1 Burián László: Európai kollíziós jog: Korszak- és paradigmaváltás a nemzetközi magánjogban? 1 1. Bevezető gondolatok A nemzetközi magánjog és az azt a legutóbbi időkig alapvetően meghatározó nemzetközi magánjogi elmélet csaknem évezredes története során több eltérő hosszúságú és intenzitású fejlődési szakaszon ment keresztül. Az elmélet hagyományosan - némi leegyszerűsítéssel - két nagy markánsan elkülöníthető korszakot különböztet meg: Az 1100-as évektől a 19. század közepéig terjedő időszakot, amelyet röviden a statútumelmélet korszakának nevezünk 2 és azt követő mintegy másfél évszázados szakaszt, amelyet általában a modern nemzetközi magánjog elnevezéssel szokás illetni. Ez utóbbi – legalábbis elméleti alapjait tekintve - a Friedrich Karl von Savigny által a 19. század közepén kidolgozott, az anyagi jogi norma helyett a magánjogi jogviszonyt a gondolkodás középpontjába helyező szemléletre épül. 3 A 20. században többször és több szempontból érte bírálat a Savigny által megalkotott elméleti rendszerre épülő, klasszikusnak tekinthető nemzetközi magánjogot, 4 de alapvető érvényét a nemzetközi kollíziós jog kontinentális rendszereiben eddig legalábbis nem sikerült megkérdőjelezni. Az utóbbi időben más irányból és más szándékkal közelítenek a kérdéshez azok az elemzések, amelyek az uniós nemzetközi magánjog alakulóban lévő és egyre „izmosodó” normarendszerének vizsgálata alapján jutnak arra a következtetésre, hogy a nemzetközi magánjogban, az Európai Unióban és ezzel összefüggésben a tagállamok nemzetközi magánjogában is 21. században „lopakodó paradigmaváltás” megy végbe. 5 Ez a tanulmány azt vizsgálja, hogy mennyiben változtatja meg az uniós jogegységesítés a nemzetközi magánjog céljáról, funkciójáról, jogforrási rendszeréről, kapcsoló elveiről és egyes általános részi intézményeiről alkotott, az elmúlt évtizedekben kialakított képet. 6 1 A tanulmány a Pázmány Péter Katolikus Egyetem TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0002. sz. projektje (A tudományos kutatások kibontakoztatása a PPKE-n) keretében jelent meg. A szerző köszönettel tartozik Császár Mátyásnak a nemzetközi magánjogot oktatók országos találkozóján a témában tartott gondolatébresztő előadásáért. 2 A korszakolás azért is viszonylagos, mert a kollíziós gondolkodás gyökerei nyomokban az antik jogokban is fellelhetők, és perszonális jogösszeütközések már a korai középkorban is előfordultak. 3 Megjegyzendő, hogy ez a distinkció figyelmen kívül hagyja az Európán kívüli, mindenekelőtt az USA nemzetközi magánjogi elméletében megjelenő, a Savigny féle elméleti kiindulóponttól eltávolodó megközelítéseket, amelyek alapvetően meghatározták az USA nemzetközi magánjogának fejlődését a 20. században. 4 A különböző kritikák átfogó áttekintését lásd: Vékás: A nemzetközi magánjog elméleti alapjai. Budapest 1986. 9-24.o. 5 Weller: Anknüpfungsprinzipien im Europäischen Kollisionsrecht: Abschied von der „klassischen” IPR.; IPRax 2011. 429 s.k. o. 6 A magyar jogirodalombanVékás a Bánrévy Gábor 80. születésnapja tiszteletére készült kötetben megjelent tanulmányának (Budapest, PPKE JÁK, 2011, 129-146. o.) már a címében:„A tagállami kollíziós nemzetközi magánjog alkonya Európában” is korszakváltásra utal. Ebben az európai kollíziós jog általános része megalkotásának szükségességéről is szól: „[..]nem marad máshátra, mint az uniós kollíziós nemzetközi magánjog általános kérdéseinek (közrend,imperatív szabályok, vissza- és továbbutalás, többes jogrendszerű államok, „szokásos tartózkodási hely” stb.) rendezése. Ezekről az általános részi problémákról jelenleg az egyes rendeletek külön-külön rendelkeznek, nem is mindig egyformán, hanem – adott esetben indokolatlanul – eltérően. Bizonyára az „általános rész” megalkotása felvet majd komoly elméleti problémákat, de ezek sem állhatják útját a tíz évvel ezelőtt megkezdődött és rövid idő alatt látványos eredményeket elért harmonizációs folyamat sikeres befejezésének.”
