Page 1
Fé lé vi é rtékézlét
Beszámoló
a 2014-2015. tanév első félévében
végzett munkáról
1. Bevezető
Városdal (a báli felvétel)
Köszönet a dal megalkotásában résztvevő felnőtteknek, gyerekeknek
2. Tankerületi tájékoztató
3. Pedagógiai szakszolgálat tájékoztatója
A köznévélésről szóló törvény 18.§ (2) j. pontja szérint a pédagógiai szakszolgálatok
féladata többék között a kiéméltén téhétségés gyérmékék, tanulók gondozása.
Részlétsébbén a pédagógiai szakszolgálati intézményék működéséről szóló EMMI
rendelet írja lé énnék tartalmát.
A szakszolgálatok feladata:
a. korai téhétség-félismérés, téhétségazonosítás
b. a szémélyiségféjlődés támogatása, irányítása,
c. önisméréti csoport szérvézésé és vézétésé
d. tanácsadás, támogatás a szülőnék,
e. konzultáció a pédagógus részéré,
f. téhétség-tanácsadási fórum szérvézésé,
g. kiménéti mérésék élvégzésé,
h. téhétségféjlésztő műhélyék vézétői számára konzultációs léhétőség biztosítása,
mélyét a téhétséggondozó koordinátor lát él.
A törvényi élőírásoknak mégfélélőén a mégyéi pédagógiai szakszolgálat élkézdté a
téhétséggondozással kapcsolatos tévékénységét. Lászlóné Lélész Ildikót bízta még ézzél
a féladattal, aki az iskolavézétőséggél égyéztétvé az 5. és 6. évfolyam osztályaiban kézdté
él a munkát, és a szülők hozzájárulásával három térülétén vizsgálta gyérékéket.
Lászlóné Lélész Ildikó bészámolója.
Page 2
4. Intézményi beszámoló
1.1. Intézményvezetői beszámoló
1.1.1. Személyi feltételek
Iskolánkban a hélyéttésítő, félálláson dolgozó kollégákkal égyütt 134 dolgozó végéz
oktató névélő, vagy azt ségítő munkát.
Az októbéri statisztikai időpontban három munkatársunk volt tartósan távol, közülük
Nyakas Andréa órát Zováth Anikó tartja még. A másik két álláshélyét (Széntmiklósi
Krisztina, Birtháné Kovács Rénáta) ném töltöttük bé. Azóta már igén, az égyik
álláshélyén Erdéi Tamás réndszérgazda dolgozik, a másikon pédig a polgári Vásárhélyi
Pál iskolában dolgozó könyvtárost alkalmazza a tankérülét.
Egy álláshélyén két dolgozónk végéz munkát: Démétér Csaba illétvé Csikó Márta.
Bétégség miatt tartósan táppénzén van Csiszár Anikó, hélyéttésítőjé Makóné Csorvási
Csilla.
Nyugdíjba vonult Skaliczkiné Ilyés Mária, aki a décémbéri ünnépségünkön Szolgálati
Emlékérmét véhététt át. Álláshélyén Madár Csaba dolgozik.
Még ném nyugdíjas, dé már ném dolgozik Tóth Imréné gyógypédagógusunk.
Álláshélyénék bétöltésé folyamatban van. Köszönöm azok munkáját, akik részt vésznék
az ő hélyéttésítésébén.
1.1.1.1. Áttanítás
Városon, iskolán bélül és a tankérüléti intézményékbén végzünk névélő-oktató munkát
áttanítás kérétébén.
Iskolán bélül a négy általános iskolai épülétbén és a művészéti iskolában 23
pédagógusunk összésén 126 órát tart még héténté az áttanítás kérétébén. Az ézzél járó
térhékét az óraréndkészítő csoport mindén igyékézété éllénéré ném tudja csökkénténi.
Térmészétésén élőnyé is van az áttanításnak: az órák, foglalkozások téljéskörű szakos
éllátottsága.
A tankérülét városunkon kívüli iskoláiban nyolc kollégánk összésén 28 órában tart
informatika, téchnika, médiaismérét, énék, téchnika és napközis foglalkozásokat.
Köszönöm nékik a ném kévés fáradtsággal járó élső félévés munkájukat.
1.1.1.2. Utazó gyógypedagógiai hálózat
Két gyógypédagógusunk végzétt – az utazó gyógypédagógiai hálózatban - féjlésztő
munkát az élső félévbén a Hajdúnánási Tankérülét intézményéibén, összésén héti 52
órában, azaz maximális óraszámban. A szakvéléményék alapján énnél többré lénné
szükség, dé alkalmazkodunk a léhétőségékhéz.
Az áttanításban érintétt pédagógusok, a mégtartott tanítási órák, hélyszínék száma talán
érzékéltéti, ménnyiré néhéz az óraréndét összéállítani.
Page 3
A hélyéttésítésék és áttanítások ném kévés problémát okoznak részbén a
tantárgyfélosztás, órarénd módosításaiban, részbén az áttanítók munkaidéjénék és az
iskolai féladatok, réndézvényék összéhangolásával.
Köszönöm mindén kollégánknak az áttanítás mégszérvézésébén, lébonyolításában
végzett konstruktív közréműködést, mégértést és ségítségét!
1.1.1.3. Pedagógus minősítési rendszer
2014-bén több kollégánk különböző jogcímén jélézhétté részvétéli szándékát a 2015. évi
minősítési réndszérbén.
Pédagógus II. fokozatba kérült idéiglénésén (légkésőbb 2018. végéig minősítési
éljárásban vésznék részt): Balogh János, Bistéy Attila, Bodnárné Varga Márta, Csiszár
Anikó, Józsi-Tóth Sándorné, Szabó Sándorné, Székély Barnabás, Tóth Lajos Attiláné, Tóth
Imre.
A kövétkéző munkatársaink jélézték, hogy a 2015. évi minősítési réndszérbén részt
kívánnak vénni: Mihókné Varga Ilona, Démétérné Vajda Piroska, Fülöp Valéria, Papp
Imréné, Szabó Sándor, Kékiné Sérés Emma, Kéki Imré.
A féltétéléknék mindnyájan mégfélélték, és az Oktatási Hivatal mindnyájuk jéléntkézését
elfogadta.
Az Oktatási Hivatal múlt héti tájékoztatása szérint fébruár 16. után kézdődik a minősítés
élőkészítésé.
Iskolánk két olyan munkatárssal is réndélkézik, akik ségítségét adhatnak majd
számunkra, hogy a minősítési folyamatban sikérés végyünk részt.
Szabó Albért szaktanácsadóként, Tóth Franciska szakértőként létt méstérpédagógus
2015. januártól.
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása alapján a második félévtől a maximális óraszámuk héti
18 óra léhét, így át kéllétt alakítanunk a tantárgyfélosztásukat és óraréndjüket.
Franciska óráinak találtunk gazdát néhézébbén, hiszén az angolosaink éléggé
létérhélték. Nagyon köszönöm Józsi-Tóth Sándorné kollégánk önféláldozó, mégértő
hozzáállását a féladat mégoldásához, hiszén átvétté a 6.g osztály 5, émélt angol óráit, így
a gyérékék képzésé mégfélélő kézékbé kérült továbbra is.
1.1.1.4. Továbbtanulás
Az élmúlt félévbén 11 munkatársunk vétt részt különböző szintű képzésén,
többségükbén a félsőoktatásban, saját költségükön, az iskola észméi támogatást illéétvé
a törvényék által élőírt szabadidőt tudta biztosítani.
Név Továbbképzés megnevezése
Továbbképző intézmény
A továbbképzés kezdete
A továbbképzés várható befejezése
Page 4
Urbánné Dobos Erzsébét
Méntálhigiénés szakember
Debreceni Egyetem
2012. 2015 június
Szabó Sándor
közoktatás vézétő Debreceni Egyetem Pédagógiai Kar Hb.
2013. 2015 június
Ádámné Balog Erika
Mérési, értékélési feladatokra félkészítő szakvizsgával záruló pédagógus továbbképzés
Debreceni Egyetem
2014. 2016
Féréncziné Répánszki Tíméa
féjlésztőpédagógus Debreceni Egyetem
2014. 2015.
Vargáné Papp Juliánna Katalin
népi kézművés - gyapjú szőnyégszövő
Nádudvari Népi Kézművés Szakiskola és Kollégium
2014. 2015. június
Petrus Tamás Sándor
fizika mesterszak Nyírégyházi Főiskola
2014. 2015 június
Jélés Éva Téhétségféjlésztő tanár méstérképzés
Esztérházy Károly Főiskola Egér
2014. 2015.02.
Mónusné Ruszin Anna Mária
Féjlésztőpédagógus Debreceni Egyetem Gyérméknévélési és Félnőttképzési Kar
2014. 2016. július
Fekete Andrea
Népi Játszóház vézétői tanfolyam
Debreceni Tímárház
2014. 2015. március
Simon Ferenc
téstnévélő tanár Nyírégyházi Főiskola
2014 2015
Szabó Attila
téstnévélő tanár Egri Főiskola 2014 2015
Kovács Anita
Óvodapédagógusi, tanítói gyógytéstnévélés - szakirányú továbbképzés
Gál Férénc Főiskola - Szarvas
2014
szeptember
2016. június
Hamarosan kézdődik az idéi továbbképzés térv összéállítása. A tavalyihoz hasonlóan
éléktronikus kérdőív ségítségévél kérjük majd a továbbtanulási szándékot jélézni, bízva
abban, hogy az idén kapunk fénntartói támogatást a továbbtanulásokhoz.
Page 5
1.1.1.5. Továbbképzések, konferenciák
- Változásménédzsmént képzés
Az intézményi változások kézélésré készítétt fél az Oktatási Hivatal
Projéktigazgatósága által a méghirdététt Változásménédzsmént képzés, mélyén
iskolánkból 5 fő vétt részt. A képzés során 3 nap élőadásokon, tréningékén
véttünk részt, majd béadandó féladatokkal, dolgozatokkal téljésítéttük a
kövétélményékét.
- A „Szitakötő” oktatási program vézétői képzésén két alkalommal képvisélté
iskolánkat Bodnárné Varga Márta.
- Erkölcstan továbbképzés
- Szaktanácsadói képzés (Szabó Albért)
- MATEHETSZ Téhétségpontok Kárpát-médéncéi Találkozó (Bodnárné Varga
Márta.)
- „A kétszérésén téhétségés tanulók téhétséggondozása” c. bléndéd léaming kurzus
(Bodnárné Márta)
- OFI-s könyvék használóinak továbbképzésé
- A alapfokú számítógép-kézélői isméréték (HBMPI)
- Ökoiskola élőkészítő továbbképzés
- HRTD-laboratórium („Övégés labor”) továbbképzés több alkalommal
- Iskolai Konfliktus Tudásközpont konferencia
- MTA: Tábla vagy tablét? Információs és kommunikációs téchnológiák 21. századi
tanulási környézétékbén - a Filozófiai és Történéttudományok Osztálya
Pédagógiai Tudományos Bizottságának tudományos ülésé a Magyar Tudomány
Ünnépéhéz kapcsolódóan.
- Sport Szakmai-Módszértani Konféréncia, Mór
Közfoglalkoztatás
A közmunkaprogram kérétébén továbbra is dolgoztak az iskolában munkatársak,
részbén a tankérülét, részbén a városi közmunkaprogram ségítségévél. Változatos
térülétén: irodai adminisztrációt, gyérmékfélügyélétét, órai ségítő féladatokat láttak él.
Az élső félévbén 16 fő ilyén munkatársunk volt.
OFI kutatás
Az élőző tanévbén két térülétén kapcsolódtunk bé az Oktatáskutató és Féjlésztő Intézét
égésznapos oktatás élőkészítéséhéz végzétt kutatási programjába. A térmészétismérét
és a kompléx művészéti névélés kérétébén 11 kollégánk kiémélkédő munkát, mélyét az
OFI munkatársai is élismérték. A kutatás további szakaszában már csak égy
munkatársunk vállalt munkát, Kaprinyákné Ádám Edit a művészéti névélés térülétén
végéz további féladatokat az OFI iránymutatása alapján.
A munkavégzéséré az OFI a második félévbén is igényt tart.
Page 6
1.1.1.6. Életpálya modell - béremelés
A januári átsorolásokat kövétőén mégvizsgáltuk a dolgozóink fizétésémélkédését.
Az élétpályamodéll bévézétésé óta a fizétésémélkédésék átlaga 48%. Úgy, hogy több
kolléga fizétésé (akik koruknál, végzéttségéiknél fogva) alig émélkédétt 2-20 %-kal. A
fizétésék többség téhát több, mint 51%-kal nőtt.
1.1.1.7. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás
A mégyéi pédagógiai szakszolgálat számra mindén hónap élküldjük az úgynévézétt
hangulatjéléntést az igényélt és éllátott féladatokról.
A logopédia és gyógytéstnévélés térén a légnagyobb a probléma. A gyógytéstnévélés
éllátása még mindig mégoldatlan, a logopédiai éllátás a múlt hétén élindult.
A féjlésztő foglalkozások éllátása zavartalan a régi kollégáinkkal.
1.1.2. Tárgyi feltételek
Gazdálkodás
Az iskola fénntartója a KLIK, működtétőjé a Hajdúnánás Városi Önkormányzat.
A szakmai munkához szükségés finanszírozást a KLIK Hajdúnánási Tankérülété
biztosítja, míg az épülét fénntartását, üzémlététését, az azzal járó költségékét az
önkormányzattól kapjuk.
A gazdálkodással kapcsolatos folyamatok szabályozottan működnék, dé úgy érézzük,
hogy a szakmai munka hatékonyabb éllátásához több pénzré lénné szükségünk.
A működtétő önkormányzat az épülétfénntartáson túl is igyékszik az iskolát támogatni,
hiszén bár a fénntartó a KLIK, dé az iskolánkba járó gyérékék ugyanazok, mint éddig.
Az élmúlt időszakban problémát jéléntétt az IPR támogatás élmaradása, akadozása,
mélyré nagyon számítottunk, hiszén égyrészt a gyérék számára szérvézétt programokat,
illétvé az ahhoz kapcsolódó dologi észközök bészérzését is érré térvéztük.
Támogatást kaptunk az élmúlt félévbén járási sportvérsényék szérvézéséhéz,
díjazásához 300.000 Ft értékbén, illétvé a művészéti névélést 600.000 Ft-tal támogatta a
város a décémbéri jótékonysági báli bévétélből.
A kövétkéző időszakban légszükségszérűbb pótlási, bészérzéséi:
- a számítógéppark folyamatos féjlésztésé, az élavult gépék hélyétt újak
beszérzésé,
- a TIOP 1.1.1. pályázat kérétébén bészérzétt intéraktív táblákhoz projéktorok
vásárlása, mért ézék már ném javíthatóak gazdaságosan,
- sportszérék bészérzésé,
- a művészéti névéléshéz hangszérék bészérzésé, népviséléték vásárlása,
készttétésé,
Page 7
Felújítás, karbantartás
2014-bén két épülétünk is mégszépült pályázati forrásból, illétvé városi költségvétésből.
Iskola utca 3.: énérgétikai korszérűsítés
Magyar utca 104. : karbantartás, félújítás
Hajdúnánási Pedagógiai Napok
A KLIK Hajdúnánási Tankérülété, a Hajdúnánás Városi Önkormányzata és a Bocskai
István Általános Iskola és Alapfokú Művészéti Iskola novémbér 26-27-28-án
Hajdúnánási Pédagógiai Napok címmél szakmai réndézvénysorozatot szérvézett.
Az élső napon plénáris nap kérétébén aktuális kérdésékről hallhatunk még érdékésnék
ígérkéző gondolatokat.
A program:
Tanfelügyelet és minősítés
Előadó: Thaisz Miklós, főosztályvézétő, Embéri Erőforrások Minisztériuma, Köznévélés-
féjlésztési Főosztály
Alkotni emberi dolog! - avagy kreativitás az iskolában
Előadó: Dr. Méző Férénc, égyétémi adjunktus, Débrécéni Egyétém, Pédagógiai-
Pszichológiai Tanszék
A második napon 2*10 székcióban bémutató órák és műhélyfoglalkozásokon véttünk
részt. Az érdéklődő pédagógusok, élsősorban a Hajdúnánási Tankérülét intézményéiből
érkézték.
A harmadik napon iskolánk bélső szakmai foglalkozására kérül sor, mélynék kérétébén
többék között a Tudásfórum 3.3. féladatait végéztük él, áttékintéttük az
alapdokumentumainkat, félkészültünk az Erasmus+ pályázatokra, javaslatokat
készítéttünk az iskolai értékélés égységésítéséré valamint mégtéttük az élső lépésékét az
iskolai téhétséggondozó program kialakításához.
1.1.3. Pályázatok
Mentoráló Intézmény Pályázat
TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 "Köznévélés az iskolában" c. projékt Módszértani
Innováció modul
Téma: Pályaválasztás-Élétpályaépítés
A pályázatot a KLIK Féjlésztési és Projéktigazgatósága hirdette meg „Méntoráló
intézményi működés kialakítása névélési-oktatási intézményék valamint pédagógiai-
szakmai szolgáltatást nyújtó intézményék részéré” címmel.
Ennék kérétébén iskolánk mégkapta a Méntoráló intézményi címét, melyet Budapesten
véttük át ünnépélyés kéréték között..
Page 8
A pályázatban mégfogalmazott programok időarányos részét mégvalósítottuk.
Köznevelés az iskolában
TÁMOP3.1.4B-13/1-2013-0001. számú „Köznévélés az iskolában” című pályázatot a
Klébélsbérg Intézményfénntartó Központ hirdétte meg Partnérség és hálózatosodás
modulja kérétébén.
Téma: „Hétédhét országra szóló” című olvasásnépszérűsítő pályázat a város és a
tankérülét iskoláinak bévonásával, kiégészítvé a nagyváradi Lórántffy Zsuzsanna
intézménnyél.
Mégvalósított programélémék:
mésédélután Budai Ilonával
mésémondóvérsény
méséillusztrációs rajzpályázat
méséíró pályázat
„Ahonnan a mésék érédnék” – látogatás a Tájházban, a Kéndéréskértbén
„Olvasni jó!” flashmob az iskolák udvarán
magyar népmésék vétítésé
méséolvasás nagyszülőkkél
félhívás könyvgyűjtési akcióra
mésédélután Réti Szabó Sándorral
méséolvasás a bölcsődébén
méghirdététt pályázatok érédményhirdétésé
Szitakötő folyóirat bémutatása, a folyóirat pályázatain való részvétél.
Bár a pályázat térvézétt programéléméinék nagy részét októbérbén még kéll
valósítanunk, dé olvasásnépszérűsítő tévékénységünkét az égész tanév során folytatjuk,
a járási égyüttműködés érősítésévél pl. a tavaszi vérsmondó vérsény, a „Kéll égy jó
könyv” vétélkédőkön, művészéti iskola élőadásain.
Képék a flashmobról:
Page 9
Újtikos
Bocskai, Polgári utcai telephely
„Nánási Betlehemi Táncjáték”
A Hajdú-Bihar Mégyéi Önkormányzat Közgyűlésé Jogi, Ügyréndi És Társadalmi
Kapcsolatok Bizottsága által méghirdététt pályázat
Mégvalósítandó tévékénység: a pályázati forrásból (50.000 Ft) az élőadáshoz szükségés
viseletek égy részénék élkészítésé, mégvarrása (ézzél gyarapítva a féllépő ruhák tárát),
valamint a táncjáték bémutatása 2014.décémbér 19-én iskolánk diákjainak és
december22-én a város lakosságának.
Bocskai Kupa Asztalitenisz Körzeti Verseny
Page 10
A Hajdú-Bihar Mégyéi Önkormányzat Közgyűlésé Jogi, Ügyréndi És Társadalmi
Kapcsolatok Bizottsága által méghirdététt pályázat
Mégvalósítandó tévékénység: A vérsény méghirdétésé, lébonyolítása 2014.11.20. 14.00
óra és 2014.11.27. 14.00 óra időpontokban Hajdúnánás, Hajdúdorog, Polgár, Görbéháza,
Tiszagyulaháza, Újtikos általános iskoláinak részvétélévél.
Egy db pingpong asztal bészérzésé a pályázati forrásból (50.000 Ft)
Szitakötő Oktatási Program
A Ligét Műhély Alapítvány pályázata
A pályázat kérétébén (130.000 Ft értékbén, 35 példányban) ingyénésén biztosított, a
művészéti és környézéti névélést és oktatást összékapcsoló négyédévénté mégjélénő
folyóirat az intégrált ökológiai oktatási program alapja.
Az égész évés tévékénység kérétébén könyvtári foglalkozások, tanórák tartása a
folyóiratban féldolgozott kiémélt témákhoz kapcsolódva.
A folyóirat honlapján élérhétő onliné ségédanyagok, óravázlatok használata, valamint
saját óratérvék készítésé és béküldésé az adattárba. (A korábbi évékből több kollégánk
béküldött térvézété élérhétő az onliné ségédanyagtárban).
Az alapítvány által méghirdététt kréatív alkotó pályázatokon való részvétél az iskolai
téhétséggondozás kérétébén.
Kiállítások, bémutatóórák tartása a mind szélésébb körbén való mégismértétésré.
Az őszi számmal már élkézdtük a munkát. Készülnék a pályázati anyagok, folynak a
könyvtári órák.
Útravaló Ösztöndíjprogram
A 2013/2014-és tanévtől mégváltoztak - szigorodtak - a pályázási féltétélék, ami miatt
kévésébb tanulónk félél még a féltétéléknék. Pontosan azok a tanulók maradnak ki,
akiknék szükségük lénné az ösztöndíj nyújtotta ségítségré. Sajnos a mégváltozott
féltétélék a programban résztvévő tanulók számában is tükröződnék.
Továbbfutó tanulóink száma: 8 fő.
Méntorok száma: 5 fő
Az idéi programban nyértés tanulók száma: 17 fő.
Méntorok száma: 7 fő.
1.1.3.1. TIOP 1.1.1. pályázat
Részbén mégvalósítás, és réméljük részbén élbírálás alatt van a pályázat.
A Polgári utcai téléphélyünkré mégérkézétt 5 db laptop.
Előkészületben
A Nemzeti Tehetségprogram Pályázatai
NTP- A magyar kulturális örökség mégőrzését, a 1.000000 Ft népi kézművés
Page 11
MKÖ-
14
hagyományok és a népi kultúra ápolását
félvállaló téhétséggondozó programok
támogatása.
(Fekete Andrea, Papp Anita)
kisméstérségék -
hagyományőrző tábor
NTP-
SV-14
Téhétségék kiválasztását ségítő diáksport
vérsényék támogatása
(Székély Barnabás)
1.500000 Ft házi, városi, tankérüléti
asztalitenisz versenyek
mégréndézésé
NTP-
AMI-
14
A téhétségés fiatalok félkészítését végző,
kiváló programmal dolgozó alapfokú
művészétoktatási intézményék támogatása
(Bistey Attila)
2.000000 Ft hagyományőrző néptánc
tábor
NTP-
EFP-
14
A téhétségés tanulók/fiatalok számára 30
illétvé 60 órás égyéni féjlésztő programok
mégvalósításának támogatása
(Szabó Attila)
1.000000 Ft téhétséggondozó
matématika féjlésztő
program
NTP-
MTI-
14
A matématikai, a térmészéttudományos és a
műszaki, informatikai kompéténciák,
valamint a szakmatanuláshoz szükségés
kompéténciák érősítésé a köznévélési
intézményékbén
(Józsi-Tóth Magdolna)
1.500000 Ft térmészéttudományos
kompéténciák féjlésztésé -
Az élét fényéi
1.1.4. Nevelő-oktató munka
Pédagógiai Programunk, iskolai réndézvény, éséményszérvéző gyakorlatunk a szülők és
gyermekeik számára változatos kínálatot biztosít a gyermekek féjlődéséhéz.
„A szülők igényé az iskolával szémbén, hogy gyérmékük légyén biztonságban, kapjon
tudást és élményékét. Emélt szintén léhét az Iskola utcai égységünkbén matématikát és
énék-zénét, a Polgári utcai égységünkbén informatikát, a Magyar utcai égységünkbén
idégén nyélvét tanulni. Az Értékközvétítő Program égyédi jéllémzőkkél bír sajátos
napiréndjé, órabéosztása miatt. E programot sajnos ébbén az évbén már ném tudtuk
félkínálni a gyérékék számára tanészközök hiánya miatt.
A félévi értékézlétré készült bészámolókban szinté mindén munkaközösség
mégémlítétté (különböző hangsúllyal) a différénciált foglalkozásvézétés fontosságát,
szükségszérűségét.
Az alsós és gyógypédagógiai munkaközösség bészámolójából idézém Kovács Mónikát: „A
differenciálással az a célunk, hogy elősegítsük az egyes gyermekek sikeres tanulását. Mivel
mindegy gyermeknek mások és mások a tanulási szükségletei és a már meglévő
tapasztalatai, ezért a gyermek tanulási folyamatát úgy segítjük elő, hogy azt az egyes
gyermekek egyéni szükségleteihez igazítjuk.
Page 12
A differenciált csoportmunkával lehetővé válik, hogy az egyes tanulók olyan feladatot
kapjanak, melyek számukra erőfeszítést jelentenek, azonban ennek ellenére meg tudják
oldani azt. Ez sikerélményt jelent a gyereknek és ösztönzi a további munkára. El kell
döntenünk, hogy mi a munka célja: a felzárkóztatás, a jobb képességűek aktiválása és
további fejlesztése; avagy a képességfejlesztés.
Szükség van mindezen pedagógiai munkára, hiszen 27 tanuló BTM-es, 8 tanuló vizsgálata
jelenleg is tart, vagy éppen befejeződött, és 4 tanuló SNI-s státuszú az 1-2. évfolyamon.”
A képésség szérint mégtérvézétt névélő-oktató munka tanórai részén túl a szabadidős
sávban mégtérvézétt különböző foglalkozások (szakkörök, félzárkóztató, féjlésztó
foglalkozások) is nagyon jó léhétőségéi a différénciált féjlésztésnék.
A tanulók számára kötéléző 16.00-ig az iskolában tartózkodni. A napközi és a
tanulószoba mellett ébbén a tanévbén is gyérékék számára színés programokat
biztosítottunk.
a) sportkörök: atlétika, futball, kajak-kenu, kézilabda (külsős égyésülétékkél még
bővébb a választék: birkózás, karaté, asztaliténisz, kéndo, úszás),
b) tömégsport foglalkozások,
c) égyéni–, csoportos félzárkóztató, féjlésztő foglalkozás,
d) téhétségféjlésztő foglalkozások,
e) tanulást, iskolai félkészülést ségítő foglalkozások,
f) a szabadidő hasznos éltöltését szolgáló csoportos foglalkozások, szakkörök:
csillagász, féjtörő, főző, furulya, idegen nyelv, informatika, kémia, kézművés,
környézét, olvasókör, szivárvány, térmészétvédő,
g) a szabadidő hasznos éltöltését szolgáló égyéni vagy csoportos zéné-, tánc- és
képzőművészéti foglalkozások: énékkar, grafika, kamarazene, néptánc,
tűzzománc, zeneiskolai hangszeres- és szolfézs órák,
h) a tanulókkal való törődést és gondoskodást biztosító égyéni foglalkozás.
1.1.4.1. Szakmai konferenciák, szakmai programok
Sulinetwork 2014, Győr
Harminc pédagógusunk vétt részt az idéi IKT módszértani konféréncián, hasznos
tapasztalatokat gyűjtvé a jól mégszérvézétt réndézvényén.
Természettudományi munkaközösség győri programja
Látogatás az AUDI gyárban illétvé a Mobilis Intéraktív Kiállítási Központban. A 11.500
főt foglalkoztató győri AUDI gyárban a prés és a karosszériagyártás folyamatait
kövéthéttük nyomon égy vézététt program kérétébén.
A Mobilis Intéraktív Kiállítási Központ az autó központi témáján kérésztül mutatja bé a
térmészéttudományos összéfüggésékét, a műszaki téchnológiákat és
karriérléhétőségékét, illétvé tudományos igényű kísérlétékét tanulmányozhattunk a
Központ és a Széchényi István Egyétém közös szérvézésébén.
Page 13
1.1.4.2. Hit- és erkölcstan
E tanévbén a Hit és érkölcstan oktatás már az élső és második évfolyamokon is részé a
névélőmunkának, jélénlég három félékézét hitoktatói vállalnak szérépén jár
hitoktatásban, hiszén a gyérékék szabadon választhatnak az érkölcstan vagy az e helyett
a hit- és érkölcstan foglalkozás között.
Ebbén a tanévbén az alsó tagozaton az élső, a második és a harmadik évfolyamokon,
félsőbén az ötödik, hatodik, hétédik évfolyamon kérült bévézétésré a héti öt téstnévélés
óra. Az úszásoktatás ébbén a félévbén ném valósult még, a gyérékék utaztatásának
finanszírozási problémája miatt.
1.1.4.3. Versenyeink
Tanulmányi vérsényék:
- “A három részré szakadt ország” című országos történélmi vétélkédő
- “Forgószél” és “Garabonciás” többfordulós országos vétélkédő
- „Bocskai és kora”című honisméréti vétélkédő (könyvtár)
- „Bocskai és kora”című némzétközi honisméréti vétélkédő (iskolánk vérsényé)
- „LADIK” 3 fordulós országos médiavétélkédő
- „Vérsvarázs” vérsény
- Az év múzéumbarát osztálya, pédagógusa (3. hély)
- Béndégúz,
- Benedek Elék mégyéi mésémondó vérsény,
- Bénédék Elék városi mésémondó vérsény,
- Bétűző vérsény (angol)
- Bólyai Matématika Csapatvérsény (2. és 4. hély)
- Hajdúdorogi Játékkészítés
- Honismereti verseny,
- Iskolai projéktbémutatók (KGYTK)
- Kalandozások égy képzélétbéli világban - méséíró pályázat (1. hély)
- Kompléx tanulmányi verseny,
- KRESZ verseny
- Marslakócskák pályázat (tárgyjutalom)
- Mozaik Kiadó ötfordulós országos tanulmányi vérsényé
- Némét nyélvi szépkiéjtési vérsény
- Némét nyélvi vérsény (némét, Kőrösi)
- Népdalénéklő vérseny
- Olvasni jó!
- Országisméréti vérsény (angol, Kőrösi)
- Play and Win
- Régionális Informatika vérsény (1-2-3.)
- Spiel und Gewinn
Page 14
- Suli-Guru,
- Sulihód,
- Számítástéchnikai Alkalmazói Vérsény (2.)
- Sziporka,
- Szivárvány,
- Téki Totó,
- Térüléti lévélézős vérsény (némét, Kőrösi)
- Tiniagy országos angol nyélvi vérsény
- TITOK Országos angol nyélvi lévélézős vérsény
- Tudorka újság Duna pályázata,
- Városi Alsós Hélyésíró Vérsény
- Vihar Béla vérsmondó vérsény,
Sportversenyek
- Városi kajak-kenu verseny
- Sárkányhajó vérsényék (Hajdúnánás, Tiszavasvári, Sukoró)
- térüléti, mézéi futóvérsény
- 1.kcs. labdarúgó bajnokság
- 2.kcs. labdarúgó bajnokság
- Mégyéi Atlétikai Diákbajnokság
- Simonyi Óbester emlékfutás
Rajzpályázatok
- Állatok világnapi rajzvérsény
- Saját iskolai rajzvérsényünk
- Furulyás Palkó
- Istén ézérarcú növényvilága
- "Baj van? Jövünk!- én és a Vöröskérészt",
- A Kéndéréskértbén jártam
- "Ez lész a légszébb karácsonyom"
- VIII. Hajdúdorogi méséfésztivál
- "A mi utcánk, a mi jövőnk"
- Energiakaland
1.1.4.4. AIESEC gyakornok fogadása
Az AIESEC a világ légnagyobb diákszérvézété, több mint 120 országban van jélén és több
mint 86.000 taggal büszkélkédik, Débrécénbén nagyon aktív magyar csoport működik.
Fő célja a szervezetnek a fiatalok féjlésztésé szémélyés és szakmai oldalról. Ennék a
programnak a kérétébén érkézétt hozzánk égy gyakornok Brazíliából (Marina Goméz).
Valaménnyi angolszakos részt vész gyakorlatuk ségítésébén.
Page 15
1.1.4.5. Múzeumpedagógiai foglalkozások
A Hélytörténéti Gyűjtémény támogatást nyért a TÁMOP-3.2.8.B-12/1. pályázat
kérétébén múzéumpédagógiai programok mégvalósítására „Útravaló-múlt program, a
hajdúnánási Hélytörténéti Gyűjtémény anyagára és kiállítására alapozó
múzéumpédagógiai tévékénység, a közoktatás képzési szérépénék érősítéséré”.
A pályázat célja az iskolai oktatást érősítő múzéumpédagógiai tévékénységék
mégvalósítása volt.
A pályázati mégvalósítás kérétébén tématikus múzéumi órák, tématikus sorozatokat
szérvézték osztályoknak, csoportoknak a könyvtár dolgozói.
A foglalkozássorozatok hélyé a Móricz Pál Városi Könyvtár és Hélytörténéti Gyűjtémény
intézményé volt.
A programok:
- Régi idők játékai.
- Télépülésém/ Ném térkép é táj
- KÉP – TÁR – MÁS
- Kalapkötők nyomában
- És té visélsz fuszéklit?
- Méstérségém címéré – alkotó kézék
1.1.4.6. Óralátogatások tapasztalatai
Döntésünk alapján az idén is élőzétésén béjéléntést kövétőén kérült sor az
óralátogatásokra.
A tapasztalatok szérint az órák zömé az élvárt szintén vagy a fölött értékélhétő.
Az óralátogatásnál az óravázlatot égyré több munkatársunk tészi lé az óralátogatók
asztalára (éz ném kötéléző).
Az értékélés önértékélésré épül, dé az irréális értékélést az óralátogatók ném fogadják
él. Ez néha konfliktust okoz, noha mindén órát látogató vézétő célja a ségítségnyújtás, a
féjlésztő tanácsadás, konzultáció.
Fontos féladat a saját féjlésztésünkét illétőén a réális önértékélés képésségénék
kialakítása, a kritikus més önkritikus gondolkodásmód.
Az órák többségébén névélőink jól félkészülték, óráik mégtérvézétték, a tantérvhéz
illészkédők voltak.
Néhány munkatársunknál gond a rénd és a fégyélém a tanítási órán. Ennék oka sokszor
az, hogy ném tudnak a gyérékék figyélmét lékötő, motiváló foglakozást mégtérvézni. Ez a
képésség féjlészthétő, dé úgy ném, ha a ségíténi akaró vézétők tanácsait támadásként
értékéljük.
Javítandó térüléték:
- différénciált képésségféjlésztésré épülő foglalkozástérvézés, vézétés,
- IKT léhétőségék kiaknázása (ha szükségés, térémcsérékkél),
Page 16
- az órák pontos kézdésé, béféjézésé (áttanítás!)
1.1.4.7. Kísérleti tankönyvek
Mégoszlik a kollégák véléményé az új, kísérléti tankönyvékről. Vannak kritikus, élutasító
véléményék, dé pozitívumokat is félsorolnak többén.
Amint ézt a tanév éléjén is hangoztattam, dé a névébén is bénné van: kísérléti tankönyv.
Az OFI honlapján még ma is fénn van az a térv, mély alapján a könyvékét féjlészténi
kívánják.
Milyén volt régén égy tankönyv féjlésztésé? Jó szakémbérék élkészítétték, mások
léktorálták, kinyomtatták. A féjlésztésé sok ésétbén égy célt szolgált: a kiadó minél
gyakrabban nyomhasson új változatot, hiszén akkor a régi könyvék már ném
használhatók.
A jélénlégi könyvét is jó szakémbérék élkésztétték, mások léktorálták, és itt végét ér a
hasonlóság. Az OFI épp azt fogja kérni tőlünk, amit az élső félévbén többén élmondtatok
nekem: mi hol rossz, mit kéll javítani. A tankönyv féjlésztésébé bévonják a
pédagógusokat is, akik használják az észközökét naponta. A könyvféjlésztés élmélété:
a fejlesztés alapú kutatás. Ez azt jelenti, hogy a kiadó (OFI), léhétőségét térémt arra,
hogy a pédagógiai élmélét és a mindénnapi gyakorlat találkozzon, és a tapasztalatok a
tankönyvékbé is béépüljénék. Így az újgénérációs tankönyvék sokkal jobban
alkalmazkodnak mind a tanulók, mind a pédagógusok igényéihéz.
A második kiadás (kövétkéző tanévbén) már tartalmazza a korrékciókat. Ahogy a tanév
éléjén is élmondtam, a harmadik év után szülétnék még a tartós tankönyvék.
Arról sé félédkézünk még, hogy ézék a könyvék félébé, harmadába kérülnék az éddigi,
vállalkozói alapon készült tankönyvéknék.
1.1.4.8. NETFITT
A NETFIT® informatikai adatbázis-kézélő réndszért 2015. január 5-től tudtuk
megnyitni, a mérési azonosítókat sikérésén générálták a téstnévélő tanárok.
A második félévféladat lész a mérésék élvégzésé, dokuméntálása.
1.2. Alapdokumentumok módosítása
A 3. Hajdúnánási Pédagógiai Napok 3. napján szérvézétt műhélymunka kérétébén három
munkacsoport vizsgálta át az alapdokuméntumainkat és tétt kisébb nagyobb módosítási
javaslatot.
Időközbén olyan törvényi változások szülétték, ami miatt több hélyén új módosításokat,
korrékciókat kéll ténnünk, ézért a mai napon énnék az élfogadása élmarad, égy későbbi
időpontban térünk vissza rá.
Page 17
1.3. Tagintézményvezetői beszámoló
AMI félévi beszámoló
A tanév eleji eredményes beiskolázási mutatók már egy sikeres első félévet sejtettek. Közel
70 új növendékünk jelentkezett nem számítva az osztály keretben választható néptánc
oktatásra beiratkozókat. Minden tanszak a tervezhető optimális létszámmal startolt. A
szaktanárok igény és szándék szerint több kamara csoportot is szerveztek, megvalósítva a
tanszakok növendékeinek közös muzsikálásának örömteli lehetőségét.
Az új zenei tantermekbe immár öröm betérni. A dekorációk (oklevelek, híres zenészek
portréi, vagy egy cserép virág is) arról árulkodnak, hogy mind tanáraink, mind növendékeink
magukénak érzik, szeretnek bennük dolgozni.
Zenész növendékeink az elmúlt időszakban egyre bátrabban és rövidebb gyakorlásra szánt
idővel teljesítik a rájuk bízott előadói feladatokat. Megjelenésük magabiztossá vált,
felkészültségüket igazolja.
Erősödik a szolfézs tantárgy tanulásának fontossága, egyre kevesebb a szökésben lévő ifjú
zenészek száma. Rutinos szolfézs tanáraink gazdag módszertani kultúrájukkal is vonzzák a
növendékeket és ez a cél: a kedvvel végzett kemény munka.
A zeneművészeti órák látogatása - különösen a távolabbi Intézmény-egységekből - még ma
sem zökkenőmentes, ezért kérjük továbbra is az iskola titkárok, osztályfőnökök segítségét a
központból érkező üzenetek figyelmes fogadását és értelmezését a szülők és a növendékek
pontos tájékoztatása érdekében. Neuralgikus esetek általában a szombati munkanapok, vagy a
tanulmányi idő rövidülése a hétköznapokon.
Az Intézmény-egységekben elhelyezett, vagy hamarosan elhelyezésre kerülő külön AMI
hirdetőfal is a pontosabb tájékoztatást hivatott szolgálni.
A Hajdúnánási Pedagógiai Napokon bemutató tanítást vállaló, vagy a program gazdagabbá
tételéhez előadók meghívásával hozzájáruló kollégák aktivitása, innovatív szakmai
hozzáállása erősödik. Külön pedagógiai értéket képviselt az egymás munkája, tanítása iránti
őszinte érdeklődés, bíztatás, nem is beszélve a művészeti órák iránt érdeklődő közismereti
tárgyakat tanító kollégák megtisztelő jelenléte.
Az informatika eszközrendszere, az iskolai munkához kapcsolódó kommunikációs csatornák,
információ csere digitális dokumentálása, megformálása, használata (Rendezvényterv,
órarend, kör email stb.) egyre jobban terjed a művészetek oktatói körében is, noha a
legrosszabb példa még mindig maga a tagintézmény-vezető.
Minden művészeti ág felkészülési ideje egy-egy jelentős bemutatkozás, verseny előtt egyre
rövidebb, rutinos tanári gárdánk 2-3 hét alatt összpontosítva erőit előkészít, felkészít és
rendez. mind e mellett a művészeti produktumok egyre változatosabb műfaji gazdagodást
eredményezve kerülnek nézőik elé.
Page 18
Ennek az örömteli fejlődésnek egyik ékes bizonyítéka volt az EMKA-val való újabb
eredményes együttműködés: a Város dalának létrejötte, mely a klasszikus –és rock zene helyi
előadóinak kórustagjainknak, növendékeinknek, tanárainknak igazi közösség formáló kreatív,
baráti teljesítményévé vált.
