1 Tóth Ferenc ÉLŐSKÖDŐINK – TERMÉSZETI VÁLASZOK TÁRSADALMI KÉRDÉSEKRE Az élősködés jelensége kevés embert hagy hidegen. Szenvedünk a szúnyogoktól, félünk a betegségeket terjesztő kullancsoktól, és sajnáljuk az út menti fákat, amikor elborítja őket a fagyöngy. De az élősködés nem csak ekkor foglalkoztat bennünket, hanem akkor is, amikor a nem- zet sorsáról gondolkodunk. Nehéz lenne letagadni, milyen sok ember él manapság mások munkájából, miközben semmi hasznosat nem cselekszik viszonzásképpen. Sőt, hogy helyzetét bebiztosítsa, még meg is alázza, és jogilag teljesen kisemmizi azokat, akiket kihasznál. Mindezt látszólag összhangban teszi a jelenlegi alkotmánnyal. Az nyilvánvalónak tűnik, hogy e helyzet igazságtalan. De vajon természetellenesnek is nevezhető? Szerintem egyáltalán nem, és ez jó hír. A természet, a teremtett világ ugyanis megtaníthat bennünket arra, hogy miképpen kezelhetjük a maga helyén az élősködés jelenségét, illetve arra, hogyan védekezhe- tünk az élősködőink ellen. Kereshetnénk a választ ezekre a kérdésekre a szent könyvekben, a népmesékben, az írott és faragott képekben vagy akár mindenki a saját szívében is. Én azért a természetben keresem a legfontosabb kérdésekre a választ, mert amiképpen a festő a festményeivel, az író a könyvei- vel, úgy a Teremtő a teremtett világgal válaszol még a fel sem tett kérdésekre is.
21
Embed
Élősködőink - Természeti válaszok társadalmi kérdésekre
Élősködők, paraziták Magyarországon Tóth Ferenc tolmácsolásában.
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
1
Tóth Ferenc
ÉLŐSKÖDŐINK – TERMÉSZETI VÁLASZOK TÁRSADALMI KÉRDÉSEKRE
Az élősködés jelensége kevés embert hagy hidegen. Szenvedünk a szúnyogoktól, félünk
a betegségeket terjesztő kullancsoktól, és sajnáljuk az út menti fákat, amikor elborítja őket
a fagyöngy.
De az élősködés nem csak ekkor foglalkoztat bennünket, hanem akkor is, amikor a nem-
zet sorsáról gondolkodunk. Nehéz lenne letagadni, milyen sok ember él manapság mások
munkájából, miközben semmi hasznosat nem cselekszik viszonzásképpen. Sőt, hogy helyzetét
bebiztosítsa, még meg is alázza, és jogilag teljesen kisemmizi azokat, akiket kihasznál.
Mindezt látszólag összhangban teszi a jelenlegi alkotmánnyal. Az nyilvánvalónak tűnik,
hogy e helyzet igazságtalan. De vajon természetellenesnek is nevezhető? Szerintem egyáltalán
nem, és ez jó hír. A természet, a teremtett világ ugyanis megtaníthat bennünket arra, hogy
miképpen kezelhetjük a maga helyén az élősködés jelenségét, illetve arra, hogyan védekezhe-
tünk az élősködőink ellen.
Kereshetnénk a választ ezekre a kérdésekre a szent könyvekben, a népmesékben, az írott
és faragott képekben vagy akár mindenki a saját szívében is. Én azért a természetben keresem
a legfontosabb kérdésekre a választ, mert amiképpen a festő a festményeivel, az író a könyvei-
vel, úgy a Teremtő a teremtett világgal válaszol még a fel sem tett kérdésekre is.
2
Az esszénus Béke evangélium szerint Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy „ne
a szentírásotokban keressétek a törvényt, mert a törvény az Élet, az írás pedig halott. […]
Bizony, mondom néktek, hogy az írás az ember műve, de az Élet és annak temérdek sokasága
a mi Istenünk alkotása.” Habár az esszénus Béke evangélium is írás, sőt hívők milliói szerint
szentírás, mégis óva int bennünket attól, hogy bármit, amit ember alkotott, a természet elé
helyezzünk. Igyekszem megfogadni ezt a bölcs tanácsot.
