Budapest Régiségei 33. (1999) · MAROSI ERNŐ: A BUDA VÁRI ZSIGMOND-KORI SZOBROK KÉRDÉSEI HUSZONKÉT ÉV (ÉS A SZENT ZSIG ... gyűljenek össze a magyar késő középkor kutatói?

B UDAPEST

XXXIII.

^ ' " ^

BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM

BUDAPEST RÉGISÉGEI

XXXIII.

BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM • BUDAPEST 1999

SZERKESZTŐBIZOTTSÁG

BENCZE ZOLTÁN BODÓ SÁNDOR ENDRŐDIANNA

ZSIDI PAULA SZVOBODA DOMANSZKY GABRIELLA

FORDÍTOTTA

JÁNOSI TIBOR

FOTÓK

BAKOS MARGIT, TIHANYI BENCE, KOMJÁTHY PÉTER

RAJZOK

KUCZOGI ZSUZSA, LÁNG ANDREA, VICZKÓ TAMÁS,

VIEMANN ZSOLT, MAJOR JÁNOS, ŐRI SÁNDOR

TECHNIKAI SZERKESZTŐ

H. HANNY ERZSÉBET

NYOMDAI ELŐKÉSZÍTÉS

NÉMETH LÁSZLÓ

HU-ISSN 0133-1982

© BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM, 2000

FELELŐS KIADÓ

BODÓ SÁNDOR FŐIGAZGATÓ

TARTALOMJEGYZÉK

A SZENT ZSIGMOND TEMPLOM ÉS A ZSIGMOND KOR BUDAI SZOBRÁSZATA KONFERENCIA A BUDAPESTS TÖRTÉNETI MÚZEUMBAN, 1996

FELD ISTVÁN: BEVEZETŐ 7 EINFÜHRUNG

SZÉKELY GYÖRGY: A BUDAI SZENT ZSIGMOND TEMPLOM KUTATÁSTÖRTÉNETÉHEZ 15

KUBINYI ANDRÁS: A BUDAVÁRI SZENT ZSIGMOND KÁPTALAN A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN 19

VÉGH ANDRÁS: ADATOK A BUDAI KISEBB SZŰZ MÁRIA, MÁS NÉVEN SZENT ZSIGMOND TEMPLOM ALAPÍTÁSÁNAK TÖRTÉNETÉHEZ 25

FELD ISTVÁN: BESZÁMOLÓ AZ EGYKORI BUDAI SZENT ZSIGMOND TEMPLOM ÉS KÖRNYÉKE FELTÁRÁSÁRÓL 35

BÚZÁS GERGELY: A BUDAI SZENT ZSIGMOND TEMPLOM KŐFARAGVÁNYAI 51

VERES SZILVIA EDIT: KERÁMIALELETEK A SZENT ZSIGMOND TEMPLOM SZOBORTÖREDÉKEI MELLETT 67

MESTER EDIT: ÜVEGLELETEK A BUDAVÁRI SZENT ZSIGMOND TEMPLOM ÁSATÁSÁBÓL 83

BODOR IMRE: AZ 1974-BEN FELTÁRT BUDAVÁRI SZOBORLELETET KÍSÉRŐ PÉNZLELETEK 89

MAROSI ERNŐ: A BUDA VÁRI ZSIGMOND-KORI SZOBROK KÉRDÉSEI HUSZONKÉT ÉV (ÉS A SZENT ZSIG­MOND TEMPLOM FELTÁRÁSAI) UTÁN .....93

LŐVEI PÁL: A STIBOR-SÍREMLÉKEK MESTERE 103

S ALLA Y DÓRA: A BUDAI SZENT ZSIGMOND PRÉPOSTSÁG FÁJDALMAS KRISZTUS-SZOBRÁNAK IKONOGRÁFIÁJA 123

TANULMÁNYOK

GABLER DÉNES: TERRA SIGILLATÁK AZ ALBERTFALVAI VICUSBÓL 143 TERRA SIGILLATEN AM NÖRDLICHEN TEIL DES VICUS IN ALBERTFALVA

SZIRMAI KRISZTINA: AZ ALBERTFALVAI VICUS 155 DAS VICUS VON ALBERTFALVA 1994

CHRISTINE ERTEL: KONSTRUKTIVE BAUTEILE VON RÖMISCHEN GRABBAUTEN IM AQUINCUM-MUSEUM 197 Az AQUINCUMI MÚZEUM RÓMAI SÍRÉPÍTMÉNYEINEK KONSTRUKTÍV ÉPÍTŐELEMEI

SZABÓ KLÁRA: OLDALFALÁN CSAVARTÁRKOLÁSOS BRONZVÖDÖR ALBERTFALVÁRÓL 243 UN SEAU D 'ALBERTFALVA (RADNÓTI TYPE XI, 57.)

KÉRiNÉ BuzÁs ZSUZSA: RÓMAI KORI BRONZVÖDÖR RESTAURÁLÁSA 260

HARALD W. MÜLLER: DIE HERKUNFT DER MARMORE VON AQUINCUM. 265 NÉHÁNY AQUINCUMI MÁRVÁNYEMLÉK KŐANYAGÁNAK EREDETÉRŐL

KATALIN KÉRDŐ: BEITRÄGE ZUR MATERIALUNTERSUCHUNG DER AQUINCUMER MARMORDENKMÄLER 269 ADATOK AZ AQUINCUMI MÁRVÁNYEMLÉKEK ANYAGVIZSGÁLATÁHOZ

R.FACSÁDY ANNAMÁRIA: RÓMAI SÍRKERTEK BUDAÚJLAK DÉLI RÉSZÉN 279 ROMISCHE BEGRÄBNISSTATTE AN DER SÜDLICHEN SEITE VON BUDAÚJLAK

IRÁSNÉ MELIS KATALIN: RÉGÉSZETI ADATOK A BUDAPESTI XI-XIII. SZÁZADI KIRÁLYI UDVARHELYEK KUTATÁSÁHOZ 291 ARCHÄOLOGISCHE ANGABEN ZUR FORSCHUNG DER KÖNIGLICHEN RESIDENZ