A félévi létszám adatok nyugodtságra adnak okot, félév közbeni lemorzsolódás nem érte el a
3 %-ot, néhány tanuló jelentkezése pedig folyamatban van.
A fentiek tudatában feladataink ismeretében, de nyugodt lelkiismerettel valljuk a Pedagógiai
Programunk egyik kiemelt alapelvét: valljuk, hogy személyiséget formálni csak az egész
személyiségre hatni tudó művészetek jelenlétével lehet. A művészetek táplálják a növendékek
kialakuló érzésvilágát, minőségre való igényességet alakítanak ki bennük, s egyben szűrőként
is szolgálnak az őket ma érő ingerözönben.
1.3.1. ZENEMŰVÉSZET
A zeneművészeti ág munkája a 2014-2015-ös tanév I. félévében
Augusztus :
EMKA-projekt megbeszélés, tervezés
aug.23. Eger: Népzenei minősítő: Aranypáva Nagydíj Kincskereső-citera
aug.26. EMKA csapatépítő tréning
Szeptember :
szept. 2-3-4: Toborzás és pótfelvételi
szept.2. –„ Közös ima a világbékéért” misén való közreműködés a Római katolikus
templomban Gyulafehérvári diákokkal –az iskolai énekkart kísérte Tóth Erika.
EMKA próbák, megbeszélés, Nánás dal
szept. 4., 12., 16, 19., szept. 30.,
szept.11.Katonadal Fesztivál Debrecenben-citera tanszak műsora
szept.11.Katonadal Fesztivál Abasár trombita tanszak közreműködése
szept. 14. Magyar Dal napja, Csiki Róbert fuvola
szept.20.,,Hazaváró” Hajdúdorog-citera tanszak műsora
szept.27.Őszidő Nyugdíjas egyesület 20. éves jubileumi hangversenye Hajdúdorog-
citera tanszak növendékeivel
Page 19
2014. szept. 30.: Zene világnapja: Koncert az Iskola utcán minden tanszak
részvételével
Október:
okt.1. Szereplés a felújított Iskola úti intézményegység átadásán –Kecskés Zsófia
tanítványunkkal négykezest játszott és az énekkart kísérte Tóth Erika
okt. 3.: Idősek világnapja : hangszeres gyerekszereplők
okt.11. Idősek napja Debrecen ( megyei) Bartók terem, citera tanszak
okt.11.Katonadal fesztivál Debrecen, citera tanszak
okt. 13., 20., 21-22. Stúdiófelvétel Városdal
okt.16.Óvodai nyílt nap –citera
Tücsökavató (KCSSG) fuvola tanszak
November:
nov.07. Szereplés a HAHUSZO-ban a fogyatékkal élők számára adott műsorban a
Magyar utcai intézményben
nov. 11.: Nyílt nap a Sziporka családi napköziben – Zenés műsor
nov.13. Koncert az Idősek Otthonában
nov 14. Forgatás – EMKA imázsfilm
nov.23. Minősítő verseny: Eger-citera
nov.25. Növendékhangverseny
nov. 27. Pedagógiai napok – Bemutató tanítás : Cséki Elemérné és Kovácsné Giliga
Edina
nov.29. Jótékonysági Városbál műsor szolgáltatása minden tanszakkal,
polgármesteri elismerő oklevél átvétele.
December:
dec.4 : Adventi nyelvi délután- hangszeres közreműködés
2014. dec. 5.: Városi Bölcsőde – Mikulás műsort adtunk
Page 20
dec.9. Kiállítás-megnyitó: zongorista, fuvolista szereplése
dec.10. Trombita tanszaki hangverseny
dec.11. Bocskai Napok hangszeres közreműködés
dec.12. Citera tanszaki hangverseny
dec. 12.Koncert a nyugdíjas pedagógusok részére
dec.14. Félévi tanszaki meghallgatás fuvolából
dec.15.A Szociális munka napja hangszeres műsorszámok a mozi-ban
dec.17. Zongora tanszaki hangverseny- Tóth Erika tanszaka
dec.18. Énekkarok karácsonyi hangversenye hangszeres számok
dec.19. Karácsony-délelőtt az iskoláknak: A betlehemes táncjáték előadásokon
hangszeresek is közreműködtek
dec. 19.: a KHT karácsonyi ajándékműsora
dec.19. Félévi-karácsonyi tanszaki koncert Csékiné-zongora
dec.22. Városi karácsonyi koncert és Táncjáték. Kéki Imre tanár Úr méltatása a
pedagógus pályán eltöltött 40 eredményes év után
Január
Fuvola tanszaki koncert
VIZSGÁK a gitár és az ütő tanszakon
Félévi beiskolázások, felvételi meghallgatás
1.3.2. TÁNCMŰVÉSZET
Testvér település meghívásának tett eleget a Bocskai Apródjai Táncegyüttes. Érmihályfalván.
A helyi Dióverő Fesztivál vendége volt a küldöttség.
A Rendőrség új épületének avató ünnepségén szolgált a Bocskai Apródjai. Még a rendőrség
hölgy szóvivője is elájult a melegben, a táncosok csizmában, 3-4 alsószoknyában jól bírták a
kiképzést.
Iskola úti Intézmény-egység átadó ünnepsége (Cinegelábúak)
Kőrösi Gimnázium tehetség gondozó napja, műsor a Sportcsarnokban. ( Cinegelábúak)
Nemzeti Gyásznap, Városi emlék Ünnepség 10.06 (Bocskai, Ifi, tanárok)
Page 21
Elhurcoltak emléknapja, Városi rendezvény közreműködött a Cinegelábúak.
Nyugdíjasok Hete alatt: Református nyugdíjas klub , Fürdő u. 1. Nyugdíjas otthon és a
Magyar utcai HAHUSZO Fogyatékkal élők otthonának meglátogatása (Szivárvány, Bocskai
Apródjai)
Az ECHO TV forgatott dokumentum filmet egy néptáncos testvérpárról. Köszönet Jeles Éva
tanítónőnek a pályázat figyelésért és közvetítésért, mely szép, követendő példája a komplex
Intézmény helyes értelmezésének és a gyakorlatba ültetésének
Bocskai Napok vetélkedő nyitótáncát az Ifi és a Bocskai fiúkara szolgáltatta.
A Hajdúnánási Pedagógiai Napok bemutató óráin az 1.d és a Cinegelábúak jeleskedtek
tanáraik vezetésével.
A néptánc tanszak meghívott vendége volt a népdal éneklés, feldolgozás új , korszerű
módszertanát bemutató Bárdosi Ildikó tanárnő, aki rendhagyó módon minden részvevőt
meggyőzött a közös és helyes népi éneklés fontosságáról a Csordapásztorok moldvai
változatának énekeltetésével.
A Mikulásváró Bál műsora is csatasorba állította a néptánc tanszakot, hiszen a népművészet
gazdag tárházát láthatta a közönség a 2.d osztály bemutatójával, a Bocskai Apródjai
Palotásával és fiúk kemény rockzenére járt legényesével.
Nem is beszélve a tanári tánckar Andoki Táncáról, mely a néhány évvel ezelőtti szép időket
idézve új, maradandó élményt nyújtott minden benne résztvevőnek.
A sikeres bemutató adjon kedvet és bátorságot kollégáimnak a jövő táncos kihívásainak
bevállalására.
A Város Báljának meghívott és kedvezményezett előadói és kiállítói között találtuk minden
tanszakunkat és színpadképes közösségünket. Mint ismert a Város vezetés ez évben a
néptánc tanszak támogatásáról döntött a Bál bevételének odaítélésekor.
Az AMI vezetés ezt kiterjesztette minden művészeti ágára, így a 3 művészeti terület tanárai
már tervezhetik a támogatás felhasználását.
Példaértékű megnyilvánulás volt a zenész tanárok egyöntetű döntése, miszerint a legégetőbb
hangszerhiányban szenvedő fuvola tanszaknak szavazták meg a felhasználható teljes
keretösszeg 90 %-át. Elismerésünk.
Makkai Andrea tanárnő országos Ki-Mit-Tud vetélkedőn indult testvérével, mint előadó
művész, nyert és utazott Brüsszelbe. Köszönjük a helyettesítő tanárok munkáját.
Márton Attila tanár úr ismét táncolt az Országos Békéscsabai Szólótánc Verseny döntőjében.
Az Adventi időszak hagyományos rendezvényein minden csoportunk és tanárunk kivette
részét. Így a Városi Advent első vasárnapján, a Karácsonyi Táncjátékban, mely 4 előadással,
Márton Lászlóné rendezésével került színpadra telt házakkal.
Page 22
A motivált, rátermett legifjabb közösségünk részvétele jelentette az egyik legnagyobb élményt
a műsorban. A tanév elején verbuválódott Aranyvessző gyermek Csoportunk már-már a rutin
jeleivel, a lámpaláz fogalmát nem is ismerve gyűjtötte be közönsége tapsba foglalt
elismerését, de hasonló erényekkel felvértezve teljesített a református Iskola sisere hada: az
aranyalma táncos csapata is.
Új kezdeményezésként a Bocskai apródjai fiúcsapata 12.28-án hagyományos betlehemes
játékával kopogtatott be a családok otthonaiba a VTV kíséretében a régi szokás újraélesztése
szándékával. Látni kellett volna az ájtatos gyermekarcokat a testvérek köréből v.mint a
szülők, nagyszülők örömét , büszkeségét hagyományápoló gyermekük, unokájuk jókedvű
párbeszédei, táncai láttán.
1.3.3. Grafika-festészet tanszak
2014-2015.
2014. augusztus: A tanév dokumentumainak előkészítése. ( beiratkozási lapok,
gyermekvédelmi támogatások, határozatok a felvételről, munkatervek,naplók )
Iskolai dekoráció készítése a tanévkezdésre.
2014. szeptember: Csoportok kialakítása, időbeosztás, műhely berendezése, balesetvédelmi,
tűzvédelmi oktatás.
Élménygyűjtés, látogatás a HTV stúdiójába, a VMK kiállításainak megtekintése.
Művészettörténeti projektekhez anyaggyűjtés, szerkesztés.
2014. október: Egyéni fejlesztő programok összeállítása.
Nyitott foglalkozások, fogadó órák szervezése, a szülők ismerkedése az alkotó munkával.
Kreatív grafikai játékok.
2014. november: Technikai bemutató a dekoratív grafikai eljárások alkalmazásával.
Iskolai dekoráció készítése téli, karácsonyi témában.
Egyéni és csoportos megoldások tervezése és kivitelezése.
Grafikai kiállítás a művelődési központban a város báljára.
Rajz- és embléma pályázat és kiállítás a Vöröskereszt 100. éves évfordulójára.
Page 23
2014. december: Karácsonyi rajzpályázat meghirdetése a város általános iskoláinak.
A pályázatra érkező gyerekmunkákból városi szintű kiállítás a Műv. Központ kiállító
termében.
2015. január: A félév értékelése. Félévi dokumentáció.
Munkakiállítás-fogadó óra.
Anyag- és eszközbeszerzés . Bocskai játszóházban programszervezés.
A művészeti tagintézmény félévi beszámolóját rendszerezte, írta és összegezte: Horváthné
Bózsár Irén és Bistey Attila.
1.4. Igazgatóhelyettesek beszámolói
1.4.1. Székely Barnabás igazgató-helyettes beszámolója
1.4.1.1. SZAKMAI VEZETŐI FELADATOK
1.4.1.1.1.1. Vézétő térülét: Szociális ügyék és ifjúságvédélém
A területhez tartozó feladatkörök:
Gyermek- és ifjúságvédelem
Tankönyvrendelés
Tanulói étkeztetés
Útravaló
DÖK és a DÖK által indított projektek
Iskolai egészségügyi ellátás
1.4.1.1.1.2. Félsős névélési munkaközösség
1.4.1.1.1.3. Pályaválasztás, továbbtanulás munkacsoport
1.4.1.1.1.4. Állandó munkacsoportok
Kulturális rendezvényszervező
Életmód
Page 24
1.4.1.2. INTÉZMÉNYEGYSÉG-VEZETŐI BESZÁMOLÓ
1.4.1.2.1.1. Statisztikai adatok (2015.január 19.)
1.4.1.2.1.2. A Hajdúnánási Pédagógiai Napok Polgári úti Intézményégységébén mégtartott
bémutató órái
Szociális és gyermekvédelmi területek
Gyermek- és ifjúságvédelem
Gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök intézményegységenként:
Nagy-Tóth Annamária Iskola úti intézményegység
Kreiter Anna Polgári úti intézményegység
Urbánné Dobos Erzsébet Óvoda úti intézményegység
Ötvösné Tóth Ágnes Magyar utcai intézményegység
Gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységünket „A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról
szóló 1997. évi XXXI. törvény” alapján végezzük.
A gyermekvédelem egy olyan gondoskodási forma, melyet a segítséget igénylő gyermekcsoportok
részére hoztak létre.
Az iskolai gyermekvédelem hármas feladata:
A hátrányos, a halmozottan hátrányos helyzetű és veszélyeztetett tanulók felismerése
segítségnyújtás
prevenció.
A legfrissebb statisztikai adatok:
Magyar
u.
Iskola u. Óvoda u. Polgári u. Össz.
Rendszeres gyermekvédelmi
támogatásban részesül
70 97 114 114 395
Hátrányos helyzetű – 2H 22 27 34 40 123
Halmozottan hátrányos helyzetű
tanuló – 3H
24 30 12 30 96
Page 25
Veszélyeztetett tanuló 0 0 0 1 1
Lakásotthonos tanuló 9 13 6 18 46
Nevelőszülőknél élő tanuló 14 11 3 4 32
Gyermekvédelmi tevékenységünk:
Intézményegységenként a gyerekek, a szülők és a pedagógusok részére kifüggesztettük a
gyermekvédelmi feladatot ellátó fontosabb intézmények, Észak-alföldi Régió Gyermek és Családok
Átmeneti Otthonainak és a lelki elsősegély szolgálatok címét, telefonszámát.
A 2013. szeptember 1-jétől hatályos jogszabályok értelmében csak azok a tanulók sorolhatók
a hátrányos helyzetűek közé, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak, és
az alábbi kitételek közül legalább egynek megfelel.
- a szülő vagy a családba fogadó gyám alacsony iskolai végzettsége (8 ált.)
- a szülő vagy a családba fogadó gyám alacsony foglalkoztatottsága
- a gyermek elégtelen lakókörnyezete, illetve lakáskörülményei
Halmozottan hátrányos helyzetűnek minősül az a tanuló, akinél a fent felsoroltak közül legalább két
kitétel fennáll, illetve a lakásotthonos tanulók.
Azok a tanulók, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak ingyenes
tankönyvellátásban és étkezésben részesülnek
szeptemberben elkészült az e tanévre szóló ifjúságvédelmi munkatervünk,
a HH-s és HHH-s tanulók névsorának összeállítása, egyeztetése az ehhez szükséges előzetes
feladatok elvégzése
- rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőktől a
határozatok begyűjtése, érvényességük folyamatos nyomon-
követése
- folyamatos kapcsolattartás, egyeztetés az önkormányzattal
különös tekintettel a megváltozott jogszabályokra
szintén szeptemberben az étkezési támogatást igénylő gyerekek adatait összesítettük, hogy
számukra anyagi segítséget nyújthasson az önkormányzat,
jelentést készítettünk egy problémás tanulóról a családgondozója részére,
Page 26
a Vöröskereszt szervezésében zajló perselyes pénzgyűjtésben részt vettünk, mely akcióval a
nehéz sorsú tanulók karácsonyi ajándékozását segítettük
a fenntartó számára megküldtük az általa kért statisztikai adatokat (októberben),
a Családsegítő Szolgálat munkatársai részére pedagógiai jellemzéseket készítettek az
osztályfőnökök az alapellátásban részesülő tanulókról, mely dokumentumokat a téli szünet
előtt elküldtük a Szolgálat részére,
a karácsonyt megelőző időszakban a használt könyvek, játékok, ruhaneműk, stb.
begyűjtésében segédkeztünk, továbbá nehéz sorsú tanulók ajándékot kaptak a
Vöröskeresztben, egy kis karácsonyi ünnepség keretében,
a Baptista Szeretetszolgálat minden év karácsonya előtt kér tőlünk egy név- és címlistát abból
a célból, hogy megajándékozzák a sokgyermekes, nehéz körülmények között élő családokat.
Ebben az évben sem volt ez másként.
rendkívüli gyermekvédelmi támogatást (segélyt) egy tanulónak kértünk az 1. félévben egy
volt tanítványunk részére, aki sajnos leukémiás, perselyes gyűjtést tartottunk. Az ő segítése
céljából a Nestlé Gyermeksegélyező Alapját kértük további támogatás megítélésére.
jelenleg zajlik a 2. félévre megkért, étkezési támogatásra szoruló tanulók adatainak
begyűjtése az Önkormányzat számára.
Tankönyvrendelés
Polgári u. Magyar u. Óvoda u. Iskola u. összesen:
Térítésmentes tanulók
(1.osztályos) 77 44 0 135
256
Rászorultsági alapon
ingyenes tankönyvben
részesülők
137 82 179 101 499
Támogatásban részesülő
tanulók összesen 214 126 179 236 755
Támogatásban nem
részesülő tanulók 131 70 175 63 439
Tanulók összesen 345 196 354 299 1194
Page 27
A 2014/2015-ös tanévben az 1. és 2. évfolyamnak ingyenes a tankönyvellátás. Ők térítésmentesen
kapják a tankönyveket állami támogatásból.
A 3-8. évfolyamon a korábbi gyakorlat szerint kaptak ingyenes tankönyvet a tanulók. (rászorultsági
alapon)
- rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak
- 3 vagy többgyermekes családban élők
- tartósan beteg
Tankönyvfelelőseink:
- Husztiné Dézsi Irén Polgári u.
- Kiss Gyuláné Magyar u.
- Bodnárné Varga Márta Óvoda u.
- Kaprinyák Sándor Iskola u.
A megrendelt tankönyvek augusztusi kiszállítása az előre jelzett időpontban, rendben megtörtént, a
tavalyi évhez hasonlóan, diákonként külön csomagolva. Hiányzó, valamint hiányos ill. hibásan
összeállított tankönyvcsomag nem volt.
Mivel a pótrendelést nagyon korán, a tanév első hetén, szeptember 5-ig le kellett adni, bíztunk
benne, hogy gyorsan meg is érkeznek a szükséges könyvek. Sajnos nem így volt. A könyvek csak
november elején, az őszi szünet után érkeztek meg.
Ugyanez volt a gond a tanári példányokkal is, melyek kiszállítását az alaprendeléssel egy időben,
augusztusra ígérték, s a kiadókhoz, valamint a Könyvtárellátóhoz történő többszöri jelzésünk után,
csak októberben érkeztek meg.
Ez nagy problémát okozott a pedagógusoknak, hisz azokról az újonnan bevezetett kísérleti
könyvekről volt szó, melyeket nem ismertek.
A tankönyvrendelő felületet az előző év tapasztalatait figyelembe véve továbbfejlesztették,
javították, de még így is nagy munkát és figyelmet igényel a kezelése.
A fizetési státuszmódosításokkal ( ingyenesből-fizetős, fizetősből-ingyenes) volt egy kis gondunk,
mert az időközben több gyereknél történt jogosultság változása miatt bár szükséges lett volna, de a
felületen mégsem volt elvégezhető. Ezt később, kérésünkre javították.
Az egyszerűsítő céllal beépített új funkciókat a csoportbontások miatt csak korlátozottan, vagy
egyáltalán nem tudtuk használni.
Page 28
A könyvek átadását a felületen diákonként regisztrálnunk kellett, ami elég sok időt vett igénybe.
A fizetős diákok hiányzó csekkjeit, illetve a pótrendelésre szólókat a felületről kellett nyomtatnunk,
kézzel nem lehetett kitölteni (tavaly még úgy kellett).
A normatívából megmaradt összeget sajnos a mai napig nem tudtuk felhasználni, mert az erre
szolgáló, november elejére ígért megrendelő felület - a többszöri dátummódosítás ellenére - még
mindig nem nyílt meg.
A megrendelés időszakában nagy gondot okozott a változatlanul 12.000 Ft-os normatíva keretből
összeállítani a tankönyvcsomagokat, ami várhatóan az idén még nehezebb lesz.
Tankönyvfelelősök lelkiismeretesen, precízen egymást segítve oldották
meg feladatukat.
Úgy érzem a tankönyvfelelősök munkájának anyagi elismerése alacsony szintű.
Tanulói étkeztetés
Kimutatás az étkezőkről intézményegységenként
Iskola u. Óvoda u. Polgári u. Magyar u. Összesen
Rendszeres
gyermekvédelmi
támogatásban
részesül
101
113
124
73
411
Féláron étkezők:
3 vagy
többgyermekes
37
31
40
23
131
Féláron étkezők:
tantósan beteg
17
7
4
5
33
Teljes árat fizető 127 122 121 58 428
Összes étkező 282 273 289 159 1003
Iskolánkban 1.0003 tanuló veszi igénybe az étkezési szolgáltatást. Ebből 411 diák rendszeres
gyermekvédelmi támogatásra jogosultsága miatt ingyen étkezik. Ez az össz étkezők 41 %-a. A féláron
étkezők aránya 16,35 %. A tanulók 42,67 %-a fizet az étkezésért teljes árat. Önkormányzati étkezési
Page 29
támogatásban a 2014/2015-ös tanév I. félévében nem részesült senki. Jelenleg a folyamatban van a
II. félévre az étkezési támogatásra szorulók igényfelmérése.
Az iskolai gyümölcsprogram keretén belül iskolánk 1-6. osztályos tanulói hétfőn és kedden
gyümölcsöt, illetve szerdán gyümölcslevet kapnak
Az iskolagyümölcs szállítója: az MBO Befektető Kft. Hajdúnánás-Tedej.
Az iskolatej program szabályozásáról szóló 113/2013.(12.10.) VM. rendelet alapján iskolánk minden
tanulója a hét minden napján tejterméket (joghurt, kakaó, karamellás tej, tej) kap tízóraira.
A tejtermékek szállítója a Martinek Farm Termelői és Szolgáltató Bt.
Útravaló Ösztöndíjprogram 2014/2015.tanév I. félév
A 2005 óta működő Útravaló Ösztöndíjprogram célja a hátrányos helyzetű tanulók
esélyegyenlőségének elősegítése. 2011. szeptember 1-jétől a hátrányos helyzetű, kiemelten roma
tanulók tanulási és továbbtanulási esélyeinek növelése érdekében – az Útravaló Ösztöndíjprogram,
valamint a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány (MACIKA) által finanszírozott programok
áttekintésével – az Útravaló Ösztöndíjprogram esélyegyenlőségi ösztöndíjait is magába foglaló új
program indult ÚTRAVALÓ - MACIKA PROGRAM néven.
A Program négy komponensből áll: az Út a középiskolába az Út az érettségihez, az Út a szakmához és
az Út a felsőoktatásba alprogramokból. Ezek közül iskolánk tanulói már több éve az Út a
középiskolába alprogramban vesznek részt.
A 2013/2014-es tanévtől megváltoztak- szigorodtak - a pályázási feltételek, ami miatt kevesebb
tanulónk felel meg a feltételeknek. Pontosan azok a tanulók maradnak ki, akiknek szükségük lenne az
ösztöndíj nyújtotta segítségre. Sajnos a megváltozott feltételek a programban résztvevő tanulók
számában is tükröződnek.
Továbbfutó tanulóink és mentoraik: TF-UK-2014-5134
Intézményegység Tanuló Mentor
Óvoda út 3 fő 2 fő
Polgári út 5 fő 3 fő
Összesen 8 fő 5 fő
Page 30
Tanuló Mentor
HORVÁTH BIANKA ILONA Varga Zoltánné
SZILÁGYI VANESSZA Czinegéné Daróczi Julianna
KISS ZOLTÁN
NAGY NIKOLETTA
RESZEGI VALÉRIA
Löfcsikné Rékasi Ilona
BODA EUGÉNIA LORETTA Székely Barnabás
VARGA MARCELL
BERENCSI IMRE
Darócziné Tóth Piroska
Nyertes tanulóink és mentoraik: 2014-UK-0121
Intézményegység Tanuló Mentor
Óvoda út 11 fő 3 fő
Polgári út
6 fő 4 fő
Összesen 17 fő 7 fő
Tanuló Mentor
FEJÉR ERIKA Czinegéné Daróczi Julianna
MOLNÁR ADRIENN
SEBESTYÉN SÁRA
Székelyné Nádas Zsuzsanna
GULYÁS VIKTÓRIA
SZURKOS PÉTER
Löfcsikné Rékasi Ilona
FÜLÖP ÁRON Székely Barnabás
KÓNYA HAJNALKA
PÉNZES BEATRIX
ZÁMBÓ MÁRK
Daróczi Ildikó
Page 31
GACSÓ ERIK
VAJAS ANDRÁS
ZILAHI JULIÁNNA TÜNDE
Veressné Fehér Erzsébet
FEHÉR GITTA ADRIENN
HORVÁTH DZSENIFER MELANI
JÁMBOR VIVIEN ALEXANDRA
KÓSA ADRIENN
LENTE GRÉTA
Kissné Semsei -Tóth Mária
A nyertes lista már október végén megjelent, de csak most, január 12-én kaptuk meg a
szerződéskötéshez kapcsolódó dokumentumokat, ami biztossá tette a program megvalósulását. A
szerződéskötések 2015. január 15-én megtörténtek, az első félév tanulói és mentori ösztöndíjai
január 30-ig kifizetésre kerülnek.
Diákönkormányzat
A Diákönkormányzat felnőtt segítői:
Magyar u. – Tóth Franciska
Iskola u. – Bakosné Pálóczi Anikó
Óvoda u. – Nagyné Zsiros Irén
Polgári u. – Gálné Krizsán Melinda
A DÖK felnőtt segítőinek munkája a 2014/2015. tanévben 2 részből tevődik össze.
Alapfeladatok:
az öntevékenységen, önkormányzatiságon alapuló diákmozgalom, közösségformáló
programok szervezésének, lebonyolításának segítése, irányítása, mentorálása
az elfogadott éves munkarend szerinti működés koordinálása
demokratikus jogaikat ismerő, azokkal élni tudó tanulóink segítése, támogatása
Page 32
Az alapfeladatokon túli, alternatív munkaformában megvalósuló tevékenységek (projektek, team-
munkák)
Alapfeladatok
Az éves munkaterv időarányos megvalósítása, nem projektmunkában végzett feladatok
Cél Feladat/Megvalósult program
Tanulóink érezzenek felelősséget környezetük
iránt, tiszteljék természeti értékeinket.
E cél megvalósulását szolgálta a
hulladékgyűjtés.(projekt)
- Az ” állati jó délután” c. program
Tanulóink szeressék, tiszteljék hazájukat,
becsüljék az egyetemes emberi kultúra
eredményeit, törekedjenek mindezek
megismerésére.
Részt vettünk a városi október 6-ai
megemlékezésen.
Tanulóink ismerjék demokratikus jogaikat,
éljenek azokkal, de tartsák be kötelességeiket
is. Rendelkezzenek helyes vitakultúrával,
véleményüket bátran, de kulturált módon
mondják el.
Tanulóink ismerjék és tartsák be a helyes
viselkedést a közösségben.
-A tanulók gyakorolhatták demokratikus
jogaikat az osztálytitkárok és helyetteseik
megválasztása során szeptember első
hetében. Majd a megalakultak az
intézményegységi diáktanácsok,
megválasztva a diáktanács elnökét, titkárát.
- Szeptember második hetében került sor az
iskolai diáktanács megalakulására, az elnök
és titkárának megválasztására (Hodik Lilla 8.
,Fejér Erika 8.f )
- A tanulók megfogalmazhatták
véleményüket az országos diákparlament
megadott témáival kapcsolatban.
- Iskolánkat Hodik Lilla képviselte
Debrecenben 2014. október 8-án a Megyei
Page 33
Diákparlamenten.
- Javaslataikkal kiegészíthették a DÖK
éves munkatervét.
- A rendszeresen megtartott
iskolagyűlések lehetővé teszik az
információk átadását.
- Az ügyeletesi rendszer biztosítja,
hogy a diákok maguk is részt
vegyenek a Házirend
betartatásában.
A tanulók vállaljanak „társadalmi”feladatokat,
legyenek aktívak a diákélet szervezésében.
Vegyenek részt a közösségformáló programok
tervezésében, lebonyolításában
Mikulás nap
Angyalposta
„Dobozba szállt szeretet”(Csillikné Sz. Julika
projektje)
Karácsonyi játszóház (Projekt)
A Mikulás nap és az „Angyalposta” c.
program lebonyolításában aktív szerepet
vállaltak a diákok minden intézmény-
egységben, társaik nagy örömére. Ezeknek
a programoknak már hagyománya van
iskolánkban.
A „Dobozba szállt szeretet”c. projekt is
sikeres volt. Sok család átérezte a nehéz
helyzetben lévő emberek sorsát, sok
hasznos adomány érkezett a számukra. A
gyerekek komolyan vették a felhívást. A
közreműködésükkel valósulhatott meg a
program.
A Karácsonyi játszóház lebonyolításában is
számíthattunk a diákokra. A tanító nénik
Page 34
igénybe vették a felsős gyerekek segítségét,
akik „kis tanítóként” vigyázták az ovisok és
az alsósok munkáját a foglalkozásokon.
Állati jó délután
Ez a program nem projekt keretében lett megtartva.
Ebben az időszakban nagyon sok más program volt, ezért elmaradtak a hagyományos vetélkedők,
állat bemutatók. Abban maradtunk, hogy még sem hagyjuk elfeledni ezt a nevezetes napot.
Intézményegységi szinteken meghirdettük a rajzversenyt. A felhívás témája a Hortobágy állatvilága.
Minden intézmény a saját épületében kiállítást szervezett és évfolyamonként értékelte a gyerekek
munkáját.
Ennek keretében az óvodásoknak is elküldtük a versenyfelhívást és az ő alkotásaikból az Iskola úti
intézményegységben kiállítást rendeztünk. Meghívtuk az óvodásokat és jutalmaztuk a legszebb
alkotásokat, illetve megmutattuk nekik az iskolában folyó munkánkat.
DÖK Mikulás
Ideje: 2014. december 5.
Minden intézményegységben járt a DÖK Mikulás, és megajándékozott minden gyereket és felnőttet
szaloncukorral. Sok-sok szép verset, dalt hallgatott meg segítőivel a télapó.
Angyalposta
Az angyalposta az Óvodai intézményegységből indult, de már mindegyik telephelyen egyre
népszerűbb, hogy az utolsó tanítási napon egy kis figyelmességgel megajándékozzuk egymást,
gyerekek, felnőttek egyaránt. Mindenkinek jól esik ilyenkor, ha gondolnak rá. Az angyali segítők pedig
készségesen kézbesítették a küldeményeket.
A DÖK alternatív munkaformában (projektként) megvalósított programjai
Projekt neve: Hulladékgyűjtés 2014 ősze
Projektvezető: Nagyné Zsiros Irén
Projekttagok száma: 3 fő Tóth Franciska, Gálné Krizsán Melinda,
Bakosné Pálóczi Anikó
A megvalósítás időtartama: 2014. 08. 21- 2014. 11.12.
Bevont tanulók száma: Minden tanuló
Page 35
A projekt célja: A tanulók környezettudatosságának fejlesztése a szelektív hulladékkezelés
által. Az újrahasznosítható hulladékok gyűjtésével anyagi bevételek realizálása. A
versenyszellem erősítése. A tanulók tanulják és gyakorolják a biztonságos gyalogos és
kerékpáros közlekedést.
A projekt megvalósulása: A négy alkalomból álló hulladékgyűjtés igen jól sikerült, hisz azt
hihették a tanulók és mi is, hogy ez az utolsó lehetőség. A papír- és fémhulladék gyűjtése a
tervezett időpontokban sikerült, nem kellett az időjárás miatt változtatnunk. Az egyik szállító
késedelmes elszámolása miatt a projektzáró gyűlést el kellett tolnunk. Sikeres projektet
hajtottunk végre.
Projekt neve: Karácsonyi játszóház
Projektvezető neve: Gálné Krizsán Melinda
Projekttagok száma:
Magyar u.: Agárdiné Papp Marianna Márta
Tóthné Király Julianna
Iskola u.: Ferencziné Répánszki Tímea
Korsósné Lajtos Ildikó
Polgári u.. Kékiné Borbély Zsófia
Takács Ágnes
(19 projektsegítő dolgozott még velünk.)
Megvalósítás időtartama: 2014. 11. 17 – 2015. 01.15.
Bevont tanulók száma: alsó tagozatos tanulók valamennyi intézményegységben 80 nagycsoportos
óvodás (Iskola u./50 fő, Baross u./10 fő, Polgári u. /20 fő)
Projekt célja:
A Karácsonyi ünnepkörről való megemlékezés, karácsonyi előkészületek.
Manuális képességek fejlesztése.
Népi kismesterségekkel való ismerkedés.
Az óvodából az iskolába való átmenet megkönnyítése
Az egységesség elvének megvalósítása.
A karitatív tevékenységre nevelés: a Csillagszóró projekt támogatása
Page 36
Projekt megvalósulása: A szűkös anyagi keretek ellenére sikeres volt a rendezvény. A
gyerekek büszkék voltak munkáikra.
Programok, helyszínek: Kézműves foglalkozásokon ajándéktárgyakat készítettek a
gyerekek.
Helyszínek: Magyar úti intézményegység
Iskola úti intézményegység
Polgári úti intézményegység
Iskolai egészségügyi ellátás
Az iskolai egészségügyben a 2014/15-ös tanév I. félévében nyújtott ellátás:
Szeptember 11. Az iskola fejtisztasági vizsgálata
Szeptember 25. 6. évfolyamos tanulók MMR elleni védőoltása
7. évfolyamos tanulók Hepatitis B elleni védőoltása
4. d és 1.d fejtisztasági vizsgálata
Október 10. 7. évfolyamos lányok HPV elleni védőoltása
November 6. 6. . évfolyamos tanulók Di- Per- te elleni védőoltása
November 13. 8. e előkészítő vizsgálata
December 03 6. e lányok Menstruációs ciklus és higiénia c. előadás
December 4 8. d előkészítő vizsgálata
December 11. 6. d lányok Menstruációs ciklus és higiénia c. előadás
December 18. Az iskola fejtisztasági vizsgálata
Január 15. 8. évfolyamos tanulók orvosi vizsgálata lesz esedékes
A II. félévre tervezett egészségügyi ellátás:
Január 4. d előkészítő vizsgálata
Február 4. d orvosi vizsgálat
Page 37
2. d és 2. e előkészítő és orvosi vizsgálata
Március Az iskola fejtisztasági vizsgálata
6. d előkészítő vizsgálata
7. évfolyam Hepatitis B elleni védőoltás
Április 7. évfolyam lányok HPV elleni védőoltás
6. f és 6. e előkészítő vizsgálata
Május 6 évfolyamos tanulók orvosi vizsgálata
Június Az iskola fejtisztasági vizsgálata
Előadás tervezet:
1. o. fogápolás
2. o. táplálkozása
3. o. balesetmentes környezet
5. o. serdülőkori változások és az egészséges táplálkozás
6. o. káros szenvedélyek (dohányzás) és serdülőkori változások
7. o. káros szenvedélyek (alkohol és káros hatásai)
8. o. káros szenvedélyek (drog) és szexuális felvilágosítás
Az intézményegységek ellátása a következő:
1. Magyar utca:
1. Védőnő: Erdei Jánosné (Kedd 8 - 14:30)
2. Orvos: Dr. Marosi Csaba (Tanácsadás: Szerda 10 - 12)
2. Óvoda utca
1. Védőnő: Erdei Jánosné (Szerda 8 - 14:30, Péntek 8- 12:30)
2. Orvos: Dr. Gócs Viktor (Tanácsadás Kedd: 10 - 12) és
Dr. Marosi Csaba (Tanácsadás Szerda 10 - 12)
3. Iskola utca
Page 38
1. Védőnők: Szucskóné Bordás Gyöngyi és Zuborné Bagdi Judit területi védőnők
(Tanácsadóban mindennap 8 - 9)
2. Orvos: Dr. Gócs Viktor (Tanácsadás Kedd: 10 - 12)
4. Polgári út
1. Védőnő: Siró Katalin (Csütörtök 8 - 14:30) és Nyisztor Ildikó területi védőnő
(Tanácsadóban mindennap 8 - 9)
2. Orvos: Dr. Kátai Ibolya (Tanácsadás: Hétfő 10 - 12)
Felsős nevelési munkaközösség
A felsős nevelési munkaközösség éves munkaterve alapján végzett tevékenységéről a
munkaközösség-vezető beszámolójából kaphatunk tájékoztatást. Az alternatív munkaformában
megvalósult Pályaválasztási szülői értekezlet nevű projekt, minél eredményesebb pályaválasztás
érdekében. Ugyanezt a célt szolgálta a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében fenntartott belső innováció,
a témahét.
Ezeknek a legfőbb feladata a sikeres életpálya-építés érdekében a reális önismereti, önértékelési
kompetencia fejlesztése és megfelelő szakmaismeret elsajátítása.
Mentoráló intézmény lettünk
A pályaválasztási témahét szakmai alapjait feldolgozva intézményünk Polgári utcai egységéből négy
pedagógus a TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 "Köznevelés az iskolában" c. projekt Módszertani
Innováció modul Mentoráló intézményi program címmel benyújtott pályázaton támogatást nyert a
PÁLYAVÁLASZTÁS – ÉLETPÁLYA-ÉPÍTÉS modell megvalósítására. November 4- én Budapesten a
Móricz Zsigmond Gimnázium aulájában vettük át a MENTORÁLÓ INTÉZMÉNY kitüntető címről szóló
tanúsítványt. Ez a megtisztelő cím azt jelenti, hogy az iskolánkban működő, szakmailag országosan
elismert, magas színvonalú, egyedi pedagógiai modulunk minden tekintetben alkalmas arra, hogy az
ország összes érdeklődő iskolája megismerve részleteit, lépéseit adaptálja, azaz bevezesse és
hasznosítsa intézményükben. Büszkék lehetünk erre, hiszen ez nagyon nagy elismerése eddigi
lelkiismeretes, pályaorientációt, életpálya-építést segítő munkánknak.
A pályázat célja: támogassa a diákokat egy reálisabb önismeret birtokában és a különböző szakmákról
szerzett információk segítségével abban, hogy majd a 8. évfolyamon sikeresebben tervezhessék az
iskola-, illetve a pályaválasztásukat; segítséget kapjanak abban, hogyan építhetik az életpályájukat és
erősíthetik a munkaerő-piaci szempontból releváns kompetenciákat; megértsék azt, hogyan erősítik
az IKT eszközök a kreativitást és az innovációt, különös tekintettel a korszerű internet alkalmazói
készség használatára.
A pályázat lehetőséget teremt arra, hogy a tanulók havi egy alkalommal elmélyüljenek a
szakmaválasztás, a továbbtanulás témakörében. Ismereteik bővítésére az iskolán kívül is lehetőséget
teremtünk azzal, hogy a város különböző munkahelyeire ellátogathatnak. Az ott látottakról
Page 39
előadásokat tartanak. A foglalkozásokon nagy hangsúlyt fektetünk az e témához kapcsolódó
önismereti területek fejlesztésére pszichológus, pályaválasztási szakértők bevonásával. Továbbá a
sikeres életpálya-építéshez szükséges különböző kompetenciák fejlesztésére is lehetőséget
teremtünk.
Reményeink szerint a modul megvalósítása során nemcsak a gyerekek sikeres pályaválasztását
elősegítő célok valósulnak meg, hanem minél több, az intézményünkben hospitáló pedagógus lát
lehetőséget arra, hogy ezt az ún. jó gyakorlatot az ő iskolájukban is eredményesen bevezessék.
Reméljük, a modell megvalósítása során a gyermekek sok hasznos tapasztalatot szereznek. Bízunk
abban, hogy a pályaválasztás nem könnyű döntésében is segítünk, illetve az érdeklődő iskolákat
támogatni tudjuk e jó gyakorlatunk átvételében.
A pályázat megvalósulásban, az adaptációban résztvevő pedagógusok:
Czinegéné Daróczi Julianna, Löfcsikné Rékasi Ilona, Székely Barnabás és Székelyné Nádas Zsuzsanna
Pályaválasztás, továbbtanulás munkacsoport
Projekt neve: Pályaválasztási szülői értekezlet
Projektvezető: Löfcsikné Rékasi Ilona
Projekttagok száma: 5 fő (Daróczi Ildikó, Veresné Fehér Erzsébet, Kissné Semsei –Tóth Mária,
Nábrádi Mihály, Trungel Zoltánné)
Bevont tanulók száma: 118 fő 8. osztályos tanuló és a szüleik (részt vett kb. 100 fő diák és
szülő)
A projekt elindítását megalapozó igények, elvárások: Szükséges a továbbtanulási
tájékoztató szervezése a 8. osztályos tanulók és szüleik részére, hogy betekintést nyerjenek a
környékünkön működő középiskolák működésébe.
A projekt célja: A pályaválasztási szülői értekezleten a szülők és a tanulók megismerik a helyi
és a környékbeli középiskolákat. Ezzel a rendezvénnyel segíthetjük tanulóink
továbbtanulását, pályaorientációját.
