos, de Rachel nem, téged meg rohadtul nemérdekel, egy nyámnyila kis pöcs vagy.

– D-de érd-d-d... – Ne rinyálj már itt nekem, te retek! – Ok-ké… – Az istenit már, fejezd be! – Oké.

Azt említettem már, hogy Felix mindezt végignézte? Remekül szórakozott.Biztos vagyok benne, hogy a jelenlététől Earl még idegesebb és agresszívebb

lett, mint amilyen amúgy is lett volna.

– Na, most húzz innen a francba! Eleget néztem már a beszari fejed. Zokogszitt nekem, baszki.

Nem mondtam semmit, és nem is mozdultam. Ettől Earl az arcombamászott.



– Az istenit már, iszonyatosan elegem van abból, hogy úgy kezeled ezta csajt, mintha valami teher lenne, amikor baszki ő van a legközelebb ahhoz,hogy a barátodnak nevezd, ráadásul nemsokára meghal. Ezt felfogtad, te

idióta? Azér van most otthon, mer meg fog halni. Ott fekszik a halálos ágyán,te meg idejössz hozzám, és rinyálsz meg zokogsz valami jelentéktelen szarságmiatt. Legszívesebben szétrúgnám a segged. Hallod? Legszívesebbenszanaszét rúgnám a valagad.

– Hajrá. – Ezt akarod? – N-n-nem érdekel. – Ezt akarod, baszki?

Már készültem szarkasztikusan, egyúttal könnyes szemmel kimondani, hogy„Igen, baszki, ezt akarom”, amikor Earl gyomron vágott.

Egy hónap alatt már másodjára dőltem ki Jacksonék kertjében;összegömbölyödtem a fájdalomtól, miközben egy mélynövésű gyilkológép álltfölöttem. De ezúttal legalább nem az a kissrác, akinek azt a társadalmilagelfogadhatatlan szót tetoválták a nyakára. És második támadóm ráadásul nempofozgatott, miközben megpróbáltam újratanulni a légzést.

Ehelyett olyanokat mormogott, hogy „Ember, kelj már fel”, meg hogy „Ne

szórakozz, éppen csak meglegyintettelek”.Felix egyszer-kétszer azért beszállt egy „Ez az, üsd meg még egyszer”-rel,

meg egy „ALÁZD LE EZT A GYÖKERET”-tel, de nem volt benne a szíve.Szerintem csalódott, hogy olyan bénán sikerült a kis verekedésünk. Mellettünkszóljon, abszurd lett volna azt gondolni, hogy majd valami izgalmasküzdelmet produkálunk. Mintha valaki arra számított volna, hogy egyrozsomák és mondjuk egy mályvacukorból készített állat jó bunyót hoz össze.

Felix végül bement a házba. Csak ketten maradtunk, és ha Earl még mindig

dühös is volt, már nem úgy tűnt, hogy rám.

– Te mekkora szerencsétlen vagy. Egy ütéstől nekiállsz haldokolni. Jézusisten. – Unngh. – Na, gyerünk. Sétáld le.



– Úristen. – Szedd össze magad, menjünk át hozzátok. Lássunk munkához. – Unngh basszus.

– Úgy. Gyerünk. Segítek.



Az E-tervhez nem is volt szükség apu kamerájára, a laptopom gyengeképminőségű kameráját használtuk. A YouTube ihletett meg minket. Istensegítsen rajtunk.

Mint minden rinyáló, unalmas ember szerte a világon, arra jutottunk,a legjobban akkor fejezhetjük ki magunkat, ha egyszerűen belebámulunka kamerába és beszélünk. Nem kell forgatókönyv, se kameramozgás, sekülönleges világítás. Úgy döntöttünk, minden extra filmes eszköztőlmegszabadulunk, és meglátjuk, mi marad.

Rossz ötlet volt? Ennyire rossz ötlet emberemlékezet óta nem merült felsenkiben.

BELSŐ. GREG SZOBÁJA

- NAPPAL.

GREG

Szóval. Rachel.

EARL

Csá, Rachel.

GREG

Megpróbáltunk, ööö, több különböző módon

filmet csinálni neked, de, ööö, egyik sem igazán úgy sikerült, ahogy akartuk.

Ha nem írjuk meg a szövegünket előre, kismilliószor meg fogunk állni ésööözni fogunk. Vagyis eleve úgy beszélünk, mintha valami súlyos fejsérülést



szenvedtünk volna.

EARL

Próbáltunk összehozni valamit zoknibábokkal,

de nem úgy tűnt, hogy ez passzol a te, ööö,

helyzetedhez.

GREG

Ööö, próbálkoztunk azzal is, hogy a suliban

jókívánságokat mondatunk a kamerába

emberekkel, de, ööö, már úgyis kaptál egy

csomó jobbulást-kártyát, és, ööö, ennél

sokkal, ööö, személyesebbet akartunk.

EARL

Próbáltunk dokumentumfilmet csinálni rólad.

Ööö...

GREG

Ööööö

EARLNem volt elég anyag, amivel, ööö,

dolgozhattunk volna.

GREG

Aztán próbálkoztunk egy ilyen, ööö, stoptrükk

animációval, hogy kicsit felpörgessünk a rák

elleni harcra, de, ööö, nagyon béna lett, nem

olyan, amilyet akartunk.

EARL

Úgyhogy most, ööö, ezzel próbálkozunk.

MINDKETTEN



[érthetetlen]

GREG

Te kezdd.

EARL

Nem, te.

GREG

Te.

EARL

lassan, valamelyest fájdalmasan

Ööö. Oké. Ööö. Valószínűleg nem is tudod,

mennyire hálás vagyok, hogy megismerhettelek.

Először is, annak, hogy ez megtörténjen,

alapvetően elég kicsi esélye volt, mert, hogy

teljesen őszinte legyek, mi nem ugyanolyankörökben mozgunk. Szóval úgy érzem... hálás

vagyok, hogy az elmúlt pár hétben része voltál

az életemnek.

Sok dolgot csodálok benned. Hogy milyen okos,

érzékeny és figyelmes vagy. De, ööö, amit

igazán tisztelek benned, azt, ööö, nem is

tudom, hogyan fogalmazzam meg. Azt hiszem,

a türelmedet. Én a helyedben dühös lennék,

nyomorult és sértett, senki se tudna

elviselni. Te viszont végig nagyon erős

voltál, és türelmes, még akkor is, amikor nem

alakultak jól a dolgok, és ezt én tisztelem.Neked köszönhetően, ööö, áldottnak érzem

magam.

rekedten befejezi

Szóval, ööö, igen.



Ezután mi a bánatos franccal folytathattam volna.Az alapvető probléma az volt, hogy Earl mindent komolyan gondolt, amit

mondott, én viszont nem mondhattam el a véleményem anélkül, hogy hazudtam

volna. Earl egyszerűen jobb ember nálam. Nem akarok melodrámázó baromlenni, de ez az igazság. Teljesen biztos voltam benne, hogy semmi kedveset,megnyugtatót és meghatót nem mondhatok anélkül, hogy hazudnék.

EARL (CONT’D)

elfúló hangon, kicsit dühösen

Te jössz.

Rachel vajon engem is inspirált? Én is azt gondoltam volna, hogy okos,

érzékeny, türelmes és minden más? Nem. Sajnálom. Tudom – szörnyen érzemmagam. Bárcsak Rachel megismerése tényleg olyan nagy esemény lett volna,amitől jobb lett az életem. Komolyan mondom. Tudom, ennek kellett volnatörténnie. De nem ez történt.

EARL (CONT’D)

Öreg. Te jössz.

Mit kellett volna mondanom? Az igazságot?

EARL (CONT’D)

karon bokszolja Greget

Te jössz, gyökér.

GREG

Jó, jó, oké. Ööö. Alapvetően azért csináltuk

ezt a videót, hogy, ööö, jobban érezd magad.

És, ööö, figyelj, az van, hogy én tudom, hogy

jobban lehetsz. Tudom, hogy elég erős vagy,

és, ööö, igen. Csak ezt akartam elmondani.

Hogy, ööö, hiszek benned.

kicsit talán túl sokat beszél



És, ööö, most esik le, hogy ezért akartuk

megcsinálni ezt a filmet. Hogy elmondjuk

neked, hiszünk benned.

még jobban ráerősít a hazugságraEzért, ööö, ezért csináltuk meg ezt a filmet.

Egy teljes hétvégét töltöttem el azzal, hogy hallgattam, amint a felvételen aztmondom, „hiszünk benned”, és végig ütlegelni akartam magam. Annyiraátlátszó hazugság volt. Ha tényleg annyira hittünk volna Rachelben, nemsietünk összerakni a filmet, mielőtt meghal. Meg hát mi a fenéért hittünk volnabenne? Ő sem hitt magában. Az arcomba mondta, hogy úgy gondolja, meg foghalni. Abbahagyta a kezelést, hazament, és várta az elkerülhetetlent. Ezzelhogyan vitatkozhattunk volna?

Ugyanakkor nem igazán mondhattunk mást.

Vasárnap késő este anyu belépett a számítógépszobába. – Szívem. – Á, szia. – Még mindig azon a filmen dolgozol Rachelnek? – Aha.

– Hogy megy? – Mmmjól. – Jaj, szívem. Sssss. – Mmmjól. – Sssss. – Nehrr... – Nehéz elveszíteni egy barátot. – Nemme… nemmerr...

– Nehéz, szívem. – De nem… me… nemmerr.... – Sssss.



Rachel, a film (rend. G. Gaines és E. Jackson, 2009). A film, amelyvalamiféle tiszteletadás a leukémia áldozatául esett Rachel Kushner előtt,leginkább talán zavaróan eklektikus stílusa miatt érdemes a figyelemre:dokumentumfelvételeket, vallomásokat vegyít stoptrükk animációval észoknibábos jelenetekkel, teljesen kaotikus módon. Ami azt illeti,a rendezőpárost alkotó Gaines és Jackson azzal kezdi a filmet, hogy egyszemcsés, pixeles felvételen bocsánatot kér a közönségtől: beismeri, hogya film rosszul szerkesztett és gyakorlatilag összefüggéstelen. Ezután jön aziskolatársak és tanárok esetlen jókívánságaiból álló egyveleg, aztán azegymással verekedő zoknibábok, értelmezhetetlen akcentusú Lego figurák,Kushner gyerekkorából származó, rossz minőségű szkennelt fotók és másabszurd töredékek, amiknek hihetetlenül kevés köze van a témához. A sírós,melodrámai befejezés, amelyben újra találkozhatunk a rendezőkkel,

gyakorlatilag nézhetetlen. Másfelől azonban odaillő lezárása a filmnek,aminél rosszabb nagy valószínűséggel soha nem készült.

Mire utoljára találkoztam Rachellel, már megnézte párszor a Rachel, a filmet,de nem igazán tudtam, hogyan beszélgessünk róla. Szokás szerint az ágybanfeküdt, de nem volt rajta a sapkája. A hangja olyan volt, mint mindig: kisséreszelős, és mintha eldugult volna az orra. Ekkor jutott eszembe először, hogykicsit talán nekem is ilyen a hangom.

– Szia. – Szia.Valamiért pacsizni akartam vele, de nem tettem. – Megnéztem a Rachel, a filmet. – Mmmm.



– Tetszett. – Tudod, hogy nem muszáj ezt mondanod. – Nem, tényleg tetszett.

– Hát, te tudod. – Mondjuk nem lesz a kedvencem.Nagyon megkönnyebbültem, hogy őszinte, bár nem tudom, miért éreztem

így. Lehet, hogy van valami rendellenességem, az érzelmeim gyakran hibásanműködnek, és sok helyzetben valami teljesen oda nem illőt érzek. Talánérzelmi retardáltság szindrómának kéne ezt hívni.

– Ja, ha ez lenne a kedvenced, elég megkérdőjelezhető ízlésed lenne,tényleg nem sikerült valami jól.

– Jó ez, csak nem annyira, mint a többi. – Nem, komolyan. Nem tudom, mi történt. Iszonyú keményen dolgoztunkrajta, aztán meg, nem is tudom, valahogy nem jött össze.

– Jót csináltatok. – Ez nem igaz.Szerettem volna elmagyarázni neki, miért sikerült ilyen borzalmasan ez az

egész, de nyilván nem tudtam, miért. Úgy értem, Earllel nem vagyunk profifilmkészítők, de a karrierünk ezen pontján azért már összerakhattunk volnavalami jobbat ennél a gusztustalan, nyomasztó, kaotikus Rachel, a filmnél.

– Vicces vagy – mondta. Jó ideje nem láttam az arcán ilyen széles mosolyt. – Hogy? – Olyan kritikus vagy magaddal. Vicces. – Azért vagyok kritikus magammal, mert seggfej vagyok. – Dehogy vagy. – De. Fogalmad sincs, mennyire.Azt talán nem tudtam megmagyarázni, hogyan sikerült elkészítenünk a világ

legeslegrosszabb filmjét, de önmagam fikázásában nagyon is jó voltam.Kezdek rájönni, hogy ez a kedvenc elfoglaltságom.

– Tényleg fogalmad sincs – folytattam. – Nem tudod, milyen az énfejemben élni. Minden iszonyatosan idióta dologra, amit teszek vagy mondok,ut vagy ötven még rosszabb, amit éppen csak sikerül nem megtennem vagy

kimondanom, és ez egyszerű mázli.



– Greg. – Nem túlzok. – Örülök, hogy újra barátok vagyunk.

– Tényleg? Mármint, ja. Úgy értem, én is.

Aztán csak ültünk, és egy darabig nem szólaltunk meg. Most valószínűlegabban reménykednek, hogy közben túlcsordult bennünk a szeretet ésa gyengédség. Akkor talán érdemes lenne átváltaniuk egy másik könyvre.Akár egy hűtő használati utasítására. Még az is szívmelengetőbb lenne ennél.

Mert alapvetően haragudtam és ideges voltam. Haragudtam Rachelre,amiért úgy döntött, hogy meghal. Ez elég hülyén hangzik, nem? Nagy eséllyelnem is vagyok ember. Mindegy, szóval tényleg nagyon dühített, hogyegyszerűen beletörődött a halálba. És még jobban idegesített, hogy úgyéreztem: a Rachel, a filmben bele lettem kényszerítve abba, hogy úgy tegyek,mintha azt gondolnám, nem ez a helyzet. Belenéztem a kamerába és aztmondtam: „Tudom, hogy jobban lehetsz” és „hiszek benned”. Miközben látnilehet a szememen, hogy nem hiszem el, amit mondok. Képtelenség lett volnaezt úgy megvágni, hogy másképp tűnjön. És nyilván elképesztően nagyszemétláda vagyok, de Rachel rakott bele ebbe a hülye helyzetbe azzal, hogylemondott az életéről, és mindenki más kénytelen volt úgy tenni, mintha nem

ez történne.

Rachel talán megérezte, hogy a filmen gondolkodom, mert megint felhozta. – Nagyon kedves volt tőletek, hogy megcsináltátok ezt a filmet. – Hát, elég szar lett, de muszáj volt megcsinálnunk. Nem tudok normális

okot arra, hogy miért nem lett jobb. – Nem volt muszáj megcsinálnotok! – Nagyra nyílt a szeme. – Dehogynem.

– Nem. – Konkrétan te vagy az egyetlen rajongónk. Muszáj volt csinálnunk neked

valamit. – Igazság szerint van valami, amit kérni szeretnék tőled.Ez annyira váratlanul ért, hogy sikerült kifacsarnom magamból egy poént.



– De már csináltunk neked egy filmet! Telhetetlen vagy, zsarnok! TEZSARNOK NŐ.

Gyenge horkantás és kuncogás. Aztán úgy tűnt, Rachelnek össze kell

szednie magát, mielőtt újra megszólal. – Átnéztem azt a főiskolás könyvet. – Tényleg? – Aha. És találtam benne pár filmes sulit.Meglepően hosszú idő múlva esett csak le, mire akar kilyukadni. – Meg találtam más főiskolákat is, ahol jó a filmes képzés.Ostobán bólogattam. Éreztem, hogy ezzel nem fogok tudni vitatkozni. – Azt akarom, hogy felvételizz ezekre a helyekre a filmjeiddel. Meg Earl

is. – Ööö, oké. – Ezt az egy dolgot szeretném kérni tőled. – Oké. – Megtennéd? – Igen, persze. – Ígérd meg! – Jó, megígérem.