HOLL IMRE: KÖZÉPKORI KÁLYHACSEMPÉK MAGYARORSZÁGON, VIL A LOVAGALAKOS KÁLYHA CÍMERTARTÓ CSEMPÉJÉNEK ÚJ PÉLDÁNYA-MŰHELYKÉRDÉSEK. 313 MITTELALTERLICHE OFENKACHELN IN UNGARN, VII. EIN NEUES ECKENKACHELEXEMPLAR DES OFENS MIT RITTERFIGUREN - WERKSATTSFRAGEN

H. GYÜRKY KATALIN: SZÍRIAI FESTETT ÜVEGPOHÁR TÖREDÉKEI A BUDAI KIRÁLYI PALOTÁBÓL 325 BRUCHSTÜCK EINES BEMALTEN SYRISCHEN GLASBECHER AUS DER KÖNIGLICHEN BURG VON BUDA

VÉGH ANDRÁS: RÉGÉSZETI FELTÁRÁSOK A BUDAI VÁRALJÁN, A KÖZÉPKORI TÓTFALU TERÜLETÉN. 331 ARCHÄOLOGISCHE AUSGRABUNGEN AM FŰBE DER BUDAER BURG, IM GEBIET DES MITTELALTERLICHEN TÓTFALU

MOCSKONYI MELINDA: XIV. SZÁZADI BÓRCIPŐK AZ OSTROM UTCÁBÓL 347 LEDERSCHUHE AUS DER OSTROM STRABE

KOCSIS EDIT: ÁSATÁS A TÖLGYFA UTCA 24-BEN. 351 EXCAVATIONS AT24. TÖLGYFA STREET

JUHÁSZ ETELKA: KÉTFEJŰ SASOS KÁLYHACSEMPÉK ÓBUDÁRÓL 361 OFENKACHEL MIT DOPPELTEN ADLERKÖPFEN AUS ÓBUDA

ADATKÖZLÉS

HORVÁTH FRIDERIKA: ALBERTFALVA BENSZÜLÖTT DURVA KERÁMIÁJA 367 HANDGEMACHTE GEFÄBE AUS ALBERTFALVA

PETŐ MÁRIA: ÚJABB ADATOK A PESTI SÍKSÁG KELTA KORI TÖRTÉNETÉHEZ 381 NEUERE ANGABEN ÜBER DIE GESCHICHTE KELTISCHEN ZEITALTERS DER PESTER EBENE

MEGEMLÉKEZÉSEK

PÓCZY KLÁRA: B. BONIS ÉVÁRA EMLÉKEZÜNK 391 ZUM GEDENKEN AN ÉVA B. BONIS

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE 395

A SZENT ZSIGMOND TEMPLOMÉS A ZSIGMOND KOR BUDAI SZOBRASZATA

KONFERENCIA A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUMBAN, 1996

FELD ISTVÁN

BEVEZETŐ

1996. november 8-án a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intéze­te tanácskozást rendezett a Vármúzeum Király-pincéjében Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) uralkodása idejének néhány fontos történeti, régészeti és művészettörténeti kérdéséről „A Szent Zsigmond templom és a Zsigmond­kor budai szobrászata" címmel. Kilenc évvel korábban, 1987. június 8. és 11. között ugyanitt már egy nemzetközi konferencia tárgyalta e jelentős uralkodóegyéniség és ko­ra szerteágazó problémakörét,1 mégpedig Zsigmond ma­gyarországi trónra léptének 600., halálának pedig 550. év­fordulója alkalmából. Ugyanekkor nagyszabású kiállítást is bemutattak a korszak művészetéről a múzeum földszin­ti kiállítótereiben.2 Mi indokolhatta, hogy ilyen rövid idő múlva ismét a magyar történelmi köztudatban ugyan mél­tatlanul háttérbe szorult király uralmának idejét vizsgálva gyűljenek össze a magyar késő középkor kutatói? Erre egy másik kiállítás - tulajdonképpen csak kamarakiállítás - cí­mével lehet a legfrappánsabban válaszolni, amely 1996 szeptemberétől ugyancsak a Vármúzeumban, annak I. emeleti időszaki kiállítótermében volt látogatható: A bu­davári Szent Zsigmond templom és gótikus szobrai.3

1994 és 1996 között ugyanis feltárták a királyi palota északi előterében az 1410 körül Szűz Mária és Szent Zsig­mond tiszteletére emelt és 1767 után teljesen elbontott ki­rályi kápolna alapfalmaradványait, és mellettük egy építé­si gödörből nagyszámú fiugrális és építészeti faragványtö-redék bukkant elő. Bár az utóbbiak mennyisége meg sem közelítette a Zolnay László által 1974-ben feltárt szobro­két, már szinte az első pillanattól egyértelmű volt kapcso­lódásuk a csupán néhány száz méterre délebbre napvilág­ra került híres leletegyütteshez. Mindez számos, már a ko­rábbi kutatásban is felmerült kérdés újra-, illetve tovább­gondolását tette szükségessé, s azáltal, hogy az új leleteket igen gyorsan bemutatták, kézenfekvő volt egy munkakon­ferencia megrendezése is.

Az itt következő tanulmányfűzér ennek a rendezvény­nek az előadók által rendelkezésünkre bocsátott anyagát tartalmazza, kiegészítve néhány olyan munkával, amely ott ugyan előadásként nem hangzott el, de tárgya miatt fel­tétlenül indokoltnak tűnt itteni megjelentetése.

Közülük az első három dolgozat a templommal össze­függő történeti kérdésekkel foglalkozik. Székely György akadémikus tanulmánya eredetileg a kamarakiállítás meg­nyitójaként hangzott el, a múzeum egykori főigazgatója azonban az ilyen alkalmakkor szokásos protokolltól igen­csak eltérve széles ívű kutatástörténeti áttekintésre vállal­kozott. Dolgozata Kumorovitz L. Bernát 1963-ban megje­lent alapvető tanulmányát méltatva behatóan foglalkozik

az egyház kettős titulusa kapcsán a mártír burgundiai ki­rály, Szent Zsigmond magyarországi kultuszával. A szerző ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az alapító Luxemburgi Zsigmond névválasztása elsősorban a szent Prágában, aty­ja, IV. Károly császár által meghonosított különös tisztele­tével magyarázható. A kápolna történeti szerepének tárgy­alása mellett kitér az 1974-es szoborlelet problematikájá­ra is. Utal a szobrok azonosítási kísérleteire, s felhívja a fi­gyelmet Gerevich László feltételezésére, aki az 1529. évi török ostrommal hozta kapcsolatba azok pusztulását és földbe kerülését. Nem kerüli el figyelmét az új leletek ha­sonló értelmezési lehetősége sem, miközben kiemeli, hogy még 1533-ban is tudomásunk van az egyház kano­nokjairól.