Mielőtt belekezdenék a részletesebb elemzésbe, arra kérem tisztelt Olvasóimat, hogy
az olvasás idejére igyekezzenek félretenni előítéleteiket és érzékenységüket, mert ezek akadá-
lyozzák a tisztánlátást, nehezítik a szokatlan dolgok megértését és befogadását. Nem azt
kérem, hogy értsenek egyet velem; hanem hogy értsék meg a gondolataimat. Az olvasást
követően aztán nyugodtan vegyék elő újra az előítéleteiket. Ha kell, módosítsanak rajtuk; ha
nem, akkor maradjanak változatlanok. Nem téríteni és nem megbotránkoztatni akarok, hanem
kimozdítani a szekeret abból a kátyúból, amibe jóhiszeműségünk és rövidlátásunk miatt
került.
Térjünk ki egy kicsit az előítéletekre. A hétköznapi életben az előítéletek hasznosak, mi
több, nélkülözhetetlenek. Az előítéletek segítenek döntést hozni olyan esetekben, amikor nem
tudunk még eleget a megalapozott döntéshez, döntenünk viszont kell. Gondoljunk az éjszakai
taxisokra. Nem állhatnak meg bárkinek, nem vehetnek föl bárkit a kocsijukba, mert a jó-
hiszeműség az életükbe kerülhet. Gyorsan kell döntést hozniuk, és ebben segítenek az elő-
ítéletek.
Ha minden nemleges döntésüket nyilvánosan meg kellene indokolniuk, bizony meg-
köveznék őket az emberi jogokért aggódó széplelkek, a Birodalom pedig akár a rasszizmus
vádjával is lesújthatna rájuk. Pedig ezen a téren a „diszkriminatív” viselkedést nem a gyűlölet,
hanem az óvatosság és a félelem váltja ki. A taxisok között ugyanis nagyon gyorsan terjednek
a hírek, így pontosan tisztában vannak azzal, hogy milyen kinézetű emberek mekkora való-
színűséggel bizonyulnak erőszakosnak, kellemetlenkedőnek, netalán fegyveres rablónak.
A tapasztalatokból az elménk kiszűri a lényeget, általánosít, majd létrehozza az előítéle-
tet, hogy a jövőben csökkentse a kockázatot és gyorsítsa a döntési folyamatot. Ennek az árny-
oldalához tartozik, hogy gyakran ártatlan emberektől is eleve elzárkózunk, és ezzel igazságta-
lanul hátrányos helyzetbe hozzuk őket. Az előítéletek sajnos nem túlságosan megbízhatóak,
de soha nem alaptalanok! Az emberi fejlődéshez hozzátartozik, hogy idővel az előítéleteink
változnak, finomodnak. A bajok ott kezdődnek, ha az előítéletek nem szolgálnak bennünket,
hanem uralkodnak rajtunk. Ekkor ugyanis az életkor előrehaladása nem bölcsességet hoz,
hanem rögeszméket és gyógyíthatatlan gyűlölködést. Kivel szemben?
3
Mindenekelőtt az előítéleteink szerint élősködésre hajlamos embercsoportokat szokás
gyűlölni. A Birodalom hozott is törvényt az effajta gyűlölködés ellen. Olaj volt a tűzre. Egy
biztos, a gyűlölködés kellemetlen, ráadásul mindkét fél szenved tőle. Igaz, nem egyformán.
Ha senki sem élvezi, akkor küzdenünk kell ellene, de nem ész nélkül.
Először is meg kell értenünk, mi is a gyűlölet. Szerintem a Teremtő azért alkotott ben-
nünket olyanra, hogy képesek legyünk akár még gyűlölködni is, mert ennek van valami
értelme. Valamilyen tanulási vagy gyógyulási folyamat része kell legyen e kellemetlen
tulajdonságunk. De milyen folyamathoz kell ez a visszataszító dolog? Erre a kérdésemre is
a Természetből kaptam meg a választ.