Végre eljutottam ahhoz a részhez, ahol anyu tönkreteszi az életem, és Earlétis. Mindenki szerezzen pattogatott kukoricát! Király lesz. Addig várok.

Mmm. Vajas, sós popcorn.Na jó, csinálok én is. Pillanat.Basszus, csak diétás van. Undorító. Olyan az íze, mint egy kanapé

bélésének.Szopóág.

A Rachel, a film készítése alatt eléggé leromlott a tanulmányi eredményem.Erről már volt szó, de miközben a filmen dolgoztunk, még kínosabb lett azegész. Gyakorlatilag olyan jegyeket kaptam, mint a bandázó srácok, ésa tanárok egyre többször vontak félre óra után, hogy elmondják, ha ígyfolytatom, tönkreteszem az életem. Végül, egy nappal azután, hogy eljuttattam

Rachelhez a Rachel, a film egyetlen példányát, Mr. McCarthy fogta magát ésközbelépett. Elment anyuékhoz, és abban maradtak, hogy minden napbenntarthat suli után még pár óráig, hogy ne bukjak meg.

Hogy ez történt-e Earllel is? Nem. Ő olyan órákra járt, ahol nem lehetettmegbukni, pont. Nem számított, hogyan dolgozik, vagy hányszor jelenik meg.Beadhatott volna dolgozatnak egy laphoz tűzött állattetemet, akkor se bukikmeg. Megdobálhatta volna a tanárt droggal meg szarral teli zsákokkal, akkorse. Legfeljebb elküldik az igazgatóhelyetteshez, vagy ilyesmi.

Úgyhogy hirtelen azon kaptam magam, hogy míg Mr. McCarthy rám szegeziéber, csendesen elmebeteg tekintetét, egyfolytában leckét írok. Talán méghálás is voltam, hogy valaki más kézbe vette az életem. Eddigre már bővenkiderülhetett, hogy én teljesen alkalmatlan vagyok erre, és megnyugtató volttudni, hogy jó kezekben vagyok. Annak is örültem, hogy ilyen sok feladatom



van, ezek valamelyest lefoglaltak és maguk alá temettek. Így legalább nemkellett azon a sok nyomasztó dolgon gondolkodnom.

Így viszont sajnos nem vettem észre, hogy anyu hirtelen elkezdett

abnormálisan viselkedni.Van egy olyan idegesítő szokása, hogy amikor otthon vagyok, legalább

óránként benéz hozzám. Az anyukák végtelen mennyiségű okot ki tudnaktalálni arra, hogy benézzenek a gyerekükhöz.

• Csak azt akartam kérdezni, hogy mi újság• Csak azt akartam kérdezni, hogy segítsek-e valamiben• Csak azt akartam mondani, hogy kint szépen süt a nap, kimehetnél csinálni

valamit• Csak azt akartam mondani, hogy elmegyek tornázni• Csak azt akartam mondani, hogy visszajöttem a tornából• Csak azt akartam mondani, hogy Gretchen most kicsit nehéz periódusban

van, szóval légyszi ne piszkáld• Csak azt akartam kérdezni, hogy marhahúsfalatkákat kérsz vacsorára vagy

bárányt, mert épp megyek a boltba, és elfelejtettem, hogy szereted-e a bárányt• Csak kérdezni akartam valamit, de elfelejtettem, mit, úgyhogy majd

később, hacsak nem tudod esetleg, mi lett volna a kérdés, de valószínűleg

nem, akkor majd visszajövök, de amúgy minden oké? Jól vagy? Kicsim,kapcsold fel a lámpát, tönkreteszed a szemed

Erre a benézősdire néhány napig nem került sor, és ilyen korábban még nemvolt. Tény, hogy ekkoriban nem töltöttem annyi időt otthon, de amikor igen,akkor anyu nem nézett be hozzám. Utólag belegondolva igazán sejthettemvolna, hogy valami készül. De elfoglalt voltam, és tudat alatt nyilván hálás is,hogy legalább átmenetileg megúszom, és nem akartam megkockáztatni, hogy

felélesztem ezt az idegesítő szokást.

A kalapács a nagyszünetben sújtott le.Részben az a nagyszünetes ebédben, hogy általában ilyenkor gyűlnek össze

a diákok az aulában az aktuális iskolai meccs előtt, hogy hangulatotcsináljanak, és Earllel ezekre nem kell járnunk. Csakhogy elméletben



mindenkinek kötelező lenne, és Mr. McCarthy valamiért ezúttal szemétkedett. – Bocs, srácok – mondta az ajtóban állva, miközben a kilencedikesek

a folyosón úgy kavarogtak, mint a zavarodott totyogósok. – Nagyon ráfáznék,

ha valaki itt találna titeket a gyülekező alatt.Úgyhogy az íróasztalán hagytuk az ebédünket, és mentünk

a kilencedikesekkel az aulába.Az ilyen gyülekezőknél általában a színpadon áll az iskolai menetzenekar

dobszekciója, vernek valami repetitív ütemet, egy-egy bátrabb sportolóesetleg magához ragadja a mikrofont és megpróbál freestyle-ozni valamit, ésez egészen addig mehet, amíg nem mond valami szexuálisan explicitet vagya ká- vagy en-betűs szót, ilyenkor az igazgatóhelyettes egyből leülteti. Most

viszont csak egy projektorra kötött hatalmas vászon volt a színpadon,dobosok nem, csak Stewart igazgató. A mi osztályunk az utolsók közöttérkezett, vagyis még éppen csak leültünk a kilencedikesekkel, amikor azigazgató beszélni kezdett a mikrofonba.

Stewart igazgató nagydarab, ijesztő fekete férfi. Máshogy nem lehetellemezni. Hatványozottan tekintélyelvű figura, és az alap arckifejezése

Earléhez hasonlóan a mogorva. Személyesen soha nem volt vele dolgom, ésbíztam benne, hogy ez így is marad a ballagásig.

Nehéz körülírni a beszédstílusát. Mintha düh lenne minden mondatamögött, még akkor is, amikor nem dühös szavakat használ. Sok szünetet tart.És ezúttal határozottan feszültnek tűnt.

– A Benson Középiskola. Diákjai és tanárjai. Üdvözlök mindenkit ezena mai napon. Azért gyűltünk itt össze. Hogy megünnepeljük a Trójaiakat.Amiért biztos győzelmet aratnak. Az Allderdice felett. Ma este a focipályán.

Ezt éljenzés és kiáltozás követte, amit a fenyegető tekintetű Stewartigazgató azonnal félbeszakított.

– Csakhogy. Fontosabb oka van. Annak, hogy ma ide hívtam mindenkit.Ezen a délutánon. Röviden összefoglalom. Miről van szó.

Hosszú szünet. – A Benson család egy tagja. Az életéért küzd. A rák ellen. Sokan

személyesen is ismeritek. És ha nem. A nevét akkor is hallottátok már. RachelKushnernek hívják. Mindannyian, így vagy úgy. De imádkozunk érte. Érte és



a családjáért. Szükségük van rá.Az igazgató dühétől ez kicsit mintha ironikus lett volna, ettől halkan

kuncogni kezdtem. Aztán egyenesen a szemembe nézett, az ostoba vigyor az

arcomra fagyott, és szavakkal nem tudom átadni azt a rettegést, amit ebbena pillanatban éreztem.

– De két diák. Messzebb ment. Sokkal messzebb. Rengeteg órát áldoztak azéletükből. Hogy készítsenek egy filmet.

A mellettem ülő Earlből krákogó hang szakadt ki. – Egy filmet, hogy felvidítsák Rachelt. Hogy érezze, nincs egyedül. Hogy

érezze a reményt. A szeretetet. Kapott egy filmet, ami megnevetteti. Amitőlérezheti, hogy szeretet veszi körül.

Stewart igazgató minden egyes szava hallatán pofán akartam vágni magam. – A fiúk ezt nem másnak. Csakis Rachelnek szánták. Hogy csak ő lássa.Kizárólag ő. Neki csinálták. Azonban ha valami. Ilyen mértékű szeretetrőlárulkodik. Azt érdemes megnézni. És értékelni. És megtapsolni.

Új érzést ismertem meg. Tökön akartam vágni magam. – Gregory Gaines. Earl Jackson. Kérlek, fáradjatok fel a színpadra.Úgy éreztem, teljesen elgyengült a lábam. Nem tudtam felállni. A torkom

mélyén mintha hányás ízét éreztem volna. Earl arca olyan volt, mint egyhulláé. Próbáltam tudatosan elájulni. Nem igazán jött össze.

Az történt, hogy Denise megtalálta a filmet. Rachel nézni kezdte, aztánelaludt, Denise pedig besétált a szobába és meglátta. Aztán megosztottaanyuval. Anyu pedig elmondta Denise-nek, hogy Earllel soha senkinek nemmutatjuk meg a filmjeinket. Denise és anyu aztán úgy döntött, ezt a filmetmindenkinek látnia kell. Anélkül, hogy szóltak volna nekünk, megkeresték pártanárunkat. Ők is megnézték a filmet. Aztán Stewart igazgató is. És mostmindenki.

Miközben a nézőtéren harmatosan tapsoltak, a színpadon Stewart igazgatóóriási kezével vállon veregetett minket, miközben úgy meredt ránk, minthaa húsunkat készülne felfalni, majd halkan azt mondta:

– Nagyon meghat. Amit tettetek. Büszke lehet rátok az iskola.



Aztán hárman leültünk a színpad melletti székekre, megjelent a vásznonEarl böhöm feje és az én valamiért még böhömebb fejem, és a Bensonbanmindenki végigülte a 28 perces Rachel, a filmet.



Ha ez egy normális ifjúsági regény lenne, ez lenne az a jelenet, amikora vetítés után mindenki állva tapsol, Earllel megtapasztaljuk a valódielfogadást, elkezdünk tényleg hinni magunkban, Rachel csodálatos módonfelépül, vagy meghal, de akkor legalább mindig hálával fogunk gondolni rá,amiért segített felfedezni a bennünk rejlő tehetséget, összejövök Madisonnal

és a cicijébe fúrom az arcom, mint egy szeretetéhes pandakölyök, amikor csakakarom.

Ezért szarok a regények. A fentiekből semmi sem történt meg. Megtörténtviszont szinte minden, amitől féltem, csak még annál is rosszabb volt, amireszámítottam.

1. Az osztálytársaimnak nem különösebben tetszett a Rachel, a filmUtálták. Azt gondolták, fura és zavaros. Meg azt is, hogy Stewart igazgató

szavai ellenére mi kényszerítettük ki, hogy végig kelljen nézniük. A legtöbbennem igazán foglalkoztak az igazgató beszédével. Megjelentek az aulában, éscsak akkor kezdtek figyelni, amikor lekapcsolták a lámpákat, és feltételezték,hogy a mi ötletünk volt a vetítés. És mivel tényleg béna lett a film, utálták.Earllel a színpadról nézhettük, hogyan reagálnak. Sokan fészkelődtek, unottanbeszélgettek, a tanárok pisszegtek, többen ellenségesen bámultak. Nem voltvalami jó érzés.

De a legrosszabb az volt, hogy időnként felháborodott kiáltások harsantak.

A pörgő tarantula különösen sokakat kiakasztott. „Ne már!” „Ez undorító!”„MIÉRT KELL EZT NÉZNÜNK?”Különösen rémes volt látni Rachel barátnői, Anna és Naomi reakcióját.

Mindketten szívből utálták. Naomi hihetetlenül látványos grimasszal tudattavelünk az érzéseit, és durván tíz másodpercenként forgatta a szemét. Igazság



szerint nem is tudtam haragudni rá. Anna még rosszabb volt, az ő arcáraegyszerűen a nyomor ült ki. Viszont legalább Scott Mayhew, az általaműrlénynek titulált srác vigasztalta. Időközben a barátja lett. Ő többnyire engem

nézett, egy olyan gót lúzer vérfagyasztó gyűlöletével, aki úgy érzi, visszaélteka bizalmával. Azt hiszem, óriási mázli, hogy nem volt nála kard.

A tanárok mind látványosan szerették a filmet, ami 1) szépen árulkodik azízlésükről, 2) még jobban megutáltatta a filmet a tanulókkal. Egyre mélyebbenelraktározódott mindenkiben, hogy mi csináltuk ezt a hülye filmet. Kezdett úgytűnni, mintha csak azért csináltuk volna, hogy észrevegyenek. Ettőla gondolattól persze legszívesebben mérgező rovarokat dobálnék a fejemre.

Néhány füvesnek azért tetszett, bár ettől egy kicsivel sem lett jobb kedvem.

Dave Smeggers például később megállított a folyosón, hogy elmondja,szerinte a film „mély”. – Vicces volt – mondta. – Fogtátok a halált, mármint egy igazi ember

halálát, és vicceltetek vele. Baromi vicces volt! Teljesen kikészültem tőle.Úgy éreztem, felesleges lenne megmondani neki, hogy igazából nem ez volt

a célunk.Madison is azt állította, hogy tetszett neki, de elég nyilvánvaló volt, hogy

csak udvariasságból mondja. Az igazi poén az volt, hogy hozzátette: nemmindent értett belőle.

– Ti annyira kreatívak vagytok – mondta, mintha ez feljogosított volnaminket arra, hogy csinálhatunk bármilyen bizarr, elidegenítő, színvonaltalanhülyeséget, és rákényszeríthetjük az embereket, hogy végignézzék.

Szóval mindenki megnézte. Majdnem mindenki utálta.Nizar, a Szemét Szír szavaival élve: – Ha verekedni akarsz, leverlek. Lószar ez a trágya fos.

2. Az osztálytársaimnak most már jó okuk volt utálni

A Benson ökoszisztémájában betöltött szerepem a vetítés utáni napokbanismét megváltozott, ezúttal rosszabb irányba. Év elején én voltam GregGaines, a középiskolai kémkedés utolsó mestere. Aztán én lettem GregGaines, egy unalmas lány potenciális barátja. Ez se volt valami jó, ahogya Greg Gaines, a filmkészítő se. De mostantól én lettem Greg Gaines,



a filmkészítő, aki különösen szar kísérleti filmeket csinál, és arra kényszerít,hogy végignézzük. Magányos csimpánz lettem, aki az erdő talaján vergődik.Továbbá rákerült a tarkómra egy irdatlanul nagy céltábla, rajta a felirattal:

„Fogadjunk, hogy nem találod el a fejem a székleteddel!”Képtelen voltam rávenni magam, hogy bárkivel is szóba álljak a suliban.

Eleve nem is beszélgethettünk volna másról, csak a filmről. Időről időrevalaki odakiáltott nekem valamit – mondjuk a pörgő tarantuláról, amiidőközben igazi szimbóluma lett a film irritáló gagyiságának –, és sehogy semtudtam előállni olyan válasszal, ami javított volna a helyzeten. Inkább csakgyorsan továbbsétáltam. Pocsékul éreztem magam.

Mindez a társasági életemmel kapcsolatban a következő változásokat

hozta: az okos srácok nyíltan lenéztek; a gazdagok hirtelen úgy viselkedtek,mintha soha nem ismertek volna; a sportolók kérdezgetni kezdték, mikor jönaz első melegpornóm. A színházasok – és ez volt a legrosszabb – mintha aztgondolták volna, hogy miután betörtem az aulájukba, kialakult közöttünkvalamiféle művészi viszály. A többi bensonos meg leginkább bizalmatlanságés ellenszenv keverékével kezelt.

Ez sem volt valami jó érzés.

3. Earllel messziről, nagyon messziről kerültük egymást

Semmi okunk nem volt együtt lógni. Egy se.

4. Volt egy összeomlás-szerűségem, és remete lett belőlemHogy egészen őszinte legyek, egyáltalán nem reagáltam jól a történtekre.

A vetítés decemberben volt, még egy hétig jártam suliba, aztán a téli szünetelőtti héten egyszerűen nem mentem be. Elbicikliztem a Home Depotba,vettem egy zárat a szobám ajtajára, ügyetlenül ráeszkábáltam, és bezárkóztam.

A filmes dolog óta apu volt az egyetlen szülő, akivel még beszélő

viszonyban voltam, és most még vele sem igazán akartam dumálni, inkábbcsak sms-eztünk. Furcsa volt.

