Félvadon élő nagy lilik első magyarországi fészkelése.epa.oszk.hu/01600/01603/00084/pdf/Aquila_EPA01603_1393... · 2012-01-20 · 1930/421 FÉLVADON ÉLÓ NAGY LILIK ELSÓ

1930/421 FÉLVADON ÉLÓ NAGY LILIK ELSÓ MAGYARORSZÁGI FÉSZKELÉSE 373

Félvadon élő nagy lilik első magyarországi fészkelése.

Irta : D r . N a g y J e n ő .

Közép-Európában kétségkívül Magyarország az a hely, ahol a lilik a legnagyobb tömegben fordul elő, természetesen a vonulás és áttelelés alkalmával. Tudjuk, hogy a magas hegységek nem akadályok a magasan vonuló luc}ak előtt s ezért az Északkeleti Kárpátoknak átlag 1000—1500 m. magas gerincei felett ősszel-tavasszal igen nagy számban jönnek-mennek a vonuló ludak. A Magyar Medencébe be­özönlő vadludtömegek száma milliókra rúg, s ezeknek 80%-a kb. a legutolsó két évtized alatt a nagy lilik, 10—15%-a a kis lilik, s 5—10%-á vetési és nyári lúd. Azért hangsúlyozom, hogy az utolsó két évtized alatt, mert azelőtt a lilikek sokkal kisebb számban voltak a vetési ludakkal szemben, s úgy látszik, hogy a lilikek vonulási útja nyugatra tolódott el az ujabb időkben, s azért most ők dominálnak számbelileg a Magyar Medencében.

De hogy a régi világban is ismert madár volt Magyarországon a lilik, azt a nevei és a vele kapcsolatos közmondás is bizonyitják. Ez utóbbi épen azt a tulajdonságukat hangoztatja, hogy a lilik nálunk nem tojik, azaz nem fészkel.

Régi, sajnos nem egészen hiteles és nem komoly szakbuváróktól származó leírások állandóan emlegetik ugyan a liliket, gyöngyvért, de ezekből a leírásokból sohasem lehet megállapítani, hogy vájjon e nevek fészkelő* vagy csak nálunk tartózkodó fajokra vonatkoznak. A legrégibb vadászati, tehát ismétlem nem szakleírásokban, a liliket és gyöngyvért— ez utóbbi a kis lilik lehetett, — egyúttal lengyel tudnak is nevezték, kifejezve evvel azt, hogy ez a két faj nem nálunk, hanem északon fészkel, azaz onnan jön hozzánk. Természetesen lengyel ludnak hívták a szintén északon fészkelő és onnan jövő vetési ludat is, a hazánkban fészkelő nyári lúddal szemben.

Tény dolog tehát, hogy a lilik csak a legmagasabb északon költ és ezeken az északi költőhelyeken kivül, szabad térben, teljesen vadon való költéséről eddig még nem tud a madártani tudomány, legalább is a rendelkezésemre álló irodalomban ennek eddig még a nyomát sem találtam.

374 DR. NAGY JENÓ Aquila

Hogy fogságban költött már a nagy lilik eredeti fészkelőhelyein kivül is, azt A l p h ÉRAKY is emliti, sőt ugyancsak szerinte a Field 1902-ik évfolyamában is két esetet ir le, amikor Angliában parkok vizei körül költöttek. Ezek bizonyára fólvad állapotban voltak, esetleg nagy parkokban, úgy hogy kb. természetes viszonyok között éltek s a fész- kelésük is többé-kevésbbé természetes módon történhetett, csupán a madarak nem tudtak csonka szárnyaik miatt elrepülni, s igy nem tudtak igazi fészkelőhelyeikre, északra vonulni, s igy kénytelenek voltak itt költeni.

Hogy állatkertekben, tehát sokkal nagyobb mértékben fogságban élő példányok költöttek volna már, erre az irodalomban csak egy adatot ismerek, amely szerint egyizben 1843-ban juniusban a londoni állat- kertben költött a nagy lilik . Ezt HOPKINSON: Records of Birds breed in captivity, London 1926. c. könyvében irja.

A nagy lilik fogságban v a ló kö ltésérő l a leg ille tékesebb , H ein r o t h ,

n a g y m u n k á já b a n a z t ir ja , hogy „úgyszó lván sohasem szap o ro d ik fog­

sá g b a n " s m o s t leg u tó b b is a z t i r ja levelében, hogy sem a berlin i, sem

m ás á l la tk e r tb e n v a g y m ag án o so k á lla tk e r t je ib e n nem ism er egy e tlen

fesetet sem , hogy a nagy lilik fészke lt vo lna .

HOPKINSON nem emliti az A l p h ÉRAKY által közölt két angol adatot a Field 1902-ik évfolyamából. Talán azért, mert ő e két esetet nem szá­mítja fogságban való költésnek, mert azok szabad, nyílt parkokban, vizek mellett történtek.

Van azonban még egy más lehetőség, amikor a madár, azaz a nagy lilik teljes szabadságban él azon a területen, ahol a vonulás idején is tartózkodni szokott, azonban sebesülés következtében vagy egyáltalán nem, vagy csak kevéssé tud repülni, úgy hogy a többiek elvonulásakor ő itt marad. Az ilyen rokkant ludak később kisebb csapatokba verődnek össze, esetleg párosodnak, fészkelnek és költenek is épugy mint a tágas parkokban félvadon állapotban élő, repülni nem tudó példányok is

Ez az eset főképen a Hortobágyon történhet meg, ahol a legnagyobb arányú vadászat mellett a legtöbb a sebesült lúd. Az ilyen példányok a puszta közepén fekvő, 13 egymás mellett fekvő 1—1 Q-km nagyságú, széles nádas és gyékényes övvel körülvett Halastavakon nagyszerű jnenedéket is találnak, ahol is fészkelhetnek, jóllehet nem épen nekik megfelelő helyeken, s eltengethetik életüket tavasztól télig, mert ekkor a tavak befagynak, a nádat levágják, s ekkor a repülni nem tudó ludak, vagy a róka vagy az ember zsákmányai lesznek, a repülni gyengén tudó példányok pedig a természet kiválasztó tényezőinek, a ragadozók­nak esnek áldozatul.

íg y i t t a H o r to b á g y o n év rő l-év re m a ra d n a k v issza ily en e lvonu ln i

n em tu d ó , de a z é r t s z a p o r í tá s ra a lk a lm as p é ld á n y o k s ezek e t az egész

nyár folyamán meg lehet figyelni, amint párosával, vagy 4—6-os csa­patban a halastavakról ki-ki járnak a nagy legelőre legelni. Ezekből ejtettek is el már példányokat a nyári időben, sajnos azonban az ilyen esetekről mindig csak akkor szereztem értesülést, amikor már egy toll sem maradt az elejtett ludakból.

Eddig tehát még nincsen kézzelfogható bizonyitékom arra, hogy az ilyen a teljesen szabadban élő lilikek itt fészkeltek volna, azonban én ennek dacára egészen biztosra veszem, hogy a költés itt már nem egy­szer is megtörtént, csakhogy ezek az északi ludak nem rakják fészküket a mocsárba, vizes, hozzáférhetetlen helyekre, mint a magyar nyári lúd, hanem magasabb, szárazabb területekre, kaszálókra, esetleg szigetekre, itt pedig feltétlenül ráakad ä nádasokban állandóan a tojások után kutató halásznépség.