A múzeum régésze, Végh András tanulmányában arra vállalkozik, hogy ugyancsak Kumorovitz L. Bernát ered­ményeiből kiindulva továbbgondolja a kápolna alapításá­nak kérdéskörét. Elsősorban arra hívja fel a figyelmet, hogy az alapító előtt nem csupán atyja prágai példája le­begett. Fontosnak véli a szintén uralkodói rezidenciának tekinthető Nürnberg esetét is, ahol 1349 után a lerombolt zsinagóga helyén emeltette IV. Károly a Frauenkapellét, amely többek között az udvar reprezentációs igényeit is kielégítette. Álláspontja szerint feltűnő azonosságok fi­gyelhetők meg e nürnbergi, illetve a budai kisebb Szűz Mária- vagy Szent Zsigmond templom funkciójában, el­helyezkedésében, sőt építészeti megjelenésében is. Felté­telezhető gazdag díszítése alapján is figyelemre méltónak tartja Búzás Gergely még 1992-ben megfogalmazott azon feltevését, hogy az 1974-es szoborlelet az utóbbi egyház­hoz tartozhatott. Véleménye szerint felépítését az indokol­ta, hogy a királyi udvar Visegrádról Budára költözése kap­csán a XV. század első negyedében a Várhegy déli részén kiépült a királyi rezidencia. Felfogását azzal is alá kívánja támasztani, hogy a dolgozat második részében meggyőző okfejtéssel bizonyítja, miszerint téves az a felfogás, hogy már az 1360-as évek végén sor került a zsidók áttelepíté­sére e helyről a város északi részére. Ez szerinte csak az 1400-as évek elején történhetett meg. Végül az idézett nürnbergi analógia alapján azt a feltételezést is megkoc­káztatja, hogy Luxemburgi Zsigmond királyi kápolnája ta­lán épp az ekkor elhagyott zsinagóga telkén épült fel.

Kubinyi András professzor munkájában azt hangsú­lyozza, hogy a középkori uralkodói rezidenciák gyakori tartozéka volt egy társaskáptalan. O is elfogadja Kumoro­vitz L. Bernát nézetét, miszerint az uralkodó 1410-ben a kápolnaispánság, a királyi kápolna testülete keretében ala­pította az új templom káptalani szervezetét, majd az előb­bi 1430-as években bekövetkezett megszűnése után - ön-

7

álló birtokok hiányában - az utóbbi is felbomlott. Munká­jában behatóan foglalkozik az újjáalapítás körülményei­vel, amelyek eredményeképpen azután a XV. század vé­gén a társaskáptalan az egyik leggazdagabb magyarorszá­gi egyházi testületté vált. Ennek okát elsősorban abban ke­resi, hogy a templom igen alkalmas volt a királyi reziden­cia szakrális igényeinek kielégítésére, így többek között két királyné - feltehetően mindkét esetben ideiglenes -nyughelyéül szolgált. Ugyanakkor, mint ezt az ismert pré­postok életpályájának részletes elemzése után megállapít­ja, a birtokok egyúttal az ország vezető hivatalnokainak ellátását is biztosították.

A tanulmányok következő csoportja a legújabb régé­szeti feltárások eredményeit összegzi. Elsőként a templom feltárója, Feld István magáról az ásatásról ad tömör régé­szeti beszámolót. Ennek során hangsúlyozza, hogy a kuta­tások során előkerült objektumok közül sem a legkorábbi, túlnyomórészt fából készült építmények, sem pedig - a templom építése miatt később részben elbontott - első kő­házak esetében nem bizonyítható, hogy azok a korai zsidó­negyedhez tartoztak volna. Úgy véli, hogy Zsigmond első­sorban azért választhatta ezt a helyet az általa alapított egy­ház számára, mivel ez volt a rezidenciának kiszemelt város déli részének legmagasabb pontja. Kiemeli, hogy magából a templomépületből lényegében csak alapfalakat lehetett feltárni, s a templom területén egyetlen sír sem került elő. Az újkori terepszintsüllyesztések miatt a környék profán épületeiből - így a templomtól délre állt, feltehetően a pré­post lakóhelyeként szolgáló házból is - csak a pincék ma­radtak meg. Egy itt tervezett mélypince építésével hozza kapcsolatba azt, az utóbbi ház keleti fala előtt feltárt göd­röt is, amelyet - az itt talált pénzleletek tanúsága szerint 1522 után - töltöttek fel azzal a jelentős leletanyagot tartal­mazó törmelékkel, amelynek keletkezése minden bi­zonnyal a Szent Zsigmond templom tetőzetét és belső be­rendezését még 1541 előtt ért tűzvésszel hozható összefüg­gésbe. Végül hangsúlyozza, hogy bár az általa vezetett ása­tás egyértelműen csak azt bizonyíthatta, hogy az 1974-ben a közelben feltárt szobrok nem készülhettek 1410 előtt, to­vábbra is fenntartja álláspontját, miszerint az utóbbiak földbe kerülésére is csak a XVI. században kerülhetett sor.