Fiam, ma mész iskolába?

nem



Miért nem?

rosszul vagyok

Vigyünk el orvoshoz?

nem csak egyedül akarok lenni

Szóval nem törted el a kezed, vagy ilyesmi?

mér törtem volna el a kezem

Mert nem tudod, hogyan kell használni a szerszámokat! LOL

nem tört el a kezem

kkor nyugodtan készíts magadnak ebédet a konyhában. Ha

bármire szükséged van, a dolgozóban leszek.

Mint később megtudtam, anyut annyira felkavarta ez az egész fiaskó, hogyhagyta magát rábeszélni, hogy engedékenyebb legyen velem a szokásosnál.Ezt természetesen nagy örömmel vettem. Valószínűleg csak ez – hogy anyu

végre nem avatkozott bele az életembe – akadályozott meg abban, hogymegpróbáljak elkocogni Buenos Airesbe.

Úgyhogy egy hétig a szobámban maradtam, és filmeket néztem. Előszörcsak a jókat, remélve, hogy feldobnak, de csak arra emlékeztettek, milyenpancser filmkészítő vagyok. Aztán néztem pár rosszat, hátha legalábbfelvidítanak, de hiába. Néha meg beraktam egy Gaines/Jackson-DVD-t, de ötperc múlva ki kellett vennem. Ennyire katasztrofálisak voltak a filmjeink. Sefelszerelésünk nem volt, se színészeink. Gyerekek voltunk, akik kínos

gyerekcuccokat csináltak. Azokat próbáltam megnézni, amiket a legjobbnaktartottam, de még ezek is rettenetesek voltak. A Csillogók háborúja, a 2002,a Macskablanca. Iszonyatosak voltak. Visszataszítóan rosszak. Unalmasak,bugyuták, nézhetetlenek.

A harmadik napon végleg elpattant valami a fejemben: fogtam egy ollót,



összekaristoltam mindegyik DVD-t, és kidobtam őket a kukába. Közbentudtam, hogy ettől nem lesz jobb kedvem, de akkor is megcsináltam, mondván,francba az egésszel.

Életemben nem voltam még olyan szörnyű állapotban, mint amikor egydélután apu felhívott a mobilon, hogy elmondja, Rachel újra kórházba került.



Denise ott volt, amikor odaértem Rachel szobájába, és nem igazán tudtunk mitmondani egymásnak, úgyhogy egy darabig csak feszengve üldögéltünk. Úgyéreztem, le kéne lépnem, de tudtam, ettől még rosszabbul érezném magam.Rachel aludt. Mint kiderült, tüdőgyulladása volt.

Nagyon akartam, hogy felébredjen. Visszagondolva ez gyökérség, mert nem

tudtam volna mit mondani neki, de akkor is beszélgetni akartam vele. Úgy egyóráig csak ültem és néztem. Göndör hajának nyoma sem volt, a száját pedigzárva tartotta, úgyhogy nem láttam nagy fogait. A szemét se, az is csukva volt.Azt gondolhatnánk, az ágyban fekvő ember nem is hasonlított Rachelre, devalahogy mégis.

Igazából közben végig sírtam, mert valami oknál fogva soha nem fogtam felteljesen, hogy meg fog halni, most pedig konkrétan azt néztem, ahogyhaldoklik, és így valamiért más volt.

Volt valami a haldoklásában, amit korábban megértettem, mégsem értettemmeg igazán, már ha értik, mire gondolok. Mármint, intellektuális szintennyilván megérthetjük, ha valaki haldoklik, de érzelmileg egy darabig még nemfeltétlenül vág fejbe, amikor meg igen, jó szarul érezzük magunkat.

Igazi idiótaként egészen addig nem fogtam fel, hogy tényleg meg fog halni,amíg oda nem ültem a kórházi ágya mellé, és ekkor már túl késő volt ahhoz,hogy bármit is mondjak vagy tegyek. Képtelen voltam elhinni, hogy ennyiideig tartott minimálisan is megértenem a helyzetet. Egy emberi lény

haldoklott. Még létezett valaki, akinek ilyen a szeme és ilyen a füle, és úgyveszi a száján keresztül a levegőt, és olyan arcot vág egy gigantikusnevetésroham előtt, amikor jó magasra felszalad a szemöldöke és kicsit fújtataz orra – de soha többé nem lesz még egy ilyen személy a világon, és most,hogy már majdnem vége volt, nem tudtam megbirkózni a helyzettel.



Mindenesetre azon gondolkodtam még, hogy olyasmiről, a halálrólcsináltunk filmet, amiről semmit sem tudtunk. Jó, lehet, hogy Earl valamennyittudott róla, de én az égvilágon semmit. Ráadásul egy olyan lányról

készítettünk filmet, akit úgy igazán nem ismerhettünk meg. Pontosabban a filmnem is róla szól. Ő épp haldoklott, mi meg egyszerűen csináltunk egy filmetmagunkról. Valójában fogtuk ezt a lányt, és arra használtuk, hogy filmetkészítsünk magunkról, ez pedig annyira ostoba és rossz volt, hogy nem tudtamabbahagyni a sírást. A Rachel, a film egyáltalán nem Rachelről szól, hanemarról, hogy milyen keveset tudunk róla. Nevetséges, milyen arrogánsanpróbáltunk filmet forgatni erről a lányról.

Szóval, ahogy ültem ott, végig az az eszelős kívánság járt a fejemben, hogy

Rachel ébredjen fel, és mondjon el nekem mindent, amire valaha gondolt,hogy ezeket valahol meg lehessen őrizni, ne vesszenek el. Aztán azon kaptammagam, hogy eszembe jutott: mi van, ha már túl van az utolsó gondolatán? Mivan, ha az agya már nem termel tudatos gondolatokat? Ez olyan rémes volt,hogy bömbölni kezdtem, iszonyatos zokogó hangokat hallattam, mint egyelefántfóka vagy ilyesmi.

Denise lefagyva ült ott.Ugyanakkor, és ezért különösen utáltam magam, kezdtem rájönni, hogyan

kellett volna megcsinálni a filmet: olyannak kellett volna lennie, ami a lehetőlegtöbbet eltárolja Rachelből, az lett volna az ideális, ha egész életébenkamera kísérte volna, meg lett volna egy a fejében is, és attól, hogy erre márnincs esély, rohadt dühös lettem, nem tudtam elviselni, hogy Rachelegyszerűen elveszik. Mintha soha nem is lett volna ott, hogy beszéljen ésnevessen mások előtt, legyenek kedvenc szavai, amiket gyakran használ,babráljon az ujjával, amikor be van sózva, fussanak át a fején egyes emlékek,amikor valamilyen kaját eszik vagy megérez valamilyen illatot, mittudomén,hogy a loncról mondjuk egy bizonyos nyári nap jut eszébe, amikor egybarátjával játszott vagy tököm tudja, vagy hogy az anyukája kocsijánakszélvédőjére hulló esőcseppeket régen űrlény ujjaknak látta, vagymittudomén, meg mintha soha nem is fantáziálgatott volt arról a barom HughJackmanről vagy arról, milyen lesz az élete a főiskolán, vagy mintha nem islett volna egy egészen sajátos látásmódja a világról, amit már soha senkivel



nem tud megosztani. Mindez, és minden, amire valaha gondolt, elveszik.A Rachel, a filmnek pontosan az lett volna a célja, hogy megfogalmazza,

milyen borzasztóan szar ez a veszteség, hogy Rachelnek milyen hosszú és

király élete lett volna, ha lehetőséget kap arra, hogy folytathassa, és hogy ezegy ostoba, értelmetlen veszteség, rohadt szemét veszteség, veszteségveszteség veszteség, kurvára semmi értelme, ebből semmi jó nem származhat,én meg csak ültem ott, gondolkodtam a filmen, és tudtam, hogy kéne bele egyolyan jelenet, ahol elborul az agyam a kórteremben, Rachel anyukája megszótlanul és szoborszerűen ül mellettem, és gyűlöltem magam, amiért ilyenhideg fejjel végig tudtam ezt gondolni, de egyszerűen nem tudtam megállni.

Közben valamikor bejött a kórterembe az anyukám, és aki azt gondolja, hogya sírás közepette tudtunk beszélgetni, az egyszerűen hülye.

Végül muszáj volt kimennünk a folyosóra, de azért anyu előtte bizarrinterakcióba bonyolódott Denise-szel: átölelte, és összefüggéstelen dolgokatmondott, míg Denise mereven ült a helyén.

Aztán anyuval leültünk két kórházi székre a folyosón, megpróbáltunkkisírni magunkból minden könnyet, míg végül képes voltam rövid blokkokbanbeszélni.

– Csak azt, azt a-akarom, hogy éb-ébredjen fel.

– Jaj, kicsim. – Olyan sz-szar. – Nagyon boldoggá tetted. – H-ha boldoggá te-tettem, miért, miért nem h-harcol. Ke-keményebben. – Túl nehéz. Kicsim, vannak dolgok, amikkel senki sem tud megküzdeni. – D-de ez szar. – Mindannyian meghalunk.Ez ment úgy egy óráig. A többitől megkímélek mindenkit. Végül

elhallgattunk, és hosszú ideig csendben voltunk, miközben Gilberthez hasonlóembereket tologattak előttünk a folyosón, és orvosok meg nővérek siettek elmellettük.

Aztán anyu azt mondta:



– Sajnálom.Értettem, mire céloz. – Csak jó lett volna, ha előbb megkérdezel.

– Megkérdeztelek, de azt hiszem, nem adtam neked választási lehetőséget. – Anyu, miről beszélsz? Nem kérdeztél meg. – Ugyanarról beszélünk? – Én a hülye sulis vetítésről. – Ó. – Miért, te miről? – Arról, hogy én vettelek rá, hogy kezdj el több időt tölteni Rachellel. – A vetítés sokkal rosszabb volt.

– Azzal kapcsolatban nem érzem magam rosszul. Azzal kapcsolatbanviszont igen, hogy miattam kellett megbirkóznod egy ilyen neh… – A vetítés miatt nem is érzed rosszul magad? – Nem, de amiatt igen, hogy... – De az egy rémálom volt. Komolyan mondom, kész rémálom. – Ha te tényleg bánod, hogy a gyönyörű filmeteket megmutatták az

osztálytársaidnak, arra tényleg nem tudom, mit mondjak. – Nem hiszem el, hogy te még mindig azt gondolod, hogy jó ötlet volt.

Először is, a… – Vannak dolgok... – Végigmondhatom? – Vannak bizonyos dolgok… – Végigmondhatom? Anyu. Anyu, hadd mondjam már végig. Anyu.

Jézusom.Mindketten anyu megállíthatatlan dumálós taktikáját vetettük be, és

szerintem őt annyira meglepte, hogy ezt használtam fel ellene, hogymegenyhült és hagyott beszélni.

– Jó. Mondd! – Anyu. Az osztálytársaim utálták a filmet. És Earlnek meg nekem se

tetszik igazán. Szerintünk nem sikerült valami jól. Sőt szerintünk rettenetes. – Ha most... – Anyu, hagynod kell, hogy végigmondjam.



– Rendben. – Ez nem egy jó film. Érted? Konkrétan szar. Mert hiába… anyu, higgadj

már le… hiába voltak jó szándékaink, ettől még a film nem jó. Érted? Amikor

megnézed, te csak azt látod, hogy próbáljuk felvidítani Rachelt. Plusz te azanyukám vagy, vagyis nevetségesen elfogult, és nem vagy képes belátni, hogya film tényleg szar, és semmi értelme.

– De kicsim! Olyan kreatív. Olyan… – Attól még, hogy valami fura és nehezen érthető, nem feltétlenül kreatív.

Ez… ez itt a fő probléma. Hogy ha azt akarod gondolni valamiről, hogy jó,még akkor is, amikor nem, ezt a hülye kreatív szót használod. A film szar,pont. Az osztálytársaink utálták.

– Csak nem értették. – Nem értették, mert szar filmet csináltunk. – Kicsim. – Ha jó lett volna, tetszett volna nekik. Értették volna. És ha jó lett volna,

talán segít.

Megint elhallgattunk. Valaki pár ajtóval lejjebb hangosan haldoklott. Ez nemavított a hangulaton.

– Jó, lehet, hogy igazad van. – Igazam van. – Rendben, sajnálom. – Oké. – De azt meg te nem érted, hogy milyen nehéz, amikor az ember gyerekei

elkezdenek felnőni – mondta anyu, és hirtelen megint sírni kezdett, sokkalobban, mint ezelőtt, meg kellett nyugtatnom. Ebből Széken Keresztüli Ölelés

lett, ami fizikailag hihetetlenül megterhelő.

A szinte hisztérikusan zokogó anyu ilyesmiket fogalmazott meg:

• A barátod haldoklik• Olyan nehéz végignézni, ahogy egy gyerek haldoklik• És még nehezebb végignézni, ahogy egy barátunk lánya haldoklik• De a legnehezebb azt végignézni, ahogy a fiunk végignézi, ahogy egy



barátja haldoklik• Most neked kell meghoznod a döntéseidet• Annyira nehéz hagynom, hogy meghozd a döntéseidet

• De hagynom kell, hogy meghozd a döntéseidet• Olyan büszke vagyok rád• A barátod haldoklik, te pedig annyira erős voltál végig

Néhány megjegyzésével vitába akartam szállni. Egyáltalán nem voltam erős,és abszolút nem éreztem úgy, hogy bármi olyat tettem, amire büszkének kénelennem. De valahogy tudtam, ez nem a túlságosan is szerény óra ideje.

Aztán elmentünk. Tudtam, többé nem látom Rachelt. Üresnek éskimerültnek éreztem magam. Anyu vett habañero paprikás, mézpollenesfagyit. Rendben volt az íze.

Ekkor értettem meg, hogy ki fogom bírni.



A téli szünet már majdnem véget ért. Még nem havazott. Earllel a Thuyensaigoni ízeiben voltunk, először találkoztunk azóta, hogy remetének álltam.A Thuyen saigoni ízei egy vietnami étterem Lawrenceville-ben, amit Mr.McCarthy ajánlott nekünk aznap, amikor véletlenül betéptünk, és elmondtukRachelnek, hogy filmeket csinálunk. Azt gondoltam, Earl talán szívesebben

találkozna velem egy olyan helyen, ahol bizarr és talán ehetetlen a kaja.Már ott volt, amikor megérkeztem. Bringával jöttem, úgyhogy rendesen

izzadtam a télikabátom alatt. A szemüvegem teljesen bepárásodott, le kellettvennem és hunyorognom, mint egy csupasz vakondpatkánynak. Earl nemsegített, úgyhogy addig mászkáltam az étteremben, amíg rá nem akadtam.Mogorva arccal kavargatta a levesét.

– JÓ NAPOT JÓ NAPOT – mondta egy homályos tárgy, valószínűlegThuyen, akitől majd’ becsináltam.

– Helló – mondtam Earlnek. – Csá. – Az pho? – Ja. – Jó? – Tele van csápokkal meg minden szarral. – Aha. – MIT SZELETSZ LENDELNI? – kérdezte Thuyen. Nagyjából

ugyanakkora és ugyanolyan alkatú volt, mint én, és aránytalanul boldognaktűnt attól, hogy ott vagyunk.

– Pho-t – mondtam. – EGY PHO – bömbölte Thuyen, majd arrébb slattyogott. – Most drogmenteset – morogta Earl.



Elképesztően simogató R&B zene szólt, kissé hangosan. „Annyira szexivagy”, búgta egy fickó. „Annyira szexi, szivi.”

– Szóval – mondtam. – Nemtom, hallottad-e, de Rachel meghalt.

– Aha, hallottam. – Na és, ööö, végül visszakaptad tőle a DVD-idet? – Aha – mondta Earl, miközben kavargatta a levest. – Csinálhatnánk róluk másolatokat?Earl felvonta a szemöldökét. – Egyszer kicsit bekattantam – mondtam. – Ideges lettem, és

összekarcoltam minden példányomat. Már egy sincs.Nagyra nyitotta a szemét.

– Én elégettem a sajátjaimat – mondta. – Ó. – Valószínűleg az lett volna az elvárható, hogy bepöccenek, devalamiért annyira nem is lepett meg.