Ha pedig mégis sikerülne kikölteni, akkor a buta kis libák élve vagy halva hamarosan kézrekerülnek. Sajnos, hogy eddig még nem for­dult elő, hogy az ilyen tojások vagy kis libák szakember kezébe jutottak volna. Ez azonban remélem csak rövid idő kérdése már, mert az ujabb időkben sikerült a ludak irányában egyre nagyobb érdeklődést keltenem a vadászok között, s igy remélem hamarosan kezemben lesz az első bizonyiték az első, teljesen a szabadban fészkelő nagy lilikről*)

Hogy én ezt ennyire biztosra veszem, annak az a magyarázata, hogy ez év május 20-án, amikor e sorokat irom, — a debreceni Nagyerdő parkjának egyik elhagyott részén, teljesen szabad helyen a nagy lilik már a tojásain ül. Be van tehát bizonyítva, hogy a nagy lilik a mi ég­hajlatunk alatt képes költeni.

Ez a nagy lilik pár, kb. 5—6 évvel ezejőtt került sebesülve a Meleg­tóra. Már akkor is feketehasu öreg példányok voltak s igy már akkor is lehettek pár évesek. Ma tehát ezek a lilikek legalább 8 —10 évesek lehet­nek. Már évek óta párban élnek, de párzásukat eddig még nem sikerült megfigyelni.

A tojónak később annyira meggyógyult a szárnya, hogy ez év tavaszán már el-elrepült a 200 lépés távolságban levő másik tóba is, miközben épületek és magas fák felett kellett átrepülni. A gunár azonban teljesen röpképtelen. Azonban a tóról *el-elsétálgatnak 2—300 lépésre is, a százados tölgyek alatt legelésznek, s igy úgyszólván teljesen sza­badon élnek.

Már több tavasszal megtörtént, hogy ez a pár eltűnt a tóról, napokig odavoltak, s törött tojás maradványait is talált a parkőr, s igy való­színű, hogy már más években is megkísérelte a költést valahol a park rejtett helyein, de a kóbor kutyák és a suhancok a fészket kirabolták.

*) E z t a bizonyítékot D r. TARJÁN TlBOR-nak sikerült megszerezni, 1. ennek a k ö te tn e k 449. lap ján . SzERK.

1939/42] FÉLVADON ÉLÓ NAGY LILIK BLSÓ MAGYARORSZÁGI FÉSZKELÉSE 375

37Ö DR. NAGY JENÓ fAqulla

Mivel ez a lilikpár teljesen szabadon él egy~ kb. 50 hold nagyságú, dimbes-dombos, tavakkal és patakokkal tarkított, ős szálerdős területen, itt szabadon jönnek-mennek és maguk keresnek megfelelő legelő helyeket gyalogolva, jóllehet hogy a tojó elég jól repül is, soha fogságban nem voltak, s csupán csak a napi etetés és az ivás, fürdés köti őket a Meleg­tóhoz, az összes kacsa-libanépség tartózkodási helyéhez, ezért nem lehet őket fogságban élőknek tekinteni, igaz hogy szabadonélőknek sem. Miután ez a lilikpár teljesen kezes, hivásra jönnek, s a napi etetést épugy mint többi társaik várják, sőt követelik, azért félvad állapotban lévőknek kell őket tekintenünk.

1941. május 20-án fedeztük fel a fészket, 5 egyforma piszkos, halvány rozsdásbarna tojással. 22-én reggel már 6 tojás volt a fészekben, a leg­újabb tojás azonban egészen elütő fehér volt. 23. vagy 24-én még egy 7-ik tojást is tojt. E fehér tojások később szinte felvették a piszkos halvány izabellaszint.

A fészek egy öreg akác tövében a déli oldalon volt, kb. 25—30 cm. átmérőjű tányérja csak igen kevéssé lemélyitve. Anyaga száraz gallyakból és száraz fűszálakból és saját pihéjével kibélelve. A tojások rendszer­telenül feküdtek a sekély mélyedésben, nem a hegyükkel befelé. Köz­vetlen a fészek környékén a növényzet a Bromns tectorum eléggé le van tiporva, mellette egy tő fehér mécsvirág és pár tő fehér holtcsalán, s az egész környéken az akácerdő 40—45 cm. magas aljnövényzete. I tt az akác és tölgyfák igen ritkán 10—15 méterre állnak egymástól, bokrok pedig egyáltalán nincsenek. E hely egy magasabb buckatetőn fekszik, a park útjaitól 20—50 lépésnyire, s az egész parkterület legmagasabb részében.

A tojó ül a fészken s mellette egy lépésre a gunár áll vagy hasal. Magasra nyújtott nyakkal kémleli a környéket. Ha az utakon haladó embert vesz észre, villámgyorsan lekapja a fejét és amikor odamegyek a fészekhez, mindkét madár előrenyujtott nyakkal mozdulatlanul fekszik a hasán, a tojó pedig a fészekben a tojásokon. A növényzet eléggé elfedi a két lapuló madarat, de az egyszínű zöld környezetben bizony nagyon feltűnik a világosan hullámos sötét hátuk, s különösen virit hóka homlokfoltjuk. El tudom azonban jól képzelni, hogy mily szépen beleillenek e madarak a tundra szürkés, fehérestarka zuzmós növény takarójába.

Ha megsimogatom a tojót, a gunár feláll és tátott csőrrel ghööööö. . . fújva — nem sziszegve — csípésekkel akar elűzni, néha a szárnyaival üt, de oly erősen, hogy sajog utána a kezem.

Megható az a hű ragaszkodás a fészekhez, amit ez a madárpár mutat. A gunár mindig ott van a párja közvetlen közelében. Ha a tojó rövid időre lemegy a tóhoz, kb. 250 méter távolságra, akkor ő ül a tojá­

1039/42] FÉLVADON ÉLŐ NAGY LILIK ELSŐ MAGYARORSZÁGI FÉSZKELÉSE 377

sokra. Amikor a gunár megy le a tavacskához, azt nagy sietve teszi meg és rövid ivás és fürdés után izgatottan kiáltozva, szinte rohan vissza a fészekhez, hogy párja ne maradjon őrizetlenül.

Mivel a fészekhely nyilvános parkban van, ahol sokan j önnek - mennek, éjjel pedig még kóbor kutyák is csatangolnak, lezártuk az arra vezető sétautat és állandó őrt állítottunk a fészek védelmére. Hogy a ludaknak ne kelljen a megszokott táplálék a kukorica és a viz miatt oly messzire lejárni, a fészek közelébe állítottunk, a sürü fűbe egy hatal­mas bádogtálat és ugyanoda szórtuk a tengerit is.

Nagy aggodalmak között telt az idő, mig végre junius 16-án reggel jelentették az őrök, hogy a tojó alatt már kis libák pipegnek. Délután ketten, kalapot tartva a harcias gunár csőre elé, eltűrve a kemény szárny ütéseket félretoltuk a tojót a fészekből, s ekkor 3 eleven libuska és a fiókák alatt, mélyen betaposva, még egy negyedik élettelen és még két tojás volt a fészekben. A fészekben maradt két tojás közül az egyik zápon maradt, a másikban a teljesen kifejlődött embryum bentpusztult.

Másnap 17-én már otthagyták a fészket s lesétáltak a három kis libával a nagy Melegtóhoz, ahol a többi ludak, a lilikek egy vetési lúd és egy hattyulúd óriási érdeklődéssel fogadták az oly sokáig — négy hétig — távollevő, s még hozzá három aranyos kis libuskával együtt érkező lilikeket.

