Batiz András - Wagner Péter - Szaddám

Batiz András - Wagner Péter

SzaddámÖnkényuralom családi vállalkozásban

Alexandra

Külön köszönet Horváth Aninak, az interjúk elkészítésében nyújtott pótolhatatlan segítségéért.

Kiadja a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója 7630 Pécs, Alkotás u. 3.

Tel.: (72) 517-800

Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni,

vagy sugározni bármely formában vagy módon, a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül; tilos

továbbá terjeszteni másféle összefűzésben, borítással és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került.

Borítófotó: Europress/Hulton/Getty ImagesSzerkesztette: Székely Krisztina

Borítóterv: Hársfai LászlóTördelte: Merényi Tamás

ISBN: 963 368 461-7

Szüleinknek

Szaddám Huszein gyermeke vagyokFia vagyok Neki.Ne mondd ki ... félek!Miért? Mert ismerem,jobban, mint véremet.Pont úgy, mert... nem mondom,nem mondhatom!Nélküle élek, mert velenem tudok.Távol a zajtól, a csönd felett.Nézek felé, de rá sohasem.Félek, hogy megismerés ellopja életem.

Ismeretlen szerző verse

PROLÓGUS

Kora reggel volt. 1995. augusztus 9-e. Szaddám Huszein valószínűleg már túl volt szokásos reggeli úszásán. Számtalan palotájának egyikében gyűrte le a szokásos néhány hosszt, alig négy-öt óra alvás után. Még nem tudta, hogy közel húszéves uralkodásának egyik leg-nagyobb kihívásával kell szembenéznie. Elárulták.Ugyanebben az időben lefüggönyözött luxusautók és szállítójárművek konvoja érkezett az iraki-jordán határhoz. Az apró iraki zászlókkal feldíszített kocsik feltűnése váratlanul érte a katonákat, de amint meglátták a delegáció vezetőjét, szinte azonnal szabaddá vált az út. Az egész nem tartott tovább tizenöt percnél és a harminc ember már folytathatta is útját a jordán főváros, Amman felé. A legelegánsabb autóban helyet foglaló középkorú férfi megkönnyebbülten sóhajtott, annak ellenére, hogy tudta, innen már nincs visszaút. Sokadszorra rágta át a helyzetet és sokadszorra jutott arra a következtetésre, hogy nem volt más választása. Ott kellett hagynia Irakot, mert túlfeszítette a húrt és vesztésre állt a családi háborúban. Képtelen volt már elviselni az elnök nagyobbik fiának eszement viselkedését. Udaj Huszein szadista, mániákus elmebeteg volt, akinek öncélú agresszivitása és kiszámíthatatlan viselkedése nem hagyott kétséget afelől, hogy nincs biztonságban. Előbb-utóbb ő is sorra kerül és akkor nem menti meg sem a hatalom, sem a befolyás, sem a rokonság, sem a pozíció. Ezért inkább mindent kockára tett, beszélt az öccsével és családostul nekiindultak.Az utast Huszein Kamel al-Madzsidnak hívták. Az iraki diktátor, Szaddám Huszein unokaöccse, veje és kijelölt

utódja, a hadsereg négy csillagos tábornoka, az elnöki testőrség vezetője, az ország ipari minisztere, a hadiipar feje, és így a titkos vegyi és biológiai fegyverkutatások atyja, aki egészen e kedd reggeléig Irak második leghatalmasabb vezetőjének számított. Magabiztos ember volt, de most mégsem lehetett teljesen biztos a dolgában. A főnökkel készült ujjat húzni, azzal az emberrel, akinek még nála is távolabbra ért a keze. A harminctagú csoportban ott volt vele az öccse, szintén magas beosztású állami vezető, aki egy időben az elnök személyi testőre volt és feleségeik, Szaddám Huszein két lánya, gyermekeikkel.A társaság egyik fele már másnap meggondolta magát és hazatért, de Huszein Kamel és szűkebb kísérete maradt. Menedéket kaptak Ammanban a jordán királytól és várták, hogy mit lép Szaddám. A kegyvesztett utódnak több adu is a kezében volt, tudott szinte minden fontos titokról, amelynek örült volna a nyugat, de ismerve apósát, sejtette, hogy az mindent meg fog tenni Irak és leginkább önmaga védelmében. Nem kellett csalódnia.Az elnök kétségkívül dühöngött, de azonnal cselekedett. Ahogy tudomást szerzett veje árulásáról, Jordániába küldte Udaj fiát és egy másik miniszterét, aki szintén közeli rokona volt neki, és így az áruló Huszein Kamelnak is. A kétfős villámdelegáció sürgős kihallgatásra jelentkezett a jordán királynál, kérve a menekültek kiadását. A találkozó rosszul sült el, az uralkodó alig tíz percig figyelt az irakiakra, majd kerek-perec visszautasította követelésüket.Ettől kezdve hét hónapon keresztül tartott a vér nélküli küzdelem, majd alig néhány óráig a véres. Szaddám Huszein mindent bevetett veje ellehetetlenítésére. Már az

árulás másnapján, alig tíz perccel azelőtt, hogy Jordánia hivatalosan is befogadta a menekülteket, az iraki sajtó világgá kürtölte, hogy Huszein Kamel al-Madzsidot összes létező hivatalából menesztették és kegyvesztett lett. Egy nappal később beindult a teljes médiagépezet. Az elnök, népéhez intézett tévébeszédében, az általa oly szeretett történelmi párhuzamok segítségével szégyenítette meg Huszein Kamelt. Káin és Ábel példáját is felhozta, önmagának a testvére kezétől ha-lálosan megsebesített, Ábel szerepét osztva. Lányai önkéntes távozásáról hallgatott, alig van szégyelnivalóbb a muszlimok szerint a rebellis gyermeknél, így mindössze annyit mondott, hogy gyermekeit és unokáit elrabolták a nép ellen fordult rokonok. Nem telt el egy hét. és Tarik Aziz az iraki diktatúra külföldön is szalonképes fogaskereke, már a nemzetközi televízióknak nyilatkozott. Huszein Kamelt tolvajnak és gazembernek bélyegezte. Azzal vádolta meg, hogy majdnem kilencmillió dollárt lopott el és ráfogta, hogy ő volt az, aki foggal-körömmel próbálta megakadályozni az ENSZ fegyverzetellenőreinek iraki vizsgálódásait. Bejelentette azt is, hogy a Bagdadtól 50 kilométerre megbújó csirkefarmján több tonna dokumentumot találtak, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy a volt hadúr magát az elnököt is becsapta. Az állítólagos bizonyítékok szerint, Huszein Kamel titokban nukleáris fegyverek kifejlesztésébe fogott, átverve ezzel saját országán kívül az egész világot is.Közben Szaddám Huszein szinte pillanatok leforgása alatt legalább száz embert tartóztattatott le, akiket a menekültek segítésével vádolt és számukra a legsúlyosabb büntetést helyezte kilátásba. Szeptember

elején gesztust tett a nyugatnak is. Az addigi legrészletesebb jelentést szolgáltatta az Egyesült Nemzetek Szervezetének, vegyi és biológiai fegyvereinek vélt vagy valós helyéről, számáról és állapotáról. Ezzel akarta kifogni a szelet veje vitorlájá-ból, aki pontosan tudta mikor, kit és hogyan csaptak be, tévesztettek meg. Az árulónak tartott rokonra mért végső csapás egy másik tévényilatkozat volt. Ebben a családhoz tartozó hadügyminiszter, a törzsi szokásokra hivatkozva kijelentette, a menekült nem áll többé a család védelme alatt, vére nyugodtan kiontható, bárki megölheti.Huszein Kamel al-Madzsid még ekkor is reménykedett. Egyre másra nyilatkozott a sajtónak és vallott a különböző titkosszolgálatoknak, többek között a CIA-nek és a brit MI 6-nek is. Apránként adagolt, morzsánként szórta az információkat, tartson ki minél to-vább. Tudta, amíg van mit mondania, védelmet is kap. Amit viszont nem tudott, hogy miután a kémszervezetek szinte minden fontos adathoz hozzájutottak, már csak néhány apró részletet vártak a hajdani második embertől, mielőtt levették volna róla óvó kezüket.Rana és Raghad hivatalosan soha, sehol nem nyilvánított véleményt és nem hozta kellemetlen helyzetbe az apját. Nem is tehették volna meg és talán nem is tudtak túl sokat. Honvágy kínozta őket, de kitartottak férjeik mellett még akkor is, amikor édesanyjuk - férje unszolására - Jordániába érkezett, hogy hazacsalogassa őket. Szadzsida asszony nem járt sikerrel, dolga végezetlenül tért vissza Irakba, Szaddám Huszein ígéretét azonban ott hagyta: ha hazamennek a megtévedtek, teljes büntetlenséget kapnak.

1996 elejére Huszein Kamel és testvére belátta, hogy vesztett. Az idegenben működő iraki ellenzék változatlanul szóba sem állt velük, Amerika lemondott róluk és szembe kellett nézniük azzal, hogy Irakon kívül könnyen a körmükre koppinthatnak korábbi bűneik miatt. Jordániából sehová sem vezetett az út. Az ammani védett ház egyre szűkebb lett. Egyik nap telefonhívást kaptak. Huszein Kamelt kereste az apósa. Az elnök barátságos hangot ütött meg és nyugtatni próbálta a vejét. Bíztatta, hogy térjen haza Irakba, számára csak az anyaföld lehet biztonságos. Miután letették a telefont, az egykor vasakaratú és mindenható tábornok kénytelen volt tudomásul venni, hogy Szaddám Huszein ígéretén kívül semmire sem számíthat. A nem egészen egy évvel korábban még a hatalom legbelső köreihez tartozó utód rövidesen tékozló fiúként, bűnbánóan hazafelé vette az útját.1996. február 22-én, kora reggel újabb konvoj indult. Ezúttal a jordániai Ammanból az iraki határ felé. Az augusztusinál kevesebb autóval, utassal, és az utasokban jóval kevesebb reménnyel. A határon már várták őket. A nagy ellenlábas-unokatestvér, Udaj Huszein volt a fogadóbizottság. Az elnök fiának vezetésével, ahogy átlépték az iraki határt, azonnal elválasztották őket a feleségeiktől, akiket fegyveres kísérettel vittek apjuk szülővárosába, Tikritbe. Huszein Kamelt és öccsét Bagdadba szállították, egyenesen a diktátor palotájának elnöki irodájába. Szaddám Huszeinről megérkezésük után lehullt a megbocsátás álarca. Nyomban papírokat tolt elébük, el kellett válniuk a feleségeiktől. Apósuk saját kezével tépte le egyenruhájukról a rangjelzéseket. Percekkel később kilökdös- ték őket az ajtón, az elnök

apjuk villájába száműzte őket, átmenetileg házi őrizet várt rájuk.Még aznap este katonák gyűjtötték össze a hazatért árulók ismerőseit, nőket, gyermekeket és férfiakat zsúfoltak az elnöki palota egyik termébe. Az elnök véreres szemekkel, ittasan, pisztollyal a kezében csörtetett a pizsamában, vagy a házi ruhában toporgó emberek közé. Bosszúvágy lángolt a szemében. Üvöltve közölte véleményét: a két testvér nemcsak rá, az iraki népre is szégyent hozott, és ezért nem jár nekik bocsánat. A jelenlévőknek éppúgy bűnhődniük kell a szégyenért, mint az árulóknak. Ezzel kirohant. Az asszonyok és a gyerekek sikoltozni kezdtek, többen azt hitték ez szá-mukra is halálos ítéletet jelent. Buszokra terelték őket, a palota parkolójából egymás után kanyarodott ki a három jármű, az úti célt nem közölték a rettegő utasokkal. Sokan azt hitték, vesztőhelyűkre indulnak, volt, aki kegyelemért könyörgött, a többség hangosan sírt. Fegyveres katonák fojtották a szót a jajveszékelőkbe, géppisztolyuk csövével intettek, aki megmukkan, azzal végeznek. Fél órával később Bagdad külvárosába értek. A környéken síri csend, a házakban életnek semmi nyoma. Kiköltözették a lakókat. Az úti cél Huszein Kamel apjának villája volt. A sötétben lassan bontakozott ki a kép a buszokon ülő kényszerszemtanúk előtt. Aliig felfegyverzett katonák vették körül a házat, kicsit távolabb egy vadonatúj Mercédesz körvonalai látszódtak. Valaki felismerte Udaj Huszein, Szaddám idősebbik fiának autója volt, lőtávolságon kívül. Kicsivel később egy páncélozott autó kanyarodott az épület elé, hangosbeszélőn szóltak ki belőle. A néhány mondat szerint a villát körülvették, bentről puskaropogás volt a