A projekt magvalósulása: A projektmunkacsoport hosszas és alapos előkészítő munkájának
köszönhetően hét középiskola képviselője adott tájékoztatást a szülői értekezleten
intézményükről, képzési specialitásaikról.
Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola és Kollégium
Veress Ferenc Szakképző Iskola (Hajdúböszörmény)
Diószegi Sámuel Baptista Szakközépiskola és Szakiskola (Debrecen)
Tiszavasvári Középiskola, Szakiskola és Kollégium
Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola és Kollégium
Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium - Arany
János Kollégiumi Program (Hajdúböszörmény)
Page 40
Szent Bazil Görög-katolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Hajdúdorog)
A meghívott intézmények bemutatták képzési rendszerüket, és tájékoztatást adtak a középiskolában
folyó munkáról, valamint a jelentkezés módjáról, a képviselők kitértek a kollégiumi elhelyezésekre,
gyakorlati helyeik felszereltségére, továbbtanulási lehetőségekre, a szabadidő hasznos eltöltésére
vonatkozó információkra is.
Az érdeklődők számos tájékoztató anyag közül válogathattak, illetve személyesen is beszélgethettek
az előadókkal.
A nyolcadik osztályos tanulók pályaválasztásának segítésében nagyon fontos állomás volt ez a
program is.
A projekttagokkal megállapodtunk abban, hogy továbbra is javasoljuk azt, hogy a város és a környék
középiskoláit hívjuk meg a pályaválasztási szülői értekezletre.
Projekt neve: Pályaválasztási témahét. (TÁMOP 3.1.4. belső innováció fenntartása)
Projekt időtartama:
Projekttagok száma: 7 fő
Bevont tanulók száma: 163 diák= minden 8. osztályos tanuló
Projekt célja: A 8. osztályos tanulók sikeres pályaorientációjának segítése, a tanulók
életpálya-építési kompetenciáinak, a reális önismeretüknek a fejlesztése; ismeretbővítés a
szakmák, foglalkozások, a helyi munkaerő-piaci helyzet, a jövőbeni
lehetőségek tárgykörében; képességeik erősítése a kooperatív technikák alkalmazásában,
az IKT eszközök használatában, a jegyzetelésben, a lényegkiemelésben, a "látottak-hallottak
visszaadásában" különböző technikák, módszerek segítségével.
Projekt megvalósítása: A projektet alapos előkészítő, szervező munka előzte meg, melynek
keretében a projekttagok feltérképezték a tanulóik érdeklődését a különböző szakmák,
munkaterületek iránt; ezután felvették a kapcsolatot a helyi cégekkel, intézményekkel, majd
felkészítették a diákokat a látogatásokra (csoportalakítás, kérdések szerkesztése, viselkedés,
közlekedés, jegyzetelési technikák). A témahét 2014. okt. 13. és 17. között zajlott. A
látogatások után a gyerekek feldolgozták a tapasztaltakat tabló és előadás formájában. Majd
bemutatták a kiállításokon, illetve a prezentációikban mindazt, amit a különböző
munkahelyeken megtudtak a munkalehetőségekről, a foglalkozásokról. Ekkor vendégként
szülőket és 6. osztályos tanulókat is meghívtunk. Értékelő lapok kitöltésével, ajándék
könyvjelzők kiosztásával zárult a jól sikerült, hasznos hét. A projektzáráson is hasonló jó
élményeket fogalmaztunk meg, melyekhez módosító javaslatokat is fűztünk, hogy a
következő tanévben még zökkenő mentesebben sikerüljön e nagyszerű projekttéma
megvalósítása.
Projekt rövid leírása:
Page 41
Alapos előkészítő, szervező munka, a diákok felkészítése
A látogatások lebonyolítása
A tablók, előadások elkészítése
A kiállítás, az előadások és a témahét értékelése
Munkacsoportok
Kulturális, rendezvényszervező munkacsoport
Témavezető: Pusztai Eszter
Projekt neve: Mikulás bál
Projektvezető: Székelyné Nádas Zsuzsanna
Projekt tervezett időtartama: 2014. október 09 – 2015.01.15.
Projekt megvalósításának időpontja: 2014.12.06.
Projektcsoport tagjai: 18 fő
Projekt célja:
A szülők és tanárok egy jó hangulatú rendezvényt szerveznek közösen, melynek bevételét az iskola
tárgyi feltételeinek javítására, a hátrányos helyzetű tanulók hátránykompenzációjára ajánlják fel. Az
iskola volt diákjai osztálytalálkozókat szerveznek, mellyel hagyományainkhoz hűek maradnak.
Bevont tanulók száma: kb.70 (műsor, pakolás, dekorálás)
Projekt eredményessége (értékelése) röviden - erősségek, fejlesztendő terület: Sikeres bált
szerveztünk. 340 vendég tisztelte meg rendezvényünket.
Erősségeink: dekoráció, egyenletes leterheltség, műsor, zenész, tombolasorsolás. vacsora.
Gyengeségünk: biztonsági őr hiánya
Projekt neve:"Kalandozzunk a Szitáry testvérekkel!"
Projekt időtartama:2014. október - 2015. május
Projektvezető: Deméné Czeglédi Éva
Projekttagok:5 fő: Ádámné Balog Erika, Fekete Andrea, Kovács Mónika, Nyakó Istvánné,
Varga Miklósné
Page 42
Bevont gyerekek száma: 30 gyerek (4. osztályos gyerekek 6 fős csoportjai)
Céljai, megvalósulása, eredményessége: Olvasóvá nevelés, irodalmi élményszerzés.
Ismerkedés az adott történelmi korszakkal a regény alapján. Az értelmező, a kritikai és a
kreatív olvasás alapozása. Az irodalmi mű érzelmi, erkölcsi, esztétikai értékei iránti gyermeki
fogékonyság erősítése. Könyv - és könyvtárhasználati igény ébresztése. A mű feldolgozása
során a gyűjtött anyag célszerű elrendezése a tanulók aktív részvételével. Kommunikációs
helyzetekhez alkalmazkodó illemtudó viselkedés tanulása, gyakorlása. Kapcsolatépítés városi
intézménnyel- Aranyszalma Alkotóház és Galéria.
A projektnyitó értekezlet után decemberben tartottuk meg első foglalkozásunkat, ahol a hat fős
gyerekcsoportok az adott témakörökből készítették el rövid beszámolójukat:
1. Így élt az "ezerarcú" Móra Ferenc
2. Egy kis kóstoló a történelemből: a XVII. századi Erdély
3. Reich Károly illusztrációi alapján a regény helyszíneinek bemutatása
4. Napról napra ...... (A mű cselekménye)
5. Eltűnnek a ráncok Apafi fejedelem homlokáról
(emberi kapcsolatok a regényben ─ az író szavaival)
A következő foglalkozások témái:
II. Az ecsedi láp bemutatása (turisztikai programajánló)
III. Kézműves foglalkozás az Aranyszalma Alkotóház és Galériában.
/Korabeli fegyverek, ruházat, ételek bemutatása./
IV. Akadályverseny, számháború.
INTÉZMÉNYEGYSÉG-VEZETŐI BESZÁMOLÓ
Statisztikai adatok (2015.január 19.)
Személyi feltételek :
Pedagógusok száma: 25 fő
Áttanítók száma: 6 fő
o Molnár Imréné – kémia
o Kaprinyák Sándor – mozgókép- és médiaismeret
Page 43
o Dr. Tóthné Ferencz Mariann – fizika
o Nagyné Zsiros Irén – testnevelés
o Mihókné Varga Ilona – matematika
o Józsi-Tóth Sándorné – angol
Más intézményegységbe áttanító pedagógus:
o Szabó Sándorné – erkölcstan Óvoda u.
Tankerületi áttanító pedagógusok
o Farkas Ferenc – informatika (GÚT)
o Simon Ferenc – technika (Polgár)
o Szabó Sándorné – ének-zene (Polgár)
Továbbtanulás:
Jeles Éva: Eszterházy Károly Főiskola Eger (tehetséggondozás), sikeres államvizsga
Simon Ferenc: Nyíregyházi Főiskola (testnevelés szak), I. félév folyamatban
Fejlesztő pedagógus: Szabóné Kiss Judit
Gyógypedagógus: Szabó Sándorné
Könyvtáros: Bodnárné Varga Márta
Iskolai védőnők: Siró Katalin
Iskolatitkár: Csuja Sándorné
Pedagógiai asszisztensek: Simai Jánosné, Simai Olga, Baranyi Arisztid
Tanulói adatok:
Létszámadatok:
Osztályok száma: 14
Tanulók száma: 343 fő
Page 44
Szociális helyzet:
o Rendszeres gyermekvéd.: 114 fő (33,23 %)
o HH-s helyzetű tanulók: 40 fő (11,66 %)
o HHH-s helyzetű tanulók: 30 fő (8,75 %)
o Veszélyeztetett tanulók száma: 1 fő
o Lakásotthonos tanulók száma: 18 fő (5,24 %)
o Nevelőszülőknél élő tanulók száma: 4 fő
o Magántanulók száma: 2 fő
o SNI-s tanulók száma: 5 fő
o BTM-s tanulók száma: 35 fő
Napközis, tanulószobai adatok:
o Csoportok száma: 8
o Napközis tanulók száma: 145 fő
o Tanulószobás tanulók száma: 83 fő
A Hajdúnánási Pedagógiai Napok Polgári úti Intézményegységében megtartott bemutató órái
Szövegértés fejlesztése magyar órán - koncentráció a környezetismeret tantárggyal
Az órát tartó pedagógus: Husztiné Dézsi Irén
Osztály: 3. c
Tantárgy: Magyar - olvasás
Tananyag: Az öreg halász és a nagyravágyó felesége - mesefeldolgozás
Az óra célja: A szövegértés fejlesztésének módszerei
Korreferált: Nyakó Istvánné
A tanítási órát 14 fő érdeklődő látogatta meg, melyből heten az iskolánk dolgozói voltak. Az óra
anyaga a mesék témakörben, Az öreg halász és a nagyravágyó felesége c. szöveghez kapcsolódott. A
szövegértés fejlesztése leginkább kooperatív csoportmunkában megoldott feladatokon keresztül
történt, melyet a gyerekek örömmel végeztek. A tantárgyi koncentrációt két gyerek rövid
kiselőadásával, bemutatójával és az azt követő beszélgetéssel valósítottuk meg. Az óra után Nyakó
Istvánné Ibolya mondta el korreferátumát, melyben az ÉKP program szövegfeldolgozásának
mozzanatait, technikáit mutatta be. A visszajelzések és a korreferátum alapján úgy gondolom, hogy
az órán kitűzött célok megvalósultak, a gyerekek, a vendégek is jól érezték magukat.
A játék szerepe az alapozó időszakban
Az órát tartó pedagógus: Pusztai Eszter
Osztály: 2. e
Page 45
Tantárgy: Matematika
Korreferált: Mónusné Ruszin Anna
A mai világban egyre nehezebb lekötni a gyerekeket a tanítási órákon. Sokszor van szükség
„érdekes csomagolásra”, ha szeretnénk a gyerekek figyelmét fenntartani az órán. Izgalmas,
változatos, trükkös feladatok kellenek ahhoz, hogy felhívjuk magunkra és a tananyagra a figyelmet.
A figyelem fenntartásának legjobb eszköze a játék. Az óra közbe beiktatott játék készséget fejleszt,
kompetenciákat szélesít, mélyít, és nem utolsó sorban betölti a játékra jellemző szerepet: örömet
okoz, felpezsdít!
Ezen a novemberi matematika órán egy csokorba gyűjtöttem össze azokat a játékokat, játékos
feladattípusokat, amelyek a gyerekeim kedvencei. Az óra fő motívum a télapóvárás volt, erre fűztem
fel az egész foglalkozást.
A visszajelzések nagyon pozitívak voltak. A tanító nénik dicsérték a gyerekek fegyelmezettségét,
aktivitását, a színes feladatokat, és az órán látott meserészletek érdekességét, melyet Prezi
segítségével készítettem el.
Úgy gondolom, hogy ezen az órán láthatták vendégeink, hogy a játék fejlesztő, üdítő,
hangulatfokozó hatását semmi nem pótolhatja
Képmanipulálás
Az órát tartó pedagógus: Simon Ferenc
Osztály: 8. e
Tantárgy: informatika
Korreferált: Petrus Tamás
A 10. szekcióban Simon Ferenc tartott órát, a téma a Képmanipuláció volt. A diákok segítségével
bemutatták, hogy "néhány" kattintással éveket lehet fiatalítani bárkin és a címlapokon tökéletesnek
ábrázolt modellek is gyakran retusálásnak köszönhetik makulátlan külsejüket. Az arc, a szem, a fogak
korrekcióján túl sor került egy nagyon hatékony haj átszínező módszer bemutatására és egy gyors
alakformálásra is. A korreferátumot Petrus Tamás tartotta Képszerkesztők tárháza címmel. Számtalan
ingyenes és online programot vonultatott fel, melyeket rendre be is mutatott. Megosztotta néhány
hasznos weblap címét, ahonnan az adott grafikai programok legálisan le is tölthetőek. Bízunk benne,
hogy mindenki számára érdekes és hasznos információk hangzottak el.
A Te választásod!
Az órát tartó pedagógus: Szabó Sándorné
Osztály: 5. d
Tantárgy: Erkölcstan/ hit-és erkölcstan
Témakör: Kapcsolat, barátság, szeretet
Korreferált: Kocsis Áron református lelkipásztor
Az óra célja: A gyermekek és felnőttek számára egyaránt az egyik legnehezebb feladat, hogy helyes
döntést hozzanak, és helyesen cselekedjenek. A nagy jelentőségű döntések „kis”
Page 46
megtapasztalásokból indulnak ki. Az tanóra alatt igyekeztem segítséget nyújtani, és rámutatni azokra
a csomópontokra, melyek a későbbiekben biztos fogódzót adhatnak konfliktushelyzetekben, vagy
döntési kényszerben. A téma feldolgozása során, a beszélgetések alatt olyan életszerű személyes
helyzetekre mutattunk rá, melyet ha a tanuló felismer a saját életében és tenni akar ellene, élhet az
ellenválasztás lehetőségével.
Olyan kommunikációs technikák megismertetése, amelyek segíthetnek az esetleges
konfliktusok feloldásában.
Az egyén életminősége és egészsége nagyban függ attól, hogy egész életen keresztül hogyan oldja
meg, dolgozza föl a konfliktusokat, hogyan jut el a helyes döntéshozatalig. /Egyáltalán eljut-e addig?/
Ha ez sikeres, az az egész társadalom és szűkebb környezete számára előnyös.
Gyakorolják az érzéseik megfelelő kifejezését.
A nyugodt és kiegyensúlyozott társadalmi, közösségi kapcsolatok alapfeltétele az érzelmek megfelelő
mederben tartása és helyes kifejezése.
Fejlődjön az együtt érző képességük.
Az empatikus ember hamar átérzi a másik egyén érzelmeit és ráhangolódik azokra, szívesen segít
másokon, érzékeny a másik megnyilvánulásaira, könnyen beleéli magát mások elbeszélésébe,
odafigyelő, együttműködő. Aki kevésbé empatikus, nehezebben érti meg, és fogadja el mások érzelmi
megnyilvánulásait. Az empátia szélsőséges megnyilvánulásainak elkerülése, úgy mint a túlzott
érzékenység, vagy az empátia hiánya a gyermekkorban kezdődik. A tanulók együtt érző képessége a
későbbiekben a pályaválasztás során is fontos mérce, útmutató lehet, hiszen vannak olyan
foglalkozások, hivatások, ahol a munkavégzés nap mint nap az emberekkel való foglalkozást jelenti.
Az empátia része a szociális és érzelmi intelligenciának is. A karitatív cselekedetek előszobája az
együttérzés. Ez szükséges a kisebb, tágabb, nemzeti szintű, majd határokon átívelő
segítségnyújtáshoz.
Tudjanak segítséget kérni és adni.
Fontos, hogy a gyerekek megértsék, hogy mások tanácsa és segítsége által többek lehetünk, s a mi
másoknak adott segítségünkkel, magunk is gyarapszunk. Ekkor komoly, megoldhatatlannak és
helyrehozhatatlannak látszó élethelyzetek is megoldódnak.
Az óramegbeszélésen elhangzott vélemények összegzése:
A felszólalók megköszönték a bemutató órát. Sokan most végzik a képzést, ezért hasznos volt
számukra gyakorlatban látni a rájuk váró feladatokat. A szakmai és módszertani tapasztalatcsere
során kiemeltük a játékok fontosságát, a tanár személyének meghatározó szerepét. Mindenki
egyetértett abban, hogy erkölcstan tantárgynál a váratlan helyzetek a dominánsak, ezért nagy
empátiára, diszkrécióra van szükség a tantárgy tanítása során. A hozzászólók örültek annak, hogy a
gyerekek mindennapi életéből vettük a szituációs játékok témáit. A korreferátumot tartó Kocsis áron
református lelkipásztor beszélt az Erkölcstan és a Hit és erkölcstan órák módszertani hasonlóságairól.
Elmondta, hogy az óra sikeres volt, mert eljutott A pontból B pontba, tanulságos volt, amire a
gyerekek a későbbiekben építhetnek.
Pedagógus családi sportdélután
Page 47
A Polgári úti intézményegységben immár negyedik alkalommal rendeztük meg december 29-én a
Pedagógus Családi Sportdélutánt.
A rendezvény célja kettős:
népszerűsíteni az egészséges életmód fontos szegmensét a mozgást, egyúttal lehetőséget
teremteni az iskola dolgozóinak és családtagjainak a testmozgásra
lehetőséget biztosítani a más-más intézményegységben dolgozóknak a kapcsolatteremtésre,
a közösségi élet fejlődésére.
Az immár népszerűvé vált eseményen több mint 30 pedagógus és családtagja vett részt. A jó
hangulatú esemény elérte célját, hiszen égtek a kalóriák és erősödött a pedagógusok közötti
kollektivitás.
1.4.2. Szabó Sándor igazgató-helyettes beszámolója
A félév során az alábbi tevékenységeket végeztük munkatársammal, Kovácsné Takács
Anikóval.
1. Az új jogszabályok alapján elkészítettük minden dolgozónak az átsorolását
szeptemberben és januárban, a pedagógus életpálya modell életbelépő szabályainak
megfelelően.
2. Ugyancsak szeptemberben készítettünk néhány dolgozónak határozott idejű kinevezést.
3. Szinte nem múlt el úgy hónap, hogy ne kellet volna új dolgozókat kinevezni, távozó
dolgozó mukaviszonyát megszüntetni.
4. Havi két alkalommal változásjelentést készítettünk a munkából távolmaradó
dolgozókról.
5. Az esedékes jubileumi jutalmakkal kapcsolatban határozatokat szerkesztettünk.
6. Nyugdíjazással kapcsolatos kérelmeket nyújtottunk be a Tankerület felé.
7. A fenntartónak, kérés esetén kimutatásokat, jelentéseket készítettünk.
8. Szintén a Tankerület felé havi rendszerességgel állománytábla karbantartását végezzük.
9. Szeptember, október hónapban a Tankerület alkalmazásában lévő közfoglalkoztatottak
szerződését, szabadságolását, munkanaplójuk nyilvántatását vezettük, munkaköri
Page 48
leírásukat készítettük.
10. Folyamatosan igyekeztünk karbantartani a MÁK KIR-es felületének adatait.
11. A KIR3 fejlesztése miatt továbbképzésen vettünk részt a Tankerülettel közösen
Debrecenben. Azóta többször kellett tesztelni a rendszert.
12. Dolgozói igények alapján munkáltatói igazolásokat készítettem.
13. Havonta kinyomtattuk, ezután eljuttatuk a bérjegyzékeket a dolgozókhoz.
14. Folyamatosan kapcsolatot tartottunk az Államkincstárral, Tankerülettel,
Családtámogatási irodával.
15. Szabadságok karbantartása egész évben.
16. Év végén a banki igazolásokról küldtünk tájékoztatást, nyomtatványokat.
17. Ez év elején a 2015. évi adózással kapcsolatos nyomtatványok megküldése,
nyilatkozatok továbbítása az Államkincstár felé.
18. A KIR2 felületet folyamatosan gondoztuk, többször új elemmel bővült, az életpálya
modell kapcsán többször kellett aktualizálni, felülvizsgálni, javítani.
19. Sajnos sokszor nagyon rövid határidőket szabnak, így magas a hibázások lehetősége,
arra kérek mindenkit, hogy ha ilyet tapasztal azonnal szóljon, mert ezzel nagyon segíti a
munkánkat!
Szakmai vezetőként a Nyelvi munkaközösség, Mérések PMCS , “Saját”, iskolai szervezésű
versenyek PMCS felügyeletét láttam el, vezetőikkel igyekeztem a legideálisabb,
leghatékonyabb munkakapcsolatot kialakítani.
Az általam végzett ellenőrzési tevékenységek általános tapasztalatai:
● Intézményegység- vezetőnként havonta ellenőriztem a naplókat, közvetlen
munkatársaim nagyon kevés hibával dolgoztak, esetenként nem írták be néhány
tanítási óra anyagát, illetve nem írták alá a bejegyzéseket. Ezen a területen vannak
hiányosságaim.
Page 49
1.5. Munkaközösség-vezetők beszámolói
(Mellékletben)
1.6. Egyebek
1.6.1. Pályázati ajánló
Az Educatio Nonprofit Kft. Digitális Pédagógiai Osztálya, mint az éTwinning Némzéti
Szolgáltatópontja (NSS) pályázatot ír ki olyan gyakorló pédagógusok,
pédagóguscsoportok számára, akik intézményükkél némzétközi téstvériskolai projektek
mégvalósításában szérétnénék részt vénni. Az é3: éTwinning égyüttműködésék –
évolúció (rövidén: é3) élnévézésű projékt célja égy éTwinning Pédagógiai Műhély
létréhozása, ahol a résztvévők égy projéktötlét kidolgozásán munkálkodnak, folyamatos
szakmai támogatás méllétt. Részléték és jéléntkézés a cikkben!
(http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/etwinning/e3-etwinning-egyuttmukodesek-evolucio-
2015)
Page 51
Alsós és gyógypedagógiai nevelési munkaközösség félévi beszámolója
2014/2015. tanév
Bocskai István Általános Iskola,
és Alapfokú Művészeti Iskola
4080 Hajdúnánás, Óvoda u. 2-10.
e-mail: [email protected] I. Az alsós és gyógypedagógiai nevelési munkaközösség tagjai
A 2014/2015. tanévben a Bocskai István Általános Iskola, és Alapfokú Művészeti Iskola
pedagógusai nyolc munkaközösségben végzik szakmai munkájukat, a Klebersberg
Intézményfenntartó Központ Hajdúnánási Tankerülete fenntartásában.
Page 52
Az elmúlt tanévhez képest nem módosult a munkaközösségek száma. A munkaközösség
tagjai az 1-2. osztályok osztályfőnökei, alsós tanítók, az eltérő tanterv szerint tanítók.
Tóth Imréné 2014. november 12-től nyugdíjazását megelőző szabadságát és felmondási idejét
tölti. Helyét Húri Jánosné vette át.
Szakmai vezető: Szabóné Varga Éva.
I.A. Az iskolai végzettség alapján
Név Szak Osztály
Szabó Albertné tanító (pedagógia szakkollégium) 1.a
Ferencziné Répánszki Tímea tanító (orosz nyelv szakkollégium) 1.b
Erdei Erzsébet tanító (rajz szakkollégium)
környezettan szakos tanár
1.c
Nagyné Deli Tünde tanító (magyar műveltség terület)
pedagógus szakvizsga
1.d
Kaprinyákné Ádám Edit tanító (rajz szakkollégium) 2.a
Nagyné Sallai Judit tanító (testnevelés szakkollégium)
testnevelés szakos tanár
2.b
Pallaginé Sallai Éva tanító (testnevelés és könyvtár szakkollégium) 2.c
Jeles Éva tanító-magyar szak 2.d
Pusztai Eszter tanító (magyar műveltség terület) 2.e
Ötvösné Tóth Ágnes tanító (testnevelés szakkollégium) 2.f
Kovács Anita gyógypedagógus SNI 1-4.
Tóth Imréné gyógypedagógus SNI 5-8.
Összesen: 12 fő osztályfőnök.
Kaprinyák Sándor tanító, média szakos tanár
Húri Jánosné gyógypedagógus
Mindösszesen: 14 fő tanító.
Bodnárné Varga Márta
(pártoló tag)
tanító (könyvtár szakkollégium)
tehetségfejlesztési szakértő szak
pedagógia szakos tanár, pedagógus szakvizsga
Nagy-Tóth Annamária
(pártoló tag)
tanító (ember-, erkölcs-és vallásismeret szakos
szakvizsgázott pedagógus)
történelem szakos bölcsész és tanár
Page 53
I.B. A munkavégzés helye szerint
Iskola úti telephely
Polgári úti telephely
Baross úti telephely
Igazgató helyettes:
Szabóné Varga Éva Igazgató helyettes:
Székely Barnabás Igazgató helyettes:
Szabó Sándor Ferecziné Répánszki Tímea Erdei Erzsébet Nagyné Deli Tünde
Szabó Albertné Jeles Éva Ötvösné Tóth Ágnes
Kaprinyákné Ádám Edit Pusztai Eszter
Nagyné Sallai Judit
Pallaginé Sallai Éva
Kaprinyák Sándor
Kovács Anita
Tóth Imréné
Húri Jánosné
Pártoló tag:
Bodnárné Varga Márta
Nagy-Tóth Annamária
Összesen: 9 fő Összesen: 3 fő Összesen: 2 fő
Mindösszesen: 14 fő
Az 1-2. évfolyamokba betanító kollégák
Iskola úti telephely
Polgári úti telephely
Agárdi Zoltánné 2.a NYIK Husztiné Dézsi Irén 2.d technika
2.d környezet
Nábrádiné Bagdi Ildikó 2.a testnevelés Póser Tiborné 2.e ének
2.e környezet
Deméné Czeglédi Éva 2.c matematika Takács Ágnes 1.c testnevelés
Kékiné Seres Emma 1.b matematika Vitézné Kovács Irén 1.d technika
2.d rajz
Nagy-Tóth Annamária 1.a, 1.b, 2.a, 2.b,
2.c ének
2.a furulya
Éles Judit 1.c ének
Nyakó Istvánné 2.a báb Papp Anita 1.c, 2.o.
informatika
Péter Hajnalka 2.b matematika
2.b rajz
Összesen: 7 fő Összesen: 6 fő
Mindösszesen: 13 fő
I.C. A betöltött munkakör szerint
12 fő osztályfőnök mellett 14 pedagógus tanít a munkaközösségben.
Osztályok megoszlása évfolyamonként, és telephelyenként a 2014/2015. tanévben:
Page 54
Osztály Osztályfőnök Telephely
1.a Szabó Albertné Iskola u.
1.b Ferencziné Répánszki Tímea Iskola u.
1.c Erdei Erzsébet Polgári u.
1.d Nagyné Deli Tünde Baross u.
2.a Kaprinyákné Ádám Edit Iskola u.
2.b Nagyné Sallai Judit Iskola u.
2.c Pallaginé Sallai Éva Iskola u.
2.d Jeles Éva Polgári u.
2.e Pusztai Eszter Polgári u.
2.f Ötvösné Tóth Ágnes Baross u.
SNI 1-4. Kovács Anita Iskola u.
SNI 5-8. Tóth Imréné
Húri Jánosné 2014. november 12-től
Iskola u.
Összesen 12 fő osztályfőnök.
I.D. Egyéb feladatok ellátása alapján
Telephely Feladat Tanító
Baross u. Munkaközösség vezető
Közlekedési szakreferens
Újságfelelős
Kovács Mónika
Gyermek-és ifjúságvédelmi felelős
Bendegúz versenyfelelős
Ötvösné Tóth Ágnes
Iskola u. Szakszervezet képviselője Pallaginé Sallai Éva
Házirendkészítő team tag
Órarendkészítő team tag
Ferencziné Répánszki Tímea
Faliújság felelős
Újságfelelős
Kaprinyákné Ádám Edit
Tankönyvfelelős
Honlap szerkesztő
Közlekedési szakreferens
Kaprinyák Sándor
Újságfelelős Erdei Erzsébet
IPR munkacsoport vezető Jeles Éva
Versenyfelelős
Kulturális rendezvények munkacsoport vezető
Pusztai Eszter
Munkaközösségünk a tanév elején összeállított munkatervében felvázolt célok, feladatok, a
Pedagógia Programban, illetve a Helyi tantervben megfogalmazott irányelvek szerint kezdte
el éves munkáját.
II. A tanítás-tanulás folyamata
II. A. Az iskola Pedagógiai Programjához kapcsolódó tevékenységek
Iskolánk tanulói szüleik segítségével, választhatnak a számukra legmegfelelőbb oktatási
formák közül. A szülők igénye az iskolával szemben, hogy gyermekük legyen biztonságban,
Page 55
kapjon tudást és élményeket. Emelt szinten lehet az Iskola úti telephelyen matematikát, a
Polgári úti telephelyen informatikát, a Baross úti telephelyen idegen nyelvet tanulni. Az
Értékközvetítő Program egyedi jellemzőkkel bír sajátos napirendje, órabeosztása miatt.
A TÁMOP 3.1.4. pályázat 5 éves fenntartási időszaka az utolsó évében jár. Az 1-2.
évfolyamon 6 osztályban, többféle területen végeznek a kollégák kompetencia fejlesztést.
Az alábbi táblázat ezt hivatott bemutatni.
Osztály Tanító Tantárgy, témakör
1.a Szabó Albertné szociális, életviteli és környezeti kompetencia
1.c Erdei Erzsébet szövegértés, szövegalkotás
1.c Erdei Erzsébet matematika
2.a Agárdi Zoltánné szövegértés, szövegalkotás
2.b Nagyné Sallai Judit projekt (Mátyás és kora)
2.d Jeles Éva/Pusztai Eszter 3 hetet meghaladó projekt
2.e Ötvösné Tóth Ágnes matematika
II. B. Szakmai munkánk
II.B.1. Az új Nemzeti köznevelésről szóló törvény szellemében
Az új Nemzeti köznevelésről szóló törvény értelmében a Hit és erkölcstan oktatás az első és
második évfolyamokon bevezetésre került. 2013-tól felmenő rendszerben a kötelező tanórai
foglalkozások része lett az állami általános iskolákban az erkölcstan vagy az e helyett
választható hit- és erkölcstan óra.
Ebben a tanévben az alsó tagozaton az első, a második és a harmadik évfolyamokon került
bevezetésre a heti öt testnevelés óra. Az úszásoktatás ebben a félévben nem valósult meg.
II.B.2. Képességfejlesztés
A.) Differenciálás
A gyerekek oktatás szempontjából eltérő sajátosságai közül a legfontosabbak:
az előzetes, megalapozó tudás szintje;
a motiváltság;
a tanulási sajátosságok;
a társas helyzet;
az együttműködési képesség színvonala.
A differenciálással az a célunk, hogy elősegítsük az egyes gyermekek sikeres tanulását. Mivel
mindegy gyermeknek mások és mások tanulási szükségletei és a már meglévő tapasztalatai,
ezért a gyermek tanulási folyamatát úgy segítjük elő, hogy azt az egyes gyermekek egyéni
szükségleteihez igazítjuk.
A differenciált csoportmunkával lehetővé válik, hogy az egyes tanulók olyan feladatot
kapjanak, melyek számukra erőfeszítést jelentenek, azonban ennek ellenére meg tudják oldani
azt. Ez sikerélményt jelent a gyereknek és ösztönzi a további munkára. El kell döntenünk,
hogy mi a munka célja: a felzárkóztatás, a jobb képességűek aktiválása és további fejlesztése;
avagy a képességfejlesztés.
Szükség van mindezen pedagógiai munkára, hiszen 27 tanuló BTM-es, 8 tanuló vizsgálata
jelenleg is tart, vagy éppen befejeződött, és 4 tanuló SNI-s státuszú az 1-2. évfolyamon.
Osztály Osztályfőnök BTM-es kisgyerek SNI-s kisgyerek
Page 56
1.a Szabó Albertné Tóth Miklós Milán Szentpéteri Krisztián
1.b Ferencziné Répánszki
Tímea
Pál Dóra
Tóth Barbara
Jenei Zina
-
1.c Erdei Erzsébet Mezei Péter, Molnár Jázmin,
Pál Dániel, Bóna Fanni
(folyamatban), Dráviczki
Roland (folyamatban),
Szappanos Bettina
(folyamatban)
Oláh Márk László
2.a Kaprinyákné Ádám
Edit
Nagy Adrián Imre Kovács Dorottya
2.b Pallaginé Sallai Éva Árvai József
Daróczi Bálint
Girincsi Noémi
Horváth Zsolt Sándor
Lázók Diána
Nábrádi Vivien
Pál Dóra
Téglás Bertalan
-
2.d Jeles Éva Dankó Dávid, Szabó Kata,
Dombi Nándor
-
2.e Pusztai Eszter Molnár László, Szappanos
Tamás Dávid, Berki Bence
Sándor, Dráviczki Fanni
-
2.f Ötvösné Tóth Ágnes Lesku Barbara
Papp Edina
Dudás Mercédesz
Szincsák Csaba
Gombos Zoltán
B.) Tehetséggondozás, korrepetálás
Az Országgyűlés 2008 végén fogadta el a Nemzeti Tehetség Programot. Tehetségpontok
hálózatának kiépítésének célja hálózati rendszerben elősegíteni a tehetségkutatás,
tehetségazonosítás és fejlesztés szakmai megalapozottságát, a tevékenység-struktúra
gazdagítását, az esélyteremtést. Iskolánk is Tehetségpont!
Készségfejlesztésre kiváló helyszínként szolgáltak a szakkörök. Tűzzománc szakkör, furulya
szakkör, mazsorett, sportfoglalkozások és énekkar is működött alsós gyerekek bevonásával,
alsós vagy felsős kollégák irányításával.
A művészetoktatás keretében az 1-2. évfolyamok diákjai heti kétszer két órában járnak
néptáncórákra. Az AMI keretében járhatnak zeneiskolába, választhatnak hangszert maguknak,
délutáni szabadidős programként.
Tanító A szakkör neve Időtartam Osztály
Kaprinyákné Ádám Edit Tűzzománc 2 óra 4-5. évfolyam
Jeles Éva Kistudorkák
Tehetségfejlesztés
2 óra 2.d
Ötvösné Tóth Ágnes Tehetséggondozás 2 óra 2.f
Nagy-Tóth Annamária Furulya szakkör 1 óra 2-3-4.évfolyam
Page 57
Felzárkóztatás azon tanulók részére szervezendő, akik életkoruk átlagához képest „egyes
területeken” lemaradást mutatnak. Feladat: a „lemaradt terület” fejlesztése annak érdekében
hogy elérje az „átlag szintet”.
A megemelt óraszám eredményeképpen az idei tanévben több lehetőség adódott a
felzárkóztatásra. Tíz tanító heti 12 órában tart korrepetálást.
Tanító Korrepetálás Időtartam Osztály
Szabó Albertné magyar heti 1 óra 1.a
Ferencziné R. Tímea magyar heti 1 óra 1.b
Erdei Erzsébet magyar, matematika heti 1 óra 1.c
Nagyné Deli Tünde magyar, matematika heti 1 óra 1.d
Kaprinyákné Ádám Edit matematika heti 1 óra 2.a
Nagyné Sallai Judit magyar, matematika heti 1 óra 2.b
Pallaginé Sallai Éva magyar heti 1 óra 2.c
Jeles Éva magyar, matematika heti 1 óra 2.d
Pusztai Eszter magyar, matematika heti 2 óra
(az egyik kompetencia
fejlesztés)
2.e
Ötvösné Tóth Ágnes magyar, matematika heti1-1 óra 2.f
A gondos munka ellenére 4 diák, nem teljesítette az első félév minimum elvárásait. Az SNI
tagozaton hiányzása miatt lett értékelhetetlen 1 tanuló.
Osztály Félévkor megbukott
tanuló neve
Tantárgy, amiből bukott Tanító, aki buktatta
1.a Tóth Miklós Matematika, magyar Szabó Albertné
Szentpéteri Krisztián Matematika, magyar
2.e Molnár László matematika Pusztai Eszter
2.f Mező Szabolcs Matematika, magyar Ötvösné Tóth Ágnes
SNI 5-8. Lénárt Amanda Magyar Mráz Erzsébet
C.) „Szitakötő”
A tavalyi évhez hasonlóan iskolánk ebben a tanévben is pályázatot adott be a Liget Műhely
Alapítvány által kiadott Szitakötő című irodalmi és ökológiai gyerekfolyóirat elnyerésére.
A nyertes pályázatnak köszönhetően intézményünkben a 2014-15-ös tanévben is hozzáférhető
az újság és a hozzá kapcsolódó rendezvények.
Az újságok az Iskola utcai intézményegység könyvtárában tekinthetők meg, Bodnárné Varga
Márta tanítótól lehet kérni az újsághoz kapcsolódó foglalkozásokat.
A kreatív, mesét és rajzolást kedvelő kisdiákok benevezhetnek a Szitakötő újság pályázataira.
A folyóirat szorgalmas olvasói az interneten válaszolhatják meg a hetente megújuló játék
kérdéseit és nyerhetnek értékes könyveket.
Az újság negyedévenként jelenik meg. A korábbi számok is elérhetők a könyvtárban,
valamint a folyóirat honlapján: http://szitakoto.com/
Kapcsolattartó pedagógus az Iskola úton Ferencziné Répánszki Tímea, a Polgári úton Pusztai
Eszter.
D.) Egészségfejlesztési program
Page 58
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal „E-BUG” néven, internet alapú, ingyenes, játékos
egészségfejlesztési programot indított 2014 tavaszán, – a nemzetközi tapasztalatok
felhasználásával – a 6-10 éves és a 11-15 éves korosztály számára.
Főbb témakörök:
kézhygiéne, légutak higiénéje, szexuális egészség, tudatos antibiotikus használat, védőoltások.
Egy-egy téma 5-10 perces időtartam alatt feldolgozható, diákoknak szóló segédanyag, tanári
kézikönyv, óravázlat, TOTO is letölthető térítésmentesen.
Az e-Bug program keretében, 2014 őszétől térítésmentesen igényelhető E-Bug Játékos
Tudomány eszközök. Az eszköz jelenleg csak Budapesten elérhető, oda-visszaszállításáról az
iskolának kell gondoskodnia.
Minden alsós 1-2. évfolyamos osztályfőnök folytatja a programot az idén is, elsősorban
környezetismeret órán, és napköziben.
II.B.3. Pályázat
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) kiírásában, A komplex művészeti nevelés
nevelési-oktatási programjának fejlesztése címmel nyertes pályázatban, Kaprinyákné Ádám
Edit a második évben is vállalta a feladatot.
II.B.4. Olvasóvá nevelés
Az idei tanév egyik kiemelt feladata az alsó tagozaton az olvasóvá nevelés. A gyerekekben
hajlam van a belső látásra, belső hallásra, belső képzeletre, amit az olvasás hallatlanul
gazdagíthat. Az olvasás a belső tudati, érzelmi működésre hat.
A számítógépes játékok, a videó nagyon gyorsan és könnyen kiváltható élményeket, örömöket
szereznek. Az olvasás élménye ezzel szemben nehezebben elérhető, hiszen időigényes,
fárasztó; magának az olvasás képességének is automatizálódni kell ahhoz, hogy valóban
örömhöz tudjon juttatni. Ha valakinek gondot okoz már technikailag is az, hogy elolvasson
egy néhány oldalas könyvet, akkor az örömig már el sem jut.
Az olvasás élményének kialakításához, fenntartásához készült el az 1-2. évfolyamokra írt egy-
egy lehetséges forgatókönyv, nem titkolt szándékkal, a következő tanévek tehetséggondozó
tevékenységéhez kapcsolódva. A dokumentumot lásd a beszámoló mellékletében.
A feladat elvégzésében Szabó Albertné, Ferencziné Répánszki Tímea, Nagyné Sallai Judit, és
Pallaginé Sallai Éva vettek részt.
II. C. Mérések
II. C. 1. Tantárgyi mérések
A táblázatba foglalt tantárgyi eredményeket végig tekintve megfigyelhető, hogy szélsőséges
eltérés nincs, a tanév elején, illetve félévkor íratott felmérők százalékos értékelésében.
Az első osztályokban, tantárgyi bemenő felmérők megíratása nem volt. A helyzetelemzések
azonban tartalmaztak a tanulókkal végzett mérési anyagokat. Félévkor pedig matematika és
magyar tantárgyakból is sor került teljesítménymérésre.
A szavakra, szószerkezetekre épülő szövegértés felmérők még kiválóan sikerülnek az
elsősöknél. A második évfolyamtól belépő szépirodalmi, illetve ismeretterjesztő szöveg
feldolgozásával azonban nem birkóznak meg ilyen szép eredménnyel a gyerekek. A probléma
sokszor több téren is fellelhető. A legkézenfekvőbb a gyenge olvasási teljesítmény. Másik
hibaforrás a feladatok értelmezésének nehézségében rejlik. A koncentrációs problémák,
alulmotiváltság tovább rontja a helyzetet.
Page 59
A nyelvtani ismeretek elsajátítása már kedvezőbb képet mutat, akár feladatlap, akár
tollbamondás, másolás feladatokat is helyezünk előtérbe.