A kotlási idejük tehát kb. 27—28 nap lehet. Nem tudtam ugyanis megállapítani, hogy mikor kezdett a tojó kotlani.

A teljes fészekalj hét tojásból állott. Ezekből csak hármat tudtam megmérni, még pedig egyet, amit minden eshetőségre számítva előre kivettem a fészekből, mert hiszen arra is kellett számítanom, hogy eset­leg elvész az egész fészekalj, — és azt a kettőt, amik a fiókák kikelése után a fészekben maradtak. Ennek a három tojásnak a méretei a következők :

1. sz. 83x52 mm súlya 128 grm2. sz. 84x49 mm „ 133 „3. sz. 80x50 mmA hét tojás közül kettő keskenyebb és hosszabb volt, a többiek

rövidebbek és vastagabbak voltak.A tojások színe piszkos halvány, sárgásbarna (izabellaszinü) helyen­

ként rozsdás árnyalattal, az ilyen helyeken nagyitóval sötétrozsda­barna erezet látható. A héj felületete olyan, mint a kissé mállott érdes felületü márvány.

A fészek egy hatalmas park, tulajdonképen akác és tölgyes szál­erdő legelhagyottabb helyén volt elhelyezve, sürü magas dudvanövény- zetben. Bokor itt sehol sem volt. A hely lapos homokbucka legmaga­sabb része, A fészek 30—35 cm átmérőjű, mélyedése igen sekély. Anyaga

378 DE. NAGY JENÓ [Aquila

száraz fü, pár száraz tölgyfalevél, apró száraz gallyacskák s a pelyhek- kel összeszövődött 4—5 cm vastag szőnyegével van kibélelve. A fészek­tányér peremén a vastagabb gallyacskák, fűszálak vastagabb koszo­rúba tömődtek össze. A pelyhek a kevés fehér mell vagy has fedőtollak kivételével mind finom, lágy, szürke pihetollak’. Ezek szinte semmiben sem különböznek az északi pehelyrécék (Somateria) finom pelyhétől.

A három darab élvemaradt példányból az egyik már eleve gyenge és kicsi volt, nem is tudta követni a jóval nagyobb két testvérét és a szüleit és a hatodik napra el is pusztult.

A fiókák színe a 6—8 napos korban : Hátioldal olivba menő barnás, a nyak felül szintén egész a tarkóig ilyen szinü, itt világos zöldessárgás sáv jön, majd a fejtetőn újra sötét olivbarnás. A csőrtő ismét sárgás­zöld. A fej oldalt piszkos sárgászöldes. A hasi oldal egészben barnás kislibazöldessárga. A kis szárnyak sötétbarnás olivak, úgyszintén a com­bok külső tollazata is.

A csőr tompa matt feketésszürke, a csőrköröm felül világos rózsás, az alsó káva körme még világosabb. A lábak zöldessárga árnyalatú barnásak, mintha füstösek volnának. Karmok sötétszürkék, mint a csőr Uszóhártyák is füstös olivsárgásbarnák.

Hangjuk legelőször kisliba pipegés, azután egy folyamatos gyorsan pergő lililililili.. .

A kis család az első éjjelt még a fészekben töltötte, ahol a tojás­héjjakon kivül még ott volt a két ki nem kelt tojás és ott lett volna még a negyedik a kikelés után rögtön elpusztult fióka teteme is, ha én azt rögtön ki nem vettem volna.

Az öregek a kikelést követő napon már levezették a 3 fiókát a tóhoz, ahol a kicsik bátran úszkáltak már, de mindig a szüleik között. Az öre­gek annyira féltékenyen őrizték a kicsiket, hogy mindig úgy helyez­kedtek el akár a vizben, akár a legelés vagy pihenés közben, hogy a kicsik mindig a két öreg között voltak.

A kicsik gyorsan növekedtek és 12 napos korukban már elvesztették a jellemző zöldessárga kisliba színüket, és sötétbarna szint kaptak. Ekkor jó galambnagyságuak. Felül sötétbarnásoliv, a szárnyuknál sötéthamuszürke, alul egészben hamvasszürke szinüek. Természetesen lágy bársonyos pehelytollazat még ez, ugyanolyan mint az öregnek a fedőtollazat alatt levő pehely tollazata. A fej, nyak is a felül sötét- barnás és oldalt világosabbszürkés. A csőr szaruszürke, csak a felső káva kétoldalt piszkos sárgás vörös árnyalatú. Lábaik kormos zöldessárgák, uszóhártyáik világosabbak. Szemük sötét. Hangjuk a gyors pergő lilililili egyfolytában.

öthetes korban már csaknem elérték az anyjuk nagyságát.Szinük felül általában kékes árnyalatú kormos feketésszürke,

1030/42] FÉLVADON ÉLŐ NAGT LILIK ELSŐ MAGYARORSZÁGI FÉSZKELÉSE 379

s mivel az egyes tollak szegélye világossárgás barna, ezért az egész háti oldal pikkelyes rajzolatú. Legsötétebb a háti oldalon a farcsik, világo­sabb szürkés pikkelyezéssel. Csak a nyakon felül van még szürkés pely­hezőt. Fejtető sötét szürkésbarna.

A hasi oldalon a begy fakóizabella alapszinü sötétebb barnás kis pettyekkel. A has közepe és a farokalja hófehér. Combtollak egyszínű kékesszürkék. A farktollak élénk sötétkékesfeketék fehér szegéllyel, az öregeké most csapzott, hiányos, fakóizabellaszinü. Csőrük fakó pirosas viaszsárga, de a felsőkáva orma végig és vele együtt összefüggő csörköröm is sötét szaruszürkof — öregeknél a káva gerince kukorica­sárga. A felsőkáva szegélye és az orrlyukak szegélye sötét feketés- szürkék. Lábak fakó viaszsárgák zöldes árnyalattal, úszóhártyák vilá­gosabbak és sárgásabbak. Karmok sötét szarufeketék, öregeknél fehé­resek. A szemük sötét, a szemhéj sárgásbarna gyűrűt alkot. Hangjuk a gyorsan pergő vivivivivi. . . és egy vastagabb gha-gha-gha-ga-ga-ga-. . . ez is folyamatosan.

Kilenc hetes korukban a két fiatal már anyányi, lábuk körülbelül egy héttel ezelőtt, azaz 54 napos korukban elég gyorsan erősen meg­sárgult,úgy, hogy most már csak kissé fakóbb zöldes árnyalattal külön­böznek az öregek vöröses, sárga lábszinétől. Az egész háti tollazatuk nyak fej is kezd fakóbb izabellaszint ölteni ezzel hasonlítani kezdenek az öregekhez, a szélső farktollak is fakó agyagsárgásak. Elvesztették azelőtti üde kékesfekete szürké színüket. A fejen a csőrtőnél köröäkörül kormos feketés szegély van, amely fokozatosan megy át a fej világosabb fakó színébe. Szemük sötét. Csőrük a felsőkáva ormán már nem annyira hajlott púpos, a színe fakóbb világos, vészit rózsás színéből. Csőrköröm változatlanul sötét. Hangja vivivivivi. . . és a mélyebb gha-gha-ga-ga-ga.

