Donkó László: Négy kerítés drótja között (Z-füzetek/124)ezredveg.vasaros.com/z/pdf/zf_124.pdf · Donkó László versei tanyasi-falusi világról szóló mai híradások,

DONKÓ LÁSZLÓ

Négy kerítés drótja között

HETVEN ÉVIG TITKOSÍTOTT VERSEK

BUDAPEST

Z-füzetek/124

Sorozatszerkesztő:SIMOR ANDRÁS

Tipográfia:DOMJÁN ISTVÁN

© Donkó László

A szerző írja:

Tanár, humorista, költő. Életem három boldog-boldogtalan szakasza. Négy évtizedetszolgáltam tanyasi-falusi oskolában, meztéllábas surmancok között, szebb-jobb jövőrekészítve fel őket. Jászladányban, a Szentes utáni legnagyobb kubikus településenszülettem. Az enyém mellett ott ringott a munkásmozgalom bölcsője is, egyletiszervezkedések, tüntetések kísérték végig suhanckoromat. Később, magyar szakostanárként eleinte gyermekverseket írtam, gyermeklapokban és antológiákban jelentemmeg. Megszűnésükig munkatársa voltam a Ludas Matyinak, a Szabad Szájnak és aPesti Viccnek.

Kedves Versolvasó, hetven éves születésnapom környékén első verseskönyvemettartja kezében, olyan írásokat, amelyeket a megélt, elmúlt hetven évre titkosítottammagamnak.

*

Donkó László versei tanyasi-falusi világról szóló mai híradások, onnan, ahol aganédomb naponta nő a hátsó udvaron, egyke lóval szánt a paraszt, ahol halva születettminden álom, már az akác is kikorhadt, nem nő más: ászát s a tárkony, zárva ajtó,ablak szegezve, és a költő valami szépet szeretne mondani a silbakoló juharfa alatt abokortanyák rémült népének. Fohász helyett így folytatja József Attila versét:

Kamránkba egér járŐ is hótszegény márVizitelni járok –Szájat tát az árok.

Szájat tátok én isPénzem sincs egy fröccsreÖlel isten minthaÉn lennék az öccse.

Letölthető:

[ PDF formátumban ] [ EPUB formátumban ]

Feleségemnek, Balogh Erzsinek,szépanyámnak, Valljon Sárinak

Csak a pusztai szél

Tanyasi fametszet

A ganédomb naponta nő A hátsó udvaronMint a vén istállótetőn A kurva gyom…

A madárinfluenza is Pergeti vírusátS vadgerle a héjával Vív vad tusát…

Itt nincsen vár se kúria Őstanyaház a romDicső-gyászos múltad őrzi Pár kunhalom…

Apád is csak volt rég halott Fejfáját feltüzelte márTizenöt rideg tél után Futótűzként a nyár…

Ott az ABLAK

Ott az ABLAK tekintetemIsmerős már nem idegenOtt nyújtózott ott állhatottVerselt – s az áldott állapot.

A MENNY oda pár emeletLátom az égre int kezedS végsőt-lebbenő hóhajadŐrzi az égi pillanat.

Mit vétett az a flaszter ott?Ő is csak kő ő is halott!S elcsattant a döbbenetSzállt a szűk sikátor felett…

Juhász Gyulának, SzegedenABBAN a házban

Mint az a halk sóhajnyi jaj- ennyi sorsunk – s bizonytalan.

Elhasznált életek

E tájon nincs szegény se gazdagEgyke lóval szánt a parasztElhasznált életeket igazgatA jegyző – de senkit se maraszt.A szerencsés vénnél ki ifjabbSzántót bérel vagy legelőtS a summás aki bért alig kapHajlong az úr s isten előtt.Ezer éve úgy élt sortanyákonSzépanyánk és szépapánkGondját-baját kihordta lábonS káromkodott hogyha szíve fájt.Halva született minden álomAzért haltak meg a tanyák.

Csak a pusztai szél

Ha már a szíkgyep is kivénhedtS hó lep pusztát és mindenségetHová menjen innen az ember?Helyet nem lel a végtelenben…

Ha már az akác is kikorhadtMi ad árnyat kosnak maholnap?S ha a tanya is üszők rom márA gémeshez is csak vándor jár…

Minek mennék tanyákhoz én isHisz a dűlő is másfelé viszSzétdúlt krisztus feje is letörveJárnék a pusztán körbekörbe…

CsakA pusztai tél olyan mint máskor:Elfed mindent az elmúlásból…

Az egykori Vallyon-telepieknek

Teremni-hordani

Kunhalmokat szóra bírni(pár szonettet róluk írni)elhordani ganédombotmit a gazda összehordottmin gyereke – míg nőtt – játszotts ott temetett hogyha gyászoltha eb döglött róka döglöttbeásni a patkánykölykötbeásni elhasznált gúnyátártó-boszorkányok csúfjátsortanyákról meddő-nőketteremni-hordani őkettermő löszre nyűtt homokraszaporodjék tanyák bokra!