válasz. A számtalan katona viszonozta a tüzet, megindult az ostrom. Órákon keresztül tartott a tűzpárbaj, a védők egyre nehezebb helyzetbe kerültek. A buszokról is jól látszott, ahogy egymás után kapnak sebet a Kamel család testőrei. Az első családi áldozat a testvérek apja volt. Közvetlenül utána kapott halálos lövést a fiatalabbik testvér, Szaddám Kamel és lánytestvére, valamit annak fia is. Valamivel később már csak az egykori tábornok védekezett, aki néhány testőrével egy emeleti szobába szorult vissza.Udaj Huszein ekkor szállt ki a kocsijából. A biztonságos távolból közelebb jött és bár apja szigorúan megtiltotta neki, hogy részt vegyen a tűzpárbajban, nem bírt a vérével. Elsétált a lövöldözést kamerával rögzítő egyenruhás operatőr mellett, akit maga az ország vezetője küldött, hogy később saját szemével is lássa bosszújának eredményét. Udaj a katonák parancsnokához lépett. Hamarosan rakétavető került elő, és a katonák két lövéssel beszakították a családi villa megerősített kapuját. A berendezés lángra kapott, másodperceken belül füst lepte el a házat. Fegyveresek nyomultak be, gázálarc védte őket. Egyszerre hárman rontottak be a szobába, ahol Huszein Kamel várta a támadóit. Az elsőt hasba lőtte, a másodikat már nem találta el. Golyót kapott a vállába és összerogyott. Kegyelemért kezdett könyörögni, de durván fölrántották és kicipelték a házból, majd az utca kövére lökték. A lövöldözést mintha elvágták volna, a buszokon is feltápászkodtak az addig a padlón menedéket kereső emberek. Az egyik tiszt Huszein Kamelra üvöltött, azt kiabálta, elárulta a népét és a családját is. Majd Udaj lépett előre, a katonák utat engedtek neki. Sógora

torkába taposott, elővette a pisztolyát, a férfi homlokához szorította, és meghúzta a ravaszt. Aztán leköpte a holttestet. A katonák kiáltozásától kísérve ült be az autójába és elhajtott. Miközben a holttesteket teherautóra dobálták, a buszokban mindenkit csendre intettek. Egy tiszt „köszönte” meg a részvételt és „érdeklődött”, hogy vajon mindenki élvezte-e a műsort, aztán reményét fejezte ki, hogy az alkalom példátlan tanóra volt és senki nem felejti el, mit érdemelnek Irakban az árulók. Sértetlenül vitték vissza őket a városba.1

Másnap a televízióból értesülhetett Irak népe a történtekről. A szűkszavú híradásból kiderült, hogy a lövöldözésben meghaltak között volt a testvérpár, három rokonuk és Udaj Huszein két embere is. Utóbbiakat a kommentátor mártíroknak nevezte. A hivatalos magyarázatba az is bekerült, hogy Huszein elnök úr változatlanul fenntartotta a büntetlenség ígéretét és mossa kezeit, amiért vejein saját családjuk vett elégtételt. A törzsi szokásokba azonban ő sem szólhat bele, az al-Madzsid klán tagjai vérbosszút álltak, így mosták le a szégyent, amelyet rokonaik hoztak a törzs és a család becsületére.

1 A történet ilyen részletes verzióját Szarni Szalih adta elő a Sunday Telegraph újságírójának 1998 őszén. Állítása szerint az egyik buszról nézte végig az eseményeket. Két évvel később menekült nyugatra és az interjú idején Belgiumban élt. Más források ugyanakkor részben ellentmondanak állításainak. Egyes információk szerint a testvérpár már február 20-án hazaérkezett és a lövöldözés 13 órán keresztül tartott. Szintén ellenetmondásosak az információk arra nézve, hogy Udaj Huszein vagy Ali Haszan al-Madzsid vezette személyesen a támadást és adta meg a kegyelemlövést Huszein Kamel al-Madzsidnak.

Akiknek érteniük kellett, azok azért pontosan értették Szaddám Huszein üzenetét. Nem először derült ki, ha érdekei úgy kívánják, nem ismer sem istent, sem embert. Ha valaki visszaél a bizalmával, legyen az akár a legközelebbi rokona, legbefolyásosabb helyettese, arra csak a halál várhat.Ugyanúgy mint máskor, 1996. február 23-án is egyszerre több különböző helyen főztek az iraki nép atyjának, aki csak az utolsó pillanatban döntötte el, hol eszik. Biztos, ami biztos először most is az ételkóstolóját illette az első falat, de Szaddám Huszein ezen az estén mosolyogva költhette el a vacsoráját. Hónapok óta először.Huszein Kamel al-Madzsid tragikus története igaz. A diktátor veje tényleg Jordániába szökött a feleségével és a kíséretével, tényleg reménykedett benne, hogy új életet kezdhet valahol külföldön és tényleg apósa hívó szavára ment vissza Irakba, ahol rövid úton megölték. Meggyilkolásának részleteiről azonban többféle változat is kering. Ahány mesélő, annyi történet, nehéz kisilabizálni belőlük a valóságot. Ugyanez a helyzet Szaddám Huszeinnel és az iraki diktátor tetteivel. Valóságosak, de - esetenként legalábbis - kozmetikázottak. A különböző híreket nehéz lenyomozni. Többségük az iraki rendszer elől menekülő, korábban azt kiszolgáló emberek elmondása alapján ismert - és ezek az emberek nem biztos, hogy mindig igazat mondanak. Önmaguk bűneit gyakorta igyekeznek kisebbíteni és inkább mások nyakába varrni,Irakból az elmúlt huszonnégy évben legalább hárommillióan menekültek el. Vállalva a nyilvánosságot, sokan szóba álltak újságírókkal, tévériporterekkel, tudósokkal és meséltek az életükről, tapasztalataikról,

üldöztetéseikről. A sokféle ember rengeteg történetéből végül kikerekedik az igazság Irakról, Szaddám Huszeinről és uralmáról.Az elkövetkezendőkben - szándékunk szerint - megismerhetik Szaddám Huszein valódi arcát, beleláthatnak egy kicsit a fejébe és szembesülhetnek csúcsra jutásának és hatalmának árával is. Csak olyasmit írtunk le, amit - lehetőségeinkhez mérten - ellenőrizni tudtunk, de jeleztük azt is, ha a történet megkérdőjelezhető.E könyv lapjain azonban szerepelnek tények is. Megmásíthatatlan számok, adatok és tettek Irakról, népeiről, kultúrájáról, történelméről, politikai berendezkedéséről, hadseregéről és vezetőiről - természetesen a teljesség igénye nélkül. Reményeink szerint, ha végigolvassák némiképp megérthetik, hogy ebben a közel-keleti országban miért történnek úgy a dolgok, ahogy történnek és átérez- hetik az ottani emberek sorsát is.

1. FEJEZETÚtikalauz helyett

Odafelé

A Bagdadot Ammannal összekötő országút, amelyen Huszein Kamel al-Madzsid konvoja kétszer is megfordult, kietlen vidéken vezet. A táj lapos és homok borítja, ameddig a szem ellát és azon túl is. Az arab sivatag nem kínál túl sok látnivalót, de aki Irakba tart - a bagdadi nemzetközi repülőtér lezárása óta - nem tudja kikerülni. Akár Jordániából, akár Szíriából igyekszik a közel öt Magyarországnyi területre, át kell vágnia rajta. Az utazóknak könnyebb Jordánia felől megközelíteni Irakot, Szíriába nehézkesebb a bejutás. A jordán fő-városban már hajnalban iraki taxik várják az utasokat, ravasz sofőrökkel, privát díjszabással és a leselejtezett japán kisautótól a legmodernebb amerikai dzsipig, komoly autóparkkal. Ha a pénztárcánk engedi érdemes az utóbbit választani, a tíz-tizenkét órás sivatagi túra, az idő egyhangú forrósága mellett is izzasztó.A jordán útépítők feltehetően kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, mint keleti szomszédaik. Az országút csak helyenként kétsávos és mindenhol nehezen járható, Irakban viszont nyílegyenes és remek minőségű. Élvezetéhez már csak a határral kell megküzdeni, ami negatív AIDS-teszttel és vízummal szinte gyerekjáték. A hivatalos papír megszerzése már jóval komplikáltabb, Szaddám Huszein hivatalnokai felettébb kiszámíthatatlanok, és ha adnak is vízumot, arra hónapokat kell várni. Mezei turistaként nem is igazán érdemes próbálkozni, ötletesebb és kifizetődőbb

tudományos, leginkább történelmi kutatásokra hivatkozni, a múltra azért ott is büszkék.Az első elnöki portré a határátkelő hivatali helyiségében néz farkasszemet a külvilággal. Az életnagyságnál jóval nagyobb Szaddám Huszein egyenruhában feszít - a napszemüveg opcionális. Más nem is sejteti a diktatúrát, a határőrök épp olyanok, mint bármelyik közel-keleti országban. Még vámvizsgálat is van, de a vájtszeműek szerint színjáték az egész, puszta formalitás. Mindig keresnek, sosem találnak, annak ellenére, hogy kivétel nélkül mindenki rejteget valamit. Virágzik a csempészet, mellékes jövedelem az ingázó sofőröknek és minden bizonnyal az egyenruhásoknak is.Sor nincs, a sorompó felemelkedik, az autó nehézkesen kezdi falni a távolságot Bagdadig. Legalább nyolcszáz kilométer van még hátra. Kanyar nélkül. A sztráda többnyire üres, kétszáz kilométerenként törik csak meg magányát egyformára épített benzinkutak. Az ellenőrzőpontok gyakoribbak. Sorompó, fegyveres kiskatonák, árnyékban heverésző, trikóra vetkőzött tiszt. Koreográfiájuk állandó és szórakoztató. Érteden szemlélődés a soha nem látott, arab szemnek értelmezhetetlen útlevélben, gyermeki mosoly az iraki vízum láttán, némi okvetetlenkedés, jobb esetben egy korty sűrű tea és az időközben zubbonyt öltött tiszt már-már baráti, elbocsátó kézmozdulata.Útban Bagdadig elgondolkozhatunk Irakkal kapcsolatban, amelynek születése fölött - mint számos közel-keleti ország esetében - a nyugati gyarmatosító hatalmak bábáskodtak.

Az éden kertje

Területe földrajzilag négy részre oszlik. A fővárostól észak, északnyugatra az Eufrátesz és a Tigris folyó zárja közre a helyenként kifejezetten termékeny felvidéket, a Szigetet (Al-Dzsazíra). Mindkét folyó a szomszédos Törökországban ered, és sok hordalékot szállítva vonul le az észak hegységekből. Az áradások idején az Eufrátesz vize a tőle délre eső sivatagot is táplálja néhány időszakos folyón keresztül. A régió két központja Moszul és Bagdad. Az itt élő törzsek, de különösen a Szaddám Huszein szülővárosában, Tikritben élő klánok és nemzetségek az iraki diktatúra leghűségesebb támaszai.Az ország nyugati, dél-nyugati részén az arab sivatag egészen Szíriáig elterpeszkedő hatalmas és beláthatatlan homokdűnéi húzódnak. A terület hagyományosan a nagy nomád arab törzsek területe, akik egészen a 20. század második feléig gyakran vándoroltak ke- resztül-kasul a szaúdi-jordán-iraki háromszögben, ahol egykor nem volt semmiféle államhatár. Ezen a vidéken nincsenek nagyvárosok, sőt települések is alig. A szíriai Damaszkuszból és a jordániai Ammanból Bagdadba vezető autópálya - amelyen utunk is vezet - kínál egyedüli tájékozódási pontot.A fővárostól délre, a Perzsa-öbölig nyújtózkodó országrészt Alföldnek (Al-Irak) hívják. Ennek a területnek a Tigris és az Eufrátesz által közrefogott részét egészen hét-nyolc évvel ezelőttig a világ egyik természeti csodájának tartották. A majd fél Magyarországnyi lápos, mocsaras területen teljesen egyedülálló élővilág virágzott, amíg Szaddám Huszein le

nem csapolta az egészet, óriási humanitárius és természeti katasztrófát okozva ezzel. Az itt található számtalan emlék bizonyítja, hogy a vidék a civilizáció egyik bölcsője volt. A Tigris és az Eufrátesz közötti termékeny vidék adott táptalajt a legősibb civilizációknak, a sumér, az akkád és a babiloni kultúráknak. Ezeknek a nyomai mai is megtalálhatóak Irakban.A sumérok alkalmazták az írás első formáját, a piktogramokat. Hódításaik során először építettek harci szekereket, a réz és az ón ötvözésével feltalálták a bronzot. A Krisztus előtti második évezredben élt nagy babiloni uralkodó, Hammurabi nevét a világ első tör-vénykönyve tette ismerté. A fekete bazaltoszlopon fennmaradt 282 paragrafus részletesen rendelkezett a birodalom alattvalóinak jogairól és kötelességeiről.A két folyó völgyében uralkodott a Bibliából is ismert Nabukodonozor, majd ez volt az achaimenida birodalom otthona is. Utóbbit Nagy Sándor buktatta meg, aki Makedóniából indulva végigsöpört egész Ázsián. A termékeny vidéken egymást követték a különböző birodalmak, hogy aztán időszámításunk után a 6-7. szá-zadban megjelenjen az arab nép és az iszlám vallás, és máig meghatározza nemcsak Irakot, de az egész Közel-Keletet.A Tigris és az Eufrátesz között évezredeken át öntözéses módszerrel művelték a földeket, az itteni datolyánál ízletesebb nem termett az egész világon. A két nagy folyó Kurna városánál folyik össze, ahonnan Satt al Arab néven érkezik meg Bászrába, Irak második legnagyobb városába és kikötőjébe. Bármennyire is nagy az ország,

tengerpartja mindössze 41 kilométer hosszú, ráadásul kikötő építésére majdnem teljesen alkalmatlan.Bagdadtól észak, észak-keletre a hegyekben főleg a legendás kurd etnikum él. A gyorsfolyású Kis-Zab, Nagy-Zab és más folyók szabdalják a területet, a hegyvidék kemény életre kényszeríti az itt élőket. Mezőgazdasági művelésre csak a folyóvölgyekben van mód, máshol állattartásból és csempészetből próbálnak megélni.