14
Embed
Burián László: Európai kollíziós jog: Korszak- és ......kidolgozott, az anyagi jogi norma helyett a magánjogi jogviszonyt a gondolkodás középpontjába helyező szemléletre
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
1
Burián László:
Európai kollíziós jog: Korszak- és paradigmaváltás a nemzetközi magánjogban?1
1. Bevezető gondolatok
A nemzetközi magánjog és az azt a legutóbbi időkig alapvetően meghatározó nemzetközi magánjogi
elmélet csaknem évezredes története során több eltérő hosszúságú és intenzitású fejlődési szakaszon
ment keresztül. Az elmélet hagyományosan - némi leegyszerűsítéssel - két nagy markánsan
elkülöníthető korszakot különböztet meg: Az 1100-as évektől a 19. század közepéig terjedő
időszakot, amelyet röviden a statútumelmélet korszakának nevezünk2 és azt követő mintegy másfél
évszázados szakaszt, amelyet általában a modern nemzetközi magánjog elnevezéssel szokás illetni. Ez
utóbbi – legalábbis elméleti alapjait tekintve - a Friedrich Karl von Savigny által a 19. század közepén
kidolgozott, az anyagi jogi norma helyett a magánjogi jogviszonyt a gondolkodás középpontjába
helyező szemléletre épül.3 A 20. században többször és több szempontból érte bírálat a Savigny által
megalkotott elméleti rendszerre épülő, klasszikusnak tekinthető nemzetközi magánjogot,4 de
alapvető érvényét a nemzetközi kollíziós jog kontinentális rendszereiben eddig legalábbis nem
sikerült megkérdőjelezni. Az utóbbi időben más irányból és más szándékkal közelítenek a kérdéshez
azok az elemzések, amelyek az uniós nemzetközi magánjog alakulóban lévő és egyre „izmosodó”
normarendszerének vizsgálata alapján jutnak arra a következtetésre, hogy a nemzetközi
magánjogban, az Európai Unióban és ezzel összefüggésben a tagállamok nemzetközi magánjogában
is 21. században „lopakodó paradigmaváltás” megy végbe.5 Ez a tanulmány azt vizsgálja, hogy
mennyiben változtatja meg az uniós jogegységesítés a nemzetközi magánjog céljáról, funkciójáról,
jogforrási rendszeréről, kapcsoló elveiről és egyes általános részi intézményeiről alkotott, az elmúlt
évtizedekben kialakított képet.6
1 A tanulmány a Pázmány Péter Katolikus Egyetem TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0002. sz. projektje (A
tudományos kutatások kibontakoztatása a PPKE-n) keretében jelent meg.
A szerző köszönettel tartozik Császár Mátyásnak a nemzetközi magánjogot oktatók országos találkozóján a
témában tartott gondolatébresztő előadásáért. 2 A korszakolás azért is viszonylagos, mert a kollíziós gondolkodás gyökerei nyomokban az antik jogokban is
fellelhetők, és perszonális jogösszeütközések már a korai középkorban is előfordultak. 3 Megjegyzendő, hogy ez a distinkció figyelmen kívül hagyja az Európán kívüli, mindenekelőtt az USA
nemzetközi magánjogi elméletében megjelenő, a Savigny féle elméleti kiindulóponttól eltávolodó
megközelítéseket, amelyek alapvetően meghatározták az USA nemzetközi magánjogának fejlődését a 20.
században. 4 A különböző kritikák átfogó áttekintését lásd: Vékás: A nemzetközi magánjog elméleti alapjai. Budapest 1986.
9-24.o. 5 Weller: Anknüpfungsprinzipien im Europäischen Kollisionsrecht: Abschied von der „klassischen” IPR.; IPRax
2011. 429 s.k. o. 6 A magyar jogirodalombanVékás a Bánrévy Gábor 80. születésnapja tiszteletére készült kötetben megjelent
tanulmányának (Budapest, PPKE JÁK, 2011, 129-146. o.) már a címében:„A tagállami kollíziós nemzetközi
magánjog alkonya Európában” is korszakváltásra utal. Ebben az európai kollíziós jog általános része
megalkotásának szükségességéről is szól: „[..]nem marad máshátra, mint az uniós kollíziós nemzetközi
magánjog általános kérdéseinek (közrend,imperatív szabályok, vissza- és továbbutalás, többes jogrendszerű
államok, „szokásos tartózkodási hely” stb.) rendezése. Ezekről az általános részi problémákról jelenleg az egyes
rendeletek külön-külön rendelkeznek, nem is mindig egyformán, hanem – adott esetben indokolatlanul –
eltérően. Bizonyára az „általános rész” megalkotása felvet majd komoly elméleti problémákat, de ezek sem
állhatják útját a tíz évvel ezelőtt megkezdődött és rövid idő alatt látványos eredményeket elért harmonizációs
folyamat sikeres befejezésének.”
2
2. A statútumelmélet korszaka
A statútumelmélet évszázadai során kollíziók sokáig csak, mint egyes partikuláris jogterületek
szabályai közötti összeütközések jelentek meg, a jogtudósok a felmerült kérdésekre igyekeztek
egyetemes megoldásokat találni.7 Különösen jellemző ez a 14. századi nagy kommentátorok (Bartolus
és Baldus) munkásságára. Nem változott meg ez az attitűd a 16. századi francia iskola tanításaiban
sem, mert a D’Argentré által hangsúlyozott, a helyi szokásjogokat előtérbe helyező territorialitás is
politikai rendszerektől független értékekre helyezte a hangsúlyt. A németalföldi iskola tanításaiban
megjelenő szuverenitási gondolat következtében ugyan némileg változott a kérdésfeltevés és a
Huber által kidolgozott elvek8 már felvetették a hazai jog elsődlegességének gondolatát a külföldi jog
alkalmazásával szemben, de ebben az időszakban is az univerzális szemlélet, egyfajta országok,- és
nemzetek felettiség jellemezte a kollíziós gondolkodást. A németalföldi iskola által kifejlesztett
comitas tan éppen a kollíziós jognak ezt a nemzetekfelettiségét emelte ki azzal, hogy a külföldi jog
alkalmazását nemzetközi jogi alapokra helyezte.9 Ez a nemzetek feletti, univerzális és elvont
megközelítési mód nem csak a tudományra volt jellemző, hanem érezhetően hatott a
törvényalkotásra, a korai nemzetközi magánjogi kodifikációkra is. Így például Az 1756-os bajor Polgári
Törvénykönyv, a Codex Maximilianeus Bavaricus kollíziós rendelkezései még mindenekelőtt a
statútumelmélet által kidolgozott tudományos tételek jogszabályba foglalásának tekinthetők.10 A
statútumelméleti gondolkodás még a 19. század folyamán megalkotott nagy polgári jogi kódexekben
így a Code civilben, az ABGB-ben és a BGB-ben is erőteljesen éreztette hatását, bár a BGB kollíziós
szabályainak megalkotói a külföldi jog alkalmazásának indokát már nem a jog természetében, nem
nemzetközi jogi kötelezettségben, hanem a belföldi jog erre vonatkozó parancsában látták.11
A Savigny - féle klasszikus nemzetközi magánjog főbb pillérei12
A 20. századi kutatások fényében a Savigny által megalkotott nemzetközi magánjogi rendszer és az
azt megelőző korszak közötti határok már nem tűnnek olyan élesnek és átmenet nélkülinek, mint
ahogy arról korábban a nemzetközi magánjogi fejlődés- és elmélettörtének kutatói vélekedtek.