Bokortanyákon

Elbújnak kis bokortanyákonAkik vének vagy betegekHol nem nő más: ászát s a tárkonyZáport sem látni eleget.Zárva ajtó ablak szegezveFélelmet hoz az idegenHalálra ítélt fák meszezveS csapkod a fejsze ridegenA vak néne Bibliát forgatÁtérzi csak a szövegetTudja hogy meghalhat maholnapSzép álmokat már nem szövögetApó kúpot rak ganédombnakHogy szakadna le – lesi az eget…

Tél temető téltemető

Napok óta csapáz a hóRidegen hull: pityerészikNéha szaharai fakóMásszor hókán csontfchérlik

Betakarja sírgödreit

A sülyi-tanyasiaknak

Halott anyám emlékére

Randa ősznek rideg télnekSzűzi rackagyapjat terítMegkövült tehénlepénynek

A felbúgató-kan nyomátFedi sűrű hóhomállyalEgyszeri disznók gyásztorátKödbe rejti fátyolával

Leplet húz – tán a jézusét –Múlt nyáron meghalt anyóras kiülnek a hullafoltoka vérchullató hóra…

Amúgy is tél van

Nyivákol a szél. Fagyosan hózik.Jégvirág –arabeszk az ablakon.Pár utcai lámpa fénye jojózik.Mondja magáét egy eb – tán rokon?Akár én, a költő, én is mondanám.Ámde minek, de minek, de minek!Meghalt vénapám. Meghalt szépanyám.Hát kinek mondhatnám, mondjátok: kinek?Amúgyis tél van. A kályhám üres.(attilát idézi ez a locska tény)s kinek kell ady? „Fiam újra szüless(szólna anyám) kell egyszer még a költemény!Ha a tél már nem lesz olyan kemény,És „nagyon szeretnek az emberek”!

Rémmese

Köröskörül bokortanyákKöztük gubbaszt az estePúpos vasorrú banyákMesékbe mennek sietve

Jancsi és Juliska hízikS fél – lobog a kemenceMegy a „műsor” este tízigS holló-éj száll a kredencre

Az éjfélt üti az akác

A.E. Poe-nak

Törött ablaküvegreS kezdődik a boszorkatánc –Méreggel teli a bögre

S reggel – végzett vele a lánc –Döglött tehénke jár körbe- körbe

Gyermekvers – felnőtteknek

Ahol a gémes még féllábon állS keresztapám élt szórvány tanyán;Ahol jó Juhász Gyula összeértA kékkel, nem terem a sík babért.A dicsőség is csak silány gyapotOtt nem lelsz egy vigasztaló papotOtt a vers is varjúkár, nyestsikolykanálisba fojthatnak bármikor.A ganédombon dögtyúk heverCsizmák talpán a vérbő eperA fákon nincs kolibri csak verébAz is csupasz, s szürke még, mint az ég;A gazda sámlin ül, hullamerevAz elletést már nem éri meg.

Egyenleg a szűzhónak

avar-pozdorját hord a szélgereblye kell ágashegyesösszehúzni világ lombjátőszi végelszámolás ha lesz!

Vagy a levélszívó-rotorLegyőzi erdőnk technikánkHa már minden birset fűzetAz őszi főn végül megcibált…

Csak legyen tiszta kert s ligetA tél kíván fényes gyepetAz őszi végelszámolásA szűz hónak tart egyenleget.

Weöres Sándornak

„már a nagy hegyi dőlés csapja a fákat…”(Marsall László)

Tanyákról írom

Tanyákról írom verseimAmikben a rím egy se rímMikben a szó is puszta csakMessze repülő lúdcsapatKarám közé vert verssorokMint nyűtt szöcskeszárny tapsolokSzál Ínék széttört a költeményMint kőkori cserépedényMegbújok házam az akolRám a juharfa silbakolValami szépet mondanékFölöttem néma ól az égS jutalmamat a friss ganétUjjaim közt morzsolgatom…

www.donko.hu

www.donko.hu – tudhatodinterneten verseimet megkapodvan közöttük óda szonett balladaidéz tanyát gyepet tücsköt garmadaponciustól pilátusig tart a sorfasorban sincs mint versemben oly fasorkanális visz át a réten s „őrnaszád”vigyázza a keresztfater birtokátmint móricznál – homokfutón jár az „úr”az ártéri dinnyeföldön vár a nyúl/robbannak a sárgadinnyék forr a nyárforradalmár che guevara arra járbokortanyák rémült népe áll mögés vélük lép sok kútágas az ösztövér…)

Tanyán

1

hallottam szólt a gyeptücsökbőgött rá a fejőstehénke

(Vallyon-telepi tanyasiaknak)

Gyerekkori emlék az 1940-es évekből

láttam a harmat mint fröcsöga rőt fű élére hegyére…Láttam”magyar hajnal” hasadtVörös volt mint a naplementeMást vártam fényt izzó vasatSzerencse hogy az éjt temette.

2

lestem kanális zöld vizéts gyíkjait kitartóan hosszanlovasok jöttek két „vitéz”szuronyuk villant vállmagosban.A soron végig fülelt a csendMint ahol „félelem igazgat”Hol nem Züzü-kakas tolla leng –Hol pirosán lobban az asztag…

3

hős voltam – úgy rémlik ma már –a vadrózsát vágtam fakarddalnem tiltotta keresztanyáms kisérte csatám hősi dallal:„mentsd meg uram édes hazámamig csak egyetlen magyar van” –Én ott lakom ma is a tanyánIsten nélkül egyszálmagamban!

Őszvég

A bazaltkő már téliszürke,Riadt ricsajjal verdes, sír a nád,Iszamos vizét meg se szűrteAz ősz folyó, úgy rejti menyhalát.