Három hónapos korukban, szeptember végén a hátuk még fakóbb izabella, csak itt ott bújik már egy-egy nagy fekete toll. A farok is fakó izabellaszinü. Az öregek már átvedlettek, s most teljesen szép élénk kékesfekete szinüek. A fiatalok feje fakó vörhenyes barna. Hasuk szürke, apró sötétebb pettyekkel. A comb külső oldalán nagy feketés tollak. Csőrük már élénkebb rózsás, a kávák szegélye sötét, mintegy sötét keretben vannak. Lábuk hasonlók az öregekéhez, csak kissé halvány- sárgábbak. Hangjuk gha-gha-ga-ga-ga-... mély gyors pergő hang.

Négy hónapos korukban is oly nagyok mint az anyjuk, tehát most nem növekednek nagyságban." Már messziről feltűnnek fakó sárgás tarka színükkel, az öregek most felül egyszínű sötétek. Háti oldalukon az alapszín izabella fakó sárgás, itt ott egy sötét kékesfekete uj toll, ezek teszik oly tarkává. Farkukban csak az egy középső toll fekete, a többi fakó sárgás. Hasi oldaluk nem változott. Fejükön a felső káva tövén a homlokon, kormos sötét szegélyben pár fehér tollacska ütközik. Csőr

380 DR. NAGY JENÓ [Aquila

rózsaszínű, olyan mint az öregeké, csak oldalt hiányzik a fehér gyöngy- házszin. Csőrköröm fekete. Lábak kissé fakóbb sárgásak mint az öregeké. Karmuk feketék.

ö t hónapos korukban, 1941. december elején : mintha kisebbek volnának, igaz, hogy most igen gyenge a legelő és kukoricát sem kapnak. Most is fakó agyagsárgás a hátuk s benne most már több, 12—13 széles fekete váll és háttoll van, amelyek mint nagy négyzetes foltok igen tarkává teszik a háti oldalukat. Farkuk olyan mint 4 hónapos korukban volt, de csak az egyiknek a farkában van most egyetlen fekete középtoll. A fej, nyak szintén fakósárgásbarnás. A csőrtő körüli kormos szegély most még erősebb, de a felső káva tövén a homlokon az egyiknél már kb. 3 mm, a másiknál pedig 2 mm. széles fehér sáv van. A begy, has világos sárgásbarna sötétebb apró foltokkal. Fekete foltoknak nyoma sincs. A csőr olyan rózsáspiros mint az öregeknél, a felső káva ormán most már hosszanti kukoricasárga csík van. A csőrköröm az egyiknél teljesen, a másiknál pedig csak a hegyén fekete. Az alsó káva közepén fekete folt van, ez oldalról a szegélyén úgy látszik mint egy fekete vonal. Szemük sötétbarna. Lábaik fakó sárgásvörösek (kukoricasárga) kevés zöldes árnyalattal. Karmaik feketék. Az öregek háta sokkal sötétebb és egyöntetűbb, nem tarkafoltos, de azért már nem olyan sötét kékes- szürke mint volt azelőtt, hanem fakóbb. A fiatalok szárnytollainak egy részét levágtuk, hogy el ne repüljenek.

A kis család most is összetart, együtt járnak-kelnek úgy a vizen, mint a szárazon. Az öregek a fiataloknak a védelmére is kelnek, nem ugyan oly nagy hevességgel és bátorsággal, mint amikor még a fiókák egészen kicsik voltak.

Megállapíthatjuk most már ebből egész bizonyossággal, — amit ugyan eddig is tudtunk — de pozitiv bizonyítékaink erre még nem voltak, hogy a család hűen összetart az ősz és a tél folyamán is, hogy meddig, azt majd meglátjuk, s hogy azok a libacsapatok, amelyek­ben röptükben is megkülönböztethető a két feketefoltos hasú öreg és az 5—7 drb világoshasu fiatal, mindig egy fészekaljat illetve, családot alkotnak.

Lezárom evvel a fiatalok fejlődésének a leírását és nagy érdeklődés­sel várom a tavasz eljöttét, hogy a tollazatuk fejlődésének a további menetét is figyelhessem.

Tudomásom szerint hiteles korú lilik tollazatának a fejlődését eddig még senki sem irta le, mert. a tavasszal lőtt vagy fogott lilikek közül megismertük ugyan a fiatalokat, de hogy azok előző nyári példányok, vagy esetleg már a második tavasznak örülnek, arra pozitiv bizonyítékaink eddig még úgy tudom még a gyürüzésből sem voltak. Ezért is oly becsesek ezek az első magyar lilikek.

AQUILA TOM. XLVI— IL. 1939—42.

Nagy lilik fészke fi tojással, a két legutóbb tojt még fehér.

Nest der Hlässgans mit (i Eiern. Die beiden letzten sind noch weiss gefärbt.

Nagy lilik pár két 19 napos fiókájával a Meleg-tavon.

Blässgänsepaar mit den zwei 19 Tage alten Jungen.

Dr. Nagy Jenő felvételei.Aufnahmen v. Dr. E. Nagy.

Nagy lilikpár a fészeknél. A r; 1 támadó helyzetben.

Hlässgänsepaar am Nest, das ' in Angriffstellung.

Nagy lilik a két 61 napos fiókával.

Blässgans mit den zwei Jungen 61 Tage alt.

összefoglalás:A nagy liliknek a debreceni költése tehát bizonyítók nekünk arra,

hogy ez az arktikus vidéken költő madár a mi szélességünk és a mi éghajlatunk alatt is képes költeni, ha megfelelő környezetben szabadon érzi magát. így most már joggal feltehetjük, hogy a valamely sérülés miatt el nem vonuló, szabadon élő példányok is költhetnek nálunk. Tehát a nagy lilik Közép-Európában való költéséről szóló adatokat nem szabad, — mint teljes lehetetlenséget — eleve elutasítani. Hogy teljesen egészséges nálunk maradt példányok is költhetnek nálunk, azt kétlem, mert hisz az ily ép, sértetlen példányok, ha ugyan vannak tényleg ilyenek, yalószinüleg ép azért nem vonultak el északra, mert hiányzik náluk a költési, s evvel egyetemben a vonulási ösztön is.

Erstes Brüten eines halbwilden Bläßgans- paares in Ungarn.

V o n D r . E u g e n N a g y .

In Mitteleuropa ist zweifellos Ungarn der Ort, wo die Bläßgans in den grössten Maßen vorkommt, selbstverständlich auf dem Zuge und im Winterquartier. Wir wissen, dass hohe Berge für die in grösser Höhe ziehenden Gänse kein Hindernis sind. So werden also auch die durch­schnittlich 1000—1500 m hohen Grate der Nördost-Karpathen im Herbst und Frühjahr von riesigen Maßen ziehender Wildgänse über­flogen. Die Zahl der in das Ungarische Becken eindringenden Wild­gänse geht in die Millionen, wovon während der beiden letzten Jahr­zehnte etwa 80% auf die Bläßgans entfallen, 10—15% auf die Zwerg­gans, und 5—10% auf Saat- und Graugans. Ich betone ausdrücklich ,,während der beiden letzten Jahrzehnte“ , weil vorher die Bläßgans sich gegenüber der Saatgans in absoluter Minorität befand. Es scheinen sich die Wanderwege der Bläßgans in der letzten Zeit gegen Westen hin verschoben zu haben, sodaß gegenwärtig diese Art im Ungarischen Becken dominiert.

Freilich war die Bläßgans auch in früheren Zeiten in Ungarn wohl, bekannt. Das beweisen nicht nur die Namen, sondern auch das Sprich­wort, das sich mit ihr befasst. Letzteres hebt besonders die Tatsache hervor, daß die Bläßgans bei uns nicht Eier legt, das heisst : nicht nistet.