– Ja – mondta. – Elégettem mindet egy kukában. – Akkor, gondolom, nincs több példány. – A tieidnek is teljesen annyi? Már nem játszhatók le? – Nem. – Basszus.„Csajszi!”, bégetett az R&B-s fickó. „Arra gondolok, hogy ú, ú, ú!”Egy ideig mindketten csendben voltunk. Aztán Earl megszólalt: – Nem gondoltam volna, hogy szétcseszed a példányaidat. – Ja. Valahogy berágtam. Nemtom. – Fel se merült bennem, hogy… hogy ilyet csinálnál. – Nem lett volna szabad – mondtam, de úgy tűnt, Earl nem azt akarja, hogy

rosszul érezzem magam. Egyszerűen megdöbbent. – EGY PHO – jelentette be Thuyen, és az asztalra tette a tányért. Kicsit jó

és kicsit undorító illata volt. Beleszagoltam, és egy darabig csodálatos,marhahúsos, édes medvecukorillatot éreztem, aztán hirtelen megcsapott egymásik szag, amiről leginkább egy izzadt segg jutott eszembe. Az asztalrakerült még egy nagy, zavaros tányér tele levelekkel, gyümölcsökkel ésspermára emlékeztető babcsírával.

Próbáltam kitalálni, mivel kezdjem, amikor Earl hirtelen azt mondta:



– Jobb is így, én ezt az egész filmezést nem tudom már tovább csinálni.Szereznem kell egy állást, vagy valami. Kell a pénz, le kell lépnem anyámszaros házából.

– Tényleg? – Ja. Ideje lépni, öreg. Nem megy ez nekem tovább. – Milyen munkában gondolkodsz? – Franc tudja. Beállok gyorséttermi vezetőnek, mittomén.Megpróbáltunk enni. A leves ehető volt, csak a különböző állati részek

voltak kicsit furák. Apró bütykök, méretes zsírdarabok meg ilyenek voltakrajtuk. Meg voltak „marhahúsgolyók”. Esélytelennek tűnt, hogy ezeket ismegegyem.

Nem tudom, miért hoztam fel, de egyszer csak azt mondtam: – Valószínűleg megbukok pár tárgyból. – Komoly? – Aha, gyakorlatilag már nem járok suliba. – Ja, McCarthy berágott rád. – Bekaphatja – mondtam, de egyből megbántam. – Ne beszélj szarságokat.Erre nem mondtam semmit. – Ha megbuksz, hülye vagy – folytatta Earl. Nem tűnt mérgesnek, teljesen

higgadtan beszélt. – Ennél te okosabb vagy, öreg. Vár rád a főiskola mega többi szar. Munka, ilyenek.

– Azon gondolkodtam, hogy talán nem is akarok főiskolára menni. Lehet,hogy inkább egy filmes sulit próbálnék meg.

– Ez most mi, Rachel miatt? – Nem. Mondott valamit a filmes suliról? – Elkezdett szekálni, hogy felvételizzek egy filmes suliba. Gondolom,

téged is. Mondtam neki, hogy meg vagy te húzatva? Nincs nekem ilyenrepénzem.

– Ösztöndíjat kaphatsz. – Nekem aztán senki sem adna ösztöndíjat – mondta, és végre evett egy

kicsit a tésztából. – Miért nem?



Kissé fenyegetően, teli szájjal azt mondta: – Felejtsd el, ki van zárva.Ettünk tovább. Az R&B-s továbbra is vidáman dalolt egy lányról, aki

„kondiban” tartja. Thuyen a meglehetősen leharcolt üvegpultja mögött félig-meddig együtt énekelt a fickóval.

Valamiért nem tudtam elengedni a filmes suli-témát. – Na mindegy, én azért valószínűleg felvételizek valahová – mondtam. –

Szóval, gondolom, kéne majd új filmeket csinálnom.Earl nyammogott valamin. – Nem tudom, lenne-e kedved segíteni – próbálkoztam.Earl nem nézett rám. Egy idő után, kissé szomorúan azt mondta:

– Nem tudom tovább csinálni ezt.Akkor valamilyen nagyon gonosz és/vagy hülye űrlény átvette az uralmat azagyam fölött, és valami elmondhatatlanul nagy szarságot mondtam.

– Pedig Rachel valószínűleg örülne neki. Ha együtt dolgoznánk.Earl pár másodpercig rám meredt. – Nem tudsz te szart se, öreg – mondta végül. Egyszerre volt nyers és

szomorú. – Utálom, hogy csesztetlek emiatt. De nem, nem is foglak csesztetni,csak mondom. Ez az első… negatív dolog az életedben. Nem reagálhatod túl,nem hozhatsz meg emiatt ilyen rohadt súlyos döntéseket. Csak mondom. Azemberek meghalnak. Meg csinálnak egy csomó baromságot. Az énkörnyezetemben mindenki csomó baromságot csinál. Régen azt hittem, nekemis kell csinálnom mindenféle szarságot, értük. És még mindig akarom iscsinálni ezeket. De közben élnünk kell a saját életünket. A sajátszarságainkkal kell foglalkoznunk, mielőtt elkezdünk mások kedvéért csinálnidolgokat.

Csendben voltam, ez a kifakadás példa nélküli volt Earltől. Mármint azért,mert annyira személyes volt. Vagy talán nem ezért. Nem tudom. Mindenesetreelhallgattam, és ettől Earlnek végül kedve támadt tovább beszélni.

– Nem akarom otthagyni az anyukámat – mondta ugyanolyan hangon, minteddig. – Abban a házban. Hogy reggeltől estig igyon, folyton a neten lógjonmeg minden. Nem akarom otthagyni Derricket és Devint. Mindkettő hülye,mint a seggem. Ha körbenézek, egy olyan családot nem látok, ami annyira



rossz, mint az enyém. Senki se él olyan rohadt pöcegödörben, mint mi. – De muszáj a saját szarságaimmal foglalkoznom. – Azt hiszem, Earl ezen

a ponton kicsit már önmagához beszélt. Mintha magyarázkodott, talán

védekezett volna. – Nekik is rendbe kell tenniük a szarságaikat, mielőttsegíteni tudok rajtuk. Szeretem az anyukámat, de vannak problémái, amikbennem tudok segíteni neki. A testvéreimet is szeretem, de velük ugyanez van.Csak hátráltatnának.

Képes voltam akár hónapokra is megfeledkezni arról, hogy Earlnek is vananyukája. Valamiért nagyon fájt hallgatni, ahogy róla beszél. Igazán el semtudtam képzelni, hogy néz ki. Csak homályosan láttam magam előtt valamikistermetű, nagy szemű nőt, aki folyton kábán vigyorog.

Mindenesetre úgy tűnt, Earl boldogabb attól, hogy mindezt elmondta. Aztánúgy nézett rám, mintha kiment volna a fejéből, hogy én is ott vagyok. – Ugyanez van Rachellel meg veled, csak ő meghalt, úgyhogy már semmit

se számít, mit teszel érte. Azt csináld, ami neked jó. Végezd el a sulit. Aztánmenj főiskolára, és szerezz valami állást. Ezt a szart nem csinálhatjuk tovább.

A gondolat egyszerre volt király és elkeserítő. Akárhogy is, Earl valamiértobb hangulatba került.

– Mi a franc bajuk van ezeknek a vietnamiaknak, hogy ilyen szarokattesznek a levesbe? Most nézd ezt meg! Mintha valaki herezacskója lenne.

Earl figyelmeztetés nélkül trágár üzemmódra kapcsolt. Nem éreztem úgy,hogy fel tudom venni a ritmust, de igyekeztem.

– Ez herezacskó? Nem, inkább segglyuk? – Ez a ráncos szar? Zacskó. Szerintem. De nézd meg az étlapon! – Na és ez a rojtos? – Na az már lehet segglyuk. Nagy adagot rendeltél? A nagyban van

segglyuk, herezacskó, hirtelensült szamárfarok meg, ööö, valószínűleg lebegitt még pár rohadt szőrös kecskecsöcs is.

– Aha, nagyot kértem. – A kecskecsöcs tele van antioxidánsokkal. – Keresem a szamárfarkat. Egyet se látok. – Ja, úgy tűnik, neked nem jutott. – Megáll az ész. Nincs a levesemben szamárfarok. Kivagyok.



– Az enyémben egész biztos volt pár méretes, szépen kisütött szamárfarok.Itt kissé kiégtem, már semmit sem tudtam hozzáfűzni. – Ne húzd fel magad, öreg – mondta Earl megnyugtatóan. – Nekem is ment

már jobban.



Június van, most fejezem be az írást. Először is: hála a jó égnek, hogy végeennek a könyvnek. Amúgy valószínűleg bármit írhatok erre az oldalra, mertnincs az az isten, hogy eljutottak idáig, ez a regény akkora szégyen az angolnyelvre nézve. Sőt minden nyelvre nézve. Legjobb lenne, ha elvennék tőlema nyelvi privilégiumaimat. Ahelyett, hogy azt írnék, amit akarok. Például:Will Carruthers pénisze gyakorlatilag köldök. Kapd be, Will Carruthers. Márnem akarok a barátod lenni.

Szóval, mint azt valószínűleg tudják, felvettek a Pittre, de rögtön fel isfüggesztették a jogviszonyomat, amikor az Angol nyelv és irodalom, Számtan1, Biológia 2 és Testnevelés kurzusokon már az első félévben megbuktam.Apu úgy gondolta, számíthat valamit, ha elmagyarázom a Pitt felvételibizottságának, miért buktam meg. Folyton a „siratás” szóval dobálózott, amimintha arra utalna, hogy valaki „sírt ás”. Anyu azt mondta, meg kénemutatnom önöknek a Rachel, a filmet, és talán az érettségem jele, hogy ettőla felvetéstől még öt másodpercre sem tettettem magam halottnak. Aztán

anyuék azt javasolták, hogy csináljak valamilyen filmet kifejezetten önöknek,de a Rachel, a film után – és miután megtudtam, hogy Earl végzett ezzel azegésszel – örökre visszavonultam a filmkészítéstől.

Aztán ahogy később gondolkodtam a dolgon, úgy éreztem, talán mégiscsakmeg kéne próbálnom elmagyarázni, mi van velem. És egész nyáron semmitsem csináltam azon kívül, hogy felzárkóztató órákra jártam. Meg aztán úgygondoltam, könyvet írni bárki tud. Úgyhogy végül megírtam ezt a könyvetönöknek, Pitt felvételi bizottság tagok. Ha mást nem is, azt elvilegbebizonyítja, hogy nem tud bárki könyvet írni, hacsak nem rekordgyanúsanidióta könyvről beszélünk, szóval legalább ebből a szempontból hasznos volt.

De most, hogy befejeztem, elég nyilvánvalónak tűnik, hogy ettől a könyvtőlnem fogják meggondolni magukat. Ha mégis, és úgy döntenek, hogyvisszafogadnak, akkor mindannyiukat ki kéne rúgni, mert összvissz azt sikerültbemutatnom, mekkora tuskó vagyok, aki a helyzethez nem illő érzelmeket



szokott átélni, és képtelen normális életet folytatni.Ja, és azt hiszem, egyszer még be is szóltam a sulijuknak, amikor azt írtam,

hogy a Carnegie Mellon idősebb, kissé hülyébb testvére.

De ahogy megírtam ezt az oldalt, rájöttem, hogy filmkészítőként visszakéne vonulnom a visszavonulásból. Úgyhogy ha esetleg hajlandóakmeggondolni magukat, az nagyszerű. De tudjanak róla, egy év múlvavalószínűleg felvételizek egy filmes suliba. Vagyis elkezdek megint filmeketkészíteni. Talán még színészeket is megpróbálok szerezni.

Volt még egy felismerésem önmagammal kapcsolatban, amit akár meg isoszthatok, hiszen úgyse jut el senki idáig az olvasásban. A könyv alapján úgytűnhet, utálom magam és mindent, amit csinálok. De ez nem teljesen igaz.

Inkább arról van szó, hogy utálok mindenkit, aki eddig voltam. A mostaniönmagammal igazából ki vagyok békülve. Úgy érzem, komoly esély van arra,hogy tényleg jó filmet csináljak. Egy nap. Persze fél éven belül valószínűlegmeggondolom magam ezzel kapcsolatban, de mindegy. Greg S. Gainesakciódús és meglepetésekkel teli életében ez már csak így megy.

(És hadd mondjak még valamit. Attól még, hogy visszavonuloka visszavonulásból, nem fogok filmet csinálni ebből a könyvből. Ez teljesen,tökéletesen esélytelen. Amikor egy jó könyvből csinálnak filmet, akkor ishülye dolgok történnek. Isten tudja, mi történne, ha valaki ebből a hányásbantocsogó szemétből próbálna filmet csinálni. Valószínűleg az FBI-t is be kénevonni. Még az is lehet, hogy terrorcselekmény gyanúja merülne fel.)

Röviden rinyálok még egy kicsit Madison Hartnerrel kapcsolatban. Kiderült,hogy nem is randizgat a Pittsburgh Steelers focicsapat egyik tagjával, sőtfőiskolásokkal sem. Két héttel azelőtt, hogy véget ért volna az iskola,elkezdett járni Allan McCormickkal. Ő az a nyeszlett gót lúzer, akinekcsúnyább a bőre, mint nekem, ijesztően rövid a karja meg a lába, nagy,

elgyötört arca pedig egyáltalán nem megy a testéhez. Azt hiszem, igazábólmár nem is minősül gót lúzernek. Februárban befejezte a szerepjátékozástScott Mayhew-val, és teljesen normális, okos sráccá változott. De akkor is.Madison Hartnernek ezek szerint abszolút nincs ízlése a fiúk terén.

Szóval lehet, hogy összejöhettem volna vele, ha több időt töltök ezzel



a projekttel a menzán, és kevesebbet Mr. McCarthy tanárijában.Bár jobban meggondolva kizárt.

Ha már szóba jött Mr. McCarthy: róla az derült ki, hogy nem is füves, és nemtesz marihuánát a levesébe. Aznap valójában a süti miatt téptünk be, amit Earlhozott magával ebédre. Maxwell akkori barátnője sütötte neki, és aránytalanulnagy mennyiségű füvet rakott bele. Earl erre hónapokkal később jött rá,amikor Maxwellel épp gyepálták egymást, csak úgy.

Ez megnyugtató. Ráadásul passzol ahhoz, amit a drogok világáról tudok.Mert igazából egy tanár, aki állandóan be van tépve, nem olyan érdekes,kiszámíthatatlan és tényorientált, mint Mr. McCarthy. Inkább csak folytoneszik valamit és képtelen összefüggő mondatokban beszélni.

Earllel egyébként a Thuyennél való kajálás óta találkoztunk még párszor.Most egy Wendy’s gyorsétteremben dolgozik. Túl alacsony a kasszázáshoz,amitől iszonyú ideges. Még mindig otthon lakik, de már spórol saját lakásra.

Furcsa úgy találkozgatni, hogy nem filmeket csinálunk. Inkább csak ülünkés beszélgetünk az életünkről. Az elmúlt pár hónapban jobban megismertemEarlt, mint az évek során, amikor a Gaines/Jackson-filmeket forgattuk, ésmondok én valamit: teljesen eszelős.

Titokban reménykedem – bár tudom, ez mekkora hülyeség –, hogyelvégzem a filmes sulit, és egyből nagy, sikeres filmeket fogok csinálni, aztánalapítok egy gyártó céget és felveszem Earlt társelnöknek. De ez nyilván nemfog megtörténni. Sőt ha valahol újra együtt fogunk dolgozni, valószínűlega Wendy’sben. El se hiszem, hogy ezt most begépeltem. Ennél nyomasztóbbmondatot még életemben nem gépeltem be. De valószínűleg igaz.

Azt hiszem, egyvalamit szeretnék még leírni Rachellel kapcsolatban. Tízórával azután halt meg, hogy anyuval elmentünk a kórházból. Különös zsidótemetési szertartást rendeztek neki a zsinagógánkban, hála az égnek senki semkért meg, hogy mondjak beszédet, és a filmünket sem vetítették le. Racheltelhamvasztották, a hamvait a Frick Parkban szórták szét, ahová gyerekkéntolyan szívesen járt. Egyszer, hétéves korában ki is szökött oda – nem minthael akart volna menekülni otthonról, csak az erdőben szeretett volna élni



mókusként.Furcsa volt megtudni róla valami újat, miután meghalt. De valahogy

vigasztaló is. Nem tudom, miért.

Talán meg kéne próbálnom bevenni Rachelt a következő filmembe. De nembiztos.

