HATÁRON TÚLI MAGYARSÁG A 21. SZÁZADBAN - mek.oszk.humek.oszk.hu/09200/09282/pdf/htm_konyv.pdf · E kötetnek – a Sólyom László köztársasági elnök kezdeményezte Határon

HATÁRON TÚLI MAGYARSÁG A 21. SZÁZADBAN

Tanulmánykötet

htm_book.indb 1htm_book.indb 1 2010.03.01. 15:082010.03.01. 15:08


2006-2008

szerkesztette: Bitskey Botond


© Köztársasági Elnöki Hivatal, 2010.© Ablonczy Balázs, Bakk Miklós, Bárdi Nándor, Bitskey Botond, Csernicskó István, Csete Örs, Gyurgyík László, Horváth Gyula, Horváth István, Kiss Tamás, Lelkes Gábor, Misovicz Tibor, Öllös László, Papp Z. Attila, Setényi János, Sólyom László, Szabómihály Gizella, 2010.

Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatrendszerben történő tá-rolás a kiadó előzetes írásbeli hozzájárulásához van kötve.

A kézirat lezárásának időpontja 2009. december. A kötetben szereplő internetes hivatkozások a kézirat lezárásakor a hivatkozott tartalomra mutattak.

Műszaki szerkesztés és nyomdai előkészületek: Ester Communications. A borító, kötésterv és tipográfi a Turcsik István munkája.

ISBN 978-963-06-8928-1

Kiadja a Köztársasági Elnöki Hivatal – www.keh.huFelelős kiadó: Tari Sándor hivatalvezető


5TA RTA L OM

TARTALOM

előszó (Sólyom László köztársasági elnök) 7

Ablonczy Balázs, Bárdi Nándor: határon túli magyarok: mérleg, esély, jövő 9

Bakk Miklós, Öllös László: politikai közösség és kulturális identitás magyarország és a szomszédos országok magyar kisebbségeinek viszonyában 33

Gyurgyík László, Horváth István, Kiss Tamás: demográfiai folyamatok, etno-kulturális és társadalmi reprodukció 33

Csete Örs, Papp Z. Attila, Setényi János: kárpát-medencei magyar oktatás az ezredfordulón 44

Csernicskó István, Szabómihály Gizella: hátrányból előnyt: a magyar nyelvpolitika és nyelvtervezés kihívásairól 55

Bárdi Nándor, Misovicz Tibor: a kisebbségi magyar közösségek támogatásának politikája 66

Horváth Gyula, Lelkes Gábor: területi kohézió a kárpát-medencében: trendek és teendők 77

a kötet szerzői 88


6H ATÁ RON T Ú L I M AG YA R S ÁG A 21. SZ Á Z A DB A N

A CD-MELLÉKLET TARTALMA

információk a konferencia-sorozatról

a konferencia-sorozat előadásai

az államfő a határon túli magyarságról (beszédek és interjúk)

sólyom László köztársasági elnök látogatásai a szomszédos országokban, a kisebbségi magyar közösségek körében (on-line térképmelléklettel)

a tanulmánykötet pdf formátumban


ELŐSZÓ

„[…] Arra a meggyőződésre jutottam, hogy meg kell kísérelni a határon túli magyarok helyzeté-nek megbízható felmérését, a gondok és aggasztó folyamatok számba vételét, az új nemzedékek érzéseinek és álláspontjának megismerését, s esetleg megoldási javaslatok kidolgozását is. Mind-ezt kilépve a frázisok, a romantikus elképzelések, továbbá a magyarországi belpolitikai szem-pontok köréből.

Ehhez első lépésként a Kárpát-medencében a határokon túli területeken elő, ott működő értel-miségiek, szakemberek, a civil szférában ténykedő személyek véleményét szeretném kikérni. Mit tartanak ők a leginkább égető problémáknak kisebbségi létükkel kapcsolatban, milyen elképzelé-seik vannak a megoldásra, vagy legalább a károk csökkentésére; milyen pozitív folyamatok van-nak, melyek a többségi nemzettel való együttélés kilátásai, hogy lehet a kisebbség gazdasági hely-zetén javítani? Azok álláspontját szeretném megismerni, akik tudományos alapossággal, másrészt mindennapi tapasztalatok alapján ismerik az adott nemzeti közösség helyzetét, állapotát, a ma-gyarországi támogatási rendszer irányait és zsákutcáit.

[…] A meghívottak helyzetértékelését és javaslatait szeretném megismerni, túl a napi politika szempontjain, a pénzügyi kérdéseken, a részérdekeken, a rövidtávú megoldásokon.

A konferencia-sorozat főbb kérdésfelvetései a következők lennének:– Milyen az adott határon túli magyar közösség szociális, gazdasági, kulturális, oktatási hely-

zete? Melyek a főbb trendek (elvándorlás, asszimiláció, népességfogyás stb.)? Melyek az adott kö-zösség intézmény- és társadalomépítésének főbb vonásai, hiányai, kudarcai? Mindezekben a tömb-magyarság és a szórványban élők helyzetének és igényeinek különbségét is tisztázni kellene; ugyan-úgy, mint a különböző korosztályokét is. Melyek azok a problémák, amelyekről a tömegtájékoz-



tatás nem beszél (munkanélküliség, alkoholizmus, analfabetizmus, a magyarajkú romák ügye), mégis fontosak a kisebbség életében?

– Melyek a jelenlegi magyar támogatáspolitika főbb problémái? Mire jut, és mire kellene, hogy jusson? Mennyiben elválaszthatók a kulturális-oktatási és a politikai célú támogatások? Szükség van-e normatív fi nanszírozásra? Hogyan kellene átalakítani az egyes alrendszereket?

– Melyek a kitörés főbb irányai? Mit támogasson inkább Budapest: intézményalapítást (Sapientia, Selye) vagy embermentést (szórványkérdés), esetleg valami mást? Milyen jövőképet képzelünk el ezeknek a közösségeknek? Mennyiben helytálló ma a „szülőföldön való boldogulás” jelszava? Ho-gyan lehet a kisebbségi nemzetrész gazdasági erejét fejleszteni? Milyen szerepük lehet az egyházak-nak, és hogyan tudjuk integrálni a vallástalanokat? Tabutéma, vagy meg lehet-e nyilvánosan vi-tatni a magyarországi betelepítés kérdését?

[…] Egy ilyen konferencia-sorozat, párbeszéd, együttgondolkodás eredményeképp reményeim szerint megújult szemlélettel, hasznos és végrehajtható javaslatokkal állhatunk a közvélemény elé, segíthetjük a magyarországi és a határon túli magyar döntéshozókat, de mindenek előtt a ma-gyar nemzetet. […]”

Ezekkel a gondolatokkal hívtam meg 2006 áprilisában a Határon túli magyarság a 21. szá-zadban címmel meghirdetett tanácskozás-sorozat első konferenciájának résztvevőit. Az ala-pozó megbeszélést további konferenciák követték: 2006 novemberében az identitás-megőr-zésről tömbben és szórványban; 2007 tavaszán az autonómiáról, regionalizmusról és a regio-nális fejlesztésről, ősszel a támogatáspolitikáról, befektetésekről és a civil kezdeményezések-ről; végül 2008 novemberében a határon túli oktatás és képzés helyzetéről. Az egyes konfe-renciákkal kapcsolatos információk megtalálhatóak a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján és az ehhez a könyvhöz mellékelt CD-n is. Az előadások jó része szerkesztett formában meg-jelent a Pro Minoritate című folyóiratban is.

Az öt tanácskozáson elhangzott előadások nagy része a tényanyagon kívül javaslatokat is tett a jövendő nemzetpolitika számára. Ez a tanulmánykötet nem csupán a konferencia-soro-zat tanulságait összegezi, hanem a szerzők a szakirodalmat és a legfrissebb kutatásokat fi gye-lembe véve vázolják fel a jelenlegi folyamatokat, és adnak támpontokat a magyarországi ma-gyarság- és identitáspolitika fejlesztéséhez.

Szükség van erre a tárgyilagos szembenézésre az összmagyarság helyzetével és jövőjével. Már első elnöki beszédemben, 2005 Szent István napján felhívtam a fi gyelmet arra, hogy a határon túli magyarok kérdésében tudás nélkül a puszta érzelmi hozzáállás könnyen tévút-ra vezet. Nem elég a kisebbségi jogokért harcolni, hanem ismerni kell a szomszéd államok-ban élő magyarságot, és empátiával kell fordulni a szomszéd népek felé is. De semmikép-pen nem állítanám szembe a tudást és az érzelmeket. Ész és szív éppen ez ügyben egyaránt szükséges, de szükséges az egyensúlyuk is. A konferenciákkal párhuzamosan igen sok lá-togatást tettem a környező országok magyarlakta vidékein; olyan helyeken is, ahol magyar államfő, de még anyaországi politikus sem járt soha. Bizony csordultig telt a lélek. Hálá-val tartozom mindazoknak, akikkel találkoztam, és akik bizalommal fogadtak. A 2005-ös népszavazás után együtt mutattuk meg, és együtt éreztük át, hogy a magyar nemzet egy.

Az utóbbi években itthon és külföldön egyaránt egyre erőteljesebben képviseltem a ma-gyar nemzet mint kulturális értelemben vett nemzet koncepcióját. A közös anyanyelven, kö-


9E L ŐSZÓ

zös történelmen, kultúrán és identitástudaton alapuló magyar nemzet élő egységet képez. Ezt az egységet nem veszélyezteti, hogy a magyar nemzet az elmúlt évtizedekben több közpon-túvá vált, külföldön élő részei különböző kultúrákba is integrálódtak. Másrészt a kulturális nemzet egysége nem veszélyezteti azoknak az államoknak a területi integritását, amelyekben egyes nemzetrészei kisebbségben élnek. Magyarországnak pedig joga és kötelessége a határon túl élő magyarság sorsával törődni, és érdekükben fellépni. Ennek az alkotmányos felelősség-nek jegyében hívtam össze a konferenciákat, és kértem fel a kötet szerzőit is.

Budapest, 2010. február 16-án

Sólyom László



Ablonczy Balázs, Bárdi Nándor

HATÁRON TÚLI MAGYAROK: MÉRLEG, ESÉLY, JÖVŐ

E kötetnek – a Sólyom László köztársasági elnök kezdeményezte Határon túli magyarság a 21. században című konferenciasorozat nyomán – az a célja, hogy a konferenciákon megjele-nített kutatási eredmények társadalom- és nemzetpolitikai tanulságait összegezze. Ezzel egy remélhetőleg megújuló nemzetszemlélet, illetve ezen belül a határon túli magyar kisebbsé-gekkel kapcsolatos új szemlélet kialakulásához járul hozzá.

A kötet célja egy független, szakértői beszédmód megjelenítése, amely hozzájárulhat ah-hoz, hogy a saját világunkról tárgyilagosabb, reálisabb képünk legyen, és hogy szándékain-kat, elképzeléseinket, célkitűzéseinket is ehhez alakítsuk. A kötet tehát nem valamifajta nem-zetstratégiát kínál, hanem társadalmi-gazdasági folyamatok és szükségletek megértését és az ezek kezelésére szolgáló keretek kijelölését. Nyilvánvaló azonban, hogy egy követhető és be-fogadható új magyarság- és identitáspolitikai beszédmód és szemlélet kialakítása rendkívül fáradtságos feladat, amely hosszabb távon járhat csak sikerrel. Az is egyértelmű, hogy nem lehet eltekintetni a magyar kisebbségek kérdésében a történelmi előzményektől, ugyanakkor nem lenne célravezető a témát kizárólag a magyar történelem és különösen Trianon felől ér-telmezni. A trianoni békeszerződés meghaladásának általános hogyanja helyet, ugyanis a 21. század elején az a kulcskérdés, hogy itt és most milyen lépésekre van szükség a magyar ki-sebbségi kérdés kezelésében.



1. A PROBLÉMA MEGFOGALMAZÁSA

A kisebbségben élő magyar nemzetiségű emberek és közösségek problémaköre öt adottság-ban ragadható meg.

a) A magyar állam és a magyar nemzet határai a trianoni békeszerződés következménye-ként nem esnek egybe, bár meg kell jegyezni, hogy ez – kisebb mértékben ugyan, de – 1918 előtt is így volt. 1918–1920-ban a történelmi Magyarország szétesésével a volt magyar ál-lampolgárok egy része az új nemzetállamokban a többségi nemzet tagjaként lett állam-polgár, míg jelentős magyar nemzetiségű tömegek váltak kisebbségivé ezekben az orszá-gokban. A közép-európai magyar kisebbségi közösségek tehát egy politikai döntés és nem egy társadalomtörténeti folyamat révén jöttek létre, egyfajta kényszerközösségként, ám napja-inkra regionális kisebbségi közösségekké váltak, saját intézményességgel és saját integráló azonosságtudattal.1 Ennek során az adott országok nemzetépítő törekvéseire és belső mo-dernizációs kihívásaira válaszolva szétfejlődtek egymástól és Magyarországtól. Ez a folya-mat azonban az egységes magyar irodalmi nyelv megszületése, a nemzetépítés nagy közös élményei (1848–1849, a dualizmus magyar államépítése stb.), tehát a 19. századi értelem-ben vett egységes magyar nemzet létrejöttét követően zajlott le.2 Ez alól kivétel a moldvai magyarok esete, akik kimaradtak a magyar nemzetépítésből, hiszen a 19. században is a magyar államon kívül éltek. A nemzet egységes és közös emlékezetének példái a magyar történelem (emlék)helyeinek és a kulturális örökségnek az a része, amely ma már Magyar-ország határain kívül található. Ugyanez érvényes a szomszédos nemzetek kulturális em-lékhelyeinek egy részére is, amelyből természetszerűleg következik, hogy a Kárpát-meden-ce: közös hazánk.

Az együvé tartozás tudatát a közös történelmi élményeken túl az első két-három generáci-óban még a közös államiság tudata, a revízió lehetősége is erősítette. Emellett Magyarorszá-gon az I. világháború vége óta mindig is fontos szerepet töltöttek be a határon túlról szárma-zó családok kapcsolatrendszerei, illetve a leszármazottak emlékezete (1918 és 1923 között 420 ezer, 1944–1945-ben 267 ezer, az utóbbi két évtizedben pedig 150 ezer fő települt át a hatá-ron túli magyar lakta területekről Magyarországra). Harmadrészt mindig meghatározó volt a külhoni magyarság részéről Magyarország, mint „anyaország” felé fordulása és elvárása, hogy a magyar állam segítse a kisebbségi közösséget problémái megoldásában.

1 A kényszerközösség kifejezés nincs ellentétben azzal, hogy az 1920-ban elcsatolt területeken – elsősorban Er-délyben – létezett az előtt is regionális különállás és önszerveződés. Az impériumváltás azonban alapvetően új hely-zetet teremtett, és új társadalmi folyamatokat indukált.

2 Itt a szétfejlődés arra utal, hogy, míg 1918-ig alapvetően egy kohéziós folyamat határozta meg a regionális kü-lönbségekkel bíró központok és Budapest viszonyát, addig a kisebbségi közösségek létrejöttével az adott ország in-tegrációs politikája (amely a magyarság számára diszkriminációs, asszimilációs politikaként jelenhetett meg, hi-szen nem intézményesített közösségként kezelték) és a saját közösség regionális integrálása, az önálló entitás kiala-kításának szükségessége megakasztotta ezt a folyamatot. Így ez a fajta szétfejlődés – a kisebbségi helyzetből adódó kereteken túl – nem analóg a svájci–osztrák–német és egyéb esetekkel.


13H ATÁ RON T Ú L I M AG YA ROK : M É R L EG, E SÉ LY, JÖVŐ

b) A magyar kisebbségi közösségek népessége folyamatosan csökken, amely demográ-fi ai, migrációs és asszimilációs okokra vezethető vissza. Településterületük is egyre szű-kül, és az adott régiókon belüli társadalmi-gazdasági pozícióik is jelentősen meggyengül-tek. Ennek okai olyan társadalmi folyamatokra vezethetőek vissza, amelyek nagyrészt a kisebbségi lét hátrányaiból, az adott országok nemzetépítő törekvéseiből következnek. Ezt összefoglalóan a magyar kisebbségek nemzeti, közösségi jövőjük bizonytalanságának nevez-hetjük. Ez alatt annak a hiányát értjük, hogy a magyar kisebbségek a saját, állampolgár-ságuk/szülőföldjük szerinti országaikban szerezhessék meg azt a státust, amelynek kere-tében nemzetiségüket a többségi polgártársaikkal azonos eséllyel élhetik meg és örökít-hetik át utódaikra.

c) A magyar-magyar kapcsolatok tisztázatlansága egyéni szinten akkor válik problémává a kisebbségi magyarok számára, ha a Magyarországra történő áttelepülést választják, vagy itt hivatalos ügyeikben járnak el. A magyarországi emancipációtól a kisebbségi léthelyzet meg-szűnését várják el, miközben a magyar állami intézményesség alapvetően egy külföldi ál-lampolgárt lát az adott személyben, akit az aktuális idegenjogok keretei között kezel. A ma-gyarországi társadalomnak – még a kisebbségi magyarság problémáira érzékeny részének is – pedig meglehetősen homogén a társadalomképe, hiszen ebben szocializálódott, és nincs megélt tapasztalata a kulturális pluralizmusról. Ez azonban a határon túli szereplők számá-ra gyakran egy külső elvárásrendszert hoz magával, és mindkét felet új „mi” és „ők” határ-kijelölésre készteti.3

d) Az etnokulturális közösség(ek)ről való beszéd a Horthy-korszak legitimációs rendszeré-ben és közgondolkodásában meghatározó volt, míg a szocialista korszakban hosszas, kény-szerű hallgatás után csak a hetvenes évektől kerültek fokozatosan a nyilvánosság elé a nem-zettudat-viták és -kutatások. 1989 után emlékezet- és identitáspolitikai kérdésekben a pártok között nem alakult ki konszenzus. Ez elsősorban a Kádár-korszak illetve a rendszerváltás meg-ítélése miatt alakult így. Ugyanakkor a rendszerváltás után nem jött létre a politikai közös-séghez való tartozás szimbolikus és érzelmi oldala. Ezt a funkciót az identitáspolitikán belül óhatatlanul a határon túli magyarokkal kapcsolatos megnyilvánulások pótolták. Így a ma-gyar-magyar kapcsolatoknak és a kisebbségi magyar közösségekről – mint nyelvi-kulturális alapon szerveződő közegről – közvetített képnek, tovább nőtt a szimbolikus, virtuális tartal-ma. A magyar állampolgároknak a határon túli magyarokhoz való viszonya, a magyar állam ezzel kapcsolatos kötelezettségei; az identitáspolitikai útkeresés kérdései a kilencvenes évek második felétől egyre komolyabb vitákat generáltak. Ezzel együtt is konszenzus mutatkozik abban, hogy a határon túli magyarok megmaradása Magyarországnak is érdeke és felelőssé-

3 A magyarországi vidék-főváros egyenlőtlen viszony köszön vissza abban a tapasztalatban is, hogy a kisebbsé-gi magyar kapcsolattartási problémákat a vidéki városok, önkormányzatok szintjén jóval hatékonyabban képesek kezelni, mint az országos intézmények.



ge,4 kérdés persze, hogy a 20-21. századi társadalmi és politikai folyamatokat tekintve meny-nyiben lehet ez a felelősségvállalás hatékony.

e) Magyarország és szomszédai viszonya a térségben nem jelent biztonságpolitikai kockáza-tot, de a kisebbségi jövőkép bizonytalanság mellett szólnunk kell a környező országok (első-sorban Szlovákia, Szerbia, Románia) politikai életében megjeleníthető „magyar veszélyről”, illetve a magyar kisebbség szándékaival kapcsolatos félelemkeltéstől. Mindezt politikai legi-timációként lehet használni, ugyanakkor ez a kétoldalú kapcsolatokban, párosulva a magyar félelmekkel, a politikai hisztéria megjelenésével járhat. Ezek a konfl iktusok elsősorban nem érdek-, hanem identitáspolitikai konfl iktusok. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy míg Szlo-vákiában, Romániában és a Vajdaságban ezek meghatározóvá válhatnak, Budapesten ezek csak esetlegesen tematizálódhatnak.

2. A PROBLÉMA ÉRTELMEZÉSI KERETEI

2.1 A kisebbségi magyar közösségek

A magyar nemzethez való tartozás megítélésében konszenzusról beszélhetünk. Ez alapulhat egyrészt az önmeghatározáson (az a magyar, aki magát magyarnak vallja), másrészt az állam-polgári hovatartozás (magyar állampolgárság) kritériumain. Az előbbi esetében általában kul-turális nemzetről (etnokulturális közösségről), az utóbbi vonatkozásában politikai nemzetről (politikai közösségről) beszélhetünk.5

A határon túli magyarok kifejezés helyett – melyben a magyarországi nézőpont elsődleges-sége nyilvánul meg – kifejezőbbnek tűnik a kisebbségi magyar közösségek megfogalmazás. A kisebbségi magyar közösségek önszemléletében a társadalomként való önmeghatározás (kö-zösségi önkép) két tartalmi jegyet is hordoz. Egyrészt utal arra, hogy nem pusztán a kisebb-ségi sajátosságok és a hátrányok közös volta határozza meg a csoportot, hanem olyan entitás-ról van szó, amelynek a kulturális azonosságán túl a társadalmi, gazdasági, politikai pozíciói is fontosak, és problémái megoldásában ez az elsődleges, nem pedig a restaurációs, rehabili-tációs jövőkép.6 Másrészt az elitek egyben létre is akarják hozni, építik a „kisebbségi társadal-mat”, mint regionális projekteket, melynek során, etnikai alapon horizontális ún. ernyőszer-

4 Ez egyébként alkotmányos rendelkezésben is testet ölt [ld. az Alkotmány 6. § (3) bekezdését].5 Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy az Alkotmány 29. § (1) bekezdése, mely szerint a köztársasági elnök ki-

fejezi a nemzet egységét, nyilvánvalóan ez utóbbira utal.6 Biró A. Zoltán: Új víziót, más csomagolásban. Miről beszéljünk azoknak, akiket képviselünk? Transindex, reply.

transindex.ro/?cikk=31 2007. A kilencvenes évek közepétől a közvélemény-kutatásokban a határon túli magyarok első helyre az egzisztenciális kérdéseket és nem a kisebbségi hátrányokat helyezik. Ugyanakkor a magyar kisebbsé-gi pártok retorikája még mindig az etnopolitikai félelmekre alapozva próbál mozgósítani. Kiss Tamás: Az RMDSZ és az erdélyi magyar választók. Pro Minoritate, 2009/Tavasz, 34-57.



vezeteket hoztak létre a saját közösségük nyelvi, kulturális igényein túlmutató integrálása ér-dekében.7 A közösség együvé tartozásának tudatosítása nemzetesítő folyamat, és ez alapvető-en megkülönbözteti azt a világnézeti, gazdasági stb. alapon szerveződő közösségek építésétől. Ennek az önszerveződésnek és intézményműködtetésnek különböző színterei vannak: egyes régiók illetve helyi társadalmak, valamint a kisebbségi intézményesség alrendszerei (politikai képviselet, önkormányzati pozíciók, egyházi élet, nyilvánosság, oktatás, kultúra- és közmű-velődés, civil szerveződések, gazdaság). A közösség integráló erejét pedig gyakran a kisebbsé-gi lét által erősen befolyásolt programok, ideológiák, valamint a többségi nemzettel és állam-mal szembeni folyamatos határtermelés jelentik, melyben szerep jut a Magyarországhoz va-ló viszonyulás kifejezésének is.

2.2 Magyarország

A határon túli magyarokkal kapcsolatos politika 1920-tól mindig Magyarország identitás-prob-lémáját, a hosszú távú közösségi célokban való konszenzusképtelenséget is jelentette, azaz a diskurzus nagyon sok esetben nem csak Erdélyről/Felvidékről/Délvidékről szólt, hanem a magyar elit és a közügyek iránt fogékony magyar értelmiség önmeghatározásáról is egyben. A revíziós jövőkép – azon túl, hogy a politikai rendszer legitimációját szolgálta – elsődlege-sen a történelmi Magyarország visszaállítását célozta meg, és az elcsatolt területeken élő ma-gyarok problémái elsősorban az e melletti érveket erősítették. Ez a szemlélet megakadályoz-ta, hogy magára a kisebbségi élethelyzet kérdéseire keressen a magyarországi politika hosz-szú távú válaszokat.

Az ötvenes évek első felében a magyar-magyar kapcsolatok a nemzetközi kommunista moz-galom érdekeinek rendelődtek alá többek között azáltal, hogy minimálisra korlátozták a ha-tárátlépés lehetőségét, és ezzel befagyasztották a magyar-magyar kapcsolatokat.

A Kádár-korszak Moszkvához lojális külpolitikája épp a belpolitikai mozgástér biztosítása miatt volt fontos. Ebben a belpolitikában pedig kulcsszerepe volt annak felfogásnak, amely a legfontosabb nemzeti érdeknek az életszínvonal növelését és az egyéni boldogulást tekintet-te. A rendszerváltás után egyértelműen az euroatlanti integráción és ennek elősegítése érde-

7 A „magyar társadalom” projekt felől nézve állított fel szervezeti tipológiát Biró A. Zoltán: Intézményesülési fo-lyamatok a romániai magyar társadalomban 1989–1995 között. In Uő.: Stratégiák vagy kényszerpályák? Tanulmá-nyok a romániai magyar társadalomról. KAM – Pro-Print, Csíkszereda, 1998. 15-48., illetve a társadalomként va-ló működéshez szükséges struktúrák létrehozásának kereteiről: Biró A. Zoltán (összeáll.): Változás és/vagy stabili-tás. A romániai magyar társadalom szerkezetének és működésének fontosabb komponenseiről. In Túros Endre (szerk.): Változásban? Elemzések a romániai magyar társadalomról. KAM –Pro-Print, Csíkszereda, 1995, 13-44. Tóth Kár-oly Biró A. Zoltán tipológiáját alkalmazza a szlovákiai magyar kulturális intézményrendszer leírására: Tóth Kár-oly: Szlovákiai magyar kulturális intézményrendszer? In Csanda Gábor–Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiá-ban. III. köt. Kultúra (1989–2006). Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006, 235-240. A kisebbségi ma-gyar kulturális intézményrendszer átfogó számbavételét adja: Blénesi Éva–Mandel Kinga–Szarka László (szerk.): A kultúra világa. A határon túli magyar kulturális intézményrendszer. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Inté-zet, Budapest, 2005. A kisebbségi intézményesség funkcionális tipológiáját és a szervezeti, fi nanszírozási formák szerinti megoszlást adja: Kiss Dénes: Az erdélyi magyar civil szféráról. Civil Szemle, 2006/2. 139-154.



kében a konfl iktusmentes szomszédságpolitikán volt a hangsúly, és ez sok tekintetben befo-lyásolta Magyarország fellépésének mikéntjét a magyar kisebbségi közösségek érdekében, il-letve ügyükben.

Tehát mindhárom, a kisebbségi magyar közösségekkel kapcsolatos jövőkép – a revíziós; a híd szerep és a kettős kötődés; a nemzeti autonómia akarása – az ezredfordulóig alárendelő-dött Magyarország kül- és belpolitikai érdekeinek, ezt követően pedig a pártpolitikai küzdel-meknek, illetve az egymást kizáró politikai identitásközösségek építésének.

A következő ábra a magyar politikai és etnokulturális közösség belső tagolódását és össze-kapcsolódását foglalja össze.

A magyar hagyományok ápolása alatt a magyarnak tekintett történeti, kulturális hagyományt és szocializációs szerkezetet értjük, nem kizárva a többes kötődést sem, amelyet egy ilyen séma nem tud megjeleníteni. Hasonló módon a közönség (public) és a közösség (community) közöt-ti nemzetiesítő folyamatok is hiányoznak. A hiánylistához tartozik még az EU-állampolgárok és a magyarigazolvánnyal rendelkezők sajátos jogállása is.

A térség utóbbi két évszázadának története a birodalmak felbomlásának és az egyes nem-zeti közösségek önálló államiságra való törekvéseinek története. Ebben a keretben a térség-ben élő nemzetiségek, így az 1918 után elszakított magyar közösségek történelmét, valamint Magyarország és szomszédai kapcsolatát nagymértékben meghatározták a párhuzamos nemzetépí-tő szándékok. Az újonnan alakult, új államok azonban sok tekintetben épp a magyar kisebb-ségi pozíciókkal szemben építették saját nemzetállamukat, illetve ennek az államiságnak az ideológiáit. A szocializmus időszakában az állami homogenizáció, a hetvenes évektől pedig

POLITIKAI KÖZÖSSÉG

Magyarországon él , magyar hagyományokat nem ápoló,

magyar állampolgárok

Magyarországon él , magyar hagyományokat ápoló magyar állampolgárok

Kivándorolt magyar állampolgárok akik meg rizték állampolgárságukat és a magyar hagyományokat ápolják

Kivándorolt magyar állampolgárok, akik meg rizték állampolgárságukat, de k vagy utódaik a magyar hagyományokat nem ápolják

MAGYARORSZÁGI LAKÓHELLYEL RENDELKEZ K

Nem Magyarországon él , magyar hagyományokat ápolók, akik nem rendelkeznek magyar állampolgársággal

MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK

A magyar hagyományokat ápolók: ETNOKULTURÁLIS KÖZÖSSÉG

Magyar állampolgársággal nem rendelkez , Magyarországon letelepedett, a magyar hagyományokat nem ápolók

Magyarországon él , magyar hagyományokat ápoló, nem magyar állampolgárok



a hatalmi legitimációként használt nemzeti retorika határozta meg ezekben az országokban a magyarságpolitikát. 1989 után aztán újra a nemzetállami építkezés került előtérbe. Legin-kább ezekből a történelmi élményekből adódik az a helyzet, hogy a romániai, a szlovákiai, a szerbiai és az ukrajnai magyar kisebbségek tagjai ugyan jellemzően lojális állampolgárai az adott országoknak, de nem érzik magukat a politikai nemzet tagjának.8

2.3 A Magyarországgal szomszédos országok magyarságpolitikája

A szomszédos országok eltérő magyarságpolitikájában az adott országok belső berendezke-désén túl elsősorban a magyar kisebbség nagysága a meghatározó. Így Szlovénia, Ausztria, Horvátország és Ukrajna esetében a magyar kérdésnek nincs komolyabb belpolitikai súlya. Ausztriában ez egyértelmű. Szlovéniában a két elismert őshonos kisebbségen kívül csak a ci-gányságról van törvény, de más kisebbségek önszerveződését nem támogatják. Ugyanakkor a karintiai szlovénok számára kért nemzetiségi jogokra történő hivatkozásokban a szlovéniai modell mintául szolgál.9 Horvátországban a fő kérdés a megmaradt szerb kisebbség integrá-lása. Ukrajnában egy a nemzeti intézményeit kiépítő állam politikájáról van szó, ahol fontos szempont az ukrán nyelv érvényesítése a sok területen domináns orosszal szemben. Ez utób-bi három ország esetében látható, hogy a magyar kisebbségi ügyek kezelése szoros összefüg-gésben van egy-egy nagyobb jelentőségű nemzetiségi problémával.

Más a helyzet a szerbiai, szlovákiai és a romániai magyarság esetében, ahol a magyar kér-désnek, ha nem is elsőrangú jelentőséggel, de súlya van a belpolitikában. Szerbiában mindez a Vajdaság-politikában, azaz az államon belüli regionális hatalommegosztás kérdésében jele-nik meg. A szerb kormányzatok számára a vajdasági nemzetiségek helyzetének kezelése nem a koszovói szerbekkel kapcsolatos viszonosságpolitikán alapul, mint ahogyan azt a magyarok szerették volna. A szerbiai nemzeti tanácsok felülről történő létrehozása eddig lényegében in-tegrálni tudta a kisebbségi eliteket és szervezeteket, és ezáltal azok válságmegelőző szerepet töltenek be. Ugyanakkor a horvátországi és boszniai szerb menekültek révén jelentősen meg-változott a Vajdaság etnikai összetétele. A nemzeti tanácsok közvetlen választása és a részleges tartományi autonómia működése a következő években várhatóan nagyobb lehetőséget biz-tosít a kisebbségi elitnek a magyarságpolitika befolyásolására. Romániában a „magyar párt” kormányzati részvétele idején sem sikerült elérni, hogy külön törvényben szabályozzák a ki-sebbségek jogait. A beindult decentralizációs folyamatok során pedig a magyar területi auto-nómia követelések hangoztatása azzal a veszéllyel járt, hogy az egész folyamatot megakaszt-ják a magyarok szegregációs stb. törekvéseire hivatkozva. Közben ugyanakkor a román po-litikai életben a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) egyre inkább politi-

8 Történeti értelemben ez a szituáció a térségben nem ismeretlen 1868, illetve 1905 után a magyarországi nem-zetiségek ugyanis hasonló helyzetben voltak. Az állami politika nem ismerte el külön politikai (és nemzeti) entitá-sukat, hanem a magyar politikai nemzethez való tartozást kívánt tőlük, miközben csak részben tudta őket integrál-ni. A nemzetiségi közgondolkodásban pedig egyértelmű volt a német, román, szerb nemzethez való tartozás tudata.

9 Ennyiben emlékeztet ez a modell a magyar kisebbségi törvény (1993. évi LXXVII. tv.) példastatuálására.



kai pártként, és nem a romániai magyarság kizárólagos reprezentánsaként kezelik, ami egy-felől azzal jár, hogy például magyar önkormányzati vezetőkkel, polgármesterekkel közvetle-nül tárgyal a kormányzat (és nem az RMDSZ vezetőit tekinti kizárólagosan a magyar érde-kek megjelenítőinek). Másfelől egyes román pártok magyar nemzetiségű politikusokat pró-bálnak pártjuk képviseletében helyzetbe hozni. Szlovákiában a nemzeti identitás építésében – a Prágához való különleges viszony mellett – központi helyet kapott a magyar történelem-hez, Magyarországhoz és a kisebbségi magyar politikusokhoz való viszonyulás. Ettől ugyan-akkor elválasztva kívánják kezelni a tömbben élő dél-szlovákiai magyar kisebbséget. A kor-mány a magyar és szlovák „szélsőségesek” között egyfajta semleges szerepet próbál kialakíta-ni, elfogadtatva az állampolgári jogegyenlőség saját értelmezésű minimumát (lásd a hivata-los nyelvhasználat körüli vitákat). Magyarország fellépésével szemben pedig az EU általános antidiszkriminációs alapelveinek érvényesülésére, a magyarországi szélsőjobb megnyilatko-zásaira és a magyarországi szlovákság asszimilációs helyzetére hivatkozik.

Ezekben az esetekben a nemzetállam építésének szándékáról, annak sajátos folyamatairól van szó. A meghatározó kérdés az, hogy ez a szándék mennyiben változhat belső és külső té-nyezők hatására többnemzetű államok építésének irányába. Belső tényező lehet a kisebbségi magyar közösségek nyomásgyakorlása, valamint a többségi nemzetiséghez tartozó elit (értel-miség, döntéshozók stb.) befolyása. Külső hatásként pedig olyanokat lehetne említeni, mint Magyarország politikai kezdeményezéseit, a kétoldalú nemzetközi megállapodásokat, az Eu-rópai Unió, illetve az Európa Tanács alapelveinek és normáinak az érvényesítését, továbbá ha-tárokon átnyúló, regionális (határmenti) kulturális, vállalati és civil programokat és az ilyen együttműködés különböző formáit (pl. szakintézmények, testvértelepülések kapcsolatait stb.).

2.4 A nemzetközi körülmények változásáról

Ebben a vonatkozásban két fontos adottságot kell kiemelnünk. Az egyik a kisebbségvédelem-hez és a kollektív jogokhoz való viszony megváltozása az európai országok politikájában. A vál-tozás lényege, hogy ez a kérdés ma már elsősorban nem a közép-európai emberi jogok kér-déseként merül fel, hanem sokkal inkább a nyugat-európai országokba bevándorolt (dön-tően iszlám) kisebbségek mintegy külön társadalomként való intézményesülése elfogadásá-nak vagy elutasításának problémájaként. (A szomszédországi magyar egyetemek ügye példá-ul ma azzal a hasonló jellegű kérdéssel együtt merülhet fel a nemzetközi szintéren, hogy le-gyen-e külön török egyetem Berlinben.) Ugyanakkor a magyar kisebbségi kérdés és a beván-dorlókkal kapcsolatos problémakör eltérő jellegzetességeinek megvilágítására a magyar uni-ós politika nem fordít elég fi gyelmet, és erre a civil mozgalmak szintjén nem áll rendelkezés-re megfelelő eszközrendszer.

A másik jelentős változás, hogy az utóbbi években – dacára az integrációs folyamatoknak, vagy éppen arra reagálva – világossá vált, hogy az európai integrációt érintő döntésekben kulcs-szerep jut a tagállami érdekeknek, melyeket általában nemzeti érdekként fogalmaznak meg. A néhány éve még (euro)nacionalistának tekintett olasz, osztrák, német jobboldali néppárti té-mafelvetések napjainkra az egész EU-ban általánossá váltak az egyes tagországok fellépésé-



ben. A hatékony érdekérvényesítés igénye ugyanakkor a nemzetesítés irányába hat, melynek fényében a kisebbségi közösségek által felvetett kérdések háttérbe szorulnak, rosszabb eset-ben zavaró tényezőként jelennek meg a többségi nemzet szemében.

3. A PROBLÉMÁK KEZELÉSRE KIALAKULT VÁLASZOK AZ UTÓBBI KÉT ÉVTIZEDBEN

3.1 Politikai és egyéni stratégiák

a) A nemzetközi kisebbségvédelem, mint hivatkozási alap a magyar kisebbségi közösségek esetében mára döntően a kollektív jogok biztosítása terén, az autonómiapolitikában lett hasz-nálatos. A nyelvhasználati és intézményi jogok terén, két évtized távlatában, a magyar kisebb-ségek helyzetében – az utóbbi év szlovákiai nyelvtörvény-konfl iktus és az ukrajnai érettségi rendelkezések ellenére – lényeges javulás történt.

A nemzetközi kisebbségvédelemre alapozó politikai stratégia másik területe a kétoldalú szomszédsági politika. Elsősorban a szocialista és liberális oldal érvelésében került elő a ki-lencvenes években, hogy az államközi kapcsolatok javításától lehet várni a magyar kisebbségek helyzetének javulását. Ezt később a gazdasági és a regionális kapcsolatok elmélyítésének igé-nye, illetve az ehhez fűződő várakozás váltotta fel. A változás elmaradásának hátterében egy-részt az alapszerződések vegyesbizottsági monitorizálása továbbfejlesztésének eredménytelen-sége és a meg-megújuló, Magyarországgal szembeni erőfi togtató politikai konfl iktusok állnak.

Ezekkel a nemzetközi dimenziójú megfontolásokkal párhuzamosan mind Magyarorszá-gon, mind a határon túli értelmiség körében sokan a multikulturalizmustól várták, hogy lehe-tőséget ad az etnikai törésvonalak felülírására, de az alkotmányozási, majd az autonómia- és nyelvhasználati viták során erről is kiderült, hogy önmagában ez sem jelenthet megoldást.

b) A nemzeti (re)integrációs politika hangsúlyozása az autonómiatörekvések megrekedé-se, illetve a nemzetközi kisebbségvédelmi eszközök kimerülését és viszonylagos kudarcait követően került előtérbe. Világossá vált ugyanis, hogy a határon túli magyarság nem tud-ja önállóan fenntartani, illetve fejleszteni intézményrendszerét. Az ehhez szükséges forrá-sokat – különösen a fejlesztések esetében – Magyarországnak kellett biztosítania. Ez pe-dig a forráselosztás és a projektek vezetésében a magyarországiak és a kisebbségi politiku-sok érdekellentéteit hozta felszínre. Ezt a „kényszerű” integrációt erősítette a mindennap-okra sokkal nagyobb hatással bíró, a fogyasztási minták terén, a tömegkultúrában és a tömegkommunikációban bekövetkezet magyar-magyar integráció. Ez utóbbi nem pusz-tán nyelvi és kulturális hatással volt, hanem egyben politikai szocializációs keretet is je-lentett a kisebbségi helyzetben (pl. a folyamatos magyarországi hírfogyasztás). Ez még inkább Magyarországhoz kötötte a határon túli magyar társadalmakat. Ennek köszön-hetően a magyarországi pártpolitika képes lett a magyar kisebbségi közösségekben is a közbeszéd tematizálására. Ugyanakkor itthon is a nemzeti/nemzetietlen politika próba-



köveként tematizálták a magyar-magyar viszony kezelését. A nemzeti integrációs illetve reintegrációs politika ezzel a magyarországi pártpolitikai versenybe emelte be a határon túli magyar kisebbségek ügyét.

c) A kilencvenes évek közepétől, az európai regionalizáció láttán, többen abból indultak ki, hogy a kizárólagosságra törekvő nemzetállamisággal szemben a közös regionális érdekek-re alapozva a régiókon belüli etnikai törésvonalak felülírhatóak. Ez az európai uniós és regio-nális integrációs politikára alapozó jövőkép abból indul ki, hogy az EU hosszú távon a régiók Európájaként, a nemzeti határokat ténylegesen légiesíti, és a döntően közepesen vagy fejlet-len területeken élő közép-európai magyarság komoly felzárkózási forrásokhoz juthat. A határ mellett élő regionális magyar közösségek pedig – legyenek akár az EU-n belül, akár azon kí-vül – a kapcsolattartás, gazdaság- és infrastruktúra fejlesztés terén egyaránt kedvezőbb hely-zetbe kerülhetnek. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy egy-egy terület (régió) gaz-dasági és infrastrukturális viszonyainak javulása, a kereskedelmi kapcsolattartás lehetősége nem enyhíti automatikusan a kisebbségi helyzetből következő hátrányokat.

Ebben a regionális többség elképzelésben gyökerezett a Molnár Gusztáv kezdeményez-te Provincia-csoport tevékenysége, Szarka László internetes, virtuális eurorégiós építkezése, Törzsök Erika Szülőföld Programja mint politikai kommunikációs eszköz, és Bakk Miklós regionalista autonómiaterve Romániában. Ezek a kísérletek azonban a szomszédos országok többségi elitjei részéről nem sok segítséget kaptak.

d) A magyar kisebbségi politika meghatározó jövőképe a nemzeti autonómia és az adott ország politikai rendszerének konszociációs modell szerinti átalakítása.10 Az autonómiapoli-tika célkitűzése az adott kisebbség számára önmaga irányította, nemzetileg szervezett intéz-ményrendszer létrehozása. Az autonómia a kisebbség belső önrendelkezését jelenti, a legmaga-sabb jogi státust, amelyet egy kisebbség egy államban elérhet.11 Lényegi eleme, hogy az adott nemzetiség olyan – közigazgatási vagy egyéb területi – egységek létrehozására és működte-tésére kap jogot, amelynek keretében a kisebbséghez tartozóknak valódi esélyük van dönte-

10„A konszociációs modell az etnikai pluralizmus tényének adottságként való elfogadásából indul ki, és olyan társadalmi-politikai intézményrendszer létrehozását követi célként, amely valamennyi érintett etnikum tagjai szá-mára biztosítani képes a csoport identitásának és kultúrájának a megőrzését – szabadságuk és jogaik maradéktalan érvényesülésével egy időben. (…) A modell lényegét a következőképpen foglalja össze a fogalmat bevezető Arend Lijphart: »A konszociációs demokrácia esetében a plurális társadalmakra jellemző centrifugális tendenciákat a tár-sadalom különböző rétegein belül vezető szerepet vállalók együttműködésre való hajlandóságot mutató viselkedé-se ellensúlyozza. Az elitek együttműködése a konszociációs demokráciák elsőrendű ismertetőjegye.« A konszociáció elvének gyakorlati érvényesüléséhez négy feltétel teljesülésére van rendszerint szükség: 1. egy olyan nagykoalíció létezése, amely magába foglalja a megosztott társadalom valamennyi meghatározó szegmentumának a képvise-lőit; 2. arányos képviselet, egyenlő munkaesélyek és a költségvetésből való arányos részesedés biztosítása az álla-mi szektorban és a nyilvánosságban; 3. közösségi autonómia, amely lehetővé teszi az etnikumok önkormányzatát minden olyan vonatkozásban, amely jelentőséggel bír a számukra; 4. a kisebbségek számára fenntartott alkotmá-nyos vétójog.” Salat Levente: Etnopolitika. (Konfl iktustól a méltányosságig). Mentor, Marosvásárhely, 2004. 68-69.

11 A kérdéskör meghatározó elméleti összefoglalását adja: Kymlicka, Will: Igazságosság és biztonság. A kisebbségi nacionalizmus kezelésének kritériumai nyugaton és keleten. Fundamentum, 2001/3. 5-25.



ni az őket érintő kérdésekről. Ennek az államon belüli egységnek „a hatalom szinte minden eleme átadható. A hatalom leadása két, egymástól eltérő úton valósulhat meg: mint területi autonómia, ha a nemzeti kisebbség egy területen többséget alkot, s a személyi autonómia ré-vén, ha a kisebbség szétszórtan él az adott területen.”12

A sikeres nyugati autonómiák mind megegyezésen/kompromisszumon alapulnak a nemze-ti kisebbség és az állam között. Kérdés, hogy a Magyarországgal szomszédos államokban si-kerülhet-e ilyen megegyezésre jutni? Erre nézve a kilencvenes évek elején a az adott állammal nemzetközi jogi normákra való hivatkozással elfogadtatott autonómiakeretekben gondolkod-tak a kisebbségi magyar politikusok. Az évtized közepére azonban kiderült, hogy ehhez nem csak belső, hanem külső támogatás sincs. Ugyanakkor a magyar etnikai szavazatokra szük-ség volt az adott országok euroatlanti integrációját szorgalmazó politikai erők kormányza-ti szerepvállalásához, ezért a magyar politikai pártok három országban is a kormánykoalíció részévé váltak. Ezzel elérték a konszociális modell bizonyos elemeinek megvalósulását, de nem sikerült a modellt egy külön kisebbségi törvényben tisztázott státusig felépíteni. Ugyanakkor Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban és Szerbiában az állam részéről kezdeményezett olyan önkormányzati modell működik, mely egyre hatékonyabban kezeli a problémákat, és integrálja az adott államon belül a kisebbségi magyar közösségeket.

e) A mindennapi életstratégiákat tekintve az kisebbségi azonosság helyben való megőrzé-sén túl két másik, egyéni stratégiai alternatíva is kínálkozik: a Magyarországra való áttelepü-lés, illetve a nemzetváltás. Mindkettő tömeges, de nem meghatározó jelenség volt az elmúlt két évtizedben. Az áttelepülés – miközben a határon túli magyarokat megszabadítja a kisebb-ségi léthelyzet hátrányaitól – a kilencvenes években már döntően nem nemzetiségi, hanem gazdasági okokkal magyarázható. A társadalmi mobilitási pálya tekintetében sokak számá-ra – kivált az egyre inkább magyar médián felnőtt, és ezért is, a többségi nyelvet nehezen ta-nuló és használó fi atalabb generációk körében – Magyarország nagyobb lehetőségeket bizto-sított, mint saját országuk képzési- és munkaerőpiaca. A határon túlról származó magyar be-vándorló sajátos gazdasági migráns, hiszen nem kell új nyelvet és kultúrát tanulnia, és az át-településére általában akkor kerül sor, amikor az otthoninak megfelelő vagy annál jobb po-zícióból (állás, lakás) tud elindulni Magyarországon. A klasszikus migráció során kisebbsé-gi léthelyzet jön létre. A határon túli magyarok magyarországi bevándorlásával viszont ép-pen egy kisebbségi helyzetből lépnek ki. Az ezzel kapcsolatos motiváció azonban sokkal in-kább az életpálya-építés lehetőségeivel, és nem a kisebbségi léthelyzettel kapcsolódik össze.13

A nemzetváltás vagy asszimiláció általában nem egyéni, tudatos döntés eredménye, hanem ahhoz egy-két generáción keresztül tartó folyamatok vezetnek. Ennek „bázisa” a vegyes há-zasság és a nagyvárosi (lakótelepi) nyelvváltás, meghatározó kerete pedig jellemzően a nem

12 Kántor Zoltán–Majtényi Balázs: Autonómia modellek Erdélyben. Magyar Kisebbség, 2004/1-2. 5.13 Horváth István: A migráció hatása a népesség előszámítására. Magyar Kisebbség, 2002./4. 24-35. Uő.: Migrá-

ciós hajlandóság az erdélyi magyarság körében – 2003 október. Erdélyi Társadalom 2003/2. 39-53. Gödri Irén: Etni-kai vagy gazdasági migráció? Az erdélyi magyarok kivándorlását meghatározó tényezők az ezredfordulón. Erdélyi Tár-sadalom, 2004/1. 37-54.



magyar iskolai szocializáció. Ugyanakkor kulcskérdés, hogy a fi atalabb generációs csoportok számára, hogy egy-egy nem magyar többségű településen melyik etnokulturális csoport tud korszerűbb, perspektivikusabb életpálya lehetőséget és hálózati kapcsolatokat kínálni. A vál-tozás folyamatában élő, kettős identitású személyek megszólítása mind a kisebbségpolitiku-sok és a kisebbségi társadalmi intézmények, mind Magyarország részéről hiányzik.

3.2 Látszólagos konszenzusok a magyarság és kisebbségpolitikában

Az alábbiakban a magyar kisebbségi elitek és a magyarországi politika által a határon túli ma-gyarság ügyében többé-kevésbé elfogadott alapelveket foglaljuk össze.

a) Az erőszakmentesség elveNemzetközi tapasztalat, hogy nemzeti/kulturális autonómia állami elismeréséhez nagymér-

tékben hozzájárultak az erőszakos cselekmények elkövetése, a status quo veszélyeztetése a kér-dést zászlajukra tűző szervezetek részéről. A magyar kisebbségek azonban érdekeik védelmé-ben soha nem nyúltak ilyen eszközökhöz. A magyar kérdés a két világháború között számí-tott – Magyarország revíziós politikája miatt – nemzetközileg is számon tartott biztonságpo-litikai problémának. Később csak az egyes érintett országokon belül kezelték a magyar-ma-gyar kapcsolatokat biztonságpolitikai kérdésként.

b) Az egyetemes magyar közösséghez való tartozás joga, valamint a szabad és akadálymentes kapcsolattartáshoz való jog

A regionális kisebbségi közösségi központok lényegében többközpontúvá tették a magyar etnokulturális közösséget. Kérdés, hogy a magyarság magyarországi része miként képes elfo-gadni ezeknek a magyar, de kulturális, politikai értelemben véve sok eltérést mutató közössé-geknek a tagjait, illetve magukat a közösségeket és annak jellegzetességeit. A probléma egyrészt abból adódik, hogy a határon túli közösségek teremtette sajátos önálló kulturális, habituális tartalmakat miként integrálja és használja fel a társadalom, részben a budapesti dominanci-ával bíró médiatérben, részben a mindennapi előítéletek szintjén. A kérdés másik része rész-ben túlhaladott: elismeri-e Magyarország a külhoni magyarok jogát a szabad áttelepüléshez; a magyarországi munkavállaláshoz vagy valamifajta „magasabb” történeti érvelés alapján az otthonmaradás történelmi kötelességét hangoztatja. Ha nem állít is sem jogi-adminisztratív korlátot az ilyen egyéni döntések elé a magyar állam, kérdés, tesz-e intézkedéseket annak ér-dekében, hogy Magyarországon kulturális, oktatási és munkaügyi esélyegyenlőséget biztosít-son az erre igényt tartó, de áttelepülni nem akaró, határon túli magyaroknak? Ezeknek a kér-déseknek egy részét az uniós állampolgárság rendezi, de az ezzel nem rendelkező vajdasági, horvátországi és kárpátaljai magyarok esetében továbbra is sajátos megoldások szükségesek.

c) Nem a határok helyét, hanem azok minőségét kell megváltoztatniEbben az alapelvben a határmódosításról való lemondáson túl ott van a határok mint

együttműködési akadályok lebontásának a szándéka. Ez az európai integráció során rész-



ben megtörtént. Három régió kivételével a magyarság az uniós határokon belül él. Fon-tos azonban megjegyezni, hogy a határ menti magyarlakta területek mindenhol hátrányos helyzetű régiók, és még az EU-n belüli országokban sem rendelkeznek a fejlesztéshez szük-séges kompetenciával (nyelvtudás, képzettség, intézményes érdekérvényesítő képesség stb.). Nem beszélve arról, hogy az uniós források elosztása döntően a nemzetállami központok-nak van alárendelve.

d) Az adott országon belüli jogegyenlőség biztosítása az önkormányzati jogokon keresztül le-hetséges

Magyarország a szomszédos országok regionális közigazgatási decentralizációját várja el, bízva abban, hogy ez kezeli a kisebbségi problémák jelentős részét. Az autonómia követelé-sek a három jugoszláv utódállamban a nemzetiségi tanácsok (önkormányzatok) létrehozá-sával formálisan okafogyottá váltak. Az igazi kérdés majd ezek tartalma, működése lesz.14 A szlovákiai és a romániai magyar kormánykoalíciós részvétel miatt ezekben az országok-ban ez a kérdés átmenetileg lekerült a napirendről, inkább a kultúrafi nanszírozásról, illet-ve a kisebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadását állították a magyar pártok a közép-pontba – sikertelenül.

e) A szomszédos országokban élő magyarság, mint résztársadalom, illetve mint önálló politikai közösség, önazonosságának megőrzése érdekében, önálló intézményrendszerre jogosult

Ezt az intézményrendszert (közigazgatás, politika, egyház, nyilvánosság, oktatás, mű-velődés, civil társadalom) azonban a magyar kisebbségi társadalmak nem képesek ön-erőből fenntartani. Az azonosságtudat fenntartásához és a társadalmi érvényesüléshez szükséges, állami feladatokat átvállaló intézmények fi nanszírozásának elérése a Magyar Koalíció Pártja (Szlovákia) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség stratégiai célki-tűzése. Ennek eléréséig azonban csak a magyarországi kormányzati támogatások bizto-síthatják az intézményrendszer működtetését. Ehhez szükség van a kisebbségi politikai elit közvetítésére is, amelynek azonban velejárója az intézményépítés átpolitizáltsága.

f) A magyar kisebbségi politikusok egyenrangú kezelésének elveA határon túli magyar politikusok csak akkor egyenrangúak magyarországi partnereik-

kel, ha hasonló kormányzati pozíciót töltenek be. (Akkor azonban saját országuk érdeke-

14Szlovéniában a kisebbségi önkormányzat vétójogának szabályozása, Horvátországban a kisebbségi önkormány-zatok javaslati fi gyelembevételének garanciája, elmaradása esetén történő szankcionálása hiányzik, és ennek meg-változtatása a magyar kisebbségpolitikusok egyik legfontosabb célkitűzése. Szerbiában az 1988 előtti modellhez hasonló vajdasági autonómián belüli kisebbségi érdekérvényesítés a régió autonómiája hiányában egyre kilátásta-lanabbnak tűnik. A 2009-ben elért új tartományi jogosítványok érvényesítése kérdéses, hiszen a fi nanszírozás to-vábbra is Belgrádtól, a mindenkori központi kormányzattól függ. A kisebbségi nemzeti tanácsok névjegyzék ala-pú választása és intézményfenntartó jogosítványai nagyon fontos előrelépést jelentenek, de ebben az esetben is a fi -nanszírozás mindenkori kormányzati függősége a tanácsok autonómiáját korlátozza. A szerbiai modell szakértője Korhecz Tamás: Otthonteremtőben a szülőföldön. Forum, Újvidék, 2009. Egy másik megközelítés az Árgus – Vajda-sági Magyar Kisebbségi Civil Egyesületé Bozóki Antal vezetésével (lásd: www.argus.org.rs/index.php/bemutatkozas).



it kell képviselniük.) Egyébként a forráselosztásban gyenge, szimbolikus befolyással bírnak. Ennek kompenzálására szolgál a határon túli elitekben a magyarországi pártpolitikai kap-csolatok erősítése, és a budapesti kormányzati apparátuson belüli pozíciószerzés. Ennek ré-vén a nagyobb magyarországi pártoknak kialakult a maguk határon túli kapcsolathálózata és személyi preferenciája.

g) A határon túli magyarság érdekeinek az Európai Unióban történő képviselete a mindenko-ri magyar kormány feladata

Az utóbbi években világossá vált, hogy az EU-nak nincs átgondolt és következetes kisebb-ségpolitikája, és alig tesznek különbséget a bevándorlók alkotta közösségek, és a történelmi-leg őshonos kisebbségek között. A csatlakozást követően az addig számonkért normákat az EU szervei nem ellenőrzik, illetve tényként kezelik, hogy a szomszédos országokban a ki-sebbségvédelem terén teljesítették az Unióban megszokott általános jogi és intézményi kö-vetelményeket.

h) A magyar költségvetésnek folyamatosan része a határon túli magyar alapítványi és civil szfé-ra támogatása

Meg kell azonban jegyezni, hogy a szülőföldön való boldogulás inkább csak retorikai for-dulat, mert az ehhez szükséges intézményi és egyéni támogatás erre nem elegendő. Ráadásul a támogatások funkciója sem tisztázott: segélyezésről; intézményi működtetés fi nanszírozá-sáról; fejlesztésekről van egyszerre szó. Vitatott a döntéshozatal módja és a szervezeten belü-li optimális szintjének a kérdése is.

Érdekes jelenség az is, hogy a magyarországi közvéleményben a támogatás ténye jobbá-ra nyűgként jelenik meg. Ennek oka többek között, hogy annak összegét általában nagyság-rendekkel magasabbra becsülik, de hozzájárulnak ehhez a határon túli ügyek kapcsán (vagy ürügyén) az elmúlt években kialakult magyarországi belpolitikai viták is. A határon túliak migrációja, magyarországi munkavállalásuk, közéleti szerepük, lokális mikrokörnyezetben való felbukkanásuk ugyanakkor sok esetben egzisztenciális félelmet, vagy sajátos, belmagyar xenofóbiát vált ki.

3.3 A határon túli magyarok igényei

A kisebbségi magyar közösségek politikai jövőképeként – az elvárt és célként megfogalma-zott – társnemzeti pozícióra alapozott nemzeti autonómia egyszerre volt politikai integráci-ós jövőkép a nemzeti alapon szerveződő kisebbségi közösségekben, ugyanakkor ennek meg-valósulásában egyfajta védgátat láttak a regionális és etnikai egyensúly megőrzése érdeké-ben. Harmadrészt pedig az „autonómia” révén létrejövő intézményességtől várták a kisebb-ségi hátrányok mérséklését.

Ha a konkrét igényeket vesszük számba, akkor ezeket a következőkben összegezhetjük:– a magyar nyelv hivatalossá tétele helyi és regionális szinten;



– a magyar oktatási és a kulturális intézményrendszer fejlesztésének biztosítása és azok igazgatásának joga;

– annak biztosítása az adott országon belül, hogy a magyar közösség minél kisebb ré-sze legyen regionális kisebbség (olyan területi/önkormányzati beosztás, amelyben a sajátos jogok területhez kötötten is gyakorolhatóak);

– a magyarok lakta területek infrastrukturális és gazdasági fejlesztése, illetve felzárkóz-tatása;

– a magyar nemzeti szimbólumok hivatalos elismerése;– politikai képviselet biztosítása a politikai rendszer minden szintjén; – a magyarországi egyéni emancipáció: ne pusztán idegen állampolgárként kezeljék Ma-

gyarországon.

4. A MAGYAR ÁLLAM FELELŐSSÉGE

Az Alkotmány 6. § (3) bekezdése alapján a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.15

4.1 A felelősségvállalás indokai

Arra a kérdésre, hogy miért kell Magyarországon a határon kívül élő magyarok sorsáért fele-lősséget érezni, sok személyes és intézményes válasz létezik. Az erre vonatkozó vélekedések el-ső csoportjába a történeti Magyarországhoz kapcsolódó, a magyar nemzet és a magyar állam határainak eltéréséből adódó történeti megfontolások tartoznak. A határon túli magyarok lé-tezése ugyanis a történeti Magyarországot idézi fel: a kisebbségi magyar közösségek szülő-földjének kulturális öröksége a történeti Magyarország hagyatéka. Ez a kulturális nemzet té-nyének magától értetődő elfogadása. (Ebből a nézőpontból inkább úgy lehet feltenni a kér-dést, hogy miért ne kellene felelősséget vállalni.)

Vannak ezen túl pragmatikus érvek. Magyarországon több tízezer olyan család él, amely a határon túl családi, rokoni kapcsolatokat ápol. Az odafi gyelés mintegy társadalmi igényként is megjelenik. Másrészt a kisebbségekkel kapcsolatos kérdések a környező országokkal kiala-kított kétoldalú kapcsolatokban is meghatározóak. A magyar kisebbségek helyzete, politikai lépéseik közvetve a térség stabilitására is hatással lehetnek.

A nyugati országszél kivételével a migrációs folyamatok több évszázada a Kárpát-meden-ce közepe felé tartanak. Magyarország munkaerő-piaci és gazdasági érdeke, hogy ennek során

15 Öllös László: Az egyetértés konfl iktusa. A Magyar Köztársaság alkotmánya és a határon túli magyarok. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2008. 158. Jakab András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja I-II., Századvég, Budapest, 2010. 344-349.



inkább képzett, magyar nemzetiségű munkaerő érkezzen az országba. A magyarországi de-mográfi ai csökkenést már ma is enyhíti a határon túli magyarok bevándorlása. Az országnak ugyanakkor az is érdeke, hogy ún. migrációs rendszer alakuljon ki környezetében, mely alatt egy olyan oda–vissza működő folyamatot értünk, amelyben a magyarországi munkavállalás, tartózkodás időleges, és az itt felhalmozott tudás és tőke visszakerülhet a Kárpát-medence egy másik régiójába, mintegy a térség belső reintegrációs folyamatainak részeként. Hasonló érdekeltség áll fenn a kulturális és oktatási javak piacán is, amelyet behatárol a magyar nyelv, mely ezeket a piacokat Magyarországhoz is köti. A határon túli magyarok egyrészt fogyasz-tóként jelennek meg ezen a piacon, másrészt maguk is kulturális javakat hoznak létre, amely Magyarországon lehet piacképes.

Végül meg kell említeni a morális érvelést, mely a magyar állam történelmi felelősségéből indul ki. Magyarország két világháborúból vesztesként került ki. Döntően ennek köszönhe-tő a határon túli magyar kényszerközösségek létrejötte. A magyar állam 1918 előtti polgára-inak egy része (a nemzetiségi csoportok) az első világháború után nem kívánt a magyar ál-lam fennhatósága alatt élni, és a nemzetközi viszonyok révén ez a szándéka meg is valósult. Azok iránt, akik a lakóhelyükkel együtt elszakadtak Magyarországtól, a magyar állam fele-lősséggel tartozik, hiszen (1918-ban és 1945-ben) a hibás politikai döntéseknek eredménye-képp kerültek új állami uralom alá.

4.2 A budapesti magyarságpolitika céljai

Az utóbbi két évtized történetéből világos, hogy a kilencvenes évek elején – a folyamatos tűz-oltás során, amikor maguktól adódtak a feladatok a határon túlról érkező kérések nyomán – a kisebbségi magyar közösségek önszerveződése és a határon túli magyarok kulturális identi-tásának megőrzése, önreprodukciója volt a hangoztatott cél. Az alapszerződések megkötése után a szülőföldön való boldogulás (munkaerőpiaci, gazdasági pozíciók, a modernizációs fo-lyamatokban való részvétel) került előtérbe. De Magyarországon mindez elsősorban politi-kai retorikaként jelent meg, és a mindenkori politikai helyzet, illetve érdekviszonyok voltak a meghatározók, kevésbé egy hosszú távú program konkretizálása. Ha az Alkotmány emlí-tett rendelkezéséből indulunk ki, akkor a kisebbségi „sors” alatt a magyar kisebbségek nem-zeti identitását és társadalmi esélyegyenlőségét veszélyeztető hátrányokat értjük. Ezen a sors-szerű helyzeten kíván a magyar állam segíteni, valamint előmozdítani „Magyarországgal va-ló kapcsolatuk ápolását”.16

Kérdés persze, hogy más államok különböző kritériumok által meghatározott állampol-gárainak milyen mérvű és jellegű segítséget adhat a magyar állam? Nyújthat-e olyan, hatá-rokon átnyúló nemzeti támogatást, amelyik nem szüntetheti meg, de legalábbis csökkenti a kisebbségi helyzet hátrányait?17 Az elmúlt két évtizedben a politikai retorika bevett és gyak-

16 Öllös László, id. mű 158.17 Uo. 74.



ran hangoztatott elképzelésévé vált, hogy a kisebbségi politikai érdekképviselet legfőbb cél-ja a nemzetiségi autonómia (vagy legalább egy konszociális modell) kiharcolása, amely szer-kezetileg meg tudja szüntetni a kisebbségi helyzet hátrányait. Ezért a hátrányok kompenzá-lására szolgáló támogatásokat az autonómia kivívására szolgáló célokkal együtt kezelték. Ez-által a politikai, és nem a társadalmi célok, a problémák kezelése vált elsődlegessé. És mivel Magyarországon is pártpolitikai verseny tárgya lett a magyarságpolitika, ettől a határon túli magyar politikai közönség sem tudta magát függetleníteni. A kisebbségi eliten belüli termé-szetes politikai különbségek összekapcsolódtak a magyarországi pártpolitikai kapcsolatépí-tésekkel. Mindez visszahatott a forráselosztásra, hiszen a Magyarországon kormányzati pozí-cióval bíró pártok a hozzájuk közelálló határon túli magyar politikusokat hozták helyzetbe. A hátrányokat csökkenteni képes szerkezetek támogatása nemcsak háttérbe szorult, hanem a kisebbségi magyar közösségek intézményessége a pártpolitikától vált függővé.

Ebből a helyzetből azzal lehet kilépni, ha az autonómia-retorika mögötti, a kisebbségi magyar közösségekben megfogalmazott konkrét kívánságokból indulunk ki, annak érde-kében, hogy a kisebbségi helyzetből adódó hátrányokon hatékonyan tudjon segíteni Ma-gyarország. (A politikai segítségnyújtást el kell választani a kulturális, oktatási, intézmény-fenntartó támogatásoktól.) Ezáltal esély nyílhat rá, hogy mérséklődik a külhoni magyarok-nak a nemzeti jövővel kapcsolatos bizonytalansága és szorongása, amely állandóan újrater-meli a többségi nemzetállam iránti illojalitását. Ezt a hátrányok csökkentésével és a szomszé-dokkal való megbékéléssel lehet elérni. Mindkét cél megvalósításában fontos és kezdeménye-ző szerepe lehet Magyarországnak, miközben a problémakezelés kulcsa a szomszédos or-szágokban van. Az ottani viszonyokra azonban a magyar állam hatást gyakorolhat. Rész-ben azáltal, hogy a kitűzött célok megvalósításához szükséges kisebbségi magyar intéz-ményrendszer működését a fejlesztéshez elengedhetetlenül fontos pontokon támogatja. Az oktatási, képzési, kulturális projektek terén alapvető prioritásként kell kezelni, hogy ezek a szolgáltatások minél magasabb szinten működjenek. Másrészt ahol az állampolgári jogon járó anyanyelvi szolgáltatások nem biztosítottak, de önmagát megszervezni képes helyi kö-zösségek működnek, ott a magyar államnak a források pótlására kell törekednie. Harmad-részt a nemzetközi és a kétoldalú kapcsolatokban a kisebbségvédelem terén kezdeménye-zően és innovatívan kell fellépnie Magyarországnak. Végül, és talán ez a legfontosabb, a szomszédos országokban azokat a folyamatokat kell megpróbálni erősíteni, amelyek nem a kizárólagosságra törekvő, hanem egyfajta konszociatív modellt céloznak meg. Ez a hazai etnikai-kisebbségi kérdés kezelésében felmutatandó példákon túl egyoldalú kezdeménye-zésekkel, például a szomszédos országok nyelvén történő folyamatos információ-közvetí-téssel, kapcsolatépítéssel valósítható meg, melyben tevékeny szerepet kellene vállalnia a ki-sebbségi magyar közösségeknek.18

18 A Magyarország és szomszédai közti kapcsolat-konfl iktusokat három nagy csoportba lehet sorolni: a szomszéd-ságból adódó érdekkonfl iktusok, a kisebbségi ügyek és a történelmi komplexusok. Ez utóbbi terén a sokszor termé-ketlen győzködés és gesztus-együttműködések helyett fontos lenne a magyar álláspontnak a szomszédos országok nyelvén történő megjelenítése, a viszonosság feltételének elvárása nélkül. A mai magyar együttműködés politika lé-lektani gátja, hogy mindenben a másik fél kölcsönösségére számít, és eleve elveti az egyoldalú kezdeményező szerepet.



5. AZ EDDIGI MAGYARORSZÁGI SZEREPVÁLLALÁSRÓL

1989 óta a magyar állam segítségével egy rendkívül komoly revitalizációs folyamat, illetve intézményépítés játszódott le a külhoni magyarságot illetően. Ugyanakkor, ha előbb nem, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás óta világossá lett a magyarországi konszenzus megszűnte ezen a téren. De nem csak az egyetértés hiányzik: a magyarországi magyarság-politika (más szakpolitikákhoz hasonlóan) nem működik hatékonyan, céljai sem világosak. Ugyanakkor le kell szögezni, hogy a magyar kisebbségek történetében nem fenyeget valami-féle végveszély, hanem inkább az önálló politikai közösségek útkeresésének és integrációs vi-szonyrendszereinek újrafogalmazása előtt állunk. A meghatározó problémák a következők: a pártpolitikai versengés hatása a szakterületre, az euroatlanti integrációval változó külpoli-tikai viszonyok, és a határon túli magyar politikai eliteknek az 1990-es évek második felétől megváltozott szerepköre.

5.1 A magyarországi pártpolitikai versengés mögött a kormányzati hatalom megszerzése mellett a politikai identitásközösségek létrehozása folyik. Ennek során a nemzetről folytatott közbeszédben hangsúlyosan jelenik meg az a tény, hogy a magyar állam és a magyar nemzet határai nem esnek egybe.

A rendszerváltás egyik nagy tömegélménye az 1988-as romániai falurombolás elleni tün-tetés volt. A kerekasztal tárgyalások során létrejött, a határon túli magyarokkal kapcsolatos alkotmányos rendelkezés körül konszenzus alakult ki.19 Az antalli „lélekben tizenöt millió miniszterelnöke” kifejezés, majd a korabeli magyarságpolitika körül kibontakozó viták sem kérdőjelezték meg a határon túli magyarság kormányzati támogatását, nemzetközi védelmé-nek jogosságát és a kapcsolattartás szükségességét. A konszenzus 1993–2002/2004 között több szakaszban erodálódott többek között az alapszerződések, a kedvezménytörvény, majd a kettős állampolgárságról szóló viták kapcsán.20 Ezzel párhuzamosan 1994–1995-től a ha-táron túli politikai elitek is egyre inkább megosztottak, elsősorban a magyarországi párt-szimpátiák szerint.

A konszenzus megfogyatkozásának van egy további, a határon túli magyarok ügyéhez nem közvetlenül kapcsolódó történelmi oka is. A posztkommunista térségben ugyanis egyedül a magyar baloldalon nem volt meghatározó a nemzetesítő beszédmód. Ennek gyökere a Ká-dár-rendszernek a jóléti retorikára – és nem a nacionalizmusra – alapozó legitimációs beren-dezkedéséhez nyúlik vissza. Ezt tovább erősítette, hogy az MSZMP-n belül a rendszerváltás

19 Öllös László: A Magyar Köztársaság alkotmánya és a határon túli magyarok. Fundamentum, 2006/3. 26-43.20 Felvethető, hogy volt-e egyáltalán konszenzus a magyarságpolitikában 1988 után bármikor is? Úgy véljük,

ha voltak is nézetkülönbségek (a hosszú távú közösségi-, identitáspolitikai elvárásokban mindenképp) a határon túli magyarokkal kapcsolatban, az a sokat hangoztatott elv, hogy a határon túli magyar pártok, szervezetek érde-keit képviseli a budapesti kormányzat, elfedte. Még inkább láthatatlanok azok a sebek, amelyeket a magyarorszá-gi politikusok jó szándékaik érvényesítése érdekében a határon túli politikusoknak (és némelykor viszont) okoz-tak. A pártközi véleménykülönbségek a kisebbségi magyar politika pluralizálódásának intézményesülésével jelen-tek meg nyilvánosan is.



során nem a gyakran nemzeti retorikát használó Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás reprezentál-ta vonal lett a meghatározó, hanem sokkal inkább a reformközgazdászokkal összefogó tech-nokrata, külpolitikus csoport. Többek között ez volt az oka, hogy 1993-ban az új baloldali politikai célokat megfogalmazó Demokratikus Charta mozgalom az Antall-kormány intéz-kedéseit bírálva, antinacionalista beszédmóddal lépett fel. Ez a modernizációs beszédmód lett a baloldali politikai identitásközösség összefogó ereje. Az alapszerződések aláírását követően, illetve később, a NATO csatlakozás után és a határon túli magyar autonómia mozgalmak eredménytelensége nyomán a magyarságpolitikában a baloldal a nemzetközi és kétoldalú ki-sebbségvédelemben gondolkodott, és a szomszédsági kapcsolatok javításától, valamint a ma-gyar pártok kormányzati részvételétől remélte a külhoni magyarság problémáinak kezelését. Ezzel szemben a jobboldal döntően a kulturális nemzet intézményes kapcsolatépítését (nem-zeti reintegráció) szorgalmazta, és a kisebbségi kérdés kezelését helyezte előtérbe a szomszéd-sági kapcsolatokban. A beszédmódok után az útkeresés is elvált.

Hogy a politikai közösségépítés ügye vajon miért az ezredforduló utáni évtized közepén vált olyan fontossá, arra magyarázat lehet, hogy a rendszerváltás első éveiben először a füg-getlen Magyarország nyugatias közjogi kereteinek kialakítására került sor. A kilencvenes évek második felében a gazdaság szerkezete is átalakult, ezt azonban nem követte a társadalmi-ál-lami elosztórendszerek átalakítása, amelyben a „közjó” kategóriáiban kellett volna konszen-zusra, közös értékek elfogadására és intézményesítésére eljutni. Ez hozta magával a politikai közösség normarendjéről szóló vitát, benne a jobb és bal politikai identitásközösség intenzív pártvezetői/pártpolitikai versenyen belüli építését. 15 év elteltével azonban már nem lehetett a rendszerváltáskor az átmenet érdekében ki nem beszélt felelősségeket és elhatárolódásokat tisztázni.21 Ennek a sodródásnak az emblematikus megjelenései voltak a kettős állampolgár-ságról, majd az egészségügyi reformról szóló népszavazási kampány.

A határon túli magyarság kérdése tehát alárendelődött a magyarországi pártpolitikai viszonyoknak. Nem a határon túli magyarok problémái, hanem a hozzájuk való viszony tematizálódott. A külmagyar kérdésnek a pártpolitikai legitimációs funkciója nem csak a konszenzus lehetőségét gyengítette, hanem a szakpolitikai logika érvényesülését is. A kérdés-körrel kapcsolatos célok és elvárások java hamis helyzetértékelésből (a befolyásolási lehetősé-gek túlbecsüléséből) indult ki, ezért sorozatos politikai kudarcokkal járt és félmegoldásokat hozott. De mivel a magyarországi kormányzati döntések hatása nem a határokon belül csa-pódott le, a döntéseknek ott nem volt különösebben látható következménye, tehát az egész kérdéskör virtualizálódott. A kérdésnek 2004-ig nem nagyon volt megragadható magyaror-szági politikai tétje.

A kettős állampolgárság ügyében alakult ki a határon túli közvéleményben az az elvárás, hogy egy ilyen jogi emancipáció megoldhatja problémáit. A népszavazási kudarc kapcsán azon-ban élesen szembesülni kellett az anyaországi lehetőségekkel és viszonyokkal. Hirtelen hitel-

21 A szembenézésnek a cseh és lengyel példától eltérő elmulasztásához lásd: Kis János: Az összetorlódott idő. In Dénes Iván Zoltán: Liberalizmus és nemzettudat. Dialógus Szabó Miklós gondolataival. Argumentum Kiadó – Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2008. 449-469.



telenné vált a kilencvenes évek kisebbségvédő-önszerveződő-autonómia programját felváltó szülőföldön való maradás retorika is. Leginkább azért, mert a hangoztatott célokhoz – a szü-lőföldön való maradás társadalmi-gazdasági hátterének megteremtéséhez, illetve a magyar-ság létszám-csökkenésének megállításához – Magyarország nem rendelkezik elégséges eszkö-zökkel. Senkinek nincs joga ugyanis bárkitől is azt kérni vagy bárkit is abban akadályozni, hogy kényszerhelyzetén ne próbáljon meg segíteni a Magyarországra való áttelepüléssel, sőt Magyarország épp abban érdekelt, hogy demográfi ai és munkaerőpiaci gondjait saját kultu-rális közösségéből származó migránsokkal pótolja.

5.2 2004. május 1-én véglegesen átalakult a magyar külpolitika hármas célrendszerének tartalma. Az EU-tagság megszerzésével már nem az európai integrációhoz való alkalmazko-dás, hanem annak alakítása lehet a magyar külpolitika célja. Ezzel együtt a jószomszédi kap-csolatok építésében az Európai Unió részévé lett keletközép- és délkelet-európia régió verseny-képességének kérdései, a regionális együttműködés, fejlesztést új formáival összefüggő kérdé-sek kerülnek majd előtérbe. A határokon kívül élő magyar kisebbségek támogatása pedig az integrált térben kell, hogy továbbra is meghatározó területe maradjon a magyar külpolitiká-nak. Magyarország nem tudta politikai szempontból teljesen kiaknázni azt az előnyét, hogy a NATO és EU csatlakozás során a közép- és kelet-európai államok élcsapatába tartozott, ho-lott ennek révén Románia EU-csatlakozásánál jobban rá tudta volna irányítani a fi gyelmet a magyar kisebbség helyzetére. Jól példázza ezt, hogy Románia anélkül lépett be az Unióba, hogy a sokat vitatott, és egyebek mellett az Európai Parlament által is szorgalmazott romá-niai kisebbségi törvényt a bukaresti törvényhozás elfogadta volna.

Ezzel együtt Magyarország fel tudta hívni az EU intézményeinek fi gyelmét a vajdasági ma-gyarok elleni atrocitásokra, vagy a román csatlakozás során a kisebbségi jogok törvényi sza-bályozásának hiányosságaira. Az Európai Parlamentben a magyar képviselők több esetben is sikerrel lobbiztak azért, hogy egy-egy Romániáról vagy Szerbiáról szóló határozatban az ott élő magyar közösség számára fontos problémák megjelenjenek. Ezek a politikai sikerek azon-ban csak részlegesek lehettek. Ahogy azt Románia csatlakozásának példája is mutatja, a ma-gyar politikai elit, döntési kényszerben egyöntetűen az integrációs célokat helyezte előtérbe a kisebbségpolitikai célokkal szemben. Az a meggyőződés vált uralkodóvá, hogy az EU-tagság olyan elsőrendű érdek – az érintett országokban élő magyar kisebbségek számára és a bilate-rális kapcsolatokban egyaránt – amelyet mindenekfelett támogatni kell. Így a magyar parla-ment egyöntetűen megszavazta Románia tagságát, annak ellenére is, hogy a magyar kisebb-ség követeléseinek teljesítésére az EU-csatlakozást megelőzően tett román kormányzati ígére-tek (pl. kisebbségi törvény elfogadása, magyar tagozatok indítása a Babes-Bolyai Egyetemen) nem teljesültek. Mindez azt mutatja, hogy bár új fórumok nyíltak a magyar kisebbségek ér-dekeinek képviseletére, de ezeken keresztül csak közvetett módon lehet a határon túli magyar kisebbségek jogait érvényesíteni, helyzetét javítani – elsősorban az uniós politikákon, az eu-rópai integráció nyújtotta előnyökön (pl. határok átjárhatósága) keresztül.

Az Európai Uniós csatlakozással együtt az 1990-es évek elején elfogadottá vált úgynevezett Antall-doktrína nemzetpolitikai célrendszere is átalakult. Ennek első eleme az összmagyarság felfogás tematizálása volt, amelynek része: a Kárpát-medencén kívül diaszpórában élő ma-



gyarság; a közép-európai magyar nemzeti kisebbségek, amelyek Trianon után jöttek létre, és ma nyolc országban élnek; és a magyarországi nemzetállami keretek között élők csoportja. A magyar kormányzat csak ez utóbbit képviseli politikai és jogi értelemben, de felelősséget érez a másik két a csoportért is. A doktrína a közép-európai magyar nemzeti kisebbségek helyze-tének kezelésére az európai nemzetiségi autonómia modelleket tartotta megvalósíthatónak. Ennek érdekében a magyar alkotmány nem az egységes magyar nemzetből indul ki, hanem abból, hogy a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek államalkotó tényezők. Ennek ré-szeként létrejöttek a nemzeti kisebbségek önkormányzatai, részben azzal a céllal, hogy azok a szomszédos országok számára mintaként szolgáljanak. Ezen túl a nemzetközi kisebbségvédel-mi fórumokon való fellépéssel és az alapszerződésekkel Magyarországnak védőhatalmi szere-pet kívántak formálni a szomszédos országokban élő magyarok vonatkozásában. Végül fon-tos eleme volt Antall elképzeléseinek, hogy a budapesti kormányzat a határon túli magyarok politikai szervezeteinek vezetőit mint az adott közösség legitim képviselőit ismerte el, támo-gatta továbbá nemzetközi szereplőkként való pozicionálásukat is, mind a kétoldalú kapcsola-tokban, mind a nemzetközi fórumokon.

Ez a négy célkitűzés egy évtized alatt szükségszerűen megváltozott. A határon túli magyar-ságért vállalt politikai felelősség elfogadott politikai alapelvvé vált. Ugyanakkor a közép-eu-rópai magyar nemzeti kisebbségek együttes kezelése, az eltérő adottságok és az adott orszá-gok más-más magyarságpolitikai viszonyai miatt, inkább hátráltatja mintsem segíti a problé-mák kezelését. A „mozaiknemzet” metafora után, megjelent a „szerződéses nemzet” toposz, amely azt közvetíti, hogy az önálló entitásnak tekintett közép-európai magyar nemzeti ki-sebbségi csoportoknak sajátos viszonya van Magyarországhoz, és ebből adódóan sajátos kap-csolatokat kell kialakítaniuk a mindenkori magyar kormányzatokkal.

Az autonómiapolitika tekintetében az egyik nagy változás, hogy négy országban (Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia), különböző elnevezéssel, létrehozták a magyar nemzeti ta-nácsokat. Egy másik fontos körülmény, hogy Romániában és Szlovákiában a magyar pártok kormányzati részvételének feltétele volt az autonómia követelések levétele a napirendről.22 Ezért az eredeti autonómia-követelést átértelmezve a szlovákiai és a romániai magyar politikai elit egyre gyakrabban a kormányzati részvétellel eddig elért közigazgatási, önkormányzati, gaz-dasági pozíciókat és a magyar nyelvű intézményességet tekinti az autonómia mozaik elemei-nek, tehát nem egy mindent átfogó kisebbségi statútumban gondolkodik.

A védőhatalmi szerep az alapszerződésekkel sem valósult meg, hiszen a kisebbségi vegyes bizottságok önálló hatáskör nélkül működnek, és leginkább csak a problémafelvetésig jut-nak el. Ráadásul az utóbbi öt évben a határon túli magyar közösségek politikai egysége meg-bomlott, vezetőik legitimitása több esetben megkérdőjeleződött. A magyar pártok egyre in-kább részeseivé váltak nem csak az adott ország pártpolitikájának, hanem a magyarorszá-gi játszmáknak is.

22 Amikor az RMDSZ révén mégis bekerült a kormányprogramba a kisebbségi törvény terve, abból a kulturá-lis autonómiára vonatkozó passzust elutasították a koalíciós partnerek. A 2009–2010-ben ez újra tematizálódott az újbóli kormányzati részvétellel.



A határon túli magyarság intézményrendszere ugyan kiépült, de alapvető fenntartási és ha-tékonyságbeli gondokkal küzd. Az adott szakpolitikai tevékenység legnagyobb gondja épp ennek az intézményességnek a sorsa, amely konkrét cselekvési programot igényel.

Ebben a megváltozott helyzetben egyelőre nem rögzültek az új viszonyokra vonatkozó, a pártok által kölcsönösen elismert alapelvek, ezért a működő támogatási programok is párt-politikai kritikák kereszttüzébe kerültek. Ez egyben a szakmai korrekciót is ellehetetleníti.

5.3 A fentiekben már többször szóba került a kisebbségpolitikai partner, tehát a magyar ki-sebbségi pártelitek megváltozott szerepköre mint további fontos tényező a magyarságpolitika mai értelmezésében. 1996, illetve 1998 óta a kormányzati részvétel alapvetően megváltoztat-ta ezeknek a politikusoknak a szerepfelfogását. Az addigi magyar, döntően kulturális érdek-képviseleti tevékenységet a regionális és gazdasági fejlesztési érdekek megjelenítése és az or-szágos, nem csak nemzetiségi kérdésekben való tényleges politizálás váltotta fel. Ez eleve azo-kat a politikusokat hozta országosan és a magyar pártokon belül helyzetbe, akik ehhez meg-felelő szakmai felkészültséggel bírtak. A problémák és a döntések hordereje miatt ezért az ad-digi magyar politikai, ideológiai, kulturális hálózatok dominanciáját a regionális gazdasá-gi érdekcsoportok, vállalkozói hálózatok érdekérvényesítése váltotta fel. Mindez a kisebbségi politikára két vonatkozásban is visszahatott. Egyrészt az adott ország politikai-kormányzati munkájában való részvétel mentálisan is megköveteli a hasonulást a pozsonyi, belgrádi, bu-karesti politikai kultúrához. S ez visszahat a saját társadalomról alkotott valóságszemléletre és a szervezési, politikai módszerekre. Másrészt az előbbi helyzetváltozásból adódóan az MKP és az RMDSZ meghatározó vezetői körében a kisebbségpolitika társadalomszervező, alulról építkező civil kooperatív módszereivel szemben a jogi, adminisztratív intézkedések, a forrás-elosztás és kijárás jelentősége vált meghatározóvá. De ez nem csak a szemléletváltással, ha-nem a magyar települési önkormányzatok növekvő súlyával és a számukra fontos érdekkép-viselettel is magyarázható. Az identitáspolitikai kérdések mellett ugyanis a társadalompoliti-kai, gazdasági problémákat is kezelniük kell. Mindez azt hozta magával, hogy a civil társada-lomnak, a helyi aktivitásoknak egyre kisebb a befolyása a pártokra, és ebből adódóan a pár-tok társadalmi mozgósító ereje is folyamatosan csökken.

A „kisebbségi társadalom” mint célként kitűzött projekt fontos kérdése az, hogy az eddigi rehabilitációs (a kisebbségi helyzet kezelésre valamilyen állapothoz való visszatérés kilátásba helyező, a veszélyeztetettség érzetével integráló) retorika csökkenő mozgósító hatása mellett milyen más, új mozgósító ideológiával vagy modellekkel képesek hatékonyan megszólítani a kisebbségi közösségeket a kisebbségi politikai erők és politikusaik.

5.4 A magyarságpolitikán belül a támogatáspolitika és a magyar-magyar kapcsolatok mű-ködtetése mellett meghatározó részterület a kisebbségi magyar közösségek érdekeinek külpo-litikai megjelenítése Magyarország részéről. Gyakran elhangzik a kérdés, hogy miért nem si-kerül hosszabb távon a budapesti kormányzatoknak a nemzetközi szintéren és a szomszéd-ságpolitikában eredményeket elérni. Miért kényszerül folyamatosan védekezésre, konfl ik-tusenyhítésre a kisebbségi problémák nemzetközi képviseletében a magyar külpolitika? Er-



re a szokásos válasz kimerül az adott szomszédos ország asszimilációs kisebbségi politikájá-nak taglalásában.

Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy a 20. század külpolitikai gondolkodásában a ki-sebbségi kérdés jelentős változáson ment át: a wilsoni önrendelkezési elv az európai birodal-mak felbomlásával létrejövő új államok legitimálására szolgált, és csak részben oldotta meg az európai nemzetiségi konfl iktusokat. A Népszövetség kisebbségvédelmi rendszere csak az erő-szakos asszimiláció megfékezését tűzte ki célul. A kor nagypolitikai gondolkodásban ugyan-is egységes nemzetállamok létrehozása és működtetése volt a meghatározó. Arra számítottak, hogy ezekben az országokban a nyugat-európai példákhoz hasonlóan, fokozatosan megtör-ténik majd a kisebbségek asszimilációja. Erre azonban nem került sor. A második világhá-ború kataklizmája után a békeszerződésekhez – az első világháború utáni rendszertől eltérő-en – nem kapcsolódtak kisebbségvédelmi garanciák. A nemzetközi kapcsolatokban az emberi jogokra való hivatkozással próbálták ezt betölteni. Azonban a hidegháború miatt ez a kérdés Európában lényegében „lefagyott”. A helsinki folyamattal elkezdődött olvadás során a nyolc-vanas években a bulgáriai törökök és a romániai magyarok ügye került a szélesebb nemzet-közi nyilvánosság elé. De mindkettőről úgy tűnt, hogy a demokratikus átalakulás majd ké-pes kezelni a nemzetiségi problémákat. (Ugyanúgy, ahogy ez a folyamat sikeresen lezajlott Dél-Tirol esetében, illetve a spanyol demokratikus átalakulás révén a baszkok és a katalánok esetében.) Ez azonban a rendszerváltással csak részben következett be.

Az új önálló nemzetállamok létrejötte az európai kisebbségvédelmi konvenciók bővülé-se és az uniós tagsághoz szükséges ember- és kisebbségjogi monitorizálás révén új kontextu-sokba kerültek az önálló államisághoz nem jutott, illetve az anyaországukba át nem települt kisebbségek. Az új szempontok egyikét a Baltikumban, Ukrajnában és a közép-ázsiai orszá-gokban élő orosz népesség problémái jelentik. A másik, több országot érintő kérdés a hátrá-nyos helyzetben lévő roma népesség helyzete. A harmadik, szintén sok országot érintő prob-léma, az Európába más földrészekről bevándorlók integrálásának kérdése. Ezekhez képest a bulgáriai török, a macedóniai albánok és a különböző országokban élő kisebbségi magyarok politikai integrációja az adott országokban pozitív példa, mert mind pártjaik, mind etnikai szavazótáboraik az euroatlanti csatlakozás és a stabilizáció biztos támaszai. Ezért esetenként nehéz megértetni. hogy ezen a téren is számos, a kisebbségeket érintő probléma van, melyek-kel foglalkozni kell.

A külpolitikai sikeresség vagy sikertelenség kérdésének eldöntése helyett sokkal fontosabb-nak véljük azoknak a problematikus szempontoknak a számba vételét, melyek meghatároz-zák a magyar külpolitika mozgásterét e tárgyban.

a) A magyar közgondolkodás – és ezen belül a politika – számára sokszor még mindig ne-hézséget okoz önmagát, saját problémáit nemzetközi összefüggésekben látni és megjeleníteni. Ennek történelmi okait (a régióban kivételesen hosszú önálló államiság, berögzült kultúrfö-lény-tudat a 19. századtól, a Kádár-korszak jóléti büszkesége stb.) itt nem kívánjuk elemez-ni. Ezzel szemben két megfi gyelésünket szeretnénk kiemelni. Magyarországon a nemzetközi viszonyítási alap általában a nyugati országok helyzete, ezen belül pedig elsősorban az oszt-rák és a német példa. Ehhez képest a szomszédos országok teljesítményeihez sokkal ritkáb-



ban viszonyítjuk magunkat. Így ha gazdasági vagy identitáspolitikai konfl iktusokra kerül sor, az általában váratlanul éri a magyar közvéleményt. A gazdasági versenyelőnyöket általában a magyarországi helyzet/elit ostorozásával, a kisebbségi-identitáspolitikai konfl iktusokat pe-dig a másik ország kizárólagosságra törekvő nemzettudatával, nemzeti homogenizációra való törekvésével szokás elintézni. Szó nincs arról, hogy ne tartanánk fontosnak az európai min-takövetést, pusztán a problémáink regionális kontextualizálására, illetve ennek fontosságára hívjuk fel a fi gyelmet. Mennyiben ismert például Magyarországon a német Közép- és Dél-kelet-Európa stratégia? Miként viszonyulunk Lengyelország keleti politikájához? A kérdése-ket lehetne folytatni.

A másik fontos szempont a magyar politikai megnyilatkozások történeti, kulturális meg-határozottsága, és ennek túlhangsúlyozása. A magyar nemzetszemlélet meghatározó kultu-rális kódja „Trianon” és következményei, csakhogy ez a fajta hivatkozás a nemzetközi poli-tikában összemosódik az új államok önálló történelemépítésével. Kulcskérdés ezért, hogy mennyiben sikerül sajátos, történelmi gyökerű problémáinkat, tehát a magyar kisebbségek-kel kapcsolatos igényeinket, nem csak a kétoldalú viszonyban érvényes, európai, alapjogi, el-vi konfl iktusként bemutatni.

b) A magyar külpolitikának hagyományos prioritása és legfontosabb célja a vezető hatal-mak előtti érdekérvényesítés. Ezért a diplomáciai munka súlypontja is erre a területre kerül. Ez így volt az elmúlt 60 évben, és így van most is az euroatlanti integráció és az Európai Uni-óhoz történt csatlakozásunk kapcsán. Jelenleg tehát az unión belüli érdekérvényesítésen van a legnagyobb hangsúly.23 A nemzeti érdekek képviseletének az általános uniós politika azon-ban csak az egyik terepe kellene, hogy legyen. Fontos lenne az is, hogy bizonyos szakpoli-tikákra specializálódjon a külügyi munka (pl. mezőgazdasági politika, kisebbségi kérdések stb.). Ugyancsak az uniós tevékenységhez hasonló jelentőséggel kellene bírnia a regionális politi-kának. Ebben a vonatkozásban fel kell értékelődniük a térségbeli magyar nagykövetségek-nek és az ott végzett munkának.24 Jól példázza a magyar diplomácia lemaradását e téren az a tény, hogy a kilencvenes évek közepe óta nem akadt olyan szomszédországi magyar nagykö-vet, aki az adott ország nyelvén képes lett volna a médiában a magyar álláspontot rendszere-sen és hatékonyan megjeleníteni.

c) Minden szakpolitika kulcskérdése, hogy kik működtetik a rendszert.25 Ebben az esetben két apparátusról van szó: a diplomatákról, illetve a kérdéssel foglalkozó köztisztviselőkről. Ez utóbbi körbe tartoznak a volt Határon Túli Magyarok Hivatala, a Miniszterelnökség Nem-zetpolitikai Államtitkárságának a munkatársai, valamint az Oktatási és Kulturális Minisz-

23 Erről és a lehetőségekről ad átfogó tájékoztatást: Vizi Balázs: A nemzetpolitika feltételrendszere az uniós tagság körülményei között. Magyar Kisebbség, 2006/3-4. 39-65.

24 Az, hogy a térségbeli konfl iktuskezelés egyre nagyobb fi gyelmet igényelt az utóbbi másfél évtizedben, nem azonos a tervezett építkezéssel.

25 Bővebben lásd: Bárdi Nándor: Kik csinálják a magyarságpolitikát? In Bárdi Nándor: Tény és való. Kalligram, Pozsony, 2004. 238-250.



térium és az Országgyűlés Külügyi Hivatalának érintett szakemberei. A magyar közigazga-tás általános állapotát nem dolgunk megítélni. A vizsgált területen azonban alapvető kér-dés, hogy húsz év alatt nem alakult ki egy olyan szakapparátus, amely megfelelő közigazga-tási súllyal és szakmai ismeretekkel bírna a változó kormányzatok és vezetők politikai dönté-seinek koherenciája megteremtéséhez, továbbá a döntések hatásait megbízhatóan tudná elő-re jelezni. Ennek egyik oka abban keresendő, hogy a nyelvtudás és a helyzetismeret miatt a kilencvenes években elsősorban határon túlról származók kerültek ezekbe az állásokba, akik mind a magyarországi, mind az „otthoni” „támogatóiknak” egzisztenciálisan ki voltak szol-gáltatva. 2005 után a miniszterelnökségen egyre több nem határon túli származású köztiszt-viselőt alkalmaztak, ekkor azonban a helyismeret hiánya, a kapcsolattartás problémái ütöt-tek vissza. A másik – nem egyedül itt jelentkező – probléma, hogy az apparátuson belül nem alakult ki egy a szakmai ismereteket a politika felé közvetítő réteg. Ehhez kapcsolódik har-madik problémaként a szakmaiság érdekvezérelt instrumentalizálása a politikusok részéről. A szakmaiságra való hivatkozás ugyanis gyakran pusztán kommunikációs elem vagy a párt-politikai csatározásban használt revolver.26

Végezetül külön ki kell térnünk a külügyminisztérium személyi állományával kapcsolatos problémákra. Az apparátuson belül elsődleges szempont a külföldi kiküldetés elérése, ha lehet valamelyik nyugat-európai vagy tengeren túli nagykövetségre. Ez az igazodásra és függőség-re alapuló szocializáció azonban nem kedvez az innovatív és kreatív működésnek. Feltehető-en ez is közrejátszik abban, hogy a szomszéd országok diplomatái szerint a magyar diplomá-ciai kart a konfl iktuskerülés, az óvatosság, a körülményeskedés jellemzi, a kisebbségi magyar politikusok pedig a kezdeményezőképesség hiányát szokták kiemelni.27

d) A magyarországi kezdeményezőkészség hiányához, illetve a kiegyensúlyozatlan, hol szá-mon kérő, hol fi gyelmetlen külpolitikai működéshez a berögzült félelmeink is hozzájárulnak. Az egyik ilyen beidegződés szerint a határon túli kisebbségi magyarokkal kapcsolatos ma-gyarországi kezdeményezések udvariatlanok, egyoldalúak, és a szupremácia igényét kifejező, más országok vagy épp a kisebbségi magyar közösségek életébe való beavatkozások. Ugyan-akkor ennek az ellenkezője is felmerül időnként. Az a félelem tehát, amikor a magyar állam gesztusairól úgy vélik a döntéshozók, hogy azt a másik ország, a határon túli magyar közös-ségek, vagy a hazai politikai ellenfelek a gyengeség, koncepciótlanság, túlzott engedékeny-ség jelének tekintik majd.

26 Erre jó példa a kettős állampolgársággal kapcsolatos vita, ahol csak a kampány során születtek meg a legkü-lönbözőbb szempontok szerinti „szakmai hatástanulmányok”. A politikai kommunikáció és a gyakorlat kettőssé-gére jó példa a Szülőföld Alap működése, ahol a fejlesztéspolitika uniós mintáira hivatkoznak, miközben a célprog-ramok, döntések politikai alkuk eredményei.

27 Állításaink személyes beszélgetéseken alapulnak, tudományosan ezeket az apparátusokat nem vizsgálták. Mi-kor egy-egy személyes beszélgetésben ezeket az állításainkat felvetettük, az apparátus tagjai is megerősítették a le-írt tapasztalatokat.



6. A TOVÁBBGONDOLÁS LEHETŐSÉGEI

Dolgozatunk elején egy új beszédmód kereteinek kialakítását jelöltük meg célként. Reménye-ink szerint elemzésünk is közvetített egy koherens szemléletet. A következőkben előbb négy – már folyamatban lévő és mások által is érzékelt – szemléleti változást szeretnénk kiemelni. Ezt követően egy, a nyelvészetben már működő kifejezést szeretnénk tágabb magyarságpo-litikai értelemben adaptálni. Végezetül a politikai kibontakozás lehetséges lépéseit jelezzük.

6.1 a) A magyar társadalmi önismeretet az 1989 előtti korszakhoz való viszony tisztázat-lanságán túl, annál általánosabban az torzítja el, hogy az adott nemzetközi, gazdasági, poli-tikai adottságokat és jelenségeket elsősorban nem kívülről és viszonylatokban, folyamatokban látjuk és láttatjuk, hanem meghatározóan a múltunk, a saját belső pozícióink és traumáink felől. Mindez a saját közösségünk méretének, kulturális és gazdasági pozíciónak – a szom-szédokkal összevetett – értelmezésében különösen élesen látszik. A régióban általános szte-reotípia, hogy „a magyarok” gőgösek és még mindig „birodalmi tudatuk” van.28 Számunkra nem ennek az imázsnak a változtatása az elsődleges, hanem az, hogy a közösségi politikában és a magyar kisebbségek problémáinak értelmezésében a külső feltételeket és lehetőségeket vegyük számba és állítsuk középpontba a múltunk, belső, kölcsönös sérelmeinek versenyez-tetése helyett. Ez témánk esetében nem Trianon-felejtést, hanem de-trianonizálást jelent: ha a magyar közoktatásban és kultúrában sokkal többet tudnak a térségről, mint a szomszédos országokban, ennek révén kialakulhat olyan politikai közfelfogás, amelyben a magyarorszá-gi egyének, vállalkozók, intézmények az egyes országok irányában megtalálják azokat a kö-zös „piaci” pontokat, amelyek fontossá tehetik „a szomszéd” számára magyarországi kapcso-latokat. Ez is egyfajta verseny a nemzeti kultúrák között, de nem a szupremácia, hanem a ko-operációs hatékonyság érdekében.

Ezen az optikán át nyilvánvaló, hogy a Kárpát-medencében több modernizációs központ működik párhuzamosan. Ezek között Budapest a magyar nemzeti azonosságtudat újraterme-lésében és közvetítésében foglal el egyedül központi helyet.

b) Egy új közösségi és identitáspolitika kialakulása érdekében túl lehet lépni azokon a félel-meken, amelyek az etnokulturális közösség integráló és egyben a többségtől elhatároló funk-ciójához kötődnek illetve a többes kötődések, mint valamiféle azonosságtudatbeli erodálást állítják be. Szembe kell nézni azzal, hogy a nemzetépítésnek nem a partikuláris etnikai kizá-rólagosság a tartalma, hanem a polgári (civil) intézményességgel együtt a társadalomban ható kulturális integráló, önszervező adottság. Az önmagunk közösségben való elhelyezéséhez a vi-lágnézeti, társadalmi adottságokon túl oda tartozik az kulturális emlékezet is, amely együt-tesen minden adott esetben más és más formaváltozatban nemzetiesítettségként jelenik meg.

28 Erre jó példa történelem tankönyveink tartalma, amely nem ellenséges vagy lekezelő a szomszédokkal, ha-nem nemigen szól róluk, sokkal inkább közgondolkodásunkhoz hasonlóan nyugati vonatkozásokat mutat be min-taként. Ugyanez megfi gyelhető politikai gondolkodásunkban, ahol például Németország és Lengyelország geopo-litikai stratégiája kevés fi gyelmet kap.



Tehát a politika és a társadalomtörténet metszéspontjában a nemzetépítés áll, amely ma már nem kizárólag a homogén nemzetállam megteremtését célozza meg. A már említett párhuza-mos nemzetépítéseken túl (szomszédos népekkel, a magyar kisebbségi közösségekben) fontos tudatosítani, hogy míg az egyetemes magyar cél a többnemzetű államok (a konszociális mo-dell) általánossá tétele lehet a régióban, addig Magyarországon a hazai nemzetiségek mai tár-sadalmi potenciáljából kiindulva a konszociális modell csak részben teljesülhet ki. Esetünk-ben inkább a többközpontú magyarság intézményesítése lehet az elvárás. Mindebben a nem-zetépítés modern formáinak tudatos adaptálása segíthet.29 Egyrészt az államhatárok feletti szerveződésekben (eurorégiók, több országot érintő gazdasági, fejlesztési projektben, európai pártcsaládokban) való részvétel, illetve a nem országos/állami szinten kezdeményezett együtt-működések minél sűrűbb hálózatának létrehozása lehet a cél: határmenti és testvértelepülé-sek-, azonos felekezetrészek-, civil egyesületek-, médiák-, tudományos és kulturális intézmé-nyek között. Másrészt a kisebbségi magyar közösségek önálló intézményrendszerének haté-kony működtetésének támogatása. Harmadrészt a globalizációs kihívásokra kell sajátos – in-kább adaptivitásra és az elzárkózásra fókuszáló – válaszokat adni a médiafogyasztás és az ok-tatás piacán. Negyedrészt pedig – ebben az írásban sokadszorra hangsúlyozva – a magyarság és Magyarország ismerete terén, a szomszédos országok nyelvén folyamatos és expanzív tá-jékoztatásra van szükség az internet és a nem állami médiák felhasználásával. A nemzetépí-tés civil és polgári normái azért fontosak, hogy az etnikai közösség teljesítményeinek felmu-tatása és szimbolikája ne a közép-európai nemzeti szupremáciák versenyébe torkoljon. (Eb-ben a felfogásban a nemzetállam-építés helyett az államnemzet-építés jövőképe a domináns.) Az arányok döntő kérdését nem lehet általában szabályozni, de jól tudjuk, hogy pl. az Álmok álmodói kiállítás és a magyar korona (másolatának) dunai hajóztatásának szimbolikus üzene-te között milyen szemléleti különbség van. Ugyanígy a gesztusok terén teljesen más a funkci-ója annak, ha pl. egy történeti munkában a ma nem Magyarországhoz tartozó városok nevét a mai névalakban tüntetik fel a megértés kedvéért, avagy egy szomszédországi, nem magyar közönség előtti, magyar nyelvű előadásban a mai, hivatalos névalakot használják.30

c) A magyar kérdésben, mivel egy megoldatlan problémáról van szó, gyakran az elvá-rások, megvalósuló jelenségekként tematizálódnak. Majd ezt kérik számon a helyzetértéke-lések során. A többször említett „magyar társadalom” projekt erre jó példa, amelyet leg-

29 Csergő Zsuzsa–Goldgeier, James M.: Nationalist Strategies and European Integration. In Kántor Zoltán–Majtényi Balázs–Ieda Oszamu–Vízi Balázs–Halász Iván (eds.): Th e Hungarian Status Law: Nation Building and/or Minority Protection. Slavic Eurasian Studies nr. 4. Hokkaido University, Sapporo, 2004, 270-302.

30 Az előbbire példa: „Én voltam a legjobb középkorász a Postán” Engel Pál történésszel Banyó Péter beszélget. Be-szélő, 2001. 2. sz. 56-64.; Az utóbbi névhasználati gesztusra példa Tamás Pál 2009. február 23-i előadása Pozsony-ban, a szlovák-magyar értelmiségi fórum nyilvános rendezvényén. Itt, egymás között, még a szlovák-magyar meg-békélés szlovákiai magyar – multikulturális – hívei is elcsodálkoztak ezen, hisz számukra ez a szlovák naciona-listák egyik igényének elfogadását jelentette. Vajon egy angol vagy francia értelmiségi, anyanyelvű előadásában, nem az anyanyelvén használta volna-e az európai városneveket? A nem ízlésünk szerint való korona-utaztatás és a bratislavázás dolgában nem kétséges polgártársaink jószándéka, de itt léphet közbe az a józan társadalmi kontroll, amely ma nemigen működik, mert a félelmek és számonkérések rángatnak.



inkább a tömbmagyar területeken (a nyelvhasználat révén) a külső szemlélőként is elfo-gadhatunk, annál is inkább, mert pl. a székelyudvarhelyi magyarok is így élik meg ezt. Miközben a város gazdasága (nagyobb vállalatai) alapvetően a romániai, román üzle-ti hálózatok részesei. Maga a kisebbségi helyzet végső és egyszeri megoldása is kétséges, ezért érezzük hitelesebbnek, ha a probléma/problémák kezeléséről beszélünk. A „megol-dás” reménye benne van az „autonómia” és a „nemzetegyesítés” kifejezésekben épp úgy, mint a „kettős állampolgárság” szimbolikus tartalmában. De ha alaposabban megnéz-zük, az autonómia-tervezetek tömegén túl, a helyi társadalmak szintjén a magyar poli-tikai elitek vajon milyen társadalompolitikai megvalósításokat tudnak felmutatni. Ho-gyan sikerült a saját közösségen belül a politikai plurarizmus intézményesítését és a po-litikai képviselők demokratikus elvek alapján működő kiválasztódását megoldani? Az utóbbi tíz évben, a saját társadalmuk kapcsán, milyen döntéseket voltak képesek megva-lósítani, és mennyiben az interetnikus és hatalmi alkuk határozták meg a politizálásukat? Elfogadhatjuk azt, hogy az autonómia megadása automatikusan megoldaná a mai regi-onális kooperációs képtelenségeket? (Pl. Komárom – Dunaszerdahely, vagy épp Csík-szereda – Székelyudvarhely, Szabadka – Zenta között?) Írásunkban épp ezért a jelszóvá vált jövőkép – az autonómia – helyett a kisebbségi közösségek konkrét kívánságaira he-lyeztük a hangsúlyt. A legveszélyesebb elvárás a „nemzetegyesítés” politikai retorikája. Ugyanis ez nem csak azt hordozza magában, hogy ez egy felülről irányított folyamat, hanem azt is, hogy aki itt a regionális és közösségi másságot erősíti, más kötődéseket is intézményesít, az a közös nemzeti cél, norma alól húzza ki magát, és könnyen megkap-hatja a nemzetietlenség vádját. Miközben kisebbségtörténeti tapasztalat, hogy egy-egy kisebbségi közösség vagy vezetői csoport annál hatékonyabban tudta érdekeit érvényesíteni, minél jobban képes volt mind az anyaország, mind saját államának a törekvéseit adaptálni, a maga regionális sajátosságai szerint.

d) Nem pusztán módszertani kérdés, hogy a problémák kezelése érdekében vajon stratégi-ákat, autonómia-terveket, kommunikációs brandeket dolgoznuk, dolgoztatnuk ki, vagy olyan mechanizmusokat, intézményességet hozunk létre, amelyek kreatív megoldásokra, hatékony köz-vetítésre és folyamatos problémakezelésre képesek. Ez utóbbi esetben a társadalmi refl ektáltság is elengedhetetlen, hiszen ez segítheti leginkább egy általánosan elfogadott közösségi beszéd-mód kereteinek kialakítását.