Búzás Gergely tanulmányában az újonnan előkerült, túlnyomórészt a templomhoz köthető faragványokat teszi közzé. A templomtól délre eső gödörből származó több mint 260 darab, számos különböző méretű alakhoz tartozó, gyakran erősen megégett szobortöredék közül véleménye szerint kiemelendő egy Vir dolorum számos töredéke, két női fej a feltehetően hozzájuk tartozó további darabokkal (az egyik talán Szent Margit lehetett), egy Evangélista Szent Jánosra utaló kehely, egy szakállas fej, egy drapériás alsó test torzója, továbbá több kisebb, esetleg konzolfigu­rákhoz tartozó faragvány töredék (kézfej, kartöredék, női fej), valamint egy díszes drapériadarab és egy talpazattöre­dék cipőkkel. Ezek kivétel nélkül durva mészkőből készül­tek, egy részük festett volt, szemben két további kisméretű fejjel, amelyek esetében reális lehetőségként merült fel, hogy anyaguk műkő. Ez utóbbiak eredetileg valamilyen hátfalra voltak felerősítve, hasonlóan két, terrakottából mintázott, aranyozott kis angyalszoborhoz. Mindezek mel­

lett mintegy ezer architektonikus faragvány is előkerült, többségüket kisépítészeti szerkezet részeként határozza meg a kutató, s jelentős részüket egy egyszerű, kőrácsos szentélyrekesztőfalhoz köti. A gótikus faragványok mellett figyelemre méltónak tart egy XVI. század eleji, vörösmár­vány szenteltvíztartót. A templomszentélytől északra, török kori leletekkel együtt előkerült építészei töredékek közül egy liliomos ablakmérművet és egy fülkesor töredékeit sti­láris szempontból is elemezhetőnek tart. Különösen beha­tóan foglalkozik az áttört mell védés, szamárhátíves-ke­resztvirágos lezárású szentélyrekesztővel, amelynek átjáró­iban rekonstrukciója szerint különböző fejekkel díszített kis konzolok tartották magát a mérművet. A szerző ezután a hasonló szerkezeti megoldások széles ívű európai áttekin­tését adja. Megállapítja, hogy míg a legközelebbi szerkeze­ti párhuzamok Angliából származnak, az egyes részletfor­mák szervesen beleillenek a Zsigmond-kor művészete ma­gyarországi formakincsébe. Végül részletesen tárgyalja az újonnan előkerült figurális faragványok és az 1974. évi szoborlelet tagadhatatlan kapcsolatát. Hangsúlyozza, hogy az előbbiek között az utóbbiak szinte mindegyik stiláris csoportjának képviselőjét megtalálhatjuk, azaz itt ugyanan­nak a szobrászműhelynek az alkotásairól lehet szó. Emiatt a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy mindkét leletcsoport a Szent Zsigmond-kápolnával hozható összefüggésbe, mi­közben továbbra is úgy véli, hogy földbe kerülésük ideje és körülményei élesen eltértek egymástól.

A következő két kisebb tanulmány a szobrokat tartal­mazó gödör régészeti leletei közül az üveg-, illetve a ke­rámiatárgyakat dolgozza fel. Mester Edit a töredékekből rekonstruálható üvegpalackok, poharak, serlegek, serleg­fedők és csészék többségét jó minőségű velencei import­áruként határozza meg, míg a nagyszámú ablaküveg-töre­dékből és a hozzájuk tartozó ólomkeret-maradványokból egy háromszöges rendszerű üvegezésre következtet. E tár­gyak párhuzamai ugyanazt a korhatározást adják, mint a Veres Szilvia Edit által elemzett kerámiatárgyaké, azaz -leszámítva a gödör ásásakor ide került kevés XIII-XIV. századi cserepet - a XVI. század elejét. A jellegzetes, szürke, ún. osztrák edények mellett különösen nagy szám­ban kerültek elő a szobrok mellől fehér anyagú fazekak, fedők, festett korsók és poharak, de ugyanígy képviselve voltak a téglaszínű, illetve kifejezetten vörös cserépedé­nyek, utóbbiak már jellegzetes mázas kivitelben is. A dísz­kerámiát egy Mária-feliratos kézmosótál jelentette, s je­lentős volt a kályhaszemtöredékek mennyisége. Külön fi­gyelmet érdemel az itt részletesen nem elemzett hatalmas tömegű színes mázas tetőcserép is.

Bodor Imre nem az új ásatás, hanem az 1974. évi fel­tárás mindeddig közöletlen leletcsoportja, az akkor napvi­lágra került 77 pénzérme elemzését végezte el. A hat lelő­hely közül a szobrok többségét magába foglaló 74/4. szel­vény pénzei alapján hangsúlyozza, hogy annak betöltésé­re 1440 körül kellett, hogy sor kerüljön - ugyanis figyel­men kívül hagyhatónak véli az ugyanitt már a kidobott földben talált két, a XV század 2. feléből való érmet. Ha­sonló eredményre jut a többi lelőhely esetében, későbbi bolygatással magyarázva az ún. IV helyiség II. Lajos (1516-1526) érmét.

8

A kötet utolsó három tanulmánya művészettörténeti kérdések vizsgálatára vállalkozott. Marosi Ernő akadémi­kus, a Zolnay László által feltárt leletek első feldolgozó­ja először az 1974 óta eltelt időszakot tekinti át a szobrok tudományos értékelése szempontjából. Sorra véve az el­ső, 1976-1977. évi közleményeket, s ezzel kapcsolatban a datálás, az osztályozás és az utóbbi vonatkozásban a ki­állítás kérdéseit, hangsúlyozza, hogy a vizsgálat során az adott körülmények között a stíluskritikai-stílustörténeti vizsgálati módszer lett a kiindulópont. Míg ő maga kez­detben a szoborlelete alapvetően két stílusváltozat szerint különítette el, újabb felismerései szerint sokkal inkább fi­gyelembe kell venni azt a tényt, hogy egy műhely számos kőfaragójának munkáiról lehet szó. A stílus szélesebb­körű magyarországi elterjedésére vonatkozó elkép­zelések ismertetése után sorra véve a budai palotával kap­csolatos újabb rekonstrukciós kísérleteket, - és utalva a legújabb ásatási eredményekre, - megállapítja, hogy az 1974. évi lelet befejezetlen vagy elhelyezetlen darabjai miatt aligha bizonyítható a teljes szoborsorozat Szent Zsig-mond templomhoz való kötése. Majd részletesen foglalkozik a szobrokkal kapcsolatos vitával, amely a nemzetközi kutatásban, elsősorban Michael Viktor Schwarz és Lothar Schul tes között folyt, megállapítva, hogy az utóbbi álláspontját látszanak igazolni az újabb magyarországi eredmények. Végül Arthur Saligeri és Ul­rike Heinrichs-Schreiber újabb megállapításai kapcsán elsősorban datálási és eredeztetési kérdések problémájára tér ki, s a Szent Zsigmond templom leleteivel összefüg­gésben a hazai kutatás előtt álló feladatokat veszi sorra. A szerző munkájához egy utólagos megjegyzést csatolt: a Vármúzeum lapidáriumából 1999-ben előkerült, az 1974.