Hirtelen köd zuhan a partra,S a délután mint karcos film pereg,Nézek a chaplini-alakra,Mit rám vissza a víz matt tükre vet.

Majd minden szétsatírozódik,A szél érdes grafitport lengedez,Hab barokkosán fodrozódik,A tél nehézkes medvetánca ez…

Vashíd feszes traverze pendül,

Megy az utolsó cinóber vonat,Ablakán tüllkendőként lendülEgy indigókék őszi pillanat…

Kútsirató este

Szánalmas nyűtt délutánNyújtózik a fény utánLassan beesteledikRing a szél mint a ladik…Ernyőm fakó színeitNap égeti andezit…Akáclomb közt kis tanyánTüskékbe bukik a nyár…Jön a gazda rám köszönLép utána sárözönÁradnak a pocsolyákS elnyelik a kis tanyát.Kútsirató este lettItt falun s ott pest felett.

Sort anyák

Sortanyák – csak a romjaik.Délibábon ringó sorladik.Beléjük lötyböl a homokTűnődik mind: süllyedni fog?Külön-külön + és „cuzammen”.Mondja az egyik szent hogy „ámen”.Mezsgyevégén törött keresztfenébe tud káromkodni feszt?Talán ha sírna érteném.Elátkozott sovány tehénFelcsavarodva vaskarón.(felszúrta magát a barom!)

karóba-húzott életeka dózsa most boldog lehet.

Tanyasi zivatar

(Juhász Gyula emlékére)

Bokáig ér itt-ott térdigA szélszitálta őshomokA tanyát akácok védikMert vad felleg jön esni fog.Udvaron két kos egy jerkeÓlban éhes visít a kanSárga zápor hull a gyepreMert az zuhog homok ha van.

A sárban terítve a búzaGazda vén s nem ér rá: betegBorja a vaskarót húzzaJég csípi most nem a legyek.

Az ég mintha meglazulnaVihart old a tanya felett…

A víz folyt tovább

Zuhogott a pince megteltSzennyes árral: klórmeszetSzórtál a varangyok közé,Rés közül fuga hol veszettEl? zöld lett a sienakékVíz.a penészes falakCsalóka bársonyát hogy utál-tad régi habarcs alatt!

Lassan apadt a víz szintjeDurva ár karcsú bokádSikálta hús volt de undo-rító – s huzat fújdogált

Elnyelte homok – de a nehéz-víz pincénkén életünkön át folyt tovább…

Fohász helyett

„Hosszú az úristenrövid a szalonna” –mintha minden vétkünkvaló-vétek volna.

Kamránkba egér jár

Ő is hótszegény márVizitelni járok –Szájat tát az árok.

Szájat fátok én isPénzem sincs egy fröccsreÖlel isten minthaÉn lennék az öccse.

Ne öleljen inkábbAvas szalonnájátPadlásomra kösse!

Szegényember ciberével

Rideg-tartáson

Rideg-tartáson élekLaminált gyepen járokLábamnál mint a fémekAz ólomsúlyos álmok…

Egyszervolt táltos sántaMájusi búzán lépekCsülkömet sarló vágtane hagyják – kiheréltek.

Kanális körül pusztaGazdám: az IDŐ őrizMint ciprust famaguszta –S örökké sír a kőris…

A költő úgy jár át

Tériszonyom van gerendákon

Szentmártonkátai emlék

Pallókon járok, óceánokFölött, vad cetjeit lenn látom,S tán a bermudáknál megállók.

Gyors atom-tengeralattjárókKerge radarja fog be távol,Himbákat a palló s én várokS célt kapok a golf áramából…

A költő úgy jár át VILÁGOKATSegít hidrogén s oxigénFull-áramlatok közt válogat

S ha nem jut át – balek rossz a génApja nem volt hajós föld alattS ő maga szárazföldi görény!

Szegény ember ciberével

Főzte anyám a ciberétRézüstben a rézelejétKevergette fakanyállalízlelgette maga nyállalHa a nyálát nem marta szétMondta mindég: „de jóidé szép!”Rozskenyérre széjjel kenteSiserehad mind megette…

*

szegény ember ciberévela magvaválóval mén elelmenne biz szalonnávals a szemrevaló Halállal!

A lélek és a test

megosztott a lélek s a testhordhatsz jótétet,termetestahány menny pokol annyi tes ott dekkol az ember hitegödröt ás kapa s markoló

Emlék az 1940-es évekből

„ólombetűkben és a földéin lakik”(Csukás István)

gyászt úsztat a templomhajóportól porig tart az útrendelik már a földgyalút!emberhús – de a lelke hol?komor pap csak rólad papollelkcdért szól a Miatyánk- s toros néped perverz dalra vált…

Közeli és távoli terek

mennyi táv: közeli s távoli terekvajon mik mérik : méterek? vekkerek?amott egy szobor könnyű futásnyiraámor lehet kezében fűzfás nyilafogom a vállad vénbabám s ballagunkautó húz bömböli régi dallamunkkovács kati bim-bam téri énekel?rezg az őszi szellő a levélélekennem városi falusi kis tér a tér- nem a moszkva tér és nem a széna tér –nagyképűen hívjuk úgy: hősök teresőt a puskája csövén kifent szurony(gondolom hülyén: „biztos kurvára szúr”)te mire gondolsz – megyünk a téren átén megjátszok egy ős-ifjonc ostobát:szádra (fogatlanul) csókot erőlteteks felejtem a bakát szuronyt a teretminden teret: a közelit s távolitcsók csattans már csak egy kóbor eb vonít…

Négy kerítés drótja között

Tétova gyep: nőjjönVagy torssal kiszakadjon?Jó lenne kertünk he-Lyett nőni tiszaparton!Tücsök átalkodik:Ő vízbe sosem pattanNótáját elcite-Rázza ezeralakban…Négy kerítés drótja közöttNem érzi szabadnak

”s köztünk a tér már bevetetlen”(Oláh András)

Magát s túl a fácánokHiába szavalnakSzabdald a drótot rést vágjTücsköknek s magadnak.

