SZEPTEMBERI ZÓNA EDZÉSTERV SZEPTEMBERI SZÁRNYALÁS Kedves Zónázó Edzéstársam! ZONA Team megbeszélést tartottunk a minap a lányokkal. Eszméletlen hangulatban, azt zárójelesen megjegyezném. Közel 4 óra csacsogva, nevetgélve, egymás szavába vágva, hol munkáról és tervekről, hol családról és gyerekekről. Egy nyár felgyülemlett élményeit, programjait és terveit zúdítottuk egymásra. És bár a kívülállóknak szimpla harsány, női pletykapartinak tűnhetett, mi tudtuk, hatalmas építő energiák vannak jelen. Igazi brainstorming volt sűrű vihogással fűszerezve. És összeállt a terv. Egy kicsit mindjárt agyon is nyomott. Még mindig magam előtt látom Bea aggódó tekintetét… „már megint mit vállaltál be egy őszre Enikő?!” De hát ez van! Folyamatosan motiváltok, inspiráltok engem kedves Zónázók, így az „agymenés” nem áll le, ötletek jönnek, tervek születnek … még így is mi mindent kellett átcsoportosítanom jövőre… A terveket egy következő pontban részletezem, most egy kicsit legyen szó rólad. Hogy vagy? Hogy telt a nyarad? Sikerült megtartani a beach-bodyt a nyár végéig? Egyáltalán sikerült összehozni? Ha igen, hogyan élted ezt meg? Ha nem, akkor hogyan? Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mitől olyan piszok nehéz jó formába kerülni és mitől olyan kínkeserves feladat megtartani azt. Nagyon nagy téma ez, örökzöld és megunhatatlan. Sok dolgot szedtem össze és gondoltam végig a témában és számos emberrel beszéltem erről. Általános igazságokat és saját véleményemet, tapasztalataimat szedem nektek egy csokorba, amit viszek is nektek az őszi, tihanyi zóna táborba. A testzsírvesztés és az
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
SZEPTEMBERI ZÓNA EDZÉSTERV
SZEPTEMBERI SZÁRNYALÁS
Kedves Zónázó Edzéstársam!
ZONA Team megbeszélést tartottunk a minap a lányokkal. Eszméletlen hangulatban, azt zárójelesen megjegyezném.
Közel 4 óra csacsogva, nevetgélve, egymás szavába vágva, hol munkáról és tervekről, hol családról és gyerekekről. Egy nyár felgyülemlett élményeit, programjait és terveit zúdítottuk egymásra. És bár a kívülállóknak szimpla harsány, női pletykapartinak tűnhetett, mi tudtuk, hatalmas építő energiák vannak jelen. Igazi brainstorming volt sűrű vihogással fűszerezve.
És összeállt a terv. Egy kicsit mindjárt agyon is nyomott. Még mindig magam előtt látom Bea aggódó tekintetét… „már megint mit vállaltál be egy őszre Enikő?!” De hát ez van! Folyamatosan motiváltok, inspiráltok engem kedves Zónázók, így az „agymenés” nem áll le, ötletek jönnek, tervek születnek … még így is mi mindent kellett átcsoportosítanom jövőre…
A terveket egy következő pontban részletezem, most egy kicsit legyen szó rólad. Hogy vagy? Hogy telt a nyarad? Sikerült megtartani a beach-bodyt a nyár végéig? Egyáltalán sikerült összehozni? Ha igen, hogyan élted ezt meg? Ha nem, akkor hogyan?
Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mitől olyan piszok nehéz jó formába kerülni és mitől olyan kínkeserves feladat megtartani azt. Nagyon nagy téma ez, örökzöld és megunhatatlan. Sok dolgot szedtem össze és gondoltam végig a témában és számos emberrel beszéltem erről. Általános igazságokat és saját véleményemet, tapasztalataimat szedem nektek egy csokorba, amit viszek is nektek az őszi, tihanyi zóna táborba. A testzsírvesztés és az ideális, áhított testzsír-izom arány elérése és megtartása, valamint annak buktatóti. Ez lesz a téma az elméleti és gyakorlati útmutatásban bővelkedő ZONA workshopnak. Annyira szuper lenne, ha te is ott lennél! Ahogy a facebook-on is kiírtam ma, 2 szoba felszabadult a táborban. Nézd a tábor infókat, program terveket és ha izgalmasnak találod, jelentkezz! [email protected]
Egy biztos. Őrült nagy az információ-áradat a témában. Táplálkozási szakértők, edzők, újságírók, laikusok ontják a tanácsokat, recepteket, edzéseket. Elég elolvasni 4 cikket a témában és szinte biztosan akad benne olyan, ami teljesen ellentmond az előzőnek. Ítélkeznünk mégsem szabad, hiszen tényleg így van: valakinek ez vált be, a másiknak meg az. Persze vannak objektív igazságok (és jó nagy marhaságok), de alapvetően több úton eljuthatsz a célodig. Mind az edzés, mind a
táplálkozás terén. Amit én személy szerint a legkivitelezhetőbbnek tartok, ha minden téren önazonos tudsz maradni. Ha hű maradsz a te habitusodnak megfelelő edzéstípushoz, ha úgy határozod meg a tányérod tartalmát, hogy az neked még jó legyen és örömöt okozzon. Ha tartásod és kitartásod van, nem csapódsz ide-oda, nem engeded, hogy megzavarjanak, eltántorítsanak a Te utadról. Az a jó, ha az életmód, amit folytatsz, hosszú távon táplál, épít, fejleszt téged testileg, lelkileg, emberileg. Ha nem kapkodsz fb-oldalról fb-oldalra és kapkodsz ész nélkül (bocsánat) hol ide, hol oda. Informálódj, légy nyitott és érdeklődő, vizsgálódj, de legyél kritikus! Kérdőjelezz meg dolgokat! Ne csinálj meg gondolkodás nélkül 5 intervall blokkot zsinórban, csak azért, mert xy kiírta, hogy túl van rajta és micsoda fantasztikus érzés volt. Vagy minden edzés után 100 hasprést, mert attól „biztosan olyan hasizmom lesz, mint xy-nak!” Csak egyre kérlek: SZELEKTÁLJ! Légy igényes! Hallgass az eszedre és a megérzéseidre egyaránt és az alapján alakíts ki magadban egy koncepciót, hogy hogyan fogsz étkezni (mi passzol hozzád) és hogyan/mit fogsz edzeni. Tervezz vagy kövess egy jól felépített tervet. Sok ilyen van.
Te most itt vagy és ennek nagyon örülök. Köszönöm, hogy a ZONA edzéstervet követed. Most aztán lesz is lehetőséget válogatni, mert sok-sok újdonságot állítottam össze neked. Azt javaslom, hogy ha egy edzéstervet kiválasztottál, akkor azt kövesd 1 hónapig, hogy lásd, hogyan hatott rád, aztán próbálkozhatsz egy másikkal. Akármilyen hatékony volt is az első, kell, hogy válts! Mindig új izgalmakkal, kihívásokkal kell, hogy meglepjük izmainkat, mert azok a legkeményebb munkához is hozzászoknak idővel, ha „kiismerik” azt.
Szóval, új kezdő és haladó edzésterv vár ráadás gyakorlatokkal és egy nagyon szuper futós-keresztedzéses terv is. A brutál és totál zóna edzéstervek október közepén frissülnek az új Basic és MAX dupla DVD-k tartalmával. A Live 1+2 viszont alsótest és felsőtest fókuszos bontásban frissült. Ha nincsen kimondott fókuszod, egyik héten egyiket, másik héten a másikat csináld.
Ez aztán a szószátyár szeptember… akkor beszéljenek a tények, adatok, dátumok.
SZEPTEMBER-OKTÓBER ESEMÉNYNAPTÁR
Szeptember
7. hétfő ZONA nyitó edzés DJ Kauval 18-19:30-ig (Bp. 13. ker. Tutaj u. 7.)18:00-kor nyitjuk a termet!18:00-18:45-ig ZONA edzőruha vásár 18:45-19:30 „Total Body” ZONA edzés
13. vasárnap WizzAir félmaraton ZONA csapatokkal
14. hétfő Élő ZONA edzés a 13. kerületben
21. hétfő Élő ZONA edzés a 13. kerületben
26. szombat Tatabánya ZONA turné 10:00-11:30 (további részletek hamarosan)
27. vasárnap „Fitt az ősz!” MOM Sport 11:00 Zóna edzés
28. hétfő Élő ZONA edzés a 13. kerületben
Szeptemberben: - FunZóna 2 DVD letölthető és DVD formában. - Őszi-téli Basic Zóna edző- és futóruha kollekció a zonawebshopban- Elindul a zonaedzes.hu angol nyelvű verziója, a zonamovement.com és az első angol nyelvű ZONA edzés program, az „Abs Mission”.