Bagdadi képeslap

A nyílegyenes úton váratlanul tűnik fel Bagdad. Addig alig látni életnek nyomát, aztán egyszerre tömbházak között fut az út. Stílusmentes, szögletes rengeteg. A fővárost 762-ben alapította az Abbaszída kalifátus egyik legnagyobb uralkodója, al-Manszúr. A kalifátus az ezt követő időkben az iszlám világ egyik fényes központja volt. Bagdad végzetét a mongolok pusztítása hozta el, akik 1258-ban elfoglalták és lemészárolták a lakosság jó részét. Ettől kezdve már sohasem nyerte vissza régi fényét. Az ország majd huszonnégymillió lakójából öt és fél millióan laknak itt, többségében betonból épített koc-kaházakban. Az irakiak háromnegyede él ugyanígy. A múlt század ötvenes éveitől kezdve egyre többen és egyre gyorsabban hagytak fel a vidéki élet kilátástalanságával és próbáltak szerencsét a nagyvá-rosokban.Bagdad lakossága 1965-ben még alig több mint másfélmillió. Húsz évvel később már a duplája. A nyolcvanas évek végétől pedig még kétmillióan döntöttek úgy, hogy a fővárosban telepednek le. Bászra,

Moszul, Kirkuk és a többi nagyváros hasonlóan vonzónak tűnt. Az állam viszont képtelen volt lépést tartani a vidékről a városokba áramlók tömegével, előbb-utóbb mindenhol megjelentek a nyomornegyedek. A legsúlyosabb helyzet az ország déli részén alakult ki, főleg innen vándoroltak a kisemmizettek Bagdadba.A vidék közben megőrizte ősi arcát. A mai napig meghatározó az évszázadok óta fennálló törzsi rendszer. Amíg a központi hatalom nem akart beleszólni az életükbe, a vidéken élők a törzsi szokásokat és hagyományokat alapul véve néztek szembe a kihívások-kal. A gyakran egész településeket megtöltő rokon közösségek teljesen önellátóak voltak és függetlenségüket, önállóságukat, ha kellett fegyverrel is megvédtek. Amikor azonban a modernizáció miatt egyre többen váltak munkanélkülivé és költöztek a városokba, erejük és befolyásuk veszesen csökkenni kezdett. Ezzel együtt, ahogy fejlődött a közlekedés és a kommunikáció is, a központi hatalom egyre könnyebben irányította a központoktól messzebb eső területeket is.Beérve a fővárosba, előbb-utóbb feltűnik a Bagdadot kettészelő folyó, a Tigris. Az emberi kultúra bölcsőjének ölelő karja széles, lustán hömpölygő folyó. Partját néhány évvel ezelőtt még teraszos, vidám kávéházak színesítették, mára elhanyagolt, csak a természet öt-letességén múlik a látvány. A központ közelsége észrevehető, egyre több az ember, az autó, a kürtszó. A letekert ablakon behallatszik az arab világban mindenhol fellelhető zsivaj. Esteledik.Elmaradhatatlan alkudozás a fáradt taxissal, az eredetileg megbeszélt összeg rendszeresen inflálódik útközben. A szóváltás kevésbé, az inzultus inkább elkerülhető. A

fáradt utasra további nehéz percek várnak, ismeretség híján hamar elnyeli Bagdad. Az országról nincs részletes útikönyv, a legnevesebb kalauz sem szentel néhány oldalnál többet az országnak, a szállásvadászat egyéni lelemény. A megszólított, nyelvtudó helybéli szívesen ad útbaigazítást, készséggel megmondja, hol van hotel a közelben, csak azt nem teszi hozzá, hogy a javasolt szállodák kivétel nélkül hivatalos, külföldieknek kijelölt alvóhelyek, a többihez képest csillagászati árakkal. A háromharminchárom, a négy- negyvennégy, az ötcsillagos ötvenöt dollárba kerül. Hivatalos úton járók és a fegyverzetellenőrök a város legelegánsabb, hajdan nemzetközi rangot is kiérdemlő luxusszállóját veszik célba. Az Öböl-háború óta a hotel neve Rasid. A bejárat elé varázsolt színes mozaikkép idősebb George Busht, az amerikai ex- elnököt ábrázolja. Befelé menet minden vendég kénytelen az út porától koszos cipőjével jól megtaposni. Alatta a „Bush bűnöző” felirat arabul és angolul is olvastatja magát.Az amúgy nem túl nagy szálloda választékról vélhetően senkinek sincs kimerítő ismeretanyaga, a szobák azonban a besorolástól függően akár még tévével és telefonnal is felszereltek. Csak működőképességük kétséges, egyedül a légkondicionálóra ügyelnek kínosan, a nélkül nyáron elviselhetetlen lenne a betonbelsők klímája.Irakban dinárral fizetnek. Váltani csak helyben lehet, és csak feketén érdemes. A hivatalos árfolyam évek óta következetesen tartja magát, egy dollárért egyharmad iraki dinár jár a bankban. Az utcán ugyanezért a három dollárért már hatezer(!) dinárt kínál a nép leleményes fia és így sem jár rosszul. Aki először vesz kézbe helyi

bankjegyet, arra ráfér egy alapos gyorstalpaló, „ismerd meg Irak bankjegyeit” kurzus. Minden egyes papírszeleten az elnök arcéle villan.Néhány száz forintnak megfelelő „Szaddámért” már remekül jól lehet lakni a bagdadi éttermek többségében. A leginkább férfiak által látogatott vendéglők az étlapot általában nélkülözik, de háromnégy féle ételt szinte mindig kínálnak. Nagy kondérokban fő a leves, van többféle rizs és húsételek is, és még a gyomrot sem csapja el a nagy átlag. Az italválaszték a vallás miatt nem tartalmaz alkoholt, üdítőt azonban annál inkább. A gyűlölt Amerika pénztárcáját hizlalandó, kólázhatnak a bagdadiak, ha úgy hozza kedvük. Szeretik is a „bipszi”-t. Mivel a p-vel kezdődő szavakat nem tudják kimondani. Európához képest gyorsított felvételnek tűnik a tempó, sürögnek-forognak a pincérek, egy percet sem pihennek, fő a vendég kényelme, akár helybéli, akár külföldről sodorta erre sorsa.Ha éttermi kalauzt írna valamelyik lelkes helybéli zsurnaliszta, nem lenne túl nehéz dolga, mert a lehetőségek tárháza azért meglehetősen szűkös. A keleti és a szocreál elegyének betonba faragott hangulata árad szinte mindből és kizárólag evésre találtattak ki, szocializálódásra alkalmatlanok. Az elvétve előforduló, elegánsabb változatokra is igaz ez, a különbség inkább a kiegészítőkben, például a terítőben van, a magyar szemnek már-már giccses csipke dísz fölül- múlhatatlan étteremkialakítási bravúrnak számít. A turistákat néha, és akkor is csak csoportban fogadó ország reprezentációs csúcsa egy - korábban feltehetően karavánszerájként működő - nagy belmagasságú, boltíves étterem, ide hozzák vendéglátóik az idegeneket, kevésbé a kosztért,

mint a rusztikus hangulatért. Hasonló csoda a forgó étterem egy torony tetején, de az általában zárva tart. Az igazi kegy azonban egyértelműen a város egyetlen hamburgerese, ahol a bagdadiak átszellemülten fogyasztják a húspogácsát sült krumplival - ennél izgatóbb tiltott gyümölcs nincs is. A panelkuckóból elvágyódó társasági emberek az éttermeknél szegényesebb berendezésű kőből épített és a mozgó teázók közül választhatnak. Az utóbbiak egyszemélyes tulajdonos-üzletvezető-pincér-ajtónállója emberi erővel vontatható kordéra telepíti szórakozóhelyét és ott ver tanyát, ahová üzleti érzéke vezérli. Műanyag székek, esetleg fapadok szolgálnak ülőalkalmatosságul, ezekre telepedve ihatják a beszélgetők a sűrű, erős szirupból hígított teát, ez van sör, bor, pálinka és egyéb szeszes italok helyett is.Áruházak nincsenek. Nagyobb boltok sem segítik a pénzköltésben az irakiakat. Két lehetőség kínálkozik, ha valamire szükség van. A tömbházak alsó szintjeit elfoglaló szatócsboltféleségekben minden fontos árucikk megtalálható, jól megfér ezekben egymással az élelmiszer, a ruhanemű és a harapófogó is. Vásárolni azonban úton- útfélen lehet. Az utca kövére terített „pult”-on egymást éri a kínai műanyagkacat, Szaddám Huszein kitűzőre vasalt arcképe és az angol nyelvű orvosi tankönyv. Tíz percen belül bármi előteremthető, a legfurább kéréseket is teljesítik a kereskedők, a „nem tartunk effélét” kifejezés hiányzik a szótárukból.A magántulajdon és a magánüzlet engedélyezett Irakban, a sok pénzzel kecsegtető olajra azonban rátette a kezét az állam. Az iraki gazdaságot évtizedek óta a fekete arany határozza meg, az olajjal való kereskedés különösen a II.

világháború után jelentett egyre komolyabb bevételt. Az 1960-as évek második felében egyre nagyobb erővel igyekezett kiterjeszteni rá az állami befolyását, és ez 1972-re sikerült is. Az Iraki Olajvállalat ebben az évben száz százalékban állami tulajdonba került. A másik fontos kérdés, a földek államosítása - mivel jóval kisebb nyereséget jelent - szinte vég nélkül tartott. A '70-es évek második felében a földterület egyharmada még mindig a földbirtokosok alig három százalékának a kezében volt.A fővárosban mód nyílik szórakozásra is. Mozik, színházak hívogatják az érdeklődőket. A filmszínházak bejárata fölött elhelyezett plakátokon nem szerepelnek feliratok. A színes ruhákba öltözött főszereplők csábítják a filmbarátokat, színművész nők és férfiak élet-nagyságúnál nagyobb alakjai hirdetik a hazai filmipar sikereit. A tévé méltó versenytárs. Iraki filmek, archív focimeccsek, lelkesítő politikusi beszédek könnyen elcsíphetőek, belekalkulálva a naponta többször is levetített zenés Szaddám klipeket. Könnyed zenei alá-festéssel indul a montázs, a katonai egyenruhába bújt diktátor kedvesen int népének. A képek Huszeinről változatosak. Szerepel civilben és félmeztelenül, kalapban, sapkában és sisakban is, hord napszemüveget és olvasót, szigorú, vagy épp mosolygós az ábrázata, tiszteleg, lovagol, paraszti munkát végez, esetleg áldást oszt. Legfontosabb szerepeit játssza el, de az őt mutató felvételek között rendre feltűnik egy aranyszínű öltönybe bújt fiatalember, aki dalban mondja el az irakiak atyjáról szóló himnuszféleséget, az egekig magasztalva Szaddámot. „Látott-e valaha a világ a mi atyánkhoz hasonlót?!” - ezzel a költői kérdéssel végződik a dal,