7 A statútumelméletről a magyar irodalomban lásd: Mádl-Vékás: Nemzetközi Magánjog és Nemzetközi
Gazdasági Kapcsolatok Joga Budapest 2004. 51. s.k.o., továbbá Burián-Czigler-Kecskés-Vörös: Európai és
magyar nemzetközi kollíziós magánjog Budapest 2010. 63-70.o. 8 Ezek az alapelvek a következők voltak:
- az állam törvényei csak saját határain belül érvényesülnek és az alattvalókat csak a határokon belül kötelezik
- alattvaló mindenki, aki az állam határain belül tartózkodik, függetlenül attól, hogy ez a tartózkodás ideiglenes-
e, vagy állandó
- a comitas tanából következik, hogy más államok törvényeinek hatását belföldön is érvényesíteni lehet, feltéve,
hogy ez nem érinti hátrányosan az állam felségjogait 9 A nemzetközi magánjog történetéről a kezdetektől a kodifikációkig lásd részletesen: Gutzwiller: Geschichte
des Internationalprivatrechts. Von den Anfängen bis zu den grossen Kodifikationen Berlin 1977. A holland
iskoláról és a comitas tanáról 101.s.k.o. 10
Bővebben: Burián: Nemzetközi magánjogi szabályok a korai kodifikációkban In:Tattay-Pogácsás-Molnár
(szerk.) Pro vita et scientia Jobbágyi Gábor Ünnepi Kötet Budapest: Szent István Társulat, 2012. 41. s.k.o.
11 Hartwieg-Korkisch: Die geheimen Materialien zur Kodifikation des deutschen IPR Tübingen 1973. 15.o.
12 A nemzetközi magánjog elméletét tárgyaló átfogó művében (3. lábjegyzet) Vékás bevett és megszokott
dolognak nevezi, hogy a nemzetközi magánjogi tényállások 20. századi megoldásának módszerét
„hagyományos”, „klasszikus” vagy „Savigny féle” jelzőkkel illetik. Ezt a megközelítést elnagyoltnak tekintve,
rámutat arra, hogy érdemes közelebbről szemügyre venni, hogy mi a „hagyományos” a „klasszikus” és a
„Savigny-tól eredeztethető” a mai nemzetközi magánjogban. Fejtegetéseink során a továbbiakban a 20. századi
nemzetközi magánjog Vékás féle elemzését vesszük alapul.
3
Savigny elmélete, amely a statútumelmélethez hasonlóan szintén egyetemes érvénnyel és igénnyel
formálódott, természetesen nem volt előzmények nélküli, annak kialakulását még az elnagyolt
korszakolás szerint a korábbi időszakhoz sorolt vagy a két korszak határán alkotó tudós gondolkodók,
többek között Huber és Story, valamint Wächter nézetei is befolyásolták.
Amikor a 19. század közepétől a 20. század végéig terjedő modern nemzetközi magánjog jellemző
vonásait kívánjuk felvázolni, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ez a folyamatosan alakuló és
fejlődő matéria – mint ahogy azt Vékás negyedszázaddal ezelőtt megfogalmazta - „mai alakjában
legfeljebb csak [..]alapjaiban hasonlít a Savigny által megalkotott rendszerhez; csak ennyiben
„hagyományos” kizárólag ebben „klasszikus” a nemzetközi magánjog mai képe.”13Ha alapokról
beszélünk, akkor egy hasonlattal élve, a modern nemzetközi magánjogot olyan épületnek
tekinthetjük, melynek alapjait még Savigny rakta le, és az alapokhoz az épület későbbi átépítői és
bővítői14 lényegében a legutóbbi időkig nem nyúltak hozzá.
Nézzük meg, hogy melyek ezek az alapok, alapvető tételek, amelyekhez a modern nemzetközi
magánjog a legutóbbi időkig ragaszkodott, amelyek meghatározták annak struktúráját,
szabályrendszerének jellegzetességeit. Savigny a nemzetközi magánjogi gondolkodást megújító
korszakos művében15 három sarkalatos tételt fogalmazott meg:
Az első általában a legfontosabbnak16 nevezett tétel, hogy a statútumelméleti megközelítéssel
ellentétben Savigny a nemzetközi magánjogi gondolkodás fókuszába nem az anyagi jogi normát,
hanem a több jogterülettel érintkező nemzetközi életviszonyt helyezte. Nem a jogszabály
természetéből kívánta elvont elméleti módszerekkel levezetni annak alkalmazási határait, nem
osztályozta azokat, különbséget téve személyes, dologi, vagy egyéb kategóriába sorolható normák
között, hanem azt vizsgálta, hogy az adott jogviszonyt melyik jogterület vagy állam jogának
alkalmazásával kell elbírálni.