Szerelmes vers hetven évesen

Éjjel sokáig televíziózomRomantikus- szex-filmeket lesekKint sötétlik az éj fog)' az ózonS elandalítanak a beatlesek…

Hisz 70 után HBO-ra éhesMagamfajta költő ki impotensNem az a fontos: szerelmünk hány évesHa filmet nézek akkor is szeress!

Néha a kezem mint egy rák elindulKeresi melled s öledig tolatBennem egy régi reflex összerándulMúltból jelez sok szexi-pillanat…

Te falnak fordulsz mig én vénen bárgyúitKönnyezek hűvös paplanom alatt…

Csőlátás ősszel, tükörrel

mint a kaparós sorsjegyen mit bicskámhegyével vakargatok hosszan s végülelőtűnik a rejtett kép a ködbőlúgy sejlik ki egyre ritkábban az arcodahogy vénülök nem érdekel a tükörcsúfat mutat hátul rohad a foncsormeg vakul szemem is hályog-hólyagokrakódnak rája zölden és szürkénmint a köd ha már rászürkül a gyepres fekete szöcskék táncolnak előttehogy csőlátásba kergessenek végüls mit látok már úgy őszi mosolyodból?Csak kék könnyed törött gyöngye peregRossz kaleidoszkóp tükörezüstön…

Feleségemnek

„Hinelen eltűnik a kép miként egy mandala a szélben” (L. Simon László)

Tudod mit takarjuk le lepellelFeketével mint mikor halott vanA nászi ágyon a háznál hisz úgyisSzaporán kerüljük már a forró párnákÖlelését és sose kérdezzük többetTükrünktől: MONDD MEG NÉKEM KI A LEGSZEBB(örüljünk ha előtűnik az arcunkmég néhány őszön egymásnak a ködből…)

Pillanatkép

morózus vagy ma. Frontátvan. (járatja bolondjáta Csokonai vitézveled.) valami kinéz:tán összejön egy szonett.Gyors tupír kis toalett.Nem állhatsz múzsád eléTopisan. egy hars „öllé!”S máris szökik a rímMint a léthe köveinSok elcseszett pillanat…Végy egy churchillei szivartS dőlj le hintaszékeden – lám végre önönmagadra ébredek!

Téli karc homérral

nagy szomor kis örömzuhog az ég a hótól –szívem zárlatos – húzaz anód a katódtólaz udvar téglalapfehér hó szürke élekvonít egy sarki ebversenyszánt húzna hévvela költő nem lázadvisszaél a nevével!mindentől fél: a fagyszorít – csuklóján érziszáját a léghuzats tüdejét is bevérzi…tél – vajh hányadik?

(versírás előtt)

olykor számolni kénehelyette súg homér:„Odüsszeiádnak vége!”

Pontos vers a szerelemről

Pontos vers az alkonyairólVagy az még csak a délutánKi tudja mi van este hatkorEgy szeretkezés után

Percnyi öröm hosszú bánatTélalkonyatnyi sötétÉgről vörös szél dudálgatSejteti az éj az ölét…

Szépbabám asztalra dőlveÁjultan sóhajt szuszogRohanó szürke időreÉbresztik okker buszok

Szoknyát igazít majd a függönytNe lássák őszi csillagokKis titkait mindenütt-föntS mit combjából kinn hagyott

Ha meghaltál

ha meghaltál minek már a házhű cselédje a vénült macskaszőlőlugassal a méz – a mázakváriumos kishalacska?

Minek kert a gyep öreg dióA vöröslő muskátlis ágyásAz enyém-volt szürke hintalóKék kard huszárcsákó száz más?

Minek hokedli rá úgyse ülszRekamié rá úgyse fekszelA tükör véle nem szembesülszLoknizni hajad százezerszer?

„ A múltadról a változás emészt”(Szabó T Anna)

S minek vagyok én „semmi ágán”Hintái a szél már hajnal ótaS te ráparancsolsz vágjanak leA szolgálatkész angyalokra

Hogy működik

Gondold csak át: hogy működik a lélekMint a piszton szól vagy mint a fuga?Amit sejtek: zenél, amíg csak élekBár titokzatos (akár bermuda).

Ami jó, kiül az arcodra néhaRáncokat árkol vagy' mosolyt feszítMáskor ott marad tiszta hordaléka:Fehér homok – s játssza a tó színeit.

A zseni pszichiáter freud se tudta:A lélekrezdülés = zongorafutamVagy ébredő napszél mi átaludtaA nagy teremtést az időkapuban.(vagy mint a nyers parizer nejlonburka,sül, de őrzi titkát a hamuban?)