Matematika tantárgyból első évfolyamon nagyon jó az eredmény (90%). Második évfolyamon
igen változó a teljesítmény: 70-90% közötti.
Év eleji tantárgyi mérések Félévi tantárgyi mérések
osz-
tály
tantárgy eredmény
(%)
Tantárgy Eredmén
y (%)
tanító
1.a magyar
matematika
80%
88%
Betűismeret
Tollbamondás
Szövegértés
Hangos olvasás
Matematika
86,4%
83%
82,6%
46 betű/1perc
87,08%
Szabó
Albertné
Simon Béláné
1.b magyar
matematika
78%
96%
84%
Betűismeret
Tollbamondás
Szövegértés
Hangos olvasás
Matematika
1. cs.
2. cs.
86 %
85 %
92 %
64 betű/1perc
95 % 75 %
Ferencziné
Répánszki
Tímea
Kékiné S
Emma
1.c magyar
matematika
89%
90%
Másolás
Tollbamondás
Szövegértés
Hangos olvasás
Matematika
83%
84%
79%
72 betű/1perc
84%
Erdei
Erzsébet
1.d magyar
matematika
86%
70,7%
Betűismeret
Tollbamondás
Szövegértés
Hangos olvasás
Matematika
87%
87%
88,5%
-
83%
Nagyné Deli
Tünde
2.a Magyar írás
Tollbamondás
Másolás
Szövegértés
Magyar nyelv tz.
Hangos olvasás
Matematika
Környezet
72,5%
-
-
69%
68%
163 betű/perc
80%
-
Magyar írás
Tollbamondás
Másolás
Szövegértés
Magyar nyelv tz.
Hangos olvasás
Matematika
Környezet
79,2%
75%
73%
65,77%
76,1%
218 betű/perc
86%
-
Agárdi
Zoltánné
Kaprinyákné
Ádám Edit
2.b Magyar írás
Tollbamondás
Másolás
Szövegértés
Magyar nyelv tz.
Hangos olvasás
Matematika
Környezet
89,22%
80,12%
79%
65,57%
84,53%
197 betű/perc
77,57%
90,14%
-
Magyar írás
Tollbamondás
Másolás
Szövegértés
Magyar nyelv tz.
Hangos olvasás
Matematika
Környezet
85,2%
87%
77,69%
83,87%
85,96%
298 betű/perc
73.09%
90,42%
90,08%
Nagyné Sallai
Judit
Péter
Hajnalka
2.c Magyar írás
Tollbamondás
Másolás
86%
79%
76%
Magyar írás
Tollbamondás
Másolás
80%
81%
81%
Pallaginé
Sallai Éva
Deméné Cz.
Page 60
Szövegértés
Magyar nyelv tz.
Hangos olvasás
Matematika
Környezet
63%
79%
188 betű/perc
68,5%
82%
-
Szövegértés
Magyar nyelv tz.
Hangos olvasás
Matematika
Környezet
76%
82%
243 betű/perc
67%
84%
-
É.
Kaprinyákné
Á. E.
Kaprinyák S.
2.d Magyar írás
Tollbamondás
Másolás
Szövegértés
Magyar nyelv tz.
Hangos olvasás
Matematika
Környezet
81%
-
-
72%
81%
208 betű/perc
80%
81,5%
Magyar írás
Tollbamondás
Másolás
Szövegértés
Magyar nyelv tz.
Hangos olvasás
Matematika
Környezet
-
-
-
60%
83%
219 betű/perc
86%
86,68%
Jeles Éva
Husztiné D. I.
2.e Magyar írás
Tollbamondás
Másolás
Szövegértés
Magyar nyelv tz.
Hangos olvasás
Matematika
Környezet
78,43%
84,79%
-
54,66%
71,58%
-
70,45%
-
Magyar írás
Tollbamondás
Másolás
Szövegértés
Magyar nyelv tz.
Hangos olvasás
Matematika
Környezet
-
-
-
55,41% 75,04% - 76,26% -
Pusztai Eszter
2.f Magyar írás
Tollbamondás
Másolás
Szövegértés
Magyar nyelv tz.
Hangos olvasás
Matematika
Környezet
76%
-
-
73%
77%
260 betű/perc
82%
79%
Magyar írás
Tollbamondás
Másolás
Szövegértés
Magyar nyelv tz.
Hangos olvasás
Matematika
Környezet
-
-
71%
69%
86%
269 betű/perc
85%
77%
Ötvösné Tóth
Ágnes
Év eleji és félévi tantárgyi mérések átlaga
1. évfolyam 2. évfolyam
tanév eleje félév tanév eleje félév
Matematika 85,74% 86,81% 80,56% 80,97%
Hangos olvasás 83,25% 60,6 betű/perc 203,2 betű/perc 249,4 betű/perc
Szövegértés 85,52% 66,205% 68,34%
Magyar nyelv tz. - 76,85% 81,35%
Írás - 80,52% 81,46%
Tollbamondás 82,5% 81,3% 81%
Másolás - 77,5% 75,67%
Betűismeret - 85,6%
Környezetismeret - - 80,25% 84,58%
SNI 5-8. osztályok félévi eredménye
osztály tantárgy eredmény pedagógus
5.
Magyar 3.50 Mráz Erzsébet Irma
Matematika 4.00 Huri Jánosné
Page 61
Természetismeret 4.00
Technika 4.00
Testnevelés 4.50
Történelem 3.50
Rajz 4.50
Ének 4.00
Informatika 4.00 Kovács Anita
6.
Magyar 3.10 Mráz Erzsébet Irma
Matematika 4.00 Huri Jánosné
Természetismeret 3.60
Földrajz 4.20
Ének 4.30
Rajz 4.40
Technika 4.00
Testnevelés 4.20
7.
Magyar 2.00 Mráz Erzsébet Irma
Történelem 2.00 Huri Jánosné
Matematika 3.00
Természetismeret 2.00
Biológia 3.00
Földrajz 3.00
Ének 4.00
Életvitel 3.00
Testnevelés 5.00
Informatika 3.00 Kovács Anita
8. Magyar 2.31 Mráz Erzsébet Irma
Történelem 2.75 Huri Jánosné
Matematika 3.10
Természetismeret 2.70
Biológia 3.80
Földrajz 3.0
Informatika 3.20 Kovács Anita
II. C. 2. DIFER mérés
Az iskolakezdés sikerességében meghatározó szerepet játszik, hogy hol tart a gyerek azoknak
a készségeknek az elsajátításában, amelyekre az iskolai tanulás építkezik. Hol tart az
anyanyelv fejlődésében? Van-e elemi számfogalma? Megvannak-e már az írástanulás
megkezdéséhez elengedhetetlen idegrendszeri, finommotorikai feltételek? E készségek
fejlődése időben elnyúló, évekig tartó folyamat. Iskolába lépéskor többévnyi fejlettségbeli
különbség mutatható ki a gyerekek között. Mindezek arra mutatnak rá, hogy komoly
figyelmet kell fordítani az óvodás gyerekek készségfejlődésére és fejlesztésére, az óvodai-
iskolai átmenetre. Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer kidolgozásának célja az volt, hogy
olyan eszköz jöjjön létre, amely segíti az óvodai és iskolai készségfejlesztő munkát. A
DIFER-ben szereplő tesztek diagnosztikus képet nyújtanak a készségek fejlettségéről, lefedik
annak minden összetevőjét. A készségek fejlettségének diagnosztikus térképe megmutatja,
hogy mely összetevőket sajátította már el a gyerek, és milyen fejlesztési teendők vannak még
hátra.
Page 62
Az idei tanévben 12 elsős kisgyerek vizsgálatára került sor:
Osztály DIFER mérésbe bevont
tanulók
Osztályfőnök
1.a Dinnyés Boglárka Szabó Albertné
Huszti Iringó Angyalka
1.b Vadász Patrik Jusztin Ferencziné Répánszki Tímea
Pataki Gergő
Horváth Vanessza Éva
1.c Bóna Fanni Erdei Erzsébet
Dráviczki Roland
Szappanos Bettina Georgina
1.d Gombos Imre Nagyné Deli Tünde
Oláh Gabriella Zsuzsánna
Uri Sándor
Seres Milán
Összesen: 12 fő.
II. C. 3. Fizikai állapotmérés
Az idei tanévben, a már megszokott kétszeri mérés helyett, - jogszabály változás
következtében - egyetlen alkalommal sem kerül sor a fizikai állapotmérés elvégzésére
az alsó tagozaton.
II. D. Továbbképzések
Mindennapi munkánkhoz, módszertani kultúránk fejlesztéséhez, elengedhetetlen
önképzésünk, továbbképzéseken való részvételünk. 2014 szeptemberétől számos
továbbképzési lehetőségünk adódott, melyeken igyekeztünk részt venni, a látottakat pedig
beépíteni a tanítási órákba.
Időpont Helyszín A továbbképzés megnevezése Résztvevők
2014.08.15. Debrecen, Hajdú-
Bihar megyei
Pedagógiai Intézet
Tanévindító szakmai napok:
Szalay Mária:
Képességek, készségek
fejlesztése a tanítás során
Jeles Éva
2014.10.16. Nyíregyháza
A Nemzeti Alaptantervhez
illeszkedő tankönyv, taneszköz
és nemzeti közoktatási portál
fejlesztése, OFI
Nagyné Deli Tünde,
Kaprinyákné Ádám Edit,
Kaprinyák Sándor
2014.
október 17-
18-19. Győr Sulinetwork konferencia
Pallaginé Sallai Éva,
Nagyné Sallai Judit,
Kaprinyákné Ádám Edit
Ferencziné R. T.
2014.11.26
-27-28.
IV. Hajdúnánási
Pedagógiai Napok
Előadó: Dr. Mező Ferenc 1-2. osztályok tanítói
2014. Egri Eszterházy Tehetségfejlesztő tanár (2 félév) Jeles Éva
Page 63
január-
2015.
január
Károly Főiskola
2013
szeptember
2015 június
Debreceni Egyetem
Hajdúböszörményi
Pedagógiai
Főiskolai Kar
Fejlesztőpedagógus szak
(4 félév)
Ferencziné Répánszki
Tímea
2014
szeptember
2016 június
Gál Ferenc
Főiskola - Szarvas
Óvodapedagógusi, tanítói
gyógytestnevelés - szakirányú
továbbképzés
Kovács Anita
II.E. Szakmai napok: Hajdúnánási Pedagógiai Napok
2014. november 26-27-28-i napokon, a IV. Hajdúnánási Pedagógiai Napok szakmai
rendezvénye zajlott.
November 26-án délután két előadást hallhattunk. Az első előadás „Tanfelügyelet és
minősítés” címet viselte. Thaisz Miklós, főosztályvezető, a Köznevelés-fejlesztési
Főosztályától, az Emberi Erőforrások Minisztériumából tartotta a beszámolót. A második
előadás Dr. Mező Péter „Alkotni emberi dolog! - avagy kreativitás az iskolában” címet
viselte. Dr. Mező Ferenc, egyetemi adjunktus, a Debreceni Egyetem, Pedagógiai-
Pszichológiai Tanszékének tanára.
Csütörtökön dupla idősávban bemutató órák megtekintésére nyílt lehetőség. Pusztai Eszter a
2.e osztályban matematika órát tartott, „A játék szerepe az alapozó időszakban” címmel. Jeles
Éva korreferálta a látottakat, kiemelten a tehetséggondozás szerepét. Kaprinyákné Ádám Edit
a 2.a osztályban OFI modulórát vállalt, a komplex művészeti nevelést helyezve előtérbe.
Kaprinyák Sándor interaktív powerpoint, és online alkalmazásokra tanított IKT eszközök
használatával.
Pénteken a Pedagógiai Szakszolgálat tehetséggondozásban vállalt feladatairól kaptunk
tájékoztatást, majd facilitátori csoportmunka következett. Ezután iskolai műhelymunkára
került sor. Ennek keretében az iskolai dokumentumok (Házirend, értékelések egységesítése,
SZMSZ, TÉR, Pedagógiai Program) kerültek felülvizsgálatra, aktualizálva azokat. Erasmus
pályázatokkal négy csoport ismerkedett. A kidolgozásra váró programok a következők:
Nemzetközi Mesefesztivál, Egy kaland a tanulás, Szülők az iskoláért, Életünk a víz program.
A nap zárásaként egy egységes Jövőkép, Küldetésnyilatkozat és Cselekvési terv
megfogalmazására került sor.
II. F. Versenyek, versenyeredmények
II.F.1. Levelezős tanulmányi versenyek
Az országos, levelezős tanulmányi versenyek közül a Teki Totó, a Szivárvány, a Bendegúz,
Suli-Guru, Sziporka, Honismereti verseny és az Olvasni jó! versenyeire jelentkeztünk,
matematika, magyar nyelv és irodalom, valamint környezetismeret tantárgyakból. Összesen
34 diák nevezését adtuk le. A levelezős versenyek még folynak. Március-április hónapban dől
el, a továbbjutás lehetősége. Eredmények még nem születettek.
Verseny neve,
tantárgy
Osztály Benevezett tanulók neve Felkészítő tanító
TEKI-TOTÓ
matematika 1.b Varga Kincső Ferencziné R. Tímea
Page 64
1.d Jánosi Marcell, Mester Bálint Nagyné Deli Tünde
2.a Kovács Ádám Kaprinyákné Ádám Edit
2.c Kovács Dávid Kaprinyákné Ádám Edit
2.d Csorvási Jázmin, Debreczeni
Márk, Kónya Zsanett, Varga
Fanni
Jeles Éva
2.e Király Larissza Heléna Pusztai Eszter
2.f Hajdu Áron Ötvösné Tóth Ágnes
SZIVÁRVÁNY
Matematika
Magyar nyelv
környezetismeret
2.f Lesku Barbara Ötvösné Tóth Ágnes
BENDEGÚZ
matematika
magyar
1.d Mester Bálint, Nagy
Enikő,Varga Léna, Varga
Zalán
Nagyné Deli Tünde
2.a Csiszár Boglárka, Csorvási
Tímea, Nábrádi Anna,
Urgyán Vivien
Kaprinyákné Ádám Edit
Agárdi Zoltánné
2.d Fejér Dominika, Horváth
Kata
Jeles Éva
2.e Mészáros Sándor Pusztai Eszter
2.f Deák Máté Ötvösné Tóth Ágnes
OLVASNI JÓ!
2.d Csorvási Jázmin Jeles Éva
2.e Erdei Angelika Pusztai Eszter
HONISMERETI VERSENY
2.d Oborzil Norbert, Varga
Fanni, Vitányi Tímea, Kónya
Zsanett, Mircse Iván
Jeles Éva
SULI-GURU
2.d Oborzil Norbert, Vitányi
Tímea
Jeles Éva
SZIPORKA
matematika 2.a Urgyán Vivien Kaprinyákné Ádám Edit
II.F.2. Vers-és prózamondó versenyek
Szeptember 26-án, a Népmese napján rendezte meg a Móricz Pál Városi Könyvtár és
Helytörténeti Gyűjtemény a Benedek Elek városi mesemondó versenyt.
Az idei mesemondáson is szép számmal próbálták ki tehetségüket diákjaink az előzetes
iskolai meghallgatás és "szűrés" után. A zsűri döntését követően a helyezést elértek mellet
még néhány tanuló kapott lehetőséget arra, hogy képviselje városunkat október 12-án
Debrecenben a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban a megyei fordulóban.
Benedek Elek Városi Mesemondó Verseny
Felkészítő Osztály Benevezett tanuló Eredmény
Page 65
Jeles Éva 2.d Varga Fanni,
Oborzil Norbert
Továbbjutottak a megyei
fordulóba
Ötvösné Tóth Ágnes,
Agárdiné Papp
Mariann
2.f Deák Máté -
Egyszer volt, hol nem volt… (Területi verseny, Debrecen)
Jeles Éva 2.d Palicz Anita, Mircse
Iván,
Varga Fanni,
Oborzil Norbert
-
-
Különdíj
Különdíj
Szóló szőlő, csengő barack, mosolygó alma (Megyei mesemondó verseny, Debrecen)
Jeles Éva 2.d Varga Fanni II. helyezett
Vihar Béla Városi Versmondó Verseny
Agárdi Zoltánné
Szabó Albertné
1.a Varga Lili Városi II. helyezett
Ferencziné R. T. 1.b Varga Kincső -
Erdei Erzsébet 1.c Bibercz Eliza, Dobó
Vivien, Göndör Nadin,
Kéki Lili, Pálóczi
Vanda, Szabó Sára
-
Nagyné Sallai Judit 2.b Kőrösi Róbert Városi III. helyezett
Jeles Éva 2.d Varga Fanni Városi I. helyezett
Pusztai Eszter 2.e Bata Mária Cintia -
II.F.3. Városi Alsós Helyesíró Verseny
2014. december 9-én került sor a Városi Alsós Helyesíró Versenyre, melyre a második
évfolyamtól vártuk a jelentkezőket, osztályonként 2-2 tanulót. A második évfolyamon Urgyán
Vivien és Jámbor Anna állhatott dobogóra.
Helyezés Név Osztály Felkészítő
1. Lukács Áron Alex Református I. -
2. Urgyán Vivien 2.a Agárdi Zoltánné
3. Jámbor Anna 2.c Pallaginé Sallai Éva
4. Varga Fanni 2.d Jeles Éva
5. Szűcs Katinka 2.b Nagyné Sallai Judit
6. Nagy Ábel 2.b Nagyné Sallai Judit
7. Palicz Anita 2.d Jeles Éva
8. Reszegi Rájen 2.f Ötvösné Tóth Ágnes
9. Ötvös Richárd 2.c Pallaginé Sallai Éva
10. Varga Hanna 2.f Ötvösné Tóth Ágnes
11. Csiszár Boglárka 2.a Agárdi Zoltánné
12. Kovács Aliz 2.e Pusztai Eszter
13. Dér Kincső Zsófia Református I. -
14. Bata Mária 2.e Pusztai Eszter
Page 66
II.F.4. KRESZ verseny
2014. december 3-án, a Városi Rendőrkapitányságon került megrendezésre az alsó
tagozatosok KRESZ versenye. Hatalmas, új épület, gyönyörű környezet fogadta a rendőrségre
érkező csapatokat. Seres András rendőr hadnagy, a közlekedési alosztály vezetője fogadta az
érkező diákokat. A regisztrációt követően 4-4 tanulóból álló csapatverseny vette kezdetét.
Elsőként a tesztlap kitöltése történt meg, mely közlekedésbiztonsági kvíz kérdésekből állt.
Hosszas tanakodás mellett elkészültek a tesztek. A villámkérdések után kialakult a végleges
eredmény. Harmadik helyen a Polgári úti telephely diákjai végeztek. Másodikak lettek a
Baross úti gyerekek. Legeredményesebbek az Iskola útiak voltak. Az első három helyezett
csapat értékes nyeremény birtokosa lett. Tornazsákokat, fényvisszaverő küllő prizmákat,
karszalagokat, szilikon kerékpáros lámpákat, térd –és könyökvédőket nyertek a
legügyesebben szereplők.
Helyezés A csapat tagjai Felkészítő
1. Iskola u.: Pálóczi Bence, Urgyán Vivien, Pók
Csaba, Petrus Roland
Kaprinyák Sándor
2. Baross u.: Vadászi Veronka, Hajdu Áron,
Vámosi Levente és Fejes Balázs
Kovács Mónika
Az első két helyen végzett csapat lehetőséget kapott a megyei fordulón történő részvételre,
melyre december 12-én délután került sor Hajdúsámsonban, a II. Rákóczi Ferenc Általános
Iskolában. A regisztrációt ünnepi megnyitó és a karácsonyt idéző hangulatos műsor követte az
iskola diákjainak előadásában. Hasonlóképpen a városi fordulóhoz, tesztlap kitöltésével
kezdődött a verseny, majd gyakorlati feladattal folytatódott. Az iskola tornatermében
felállított rutinpályán kellett szabályosan közlekedve végrehajtani a kapott feladatokat.
Gyalogosan az első és második évfolyamosok, biciklivel a harmadikosok és a negyedikesek
haladtak végig. A Gyermek Iskola Kupa megyei fordulóján a diákok egyéni teljesítményét
adták össze, s született meg a végleges csapat eredmény: hetedik helyen végzett az Iskola úti
csapat. A csapat tagjai voltak: Pálóczi Bence, Urgyán Vivien, Pók Csaba, Petrus Roland. A
Baross útiak a tizenkettedikek lettek. A csapatot erősítette: Szabó Máté, Hajdu Áron, Vámosi
Levente és Fejes Balázs.
II.F.5. Sportversenyek eredménye
2014 őszén lehetőség adódott területi, mezei futóversenyen való részvételre. Több szép
eredmény született. Foci bajnokság, és területi, játékos csapatverseny követte a futóversenyt,
ahol 1-4. helyen végeztek a legkisebbek. Az SNI tagozatos gyerekek helytállása példaértékű,
hiszen a Megyei Atlétikai Diákbajnokságon remekül teljesítettek. Az elért eredményeket
szemlélteti az alábbi táblázat.
Mezei
futóverseny
1.b
Szilágyi Roland 5. helyezés
Ferencziné R Tímea
Hadházy Tamás, Daróczi
Lotti, Varga Kincső -
1.c Horváth Hanna 5. helyezés
Erdei Erzsébet,
Takács Ágnes
2.b
Papp Zsombor
Hadas Zétény
2. helyezés
6. helyezés Nagyné Sallai Judit
2.c. Pálóczi Félix 3. helyezés Pallaginé Sallai Éva
2.d Horváth Kata 1. helyezés Jeles Éva
Page 67
Oláh Enikő
Varga Fanni
Mircse Iván
Kocsis Attila
2. helyezés
4. helyezés
1. helyezés
5. helyezés
2.e
Szincsák Sándor
Mekes Vivien
1. helyezés
3. helyezés Pusztai Eszter
Foci
1.a Urbán Péter 4. helyezés Szabó Albertné
1.b Szilágyi Roland 4. helyezés Ferencziné R Tímea
2.c
Ötvös R. , Pók B.,
Pálóczi F, Vadász Á,
Papp Tamás 1. helyezés Pallaginé Sallai Éva
2.d
Kocsis Attila, Mircse
Iván, Balogh Dominik,
Dankó Dávid 3. helyezés Jeles Éva
2.e
Áfra Richárd, Szincsák
Sándor, Szappanos
Tamás, Mészáros Sándor 3. helyezés Pusztai Eszter
Játékos
sportvetélkedő
Diákolimpiai
körzeti döntője
2.b Veláczki Lotti 4. helyezés Nagyné Sallai Judit
2.c Ötvös Richárd 4. helyezés Pallaginé Sallai Éva
2.e
Berkes Bíborka
Borsi Zoltán 1. helyezés
Pusztai Eszter, Madai
Tamás
Megyei
Atlétikai
Diákbajnokság
SNI 1-4. Balogh Natália 2. helyezés Kovács Anita
SNI 5-8. Váradi Renáta
2. helyezés
3. helyezés Kovács Anita
II. G. Rajzpályázatok eredményei
Minden tanév bővelkedik rajzpályázatokban. Az első félévben rengeteg pályázati anyagot
adtak le a kollégák. Remek eredményeket értek el nem csupán az iskolai, hanem városi és
területi pályázatokon is, amint az a táblázatból kitűnik.
Iskolai rajzpályázat
A pályázat neve,
témája, időpont,
kiíró
Osztály Tanuló neve Eredmény,
helyezés
Felkészítő tanító
Állatok világnapi
rajzverseny: A
Hortobágy
állatvilága
2014. október
Bocskai I. Á. I.
és AMI
1.c Bibercz Eliza 1 helyezés Erdei Erzsébet
2.a Fejér Emese 3. helyezés Kaprinyákné Ádám Edit
2.b
Hadas Zétény
Nagy Viktória
Asztalos Ákos, Pók
István
1. helyezés
2. helyezés Péter Hajnalka
2.c Horváth Zsolt 3. helyezés Pallaginé Sallai Éva
2.d
Vitányi Tímea
Horváth Kata
Fejér Dominika
3. helyezés
2. helyezés
Különdíj
Vné Kovács Irén
Furulyás Palkó 1.a Hajdu Annamária 1. helyezés Szabó Albertné
Page 68
Bocskai Iskola
Huszti Iringó 3. helyezés
1.b
Horváth Vanessza
Éva 2. helyezés Ferencziné R Tímea
1.d
Gurbai Krisztián
Zsuga Imola
Gombos Gabriella
1. helyezés
2. helyezés
3. helyezés Nagyné Völgyi Anikó
2.e
Kovács Aliz,
Horváth Flóra
Kiss Szimonetta
1. helyezés
2. helyezés
3. helyezés Pusztai Eszter
Városi rajzpályázat
Isten ezerarcú
növényvilága
Református
Általános Iskola
1.b
Kiss Noel Csaba 1. helyezés
Ferencziné R Tímea Hadházy Gábor 2. helyezés
2.a
Fejér Emese
Daróczi Emília
Különdíj
2. helyezés
Kaprinyákné Ádám Edit
"Baj van?
Jövünk!- én és a
Vöröskereszt",
2014. 10. 27. Magyar Vöröskereszt Hajdúnánási Területi
Szervezete
1.d Oláh Gabriella 2.helyezés Zágonyiné Ormós Judit
2.a Csorvási Tímea 2. helyezés Kaprinyákné Ádám Edit
2.b Nagy Viktória 1. helyezés Péter Hajnalka
A
Kendereskertben
jártam
2014.11.30. Kéky Lajos Városi
Művelődési Központ
1.c
Bibercz Eliza 2. helyezés
Erdei Erzsébet Kovács Zsolt különdíj
2.a
Csorvási Tímea 3. helyezés Kaprinyákné Ádám Edit
Bohács Boglárka különdíj
2.b Hadas Zétény különdíj Péter Hajnalka
2.e Erdei Angelika különdíj Pusztai Eszter
"Ez lesz a
legszebb
karácsonyom"
2014.11.21. Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület 2.b
Helmeczi Nikolett,
Nagy Viktória
1. helyezés
2. helyezés Péter Hajnalka
Területi razpályázat
VIII.
Hajdúdorogi
mesefesztivál
2014.06-09. Görög Demeter
Művelődési Ház 2.b
Veláczki Lotti
Helmeczi Nikolett
3. helyezés
különdíj Péter Hajnalka
III. Egyéb, tanórákhoz, tanórán kívüli programokhoz kapcsolódó
tevékenységek
III.A. Múzeumpedagógiai foglalkozások
Page 69
A Helytörténeti Gyűjtemény támogatást nyert a TÁMOP-3.2.8.B-12/1. pályázat keretében
múzeumpedagógiai programok megvalósítására.
A pályázat címe: „Útravaló-múlt program, a hajdúnánási Helytörténeti Gyűjtemény anyagára
és kiállítására alapozó múzeumpedagógiai tevékenység, a közoktatás képzési szerepének
erősítésére”.
A pályázat célja olyan színes, az iskolai oktatást erősítő múzeumpedagógiai tevékenységek
megvalósítása, melyek tovább örökítik a saját tudásunkat, felhasználható információkkal
szolgálnak a megmaradáshoz, elősegítik a helyi identitástudat erősödését Hajdúnánás
település tanulói részére.
A pályázat lehetőséget teremt arra, hogy a múzeumi órák, tematikus sorozatok keretében a
különböző korosztályú osztályok, csoportok vagy szakköri tagok 6 illetve 10 alkalomból álló
sorozatokon elmélyülhessenek az adott témákban. A foglalkozássorozatok helye a Móricz Pál
Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény intézménye, annak egységei, egyes
foglalkozásokban a település különböző helyszínei.
A megvalósítás a 2014/2015 tanév során zajlik.
A 2.b és 2.c osztály tanulói népi játékok témaköréből kapnak ízelítőt a foglakozás során.
A program elnevezése: Régi idők játékai.
A cél, a kisiskolás korosztály körében feleleveníteni azokat a hagyományos
gyermekjátékokat, amelyek az elmúlt évszázadok hangulatát idézik, természetes anyagok
felhasználásával készül és a gyermekek ügyességét, mozgáskultúráját fejleszti. Fontos életkori
célkitűzés, hogy a tanuló képes legyen mások szándékainak és érzéseinek észlelésére. Ebben
az életkorban elérendő, hogy a tanuló legyen képes megbízni másokban és önmagában;
legyen képes akaraterejét, önkontrollját gyakorolni; és legyen képes kezdeményezni,
teljesítményének örülni és hasznossá válni. Az egyszerű elemű játékok ráébresztik a
gyerekeket a minimális anyagszükségletű, praktikus, könnyen áttekinthető szabályok alapján
végezhető, egyéni, páros vagy közösségi játékok sokszínűségére, változatosságára, a kitartó
együttes tevékenység közösségépítő szerepére, ugyanakkor erősítik bennük a
versenyszellemet.
Sorozatvezető: Rékasiné Zágonyi Margit. Kísérő pedagógusok: Nagyné Sallai Judit, Pallaginé
Sallai Éva.
A program fél napot vesz igénybe. Megtartására a tanév végén kerül sor.
III.B. Programok havi bontásban
Augusztus
- Kollégák és szülők segítségével rendbe hoztuk tantermeinket, felkerültek a falra a
dekorációk, applikációk. Felelős: minden osztályfőnök.
- Az Iskola úti kollégák a felújított épületbe költöztek vissza.
- Alakuló értekezletre 21-én került sor.
- Intézményegység értekezletek 21-én voltak.
- 1. munkaközösségi foglalkozás 21-én lett megtartva.
- Javító-és osztályozó vizsgákat 26-án és 27-én tartottuk.
- A tanévnyitó értekezlet 28-án volt.
- Tanévnyitó ünnepség 30-án és 31-én volt.
Szeptember
- Megtörtént a tankönyvek árusítása, vásárlása.
Page 70
- Felmértük a szakköri igényeket. Felelősök: osztályfőnökök.
- Megnyitottuk a Naplókat, és megkezdtük, az egész tanévben folyamatos dekorációs
munkákat. Tantermeinket, folyosót díszítettünk. Megújultak az alsós faliújságok.
- Az alsós osztályfőnökök levezényelték a szülői értekezleteket 8-án és 9-én.
- Az újságfelelősök megrendelték a Tappancs, Tudorka, Szivárvány és Szitakötő
újságokat.
- 22-re leszámoltak az osztályfőnökök a tanulói biztosításokkal.
- A behozott papír, és vas hulladékkal részt vettünk a hulladékgyűjtésen.
- 22-én a tanmenetek, munkatervek leadási határideje volt.
- 26-án került sor a Városi Könyvtár szervezésében a Benedek Elek Mesemondó
Versenyre.
- 30-ra az osztályok nyitó adatait megadták az osztálytanítók.
- Megkezdődtek a levelezős versenyekre a jelentkezések.
- A szórvány magyarság tanításának negyedik éve kezdődött el, mely programhoz
csatlakoztak az alsós kollégák is: Nagyné Sallai Judit, Pallaginé Sallai Éva.
Október
- Részt vettünk az iskolai és a városi ünnepségeken (október 6., október 23.).
- Az első évfolyamokon elkészítettük, a 2-3-4. évfolyamokon frissítettük a törzslapokat.
- 3-án a Vojtina Bábszínházba látogatott el 50 kisdiák.
- 7-re az alsós osztályfőnökök elkészítették a helyzetelemzést.
- 8-a: Többsincs királyfi előadása a Művelődési Házban
- 10-re a DIFER – vizsgálatban érintett tanulók körét mérték fel az elsős tanítók.
- Beneveztünk a Reál Osztálykassza pályázatba.
- 20-án munkaközösségi foglalkozást tartottunk.
- Kenderes kerti látogatást tettünk.
- 24-02: őszi szünet.
November
- 5-én a Pöttöm Panna előadását nézhettük meg a Kamarabalettől, a Művelődési
Házban.
- 11-én dolgozott utoljára Tóth Imréné kolléga. Nyugdíjba vonult.
- 17-én nevezések leadása a Zrínyi Ilona Matematika Versenyre.
- A szülőket értesítettük a gyengén teljesítő tanulók tanulmányi eredményéről.
Felelősök az osztályfőnökök voltak.
- Elindult az IPR program dokumentálási folyamata.
- DIFER mérés gyakorlati megvalósítása történt meg.
- 26-27-28.: IV. Hajdúnánási Pedagógiai Napok.
- 27-én a Baross úti gyerekek látogattak el a debreceni Jégcsarnokba.
- 30-án a Város Karácsonyfájára az alsós kisdiákok is felakasztották ajándék
dobozaikat.
December
- Az alsós osztályokba megérkezett a Mikulás. Ennek keretében az 1-2. évfolyamokon
játékdélutánt szerveztek az osztálytanítók és napközis kollégáik.
- 3-án Gyermek Iskola Kupa városi fordulója.
Page 71
- 5-én, Mikulás nap alkalmából, több mint kétszáz alsós kisdiák vehetett részt a Városi
Önkormányzat finanszírozásában, a Magyar Népmese Színház előadásában.
- A Baptista Szeretetszolgálat indítványára ismét megtöltöttük a cipősdobozokat
ajándékokkal.
- 10-én Vihar Béla Városi Versmondó Verseny. Érintett: minden alsós osztály.
- 12-én Gyermek Iskola Kupa Hajdúsámsonban.
- 19-én, megünnepeltük a karácsonyt, zeneiskolások fellépése, néptáncosok betlehemes
produkciója színesítette a délelőttöt.
- Reál Osztálykassza leadási határideje.
- 28-án, pedagógus családi sportdélután rendezvénye a Polgári úton.
- 22-04: téli szünet.
Január
- Megírattuk a félévi felméréseket, azok eredményét dokumentáltuk magyar,
matematika és környezetismeret tantárgyakból.
- 2-3: Visszaköltözés a Magyar utcai telephelyre.
- Beadásra kerülnek a 2014 nyarára vonatkozó, Erzsébet tábor pályázatok.
- 14-19: osztályozó értekezletek ideje.
- 16-a: első félév vége.
- 19-re elkészült a félévi beszámoló.
- 20-re leadtuk a félévi statisztikát.
- A félévet, a január 23-án megtartandó félévi értekezlettel zárjuk, amit követnek a
félévi szülői értekezletek 27-én és 28-án.
Az alsós kartársaim ebben a félévben végzett munkájának felsorolása koránt sem teljes,
hiszen számos alsós program projektként fut, így a szakmai vezetők beszámolóiban még
említésre kerülnek a további vállalt és elvégzett feladataink.
Munkánkról, programjainkról folyamatosan tájékozódhatnak az érdeklődők megújult
honlapunkon, ahová számos videó anyag is felkerült, Kaprinyák Sándor kollégának (is)
köszönhetően.
IV. Ellenőrzési tevékenységek általános tapasztalatai: dokumentumok
vizsgálata, óralátogatás
IV. A. Dokumentumok vizsgálata
Minden tanévkezdés feladatok tucatját rója a pedagógusokra. A naplók, szakköröket,
korrepetálásokat rögzítő dokumentumok megnyitására három hét állt rendelkezésre.
Szeptember 22-E volt a határideje a tanmenetek, munkatervek leadásának.
A tanmenetek határidőre elkészültek. Lényegi változásként értékelem, hogy az egységes
Apáczai Kiadó, illetve OFI kísérleti tankönyvei miatt a tanmenetek készítése is
leegyszerűsödött.
Egységesítési törekvésünk is volt a tanmenetek formai elkészítése kapcsán: borító oldal, fejléc
szövegezését egységesítettük. A tananyag tartalom a most már egységes Pedagógiai
Programhoz, a megrendelt tankönyvhöz igazodott.
Az első évfolyamon, mind a négy osztályban egységes a tantárgyakhoz rendelt tankönyv, így
a tanmenetek az osztályok sajátosságait figyelembe véve hasonló tartalommal teltek meg. A
második évfolyamon utolsó osztályként, az „a” osztály ÉKP program szerint halad.
Page 72
A tanmenetek leadását illetően az SNI-s tanulók számára készített tanmenet kiegészítés
elkészítése okozott gondot a tanítóknak, hiszen minden tantárgyból szükséges elkészíteni
ezeket a kiegészítéseket, azonban konkrét formája nincs. A törvény úgy rendelkezik, hogy
tanmenet kiegészítésnek lenni kell, mely magába foglalja a fejlesztési feladatokat, az elérendő
célt.
Az osztályfőnökök saját osztályukról készített helyzetelemzésének leadási dátuma október 6-a
volt.
A helyzetelemzések sorában is egységesítettük a kitöltendő témaköröket. Az osztályt jellemző
statisztikai adatok után, szociális mutatók, családi háttérvizsgálat, közösségi kapcsolatok
(szociometriai mérés), a tanév célkitűzései, feladatai, osztályprogramok kaptak helyet.
A félévi értesítők elkészítésének, kiosztásának határideje: január 23.
IV. B. Óralátogatások
Az óralátogatások tervezése során nyilvánvalóvá vált, hogy az átszervezéseket követően,
elfogadható létszámmal működik a munkaközösség. A munkatervben felvázoltak szerint az
idei tanévben október 6. és december 19. közötti időszak lett megjelölve az óralátogatásokra.
Pótlásra használható januári időkeretet nem kellett igénybe venni. A vezetőség döntése
alapján az idén is előzetesen bejelentésre kerültek az óralátogatások.
A munkaközösség második évfolyamon tanítóinak, azaz hat pedagógus látogatására került sor
az első félévben.
November 12-én Nagyné Sallai Judit magyar olvasás óráját (2.b), szintén 12-én Pallaginé
Sallai Judit magyar olvasás óráját (2.c), 20-án Jeles Éva matematika óráját (2.d), 27-én
Pusztai Eszter matematika óráját (2.e), szintén 27-én Kaprinyákné Ádám Edit KVK óráját
(2.a) látogattuk az egységvezetőkkel. December 17-én Ötvösné Tóth Ágnes magyar olvasás
óráját (2.f) láttuk és értékeltük.
Az idén is sok kiváló minőségű órát tekinthettem meg az egységvezetőkkel.
A kapott pontszámok 22 és 24 pont közöttiek. Előrelépésként értékelem, hogy a tanítók döntő
többsége óravázlatot is mellékelt a látottakhoz. A TÉR-ben foglaltakat alkalmazva, az
önértékelésre épül az órák értékelése. Ez kritikus pontja az óraértékelésnek. Személyeskedés,
sértés nélkül véleményezni az órákon látottakat emberpróbáló feladat még akkor is, ha
befogadó pedagógussal állunk szemben.
Önkritikus gondolkodást gyakorolni, mások véleményét elfogadni, meghallani és nemcsak
meghallgatni az értékelést, problematikus területe az óraértékelésnek.
V. A kitűzött célok időarányos megvalósulása
A tanév első heteiben összeállított munkatervet közös gondolkodás, javítások után fogadta el
a munkaközösség, egyeztetve a szakmai vezetővel, s tárta a vezetés elé.
Kiemelt céljaink sorából törekedtünk az egységes iskolai arculat erősítésére, hatékony
szakmai munkavégzésre. Az olvasóvá nevelés feladatának dokumentálását megkezdtük.
A. Az OFI könyvhasználatának elsajátítását, a könyvek értékelését, javítását
folyamatosan végezzük. Belső továbbképzéseken vállaltunk szerepet.
B. A félév során differenciált képességfejlesztést végeztünk. Elvégeztük az IMIP-ben
meghatározott, első félévre vonatkozó méréseket.
A TÁMOP, TIOP, pályázatok fenntartásában részt vállaltunk. Támogattuk az emeltszinten
működő képzéseket. Megvalósítottuk a heti öt órás testnevelést az első, a második és a
harmadik évfolyamon.
Bevezetésre került az első és a második évfolyamon az erkölcstan/hittan oktatása.
Közös szakmai munkánkat erősítettük az óvodákkal, Családsegítő Szolgálattal, Pedagógiai
Page 73
Szakszolgálattal.
Aktívan részt vettünk a szakmai napokon.
A rendezvénytervben megjelölt feladatokat - időarányosan elvégeztük. A nyílt napokra 2015
tavaszán kerül sor.
VI. Egyéb, az alsó tagozat I. féléves tevékenységéhez kapcsolódó feladatok
VI. A. Osztályprogramok
Az idei félév is szép számmal bővelkedett programokban. Sok közülük projektként futott, így
ebben a dokumentumban nem kerül említésre.
A Reál Osztálykassza pályázatba benevezett kolléga Kaprinyákné Ádám Edit. A 2.a osztály
511 db címkét adott le, azzal a nem titkolt céllal, hogy a tavaszi osztálykirándulást
finanszírozza a nyereményből.
Mozi-és színházlátogatások, kép-és fotókiállítások, sport-és játékdélutánok, jégkorcsolyázás
színesítette az első félév osztályprogramjainak sorát. Január hónapban pedig galambkiállítás
szemlélői lehettek az elő és második évfolyam diákjai.
Osztályprogramok 1. évfolyam
Hónapok 1.a 1.b 1.c 1.d
Szeptember
Ismerkedési
délután játékkal
Játékdélután, Séta
a városban, Séta a
gyümölcsöskertbe
Ismerkedési
játékdélután.
Ismerkedési
délután játékkal
Október
Kendereskerti
kirándulás,
Többsincs királyfi
c. előadás
Kendereskerti
kirándulás
Többsincs királyfi
c. előadás
Kendereskerti
kirándulás
Többsincs
királyfi c.
előadás.