6.2 Fontos lenne, hogy a jelenlegi nemzeti reintegrációs, nemzetegyesítő retorika helyét az ún. határtalanítás programja váltsa fel. A nyelvészek a határtalanítás kifejezését azokra a tö-rekvésekre használják, amelyeknek célja, hogy a magyarországi nyelvészeti kiadványokban jelentőségüknek megfelelően jelenjenek meg a magyar nyelv határon túli nyelvváltozatai is. Tehát, hogy az alapkiadványok ne csak a magyarországi, hanem az egyetemes magyar nyelv-vel foglalkozzanak, „amely a magyarországi magyar nyelvváltozatokon kívül magába foglalja



a határon túli magyar beszélőközösségek által beszélt nyelvváltozatokat is”.31 A határtalanítás kifejezés tehát arra utal, hogy az egyetemes magyarságnak a határon túli közösségek is részei, és hogy ez a magyarországi, nemzeti kulturális és történelmi tapasztalatok mellett magában foglalja a magyar kisebbségi közösségek eltérő, és egymással párhuzamosan működő kulturális és történelmi tapasztatait. Ezzel a többközpontúsággal a magyarországi identitáspolitikának minden esetben számolnia kell. A kulturális pluralizmus érzékeltetése mellett a határtalanítás kifejezés azért is megfelelőbb a „nemzeti reintegrációnál”, mert feloldhatja a politikai és kul-turális nemzet eltérő fogalmaiból adódó európai és különösen a szomszédországi félreértel-mezéseket, valamint segítheti azokat a programokat, amelyek a magyar állam a térség nem-zetépítésein belüli átalakulási folyamatok befolyásolása érdekében indíthat.

Kulturális örökségünk fejlesztése mellett szakítani kell azzal a Magyarországon megjelenő homogenizáló elvárással, amely szerint „a Kárpát-medence országaiban élő, magát magyar nemzetiségűnek valló emberek gondolatvilága, eszmerendszere, értékhierarchiája, nemzet-tudata, attitűdrendszere, szocializációja azonos. Ez a homogenizáló látásmód természetesen felületes, végletesen leegyszerűsítő, nemegyszer mitizáló jellegű, tehát a vágyálmokra, illetve valós vagy vélt történelmi hagyományokra épül, és ráadásul káros is.” 32

6.3 A jelenlegi helyzetből való kilépést a szakértői anyagok motiválhatják, és különböző lehetőségekre hívhatják fel a fi gyelmet. Egy a mainál céltudatosabb magyarság- és kisebb-ségpolitika kialakításának alapfeltétele a magyarországi pártok konszenzusának kialakítása né-hány alapkérdésben. Ennek előfeltétele a határon túli magyarok ügyének mellőzése a parla-menti választási kampányból, illetve a határon túli magyar politikai szervezetek távolmara-dása ettől. A második lépésben a magyarországi pártoknak a magyarságpolitika alapkérdése-iben szükséges megegyezniük, és folyamatos egyeztető fórumot létrehozni. Ugyanakkor sze-rencsés lenne, ha a kisebbségi magyar pártok és országos kisebbségi szervezetek révén minden kisebbségi magyar közösség létrehozná a maga legitim egyeztető fórumát, amely egy-egy re-gionális fejlesztési tervet dolgozna ki. Az alapelvek és a regionális fejlesztési elképzelések tisz-tázása után lehet a budapesti kormányzat magyarságpolitikájának intézményes és külpoliti-kai kereteit és programjait meghatározni. El kell gondolkodni azokon az intézményes vagy civil, informális mechanizmusokon is, amelyek révén a magyarországi közvélemény és politi-ka számot vet a határokon túli magyarok helyzetével, megismeri történetüket, és a minden-napi életben is találkozva velük immár nem néprajzi érdekességként vagy munkaerőpiaci ve-szélyként, illetve lehetőségként, szűk belpolitikai célokra felhasználható eszközként, hanem a fentiekben vázolt, sokrétű közösségi identitás alanyaiként tekint rájuk.

Az út kétségkívül hosszú lesz, de ettől még el kell indulni rajta.

31 ht.nytud.hu/htonline/present.php?action=hatartalanitas32 Huncik Péter: Etnikai immundefi cites szindróma – EIDS. Beszélő, 2003/1-2. 44.



IRODALOM

Az új magyar külkapcsolati stratégia előmunkálatai. Magyar Kisebbség, 2006/3-4.Bakk Miklós: Politikai közösség és identitás. Komp-Press, Kolozsvár, 2008.Bárdi Nándor: Szükség, mint esély. Lehetséges-e a magyarságpolitikát szakágazatként elgondol-

ni? [I-II.] Kommentár, 2006/5. 54-57. 2006/6.Bárdi Nándor: Tény és való. A budapesti kormányzatok és a határon túli magyarok kapcsolattör-

ténete. Problémakatalógus. Kalligram, Pozsony, 2004.Bárdi Nándor–Fedinec Csilla–Szarka László (szerk.): Kisebbségi magyar közösségek a 20. szá-

zadban. Gondolat – MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2008.Csergő Zsuzsa–Goldgeier, James: Nationalist Strategies and European Integration. In: Kántor,

Zoltán, Majtényi, Balázs, Ieda, Osamu, Vizi, Balázs, and Halász, Iván (eds.): Th e Hungarian Status Law: Nation Building and/or Minority Protection. Slavic Research Center, Hokkai-do University, Sapporo, 2004.

Duray Miklós: Önrendelkezési kísérleteink. Méry Ratio, Somorja, 1999.Jancsó Benedek: A magyar társadalom és az idegen uralom alá került magyar kisebbség sorsa.

Magyar Szemle, 1927. szeptember.Losoncz Alpár: Európa-dimenziók, Forum, Újvidék, 2002.Lőrincz Csaba–Németh Zsolt–Orbán Viktor–Rockenbauer Zoltán: Nemzetpolitika ’88–’98.

Pro Minoritate, Budapest, 1998.Németh Zsolt: Magyar kibontakozás. Püski, Budapest, 2002.Osamu Ieda (ed.): Beyond Sovereignity? From Status Law to Transnational Citizenship. Slavic

Research Center, Hokkaido University, Sapporo, 2006.Öllös László: Az egyetértés konfl iktusa. A Magyar Köztársaság alkotmánya és a határon túli ma-

gyarok. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2008.Öllös László: Emberi jogok – Nemzeti jogok. Emberi és polgári jogok-e a nemzeti kisebbségek jogai?

Fórum Kisebbségkutató Intézet – Lilium Aurum Könyvkiadó, Somorja – Dunaszerdahely, 2004.

Salat Levente: Etnopolitika. (Konfl iktustól a méltányosságig). Mentor, Marosvásárhely, 2004.Szarka László: Duna-táji dilemmák. Nemzeti kisebbségek – kisebbségi politika a 20. századi Ke-

let-Közép-Európában. Ister, Budapest, 1998.Szarka László: Kisebbségi léthelyzetek – közösségi alternatívák. Lucidus, Budapest, 2004.Szarka László–Vízi Balázs–Majtényi Balázs–Kántor Zoltán (szerk.): Nemzetfogalmak és

etnopolitikai modellek Kelet-Közép-Európában. Gondolat, Budapest, 2007.Tabajdi Csaba (szerk.): Esélyek és veszélyek. A kisebbségi önazonosság megőrzésének európai ta-

pasztalatai. Codex Print, Budapest, 2002.Tabajdi Csaba (szerk.): Pro minoritate Europae – Az európai kisebbségekért. EU-Ground, Bu-

dapest, 2009.Tabajdi Csaba: Az önazonosság labirintusa. A magyar kül- és kisebbségpolitika rendszerváltása.

CP Stúdió, Budapest, 1999.Törzsök Erika: Kisebbségek változó világban. A Református Egyház Misztófalusi Kis Miklós

Sajtóközpontja, Kolozsvár, 2003.


Bakk Miklós, Öllös László

POLITIKAI KÖZÖSSÉG ÉS KULTURÁLIS IDENTITÁS MAGYARORSZÁG ÉS A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOK MAGYAR KISEBBSÉGEINEK VISZONYÁBAN

1. A HATÁRON TÚLI MAGYAROK ÉS A MAGYAR NEMZETÉPÍTÉS KÉT DIMENZIÓJA

1.1 Bevezető értelmezések

A nemzet az elmúlt két évszázadban kétségtelenül a legnagyobb és legstabilabb politikai kö-zösség volt, amelynek identitása mind politikailag, mind kulturálisan megnyilvánul. Mind-azonáltal defi níciójára nem törekedhetünk, ugyanis a nemzet jellemzőinek katalógusa egy-részt lezárhatatlan, másrészt fi gyelembe kell vennünk, hogy az egyes nemzetek meghatározá-sa nemcsak tudományos, hanem politikai kérdés is.1

A magyar nemzetépítést kettősségek és feszültségek jellemzik. Egyrészt a mai Magyarorszá-gon kétségtelen folyamatban van egy, az állampolgári közösségre irányuló államnemzet-épí-tés, másrészt – Trianon örökségeként – a nyelvi-kulturális kötődés szerinti magyar nemzeti közösség is megjelenik a politikai dimenzióban. A két dimenzió között olyan termékeny fe-szültség van, amely ugyan több más európai nemzet esetében is fennáll, viszont a magyar sa-

1 A nemzet-meghatározásnak mindig politikai előzményei és/vagy következményei vannak. lásd Kántor Zol-tán: A nemzet kérdése a nemzetközi porondon. Külügyi Szemle, 2008. 2. sz.



játosság e tekintetben az, hogy a magyarországi politikai közösség e feszültség feloldásában, a magyar identitáspolitika megalkotásában nagyon kevés konszenzuselemre tud alapozni. A feszültség a „magyar közösség” határainak folyamatos újratermelésénél pillantható meg: egy-részt fennáll egy erőteljes konszenzus arra nézve, hogy a magyar etnokulturális közösség egé-sze a magyar nemzet önfelfogásának alapvető kerete, másrészt elfogadott az is, hogy az ehhez való tartozás alapvetően egyéni döntéstől függ. Az egyéni döntés feltételeit ugyanakkor nem csupán az illető egyén életpályája során adódó ki- és belépési lehetőségek, „gyakorlatok” (mint szocializációs minták) határozzák meg, hanem hatással vannak rá azok a kontroverziális köz-életi viták is, amelyek e „magyar gyakorlatokat” folyamatosan a „magyar közösség” politikai életének centrumában kívánják tartani.2

Emellett az a felfogás is megjelent, mely szerint a modern ember nemzeti szabadsá-ga és egyenlősége része szabadságának és egyenlőségének. Identitásának fontos alkotó-eleme nemzeti identitása, így a nemzeti jogok emberi jogok is. Az államnak védenie kell őket, akkor is, ha polgárai különféle nemzetekhez sorolják magukat. Az állam polgárai elvárhatják, hogy államuk minden rendelkezésre álló eszközzel segítse nemzeti identitá-suk megőrzését és fejlődését.

1.2 Magyar nemzetépítés az Európai Unióban

Nemzetpolitikán ma a magyar államnak a nemzetépítéssel összefüggő, az előbbiek alapján el-lentmondásos és az ellentmondások valamilyen feloldását célzó törekvéseit, az ezzel kapcso-latos (sok tekintetben integráló és kiegyensúlyozó) feladatait értjük.

Az európai integrációs térben a magyar nemzetpolitikai törekvések négy fő dimenzióban jelennek meg. Ezek: a) hagyományos (állam)nemzetépítésként, amely az állam egyik fontos funkciójának továbbélése; b) az állam alatti (sub-state) nemzetépítés; c) a határokon átnyú-ló – transzszuverenitást célzó – nemzetépítés, amelyet a státustörvény példáz, valamint d) a vé-dekező (protekcionista) nemzetépítés.3 E négy típus, a törekvések e négy iránya sohasem kü-lön-külön, ideáltípusos szétválasztottságban jelenik meg, hanem inkább egymásra épülve, a konkrét nemzetépítő gyakorlatban összefonódva, az aktuális nemzetpolitikai cél- és eszköz-tárnak megfelelően.

Bár a határon túli magyar kisebbségek helyzetére, lehetőségeire a nemzetpolitikának mind e négy iránya kihat, a magyar állam és a határon túli magyarok viszonyát közvetlenül fedő – a nemzetközi és kétoldalú kisebbségvédelmi szerződéseket, a magyar-magyar kapcsolatok in-tézményes működtetését és a határon túli magyarsággal kapcsolatos támogatáspolitikát ma-

2 Vö. Bakk Miklós: Politikai közösség és identitás. Komp-Press, Kolozsvár, 2008, 71-75.3 Csergő Zsuzsa–Goldgeier, James: Nationalist Strategies and European Integration. In: Zoltán Kántor, Balázs

Majtényi, Osamu Ieda, Balázs Vizi, and Iván Halász (eds.): Th e Hungarian Status Law: Nation Building and/or Minority Protection. Slavic Research Center, Hokkaido University, Sapporo, 2004. 273-290.


43POL I T I K A I KÖZÖS SÉG É S K U LT U R Á L IS I DE N T I TÁ S …

gába foglaló – terület, amelyet fogalmilag magyarságpolitikának lehet nevezni,4 elsősorban a határokon átnyúló és az állam alatti nemzetépítés dimenziójában jelenik meg közvetlenül, politikai és pragmatikusabb célokba foglaltan.

A transzszuverenitás dimenzióját a territorialitás és az állampolgárság kölcsönösen erő-teljes összekapcsolódásának oldódása teremtette meg. A második világháború után az ál-lamhatalom abszolút területi hatályát megtörte az emberi jogok érvényesülése, majd az európai integrációs normaközösség és a tömegesebbé váló többes állampolgárság is oldott ezen. Magyarország és szomszédai uniós integrációjával e dimenzió „újranemzetiesült”, mintegy annak következményeként, hogy a szomszédos országok nem tudtak olyan ál-lampolgárság-modellt kialakítani, amely elfogadható és integráló lett volna az ottani ma-gyarok számára.

Az állam alatti (sub-state) nemzetépítés általában azokat a nyugati etnoterritoriális közös-ségeket jellemzi, amelyek sikeresen alakították ki saját területi önkormányzatukat az állam-nemzeti építkezéssel szemben (a katalán és a skót példa itt a leginkább tanulságos), és ame-lyeknek a maguk sajátos módján sikerült ötvözniük „reziduális etnicitásukat” az asszimilá-lásukra törekvő államnemzeti projekt által megvalósított modernitás-modellel. Olyan fo-lyamat ez, amelyben a területi-politikai közösségek magukat „nemzetiesülő” közösségként (a kulturális közösség és a politikai lojalitás összekapcsolásával) építik, de egyúttal beépítik „etnicitásukba” azokat a lojalitásformákat és közpolgári tradíciókat is, amelyeket a velük szem-ben elkezdett államnemzet-építés halmozott fel (ez jelenik meg a katalánok és a skótok ket-tős identitásában). A kettős identitás alapja: az így sikeres etnoterritoriális közösséghez tarto-zó egyének meg tudják osztani lojalitásukat az állam szintjén létező politikai közösség és az etnoterritoriális közösség között.

1.3 Politikai közösségek és kulturális reprodukció

A határon túli magyarok tekintetében a transzszuverenitás és külhoni állam alatti nemzet-építés összefüggéseiről kevés elemzés született.5 Első közelítésben azt lehet mondani, hogy a transzszuverenitásra építő nemzetpolitikai programok elsősorban a magyar állam közpolitikai erőforrásait állítják a külhoni magyarok és a magyar kultúra fennmaradásának szolgálatába. Az állam alatti nemzetépítés érdekében ugyanakkor arra a magyar külpolitikai nyomásgyakor-lásra van szükség, amely a külhoni magyarok egyes csoportjai számára egy új közjogi státus

4 Lásd Bárdi Nándor: Tény és való. A budapesti kormányzatok és a határon túli magyarság kapcsolattörténete. Kalligram, Pozsony, 2004, 7-9;238-245.

5 A Provincia című, két nyelven kiadott kolozsvári lap (2000-2002) hasábjain jelent meg néhány, e kérdést érin-tő publicisztikai írás. Lásd Molnár Gusztáv: A konszociációs demokrácia esélyei Erdélyben. Provincia, 6/2000. Bor-bély Zsolt-Attila: Összmagyarság és erdélyiség. Provincia, 8/2000. Kántor Zoltán: A konszociáció Erdélyben. Folya-matok és modellek. Provincia, 4/2001. Néhány további, a státustörvény vitájában megjelent írás: Zoltán Kántor: Th e Concept of Nation in the Central and East European ’Status Law’. In Osamu Ieda (ed.): Beyond Sovereignty: From Sta-tus Law to Transnational Citizenship? Slavic Research Center, Hokkaido University, Sapporo, 2006. 37-51. Sherill Stroschein: Territory and the Hungarian Status Law: Time for New Assumptions, In Osamu Ieda (ed) id. mű 53-71.



kialakítását segíti, és amellyel e csoportok a területi-állampolgársági államban szereznek ál-taluk is demokratikus módon ellenőrizhető közpolitikai eszközöket kultúrájuk, identitásuk meg-őrzése és fejlesztése érdekében.

Ebből következően a két nemzetpolitikai cél elérhetősége között jelentős különbségek le-hetnek, amelyeket sem a magyarországi politikai szereplők, sem a kisebbségi magyarok poli-tikai szervezetei nem tudatosítottak kellőképpen. Magyarországon – itt most nem elemzett folyamatok eredményeképpen – a külhoni magyar nemzetrészeket egységes egészben látó po-litikai képzelet maradt mind a mai napig domináns (amely akadályozza a szomszédos orszá-gokban élő nemzetrészek helyzete közötti különbség észrevételét, de főleg azon konzekvenci-ák levonását, amelyek e nemzetrészek belső társadalmi és regionális tagoltságából adódnak). A határon túli kisebbségi politikai szervezetek esetében pedig a kilencvenes években olyan nemzeti közösségépítő politikai programok fogalmazódtak meg, amelyek egyaránt tartalmaz-ták a „nemzeti újraegyesítés” kulturális dimenzióját (amely a kisebbségi és a diaszpóra magyar közösségek akadálytalan magyarországi és egymás közötti kapcsolattartásának, ezáltal pe-dig identitásfejlődése támogatását tette politikai céllá), valamint a (szomszédos) területi ál-lamba való – közjogi kereteken keresztül megvalósuló – politikai közösségi integráció dimenzi-óját, amely viszont az állam alapvető közjogi szerkezetére és az annak alapjául szolgáló, radi-kálisan új állampolgárság-felfogás kialakítására irányul. A két dimenzió egyetlen program-ban tartása azonban fontos volt a magyar kisebbségek politikai szervezetei számára, ugyanis míg a kulturális dimenzió mentén megfogalmazható egyes célok adott esetben beépíthetők voltak kormányszerepet is biztosító programokba (az RMDSZ romániai és az MKP szlová-kiai politikája, koalíciós szerepvállalásuk példázza ezt), az autonómia eszméje megmaradt e szervezetek identitásképző eszméjének.

2. A MAGYAR NEMZET ÉS PÁRBESZÉD A SZOMSZÉDOKKAL

Magyarország, a szomszédos államok és az ott élő magyar nemzetrészek kapcsolatrendsze-rében az előbbi két (kulturális és politikai) dimenzió „egybentartása” az egyik meghatáro-zó elem. Ugyanakkor a huszonegyedik század eleje több vonatkozásban is változtatott Ma-gyarország és szomszédjai viszonyán, s ezzel a magyar kisebbségek számára is új lehetősége-ket nyitott. Az eddigi stratégiák ugyan esetenként jelentős sikerekkel jártak, ám az áttörést, nevezetesen a magyar kisebbségek nemzeti megmaradásához és fejlődéséhez szükséges poli-tikai rendszerfeltételeket nem sikerült elérni általuk.

E stratégiák, mint fennebb említettük, jelentős mértékben összekapcsolták a magyar kisebb-ségek politikai érdekérvényesítésének intézményesítését a kulturális megmaradás kérdésével, ami tulajdonképpen szükséges volt. Ennek oka egyrészt az, hogy a politikai közösségszervezés a rendszerváltás első éveiben, a kisebbségi társadalmak jelentős eltömegesítettsége nyomán leg-kézenfekvőbb módon a nyelvi-kulturális összetartozás spontán, refl ektálatlan érzületére alapoz-hatott, ezzel mintegy reprodukálva a nemzetépítés fentebb vázolt logikáját. Másrészt azonban e politikai közösségszervezés aktorai a magyar kulturális intézmények kialakulatlansága, illet-



ve a meglevő intézmények remanens államosítottsága miatt átvehették azt a szerepet, amely-ben a Magyarországról érkező támogatások fölött a kulturális közpolitika hiányzó intézménye-it helyettesítették. Ezt a szerepet pedig igyekeztek meg is tartani, még annak árán is, hogy ez-zel fékezték a magyar kisebbségek számára tényleg megfelelő, és intézményileg is kialakítha-tó kulturális közpolitikák megfogalmazását. Azon közpolitikákét tehát, amelyek nem rendel-nek alá mindent a közösség nyelvi-kulturális határai fenntartásának, mint egyetlen célnak, ha-nem a fejlődés, a kibontakozás, a világhoz való alkalmazkodás igényeire is tekintettel vannak.

Nyilvánvaló, hogy a magyar kisebbségeknek szükségük van magyarországi segítségre. Egy-részt azért, mert egyedül nem képesek kivívni nemzeti jogaikat, amelyek többek között bizto-síthatják a saját intézményeik fölötti demokratikus-közösségi kontrollt. Másrészt azért, mert a szomszéd nemzetek félelmei egyszerre fakadnak a kisebbségi magyarok jelenlétéből és Ma-gyarországból. A kisebbségi magyaroktól maguktól azonban aligha félnének, Magyarország-gal együtt viszont már felkelthető és táplálható veszélyérzetük. A magyar állam segítségére emellett azért is szükségük van ezeknek a kisebbségeknek, mert szervesen kötődnek a ma-gyar kultúra egészéhez, amire fejlődésükhöz, nemzeti megmaradásukhoz akkor is szükségük van, ha minden igényelt jogukat megadná államuk, tehát ha nemzetileg elismert részévé vál-nának az ország politikai közösségének, sőt a társadalom életének minden fontos területén megfelelő pozíciókat szerezhetnének. Ugyanakkor Magyarország segítsége a politikai támo-gatások rendjén is indokolható, és nemcsak azért, mert a politika az ember nemzeti mivol-tának egyik lényeges eleme, hanem azért is, mert egy nemzeti kisebbség a politika általános nemzeti dimenzióján túl sajátos problémákkal is szembesül.6

2.1 A kisebbségi törekvések katalógusa

A magyar kisebbségek politikai szervezeteinek deklarált erőfeszítései az alábbi célokra irá-nyulhatnak.7

Politikai képviseletük tekintetében a kisebbségi magyarok minden szinten szeretnének kép-viselethez jutni az adott állam képviseleti testületeiben. Azaz képviseletet akarnak az ország parlamentjében, megyei önkormányzataiban, esetleg sajátos jogállású területek önkormány-zataiban, valamint természetesen a települési önkormányzatokban. Ugyanakkor a parlamen-ti képviselet megléte, illetve reprezentativitása mindegyiknél problémát jelenthet leszavazha-tóságuk okán, tehát nemzetiségi céljaik elérése tekintetében nem eléggé eff ektív.

6 Az egyéni autonómia és szabad választás elvére épülő társulás adta szervezeti rend a kisebbségek körében is sokkal hatékonyabb, mint a centralizált. A kisebbségnek lehetővé kell tennie, hogy saját magán belül is létezhes-senek kisebbségek. Veit Bader az így kialakuló asszociatív demokráciát jobb és egyben eredményesebb megoldás-nak tekinti. Lásd Veit Bader: Associative democracy and minorities within minorities. In Avigail Eisenberg and Jeff Spinner-Halev, Cambridge University Press, Cambridge, 2005. 319—322.

7 Természetesen mindegyiküknek vannak sajátos céljaik is, amelyeknek szintén nagy nemzeti jelentőséget tu-lajdonítanak. Egyébként az ismertetés alapjául elsősorban a Bárdi Nándor–Éger György (szerk.): Útkeresés és in-tegráció. Válogatás a határon túli magyar érdekvédelmi szervezetek dokumentumaiból 1989–1999. Teleki László Ala-pítvány 2000. című kötet szolgált.



A magyar kisebbségek nem kevesebbet szeretnének elérni, mint nyelvük egyenjogúsítá-sát, azaz hivatalos használatának jogát. Ugyanakkor egyikük sem szorgalmazta a magyar nyelv hivatalossá tételét az adott állam teljes területén, de ott, ahol élnek, azaz helyi és re-gionális szinten, igen. A két egyenrangú regionális hivatalos nyelv nem ismeretlen jelenség Európában, tehát működő mintákra is támaszkodhatnak azok, akik az elképzelést részle-tesen szeretnék kidolgozni országukban. A célkitűzés kétségkívül jelentős ellenállásba üt-közik országaikban.

A kisebbségi magyarok 1989 után kétféle elvárást fogalmaztak meg az oktatási intézmény-rendszerükkel kapcsolatban. Egyrészt szeretnék, ha volna magyar iskola az általános és kö-zépiskolák mindegyik típusában. A másik igényük pedig a felsőoktatással kapcsolatos. Sze-retnék, ha saját felsőoktatási intézményeik lehetnének. Kulturális intézményrendszerük vo-natkozásában két egymással összefüggő igényről beszélhetünk. A kisebbségi magyarok sze-retnék, ha kulturális intézményeik számarányukhoz mérten olyan támogatást kapnának, mint a többségi nemzet hasonló intézményei. Ez alatt általában arányos pénzügyi támoga-tást értenek. Ám fel kell hívnunk a fi gyelmet két további támogatásforma fontosságára, a kulturális életük és oktatásügyük politikai segítésére, valamint nyilvános megbecsülésére az állam tisztségviselői részéről. S a kisebbségeknek minderre persze kulturális életük minden szintjén szükségük van. Tehát nemcsak országos intézményeik, hanem a helyiek és a regi-onálisak is hasonló támogatásban és elbánásban részesüljenek, mint a többségi kultúrához tartozók. A második igény kulturális intézményeik és intézményrendszerük fejlesztésének joga és tényleges lehetősége. Elvárják, hogy az államhatalom ne tiltsa, illetve ne akadályoz-za meg új kulturális intézmények alapítását, valamint a meglévők továbbfejlesztését. Továb-bá, hogy a közvetlen tiltáson kívül ne is késleltesse mindezt. Fejlődésük késleltetése ugyan-is szintén asszimilációjuk eszköze.

Országuk belső területi felosztását, tehát megyéik, járásaik, körzeteik határát oly módon szeretnék megvonni a kisebbségi szervezetek, hogy a magyarok minél kisebb számban válja-nak regionális kisebbséggé. A magyar kisebbségek szeretnének olyan területi státust szerezni, amelyben sajátos jogaikat területhez kötötten is gyakorolhatják. Mindenekelőtt le kell szögez-ni, hogy a föderáció szimmetrikus modellje, amelyben az ország területi felosztása a parlament szerkezetét is adja, s a parlament szerkezetét is meghatározza, nem szerepel a magyar kisebbsé-gek céljai közt. A területi autonómia aszimmetrikus modellként már gyakrabban jelenik meg a kisebbségi pártok céljai közt. Ugyanakkor ezt a modellt éppen a magyar kisebbségek szórt te-lepülésszerkezete és a vegyes lakosságú települések és régiók miatt csak néhol lehet megvalósí-tani. Eközben a magyar többségű területeknek sajátos hatásköröket juttatnának éppen a kul-túra, az oktatásügy, a nyelvhasználat területén. Továbbá azt kívánják, hogy ezek a jogok és le-hetőségek a regionális és a helyi kisebbségben élő magyarokat is megillessék. Minden bizony-nyal ez a legfontosabb oka a kombinált autonómiamodellek megjelenésének.

A gazdasági fejlesztés területén kétféle elvárás fogalmazódott meg a kisebbségiek körében. Az általuk lakott régiók gazdasági fejlesztése ne maradjon el a többségi nemzet által lakottaktól, s az esetleges fejlesztés a régió adottságaira épüljön. A második pedig, hogy az állam által is be-folyásolt fejlesztés ne irányuljon településszerkezetük felbomlasztására s a többségi nemzethez tartozók betelepítésére. Hasonlóak az elképzeléseik régiójuk infrastrukturális fejlődéséről is.



Végül még két fontos törekvést indokolt megemlítenünk, amelyekben ugyan nincsen tel-jes egyetértés a magyar kisebbségek körében, de azok közé a célok közé tartoznak, amelyek a nemzeti lét természetes elemének tekinthetők, s emellett nem jelentenek veszélyt e térség sta-bilitására. A magyar kisebbségek tagjai közül sokan szeretnék hivatalos szintre emelni a ma-gyar kisebbség saját szimbólumait. Értelmezésünk szerint ezzel szeretnék elérni, hogy álla-muk szimbolikus jelét adja nemzeti méltóságuk tiszteletének.

A magyar kisebbségek körében megfogalmazódott az az igény is, hogy részt vegyenek az ország legfelsőbb döntéshozói szerveiben, mindenekelőtt a kormányban. A törekvés kritikái ellenére szerintünk ez az igény fennmaradna az autonómia egyes formáinak elérése esetén is. Nyilvánvaló, hogy ezen klasszikusnak nevezhető nemzeti célok elérése nélkül a magyar ki-sebbségek hosszabb távon nem tudnak megmaradni országaikban. Az ennek a célnak az el-érésére irányuló eddigi stratégiák két típusba sorolhatók. Az egyik egy olyan erő létrehozása volt, amelyik kikényszeríti az adott országból mindazt, amire az ott élő magyaroknak szük-ségük volna. A másik pedig az ország demokratizálásában való részvétel és a magyar kisebb-ség céljainak beépítése a demokratizálás folyamatába.

A határon túli magyarok nemzeti intézményeinek magyarországi segítése, a nemzeti sor-sukkal történő szimbolikus azonosulás, valamint törekvéseik nemzetközi támogatása, illet-ve külpolitikai védelmük a különféle sérelmekkel szemben fontos, sőt pótolhatatlan feltételei megmaradásuknak. Ennek okán foglalkozik elemzések sokasága mindegyik felsorolt elem minőségével, problémáival.8

2.2 A nemzeti egység magyarországi nézőpontja és megbékélés a szomszédokkal

A viták kapcsán azonban le kell szögeznünk, hogy immár nemcsak elméletileg bizonyítható, hanem 1989 óta számos különféle kísérletet követően mostanra tapasztalatilag is igazolhatóvá vált, hogy a felsorolt elemek együtt sem jelentenek akkora kényszerítő erőt, amellyel lényegi-leg változtatni lehetne a magyar kisebbségek helyzetén. És valószínűleg az egyre intenzívebbé váló gazdasági kapcsolatok sem hoznak lényegi változást a kérdésben. Ezért a magyar kisebb-ségekkel szembeni alkotmányos kötelességből eredő erőfeszítések mostanra egyfajta holtpont-ra jutottak. Magyarország az előbbi területeken kifejtett erőfeszítéseivel az esetek többségé-ben annyira képes, hogy fenntartson egyfajta egyensúlyt, s megakadályozza a legdurvább ki-sebbségellenes próbálkozásokat. Nem kevés ez, még ha esetenként ennyi sem sikerül.9 Egyfaj-ta biztonságérzetet ad a kisebbségi magyarok többségének, hogy a felszámolásukra irányuló legdurvább kísérletek magyarországi segítséggel kivédhetőek. Ám a megoldás vízióját nem

8 Kontra Miklós írja a kilencvenes években: „A határainkon túli magyar nyelvhasználat vizsgálata a legutóbbi időkig tabu volt. […] Nyelvészetünkben e tabu feszegetése 1988-ban kezdődött el, amikor az MTA Nyelvtudomá-nyi intézete és az újvidéki Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete az 1. élőnyelvi konferen-ciát megrendezte Budán.” Kontra Miklós: Magyar nyelvhasználat határainkon túl. In Diószegi László (szerk.): Ma-gyarságkutatás 1995-96. Teleki László Alapítvány, Budapest, 1996.

9 Lásd az ukrajnai magyar oktatás problémáit vagy a vajdasági magyarok korábbi helyzetét.



nyújtja. Nem is nyújthatja, ugyanis az alkotmányosság lényegi eleméig, a nép morális érték-rendjéig nem ér el. Márpedig a magyar kisebbségek nemzeti egyenrangúságához mindenek-előtt a szomszéd nemzetek magyarsággal kapcsolatos értékrendjének kellene megváltozni. Az értékrend eddigi állapota ugyanis a magyarok kisebbségi jogainak megadását az ország felbomlasztásaként értelmezi. Ez a fő oka, hogy a jogok elérése puszta erővel nem lehetséges. Ugyanakkor a nemzeti megbékélés folyamatának egyetértésen alapuló magyarországi meg-kezdése ugyanúgy nem pótolhatja a támogatás eddigi eszközeit, a nyomásgyakorlás külön-féle formáit is beleértve, mint ahogy azok sem váltják ki a nemzetek tagjainak megbékélését. Ám az 1918 óta tartó időszakhoz képest több fontos kérdésben is változás történt. Az egyik a határok biztonsága. Már a rendszerváltást követően is világos volt, hogy Közép-Európa álla-mainak határai stabilak,10 az Európai Unióba, valamint az Észak-atlanti Szövetségbe törté-nő belépést követően pedig a tagállamok biztonságának garantálása az egész építmény alapja.

A második különbség a két világháború közötti helyzethez képest, hogy kialakulóban van egy olyan értelmiség, amelyik már a demokrácia terhének tekinti a magyarellenességet. A rendszerváltás kezdeteit követően olyan politikuscsoportok jutottak hatalomra, amelyek a li-berális demokrácia gyengítésére, sőt esetenként felszámolására törtek, s társadalmi hátterük megteremtésében kulcsszerepet játszott a magyar veszély ideológiája és a magyaroktól megsza-badított nemzetileg egyneműsített állam víziója. A magyarok elleni harc ugyanakkor a saját nemzetük szabadsága szűkítésének eszközévé is vált. Tehát a hatalom eszközévé olyanok felett is, akik a többségi nemzet tagjai, a liberális demokráciát tartják országuk politikai jövőjének.

Ez a csoport egyes országokban kisebb, másokban nagyobb, ám mindegyikben létezik. Persze a magyarkérdés súlya eltérő az egyes utódállamokban. Abban a két országban a legna-gyobb, amely a legszámosabb magyar kisebbséggel rendelkezik, s a legnagyobb területnyere-séget hozta számukra a történelmi Magyarország felbomlása. A 19. században továbbá ezek-re a nemzetekre jelentette a legnagyobb fenyegetést az asszimilációjukra törekvő magyar ki-sebbségpolitika, nemzeti s így mindmáig jelentős részét képezi nemzeti történelmüknek. A harmadik jellemző, hogy Magyarország, valamint Szlovákia és Románia egyaránt tagjává vált a NATO-nak valamint az Európai Uniónak. Tagságuk egyrészt világossá tette, hogy a hatá-rok instabilitásával, valamiféle magyar revánssal való fenyegetés alaptalan. A magyar fenye-getés használata most már belpolitikai hatalmi célokra használt propaganda, mely nyilván-valóan hamis. Ennek belátása új lehetőségeket teremt a kapcsolatokban. Ebbe a résbe fért be-le a szlovákiai és a romániai magyarok pártjainak többszöri kormányzati részvétele, ez azon-ban mindmáig nem nőtt át nemzetek közötti párbeszéddé.

De az Európai Unió egyben új nyomásgyakorlási lehetőséget is teremtett. Az Európai Par-lament lehetővé teszi, hogy a magyar képviselők szóvá tegyék a kisebbségi jogok megsértésé-nek durva eseteit, tehát az európai nyilvános vita részévé váljanak a magyar kisebbségeket ért sérelmek. Eközben szövetségeseket szerezhetnek, s nemcsak az Európai Parlament képviselői körében. Az ilyen vita ugyanis az érintett ország közvéleményéhez is eljut. Az EU tagság to-vábbá megszűnteti a vámhatárokat, egy további közeledési lehetőséget kínálva. A természe-

10 Magyarország az elsők között ismerte el az önálló állammá vált Szlovák Köztársaságot.



tes régiók kialakulása új kapcsolódási, együttműködési teret nyit magyarok és nem magya-rok közt. A regionális együttműködés gazdasági dimenziója közös érdekkötődéseket hoz lét-re, a kulturálisak pedig segítik egymás megismerését. Az összefonódás pedig nyilvánvalóan nem kedveli a nemzeti ellenségességet.

Tehát a korábbi állapot kiegészíthető az EU-tagság adta nyomásgyakorlási és regionális kap-csolattartási lehetőségekkel. Kialakítható egy olyan magyarországi támogatási rend, amelyik különféle támogatási formák révén segíteni igyekszik a kisebbségek kulturális intézményei-nek. Ez a vámhatárok megszűnésével, sőt a schengeni rendszerbe történő belépés után a ha-tárállomások eltűnésével kiegészül a regionális együttműködés ösztönzésével és több újszerű kulturális lehetőséggel és kezdeményezéssel.11

Ám fel kell tennünk a kérdést, hogy lehetséges-e úgy változtatni a magyar kisebbségek jog-állásán, hogy ne változzon az érintett ország alkotmányos rendje? Nyilvánvalóan nem. Elmé-letileg két út vezet az alkotmány megváltoztatásához. Az egyik a kényszer olyan foka, amely a változtatásnál kockázatosabbá teszi az eredeti megtartását. A másik az alkotmányos érték-rend átalakulása. Az alkotmányos rend az alkotmányos értékrend megváltozása nélkül addig tart, ameddig a kényszer fennáll. Az alkotmányos értékrend pedig aligha változik puszta erő-szakkal, ahhoz az alapját képező morális értékeknek kell átalakulniuk. Annak a meggyőző-désnek kell elterjednie a politikai közösséget alkotók körében, hogy a mostani állapot rossz, igazságtalan és káros. Méghozzá nemcsak a kisebbség, hanem a nemzeti többség számára is.

Éppen ezért az általa hátrányosan érintetteknek morális joguk igényelni az alkotmány meg-változatását, a hatalmilag kedvezményezetteknek pedig morális kötelességük megtenni azt. Ugyanakkor a korábban kedvezményezettek számára is többet kell ígérnie az új alkotmányos értékrendnek, mint amennyit a korábbi nyújtott. A dominanciájukról való lemondás nem je-lenthet bizonytalanságot és veszélyt számukra. Áldozatuk tehát csak viszonylagos. Lemondá-suk hatalmi előjogaikról az ő szabadságukat is kiterjeszti, saját jövőjüket is építik ezzel.12 Ha szövetséggel váltják fel a másik fél nemzeti értelemben vett veszélyeztetését, akkor maguk job-bá, szabadabbá, gazdagabbá válnak, s nem bizonytalanabb, hanem biztonságosabb lesz nem-zeti életük. Ehhez azonban többnek kell kötnie őket magyar szomszédjukhoz a közös gaz-dasági érdekeiknél, az európai uniós és NATO-tagságuknál. Ehhez szoros bizalmi kapcsolat kell, az a meggyőződés, hogy a szövetséges akkor sem veszélyeztetne, ha megtehetné. Tehát a szövetségi viszonyból eredő nemzeti előnyt okkal tarthatja fontosabbnak a másikkal szem-ben megszerezhető nemzeti előnynél.

A magyar alkotmányosság nemcsak összefügg, hanem össze is ér a nagyszámú magyar kisebbséggel rendelkező szomszédjaiéval. A felek nemzeti veszélyforrásként tekintenek egy-

11 Ilyenek például az eMagyar pontok nevű közösségi internet-hozzáférési pontok, s más kapcsolattartási és hoz-záférési lehetőségek az internet révén, de a szabadon mozgó könnyűzenei együttesek, olcsó hordozókon terjeszthe-tő magyar fi lmek, zene, szépirodalom is.

12 John Rawls szerint a jogok és szabadság nem szűkíthető a nagyobb jólét vagy éppen az így elfoglalható pozí-ciók érvével. Továbbá egyesek a jogainak, szabadságának bővítése nem szűkíti szükségszerűen másokét. Sőt, má-sok jogainak és szabadságának bővítését is magával vonhatja. Lásd.: John Rawls: Az igazságosság elmélete. Osiris Kiadó, Budapest, 1997, 86-92. és 294-303.



másra, s ez mély befolyást gyakorol mind a magyarok, mind pedig a szomszéd nemzetek tagjainak állam- és nemzetfelfogására, nemzeti ellenségképére és általuk a politikai rend-szerről és az emberi jogokról alkotott meggyőződésére. Éppen ezért számba kell vennünk, hogy a kényszeren túl milyen eszközökkel lehet hatni egy politikai közösség alkotmányos értékrendjére. Politikai közösségek alkotmányos értékrendje nem elsősorban az őket ért erőszak okán fejlődik, hiszen akkor a történelem folyamán minden agresszív háborút kö-vetően az alkotmányosság magasabb és magasabb minőségi szintjére jutott volna minden-ki, aki az erőszaknak részese volt, méghozzá pusztán az erőszak révén. A Hobbes-i modell puszta félelme a fejlődéshez, tehát a jobbhoz nem elég. Politikai közösségek alkotmányos értékrendjét sokkal inkább új eszmék és a nevükben megfelelő történelmi időszakban le-folytatott, a politikai közösség nagy többségét megérintő viták és ezek résén elterjedő új értékek fejlesztik. Még ha ezek megszületését időnként az erőszak szörnyűsége és igazság-talansága motiválja is.

A vita során tehát mindenekelőtt azt kell világossá tenni, hogy az elkövetett történelmi igazságtalanságokkal való szembenézés, valamint a magyar kisebbség hátrányos helyzetének megszüntetése nem fenyegeti az ország egységét, valamint hogy az egyenlőtlenség fenntartá-sa, a múltban elkövetett igazságtalanságok és embertelenségek elkendőzése, illetve veszélyér-zet fenntartása a nemzeti többségben az ország demokratikus értékrendjét veszélyezteti, nem pedig az országhatárokat.

De vajon lefolytatható-e ez a vita a szomszédos országok politikai közösségével akkor is, ha politikai elitjük jelentős része ellenérdekelt? Ha a múlt lehetőségeiből indulunk ki, akkor nem, hiszen a nemzeti kommunikáció fő csatornáit hagyományosan saját kezében tartotta a nemzetállam.13 És ha alkotmányos egyetértés uralkodik a másik nemzettel szembeni látens vagy nyílt ellenséges viszony kérdésében, akkor az alkotmányos demokrácia kormányváltá-sai sem változtatnak rajta.

Sőt, sokak számára jelenleg is kilátástalannak tűnhet az ilyen próbálkozás. Esetünkben a politikai közösséghez vezető utat hepehupásabbá, sőt látszólag járhatatlanná teszi az 1989 után térségünkben nemcsak a nemzeti kérdésben, hanem általában is kialakuló, minden egyéb el-vet feleslegesnek, sőt hátrányosnak tekintő, tiszta haszonkalkuláción alapuló politikusi ma-gatartás. Egyik lényeges eleme az a populizmus, amelyik bármiféle állítást és érvet hajlandó felhasználni, ha az hatalmi szempontból hasznosnak tűnik. A térségünkben mély gyökereket vert nemzeti ellenségesség pedig jelentős szerepet játszik a hatalmi haszonkalkuláció kom-munikációs tárházában. Korszakunkban tehát a magyarellenesség nemcsak egy tényleges ve-szélyhelyzetre adott racionális reakció, hanem olyan hatékony politikai eszköz is, amely valós veszélyhelyzet hiányában is önálló életet él. Akkor is igyekeznének fenntartani, ha az adott országban már nem léteznének magyar kisebbségek.

13 Ide tartozik az a felfogás, hogy a nacionalizmus mozgósító ideológia (Elie Kedourie), illetve a politikai elitek eszköze (Karl W. Deutsch). Kétségkívül modern kommunikációs egység (Benedict Anderson), amelyben az álla-misághoz eljutott nemzetek politikai vezető rétege – a nemzeti kultúrát ideológiai fegyverként látó értelmiségieket is beleértve – a nacionalista propaganda révén domináns pozíciókhoz jut. Befolyásuk alá kerül a tömegtájékozta-tási eszközök többsége, a kulturális intézményrendszer nagy része és az iskolarendszer.



Persze a közvélemény számára racionálissá kell tenni ezt az érvet, ezért akkor is meg kell teremteni a veszély látszatát, ha nincsen valós veszély. Tehát nemcsak a magyar kisebbségek felszámolását alátámasztó érvekkel kell megküzdeni, hanem a magyarellenesség fenntartásá-nak politikai hasznosságához kötődő hatalmi érdekekkel is. Látszólag megoldhatatlan a fel-adat, hiszen a nemzetállam kezében van az oktatásügy, mögötte áll a magyarok eltünteté-sét nemzeti célnak tekintő értelmiségiek hada, akik jelentős része hivatalnokértelmiségként szocializálódott a kommunizmus idején, s az ideológiagyártás nem áll távol értékrendjüktől.

A 21. században azonban több tekintetben is változik a helyzet. Az internet immár el-lenőrizhetetlen. De számos televízió- és rádiócsatorna is kikerült az állam közvetlen hatal-ma alól. Sőt az írott sajtó egy része is hajlandó teret adni az eff éle vitának.14 Továbbá a nem-zetközi emberi jogi egyezmények korában nem korlátozhatja a könyvek, folyóiratok, fi lmek megjelentetését a szomszéd nemzetek nyelvén, és az Európai Unióban vámokkal sem akadá-lyozhatja behozatalukat az országba. Nem is szólva az elektronikus információhordozók ro-hamosan növekvő teljesítményű és egyre olcsóbb, hatékonyabb, újabbnál újabb formáiról. A fi atalok nem állíthatók meg a határokon, ha a szomszéd országban találkozókat szerveznek számukra. S a sort folytathatnánk. A lényeg, hogy a nemzetállam hatalmi intézményei meg-kerülhetőek. Meggyengült a képessége, hogy népét egyetlen információs kalitkába, egyetlen lehatárolt médiatérbe zárja.

Persze ebben a helyzetben nem elég a magyar kultúra általános terjesztése. Azt a részét kel-lene eljuttatni a szomszéd országok lehető legszélesebb közvéleményéhez, amelyik éppen a kö-zép-európai népek viszonyrendszerével foglalkozik. A magyar félnek ezt folyamatosan s nem csak időszakosan kellene tennie. De közvetlenül kellene szólni a szomszéd országok társadal-maihoz minden, a magyarok és szomszédjuk viszonyát érintő aktuális kérdésben. A magyar-ságnak a szomszéd nemzetek nyelvén kellene elkezdenie a dialógust. A magyar társadalom-nak, kiváltképpen az értelmiségnek egyezségre kellene jutnia abban, hogy elindítja a társa-dalmi párbeszédet a magyarság szomszédjaival, s nemcsak a vezetőréteggel, hanem az egész közvéleménnyel cserél véleményt, és ennek érdekében minden rendelkezésre álló kommuni-kációs eszközt felhasznál.15 Fontos lenne, hogy a magyar szellemi élet kiváló alkotásai mi-nél nagyobb számban hozzáférhetővé váljanak nemcsak világnyelveken, hanem a szomszé-dos országok nyelvein is.

14 Például Szlovákiában a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos parlamenti határozat kapcsán, de más nemzetinek számító kérdésekben is, mind például az Andrej Hlinkáról megalkotott törvény kapcsán.

15 Lampl Zsuzsa tanulmányai jól mutatják, hogy Szlovákiában ha nem is mondható kedvezőnek a szlovákok magyarokról alkotott képe, de mindenképpen diff erenciált. A szlovák-magyar viszony mi-nőségének szempontjából minden bizonnyal a politikai propaganda erejét mutatja az alábbi következ-tetése: „Tehát minél közelebb élnek-laknak egymáshoz, általában véve annál zökkenőmentesebb mind-két nemzet szerint az együttélés, s minél inkább „felhígul” a nemzetiségi arány, annál inkább romla-nak a kölcsönös viszonyok.” (Lampl Zsuzsanna: Magyarok és szlovákok. Fórum Kisebbségkutató Inté-zet, Somorja, 2008, 125.). Hasonló összefüggést mutatnak a romániai közvéleménykutatások és szo-ciológiai felmérések is (lásd pl. Sandu, Dumitru: Ariile culturale ca matrice de sociabilitate. Sociologie Românească, 2002. nr. 3-4. [Sandu, 2002.]).



2.3 A párbeszéd demokrácia-feltételei

A veszélyképzet megteremtése nem a valós határváltoztatást, illetve annak elkerülését szol-gálja, hanem a választók irracionális pártkötődésének megteremtését, illetve megerősítését. A valóságban tehát belpolitikai, hatalomszerzési céllal erősítik az eff éle képzeteket, vágya-kat, félelmeket. A belpolitikai hatalmi érdek és a valóság ütközése azonban megteremti a ha-tárváltoztatással való riogatás ellenzékét a szomszédos országokban. A közvélemény egy ré-sze pontosan tudja, hogy magyar veszély nem létezik. Ám azt már kevesebben fogalmazzák meg, hogy hamis képzetét hatalmi érdekek okán tartják fenn. A magyar kisebbség ügye te-hát olyan belpolitikai problémává válik, amely mögül kiveszett a valós veszély. A magyarkér-dés így veszélyforrásból a demokrácia egyik fontos kérdésévé válik.

Ugyanakkor a magyar veszély rémképének fenntartása mindaddig nem ütközik számot-tevő ellenállásba, ameddig nem születik meg egy másfajta nemzeti doktrína. Nélküle még a magyarkérdésben mérsékeltnek számító politikusok számára sem marad más, mint az úgy-mond okosabb, taktikusabb kisebbségpolitikával való érvelés, amely elfogadtatható a kül-földdel, és nem akadályozza az ország euró-atlanti integrációját, miközben maga is a nemze-ti egyenlőtlenséget tartja fenn, akkor is, ha a durva, agresszív magyarellenességgel szemben érvelnek.16 Azaz nem lényegi, hanem csak taktikai különbséget vonnak maguk és a radikáli-sok között saját közvéleményük előtt. Ebbe a felfogásba adott politikai helyzetben még a ma-gyarok kormányzati részvétele is belefér. Azaz a kormányzati részvétel nem jelenti automati-kusan a nemzeti megbékélés megszületését, hanem olyan taktikai megoldást, amelyik meg-felel mindegyik fél pillanatnyi érdekeinek.17 Eközben megjelenik a „ravaszabb kisebbségpo-litika”, illetve a „ravaszabb kisebbségi érdekérvényesítés érve”.18 Lényegileg egyik sem változ-tat az ország nemzeti többség és kisebbség viszonyának alapelvein.

Ugyanakkor alábecsülnünk sem szabad a sikeres magyar kormányzati részvétel értékrendi következményeit. Még ha önmagában nem vezet is a kisebbségpolitika alapelveinek megvál-tozásához, a közvélemény körében jelentősen csökkentheti a magyar kisebbség iránti ellensé-ges érzületet, a sikeres magyar kormánytagok jelentős pozíciókat építhetnek ki, és tekintély-re tehetnek szert a miniszteri tárcájuk hatáskörébe tartozó társadalmi rétegben. A kormány-zati részvétel olyan kommunikációs lehetőségeket nyit meg a magyar politikusok előtt, ami-lyennel ellenzékben nem rendelkezhetnek. Kormányzati pozícióból arra is lehetőségük nyí-lik, hogy a közvéleményel a korábbi ideológiai szűrőt megkerülve ismertessék meg, mutassák be a magyarok helyzetét, problémáikat, valós törekvéseiket. Ám ha el tudják is fogadtatni, hogy a magyarok is beleszólhassanak az ország ügyeibe, még nem jelenti, hogy morális köve-telményként tekintsen erre a tényre a többségi társadalom. Egyszóval a kormányzati részvé-

16 Az ilyen érvelés megjelent mind Romániában, mind pedig Szlovákiában a magyarokkal koalícióra lépett pár-tok kommunikációjában.

17 A magyarok szeretnék behozni azt a hátrányt, amelyik a nélkülük megalakított kormányok idején halmozó-dott fel, a másik fél pedig szeretné előbbre vinni az ország euroatlanti integrációját és a gazdasági reformot, vala-mint szeretne győzelmet aratni a tekintélyuralmi tendenciák fölött.

18 Kisebbségiek kormányzása és koalíciós partnereik csendesebb magyarellenessége.



tel, különösen jó kormányzás esetén, a nemzeti közeledés fontos eszköze lehet. A nemzetkép megváltozása nélkül azonban nem képes hosszú távú megoldást nyújtani a kisebbségi ma-gyarok legtöbb nemzeti problémájára. S a kormányzati részvétel önmagában nem változtat-ja meg a nemzeti többség magyarságképét. Az agresszív magyarellenség nyomban visszatér a kormánypolitikába, amint a magyarok kiszorulnak a végrehajtó hatalomból.

Számolni kell vele, hogy a szomszédos országok politikai vezető rétegének nem kis része gyanakvással fogadná és akadályozná a megbékélés folyamatát, hiszen sokan ellenérdekeltek. De Magyarország így is sokat tehet. Egyrészt a szomszéd országok társadalmaiban nem ke-vesen támogatnák, sőt ha tehetik, támogatják is a megbékélést. Másrészt egy demokratikus európai ország közvéleményéhez immár nem csak az államon keresztül vezet út, a nyilvános-ság szerkezete ugyanis lényegesen megváltozott.

Magyarország politikai közösségének hatalmában áll a megegyezés a folyamat megindí-tásának kérdésében. Dönthet úgy, hogy a megbékélés ügyét kiemeli a belpolitikai csatározá-sok köréből, és össznemzeti céllá teszik. Másként egyébként nem is lehet sikeres. A magya-rok ügyében aligha érhető el alkotmányos egyetértés a szomszédos országokban, ha Magyar-országon sem születik meg. Értékrendi változások egyetlen társadalomban sem következnek be egy pillanat alatt. Nyilvánvalóan több választási cikluson átnyúló, sőt esetleg több évtize-des folyamatos erőfeszítés kell bárminemű eredményhez. Ám Magyarország politikai közös-sége vezetőivel együtt megállapodhat, hogy hozzálát a dologhoz.

Maradhat persze a mostani helyzet is, melyben Magyarországnak és a magyar kisebbsé-geknek együtt sincsen elég erejük, hogy kikényszerítsék a kisebbségi magyarok megmaradá-sához szükséges feltételek megteremtését, ugyanakkor a szomszéd nemzetek értékrendjének megváltoztatásáért sem tesznek sokat. Azaz Magyarország részéről marad a legszükségesebb segítségnyújtás, a kulturális támogatás, diplomáciai segítség a súlyosabb konfl iktusok meg-előzésére, a határon átnyúló kapcsolatok erősítése, valamint diplomáciai erőfeszítések a lé-tező nemzetközi jogszabályok alkalmazására, illetve kibővítésére. Mindez annak tudatában, hogy ezek az intézkedések együtt sem elégségesek a magyar kisebbségek nemzeti identitásá-nak hosszú távú megtartásához. De Magyarország és a magyar kisebbségek elindulhatnak egy másik irányba is. Megkísérelhetik országaik közvéleménye előtt lefolytatni azt a vitát, mely-nek elmaradása mindmáig fenntartja azt az értékrendet, amely nélkül nem rendezhető ma-gyarok és szomszédjaik viszonya.

A nemzeteknek magukról és másokról alkotott képét és államuk létezésének alapelveit sok minden befolyásolhatja. A történelmi Magyarország utódállamainak a magyarokról alko-tott képére nyilvánvalóan hat Magyarország szomszédság- és magyarságpolitikája, hatással vannak az országukban élő magyar kisebbségek tettei, a külföld, mindenekelőtt a nagyha-talmak vélt és valós elvárásai, törekvései, döntései és persze saját vélt és valós érdekeik. Ám legnagyobb hatása országuk politikai közösségének és benne a politikai vezető réteg nem-zetfelfogásának és politikai értékrendjének van. Ezért Magyarország szomszédságkapcsola-tainak olyan irányban történő fejlesztése, amelyik minél több szlovákot, románt, szerbet és ukránt kíván érdekeltté tenni a jó magyar kapcsolatok fenntartásában, ugyan sok konkrét helyzetben segíthet a kisebbségi magyaroknak is, ám önmagában államuknak a magyarok-kal szemben kialakított doktrínáján nem változtat. Ha ugyanis magyarságképük félelem-



mel teli és agresszív, akkor azt a mindennapi jó kapcsolatok legfeljebb tompíthatják, lénye-gileg megváltoztatni azonban nem tudják. Sőt a külföldi nyomás is csak akkor lehet ered-ményes, ha nagyobb veszélyforrást teremt, mint a vélt magyar veszély. Az ilyen politika sa-ját tagjaival szemben azonban szöges ellentétben van az Európai Unió belső rendjével, és a NATO sem jelenthet katonai fenyegetést tagállamai számára. Ezért azokban a szövetsé-gi rendszerekben, amelyekkel Magyarország nemcsak átmeneti geopolitikai érdekek, ha-nem alapelvek mentén összekapcsolta sorsát, nem lehetséges nagyobb fenyegetést teremte-ni, mint a magyaroktól való félelem. Következésképpen nyomásgyakorlással részsikerek el-érhetőek ugyan, de a magyar kisebbségek nemzeti szabadságát megteremtő lényegi fordulat nem. Ehhez a magyarokkal kapcsolatos értékrend megváltozására volna szükség a szomszé-dos országokban. Az eddigi politikai erőfeszítések elsősorban a politikai vezető rétegre irá-nyultak, s nem vezettek alapvető fordulathoz.

Ha a liberális demokráciát nem elitek uralmi területének tekintjük, hanem a politikai közösség által létrehozott és fenntartott rendszernek,19 akkor felmerül a kérdés, hogy va-jon vezethet-e valamiféle új út a politikai közösséghez akkor is, ha a politikai vezető réteg nagyobbik része torlaszokat épít az eddigieken. Ha nem létezhetne, akkor politikai kultú-ránk nagy változásai sem játszódhattak volna le, hiszen azok is az éppen hatalmon lévők akarata ellen történtek. Még a rendi abszolutizmus hatalmi eszközei sem voltak képesek megállítani sem a felvilágosodást, sem a kommunista diktatúra nálánál is fejlettebb esz-köztára a rendszerváltást.

Nyugat-Európa nem egy állama lépett már túl a kisebbségek felszámolásának nemzeti ter-vén, s vált autonómiák, illetve konszociációs mechanizmusok többkultúrájú rendjévé. Ma-gyarázhatnánk őket persze tisztán érdekalapú elhatározásként, hiszen mindegyik változásnak megvoltak a konkrét politikai érdekviszonyai. Csakhogy a felek érdekeihez hasonlók nem rit-kán korábban is fennálltak, mégsem hatottak mindaddig, amíg nem változott meg a nemze-ti többségnek a nemzeti kisebbséggel kapcsolatos értékrendje.

3. A MAGYAR KISEBBSÉGEK ÉS AZ EURÓPAI REGIONALIZMUS

3.1 Területi-politikai közösségek és nemzeti identitás

A létező kisebbségdefi níciókban az identitásjegyek mellett a numerikus arányok és a politikai dominanciaviszonyok alkotják a fő ismérveket. Az utóbbiakat főleg abból a nézőpontból te-kintik, hogy a kisebbség egésze politikai és közjogi értelemben milyen mértékben vált egyen-jogúvá és egyenrangúvá az illető állam névadó nemzetével. Magyarország legtöbb szomszéd-ja függetlenségét újonnan megtapasztaló fi atal nemzetállamként elutasítóan viszonyul a po-litikai közösség egészét újraszabó, az egyenrangúság alkotmányos rögzítését közhatalmi szin-

19 Sartori, Giovanni: Demokrácia. Osiris Kiadó, Budapest, 1999.



ten is elismerő tervekhez, ezért számításba kell venni azokat a – szintén történelmi lépték-kel mérhető – folyamatokat, amelyek a politikai dominanciaviszonyokat és ezen keresztül a magyar kisebbségek helyzetét az elmúlt másfél évtizedben a politikai közösségképződés átré-tegződésével, az országon belüli területi-politikai közösségek ki- és átalakulásával (mintegy „alulról”) érik el. Ez a magyar kisebbségek jogi és politikai státusát diff erenciáltan, az egyes alakuló területi-politikai közösségek (régiók) intézményesülésébe ágyazott folyamatnak lát-tatja, amelynek motorja az európai demokrácia lokalitások és regionális közösségek felérté-kelődése20 felé mutató fejlődése (konceptuális szinten a „régiók Európája” és a „regionális de-mokrácia”21 új fogalmai jelzik ezt az irányt).

A régiók politikai-közigazgatási státusának alapjául szolgáló területi-politikai közösségek és a részüket alkotó magyar kisebbségi csoportok viszonya, valamint az, ahogy e csoportok részt vesznek a területi közösség politikai identitásának kialakításában, többféle politikai vi-szonyt is mutathat. Ennek skálája az illető régió multikulturális jellegének elismerésétől a szi-lárd, alkotmányosan biztosítékokkal is rendelkező etnoregionális autonómiáig terjed. Általá-ban a régiók kialakulása társadalmi konstrukciós folyamat, amelyet politikai, gazdasági, kul-turális és közigazgatási gyakorlatok és diskurzusok tartanak fenn. A folyamatnak négy fon-tos aspektusa van: a) a területi keretek kialakulása (a régió szert tesz határaira: identifi kálódik a társadalom területi szervezetében); b) a fogalmi keret létrejötte (megjelenik a nyilvánosság-ban, névre, területi szimbólumokra tesz szert); c) az intézményes formák kialakulása (a saját intézmények, régióspecifi kus társadalmi szervezetek kialakulása); d) „hivatalos” intézménye-sülése a társadalom regionális rendjében (beleértve esetleg a közigazgatási és közjogi vonatko-zásokat is).22 A régiók „magyar etnoregionális jellege” annak függvénye, hogy – egyrészt – a régiók kialakulása hogyan fedi le a magyar etnikai térszerkezetet (ez főleg a régióalakulás el-ső szintjén meghatározó, vagyis arra, hogy az etnikai térszerkezet tud-e területi precedense-ket teremteni a régió későbbi „hivatalos” határaira nézve), másrészt pedig hogy a magyar kul-turális jelenlét milyen mértékben alakította a területi szimbólumokat, majd intézményesü-lési formákat (b-d. szint).

A régiók „hivatalos” intézményesülése az a szint, amely a területi-politikai közösség igazi elismerését jelenti, és ezen a szinten fontos határpont e közösségek államalkotó voltának az elismerése – azaz: a területi-politikai közösségek autonóm politikai szubjektivitással való fel-ruházása, és nem csupán az állampolgári közösség „részeként” való elismerése. A kétféle el-

20 Paasi szerint az európai térség és történelem sajátossága az, hogy itt az identitások nem pusztán az individua-litás társadalmi konstrukcióját jelentik, hanem jelentős térbeli összetevővel is rendelkeznek. Az identitások térbeli konstrukciójának kitüntetett kerete a régió. Lásd Paasi, Anssi: Europe as a Social Process and Discourse: Considerations of Place, Boundaries and Identity. European Urban and Regional Studies 2001/8(1) 9-11.

21 A regionális demokrácia fogalma az Európa Tanács dokumentumaiban jelent meg. Az ET Helyi és Regionális Hatóságok Kongresszusa (CLRAE) 1997-ben kezdeményezte a Regionális Demokrácia Kartájának kidolgozását. Több elutasítás után a 240(2008)-as ajánlás javasolja az ET Miniszterek Bizottságának, hogy nyissa meg az ET tag-államainak aláírásra a Regionális Demokrácia Európai Kartáját, melyet hosszas szakértői egyeztetéssel dolgoztak ki.

22 Paasi, id. mű 16-18. Lásd még: Paasi, Anssi: Region and place: regional identity in question. Progress in Human Geography, 2003/27. 475–485. Bourdieu, Pierre: Az identitás és a reprezentáció. A régió fogalmának kritikai elem-zéséhez. Szociológiai Figyelő, 1985/1. 7-22.



ismerés közötti határvonal például a szimmetrikus és az asszimmetrikus regionalizmus kö-zötti különbségben jelenik meg. A nyelvi-etnikai értelemben vegyes, de regionális kohézió-val rendelkező területi-politikai közösségek esetében az intézményesülés konszociatív modell-je is megvalósulhat, amelyben a kulturális autonómia intézményesítésére a regionális intéz-ményrendszer kontrollja alatt, annak intézményeibe ágyazottan kerül sor. Itt olyan politikai közösségformákról van szó, amelyek nem minden esetben az etnikai határtermelésre alapoz-nak, ugyanakkor a területi közösségen belül jelentős mértékben az etnikai-nyelvi közösség-re bízzák a kulturális reprodukció erőforrásait és az ehhez szükséges döntési kompetenciákat.

Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy a magyar kisebbségeknek államaikban az állam-szerkezeti-közigazgatási reform tekintetében a következő stratégiai megfontolásaik lehetnek:

– a létező (hagyományos) területi-közigazgatási keretek olyan átalakítása, hogy azok job-ban igazodjanak az etnikai térszerkezetekhez (lehetővé tegyék a kisebbség lokális és/vagy regionális többségeinek megfelelő közigazgatási egységek kialakítását);

– még a nemzetállami centrum által kezdeményezett szimmetrikus regionalizmus is ked-vező lehet, amennyibben a) az etnikai térszerkezethez igazodik és b) erős regionális elitet hoz létre, amely a befolyásolni tudja a politikai rendszert a regionális hatáskörök evolutív fejlesztése, elmélyítése irányába;

– ugyanakkor a magyar kisebbségek szempontjából sokkal kedvezőbb, ha a közigazgatá-si reformnak az aszimmetrikus változatai valósulnak meg, illetve alakulnak ki idővel, amelybe az etnikai alapú területi autonómiák is könnyebben be tudnak illeszkedni;

– szimmetrikus közigazgatás esetén is van lehetőség a közigazgatási egységekben a magyar mint regionális nyelv státusának kialakítására (pl. a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája értelmében, amelyet immár Magyarország összes szomszédja ratifi kált).

A területi-politikai közösségek kialakítására irányuló kisebbségi stratégiáknak érdemes szá-mot vetniük a nyugat-európai folyamatok példáival, amelyek szerint egy kezdeti regionalizáció új irányt ad a regionalizmusnak mint politikai törekvésnek, és ez történelmi távlatban a felül-ről végrehajtott regionalizáció „etnikai korrekcióját” is meghozhatja.23 Következésképpen ma-gyar kisebbségi érdek lehet az ilyen típusú mozgalmak támogatása. A területi-politikai közös-ségek és a nekik megfelelő közigazgatási keretek kialakulásának folyamatszerű felfogása egy-ben azt is tükrözi, hogy konszolidáltabb társadalmi időszakokban – és az uniós csatlakozást követően inkább ilyen időszakasszal kell számolnunk – a közigazgatási jog válik jelentőssé.24 E folyamatszerűséget szem előtt tartva fontos eleme lehet az elképzeléseknek a területi prece-densek létrehozása és megerősítése. Ide sorolhatók például a közhatalmi tartalom nélküli fej-lesztési vagy statisztikai régiók, de akár a különböző kistérségi társulások is.25

23 Schrijver, Frans: Regionalism after regionalization: Spain, France and the United Kingdom. University Press, Amsterdam, 2006.

24 Lásd Lőrincz Lajos: Alkotmányjog, közigazgatási jog. Magyar Tudomány, 2007/12, 1567.25 Adott esetben e kistérségek (NUTS4, LAU1) közigazgatási tartalma is fontos lehet a magyar kisebbségi szem-

pontból.



3.2 Területi közösségek Romániában: Székelyföld autonómiája és a román regionalizmus

A regionalizmus romániai kérdése az előbb vázolt társadalmi konstrukciós folyamat mind a négy vonatkozásában vizsgálható: a) a területi keretek kialakulása tekintetében fontos adottság, hogy a társadalmi tőke képződése (a személyközi relációk alakítása, a társadalmi kapcsolatok bizalmi fo-ka, a különböző intézmények iránti bizalom stb.) tekintetében fontos különbségek vannak egyes (2-3 megyényi) térségek tekintetében;26 b) a szimbolikus-fogalmi keret néhány eleme megjelent a nyilvánosságban, a területi szimbólumok hivatalos használata azonban csak Székelyföldön léte-zik markáns törekvésként; c) az intézményes formák kialakulása még kezdeti szakaszában tart a román centralizáló politika és homogén államigazgatási rendszer miatt; d) a regionalizmus „hi-vatalos” intézményesítése pedig időnként politikai vitatémaként jelenik meg, továbbá létezik egy kevéssé refl ektált közigazgatási gyakorlat a fejlesztési régiók működése nyomán.

A regionalizmus erdélyi magyar nézőpontból két fontos problémát vetett fel: Székelyföld kérdését és az Erdélyen belüli történeti alrégiók kérdését. A román politikai pártok nézőpont-jából ugyanez a kérdés az uniós csatlakozás előtt a közigazgatás korszerűsítésének kérdéseként merült fel, annak kérdéseként, hogy valamiképpen túl kell lépni az 1998-ban létrehozott fej-lesztési régiókon (amelyek kulturális értelemben nem jelenítenek meg területi közösségeket, csupán olyan megyék közötti „társulásokat”, amelyeket igazából a kormány kényszerített ki). Erdélyi magyar nézőpontból tehát a megoldáskeresés centrális szempontja Székelyföld kér-dése. Román nézőpontból pedig a közigazgatásnak az állam egységes jellegének megőrzése mellett történő korszerűsítése a legfontosabb.

Az elmúlt tizenöt évben Székelyföld területi autonómiájára vonatkozóan három stratégi-ai koncepció fogalmazódott meg: a) az első az az autonómiatervezet volt, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozott ki, és amely a „belső önrendelkezés” koncepciójára alapo-zott. Ez apróbb módosításokkal 2004 februárjában a román parlament elé került, mely eluta-sította a javaslatot.27 b) egy másik elképzelés a területi precedensre alapozó stratégia volt, amely szerint a román állam majdani politikai-közigazgatási régiói azokból a fejlesztési régiókból ala-kulnak ki, amelyek az 1998-as regionális fejlesztési törvény alapján jöttek létre. Minthogy e régiók határait a román kormány a belső történeti-kulturális határoktól eltekintve alakította ki, ezért az RMDSZ első lépésben egy székelyföldi fejlesztési régió létrehozását tűzte célul, a javaslatot azonban a kormány elutasította; c) a harmadik stratégiai koncepciót az Erdélyi Ma-gyar Nemzeti Tanács (EMNT) szakértői dolgozták ki 2003-ban, ez csomagtervként tartal-mazott egy kerettörvényt Románia régióiról (a régiók konkrét földrajzi határának megvoná-sa nélkül), valamint – ebbe illeszkedően – egy törvénytervezetet Székelyföld különleges jogál-

26 Lásd Sandu, Dumitru: Ariile culturale ale Romaniei. Sociologie Romanesca, 1990. nr. 3-4. és Sandu, 2002, id. mű). Dumitru Sandu a társadalmi tőke termelésének kulturális sajátosságai szerint vizsgálja a romániai törté-nelmi régiókat és alrégiókat. Tanulmányai alapján megállapítható, hogy egyrészt jelentős különbség áll fenn az er-délyi nagyrégió és a többi történelmi régió között, másrészt Erdélyen belül a két székely megye (Kovászna és Har-gita) profi lja is egészen sajátos. Vö. Sandu, 2002, id. mű 81-92.

27 Az RMDSZ-frakció – jóllehet, a törvényjavaslatot mind szakmai, mind időzítési szempontból bírálta – hosz-szas belső vita után mellette szavazott.



lású régióról. A csomag alapjául az a jövőkép szolgált, hogy Romániában középtávon megte-remtődnek – spanyol vagy olasz mintára – az aszimmetrikus regionalizmus politikai feltételei.

A román pártok elképzelései nem kidolgozottak, közös jegyük, hogy elsősorban gazdasági és közigazgatási racionalitásra kívánnak alapozni, és olyan szimmetrikus regionalizációt kíván-nának megvalósítani (elsősorban a liberálisok és a szociáldemokraták), amely megőrzi az ál-lamszerkezet homogén módon egységes jellegét. A kivitelezés tekintetében a 2-3 megye egye-sítésével kialakított közigazgatási középszint merült fel. A konjunkturális ötleteken túl a regi-onális közigazgatási szint kialakításával a román államfő által az alkotmánymódosítási kon-cepció kidolgozásával 2008-ban megbízott szakértői bizottság, az ún. Stanomir-bizottság28 foglalkozott először. A bizottság jelentése az állam- és a közigazgatási szerkezet reformjára négy lehetséges változatot fogalmazott meg: a) a föderális alternatíva (annak szimmetrikus és aszimmetrikus változata); b) a spanyol vagy olasz mintát követő aszimmetrikus regionalizmus; c) a francia mintát követő szimmetrikus regionalizmus; d) a jelenlegi megyerendszer meg-őrzése további közigazgatási decentralizáció mellett. A bizottság inkább az utóbbi két válto-zat megfontolását javasolja az alkotmánymódosító politikai erőknek, de az alternatívák teljes számbavétele mindenképpen jelentős.

Az erdélyi magyar politikai pártok és mozgalmak (Romániai Magyar Demokratikus Szö-vetség, Magyar Polgári Párt, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Székely Nemzeti Tanács) szem-pontjából fontos, hogy ebben a szakértői anyagban két olyan javaslat is megjelenik, amely er-délyi magyar koncepciókhoz kapcsolódik. Az egyik az aszimmetrikus regionalizmus alternatí-vája, ebbe ugyanis beleilleszthető Székelyföld területi autonómiája. A másik: a jelenlegi me-gyerendszer megőrzésével végrehajtott decentralizáció, amelynek a bizottság javaslata szerint tartalmaznia kell – a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának román ratifi -kációja nyomán – egy olyan nyelvi rezsimet is, amely a magyar nyelv hivatalos státusát szabá-lyozza néhány megyében. E két javaslatból az is kitűnik, hogy az erdélyi magyarság mint poli-tikai közösség státusával kapcsolatos romániai vita a kollektív jogok területéről valószínűleg a köz-igazgatási reform területére helyeződik át.

A román regionalizációval és annak aszimmetrikus irányú továbbfejlődésével számoló ma-gyar nemzetpolitikának egy diff erenciáltabb külpolitikai cél- és eszközrendszert kell kialakí-tania. A diff erenciálódásnak az egyes, szomszédos országon belüli – bizonyos karakterrel már rendelkező – térségek irányába kell bekövetkeznie. A Székelyföldre irányuló magyar nemzet-politikának a nyugati sikeres etnoregionális modelleket, területi autonómiákat kell szem előtt tartania. E tekintetben Magyarországnak az EU-s tagállam Romániával szemben nem sok eszköze van, mindazonáltal fontos meghatározni, hogy a román politikai rendszernek me-lyek azok a főbb átalakulási irányai, amelyek kedvezőek lehetnek Székelyföld regionális au-tonómiájának létrejöttéhez, tehát amelyekhez magyar nemzetpolitikai érdek fűződik. Ezek a következőek: a) a radikális decentralizáció a települési önkormányzatok szintjén; b) a köz-vetlen demokrácia intézményeinek megerősödése; c) a regionális elitcsoportok megerősödé-

28 A Traian Băsescu román elnök által felkért, „A román politikai és alkotmányos rendszert elemző bizottság” néven működő testület elnöke Ioan Stanomir egyetemi tanár (Bukarest), tagjai alkotmányjogászok és politológusok voltak.



se; d) a pártrendszer átalakulása, regionális pártok létrejötte és megerősödése. A magyar kül-politikának még eszközhiányos helyzetében is konstans módon követnie kellene a következő három célt: a) a székelyföldi autonómiatörekvés támogatása nemzetközi színtéren; b) a bila-terális kapcsolatokban annak folyamatos napirenden tartása, hogy Székelyföld státusa érde-kében induljanak meg, illetve folyamatossá váljanak a tárgyalások a központi kormányzat (az állam centruma) és a régió legitim képviselői között; c) Székelyföld szimbolikus megjelenésé-nek („brand-építésének”) támogatása az uniós gazdasági és kulturális térségben.

Magyarságpolitikai érdek továbbá az is, hogy Székelyföldön olyan társadalompolitikai kon-cepció fogalmazódjon meg, és alkossa meg saját kereteit, amely a társadalmi tőke térségcentrikus fejlesztését állítja előtérbe. E koncepció kulcsfogalmai és néhány alapeleme: a horizontális partnerségek erősítése, gyakorlatorientált közösségfejlesztés, városrehabilitáció a városi kö-zösségek újrateremtésével, az önkéntesség székelyföldi kereteinek megteremtése stb. E társa-dalompolitikához bizonyos keretek már most megteremthetőek,29 e keretek fenntartása pe-dig – a társadalmi tőke növekedése esetén – egyre több konszenzusos elemet vihet be a szé-kelyföldi „többpártrendszerbe.”30

A határmenti (észak)erdélyi régióra irányuló magyarországi politikának (ez elsősorban a mostani Bihar és Szatmár megyékre osztott térséget jelenti) nemzetpolitikai érdeke az, hogy a térség etnodemográfi ai helyzetének megfelelő konszociatív önkormányzatiság kerüljön előtér-be az aszimmetrikus regionalizmus kialakulása esetén. Ennek néhány eszköze: a) határmenti programok; b) a települési önkormányzatközi kapcsolatok fejlesztése; c) a határmentiség újabb felfogásának és intézményesítésének szorgalmazása az EU szintjén. Két további térségtípus esetén – ide a bánsági valamint a belső-erdélyi térség (elsősorban Dél-Erdély) sorolható – a ma-gyar politikának a térség multikulturális hagyományaira kell alapoznia. Itt a szórványmagyar-ság fennmaradásának nem a közjogi, hanem a kulturális reprodukcióra irányuló támogatás-politikai céljai állnának majd az előtérben: egyrészt például az, hogy a térség multikulturális hagyományaira a szórványmagyarság jobb eséllyel alapozzon, és fékeződjön ezáltal az asz-szimilációs nyomás. Másrészt fontos feltétel, hogy létrejöjjenek azok a kapcsolathálók, ame-lyek révén a szórványmagyarság mobilis egyedei a tömbmagyar kulturális közegekben ke-ressenek karrierépítési lehetőséget,31 amennyiben ilyen személyes döntéseket hoznak. Ennek eszközei a következők lehetnek: a) a kulturális támogatáspolitika hagyományos eszközei; b) testvértelepülési kapcsolatok kialakítása és fejlesztése; c) eurorégiós együttműködések; d) kö-zös EU-s fellépés a közös kulturális örökség védelmében stb.

29 Az önkormányzatközi együttműködés különböző formáinak lehet ebben meghatározó szerepük: például a Székelyföldi Városok Szövetsége ilyen keretté nőheti ki magát.

30 Ez például azt jelentené, hogy az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt székelyföldi versenyének tematizálásában az autonómia közjogi vonatkozásai helyett az említett témák kerülnének a középpontba, ami mindenképpen egy regionális társadalompolitika megfogalmazásának az irányába terelné a politikai gondolkodást és közbeszédet. (Ez egyben annak igazolása is lenne, hogy modern identitáspolitika nem alakítható ki csupán a kulturális politika ta-laján, annak közpolitikai tartalommal is kell rendelkeznie.)

31 Ha a „nemzethez tartozást” az életvilágok összekapcsolásának módjaként fogjuk fel, akkor a szórványban va-ló „megmaradás” olyan kapcsolatépítést jelent, amely több nem-lokális életvilág felé mutat. Vagyis a magyarként való „megmaradás” feltétele egyfajta mobilitás a magyar kulturális és civil hálózatokban.



Látható hogy e diff erenciált magyarságpolitikai nézőpont nem képviselhető koherens mó-don a kormányzati centrumban. Magyarország hátránya (Németországhoz képest például), hogy külpolitikáját nem tudja „szintekre lebontani”, azaz a diff erenciált szomszédságpoliti-kát elválasztani a a központi kormányzat szintjén képviselendő egységes nemzetpolitikai cé-loktól. Ehhez erős regionális struktúrával kellene rendelkeznie.

3.3 Területi közösségek Szlovákiában: a közigazgatási reform kérdése

Szlovákia esetében kevesebb jele van annak, hogy a területi-közigazgatási beosztás jobban igazodjon az etnikai térszerkezethez, és hogy evolutív módon asszimmetrikus modellbe tor-kolljon. Ennek történeti oka nyilván az, hogy az ország egységes közigazgatási hagyományt örökölt, majd azt nemzetállami centralizációjával átírta és központosítását megerősítette (el-térően Romániától, ahol a történetileg különálló nagyrégiók közigazgatásának egységesítése a húszas évek közepén ugyan végbement, de az alapvető különbségeket nem tudta elfedni). Az 1996-os mečiari közigazgatási reform az etnikai térszerkezettől és sok természetes von-záskörzetektől nagy mértékben eltekintve 8 kerületre (kraj), azon belül összesen 79 járásra (okres) osztotta az ország területét.

A centralizáció lassú felszámolása elkezdődött az MKP-t is magába foglaló jobbközép koa-líció kormányzása alatt, és lépések történtek a decentralizált kétfokozatú (község, megye) köz-igazgatási rendszer kialakítása irányába. Ebben a települési és megyei önkormányzatok jog-körei az addiginál lényegesen átfogóbbá váltak. A decentralizáció pénzügyi feltételei is meg-teremtődtek a 2000. évet követően azzal, hogy a helyben beszedett adóknak közel egyharma-da az önkormányzatok kezelésében maradt.32 Azonban a közigazgatási reform által megcél-zott, a történeti-regionális tagoltsághoz valamelyest közelítő, 12 önkormányzati régiós (me-gyés) szimmetrikus modell nem valósult meg. A tervezet ugyanis a dél-szlovákiai magyarok által lakott részek közül a csallóközi-mátyusföldi régiót az új nagyszombati, illetve a nyitrai megyék közt kívánta felosztani, míg a nógrádi-gömöri régióban – a kassai megyéhez sorolt rozsnyói járás nélkül – önálló megye létrehozását javasolta, a felső-bodrogközi, Ung-vidéki magyar térséget pedig az egész kelet-szlovákiai részt felölelő zempléni megyéhez sorolta. Ez-zel a felosztással szemben pedig az MKP egy újabb, tizenharmadik, a határmenti etnikai szer-kezethez igazodó megyét javasolt, amely azonban elbukott a szlovák pártok ellenkezésén.33

A Szlovákiában megvalósult önkormányzati modell az ún. „duális modell”, amelyben a re-gionális önkormányzati és a regionális államigazgatási feladatok, illetve az azokat ellátó szer-vek élesen elkülönülnek egymástól. Itt a kormányt a kerületi elöljáró (prednosta) vezette ál-

32 Lásd Szarka László: Közigazgatási reform és kisebbségi kérdés. Kisebbségkutatás, 2001/2. Szarka László: A kor-mányzati szerepvállalás hatása a kisebbségi magyar pártok önkormányzati politikájára. In Blénesi Éva–Mandel Kin-ga (szerk.): Kisebbségek és kormánypolitika Közép-Európában (2002-2004), Gondolat – MTA Etnikai-nemzeti Ki-sebbségkutató Intézet, Budapest, 2004, 231-258.

33 Lelkes Gábor: Régiók és gazdaság. Magyarok Szlovákiában V. kötet. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2008. 29-33.



lamigazgatási hivatal, a regionális önkormányzatot pedig a kétfordulós választásokon, köz-vetlenül választott kerületi elnök (predseda), valamint a kerületi képviselőtestület képviseli. Az önkormányzati és államigazgatási kerületi hivatalok között nem igazán tapasztalható át-fedés, ezek egymástól elkülönülten és párhuzamosan működő szervek.34

Milyen modellek lehetségesek? A magyar kisebbség kulturális reprodukciója tekintetében két alapalternatíva vehető számba. Az egyik: a jelenlegi közigazgatási modellre ráépíthető magyar kulturális autonómia alternatívája. Erre ugyan a szlovák politikai elit kevéssé fogé-kony, de amennyiben mégis megteremtődnének a politikai feltételei, akkor a kulturális ön-kormányzatot intézményi evolúció eredményeként érdemes elgondolni, amely egy kisebbségi törvény keretében jönne létre, és a létező közigazgatási intézményekrendszerre (kerület, köz-ség) telepítené rá saját intézményeit. Ezek a kerület-község viszony átalakulásának folyamatá-ban szereznének hatásköröket, részben a kerület szintjén létező kulturális hatáskörök átvéte-lével (nyelvi megkettőzésével), részben a községi szintekről elvonva, annak érdekében, hogy a lokális kisebbségi hátrány kezelhető legyen. Amennyiben a kulturális önkormányzatok már létrejönnek, ezt a hatáskörtelepítési folyamatot segítheti, hogy a reformelképzelések szintjén már megszületett a községek nagysága szerinti diff erenciált decentralizáció gondolata. Esze-rint a szervezői és irányítói hatásköröket – iskolaügy, szociális ügyek, egészségügy stb. – azok-ra a községekre ruháznák át, ahol a létesítmények találhatók, és a decentralizáció jegyében ezeket a községeket az állami költségvetésből támogatnák.35 Ebbe a folyamatba jól behelyez-hető lenne a magyar iskolák és művelődési intézmények fölötti fenntartói hatáskörök átruhá-zása a kulturális önkormányzat szerveire.

Egy másik folyamat lenne a tizenharmadik megye koncepciójában megjelenő dél-szlová-kiai magyar régió kialakítása. Ez azonban csak a magyarok egy részét foglalná magában, és a jelenleg ezzel az elképzeléssel szemben a legvehemensebb a szlovák nemzetállami reakció.

Lehet továbbá a határmentiségre is koncepciókat alapozni úgy, hogy sikerüljön e térséget a szlovák közvélemény szemében a kölcsönös gazdasági érdekek érvényesítésének és gyümöl-csöző voltának szemléletes példájává avatni, amely vonzó az ott lakó szlovákság számára is. Ennek a folyamatnak lényeges elemévé válhat a kistérségi fejlesztésre létrejött önkormányzati szövetségek fokozottabb szerepvállalásának támogatása a térségi identitás intézményesítésében.

3.4 Az autonómia és a területiség kérdése Szerbiában, Kárpátalján,

Horvátországban és Szlovéniában

Bár a szerbiai Vajdaság tartományi autonómiája a 2006-os új alkotmány alapján a korábbi jogálláshoz képest konszolidálódott, a vajdasági statútum csak 2008-2009-ben készült el, és hosszas vita nyomán 2009 decemberében került elfogadásra a vajdasági képviselőházban. En-nek oka a sokáig a hiányzó belgrádi politikai akarat volt, az ellenzők az alkotmány kétértel-

34 Uo. 32-33.35 Uo. 35-36.



műségeire hivatkoztak. A 2006-os alaptörvény ugyan a kilencvenes évek autonómiaellenes „refl exeitől” terhes, azonban az Európai Parlament délkelet-európai országokkal foglalkozó küldöttsége, nyomást gyakorolva a szerb parlamentre (az integrációs tárgyalások perspektí-vájában), elérte az új vajdasági statútumhoz szükséges beleegyezést.36

Vajdaság autonómiája mellett több mint egy évszázados hagyomány szól,37 amely része a szerb történelmi emlékezetnek, és az autonómia elmélyítését igényli a tartomány közvélemé-nye is,38 továbbá gazdasági alapja is biztosított, mivel a tartomány messze Szerbia legfejlet-tebb része. Azt is megállapíthatjuk, hogy az 1945 óta folyamatosan meglevő autonómia (ame-lyet ugyan Belgrádnak többször is sikerült jelképessé zsugorítania, de teljesen eltörölni nem) a régiókonstituálódás mind a négy előbb említett szintjén (lásd 3.1. alfejezet) eredményes: a tartomány autonómiája „társadalmiasult” és intézményesült. Ez tartalmazza a tartomány multikulturális jellegének elismerését és az annak megfelelő intézményi formákat – mindez a 2009 decemberében elfogadott statútumban immár határozott jogi megfogalmazást is ka-pott. A kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló – szintén 2009-ben elfogadott – törvény pedig intézményi keretet is ad a statútumba foglalt „multikulturalizmus és interkulturalizmus”39 gyakorlati érvényesítéséhez.

Vajdaság autonómiájának az új, 2009-es statútum alapján várható konszolidációját mind-azonáltal több tényező is lassíthatja. Koszovó elvesztése után a szerb közvélemény továbbra is gyanakvó az autonómiatörekvésekkel szemben, a közigazgatási rendszer kiépítésében pedig akadály a Vajdaság aszimmetrikus helyzete, pontosabban az, hogy Szerbiában immár teljes-séggel hiányzik a föderális és regionális kontextus. Mindazonáltal a tartomány közjogi kü-lönállására a 2009-es fordulat után már egyértelműen építeni lehet.

A kérdés az, hogyan alakul tovább a vajdasági magyarság közjogi státusa a tartomány te-rületi-politikai közösségén belül, a multikulturalitás intézményesülésének folyamatában. Ér-tékelésünkben a „saját” közjogi státus fejlődésének két lehetséges útját kell fi gyelembe venni.

Az egyik a kulturális autonómia megerősítése, elmélyítése a nemzeti kisebbségek nemze-ti tanácsairól szóló új törvény alapján. Ennek négy irányban kell végbemennie: a) a hatáskö-rök pontosítása és bővítése, b) a legitimitás megerősítése és fenntartása a közvetlen, plurális választások révén (amire a törvény a keretet már megteremtette), c) a tartományi és a telepü-lési önkormányzati szervekkel való együttműködés formáinak kialakítása, d) a közjogi jelleg szankcionális eszközökkel való megerősítése irányába.40 Bár a közvetlenül választott Magyar Nemzeti Tanács az egész magyar közösség kulturális önkormányzata, az önkormányzat konk-

36 Lásd Korhecz Tamás: A Vajdaság Autonóm Tartomány közjogi helyzete Szerbia államszervezetén belül – aktuális kihívások és kérdések az új alkotmány fényében. Létünk, 2008/3. Szilágyi Imre: A vajdasági statútum történelmi, poli-tikai előzményei, az elfogadás körülményei. Magyar Külügyi Intézet, MKI-tanulmányok, T-2009/24.

37 Uo. 3-4.38 Az utóbbi két évtized közvéleménykutatásai rendre igazolják, hogy a lakosság kétharmada folyamatosan az

autonómia bővítését igényli (Korhecz, id mű).39 Lásd Vajdaság Autonóm Tartomány statútuma, 7. szakasz (www.skupstinavojvodine.gov.rs)40 A 2009 júliusában napirendre került, a nemzeti tanácsokról szóló szerb törvényjavaslat mind a három vonat-

kozásban előrelépést tartalmaz a korábbi állapothoz képest. A kisebbségi választók számára megnyitott választói névjegyzék különösen fontos újítás a korábbi elektoros választásokhoz képest.



rét intézményesülése minden bizonnyal egyfajta territorializálódást is magával hoz.41 Ebből a szempontból fontos stratégiai kérdéssé válik majd, hogy a Magyar Nemzeti Tanács mint kul-turális önkormányzat hogyan él intézményalapítási jogaival, hova telepíti szerveit, azaz: in-tézményi súlypontja hogyan illeszkedik a tartományi igazgatás szerkezetébe és hogyan a ma-gyarság etnikai térszerkezetéhez.

A másik lehetséges fejlődési út az autonóm magyar kerület létrehozása a Tisza melléki ma-gyar etnikai tömbben, a Vajdaságon belüli területi-közigazgatási egységként.42 Bár jelenleg ez kevésbé tűnik megvalósíthatónak, mint a kulturális autonómia megerősítése, a saját köz-igazgatás kialakításának politikai jogát is megszerző Vajdaság Autonóm Tartományban ez is lehetségessé válhat. Vajdaság 2009-es statútumában tulajdonképpen már adott egyfajta ki-indulópont ehhez, hiszen a Szabadka székhelyű tartományi közigazgatási körzet (a statútum 32. szakasza értelmében a tartomány hét körzetének egyike) előtt nyitott egy ilyen terüle-ti-közigazgatási evolúció lehetősége.

Megvalósulásának legvalószínűbb forgatókönyve az lehet, hogy a tartomány átalakítja sa-ját területi-közigazgatási beosztását, és ennek részeként az említett körzet területén magyar autonóm kerület alakul ki, illetve maga a körzet konszociatív regionális berendezkedést ala-kít ki. Ehhez a következő feltételeknek kell kialakulniuk: a) a tartomány szerezze meg a saját közigazgatási-területi beosztás kialakításának jogát (ez jelen pillanatban megoszlani látszik Újvidék és Belgrád között); b) ennek keretén belül legyen lehetőség az aszimmetrikus meg-oldásokra is (melyek sajátos jogköröket rendelnek sajátos területekhez); c) a kulturális auto-nómia fennebb említett territorializálódása során a Magyar Nemzeti Tanács tekintse straté-giai célnak ezt a lehetőséget. Mindezt érdemes esetleg évtizedeket átfogó evolúciós folyamat-ként elgondolni.

Korábban a vajdasági magyar politikai vitákban a Vajdaság autonómiája és a magyar kör-zet kérdése a prioritások vagylagos opciójaként merült fel, ma azonban világosabban látszik, hogy egy erős vajdasági tartományi autonómia kedvezőbb keretfeltétele egy ilyen tervezet-nek, mint a szerb nemzetállami keret.

A szomszédos országbeli magyarok politikai közösségszerveződése mellett elkötelezett ma-gyarországi nemzetpolitikának és a belőle következő külpolitikának hosszútávú érdeke a Vaj-daság tartományi autonómiájának konszolidálódása és bővülése, ebben a keretben ugyanis esélyesebbek a vajdasági magyar autonómiatervek, mint a szerb nemzetállami centrummal va-ló közvetlen politikai ütközésben. Vajdaság státusának erősítését Szerbia EU-csatlakozásának folyamatában Magyarország kreatív külpolitikával segítheti, beépítve a tartomány közigazga-tásának működését a koppenhágai kritériumok révén felülvizsgált demokrácia-kérdések sorá-ba. Ehhez az szükséges, hogy a magyar külpolitika fel tudja építeni önmaga számára a kop-

41 A kulturális és személyi elvű autonómiákat általában az az evolúció jellemzi, hogy meghatározó központi in-tézményeiket oda telepítik, ahol a kisebbség jelentős lokális többséggel rendelkezik. (Lásd Kovács Péter: Egyéni és kollektív kisebbségi jogok az alkotmányos fejlődésben – pozitivista szempontból. Magyar Kisebbség 1996/3.)

42 A Kanizsa, Zenta, Ada, Csóka, Óbecse községek, illetve Közép-Bácskában Kishegyes, Topolya és Szabadka és néhány szomszédos községgel létrehozott Magyar Autonóm Körzet tervét a VMDK fogalmazta meg 1992-ben.



penhágai kritériumok egyfajta ágensének szerepét a balkáni térség irányába. Erre jó alkalom lehet a magyar EU-elnökség időszaka.

Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy a vajdasági átalakulások kihívást jelentenek a ma-gyar támogatáspolitika számára is, hiszen a civil szervezeteknek nyújtott támogatás mellett most egy legitim és plurális alapokon álló, saját közjogi intézményekkel is rendelkező társa-dalmi komplexum igényli a magyarországi támogatást.

Kárpátalja esetében az autonómia területi aspektusának kérdése feltehetőleg nagymérték-ben függ Ukrajna jövőbeli szerepétől, azaz attól a geopolitikai szereptől, amelyet Oroszor-szág és az Európai Unió között a maga számára kialakít. Ukrajna területi-közigazgatási szer-vezete jelenleg is aszimmetrikus (a Krími Autonóm Köztársaság mellett további 24 megye van, amelyek méretüknél fogva akár nagyobb közigazgatási régiónak is tekinthetőek, közöt-tük az egyik Kárpátalja), és ez előrevetíti azt, hogy további régiók is különleges státusra te-hetnek szert. Kárpátalja is ezek sorába kerülhet, és ekkor státusa keretében (belső autonómi-ája függvényében) ismét napirendre kerülhet a beregszászi járás43, illetve a Kárpátalján belüli magyar kulturális autonómia kérdése. A kérdés logikai értelemben hasonlít a Vajdaság és az azon belüli magyar lakosság státusának kérdésére, azonban a különbségek is jelentősek. Ezek közt a legfontosabb, hogy Kárpátalja egyfajta közvetítő térség az EU (Magyarország) és an-nak egyik legnagyobb szomszédja között.

Horvátországban, Ausztriában és Szlovéniában az ottani, szórványnak számító magyar ki-sebbség számára a politikai közösség területiségének aspektusa nem merül fel; ebből, vala-mint a magyarok alacsony és fogyó számából következően a „magyar kérdésnek” belpolitikai súlya nincs. Itt a helyi önkormányzati rendszerhez kapcsolódó és az alkotmány által is garan-tált személyi elvű autonómia megerősödésének, konszolidációjának a támogatása lehet a cél.44

4. Konklúziók: a magyar szomszédságpolitika új dimenziói

A Magyarország és a szomszédos államokban élő magyar kisebbségi közösségek közötti stabil, kiegyensúlyozott kapcsolatok létrejöttének és hosszú távú fennmaradásának az érintett közös-ség helyzetén, belső viszonyain túlmenően mind Magyarország, mind a szomszédos (terüle-ti) állam tekintetében vannak megfogalmazható feltételei. Magyarország részéről e kiegyen-súlyozott kapcsolatrendszer alapfeltétele a határon túli magyar közösségek azon – jóval dif-ferenciáltabb – szemlélete, amely a magyarság kulturális egységét (a kulturális nemzet egysé-gét) a szomszédos államok magyar kisebbségeinek regionális tagoltsága felől fogalmazza új-

43 Ukrajna függetlenségének kinyilvánítása és a Független Államok Közösségének megalakulása között, 1991 december elsejére népszavazást írtak ki Kárpátalján a terület különleges státusú önkormányzatáról, amelyet a vá-lasztópolgárok 78%-a támogatott, a Beregszászi járásban pedig a magyar autonóm körzet megalakításáról, amely-re pedig 81,4% szavazott. Ez a népszavazás azonban jogi következmények nélkül marad.

44 Mind Szlovénia 1991-ben elfogadott (1997-ben, 2000-ben, 2003-ban és 2004-ben módosított), mind Horvát-ország 1990-ben elfogadott (és 2000-ben módosított) alkotmánya autochton kisebbségként, államalkotó tényező-ként ismeri el a magyarságot, amely személyi elvű autonómiát kapott a helyi (települési) önkormányzatok mellett.



ra. Azonban e „diff erenciált” nemzetpolitikai nézőpont nem csupán annyit jelent, hogy Ma-gyarország az egyes szomszédos országok helyzete és azon belül a magyar kisebbségi társadal-mak belső regionális diff erenciáltsága, kulturális reprodukciós lehetőségeit meghatározó bel-ső etnodemográfi ai feltételei szerint alakítja ki a határon túli magyarokkal kapcsolatos poli-tikáját. E diff erenciált nézőpont egyben azt is jelenti, hogy Magyarországnak világosabban különbséget kell tennie a támogatás kulturális dimenziója és politikai-közösségi dimenzió-ja között. Ez utóbbi az a politikai támogatás, amellyel Magyarország egyes magyar regioná-lis kisebbségi csoportok azon törekvéseit segíti, hogy az illető államban – hazájukban – köz-jogi tartalommal is rendelkező státusra és annak megfelelő intézményekre tegyenek szert.

A szomszédos (területi) állam nézőpontjából a feltételeket nem csupán az ott élő magya-rok kulturális identitásának az elismerése jelenti (ami a kilencvenes évek során és az európai integrációval jórészt megvalósult), hanem az a nyitottság is, amellyel alkotmány- és közigaz-gatási reformjaik során, területi-politikai közösségeik ki- és átalakításakor, valamint a hata-lommegosztás intézményesítésekor tekintettel vannak mind az etnikai térszerkezetre, mind a magyar kisebbség közhatalom-megosztási javaslataira. Mindennek legáltalánosabb kerete a regionalizmus lehet, amely lassan teret nyer Európa ezen térfelén is.

A regionális egységekből, azok egymáshoz való viszonyából felépülő új magyar viszony-rendszer lehet a magyar nemzet kulturális egységének legstabilabban fenntartható formája. Csak ebben a viszonyrendszerben tartható fenn hosszabb távon és viszonylag kevés konfl ik-tussal az egyetemes magyar nemzeti közösség és a politikai közösségek társulásos formái ré-vén a szomszéd államokba integrált magyar kisebbségi csoportok kulturális összetartozásá-nak tudata mint korszerűbbé vált magyar identitásközösség. Szükségessé válik tehát a ma-gyar nemzetfogalom regionális dimenziójának a kimunkálása.

A regionalizmus erősödése, konkrét intézményesülése során – amelyet célszerű több lépés-ben végbemenő (de ugyanakkor történeti dimenziójú) folyamatnak tekinteni – két fontos le-hetőség nyílik meg a magyar kisebbségek előtt. Az egyik abból fakad, hogy még az esetlege-sen magyar többségű régiók sem lesznek, s nem is lehetnek nemzetiségileg teljesen egysége-sek. Ha az adott régió lokális magyar többsége mellett is nemzetiségileg igazságos politikát folytat saját regionális kisebbségeivel szemben, az jelentősen gyengítheti az agresszív nacio-nalizmust országos szinten.

A másik lehetőség: a határon átnyúló régióké. Mivel az EU-tagság megszűnteti a vámha-tárokat, a határon átnyúló régiók kialakulása új kapcsolódási, együttműködési teret nyit ma-gyarok és nem magyarok közt. Gazdasági érdekkötődéseket, idegenforgalmi, egészségügyi kapcsolatokat hoz létre, és persze kulturálisakat is, segítve egymás megismerését. Az így lét-rejövő összefonódás pedig nyilvánvalóan nem kedveli a nemzeti ellenségeskedést. A regionális együttműködés dimenziói közös kapcsolódási pontokat, érdekviszonyokat teremtenek, me-lyekben a sajátosan magyar célokat nehezebb az ország szétverésére irányuló törekvésnek mi-nősíteni. Sőt, javarészt hasznos és értékes részét képezik a nem magyarok számára is fontos és előnyös regionális együttműködésnek.

Mindazonáltal áttörést a magyar kisebbségek helyzetében akkor lehet elérni, ha megválto-zik a nemzeti többség értékrendje a magyarokkal kapcsolatosan. Értékrendi változás nem le-hetséges az értékekről folytatott nyilvános vita nélkül. E vitához új, eddig nem volt lehetősé-



geket kínál a 21. század. Olyan technikai eszköztárat, amellyel a magyarok közvetlenül szól-hatnak a szomszéd ország közvéleményéhez, megkerülve a nemzetállam ideológiai szűrőjét. Ezzel a lehetőséggel élni lehetne és kellene. A nemzeti közeledés és megbékélés ügyének im-már nem kell kizárólag a gyakran javarészt ellenérdekelt politikai vezetők kezében maradnia. Ám e társadalmi vita során a magyaroknak nem pusztán magukból, saját sérelmeikből kelle-ne kiindulniuk, hanem a másik fél ismereteiből, álláspontjaiból, sérelmeiből, s persze előíté-leteiből is. E vita során nem a győzelem, hanem a meggyőzés s a tanulás a cél.

Mindeközben Magyarországnak továbbra is fenn kell tartania a magyar nemzet kulturális egységének újrateremtésére irányuló politikáját. E célt azonban a fentebbiekben vázolt diff e-renciáltsággal kell követnie, elsősorban a regionális dimenzió mentén. Viszont jelentős akadá-lya ennek, hogy Magyarország nem rendelkezik olyan erőteljes regionális szerkezettel, amely lehetővé tenné a szomszédságpolitika mélyebb – kisebb régiókra irányuló – diff erenciálódását, a nemzeti centrum „tehermentesítését” néhány, különösen fontos nemzetpolitikai cél képvi-selete érdekében. A következő időszak stratégiai feladata tehát, hogy Magyarország az alsóbb szinten diff erenciált szomszédságpolitikát képes legyen elválasztani a néhány egységesen, te-hát a központi kormányzat szintjén képviselendő nemzetpolitikai céltól.



IRODALOM

Bakk Miklós: Nemzeti és regionális: autonómia Erdélyben. Pro Minoritate, 2008/ Tavasz.Bakk Miklós: Politikai közösség és identitás. Komp-Press, Kolozsvár, 2008.Bauböck, Rainer: Területi vagy kulturális autonómiát kapjanak a nemzeti kisebbségek? Pro

Minoritate, 2002/Nyár.Bárdi Nándor–Éger György (szerk.): Útkeresés és integráció. Válogatás a határon túli magyar

érdekvédelmi szervezetek dokumentumaiból 1989–1999. Teleki László Alapítvány 2000.Bárdi Nándor: Tény és való. Kalligram, Pozsony, 2004.Bourdieu, Pierre: Az identitás és a reprezentáció. A régió fogalmának kritikai elemzéséhez. Szo-

ciológiai Figyelő, 1985/1. 7-22.Csergő Zsuzsa–Goldgeier, James: Nationalist Strategies and European Integration. In: Kántor,

Zoltán, Majtényi, Balázs, Ieda, Osamu, Vizi, Balázs, and Halász, Iván (eds.): Th e Hungarian Status Law: Nation Building and/or Minority Protection. Slavic Research Center, Hokkai-do University, Sapporo, 2004.

Eisenberg, Avigail–Spinner-Halev, Jeff : Minorities within Minorities. Cambridge University Press, Cambridge, 2005.

Fedinec Csilla: Hatalmi játszmák Ukrajnában. Kommentár, 2007/3.Fazekas József–Huncsík Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1988–

2004) – A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Lilium Aurum Könyvkiadó, Somorja–Dunaszerdahely, 2006.

Gellner, Ernest: A nacionalizmus kialakulása – a nemzet és az osztály mítoszai. In Kántor Zol-tán (szerk.): Nacionalizmuselméletek. Szöveggyűjtemény. Rejtjel, Budapest, 2004.

Greenfeld, Liah: Nacionalizmus és modernitás. In Kántor Zoltán (szerk.): Naciona-lizmuselméletek. Szöveggyűjtemény. Rejtjel, Budapest, 2004.

Kántor Zoltán: A nemzet kérdése a nemzetközi porondon. Külügyi Szemle, 2008/2.Korhecz Tamás: A Vajdaság Autonóm Tartomány közjogi helyzete Szerbia államszervezetén be-

lül – aktuális kihívások és kérdések az új alkotmány fényében. Létünk, 2008/3.Kovács Péter: Egyéni és kollektív kisebbségi jogok az alkotmányos fejlődésben – pozitivista szem-

pontból. Magyar Kisebbség 1996/3.Lampl Zsuzsanna: Magyarok Szlovákiában – A szlovákiai magyarok értékrendje, Fórum Ki-

sebbségkutató Intézet, Somorja, 2007.Lampl Zsuzsanna: Magyarok és szlovákok. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2008.Lelkes Gábor: Régiók és gazdaság. Magyarok Szlovákiában V. kötet. Fórum Kisebbségkutató

Intézet, Somorja, 2008.Öllös László: Emberi jogok – nemzeti jogok. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Lilium Aurum

Könyvkiadó, Somorja—Dunaszerdahely, 2004.Öllös László: Az egyetértés konfl iktusa. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2008.Paasi, Anssi: Europe as a Social Process and Discourse: Considerations of Place, Boundaries and

Identity. European Urban and Regional Studies 2001/8(1)Paasi, Anssi: Region and place: regional identity in question. Progress in Human Geography,

2003/27.



Sandu, Dumitru: Ariile culturale ale Romaniei. Sociologie Romanesca, 1990. nr. 3-4.Sandu, Dumitru: Spaţiul social al tranziţiei. Editura Polirom, Iaşi, 1999.Sandu, Dumitru: Ariile culturale ca matrice de sociabilitate. Sociologie Romaneasca, 2002.

nr. 3-4.Sartori, Giovanni: Demokrácia. Osiris Kiadó, Budapest, 1999.Schrijver, Frans: Regionalism after regionalization: Spain, France and the United Kingdom.

University Press, Amsterdam, 2006.Szarka László: A közép-európai kisebbségek tipológiai besorolhatósága. Kisebbségkutatás, 1999/2.Szarka László: Alternatívák és irányzatok a magyar kisebbségpolitikában; Közösségépítés,

konszociáció, nemzeti integráció. Magyar Tudomány, 2005/2. 188-199.Szilágyi Imre: A vajdasági statútum történelmi, politikai előzményei, az elfogadás körülményei.

Magyar Külügyi Intézet, MKI-tanulmányok, T-2009/24.Rawls, John: Az igazságosság elmélete. Osiris Kiadó, Budapest, 1997.


Gyurgyík László, Horváth István, Kiss Tamás

DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK, E TNO-KULTURÁLIS ÉS TÁRSADALMI REPRODUKCIÓ

1. ETNIKUM, NYELV, SZÁRMAZÁS – VÁLTOZÓ IDENTITÁSDEFINÍCIÓK

A demográfi ai vizsgálat egyik alapfeltétele a vizsgált népesség pontos körülírása. Esetünkben a kérdés a „határon túli”1 magyar népességekhez való tartozás kritériumaira vonatkozik, vagyis arra, hogy „ki a magyar?”. Azok a statisztikai források, amelyek a demográfi ai elemzések em-pirikus anyagát képezik, nem pusztán objektív mutatói egy adott népesség nemzetiségi azono-sulásának. Politikai/hatalmi álláspontok játszanak közre abban, hogy milyen ismérvek alapján határozható meg egy adott nemzetiségi kategóriához való tartozás.2 Így például a népszámlálást előkészítő jogalkotó szervek és hatóságok döntenek arról, hogy a válaszadók csupán egy, vagy egyszerre több nemzetiségi vagy nyelvi kötődést vállalhatnak-e fel. Az első esetben a nemze-tiségi/nyelvi azonosulás kizárólagossá válik, míg a második esetben lehetőség nyílik a többes kötődés megvallására. Hasonlóképpen döntés kérdése, hogy a cenzus az egyén felvállalt nem-zetiségi kötődésére vagy etnikai származására kérdez rá. Ugyanígy az anyanyelv is többféle-képpen meghatározható: lehet az elsőként megtanult nyelv, vagy az a nyelv, amit a válaszadó

1 A határon túli kifejezést itt, első előfordulásakor idézőjelbe tettük, ezzel jelezve, hogy a tanulmány megrendelő-jének, a Köztársasági Elnöki Hivatalnak, saját szempontjából természetszerű és teljesen jogos, Magyarország-cent-rikus perspektívája számunkra azonban korántsem magától értetődő.