hogy másnap ismét megnézhesse az ország apraja-nagyja.Szaddám Huszein nagyszerűségét múzeumi keretek között is szemügyre lehet venni. Az iraki fővárosról túlzás lenne ugyan azt állítani, hogy hemzseg a kiállítótermektől. Egy-kettő azért akad, igaz azok jobbára az elnökkel foglalkoznak. Az egyikben megtekinthető a muszlimok szent könyvének egyedi változata is. A Korán kézzel írott, hatszáz oldalas példányát különleges tintával írták, Huszein vérével. A diktátor három éven keresztül, rendszeresen adott hozzá vért, alkalmanként körülbelül fél litert. Az ötlet közvetlenül azután fogalmazódott meg a fejében, hogy egész életét végigkísérő túlélési hajlama miatt szakembereket hivatott, akik elkészítették a családfáját. Az ősök felkutatásából az derült ki, hogy Szaddám Huszein egyenesen Mohamed próféta rokona, pontosabban Fatima nevű lányának egyenes ági leszármazottja.Egy koraesti séta kiválóan alkalmas nemcsak Bagdad, de a bagdadiak szemrevételezésére is. Nyáron akkora a hőség, hogy előbb nem is igen érdemes az utcára merészkedni. Az egy kaptafára gyártott lakóházak mellett fel-feltűnnek a dicső múlt látványos emlékei is, bagdadi módra felújítva. A renoválás egyfolytában tart, az egyszemélyes hatalom lehetőleg mindent hajdani fényében ragyogva látna újra. A megszépítéshez használt téglák közül minden tizedikbe, állami rendeletre Szaddám Huszein nevét kellett ütni. A Bagdad Palota újjáépítése magával ragadó példa. Az épületet egykor al- Zuhornak, vagy a virágok palotájának nevezték. Az 1930-as években épült Gázi király megrendelésére,

viszonylag kicsi, de annál irnpozánsabb. 1987-ben indult a felújítása, amelynek során egy magas, praktikus és egyben látványos téglafalat kellett felhúzni. Ez fogta volna közre az utca felé néző kaput is. A bejárat már a helyére került, körülötte azonban még hiányzott a fal, amikor az egyik délután az elnök testőrségének autója parkolt le az építkezés mellett. Az egyenruhás fegyveresek a munkálatok vezetőjét keresték, közölték vele, hogy a nép szeretett nagybátyja percekkel korábban haladt erre és megdöbbenve vette észre, hogy a kapu két oldaláról hiányzik a fal. Sietve hozta fel mentségéül a mérnök, hogy építészetileg ez a jó sorrend, ráadásul nagyon precíz szeretne lenni, és a fal kidolgozottsága és díszítései miatt bonyolult munkálatokat igényel, elvég-zésükhöz legalább egy hétre van még szükség. A katona kerek-perec közölte, hogy az elnök estig adott rá időt. Akkor újra elautózik majd erre, és látni akarja a kész falat. Különben baj lesz. Az építésvezető pontosan tudta, mit jelent ez, kár lett volna vitatkozni. Mindenkit odarendelt, aki élt és mozgott és a testőrök szeme láttára, elképesztő tempót diktálva négy óra alatt megtették a dolgukat. Este fél tízre végeztek és az elnök elégedett volt. A helyszínre újból kiküldött parancsnok tolmácsolásában még meg is köszönte.Az elnök legutóbbi és eddigi legnagyobb kulturális-vallási vállalkozása szintén Bagdadban kapott helyet. A világ legnagyobb mecsete készül egy volt repülőtéren. A hetven futballpálya nagyságú területet javarészt vízzel akarják elárasztani, ebből az elnöki hüvelykujjat formázó sziget emelkedne ki, és azon magasodna a párizsi Eiffel-toronynál is magasabb, szédítő méretű imádkozó hely. Hatvan kilométerre a fővárostól, szintén figyelemre

méltó épületegyüttes emelkedik. Az ősi Babilon, Szaddám Huszein újragondolásában. Az elnök az irak-iráni háború alatt állíttatta helyre, több mint százmillió dollárért.

Népek, hitek, istenek

A bagdadi nyüzsgés nem meglepő, minden környékbeli fővárosban szembesülhetünk ezzel, de példának okáért a szomszédos Teherán, Irán fővárosa fejlettebb és színesebb Bagdadnál. A megszámlálhatatlan középület mindegyikét fegyveresek őrzik, de a katonai jelenlét egyébként nem túl szembeötlő. Kivéve a jelentős ünnepeken, például az elnök születésnapján. Akkor sokan vannak az egyenruhások, mint ahogy a polgárok is százezer számra árasztják el az utcákat, hogy felvonulhassanak Szaddám Huszein tiszteletére. A mu-latságok már április közepén elkezdődnek, hogy azután a hónap végéig, egyre csak emelkedjen fényük. A rendezvények a hónap 28- ik napján érik el csúcspontjukat, ugyanis hivatalos életrajza szerint, e napon született az elnök, a hajnali órákban. 1997-ben, a diktátor hatvanadik születésnapja alkalmából rendezett parádén azonban az ünnepelt még dublőréi révén sem képviseltette magát.Az emberek nyíltak és barátságosak, aki beszél néhány szót valamelyik világnyelven, rögtön teszteli is tudását a külföldin. Politikáról nem érdemes faggatni őket, a vélt elégedetlenséget nem osztják meg idegenekkel. Az iraki nők ritkán járnak egyedül az utcán, de öltözködésük több muszlim ország szabályaihoz képest is kevésbé szigorú. Valójában sehol másutt a Közel-Keleten nem élveznek

akkora szabadságot, mint itt. Jogosítványt szerezhetnek, tanulhatnak, egyetemre járhatnak és szavazhatnak, sőt a parlamenti helyek tíz százaléka is őket illeti. Igaz a parlamentnek Irakban kizárólag formális szerepe van, pusztán arra hivatott, hogy a demokrácia látszatát keltse. Az irak-iráni háború még tovább növelte lehetőségeiket. A harctéren helytálló férfiak polgári állásait velük töltet-ték be, és ezeket később is megtarthatták. Ma külön szövetségük van az országban, és több asszony vezető beosztást tölt be az államapparátusban. Irak biológiai fegyverprogramjának létrehozója is nő, dr. Rihab Taha.Az ország lakosságának 70-75 százaléka arab, ez az arány a fővárosban még nagyobb. A modern Irak megszületéséig és a városok megerősödéséig nagyobb részük nomád vagy félnomád törzsekben élt. Ez azt jelentette, hogy az adott törzs vagy annak egy-egy nem-zetsége, klánja az év csak bizonyos időszakait töltötte egy helyen, máskor vándorolt. Az arab népesség durván egyharmada az iszlám szunnita irányzatát, kétharmada pedig az iszlám siíta ágát követi. A két irányzat a vallás születését követően vált ketté. A vallásalapító Mohamed nem rendelkezett az utódlás kérdéséről. Halála után egy ideig ebből nem is volt gond. A muszlim közösség vezetőjének számító kalifát különböző elvek alapján, de a közösség megbecsült tagjai közül választották, és egyik ellen sem merült fel kifogás. Végül a negyedik kalifa Mohamed veje, Ali lett. Ekkor azonban az időközben óriásira nőtt iszlám birodalom egyik kormányzója megkérdőjelezte Ali uralkodását. A vitából kerekedő polgárháborút Ali elvesztette és meggyilkolták. Később Ali egyik fia, Pluszéin próbálta magához ragadni a hatalmat, de a végső csatában Kerbalánál (a mai Irak

területén) hetvenkét harcossal mártírhalált halt, a több ezer fős ellenféllel szemben. Ettől kezdve Ali és Huszein hívei a siat Ali (Ali pártja) néven különböztették meg magukat a többségtől, innen ered a siíta elnevezés.A két irányzat közti szakítást végül az az öröklési probléma okozta, hogy jog szerint kit illet a kalifa cím. Kalifának nevezik Mohamed utódait, az iszlám vallás vezetőit. A síiták odáig mentek, hogy nem ismerték el az első három kalifát sem, csak Alit, és az ő két fiát, va-lamint ezek további leszármazottait. A kalifa elnevezést, az imámra cserélték. Ráadásul eltértek Mohamed eredeti dogmáinak egy részétől. A legalapvetőbb vallási tételekben azonban mindkét irányzat egyetért. Európai ember számára a síiták és a szunniták között komoly különbségnek tűnik, hogy egyházuk csak a síitáknak van. Az iszlám világban a szunniták jóval többen vannak (83 százalék), de néhány országban, így Irakban is a siíták alkotják a többséget.A kurdok az ország észak-keleti, főleg hegyvidéki területein élnek. Irakban a lakosság egynegyedét-egyötödét teszik ki. Történelmük egybefolyik az önállóságért folytatott állandó és kegyetlen harccal. Irakon belül a mindenkori hatalommal szemben lázadások, árulások, tömeges kitelepítések és kivégzések jutottak nekik egészen az 1991-es Öböl-háborúig. Azóta viszont soha nem látott önállóságot élveznek és az iraki diktatúra szigorától mentesen élhetnek. Sokáig tartó sikertelenségük talán legfontosabb oka, hogy bár egy népet alkotnak nagyon megosztottak. Szinte mindenki az iszlám vallást követi, de azon belül több irányzat hívei is megtalálhatóak köztük és nyelvük sem egységes.

Hasonlóan az arabokhoz, a kurdok egy része is még törzsi keretek között él.Asszírok és turkománok is színesítik az ország lakóinak sokféleségét, de együtt sincsenek többen öt százaléknál. Az asszírok szinte teljes egészében keresztények, és az ország északi részén élnek a kurdok és az arabok között. Magukat az ókori Asszír Birodalom leszármazottainak tartják. Vallásuk miatt üldözték őket, több mészárlást kellett túlélniük, főleg a II. világháború előtt. A külföldre menekülő iraki emigránsok majd harminc százaléka ma is keresztény asszír, ők javarészt az Egyesült Államokban telepednek le. A turkománok a törökökkel és a türkménekkel állnak rokonságban, több mint hatszáz éve élnek Észak-Irakban. Hasonlóan a kurdok többsé-géhez, ők is szunniták. Az ország északi részén él néhány vallási kisebbség maradványa. A jezidiekről, a szabeánusokról keveset tudni, az első teljes népszámláláskor is alig tették ki a lakosság egy száza-lékát. Az iraki zsidók az 1950-es évekig az ország lakosságának több mint két százalékát adták. A nagyrészt a városokban élő közösség az 1950-es évekre szinte teljes egészében áttelepült Izraelbe és mára csak hírmondóba maradtak.A nemzetiségi és vallási különbözőségen kívül az iraki emberek tipikusan nyugatinak gondolt társadalmi betegségekben is szenvednek. Ilyen a vallásosak és nem vallásosak, az értelmiség és középosztály, a város és vidék, és a jól ismert szegények és gazdagok ellentéte.Szaddám Huszein állandóan jelen van, nem csak Bagdadban, egész Irakban. Élőben csak a tévében lehet látni, de arcképe mindenhol jelzi hatalmát és sokszínűségét. Legtöbbször katonai ruhában pózol és

szigorú a tekintete, de a legképtelenebb helyeken is ott van és figyel. Ha a benzinkutaknál kiakasztott kópián nem is tankol, a postán elhelyezett képen telefonál, a fényképező szakbolt kirakatában pedig géppel a nyakában mosolyog. Mindenhez ért és mindenkin rajta van a szeme. Állandó résztvevője népe mindennapi életének, családfő és barát, hős, védelmező, szigorú vezér és legendás harcos egyszerre és egy személyben.