Őszintén szólva fogalmam sincs, mi a francról beszélek.

FIN



Ennek a furcsa kis könyvnek sok bábája volt, túl sok ahhoz, hogymindegyiküket nevesítsem. De kiemelt és eltúlozhatatlan köszönetet mondokMaggie Lehrmannek, szerkesztőmnek és barátomnak, aki fantasztikus ésfantasztikusan részletes tanácsokkal látott el az alapötlet születésétől kezdvea megvalósításig, és aki nélkül ez a regény egészen konkrétan nem létezne.Hálás vagyok Matt Hudsonnak, hajdani ügynökömnek és ugyancsakbarátomnak, aki valahogyan képes volt felkelteni sok fontos ember

érdeklődését egy olyan profán kézirattal, amely Werner Herzog előtt tisztelgőfiúkról és egy rákos lányról szól. Előre is köszönöm továbbá szüleimnek,nővéreimnek és nagymamámnak, hogy válaszolnak az alábbi kérdésre:„Szóval, önöknek ilyen a családja?” (Nem.) Végezetül, hálás vagyokTamarának, aki szereti ezt a könyvet, és akit szeretek.



BELSŐ. MENZA - EBÉD.

GREG, kezében az otthonról hozott ebédjével,

a feltűnést kerülve álldogál a menza bejáratánál.

A helyszín maga A TELJES KÁOSZ: zsúfolt, mocskos észüllött.

GREG (HANGALÁMONDÁS)

Volt pár hely, ahová egyszerűen nem mehettem.

Mint a menza. Minden egyes négyzetcentijéért

hatalmi harc folyt. Kábé olyan volt, mintha

egybegyúrnánk a Krím-félszigetet, a Kasmírt és

a Gázai övezetet. Meg az Indiai-óceán kalózosrészét.

BELSŐ. McCARTHY TANÁRIJA.

GREG az egyik tanáriban ebédel, egy MÉLYNÖVÉSŰ

FEKETE SRÁC társaságában. Föléjük magasodik MR.

McCARTHY, egy fiatal, borotvált fejű ésteletetovált karú tanár. A férfit paradox,

egyszerre laza és agresszív természetéről ésA TÉNYEK SZERETETÉRŐL ismerik.

Greg szemében ő a Schenley egyetlen értelmestanára.




Úgyhogy inkább a történelemtanárom tanárijában

ebédeltem...

Tehát korábban láthattuk Greget élesben, ahogy az iskola különbözőcsoportjaival cseveg. Most pedig a menzát mutatja be. Ezen a ponton muszájlátnunk a menzát, mert ez az a pokoli helyszín, ahol Greg később kénytelenlesz időt tölteni, amikor tényleg szétesnek körülötte a dolgok.„kalózos” – Itt hozzá kellett írnom, mert a képsor egy hosszú, csodás felvétellett, amely teljes egészében megmutatja a menzát, úgyhogy egy kicsit ki kellettbővítenem a hangalámondást. Az alábbi mondatokkal: „Mármint Phillipskapitányos kalózokra gondolok, nem karib-tengeriek. Bár persze ki tudja.Talán mindkettő.” Nagyon remélem, hogy az emberek tíz év múlva isemlékeznek majd a Phillips kapitányra, különben ennek a poénnak lőttek.Ráadásul tök jó film.

Mr. McCARTHY

TÉNY: a következő húsz percben a 309-es terembenleszek. Tisztelet a tudásnak!

GREG(kötelességtudóan)

Tisztelet a tudásnak

EARL

(a dohányzástól reszelős hangon)

Tisztelet a tudásnak.

McCarthy távozik. Greg megnyomja McCarthy asztali

PC billentyűzetének space gombját, hogyújraindítson egy YOUTUBE-VIDEÓT (AZ ÁLOM HANGJA:

A FITZCARRALDO KÉSZÍTÉSE című dokumentumfilmet).A fiúk szótlanul esznek és nézik.




Earllel, de hogy ő pontosan milyen szerepetjátszott az életemben, azt meg sem próbálom

most elmagyarázni.

MADISON, aki valószínűleg az iskola legjobb csaja,

és valahogy alapvetően mégis rendes ember, benyit

az tanári ajtaján.

MADISON

Sziasztok!

GREGSzia, Madison!

MADISON

Greg, hogy telt a nyarad?

A lány elmosolyodik és megérinti Greg karját. A fiú

elfojt egy rátörni készülő pánikrohamot.

GREG (HANGALÁMONDÁS)Még egy utolsó dolog. A jócsajok tönkreteszik

az életünket. Ez tény. Az mindegy, hogy

a jócsaj egyébként jó ember-e. Ő igazából egy

szarvas, mi meg mókusok vagyunk, és ő csak úgy mászkál az erdőben, oda se figyel, észre se

veszi, hogy agyontapos minket.

PÁR MÁSODPERCES FELVÉTEL EGY MÓKUST AGYONTAPOSÓSZARVASRÓL

Vissza Mr. McCarthy tanárijába, ahol Greg

szellemeskedni próbál.



GREG

Nyár. Hm... egyáltalán mit is jelent ez a szó?Vajon véletlen, hogy az „árny” szó is kijön

a betűiből?(szünet)

Tél: ez meg pláne, gondolj bele: „lét”!

Hála az égnek Earl közbeszól.

EARL

McCarthy a 309-esben van.

Figyeljük csak meg, hány szereplő bukkan itt fel! Három fontos karakter,gyakorlatilag egy oldalon! A forgatókönyvek nem pepecselnek.„...Earllel” – A forgatókönyv korai változataiban nem volt olyanhangalámondásos rész, amely bemutatta volna Earlt; ő csak egy névtelen,ismeretlen srác, aki Herzog-filmeket néz Greggel. Később, amikor Greg sms-tkap tőle, így szól a hangalámondás: „Figyeljetek csak, emlékeztek arraa srácra negyed órával ezelőttről? Na, ő Earl.” Az se volt rossz ötlet, de ígysokkal kevésbé zavaros.

„PÁR MÁSODPERCES FELVÉTEL” – Nate Marsh és Ed Bursch,a Gaines/Jackson-filmek készítői ebből egy teljes stoptrükk animációtcsináltak. Látni, ahogy egy szarvas agyontapos egy mókust, aztán vidámanelszökell a fák között. Isteni.„nyár” – Greg ezt a poént már elsütötte Justinnál, a színházas lúzernél. Justinkörberöhögte, Madison viszont nem. Tanulság: ésszel igenis érdemesújrahasznosítani poénokat.

MADISON

(élénken)Szuper! Köszi, fiúk!

Madison távozik. Greg vágyakozva bámulja a bezárt

ajtót.



EARL

(még mindig nem néz fel)

Cicik.

Greg továbbra is elgondolkodva néz ki a fejéből.

VÁGÁS:

BELSŐ. GREG SZOBÁJA - ISKOLA UTÁN.

Greg tényleg CICIKet bámul, a számítógépe

képernyőjén. Amikor valaki BEKOPOG, bepánikol.

GREGJézusúristenjézus

GREG ANYUKÁJA

(belép)

Kicsim, bejöhetünk?

GREG SZÜLEI máris a szobában vannak.

GREG ANYUKÁJA erőteljes kisugárzású zsidó mama. Aztgondolja, hogy az ő fia a legcsodálatosabb embera világon, és hogy időnként bele kell avatkoznia az

életébe, hogy a helyes irányba terelje. Egy

lefóliázott FŐISKOLAI KÉZIKÖNYVET szorongat.

Mivel ez egy film, a nő valószínűleg elég jól nézki, de azért nem zavaróan jól.

GREG APUKÁJA, aki a kezében a család macskáját

tartja, muumuu ruhát visel, tipikus

professzorfigura, igazi elszállt csodabogár.

Gyakran vág komolyan töprengő arcot. Ezzel leplezi



a benne rejlő kifürkészhetetlen idegenséget.Miért szegezi a macskát Gregre? Mi a macska szerepe

ezen a spontán családi összejövetelen? Nem világos.

GREG

Mit akartok?

GREG ANYUKÁJA

(feltépi a fóliát)

Először is, átnéztem a dolgaidat, és

észrevettem, hogy még ki se nyitottad ezt

a könyvet! Úgyhogy légyszi, legalább nézz bele.

„CICIK” – Ciciket valójában nem mutatunk a filmben. Az is feltűnhet, hogya filmben nagyon kevés káromkodás van, szemben a könyvvel, amitfeltehetőleg épp most olvastatok ki. Ha azt akarjuk, hogy szülői felügyelettel13 év alatt is látogatható legyen a filmünk, csak egyszer dobhatjuk le a K-bombát. És egy csomó más dolgot sem csinálhatunk.Meg is ragadom ezt a remek alkalmat, hogy röviden beszóljaka korhatárbesorolás-rendszernek, aminek köszönhetően gyakorlatilag

korlátlan mennyiségben ölhetünk és csonkíthatunk meg embereket egy filmben,mégsem kapunk 18-as karikát, viszont egynél többször nem hangozhat elpéldául az, hogy „kibaszott”, és abba sem mehetünk bele, hogy egyeseknekpénisze van, másoknak meg vaginája.„a nő valószínűleg elég jól néz ki, de azért nem zavaróan jól” – Vicces,hogy a filmvilágban Connie Britton, bolygónk egyik leggyönyörűbb nője az,aki „valószínűleg elég jól néz ki, de azért nem zavaróan jól”. Súlyos. Amúgyminden, amiről Connie Britton menőségével kapcsolatban fantáziálgatnátok,

pontosan úgy van.„a benne rejlő kifürkészhetetlen idegenséget” – Ugyanez vonatkozik NickOffermanra. Ilyen hibátlan, laza fickóval életünkben ha egyszertalálkozhatunk. A nevetése meg olyan, mintha az Ótestamentum Istene hirtelenúgy kezdene kuncogni, mint egy iskolás lány.



GREG

Anyu, ne turkálj már a cuccaim között.

GREG APUKÁJA

Megbeszéltük, és arra jutottunk, hogy turkálhat

a cuccaid között.

GREG ANYUKÁJA

Csak nézz bele a könyvbe! Fogd fel

szórakozásként. Olyan, mint egy menü a jövődhöz!(teátrálisan lapozgatni kezdi)

Mihez lenne kedved? Ajánlhatom esetleg

a Pennsylvaniai Egyetemet? A Pepperdine-t?A Pomonát? Vagy, hú... a Princetont?

GREG

A Princetonra úgyse vesznek fel.

GREG APUKÁJA

A Princetonra úgyse veszik fel.

GREG ANYUKÁJA (CONT’D)Hát, ilyen hozzáállással biztos nem. Victor, te

meg csak azért vagy most ellenséges, mert nem

hagyták, hogy bevidd Cat Stevenst

a szupermarketbe.

GREG APUKÁJA

Ezzel a macska apartheid gyakorlatát alapozták

meg, és a történelem nem bánik majd velükkesztyűs kézzel.

GREG

Anyu. Csak ezért jöttetek?



GREG ANYUKÁJA

Nem. Kicsim... Apáddal valami szomorúról

akartunk veled beszélni.

GREG

Mi? Mi történt?

„Olyan, mint egy menü a jövődhöz!” – A történet alakulásához szükségünkvolt egy szálra, amelyben megjelenik Greg bizonytalansága a jövőjét illetően,ez végül a főiskolára vonatkozó félelmére futott ki. A film nem foglalkozikezzel olyan vészesen sokat, de a szál hasznos volt arra, hogy érzékeltessükGreg optimizmusát/pesszimizmusát azzal kapcsolatban, ami rá vár. Maga

a kézikönyv, mint tárgy a film végén fontos szerephez jut, ez egyébkéntújdonság a regényhez képest. Nézzétek meg a filmet, ha még nem tettétek!Tényleg nem tudom eléggé ajánlani.„macska apartheid” – Ez a poén kiesett a vágószobában. Amúgy az elsőmacska, akit beválogattak Cat Stevens szerepére, egy nagy, kövér, hatlábúfenevad volt, aki utálta Nick Offermant, és megharapta a kezét. Természetesenel kellett altatnunk.Csak viccelek. Amúgy Alfonso, a film rendezője ennek kapcsán jól átvert. Azt

mondta, hogy van egy régi filmes trükk, amit akkor vetnek be, amikor megakarják nevelni a macskákat: ez abból áll, hogy lecsippentik a macskafarkának és nyelvének durván 30 százalékát. – Hihetetlenül fájdalmas, de ettőla macska dezorientált és engedelmes lesz, így fel tudjuk venni a jelenetet – mondta. A stáb nagyrésze benne volt a viccben. Jonas, a rendező elsőasszisztense azt mondta, körömvágó ollót kellett használniuk. A filmes stáboknagyon beindulnak, amikor megjelenik a forgatáson egy könnyen palira vehetőidióta, és én aztán nem okoztam nekik csalódást.

GREG ANYUKÁJA

Most beszéltem telefonon Denise Kushnerrel,

Rachel anyukájával. Ismered?

GREG



Nem igazán.

GREG ANYUKÁJA

De Rachellel barátok vagytok.

FLASHBACK. SCHENLEY ISKOLA, FOLYOSÓ.

A nagyon szomorú, átlagos kinézetű lány, akit

korábban láttunk, akit átlagos kinézetű barátai

vigasztaltak - igen, ő volt RACHEL.

BELSŐ. GREG SZOBÁJA - ÚJRA A JELENBEN.

GREG

Nem barátok, csak... ismerősök.

GREG ANYUKÁJA

Kicsim, Rachelnél leukémiát diagnosztizáltak.

Most derült ki.

FLASHBACK. SCHENLEY ISKOLA, FOLYOSÓ.

NYOMORULT LÁNY BARÁTNŐJE

Ma volt a teszt?

Szomorú ölelés.

GREG

Uhh! Teszt... Ismerem az érzést.

BELSŐ. GREG SZOBÁJA - ÚJRA A JELENBEN.

GREG

(utálja magát)

Jézusom.

(szünet)



Ez komoly?

GREG ANYUKÁJA

(kezd szipogni)

Jaj, kicsim. Nem tudják. Vizsgálatokat

csinálnak, megtesznek minden tőlük telhetőt.

Egyelőre még nem sokat tudnak.

„SCHENLEY” – A könyvben Benson a suli neve, a filmben Schenley, vagyisugyanúgy hívják, mint a pittsburghi iskolát, ahová jártam. Ugyanis ottforgattuk az összes sulis jelenetet! Az iskola már hat éve zárva volt, miótaeladták ingatlanfejlesztőknek; még nem kezdtek hozzá az építkezéshez, és

gálánsan megengedték, hogy forgassunk. Mielőtt elkészültek volna a díszletek,a suli úgy nézett ki, mint a The Walking Dead valamelyik helyszíne. Mégmindig ott voltak a táblákon az utolsó nap óravázlatai 2008-ból.„A nagyon szomorú, átlagos kinézetű lány” – Ismét: az, hogyHollywoodban az „átlagos kinézetű” szókapcsolatból Olivia Cooke lesz,agybaj.„Ma volt a teszt?” – Amikor korábban láttuk Greget gregeskednia Schenley-ben, ez előkerült az egyik beszélgetésben. Csak akkor nem tudta,

hogy amiről beszélnek, az nem teszt… hanem teszt.

GREG

(nem igazán tudja, mit mondjon)

Hát az... szar.

GREG ANYUKÁJA

Így van. Abszolút igazad van. Tényleg szar.

GREGHát, ööö, ez... tényleg szar.

GREG ANYUKÁJA

Tudom. Tényleg szar. Nagyon, nagyon szar.



GREG

Ja, jó szar.

ALT: Nagyon durván szar.

Greg anyukája sír. Greg habozik, majd odalép hozzá

és átöleli.

Greg apukája csatlakozik az öleléshez. Aztán

a macskát is bevonja.

Guggolva ölelkeznek a padlón.

GREG

Apu, Cat Stevens harapdál.

GREG APUKÁJA

Nagyon zaklatott.

Az ölelés félbeszakad. Cat Stevens dühösen

elsomfordál.

GREG ANYUKÁJA

Kicsim, Denise-szel egyetértettünk abban, hogy

Rachelnek most mindennél jobban szüksége vana barátaira.

ALT: Kicsim, beszéltem Denise-szel. Arrajutottunk, hogy te tényleg fel tudnád vidítani

Rachelt.