2 Kerzer, David I.–Arel, Dominique (eds.): Census and Identity. Th e Politics of Race, Ethnicity and Language in National Censuses. Cambridge University Press, Cambridge, 2002.



a legjobban beszél, netán a leggyakrabban használt nyelv, végül az a nyelv, amihez a válaszadó szimbolikusan kötődik. A nemzetiségi/etnikai hovatartozás kritériumaival tehát körültekin-tően kell bánni, illetve a módszertani vonzatokon túl a kérdés (köz)politikai vonzataira is oda kell fi gyelni. A kritériumok meghatározásának ugyanis a szigorúan szaktudományos szempont-okon túlmenő jelentősége van: a magyar népesség mibenlétére vonatkozó meghatározásaink befo-lyásolják, hogy a különböző etno-politikai célkitűzéseknek, tervezeteknek kik lesznek a címzettjei.

Az alábbi modell három lehetséges kritériumot kínál fel: (1) a származást (magyar, aki-nek szülei, legalább egy szülője, esetleg legalább egy nagyszülője magyar); (2) az önbesorolást (szubjektív azonosulást – magyar, aki magát magyarnak vallja); (3) a nyelvi-kulturális készsé-geket (magyar, aki a magyar nyelvet és a különböző magyar nyelven működő intézményeket (média, oktatás) használja és ezáltal újratermeli.

1. ábra

A magyar népességhez való tartozás kritériumai

Ahogy a fenti ábra mutatja, a határon túli magyar közösségek esetében a három kritérium között igen nagy az átfedés. A népszámlálási adatokból tudjuk, hogy a magyar nemzetiségű-ek között a magyar anyanyelvűek aránya mind a négy nagy magyar közösségen belül 95 szá-zalék feletti. Hasonlóképpen, bár a magyar nyelvtudás határai (egyes mikro-régiókban akár jelentősen) túlterjednek a magyar nemzetiségűeken, összességében a magyarul beszélők több-sége mégiscsak magyar identitású.3 Bár, a részben magyar származás – a viszonylag gyakori vegyes házasság okán – önmagában nem garanciája a magyar nyelvi-kulturális kompetenciák-nak vagy a magyarsággal való azonosulásnak, a magyar származásúak nagy többségét mégis-csak jellemzik ezek az attribútumok. Ennek ellenére érdemes odafi gyelnünk azokra a csopor-tokra, amelyek nem a három kritérium metszéspontjában találhatóak. Ezek: (1a) a (részben) magyar származásúak, akik nem beszélik és (1b) akik beszélik a magyar nyelvet, de nem azo-nosulnak a magyar identitássál; (2) azok, akik nem beszélnek magyarul, de magyarnak vall-ják magukat; (3) azok, akik nem magyar származásúak és nem azonosulnak a magyar iden-titással, de megvannak a magyar nyelvi és kulturális kompetenciáik.

3 Például a magyarul beszélő 20-45 közötti erdélyiek 92 százaléka magyar nemzetiségű.

SZÁRMAZÁS ALAPJÁN MAGYAR

FORMÁLIS NEMZETISÉGI AZONOSULÁS ALAPJÁN MAGYAR

MAGYAR NYELVET ISMERI

1a

2

Az elemzés lehetséges vonatkozási közönsége

3

1b


71DE MOGR Á F I A I FOLYA M ATOK , E T NO K U LT U R Á L IS É S TÁ R S A DA L M I R E PRODU KCIÓ

A demográfi ai elemzésünk – mivel a népszámlálási és népmozgalmi adatgyűjtés leginkább ezen alapszik – a nemzeti önazonosságot veszi alapul. Meg kell azonban jegyezni, hogy vannak a magyar közösségek nyelvi reprezentációja mellett felhozható érvek, és mi is ki fogunk térni a szórványhely-zetben élők nyelvi állapotával és a magyar nyelvű romákkal kapcsolatos kérdéskörökre. Dolgozatunkban a négy nagyobb magyar közösség népesedési folyamatait ismertetjük, az auszt-riai, szlovéniai és horvátországi magyar közösségek demográfi ai viszonyaira nem térünk ki külön. Ennek oka (az adathiány mellett), hogy a hét terület összehasonlító vizsgálata szétfeszítette volna a tanulmány, illetve az összehasonlító elemzés módszertani kereteit. Az összehasonlítást a külön-böző népességek eltérő mérete okán is problematikusnak tartottuk. Ausztriában a 2001-es nép-számlálás adatai szerint ugyan valamivel több mint 40 ezer magyar élt, de ebből csak 6 ezer volt az „őshonos” burgenlandi, a többiek magyarországi, illetve más kárpát-medencei magyar közös-ségekből származó migránsok. A horvátországi magyarok száma 16 ezer, de egyharmaduk a bara-nyai és szerémségi területeken kívüli szórványokban él. A szlovéniai magyarok száma 8500. Ko-moly módszertani csúsztatást követnénk el, ha ezeknek a közösségeknek a népesedésével a 1,4 mil-liós erdélyi vagy a közel 520 ezres szlovákiai magyar népesedést hasonlítanánk össze.

Ugyancsak gondot okozott, hogy a négy vizsgált közösség népesedési folyamatainak a feltártsága nagymértékben különböző. Az elmúlt években leginkább a szlovákiai és az erdélyi magyar népessé-gek demográfi ai vizsgálatában történt előrelépés. Ezeken a területeken az elmúlt évtizedek népmoz-galmi történései viszonylag jól dokumentáltak, míg a Vajdaságban és Kárpátalján az elért eredmé-nyek ellenére is komoly hiányosságok vannak.4

4 Erdély vonatkozásában a nyolcvanas-kilencvenes években Varga E. Árpád tanulmányait és adatközléseit kell kiemelnünk, amelyek elsősorban az etnikai térszerkezet változásait követték nyomon (Varga E. Árpád: Fejezetek Erdély népesedéstörténetéből. Püski, Budapest, 1998.). A 2002-es népszámlálást követően új lendületet kaptak a ma-gyarokra vonatkozó demográfi ai elemzések, amelyek a migrációs, természetes népmozgalmi és asszimilációs folya-matokat járták körül. Szlovákiában a nemzetiségstatisztika a rendszerváltáskor sok szempontból a legkedvezőbb starthelyzetben volt. Gyönyör József elsősorban az 1980-as népszámlálás alapján elemezte a szlovákiai magyarok demográfi ai és szociális helyzetét (Gyönyör József: Államalkotó nemzetiségek. Tények és adatok a csehszlovákiai nem-zetiségekről. Madách, Pozsony, 1989.), amit Gyurgyík László hasonló jellegű munkái követtek (Gyurgyík Lász-ló Magyar mérleg. A szlovákiai magyarság a népszámlálási és a népmozgalmi adatok tükrében. Kalligram, Pozsony, 1994. Gyurgyík László: Népszámlálás 2001. A szlovákiai magyarság demográfi ai település- és társadalomszerkezeté-nek változásai az 1990-es években. Kalligram, Pozsony, 2006.). Vajdaságban, ahol a kisebbségi tudományosság ke-retfeltételei a múlt rendszerben a legjobbak voltak, intézményes szinten nem a társadalomtudományi kutatáson volt a hangsúly. A felhasznált munkák szerzői közül Mirnics Károly, Gábrityné Molnár Irén és Sebők László nevét kell kiemelnünk (Mirnics Károly: Kétnyelvűség a vajdasági vegyes házasságokban. Regio 1995/4, 117-127. Gábrityné Molnár Irén: A jugoszláviai magyarok vándormozgalmának okai és méretei. In Gábrityné Molnár Irén–Mirnics Zsu-zsa (szerk.): Fészekhagyó vajdaságiak. MTT Könyvtár 4, Szabadka, 2001, 115-162. Sebők László: A vajdasági ma-gyarok megmaradásának perspektívái. Kézirat, 2003.), újabban pedig Badis Róbert publikált a vajdasági magyarok társadalomszerkezetére és demográfi ai fejlődésére vonatkozó színvonalas elemzést (Badis Róbert: A vajdasági ma-gyar népesség társadalmi szerkezete kép népszámlálás tükrében 1991, 2001. Regio 2008/4, 102-155.). Neki a vizsgá-latunkhoz az adatok és útmutatás terén nyújtott segítséget is meg kell köszönnünk. Az adatok a legszűkösebben Kárpátalja vonatkozásában állnak rendelkezésünkre. Itt elsősorban Molnár József és Molnár D. István, valamint a Braun–Molnár–Csernicskó szerzőhármas adataira támaszkodtunk (Molnár József–Molnár D. István: Kárpátalja népessége és magyarsága a népszámlálási és a népmozgalmi adatok tükrében. Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Tankönyv- és Taneszköz-tanácsa, Beregszász, 2005. Braun László–Csernicskó István–Molnár József: Merre visz a cigány út Magyar anyanyelvű cigányok Kárpátalján. Kézirat, 2008.).



2. A MAGYAR NÉPESSÉGEK SZÁMÁNAK ÉS ARÁNYÁNAK ALAKULÁSA

Az impériumváltást megelőző utolsó (1910-es) magyar népszámlálás szerint Erdély, Szlová-kia, Vajdaság, illetve Kárpátalja mai területén a magyar anyanyelvűek egyaránt a teljes né-pesség közel egyharmadát tették ki (31,6, 30,3, 28,1, illetve 30,8 százalék). A két világháború között azonban a magyarok számának és arányának csökkenése az akkori Csehszlovákiában (Szlovákia, illetve Kárpátalja) jóval látványosabb volt mint a másik két területen. 1930-ban Erdélyben a magyar nemzetiségűek száma az 1910-es (anyanyelvi) érték 81, Vajdaságban 88 százalékát tette ki. Az 1930-as csehszlovák népszámlálás szerinti értékek Szlovákiában 66, Kárpátalján pedig csupán 63 százalék volt.

1. táblázat

A teljes népesség és a magyarok száma Erdélyben, Szlovákiában, Vajdaságban és Kárpátalján5

ÉvErdély Szlovákia Vajdaság Kárpátalja

Összesen Magyar Összesen Magyar Összesen Magyar Összesen Magyar

1910 5.228.180 1.653.943 2.919.794 884.309 1.515.983 425.952 598.863 184.287

1920/1921 5.107.400 1.305.800 3.000.870 650.597 1.535.794 371.006 612.442 111.052

1930 5.520.086 1.349.563 3.329793 592.337 1.624.158 376.176 733.956 116.548

1946/1950 – – 3.442.317 354.532 1.663.212 428.932 758.700 66.000

1956/1961 6.218.427 1.558.254 4.174.046 518.782 1.854.965 422.561 920.173 146.000

1966/1970 6.719.555 1.597.483 4.537.290 552.006 1.952.533 423.866 1.056.799 151.949

1977/1979

/19807.500.229 1.691.048 4.991.168 559.490 2.034.772 385.356 1.155.759 158.446

1991/1992 7.723.313 1.603.923 5.274.335 567.296 2.013.889 339.491 1.245.618 155.171

2001/2002 7.221.733 1.415.718 5.379.455 520.528 2.031.992 290.207 1.254.614 151.516

A magyarok, elsősorban hivatalnokok, értelmiségiek Magyarországra költözése a külön-böző területről megközelítőleg azonos arányú volt6 így az etnikai térszerkezet eltérő alaku-lását nem ez a tényező magyarázza. A fő ok, hogy az egykori Csehszlovákiában, a magyar anyanyelvű népességen belül (elsősorban a városokban) nagyobb arányt képviseltek a kettős kötődésű, illetve nem magyar (szlovák, ruszin, német, zsidó) eredettudattal rendelkező cso-portok. Sokuk számára a két világháború között – a csehszlovák köztársaság nemzetiségpo-litikájától persze nem függetlenül – a magyar identitással szemben egyéb alternatívák – az új többséggel való azonosulás, a német, vagy zsidó identitás felvállalása stb. – váltak meghatá-rozóvá.7 Erdélyen belül a magyar anyanyelvű népesség száma és aránya szintén meghaladta a magyar etnikai eredetűekét. A magyar nyelvi közösségbe tartozott számos zsidó, sváb, illet-

5 Forrás: Népszámlálási adatok6 Münz, Rainer: Az üldözések évszázada. REGIO, 2003/1, 36–57.7 Lásd Kovács Éva a magyar nyelvű kassai zsidósággal kapcsolatos elemzését: Kovács Éva: Felemás asszimi-

láció. A kassai zsidóság a két világháború között. Fórum Kisebbségkutató Intézet – Liliacrum Aurum, Somorja-Dunaszerdahely, 2004.



ve cigány.8 Azonban a románok és magyarok közötti etnikai határok merevebbek, a vallási és társadalmi státusbeli különbségek által is fokozott társadalmi távolságok pedig nagyobbak voltak, így a két nemzetiségi kategória közötti átjárás (nemzetiségváltás) jóval ritkább volt. Ugyanez a Vajdaságban magyar–szerb viszonylatban is így volt.

2. ábra

A magyar népesség arányának alakulása Erdélyben, Szlovákiában, Kárpátalján és Vajdaságban9

A négy terület magyar népességét a második világháború utáni események eltérően érin-tették. A legjelentősebb maradandó demográfi ai veszteség a (cseh-)szlovákiai magyarokat ér-te, akik közül mintegy 73 ezren kerültek Magyarországra a csehszlovák-magyar lakosságcsere következtében.10 (E mellett a reszlovakizáció, amely mintegy 400 ezer embert érintett, szin-tén befolyásolta a magyar nemzetiséggel azonosulók számát. A fenti tényezőknek köszönhe-tően az 1930-as 17,8 százalékról 1950-re 10 százalékra esett a magyarok népességen belüli aránya, míg számuk 592 ezerről 354 ezerre csappant. A magyarok számának 1950 és 1961 közötti nagymértékű emelkedése annak köszönhető, hogy, ahogy a jogfosztottság periódusa időben távolodott, többen vallották magukat (ismét) magyarnak.

Az 1946-os szovjet összeírás szerint Kárpátalján mindössze 66 ezer magyar élt. A lélekszám ilyen mértékű csökkenése a háborús veszteségekkel és a magyar férfi ak 1944-es tömeges elhur-colásával és a front átvonulását követő meneküléssel magyarázható. Ráadásul a helyben maradt

8 Elsősorban ennek köszönhető, hogy az 1930-as népszámlálás szerint a magyar anyanyelvűek száma mintegy 170 ezer fővel meghaladta a magyar nemzetiségűekét.

9 Forrás: Népszámlálási adatok10 Vadkerty Katalin: A kitelepítéstől a reszlovakizációig. Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945-1948 közötti tör-

ténetéről. Kalligram, Pozsony, 2001.

35,0

31,630,.0

30,0 30,0

28,025,825,0

25,124,025,0 23,822,024,0

23,2 20,822,821,7 21,020,0 18.9 19,6

16,917,015,018,0

14,415,0 13,0 14,315,9

12,512,1

10,0 12,0 12,210,0 11,2 10,0

9,7Erdély8,7Szlovákia

Kárpátalja5,0

0,01910 1920/1921 1930 1946/1950 1956/1961 1966/1970 1977/1979/1980 1991/1992 2001/2002

Vajdaság



magyarok jelentős része nem vállalta nemzeti hovatartozását. Ugyanakkor az 1959-ben végre-hajtott első hivatalos szovjet népszámlálás az összeíráshoz képest 2,5-szer több magyart talált.11

A Vajdaságban, annak ellenére, hogy a második világháborút követő repressziónak több tízezer magyar áldozata volt,12 sokan pedig elmenekültek a területről, a magyarok aránya nem esett vissza drasztikusan. Ez részben annak volt köszönhető, hogy a magyaroknál jóval na-gyobb fokú represszióval szembesülő németek egy része magyarnak vallotta magát.13

3. ábra

A magyarok számának alakulása 1956/1961-hez képest Erdélyben, Szlovákiában, Kárpátalján és Vajdaságban14

Összességében tehát a két világháború között, és az azt követő években az erdélyi, illetve a vajdasági magyar népesség fejlődése alakult kedvezőbben. Ugyanez azonban nem monható el az elmúlt ötven év vonatkozásában. Ha az 1960 körül tartott népszámlálásokhoz15 viszonyít-juk, láthatjuk, hogy a magyarok száma legnagyobb mértékben a Vajdaságban esett vissza. Itt már az 1970-es években elkezdődött a magyarok nagymértékű fogyása, az utolsó (2002-es) népszámlálás szerint pedig számuk a kezdőérték 69 százaléka volt. Erdélyben a magyar né-pesség csökkenése az 1980-as években kezdődött, majd a rendszerváltást követően fokozó-

11 Molnár–Molnár D., id. mű.12 Sebők László, a következőképpen foglalja össze a represszió magyar áldozatairól szóló adatokat és becsléseket:

„Mindszenty József hercegprímás még 1946-ban levelet írt a párizsi béketárgyaláson részt vevő belügyminiszter-nek, s felhívta a fi gyelmet a megtorlásokra – 50-60 ezer magyar kivégzettről megemlékezve. Illyés Gyula 40 ezer áldozatról ír, s az egész ügyet a feledésből újra elővevő Cseres Tibor, majd Matuska Márton 35 ezer, míg Ludányi András 25-40 ezer áldozatról számol be kutatásaiban. Az újabb kutatások eredményeit és Mirnics Károly vélemé-nyét fi gyelembe véve inkább a 20-25 ezer fő körüli szám tűnik reálisnak.” (Sebők, id. mű)

13 Bognár 25 ezer magyarrá lett vajdasági németről beszél. (Bognár, Andrija: Th e Status of Hungarians in Vojvodina from 1918 to 1995. In Aleksandar Ravli (ed.): An International Symposium: Southeastern Europe 1918-1995. Croatian Heritage Foundation & Croatian Information Centre, Zagreb, 1995. 86-103.)

14 Forrás: Népszámlálási adatok15 Erdélyben az 1956-os, Kárpátalján az 1959-es, Szlovákiában és Vajdaságban az 1961-es értéket tekintettük

kiindulópontnak.

ErdélySzlovákiaKárpátaljaVajdaság

109109110106

106108 104104105

103103100 100 100 100

95

9190 91

85

8080

75

70

6965

601956/1960 1977/1979/19801966/1970 1991/1992 2001/2002



dott, 2002-ben pedig számuk a kezdőérték 91 százaléka volt. Szlovákiában és Kárpátalján a kilencvenes évekig növekedett a magyarok száma. Annak ellenére, hogy a rendszerváltást kö-vetően ezeken a területeken is megkezdődött a magyar népesség csökkenése, a legutóbbi nép-számlálások időpontjában az még nem esett a kezdőérték alá.

3. MIGRÁCIÓS FOLYAMATOK

Az utóbbi két évtizedben a Magyarország határain kívüli magyar közösségek demográfi ai fo-lyamataira jelentős kihatással volt a migráció, mindenekelőtt a kisebbségi magyarok tömeges elvándorlása, menekülése. Ez kétszeresen is kihat a demográfi a alakulására. Egyrészt a közvet-len népességveszteségen, másrészt a korszerkezetre gyakorolt hatásán keresztül, a migránsok ugyanis zömével a fi atal felnőttek közül kerülnek ki, ami csökkenti a népesség reproduk ciós képességét.

Az erdélyi magyarok számottevő migrációja a nyolcvanas évek közepén kezdődött el, ami-kor a Ceauşescu-rezsim krízis-hangulata teljes mértékben eluralkodott a társadalmon. En-nek a krízishangulatnak az összetevői között egyaránt jelen voltak az egész társadalmat álta-lában és a magyar kisebbséget sajátosan érintő tényezők is. Az általános okok között talán a politikai kontextus, a létfeltételek romlása, illetve (a represszív népesedéspolitikának köszön-hetően) felmerülő generációs nyomás említhető. A partikuláris etnikai jellegű okok közül a Ceauşescu-rezsim különösen magyarellenes nemzeti ideológiája, és az elitek mozgásterének jelentős beszűkülése említhető.16 A román kommunista rendszer a hetvenes évek közepétől erősen autokratikus jellegzetességeket mutatott, ami annál is inkább negatívan hatott a nyolc-vanas években, mert néhány más kelet európai országban a kommunista rendszer az uralmi kereteket éppen lazította. Románia az életszínvonal csökkenését tekintve is hírhedt volt az 1980-as években. Végül meg kell említeni, hogy az 1966-ban bevezetett abortusztilalmat kö-vető évek baby-boom generációja a nyolcvanas években lett nagykorú.17 Mivel azonban az ok-tatási infrastruktúra nem követte a népességnövekedést, a középiskolákba, illetve az egyetem-re való bejutásra ezeknek a generációknak sokkal kevesebb esélyük volt, mint az előttük szü-letetteknek. A gazdasági visszaesés következtében ezek a generációk lakáshoz is nehezebben jutottak, illetve a foglalkoztatottak világába történő bekapcsolódásuk is problematikus volt.

Ezekre az általános, önmagukban is jelentős taszítóerővel bíró tényezők hatását fokozta, hogy a hetvenes évektől kezdődően a román kommunista elitek az etno-nacionalista retorikát

16 Bővebben lásd Horváth István: Változó környezet, állandó trendek? In Uő. (szerk.): Erdélyi és Magyarország kö-zötti migrációs folyamatok. Scientia, Kolozsvár, 2005. 9-133. [Horváth, 2005.]

17 1966-ban Romániában törvényen kívül helyezték a művi abortuszt, ami azt megelőzően a népesség legfon-tosabb születéskorlátozó eszköze volt. Ennek következtében egyik évről a másikra megduplázódott a megszüle-tett gyermekek száma. Az 1967-esek és 1968-asok Románia legnépesebb generációi, de az ezt követő években is nagyszámú gyermek született. Lásd erről Kligman, Gail: Politica duplicităţii. Controlul reproducerii în România lui Ceauşescu. Humanitas, Bucureşti, 2000.



fokozódó mértékben használták a rendszert legitimáló ideológiaként. A magyarokra a Romá-nia területi integritását fenyegető, kiemelt ősellenség szerepe jutott. A gátlástalan és huzamo-san tartó nyilvános megbélyegzés jelentős mértékben fokozta a magyar közösség bizonytalan-ságérzetét. Ezzel párhuzamosan erőteljesen folyt a magyar származású elitek marginalizációja. A magyar jellegű kulturális és oktatási intézményeket megszüntették vagy hasonló román in-tézményekkel olvasztották össze, a pártapparátusban és a közigazgatásban már a magyarok által elfoglalt helyi szintű pozíciók is fenyegetetté váltak (a központi pozíciókból már a nyolc-vanas évek előtt kiszorultak).

Ebben a helyzetben általában minden román állampolgár, a sérelmek okán pedig a magya-rok kiemelten is, egyre nagyobb mértékben keresték a kilépés lehetőségét, ami a nyolcvanas évek végére kiugróan magas migrációs számot eredményezett. A folyamat kezdetén Ausztriá-ban, Németországban és Svédországban kértek a romániai magyarok (számos más román ál-lampolgárral együtt) politikai menedékjogot. Majd miután a különböző befogadó országok, és mindenekelőtt Ausztria (tartva egy menekültáradat kialakulásától), korlátozták a belépést, Magyarország lett a menekülök fő célpontja. Az elején hallgatólagosan megtűrt, de alapve-tően irreguláris migrációs folyamatokat a hatóságok hamarosan törvényes mederbe terelték. A tömeges áttelepedések egészen 1992-ig folytatódtak.18 Néhány év alatt (1987-1991) mint-egy 85 ezer magyar hagyta el Erdélyt. Ezt követően is nagymértékű volt a magyarok migrá-ciója, de teljesen átalakult migrációs kontextusokban. Magyarország irányába egyrészt elin-dult egy tanulmányi célú migráció, amely sok esetben inkább áttelepedéssel, mint hazatérés-sel végződött, másrészt egy munkavallási migráció, mely a kezdetetekben elsősorban időszaki munkaválallásra irányult.19 A harmadik hullám a migráció célországainak a változását hoz-ta magával. A kilencvenes években a többségi románság migrációja elsősorban Spanyolorszá-got, Olaszországot, Németországot és Franciaországot tekintette az emigráció célországának. Mivel ezekben az országokban nagyságrenddel magasabb jövedelmek érhetőek el, mint Ma-gyarországon, a magyarországi munkamigráció már kevésbé tűnt vonzónak. Ez érintette a ro-mániai magyarok külföldi mukavállalási stratégiáját is, és az ezredfordulót követően, amikor az EU legtöbb tagállamában vízummentessé vált a román állampolgárok belépése, az erdélyi magyarok egy részének a migrációja Magyarországról Nyugat-Európa irányába tolódott. Az Életünk Fordulópontjai Erdély (2006) szerint az erdélyi magyarok migrációs terveiben Ma-gyarország és Nyugat-Európa egyaránt megjelent. Az alapvető különbség az volt, hogy Nyu-gat-Európát elsősorban a jobban szituált, jobban képzett, városi rétegek, Magyarországot pe-dig a tőkeszegény csoportok, a kistelepüléseken élők, és igen nagy arányban a magyar nyelvű romák preferálták. Az utóbbi negyven évben az erdélyi magyarok migrációs vesztesége 1964 és 1992 között 133 ezer fő, 1992 és 2002 között 106 ezer fő volt.

A szlovákiai magyarság vándormozgalma az erdélyihez képest kevésbé dokumentált, mert a hivatalos vándormozgalmi folyamatokban meg nem jelenő (rejtett) migráció nagyságrend-

18 Horváth, 2005, id. mű19 Horváth István: Az erdélyi magyar fi atalok Magyarország irányú tanulási migrációja, 1990–2000. Erdélyi Tár-

sadalom, 2004. 2/2, 59-85. [Horváth 2004a], Gödri Irén–Tóth Pál Péter: Bevándorlás és beilleszkedés. KSH Né-pességkutató Intézet, Budapest, 2005.



jét nem ismerjük. A nyolcvanas években a hivatalos vándorlási adatok tanúsága szerint a mig-ráció elsőrendű célpontja – az akkor Szlovákiával egy államközösségbe tartozó – Csehország volt. Szlovákia Csehországgal szembeni migrációs egyenlege összességében 1980 és 1990 kö-zött minden évben negatív volt, míg a magyarok a Csehország felé irányuló migrációban va-lamivel a Szlovákián belüli arányuk alatt képviseltették magukat. A hivatalos adatok sze-rint az 1980-1990 közötti periódusban a magyarok migrációja elenyésző volt. A rendszervál-tás után a kelet-európai nemzetállamoknak a migrációs mozgás regisztrálására való képessé-ge nagymértékben lecsökkent, ami tovább nehezíti annak lehetőségét, hogy a szlovákiai ma-gyarok migrációs egyenlegét rekonstruáljuk. A Magyarországi bevándorlók nagyon kis ará-nyát teszik ki a Szlovákiából érkezők,20 és valószínűsíthető, hogy jelentős számban akadnak közöttük, olyanok, akik megelőzően tanulmányaik okán költöztek (ideiglenesen) az anyaor-szágba.21 Mindent tekintetbe véve, a szlovákiai magyarságnak a két utolsó cenzus közt bekö-vetkezett migrációs népességvesztesége 2 ezer főre becsülhető.

A volt Jugoszlávia területét illetően többféle migrációs folyamatnak volt hatása a magyar népesség demográfi ai alakulására. Hogy a legkorábbival kezdjük, a hatvanas évektől kezdő-dően a volt Jugoszlávia munkaerőpiaca jelentős mértékben összekapcsolódott mindenekelőtt a német munkaerőpiaccal, aminek keretében államilag valamelyest ellenőrzött munkamig-ráció zajlott. Habár a hazatérést a jugoszláv hatóságok támogatták és szorgalmazták, a kite-lepedést nem tudták megakadályozni. Ebben a folyamatban a kisebbségi nemzetiségekhez tartozók, köztük a magyarok is, nagyobb arányban vettek részt. A föderáció szétesését kö-vető háború, az azt követő gazdasági krízis, és nem utolsósorban a növekvő kisebbségi lét-bizonytalanság következtében növekedett a nyugati célpontok irányában történő migráció, de ugyanekkor jelent meg Magyarország is mint cél-ország. Gábrityné Molnár Irén szerint a vajdasági magyarságnak a kilencvenes évek során bekövetkezett migrációs vesztessége leg-alább 50 ezer főre tehető.22

Egy másik, a migrációval kapcsolatos szempont ugyancsak a volt Jugoszlávia szétesésével van összefüggésben. A függetlenedés számos etnikai jellegű konfl iktussal és etnikai kiválási folyamattal járt. Ez azt jelentette, hogy azok a jugoszláv nemzetiségek, amelyeket a szecesz-szió nem a saját tagállamukban talált, kisebb-nagyobb, esetenként erőszakos nyomásnak en-gedve többnyire abba a tagállamba vonultak vissza, amelynek címzetes (többségi) nemzetisé-gei voltak. Így a Vajdaságba a kilencvenes évek során zömében szerb nemzetiségű menekül-tek érkeztek. A menekültek érkezése megváltoztatta a nemzetiségi arányokat, etnikailag he-terogénebbé téve bizonyos településeket.23

Az alábbi táblázat mutatja a magyarok által lakott vajdasági községek etnikai térszerkezetének átalakulását. A feltüntetett 16 községben a magyarok aránya 28,6 százalékról 24,3 százalékra csökkent. Abszolút számban ez azt jelenti, hogy közel 40 ezer magyarral van kevesebb ezekben a községekben. A tényleges csökkenés ennél minden bizonnyal nagyobb, hisz egyrészt az 1991-

20 Gödri–Tóth, id. mű, 24.21 Szentannai Ágota: A Magyarországon tanult fi atalok karrierkövetése. Regio 2001/4, 113–131.22 Gábrityné, id. mű.23 Badis, id. mű.



ben a magukat jugoszláv nemzetiségűnek vallók száma nagymértékben csökkent. Közöttük voltak olyanok, akik magukat magyarnak vallották. Másrészt a külföldön tartózkodók egy részét családtagjaik regisztráltathatták a népszámlálás során.

2. táblázat

A magyarok a jelentős magyar népességgel rendelkező Vajdasági községben24

Község

1991 2001Népességváltozás

1991–2001

Össz-

népességMagyarok %

Össz-

népességMagyarok % Magyarok

Nem

magyarok

1. Magyaranizsa 30.668 26.862 87,6 27.510 23.802 86,5 -3060 -98

2. Zenta 28.779 23.281 80,9 25.568 20.587 80,5 -2694 -517

3. Ada 21.506 16.625 77,3 18.994 14.558 76,6 -2067 -445

4. Bácstopolya 40.473 26.185 64,7 38.245 22.543 58,9 -3642 1414

5. Kishegyes 14.394 8452 58,7 13.494 7546 55,9 -906 6

6. Csóka 15.271 8623 56,5 13.832 7133 51,6 -1490 51

7. Óbecse 42.685 23.224 54,4 40.987 20.018 48,8 -3206 1508

8. Szabadka 150.534 64.277 42,7 148.401 57.092 38,5 -7185 5052

9. Temerin 24.939 9646 38,7 28.275 8341 29,5 -1305 4641

10. Törökkanizsa 13.816 4676 33,8 12.975 3864 29,8 -812 -29

11. Szenttamás 17.365 4587 26,4 17.855 3920 22,0 -667 1157

12. Törökbecse 28.788 6165 21,4 26.924 5177 19,2 -988 -876

13. Zombor 96.105 15.397 16,0 97.263 12.386 12,7 -3011 4169

14. Nagykikinda 69.743 9874 14,2 67.002 8607 12,8 -1267 -1474

15. Nagybecskerek 136.778 17.264 12,6 132.051 14.211 10,8 -3053 -1674

16. Újvidék 265.464 20.245 7,6 299.294 15.687 5,2 -4558 38.388

Összesen 997.308 285.383 28,6 1.008.670 245.472 24,3 -39.911 51.273

A magyar népesség számának csökkenésével párhuzamosan a nem magyarok száma tehát 51.273 fővel nőtt. A nem magyar népesség (minden bizonnyal a szerb menekülteknek köszön-hető) növekedése különösen Temerinben (30%), Újvidéken (15%), Bácstopolyán (10%), Szent-tamáson (9,1%), Óbecsén (7,7%), Szabadkán (5,9%), illetve Zomboron (5,2%) volt számotte-vő. Ugyanezek a községek azok, ahol a magyar nemzetiségűek arányának visszaesése a leglát-ványosabb volt. A nem magyarok száma csökkent a három, több mint háromnegyed részben magyar községben (Magyarkanizsa, Zenta, Ada), illetve a bánsági régióban (Nagybecskerek, Nagykikinda, Törökbecse, Törökkanizsa). Ezekben a községekben a magyarok aránya is jó-val nagyobb stabilitást mutatott.

A kárpátaljai magyarok migrációja a kilencvenes évek elején vette kezdetét. A Szovjetunió felbomlását követően, Ukrajna igen komoly gazdasági válsága közepette, a kárpátaljai ma-gyarok számára a kishatárforgalom, az ehhez kötődő kereskedelem, illetve a határ menti ma-gyar területeken történő időszakos munkavállalás kiemelt jelentőséggel bír(t). A véglegesen Magyarországra telepedők száma a vajdaságiak és erdélyiek mellett nem látványos. Arányait

24 Forrás: Népszámlálási adatok



tekintve viszont a kilencvenes évek második felétől Kárpátalja jelenik meg leghangsúlyosab-ban a magyarországi bevándorlási statisztikákban,25 és ebben a régióban Magyarország sta-bilan kiemelt migrációs cél-ország maradt. Miután Ukrajnán belül a magyarlakta területek elhelyezkedése teljesen periférikus (a magyarok többsége a magyar határ mentén, húsz kilo-méteres sávban él), illetve mivel a Magyarország és Ukrajna közötti gazdasági különbségek a többi környező országgal szemben nem csökkentek, az anyaország presztízse és vonzereje itt maradt meg a leginkább. Ehhez az is hozzájárult, hogy Ukrajna uniós integrációját illetően nem történt említésre méltó mozzanat. A kárpátaljai magyarok közül jelenleg is sokan kötőd-nek egzisztenciálisan a magyarországi lehetőségekhez (nyugdíjrendszer, időszakos munkavál-lalás), és ezen a vidéken szinte kizárólag Magyarország jelenik meg mint egyetlen lehetséges migrációs célország. Ez a belátható jövőben is valószínűleg így marad.

4. TERMÉSZETES NÉPMOZGALMI FOLYAMATOK26

A Kárpát-medencei magyar közösségek természetes népmozgalmi folyamatait egyrészt az adott államok, másrészt Kelet-Európa általános demográfi ai kontextusában értelmezhetjük. A ha-landóság és a termékenység alakulását egyaránt ez a két kontextus határozza meg.

4.1 Korszerkezet, halandóság

A hatvanas évek végéig a népesedés szempontjából alapvető modernizációs folyamatok ját-szódtak le minden kelet-európai országban.27 E tekintetben döntő jelentőségű volt az egész-ségügyi intézményhálózat kiépítése (orvosi rendelők hálózata, állandó, helyben lakó személy-zettel stb.), amely a falusi településekre is kiterjedt, és aminek a gyermekhalandóság vissza-

25 Gödri–Tóth, id. mű, 170.26 Bár a természetes népmozgalmi folyamatok tekintetében a felhasználható adatsorok jellege eltérő, elvégez-

hető a különböző területek számszerű összehasonlítása. A nyers népmozgalmi mutatók tekintetében Szlovákiá-ban rendelkezünk a leghosszabb idősorral, itt ugyanis a csehszlovák, majd a szlovák statisztikai hivatal a negyve-nes évek végétől folyamatosan közölt népmozgalmi adatokat nemzetiség szerinti bontásban.Az egykori Jugoszlá-viában szintén közöltek népmozgalmi statisztikákat nemzetiségi bontásban, a kilencvenes évektől azonban ezek közzététele kevésbé rendszeres (Sebők, id. mű). A hiányzó adatokat itt Mirnics Károly és Sebők László becslései egészítik ki. Erdélyben az 1992 utáni periódusra vonatkozóan rendelkezünk népmozgalmi adatokkal, az ezt meg-előző periódusra közvetett számítás segítségével következtettünk (lásd: Gyurgyík László–Kiss Tamás: Párhuza-mok és különbségek. A második világháború utáni erdélyi és szlovákiai magyar népességfejlődés összehasonlító elemzése. EÖKIK, Budapest (megjelenés alatt).

27 A modern (vagyis viszonylag alacsony gyermekhalandósággal és magas várható életkorral jellemezhető) ha-landósági viszonyok az egyes államokban különböző időpontban alakultak ki. A két világháború között Csehszlo-vákiában (és Magyarországon) volt jelentős a halandóság javulása, míg Romániában és Szerbiában e tekintetben nem sok minden változott. Ezekben az országokban az alapvető változás a második világháborút követő két évti-zedben játszódott le.



szorításában kulcsszerepe volt.28 A kommunista modernizáció első fázisában, az 1950-es és 1960-as években a kelet-európai államok az általános halandóság visszaszorításában is jelen-tős eredményeket értek el. A várható élettartam növekedése – a gyermekhalandóság csök-kenése mellett – nagyrészt a modern orvostudomány eszközrendszerével viszonylag egysze-rűen kezelhető betegségek (egyes járványos, illetve légúti megbetegedések) visszaszorításá-nak volt köszönhető. Így az ötvenes, illetve hatvanas években a magas várható élettartamú észak- és nyugat-európai, valamint az alacsony szintet mutató kelet- és dél-európai orszá-gok között a különbség nagymértékben csökkent. Ez egyrészt annak volt tulajdonítható, hogy a hatvanas években a fejlett országok olyan magas várható élettartamot értek el, amit, akkor úgy tűnt, nehéz meghaladni.29 A másik oldalon (Kelet-Európában) az ötvenes-hat-vanas években lejátszódott a modern egészségügyi ellátórendszer kiépítése, ami ezeket a magasabb értékeket itt is lehetővé tette. A hetvenes évektől az egykori szocialista blokk és Európa többi része közötti különbségek ismét növekedni kezdtek. Tágabb – kissé talán el-nagyolt – perspektívában azt mondhatjuk, hogy a kialakuló különbségek abból adódtak, hogy Európa nyugati felén a modernizáció egy új – poszt-indusztriális – fázisa kezdődött el, egy sor olyan következménnyel, ami az életmódot nagymértékben átalakította. Kelet-Eu-rópában ez az újabb modernizációs váltás nem ment végbe. Józan Péter szerint „a krónikus epidemológiai krízis (...) az Elbától keletre – egy zsákutcás modernizációs fejlődés következté-ben – minden országban kialakult.”30 .

Az 1989 utáni periódusban a halálozás szempontjából két csoportra oszthatjuk a ke-let-európai országokat. Az egyik csoportba tartozó országokban (Csehország, Lengyel-ország, Magyarország és Szlovákia) a születéskor várható élettartam növekedett a rend-szerváltást követően. Más országokban (elsősorban a poszt-szovjet térségben, köztük Ukrajnában) erőteljes romlás volt tapasztalható. Románia és Szerbia e két csoport kö-zött helyezhető el.

A születéskor várható élettartam nemzetiség szerinti különbségei csak Erdélyben és Szlo-vákiában dokumentáltak,31 az egyes országok közötti különbségekből azonban sejthető, hogy a szlovákiai magyarok születéskor várható élettartama a legmagasabb, amit – ettől nem sok-kal lemaradva – a vajdaságiaké, illetve az erdélyieké követ, míg Kárpátalján az életkilátások jóval kedvezőtlenebbek.32

A nyers halandósági arányszám (1000 lakosra jutó elhalálozások számának) eltérése azon-ban a születéskor várható élettartam különbségei mellett a korstruktúra különbségeiből adó-

28 Romániában például a gyermekhalandóság 1947 és 1965 között 200 ezrelékről 44 ezrelékre csökkent.29 Meslé, France: Halandóság Kelet- és Nyugat-Európában: növekvő különbségek. REGIO 2001/1. 163-175.30 Józan Péter: A századvég halálozási viszonyainak néhány jellegzetessége Magyarországon. In Cseh-Szombathy

László–Tóth Pál Péter (szerk.): Népesedés és népesedéspolitika. Századvég Kiadó, Budapest, 2001. 293-309.31 Csata István–Kiss Tamás: Népesedési perspektívák. Az erdélyi magyar népesség regionálisan tagolt előreszámítása

húsz és harminc éves időtávra. Kriterion – RMDSZ Ügyvezető Elnökség, Kolozsvár, 2007. Gyurgyík–Kiss, id. mű.32 2006-ban a születéskor várható élettartam Szlovákiában 74,5, Szerbiában 73,5, Romániában 72,7 év volt,

míg Ukrajnában 67,9 év. Erdélyben és Szlovákiában a magyarok születéskor várható élettartama nem tér el jelen-tős mértékben az országos átlagtól.



dik. E tekintetben egyértelműen a szlovákiai és a kárpátaljai magyarok vannak kedvezőbb helyzetben, míg a vajdaságiak korösszetétele a leginkább kedvezőtlen. (4. ábra)

4. ábra

A négy ország magyar népességének korösszetétele 2001/2002-ben

(ötéves korcsoportok)33

Az 5. ábrán látható, hogy a vajdasági magyarok nyers halandósági arányszáma már a hatvanas-hetvenes években jócskán meghaladta az erdélyi, illetve szlovákiai magyarokét. Ez – a Vajdaság alacsony termékenységével összefüggésben – a korábban beindult elöre-gedési folyamatok következménye. Erdély és Szlovákia között 1977 előtt a különbségek nem jelentősek. Az erdélyi magyarok halálozási arányszáma ezt követően kezdte megha-ladni a szlovákiai értéket. Ennek oka (amellett, hogy a romániai és csehszlovákiai életkilá-tások közötti különbségek megnövekedtek), hogy Erdélyben a születésszámok erősen visz-szaestek, ami a korstruktúrára kedvezőtlenül hatott. Ezt a hatást a nyolcvanas évek máso-dik felében bekövetkezett elvándorlási hullám tovább erősítette. A rendszerváltás utáni te-temes különbségek a korstruktúra eltérő alakulása mellett a születéskor várható élettartam a kilencvenes évek első felét jellemző megugrott különbségeinek köszönhetők. Kárpátal-ján, ahol a korstruktúra viszonylag kedvező, a várható élettartam viszont minden bizony-nyal mindhárom régiónál alacsonyabb, a nyers halandósági arányszám az erdélyi és a szlo-vákiai érték között lehet.


Szlovákia

Kárpátalja

Férfiak

0,1 0,05 0 -0,05 -0,1 0,1 0,05 0 -0,05 -0,1

Férfiak

Erdély Vajdaság



5. ábra

A nyers halálozási arányszám alakulása az erdélyi, szlovákiai és a vajdasági magyarok esetében34

4.2 Születések, termékenység

A születésszámok, illetve a nyers születési együttható hullámzása a női termékenység válto-zását követi, ez utóbbit pedig Kelet-Európában az elmúlt fél évszázadban elsősorban mak-ro-társadalmi és politikai tényezők határozták meg. A nemzetiségek közti különbségeket az határozta meg, hogy a különböző etnikumok ezekre a makro-változásokra milyen mérték-ben reagáltak különbözőképpen.

Kelet-Európában általános volt, hogy az ötvenes évek második felétől – miközben Nyu-gat-Európában még javában tartott a háborút követő baby-boom – meredeken esett a termé-kenység és a gyermekszám. A vizsgált országok közül Romániában a csökkenés következté-ben a teljes termékenységi együttható35 (TFR) a generációs újratermelés szintje alá esett,36 de a csökkenés máshol is látványos volt. A termékenység ötvenes-hatvanas években bekövetke-zett csökkenését több egymással összefüggő tényezővel magyarázza a szakirodalom. Ezek között kulcsfontosságú a paraszti gazdaság felszámolása, amely a termelés mellett a gene-

34 Forrás: Népmozgalmi adatok (Erdély 1992 előtt saját számítás)35 Ez azt mutatja meg, hogy az adott termékenységi viszonyok közt egy nő átlagosan hány gyermeket hoz(na)

világra teljes termékeny életszakasza alatt.36 Modern halandósági viszonyok között 2,1 gyermekes átlagra van szükség ahhoz, hogy a következő generáció

létszáma ne legyen alacsonyabb a szóban forgóénál. Romániában 1965-ben a TFR 1,9 volt.

25

20

15

10

5

0

1968 19721964 1976 1980 1984 1988 1992 1996 2000 2004

Szlovákiai magyarok

Erdélyi magyarok

Vajdasági magyarok



rációs reprodukciónak is keretet biztosított.37 Másrészt a hagyományos paraszti stratégiák ellehetetlenedésével a falusi családok egyre nagyobb része a hagyományos keretek közül va-ló kilépésben, pontosabban utódaik kiléptetésében látta a státusreprodukció vagy a mobili-tás útját. Ez az utódokba történő beruházásban olyan többletköltségeket jelentett, amely az utódok számának redukálása nélkül nem lett volna megvalósítható.38 Harmadrészt a nők tö-meges munkába állásával radikálisan átalakult a társadalmi nemi rendszer (gender regime). Ezek a tényezők mellett az abortuszpolitikának volt még kulcsszerepe. A sztálini Szovjetuni-óban 1935-ben vezettek be abortusztilalmat, amit a kommunista hatalomátvétel után Ke-let-Európa államai is átvettek.39 A tilalmat az ötvenes évek végén minden kelet-európai ál-lamban feloldották.

A hatvanas évek második és a hetvenes évek első felében, a születések számának csökke-nésével párhuzamosan, a kelet-európai államok mindegyike pro-natalista népesedéspolitikai intézkedéseket vezetett be, az eszközök tekintetében azonban radikális különbségek fi gyel-hetők meg. Csehszlovákiában inkább a pozitív ösztönzőket (gyermeket vállaló fi atal párok támogatása) részesítették előnyben, míg Romániában fokozatosan a büntetőjogi eszközökre helyezték a hangsúlyt. Az 1966/770-es dekrétum a lakosság számára váratlanul törvényen kí-vül helyezte az abortuszt, aminek következtében a termékenység (TFR) egyik évről a másik-ra 1,9-ről 3,7-re emelkedett, és ezzel ismét a harmincas évekre jellemző szintet ért el. A het-venes évekre azonban ismét mutatkoztak az erőteljes csökkenés jelei, a népesedés-politika te-hát inkább csak konjunkturális hatást ért el. Csehszlovákiában mérsékelten, de hosszabb tá-von növekedett a termékenység. Jugoszláviában a helyzet sajátos volt. Itt egységes népesedés-politikáról már csak azért sem beszélhetünk, mert a különböző népcsoportok és régiók de-mográfi ai viselkedése nagymértékben különbözött. A tárgyalt periódusban (hatvanas-hetve-nes évek) a koszovói albánok vagy a boszniai muzulmánok esetében még jóval az egyszerű újratermeléshez szükséges fölött volt a termékenység, míg más etnikumoknál (köztük a ma-gyaroknál) igen alacsony (minden bizonnyal a romániainál és a magyarországinál is alacso-nyabb) szintre esett vissza.

A termékenység rendszerváltást követő alakulásával kapcsolatban három tényezőt érde-mes kiemelnünk. Egyrészt a rendszerváltást mint egyben népesedéspolitikai váltást. Romá-niában a múlt rendszer represszív pro-natalista népesedéspolitikája után a kilencvenes éve-ket a népesedéspolitika hiánya jellemezte. Jugoszláviában, illetve Ukrajnában, ahol a koráb-bi államkeret is szétesett, szintén nem beszélhetünk semmilyen népesedés-politikáról. Szlo-vákiában (a Csehszlovák államkeret felbomlása ellenére) a változások fokozatosabbak vol-tak. Másrészt a rendszerváltást követően döntő jelentősége volt annak is, hogy ahol addig nem volt az, ismét legálissá vált az abortusz, másrészt megkezdődött a modern fogamzásgát-

37 Lásd ezzel kapcsolatban Th omas, Willam I.–Znaniecki, Florian: A lengyel paraszt Európában és Amerikában. I. kötet. Új Mandátum, Budapest, 2002. Macfarlane, Alain: Az angol individualizmus eredete. Századvég – Haj-nal István Kör, Budapest, 1993.

38 Turai Tünde: A családszerkezet változása a szocializmus éveiben a Szilágyságban. Erdélyi Társadalom, 2003/1, 85–101.

39 Turai, id. mű.



lási eszközök terjedése. Ennek a változásnak Románia esetében volt a legnagyobb jelentősé-ge, hisz a fogamzásgátlási eszközök terjedését itt korlátozták a leginkább. Harmadrészt meg kell említeni, hogy a kilencvenes években bekövetkezett termékenységcsökkenés a szakiro-dalomban a gazdasági-politikai átmenet „áraként” jelent meg. E szerint a születésszám drasz-tikus visszaesése elsősorban a rendszerváltást kísérő társadalmi és gazdasági megrázkódtatás-sal volt magyarázható. Az 1990-es fordulatot követően a társadalmi bizonytalanság, a koc-kázatok oly mértékben megnövekedtek, hogy a fi atal párok demográfi ai viselkedése megvál-tozott: nem vállaltak gyermeket, vagy halasztották a gyermekvállalást. A családalapítás ha-lasztása is nagyon hangsúlyosan jelen van. Ennek következtében felbomlott az a múlt rend-szerben kialakult – Kelet-Európát általánosan jellemző – családmodell, amely korai (a hú-szas évek első felében bekövetkező) házasságkötés mellett a házasság első éveiben két gyer-mek vállalását irányozta elő.

A hatvanas-hetvenes években a vajdasági magyarok születésszáma volt a legalacso-nyabb. Ennek oka egyrészt az, hogy ez a régió (a Romániához tartozó Arad, Temes és Krassó-Szörény megyékkel, illetve Magyarország egyes déli területeivel együtt) hagyo-mányosan a Kárpát-medence legalacsonyabb termékenységű területéhez tartozik. Más-részt az egykori Jugoszláviában (ahol a nagymértékű nemzetiségi és regionális különbsé-gek mellett a termékenység országosan viszonylag magas volt) nem léptek életbe a szoci-alista tömb államaiban foganatosított népesedéspolitikai intézkedések. Az 1960-as évek első felében a erdélyi magyarok születési arányszáma is igen alacsony (a vajdaságival meg-egyező) volt, ezt azonban az 1967-ben bevezetett népesedéspolitikai intézkedések telje-sen megváltoztatták, aminek hatására 1966/1967-ben az erdélyi magyar nyers születési együttható 14,1-ről 21,4-re emelkedett. A vizsgált perióduson belül az 1967 és 1972 kö-zötti öt év az egyetlen szakasz, amikor az erdélyi születési együttható jelentősen megha-ladta a szlovákiait. A hetvenes évek elején, miután Csehszlovákiában is népesedéspoliti-kai intézkedésekre került sor, a szlovákiai magyar születésszám is emelkedni kezdett. Itt az intézkedések hatása a romániaiakkal szemben sokkal inkább hosszútávon nyilvánult meg. 1980 és 1995 között, annak ellenére, hogy a szlovákiai magyarok születési együtt-hatója folyamatosan csökkent, a születésszám jelentős mértékben az erdélyi (és természe-tesen a vajdasági) fölött volt.

A kilencvenes évektől a különbségek kiegyenlítődtek, mi több a regisztrált adatok alapján a szlovákiai arányszámok voltak a legalacsonyabbak, a vajdaságiak pedig a legmagasabbak. Ebben azonban annak is szerepe volt, hogy míg Erdélyben a születési arányszámokat a gyer-mek bejegyzett nemzetisége, addig a Vajdaságban (és részben Szlovákiában) az anya nemze-tisége alapján számolták.40 A nyers születési együttható kárpátaljai nemzetiség szerint bon-tott értékét nem ismerjük, azonban feltételezhetjük, hogy az a rendszerváltást követően itt volt a legmagasabb (6. ábra).

40 Az anya nemzetisége és a gyermek regisztrált nemzetisége között a vegyes házasságok miatt jelentős az eltérés.



6. ábra

A nyers születési együttható alakulása az erdélyi, szlovákiai, és a vajdasági magyarok esetében41

0

5

10

15

20

25

1964 1968 1972 1976 1980 1984 1988 1992 1996 2000 2004

Szlovákiai magyarok

Erdélyi magyarok

Vajdasági magyarok

4.3 Természetes szaporodás

Megállapítható tehát, hogy a nyers halandósági együttható a hatvanas évektől a Vajdaságban volt a legmagasabb, Szlovákiában pedig a legalacsonyabb. A nyers születési arányszám ezzel szemben – legalábbis a kilencvenes évek közepéig – a Vajdaságban volt a legalacsonyabb, az 1967 és 1972 közötti periódust leszámítva pedig Erdélyben alatta maradt a szlovákiai érték-nek. Ennek következtében Szlovákiában 1964 és 2006 között összességében jóval kedvezőbb volt a magyarok természetes népmozgalmi egyenlege, mint a másik két területen. A Vajda-ságban a természetes fogyás a hatvanas évek végén kezdődött. Erdélyben a magyarok termé-szetes népmozgalmi egyenlege 1983 és 1989 között gyakorlatilag 0 körüli volt, majd 1990-től kezdődően elkezdődött a népesség nagyarányú természetes fogyása. Szlovákiában a nyolcva-nas években a magyarok természetes népmozgalmi egyenlege pozitív volt, és a népesség ter-mészetes fogyása csak 1994-től kezdődött el.

Az utóbbi évekre a termékenység különbségei nagymértékben kiegyenlítődtek, a szü-letéskor várható élettartam pedig (Kárpátalját leszámítva) közeledett egymáshoz. A jö-vőbeli természetes népmozgalmi folyamatokat azonban nagymértékben meghatározza a korösszetétel eltérése. Ennek következtében a leginkább kedvezőtlen népesedési kilátások-kal a vajdasági, a legkedvezőbbel pedig a kárpátaljai és szlovákiai magyar népesség ren-delkezik (7. ábra).

41 Forrás: Népmozgalmi adatok (Erdély 1992 előtt saját számítás)



7. ábra

A természetes szaporulat alakulása az erdélyi, szlovákiai és a vajdasági magyarok esetében42

-15,0

-10,0

-5,0

0,0

5,0

10,0

15,0

1964 1968 1972 1976 1980 1984 1988 1992 1996 2000 2004

SzlovákiaErdélyVajdaság

5. AZ ETNOKULTURÁLIS REPRODUKCIÓ

A kisebbségek demográfi ai elemzésekor felmerül a kérdés, hogy a demográfi ai értelem-ben vett reprodukción túl, milyen mértékben termelődnek újra az adott csoportot jellem-ző kulturális készségek, illetve a hozzá kapcsolódó etnikai/nemzeti kötődések.43 A Kár-pát-medencei magyar közösségek esetében két olyan kiemelt kockázati kontextus létezik, amely az etnikai reprodukció esélyeit nagymértékben csökkenti: az etnikai szórvány és a vegyes házasság.

Szórványosodás alatt nem egyszerűen (és elsősorban nem) azt értjük, hogy a magyar népes-ség aránya egy adott településen vagy régióban lecsökken. A szórványosodás lényege szocio-lógiailag abban ragadható meg, hogy amennyiben magyar népesség adott területen egy kri-tikus szám, illetve arány alá csökken, akkor az adott településen (kisrégión) belül a magyar nyelvű intézmények, kulturális gyakorlatok háttérbe szorulnak. Ezen belül is kritikus pont, ha ezek a gyakorlatok a privát szférába szorulnak vissza, és immár nem közösségi megnyil-

42 Forrás: Népmozgalmi adatok (Erdély 1992 előtt saját számítás)43 Demográfi ai értelemben egy népesség reprodukciója elsősorban a női termékenység függvénye, e mellett azon-

ban a népesség halandósága is befolyásolja, hisz nem mindegy, hogy egy adott évben született generáció hányad ré-sze éri meg a reproduktív életszakasz végét. Hasonlóképpen amennyiben egy népességet területileg (is) meghatáro-zunk, akkor a népességreprodukció a vándorlásnak is függvénye.



vánulásként léteznek.44 A szórványosodás tehát nem egyszerűen a magyarság lélekszámának, számarányának valamilyen küszöb alá történő csökkenését jelenti, hanem azt, hogy az ilyen helyzetbe került magyar közösségek a mennyiségi tények okán nem tudják fenntartani a ma-gyar identitás reprodukciója szempontjából fontos intézményeket. Nincs elegendő gyerek, hogy magyar nyelvű oktatást szervezzenek. Nincs elegendő személy, akivel közösségi prob-lémákat magyarul lehetne megvitatni. A fi atalok esetében nincs elegendő más nemű magyar személy, aki a párválasztás során szóba jöhetne stb.

Az etnikailag vegyes házasságok másik irányból jelentenek kockázatot a magyar etno-kulturális sajátosságok újratermelésére. A vegyes házasságok a homogám házassággal szemben egy olyan szocializációs közeg, ahol különböző jellegű kulturális gyakorlatok élnek együtt. Ilyen esetben elvileg adott a köztes, „hibrid”-identitások lehetősége. A kutatási tapasztala-tok azonban arra utalnak, hogy ezek megnyilvánulási területe korlátozott. Az additív jellegű kulturális kötődések leginkább a privát szférában nyilvánulhatnak meg, a nyilvános diskur-zust és a személyes biográfi át is meghatározó intézményeket azonban a vagylagos identitások és választási kényszerek uralják. Ebben a kontextusban pedig azt mondhatjuk, hogy a vegyes házasságokon belüli etnikai szocializáció végeredménye a négy magyar közösség egyikében sem kiegyenlített, a vegyes házasságokból kikerülő személyek életútja nagyobb eséllyel gravi-tál a többségi hálózatok és intézmények irányába.

A két jelenség, a szórványosodás és a vegyes házasságok, egymásra kölcsönönösen ráerősí-tenek. A vegyes házasságok elsősorban ott jelennek meg nagy arányban, ahol a magyar nyelv és kultúra már kiszorult a nyilvános társadalmi terekből. Ez pedig a vegyes házasságon be-lüli szocializáció kiegyensúlyozatlanságát (a többség irányába mutató végkifejletét) fokozza.

5.1 Tömb és peremvidék

Mint említettük, a szórvány nem pusztán mennyiségi fogalom. Ennek megfelelően kü-lönbséget kell tenni a szórványban élő személyek és szórványban élő közösségek között. Az első esetben kisszámú magyar él egy (viszonylag) nagy lélekszámú településen. Ezek az emberek általában nem vesznek részt magyar jellegű közösségi megnyilvánulásokon, illetve nem tartanak fenn magyar jellegű intézményeket (pl. vallási gyülekezet). Ide so-roljuk azokat településeket, ahol a magyarok aránya 10 százalék, a lélekszám pedig 100 fő alatt van.

A szórványközösségek kategóriájába azok a települések tartoznak, ahol a magyar etni-kum részaránya 10 százalék alatti, de 100 fő feletti. Itt a népességszám meghalad egy kri-tikus határt, ezért elvben esélye van – főleg a nagyobb városokban – a magyar kulturá-lis gyakorlatok és etnikus kapcsolatok intézményesülésének.

44 Ilyen helyzetekben a magyar identitás újratermelése a családi színterekre húzódik vissza, a nyilvános térben a kulturális megnyilvánulások a többségi nyelven és a többség kulturális hagyományainak megfelelően zajlanak. A nem magyaros kulturális megnyilvánulások a nyilvános viselkedés modelljeiként érvényesülnek, növelve ezen (nem magyar jellegű) kulturális megnyilvánulási formák, modellek státusát, vonzerejét.



A 10 százalék feletti, de 50 százalék alatti magyar népességarány már nagyobb moz-gásteret tesz lehetővé a kisebbségi közösségek számára. Az oktatási, kulturális intézmények, szomszédsági közösségek, magyar jellegű hálózatok, elvben kiterjedt privát jellegű magyar világok működtetését teszik lehetővé. Igaz, a nyilvános szféra nyelve többnyire a többségi nyelv. Ez dominál a munkahelyen, ezen szólítanak meg idegeneket az utcán, beszélnek az üzletekben. Ezeken a településeken a többségi nyelv ismerete és nyilvános használata nem-csak gyakorlat, hanem olyan norma, amelyet a többség különböző formákban (és nemegy-szer a kisebbségi nyelvhasználat ellenében) érvényesíteni próbál.

A magyar többségek (ahol 50-80 százalék a magyarok aránya) már fokozatosan érvényesítik a magyar nyelv nyilvános jellegét, és az önkormányzati intézményeket és erőforrásokat több-kevesebb sikerrel a magyar identitás újratermelődésének a szolgálatába állítják. Ez ugyanak-kor konfl iktust okozhat a helyileg kisebbségben levő, de általában közvetett vagy közvetlen megerősítésnek örvendő többségi közösségekkel.

A magyar dominancia kategória alatt azt a demográfi ai, nyilvánosság- és intézményszer-vező szituációt jelöljük, amikor nincs etnikai törés a magánélet, a nyilvánosság és a közigaz-gatás intézményes szférái között. Egy Székelyföld szívében fekvő községben a kapuján kilé-pő magyar embernek napi ügyes bajos dolgainak intézése közben egyszer sem kell nyelvet váltania, és a közigazgatási intézmények viszonylatában sem szembesül etnikai terminusok-ban értelmezhető töréssel. Ide azokat a településeket soroljuk, amelyekben a magyarok ará-nya meghaladja a 80 százalékot.

Erdélyben az etnikai térszerkezet legfőbb sajátossága, hogy a magyar népesség nem a Ma-gyarországgal határos sávban koncentrálódik. A magyar határtól viszonylag jelentős távol-ságra található a 600 ezres székelyföldi tömb, amely egyben a legnagyobb határon túli ma-gyarlakta térség. Itt a térszerkezet a magyar jellegű közigazgatási intézményesülés egyedülálló perspektíváját tette/teszi lehetővé, például a két magyar jellegű megye (Hargita és Kovászna) igazgatása esetében. Erdélyben még vannak magyar dominanciával szerveződő megyei köz-igazgatási egységek (Szatmár és Maros megyék), de a székelyföldi megyék specifi kuma pon-tosan abban áll, hogy a magyarság olyan demográfi ai helyzetben van, hogy a megyei szin-tű intézményszervezés a más szintű intézményszervezésekkel törésmentes folyamatosságban zajlik. Ugyanakkor Erdélyben számszerűen és arányában is jelentős magyar nemzetiségű né-pesség él helyi szinten kisebbségben (közel 500 ezer fő, 36 százalék), illetve szórványban (118 ezer fő, 8,5 százalék). A kisebbségben, illetve szórványban élők aránya ennél egyedül a vajda-sági magyarok között magasabb.

A szlovákiai magyarság által lakott vidékek etnikai térszerkezetét az erős területi koncent-ráltság határozza meg. A 2001-es népszámlálás szerint 76,1 százalékuk élt magyar többsé-gű településen. Ugyanakkor a kilencvenes években jelentős változások következtek be. Míg ugyanis 1991-ben még a magyarok többsége (52,2 százaléka) a 80 százalék feletti többségű kategóriában élt, aminek aránya 34,2 százalék volt, időközben az alacsonyabb többségű ka-tegóriák aránya megnőtt. A szlovákiai magyarok döntő többsége, 98,9 százaléka 25 járás-ban élt, ugyanakkor járási szinten csupán a dunaszerdahelyiben és a komáromiban alkotott többséget. A dél-nyugat szlovákiai régió egyben az a terület, ahol a közigazgatási határok át-szabásával könnyen kialakítható lenne egy magyar többségű középszintű közigazgatási egy-



ség, ahol a viszonylag jelentős regionális központok egy része (Komárom, Dunaszerdahely) is magyar többségű. Máshol ez csupán a járásszékhely melletti kisebb, periférikus elhelyez-kedésű kisvárosokról mondható el. A szlovákiai magyar népességet egyben a rurális telepü-lések dominanciája jellemzi.

A vajdasági magyarok közel fele (48,7 százalék) élt magyar többségű helységekben, több mint egyharmaduk 10-50 százaléknyi magyar lakossággal bíró településeken. A szórvány-ban élők aránya itt a legmagasabb, és ez azt jelenti, hogy a délvidéki magyarok település-szerkezete volt a leginkább kedvezőtlen a négy nagy régió közül. A középszintű közigazga-tási egységek közül az Észak-bánsági és az Észak-bácskai körzetben vannak relatív többség-ben (43,6, illetve 47,4 százalék). Amennyiben a két kerület között szétosztott bácskai köz-ségeket egy közigazgatási egységben vonnák össze, kialakítható lenne egy abszolút magyar többségű kerület. A községek szintjén magyar abszolút többségű Magyarkanizsa (86,5 szá-zalék), Ada (82,9 százalék), Zenta (78,1 százalék), Bácstopolya (58,9 százalék), Kishegyes (55,9 százalék) és Csóka (51,6 százalék), illetve relatív magyar többségű Óbecse (48,8) és Szabadka (38,5 százalék).

Kárpátalján a magyarok több, mint 60 százaléka magyar többségű településeken él, ebből 46,1 százalék a minősített többségű, azaz 80%-nál nagyobb arányban magyarlak-ta településeken, ugyanakkor nem elhanyagolható a 10 százaléknál kisebb arányú szór-ványokban élők aránya sem. A rurális jellegű települések itt is dominálnak, ennek követ-kezménye, hogy a kárpátaljai magyarok közel fele 80 százalék feletti magyar többségű te-lepülésen él. A városokban ugyanakkor (Beregszászt leszámítva) a magyarok nem képvi-selnek jelentős arányt, és csak egy járásban, a beregszásziban adják a népesség többségét.

A 8. ábra a négy országot hasonlítja össze magyarlakta települések etnikai térszerkezete szempontjából. Látható például, hogy Kárpátalján a magyar dominanciájú, míg Szlováki-ában a magyar többségű településen élők aránya a legnagyobb. E két területen azonban a magyarok által lakott települések zömében rurális jellegűek és nem szerveződnek középszin-tű közigazgatási egységekbe (ez alól a beregszászi, illetve a komáromi és dunaszerdahelyi járások képeznek kivételt). Kárpátalján ugyanakkor jelentős azok aránya is, akik szórvány jellegű településeken élnek. Az identitásreprodukció környezeti kockázataival tehát itt is számolni kell.

A szórványosodás kiemelkedően magas a Vajdaságban, ahol a magyar identitásreproduk-ció szempontjából általában véve a legkedvezőtlenebb a térszerkezet. Az itteni magyarok több, mint fele kisebbségi közösségekben, vagy szórvány jellegű helyzetben él, és relatíve itt a legki-sebb az aránya az olyan jellegű magyar településeknek, ahol megvannak a demográfi ai előfel-tételei egy olyan helyi (vagy kisrégió) szintű társadalomszerveződésnek, amelyen belül nincs etnikai jellegű törés a magánélet, a nyilvánosság és a közigazgatás intézményes szférái között.

Ebből a szempontból talán Erdély van a legkedvezőbb népességszerkezeti helyzetben. A né-pességnek több mint negyven százaléka él olyan magyar településeken, amelyek zöme olyan átfogó, megyei szintű közigazgatási struktúrák részeit képezi, amelyek intézményes erőforrá-saikat magától értetődő és problémamentes módon állíthatják a magyar jellegű identitásrep-rodukció szolgálatába. Viszont a számában legkiterjedtebb szórvánnyal is Erdélyben kell szá-molni, és ez arányában is jelentős súlyt képvisel a magyar közösségen belül.



8. ábra

A magyarlakta települések etnikai térszerkezete a négy országban45

1,1% 1,3% 1,8% 1,2%

12,9% 12,9%

35,9%

16,4%

36,6%

24,0%

15,5%

41,9%

23,3%

15,8%

40,1%34,2%

25,5%

46,1%

6,2%7,4%

0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

Erdély Szlovákia Vajdaság Kárpátalja

Szórványban élő személy Szórványközösség Kisebbség Magyar többség Magyar dominancia

5.2 A vegyes házasságok és az etno-kulturális reprodukció

Az egyes magyar közösségek (illetve az egyes országok) esetében nagyon eltérő az etnikai ve-gyes házasságok kutatottsága. A legjelentősebb kutatási tradíció az egykori Jugoszláviát jel-lemezte, ahol a hatvanas évektől viszonylagos rendszerezettséggel közöltek adatokat és elem-zéseket az etnikai exogámiáról.46 Ezeknek a kutatásoknak az eredményei – részben a balká-ni háborúk okán – a nemzetközi szakirodalomba is beépültek.47 Szlovákiában a vegyes há-zasságkötések alakulását szintén ismerjük az ötvenes évektől kezdődően.48 Romániában ez-zel szemben az etnikai endogámia vizsgálata csak az ezredfordulót követően kezdődött el, és az idősorok is csak a kilencvenes évek elejéig mennek vissza (9. ábra).

45 Forrás: Népszámlálási adatok46 Lásd Petrovic, Ruza: Ethnically mixed marriages in Yugoslavia. Sociologija, 1970 [1966] (selected articles), 85-200.47 Lásd Botev, Nicolai: Where East Meets West: Ethnic Intermarriage in the Former Yugoslavia 1962 to 1989.

American Sociological Review, 1994. Vol. 59, 461-480.48 Ziegenfuss, Vladimír: Národnostní smíšenost manželství v ČSSR. Demografi e 1966/1, 28-35.



9. ábra

A vegyes házasságok aránya a házasságra lépő magyarok között Erdélyben, Szlovákiában és a Vajdaságban49

Annak ellenére, hogy az egyes térségek vonatkozásában eltérő minőségű információ áll a rendelkezésünkre, kimutatható, hogy a vegyes házasságok aránya a múlt század közepéhez viszonyítva (ötvenes/hatvanas évek) mind a négy vizsgált régióban növekedett.

Erdélyben az 1977-es népszámlálás szerint (házasságban élő) magyarok 9,8, 1992-ben 11,6, 2002-ben 11,9 százaléka élt vegyes házasságban. A házasságkötésre vonatkozó éves adatok is inkább emelkedő tendenciát mutatnak, habár ez nem feltétlenül a román-magyar vegyes há-zasságok arányának növekedését, hanem a külföldiekkel kötött házasságok gyakoriságának emelkedését mutatja. Jelentős különbség van a népszámlálások és az éves népmozgalmi ada-tok által regisztrált értékek között (11-12 százalék vs. 17-19 százalék). Ez egyrészt annak tud-ható be, hogy a népszámlálás az összes fennálló házasságra vonatkozik, így a korábbi (az en-dogámia magasabb arányával jellemezhető periódusokban megkötött) házasságokra is. Más-részt az adatok arra engednek következtetni, hogy a vegyes házasságok nagyobb eséllyel bom-lanak fel, mint a homogám házasságok. Területi elterjedtségét nézve az erdélyi magyarok ál-tal kötött vegyes házasságok nagyon egyenlőtlenül oszlanak meg. Az exogámia leginkább Temes, Szeben, Hunyad és Krassó-Szörény megyékben jellemző, ahol a megkötött házassá-gok több mint fele ilyen jellegű. A vegyes házasságok aránya más dél-erdélyi és bánsági me-gyékben is egyharmad fölött van. Az abszolút számokat tekintve azonban Közép-Erdélyben (Kolozs, Maros) és a Partiumban (Bihar, Szatmár, Szilágy) kötik a legtöbb vegyes házassá-

49 Forrás: Népmozgalmi adatok

30

28

26

24

22

20

18

16

14

12

10

1981 1983 1985 1987 1989 1991 1993 1995 1997 1999 2001 2003 2005 2007

SzlovákiaErdélyVajdaság



got. Ezeken a területeken a magyar népesség száma és aránya jelentős (17-40 százalék), a ve-gyes házasságok aránya pedig 10 és 25 százalék között mozog.50

Szlovákiában az 1980-as népszámlálás szerint a vegyes házasságok aránya 15,5 százalék, 1991-ben 17,8 százalék volt. A 2001. évi népszámlálást követően már nem közöltek adato-kat a házaspárok etnikai hovatartozás szerinti összetételéről, de valószínűleg nem vagyunk messze a valóságtól, ha feltételezzük, hogy a magyarok körében a vegyes házasságok aránya 2001-ben 20 százalék körül lehetett. A népmozgalmi adatok alapján elmondható, hogy Szlo-vákiában a magyarok által évente megkötött exogám párkapcsolatok aránya az 50-es évektől (1951-1953: 16,3 százalék) a rendszerváltást követő évekig csaknem folyamatosan növekedett (1991-1993: 28,1 százalék). Az utóbbi években a vegyes házasságok aránya inkább stagnál. A vegyes házasságkötések arányát a településeken élő magyarok aránya jelentős mértékben be-folyásolja. A kerületek szerint bontott adatok azonban aligha képesek a települések etnikai jellege szerint diff erenciálni. Annyi megfi gyelhető, hogy a magyarok legnagyobb arányban a Pozsonyi kerületben kötnek vegyes házasságot (2006-ban 70,6 százalék), ahol a arányuk igen alacsony (4,6 százalék). Legalacsonyabb a magyar részvételű vegyes házasságkötések aránya a Nagyszombati kerületben (2006-ban 15,4 százalék). A magyar párú vegyes házasságkötések aránya viszonylag magas a Kassai kerületben (37,7 százalék), közepesen magas a Nyitrai ke-rületben (27,3 százalék), s ennél alacsonyabb a Besztercebányai kerületekben (25,4 százalék).

Jugoszláviában a vegyes házasságok viszonylag elterjedt jelenségnek számítottak. Vajdaság volt az a térség, amelyen belül a vegyes házasságok aránya az egész (volt) Jugoszlávián belül a legmagasabb volt, és a huszadik század második felében (legalábbis a kilencvenes évekig) fo-lyamatosan növekedett.51 Az 1981-es népszámlásakor a magyar házasfelek között 15-16 száza-lék körül volt a vegyes házasságban élők aránya. Népmozgalmi adataink az 1981-es, 1987-es, 1993-as, illetve 2002/2003-as évekre vannak.52 E szerint 1981-ben a vegyes házasságok ará-nya 27, 1987-ben és 1993-ban 25, 2002-ben 29, 2003-ban pedig 28 százalék volt. Azt mond-hatjuk tehát, hogy a vegyes házasságok aránya, amely más határon túli területekhez viszonyít-va magasabb volt, a délszláv állam szétesésének kontextusában valamelyest csökkent, majd az ezredforduló utánra ismét növekedett.

Kárpátalja esetében nincsenek vegyes házasságokra vonatkozó közvetlen információink. A régió társadalmával foglalkozó szakirodalom szerint a vegyes házasság elterjedt jelenség Kár-pátalján.53 Ugyanakkor, ha tekintettel vagyunk a kárpátaljai magyar lakosság etnikai térszer-kezetére (jelentős részarány él szórványhelyzetben), van okunk feltételezni, hogy a házasság-kötések legalább 8-10 százaléka vegyes házasság.

50 Lásd bővebben Horváth István: Az etnikailag vegyes házasságok az erdélyi magyar lakosság körében: 1992-2002. In Kiss Tamás (szerk.): Népesedési folyamatok az ezredfordulón Erdélyben. Kriterion – RMDSZ Ügyvezető Elnök-ség, Kolozsvár, 2004. 235–257.

51 Botev, id. mű, 469.52 Az adatok Mirnics Károly hivatkozott tanulmányából, illetve a Badis Róbert által rendelkezésünkre bocsá-

tott adatsorokból származnak.53 Sasse, Gwendolyn Th e “New” Ukraine: A State of Regions. In Hughes, James–Sasse, Gwendolyn (eds.): Ethnicity

and Territory in the Former Soviet Union. Regions in Confl ict. Routledge, London, 2002. 69-100.



A vegyes házasságok aránya tehát a szlovákiai és vajdasági magyarok körében jóval maga-sabb, mint Erdélyben. A vonatkozó szakirodalom az etnikai endogámia/exogámia arányát három tényező függvényeként ábrázolja. Ezek az egyéni preferenciák, a csoportnormák, va-lamint a strukturális kényszerek.54 Az első kettő (kisebb vagy nagyobb intenzitással) mindig az etnikai homogámiát támogatja, a harmadik – vagyis a strukturális kényszerek (pl. a cso-port kis mérete, szórt településszerkezete) – azonban ez ellen hathat. A szlovákiai magyarok viszonylatában azt érdemes kiemelni, hogy – miután a magyarok itt élnek a leginkább kon-centráltan – a vegyes házasság irányába ható strukturális kényszerek itt a leggyengébbek. Eh-hez képest a vegyes házasságok aránya jóval magasabb, mint Erdélyben, és gyakorlatilag meg-egyezik a Vajdaságban tapasztalt arányokkal. Így a vegyes házasságok magasabb aránya a ki-sebb szlovák-magyar társadalmi távolságra utal.

Ami a vegyes családokon belül etnikai szocializációt illeti, egyrészt azt vizsgálhatjuk meg, hogy az ilyen családokban a szülők a gyermekek mekkora hányadát sorolják be a különbö-ző adatfelvételek alkalmával magyarnak. Erdélyben erre vonatkozóan népszámlálási adata-ink vannak, amelyek szerint a vegyes házasságban élő gyermekek egyharmadát magyarnak, kétharmadát románnak regisztrálják a szüleik. Az egyensúlyi helyzet 50-50 százalék esetében állna fel, így a vegyes házasságokon belül a veszteségek és nyereségek mintegy kiegyenlítenék egymást. Mivel azonban ez nincs így, a felerészben magyar szülőkkel rendelkező gyermekek száma és a magyarként bejegyzett gyermekek száma között különbség lesz. Ezt a különbsé-get, ami a demográfi ai és etno-kulturális értelemben vett reprodukció közti eltérést fejezi ki, a vonatkozó vizsgálatok az intergenerációs asszimiláció indexeként értelmezték.55 Ez Erdély-ben 6,7 százalék, ami annyit tesz, hogy a demográfi ai értelemben vett reprodukció 93,3 szá-zaléka járul hozzá a magyar népesség generációs újratermelődéséhez, míg 6,7 százaléka asz-szimilációs veszteségként írható le.

Szlovákiában a vegyes házasságokon belüli szocializációról csupán survey adataink van-nak.56 Ez alapján a vegyes házasságban felnőtt személyek 80 százaléka a szlovák, 20 száza-léka a magyar nemzetiséggel azonosul. A vegyes házasságok magasabb aránya mellett ez az intergenerációs asszimilációs veszteség az erdélyinél jóval nagyobb (mintegy 15-16 százalékos) arányát jelenti. Hozzá kell azonban tennünk, hogy annak ellenére, hogy a magyar nemzeti-séggel való azonosulás tekintetében Szlovákiában a helyzet kedvezőtlenebb, a magyar-nyelvi kulturális készségek minden bizonnyal a szlovákiai vegyes házasságokon belül jobban átörök-lődnek. Erre utal, hogy Dél-Szlovákia magyar lakta kisrégióiban a magukat szlováknak val-lók között igen jelentős a magyar anyanyelvűek aránya. A magyarul is beszélőké ennél vélhe-tően még jelentősebb. A magyar népesség etno-kulturális reprodukciójának vegyes házassá-

54 Kalmijn, Matthijs: Intermarriage and Homogamy. Causes, Trends, Patterns. Annual Review of Sociology, Vol. 24 (1998), 395–421.

55 Szilágyi N. Sándor: Észrevételek a romániai magyar népesség fogyásáról, különös tekintettel az asszimilációra. Magyar Kisebbség 2002/4. 64–96. Szilágyi N. Sándor: A szórványmagyarság: probléma vagy ürügy. In Uő.: Miegy-más. Kalota Kiadó, Kolozsvár, 2004. [1997.] 476-494.

56 Gyurgyík László: Asszimilációs folyamatok a szlovákiai magyarság körében. Kalligram, Pozsony, 2004.



gokból adódó csökkenése, amennyiben a nyelvi-kulturális készségek generációs átadását néz-zük, tehát nem biztos, hogy Szlovákiában a legnagyobb.

A Vajdaságot illetően nem fértünk hozzá aktuális forrásokhoz. Mirnics Károly már idézett adatai szerint 1981-ben a vegyes házasságból származó gyermekek 44 százalékát regisztrálták magyarként.57 Feltehető, hogy az etnikai térszerkezet azóta bekövetkezett átalakulása miatt ez az arány átalakult, és az erdélyi egyharmados arányhoz lehet közelebb. Ezzel számolva az intergenerációs asszimilációs veszteség 11 százalék körüli lehet.

5.3 Az etnokulturális reprodukció esélyei

Minél nagyobb egy adott közösségen belül a szórványhelyzetben, illetve a vegyes házasság-ban élők aránya, annál inkább lecsökken az etno-kulturális reprodukció, illetve annál na-gyobbak az ezt érintő kockázatok. Talán Felvidék az a régió, ahol ez a kockázat a legnagyobb mértékű, mégpedig elsősorban a vegyes házasságok magas aránya miatt. Óvatos becsléssel azt lehet mondani, hogy a jelenleg termékeny generációk közel egyötöde esetében vethető fel, hogy utódaik szintjén a magyar etnokulturális identitás nem lesz domináns. Habár hiányo-sak az információink, de az etnikai térszerkezetben az utóbbi évtizedben bekövetkezett vál-tozásoknak, illetve a vegyes házasságok feltehető (újbóli) növekedésének betudhatóan a Vaj-daságban is a szlovákiaihoz hasonlítható a helyzet. Erdélyben, annak ellenére, hogy jelentős számban élnek magyarok szórvány és interetnikus közegben, a vegyes házasságok aránya ala-csonyabb. Itt azonban az etno-kulturális reprodukció csökkenése regionálisan nagymérték-ben különbözik. Az asszimilációs folyamatoknak kitett csoportok elsősorban a dél-erdélyi és bánsági régiókban tömörülnek. Kárpátaljára vonatkozóan, az adathiány okán, még a nagyon merész becslések sem lennének megalapozottak.

6. A KISEBBSÉGI MAGYAR KÖZÖSSÉGEKET ÉRINTŐ DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK ÉS VÁRHATÓ TRENDEK

Miután tárgyaltuk a migrációs és természetes népmozgalmi folyamatokat, illetve körüljár-tuk az etnikai reprodukció kérdéskörét, egyfajta összegzéseként röviden áttekintjük, hogy az egyes közösségekben a különböző folyamatok milyen mértékben járultak hozzá a népes-ségszám mindenhol megfi gyelhető csökkenéséhez, illetve összefoglaljuk a népesedési pers-pektívákat. A fejezet második részében külön tárgyaljuk egy Erdélyre vonatkozó regioná-lisan tagolt népesség-előreszámítás eredményeit.58 A vizsgálat eredményeinek rövid (a köz-politikai szempontból jelentős szempon tokra koncentráló) összegzésével arra szeretnénk

57 Mirnics, id. mű.58 Lásd bővebben Csata-Kiss, id. mű.



felhívni a fi gyelmet, hogy egy hasonló vizsgálat elvégzése más határon túli területeken is nagymértékben segítheti a magyar intézményhálózat racionális tervezését.

6.1 Folyamatok és várható trendek a Kárpát-medencei magyar kisebbségi közösségek

népesedésében

A 3. táblázat a Kárpát-medencei kisebbségi magyar közösségek számának alakulását foglalja össze, területenként és összesen a 20. század utolsó évtizedében.

3. táblázat

A magyarok számának és arányának alakulása az össznépességhez viszonyítva59

Népszámlálások

időpontjai1991 2001

Terület Összesen Ebből magyar % Összesen Ebből magyar %

Szlovákia 5.274.335 567.296 10,8 5.379.455 520.528 9,7

Kárpátalja 1.252.288 155.711 12,4 1.254.614 151.516 12,1

Erdély 7.723.313 1.603.923 20,8 7.221.733 1.415.718 19,6

Vajdaság 2.013.889 339.491 16,9 2.031.992 290.207 14,3

Összesen 16.263.825 2.666.421 16,3 15.887.794 2.377.969 14,9

A szóban forgó periódusban a kisebbségi magyar közösségek száma közel 290 ezerrel csök-kent, arányuk pedig a vizsgált területeken összességében 16,3 százalékról 14,9 százalékra esett.

4. táblázat

A népességfogyás okai a kilencvenes években60

TerületNépességszám

változása

Természetes

szaporodás/fogyásVándorlási egyenleg Asszimiláció

Erdély -193 ezer -100 ezer -106 ezer 8 ezer

Szlovákia -47 ezer -12 ezer -2 ezer -34 ezer

Vajdaság -50 ezer -30 ezer -50 ezer -5 ezer

Kárpátalja -4 ezer -5 ezer -4 ezer 5 ezer

Erdélyben a népességcsökkenés legfőbb oka az elvándorlás volt. Ez amellett, hogy köz-vetlen népességveszteséget okozott, hozzájárult a népesség kor szerinti összetételének a tor-zulásához is. Így mára a Vajdaságot leszámítva az erdélyi magyar közösség elöregedése a

59 Forrás: Népszámlálási adatok60 Forrás: Saját számítás, becslés.



leginkább előrehaladott. A kilencvenes évek elejétől a természetes népmozgalmi egyenleg is negatív. Ez a két népszámlálás közötti népességcsökkenés másik oka. Az intergenerációs asszimilációs veszteség természetesen jelen van, ez azonban természetes népmozgalmi vesz-teségként realizálódik; asszimiláció alatt itt a nemzetiségváltási folyamatokat értjük. Ez utóbbiból pedig 2002-ben (az 1992-es népszámláláshoz viszonyítva) a magyar közösség-nek nyeresége és nem vesztsége származott. Ez két okra vezethető vissza. Egyrészt jelen-tős számú szatmári sváb, aki 1992-ben németnek vallotta magát, 2002-ben a magyarok számát növelte, másrészt a magyar nyelvű cigányok körében is nőtt a magukat magyar-nak vallók száma.61

Szlovákiában a természetes népmozgalmi egyenleg a vizsgált területek közül a legkedve-zőbb volt, illetve a vándormozgalmi veszteség is minimális. A két népszámlálás közötti vesz-teség nagyobb része ezek szerint a nemzetiségi önbevallás megváltozásából származik. A ko-rábbi trendek alapján a természetes népmozgalmi veszteség fokozódását prognosztizáltuk, ami összességében 2001 és 2011 között valószínűleg 23 ezer fő körül mozog majd. A migrá-ciós folyamatok országos szinten és a magyar kisebbség között egyaránt erősödtek. Ez szoro-san összefügg az EU integrációval és azzal, hogy a régebbi tagországok többsége megnyitotta munkaerőpiacát a szlovák állampolgárok előtt. Ennek ellenére nagyobb mértékű elvándor-lásra nem utalnak jelek, és az nem is prognosztizálható. A szlovákiai magyarok 2001 és 2011 közötti (várható) migrációs veszteségét így 4-6 ezer főre becsültük. A nemzetiségváltási fo-lyamatokat – amelyek a legutóbbi népszámlálás esetében a leginkább befolyásolták a magya-rok regisztrált számát – nehéz prognosztizálni. A magyar nyelvű cigányság disszimilációjából, illetve az asszimilációs trendekből kiindulva azonban 20-25 ezer főben valószínűsítjük azok számát, akik magyarról egyéb nemzetiségre váltanak. Mindez azonban a népszámlálás kö-rülményeitől, az esetleges módszertani változásoktól is nagyban függ. Becsléseink összegzé-seként megállapíthatjuk, hogy a szlovákiai magyarok száma megközelítőleg az 1990-es évek-ben kimutatottól kissé nagyobb mértékben, mintegy 34-59 ezer fővel csökkenhet a 2011-ben esedékes szlovákiai népszámlálás időpontjára.

A demográfi ai folyamatok a Vajdaságban alakultak a leginkább kedvezőtlenül. Itt a termé-szetes népmozgalmi veszteség „hagyományosan” a legmagasabb volt a négy kisebbségi kö-zösség közül. Arányaiban a kilencvenes években ennek a közösségnek a természetes fogyá-sa volt a legmagasabb. Az elvándorlás szintén itt érte el a legmagasabb értékeket, miután a Nyugat-Európába irányuló vendégmunka és letelepedés már az egykori Jugoszlávia idején jelentős volt, és a kilencvenes években a Magyarországra irányuló vándorlás is tömeges mé-reteket öltött. Amennyiben a táblázatban feltüntetett értékeket összeadjuk, azok jóval na-gyobb mértékű fogyásra engednek következtetni, mint amekkorát a népszámlálás kimuta-tott. Ugyanis minden valószínűséggel tömegében regisztráltak olyanokat is otthon maradt hozzátartozóik, akik valójában külföldön éltek. E szerint a vajdasági magyarság száma ala-csonyabb volt a népszámlálás által kimutatott értéknél. A várható tendenciák tekintetében ez a közösség van a legkedvezőtlenebb helyzetben. Ennek fő oka, hogy, mint láttuk, a né-

61 A várható trendek összefoglalására Erdély esetében külön alfejezet formájában térünk ki.



pesség kor szerinti összetétele igen kedvezőtlen, ami a természetes népmozgalmi veszteség fokozódását vonhatja maga után.

A kárpátaljai magyarság népesedési folyamatait csak becsülni tudjuk. A megyében 2000 körül váltott át a természetes szaporodás fogyásba, de az itt élő magyarok esetében erre már sokkal koráb-ban, valószínűleg még 1990 előtt sor került. A két népszámlálás közti teljes időszakban a magyar népesség körében magasabb volt az elhalálozottak száma a születéseknél. A természetes fogyás be-csült éves átlaga 3‰ körül mozgott, s mintegy ötezer fős csökkenést eredményezett. A kárpátaljai magyar elvándorlás becsült alsó és felső határa igen tág keretek között mozog. A Magyarországon letelepedettek számát az 1990-es években egyes becslések ötezer főre teszik. Végül a népszámlálá-si adatok alapján a magyarság asszimilációs nyeresége mutatható ki. Ez azonban elsősorban nem az ukrán–magyar relációban bekövetkezett esetleges változásokra utal, hanem arra, hogy, feltehe-tőleg a kedvezménytörvény hatására, 2001-ben a korábban cigány, ukrán és szlovák nemzetiségű-ként összeírtak egy része is magyarnak vallotta magát. A kérdés az, hogy ez a többé-kevésbé for-mális hovatartozás váltás – „statisztikai nemzet(iség)váltás” – tartósan növeli-e a magyar nemzeti közösséghez tartozók számát, vagy egyszeri aktusnak tekinthető. Másrészt feltételezhető, hogy a magyar–ukrán vegyes házasságokból származók Kárpátalján is nagyobb arányban azonosulnak a többségi nemzetiséggel. A vonatkozó vizsgálatok a 2001-es népszámlálástól 2010-ig a kárpátaljai magyarság kb. 9 ezer fős fogyását prognosztizálták, azaz 2010-re a közösség lélekszámának legva-lószínűbb értéke 142 ezer fő lesz.62

6.2 Népesedési perspektívák Erdélyben. Egy regionálisan bontott előreszámítás

főbb következtetései

Az említett népesség-előreszámítás alapváltozata szerint a magyar népesség száma Erdélyben 2022-re 1.132.000, 2032-re pedig 1.008.000 főre csökken. Ez 30 év alatt összességében 29,6 százalékos fogyást jelent. A népesség számára vonatkozó különböző számítások eltérő ered-ményekre vezettek. Az alacsony verzió megvalósulása esetén a magyarok száma húsz év múl-va valamivel 1,1 millió, harminc év múlva pedig jóval 1 millió alá csökkenne. A magas ver-zióban 2022-ben 1,17 millió, 2032-ben pedig 1,065 millió lenne a magyarok száma Erdély-ben. A csökkenés első számú oka a természetes népmozgalmi veszteség, azonban (az előreszá-mítás szerint) a migráció is jelentős mértékben hozzájárul a veszteséghez.

Fontos megjegyezni, hogy a népességfogyás kontextusa Románia teljes népességének nagy-mértékű csökkenése. Az erdélyi magyar elit kulcskérdése a magyar népesség teljes lakosságon be-lüli aránya, illetve az, hogy a várható demográfi ai trendek mellett a romániai magyar szavazato-kat megcélzó politikai alakulatnak meddig van esélye az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépésé-re. Számításaink szerint a magyar népesség Románián belüli aránya csökkenni fog, ez azonban a következő 30 évben nem eredményezi azt, hogy ez az arány a teljes vagy a választókorú népessé-gen belül 5 százalék alá essen. Az előreszámított periódus alatt várhatóan 7 parlamenti választást

62 Molnár–Molnár D., id. mű.



fognak tartani. Amennyiben a magyar elit egyben tudja tartani szavazótáborát ebben a periódusban, minden esélye megvan az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépésére.

Az előreszámítás ugyanakkor az egyetemista korú népesség csökkenésére fi gyelmeztet, ami a népes-ség korévenként történő előreszámításának a jelentőségét is aláhúzza. 1989 és 1993 között ugyanis igen rövid idő alatt a gyermekszám közel 40 százalékkal csökkent. Míg 1989-ben még közel 23 ezer, addig 1993-ban már csak 14 ezer magyar gyermek született, majd ezt követően a csökkenés tovább tartott, bár már jóval kisebb ütemű volt. A különböző oktatási szintekre belépők száma értelemsze-rűen a megfelelő generációk méretének a függvénye. Az 1989 és 1994 közötti születésszám-csökke-nés fokozatosan érte el a különböző oktatási szinteket. Azzal számolva, hogy az első osztályosok fele 6, fele pedig 7 éves korában ül be az iskolapadba, láthatjuk, hogy a létszámcsökkenés a általános is-kolákat az 1996/1997-es tanévben érte el. A középiskolákban a beiratkozók lélekszámát tekintve, a 2004/2005-ös tanév volt a kritikus pont. Az egyetemek az 1989 és 1993 közötti születésszám-csök-kenést a 2008/2009-es tanévtől kezdték megérezni. 2009 és 2013 között a 19 éves népesség számí-tásunk szerint 18 728-ról 11 879 főre, vagyis 37 százalékkal fog csökkenni. Tekintetbe véve, hogy az érettségivel rendelkező jelentkezők ma is gyakorlatilag kivétel nélkül felvételt nyernek a különbö-ző felsőoktatási intézményekbe, teljes biztonsággal kijelenthető, hogy az erdélyi magyar felsőoktatási rendszer a jelenlegi struktúrájában és a jelenlegi helyszámokkal rövid távon sem tartható fenn.

Végül a népesedési kilátások erőteljes regionális tagoltságát szükséges kiemelnünk. A különbsé-gek két változó mentén írhatók le, ezek (1) a falu-város törésvonal, (2) a magyarok regionális aránya. A népesedési kilátások kedvezőtlenebbek urbánus, illetve szórványközegben, kedvezőbbek a tömb-területeken, illetve a periférikusabb helyzetű régiókban.

A falu-város törésvonal esetében a népesség-előreszámításból következik, hogy az eddig is megfi -gyelhető trendek folytatódnak. A városi magyar népesség arányvesztése már a két világháború között megkezdődött. A második világháborút követően, miközben rohamosan nőtt a teljes népesség urba-nizáltsága, a jelentős etnikai hinterlanddal nem rendelkező városok (mint például Arad, Temesvár, Nagybánya, Kolozsvár) magyar lakosságszáma stagnált vagy csökkent. Ebben a periódusban a szé-kelyföldi vagy partiumi városok magyar lakosságra számszerűen növekedett. Miután az 1987–1992 közötti elvándorlási hullám, majd az azt követő kisebb ütemű de folyamatos elvándorlás elsősorban a nagyvárosok magyarjait érintette, a kilencvenes években látványos eróziós folyamatok indultak be. 2002-re – a korábban erdélyi viszonylatban urbanizált nemzetiségnek számító magyar népességen belül – a városlakók aránya a többségi románságra, illetve az összlakosságra jellemző érték alá csök-kent. Az előreszámítás szerint a (nagy)városi magyarság fokozottabb demográfi ai térvesztése a követke-ző évtizedekben is folytatódni fog. Az erőteljes marginalizációs folyamatnak, amelynek során a perifé-rikus településeken és régiókban élő magyarok súlya a teljes erdélyi magyar népességen belül megnő, nyilvánvalóan negatív hatása lesz a magyarok Erdély társadalmi struktúrájában betöltött helyére is.

Az egyes régiók etnikai térszerkezete is direkt módon meghatározza a népesedési kilátásokat. A kü-lönbségek érzékeltetésére egy négyes tipológiát hoztunk létre: (1) Feleződő népességek. A legkedvezőt-lenebb a helyzet Dél-Erdély és Bánság szórvány-régióiban, ahol a magyarok száma várhatóan meg-feleződik, a fi atalkorúak számának csökkenése pedig a 75 százalékot is elérheti 2032-re. Ilyen körül-mények között az is elképzelhető, hogy az asszimilációs folyamatok a jelenlegi ütemhez viszonyítva is felgyorsulnak, illetve, hogy a magyar identitás újratermelődése a homogén házasságra épülő csalá-dok estében is kérdésessé válik. (2) Rossz demográfi ai perspektívával rendelkező régiók: Kolozsvár, Dés,



Torda, Nagybánya, Máramarossziget, Arad, Nagyszalonta és Fehér megyék. A csökkenés és a ma-gyar közösség várható pozícióvesztése ezeken a területeken is igen jelentős lesz. (3) A közepes demog-ráfi ai kilátásokkal rendelkező régiók kategóriájába tartoznak Erdély vegyes vidékei, amelyeket gyakran neveznek „etnikai ütközőzónáknak”. Földrajzilag két nagyobb területsávról beszélhetünk: az egyik Maros megye, a Székelyföldhöz kapcsolódó 60 ezres tömböt leszámítva, és dél felé kiegészülve Bras-só vegyes román–magyar–cigány területeivel; a másik terület a Partium, vagyis Szatmár és Szilágy megyék, illetve a Bihar északi területei. (4) A viszonylag jó demográfi ai kilátásokkal rendelkező terüle-tek közt találjuk a Székelyföld különböző régióit (Csík, Udvarhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Barót, Székelykeresztúr, Szentegyháza, Erdőszentgyörgy, Nyárádszereda). Ebben a tíz régióban a ma-gyar népesség várható csökkenése nem haladja meg a 20 százalékot. Ezeken a területeken viszony-lag kis mértékű (évi 1-3 ezrelékes) a természetes népmozgalmi veszteség, az erdélyi átlag alatti vagy azzal megegyező az elvándorlás, és nincs asszimilációs veszteség (esetleg van egy minimális asszimi-lációs nyereség). A viszonylag alacsonyabb migrációs arányszámok ellenére a népességfogyás döntő-en az elvándorlás következménye. Ez abból a szempontból kedvező, hogy a folyamat – a korstruktú-rából következő halálozási többlettel vagy a vegyes házasságokból következő asszimilációs veszteség-gel ellentétben – nem következik be szükségszerűen. A magyar népesség csökkenése ezeken a terüle-teken – a gazdasági és társadalmi körülmények kedvező alakulása, illetve egy sikeres modernizációs projekt esetén – lelassulhat, szélsőséges esetben akár meg is állhat.

7. A KISEBBSÉGI MAGYAR KÖZÖSSÉGEK TÁRSADALMI POZÍCIÓI

7.1 Demográfi ai folyamatok és társadalmi reprodukció

A magyar népesség számát és arányát befolyásoló különböző demográfi ai folyamatok (elván-dorlás, asszimiláció, természetes szaporulat) regionálisan és társadalmi rétegek szerint egyen-lőtlenül zajlottak le.

Az első világháborút követően a környező országokhoz került területekről 350 ezer magyar tele-pedett át Magyarországra.63 Közöttük igen nagy mértékben felül voltak reprezentálva a hivatalno-kok, általában véve a felsőfokú végzettséggel rendelkezők és a városlakók. Ez a későbbi elvándorlá-si hullámok esetében sem volt másképp. A második világháborút követően is elsősorban (részben a háború alatt Magyarországról áttelepült) értelmiségi és hivatalnokréteg hagyta el az ismét elvesztett területeket. Az utóbbi évtizedekben elvándoroltak esetében is erősen felülreprezentáltak az urbánus közegből származók és a magasabb státusúak. A nyolcvanas években Erdélyből Magyarországra ér-kezőkről tudjuk, hogy közöttük a nagyvárosiak (elsősorban a kolozsváriak, nagyváradiak, maros-vásárhelyiek) nagy többségben voltak.64 A bevándorlókra vonatkozó későbbi reprezentatív vizsgá-

63 Petrichevich Horváth Emil: Jelentés az Országos Menekültügyi Hivatal négyévi működéséről. Pesti Nyomda, Budapest, 1924. 37.

64 Regényi Emil–Törzsök Erika: Romániai menekültek Magyarországon (1988). In Medvetánc. Jelentések a határokon túli magyar kisebbségek helyzetéről. Csehszlovákia, Szovjetunió, Románia, Jugoszlávia. ELTE, Budapest, 1988. 187–241.



latok is ezt igazolják.65 E mellett a szomszédos országokból Magyarországra érkezettekre vonatko-zó bevándorlási statisztikák arról tanúskodnak, hogy az újonnan érkezettek 27,2 százaléka felsőfo-kú végzettséggel, 60,8 százaléka pedig legalább érettségivel rendelkezett.66

Egy másik igen fontos tényező a vegyes házasságok kérdése. Korábban a témával foglalkozó szak-irodalomban felmerült, hogy az asszimiláció és a (remélt) társadalmi mobilitás a többségiek által do-minált nemzetállami terekben összefüggenek egymással, aminek következtében az etno-kulturális reprodukció kisebb mértékű a jobb társadalmi státussal rendelkező rétegek esetében.67

10. ábra

Az etnikai vegyes-házasságban élők aránya Erdélyben, iskolai végzettség szerint (2002)68

Ezt a hipotézist Erdély esetében tudtuk ellenőrizni, ahol a megfelelő adatok rendelkezé-sünkre álltak. Az adatok igazolják, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkezők között a ve-gyes házasságban élők aránya magasabb (mintegy kétszerese az alapfokú végzettséggel ren-delkezőknek) (10. ábra). A különbségek nem magyarázhatók azzal, hogy a felsőfokú végzett-séggel rendelkezők az (etnikailag) inkább vegyes városokban koncentrálódnak. A különbsé-gek sokkal inkább a lokális házassági piacok szerkezetével állnak összefüggésben. Ezek alatt

65 Tóth Pál Péter: Haza csak egy van? Menekülők, bevándorlók, új állampolgárok Magyarországon. Püski, Buda-pest, 1997. Gödri–Tóth, id. mű.

66 Gödri–Tóth, id. mű 50.67 Arday Lajos: A jugoszláviai magyar nemzetiség helyzete (1981). In Medvetánc. Jelentések a határokon túli ma-

gyar kisebbségek helyzetéről. Csehszlovákia, Szovjetunió, Románia, Jugoszlávia. ELTE, Budapest, 1988. 265-305. Mirnics, id. mű.


0%

5%

10%

15%

20%

25%

Fel 19,9% 18,7%P sztliceális 17,5% 16,5%Líceum 16,9% 16,5%Sza a 15,4% 14,3%8 ztály 10,1% 10,1%4 ztály 6,5% 7,8%

Fér ia Nő



olyan tényleges társadalmi tereket, találkozási pontokat kell értenünk, ahol általában a pár-választás történik (iskola, egyetem, munkahely, egyházközség, szórakozóhelyek stb.). Ezek a társadalmi terek a felsőfokú képzést megjárt (így térben is mobilabb) személyek esetében na-gyobb eséllyel heterogének etnikai szemponttól. Ugyanakkor a magyar nyelvű felsőfokú kép-zés megerősödése ezen a téren nagy valószínűséggel alapvető változást fog hozni. Ennek jelei már a 2002-es népszámlálási adatokban érződtek, az elmúlt években felsőfokú végzettséget szerzők között ugyanis csökkent a vegyes házasságban élők száma azokhoz képest, akik ta-nulmányaikat a hetvenes-nyolcvanas években fejezték be.

A demográfi ai folyamatok ilyetén egyenetlenségei mellett természetesen egyéb okai is vol-tak a határon túli magyar közösségek pozícióvesztésének. Ezek között kiemelt szerepe van annak, hogy adott korszakokban a felsőoktatásnak milyen funkciói vannak. Ma a felsőokta-tási kínálatot elsősorban a piac (diplomák iránti kereslet) vezérli a vizsgált országokban is. A 20. század legnagyobb részében azonban ez nem így volt. A (kereslethez képest) szűkös fel-sőoktatási kínálatot az állam adminisztrálta, az egyetemet pedig nem utolsó sorban a nem-zetépítés kiemelt eszközévé tette.69 A két világháború között Romániában, Csehszlovákiában és Jugoszláviában egyaránt kiemelt szempont volt, hogy a kisebbségek (magyarok, németek, zsidók) által dominált városi társadalmi terekben minél előbb lejátszódjon egy az új etnikai többség szempontjából előnyös elitcsere. Ennek érdekében a felsőoktatási intézményekben a magyarokra vonatkozó (implicit vagy explicit) numerus clausus-t vezettek be. A magyarok fel-sőoktatásban való részvétele a kommunista periódusban is kisebb volt az többségiekénél. Ma az egyetemi expanzió és a felsőoktatás funkcióváltása közepette ezek a megfontolások érvé-nyüket vesztették, azonban a magyarok előnytelen réteghelyzetének kialakulásához a közel-múltig nagymértékben hozzájárultak.

7.2 Társadalmi-gazdasági státus és etnicitás az ezredfordulón

A fent vázolt folyamatok következtében a magyar népességek az impériumváltás időszaká-ban megvolt viszonylag kedvező társadalmi pozíciói megromlottak. Ma már tartalmilag nem helytálló az a toposz, miszerint a magyarok a többségi etnikumoknál urbanizáltabbak, pol-gárosultabbak lennének. Ezt megkíséreljük néhány társadalomszerkezeti mutató segítségével bizonyítani és az egyes területek vonatkozásában specifi kálni.

A társadalmi-gazdasági státus nemzetiségi különbségeit nagymértékben az egyes etniku-mok földrajzi elhelyezkedése, településszerkezete határozza meg. Miután a dualizmus évei-ben a gazdasági fejlődés, de egyben a magyarosodás fő motorjai a városok voltak, az impéri-umváltás időpontjában a városokon belül a magyarok aránya mind a négy régióban jóval az átlag fölött volt. Mára ez a helyzet – a fenn tárgyalt tényezők és az itt nem részletezett urba-nizációs folyamatok nyomán – teljesen megváltozott (5. táblázat).

69 Pálfy Zoltán: Nemzetállam és felsőoktatási piac: adatok a kolozsvári egyetem diákságának etnikai és társadalmi összetételéről a két világháború között. Erdélyi Társadalom, 2004, 2/2, 151-181. Horváth 2004a id mű.



5. táblázat

A városi népesség aránya a teljes és a magyar népességen belül (2001/2002)70 (%)

Teljes népesség Magyarok

Erdély 56,2 52,7

Szlovákia 56,1 38,5

Vajdaság 55,6 58,2

Kárpátalja 36,7 35,4

A Vajdaságot leszámítva – ahol a magyarok településszerkezetében a kis (mező)városok a meghatározóak, a városlakók aránya mindenhol a terület átlaga alatt van. Ezen belül a legin-kább hátrányos helyzetben a kárpátaljai és a szlovákiai magyarok vannak. Az előbbiek 65, az utóbbiak 62 százaléka falusi településen él. Erdélyben (ahol összességében a magyarok többsége városlakó) épp a tömb-területeken hasonló a helyzet. Itt a magyarokat demográfi ailag perspek-tivikusan is megtartani képes székelyföldi és partiumi régiók tekinthetők falusias térségeknek.

Az iskolázottság az a dimenzió, amelynek mentén a határon túli magyarok hátrányos hely-zete legnyilvánvalóbban kitapintható. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányában a há-rom adatolható területen hasonló eltéréseket találunk (6. táblázat). Míg a teljes népesség 8-10 százalékának volt felsőfokú diplomája az ezredfordulót követő években, addig a magyarok esetében ez az arány 5-6%. Az egyetemet végzettek aránya az utóbbi években természetesen dinamikusan növekedett. Romániában például a 20 éves népességen belül az egyetemisták aránya elérte a 40 százalékot. Miután a magyar felsőoktatás bővülése az ezredforduló után vett igazán lendületet, az is feltételezhető, hogy a magyarok egyetemi populáción belüli ará-nya is növekedett (talán ki is egyenlítődött). Ezzel párhuzamosan viszont új egyenlőtlenségek jelentek meg. A magyar egyetemi szerkezetben ugyanis nagymértékben túlsúlyos a humán és a művészeti, illetve kisebb mértékben a természettudományos képzés a jogi, közgazdasági és műszaki képzés kárára. Ennek következtében az egyetemisták arányának növekedése nem feltétlenül jelenti a magyar fi atalok munkaerő-piaci pozícióinak a javulását.

6. táblázat

A teljes és a magyar népesség iskolai végzettség szerinti megoszlása Romániában, Szlovákiában

és a Vajdaságban (16 éven felüli népesség, 2001/2002)71 (%)

Iskolai végzettségRománia Szlovákia Vajdaság

Teljes Magyarok Teljes Magyarok Teljes Magyarok

Általános vagy kevesebb 47,2 47,7 27,0 36,7 48,2 56

Középiskola 44,7 46,9 61,5 57,0 43,9 37,6

Felsőfokú 8,1 5,3 9,8 5,4 9,4 6,1

70 Forrás: Népszámlálási adatok 2001/2002.71 Forrás: Népszámlálási adatok 2001/2002.



A népesség foglalkozási ágak szerinti megoszlása egy másik, a különböző területek részle-ges összehasonlítását lehetővé tevő mutatónk, amire vonatkozóan Erdélyben és Vajdaságban részletes, Szlovákiában pedig összevont adataink vannak (7. táblázat).