2. FEJEZETSzületések

Nehéz szülés

Szubha nem akarta megszülni a gyermekét. Öngyilkosságot tervezett, így szerette volna elpusztítani a méhében fejlődő magzatot is. Férje nemrég halt meg, elvesztette első gyermekét is, kilátástalannak tűnt számára az élet. Úgy érezte, nemhogy egy gyermekkel a nyakán, egyedül is képtelen lenne megküzdeni a nehézségekkel. A muszlim nőt végül a szomszédságában élő zsidó család beszélte le elhatározásáról. Addig győzködték, amíg az életben maradás és a szülés mellett döntött. 1937. április 28-án örömtelenül adott életet gyermekének. A kisfiú világra jötte nem volt ünnep, mindössze még egy éhes szájat jelentett. Szaddám Huszein at-Tikriti erőszakos és kegyetlen világba csöppent, ahol nem sok jóval bíztatott az élet. Csak a neve adhatott okot reményre, Szaddám arabul annyit tesz: „aki szembeszáll”.Irak ebben az időben épp hogy túl volt a függetlenné válás nehézségein, sőt az első katonai puccson is. Az országon azonban még mindig érezhető volt Nagy-Britannia keze, az angol korona tanácsadói segítették a kormányzást és brit katonai gépek állomásoztak a repülőtereken. Egyik pillanatról a másikra nem lehetett kilépni a tíz évig tartó gyarmati sorból.Az I. világháború idején a brit birodalom mindent megtett, hogy megtörje az Oszmán Birodalom hatalmát a Közel-Keleten. Az Arabfélszigeten szövetségre lépett a mekkai saríffal Huszeinnel, akinek megígérték, hogy ha

fellázad Isztambul ellen, akkor a háború után arab királyságot alapíthat. Közben Indiából érkezett brit csapatok szálltak partra a mai Irak területén fekvő Bászrában, hogy Mezopotámia felől hatoljanak be az Oszmán Birodalomba.2

A világháború végén kiderült, hogy Nagy-Britannia már korábban megszegte az Arab Királyságra vonatkozó ígéretét, és szövetségeseivel közösen egy titkos egyezményben érdekszférákra osztotta a térséget. Több európai ország lényegében gyámságot vállalt az egyes régiók felett, hogy azokat elvezessék az egyelőre homályba vesző függetlenségig. A győztes nagyhatalmak íróasztal és térképek felett rajzolták meg az Oszmán Birodalom romjain születő új határokat. Mesterségesen alakított, a hagyományos gazdasági, társadalmi és etnikai határokat figyelmen kívül hagyó új államok jöttek létre, amelyeket kezdetben mandátumterületnek neveztek. Már ekkor egyértelmű volt, hogy történetüket viszályok és konfliktusok szegélyezik majd.Az arab felkelést kirobbantó Huszeint közben elűzte Ibn Szaúd, Szaúd-Arábia későbbi megalapítója. A britek azt tervezték, hogy két fiából a mai Szíria és Irak területén csinálnak királyt. Franciaország azonban az ellenőrzése

2 Az I. világháború kitörése idején az Oszmán Birodalom névlegesen a mai Törökország, Irak, Szíria, Jordánia, Izrael, Palesztin Autonómia és Egyiptom területét ölelte fel, valamint kiterjedt az Arab-félsziget és a Földközi-tenger déli részének tengerparti sávjaira. Valójában a Fényes Porta befolyása igen eltérő volt, hiszen például Egyiptomban már a 19. század elejétől Mohamed Ali és utódai uralkodtak, az Arab-félsziget legfontosabb városaiért az Ibn Szaúdok, a Rasídok és a Hásimiták vetélkedtek.

alá került szíriai mandátumterületről, az idősebbik fiút Fejszált elzavarta. Nagy-Britannia így kénytelen volt Irak élére ültetni az ifjú uralkodót. A másik fiú, Abdullah rossz néven vette, hogy a beígért királyságot bátyja kapta, ezért néhány száz harcosával elfoglalta Ammant. A brit gyarmatügyi miniszter, Winston Churchill végül rábeszélte a harcos kedvű fiatalt, hogy amíg másként nem alakul, fogadja el a Jordán folyótól nyugatra eső területeket. így született meg a mai Irak és Jordánia, két testvérrel a trónjaikon.Fejszálnak nem volt kire támaszkodnia, a pusztán formális hatalommal bíró király tökéletesen megfelelt a brit terveknek. Nagy-Britannia Irakot az Oszmán Birodalom három közigazgatási egységéből, úgynevezett vilajetjéből ragasztotta össze. A legdélebbi. bászrai vilajet elsősorban a szunnita és siíta arabok lakta sivatagi és a Tigris és az Eufrátesz folyó által határolt hatalmas mocsaras területekből állt. A középső, bagdadi vilajet a főváros és a két folyó Bagdadtól északra levő területeit ölelte fel, ahol szunnita arab törzsek és az egykori birodalom katonái és értelmiségei, illetve hivatalnokai éltek. A legészakibb, moszuli vilajet a szunnita arabok, kurdok, turkománok és asszírok által vegyesen lakott félig sík és félig hegyvidéki területekből állt.Mielőtt London hozzákezdhetett volna, hogy erősen központosított közigazgatás alá vonja az országot, az új államba kényszerített kurdoknak és araboknak is volt néhány szavuk a döntéshez. A kurdok becsapva érezték magukat, mert az I. világháborút lezáró béke-egyezmények független kurd államot ígértek nekik. Ehelyett 1918 után egyszerre több állam osztozott rajtuk. Az Oszmán Birodalom idején amúgy is önállósághoz

szokott népnek most a Fejszál nevében fellépő britekkel kellett volna megküzdenie, harcaikat azonban kevés siker koronázta.Az 1920-30-as években több kurd törzsi felkelés is kitört, de a brit és az iraki hadsereg minden alkalommal úrrá lett felettük. A kurd és iraki politikában ma meghatározó szerepet játszó Barzani család először 1932-ben lázadt fel, amikor a hatalom Törökországból elűzött asszír családokat akart letelepíteni szülőfalujuk, Barzan határában. Az ő sorsuk — amelyben osztozott a kurdok többsége — száműzetés, deportálás és erőszakos halál volt évtizedeken keresztül.Délen az arab törzsek és a siíta egyházi vezetés kezdettől fogva gyűlölte a brit megszállókat. A világháború idején a török csapatokkal együtt az angolok ellen harcoltak a siíta arab törzsek. 1920-ban nyilvánvalóvá vált, hogy Irak nem lesz független, ekkor a siíta egyházi vezetés felkelést robbantott ki a britek ellen. Az ország egyharmada három hónapig lángokban állt. A lázadás leverése Nagy-Britanniának 40 millió fontjába került, ami villámgyorsan meggyőzte Londont, hogy a katonai igazgatás túl költséges, és mivel Fejszál személye elfo-gadhatónak tűnt mind a siíta, mind a szunnita arab előkelőségek számára, még ugyanabban az évben az ország vezetőjévé tették.Az 1920-as években az ország irányításában három réteg játszott meghatározó szerepet a brit tanácsadókon kívül. Az első csoport, az új király közvetlen környezete az arab felkelést Fejszállal harcolta végig, és az arab nacionalizmus híve volt. A második, az Oszmán Bi-rodalom egykori magas rangú tisztjei, akik a térségben szolgáltak és önként vagy kényszerből, de 1920 után a

király hívei lettek. A harmadik társaság az iraki politikai és gazdasági elit volt, szinte kizárólag törzsfőnökök és földbirtokosok. Mindhárom csoport tagjai arabok voltak, szunniták és azonos társadalmi háttérrel rendelkeztek. A kormányok tagjai és a közigazgatás vezetői néhány kivételtől eltekintve közülük kerültek ki. Az ország lakosságának több mint felét kitevő síiták joggal érezhették úgy, hogy teljesen kizárták őket a hatalomból. Bár számos törzsfőnök és földesúr volt tagja az amúgy jelentéktelen befolyással bíró parlamentnek, a siíta egyházi vezetés 1921-től újra a britek és a szunniták túlzott jelenléte ellen kezdett tiltakozni.3

1932-ben végre függetlenné vált az ország. Mielőtt azonban Nagy-Britannia lemondott volna a gyámkodásról, a két ország között 25 évre szóló szerződés köttetett. Ez biztosította Londonnak a katonai, politikai és gazdasági befolyást. A Brit Királyi Légierő repülőtereteket tartott fenn Irakban, és továbbra is brit tanácsadók segítették a közigazgatás és a fegyveres erők munkáját. Az ország legjelentősebb bevételi forrásának számító Iraki Olajipari Vállalatban szintén megmaradt a komoly brit tulajdonrész.Alig egy évvel a függetlenség kihirdetése után, 1933-ban meghalt Fejszál. Utóda fia, Gázi lett, aki az ország irányítását inkább másokra bízta. Egyre másra tornyosultak a megoldásra váró feladatok a tehetetlennek

3 A britek sajátságos módon oldották meg a kérdést. A kritizáló vallási vezetőket Iránba deportálták, vagy önkéntes száműzetésre kényszerítették őket és csak azután térhettek haza, ha elfogadták Fejszált és vele a királyságot. Mivel a 1920-as években a brit jelenlét stabilizálódott és a síiták részben a politikai hatalom része-seivé is válhattak, sokan a visszatérés mellett döntöttek.

tűnő kormányok előtt. Meg kellett szervezni a hadsere-get, amelyben az örök lázadó kurdok nemigen akartak részt venni, és amikor csak tehették, felkelést szerveztek. A siíta arabok sem kértek belőle, hiszen a tisztikar szinte egésze a szunnita arabok csoportjából került ki. A földkérdés megoldatlan maradt. Bár a brit tanácsadók több javaslatot is tettek az egészségesebb elosztásra, a hatalom és a földek birtokosai ez iránt nem mutattak túl sok érdeklődést. A vidéken élők, függetlenül etnikai, vagy vallási hovatartozásuktól nagy nyomorúságban próbáltak boldogulni. A 1930-as években hozott új törvény gyakorlatilag teljesíthetetlen feltételeket szabott. A különböző terményekből származott kevés bevétel na-gyobb része a városokban fényűző életet élő földesurakhoz került. .Ami a parasztnál maradt, az csak arra volt elég, hogy elkerülje az éhhalált. Az átlagéletkor 36 és 39 év között volt. Az emberek tömegesen menekültek a városokba, ahol aztán óriási nyomornegyedeken tengették tovább az életüket.Az iraki hadsereg tisztikara idővel megunta a kormányok bénult tehetetlenségét. 1936-ban csendes puccsot szervezett és ezzel megkezdődött a tisztek évtizedeken át tartó befolyása a belpolitikára. Bár a puccs főszereplőjét, Bakir Sidki tábornokot hamarosan meggyilkolták, 1936 és 1941 között a különböző kormányokat lényegében a tábornokok választották meg, majd váltották le. Hogy még nagyobb legyen a bonyodalom, a király 1939-ben autóbalesetben meghalt és mindössze egy kiskorú trónörököst hagyott hátra. Végül a négyéves II. Fejszál nagykorúságáig apja unokatestvére, Abdái Iláh lett a régens - mindössze formális hatalommal a kezében.

Ellenséges világ

A régens bagdadi palotájától körülbelül 150 kilométerre északnyugatra feküdt és fekszik ma is Tikrit városa. Ma a fővárosnál fényűzőbb környezet fogadja itt a látogatót, a modern épületek és a csillogó közvilágítás apró ékszerdobozzá varázsolja az évtizedekkel korábban elmaradott porfészeknek számító települést. Tikrit Szaddám Huszein hivatalos szülővárosa, még akkor is, ha a diktátor valójában a várostól néhány kilométerre született.Életének első éveit Szaddám Huszein at-Tikriti vadidegen emberek között töltötte. Születése után, anyja nélküle tért vissza szülőfalujába, a kisfiút távoli rokonok gondjaira bízta. Csak évekkel később küldetett érte, amikor újra házasságot kötött. Meghalt férjének uno-katestvére, Ibrahim Hasszán lett a kiválasztott, akit előbb rábeszélt, hogy váljon el feleségétől, majd elvetette magát vele. Szaddám mostohaapja iszákos, faragatlan ember volt és soha nem volt kedves a nevelt fiához. Helyette munkára fogta, a gyerek a család kecskéit őrizte. Miközben a világban milliók estek áldozatául a második világégésnek, ő mezítláb terelgette az állatokat. Allahon kívül mindössze egy embertől félt, sőt inkább rettegett, a mostohaapjától, aki apai figyelmét legfeljebb pofonok útján fejezte ki.Az alig néhány tucat ház alkotta al-Udzsa falucskát, a nehezen termő föld csak tovább nehezítette, az amúgy is rendkívül rossz körülmények között élő emberek sorsát. Kiépített utak helyett rissz-rossz földutakon lehetett közlekedni, amelyeket áradáskor rendre elmostak a folyók. Sárból tapasztott, szegényes viskók szolgáltak

lakhelyül, távoli álom volt csak az iskola és az áramszolgáltatás, a helybéliek többnyire mezítláb jártak. Maga Szaddám Huszein mesélte egy 1991-es interjúban, hogy ha hivatalos ügyben keltek is útra, általában kézben vitték a cipőiket és csak közvetlenül megérkezés előtt vették fel, ne kopjon el idejekorán a talpa.A helyiek számára a legfőbb bevételi forrást a kalakok, azaz a hagyományos bőrhajók készítése jelentette. A kész hajókat a környékbeli falvakban és Tikritben adták el. A Bagdadot Moszullal összekötő vasútvonal építése megváltoztatta a helyzetet, felgyorsult a kereskedelem és a technika fejlődésével a bőrhajóknak is leáldozott. A kézműipar csődbe ment. Helyette viszont ott volt a vasútépítés, és később a hadsereg is munkalehetőséget nyújtott.Utóbbi a környék egyik neves földesurán múlott, aki a király protezsáltjaként a parlament alelnöke lett. Ez a tisztség elég erőt jelentett ahhoz, hogy a földjein élőket beléptethesse a hadseregbe. Mentek is a Tikrit környéki fiatalok, az emberibb élet reményében katonának Bagdadba, ahol a tanulást és a hivatalnoki pályát is célba vehették.Tikrit vidékén közben továbbra is a törzsi szokások határozták meg az életet, a jog helyett még jóval inkább az erő döntötte el a vitás kérdéseket. A konfliktusokat önerőből rendezték, külső segítséget csak akkor hívtak, ha teljességgel elkerülhetetlen volt. Mottójuk az évszázadok óta használatos: „az ellenségem ellensége a barátom” lehetett.Az Európában kialakuló hatalmi ellentétek, a náci Németország és Olaszország szövetsége Franciaországgal és Nagy-Britanniával szemben, Irakban