ALT: Kicsim, beszéltem Denise-szel. Arra

jutottunk, hogy Rachelnek szüksége lenne

valakire, aki megnevetteti.

GREG

Ó, oké. De mi nem igazán--

ALT: Anyu. Emlékezz vissza, mi nem igazán--



GREG ANYUKÁJA

Tudom, hogy nehéz. És szar. De pont ezért kell

megtenned. Ezért szükséges megtenned. Ez egy

micvá. Hívd csak fel Rachelt.

„ALT: Nagyon durván szar” – Az „ALT” annyit jelent, hogy „alternatívsor”. Vagyis itt Nick eldöntheti, melyik mondatot mondja. Az elsőtválasztotta. Az ALTokkal kap a színész (és a rendező) egy kis mozgásteretazzal kapcsolatban, milyen is az adott karakter, mit mondana az adotthelyzetben stb. Plusz ez jó eszköz a döntésképtelen forgatókönyvíró kezében,hogy átruházzon másra egy döntést.„ALT: Kicsim, beszéltem Denise-szel” – Mi a különbség a három reakcióközött? Az elsőben Greg anyukája azt hiszi, hogy Greg és Rachel barátok,pedig nem; a másodikban tudja, hogy nem igazán barátok, de azt gondolja,hogy annak kéne lenniük; a harmadik pedig olyan, mint a második, csaka nevetésre hegyezi ki a dolgot. Kitaláljátok, melyiket használtuk? Sajnos nemtudom megmondani, jól tippeltek-e. Komolyan nem emlékszem, és nincskópiám a filmből, hogy ellenőrizzem. Ez elég jó jele annak, hogy igazábólnem is kellett volna ide három ALT, elég lett volna egyet kiválasztanom.„ALT: Anyu. Emlékezz vissza” – Visszagondolva, valószínűleg hiba volt

megtanítani engem az ALTok használatára.

GREG

(bepánikol)

Anyu. Mit akarsz, mit mondjak neki? Szia, én

vagyok az a srác a suliból, aki igazából soha

nem foglalkozott veled, de most, hogy rákos

lettél, elmehetnénk valahová?

GREG APUKÁJA

Ez nem lesz jó. Azt fogja gondolni, hogy

szarkasztikus vagy.

GREG ANYUKÁJA



(kezdi elveszíteni a türelmét)

Kicsim, tényleg nem tudsz megtenni egyetlen

kedves dolgot valaki másnak? Komolyan azt

akarod mondani, hogy--

GREG

JÓÓÓÓOKÉ.

(szünet)

De akkor se turkálj a cuccaim között! Akkor én

is áttúrom a tieidet.

GREG APUKÁJA

Remélem, szereted a tamponokat.

„Remélem, szereted a tamponokat” – Ez vezeti a Poénok AmiketA Forgatókönyvhöz Találtam Ki De Bárcsak A Könyvnél Jutottak VolnaEszembe listát.

BELSŐ. GREGÉK OTTHONA, TÉVÉSZOBA - ÖT PERCCEL

KÉSŐBB.

GREG telefonál, a szülei már kimentek a szobából.A telefon kicseng.

PÁRHUZAMOS VÁGÁS:

BELSŐ. RACHELÉK OTTHONA - NAPPAL.

RACHEL felveszi a telefont.

RACHELSzia, Rachel vagyok.

GREG

Szia, itt Greg Gaines.



RACHEL

(közömbös hangon)

Szia.

GREG

Cső.

(szünet)

Beszéltem az orvossal, mondta, hogy Gregpirinre

lenne szükséged.

RACHEL

Az mi?

GREG

Hát én.

RACHEL

Ja.

GREG

Ööö, ilyen kényelmes kapszulaformában.

Az előbbi jelenet néhány fontos részletben eltér a könyvbelitől: Greg apukájais szerepel benne, beszélgetnek egy kicsit a főiskoláról, és Greg anyukája nemszidja le, amiért melleket néz a számítógépén. És általában véve gyorsabb éssűrűbb. Ez persze természetes: egy forgatókönyvnél többnyire nincs lehetőségúgy elnyújtani egy jelenetet, ahogy egy könyvben (ott én szeretem).A telefonbeszélgetés viszont szinte pont olyan, mint a regényben. Minimálisváltoztatás van, két sorral rövidebb.

RACHELJa.

GREG

Ahhhaa.



RACHEL

Akkor, gondolom, hallottad, hogy beteg vagyok.

GREG

Ahhhaa.

RACHEL

Anyukám mondta?

GREG

Ööö, az én anyukám mondta.

RACHEL

Ó.

GREG

Szóval.

(szünet)

RACHEL

Igen?

GREG

Igen?

RACHEL

Mit akartál mondani?

GREG

Ööö.

RACHEL

Greg, mi az?

GREG

Hát, csak azért hívtalak... hogy... akarsz-e



csinálni valamit.

RACHEL

Mármint most?

GREG

Ööö, ja.

RACHEL

Nem, köszi.

Őrület, hogy két és negyed oldalt hagytak nekem erre a párbeszédre.A legtöbb forgatókönyvben egy ilyen dialógra maximum nyolc sor jut. Énviszont nagyon erősen azt éreztem, hogy ennek egy látványosan elnyújtott,fura, hangulatmegalapozó beszélgetésnek kell lennie, és a producerek megmindenki más támogatott, mint szinte mindig, amikor olyan döntést hoztam,ami nem tűnt egyből rossznak, vagyis az esetek nagyjából 60%-ában.

GREG

Ööö. Nem akarsz találkozni?

RACHELNem, de köszi.

GREG

Oké, akkor szia.

RACHEL

Szia.

Rachel leteszi a telefont. Greg hatalmas pancsernekérzi magát.

BELSŐ, GREGÉK OTTHONA, TÉVÉSZOBA - RÖVIDDEL EZUTÁN.

GREG szégyenkező arccal filmet néz.



GREG ANYUKÁJA becsörtet a szobába, és kikapcsolja

a tévét.

GREG

Anyu. Nem akar találkozni velem.

Végigmérik egymást.

GREG ANYUKÁJA

Sajnálom, hogy pont nekem kell elmagyaráznom,

Gregory, de ebben az esetben nincs választásod,

mert lehetőséget kaptál arra, hogy nagyon is

komolyan befolyásold valaki életét, és ha teehelyett egész nap csak fetrengsz a házban és

vakarod a hátsódat, akkor nekem kötelességem

közbelépni és tájékoztatni róla, hogy ez száz

százalékban elfogadhatatlan, és ha azt hiszed,

hogy bármilyen kifogás, amivel előállsz,

fontosabb, mint egy rákos lány, mint egy rákos

barát boldogsága, akkor gondold ezt újra,

kisapám, mert most szépen felveszed azt

a telefont, felhívod Rachelt, és elmondod neki,

hogy--

GREG (CONT’D)

(egyre zaklatottabb)

Anyu. Egy másodpercre mondhatok valamit én is?

(szünet)

Anyu. Hadd mondjak már valamit. Tényleg csak

egy másodperc.(szünet)

Rachel nem akar találkozni velem. Nem is

vagyunk barátok. Anyu! NEM IS VAGYUNK BARÁTOK.

(szünet)



TÖKRE IDEGESÍT, HOGY SZÜNET NÉLKÜL BESZÉLSZ, AZ

EMBERSÉGEM MARADÉKÁT IS ELVESZÍTEM. MÁR NEM IS

ÉRZEM MAGAM EMBERNEK.

(szünet)EMBERALATTI ÁLLAPOTBA KERÜLTEM. ANYU.

EMBERALATTI ÁLLAPOTBA KERÜLTEM MIATTAD.

(SZÜNET)

Urrrrrjjjjjjjnnnnnnggggggghurrrrrrnnngngggggggn

KÜLSŐ. RACHELÉK HÁZÁNÁL - TÍZ PERCCEL KÉSŐBB.

GREG a küszöbön áll. Rémültnek tűnik.

„BELSŐ, GREGÉK OTTHONA, TÉVÉSZOBA” – Az előbbi beszélgetésplusz ez a jelenet három felvételből áll: megkapjuk Greg nézőpontját,Rachelét, aztán ezt a vitát Greg anyukájával. De amikor Alfonso leforgattaa jelenetet, úgy döntött, hogy egyetlen megszakítatlan beállításban veszi fel, ésremekül sikerült. Az operatőrnek egy negyvenkilós Steadicammel a testénkellett végigüldöznie Thomast és Connie-t a házon, egy forró, párás júniusidélutánon, és többször is fel kellett venni, úgyhogy vagy két kilót biztosan

kiizzadt magából. Dave, ha ezt olvasod, tudj róla: elmondhatatlanul hatalmassrác vagy.(Amit Rachel mond a beszélgetés során, azt a filmben csak halljuk. Szépmegoldás, hogy addig nem látjuk, amíg Greg el nem megy hozzá.)

Inzert: Ez az a rész, amikor találkozom egyhaldokló lánnyal

Az ajtó kinyílik. DENISE az, Rachel anyukája.

A lehetetlen körülmények ellenére is kemény nő.

Tetőtől talpig végigméri Greget. A fiú rosszulleplezett rettegéssel viszonozza a tekintetét.

Denise aztán hirtelen átkarolja izmos kezével.

DENISE



Gre-e-e-eg.

GREG

(kissé erőtlenül)

Jó napot, Mrs. Kushner.

DENISE

Denise, Greg. Neked Denise.

GREG

(idegesen)

Oké! Jó.

Denise bevezeti Greget a házba. Bemennek egy

szobába, ahol az asztalon valamilyen üveg és egypohár hever. A tévében Dr. Phil műsora megy.

DENISE

Jó srác vagy, ugye tudod? Kedves, jószívű srác.És jóképű.

GREGNem vagyok jóképű, de azért köszönöm.

DENISE

És olyan szerény.

GREG

Egy szerény egér.

DENISEHA! GREG.

(billeg egy kicsit)

Hogy találod ki ezeket a poénokat?



GREG

Asszem ez igazából egy zenekarnév volt--

DENISE

RACHEL. EGY SZERÉNY EGÉR JÖTT HOZZÁD LÁTOGATÓBA.

Greg és Denise kapcsolata a filmben majdnem olyan, mint a regényben: a nőiszonyúan rajong a srácért, akinek halvány gőze sincs, miért; hízeleg nekia figyelem, de egyúttal stresszel is tőle, ugyanakkor nem egészen olyan eza viszony, mint a Diploma előttben. Próbáltam lazán kezelni, nyitva hagytamegy kicsit, nem akartam lecsapni a kézenfekvő poénokat. Denise mindigflörtöl Greggel, de soha nem hajt rá. Ezek között hatalmas különbség van, a nő

ól tudja ezt, szemben a könyvbeli Greggel. Ahogy azonban Thomas eljátsszaa figurát, érezni, hogy a srác egy kicsit igenis érti. De csak annyira, hogy neakarjunk bemosni neki egyet.„valamilyen üveg” – Denise a könyvben nem alkoholista, de Dan Fogelman,az egyik producer azt javasolta, hogy adjunk valamit a nézőknek, amit a nőkarakteréhez társíthatnak; ebből lett az, hogy gondja van az ivással. Úgyéreztük, ez passzol hozzá. Dr. Phil mindenesetre nem került bele a filmbe.Ahogy Molly Shannon megformálta Denise figuráját, ahhoz nem illett, hogy

dr. Phil show-ját nézze. Ezzel nem akarom kritizálni dr. Phil rajongóit, aztsem tudom, megy-e még a műsora. Lehet, hogy valójában dr. Ozra gondolok.„EGY SZERÉNY EGÉR JÖTT HOZZÁD LÁTOGATÓBA” – AhogyMolly előadja ezt a mondatot, azzal a legvadabb várakozásaimat istúlszárnyalta. Egyáltalán nem játszik rá, és így valami egészen elképesztő.Molly hihetetlenül szellemes és eszes komika, gyakorlatilag bármire képes.U. i.: Ebben a bekezdésben azt látjuk, ahogy flörtölés nélkül ráhajtok Mollyra.Na, szóval ez így néz ki. Elég gusztustalan.

Rachel megjelenik a lépcső tetején. Zárkózott.Greg ideges. Denise a fiúra kacsint, és eltűnik

a színről.

GREG



Rachel-l-l-l.

RACHEL

Greg, mit keresel itt?

GREG

Ööö... szóval az orvos tényleg erős dózist

javasolt a Gregadolból. Szerinte azonnal el

kéne kezdened szedni.

RACHEL

Ezt a poént már elsütötted.

GREG

Nem, legutóbb Gregpirinről volt szó, ami, ha

emlékszel, kényelmes kapszulaform--

RACHEL

Figyelj. Nem akarom, hogy lógj velem. Nincs

szükségem a hülye sajnálatodra. Jól vagyok.

Elmehetsz.

GREG

Nem, nem, nem! Teljesen félreérted. Nem azért

vagyok itt, mert sajnállak, hanem mert az

anyukám...

(rájön, hogy ez még rosszabb)

...azt... azt mondta.

RACHEL

Ez igazából még rosszabb.

GREG

(kezd bepánikolni)

Tudom. Figyelj. Ööö. Tudom.



RACHEL

Menj el, oké? Komolyan, jól vagyok.

GREG

(elkeseredetten)

Rachel. Légyszi hallgass meg.

(összeszedi magát)

(FOLYTATÁS)

„Greg, mit keresel itt?” – A regényben Greg egy telefonbeszélgetés sorángyőzi le Rachel ellenállását, ezt a forgatókönyvben személyesen kellettmegtennie. A filmben látnunk kell, ahogy ez megtörténik, így sokkal erősebb.

De azért érdemes megfigyelni, hogy Rachel mennyire ellöki magától. Sokkalerősebb karakter, mint a könyvben. Részben azért, mert a filmben nem Gregszemén keresztül látjuk, hanem olyannak, amilyen. Ugyanakkor a szövege issokkal határozottabb és ellentmondást nem tűrőbb. Amint az ember elkezdazon gondolkodni, hogy elég játékteret hagy-e a forgatókönyvbena színészeknek, a karakterei sokkal kevésbé lesznek passzívak, ésa jelenetekben erősebb lesz a dinamika. Mint itt. A könyvben Gregegyszerűen a fura, viccelődős kvázi-sármjával igázza le Rachelt: addig

nyomul, amíg meg nem kapja, amit akar. A filmben viszont tényleg egymásnakfeszülnek.„…azt… azt mondta.” – Ez a mondat Dan ötlete volt. Itt óriásit fordula jelenet. Egyrészt nagyon vicces pillanat, ugyanakkor Greg ekkor jön rá,hogy egyetlen árva tölténye sincs a tárban. Vagyis esélytelen, hogy nyerjen.

GREG (CONT’D)

Az anyukám pokollá fogja tenni az életem, ha

nem lógok veled. Ő gyakorlatilag a szekálásLeBron Jamessze.

(szünet)

LeBron James kosaras, a--

RACHEL



Tudom, ki az a LeBron James.

Greg rájön, hogy kénytelen lesz könyörögni.

GREGFigyelj. Értem, hogy nem neked teszek

szívességet. Azt kérem, hogy te tegyél meg

nekem egy szívességet.

RACHEL

Én tegyek neked szívességet?

GREG

Igen. Légyszi. Hadd lógjak veled egy napig. És

akkor mondhatom anyukámnak, hogy kész, megvolt.

Aztán kiszállunk egymás életéből. Megbeszéltük?

Rachel összeszűkült szemmel megfontolja az

ajánlatot.

RACHEL

Megbeszéltük.

GREG

Zsír.

Greg kinyújtja a kezét, hogy összeérinthessék az

öklüket, de Rachel a lépcső tetején áll.

RACHEL

Ez a Fekete Erő egyezményes jelzése akar lenni?

GREG

Nem, csak gondoltam, öklözhetnénk.

RACHEL



Innen fentről nem tudok veled öklözni--

GREG

Igen, közben leesett.

BELSŐ. RACHEL SZOBÁJA - FÉL PERCCEL KÉSŐBB.

A lányos szoba ágya mellett állnak, amelyen

rengeteg párna hever, a falakon pedig színészeket

mutató újságkivágások vannak mindenütt. A helyiség

ugyanakkor viszonylag sötét és barlangszerű is,nincs benne sok rózsaszín.