Ha a testünkben élősködő kórokozó baktériumok túlságosan felszaporodnak, ádáz harc
kezdődik közöttük és a védekező rendszerünk között. Ha sikerül a támadást a helyszínen
megtorpantani, a csata eredményét genny mutatja. A genny valóban hasonlít a csatatérhez:
a támadók és védők hullái (elpusztult baktériumok és fehérvérsejtek), a gazdátlanná vált fegy-
verek (vagyis a baktériumok ellen termelt védekező anyagok és az ellenünk termelt baktérium-
mérgek), valamint az épületromok (azaz a szétesett szövetek) alkotják a fő tömegét. Akkor
miért undorodunk ösztönösen a gennytől? Mert a hullák között bizony szép számmal rejtőz-
ködnek túlélő támadók is. Kevesen vannak, de veszélyesek, mert harcedzettek, tapasztaltak és
elkeseredetten küzdenek az első adandó alkalommal.
A testünkben tehát az idegen betolakodók elleni gyűlölet gennyként ölt testet. Meggyűlik
a bőrünkbe fúródott szálka helye, bepirosodik és elgennyesedik. Lehet, hogy undorító, de
szükséges ahhoz, hogy nagyobb baj ne legyen. Valami ilyesmire számíthatnánk társadalmi
léptékben is, ha a szóbeli gyűlöletnek szabad utat engednénk, de közben vasszigorral vigyáz-
nánk, hogy a tettlegesség hógörgetege, a „nagy romlás” el ne indulhasson. Kibeszélnénk
végre kölcsönösen a történelmi sérelmeket. Az ezer évvel ezelőtti véres térítést, az idegen
elnyomók által kitenyésztett fehérgalléros hazaárulást, Trianont, a II. világháborúban és azt
követően kétszeresen is megszállt hazánk továbbcsonkítását a származási alapon végzett
embertelen kitelepítésekkel (időrendben: zsidó, német, magyar). Hadd beszéljünk végre nyíl-
tan arról, hogy mi volt ebben a mi vétkünk, és mi NEM! Lennének sértések és sértődések,
igazságtalan rágalmak és célt tévesztett visszavágások, személyeskedések. Aztán egy idő után
kitisztulna a kép, a bölcsesség felülkerekedne a durva ösztönökön, és a történelmi seb
csodával határos módon begyógyulna. De jelenleg nem ez folyik.
A Birodalom — folyamatos antibiotikum-adagolás mellett — elvakarja a kezdődő
gennyesedéseket, hogy ne csúfítsák el a „demokrácia” felszínét. Sajnos az elvakarásnál a fer-
tőző anyagnak csak egy része távozik kifelé, más része bizony befelé tűnik el. E hasonlatban
4
az antibiotikumnak a tömeg(félre)tájékoztatás felel meg. Bűntudat-sulykolással és jellegzete-
sen élősködő jellemű emberek „sztárolásával” mesterségesen elnyomják az egyébként nagyon
is létező társadalmi ellenszenvet. Nem megszüntetik, hanem csak elnyomják, ami azt jelenti,
hogy ha abbahagyják a „gyógyszerezést”, feltartóztathatatlanul zúdul ránk a fojtás alatt fel-
gyűlt harag.
Az elvakarásnak pedig azok a tiltó törvények felelnek meg, amelyek megakadályozzák,
hogy nyíltan és őszintén, nagy nyilvánosság előtt, büntetőjogi következmények nélkül el-
mondhassuk a véleményünket arról, hogy nem hiszünk el bizonyos dolgokat a hivatalos
történelmi dogmákból. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden hivatalos dogma hamis,
csak azt tartom hosszú távon károsnak, ahogyan a dogmákat védi a Birodalom. Ha lenne lehe-
tőség arra, hogy például a finnugorizmus vagy a holokauszt jelenlegi hivatalos értelmezésével
kapcsolatos kételyeket szabadon tárgyalhassuk minden szinten, a kocsmától a szakkörön át
az Akadémiáig, akkor nem mérgeznénk meg tartósan a közgondolkodást erősen túlzó és sértő
ellendogmákkal.