A második az az első tételhez szorosan kapcsolódó elképzelés, hogy a jogviszonyok súlypontja –
Savigny kifejezésével élve „székhelye” a jogviszony természetéből következően egyértelműen
meghatározható, kifejezi és kijelöli a kapcsolatot ahhoz a joghoz, amelyet a konkuráló, kollízióba
kerülő jogok közül az összeütközés feloldása érdekében alkalmazni kell. Vékás joggal fedezte fel
ebben a mozzanatban azt a klasszikus nemzetközi magánjogra jellemző igényt, hogy a nemzetközi
magánjogi normák kapcsoló szabályai egy racionálisan megformulázott és differenciált rendszert
alkossanak.17 Hangsúlyozni kívánjuk, hogy ennek a differenciált rendszernek az érvényesülése
független attól, hogy az egyes jogviszonyokat egy adott nemzetközi magánjogi normarendszer milyen
mélységig és milyen részletességgel kívánja szabályozni.
13
Vékás 4. lábjegyzetben id. mű 8.o. 14
Csak jelzésszerűen utalunk rá, hogy a mai nemzetközi magánjog általános részi intézményeinek többségét
(többek között a minősítést, a vissza-és továbbutalást és lényegét tekintve a közrendet is, amit Kahn a 20. század
elején még a nemzetközi magánjog sötét, ismeretlen területének nevezett) csak a 19. -20. század fordulóján
„fedezték fel” a nemzetközi magánjog kutatói. 15
Savigny: System des heutigen Römischen Rechts Band VIII. Berlin 1949. 16
A német szakirodalomban ennek a paradigmaváltásnak állandó jelzőjeként használják a „kopernikuszi
fordulat” megjelölést. Lásd például Rauscher: Internationales Privatrecht Heidelberg 1999. 9. o. Vékás a
„legnagyobb horderejű” tételnek nevezi Savigny korszakalkotó felismerését. Vékás id. mű 6. o. 17
Vékás id. mű 7. o.
4
A harmadik, Savignytól eredeztethető felismerés a nemzetközi döntési harmónia megvalósításának
igénye. Ez az igény az általa elméletileg felépített univerzális, nemzetek feletti nemzetközi magánjogi
rendszerből szinte természetszerűleg következett. A nemzetközi döntési harmónia olyan összetett
fogalom, melynek lényege nem fejezhető ki egyetlen rövid definícióval. A fogalom pontos tartalmát
illetően eltérő álláspontok alakultak ki. A magyar jogirodalomban képviselt egyik álláspont szerint
téves az - az elsősorban a nemzetközi magánjog bírálói körében elterjedt - felfogás, amely szerint a
nemzetközi döntési harmónia a nemzetközi magánjogi igazságossággal volna azonosítható. E nézet
szerint a nemzetközi döntési harmónia a kollíziós nemzetközi magánjog sajátos, önálló
értéktételezéseinek egyike, amely a nemzetközi magánjog úgynevezett formális maximái közé
sorolható. Lényege annak a követelménynek az érvényre jutatása, hogy a nemzetközi magánjogi
tényállások kollíziós jogi elbírálása a különböző fórumok előtt lehetőleg azonos legyen.
3. A nemzetközi magánjog autonóm (nemzetállami) korszaka
A 20, század második felében közhellyé vált megállapítás szerint a nemzetközi magánjog egyik
paradoxona, hogy, amellett hogy nem magánjog, nem is nemzetközi. A Savigny által elméleti igénnyel
megfogalmazott univerzalitás - soha nem vált valósággá, ellene hatottak a 19. században felerősödő,
a nemzeti jogok eltérő fejlődését meghatározó tendenciák. Aligha lehetne ezt jobban megfogalmazni
annál, mint ahogy azt Vékás tette negyedszázaddal ezelőtt:18 „A 19. században egyértelműen a
kollíziós normák nacionalizálódásának tendenciája erősödött. Savigny világosan látta ezt a
folyamatot. Felismerését – egyebek között a nemzeti jogok imperatív jellegű szabályaival
kapcsolatban kifejtett nézetei is jól mutatják. Az univerzalizmus eszméjét, mint célkitűzést mégsem
adta föl, hanem - mint vágyat, elsősorban „az egymással kapcsolatot tartó népek nemzetközi jogi
közösségére” alapított reményt tovább hagyományozta azt az utókor nemzetközi magánjogának.”