Őszi játszóház
Kendereskerti
kirándulás
Többsincs
királyfi mese
November
Pöttöm Panna c.
előadás
Pöttöm Panna c.
előadás
Pöttöm Panna c.
előadás
Pöttöm Panna c.
előadás
December
Megjött a Télapó,
Kézműves
játszóház,
Ajándék Mikulás
műsor a
színházteremben Mikulás, játszóház,
Mikulás.
Karácsonyi
játszóház.
Ajándék
Mikulás műsor.
Sütizés.
Mikulás-délután.
Ajándék-színház
Január Korcsolyázás
Szánkóverseny,
hógolyózás Játék a hóban Játék a hóban
Osztályprogramok 2. évfolyam
2.a 2.b 2.c 2.d 2.e 2.f
09.
Színházi
előadás
megtekintése.
Séta a
szőlőskertbe;
játszótér
felfedezése,
Többsincs
királyfi c.
előadás
megtekintése,
Őszi játszóház
Többsincs
királyfi című
előadás ; Játék
a szabadban,
játszótéren
voltunk
Page 74
10.
Kirándulás a
Kendereskert
ben.
Látogatás a
gimnázium
laborjában.
Kendereskerti
kirándulás
Többsincs
királyfi c.
előadás m.
Kendereskert-
ben jártunk
Őszi
gyerekfesztivá
lon
kézművesked-
tünk,
táncoltunk
ettünk-ittunk
Őszi
gyerekfesztivál,
Falevél és
termés gyűjtés a
város szélén,
Kendereskert
Kenderes-
kert,
Többsincs
királyfi c.
előadás
megtekinté-
se
11. Színházi
előadás
megtekintése,
Mozilátoga-
tás.
Pöttöm Panna c.
előadás m.
Pöttöm Panna
c. előadás
megtekintése
Múzeumpeda
gógiai
foglalkozáson
jártunk
Debrecenben
Halloween
klubdélután
Pöttöm
Panna c.
előadás
megtekinté-
se
12.
Játékdélután
Mikuláskor.
Karácsonyi
játszóház.
Ajándék
Mikulás
műsor.
Megjött a
télapó.
Kézműves
játszóház.
Ajándék
Mikulás műsor
a színházterem-
ben.
Nálunk járt a
Télapó.
Karácsonyi
kézműves
foglalkozás,
Laborlátoga-
tás,
Karácsonyi
játékdélelőtt,
Angyalposta
készítés
Megjött a
Télapó!!!
Télapó, egymás
megajándékozá
sa karácsony
előtt,
mézeskalács
díszítés,
Karácsonyi
játszóház,
Télapó műsor a
Művelődési
Házban
Megjött a
Télapó,
Kézműves
játszóház,
Ajándék
Mikulás
műsor a
színházte-
remben
01.
Szánkózás,
hógolyózás.
Szánkóver-
seny
Téli játékok.
Szánkózás,
hócsata
Téli játékok.
szánkózás,
Galambkiállítás
Osztályprogramok SNI 1-8.
Hónapok SNI 1-4. SNI 5-8.
Szeptember Hulladékgyűjtés
Hulladékgyűjtés,
kiállítás megtekintése
Október
Kendereskert
Többsincskirályfi c.előadás Kendereskert
November Budapest-Parlament
Parlament meglátogatása
Egészségnevelési nap
December Mikulás-klubdélután, kiállítás
Mikulás-klubdélután
Kis karácsonyi ének műsora
Január Debrecen-korcsolyázás
A munkaközösség tagjainak megköszönöm az első félévben végzett lelkiismeretes munkáját.
A munkaközösség mindennapjait támogató valamennyi kolléga felé elismerésemet fejezem
ki. Hasonlóan tartalmas második félévet kívánok mindenkinek.
Hajdúnánás, 2015. január 19.
Kovács Mónika
Alsós-gyógypedagógiai nevelési munkaközösség
Page 75
MELLÉKLET
Olvasóvá nevelés 1.o.
A só
Volt egyszer egy öreg király s annak három szép leánya. A fél lába már
koporsóban volt a királynak, szerette volna mind a három lányát férjhez adni.
Hiszen ez nem is lett volna nehéz, mert három országa volt, mind a három
leányára jutott hát egy–egy ország.
Hanem amiképpen nincs három egyforma alma, azonképpen a három ország sem
volt egyforma. Azt mondta hát a király a leányainak, hogy annak adja a
legszebbik országát, amelyik őt legjobban szereti. Sorba kérdezte a leányokat,
kezdte a legidősebbiken:
– Felelj nekem, édes lányom: hogy szeretsz engem?
– Mint a galamb a tiszta búzát – mondta a leány.
– Hát te, édes lányom? – kérdezte a középsőt.
– Én úgy, édesapám, mint forró nyárban a szellőt.
– No, most téged kérdezlek – fordult a legkisebbikhez –, mondjad: hogy szeretsz?
– Úgy, édesapám, mint az emberek a sót! – felelt a kicsi királykisasszony.
– Mit beszélsz, te haszontalan – förmedt rá a király –, kitakarodj az udvaromból,
de még az országomból is! Ne is lássalak, ha csak ennyire szeretsz!
Hiába sírt, könyörgött a királykisasszony, hiába magyarázta, hogy az emberek így
meg úgy szeretik a sót, nem volt kegyelem, világgá kellett mennie.
Elindult keserves sírás közt a kicsi királykisasszon y, s betévedt egy rengeteg
erdőbe. Onnan nem is tudott kivergődni, szállást vert egy odvas fában, s ki –kijárt
az erdőbe, szedett epret, málnát, mogyorót s amit csak talált, úgy éldegélt
egymagában.
Egyszer, mikor már egy esztendő is eltelt volna, arra vetődött a szomszéd
királyfi, s megpillantotta a királykisasszonyt a málnabokrok között. De a
királykisasszony is észrevette a királyfit, s nagy ijedten beszaladt a fa odvába.
Utána megy a királyfi, s beszól:
– Ki van itt?
Page 76
A királykisasszony meghúzódott az odúban, reszketett, mint a nyárfalevél, s egy
szó nem sok, annyit sem szólt. Újra kérdi a királyfi:
– Hé, ki van itt? Ember–e vagy ördög? Ha ember: jöjjön ki; ha ördög: menjen a
pokol fenekére!
A királykisasszony most se mert szólni.
Harmadszor is kérdi a királyfi:
– Hé, ki van itt? Szóljon, ember–e vagy ördög, mert mindjárt lövök!
De már erre megijedt szörnyen a királykisasszony, s kibújt a fa odvából nagy
szipogva–szepegve. Rongyos, piszkos volt a ruhája, szégyellte magát erősen, s
keserves könnyhullatás között mondta el a királyfinak, hogy ki s mi ő.
Megtetszett a királyfinak a királykisasszony, mert akármilyen rongyos,
akármilyen piszkos volt a ruhája, szép volt, kellemetes az arca. Szép gyöngén
megfogta a kezét, hazavezette a palotájába, ott felöltöztette aranyos–gyémántos
ruhába, s két hetet sem várt, de még egyet sem, azt gondolom, hogy még egy
napot sem, de talán még egy órát sem, vendégeket hívtak, megesküdtek, s csaptak
akkora lakodalmat, hogy no... ki tudná azt megmondani, hogy mekkorát.
Telt–múlt az idő, a fiatal pár nagy békességben élt, úgy szerették egymást, mint
két galamb. Mondta egyszer a király:
– No, feleség, én akkor, mikor először megláttalak, nem is igen firtattam, hogy
miért kergetett el az apád. Mondd meg nekem a tiszta valóságot.
– Lelkem uram – mondta a királyné –, én másként most sem mondhatom. Azt
kérdezte az édesapám, hogyan szeretem őt, s én azt feleltem, mint az emberek a
sót.
– Jól van – mondta a király –, majd csinálok én valamit, tudom, visszafordul
édesapád szíve.
Hogy s mint fordítja vissza, arról semmit sem szólt a feleségének, hanem csak
befordult a másik szobába, levelet írt az öreg királynak, s abban meghívta
délebédre. Hát el is ment a levél másnap, s harmadnap jött az öreg király hatlovas
hintón. Fölvezette a fiatal király az öreg királyt a palotába, a palotának a
legszebb szobájába, ott már meg volt terítve az asztal két személyre. Leülnek az
asztalhoz, hordják az inasok a finomnál finomabb ételeket; de hogy a szavamat
Page 77
össze ne keverjem, a fiatal király megparancsolta volt , hogy az öreg király
számára minden ételt külön főzzenek–süssenek, s abba sót ne tegyenek.
No, ez volt csak az ebéd! Megkóstolja az öreg király a levest, merít belőle egy
kanállal, kettővel, de le is tette mindjárt a kanalat, nem tudta megenni a levest,
olyan sótalan volt. Gondolta magában az öreg király, ebből bizony kifelejtették a
sót, de a sóba főttben, a főtt marhahúsban majd csak lesz. Nem volt abban annyi
sem, mint egy mákszem. Hordták a pecsenyéket szép sorjában, de vissza is
vihették, mert a vén király csak megnyalintotta, s bele sem harapott, olyan cudar
sótalan, ízetlen volt mind a sok drága pecsenye.
De már ezt nem állhatta meg szó nélkül az öreg király:
– Hallod–e, öcsém, hát miféle szakácsod van neked, hogy só nélkül süt –főz?
– Sóval süt–főz az máskor mindig, felséges bátyámuram, de én azt hallottam,
hogy bátyámuram nem szereti a sót, megparancsoltam hát, hogy fejét vétetem, ha
egy mákszem sót is tesz az ételekbe.
– No, öcsém, ezt ugyancsak rosszul tetted, mert én erősen szeretem a sót. Kitől
hallottad, hogy nem szeretem?
– Én bizony éppen a kigyelmed leányától, felséges bátyámuram – mondta a fiatal
király.
Abban a szempillantásban megnyílik az ajtó, belép a királyné, az öreg király
legkisebbik leánya.
Hej, istenem, megörült az öreg király, mert még akkor megbánta volt szívéből,
hogy elkergette a leányát, s azóta ország–világ kerestette mindenfelé. Bezzeg
hogy most a legkisebbik leányának adta a legnagyobbik országát. A fiatal király
mindjárt kezére vette ezt az országot is, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.
1. A cím értelmezése:
- Mire utal a mese címe?
- Miről szólhat a mese?
2. A szöveg megismerése tanítói bemutatással.
3. A spontán megnyilatkozások meghallgatása, az elsődleges megértés ellenőrzése.
Melyik szereplő volt számodra a legrokonszenvesebb? Miért?
4. Szómagyarázatok: a régies szavak értelmezése (kigyelmed, bátyámuram, odvas,
megnyalintotta, stb.)
Page 78
5. A szöveg részekre bontása képek segítségével, és a szövegrészek részletes elemzése.
1. rész: (Volt egyszer…………….űzni belőlem)
C. Megfigyelési szempontok:
- Főszereplők, helyszín tisztázása / következtetés/
- A mese eseményének elindítója /A király próbára tette leányait/
- A bonyodalmat előidéző esemény megkeresése. /…úgy szeretlek téged, mint az
emberek a sót/ - Miért lobbant haragra a király?- Te hogy fejezted volna ki a
szeretetedet?
- Címadás: A király haragja
Munkaforma: differenciált szervezésű egyéni munka
Ellenőrzés: a kiadott szempontoknak megfelelően
6. A 2. rész: (Mit………..tengette életét)
- Újraolvasás: tanítói hangos olvasás
- Hogyan változott meg a legkisebb királylány élete?
- Hol játszódik ez az esemény?
- Szóértelmezés: madárcseresznye- a lábjegyzet elolvasása
D. tengette életét- tanítói magyarázat
- Címadás: A menedék
7. A 3. rész: (Egyszer………feleségül vette)Újraolvasás: tanítói felolvasás
Megfigyelési szempontok:
- Kivel találkozott a királylány?
- A királylány külső tulajdonságait!
- Mit kérdeznél, ha te lennél az ifjú király helyében?
- Címadás: Az esküvő
Munkaforma: differenciált szervezésű egyéni
Ellenőrzés: a megadott szempontok alapján
8. A 4. rész (Egy napon………tulajdon leánya)
- Újraolvasás: tanulói hangos olvasás
- Hol játszódik a következő rész?
- Miért hívhatta meg az ifjú király felesége édesapját?
- Miért nem ízlett az öreg királynak az étel?
- A szöveg üzenetének megfogalmazása: Vannak dolgok, amiket csak akkor értékelünk,
ha nélkülöznünk kell
- Címadás A sótlan lakoma
Page 79
9. Az 5. rész .(Ekkor………meg nem haltak)
- Újraolvasás: tanítói hangos olvasással
- Hol izgultál a legjobban? Miért?
- Mi volt a mese megoldása?
- Az öreg király és a leánya találkozásának eljátszása.(érzelmek, párbeszéd)
- Címadás: A boldog egymásra találás
10. A mese stílusvizsgálata:
- Kezdő és záróformula
- Mesei szereplők
- Meseszámok
11. A szereplők jellemzése:
A szereplők külső és belső tulajdonságainak összegyűjtése (öreg király, kedves királyfi)
hirtelen haragú
megbocsátó
daliás
szigorú
furfangos
igazságtalan
12. Bábkészítés
Mesemondás
Szereplők, tárgyak összegyűjtése, elkészítése báb formában.
- Kik szerepeltek a mesében?
13. A mese elbábozása, bemutatása szülőknek, más osztályoknak.
Olvasóvá nevelés (vázlat)
2. évfolyam
Választott meseregény:
Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika
1. foglalkozás: Az író (Lázár Ervin) életútja.
- Könyvtárban önálló kutatás.
- Internet használat.
- A könyv kézbevétele.
2. foglalkozás: Ismerkedés a meseregénnyel.
- a meseregény fogalma
- könyvészeti ismeretek
- a meseregény szerkezeti felépítése
- tartalomjegyzék használata
Page 80
3. foglalkozás: Dobozokból lovagi vár készítése.
- amelyre feltűzzük a fejezetek mesés fogalmait, szereplőit (folyamatos)
1. fejezet
4. foglalkozás: A meseregény első fejezetének megismerése.
- Tanítói bemutatással.
- A szereplők megismerése, tulajdonságok.
- Betűrejtvény.
- Feleletválasztás, f.a.
5. foglalkozás: A meseregény első fejezetének folytatása.
- Képzeletbeli utazás Haragországba.
- Szóbeli szövegalkotás.
- Haragország zászlajának megtervezése.
6. foglalkozás: A meseregény első fejezet folyt.
- Egy királyi udvar közös megrajzolása (csop. munka).
- Képkészítés az udvarba érkező szereplőkkel.
- Igaz, hamis állítások.
2. fejezet
7. foglalkozás: A fejezet megismerése.
- Néma értő olvasás.
- Milyen mesebeli lényekkel találkoztunk (írd le vagy karikázd be).
- Rajzold le a Százarcú Boszorkány birodalmát!
8. foglalkozás: - Beszélgetés a boszorkányokról (A.Zs.), boszorkányságról.
- Igaz, hamis állítás.
- Hogyan nézhetett ki a Százarcú Boszorkány. Öltöztetős játék.
9. foglalkozás: - Mi a varázserő?
- Hogyan őrizhette meg a varázserejét a boszorkány?
- Mondat kiegészítések.
- Varázserejű tárgyak gyűjtése ismert mesékből kooperatív vagy páros
munkában.
10. foglalkozás: - Betűrács!
- Színezd ki mi volt a boszorkány kincseskamrájában.
Page 81
- Szóbeli szövegalkotás – Mire használnád a varázserőd, ha neked is
lenne?
- Rajzold, hogyan változik napról napra az almafa a boszorkány
kertjében?
3. fejezet
11. foglalkozás: Otthoni olvasásra előzőleg feladva.
- Képek sorba rendezése (a boszorkány átalakulása)
- Mondatbefejezés (a helyes válasz aláhúzásával)
- Te mivé változnál át szívesen? Rajzold le!
12. foglalkozás: - Mondat kiegészítés.
- Címadás.
- Kifejezések magyarázata. Pl. „felelősséggel tartozik érte”.
- Dramatikus játék.
13. foglalkozás: Sík báb készítése.
- Az eddig szereplőkről.
14. foglalkozás: Bábjáték.
4. fejezet
15. foglalkozás: Az újabb fejezet megismerése.
- Hangos olvasás különböző technikákkal.
- Események sorba rendezése (számozással).
16. foglalkozás: - Rajzold le mivé varázsolta a Százarcú Boszorka a királyi udvart!
- Betűkígyó → Mivel kínálta a szépséges leányt, a legényt!
17. foglalkozás: - Torpedó játék (kódok alapján szavak keresése)
- Szituációs játékok.
18. foglalkozás: „Játszunk színházat!”
- Jelmeztervezés.
- Díszlettervezés.
stb.
5. fejezet
Page 82
19. foglalkozás: A fejezet hangos olvasása szerepek szerint.
20. foglalkozás: A tanító által előre elkészített térképen jelöljék be.
- a Hétfejő Tündérhez vezető utat.
- a térkép továbbrajzolása közösen, szereplőkkel történő kiegészítése.
21. foglalkozás: - Ki figyelmeztette őket a rablótámadás veszélyére?
Keretezd be a helyes választ!
- Betűkígyó szavakra tördelése álló egyenessel.
- Karikázd be a rablókra jellemző tulajdonságokat!
- Beszélgetés.
22. foglalkozás: - Az előző fejezet felelevenítése (beszélgetés).
- Melyik szereplő mondhatta?
- Rajz kiegészítése. Árnika és szegény Dzsoni menekülése a
vasketrecből.
23. foglalkozás: Szervezzük meg a rablók focicsapatát!
- Adjunk nevet neki!
- Focimeccs.
6. fejezet
24. foglalkozás: A fejezet megismerése.
- Szóbeli szövegalkotás kérdések segítségével.
25. foglalkozás: - Tulajdonságok gyűjtése Rézbányai Győzőre.
- A tulajdonságok bemutatása (arcjáték, mozdulat stb.)
- Rokon értelmű szavak gyűjtése.
26. foglalkozás: Közös titkosírás tervezése (kooperatív munka).
- Titkosírás készítése, megfejtése.
27. foglalkozás: - Rajz készítése: a búskomor és a vidám Rézbányai Győzőről.
- Közmondások gyűjtése, magyarázata. Pl. „Azt hiszi, hogy ő a világ
közepe.”
Page 83
28. foglalkozás: - Interaktív feladatok:
- pl. Hol volt a lakhelye Rézbányai Győzőnek?
- A Hétfejű Tündérnek?
- Ajahtan Kutarbani királynak?
(Képekhez párosítás)
- Interaktív játékok.
7. fejezet
29. foglalkozás: A fejezet megismerése.
30. foglalkozás: - Szómagyarázat (Kösd össze!)
- Néprajzi ismeretek. Pl. zsindely, zsúpfedél.
Képek, ismeret közös ill. egyéni búvárkodással az interneten.
- Beszélgetés. (Hol találkozhatnak ma hasonló tetővel. Nyíregyháza-
Sóstó-Falumúzeum)
31. foglalkozás: - Jó tanácsok a testvéreknek.
- Árnika tanácsainak megbeszélése.
- Adj te is jó tanácsot a testvéreknek!
(Mondatok szavakra tagolása. Félbetört mondat párjának keresése stb.)
8. fejezet
32. foglalkozás: A fejezet megismerése egy jól olvasó gyerek tolmácsolásában.
- Szövegértési feladatok.
33. foglalkozás: - Rajz készítése Árnikáék és a Hétfejű Tündér találkozásáról.
- Dramatikus játék, szituációs játék.
34. foglalkozás: - Szövegértési feladatok.
- Beszélgetés.
- Játék.
35. foglalkozás: - Vélemény nyilvánítás a mese befejezéséről.
(Hogyan lett volna vége a mesének, ha a Százarcú Boszorka nem
veszti el a varázserejét?)
- Szóbeli szövegalkotás.
Page 84
36. foglalkozás: Összegzés, kérdések alapján. A lovagi vár megtekintése, a regény
végén.
Pl.: - Tetszett-e a meseregény? Miért?
- Ha nem, miért?
E. Azért tetszett …..
F. Azért nem tetszett ….
G. Tetszett, de ….
H. stb.
I.
J. 37. foglalkozás: Az előző foglalkozásokon előkészített báb és dramatikus játékok
előadása a meghívott vendégeknek (szülők).
Page 85
2014/2015. tanév
Bocskai István Általános
Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola
4080 Hajdúnánás
Óvoda u. 2-10.
e-mail: [email protected]
Alsós nevelési munkaközösség félévi beszámolója
3-4. évfolyamok
Page 86
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
I. A kitűzött célok időarányos megvalósulása
Munkaközösségünk fő nevelési feladata az olvasóvá nevelés,
oktatási feladata a szövegértés fejlesztése volt. Ennek rendeltük alá
tanórai munkánkat, valamint tanórán kívüli tevékenységeinket.
Minden tanórán központi szerepet kell, hogy kapjon a szövegértés,
nemcsak a magyar órákon. Munkaközösségünk tagjai két
munkacsoportban egészéves programot dolgoznak ki folyamatosan a
két évfolyamra külön-külön az olvasóvá nevelés és a szövegértés
fejlesztése érdekében. Tanulóink két szakkörben, Olvasókörben
kerülhettek közelebb az olvasáshoz, valamint ugyanezt a célt
szolgálta a munkaközösségünk projektje: „Kalandozzunk a Szitáry
testvérekkel!”. Ebben az évben lehetőségünk volt tehetségfejlesztés
terén külön csoportban felkészíteni a gyerekeket vers- és
prózamondásra. Az olvasóvá nevelés másik területe a dramatizálás,
dramatikus játékok. Mikulásra a 3.b és 4.c osztályok készültek
előadással társaiknak. Továbbra is fontos része munkánknak a
Szitakötő programban való részvétel, ami szervesen kapcsolódott fő
feladatainkhoz.
Már a tavalyi év során elkezdtük szövegértésből és matematikából az
egységes mérési eszközök kidolgozását és alkalmazását Tavaly az
év végi méréseket egységesítettük. Ebben az évben az év eleji és
félévi méréseket készítettük el.
K. A munkaközösségek közötti együttműködés keretében az
alsós munkaközösséggel, valamint a napközis munkaközösséggel
szoros kapcsolatot tartunk fent. A tanév folyamán folyamatosan a
munkaközösség-vezetőkkel egyeztetjük a programokat, projekteket,
hiszen ezek nagy részén együtt dolgozunk a gyerekekért.
L.
M. A hatékony szakmai munkavégzés érdekében folyamatos
önképzést végzünk, továbbképzéseken vettünk részt. Belső
Page 87
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
továbbképzések szervezésével a tanulók személyiségének minél
szélesebb körű megismeréséhez mindenki elkészítette osztálya
szociometriai felmérését és szociogramját. Deméné Czeglédi Éva a
tanulók megismerésének egy másik területébe vezetett el bennünket:
részletes előadást tartott a családrajzok jellemzőiről,
hasznosságukról, felhasználásukról pedagógiai munkánkban.
N.
A tanulóink differenciált képességfejlesztése érdekében a tanórai
differenciáláson túl ebben a tanévben is lehetőségünk volt
felzárkóztatásra és tehetséggondozásra. 8 osztályban tartunk
felzárkóztató foglalkozásokat matematika, NYIK és magyar
tantárgyakból. A versenyeztetésen kívül a tehetséggondozás másik
területe a szakköri foglalkozások tartása. Kisnyelvész, Olvasókör 3.
és 4. osztályban, Szivárvány, Természetvédő, Furulya, Tömegsport,
Rejtvényfejtők és Matematika szakkörökön vehettek részt a gyerekek
érdeklődési körüknek megfelelően. Tanulóink számára tart még
szakköri foglalkozást Zágonyiné Ormós Judit Szivárvány kreatív
műhelyével valamint Fülöp Valéria énekkari foglalkozásaival. Ebben
az évben tehetségfejlesztés zajlott matematikából, vers- és
prózamondásból.
Iskolánk tanulói számára intézményegységenként más-más
programot kínál a nevelés-oktatás területén, mellyel segítséget kíván
nyújtani a gyerekek optimális fejlődése érdekében. Ezek fenntartása
alapvető feladatunk.
A Baross utcán emelt szintű nyelvoktatás, a Polgári utcán emelt
szintű informatika oktatás folyik. Az Iskola utcán Rugalmas
képességfejlesztő programmal vagy Értékközvetítő programmal
tanulhatnak diákjaink. Az előbbi emeltszintű matematika oktatást, míg
az utóbbi emeltszintű ének-zene oktatást biztosít.
Page 88
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
A programok és emeltszintű oktatás mellett intézményünkben a
TÁMOP 3.1.4. pályázat fenntartási időszaka zajlik az alábbi
osztályokban a következő megosztásban:
Osztály Tanító Tantárgy, témakör
2.a Agárdi Zoltánné szövegértés, szövegalkotás
3.a Simon Béláné matematika
3.b Bakosné Pálóczi Anikó projekt (Honfoglalás)
4.b Vargáné Jámbor Ildikó
Tóth Franciska
angol nyelv (témahét, 3 hetes projekt)
4.c
Ádámné Balog Erika szövegértés, szövegalkotás
projekt (II. Rákóczi Ferenc és kora)
4.d. Fekete Andrea német nyelv
Az iskolai munkafegyelem, viselkedéskultúra erősítése a Házirend
működtetésével tanítási órákon és azokon kívül folyamatos
feladatunk.
A tanulók egészséges életmódra és környezettudatos
magatartásra nevelése nemcsak környezetismeret órákon, hanem a
mindennapokba is be kell, hogy épüljön. Több
intézményegységünkben gyűjtik a PET palackokat, osztályszinten
történik a szelektív hulladékgyűjtés. A hajdúdorogi pályázaton
újrahasznosított anyagokból készítettek gyerekeink játékokat. A
tantermek közös dekorációjának elkészítésével is az igényes
környezet kialakítására, rendezett környezet fenntartására nevelünk.
Ebben az évben is részt veszünk az Országos Tisztifőorvosi Hivatal
által meghirdetett „E-BUG” néven, internet alapú, ingyenes, játékos
egészségfejlesztési programban. A programhoz kapcsolódó verseny
a második félévben lesz. A környezettudatos nevelés érdekében
igyekszünk városuk adta lehetőségeket is kihasználni: minden
osztályunk meglátogatta a Kendereskertet, valamint a tedeji
Page 89
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
lovardában voltunk lovagolni, mintegy újabb lehetőségeket kínálva
tanulóinknak az egészséges életmódra nevelésre.
Osztályprogramjainkban minden osztály beiktatott legalább egy
sportrendezvényt: kerékpározás, séta, szánkózás, sportdélután.
II. Legfontosabb események, eredmények, tevékenységek
a) Továbbképzések
A pedagógusok munkájához hozzátartozik az önképzés, valamint
továbbképzéseken való részvétel.
Minden pedagógusunk rendelkezésére áll a Tudorka magazin
Pedagógus kiadás című folyóirata, amely sok hasznos anyaggal
segíti munkánkat.
Ettől a tanévtől a Mozaik Kiadó által biztosított interaktív tananyagok
és interaktív lehetőségek megszűntek számunkra, így
továbbképzéseinket részben az új lehetőségek keresése vezette. A
másik meghatározó tényező ebben a témában az új tankönyvek
bevezetése adta nehézségek megoldására adott segítségek voltak.
A továbbképzés pontos megnevezése Résztvevők
Képességek, készségek fejlesztése a tanítás során - matematika, dráma, magyar
Éles Judit, Fekete Andrea, Husztiné Dézsi Irén, Zágonyiné Ormós Judit
Sulinetwork 2014 Konferencia - Plenáris előadások - Szekcióprogramok
Ádámné Balog Erika, Husztiné Dézsi Irén, Zágonyiné Ormós Judit, Bakosné Pálóczi Anikó, Deméné Czeglédi Éva, Nábrádiné Bagdi Ildikó
OFI - magyar nyelv és irodalom 1-2. évfolyam, A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE Kovács Mónika
Page 90
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
OFI - matematika 1-2. évfolyam Deméné Czeglédi Éva
Öveges Nábrádiné Bagdi Ildikó
Sportkonferencia Nábrádiné Bagdi Ildikó
b) Belső továbbképzések
2014. november 26-27-28-án került sor a Hajdúnánási Pedagógiai Nap
megrendezésére.
November 26-án előadásokon vehettünk részt, számunkra gyakorlati
alkalmazásra hasznos információkat, segítséget kapva.
November 27-én két bemutatóóra volt munkaközösségünkben. Mindkét
foglalkozás oktatási feladata e tanév fő feladatunkhoz, a szövegértés
fejlesztéséhez, olvasóvá neveléshez kapcsolódott.
Téma: Szövegértés fejlesztése magyar órán - koncentráció a
környezetismeret tantárggyal
Óra: Magyar irodalom
Tartotta: Husztiné Dézsi Irén
Osztály: 3.c
Téma: Olvasási igény ébresztése Szitakötővel
Foglalkozás: Olvasókör
Osztály: 3.a
Színvonalas, módszertanilag színes, sokrétű foglalkozásokat láttunk. A
bemutatóórákat korreferátumok követte.
A magyar órához Nyakó Istvánné tartott alapos, precíz korreferátumot,
amelyben az ÉKP szövegértést fejlesztő technikáit emelte ki.
A Szitakötő óra után Bodnárné Varga Márta tájékoztatta a jelenlévőket a
Szitakötő program működéséről, a programban folyó munkáról. Sajnos, a
program vezetője nem tudta elfogadni meghívásunkat.
Nábrádiné Bagdi Ildikó a Kölyök Atlétika lehetőségei az 5. osztályban
című testnevelésórához készített átfogó korreferátumot.
Page 91
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
Munkaközösségünk tagjai nagyon aktívan vettek részt a
foglalkozásokon, mindenki számára tanulságos volt a délelőtt. Sajnos,
nem láthattuk mindkét foglalkozást, de ezt a problémát áthidalandó,
munkaközösségünk egyik tagja, Deméné Czeglédi Éva felvételt készített.
Mindkét órán külsős tagok is voltak, akik szintén aktívak voltak a
megbeszéléseken, megerősítve bennünket minőségi munkánkban.
Ezen a napon a bemutatóórákon kívül több lehetőség is volt IKT
kompetenciánk fejlesztésére, több munkaközösségi tag is részt vett ilyen
jellegű foglalkozásokon. (Interaktív powerpoint, és online alkalmazások
valamint „Okoseszközök” használata a tanítási órákon)
November 28-án a munkaközösségünk tagjai facilitátorok vezetésével
alkothattak véleményt intézményünk tehetségfejlesztő programjáról,
működéséről.
c) Rendezvények
Színházlátogatást szerveztünk Nyíregyházára. 197 kisgyerek
színvonalas szórakoztatását igyekszünk így biztosítani. Az első
előadásra februárban kerül sor.
Debrecenbe a Baross utcai intézményegység a Vojtina Bábszínházba
vett bérletet, Kis December király címmel élvezetes előadásban volt
részük.
Novemberben, decemberben és januárban Debrecenben került sor a
már hagyományosnak mondható korcsolyázásra. Szervezők Kovács
Mónika, Nábrádiné Bagdi Ildikó voltak.
December 8-án a Mikulás puttonya címmel a 3.b, 4.c osztályok tanulói
a 2.a osztályosokkal kiegészítve meglepetés előadást adtak elő az Iskola
utcai intézményegységben társaiknak óvodásoknak, érdeklődő
felnőtteknek.
Page 92
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
Rendezvényeinkről, programjainkról igyekszünk minél szélesebb kört
tájékoztatni. Elsősorban erre az iskola honlapját használjuk. Az első
félévben 14 cikk jelent meg, amelyeket Kovács Mónika, Zágonyiné
Ormós Judit és Fekete Andrea írtak. A Nánási újságban Fekete Andrea
és Kovács Mónika adott tájékoztatást munkánkról.
d) Versenyek
Tanulmányi versenyek
Év elején tanulóinkat 8 levelezős tanulmányi versenybe neveztük be,
egyéni és csoportos kategóriába egyaránt, összesen 57 tanulót. Ezek a
versenyek – Teki-TOTÓ, Szivárvány, Bendegúz, Mozaik, Sulihód,
Olvasni Jó!, Komplex tanulmányi, Suli:Guru – folyamatosan zajlanak.
Sajnos azt is el kell mondanunk, hogy ezek nagy része pénzes
megmérettetések, így több tehetséges tanulónk is anyagi okokból nem
tud részt venni.
A Benedek Elek mesemondó és a Vihar Béla versmondó versenyek
nagyon népszerűek tanulóink körében. Ebben a tanévben is selejtezőt
kellett tartani a városi verseny előtt.
KRESZ-versenyre három csapatunk nevezett be, amelyből két csapat a
megyei versenyen is tovább küzdhetett a győzelemért.
A Helyesíró verseny projektben működött. Évfolyamonként mérhették
össze tudásukat a gyerekek.
A Bolyai csapatversenyen hét csapatunk vett részt, köztük négy
harmadik osztályos csapat is, akik most próbálkoztak először ezzel a
versennyel.
Rajzpályázatok
Alsó tagozaton a legnépszerűbb versenyek tagadhatatlanul a
rajzpályázatok. A gyerekek szívesen és nagy lelkesedéssel rajzoltak,
készítették kis műalkotásaikat. Tizenkilenc rajzpályázatra – városi,
Page 93
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
területi, megyei, országos, nemzetközi – adtuk be az alkotásokat,
amelyek száma most is több száz.
Pályázatok
A Tudorka című újság által meghirdetett Duna pályázatra három osztály
jelentkezett: 3.b, 3.e, 4.a osztályok.
A Hajdúdorogi Mesepályázaton már évek óta eredményesen
szerepelünk.
Olyan pályázatokon is szerepeltünk, ahol tanítványaink az elkészült
pályázatért nem helyezést, hanem tárgyjutalmat kapnak. Ilyen a
Marslakócskák pályázat (3.b, 4.e ).
A pályázatokban a munkaközösség tagjain kívül Oláh Edit segítette
munkánkat.
Sportversenyek
A sportversenyek közül a mezei futóverseny a legnépszerűbb,
gyerekeink mindig örömmel és nagy létszámmal szerepelnek rajta.
A csoportjáték kitűnő példája a játékos sportvetélkedő. Három
intézményegységünk - ahol alsó tagozatos gyerekek tanulnak, - egy-egy
csapattal vettek részt ebben az évben a területi versenyen.
A másik csapatjáték a labdarúgás volt, ahol két korcsoportban is
képviseltettük magunkat.
e) Versenyek eredményei
Tanulmányi versenyek
Városi szintű
Pályázat címe Tanuló neve Helyezés Felkészítő
pedagógus
Vihar Béla Horváth Dorina 1.hely Bakosné Pálóczi
Page 94
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
Versmondó verseny 3.b Anikó
Reszegi Gréta
4.a
2.hely Nyakó Istvánné
Szántó Réka
3.d
3.hely Éles Judit
Kónya Fanni
3.c
különdíj Husztiné Dézsi
Irén
Orosz Hanna
4.b
különdíj Varga Miklósné
Helyesíró verseny Bagdi Dorina 4.d 1.hely Fekete Andrea
Tóth Hanna
3.a
2.hely Varga Miklósné
Tóth Panna
3.a
3.hely Varga Miklósné
Józsi-Tóth Bálint
4.e
3.hely Kovács Mónika
Megyei szintű
Pályázat címe Tanuló neve Helyezés Felkészítő
pedagógus
Gyermek Iskola Kupa Pók Csaba 7. hely Kaprinyák Sándor
Fejes Balázs 12. hely Kovács Mónika
Bolyai Matematika
Csapatverseny
Tóth Hanna, Tóth
Panna, Hallgató
Dániel, Besenczky
Dávid 3.a
25. hely Simon Béláné
Nagy-Máró Kolos,
Ruszin Réka, Tóth
Roland György,
Miltner Zsóka
3.a,b.
51. hely Simon Béláné
Ádámné Balog
Erika
JTóth Patrik, Nagy
Péter, Horváth
Dorina, Hodik
Barnabás 3.b
14. hely Ádámné Balog
Erika
Dózsa Gergő, Éles
Vivien, Papp
Ferenc, Szántó
Réka 3.d
14. hely Éles Judit
Page 95
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
Kovács Dávid
Nagy Viktória
Pálfi Imre
Pálóczi Lívia 4.c
54.hely Bakosné Pálóczi
Anikó
KorsósZalán,
Nagy Éva, Pók
Panka, Szabó
Lúcia 4.a
37.hely Deméné Czeglédi
Éva
Győri Norbert,
Kovács Lujza,
Pálmai Violetta,
Szakál Sarolta 4.b
4. hely Deméné Czeglédi
Éva
Rajzpályázatok
Iskolai szintű
Pályázat címe Tanuló neve Helyezés Felkészítő
pedagógus
Állatok világnapja –
Hortobágy
állatvilága
Kardos Kevin,
Vercsek
Veronika 3.b
1., 3. hely Bakosné Pálóczi
Anikó
Pálfi Imre, Nagy
Viktória, Lente
Jázmin 4.c
1.hely
2.hely
3.hely
Ádámné Balog
Erika
Fejes Balázs,
Tóth Emese,
Jenei Zoltán 4.e
1.hely
2.hely
3.hely
Kovács Mónika
Szojka Dorina
3.e
3.hely Zágonyiné
Ormós Judit
Nyakas Bence
4.b
3.hely Deméné
Czeglédi Éva,
Varga Miklósné
Tóth Panna 3.a 1.hely Varga Miklósné
KardosKevin,
Farkas Balázs,
Vercsek
Veronika 3.b
2-3-3.
hely
Bakosné Pálóczi
Anikó
Page 96
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
Kovács Panna,
Pálóczi Richárd
3.c
1-2. hely Husztiné Dézsi
Irén
Szojka Dorina
3.e
különdíj Zágonyiné
Ormós Judit
Pálfi Imre,
Pálóczi Lívia,
Nagy Viktória,
Varga Boglárka,
Lente Jázmin
4.c
1-2-3.
hely
Ádámné Balog
Erika
Szatmári Péter,
Pálóczi Richárd,
Nagy Gábor,
Kovács Panna
3.c
1-2-2-3.
hely
Husztiné Dézsi
Irén
Nyakas Bence 3. hely Deméné
Czeglédi Éva,
Varga Miklósné
Városi szintű
Pályázat címe Tanuló neve Helyezés Felkészítő
pedagógus
Isten ezerarcú
növényvilága
Barna
Boglárka 4.e
1.hely Kovács Mónika
Nábrádi
Amina,
Szemes Alexa
4.c
2-3. hely Ádámné Balog
Erika
Ez lesz a legszebb
karácsonyom
Győri Norbert,
Pálmai
Violetta, Pál
Mária
1-2-3.
hely
Varga Miklósné,
Deméné
Czeglédi Éva
Kendereskert Kardos Kevin
3.b
különdíj Bakosné Pálóczi
Anikó
Horváth Maja
3.c
1.hely Husztiné Dézsi
Irén
Page 97
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
Országos szintű
Pályázat címe Tanuló
neve
Helyezés Felkészítő
pedagógus
"A mi utcánk, a
mi jövőnk"
4.e osztály Különdíj
(Budapesti
erdőismereti
foglalkozás a
Gyermekvasúton)
Zágonyiné
Ormós Judit
Energiakaland Kovács
Anna 3.c
különdíj Husztiné
Dézsi Irén
Pályázatok
Iskolai
Pályázat címe Tanuló neve Helyezés Felkészítő
pedagógus
Az iskola közös
ügyünk -
mesepályázat
Kovács
Panna, Pálfi
Tímea 3.c
1-2.hely Husztiné Dézsi
Irén
Kistérségi szintű
Pályázat címe Tanuló neve Helyezés Felkészítő
pedagógus
Hajdúdorogi
Mesepályázat
Kovács
Panna 3.c
1.hely Husztiné Dézsi
Irén
Korsós Zalán,
Csiszár Anna
4.a
különdíj Nyakó Istvánné
Nyakas
Bence,
Győri Norbert
4.b
1.hely
különdíj
Varga Miklósné
Fejes Balázs 3. hely
Page 98
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
Hajdúdorogi
Játékkészítés
Nábrádi
Amina 4.c
3. hely Ádámné Balog
Erika
Fejes Balázs,
Barna
Boglárka
1-2. hely Kovács Mónika
"Baj van, jövünk!" -
Én és a
Vöröskereszt
Ádám Martin
3.c
1.hely Husztiné Dézsi
Irén
Nagy Viktória 2.hely Ádámné Balog
Erika
Fejes Balázs,
Barna
Boglárka
3. hely
különdíj
Kovács Mónika
Megyei szintű
Pályázat címe Tanuló neve Helyezés Felkészítő
pedagógus
Az év múzeumbarát
osztálya,
pedagógusa
3.c 3.hely Husztiné Dézsi
Irén
Országos szintű
Pályázat címe Tanuló neve Helyezés Felkészítő
pedagógus
Kalandozások egy
képzeletbeli
világban - meseíró
pályázat
Kovács
Panna 3.c
1.hely Husztiné Dézsi
Irén
Arcadia- Reklám
Kft., Marslakócskák
pályázata
4.e osztály Az osztály
50.000 Ft
értékű
sporteszközt
nyert.