Jelenleg ezt csak a kocsmában lehet megtorlás nélkül megtenni, ami igen veszélyes dol-
gokat érlel. A szétvakart sebből ugyanis közvetlenül a véráramba juthatnak a kórokozók és
az általuk termelt méreg (ezek a sértő és hamis ellendogmák lennének). Ez pedig maga a vér-
mérgezés, amikor a társadalomban többé nem körülhatárolható a gyűlölet, mert az már min-
denhol jelen van: az orvosi rendelőben, az utcán, az iskolában, a templomban. Ebbe bele
szokás halni.
A gyűlölet szétterjedése felszámolja az őszinteséget, az őszinteség hiánya pedig meg-
szünteti a bizalmat. Márpedig a jelenlegi, pénzen alapuló társadalom bizalom nélkül nem
működik. Vigyázzunk! A pénz nem anyag! A pénz a társadalmi bizalom egyik (torz)szülöttje,
egyfajta ember alkotta szellemlény. A mai társadalom egyáltalán nem anyagelvű, hanem
pénzelvű. Az anyag — az építőanyag, a szerszám, a víz, az élelem, a ruha, a fűtőanyag —
bizalom híján is értékes.
A pénz értékét azonban kizárólag az adja, hogy szilárdan bízunk benne, idegen emberek
is elfogadják anyagért vagy munkáért cserébe. Itt az a pont, amikor nem értem a Birodalmat.
Az ő hatalmukat a pénz adja, nem az anyag. Miért nem támogatják az őszinteséget, ami
a társadalmi bizalom erősítésével közvetve a pénzvilág túlélését is biztosítaná? Öngyilkos
őrültek irányítják a világpolitikát, vagy még nem jött el az igazmondás ideje? Csak akkor
akarnak tiszta vizet önteni a pohárba, ha már felszámoltak minden ellenállást? Kibírja addig
Föld anyánk ezt a sok szennyet és életellenes civilizációburjánzást?
5
Vagy a birodalmi vezérkar számára olyan ez is, mint a sakk vagy a többi jellegzetesen
civilizált társasjáték, ahol az ellenfél legyőzése után letisztítjuk és elcsomagoljuk a küzdő-
teret? Ha ez így lenne, akkor ideje leváltani ezt a vezérkart. Mert a mi célunk egész más: nem
holmi „végső győzelem” mások felett akár a Föld elpusztítása árán is, hanem a nemzedékek
öröknek tűnő körforgása, a szeretet, szerelem, az életöröm továbbadása egy végtelen hosszú
láncban, míg vissza nem térünk mindannyian a Teremtőhöz. Akinek ajándékként elvisszük
életünk örömeinek emlékét, mi pedig jutalmul eggyé olvadhatunk világunk összes teremtmé-
nyének évmilliárdok alatt összegyűjtött életörömével. Legalábbis én ebben hiszek, így hosszú
távon derűlátó vagyok. Mit számít a Birodalom ármánykodása vagy önzése, amikor a történet
vége úgyis jó lesz évmilliárdok múlva? No, ez azonban már emészthetetlen az emberi lelkem-
nek és elmémnek, úgyhogy gyorsan térjünk vissza a Földre.
Az élősködésnek sok megjelenése van. Ezeket az egyszerűség kedvéért négy csoportba
szoktam sorolni.
Egyszerű élősködés
Ezt teszi a szúnyog vagy a kullancs. Ők is jóllaknak, a gazda sem pusztul bele abba,
hogy szívják a vérét. Esetleg a terjesztett kórokozók megölhetik a gazdát, de ez egyáltalán
nem áll a vérszívó érdekében, így szándékában sem. Ilyen szúnyogszerepet játszanak a tár-
sadalomban azok, akik életvitelszerűen lopnak, illetve akik munkaképesek, mégis tartósan
a közpénzekből (pl. segélyekből, jóvátételi pénzekből) való élésre rendezkedtek be. Nem kis
embertömegről van szó, és nem kis összegről. Ez önmagában is kivéreztetheti a társadalmat.