Alte, leider nicht ganz glaubwürdige und von nicht ernsten For­schern stammende Beschreibungen erwähnen zwar Gänsearten unter verschiedenen Namen (lilik, gyöngyvér) ständig, doch läßt sich nie

1030/42] FÉLVADON ÉLŐ NAGY LILIK ELSŐ MAGYARORSZÁGI FÉSZKELÉSE 3 s 1

382 Dft. EUGEN NAGY (Aquila

feststellen, ob sich diese Namen auf nistende, ober bloß auf vorüber­gehend bei uns vorkommenda Arten beziehen. In den ältesten Jagd­beschreibungen — ich wiederhole : nicht in der Fachliteratur — wird die Bläßgans und vermutlich auch die Zwerggans als „polnische Gans“ bezeichnet. Damit soll zum Ausdruck gebracht werden, daß beide Arten bei uns nicht brüten, sondern von Norden her zu uns kommen. ,,Polnische Ganst( wurde natürlich auch die gleichfalls im hohen Norden brütende und von dort zu uns kommende Saatgans genannt, im Gegen­satz zur Graugans, die in unserem Lande nistet.

Tatsache ist also, daß die Bläßgans nur im höchsten Norden brütet, und ausserhalb dieser nordischen Brutgebiete nirgends in freier Wild­bahn brütend angetrpffend wurde. Jedenfalls weiss die ornithologische Literatur hierüber nichts, und auch ich konnte in der mir zur Verfügung stehenden Literatur bis jetzt nicht die Spur einer solchen Mitteilung finden.

Daß die Bläßgans auch außerhalb ihrer ursprünglichen Brut­gebiete in Gefangenschaft gebrütet hat, wird von A l p h ÉRAKY erwähnt, der im Jahrgang 1902 des „Field“ zwei Fälle anführt, wonach in England diese Gans in der Umgebung von Parkteichen gebrütet hat. Es handelt sich hier sicher um halbwilde Exemplare, die vielleicht in großen Park­anlagen gehalten wurden, wo sie fast unter natürlichen Verhältnißen lebten, sodaß sich auch ihr Brutgeschäft auf mehr oder minder natür­liche Weise abwickeln konnte. Nur war es den Vögeln wegen ihrer gestutz­ten Flügeln nicht möglich fortzuziehen, um zu ihren richtigen Nistplätzen im Norden zu gelangen ; sie waren also gezwungen, hier zu brüten.

Über das Brüten von Bläßgänsen in Tiergärten, also von Exem­plaren, die in viel höherem Maße ein Gefangenenleben führen, ist mir in der Literatur nur eine einzige Angabe bekannt : im Juni 1843 brütete einmal eine Bläßgans im Londoner Tiergarten. Hierüber berichtet HOPKINSON in seinem Buch „Records of Birds breed in cap­tivity“ , London 1926.

H e in r o t h , wohl die maßgebendste Persönlichkeit in diesen Fragen, schreibt in seinem großen Werk, daß sich die Bläßgans in der Gefan­genschaft so gut wie nie forspflanzt; ferner letzthin in einem Brief, daß ihm weder aus dem Berliner, noch aus anderen staatlichen oder privaten Tiergärten auch nur ein einziger Fall über das Nisten der Bläßgans bekannt sei.

HOPKINSON erwähnt die beiden von A l p h ÉRAKY mitgeteilten engli­schen Daten aus dem Jahrgang 1902 des „Field“ nicht. Wahrscheinlich hält er diese beiden Fälle nicht für „Brüten in Gefangenschaft“ , weil sie sich in freien, offenen Parkanlagen, am Rande von Gewäßern abspielten.

Es gibt aber auch noch eine andere Möglichkeit. Es kann ein Vogel* in diesem Falle also die Bläßgans, in dem Gebiet, in dem er sich zur

1030/42] ERSTES BRÜTEN EINES HALBWILDEN BLÄSSGANSPAAÄES IN tJNGARN 383

Zugzeit aufzuhalten pflegt, in völliger Freiheit leben, aber infolge einer Verwundung ganz oder teilweise flugunfähig werden, sodaß er, wenn seine Artgenoßen fortziehen, hier bleiben muß. Solche invaliden Qänse rotten sich später zu kleineren Flügen zusammen, paaren sich unter Umständen, bauen Nester und brüten auch, ebenso wie die in großen Parks in halbwildem Zustand lebenden flugunfähigen Exemplare.

Dieser Fall kann sich insbesondere auf der H o r t o b á g y-P u s z t a ereignen, wo bei der sehr umfangreichen Jagd die Zahl der verwun­deten Qänse groß ist. Solche Eßemplare finden bei den inmitten der Puszta gelegenen dreizehn etwa je 1 Q km großen Fischteichen, die mit einem breiten Gürtel von Rohr und Binsen umsäumt sind, hervor­ragenden Unterschlupf und auch einigermaßen Gelegenheit zum Nisten. Sie können also vom Frühling bis zum Winter irgendwie ihr Dasein fristen. Dann frieren die Teiche zu, das Rohr wird geschnitten, und die flug­unfähigen Gänse fallen entweder den Füchsen o 1er dem Menschen zum Opfer, während die flugbehinderten Exempl ire eine Beute des Raubzeugs werden.

So bleiben also hier im H o r t o b á g y alljährlich solche flugun­fähige, aber zur Fortpflanzung geeignete Exemplare zurück, die man während des ganzen Sommers beobachten kahn, wie sie paarweise oder in Gruppen von 4—6 Stück von den Fischteichen auf die weiten Weideplätze hinausgehen. Solche Exemplare wurden im Sommer auch schon erlegt, leider erhielt ich aber immer erst Nachricht davon, wenn von den erlegten Vögeln schon nichts mehr übrig war.

Bis jetzt habe ich also noch keinen handgreiflichen Beweis dafür, daß solche vollkommen freilebenden Bläßgänse hier gebrütet hätten. Trotzdem nehme ich mit großer Sicherheit an, daß das Brutgeschäft hier schon öfters stattgefunden hat, nur bauen diese nordischen Gänse ihre Nester nicht an sumpfigen, näßen, unzugänglichen Orten wie die ungarische Graugans, sondern an höhergelegenen, trockneren Stellen, auf Wiesen, eventuell Inseln, wo das im Röhricht fortwährend eier­sammelnde Fischervolk sie unbedingt finden muß.

Sollte aber trotzdem das Brutgeschäft gelingen, dann würden die dummen kleinen Gänschen lebend oder tot gar bald erbeutet werden. Leider sind bisher solche Eier oder Junggänse noch nie in die Hände eines Fachmanns gelangt. Da es mir aber in letzter Zeit in steigendem Maße gelungen ist, in den Kreisen unserer Jäger das Interesse an den Wild­gänsen zu wecken, hoffe ich, daß die Zeit nicht mehr ferne ist, da ich den ersten Beweis über das erste vollständig in Freiheit erfolgte Brüten der Bläßgans, in Händen haben werde.*)

*) Diesen ersten Beweis gelang es D r . TlBERIUS T ARJÁN zu erlangen. S. seinen diesbezüglichen Artikel p. 479. dieses Bandes. R e d .

384 1)R. EUGEN NAGY (Aquí Iu

Warum ich mir deßen so sicher bin, erklärt sich daraus, daß am 20. Mai 1941, während ich diese Zeilen schreibe, in einem verlassenen Parkteil des D e b r e c e n e r ,,Nagyerdő", an einer vollkommen freien Stelle, die Bläßgans schon auf ihren Eiern sitzt. Es ist also erwiesen, daß die Bläßgans in unseren Breiten zu brüten vermag.