évi lelet kékköpenyes női szent figurájához illeszkedő, még 1949-ben kiásott kéztöredéket ő is a szobrok egy része egykori várpalotabéli felállítása bizonyítékának tekinti.

Lővei Pál tanulmányában a budai szobrok műhelyének egyik feltételezett - a budai Nagyboldogasszony-templom mellett 1907-ben előkerült ifjabb, Stiborhoz köthető sír­emlékről nevezett - mestere munkásságával foglalkozik. Mindenekelőtt a kiemelkedő emlék előkerülésének körül­ményeit rekonstruálja, majd az idősebb Stibor székesfe­hérvári síremlékének kutatástörténetét ismerteti, hogy utá­na sorra vegye a többi, e mesterhez köthető töredéket, így a bosznai Bobovác várából újabban előkerült sírkőtöredé­keket. Tanulmányát a mester stíluskörébe sorolható továb­bi sírkövek elemzésével zárja.

A kötet utolsó dolgozata a Szent Zsigmond templom ásatásából származó legjelentősebb, számos töredékéből összeállítható Vir dolorum szobor ikonográfiái elemzése. S allay Dóra először részletes leírását és rekonstrukcióját adja a leletnek, a datálás mellett kísérletet téve egykori el­helyezésének meghatározására is. Ezután az ábrázolási tí­pus ikonográfiájának kialakulását elemzi részletesen, majd pedig a budai szobor közvetlen párhuzamait értéke­li. Végül az ilyen típusú ábrázolások funkcionális kérdése­it tárgyalva arra a következtetésre jut, hogy nem tekinthe­tő véletlennek ezek főként a Csehországot övező régiók­ban megfigyelhető elterjedése. Reméljük, a budai Szent Zsigmond templommal kapcsolatos újabb történeti és ré­gészeti kutatások e kötetben olvasható összegzése, vala­mint a régebbi és az új szoborleletek művészettörténeti elemzése további új tudományos megállapítások forrása lesz mind a hazai, mind pedig a nemzetközi kutatásban.

9

ISTVÁN FELD

EINFÜHRUNG

Am 8. November 1996 organisierte das Historische Museum der Stadt Budapest und das Insitut für Kunstgeschichte der Ungarischen Akademie der Wissenschaften eine eintägige Arbeitssitzung im sog. Königskeller des Burgmuseums über einige wichtige geschichtliche, archäologische und kunsthis-torische Fragen der Regierungszeit des ungarischen Königs Sigismund von Luxemburg (1387-1437) unter dem Titel „Die Heilige Sigismund-Kirche und die Skulptur der Sigismund-Zeit in Buda". Vor neuen Jahren, zwischen dem 8. und 11. Juli 1987 beschäftigte sich an dieser Stelle eine interna­tionale Konferenz mit diesem bedeutenden Herrscher und mit seiner Zeit, mit dem weit verzweigenden Problemkreis seiner Epoche.1 Das geschah anläßlich des 600. Jubiläums­jahres der Thronbesteigung des Königs und des 550. Jahrestages seines Todes. Zur gleichen Zeit wurde eine großzügige Ausstellung über die Kunst dieser Zeitperiode in den Erdgeschoßräumen des Museums eröffnet.2

Was könnte das erneuerte Zusammenkommen der Forscher des ungarischen Spätmittelalters motivieren? Warum interessierte man sich wieder für die Regierung­speriode eines Königs, der im allgemeinen Geschichtsbe­wußtsein der Ungarn unwürdig ins Hintergrund gedrängt worden war? Auf diese Frage kann man mit dem Titel einer anderen, zwar nur einer Kammerausstellung frappant antworten, die ab September 1996 im Sonderausstellungs­raum des Museums zu sehen war. Es hieß: „Die Heilige Sigismund-Kirche in Buda und ihre gotische Skulpturen".3

Zwischen den Jahren 1994 und 1996 wurden nähmlich im nördlichen Vorfeld des Budaer Königspalastes die Grundmauerreste der königlichen Kapelle, die um 1410 zu Ehren der Heiligen Jungfrau und des Heiligen Sigismunds gebaut und nach 1767 völlig abgerissen wurde, freigelegt. Daneben tauchte in einer Baugrube eine große Anzahl von figureilen und architektonischen Steinmetzbruchstücke auf. Obwohl ihre Menge die Anzahl der von László Zolnay 1974 entdeckten Skulpturen auch annährend nicht erreichte, war ihre Verbindung mit dem berühmten - nur einige hundert Meter Südwests ausgegrabenen - Fundkomplexes vom Anfang an eindeutig. All das machte das Wieder- und Weiterdenken mehrerer, in der früheren Forschung aufge­tauchten Fragen nötig. Diese neuen, Funde wurden schnell ausgestellt und die Veranstaltung einer Arbeitskonferenz wurde offenbar nötig.

Die nachfolgenden Studien enthalten das Material, die von den Referenten dieser Konferenz zu unserer Verfügung gestellt wurden. Es wurde auch noch von einigen solchen Arbeiten ergänzt, die zwar als Vorträge nicht vorgeführt wur­den, aber wegen ihrem Inhalt schien ihre hiesige Publikation als unbedingt notwendig.

Die ersten drei Arbeiten befassen sich mit historischen Fragen der Heiligen Sigismund-Kirche. Die Studie vom Professor György Székely wurde ursprünglich als Eröff­nungsrede der Kammerausstellung präsentiert, aber der frühere Generaldirektor des Museums wiech von den Protokollvorlesungen, die in solchen Fällen üblich sind, stark ab und reichte dem Publikum eine breite Übersicht der Forschungsgeschichte. Er pries die diesbezügliche, grundle­gende Arbeit von Bernát L. Kumorovitz aus dem Jahre 1963 und befasste sich dann in ihrer Tiefe - im Zusammenhang des doppelten Patroziniums der Kirche - mit dem Kult des burgundischen Martyrenkönigs, Sigismunds des Heiligen in Ungarn. Er nahm aber an, daß die Namenswahl Sigismunds von Luxemburg mit dem Kult des Heiligen in Prag zusam­menhänge, der von seinem Vater, Kaiser Karl IV. eingeführt wurde. Außer der Behandlung der geschichtlichen Rolle der Kapelle reflektierte der Verfasser auch auf die Problematik der Skulpturenfunde aus dem Jahre 1974. Er wies auch auf die Identifizierungsversuche der Figuren hin und machte die Zuhörer auf die Vermutung von László Gerevich aufmerksam, der die Vernichtung und Begrabung der Skulpturen mit dem türkischen Angriff aus dem Jahre 1529 in Verbindung brachte. Die ähnliche Erläuterungsmöglichkeit der neuen Funde entwiech auch nicht seiner Aufmerksamkeit. Dabei heber aber auch die Tatsache hervor, daß die Domherren der Heiligen Sigismund-Kirche noch im Jahre 1533 erwähnet wurden.