Akkor miért hagyjuk? Nem használhatunk szúnyoghálót? Bizony nem, mert az kirekesz-
tés, amit a Birodalom szigorúan tilt. Szúnyoghálónak nevezem azokat a zárt közösségeket,
amik idegent nem engednek a soraikba. Nem bántják, csak éppen nem engedik be. Még csak
bele sem láthat az életükbe az idegen. Ez a legkevésbé embertelen, mégis leghatásosabb véde-
kezés a csalók, élősködők ellen. De ez ma tilos. Szúnyogháló helyett maga a Birodalom ajánl-
kozik arra, hogy majd ő elvégzi a szúnyogirtást! Legutóbb a „III. Birodalom” hajtotta végre
rajtunk kéretlenül és kegyetlenül, sőt tiltakozásunk ellenére a kor szokásának megfelelő
durva, nem nagyon válogató módon. Olyan ez, mint amikor az üdülőterületek fölött elszáll
a repülő, és permetezi a szúnyogok ellen az idegmérget (régen DDT-t, később szerves
foszforsav-észtert vagy piretroidot). Minden elpusztított szúnyogra több száz vagy több ezer
elpusztított ártatlan rovar jutott.
6
Mintha a diktátor és embereinek üldözése címén szétbombáznák a Folyamközt. Ezt lát-
tuk a IV. Birodalomtól a közelmúltban. De mifelénk, Európában nem lehet ilyen durván és
környezetszennyező módon szúnyogot irtani, mert itt finnyásabbak a fogyasztók. Találtak
a tudósok egy olyan csodaszert, amivel az ártatlan rovarokat egyáltalán nem irtjuk, csak
a csípő szúnyogok lárváit (régiesen álczáit). Ez a csodaszer olyan baktérium-mérget tartalmaz,
amit a szúnyoglárvák jóhiszeműen elfogyasztanak, miközben a vizet szűrik, majd elpusztul-
nak tőle. Más állatokat nem mérgez meg.
Igazi eu-konform, politikailag korrekt megoldás a nemkívánatos elemek visszaszorításá-
ra. De tényleg nemkívánatosak a szúnyoglárvák? Kevesen tudják, de szúnyoglárvák nélkül
egészséges vízi élet nem létezne. A zavaros, sok bomló szerves anyagot tartalmazó vizeket
kristálytisztára szűrik ezek a lárvák, miközben ők maguk rengeteg víziállat (többek között
halivadék) legfontosabb táplálékát alkotják. Ők a fő újrahasznosítók. A társadalomban ilyenek
a fémhulladék-, gomba-, gyógynövény-, csiga- és mindentgyűjtők.
Ami másnak értéktelen, abból ők még értéket tudnak teremteni. A szúnyoglárva nem
bánt senkit: nem lop, azaz nem csíp, csak szűr, tisztít, táplál. Ilyen hát a korszerű és kör-
nyezetkímélő védekezés: Nem a szúnyogot irtjuk, csak a lárváját. Kemény szabályok, sok
adminisztrációs teher a guberálók nyakába, ugyanakkor milliós a kártérítés a rablógyilkosnak
ama címen, hogy utólag kevésnek tűnik a bizonyíték. És a fogyasztó örül és elégedett. Igaz,
hogy kicsit drága az eljárás, de biztonságos. A szúnyoglárvákért a fogyasztók nem hullajtanak
könnyeket, de az élő táj igen, és talán a Teremtő is. A sors fintora, hogy a szóban forgó
baktériumot felfedezésekor (akkor még csak tudományos érdekesség volt, nem termék) úgy
nevezték el a tudósok, hogy Bacillus thuringiensis israelensis.
Én azt javaslom, hogy a Birodalom gáncsoskodása és endlőzungjai ellenére térjünk
vissza a szúnyoghálóhoz. A szúnyogok hasznosak, szükség van rájuk. De ha nem rekesztjük
ki őket a hálószobánkból, akkor végünk. Élesszük fel vagy teremtsük újjá a zárt közösségeket,
ahol a közös hit, a közös értékrend, a helyi viszonyokhoz igazodó szokásjog, a szigorú együtt-
működésen alapuló önellátó gazdálkodás egyszerűen nem enged teret semmiféle élősködés-
nek. Az marad életben, akire a közösségnek szüksége van. Tudom, szúnyoghálón keresztül
kevésbé szép a kilátás, de meg lehet azt tervezni nyithatóra is. Csak este zárjuk be, tehát
nehezebb történelmi időkben, amikor a kísértés erői nagy erővel támadnak. Most pont ezt
éljük meg. Esteledik, egyre sötétebb van a világpolitikában. Az első csípéseket már érezzük,
de a nagy rajzás még csak ezután várható.