Vékás 1986-ban utópikusnak nevezte ezt a reményt, mert „a nemzetek jogközösségére alapított, a
külföldi jog alkalmazásának kedvező és ezáltal a nemzetközi magánjogi tényállások – elbírálás
helyétől függetlenül - egyöntetű megítélését támogató gondolat újból és újból elbukik a nemzetközi
politika materiálisabb megfontolásokból kiinduló küzdőterén.”19
4. A posztmodern nemzetközi magánjog az Európai Unióban20
Ahhoz, hogy valóban reális képet kapjunk arról, hogy magunk mögött hagytuk-e a 19. század
harmadik harmadától a közelmúltig terjedő klasszikusnak is nevezhető nemzetközi magánjogi
korszakot, mit őrzünk meg belőle és mit áldozunk fel az európai kollíziós jogegységesítés oltárán,
megkíséreljük összefoglalni, hogy mi jellemzi a nemzetközi magánjogot a 21. századi Európában. Az
uniós kollíziós jog mai fejlődési szakaszában még kérdéses, hogy a nemzetközi magánjog
nemzetállami fejlődési szakaszán túlmutató, a „szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén
alapuló térség” létrehozatalának érdekében megalkotott kollíziós szabályrendszerek egy olyan
koherens rendszerré alakíthatók-e, amelyek teljes egészében a tagállami kollíziós jogok helyébe
léphetnek. Ebben a - feltehetőleg átmeneti - szakaszban ellentmondásos a kép. Rohamléptekkel
18
Vékás 4. lábjegyzetben id. mű 7. o. 19
U. o. 8. o. 20
A „posztmodern” jelzővel Jayme a 20. század végének nemzetközi magánjogát illette. A magyar irodalomban
Jayme-re hivatkozással először Csehi használta ezt a kifejezést. Csehi: Nemzetközi magánjog és igazságosság a
21. század elején. Liber Amicorum Studia L. Vékás Dedicata Budapest 2009. 93.o.
5
folyik a több évtizedes múltra visszatekintő, elméletileg megalapozott és a gyakorlat által is verifikált
nemzeti nemzetközi magánjogi szabályrendszerek, kódexek szétforgácsolása. Helyette alakul a
különböző politikai érdekek által gyakran ellentétes irányokból befolyásolt21 uniós egységes kollíziós
jog, amelynek építőköveit csak lazán tartják össze általános, a jogalkotás irányát és módszerét
meghatározó elvek. Az elméleti tisztánlátás érdekében kísérletet teszünk arra, hogy megvizsgáljuk,
hogyan hat ez a folyamat az uniós jogalkotás által közvetlenül nem érintett, de közvetetten mégis
befolyásolt egyes, a nemzetközi magánjog általános részében tárgyalt intézményekre. Ezt az
aspektust az utóbbi évtizedben, a nemzetközi magánjogban egyre hangsúlyosabban megjelenő, az
uniós jogegységesítés hatásait elemző tanulmányok általában csak marginálisan érintették. Bővebb
elemzésre csak egyes jogintézmények tekintetében került sor.22
Azt a tényt, hogy az Európai Unió tagállamaiban – sőt közvetetten a nem uniós országokban is - a 21.
századi kollíziós jog fejlődését az uniós kollíziós jog egységesítése alapvetően meg fogja határozni, a
nemzetközi magánjog kutatói már akkor előrevetítették, amikor a Közösség megkapta a
felhatalmazást a kollíziós jogalkotásra. Ez a cezúra majdnem pontosan az ezredfordulóra esett. A
magyar szerzők közül Vékás – mintegy számvetést készítve - a két korszak határán, 2001-ben
összegezte, hogy mit kapott a nemzetközi magánjog a 20. századtól, hogyan fejlődött elmélete,
hogyan változtak meg a kollíziós jog funkciójáról vallott felfogások és mindez hogyan csapódott le a
kodifikációkban és a kollíziós nemzetközi egyezményekben.23 Tanulmányának befejező részében
feltette azt a korántsem költőinek szánt kérdést, hogy mit ígér az új évezred, közelebbről a 21. század
a nemzetközi magánjognak. Arra a következtetésre jutott, hogy „[…] az értékrendbeli megújulás és az
ennek megvalósításához szükséges dogmatikai leleményesség valószínűleg a nemzetközi kollíziós
jogban is megközelítette a lehetőségek felső határát.” Egyetlen fejleményt jelzett előre teljes
bizonyossággal, mégpedig azt, hogy a nemzetállamok integrációja az Európai Unióban a kollíziós jog
további egységesítéséhez vezet. Ekkor már hatályban volt az Amszterdami Szerződés, amely
megteremtette a Közösség kollíziós jogalkotási hatáskörét. Kirajzolódott az új irány: a kollíziós jog
rendeletekkel történő egységesítése. Ennek újabb fejleményei közismertek. Nem elhanyagolható
tény, hogy a Lisszaboni Szerződés 2009. december 1-jei hatályba lépése előtt a kollíziós jog
egységesítésének az EKSZ 65 Cikke értelmében (még) előfeltételét képezte, hogy az szükséges legyen
a belső piac zavartalan működésének biztosításához. A Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta az
EU kollíziós jogalkotási kompetenciái az EUMSZ 81. cikke (2) bekezdésén alapulnak. Ez a szabályozás –
21
Csak példaképp utalunk a Róma I. és Róma II. rendeletek bizottsági és parlamenti tervezeteiben szereplő
egymásnak ellentmondó változatokra a szabályozásból végül – átmenetileg – kihagyott kérdéskörökre. 22 Az európai kollíziós jog alapjainak és fejlődési irányainak áttekintését nyújtja Schaub: Grundlagen und
Entwicklungsendenzen des europäischen Kollisionsrechts Juristenzeitung 2005. 328-337.o. Magyar
szempontból, kitekintéssel több európai ország nemzetközi magánjogára Burián: Nemzeti tradíció, modernizáció
és európai jogegységesítés: A magyar nemzetközi magánjog dilemmái a XXI. század elején Jogtudományi
Közlöny 2011 321-330.o. Globális megközelítésben, de ugyanezt a problémakört érinti Csehi 14. lábjegyzet alatt
id. mű. 92. s. k. o. Különösen sokat foglalkozott a szakirodalom a közrend európai jogi dimenzióival. Lásd
például: Raffai: A nemzetközi magánjogi közrend rétegei – különös tekintettel a közösségi és a magyar jogra
Kézirat Budapest 2008. , Raffai:az európai közrend körvonalai – néhány gondolat az EK bírósága két döntése
kapcsán Kontroll 2006/1 58-65.o; Kecskés-Nemessányi: Magyar közrend – nemzetközi közrend – közösségi
közrend Európai Jog 2007/3 21-38.o. Császár: A nemzetközi magánjogi közrend megjelenési formái és
értelmezése. Miskolci Jogi Szemle 2012/170-89.o.