Tornádóra várva

Szél fuj, vászon ha herseg,Tudod, a csönd a legszebb,És az egyedüliség:Jönni egyedül feléd…

Valami kong, füled cseng,Ordítok és feszengek,Ha már vihar zúg, lehet,Köd, szél úgyis eltemet.

Én állok az ablaknál,Halálra szánt az aknán,Ki a tornádóra vár,Csak fel, csak felkapna már!(De nem, mert csak átfuj rajtam,s itt hagy – ja, hogy azt akartam!)

Bermuda-szög

Bermuda-szögben végveszélyFelörvénylik minden éjHullám verdes állja kőS titkok titka jő előItt meghal aki arra járVíz mélyén les a halál:Cápa tán tengeri szörnySzemében emberi könnyÖsszegyűl mint gyűl a gyöngySzétmállik de nem göröngyElhullatta ki siratMélybe- vesztve másokat…

Bermuda- szög itt vagyokVártál ugye meghalok.

Állj fel, haver

Elbizonytalanodott kor

Elbizonytalanodott kor:Lombhullató-tarlott-bokor.Dedalonos-pergő-világ,Bogárzabáló-tátikák,Perzselő-gyep, dohos-szelek,Kopottas-arcú-emberek,Üres-szívű-hajléktalan,Hite-hagyott-költő szaval,Vácit mond vagy illyést idéz,(harminc, de hatvannak kinéz)igaz-isten, hamis-papok,arany-oltár, mű-kincs ragyog,bizonytalan-svihák a kor,– fehér-bottal járunk: vakon…

Pilinszky Jánosnak

A tóval már megbékélt

A körgáton fut az automobilAz öreg verda nyikorog,Süllő verg – horgásznyelven: „krokodil”Óriás – a szákból kiforog…

A tóval már megbékélt az öregHadban poseidonnal nem állNyüzsög bödönbcn szemét-keszegtömeg- s lenn egy szőke sellő mórikál…

mi visz oda milyen gravitáció?A víziszony? – az nem lehet!Szívbe-ütött ősi kód = stációA carbonkori – kezdetekMert a dárdákban volt a rációS adott hozzá isten biztos Kezet.

Falusi téli este

Bolondos tél – falu bolondjaFelhője van nincs neki holdjaRáül piros palás tetőkreS havat szitál falusi nőkre.Hajukra spirálos szemükrePulcsik alá a szerelmükreS tupír-széllel frizurát fésülÁllja a fehérnép vitézül

S míg dermed a díszszilva ágaRáfagy a sík köd a világraA szomorú tél a hazáraS az est a sok falusi házraA költő íróasztaláraVíg szonettre bús balladára

Állj fel, haver

A Tisza tónál

A hajléktalanoknak

atka bolha mindenütta nyomor nő terem„BIRODALOM VISSZAÜT”nem néha – szüntelen

a híd alatt dudva nőa híd fölött Turulutcasarkon kurva-nőmindig ártatlanul

aluljárón jár aluls posztói a félelemtorkokon a bor guruls kín minden méteren

nézem és hogy gyűlölömki ájul horkol ésdühödten odább lökömki gyáván égre néz

onnan TŐLE vár jeletnincs jel nincs idilldöbbenet van döbbenets kurvanagy nihil

állj fel haver vár a Napalagút vége várha nem hagyod el magad– vagy Tél s a fagyhalál!

Szállj, költemény

„szállj, költemény” – madár vagy,van fénylő tollad, szárnyad,csapódj fel kék egekre,fütyölni fellegekre….

Onnan szállj a szegényreAnyámra hófejére,Szállj csöndes kis apámraBajszára hóhajára…

Súgj valamit fülébeKérdezd tőle: mi kéne,Szálló dal, szóló ének?– csak az kell a szegénynek!

„Szállj, költemény, szólj, költemény”(József Attila)

A Tisza-tónál

Szemerkél a bereknélAz esőszál hosszú szűk csövénA víz lötybölS hold villog a ködbőlMint északon a szürke fény…Hull cscppre cseppS a nád remegSzomjas s odvas fán ül s iszikGyöngyszemű szép-csúf fürge gyíkS halkan kotyog egy vén ladik…Hogy a költő öreg-e? – évtizedeOtt guggolHol a móló traverze árnyOdarajzolta hóval a télOdaégette lézerfénnyel a nyár.Tó: mesterségesMégis aranyos ezüstös fényesViharos csöndes édesS mindig arra a vénHalszagúHorgász-ravár.

Tél

ez még a tél könyörtelen viharvitázik a kökény ágaivala sok piros poloskabogárezoterikus-parancsra várdróthatáron hóhajú tujákőrzik kertünk néhány ájul áts a szomszéd felségterületénszétzilálódik a hó s a tél.

(pestiesen szólva: „full-remek!”)semmi sem menti meg a telet„hé hófúvás hóakadályfél évet öregszem s itt a nyár!Beszédes tanúm van rá öreg: az én istenem

„Túléljük a telet?” (Horváth Elemér)

Járdám sóval már sosem hinti meg!”

Falusi életkép 2007

Euro-magyar szemmelFigyelem egy ideje aTájat bár magyar magyarVagyok kis presszó teaGőze a köddel vegyülAz egész olyan londoni :Kerekeznek a dámákPuncsot kér s akar mondaniAz egyik épp valamitA másik „pát” int s tovamegyValami krikett-versenyLesz majd: „a fene egye meg!” –Tör ki belőle a jász-Bürge-magyar – a sárelegyBéterítette „cuzammen” Amen!