7. táblázat

A foglalkoztatottak megoszlása gazdasági ágazatok szerint Romániában, Szlovákiában és a Vajdaságban72 (%)

Gazdasági ágazatRománia Vajdaság Szlovákia73

Összes Magyar Összes Magyar Összes Magyar

Primér szektorMezőgazdaság, halászat

és erdőgazdálkodás27,1 17,6 23,3 33,6 7 13

Szekundér szektor Bányászat 1,9 1,9 0,5 0,3

Gyáripar 24,2 34,7 26,7 27,9

Energetikai ipar 2,3 2,1 1,4 1,6

Építőipar 6,2 7 4,8 4,9

Összesen 34,7 45,6 33,5 34,7 42,4 39,4

Tercier szektor Kereskedelem 10,5 12,4 13,2 9,9

Vendéglátás 5 4,8 2,4 1,6

Szállítás és kommunikáció 1,9 1,3 5,2 3,3

Pénzügyi szektor és

gazdasági szolgáltatás3,6 2,6 4,1 2,4

Közigazgatás, belügy,

honvédelem5,7 3,2 4,6 2,3

Tanügy 4,8 5,4 4,6 4,0

Egészségügy 4,2 4,3 6,0 5,5

Más szolgáltatás 2,2 2,6 3,0 2,4

Magánháztartás 0,3 0,2 0,1 0,1

Összesen 38,2 36,8 43,2 31,7 50,6 47,6

Szembetűnő, hogy a tercier szektorban foglalkoztatottak aránya mind a három régióban alulreprezentált a magyarok körében. A különbségek leginkább a Vajdaságban szembeötlők, ahol a teljes népesség 43 százalékával szemben a magyarok csupán 32 százaléka dolgozik a tercier szektorban. A tercier szektoron belül úgy Erdélyben, mint Vajdaságban ki kell emel-ni a magyarok közigazgatáson, illetve pénzügyi-gazdasági szektoron belüli alacsony arányát. A Vajdaságban az összes más szolgáltatási ágazatban (a kereskedelemtől a vendéglátásig és a tanügyig vagy az egészségügyig) alulreprezentáltak, ami Erdély esetében nem mondható el.

A primér (mezőgazdasági) szektor jelentőségét illetően igen markánsak az egyes területek közötti, és az ezeken belüli nemzetiségi különbségek is. Egyrészt látható, hogy a szlovákiai gazdasági szerkezet a mezőgazdaságban foglalkoztatottak 7 százalékos arányával nagyban el-tér az erdélyitől és a vajdaságitól (és minden bizonnyal még jobban a kárpátaljaitól). Az alap-különbség (annak minden következményével), hogy itt (egyébként Magyarországhoz hason-lóan) sokkal kisebb a jelentőségük a többi területen ma is a népesség jelentős részének mun-

72 Forrás: Népszámlálási adatok 2001/2002.73 Szlovákában igen jelentős (20 százalék fölötti) az adathiány. Ennek oka minden bizonnyal az, hogy a kérdő-

ív önkitöltős volt. A hiányzó válaszokat a táblázatban nem vettük fi gyelembe.



kát adó önellátó paraszti gazdaságoknak. Ez azzal jár, hogy bár a szlovákiai magyarok ese-tében a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya az országos átlag duplája, a másik két te-rületnél így is alacsonyabb (dacára a falusias településszerkezetnek). A mezőgazdaság a Vaj-dasági magyarok esetében a leghangsúlyosabb. Itt a magyarok a tartomány átlagához képest messze nagyobb arányban (33,6 százalék) élnek földművelésből. Erdélyben ezzel szemben a magyarok 17,6 százalékos aránya közel 10 százalékkal a romániai átlag alatt marad. Ez utób-bi adat azért is meglepő, mert, mint említettük, a magyarokat Erdélyben nem jellemzi az át-lagot meghaladó urbanizáltság. A válasz a székelyföldi sajátosságokban keresendő, ez a régió tömöríti ugyanis az erdélyi falusi magyarok jelentős részét. A földrajzi adottságok miatt a fa-lusi népesség ezen a vidéken soha nem tudott a mezőgazdaságból megélni. Ezzel függ össze, hogy, szemben a másik két régióval, Erdélyben az iparban foglalkoztatottak aránya messze felülmúlja az országos átlagot.

7.3 Nemzetiség szerinti és regionális társadalmi egyenlőtlenségek

Korábbi munkáinkban megkíséreltünk egy olyan modellt kidolgozni, amelyen belül a társa-dalmi-gazdasági státus nemzetiségi különbségei értelmezhetőek. Ennek kapcsán fogalmaz-tuk meg a kisebbségi társadalmak „torz” szerkezetének tételét.74 Ez alatt egyszerűen azt értet-tük, hogy a magyar népesség a többséghez és az országos átlaghoz viszonyítva kedvezőtlenebb demográfi ai és társadalomszerkezeti adottságokkal rendelkezik. Vagyis a magyar népességen belül az elöregedési folyamatok előrehaladottabbak, magasabb azoknak az aránya, akik vi-déki, periférikus településeken élnek és mezőgazdasággal foglalkoznak. Alacsonyabb arányt képviselnek továbbá a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, aminek követeztében kevesebben lesznek a vezető beosztásban dolgozók, és a magyarok alul lesznek reprezentálva a különbö-ző elitcsoportokban. Másik oldalon magasabb lesz a jövedelmi viszonyok vagy egyéb ismér-vek alapján szegényként kategorizálhatók aránya. Mindez társadalomtörténeti perspektívá-ban nem független attól, hogy a kisebbségi népesség demográfi ai és társadalmi reprodukciója a tágabb (többségi) társadalmon és egyben egy idegen nemzetállami téren belül megy végbe.

A fentiekben néhány konkrét mechanizmust (a társadalomszerkezetileg egyenlőtlen mig-rációt és a vegyes házasságot, a felsőoktatás és a többségi nemzetépítés összekapcsolódását) említettünk meg, amelyek az eredetileg kedvező társadalmi pozíciók kedvezőtlen változásá-nak irányába hatnak. E mellett azonban röviden ki kell térnünk a kisebbségi népességeken (társadalmakon) belüli egyenlőtlenségekre is. Erre vonatkozó (nagyon vázlatos) következ-tetéseket az Életünk Fordulópontjai – Erdély (2006) vizsgálatból vonhatunk le.75 Ennek ke-retében a szegénység vonatkozásában Magyarországot az erdélyi magyarokkal összehason-

74 Gyurgyík László: A szlovákiai magyarság társadalmi szerkezetének alakulása 1980-2001 között. Korall 2004. 18. szám, 155-176. és Gyurgyík László:A szlovákiai magyar társadalomszerkezet a 90-es években. Regio 2008/4, 77-101.

75 A vizsgálat Magyarországot és az erdélyi magyar nyelvi közösséget összehasonlító feldolgozását lásd bővebben Spéder Zsolt (szerk.): Az erdélyi magyar nyelvi közösség népesedése és társadalmi rétegződése. KSH-Népességkutató In-tézet, Budapest, (megjelenés alatt). A vizsgálat a 20-45 év közöttiekre vonatkozott.



lító vizsgálatra is lehetőségünk nyílik. Természetesen sokkal relevánsabb a magyar közös-ségek és a többségi társadalmak ilyen célú összehasonlítása, amire a következőkben sort fo-gunk keríteni. Az egyenlőtlenségek mértékét illetően azonban a Magyarország és Erdély ösz-szehasonlítás is tanulságos.

A vizsgálat során a szegénység abszolút és relatív defi nícióival dolgoztunk. A szegénység abszolút mutatója lehet a lakásszegénység (hányan élnek zsúfolt, vízzel, gázzal stb. nem fel-szerelt lakásokban stb.), vagy az abszolút vagyoni szegénység (kinek hiányoznak elementá-ris fogyasztási cikkei, illetve ki nem engedhet meg magának alapvető fogyasztói praxiso-kat – pl. a napi egy tál meleg ételt stb.). Ezek alapján a különböző területeket abszolút ér-telemben hasonlíthatjuk össze, ami alapján megállapítható, hogy Erdély minden tekintet-ben kedvezőtlenebb helyzetben van Magyarországnál. Nagyobb fi gyelmet érdemelnek vi-szont a szegénység relatív mutatói. Ezek közül a jövedelmi szegénységgel dolgoztunk. Ehhez először ki kellett számítanunk a háztartások ekvivalens átlagjövedelmét.76 Ezt követően azt tekintettük jövedelmi szegénynek, akinek a háztartásában az egy főre eső ekvivalens átlag-jövedelem nem érte el az átlag felét. A relatív jövedelmi szegénység tehát nem egy abszolút jövedelmi szinthez viszonyít, hanem az adott népességet jellemző átlaghoz. Így alkalmas arra, hogy a jövedelmi egyenlőtlenséget megvilágítsa. Ha a jövedelmi egyenlőtlenségek na-gyok, akkor nagyobb lesz a jövedelmi szegények, ha pedig kicsik, akkor kisebb lesz a jöve-delmi szegények aránya. Ezzel az eljárással a mintánk 27,3 százalékát soroltuk a jövedelmi szegény kategóriába, szemben a magyarországi 19 százalékkal. Ez arra világított rá, hogy amellett, hogy az erdélyi magyarok abszolút értelemben szegényebbek voltak, mint a ma-gyarországiak, a köztük lévő jövedelmi különbségek (szemben azokkal az elképzelésekkel, amelyek a kisebbségi társadalom egyenlőbb szerkezetét, demokratikusabb jellegét hangsú-lyozzák) is nagyobbak voltak.

A vizsgálat másik fontos tanulsága az volt, hogy az egyenlőtlenségeket, illetve annak esé-lyét, hogy valaki a jövedelmi szegény kategóriába essen, nagyon nagy mértékben a veleszü-letett társadalmi tényezők magyarázzák. A roma származásúak 76 százaléka volt jövedelmi szegény, így nekik tízszer akkora esélyük volt ebbe a kategóriába kerülni mint másoknak.77 A származás hatása megmaradt akkor is, ha az iskolai végzettséget kontroll alá vontuk. Hason-lóképpen nagymértékben meghatározta a jövedelmet az, hogy ki hol született, illetve élt. A háromszéki falvakban élők 40%-a, a marosszéki falvakban élők 51%-a esett a jövedelmi sze-gény kategóriába, míg ez az arány Kolozsváron 5%, Marosvásárhelyen 9% volt. A származá-si és területi egyenlőtlenségeknek Szlovákiában – ahol egymástól nagyon eltérő adottságok-kal bíró, és egymással alig érintkező (és mint látni fogjuk a romák eltérő arányával jellemez-hető) kistérségekben él a magyarság – legalább ekkora jelentőségük lehet.

76 Az ekvivalens jövedelem azt veszi fi gyelembe, hogy a családtagok számával nem kell egyenes arányban nőnie a jövedelemnek ahhoz, hogy az életszínvonal azonos maradjon. Pl. három személy esetében ugyanúgy kell fűteni a lakást, mint négy esetében. Lásd Kapitány Balázs–Spéder Zsolt: Szegénység és depriváció. Társadalomszerkezeti ösz-szefüggések nyomában. KSH-Népességkutató Intézet, Budapest, 2004.

77 Az elemzésben esélyhányadosokkal dolgoztunk. A 10-szer akkora esély nem azt jelenti, hogy a nem romák esetén a szegények aránya 10-szer kevesebb lenne.



8. A MAGYAR(NYELVŰ) CIGÁNYOK: IDENTITÁS ÉS TÁRSADALMI POZÍCIÓK

A tanulmány etno-kulturális reprodukcióra vonatkozó fejezete a magyar kisebbségi identi-tásnak a többségi identitáshoz való sajátos viszonyából indult ki. Ennek a viszonynak a szem-szögéből próbáltuk meg értelmezni az etnikailag vegyes helyzeteket, ezen belül elsősorban a vegyes családokon belüli etno-kulturális szocializációt. A magyar kisebbségek és a többség viszonyát kutatásaink szerint az identitások vagylagossága jellemzi. Fogalmilag Brubakerre és szerzőtársaira támaszkodhatunk, akik a román–magyar vegyes párkapcsolatokat etnikai-lag jelölt, egymást (általában) kizáró alternatívák közötti választások sorozataként írták le.78 A Kárpát-medencében mind a magyar, mind a többségi etnicitásoknak viszonylag egyértel-mű markerei vannak. Ezek jól kikristályosodott (egymással szembenálló) nemzeti ideoló-giákra és intézményrendszerekre épülnek. Ezzel szemben a köztes identitások esetében hiá-nyoznak ezek a világos jelentéshordozók, nincsenek olyan diskurzusok és intézmények, ame-lyekbe azok beágyazódhatnának. E tekintetben talán a jugoszláv identitás képezett kivételt, amely azonban a délszláv állam felbomlásával elvesztette jelentőségét. Ilyen körülmények kö-zött az etnikailag vegyes párok folyamatosan választani kénytelenek, például, hogy milyen templomban esküdjenek, milyen nevet adjanak a gyermekeknek, mi legyen a gyerekek vallá-sa, milyen nyelven iskoláztassák őket stb.79 Természetesen egyszerűsítünk, amikor azt állít-juk, hogy a vegyes családokon belüli szocializáció végeredménye végső soron az egyik vagy a másik etnikum melletti döntés, a kijelentés mégsem áll távol a valóságtól. Mindenesetre va-lóság-közelibb, mint azok a kijelentések, amelyek (abból kiindulva, hogy jelentős az etnikai szempontból vegyes származásúak száma és aránya) „hibrid” népesség és identitás kialakulá-sát vizionálják. A származás tényéből nem lehet ugyanis automatikusan a szociológiai érte-lemben vett „hibrid” jelenlétére következtetni. A vizsgált területeken megvannak azok a tár-sadalmi mechanizmusok, amelyek a vegyes származásúakat az egyik vagy a másik etnikai ka-tegória melletti döntésre késztetik. A kizárólagosságra törekvő nemzeti diskurzusok és intéz-mények ugyan nem generáltak egymással nem vagy alig érintkező csoportokat, de azt ered-ményezték, hogy a vegyes családokból származók általában az egyik vagy másik etnikai cso-port mellett döntenek, és nem valamiféle kötőjeles identitás hordozói lesznek.

Mindez viszont nem feltétlenül érvényes a vizsgált közösségekhez tartozó, magukat (adott körülmények között) magyarnak valló romák esetében. Esetükben a cigány és a magyar iden-titás viszonya nem írható le a fent említett vagylagos nemzeti identitáskategóriákkal. A fejezet első részében a magyar közösségekhez kötődő romák számára vonatkozó vizsgálatokat, adato-kat vesszük sorra, majd azokat a (megítélésünk szerint kedvezőtlen) társadalmi folyamatokat elemezzük, amelyekkel a határon túli magyar-cigányok jelentős része szembesülni kényszerül.

78 Brubaker, Rogers–Feischmidt Margit–Fox, Jon E.–Grancea, Liana: Nationalist Politics and Everyday Ethnicity in a Transylvanian Town. Princeton University Press, Princeton and Oxford, 2006.

79 A vallási és nemzetiségi törésvonalak egyedül Szlovákiában nem tevődnek egymásra. Az etnikai határok na-gyobb fokú átjárhatósága minden bizonnyal összefügg ezzel a tényezővel.



8.1 A magyar közösségekhez kapcsolódó romák száma és területi elhelyezkedése

A rendszerváltást követően, úgy a tudományos szférában, mint a közéletben többször is fel-merült a romák tényleges lélekszámára vonatkozó kérdés, amire tulajdonképpen a mai na-pig nem lehet pontos választ adni. A romák számára vonatkozó becslésre ezért úgy vállal-kozunk, hogy tisztában vagyunk az ezzel kapcsolatos vitákkal, kétségekkel.80 Az is egyér-telműnek tűnik számunkra, hogy a romák népességszámára vonatkozó becslés nagymér-tékben attól függ, hogy milyen ismérvek (kategorizációs eljárások) alapján sorolunk vala-kit a romák közé.81 Romának tekinthetjük a romani nyelven beszélőket, vagy azokat, akik magukat cigánynak/romának vallják? Ez utóbbi kérdést (pl. a magyar népszámlálási gya-korlat alapján, amely többes identitást, illetve kulturális kötődést tesz lehetővé) árnyalhat-juk. Más eredményre jutunk azonban, ha azokat tekintjük cigánynak, akiket a környezetük annak tekint (most eltekintve attól, hogy e tekintetben kinek a véleményét tartjuk mérv-adónak82). Magunk a következőkben elsősorban ilyen jellegű adatokból fogunk kiindulni. Meggyőződésünk ugyanis – legyen ez adott esetben bármennyire méltánytalan is – hogy az, hogy valakit a környezete cigánynak tart, olyan társadalmi tény, amitől az illető a min-dennapokban nem tud elvonatkoztatni.

A kisebbségi magyarok által (is) lakott négy régió területén élő magyar nyelvű cigá-nyokról különböző jellegű információkkal rendelkezünk. A következőkben a szlováki-ai, erdélyi és kárpátaljai magyar cigányok helyzetét fogjuk tárgyalni. Miután a Vajda-ságban – legjobb ismeretünk szerint –a romák kisebb arányban kapcsolódnak nyelvileg és kulturálisan a magyarsághoz, a magyar intézményrendszeren keresztüli integrációjuk kevésbé aktuális.

8.1.1 Szlovákia

Szlovákiában legfontosabb kiindulópontként az 1970-es és 1980-as népszámlálás kínálko-zik. Ez a regisztráció módszertanából fakadóan a magyar-cigány relációra egyedülálló rátá-tást nyújt. A népszámlálások alkalmával ugyanis a nemzetiségi bevallás során a válaszadók egy zárt listából választhattak, amely nem tartalmazta a cigány nemzetiséget, mint választási lehetőséget. Ezzel szemben a népszámlálási íveken, a kérdezőbiztos besorolása alapján meg-

80 Magyarországon a „Ki a cigány” vitával kapcsolatban lásd Ladányi János–Szelényi Iván: Ki a cigány? Kri-tika, 1997. december. Havas Gábor–Kemény István–Kertesi Gábor: A relatív cigány a klasszifi kációs küzdőtéren. Kritika, 1998. március. Ladányi János–Szelényi Iván: Az etnikai besorolás objektivitásáról. Kritika, 1998. március.

81 A lehetséges kategorizációs eljárásokról lásd Emigh, Rebecca Jean–Fodor Eva–Szelényi Iván: Th e Racializa-tion and Feminization of Poverty? In Emigh, Rebecca Jean–Szelényi, Iván (eds.): Poverty, Ethnicity, and Gender in Eastern Europe During Market Transition. Praeger, Westport, CT, 2001, 1-32.

82 A kérdés elsősorban a mennyiségi vizsgálatokban jelent gondot. Egyik lehetőségünk a „szakértői” vélemény, vagyis ha a cigányokkal kapcsolatban álló adminisztratív, egészségügyi, rendvédelmi személyzet vagy a pedagógu-sok véleményét kérjük ki. Ezt az eljárást alkalmazták a Kemény István féle cigányvizsgálatok, Romániában pedig többek között Sandu, id. mű., illetve Zamfi r, Cătălin şi Preda, Marian (coord.): Romii in România. Editura Expert Bucureşti, 2002. Másik lehetőségünk, ha a kérdező kategorizálja utólag a kérdezettet.



jelölték a „cigány származású” személyeket.83 A nemzetiségi önbevallás és a kérdezőbiztosok minősítése alapján szerkesztett kereszttáblázatok a cigány (illetve cigánynak minősített) né-pesség nemzetiségi megoszlásáról tudósítanak (8. táblázat).

Az 1980-as népszámlálás során a kérdezők Szlovákiában közel 200 ezer személyt minősí-tettek romának, közülük mintegy 40 ezer (20 százalék) vallotta magát magyar nemzetiségű-nek. Ezek szerint a magyar nemzetiségűek között a cigánynak minősítettek nagymértékben felülreprezentáltak. A népszámlálás szerint Szlovákia népességének 4 százaléka volt cigány, míg a magyar nemzetiségűek között ez az arány 7,2 százalék volt.

8. táblázat

A cigányok száma és aránya a teljes és a magyar népességen belül Dél-Szlovákia járásaiban 1980-ban84

JárásÖssz-

népességMagyarok

Cigányok száma Cigányok aránya (%)

Összesen Ebből magyar A teljes népességben Magyarok közt

Rimaszombat 98.638 46.825 13.966 10.701 14,2 22,9

Losonc 95.557 22.893 8542 4584 8,9 20,0

Rozsnyó 85.622 22.465 10.823 2860 12,6 12,7

Kassa vidék 99.227 10.312 9796 1303 9,9 12,6

Tőketerebes 117.643 45.801 10.422 4449 8,9 9,7

Galánta 140.912 62.543 6624 3874 4,7 6,2

Léva 122.240 40.499 5026 2001 4,1 4,9

Dunaszerdahely 104.096 91.452 4572 4005 4,4 4,4

Komárom 110.369 79.363 3297 2903 3,0 3,7

Nagykürtös 45.887 14.536 2573 418 5,6 2,9

Érsekújvár 153.199 63.141 3609 1778 2,4 2,8

Pozsony vidék 144.129 10.312 3139 288 2,2 2,8

Pozsony 380.259 18.731 3910 458 1,0 2,4

Kassa 202.368 8070 7986 191 3,9 2,4

Nyitra 205.697 14.567 4455 56 2,2 0,4

Dél-Szlovákia 2.105.843 551.510 98.740 39.869 4,7 7,2

A magukat magyarnak valló cigányok értelemszerűen Dél-Szlovákia (részben) magyarlak-ta járásaiban koncentrálódtak. A 13 járásban és két nagyvárosban – ahol a magyarok döntő többsége élt – koncentrálódott a szlovákiai cigányok fele (98.740 személy), akiknek 40 százalé-ka vallotta magát magyarnak. A cigányok aránya ezen a területen 4,7 százalék volt. Amennyi-ben a két nagyváros, illetve a Nyitrai és Pozsony-környéki járást nem számítjuk (ahol mind a cigányok, mind a magyarok aránya alacsony), a fennmaradó 11 járásban közel 80 ezer cigány élt (az össznépesség 6,8 százaléka), akiknek a 49 százaléka vallotta magát magyarnak. A ma-gát magyarnak valló népességen belül a cigányok aránya Közép-Szlovákiában volt a legma-gasabb, a Rimaszombati járásban 22,9%, a Losonciban 20%, a Rozsnyóiban 12,7%, a Kas-sa-környékiben 12,6%.

83 Gyönyör József: Államalkotó nemzetiségek. Tények és adatok a csehszlovákiai nemzetiségekről. Madách, Po-zsony, 1989. 138.

84 Uo.



A szlovákiai demográfusok a cigányok mai számának meghatározásában az 1980-as ada-tokból indulnak ki. Boris Vaňo az 1980-as népességet kohorsz-kompones módszer segítségé-vel előreszámolta, és ez alapján a cigányok 2002-es számát 400 ezer főre becsülte.85 Ameny-nyiben azt feltételezzük, hogy a magukat 1980-ban magyarnak valló cigányok hasonló arány-ban gyarapodtak, számukat 80 ezerre becsülhetjük. Amennyiben azonban az 1980-as ada-tokból indulunk ki, kitűnik, hogy a szlovákiai magyar-cigányok döntő többsége 1991-ben és 2001-ben egyaránt magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Arányukat a magyar nemzeti-ségűek között 12,5%-ra (65 ezer), a magyar anyanyelvűek között 12,9%-ra (74 ezer) becsül-hetjük. A Vano előreszámításából kiinduló 80 ezer főhöz viszonyított különbség abból adó-dik, hogy 1980-ban (nem lévén cigány kategória) a romani nyelven beszélő cigányok között is voltak, akik magyarnak vallották magukat.

8.1.2 Erdély

Erdélyben a magyar nyelvű cigányság vonatkozásában az Életünk Fordulópontjai – Erdély (2006) kérdőíves vizsgálat adataiból indulhatunk ki.86 Ennek során a kérdezőbiztosok 11 ezer, a választói névjegyzékből véletlenszerűen kiválasztott 20-45 év közötti személyt kerestek meg. Közülük azokkal vettek fel interjút, akik beszéltek magyarul. A vizsgálat-ban az etnikai önbevallás mellett alkalmazták a kérdezői besorolást. A kérdezőbiztosok a 2492 magyarul beszélő kérdezett 9,6 százalékát minősítették utólag romának. A roma népesség korfájából kiindulva a 20 évnél fi atalabbak között ez az arány minden valószí-nűség szerint magasabb, a 45 fölöttiek között viszont alacsonyabb. Ez alapján a vizsgála-tot végző kutatók a romák 9,6 százalékos arányát elfogadták mint a magyarul (is) beszé-lő népességen belüli értéket, és arra a következtetésre jutottak, hogy Erdélyben 150 ezer körül lehet a magyarul (is) beszélő romák száma. A vizsgálat szerint a kérdezők által ro-mának minősítettek 57 százaléka vallotta magát magyarnak, 10 százaléka románnak és 30 százaléka cigánynak.87 Ez alapján a magukat magyarnak vallók között a romák ará-nya 6,5 százalék körül lehet. A 11. ábra a romának minősítettek arányát mutatja a me-gyék szerint, illetve falu-város bontásban.

Látható, hogy a romák aránya a rurális jellegű területeken, ezen belül elsősorban a ha-tár menti tömbön (Észak-Bihar), illetve a háromszéki falvakban magasabb, míg a városi településeken alacsonyabb. A különbségek nem pusztán a romák adott területen belüli arányát mutatják, hanem azt is, hogy a romák mekkora hányada beszél magyarul. Azok-ban a régiókban, ahol a magyarok aránya alacsonyabb (Bánság, Máramaros, Dél-Erdély), a romák kisebb része beszél magyarul.

85 Vano, Boris: Projection of Roma Population in Slovakia until 2025. Infostat, Bratislava, 2002.86 Lásd bővebben Spéder, id. mű.87 Kapitány Balázs–Kiss Tamás: Magyar nyelvű roma közösségek Magyarországon és Erdélyben. In Spéder id. mű.



11. ábra

A kérdezők által romaként kategorizáltak aránya a magyarul (is) beszélő romániai 20-45 éves

népességen belül megye és településtípus szerint88 (%)

Romániában a népszámlálási kategóriák között folyamatosan szerepelt a cigány etni-kum, viszont az, hogy hányan vallották magukat cigánynak, nem volt független az (ál-lam cigánypolitikájával összefüggő) összeírói gyakorlattól. Az ötvenes-hatvanas években – Kelet-Európa más államaihoz hasonlóan – a cigánykérdést Romániában is elsősorban szociális kérdésként értelmezték, mondván, hogy az a cigányok társadalmi integrációjá-val párhuzamosan megoldódik. Ilyen értelemben a vándorcigányok letelepítése, a hiva-talos papírok (születési igazolvány, személyi igazolvány stb.), illetve a munkaerőpiaci in-tegráció álltak az állami politikák fókuszában.89 A cigánykérdésnek az etnikai/kulturális terminusokban való értelmezése fele történt elmozdulásra utal, hogy a Román Kommu-nista Párt központi bizottsága 1976-ban utasította a belügyminisztériumot a cigány né-pesség összeírására. Ezzel a változással állhat összefüggésben, hogy míg az 1966-os nép-számlálás csupán 64.197 cigányt talált Romániában és ebből 49.105-öt Erdélyben, ad-dig 1977-re ez a szám 227.398-re, illetve 123.028-ra emelkedett. A növekedést nem ma-gyarázza a természetes szaporulat. Ez azt jelenti, hogy közel 150 ezren voltak azok, akik

88 Forrás: Kapitány–Spéder, id. mű.89 Achim, Viorel: Ţiganii în istoria României. Editura Enciclopedică, Bucuresti, 1998.

4.5

15.4

2,5

3,0

3,5

7,9

8,4

9,0

11,5

12,8

15,9

16,0

0 2 4 6 8 10 12 14 16 18

Város

Falu

Dél-Erdély (Brassó, Fehér, Hunyad)

Máramaros

Bánság (Temes, Arad)

Szilágy

Szatmár

Kolozs

Maros

Hargita

Kovászna

Bihar



cigány nemzetiségre váltottak a népszámlálási regisztrációban. Ezek között (miután az erdélyi romák nagyobb arányban vallották magukat cigánynak már 1966-ban is) erő-sen felül voltak reprezentálva a regátiak. Ezzel magyarázható, hogy a magyarról cigány-ra nemzetiséget váltók száma csak mintegy 10 ezerre becsülhető. 1992-ben a népszám-lálás 401 ezer cigányt mutatott ki. A növekedés okai közt ekkor is ott volt, hogy mint-egy 97 ezerrel többen vállalták fel a cigány identitásukat. A magyar-cigány viszonylat-ban nemzetiséget váltók (a magyar népesség országos és a magyar-cigányok romániai ro-ma népességen belüli arányához képest), ismét alulreprezentáltak, mintegy 3500 főt tet-tek ki. 2002-ben a roma identitást választók aránya már mérsékeltebben nőtt: 47 ezerre tehető a népszámlálási autoidentifi kációt váltó romák száma. Magyar-roma viszonylat-ban viszont a nemzetiségváltás iránya fordított. Mindegy 1200 fővel több roma vallotta magát magyarnak, mint 2002-ben.90

Amennyiben tehát a népszámlálási adatokból indulunk ki, nem állapítható meg magyar-ro-ma viszonylatban egy egyértelmű cigány disszimilációs folyamat. Az a tendencia, hogy a ma-gyar-cigányok növekvő mértékben vallják magukat romának, elsősorban Észak-Biharban és Szatmárban érvényesül (ahol egyébként, különösen a rurális térségekben, a romák aránya, mint láttuk, meglehetősen magas), míg Székelyföldön inkább ezzel ellentétes (asszimilációs) folyamatok fi gyelhetők meg. Ezeket a folyamatokat persze nem lehet kizárólag a népszámlá-lásokra támaszkodva elemezni.

8.1.3 Kárpátalja

Kárpátalján a Braun-Csernicskó-Molnár szerzőhármas készített a romák számára vonatko-zó, a népszámlálási adatokon túlmutató becslést.91 Ennek alapját a Kárpátaljai Megyei Ok-tatási Főosztály 2008/2009-es tanévrre vonatkozó adatai jelentették. Más szóval a szerzők egy „szakértői” kategorizációból indultak ki. A becslésük alapján Kárpátalja cigány népessé-ge 2001-ben 32 ezer fő volt, ami az össznépesség 2,5%-át tette ki.

A szerzők a legmagasabb arányt a Perecsenyi járásban (7,7 százalék), valamint Beregszász városában (6,4 százalék), az Ungvári (6,3 százalék) és a Beregszászi járásokban (5,6 százalék) becsülték. Összességében megállapították, hogy a kárpátaljai cigányok zöme a megye nyu-gati részén él. A szerzők által 32 ezresre becsült kárpátaljai cigányság körében 14 ezerre te-hető a magyar anyanyelvűek száma. Így a magyar nyelvi közösségnek Kárpátalján mintegy 9 százaléka lehet roma.

90 Az elemzés során a romák számának településszintű változásából indultunk ki. Bővebben Gyurgyík-Kiss id. mű.91 Braun-Csernicskó-Molnár, id. mű 21-29.



9. táblázat

A cigány népesség száma Kárpátalja közigazgatási egységeiben a 2001-es népszámlálás,

illetve Braun-Csernicskó-Molnár becslése alapján92

Közigazgatási egység Össznépesség 2001Cigányok

Népszámlálás Becslés %

Perecsenyi járás 32.026 138 2450 7,7

Beregszász város 26.554 1695 1695 6,4

Ungvári járás 74-399 3022 4694 6,3

Beregszászi járás 54.062 2211 3011 5,6

Nagyszőlősi járás 117.957 920 5374 4,6

Munkács város 81.637 1130 3150 3,9

Munkácsi járás 101.443 1314 2753 2,7

Ilosvai járás 100.905 167 2350 2,3

Nagybereznai járás 28.211 452 590 2,1

Huszt város 31.864 122 620 1,9

Ungvár város 115.568 1705 2150 1,9

Szolyvai járás 54.869 800 800 1,5

Rahói járás 90.945 163 1270 1,4

Volóci járás 25.474 1 150 0,6

Huszti járás 96.960 1 500 0,5

Ökörmezői járás 49.890 118 200 0,4

Técsői járás 171.850 45 170 0,1

Összesen 1.254.614 14.004 31.927 2,5

8.2 Marginalizációs folyamatok

A Kárpát-medencei magyar-cigány közösségeket érintő társadalmi változásokat egy általáno-sabb kelet-európai keretben érthetjük meg, amely a szociális és munkaerő-piaci változások és az etnikai kategorizációs gyakorlatok összefüggéseit tartja szem előtt. A Szelényi Iván vezet-te, több országra kiterjedő szegénységvizsgálat nyomán, amelynek ez utóbbiak álltak a közép-pontjában, született meg a legmarkánsabb makro-társadalmi értelmezés arról, hogy mi tör-tént a kelet-európai romákkal a rendszerváltást követően.93

Szelényiék értelmezésének középpontjában az underclass fogalma áll, amit az amerikai tár-sadalomkutatásból kölcsönöztek. Szó szerint a fogalom társadalom alatti osztálynak fordít-ható. A szerzők ennek segítségével arra próbálnak rávilágítani, hogy a rendszerváltást köve-tő piaci viszonyok a roma népesség egy újfajta marginalitását termelték ki. Ez alapvetően az-

92 Forrás: Uo.93 Emigh–Szelényi (eds.) id. mű.



zal van összefüggésben, hogy a kialakuló kapitalizmus körülményei között a képzetlen fi zikai munkaerő a szocializmusban megszokott mértékű foglalkoztatottsága megoldhatatlan. En-nek következtében széles rétegek (akik között a romák erősen felülreprezentáltak) új helyzet-ben találták magukat. Ha korábbi (alsó-osztálybeli, vagy alsó kasztbeli) helyzetük a kizsák-mányolás fogalmán keresztül írható le, akkor az új helyzet azzal, hogy a kizsákmányoláson (és a munkaerőpiacon) is kívülre kerültek: az új társadalmi rend szemszögéből fölöslegessé vál-tak. Ezzel a szerzők azt is hangsúlyozzák, hogy a romák új marginalitásának okai strukturá-lisak, és nem a romák természetében vagy kulturális sajátosságaiban keresendők. Ugyanakkor a strukturális helyzet, amelynek következtében a marginalizált közösségekben már egy generá-ció nőtt fel úgy, hogy körülötte senkinek nem volt állandó munkája, természetesen beindított olyan társadalmi és kulturális folyamatokat, amelyek nagyon megnehezítik a távlati vissza-illeszkedést.94 A szerzők az újfajta marginális helyzet három jellemzőjét hangsúlyozzák: (1) a területi szegregációt, (2) a tartós szegénységet, (3) a hátrányos helyzet generációs átörökítését.

A Kárpát-medencei cigányok helyzetét ebben a kontextusban két folyamaton keresztül értel-mezhetjük. Az első az informális gazdasági stratégiák és helyi magyar-roma viszonyok alaku-lása, a második a belső migrációs folyamatok kérdése. Szelényiék, de hozzájuk hasonlóan más kutatók is95 hangsúlyozzák, hogy a szocialista periódusban a romák helyzete jelentős mérték-ben javult, amit úgy írhatunk le, hogy az ipari munkán keresztül sokan egy etnikai terminu-sokban értelmezett alsó pária-kasztból egy alsó osztályba integrálódtak („cigányokból (szak-képzetlen) munkások lettek”). Azonban 1989 után, ahogy azt több kutató leírta, paradox mó-don épp azok a csoportok kerültek nehéz helyzetbe, amelyek a szocializmus alatt viszonylag si-keresen integrálódtak. Ezek ugyanis kiléptek a korábbi falusi élettérből, és ezzel együtt a több-séghez (a „parasztokhoz”) fűződő, informalitáson alapuló, szokásrend által vezérelt kapcsolat-rendszerből. Ez a kapcsolatrendszer a cigányok és a parasztok közötti alá-fölérendeltségen ala-pult, de a cigányok túlélési stratégiáiban kulcsszerepet játszott. Egy 2007-ben lefolytatott vizs-gálat során, ahol 36 romániai roma közösségben készült terepmunka,96 arra a következtetésre jutottunk, hogy a vidéki környezetben élő erdélyi cigányok számára ezeknek a kapcsolatoknak ma is kulcsszerepük van. Romániában ugyanis általános volt, hogy a cigányok sokkal kisebb mértékben vettek részt az ipari munkában, illetve a falu-város migrációban. Székelyföldi tele-püléseken általános volt, hogy miután a hetvenes-nyolcvanas években a falusiak döntő többsége is az iparban dolgozott, a munkaerőhiány következtében a cigányokat a termelőszövetkezetek alkalmazták. Ez azonban nem jelentett a falu társadalmi teréből való kilépést. 1989 után a pa-raszti gazdálkodás időszakos restaurációja közepette így a cigányok és magyarok közötti infor-

94 Ld. Scheff el, David Z.: Svinia in black & white: Slovak Roma and their neighbours. Broadview Press, Peterborough, Ont. 2005.

95 Beck, Sam: Ethnicity, Class, and Public Policy: Ţiganii/Gypsies in Socialist Romanian. In Kot K. Shangriladze–Eica W. Townsend (eds.): Papers for the V. Congress of Southeast European Studies, Belgrade, September 1984. Slavica Publishers, Columbus, Ohio, 1984. 19-38. Achim, id. mű.

96 Fleck Gábor–Rughiniş, Cosima: Vino mai aproape. Incluziunea şi excluziunea romilor în societatea românească de azi. Human Dynamics, Bucureşti, 2008. Kiss Tamás–Fosztó László–Fleck Gábor (coord.): Incluziune şi excludere. Studii de caz asupra romilor din România. ISPMN-Kriterion, Cluj-Napoca, 2009.



mális gazdasági viszonyok egy korábban is meglévő bázisra épülve szerveződhettek újra. Kérdés, hogy az informális gazdasági kapcsolatokra épülő, hagyomány által szabályozott magyar-roma viszonyoknak mi a jövője. Úgy tűnik, hogy a piac térnyerése és az önellátásra berendezkedett mezőgazdaság elkerülhetetlen visszaszorulása mellett a roma népesség gyors demográfi ai növe-kedése is erodálja a rendszert. Mindenesetre ezeknek a gazdasági kapcsolatoknak a roma-ma-gyar együttélésben esetenként nagyon erős szabályozó szerepük van. Megszűnésük, visszaszo-rulásuk pedig minden bizonnyal az etnikai (helyesebben a szereplők és az értelmezők számára etnikainak látszó, de valójában gazdasági) konfl iktusok kiéleződésével, gyakoribbá válásával jár.

A hagyományos kapcsolatrendszer mellett a belső migrációs és területi szegregációs folya-matoknak van kulcsszerepük. Ezek a Kárpát-medence különböző területein nagymértékben különböznek. Dél-Szlovákiában e tekintetben igen hasonló a helyzet a szomszédos magyar-országi területekhez, míg Erdélyben a belső migrációnak és a romák területi szegregációjá-nak ettől eltérő trendjei érvényesültek.

Magyarországon és Szlovákiában a belső migráció a második világborút követően sokkal intenzívebb volt, mint Erdélyben. Ez elsősorban a falu-falu migráció vonatkozásában igaz. A periférikus településekről a jobb infrastrukturális ellátottságúakra, egyik kisrégióból a má-sikba áramlottak az emberek, olyan mértékben, amely Erdélyben elképzeletlen lett volna. A lecsúszó rétegek, köztük romák ellentétes irányba mozogtak, és az üresen maradt és leérté-kelődött falvakba, illetve kisrégiókba költöztek. Magyarországon és Dél-Szlovákiában en-nek következtében elcigányosodott falvak, illetve kistérségek vannak,97 amelyeket a többségi népesség, és hozzájuk hasonlóan a jobb módú, mobilis romák is sokkal könnyebben maguk mögött hagynak, mint Erdélyben. Erdélyre inkább az a jellemző, hogy annak ellenére, hogy a romák súlya egy adott településen megnő (akár többségbe is kerülnek), továbbra is ott ma-rad egy nem roma közösség, amely a jövőjét jellemzően helyben képzeli el. Háromszék egyes településein a romák aránya meghaladja a 40, 50 vagy akár a 60 százalékot, ennek ellenére a többség (vagy a korábbi többség) nem mutatja jelét annak, hogy kivonulna ezekből a terek-ből. Kérdés azonban, hogy nem fáziskülönbségről van-e szó ebben az esetben is. Szlováki-ában és Magyarországon ugyanis a romák periférikus kisfalvakba és térségekbe való kiszo-rulása nem csak a spontán migrációs mozgásoknak volt a következménye, hanem annak is, hogy a nagyobb települések (erősebb önkormányzatok) igyekeztek saját szociális problémái-kat a közigazgatási határokon kívül megoldani. Ez a folyamat Romániában az ezredfordulót követően látszik felerősödni, miután az önkormányzati hatáskörök és a költségvetés bővülése következtében a nagyobb települések képesek ilyen irányú döntéseket hozni, és ezeket a piac is támogatja. A belső migrációs mozgások felerősödésével elképzelhető, hogy a magyar-cigá-nyok a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben koncentrálódnak majd a hátrányos helyze-tű térségekben. Miután ezzel párhuzamosan az itt élő magyar közösségek önfenntartó gaz-dálkodási gyakorlata is minden bizonnyal háttérbe szorul, a Kárpát-medencei magyar közös-ségeknek meg kell találniuk a roma-nem roma együttélés új modelljeit.

97 Már az 1980-as népszámlálásból jól kirajzolódik, hogy ez elsősorban Közép-Szlovákiában, a Rimaszombati, Losonci és Rozsnyói járásokban jellemző, illetve kisebb mértékben a Bodrogközben.



9. KÖVETKEZTETÉSEK ÉS AJÁNLÁSOK

A tanulmányunkban ismertetett felmérések, ebből adódó következtetéseink (illetve korábbi kutatásaink) alapján ajánlásainkat több kategóriába sorolhatjuk:(1) Szűkebb értelemben vett népesedéspolitika;(2) Identitáspolitika;(3) Intézmény és humán-erőforrás fejlesztés.

9.1 Népesedéspolitikai ajánlások

A népesség utóbbi évtizedekben bekövetkezett csökkenése nem sajátosan a magyar kisebb-ségekre jellemző, hanem általános (kelet-)európai jelenség. Bár Nyugat-Európában vannak pozitív példák, a térség nemzetállamainak egyelőre nem sikerült olyan népesedés-politi-kákat életbe léptetniük, amely a termékenység hosszú távú növekedését biztosította volna. A kisebbségi magyar népességek helyzete még kedvezőtlenebb. Annak ellenére, hogy a ki-sebbségi eliteknek folyamatos törekvése, hogy ezeket a népességeket etnikai-nemzeti ala-pon integrálja, szervezze „társadalommá” (és annak ellenére, hogy bizonyos szférák tekin-tetében ez a projekt sikeresnek tekinthető), a magyar közösségek demográfi ai és társadalmi reprodukciója az adott társadalmakon belül folyik. Egy ettől elvonatkoztató átfogó és sike-res „kisebbségi népesedéspolitika” teljesen utópisztikus. Viszont, ha nem is ilyen átfogó ke-retben, de a népesedési folyamatokat közvetve vagy közvetlenül befolyásolni lehet. Ennek egyik eszköze az adott országban meglévő népesedés-politikák ismerete, kihasználása és esetle-ges módosítása. Az eddigi kutatások alapján úgy tűnik, hogy a határon túli magyar közös-ségeken belül nem kellőképpen ismertek az adott ország támogató jellegű népesedéspoli-tikai intézkedései. Ez oda vezet, hogy számottevő rétegek nem használják ki a különböző családpolitikai támogatásokat. Például Romániában az első lakás megszerzését támoga-tó (fészekrakó jellegű) program, amelyet az önkormányzatok adminisztrálnak, különböző mértékben vonzotta a magyar fi atalokat, attól függően, hogy az adott önkormányzat ma-gyar többségű-e. Itt nem (feltétlenül) arról van szó, hogy a magyar fi atalok román több-ségű városokban kisebb eséllyel indultak, hanem hogy el sem indultak, miután az önkor-mányzat nem fektetett külön hangsúlyt az informálásukra. A magyar fi atalok minden bi-zonnyal az egyéb kedvezményeket is kisebb arányban veszik igénybe. Fontos lenne a támo-gatásokkal kapcsolatos ismeretek terjesztése, a potenciális igénylők komplex (jogi, adminisztra-tív, esetenként anyagi) támogatása.

Másrészt ki kell terjeszteni a népesedéspolitikában kezdeményező szerepet vállaló intézményes szereplők körét. Eleddig a népesedéspolitikák kiemelt kezdeményezői a központi államható-ságok voltak. Az önkormányzatok (főleg a magyar többségűek) kivételes esetben lépnek fel e téren proaktív szereplőként, pedig a különböző fészekrakó, vagy számos más jellegű családtá-mogató programok sikeressége (még ha azokat a központi kormányzatok kezdeményezték is) nem egyszer az önkormányzatokon múlott. Ez irányban szükséges a pozitív gyakorlatok, si-keres modellek beazonosítása, olyan tudás rendszerezése és terjesztése, amely során az önkor-



mányzati hatáskörben (helyi vagy regionális szinten) működtethető családtámogató intézke-dések, család és gyerekbarát közpolitikák megtervezését tennék lehetővé.98

Magyarország, ha valamin, akkor saját migrációs politikáján keresztül tudja befolyásolni a határon túli közösségek népesedését.99 E tekintetben nehezen feloldható érdekellentét van egy-felől azok a magyarországi elképzelések között, amelyek alapján az ország népességreprodukci-ója a nyelvileg-kulturálisan könnyen integrálható (lehetőleg képzett és fi atal) szomszédországi magyarokkal lenne kiegészíthető, másfelől pedig a kisebbségi magyar elitek között, melyek a népesség otthontartásában érdekeltek. Véleményünk szerint (a határon túli elitek szemszö-géből) kívánatos volna a kérdés nyílt felvetése és tematizálása, az ezzel kapcsolatos magyaror-szági politikai koncepciók megvitatása.

9.2 Identitáspolitikai ajánlások

Az identitáspolitika szempontjából kulcsfontosságú a magyarságdefi níciók és identitáskrité-riumok (illetve ehhez kapcsolódóan) a magyar népességgel kapcsolatos reprezentációk átgon-dolása. Mindezt a magunk részéről nem valamilyen elvi ideológia, hanem konkrét közpoliti-kák jegyében látjuk érdekesnek. A határon túli magyar eliteknek érdemes lenne átgondolni-uk, hogy a magyar népesség „peremén” lévő különböző csoportokkal mit szeretnének kezdeni. Eb-ben segíthet talán a tanulmány bevezetőjében vázolt modell. Magunk három lehetséges cél-csoportot látunk. Az egyik az „inter-etnikus helyzetben” (vegyes házasságban és szórványban) élők, a második a magyar kulturális készségekkel rendelkező (magyarul beszélő) és a magya-rokhoz valamilyen módon kapcsolódó többségiek, a harmadik pedig a magyar-cigányok cso-portja. E három csoport közül a legutóbb említett jelenti a legnagyobb közpolitikai kihívást.

A fenti csoportok közül a szórványhelyzetben élők csoportja az egyetlen, amelyre a magyar elit, illetve az identitáspolitika hagyományosan rá van hangolódva. Anélkül, hogy a szórvány-gondozás fontosságát és eredményeit elvitatnánk, két problémát emelnénk ki ezzel kapcso-latban. Az első a szórványkérdés lokalizálásával kapcsolatos. Földes Károly Jajszó a pusztuló szórványokról című, nagyhatású írása (1934) óta a szórvány prototípusa a pusztuló mezősé-gi falu. Ezzel szemben, mint arra többen felhívták a fi gyelmet, a szórványkérdés elsősorban (nagy)városi jelenség.100 Amennyiben mennyiségileg vizsgáljuk a kérdést, a magyar népessé-get érintő asszimilációs veszteség nagy része olyan városokban keletkezik, amelyekben több ezres vagy akár több tízezres magyar közösség él. Ezek a települések intézményi ellátottságu-kat tekintve elvileg nem tekinthetők szórványnak. A gyermekszám csökkenésével (és a külön-

98 Ilyen példának tekinthetők Szlovákia egyes települései (közöttük magyarlakta települések is), melyek bérlakás-építésbe kezdtek, és ezáltal helyben tudják tartani a fi atal családokat, biztosítva az iskolafenntartáshoz szükséges gye-rekszámot. Más kérdés, hogy ez a modell csak olyan településeken működik, ahol a munkalehetőség is biztosított.

99 Magyarország mozgásterét korlátozza, hogy az ország – Kárpátalját leszámítva – erősen leértékelődött, mint migrációs célország.

100 Szilágyi N. Sándor: Az asszimiláció és hatása a népesedési folyamatokra. In Kiss Tamás (szerk.): Népesedési fo-lyamatok az ezredfordulón Erdélyben. Kriterion – RMDSZ Ügyvezető Elnökség, Kolozsvár, 2004. 157–235.



böző oktatási intézmények gyermekekért folytatott harcával) azonban ezekben a városokban tucatszámra szűnnek meg a magyar tannyelven oktató lakótelepi osztályok. Így az itt élő ma-gyar szülők, amennyiben magyar tannyelvű osztályba akarják járatni a gyermekeiket, kény-telenek naponta a városközpontba, vagy más városrészekbe utaztatni őket, amit gyakran nem tudnak vállalni. Ennek következtében a gyermekek jelentős része többségi tannyelvű iskolá-ba kerül. A szórványpolitika tekintetében az eddiginél jóval nagyobb hangsúlyt kell ezen is-koláknak (tagozat, kihelyezett osztály, egyházi oktatás) a jelenlegi formájában való fenntar-tására helyezni, természetesen úgy, hogy ezek egyben minőségi oktatást tudjanak nyújtani. Az ezzel kapcsolatos erőforrásokat érdemes minél inkább erre a problémára összpontosítani.

Másodsorban a „klasszikus” szórványproblematika kapcsán érdemes lenne végiggondol-ni, hogy ennek kedvezményezettjei a magyar nyelvet nem (vagy nehézkesen) beszélő, magyar nyelvi-kulturális teljesítmény tekintetében hátrányos helyzetben lévő, ráadásul gyakran ve-gyes családból származó (és adott esetben többes kötődésű) személyek. A szórványgondozás-ban használt erősen „nemzeti jellegű” diskurzus következtében, amennyiben kapcsolatba ke-rülnek vele, saját helyzetük ezekben az emberekben egyfajta hiányosságként tudatosul. Nem véletlen, hogy ez a fajta szórványpolitika azok számára lehet vonzó, akik esetében valamilyen szociális juttatáshoz kapcsolódik. Ennek következtében a szórványkérdéssel foglalkozók szá-mára úgy tűnik, hogy a szórványkérdés egyben szociális kérdés is, holott, mint láttuk, a ve-gyes házasság például a magas státusúak között felülreprezentált. Csakhogy a magas státu-sú „szórvány” a nemzeti jellegű kommunikáción keresztül (amely által eleve hátrányos hely-zetbe kerül) nem megszólítható. E tekintetben a nemzeti diskurzust árnyalni kellene, úgy, ahogy például a nyugati diaszpórákban élő magyar (vagy magyar jellegű vegyes) családok-ból származó személyek számára is lehetségessé válik a magyarság, vagy a magyar a szárma-zás-tudat részleges felvállalása. Az ilyen irányú kezdeményezéseknek a politikai opciók te-kintetében lehetne hasznuk. Kedvező üzenetekkel a magyar politikai pártok növelni tudnák támogatottságukat, hisz ezeknek az embereknek a szavazás olyan szimbolikus aktus lehet-ne, amin keresztül kiélhetik „magyarságukat”, de oly módon, hogy ennek a mindennapja-ikra tulajdonképpen nincs következménye. Valószínűleg ezzel a magatartással magyarázha-tó, az az adat, ami szerint az Magyar Koalíció Pártja 11 százalékos eredményéből 1-2 száza-lék „szlovák” szavazóktól érkezett.

A magyarul (is) beszélő, magyarokhoz kapcsolódó többségiek esetében azt lenne érdemes fel-térképezni, hogy milyen mértékben vesznek részt, illetve milyen módon vonhatók be a ma-gyar kulturális fogyasztásba. Megfelelő kínálattal elsősorban a magyar nyelvű elektronikus médiának lehetnek fogyasztói (mivel magyar írás és olvasás-készségük a beszédkészségnél jó-val gyengébb). Ezen fogyasztók felmutatásával a magyar nyelvű kereskedelmi rádiók bővít-hetik reklámfelületüket (ez történt pl. a szatmári City Rádió esetében). Hasonlóképpen (el-sősorban helyi szinten) a magyar politikai pártok is megcélozhatják ezeket a csoportokat.

A magyar identititás-politika számára jelenleg a magyar többségű területeken élő romák ma-gyar intézményrendszeren keresztüli integrációja jelenti a legnagyobb kihívást. Ennek a kér-désnek, amellett, hogy egyes kistérségek demográfi ai perspektíváit és távlati „élhetőségét” alapjaiban meghatározza, a magyar intézményhálózat fenntarthatóságát tekintve is kiemelt szerepe van. Erdélyben, Szlovákiában és Kárpátalján egyaránt jellemző, hogy egyes magyar



iskolákat csak a cigány gyermekekkel lehet fenntartani. Erdélyben sok helyen ismertek azok a helyzetek, amikor a román és magyar oktatásszervezők versengenek, hogy milyen tannyel-ven iskolázzák be a helyi roma gyerekeket.101

A romák társadalmi integrációja természetesen – a népesedéspolitikához hasonlóan – szin-tén egy olyan kérdés, amelyet a kisebbségi elit nem tud a tágabb társadalmi környezettől elvo-natkoztatva kezelni. Mint arra a romák társadalmi helyzetére vonatkozó részben kitértünk, a strukturális viszonyok nem is a romák nagyobb mértékű társadalmi integrációja, hanem el-lenkezőleg, a marginalizáció és szegregáció irányába haladnak. Ennek ellenére a határon túli magyar eliteknek érdekében állhat, hogy (jól átgondolt formában) „beszálljanak” a romapoliti-kába. Ez gyakorlati politikai lépésként elsősorban azt jelenthetné, hogy a magyar elit az adott államok romákkal kapcsolatos közpolitikáiban felvállalja, hogy elismerteti a magyar nyelvű romák sajátos nyelvi-kulturális igényeit, és ezek érvényesítését „magyar érdekként” defi niál-ja. Igyekezni kell például a romákat kiemelten támogató oktatási programokba, projektekbe (az ezekből kimaradó) magyar nyelvű romákat bevonni.102 Hasonlóképpen érdemes fi gyelni a magyar nyelvű romákkal kapcsolatban levő állami és nem állami intézmények alkalmazot-tainak nyelvi erőforrásaira, és érvényesíteni ezek magyar nyelvűségét.

9.3 Intézmény és humánerőforrás fejlesztéssel kapcsolatos ajánlások

A magyar népesség csökkenése felveti az intézményes fenntarthatóság kérdését. Ez elsősorban az iskoláskorú népesség és az iskolahálózat elkerülhetetlen körzetesítése kapcsán merül fel éle-sen. A gyermekszám csökkenése és az összevonások nem csak a kisebbségi, hanem a többsé-gi iskolákat is érintik. Adott esetben egy település iskolájának a fennmaradását akár néhány magyar gyermek helyben való beiskolázása is jelentheti, esetleg azon az áron, hogy nem ma-gyarul tanulnak. De a csökkenő gyermeklétszám következtében a nagyobb települések isko-lái között is kiéleződik a gyermekekért folytatott verseny. A kisebbségi oktatási rendszer sa-játosságaiból kiindulva elsőrendű feladat az elkerülhetetlen átalakulásra való felkészülés, és egy integrált stratégia kidolgozása.

Első szinten egy makro-perspektívájú demográfi ai és intézményes elemzést kell végezni. Ez magában foglalná az adott határon túli térségen belül (1) az oktatási körzetek beazonosítását, (2) a körzet magyar (nyelvű) népességének köréves bontású előreszámítását, (3) ennek alap-ján annak megállapítását, hogy a körzet elvben mekkora magyar oktatási intézményhálóza-tot bír el, végül (4) annak beazonosítását, hogy az adott körzetben a szülők milyen arányban választanak magyar vagy többségi nyelvű iskolát.

101 Toma, Stefánia: Roma/Gypsies and Education in a Multiethnic Community in Romania. ISPMN – Working Papers in Romanian Minority Studies, 2008.

102 Például a Kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetemen minden évben van egy bizonyos számú (nem is kisszámú) tan-díjmentes hely, melyet roma származású diákok számára tartanak fenn. És bár az ezekre a helyekre sikeresen pá-lyázók választhatnak, hogy magyarul vagy románul folytatják a tanulmányaikat, kivételes eset, hogy a magyar ta-nulmányi nyelvet választó romák jelentkezzenek ezekre a helyekre.



Második szinten, immár helyi szintű vizsgálat alapján, beazonosításra kerülnének (1) a ma-gyar oktatásban érdekelt különböző intézményes szereplők (az iskolát perspektivikusan fenn-tartó magyar önkormányzatok, oktatási személyzet és iskolák, az oktatásban érdekelt civil, egyházi stb. szereplők) és (2) ezek érdekkonfl iktusai. (3) Ezek és a fenntarthatóság demog-ráfi ai feltételeinek ismeretében lehetne különböző átszervezési alternatívákat megfogalmaz-ni és prioritási sorrendbe helyezni.

Harmadik szinten egy politikailag is támogatott közvetítési folyamatra lenne szükség, amely-nek eredményeképp (ideális esetben) az oktatásban érdekelt szereplők megegyeznek valami-lyen megoldásban, amit a politikai érdekképviselet a maga tevékenysége során érvényesíteni próbál. A tervezés folyamán az oktatás magyar nyelve mellett annak minősége is kiemelt sze-repet kellene, hogy kapjon, abból a felismerésből kiindulva, hogy a magyar oktatás a többsé-gi tannyelvűvel is versenyezni kénytelen.

Amennyiben ezeket a lépéseket a magyar elitek nem tudják, vagy nem akarják megtenni, a folyamatok spontán módon fognak lezajlani, aminek a magyar intézményhálózatra nézve minden bizonnyal káros következményei lesznek.



IRODALOM

Achim, Viorel: Ţiganii în istoria României. Editura Enciclopedică, Bucuresti, 1998.Arday Lajos: A jugoszláviai magyar nemzetiség helyzete (1981). In Medvetánc Jelentések a ha-

tárokon túli magyar kisebbségek helyzetéről. Csehszlovákia, Szovjetunió, Románia, Jugoszlá-via. ELTE, Budapest, 1988.

Badis Róbert: A vajdasági magyar népesség társadalmi szerkezete kép népszámlálás tükrében 1991, 2001. REGIO 2008/4, 102-155.

Beck, Sam: Ethnicity, Class, and Public Policy: Ţiganii/Gypsies in Socialist Romanian. In Kot K. Shangriladze–Eica W. Townsend (eds.): Papers for the V. Congress of Southeast European Studies, Belgrade, September 1984. Slavica Publishers, Columbus, Ohio, 1984. 19-38.

Bognár, Andrija: Th e Status of Hungarians in Vojvodina from 1918 to 1995. In Aleksandar Ravli (ed.): An International Symposium: Southeastern Europe 1918-1995. Croatian Heritage Foundation & Croatian Information Centre, Zagreb, 1995. 86-103.

Botev, Nicolai: Where East Meets West: Ethnic Intermarriage in the Former Yugoslavia 1962 to 1989. American Sociological Review, 1994. Vol. 59, 461-480.

Braun László–Csernicskó István–Molnár József: Merre visz a cigány út? Magyar anyanyelvű cigányok Kárpátalján. Kézirat, 2008.

Brubaker, Rogers–Feischmidt Margit–Fox, Jon E.–Grancea, Liana: Nationalist Politics and Everyday Ethnicity in a Transylvanian Town. Princeton University Press, Princeton and Oxford, 2006.

Csata István–Kiss Tamás: Népesedési perspektívák. Az erdélyi magyar népesség regionálisan ta-golt előreszámítása húsz és harminc éves időtávra. Kriterion – RMDSZ Ügyvezető Elnök-ség, Kolozsvár, 2007.

Emigh, Rebecca Jean–Fodor, Eva–Szelényi, Iván: Th e Racialization and Feminization of Poverty? In Emigh, Rebecca Jean–Szelényi, Iván (eds.): Poverty, Ethnicity, and Gender in Eastern Europe During Market Transition. Praeger, Westport, CT, 2001, 1-32.

Emigh, Rebecca Jean–Szelényi, Iván (eds.): Poverty, Ethnicity, and Gender in Eastern Europe During Market Transition. Praeger, Westport, CT, 2001.

Fleck Gábor–Rughiniş, Cosima: Vino mai aproape. Incluziunea și excluziunea romilor în societatea românească de azi. Human Dynamics, Bucureşti, 2008.

Földes Károly: Szórványmisszió. Jajszó a pusztuló szórványokból. Keresztes Nagy Imre, Nagyenyed, 1934.

Gábrityné Molnár Irén: A jugoszláviai magyarok vándormozgalmának okai és méretei. In Gábriyné Molnár Irén–Mirnics Zsuzsa (szerk.): Fészekhagyó vajdaságiak. MTT Könyvtár 4, 2001, Szabadka, 115-162.

Gödri Irén–Tóth Pál Péter: Bevándorlás és beilleszkedés. KSH Népességkutató Intézet, Bu-dapest, 2005.

Gyönyör József: Államalkotó nemzetiségek. Tények és adatok a csehszlovákiai nemzetiségekről. Madách, Pozsony, 1989.

Gyurgyík László–Kiss Tamás: Párhuzamok és különbségek. A második világháború utáni er-délyi és szlovákiai magyar népességfejlődés összehasonlító elemzése. EÖKIK, Budapest (meg-jelenés alatt).



Gyurgyík László: Magyar mérleg. A szlovákiai magyarság a népszámlálási és a népmozgalmi adatok tükrében. Kalligram, Pozsony, 1994.

Gyurgyík László: Asszimilációs folyamatok a szlovákiai magyarság körében. Kalligram, Po-zsony, 2004.

Gyurgyík László: A szlovákiai magyarság társadalmi szerkezetének alakulása 1980-2001 kö-zött. Korall 2004. 18. szám, 155-176.

Gyurgyík László: Népszámlálás 2001. A szlovákiai magyarság demográfi ai település- és társada-lomszerkezetének változásai az 1990-es években. Kalligram, Pozsony, 2006.

Gyurgyík László: A szlovákiai magyar társadalomszerkezet a 90-es években. REGIO 2008/4, 77-101.

Havas Gábor–Kemény István–Kertesi Gábor: A relatív cigány a klasszifi kációs küzdőtéren. Kritika, 1998. március.

Horváth István: Az erdélyi magyar fi atalok Magyarország irányú tanulási migrációja, 1990–2000. Erdélyi Társadalom, 2004. 2/2, 59-85.

Horváth István: Az etnikailag vegyes házasságok az erdélyi magyar lakosság körében: 1992-2002. In Kiss Tamás (szerk.): Népesedési folyamatok az ezredfordulón Erdélyben. Kriterion – RMDSZ Ügyvezető Elnökség, Kolozsvár, 2004. 235–257.

Horváth István: Változó környezet, állandó trendek? In Uő. (szerk.): Erdélyi és Magyarország közötti migrációs folyamatok. Scientia, Kolozsvár, 2005. 9-133.

Józan Péter: A századvég halálozási viszonyainak néhány jellegzetessége Magyarországon. In Cseh-Szombathy László–Tóth Pál Péter (szerk.): Népesedés és népesedéspolitika. Századvég Kiadó, Budapest, 2001. 293-309.

Kalmijn, Matthijs: Intermarriage and Homogamy. Causes, Trends, Patterns. Annual Review of Sociology, Vol. 24 (1998), 395–421.

Kapitány Balázs–Spéder Zsolt: Szegénység és depriváció. Társadalomszerkezeti összefüggé-sek nyomában. Központi Statisztikai Hivatal – Népességtudományi Kutatóintézet, Bu-dapest, 2004.

Kapitány Balázs–Kiss Tamás: Magyar nyelvű roma közösségek Magyarországon és Erdélyben. In Spéder Zsolt (szerk.): Az erdélyi magyar nyelvi közösség népesedése és társadalmi rétegződése. KSH-Népességkutató Intézet, Budapest (megjelenés alatt).

Kerzer, David I.–Arel, Dominique (eds.): Census and Identity. Th e Politics of Race, Ethnicity and Language in National Censuses. Cambridge University Press, Cambridge, 2002.

Kiss Tamás–Fosztó László–Fleck Gábor (coord.): Incluziune şi excludere. Studii de caz asupra romilor din România. ISPMN-Kriterion, Cluj-Napoca, 2009.

Kligman, Gail: Politica duplicităţii. Controlul reproducerii în România lui Ceauşescu. Humanitas, Bucureşti, 2000.

Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között. Fórum Kisebbség-kutató Intézet – Liliacrum Aurum, Somorja-Dunaszerdahely, 2004.

Ladányi János–Szelényi Iván: Patterns of Exclusion: Constructing Gypsy Ethnicity and the Making of an Underclass in Transitional Societies of Europe. East European Monographs, Boulder, Co, 2006.

Ladányi János–Szelényi Iván: Az etnikai besorolás objektivitásáról. Kritika, 1998. március.



Ladányi János–Szelényi Iván: Ki a cigány? Kritika, 1997. december.Macfarlane, Alain: Az angol individualizmus eredete. Századvég – Hajnal István Kör, Buda-

pest, 1993.Meslé, France: Halandóság Kelet- és Nyugat-Európában: növekvő különbségek. REGIO 2001/1,

163-175.Mirnics Károly: Kétnyelvűség a vajdasági vegyes házasságokban. REGIO, 1995/4, 117-127.Molnár József–Molnár D. István: Kárpátalja népessége és magyarsága a népszámlálási és a nép-

mozgalmi adatok tükrében. Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Tankönyv- és Tanesz-köz-tanácsa, Beregszász, 2005.

Münz, Rainer: Az üldözések évszázada. REGIÓ, 2003/1, 36–57.Pálfy Zoltán: Nemzetállam és felsőoktatási piac: adatok a kolozsvári egyetem diákságának etnikai

és társadalmi összetételéről a két világháború között. Erdélyi Társadalom, 2004, 2/2, 151-181.Petrichevich Horváth Emil: Jelentés az Országos Menekültügyi Hivatal négyévi működéséről.

Pesti Nyomda, Budapest, 1924. 37.Petrovic, Ruza: Ethnically mixed marriages in Yugoslavia. Sociologija, 1970 [1966] (selected

articles), 85-200.Regényi Emil–Törzsök Erika: Romániai menekültek Magyarországon 1988. In Medvetánc. Je-

lentések a határokon túli magyar kisebbségek helyzetéről. Csehszlovákia, Szovjetunió, Romá-nia, Jugoszlávia. ELTE, Budapest, 1988. 187–241.

Sandu, Dumitru: O hartă socială a comunităţilor de romi. O harta a saraciei comunitare prin sondajul. PROROMI. Banca Mondială, Bucureşti, 2005.

Sandu, Dumitru: Emerging Transnational Migration from Romanian Villages. Current Sociology, 2005, 53., 555–582.

Sasse, Gwendolyn Th e “New” Ukraine: A State of Regions In Hughes, James–Sasse, Gwendolyn (eds.): Ethnicity and Territory in the Former Soviet Union. Regions in Confl ict. Routledge, London, 2002. 69-100.

Scheff el, David Z.: Svinia in black & white: Slovak Roma and their neighbours. Broadview Press, Peterborough, Ont. 2005.

Sebők László: A vajdasági magyarok megmaradásának perspektívái. Kézirat, 2003.Spéder Zsolt (szerk.): Az erdélyi magyar nyelvi közösség népesedése és társadalmi rétegződése.

KSH-Népességkutató Intézet, Budapest, (megjelenés alatt).Stloukal, Libor: A közép-és kelet-európai „abortusz kultúra” megértése. REGIO 2001/1, 140–162.Szentannai Ágota: A Magyarországon tanult fi atalok karrierkövetése. REGIO 2001/4, 113–131.Szilágyi N. Sándor: Észrevételek a romániai magyar népesség fogyásáról, különös tekintettel az

asszimilációra. Magyar Kisebbség 2002/4. 64–96.Szilágyi N. Sándor: Az asszimiláció és hatása a népesedési folyamatokra. In Kiss Tamás (szerk.):

Népesedési folyamatok az ezredfordulón Erdélyben. Kriterion – RMDSZ Ügyvezető Elnök-ség, Kolozsvár, 2004. 157–235.

Szilágyi N. Sándor: A szórványmagyarság: probléma vagy ürügy. In. Uő.: Miegymás. Kalota Ki-adó, Kolozsvár, 2004. [1997.] 476-494.

Th omas, Willam I.–Znaniecki, Florian: A lengyel paraszt Európában és Amerikában. I. kötet. Új Mandátum, Budapest, 2002.



Toma, Stefánia: Roma/Gypsies and Education in a Multiethnic Community in Romania. ISPMN – Working Papers in Romanian Minority Studies, 2008.

Tóth Pál Péter: Haza csak egy van? Menekülők, bevándorlók, új állampolgárok Magyarorszá-gon. Püski, Budapest, 1997.

Turai Tünde: A családszerkezet változása a szocializmus éveiben a Szilágyságban. Erdélyi Tár-sadalom, 2003/1, 85–101.

Vadkerty Katalin: A kitelepítéstől a reszlovakizációig. Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945-1948 közötti történetéről. Kalligram, Pozsony, 2001.

Vano, Boris: Projection of Roma Population in Slovakia until 2025. Infostat, Bratislava, 2002.Varga E. Árpád: Fejezetek Erdély népesedéstörténetéből. Püski, Budapest, 1998.Zamfi r, Cătălin şi Preda, Marian (coord.): Romii in România. Editura Expert Bucureşti, 2002.Ziegenfuss, Vladimír: Národnostní smíšenost manželství v ČSSR. Demografi e 1966/1, 28-35.



Csete Örs, Papp Z. Attila, Setényi János

KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR OKTATÁS AZ EZREDFORDULÓN

Tanulmányunk a magyar oktatásügy jelen állapotát és jövőbeli mozgásterét méri fel. Magyar ok-tatás alatt elsősorban a határon túli magyar kisebbségek által működtetett iskolarendszerű és isko-larendszeren kívüli oktatást értjük. Mivel azonban a határon túli magyar oktatás a 90-es évektől kezdve részben az anyaország megoldásait tekintette mintának, továbbá a magyar nyelvű oktatás intézményeit azonos nyelvű és hasonló kultúrájú intézményeknek tekintjük, tanulmányunkban nem minden esetben választottuk élesen szét a magyarországi és határon túli oktatás fogalmát.

Tanulmányunk első fele az oktatást meghatározó feltételeket (demográfi a, társadalmi tőke, intézményhálózat, jogi-politikai háttér, erőforrások) tekinti át, majd a nemzeti-kulturális identi-tás átadásának – egyre összetettebb – feladatát elemezzük. Végül kitérünk az oktatással kapcso-latos globális folyamatok felvázolására és a szomszédos államok trendeken belüli helyzetére is.

Előrebocsátva már most megállapíthatjuk, hogy a magyar oktatásügynek – különös tekin-tettel a határon túli magyar oktatásra – több olyan kihívásra is válaszolnia kell, amely a 90-es években megindult újjászerveződéskor még nem voltak jelen hangsúlyosan. Ezek a következők:

– az anyaország befolyásának, támogató erejének időszakos meggyengülésével párhuza-mosan képesek lesznek-e a határon túli magyar közösségek oktatási rendszereik fejlesz-tésére, illetve Magyarország a szomszédos államokban milyen stratégia mentén, milyen pozíciót kíván vagy tud a magyar nyelvű oktatás kapcsán elfoglalni?

– a globalizáció és az Európai Unió modernizációs hatásai milyen (pl. integratív vagy el-zárkózó) reakciókat váltanak majd ki a határon túli magyar oktatás szereplőiből és dön-téshozóiból?



– milyen válaszokat, megoldásokat adnak a magyar oktatásügy szereplői – határon innen és túl – az intézményrendszer megtartása/fejlesztése/átalakítása kapcsán a demográfi ai folyamatokból fakadó sürgetésre?

– a határon túli magyar nyelvű oktatás rendszerének kiépülése nyomán képes lesz-e a ha-táron túli magyar oktatásügy a roma integráció kihívására pozitív válaszokat megfogal-mazni?

1. DEMOGRÁFIAI, ISKOLÁZOTTSÁGI ADOTTSÁGOK ÉS AZ IDENTITÁS SZEREPE AZ OKTATÁSBAN

1.1 Demográfi ai és iskolázottsági adottságok

Az oktatás talán legfontosabb társadalmi hátterét a demográfi ai adatok és prognózisok szol-gáltatják, melyek az oktatási rendszer kereteit is előrevetítik. Etnikai kisebbségi vonatkozások-ban az ilyen jellegű adatok talán még szenzitívebbek, hiszen valamely kisebbség eltűnése, vagy ennek lehetősége felveti az oktatási rendszer sebezhetőségét, bizonyos szintjeinek létjogosult-ságát. Ez annál is inkább így van, mert a kisebbségek oktatása rendszerint magasabb költsé-gekkel jár, és ennek megnyirbálására – kedvezőtlen interetnikus viszonyok közepette – min-dig lesz politikai vevő. Mindez fordítva is igaz, azaz valamely kisebbség számbeli megerősö-dése új kulturális, szociális és nyelvi igényeket is generálhat, amelyekre adekvát oktatási szol-gáltatásokkal lehet válaszolni.

1. táblázat

ENSZ előrejelzések 2010-2050-re Magyarországra, illetve szomszédos országaira – alapváltozat1 (ezer fő)

1990 2010 2020 2050

Változás

2010-2050

(%-ban)

60 év felettiek

2050-ben

(%-ban)

Magyarország 10.365 9973 9766 8934 -10,42 33

Szlovákia 5256 5412 5442 4917 -9,15 36,2

Ukrajna 51.583 45.433 42.945 35.026 -22,91 32,8

Románia 23.207 21190 20.380 17.279 -18,46 37

Szerbia 9569 9856 9783 9193 -6,73 30,7

Horvátország 4517 4410 4318 3825 -13,27 35

Szlovénia 1927 2025 2053 1954 -3,51 37

Ausztria 7671 8387 8539 8515 1,53 35,8

1 Forrás: esa.un.org/unpp Az alapváltozat közepes szintű becslésnek felel meg, amelyhez képest léteznek optimistább és pesszimistább for-

gatókönyvek is (magas, illetve alacsony változatok).


127A K ISE BB SÉGI M AG YA R KÖZÖS SÉGE K TÁ MOG ATÁ S Á N A K POL I T I K ÁJ A

Magyarország szomszédjai közül egyedül Ausztriában várható a lakosság számának stagnálása vagy enyhe növekedése. Ukrajnában és Romániában a lakosság száma mintegy ötödével csökke-ni fog az elkövetkezendő 40 esztendőben. Magyarország lakossága 2050-re 9 millió alá csökken.

Kérdés, hogy a prognosztizált országos szintű népességcsökkenés az egyes országokban miként fog kihatni a magyar kisebbségi közösségekre. Az alábbi táblázatokból összessé-gében megállapítható, hogy a Kárpát-medencei magyarság száma mintegy 10 százalékkal csökken, ám a határon túli régiókban ez a csökkenés sokkal intenzívebb, eléri a 30 száza-lékot is. Összevetve a Kárpát-medencei országok 1990/1991 és 2020/2021 közötti becsült demográfi ai adatait az ezen országok magyarságára vonatkozó adatokkal, megállapíthat-juk, hogy a kisebbségben élő magyarok számának fogyása – Ausztriát leszámítva – min-denhol jóval intenzívebb, mint az egyes országok összlakosságáé. Ez azt jelenti, hogy a ki-sebbségi magyar népességnek nemcsak a száma, hanem részaránya is csökkeni fog, ami ki-hat az anyanyelvű oktatás jövőbeni helyzetére is. A magyarság fogyása továbbá együtt jár a népesség elöregedésével, amely óhatatlanul is magával hozza az inaktív és aktív populá-ció arányának növekedését is.

A foglalkozási szerkezet a magyarok körében a mezőgazdaságból élők (Kárpátalja, Vajdaság), illetve a szakképzetlen munkások magas arányáról és felülreprezentáltságáról árulkodik. A ma-gasabb társadalmi presztízzsel rendelkező foglalkozásokban és piaci alapú szolgáltatásokban (pl. törvényhozók, vezetők, értelmiségi foglalkozások) a magyarok mindegyik régióban alulrepre-zentáltak.2 A környező országok népszámlálási adatai azt is nyilvánvalóvá teszik, hogy a ma-gyar közösségek iskolázottsági mutatói gyengébbek az egyes országok többségi lakosaihoz ké-pest. Mindegyik régióban általános jelenség, hogy a magyarok körében a felsőfokú végzettsé-gűek aránya alacsonyabb, illetve az alacsonyabb iskolai végzettségűek aránya magasabb az or-szágos arányokhoz képest (4. táblázat).

Az elmúlt 20 évben a magyar kisebbségi közösségek körében ezen iskolázottsági mutatók-ra épülve indultak be az esélykiegyenlítőnek számító anyanyelvű felsőoktatási fejlesztések, és ezzel párhuzamosan a szakképzés, illetve a közoktatás modernizációjára irányuló kezdemé-nyezések mintha háttérbe szorultak volna.

A határon túli magyarok iskolai adatainak vizsgálatakor fontos szem előtt tartani azt is, hogy nem minden magyar nemzetiségű személy jár magyar nyelvű képzésekre. Szlovákiá-ban például 2002/2003-ban az óvodások 27, az alapiskolások 20, a gimnazisták 18, a szak-középiskolásoknak pedig 40 százaléka szlovák tannyelvű képzésekre járt.3 A szlovákiai rend-szerváltás óta megállapítható, hogy minden egyes szinten csökkent a szlovák nyelven tanu-lók aránya, ez alól kivételnek csak a szakképzésben részt vevők számítanak. Románia vonat-

2 Részletes adatokat lásd: Gyurgyík László: A szlovákiai magyarok társadalomszerkezete a 90-es években. REGIO, 2008/4. 77-101. Badis Róbert: A vajdasági magyar népesség társadalmi szerkezete két népszámlálás tükrében 1991, 2002. REGIO, 2008/4. 102-154. Papp Z. Attila: Átmenetben: a romániai magyarok társadalmi pozícióinak alakulása 1992-2002 között. REGIO, 2008/4. 155-230. (Papp Z. 2008.), illetve a jelen kötetben is.

3 Fazekas József–Huncik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában. I. Kötet. Összefoglaló jelentés (1989 – 2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. Fórum Kisebbségkutató Intézet – Lilium Aurum, Somorja – Dunaszerdahely, 2006.



kozásában nem rendelkezünk pontos statisztikákkal a magyar nemzetiségűek magyar nyel-vű képzésbe való részvételére vonatkozóan, azonban empirikus vizsgálatok alapján kijelent-hetjük, hogy az általános iskolások mintegy 15 százaléka, a középiskolásoknak mintegy ne-gyede, a felsőoktatásban tanulók nem egészen fele román nyelven végzi tanulmányait. Meg-állapíthatjuk, hogy míg az elmúlt 10 évben a románul tanuló általános iskolások aránya meg-ugrott, addig a közép- és felsőfokú oktatásban románul tanulók aránya csökkent.4 Hivata-los adatok szerint évente 6000 román nyelvű képzésben részvevő diák a magyar nyelvet vá-lasztott tárgyként tanulja.

2. táblázat

A Kárpát-medencei magyarok számának becslése 1991-2021 között5

Ország /Év* 1991 1996 2001 2006 2011 2016 2021

Ausztria 33 459 37 151 40 583 44 504 48 592 52 745 56 852

Horvátország 22 355 19 693 16 595 13 584 11 106 9 151 7 785

Magyarország 10 139 571 10 082 135 9 959 362 9 883 394 9 817 683 9 740 210 9 650 505

Románia 1 624 959 1 525 111 1 431 807 1 343 802 1 258 110 1 173 302 1 089 495

Szerbia 343 942 320 166 293 299 265 823 242 365 222 938 208 341

Szlovákia 567 296 544 768 520 528 499 640 480 655 462 022 443 287

Szlovénia 8 503 7 441 6 243 5 215 4 429 3 845 3 463

Ukrajna 163 111 162 003 156 600 150 719 143 475 134 827 124 929

Összesen 12 903 196 12 698 468 12 425 017 12

206 681 12 006 415 11 799 040 11 584 657

Összesen

Magyarország nélkül2 763 625 2 616 333 2 465 655 2 323 287 2 188 732 2 058 830 1 934 152

*Románia, Szerbia és Szlovénia esetében 1992. évi kiindulással.

A Vajdaságban a magyar nemzetiségű általános iskolai tanulók 80,9 százaléka járt magyar tannyelvű osztályokba, azonban megjegyzendő, hogy ezen iskoláknak is csak mintegy egy-harmadában oktatnak minden tárgyat magyarul.6 Középfokú szinten kizárólag magyar tan-nyelvű iskola – a szabadkai és a zentai tehetséggondozó gimnáziumokat leszámítva – nincs a Vajdaságban, a legtöbb intézményben magyar tagozatok működnek. Ugyanakkor a ma-gyar középiskolások mintegy 27 százaléka szerb tannyelvű iskolákba jár.7 Szlovéniában szin-tén nincs önálló magyar iskolahálózat, az oktatás ugyanis a magyar kisebbség által is lakott területeken az 1959/60-as tanévtől kezdve minden szinten kétnyelvű.

4 Papp Z. Attila (szerk.): Erdélyi Értékrend 2008. Kutatási jelentés. Országgyűlési Hivatal, Budapest, 2008.5 Hablicsek László–Tóth Pál Péter–Veres Valér: A Kárpát-medencei magyarság demográfi ai helyzete és előreszámí-

tása, 1991-2021. Kutatási jelentés. KSH, Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest, 2005/1.6 Gábrity Molnár Irén: A vajdasági magyar tanulóifj úság iskolai szintje, mint a magyar értelmiség utánpótlás fel-

tétele. Forum, 2004. 2. sz. 57-82.7 Balassa Endre: Iskolai rendszerű szakképzés Szerbiában. Szakképzési Szemle, 2006. 4. sz. 90-103.



3. táblázat

A Kárpát-medencei országok, illetve ezen országok magyarságának becsült változása

1990 (1991) és 2020 (2021) között8 (%)

OrszágA Kárpát-medencei magyarok számának

változása 1991-2021 között ( 1991=100%)

A Kárpát-medencei országok népességének

változása 1990-2020 között (1990=100%)

Ausztria 69,92 11,32

Horvátország -65,18 -4,41

Magyarország -4,82 -5,78

Románia -32,95 -12,18

Szerbia -39,43 2,24

Szlovákia -21,86 3,54

Szlovénia -59,27 6,54

Ukrajna -23,41 -16,75

Kárpát-medence, összesen -10,22 -9,53

Kárpát-medence, Magyarország nélkül -30,01

Kárpátalján nincsen magyar nyelvű szakiskolai rendszer, csak az elmúlt években indítottak magyar nyelvű képzéseket. A hivatalos statisztikákból azt is meg lehet állapítani, hogy az el-múlt években a magyar tannyelvű képzések aránya egyre csökkenő arányt mutat (2005-ben 11,5 százalék volt, 2008-ra már csak 9,2), ami egyúttal az ukrán nyelvű képzések magyarok körében történő terjedését is jelenti. E folyamat vélhetően fokozódni fog, ha a jelenlegi új, uk-rán nyelvű érettségi rendszer nem változik.9

4. táblázat

Románia, Szlovákia, Szerbia és Ukrajna lakosságának és magyar lakosságának iskolai végzettsége

a legutóbbi (2001, 2002. évi) népszámlálási adatok szerint10 (%)

Iskolai végzettség (ISCED)Románia Szlovákia Szerbia/Vajdaság Ukrajna

összesen magyarok összesen magyarok összesen magyarok összesen magyarok

Általános iskola (1,2A) 47,7 49,3 26,4 36,3 41,3 53,9 31,5 40

Szakiskolai (3C) 15,3 17,7 29,4 30,1

52,6 53,2Középiskolai – érettségivel

(3A, 3B)21,4 21,6 32,1 26,3 43,9 37,6

Főiskolai, egyetemi (5,6) 10,0 7,8 9,8 5,4 9,4 6,1 12,4 5,2

Iskolázatlanok, ismeret-

len isk. v.5,7 3,7 2,4 1,3 7,8 2,2 3,5 1,6

Összesen 100 100 100,0 100,0 100,0 100,0 100 100

8 Forrás: Uo. és esa.un.org/unpp9 Papp Z. 2009, id. mű.10 Gyurgyik, id. mű. Badis, id. mű. Papp Z. 2008, id. mű. Papp Z. Attila: A kárpátaljai magyar nyelvű okta-

tás rendszere és néhány aktuális kihívása 2009-ben. (Kézirat, 2009.) (Papp Z. 2009.)



1.2 Kettős-hármas identitások és a roma kérdés mint oktatási kihívás

A Kárpát-medencei magyarság kisebbségi közösségei körében talán a leggyakrabban kuta-tott téma a nemzeti identitás kérdésköre. E kutatások egyaránt szólnak az interetnikus vi-szonyok sajátosságairól, valamint a kisebbségi identitás, a többes identitások – empirikus szinten valójában nehezen megragadható – bonyolult kérdéseiről. Interetnikus viszonyok szintjén kimutatott, hogy a többségi-kisebbségi reláció percepciója aszimmetrikus, hiszen míg a történelmi tapasztalatok okán a többségi etnikum tagjai különféle múltbeli és je-lenbeli szimbolikus eseményéket pozitívan ítélnek meg, addig ugyanazon események ki-sebbségi percepciója negatív, és mindez fordítva is igaz. E szembenállás azonban gyakran kivetül a jelen megítéléseire is, amit rendszerint az egyes országok politikai elitje is igyek-szik kihasználni.

Az interetnikus viszonyok percepciója, illetve az identitás szerkezete a kisebbségi oktatásra is kihat: vagy azért, mert az oktatás része lett a szimbolikus politizálásnak, vagy azért, mert a felerősödő lokalitások saját képzési formákat, felsőoktatási kezdeményezéseket is generálhat-nak. A többes identitások valamilyen körülírására a népszámlálási adatok is adnak némi tá-maszkodót. Tekintve, hogy több országban is külön rá szoktak kérdezni az egyén anyanyel-vére, illetve nemzetiségére (vagy etnikumára), lehetőség van a teljes magyar identitást vallók körének (azaz akiknél a nyelv és nemzetiség egybeesik) körülírására, illetve az eltérő anya-nyelvűek és nemzetiségűek meghatározására.

Romániában például a teljes magyar identitásúak a magyar nemzetiségűek körében mintegy 97,6 százalékos volt, ami azt jelentette, hogy mintegy 34 ezer személy más anyanyelvű volt. Fon-tos megjegyezni, hogy miközben a romániai magyar nemzetiségűek száma 1992-2002 között közel 200 ezerrel csökkent, az így értelmezett kettős identitásúak száma és aránya mondhatni konstans maradt, vagy legalábbis enyhe csökkenést mutatott. A kettős identitásúak szerkeze-tében azonban az is fontos információval bír, hogy míg a román-magyar identitásúak száma csökkenő tendenciát mutat, addig a magyar-roma identitásúak az előbbieknek közel kétszeresét teszik ki, és dinamikus növekedést mutatnak: 1992-ben a magyar anyanyelvűek körében közel 19 ezer roma anyanyelvűt regisztráltak, 2002-ben ez a szám már megközelítette a 24 ezret.11

Szlovákiában alacsonyabb a teljes magyar identitásúak köre, mint Erdélyben: 1991-ben ez az arány 91,4 százalékos volt, 2001-re pedig már csak 88,5 százalékosra volt tehető. Ezt úgy értelmezhetjük, hogy a szlovákiai magyarok nagyobb mértékben vannak kitéve az asszimilá-ciós kihívásoknak, mint erdélyi nemzettársaik. A vegyes identitás szerkezete szintén lényeges eltéréseket mutat az erdélyiekhez képest. A szlovákiai magyarok körében jóval magasabb a magyar-szlovák identitásúak köre, mint a magyar-roma identitásúaké: míg előbbiek 2001-ben a magyar anyanyelvűek közel 10 százaléka (55.236 személy) szlovák nemzetiségűnek vallot-ta magát, addig a roma nemzetiségűek aránya 1,5 százalékos volt (8.869 személy). Azonban megállapítható, hogy a magyar-roma identitásúak aránya Szlovákiában is nagyon dinamiku-

11 Forrás: Recensământul populaţiei şi al locuinţelor. Structura etnică si confesională. Vol. IV. www.insse.ro/cms/fi les/RPL2002INS/index4.htm



san növekedett, azaz megkétszereződött az elmúlt két népszámlálás alatt. Szakértők szerint e növekedés pedig éppen a magyar többségű településeken intenzívebb.12

Ukrajnában a legutóbbi 2001-es népszámláláskor 47.587 cigány nemzetiségű személyt re-gisztráltak, akik közel harmada (14.004 cigány nemzetiségű személy) Kárpátalján élt. A kár-pátaljai romák mintegy 62,4 százaléka (8.736 személy) a magyart jelölte meg anyanyelve-ként, ugyanakkor a magyar anyanyelvűek 5,5 százaléka cigány nemzetiségűnek vallotta ma-gát, ami a magyar nemzetiségű, nem magyar anyanyelvűek mintegy 75 százalékát teszi ki.13

Oktatási vonatkozásban ezekből az adatokból két következtetés adódik. Egyrészt az iskolakorú ma-gyar nemzetiségűek közül a nem magyar anyanyelvet beszélők minden bizonnyal nem vesznek részt a magyar nyelvű oktatási rendszerben, ami ennek további zsugorodását idézi elő. Másrészt a roma-ma-gyar identitást vallók arányának dinamikus növekedése új kihívások elé állítják a magyar nyelvű is-kolarendszert; kérdés, a magyar nyelvű iskolarendszer képes-e a magyar kötődésű romák bevonásá-ra? A magyar nyelvű iskolarendszer fejlesztésére vonatkozó koncepciókból ugyanis rendszerint hiá-nyoznak e vegyes identitású, ám magyar kötődésű közösségek integrációjára vonatkozó elképzelések.

A magyarországi romák iskolai integrációjának megítélése vegyes, hiszen a helyi társadalmak, az iskola közege, a pedagógustársadalom nincs kellőképpen felkészítve e feladatra. Mégis évti-zedes hagyománya van a szegregáció különböző formáinak csökkentésére irányuló oktatáspo-litikai válaszoknak. Azt gondoljuk, a magyarországi kormányzati és nem-kormányzati integ-rációs törekvések adekvát alkalmazásával (és a vonatkozó hibákból eredő tapasztalatok leszű-résével) sikereket lehetne elérni a határon túli magyar romák iskolai integrációja tekintetében.

2. HATÁRON TÚLI MAGYAR OKTATÁSI RENDSZEREK: JOGI KERET, MUNKAERŐ-PIACI RELEVANCIA

A határon túli magyar közoktatási rendszereket rendszerint az anyanyelvű képzés kiterjedt-sége szempontjából lehet értékelni. Kétségtelen, hogy a kisebbségi oktatás, egyéb kisebbsé-gi intézményi alrendszerek mellett (politikai, kulturális és civil szféra, nyilvánosság stb.) fon-tos szerepet tölt be a nemzeti/nemzetiségi identitás fenntartásában és újratermelésében. E ki-sebbségi alrendszereknek azonban nem csupán az identitással összefüggő funkciói, hanem a szélesebb értelemben vett társadalmi integrációval kapcsolatos feladatai is vannak. A kisebb-ségi oktatás esetében ezért jogos elvárás, hogy a képzések kimeneti szakasza valamilyen mér-tékben összhangban legyen a munkaerőpiaci igényekkel. Ebben a koncepcióban az iskola-rendszer működtetése oktatási szolgáltatásnak fog minősülni. Kérdés azonban, hogy a hatá-ron túli magyar közoktatási rendszerek milyen mértékben és milyen módokon töltik be ezt a szolgáltató funkciót.

12 Gyurgyík László: Népszámlálás 2001. A szlovákiai magyarság demográfi ai, valamint település- és társadalom-szerkezetének változásai az 1990-es években. Kalligram, Pozsony, 2006.

13 A cigány nemzetiségűek meghatározása körüli bizonytalanságokat lásd részletesebben: Braun László–Csernicsko István–Molnár József: Merre visz a „cigányút”? Magyar anyanyelvű cigányok Kárpátalján. Kézirat, 2008.



Az iskolarendszer a szolgáltató funkcióját a külső és belső szereplőkkel szemben kell, hogy teljesítse. A külső szereplők alatt jelen esetben vagy egy magasabb oktatási szintet vagy a mun-kaadókat értjük, hiszen ők az oktatási folyamat „termékeinek”, azaz a végzős hallgatóknak az elsőrendű „felhasználói”. Ezt a szolgáltató funkciót leginkább az általános iskola és középis-kola, illetve a középiskola és felsőoktatás közötti átmenet szintjén, valamint az iskolarendszer-ből a munkaerőpiacra kilépők esetében lehet megragadni. Ennek megértéséhez azonban szük-séges az országspecifi kus jogi keretek és az országos oktatáspolitikai elképzelések ismertetése.

E szélesebb környezetbe ágyazva részben arra is választ kaphatunk, hogy az iskolarend-szer rejtett (vagy nem rejtett) tanterve milyen kulcskompetenciák kialakítását támogatja. A kulcskompetenciák ugyanis azoknak „az ismereteknek, képességeknek és attitűdöknek egy átadható, többfunkciós csoportját jelentik, amelyekre minden embernek szüksége van sze-mélyes kibontakozása és fejlődése, a társadalmi részvétel és a sikeres munkavállalás érdeké-ben. A kulcskompetenciáknak ki kell alakulniuk a kötelező oktatás végére.”14 A kulcskom-petenciák körébe tartoznak a kommunikáció (anyanyelvi és idegen nyelvi is), az informáci-ós kommunikációs technológiák használata, a matematikai műveltség, a tanulás tanulása, a személyközi és állampolgári kompetenciák, vállalkozói képességek, a team-munka, valamint a kulturális és környezeti tudatosság.

2.1 A Kárpát-medencei köz- és szakoktatási rendszerek összehasonlítása

Ebben a fejezetben azokat a közoktatási rendszereket hasonlítjuk össze, amelyekben a legna-gyobb számú határon túli magyar közösségek fi ataljai tanulnak (Románia, Ukrajna, Szlová-kia és Szerbia).15 Az összehasonlítás célja, hogy megtudjuk, a tágabb jogi környezet milyen mértékben járul hozzá ahhoz, hogy az említett kompetenciák kialakuljanak.

A vizsgált országok közös jellemzője, hogy valamennyien a szocialista tömbből érkeztek, és már-már állandósult átmenetnek vannak kitéve. Romániát leszámítva továbbá az is kö-zös ezekben országokban, hogy jelenlegi adminisztratív berendezkedésük meglehetősen új-nak mondható: Szlovákia 1993. januártól létezik, Ukrajna 1991 nyarán kiáltotta ki függet-lenségét, Szerbia pedig a legutóbbi időben nyerte el mai alakulatát. Mivel a szó szoros értel-mében is új országokról van, illetve új politikai-gazdasági helyzetbe került államokról, nem véletlen, hogy mindegyik ország igyekezett megerősíteni nemzetállami mivoltát. Ebben a fo-lyamatban az oktatásnak két szempontból is kiemelkedő szerepe van. Egyrészt azért, mert az oktatás nem csak a kisebbségi identitás újratermelésének, hanem a (többségi) nemzeti iden-titás kialakításának, megőrzésének és hosszú távú fenntartásának is eszköze. Másrészt pedig az oktatás a kelet-közép európai országok rendszerváltozásainak nem csak kísérőjelensége, hanem aktív részese is volt, és ez érvényes a közoktatásra és a felsőoktatásra egyaránt. Igaz, a

14 European Comision Progress Report, 200315 Tanulmányunk sok ponton támaszkodik az Apáczai Közalapítvány támogatásával 2006–2007-ben készült Hatá-

ron túli magyar közoktatási rendszerek hatásvizsgálata a munkaerő-piaci relevancia tükrében című kutatás eredményeire.



felsőoktatási szintek valamivel „látványosabban” reagáltak az új politikai-gazdasági kihívá-sokra, míg a közoktatási rendszereken belül, kevésbé látványosan, mondhatni a mélyben zaj-lottak az események.

A kilencvenes években a nemzeti újrafelfedezés korszaka zajlott ezekben az országokban, egy olyan átmeneti időszakban, amikor a korábbi politikai és gazdasági rendszer teljesen ösz-szeomlott. A nemzeti(ségi) újrafelfedezés paradigmája azonban a határon túli magyar kisebb-ségi közösségek és vezetőit is magával ragadta, akik igyekeztek magyar tannyelvű köz- és fel-sőoktatási intézményeket létrehozni.16

Az alábbiakban az érintett országok köz- és szakoktatási rendszereit vetjük össze egy-mással a jogi háttér, a közoktatási rendszer irányítása, a közoktatási rendszer fi nanszíro-zása, a munkaerőpiaci relevancia és a magyar nyelvű kisebbségi (szak)oktatás sajátosságai szempontjából.

2.1.1 A jogi háttér

A tárgyalt országok közoktatási joganyagának mindegyikét áthatja az Európai Unióhoz va-ló csatlakozás vagy igazodás valamilyen szintű kényszere. Ez Románia és Szlovákia esetében teljesen érthető, hiszen nemrégiben csatlakozott EU-s tagállamokról van szó, amelyek az el-múlt időszakban oktatási területen is jogharmonizációra törekedtek. A másik két ország-ban viszont jobbára igazodási szándék tapasztalható egy majdani esetleges csatlakozás remé-nyében. Mindegyik ország hordoz valamit a korábbi évtizedek örökségéből, így jelenleg azt mondhatjuk, hogy a jogi háttér egyfajta kettősséget mutat: az örökölt szerkezetek és az EU-s elvárások keverékét.

Románia esetében kijelenthetjük, hogy a jogszabályok nagy mértékben EU kompatibili-sek (munkaerő-piaci követelmények beépítése a tantervekbe, minőségbiztosítási követelmé-nyek, a rendszer decentralizációja), ám ezek alkalmazása már korántsem gördülékeny, hiszen gyakran a lényeges kitételeket tartalmazó jogalkalmazási módszertan késik, kellő támogatás hiányában néha sürgősségi kormányrendeletekkel igyekeznek/igyekeztek megfelelni a kül-ső elvárásoknak.17

Szlovákiát is a szocialista éra öröksége jellemzi (új közoktatási törvény nincs, a jelenlegi 1984-ből származik, igaz rengetegszer módosították), amelyet főképp kisebbségi szempont-ból a Mečiar-éra emlékezete is befolyásol. Ennek eredményeképpen a szlovákiai magyar ok-tatási közgondolkodásban továbbra is védekező magatartás tapasztalható, és hiába állnak kü-szöbön a strukturális alapok forrásai, a kisebbségi pedagógustársadalom vagy nem vesz tudo-mást ezekről, vagy nem lát fantáziát ezekben.18

16 Sok esetben saját, évtizedekkel korábban már létező iskoláikat akarták újra létrehozni.17 Részletesebben lásd: Mandel Kinga–Papp Z. Attila (szerk.): Cammogás. Minőségkoncepciók a romániai ma-

gyar középfokú oktatásban. Soros Oktatási Központ, Csíkszereda, 2007.18 Részletesebben lásd: László Béla, A. Szabó László, Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában IV. kötet. Ok-

tatásügy (1989-2006). Fórum Kisebbségkutató Intézet – Lilium Aurum, Somorja – Dunaszerdahely, 2006



5. táblázat

A közoktatási rendszerek főbb jellegzetességei (Románia, Szlovákia, Ukrajna, Szerbia)

Románia Ukrajna Szerbia Szlovákia

Jogi háttér – EU-s igazodás

– nemzeti doktrína erős

hatása

– EU-s igazodási kény-

szer

– EU-s igazodási

kényszer

– viszonylag új

– csehszlovák

örökség

– mečiari időszak

emlékezete

– EU-s igazodás

A közoktatási rendszer

főbb szereplői és irá-

nyítása

– decentralizációs reform– centralizmus

– ukránosítás

– decentralizációs

szándék

– decentralizációs

szándék

A közoktatási rendszer fi -

nanszírozása

– alapfi nanszírozás

– kiegészítő fi nanszí-

rozás

– saját jövedelem

– EU-s pályázati önrészt

kifi zetheti az állam

– állandósult alulfi nan-

szírozás– strukturális pazarlás

– külön törvény

rendelkezik

– vitatott normatív

fi nanszírozás

A munkaerő-piaci rele-

vancia

– iskolai vezetőtanácsok:

gazdasági szereplők

jelenléte

– szakképzés hiánya

– nyelvismeret akut kér-

dése

– Nemzeti Oktatá-

si Tanács: 42 tag,

3 munkaerő-pia-

ci oldal

– igény: rugalmas,

multidiszciplináris

szaktudásra

– deklarációk

szintjén

– iskolatanácsok

összetételében

ez nem köszön

vissza

– nyelvismeret

kérdése

A magyar nyelvű kisebb-

ségi (szak)oktatás sajá-

tosságai

– alacsony részvétel a

szakképzésben

– szűk képzési kínálat

– ukrán nyelv oktatásá-

nak akadályai

– alacsony részvétel a

szakképzésben

– magyar nyelvű okta-

tás választásának erő-

södése

– két nyelvű osztályok

előnye, hátránya

– magyar szakmun-

kásképzők csök-

kenése

– sérelmi, védeke-

ző magatartás

– szakmai kibon-

takozás

– szakiskolák

háttérbe szo-

rulása

Ukrajnában a jogalkotói kettősséget a szovjet rendszer öröksége és a nemzeti megúju-lás (az ukrán mentalitás kialakításának) fontossága, valamint az EU-s normák helyi alkal-mazásában érhetjük tetten. A 2002-ben érvénybe lépett, az oktatás fejlesztésének nemze-ti doktrínája szerint az oktatás az alapja az ukrán állam, nemzet, társadalom, egyén fejlő-désének, és így az a jóléti társadalom stratégiai kérdése.19 Az oktatás fejlődésétől várják az ország versenyképességének növelését nemzetközi viszonylatban. A globalizáció és a nem-zetközi trendek kihívásaira adott válaszként aktuális feladatnak tekintik a minőségi okta-táshoz való egyenlő hozzáférés biztosításának kérdését az állampolgárok számára, az élet-hosszig tartó tanulás lehetőségének biztosítását és az oktatás nemzeti jellegének erősítését. Jóllehet a meghirdetett célok (minőségi oktatás, egyenlő hozzáférés, élethossziglani tanu-lás) akár egy EU-s dokumentumban is szerepelhetnének, az olyan kifejezések mint öntu-datos állampolgár, hazafi ságra nevelés, intellektuális potenciál, béketeremtés stb. őrzik a

19 A dokumentumot 2001-ben fogadta el az ukrajnai oktatási dolgozók II. kongresszusa, majd az államelnök 2002. április 17-én kelt 347/2002. számú rendeletében jóváhagyta.



szovjet korszak jól ismert fordulatait is. Ez mintegy árulkodik arról is, hogy itt csak dek-larált célokról van szó, a tényleges megvalósulás még távol áll, és továbbra is erősen cent-ralizált rendszerrel van dolgunk.20

Szerbiában 2004-ben hoztak új törvényt a közoktatásról, és ebben szintén az EU-s standar-dokhoz igyekeznek igazodni, az élethossziglani tanulásra való beállítódás kialakulását straté-giai célként kezelve. Szerbiát törekvésében a nyitottság jellemzi, egyre több nemzetközi kor-mányprojekt születik, amelyek az oktatási reformok szakmai és kutatási szükségleteit, irány-elveit tartalmazzák. Ilyen például a középiskolák megreformálásának programja, amely az új középiskolai kapacitások, és hálózati kiépítés átgondolása okán született, és Európai Uniós pénzekből dolgozták ki. Az utóbbi néhány évben Szerbia részt vesz a jelentősebb nemzetközi oktatási értékelési projektekben is.21 A nyitottságot azonban gyakran beárnyékolja a társada-lom mélyrétegeiben végighúzódó háborús emlékezet, a nacionalista felhangok időnkénti fel-színre kerülése, oktatási szempontból pedig a pedagógusok befogadókészségének hiánya, ki-égése, a fi atalok kivándorlása.

A vizsgált közoktatási rendszerek közül az ukrán a leginkább központosított, a többi rend-szerben komoly decentralizációs törekvések tapasztalhatók.

2.1.2 A közoktatási rendszerek fi nanszírozása

Romániában a közoktatás fi nanszírozásban bekövetkező legfontosabb változásokat a 2004. évi, az 1995/84-es oktatási törvényt módosító és kiegészítő törvény tartalmazza.22

A törvény előírja, hogy az állami közpénzekből az oktatás számára a bruttó nemzeti össz-termék (GDP) legkevesebb 4%-át kell biztosítani, és ez az arány 2007-re a GDP legkevesebb 6%-át kell, hogy kitegye. Az említett új decentralizációs folyamat következtében az oktatás fi nanszírozása négy fő forrásból történik: állami költségvetés, megyei önkormányzat költség-vetése, helyi önkormányzat költségvetése, valamint az iskola saját jövedelme.

A szlovákiai közoktatási fi nanszírozási rendszer fontos eleme, hogy a fi nanszírozás a fenntartótól függetlenül egyenlő mértékben történik, azaz az állami és egyházi iskolák ha-sonló módon részesülnek a központi költségvetésből. Míg az állami költségvetésből szár-mazó bevételeket a törvény által rögzített módon kell felhasználni, addig az egyéb for-rásokból származó bevételeket az oktatási szolgáltatás minőségének javítására fordíthat-ják az iskolák.

Ukrajnában a közoktatási rendszer fi nanszírozási hiánnyal küszködik. Az ukrán oktatási törvény leszögezi, hogy az oktatás támogatása a mindenkori GDP legalább 10 százalékát kell,

20 Részletesebben lásd: Orosz Ildikó–Csernicskó István–Ambrus Pál–Kristafori Olga: A magyar nyelvű/nyelvi oktatás stratégiai kérdései Kárpátalján, 2008. Kézirat, illetve Papp Z. 2009, id. mű.

21 Részletesebben lásd: Gábrityné Molnár Irén (szerk.): Képzetteké a jövő. A felnőttképzés háttere Észak-Bácska is-kolahálózatában. Regionális Tudományos Társaság, Szabadka, 2008.

22 Legea nr. 354 din 15 iulie 2004 pentru modifi carea şi completarea Legii învăţământului nr.84/1995 (Monito-rul Ofi cial nr. 687 din 30 iulie 2004).



hogy kitegye, a valóságban azonban ez sosem teljesült.23 A pénzügyi források hiánya miatt a rendszer olyan fontos oktatási projekteket sem tud fi nanszírozni, mint a tankönyvkiadás vagy a ma már egyre égetőbb szükségletként jelentkező informatikai ellátottság.

Szerbiában az oktatás 2001-ben a bruttó társadalmi termék (GDP) 2,6%-át, 2002-ben 3,2%-át, 2003-ban már 3,4%-át, 2005-ben 2,6%-át, 2006-ban pedig 2,4%-át tette ki.24 A szerbiai költségvetésből az oktatás 2004-ben 12,8%-kal részesedett, 2005-ben pedig már 14%-ot terveztek.25 A fi nanszírozás azonban nem tekinthető elég hatékonynak, és rossz a tá-mogatások szerkezeti formája is.

2.1.3 A szakoktatási rendszerek munkaerő-piaci relevanciája

Említettük már, hogy koncepciónk egyik kulcskérdésének számít a szakoktatási rendszerek viszonya a munkaerő-piachoz. A vizsgált országok mindegyikében tapasztalható a szakkép-zés, a szakiskolai képzés presztízsének csökkenése, ami magával hozza az elméleti képzések nagyobb részarányát is.

Nem elég azonban hangsúlyozni a munkaerő-piacnak az oktatás szempontjából történő fontosságát, ha az csak deklaratív szinten marad. Meg kell találni azokat a formákat, amelye-ken keresztül megjelennek a munkaerő-piaci igények az oktatás folyamatának összes szintjén: az iskolavezetéstől kezdve a továbbképzésekig és magukban a tanmenetekben is.

Bármely szakoktatási rendszer esetében az iskola és a munkahely közötti kapcsolat meg-határozó próbatételnek számít. Hogyha ez a kapcsolat gyenge, akkor az oktatási rendszer a munkaerőpiacon nehezen elhelyezkedő végzősöket termel, ami a fi atalkorúak munkanélkü-liségi rátájának növekedését és költséges szakmai átképző programokat eredményez. Ha vi-szont a kapcsolat túlságosan a munkaadók egyéni érdekeire alapoz, akkor a rendszer nehe-zen modernizálhatóvá válik, és a munkaerőpiaci mobilitás, illetve az oktatási rendszer fejlesz-tése nehézkes lesz. Románia a ’90-es években mindkét típusú problémával szembesült. En-nek ellensúlyozásaképpen nagyobb fi gyelmet fordítottak az egyéni oktatási és szakképzési igényekre, ezeknek viszont összhangban kellett lenniük a munkaerőpiaci követelményekkel, tehát annak változásaira érzékenyebb és komplexebb információs rendszerekre van szükség.

Ez összefüggésben van azzal, hogy az oktatás-igazgatási testületekben megjelennek-e a gaz-dasági élet szereplői. A román decentralizációs törekvésekben az ilyen testületek létrehozása megjelent, hiszen az elképzelések szerint az iskola élén vezetőtanács lesz, és ennek tagjai fele-részben a helyi önkormányzat, a szülők, a gazdasági szféra és a helyi közösség más intézmé-nyeinek és szervezeteinek képviselőiből áll.26

23 Az arány 2000-ben 3,9%, 2001-ben 4,06%, 2002-ben pedig még ennél is kevesebb, mindösszesen 3,45% volt, 2006-ra pedig 6,3 százalékra növekedett. www.uceps.org/additional/analytical_report_NSD28_eng_pdf

24 Rác Lívia: A szerbiai oktatási rendszer fi nanszírozása és néhány kisebbségi vonatkozása. REGIO, 2008/2. 188-209.25 Gábrityné (szerk.): id. mű 55.26 Descentralizarea învaţamântului preuniversitar (proiect). (www.edu.ro/index.php/articles/c502). Részletes is-

mertetését lásd: Márton János: A román közoktatási rendszer néhány aktuális jellemezője. In Mandel–Papp (szerk.). id. mű 25-32.