Dieses Bläßganspaar kam vor etwa 5—6 Jahren verwundet zu dem „Warmen Teich". Schon damals waren es schwarzbäuchige alte Exemplare, die sicher schon einige Jahre zählten. Heute dürften diese Bläßgänse also mindestens 8—10 jährig sein. Sie leben schon seit Jahren als Paar zusammen, wenngleich bisher eine Begattung nicht beobachtet werden konnte.

Dem Weibchen heilte später der Flügel soweit, daß es im Früh­ling dieses Jahres zu dem etwa 200 Schritte entfernten zweiten Teich fliegen konnte, wobei Gebäude und hohe Bäume überwunden wer­den mussten. Der Gänserich dagegen ist vollkommen flugunfähig. Beide weiden aber in einem Umkreis von 2—300 Schritten vom Teich ent­fernt unter den hundertjährigen Eichen, leben also sozusagen voll­ständig frei.

Schon öfters kam es vor, daß das Paar im Frühling verschwand, und daß der Parkwächter später die Überreste von zerbrochenen Eiern fand. Wahrscheinlich hatten sie also auch früher schon in irgend einem entlegenen Winkel des Parkes zu brüten versucht, doch war das Nest durch herrenlose Hunde, oder Strolche geplündert worden.

In Anbetracht deßen, daß dieses Bläßganspaar auf einem etwa 50 Joch großen, welligen, von Teichen und Bächen durchfloßenen und mit uraltem Hochwald bestandenen Gebiet vollkommen frei lebt, sich dort ungehindert bewegt und die selbstgewählten Weideplätze zu Fuß aufsucht, trotzdem das Weibchen auch ziemlich gut fliegen kann, ferner mit Rücksicht darauf, daß diese beiden Gänse nie in Gefan­genschaft gelebt haben und nur durch die tägliche Nahrungs- und Wasseraufnahme und das Bad an den „Warmen Teich", den Aufent­haltsort des gesamten Enten- und Gänsebestandes, gebunden sind, können sie nicht als in Gefangenschaft lebend bezeichnet werden, aller­dings auch nicht als freilebend. Sie sind ganz zahm, kommen auf Anruf herbei, erwarten, ja fordern die tägliche Fütterung ebenso wie ihre übrigen Genoßen. müßen also als halbwild lebende Exemplare betrachtet werden.

Am 20. Mai 1941 entdeckten wir das Nest mit 5 gleichförmigen, schmutzig blass-rostbraunen Eiern. Am 22. Mai morgens lagen schon 6 Eier im Nest, das letzte aber — ganz abweichend — weiss. Am 23. oder 24. wurde noch ein 7. Ei gelegt. Diese weißen Eier nahmen später eben­falls die schmutzige, blaße Isabellenfarbe der vorigen an.

1039/42] ERSTES BRÜTEN EINES HALBWILDEN BLÄSSGAtf9PAARE3 IN UNGARN 386

Das Nest lag am Fuße einer alten Akazie, nach Süden ; der etwa 25—30 cm breite Teller war nur sehr wenig vertieft. Das Nestmaterial bestand aus dünnen, trockenen Zweigen und trockenen Grashalmen, die Auspolsterung aus eigenen Daunen. Die Eier lagen in der flachen Nestmulde unordentlich nebeneinander, nicht mit der Spitze nach innen. In unmittelbarer Nähe des Neafces ist die Vegetation, vorwie­gend Bromus tectorum, ziemlich niedergetreten. Daneben steht ein Büschel weißer Lychnis-blumen und ein paar Büschel weiße Taubneßiln9 sonst herrscht in der ganzen Umgebung die 40—45 cm hohe Grund­vegetation des Akazienwaldes vor. Hier stehen die Akazien und Eichen sehr schütter, in 10—15 Meter Abstand, Sträucher sind gar nicht vor­handen. Dieser Ort liegt auf einem höheren Sandhügel, von den Park­wegen 20—50 Schritte weit entfernt, im höchsten Teile des gesamten Parkgeländes.

Das Weibchen sitzt auf dem Nest, einen Schritt daneben steht oder liegt der Gänserich. Mit vorgistrecktem Hals sucht er die Umge­bung ab. Beim Herankommen eines Menschen senkt er blitzschnell den Kopf. Nähere ich mich dem Neste, dann liegen beide Vögel mit gestreck­ten Hälsen bewegungslos auf dem Bauch, das Weibchen im Nest auf den Eiern. Der Pflanzenwuchs verdeckt die beiden flach liegenden Vögel zwar ziemlich gut, trotzdem fällt in der einförmig grünen Umge­bung ihr hell gebänderter dunkler Rücken sehr a u f ; ganz besonders sticht die Stirnblässe hervor. Ich kann mir aber sehr gut vorstellen, daß diese Vögel in die grauweiße Moos- und Flechtendecke der Tundra großartig hineinpaßen.

Wenn ich das brütende Weibchon streichle, steht der Gänserich aufund blässt mit aufgesperrtem Schnabel ghöööööö........(also kein Zischen!)Gleichzeitig versucht er mich durch Biße zu vertreiben. Manchmal schlägt er so heftig mit den Flügeln , daß die Stelle auf der Haut ordent­lich schmerzt.

Ergreifend ist die Nesttreue, die dieses Vogelpaar an den Tag legt. Der Gänserich hält sich immer in unmittelbarer Nähe seiner Gattin auf. Wenn das Weibchen für kurze Zeit zu dem etwa 250 Meter entfernten Teich hinabgeht, setzt er sich auf die Eier. Geht der Gänserich zum Teich hinunter, dann geschieht das immer mit großer Eile. Nach kurzem Bad und Trank begibt er sich, nervös schreiend, sozusagen im Sturm­schritt zum Nest zurück, damit das Weibchen nicht unbewacht bleibt.

Mit Rücksicht darauf, daß der Brutplatz in einem öffentlichen Park liegt, wo viele Menschen aus und ein gehen und nachts herren­lose Hunde sich umhertreiben, wurde der zum Nest führende Parkweg abgesperrt und ein ständiger Wächter bestellt. Um den Gänsen den weiten

25

386 hR. EÜGEN NAGY [Aquila

Weg zum Waßer und zur Aufnahme ihrer gewohnten Nahrung (des Maises) zu ersparen, wurde in der Nähe des Nestes, im hohen Grase, eine mächtige Blechschüßel aufgestellt, und ebendort auch der Mais ausgestreut.

Mit Sorgen und Bangen verging die Zeit, bis endlich am Morgen des Ifi. Juni der Wächter meldete, daß im Nest das Piepen der Jungen zu hören sei. Nachmittags gingen wir zu zweit zum Nest, wehrten mit vorgehaltenen Hüten die Schnabelhiebe des anirriffslustigen Gänserichs ab und schoben, ungeachtet seiner heftigen Flügelschläge, das Weib­chen vom Nest, in welchem außer drei munteren Gänschen noch ein viertes lebloses Junges und zwei liier sich befanden. Von letzteren war dis eino unbefruchtet, in dem zweiten war der vollständig ent­wickelte Embryo abgestorben.

Schon tags darauf, am 17. Juni, spazierte das Gänsepaar samt den drei Kleinen zum „Warmen Teich“ hinunter, wo die übrigen Bläßgänse, eine Saatgans und ein Schwan, ihre seit vier Wochen abwe­senden Genoßen, die noch dazu in Begleitung von drei reizenden Jun­gen ankamen, mit ungeheuerem Interesse empfingen.