Hajnal

Hajnal poláris fényekMég fakultak bútorpucolóKéne – valami márkás méreg:Vegyszer, jön az első utcalóPatája ébreszt, paplanNyújtózik, áradnak testszagok.Kel mindenki más-más alakban.Alom a kép mögött, zaklatottÖsszetört hajak, szexisPárnaalakzatok, katarzis.De szelíd de vénes. nem presztízsA hajnali szeretkezés, partvisVer udvaron szőnyeget, fent is –Lent is ébred a kis galaxis.

Hrabalt az ágyra

Hrabalt az ágvra raktákCseh kórházi szabályokSzerint – fiókba aktát –

A prágai madámokKórlapján: „súlyos idültbaj van baj a hraballal!”ágyánál állt sörcsaposstráfkocsis bőrköténybens hrabal a full-másnaposszembefeküdt a ténnyel:„nem kell többé ser haboscsak habtalan” – szólt kőkeményen.

Tűréshatár

Tűréshatár, hadováiEgy politológus.Duma. Mint a lóhús.Annyit ér a full morál!

Képbe tűnik pasarét.Tenisz. A művészúrA labda mellé szúr.Ember nem ló. néha vét.

Főzőcske. Híres szakács.Szakács-olimpikon.Egy szent ember = ikon.(lesz még lágy kenyér s kalács!)

Sztráda. Kurva. Pattanása seggén. S „FREI”- felírat a trikón.

Lelet a múltból

Állok a szántón, nincs lelet,Csak pár agyagcserép lehet,S míg körém-mélyül a gödör,Lövészárok lesz mély, tömör.Tudom, tudom hogy béke van,Bunkert ásni haszontalan,Azám de ott lehet a múlt,Pár régi szó: „vojna kaput…”

Ásunk néhányan, menteniKéne, mi múltból emberi,Mi akkor élt és működöttDe nem valami mű-ködöt,S mű-múltat – pár színes cserép

’45-ből jól jönne még!

Békebeli emlékek

Tehénke ballag nyelvével nyalint Rábőg keresztapámraMit ád neki krétakörnyi teret A kenderkepányva.?Akácok köröznek tanyánk körül Szél fut ördögszekérrelMint nagymacska játszik kiscicánk Egy kölyökegérrel…Itt is – ott is rezzen a gyönge fű Gyeptücsök pattog közteMily tündéri: játékos tavaszunk A telet legyőzte.

(s mégis mintha kék egen nem daru de „junkers” körözne…

Tiszai thriller

A folyóba ömlő kanálisokLátványát mind felőrli némi sokk;Buzog, átömlik gally – törmelék,De nem indul tova, jár körbe még;Úszik egy lábnélküli félcipő,Holt – összeölelkezett férfi s nő;Thriller a javából, úgy képzelem(valami filmből csentem), félelemnem zakatolja szét öreg szivem,ami történik, azt én elhiszem;aztán meglódul a folyó, sodorkristály-vizet a két partoldalon;s csodálom – petőfi nézhette úgy –,zúdulj, kevés jövőnk s tengernyi múlt…

Ugrál a fény

a 40-es évekből

„félni kezd tőled az éjszaka” (Vörös István)

indul a nap kontraszelektálvaugrál a fény mint tóban a márnabár megszűrik a palettalécektakaróbádogon a penészek…a falon szétmásznak mint a rákokárnyékuk marad akár az átokmit a tél fagyos-tüze sejtetszétszórva kódjait mint sok-sok rejtjelt…forgácsa ágydeszkák alá tűnikmint „fekete-özvegy” jut el a bűnigmit elkövettünk a küzdelmes éjjelmit jelöl ugyan pici-fénnyelúgyis ellobban majd éjszakára mostindul a nap kontraszelektálva…

A Tiszánál

Arad rohan hömpölyögA szél is furcsa: fázik köhögPartnak zúdul az uszadékSpontán forog egy barna stég…És a megszokott törmelék:Egy félpár vászon-sportcipőFiola üvegcse s farönkBurványok hordják: ördögökKisördögök persze s vadakA szilaj kánkánt járja mindA lom a hídlábnak nyalintS dagadnak a döglött halak.

(talán petőfi látta ittígy a folyót: a nagyvadat!)

Tücsöktánc

Gyeptücsök vágódik a fűbeKérded a röpte nagyszerű-e?Mint pléhbolháé oly remekBrahiból pedzi az eget…Műrepül – igaz-nyári-játékMájusi széltől szép ajándék

P.S.-nek

Szabó Lőrincnek

Megvallom engem meglepettBár láttam tücsköt és gyepet!Ám oly hirtelen jött a táncaNem számítottam e románcraMár giccses volt s romantikus(rábólintott néhány fikusz)

az kell a téli búra) ívesröpte – vad szarvas őzszelídhez.

Ha én J. A. lennék...

ha én J.A.lennéksüvegcukrot vennéka kislábaskávalvilággá is mennéknem járnék urakhozsem kegyelmesékhezvalami nagy isten-csudát vinnék véghez.A nevemet mosó-porhoz sosem adnám,Ostoromat fonnámFurulyám faragnám…Padlásra mamávalTeknő mellől mennékKékítőkék égnekOldott fénye lennék!Minden kis balázsnakMesét írnék versetS villamossal vinnémHátha picit csenget.