Szlovákiában egy 2000-ben született miniszteri rendelet értelmében a 11 tagú községi és kerületi iskolatanácsokban sem a munkaadói, sem a civil szervezeti oldal nincs jelen, csak a szülők, pedagógusok, illetve a területi hivatalok és képviselőik.27

Szerbiában a Nemzeti Oktatási Tanács 42 tagja közül 3 tekinthető valamilyen mértékben a gazdasági élet szereplőjének.28

Ukrajnában a szakképzés nagyfokú visszaszorulásával, illetve a piacgazdaságra való átté-rés nehézségeivel kell számolni, ezért az oktatási rendszernek egyelőre kis mértékű a munka-erő-piaci relevanciája.29

2.1.4 Magyar nyelvű kisebbségi (szak)oktatás sajátosságai

Romániában a magyar szakképzést jelentősen meghatározta az oktatási törvénynek az a ren-delkezése, hogy szaktantárgyakat csak román nyelven lehet tanulni. Ezt 1999-ben módosítot-ták, és lehetővé tették a szaktantárgyak anyanyelven történő tanítását, amennyiben a román szakterminológia elsajátítása is biztosított. A korlátozó rendelkezéseknek köszönhetően a ro-mániai magyar középiskolai szintű populáció döntően elméleti iskolába jár. A 2002–2003-as tanévben az elméleti oktatásban tanuló középiskolások aránya 62,87% volt, műszaki szak-irányok aránya 30% körül van. A kisebbségi szakoktatás helyzetét azonban nemcsak az ala-csony részvételi arány határozza meg, hanem néhány más tényező is. Ezek közül talán a leg-súlyosabb a szűk szakképzési kínálat, valamint a szakképzési lehetőségeknek a régiók közöt-ti egyenlőtlen eloszlása. A fenti tényezőket súlyosbítja a szakoktatási intézmények nem meg-felelő infrastrukturális felszereltsége, a munkáltatói oldal érdektelensége, a pedagógusképzés és továbbképzés hiányosságai, a magyar szakemberek, valamint a magyar nyelvű szakköny-vek és tankönyvek hiánya.30

Szlovákiában szintén számolni kell a gimnáziumi oktatás térnyerésével, amellyel pár-huzamosan csökken a szakmunkásképzők aránya, és az iskolaszerkezetben 28-30 száza-lék körül stabilizálódik a szakközépiskolák aránya. A szakiskolák presztízsének csökke-néséhez kétségtelenül az is hozzájárul, hogy az itt végzők zöme képtelen munkahelyet találni, a szakiskolák ugyanis sok esetben nem a tényleges munkaerő-piaci igények alap-ján képeznek.31

Ukrajna/Kárpátalja vonatkozásában már említettük a többségi nyelv elsajátításának gond-ját. A szakképzés presztízse itt is alacsony, a magyar fi atalok kisebb mértékben vesznek részt ebben a képzési szerkezetben. Magyar nyelvű szakképzés a nyolcvanas évek végéig gyakorla-tilag nem létezett, és jelenleg is csak két magyarul (is) oktató szakképző líceum van: Jánosi-

27 Az iskolai önkormányzatról szóló 51/2000. rendelet, illetve az 587/2002. számú módosítása.28 Gábrityné (szerk): id mű 39.29 Nem véletlen, hogy az ukrán felsőoktatás tökéletesítéséről szóló 2004. február 17-én kelt 1999/2004-es állam-

elnöki rendeletben is „elrendelték” a képzési kínálat és a munka-erőpiaci igények összhangba hozását.30 Fóris-Ferencz Rita: Kisebbségi oktatás Romániában felső középfokon. In: Mandel–Papp (szerk.): id. mű 74-76.31 Albert Sándor: A szlovákiai magyar szakképzés jelene és jövőjének felvázolása. In Helyzetkép a szlovákiai magyar

közoktatásról. Dunaszerdahely, Lilium Aurum 2002.



ban magyar tannyelven folyik az oktatás, Beregszászon pedig egy ukrán-magyar tannyelvű intézmény működik, ahol a magyar nyelvű csoportban akkor indul képzés, ha legalább 25 diák jelentkezik egy szakra.32

A Vajdaságban magyar tannyelven a 2004/05-ös tanévvel bezárólag 12 község 34 középis-kolájában folyt oktatás: 10 gimnáziumban, 23 szakközépiskolában és szakmunkásképzőben, valamint egy művészeti középiskolában. A hároméves szakmunkásképzők magyar első osz-tályaiba évről évre kevesebb tanuló jelentkezett. Az 1995/96-os tanévben számlált 1219-ről 2004/05-ben 778-ra csökkent a diákok száma. Ezzel párhuzamosan a négyéves szakiskolák magyar tannyelvű első osztályaiba beiratkozók száma évről évre nagyobb lett: az 1995/96-os tanévi 937-ről például a 2004/05-ös tanévben 1261-re emelkedett, azaz 34,58%-kal nőtt.33

A határon túli magyar szakképzés vonatkozásában röviden elmondhatjuk, hogy ez az ok-tatási szektor nem tartozik a határon túli magyarok által preferált képzési formák közé. En-nek oka részben nyelvi és strukturális jellegű, de okként nevezhető meg a kisebbségi oktatás tervezése szintjén beazonosítható elitizmus is, amelynek következtében az oktatási intézmé-nyek hajlamosak az elméletibb képzések irányába elfordulni.

2.2 A Kárpát-medencei felsőoktatási rendszerek néhány közös eleme

A felsőoktatás átalakítására vonatkozó elképzelésekben az elmúlt közel 20 évben a hatalmi elitek konfl iktusait lehetett nyomon követni, és ez még inkább érvényes volt a magyar nyelvű felsőoktatási fejlesztésekre. Ezekben két szinten zajlottak a szimbolikus és szakmai „összecsa-pások”: egyrészt többség-kisebbségi relációban, másrészt pedig „magyar belügyként”, amely-nek tétje az volt, hogy a kisebbségi elitből kiknek, illetve mely csoportoknak sikerül ottho-ni és magyarországi támogatásokat szerezni. E harcok eredményeképpen (és tegyük hozzá: a felsőoktatás eltömegesedése globális trendjének köszönhetően) az elmúlt kb. 10 évben inten-zív intézményalapítási folyamat zajlott le, aminek következtében ma már mindegyik nagyobb régióban működnek önálló, új magyar nyelvű felsőoktatási intézmények, vagy folynak álla-mi magyar nyelvű felsőoktatási képzések.

A képzések eltömegesedése, a felsőoktatás magánszektorának megjelenése előtérbe hozta ezek állami elismertségének (akkreditációjának) kérdését. Az akkreditációs eljárás elsősorban szakmai kérdések és kritériumok alkalmazását jelenti, ugyanakkor olyan eszköz is a többségi állam kezében, amellyel kordában tarthatja a magyar (azaz a többségi, nemzeti nyelvtől elté-rő) nyelvű felsőfokú képzéseket és intézményi fejlesztéseket.

Mindegyik országban komoly kihívást jelentett és jelent még ma is az ún. bolognai rendszerre való átállás.34 A bolognai rendszer az ún. európai felsőoktatási térség keretei-

32 Orosz Ildikó–Molnár Eleonóra: Az ukrajnai oktatás helyzet. Kutatási zárójelentés. (HTOF 2006)33 Gábrityné (szerk.) id. mű 75-85.34 E kérdést részletesebben lásd: Papp Z. Attila: A Kárpát-medencei magyar felsőoktatási és kutatási térség lehető-

sége. In Görömbei András–Manherz Károly (szerk.): Az együttműködés esélyei. MTA Magyar Tudományosság Kül-földön Elnöki Bizottság, Debrecen, 2007. 43-52.



nek kialakítását szolgálja, ám gyakran pusztán a kétciklusú képzés bevezetésének szino-nimájaként emlegetik. Valójában a kétciklusú rendszer bevezetése, több más feltétel tel-jesülése mellett, azt a célt szolgálja, hogy 2010-re megvalósuljon az európai felsőoktatá-si térség, ami által az Európai Unió a világ legdinamikusabban fejlődő tudásalapú tár-sadalmává akar válni.

A bolognai rendszer kapcsán meg kell jegyezni, hogy a gyakran csak a hivatkozás szintjén létező „bolognai átállás” mindenfajta intézményi reform hivatkozási alapjává vált, és ez a ma-gyar nyelvű képzéseket is érinti. Felvethető ugyanakkor, hogy erre az európai folyamatra rá-hangolódva nem lehetséges-e egy egységes Kárpát-medencei felsőoktatási térséget kialakíta-ni. Ehhez azonban egyelőre még nem adottak a feltételek, a tanítás nyelve ugyanis nem elég erős szervezőerő. A Kárpát-medencei felsőoktatási intézmények helyi társadalmi beágyazó-dása (vagy annak éppen hiánya) más és más intézményi stratégiákat feltételez. Nincs továb-bá közös hálózati kultúra, nem egyértelmű, hogy ki lenne, aki magára vállalhatná az egysé-ges térséggé szervezés feladatát. Ezek az intézmények ugyanis részben eltérő gazdasági-társa-dalmi környezetben működnek, és együttműködésüket az is nehezíti, hogy más és más pá-lyázati kultúrával és gyakorlattal rendelkeznek, eltérő pályázati rendszerekben működnek. Az egységes felsőoktatási térség kialakulásának végül nem kedveznek a meglévő együttmű-ködési tapasztalatok sem.

A térség felsőoktatásának eltömegesedéséből adódóan egy következő fontos változás a fi nanszírozás átalakítása. A szocialista rendszerekre jellemző, gyakran a politikai me-zők szürke zónájában zajló költségvetési alkuk helyett ma már egyre több országban át-tértek a normatív fi nanszírozás valamilyen formájára. Ez egyrészt lendületet adhat az intézményi, állami magyar nyelvű oktatási fejlesztéseknek is, másrészt felveti a határon túli magyar nyelvű felsőoktatás Magyarország részéről történő támogatásának bukta-tóit is. Míg ugyanis például a Sapientia-EMTE esetében sikerült a normatív fi nanszí-rozás kereteit kialakítani, a beregszászi főiskola esetében ez nem mondható el, ezért az intézmény állandó pénzügyi gondokkal küszködik. Szükséges azonban itt megemlíteni azt is, hogy a normatív fi nanszírozás, az eltömegesedés gyakran az akadémiai oligarchia szkeptikus magatartását eredményezi, és ez kisebbségi vonatkozásban még inkább érzé-kelhetővé válik. A felsőoktatás minőségének romlását az akadémiai elit ugyanis gyak-ran a kisebbségi közösség veszélyeztetésének újabb eszközeként vagy megnyilvánulási formájaként értelmezi.

A Kárpát-medencei magyar felsőoktatási rendszerek egy másik közös jellemzője a felsőok-tatási piac kibővülése. Ez egyrészt jelenti a többségi és magyar nyelvű képzések közötti kon-kurenciát, ám a 2000-es évektől hangsúlyosabban megjelentek az egy országon belüli ma-gyar-magyar párhuzamos képzések, illetve piaci versengések is. Míg például a Sapientia-EMTE a kolozsvári BBTE magyar nyelvű képzéseinek is új lendületet adott, addig Szlovákiában a Selye Egyetem megjelenése a nyitrai kar létrehozását gyorsította fel. Hasonlóképpen az Ung-vári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karának létre-hozását is értelmezhetjük úgy, mint a helyi magyar nyelvű felsőoktatási piac versengésének egyik legújabb állomását.



3. A MAGYAR NYELVŰ OKTATÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE

Nyolc európai országban működnek kisebb-nagyobb kiépítettséggel magyar nyelvű állami ok-tatási intézmények. Közülük az Európai Unió tagállama Szlovénia, Ausztria, Szlovákia, Romá-nia és Magyarország. A másik három ország közül Horvátország hamarosan, Szerbia tíz-tizen-öt éven belül tagja lesz az Uniónak, míg Ukrajna reményei a legtávolibbak. A korábban emlí-tett öt EU tagállamban él és tanul a Kárpát-medencei magyar népesség 96,3 százaléka. A Kár-pát-medence teljes magyar népességéből összesen 2,4 millió az óvodás, valamint az alap- kö-zép- és felsőfokú képzésben tanuló diák, közülük mintegy 300 ezren tanulnak nem magyaror-szági tanintézményekben.35

6. táblázat

Magyar nemzetiségű diákok oktatási szintenként

Óvodások száma

(fő)

Általános iskolai

tanulók száma 1-8

osztályban

(fő)

Középiskolai

tanulók száma (fő)

Felsőfokú

oktatásban

tanulók

száma (fő)

Szakképzésben

(szak és

posztszekundér)

résztvevők száma (fő)

Magyarország 342 285 944 244 420 889 349 301 130 545

Szlovénia 821 338

Szlovákia 2007 8825 57915 5 887

Románia 2007 41 054 92 300 31 559 38 085 9 972

Szerbia 2003 3 941 18 732 1 515 3298 5 377

Horvátország 2006 50 249 21 45

Kárpátalja 2008 14 290 2 117 1 923

A szomszédos országok magyar nyelvű oktatásügye kapcsán elkerülhetetlen az etnopolitikai szempontú megközelítés, mely alapvető jelentőségű a Magyarországon kívüli magyar nyel-vű oktatás értékelésében. Bármilyen, az oktatásügyben megvalósuló vagy tervezett változás kapcsán felvethető ugyanis, hogy az milyen hatással van az adott országban élő magyarság-ra, azaz bővül, stagnál vagy csökken-e általa a magyar etnikum lélekszáma, fejlődik-e intéz-ményrendszere.

Hasonló szemléleti alapállás annak elfogadása, miszerint a Kárpát-medence magyar nem-zetiségű oktatási szereplői számára – habár régiónként eltérő mértékben –alapvető viszo-nyítási pont, hogy mi történik az oktatásban Magyarországon? És talán nem ennyire általá-nosan és átfogóan, de időnként a magyarországi oktatásirányítók részéről is megfogalma-

35 Részletes, de nem teljesen naprakész statisztikai adatokat találhatunk a Jelentés a külhoni magyarság helyzeté-ről 2009. című kiadványban (www.nemzetpolitika.gov.hu/data/fi les/142308560.pdf ), valamint az alábbi linkeken is: www.martonaron.hu/htof/statisztikak/oktatasi/0203yuk.htm; www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/pedagog/oktpol/karpokt/html/oktint1.htm; www.htof.hu



zódik a kérdés, hogy mi történik a magyar nyelvű oktatásban a határon túl? Ez utóbbi jelen-ség feltétlenül eredmény, még akkor is, ha a konkrét cselekvések gyakran elmaradnak a vá-rakozástól. Az EU oktatási irányelveiből az elmúlt évtizedben a magyarországi oktatásirá-nyítás igyekezett átvenni és a gyakorlatba átültetni sok mindent. Azonban ebben a folya-matban nemigen fejeződött ki az a sajátosság, hogy a magyar nyelvű oktatás állami intéz-ményei valamennyi, Magyarországot környező EU-s tagországban jelen vannak, és részei az adott ország oktatási intézményrendszerének.36 Ezeknek az intézményeknek a fejleszté-se egyedülálló érdekünk, melyet annak ellenére nem érvényesítünk, hogy a magyarorszá-gi oktatásirányítás tisztában volt és van azzal, hogy ezek az országok – túl a politikai dek-larációkon – nem feltétlenül érdekeltek a magyar nyelvű intézmények fejlesztésében, mint ahogy a magyar népesség hosszú távon magyarnak való megtartásában sem. A magyaror-szági politikát ugyanakkor kettősség jellemzi e téren. Egyrészt arra törekszik, hogy a tagor-szágok feletti közösségi politikának és a közösségi jog előírásainak megfeleljen, és azokat a gyakorlatba átültesse. Ennek során azonban gyakran elfeledkezik arról, hogy a magya-rul tanuló diákok mintegy 13 százaléka nem magyarországi intézményekben tanul. Más-részt Magyarország több országba irányulóan támogatásokat nyújt, közreműködik a ma-gyar nyelvű intézmények kiépítésében és működtetésében, valamint oktatási-nevelési tá-mogatást nyújt a magyar iskolába iratkozóknak.37

3.1 A hálózatosság

Az oktatás intézményrendszere az állam intézményrendszerébe tagolódik, és annak része-ként jelenik meg. Az egyes oktatási intézmények egy vagy több, a fenntartó által megneve-zett szempont szerint is besorolásra kerülnek (például a közoktatási intézményei, a művésze-ti felsőoktatás intézményei, Kolozs megye óvodái, satöbbi). E szempontok alapján hálózatok jönnek létre, amelyek közös jellemzője a hálózat központjától való függés. Ettől eltérő jellegű hálózatokat is alkothatnak az oktatás intézményei, például szakmai, érdekközösségi, etnikai

36 A jelenlegi időszak (2007–2013) magyarországi fejlesztéseit meghatározó 188 oldalas dokumentum, az Új Magyarország Fejlesztési Terv összes határon túli magyar vonatkozása a következőkben elolvasható: „A Magyar-ország határain átnyúló fejlesztések révén elő kívánjuk segíteni a szomszédos országokban élő magyar közösségek európai keretek közötti felzárkózását és modernizációját. A térség modernizációs pályára állítását támogató – a szomszédos országokkal egyeztetett fejlesztéspolitika keretében közös térség-, infrastruktúra- és intézményfejlesz-tési, valamint gazdaságélénkítő – programok megvalósítását tűzzük ki célul.” A magyar nyelvű oktatás területén nem lehet tudni olyan programról, amely a határ túlsó oldalán részben vagy egészben magyarországi EU-s forrás-ból valósult volna meg.

37 A magyarországi állami eredetű forrásokról a költségvetési törvény alapján Bárdi Nándor: Tény és való című könyvében találunk összesítést, azonban az évek alatt folyósított támogatások eredményeiről (azaz, hogy mi jött létre, mit sikerült létrehozni, megmenteni, stb.) sem adatbázis, sem átfogó kutatás nem készült. Nyilvánvaló, hogy a magyarországi beavatkozás eredménye, hatása csak összetett mérésekkel diagnosztizálható, ezekre azonban már nem jut forrás. Így nem csoda, hogy a magyarországi kiindulású tudásátadási stb. aktivitások eredményeinek fel-mérésére sem történt eddig kísérlet. (Bárdi Nándor: Tény és való. A budapesti kormányzatok és a határon túli ma-gyarság kapcsolattörténete. Kalligram, Pozsony, 2004.)



és még számos egyéb szempont alapján. Magyar-magyar nézőpontból jelentősége a határon túli oktatási szereplőknek az állam hálózatain kívül eső, saját elhatározásukból alkotott háló-zatainak lenne.38 Mindannak a kapcsolatrendszernek, amely hozzásegíti a hálózat tagjait (a magyar oktatásügy állami-, civil-, egyházi-, és üzleti szereplőit) a kölcsönös tájékoztatáshoz, az információ gyors megszerzéshez, továbbá ahhoz a tudathoz, hogy a földrajzi távolság és az intézményi különbözőségek ellenére nincsenek egyedül.

Kétségtelen eredmény az államszocialista politikai rendszerhez képest, hogy az esetek több-ségében a magyar oktatás szereplői saját elhatározásukból alkothatnak szövetségeket és há-lózatokat, országhatároktól függetlenül. Az elmúlt húsz évben azonban több országra kiter-jedő, a magyar oktatás azonos típusú intézményeinek többségét összefogó mega-hálózatok nem jöttek létre. Nem arról van szó, hogy a magyarországi vagy helyi oktatási hálózatoknak ne lenne több-kevesebb más országbeli szereplő is a tagja, de méreteikben és így az érdekér-vényesítés súlyában különbség van a jelenleg létező kárpát-medencei hálózatok és a hiányolt mega-hálózatok között.39

A köz- és szakoktatásban jellemzően alacsony a hálózatok száma, aminek egyik fő oka az lehet, hogy a magyarországi intézményvezetők többségének a szomszédos országok magya-rok lakta területein nincsenek szakmai kapcsolatai. A létező magyar-magyar intézményköz-ti kapcsolatok döntő többsége bilaterális, ami lokális célok (például kölcsönös nevelőtestüle-ti vagy osztálykirándulás) megvalósítására irányul és abban ki is merül.

Elsősorban a felnőttképzésre és a felsőoktatásra jellemző, hogy a kapcsolatok kettőnél több szereplősek. Ebben az esetben a társulások kifejezetten valamilyen kurrens cél (általában konzorciális pályázás, forrásszerzés) kivitelezésére alakulnak, és a cél elérése után – a közös érdek megszűnésével – ritkán működnek tovább.

A felsőoktatási intézmények közötti magyar-magyar kapcsolatok statisztikailag gyakoribbak, ennek oka a határon túli intézmények csekély száma, illetve az általuk végzett képzések/tevé-kenységek sokfélesége. Sajátos hálózatot alkotott az intézményfenntartó expanziót felismerő, az „anyanyelvű felsőoktatás” jelszavát zászlajára tűző néhány magyarországi felsőoktatási in-tézmény határon túlra kihelyezett tagozata a ’90-es években. Az ezredforduló után a magyar-országi anyaintézményről leválva az ilyen tagozatok egy része önállósult, például a komáromi Selye János Egyetemet és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Tanárképző Főiskolát lehet említetni.

Bár a magyar oktatási intézmények még a szakmai és etnikai alapú hálózatépítés kezde-ti fázisában járnak, mind többen ismerik fel a lehetőséget az egész Kárpát-medencére kiterje-dő hálózatok létrehozásában. Az anyaországi oktatásügy innovatívabb szereplői egyre-másra

38 A hálózat intézmények közötti kapcsolatok sokaságára épül. Kapcsolatnak tekintjük a legalább két önálló in-tézmény közötti dokumentált együttműködést. A hálózat – Charles Kadushin szerint – rendszerszintű, nagyjából összekötő, láthatósága viszonylag alacsony, és elsősorban makro- és nem mikrojelenségnek tekinthető. (Kadushin, Charles: Kapcsolathálózatok a kultúrateremtésben. Szociológiai Figyelő, 1988.3.) Ebben az alfejezetben kifejezetten az oktatási szereplők által alkotott hálózatokra fókuszálunk, így nem említjük azokat a hálózatépítőket, akik kul-turális-, ifj úsági-, támogatási- (mint pl. a Rákóczi Szövetség) hálózatokat működtetnek.

39 Azzal a megjegyzéssel, hogy a magyarországi hálózatokban a határon túliak részvétele gyakran kiegészítő jel-legű, és nem is mindig jelent teljesjogú státuszt.



fedezik fel a bővülés/befolyásnövelés utánpótlását a szomszédos országok magyar szervezetei köréből, és ennek érdekében igyekeznek kapcsolatokat, sőt, hálózatot építeni.40 Jó példa, hogy a Magyar Rektori Konferencia résztvevői, állandó meghívotti státuszú tagjai a magyar állam támogatásával a szomszédos országokban létrehozott felsőoktatási intézmények képviselői.

Kitekintve a Kárpát-medencéből, két kisebb oktatási hálózatot kell megemlíteni, amely más-más okokból, de bizonyos mértékben működőképesnek tűnik. Az egyik a Külföldi Ma-gyar Cserkészszövetség által szinte kizárólag önerőből fenntartott, civil jellegű vasárnapi isko-lák és óvodák, amelyek a cserkészképzéshez kapcsolódóan tartanak kapcsolatot egymással, bár hálózati tudatról, intézmények közötti együttműködésekről csak részlegesen beszélhetünk.41 A másik a magyar nyelv és kultúra terjesztése/fenntartása érdekében létrehozott magyar lek-tori hálózat, amelynek keretében közel 40 külföldi egyetemen tanítanak magyart a kiküldött oktatók a Balassi Intézet koordinálásával.42

A közelmúltban indult meg a szórványoktatás intézményeinek önkéntes hálózatba szerve-ződése pl. Erdélyen belül.43 Sajátos, részben intézményi, részben természetes személyek közötti kapcsolati hálóknak tűnnek továbbá azok a szomszédos országokban működő „kvázi hálóza-tok”, amelyeknek az egyház és a pedagógusszövetség helyi munkatársai a tagjai. E hálózatok tagjainak gyakran maguknak sincs hálózat-tudata, és a jórészt természetes személyek közötti kapcsolatok egyelőre kevéssé konvertálódtak haszonná a magyar tannyelvű intézmények szá-mára. Talán a legjelentősebb magyar érdekű, nem oktatási hálózatok határon túl a magyar politikai pártoknak, továbbá a státustörvény kapcsán létrehozott irodáknak a legkisebb falva-kat is lefedő hálózatai. Jellemzőjük, hogy jelentős az átfedés az egyes hálózatok tagjai között.

3.2 Diákmobilitás

A versenyképesség növelése az EU egyik alapvető célkitűzése. Az átjárhatóság növelése, az ekvivalencia biztosítása és végső soron a diákmobilitás ösztönzése pedig mind olyan aktivi-tások, amelyek mögött középtávú célkitűzésként az EU-s munkaerő mobilitásának serken-tése, a munkaerő szabad áramlásának támogatása húzódik meg. A munkaerőpiaci oldal fe-lől megközelítve egyelőre az látható, hogy a munkaerő mozgása jószerével egyirányú, vagyis

40 A Békéscsabai Regionális Felnőttképzési Központ a négy szomszédos országban működő partnereivel kiala-kított együttműködése „Pannon Forrás Kárpát-medencei felnőttképzési hálózat” név alatt tevékenykedik. A Ma-gyar Szakképzési Társaság pedig „háromszéki” tagozatát hozta létre 2009 májusában.

41 A nyugati világban azonban nem csak a KMCSSZ által fenntartott vasárnapi, hétvégi iskolák működnek, hanem az egyházak vagy akár magánszemélyek által kezdeményezett oktatási formák is. Ezek azonban rendsze-rint lokalitásba ágyazottan működnek. (lásd minderről részletesebben: Németh Szilvia: Hétvégi magyar iskolák az USA-ban – 2008. In Papp Z. Attila (szerk.): Beszédből világ. Elemzések adatok amerikai magyarokról. MKI, Regio, Budapest, 2008. 264-298).

42 A Balassi Intézet a minisztérium háttérintézményeként működő, a magyar kultúra és a magyar nyelv okta-tása területén számos más külföldre irányuló, illetve külföldieket és külhoniakat megcélzó tevékenységgel megbí-zott budapesti költségvetési intézmény.

43 Az erdélyi szórványkollégium adatbázis: www.szorvanykollegiumok.ro/index.php?option=com_comprofi ler&task=usersList&listid=5



a közép-európai országok felől irányul Nyugat-Európa országaiba. Ennek a mozgó mun-kaerőnek a képzési költségei a közép-európai térséget terhelik, míg az általa létrehozott ja-vak és adók értéke nyugaton jelentkezik. Az európai munkaerő-mobilitásnak tehát mind a magyarországi, mind a kárpát-medencei országok egyelőre vesztesei, bizonyos szakmacso-portokban a nyugatra távozott munkaerő hiánya az ellátást/versenyképességet veszélyezte-ti. Ezen a ponton azonban elágaznak egymástól a magyarországi és a határon túli magyar érdekek. Magyarországnak többé-kevésbé felismert, ám nyilvánosan kevéssé deklarált ér-deke, hogy kieső munkaerejét a szomszédos országokból pótolja képzett, magyarul tudó munkaerővel. A demográfi ai folyamatok miatt azonban, ha Magyarország fokozza a mun-kaerő-elszívást a szomszédos országokból, akkor már rövid távon is gyengíti az ottani ma-gyar érdekeket.44 Ez pedig elválaszthatatlan a határon túli magyar diákok magyarorszá-gi tanulmányainak tárgykörétől. A magyar-magyar intézmények közötti diákmobilitás tár-gyalása során ugyanis tisztában kell lenni azzal az alapvető ténnyel, hogy az a munkaerő-pia-ci mozgásokkal is összefügg.

Magyarország és a szomszédos országok közötti diákmobilitás döntően etnikai alapú, ezért a nemzetpolitikának alárendelt céleszköznek kell lennie. A Kárpát-medencei magyar mobili-tás ezért már az EU-tagságokat megelőzően megindult. Fontos döntés volt, hogy a magyar-országi felsőoktatás kapui megnyíltak határon túli magyar diákok előtt, így a 90-es évek óta több ezren tanulhattak magyarországi egyetemeken a szomszédos országokból.45 Ez-zel párhuzamosan a normatív fi nanszírozás kényszere, illetve a „nemzetmentés” gondola-ta alapján vette fel határon túli diákok ezreit számos magyarországi középiskola. Ez a mo-bilitás azonban nem bilaterális, hanem egyirányú, hiszen magyar állampolgárságú diákok csak elvétve folytatnak tanulmányokat a szomszédos országokban. Ez az oka annak, hogy a diákmobilitásban Magyarország az EU középmezőnyében van, míg a szomszédos orszá-gok ennél hátrébb helyezkednek el. Magyar-magyar relációban tehát a diákok mobilitásról csak részlegesen beszélhetünk, és ez azt is jelenti, hogy a határon túli régiók (például a Fel-vidék és Erdély) között sincsen rendszeres kapcsolattartás, nincsenek kölcsönös tanulmá-nyi csereprogramok stb.

Nyilvánvaló, hogy ezeknek a mozgásoknak elsősorban a felsőoktatás és a szakképzés terü-letén lenne létjogosultsága. Távolról sem sikerült azonban kiaknázni azt a helyzeti előnyün-ket, hogy a magyar nyelvű oktatás állam által fenntartott és elismert intézményrendszerei (pon-tosabban: alrendszerei) Magyarországon kívül kisebb-nagyobb kiépítettségben és hiányossá-gokkal bár, de a szomszédos országok többségében is jelen vannak. A magyar-magyar relá-ciójú mobilitás csekély fokának legfőbb oka, hogy szemben a szomszédos országok magyar diákjaival, akiknek kitekintése van Magyarország és Nyugat-Európa oktatási intézményei-re, a magyarországiak érdeklődése elsősorban Nyugat-Európa felé irányul. Ezért például a

44 Intézményrendszert, politikumot, gazdasági részvételt értünk ez alatt.45 Magyarországon a 2007/2008-as tanévben felsőoktatásban tanuló, nem magyar állampolgárságú diákok szá-

ma összesen 15 459 fő volt, közülük 8 170 (53 százalék) érkezett a szomszédos országokból. A 2008/2009-es tan-év adatai: 16 916 fő, illetve 8 591 fő (51 százalék). Forrás: Felsőoktatási Statisztikai Adatok. db.okm.gov.hu/statisz-tika/fs08_fm/Default.aspx



magyarországi diáknak eszébe sem jut a szomszédos ország magyar tannyelvű szakiskolájába menni szakmai gyakorlatra, és a magyarországi szakképző intézmények többsége sem gon-dolkozik ilyesmiről, már csak azért sem, mert nem ismerik a határon túli magyar szakképzés intézményeit, szereplőit. Nem jöttek létre a kifejezetten a határon túli magyar intézmények-be irányuló mobilitást elősegítő programok Magyarországon. Pedig a Magyarországról a ha-táron túlra irányuló mobilitás egyebek mellett a „határon túli kérdés” megélésének és megértésé-nek eszközévé is válhatna.46

Napjainkban a határon túli magyar diákok Magyarországon való tanulása gyakorlatilag a migráció egyik eszközévé vált. Ugyanis akinek a szülei már alap- vagy középfokon úgy dön-tenek, hogy a gyerek Magyarországon tanuljon, azok döntően a gyerek jövőjét is itt képze-lik el. Az önálló magyar felsőoktatási intézmények létrejöttével pedig a Magyarországra irá-nyuló, államilag támogatott felsőoktatási mobilitás célja módosult, létszámkeretei jelentő-sen csökkentek.47

Van a mobilitásnak egy sajátos válfaja, amely korántsem önkéntességen alapszik, és egyre számottevőbb mozgást indukál: kényszer mobilitásnak nevezhetjük. Röviden ezt úgy írhatjuk le, hogy a magyarországi közoktatási intézmények egyrészt megpróbálják elcsábítani a hatá-ron túli diákokat a határmentéről, másrészt ezzel egy időben országon belülről, a rurális régi-ókból a városok irányába a szórványközpontok, valamint a tömbmagyar régiók intézményei törekednek a diákokat magukhoz vonzani. A demográfi ai okok, valamint a fejkvótás fi nan-szírozás miatt az intézmények tehát igyekeznek kiterjeszteni vonzáskörzetüket, ennek ered-ménye pedig egy lassú, az etnikai tömbök felé irányuló diákmobilitás.

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a diákmobilitás a magyar-magyar relációban némi-leg közvetett módon bár, de nemzetpolitikai kérdésként kezelendő téma, amely – etnikai jelle-gétől eltekintve – szerves módon illeszkedne az EU-s trendek sorába. Ennek ellenére jelenlegi ki-használtsága messze alulmarad a lehetőségeknek.

3.3 Kvalitatív jellemzők

Az intézményrendszerről szólva nem kerülhető meg annak áttekintése, hogy a határon túli magyar oktatás intézményrendszerében mi jött létre a rendszerváltások óta eltelt közel húsz esztendőben magyarországi állami közreműködéssel, valamint saját (belső) erőből. Érdemes

46 Az Apáczai Közalapítvány 2009 nyarán egy olyan program előkészítésén dolgozott, melynek keretében 5 ezer magyarországi szakközépiskolást visz ki erdélyi és felvidéki osztálykirándulásra. A kiutazó diákok (és tanára-ik) előzetes felkészítésen vesznek részt, az úti célok között a kulturális és természeti látnivalók mellett magyar ér-dekeltségű vállalkozások, egy-egy magyar tannyelvű és hasonló szakmai profi lú iskola meglátogatása is szerepel.

47 A magyarországi felsőoktatás 90-es évekbeli megnyitásakor az egyik fő érv az volt, hogy azért nyitjuk meg a rendszert határon túli magyar diákok előtt, mert csak így tudnak az anyanyelvükön diplomát szerezni. Mára az erdélyi, kárpátaljai és felvidéki felsőoktatásban változott a helyzet. Tény azonban, hogy Szerbiában nincs önálló magyar felsőoktatási intézmény, illetve azokban az országokban ahol van, nem fedi le a magyar nyelven tanulha-tó szakmaválaszték a teljes képzési spektrumot.



áttekinteni azokat a csomópontokat is, amelyek ma alapvetően meghatározzák a mozgásteret a Kárpát-medencei magyar tannyelvű oktatási rendszer különböző szintjein.

3.3.1 Fejlesztés magyarországi szerepvállalással

A magyar állam közreműködésével mentek végbe az egyetemalapítások Szlovákiában, Romá-niában és Ukrajnában (a beregszászi főiskola „talpra állításával”).48 Miben áll a magyarorszá-gi beavatkozás nélkülözhetetlensége? Az oktatásügy bármely vetülete – a már többször em-legetett etnopolitikai szemlélet okán – adott kontextusban könnyen rendkívüli jelentőségű-vé növekedhet. A határon túl az egyetemalapítások kapcsán korántsem pusztán egy-egy új felsőoktatási intézmény született. Az intézményalapításoknak ezekben az esetekben inkább politikai, mint szakmai motivációi voltak. Magyarország demonstrálta általuk gondoskodó szándékát és erejét a Kárpát-medencei magyar közösség előtt, valamint a másik állami hata-lom ellenében. A magyarországi politika mintegy „kisegítette” a helyi magyar érdekképvise-leteket, melyeknek aktuálisan nem volt elég forrása/mozgástere/szakmai képessége egy ma-gyar egyetem megalapításához. Az eddigi tapasztalatok alapján nyilvánvaló, hogy hasonló ma-gyarországi „beavatkozásokra” a jövőben is szükség lehet.49 Több magyarországi felsőoktatá-si intézmény kihelyezett tagozata már az ezredforduló előtt is jelen volt a szomszédos orszá-gokban. Azonban az önálló magánintézmények megalapítása a helyi magyar közösség irányá-ba tett, érzelmileg is szükséges lépések voltak. Aztán évekig húzódott a magyar-magyar küz-delem a magyarországi beleszólás, a fi nanszírozás mértéke és kiegyensúlyozottsága vonatko-zásában. És bár az intézményeket Magyarország létrehozhatta, az intézményi elfogadottság (így az akkreditáció) vonatkozásában a másik állam diktál: az ukrajnai intézménynek aktu-álisan éppen ebben a vonatkozásban vannak nehézségei.

Magyarországi segítséggel számos oktatási háttérintézmény jöhetett létre, ezek közül a leg-fontosabbak azok a kollégiumok, amelyekben becslésünk szerint kétezer-ötszáz körüli férő-helyet létesítettek, elsősorban az egyetemi központokban és szórványvidéken.50 Úgynevezett Magyar Házak létesültek a szórványvidékeken, és számos más, részben vagy egészben okta-tási célú intézmény (kutatóhely, könyvtár) juthatott ingatlanhoz. A határon túli közoktatás-ban működő pedagógusszövetségek támogatása (továbbképzések, ingatlanhoz jutás, eszköz-

48 A komáromi Selye Egyetem ugyan szlovák állami intézmény, ám a kezdeményezéséül szolgáló képzések és in-gatlanfejlesztések magyarországi támogatással jöttek létre.

49 A szórványvidékekről származó diákoknak létrehozott úgynevezett szórványkollégiumok fő támogatója is Magyarország. A szórványkollégiumokban összegyűjtött diákok esetenként elérik azt a „kritikus tömeget”, amely alapján a helyi állami iskola köteles magyar tannyelvű osztályt indítani. Ha a diákok a lakhelyükön maradtak vol-na, ott létszámukban széttagoltan nem lettek volna elegendően a magyar oktatás beindításához. Felmérhetetlen, hogy évente hányan „vesznek el” a magyarság számára, csak mert nem jutnak el a magyar óvodába, iskolába, ami-nek következménye jó eséllyel a többségi nemzetbe való asszimilálódás. A helyi (nem magyar) államnak nem érde-ke, hogy ezek a diákok magyar intézménybe járjanak, és később a magyar közösség tagjai legyenek.

50 A magyarországi állami forrásokból létrehozott ingatlanvagyonról (kollégiumok, magyar házak, tudomá-nyos háttérintézmények, szervezeti központok, tanári lakások stb.), annak aktuális funkciójáról és kihasználtsá-gáról nem létezik kimutatás.



beszerzések) leginkább a Vajdaságban és Kárpátalján volt számottevő és nélkülözhetetlen, Fel-vidékre kevesebb jutott.

A kedvezménytörvény keretében meghatározott oktatási-nevelési támogatás korábban az egye-temalapításhoz hasonló érzelmi indíttatású, ugyanakkor racionális szándékú ügy volt. Cél-ja minél több gyerek „becsatornázása” a szomszédos államok által fenntartott magyar nyelvű közoktatás intézményeibe.51 Időközben jó pár év eltelt, mind a pénz értéke, mind a körülmé-nyek megváltoztak, a határon túlra szánt magyarországi oktatási források legnagyobb részét felemésztő támogatás azonban nem változott. Eredményeinek áttekintése a jövendő kutatá-sok egyik alapvető feladata. A törvény pedagógus-támogatása, vagyis a tankönyv vásárlási tá-mogatás gyakorlatilag forrás hiányában évek óta szünetel. A magyarigazolvánnyal rendelke-ző pedagógusokat és diákokat érintő magyarországi kedvezmények (például az utazási ked-vezmények) igénybevételéről nem ismert egységes kimutatás.

Az utóbbi évek eredménye, hogy a – jórészt magyarországi támogatással – létrehozott, zöm-mel civil hátterű intézmények egy részének működtetése a normativitás bevezetésével meg-nyugtatónak tűnik, hiszen a „nemzeti jelentőségű intézmények és programok” körébe be-emelt ügyek működtetésére Magyarország évekre garanciát vállalt.

Pályázati forrásokból Magyarország több tízezer határon túli magyar munkavállaló át- és továbbképzését támogatta. Elsősorban az Apáczai Közalapítvány tevékenysége nyomán az el-múlt tíz esztendőben jelentek meg nagy tömegben a szak- és felnőttképzések, minőségbiztosí-tási projektek támogatásai, amelyeket aztán 2006-tól főleg a Szülőföld Alapon keresztül biz-tosított a magyar állam.52 Meg kell említeni azt a rendszeres nagy tömegű egyesületi és ön-kormányzati eredetű taneszközt, tankönyvtámogatást is, amelyek hozzájárulhattak a határon túli oktatási intézmények felszereltségéhez, és növelték a magyar iskolák versenyképességét.

A határon túl számos, Magyarországon az állam által ellátott funkciót egyházi vagy civil szervezetek végeznek el. Magyarország a támogatásain keresztül igen sok intézményt hozott lét-re, illetve közreműködött megalapításukban. Paradox módon ennek az intézményrendszernek a sorsáról keveset tudunk, hiszen nincs a projektek megvalósulását éveken át nyomon követő, a hasznosulást mérő monitoring rendszer. Nagyon nehéz fejlesztésről úgy gondolkodni, hogy a fejlesztendő intézményrendszerről csak esetleges, hézagos információk állnak rendelkezésre.

3.3.2. Fejlesztések önerőből

Mi jött létre a határon túli magyar közösségek saját erejéből, ha úgy tetszik, a helyi adófi -zetők pénzéből? A rendszerváltáskor léteztek jól és kevésbé jól felszerelt magyar tannyel-vű közoktatási intézmények. Elsősorban a 90-es években a közoktatási intézmények szá-ma megnövekedett, így ebben az időszakban jött létre – magyarországi terminológiát hasz-

51 A magyar óvodák, a magyar óvodások mégis kimaradtak a támogatottak köréből. Ez azért is sajnálatos, mert a szomszédos országokban a magyar nyelvű oktatás rendszerében résztvevő, összesen 326.731 gyerekből 56.186 a magyar óvodások száma.

52 Az Apáczai Közalapítvány részletes adatbázisában valamennyi támogatásról elérhetőek információk: 217.113.62.14/cgi-bin/apalap/kerlist04.cgi



nálva – számos gimnázium, olyan módon is, hogy sok korábban bezárt egyházi iskola új-raszerveződött. Ekkoriban kezdték tevékenységüket azok az intézményalapító civilek (pél-dául a Felvidéken), illetve egyházi személyek (például Erdély szórványvidékein), akik ok-tatási (illetve szociális) intézményeket hoztak létre, és gyakran heroikus küzdelmet foly-tattak ezek működtetéséért, elismeréséért.53 Erre az időszakra tehető a határon túli ma-gyar pedagógus- illetve diákszervezetek létrejötte, megerősödése, és ami rendkívül fontos: a magyar tannyelvű oktatási intézmények sok helyen létrehozták az intézményüket támo-gató alapítványokat (hiszen magyarországi támogatásra csak így lehetett pályázni). Tehát civil szervezetek sokasága épült ki, és szerzett pályázati gyakorlatot a szomszédos országok magyarok lakta területein.

Az ezredfordulót követően, a helyi magyar érdekképviseletek mindenütt az önálló magyar felsőoktatás ügye mellé álltak, és igyekeztek a magyarországi alapítói szándék útját helyi szin-ten is egyengetni. Több országban is megindult az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, bár a lelakott, régi épületek számos zavart okoztak és okoznak funkció és fi nanszírozás tekinte-tében. Sok esetben a racionalitással szemben sikerült a szórványban kisméretű oktatási intéz-ményeket – elemi iskolákat – megtartani, részint ügyeskedéssel, részint helyi politikai manő-verekkel. A növekedő, munkanélküliek képzésére fordítható – részben magyarországi – for-rásokkal együtt jelent meg egyre több magyar érdekeltségű nonprofi t, illetve üzleti alapú ok-tatási forma, főleg a szak- és felnőttképzés területén.

Általában elmondható, hogy a magyar oktatási intézmények fejlesztéséhez jelentős részben járult hozzá Magyarország.54 Emellett azonban egyre jelentősebb a megnyíló EU-s és egyéb, az adott ország saját fejlesztési kereteiből elérhető forrás is, ezekhez azonban – Magyarország-hoz hasonlóan – hozzáférni csak az aktuális játékszabályokat jól kiismerő, invenciózus veze-tők által irányított magyar intézmények képesek.

3.3.3 Magyar – magyar csomópontok

A magyar bölcsődei-óvodai ellátottság fehér foltjai intézményi értelemben a hiányosságok cso-portjában a legfontosabb halmazt alkotják. Korábban már elmondtuk, itt csak jelezzük, hogy ezek az intézménytípusok a határon túl nem csak népjóléti (az anyák munkába állását elő-segítő) intézmények, funkciójuk nem pusztán a kulturális integrációban, az iskolai felkészí-

53 Régiónként csak egy-egy példát említve: ekkor kezdte tevékenységét a szociális gyermekmentő szolgálatot megteremtő erdélyi Böjthe Csaba, a felvidéki szakiskolákat alapító Cservenka János, a délvidéki magyar cserkésze-tet újjászervező Kalapis Sztojan, vagy a kárpátaljai főiskolát „gründoló” Orosz Ildikó.

54 Hangsúlyosan „fejlesztést” írunk: természetesen tudjuk, hogy a magyarországi források csupán töredékei az intézményrendszert működtető helyi állami forrásoknak. De nagyon fontos fejlesztések, így például a magyar fel-sőoktatás ingatlan beruházásainak zöme, vagy a szórványkollégiumok döntően magyarországi forrásokból való-sultak meg. Pontos számadatok minderről nincsenek, mert csak az éves költségvetési törvények alapján lehetne az összegeket kikalkulálni, és az természetéből fakadóan pontatlan, mert számos felhasznált forrás költségvetésen kí-vüli körből származik, illetve a költségvetési tervtől eltérő. Mindezt tekintetbe véve a rendszerváltás óta a határon túli magyar oktatás céljaira fordított, állami eredetű magyarországi forrásokat kb. 40-45 milliárd forintra becsül-jük, a kedvezménytörvény alapján oktatás-nevelési támogatásra fordított összeg nélkül.



tésben van, hanem a magyar nyelvű oktatási rendszer belépési pontjai – ráadásul a korábban felsorolt több irányú és hasznos funkcióval. A magyar nemzetpolitika mindezt kevéssé ész-lelte idáig, ezt támasztja alá, hogy ezek a határon túli intézmények szinte teljesen kimaradtak a magyarországi állami források által támogatott intézményi körből.

A demográfi ai folyamatokra és a fi nanszírozási kényszerekre reagáló intézményi összevo-nások és megszűnések a térség közös jellemzői. A néhány gyermekes, mindenáron fennma-radni akaró rurális környezetű magyar tannyelvű 1-4. osztályos iskolák léte vagy nem léte ál-talában nem csak szakmai, hanem nemzetpolitikai kérdés is. A szórványban az iskola-meg-szűnés ugyanis azt jelenti, hogy egy újabb helységből, általában kistelepülésről szorul ki a ma-gyar értelmiség, csökken az állam által fenntartott magyar intézmények száma, és válik so-kak számára a magyar iskola nehezebben elérhetővé.

Bár eltérő okokból és módon, de hasonló problémája a Kárpát-medencei magyar nyelvű közoktatásnak az idegen nyelv oktatásának egyenetlensége. A nyelvtudás elégtelensége gátolja a mobilitást, és kihat a versenyképességre. A határon túl azonban az idegen nyelv oktatásának van egy sajátos vetülete is: a magyar diákok államnyelvre történő megtanítása elvileg pusz-tán módszertani kérdés lenne, amit azonban a többségi állam oktatásvezetése politikai kér-désnek tekint.55

A közoktatásban általános jelenség a rendelkezésre álló kollégiumi férőhelyek területileg egyen-lőtlen eloszlása is. A magyar nyelvű bentlakásos helyek nem mindig ott vannak, ahol szükség lenne rájuk. Például a szórványközpontokban, szórványosodó városokban az ott tanuló, de nem ott lakó diákok számához képest alacsony a kollégiumi ágyak száma.56

A magyar tannyelvű szak- és felsőoktatásban a fi nanszírozás szerkezete miatt számos képző intézmény a szakjai meghirdetésekor nem a gazdasági szereplők, hanem a jelentkezők igénye-it tartja szem előtt. Kicsit leegyszerűsítve úgy fogalmazhatunk, hogy a felszínen maradás in-tézményi kényszerei miatt szinte mindenki oktat mindent és mindenkit. A tömegképzés vég-eredménye a végzettségek devalválódása. Sokan csak az első szakképzettségük megszerzését követően iratkoznak be olyan képzésre, amely már a munkaerő piacon is konvertálható tu-dást ad. Így válnak a hallgatók a felnőttképzés (illetve az azt szervező intézmények) eltartói-vá. A felsőoktatásban a fejkvótás fi nanszírozás miatt ezért a felvételkor alacsonyabb szintről merítenek, ami aztán végiggyűrűzik az egész oktatási rendszeren.

Az oktatási rendszer hibái miatt (is) a magyar nyelvű felnőttképzés felfutó területnek nevez-hető, mely szinkronban van az EU „élethosszig tartó tanulás” célkitűzésével. Érdekes kérdés-kör a határon túl a képzés nyelve, hiszen a szakszókincset nem csak magyarul, hanem az adott

55 Például az erdélyi magyar gyermekeknek a román nyelvet a tankönyvek mint első nyelvet tanítják. Nyilván-való lenne a tanítás-tanulás hatékonyságában való különbség, ha a románt mint idegen nyelvet taníthatnák, és a tankönyvek is így épülnének fel.

56 A határon túli szórványosodás kevéssé ismert területe az ún. nagyvárosi szórvány. Az itt született vagy beköl-töző magyarok a település mérete, lélekszáma miatt a falusias környezetben élőkhöz képest sokszor nehezebben találnak utat egymáshoz és a magyar közösséghez. Az ilyen típusú városokban (például Újvidéken, Aradon, Ung-váron, Nyitrán és másutt) található (szórvány-) kollégiumoknak az a jelentősége, hogy a vidékről városba érkező, ott zömmel nem magyar nyelvű képzésen továbbtanuló fi atal ezekben a magyar kollégiumokban kerülhet magyar környezetbe, élheti meg magyarságát, találkozhat könnyen hasonló helyzetű társaival.



állam nyelvén is ismernie kellene a végzős hallgatóknak. Ennek hiánya gyakori probléma, miként az ellenkezője is, nevezetesen hogy sok szakképzett nem ismeri szakmájának magyar szakszókincsét. Mindkettő hátrányosan érinti a fi atalok munkapiaci pozícióit.

A magyar oktatás alacsony presztízse is olyan jelenség, amellyel mindenütt küzd a magyar oktatásügy, és amely számos, az oktatáson kívüli okkal is összefügg. A kérdéskör sajátos vetü-lete, hogy amíg a magyarországi diákok zöme csak magyar és magyar intézmények között vá-laszthat, a határon túliak előtt a választás szempontrendszere bizonyos értelemben szélesebb, valahogy így: ha a magyar tanítási nyelvű intézmény gyengébb/szűkösebb kínálatú/rosszab-ban felszerelt/nehezebben elérhető/stb. mint a közelben található nem magyar intézmény, ak-kor nagy valószínűséggel ez utóbbit választja a jelentkezők többsége.57

Általánosan elismert tény, hogy az oktatásfejlesztés erősen személyfüggő. A nyitott és kezde-ményező vezetői hozzáállás, a karizmatikus vezető sokszor vonzza a lehetőségeket, a forráso-kat. Ugyanakkor ez területi torzulásokat is okozhat, például gyakran ott jönnek létre vagy prosperálnak intézmények, ahol az ilyen vezetők működnek, és nem ott, ahol arra nagyobb igény lenne, illetve a a feltételek egyébként jobbak.

Bizonyos az is, hogy a határon túl élő magyar nyelvű cigányság kiesik mind a nemzetpoliti-ka mind az oktatáspolitika fi gyelméből, hiszen a határon túli magyar nyelvű cigányságot cél-zó magyarországi pályázatok, támogatások, források mértéke gyakorlatilag kimutathatatla-nul csekély mértékű. Pedig a jövő tekintetében nemcsak Magyarországon, hanem a határon túl is ez az egyik legfontosabb ügy.

Az egyes országok csatlakozása az Unióhoz a sok eredmény mellett – sokak vérmes re-ményeivel ellentétben – számos problémát nem oldottak vagy nem oldhattak meg a magyar nyelvű oktatásban. Bár a partnerek és a lehetőségek száma növekedett, bizonyos, hogy nagy-számú olyan, a magyar-magyar térben is értelmezhető csomópont marad a jövőben, melyet kizá-rólag csak magyar állami források közreműködésével lehet kezelni.

Az oktatási rendszer az állam egyik legnagyobb ellátórendszere. Fenntartása forrásigényes, a források hasznosulása időben széthúzódó. Az oktatáspolitikai elképzelések eredménye csak több év után jelentkezik, a korrekció nehézkes és (bizonyos értelemben természetéből adó-dóan) késlekedő. A posztszocialista oktatási rendszer a szocializmussal megbukott, azonban attól megörökölt tervutasításos állami gazdaságpolitikához kapcsolódik. A rendszerváltáso-kat követően valamennyi volt szocialista ország nekilátott ennek az oktatási rendszernek az átalakításához. Ez az átalakítás még ma is tart, azzal, hogy a rendszert átalakító kormányza-ti politikákat a már csatlakozott és a csatlakozásban reménykedő országokban egyaránt be-folyásolják az EU-s előírások, elsősorban azért, mert a szűkös hazai büdzsét kiegészítő euró-pai források csak ezen a módon nyerhetők el.

A fejkvóta-rendszerű fi nanszírozás következményeképpen a sok diákkal rendelkező nagy in-tézmények tovább erősödnek, a kisebbek vegetálnak és sok esetben előbb-utóbb megszűnnek. A tö-

57 Ráadásul sok helyen ma is általános a határon túl az a beidegződés, miszerint a későbbi jobb érvényesüléshez államnyelven képző intézménybe kell járni. (Valószínűleg ez is az oka például, hogy a határ menti Ipolyság szak-iskolájában a magyar tagozat mellett működő szlovák tagozat osztályainak többségében magyar nemzetiségű di-ákok tanulnak.)



megképzésnek köszönhetően számos, a munkaerőpiacon nehezen eladható képzettség jelent meg az oktatási piacon, így a végzettségek, diplomák devalválódása is általánossá kezd válni.

A demográfi ai zuhanó pálya mellett a fi nanszírozás nehézsége az az ok, amely előbb-utóbb az intézményrendszer racionalizálására kényszeríti az oktatásirányítókat. Ez a szom-szédos országokban – miként Magyarországon is – iskola összevonásokat, bezárásokat je-lent. Kérdés, hogy a szomszédos országokban Magyarország milyen stratégia mentén, mi-lyen pozíciót kíván vagy tud a magyar nyelvű oktatás kapcsán felvenni, és ezt milyen for-rásokkal tudja támogatni.

3.4 A fi gyelem fókuszpontjai

Az intézményrendszerről szóló áttekintés végén érdemes megvizsgálni, hogy a Kárpát-meden-cei magyar nyelvű oktatás intézményrendszere milyen uralkodó folyamatok részese és milyen domináns szemlélet alapján tervezi jövőjét és cselekvéseit:

– az intézményrendszer általában nyitott a nyugatról keletre importált irányelvek, eszmék, know-how-ok előtt, gyakran háttérbe szorítva a helyi sajátosságok, a régió történeti/kul-turális/stb. adottságainak érvényesülését.

– a Kárpát-medencei oktatási intézményrendszer szereplőinek mobilitása jellemzően nyu-gatra irányul.58

– a Magyarország határain túl működő magyar oktatási intézményrendszerről folytatott diskurzusokban mindig jelen van az úgynevezett etnopolitikai szempont, amely azt vizs-gálja, egy tervezet vagy cselekvés hasznos-e a magyar közösség közép- és hosszabb távú megmaradása szempontjából.

– a Kárpát-medence országaiban a szocializmus bukásával megörökölt oktatási rendszerek átalakítása és az európai csatlakozáshoz kötődő integráció általában etnicizált környe-zetben történik. A magyar oktatás intézményrendszere így válik a hagyományőrzők (be-zárkózók) és a modernisták (befogadók) küzdelme színteréül, Magyarországon élénkeb-ben, a szomszédos országokban kevésbé direkt formában.

– az oktatásigazgatás sok esetben fi gyelmen kívül hagyja mind a demográfi ai előrejelzése-ket, mind a munkaerőpiac igényeit. Amíg az oktatási intézmények saját továbbélésük ér-dekében lassan felismerik például a szórványvidék – amúgy a magyar oktatás számára elvesző – gyermekei összegyűjtésének szükségességét, a magyar nyelvű cigányság né-hány elszánt emberen és kirakatprogramon kívül nem kell senkinek.

58 Egy magyarországi szakiskolai diákmobilitás program előkészítése során derült ki, hogy az intézményveze-tők többsége még soha nem járt a szomszédos, magyarok lakta országokban szakmai úton, ott nincsenek szak-mai kapcsolatai, az ottani magyar oktatásról ismeretei. Az Apáczai Közalapítvány folyamatban lévő kutatása sze-rint 131 magyarországi szakképző intézménynek összesen 45 kapcsolata van romániai, szlovákiai, szerbiai és uk-rajnai magyar szakképző intézményekkel. Ez lefordítható úgy is, hogy háromból két iskolának nincs semmilyen határon túli magyar kapcsolata.



4. OKTATÁSI TRENDEK ÉS A MAGYAR OKTATÁS HELYZETE

A magyarországi és a határon túli oktatás teljesítménye a nemzetközi mérések korában minden korábbinál pontosabban megítélhető. Az alábbiakban a PISA-mérések eredményeit foglaljuk össze, amit a PIRLS-mérések eredményeivel árnyalunk majd.59 A PISA-mérések az OECD-tagállamok és az ún. társult tagok oktatási teljesítményét mérik. Jelenleg Ukrajna oktatási teljesítményéről nincs adatunk. Feltételezhető, hogy az ukrán teljesítmények a romániai iskolákéhoz állnak leg-közelebb. Fontos módszertani megjegyzés továbbá, hogy a környező országok magyar nyelven oktató iskoláinak teljesítményéről – Szlovákia kivételével – nincsenek publikált adataink, mert a PISA-mérések során alkalmazott kérdőív nem mindig tér ki az oktatás nyelvére. Mindazonáltal a módszer segítségével a környező országok nyelvi kisebbségi csoportjaihoz – így a magyarhoz is tartozó – tanulók iskolai teljesítményéről is nyerhetünk információkat. Szembeötlő továbbá az is, hogy a szomszédos országokban (pl. Románia, Szlovákia, Szerbia) a PISA-méréseket nem követte a magyarországihoz vagy a németországihoz hasonló országos vita és szakmai refl exió. Az eredményekből leszűrhető tanulságok ezért értelemszerűen nem jelentek meg a későbbi ok-tatáspolitikai elképzelésekben – sem többségi, sem kisebbségi vonatkozásban.

A matematikai, természettudományos és olvasás-szövegértési teljesítmények nemzetközi mérése alapján a közép-európai államok, így Magyarország is egymáshoz hasonló, európai összehasonlításban átlagos teljesítményt értek el. A balkáni utódállamok teljesítménye har-madik világbeli országokéval hasonlítható össze (pl. Th aiföld), és messze leszakad az euró-pai átlagtól (1. ábra).

1. ábra

Átlagos olvasási és szövegértési teljesítmény néhány európai országban (PISA 2006)60

59 A PISA-mérések elsősorban angolszász oktatási fogalomrendszerben, az alkalmazott tudás – ún. kompeten-ciák – szempontjából értékelik a 15 éves tanulók teljesítményét. A PIRLS-mérések a hagyományosabb, kontinen-tális tantervekhez kötődő lexikális tudást is mérik az általános iskola negyedik évfolyamán.

60 Forrás: Peter Rado: Promoting Equity in Education. Central European Comparative Overview. Budapest, 2008.

547 517 508 507 507 501 495 495 494 490 483 482 477 466 460440

402 401 396

0

100

200

300

400

500

600

Finnors

zág

Írorsz

ág

Leng

yelor

szág

Svédo

rszág

Hollan

dia

Észtor

szág

Nagy-B

ritann

ia

Németo

rszág

Szlové

nia

Ausztr

ia

Cseho

rszág

Magya

rorsz

ág

Horváto

rszág

Szlová

kia

Görögo

rszág

Orosz F

öd.

Bulgári

a

Szerbi

a

Román

ia



Ez a dichotómia jól követhető az iskolaelhagyók (lemorzsolódás) területén is. Itt a bal-káni államok azon dél-európai EU-tagállamokkal tartoznak egy csoportba, amelyek ha-gyományosan képtelenek a leghátrányosabb helyzetű csoportokat benntartani a közokta-tásban. A közép-európai államok pedig a legalacsonyabb lemorzsolódást felmutatók között vannak (2. ábra).

2. ábra

Korai iskolaelhagyók. A 18-24 éves korosztály középfokú végzettséggel nem rendelkező,

és az iskolarendszerből kilépett része (%)61

A legnyugtalanítóbb adatok azon tanulói csoportokról tudósítanak, amelynek tagjai a leg-alapvetőbb kompetenciák hiányában semmilyen eséllyel nem bírnak a globális munkaerőpi-acba való érdemi bekapcsolódásra. A PISA egyes vagy alacsonyabb olvasási és szövegértési tel-jesítményszintje nem egyszerűen funkcionális analfabétizmust jelent, hanem az elvont gon-dolkodáson és a szervezett társadalmi léthez kapcsolódó kommunikáción kívül rekesztettség állapotát. A mérések szerint a közép-európaiak (Szlovákia kivételével) 2006-ra 20% alá szorí-tották le a funkcionális analfabéták arányát. Romániában arányuk 2000-től 2006-ig nőtt, és elérte az 51%-ot. Ez azt jelenti, hogy a román tankötelesek több mint fele nem lesz alkalmas kvalifi kált munkavégzésre, és továbbképezhetetlen marad a következő évtizedekben (3. ábra).

Említettük, hogy a PISA-mérések nem minden esetben teszik lehetővé egyértelműen a kü-lönböző kisebbségi, azaz nemzetitől eltérő nyelveken történő oktatási alrendszerek külön ér-tékelését, ám bizonyos jelzéseket mégiscsak adnak a kisebbségi oktatásra vonatkozóan. A mé-rések során alkalmazott, a diákokkal kitöltött kérdőív tartalmaz ugyanis egy olyan kérdést,

61 Forrás: Uo.

Szlové

nia

Leng

yelor

szág

Cseho

rszág

Szlová

kia

Finnors

zág

Ausztr

ia

Magya

rorsz

ág

Svédo

rszág

Dánia

Francia

orszá

g

Nagy-B

ritann

iaEU-27

Bulgári

a

Román

ia

Spany

olorsz

ág

Portug

ália

0

5

10

15

20

25

30

35

40

45

2000 2007



amely azt tudakolja, milyen nyelvet használnak a diákok otthonukban leginkább.62 E változó szerint vizsgálva a PISA-mérés 3 alapkompetencia területén elért eredményeket, megállapíthat-juk, hogy az OECD átlagok szintjén mindegyik kompetencia értéke nagyságrendekkel alacso-nyabb azon diákok körében, akik otthonukban az államitól eltérő nyelvet beszélik63 (4. ábra).

3. ábra

Az egyes vagy alacsonyabb olvasási és szövegértési teljesítményszintű tanulók aránya

a 2000-es és 2006-os PISA értékelések szerint64 (%)

4. ábra

A szövegértési, matematikai és természettudományos kompetenciák az otthon beszélt

nyelv függvényében (OECD átlagok, PISA 2006)65

62 A különféle nyelvekre lefordított kérdés angolul eredetileg így hangzott: „What language do you speak at home most of the time?” A válaszokat ezután úgy kódolták, hogy az államnyelvet, illetve a különféle nyelveket otthonuk-ban használók megkülönböztethetők legyenek.

63 Érdekességképpen hadd jegyezzük meg: ez így van a PISA-mérésekben, és a Kárpát-medencei magyarok ki-sebbségi oktatásért vívott küzdelmük során gyakran mintaországnak emlegetett Finnország esetében is.

64Forrás: Uo.65 Forrás: pisa2006.acer.edu.au/interactive.php

Bulária

Román

ia

Spany

olorsz

ág

Szlová

kia

Cseho

rszág

Portug

ália

Francia

orszá

g

EU-átlag

Magya

rorsz

ág

Ausztr

ia

Szlové

nia

Nagy B

ritann

iaDán

ia

Leng

yelor

szág

Finnors

zág

Svédo

rszág

0

10

20

30

40

50

60

2000 2006

498 504 507

437

459450

436

454446

432440 439

380

400

420

440

460

480

500

520

szövegértés matematikai természettudományos

otthon is a többségi nyelvet beszéli

nemzetitől eltérő nyelvet beszél - 2.





Az 5. ábrán az olvasási, szövegértési eredményeket ismertetjük, és ezek alapján kijelent-hetjük, hogy az OECD átlagokhoz hasonlóan Magyarországon és a vele szomszédos orszá-gokban is érvényes, hogy az otthonukban az államnyelvtől eltérő nyelvet használók iskolai teljesítménye jóval gyengébb, mint a többségi nemzethez tartozó diákok teljesítménye. Ez alól kivétel éppen Magyarország, ahol azt tapasztaltuk, hogy az otthonukban a magyartól eltérő nyelvet beszélő kisebbségi csoport eredményei nem térnek el sokban a többségi ma-gyarokétól.

5. ábra

Az olvasási, szövegértési kompetenciák az otthon beszélt nyelv függvényében Magyarországon

és szomszédos országaiban (PISA 2006)66

Jelmagyarázat:1 – otthonukban a többségi nyelvet beszélik2 – otthonukban a többségitől eltérő nyelvet beszélik (első említett nyelv (Szlovákia, Szerbia, Románia ese-

tében a magyar)3 – otthonukban a többségitől eltérő nyelvet beszélik – második említett nyelvnv – a vonatkozó kérdésre nem válaszoltak

Az adatokat összevetve az 1. ábra adataival még drámaibb helyzet tárul fel. Romániában és Szerbiában az otthonukban magyarul beszélő diákok teljesítménye az amúgy is balkáni paradigmába illő országos átlagok alá süllyed. Szlovákia esetében a magyarok teljesítménye szintén balkanizálódik: míg az országos felmérés, illetve az otthon szlovákul beszélők adatai

66 Forrás: Uo.

475

420401

372397

361

498478

452423

500

436395

478

424

472 483 478498

437 436 432

0

100

200

300

400

500

600

1 2 1 2 1 2 1 2 3 nv 1 3 nv 1 2 nv 1 2 1 2 3 nv

Szlovákia Szerbia Románia Szlovénia Ausztria Horvátország Magyar-ország

OECD átlag



megmaradnak a közép-európai átlag körül, a magyarok összteljesítménye megközelíti Orosz-ország és Bulgária szintjét.

Kérdés azonban, hogy az otthonukban magyar nyelvet beszélők eredményei a magyar nyel-vű képzésnek tudhatók-e be, vagy inkább azokról van szó, akik többségi tannyelvű iskolák-ba járnak. És persze az is kérdés, hogy a kétféle (anyanyelven és többségi nyelven tanuló) ma-gyar diák iskolai eredményei között van-e eltérés. A 4. ábra adatai esetében az otthonukban nem a többségi nyelvet beszélők a romániai megkérdezett diákok 2,3 százalékát, a szlovákia-iak 14,5 százalékát és a szerbiaiak 0,9 százalékát jelentik. Szerbia és Románia esetében az ala-csony elemszám miatt statisztikailag valószínűleg nem szignifi kánsak a többségi és kisebbsé-gi nyelvet beszélők közötti eltérések, ugyanakkor az is kérdés, miért ilyen alacsony az ottho-nukban magyarul beszélők aránya e két országban.

Részletesebb ország elemzéseket és módszertani leírásokat csak Szlovákia és Románia ese-tében ismerünk.67 Mindkét országban magyar tannyelvű iskolák is bekerültek az országos mintába. Szlovákiában a 189 iskolából 13-ban (6,8 százalék) volt a tanítás nyelve magyar, Romániában pedig a 2006-ban mintába került 177 iskolából 12-ben (6,7 százalék) magya-rul is oktattak.68

A szlovákiai ország-jelentés az adatokat a szlovák és magyar tanítási nyelvű iskolákra le-bontva közli, és ez alapján megbízható (vagy legalábbis hivatalos) információkat kapunk a szlovákiai magyar iskolarendszerről is. Anélkül, hogy más országra hasonló megbízható ada-taink lennének, a szlovákiai eredmények jól érzékeltetik az anyanyelvű oktatás fontosságát: az anyanyelvű képzésben részvevők adatai nem lényegesen rosszabbak a szlovák anyanyelvű-ekénél, sőt az olvasási kompetenciák szintjén jobbak a szlovákokénál.69 Az otthonukban ma-gyarul beszélők összeredményei viszont gyengébbek a szlovákok átlagánál, ez pedig azt jelzi, a nem anyanyelven tanulók eredményei nagyságrendekkel rosszabbak, nemcsak a szlovák át-lagnál, hanem az anyanyelven tanulókénál is (6. ábra).

A PISA-mérések angolszász megközelítését árnyalandó, a 7. ábrán tárgyi tudást is értékelő 2006-os PIRLS-mérések eredményeit kombináltuk a PISA-éval. Jól látható, hogy a volt szocia-lista országok közül Magyaország, Lettország, Litvánia és Bulgária – a tisztán PISA-mérésekhez

67 OECD-PISA: PISA 2006 Slovensko Národná Správa. Statny Pedagogicky Ústav. 2006. OECD/PISA: Prog-ramul internaţional OECD pentru evaluarea elevilor. Raportul național al administrării programului 2005-2006. Serviciul National de Evaluare si Examinare, Bucureşti, 2006. Szerbia országjelentése nem részletezi az ottho-nukban magyar nyelvet beszélők teljesítményét, lásd: Baucal, Aleksandar–Pavlović-Babić, Dragica: Quality And Equity Of Education. In Serbia: Educational Opportunities Of Th e Vulnerable Pisa Assessment 2003 and 2006 Data. Government of the Republic of Serbia, Belgrade, 2009.

68 A magyarul is oktató iskolák arányának meghatározása nem egyértelmű, mert Romániában 50 iskolában 2005-ben is volt előzetes adatfelvétel, amelyekről azonban nem ismerünk részletesebb adatokat. A PISA 2006-os vizsgálatban így ebben az országban összesen 227 iskola adatai szerepelnek.

69 Fontos és érdekes megjegyezni, hogy a szlovák nyelvű ország-jelentés a magyarok szövegértési kompetencia eredményeit így magyarázza: „2003-tól a magyar tanítási nyelvű iskolák tanulóinak eredményeiben enyhe javu-lást észlelhetünk. A magyarul tanuló diákok teljesítménye a magyarországi diákok teljesítményével állítható pár-huzamba, akik szövegértésben statisztikailag is jelentősen jobb teljesítményt értek el, mint a Szlovák Köztársaság. Ezek a magyar iskolák iskolák valószínűleg a szomszédos országok jó gyakorlatából merítenek, ami az egész szlo-vák oktatási rendszer számára jelentős inspirációul szolgálhatna.” In PISA 2006 Slovensko Národná Správa, 15.



képest – jóval kedvezőbb helyzetbe került. Megdöbbentő viszont Románia teljesítménye, a ro-mán iskolák mindkét paradigma szerint szervezett értékelésen, „Európán kívül” teljesítettek.

6. ábra

A szövegértési, matematikai és természettudományos kompetenciák az otthon beszélt nyelv,

illetve az iskola tanítási nyelve függvényében – Szlovákia, PISA 200670

7. ábra

Egyes államok 2006-os PISA és PIRLS teljesítménye71

70 Forrás: PISA 2006 Slovensko Národná Správa, pisa2006.acer.edu.au/interactive.php71 Forrás: Progress Towards the Lisbon Objectives in Education and Training 2008.

475501 497

420

446444

465

492 488489474 484469

492 488

360380400420440460480500520

szövegértés matematikai természettudományos

otthon szlovákul beszélotthon magyarul beszél

szlovák iskolába jármagyar tannyelvű iskolába jár

Szlovákia – átlag

Luxemburg

NémetországDánia

BelgiumSvédország

Hollandia

AngliaAusztria

LitvániaLetto.

Magyarország

Olaszország

SzlovéniaFranciao.

Lengyelország

IzlandNorvégia

SzlovákiaSpanyolo.

OroszországIzrael

BulgáriaRománia

350

400

450

500

550

480 490 500 510 520 530 540 550 560 570

PIRSL

PISA



Összefoglalóan megállapítható, hogy a határon túli magyar oktatásban az ezredforduló után megszűnőben vannak az egységes magyar-magyar szakmai narratívák. A közép-euró-paiak csoportja elsősorban az iskolai oktatás minőségét és méltányosságát javító szakmai fej-lesztésekben érdekelt (különös tekintettel a roma tanulók teljesítményének javítására). A kö-zép-európai agenda nem specifi kusan magyar, a kihívások és a szakmai mozgástér nagyban emlékeztet az osztrák és a német oktatáspolitikára.

A romániai és szerbiai oktatásfejlesztés számára a nem városi társadalom és a városok félig urba-nizált, de proletarializálódott közösségeinek felzárkóztatása a feladat – többek között dinamikus iskolafejlesztéssel. Ezen kihívások – szemben a közép-európai narratívával – inkább a Világbank fejlődő államok számára nyújtott oktatásfejlesztési projektjeinek logikája mentén szerveződhetnek majd. Ezen teljes oktatásügyi megújulás alapjait már a Romániában elindított PHARE-progra-mok lefektették. A magyar iskolák azonban – elsősorban a magyar nyelvű oktatásügy viszony-lagos autonómiája következtében – csak szerény mértékben kapcsolódtak be a modernizációba.

5. TRENDEK

5.1 Marginalizáció

A statisztikai elemzések nyomán megállapíthatjuk, hogy noha a szomszédos államokban élő magyarság továbbra is rendelkezik néhány kiemelkedő színvonalú oktatási intézménnyel (ál-talában középiskolákkal), átlagos teljesítménye egyre inkább hasonul környezetéhez, illetve sok vonatkozásban az egyes országok átlagai alatt teljesítenek ezek az intézmények. Ez az egy-kori „kulturális fölény” pozíciójának elvesztése mellett azért is fi gyelemre méltó, mert ezek az államok oktatási teljesítménye (elsősorban a nemzetközi PISA-mérések alapján) kifejezetten gyengének mondható európai összehasonlításban. Mivel Szlovákia teljesítménye a közép-eu-rópai csoport alján helyezkedik el, az ottani magyar oktatást a környezetbe való „beleszürkü-lés” fenyegeti. Románia és Szerbia teljesítménye nem európai, hanem a harmadik világ mért államaival mutat hasonlóságot. Így az erdélyi és vajdasági magyar oktatást – néhány kivá-ló középiskolát leszámítva – az európai világtól való leszakadás fenyegeti. (Ukrajnát egyelőre nem méri a PISA, de lemorzsolódási arányai a magyar kisebbség körében szintén „Európán kívüli” iskolai világról árulkodik.)72

5.2 Ruralizáció

A demográfi ai mozgások és a 90-es évtized erőteljes kivándorlása következtében az iskolás-korú magyar népességen belül erőteljesen csökkent a városi gyerekeknek a falusiakhoz vi-

72 Papp Z. 2009, id. mű.



szonyított aránya (a romániai magyar vonatkozó adatokat lásd a 8. ábrán). Ez több tekin-tetben is drámai változást jelent. A kistelepülési iskolák irányítása, fejlesztése olyan önálló szakmai és közpolitikai terület (rural education), amelynek eszköztára még az OECD-államokban sem mondható kiforrottnak. A helyi társadalmi közeg szűkös erőforrásai és viszonylag alacsonyabb elvárásai középtávon a magyar nyelvű felsőoktatás rekrutációs bá-zisát is fenyegethetik.

8. ábra

A városi és falusi általános iskolások változása a romániai magyarok körében73

A ruralizáció másik, kevéssé kezelhető eleme a kistelepülési roma közösségek iskolai megjelenése által keletkező feszültség. A Magyarországgal szomszédos államok leg-többjében az összefüggő magyar települési hálók kivétel nélkül roma közösségekkel vegyesek, így a magyar nyelvű kistelepülési iskola a helyi népesség szemében „cigány-iskolává” is válhat. A vegyes lakosságú településeken gyakori, hogy a szülők a többsé-gi nyelvű iskolába íratják gyermeküket, elsősorban a roma iskolásokat elkerülendő. A magyar anyanyelvű roma tanulók integrálásához olyan iskolafejlesztési programok in-dítása és végigvitele lenne szükséges, amelyhez jelenleg egész egyszerűen hiányoznak a feltételek. Támogatást e téren az anyaországi tapasztalatok és erőforrások megismeré-se és/vagy az Európai Unió Strukturális Alapjai által fi nanszírozott programokba való bekapcsolódás biztosíthatna.

73 Forrás: Erdei Itala: Az erdélyi magyar iskoláskorú populáció alakulása a 2002-es népszámlálás alapján. EDUCATIO 2003/2

90873

42882

7540956581

30000

40000

50000

60000

70000

80000

90000

100000

1990

/91

1992

/93

1994

/95

1996

/97

1998

/99

2000

/01

2002

/03

2004

/05

2006

/07

2008

/09

Városi Falusi



5.3 Kettős kapcsolat az anyaországgal (függés és leválás)

Az anyaországgal fenntartott kapcsolatokat a 90-es évtizedben elsősorban a magyar-országi támogatással végrehajtott sikeres intézményépítés és a magyarországi tartal-mi-szakmai modellek megismerése (helyenként részleges átvétele) jellemezte. A párat-lan gyorsaságú és sikeres intézményesülés, valamint a magyar kormányzati részvétel által megszerzett tanügyigazgatási pozíciók (elsősorban Romániában és Szlovákiában) nyomán egy jól érzékelhető fordulat állt be. Az intézményvezetésbe és tanügyigazga-tásba bekapcsolódó magyar értelmiség immár elsősorban pozícióőrzésre rendezkedett be. A Magyarországgal szomszédos országok konszolidálódó jogi-igazgatási rendsze-re (pl. az akkreditációs rendszerek kiépülése) nyomán a megfelelési kényszer egyre in-kább „kifelé” nyilvánul meg, és erősödött az anyaországi forrásokkal való önálló, auto-nóm gazdálkodás igénye.

5.4 Lassú európaizáció

Szlovénia, Szlovákia és Románia Európai Uniós tagságával (Horvátország és Szerbia foko-zatos integrálásával) a határon túli magyar oktatásügy is új lehetőségek birtokába jutott. Paradox módon az Unió elsősorban olyan oktatási területeken kínál komoly együttműkö-dési lehetőségeket, melyek kevéssé voltak fókuszban a 90-es évtized intézményépítő len-dületében. Az Unió egységes gazdasági térségként működve elsősorban a szakképzés és a felnőttképzés – jóval kisebb mértékben pedig a felsőoktatás – számára bontotta le a nem-zetállami határokat. A lehetőségek aktív kihasználásának formája az Unió Strukturális Alapjai által támogatott programokba való bekapcsolódás lehetne. Viszonylag kevés kuta-tási adat birtokában csak feltételezhető, hogy a 2004-ben belépett államok közül Szlová-kiában a magyar oktatási intézmények az országos átlagnál jóval kisebb mértékben voltak hajlandók és képesek pályázni az európai forrásokra.74 A később taggá vált Románia eseté-ben még a becslések is korainak tűnnek.

5.5 Pozitív jövőkép hiánya

Az oktatás – minden romantikus elképzelés ellenére – követő ágazat, elsősorban a társada-lom és gazdaság változásait hivatott kiszolgálni. Ezért egy pozitív oktatásfejlesztési stratégi-ának olyan elképzelésekre kell támaszkodnia, melyek a szomszédos országok magyar közös-ségeinek társadalmi-gazdasági és kulturális jövőképét jelentik. Ilyen jövőképek napjainkig még nem álltak össze.

74 Lásd például a Hídvégi Mikó Imre Kutatóintézet vonatkozó kutatásait: www.hidvegimiko.hu



6. AJÁNLÁSOK

6.1 Az oktatásfejlesztési tér diff erenciálása

A nem városi központokban és tömbmagyar területeken működő magyar nyelvű közoktatási intézmények esetében célszerűnek látszik egy olyan racionalizálási program elindítása, amely az összekapcsolt óvodát és alsó tagozatot hagyja meg a kistelepüléseken, és a felső tagozatot a térségi központba telepíti. Ez jobb minőségű oktatáshoz és életesélyekhez juttathatja a foko-zatosan marginalizálódó és ruralizálódó szórványmagyarságot.

6.2 Hangsúlyváltás

A hagyományosan középiskolákra és felsőoktatási intézményekre összpontosító fejlesztéspoli-tikát célszerűnek látszik elmozdítani a korábban elhanyagolt területekre, mint az óvodai ne-velés, az alapfokú iskoláztatás, a szakképzés és a felnőttképzés. Mivel a négy jelzett szakterü-let fejlesztése Magyarországon kb. egy-két évtizedes szakmai-tapasztalati háttérrel bír, a gyors és hatékony szervezeti tanulás érdekében a fejlesztési források biztosítását célszerű lenne kö-telező továbbképzésekkel és partneri együttműködéssel összekapcsolni.

Szükségesnek látszik egy teljesen új oktatásfejlesztési terület megnyitása: magyar nyelv és kultúra oktatása a határon túli nem magyar érdeklődőknek. Az érdeklődők köre az alapfokú oktatásban résztvevőktől, az idegenforgalomban vagy éppen üzleti életben dolgozó felnőtte-kig terjedhet. A jelenleg rendelkezésre álló oktatási termékek a magyar nyelv és kultúra be-ható és alapos elsajátítását szolgálják, a jövőben egyszerűbb és gyakorlatiasabb oktatási cso-magokra lenne szükség.

Biztosítani javasolt, hogy valamennyi Kárpát-medencei magyar iskolás osztálykirándu-lás keretében tanulmányai alatt legalább egyszer díjmentesen (azaz Magyarország támo-gatásával) ellátogathasson egy szomszédos ország magyarok lakta régiójába, illetve Ma-gyarországra.

A támogatási rendszernek már nem az intézményépítést, hanem a tudásátadást célszerű tá-mogatnia. Nem új intézmények létrehozását kellene célul kitűzni, hanem a meglévő intézmé-nyek minőségi fejlesztését, működésének kiegyensúlyozott támogatását.

6.3 Oktatáskutatás, oktatásfejlesztés

Elengedhetetlen lenne a magyarországi oktatási támogatások rendszeresített szakmai értéke-lése, illetve hatásvizsgálata, különös tekintettel a Szülőföld Alap és a kedvezménytörvény ál-tal nyújtott támogatásokra.

A PISA, PIRSL nemzetközi mérésekben való arányos megjelenéssel, illetve célirá-nyos oktatáskutatói tevékenységgel rendszeresíteni kellene a határon túli magyar okta-tással kapcsolatos információk gyűjtését. Ennek érdekében fontos lenne létrehozni okta-



táskutatói és oktatásfejlesztési centrumokat a határon túli régiókban, illetve Magyaror-szágon újra beindítani a határon túli oktatással foglalkozó, a korábbi években már mű-ködött programirodát.

A nemzetközi PISA-mérések refl exiója a környező országokban rendkívül gyenge volt. Ma-gyar-magyar PISA műhelyekben lenne célszerű feldolgozni a gyenge teljesítmények okait és a szükséges (lehetséges) minőségjavító intézkedések körét. Javaslatot kellene tenni a nemzet-közi PISA-bizottságnak, illetve a nemzeti PISA-bizottságoknak, hogy a mérések során köte-lező kérdésként szerepeljen az oktatás nyelve, illetve a kisebbségi nyelven szereplők is kellő súllyal szerepeljenek az országos mintákban. Így kaphatnánk pontosabb képet a határon tú-li magyar és más kisebbségi oktatási alrendszerek eredményességéről.

Az oktatással kapcsolatos jelzések gyűjtésének rendszeresítése rendkívül fontos, hiszen csak így lehet megbízható, idősoros képet kapni e rendszerekről, és a vonatkozó fejlesztéseket elvé-gezni. Ezért az oktatáskutató és fejlesztő centrumok fenntartását rendszeresített, részben ma-gyarországi támogatásokkal kell biztosítani.

A határon túli régiókban szakadék tapasztalható az országos szintű fejlesztések és a ma-gyar nyelvű képzések fejlesztése között. Ezért fontos lenne olyan oktatáspolitikai képzések beindítása, amelyek a határon túli magyar döntéshozókat készítené fel a fejlesztésekbe va-ló részvételre.

6.4 Tudásátadás

Célszerű lehet az anyaország iskolai minőségfejlesztési, valamint roma integrációs tapasztala-tának egy csomagban történő átadása (programok, taneszközök, továbbképzések).

Megfontolandó a sikeres Arany János Közoktatási Tehetséggondozó Program részleges ki-terjesztése a határon túli magyar oktatási rendszerekre.

Minden erővel támogatni célszerű a magyar iskolák és (részben) magyar települések pá-lyázati és projektmegvalósítási képességének erősítését, különös tekintettel az Európai Unió által támogatott programokra.

Támogatni kell a hálózatépítést a magyar-magyar intézményközi kapcsolatok elősegítése céljából, így például magyarországi intézményvezetők határon túli szakmai tapasztalatszer-zését, díjmentes tanulmányútját és viszont.

Serkenteni kell a mobilitási projekteket, különösen a szak- és felsőoktatásban a magyar-ma-gyar részképzések, oktatói- és diákmobilitási programok előtérbe helyezését.

6.5 Finanszírozás

A jövőben megfontolandó a működtetési és fejlesztési célú támogatások éles szétválasztása. Szakmai és szervezeti követelmények, feltételek támasztása mindkét támogatási típusnál szük-séges (és a korábbi gyakorlathoz képest erősítendő). A fejlesztési támogatások esetében a verse-nyeztető jellegű, pályázati-közbeszerzési technikák érvényesítése sem látszik túlzott elvárásnak.



A normativitást, az évekre előre kiszámítható, nem pályázati jellegű fi nanszírozást ki kell terjeszteni az óvodaügyre és a szórványoktatásra, valamint a szórványkollégiumok és a magyar (magán-) felsőoktatási intézmények működtetésére. A kedvezménytörvény ke-retében meghatározott támogatásokat (pl. tankönyvtámogatás) a jövőben konzekvensen végre kell hajtani.



IRODALOM

Albert Sándor: A szlovákiai magyar szakképzés jelene és jövőjének felvázolása. In Helyzetkép a szlovákiai magyar közoktatásról. Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 2002.

Badis Róbert: A vajdasági magyar népesség társadalmi szerkezete két népszámlálás tükrében 1991, 2002. REGIO, 2008/4.

Baksa Eszter: Munkaerő mobilitás a Schengeni Egyezmény függvényében. De iurisprudentia et iure publico, 2008/2. szám

Balassa Endre: Iskolai rendszerű szakképzés Szerbiában. Szakképzési szemle, 2006/4.Baucal, Aleksandar–Pavlović-Babić, Dragica: Quality And Equity Of Education In Serbia:

Educational Opportunities Of Th e Vulnerable Pisa Assessment 2003 And 2006 Data. Government of the Republic of Serbia, Belgrade, 2009.

Bárdi Nándor: Tény és való. A budapesti kormányzatok és a határon túli magyarság kapcsolat-története. Kalligram, Pozsony, 2004.

Braun László–Csernicsko István–Molnár József: Merre visz a „cigányút”? Magyar anyanyelvű cigányok Kárpátalján. Kézirat, 2008.

Comission of the European Communities: Progress Towards the Lisbon Objectives in Education and Training. Indicators and Benchmarks. 2008.

Csete Örs: Lesz-e a szórványnak magyar identitása 2020-ban? Pro Minoritate, 2007/TavaszCsete Örs (szerk.): A Magyariskola Program fogadtatása a Kárpát-medencében. Apáczai Köz-

alapítvány, Budapest, 2006.Erdei Itala: Az erdélyi magyar iskoláskorú populáció alakulása a 2002-es népszámlálás alapján.

EDUCATIO 2003/2.European Comision Progress Report, 2003Fazekas József–Huncik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában. I. Kötet. Összefoglaló jelentés

(19889 – 2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. Fórum Kisebbségkutató Intézet – Lilium Aurum, Somorja – Dunaszerdahely, 2006.

Gábrityné Molnár Irén (szerk.): Képzetteké a jövő. A felnőttképzés háttere Észak-Bácska iskola-hálózatában. Regionális Tudományos Társaság, Szabadka, 2008.

Gábrity Molnár Irén: A vajdasági magyar tanulóifj úság iskolai szintje, mint a magyar értelmi-ség utánpótlás feltétele. FORUM, 2004/2.

Gábrityné Molnár Irén–Mirnics Zsuzsa (szerk.): Oktatási oknyomozó. Vajdasági kutatások, ta-nulmányok. Magyar Tudományos Társaság, Szabadka 2006.

Gyurgyík László: A szlovákiai magyarok társadalomszerkezete a 90-es években. REGIO, 2008/4. 77-101.

Gyurgyík László: Népszámlálás 2001. A szlovákiai magyarság demográfi ai, valamint telepü-lés- és társadalomszerkezetének változásai az 1990-es években. Kalligram, Pozsony, 2006.

Hablicsek László–Tóth Pál Péter–Veres Valér: A kárpát-medencei magyarság demográfi ai hely-zete és előreszámítása, 1991-2021. Kutatási jelentés. KSH, Népességtudományi Kutatóinté-zet, Budapest, 2005/1.

Jelentés a külhoni magyarság helyzetéről 2009. Miniszterelnöki Hivatal, 2009.Kadushin, Charles: Kapcsolathálózatok a kultúrateremtésben. Szociológiai Figyelő 1988/3.



Kovács Nóra: Szállítható örökség. Magyar identitásteremtés Argentínában (1999-2001). MTA Kisebbségkutató Intézet – Gondolat, Budapest, 2009.

Kozma Tamás: Kisebbségi oktatás Közép-Európában. FKI, Budapest, 2005.László Béla–A. Szabó László–Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában IV. kötet. Oktatásügy

(1989-2006). Fórum Kisebbségkutató Intézet – Lilium Aurum, Somorja – Dunaszerdahely, 2006;

Mandel Kinga–Papp Z. Attila (szerk.): Cammogás. Minőségkoncepciók a romániai magyar kö-zépfokú oktatásban. Soros Oktatási Központ, Csíkszereda, 2007;

Németh Szilvia: Hétvégi magyar iskolák az USA-ban – 2008. In Papp Z. Attila (szerk.): Be-szédből világ. Elemzések adatok amerikai magyarokról. MKI, Regio, Budapest, 264-298.

OECD/PISA: Programul internaţional OECD pentru evaluarea elevilor. Raportul naţional al administrării programului 2005-2006. Serviciul Naţional de Evaluare si Examinare, Bucureşti, 2006.

OECD-PISA: PISA 2006 Slovensko Národná Správa. Statny Pedagogicky Ústav, 2006; Orosz Ildikó–Csernicskó István–Ambrus Pál–Kristafori Olga: A magyar nyelvű/nyelvi okta-

tás stratégiai kérdései Kárpátalján. 2008. Kézirat. Papp Z. Attila: Átmenetben: a romániai magyarok társadalmi pozícióinak alakulása 1992-2002

között. REGIO, 2008/4. 155-230. Papp Z. Attila: A kárpátaljai magyar oktatás rendszere és néhány aktuális kihívása 2009-ben.

Megjelenés alatt.Papp Z. Attila (szerk.): Beszédből világ. Elemzések, adatok amerikai magyarokról. MKI, Regio,

Budapest, 2008.Papp Z. Attila: A Kárpát-medencei magyar felsőoktatási és kutatási térség lehetősége. In Görömbei

András–Manherz Károly (szerk.): Az együttműködés esélyei. MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, Debrecen, 2007. 43-52.

Papp Z. Attila: Határon túli magyar oktatástámogatások (2003-2006). EDUCATIO 2006 – Mérleg. 130-146.

Papp Z. Attila (szerk.): Kihasználatlanul. A romániai (magyar) felnőttképzés rendszere. Soros Oktatási Központ, Csíkszereda, 2005.

Papp Z. Attila (szerk.): Erdélyi Értékrend 2008. Kutatási jelentés. Országgyűlési Hivatal, Bu-dapest, 2008.

Progress Fowards the Lisbon Objectives in Education and Training. Commission of the EC. 2008.Rado, Peter: Promoting Equity in Education. Central European Comparative Overview. Bu-

dapest, 2008Setényi János: A minőség kora. Bevezetés az iskolai minőségbiztosítás gyakorlatába. Raabe, Bu-

dapest, 1999.Zsigmond Anna: Közösségi programok és a tanárképzés trendjei az Európai Unió országaiban

Új Pedagógiai Szemle, 1998. július-augusztus.



Csernicskó István, Szabómihály Gizella

HÁTRÁNYBÓL ELŐNYT: A MAGYAR NYELVPOLITIKA ÉS NYELVTERVEZÉS KIHÍVÁSAIRÓL

1. BEVEZETÉS

A statisztikai-demográfi ai felmérések és a népszámlálási adatok, valamint a kisebbségi ma-gyar közösségekben folytatott identitásvizsgálatok egyértelműen igazolják, hogy a magyar nemzetiség és a magyar anyanyelv bevallása és vállalása (használata) nagyfokú korrelációt mutat. E közösségek tagjainak etnikai tudatában a magyar nyelvközösséghez tartozás köz-ponti helyet foglal el.1 Ennek következtében tehát a nyelvcsere rendszerint egyben nemzeti-ségváltást is jelent, és viszont.

Ennek ismeretében a kisebbségi magyar közösségek fennmaradása szempontjából rendkí-vül fontos a nyelvmegtartás. Ez csak akkor érhető el, ha a magyar nyelv nem szorul vissza a magánéletbe, hanem pozíciói megmaradnak és erősödnek a nyilvános nyelvhasználati szín-tereken is, továbbá fennmaradnak, sőt kibővülnek a nyelvmegtartást lehetővé tevő, azt erő-sítő oktatási programok. A magyardomináns oktatási programok presztízse nagymértékben függ attól, színvonalas képzést, piacképes tudást nyújtanak-e, biztosítják-e a diákok számára

1 Pl. Gereben Ferenc: Anyanyelv és identitástudat kapcsolata a magyarpárú kétnyelvűség helyzetében. In Lanstyák István−Szabómihály Gizella (szerk.): Nyelvi érintkezések a Kárpát-medencében, különös tekintettel a magyarpárú két-nyelvűségre. Kalligram, A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete. Pozsony, 1998, 113–127. Gereben Ferenc: Iden-titás, kultúra, kisebbség. Osiris, Budapest, 1999. 90. Papp Z. Attila–Veres Valér (szerk.): Kárpát Panel 2007. A Kár-pát-medencei magyarok társadalmi helyzete és perspektívái. MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2007. (www.mtaki.hu/uj_intezeti_kiadvanyok/karpat_panel_2007.html)



az esélyegyenlőséget ahhoz, hogy sikeresen érvényesüljenek a hazai, a magyarországi és eset-leg a külföldi munkaerőpiacon. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a magyar tannyelvű is-kolák megfelelő színvonalon oktassák és sajátíttassák el a többségi nyelvet és legalább egy ide-gen nyelvet.

2. A FOGALMI KERET TISZTÁZÁSA, TERMINOLÓGIAI KÉRDÉSEK

A nyelvpolitika és a nyelvtervezés a szakirodalomban általánosan használt fogalmak, ám a kö-zöttük levő viszonyt különböző szerzők különbözőképpen értelmezik.2 Ez azzal függ össze, hogy mindkettő hátterében a nyelvi pluralizmus áll: mind a nyelvpolitika, mind a nyelv-tervezés legalább két nyelv vagy egyazon nyelv több nyelvváltozata közötti viszonyt, kap-csolatot befolyásolja, szabályozza. Tanulmányunkban a nyelvpolitikát a nyelvi viszonyok-ba és a kommunikációs szokásokba történő, rendszerint valamilyen ideológiai hátterű poli-tikai beavatkozásként,3 a nyelvtervezést pedig (részben) ennek a végrehajtásaként értelmez-zük.4 Mivel a nyelvpolitikát a politikai szereplők szintjére helyezzük, és többnyelvű környe-zetben vizsgáljuk, a tanulmányban az érintett államok döntéshozó szerveinek és a kisebbsé-gi politikai szerveződéseknek a többségi nyelv és a kisebbségi nyelvek (ezen belül a magyar) viszonyával, funkciómegoszlásukkal, használatukkal kapcsolatos elképzeléseit, döntéseit tár-gyaljuk. A nyelvtervezést e munkánkban korpusztervezés értelemben fogjuk használni; ez az ún. „belső nyelvpolitika”, amely a nyelvi-nyelvtani normákat, kódhasználatot szabályoz-za.5 E tekintetben a magyar nyelv központi (magyarországi) és kisebbségi változatai közöt-ti kapcsolattal foglalkozunk.

Van még egy szó, amelynek jelentését tisztáznunk kell: a magyar melléknév, amely utal-hat a magyar nemzetre és a magyar államra (Magyarországra). A magyar nyelvpolitika, ma-gyar nyelvtervezés kifejezéseket tehát értelmezhetjük magyar nemzeti, illetve magyarországi nyelvpolitikaként/nyelvtervezésként. A kisebbségi magyarok a magyarországiakkal egy nyelv-közösséget, kulturális értelemben egy nemzetet alkotnak, viszont különböző államok állam-

2 Labrie, Normand: Nyelvpolitika. In Szépe György–Derényi András (szerk.): Nyelv, hatalom egyenlőség. Nyelv-politikai írások. Corvina, Budapest, 1999, 22.

3 Bochmann, Klaus: A nyelvpolitika elmélete, módszerei és elemzése. In Szépe György–Derényi András (szerk.): Nyelv, hatalom, egyenlőség. Nyelvpolitikai írások. Corvina, Budapest 1999, 32.

4 Kontra Miklós: Tannyelv, (felső)oktatás, nyelvpolitika. Fórum Társadalomtudományi Szemle 2004/4, 25.5 A nyelvtervezésen belül hagyományosan megkülönböztetünk státusz- és korpusztervezést. Előbbi azokat a nyelv-

tervezési döntéseket jelöli, amelyek meghatározzák, hogy egy adott közösségben vagy országban különböző célokra milyen nyelveket vagy nyelvváltozatokat választanak ki. A korpusztervezés ezzel szemben egy adott nyelvváltozat nyelvi tulajdonságainak a kiválasztását, meghatározását jelenti. Kimenete tipikusan valamilyen kodifi kációs célú kiadvány: szótár, helyesírási szabályzat stb. Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.): Nyelvi tervezés. Universitas Kiadó, Bu-dapest, 1998. Tolcsvai Nagy Gábor: Nyelvi tervezés. Problémavázlat. In Lanstyák István–Vančoné Kremmer Ildi-kó (szerk.): Nyelvészetről – változatosan. Segédkönyv egyetemisták és a nyelvészet iránt érdeklődők számára. Gramma Nyelvi Iroda, Dunaszerdahely, 2005, 233–255.


169H ÁT R Á N Y BÓL E L ŐN Y T: A M AG YA R N Y E LV POL I T I K A É S N Y E LV T E RV E Z É S K I H Í VÁ S A I RÓL

polgárai, ennélfogva eltérő nyelvpolitikai helyzetben vannak. Ezért teljesen egységes magyar nemzeti nyelvpolitikáról és nyelvtervezésről aligha beszélhetünk. Érdemes volna ugyanak-kor a különböző országok magyar közösségeiben (ideértve a magyarországit is) a nyelvpoli-tikát és a nyelvtervezést összehangolni. Tanulmányunk címében a magyar melléknév ebben az átfogó értelemben szerepel.

Külön foglalkozunk az oktatáspolitikával, pontosabban annak nyelvi részével, ugyan-is a nyelvpolitika és a nyelvtervezés szintjén hozott döntések befolyásolják az oktatást: az oktatott nyelveket, ezeken belül a nyelvváltozatokat, azok viszonyát, a tanterveket és az oktatási módszereket. Az pedig, hogy egy nyelv megjelenik-e vagy sem az oktatásban, il-letve miként (tantárgyként vagy tannyelvként), jelentős hatással van a nyelv presztízsé-re, jövőjére.

3. A KISEBBSÉGI KÖZÖSSÉGEK NYELVPOLITIKAI ÉS NYELVI JOGI HELYZETE

3.1 Általános kérdések

A trianoni békedöntés után több országba került magyar közösségek nemzetiségi és nyelvi jo-gait elsősorban az adott állam többségi nemzeteinek politikája, a kisebbségekhez való viszo-nya határozta meg. A második világháborút követően (az ausztriai közösséget kivéve) a szov-jet érdekszféra államaiba került magyar kisebbségeknek a kötelező internacionalista propa-ganda köntösébe bújtatott asszimilációs politikával kellett szembenézniük. Ez a politika időn-ként szélsőséges formában nyilvánult meg, például a 18–55 éves kárpátaljai magyar férfi ak 1944. novemberi deportálását, vagy a csehszlovákiai magyarság 1945 és 1948 közötti teljes jogfosztottságát lehet említeni.

Az évek során a szocialista tábor országaiban élő magyar közösségek mindegyikében sike-rült átmenteni vagy kialakítani valamilyen mértékű magyar intézményrendszert: iskolákat, könyvtárakat, színházakat, közművelődési intézményeket stb. A Magyarországgal szomszé-dos országokban a magyar nyelv tehát, ha korlátozott mértékben is, de jelen volt a nyilvános szférában, elsősorban az oktatásban és a kulturális életben. Ennek ellenére minden régióban jelentős asszimilációs veszteségek érték a magyar kisebbségeket.

A 20. század végén a térség politikai és gazdasági átrendeződése merőben új helyzetet te-remtett a Kárpát-medencében. A szovjet befolyás megszűnése, a demokratikus átalakulás a nemzetiségi és nyelvi jogok területén is változásokat hozott. Ám a megváltozott helyzet azt is magával hozta, hogy a frissen függetlenné vált államokban a többségi nemzetek és a kisebb-ségi magyar közösségek közösségépítő törekvései keresztezték egymást. A fokozatosan saját államiságot nyert szlovákok, ukránok, szerbek, horvátok és szlovének, valamint a kötelező internacionalizmus béklyóját már előbb levető románok nemzetállam-építésbe kezdtek, s eb-ben kiemelt, szimbolikus szerepet kapott az ún. államnyelv, amely valójában a többségi nem-zet nyelve. Ugyanakkor a demokratikus átalakításban rejlő lehetőségeket kihasználó magyar



kisebbségek minden régióban megszervezték saját érdekvédelmüket, igyekeztek nemzetiségi és nyelvi jogaikat kibővíteni, intézményhálózatukat megerősíteni.

A magyar kisebbségek és a többségi társadalmak szándékai és törekvései közötti nyelvi ala-pú konfl iktusok tehát nagyrészt abból fakadnak, hogy a Magyarországgal szomszédos államok többségében a nyelvi nacionalizmus ideológiája az uralkodó, amely a többségi nyelv nemze-ti-reprezentatív funkcióját a kommunikatív funkció elé helyezi. Többek között ez azt jelenti, hogy az államnyelvet mindenkinek saját jól felfogott érdekében meg kell tanulnia, mert ez a társadalmi előmenetel nélkülözhetetlen eszköze, legfőbb záloga. Eközben a nemzetállamot építő politikai hatalom olyan helyzetet teremt az országban, melyben az államnyelv valóban a társadalmi hierarchiában való előrejutás alapvető feltételévé válik, s a központilag hangoz-tatott ideológia az államnyelv egységesítő, szimbolikus és gyakorlati értékeiről a mindennap-okban is igazolást nyer. Azaz a hozzáadó (additív) kétnyelvűség helyett a többségi társadal-mak a felcserélő (szubtraktív) kétnyelvűséget, s ezáltal az integráció helyett az asszimilációt kínálják a kisebbségeknek.6

3.2 Közös és eltérő vonások, nemzetközi vonatkozások

A kisebbségi magyar közösségek jelenlegi helyzetét számos belső (az adott államon belüli) és külső (nemzetközi) tényező befolyásolja, ezért bizonyos hasonlóságok ellenére minden közös-ség helyzete más és más, illetve e közösségek bizonyos szempontok szerint csoportosíthatók. Témánkat tekintve ilyen szempontként merül fel:

– a közösség nagysága: a nagyobb létszámú (romániai, szlovákiai, ukrajnai, szerbiai) közös-ségek esetében több lehetőség nyílik az anyanyelv használatára, mind a nyilvános nyelv-használati színtereken, mind pedig a magánéletben,7 mint a kislétszámú (horvátországi, szlovéniai és ausztriai) közösségekben. A nagyobb közösségek nagyobb érdekérvényesí-tő képességgel rendelkeznek, mint a kis létszámúak.

– tömbhelyzet és szórványhelyzet: a nagy közösségeken belül is léteznek szórványok, a kis közösségek azonban maguk is szórványnak minősülnek, hiszen a saját lakóhelyükön is nagyrészt kisebbségben vannak.

6 Bartha Csilla: A kétnyelvűség alapkérdései. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999. 184-196. Göncz Lajos: A vajdasági magyarság kétnyelvűsége, Nyelvpszichológiai vonatkozások. Magyarságkutató Tudományos Társaság–MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Szabadka, 2004. (Göncz, 2004), Göncz Lajos: A kétnyelvűség pszicholó-giája. In Lanstyák István–Vančoné Kremmer Ildikó (szerk.): Nyelvészetről – változatosan. Segédkönyv egyetemisták és a nyelvészet iránt érdeklődők számára. Gramma Nyelvi Iroda, Dunaszerdahely, 2005, 33–76.

7 A kis közösségekben értelemszerűen nő az etnikailag vegyes házasságok aránya, ezért a kisebbséghez tarto-zó családtagnak még családi körben is nehéz anyanyelvét használnia, továbbá az ilyen közösségekben könnyebben megszakad a kisebbségi nyelvnek a családon belüli átörökítése. Ezt igazolják a magyarországi kisebbségek körében végzett különböző kutatások is, pl. Homišinová, Mária: Identitás – nyelvhasználat – asszimiláció. Etnikai folyamatok magyarországi kisebbségi családokban. MTA Kisebbségkutató Intézet–Gondolat Kiadó, Budapest, 2008. 168–177.



– európai uniós tagállamban, ezen belül a schengeni övezetben élő kisebbségi magyarok-nak jóval egyszerűbb a kapcsolattartás a többi nemzetrésszel, mint a nem uniós állam-polgárságú magyaroknak.

– az adott államnak Magyarországhoz viszonyított gazdasági helyzete: valamely nyelv presztízse összefügg a beszélő- és nyelvközösség gazdasági erejével. Míg Magyarország a szocializmus idején, de a múlt század kilencvenes éveiben is jobban állt e téren, mint a legtöbb környező ország. Mára ez az előny nagyrészt megszűnt.

– a magyarság száma és helyzete az adott államban élő többi kisebbséghez viszonyítva: a tapasztalatok azt mutatják, hogy egy-egy országban a kisebbségekkel szemben folyta-tott állami nyelvpolitikát a legnépesebb kisebbséggel szembeni (történeti) viszony hatá-rozza meg. Szlovákiában és Romániában ez a magyar kisebbség, ezzel szemben például Ukrajnában a magyar kisebbség a jelentős létszámú és gazdaságilag erős orosz kisebb-séggel szembeni ukrán politika szenvedő alanya. A kisebbségi nyelvi jogok tekintetében „nagyvonalúbbak” azok az országok, ahol kisebb a kisebbségek aránya.

Az említett különbségek ellenére a kisebbségi magyar közösségek jelenlegi nyelvpoliti-kai és nyelvi jogi helyzetében számos hasonlóság is kimutatható. Ez elsősorban az 1980-as évek végétől kezdődően a volt szocialista országokban lezajlott társadalmi változásokkal, ezen belül egyrészt a többségi politikai elitek nemzetállami törekvéseivel, másrészt pedig az alapvető emberi és a polgári jogok, így a szólásszabadság, a gyülekezési és az egyesülé-si jog érvényesülésével függ össze. E jogokat kihasználva új, különféle profi lú magyar saj-tóorgánumok létesültek, számos önálló magyar szervezet, szakmai szerveződés jött létre, amelyek tárgyalási nyelve a magyar lett, a magyarság és a kisebbségek érdekeinek védelmét célul tűző pártok alakultak. A magyar pártok létrejötte több szempontból is pozitív fejle-ménynek tekinthető. A nyelvhasználati és az oktatási jogok biztosítása, valamint az asszi-miláció lassítása közötti nyilvánvaló összefüggés miatt e pártok agendájában a kisebbségi jogok – s ezen belül a nyelvi jogok – érvényesíthetősége jelentős helyet foglal el. Az önálló párt(ok) révén a magyarság már nem csupán a politika objektuma, hanem a politikát ala-kító tényező is, azaz hathat a helyi, a regionális és az országos nyelvpolitikai döntésekre. A magyar pártok működése a nyelvhasználatra abban a tekintetben is pozitívan hatott, hogy jelentős mértékben fejlődött a magyar nyelvű közélet, új témák jelentek meg a közbeszéd szintjén, több politizáló embernek van lehetősége és alkalma arra, hogy nyilvános, formá-lis helyzetekben magyarul beszéljen.

A vázolt folyamatokkal párhuzamosan hatott a nemzetközi környezet változása. A kisebb-ségi és nyelvi jogok érvényesülését korábban az is nehezítette, hogy a kilencvenes évek előtt a releváns nemzetközi szervezetek ezekkel a problémákkal igen felületesen foglalkoztak, s csak az utóbbi évtizedekben gyorsult fel a fejlődés e területen. A Kárpát-medencei magyar kisebb-ségek számára elsősorban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) (il-letve ezen belül a nemzeti kisebbségi főbiztos) és az Európa Tanács játszott jelentős szerepet, ugyanis ezeknek minden érintett állam a tagja.

Az EBESZ dokumentumai közül elsősorban az emberi dimenzióval foglalkozó koppenhá-gai konferencia dokumentumát kell megemlíteni, mivel ennek IV. fejezete tartalmazza azo-



kat a minimális kisebbségi nyelvi jogokat, amelyeket a tagállamoknak tiszteletben kell(ene) tartaniuk.8 Eszerint a kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van arra, hogy anyanyel-vüket a magán- és a közéletben szabadon használják, továbbá joguk van az anyanyelvű infor-mációterjesztéshez, információhoz jutáshoz és információcseréhez, anyanyelvük oktatására vagy az anyanyelvükön való oktatásra, anyanyelvük használatára a hatóságokkal való kom-munikációban. Az említett jogokat azért soroltuk fel, mert ezek jelennek meg (többé-kevés-bé részletezve) a kisebbségvédelmi keretegyezményben és a kisebbségi vagy regionális nyelvek eu-rópai chartájában, illetve a Magyarország és a szomszédos államok között az 1990-es évek-ben megkötött ún. alapszerződésekben.