is éreztették hatásukat. A hatalomért vívott küzdelemben az egyik oldalon a briteket kutyahűséggel kiszolgáló ré-gens és legbefolyásosabb szövetségese, a később egymás után tucatszor miniszterelnöknek választott Nuri al-Szaid állt, a másik oldalon katonatisztek csoportja, akik elutasították a függőséget és az arab világ öntudatra ébredésére támaszkodva valódi függetlenséget köve-teltek. A sokáig lappangó ellentétek a II. világháború idején fajultak nyílt összecsapássá. 1941 áprilisában újabb katonai puccs történt, de ezúttal a nácikkal szimpatizáns csoport ragadta magához a hatalmat. A tábornokok a Harmadik Birodalomtól még valódi katonai segítséget is kaptak, amikor Szíriába települt német bombázók irakibrit támaszpontokat támadtak a levegőből. Ez sem volt elég. Egy hónappal később Nagy-Britannia csapatokat küldött Irakba Palesztina és India felől. Hiába volt az iraki hadsereg háromszoros túlerő-ben, hiába keltek fel a törzsek ismét a britek ellen, tizenhárom nap leforgása alatt London helyreállította uralmát Irak felett, ismét megszállta az országot, és visszahelyezte a hatalomba az ekkor már közutálatnak örvendő régenst és a miniszterelnököt. Irak ezután belé-pett a II. világháborúba, és ha jelképesen is, de kezdetét vette az ország nemzetközi fellépése. Irak 1945-ben tagja lett az Arab Ligának és csatlakozott az ENSZ-hez is.

Foggal-körömmel

Szörnyeteg. Az al-Udzsában élő gyerekek ezt a gúnynevet ragasztották a cseperedő Szaddámra. Természetéből adódóan ugyan nem volt gonosz gyerek, ám az ebből az időből fennmaradt igazolványkép is

megerősíti ezt. Göndör hajú, ijedt tekintetű kisfiú pislant rajta az objektívbe, bár az is lehet, hogy csak az ismeretlen masina ijesztette meg. Naponta kellett megvédenie magát a zaklatásoktól. Mostohaapja sem hagyta békén és a szomszéd gyerekek is kínozták, valószínűleg kinézték maguk közül az évekig máshol nevelkedő új fiút. Senki nem védte meg, kis korától kezdve önmagáért kellett kiállnia, másra nem számíthatott. Ettől hamar önállóvá vált, de el is vadult. Gyakran lopott a környéken tojást, esetenként egy-egy csirkét is elemelt, a család keresetéből sokszor még ételre sem jutott. Nem bízott a családjában, nem bízott a közösségben, nem bízott a szülőfalujában, nem bízott senkiben.A magány és nevelőapja egyre kendőzetlenebb utálata hamar menekülésre sarkallta a tizenéves legényt. Tízéves korában kapóra jött, hogy unokatestvére iskolába ment. Az ifjú Szaddám is tanulni akart, elhatározta, hogy megszökik. Homály fedi, hogy a félelem vagy a tudásvágy hajtotta, mindenesetre a legenda szerint egy éjszaka alatt a közeli Tikritig futott, ott élő nagybátyja jelentette számára a menedéket. Tinédzser korát Szaddám Huszein felváltva töltötte a városi házban és a falusi sárkunyhóban.Az iskolában csendes diáknak tartották. Az iskolatársak beszélgetéseiben ritkán vett részt, inkább csak figyelt, bár ha lányok kerültek szóba, kinevette a társalkodókat. Kevés barátainak egyike határozottan úgy emlékszik, hogy Szaddám Huszein arca szinte mindig elgondolkodónak tűnt. A később külföldre menekülő gyerekkori ismerős elbeszéléséből lehet tudni azt is, hogy kezdetben nagybátyja sem szentelt túl sok

figyelmet neki, bolondos gyereknek tartotta, sokszor meg is mosolyogta az esetlen fiút. Szaddám a játékokból is kimaradt, legtöbbször egyedül töltötte az időt. Ritkán látogatta meg a szüleit, nevelőapja ilyenkor sem szólt hozzá, még csak nem is üdvözölte.Vadsága először tizennégy éves korában ütközött ki. Majdnem megölte a tanárát. Az eset közvetlenül azután történt, hogy szigorú oktatója egy tévedéséért megütötte a fiút. Szaddám nem szólt semmit. Azon az éjjelen egy lovas vágtatott a tanár külvárosi házához és bekopogott. Az ajtót a férfi testvére nyitotta ki, aki abban a pillanatban golyót kapott a lábába. A sérültet azonnal kórházba vitte a merénylet feltételezett célpontja, majd a rendőrségre sietett. A tanító Szaddám Huszeint vádolta a gyilkossági kísérlettel, de ahogy a rendőrök a lakhelyéhez értek, csak a mélyen alvó fiút találták a házban, lónak és fegyvernek híre-hamva sem volt. A Szaddámot megrendszabályozó oktató rövidesen elköltözött Tikritből, a sértett önérzetű diák csak ez után mesélte el barátainak, hogy a lovat és a fegyvert máshol rejtette el, és úgy tért vissza a nagybátyja házába.Amikor a jövőjüket tervezték, Szaddám Huszeinnek voltak a legegyszerűbb elképzelései. Egyikük orvos, másikuk költő, unokatestvére és iskolatársa katonatiszt akart lenni. Szaddám nem jelölt meg hivatást. Ő terepjáróról, fegyverről és látcsőről ábrándozott.Akik már ekkor ismerték, utóbb mind azt mesélték róla, hogy gyerekkora tette engesztelhetetlenné. Megtanulta, hogy ha az embernek semmije sincs, mindent foggal-körömmel kell kivívnia magának, és sosem adhatja fel, különben elbukik.

Beavatás

Tikritben Szaddám Huszein néhány év alatt beavatott lett. Anyai nagybátyja mellett ihatta magába az idegengyűlöletet. Hajrallah Talfa a pánarab nacionalizmus engesztelhetetlen híve volt, és kato-natisztként gyűlölte a Brit Birodalmat kiszolgáló kormányt. 1941-ben részt vett egy katonai puccsban, ezért elbocsátották a seregből és börtönbe került, ahol öt éven keresztül kellett bűnhődnie. Izgalmas történeteit csillogó szemmel hallgatta végig a tizenéves parasztfiú, miközben nagybátyja nézeteit is magáévá tette. Talfa, akit Szaddám később a bagdadi tartomány kormányzójává tett, ízig-vérig katona meggyőződéssel dicsőítette Gamal Abdel Nasszert. Az egyiptomi elnök arab generációknak lett példaképe, a határok lebontását és ezzel a nagy közös arab nemzet létrejöttét szorgalmazó pánarabizmus szószólójaként.Tizenöt-tizenhat éves korában Szaddám nagybátyjával Bagdadba költözött. Itt az erősen nacionalista légkörű, al-Karkh középiskolában fejezte be - nem túl sikeresen - a középiskolát. Tizennyolc évesen bevetette magát a város nyüzsgő életébe. A politika egyelőre nem vonzotta, kalandot keresett. Pisztolyt szerzett, és a fegyvert kabátja alá rejtve hajnalokig csavargott az utcákon. Nagybátyja nyomdokaiba lépve, katonai pályára készült. Nagy önbizalommal adta be jelentkezését az egyetemre, de gyenge osztályzatai miatt nem vették fel az elit iskolának számító Katonai Akadémiára. Egy évvel később, 1956-ban részt vett több erőszakos tömegtüntetésben is, amelyet nacionalista jelszavakkal, az alakulóban lévő Baasz Párt szervezett.

Ott volt azon a tömegtüntetésen is, amelyen Egyiptom imperialista inváziója ellen tiltakoztak a lázadó szellemű bagdadiak. Húszévesen, 1957-ben Szaddám Huszein belépett a Baasz Párt ifjúsági tagozatába, hogy egy évre rá már hat hónapra börtönbe is kerüljön egy újabb gyilkossági kísérletért.A történet legismertebb változatát a fiatalember cellatársától tudja a világ, aki később komoly tisztséget töltött be a Baasz Pártban, majd Londonba szökött. Neki dicsekedett Szaddám állítólagos „hőstettével”, amely lehetett akár a vérszemet kapott ifjú imázsteremtésének első, képzelt eseménye is. A rács mögött mindenesetre részletesen beszámolt első véres megbízásáról, amelyet saját nagybátyjától kapott. E szerint egy távoli rokonát kellett megölnie, egy Szaadun al-Naszíri nevű tikriti tanárt, aki kommunista volt. Talfa fegyvert is adott az unokaöccsének, a merénylet sikerült. Az biztos, hogy Szaddám Huszein lebukott és nem tudni miért, de csak fél évre került börtönbe. Ott határozottságával, bátor-ságával és elszántságával kivívta társai elismerését. Büntetése letöltése után már profi gyilkosként tartották számon a pártban, akire bizton lehetett számítani, ha piszkos munka elvégzéséről volt szó. Kezdetét vette a huszonéves, felnőtté érett Huszein menetelése a szamárlétrán. Nagyban segítette, hogy nem volt kifogása a vérontás ellen. Sőt, szívesen mondott igent a veszedelmes és kegyetlen feladatokra, amelyekre rajta kívül senki sem vállalkozott.

3. FEJEZETA hivatásos merénylő

Balszerencsés bérgyilkos

A fekete-fehér képkockákon fiatalemberek vesznek körül egy lassan haladó gépkocsit. Ingujjban vannak mindannyian és géppisztolyt markolnak. Hirtelen tüzet nyitnak - a kamera több beállításból is bemutatja a heves lövöldözést majd elszaladnak. Egyikük súlyos sérülést szenved.Az idézett film, játékfilm - a címe Hosszú napok, egy amerikai filmrendező nevéhez fűződik. Terrence Young a huszadik század hatvanas éveiben több James Bond filmet is rendezett. Egészen pontosan négyet, amelyek közül a Dr. No, vagy az Oroszországból üdvözlettel komoly sikert ért el. Életművének talán legmonumentálisabb megbízása azonban szokatlan megrendelőtől érkezett, igaz legalább olyan színes feladat volt, mint az angol titkosügynök kalandjairól filmet készíteni. A híres rendezőt Szaddám Huszein kérte fel, hogy filmesítse meg hőstetteit. Nagy költségvetésből, hat óra terjedelemben, úgymond megtörtént események alapján. Az említett merényletet nem a forgatókönyvírói képzelet szülte, csak színesítette - bár erre sem volt igazán szükség. Már jóval a film felvétele előtt, maga a főhős, Szaddám Huszein is belevitte szárnyaló képzeletét saját életének eseményeibe. Nem képeztek kivételt az 1959. október 7-én történtek sem.Ezen a napon a huszonkét éves fiatalember addigi

életének legfontosabb állomásához érkezett. Egy létfontosságú gyilkosság végrehajtásával bízta meg a Baasz Párt, amelynek meggyőződéses tagja volt. Irak újdonsült katona-elnökét kellett eltennie láb alól a párt ifjú hóhérának. Egy évvel korábban már bizonyította alkalmasságát az igen kényes posztra, egy tanárt ölt meg, annak kommunista érzelmei miatt. Nem volt fenntartása az emberi élet kioltásával szemben, hozzá volt szokva az erőszak alkalmazásához. A megbízás most a párt legmagasabb szintjéről érkezett, elengedhetetlennek tűnt Abdul Karim Kasszem tábornok likvidálása, akinek politikai felfogása nem egyezett a Baasz Párt elképzeléseivel.A merényletet Bagdad egyik főútján, a Rasid utca összeszűkülő szakaszán tervezték. Ahogy beesteledett, tíz fegyveres fiatalember közelítette meg az utcát, az ország elnökének hamarosan át kellett haladnia az autójával a kiválasztott ponton. Az egyik merénylőnek mindössze annyi dolga volt, hogy egy kocsival elállja Kasszem útját, hogy társai gyorsan végezhessenek vele. A fiú gyenge láncszemnek bizonyult. Amikor indulnia kellett, hiába kereste a slusszkulcsot, nem találta. A rajtaütés megbukott. A merénylők ugyan géppisztoly- tüzet zúdítottak a tábornok autójára, aki meg is sebesült, de nem halt meg. A sofőrje halálos sebet kapott, de rögtön átugrott valaki a helyére és továbbhajtott. A tűzpárbaj a támadók között is több áldozattal járt. Az egyik merénylő golyót kapott a lábába. Szaddám Huszein volt. A tábornok testőrei helyett, saját társa találta el. Katonai felkészültség nélkül az alkalmi kommandó teljesen átgondolatlanul próbált gyilkolni. Az utca mindkét oldaláról támadtak, hogy kereszttűz alá

vehessék a célpontot, de így egymást is veszélyeztették. A fiatal Szaddám túlélte a sérülést, a gyilkosság sikertelensége miatt azonban menekülnie kellett.