András Végh, der Mitarbeiter des Museums nimmt sich den Mut - ausgehend von der Studie von Bernát L. Kumo­rovitz - über den Fragenkreis der Gründung der Kapelle weiterzudenken. Zuerst macht uns er darauf aufmerksam, daß vor dem Gründer das väterliche Beispiel nicht nur aus Prag vorlag. Er nimmt auch den Fall von Nürnberg - auch als eine Residenzstadt des Herrschers - als wichtig, wo an der Stelle der nach 1349 abgerissenen Synagoge Kaiser Karl IV. die Frauenkapelle errichten ließ - die unter anderen auch die Repräsentationsansprüche des Hofes befriedigte. Laut Véghs Standpunkt kann man auffällige Übereinstimmungen bei der Nürnberger und der Budaer „kleineren" Jungfrau- bzw. Heiligen Sigismundkirche, in ihrer Funktion und Platzwahl, sowie nicht zuletzt in ihrer baulichen. Erscheinung be­merken. Ausgehend von der voraussetzbaren reichen Ausstattung des letzterwähnten Gebäudes hält er die schon 1992 formulierte Hypothese von Gergely Búzás besonders bemerkenswert, nach der die 1974 gefundenen Skulpturen zu dieser Kirche gehören könnten. Die Errichtung des Baus erk­lärt Végh mit dem im ersten Viertel des 15. Jahrhunderts erfolgten Umzug des königlichen Hofes von Visegrád nach Buda, als auf dem südlichen Teil des Burgberges eine königliche Resiedenz ausgebaut wurde. In Zusammenhang

10

damit beweist er im zweiten Teil seiner Arbeit, daß die Auffassung, laut der die Juden schon am Ende der sechziger Jahren des 14. Jahrhunderts von dieser Stelle in den nördlichen Teil der Stadt umgesiedelt wurden, falsch sei. Das konnte seiner Meinung nach erst am Anfang des 15. Jahrhunderts passieren. Auf Grund der schon erwähn-ten Nürnberger Analogie wirft er zum Schluß die Hypothese auf, daß die Kapelle des Königs Sigismund vielleicht eben auf dem Grundstück erbaut wurde, wo einst die zu dieser Zeit aufgelassene erste Synagoge der Juden von Buda stand.

Professor András Kubinyi betont dann in seiner Arbeit, daß zu den mittelalterlichen Herrscherresidenzen oft ein Gemeinschaftskapitel gehörte. Was die früheste Zeit anbe­langt, akzeptiert er den Standpunkt von Bernát L. Kumorovitz, laut deren Sigismund von Luxemburg 1410 die Kapitelorganisation der neuen Kirche im Rahmen der Hofkapellengeschpanschaft, bzw. der Körperschaft der königlichen Hofkapelle gründete. In den dreißigen Jahren des 15. Jahrhunderts erlosch dann die letztere, und zugleich - wegen Mangel an selbständigen Güter - verschwand auch die ersterwähnte Organisation vom Podium der Geschichte. Der Verfasser beschäftigt sich dann besonders ausführlich mit den Umständen der Wiedergründung und stellt fest, daß am Ende des 15. Jahrhunderts das Kapitel zu einer der reich­sten kirchlichen Körperschaften des Landes wurde. Den Grund dafür findet er in der Tatsache, daß die Kirche sehr günstig für die Befriedigung der sakralen Ansprüche der königlichen Residenz war. Sie diente sogar als zeitweilige Begräbniss-tätte von zwei Königinnen. Auf Grund der detail­lierten Analyse der Lebensläufe der bekannten Pröpsten stellt er aber auch das fest, daß die Güter des Kapitels zur gleichen Zeit die Versorgung der führenden Beamten des Landes sicherten.

Die zweite Gruppe der Studien fasst die Ergebnisse der neuesten archäologischen Forschungen zusammen. Zuerst überreicht dem Leser der Freileger der Reste der Sigismund-Kirche, István Feld, einen knappen Ausgrabungsbericht. Dabei betont er, daß die gefundenen Objekte und Gebäude, weder die frühesten* meistens aus Holz errichteten Bauten, noch die ersten - später wegen des Kirchenbaus zum Teil abgerissenen - Steinhäuser, nicht mit den Gebäuden des hier vorausgesetzten alten Judenviertels zu identifizieren sind. Er meint, Sigismund wählte diese Stelle als Bauort der von ihm gestifteten Kirche vorwiegend deshalb, weil dieser der höch­ste Punkt des südlichen Teiles seiner Residenzstadt war. Er betont noch, daß man aus dem ehemaligen Kirchengebäude nur die Grundmauer freilegen konnte und innerhalb der Kirchenmauer kein einziges Grab vorzufinden war. Wegen der starken neuzeitlichen Geländesenkungen blieb aus den profanen Gebäuden der Umgebung - darunter aus dem südlich der Kirche errichteten Haus, das mit dem Sitz des Propstes identifiziert werden kann - nur die oft mehrgeschossigen Keller übrig. Der Verfasser bringt die freigelegte Grube, die vor der östlichen Mauer des letzer-wähnten Hauses laut den Münzfunden nach 1522 aufgefüllt wurde, auch mit der Bauarbeit eines Tiefkellers in Verbindung. In der Grube fanden die Archäologen einen ein­heitlichen Bauschutt, was ein wertvolles Fundmaterial enthielt. Das alles könnte aus einem Feuerbrand stammen,

der noch vor 1541 das Dach und die innere Einrichtung der Heiligen Sigismund-Kirche vernichtete. Abschließend meint der Autor, daß die von ihm geführte Ausgrabung nur dafür eindeutige Beweise bringen konnte, daß die 1974 frei­gelegten Skulpturen auch nicht vor 1410 enstanden. Was aber den Zeitpunkt der Begrabung dieses berühmten Fundmaterials anbelangt, hält er sich wieterhin an seiner Überzeugung fest, daß es nicht vor dem 16. Jahrhundert passieren konnte.