„Megbeszéltük.” – Így ér véget a csata: Greg csak úgy kaphatja meg, amitakar, ha behódol Rachelnek. Sem a poénjaival, sem a természetével nem tudjamegnyerni magának, Rachel túl kemény és okos. Gregnek nincs másválasztása, muszáj könyörögnie.A könyvben, ha emlékeztek, Rachel nem kényszeríti erre, sőt ott ő hódol beGregnek. De én még mindig szeretem azt gondolni, hogy csak azért, mertmegszánta. Csak egyszerűen túl klassz csaj ahhoz, hogy elárulja neki, mirőlvan szó valójában.„Innen fentről nem tudok veled öklözni” – Azt a sort, amivel kilépünk egyelenetből, „gomb”-nak hívjuk. Itt ez a gomb. A következő sor teljesen

felesleges, a vágószobában ki is esett.És ezzel a hasznos kis forgatókönyves elemmel most ebből a szövegből iskilépünk: ezennel befejeztem a jegyzetelést. Remélem, élveztétek, ésköszönöm, hogy elolvastátok. Magát a könyvet is, de ezt úgy általábanértettem. Na, most menjetek, és olvassatok valami mást!

MÉG EGYSZER FIN



Ha kíváncsi vagy, mi történik a Gabo Kiadó Young Adult könyveivel ésszerzőivel, látogass el a

gaboyoung.tumblr.comcímre, ahol információkat szerezhetsz az általunk gondozott kötetekről, jobban

megismerheted a szerzőinket, és első kézből értesülhetsz a közelgőmegjelenéseinkről.

http://gaboyoung.tumblr.com/



A GABO KIADÓ E-KÖNYVEIRŐL

A könyv lehet fűzött, ragasztott, kemény borítós, vagy puha fedelű. A

legfontosabb mégis az, ami benne található. Az e-könyv új köntösbe öltöztetiaz olvasmányokat, hogy azok se maradjanak le az olvasás élményéről, akiklapozgatás helyett klikkelve keresik a legfrissebb tartalmakat.

Fontosnak tartjuk, hogy bárhol, bármilyen készüléken olvashassakönyveinket, ezért a kemény másolásvédelem helyett a felhasználást nemakadályozó vízjelezést választottuk. Példányát szabadon átmásolhatjaszámítógépére, e-könyv olvasójára vagy telefonjára. A Dibook rendszerében(www.dibook.hu) vásárolt könyveinkből mindig a legfrissebb verziószámú,

avított másolatot érheti el.Kiadónk arra törekszik, hogy olyan könyveket adjon az olvasók kezébe,

amelyek kifogástalanok, ám hibák sajnos mindig előfordulhatnak. Kérjük, habármilyen szerkesztési hiányosságot vagy tévedést észlel e-könyveinkben, aztelezze az [email protected] e-mail címen.

További könyvek és érdekességek a kiadó oldalán: www.gabo.hu

E-könyveinket itt érheti el: www.dibook.hu

Kövessen minket Facebookon is: www.facebook.com/GABOKIADO

http://www.gabo.hu/


http://www.facebook.com/GABOKIADO


http://www.gabo.hu/





Ha tetszett a könyv, olvassa el ezt is:

John GreenCsillagainkban a hiba

A teljes e-könyv megvásárolható a www.dibook.hu oldalon

ELSŐ FEJEZET

Életem tizenhetedik telén anyám úgy döntött, hogy depressziós vagyok,

feltehetőleg azért, mert ritkán mentem ki a házból, sok időt töltöttem ágyban,ugyanazt a könyvet olvastam újra és újra, ritkán ettem, és bőséges szabadidőmnem csekély részét annak szenteltem, hogy a halálról gondolkozzak.

Az összes létező brosúra, weboldal meg hasonló a rák mellékhatásai közésorolja a depressziót. Pedig a depresszió nem a rák mellékhatása. Adepresszió a haldoklás mellékhatása. (A rák is a haldoklás mellékhatása.Úgyszólván minden az.) A mama azonban úgy gondolta, hogy kezelésre vanszükségem, tehát elvitt dr. Jim családorvoshoz, aki egyetértett vele abban,

hogy mondhatni úszom a bénító és teljesen szabályszerű depresszióban, ezértmódosítani kellene a gyógyszerezésemet, továbbá hetente egyszer el kellenemennem támaszcsoporti ülésre.

Ez a támaszcsoport váltakozó szereposztásban vonultatta fel a daganatosegészségromlás különböző szakaszait. Hogy miért váltakoztak a szereplők?Mert ez is a haldoklás mellékhatása.

A támaszcsoport persze halálosan nyomasztott. Szerdánként találkoztunkegy kőfalú, kereszt alaprajzú episzkopális templom alagsorában. Leültünk

körben a kereszt közepén, ahol a két gerenda találkozott volna, ahol Jézusszíve lehetett volna.

Ezt azért figyeltem meg, mert Patrick, a támaszcsoport vezetője és azegyetlen tizennyolcnál idősebb személy a helyiségben, minden nyomoronctalálkozón előhozta Jézus szívét, és hogy mi, a rák ifjú túlélői, pontosan




Krisztus legszentebb szívében ülünk, meg minden.Mármost ez így ment Isten szívében: hatunk-hetünk-tízünk

besétált/bekerekezett oda, legelt a süti és a limonádé silány választékából,

azután leültünk a bizalom körébe, és ezredszer is meghallgattuk Patricklehangolóan sivár élettörténetét, hogy hogyan támadta meg a rák a golyóit, ésmár azt hitte, meg kell halnia, de nem halt meg, felnőtt, és itt ül egy templomalagsorában, Amerika 137. legszebb városában, elvált családi állapotban,videojáték-függőként, jobbára barátok nélkül, szerény jövedelmét rákosmúltjának piacosításából felkerekítve cammog a diploma felé, amely nem fogavítani szakmai kilátásain, velünk együtt várva Damoklész szabadító kardját,

amely elől, lám, milyen sok éve már, hogy elmenekült, mert a rák elvitte

mindkét mogyoróját, de meghagyta neki azt, amit csak a legkegyesebb léleknevezne életnek.ÉS TE IS LEHETSZ ILYEN SZERENCSÉS!Ezután bemutatkoztunk. Név. Kor. Kórisme. Hogy vagyunk ma. Hazel

vagyok, mondom majd, ha rám kerül a sor. Tizenhat éves. Pajzsmiriggyelindult, de mostanra berendezkedett egy impozáns kolónia a tüdőmben. Ésteljesen oké vagyok.

Amikor körbeültünk, Patrick mindig megkérdezte, nem akar-e osztoznivalaki. És ilyenkor elkezdődött a támogató csoportrejsz: mindenki elmesélte,hogyan harcolt, küzdött, győzött, zsugorodott, szkennelt. Azt meg kell adnomPatricknek, hogy hagy beszélni bennünket a haldoklásról is. De a többség nemhaldoklott. A többség meg fogja érni a felnőttkort, mint Patrick.

(Ez azt jelenti, hogy meglehetős versenyszellem tapasztalható, mindenki leakarja győzni nemcsak a rákot, de a többieket is a szobában. Tudom, hogy ezeszelősség, de ha azt halljuk, hogy, teszem azt, húsz százalék esélyünk vanmég öt évre, bekattan a matek, és kikalkuláljuk, hogy ez egy az öthöz… tehátkörülnézünk, és azt gondoljuk, amit bármelyik egészséges gondolna: ezekközül legalább négy stricit túlélek.)

A támaszcsoport egyetlen mentsége ez az Isaac nevű srác volt, egy hosszúképű, csontos fiú, aki az egyik szemére fésülte sima, szőke haját.

Pont a szemével volt a baj. Ugyanis fantasztikusan hihetetlen szemrákjavolt. Az egyik szemét kivágták még gyerekkorában, most pedig azt a fajta



vastag szemüveget hordta, ami természetellenesen felnagyította a szemét (avalódit és az üveget), mintha az egész feje ebből a mereven bámulóműszemből és az igazi szemből állna. Mint azt kikövetkeztettem a ritka

alkalmakból, amikor Isaac osztozott a csoporttal, egy visszaesés halálosveszélybe sodorta a megmaradt szemét.

Isaac és én szinte kizárólag sóhajtásokkal kommunikáltunk. Valahányszorvalaki a rákellenes diétáról értekezett, vagy porított cápauszonyt, vagy mittudom én, micsodát szippantott, Isaac rám pillantott, és egy icipicit sóhajtott.Válaszul én egy hangyányit megráztam a fejem, és kilélegeztem.

Szóval a támaszcsoport avétos volt, és néhány hét után leginkább toporzékolni

szerettem volna tőle. Igazság szerint azon a szerdán, amikor megismerkedtemAugustus Watersszel, mindent megpróbáltam, hogy kikerülhessek atámaszcsoportból, miközben a díványon ültem a mamával, és az előző évad

merika következő topmodellje-maraton harmadik szakaszát néztük, amittulajdonképpen már láttam, de akkor is.

Én: Nem vagyok hajlandó eljárni a támaszcsoportba.A mama: A depresszió egyik tünete a közöny mindenféle tevékenység iránt.Én: Kérlek, hadd nézzem az Amerika következő topmodelljét! Ez is

tevékenység.A mama: A tévézés passzív.Én: Váá, mama, kérlek!A mama: Hazel, tizenéves vagy. Már nem vagy kisgyerek. Barátkoznod

kell, menj ki a házból, éld a saját életed!Én: Ha azt akarod, hogy tizenéves legyek, ne küldj a támaszcsoportba.

Vegyél nekem egy hamis személyit, hogy bárba járhassak, vodkát ihassak ésfüvezhessek.

A mama: Először is nem szeretsz füvezni!Én: Nézd, ezt akkor tudhatom meg, ha szerzel nekem egy hamis személyit.A mama: El fogsz menni a támaszcsoportba!Én: VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!A mama: Hazel, megérdemled, hogy legyen saját életed.Ettől befogtam, noha nem értettem, mi köze a támaszcsoporti részvételnek



az élet nevű fogalomhoz. Ennek ellenére beleegyeztem, hogy elmegyek – miután kialkudtam, hogy felvehessem az AKT kihagyott másfél epizódját.

Ugyanazért jártam a támaszcsoportba, amiért korábban eltűrtem az alig

másfél éves tanfolyamot végzett ápolónőktől, hogy egzotikus nevűvegyszerekkel mérgezzenek: örömet akartam szerezni a szüleimnek. Mert csakegyetlen ótvarabb dolog van a világon annál, ha az ember tizenhat évesenharap a fűbe a ráktól, mégpedig az, ha az embernek olyan kölyke van, aki fűbefog harapni a ráktól.

A mama háromnegyed öt után egy perccel kanyarodott rá a templom mögött afélkör alakú felhajtóra. Néhány másodpercig úgy tettem, mintha az

oxigénpalackommal babrálnék, csak hogy húzzam az időt. – Akarod, hogy vigyem? – Nem, majd megoldom – mondtam. A henger alakú, zöld palack alig pár

kilót nyomott, és volt ez a kis, kerekes acélkocsim, amellyel húzhatom.Minden percben két liter oxigént pumpált belém egy kanülön keresztül. Ez egyátlátszó cső, amely a nyakam tövében kettéválik, hátulról föltekeredik afülemre, és az orrom alatt egyesül. A szerkezetre azért volt szükség, mert atüdőm nem volt hajlandó tüdőzni.

– Szeretlek – mondta a mama, amikor kiszálltam. – Én is téged, mama. Viszlát, hatkor. – Barátkozz! – szólt utánam a leeresztett ablakból, amikor elindultam.Nem akartam lifttel menni, mert annak a használata az utolsó stáció a

támaszcsoportban, így hát lépcsőztem. Elmartam egy sütit, töltöttem némilimonádét egy papírpohárba, azután megfordultam.

Egy fiú bámult.Úgyszólván biztosra vettem, hogy még nem találkoztunk. Magas, vékony,

izmos alakja mellett eltörpült az általános iskolásoknak való, öntött műanyagszék. Mahagóni haj, sima és rövid. Korombelinek tűnt, talán egy évvellehetett idősebb, a szék peremén kuporgott agresszívan rossz tartásban, egyikkezét sötét farmerja zsebébe dugva.

Lesütöttem a szemem, mert ráeszméltem számos hiányosságomra. Ócskafarmert viseltem, amely valaha feszült rajtam, de most a legváratlanabb



helyeken lötyögött; sárga pólóm egy olyan bandát hirdetett, amelyiket márnem is szerettem. És a hajam, amelyet apródfazonra nyírattam, de még annyifáradságot se vettem magamnak, hogy kifésüljem… Továbbá nevetségesen

kikerekedett, pufók képem lett, ami a kezelés mellékhatása. Úgy festettem,mint egy normális testalkatú egyén, akinek léggömb van a feje helyén. Afelpüffedt bokámról nem is szólva. És mégis – amikor rásandítottam, mégmindig engem nézett.

Az jutott eszembe, hogy miért hívják ezt szemkontaktusnak.Beléptem a körbe, és leültem Isaac mellé, aki kétszéknyire ült a fiútól.

Megint rápillantottam. Még mindig engem figyelt.Csak hogy tisztázzuk: szexi volt. Ha egy antiszex srác bámul

fáradhatatlanul, az a legjobb esetben kínos, a legrosszabb esetben egyfajtabántalmazás. De egy szexi fiú… na, szóval.Elővettem a telefonomat, és bekapcsoltam, hogy lássam az időt: 16.59. A

kör megtelt a balszerencsés tizenkét–tizennyolc évesekkel, azután Patrickrákezdte a derű imáját: Uram, adj nekem derűt, hogy elfogadjam azokat adolgokat, amelyeken nem változtathatok, bátorságot, hogy változtassak azokon, amelyeken lehet, és bölcsességet, hogy meg tudjam különböztetni akettőt . A fiú még mindig engem bámult. Éreztem, hogy vörösödöm.

Végül úgy döntöttem, hogy a legjobb stratégia, ha visszabámulok rá.Utóvégre a fiúk nem sajátíthatják ki maguknak a fixírozást. Így hát bámulnikezdtem, miközben Patrick ezredszer is ismertette a kigolyózását stb., éshamarosan farkasszemet néztünk. Egy idő után a fiú elmosolyodott, és végre-valahára elfordította kék szemét. Amikor visszanézett rám, felrántottam aszemöldököm, jelezve: én győztem!

Vállat vont. Patrick folytatta, azután jött a bemutatkozás. – Isaac, talán ma te szeretnél az első lenni. Tudom, hogy nagy kihívások

várnak rád. – Ja – mondta Isaac. – Isaac vagyok. Tizenhét éves. Úgy néz ki, hogy két

héten belül műtenek, utána pedig megvakulok. Nem mintha panaszkodniakarnék vagy ilyesmi, mert tudom, hogy sokan közülünk ennél messzerosszabbul jártak, de azért úgy vélem, hogy a vakság eléggé szívás. Bárnekem segít a barátnőm. És olyan barátaim vannak, mint Augustus. – A fiú



felé biccentett, akinek most már neve is volt. – Hát, ja – folytatta. Az ujjaitbámulta, amelyek úgy keresztezték egymást, mint valami karók. – Úgyse lehetmit tenni.

– Mi itt vagyunk neked, Isaac – mondta Patrick. – Srácok, hadd halljaIsaac!

Mi pedig egyhangúan elmormoltuk: – Mi itt vagyunk neked, Isaac.Michael következett. Tizenkét éves volt. Leukémiás. Mindig is az volt. De

amúgy oké volt. (Legalábbis ő azt állította. Lifttel jött.)Lida tizenhat volt, és olyan csinos, hogy a szexi fiúnak őt kellett volna

bámulnia. Törzsvendég volt – hosszabb ideje lábadozott a vakbélrákból,amiről addig nem is tudtam, hogy létezik. Azt mondta – mindig azt mondta,

ahányszor én ott voltam a támaszcsoportban –, hogy erősnek érzi magát, aminekem, akinek az orrcimpáját az oxigéncső birizgálta, eléggé hőzöngésnektűnt.

Még öten voltak a fiú előtt. Egy kicsit elmosolyodott, amikor ő kerültsorra. A hangja mély volt, fátyolos és halálian szexi.

– Augustus Watersnek hívnak – mondta. – Tizenhét éves vagyok. Másféléve volt egy kis karambolom egy oszteoszarkómával, de most csak Isaackérésére jöttem el.