Lázas indulatok

Az 1950-es években Irakot és az egész Közel-Keletet megrázták azok a változások, amelyek elindítói általában fiatal, lelkes, a pánarab nacionalizmus eszméjét hirdető katonatisztek voltak. Szíriában - Franciaország kivonulása után - katonai klikkek váltották egymást az ország élén. Egyiptomban 1952-ben a Szabad Tisztek Mozgalma megdöntötte a királyságot, majd 1954-től Gamel Abdel Nasszer ezredes lett az ország vezetője. Irányításával gyökeres fordulat kezdődött Egyiptomban, amelynek talán legismertebb mozzanata a Szuezi-csatorna államosítása volt.Franciaország és Nagy Britannia ezt a lépést törvénytelennek tartotta, tulajdonosok voltak a csatornatársaságban és féltették a kőolaj szabad áramlását Európába. Katonai akcióval válaszoltak. 1956-ban a két volt gyarmattartó Izraellel közösen, erőszakkal vonta ellenőrzése alá a csatorna területét. Bár a háborúból Egyiptom katonailag vesztesként került ki, szovjet és amerikai nyomásra az ellenfél kivonult a csatorna térségéből. Az arab világ pedig Nasszert ünnepelte győztesként, a követendő példát, aki meghátrálásra kényszerítette az európai nagyhatalmakat.Nasszer felemelkedése, ideológiájának népszerűségét is magával hozta. Ennek egyik legfontosabb alkotóeleme volt a pánarab nacionalizmus. E szerint az arab országoknak minél előbb egyesülniük kellene, válaszul

az európai hatalmak korábbi önkényes területosztására. Ide számították Palesztina elvesztését (Izrael megszületése és megerősödése) és azt is, hogy az arab olajból származó óriási jövedelmek nem a nyomorban és elmaradottságban élő népet gyarapítják, hanem a rájuk ültetett dinasztiákat és a nyugati cégeket.A nasszerizmus másik alappillére az arab szocializmus volt. Irakban és az arab világ nagy részén az 1950-es évekig a gazdaságot, de általában mindent egy szűk társadalmi csoport tartott kézben. A nagyvállalatok általában külföldi tulajdonban voltak, ezeket a helyi arisztokrácia és gazdag kereskedők képviselték az adott országban. A dolgozó tömegek szinte állati sorban sínylődtek. Az arab szocializmus államosítást és tervgazdálkodást javasolt. A kelet-európai kommunizmushoz képest a legjelentősebb különbség a vallás, az iszlám szerepe maradt. Hittek abban, hogy ideológiájuk összeegyeztethető az iszlámmal. A nasszerizmus gondolatvilága sokáig meghatározó maradt a térségben. Ezt Szaddám Huszein és környezete is felhasználta diktatúrája kiépítéséhez.Az 1950-es években Irakban is hasonló folyamatok játszódtak le, bár az ország részt vett az Izrael elleni, 1948-as háborúban, a királyság továbbra is Nagy-Britannia legfőbb szövetségese maradt. Ellenzékként két politikai csoport volt a leghangosabb, az arab naciona-listák és a kommunisták. Előbbiek már Irak létrejötte óta a két állam viszonyának hangos ellenzői voltak, az Iraki Kommunista Párt viszont csak a 1930-as években alakult, és később a legnagyobb szervezett tagsággal

rendelkező politikai párt lett az országban.4

1955-ben Irak egy nyugati szövetséghez csatlakozott, a Szovjetunió ellen. Az érzelmek magasra csaptak. Egyiptomi mintára a hadseregben szerveződni kezdtek fiatal, nacionalista tisztek, hogy megdöntsék a királyságot és a miniszterelnök, Nuri al- Szaid kormányát. 1958. július 13-án hosszas szervezkedés után a 20-ik gyaloghadosztály egyik lázadó parancsnoka bevonult Bagdadba, elfoglalta a királyi rezidenciát és egyéb fontos pontokat. Az ifjú királyt, a régenst és családtagjaikat helyben, a palota kertjében legyilkolták, a közutálatnak örvendő miniszterelnököt viszont nem találták meg. Al-Szaiddal csak később végeztek, amikor egy kiskatona észrevette, hogy női ruhába öltözve menekült el villájából.A katonai hatalomátvételt követően hamarosan kiderült, hogy az egyes csoportok között ellentétek vannak. Az arab világ egyértelműen azt szerette volna, hogy Irak csatlakozzon az Egyesült Arab Köztársasághoz. Az új államszövetséget Egyiptom hozta létre Szíriával, majd Észak-Jemen is csatlakozott. A tét óriási volt, de Irak két

4 A pártot 1934-ben alapították. Gazdasági téren ideológiája sokban hasonlított a pánarab szocializmusra, de az egyik legfontosabb különbség az volt, hogy a pán- arab nacionalizmussal szemben az iraki nacionalizmus híve volt. Azaz, nem kívánta Irak más arab országokkal való egyesülését, hanem teljes mértékben az ország önállóságának megőrzéséért szállt síkra. A párt tagsága és támogatóbázisa főleg a lassan kialakuló „munkásosztályból” került ki. Az 1950-es években a városi lakosságnak (amely a teljes népesség 35 százaléka körül mozgott) egyötöde, egyhatoda tartozott ide. A nagyrészt írástudatlan vidéki bevándorlók 45 százalékát 294 nagyvállalt foglalkoztatta, míg többieket - mai szóval - mikrovállalkozások alkalmazták, ahol a létszám 5 fő alatt volt.

vezetője teljesen eltérő véleményen volt. Kasszem tá-bornok, a köztársasági elnök a függetlenség, Aref tábornok, az ország alelnöke az azonnali csatlakozás mellett kardoskodott. Az egész ország két táborra szakadt, és közben politikai csoportok bonyolult és állandóan változó szövetsége kezdett kialakulni. Kasszem kellő támogatottság híján kénytelen volt az egyes hatalmi csoportokat kijátszani egymás ellen. A két legerősebb, az Iraki Kommunista Párt és a pánarab nacionalisták köre volt. Egyrészt teljesen mást gondoltak Irak jövőjéről, másrészt annyira gyűlölték egymást, hogy amint lehetőséghez jutottak, leszámoltak a másikkal.5

Az elnök ügyesen helyezkedett, Arefet, az ország alelnökét 1959 februárjában halálra ítélték. Márciusban nacionalisták felkelése tört ki Moszulban Kasszem ellen. Leverték és megbüntették a lázadókat, de júliusban a Kommunista Párt rendezett véres pogromot Kirkukban. Októberben pedig a Baasz Párt kísérelt meg merényletet - Szaddám Huszein részvételével - az ország elnöke ellen.

5 Abdul Karim Kasszem tábornok is arab származású volt, de apja szunnita, anyja siíta volt. A család rokonságban állt azzal a tábornokkal, aki Bakir Sidki első pucs- csa idején, 1936-ban a légierő főparancsnoka volt. Mivel Kasszem családja a váro- siasodott elithez tartozott, ráadásul vegyes házasságból született, semmilyen jelentős törzsi rokonsági háttérrel nem rendelkezett. Az 1958-as forradalom idején alapvetően három tömegtámogatással rendelkező csoport volt az országban. A nasszeristáké, akik a hadseregben és vidéken is jelentős pozíciókkal rendelkeztek. Támogatóik között volt a Baasz Párt is. Az iraki nacionalistáké, akiknek legjelentősebb ereje az Iraki Kommunista Párt volt, és az újjászerveződő Kurdisztáni Demokrata Párt.

Hős születik

Szaddám Huszein nagybátyja noszogatására lépett be a Baaszba, 1957-ben. A pártot három diák alapította Szíriában az 1940-es években. Elméletük középpontjában az arab nemzet egysége állt. Úgy gondolták, minden arab országban létrehoznak egy Baasz Pártot, amely megpróbálja megszerezni a hatalmat. Ha sikerül, könnyű lesz egyesülni azokkal az államokkal, ahol már hatalomra jutottak.6 Amikor Kasszem leszámolt a „nasszerista” és egyesülés párti csoportokkal, a Baasz Párt vezetése úgy ítélte meg, hogy egy, az ország vezetője elleni sikeres merénylet esetén az események gyökeres fordulatot vehetnek.A rajtaütés nem érte el a célját, Kasszem tábornok életben maradt. Nem volt kérdéses számára, kik akartak végezni vele. Az akció résztvevőinek, sőt a Baasz Párt vezetőinek is menekülniük kellett, otthon nem sok esélyük lett volna a túlélésre. Szaddám Huszein az elsők között hagyta el Irakot.A fiatalember kalandos menekülése az évek során legendás hőstetté nőtte ki magát. Az biztosra vehető, hogy az ifjú Huszeint saját embere lőtte meg, és abban is egyet ért mindenki, hogy a golyó a lábába fúródott. Az is nagyon valószínű, hogy a merénylet másnapján tényleg átúszta a Tigris folyót és úgy szökött meg. A történet

6 1954-től ennek a tervnek a szellemében szervezték át a párt struktúráját is. Az egyes országokban a párt vezetésének neve „regionális parancsnokság” lett. Mellette létrehoztak egy „Nemzeti Parancsnokságot” is, amelybe az egyes regionális parancsnokságok vezetői kerültek, így képviselve a pánarab nacionalizmus, arab nemzetek feletti eszméjét.

részleteiről azonban számtalan változat kering, a legheroikusabb szinte természetföldi erővel ruházza föl a későbbi vezért. E szerint Szaddám Huszein sérülése meglehetősen súlyos volt, mivel a golyó a lábában maradt. Később állítólag ő maga vágta ki a lövedéket egy késsel, miközben szamárháton Szíria felé menekült a sivatagban. 1990-ben a diktátor az amerikai ABC televízió egyik ismert riporterének nyilatkozott. Diane Sawyer rá is kérdezett a csodálatos menekülésre és Huszein elnök határozottan rávágta, hogy valóban magát orvosolta a sivatag közepén. Többen is hajlanak rá, hogy hitelesnek fogadják el a történetet, Irak korábbi washingtoni nagykövete és az ország modernkori történetének egyik elismert szakértője is hasonlóan nyilatkozott.A diktátor hivatalos életrajzírójának tartott Amir Iskander hajszálnyit finomabban idézi fel a részleteket. Iskander úgy tudja, Szaddám Huszein valóban súlyos sérülést szenvedett, de a merénylet után társai közül kért meg valakit, hogy vegye ki a golyót. „Van elég bátorságod, hogy elvégezd az operációt, vagy tegyem meg magam?" Ezt a kérdést tette fel az életrajz szerint Szaddám, és amikor barátja tétovázni kezdett, utasítást adott. „Keríts borotvát és ollót. Kereszt alakban metsz bele a húsba a golyó körül, fertőtlenítsd az ollót, és emeld ki vele a lövedéket! Ennyi az egész.” Egyik barátja teljesítette is a kérést, megmentve ezzel a sebesült életét, aki az amatőr beavatkozás alatt, fájdalmában az eszméletét is elvesztette. Később beduin ruhát szerzett és az álca segítségével lejutott a folyópartra. Átúszta a Tigrist, ellopott egy szamarat és átvágva a sivatagon menedékre talált Szíriában.