23 Vékás: Nemzetközi kollíziós jog az ezredfordulón In: Ius Privatum Ius Commune Europae Liber Amicorum
Studia Ferenc Mádl Dedicata ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi Tanszék Budapest 2001. 249-264. o.
6
a korábbitól eltérően - már nem köti a nemzetközi magánjogi szabályok megalkotását szorosan a
belső piac megfelelő működéséhez. Jayme ezt találóan úgy fejezte ki, hogy az európai nemzetközi
magánjog eloldozta magát a belső piactól”.24 Az eddigieknél is kevesebb kötöttséggel folytatódik
tovább a kollíziós jog egyes különös részi területeinek rendeletekkel történő egységesítése. A
folyamat eredményeképp „az Európai Közösségek és az európai jog új koordinátarendszert
valósítanak meg az európai államok nemzetközi magánjogának és eljárásjogának fejlődésében.”25
4.1. A döntési harmónia érvényesülése: nemzetközi döntési harmónia – uniós döntési harmónia
A nemzetközi döntési harmóniára való törekvés – mint fent utaltunk rá – egyike volt Savigny azon
tételeinek, amelyek a modern nemzetközi magánjogot jellemezték. A döntési harmónia a
posztmodern európai nemzetközi magánjognak is deklarált célja, érvényesülése azonban az uniós
fórumok döntéseire korlátozódik. A célkitűzés érvényessége pusztán logikailag is következik abból,
hogy a kollíziós jog egységesítése a nemzetközi döntési harmónia elérésének leghatékonyabb
eszköze.26 Az uniós kollíziós jogegységesítés a döntési harmóniát azonban csak azok között a
tagállamok között képes biztosítani, amelyekben az egységesített kollíziós szabályok érvényesülnek.27
Ezek között a fórumok között is csak abban a körben, amelyre az egységesített kollíziós jog tárgyi
hatálya kiterjed. Az eddig hatályba lépett rendeletek többsége már a preambulum-bekezdésekben
kifejezésre juttatja, hogy az egységes kollíziós szabályok megalkotásával és hatályba léptetésével az
európai jogalkotó célja a döntések előreláthatóságának fokozása és ez által a jogbiztonság növelése,
de mindezt természetszerűleg a tagállamokra vonatkoztatja.28 A rendeletek preambulumai ugyan
nem használják a forum shopping kifejezést, annak kiküszöbölését mégis megemlítik a célok között,
utalva arra, hogy attól függetlenül, hogy az igényt melyik állam bírósága előtt érvényesítik, azonos
kapcsoló szabályok szerint kell meghatározni az alkalmazandó jogot.29 Nyilvánvaló, hogy a kollíziós
szabályok egységesítése önmagában a forum shopping ellen hat és ezzel is a döntési harmóniát segíti
elő. Az uniós döntési harmónia –nemzetközi döntési harmónia – fogalompár használatánál – a
félreértések elkerülése végett hangsúlyozni kell, hogy az uniós döntési harmónia érvényesítése nem
korlátozódik az uniós tényállásokra, mert a fokozatosan kiépülő egységes uniós kollíziós jog
univerzális igénnyel került megalkotásra. Ez azt jelenti, hogy a rendeletekben körülírt, azok hatálya
alá tartozó nemzetközi magánjogi tényállások megvalósulása esetén attól függetlenül kell a
rendeletek egységes kollíziós szabályait alkalmazni, hogy a tényállás csak tagállamokat érint-e, azaz
tisztán uniós tényállásról van-e szó, avagy harmadik állam is érintett.30 Ezt az alapvető szempontot
nem befolyásolják, csak árnyalják azok a szabályok, amelyek a tisztán uniós tényállások tekintetében
bizonyos tartalmi értékszempontokat is érvényre kívánnak juttatni akkor, ha a felek jogválasztása
folytán nem uniós tagállam joga kerül alkalmazásra.31
24
Jayme: Das Europäische IPR löst sich vom Binnenmarkt IPRax 2008/1. 5-34. o. 25
Csehi id. mű 94.o 26
Ezt a véleményt fejti ki Csehi id. mű 95.o. is, utalva Vékás korábbi megállapításaira. 27
A szakirodalomban megjelent az EU-nbelüli és a (klasszikus) nemzetközi döntési harmónia közötti
különbségtétel. Az előbbi nagyobb hangsúlyosabb, mint akár a nemzetközi, akár a belső döntési harmónia. Lásd
pl. Gössl: Die Vorfrage im Internationalen Privatrecht der EU Zeitschrift für Rechtsvergleichung, IPR und
Europarecht 2011. 65-71 .o (70.o.) 28
Lásd pl .a Róma I. rendelet és a Róma II. rendelet 6. preambulum bekezdését. 29
U.o. 30
Ezt fejezik ki a rendeletek az egyetemes alkalmazás követelményének előírásával : Róma I. rendelet 2. cikk,
Róma II. rendelet 3. cikk, Róma IV. rendelet 20. cikk. 31
Lásd a Róma I. rendelet 3. Cikk 4. bekezdését illetve a Róma II. rendelet 14. Cikk 3. bekezdését.