Kovács Mónika
Sportversenyek
Városi szintű
Page 99
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
Pályázat címe Tanuló neve Helyezés Felkészítő
pedagógus
Kajakverseny Hankó Dominik
4.c
1.hely
Oláh Zoltán 1.és 2. hely
Körzeti szintű
Pályázat címe Tanuló neve Helyezés Felkészítő
pedagógus
Mezei futóverseny Tóth Hanna,
Tóth Panna 3.a
2., 4. hely Nábrádiné Bagdi
Ildikó
T.Tóth Patrik,
Domoszlai
Attila 3.b
4-5. hely Bakosné Pálóczi
Anikó
Reszegi Eszter
4.a
6. hely Nyakó Istvánné
Csecsődi Imre,
Veres
Boglárka,
Győri Norbert
4.b
2-3-4. hely Nábrádiné Bagdi
Ildikó
1.kcs. labdarúgó
bajnokság Domoszlai
Attila 3.b
1.hely Bakosné Pálóczi
Anikó
2.kcs. labdarúgó
bajnokság
Besenczky Dávid,
Tóth Roland, Pók
Csaba, Juhász
Róbert, Karócz
Imre 3.a
3.hely Nábrádiné Bagdi
Ildikó
Nagy Péter,
Szincsák
Tamás,
Pásztor Dániel,
Hodik
Barnabás 3.b
3.hely Bakosné Pálóczi
Anikó
Rostás Márta
4.a
1.hely Nyakó Istvánné
Gál Virág, Pálmai
Violetta, Vajas 1.hely Nábrádiné Bagdi
Page 100
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
Nikoletta, Kovács
Lujza, Balogh
Ágnes, Győri
Norbert, Petrus
Roland, Kántor
Alex, Lovász
Levente 4.b
3.hely Ildikó
f) Egyéb tanórákhoz, tanórán kívüli programokhoz
kapcsolódó tevékenységek
Munkaközösségi szinten
Év elején megszerveztük, lebonyolítottuk a javítóvizsgákat.
A tanév kezdetekor gondoskodtunk a tantermek dekorációjáról,
minden kisdiákot barátságos, otthonos környezettel vártunk. A
dekorációkat folyamatosan újítjuk, aktualizáljuk.
Az Iskola utcán felújított környezetben vártuk a gyerekeket, amelynek
kialakításában az ott dolgozó kollégáknak jelentős szerepe volt
ebben. Ezt élhették át decemberben a Baross utcai
intézményegységben dolgozók, visszaköltözhettek a Magyar utcára.
Osztályfőnökeink bekapcsolódtak az IPR munkába, elkészítették
annak dokumentációját.
A Kendereskerti látogatásokhoz elkészítettük a munkalapokat,
amelyeket a gyerekek a látogatás után töltöttek ki. Igyekeztünk
kompetenciaalapú, érdeklődésüket felkeltő teszteket készíteni.
Több osztályunk részt vesz a Szitakötő oktatási programban, ehhez
kapcsolódva pályáztak a gyerekek, illetve az osztályok.
Pedagógusaink rendszeresen részt vesznek a városi kulturális
rendezvényeken, ünnepségeken, munkaközösségünk több tagja a
Szórvány programban és több támogató programban is részt vett.
Év elején illetve a félév során folyamatosan történik a tanulási
nehézségekkel, magatartási problémákkal küzdő tanulók jelzése a
pedagógiai szakszolgálat felé.
Tanulóink a következő projektekben vettek részt, ahol a
munkaközösség tagjai – nem projekttagként – felkészítették,
Page 101
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
elkísérték őket a programokra, foglalkozásokat vezettek, szervezési
feladatokat láttak el: Helyesíró,
Szitakötő, Karácsonyi játszóház, Kalandozás a Szitáry testvérekkel!,
Csillagszóró, Dobozba szállt szeretet, Mikulásbál.
Osztályszinten
Page 102
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
Hónapok 3.a 3.b 3.c 3.d 3.e
Szeptember
Hulladékgyűjtés csapatokban, lovasprogram Tedejen, hulladékgyűjtés,
Hulladékgyűjtés - helyezés: Iskolai 2. hely Lovaglás - Tedej Sorverseny
Hulladékgyűjtés,Lovaglás- Tedej,Sorverseny
Hulladékgyűjtés; Mozilátogatás; Lovaglás
Október
Kendereskerti kirándulás ( szellemi vetélkedő), mozilátogatás 29 fő, Planetárium, színházlátogatás
Színházlátogatás - Többsincs királyfi, Planetárium,Zoopedagógia Nyh,
Kerékpártúra a vízpartra, vízparton Színházlátogatás - Többsincs királyfi Kendereskerti kirándulás Halloween játékdélután Őszi fesztivál
Kendereskerti kirándulás, Őszi fesztivál, Zoopedagógia - Nyh.
Színházlátogatás a Vojtina bábszínházba- Kis December király c. előadásra, Játék a Millenáris játszótéren (Db.); Színházlátogatás (Hn.) megszervezése, lebonyolítása - Többsincs királyfi; Kirándulás a Kendereskertbe; Múzeumpedagógiai foglalkozás
November
Logikai játékok népszerűsítése: játékdélután Látogatás a mentőállomáson Látogatás a Mentőállomásra
Múzeumpedagógiai foglalkozás Játékdélután
Múzeumpedagógiai foglalkozás Osztály- Mozi
Színházlátogatás (Hn.)-Pöttöm Panna; Múzeumpedagógiai foglalkozás
December
Vidám Mikulás - játékdélután Téli, karácsonyi dekoráció készítése Karácsonyi játszóház Télapó ajándéka c. műsor megtekintése
Megjött a Télapó! - Karácsonyi klubdélután
Díjkiosztó Debrecen- Déri Múzeum Klubdélután Karácsonyi készülődés- Kézműves foglalkozás
Mikulás napi Klubdélután Karácsonyi készülődés- Kézműves foglalkozás
Múzeumpedagógiai foglalkozás; Mikulás-játékdélután; Karácsonyi játszóház
Január Korcsolyázás (15 fő) Készülődés farsangra
Játékdélután
Page 103
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
Hónap 4.a 4.b 4.c 4.d 4.e
Szeptember
Hulladékgyűjtés, lovasprogram, játékdélután
kerékpártúra Hajdúdorogra, fagyizás, hulladékgyűjtés, lovasprogram
Hulladékgyűjtés, lovaglás Tedejen, kirándulás gyümölcsöskertbe
Lovaglás Tedejen, Hulladékgyűjtés, Kerékpárkirándulás a Kendereskertbe
Hulladékgyűjtés, Mozilátogatás, Lovasprogram Tedejen
Október
Ismeretterjesztő előadás megtekintése- a Mobil Planetáriumban, Kirándulás a Kendereskertbe, Múzeumpedagógiai előadás megtekintése, Sammy kalandjai c. film megnézése, Nevezés a Forrástól a torkolatig c. versenyre
Színházlátogatás- Többsincs királyfi, Planetáruim, stikeez figurák csereberéje -társasjátékozás, Kirándulás a Kendereskertbe,Sammy kalandjai c. film megnézése
Töklámpafaragás, Planetárium, Kendereskerti kirándulás
Kézműves foglalkozás, Séta a városban- ismerkedés osztálytársaink lakóhelyével, Részvétel az Őszi fesztivál programján
Vojtina Bábszínház: Kis December király, Millenáris Játszótér
November
Pöttöm Panna c. táncjáték megtekintése Látogatás a Mentőállomáson
Színházlátogatás- Pöttöm Panna, Látogatás a mentőállomáson
Palacsintasütés, látogatás a mentőállomáson és a Mendőrségen Színházlátogatás- Pöttöm Panna, Játékdélután
December
Megjött a Télapó! - Játékdélután Karácsonyi játszóház
Mikulásdélután, Karácsonyi játszóház, Télapó ajándéka c. műsor megtekintése
Készülődés a Mikulás előadásra, előadás,Karácsonyi játszóház, egymás megajándékozása
Mikulás-délután: játszóház, a karácsonyi-ünnepkör szokásai, játékos vetélkedő- Készüljünk egészségesen a télre- ételkóstolás, tesztkitöltés
Mikulás napi ajándékozás, a tanterem bedobozolása
Január
Korcsolyázás. Galambkiállítás megtekintése.
Látogatás az Öveges -laborban
Képkiállítás megtekintése a Művelődési Házban, a Városi Rendőrségen előadás meghallgatása gyalogos és kerékpáros közlekedési szabályok témakörben
Page 104
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
III. A
tanulók tanulmányi eredményei
A pedagógusok év elején és félévkor is elvégezték a méréseket
matematikából és szövegértésből egységes mérőeszközök segítségével.
75 76 75 76 69
74,2
66 67 70
82
69 70,8
0
10
20
30
40
50
60
70
80
90
3.a 3.b 3.c 3.d 3.e átlag
Év eleji mérések 3. évfolyam
szövegértés Matematika
77 76
71
78
72
74,8
78
74
78
74
70
74,8
66
68
70
72
74
76
78
80
4.a 4.b 4.c 4.d 4.e átlag
Év eleji és félévi szövegértés 4. évfolyamok
év eleji félévi
Page 105
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
IV. Ellenőrzési tevékenységek általános tapasztalatai
Tanmenetek
A tanév kezdéseként minden pedagógus elkészítette az éves munkájához
szükséges dokumentumokat: osztályfőnöki foglalkozásterveket, tanmeneteket.
Az osztályfőnöki foglalkozástervek nagyon színesek voltak. A statisztikai
adatokon kívül tartalmazták az osztályközösségek jellemzőit, tanulmányi
helyzetét. A tanulócsoportok megismeréséhez minden osztályfőnök ebben az
évben szociometriai mérést alkalmazott. Kiemelten szerepeltek mindenkinél az
éves célkitűzések, valamint az osztályprogramok megtervezése, mely nagyban
alátámasztotta az osztályfőnökök által meghatározott célok elérését.
A tanmeneteket a munkaközösség többsége rövid kiegészítéssel látta el, mely
tartalmazta az adott tanulócsoport rövid jellemzését alátámasztva az év eleji
mérések adataival, valamint a tanév során folyamatos gyakorlás anyagát.
Mivel az Iskola utcán lévő tanítók között vannak az 1-2. évfolyamokon áttanítók,
ezért nekik az év eleji feladatukhoz tartozott az első évfolyamon bevezetésre
kerülő Helyi tanterv bevezetése, tanmenetek adaptálása, kiegészítése. Ebben a
munkában Nábrádiné Bagdi Ildikó, Deméné Czeglédi Éva, Agárdi Zoltánné vett
részt.
A heti öt órás testnevelés gyakorlati megvalósítása az első, második és harmadik
évfolyamokon történik, megtörténtek a módosítások a Helyi tantervben, az
77 78
69
72
82
75,6
79 80
76 74
77 77,2
60
65
70
75
80
85
4.a 4.b 4.c 4.d 4.e átlag
Év eleji és félévi matematika 4. évfolyam
év eleji félévi
Page 106
ALSÓS NEVELÉSI MUNKAKÖZÖSSÉG FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA 3-4. ÉVFOLYAMOK
1.1. 2014/2015. tanév
úszásokta
tás
kiterjesztése a harmadik évfolyamra. Ebben a munkában Nábrádiné Bagdi Ildikó
vett részt.
V. Észrevételek
Nagyon sok pályázatot hirdetnek meg. Ezek közül egyre több olyan pályázaton
veszünk részt, amelyben a teljes osztály vagy annak nagy része részt vesz. Ez a
pályázat nyújtotta lehetőségek, nyeremények mellett fontos közösségépítő erővel
is rendelkezik, amit csak támogatni tudunk.
Hajdúnánás, 2015. január 19.
Ádámné Balog Erika
mk. vezető
Page 107
Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A felsős nevelési munkaközösség
beszámolója
2014-2015. 1. félév
Löfcsikné Rékasi Ilona munkaközösség-vezető
Page 108
2015. január 18.
A munkaközösség tagjai a felsős osztályfőnökök: 25 fő
NÉV OSZTÁLY
Magyar utcai intézményegység
Jámborné Murvai Mária 5. f
Labancz Mihály 6. g
Trungel Zoltánné 7. e
Labanczné Fekete Marianna 8. g
Óvoda utcai intézményegység
Győriné Tanner Márta 5. a
Szabó Éva 5. b
Hádáné Kéki Mária 5. c
Szűcs Mihály 6. a
Seres Tímea 6. b
Nábrádi Mihályné 6. c
Daróczi Ildikó 7. a
Veressné Fehér Erzsébet 7. b
Kissné Semsei Mária 7. c
Mihókné Varga Ilona 8. a
Szabó Albert 8. b
Darócziné Tóth Piroska 8. c
Varga Zoltánné 8. d
Polgári utcai intézményegység
Szabó Sándorné 5. d
Székelyné Nádas Zsuzsanna 5. e
Simon Ferenc 6. d
Farkas Ferenc 6. e
Madainé Nótin Mónika 6. f
Nábrádi Mihály 7. d
Löfcsikné Rékasi Ilona 8. e
Czinegéné Daróczi Julianna 8. f
Szabóné Berencsi Irén / pártoló tag
Oroszlány Péter szavait szeretném idézni: „ A tanár kereső ember. Nem pénzt keres
elsősorban, hiszen hivatásból dolgozik a jövő nemzedékén, ezért munkájának anyagi
feltételeit az államnak kell- vagy kellene- szavatolnia. A tanár keresése arra irányul, hogyan,
milyen kapcsolatteremtési, konfliktus-feldolgozási beállítódással, milyen módszertani
eszközökkel tudja tanítványait maga mellé állítani, hogy velük együtt tegye meg azt a
felfedező utat, amit az emberi kultúra megismerése jelent. Abból, hogy a tanítás- a nevelést és
az oktatást egyszerre értjük a tanítás fogalma alatt- személyfüggő, az következik, hogy
Page 109
miközben a tanár a megfelelő tanítási módszereket és eszközöket keresi, egyúttal önmagát is
keresi: miként tudna egyre alkalmasabb eszközzé válni a tudás és az emberség átadásában.”
Az osztályfőnök személyisége kiemelten fontos egy közösség irányításában.
Ettől a tanévtől vállaltam el a munkaközösség vezetését. A tagok bizalmat szavaztak a
személyemre.
A munkaközösség új tagokkal bővült, a felsős nevelési munkaközösséget huszonöt felsős
osztályfőnök alkotja. Az évek során mindig rengeteg a feladatunk, nehézséget jelent az időpontok
egyeztetése, de egyre gördülékenyebb az együttműködésünk egymással és a szaktanárokkal.
I. A munkatervben meghatározott célok és feladatok megvalósulása:
A kevés osztályfőnöki óra, a szaktárgyi órák, a beszélgetések mellett az iskolai és az
osztályprogramok segítik a célok és feladatok megvalósulását.
Kiemelt célok és feladatok
1. Egységes iskolai arculat megőrzése
2. Szervezeti kultúra fejlesztése (értékek, célok, normák, problémamegoldás, konfliktuskezelés)
3. A munkaközösség munkájának hatékonnyá tétele (a pedagógiai programok fenntartása
mellett)
4. Kulcskompetenciák fejlesztése
5. Pályázatok figyelése, pályázatírás (pl.: osztálykirándulás)
6. Pályázatok fenntartása (TÁMOP: szociális kompetenciaterület, életpálya-építés moduláris
oktatás, témahét, projekt stb.)
7. Tanév eleji helyzetelemzés, tanév végi neveltségi szint megírása
8. Közösségfejlesztés: az osztályprogramok szervezése
9. A kollégák együttműködésének erősítése a tanítási órákon kívül is
10. Hazaszeretetre nevelés erősítése
Folyamatos célok és feladatok:
1. A tanulói viselkedéskultúra javítása
2. Az iskola és a család kapcsolatának erősítése
3. Az erőszak és a gyűlölet elutasítása, az emberi méltóság tisztelete
4. Kapcsolattartás (előadások a tanulóknak): rendőrség, védőnők
5. A TÁMOP 3.1.4 pályázat fenntartása: szociális, életviteli és környezeti kompetencia 5-8. évf.
osztályfőnöki órákba beépítve, témahét (pályaválasztás), dokumentáció a naplókban
6. Egymás pedagógiai gyakorlatának megismerése, módszertár bővítése
A 2014-2015-es tanév nyugodtabb körülmények között indult.
A kötelező hittan vagy erkölcstan oktatása, a pedagógusok munkaidejének változása, a részben
délutáni oktatás bevezetése, NAT hatályba lépése már nem okozott lényeges változásokat iskolánk
életében. A felmenő rendszerben bevezetett kerettantervek a hatodik évfolyamban járnak.
A felsős nevelési munkaközösség kiemelt céljait, feladatait az előző tanév változásainak
tükrében határoztuk meg a tanév elején.
Page 110
A munkatervben meghatározott feladatainkat időarányosan az első félévben elvégeztük, illetve
a megvalósítás érdekében az elsődleges lépéseket megtettük. Mind a munkatervi foglalkozások, mind
az osztályfőnöki tanmenetek tartalma, valamint a szabadidős tevékenységek színes skálája azt tükrözi,
hogy a gyermekek személyiségének, értékrendjének fejlesztése kiemelt tevékenységünk nevelő
munkánk során.
II. Észrevételek a munkaközösség tagjainak munkájáról, a tanulókról,
szülőkről, mérésekről
Az osztályfőnökök egy kérdőív kitöltésével nyújtottak segítséget a félévi beszámolóm elkészítéséhez.
A kérdőív különböző témaköröket érintett, és ehhez kapcsolódóan írták le az osztályfőnökök a
tapasztalataikat.
1. Az osztályfőnökök különböző projektekben vettek részt:
projektvezető volt 7 fő 8 alkalommal, projekttag volt 17 fő 35 alkalommal
Tevékenységek: Őszi bajnokság, Népdaléneklési verseny, október 6. műsor, Dobozba zárt
szeretet, Szórvány program, Kockák hete, Mikulás bál, Területi történelmi verseny,
Informatika verseny, Csillagszóró, Szitakötő, Órarend készítése, Dekorációs csoport,
Hangosítás, Egészségnevelés, Pályaválasztás témahét, Pályaválasztási szülői értekezlet,
Advent idegen nyelvi projekt.
2. Továbbképzések, amelyeken részt vettek az osztályfőnökök a félév során:
Sulinetwork: 5 fő; Változásmenedzsment: 1 fő; Regionális sport szakmai módszertani
konferencia: 1 fő; Erkölcstan: 2 fő; Mesterszak előkészítő: 1 fő; OFI tankönyvfejlesztés: 2
fő; Újszerű módszerek a tehetséggondozásban: 1 fő; Továbbképzés magyartanároknak. 1
fő; Szaktanácsadás: 1 fő.
3. A tanulók viselkedéskultúrája: Az osztályfőnökök 60 %-a úgy vélekedik, hogy nem
változott a tanulók magatartása, 40%-a szerint javulás mutatkozik. Az osztályfőnökök
kevesebb verekedést tapasztalnak, jobb az órai fegyelem. Ahonnan kikerültek a
lakásotthonos gyerekek, ott lényegesen jobb lett az osztály magatartása. Nyugodtabbak a
szünetek, az órák. Nincsenek pályakezdők, a tapasztalt kollégák következetesen
betartatják a szabályokat. A viselkedéskultúra romlásának okai viszont nagyon
összetettek: a társadalmi környezet, a családok nevelő hatásának gyengülése, a
kortárscsoportok negatív hatásai, a média, az internet káros hatásai, a szülők liberális
nevelése, nincs szabálykövetés a családokban. Negatív irányba változott a tanulók egymás
közti kapcsolata is sok esetben. Vannak sérülékenyebb tanulók, akik valamilyen családi
problémát is hordoznak, ezt használják ki a társaik, és érzelmileg bántják őket. Több
osztályban van ilyen gúnyolódás, piszkálódás, zaklatás. Sok esetben nehéz megtalálni a
megfelelő segítséget, de a beszélgetés, kibeszélés ereje enyhítheti a gyermek sérelmeit.
Mindenkinek következetesnek kell lennie a nem megfelelő viselkedés megítélésében, és
együtt kell nevelnünk a tanulókat. Kérjük a szaktanárok segítségét is ebben, hiszen ők is
nevelők és részesei a nevelő munkánknak. Vannak pozitív példák is erre.
4. Problémák, amelyek nehezítették az osztályfőnöki munkát: Súlyos konfliktust nem
említettek a kollégák, de a kisebbeket sikerült elrendezniük, de olykor a szülők és a diákok
bevonásával oldották meg. Az alapos beszélgetés minden esetben hatásos módszer. Az
osztályfőnöki és az erkölcstan órákon van lehetőség szituációs gyakorlatok eljátszására,
amelyek rávezetik a gyerekeket a helyes megoldásra. A gyakorlatban ezeket mégis nagyon
nehéz alkalmazniuk. A családi problémákat mi nem tudjuk megoldani, de sok
odafigyeléssel, beszélgetéssel enyhíthetjük. A félév során több alkalommal nehezítette a
munkánkat a késői információ átadása a gyerekek, a szülők felé. Az SNI-s és a BTM-s
tanulók integrálása is gondot jelent a közösség szabályainak elfogadása területén.
5. Az osztályfeladatok az iskolai életben: Két felsős osztály/ 5.e, 8.g a Helytörténeti
gyűjtemény által meghirdetett múzeumpedagógiai foglalkozáson vesz részt: Kalapkötők
Page 111
nyomában, Mesterségem címere. Az osztályok számos feladatot látnak el, amelyek segítik
az iskolai rendezvények lebonyolítását. pakolás, dekoráció, szereplés, konferálás, cikkek
írása, részvételek jótékonysági akciókban/ Csillagszóró, Dobozba zárt szeretet, 7.
osztályosok projektbemutatói, 8. osztályosok pályaválasztási projektbemutatói, ügyeletesi
teendők ellátása és a beszámolók megírása, egészségneveléssel kapcsolatos teendők,
koszorúzás, mécseses felvonulás.
6. Osztályprogramok az 1. félévben: A Kendereskertbe minden osztály ellátogatott.
Színes, érdekesebbnél érdekesebb programokat szerveztek meg az osztályfőnökök. A
legnépszerűbb a klubdélután: 14 osztályban, Mikulás nap alkalmából 13 osztályban volt.
A további rendezvények egy-két legfeljebb három osztály programjaként kerültek
megrendezésre: kivétel a sportdélután- 6 osztály, kerékpározás-4 osztály, vetélkedő,
kiállítások, mozi, névnapok ünneplése, Helytörténeti Gyűjtemény meglátogatása,
kirándulás, kétnapos sátorozás, szalonnasütés, színházi előadások, Martinek farm/ Városi
Rendőrkapitányság látogatása, beszélgetés volt diákokkal szakmákról, karácsonyi
programok, Reál kassza, Mobilitas hét, korcsolyázás szervezése.
Az osztályprogramok segítik az osztályközösség fejlődését, a tanulók társas kapcsolatait
építik. Fontos a szervező munkára nevelés lehetőségét is kihasználnunk. A
hulladékgyűjtés területén sok osztály kiemelkedően és lelkesen dolgozik.
7. A szülőkkel való kapcsolattartás lehetőségei: A szülők megjelentek a szeptemberi szülői
értekezleten nagyobb létszámban szinte minden osztályban. Folyamatos kapcsolattartás
jellemzi az osztályok szüleit, keresik az osztályfőnököt telefonon, személyesen. Több
osztály szülői közössége segítőkész, aktív a programok szervezésében. Kérésre
megjelennek, de egyébként nagyon kevesen használják ki a fogadóórák lehetőségét.
Sajnos általában azok még szülői értekezleten sem jelennek meg, akiknek a gyerekével
gond van, ők maguktól nem jönnek el. Hívjuk el őket a fogadóórára, akkor nehezebb
kibúvót keresniük. A pályaválasztási szülői értekezleten nagy volt az érdeklődés: 118 fő
jelent meg.
8. A félévben végzett mérések: Az alábbi táblázat az első félévi mérési naptárunkat mutatja:
MÉRÉS ÉVFOLYAM IDEJE
5. 6. 7. 8.
Tanulási stílus X szept.
Szociometria X X okt.
Osztályfa/ javaslat X okt.
Szorongás X nov.
A méréseket az osztályfőnökök elvégezték, elemezték, s munkájukban a tanév során hasznosítják.
A szociometriai mérés kimutatta, illetve igazolta az osztályon belüli egymás közötti kapcsolatok
rendszerét. Megerősítette, hogy ki milyen helyet foglal el a közösségen belül. Feladatunk a periférián
lévő gyerekek barátra találásának segítése.
A tanulási stílus annak a megismeréséhez nyújtott segítséget, hogy a diákok melyik tanulási
stílust részesítik előnyben, milyen módon tudnak a legeredményesebben tanulni. A stílus ismeretében
hatékonyabban tudunk segítséget nyújtani a tanuláshoz.
Az osztályfa játékosan mutatja meg a gyerekek csoporton belüli helyét, a szorongás teszt
segítségével pedig az egyes tanulók általános szorongási szintjére vonatkozóan kaptunk adatokat. A
méréseredmények segítették mind az osztályfőnöki, mind a szaktanári, mind a tanulószobás nevelői
munkát, kimutatták azokat a problémákat, amelyeket orvosolni kell az egyén vagy a közösség szintjén.
III. Fontos események, tevékenységek az 1. félévben
Page 112
Folyamatosan valósítjuk meg a TIOP és TÁMOP 3.1.4 pályázat kötelező elemeit (ez utóbbi esetén a
szociális, életviteli és környezeti kompetenciaterület az 5-8. évfolyam osztályfőnöki óráiba beépítve,
témahét-pályaválasztás), részt veszünk az Útravaló programban, kihasználjuk az Erzsébet-tábor
nyújtotta lehetőségeket, alkalmazzuk az Integrációs Pedagógiai Rendszert. Összeállítottuk a tanulók
egyéni fejlesztéshez kapcsolódó feladatok ellátásához szükséges dokumentumokat.
2014 augusztusában megalakultunk, elkezdtük a tanév előkészítését. Az osztályfőnökök
összeállították a munkaterv anyagát, megállapodtunk a legfontosabb célokban és feladatokban.
Szeptemberben az első tanítási napon elvégeztük az évindítással kapcsolatos teendőket/ baleset- és
tűzvédelmi oktatás, Házirend felidézése, DÖK- tagok megválasztása, osztályprogramok, napközi és
tanulószoba, adategyeztetés. A hatodikos osztályfőnökök az új helyi tanterv alapján közösen
kidolgozták az egységes tanmenetet.
Megtartottuk az első szülői értekezletet, a szülőket tájékoztattuk a legfontosabb információkról.
Az első munkaközösségi foglalkozáson elfogadtuk a munkatervet.
Elvégeztük az év eleji adminisztrációs feladatokat. Megtörtént az osztálytermek dekorációja.
Elkészültek az osztályfőnöki, önismereti és az erkölcstan tanmenetek, az osztályfőnökök év eleji
helyzetelemzést készítettek az osztályukról. Meghirdetésre kerültek a projekttémák a hetedik
évfolyamos tanulók körében.
Októberben elkészítettük a statisztikát. Az őszi szünet előtt a nyolcadik osztályos tanulók
pályaválasztási témahéten vettek részt. A projekt munkacsoport tagjai /a nyolcadik osztályos
osztályfőnökök Czinegéné Daróczi Julianna vezetésével koordinálták a diákok feladatait. Az
elsődleges cél az volt, hogy a hajdúnánási munkahelyekkel ismerkedjenek meg a tanulók, betekintést
nyerjenek a vállalkozások működésébe, majd az információikat megosszák társaikkal. Több
osztályban még bemutatkozó plakátot is készítettek a munkahelyekről. A projekt nagyon hasznosnak
bizonyult a kezdeti nehézségek ellenére.
November elején a debreceni Munkaügyi Központ munkatársai pályaválasztási tanácsadást tartottak a
nyolcadik osztályos tanulóknak. A programban 142 tanuló vett részt. Pályaérdeklődés kérdőívvel
mérték fel a végzősök irányultságát, tanácsokat adtak.
November 12-én a városunkban és a környékünkön lévő középiskolák mutatták be képzési kínálatukat
a pályaválasztási szülői értekezleten. A hetedikes osztályfőnökök projekt munkacsoportban készítették
elő ezt a programot a felsős munkaközösség vezetőjének irányításával. Hét intézmény tartott
tájékoztatót az ott folyó oktató és nevelő munkáról, a jelentkezési lehetőségekről.
November végén nyílt napokon vettek részt diákjaink a középiskolákban.
Még ebben hónapban sorra kerültek a 7. osztályosok projektbemutatói.
A Hajdúnánási Pedagógiai Napok keretében bemutató foglalkozást tartott Szabó Sándorné
erkölcstanórán, a Te választásod címmel. A munkaközösségi foglalkozáson Madainé Nótin Mónika
tartott órát: Ki vagyok én, hol a helyem a közösségben, családban? címmel. Mindkét óra nagyon
sikeres volt, elérték céljaikat. Hasznos tapasztalattal gazdagodtunk, új módszereket is
megismerhettünk.
Page 113
Januárban a legfontosabb feladatunk a magatartás és a szorgalom értékelése, felkészülés az
osztályozó értekezletre, adminisztráció, statisztika pontos kitöltése, kérdőív kitöltése a félévi
beszámoló elkészítéséhez.
Az osztályok folyamatosan bekapcsolódtak a diákönkormányzat tevékenységébe, programjaiba.
Színes, gazdag programokon vehettek részt diákjaink a félév során. Ez nagy mértékben köszönhető az
osztályfőnökök áldozatos munkájának.
Köszönöm az osztályfőnökök segítő együttműködését.
Hajdúnánás, 2015. január 18. Löfcsikné Rékasi Ilona
munkaközösség-vezető
Page 114
Munkaközösségi bészámoló 2014/2015-ös tanév
Humán Munkaközösség beszámolója
Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészéti Iskola
Humán Munkaközösség beszámolója 2014/2015-ös tanév
Bocskai István Általános Iskola és Művészéti Iskola 2015. január 19.
Page 115
Munkaközösségi bészámoló 2014/2015-ös tanév
30
Munkaközösségi beszámoló 2014/2015-ös tanév
1. A kitűzött célok időarányos megvalósulása
A TÁMOP 3.1.4. kompetencia alapú pályázatban vállalt fenntarthatósági feladatokat
folytatjuk. Magyar nyelv és irodalom tantárgyból a szövegértés- szövegalkotás
tanítását vállaltuk 5. 6. és 7. évfolyamokon (5 évfolyamon: Nábrádi Mihály, Szabó
Éva és Hádáné Kéki Mária, 6. évfolyamon: Hádáné Kéki Mária, Löfcsikné Rékasi Ilona,
Vargáné Papp Júlia és 7. évfolyamon: Daróczi Ildikó). Ebben a tanévben az 5.
évfolyamon csoportbontást vezettünk be magyarból. Kialakítottunk az év eleji
szövegértési felmérés eredményei alapján egy nívócsoportot, melyet Veressné Fehér
Erzsébet irányít. Az évek óta sikeresen működő „Hagyományőrzést” Vargáné Papp
Júlia viszi tovább.
A pályázatírás is fontos része munkánknak, melyet Bodnárné Varga Márta koordinál.
Számtalan rajzpályázatban vettünk részt. A határon túli együttműködés erősítése
jegyében nyári hagyományőrző táborozáson vett részt Vargáné Papp Júlia. Több
meseíró pályázaton is eredményesen szerepeltek Szabó Éva tanítványai.
Fontos célkitűzésünk volt a beszédművelés, a kommunikációs készség javítása. A
kisebbek részére szervezett „Tollforgató – szóforgató” szakkör is ennek jegyében
működik.
Zenei kultúránk javítását szolgálják a furulya szakkör, az ének-zene szakkör és
az énekkar.(Fábián Andrea, Fülöp Valéria és Szabó Sándorné vezetésével).
Szaktantermeink döntő többségében interaktív tábla áll rendelkezésünkre, mely
kiválóan alkalmas a gyakorlásra, fenntartja a gyerekek érdeklődését, növeli
önállóságukat, fokozza a tanulási kedvüket, játékosan tanít, színesíti az órát.
A projektmódszer gyakoribb alkalmazása is feladatunk. Ezeket szívesen csinálják a
gyerekek, hisz olyan témákban dolgozhatnak, amit kedvelnek.
Az új tanulási módszerek mind gyakoribb alkalmazása is feladatunk. (kooperatív
tanulás, projekt módszer). Az egyes tanítási órákon hangsúlyosabban kell élnünk a
differenciált óraszervezés lehetőségeivel.
Kiemelt feladatunk a hazaszeretet erősítése, nemzeti kultúránk nagy múltú
értékeinek megismerése, szűkebb és tágabb környezetünk történelmi, kulturális
emlékeinek, hagyományainak feltárása, ápolása.
Page 116
Munkaközösségi bészámoló 2014/2015-ös tanév
31
Az egyenletesebb leterheltség elérésében történt előrehaladás, de még van
tennivalónk ezen a téren. Minden munkaközösségi tagunk aktívan kapcsolódott be a
projektekbe és a munkaközösségen belül is végzett többféle tevékenységet.
2. Legfontosabb események, eredmények, tevékenységek
a) Továbbképzések
Több alkalommal is részt vettünk továbbképzéseken.
A „Szitakötő” oktatási program vezetői képzésén két alkalommal képviselte
iskolánkat Bodnárné Varga Márta.
Az Oktatási Hivatal 60 órás távoktatásos „Vátozás menedzsment” képzésén
Budapesten Bodnárné Varga Márta, Székely Barnabás és Székelyné Nádas Zsuzsa
vettek részt.
Szabó Éva 60 órás Erkölcstan továbbképzésen gyarapította ismereteit.
Szabó Albert az OFI szervezésében 60 órás szaktanácsadói képzésén vett részt.
Sikeres vizsgájához és szaktanácsadói munkájához sok sikert kívánunk!
Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola népi kézműves szőnyegszövő szak 2.
évfolyamát végzi Vargáné Papp Júlia.
MATEHETSZ Tehetségpontok Kárpát-medencei Találkozóján Budapesten
Bodnárné Varga Márta vett részt.
MATEHETSZ „A kétszeresen tehetséges tanulók tehetséggondozása” c. blended
leaming kurzus debreceni műhelyóráin három alkalommal Bodnárné Márta képviselte
munkaközösségünket.
Hajdú-Bihar megyei Pedagógiai Intézet által szervezett szakmai továbbképzéseken
Fülöp Valéria és Demeterné Vajda Piroska vettek részt. (Portfólió, történelem)
A Sulinetwork 3 napos konferenciáján munkaközösségünkből négyen gyarapították
ismereteiket. (Löfcsikné Rékasi Ilona, Szabó Sándorné, Fábián Andrea, Veressné
Fehér Erzsébet)
Az OFI-s könyvek használóinak továbbképzésén Szabó Éva és Daróczi Ildikó
gyűjtöttek tapasztalatokat, melyeket a magyar szakos kollégákkal megosztottak.
Page 117
Munkaközösségi bészámoló 2014/2015-ös tanév
32
Intézményünk által koordinált „III. Hajdúnánási Pedagógiai Napok”keretében
előadásokat hallhattak városunk és a tankerület érdeklődő pedagógusai, oktatási
szakemberei. Az intézményegységekben bemutató foglalkozások, órák zajlottak,
melyek tapasztalatait, az ott látott jó gyakorlatokat kiscsoportos
műhelyfoglalkozásokon osztottak meg az érdeklődők. Munkaközösségünkből
Labanczné Fekete Marianna 8. g osztályos magyar órája a helyesírási képesség
fejlesztésének tárházából nyújtott ízelítőt. Az órát követően ötletbörze keretében a
jó gyakorlatok bemutatására, rendszerezésére került sor Demeterné Vajda Piroska
irányításával. Vargáné Papp Júlia a hagyományőrző szakkörével „Szent András
hava” címmel a téli ünnepkörhöz tartozó népszokásokból adott át egy csokorra valót
a jelenlévőknek. Mindkét óráról elmondható, hogy jól felépített, hangulatos
munkaformákban, szemléltetésben és feladatokban gazdag volt. A tankerületi
kollégák elismerően nyilatkoztak a látottakról.
b) Belső továbbképzések
A félév során 2 munkaközösségi foglalkozást tartottunk. Összeállítottuk az éves
programot, módszertani ötletbörzét szerveztünk, egységes év eleji felmérést
írattunk minden évfolyamon szövegértésből és történelemből, eredményeit,
tendenciákat és ezekből adódó főbb feladatokat meghatároztuk munkaközösségi
foglalkozás keretében.
c) Rendezvények
A Helytörténeti Gyűjtemény múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt a
történelem szakkör diákjai Demeterné Vajda Piroska szervezésében.
A Bocskai korona történetével ismerkedtek meg diákjaink a Helytörténeti
Gyűjteményben és hű mását is megtekinthették. Ezt követően múzeumpedagógia
foglalkozás keretében ők is elkészítették papírból a koronát.
A Városháza 140 éves fennállása alkalmából diákjaink közelebbről is
megismerkedhettek az eklektikus stílusban épült épület történetével, múltjával, híres
emberekkel, akik megfordultak itt, illetve dolgoztak a város szebbé, gazdagabbá
tételében.
Page 118
Munkaközösségi bészámoló 2014/2015-ös tanév
33
A Helytörténeti Gyűjtemény szervezésében indult múzeumpedagógiai foglalkozásokba
két csoportunk is bekapcsolódott. („Kalapkötők nyomában” „Mesterségem
címere – alkotó kezek”) Az egész tanévet átölelő, 10 foglalkozásból álló sorozat
révén tanulóink elmélyülhetnek a kalapkötés rejtelmeiben, illetve nyolcadikosaink a
magyar, s közelebbről pedig a hajdúnánási kézműves hagyományokkal,
tevékenységekkel ismerkednek meg.
Színvonalas élményben volt része azoknak, akik az „Egyszer volt…” címmel
varázslatos mesedélutánon Budai Ilona előadását tekintették meg. Budai Ilona népi
ének tanár, mesemondó, aki ízes beszédével, székelyföldi meséivel, népdalaival és
találós kérdéseivel lenyűgözte kis és nagyobbacska hallgatóit.
A „Zenei Világnap” alkalmából a művészeti tagintézmény hangszeres tanulói, a Bel
Canto kórus közel egy órás műsorával örvendeztette meg a hallgatóságot. A vers, a
népdalcsokor még színesebbé varázsolta ezt a délutánt.
Mind a felnőttek, mind a gyerekek szívesen látogatják a színházi előadásokat. Az 5-7.
osztályos tanulók irodalmat kedvelő része színházbérlettel is rendelkezik. Az első
félévben „A dühös lovagot” nézték meg. A tanulók bérletes előadásait Vargáné
Papp Júlia, a felnőttekét Szabó Éva szervezte.
A nyolcadikosaink Labanczné Fekete Marianna vezetésével az 1956-os forradalom
és szabadságharc mártírjaira emlékeztettek színvonalas előadásukkal.
Az iskolai kulturális műsorok üde színfoltja énekkarunk, a Bel Canto csoport.
Felléptek a „Zene Világnapja” hangversenyén, az Iskola utcai intézményegység átadó
ünnepségén, a karácsonyi műsorban. A Hajdúnánásról készült "imázs film" zenei
alapjának elkészítésében, a stúdiófelvételen és a "film forgatásán" is részt vettek. A
„Város bálján és a város napi ünnepségen is előadták a dalt, ahol a két kórus
mellett a szolfézs csoportok is bemutatkozhattak.
d) Versenyek
A Polgári úti intézményegységünkben került megrendezésre a tankerületi
„Népdaléneklő verseny”, melyen a felsős tanuló ajándékoztak meg bennünket
különlegesebbnél, különlegesebb népdallal.
Page 119
Munkaközösségi bészámoló 2014/2015-ös tanév
34
A „Benedek Elek mesemondó versenyre a Városi Könyvtárban október első
napjaiban került sor. Két tanítványunk büszkélkedhet első hellyel, felkészítőik
Vargáné Papp Júlia és Szabó Éva voltak.
Az VII. Vihar Béla versmondó versenyen is kiválóan szerepeltek tanulóink. Mind
az 5-6. évfolyamon, mind a 7-8. évfolyamon az összes dobogós helyet sikerült
megszereznünk. Felkészítőiket is dicséret illeti. (Daróczi Ildikó, Hádáné Kéki Mária
Csiszár Anikó, Löfcsikné Rékasi Ilona, Szabó Éva és Veressné Fehér Erzsébet)
A Helytörténeti Gyűjtemény szervezésében mérték össze tudásukat a város kisdiákjai
„Bocskai és kora”című honismereti vetélkedőn. Első és a harmadik helyezést
iskolánk tanulói érdemelték ki. (felkészítő: Demeterné Vajda Piroska és Nábrádi
Mihály)
A „Versvarázs” versenyen évek óta eredményesen szerepelnek diákjaink. Ebben az
évben Gábor József születésének 100. évfordulója alkalmából versmondó gálát
szerveztek, melyen intézményünket 6 tanuló képviselte.
A kistérségi „Meseíró Pályázat” is nagy sikernek örvend tanítványaink körében.