Gergely Búzás berichtet in seiner Arbeit ausführlich über die neugefundenen Steinmetzarbeiten, die fast ausschließlich mit der Heiligen Sigismund-Kirche in Verbindung zu brin­gen sind. Aus der Baugrube südlich der Kirche stammen mehr als 260 figureile Bruchstücke, die oft gebrannt waren und mehreren, nach der Größe unterschiedlichen Figuren zuzuordnen sind. Unter ihnen heben sich sich zahlreiche Bruchstücke eines Vir Dolorum heraus, sowie zwei Frauenköpfe mit den dazugehörenden Bruchstücken - einer von ihnen konnte der Kopf der Heiligen Margarethe sein -, ein Kelch, der auf den Evangelisten Johann hinweist, ein bar­tiger Kopf, der Torso eines Unterköipers mit Draperie, sowie mehrere kleinere Bruchstücke - Oberhand, Armbruch-stück, Frauenkopf -, die eventuell zu Konsolenfiguren gehören konnten. Es sind auch noch ein verziertes Draperienstück und ein Sockelbruchstück mit Schuhen zu erwähnen. All diese wurden ausnahmslos aus rauem Kalkstein gefertigt. Ein Teil von ihnen war bemalt, nicht aber weitere zwei kleine Köpfe, die auf Grund der vorläufigen Untersuchungen aus Kunststein hergestellt wurden. Diese letzteren waren ursprünglich auf irgendeine Rückwand befestigt, ähnlich, wie die auch in der Baugrube gefundenen zwei kleinen, ver­goldeten Engelfiguren aus Terrakotta. Außerdem kamen dort noch etwa tausend architektonische Fragmente zum Vorschein, die von dem Autor vor allem als Teile einer kleinarchitektonischen Struktur bestimmt und einem ein­fachen Lettnerbau mit Maßwerk zugeordnet werden. Außer diesen gotischen Steinmetzarbeiten hält er noch einen Weihwasserbecken aus Rotmarmor vom Anfang des 16. Jahrhunderts für wichtig. Unter den Architektur­fragmenten einer anderen, nördlich des Kirchenchors freigelegten Fundstelle - wo türkenzeitliche Begleitfunde die Zeit der Begrabung bestimmten - hält der Verfasser ein Fenstermaßwerk mit Lilien, sowie die Fragmente einer Nischenreihe für eine stilkritische Analyse geeignet. Im zweiten Teil seiner Arbeit befaßt er sich besonders aus­führlich mit der möglichen Rekonstruktion der erwähnten Chorverschlußwand, die über eine durchbrochene Brüstungsmauer und einen Abschluß mit Eselsrückenbogen und mit Kreuzblumen verfügte, und in ihren Durchgängen das Maßwerk von kleinen Konsolen mit verschiedenen Köpfen getragen wurde. Wir bekommen dann einen weit-spektrigen Überblick der ähnlichen europäischen Strukturen und Lösungen. Der Autor stellt fest, daß zwar die nächsten strukturellen Paralellen aus England stammen, die einzelnen Teilformen passen aber eindeutig in den Formenkreis der ungarischen Kunst der Sigismund-Zeit ein. Am Ende des Beitrags behandelt er noch detailliert die unstreitbare Verbindung der neuerlich gefundenen Skulpturen mit dem Fundensemble aus dem Jahre 1974. Er betont, daß wir unter

11

den neben der Heiligen Sigismund-Kirche gefundenen figu­ralen Stücken die Vetreter fast aller stilistischen Gruppe des früheren Skulpturfundes auffinden können, sie sind also wahrscheinlich Produkte derselben Steinmetzwerkstatt. Daher kommt Gergely Búzás zur Schlußfolgerung, daß beide Fundgruppen höchstwahrscheinlich mit der Heiligen Sigismund-Kirche in Verbindung zu bringen sind, wobei er weiterhin der Meinung ist, daß die Zeit und Weise, wie sie in die Erde gelangten, recht unterschiedlich war.

Die nächstfolgenden zwei kleinen Studien behandeln die zusammen mit den Skulpturnen gefundenen Glas- und Kera­mikwaren. Edit Mester definiert die nur aus Bruchstücken rekonstruierbaren Glasflaschen, Becher, Pokale, Pokaldecken und Tassen in ihrer Mehrheit aus Qualitätsware aus Venedig, also als Importwaren. Aus der großen Anzahl von Fensterglasscherben und Bleirahmenüberreste rekonstruiert sie ein dreieckiges Glasierungssystem. Die Parelellen dieser Objekte geben dieselbe Zeitbestimmung, wie die von Szilvia Edit Veres analysierten Keramikgegenstände. Abgesehen von den wenigen Scherben des 13-14. Jahrhunderts, die während der Aushebung der Baugrube hierher gelangten, stammen alle vom Anfang des 16. Jahrhunderts. Außer den charakteristischen, sog. österreichischen Gefäßen wurden zusammen mit den Skulpturen vor allem Töpe, Topfdeckel, bemalte Krüge und Becher aus weißem Material gefunden. In gleichem Maße waren aber ziegelfarbige oder rote Keramikgefäße vertreten, die letzteren oft in glasierter Ausführung. Zur Prunkkeramik gehörte ein Handwasch­schüssel mit Maria-Aufschrift und auch die Menge der Ofenkeramik war bedeutend. Einer besonderen Aufmerk­samkeit wert sind die hier nicht detailliert analysierten, mit farbiger Glasur versehenen Dachziegel, die aus der Grube in einem großen Masse zum Vorschein kamen.