Die Brutdauer dürfte also etwa 27—28 Tage betragen. Ich konnte leider nicht feststellen, wann das Weibchen zu brüten begann.

Das vollzählige Gelege enthielt 7 Eier. Davon konnte ich bloß drei meßen. Eines hatte ich in Anbetracht deßen, daß unter Umstän­den das ganze Gelege verloren gehen könnte, gleich anfangs aus dem Neste genommen, die beiden anderen waren, wie erwähnt, unausge- brütet geblieben. Die Maße dieser Eier sind die folgenden :

Nr. 1. 83x52 mm Gewicht 128 grNr. 2. 84x49 mm ,, 133 „Nr. 3. 80x50 mm

Von den sieben Eiern des Geleges waren zwei schmal und länglich, die übrigen kürzer und dicker.

Die Farbe der Eier ist schmutzig matt gelblichbraun (isabell­farben), stellenweise mit rostiötlichem Einschlag. An solchen Stellen ist mit Hilfe des Vergrößerungsglases ein dunkelrostbraunes Geäder zu erkennen. Die Oberfläche der Eischale fühlt sich wie rauher, etwas verwitterter Marmor an.

Das Nest war in dem verlaßensten Teile eines mäohtigen Parkes, eigentlich eines Akazien- und Eichenhoehwaldes angelegt, mitten zwischen dichtem, hohem Unkraut. Sträucher gab es hier nirgends. Diese Stelle ist der höchste Teil eines flachen Sandhügels. Das Nest hat einen Durchmeßer von 30—35 cm, die Mulde ist sehr flach. Es besteht aus trockenem Gras, die Auspolsterung aus einer 4—5 cm dicken Einlage von trockenen Eichenblättern, dünnen trockenen Zweig-

i

1930/42) ERSTES BRÜTEN EINES HALBWILDEN BLÄSSGANSPAARES IN UNGARN 387

lein und Daunen. Der Rand des Nestes war aus einem Kranz .von dickeren Zweigen und Grashalmen gebildet. Die Flaumfedern bestan­den, abgesehen von wenigen weißen Brust- oder Bauchdeckfedern, ansschlißlich aus feinen, weichen, grauen Daunen. Diese unterscheiden sich fast gar nicht von dem feinen Flaum der nordischen Eiderenten (Somai er ia).

Von den drei am Leben gebliebenen Jungen war das eine von A n f a n g an schwach und klein, konnte seinen beiden bedeutend größe­ren Geschwistern und den Eltern nicht folgen und ging am sechsten Tage ein.

Im Alter von 6—8 Tagen haben die Jungen folgende Färbung : Die Rückseite ein ins Olivenfarbige übergehendes Braun, die Ober­seite des Halses bis zum Genick ebenso, hier folgt ein hell grünlich­gelber Streifen, während die Kopfplatte wieder dunkel olivbraun ist. Die Schnabelwurzel ist gelblichgrün. Der Kopf an beiden Seiten schmutzig gelblichgrün. Die gesamte Bauchseite bräunlich-grünlichgelb. Die kleinen Flügel sind dunkelbraun olivfarben, desgleichen die Aussen- seiten der Schenkel.

Der Schnabel ist stumpf, matt schwarzgrau, der Oberkiefer-Nagel hell rosa, der Unterkiefer-Nagel noch heller. Die Füße sind bräunlich mit grünlichgelber Schattierung, wie rauchgeschwärzt. Die Krallen dunkelgrau wie der Schnabel. Auch die Schwimmhäute haben eine rauchig olivengelbbraune Farbe.

Die Stimme klingt ganz im Anfang wie das Piepen der Junggänse, und entwickelt sieh dann später zu einem rasch aufeinanderfolgenden lililililili ........

Die kleine Familie verbrachte die erste Nacht noch im Neste, in welchem ausser den Eierschalen noch die beiden faulen Eier lagen. Den Kadaver des vierten, unmittelbar nach dem Schlüpfen eingegangenen Jungen hatte ich sofort entfernt.

Die Alten führten bereits am Tage nach dem Ausschlüpfen die 3 Jungen zum Teich hinunter, wo die Kleinen munter umherschwam­men, jedoch immer zwischen den Eltern. Die alten Vögel waren bei der Hut ihrer Kleinen so vorsichtig, daß sie diese stets zwischen sich nahmen, gleichgültig ob die Familie sich im Wasser befand oder auf der Weide, ob sie Nahrung suchte oder ruhte.

Die Kleinen wuchsen rasch heran und verloren schon im Alter von 12 Tagen die charakteristische grünlichgelbe Gänsekükenfärbung, um eine dunkelbraune Farbe anzunehmen. Um diese Zeit haben sie ungefähr die Größe einer Taube. Die Oberseite ist dunkelbraun-oliv- farben, die Flügelgegend dunkelaschgrau, die ganze Unterseite aschgrau. Selbstverständlich handelt es sich hier noch um das seidenweiche Du-

25*

388 DR. EUGiSN NAQt (Aquila

nengefieder, ähnlich dem Flaum der alten Gänse unterhalb der Deck­federn. Kopf und Hals sind oben dunkelbräunlich und an den Seiten heller graufarben. Der Schnabel horngrau, bloß der Oberkiefer beider­seits schmutzig gelblich-rot. Die Füße sind schmutzig grünlichgelb, die Schwimmhäute heller. Das Auge ist dunkel. Die Stimme nach wie vor ein rasch hervorgestoßenes lililililili. ..

Im Alter von fünf Wochen haben sie schon fast die Größe ihrer Mutter erreicht.

Die Oberseite ist im allgemeinen schmutzig schwarzgrau mit bläu­lichem Einschlag. Da die Säume der einzelnen Federn hell gelbbraun sind, erscheint die ganze Rückseite wie beschuppt. Am dunkelsten ist auf der Rückseite die Bürzelgegend, mit hellerer gräulicher Schup­penzeichnung. Bloß oberhalb des Halses finden sich noch graue Daunen. Die Kopfplatte ist dunkel graubraun.

Auf der Bauchseite ist die Kropfgegend fahl isabellfarben, mit kleinen dunkelbräunlichen Flecken. Die Bauchmitte und Unterschwanz- gegend schneeweiß. Die Schenkelfedern einfarbig bläulichgrau. Die Schwanzfedern lebhaft dunkelbläulichschwarz mit weißem Saum, bei den Alten jetzt schon stark abgenutzt, fahl isabellfarben. Der Schnabel rötlich wachsgelb, jedoch der Oberkieferfirst zusammen mit dem Schnabelnagel dunkel horngrau. Bei den Alten ist der Schnabelfirst maisgelb. Der Saum des Oberkiefers und der Nasenlöcher dunkel schwarzgrau. Die Füße fahl wachsgelb mit grünlicher Schattierung, die Schwimmhäute heller und gelber. Die Krallen dunkel horn­schwarz, bei den Alten weißlich. Das Auge dunkel, das Augenlid bildet einen gelblichbraunen Ring. Die Stimme ist ein rasches wiwiwiwiwiwi. . . und ein gröberes gha-gha-gha-ga-ga-ga. . ., beides anhaltend hervor- gestossen.