Szabó Éva kisdiákjai voltak a legügyesebbek.
„Bocskai és kora” régiós történelmi versenyt hirdetett intézményünk, melyen 6
csapat képviseltette magát. Ebben a tanévben egy határon túli csapat, a nagyváradi
Lorántffy Zsuzsa Gimnázium diákjai is részt vettek és az előkelő 2. helyet szerezték
meg. Intézményünkből a Polgári úti intézményegység bizonyult a
legeredményesebbnek. A 3. helyezést elért csapat munkáját Nábrádi Mihály segítette.
A 2 fordulós színvonalas vetélkedő szervezését, lebonyolítását Demeterné Vajda
Piroska irányította.
Folyamatosan készülnek diákjaink az „Olvass velünk!”országos tanulmányi
versenyre Labanczé Fekete Marianna és Vargáné Papp Júlia irányításával.
A Hagyományok Háza által koordinált “Forgószél” és “Garabonciás” többfordulós
országos vetélkedőn Vargáné Papp Júlia 5-6. és 7-8. osztályos csapatokkal vesz
részt.
A Mozaik Kiadó ötfordulós országos tanulmányi versenyére történelemből 3 tanuló
készül rendszeresen. Demeterné Vajda Piroska segít nekik a felkészülésben.
Page 120
Munkaközösségi bészámoló 2014/2015-ös tanév
35
A debreceni Benedek Elek Általános Iskola “A három részre szakadt ország” című
országos történelmi vetélkedőjére Demeterné Vajda Piroska tanítványai neveztek
be.
A „LADIK” 3 fordulós országos médiavetélkedőre készülő csapat munkáját
Czinegéné Daróczi Julianna koordinálja.
e) Tanulmányi versenyek eredményei
Városi szintű versenyek
o Vihar Béla versmondó verseny
5-6. évfolyam
I. hely Varga Laura 6. f
II. hely Mirkó Anna 5. c
III. hely Síró Tamara 5. a
különdíj Vécsei Anita 5. b
7-8. évfolyam
I. hely Csiszár Milán 8. a
II. hely Zubor Boldizsár 8. b
különdíj Smid László (7. a) Péter Anna (8. d)
o Benedek Elek mesemondó verseny
I. hely Vécsei Anita 5. b
I. hely Puskás Fanni 6. c
o „Az szép szabadságra, magyarság javára törekvő jó urunk!” c.
helytörténeti verseny
5-6. évfolyam
Page 121
Munkaközösségi bészámoló 2014/2015-ös tanév
36
I. hely Daróczi Panna – Harsányi Gabriella – Puskás Fanni 6.
c
III. hely Varga Laura – Molnár Csaba – Polyák János 6. d
IV. hely Csuja Bernadett - Tompos Dominik- Török Alexa 5.
b
IV. hely Vécsei Anita - Pénzes Áron - Horváth Bettina 5. b
Megyei szintű versenyek
o „Vörösmarty Napok” megyei szavaló verseny
7-8. évfolyam
I. hely Csiszár Milán 8. a
különdíj Smid László 7. a
Területi versenyek
o Meseíró pályázat
5. osztály
I. hely Csiszár Dorottya 5. a
II. hely Bakó Dóra 5. a
6. osztály
I. hely Tóth Viktor 6.a
II. hely Orosz Dominik 6. a
különdíj Jantek Dóra 6. a
Varga Máté 6. a
o Népdaléneklési verseny (Szólóének)
Page 122
Munkaközösségi bészámoló 2014/2015-ös tanév
37
5-6. évfolyam
I hely Daróczi Panna 6. c
II. hely Nagy Laura 6. a
III. hely Horváth Ivett 6. f
különdíj Lakatos Izabella 6. f
7-8. évfolyam
I. hely Széki Viktória 8. a
o Népdaléneklési verseny (csoportos ének)
7-8. évfolyam
I. hely Kállai Zsolt – Zubor Boldizsár 8. b
o Népdaléneklési verseny (hangszerkíséretes előadás)
II. hely Czipa Panna – Papp Levente 7. d
o „Bocskai és kora” történelmi verseny
7-8. évfolyam
III. hely Barát Lúcia – Pálfi László – Papp Levente – Tóth
Richárd 7. d
V. hely László Andrea – T. Tóth Petra – Varga Nándor 7. b
VI. hely Csiszár Milán (7. a) – Kállai Zsolt – Sepsi Dániel –
Zubor Boldizsár (7. b)
f) Egyéb tanórákhoz, tanórán kívüli programokhoz kapcsolódó
tevékenységek
Év elején megszerveztük, lebonyolítottuk a javítóvizsgát, félévkor a magántanulóinkat
vizsgáztattuk le.
Augusztus végén a tantermek szépítése, a dekorációk felújítása következett.
Page 123
Munkaközösségi bészámoló 2014/2015-ös tanév
38
Munkaközösségünk tagjai aktívabban bekapcsolódtak a városi kulturális
rendezvényekbe.
3. Diákok tanulmányi eredményei
a) A diákok félévi tanulmányi eredményei
1. sz. melléklet: Félévi tanulmányi eredmények - táblázatok,
diagramok
2. sz. melléklet: A humán tárgyak félévi eredményei -
részletes elemzés
Ezeknek az eredményeknek a részletes megbeszélését munkaközösségi foglalkozáson
tervezem megvitatni.
4. Ellenőrzési tevékenységek általános tapasztalatai
a) Tanmenetek
Ezen a téren számottevő javulás következett be. Mindenki leadta időben. Precíz,
alapos helyzetelemzésekkel találkoztam, melyek kitértek a csoportok összetételére,
az év eleji mérések tapasztalataira, az alkalmazott módszerekre, eszközökre stb.
Meghatározták a fejlesztendő területeket, a továbbhaladás feltételeit Csupán 3-4
kollégánál tapasztaltam kisebb hiányosságot (az osztályra vonatkozó módszerek,
eljárások szűkszavú megfogalmazása, ill. a differenciálás nem kapott kellő hangsúlyt)
b) Óralátogatások tapasztalatai
4 kollégát látogattam meg az első félévben. Jól felkészült, alaposan megtervezett, jól
kivitelezett órákat láttam. Változatos módszerekkel, munkaformákkal dolgoznak a
humán tárgyat tanító pedagógusok. Igyekezek a tanulók figyelmét és fegyelmét
egész órán fenntartani. Amiben még javulni lehet: a differenciált óraszervezés, az
IKT-s eszközök adta lehetőségek jobb kihasználása, az órák pontos befejezése…)
5. Észrevételek
Page 124
Munkaközösségi bészámoló 2014/2015-ös tanév
39
A kísérleti tankönyvekről röviden. A kollégák többsége nincs jó véleménnyel az új
taneszközökről. De vannak kivételek! Röviden összegzem a pozitívumokat és a
negatívumokat.
A tanmenetek, az interaktív tananyagok jól használhatók. Színes a tankönyv, tetszik
a gyerekeknek. A feladattípusok színekkel jól el vannak különítve, áttekinthetőek. Az
irodalom tankönyv felépítése logikus, de az új anyag utáni tankönyvi kérdések,
feladatok tagolása kevésbé áttekinthető. A véleménynyilvánításra ösztönző szövegek
ugyan elgondolkodtatóak, de a stílusa, szóhasználata kívánni valót hagy maga után.
Az ezekhez kapcsolódó képi ábrák nehezen értelmezhetőek, s nem minden esetben
egyértelműek. A munkafüzeti keresztrejtvények, események időrendi sorrendbe
állítása jó feladatok, szeretik a gyerekek, de vannak apró hibák, s nem minden
feladat egyértelmű. Vannak, akik azt nehezményezik, hogy a művek feldolgozásának
szabadsága korlátozódik. Szükség lenne gazdagabb választékra a népköltészeti
alkotásokból.
Az e-tananyagok közül nyelvtanból kevesebbet tudtak beépíteni. A definíciók
alkotásánál a Fogalomtár segít, de a tankönyvi példák mellé még nagyon sok a
pontosítani való. Nyelvtanból hiányzik a rendszerszemlélet, nincsenek differenciálásra
alkalmas feladatok. Témazáró feladatlapok segítséget jelentenének.
A versenyekre való felkészítésünk, s azokon való eredményes szereplésünk –
véleményem szerint - kiemelkedő. 5 városi, 1 megyei 3 területi versenyen értek el
tanulónk kiemelkedő eredményeket. Városi versenyek: 5 db 1. hely, 2 db 2. hely, 3
db 3. hely (többször előfordult, hogy minden dobogós helyet tanulóink hoztak el).
Megyei versenyek: 1 db 1. hely és 1 db 2. különdíj. Területi versenyek: 4 db 1.
hely, 3 db 2. hely, 2 db 3. hely és 3 db különdíj.
Az intézményegységek programjainak, erősségeinek, hagyományainak,
pedagógusainak jobb megismerésére és a jó módszerek átadására több lehetőség
megragadtunk.
A közös programok szervezése mind a tanulók, mind a pedagógusok körében
jellemezte első féléves munkánkat is.
Továbbra is igyekeznünk kell az egyenletesebb leterhelés megvalósítására. Van
némi elmozdulás, de a húzó emberek még mindig elég sokat vállalnak.
A pályázatírásban is pozitív elmozdulás figyelhető meg.
Page 125
Munkaközösségi bészámoló 2014/2015-ös tanév
40
Végezetül szeretnék köszönetet mondani munkaközösségünk minden tagjának, hogy
lelkiismeretes munkájával segítette programjaink megvalósítását.
A második félévre kitűzött céljaink eléréséhez mindenkinek jó egészséget és kitartást
kívánok!
Hajdúnánás, 2015. január 19.
Demeterné Vajda Piroska
munkaközösség-vezető
Page 126
41
Bocskai István Általános Iskola és AMI
Matematika – Informatika munkaközösség féléves beszámolója
2014-2015.
Készítette: Szabó Attila
Page 127
42
1. A tanítás-tanulás folyamata
Szeptember a tervezések, feladatok meghatározása, munkatervek készítése
jegyében telt el. Első foglalkozásunkon megbeszéltük az éves feladatokat,
javaslatok alapján elkészítettük a munkatervünket. Mindenki igyekezett a saját
területén feladatokat vállalni.
Nagyon fontosnak tartjuk a pedagógusok alapfeladatát
Nagy gondot fordítunk az alapfeladatunkra: minden tanuló sajátítsa el életkorának
megfelelően a tantervi követelményeket.
Kiemelt feladat a differenciálás és ezzel a tehetséggondozás és felzárkóztatás
biztosítása, melyeket főleg differenciált óravezetéssel tudunk megoldani.
A magántanulók félévi vizsgáikon túl vagyunk.
Szakkörök, korrepetálások, tehetséggondozás megszervezése sikeresen megtörtént.
A beosztásoknak megfelelően zajlanak a foglalkozások. A matematika tantárgynál
néha kevésnek bizonyul a heti 3 óra, így egy heti egyszeri korrepetálás sokat segít
a gyengébb tanulók felzárkóztatásában, valamint kéthetente lehetőségünk nyílik az
országos kompetenciamérésre való felkészülésre is.
Minden évfolyamon, matematika tantárgyból az év eleji tudásmérők megíratása,
százalékos kiértékelése írásos formában megtörtént, ez alapján készítették el a
kollegák az éves munkatervüket. Minden évfolyamon ugyanazt a dolgozatot írták
meg, így lehetőség nyílt összehasonlítani minden tanulócsoport hiányosságait és
erősségeit. Felmértük a hiányosságokat, pótlásra váró feladatokat meghatároztuk.
A TÁMOP kompetencia alapú pályázatban vállalt fenntarthatósági feladatok
megvalósítása folyik az előző tanév belső fejlesztései és átvett módszertani
eljárásai szerint. Szabó Attila az 5. évfolyamon tanít külön tanmenet alapján.
A TIOP pályázat módszereinek alkalmazása is folyamatos.
A munkaterveket minden kolléga időben leadta, melyet az elvárásoknak
megfelelően készítettek el.
Folyamatosan valósítjuk meg a kitűzött céljainkat.
Page 128
43
2. Szakirányú fejlesztés, továbbképzés
2014. októberében tartottunk munkaközösségi foglalkozást, ahol kicsit más
környezetben beszélhettünk az aktualitásokról.
2014. november 26-27-28-án a Pedagógiai Napok alkalmából délelőtt bemutató
órát tartott Jámborné Murvai Mária és Simon Ferenc.
2014. novemberében Nyíregyházán vettünk részt az OFI által szervezett
előadásokon a kísérleti tankönyvek jobb megismerését segítve.
A munkaközösségünk tagjai a hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskolában vesz
részt „Köznevelés az iskolában” címmel tartott TÁMOP-os pályázattal kapcsolatos
előadásokon és workshopon.
2014. októberében Sulinet konferencián képviseltük magunkat Győrben
3. Tanórán kívüli tevékenységek
2014. november 10-14. között Mihókné Varga Ilona vezetésével projekt keretében
rendeztük meg a Kockák hetét.
2014. október 17-én került sor a Bolyai Matematika Csapatversenyre,
Hajdúböszörményben 52 tanulónk mérte össze a tudását a megye legjobb
matekosaival.
4. Egyéb tanórákhoz, tanórán kívüli programokhoz kapcsolódó tevékenységek,
versenyeredményeink
Bolyai Matematika Csapatverseny /13 4 fős csapattal neveztünk/
3 BocskaisMatokosok
Szántó Réka
Éles Vivien
Dózsa Gergő
Papp Ferenc
99 pont 14. hely
3 Okoskockák
Hodik Barnabás
Horváth Dorina
Nagy Péter
T. Tóth Patrik
99 pont 14. hely
Page 129
44
3 Matekguruk
Besenczky Dávid
Hallgató Dániel
Tóth Hanna
Tóth Panna
91 pont 25. hely
3 Kreatívnégyes
Miltner Zsóka
Nagy Máró Kolos
Ruszin Réka Anna
Tóth Roland György
73 pont 51. hely
4 4Számvadász
Győri Norbert
Kovács Lujza
Pálmai Violetta
Szakál Sarolta
154 pont 4. hely
(díjazott csapat)
4 Bocskais Okoskák
Korsós Zalán
Nagy Éva
Pók Panka
Szabó Lúcia
123 pont 37. hely
4 Négyesfogat
Kovács Dávid
Molnár István Vajk
Pálfi Imre
Pálóczi Lívia
89 pont 60. hely
5 Számológép
Bakó Dóra
Megellai Dóra
Siró Tamara
Szabó Sára
116 pont 16. hely
5 5Prudens
Bohács Bence
Girus Norbert
Ivánka Richárd Márk
Urbán Gergely
102 pont 34. hely
5 Tarolók
Bakó László
Csegöldi Kolos
Nagy Zoltán
Varga Donát
82 pont 65. hely
6 6Prudens
Harsányi Gabriella
Kállai Szabolcs
Puskás Fanni
Varga Máté
146 pont 8. hely
7a MatekLányok
Lente Gréta
László Andrea
Molnár Anita
T. Tóth Petra
141 pont 2. hely
(díjazott csapat)
8a Bocskaisokoskák
Csiszár Milán
Iván Vivien
Nábrádi Kristóf
Péter Anna
122 pont 19. hely
Page 130
45
Számítástechnikai Alkalmazói Verseny, Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium
8.o - 2. hely Reszegi Ferenc 8.d / Szűcs Mihály
Regionális Informatika verseny:
7-8. évfolyam: 3. hely: Csiszár Milán,
2.hely: Jóna Nikolett,
1. hely: Reszegi Ferenc
5-6. évfolyam: 3. hely: Ráti Dávid
2. hely: Varga Máté
1. hely: Reszegi Kevin
5. Költségek
A Bolyai Matematika Csapatversenyre 1000 Ft-os nevezési díjakat teljes egészében a
gyerekek fizették, az utazás költségeiben segített a KLIK, a Zrínyi Ilona
Matematikaverseny nevezési költségeit részben a gyerekek, részben a Dök
segítségével fizettük ki, amelyet ezúton is szeretném megköszönni!
6. A munkaközösség tagjainak elmúlt félévi munkája, a munkaközösségi terv
megvalósulása
Munkaközösségünk tagjai aktívan, együttműködve dolgoznak. Tagjaink sokéves
tapasztalattal rendelkeznek, így mindenki tudta az alapfeladatát teljesíteni.
A szervezeti működésben a feladatok összehangolása folyamatos.
Augusztusban a munkatervünkben szereplő feladatok szervezési jellegűek: az éves
munka szervezési feladatai, értékelési, számonkérési szempontok egyeztetése, javítóvizsgák
lebonyolítása, tanmenetek átdolgozása, Szeptemberben az iskolai oktatás-nevelés beindult,
így az ezzel kapcsolatos feladatokat is elláttuk. Beindultak a szakkörök, korrepetálások a
versenyekre való felkészítések.
A félév során folyamatosan valósultak meg munkaközösségi tervünkben szerepelt célok,
feladatok.
Page 131
46
Augusztusban az alakuló ülésen meghatároztuk, összehangoltuk a célokat és feladatokat.
Miután kiosztottuk a feladatokat, elkészült a tervezet, megbeszéltük és egyhangúlag
elfogadtuk az éves tervünket.
Úgy érzem a félév során mindenki teljes energiával teljesítette feladatait.
Ezúton szeretném megköszönni mindenki lelkiismeretes, pontos munkáját és a jövőben is
kitartást és rengeteg erőt kívánok ehhez.
Hajdúnánás, 2015.01.19.. Szabó Attila
Page 132
47
Napközis munkaközösség félévi beszámolója
2014/2015
1. STATISZTIKAI ADATOK
SZAKMAI VEZETŐ: SZABÓNÉ VARGA ÉVA
MUNKAKÖZÖSSÉG-VEZETŐ: NAGY-TÓTH ANNAMÁRIA
A munkaközösség létszáma: 23fő
Megoszlása intézményegységenként
BAROSS U. ISKOLA U. ÓVODA U. POLGÁRI U.
Agárdiné Papp
Mariann
Kékiné Seres
Emma
Darócziné Tóth
Piroska Gálné Krizsán
Melinda
Nagyné Völgyi
Anikó
Korsósné Lajtos
Ildikó
Demeter Szabolcs Kékiné Borbély
Zsófia
Szarka Jánosné Mónusné Ruszin
Anna
Kovácsné Szabó
Edit Kreiter Anna
Tóthné Király
Julianna
Mráz Erzsébet
SNI
Nagy Angéla
Zsuzsanna
Papp Anita
Nagy-Tóth
Annamária
Urbánné Dobos
Erzsébet
Póser Tiborné
Péter Hajnalka Takács Ágnes
Szakálné Fekete
Hajnalka
Vitézné Kovács
Irén
4 fő 7 fő 5 fő 7 fő
A munkaközösségben a tanító – tanár megoszlása: 17 / 5
A délutáni napközis- és tanulószobás foglalkozások mellett egyes pedagógusok
a délelőtt folyamán a következő tantárgyakat is tanítják: magyar / ének-zene /
furulya / informatika / környezetismeret / matematika / rajz / testnevelés.
Page 133
48
A napközis csoportok száma: 19
A napközis tanulók száma összesen: 501 fő
Átlaglétszám napközis csoportonként: 26.36 fő
BAROSS U. INTÉZMÉNY-EGYSÉG 78 fő / 3 csoport
ISKOLA U. INTÉZMÉNY-EGYSÉG 262 fő / 10 csoport
SNI – 16 fő / 1 csoport (alsó-felső)
ÓVODA U. INTÉZMÉNY-EGYSÉG ____
POLGÁRI U. INTÉZMÉNY-EGYSÉG 145 fő / 5 csoport
Tanulószobás csoportok száma: 17
Tanulószobás tanulók száma összesen: 426 fő
Átlaglétszám tanulószobás csoportonként: 25.05 fő
BAROSS U. INTÉZMÉNY-EGYSÉG 64 fő / 3 csoport
ISKOLA U. INTÉZMÉNY-EGYSÉG ____
ÓVODA U. INTÉZMÉNY-EGYSÉG 274 fő / 11 csoport
POLGÁRI U. INTÉZMÉNY-EGYSÉG 88 fő / 3 csoport
2. CÉLOK ÉS FELADATOK
Az éves munkatervünkben megfogalmaztuk a céljainkat és a hozzá kapcsolódó
feladatokat, amelyeket folyamatosan valósítunk meg. Kiemelt céljaink és
feladataink:
alapfeladatunk: a nevelő-oktató munka
egységesség a specifikumok figyelembe vételével
- helyzetelemzések, foglalkozási tervek, vázlatok
- ellenőrzés – értékelés
a tanulás folyamatának segítése, irányítása
Page 134
49
- önálló tanulás szokásainak kialakítása
- rendszeres tanulás fontossága
komplex személyiségfejlesztés
- differenciálás
- egyéni bánásmód
- változatos munkaformák, munkamódszerek
- egyetemes értékek
- kulcskompetenciák
közösségformálás
szabadidő hasznos eltöltése, jól szervezett szabadidő
motivációs bázis folyamatos bővítése
innováció: folyamatos szakmai megújulás, fejlődés
pályázatok folyamatos figyelemmel kísérése, a pályázati lehetőségek
kihasználása
aktív részvétel az Öveges Programban
3. AZ EGÉSZ NAPOS ISKOLA
Az „egész napos iskola” bevezetésével a tanulóknak kötelező 16.00-ig az
iskolában tartózkodni. A napközi és a tanulószoba mellett a Bocskai Iskola
intézményegységei ebben a tanévben is a lehetőségek széles palettáját kínálták
fel a gyerekeknek délutáni elfoglaltságként:
i) sportkörök: atlétika / futball / kajak-kenu / kézilabda
j) tömegsport foglalkozás
k) egyéni – vagy csoportos felzárkóztató, fejlesztő foglalkozás
l) egyéni – vagy csoportos tehetségfejlesztő foglalkozás
m) tanulást, iskolai felkészülést segítő foglalkozás
n) a szabadidő hasznos eltöltését szolgáló csoportos foglalkozások,
szakkörök: csillagász / fejtörő / főző / furulya / idegen nyelv / informatika
/ kémia / kézműves / környezet / olvasókör / szivárvány / természetvédő
Page 135
50
o) a szabadidő hasznos eltöltését szolgáló egyéni vagy csoportos zene-, tánc-
és képzőművészeti foglalkozások: énekkar / grafika / kamarazene /
néptánc / tűzzománc / zeneiskolai hangszeres- és szolfézs órák
p) a tanulókkal való törődést és gondoskodást biztosító egyéni foglalkozás.
4. SZAKMAI MEGÚJULÁS, FEJLŐDÉS
Munkaközösségünk igyekezett az 1. félévben élni azokkal a felkínált
lehetőségekkel, amelyek hozzájárulnak a szakmai fejlődésünkhöz. Aktívan
bekapcsolódtunk a szakmai megújulásunkat segítő programokba, képzésekbe.
PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉSEK
- Sulinetwork konferencia (Győr)
- OFI felkészítő tanfolyam (Debrecen) – kísérleti tankönyvek
- Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Intézet: alapfokú számítógép-kezelői
ismeretek, operációs rendszerek, szövegszerkesztés – 60 órás (Debrecen)
- Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar (Hb.):
fejlesztőpedagógus szak
- Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar (Hb.):
pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak
HAJDÚNÁNÁSI PEDAGÓGIAI NAPOK 2014.11.26-28.
- KLIK előadások (11.26.)
- Bemutató foglalkozások (11.27.)
A munkaközösségünk tagjai az alábbi szekciókban vettek részt:
o Tehetséggondozás a geometriában – 1fő
o Helyesírási képesség fejlesztése magyar órán – 1fő
o A játék szerepe az alapozó időszakban – 5fő
o Szövegértés fejlesztése magyar órán – koncentráció a
környezetismeret – 3fő
Page 136
51
o Az ugrástípusok készségszintre emelésének módszertani
megalapozása. A háromugrós motívum variációinak tanítása,
módszertana – 6fő
o Az olvasási igény ébresztése – 5fő
o Kísérletek szén-dioxiddal – kémia foglalkozás – 2fő
o NETFIT a kézilabdában – 1fő
o Szent András hava (népszokások) – 7fő
o Okos készülékek az oktatásban: Munzee – 1fő
o Interaktív Powerpoint és online alkalmazások a tanítási órán – 2fő
o Színesítjük az oktatást! – új digitális tartalmak megismerése – 2fő
o A láthatatlan – OFI modell foglalkozás – 1fő
o Mozizzunk! – szakmai filmtár – 8fő
- Műhelymunka (11.28.)
o Facilitátori csoportmunka – tehetséggondozás
o Iskolai műhelymunka az alábbi munkacsoportokban
- házirend – 3fő
- értékelések egységesítése – 1fő
- pályázatok: „Szülők az iskoláért” program – 1fő
- SZMSZ / TÉR vizsgálata – 8fő
- Pedagógiai Program – 10fő
5. PROGRAMOK, VERSENYEK, PROJEKTEK
A munkaközösség tagjai aktívan vettek részt a mindennapokhoz kapcsolódó
többletfeladatok elvégzésében, programok, versenyek szervezésében,
előkészítésében, lebonyolításában. Pontosan és lelkiismeretesen végezték a
munkájukat. A kijelölt felelősök a rájuk bízott feladatok koordinálását
maximálisan elvégezték, ezzel segítve a munkaközösség munkáját.
A munkaközösség az alábbi programok, projektek szerves résztvevői, szervezői
voltak az első félévben:
Page 137
52
Szórvány program (3-4 állandó fővel)
Őszi mozi délutánok szervezése intézményi szinten – összesen 512 tanuló
részvételével
- Baross u. intézményegység – 80fő
- Iskola u. intézményegység 1-2.évfolyam – 125fő
3-4.évfolyam – 117fő
- Óvoda u. intézményegység – 40fő
- Polgári u. intézményegység – 150fő
Aktuális kiállítások látogatása napközis/tanulószobás csoportokkal
Filharmóniai előadássorozat
Cikkek írása a honlapra, Nánási Újságba
- Ép testben ép lélek! (Gálné Krizsán Melinda)
- Nyíregyházán vagy Afrikában van Tarzan ösvénye? (Vitézné
Kovács Irén)
Rajzversenyekre való felkészítés: Állatok világnapja / Furulyás Palkó /
Vöröskereszt
Részvétel az Öveges Programban (4 napközis csoport)
„Repülj velünk nap mint nap” – alkotósorozat
- A mesék szárnyán (09.30.)
- A dalok szárnyán (10.01.)
- Az állatokkal (10.04.)
KRESZ napok (09.22-24)
- Cél: hagyományteremtés, hasznos ismeretek szerzése,
megerősítése
- Alapvető KRESZ ismeretek: táblák, szabályok, útjelzések
- Tanulni játszva! – érdekes, játékos feladatokkal: megfigyelni,
rá/meg/felismerni, megnevezni, megvitatni, megalkotni,
alkalmazni, felhasználni, játszani, véleményt alkotni,
gyalogosan-kerékpárral közlekedni
Page 138
53
Zoopedagógiai foglalkozás szervezése a Nyíregyházi Állatparkba alsós
tanulóknak (10.07-08.)
Nagy lelkesedéssel várták a programot a gyerekek. A nagy érdeklődésre való
tekintettel, 2 alkalommal (egymást követő 2 nap) – intézményi szinten összesen
104 tanuló – látogatta meg a Nyíregyházi Állatparkot, hogy megismerjék Tarzan
ösvényét, Afrika élővilágát. Erről a programról, az átélt élményekről cikk is
született, mely a honlapon és a helyi újságban is megjelent.
Egészségnevelési hét
2014.11.17-21. között zajlott le a napközis munkaközösség immár
hagyománnyá vált programja. A napközis- és tanulószobás csoportok változatos
foglalkozásokon, programokon vehettek részt.
Az alábbi címszavak árulkodnak arról, hogy mivel is teltek a hét napjai:
- Mozogj egy fél órát! – sportdélután, séta, játékos sportvetélkedő,
labdajátékok
- Hogyan legyünk/maradjunk egészségesek? – kézműves- és
technikai foglalkozások az egészség jegyében – rajzok, plakátok,
dekorációk, gyümölcs-zöldségformák készítése különböző
technikákkal (gyurmázás, vágás- tépés-ragasztás, hajtogatás,
montázs – mozaik, színezés)
- Fogaink védelmében! – Makk Marci történetek / helyes fogmosási
technikák, szabályok
- Öltözködéssel az egészségünkért – divat vagy egészség?
- Mentőállomás / Patika / Zöldség- gyümölcsbolt látogatása
- Vitamin minden mennyiségben! – gyümölcsök, zöldségek, magvak
képek készítése magvakból
gyümölcs- és zöldségsaláta készítése / elfogyasztása
- Gyűjtőmunka: rendszerezés / válogatás / csoportosítás / ellentétpár
helyes – helytelen / egészséges – egészségtelen / hasznos –
káros / gyógyszer – vitamin / bioételek – nem bioételek
- Értékes, hasznos, elgondolkodtató előadások a felsős tanulóknak:
Page 139
54
Kovács Zsolt mentőtiszt: Ez nem kábítás…! (5-8. osztály)
Erdei Jánosné védőnő: Amit a drogról tudni kell –
filmvetítés, beszélgetés, játék (7-8. osztály)
Boda Lászlóné dietetikus: Korunk divat étkezési szokásai a
dietetikus szemével (5-8. osztály)
A program sikerességéről a csodaszép munkák és a munkálkodó, mosolygós,
töprengő tanulókról készített fotók árulkodnak, amelyek felkerültek az iskola
honlapjára is. A legszebb munkákból az intézményegységekben kiállítást
rendeztek a felelősök. Erről a programról Ép testben ép lélek címmel cikk is
íródott.
Számos projektben is részt vettünk projektvezetőként vagy projekttagként.
Projektvezető: karácsonyi játszóház / dekorációs projekt
Projekttag: dekorációs projekt / DÖK – felsős kirándulás / felsős-
tankerületi népdaléneklési verseny / hulladékgyűjtés / időseket segítő
projektcsoport / karácsonyi játszóház / kockák hete / Mikulás bál / Október 6-i
műsor / pályaválasztási témahét / Szórvány projekt / városi alsós helyesíró
verseny
6. ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉG
Szakmai munkánk ellenőrzési tevékenységét attól a pillanattól elkezdtük, hogy
megalakultunk. A napközis- és tanulószobás csoportvezetők megnyitották a
naplókat, amelyek folyamatos vezetése mindenki feladata. A foglalkozási
tervek, a helyzetelemzések határidőre történő leadása megtörtént. Az esetleges
hiányosságok pótlására, hibák javítására is sor került. Ellenőrzési
tevékenységünk fontos részét képezik a foglalkozások látogatása. Ez a mi
munkaközösségünknél speciális, hiszen a látogatás a tanulási időn kívül
kiterjedhet a szabadidő vagy akár az ebédelés, uzsonnázás idejére is.
Page 140
55
A nyelvi munkaközösség beszámolója 2014/2015. I. félév
1. Céljaink:
az idegen nyelv tanulásának ösztönzése
az emelt óraszámú nyelvoktatás továbbvitele
német tehetséggondozó foglakozások szervezése 3. évfolyamon
kommunikatív nyelvi kompetencia fejlesztése
interaktív tananyagok használata
a hallott és olvasott szöveg értésének fejlesztése
a év végi országos mérés előkészítése
2. Legfontosabb események, eredmények, tevékenységek
2.1. Továbbképzések
Tanfelügyeleti szakértő (Tóth Franciska)
Sulinetwork konferencia Győrben (Daróczi Ildikó, Sáfrány Amália, Székelyné Nádas
Zsuzsa)
Hajdúnánási Pedagógia Napok
o előadások
o bemutatóórák
o munkaközösségi foglalkozás
2.2. Szakmai napok
Munkaközösségi foglalkozások
Három munkaközösségi foglalkozásunk volt, melyeken az év eleji mérések értékelésével és
szakmai kérdésekkel foglalkoztunk.
A bemutató órák is részei a szakmai továbbképzéseknek. Egy bemutató óránk volt:
Sáfrány Amália – angol (8.b), melynek témája a kommunikatív nyelvi kompetenciák
fejlesztése volt.
Page 141
56
Korreferátumot Papp Imréné tartott „Kommunikatív nyelvi kompetenciák
fejlesztése” címmel. Az élő idegen nyelv tanításának és tanulásának alapvető célja a
kommunikatív nyelvi kompetencia kialakítása. A kommunikatív nyelvi kompetencia
fogalma azonos a használható nyelvtudással. Az adott szituációnak megfelelő
nyelvhasználat képességét jelenti, amelynek mérése és értékelése a négy nyelvi
alapkészség (hallás, beszéd, olvasás és írás) révén lehetséges. Megnéztük, ennek
érdekében milyen munkaformákat, feladattípusokat használhatunk.
Tájékoztatót tartott az Erasmus + programról Papp Imréné.
Erasmus+ pályázatok előkészítésében részt vettek: Józsi-Tóth Sándorné, Sáfrány
Amália, Vargáné Jámbor Ildikó, Papp Imréné, Czinegéné Daróczi Julianna, Ötvösné
Varga Erika
2015. június 11-én országos idegen nyelvi mérés lesz. A szövegértési képességek
mérésére kerül sor 6. és 8. évfolyamon. Munkaközösségi foglalkozásra készítettem
egy prezentációt a már meglévő információkból. Összegyűjtöttem a várható
feladattípusokat is. Megosztott dokumentumban összegyűjtöttük mindkét nyelvből
azokat a hasznos honlapokat, amelyeken gyakorolhatnak a gyerekek. Külön
munkacsoportban dolgoztak az angolosok és a németesek, számos könyvet,
feladatlapot ajánlottunk egymásnak a gyakorláshoz.
2.3. Versenyek, eredmények
A Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium az angol nyelvhez kapcsolódóan
országismereti versenyt szervezett. A tanulókat Józsi-Tóth Sándorné és
Sáfrány Amália készítette fel.
A versenyeredmények az 1. számú mellékletben találhatóak meg.
Német nyelvi versenyt is rendeztek, melyre a 7-8. osztályos diákokat várták. A
tanulókat Ötvösné Varga Erika (1 csapat) és Papp Imréné (2 csapat) készítette
fel.
A versenyeredmények az 1. számú mellékletben találhatóak meg.
Page 142
57
A Kőrösi Gimnázium területi levelezős versenyt szervezett német nyelvből,
amely egész tanévben tart.
A Magyar és a Polgári úti egységből jelentkeztek tanulók.
Felkészítők: Czinegéné Daróczi Julianna (5) és Papp Imréné (6)
Play and Win: Székelyné Nádas Zsuzsanna
Mozaik levelezős verseny: Sáfrány Amália
Tiniagy országos angol nyelvi verseny: Vargáné Jámbor Ildikó
TITOK Országos angol nyelvi levelezős verseny: Székelyné Nádas Zsuzsanna
Spiel und Gewinn országos levelezős verseny: Czinegéné Daróczi Julianna,
Daróczi Ildikó
Betűző verseny: Munkaközösségünk ebben a tanévben tovább folytatta
hagyományos versenyeit. A betűző versenyt, az angol nyelvet felső tagozaton
tanulók számára szervezte.
A tanulókat évfolyamonként értékeltük, akik egy adott lista szavaiból készültek fel tanáraik
segítségével. A betűzés csak látszólag tűnik könnyűnek, hiszen aki angolt tanul tudja, hogy
nagy az eltérés a szavak leírása és a kiejtése között.
Szervezője, a feladatok összeállítója: Józsi-Tóth Sándorné. A versenyre tanulókat készített fel:
angoltanárok.
A versenyeredmények az 1. számú mellékletben találhatóak meg.
Német nyelvi szépkiejtési verseny
Szervezője: Czinegéné Daróczi Julianna
A zsűri tagjai: Nagyné Zsiros Irén és Fekete Andrea
Felkészítők: Daróczi Ildikó, Ötvösné Varga Erika, Papp Imréné és Czinegéné Daróczi Julianna
Az ötödik-hatodik évfolyam tanulói részére szerveztük. Örültünk, hogy elég sok
fiúversenyzőnk is volt. Változatos felolvasásokat hallhattak a résztvevők, ahol a tartalom
mögött mindenkinek az egyénisége is kibontakozott: érdekes témákat választottak a
felolvasók. A versenyzők értették, amit olvastak, igyekeztek a német helyes ejtési normákhoz
igazodni, a nekik tetsző témájú szövegek bemutatásával. Az igazi megmérettetést a kötelező
rész bemutatása jelentette, itt is az értő olvasás, a kiejtés pontosságával kellett, hogy
szinkronban legyen.
A versenyeredmények az 1. számú mellékletben találhatóak meg.
Page 143
58
A hetedikesek projektbemutatójára gyerekeket készített fel: Józsi-Tóth
Sándorné, Papp Imréné, Ötvösné Varga Erika
2.4. Egyéb tanórákhoz, tanórán kívüli programokhoz kapcsolódó tevékenységek
Javítóvizsga
Dekoráció
Költözés
Testvériskolai kapcsolat előkészítése, levelek megíratása, javítása, eljuttatása
Krakkóba – Józsi-Tóth Sándorné
Idegen nyelvi oktatásunk egyik célja, a gyerekek ismereteinek bővítése a
német nyelvű országokról. Októberben Bécsbe szerveztünk kétnapos
kirándulást, amelyen ötödikes, hetedikes és nyolcadikos tanulók vettek részt.
Programjaink:
Dunatorony - 150 m magasból láthattuk Bécset, Hundertwasserhaus, SchokoMuseum –
finom Heindl csokikat kóstolgattunk, Schönbrunn, Séta a belvárosban, Prater
A gyerekek sok hasznos ismerettel és élményekkel gazdagon tértek haza. Mindenki
kellemesen érezte magát. Az idegen nyelv valós szituációkban való gyakorlása mellett a
történelmi ismeretek felidézésére és mélyítésére is adódott lehetőség.
Iskolánk honlapjára többen is írtunk cikket (Czinegéné Daróczi Julianna,
Daróczi Ildikó, Papp Imréné, Józsi-Tóth Sándorné
Márton-nap
Iskolánkban minden németes csoportban megemlékeztünk Szent Mártonról. A kisebbek
színeztek, lampiont készítettek, a nagyobbak jellegzetes Márton napi süteményeket
készítettek. Közben feldolgoztuk az egyik legismertebb Szent Mártonról szóló legendát és
német dalokat énekeltünk.
Adventi nyelvi délutánt szerveztünk valamennyi nyelvtanár részvételével.
Főszervező: Vargáné Papp Júlia
Az AIESEC a világ legnagyobb diákszervezete, több mint 120 országban van
jelen és több mint 86.000 taggal büszkélkedik. Fő célja a fiatalok fejlesztése
személyes és szakmai oldalról. Ennek a programnak a keretében érkezett
Page 144
59
hozzánk egy gyakornok Brazíliából (Marina Gomez). Valamennyi angolszakos
részt vesz gyakorlatuk segítésében.
3. Diákok tanulmányi eredményei
3.1. Év eleji mérések
Felmértük az 5-8. évfolyamok tudásszintjét angolból és németből. Egységes év eleji
mérőlapokat készítettünk. Így a németet átdolgoztuk. Összehasonlítottuk, és
munkaközösségi foglalkozáson értékeltük az eredményeket. Célokat megfogalmaztuk.
Német nyelvből javulás történt az év végi eredményekhez képest, angolból néhány
csoportban alacsonyabb eredmények születtek.
Eredmények a 2. számú mellékletben olvashatóak.
3.2. Félévi csoportátlagok
Mint az várható volt, az angol csoportok átlaga magasabb a németesekénél. Bár nincs nagy
különbség. Mindkét nyelvből vannak olyan csoportok, ahol az átlag nem éri el a közepes
szintet. Angolból azért, mert van haladó és felzárkózó csoport. Németet viszont sokszor a
gyengébb képességű tanulók választják.
Eredmények a 3. számú mellékletben olvashatóak.
4. Ellenőrzési tevékenységek általános tapasztalatai
4.1. Tanmenetek
Pozitívumok:
a tanmenetek leadási határidejét mindenki betartotta
Többségünk központi tanmenetet használ.
A tanmentek – egy-két alsóst kivéve – tartalmaznak csoportjellemzéseket.
A tanmenetek áttekinthetőek, logikusan felépítettek. (Fejlesztési feladatok,
tananyagtartalmak, javasolt tevékenységek, elérhető eredmények)
A tanmenetek tartalmazzák a felhasznált tankönyvek és egyéb segédanyagok
megnevezését.
A tanmenetek tartalmazzák az óraszámokat éves bontásban.
Page 145
60
A tanmenetekben megtalálhatóak a célkitűzéseket és ezek a célkitűzések megfelelnek
a kerettantervben foglaltaknak.
A tanmenetek figyelembe veszik az interkulturális kompetenciák fejlesztését.
A tanmenetek kitérnek a fejlesztési feladatok megvalósítása során alkalmazott
munkaformákra. (pármunka, csoportmunka…)
Több tanmenetben projektmunkák is szerepelnek.
az év eleji mérések értékelést elvégezték
a németesek részletesebben, feladattípusonként értékeltek
a fejlesztési feladatokat pontosan megfogalmazták
változatos munkaformákat használnak
minden tanmenetben megtalálható a helyzetelemzés
kitértek a tehetséggondozásra
ötletek vannak a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására is
Összességében véve alapos munkát végeztek.