Az Európa Tanács ugyancsak fontos szerepet játszik az európai kisebbségvédelemben: a 90-es évekre jellemző tagfelvételi hullámban a tagság egyik feltétele a demokratikus jogrend-szer és az európai „standardoknak” megfelelő kisebbségvédelmi jogszabályok megléte volt. Emiatt húzódott el például Szlovákia vagy Horvátország felvétele is. A témánk szempont-jából legfontosabb két ET-dokumentum a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája (1992) és a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény (1995), ugyanis ezeket a Ma-gyarországgal szomszédos minden állam aláírta. Az egyezmények a részes államok számára kötelezettségeket fogalmaznak meg, és ellenőrzési mechanizmusuk is van, bár szankciók nél-kül.9 A Magyarországgal szomszédos államok közül Ausztria, Szlovénia, Szlovákia és Romá-nia tagja az Európai Uniónak, és bár az unió a tagfelvételkor a tagjelöltek kisebbségpolitiká-ját is vizsgálta, nincs egységes kisebbségi és nyelvpolitikája. A kisebbségi kérdés viszont folya-matosan napirenden van, és a kilencvenes években elfogadott ajánlások már utalnak az emlí-tett ET-dokumentumokra, sőt az EU a tagállamokat a Chartához való csatlakozásra buzdít-ja. A magyar kisebbségek szempontjából természetesen annak is jelentősége van, hogy min-den uniós tagállam nyelve – így a magyar is – az EU-ban hivatalos nyelv.

3.3 A többségi nemzetek (államok) kisebbségi nyelvpolitikája

A magyar kisebbséggel rendelkező Kárpát-medencei államok csatlakoztak (olykor nemzet-közi nyomásra) a releváns nemzetközi kisebbségvédelmi dokumentumokhoz, ami azt jelen-ti, hogy vállalták a már említett minimális kisebbségi nyelvi, nyelvhasználati jogok biztosítá-sát. Abban azonban már különbségek vannak, miképpen építették be ezeket jogrendjükbe, és

8 Document of the Second Meeting of the Conference on the Human Dimension of the CSCE, 1990. Magyarul: Majtényi Balázs–Vizi Balázs (szerk.): A kisebbségi jogok nemzetközi okmányai. Dokumentumgyűjtemény. Gondolat Kiadó–MTA Jogtudományi Intézet–MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2003. 195–198. A kisebbségi nyel-vi jogok szempontjából természetesen nagy jelentőségűek a főbiztosi ajánlások: az oktatási kérdéseket érintő hágai ajánlások (1996) és a nemzeti kisebbségek nyelvi jogait rögzítő oslói ajánlások (1998).

9 A nemzetközi jogi környezetről és dokumentumokról bővebben Majtényi–Vizi, id. mű.; Varennes, Fernand de: A Guide to the Rights of Minorities and Language. COLPI, Budapest, 2001. Szabómihály Gizella: Az emberi nyelvi jogokról. Dokumentumok és bibliográfi ai áttekintés. In Lanstyák István–Vančoné Kremmer Ildikó (szerk.): Nyelvészetről – változatosan. Segédkönyv egyetemisták és a nyelvészet iránt érdeklődők számára. Gramma Nyelvi Iro-da, Dunaszerdahely, 2005, 203–232.



milyen a jogok érvényesíthetősége. Látszólag példaértékű a szlovén kisebbségi nyelvpolitika, hiszen a muravidéki ún. vegyes lakosságú területeken a magyar is hivatalos nyelvnek számít, ám a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban „a magyar nyelv használata inkább szim-bolikus, ténylegesen csak elvétve fordul elő”.10

A jogok és alkalmazhatóságuk közötti „szakadék” más országok esetében még érzékelhe-tőbb, sőt a legtöbb országban már a jogszabályok szintjén is megnyilvánul a kisebbségi nyelvi jogok szűkítése, és amint említettük, nyelvpolitikájukat az asszimilációs ideológia határozza meg. Ma már eléggé ritka a nemzeti ideológia nyílt hangoztatása, gyakrabban találkozunk viszont a gazdasági és össztársadalmi érdekeknek, valamint a kisebbségi integráció szüksé-gességének a hangoztatásával. Ilyen érvekkel szorgalmazzák például a kisebbségi iskolákban a többségi nyelven (államnyelven) oktatott tantárgyak számának növelését, vagy a közigaz-gatásban a többségi nyelv elsődleges alkalmazását. A belső jogszabályokat áttekintve úgy tű-nik, hogy az érintett országok leginkább a kulturális életben, az alsó fokú oktatásban és rész-ben a tömegtájékoztatásban hajlandók elismerni és támogatni a kisebbségi nyelvek használa-tát.11 Azaz arra törekednek, hogy a kisebbség nyelve (esetünkben a magyar) csak a közössé-gen belüli kommunikáció nyelve maradjon, ne bővüljenek társadalmi funkciói. Az érintett országokra jellemző, hogy a kisebbségek tagjaitól rendszerint elvárják a többségi nyelv magas szintű ismeretét, azt azonban alig (vagy egyáltalán nem) támogatják, hogy a kisebbségiekkel együtt élő többségi lakosság elsajátítsa és használja is a kisebbségi nyelvet.12 Tehát a többségi társadalmak az aszimmetrikus kétnyelvűséget tartják természetesnek.

Ezzel a megközelítéssel függ össze a már említett szakadék jog és gyakorlat között: a ha-tóságok a kisebbségi nyelvi jogok érvényesítését a kisebbségi beszélők magánügyének tart-ják, és ehhez csak a minimális támogatást adják meg. Jó példája ennek a közigazgatás. Az ügyfelek, a lakosság ugyanis csak akkor tud a hatóságokkal kisebbségi nyelven kommuni-kálni, ha az érintett hivatalok megteremtik ennek a feltételeit (pl. alsóbb szintű jogszabály-ban, végrehajtási rendeletben részletezik ennek módját, vannak az adott kisebbségi nyelvet megfelelő szinten bíró tisztviselők, hivatalnokok, az ügyfeleket kisebbségi nyelven is tájékoz-tatják, az űrlapok és nyomtatványok kisebbségi nyelven is hozzáférhetők stb.) Erre azonban az államigazgatásban szinte alig akad példa, sőt ezzel ellentétes gyakorlat fi gyelhető meg: a vonatkozó törvények szövegezése nem egyértelmű, vagyis nem lehet tudni, hogyan alkal-mazhatók a gyakorlatban, hiányoznak a végrehajtási rendeletek, nincs elég kisebbségi nyel-

10 Göncz László: Az anyanyelv használatához való jog Szlovéniában. Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny 2006/2, 71.

11 Kontra Miklós–Hattyár Helga (szerk.): Magyarok és nyelvtörvények. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2002. Glatz Ferenc (szerk.): Die Sprache un die kleinen Nationen Ostmitteleuropas. Europa Institut, Budapest, 2003. Ná-dor Orsolya–Szarka László (szerk.): Nyelvi jogok, kisebbségek, nyelvpolitika Kelet-Közép-Európában. Akadémiai Ki-adó, Budapest, 2003.

12 Szlovéniában a Muravidéken ugyan pl. a magyart környezeti nyelvként tanulják a szlovénok is, a kétnyelvű oktatás szlovén modellje azonban nem hozta meg a várt eredményt: a szlovénok alig tanulnak meg magyarul, a ma-gyar tanulók viszont fokozatosan áttérnek a szlovén használatára (Bernjak, Elizabeta: Kétnyelvű oktatás a Muravi-déken. In Ruda Gábor (szerk.): Identitás – nyelv – irodalom. Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület–Gramma Nyelvi Iroda, Pilisvörösvár–Dunaszerdahely, 2008, 45–57.)



ven (esetünkben magyarul) beszélő hivatalnok, hiányoznak a kisebbségi nyelvű vagy két-nyelvű űrlapok. Ezek a hiányosságok lényegében minden, kisebbségben lévő magyarok lak-ta országra érvényesek.13

Az állam alapvetően sehol sem támogatja aktívan a kisebbségi nyelvek valós használatát, azt, hogy tényleges kommunikatív funkciója legyen a magyar nyelvű szövegeknek. Legalábbis erre utal az a tény, hogy a hatóságok nem törődnek a magyar nyelvű szövegek nyelvi és szak-mai színvonalával. Romániában például a törvényeket magyarul is publikálják, ám alacsony színvonaluk miatt e fordítások nem képesek betölteni jogi szöveg funkciójukat. Romániában, Ukrajnában és Szlovákiában is rendszeresen felmerül, hogy a tanulmányi versenyek kérdése-it, esetleg bizonyos központi vizsgák tételeit nem megfelelően fordítják, ezért a magyar szö-veget választó versenyző, vizsgázó hátrányba kerül.

Ezzel a kérdéssel függ össze a fordítóképzés megoldatlansága, valamint a megfelelő terje-delmű és minőségű kétnyelvű szótárak hiánya is. A Magyarországgal szomszédos államok közül Ausztriában két egyetemen (Bécsben és Grazban) folyik régebb óta magyar szakpá-rosítással fordító- és tolmácsképzés,14 a többi országban csak a rendszerváltozás után in-dultak ilyen kezdeményezések, részben a magyar kisebbség szorgalmazására. Szlovákiában a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen angol–magyar, francia–magyar és német–ma-gyar szakpárosításban szerveznek fordítóképzést. A 2007/2008-as tanévtől a nyitrai Kons-tantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán indítottak BA-szinten ma-gyar–szlovák fordítóképzést. Szlovéniában a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Ka-rán a 2008/2009-es tanévben indult ún. nyelvközi tanulmányok–magyar nyelv alapkép-zés, erre épül majd az MA-szintű szlovén–magyar fordító- és tolmácsképzés. Romániá-ban a Sapientia Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Ka-rán hirdettek meg a 2009/2010-es tanévre hároméves angol–magyar, német–magyar és ro-mán–magyar fordító- és tolmácsképzést.

Lényegében mindenhol megoldatlan a hatósági (hivatalos) fordítók képzése és továbbkép-zése, holott bizonyos szövegek esetében őket kell kötelezően felkérni. Szlovákiában magyar érettségivel és egy jogi tanfolyam elvégzésével, az előírt vizsga letételével bárkiből hivatalos fordító lehet. Az általuk magyarra és/vagy szlovákra fordított szövegek elemzése azt mutatja, hogy jelentős részük nem ismeri sem a jogi szakkifejezéseket, sem a jogi szaknyelvet (illetve annak sajátosságait a két nyelvben), de még azt sem tudják, milyen szakirodalomra, szakszó-tárakra stb. támaszkodhatnak.15

13 A Romániai Magyar Jogtudományi Közlönynek a kisebbségi nyelvi jogokkal foglalkozó 2006. évi 2. számá-ban a jogszabályok nem egyértelmű szövegezésére mutatott rá tanulmányában pl. Csernicskó István (Ukrajna) és Szabómihály Gizella (Szlovákia), a magyarul beszélő tisztviselők hiányára Csernicskó István, Szabómihály Gizel-la és Veress Emőd (Románia).

14 Törzsök Erika: Jelentés a külhoni magyarság helyzetéről. Miniszterelnöki Hivatal, Budapest, 2008. 125.15 A szlovákiai szakfordítások színvonaláról Szabómihály Gizella: A szlovákiai magyar szakfordítások minőségének

javításáról és az objektív fordításkritika megteremtésének feltételeiről. Fórum Társadalomtudományi Szemle 2003/4, 55–68., a fordítók felkészültségéről Sándor Anna: Amikor a varietas non delectat (Egy fordítói szakvizsga tanulsá-gai). In Bárczi Zsófi a–Vančoné Kremmer Ildikó (szerk.): Fordítás – nyelv – irodalom – társadalom. Konstantin Fi-lozófus Egyetem Közép-Európai Tanulmányok Kara, Nyitra, 2008, 51–58.



A kétnyelvű szótárak kapcsán megállapítható, hogy Románia kivételével a többi országban 1989 előtt főképp kis- és középszótárakat, illetve iskolai szakszótárakat adtak ki.16 Romániá-ban viszont elsősorban a Kriterion a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben román–magyar és magyar–román műszaki, erdészeti, jogi szótárakat is megjelentetett. A rendszerváltozás után általában tovább folytatódott az a trend, hogy a korábbi középszótárakat, kiegészítve, új kiadás-ban, folyamatosan megjelentették, így minden többségi nyelven létezik iskolai használatra al-kalmas középszótár. Egyúttal az is megfi gyelhető, hogy – elsősorban a magyar kisebbségi in-tézményekhez és felsőoktatási intézményekhez kapcsolódva – több általános és szakszótár is el-készült, a legtöbb természetesen Romániában (pl. matematikai, gazdasági, orvosi stb.), sőt ott háromnyelvű (angollal vagy franciával bővített) szótárakra is van példa. A magyar nyelvnek a hivatalos kapcsolatokban és a közigazgatásban való használatát nagyban elősegítik a jogi-köz-igazgatási szótárak.17 Több régióban további szótártervek vannak a megvalósítás stádiumában. Végül meg kell említeni, hogy az utóbbi években az interneten megjelentek az on-line kétnyelvű szótárak (általános és szakszótárak) és adatbázisok is. A kétnyelvű szótárak színvonala változó, és ez nemcsak attól függ, mennyire voltak lexikográfi ailag-lexikológiailag képzettek a szerzők (szerkesztők), hanem attól is, mennyire vannak szinkronban a magyar szaknyelv fejlődésével.18

3.4 Magyar kisebbségi nyelvpolitikák

A rendszerváltozást követően szinte minden országban, régióban létrejöttek magyar pártok és politikai mozgalmak. Ezek programjában az adott ország által ratifi kált nemzetközi egyezmé-nyekben szereplő kisebbségi nyelvi, oktatási és kulturális jogok érvényesíthetőségének, kibő-vítésének követelése mellett a különböző típusú autonómiák kialakítása iránti igény is meg-fogalmazódik. Az autonómia problémáját azért említjük, mert a különböző típusú autonómi-ákhoz kapcsolódó intézményrendszer fontos mind a kisebbségi nyelvhasználati színterek bő-vítése, mind pedig a kisebbségi nyelvtervezés, nyelvfejlesztés szempontjából.19 Az érintett hét állam közül jelenleg csak a három volt jugoszláv tagköztársaságban rendelkeznek a kisebbségi

16 Magyarországon az Akadémiai Kiadó kiadásában megjelentetett szótárakat nem említjük.17 Például Fazakas Emese (szerk.): Román–magyar közigazgatási szótár. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Sep-

siszentgyörgy, 2002. Benő Attila és mtsai.: Magyar–román közigazgatási szótár. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Sepsiszentgyörgy, 2004. Orosz János: Szerb–magyar közigazgatási és jogi szótár. Magyar Szó Lapkiadó, Újvidék, 2005.

18 Erre a problémára mutat rá pl. Misad Katalin: A szaknyelvi regiszterek helyzete szlovákiai magyar viszonylat-ban. In Terminology and Lexicology in Middle-Europe. Terminologia et Corpora. Tomus III. Department of Applied Linguistics and Department of Uralic Studies, Berzsenyi College, Szombathely, 2007, 40–63.

19 Terjedelmi okokból nem térünk ki az egyes kisebbségi pártok és egyéb érdekvédelmi szervezetek program-jaira, ezeket a témával foglalkozó kutatók folyamatosan elemzik; lásd pl. Bárdi Nándor–Éger György (szerk.): Útkeresés és integráció. Határon túli magyar érdekvédelmi szervezetek dokumentumai. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2000. Gerencsér Balázs–Juhász Albin: A kisebbségi autonómia (működő modellek, magyar elképzelé-sek). www.hhrf.org/autonomia, Blénesi Éva–Mandel Kinga (szerk.): Kisebbségek és kormánypolitika Közép-Európá-ban (2002–2004). Gondolat–MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2004. (www.mtaki.hu/kiadvanyok/kisebbsegek_es_kormpolitika_main.html). Szarka László: Kisebbségi léthelyzetek – közösségi alternatívák. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2004.



magyar közösségek törvényileg garantált kulturális autonómiával: Szlovéniában, Horvátország-ban és Szerbiában. Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában viszont a hatalom mindenféle autonómia-elképzelést elutasít. Azokban az országokban, ahol végbement a közigazgatás de-centralizálása (pl. Szlovákiában), a jelentős magyar lakossággal rendelkező településeken – ha a magyar lakosság aktív részvételének következtében a helyi képviselő-testületekben erős a ma-gyarság képviselete – nyilván nagyobb lehetőség van a helyi magyarság sajátos igényeinek a képviseletére vagy megvalósítására, akárcsak a magyar nyelv használatára ezekben a hivatalok-ban. Ezek az önkormányzatok és képviselő-testületek azonban ugyanolyan jogosítványokkal rendelkeznek, és ugyanolyan feladatokat látnak el, mint bármely más település önkormány-zata. Nyelvi szempontból viszont mindenképpen pozitív hatást gyakorolnak a környezetükre, még ha tapasztalataink szerint a magyar nyelv használata főleg a szóbeliségre korlátozódik is.

Az állam által a magyar közösségeknek biztosítandó jogok, ezen belül nyelvi jogok tekin-tetében a többség (és reprezentánsa, az állam), valamint a magyar kisebbség (a magyar ki-sebbségi pártok) között nyelvi konfl iktus áll fenn, amelynek intenzitása a politikai helyzet függvényében változó.20 A szlovákiai és a romániai magyar pártok kormányzati szerepvál-lalása azt bizonyította, hogy bizonyos mértékben lehet enyhíteni a nyelvi konfl iktust, és le-het érvényesíteni a kisebbségi nyelvpolitikai érdekeket. Így Szlovákiában a Magyar Koalí-ció Pártjának, Romániában pedig a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek nagy sze-repe volt a kisebbségi nyelvhasználatot lehetővé tevő törvények megalkotásában, a nemzet-közi egyezményekhez való csatlakozásban. A következetes és egyértelmű szabályozást azon-ban nem sikerült elérniük, ezért a fent részletezett okok miatt bizonyos nyelvi jogok érvénye-síthetősége a pártok közötti háttéralkuktól függ, illetve attól, hogy az érintett magyar párt kormányzati pozícióban (esetleg megyei szinten vezető pozícióban) van-e. Egyúttal úgy tű-nik, hogy a kisebbségi pártok és mozgalmak nyelvpolitikai elképzelései elsősorban a jogsza-bályi garanciák elérésére korlátozódnak, ugyanis minimális fi gyelmet fordítanak arra, hogy a már meglevő jogok érvényesítésében támogassák a kisebbségi lakosságot, ezért ez legin-kább a civil szervezetekre hárul.

3.5 A magyarországi nyelvpolitika

Magyarországi nyelvpolitikán jelen esetben azt értjük, milyen nyelvpolitikai elképzelések fogal-mazódnak meg és milyen gyakorlat érvényesül Magyarország részéről a szomszédos államok-ban élő magyar közösségek irányában. A rendszerváltozás utáni első években Magyarország arra törekedett, hogy a szomszédos államok a már említett EBESZ- és ET-dokumentumokban rögzített kisebbségi jogokat elismerjék, ezért az ún. alapszerződésekben vagy külön egyez-ményben megfogalmazásra is került, hogy a felek elismerik a kisebbségeknek ezen dokumen-

20 Ez természetesen elsősorban a nagy (romániai, szlovákiai, ukrajnai és szerbiai) magyar közösségekre érvényes. Nem lehet azonban azt mondani, hogy a többi országban ideális volna a helyzet, de a magyar kisebbségi közösség kis száma és gyengébb érdekérvényesítő képessége miatt a konfl iktus kevésbé „látványos”.



tumok szerinti kisebbségi jogait. A későbbiekben pedig a vegyes bizottságok révén a szerző-désekben foglaltak végrehajtásának ellenőrzésére, konkrét ajánlások megfogalmazására he-lyeződött a hangsúly.

A 2006 óta hatalmon levő magyar kormány nemzetpolitikai céljait így fogalmazta meg: „Magyarország arra törekszik, hogy az egyéni emberi jogok mellett teret nyerjen a közösségi jogok elfogadottsága, biztosítva a kisebbségi létből fakadó hátrányok kiegyenlítését, a kisebb-ségek kultúrájának, nyelvének, identitásának fennmaradását. Támogatja a kisebbségi oktatási, kulturális és egyházi intézményrendszert, kiemelkedő fi gyelmet fordít a térség kulturális sok-színűségének fenntartására, többnyelvűségének megőrzésére, a kisebbségek autonómiájának támogatására. Az identitásmegőrző normatív támogatások mellett a versenyképességet és ez-zel a szülőföldön boldogulást szolgáló, uniós forrásokat is felhasználó fejlesztésekre összponto-sít.”21 A Gémesi Ferenc külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkár jegyez-te és a magyar kormánynak a külhoni magyarokkal kapcsolatos politikájáról készített tájékoz-tató szerint a kormány nemzetközi fórumokon is fellép a határon túli magyarság jogait „csor-bítani igyekvő” törekvésekkel szemben.22

Magyarország tehát a határon túli magyar közösségek viszonylatában aktív nyelvpolitikát folytat: a kétoldalú kapcsolatokban és a nemzetközi fórumokon támogatja a kisebbségi nyel-vi jogok érvényesülését, konkrét segítség pedig a támogatáspolitikán keresztül valósul meg. Amint az idézetből kitűnik, a normatív anyagi támogatás a kisebbségi oktatási, kulturális és egyházi intézményrendszerbe, vagyis alapjában véve azokra a nyelvhasználati színterekre irá-nyul, amelyeken a környező államok is lényegében akceptálják a kisebbségi nyelvhasználatot. Ezek a támogatások azonban esetleg csak közvetetten segítik a magyar nyelvnek például a köz-igazgatásban vagy a gazdasági életben való alkalmazását, holott ez emelné a magyar nyelv gya-korlati értékét. Bár nem a kormányzati nyelvpolitikával függ össze, érdemes megemlíteni, hogy a magyar cégek szomszédos országokban való megjelenésének sincsenek látható nyelvi jelei.

4. A MAGYAR NYELV HELYZETE, NYELVPOLITIKAI ÉS NYELVTERVEZÉSI FELADATOK A HATÁRON TÚLI MAGYAR KÖZÖSSÉGEK KÖRÉBEN

4.1 A magyar nyelv státusának és a nyelvválasztásnak az összefüggései

A fentebb tárgyalt nyelvpolitikai tényezők szükségszerűen hatással vannak a határon túli ma-gyarok nyelvhasználatára, nyelvválasztására. Az anyanyelv használatára vonatkozó korlátozott jogok egyenes következménye, hogy a kisebbségi magyarok számos helyzetben nem az anya-nyelvüket, hanem az államnyelvet használják. Egy 1996-os, azonos szempontok szerint vég-

21 www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/Magyarország+a+világban22 www.nemzetpolitika.gov.hu/index.php?main_category=5&action=view_item&item=949



zett vizsgálat során négy országban (Románia, Szlovákia, Szerbia és Ukrajna) több száz ma-gyar válaszolt arra a kérdésre, milyen nyelvet vagy nyelveket használ egy-egy szituációban. Az 1. ábrán azt tüntettük fel, hogy a válaszadók hány százaléka használja a magyar nyelvet a meg-adott helyzetekben. A templomban és a családban szinte mindenki magyarul beszél mind-egyik régióban, de a lakásból kilépve egyre kevesebben használják a magyart.

1. ábra

A magyar nyelvet (is) használók aránya négy ország magyar lakossága körében23

A 2. ábrán a többségi nyelv(ek) használatát mutatjuk be. A családban alacsony, a nyilvános helyzetekben ellenben mind a négy országban magas az államnyelv haszná-lati aránya.

Az ábrák összevetéséből megállapítható, hogy valamennyi régióban azonos színtereken csök-ken a magyar nyelv használati aránya, és ezzel párhuzamosan emelkedik a többségi nyelvé. Ahogy távolabb kerülünk a privát szférától és közeledünk a formális nyelvhasználati színte-rek felé, úgy emelkedik az államnyelv használatát jelző görbe és esik a magyar nyelvet jelölő. Az ábrákról az is leolvasható, hogyan befolyásolják az előző fejezetben tárgyalt jogszabályok és törvényi lehetőségek a kisebbségi nyelvhasználatot: a nyilvános színtereken a legjobb érté-kek a Vajdaságban mutathatók ki, ez annak a következménye, hogy ott már a titói időkben is támogatta az állam a két- és többnyelvűséget.

23 Forrás: Beregszászi Anikó–Csernicskó István: ...itt mennyit ér a szó? Írások a kárpátaljai magyar nyelvhaszná-latról. PoliPrint, Ungvár, 2004. (Beregszászi–Csernicskó, 2004a) 62.

Magyar nyelv

0

10

20

30

40

50

60

70

80

90

100

Tem

plom

ban

Szü

leiv

el

Ház

astá

rsáv

al

Bar

átai

val

Szo

msz

édai

val

Mag

ánle

vele

t

Sza

kiro

dalm

at

Mun

kahe

lyen

Orv

osná

l

Ban

kban

Hiv

atal

ban

Hiv

atal

osle

vele

t

end

rség

en

száz

alék

Ukrajna, Kárpátalja Dél-Szlovákia, Felvidék

Románia, Erdély Szerbia, Vajdaság



2. ábra

A többségi nyelvet (is) használók aránya négy ország magyar lakossága körében24

A fenti adatok egyébként nem azt jelzik, hogy a határon túli régiókban a magyar nyelv már kiszorult volna a nyilvános színterekről, épp ellenkezőleg: a kisebbségi nyelvek nyilvá-nos és hivatalos használatát lehetővé tevő, az előző fejezetben említett jogi szabályozás kö-vetkeztében egyes színtereken erősödött a jelenléte. A magyar lakosság létszámától függően különböző mértékben jelen van a tömegtájékoztatásban – a hagyományos írott sajtó, televí-zió, rádió mellett megjelentek az interneten a magyar nyelvű hírportálok és egyéb kisebbsé-gi magyar tartalmak. A közoktatás mellett már a felsőoktatásban is új, magyarul is oktató felsőoktatási intézmények létesültek Erdélyben, Szlovákiában, Kárpátalján, a Vajdaságban.

A közigazgatásban viszont elsősorban beszélt, mint írott formában van jelen a kisebb-ségi magyar nyelv használata. Ebből a szempontból nagy jelentősége van bizonyos ál-lamigazgatási jogkörök a helyi önkormányzatokra történt delegálásának. A tapasztala-tok egyúttal azt mutatják, hogy a magyar nyelv tényleges hivatali használatára ott van lehetőség, ahol a helyi képviselő-testületben és a polgármesteri hivatalokban a magya-rok többségben vannak.

Az előzőekben már érintettük, milyen fontos egy nyelv presztízse szempontjából a hasz-nálhatósága, ezen belül is az, ha a gazdasági és üzleti életben is megjelenik. A rendszerválto-zás után e területen is javult a helyzet, legalábbis a nagy régiókban, azaz vannak magyar vagy kétnyelvű reklámok, szórólapok és hirdetések. Ezek azonban csak részben célozzák meg a he-

24 Forrás: uo.

Többségi nyelv(ek)

0

10

20

30

40

50

60

70

80

90

100

Tem

plom

ban

Szü

leiv

el

Ház

astá

rsáv

al

Bar

átai

val

Szo

msz

édai

val

Mag

ánle

vele

t

Sza

kiro

dalm

at

Mun

kahe

lyen

Orv

osná

l

Ban

kban

Hiv

atal

osle

vele

t

Hiv

atal

ban

end

rség

en

száz

alék

Ukrajna (Kárpátalja) Dél-Szlovákia (Felvidék)

Románia (Erdély) Szerbia (Vajdaság)



lyi magyar beszélőközösséget, a magyar nyelvű szövegek jelentős része, elsősorban a turiszti-kai szolgáltatásokat kínáló reklámok, honlapok és egyéb szövegek, a potenciális magyaror-szági látogatónak szólnak.

A nyelvválasztást természetszerűleg a nyelvtudás is befolyásolja. A kisebbségi magyar kö-zösségek bizonyos mértékben minden régióban kétnyelvűek. Arról azonban, hogy milyen fokon ismerik a többségi nyelvet, nincsenek érdemi adataink. 1996-ban 1-től 7-ig terjedő skálán válaszoltak kisebbségi magyarok arra a kérdésre, milyen szinten beszélik a többségi nyelve(ke)t, bár ezek az adatok egyrészt kis mintavételből származnak, másrészt szubjektív önbevalláson alapulnak25 (3. ábra).

3. ábra

A Kárpát-medencei kisebbségi magyarok államnyelvismeretének foka önbevallás alapján (1996; N=832)26

A Kárpát Panel 2007 kutatás a fentihez hasonló módszerekkel 6 fokozatú skálán27 mérte a szlovákiai, ukrajnai, romániai és szerbiai magyarok nyelvtudását (4. ábra).28

25 7: anyanyelvi szinten; 6: nagyon jól; 5: jól; 4: nem nagyon jól; 3: alig néhány szót; 2: nem beszélem, csak ér-tem; 1: egyáltalán nem.

26 Forrás: A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén című kutatási program adatai alapján.27 1: nem is érti, nem is beszéli, …5: jól, 6: anyanyelve.28 Papp Z.–Veres id. mű.

5,18

3,88

4,71

5,00

5,21

5,57

4,63

5,72

1 1,5 2 2,5 3 3,5 4 4,5 5 5,5 6

Felvidék (Szlovákia), szlovák

Kárpátalja (Ukrajna), ukrán

Kárpátalja (Ukrajna), orosz

Erdély (Románia), román

Vajdaság (Szerbia), szerb

Muravidék (Szlovénia), szlovén

Muravidék (Szlovénia), horvát

Őrvidék (Ausztria), német



4. ábra

Kárpát-medencei kisebbségi magyarok államnyelvismeretének foka önbevallás alapján (2007; N=2230)

4.2 A magyar nyelv határon túli változatainak jellegzetességei, a nyelvi szétfejlődés prob-

lémája és a „határtalanítás” programja

4.2.1 Miben különböznek a kisebbségi magyar nyelvváltozatok a magyarországiaktól?

A Kárpát-medencei kisebbségi magyar közösségek – a második világháború időszakát kivé-ve – kilencven éve élnek kisebbségi helyzetben, a központi magyar nyelvterülettől határok által elválasztva. Ez alatt voltak olyan időszakok, amikor az élő magyarországi nyelvhaszná-lattal szinte semmilyen kapcsolatuk sem volt, a többségi nyelv azonban mindennapi életük részét képezte.29 Mindezek a tények természetesen kihatottak a magyar nyelvhasználatra is.

A magyarországi és kisebbségi magyar nyelvváltozatok közötti eltérések között tarthat-juk számon például azt, hogy a határon túli nyelvhasználatban markánsabban jelenek meg a nyelvjárási sajátosságok. A kisebbségi magyar közösségek a magyar nyelvterület peremén él-nek, s a központtól távol(abb) eső régiókban jellemzően tovább maradnak fenn az archaikus és nyelvjárási nyelvi formák. Ez mindig így volt, a nyelvi konzervativizmust azonban nagyban felerősítette a trianoni döntés, mivel ezt követően a központ és a peremrégiók közötti kap-csolatok meglazultak, a nyelvi újítások pedig lassabban jutnak el a magyar nyelvterület pe-

29 Itt nemcsak a szocializmus idejére jellemző utazási nehézségekre gondolunk, hanem például arra, hogy a ha-tártól távolabb nehezen vagy nem is voltak foghatók a magyarországi rádió-, majd később tévéadók.

3,7

3,4

4,3

4,4

4,2

1 1,5 2 2,5 3 3,5 4 4,5 5

Ukrajna (orosz)

Ukrajna (ukrán)

Szerbia (szerb)

Szlovákia (szlovák)

Románia (román)



rifériájára.30 Így pl. Magyarországon a laktanya szó a köznyelvből kiszorította az elavulónak minősített kaszárnya szót, amely a határon túli régiókban viszont továbbra is köznyelvi hasz-nálatú.31 Ráadásul azoknak a nyelvhasználati színtereknek egy jelentős részén, ahol Magyar-országon a köznyelvet használják, a kisebbségi régiókban a többségi nyelv fordul elő. Ezért kisebbségben a nyelvjárások jóval gyakrabban és több funkcióban használatosak, mint Ma-gyarországon, ahol a nyilvános beszédhelyzetekben leggyakrabban a köznyelvet használják.

A határon túli magyarok mindenütt két- vagy többnyelvű környezetben élnek, ahol anya-nyelvük mellett szükségszerűen jelen van a többségi közösség nyelve is. Ezek a kontaktusok is több száz évre mennek vissza, bár 1918 előtt jelentőségük természetesen jóval kisebb volt, mint azt követően, hogy az érintett közösségek kisebbségi helyzetbe kerültek. A kétnyelvű környezet a nyelv(használat) valamennyi szintjén nyomot hagy. Az anyanyelv korlátozott használatának egyik legjellemzőbb következménye a nyelvi lapszus és a nyelvi hiány.32 Az első esetben a beszélőnek nem jut eszébe a kontextusba illő anyanyelvi elem, a másik eset-ről pedig akkor beszélünk, amikor nem is ismeri. A nyelvi lapszus és hiány kiküszöbölé-sére – melyek a beszélő szempontjából problémaként jelentkeznek – az empirikus kutatá-sok szerint a beszélők többfajta stratégiát alkalmazhatnak: a hiányzó szó helyett használ-hatják a fölérendelt fogalmat (a szó hiperonimáját), szinonimát, körülírást stb. A másik le-hetőség az, hogy a többségi nyelvből átveszik azt az elemet, amelynek magyar nyelvi meg-felelője nem jut az eszükbe vagy nem is ismerik. Ha átmeneti, az adott kontextusra kor-látozódó az idegen elem (vagy akár hosszabb szöveg) átvétele, akkor kódváltásról33 beszé-

30 P. Lakatos Ilona–T. Károlyi Margit: Trianon hatása a nyelvi változásokra. In Szabó Géza–Molnár Zoltán–Guttmann Miklós (szerk.): IV. Dialektológiai Szimpozion. Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvé-szeti Tanszéke, Szombathely, 2002, 235–245.

31 Lásd a határon túli magyar kutatóállomás-hálózat (Termini) honlapján az ún. ht-online szótárban: ht.nytud.hu/htonline/htlista.php?action=search.

32 Bővebben Lanstyák István: A magyar nyelv Szlovákiában. Osiris Kiadó–Kalligram Könyvkiadó–MTA Kisebbség-kutató Műhely, Budapest–Pozsony, 2000. 176–184. Lanstyák István: Nyelvi hiány. In Lanstyák István–Szabómihály Gizella: Magyar nyelvtervezés Szlovákiában. Tanulmányok és dokumentumok. Kalligram, Pozsony, 2002, 109–116.

33 A szlovákiai magyarok körében végzett vizsgálatok (Lanstyák–Szabómihály, 1996) azt mutatják, hogy a kód-váltás oka leginkább a szlovákul hallott vagy mondott szöveg idézése, szlovák nyelvű iratra, dokumentumra való hivatkozás. Ami a nyelvi hiánynak a kódváltással történő megoldását illeti, ez tipikusan a szaknyelvi regiszterben jelentkezik: a szlovákiai magyarok többsége szlovák nyelven végezte tanulmányait, tehát nem ismeri jól a magyar szakkifejezéseket, ezért használ helyette szlovák szót, szakkifejezést. A kódváltás típusairól Lanstyák István: A kód-váltás nyelvtani aspektusának néhány kérdése a szlovákiai magyar beszélőközösségben. In Lanstyák István–Vančoné Kremmer Ildikó (szerk.): Nyelvészetről – változatosan. Segédkönyv egyetemisták és a nyelvészet iránt érdeklődők szá-mára. Gramma Nyelvi Iroda, Dunaszerdahely, 2005. 77–120. Lanstyák István: A kódváltásról – nyelvtani szem-pontból. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2005/2, 121–130. Lanstyák István: A kódváltás nyelvtani típusai a szlovákdomináns kétnyelvű beszélők nyelvhasználatában. In Lanstyák István: Nyelvből nyelvbe. Tanulmányok a szó-kölcsönzésről, kódváltásról és fordításról. Kalligram, Pozsony, 2006, 105–146. Németh Andrea: A kódváltás pragma-tikai kérdései egy kétnyelvű közösségben. In Lanstyák István–Simon Szabolcs (szerk.): Tanulmányok a kétnyelvűségről. Kalligram, Pozsony, 2002, 127–168. A román–magyar kódváltásra Benő Attila: Kontaktológia. A nyelvi kapcsolatok alapfogalmai. Egyetemi Műhely Kiadó–Bolyai Társaság, Kolozsvár, 2008. 44–53. Az ukrán/orosz–magyar kód-váltásra Beregszászi Anikó: A kárpátaljai magyarok kódváltási szokásairól. In Beregszászi Anikó–Csernicskó István (szerk.): Tanulmányok a kárpátaljai magyar nyelvhasználatról. PoliPrint–Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola, Ungvár–Beregszász, 2004. 36–43. Márku Anita: Érvényes történetek. Nyelvválasztási és kódváltási kommunikációs stratégiák a kárpátaljai magyar fi atalok körében. PoliPrint–KMF, Ungvár–Beregszász, 2008.



lünk; ezzel szemben a kölcsönzés olyan kontaktuselem, amely beépült a kisebbségi beszé-lők nyelvhasználatába, azaz állandósult.

A kódváltásra, valamint a hosszabb, az állandósult kontaktushatás eredményeként jelent-kező kölcsönzés egyik válfajára, az ún. közvetlen kölcsönzésre fi gyelnek fel leginkább az egy-nyelvűek.34 A legfeltűnőbb hatás tehát a nyelv leggyorsabban változó részében, a szókészlet-ben jelentkezik.

A kölcsönszavak között vannak olyanok, amelyek csak egy-egy régióban használato-sak. Erdélyben (Er, Románia) ismert például a motorina ‘gázolaj, nyersolaj’, doszár ‘irat-tartó, dosszié’; Dél-Szlovákiában (Fv, Szlovákia) használják a válenda ‘heverő’, zsumpa ‘emésztőgödör’ szavakat; a Vajdaságban (Va, Szerbia) élő magyarok körében a bizalmas nyelvhasználatban elterjedt a duduk ‘bárgyú, tökkelütött’, kuluk ‘robot (munka)’; Kár-pátalján (Ka, Ukrajna) mindenki tudja, mi a csurma ‘börtön’, a pápka ‘irattartó, dosszié’; a Horvátországban (Hv) élők használják a penkala ‘töltőtoll’, vozácska ‘jogsi’ lexémákat; Muravidéken (Mv, Szlovénia) lucska a (nyeles) jégkrém, narasztek a festett haj kinőtt tö-ve; Őrvidéken (Őv, Ausztria) glüvájn-nak nevezik a forralt bort, pikkelli-nek a (gépko-csi) műszaki vizsgáját. Akadnak olyan kölcsönszavak is a határon túli magyar nyelvvál-tozatok szókészletében, melyek valamennyi vagy több kisebbségi magyar közösségben ismertek: ezek gyakran hangalakjukban is hasonlóak vagy azonosak. Így például min-den régióban közvetlen kölcsönszóval is megnevezik az infl uenzát, s ezek a szavak han-galakjukban is erősen hasonlítanak egymásra: Er Va Hv Mv gripa, Ka gripp, Őv grippe, Fv chripka. A különféle üdítőitalok neve is hasonló a legtöbb régióban: Er szukk ‘üdítő-ital’, ‘szörp’, Ka szok ‘gyümölcslé’, Mv szok ‘gyümölcslé, üdítőital, szörp’, Hv szók és Va Hv szokk ‘gyümölcslé, üdítőital, szörp’. Előfordulnak több (öt, hat, hét) régióra kiterje-dő teljes hangalaki és jelentésbeli azonosságok is a közvetlen kölcsönszavak között. Pél-dául Er Fv Va Hv Mv Őv cirkula ‘körfűrész’, Fv Va Ka Hv Mv szesztra ‘(kórházi) nő-vér, ápolónő’ stb.

A szókészleten kívül a többségi nyelvek hatása gyengébben ugyan, de a grammatikai szer-kezetek szintjén is megmutatkozik. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a többségi nyelvek hatására bizonyos nyelvtani szerkezeteket a kisebbségi magyarok esetenként szignifi kánsan gyakrab-ban használnak, mint a magyarországiak. Ilyenek például az ún. feminizáló formák (a fog-lalkozásnevek női változatának preferálása) vagy bizonyos analitikus szerkezetek.35 A nyel-vi hiányból eredő kódváltás, valamint a kölcsönelemek különböző típusainak (beleértve a

34 A kölcsönszótípusokra lásd Lanstyák István: A kölcsönszavak rendszerezéséről. In Lanstyák Ist-ván: Nyelvből nyelvbe. Tanulmányok a szókölcsönzésről, kódváltásról és fordításról. Kalligram, Pozsony, 2006, 15–56.

35 A nyelvtani szerkezetekre bővebben: Lanstyák István–Szabómihály Gizella: Magyar nyelvhasználat – isko-la –kétnyelvűség. In Nyelvi változók a szlovákiai és magyarországi középiskolások néhány csoportjának magyar nyelv-használatában. Kalligram, Pozsony, 1997. (Lanstyák–Szabómihály, 1997.), Göncz, 2004, id. mű 85-195. Kontra Miklós: A határon túli magyar nyelvváltozatok. In Kiefer Ferenc (szerk.): Magyar nyelv. Akadémiai Kiadó, Buda-pest, 2006, 549–576. (Kontra, 2006a)



kalkokat is36) használata a beszélők természetes reakciója az előző fejezetben vázolt kisebbsé-gi nyelvi helyzetre: a beszélők ily módon oldják meg azt a kommunikációs és nyelvi problé-mát, hogy bizonyos fogalmakat, jelenségeket csak többségi nyelven tudnak megnevezni.37 A kisebbségi magyarok nyelvhasználatában megfi gyelhető kontaktushatásokat (elsősorban a di-rekt kölcsönszókat) a magyar nyelvművelés ennek ellenére nagyon sokáig rendkívül negatívan értékelte. Sokan úgy vélekedtek, hogy az ilyen szavak „fölöslegesek”, „szennyezik a nyelvet”, „nyelvromlást okoznak”, s ezzel „veszélyeztetik a magyar nyelv jövőjét”. A nyelvtudományi-lag igazolható tény azonban, hogy sem „szennyezett”, sem „romlott” nyelv nem létezik: ezek a minősítések nyelvtudományi szempontból értelmezhetetlenek. Egyetlen olyan nyelv sincs a világon, melyben ne volnának idegen eredetű szókészleti elemek. A magyar nyelvben egyéb-ként is nagy számban találhatók más nyelvből származó elemek (a szláv eredetű ablak-tól a németből kölcsönzött zsák-ig), ám a magyar nyelv jövőjét ez nem fenyegeti. A kölcsönszavak önmagukban ugyanis soha nem lehetnek kiváltói a nyelvcserének. Ha egy kétnyelvű közös-ségben beindul a nyelvcsere folyamata, annak mindig nyelven kívüli, társadalmi okai van-nak. Például az, ha a beszélők szemében a nyelv elveszíti a presztízsét, értékét, és nem akar-ják tovább használni, amint ezt az ausztriai magyarság nyelvvesztéséről írt klasszikus mun-kájában Susan Gal is bizonyította.38

A kisebbségi helyzet és a domináns helyzetben levő többségi nyelvek felől érkező állan-dó hatások következtében tehát a kisebbségi nyelvváltozatok bizonyos eltéréseket mutat-nak egymáshoz és a magyarországi köznyelvhez viszonyítva. Ezért számosan megfogalmaz-ták azt az aggályt, hogy a különböző országokban beszélt magyar nyelvváltozatok olyany-nyira elkülönülnek egymástól, a magyar nyelv olyannyira szétfejlődik, hogy néhány évti-

36 A kalkok (tükörszavak, tükörkifejezések, tükörszólások) „olyan szókészleti egységek, amelyek az átadó nyelv szavainak hatására jöttek létre az átvevő nyelvben úgy, hogy azok többé-kevésbé követik a modellként szolgáló sza-vak alaki szerkezetét, vagy legalábbis jelentéstani szempontból hasonlóan motiváltak, mint átadó nyelvi modell-jeik” (Lanstyák István: A magyar nyelv szlovákiai változatainak jellemzői. In Lanstyák István–Szabómihály Gizel-la: Magyar nyelvtervezés Szlovákiában. Tanulmányok és dokumentumok. Kalligram, Pozsony, 2002, 97. – Lanstyák 2002a.). Ilyen például a szlovákiai magyarban a ’munkaköri leírás’ jelentésű munkatöltet (a szláv pracovná náplň mintájára), a romániai magyarban a vizsgát ad, azaz ’vizsgázik’ (ld. román a da examen), a kárpátaljai magyarban a becsenget ’telefonál’ (ld. orosz/ukrán звонить/дзвонити).

37 A kétnyelvű környezetre jellemző különböző kommunikációs és nyelvi problémák kezelésére egy kisebbsé-gi közösségben lásd Lanstyák, István–Szabómihályová, Gizela: Hungarian in Slovakia: Language management in a bilingual minority community. In J. Nekvapil and T. Sherman (eds): Language Management in Contact Situations: Perspectives from Th ree Continents. Peter Lang, Frankfurt am Main, 2009, 49–73. A kontaktuselem használata a kétnyelvű közösségen belül nem okoz megértési problémát, hiszen a beszédpartner is ismeri ezeket, mivel a ki-sebbségi magyarok anyanyelvüknek egy ún. kontaktusváltozatát sajátítják el. A kutatások és a tapasztalatok is azt mutatják, hogy egyes kölcsönszók idegen eredetét a beszélők fel sem ismerik, magyar szónak tartják őket (lásd pl. Lanstyák és szerzőtársai, valamint Szilágyi N. Sándor adatait: Lanstyák István−Simon Szabolcs−Szabómihály Gi-zella: A magyar standard szlovákiai változatának szókincséről. In Lanstyák István−Szabómihály Gizella (szerk.): Nyelvi érintkezések a Kárpát-medencében, Kalligram–A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, Pozsony, 1998, 67–77. Szilágyi N. Sándor: A magyar nyelv a Magyarországgal szomszédos országokban. Fedinec Csilla (szerk.): Ér-tékek, dimenziók a magyarságkutatásban. Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön El-nöki Bizottság, Budapest, 2008. 105–117.).

38 Gal, Susan: Language Shift: Social Determinants of Linguistic Change in Bilingual Austria. Academic Press, New York–San Francisco–London, 1979. lásd még Gal, Susan: Mi a nyelvcsere és hogyan történik? Regio 1991/1, 66–76.



zed múlva ezek a nyelvváltozatok kölcsönösen érthetetlenek lesznek. Eddigi kutatásaink ezt az aggályt nem igazolják. A többségi nyelvi hatás mindenhol elsősorban is a szókészle-tet – ezen belül is meghatározott fogalomkörökhöz tartozó szavakat – érinti,39 a nyelvtani szerkezet esetében a többségi nyelvi hatás ott érvényesül, ahol ez összhangban van a ma-gyar nyelv egynyelvű változataiban is megfi gyelhető tendenciákkal.40 A magyarral kon-taktusban levő nyelvek az indoeurópai nyelvcsaládba tartoznak, ezért nagymértékben kü-lönböznek a magyartól, ami szintén gátolja a nyelvi kölcsönhatás nagyfokú érvényesülé-sét.41 Szilágyi N. Sándor pedig a nyelvi változatosságban éppen a magyar nyelv életképes-ségének bizonyítékát látja.42

4.2.2 A magyar nyelvészek együttműködése és a nyelvi határtalanítás programja

Már az 1990-es évek elején világossá vált, hogy a kisebbségi magyarság hosszú távú fenn-maradása szempontjából a nyelvmegtartásnak kiemelt jelentősége van, és a kisebbségben élő magyarok nyelvi, nyelvhasználati gondjait nem lehet a hagyományos nyelvművelés elméle-ti keretein belül, és a hagyományos nyelvművelői módszerekkel – pl. nyelvművelő cikkek-kel – kezelni. Átfogóbb nyelvpolitikai, nyelvstratégiai programra volna szükség, ilyen azon-ban nincs.43 A magyar (nyelv)tudomány e területen kialakult adósságának egyik oka – a bel-ső, nyelvtudományi okok mellett44 – politikai tényezőkben keresendő. A kommunizmust épí-tő, kötelezően internacionalista blokkon belül nem volt ildomos az egy szekértáborba tarto-zó baráti szocialista állam belügyének tekintett s akként is kezelt, a kisebbségi problémákkal szorosan összefüggő nyelvi, nyelvhasználati és nyelvi emberi jogi kérdések felvetése. Az alap-kutatások szinte teljes hiányában pedig nem is lehetett érdemben, szakmai alapossággal fog-lalkozni a témával.45

Talán elsőként a nyelvészek között kezdődött el az a fajta együttműködés, melynek eredményeképpen tudományos kutatásokból származó rendszerezett ismereteink van-nak az egyes határon túli magyar közösségek nyelvpolitikai helyzetéről, a közösségek nyelvállapotáról, a nyelvcsere és nyelvmegtartás kontinuumában elfoglalt helyzetéről. Az

39 Lanstyák István: A magyar szókészlet szétfejlődése 1918 után. In Fedinec Csilla (szerk.): Értékek, dimenziók a magyarságkutatásban. Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, Bu-dapest, 2008. 118–135.

40 Bővebben Lanstyák–Szabómihály, 1997. id mű.41 Lanstyák 2002a. 106.42 Szilágyi N. id. mű 106.43 Kontra Miklós: Szubjektív megjegyzések a magyar nyelvi tervezésről. In Kontra Miklós–Saly Noémi (szerk.):

Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról. Osiris, Budapest, 1994/1998, 266–275. Kontra Miklós: A focihoz és a pedagógiához mindenki ért, a nyelvhez még a politikus is. Korunk 2009/május. 87–95. (Kontra 2009a)

44 Itt elsősorban is arra gondolunk, hogy a múlt század nyelvtudományát a nyelvi rendszerre összpontosító, azt leíró nyelvészeti irányzatok határozták meg, amelyek nem vettek tudomást a nyelv társadalmi beágyazottságáról, a nyelvhasználati feltételekről és környezetről.

45 A kutatások politikai korlátaira mutat rá az a tény is, hogy a Magyar Nyelvjárások Atlaszának például mind-össze 68 határon túli kutatópontja lehetett (az anyagát 1949 és 1962 között gyűjtötték).



1988-ban indult Élőnyelvi Konferenciák sorozata lehetőséget teremtett arra, hogy a ma-gyar nyelvészek országhatároktól függetlenül megismerhessék egymás kutatásait. A Ta-nulmányok a határainkon túli kétnyelvűségről című kötet a probléma felvetését is szolgál-ta.46 Az összehangolt tudományos együttműködés 1994-ben az MTA Nyelvtudományi Intézete Élőnyelvi Osztálya koordinálásával indult A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén című kutatási programmal. Ennek keretében az európai nyelvi kon-taktusokat bemutató kézikönyv szempontrendszerére alapozva országonként elemzik a kutatók Trianon nyelvi következményeit társasnyelvészeti szempontból.47 A könyvsoro-zat kötetei folyamatosan jelennek meg,48 s több nemzetközi publikáció is született a ku-tatási programból.49

Ma már egységes hálózatként, összehangoltan működő intézményi háttere van a határon túli magyar régiókban létrejött nyelvészeti kutatóállomásoknak a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda, a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi Szabó T. Attila Nyelvi Intézet, a beregszászi Hodinka Antal Nyelvi Intézet, a szabadkai Magyarságkutató Tudományos Társaság és a szlovéniai, hor-vátországi és ausztriai magyar nyelvészeti kutatásokat integráló Imre Samu Nyelvi Intézet ré-vén, melyek felett egyfajta ernyőszervezeteként működik a Termini Kutatóhálózat. A kutató-hálózat intézetei számos konferenciát szerveztek, több kötetet publikáltak saját kutatásaikból.50

A Termini Kutatóhálózat közös programjainak egyike az ún. határtalanítás, amely lénye-gében az előző alfejezetben említett nyelvi különfejlődéssel kapcsolatos félelmekre adott egy-fajta válasznak is tekinthető. A határon túli magyar nyelvváltozatokban az államnyelv(ek) hatására használt szavak közül több nemcsak a szóbeli érintkezésben fordul elő, hanem az újságokban, folyóiratokban vagy a szépirodalomban is. Ez azt jelenti, hogy ezek a szavak nem csupán a lezser(ebb) nyelvi rétegeknek a részei, esetleg alkalmi használatúak, hanem egy részük a helyi régió magyar köznyelvéhez tartozik. A magyar nyelv szótárai azonban hosszú évtizedekig nem vettek tudomást ezekről a szavakról, így valójában nem a magyar

46 Kontra Miklós (szerk.):Tanulmányok a határainkon túli kétnyelvűségről. Magyarságkutató Intézet, Budapest, 1991.47 Goebl, Hans–Peter.H. Nelde–Zdenek Starý (eds.): Kontaktlinguistik – Contact Linguistics – Linguistique de

contact. Walter de Gruyter, Berlin–New York, 1996-1997.48 Csernicskó István: A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján). Osiris Kiadó–MTA Kisebbségkutató Műhely,

Budapest, 1998. Göncz Lajos: A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban). Osiris Kiadó–Forum Könyvkiadó–MTA Kisebbségkutató Műhely, Budapest–Újvidék, 1999. Lanstyák István: A magyar nyelv Szlovákiában. Osiris Kiadó–Kalligram Könyvkiadó–MTA Kisebbségkutató Műhely, Budapest–Pozsony, 2000.

49 Lásd pl. a Multilingua című folyóirat 19–1/2 (2000) számát, Fenyvesi Anna (ed.): Hungarian Language Contact Outside Hungary: Studies on Hungarian as a minority language. John Benjamins Publishing Company, Amster-dam–Philadelphia, 2005. stb.

50 Pl. Benő Attila: A kölcsönszó jelentésvilága. Erdélyi Tudományos Füzetek, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozs-vár, 2004. Beregszászi Anikó–Csernicskó István: ...itt mennyit ér a szó? Írások a kárpátaljai magyar nyelvhasználat-ról. PoliPrint, Ungvár, 2004. Csernicskó István (szerk.): A mi szavunk járása. Bevezetés a kárpátaljai magyar nyelv-használatba. Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola, Beregszász, 2003. Göncz Lajos: A vajdasági magyarság két-nyelvűsége, Nyelvpszichológiai vonatkozások. Magyarságkutató Tudományos Társaság–MTA Etnikai-nemzeti Ki-sebbségkutató Intézet, Szabadka, 2004. (Göncz 2004), Kolláth Anna: Magyarul a Muravidéken. Zora, Maribor, 2005. Lanstyák István–Szabómihály Gizella: Magyar nyelvtervezés Szlovákiában. Tanulmányok és dokumentumok. Kalligram, Pozsony, 2002. Péntek János–Benő Attila: Nyelvi kapcsolatok, nyelvi dominanciák az erdélyi régióban. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Kolozsvár, 2003. stb.



nyelv, hanem csak a magyarországi magyar nyelv szótárai lehettek. A rendszerváltást kö-vetően a magyar nyelvészek között a magyar nyelv magyarországi és határon túli változa-tainak egymáshoz való viszonyáról kialakult élénk, indulatoktól sem mentes vitákban ez a kérdés is felmerült.51

Az első lépést a Magyar értelmező kéziszótár második, átdolgozott kiadása (ÉKSZ-2) je-lentette.52 Ezzel vette kezdetét a „határtalanítás” néven emlegetett tevékenység, amelynek cél-ja, hogy a magyar nyelvet vagy annak valamely részrendszerét bemutató kiadványok a hatá-ron túli magyar beszélőközösségek által beszélt nyelvváltozatokat is magában foglaló egyete-mes magyar nyelvvel foglalkozzanak.53

A program révén ma már több olyan szótár is van, mely bátran állíthatja magáról, hogy „a” magyar nyelv szótára. Az Értelmező szótár+ és az Osiris Kiadó kiadványai közül az Idegen szavak szótára éppúgy tartalmaz határon túli magyar szavakat, szójelentéseket, mint például a 2004-ben megjelent Helyesírás című kiadvány szótári része.54

A határtalanítás programja azt a célt szolgálja, hogy a magyar nyelvváltozatok között ne a különbségek váljanak hangsúlyossá, hanem a magyar nyelv változatosságban élő egysége, va-gyis az, hogy ne néhány, hanem egyetlen közös standard magyar nyelvváltozat, köznyelv le-gyen, amely nem kirekeszt, hanem befogad.

51 Kontra Miklós–Saly Noémi (szerk.) Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználat-ról. Osiris, Budapest, 1998. Lanstyák István−Szabómihály Gizella: Standard – köznyelv – nemzeti nyelv. In Kontra Miklós–Saly Noémi (szerk.): Nyelvmentés vagy nyelvárulás? (Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról). Osiris, Budapest, 1994/1998, 211–216.

52 Sajnálatos azonban, hogy – a csaknem egy évtizednyi átdolgozási munkálatok ellenére – a határon túli ma-gyar lexikális jelenségek bemutatása igencsak töredékesre sikeredett: csak az erdélyi, szlovákiai és kárpátaljai terü-letről sikerült adatokat szerezni, az egyes régiók szóanyaga között nagyságrendnyi eltérések vannak, a lexikális ele-mek feldolgozása, beépítése sem összehangoltan történt. Az értelmező kéziszótár ún. határon túli anyagához: Be-regszászi Anikó–Csernicskó István: Magyar értelmező kéziszótár: (majdnem) minden magyar szótára – Kárpátal-jai szójegyzék. In Beregszászi Anikó–Csernicskó István … itt mennyit ér a szó? Írások a kárpátaljai magyarok nyelv-használatáról, PoliPrint, Ungvár, 2004, 127–138. Kiss Jenő: Egy régi-új nyelvi sikerkiadvány: a Magyar értelmező kéziszótár. Magyar Tudomány 2004/5, 670–673. Lanstyák István: A Magyar értelmező kéziszótár új kiadása és a magyar nyelv szlovákiai változatainak szókincse. Fórum Társadalomtudományi Szemle 2002/3. 115–128. Lanstyák István: Határtalanítás (a Magyar értelmező kéziszótár 2. kiadása után, 3. kiadása előtt). In Mártonfi Attila–Papp Kornélia–Slíz Marianna (szerk.): 101 írás Pusztai Ferenc tiszteletére. Argumentum Tudományos Kiadó, Budapest, 2005, 179–186. (Lanstyák, 2005c.)

53 Péntek János: A magyar nyelv szótárai, nyelvtanai, kézikönyvei és a határon túli magyar nyelvváltozatok. Az MTA határon túli kutatóállomásainak feladatait is ellátó nyelvi irodák állásfoglalása. Magyar Tudomány 2004/7, 724–726. (www.matud.iif.hu/04jul/008.html). A határtalanításról bővebben Kolláth Anna: Első fejezet a kisebbsé-gi magyar nyelvhasználat összehasonlító vizsgálatából. Határtalanítás: előzmények és eredmények – szándék és megva-lósulás. In Lanstyák István–Menyhárt József (szerk.): Tanulmányok a kétnyelvűségről III. Kalligram, Pozsony, 2005. 15–30. Kolláth Anna: Határtalanítás. In Ruda Gábor (szerk.): Identitás – nyelv – irodalom. Kérdések és válaszadási lehetőségek a Muravidéken és Dél-Szlovákiában. Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület–Gramma Nyelvi Iro-da. Pilisvörösvár–Dunaszerdahely, 2008, 7–28. Lanstyák, 2005c, id. mű. Lanstyák István: A nyelvi változatosság mint szótártani probléma. Adalékok a határtalanítás módszertanához. In Lanstyák István: Nyelvből nyelvbe. Tanul-mányok a szókölcsönzésről, kódváltásról és fordításról. Kalligram, Pozsony, 2006, 57–104.

54 Eöry Vilma (főszerk.): Értelmező szótár+. I–II. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2007. Tolcsvai Nagy Gábor: Idegen szavak szótára. Osiris Kiadó, Budapest, 2007. Laczkó Krisztina–Mártonfi Attila: Helyesírás. Osiris Kiadó, Budapest, 2004.



4.3 Nyelvpolitikai és nyelvtervezési feladatok

A magyar nyelv hosszú távú fennmaradása Magyarországon kívül elsősorban politikai tényezők függvénye, „megfelelő státusának biztosítása, használati körének (törvény ál-tal garantált) radikális kibővítése [...] nélkül a visszaszorulás és leépülés folyamat nem állítható meg”.55 Nem a magyar nyelvet kell védeni a többségi nyelv hatásaitól, hanem a nyelvet beszélő közösség nyelvhasználati jogait kell bővíteni. Arra kell törekedni, hogy a közösség minél több helyzetben használni tudja anyanyelvét, hiszen a nyelvet haszná-lata tartja fenn.

A 3. pontban említettük, mind a kisebbségi magyar pártok, mind a magyarországi kor-mányzat (pártállástól függetlenül) arra törekednek, hogy az érintett államok legalább a nemzetközi szerződésekben vállalt szinten biztosítsák a nyelvi jogokat. Ezen túl azonban célként a hasonló nagyságú és hasonló helyzetben levő nyugat-európai őshonos kisebb-ségek (pl. a fi nnországi svédek vagy a dél-tiroli németek) által elért státusz fogalmazódik meg. Tehát az, hogy a magyar nyelv az adott államban legalább regionális szintű hivata-los nyelv legyen. Ez a törekvés azonban (jelenleg még) a többségi politikai elitek ellenállá-sába ütközik, amelyek alapvetően csak a minimális egyéni nyelvi jogok biztosítására haj-landóak. Mivel a „magasabb szintű” nyelvi státus jogszabályi garantálása a többségi po-litikai elit támogatása nélkül lehetetlen, meg kell keresni a hatékony érdekérvényesítés és együttműködés lehetőségeit.

A kisebbségi magyar nyelv státusának rendezése során ki kell használni Magyarország politikai támogatását, s azt, hogy az Európai Unió parlamentjébe nemcsak magyarorszá-gi, hanem határon túli magyar képviselők is bejutottak. Magyarország emellett saját hatás-körében, pl. a szomszédos államok magyar közösségei számára nyújtott támogatások révén, a nemzetközi fórumokon, valamint a szomszédos államokkal történő diplomáciai egyez-tetések által is jelentős hatást gyakorolhat a magyar nyelv státusának erősítésére a környe-ző országokban.56

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nyelvi jogok törvényi szintű garantálása a kisebb-ségi nyelvek tényleges használatának csak előfeltétele. Az érintetteknek ismerniük is kell jogaikat, valamint meg kell teremteni számukra a jogbarát környezetet, azaz a joggyakor-láshoz szükséges feltételeket. Az utóbbi időben e területen is megfi gyelhető előrelépés. Pél-dául Romániában a nyelvi jogokkal kapcsolatos ismeretek terjesztését célzó, a nyelvi jo-gok gyakorlati alkalmazását segítő honlap indult (www.nyelvijogok.ro), és hasonló készül Szlovákiában is. A Termini Kutatóhálózatoz tartozó szervezetek munkatársai is kifejtenek

55 Lanstyák István: Magyar nyelvtervezés a Kárpát-medencében a 21. században. In Lanstyák István–Szabómihály Gizella: Magyar nyelvtervezés Szlovákiában. Tanulmányok és dokumentumok. Kalligram, Pozsony, 1998/2002, 131.

56 Időnként Magyarország akaratlanul is rontja a magyar nyelv határon túli pozícióit és presztízsét. Példaként azt az esetet lehet említeni, hogy a legnagyobb magyar kereskedelmi bank szomszédos országokban nyitott fi ókja-iban sem szóban, sem írásban nem lehet használni a magyar nyelvet, miközben több szerb vagy ukrán tulajdonú bankban kétnyelvű feliratok, űrlapok és magyarul is beszélő ügyintézők fogadják az ügyfeleket. De lehet említeni a magyar közszolgálati rádió hallgatása lehetőségének hiányát is. (Kontra, 2009a id. mű).



ilyen irányú ismeretterjesztő tevékenységet, sőt a nyelvi jogok kérdése fokozatosan beke-rül a tankönyvekbe is.57

Ezzel szemben szinte alig van (ha van) példa arra, hogy a magyarok peres úton szerezné-nek érvényt kisebbségi nyelvi jogaiknak. Ennek egyik fontos oka nyilván az, hogy nehezen bizonyítható a nyelvi jogok megsértése.58 Másrészt viszont szükség volna olyan útmutatókra, amelyek az ügyfél szempontjából leírnák részletesen a követendő eljárásrendet. Fontos len-ne végül intézményes támogatást is nyújtani azoknak a kisebbségi állampolgároknak, akiket nyelvi alapú diszkrimináció ért.59

A fentiekkel szoros összefüggésben a nyelvi jogok gyakorlati érvényesítésének nyelvi felté telei kapcsán is vannak feladatok.60 Az előzőekben már rámutattunk, hogy a kód-váltás, de főleg a kölcsönszavak használata annak a következményei, hogy a beszélő nem ismeri bizonyos fogalmak magyar nevét.61 A nyelvi hiány tipikusan a szakszavak eseté-ben jelentkezik: egyrészt a beszélők rendszerint többségi nyelven szereznek szakképzett-séget, másrészt az államigazgatási szervekkel, intézményekkel való kapcsolattartásban, a hivatali ügyintézésben, az üzleti életben a magyar nyelv írásban évtizedek óta csak kor-látozottan (vagy egyáltalán nem) használatos. Ezért bővíteni kell a magyar nyelvű szak-képző programokat közép- és felsőfokon és a felnőttképzésben, két- és többnyelvű ter-minológiai adatbázisokat kell kialakítani. Ezek alapján pedig szakszótárakat lehet ösz-szeállítani, ezek anyagát folyamatosan korszerűsíteni és karbantartani kell, és nem utol-só sorban arra törekedni, hogy a kisebbségi magyarok minél több jó minőségű magyar szöveggel találkozzanak.

E szempontból kiemelt jelentősége van a lehető legszélesebb értelemben vett köz-igazgatás és közszolgáltatások kétnyelvűsítésének. Ennek érdekében el kell készíteni a vonatkozó jogszabályok, tájékoztatók és űrlapok egységes terminológiájú magyar for-dítását, s ezeket az érintett hivatalok, hivatalnokok, valamint kisebbségi ügyfelek szá-mára hozzáférhetővé kell tenni. Mivel ezeket a feladatokat a legtöbb érintett ország-ban nem vállalják magára a hatóságok, azokat jelenleg elsősorban a Termini Kutatóhá-

57 A Szlovákiai Lilium Aurum Kiadó 2002-ben Általános és kisebbségi jogok címmel kiegészítő tankönyvet adott ki az állampolgári ismeretek tantárgy oktatásához, s most készült el az új gimnáziumi magyarnyelv-tantervhez iga-zodó első osztályos tankönyv (szerzői a Gramma munkatársai: Misad Katalin, Simon Szabolcs és Szabómihály Gi-zella), amelyben már van a nyelvi jogokat, azok érvényesíthetőségét tárgyaló fejezet. Ennek fontosságára már Szépe György is felhívta a fi gyelmet (Szépe György: Nyelvpolitika: múlt és jövő. Iskolakultúra-könyvek, Pécs, 2001. 67-68.). Kárpátalján az új, 5-12. osztályos magyar nyelv tantervben is helyet kaptak a nyelvi jogi ismeretek.

58 A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán tárgyalt esetek is ezt bizonyítják (lásd pl. Ernszt Ildikó: Ébresztő a (látszólagos) csipkerózsika-álomból? – Nyelvi jogok a nemzetközi jogban. Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny 2006/2. 21–28. Varennes, Fernand de: A Guide to the Rights of Minorities and Language. COLPI, Budapest, 2001.).

59 A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala 2010. február 1-jétől jogsegély szolgálatot indított azok számára, aki-ket valamilyen sérelem ért az államnelvtörvény kapcsán, vagy a nyelvi jogaik érvényesítése során Szlovákiában.

60 Lanstyák István–Szabómihály Gizella: Nyelvi jogaink érvényesítésének nyelvi feltételei. In Magyar nyelvtervezés Szlovákiában. Tanulmányok és dokumentumok. Kalligram, Pozsony, 1999/2002. 117–126.

61 A Gramma Nyelvi Iroda nyelvi közönségszolgálatához érkező kérdések mintegy 90%-ában valamely szlovák szó vagy kifejezés magyar megfelelője iránt érdeklődnek.



lózatba tartozó nyelvi kutatóállomások végzik, karöltve más magyar szervezetekkel.62 A valóban pozitív irányú elmozduláshoz azonban szükség van a fordítást vállalók (be-leértve a hivatalos tolmácsokat és fordítókat is) rendszeres nyelvi és szakmai képzésé-re és továbbképzésére.

Mindezek a gyakorlati feladatok megfelelő elméleti háttér nélkül nem végezhe-tők el, azaz szükség van szaknyelvi fejlesztésre és tervezésre. Mindeközben azonban azt is szem előtt kell tartani, hogy a kisebbségi nyelvváltozatoknak egymáshoz, illetve a magyarországihoz viszonyított és a korábbiakban már bemutatott nyelvi különbségei e területen a lehetőségek szerint minél kisebbek legyenek. Amennyire kedvezően ítél-jük meg a szinonimák megjelenését például a köznyelvben vagy a nyelvjárás és köz-nyelv vonatkozásában, annyira nem kívánatos a párhuzamos terminusok kialakulá-sa a szakterminológiában.

Szakmai-szaknyelvi és jogi-politikai szempontból kiemelt kérdésként kellene kezelni a Kár-pát-medencei magyar helynévrendszer (ezen belül a helységnevek) egységes újrakodifi kálá-sát, ugyanis a nyelvi szétfejlődés éppen ezt a tulajdonnév-típust érintette erőteljesen. Trianon egyik nyelvi következményéként a határon túlra került régiók természet- és társadalom-föld-rajzi nevei gyakorlatilag kikerültek a magyarországi standardizálás hatóköréből. Az utódál-lamok saját szempontjaik alapján megalkották, alakították államnyelvű földrajzi terminoló-giájukat, egyúttal részben a korábbi magyar neveket is megváltoztatták, sőt a múlt század-ban egy-egy területen többször is sor került más-más szempontokat fi gyelembe vevő névren-dezésre. Az egyéb (pl. közigazgatási) változásokkal együtt mindez oda vezetett, hogy egyazon földrajzi objektumnak esetenként több magyar neve is használatos, vannak viszont olyanok, amelyeknek nincs (standardizált) magyar neve, s ezért jó néhány földrajzi objektum csak ál-lamnyelvi neve alapján azonosítható.63

A korpusztervezési munkálatok során sem tekinthetünk el azonban a nyelv társadalmi be-ágyazottságától. A szakterminológia kidolgozása és kodifi kálása folyamatában az egységesség-re való törekvés nem jelentheti a magyarországi szakterminológia teljes átvételét. Mára vala-mennyi nagyobb határon túli magyar régióban kialakultak olyan szavak, kifejezések, melyek általános használatúak az adott régió sajátos intézményhálózatának, a jogi környezet, hivata-li élet egy-egy elemének megnevezésére.64 A magyar–magyar kommunikáció megkönnyítése

62 A Szabó T. Attila Intézet munkatársai a már említett közigazgatási szótárakon kívül (Fazakas (szerk.) 2002; Benő és mtsai, 2004) a www.nyelvijogok.ro honlapra felkerülő nyomtatványok, űrlapok részbeni fordítását és nyel-vi lektorálását végzik. A Gramma az önkormányzatok számára az általuk használt nyomtatványok kétnyelvű vál-tozatát és egyéb dokumentumokat tartalmazó CD-t is készített (2002).

63 Szabómihály Gizella: A határtalanítás a helynevek területén. In Maticsák Sándor (szerk.): Nyelv, nemzet iden-titás. A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus (Debrecen, 2006. augusztus 22–26.) nyelvészeti előadásai. I. kö-tet, Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, Debrecen–Budapest, 2007. 153–170.

64 Ide tartoznak tipikusan bizonyos intézménytípusok nevei: pl. Szlovákiában a városi vagy községi hivatal ’pol-gármesteri hivatal’, alapiskola ’általános iskola’, Romániában és Ukrajnában a líceum ’gimnázium’, továbbá az adók, illetékek, járulékok, az állami juttatások, a társadalombiztosítási ellátások stb. fajtái és neve.



végett tisztázni kell azonban e regionális hatókörű terminusok státuszát, az azonos vagy ha-sonló funkciójú magyarországi terminushoz való viszonyát.65

Sikeres, és a társadalom, az adott közösség által elfogadott nyelvtervezéshez megfe-lelő jogosítványokkal és presztízzsel rendelkező intézmények szükségesek. A teljes ma-gyar nyelvterületen ezek közé csak magyarországi intézmények tartoznak, ilyen első-sorban a Magyar Tudományos Akadémia. Ezért kívánatos, hogy a nyelvtervezés ered-ményeinek terjesztésébe (pl. szakszótárak készítésébe és kiadásába) az Akadémia is be-kapcsolódjon.

5. OKTATÁSPOLITIKA, OKTATÁSTERVEZÉS

Az asszimilációs nyelv- és nemzetiségpolitika megvalósításának legfőbb területe a Magyaror-szággal szomszédos országokban a többségi nemzet által kontrollált oktatási rendszer. A ki-sebbségi oktatás ezért nyelvpolitikai vonatkozásokkal (is) bír. A kisebbségi magyar oktatás legfontosabb nyelvi céljait vázlatosan így foglalhatjuk össze:

– a magyar identitás fenntartása, megerősítése, a nyelvmegtartás elősegítése;– a beszélők minél alaposabb felkészítése a kisebbségi helyzetből (is) adódó nyelvi kihívá-

sokra;– az integráció és mobilitás lehetőségének biztosítása.Ha a magyar kisebbségek a magyar nemzeti identitás és a magyar nyelv megtartását, a ta-

nulók nyelvi repertoárjának bővítését, valamint az integrációt tekintik célnak, akkor elen-gedhetetlen, hogy valamilyen szinten elsajátítsák a többségi társadalom nyelvét is. Többség és kisebbség egyetért abban, hogy a kisebbségek integrációjának szükséges eszköze a kétnyel-vűség. Ám abban már nincs konszenzus az államszervező többségi közösségek és a magyar kisebbségek között, hogy milyen típusú kétnyelvűség kialakítását kell elősegítenie és milyen módon az oktatási rendszernek.66

A kisebbségiek által kitűzött cél a funkcionális, anyanyelv-domináns kétnyelvűség kialakí-tása, melyet a magyart tannyelvként használó iskolában, az anyanyelv-megőrzési program ré-

65 A magyar nyelv nagyobb mértékű használatát a közigazgatásban és általában a közéletben a terminológia-használatban megfi gyelhető bizonytalanság és variabilitás is gátolja. Ugyanarra a fogalomra többféle megnevezés van használatban, ezek egymáshoz való viszonya nem tisztázott. (Bővebben: Szabómihály Gizella: A hivatali két-nyelvűség megteremtésének nyelvi vetületei. In Lanstyák István–Szabómihály Gizella: Magyar nyelvtervezés Szlová-kiában. Tanulmányok és dokumentumok. Kalligram, Pozsony, 2002, 182–199. Szabómihály Gizella: Jogi-közigaz-gatási szövegek magyarra fordítása kisebbségi helyzetben. A célnyelvi norma kérdése. In Heltai Pál (szerk.): Nyelvi mo-dernizáció. Szaknyelv, fordítás, terminológia. [A XVI. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus előadásai, Gö-döllő, 2006. április 10–12.] Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete–Szent István Egyetem, Pécs–Gödöllő, 2007. 206–212.)

66 Az egyéni kétnyelvűség típusairól: Bartha id. mű, Göncz, 2004 id. mű.



vén lehet a leghatékonyabban elérni.67 Ebben az oktatás nyelve a kisebbségi nyelv, a többségi nyelvet az anyanyelvi ismeretekre alapozva oktatják, a kisebbségi nyelvet is ismerő (kétnyel-vű) tanárok segítségével, speciálisan az adott közösség számára kidolgozott tantervek, tan-könyvek alapján.

A többségi (állam)nyelv mint tantárgy azonos címen szerepel ugyan a többségi és ki-sebbségi tannyelvű iskolák tan- és órarendjében, ám nem lehetnek azonosak a tárgy okta-tásának céljai, s ebből fakadóan módszerei sem. Ebből logikusan következik, hogy a ki-meneti követelmények sem lehetnek egyformák.68 Ha a többségi és kisebbségi gyerekek-nek azonos szemlélet, módszertan és követelmények alapján oktatják az államnyelvet, az semmiképp sem vezet magas szintű nyelvtudáshoz, s „nem az esélyegyenlőséget teremtik meg többségi és kisebbségi diákok között (…), hanem a nyelvi alapon meghatározott cso-portok közti társadalmi hierarchiát (diszkriminációt) termelik újra”69. Márpedig a többsé-gi nyelv oktatása valamennyi Magyarországgal szomszédos országban olyan elméleti keret-ben és olyan módszerek alkalmazásával folyik, melynek eredményeként a magyar tannyel-vű iskolában szocializálódók nagy részének államnyelvi ismeretének foka nem lesz meg-felelő. Ezért gyermekük vélt jobb érvényesülésének reményében sok magyar szülő dönt a többségi nyelven oktató iskola mellett.

Amikor az állam szeretné kiszorítani a kisebbség nyelvét az oktatásból, rendszerint ar-ra hivatkozik, hogy csupán a kisebbség integrációját, esélyegyenlőségét próbálja biztosí-tani, és kiszabadítani őket nyelvi és nemzetiségi/etnikai gettójukból.70 Vagyis a többség a kisebbségek hátrányos helyzetét nem úgy kívánja megszüntetni, hogy szélesebb nyel-vi, nyelvhasználati és oktatási jogokat biztosít számukra, hanem úgy, hogy saját (többsé-gi) nyelvét, mint az érvényesülés és a társadalmi mobilitás eszközét kínálja fel. Szocioló-giai kutatások sora igazolja azonban, hogy szoros kapcsolat van a nemzeti identitás meg-őrzése és az anyanyelven végzett iskolai tanulmányok, illetve az asszimiláció és az állam-nyelven való iskoláztatás között.71 Pszicholingvisztikai vizsgálatok mutatnak rá, hogy a nem domináns nyelven való tanulás negatív hatással van a tanulók személyiségfejlődé-sére, iskolai előmenetelére, s a menet közbeni (például az iskola 5. osztályában bekövet-kező) tannyelv-váltás is jelentősen rontja a tanulás hatékonyságát.72 A nem magyar tan-nyelvű iskolában szocializálódott diákok körében magasabb a nem-standard nyelvi vál-

67 Az egy-, illetve kétnyelvűséget eredményező oktatási programról és társadalmi céljaikról, következményeik-ről: Skutnabb-Kangas [Skuntnabb-Kangas], Tove: Nyelv, oktatás és a kisebbségek. Teleki László Alapítvány, Buda-pest, 1990/1997.

68 Kontra Miklós–Szilágyi N. Sándor: A kisebbségeknek van anyanyelvük, de a többségnek nincs? Kontra Mik-lós–Hattyár Helga (szerk.): Magyarok és nyelvtörvények. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2002, 3–10.

69 Kontra, 2006a id. mű 571.70 Az ehhez hasonló érvelésre lásd pl. Patten, Alan: Political theory and language policy. Political Th eory, 29:5

(October 2001), 691–715. Bírálatára lásd pl. Kontra Miklós: Nyelvi emberi jogi polémiák. In Benő Attila–Szilágyi N. Sándor (szerk.): Nyelvi közösségek – nyelvi jogok. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Kolozsvár, 2006, 9–29.

71 Gereben Ferenc: Identitás, kultúra, kisebbség. Osiris, Budapest, 1999. Molnár Anita: Tannyelv és nemzeti iden-titás kapcsolata egy 2006-os felmérés tükrében. In Karmacsi Zoltán–Márku Anita (szerk.): Nyelv, identitás és anya-nyelvi nevelés a XXI. században. PoliPrint, Ungvár, 2009. 122–128.

72 Göncz, 2004. id. mű.



tozatok előfordulási aránya.73 Mindezek alapján meghatározó az anyanyelvi iskolák meg-őrzése, valamint a tannyelv-választás lehetséges következményei tekintetében tájékozat-lan szülők felvilágosítása.74

Az anyanyelven oktató iskola keretében kell kialakítani azokat a feltételeket, melyek a több-ségi nyelv eredményes elsajátításához vezetnek. A kis régiókban azonban az ilyen oktatási for-ma bevezetése nem reális. Ezeken a helyeken a már működő két tannyelvű oktatás lehetőségeit kell felhasználni arra, hogy az iskola segítse a közösség nyelvi és társadalmi céljainak elérését.

A kisebbségi magyar oktatás kapcsán leggyakrabban a tömbben élő magyarok képzési le-hetőségeiről esik szó, ritkán merül fel a szórványok oktatásának kérdése. Nem ritkán megfe-ledkezünk arról, hogy ha a tömbben élő, magyar domináns magyarok számára az anyanyel-vet tekintjük a leginkább ajánlható tannyelvnek, akkor azok számára, akik már egyáltalán nem, vagy csak alig beszélnek magyarul (ilyenek sokszor a szórványban élő emberek), szintén anyanyelvük (esetükben a többségi) a leghatékonyabb tannyelv, s a magyar nyelv kapcsán a nyelvélénkítés vagy a nyelvélesztés jöhet szóba.75 Az oktatástervezési koncepcióban helyet kell kapnia a magyar anyanyelvű romák oktatásának is. Egyre nagyobb gondot okoz a roma gyere-kek arányának növekedése a magyar tannyelvű osztályokban/iskolákban. A más szocializáci-ós közegből érkező roma gyerekek kultúráját a gyakran előítéletes pedagógusok nem ismerik. A roma gyerekek standardtól eltérő nyelvváltozataik miatt nehezen boldogulnak a számuk-ra idegen nyelvi kódot megkövetelő iskolai szituációban, beilleszkedésüket szociálisan hátrá-nyos helyzetük is fokozza. Sok kistelepülésen a magyar tannyelvű iskola fennmaradását szin-te a roma gyerekek beiskolázása biztosítja. A demográfi ai trendeket fi gyelembe véve a kisebb-ségi magyar oktatás alapvető érdeke a magyar iskolákban tanuló, jelentős részben magyar aj-kú roma gyerekek erőteljesebb integrálása, lemorzsolódási arányaik csökkentése.

A képzési rendszerek átjárhatóságára és a munkaerő szabad áramlásának biztosítására tö-rekvő Európában a szak- és felsőfokú (sőt: középfokú) képzésnek a vertikális mellett a horizon-tális mobilitás lehetőségét is számításba kell vennie. Fel kell készíteni a diákokat arra, hogy akár szűkebb településterületükön kívül is megállják a helyüket. Olyan képzést kell kínál-ni az intézményekben, mely megteremti annak a lehetőségét, hogy a kisebbségi magyar diák akár az adott államban, akár Magyarországon, akár valamely más országban folytathassa ta-

73 Lanstyák–Szabómihály, 1997. id. mű.74 A szerbiai, ukrajnai, szlovéniai, horvátországi és ausztriai magyar szülők szervezett akció keretében juthat-

tak szakszerű információkhoz ennek kapcsán. Lásd Göncz Lajos: Tannyelvválasztás a kisebbségi régiókban. Út-mutató a kisebbségi helyzetű szülőknek és a pedagógusoknak. Új Kép, 2005. április. Csernicskó István–Göncz La-jos: Tannyelvválasztás a kisebbségi régiókban: útmutató kárpátaljai magyar szülőknek és pedagógusoknak. Minisz-terelnöki Hivatal, Budapest, 2009. Kolláth Anna–Varga István Štefan–Göncz Lajos: Magyar1 vagy magyar2? Tannyelvválasztás a Muravidéken: Útmutató magyar szülőknek és pedagógusoknak. Miniszterelnöki Hivatal, Buda-pest, 2009. Máté Anikó–Kosić Julianna–Göncz Lajos: Horvátországi magyarok tannyelvválasztása: Útmutató a szü-lőknek és a pedagógusoknak. Miniszterelnöki Hivatal, Budapest, 2009. Kelemen László–Szoták Szilvia–Göncz La-jos: Tannyelvválasztás a kisebbségi régiókban: Tájékoztató füzet burgenlandi magyar szülőknek és pedagógusoknak. Mi-niszterelnöki Hivatal, Budapest, 2009.

75 Péntek János: A magyar nyelv erdélyi helyzete és perspektívái. In Fedinec Csilla (szerk.): Értékek, dimenziók a magyarságkutatásban, Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, Bu-dapest, 2008, (Péntek, 2008) 150.



nulmányait, vállalhasson munkát. Ehhez nyelvi alapokra és hasznosítható minőségi tudásra van szüksége. A kisebbségi magyar oktatás hatékonyságához ugyanis a magyar tannyelvként való használata önagában kevés. Presztízse attól is függ, milyen színvonalú képzést nyújta-nak a magyar oktatási intézmények.

Az anyanyelvi nevelés területén (Magyarországon és azon kívül egyaránt) szemléletváltás-ra és az ezzel kapcsolatos módszertani megújulásra van szükség. A változtatásokra tartalmi szempontból (mit tanítsunk?), a tananyag révén közvetített rejtett tantervben (milyen nyelv-szemléletet és nyelvi ideált közvetítsünk?) és tantárgy-pedagógiailag (hogyan oktassunk?) egy-aránt megérett az idő.76 A nyelvi mítoszok és babonák konzerválása és terjesztése helyett fel-adatunk a létező nyelvi valóság alakítása.77 A magyar iskolák nagy része ugyanis ma még a nyelvi alapú egyenlőtlenségek és a diszkrimináció újratermelője.78 A magyar anyanyelvi ne-velés országhatároktól függetlenül, a standard elsajátíttatására hivatkozva, évtizedekig egyik kiemelt céljának tekintette a nem standard nyelvváltozatok és nyelvi jegyek kiirtását a tanu-lók nyelvhasználatából.79 Az ilyen nyelvszemlélet ellen nyelvészeti, nyelvpedagógiai és nyelvi emberi jogi érvek szólnak.80 Kisebbségben a nyelvjárásvesztés, az otthonról hozott nyelvvál-tozat eltűnése együtt járhat a nyelvcserével, hiszen számos településen a nyelvjárás az egyet-len használt változata a magyar nyelvnek. Az anyanyelvoktatásnak el kell mozdulnia a nyelv-tan és a helyesírás oktatásának hagyományos körétől, ezt ki kell egészíteni olyan témákkal, melyek a gyakorlati nyelvhasználatra vonatkoznak.

A határon túli magyar oktatás vonatkozásában mindezidáig vajmi kevés szó esett arról, je-len kell-e lennie (s ha igen: milyen kortól, formában, mértékben) az államnyelvnek és az ide-gen nyelvnek az óvodai nevelésben. Alig foglalkozott valaki a szakmunkásképzők és szakkö-zépiskolák tannyelvének problematikájával, a szaknyelvi regiszterek anyanyelvi fejletlenségé-

76 A jelenlegi helyzet bírálatára lásd a Csernicskó István−Váradi Tamás (szerk.): Kisebbségi magyar iskolai nyelv-használat. Tinta, Budapest, 1996. és a Csernicskó István−Kontra Miklós (szerk.): Az Üveghegyen innen. Anyanyelv-változatok, identitás és magyar anyanyelvi nevelés. PoliPrint–KMF, Ungvár–Beregszász, 2008. kötetek tanulmánya-it, valamint Lanstyák István–Szabómihály Gizella: Anyanyelvi nevelés kétnyelvű környezetben. In IV. Országos Al-kalmazott Nyelvészeti Konferencia. Többnyelvűség az oktatásban és a kutatásban II, Budapesti Műszaki Egyetem Ter-mészet- és Társadalomtudományi Kar Nyelvi Intézet (Folia Practico-Linguistica 24.), Budapest, 1994, 782–787. Simon Szabolcs: A magyar nyelv oktatása a szlovákiai magyar gimnáziumokban – tankönyvek és segédletek tükrében. A kisebbségi magyar anyanyelvváltozatok jellemzőinek oktatása – szlovákiai lehetőségek. In Huszti Ilona–Koljadzsin Natália (szerk.): Nyelv és oktatás a 21. század elején. Nemzetközi tudományos konferencia előadásainak gyűjteménye. PoliPrint, Ungvár, 2005. 78–91. Szabómihály Gizella: A kisebbségi magyar anyanyelvváltozatok jellemzőinek oktatá-sa – szlovákiai lehetőségek. In Huszti Ilona–Koljadzsin Natália (szerk.): Nyelv és oktatás a 21. század elején. Nem-zetközi tudományos konferencia előadásainak gyűjteménye. PoliPrint, Ungvár, 2005, 97–106.

77 Ezekről lásd Lanstyák István: A nyelvi tévhitekről. In Domonkosi Ágnes–Lanstyák István–Posgay Ildikó (szerk.): Műhelytanulmányok a nyelvművelésről. Gramma Nyelvi Iroda–Tinta, Dunaszerdahely–Budapest, 2007, 154–173. Lanstyák István: Általános nyelvi mítoszok. In Domonkosi Ágnes–Lanstyák István–Posgay Ildikó (szerk.): Műhelytanulmányok a nyelvművelésről. Gramma Nyelvi Iroda–Tinta, Dunaszerdahely–Budapest, 2007, 174–212.

78 Kontra Miklós: A magyar lingvicizmus és ami körülveszi. In Sipőcz Katalin–Szeverényi Sándor (szerk.): Elmél-kedések népekről, nyelvekről és a profán medvéről. Írások Bakró-Nagy Marianne tiszteletére, SZTE Finnugor Nyelv-tudományi Tanszék, Szeged, 2006. 83–106. Kontra Miklós: A nyelvi genocídium fogalma és mai magyar megvaló-sulásai/megvalósításai. Kritika 2009/május. 22–25.

79 Kiss Jenő: Egy régi-új nyelvi sikerkiadvány: a Magyar értelmező kéziszótár. Magyar Tudomány 2004/5, 670–673. 80 Beregszászi–Csernicskó, 2004a. id. mű.



vel, illetve azzal, hogy szükség van-e egyáltalán anyanyelvi szakképzésre. Bár a rendszervál-tást követően mindegyik nagy határon túli régióban létrejöttek a magyar nyelven oktató fel-sőoktatási intézmények, a felsőoktatás tannyelvi kérdései körül nem alakult ki érdemi párbe-széd. Jószerivel fel sem vetődött, van-e létjogosultsága a csak magyar nyelvű felsőoktatásnak; szükség van-e arra, hogy a felsőfokú intézményekből kikerülő fi atal értelmiségiek ne csak ma-gyarul, hanem államnyelven és világnyelv(ek)en is képesek legyenek szakmájuk művelésére.81

Olyan oktatási szerkezetet, modelleket és programokat kell tehát kialakítanunk és alkal-maznunk, melyek fenntartják a magyar nyelvet, újratermelik a magyar identitást, valamint versenyképes tudást biztosítanak. S ilyen intézményekre van szükség minden szinten: az óvo-dától a doktori képzésig, nem kifelejtve a szakképzést, szakoktatás. S ez esetben a kisebbségi helyzetből fakadó hátrányból akár előny is kovácsolható.

6. ÖSSZEFOGLALÁS

Péntek János hangsúlyozza egy tanulmányában, hogy „nem a nyelvi emlékek reliktumszerű, muzeális mentésére vagy őrzésére kell tervet vagy stratégiát kidolgozni, hanem az élő nyelv megtartására a mindennapi használatban, lehetséges funkcióinak teljes körében”82. A kisebb-ségi magyar közösségekben ma még nagyrészt természetes a családon belüli nyelvátörökítés. Hogy ez a jövőben is így maradjon, hatékony és összehangolt magyar nyelvpolitikára és nyel-vi tervezésre, valamint az ezekhez igazított támogatáspolitikára van szükség. Tanulmányunk ezekhez kívánt szempontokat nyújtani.

81 Bár a felsőoktatás kapcsán az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság szervezésében 2004-ben sor került egy konferenciára, a tanácskozás és az ennek nyomán megjelent tanulmánykötet címe egyben jellemzi is a helyzetet (ld. Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. Fórum Kisebb-ségkutató Intézet–Lilium Aurum Könyvkiadó, Somorja–Dunaszerdahely, 2005.)

82 Péntek, 2008, id. mű: 140.



IRODALOM

Bartha Csilla: A kétnyelvűség alapkérdései. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999.Benő Attila: A kölcsönszó jelentésvilága. Erdélyi Tudományos Füzetek, Erdélyi Múzeum-

Egyesület, Kolozsvár, 2004, 246.Benő Attila: Kontaktológia. A nyelvi kapcsolatok alapfogalmai. Egyetemi Műhely Kiadó–Bo-

lyai Társaság, Kolozsvár, 2008.Benő Attila és mtsai.: Magyar–román közigazgatási szótár. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövet-

sége, Sepsiszentgyörgy, 2004.Beregszászi Anikó: A kárpátaljai magyarok kódváltási szokásairól. In Beregszászi Anikó–

Csernicskó István (szerk.): Tanulmányok a kárpátaljai magyar nyelvhasználatról. PoliPrint–Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola, Ungvár–Beregszász, 2004. 36–43.

Beregszászi Anikó–Csernicskó István: ...itt mennyit ér a szó? Írások a kárpátaljai magyar nyelv-használatról. PoliPrint, Ungvár, 2004.

Beregszászi Anikó–Csernicskó István: Magyar értelmező kéziszótár: (majdnem) minden magyar szótára – Kárpátaljai szójegyzék. In Beregszászi Anikó–Csernicskó István … itt mennyit ér a szó? Írások a kárpátaljai magyarok nyelvhasználatáról, PoliPrint, Ungvár, 2004, 127–138.

Bernjak, Elizabeta: Kétnyelvű oktatás a Muravidéken. In Ruda Gábor (szerk.): Identitás – nyelv – irodalom. Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület–Gramma Nyelvi Iroda, Pilisvörösvár–Dunaszerdahely, 2008, 45–57.

Csernicskó István: A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján). Osiris Kiadó–MTA Kisebbség-kutató Műhely, Budapest, 1998.

Csernicskó István: A magyar nyelv használata Kárpátalján. A jogok és a gyakorlat. Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny 2006/2. 51–62.

Csernicskó István (szerk.): A mi szavunk járása. Bevezetés a kárpátaljai magyar nyelvhaszná-latba. Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola, Beregszász, 2003.

Fazakas Emese (szerk.): Román–magyar közigazgatási szótár. Anyanyelvápolók Erdélyi Szö-vetsége, Sepsiszentgyörgy, 2002.

Fenyvesi Anna (ed.): Hungarian Language Contact Outside Hungary: Studies on Hungarian as a minority language. John Benjamins Publishing Company, Amsterdam–Philadelphia, 2005.

Gereben Ferenc: Identitás, kultúra, kisebbség. Osiris, Budapest, 1999.Gal, Susan: Language Shift: Social Determinants of Linguistic Change in Bilingual Austria.

Academic Press, New York–San Francisco–London, 1979. Göncz Lajos: A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban). Osiris Kiadó–Forum Könyvki-

adó–MTA Kisebbségkutató Műhely, Budapest–Újvidék, 1999.Göncz Lajos: A vajdasági magyarság kétnyelvűsége, Nyelvpszichológiai vonatkozások. Magyar-

ságkutató Tudományos Társaság–MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Sza-badka, 2004.

Göncz Lajos: Tannyelvválasztás a kisebbségi régiókban. Útmutató a kisebbségi helyzetű szülők-nek és a pedagógusoknak. Új Kép, 2005. április.

Kolláth Anna: Magyarul a Muravidéken. Zora, Maribor, 2005.



Kolláth Anna: Határtalanítás. In Ruda Gábor (szerk.): Identitás – nyelv – irodalom. Kérdé-sek és válaszadási lehetőségek a Muravidéken és Dél-Szlovákiában. Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület–Gramma Nyelvi Iroda. Pilisvörösvár–Dunaszerdahely, 2008, 7–28.

Kontra Miklós: A határon túli magyar nyelvváltozatok. In Kiefer Ferenc (szerk.): Magyar nyelv. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006, 549–576.

Kontra Miklós (szerk.): Tanulmányok a határainkon túli kétnyelvűségről. Magyarságkutató In-tézet, Budapest, 1991.

Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. Fórum Kisebbségku-tató Intézet–Lilium Aurum Könyvkiadó, Somorja–Dunaszerdahely, 2005.

Kontra Miklós–Hattyár Helga (szerk.): Magyarok és nyelvtörvények. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2002.

Kontra Miklós–Saly Noémi (szerk.) Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról. Osiris, Budapest, 1998.

P. Lakatos Ilona–T. Károlyi Margit: Trianon hatása a nyelvi változásokra. In Szabó Géza–Mol-nár Zoltán–Guttmann Miklós (szerk.): IV. Dialektológiai Szimpozion. Berzsenyi Dániel Ta-nárképző Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszéke, Szombathely, 2002, 235–245.

Lanstyák István: A magyar nyelv Szlovákiában. Osiris Kiadó–Kalligram–MTA Kisebbségku-tató Műhely, Budapest–Pozsony, 2000.

Lanstyák István: A kódváltás nyelvtani aspektusának néhány kérdése a szlovákiai magyar beszé-lőközösségben. In Lanstyák István–Vančoné Kremmer Ildikó (szerk.): Nyelvészetről – válto-zatosan. Segédkönyv egyetemisták és a nyelvészet iránt érdeklődők számára. Gramma Nyelvi Iroda, Dunaszerdahely, 2005. 77–120.

Lanstyák István: Határtalanítás (a Magyar értelmező kéziszótár 2. kiadása után, 3. kiadása előtt). In Mártonfi Attila–Papp Kornélia–Slíz Marianna (szerk.): 101 írás Pusztai Ferenc tiszteletére. Argumentum Tudományos Kiadó, Budapest, 2005, 179–186.

Lanstyák István: Nyelvből nyelvbe. Tanulmányok a szókölcsönzésről, kódváltásról és fordításról. Kalligram, Pozsony, 2006.

Lanstyák István: A magyar szókészlet szétfejlődése 1918 után. In Fedinec Csilla (szerk.): Érté-kek, dimenziók a magyarságkutatásban. Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudomá-nyosság Külföldön Elnöki Bizottság, Budapest, 2008. 118–135.

Lanstyák István–Szabómihály Gizella: Magyar nyelvhasználat – iskola –kétnyelvűség. In Nyel-vi változók a szlovákiai és magyarországi középiskolások néhány csoportjának magyar nyelv-használatában. Kalligram, Pozsony, 1997.

Lanstyák István–Szabómihály Gizella: Magyar nyelvtervezés Szlovákiában. Tanulmányok és dokumentumok. Kalligram, Pozsony, 2002.

Lanstyák, István–Szabómihályová, Gizela: Hungarian in Slovakia: Language management in a bilingual minority community. In J. Nekvapil and T. Sherman (eds): Language Management in Contact Situations: Perspectives from Th ree Continents. Peter Lang, Frankfurt am Main, 2009, 49–73.

Márku Anita: Érvényes történetek. Nyelvválasztási és kódváltási kommunikációs stratégiák a kár-pátaljai magyar fi atalok körében. PoliPrint–KMF, Ungvár–Beregszász, 2008.



Nádor Orsolya–Szarka László (szerk.): Nyelvi jogok, kisebbségek, nyelvpolitika Kelet-Közép-Eu-rópában. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003.

Patten, Alan: Political theory and language policy. Political Th eory, 29:5 (October 2001), 691–715.Péntek János: A magyar nyelv szótárai, nyelvtanai, kézikönyvei és a határon túli magyar nyelv-

változatok. Az MTA határon túli kutatóállomásainak feladatait is ellátó nyelvi irodák állás-foglalása. Magyar Tudomány 2004/7, 724–726. (www.matud.iif.hu/04jul/008.html)

Péntek János: A magyar nyelv erdélyi helyzete és perspektívái. In Fedinec Csilla (szerk.): Érté-kek, dimenziók a magyarságkutatásban, Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudomá-nyosság Külföldön Elnöki Bizottság, Budapest, 2008, 136–152.

Péntek János–Benő Attila: Nyelvi kapcsolatok, nyelvi dominanciák az erdélyi régióban. Anya-nyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Kolozsvár, 2003.

Szabómihály Gizella: A határtalanítás a helynevek területén. In Maticsák Sándor (szerk.): Nyelv, nemzet identitás. A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus (Debrecen, 2006. augusztus 22–26.) nyelvészeti előadásai. I. kötet, Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, Deb-recen–Budapest, 2007. 153–170.

Szilágyi N. Sándor: A magyar nyelv a Magyarországgal szomszédos országokban. Fedinec Csilla (szerk.): Értékek, dimenziók a magyarságkutatásban. Magyar Tudományos Akadémia Ma-gyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, Budapest, 2008. 105–117.


Bárdi Nándor, Misovicz Tibor

A KISEBBSÉGI MAGYAR KÖZÖSSÉGEK TÁMOGATÁSÁNAK POLITIKÁJA

A jelen tanulmány célja a határon túli magyarok támogatására vonatkozó tapasztalatok ösz-szegezése, a célok és a feladatok áttekintése, valamint néhány alapelv és fejlesztési jövőkép felvázolása.1

Jóllehet nem klasszikus ágazati vagy szakpolitika, a címben és a tanulmányban általában a támogatáspolitika kifejezést fogjuk használni. A Kárpát-medence országaiban élő kisebbségi magyarokra vonatkozó kormányzati politikákat pedig az alábbiakban magyarságpolitikának nevezzük. Ennek része a magyarországi – a határon túli magyarok céljainak megvalósításá-ra szánt – források közvetítése (a szűkebb értelemben vett támogatáspolitika), a nemzetközi és kétoldalú kisebbségvédelem, a magyar-magyar közösségi kapcsolatok működtetése. (A szé-lesebb értelemben vett támogatáspolitikának a magyarságpolitika egészének fi nanszírozási, forráselosztási feladatai is a részét képezik.) E tevékenység legfontosabb sajátossága az, hogy közvetlen érintettjei nem tartoznak a magyar állam joghatósága alá.

A továbbiakban elsősorban a támogatási rendszer működésével foglalkozunk. Előbb rövid áttekintést adunk az elmúlt két évtizedről, majd rendszerezzük és újrafogalmazzuk a támo-gatáspolitika funkcióját, végül a rendszer fejlesztésére teszünk javaslatokat.

1 Az eddigi támogatáspolitikai reform törekvésekről lásd: Bárdi Nándor: Szükség mint esély. Lehetséges-e a ma-gyarságpolitikát szakágazatként elgondolni? Kommentár, 2006/5. 54-57.



1. HELYZETKÉP

1.1 Történeti előzmények

A két világháború közötti időszakban revíziós politikáról és jövőképről beszélhetünk. A támo-gatáspolitika célja az elcsatolt területek közösségeiben, az oktatásban, az egyházi intézmé-nyességben és a társadalmi-gazdasági életben betöltött pozíciók megtartása volt, annak érde-kében, hogy a nemzetközi viszonyok kedvező változásával mindez hivatkozási alap lehessen a határok újratárgyalásakor.2

1938–1944 között a visszacsatolt területeken a magyarság szupremáciájának megteremtése volt a kulcskérdés, és a korabeli infrastruktúrafejlesztési és tudásbeviteli programok is ezt szolgálták. Ugyanakkor a visszacsatolt területeket, különösen Erdélyt, egyfajta nemzeti reform kísérleti terepének tekintették. A megmaradt szlovákiai és a romániai magyar kisebbségek problémáit pedig a magyarországi nemzetiségek helyzetéhez kapcsolva a viszonosság politikájával kezelték.3

Az 1945 utáni korszakban a kormány lemondott a revízióról, a magyar kisebbségek védelme terén pedig a helsinki szerződésig (1975) lényegében eszköztelen volt. A hatvanas évek közepéig a kapcsolattartás biztosítása (az utazási korlátozások enyhítése) volt a legfontosabb cél, majd azt követően a kulturális támogatásokra koncentrált a kétoldalú tárgyalásokon keresztül folyó po-litizálás. A hetvenes évek második felétől a határon túli magyar elitek egyre nagyobb nyomás-gyakorló szereppel bírtak a magyarországi kultúrpolitikára. A nyolcvanas években, a szocialista országok párhuzamosan megjelenő nemzeti legitimációs igényéből fakadóan, már a kisebbségi sérelmek és a történelmi konfl iktusok nyílt tárgyalása is előtérbe került. Ebben az időszakban a kormányzat számára tehertételt jelentettek a szomszédos országok magyarságának problémái, illetve a velük foglalkozó magyarországi közgondolkodás és a kapcsolatigény. A nyolcvanas éve-kig (egy fi atalabb pártelit megjelenéséig) a nemzeti szimbólumok használata, a határon túli ma-gyarok problematikája és a nemzeti kötődések erősítésének igénye, összekapcsolódva a naciona-lizmustól és az antiszemitizmustól való félelmekkel, a pártideológia számára rendszeridegen volt.

A nyolcvanas évek második felében, a felpuhuló Kádár-rendszer hivatalos külpolitikáját messze megelőzve különböző civil csoportok és értelmiségiek, elsősorban Erdély kapcsán, egy-re tevékenyebben léptek fel. Ennek is köszönhetően a rendszerváltás nagy tömegélményei (az erdélyi falurombolás elleni 1988-as tüntetés a Hősök terén, mely az első engedélyezett nem hi-vatalos utcai megmozdulás volt 1956 óta; az 1989 karácsonyi romániai segélyakció) a határon túli magyarok iránti szolidaritás kifejezésével jártak együtt, de biztos, hogy a természetvédelmi célokon kívül volt ilyen aspektusa a bős-nagymarosi vízlépcsővel szembeni tüntetéseknek is.

2 Jancsó Benedek: A magyar társadalom és az idegen uralom alá került magyar kisebbség sorsa. Magyar Szemle, 1927. szeptember 40-57.; Bárdi Nándor: A budapesti kormányzatok magyarságpolitikai intézményrendszere és straté-giája 1918-1938. Kisebbségkutatás, 2007. 1. 7-18.

3 Az időszakról átfogó képet ad két tematikus folyóirat szám: Limes 2006/2. Észak-Erdély 1940–1944. Limes 2007/2. Dél-Felvidék 1938–44. lásd továbbá Egry Gábor: Az erdélyiség „színeváltozása”. Kísérlet az Erdélyi Párt ideológiájának és identitáspolitikájának elemzésére 1940-1944. Napvilág, Budapest, 2008. Oláh Sándor: Modernizációs törekvések a Székelyföl-dön, 1940–1944. In Fedinec Csilla (szerk.): Nemzet a társadalomban. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2004, 133–150.



Ennek a közvéleményt érintő átalakulási folyamatnak is köszönhető, hogy 1989-ben az Alkotmányba konszenzussal került be az a rendelkezés, mely alapján a Magyar Köztársaság felelősséggel tartozik a határain kívül élő magyarok sorsáért, és köteles előmozdítani a Ma-gyarországgal való kapcsolatuk ápolását. Ezzel együtt azonban a magyar közgondolkodás-ban 3-4 generáción keresztül két egymással szögesen ellentétes politika és szemléletmód volt a meghatározó. Míg a Horthy korszak egész legitimációs rendszere a revíziós jövőképen ala-pult, addig a Kádár-korszak nemzetfelfogása – a „különutas” belpolitika érdekében, konfl ik-tuskerülő külpolitikával a háttérben – az antinacionalista beszéd- és szemléletmódra épült. 1990-ben tehát ezzel az örökséggel és azzal a teljesen új helyzettel kellett a magyarországi po-litikai elitnek szembenéznie, hogy az euroatlanti integráció megvalósításával együtt újra kell építenie hosszú távú közösségi- azaz identitáspolitikáját. Ennek lett része a határon túli ma-gyarokkal kapcsolatos politika (magyarságpolitika).

1.2 Két évtized tapasztalatai

1990-ben a Miniszterelnöki Hivatal keretében, címzetes államtitkár (Entz Géza) vezetésével alakult meg a Határon Túli Magyarok Titkársága. A titkárságot egy tárca nélküli miniszter (Horváth Balázs) felügyelete alá helyezték, aki egyben a magyarországi nemzeti kisebbségek-kel foglalkozó hivatalt is felügyelte. Az anyagi támogatások lebonyolítására a kormány még ugyanebben az évben létrehozta az Illyés Közalapítványt.

1990-ben a központi költségvetésben a határon túli magyarok támogatására (a Művelő-dési és Közoktatási Minisztérium „Szakosztályi keretével” együtt) három jogcímen, összesen mintegy 64 millió forintot (a kiadási főösszeg 0,01 %-át) különítettek el, amelynek kéthar-mada a titkárság működését szolgálta. A határon túl élő magyarokra vonatkozó kormányza-ti szándékok bejelentése és képviselete – némiképp ellentétben a fentebb említett, korábban megvolt konszenzussal – aránytalanul nagy politikai vihart kavart, különösen ahhoz képest, hogy mekkora erőforrásokat szántak a célok elérésére. A támogatási tevékenység kezdettől a szimbolikus politizálás kereszttűzébe került. Ugyanígy már ekkor megjelent a máig élő szer-vezeti, illetve hatásköri probléma: a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatokat vajon a miniszterelnökséghez tartozó, a minisztériumi szakpolitikákat összehangoló és ellenőrző erős koordinációs központ (esetleg külön minisztérium) lássa el, vagy a minisztériumokat kiszol-gáló (a Külügyminisztérium alá rendelt) háttérintézmény. A Titkárságból 1992-ben létrejött a Határon Túli Magyarok Hivatala4 (HTMH) országos hatáskörű szervként, a Külügymi-nisztérium felügyeletébe átsorolva, címzetes államtitkári irányítással. A hivatal komoly kom-petenciákat nem kapott, feladatai között a világban élő magyarok szervezeteivel, az egyes or-szágok kisebbségi kérdésekben illetékes kormányzati szerveivel való kapcsolattartás, az érde-

4 Lásd. a Határon Túli Magyarok Hivataláról szóló 90/1992. (V. 29.) Korm. rend. A hivatal történetéről és mű-ködéséről: Mák Ferenc: Új nemzetpolitika és a Határon Túli Magyarok Hivatala (1989-1999) Magyar Kisebbség, 2000. 3. sz. 237-293.



kelt hazai minisztériumokkal, országos hatáskörű szervekkel és másokkal történő együttmű-ködés, a határon túli magyarokkal, és a nemzetközi diaszpórával kapcsolatos kormányzati te-vékenység koordinációja, valamint elemzések és prognózisok készítése szerepelt.