Im Alter von neun Wochen waren die beiden Jungen schon flügge ; ihre Füße wurden ungefähr eine Woche früher, also im Alter von 54 Tagen ziemlich plötzlich stark gelb, sodaß sie sich jetzt nur noch durch eine etwas fahlere grünliche Schattierung von den rötlichgelben Füßen der Alten unterschieden. Das ganze Rückengefieder samt Hals und Kopf beginnt hell isabellfarben zu werden, also ähnlich der entsprechen­den Färbung der Alten. Auch die äußeren Schwanzfedern sind fahl lehmgelb. Die jungen Gänse haben also ihre bisherige frische bläulich­schwarzgraue Färbung verloren. Am Kopf ist rings um die Schnabel­wurzel ein rußigschwarzer Saum, der allmählich in die hellere Fahl­farbe des Kopfes übergeht. Das Auge ist dunkel. Der First des Ober­kiefers ist nicht mehr so höckerig gebogen, die Färbung heller, mit weni­ger rosa. Der Schnabelnagel unverändert dunkel. Die Stimme : wiwiwiwiwiwiwi. . . und ein tieferes gha-gha-gha-ga-ga-ga.

1030/42] ERSTES BRÜTEN EINES HALBWILDEN BLÄSSGANSPAARES IN UNGARN 3g0

Im Alter von drei Monaten, Ende September, ist der Rücken noch mehr fahl isabellfarben, hier und dort zeigt sich schon eine große schwarze Feder. Auch der Schwanz ist hell isabellfarben. Die Alten haben die Mauser schon hinter sich und sind jetzt schön lebhaft bläulichschwarz gefärbt. Der Kopf der Jungen ist fahl rötlichbraun. Der Bauch grau mit kleinen dunkleren Flecken. An der Außenseite der Schenkel große schwärzliche Federn. Der Schnabel ist schon lebhafter rosafarben, der Saum der Kiefer dunkel. Die Füße ähnlich wie bei den Alten, bloß ein wenig blaßgelber. Die Stimme ein tiefes, rasch hervorgestoßenes gha-gha-gha-ga-ga-ga. . . .

Im Alter von vier Monaten haben sie noch immer die Größe ihrer Mutter, sind also nicht weiter gewachsen. Schon von weitem fallen sie durch ihre blaßgelb gescheckte Färbung auf. während die Alten auf der Oberseite einförmig dunkel sind. Die Grundfärbung des Rückens ist ein fahles Isabellagelb, hier und dort zeigt sich eine dunkle blauschwarze neue Feder, daher das scheckige Außehen. Im Schwanz ist bloß eine Mittelfeder schwarz, die übrigen blaßgelb. Die Bauchseite ist unverändert. Auf der Stirne, an der Oberschnabelwurzel stechen aus einem dunklen Saum ein paar weiße Federchen hervor. Der Schnabel ist rosafarben, genau wie bei den Alten, bloß an den Seiten fehlt die weiße Perlmutterfarbe. Der Schnabelnagel ist schwarz. Die Beine etwas blaßgelber als bei den Alten. Die Krallen schwarz.

Im Alter von fünf Monaten, Anfang Dezember 1941 : Sie schei­nen kleiner zu sein, allerdings ist die Weide sehr schwach, auch Mais gibt es nicht. Der Rücken ist auch jetzt fahl lehmgelb, doch finden sich schon mehrere, 12—13 breite schwarze Schulter- und Rückenfedern, die wie große viereckige Flecken wirken und der Rückengegend ein sehr scheckiges Aussehen geben. Der Schwanz ist so wie er im Alter von 4 Monaten war, doch hat nur das eine Junge im Schwanz eine einzige schwarze Mittelfeder» Kopf und Hals sind ebenfalls fahl gelb­lichbraun. Der dunkle Saum rund um die Schnabelwurzel ist jetzt noch ausgeprägter, doch findet sich am Grunde des Oberkiefers bei dem einen Exemplar bereits ein etwa 3 mm, beim ändern ein 2 mm breiter weißer Streif. Kropf und Bauch sind hell gelblichbraun mit dunkleren kleinen Flecken. Von schwarzen Flecken keine Spur. Der Schnabel ist ebenso rosarot wie bei den Alten, an der Spitze des Ober­kiefers läßt sich schon ein längs verlaufender kukuruzgelber Streifen erkennen. Der Schnabelnagel ist bei dem einen Eßemplar ganz, bei dem ändern bloss an der Spitze schwarz. In der Mitte des Unterkie­fers befindet sich ein schwarzer Fleck, welcher von der Seite gesehen am Rande wie ein schwarzer Strich aussieht. Das Auge ist dunkelbraun. Die Füße fahl gelbrötlich (maisgelb) mit schwachem grünlichem

390 DH. EUGEN NAGY [Aquila

Einschlag. Die Krallen sind schwarz. Die Rückseite der Alten ist bedeutend dunkler und einförmiger, nicht gefleckt, aber auch nicht mehr so dunkel bläulichgrau wie vorher, sondern fahler. Die Schwin­gen der Jungen wurden teilweise beschnitten, um ein Fortfliegen zu verhindere.

Die kleine Familie hält auch jetzt noch treu zusammen, sowohl im Waßer als auch auf dem Lande. Noch immer werden die Jungen von ihren Eltern verteidigt, allerdings nicht mit dem selben Ungestüm und derselben Tapferkeit wie früher.

Wir können also mit Sicherheit behaupten — was im übrigen schon bekannt war, worüber aber positive Beweise fehlten —, daß die Familie auch während des Herbstes und Winters beisammen bleibt, und daß Flüge von Bläßgänsen, bei welchen sich zwei Alte mit schwar­zem Bauchfleck und 5—7 Junge mit hellem Bauchgefieder unterschei­den laßen, immer ein Gelege bezv). eine Familie repräsentieren.

Damit will ich die Basc'ireibung der Jugendentwicklung der Bläß­gans beenden und erwarte mit großer Spannung den Frühling, der mir Gelegenheit bieten wird, den weiteren Verlauf ihrer Gefiederent­wicklung zu beobachten.

Meines Wißans ist eine authentische Beschreibung der Gefieder­entwicklung von jungen Bläßgänsen bisher noch nicht erfolgt, denn die im Frühling erlegten oder gefangenen Bläßgänse wurden zwar als Junge erkannt, doch lieferte, soviel ich weiß, selbst die Beringung keine positiven Angaben darüber, ob es sich hierbei um Exemplare aus dem vorigen Sommer handelte, oder um Stücke, die schon den zweiten Frühling erlebt hatten. Auch aus diesem Grunde sind diese ersten ungarischen Bläßgänse so wertvoll.

Zusammenfaß ung:

Das Nisten der Bläßjans bei Debrecen ist ein Beweis dafür, daß dieser arktische Brutv^ogel auch in unseren Breiten und bei unserm Klima zu brüten imstande ist, wenn er sich in entsprechender Umge­bung frei fühlt. Wir können also mit Recht annehmen, daß auch frei- lebende, aber infolge einer Verwundung nicht fortziehende Exemplare bei uns brüten können. Es dürfen daher die Angaben über das Brü­ten der Bläßgans in Mitteleuropa nicht von vornherein — als gänzlich unmöglich — abgelehnt werden. Ob vollkommen gesunde, hier zurück­gebliebene Exemplare bei uns zu brüten imstande sind, bezweifle ich, denn solche unversehrten, gesunden Vögel — wenn es solche bei uns überhaupt gibt —, wären ja wahrscheinlich gerade deshalb nicht nach Norden zurückgekehrt, weil ihnen der Bruttrieb, und gleichzeitig auch der Zugtrieb fehlte.