Imre Bodor überreicht dem Leser auch eine archäologische Analyse, er untersucht aber nicht die Funde der neuen Ausgrabung, sondern eine bisher unpublizierte Fundgruppe der Freilegungsarbeiten im Jahre 1974, die damals gefunde­nen 77 Geldmünzen. Er betont auf Grund der Münzfunde vom Quadrant 74/4 - woher die meisten Skulpturen stam­men -, daß die Auffüllung des Gebietes um 1440 gesehenen sollte, denn er betrachtet die zwei, in der ausgehobenen Erde gefundenen Münzen aus der zweiten Hälfte des 15. Jahrhunderts für die Datierung als unwichtig. Auf ähnliche Resultate kommt er auch im Falle der anderen Fundorte und erklärt mit späteren Durchwühlungen das Vorhandensein einer Münze des Königs Ludwig II. (1516-1526) im sog. Raum IV.

Die letzten drei Arbeiten behandeln dann die reinen kun­sthistorischen Fragen des Problemkreises. Unter ihnen ist der Beitrag vom Professor Ernő Marosi besonders wichtig. Der erste Bearbeiter der von László Zolnay freigelegten Skulpturen gibt hier - mit Hinblick auch auf Ergebnisse der Freilegung der Heiügen Sigismund-Kirche - einen aus­führlichen Überblick der Forschungsgeschichte des berühmten Fundes. Im Zusammenhang mit den ersten Publikationen - vor allem aus den Jahren 1976-1977 -analysiert er die Fragen der Datierung, der Klassifizierung und nicht zuletzt der Ausstellung der Skulpturen. Er stellt fest, daß unter den gegebenen Umständen der Ausgangs­

punkt der Forschung vor allem die Verwendung der stilkri­tischen- stilgeschichtlichen Methode war. So separierte er selbst am Anfang die Figuren anhand von zwei Stüvarianten, kam später aber immer mehr zur Überzeugung, daß es hier um die Arbeiten von mehreren Meister einer Werkstatt han­deln könnte. Nach der Aufzählung der bisherigen Vorstellungen über eine eventuelle breitere Verbreitung dieses Stils in Ungarn und der neueren Rekonstruktions­versuche des Budaer Königspalastes stellt er fest, daß wegen der unvollendeten oder nicht aufgestellten Statuen des Fundmaterials aus dem Jahre 1974 die Verbindung der ganzen Skulpturenserie mit der Heiligen Sigismund-Kirche kaum zu beweisen ist. Danach beschäftigt sich der Autor besonders ausführlich mit der wissenschaftüchen Debatte, die über die Budaer Skulpturen in der internationalen Forschung, besonders zwischen Michael Viktor Schwarz und Lothar Schuhes geführt wurde. Er stellt fest, daß die neuen Funde aus Ungarn den Standpunkt des letzteren Wissenschaftlers zu bestätigen scheinen. Am Ende werden dann wieder die Datierungs- und Herkunftsfragen anhand der neuen Feststellungen von Arthur Saligeri und Ulrike Heinrichs-Schreiber behandelt und die Aufgaben aufgezählt, die vor der weiteren ungarischen Forschung stehen. Der Autor fügt dann seiner Arbeit eine nachträgliche Ergänzung an. 1999 traf man nähmlich im Lapidarium des Burg­museums auf einem Oberhandbruchstück aus der Ausgra­bung im Jahre 1949 .Es wurde dann festgestellt, daß es zu der 1974 gefundenen Heiligenfigur mit blauem Mantel gehört. Das könnte darauf hinweisen, daß wenigstens ein Teü der Skulpturen im Königspalast aufgestellt war.

Pál Lövei behandelt in seiner Studie den Meister „der Stibor-Grabmäle" und dessen Werk. Der hypothetisch als Mitglied der Werkstatt der Budaer Skulpturen der Sigismund-Zeit bewertete Meister erhielt seinen Namen von dem 1907 bei der Budaer Hauptpfarrkirche gefundenen Grabstein des jüngeren Stibors, eines bedeuteten Aristok­raten der Zeit. Der Verfasser rekonstruiert zuerst die Fundumstände dieses hervorragenden Kunstwerkes, danach macht uns die Forschungsgeschichte des Grabdenkmals des älteren Stibors aus Székesfehérvár bekannt. Es folgt dann die Analyse aller Bruchstücke, die mit dem Meister in Verbindung gebracht werden können, darunter die neueren Grabsteinfunde aus der bosnischen Burg Bobovác.

Die letzte Arbeit ist eine ikonographische Unter­suchung der wichtigsten Statuen, die während der Frei­legung der Heiligen Sigismund Kirche gefunden wurde, einer aus zahlreichen Bruchstücken zusammengestellten Vir dolorum-FiguL Dóra Sallay gibt zuerst eine aus­führliche Beschreibung und die Rekonstruktion des Fundes, wobei sie außer der Datierung auch die ur­sprüngliche Stelle der Statuen festzustellen versucht. Danach analysiert die Kunsthistorikerin die Entstehung der Ikonographie dieses Typus in Einzelheiten und be­wertet die unmittelbaren Paralellen der Budaer Statuen. Am Ende der Arbeit behandelt sie die funktionellen Fragen dieser Darstellungen und kommt auf die Konklusion, daß ihre Verbreitung - meisten in den mit Böhmen benacht­baren Regionen - kein Zufall war.

Die Organisatoren der Arbeitskonferenz hoffen, daß die

12

in den folgenden Studien zusammengefaßten Ergebnisse der der älteren und neueren Skulpturenfunde zur Quelle neuer bezüglich der Heiligen Sigismund-Kirche von Buda wissenschaftlichen Erkenntnisse, werden - nicht nur in geführten neueren historischen und archäologischen der ungarischen, sondern auch in der internationalen Forschungen, sowie die kunsthistorische Untersuchung Forschung.

ANMERKUNGEN

1 Sigismund von Luxemburg. Kaiser und König im Mitteleuropa 1387-1437. Hrsg. J. MACEK, E. MAROSI, F. Seidt. Warendorf, 1994. 2. Művészet Zsigmond király korában 1387—1437. 1. Tanulmányok, 2. Katalógus. (Die Kunst in der Zeit König Sigismund von Ungarn 1387-

1437.) Szerk. BEKE L., MAROSI E., WEHLIT. Bp. 1987. 3. A budavári Szent Zsigmond templom és gótikus szobrai. Kiállítási katalógus. Szerk. BÚZÁS G., FELD I. Bp. 1996.

13