Tanulmány egy verés anatómiájáról

Felírat egy templomfreskóra

Ragyog a templom sárga bézsFénnyel pásztáz varázsa ésA szentlélek sem fakul Hívőkre bámul az Úr

A mester: bölcs aba-novákFejére arany glóriátMázolt – úgy dicső a kép – Karján keresztfája még

Még nem jajául – óriás szeménA júdás arcát vélem én –Még tüzel még hinni hív S értem is ver még a szív…

Vén antikpadokban ülünkFohászkodunk jól áll ügyünk:Sörre és hitre is telik S Krisztus sem hal meg reggelig

A Názáretinek

Tűntén az éjnek, jöttén a napnak,Jól záródó zsaluk szűk réseinBetűnő árnyban, keserű e rím,ízlelgetem bele miként harapjak?

Tetőkön gurul óriás narancsként,Mint a harmatot csurgatja a Lét,Müezzin-rigó, nyárfa-minarétTornyából imát mormol szavanként.

Nyit már a víg bolhapiac a téren,Hol szomszéd néne kofául fecseg,Felhő épül fölé, eresztéke recseg,Jóféle nyári záporral beérem.

Tűntén az éjnek másságos istenekÉbresztgetik víg agnosztikus-énem

Aba-Novák freskói előtt

temegén énmegte

Aba-Novák Vilmos emlékére

e láger-ház lakóihol a lépcsők MENNYBE

visznek fel s le a POKOLBAnincs forduló kitérőmonoton lépdelünk

tovább to-vább t-o-v-á-b-bs kiporlik egyszer a lépcsők

kőfugái közülutunk nyomán a cement

és ha nem? Lábainkkopnak el! A kétely azhol térdelünk? POKOL

vagy a MENNY aba-novákfreskói előtt?

temegén énmegtee láger-ház lakói

elnyűtt térdekkel isaraszolunk

a

Vörös jeleket húztál

Aba valami nagy ünnep voltA hívek a templomba mentekA két ujját mutatta JézusS glóriájukat mind a szentek.

Aba ott álltam híveid köztFreskóid lestem áhítattalKenyereidet s halaidatA vének közt szétosztogattam.

Aba én akkor vettem észre:Zsidó s arab volt Jézus egybenS nézett ránk a gyülekezetreHaromszögletű-nagy-szemekkel.

Aba te vörös jeleket húztálHomlokunkra festőecseteddel…

Aba-Novák Vilmos, a jászszentandrásitemplomfreskó festője emlékére.

A teremtés hatodik

A TEREMTÉS maga végétértLett nagy banzáj: tor ebédCsacsacsáztak az angyalokS isten gyalog elballagott…A Föld s az állatok után(nem robbant több propán-bután)a költő is csak-csak összejötta többi félnótás között.Az első HOMÉR volt talán(lógott Pénelopé nyakán)lett VILLON s PETŐFI Alexmajd a J.A. full-anorex- iás(aztán én: a bül-bülszavúki vénül s kit lassan nyű a szú…)

Kenderfőldi nagyapám

Kenderföldi nagyapámKunfajta ősmagyarEgyszer fognám a szaván:„ez a föld mely eltakar”minden évben a ganétkihordta stráfszekérs árpát sorolt a garét„isten-földje” felén…– mi eltakarja odas a tavaszárpa nőttmost ott állok ahovaanyám temette őt:az elébe s elébemtérdeplő árpaföld előtt…

Elzuhantál

Elzuhantál és a SINGER-Varrógép törte szét fejed

napja után

Anyám halálára

Kövön fekszel hálóingbenS csönddé fagyott a döbbenet.Ősvér ömlik homlokodból(enyém is gyermekkoromból)S telefonkagylót tart kezed(a halál levetkeztetett…)Kihez akartál még szólni?Jajdultál s megállt az időSzellemed fog válaszolniSzíved áll s nem sípol a tüdő!Próbállak lassan elvonszolniŐsvértől mosolyod újra nő…

Száz év előtt

Szülőhelyem 20 kilométerVerdával vagy tíz perc lehetDe hát a múlt mindent temetHangod elviszi az éter.

Arra járván nem megyek beIdegenné lett a lakás(sok a gond a baj nagyrakás)bár szív s láb menni szeretne!

Lassítok a piros téglákA ház falából fénylenekS intenek a régi jelek:Gaz udvarra dobott székláb…

S emlékeznek vén fejekEnyém tied: vörös céklátMajszolunk De száz éve lehet.

Kereskedők királya

Öreg úr volt. Fűszer- ésV egyeskereskedő.Megszentelte a vasár-Napot billiárd-Golyók koccantak az Úr

Anyámnak

Apám emlékére

Zöld posztós asztalánál.Dákókat úgy forgatott,Mint más ősi kardot.Pengős alapon játszvaA partit.Nyert. Nyert. S nyert.Irigyelte a rövid-Arus és a bőrös.Ő a kereskedőkKirálya volt.S a BILLIÁRDOS.

Valljon Sarolta

Látlak Vallyon SaroltaA tükrömből naponta(berlínerkendőd kötöd)én az úri kölököd.Mindig úrnak neveltélTúl apródon leventén:„Légy lófő korifeusmondjuk az isten Zeus.”Az az lehettem volnaEgy főispán – goromba?A szelíd galamblélek– kell az úr a fenének!