7
Ha az uniós döntési harmónia jellegzetességeinek elemzése során tartalmi szempontokat is
vizsgálunk, azt is mérlegre tesszük, hogy ez a döntési harmónia milyen kapcsoló tényezők
közvetítésével, melyik anyagi jog alkalmazásával valósul meg, akkor érzékelhetővé válik, hogy az
értékrend, amely a kollíziós kapcsolást meghatározza, változott. A tényállással tipikusan a
legszorosabban kapcsolatot mutató jogrendszerhez vezető klasszikus kapcsoló tényezők részben
háttérbe szorulnak és előtérbe kerülnek az uniós jog szempontjából olyan meghatározónak tekintett
értékek érvényesülését elősegítő kapcsoló szabályok, mint amilyen a belső piac zavartalan
működésének biztosítása, a jogbiztonság és a gazdaságilag vagy szociálisan gyengébbnek tekintett fél
védelme.32
4.2. A jogforrások rendszere
Az európai kollíziós jogegységesítés hatására - a tartalmi változások mellett - a legnagyobb átalakulás
a nemzetközi kollíziós magánjog jogforrási rendszerében, a jogforrások hierarchiájában, azok
hatályában következett be, nem kis feladatot róva az uniós fórumok jogalkalmazóira az alkalmazandó
jogot meghatározó jogforrás kiválasztása, hatályának megállapítása során. Az egyszerűség a korábbi
időszakban sem jellemezte a nemzetközi magánjogi jogforrási rendszerét. A 20. században a
nemzetközi magánjogi jogviszonyokat szabályozó normák csoportosítása során a belső (autonóm
vagy nemzeti) kollíziós jogot és a nemzetközi egyezményes kollíziós jog közötti különbségtétel volt az
általános, ez utóbbi kategórián belül pedig külön tárgyalták a multi- és a bilaterális egyezményes
kollíziós jogforrásokat.33
Az európai kollíziós jogalkotás ezt a korábban sem könnyen átlátható jogforrási hálót még sűrűbbre
és átláthatatlanabbra szőtte. Ebben az áttekintésben ennek az összetett problematikának csak
néhány aspektusát érintjük.34
A nemzetközi egyezmények és a belső jog viszonya a hagyományos nemzetközi magánjog jogforrási
rendszerében nem okozott problémát. Az európai uniós jogforrásoknak a nemzetközi magánjogi
szabályok rendszerében való megjelenése szükségessé tette a rendeletek és az azokkal azonos
tárgykörben elfogadott olyan több- és kétoldalú nemzetközi szerződések hierarchiájának rendezését,
amelyeknek tagállamok vagy tagállamok is részesei. A regionális jogegységesítés célját szem előtt
tartva egyértelmű kellett volna, hogy legyen a rendeletek alkalmazási elsőbbségének kimondása.
Gyakorlati megfontolásokból azonban ez nem volt kivitelezhető. Az alkalmazás során ezért mindig az
adott rendeletnek a nemzetközi egyezményekhez való viszonyt szabályozó rendelkezéseit kell
figyelembe venni. Példaként hivatkozunk a Róma I. rendelet 24. és 25. cikkeire. A 24. cikk a Római
Egyezményhez való viszonyról rendelkezik, és kimondja, hogy a rendelet a Római Egyezmény helyébe
lép a tagállamokban, kivéve azon tagállamok területét, amelyek az Egyezmény területi hatálya alá
tartoznak, és amelyekre a Szerződés 299. cikke értelmében a rendelet nem vonatkozik. A 25. cikk
értelmében a rendelet nem érinti az olyan nemzetközi egyezmények alkalmazását, amelynek a
rendelet elfogadásának időpontjában egy vagy több tagállam részese, és amelyek a szerződéses
32
Az uniós jogalkotó az egységes kollíziós szabályok alkalmazását a belső piac zavartalan működése
biztosítékának tekinti. Lásd a Róma I. és Róma II. rendelet 6. preambulum bekezdését. A gyengébb fél védelme,
a kollíziós normák egyik fontos attribútumaként jelenik meg a Róma I. rendelet 23-25. preambulum-
bekezdéseiben. 33
Nem soroljuk a nemzetközi kollíziós jogforrások körébe a nemzetközi magánjogi viszonyokat közvetlenül
szabályozó anyagi magánjogi normákat. 34
Nem térünk ki egyebek között a rendeletek és az irányelvi kollíziós jog bonyolult viszonyára.
8
kötelezettségek tekintetében kollíziós szabályokat állapítanak meg. A kizárólag két vagy több
tagállam között megkötött egyezményekkel szemben azonban a rendelet elsőbbséget élvez. Külön
szabályozzák a rendeletek az azonos tárgyú más közösségi, illetőleg uniós aktusokhoz való viszonyt is.