Az „intézményesedés” a költségvetési források bővülésével járt. 1993-ra a szomszédos or-szágokban élő magyarok támogatására, illetve az ezzel foglalkozó intézményrendszer mű-ködtetésére rendelt előirányzatok megközelítették a 1,5 milliárd forintot, a ciklus utolsó évé-ben pedig az összeg majdnem elérte a 2 milliárd forintot, a központi költségvetés 0,12 %-át. A HTMH működésére elkülönített összeg négyszeresére nőtt, de a hivatal csak korlátozot-tan rendelkezett egyéb előirányzatok felett, így a „határon túli magyar sajtó támogatásán” kívül csak a speciális és kiemelt ügyek fi nanszírozását biztosító „kisebbségi koordinációs ke-ret” felett gyakorolt, a felügyelő államtitkárral közös, rendelkezési jogot. Ezzel párhuzamo-san viszont világosan látható a feladatok szaporodása és a költségvetési források felhasználá-sával foglalkozó szervezetek számának növekedése. Ezzel azonban inkább az ezeket a felada-tokat ellátó szakminisztériumok erősödtek meg és nem a HTMH kormányzati szerepköre.

1994 elejére nagyjából kialakult a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó, és alapjai-ban lényegében 2006 végéig változatlanul fennálló közigazgatási rendszer, amely háromféle, egymással akadozva együttműködő szereplő nehezen összehangolható tevékenységére épült. Ennek része volt egy korlátozott jogkörű és képességű, a témáért felelős hivatal, az egyes szak-mai kérdésekben érintett ágazati minisztériumok részegységei, valamint a kormány szervei ál-tal létrehozott, önálló döntési és gazdálkodási jogokkal rendelkező, a központi költségvetés-ből – és jellemzően csak abból – fi nanszírozott több közalapítvány.

A HTMH, és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium határon túli ügyekkel foglalko-zó (fő)osztályai mellett létrejött az Illyés Alapítvány (IKA), a Kézfogás Alapítvány, a Teleki László Alapítvány, a Pro Professione Alapítvány, valamint az Egészségügyi Minisztériummal szerződéses kapcsolatban álló Segítő Jobb Alapítvány és a Mocsáry Lajos Alapítvány, mely magánalapítványi formában vett részt a forrás-újraelosztásban.

Az 1994-es kormányváltást követően a magyarságpolitika súlya érezhetően csökkent.5 Rész-ben, mert alárendelődött az uniós csatlakozásra vonatkozó külpolitikai prioritásoknak és az ehhez kapcsolt alapszerződés-kötési kényszernek, részben mert a baloldal politikai építkezé-sében újra meghatározó szerepet kapott az antinacionalista beszédmód, illetve az ún. „prag-matikus politizálás” hangoztatása.

A kormány megalakulásával a HTMH újra a Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alá került, ahol politikai államtitkárként Tabajdi Csaba egyidejűleg felügyelte a Határon Túli Magya-rok Hivatalát és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt. A HTMH elnöke Lábody Lász-ló, a HTMT 1990-1992 közötti főtanácsosa lett.

A feladatok meghatározásában ismét a „a tárcaközi koordináció” került előtérbe, valamint a „kisebbségpolitikai koncepció” kidolgozása. A hivatali tevékenységben viszont ténylegesen

5 A választási kampány során felmerült a HTMH felszámolása is. A választási győzelemre készülő párt elnö-ke egyik sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal mellett a Hatá-ron Túli Magyarok Hivatalát is fel kívánják számolni. Az MSZP felszámolná a Kárpótlási Hivatalt. Magyar Hír-lap, 1994. április 15.



új elemként jelent meg a gazdasági-együttműködés, és a gazdasági önszerveződési folyama-tok támogatása. A HTMH aktivitásának azonban nem tett jót, hogy a ciklus közepén kelet-kezett vezetési problémát a kormányváltásig nem sikerült megoldani, és elnöke 1996-os le-mondását követően a választásokig az általános elnökhelyettes (Törzsök Erika) megbízott-ként irányította a szervezetet. A hivatal kormányzati pozícióját jelentősen gyengítette, hogy az alapszerződések tárgyalása során az euroatlanti integráció elsődlegességére és a megálla-podások mielőbbi megkötésére hivatkozva a kormány fi gyelmen kívül hagyta a határon tú-li magyar politikusok véleményét.

A HTMH munkáját alapvetően meghatározta az alapszerződések nyomán felálló kisebb-ségi vegyes bizottságok megszervezése és működtetése. A magyar-ukrán, magyar-horvát és magyar-szlovén bizottságok megalakításuk után viszonylag folyamatosan működtek, a ma-gyar-szlovák, illetve a magyar-román bizottság felállítása azonban 1998-ig elhúzódott. A ve-gyes bizottságok feladata a kisebbségek helyzetének áttekintése, továbbá – a kisebbségi kö-zösségek képviselőinek részvételével – ajánlások megfogalmazása a felmerült problémák meg-oldása érdekében. Ezek lehettek oktatási, tájékoztatási, művelődési ügyek, anyanyelv-hasz-nálati, képviseleti vagy közéleti jogok, illetve hátrányos megkülönböztetés esetei. A jegyző-könyvbe foglalt ajánlások a kisebbségvédelmi egyezményben vállalt kötelezettségekre alapul-tak, végrehajtásukat a bizottság soron következő ülésén lehetett számon kérni. A munkafo-lyamat keretei között sikerült ugyan komoly részeredményeket elérni, az ajánlások érvénye-sítésére azonban nem voltak és ma sincsenek szankciók, emiatt pedig egyre inkább a felveté-sek és az igények folyamatos ismételgetése vált gyakorlattá, már amennyire egyáltalán lehe-tőség nyílt a bizottsági ülés megtartására.

Ebben a ciklusban jött létre az előkuratóriumok, az ösztöndíjtanács és az ún. szakmai előzsűrik rendszere, ami kb. 300–350 határon túli értelmiségit vont be a döntési folyamatba, és ezzel egyszerre politikai és szakmai legitimitást kívánt adni a támogatási döntéseknek. Volt, ahol az előkuratóriumok döntően szakmai alapon szerveződtek (Szlovákia), és volt, ahol keve-redtek a politikai, és a szakmai szempontok (Románia – IKA, illetve Könyves Céh). A hazai közalapítványok kuratóriumaiban pedig pártdelegáltak kaptak helyet. A Kézfogás (1996-tól Új Kézfogás) Alapítvány önálló költségvetési előirányzatot kapott. A ciklus végén, a gazda-sági törekvéseket erősítve, egy új típusú szervezet is megjelent a rendszerben. A Magyar Fej-lesztési Bank, – a Gazdasági Minisztérium és az OMFB társaságában – 1997-ben, 1 milliárd Ft-os alaptőkével, megalapította a Corvinus Nemzetközi Befektetési Részvénytársaságot, az-zal a céllal, hogy pénzügyi forrásokat, elsősorban tőkefi nanszírozást biztosítson magyarorszá-gi bejegyzésű vállalatok külföldre, de leginkább a közép európai régióba irányuló beruházá-saihoz, vállalatfelvásárlásaihoz.6 A határon túli magyarokra fordított összegek aránya ezek-ben az években a kiadási főösszeg 0,08-0,10 %-a között változott.

6 A nyereségorientált Corvinus Rt. működését, vezetési módját, céljainak természetét tekintve alapvetően kü-lönbözik a határon túli magyarok helyzetével foglalkozó intézményrendszer szereplőitől. A társaság azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Időbe telt, amíg befektetési célterülete ténylegesen a Kárpát-medencére irá-nyult. A Romániában és Szlovákiában végrehajtott befektetések zömének mérete pedig a gazdasági hatás szem-pontjából elhanyagolható volt.



1998 után a támogatási források kibővültek. Ennek hátterében egyrészt az állt, hogy a Fi-desz politikai közösségépítésében integráló erő lett a nemzetesítés. Az egyoldalúan kezdemé-nyező politikát azonban külső körülmények is erősítették. A kilencvenes évek közepére vilá-gossá vált, hogy a magyar kisebbség autonómia törekvéseit az adott országok többségi nem-zethez tartozó politikai elitjei elutasítják, és az elvárt nemzetközi támogatás is elmaradt. Eköz-ben három országban is lehetőség nyílt a magyar pártok kormányzati részvételére, és ez egy-szerre növelte az érdekérvényesítési lehetőségeket, de egyben a „nemzetpolitikai célok” párt-politikai érdekek alá rendelésével is járt.

Meghatározó volt ugyanakkor az a tapasztalat, hogy az alapszerződések révén létrejött ki-sebbségi vegyes bizottságokkal nem lehet a felmerülő problémákat kezelni. Kiderült, hogy a hazai törekvések, célok rendre kudarcba fulladnak, ha megvalósításuk a szomszédos kormá-nyok jó szándékához, együttműködő készségéhez van kötve. Végül a gazdasági növekedés, a NATO csatlakozás és a közeli EU integráció esélye növelte Magyarország relatív geopolitikai súlyát, régión belüli versenyelőnyét.

A projektekre épülő nemzetpolitikának két új alapintézménye született. A Magyar Állan-dó Értekezlet (MÁÉRT) létrehozása (1999) és a határon túli magyarokról szóló ún. kedvez-ménytörvény (2001). A MÁÉRT egyszerre volt a határon túli és a magyarországi pártok közös egyeztető fóruma és a belpolitikai nyomásgyakorlás terepe. Az ellenzéki pártok konszenzusra kényszerültek a határon túli pártok képviselte, esetenként a kormányénál radikálisabb állás-pontjával. Ennél sokkal fontosabb volt azonban, hogy a MÁÉRT szakbizottságaiban a poli-tikai államtitkárok váltak felelőssé az egyes minisztériumokban folyó, a határon túli magya-rokat érintő ügyekben. Ezzel az intézményen belül adhattak súlyt az ügyeknek.7

A kedvezménytörvény szándékai szerint jogilag megragadhatóvá vált a „határon túli ma-gyar”, mint támogatandó egyén. Erre lehetett az elképzelések szerint folyamatosan bővülő kedvezményeket építeni. A kedvezmények Magyarországon érvényesülő része segíthette a ha-táron túli magyarok anyaországi emancipációs igényeinek kielégítését. Mindezeken túl a tör-vény végrehajtása érdekében a környező országokban létrehozták az ajánló irodák rendszerét, amely 6 országban több mint 50 irodában közel 500 személyt foglalkoztatott, s ezzel a ru-tinszerűvé vált ügyintézés mellett rendelkezésre állt egy a magyarországi költségvetés által fi -nanszírozott apparátus és informatikai rendszer.

A kormány megalakulásával a HTMH felügyelete – immár szokás szerint – változott, és újra a Külügyminisztériumhoz került (Németh Zsolt államtitkár felügyelte). Elnöke az intéz-mény egyik korábbi főosztályvezetője, Szabó Tibor lett. A teljes intézmény- és feladatrend-szer viszont, részben a kormányzati szerkezet változásainak, részben a témában személyesen is érintett politikusok megjelenésének köszönhetően nagymértékben kibővült. Ennek egyik következménye a párhuzamosságok erősödése lett. Így például míg az Illyés Közalapítvány ál-talában foglalkozott a határon túli magyarok kulturális támogatásával, addig az önállóvá vált

7 A MÁÉRT működését elemzi: Hegedűs Dániel: Hatékony nemzetpolitika? A Magyar Állandó Értekezlet (MÁ-ÉRT) szakértői bizottságai munkájának elemzése az 1998 és 2002 közti kormányzati ciklusban közpolitikai eszközök-kel. EÖKIK, Budapest, 2008, 67.



Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma négy kulturális célelőirányzatot kezelt. Az Ok-tatási Minisztérium 1999-ben megalapította az Apáczai Közalapítványt, de emellett működ-tette az „oktatási és kulturális támogatás” elnevezésű célelőirányzatát is, miközben a HTMH 2000-től kezelte a „határon túli magyar felsőoktatás fejlesztése” előirányzatot. Az addig is lé-tező koordinációs problémák, ebben az időszakban – a feladatok, az intézmények és a forrá-sok bővülésével – még gyakoribbá váltak. Megoldásként született ugyan egy, az érintett mi-nisztériumok képviselőit a HTMH elnöklete alatt egyesítő bizottság, ez azonban érdemi te-vékenységet nem folytatott.8 Jobb eredményeket hozott a személyi koordináció, vagyis az a kinevezési gyakorlat, mely alapján a különböző alapítványok vezető testületeiben ugyanazok a személyek – elsősorban a HTMH vezetői jelentek meg. A koordináció erősítését célozta a HTMH által kezdeményezett támogatási nyilvántartási rendszer, amelynek építése a ciklus végén kezdődött meg, de az adatbázis a mai napig nem használható.9

A feladatok és a megvalósításukban közreműködő intézmények szaporodása mellett nö-vekedett a kiadások nagyságrendje és a költségvetésen belüli aránya is. A ciklus első költség-vetésében 1998-hoz képest 55%-kal, 3,65 milliárd forintra nőtt a határon túli magyar „költ-ségvetés”, majd az ezt követő három évben rendre évi 82%-os, 67%-os, végül 13%-os ütem-ben 12,55 milliárd forintra emelkedett. Ekkorra a központi költségvetés főösszegének már 0,28%-át tette ki a szomszédos országokban élő magyarok támogatása.10 A forrásbővülés el-sősorban a HTMH terheit növelte, mivel a korábbi gyakorlattal ellentétben, az új előirány-zatok kezelése rendre ide került. A támogatási rendszert a kedvezménytörvény némileg to-vább bonyolította. A korábbi pályázó-közalapítvány-költségvetés kapcsolatrendszer mellett kiépült a pályázó-külföldi közhasznú szervezet-hazai közhasznú szervezet-költségvetés rend-szer, amelyben a HTMH, mint a végrehajtáshoz rendelt előirányzatok kezelője a korábbinál nagyobb döntési és végrehajtási jogköröket kapott.

2002-ben az új kormány a HTMH-t újfent a Miniszterelnöki Hivatal egyik politikai állam-titkárának felügyelete alá helyezte (Szabó Vilmos), elnökének pedig ismét egy korábbi hivatali főosztályvezetőt (Bálint-Pataki József) nevezett ki. A Medgyessy-kormány, hivatali idejének bő két éve alatt, megállította a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó intézményrendszer növekedését. A kedvezménytörvényt a parlament szűkítette, a támogatásra fordítható erőfor-rások csökkentek, bár az „előirányzat-gazdák” között, az erdélyi magyar televízió átmenetinek bizonyuló mentoraként, újabb szereplő jelent meg (Informatikai és Hírközlési Minisztérium).

A határon túli politikai szervezeteknek megnőtt a beleszólási lehetőségük az ún. straté giai programokba. Míg az előző két ciklusban egyértelmű volt a magyarországi politikai aka-

8 A támogatáspolitikai koordinációs tárcaközi bizottság létrehozásáról 2002. június 1-i hatállyal még a Fidesz-kormány döntött. 2006-ban Gémesi Ferenc összehívta a bizottságot, de működéséről nincs tudomásunk: vö. a Támogatáspolitikai Koordinációs Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló 2125/2002. (IV. 26.) Korm. határozat.

9 Előterjesztés a Kormány részére a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvényben meghatározott támogatási feladatok végrehajtásáról. 2002.

10 2000-ben az állami tulajdonosok 3 milliárd forintra emelték a Corvinus Rt. jegyzett tőkéjét, és a szovátai üdülővállalat privatizációjával ekkor valósult meg az első gazdasági és társadalmi hatásaiban is jelentősnek mond-ható befektetés.



ratérvényesítés központja, addig az új kormány egyenrangú hatalmi központjaiban (Kül-ügyminisztérium, Ifj úsági- és Sport Minisztérium, Miniszterelnöki Hivatal) párhuzamo-san megnőtt az első számú határon túli politikai vezetők befolyása.11 Véleményük mind a támogatáspolitikában, mind a közigazgatás személyi ügyeiben meghatározó volt. Ez hamis helyzetet teremtett. A budapesti kormány elhitte, hogy az a jó magyarságpolitika, amit a kisebbségpolitikusok csinálnak, ugyanis ezzel a felelősség is az övék. A határon túli ma-gyar politikusok pedig, miközben döntően egy másik kormányzati és politikai szerkezet-ben működtek, azt gondolhatták, hogy a budapesti szerkezeteknek is részesei, és az a fel-adatuk, hogy minél több forrást szerezzenek közösségeiknek/projektjeikhez a magyar kor-mánytól. A források és a döntések azonban 2003–2004-re beszűkültek, a magyarságpoliti-kai kérdések kormányzati súlya jelentősen csökkent, épp azért mert a kormányzatban nem volt erős személyiség vagy érdekcsoport, amely azt magának érezte volna. Így egyfajta ígér-vénypolitizálás alakult ki.12

A költségvetés szerkezete lényegében állandó maradt, a 2003-2004. évi költségvetési tör-vények, valamint a 2004. február 15-i kormánydöntés viszont a célra rendelt források hatá-rozott csökkentését mutatják. A törekvés feltehetően nem volt tudatos, ám az évközi módo-sítások alapján a költségvetési hiány csökkentésére irányuló intézkedések a költségvetés egé-szét tekintve a határon túli magyarok támogatásában az átlagosnál jóval nagyobb arányú el-vonáshoz vezettek. A kormány aktivitása inkább az egyedi gazdasági ügyletekre irányult. Ezeket megalapozandó a Magyar Fejlesztési Bank két lépésben 10 milliárd forintra emelte a Corvinus Rt alaptőkéjét.13 A nagy gazdasági projektek azonban nem indultak meg. A lendü-let a Medgyessy-kormány „nemzeti közép” retorikájának – és a határon túli magyarok iránti nemzeti elkötelezettség hangsúlyozásának – kifulladásával párhuzamosan megtört.

Az első Gyurcsány-kormány magyarságpolitikai tevékenységét a kettős állampolgárság-ról szóló népszavazási kampányban, illetve azt követően a Szülőföld Program meghirdetésé-ben megtestesülő kommunikációs program határozta meg. A miniszterelnök politikai szere-pét kifejező retorikai ív 2001 karácsonyától, a „23 millió román vendégmunkás”-ban meg-testesülő veszély emlegetésétől a korszakhatárt jelentő 2004. decemberi népszavazás előtti, a vélt és valós félelmeket összemosó kampányig húzódik, amelyben a határon túli magya-rok állampolgársága által a hazaiak mindennapi érdekeinek (nyugdíj, szociális ellátás, egész-ségügy, munkahely, stb.) fenyegetettségét sulykolta – a hosszú távú felelősségre hivatkozva és azt hiteltelenítve.

11 Markó Béla többször és egyértelműen megfogalmazta, hogy a romániai magyarságra vonatkozó támogatás-politikai ügyekben az erdélyieknek kell dönteniük. Markó Béla és Kovács László 2002. szeptember 5-i találkozó-járól kiadott nyilatkozatok alapján. RMDSZ Tájékoztató, Népújság, 2002. szeptember 6.

12 Ennek lényege a magyarországi politikusok által itt vagy ott tett vagy kicsikart ígéretek magyarországi kihaj-tása. Maga a Szatmári házaspár ügye, majd ettől függetlenül Bálint-Pataki József távozása a HTMH éléről ennek a kompetencia átadásból adódó kijárásos, ígérvény politizálásnak a zsákutcáját jelentette.

13 A formálódó elképzeléseket és az új szereposztást egy, az első 100 napos kormányzás alatt megvalósított ügylet jól illusztrálja: 2002 nyarán az állami tulajdonú Eximbank 2,6 milliárd forint hitelt nyújtott az Alexandru Mudura résztulajdonában lévő nagyváradi Lotus Market S.A. 3 milliárd forint értékű beruházásának – egy bevásárló és szó-rakoztató központ létrehozásának – a fi nanszírozásához.



A Szülőföld Program ezzel párhuzamos meghirdetése (a Szülőföld Alap létrehozását leszá-mítva) lényegében csak a határon túli magyar elitekkel szembeni kárenyhítésre volt alkalmas.14

A kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredménye világossá tette, hogy a kérdés mind-két oldal választóit megosztja, és igazából nem lehet vele a pártpolitikai versenyt a parlamenti választási eredmények szempontjából sikeresen tematizálni. Ezzel a határon túli magyar po-litikai szereplők súlya is csökkent. Ráadásul a kisebbségi politikusok a miniszterelnökkel – a kettős állampolgárság melletti kiállásuk miatt – nem tudtak hatékony együttműködést kiala-kítani. A nemzetpolitika „leértékelődött”, elvesztette korábbi szimbolikus politikai súlyát, s a szürke, hétköznapi szakpolitikai kérdések egyikévé vált. (Kissé cinikusan azt mondhatnánk, hogy költségvetési arányának megfelelő szerepet kapott a politikai tematikában.)

A 2004-es kormányváltás után a HTMH felügyelete újra a Külügyminisztériumhoz ke-rült, de – közigazgatásilag nehezen értelmezhetően – a hivatalt a külügyminiszter mellett a miniszterelnök nemzetpolitikai tanácsadója is ellenőrizte. A szomszédos országokban élő ma-gyarok támogatásának tartalmát és formáit a választásokig a kedvezménytörvény, illetve a másfél évtized alatt kialakult „szokásjog” határozta meg, a jogcímek azonban jelentős mér-tékben szűkültek. A 2004. évi költségvetés nyolc fejezetében összesen 33 előirányzat tartal-mazott a szomszédos országokban élő magyarok támogatását célzó forrásokat. 2005-ben eh-hez képest hat fejezetben tizenkilenc jogcím található. A helyzet ezzel némileg egyszerűsö-dött, és erősödött a HTMH forráselosztó szerepe.

A hivatalos nyilatkozatok szerint a támogatások összegének korábbi két évben megfi gyel-hető csökkenése megállt, sőt jelentős növekedés érzékelhető – mindent összevéve, a kormány 2005-ben 12,8 milliárd Ft-ot, a központi költségvetési kiadások majdnem 2 ezrelékét szán-ta a határon túli magyarokra. A növekedés azonban jórészt a kedvezménytörvényben vállalt oktatás-nevelési, illetve tankönyv-taneszköz támogatásokhoz kapcsolódó kötelezettségekből származott. Erre a célra – a jogosult pályázók növekvő száma miatt – már 2004-ben mintegy 5 milliárd forintot költöttek, és a fi nanszírozási igény 2005-ben tovább nőtt. A fennmaradó egyéb feladatokra így mintegy 8 milliárd forint jutott.

Az Országgyűlés 2005-ben fogadta el az elkülönített állami pénzalapról, azaz a Szülőföld Alapról szóló törvényt, amely az adózók által felajánlott 1%-ot egészítette ki 1 Mrd Ft-ra. A törvény célja a szülőföldön való boldogulás és a Magyarországgal való kapcsolattartás előse-gítése volt. A prioritásokat meghatározó 15 fős Irányító Tanácsba (később Regionális Egyez-tető Fórumba) a MÁÉRT határon túli tagszervezetei és a magyarországi szakmai szerveze-tek delegáltak tagokat fele-fele alapon, elnökét (Kiss Elemér) pedig a miniszterelnök nevezte ki. Három kollégiumban (az egyes kollégiumok tagjai 5-7 fő volt) jobbára a határon túli ta-gok javaslatai alapján hozták meg döntéseiket.15

14 A Szülőföld Program részei: alkotmánymódosítás, amelynek az lett volna a célja, hogy határozottabban je-lenítse meg a kulturális nemzet egységét; a nemzeti vízum intézményének bevezetése; az állampolgársági törvény módosítása (a kedvezményes honosítás megkönnyítése); a Szülőföld Alap létrehozása.

15 A három kollégium: Oktatási, Kulturális, Szociális, Egyházügyi és Média Kollégium; Regionális, területfej-lesztési és Önkormányzati Együttműködési Kollégium; Gazdasági és Informatikai Kollégium. Beszámoló a Szülő-föld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről. Budapest, 2007. május, Országgyűlés Hivatala J/3205. sz.



2006 végén a második Gyurcsány-kormány olyan radikális szerkezeti átalakítást haj-tott végre a magyarságpolitikai intézményrendszerben, mintha ellenzékből kezdett vol-na a kormányzáshoz. Megszüntették a HTMH-t, a támogatási feladatok jelentős részét a Szülőföld Alap kapta meg.16 A hivatal igazgatási feladatköre sokadszorra visszakerült a Külügyminisztériumtól a Miniszterelnökséghez, ahol egy szakállamtitkárság (vezető-je Gémesi Ferenc) egyik főosztálya vitte tovább az ügyeket (főigazgatója a rendszerválto-zás óta vezetőként egyedül visszatérő Törzsök Erika). Megszűnt a MÁÉRT, és megszűnt az Illyés Közalapítvány is. A támogatások központosítása pedig véget vetett a forráselosz-tás körüli apparátusharcoknak. Egyedül az Oktatási és Kulturális Minisztériumban ma-radt meg külön apparátus a határon túli ügyek kezelésére (jellemzően az is két különbö-ző főosztályon belül).

A retorikájában megújuló nemzetpolitika határozottan koncentrált a gazdaságfejlesztés-re és a szülőföldön való megmaradás és gyarapodás szociális és gazdasági feltételeire. A hatá-ron túli magyar politikai elittel jóval tartózkodóbb, mint az előző kormányok. Ezzel együtt a Szülőföld Alap kollégiumaiban a támogatási döntésekben hangsúlyosan érvényesültek a ha-táron túli érdekérvényesítő törekvések.

Az új politikai koncepció középpontjába a versenyképesség és a modernizáció támogatása ke-rült. A támogatáspolitika különválik a fejlesztéspolitikától. A támogatáspolitika célja a pro-jektek pályázati támogatása és az identitásőrzést szolgáló intézmények (nemzeti jelentőségű intézmények és programok) hosszabb távú működésének biztosítása. Kulcsintézménye a Szü-lőföld Alap (pályázatok), illetve az államtitkárság főosztálya (egyedi döntések).

A fejlesztéspolitika a szomszédos országokkal, régiókkal közös térség-, intézmény-, gazda-ság- és infrastruktúrafejlesztést fedi, de lényegében az Új Magyarország Fejlesztési Terv egyes részeinek, illetve az Unió határmenti együttműködési programjainak nem túl diszkrét „át-nevezése”, új forrásokat nem tartalmaz. A költségvetési törvényben szereplő célzott források nagyságrendje az előző ciklusokhoz képest nem változott, és lényegében az ellátandó felada-tok szerkezete sem módosult.

1.3 A rendszer alapelemei

1.3.1 A szabályozási környezet

A szomszéd országokban élő magyarok kormányzati támogatásának jogi kiinduló pontja az Alkotmány gyakran hivatkozott 6. § (3) bekezdése, amely az állam „felelősségérzetének” ki-fejezésén túl nem tartalmaz konkrét célokat, kormányzati cselekvéseket.17 A tényleges tevé-

16 A kialakult helyzet áttekintését adja Horváth Tamás–Ríz Ádám: Határon túli magyarok támogatása: belső kényszerek és külső kihívások. Gyorselemzés a határon túli magyarokkal kapcsolatos kormányzati politika megújításá-nak eddig látható irányairól. Kommentár, 2006/4. 81-95. Az ágazati reform szakmai kritériumairól: Bárdi id. mű

17 Ezt kívánja pótolni Öllös László: Az egyetértés konfl iktusa. A Magyar Köztársaság alkotmánya és a határon túli magyarok. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2008, 158.



kenység jellegét, illetve részleteit két további törvény határozza meg. Az egyik a 2001. évi ún. kedvezménytörvény,18 amely szabályozza a szomszédos országokban élő magyarok jogi hely-zetét, illetve meglehetősen részletesen és átfogóan körülírja a jogosultaknak adható kedvez-mények és támogatások körét. Lényeges hiányossága azonban ennek a törvénynek, hogy a források körét, mértékét nem tartalmazza.

Elfogadása óta a kedvezménytörvény több pontját módosította az Országgyűlés, ezek kö-zött vannak érzékeny politikai kérdések, vannak jogosultsági bővítések is, a törvényben leírt támogatási rendszer azonban lényegében nem változott.19 A végrehajtás során a magyar iga-zolványt mostanáig 902.000-en váltották ki,20 közvetlen támogatásból azonban ennél nyil-vánvalóan kevesebben részesülnek. A támogatások – szimbolikusan is – legjelentősebb eleme a magyar iskolába járó gyermekek után nyújtott oktatási-nevelési támogatás. (Kiskorúak ne-velési-oktatási támogatása 20.000 forint, kiskorúak tankönyv és taneszköz támogatása 2.400 forint. A felsőoktatásban tanuló hallgatók jegyzettámogatása 2.800 forint.)

Ez a Kárpát-medence országaiban ma évente összesen kb. 220-230 ezer gyermeket és mintegy 7 ezer hallgatót érint (durván a magyar családok negyedét-ötödét), és mint-egy 5-5,5 milliárd forint folyósítását jelenti. A törvény fontos szerepet szánt a pedagó-gusok, valamint a felsőoktatásban résztvevő diákok támogatásának is. A pedagógus könyvvásárlási kedvezmény adminisztratív és költségvetési okokra hivatkozva szűnt meg, miközben ennek nem is volt felelőse az OKM-ben. A felsőoktatási diákok támo-gatása pedig a nemzetközileg érvényes diákigazolvány kedvezmények miatt vesztette el értékét. Az utazási kedvezmények működnek ugyan, de igénybe vételükről nyilván-tartást nem vezetnek.

A jogszabályi környezet másik pillére a Szülőföld Alapról szóló törvény, amelyet a kettős állampolgárságról szóló népszavazást követő kormányzati reform keretében 2005-ben foga-dott el a parlament.21 A törvény lényegében minden támogatási feladatot besorolt az Alapba. Fontos lépésnek tekinthető, hiszen új eszközt, elkülönített állami pénzalapot teremtett a tá-mogatások fi nanszírozására. Ezt azonban nem követte a költségvetési források összevonása, az egységes támogatási rendszer következetes kiépítése.

Az elkülönített állami pénzalap lényege, hogy meghatározott támogatási célokra az ál-lami költségvetéstől elkülönített, önálló bevétellel rendelkező fi nanszírozó szereplő jön lét-re, ahol a feladatok ellátása akár évekre előre viszonylag megbízhatóan tervezhető. A Szülő-föld Alapról szóló törvény azonban – különösen az ellátandó feladatokhoz lépest – elégte-len forrásokat biztosított. Az adózók személyi jövedelemadójából felajánlott 1%-okat a költ-

18 A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény19 A törvény Szlovákiai alkalmazásának problémáiról szóló memorandum megjeleníti az egész problémahal-

mazt: Jarábik Balázs–Csirik Zsolt–Gál Gábor: Memorandum: a Szlovák Köztársaság által a magyar kedvezménytör-vény módosításához kidolgozott jegyzék jogi elemzése. Magyar Kisebbség, 2002/4. 238-242.

20 2009. márciusig a következő volt a Magyar igazolványhoz jutók száma: Horvátország 7.044; Románia 517.562; Szerbia 118.033; Szlovákia 117.551; Szlovénia 2.348; Ukrajna 139.492. Forrás: www.nyilvantarto.hu/kekkh/tarta-lom/statisztikai_adatok_hu_mig_osszesen.html

21 A Szülőföld Alapról szóló 2005. II. törvény, majd módosítása, 2005. XVI. törvény.



ségvetés évről évre 1 milliárd forintra egészítette ki.22 (A személyi jövedelemadóból felaján-lott 1% összege 2005-ben 108 MFt., 2006-ban 90 MFt. volt.)

A támogatási rendszerhez ugyan közvetlenül nem kapcsolódnak, de meg kell itt említe-ni a három szomszédos országgal 1991–1997 között megkötött alapszerződéseket. Ezek so-rában az első, „a jószomszédság és az együttműködés alapjairól” szóló megállapodást 1991. december 6-án, Kijevben, az összeomló Szovjetunió romjain írták alá Ukrajna és a Magyar Köztársaság képviselői.23 A később „típus-megállapodás”-nak bizonyuló szerződésben a fe-lek, többek között, kölcsönösen kijelentik, hogy nincsenek területi követeléseik egymással szemben. Ez a gesztus azonban egyik esetben sem járt együtt annak megállapításával, hogy a másik fél területén olyan „őshonos” magyar kisebbség él, amely nem önrendelkezési joga-inak gyakorlása alapján került az adott országba. A Magyar Köztársaság ezekben a nemzet-közi szerződésekben nem tudta, vagy nem próbálta elismertetni azon jogát, hogy támogas-sa a másik országban élő magyarokat, akár a támogatási formák, a közreműködő szerveze-tek tételes felsorolásával.

1.3.2 A hazai szervezeti háttér

A támogatásokat bonyolító alrendszert 2006-ig a szervezeti formák, feladatok és hatás-körök rendkívüli változatossága, és ebből is adódó áttekinthetetlenség jellemezte. A vá-lasztások után addig példátlan szervezeti koncentráció történt. Megszűnt az önálló köz-igazgatási szervezet, megszűnt a közalapítványok zöme, megszűnt a kutatási háttérintéz-mény, a költségvetésből eltűnt az önálló előirányzatok nagy része, ráadásul – ahhoz ké-pest, hogy a kormányt ugyanazok a pártok alakították – a személyi folytonosság is szin-te teljesen megszakadt.

Az összevonási, profi ltisztítási hullámból csak az Apáczai Közalapítvány maradt ki, a tá-mogatásból épült ingatlanokban szerzett tulajdonjogának köszönhetően. A gazdasági támo-gatásokhoz kapcsolódó hosszú távú pénzügyi kötelezettségekkel (pl. kamattámogatás) ren-delkező Új Kézfogás Közalapítvány tevékenységét pedig jogutódként a befektetési tevékeny-ségét befejező Corvinus Rt. folytatta.

Az új rendszer közigazgatási fókusza a Miniszterelnöki Hivatal Kisebbségi és Nemzet-politikai Szakállamtitkársága lett, ahol a Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya látja el a meg-szüntetett Határon Túli Magyarok Hivatalának feladatait, illetve szakállamtitkár felügye-li a Szülőföld Alapot kezelő Szülőföld Alap Irodát, és ugyancsak szakállamtitkár látja el a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter feladatait a – centralizációt szintén túlélő – Eu-

22 A felajánlás lehetőségét a második módosítás megszüntette, és felhatalmazta a kormányt, hogy a „2007. évi költségvetési törvényben a határon túli magyarok támogatásáras meghatározott fejezeti kezelésű előirányzatokból az Alap javára átcsoportosítson.” Ez az összeg 2007-ben 540 MFt. volt. A Munkaerőpiaci Alapból 2007-ben 666 MFt.-ot, 2009-ben várhatóan 800 MFt.-ot „pályázhat” meg az Alap. Ennek jogszabályi alapja: a szakképzési hozzájárulás-ról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény

23 A megállapodás gyakorlatilag Ukrajna nemzetközi elismerését jelentette, hiszen a függetlenség 1991. augusz-tus 24-i kikiáltását jóváhagyó népszavazásra csak néhány nappal az aláírás előtt, 1991. december 1-én került sor.



rópai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány (EÖKIK) vonatkozásában. Ennek feladata, hogy projekteket dolgozzon ki, és javaslatokat fogalmazzon meg „a kisebbségpoli-tika stratégiai céljainak megvalósítása érdekében”. A közalapítványokat érintő felszámolást azonban valószínűleg kevésbé a maga választotta feladat jellege miatt kerülte el az EÖKIK, mint inkább azért, mert igazgatója és a szakállamtitkárság illetékes főosztályának főigazga-tója ugyanaz a személy.

A szervezeti rendszer sajátos részeit képezik a Szülőföld Alaphoz benyújtott pályázatok elbírálását végző, az érintett minisztériumok, és a magyar közösségek képviselőiből álló Szakmai Kollégiumok, valamint az alap stratégiai irányítását végző, a határon túli politi-kai vezetőkből és a kormányzat legfelső szakigazgatási képviselőiből álló Regionális Egyez-tető Fórum. A Szülőföld Alap a költségvetési források hatékony felhasználása iránti felelős-ség és a határon túli közösségek önérdeke közötti dilemmát úgy oldja fel, hogy a magyar közösségek politikai képviseletei által delegált szakértők az elbírálás során megismertetik a téma kapcsán érintett köztisztviselőkkel az adott politikai szervezet „pályázati” formá-ban benyújtott igényeit, melyek azután a szakmai kollégiumok döntései alapján támoga-tásban részesülnek. A Szülőföld Alap így a magyar kormány és a szomszéd országok ma-gyar politikai szervezetei közötti „békés egymás mellett élésre” vonatkozó politikai alku-nak a megjelenése.

A szereplőket összesítve a támogatási rendszer működtetésével közvetlenül és közvetve, hi-vatásszerűen, és költségtérítés ellenében foglalkozók száma Magyarországon 120-150 fő körül lehet. (2004 végén ezek száma 300 körül mozgott.) A hét érintett szomszédos ország külön-böző szervezeteiben pedig – az ajánló irodák személyzetét is beleszámítva – további 500-800 fő lehetett érintett. 2009-ben 200-250 fővel számolhatunk.

A támogatási rendszer működését a formális szervezeti felépítésen túl komoly mérték-ben meghatározza, hogy milyen a tevékenység informális súlya, kormányzati beágyazottsá-ga. Az elmúlt húsz év egyik folyamatosan felmerülő dilemmája az volt, hogy a kormányza-ti szerkezeten belül hol is helyezkedjen el ez a terület. Az egyik megközelítés szerint a hatá-ron túli magyarokhoz kapcsolódó kérdések jószerivel minden szakpolitikai területen megje-lennek, ezért minden ágazati minisztériumnak kellene foglalkoznia vele a saját szervezetén belül. A területek közötti koordinációt ekkor egy viszonylag kicsi központi szervezet ellát-hatja. Ez a modell sok ok miatt Magyarországon nem alakult ki. A másik irányítási minta egy komoly politikai támogatással rendelkező, erős, hatékony szervezeti egység, amely min-den szakterületen meg tud jelenni saját elképzelésekkel, és ezeknek bizonyos határokon be-lül érvényt tud szerezni.

A tényleges feladatellátás persze sosem vette fel teljesen egyik formát sem, bár a HTMH-ban folyamatosan a második modell megvalósítására törekedtek. A 2006-ban lezajlott szer-vezeti koncentráció, illetve a központi költségvetés jelenlegi fejezeti előirányzatai is az utóbb említett változat térnyerését mutatják.

A szakállamtitkárságnak két szakpolitikai terület lehetne – a célok összekapcsolódása ré-vén – komoly partnere, a külügyek és a regionális fejlesztés. A 2008-ban elfogadott külügyi stratégia azonban nem tartalmaz világos iránymutatást a nemzetpolitika vonatkozásában. A határon túl élő kisebbségi magyar közösség érdekei nemzetközi képviseletének gyakorla-



tában, a kialakuló konfl iktushelyzetek kezelésében pedig látványosan „eszköztelen” a ma-gyar diplomácia.24 Ma a határon túli magyarok támogatása mindössze egy ponton érintke-zik a Külügyminisztérium tevékenységével, ez pedig az ún. Nemzetközi Fejlesztési Együtt-működésre fordított hazai források kimutatása.25 A magyar kormány által vállalt nemzetkö-zi segélyezési feladatok teljesítésének elszámolása hosszú idő óta részben a támogatási cél-or-szágokban (Ukrajnában, Szerbiában, korábban Romániában is) a határon túli magyarokra fordított összegekre támaszkodik. Nem a segélyezési forrásainkat használjuk fel a magya-rok támogatására, hanem a határon túli magyarok támogatását tüntetjük fel a kötelezettsé-geink között szereplő nemzetközi segélyezési tevékenységként.

A regionális fejlesztéspolitika tétje – tárgyunk szempontjából – az lehetne, ha az Unió „antidiszkrimációs” támogatási gyakorlatába a határon átnyúló együttműködés keretei kö-zött, legalább program szinten, beépülne, beépült volna valamilyen nemzeti jellegzetesség. A Phare CBC (cross-border cooperation) és a most záródó Interreg programok nyomán a ha-tárok mentén jobbára csak vállalkozásfejlesztési központok épületei sorjáznak, a most indu-ló, országokra bontott új ETE (Európai Területi Együttműködés) programok „nemzetkö-zi” jellegét mutatja, hogy a kiírásokból a konkrét tartalom alapján nem lehet megmonda-ni, hogy a földrész melyik két államának területi együttműködését fejlesztik a pályázatok.

Összességében a centralizált támogatáspolitikai intézményrendszer ma inkább po-litikai, közigazgatási zárványnak tekinthető, mint fontos szereplőnek, ráadásul nél-külözi a komoly befolyással, szereppel rendelkező politikai, közigazgatási vezető tá-mogatását is.

1.3.3 A magyar költségvetés forrásai

A határon túli magyarok támogatására, és az ezzel foglalkozó intézményrendszer fenntartásá-ra fordított összegek költségvetésen belüli aránya meglepő állandóságot mutat, egyébként pe-dig igazolja Parkinson azon törvényét, miszerint egy adott kérdés megvitatásának időtartama fordított arányban van az adott kérdés pénzügyi súlyával. Miközben a határon túli magyarok és támogatásuk hosszú éveken keresztül heves politikai megnyilvánulások témái voltak, eh-hez képest a közösséget képviselő állam központi költségvetésében a kiadási főösszeg 0,1-0,2 %-a körül alakult a támogatásukra fordított összeg. Ez 2001 óta általában évi 10-12 milliárd Ft-ot jelent. (Csak összehasonlításként, az előbb említett Nemzetközi Fejlesztési Együttmű-ködés keretében Magyarország már 2010-re Nemzeti Összjövedelmének /GNI/ 0,17%-ra, az-az kb. évi 30-35 milliárd Ft elköltésére vállalt kötelezettséget.)

24 A külügyi stratégiával kapcsolatos szomszédság és magyarságpolitikai előkészítő munkaanyag: Magyar Ki-sebbség, 2006/3-4.

25 Általánosabban: Szent-Iványi Balázs: A nemzetközi fejlesztési együttműködés politikai gazdaságtana. Kül-Világ, 2005/4. 28-45.



A határon túli magyarok támogatására fordított összegek*

*2008. 2009. becsült adat

A központi költségvetés határon túli magyarokra fordított kiadásainak döntő része köz-vetlen támogatás, az előirányzatok mintegy 80%-a felett a szakállamtitkárság rendelkezik. A források felhasználása azonban lényegében kötött, jórészt 2000-2002 körül keletkezett kö-telezettség. Az erdélyi magyar felsőoktatás támogatása, illetve a kedvezménytörvényből ere-dő oktatási-nevelési támogatás együttesen a teljes keret mintegy felét teszi ki. Ha ehhez még hozzávesszük a Szülőföld Alapra és a vízumdíjak kompenzációjára fordított összegeket, va-lamint a többi címzett forrást, akkor látható, hogy a szakállamtitkárság illetékes főosztálya az ún. „koordinációs keret”, illetve a „nemzeti jelentőségű intézmények támogatása” kapcsán mintegy 1,5 milliárd Ft-tal gazdálkodhat saját hatáskörében. A következő ábra jól mutatja az oktatási-nevelési, a médiatámogatás, valamint a felsőoktatás-fejlesztés (döntően a Sapientia Alapítvány) meghatározó szerepét

A 2006-os költségvetési támogatások megoszlása (%)

0

10

20

30

40

50

60

70

80

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009

0

2 000

4 000

6 000

8 000

10 000

12 000

14 000

16 000

MUSD MFt MFt 1993-as reálértéken

11,10

4,51

28,51

38,27

1,79 1,13

13,54

1,150,00

5,00

10,00

15,00

20,00

25,00

30,00

35,00

40,00

45,00

Méd

ia

HTM

H

Okt

atás

iku

lturá

listá

mog

atás

Okt

atás

i-ne

velé

sitá

mog

atás

Tudo

mán

yos

kuta

tás

Ifjús

ági

szer

veze

tek,

prog

ram

ok

Pro

gram

és

Ala

p

Dél

kele

tE

uróp

aiko

rmán

yzat

ist

raté

gia



A támogatási költségvetés nagyságának és belső szerkezetének közelebbi vizsgálata sajátos aránytalanságra hívja fel a fi gyelmet. 2001-hez képest az összes támogatás nagysága jelentő-sen növekedett, de ez tulajdonképpen az oktatás-nevelési támogatásnak köszönhető, amely a 2002-es bevezetése óta mára kb. 5 milliárd Ft-os „alrendszerré” nőtte ki magát.

A teljes támogatási költségvetés növekedése ellenére a nem a kedvezménytörvényből adódó feladatok ellátására ma nominálisan is kevesebbet költ a magyar kormány, mint tette 2001-ben. Ez pedig azt jelenti, hogy a határon túli magyarok támogatási rendszere nemcsak az állami szférához tartozó intézményei tekintetében, de a felhasználható források tekintetében is szű-kebb lett. Nem azért, mert megszületett az oktatás-nevelési támogatás, hanem azért, mert a kormány a kedvezménytörvény bevezetéséből eredő kötelezettségeit az egyéb határon túli tá-mogatások kárára teljesítette.

A hazai támogatások egyre jelentősebb részét képezik a települési önkormányzatok önálló programjai (táboroztatás, kulturális, testvértelepülési kapcsolatok), amelyekről azonban nem állnak rendelkezésre összegzett kimutatások, nyilvántartások.

A határon túli magyarok támogatására fordított összegek megoszlása (millió Ft-ban)*

0

2 000

4 000

6 000

8 000

10 000

12 000

14 000

16 000

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009

Egyéb célra nyújtott támogatás Oktatási-nevelési támogatás

* 2008. 2009. becsült adat

1.3.4 A kisebbségi intézményrendszer

A rendszerváltásokat követően minden szomszéd országban megkezdődött a határon túli ma-gyar intézmények rohamos revitalizációja és az intézményteremtési robbanás. Az általánosan el-fogadott elképzelés ekkor az volt, hogy az intézményalapítást Magyarországról segíteni kell, és a kisebbségi társadalom majd (a nemzeti autonómia keretében) fönntartja és működteti a kiépült szerkezeteket. Az anyaországi helyzethez hasonlóan, egyidejűleg folyt a történelmi intézmények újbóli beindítása, a régi pozícióik visszaszerzése és az új törekvések intézményesítésének kísérlete.



A romániai magyar intézményrendszer

A szürkével jelzett intézmények állami költségvetési támogatásban részesülnek.

Közigazgatás

Oktatási-

tudományos

rendszer

Vallási

intézmények

Politikai

szervezetek

Művelődési

intézmények

Gazdaság

Művelődés-

orientált gazdasági

intézmények

megyei tanácsok iskolarendszertörténelmi

egyházakRMDSZ színházak

könyv- és

lapkiadók,

szerkesztőségek

városi

önkormányzatokegyetemek

neoprotestáns

egyházakplatformok

közkönyvtárak

(városi, községi)könyvesboltok

községi

önkormányzatok

múzeumok, egyéb

gyűjtemények

írott-,

audiovizuális-,

elektronikus média

egy része

művelődési házak

közszolgálati

média

kistérségi

társulások

oktatást támogató

alapítványok

vallási

intézmények

(CE Szövetség)

más magyar pártokprogram-szervező

int. (TranzitHáz)

irodalmi

kávéházak,

művészkocsmák

településfejlesztő

egyesületek és

alapítványok

Romániai Magyar

Pedagógusok

Szövetsége

szövetségek

pártok

háttérintézményei

(pl. Communitas)

tánc-zene

csoportok

gazdasági

egységek kulturális

programszervező

háttérintézményei

községi

periodikák

tudományos-kutató

intézetek (EME)

egyesületként

működő vallási

közösségek

(Hit Gyülekezete)

ifjúsági politikai

szervezetek

(MIÉRT, stb.)

színjátszó

csoportok

egyetemi

háttérintézmények

szórvány-ügyi

intézmények

tájházak, egyéb

gyűjtemények

szakfolyóiratok

szakkönyvtárak

egyházi ifjúsági

körök

nőszövetségek

diáktanácsok

(középiskola)egyházi kórusok

diák-érdekvédelmi

szervezetek

(OMDSZ, KMDSZ)

klubszerűen

működő ifjúsági

házak

egyházi

könyvtárak

ismeretterjesztő

intézmények

egyházi

folyóiratok



A politikai képviselet megszületésén túl a kilencvenes évek legfontosabb folyamata a kö-zép-európai magyar kisebbségek tekintetében az intézményesülés volt. Létrejött a határon tú-li magyarság belső intézményes világa. Az állami, önkormányzati, és egyházi szervezetekkel együtt kb. 4500-5000 „magyar” szervezetről beszélhetünk a térségben.26 (Ez részben az elő-szeretettel improduktívnak nevezett magyarországi támogatási rendszernek is köszönhető.)

Az 1990 után alapított vagy revitalizált intézményhálózat legfontosabb tulajdonsága az, hogy társadalmi funkciókat civil szervezeti formákban lát el, és ebben az értelemben kvázi civil társadalmat alkot az egyre erősödő, hagyományos értelemben vett civil társadalom mel-lett. Kiss Dénes – előző oldalon látható – funkcionális tipológiája jól illusztrálja ennek az in-tézményrendszernek a tagoltságát – a romániai magyar közösségre vonatkozóan.27

Mint látható, világosan elválik egymástól az állami költségvetési támogatással bíró intéz-ményi kör, és azoknak az intézményeknek a köre, amelyek működtetését hazai, magyarorszá-gi, vagy nemzetközi forrásokból kell megoldani. A fenti csoportosítás ugyanakkor homály-ban hagyja azt a különbséget, hogy a tömb-magyar területek állami és önkormányzati intéz-ményrendszerei más minőséget képviselnek a kategóriájukon belül, hiszen azok magyar nyel-ven működnek, állami és önkormányzati forrásokból. Ezzel együtt a magyarországi támoga-tás-elosztás is ugyanezen területeket (Székelyföld, Csallóköz, Beregszászi járás és a vajdasá-gi Tisza-mente) preferálja.

A tömb-magyarság állami-önkormányzati, de magyarul működő intézményrendszerének forrásairól, és azok felhasználásról nincsenek áttekintő adatok, csak részismeretek. Jóllehet a legnagyobb lehetőség – a térségben Magyarország kivételével mindenhol – az emelkedő ön-kormányzati források kihasználásában rejlik.

1.3.5 Állami támogatás a szomszédos országokban

Világosan látható, hogy az elmúlt két évtizedben a szomszédos országokban lassan, de fo-kozatosan bővültek a kisebbségekre fordított támogatások, mégis lényegében ismeretlen te-rületről beszélhetünk.28 A hozzáférhető adatok töredékesek, és nyilvánvalóan ellenérdekelt-ségek is működnek a teljes kép feltárásával szemben. Külön problémát jelent az állampolgári jogon járó intézményi szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén az esélyegyenlőségi és a speci-álisan kisebbségi intézmények fi nanszírozásának különválasztása.

Romániában a kisebbségek 1994 óta kapnak költségvetési támogatást. 1996-ig a magyar-ságnak szánt összeget közvetlenül az RMDSZ kapta, de annak elosztásába külső szervezetek képviselőit is bevonta. 1997-től a párttörvény életbe lépése után – miután az RMDSZ poli-tikai pártként és kisebbségi szervezetként egyszerre nem kaphatott szubvenciót –, az Erdélyi

26 Kárpát-medencei kutatási adatbázis: gis.geox.hu/nkfp; A kulturális intézményrendszerre: www.htmkultura.mtaki.hu. A romániai magyar intézményrendszer: adatbank.transindex.ro/belso.php?k=15

27 Kiss Dénes: Az erdélyi magyar civil szféráról. Civil Szemle, 2006/2. 139-154.28 Az oktatás fi nanszírozását Romániában és Szerbiában két esettanulmány dolgozta fel: Márton János: A romá-

niai közoktatás fi nanszírozása. Regio, 2008/2. 161-187. Rác Lívia: A szerbiai oktatási rendszer fi nanszírozása és né-hány kisebbségi vonatkozása. Uo. 188-210.



Magyar Közművelődési Egyesületet (EMKE) vette át ezt a szerepet, de inkább csak lebonyo-lítóként működött. A pénzosztás továbbra is az RMDSZ vezetés kezében volt. 2001-ben az RMDSZ a Communitas Alapítványt nevezte meg a magyarság képviselőjeként, amelynek ku-ratóriuma RMDSZ vezetőkből áll, elnöke az RMDSZ volt ügyvezető alelnöke (Takács Csa-ba). 2008-ban 14.240.000 RON, közel 1 milliárd forint volt az alapítvány állami támogatá-sa, amelynek 1/3-át ítélik meg évi 2 nyilvános pályázaton, 8 szaktestületben (Más romániai kisebbségi szervezetnél nincs pályáztatás.) A kuratórium külön keretet különít el az évközbeni külön támogatásokra,29 egyes szervezetek normatív támogatására és a magyarországi támoga-tással elindított, de támogatás nélkül maradt programok folytatására, valamint saját szerve-zetének működtetésére. A megújuló sajtóvitákból sejthető, hogy az alapítvány a költségvetési támogatás jelentős részét pártközeli intézményműködtetésre használja.30

Szlovákiában a kisebbségi kulturális intézmények támogatásáról készült áttekintés.31 A kisebbségi alap (Kisebbségi Kultúrák Szekciója) 1993-tól működik a pozsonyi kulturális minisztérium kezelésében. 1998-ig a fi nanszírozás a Mečiar-kormányzathoz közeli szerve-zeteket érintette, majd a kormányváltás után ez a forrás elérhetővé vált a kisebbségi szerve-zetek számára is. 1998-ban 50 MSk, majd 2005-re már 160 MSk (kb. 1,2 Mrd forint) volt az összes szlovákiai kisebbség szervezetei számára elérhető összeg.32 (Az IKA éves szlová-kiai támogatása 16-18 MSk volt, az NKA 2004-ben 5,1 MSk-t, az Apáczai Közalapítvány pedig 9,8 MSk-t támogatást folyósított.) Szlovákiában 2001-től az adózók a személyi jöve-delemadójuk 1%-át közhasznú célra ajánlhatják fel, 2003-tól ezt 2%-ra emelték, és a jogi személyek is nyilatkozhatnak adójukról. A tíz legsikeresebb szlovákiai magyar szervezet így 28,4 MSk-hoz jutott 2004-ben. Ezen túl a magyar lakta térségek kerületi hivatalai kultu-rális és sport tevékenységre rendszeresen juttatnak támogatásokat magyar szervezeteknek. Szintén 2004-ben ez 655.000 Sk volt.

Ukrajnában a nemzeti kisebbségekről szóló törvény 16. cikke szerint „[a] nemzeti kisebb-ségek fejlődésére az állami költségvetésben speciális kiadási tételt irányoznak elő.” Az állami költségvetésben a Nemzetiségügyi és Vallásügyi Állami Bizottság költségvetésében szerepel ilyen tétel, a „nemzeti kisebbségek és a határon túli ukránok kulturális fejlődésének elősegí-tése” cím alatt. Az utóbbi két évben ennek összege 0,5 és 0,4 millió grivnya (UHA), 2009-re pedig 0,9 M UHA (kb. 24 MFt.) van beállítva. Ebből nemzetiségi rendezvényeket és a saj-tót fi nanszírozzák.33

29 „Ezt az összeget a következő tételekre fordítja: székházak vásárlása és fenntartása (pl. Magyar Ház progra-mok), javítási és építkezési kiadások, személyi költségek, saját kiadványok, kulturális, tudományos rendezvények, képzések, szimpóziumok, konferenciák, tanácskozások szervezése belföldön és külföldön, olyan ingatlan-beruhá-zások, amelyek szükségesek az alapítvány tevékenységéhez.” www.communitas.ro/informaciok.php

30 Lásd Gazda Árpádnak a Krónikában megjelent, a kérdést tárgyaló írásait. Krónika, 2004. január 30., feb-ruár 13., február 18., március 2., április 5., április 6., április 7., április 19., április 30., 2005 április 12., április 13.,

31 Nagy Myrtil–Tóth Károly: A kulturális intézményrendszer forrásai és fi nanszírozása. In Magyarok Szlovákiá-ban III. Kultúra (1989–2006) Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006. 241–256.

32 Ezen belül számarányosan osztották el az összeget, de e legkisebb nemzetiségek számarányukhoz képest na-gyobb támogatásban részesültek, a magyar intézmények támogatását némileg csökkentve.

33 Tóth Mihály tájékoztatása.



Ha szükséges azonban, az ukrán állam jelentős összegeket is ki tud mutatni erre a célra. A 2008. évi Magyar–Ukrán Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság ülésére készített doku-mentáció a magyarok által állampolgári jogon használt állami intézmények működési költ-ségeit, sajátos szemlélettel, speciális támogatásként jelenítette meg.34

2. A TÁMOGATÁSPOLITIKA ÚJRAGONDOLÁSA

2.1 A támogatáspolitika környezete

Az utóbbi két évtizedben a hazai támogatáspolitika környezete olyan mértékben, illetve mó-don változott meg, amelyet nem lehet fi gyelmen kívül hagyni. Talán helyesebb úgy fogalmaz-ni, hogy olyan új kihívások jelentek meg, amelyekre a támogatási tevékenység átalakításakor mindenképpen választ kell találni. Ezek közül jelzésszerűen az alábbi adottságokra utalunk.

a) A magyarság meghatározó része az Európai Unió keretei közé került, a horvátországi ma-gyarsággal rövidtávon, a szerbiaival középtávon várhatóan ugyanez történik. A kárpátaljai magyarság azonban hosszútávon a schengeni határokon kívül marad. Míg a tagországok ese-tében a határok átjárhatósága nem jelent problémát, addig a Szerbia, de különösen Ukrajna felől a magyar kisebbség szabad mozgásának biztosítása sokáig napi feladatot, folyamatosan kezelendő kérdést jelent. A támogatási célok és eszközök tekintetében úgyszintén más a moz-gástér az Európai Unión belül, mint azon kívül. Ugyanígy változnak a migrációs trendek, de még a nyelvhasználat lehetőségei is. Előre nem látott fejlemény például, hogy az EU fejlesz-téspolitikai programjaiban megtestesülő modernizációs folyamatban az államnyelv kötelező használata miatt a magyar kisebbségek nem tudnak anyanyelvükön részt venni, így az új fej-lesztési, pályázati kultúra „idegen szövetként” épül be a nyelvközpontú magyar kultúrába.

Az uniós tagság sajnos más kedvezőtlen tapasztalatokkal is járt. A szlovák állam kisebb-ség- és fejlesztéspolitikája például – a korábbiaknál sokkal kifi nomultabb módszerekkel – nyíl-tan diszkriminálja a magyarokat, s ez láthatóan felkészületlenül érte és statiszta szerepre kár-hoztatta a magyar kormányt (és talán az európai intézményeket is).

b) Magyarország makrogazdasági helyzete rossz, és várhatóan tartósan kedvezőtlenül ala-kul. A külföldi befektetések lassulása, a befektetők távozása a hazai vállalkozások Szlovákiá-ba, Romániába településével párosul. A költségvetés fejlesztési forrásai (lényegében az Unió kohéziós forrásai és annak költségvetési önrésze) az ország elmaradott térségeinek felzárkóz-tatásához sem elegendőek, nemhogy regionális fejlesztési programok kivitelezéséhez. A hazai fejlesztéspolitika mozgástere a növekedési ütemkülönbségek és a központi költségvetés ela-

34 1,6 millió UHA: új és felújított magyar tannyelvű iskolák berendezése (Csongor, Szernye, Badaló, Tiszaújlak, Kisdobrony); 4,0 millió UHA: iskolák építése, Beregszászi Gimnázium, Ungvári Középiskola; 2,16 millió UHA: tankönyvek előállítása magyar iskolák számára; 175 ezer UHA: a Kárpáti Igaz Szó támogatása; 500 ezer UHA: a magyar nyelven megjelenő járási lapok támogatása; 10 ezer UHA: a Magyar Folklórfesztivál támogatása.



dósodottsága miatt minimális, Románia és Szlovákia viszont jelentős fejlesztéseket képes sa-ját erőből fi nanszírozni.

Míg Magyarország korábban a régiók határokat átlépő fejlődésében kezdeményező szere-pet játszott, és ennek kedvező következményei itt jelentkeztek, addig mára a szerepek és ha-tás-irányok megfordultak: a határ menti magyarországi „perifériát” kezdte vonzani a más et-nikai többségű középvárosi „centrum”.35 Ez a folyamat a Kárpát-medence településhálózatá-nak jellege miatt több helyen (pl. Pozsony, Nagyvárad, Arad) természetesnek tekinthető, ám ezzel együtt sem mindegy, hogy Magyarország és belső régiói milyen állapotban vesznek részt a gazdaságföldrajzi régiók „restaurációjában”: növekvő, erősödő, expanzív, geopolitikailag je-lentős szerepben, vagy gyengülő, lassuló, helyi jelentőségét veszítő állapotban.

c) A magyarországi etnikai és nemzeti kisebbségekről szóló törvény kilencvenes évek el-ső felében történt megalkotásában közrejátszott az az elképzelés, hogy Magyarország mint-egy mintát ad a kisebbségi kérdés kezelésének vonatkozásában a szomszéd országok számá-ra. Mára Magyarországot több kérdésben is inkább lemaradás, jogalkotási hiány jellemzi. Mi-közben Magyarország közigazgatási decentralizációért lép fel, a többi országgal szemben az EU-specifi kus regionalizáció mélységét, intézményesítettségét tekintve lemaradt. Az autonó-mia ügyében pedig megállapítható, hogy a magyarországi etnikai és nemzeti kisebbségek nem tekintik a jelenlegi kisebbségi önkormányzati rendszert kulturális autonómiának.

A státustörvény körüli vita és a kettős állampolgárságról szóló népszavazás sikertelensége és politikai hiszterizáltsága is jelentősen csökkentette Magyarország presztízsét a kisebbségi ma-gyar közösségekben. Az ország gazdasági lemaradása miatt csökkent a szülőföldön való mara-dás programjának pénzügyi támogatása, ráadásul a változó megítélés hiteltelenné is tette azt.

d) A támogatásokat nem általában a határon túli magyarság, hanem annak intézményhá-lózata használja fel. Ebben a szerkezetben már nem az intézményalapítás, hanem a működte-tés és a továbbfejlesztés a meghatározó. Az egyesületi alapon létrejött intézmények társadalmi funkciókat elégítenek ki, és igen gyakran állami intézményeket és szolgáltatásokat pótolnak, sajátos kisebbségi magyar igényeket kielégítve. Ugyanakkor jelen vannak az egyházi, állami, önkormányzati, szervezetek és különböző kapcsolódó vállalkozások is. Tehát egy rendkívül színes intézményrendszerrel, sok átfedéssel kell számolnunk.

Egy ideális rendszerben az intézményi alrendszerek (politikai érdekképviselet, önkormány-zati pozíciók, egyházi szervezetek, nyilvánosság, oktatási intézmények, kulturális- közművelő-dési szervezetek) a maguk mezőnyében a saját belső játékszabályaik szerint működhetnek, kap-csolódva az országos és a nemzetközi szakmai intézményrendszerhez. Jelenleg az adott mező-kön belüli viszonyokat döntően a kisebbségi pártok által ellenőrzött forráselosztás határozza

35 A határok által kettétört természetes gazdasági régiók újjáépülésében Magyarország a 2000-es évek elején kez-deményező szerepet játszott (pl. Mária Valéria híd), és ennek érezte a gazdasági társadalmi hasznát (pl. a Párkány és térségéből átáramló kereslet). Mivel a centrumok a legtöbb esetben határaink másik oldalán fekszenek, az újjá-épülés hatásai ma már inkább ott jelentkeznek (pl. Arad), de a foglalkoztatás, ingatlanárak stb. tekintetében Ma-gyarország területét is érintik. Ezzel együtt a közszolgáltatások, egészségügyi ellátás, szociális feladatok, stb. közös ellátásának szervezése tekintetében a magyarországi régiórészek vagy a magyar állam aktívabb, kezdeményezőbb szerepe javítaná a határrégiók helyzetét.



meg, de ez egyben a kisebbségi intézményesség átpolitizáltságát, függőségét is magával hoz-za, és egyben legyengíti a szakmai logikák érvényesítését és a teljesítményelvet. Ezek az intéz-mények oktatási-, közművelődési-, média- stb. piacon működnek párhuzamosan a többségi, magyarországi és a nemzetközi szolgáltatásokkal. Ez egy versenyhelyzet, amelyben az egyé-nileg választott szolgáltatások hatékonysága egyre fontosabb (pl. beiskolázás, médiafogyasz-tás, szabadidős tevékenységek).

e) Az utóbbi években minden szomszédos országban a kisebbségi problémák kezelésében meg-nőtt a helyi, községi/kerületi/járási, megyei önkormányzatok szerepe. Mivel a határon túli ma-gyarok több mint fele magyar vezetésű településen él, a decentralizálás a kisebbségi hátrá-nyok helyi csökkentésében nagyon fontos változásokat hozott. Itt három kulcsterületet lehet kiemelni: a helyi hivatali nyelvhasználat kérdését, az oktatásügyet, amelyben ha az egyes or-szágokban eltérően is, de az önkormányzatok befolyása mindenképp növekszik, végül a helyi civil kezdeményezések növekvő támogatását. Szigetszerűen tapasztalható, hogy egy-egy regi-onális brand (tájkultusz) kialakítására törekszenek a helyi vezetők, mintegy szimbolikus etni-kai integrációra, és a sajátos társadalompolitikai problémák kezelésére is megjelennek szándé-kok, próbálkozások. Ezekre a kérdésekre mindenképp érzékenyebbek a magyar önkormány-zati vezetők, mint országos kisebbségpolitikusaik.

2.2 A támogatáspolitika elemei

A magyarságpolitika stratégiai céljára vonatkozóan az elmúlt két évtized számos meghatáro-zással szolgált, a kisebbségi közösségek önszerveződésétől a kulturális identitás megőrzésén, az alapszerződések megkötésén, a szülőföldön való boldogulás támogatásán át az autonómia megteremtéséig és a regionális fejlesztés erősítéséig. Mindezek azonban a legtöbbször inkább voltak retorikai fordulatok, mint a napi kormányzati cselekvést meghatározó átfogó célok.

A Kárpát-medence szomszédos országaiban élő magyarok állami támogatásának a kisebb-ségi magyar közösségek, illetve a mindenkori magyar kormány törekvései alapján két közvet-len, és két közvetett célja lehet. Egyrészt elősegíteni a szomszédos országokon belül azokat a folyamatokat, amelyek a nemzetépítés értékeinek átalakulásában a magyar kisebbségek hátrá-nyainak csökkentését, illetve megszüntetését segíthetik – beleértve az önigazgatás különböző formáinak elérését is. Másrészt az adott magyar kisebbségi intézményrendszer stabilizálását és modernizációját, egyszóval hatékonyabb működtetését kell támogatni.36

36 A támogatási technológia módosítása azért is fontos volna, hogy az adott ország magyarságpolitikai folyama-tait az ottani magyar közösség intézményesen, de ne csak a pártpolitika szintjén tudja befolyásolni. Pl. a nyelvi jo-gok és a nyelvi tervezéshez folyamatos monitorizálás, programok, tanácsadás szükséges, amelynek a támogatásá-ra ma a legtöbb helyen nem lehet az állami költségvetésre számítani. Az oktatás esetében általánosságban az isko-larendszert nagyságrendi okokból sem lehet Magyarországról fi nanszírozni, de a beiratkozási programokat, a ta-nári továbbképzéseket, az oktatás színvonalát folyamatosan monitorizáló magyar központot már igen. Tehát a ki-sebbségi intézményrendszer hatékonyabb működését, és ezzel a többségi intézményrendszerhez hasonló támoga-tottságát szükséges elősegíteni.



Közvetve pedig támogatni kell azokat a folyamatokat, amelyek a magyar állampolgári közösségen belül a magyar közösséghez tartozók iránti egyéni és közösségi felelősséget, szolidaritást erősítik, továbbá azokat, amelyek – a régiónkénti hosszú távú támogatás elő-feltételeként – a magyar kisebbségi intézményrendszer fejlesztésére vonatkozó átfogó ki-sebbségi koncepciók kialakításához/elfogadásához vezetnek. A tudatos identitáspolitikának és a kisebbségi „fejlesztési tervek” kidolgozásának egyaránt alapfeltétele, hogy a határon tú-li magyarok vonatkozásában háttérben maradjon a magyarországi pártpolitikai verseny.

2.3 Érintkezési pontok

A szűken értelmezett támogatáspolitika, vagyis a határon túli magyarok és intézménye-ik fi nanszírozása számos ponton érintkezik a nemzetközi és a kétoldalú kisebbségvédelem területével, valamint a kisebbségi magyarok hazai jogállásának, kapcsolattartási lehetősé-geinek szabályozásával és a hagyományos szakpolitikai ágazatokkal. Az „érintkezés” itt el-sősorban azt jelenti, hogy az adott területen a kitűzött célok eléréséhez szükséges a célzott költségvetési támogatás biztosítása, illetve a különböző szakpolitikai tevékenységek tuda-tos összehangolása.

2.3.1 Nemzetközi kisebbségvédelem

a) Kezdeményezni kell az Európai Unió jelenleg hiányzó kisebbségvédelmi politikájának elő-készítését az európai nemzeti kisebbségek önszerveződésének és a történeti sajátosságok fi -gyelembe vételének a tematizálásával, illetve a bevándorló, migrációs csoportok problémái-nak leválasztásával.37

b) El kell fogadtatni Magyarország (és más „anyaországok”) „védőhatalmi” szerepének lét-jogosultságát, illetve erősíteni kell azt a szomszédos országok (magyar) kisebbségei vonatko-zásában.38

Más feltételek mellett mindkét cél eléréséhez szükséges egy brüsszeli, kifejezetten a ma-gyar kisebbségi kérdést antidiszkriminációs és nyelvhasználati jogi problémaként pozicioná-ló szakiroda fenntartása. Ez egyben elláthatja a jelenleg teljesen hiányzó magyar kisebbségi (civil) lobbi felkészítését is.

37 Az EU parlamenti intergroup ebben a tekintetben az utóbbi két évben úttörő munkát végzett. Ezzel párhuza-mosan a Jürgens és a Frunda jelentés közt eltelt 3 évben jelentősen megváltozott a nemzetről és a nemzeti kisebb-ségekről szóló hivatalos kánon az uniós fórumokon. Tabajdi Csaba (szerk.): Pro minoritate Europae – Az európai kisebbségekért. EU-Ground, Budapest, 2009, 785.

38 Pontosabban ennek általános elfogadtatásáról lehet szó. Ennek egyik útja az alapszerződések kezdeményező kihasználása. Egy másik a már meglévő példákra való hivatkozás (pl. Szlovénia). De lehet kezdeményezni a magyar-országi nemzetiségek vonatkozásában a nyelvország erősebb kapcsolódását. Továbbá fel lehet vállalni az EU-n kívüli országok kisebbségeinek megjelenítését pl. koszovói szerbek az EU különböző fórumain, elvárva a kölcsönösséget.



2.3.2 Kétoldalú kapcsolatok

a) Magyarországról és a határon túli magyar közösségekről a szomszédos országok nyelvén külön-külön internetes portálokat kell működtetni, és expanzív információszolgáltatást kell megindítani a határon túli közvetítő műhelyek segítségével. Ehhez internetes tartalomfej-lesztésként hozzá kell rendelni folyamatosan működő, szakszerű fordítási programokat is.

b) Társadalomtudományi ösztöndíj- és képzési programokat szükséges beindítani a szom-szédos országok többségi fi ataljai számára Magyarországon.

c) Ifj úsági cserekapcsolatokat kell kezdeményezni a szomszédos országokat nem magyar középiskolás és egyetemista korosztálya számára.

d) A határmenti megyék és a turisztikai intézmények számára fontos lenne programokat fi -nanszírozni a szomszédos országokból érkezők anyanyelvi tájékoztatására.

A kétoldalú viszonyrendszerben egyoldalú „gesztus projektek” és fokozott médiaszereplés is szükséges. A leghatásosabb és legolcsóbb ilyen jellegű programok a Magyarországról több forrásból támogatott, koncepciózus, a szomszéd nemzetek anyanyelvén történő, folyamatos tájékoztatásra épülhetnek. Ezek fi nanszírozása több csatorna igénybe vételével történhet, ame-lyek közül az egyik a Szülőföld Alap lehet.

A váltáshoz azonban a magyar külügyi munkában szemléleti változás is szükséges. A ma-gyar kérdést ma alapvetően a szomszédságpolitikának alárendelve nézik, s a diplomaták jó része egyfajta „dinamikus visszavonulásnak” tekinti. Ráadásul a környező országokkal kap-csolatos ügyek és a szomszédságpolitika a külügyi intézményrendszerben alárendelt szerep-ben vannak.

A szomszédos országok magyar képviseletein vezetőként az adott ország nyelvén a médiá-ban is szerepelni képes tisztviselőket lenne szükséges alkalmazni. Fontos lenne, hogy ezeken a követségeken legyen a kisebbségi ügyeknek külön felelőse.

2.3.3 Magyarországi „jogállás” és kapcsolattartás

A kisebbségekkel kapcsolatos kérdések terén a magyarországi jogalkotásban az alábbi tenni-valókat lehetne megemlíteni:

a) Az Alkotmány módosítása a kulturális nemzet fogalmának intézményesítése és a fele-lősség értelmezése érdekében.

b) A kedvezménytörvény logikáját követve a határon túli magyarok nyelvi alapon történő „egyenjogúsítása”, hazai lehetőségeinek bővítése. A magyar állampolgárokéhoz hasonló esé-lyek biztosítása pályázatok, tanulás, intézményhasználat stb. terén.39

c) A magyar–magyar intézményi integráció támogatása. A határon túli magyar kulturális, oktatási, tudományos intézményrendszer – minőségellenőrzés utáni – összekapcsolása a ma-gyarországi szakmai szervezetekkel. A politikai szintű kétoldalú tanácskozásokon és a repre-

39 Ebben az esetben – éppúgy, mint a migrációs politikában – a magyarországi idegen jogok felülvizsgálása szük-séges. Ennek áttekintése: Tóth Judit: Státusjogok. Lucidus, Budapest, 2004. 328.



zentatív fórumokon túl a MÁÉRT szakbizottsági fórumainak újraindítása, vagy azok vala-milyen formában történő pótlása.

d) Magyar regionális nyelvpolitikák kidolgozásának támogatása és integrálása a magyar-országi intézményrendszerbe.40

e) A magyarországi bevándorlási és munkavállalási rendszer beágyazása egy szélesebb társada-lompolitika részét alkotó migrációs stratégiába, és az ügykezelés ennek megfelelő módosítása.41

f) A magyarországi határátlépés és a belső kapcsolattartás akadálymentesítése.

2.3.4 Koordináció

A szűken vett támogatáspolitika teljesen nyilvánvalóan több ponton érintkezik a magyar kormány szakpolitikai tevékenységeivel. A fejlesztéspolitika, a gazdaságpolitika, a szociál-politika, vagy az oktatás- és kultúrpolitika keretei között számos ponton jelennek meg a ki-sebbségi magyar közösségekhez kötődő szempontok, érdekek. A jelen tanulmány terjedel-mi korlátaihoz igazodva annyit kell megjegyezni, hogy a támogatás-politika eredményes-sége szempontjából a különböző szakpolitikai tevékenységek összehangolása, vagy legalább a területek közötti gyors és hiteles információ-áramlás biztosítása alapvető feltétel. Ugyan-ez igaz a különböző szintű és rangú önkormányzati szervezetek esetében is, amelyek az el-múlt néhány évben jelentősen bővítették a kisebbségi magyar közösségekhez fűződő kap-csolataikat, és összességében igencsak változatos formák között nem jelentéktelen támoga-tási forrást is biztosítottak számukra.

A koordináció és az információ-áramlás követelménye jelentkezik továbbá bizonyos kutatási intézmények, illetve kutatási programok esetében is. A stratégia megalapozásá-hoz, társadalmi folyamatok feltárásához, vagy egy-egy szakterület áttekintéséhez nincs szükség saját tudományos szervezet működtetésére, ezeket el lehet végeztetni pl. az aka-démiai hálózat, vagy más olyan tudományos intézmények megbízásával, amelyek tevé-kenysége többé vagy kevésbé amúgy is a kisebbségi magyar közösség helyzetének vizs-gálatára irányul.

Kulcskérdés, hogy a kisebbségi magyar közösségek kulturális eredményei, sajátosságai egyenrangúan jelenjenek meg a mindennapi magyarországi kulturális életben és tömeg-kommunikációban. Ez az egyenrangúság egyben azt is jelenti, hogy a kulturális, oktatá-si, tudományos, nyelvhasználati stb. mezőnyben ugyanazok a minőségi kritériumok érvé-

40 Ennek az a célja, hogy a nyelvészeti kiadványokban ne csak a magyarországi nyelvváltozatokkal, hanem az egyetemes magyar nyelvvel foglalkozzanak, „amely a magyarországi magyar nyelvváltozatokon kívül magába foglalja a határon túli magyar beszélőközösségek által beszélt nyelvváltozatokat is”. ht.nytud.hu/htonline/present.php?action=hatartalanitas

41 Magyarország a közlekedés, a munkavállalás, a képzés, a beruházás, egészségbiztosítás stb. terén megte-remthet egy olyan Kárpát-medencei migrációs rendszert, ahol a vendégmunkások, a munkaerőpiacon oda-vis-sza mozgó szereplők tőke és tudástranszfert bonyolítanak illetve a magyarországi tőkebefektetésekhez kapcso-lati hálót biztosítanak.



nyesek rájuk, mint másra. Ehhez pedig az igazgatás minden területén szakmai feladatként kell kezelni a kisebbségi magyar ügyek integrálását.

2.4 A határon túli magyarok támogatása

A magyar közösségek költségvetési támogatásának eszközrendszere meglehetősen gazdag. Az eredményesség javítása és a társadalmi elfogadottság növelése érdekében a támogatási elve-ket és az általános szabályokat célszerű világosan meghatározni. A korábbiakban már emlí-tett körülményeket és sajátosságokat, valamint az ország várható helyzetét fi gyelembe véve az alábbi elveket tartjuk követendőnek.

A támogatási programoknak olyan technikai jellemzőkkel kell rendelkezniük, amelyek ki-elégítik a takarékosság és az egyszerűség elveit. Meghatározott körülmények, (összeghatár, támogatási cél) esetén a támogatás folyamatát (pályázatkészítés, döntés, elszámolás) önjáró módon célszerű működtetni, vagyis úgy, hogy a lehetséges pályázó előre tudhassa, hogy bi-zonyos feltételek teljesítésével mire számíthat. Ennek megfelelően szabálysértés esetén szigo-rú kizárási kritériumok alkalmazása szükséges, és a döntéshozatalban is világossá kell tenni az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályokat.

A közvetlen célok, az eredmények mérése, értékelése esetében meg kell teremteni a lehetséges legnagyobb átláthatóságot. Ez nemcsak az ellenőrizhetőségnek kedvez, de az érintettek esetében segíti a hosszabb távú tervezést is. A támogatási rendszer pályáza-ti elemeit – az egyszerűség és a takarékosság már említett elveit szem előtt tartva – cél-szerű logikai és szerkezeti összhangba hozni az EU forrásaiból fi nanszírozott pályáza-ti rendszerrel.

A forráselosztásnál törekedni kell a koncentrációra, kihasználva az identitás megerősítésé-ben fontos és egyébként rendelkezésre álló erőforrásokat (pl. kulturális javak, környezeti ér-tékek). A döntéshoztalban az addíció elve alapján – akár automatikus eljárásokban – célszerű meglevő önerőhöz kapcsolni a megítélhető támogatási összegeket. A felhasználás során töre-kedni kell arra, hogy azonos feltételek mellett a magyarországi eszközbeszerzést, járulék- és adófi zetést részesítsék előnyben a kedvezményezettek. (Az „árukötöttség” elvét számos ország nemzetközi segélypolitikája alkalmazza.)

A támogatási rendszer működtetése és az egyes projektek megvalósítása során egyaránt a civil partnerség kiterjesztésére és a széles értelemben vett hálózatépítésre kell törekedni. Ez utóbbi magában foglalhatja a szellemi és fi zikai infrastruktúrát, az egyének és szervezetek kö-zötti együttműködést. A programok, illetve a szervezetek támogatásában tudatosan kell épí-teni az egymást erősítő hatásokra.

A fenti elvek természetesen nem minden esetben érvényesíthetőek maradéktalanul. A lényeges azonban az, hogy alkalmazásuk a hétköznapi működésben mindinkább meg-jelenjen.

Az alapelvek és célok körvonalazása után régiónként egyeztetni kell a kisebbségi magyar közösségek képviselőivel a magyarországi kormányzati teendőket. Ennek alapját a helyben, a kisebbségi szervezetek együttműködésével régiónként elkészítendő fejlesztési tervek képez-



hetik. Így tisztázódhatna, hogy évente milyen források állnak rendelkezésre a kisebbségi ma-gyar intézmények számára saját országuk költségvetéséből, hazai önkormányzati források-ból, uniós pályázatokból, magántámogatások révén és Magyarországról. Az előre tervezhe-tő anyaországi támogatás részben pótolhatná a hiányokat, másrészt fejlesztések (tudásbevite-li programok) alapját képezhetné.

Meg kellene továbbá határozni a mindenkori magyar költségvetésben a határon túli ma-gyarok támogatására jutó összegek arányát, illetve az ebből elvégzendő feladatok körét. A jelenlegi 1-2 ezrelék közti összeget első lépésben középtávra (3 év) 2 ezrelékben (kb. 15-20 Mrd Ft.) lehetne rögzíteni. Ugyanakkor meg kell vizsgálni, hogy hosszabb távon megte-remthető-e, felhasználható-e az alap bevételeihez más, a központi költségvetéstől elkülö-nített bevételi forrás, egyfajta „szolidaritási járulék” (pl. a vízum és a tartózkodási enge-délyek illetéke stb.).

Egy közös magyar-magyar megállapodásnak tisztázni szükséges a támogatások régiós ará-nyait is. Itt a lélekszám-arányokon túl a vajdasági és kárpátaljai magyarság romló gazdasá-gi-társadalmi helyzetét és az Európai Uniós fejlesztésekből való kimaradásukat is szükséges lenne fi gyelembe venni.

Tisztázni szükséges a vonatkozó költségvetési támogatások felhasználásához kapcsolódó működési, ellenőrzési költségeket. Még a forrástervezés (a pályázatok kiírása) előtt tisztázni szükséges, hogy a sajátosságoknak megfelelően egy-egy régióban az egyes kisebbségi alrend-szerek (érdekvédelem, önkormányzat, egyház, civil társadalom, oktatás, nyilvánosság) vagy a felhasználási célok (infrastruktúrafejlesztés, működtetés, tudásbeviteli programok) milyen arányban részesülnek a támogatásokból.

A támogatási rendszer egységesítése érdekében a források összevonásának és a felada-tok központosításának teljes megvalósítása lenne célszerű, hogy a Szülőföld Alap és a kedvezménytörvényben meghatározott támogatásokat lebonyolító intézményeken kí-vül ilyen feladatokat a magyar közigazgatásban más szereplő ne lásson el. A bújtatva lé-tező „kisebbségi koordinációs keret” minimális összeggel, legfeljebb technikai tartalék-alapként tartandó meg.

2.4.1 A Szülőföld Alap

A forráselosztás világos eljárásrendjének kialakítása elengedhetetlen a jelenlegi kijárásos támo-gatási rendszer megváltoztatásához. Az Apáczai Közalapítvány évek óta megfelelő minőség-biztosítási, nemzetközileg kompatibilis nyilvántartási és hatékony belső monitorizálási rend-szert működtet, ezért célszerűnek látszik ezen módszerek adaptálása. (Itt az irodavezető és az elnökök, kurátorok személyes érdemein túl döntő, hogy a Szakképzési Alap forrásait osztják tovább, tehát maga a közalapítvány is igen szigorú pénzügyi és szakmai ellenőrzés alatt áll. Ez alakította ki a jelenlegi gyakorlatot.)

a) A források központosítása olcsóbb ügymenetet, szakszerűbb lebonyolítást biztosíthat. Azonban rendkívül fontos a pontos és részletes pályázati kiírás, világosan ellenőrizhető célok kitűzésével, amelyet mind szakmai, mind lebonyolítói oldalról egyeztetni szükséges a folya-matos módosításokkal együtt.



b) A döntésekbe a határon túliakat elsősorban mint tanácsadókat érdemes bevonni. El-lenkező esetben folytatódik az a gyakorlat, hogy a pályázók és a forráselosztók gyakran ugyanazon személyek, illetve közeli viszony áll fent közöttük. A magyarországi minisz-tériumi apparátusokban pedig a tisztviselői fl uktuáció miatt nemigen alakul ki szakértői kör, illetve ahol ez létezik, ott a forráselosztó és kapcsolattartó személy megegyezik. Ezért az NKA modelljéből kiindulva a szakkollégiumokba – a kidolgozandó összeférhetetlen-ségi szabályok betartásával – a meglévő magyarországi és határon túli szakértői kört ér-demes bevonni. Megalapozott döntéseket a magyarországi és határon túli szakértők és szakképviseletek nélkül nemigen lehet hozni. Ez egyben a problémák hazai szakmai in-tegrációját is jelentheti.

c) A pályázatok feldolgozása után a kurátorok, illetve a határon túli tanácsadók pon-tozással dönthetnek a pályázatok rangsorolásáról. Az így kialakított előzetes listából lát-ható a két különböző háttérrel és megfontolásokkal rendelkező kör esetleg eltérő érték-ítélete, és feláll egy pontrangsor, amely alapján a legjobb pályázatok teljes keretössze-get kaphatnak.

d) A kurátorok, tanácsadók szervezeti elkötelezettségeit a honlapon nyilvánosságra kell hozni. Ugyanígy a döntést segíti, ha a kuratóriumi ülések jegyzőkönyve is felkerül az alap honlapjára.

e) Az alap nyilvántartási rendszerének kompatibilisnek kell lennie az NKA nyilvántartásával.f) A monitorizálást helyi szinten külön szakemberek, illetve a kurátorok végzik.g) Komoly pontelőnyt kell biztosítani azon pályázóknak, akik külső forrásokat képesek be-

vonni.h) Az alap belső működési költségét a magyarországi non-profi t szektor átlagában kell ma-

ximalizálni. A fenti technológiai leírás a támogatási rendszer átalakításának szakmai sarokpontjait tar-

talmazza. Ezzel együtt a különböző összegű pályázatok elbírálási, ellenőrzési értékelési rend-szerét a méretgazdaságosság elvét is fi gyelembe véve hasznos kialakítani.

A támogatási rendszer fejlesztése és a portfolió tisztázása feltételezi az alábbi, előzetes vizs-gálatokat is:

– az 1990 és 2009 között, magyar költségvetési támogatásokból fi nanszírozott határon tú-li ingatlan beruházások felmérése és hasznosulásuk számbevétele.

– A nemzeti intézmények „akkreditálása”. Az egyes intézmények átvilágításával tisztázni kell, hogy az intézmény milyen tevékenységet fejt ki, mennyiben lát el közhasznú és köz-intézményi funkciókat, hány és milyen képzettségű alkalmazottal, milyen anyagi forrá-sokkal rendelkezik, és melyek a hosszú távon fi nanszírozandó feladatok.42

– Az adott országokban a magyar kisebbségi intézményrendszer állami fi nanszírozási ke-reteinek és költségeinek felmérése.

– A közép-európai országok kisebbségjogi adatbázisának megteremtése és folyamatos ösz-szehasonlítható monitorizálása.

42 Tóth Károly javaslatát lásd: Tóth Károly: A kulturális támogatások átalakításának lehetséges formái. In Magya-rok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006). Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006, 223-240.



A célprogramok részletes pályázati kiírás alapján működhetnek. A jelenleg működő vagy lá-tens módon meglevő és hálózattá szervezhető célprogramok intézményépítésre és működtetés-re, vagy projektek támogatására vonatkoznak. A következőkben – illusztrációképpen – olyan programokat sorolunk fel, amelyek már beindultak vagy részletesen ki vannak dolgozva. Az eddig megszokott elképzelésekkel szemben ebben az intézményfelfogásban a középszintű, he-lyi, napi szolgáltató-fejlesztő funkciót ellátó intézmények állnak a középpontban, nem a nagy infrastrukturális fejlesztési projektek.

Intézményépítés támogatása:– Az oktatásfejlesztő és minőségbiztosítási rendszer működtetése– Szórványkollégiumok működtetése– Egyetemi szakkollégiumok működtetése– Internetes portálok és dokumentációs központok működtetése– 40 városi könyvtár állományellátása és módszertani integrálása– Az e-pontok működtetése– Magyar házak működtetése, művelődésszervezők képzése– Tudományos műhelyek működtetése– Nyelvi irodák működtetése– Jogvédő irodák működtetése– Színházi műhelyek fenntartása Programok támogatása:– Óvoda és iskola beíratási programok– Felnőttképzés támogatás hiányszakmákban– EU képzési programok– Rendszeres tanári továbbképzés– Örökségvédelmi munkák– Ösztöndíjprogramok (szakágazatonként)– Könyvkiadás támogatás– Sajtó-támogatás

A Szülőföld Alapon belül el kell különíteni bizonyos forrásokat. A nemzeti intézmények akkreditálásán túl a támogatási szerződésekben egyrészt nevesített feladatokra lehet forrást biztosítani, másrészt az intézmény által az előző évben máshonnan behozott források mel-lé lehetne azonos összegű magyarországi támogatást adni. (Ez utóbbi érdekeltté tenné az in-tézményt az aktív forrásszerzésben. Ezzel megelőzhetnénk azt a folyamatot, amely az egész határon túli civil intézményi világot beszűkítette, elkényelmesítette a magyarországi for-rás-elvárás révén.)

A jelenleg is létező regionális alapokból, helyi szintre delegált döntésekkel kis összegű (2-300.000 Ft.) támogatások lennének biztosíthatók. Itt lehetne a helyi sajátosságok fi gyelem-bevételével újraelosztó programokat működtetni: egy-egy kistérségben kiválasztott szervezet által a régióban (önkormányzatoktól, vállalkozóktól) megszerzett támogatáshoz ugyanolyan összeget biztosítani az adott szervezetnek/alapítványnak, de a továbbosztó döntéseket az ado-mányozók bevonásával a kisrégió szintjén hozhatnák meg.



A nemzeti intézmény kategóriához hasonlóan régiónként és Magyarországon összehason-líthatóan meg kellene vizsgálni az évenkénti nagyobb méretű rendezvényeket, azok funkci-óját, hatását, költségfelhasználást. Majd egy prioritási sorrend alapján külön ezen rendezvé-nyek lebonyolítására lehetne pályázatot kiírni.

2.4.2 Az oktatási-nevelési támogatás

A mai támogatási rendszer legnagyobb részét kitevő, hatékonyság szempontjából azonban ta-lán a legkevésbé vizsgált része az oktatási-nevelési támogatás. A támogatás célja a magyar nyel-vű oktatás költségeinek családi támogatása, s ezzel a részvétel ösztönzése.

2002 óta azonban a 20.000 forintos támogatás a mindennapi családi gazdálkodásban elvesz-tette a jelentőségét. Ahol ez még szerepet játszhat a beiskolázási döntésekben – Kelet-Szlovákia, Kárpátalja, Mezőség, Székelyföld legszegényebb falvai – ott jelentős mértékben a magyar ajkú romák beiskolázása jelent problémát, amelyre a magyar nyelvű iskolák nincsenek felkészülve.

A támogatás kedvezményezettjeinek döntő része tömbmagyar területeken él – elsősorban a Székelyföldön – ahol eleve magyar nyelvű intézmények jelentik a beiskolázás lehetőségeit. A kedvezménytörvény szlovákiai tudomásul vételének alapfeltétele volt, hogy ott nem egyé-nileg kapják meg a jelentkezők a támogatást. Ez a Pázmány Péter Alapítványon illetve a Szlo-vákiai Magyar Szülők Szövetségének alapfokú és középiskolák melletti alapszervezetein ke-resztül történik, pályázati formában.

Sajnos sem az egyéni, sem a közösségi folyósításról nincs összehasonlítható hatékonyság vizsgálat. Éppen ezért legfeljebb valószínűsíteni lehet, hogy a koncentrált és ellenőrzött kö-zösségi pénzfelhasználás erősebb hatással van a magyar oktatási intézményrendszer színvo-nalára, mint a szociális támogatásnak tekintett egyéni támogatási összeg.

Az oktatási-nevelési támogatás ráadásul tabukérdés a kisebbségpolitikában, hiszen a ki-sebbségi magyar pártokhoz közeli lebonyolító szervezetek 6%-os, Erdélyben 8%-os lebonyo-lítói költség-kiegészítésben részesülnek (évente mindösszesen 3-400 MFt.).

Az oktatás fejlesztése, a képzési színvonal a szórványmagyarok (és különösen a nagyvárosi szórvány beiratkozás) és a magyar ajkú romák integrációja esetében is kulcskérdés a kisebb-ségi támogatások szempontjából. Konkrét programok elindítását segíthetné a rendszer átala-kítása. Mivel azonban itt egy Magyarországtól kapott jogról van szó, a rendszer megváltoz-tatását, a támogatások koncentrált felhasználására való hivatkozást feltehetően juttatás-elvo-násként érzékelné a közvélemény, és ennek megfelelően komoly ellenérzést váltana ki a lépés. Az esetleges változtatás tervezésénél több lépéses, hosszabb idő alatt kivihető, a közvélemény bevonásával járó folyamatra érdemes felkészülni.



3. JÖVŐKÉP

Az utóbbi két évtized támogatáspolitikája a kisebbségi magyar intézményrendszer kiépíté-sére irányult. Ez jórészt infrastrukturális beruházás volt, illetve tudásbeviteli programok-ból és intézmény-működtetésből állt. Ezzel párhuzamosan jelent meg, nem utolsó sorban, a kisebbségi magyarok részéről a szélesebb gazdasági, regionális fejlesztések igénye is, amely-ben Magyarország mint beruházó és mint a kisebbségi magyar vállalkozás-, illetve regio-nális fejlesztés kezdeményezője, fi nanszírozója lépett fel. Az elmúlt évtized közepére azon-ban nyilvánvalóvá vált, hogy a kisebbségi magyarok munkaerő-piaci pozícióinak, régióik fej-lettségének javításához a magyarországi támogatáspolitika nem rendelkezik elegendő forrással. Szerbiát és Ukrajnát nem számítva a határon átnyúló régiófejlesztés – egyébként a tagálla-mi célokra fordítható pénzekhez képest elenyésző – uniós forrásai nagyságrendileg haladják meg a támogatáspolitika keretei között felhasználható összegeket. A közvetlen gazdasági be-fektetéseknek nem volt átütő hatása, a kis léptékű vállalkozásfejlesztési programok inkább aff éle minta-projektként működtek, és gyakran csak a kisebbségi politikai-vállalkozói elit hálózatait erősítették. A támogatáspolitikai intézményrendszer „reformjával” azután ezek a kezdeményezések is megszűntek, helyüket a látványosan beharangozott, de megvalósítá-si szakaszba soha be nem lépő stratégiai tervek, és átfogó koncepciók készítése váltotta fel.

Ma a Kárpát-medence gazdasági és társadalmi modernizációja a nemzetállamok különbö-ző központjaiban zajlik, Budapest ennek csak az egyik centruma. Piac-barát eszközök alkal-mazásával és az Európai Unió versenypolitikájával konform (kis léptékű), célzott támogatá-sokkal Magyarország részt vehet a magyar lakta határrégiók helyzetének alakításában, de ki-zárólagos központként azok fejlődését nem határozhatja meg. A magyarországi intézmény-rendszernek a kisebbségi magyar közösségek irányában, a magyar nemzeti azonosságtudat új-ratermelésében és fejlesztésében lehet meghatározó szerepe.

Ebből adódóan a magyar támogatáspolitikának alapvetően arra kell koncentrálnia, hogy miként képes segíteni a kisebbségben élő magyarok kulturális, nyelvi, oktatási igényeit ki-szolgáló intézményrendszert. Az egyéni munkaerő-piaci pozíciók javítását pedig alapvetően tudásbeviteli programokkal lehet támogatni.

A támogatáspolitika elé a közösségre vonatkozó hosszú távú stratégiai célok, illetve a napi operatív célok helyett olyan, ún. középszintű célokat érdemes kitűzni, amelyek megteremtik a kapcsolatot az előbb említett két szint között. Az egyén társadalmi viszonyainak javítása ilyen lehet. A határon túl élő, magyar identitású személynek kisebbségi helyzetben esélyegyenlőséget kell biztosítani ahhoz, hogy mind a saját országában, mind az anyaországi viszonyok között megvalósíthassa a maga társadalmi mobilitási pályáját; kiteljesíthesse és megélhesse a kulturális azonosságát; saját életvilágával részt vehessen a regionális és helyi modernizációs folyamatokban.

A magyar kisebbségi társadalmak intézményi alrendszereiben a magyar intézmények szol-gáltatásainak – és nem elsősorban „szolgálatának” – az a funkciója, hogy a határon túl élő, magyar identitással bíró személynek kisebbségi helyzetben csökkentse az esélyegyenlőtlen-ségét. Ezért az intézményes szerkezetnek egyszerre kell a saját nemzeti önszerveződésen ala-pulnia, és kell kapcsolódnia országa intézményességéhez, az anyaországi kulturális hálóza-tokhoz és a nemzetközi fejlesztési programokhoz. Az így működtetett, intézményi alrendsze-



rekre tagolt struktúra egyszerre szocializációs keret és a tudásbeviteli felzárkóztató progra-mok csatornája lehet.

A Kárpát-medence a különböző nemzeti kultúrák, identitások hosszú távon egymással versengő piacának is tekinthető. A kisebbségi magyar közösségek problémáinak kezelésében meghatá-rozó, hogy a közösség milyen kiterjedt, és milyen színvonalú saját intézményességgel bír ezen a (oktatási-, kulturális-, házassági-, munkaerő- stb.) piacon. Ebben kulcskérdés az oktatás sze-repe. A támogatáspolitika elsődleges célkitűzése lehet annak támogatása, hogy minden ma-gyar nyelvű gyerek lehetőséget kapjon az anyanyelvi oktatásra az óvodától a felsőfokú képzé-sig. Ezt természetesen országonként más-más szerkezetben és időtávon lehet elérni. Ugyan-akkor egy erre épülő program azt célozhatja meg, hogy ezen oktatási intézmények mérhető teljesítménye legalábbis megegyezzen a magyarországi hasonló intézmények színvonalával.

Mindezek megvalósítása a magyar azonosságtudat újratermelése és fejlesztése miatt érde-ke Magyarországnak, társadalmi pozícióik javítása érdekében alapvető a magyar kisebbségi közösségnek, de az állampolgári jog- és esélyegyenlőség, illetve lojalitás biztosításához elen-gedhetetlen az adott országok kormányzatai számára is.



IRODALOM

Az új magyar külkapcsolati stratégia előmunkálatai. Magyar Kisebbség, 2006/3-4. 5-235.Bárdi Nándor: A „mumusok” és a „kék madár”. In Haris T. Csaba (szerk.): Magyar külpolitika

az Európai Unióban. Manfred Wörner Alapítvány, Budapest, 2005, 32-58.Bárdi Nándor: A budapesti kormányzatok magyarságpolitikai intézményrendszere és stratégiája

1918-1938. Kisebbségkutatás, 2007/1. 7-18.Bárdi Nándor: Magyar-magyar párbeszéd a támogatáspolitikáról (2004–2007) REGIO, 2007/4.

128-164.Bárdi Nándor: Szükség, mint esély. Lehetséges-e a magyarságpolitikát szakágazatként elgondol-

ni? Kommentár, 2006/5. 54-57.; 6. sz. 7-18.Bárdi Nándor: Tény és való. A budapesti kormányzatok és a határon túli magyarok kapcsolattör-

ténete. Problémakatalógus. Kalligram, Pozsony, 2004, 272.Berényi Dénes–Egyed Albert–Kulcsár Szabó Enikő: A magyar tudományos utánpótlás a Kár-

pát-medence magyar lakta régióiban. Magyar Kisebbség, 2004/3. 195-208.Egry Gábor: Az erdélyiség „színeváltozása”. Kísérlet az Erdélyi Párt ideológiájának és identitás-

politikájának elemzésére 1940-1944. Napvilág, Budapest, 2008, 188.Erdei Itala–Papp Z. Attila: Közös pontok és konfl iktusok a Magyariskola Program fogadtatásá-

ban. Regio, 2006/1. 19-43. Hegedűs Dániel: Hatékony nemzetpolitika? A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) szakértői

bizottságai munkájának elemzése az 1998 és 2002 közti kormányzati ciklusban közpolitikai eszközökkel. EÖKIK, Budapest, 2008, 67.

Horváth Tamás–Ríz Ádám: Határon túli magyarok támogatása: belső kényszerek és külső kihí-vások. Gyorselemzés a határon túli magyarokkal kapcsolatos kormányzati politika megújításá-nak eddig látható irányairól. Kommentár, 2006/4. 81-95.

Jancsó Benedek: A magyar társadalom és az idegen uralom alá került magyar kisebbség sorsa. Magyar Szemle, 1927. szeptember, 40-57.

Kiss Dénes: Az erdélyi magyar civil szféráról. Civil Szemle, 2006/2. 139-154.Lampl Zsuzsa: Ténykép a határon túli felsőoktatási, kutatási és fejlesztési támogatásokról és hasz-

nosulásukról. Fórum, 2003/3. 101-118.Lőrincz Csaba–Németh Zsolt–Orbán Viktor–Rockenbauer Zoltán: Nemzetpolitika ’88–’98.

Pro Minoritate, Budapest, 1998, 334.Magyarország támogatáspolitikája. Magyar Kisebbség, 2003/4. 3-166.Mák Ferenc: Új nemzetpolitika és a Határon Túli Magyarok Hivatala (1989-1999). Magyar

Kisebbség, 2000/3. 237-293.Misovicz Tibor: [email protected] – Megjegyzések a határon túli magyarok támogatásá-

ról folyó vitához. Magyar Kisebbség, 2003/4. 56-69. Németh Zsolt: Magyar kibontakozás. Püski, Budapest, 2002, 242. Ódor Bálint–Szesztay Ádám (szerk.): Nemzetpolitikai konszenzus dokumentumokban. A KMKF

nemzeti együttműködési stratégiája és szakpolitikai koncepciói 2004–2009. KMKF Titkár-ság, Budapest, 2009, 181.



Oláh Sándor: Modernizációs törekvések a Székelyföldön, 1940–1944. In Fedinec Csilla (szerk.): Nemzet a társadalomban. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2004, 133–150.

Öllös László: Az egyetértés konfl iktusa. A Magyar Köztársaság alkotmánya és a határon túli ma-gyarok. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2008, 158.

Tabajdi Csaba (szerk.): Esélyek és veszélyek. A kisebbségi önazonosság megőrzésének európai ta-pasztalatai. Codex Print, Budapest, 2002, 451.

Tabajdi Csaba: Az önazonosság labirintusa. A magyar kül- és kisebbségpolitika rendszerváltása. CP Stúdió, Budapest, 1999, 757.

Tóth Judit: Státusjogok. Lucidus, Budapest, 2004. 328.Tóth Károly–Nagy Myrtil: A kulturális intézményrendszer. In Csanda Gábor–Tóth Károly

(szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006). Fórum Kisebbségkutató Inté-zet, Somorja, 2006, 223-260.

Törzsök Erika (szerk.): Szülőföld program. A határokon túli (Kárpát-medencében élő) magyar-ság gazdasági alapjainak és társadalmi kohéziójának támogatását célzó lépések előkészítése, va-lamint ezek lehetséges kapcsolódási pontjainak bemutatása. Miniszterelnöki Hivatal, Buda-pest, 2005, 134.

Törzsök Erika: Kisebbségek változó világban. Református Egyház Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdája, Kolozsvár, 2003. 271.


Horváth Gyula, Lelkes Gábor

TERÜLETI KOHÉZIÓ A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN: TRENDEK ÉS TEENDŐK

1. BEVEZETÉS

A Kárpát-medencét alkotó természeti régiók, gazdasági terek és közigazgatási egységek fejlő-désében az 1990-es évtizedben lezajlott politikai változások és gazdasági átrendeződések el-lentmondásos folyamatokat váltottak ki. A piacgazdaság fokozatos és nehézségekkel terhes térhódítása valamennyi nemzetgazdaságban erőteljes területi diff erenciálódáshoz vezetett. A korábbi gazdasági szerkezet összeomlása, az új gazdaság kiépítése eltérően érintette az egyes térségeket, a területi különbségek növekedésnek indultak, a rendszerváltozás előnyei sem mu-tatkoznak meg térben egyenletesen.

A gazdaság átrendeződésére kedvező hatást gyakorló tényezők sorában fontos szerepet kell tulajdonítanunk az európai integrációs kapcsolatoknak azokban az országokban, amelyek a közelmúltban az Európai Unió tagjai lettek. A csatlakozás alapkövetelményévé vált, hogy az új tagállamoknak hatékony területfejlesztési politika alkalmazására kell felkészülniük, gaz-daságpolitikájukban a területi különbségek mérséklését szolgáló célokat és eszközöket kell al-kalmazniuk, új intézményeket kell alapítaniuk, illetve meg kell teremteniük a regionális kohé-zió határokon átnyúló fejlesztésének lehetőségeit. Az uniós tagság távlatos eredménye a Kár-pát-medence hajdani, évszázadokon keresztül formálódott integrációs kapcsolatainak modern formában történő újjászerveződése lehet. A térség geopolitikai helyzete, az integrációra való érettség változatos formái miatt természetesen a kívánatos állapot elérése hosszú évtizedekre ad feladatokat politikusnak, kutatónak, gazdasági szakembernek egyaránt.



A gazdasági átalakulás a magyar közösségek többségét különösen kedvezőtlenül érintet-te. A piacgazdaság előnyeit viszonylag gyorsan kiaknázni képes települések mindenekelőtt a nagyvárosok és a sajátos geopolitikai helyzetben lévő települések közül kerültek ki. Ez utóbbi csoportba számos sikeres határ menti település sorolható, amelyek kezdetben az informális, majd később az együttműködésre építkező gazdaság előnyeit és a munkaerő-piaci keresletet használták ki. A határon túli magyar nemzetiség nagy része rurális környezetben él, a tercier ágazatok, a pénzügyi szolgáltatások, az exportra termelő vállalkozások jól jövedelmező mun-kahelyei viszont városokban jöttek létre. A falvak korábban városokba ingázó, kevésbé kép-zett lakossága a nagyipar összeomlása miatt biztos jövedelem nélkül maradt.

A fejlődés területi terjedésében a nemzetiségi tényezők korlátozott szerepet játszanak. Az állami támogatáspolitika segítségével természetesen hatást lehet gyakorolni az egyes térségek fejlődésére. Az állami befolyásnak lehet pozitív és korlátozó tartalma is. Nyugat-Európa szá-mos országában alkalmaztak kedvezményeket nemzetiségek lakta, gyengén fejlett térségek gaz-dasági felzárkóztatásában, juttattak pótlólagos forrásokat a kultúra és az oktatás támogatásá-ra. Ezzel szemben Kelet-Európában a nemzetiségi térségek elhanyagolásának lehettünk tanúi hosszú időn keresztül, s még ma sem mentes a gazdaság- és területfejlesztési politika a nega-tív diszkrimináció jelenségeitől. Le kell szögeznünk, hogy a modern regionális fejlesztéspoli-tika – beleértve az Európai Unió strukturális és kohéziós politikáját is – a gazdasági előnyök térben folytonos terjedésére helyezi a hangsúlyt. Ez pedig azt jelenti, hogy a gazdasági növe-kedés kedvező hatásait a térségben élő valamennyi nemzetiségnek azonos módon kell éreznie.

E dolgozat a Kárpát-medencei transznacionális makrorégió kialakítása mellett érvel, sor-ra veszi a térség regionális átalakulásának fontosabb elemeit, a kohézió hosszú távú feladatai-nak kialakítását szolgáló kezdeti programok tapasztalatait. A Kárpát-medence nem magyar-országi térségeiben élő jelentős magyar kisebbség jövedelmi pozíciói is csak az egész területre kiterjedő fejlesztési stratégia sikeres megvalósítása esetén javulhatnak. A nemzetiségek esély-egyenlőség közepette kibontakozó versengéséhez szükséges képességek elsajátítása és haszno-sítása is a sikeres fejlődés előfeltételének tekinthető.

2. EGYENLŐTLENÜL FEJLŐDŐ RÉGIÓK

2.1 A területi különbségek gyökerei

A volt tervgazdaságok 20. századi fejlődésében a négy évtizedes közös ideológiához és részben azonos szövetséghez tartozás ellenére néhány, elsősorban a hatalmi berendezkedésből adódó formai azonosságot leszámítva, alapvetően a különbségek domináltak. A történelmi fejlődés ezeket az országokat, illetve azokat a térségeket, amelyek egyesítéséből a közép-európai nem-zetállamok a 20. század elején létrejöttek, korábban különböző geopolitikai erőterekhez kö-tötte. Magyarország és Csehország – közös birodalom részeként – a közép-európai nagyrégi-óba tagolódva sokkal korábban kapcsolódhatott az európai ipari átalakulás fő áramához. A 19. század végén a két fejedelemségből létrejött ötmilliós Románia még a tőkés fejlődés kez-


235T E RÜ L E T I KOH É Z IÓ A K Á R PÁTM E DE NC É BE N: T R E N DE K É S T E E N DŐK

detén tartott, az országban az 1886. évi gazdasági összeírás mindössze másfél száz 25 főnél több munkást foglalkoztató üzemet regisztrált.1

Az első világháború után a kelet-közép-európai gazdasági és politikai térben meghatáro-zó változások játszódtak le. A nemzeti kormányok elsődleges feladata a korábban különböző gazdasági terekhez tartozó országrészek belső – igazgatási-politikai, majd később infrastruk-turális és gazdasági – kohéziójának megszervezése lett.