7
Gyilkos élősködés
Idegen szóval parazitának hívjuk az élősködőket, és parazitoidnak a gyilkos élősködőket.
Merthogy csak eleinte tűnik élősködésnek a cselekedetük, de a végén kiderül, hogy a gazdát
szándékosan, örökletes viselkedésmintának engedelmeskedve, mindig elpusztítják, amikor
már nincs rá szükségük. Rosszindulatból tennék? Egyáltalán nem. A rosszindulat hibás
viselkedés, ami tartósan nem marad fenn a Természetben. Ugyanis a teremtett világ rendező
elvei közül az együttműködés az elsődleges, a versengés ezt csak kiegészíti.
Rosszindulatnak azt nevezzük, amikor nincs haszna, csak öröme valakinek abban, hogy
árt a másiknak, tehát időt és erőt pazarol egy fölösleges dologra. Ezzel a rosszindulatú teremt-
mény hosszú távon kizárja magát az együttműködésből (kiismerik a többiek), ráadásul le-
marad a versenyben az erőpazarlása miatt. A gyilkos élősködőnek tehát ésszerű oka kell
legyen arra, hogy a gazdát elpusztítsa. Ilyen fölélősködők például a fürkészdarazsak. Be-
petézik a gyanútlanul lakmározó áldozatukat, aki úgy éldegél tovább, mintha egészséges
lenne. A petéből kikelő fürkészdarázs-lárva ugyanis először a legkevésbé létfontosságú
szöveteket emészti föl. Ilyen például a zsírszövet.
A Föld zsírjának az éghető ősmaradvány-telepeket nevezhetjük: a kőszenet, a kőolajat és
a földgázt. Ezt már rendesen megdézsmáltuk. Második lépcsőben már kénytelen a fürkész-
darázs-lárva a létfontosságú szervek szöveteiből is fogyasztani, ami már fáj a gazdának, aki
a végén már elkezd haldoklani. Ilyenek a mirigyek, az izmok, a keringés vagy a légzés
szervei. Földünkön ezeknek felelnek meg az árterek, a mocsarak, erdők, a barlangrendszerek,
a felszíni és felszín alatti vízfolyások. Ezeknek tekintélyes részét már kiirtottuk, feléltük,
megmérgeztük vagy egyszerűen elroncsoltuk.
A harmadik szakaszban a gyilkos élősködő lárvája már nem akar többet rabolni, össze-
szedte, amire szüksége volt, a lárvaéletében. Most jön az átalakulás ideje. Be kell bábozódnia.
Báb állapotában azonban védtelen a külvilággal szemben, tehát álcáznia kell magát. Ezt leg-
inkább a gazda tetemével teheti meg. Megtámadja hát a gazda idegrendszerét. A gazdát
először arra kényszeríti, hogy utolsó erejével valami biztonságos helyen rögzítse magát. Ez-
után megöli a gazdát, majd elkezdődik a bábozódás, kicsit később pedig a bábból kibújhat
az a látványos, bonyolult és rejtélyes lény, amit nem is sejtenénk a jellegtelen külsejű, egy-
szerű lárvaállapota alapján. Az a gond, hogy ezt a nagy átalakulást a gazda már nem láthatja,
hacsak nem a túlvilágról. Rovarászként úgy látom, túl sok a párhuzam a jelenlegi „civilizált”
emberiség és a fürkészdarázs működése között.