Október
5. hétfő Élő ZONA edzés a 13. kerületben
12. hétfő Élő ZONA edzés a 13. kerületben
16-18. ZONA tábor Club Tihany****
19. hétfő Élő ZONA edzés a 13. kerületben
24-25. FitBalance ZONA edzés vasárnap, stand szombat-vasárnap
26. hétfő Élő ZONA edzés a 13. kerületben
31. szombat Fittaréna ZONA MAX és ZONA Basic edzés + stand
Októberben - ZONA MAX edzésprogram letölthető és DVD formában- ZONA Basic edzésprogram letölthető és DVD formában- Őszi-téli ZONA edző- és futóruha kollekció elsőként a zona táborban, majd a két nagy rendezvényen (a zonawebshopba nov. 3-án kerül fel a teljes kollekció).
A ZONA edzés átlépi komfortzónáját és az országhatárt.
Ősszel indul a www.zonamovement.com, ami valójában a zonaedzes.hu angol nyelvű változata, de nem annak fordítása. Új kisvideók, új gyakorlatsorok kerülnek feltöltésre és remélhetőleg letöltésre is szép számban.
Első angol nyelvű edzésprogramom a hasizom-fókuszos „Abs Mission Training Program”, amely 7 videóból áll:
1. Warm up
2. Killer abs combo
3. 1 minute abs
4. Side circuit
5. Ripped abs
6. Core combo
7. Stretching
A DVD tartalma kisvideók formájában (edzéstervvel!) mindenki számára elérhető lesz ingyenesen a zonamovement.com oldalon. Ha viszont szereted a folyamatos motivációt és gyakorlatvezetést - az együtt szenvedés és örömködés vegyes érzését - akkor letöltheted vagy DVD-n is beszerezheted a teljes edzésanyagokat. Az edzések időtartama vegyes. Lesznek 10 és 25 perces edzések is a legkülönbözőbb felépítésben. Nagyon hatékony, jól összerakott, élvezetes edzések várnak rátok! Már forgatjuk is a következő 2 angol nyelvű DVD-t. Az erősen kardió fókuszos „ZONA HIIT” és a rapid edzéseket tartalmazó „5 min ZONA” edzésprogramokat. Ezek csak angol nyelven lesznek elérhetőek.
Nehogy megijedj, továbbra is készülnek magyar nyelvű programok! Októberben jön a közepes intenzitású, kímélőbb ZONA Basic és a brutál zsírégető-izomépítő MAX dupla DVD!
ZONA NYITÓ EDZÉS BUDAPEST
Szeptember 7-én nagy lendülettel elindulnak a 13. kerületi hétfői ZONA edzések! DJ Kau élőben motivál minket fergeteges mixeivel.
Időpont: 09.07. 18-19:30Cím: Bp. 13. ker. Tutaj u. 7.
18:00-kor nyitjuk a termet!18:00-18:45-ig ZONA edzőruha vásár 18:45-19:30 „Total Body” ZONA edzés
Bejelentkezni nem kell. Belépő 1000 Ft. Matracot/törölközőt hozz! Nagyon sok szeretettel és a legújabb gyakorlataimmal várlak!
ZONA NYITÓ EDZÉS BUDAPEST
MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN ZONA EDZÉS KINGÁVAL A BME FITNESSBEN!>>
Már kivettem a felhívást a hírlevélből, de most gyorsan visszatettem, 2 szoba ugyanis felszabadult! Utolsó esély, hogy jelentkezz az őszi, tihanyi Zóna táborba!
A csaknem 50 ezer Zónázót számláló Péntek Enikő oldal án találod a legfontosabb infókat Zóna DVD-kel, edzőruhával, edzéstervvel és fellépésekkel kapcsolatban. Az új posztokat, edzéseket, újdonságokat is itt találod.