– Na és hogy érzed magad? – kérdezte Patrick. – Ó, remekül. – Augustus Waters félmosolyra húzta ajkát. – Olyan

hullámvasúton ülök, barátom, amely csak fölfelé megy.Amikor rám került a sor, azt mondtam: – Hazel a nevem. Tizenhat éves

vagyok. Pajzsmirigyrákom van, és áttétek a tüdőmben. Egyébként oké vagyok.Gyorsan telt az óra. Ismét szóba kerültek a harcok, a nyertes ütközetek egy

alapból vesztes háborúban; szóba került, hogy nem szabad feladni a reményt;családokat magasztaltak és elítéltek; megegyeztünk benne, hogy a barátok eztnem értik; könnyek hullottak, vigaszt kínáltunk. Sem Augustus Waters, sem énnem szólaltunk meg, amíg Patrick azt nem mondta: – Augustus, talán szeretnédmegosztani a félelmeidet a csoporttal.

– A félelmeimet? – Igen. – A feledéstől félek – vágta rá gondolkodás nélkül. – Úgy félek, mint a



közmondásos vak ember, aki fél a sötétben. – Ott még nem tartunk – mosolygott Isaac. – Érzéketlen voltam? – kérdezte Augustus. – Elég vak tudok lenni a mások

érzékenységére.Isaac elnevette magát, ám Patrick rosszallóan fölemelte az ujját, és azt

mondta: – Augustus, kérlek. Térjünk vissza hozzád és a te küzdelmedhez. Aztmondtad, a feledéstől félsz?

– Azt mondtam – bólintott Augustus.Patrick mintha zavarba jött volna. – Öö… hozzá akar szólni valaki ehhez?Három éve nem jártam rendes iskolába. A szüleim voltak a legjobb

barátaim. A harmadik legjobb barátom egy író volt, aki azt sem tudta, hogy

létezem. Elég félénk vagyok, nem az a típus, aki folyton emelgeti a kezét.Mégis, ez egyszer elhatároztam, hogy beszélni fogok. Félig fölemeltem akezem, és Patrick leplezetlen örömmel lecsapott rám: – Hazel! – Biztos voltbenne, hogy most megnyílok. A Csoport Része leszek.

Augustus Watersre néztem, és ő visszanézett. Olyan kék volt a szeme, hogyszinte át lehetett látni rajta. – Eljön az idő – mondtam –, amikor mind halottakleszünk. Mind. Eljön az idő, amikor nem marad ember, aki emlékezzék, hogyléteztünk, vagy arra, hogy fajunk bármit is csinált. Senki sem marad, hogyemlékezzék Arisztotelészre vagy Kleopátrára, pláne rád. Elfelejtenekmindent, amit tettünk, építettünk, írtunk, kigondoltunk és felfedeztünk, és ennekitt – széles mozdulattal körbemutattam – nem lesz semmi értelme. Talánhamarosan eljön ez az idő, de az is lehet, hogy sok millió év telik el addig, demég ha túléljük is a Nap összeomlását, akkor sem élhetünk örökké. Volt idő,amely előtt az organizmusok nem ismerték a tudatot, és lesz idő, amikor nemismerik. Ha az emberi feledés elkerülhetetlensége aggaszt, annyitavasolhatok, ne törődj vele. Isten a megmondhatója, mindenki ezt teszi.

Mindezt fent említett harmadik legjobb barátomtól, Peter Van Houtentől, a Mennyei megbántás emberkerülő szerzőjétől tudom. Számomra ez a könyvközelíti meg a legjobban a Biblia fogalmát. Ismerőseim közül Peter VanHouten az egyetlen személy, aki (a) érti, milyen a haldoklás, és (b) nem halott.

Miután befejeztem, meglehetősen hosszú csönd következett, amelybenAugustus fülig érő szájjal elmosolyodott. Egyáltalán nem annak a fiúnak a



féloldalas kis mosolya volt, aki szexi próbált lenni, miközben engem bámult,hanem valódi mosoly, túl nagy is az arcához képest. – A mindenit! – mondtahalkan. – Nem vagy semmi!

Egyikünk sem szólt többet a támaszcsoport hátralevő idejében.Befejezésül kézen kellett fognunk egymást, és Patrick vezette az imát: – JézusKrisztus urunk, mi, a rák túlélői összegyűltünk itt a Te szívedben, szó szerint a Te szívedben. Te és egyedül Te ismersz minket úgy, ahogy mi ismerjükmagunkat. Vezess minket megpróbáltatásainkban az életre és a Fényre.Imádkozunk Isaac szeméért, Michael és Jamie véréért, Augustus csontjaiért,Hazel tüdejéért, James torkáért. Imádkozunk, hogy gyógyíts meg minket, hogyérezhessük a Te szeretetedet és a Te felfoghatatlan békességedet. Szívünkben

megemlékezünk azokról, akiket ismertünk és szerettünk, és akik hazatértekhozzád: Mariára, Kade-re, Josephre, Haley-re, Abigailre, Angelinára,Taylorra, Gabrielre és…

Hosszú volt a lista. A világ tele van halottakkal. Miközben Patrick továbbdünnyögött, papírról olvasva föl a neveket, mert túl sokan voltak ahhoz, hogymegjegyezhesse őket, behunytam a szemem, és imádságos gondolatokratörekedtem, de leginkább azzal a nappal foglalkoztam, amikor a nevemfelkerül arra a listára, a legvégére, amelyre már senki sem figyel.

Amikor Patrick végzett, együtt elmondtuk ezt az ostoba mantrát – GYÖNYÖRŰ NAP EZ A MAI! – és ezzel vége volt. Augustus Waters felállt,és odajött hozzám. A járása éppen olyan féloldalas volt, mint a mosolya.Toronyként magasodott fölém, de megtartotta a kellő távolságot, így nemkellett hátraszegnem a fejem, hogy a szemébe nézzek. – Mi a neved? – kérdezte.

– Hazel. – Nem, a teljes neved. – Ühm, Hazel Grace Lancaster. – Éppen mondani akart valamit, amikor

odajött Isaac. – Tartsd a vonalat – emelte föl az ujját Augustus, és Isaac feléfordult. – Még rosszabb volt, mint az elmondásod alapján gondoltam.

– Figyelmeztettelek, hogy vacak! – Minek bajlódsz vele? – Nem tudom. Talán segít?



Augustus odahajolt hozzá, azt hitte, így nem hallom. – Ő törzstag? – Nemhallottam, mit szólt Isaac, de Augustus válaszolt neki: – Majd megmondom. – Két kézzel megszorította Isaac vállát, azután fél lépést hátrált. – Mesélj

Hazelnek a klinikáról.Isaac a büféasztalra támaszkodott, és hatalmas szemével rám nézett. – Jól

van, szóval ma reggel elmentem a klinikára, és mondtam a sebészemnek, hogyinkább süket lennék, mint vak. Ő pedig azt válaszolta: „Ez nem így működik”,mire én: „Ja, tisztában vagyok vele, hogy nem így működik, csak azt mondtam,inkább süket lennék, mint vak, ha volna választásom, bár tisztában vagyokvele, hogy nincs”, ő pedig azt mondta: „Nos, a jó hír az, hogy nem leszelsüket”, mire én: „Köszönöm, amiért elmagyarázta, hogy a szemrákomtól nem

fogok megsüketülni. Olyan szerencsésnek érzem magam, amiért egy magáhozfogható szellemóriás kegyeskedik megoperálni.” – Nagyon bajnoknak tűnik ez a sebész – mondtam. – Majd igyekszem

beszerezni egy kis szemrákot csak azért, hogy megismerhessem a pasit. – Sok szerencsét hozzá. Na, jó, mennem kell. Monica vár. Addig

bámulom, amíg még tehetem. – Holnap Gerillaháború? – kérdezte Augustus. – Naná. – Isaac a fokokat kettesével szedve felrohant a lépcsőn.Augustus Waters felém fordult. – Szó szerint – mondta. – Szó szerint? – kérdeztem. – Szó szerint Jézus szívében vagyunk – felelte. – Azt hittem, hogy egy

templom pincéjében vagyunk, de mi szó szerint Jézus szívébe kerültünk. – Valakinek szólni kéne Jézusnak – válaszoltam. – Veszélyes lehet rákos

gyerekeket tárolni a szívében. – Én megmondanám neki – közölte –, de sajnos, szó szerint beleszorultam

a szívébe, így nem hallaná. – Nevettem. A fejét csóválta, és csak nézett. – Mi van? – kérdeztem. – Semmi – felelte. – Miért bámulsz így rám?Augustus féloldalasan mosolygott. – Mert olyan szép vagy. Számomra

gyönyörűség nézni a szép embereket, és egy ideje úgy döntöttem, hogy nemtagadom meg magamtól a létezés egyszerűbb örömeit. – Kurta, kényelmetlen



hallgatás után folytatta: – Különösen, miután voltál olyan kedves rámutatni,hogy mindez a feledésbe és hasonlókba torkollik.

Gúnyosan prüszköltem vagy sóhajtottam, vagy úgy fújtam ki a levegőt, ami

köhögésre is emlékeztethetett, majd azt feleltem: – Nem vagyok szé… – Úgy nézel ki, mint a végidők Natalie Portmanje. AV mint vérbosszúban. – Nem láttam – válaszoltam. – Tényleg? – kérdezte. – Bubifrizurás gyönyörű lány nem csípi a

felsőbbséget, és akarata ellenére beleszeret egy fiúba, akiről tudja, hogy csakbajt hoz rá. A te életrajzod, amennyire meg tudom ítélni.

Minden szavával flörtölt. Egészen begerjesztett, de komolyan. Azt setudtam, hogy a pasikképesek begerjeszteni – mármint a való életben.

Egy fiatalabb lány ment el mellettünk. – Hogy vagy, Alisa? – kérdezteAugustus.A lány elmosolyodott és halkan válaszolt: – Szia, Augustus. – A Memorialból való – magyarázta a fiú. A Memorial egy nagy

kutatókórház. – Te hova jársz? – A gyerekkórházba – feleltem vékonyabb hangon, mint vártam. Bólintott.

Úgy tűnt, befejeztük a beszélgetést. – Nos – mondtam, tétován bólintva alépcső felé, ami kivezetett minket Jézus szó szerinti szívéből. Elindultam.Mellettem sántikált. – Hát akkor, talán viszlát legközelebb? – kérdeztem.

– Meg kéne nézned – mondta. – Úgy értem, a V mint vérbosszút. – Oké – válaszoltam. – Majd megnézem. – Nem. Velem. Nálam – mondta. – Most.Megálltam. – Alig ismerlek, Augustus Waters. Szekercés gyilkos is

lehetsz.Biccentett. – Ez bizony igaz, Hazel Grace. – Elment mellettem, vállán

feszült a zöld, kötött pólóing, egyenesen tartotta a hátát, és csak egy kicsitbillent jobbra, miközben egyenletesen és magabiztosan lépkedett azzal,amiről eldöntöttem, hogy csakis műláb lehet. Az oszteoszarkóma néha elviszegy végtagot, hogy megjegyezzen magának. Azután, ha tetszünk neki, elviszi amaradékot is.

Mentem utána fölfelé, de lemaradtam, mert lassan haladtam. A lépcső nema tüdőmnek való terep.



Azután kijutottunk Jézus szívéből a parkolóba, ahol a tavaszi levegő egyhajszállal volt hűvösebb a tökéletesnél, és fájdalmasan mennyei volt a késődélutáni napfény.

A mama még nem volt ott, ami szokatlan, mert rendszerint ő vár rám.Körülnéztem, és megpillantottam egy magas, áramvonalas, barna lányt, akitIsaac a templom kőfalának döntött, miközben meglehetős agresszivitássalcsókolta. Elég közel voltak, így hallottam a fura hangokat, amit az összeérőszájuk adott, és azt is, amit Isaac mondott: – Örökké. – Meg amit a lányválaszolt: – Örökké.

Augustus váratlanul ott állt mellettem, és félig súgva mondta: – Anyilvános érzelemnyilvánítás nagy hívei.

– És mi az az „örökké”? – A szörcsögés felhangosodott. – A kapcsolatuk. Örökké szeretni fogják egymást, meg ilyesmi. Szerénybecslésem alapján azörökké szót legalább négymilliószor küldték el SMS-benegymásnak az elmúlt évben.

Befutott két autó, elvitték Michaelt és Alisát. Már csak Augustus és énmaradtunk, és néztük Isaacot és Monicát, akik olyan hevesen ügyködtektovább, mintha nem is az imádság házának dőlnének. Isaac megmarkolta alány didijét a pólón át, a tenyere nem mozdult, csak az ujjai járkáltak.Találgattam, hogy jó érzés-e. Nem tűnt valószínűnek, de úgy döntöttem, meglehet bocsátani Isaacnak, mivel meg fog vakulni. Az érzékeknek lakomázniukkell, amíg van éhség meg minden.

– Gondolj arra az utolsó útra a kórházba – mondtam halkan. – Az utolsóalkalomra, amikor még te vezetsz.

– Elrontod a kedvemet, Hazel Grace – mondta rám se nézve Augustus. – Én csak igyekszem megfigyelni egy ifjú szerelmet a maga elbűvölősutaságában.

– Szerintem fáj a didije – mondtam. – Igen, nehéz megállapítani, hogy Isaac be akarja-e zsongatni, vagy

emlővizsgálatot végez. – Azután Augustus Waters a zsebébe nyúlt, és elővettegy doboz cigarettát, igen, azt! Kinyitotta, a szájába dugott egy szálat.

– Ez komoly? – kérdeztem. – Szerinted ez menő? Úristen, most rontottál elmindent!



– Milyen mindent? – kérdezte felém fordulva. A cigaretta meggyújtatlanullógott mosolytalan szája sarkában.

– Az egész mindenséget, amiben egy srác, aki nem csúnya, nem buta és

semmilyen értelemben sem elfogadhatatlan, megbámul engem, színésznőkhözhasonlít, és arra kér, hogy nézzek meg egy filmet a házában. De természetesenmindig van egy hamartia, a tiéd ez, ó, istenem, van egy ROHADT RÁKOD,mégis pénzt adsz egy cégnek, hogy MÉG TÖBB RÁKOD lehessen. Úristen!Hadd közöljem veled, milyen érzés, ha nem tudsz lélegezni. SZAR! Ez totálkiábrándító. Totál.

– Hamartia? – kérdezte. Még mindig a szájában volt a cigaretta, amitőlfeszesebb lett az állkapcsának a vonala. Állati jó vonala volt az állkapcsának,

sajnálatos módon. – Végzetes hiba – magyaráztam és elfordultam. A járda felé indultam,hátrahagyva Augustus Waterst, azután hallottam, hogy autó közeledik azúttesten. A mama volt, aki azt várta, hogy szerezzek barátokat meg minden.

Csalódottság és harag különös keveréke töltött el. Még azt sem tudom, mivolt ez az érzés, csak azt, hogy erős, és szerettem volna pofon csapniAugustus Waterst, ugyanakkor szerettem volna kicserélni a tüdőmet egy olyantüdőre, amely hajlandó tüdőzni. Ott álltam tornacipősen a járdaszélen,mellettem a kiskocsi az oxigénpalack koloncával, és abban a pillanatban,amikor a mama megjelent, éreztem, hogy egy kéz megmarkolja az enyémet.

Kirántottam a kezem, de azért Augustus felé fordultam. – Nem árt, ha nem gyújtod meg – mondta, miközben a mama megállt. – Én

pedig sosem gyújtom meg. Ez egy metafora: a fogad közé szorítod a gyilkost,de nem adsz neki hatalmat a gyilkolásra.

– Metafora – ismételtem kétkedve. A mama várt. – Metafora – felelte Augustus. – Úgy döntöttél, hogy a metaforikus felhangok határozzák meg a

viselkedésedet… – mondtam. – Hát persze. – Elmosolyodott. Széles, lökött, valódi mosollyal. – Nagyon

hiszek a metaforákban, Hazel Grace.A kocsi felé fordultam. Megütögettem az ablakot. A mama leengedte. –

Elmegyek, megnézek egy filmet Augustus Watersszel – mondtam. – Kérlek,



vedd föl nekem az AKT többi epizódját.

Jesse Andrews-Én, Earl És a Csaj, Aki Meg Fog Halni Hu

Documents