Az új nemzetállam Romániában találta magát szemben a legkirívóbb területi különbsé-gekkel. Erdély urbanizációs színvonala (városhálózatának sűrűsége), iparosodottsága jócskán meghaladta a regáti régiókét. Az erdélyi országrész az új Románia lakosságának 30 százalé-kát adta, miközben az ipari kapacitásokból – ágazatonként eltérően – 40–70 százalékos súly-lyal részesedett. Lényeges területi különbségek jellemezték Csehszlovákiát is, ami nem csu-pán az egyes térségek jövedelemtermelő képességében, hanem az infrastrukturális hálózatok kiépültségének különböző színvonalában is megnyilvánult. A vasúthálózat sűrűsége például az ország nyugati és keleti térségei között hatszoros különbségeket mutatott.

A második világháborút követő években valamennyi országban még a mezőgazdaság volt a fő foglalkoztató, Romániában a foglalkoztatottak 74 százalékát, Magyarországon 51 százalékát ad-ta. Részesedése az iparosodott Csehszlovákiában is 39 százalékos volt. A többi országban az iparo-sodottság mutatói a nyugat-európai átlag felét-harmadát érték el. Az ipari foglalkoztatottak aránya Romániában 14 százalék, Magyarországon 23 százalék, Jugoszláviában 19 százalék volt az 1950-es évek elején. A térség vezető ipari állama Csehszlovákia volt, az ipari foglalkoztatottak aránya 39 szá-zalékot tett ki. Az ipari munkásság csekély létszámát (Romániában 800 ezer, Magyarországon 700 ezer fő) erős területi koncentráció jellemezte.2 Az országok többségében a fővárosokon kívül csak néhány nagyobb városban voltak számottevő ipari munkahelyek. Kivételnek a történelmi cseh és morva országrészek számítottak Csehszlovákiában, ahol a hagyományosan fejlett textilipar, szén-bányászat és kohászat nagyipari központjai a két régió különböző pontjain fejlődtek ki.

A szocialista tervgazdaság erőltetett iparosítása az 1950–60-as évtizedekben felemás ered-ményekhez vezetett. A korszak politikája formálisan elősegítette az ipari foglalkoztatottak számának növekedését és térbeli szétterjedését, erőteljesen befolyásolta a településszerkeze-tet, meggyorsította az urbanizációt, szociálpolitikai és kulturális intézkedései bizonyos fokig a rurális térségek civilizációs színvonalát is emelték. A mennyiségi fejlődést reprezentáló mu-tatók látványos megváltoztak. 1950 és 1970 között a városi népesség aránya Romániában 23 százalékról 41 százalékra, Magyarországon 37 százalékról 48 százalékra emelkedett. Az ipari foglalkoztatottak száma 1970-ben Romániában elérte a 2 millió, Magyarországon az 1,7 mil-lió főt. A gazdaság szerkezeti változásai egyszersmind a területi különbségek mérséklődésével párosultak, a viszonylagos területi kiegyenlítődés az alapvetően gyenge teljesítmények egyen-letes elterjedését jelentette. A három országban az egy főre jutó GNP 1975-ben közel azonos volt, a területi egyenetlenségek azonban lényeges különbségeket mutattak. A KGST-országok GNP-átlagát a területi közigazgatási egységeinek többsége nem érte el. Romániában a 40 me-

1 Berend T. Iván–Ránki György: Európa gazdasága a 19. században. Gondolat, Budapest,1987.2 Enyedi György: Kelet-Közép-Európa gazdaságföldrajza. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest,1978



gyéből 32, Magyarországon pedig a 20-ból 12 volt a kelet-európai átlag alatt Már abban az időben is Csehszlovákia területi szerkezete mutatkozott a legkiegyenlítettebbnek, a 12 kerület-ből mindössze egy (Kelet-Szlovákia) volt a kelet-európai átlagnál gyengébb teljesítőképességű.3

A centralizált gazdaságirányítás Kelet-Közép-Európában teljesen különböző formákat öltött, a gazdaság szervezeti rendszerét, a gazdaságpolitika eszközeit és az európai kapcsolatok irányait te-kintve az országok kevés hasonlóságot mutattak. Magyarországon a területfejlesztés irányításában a népgazdasági tervezés eszközei mellett megjelentek a normatív szabályozás elemei.4 1971-ben a magyar kormány határozatban rögzítette a terület- és településfejlesztési politika hosszú távú célja-it, 1985-ben pedig a parlament fogadott el területfejlesztési határozatot. Románia viszont töretle-nül folytatta az alacsony technikai színvonalú, sztálinista iparpolitikát. Az 1960-as évtized végéig a koncentrált ipartelepítés a fejlettebb területeket és a 17 tartományi központot érintette, a 70-es év-tizedben viszont az agrártérségek (köztük a Székelyföld) iparosítása vett nagy lendületet.5 Románi-ában az erőltetett iparosítás végzetes településpolitikával párosult. Már a Ceauşescu-korszak kezde-tén szigorú, faluellenes területrendezési normák léptek életbe, a túlhajszolt urbanizáció az 1980-as évek végén, a faluracionalizálási programmal érte el csúcspontját. A Román Kommunista Párt prog-ramja felére kívánta csökkenteni a falvak számát, a mezőgazdaság irányítására 558 agrár-ipari vá-rost, térségi szervező központot szándékoztak létrehozni.6

2.2 A fejlettségbeli különbségek mértéke

A Kárpát-medencei térségre európai mércével mérve az általános elmaradottság jellemző. A fejlett Szlovéniát nem tekintve az országok fajlagos teljesítménymutatói az európai uniós átlagok egyhar-madát-felét érik el. Az Európai Unió egy lakosra jutó átlagos hazai össztermékét a régiók közül a po-zsonyi térség és Budapest haladja meg. A tervgazdaságok összeomlása nyomán leépült állami támo-gatások, a külgazdasági kapcsolatok földrajzi irányaiban bekövetkezett változások, a nagyvállalatok felbomlása, a nehézipar és a mezőgazdaság válsága eltérő hatással volt a centrumtérségekre és a peri-fériákra. Bár a szerkezetátalakítás a hagyományos fejlődési pólusokat is hátrányosan érintette, a ko-rábban összetettebb gazdasággal és társadalmi-gazdasági funkciókkal rendelkező nagyvárosi régiók csekélyebb veszteséggel juthatnak az átalakulási folyamat végére, mint a monokultúrás iparvidékek és a falusias területek. A piacosodás térnyerése és a modern gazdaság kialakulás érzékelhető az erdélyi nagyvárosokban, a szlovákiai középvárosokban, Horvátország centrumában és turisztikai központja-iban. E térségekben az országos átlagot jelentősen meghaladja a magánvállalkozások száma, a külföl-di tőke részaránya. A szolgáltató szektor, különösen az üzleti és a pénzügyi szolgáltatások növekedése

3 Nemes Nagy József: A regionális gazdasági fejlődés összehasonlító vizsgálata. Akadémiai Kiadó, Budapest4 Enyedi György: Településpolitikák Kelet-Közép-Európában. Társadalmi Szemle, 1989. 10. szám. 20–31.5 Benedek József: A romániai urbanizáció az utolsó évszázad során. In Győri Róbert–Hajdú Zoltán (szerk.): Kár-

pát-medence: Települések, tájak, régiók, térstruktúrák. MTA Regionális Kutatások Központja, Dialóg Campus Ki-adó, Pécs–Budapest, 2006. 77–101.

6 Hunya Gábor–Réti Tamás–R. Süle Andrea–Tóth László: Románia 1944–1990. Gazdaság- és politikatörténet. Atlantisz Medvetánc, Budapest, 1990.



következtében, lassan a gazdaság domináns ágazatává válik. A dinamikusan fejlődő térségek a fonto-sabb innovációk hordozói, új termékek kibocsátói, a nemzetközi gazdasági együttműködések szereplői.

1. táblázat

A Kárpát-medence régióinak fontosabb adatai, 20067

Megnevezés

Népes-

ség,

ezer fő

Népsűrű-

ség,

fő/km2

Munka-

nélküli-

ségi

ráta, %

Egy főre jutó

GDP, vásárlóerő

paritáson, euró

Egy főre jutó

GDP az EU–27

átlagának szá-

zalékában

A K+F ráfor-

dítás a GDP

százalé-

kában

MagyarországKözép-Magyarország 2 873 414,0 5,1 23 489 105 1,3

Közép-Dunántúl 1 107 99,7 6,0 13 529 60 0,5

Nyugat-Dunántúl 999 88,2 5,7 14 275 64 0,4

Dél-Dunántúl 968 68,4 9,0 9 983 45 0,.4

Észak-Magyarország 1 251 93,6 11,0 9 484 42 0,3

Észak-Alföld 1 525 86,3 11,0 9 153 41 0,6

Dél-Alföld 1 342 73,3 7,8 9 757 44 0,6

Szlovákia Pozsony 607 294,9 4,6 33 124 148 0,9

Nyugat-Szlovákia 1 862 124,2 9,8 12 779 57 0,5

Közép-Szlovákia 1 351 83,1 16,4 10 455 47 0,3

Nyugat-Szlovákia 1 574 100,0 19,1 9 663 43 0,3

RomániaÉszaknyugat 2 524 81,1 5,9 7 542 34 0,2

Közép 3 728 103,3 9,0 8 066 36 0,2

Nyugat 1 927 61,1 6,4 8 917 40 0,2

Kárpátalja 1 253 98,0 7,0 5 000 22 0,1

Vajdaság 2 003 94,5 14,2 9 000 40 0,3

A térség országai közül Románia példázza a korábbi állami területfejlesztési politika ku-darcát és eredménytelenségét. A területi gazdasági és a társadalmi struktúrák jelenlegi álla-potából levont fő következtetés az, hogy az önálló Románia létrejötte óta folytatott, különbö-ző ideológiai alapokon nyugvó gazdaságpolitika csak csekély mértékben volt képes az ország tradicionális térszerkezetének módosítására. A 20. században az ország területi különbségei – a nagy áldozatok árán végrehajtott erőltetett iparosítás ellenére – mennyiségi szempontból ugyan mérséklődtek, a fejlett és az elmaradott területek térségi elrendeződése azonban szinte változatlan maradt. A történelmi román területeken Bukarest, néhány nagyváros (Krajova, Piteşti és Konstanca) és szűkebb környezete mutat fel modernizációra alkalmas szerkezeti jel-lemzőket. A háromnegyed évszázaddal ezelőtt más gazdasági rendszerhez tartozó Erdély ösz-

7 Források: Területi statisztikai évkönyv. 2008; Statistical yearbook of AP of Vojvodina; Statistical yearbook of Ukraine.



szességében meg tudta őrizni a településszerkezetéből (sűrű kisvárosi hálózatából) és kvalifi -káltabb humán erőforrásaiból származó előnyeit. Erdély három tervezési régiója közül kettő egy főre jutó GDP-mutatója meghaladja az országos átlagot. Bukarest után az ország máso-dik legfejlettebb térségének a Nyugat régió (Hunyad, Arad, Temes, Krassó-Szörény megye) tekinthető, ahol az egy főre jutó GDP az országos átlagot 14 százalékkal haladja meg, a har-madik pedig a Közép régió (Maros, Hargita, Kovászna, Brassó, Fehér és Szeben megye), ahol a regionális jövedelem 13 százalékkal van az országos átlag felett. Erdély északi térségei, az Északnyugat régiót alkotó Bihar, Szatmár, Szilágy, Beszterce-Naszód, Máramaros és Kolozs megyék a nyolc romániai régió rangsorában a hatodik helyet foglalják el, a régió teljesítmé-nye az országos átlag 90 százalékán van. A globális fejlettségi index alapján a 16 erdélyi me-gye közül 4 igen fejlettnek, 3 fejlettnek, 6 pedig közepesen fejlettnek tekinthető, s csupán 3 fejletlen megye található a három erdélyi régióban.

Hasonló mértékű területi különbségek jellemzik a Kárpát-medence többi országát is. A ma-gyar többségű térségek fejlettsége jelentős eltéréseket mutat: vannak viszonylag fejlett, az or-szágos átlagnál kedvezőbb helyzetű területek (pl. a Csallóköz Pozsonyhoz közeli területei vagy a Vajdaság némely vidéke), és találhatók szép számmal elmaradott perifériák is (pl. a kelet-szlovákiai megyék, Kárpátalja, a horvátországi Szlavónia). Szlovákiában a nagy kiterje-désű magyar tömböket magukban foglaló Nagyszombat és Kassa megyékben az egy főre ju-tó GDP majdnem eléri az országos átlagot, Besztercebánya és Nyitra megyékben viszont an-nak csak kétharmadát mutatja. A régiók jövedelmi sorrendjét az 1. ábra mutatja. Az 1. táb-lázat adatai a demográfi ai potenciálban, a munkaerőhelyzetben és a jövedelmi kondíciók eu-rópai összevetésben megmutatkozó diff erenciáira mutatnak rá. Mindkét adatsor az országok ún. NUTS2 (az EU statisztikai és fejlesztési) régióit tartalmazza. Az összehasonlítás kedvéért Bécset és Burgenlandot is megjelenítettük az ábrán. Bécs az unió egyik legfejlettebb területi egysége, jövedelmi mutatója az uniós átlag 178 százaléka volt 2005-ben, Burgenland Auszt-ria legfejletlenebb térsége is jelentősen magasabb teljesítményt (89 százalékos) mutat, mint a Kárpát-medencei régiók többsége.

2.3 Regionális helyzetkép

A Kárpát-medence régióinak alapvetően eltérő politikai-gazdasági környezetében igen erő-teljesen szegmentált, egymástól jobbára függetlenül működő részpiacokra bomló gazdaság alakult ki.8 A részpiacokra szakadást napjainkban tovább erősíti, hogy az egyes országok az euroatlanti integrációs folyamat különböző fázisainál tartanak, ezért a munkaerő szabad moz-gása a határok különböző átjárhatósága, illetve a munkavállalási lehetőségek jogi úton törté-nő átmeneti korlátozása miatt nem mindenhol egyformán biztosított. Az integrációs folya-mat előrehaladtával a részpiacok kapcsolatrendszere jelentősen javul majd, azonban Kárpát-alja és a Vajdaság esetében hosszabb távon kell számolni a problémák fennmaradásával, mi-

8 Balcsók István–Koncz Gábor: A Kárpát-medence Magyarországon kívüli régióinak munkaerő-piaci sajátosságai. MTA Regionális Kutatások Központja, Debrecen, 2008. (Kézirat)



vel Szerbia és Ukrajna csatlakozására belátható időn belül nem kerül sor, és továbbra is a kül-ső határszakaszokra érvényes szigorú szabályozás lesz érvényben.

Az eltérő fejlettség azonban nemcsak az együttműködést gátló, hanem éppen az azt előse-gítő tényezővé is változtatható. Az 1990-es években lezajlott politikai-gazdasági fordulat an-nak idején épp a határok nyitottá válásával, a határ menti térségek közötti együttműködés le-hetőségének megteremtésével idézett elő teljesen új működési feltételeket. A gazdaságilag fej-lettebb térségek ugyanis munkaerőigényük, tőkekivitelük stb. révén dinamizálhatták és a jö-vőben is dinamizálhatják a szomszédos régiók munkaerőpiacát. Mindez természetesen csak abban az esetben reális lehetőség, ha nem olyan területek találkoznak egymással, amelyek sa-ját országukban egyaránt elmaradt, periférikus térségnek számítanak, mert ott nyilvánvaló-an hiányzik a kellő fejlődési dinamizmus (pl. a Dél-Dunántúl és Kelet-Horvátország tekin-tetében a munkaerő-piaci mutatók erről tanúskodnak).

A Kárpát-medencei régiók igen örvendetes közös vonása, hogy az elmúlt években szinte mindegyikük esetében a munkaerő-piaci helyzet kisebb-nagyobb mértékű javulása volt kimu-tatható, nőtt a foglalkoztatottság, és csökkent a munkanélküliség. A rendelkezésre álló ada-tok alapján úgy tűnt, hogy komolyabb külső hatás nélkül a folyamat tartós tendenciává vál-hat, ezt azonban a világgazdasági recesszió erősen kérdésessé tette. Mivel zömmel erősen se-bezhető gazdaságok általában igen érzékeny munkaerőpiacairól van szó, ezért a pozitív fo-

9 Forrás: European Commission, Eurostat, 2009.

1. ábra

Az egy főre jutó GDP a Kárpát-medencei régiókban, 20069

0

5000

10000

15000

20000

25000

30000

35000

40000

Wien

Bratislavský kraj

Niederösterreich

Közép-Magyarország

Burgenland

Nyugat-Dunántúl

Közép-Dunántúl

Západné Slovensko

Stredné Slovensko

Dél-Dunántúl

Dél-Alföld

Észak-Magyarország

Východné Slovensko

Észak-AlföldVest

Centru

Nord-Vest

Kárpátalja*

Vajdaság*

EU27 átlaga

*A szerzők becslése.



lyamatok villámgyorsan válhatnak ellenkező előjelűvé, és a legfrissebb előrejelzések már in-kább ezt vetítik előre.

A recesszió elhúzódása a munkaerőpiac további integrációja szempontjából komoly veszélyt jelent, mivel a kapcsolatok további bővülése helyett egymás kényszerű versenytársaivá tehet számos régiót – akár még saját országán belül is. A piaci feszültségek növekedése nem teremt kifejezetten kedvező feltételeket a szomszédos országokban való munkavállaláshoz, mint aho-gyan a nyelvismeret általánosan jellemző hiánya sem. Hiába állnak rendelkezésre elvben be-tölthető munkahelyek a határ túloldalán, ha a meglévő szakmai ismeretek nem aknázhatók ki a kommunikációs akadályok miatt. Erre az esetre már ma is találhatunk példákat, hiszen a dél-szlovákiai ipari parkok és egyéb prosperáló vállalkozások részben ennek okán nem alkal-maznak észak-magyarországi munkaerőt (elvárás a szlovák és/vagy az angol nyelv ismerete).

A Kárpát-medence régióinak egymás közötti munkaerő-cseréjét a nyelvi akadályokon túl fékezhetik a történelmi örökség miatt időről-időre kiéleződő politikai ellentétek is, de még inkább jellemző a munkavállalók körében megfi gyelhető orientáció. Az esetek jelentős részé-ben ugyanis a migrációs célpont nem a szomszédos régió, az csupán ugródeszkát jelent akár az adott ország jobb kereseti lehetőségeket biztosító vagy még inkább a fejlettebb EU-tagországok munkaerőpiaca felé (ez a tendencia jól látszik a Magyarországon munkát vállaló külföldi ál-lampolgárok esetében). A migrációs hajlandóság általában véve nem csökken az érintett kö-zép-európai országok munkavállalóinak körében, de a gazdasági recesszió miatti, eleve keve-sebb álláslehetőséget tovább csökkentheti a nyugatról önként vagy kényszerből hazatelepülő munkaerő újbóli megjelenése az adott részpiacon.

A munkaerő-migráció erőssége és orientációja egyébként sem állandó, a makrogazdasá-gi feltételek változásával akár elemi változások is bekövetkezhetnek. Példaként említhető er-re a jelenségre a magyar–román határszakasz, hiszen amíg az 1990-es évtizedben gyakorlati-lag csak a Magyarország felé való időnként tömeges áramlásról lehetett beszélni, addig nap-jainkban a román gazdaság és a bérszínvonal lendületes emelkedése miatt az elzárt, elmara-dott magyarországi falvak lakói számára reális alternatívává vált a határ túloldalán történő (korábban szinte elképzelhetetlen) munkavállalás.10

Szlovákiában a Pozsonyi régióba nem összpontosul olyan mértékű gazdasági erő, mint Ma-gyarországon a közép-magyarországi centrumtérségbe, Szlovákia GDP-jének mintegy negye-de származik a fővárosból. A vezető szerep az országos átlagot a harmadával meghaladó bér-színvonalban és a kereslet túlsúlyával jellemezhető munkaerő-piaci viszonyokban is megmu-tatkozik. A régió gazdasága alapvetően az iparra épül, ezen belül is elsősorban a Volkswa-gen köré szerveződött gépjárműgyártásra, valamint a Slovnaft és az Istrochem nevével fém-jelzett kőolaj-fi nomításra, szerves és szervetlen vegyipari termékgyártásra. A Volkswagen és a Slovnaft mellett nagy foglalkoztató még a Železničná spoločnosť Cargo Slovakia (vasúti szál-lítmányozás), a Sociálna Poisťovňa (társadalombiztosítás), az Orange, a T-Mobile (mindket-tő telekommunikáció), a DELL (számítástechnika) és a Coca-Cola.

10 Balcsók –Koncz, id. mű.



A Nyugat-szlovákiai régió gazdasági életére elsősorban a komoly és igen széles spektrumon mozgó ipari üzemek, valamint a főváros földrajzi közelsége gyakorolnak meghatározó és egy-ben igen kedvező hatást. Nyitra – a régió legnagyobb városa – nemcsak térségi központi funk-ciói miatt játszik döntő szerepet, hanem azért is, mert itt kapott helyet a pozsonyi anyacég leg-fontosabb beszállítójának számító Volkswagen Elektrické Systémy vállalat. A régió második legnagyobb városa Nagyszombat, ahol a francia PSA Peugeot Citroën vállalat az ország má-sodik legnagyobb autógyárát építette fel fél évtizeddel ezelőtt. Az autógyártás mellett a régió termelésében meghatározó a dél-koreai SAMSUNG (Galánta) és a japán SONY (Nagyszom-bat, Nyitra) márkákkal fémjelzett elektronikai ipar. A Vágsellyén található Duslo vegyimű-vek a térség legfontosabb petrolkémiai komplexumaként a földgáz feldolgozása mellett nit-rogéntartalmú műtrágyákat és gumiipari termékeket is előállít. Foglalkoztatási szerepét te-kintve kiemelhető még a Danfoss Compressors nyitrai, az OSRAM érsekújvári, a Slovenské energetické strojárne lévai, az EUROOBUV komáromi és a SEWS topolcsányi üzemegysége.

Közép-Szlovákia átlagos képet mutató térség. A nagy hagyományokkal rendelkező gép-gyártás, a vegyipar, gyógyszergyártás és papíripar teszi ki az ipari kibocsátás nagy részét. Túrócszentmártonban fejlődött ki az ország legnagyobb nyomdaipari kapacitása. A régió-ban – Zsolna mellett – építette fel a dél-koreai KIA autógyár egyetlen európai üzemét. A ré-gió idegenforgalmi potenciálja nagy, azonban a turisztikai szolgáltatások alacsony színvona-la és a megfelelő marketing hiánya miatt ezen erőforrás nagyrészt kiaknázatlan. A régió déli fele (Losonc és Rimaszombat vidéke) közel egy évtizede a legsúlyosabb tartós munkanélkü-liségi problémákkal küzd az országban.

A Kelet-szlovákiai régió gazdaságilag Szlovákia leggyengébben fejlett térsége. A gazdaság nagy részben Kassára koncentrálódik. A legjelentősebb foglalkoztatók sorába a kassai US Steel, a Východoslovenská energetika, a Tepláreň Košice (hőerőmű), a Yazaki Wiring Technologies, a BSH Drivers and Pumps (Nagymihály), a Gemtex (Késmárk), illetve az Embraco és a Pa-nasonic AVC Networks (Igló) sorolható. Ebben a térségben található Szlovákia egyik legered-ményesebben működő ipari parkja, a magyar népességű Kenyhec település 300 hektáros ipari parkjában egy tucat külföldi vállalat kétezer embernek ad munkát. Az évi 500 ezer fős utas-forgalmat lebonyolító kassai repülőtér a térség fontos versenyképességi tényezője.

Kárpátalja a leggyengébb gazdasági teljesítőképességű régió a Kárpát-medencében, az egy főre jutó GDP nem éri el az uniós átlag egynegyedét. Relatív helyzete az ukrán régiók sorában ugyanakkor kedvezőnek tekinthető. Reményt keltő az is, hogy az ukrajnai megyék befekte-tési vonzerejét értékelő felmérések (a fi gyelembe vett tényezők: általános gazdasági fejlettség, piaci infrastrukturális viszonyok, pénzügyi szektor, humán erőforrások helyzete, illetve a vál-lalkozások és a helyi hatalom működése) szerint a leginkább vonzó célpont Kijevet és Lvivet követően Kárpátalja. Szintén kedvező jelzésnek tekinthető, hogy a komplex regionális fejlő-dési mutató alapján az utóbbi években Kárpátalja volt az egyik legdinamikusabb régió Uk-rajnában. A munkaerőpiac megfelelő működése szempontjából ugyanakkor már korántsem minősíthető ennyire kedvező adottságnak az a tény, hogy a vállalkozási aktivitás tekintetében Kárpátalja erősen átlag alatti teljesítményt mutat. A gazdaság teljesítőképességének általános helyzetét jól illusztrálja az a tény, hogy az ipar adja a foglalkoztatottak 16 százalékát, ugyan-akkor a GDP legalább felét. Az ipari létszám 40 százalékra esett vissza a 2000-es évek elejére.



Munkács és Ungvár környéke depressziós vonásokat mutat. A külföldi működő tőke szerepe ma még csekély. A magyar határ közelében, Tiszasalamonban működő Škoda és Volkswagen gépkocsikat összeszerelő üzem a régió legnagyobb külföldi befektetése.11

A romániai Északnyugat régió gazdasága a foglalkoztatottak száma és aránya alapján mező-gazdasági jellegű (a népesség csaknem fele az agráriumot tekinti fő megélhetési forrásának), azonban az országos szinten is jelentős nagy regionális ipari központokban (Kolozsvár, Nagy-várad, Nagybánya és Szatmárnémeti) a könnyű- és nehézipari ágazatok ugyancsak fontos sze-repet játszanak. A gazdasági szerkezet miatt a régióban az egy főre jutó GDP valamivel alat-ta marad a romániai átlagnak, annak ellenére, hogy Kolozsvár és Nagyvárad a legdinamiku-sabban fejlődő városok közé tartozik az országban. Az üzleti szolgáltatások viszonylag szé-les, többnyire csak Bukarestre jellemző elemekkel rendelkező kínálata található meg e nagy-városokban. A régióba befektetett 1,7 milliárd euró külföldi működő tőke (az országban be-fektetett teljes összeg 4,6%-a) 13 ezer vállalkozásban szerzett valamilyen szintű részesedést, számos új munkahelyet hozott létre (többek között a közvetlenül a magyar–román határnál fekvő Borson működő vállalkozói övezetben, amely a magyar munkaerő számára is potenci-ális célponttá válhat). E régió tekinthető a magyar tőkebefektetés fő célpontjának Romániá-ban: Kolozs, Bihar és Szatmár megyében összpontosul annak 43 százaléka. A kolozsvári re-pülőtér utasforgalma 2008-ban elérte a 750 ezer főt, az ugyanebben az évben átadott repülő-téri terminál 2 millió utas fogadására alkalmas.

A Nyugat régió fejlettségét tekintve az országos élmezőnyben foglal helyet. A gazdaság na-gyon jól profi tál a tradicionálisan nyugati orientációból, a történelmileg kialakult és fokoza-tosan újraéledő gazdasági-térszerkezeti kapcsolatokból, illetve a határokon átívelő, fejlett és jó minőségű közlekedési hálózatokban rejlő lehetőségekből. A közlekedési rendszer különbö-ző elemei (eltérő jellegű vasutak és közutak, nemzetközi repülőtér Temesváron (2008-ban 1 millió fős utasforgalommal) a nemzetközi kereskedelem (az EU és az Unión kívüli államok közötti) tranzittérségévé teszik a régiót, és egyben a gazdaság széles körének biztosítanak tág mozgásteret. Ez a régió adja a román export közel egyötödét, aminél magasabb értékkel csak Bukarest büszkélkedhet. A régióba befektetett 2,0 milliárd euró külföldi működő tőke nagy-ságát tekintve a második az országos rangsorban.

Az Erdély szívének nevezett Közép régió a romániai GDP 12%-át állítja elő, az ipar és az építőipar részesedése itt is viszonylag magas, közel 40 százalékos. A gazdasági élet szempont-jából összességében megfelelően kiépített közúti és vasúti infrastruktúra, a két üzemelő (Ma-rosvásárhely és Szeben), illetve egy kiépítés alatt álló (Brassó) repülőtér, és a már megfelelő-en diverzifi kált ipari szerkezet elegendőnek bizonyult a mintegy 2,6 milliárd euró (a románi-ai összérték 7,7 százaléka) működő tőke betelepüléséhez. A régió már jelenleg is profi tál stra-tégiai, kulcsfontosságú közutak és vasutak metszéspontjában fekvő pozíciójából (három eu-rópai főútvonal halad rajta keresztül), de jelentős fejlesztések hiányában nem használhatja ki azt teljes egészében. A tőkebefektetések területileg a régió korábban szászok lakta, tradicioná-

11 Baranyi Béla (szerk.): Kárpátalja. MTA Regionális Kutatások Központja, Dialóg Campus Kiadó, Pécs–Bu-dapest, 2009.



lisan fejlettnek számító területére koncentrálódnak. A területi koncentrációt jelzi az is, hogy a régió harminc legjelentősebb vállalkozása közül 18 Brassó és Szeben megyében található.

A Székelyföld ehhez a régióhoz tartozik. Az egy főre jutó GDP alapján a székely megyék a romániai átlag körüli értéket mutatnak, a 41 romániai megye közül Maros a 17., Kovászna a 18., Hargita pedig a 19. helyen áll. Nagy István 65 mutató alapján (rangsorszámítással) helyez-te el a három megyét a romániai gazdasági térben, s azt találta, hogy a rangsormutatók alapján Maros a 12., Kovászna a 18., Hargita pedig a 19. helyet foglalja el. Az időbeli dinamika mu-tatói szerint a rangsorban Maros a 9., Kovászna a 22., Hargita pedig a 24. a sorban.12 A ma-gyarországi eredetű tőkebefektetések közel 40 százaléka Hargita és Kovászna megyébe került.

A Vajdaságot Szerbiában fejlett területként tartják számon. Az egy főre jutó jövedelmek meghaladják az országos átlagot, a tartomány termeli meg az ország GDP-jének 30 százalé-kát, innen kerül ki az export 33 százaléka, miközben az ország népességének 27 százaléka él a tartományban. Vajdaság pozíciója és fejlődési potenciálja (nem csupán a jövedelmi viszo-nyok, hanem a gazdaság szerkezete, a humán erőforrások minősége és az intézményrendszer alapján) viszont nem rosszabb, mint az elmaradott régiók többségéé a Kárpát-medencében, beleértve a fejletlenebb magyar térségeket is. Az autonóm tartomány igazgatási intézményi struktúrája – tekintsünk most el a tartalomtól – a Kárpát-medencei területi-igazgatási egysé-gek közül formai szempontból leginkább hasonlít a nyugat-európai regionalizált államok de-centralizál intézményrendszerére.

A régión belüli fejlettségi különbségek jelentősek. Nyugat-Bácska a tartomány legfejlettebb körzete. Apatin térségében az egy főre jutó GDP a tartományi átlag két és félszerese, a kar-lócai kistérségben (Újvidék mellett) pedig csupán az egyharmada. A nagyobb városok kör-nyékei a vajdasági átlag másfél-kétszeresét mutatják. Észak-Bácska és Észak-Bánság – a jelen-tős magyar népességű körzetek – komplex fejlettségi mutatója a vajdasági átlag kétszerese. A foglalkoztatottak 33 százaléka az iparban, 10 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik. A tar-tomány élelmiszeripara a szerbiai piac legfontosabb szállítója, számtalan élelmiszeripari ter-mék 50–80 százalékát a Vajdaságban állítják elő.

2.4 Hanyatló területek

Az indusztriális korszakban megtelepedett ipar egy része a rendszerváltozást megelőző gaz-dasági válság, illetve az azt kísérő privatizáció és szerkezeti átrendeződés következtében meg-szűnt. A magas költségekkel előállított, gyenge minőségű termékek iránti kereslet Kelet-Eu-rópában és a belföldi piacokon jelentősen visszaesett. A termelési kapacitások csökkenése ma-ga után vonta a munkaerő jelentős részének elbocsátását. A munkanélküliségi ráta drasztiku-san megnőtt, a lakosság jövedelmi szintje csökkent, megsokszorozódtak a területi-települési konfl iktusok. A helyzet főleg azokban a régiókban súlyos, ahol egyetlen iparvállalatba össz-

12 Nagy István: A Székelyföld gazdasági fejlettségének pozicionálása (A külföldi működő tőke és a pénzügyi szektor hatása a regionális fejlődésre). Doktori értekezés munkahelyi vitaanyaga, Csíkszereda, 2009.



pontosult a munkahelyek többsége. A domináns iparvállalat megszűnése a lakossági szolgál-tatások egy részének eltűnését is jelentette.

A depressziós térségek legkiterjedtebb csoportját a nehézipari (bányászati és kohászati) vidé-kek alkotják. Az 1970-es években a Kárpát-medencében 450 ezer főt foglalkoztatott a bányá-szat, 2006-ra a munkahelyek száma ebben az ágazatban a negyedére, 114 ezer főre csökkent.13 Ezek a térségek komoly szerkezeti problémákkal küszködnek: a közlekedési, a kommuniká-ciós és a közszolgáltatási infrastruktúra fejletlen, gyenge minőségűek és erősen szennyezettek a mezőgazdasági területek. Ennek következtében e térségek tőkevonzó képessége alacsony. A bányavidékek közelében sok esetben ércfeldolgozó üzemek és kohászati centrumok találhatók.

Depressziós területek nagy számban a Felvidéken (az Ipoly-mente, Gömör, Szepesség, Sáros, Bodrogköz, Ung-vidék) és Erdélyben találhatók (2. ábra). A dél- és kelet-szlovákiai elmaradott térségekben nagyszámú magyar népesség él. A szlovákiai magyar lakosság 33%-a a legelma-radottabb járásokban található. Dél-Erdélyben egész sor térség (Vajdahunyad, Resicabánya, Oravicabánya, Nándorhegy, Kudzsir és Fogaras) tartozik a hanyatlásban lévő ipari térségek csoportjába. A 160 ezer lakosú Petrozsényi-medencében például 45 ezerről 18 ezerre csök-kent a bányászati foglalkoztatottak száma. Északnyugat-Erdélyben a leginkább érintettek a színesfémércek feldolgozására szakosodott városok, Zalatna és Kiskapus térsége környezeti ka-tasztrófaterületnek minősül. A Székelyföldön mindössze két település tartozik a depressziós kategóriába: a Hargita megyei Balánbánya és a Kovászna megyei Barót. Mindkét városban a bányaipar hanyatlása okozza az átalakulás nehézségét. Az erdélyi depressziós térségek né-pessége – az erőltetett iparosítással párhuzamosan zajló betelepítések következtében – zömé-ben román nemzetiségű.

2.5 Sikeres térségek

A piacgazdaságban a vállalkozások, az egyes települések és régiók versengenek a fejlesztési for-rásokért, intézményekért, infrastruktúráért és humán erőforrásért, hogy minél kedvezőbb vál-lalkozási környezetet teremtsenek, amelynek köszönhetően a régió társadalmi és gazdasági vi-rágzásnak indulhat. Vannak már sikeres térségek is a Kárpát-medence valamennyi régiójában.

A Szlovákiai Vállalkozók Szövetségének 2004-ben végzett vizsgálata kimutatta példá-ul, hogy a szlovák–magyar határ menti járások közül a legjobb vállalkozási környezetet a Dunaszerdahelyi járás biztosítja. A több, mint 83 százalékban magyar nemzetiség által lakott járás az előkelő 13. helyet foglalja el az ország 79 járása között. A járás az ország számos ki-emelkedőnek tekintett térségét (például Kassát és Besztercebányát) is megelőzte.

Az egykor agrárjellegű járás mintaértékű megújuláson ment keresztül az elmúlt két évti-zedben, napjainkban ipari, kereskedelmi, logisztikai és idegenforgalmi jelleget mutat, aktív részévé vált a Bécs–Pozsony–Győr növekedési térségnek.14 A járásközpont (a várost 25 ezer

13 Visions and strategies in the Carpathian area. Centre for Regional Studies, HAS. Pécs, 2008. Research report.14 Gajdoš, Peter: Tipologia regionálnej diferenciácie SR. In Fal’tan, L’ubomír–Pašiak, Ján (red.): Regionálny rozvoj

Slovenska – východíska a súčasný stav. Sociologický ústav SAV, Bratislava, 2004. 54–78.



2. ábra

Problematikus térségek a Kárpát-medencében15

ember lakja, azonban a körülötte lévő agglomerációval mintegy 50 ezren tartoznak térségé-be) a rendszerváltozás idején is kiválóan használta ki a fejlődési lehetőségeit. Dunaszerdahely szinte töretlenül fejlődik immár fél évszázada, s ennek köszönhetően Dél-Szlovákia egyik leg-vonzóbb társadalmi és gazdasági központja. A járás kiemelkedő versenyképességéhez hozzá-járul a másik két városi rangú település, Somorja (12,5 ezer lakos) és Nagymegyer (9 ezer la-kos) is, amelyek szintén sikereket értek el a piacgazdaságra történő átmenetben.

A Székelyföldről elterjedt közfelfogás e régiót a hagyományok szinte végletes formákat öltő tiszteletével, a modernizáció befogadását módszeresen elhárító konzervativizmussal azonosít-ja. Pedig az utóbbi száz évben a térségben több innovatív kezdeményezés és kísérlet indult el, amelyek méltán keltettek érdeklődést Erdély-, Magyarország- és Európa-szerte.

Az elmaradottság és az évszázadokon keresztüli perifériális megkésett fejlődés elleni ha-tározott fellépés és a strukturális megújulás igénye fogalmazódott meg az 1902. évi Székely Kongresszuson és az ezt követő gazdaságfejlesztési kísérletekben. A múlt század elején az or-szág más térségeiben ilyen átfogó fejlesztési stratégia nem fogalmazódott meg. A Székely Kong-

15 Benedek József: Térszerkezeti egységek. In Horváth Gyula (szerk.): Északnyugat-Erdély. Dialóg Campus Kiadó, MTA Regionális Kutatások Központja, Budapest–Pécs, 2004. 206–220. Benedek József: Térszerkezeti egységek. In Horváth Gyula (szerk.): Dél-Erdély és Bánság. Dialóg Campus Kiadó, MTA Regionális Kutatások Központja, Bu-dapest–Pécs, 2009. 257–268. Lelkes Gábor: Régiók és gazdaság. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2008.



resszust – amely a térség szereplőinek fejlesztési törekvéseit példamutató módon foglalta egy-séges rendszerbe – a magyar területfejlesztési tradíció fontos elemének kell tekintenünk. A történelem vihara ugyan megakadályozta, hogy az ajánlásokat konkrét kormányzati és helyi cselekvés kövesse, a kongresszus jegyzőkönyve területfejlesztési szakembereknek érdekes és elgondolkodtató módszertani olvasmány lehet ma is.16

A közelmúlt innovációi közül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszere-dai és marosvásárhelyi karait lehet említeni. Székelyföldi értelmiségiek ismerték fel azt, hogy a régióban megszerzett tudás biztosabban kamatoztatható a helyi gazdaságok fejlesztésében. Nem lett ugyan székely egyetem – okkal kutathatjuk, hogy miért nem –, a felsőoktatási tö-rekvések azonban abból a korszerű felfogásból eredeztethetők, hogy a jövőben a tudásalapú társadalom fejlesztésére lesz szükség. A szellemi teljesítmények érezhetőek a gazdaságban is. A régió több pontján kialakulóban vannak modern ipari csoportosulások (nyomda- és kon-fekcióipari klaszterek), tudományos igényességgel regionális fejlesztési stratégiák fogalmazód-nak meg, alakulnak a közösségi tervezés társadalmi fórumai, Székelyudvarhely városfejlesz-tési koncepciója kiállja az európai összehasonlítás próbáját.

Remélhetőleg a székely paradigmaváltásnak ezek az elemei – amelyek bőven meríthetnek a történelmi múlt tapasztalataiból is – folyamatosan erősödnek, és a Székelyföld a románi-ai gazdasági tér egyik, modernizációt előrelendítő régiójává válik. Szervesen illeszkedik majd ugyanakkor a Kárpát-medencei magyar nemzetstratégiai térbe is. Mindezt pedig nem bármi-nő nosztalgia táplálja, hanem az európai színvonalú életkörülmények megteremtésének igé-nye ösztönzi majd. E hármas kötődés – ami fontos hajtóerő Európa számos régiójában – op-timális összehangolása sajátos irányítási struktúrákat igényel. Ebben fogalmazható meg az autonómiakoncepció lényege is.

2.6 Gyenge városhálózat

A Kárpát-medence Európa kevésbé urbanizálódott térségének tekinthető. Összesen 59 ötven-ezer főnél népesebb nagy- és középvárosa van, amelyből 21 Magyarország, 17 Románia, 11 Szlovákia, 5 Szerbia, 3 Horvátország, 2 pedig Ukrajna területére esik. Az összes NUTS II ré-gió központjának népességszáma meghaladja az ötvenezer főt, s szinte kivétel nélkül a száz-ezer főt is. Közép-Szlovákiának, viszonylag sűrű városhálózata ellenére nincs olyan erős nagy-városa, amely vezető fejlesztési pólusként lenne kijelölhető (3. ábra).

A négy felvidéki régiónak 138 városa van, ezekben a lakosság több, mint 56 százaléka él. Csak Pozsony (425 ezer lakos) és Kassa (235 ezer lakos) tekinthető európai értelemben nagy-városnak. 50 és 100 ezer népességű kategóriába csupán kilenc város sorolható. Dél-Szlovákia urbanizációs szintje az országos átlagnál kedvezőtlenebb.

16 A Székely Kongresszus szervezete, tagjainak névsora, tárgyalásai és határozatai. Hargita Kiadóhivatal. Csíksze-reda, 2001.



3. ábra

A Kárpát-medence 50 ezer főnél népesebb városai17

Kárpátaljának csak 11 városi jogállású települése van. Településhálózatának alapvető jel-legzetessége, hogy Ukrajna középszintű területi egységei között itt a legalacsonyabb a városi lakosság aránya, mindössze 37,0 százalék a 67,5 százalékos országos átlaggal szemben.

Románia régiói közül a legsűrűbb városhálózata a Közép régiónak van (57 város), ami a történelmi hagyományoknak köszönhető, annak, hogy a szász népességű területeken már év-századokkal ezelőtt jól strukturált városhálózat épült ki. Az Északnyugat régióhoz tartozó hat megyében a urbanizációs szint 53,1 százalék. Kolozsvár és Nagyvárad mellett két 100 ezer fő-nél népesebb város van a régióban, Nagybánya (141 ezer fő) és Szatmárnémeti (115 ezer fő). További kilenc város népességszáma haladja meg a 20 ezret, annál kevesebb lakosa pedig 29 városi jogállású településnek van. A kisvárosok területi eloszlása meglehetősen egyenetlen, 13 Máramarosban, 10 pedig Biharban található, míg a többi megyére mindössze négy-hat város jut. A Nyugat régióban a városi lakosság aránya magasabb az országos átlagnál (64 százalék), a vidéki térségek azonban rendkívül ritkán lakottak.

A Vajdaságban az 52 város nagyság szerinti megoszlása egyenletesnek nevezhető, a legna-gyobb települést (Újvidék – 191 ezer fő) tartományi léptékben négy, közepes méretű város

17 Forrás: Balcsók–Koncz id. mű.



(Szabadka – 100 ezer fő, Nagybecskerek – 80 ezer fő, Pancsova – 77 ezer fő és Zombor – 51 ezer fő) követi. A kisvárosok helyenként kiemelkedően magas száma ellenére a Vajdaságban nincs ezer főnél kisebb népességszámú városi település. A városi népesség aránya a Vajdaság-ban magasabb (56,7 százalék), mint Szerbia más régióiban, azonban jelentősen elmarad az európai átlagtól.

Budapest mellett a Kárpát-medence határain kívül eső két, mintegy másfél milliós nagyvá-ros van jelentős hatással a térség városhálózatának fejlődésére. Bécs a térség nyugati, míg Belg-rád annak déli kapujában helyezkedik el, pozíciójából és fejlettségéből adódóan egyértelműen az elsőnek van meghatározóbb szerepe. Két további főváros, Zágráb és Pozsony a Kárpát-me-dence határán találhatók, az utóbbinak mintegy feleakkora lakosságszáma ellenére fekvése és Szlovákia egésze miatt nagyobb jelentősége van a térségben. A városhierarchia második szint-jén az erős regionális centrumok állnak, amelyek népességszáma általában meghaladja a 200 ezer főt. Ezek szinte kivétel nélkül a medence keleti felében helyezkednek el, míg a 100–200 ezer fő közötti városok legnagyobb része Magyarországon és Romániában.

Az egyes országokban a különböző adottságoknak és a Kárpát-medence területére eső or-szágrész szerepkörének megfelelően a városok igen különböző területfejlesztési és település-hálózat-fejlesztési célokat valósítanak meg. Magyarország és Szlovákia teljes területe a Kár-pát-medencéhez tartozik, Ausztriának és Ukrajnának kevésbé városodott térségei esnek a vizs-gált területre, míg Romániában Dél-Erdély városai rendelkeznek a legjelentősebb múlttal és ebben a régióban is a legsűrűbb az országon belül a városhálózat.18

A nagy- és középvárosok területi eloszlása nem egyenletes, bár elsősorban a hegyvidéki te-rületeken szembetűnő a hiányuk. Az erősebb regionális központok szomszédságában igen rit-kán helyezkednek el akárcsak erős megyeközpontok is, ha mégis, az igen kedvező lehet fejlesz-tési tengelyek kijelölésére (pl. Kassa–Eperjes, Ungvár–Munkács, Temesvár–Arad) az adott-ságokhoz mérten.

2.7 Alacsony szintű kutatási-fejlesztési kapacitások

A környező országokban a rendszerváltozás a tudományos kutatásokra ellenmondásos hatást gyakorolt. Egyrészt kialakultak a tudomány szabadságát garantáló politikai és jogi keretek, másrészt azonban felére-harmadára csökkent a kutatási-fejlesztési kapacitások mennyisége, je-lentősen mérséklődött a kutatói-fejlesztői állomány. Ma a szomszédos országok nemzeti össz-terméküknek csupán 0,2–0,6 százalékát költik kutatásra és fejlesztésre (Szlovénia 1,6 százalé-kos rátája Kelet-Közép-Európában a legmagasabbnak tekinthető). Az alacsony arányszá mok mögött jelentős regionális különbségek húzódnak meg az egyes országokban. A magyarok lakta térségeket felölelő megyék, régiók e mutatója az országos átlagoknál jelentősen alacso-nyabb. (Például a Székelyföld részét alkotó Kovászna és Hargita megyékben a K+F ráfordítá-sok a statisztikai hibahatáron belüli értékekkel becsülhetők.)

18 Hardi Tamás–Hajdú Zoltán–Mezei István: Határok és városok a Kárpát-medencében. MTA Regionális Kuta-tások Központja, Pécs–Győr, 2009.



A határon túli magyar kutatások fejlődése szempontjából a tudomány szabadságát megte-remtő jogszabályok dinamizáló erőt jelentettek. A korábbi látens tudományos erők mobilizá-lódtak, intézményesült formákat öltöttek. A magyar tudományosság eredményei viszonylag rövid idő alatt kiterjedt publikációs tevékenységben, tudományos műhelyekben, önálló folyó-iratokban és szakmai fórumokban nyilvánultak meg. Ezek az elismerésre méltó eredmények elsősorban a vezető kutató személyiségek és a fi atal kutatói generáció egyéni ambícióinak kö-szönhetőek. A kutatási ráfordítások ugyanis igen szerény keretek között maradtak. A kvalifi -kált tudományos szakértői kör kialakulásában, az egyéni tudományos előmenetelben termé-szetesen alacsonyabb ráfordítási rátákkal kezdetben sikereket lehet elérni, azonban a magyar közösségek fejlesztési és fejlődési energiáit ez a megoldás kevésbé képes generálni.

A magyar tudomány intézményesülése a kialakulás szakaszában extenzív módon fejlődött. A Kárpát-medence sok pontján jöttek létre kutatócsoportok és -műhelyek, amelyek a legkü-lönbözőbb formákban – az adott ország jogrendszeréből fakadó optimális forrásszerzési le-hetőségeket szem előtt tartva – szerveződtek meg. A különböző típusú és méretű kutatóhe-lyek közös sajátossága az, hogy többségük tevékenységének fi nanszírozási forrásai elsődlege-sen magyarországi alapítványokból és kutatási programokból származnak. E kutatási egysé-gek elszigetelten működnek, terveik rövidtávúak, programjaik folyamatos megvalósítása, ku-tatógárdájuk egzisztenciája szinte kizárólag a magyarországi alapítványi kuratóriumok – sok-szor kevésbé átlátható és előre becsülhető – döntéseitől függ. Az alapfi nanszírozás hiánya és a pályázati „kitettség” a hosszú távú tudatos építkezés és a szerves fejlődés ellen hat. A szű-kös fi nanszírozás miatt fellépő forrásszerzési kényszer nem ösztönzi a kutatóhelyek együtt-működését, nem segíti elő nagyobb méretű, több éves kutatási programok megvalósítását, a korszerű tudományszervezés korszerű eszközei nem alkalmazhatók. A minimális alapfi nan-szírozás kényszerű igénye és a méretgazdaságossági küszöb alatti szervezeti nagyság nem ser-kenthet nemzetközi együttműködésre, sőt nem teszi lehetővé ambiciózus kutatási progra-mok megfogalmazását.

A hatékony együttműködés akadályát jelentheti az a sajátos helyzet, hogy a határon túl ál-lami intézményekben dolgozó kutatócsoportok a magyarországi forrásokból csak igen korlá-tozottan támogathatók. A legütőképesebb kutatóhelyek nem képesek versenyelőnyüket a ma-gyar közösségek érdekében kamatoztatni.

3. ÚJ TENDENCIÁK A REGIONÁLIS FEJLŐDÉSBEN

3.1 EU-konform területpolitika

A területi fejlődési gondok mérséklését szolgáló hosszú távú stratégiák kidolgozását és folya-matos megvalósítását három tényező akadályozta a rendszerváltó Kárpát-medencei országok-ban az átmenet legelső, a 90-es évek közepéig tartó szakaszában: az önálló regionális politika alkalmazásának korlátozott támogatottsága kormányzati körökben, a területi fejlesztési in-tézményrendszer fejletlensége és a területi közigazgatás megoldatlansága. Ebben az időszak-



ban a térség országai közül mindössze Magyarország és Szlovénia dolgozott ki kormányzati regionális fejlesztési programokat. Az 1990-es évtized második felében – részben a folyama-tosan és egyre nagyobb kiterjedésben jelentkező területi válság súlyos következményei miatt, a társult négy országban az európai uniós ösztönzések hatására is – mindenütt megkezdő-dött a területfejlesztés intézményesítése. Paradigmaváltás legelőször Magyarországon kezdő-dött. Nem véletlenül állapította meg az Európai Bizottság 1998-ban készült jelentése, hogy a regionális politikában Magyarország tűnik a legfelkészültebbnek. E dokumentum a többi ország strukturális és kohéziós politikáiról általában azonban elmarasztalóan nyilatkozott, megállapítva, hogy:

– egyáltalán nincsenek vagy nagyon gyengék a regionális politikai eszközök;– fejletlen az intézményrendszer, erőtlen az ágazatközi koordináció a területfejlesztési prog-

ramok társfi nanszírozásában, a területi önkormányzatok fejlesztési eszközei szegényesek, hi-ányos a szakértelmük;

– a költségvetési szféra is gyökeres átalakításra szorul: nehezen mobilizálhatók az állami pénzalapok a strukturális támogatások kiegészítésére, tisztázatlan a társfi nanszírozáshoz szük-séges források mennyisége, megoldatlan a felhasználás hatékonyságának garantálása, hiány-zik az EU-konform monitoring.

Magyarország után Romániában készült tervezet a regionális fejlesztés cél-, eszköz- és in-tézményrendszerének kidolgozására. A Phare-program keretében kidolgozott Zöld Könyv fog-lalta össze először a területi fejlődés problémáit, az ország térszerkezetének helyzetét, és tett javaslatokat a román területfejlesztési modell kidolgozására.19 E dokumentum a román terü-letfejlesztési politika legsürgetőbb teendőit kilenc pontba foglalta össze: a feladatok a terület-fejlesztés alapintézményeinek megteremtésétől a regionális programozás bevezetésén keresz-tül a regionális fejlesztési szakemberképzés megszervezéséig széles skálán mozognak. A javas-latok a fejlett piacgazdaságok és a tagolt intézményrendszert működtető polgári demokráciák esetében teljesen nyilvánvalóak és meg is valósíthatók. Az új elvek, de régi struktúrák alapján működő román demokráciában azonban ezek az elképzelések nehezebben érvényesíthetők.

A román kormányok reformtörekvései között – egyértelműen uniós nyomásra – a terület-fejlesztési politikának fontos szerepe van. Az 1998. évi területfejlesztési törvény a regionális fejlesztés feladatát az alábbiakban határozta meg: „…a kiegyensúlyozott fejlesztés ösztönzé-sével, a történelmi, földrajzi, társadalmi, politikai körülmények miatt hátrányban lévő térsé-gek fejlődési lemaradásának mérséklésével, és az újabb egyenlőtlenségek kialakulásának meg-előzésével csökkentse a meglévő regionális különbségeket.”

A rendszerváltó országokban a szovjet típusú tanácsokat európai jellegű önkormányzatok váltották fel. Az új formájú hatalommegosztás letéteményesei a települési önkormányzatok lettek. A demokratikus eufória és a korábbi területi irányító szervekkel szembeni ellenszenv miatt a területi középszintek igen korlátozott funkciókhoz jutottak. Romániában megmarad-tak ugyan a választott megyei tanácsok, mellettük azonban kiterjedt jogosítványokkal rendel-

19 Green Paper. Regional Development Policy in Romania. Romanian Government and European Commission. Bucharest, 1997.



kező prefektusi rendszer szerveződött. Szlovákiában megszűntek a régiók, és a járásokban ál-lami szervek alakultak, Szerbiában az új járásokban ugyancsak közigazgatási hivatalok mű-ködnek. Ukrajnában fennmaradt a négyfokozatú szovjet típusú közigazgatás, a Kárpáton túli területen és annak járásaiban választott tanácsok és mellettük elnöki megbízottak működnek.

A területfejlesztés felértékelődése kényszerítő erővel hatott a szétaprózott közigazgatásra is. Az 1990-es évek közepén a területi közigazgatási reformok nagyobb területi egységekhez ve-zettek. Szlovákiában 8, Horvátországban pedig 20 megye jött létre.

Az EU-kompatibilis területfejlesztés cél- és intézményrendszere, a tervezés és a struktúra-politikai döntések előkészítése az új EU-tagállamokban nagyobb méretű területi egységet igé-nyel. A 42 román, a 19 magyar és a 8 szlovák területi-közigazgatási egység gazdasági potenci-álja, mérete túl szerény ahhoz, hogy a területi szervek átfogó, komplex területfejlesztési célokat fogalmazhassanak és valósíthassanak meg. Ezért a különböző társadalmi-gazdasági szerkeze-tű megyékből fejlesztési régiók szerveződtek. A fejlesztési régiók mérete elvileg már alkalmas arra, hogy az erőforrásokat hatékonyan hasznosítsák, regionális fejlesztési stratégiákat dolgoz-zanak ki és valósítsanak meg. A régiók a statisztikai adatgyűjtés és -feldolgozás egységei is.

A területfejlesztési intézményrendszer elemei közül a legtöbb vita minden országban a fejlesz-tési régiók lehatárolása és központjainak kijelölése körül zajlik. Romániában is több régió-be-osztási koncepció fogalmazódott meg, végül az Erdély történelmi határait követő, a jelenle-gi megyei beosztást tiszteletben tartó nyolc régiós változat lett a törvényi szabályozás alapja. Az erdélyi régiók belső szerkezete ugyanakkor újabb éles vitákat generálhat. A közép-romá-niai régió kedvezőtlen szervezeti keretet jelent a három székely megye számára, amit csak te-téz az a döntés, hogy a régió fejlesztési szervezetének székhelye Gyulafehérvárra települt. A többi országhoz képest Romániában a régiók szervezéséhez – történelmi hagyományok, vá-roshálózati sajátosságok miatt – bizonyos szempontból kedvezőek az adottságok. Ennek alap-vetően két oka van:

– 1953–1965 között az országban 17 tartomány alkotta a területi mezoszintet. Az ország közigazgatási beosztása többször változott a 20. században, Magyarországgal ellentét-ben a területi közigazgatáshoz nem kötődnek több évszázados hagyományok. Az ország történeti tájain (Olténia, Munténia, Moldova, Erdély, Bánát stb.) a több évtizedes erő-szakos homogenizálás ellenére felfedezhetők a regionális identitás maradványai, ezekre tudatos regionális politikával lehet építkezni;

– a decentralizált területfejlesztés számára Románia viszonylag kedvező nagyvárosi háló-zattal rendelkezik. Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár, Arad, Brassó, Nagyszeben, Maros-vásárhely, Krajova, Konstanca, Galaţi, Iaşi, Ploeşti, Piteşti mind népességszámát, mind multifunkcionális jellegét tekintve tényleges növekedési központként vehető számítás-ba. A nagyvárosok szellemi-kulturális funkciói erősek, sok helyütt 2–5 ezer fős kutatá-si-fejlesztési kapacitások és 10–30 ezer hallgatói létszámú egyetemek vannak.

Számításba kell venni azonban, hogy a regionális politika hatékony európai uniós intéz-ményi modelljének és az önálló döntéseket előtérbe helyező szervezési formáinak elterjedése előtt akadályok jelennek meg az egységes nemzetállami ideológiát valló unitárius államok-ban. Az alulról építkező, partnerségre alapozott integratív regionális fejlesztési modell kiala-kítására indított székelyföldi kísérleteket a helyi és a központi román politikai elit és admi-



nisztráció érzékelhető ellenszenvvel fogadja. A székelyföldi regionális fejlesztési tudományos fórumokat követően rendszerint éles ellenvélemények fogalmazódnak meg. Az opponáló kö-rök megfeledkeznek arról, hogy az új típusú fejlesztési politika megalapozását szolgáló kuta-tások és az eredményeket értékelő tudományos viták következtetéseiből nem a dezintegráció intézményesítése rajzolódik ki, hanem éppen ellenkezőleg a gazdasági teljesítőképességet erő-sítő, a kohéziót és a regionális versenyképességet fejlesztő szervezeti formák és modellek ki-alakításának kísérlete zajlik.

Szlovákiában a területfejlesztési szabályozás intézményrendszerén egyértelműen érzékelhe-tő a szélsőséges szlovák nacionalizmus. Az 1993-ban függetlenné vált Szlovákiában a fejlesz-téspolitikai döntések többségének, a NUTS 2 és NUTS 3 szintek területi lehatárolásának, az önkormányzati hatáskörök szabályozásának és a területfejlesztési intézkedéseknek (a decent-ralizáció intézményesítését leszámítva, ami az EU által megfogalmazódott követelmény volt) etnikai indokai voltak (konkrétan: a magyar kisebbségi tér feldarabolása észak-dél irányban, a magyarok lakta térségek hátrányos megkülönböztetése a fejlesztéspolitikában). A területfej-lesztési kérdések etnikai alapon való megközelítése (ami nem újkeletű, egészen 1918-ig nyú-lik vissza) fékezi a kohéziót, s jelentős mértékben az ország makrorégiói között megnyilvánu-ló nagy gazdasági-társadalmi különbségek okának is tekinthető.

3.2 Határ menti területi együttműködések

A rendszerváltozás összességében kedvező helyzetet teremtett a regionális együttműködések számára is a Kárpát-medencében, még ha időközben felszínre kerültek a gyengeségek, koráb-bi ellentétek, félelmek és gyanakvások. Az új szemlélet kialakításában elsődleges szerepe az Európai Unió Interreg-CBC programjainak volt. A kelet-közép-európai államhatárok két ol-dalán fekvő térségek számottevő része ma is elmaradott terület, az északkelet-magyarországi részekre eső szlovák, ukrán, román határ menti térségek egyúttal az új európai közösség leg-fejletlenebb területei közé tartoznak.20 Valamivel jobb teljesítőképességet mutatnak a délke-leti és a déli határaink mentén fekvő román és szerbiai régiók. A Magyarországgal érintkező két horvát nagyrégió teljesítménye is a nemzeti GDP-átlag alatt van, mint ahogy Burgenland is a legfejletlenebb osztrák tartománynak minősül.

A ma még inkább csak hátrányokat magában foglaló határ menti fekvés, a városhiányos jelleg, a krónikus tőkehiány, az akut foglalkoztatási válság egyaránt a marginális fekvésű és helyzetű térségek és településeik fejlesztését sürgeti. Az államhatárok merev elválasztó szere-pének oldódása, a kelet-közép-európai határok spiritualizálódása a rendszerváltó országok, köztük Magyarország és szomszédai számára alapvető nemzeti érdek.

A határon átnyúló struktúrák intézményi háttere Magyarországon formálisan minden ha-társzakaszon megvalósult, a Madridi Egyezmény ratifi kálása (1993) óta valóságos együttmű-ködési alapítási hullám söpört végig az ország határai mentén. A nagy számban létrejövő új

20 Baranyi Béla: A határ mentiség dimenziói. Magyarország keleti államhatárai. Budapest–Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2004.



szerveződések és együttműködések esetlegességét is jelzi, hogy sok olyan problémával küsz-ködnek, amelyek akadályozzák hatékony működésüket. Ilyen gondot jelent, többek között, a rendkívül sokféle szervezeti felépítés és szereplői kör, a túlságos nagyvonalúsággal és általá-nosan megfogalmazott feladatok, illetve a hozzájuk kapcsolt szerény fi nanszírozási lehetősé-gek. A kapcsolatrendszerek intézményesülésének eddigi csúcspontját mindazonáltal Kelet-Kö-zép-Európában is az euroregionális (az EU-val nem határos, de ezt a nevet használó) szerve-zetek kialakulása jelentette.

Magyarország megyéi ma 16 határokon átnyúló interregionális együttműködési szervező-désben vesznek részt. Az együttműködési szervezetek formai keretei és tartalmi jegyei igen különbözőek, a kooperáció indítékai is eltérőek. Általános vonásként azonban az emelhető ki, hogy ezek a szerveződések potenciálisan tágíthatják a magyar nemzetgazdaság piaci tereit, a méretgazdaságosság határait, és elősegíthetik a vállalkozások piaci expanzióját. Ám ennek a lehetőségnek ma még rendkívül gyenge jelei tapasztalhatók. A határokon átnyúló gazdasági együttműködés fejlesztésére csekély uniós forrásokat fordítanak a tagállamok. Sem a gazda-sági tervezés, sem a gazdaságfejlesztés támogatási rendszere, sem pedig a vállalati stratégiák ma még nem képesek a határ menti kapcsolatokat integratív erővé alakítani.

Az új intézményesült határrégiók viszonylag csak ritkán fednek le valódi, funkcionális ha-tártérségeket. Bár vannak pozitív példák is (pl. a Kassa–Miskolc eurorégió), mégis jellem-zőbb az, hogy a kezdeti hatalmas területű eurorégiók létrejötte óta (Kárpátok eurorégió, Du-na–Körös–Maros–Tisza eurorégió) egyre kisebb területű, a valós térkapcsolatokat egyre in-kább fi gyelembe vevő együttműködések alakulnak ki a keleti határok mentén is (Interrégió, Bihar-Bihor eurorégió). Ezeknek az alapvetően pozitív irányú folyamatoknak a hátterében az áll, hogy a határ mindkét oldalán elhelyezkedő kistérségek és települések felismerték az érdek-azonosságokban, különös tekintettel a határok által Trianon után szétszabdalt területek ter-mészetföldrajzi, térszerkezeti, etnikai egymásrautaltságában rejlő lehetőségeket, megkerülve a még jelentős nemzetállami akadályokat, s előtérbe helyezve a lokális együttműködés előnyeit.21

3.3 Fejlesztési tervek a 2007–2013 közötti időszakra

A Kárpát-medencei régiók fejlődési irányainak alakításában új korszakot nyitott az uniós tag-országok nemzeti fejlesztési terveinek a kidolgozása a 2004–2006, illetve a 2007–2013 közötti időszakra. A nemzeti fejlesztési tervek az Európai Unió tervezési metodikája alapján készültek.

A nemzeti fejlesztési tervek operatív programjainak száma és elnevezése országonként vál-tozik. Az uniós követelményekhez igazodva a nemzeti programok általában öt nagy tevékeny-ségcsoportra tagolódnak. A versenyképes gazdaságfejlesztési program a kis- és középvállalatok fejlesztését, a kutatási és fejlesztési támogatásokat, a vállalkozások technológiai beruházásait foglalja magában. A környezetvédelmi és infrastrukturális operatív program az ország környe-

21 Baranyi Béla: Euroregional organisations and formations on the eastern borders of Hungary. European Spatial Research and Policy 2003. 1. 85–94. Baranyi Béla: A határ mentiség dimenziói Magyarországon. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2007. Hardi Tamás: Az államhatárokon átnyúló régiók formálódása. Magyar Tudomány 2004. 9. 991–1001.



zetvédelmi állapotának javítását tűzi ki a környezeti infrastruktúra kiépítésével, a környezet-biztonság növelésével, végül a közlekedési infrastruktúra megvalósítását szolgálja. A humán-erőforrás-fejlesztés operatív program célja a foglalkoztatás, képzés és oktatás szintjének emelé-se, a munkaerő-piaci versenyképesség javítása és a társadalmi beilleszkedés elősegítése. Az ag-rár- és vidékfejlesztés operatív program célja egyrészt a mezőgazdasági termelés modernizáci-ója és hatékonyabbá tétele, részben termelési technológiák, részben a termékfeldolgozás fej-lesztése révén, másrészt a vidék felzárkóztatása, alternatív jövedelemszerzés megteremtése a vidéken élők számára. A regionális operatív programok a fejlesztési régiók hatáskörébe eső fej-lesztéseket tartalmazzák.

Kedvezőtlen jelenségnek kell tekintenünk azt, hogy az Európai Unióhoz történő csatlako-zás folyamata központosító hatású volt valamennyi új tagországban. A nemzeti fejlesztési ter-vek felülről lefelé építkeztek, a programok kidolgozásában a központi kormányzatnak szin-te kizárólagos szerepe volt, a fejlesztési régiók – nem lévén közigazgatási egységek – érdekei-ket, fejlesztési elgondolásaikat csak részben érvényesíthették, jobbára csak a projektek gyűj-tésében jutottak szerephez. A nemzeti fejlesztési tervek döntően ágazati fejlesztési feladato-kat jelölnek meg. A regionális operatív programokat sem a régiók fejlesztési elképzelései alap-ján alakították ki, hanem az ágazati operatív programokból kimaradt feladatokat tekintet-ték regionális jelentőségűeknek. A régiók alulértékelését jól mutatja, hogy a regionális opera-tív programokra jutó pénzügyi források aránya egyik országban sem éri el a fejlesztési kiadá-sok 25 százalékát (2. táblázat).

2. táblázat

Az operatív programoknak juttatott uniós támogatások, 2007–201322

Megnevezés

Magyarország Románia Szlovákia

Millió euró % Millió euró % Millió euró %

Versenyképes gazdaság 2 810 11,3 2 724 14,2 2 975 26,4

Környezet és infrastruktúra 10 905 43,8 9 286 48,3 5 007 44,5

Humánerőforrás-fejlesztés 5 430 21,8 3 476 18,1 1 750 15,5

Regionális fejlesztés 5 771 23,1 3 726 19,4 1 532 13,6

Összesen 24 916 100.0 19 212 100,0 11 264 100,0

Az uniós fi nanszírozású fejlesztések nagy része infrastrukturális (út-, szennyvízhálózat-épí-tés stb.) és környezetvédelmi jellegű lesz (a kiadásoknak Romániában 48, Szlovákiában pe-dig 45 százalékát ezekre költik), amelyek átmenetileg javíthatják a fejlesztésekben közremű-ködő helyi vállalkozók kondícióit, és fejlesztik a települési környezetet, javítják a megközelít-hetőséget és a lakosság életkörülményeit, ám a fenntartható növekedéshez nem szolgáltatnak

22 Forrás: Eligible areas under the Convergence Objective and the Regional Competitiveness and Employment Objec-tive. ec.europa.eu/regional_policy/atlas2007



elégséges erőforrást. Különösen a román fejlesztéspolitika szán csekély forrásokat a verseny-képes gazdaság fejlesztésére és a regionális programokra. Ezért a gazdasági bázisok megerősí-tését más eszközökkel kell elérni. A gazdaság piaci alapokon nyugvó fejlesztésének (ami kis-sé leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a nemzetközi piacokon is jól értékesíthető termékeket és szolgáltatásokat kell előállítani) a technikáit el lehet és el is kell sajátítani. Annál is inkább, mert 2014-től gyökeres változásokra lehet számítani az unió támogatáspolitikájában. Erre fel kell készülni. A magyar közösségeket ebbe a felkészülésbe be kell vonni. A gond egyébként az, hogy még Magyarországon sem elfogadott felfogás az, hogy támogatásokból nem lehet ver-senyképes társadalmat építeni. Egészséges közösségek nem is igénylik a szociálpolitikai ala-pokon építkező társadalomirányítást.

A központi függés értelemszerűen a helyi-regionális szinergiák elhanyagolását eredménye-zi. A már lezárult és a folyamatban lévő nemzeti fejlesztési tervek tapasztalatai azt mutatják, hogy a centralizált döntési mechanizmus nem segíti elő a területi különbségek mérséklését, sőt azok növekedését idézi elő. A regionális hatáskörben felhasználható források nem alkal-masak a határokon átnyúló regionális együttműködések fejlesztésére sem, hiszen alapvetően településregenerációs, oktatási-kulturális, turizmusfejlesztési feladatok megoldására készültek. Az Interreg-programok az államhatárokkal érintkező térségek együttműködési kereteit bő-vítik, kevésbé alkalmasak hosszú távú gazdasági kapcsolatok megalapozására. Egy nemzet-közi kutatás keretében a magyar–román határszakaszon végzett vizsgálat eredményei is arra fi gyelmeztetnek, hogy a perifériák fejlesztése központból irányított programokkal nem lehet eredményes, a határtérségekbe kihelyezett központi hivatali részlegek képtelenek a helyi sa-játosságok érvényesítésére, tevékenységük bürokratikus vonásai alkalmatlanná teszi azokat a területfejlesztési szereplők együttműködésének ösztönzésére.23

4. A TERÜLETI KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSÉNEK FELADATAI

A Kárpát-medencét betöltő, illetve azzal érintkező 54 milliós országcsoport (Ukrajnát ez esetben nem vettük fi gyelembe) demográfi ai potenciáljának és településhálózatának területi szerkezete nagy eltéréseket mutat. Románia és Szlovákia viszonylag kiegyensúlyozott népes-ség-eloszlású ország, településszerkezetük dekoncentrált. Románia településhálózatában több nagy népességkoncentrációt találunk, a fővároson kívül jelentős lakosságszámú és gazdasági potenciálú regionális központok fejlődtek ki. A nyolc Kárpát-medencei ország többségében a főváros – amely egyszersmind meghatározó gazdasági, politikai-döntési központ és az ország legfejlettebb területi egysége is – e nagy természeti tájban vagy annak közelében helyezkedik el. E geopolitikai helyzet kedvező hatással lehet a térség integrálódására, hisz a fővárosi agg-lomerációk modernizálódásának az európai gazdasági térbe való bekapcsolódás az alapja. A

23 Koncz Gábor: Magyar–román határon átnyúló együttműködések egy prominenciavizsgálat tükrében. In Rácz Szilárd (szerk.): Regionális átalakulás a Kárpát-medencében. Magyar Regionális Tudományi Társaság, Pécs, 2006. 354–366.



méretgazdasági szempontok az államhatárokhoz való közelségük miatt csak a szomszédos or-szágok térségeit is fi gyelembe véve érvényesíthetők. A Kárpát-medencétől távoli Bukarest és Kijev nem szűkebb vonzáskörzete, hanem nemzetstratégiai szempontok miatt érdekelt a tér-ségi kapcsolatok erősítésében. E két ország európai uniós piacokra a Kárpát-medencei közle-kedési hálózatok közvetítésével juthat el.

A széttagolt magyar nemzet egyes részeinek jövőjét ma elsősorban a nemzetállamok fejlesz-tési stratégiái formálják. A magyar kormányzatok támogatáspolitikája csak lassú és kevésbé átütő korrekciókra képes. A magyar fejlesztési koncepciók sem építették be saját logikai rend-szerükbe a határokon átívelő, több régiót felölelő együttműködések potenciális hatásait. A határon túli magyar területek gazdasági és kulturális fejlődését segítő tevékenységek nem al-kotnak egységes rendszert, nem a területi munkamegosztás szempontjait veszik fi gyelembe, hanem a magyar gazdaság fejlesztésétől független, szigetszerű kezdeményezéseknek tűnnek. Szervesen egymáshoz kapcsolódó elemek hiányában a következmények esetlegesek, a beavat-kozások hatékonysága alacsony szintű, szinergikus hatások nem alakulnak ki, a fenntartható fejlődés esélyei kedvezőtlenek. Példaként a magyar nyelvű felsőoktatás-kutatás és a magya-rok lakta térségek gazdaságfejlesztési kezdeményezései közötti összhang hiányát említhetjük.

A nemzetstratégia fogalma ma elsősorban politikai dokumentumokban jelenik meg, a ha-táron túli magyar területek autonómiájának és a magyar népesség szülőföldjén maradásának követelményeit tartja szem előtt. E felfogás nyilvánvaló és érthető alapját az adja, hogy a ma-gyar népesség száma csökken, demográfi ai mutatói romlanak, miközben a magyar munka-erő-piaci prognózisok a gazdasági fejlődést csak jelentős számú népesség betelepítésével lát-ják megvalósíthatónak. E nagy jelentőségű kérdésre is stratégiai választ kell adni, annak fi -gyelembevételével, hogy a magyar működő tőke külföldre áramlása más térségekben teremt-het a magyar gazdaság számára pótlólagos munkaerőt. A politikai diskurzusokban használt fogalom tartalma azonban nem kidolgozott, hiányzik a fogalom pontos defi níciója, nem tisz-tázott tartalma, nem világosak elemei, ezek kölcsönkapcsolatai.

Magyarország és a két legnagyobb magyar népességű szomszédos ország csatlakozása az Európai Unióhoz kedvező feltételeket teremt a hosszú távú stratégiaalkotás számára. Az Unió strukturális politikája ugyanis nagy távlatú transzregionális (országhatárokon átnyúló, egymás-hoz kapcsolódó) térségi stratégiákra is támaszkodik. Jelenleg kilenc makrorégióra készülnek uniós tervek. Magyarország érdeke az lenne, hogy a Kárpát-medence alkosson új makrorégiót, ezáltal a magyar területek jelentős része egységes stratégiai térré válhatna. Magyarország kez-deményező szerepet vállalhatna e stratégiai tér szervezésében, és ezt összekapcsolhatná Ma-gyarország és a magyar lakosságú területek kohéziójának programjával (a nemzetstratégiával).

A Kárpát-medencei makrorégió mellett – a modern kori európai történelemben már töb-bé-kevésbé sikereket eredményezett integrációs tapasztalatokon kívül – az alábbi érvek szólnak:

– e közel 25 millió fős térség kohéziós problémái (nehézkes megközelíthetőség, korszerűsí-tésre váró gazdasági szerkezet, főváros központú modernizációs térségek) sok hasonlósá-got mutatnak, a modern európai fejlesztési irányok meghatározását, a programok meg-valósításának fi nanszírozását a közös célok elősegíthetik;

– a Kárpát-medence környezetének egységes védelme, a közös árvízvédelmi programok hatékonysága fokozható;



– az új területfejlesztési hajtóerők (magas szintű üzleti szolgáltatások, kutatás-fejlesztés) méretgazdaságossági követelményei jobban teljesíthetők, a gazdaság versenyképességi elemei előnyösebben fejleszthetők;

– a térség regionális centrumainak (nagy- és középvárosainak) hálózatos együttműködése hozzájárulhat a policentrikus fejlődés európai uniós célkitűzésének megvalósításához, a több központú regionális fejlődés stratégiai igényének érvényesítéséhez;

– a határ menti együttműködésekben új célok fogalmazhatók meg, a szomszédos terüle-tek kooperációjában erősödhet a lokális munkaerőpiacok és szolgáltatási hálózatok op-timális hasznosításának követelménye;

– a térség – Európában egyedüli etnikai összetétele következtében – a demokratikus hata-lomgyakorlás, a regionális autonómiák új típusú működésének kísérleti terepe lehet. A transznacionális makrorégió intézménye hozzájárulhat a decentralizált és regionalizált államberendezkedésre való áttérés nemzeti akadályainak leküzdéséhez.

A Kárpát-medencei tervezési együttműködésben – regionális politikai szempontból – a kö-vetkező témakörök tekinthetők fontosnak:

a) A határ menti térségek fejlettségi színvonalbeli különbségeinek mérséklése, a határokon átnyúló infrastruktúra-fejlesztés és munkaerő-piaci együttműködés. A jelenlegi gyakorlattól eltérően különös fi gyelemmel kell lenni a határhoz közeli nagyvárosok (Miskolc, Nyíregy-háza, Debrecen, Szeged, Békéscsaba, Pécs, Győr, Kassa, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Arad, Temesvár, Újvidék, Szabadka, Eszék) együttműködésének fejlesztésére. E térség egyik gyen-ge pontja az üzleti szolgáltatások alacsony teljesítőképessége, ám ezek fejlesztése a tudásala-pú gazdaság kibontakozásának előfeltételeként kizárólag nagyvárosi terekben képzelhető el. A munkaerőpiacok közötti együttműködés erősségét a múltban is meghatározta és napjaink-ban is jelentősen befolyásolja a rendelkezésre álló információk mennyisége és minősége. Mi-közben a magyar–osztrák határon a hivatalos intézményi együttműködések révén évtizedes múltra tekint vissza a szomszédos régiók állásajánlatainak kölcsönös bemutatása, addig a ke-leti és a déli határszakaszokon sokszor még a munkavállalási feltételekről sem áll rendelkezés-re elegendő információ. A munkavállalók és munkaadók ismereteinek bővítésében és napra-készen tartásában komoly tartalékok rejlenek, amelyek kiaknázása segíthet a krónikus mun-kaerőhiány, illetve munkanélküliség egyidejű csökkentésében.

b) Az EU 2007–2013 közötti támogatáspolitikájában a szomszédsági partnerség új támo-gatási célt jelent. A határ menti régiók fejlesztési programjainak kidolgozása, összehangolá-sa és a közös feladatok végrehajtása csak intézményesített formában képzelhető el. A jelenle-gi gyakorlat – a központi kormányhivatalok térségbe kihelyezett részlegeinek programkoor-dinációja – nem hatékony. Nyugat-Európa határrégióiban e feladatokat közös testületek vég-zik. Ki kell dolgozni a közös területfejlesztési testületek (transznacionális területfejlesztési ta-nácsok) működési modelljét, szervezeti felépítését és működési rendjét.

c) A határ közeli nagyvárosok (Miskolc, Kassa, Debrecen, Nyíregyháza, Nagyvárad, Szat-márnémeti, Ungvár, Arad, Temesvár, Szeged, Szabadka, Újvidék, Pécs, Eszék) fontos nem-



zeti tudásközpontok vagy azokká fejleszthetők. A környező öt országban gondot jelent azon-ban, hogy a kutatási potenciál nem éri el az európai tudáspiacon versenyképes szervezetek méreteit. A közös tudásközpontok kialakítása a természettudományi és műszaki kutatások ipari kapcsolatainak erősítését, a termékfejlesztést, a tudásigényes kis- és közepes méretű vál-lalkozások elterjedését, a térségek exportpotenciáljának erősítését szolgálhatja. Koncepciót érdemes kidolgozni technológiai centrumok kialakítására. A fejlesztési stratégia alapelvének kell tekinteni a néhány, nemzetközileg piacképes termék és szolgáltatás kutatására-fejleszté-sére való szakosodást.

d) Hasonló együttműködés kínálkozik a határ közelében működő vagy tervezett regionális repülőterek fejlesztésében. E térségek megközelíthetőségének javításában a légi közlekedésnek nagy jelentősége van. Ma több romániai nagyváros működtet harmadik kategóriás regioná-lis repülőteret, Magyarországon Debrecen repülőtere alkalmas arra, hogy magasabb kategó-riájú repülőtérré váljon. Ehhez azonban vonzáskörzetének a közel egymillió lakosságú romá-niai bihari és szatmári térségekre is ki kellene terjednie. Temesvár nemzetközi repülőterének piaci körzete felölelhetné a délkelet-magyarországi megyéket is, Kassáé pedig az észak-ma-gyarországi régió keleti térségeit. Pécs és Eszék repülőterei között hatékony munkamegosz-tás kialakítására van szükség.

e) Az új tagállamok regionális fejlesztési szakemberállománya ma még kis létszámú, képzett-sége nem megfelelő. Az új tervidőszakban a regionális fejlesztési programok mérete nagyság-rendekkel megnő, végrehajtásuk bonyolultabbá válik. Sokkal több, a regionális politikában jártas gyakorlati szakemberre lesz szükség, akik nemcsak a programok végrehajtását szerve-zik, hanem képesek folyamatosan nyomon követni az új európai regionális politikai paradig-ma várható következményeit a sajátos problémákkal küszködő kelet-közép-európai térségek-ben. Olyan képzési és továbbképzési központokra van tehát szükség, amelyek folyamatosan szervezik a szakmai ismeretek átadását. Három központ kialakítása képzelhető el: az egyik a Debreceni Egyetemen (a Nagyváradi Egyetemmel, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel, illetve az Ungvári Állami Egyetemmel közösen működne), a másik Pécsett (az eszéki és az újvidéki egyetem kooperációjában), a harmadik pedig Győrben (pozsonyi egyetemekkel, ku-tatóintézetekkel és a komáromi Selye János Egyetemmel együttműködésben). A képzési köz-pontok működtetésében az MTA Regionális Kutatások Központja – amely Magyarországon a regionális politikai és gazdaságtani egyetemi képzés vezető intézménye – is aktív szerepet vál-lalna. A kutatóintézetnek Békéscsabán és Győrben már van határ menti dokumentációs köz-pontja. Fél- és egyéves kurzusokon évente 50 regionális szakember képzése szervezhető meg.

f) A határon túli intézményesült magyar tudomány másfél évtizedes működését korsze-rűsíteni célszerű. A paradigmaváltás lényege az, hogy a spontán módon létrejött, viszonylag jelentős kutatási kapacitások további fejlődéséhez jól defi niált célokat, az ezek megvalósítá-sát szolgáló eszközöket fogalmazzunk meg, vezető intézményeket jelöljünk ki, és koordiná-ciós fórumokat hozzunk létre.



A szomszédos országokban a magyar tudományos műhelyeknek az alábbi célok érdeké-ben célszerű működniük:

– az össznemzeti magyar tudományos kapacitások és eredmények fokozása a magyar tu-domány nemzetközi pozícióinak erősödése érdekében;

– a magyar közösségek nemzettudatának fejlesztése, modernizációs programjainak meg-alapozása;

– a többségi nemzet tudománypolitikai célkitűzéseinek fi gyelembevétele egyrészt a fi nan-szírozási források bővítése, másrészt az európai és a bilaterális kutatási programokban való közreműködés előmozdítására;

– a magyar nyelvű felsőoktatás képzési programjainak tudományos megalapozása, dokto-ri programokban való közreműködés;

– új tudományágazatok meghonosítása és fejlesztése.

g) A határon túli magyar szervezetek aktivitása nagyban hozzájárulhat a Kárpát-medencei gazdasági tér megerősödéséhez, a határon átnyúló gazdasági kapcsolatok élénkítéséhez (a fej-lődés üteme azonban egy határ mentén is jelentős regionális eltéréseket mutathat az egyes ré-giók eltérő ágazati szerkezetének, piaci viszonyainak stb. függvényében). A magyar–magyar gazdasági együttműködési hálózatok elsősorban a kis- és középvállalkozások térnyeréséhez járulhatnak hozzá, többek között üzletember találkozók szervezésével, információk szolgál-tatásával, valamint szakkiállítások és konferenciák szervezésével. Az együttműködések tuda-tos és célirányos fejlesztése nemcsak a kereskedelmi forgalom növekedéséhez, hanem hosz-szabb távon közös beruházásokhoz és klaszterek kialakulásához vezethet

A tervezési együttműködés keretét is az új európai makrorégió adhatná. Az itt tervezett kooperációs kapcsolatok gazdasági és területfejlesztési hatásai megtervezhetőek, kohéziós kö-vetkezményei becsülhetőek, a tervezett programok operacionalizálhatóak. E munkában va-lamennyi ország regionális tudományi műhelyei jelentős feladatokhoz juthatnak. E kutatási, tervezési és fejlesztési programok európai uniós támogatásokra is számíthatnak.

A 2014-től esedékes következő uniós programozási periódusra való felkészítés során a ma-gyar fejlesztéspolitikában sokkal markánsabb álláspontokat kell megfogalmazni a Kárpát-me-dencei gazdasági tér kohéziójának erősítését szolgáló intézkedések körét és tartalmát illető-en, s ennek meg kell mutatkoznia a magyar támogatáspolitika különböző formáiban is. En-nek az új fi lozófi ának az alkalmazása sokkal összetettebb feladatot jelent, kevésbé látványos, de hatékonyabb megoldásokat kínál.

A határon túli ügyek szervezett intézésének a célja a nemzeti azonosságtudat folyamatos fenntartása és fejlesztése lehet. A gazdasági kapcsolatok fejlesztését sokkal fi nomabb módsze-rekkel, a partnerség intézményének számtalan formális és informális módszere felhasználá-sával kell szervezni. A magyar gazdaság tőkeexpanziójának a jövőben erősödnie kell, a tőke-export lehetséges színtereiként a határon túli magyar lakosságú térségek is szóba jöhetnek. A gazdasági racionalitás azonban azt diktálja, hogy a magyar tőke befogadására e térségek-nek is fel kell készülniük. Mint ahogy a magyar gazdaságpolitikának is számolnia kell azzal, hogy a tőkeexport támogatáspolitikájában külön szabályozást igényelnek a határon túli ma-



gyar lakosságú területekre történő befektetések. Ez esetben ugyanis sokkal több mérlegelés-re érdemes szempontot kell fi gyelembe venni a racionális gazdasági döntések kialakításában

A reálgazdaság fejlődésének ütemét, a gazdaság szerkezetének minőségét és jövedelemter-melő kapacitását – a gazdasági válságot kiváltó okokból levonható tanulság ez – a jövőben még inkább az állam, az önkormányzatok és az üzleti világ szereplőinek térbeli együttműkö-dése, partnerségének minősége határozza meg. A partnerséget szervezni és menedzselni kell. E funkciókat Európa sok országában sikeresen a régiók gyakorolják. A Kárpát-medence for-mális regionalizálásának intézményesítése a térség gazdasági fellendülését eredményezné, köz-vetett módon a térségi autonómiák fejlődését is előre lendítené. A régiók kialakításában ezért kellene Magyarországnak példát mutatnia.



IRODALOM

Balcsók István–Koncz Gábor: A Kárpát-medence városhálózata, különös tekintettel a Magyar-ország határain kívül eső régiókra. MTA Regionális Kutatások Központja, Debrecen, 2008. (Kézirat)

Balcsók István–Koncz Gábor: A Kárpát-medence Magyarországon kívüli régióinak munka-erő-piaci sajátosságai. MTA Regionális Kutatások Központja, Debrecen, 2008. (Kézirat)

Baranyi Béla (szerk.): A határ mentiség kérdőjelei az Északkelet-Alföldön. MTA Regionális Ku-tatások Központja, Pécs, 2001.

Baranyi Béla: Euroregional organisations and formations on the eastern borders of Hungary. European Spatial Research and Policy, 2003. 1. 85–94.

Baranyi Béla: A határ mentiség dimenziói. Magyarország keleti államhatárai. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs,2004.

Baranyi Béla: A határ mentiség dimenziói Magyarországon. Dialóg Campus Kiadó, Buda-pest–Pécs, 2007.

Baranyi Béla (szerk.): Kárpátalja. (A Kárpát-medence régiói, 11.) MTA Regionális Kutatások Központja, Dialóg Campus Kiadó. Pécs–Budapest, 2009.

Benedek József: Térszerkezeti egységek. In Horváth Gyula (szerk.): Északnyugat-Erdély. Dialóg Campus Kiadó, MTA Regionális Kutatások Központja, Budapest–Pécs, 2004. 206–220.

Benedek József: A romániai urbanizáció az utolsó évszázad során. In Győri Róbert–Hajdú Zol-tán (szerk.): Kárpát-medence: Települések, tájak, régiók, térstruktúrák. MTA Regionális Ku-tatások Központja, Dialóg Campus Kiadó, Pécs–Budapest, 2006. 77–101.

Benedek József: Térszerkezeti egységek. In Horváth Gyula (szerk.): Dél-Erdély és Bánság. Dialóg Campus Kiadó, MTA Regionális Kutatások Központja, Budapest–Pécs, 2009. 257–268.

Berend T. Iván–Ránki György: Európa gazdasága a 19. században. Gondolat, Budapest, 1987.Enyedi György: Kelet-Közép-Európa gazdaságföldrajza. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

Budapest, 1978.Enyedi György: Településpolitikák Kelet-Közép-Európában. Társadalmi Szemle, 1989. 10.

szám. 20–31.Fodor Gyula: Kárpátalja iparföldrajzának változásai az ezredforduló óta eltelt időszakban. In

Rácz Szilárd (szerk.): Regionális átalakulás a Kárpát-medencében. Magyar Regionális Tu-dományi Társaság, Pécs, 2006. 110–123.

Gajdoš, Peter: Tipologia regionálnej diferenciácie SR. In Fal’tan, L’ubomír–Pašiak, Ján (red.): Regionálny rozvoj Slovenska – východíska a súčasný stav. Sociologický ústav SAV, Bratislava, 2004. 54–78.

Green Paper. Regional Development Policy in Romania. Romanian Government and European Commission. Bucharest, 1997.

Hardi Tamás: Az államhatárokon átnyúló régiók formálódása. Magyar Tudomány 2004. 9. 991–1001.

Hardi, Tamás (ed.): Transborder Movements and Relations in the Slovakian–Hungarian Border Regions. Centre for Regional Studies, HAS. Discussion Papers, Pécs, 2008. 68.



Hardi Tamás–Hajdú Zoltán–Mezei István: Határok és városok a Kárpát-medencében. MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs–Győr, 2009.

Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. (A Kárpát-medence régiói, 1.) Dialóg Campus Kiadó, MTA Regionális Kutatások Központja, Budapest–Pécs, 2003.

Horváth Gyula (szerk.): Északnyugat-Erdély. (A Kárpát-medence régiói, 4.) Dialóg Campus Kiadó, MTA Regionális Kutatások Központja, Budapest–Pécs, 2004.

Horváth Gyula: Regionális helyzetkép a Kárpát-medencéről. In Rácz Szilárd (szerk.): Regionális átalakulás a Kárpát-medencében. Magyar Regionális Tudományi Társaság, Pécs, 2006. 9–24.

Horváth Gyula: A határon túli tudományos műhelyek regionális működésének alapelvei. In Berényi Dénes (szerk.): A határon túli magyar tudományos műhelyek működésének regionális megala-pozása. MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, Budapest, 2006. 9–16.

Horváth Gyula (szerk.): Dél-Erdély és Bánság. (A Kárpát-medence régiói 9.) Dialóg Campus Kiadó, MTA Regionális Kutatások Központja. Budapest–Pécs, 2009.

Hunya Gábor–Réti Tamás–R. Süle Andrea–Tóth László: Románia 1944–1990. Gazdaság- és politikatörténet. Atlantisz Medvetánc, Budapest, 1990.

Illés Iván: Közép- és Délkelet-Európa az ezredfordulón. Átalakulás, integráció, régiók. Dialóg Campus Kiadó Budapest–Pécs, 2002.

Koncz Gábor: Magyar–román határon átnyúló együttműködések egy prominenciavizsgálat tük-rében. In Rácz Szilárd (szerk.): Regionális átalakulás a Kárpát-medencében. Magyar Regio-nális Tudományi Társaság, Pécs, 2006. 354–366.

Lelkes Gábor: Szlovákia makrorégiói. (A Kárpát-medence régiói 2.) In Horváth Gyula (szerk.): Dél-Szlovákia. MTA Regionális Kutatások Központja, Dialóg Campus Kiadó. Buda-pest–Pécs, 2004. 83–202.

Lelkes Gábor: Régiók és gazdaság. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2008.Nagy Imre (szerk.): Vajdaság. (A Kárpát-medence régiói, 7.) Dialóg Campus Kiadó, MTA Re-

gionális Kutatások Központja. Budapest–Pécs, 2007. Nagy István: A Székelyföld gazdasági fejlettségének pozicionálása (A külföldi működő tőke és a

pénzügyi szektor hatása a regionális fejlődésre). Doktori értekezés munkahelyi vitaanyaga, Csíkszereda, 2009.

Nemes Nagy József: A regionális gazdasági fejlődés összehasonlító vizsgálata. Akadémiai Ki-adó Budapest, 1987.

Müller, Bernhard–Finka, Maroš–Lintz, Gerd (eds.): Rise and Decline of Industry in Central and Eastern Europe. A Comparative Study of Cities and Regions in Eleven Countries. Springer, Berlin, 2005.

Réti Tamás (szerk.): Közeledő régiók a Kárpát-medencében. Európai Összehasonlító Kisebb-ségkutatások Közalapítvány, Budapest, 2004.

A Székely Kongresszus szervezete, tagjainak névsora, tárgyalásai és határozatai. Hargita Kiadó-hivatal, Csíkszereda, 2001.

Vincze Mária: Régió- és vidékfejlesztés. Elmélet és gyakorlat. Egyetemi Kiadó, Kolozsvár, 2000.Visions and strategies in the Carpathian area. Centre for Regional Studies, HAS. Pécs, 2008.

Research report.


A KÖTET SZERZŐI

ABLONCZY BALÁZS

Ablonczy Balázs 1974-ben született Budapesten. 1998-ban végzett az ELTE történelem-fran-cia szakán. 2004-ben ugyanitt szerezte doktori (PhD) címét történelemből. 2001 és 2007 kö-zött a Teleki László Intézet munkatársa, 2007-2009 között az MTA különböző intézeteinek munkatársa, 2009-től az ELTE oktatója. Szakterülete a két világháború közötti Magyaror-szág története, valamint a magyar kisebbségek története. 2002-2006 között a Pro Minoritate című kisebbségtudományi szemle, 2006 óta a Kommentár című folyóirat főszerkesztője.

BAKK MIKLÓS

Bakk Miklós politológus 1952-ben született Székelyhídon (Bihar megye, Románia), az álta-lános iskolát és a gimnáziumot Kézdivásárhelyen végezte, majd a temesvári Műszaki Egyete-men szerzett számítógépmérnöki diplomát. 1990-ig rendszerelemzőként és programozóként dolgozott, 1991-től 1999-ig A Hét szerkesztője, majd 2001 és 2003 között a Krónika c. napi-lap főszerkesztője. 2003-tól a Babeş-Bolyai Egyetem politikatudományi karának adjunktusa, majd docense. Kutatási területe: politikaelmélet, választási rendszerek, kisebbségpolitika. A



Magyar Kisebbség című folyóirat szerkesztője. Fontosabb szerzői kötetei: Politikai közösség és identitás, Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2008; Választási rendszerek, Presa Universitară Clujeană, Cluj-Napoca/Kolozsvár, 2007, (egyetemi jegyzet); Lassú valóság, Ambrozia Ki-adó, Kézdivásárhely, 2002.

BÁRDI NÁNDOR

Bárdi Nándor történész 1962-ben született Laskodon. 1986-ban végzett Szegeden a JATE tör-ténelem – Kelet-Európa szakán. Ezt követően az OSZK-ban referens, majd 1991-től 1996-ig a JATE oktatója, a következő évtől a Teleki László Intézetben dolgozott, annak megszünte-téséig (2006). Azóta az MTA Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Tanárként Köztes-Eu-rópa két világháború közti történetét, kisebbségtörténetét oktatja, nemzetépítéssel kapcsola-tos szövegolvasásokat vezet Budapesten és Kolozsvárt. Kutatói alapkérdése: a kisebbségi eli-tek hogyan értelmezik (újra és újra) saját társadalmukat? Az etnopolitika és a társadalompo-litikák összefüggéseit vizsgálja a romániai magyar kisebbség történetén keresztül. Szakértő-ként a budapesti kormányzatok és a határon túli magyarok kapcsolatrendszerét elemzi. Az erdélyi magyar adatbank (adatbank.ro) tartalomfejlesztője és romániai magyar kisebbségtör-téneti kiadványsorozatok (Múltunk, Források a romániai magyar kisebbségek történetéhez) valamint a REGIO című folyóirat szerkesztője.

CSERNICSKÓ ISTVÁN

Csernicskó István 1973-ban született Csapon. 1995-ben szerzett magyar nyelv és irodalomta-nári oklevelet az Ungvári Állami Egyetemen. Bátyúban és Szernyén dolgozott magyar szakos tanárként. Az ELTE-n szerzett PhD-fokozatot nyelvészetből 2001-ben. 1997-től a II. Rákó-czi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatója, 2000-től rektorhelyettese. Vezetője a nyel-vészeti, társadalomtudományi kutatásokat folytató Hodinka Antal Intézetnek. Az MTA külső köztestületi tagja. Fő kutatási területei: nyelv és társadalom kapcsolata, a kár-pátaljai magyarság kétnyelvűsége, valamint nyelv, oktatás és politika összefüggései.


265A KÖT E T SZ E R ZŐI

CSETE ÖRS

Csete Örs 1966-ban született Budapesten. Magyar szakos tanári, könyvtárosi és etnográfus diplomával rendelkezik. 1995-től a budapesti Magyar Nyelvi Intézet magyar mint idegen nyelv tanára, majd a jogutód Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézetben a külföldi hallgatók kol-légiumának igazgatója. 1999 óta az Apáczai Közalapítvány alapító igazgatója. 2006-ban pub-likálta a határon túlra irányuló magyarországi oktatásfejlesztés megújítását célzó „Magyaris-kola Program” című stratégiát, majd ennek teljes újragondolását 2010-ben bocsátotta nyilvá-nosságra „Növekedés - biztonság - egység” címmel. 2009-től a Kárpát-medencei Magyar Kép-viselők Fóruma Szórvány Albizottságának alelnöke. Nemzetpolitikával, pályázati technoló-giával, oktatásfejlesztéssel foglalkozik, 2 könyv alkotója, számos tanulmány és cikk szerzője.

GYURGYÍK LÁSZLÓ

Gyurgyík László 1954-ben született Ipolyságon, Szlovákiában. 1985-ben szociológia szakon végzett a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán Pozsonyban. Ezt követően a po-zsonyi Agrárgazdasági Kutatóintézet munkatársa, szerkesztő, illetve szabadfoglalkozású kuta-tó. 2002-ben Szociológia PhD fokozatot szerzett a Budapesti Közgazdaságtudományi és Ál-lamigazgatási Egyetemen. Jelenleg a Selye János Egyetem oktatója, az Európai Összehason-lító Kisebbségkutatások Közalapítvány kutatója, a Mercurius Társadalomtudományi Kuta-tócsoport titkára. Kutatási területei: demográfi ai folyamatok, társadalomszerkezet, asszimi-láció. Tanulmányait a magyarországi és szlovákiai folyóiratokban publikálta. Három önál-ló kötete jelent meg.

HORVÁTH GYULA

Horváth Gyula Kaposvárott született 1951-ben. A Pécsi Tudományegyetemen 1974-ben szer-zett köz gazdász diplomát. Az MTA doktora, az MTA Regionális Kutatások Központjának főigazgatója, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaság-tudományi Karának egyetemi taná-ra. Kutatási területe az európai regionális fejlődés és politikák, a regionalizmus elmélete és gazdasági hatásai. 25 könyvet írt és szerkesztett, több mint 200 tudományos közleménye je-lent meg magyar és idegen nyelveken. Tagja a londoni székhelyű Academia Europaea-nak, az Európai Régiók Gyűlése végrehajtó irodájának és az Association of European Planning Schools elnökségének. A Magyar Regionális Tudományi Társaság elnöke. Több nemzetközi kutatócsoport tagja, európai egyetemek doktori iskoláinak oktatója. Pro Régió, Akadémiai és Széchenyi-díjas. Fontosabb könyvei: A regionális gazdaságszervezés fejlődése és intézmé-



nyei, Bp., Akadémiai Kiadó, 1989; Európai regionális politika, Bp., Dialóg Campus Kiadó, 1998; Regionális támogatások az Európai Unióban, Bp., Osiris Kiadó, 2001; Régiók és tele-pülések versenyképessége, Pécs, MTA Regionális Kutatások Központja, 2006; A Kárpát-me-dence régiói, 1–11. kötet, Budapest–Pécs, Dialóg Campus Kiadó, MTA Regionális Kutatá-sok Központja, 2003-2009.

HORVÁTH ISTVÁN

Horváth István 1966-ban született Csíkszentsimonban. 1991-ben fi lozófi ából és szociológi-ából szerez diplomát a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, és azóta ennek az egyetemnek a Szociológia Tanszékén tanít. A migráció valamint kisebbségszociológia és az interetnikus vi-szonyok (kétnyelvűség, vegyes házasság) témakörében kutatott, mindenekelőtt az Etnikum-közi Viszonyok Kutatóközpontján belül, amelynek 2003-tól az igazgatója volt. 2007-ben ve-zetésével alakult meg Kolozsvárt állami intézményként a Kisebbségkutató Intézet. Az említett témakörökben több román, magyar és angol nyelvű tanulmányt, illetve könyvet publikált.

KISS TAMÁS

Kiss Tamás, szociológus-demográfus: 1977-ben született Marosvásárhelyen. 2000-ben a kolozs-vári Babes-Bolyai Tudományegyetem szociológia szakán egyetemi oklevelet, majd 2009-ben a PTE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola kultúrakutatási programjában PhD foko-zatot szerzett. 2002-től az RMDSZ Ügyvezető Elnökség Demográfi ai Munkacsoportjában dolgozik, 2007-től a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet tudományos titkára. Kutatási terü-letei demográfi a, etnicitás és társadalmi rétegződés, politikai szociológia.

LELKES GÁBOR

Lelkes Gábor 1973-ban született Dunaszerdahelyen. 1997-ben geográfusként végzett a po-zsonyi Comenius Egyetemen, majd doktoranduszi képzésben vett részt a Comenius Egye-tem Gazdaságtudományi Doktori Iskolájának település- és területfejlesztési programjában. 2002 óta a Fórum Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa, kutatási területei a re-gionális fejlesztés alakulása Szlovákiában és a Dél-Szlovákiában zajló társadalmi, gazdasági és interetnikus kapcsolatok. Részt vett több kutatási programban, amelyeket az MTA Regi-



onális Kutatások Központja vezetett, s amelyek a szlovákiai, illetve a dél-szlovákiai regioná-lis folyamatok vizsgálatára irányultak. 2007-2009 közt tanácsadóként dolgozik Monteneg-róban területfejlesztési programok kidolgozásánál. 2002–2006 közt az Építésügyi és Regio-nális Fejlesztési Minisztérium tanácsadója dél-szlovákiai regionális fejlesztési kérdéseket il-letően, valamint 2000-től egészen napjainkig tanácsadóként segíti számos dél-szlovákiai re-gionális fejlesztési ügynökség és település fejlődését. Rendszeresen jelennek meg publikációi különböző szakmai folyóiratokban.

MISOVITZ TIBOR

Misovitz Tibor 1962-ben született Szolnokon. 1986-ban végzett Budapesten, a Marx Kár-oly Közgazdaságtudományi Egyetemen, ipari szervező-szociológia szakon. 1991-1992-ben a University of Edinburgh ‚Resource Management’ kurzusán szerez MSc fokozatot. 1993-ig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, 1998-ig a Budapesti Közgazdaságtudományi Egye-temen dolgozik. 1998-2002 között a Határon Túli Magyarok Hivatalának gazdasági elnök-helyettese, s ebben a minőségében az erdélyi magyar magánegyetem létrehozásának, majd a kedvezménytörvény végrehajtásának egyik irányítója. 2003 óta a Carpathia befektetési és ta-nácsadó részvénytársaság tanácsadója, a témára vonatkozó írásai a REGIO és a Magyar Ki-sebbség című folyóiratokban jelentek meg.

ÖLLÖS LÁSZLÓ

Öllös László 1957. július 14-én született Pozsonyban. A pozsonyi Comenius Egyetem magyar nyelv és irodalom – történelem szakán végzett 1983-ban. A „bársonyos” forradalmat köve-tően a Közép-Európai Egyetem Politikatudományi Tanszékén szerzett diplomát 1995-ben. 2004-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen fi lozófi a tudományokban, politikai fi lozó-fi a szakterületen védi meg doktori disszertációját. Az 1996-ban alakult somorjai Fórum Ki-sebbségkutató Intézet elnöke. A nyitrai Konstantín Egyetem Politológia és Európai Tanul-mányok Tanszékén oktat. Alapításától tagja a fasiszta szlovák állam és a kommunista titkos-szolgálat tevékenységét dokumentáló Nemzeti Emlékezet Intézete elnökségének. A szlováki-ai magyarok 1945 után elsőként megjelenő társadalomtudományi folyóirata, a Fórum Társa-dalomtudományi Szemle szerkesztőbizottságának elnöke. Főbb kutatási területei: a nemzeti jogok és az emberi jogok viszonya, a szlovákia magyar kisebbség politikai élete és a magyar kisebbségek alkotmányos helyzete.



PAPP Z. ATTILA

Papp Z. Attila 1969-ben született Gyergyószentmiklóson (Románia). 1996-ban végzett a Temesvári Nyugati Egyetem szociológia szakán, majd 2006-ban doktori címet szerzett az ELTE-n. 1999-től 2006-os megszűnéséig az egykori Teleki László Intézet munkatársa volt, 2003-tól 2006-ig a Határon Túli Oktatásfejlesztésért Programirodát is vezette, 2007-2009 között a Miniszterelnöki Hivatalban az erdélyi magyar felsőoktatás szakreferense volt. Jelen-leg az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa. Kutatási területei egy-részt a romániai magyarok különböző intézményesülési formáinak vizsgálata (pl. nyilvános-ság, oktatás, felnőttképzés), másrészt a Kárpát-medencei, illetve azon kívül is élő magyar kö-zösségek oktatási rendszerének, szerveződéseinek, valamint ezek társadalmi beágyazottságá-nak vizsgálata. Kutatásokat végzett és végez továbbá a magyarországi, romániai, szerbiai ro-ma kisebbség oktatási integrációja területén is. A REGIO című folyóirat szerkesztője, taní-tott a kolozsvári BBTE-n és magyarországi felsőfokú intézményekben, oktatáskutatás mód-szertani képzéseket szervezett (Csíkszeredában, Kolozsvárott, Beregszászon, Szabadkán, Ko-máromban, Budapesten) a környező országok fi atal szakemberei számára, illetve tevékeny-kedett felsőoktatási tanácsadóként is.

SETÉNYI JÁNOS

Setényi János 1961-ben született Budapesten, 1986-ban végzett az Eötvös Lóránd Tudomány-egyetem Bölcsészettudományi Karán (magyar nyelv és irodalom - történelem szakos középis-kolai tanár - fi nn szakos előadó), majd 1992-ben megszerezte a neveléstudományok kandidá-tusa címet. Beszélt nyelvek: angol, fi nn, orosz, német. 1990 és 1996 között az Oktatáskutató Intézet Magyar Felsőoktatás-kutatási osztályát vezette, majd 1997-től az Expanzió Humán Tanácsadó ügyvezető igazgatója. Fejlesztői, és intézményi munkája mellett jelentős hazai és nemzetközi szakmai kutatói, előadói, publikációs tevékenységet folytat. 1996-tól tanácsadó a Világbank, OECD, Európa Tanács és más globális szervezetek projektjeiben. 1996-tól az Expanzió akkreditált, minőségügyi témákat érintő pedagógus-továbbképzéseinek vezető tré-nere, COMENIUS II-es szintre minősített tanácsadó. Részt vett az Értékelők Magyarországi Szövetségének megalapításában, valamint a nemzeti K+F stratégia szakmai értékelésében az Államreform Bizottságban (2007). Főbb szakterületei: közép-kelet európai oktatási rendsze-rek összehasonlító elemzése; oktatási intézmények és programok, közoktatási- szakképzési-, felsőoktatási rendszerek értékelése és szervezeti fejlesztése; minőségbiztosítás és akkreditációs rendszerek; költséghatékonysági elemzések az oktatásban.



SZABÓMIHÁLY GIZELLA

Szabómihály Gizella 1956-ban született Szlovákiában, jelenleg is ott él. A pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1979-ben szlovák–magyar szakon szerzett tanári ok-levelet. 1992-ig ugyanott a magyar tanszék oktatója, 1993–2009 között szabadfoglalkozású nyelvész, szakfordító és tolmács, jelenleg pedig a nyitrai Konstantin Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának oktatója. 2001-től a dunaszerdahelyi (Szlovákia) székhelyű Gramma Egyesület és Nyelvi Iroda vezetője. Kutatási területei: szlovák–magyar konfrontatív nyelvé-szet, szociolingvisztika, nyelv- és oktatáspolitika, fordításelmélet- és gyakorlat, kisebbségi nyelvtervezés. E témákból számos publikációja jelent meg magyar, szlovák, angol és német nyelven Szlovákiában, Magyarországon és külföldön. Ezenkívül szakértői és szakfordítói te-vékenységet végez szlovákiai magyar szervezetek, valamint egyes szlovák államigazgatási és önkormányzati szervek (pl. az oktatási minisztérium) számára.





HATÁRON TÚLI MAGYARSÁG A 21. SZÁZADBAN - mek.oszk.humek.oszk.hu/09200/09282/pdf/htm_konyv.pdf · E kötetnek – a Sólyom László köztársasági elnök kezdeményezte Határon

Documents