Problematikussá teszi és megkérdőjelezi a cél, az uniós kollíziós jogforrási rendszer egységének
maradéktalan megvalósíthatóságát, hogy Dánia nem vesz részt az igazságügyi együttműködésben,
míg az Egyesült Királyság, és Írország esetenként dönt a rendeletek alkalmazásáról.35 Speciális
problémát vet fel a Tanács 1259/2010/EU rendelete (Róma III.) a házasság felbontására és a
különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról,
mert csak az úgynevezett megerősített együttműködésben részt vevő 14 tagállamban
alkalmazandó.36
4.3. A kollíziós normák felépítése, kapcsoló tényezők
A modern, nemzetállami kollíziós szabályozásra a teljes, kétoldalú kollíziós normák jellemzőek.
Azokban az országokban, ahol a nemzetközi magánjog kodifikációjára még a 19. században került sor,
az akkor még túlsúlyban lévő egyoldalú kollíziós szabályokat a bírói gyakorlat teljes kollíziós
normákká alakította. Az egyoldalú kollíziós normák alkalmazása kivételnek tekinthető.
A közösségi nemzetközi magánjog fejlődésének első fázisában, a 20. század nyolcvanas éveitől a
kilencvenes évek végéig a kollíziós normák túlnyomórészt irányelvekben jelentek meg, és funkciójuk
nem az alkalmazandó jog meghatározása, hanem az irányelvi szabályoknak a választott és kivételesen
a jogválasztás hiányában alkalmazandó joggal szembeni érvényre juttatása volt. Az irányelveknek a
kétoldalú kollíziós szabályozó nemzeti kódexekbe történt átültetése során e módszerbeli különbség
esetenként átmeneti zavarokhoz is vezetett.37
Kétoldalú, tejles kollíziós normákkal, a modern nemzetközi magánjog szinte valamennyi eszközének,
kollíziós szabályozási technikájának felhasználásával került sor – nemzetközi egyezmény keretei
között – a nemzetközi szerződési jog egységesítésére az 1980. évi Római Egyezményben. Az azt
felváltó rendeleti szabályozás, a Róma I. rendelet – és az azt megelőzően hatályba lépett, de
előzmény nélküli Róma II. rendelet a kollíziós technikát tekintve ugyanezt a módszert követte. Ez
mondható el a többi, azóta hatályba lépett nemzetközi magánjogi tárgyú rendeletről és a készülő
javaslatokról is.
A kapcsoló tényezők tekintetében a következő jellegzetességek emelhetők ki: A felek jogválasztása –
ami a nemzetközi szerződési jogban eddig is az alkalmazandó jog meghatározásának elsődleges
szabálya volt, szinte általános érvényű - ha nem is korlátozásoktól mentes - eszköze lett az
alkalmazandó jog meghatározásának az uniós kollíziós jog által szabályozott jogterületeken. Az
akarati autonómiát – amelyre az uniós jogban az alapvető szabadságok és ezen keresztül a gazdasági
hatékonyság megvalósítása egyik fontos eszközeként tekintenek38 – a Róma I. rendelet
35
A 2012. július 4-én kihirdetett 650/2012/EU rendelet (Róma IV.; öröklési rendelet) esetében a csatlakozás
kérdése még nyitott. Lásd a rendelet 82. preambulum bekezdését. 36
Lásd a Róma III. rendelet 8. preambulum bekezdését. Mindazonáltal ez a rendelet is univerzálisan
alkalmazandó, tehát rendelkezései uniós és harmadik államokkal kapcsolatos tényállásokra egyaránt
vonatkoznak. 37
Ez a zavar jelentkezett a Kódex esetében a fogyasztói szerződésekre és a munkaszerződésekre vonatkozó
kollíziós szabályozásban. 38
Weller 4. lábjegyzetben id. mű 433.o.
9
preambulumában a szerződéses kollíziós normák rendszere sarokkövének nevezik.39 Ugyancsak
jelentős, ha nem is meghatározó szerephez jut az akarati autonómia a szerződésen kívüli kötelmi
viszonyokra alkalmazandó jog, továbbá – korlátozottan – a házasság felbontására és a különválásra
alkalmazandó jog, valamint az öröklésre alkalmazandó jog meghatározása körében.40
A rendeleteknek a jogválasztás hiányában érvényesülő kollíziós szabályai differenciált rendszert
alkotnak. Az alkalmazott kapcsoló szabályok egy része a hagyományos kollíziós értékrendet követi, de
vannak új, eddig még nem alkalmazott megoldások is, melyek helyességét nyilvánvalóan csak a
gyakorlat igazolhatja.
A személyes jog körében egyértelmű tendencia, hogy az uniós jogban a korábban a tagállamok
többségében elsődlegesen követett állampolgárság helyett az alkalmazandó jogot a szokásos
tartózkodási hely határozza meg. A szokásos tartózkodási hely fogalmának mindemellett nincs
egységes definíciója. A Róma I. és Róma II. rendeletek meghatározzák ugyan a szokásos tartózkodási
hely fogalmát, ezek a definíciók azonban a természetes személyek személyes viszonyaiban nem
értelmezhetők. A szokásos tartózkodási hely – valamennyi nemzetközi magánjogi jogviszonyra
alkalmazható, egységes definícióját nyilvánvalóan nem lehet megadni. Azok a félelmek, melyek a
fogalomalkotással kapcsolatosak, elsősorban azon alapulnak, hogy egy egységes fogalom – ha
megalkotása egyáltalán lehetséges - kérdés kezelésének bizonyos fokú megmerevedéséhez vezetne.
A szokásos tartózkodási hely, mint kapcsoló szabály nyilvánvalóan akkor tudja betölteni feladatát, ha
az adott jogterület szempontjából legmegfelelőbb, az adott személy szabályozni kívánt