Hát költő lettem tévedt„nagysasszony” – fő, hogy élek!

Ha az anyám élne

Ha az anyám élne szólnaBút-bajt sosem panaszolnaKurta utat bottal járnaRám a kertkapuban várnaBottal szemmel sose verneOktatgatna szerelemrePikáns meséket sorolnaBús nótát sose dalolna

Féltőn magához ölelneBennem a Jézusra lelneVerseimben BibliáraTeljes valómban fiára

Aztán mohón rám nevetne

Lábam elé bársonyt vetne…

Utáltad a feketét

hogy utáltad a feketét berlinerkendőt sosem kötöttél fel feketébőlcombfixes fekete harisnyát nem hordtálkardigánod maximum szürkéből szőtték…

fekete fekete fű fa a pemete negro a medveszíj füst – mit ne mellre szívj feketeahumor feketeatumor feketeakávé - s ha roma a tádé

s mit ad isten ki kost klónoz s az embertutálni klónozta fürtös-génjeima full-feketével engem is megvertott belül a bugyraim legmélyeins félem-utálom a fekete éjjelta fekete nappalt, ha hozza a gyászta gyászindulót a kis éji zenéketa sötét balladát, ha rám hozza a frászt!

anyám! öltözz pirosba kékbe lilába– sose járj fekete ördögökkel bálba

Temetőkapu kitárva

temetőkapu kitárvaszél feszül – mint húr gitárra –s valami zsoltárt zenélgetszórakoztatja a népetakik ott benn elfeküsznekvadul egymásnak feszülnek

Anyám emlékére

gyorsan venni kellett egy hálóinkétde nem akármilyet:rövid ujjút, hogy ne zavarja az infúziót…” (Dobos Éva)

Szépapám, szépanyám emlékére

mint szépapám szépanyámnaktépni egymást ha kedvük támad

majd békülve kéz a kézbenkitántorognak merészenmint lágerből csontsoványanég tükrében-foncsorábancsak jönnek nevetve felém– s elfekszem sírgödrükbe én.

Tanulmány egy verés anatómiájáról

Botrányhős sose voltam egyetlenVerést kaptam vizes kötéllelBazaltkövet vágtam más fejéhezHárom centi vére folyt de üvöltöttPechemre anyám jó füle lévénDobhártyájára vette a hangotFeje vörös lett a vérnyomás-szinttőlS kettőt odavágott szűz fenekemreLáttam nem lön hozzá semmi kedveMondott néhány szitkot berekedveCsak úgy kamuból lássák idegesS mentsen engem szerelmetes fiát

Hálátlan sose hát most se voltamHálából titkon kilestemHogyan fürdik a bükk-tekenőbenS húzza fején át lila kombinéjátCsipkés bugyiját telt combjairólHogyan húzdalja mellén a szappantA szódás háziszappant az ölénS én néztem kiguvadt szűzi szemmelPechemre anyám jó szeme lévénSzivárványhártyára fotózta titkomArca elpirult és berángatottAz ajtó mögül a hálószobábaS akart kettőt ütni szűz fenekemreMajd kacagott a felemelt kezeLehanyatlott s hagyta hogy fedetlenMelle kicsikét táncoljon nekem…

Kollaboráltam a halállal

Kollaboráltam a halállalMit kér, ha itt hagy még kicsit nékem?

Agyadnál – üres fazon – álltam,S hús tenyered bőrét kicsipkéztem.Erezzed, itt vagyok s még élek,Szádban nem volt egyetlen virág sem,Sírtam volna egy pipitérnekLélegzeted sípolt, s a sivár csend…

Boldogok a lelki szegényekSzebb gondolat nem jutott eszembe.Becsúsztattam kezem s az emlékedAz üres lyukas zakózsebembe…

S a jól kigyúrt halott-mosdató becsomagoltEgy holt-tengeri nejlontekercsbe.

Másnak és másként

Annyi halott: enyém s máséSorban mint a papírmaséA gipszmás a sószobor fa-Faragás a szellemfotóAz volt a végit gyula bátyámLuzsi nagybácsi s a kálmánA snájdig huszárőrmesterAz a kelemen kispestenVillamoskalauz ritkaSzép hölgy: a kovács margitka– budaőrs Semmelweis utcaaquincum a kontár péterrómai-part ezer méterduna: ókori boldogság– most mocskot hord a más mocskát.Keverednek élők holtak:Kik nem s kik már meglakoltakViszik bűnük hordják terhükMegtért lélek sincs már bennükSzikké lesznek sose hinnékVeti mind halottas ingétKi dunába ki tiszáhozÁssa gödrét tiszafáhozAnnyi halott annyi élőVenne isten tenyerébőlERŐT – halként és kenyérként –Hogy megformázhassa képétPapírmaséként gipszmáskéntSószoborként faragáskéntDicsőségért –

Csanádi Jánosnak

elmúlásért…

Készült 300 példányban

Ez a084

példány

ISBN 978-963-06-2830-3ISSN 0866-4420

Felelős kiadó a szerző

Felelős szerkesztő Tabák András

2007 Vasas-Köz kft nyomdaFelelős vezető Badó Géza

Terjeszti a Könyvtárellátó Közhasznú Társaság