8
E hasonlat szerint a civilizáció gyilkos élősködőként el akarja pusztítani a Földet. Nem
rosszindulatból, hanem azért, mert ilyen mintát követ. Az én számomra kedvesebb a Föld,
mint a civilizáció, még akkor is, ha jelenleg a civilizáció egyik egyede vagyok. A Föld
azonban védekezik a gyilkos élősködő ellen. Be fog lázasodni, majd lehűl, hidegrázása lesz,
és elönti a verejték. Ezt mi úgy éljük meg, mint globális felmelegedést, jégkorszakot, föld-
rengéseket és özönvizet. És akkor a háborúkról nem is szóltam. Nem akarok riogatni senkit.
Inkább csak kérni szeretnék.
Amikor megérezzük Föld anyánk védekező rendszerének működésbe lendülését, amikor
letagadhatatlanul megindul a civilizáció élethalálharca a természettel és önmagával, akkor ne
a gyilkos élősködő megmentésén fáradozzunk. Oda kell dobnunk az enyészetnek az ember
felsőbbrendűségének dogmáját, a magántulajdon bálványát, a szabványosított, civilizált vallá-
sokat, a birodalomépítést, az önzést, a kényelemhajszolást és az angolvécét. Mert egyszer
számot kell majd adnunk a Teremtőnek arról, hogy tudtunk-e áldozatot hozni, amikor Föld
anyánk – miattunk – súlyos betegségbe esett.
Végezetül hadd kérjek elnézést mindenkitől, akit esetleg akaratom ellenére megsértettem
volna. Még a fürkészdarazsak égi őrszellemétől is elnézést kérek. A civilizációval ellentétben
a fürkészdarazsak Isten engedelmes teremtményei, akik teszik a dolgukat ősidők óta. Nem
tehetnek róla, hogy az ember – ármányos sugallatok hatására – természetgyilkos eszme-
rendszert teremtett, ami éppen a fölélősködéshez hasonlít.
Reményik Sándor: Fagyöngyök
Ha könny a gyöngy: A fagyöngyök az erdő könnyei, Parányi könnyek, mozdulatlanok, Fák sudarára fagyott sóhajok, Az erdő gyöngybefagyott bánata, Élősködők, mint minden bánat, Amely az élet üterére támad És lassan, észrevétlen Felszürcsöli vérét a büszke fáknak.
Az előzőkben az egyszerű élősködőkről (mint amilyen a szúnyog vagy a kullancs) és a
gyilkos élősködőkről (mint amilyenek a fürkészdarazsak) írtam. Nézzük hát az élősködés egy
újabb példáját.
9
Félélősködők (szemiparaziták, félig élősködők)
A félig élősködők legismertebb példája a fagyöngy. A fehér fagyöngy (Viscum album)
településeink fáit gyakran annyira elborítja, hogy a megtámadott fák vagy kiszáradnak, vagy
az ember csonkolja le, vagy vágja ki őket. De miért is nevezzük félig élősködőnek a fa-
gyöngyöt? Mert nem csak abból él, amit a fától elszív, hanem komoly munkát végez ő maga
is. Mi ez a munka? Emberi nézőpontból azt tekintjük a növények fő munkájának, amikor
a napfény segítségével megkötik, testükbe építik a levegő széndioxidját, miközben oxigént
juttatnak a légkörbe. Márpedig ezt a fagyöngy saját maga teszi, méghozzá egész évben, hisz
örökzöld. A gazdanövény, a megtámadott fa viszont télen nem „dolgozik”. Látszólag tehát
szorgalmasabb a fagyöngy, mint maga a fa. De csak látszólag, és ez a társadalmi hasonlatnál
nagyon fontos körülmény lesz. Mit szív el a fától a fagyöngy?
Lényegében csak nyersanyagokat, azaz vizet és ásványi sókat. Nem tehet mást, hisz
nincs saját, talajba nyúló gyökere. Hiába is kísérleteznénk azzal, hogy a fagyöngy magját
talajba vetjük, ott bizony csak elpusztulni tud. A fagyöngy nyúlós, ragacsos húsú bogyóját
a madarak fogyasztják. Kicsírázni csak akkor tud a magja, ha a madárürülék faágra hull.
Ha a tájban gyökerező társadalom a fa, akkor a multinacionális cégek a rajta élősködő