4.2. Óralátogatások
Óralátogatásaim során igyekszem betekintést nyerni kollégáim munkájába. A kollégák
többsége szakmailag jól felkészült, változatos módszereket használ. Jó kapcsolatot építenek
ki a tanulókkal. Nem mindenki képes megfogni és megtartani a tanulók figyelmét. Ez örök
probléma. Az IKT – eszközök adta lehetőségeket még mindig csak néhányan használják ki.
Tanuló-, illetve tanárközpontú órákat egyaránt láttam. Az előző tanévhez képest az órák
színvonala összességében kicsit emelkedett.
Nem tervezett óralátogatáson is részt vettünk az igazgató helyettes kollégával. Szülői
panaszok érkeztek.
5. Észrevételek
Legfontosabb feladatunk egy már jól működő nyelvi munkaközösség fenntartása volt. Úgy
érzem, ez sikerült. Minden évben összeszokottabban dolgozunk. Még mindig vannak
néhányan, akik a határidőket nem veszik figyelembe.
Page 146
61
A csoportlétszámok továbbra is szélsőségesek. A csoportbontást az eredményesség
érdekében szorgalmaznunk kell.
Munkaközösségünkben vannak húzó emberek és vannak, akiknek a jövőben többet kellene
vállalniuk. Ezen a téren nem történt változás.
Egyre jobban megismerjük egymás munkáját, tanulunk egymástól, ez mindenképpen
pozitívum.
A tervezett feladatokat elvégeztük.
Mindenkinek köszönöm a munkáját.
Hajdúnánás, 2015. január 18.
Papp Imréné
mk.vez.
Page 147
62
1. számú melléklet Versenyeredmények Angol
A verseny neve Kiírója A verseny típusa
A verseny ideje
Résztvevői Eredménye, jutalma
Felkészítő tanár
Angol országismereti Kőrösi gimnázium csapatverseny 2014.12.15.
László Andrea 7.b, Molnár
Eliza 7.b Húsvéth Bence 8.a
Pálfi Dominik 8.b 3.hely Józsi-Tóth Sándorné
Projektbemutató Bocskai egyéni 2014.12.05. Molnár Eliza 7.b 1.hely Józsi-Tóth Sándorné
Spelling competition Bocskai egyéni 2014.11.25. Hodik Lilla 8.d 1 hely (8 oszt.) Sáfrány Amália
Spelling competition Bocskai egyéni 2014.11.25. Varga Fruzsina 7.c 2. hely (7 oszt.) Sáfrány Amália
Spelling competition Bocskai egyéni 2014.11.25. Pénzes Áron 5.b 1.hely Vargáné Jámbor Ildikó
Spelling competition Bocskai egyéni 2014.11.25. Mirkó Anna 5.c 2,hely Vargáné Jámbor Ildikó
Spelling competition Bocskai egyéni 2014.11.25. Bohács Bence 5.a 3.hely Vargáné Jámbor Ildikó
Spelling competition Bocskai egyéni 2014.11.25. Török Natasa 6.a 1.hely Vargáné Jámbor Ildikó
Német
Szépkiejtési verseny Bocskai iskolai 2014.11.25. Gulyás Szabolcs 5.f 1. hely Papp Imréné
Szép kiejtési verseny Bocskai iskolai 2014.11.25. Kecskés Zsófia 5.a 2. hely Daróczi Ildikó
Page 148
63
Szépkiejtési verseny Bocskai iskolai 2014.11.25. Takács Veronika 5.f 3. hely Papp Imréné
Szépkiejtési verseny Bocskai Iskolai 2014.11.25. Nagy Eszter 5.f 4. hely Papp Imréné
Szépkiejtési verseny Bocskai Iskolai 2014.11.25. Katona Mátyás 5.e 4. hely
Czinegéné Daróczi
Julianna
Szépkiejtési verseny Bocskai Iskolai 2014.11.25.
Máró Anna 6.e 1. hely
Czinegéné Daróczi
Julianna
Szépkiejtési verseny Bocskai Iskolai 2014.11.25.
Gyulai Ilona 6.e
2. hely
Czinegéné Daróczi
Julianna
Szépkiejtési verseny Bocskai Iskolai 2014.11.25.
Takács Anna 6.f
3. hely
Czinegéné Daróczi
Julianna
Német verseny Kőrösi Városi 2014.12.15.
Kovács Adrienn 8.g Rékasi
Eszter 8.g Mecsei Anikó 8.g 3. hely Papp Imréné
Német verseny Kőrösi Városi 2014.12.16.
Szojka Inez 7.e Czirják Virág
7.e Vitányi Gábor 7.e 4. hely Papp Imréné
Német verseny Kőrösi Városi 2014.12.16.
Kondora Petra 7.c, Molnár
Anita 7.c, Kovács Gréta 7.c,
Szilágyi Alexandra 7.c 5.hely Ötvösné Varga Erika
Projektbemutató Bocskai Ált. Iskola egyéni 2014.12.03. Kondora Petra 7.c továbbjutott Ötvösné Varga Erika
Projektbemutató Bocskai Ált. Iskola egyéni 2014.12.04. Ötvös Edit - Czinegéné D.J.
Projektbemutató Bocskai Ált. Iskola egyéni 2014.12.05. Szojka Inez 7.e továbbjutott Papp Imréné
Page 149
64
2. számú melléklet Év eleji mérések
Angol Szept. Június
Szept. Június
Szept. Június
Szept. Június
Szept. Június
6.a 64
Angol+Német
5.a 78
6.b 56
66
5.b 75
6.c 69
7.a 65
8.a 55
5.c 65
6.d 64
7.b 60
8.b 56
5.d 84
6.e 68
7.c 70
8.d 64
5.e 71
6.f 67
7.d 50
8.ef 57
5.f 74
6.g 66
7.e 59
8.g 56
Szept. Június
Total: 75
Total: 65
Total: 61
Total: 58
64
Német Szept. Június
Szept. Június
Szept. Június
Szept. Június
Szept. Június
5.a 60
6.c 58
5.c 52
6.d-6.f 71
7.c 63
8.c 76
5.e 62
6.e 74
7.d 67
8.ef 59
5.f 77
6.g 79
7.e 64
8.g 89
Gesamt: 63
Gesamt: 70
Gesamt: 64
Gesamt: 75
68
Page 150
65
Angol
Német
5.o. leggyengébb: 28 %
5.o. leggyengébb: 10 %
legjobb: 100 % (3 fő)
legjobb: 100 % (2 fő)
40 % alatt: 10 fő
40 % alatt: 4 fő
90 % fölött: 32 fő
90 % fölött: 3 fő
6.o. leggyengébb: 30%
6.o. leggyengébb: 30 %
legjobb: 95 %
legjobb: 97 %
40 % alatt: 10 fő
40 % alatt: 4 fő
90 % fölött: 6 fő
90 % fölött: 3 fő
7.o. leggyengébb: 21 %
7.o. leggyengébb: 8 %
legjobb: 100 % (1 fő)
legjobb: 100 % (1 fő)
40 % alatt: 9 fő
40 % alatt: 2 fő
90 % fölött: 7 fő
90 % fölött: 2 fő
8.o. leggyengébb: 22 %
8.o. leggyengébb: 43 %
legjobb: 98 % (1 fő)
legjobb: 100 % (2 fő)
40 % alatt: 12 fő
40 % alatt: 0 fő
90 % fölött: 7 fő
90 % fölött: 10 fő
Page 151
66
3. számú melléklet Félévi eredmények - Angol
3.a 3.b 3.c 3.d 3.e
4.72 4,16 4,32 3,92 4,33
4,18
4.a 4.b 4.c 4.d 4.e
3.73 4,5 4,23 4,18 4,00
4,23
3,1 4,20
5.a 5.b 5.c 5.d 5.e 5.f
emelt
3.87 3,14 3,50 3,73 4,13 3,50
3,75 3.92
4,38
3,76
6.a 6.b 6.c 6.d 6.e 6.f 6.g
emelt
3,07 2.50 3,56 3,57 3,86 3,71 3,15 3,52 4,14
4,16 3,78
3,62 3,14
7.a 7.b 7.c 7.d 7.e
3,46 4,16 3.78 3,30 2,90
3,37
4,00 2,10
3,73 3,13
8.a 8.b 8.d 8.ef 1.cs. 8.ef 2.cs. 8.g
3,66 3,25 4,00 4,00 2,46 3,20
3,22
2,30 2,10
2,98 2,68
3,71
Page 152
67
Német
3.a 3.b 3.c 3.d 3.e
4 4,11 3,8 4 3,85 3,95
4.a 4.c 4.d 4.e
4,5 3,64 3,78 3,5
3,86
5.a 5.c 5.d 5.e 5.f
emelt
4,5 3,16 3,25 3,17 3,5 3,52 4,5 5.d-f 3,21
6.c 6.d 6.e 6.f 6.g
3,27 2,6 3,18 3 3,3 3,07
6.d-f:2,8
7.c 7.d 7.e
3,1 2,89 3,4
3,13
8.c 8.e 8.f 8.g
3,16 2,56 2,2 3,9
3,01
8.e-f:2,38
3,6
3,38
3,42
Page 153
68
Évfolyamok Angol Német Együtt
Emelt Angol Német Együtt
3. 4,18 3,95 4,07
5. 3,92 4,5 4,21
4. 4,23 3,86 4,05
6. 4,14 - 4,14
5. 3,75 3,52 3,64
ÁTLAG 4,03 4,5 4,18
6. 3,52 3,07 3,30
7. 3,37 3,13 3,25
8. 3,22 3,01 3,12
ÁTLAG 3,71 3,42 3,57
Page 154
69
Természettudományi munkaközösség
Félévi beszámoló
2015. 01. 19.
Készítette: Józsi-Tóth Magdolna
Természettudományi munkaközösség-vezető
Természettudományi munkaközösség tagjai: Név, szak:
1. JÓZSI-TÓTH MAGDOLNA
Matematika-földrajz
Munkaközösség-vezető
TÁMOP 3.1.1 pályázat munkatársa
facilitátor
2. GYŐRINÉ TANNER MÁRTA Matematika-testnevelés-informatika
Tankerület testnevelés munkaközösségének vezetője
Page 155
70
3.. HADAS SÁNDOR
Testnevelés-tanító Dominó DSE elnökségi tagja
4. MOLNÁR IMRÉNÉ
Kémia 5. KISSNÉ SEMSEI MÁRIA
Földrajz-testnevelés
TÁMOP 3.1.1 pályázat munkatársa 6. NAGYNÉ ZSÍROS IRÉN
Testnevelés-orosz-német Diákönkormányzat segítő
Tavaszi bajnokságok projektvezetője 7. PETRUS TAMÁS
Fizika-informatika Hangtechnika felelőse
TÁMOP 3.1.1 pályázat munkatársa 8. SERES TÍMEA
Biológia-technika
TÁMOP 3.1.1 pályázat munkatársa
facilitátor 9. VARGA ZOLTÁNNÉ
Biológia-technika
10. FARKAS FERENC Biológia-informatika-francia
TÁMOP 3.1.1 pályázat munkatársa Természettudományi hetek projektvezetője
11. MÁTÉ ERZSÉBET Földrajz-rajz
TÁMOP 3.1.1 pályázat munkatársa 12. MADAI TAMÁS
Testnevelés-biológia Őszi bajnokságok projekt vezetője
13. SZABÓNÉ BERENCSI IRÉN Földrajz-rajz
TÁMOP 3.1.1 pályázat munkatársa Felvilágosító előadássorozat projektvezetője
14. LABANCZ MIHÁLY Testnevelés-földrajz Tavaszi bajnokságok projektvezetője
15. DR: TÓTHNÉ FERENCZ MARIANN Fizika-informatika
16. TRUNGEL ZOLTÁNNÉ Testnevelés
17. SZABÓ SÁNDOR Biológia-földrajz Intézményegység-vezető
A természettudományi munkaközösség 17 fős létszámmal 2011. év augusztusától dolgozik
együtt ilyen felállásban.
Page 156
71
A munkaközösség tagjai természettudományi tantárgyakat, technikát és testnevelést tanítanak.
A tanulási-tanítási munkában elért eredmények:
1. Pedagógiai programhoz kapcsolódó tevékenységek:
Nagy gondot fordítunk az alapfeladatunkra: minden tanuló sajátítsa el életkorának
megfelelően a tantervi követelményeket.
Kiemelt feladat a differenciálás és ezzel a tehetséggondozás és felzárkóztatás
biztosítása, melyeket főleg differenciált óravezetéssel tudunk megoldani, vagy a
beindult szakkör (kémia, természetismeret) és korrepetálás (földrajz) ad
lehetőséget rá.
Nagy figyelmet fordítunk az életkori sajátosságokra, játékos, kreatív feladatokkal,
melyekkel motivációt és sikerélményt is biztosítunk. Ezért megpróbálunk minél
több pályázatot írni, megnyerni és megvalósítani. Ezt kreatív, tehetséges, innovatív
pedagógusokkal lehet megoldani.
Fontos feladat a tudás értékének közvetítése, a tudományos szövegértés fejlesztése,
felkészítés az élethosszig tanulásra, melyet minden tanítási órán előtérbe
helyezünk.
A TÁMOP 3.1.4. és TIOP pályázatainak fenntartása, módszereinek alkalmazása is
folyamatos.
2014. augusztus 30-án zártuk le az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által
meghirdetett TÁMOP 3.1.1. pályázaott:
„ A XXI. századi közoktatás (fejlesztés-koordináció)”TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-
0001
3. alprojekt: Nevelés-oktatás fejlesztése, komplex pilot programok”:
- 4. téma: Természettudományos nevelési oktatási programok fejlesztése, melynek
megvalósításában munkaközösségünk 5 tagja vesz részt: Seres Tímea, Kissné
Semsei-Tóth Mária, Józsi-Tóth Magdolna, Farkas Ferenc, Petrus Tamás
- 3.téma: Komplex művészeti nevelés, melynek aktív megvalósítója Szabóné
Berencsi Irén és Máté Erzsébet
NTP-MTI-14 pályázat a matematikai, a természettudományos és a műszaki,
informatikai kompetenciák, valamint a szakmatanuláshoz szükséges
kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben című programok
támogatására, melynek megírás folyamatban van, címe: Az élet fényei.
Év elején mérést végeztünk 7. osztályban a természettudományos tantárgyakból,
melynek eredményeit, tapasztalatait beépítettük a tanmeneteinkbe.
Ezt a felmérést év végén a hatodik évfolyammal is megírattuk.
A félév során folyamatos mérést végeznek a testnevelő tanárok és fizikai
állapotfelmérés is történik.
A testnevelés tantárgyból végzett feladatokat Győriné Tanner Márta félévi
beszámolója tartalmazza.
A tanév fő feladatai közé tartozott a tanmenetek kiegészítése, melyek elkészítését
szakszerűen, leadását időben végezték el a munkaközösség tagja. Az eddigi főleg
Page 157
72
Mozaik Tankönyv helyett az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által kiadott
kísérleti tankönyvet használjuk. A tapasztalatokat folyamatosan gyűjtjük.
Az internet használata egyre jobban kiszélesedett. A digitális tananyagokat is egyre
többen megismerték és használjuk is. Problémát okoz, hogy még nincs
mindenkinek saját laptopja. Digitális táblát is egyre többen használjuk, de itt is
probléma, hogy nem minden terem rendelkezik ilyen táblával illetve a digitális
táblák minősége folyamatosan romlik.
Felállítottuk a technika munkacsoportot, melynek irányítója Varga Zoltánné.
Feladatuk a technika tantárgy helyzetének felmérése, az elméleti és gyakorlati órák
koordinálása, mely munka beindult és folyamatban van. A gyakorlókertben
áprilistól beindult a munka. A gyerekek több alkalommal végeztek tavaszi kerti
munkákat és ősszel is bekapcsolódtak az ősszel végzendő munkákba.
A mindennapos testnevelés iskolánkban is megvalósul 1. 2. 3. 5. 6. és 7.
osztályokban. Az úszásoktatás technikai okok miatt szünetel, kivéve néhány
osztályban, ahol az osztályfőnökök és a szülők megszervezik és lebonyolítják azt.
Az óralátogatások a félév folyamán elkezdődtek.
NTP-MTI-14 pályázat a matematikai, a természettudományos és a műszaki,
informatikai kompetenciák, valamint a szakmatanuláshoz szükséges
kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben című programok
támogatására pályázatot nyertünk a Kis vegyészek a nagyvilágban., amely a
gyerekek kémia iránti érdeklődését, kémiához kapcsolódó hozzáállásukat növelte
kirándulások, laborlátogatás, kémiai kísérleti bemutatók, saját kísérletek
segítségével.
2. Szakirányú fejlesztések, továbbképzések:
Augusztus 22-én a Komplex művészeti nevelés, augusztus 25-én a
Természettudományos nevelés OFI záró műhelykonferencián vettünk részt.
Sulinetwork konferencia Győrben.
Page 158
73
Szakmai Napok a természettudományi munkaközösség tagjainak a győri Audi
gyárban és a Mobilis Interaktív Kiállítási Központban.
Októberben az ökoiskola előkészítő továbbképzésén is részt vettünk.
Az OFI által kiadott tankönyvek bemutatóján és megbeszélésén 2 alkalommal
Nyíregyházán tanácskoztunk.
Pedagógiai Napok alkalmából szakmai órákat tartottunk. Szakmai munkánk 3
napos volt, ahol előadásokat hallgattunk, órákat tartottunk, facilitátorként
információkat gyűjtöttünk a tehetséggondozás hatékonyabb lehetőségeiről, majd
pályázatok írását készítettük elő.
A HRTD-laboratóriumában többször látogattunk el továbbképzésekre és
megbeszélésekre, workshopra: „Természettudományok oktatása a jövőnkért” című
TÁMOP-3.1.3-11/2-2012-0022-es számú pályázat keretében.
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és a Debreceni Egyetem Bölcsészkara nevében
szervezett Iskolai Konfliktus Tudásközpont konferencián is részt vettünk.
MTA: Tábla vagy tablet? Információs és kommunikációs technológiák 21. századi
tanulási környezetekben - a Filozófiai és Történettudományok Osztálya Pedagógiai
Tudományos Bizottságának tudományos ülése a Magyar Tudomány Ünnepéhez
kapcsolódóan.
Tanórán kívüli tevékenységek:
Tehetséges tanulók versenyre való felkészítése, ami természetesen
folyamatosan zajlik (fizika, természetismeret, biológia, kémia, földrajz)
Sportkörök működése év elejétől: foci kézilabda, szivacs kézi, melyre a
gyerekek nagyon szívesen járnak és kimagaslóan teljesítenek az ezekhez
kapcsolódó versenyeken, bajnokságokon. (Részletesen a Győriné Tanner
Márta beszámolójában.)
Szeptemberben kerékpártúrán vehettek részt a gyerekek Kissné-Semsei Mária,
Seres Tímea, Józsi-Tóth Magdolna és Petrus Tamás szervezésében.
A sárkányhajó versenyen is sikeresen részt vettek a gyerekek Tiszaújvárosban,
majd a döntőn Sukorón, a Velencei-tónál
A Nánási focisuli labdarúgó tornája is sikeresen lezajlott.
A tanulók részt vettek a Simonyi Óbester emlékfutáson.
Több labdarúgó kupán is részt vettünk a gyerekekkel.
Atlétika versenyek is lezajlottak.
Kirándulások közül meg kell említeni a nagy sikert aratott ásványgyűjtő túrát a
Zempléni-hegységben, melyet Szabóné Berencsi Irén szervezett.
A természetismereti szakkörös gyerekek Farkas Ferenccel tanulmányi
kiránduláson vettek részt, majd a Református Iskola szervezésében
meghirdetett természettudományi versenyen első helyezést értek el.
A Kaán Károly Országos természetismereti versenyre is sikeresen felkészülnek
a gyerekek.
A Szivárvány alkotócsoport több rendezvényen is részt vett munkáival.
Page 159
74
A 7. osztályos tanulók meghirdetett projektmunkáit is folyamatosan segítettük,
amit decemberben be is mutattak a gyerekek..
Játékos sportvetélkedő gyerekeknek.
Városi Könyvtár négy fordulós versenyére való részvétel megkezdődött.
Szeptemberben ellátogattunk Debrecenbe, a Kutatók Éjszakájára, ahol 40
gyerek bővíthette természettudományos ismereteit.
Marina Gomez bevonása a természettudományos munka menetébe.
Mozdulj a Klímáért! éghajlatvédelmi kampányhéten való részvétel.
Planetárium felállítása az iskola tornatermében.
A HRTD-laboratóriumában fizikai és kémiai kísérleteken vettünk részt a
gyerekekkel.
Egyéb tanórákhoz, tanórán kívüli programhoz kapcsolódó tevékenységek
Versenyek:
1. Iskolánk természetvédelmi szakkörösei október 3-án botanikai vetélkedőn
vettek részt a hajdúnánási Református Általános Iskolában, melyet Diószegi
Sámuel lelkész, botanikus neve fémjelzett. A vetélkedőn 6 csapat vett részt.
Érkeztek gyerekek a református iskola testvér intézményeiből (Telkibánya,
Tasnád), valamint Hajdúnánásról a Kőrösi Gimnáziumból és a Bocskai
Iskolából. Csapatunk 5-6. évfolyamos természet iránt érdeklődő gyerekekből
állt, akik ezen a versenyen 1. helyezést értek el.
A csapat tagjai: Váradi Emese 5.e
Borbély Csenge 6.e
Czipa Hanna 6.e
Polyák János 6.e osztályos tanulók voltak.
Felkészítő tanáruk: Farkas Ferenc (szaktanár)
Page 160
75
2. Decemberben rendeztük a projektgálát, ahol a természettudományos
tantárgyak újra előtérbe kerültek. A gyerekek lelkiismeretesen észültek fel a
megmérettetésre.
A tanulók a gálán újra bemutathatták prezentációjukat, munkájukat az
érdeklődőknek.
Többen jelenteztek a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciájára
(KGYTK), amely évek óta összefogja az ilyen jellegű tevékenységet,
versenyzési lehetőséget kínálva a tehetséges gyerekek számára.
A versenyt ismeretterjesztő és kutatásmódszertani kategóriában hirdették meg.
3. 2014. 01.8-án rendezték a Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium HRTD-
laboratóriumában a Komplex természettudományi csapatversenyt, amelyen
több csapattal is indultunk 7. és 8. osztályos kategóriában. Kémia, biológia,
földrajz és labortörténeti feladatokból állt a verseny, ahol nagyon
kiemelkedően szerepeltünk.
A versenyen a gimnáziumból és Hajdúdorogról a Móra Általános Iskolából
érkeztek versenyző gyerekek.
A 7. osztályból 11 csapat, 8. osztályból 8 csapat versengett.
Eredményeink.
7. osztály: 1. helyezett: Bocskai Iskola: Kondora Petra 7.c
Varga Fruzsina 7.c
Polyák Eszter 7.c
2. helyezett: Bocskai Iskola: Vercsek Patrik 7.c
Fórizs Márk 7.d
Papp levente 7.d
3. helyezett: Bocskai Iskola: Balázs Emma 7.a
Reszegi Panna 7.a
Pénzes Beatrix 7.a
8. osztály: 1. helyezett: Bocskai Iskola: Husvét Bence 8.a
Csiszár Milán 8.a
Kónya Gábor 8.a
3. helyezett: Bocskai Iskola: Hodik Lilla 8.d
Horváth Bianka 8.d
Fehér Gyöngyi 8.d
Felkészítő tanáraik: Molnár Imréné
Varga Zoltánné
Seres Tímea
Kissné Semsei-Tóth Mária
Józsi-Tóth Magdolna
Page 161
76
OFI pályázatunk lezárása
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által kiírt TÁMOP 3.1.1. pályázat: „ A XXI.
századi közoktatás (fejlesztés-koordináció)”
TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001
3. alprojekt: Nevelés-oktatás fejlesztése, komplex pilot programok”
4. téma: Természettudományos nevelési oktatási programok fejlesztése címmel
pályázatot nyertünk a természettudományos nevelés és oktatás fejlesztése céljából,
melyet augusztus 30. dátummal zártunk.
A pályázatban dolgozó pedagógusok:
Kissné Semsei-Tóth Mária: programszervező
Seres Tímea: modulíró-kipróbáló
Petrus Tamás: modulíró-kipróbáló
Farkas Ferenc: modulíró-kipróbáló
Józsi-Tóth Magdolna: szakmai koordinátor
modulíró-kipróbáló
Osztályok:
2-4. osztályosok csoportja: Polgári út
5.b osztály Óvoda út
7. osztályosok csoportja: Óvoda út
5.a osztály kontrollcsoport: Óvoda út
Munkánk röviden: modulok – tanítási-tanulási egységek – írása és
kipróbálása.
Beadandó munkánk:
- 20 modul megírása és kipróbálása
- 1 teljes modul akciókutatásban fejlesztve
- Modulok kipróbálása:
• Saját munka: 20 modul
• Mások által készített: 1 modul akciókutatásban
- Foglalkozások megfigyelése
• Saját intézmény: 10 foglakozás
• Másik intézmény: 5 foglalkozás
Pedagógiai koncepció
Page 162
77
-
- ner
- Módszertani sokféleség
- Esélyteremtés
- IKT használat
- Nyelvi kompetenciák fejlesztése
- Tartalomba ágyazott készségfejlesztés
- Fenntarthatóság
- Tantárgyközi kapcsolatok, komplex szemlélet
- Adaptáció segítése
- Reflektív szakember gyakorlata
Továbbképzések:
- távoktatás
- 3 alkalommal 30 órás akkreditált továbbképzés
Itt szeretném megköszönni az egész tantestület segítségét, melyet az egész év folyamán a
pályázat megvalósításához nyújtottak.
Kis vegyészek a nagyvilágban pályázat
A Nemzeti Tehetségprogram keretében meghirdetett pályázaton szintén támogatást nyert.
A pályázat része volt a kis vegyész szakkör keretében elvégzett valamennyi laboratóriumi
műhelymunka.
A szakköri foglalkozásokon 5-8. évfolyamba járó gyerekek vettek részt, 42 fő.
Laboratóriumi jegyzőkönyvet készítettek a tanulók.
Az iskolai Zöld hét keretében ásvány- és gyógyvizekkel ismerkedhettek meg a gyerekek.
Egy délutáni foglalkozáson az intézmény tanulói kémiai kísérleteket végezhettek.
Május 15-én az Eszterházy Károly Főiskola oktatói látványos kísérleteket mutattak be az
érdeklődő gyerekeknek. Majd az nyíregyházi SGS Hungária Kft. Laboratóriumába tettek
látogatást a szakkörösök.
Ezután két napos kirándulásra mentek a gyerekek, ahol a Természettudományi Múzeumba
és a Csodák Palotájába volt a cél.
A gyerekek munkájáról tabló készült.
Page 163
78
HRTD-laboratórium
2014. májusától folyamatosan látogatjuk a Kőrösi Gimnáziumban működő HRTD
laboratóriumát. A szerződésnek megfelelően teljesítettük az indikátoróráinkat.
5., 6., 7., 8. osztályos gyerekekkel természetismeret, biológia, kémia órákat tartottunk és
tartunk. A kémia szakkör folyamatosan itt tartja foglalkozásait
Mivel nyitott a laboratórium a partneriskolák számára, ezért ezt kihasználva az alsós
gyerekekkel is ellátogattunk a laborba.
A gyerekek nagyon érdeklődőek, szívesen vesznek részt ezeken a foglalkozásokon, a
pedagógusoknak pedig itt szeretném megköszönni hozzáállásukat, innovációs rálátásukat,
hogy laboróráink jóval meghaladták a minimum értékeket.
Bocskai István Ált. Iskola és AMI 2014. május 12-2015. január 16-ig teljesített indikátor órák
száma tantárgyankénti, évfolyamonkénti bontásban
Baross úti intézményegysége: 24 óra
Óvoda úti intézményegysége: 86 óra
Polgári úti intézményegysége: 24 óra
Iskola úti intézményegység::6 óra
természetismeret 82 óra
biológia 24 óra
kémia 28 óra
Kis vegyész szakkör: 22 óra
természettudományok népszerűsítése alsó tagozaton, természetismeret: 5 óra
Page 164
79
A félév során többször vetünk részt a labor által szervezett továbbképzésekén és
rendezvényeken a gyerekekkel együtt:
1. szeptember 15.: HRTD-laboratórium workshop: A HRTD – laboratórium digitális
labornapló használata
2. október 28.: A kémiában tehetséges gyerekek felismerése, gondozása és a
tehetségfejlesztés gyakorlata. Új technikák a kémiai kísérletezésben
3. november 4.: HRTD-laboratórium: Modellezés és boncolás a laborban
4. november 7.: Fizikai és biológiai kísérletek gyerekeknek.
5. december 12:: Disszeminációs szakmai műhelykonferencia.
6. január 8.: Szakmai beszámoló a projektről és a fenntartási időszakról.
7. január 23.: zárókonferencia
Fenntartási időszak: indikátor órák száma minimum 15 egy évre, de természetesen ez több
lehet, ill. a természettudományok népszerűsítésében továbbra is lehetőség lesz a szakkörökre.
A labornapló elkészítése nem egyszerű feladat, ezért szeretném megköszönni minden
kollégának segítségét a laborórarend elkészítésénél.
Page 165
80
A munkaközösség félévi értékelése
Munkaközösségünk 4. éve aktívan, együttműködve dolgozik. Tagjaink sokéves
tapasztalattal rendelkeznek, így mindenki tudta az alapfeladatát teljesíteni.
A szervezeti működésben a feladatok összehangolása folyamatos.
A félév során többször alkalmunk nyílt bemutató órákat tartani, ahol bizonyítottuk,
hogy a legfontosabb feladat a gyerekek ismereteinek bővítése, tájékozottságuk,
érdeklődésük kiszélesítése, élethosszig tanulásra való felkészítés, az egészséges életre
nevelés, a rendszeres mozgás.
Mindenki részt vállalt a többletfeladatoknál, így a visszajelzések alapján nagyon sok
rendezvény, program került fel az első félévi listára. .
A munkaközösség több tagja osztályfőnök is, így az ehhez kapcsolódó munkát is
pontosan ellátták.
Mindannyian részt vettünk a Diákönkormányzat rendezvényeinek lebonyolításában,
iskolai és városi megemlékezéseken. Ezúton szeretném megköszönni a
Diákönkormányzat segítségét.
Az elvállalt feladatokat pontosan és lelkiismeretesen végeztük.
Több rendezvényt szerveztünk és pályázatot nyertünk a gyerekeknek, ahol más
szemszögből mutathattuk be a tudás gyarapítását.
A sok versenyen pedig ismereteik bővültek, a tornaversenyeken mozgásuk fejlődött.
III. A munkaközösségi terv megvalósulása
Augusztusban a munkatervünkben szereplő feladatok szervezési jellegűek: az éves
munka szervezési feladatai, értékelési, számonkérési szempontok egyeztetése,
javítóvizsgák lebonyolítása, tanmenetek átdolgozása, a kiírt TÁMOP 3.1.1-es pályázat
megírásának elkezdése.
Szeptemberben az iskolai oktatás-nevelés beindult, így az ezzel kapcsolatos
feladatokat is elláttuk. Beindultak a sportkörök, a levelezős versenyek, a versenyekre
való felkészítések.
Az év során folyamatosan valósultak meg munkaközösségi tervünkben szerepelt
célok, feladatok.
Ebben a félévben 3 munkaközösségi foglalkozást valósítottunk meg.
Augusztusban az alakuló ülésen meghatároztuk, összehangoltuk a célokat és
feladatokat. Miután kiosztottuk a feladatokat, elkészült a tervezet, megbeszéltük és
egyhangúlag elfogadtuk az éves tervünket. Majd szeptemberben az OFI kísérleti
tankönyveiről tanácskoztunk.
Page 166
81
Októberben szakmai megbeszélést tartottunk, majd a hónap végén szakmai napok
kovácsolták tovább a munkaközösség tagjait.
A novemberi foglalkozáson szakmai feladatokat láttunk el.
Úgy érzem az év során mindenki teljes energiával teljesítette feladatait.
Ezúton szeretném megköszönni mindenki lelkiismeretes, pontos munkáját és a
jövőben is kitartást és rengeteg erőt kívánok ehhez.
Page 167
82
Bocskai István Általános Iskola és AMI
Testnevelés munkaközösség
Félévi beszámoló
2015. 01. 19.
Készítette: Győriné Tanner Márta
Testnevelés munkaközösség-vezető
Page 168
83
Testnevelés munkaközösség tagjai:
3. GYŐRINÉ TANNER MÁRTA Matematika-testnevelés-informatika
Tankerület testnevelés munkaközösségének vezetője
4. HADAS SÁNDOR
Testnevelés-tanító Dominó DSE elnökségi tagja
5. KISSNÉ SEMSEI MÁRIA Földrajz-testnevelés
6. Nábrádiné Bagdi Ildikó Biológia-tanító
7. NAGYNÉ ZSÍROS IRÉN Testnevelés-orosz-német Diákönkormányzat segítő
8. MADAI TAMÁS Testnevelés-biológia Őszi bajnokságok projekt vezetője
9. LABANCZ MIHÁLY Testnevelés-földrajz
10. TRUNGEL ZOLTÁNNÉ Testnevelés-orosz
Polgár, Vásárhelyi Pál Általános Iskola: Komlósné Oláh Mária Horváth-Zelei Attila Kiss Attila GÚT Rácz Valéria Baróczi József
Céljaink:
Sportágak népszerűsítése az általános iskolás korosztály körében, utánpótlás-
bázisának szélesítése minél több tanuló bevonásával.
Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a különböző sportágakban jártasságot és
készséget szerzett tanulók részére.
A tankerület iskolái közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok közötti
sportbarátságok kialakítása, elmélyítése.
A sportági képzés során az együttműködés, a fair play szellemiségének
elmélyítése.
A körzeti Diákolimpia versenyek zökkenőmentes megszervezése.
Megyei Diákolimpia helyének biztosítása.
A legjobbak számára a megyei, országos versenyeken való részvétel biztosítása,
hogy sikeresen képviseljék iskolájukat.
Testnevelő tanárok szakmai fejlődésének támogatása.
Page 169
84
Mindennapos testnevelés minél hatékonyabbá tétele.
NETFIT mérési rendszer zökkenőmentes bevezetése.
Sikeres pályázatok megírása.
Testnevelés szertárak fejlesztése.
Városi sportegyesületekkel való kapcsolatok ápolása.
Körzetünkhöz tartozó hajdúdorogi általános iskolákkal való kapcsolatok ápolása.
RENDEZVÉNYEK: MÓR - 2014. szeptember 26-27.
SPORT SZAKMAI-MÓDSZERTANI KONFERENCIA
„Mi a helyzet a Végeken?”
A mindennapos testnevelés bevezetésének tapasztalatai
Konferencia célja:
Együtt gondolkodás a mindennapos testnevelés tapasztalatainak tükrében.
Hasznos sportági bemutatókon vehettünk részt:
(Rajos Zoltán)
Mohosné Pécsváradi Gyöngyi)
i SE pálya
Ovifoci Móri SE pálya Manner József
zsa Néni Úszóovija: Uszoda (Gremsperger Zsuzsa)
Előadások
hazai testkultúra rendszerében
aktuális hatásai
ott, változhat a labdarúgás szabályaiban
viszonylatában
A konferencia után video és kép formátumban is megkaptuk a konferencia bemutatóiról szóló
összefoglalást.
A Városi Önkormányzat támogatásának köszönhetően tudtuk megszervezni ezt a programot.
Munkaközösségünk 5 tagja és még 2 kolléga Hajdúdorogról vett részt ezen a konferencián
sok hasznos tapasztalattal és információval gazdagon.
Többek között egy pályázási lehetőség megismerésével, amit Dr. Szalay Piroska MTTOE
titkára ismertetett velünk.
• A MOB–MTTOE együttműködésének keretében 2014 évben támogatási
szerződés jött létre melyben, lehetőség nyílik köznevelési intézmények, (iskolák,
Page 170
85
DSE) sporteszközvásárlás pénzügyi finanszírozására. Ennek felső határa
maximum 199.000 Forint lehet. Ezen a pályázaton sikerült egy dobbantót nyerni, melynek összege 57000 Ft.
A szűkös anyagiak miatt az ugródomb huzatot nem kaphattuk meg, bár arra lett volna a
legnagyobb szükségünk, mert az Iskola úti egységben 2 nagy méretű ugródomb van huzat
nélkül és így nem tudjuk használni. A tárolás helye miatt nem lehet vigyázni rá.
2014. szeptember 29-én megalkottuk a versenynaptárunkat, melyet megosztott
dokumentumban is elérhetővé tettem a kollégák részére, így nyomon lehet követni a
változásokat, nevezéseket.
2014. Őszi
versenynaptár
nevezési határidő megyeire
Dátum Verseny Felelős Helyszín
Október
9 14:00 II. kcs.( 2004-2005.) körzeti fiú-lány labdarúgó bajnokság
Madai Tamás
Sportpálya
13 14:00 Körzeti mezei futóverseny
Trungel Zoltánné, Labancz Mihály
Sportpálya
16 14:00 I. kcs (2006. és előtt született) körzeti fiú labdarúgó bajnokság
Nábrádiné Bagdi Ildikó
Sportpálya
21 14:00 III. kcs. (2002-2003.) körzeti fiú labdarúgó bajnokság
Győriné Tanner Márta
Sportpálya
November
4 14:00 III-IV. kcs. körzeti lány labdarúgó bajnokság
Kiss Attila Polgár, Vásárhelyi Ált. Isk.
11 14:00 Körzeti játékos sportvetélkedő
Madai Tamás
Polgári u. 71. 2014.11.12.
17 14:00 IV. kcs. (2000-2001.) Körzeti fiú futsal bajnokság
Hadas Sándor
Iskola u. 3. 2014.11.10. Sportcsarnok 2014.12.12.
II.helyezés
19 14:00 III-IV. fiú-lány körzeti kézilabda bajnokság
Hadas Sándor
Sportcsarnok 2015.02.01. III. kcs lány 2015.01.25. IV. kcs lány 2015.01.25. IV. kcs fiú
Sportcsarnok 2015.03.13. 9:00 2015.02.15-ig H-böszörménnyel!!! 2015.02.27. Debrecen
Page 171
86
20 14:00 II-III-IV. kcs. fiú körzeti asztalitenisz bajnokság
Székely Barnabás
Polgári u. 71. 2015.01.15. Debrecen, Domb u.1. I.e 2015.01.17. 15:00
II. helyezés
Erdei Gergő Fülöp Áron
2014.12.04. 14:00 II-III-IV. kcs lány körzeti asztalitenisz bajnokság
Székely Barnabás
Polgári u. 71.
Január
12 14:00 III-IV. kcs fiú-lány körzeti torna csapatbajnokság
Komlósné Oláh Mária, Kiss Attila
Polgár, Vásárhelyi Ált. Isk.
Január vége február eleje lehetne-e a torna verseny időpontja???
2 új sportággal bővítettük a versenynaptárunkat: asztalitenisz, torna.
Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat pályázatán nyertünk 50000 Ft-ot,
+30000 Ft önrészt a Városi Önkormányzat támogatásának köszönhetően tudtuk
hozzátenni.
Így egy beltéri ping-pong asztallal lett gazdagabb iskolánk. A versenyhez szükséges
érmeket is így tudtuk biztosítani.
Szertárfejlesztés:
3 db Kölyök Atlétika eszközcsomag érkezett
Többször leadtuk igényünket a testnevelés szertárak fejlesztésével kapcsolatosan, de
sajnos nem volt rá keret, bár a tanév kezdésekor 150000 Ft-os összegben bizakodtunk
szertáranként.
A mindennapos testnevelés bevezetésével egyre többet használjuk a sporteszközöket,
javításra szorulnak a zsámolyok, padok, dobbantó, ugródombok
Elfogytak a labdák:
foci
kézi
pumpa, vagy kompresszor
Szükségünk lenne még ugrálókötelekre.
3. Hajdúnánási Pedagógiai Napok keretén belül 2 bemutató órát tartottunk:
4. szekció A Kölyök Atlétika Program lehetőségei az 5. évfolyamon
Tanított: Győriné Tanner Márta munkaközösség-vezető
Az atlétikai eszközcsomag tartalma és az elemek használata
Korreferált: Nábrádiné Bagdi Ildikó
Page 172
87
2. szekció NETFIT a kézilabdában
tanított: Hadas Sándor
A NETFIT® informatikai adatbázis-kezelő rendszer
korreferált: Győriné Tanner Márta munkaközösség-vezető
A NETFIT® informatikai adatbázis-kezelő rendszert 2015. január 5-től tudtuk megnyitni,
ezért az eddigi tapasztalatokról számoltunk be egymásnak az egyes mérésekkel kapcsolatosan,
ill. a mérőeszközök kreatív sokszorosításának lehetőségeiről.
A mérési azonosítókat sikeresen generáltuk.
A következő félévben vár ránk az a feladat, hogy élesben is kipróbáljuk a tesztet.
Körzeti versenyeinket támogatta:
Városi Önkormányzat
Hajdú-Bihar megyei Diáksport Szövetség
Nánási Focisuli
Tedej ZRT