A menekülés negyvenedik évfordulójára nagy ünnepséget rendeztek Bagdadban a folyóparton. Az alkalomról filmfelvétel is készült, amelyen a hatvankét éves Szaddám Huszein egy szál fürdőnadrágban szerepel. Előbb csak álldogál a parton gyerekek és fiatalok gyűrűjében, aztán beleveti magát a vízbe, hogy rajongóival együtt újra átússza a folyót. A szabályos tempók és a ruganyos mozgás - az idősödő diktátor kiváló kondíciójára utal. Az egyetlen apró bökkenő az, hogy a filmen látható férfi csak hasonlít az iraki elnökre, valójában a dublőrje.Ma Londonban él az az orvos, aki Szaddám menekülésének harmadik változatával szolgált. Állítása szerint: a Baasz Párt magas rangú politikusaként tudott a merényletkísérletről és a sebesült Huszeint ő látta el saját otthonában. Golyót nem talált, csak egy egészen apró, felszíni sérülést, amelyet kitisztított, bekötözött, aztán adott egy tetanusz-injekciót. Ezt támasztja alá egy másik korábbi harcostárs is, aki a merénylő menekülésének idején a szír határon élt egy kunyhóban és a párt fegyvercsempészetében jeleskedett. A férfi határozottan úgy emlékszik, hogy a sivatagon átkelt Szaddám Huszeinnel ő találkozott először, és a sebesülés való-jában csak egy horzsolás volt.Eldönthetetlen, melyik változat áll a legközelebb az igazsághoz. Megjegyzendő azért, hogy ha Szaddám Huszein túlzásba is esett menekülése felidézésekor, az nem lenne egyedülálló jelenség. Hatalomra jutása után életének legtöbb mozzanatát felnagyította. Az emberek és főként a fiatal generáció lenyűgözése mindig is elsőrendű szempontja volt.

Kasszem elnök - miután felgyógyult sérüléseiből - továbbra is megpróbált lavírozni az egyes csoportok között. Tartott a kommunistáktól, ezért 1960-ban kiszorította a hatalomból és megpróbálta ellehetetleníteni őket. 1961-ban felbomlott az Egyesült Arab Államok Szövetsége, így az elnök úgy érezhette, hogy az arab na-cionalisták nem jelenthetnek már komoly fenyegetést. A börtönben ülő és halálos ítéletük végrehajtására váró ellenzékieknek megkegyelmezett. így került ismét szabad lábra egykori alelnöke, Arif tábornok is.Bár a politikai életben Kasszem elszigetelődött, a nép körében továbbra is népszerű maradt. A királyság bukása után óriási házépítési és városrendezési akciót indított Bagdadban. Lebontották a nyomortelepeket és két új külváros született Bagdad szélén - iskolákkal, csapvízzel, orvosi ellátással; csupa olyan szolgáltatással, amiről az ott élők addig nem is hallottak. A gazdaság területén a legfontosabb lépés az agrárreform elindítása volt. Ez azonban csak részleges sikert hozott, mert az átgondolatlan tervezés és végrehajtás miatt a földeket elkobozták, és jó részüket sokáig nem osztották el újra. A mezőgazdasági termelés tovább csökkent, a családok pedig továbbra is nagy számban költöztek a városokba.

Kairói kitérő

1979-ben egy kairói étteremtulajdonost a döbbenet erejével ért a hír, hogy Szaddám Huszein Irak elnöke lett. „Egyszerűen hihetetlen” mondta Huszein Abdel Meguid, „felfoghatatlannak tartom, hogy ez az erőszakoskodó fajankó, aki folyton csak kötözködött a vendégeimmel, ilyen magasságokba juthatott.” Meguid

úr saját tapasztalatai alapján beszélt. 1959-től 1963-ig nap mint nap vendégül látta az egyiptomi száműzetésben élő fiatal irakit, aki tett róla, hogy ne lehessen elfelejteni a nevét.Miután Szaddám Huszein elmenekült Irakból, távollétében tizenöt éves börtönbüntetésre ítélték. Eleget téve az egyiptomi elnök meghívásának, a fiatalember három hónapos damaszkuszi tartózkodás után Szíriából Kairóba utazott, ahol felvételt nyert a Kairói Egyetem Jogi karára. Állami ösztöndíjasként kezdhette meg a tanulmányait. Évfolyamtársai nem voltak abban a szerencsés helyzetben, hogy alaposan megismerhessék, Huszein vajmi kevés időt töltött alma matere falai között. Több fénykép is készült róla ebben az időben, a húszas éveinek elején járó Szaddám mindegyiken kilóg társai közül, nem csak termetével, de határozottan jóképű vonásaival is. Beszélik, hogy jó néhány nőügye is volt, de lekötelezni még nem akarta magát.A forgalmas Dokki utcán, az Andiana étterem volt a törzshelye. A tulajdonos, Meguid úr magányos farkasnak írja le Szaddám Huszeint, aki szinte mindig egyedül ült valamelyik asztalnál és az egyiptomi vendéglős arról is meg van győződve, hogy az iraki a legritkább esetben ment be az egyetemre, nem volt olyan nap, hogy ne töltött volna nála órákat. Háromszor is betért az étterembe, ott reggelizett, ebédelt és vacsorázott is. „Ha nem evett, hát csak ült és meredt maga elé. Soha nem volt nála tankönyv, itta a kávét és közben újságot olvasott. Előfordult, hogy az idős helybéli férfiakat figyelte, ahogy sakkoztak, de ő maga soha nem játszott egyetlen partit sem. Soha nem volt társasága, kevés barátja lehetett.” Szaddám Huszein anyagilag sem

lehetett túlságosan eleresztve, gyakran kért kölcsön a pincérektől. Kedvelt szórakozása volt a kötözködés, ha csak tehette kikezdett az étterembe betérő szíriai és jemeni vendégekkel. Egyik alkalommal zsebkését is elővette. A verekedésben végül többen megsérültek, ki kellett hívni a rendőrséget, és Szaddám Huszeint elő is állították. Az egyiptomi elnökhöz fűződő viszonya miatt tekintettek el a letartóztatásától.1961-ben mégis fogdára került, gyilkossági kísérlettel vádolták. A gyanú szerint egy szintén Kairóban élő honfitársát próbálta megölni. Elnöki közbenjárásra ejtették a vádat és Szaddámot szabadon engedték. Politikai körökben nyílt titok volt, hogy Nasszer elnök személyes gyámságot vállalt a fiatalember fölött, aki főszerepet játszott - az egyiptomi elnök politikai ellenfelének számító - Kasszem tábornok elleni merényletben. Nasszert ugyanis komolyan bosszantotta, hogy az iraki vezető nem volt híve az arab országok egyesülésének. Neki az Irakból elüldözött, egyelőre Szíriában és Egyiptomban föld alatti mozgalomként újraszerveződő Baasz Pán tűnt a megfelelő kapocsnak. Szaddám pedig éppen a Baasz Párt ifjúsági szervezetének vezetője lett Kairóban. Fontosnak tűnt, hogy figyeljenek rá.Nagyon valószínű, hogy Egyiptomban töltött évei alatt Huszein gyakori vendég volt a kairói amerikai nagykövetségen is. Itt találkozhatott az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA embereivel. Az egyeztetéseknek nagyon egyszerű oka volt. Az amerikaiak féltek tőle, hogy Irak, Kasszem vezetése alatt szép lassan a kommunisták kezébe kerül, ami se nekik, se a Baasz Pártnak nem jött volna jól. A

közös ellenség és a közös cél - a kommunista fordulat megelőzése Irakban, hamar szövetségessé tette a pártot és Amerikát. Bár Szaddám Huszein ekkor még igen kis pont volt pártjában, egyszerű tisztségviselő, aki követte lépéseikben a fölötte állókat, így is ott lehetett a titkos megbeszéléseken, ahol Kasszem elnök trónfosztását igyekeztek előkészíteni. Hogy volt e konkrét terv az el-nök eltávolítására, azt nem tudni, de feltételezhető, hogy cselszövést fontolgattak a felek. Az is biztos azonban, hogy az együttműködés egyszeri alkalomra szólt és a tervek szerint pusztán addig tarthatott, amíg meg nem szabadulnak Kasszemtől.

Hatalmi játékok

1963-ban a Baasz Párthoz titokban hű iraki tisztek és arab nacionalisták puccsot robbantottak ki Bagdadban. Bizonyítékok szerint többen közülük kapcsolatban álltak a CIA embereivel, akik az Irakkal szomszédos Kuvaitban még egy rádió adó-vevő központot is felállí-tottak, hogy segítsék a felkelők harcát. Egy nap alatt megtörtént a hatalomátvétel. Kasszem elnök az utolsó pillanatig tartotta magát a Hadügyminisztérium épületében, végül ott is lelte halálát, puccsista katonatisztek gyilkolták meg. Az elnök megkínzását és megölését a televízióban is bemutatták.Még februárban új kormány alakult, amelyben egyáltalán nem voltak egy értelműek az erőviszonyok. Hivatalosan Kasszem korábbi alelnöke - az egyszer már halálraítélt — Aref tábornok lett az elnök, ne a Baasz Párt meghatározó minisztériumokhoz, a többi között a belügyi tárcához, jutott. Ők irányították a Nemzeti Gárda

néven szerveződő félkatonai egységet, amely a fővárosban brutalitásával és ügyetlenségével az utcák ura lett. A puccsot követően a gárda tágan szisztematikusan járták végig Bagdadot és a többi iraki nagyvárost, hogy összefogdossák a kommunistákat és szimpatizánsaikat, és bosszút álljanak korábbi sérelmeikért. A gyanúsnak vélt emberese: gyakran a saját lakásukban vagy kint az utcán lőtték agyon vagy lincselték meg. Sok embert börtönbe zártak és ott kínoztak halálra. Voltak, akiket először „tárgyalásokon” ítéltek el és utána végeztek ki. Akik túl is élték a megpróbáltatásokat, azok is évekig sínylődtek börtönben.A több száz kommunista és baloldali érzelmű ember nevét tartalmazó listát a CIA juttatta el Bagdadba a Baasz Pártnak. A vérengzések áldozata lett az Iraki Kommunista Párt főtitkára is. Hozzá és a többi célponthoz vezető utat tehát az amerikaiak mutatták meg. A Baasz Párt és az Egyesült Államok kapcsolata az addigi legszorosabbra fűződött. Támogatásukért cserébe az amerikaiak állítólag elsőként kaphattak a kezükbe kézzelfogható információkat szovjet gyártmányú repülőgépekről és tankokról.Kairói törzshelyén komoly adósságot hátrahagyva - amelyet évekkel később nagyvonalúan rendezett — Szaddám Huszein 1963 tavaszán hazasietett Irakba. Amúgy sem túlságosan komolyan vett jogi tanulmányait is félbehagyta. Hét évvel később már Irak alelnökeként, testőre kíséretében vette át a diplomáját a Bagdadi Egyetemen. Formálisan mindössze egy apró pozíciót kapott a párt egyik hivatalában, valójában azonban sokkal többet vártak tőle. Az erőszakban jártas keményfiú, kihallgatótiszt lett azokban a fogolytá-

borokban, ahol kommunista irakiakat őriztek. Kétségtelenül eredményes volt, egy-egy vallomást akár kínzással is kicsikart a foglyokból és - a hasonló feladattal megbízott pártkatonákkal együtt - a gyilkosságoktól sem riadt vissza. Még ugyanebben az évben meg is nősült. Nagybátyja, Hajrallah Talfa lányát vette feleségül, aki Bagdadban volt tanítónő. Szadzsida később két fiút és három lányt szült neki.Alig néhány hónap után a Baasz Pártot megfosztotta pozíciójától a lassan megerősödő Aref elnök. Legalábbis látszólag így történt. A sorsdöntő pillanatban 1963 novemberében, a tábornok-elnök katonái egybegyűjtötték a Baasz Párt vezetőit, egy Madridba tartó gépre ültették a pártvezetés jelentős részét. Spanyolországi száműzetés várt rájuk. A pártnak ugyanakkor nem kellett illegalitásba vonulnia. Ennek oka egy Haszan al-Bakr nevű tábornok, az elnök korábbi katonatársa volt. A két jó ismerős minden bizonnyal összejátszott, al-Bakr nyert egy pártvezetői széket, az ország elnöke pedig egy megbízható koalíciós partnert. Az új Baasz-vezér épp hatalma kiépítésébe kezdett volna, amikor régi katonatársa elejét vette a próbál-kozásainak. Néhány hónapnyi erősödés után, a Baasz ismét csatát vesztett. Az ország elnöke rossz szemmel nézhette ténykedését, mert véglegesen kitúrta a hatalomból.

Az első vonalban

Szaddám Huszein is tagja volt a puccskísérletet előkészítő csapatnak. 1964 szeptemberében merényletet terveztek Arif elnök ellen, de kudarcot vallottak.

Szaddám a bagdadi központi börtönbe került sok elvbarátjával együtt. Két évig volt rács mögött, de - rabtársai visszaemlékezései alapján - ezt az időt sem töltötte tétlenül. Vasakaratú szabadságharcosként viselkedett, aki emelt fővel nézett szembe fogva tartóival, nem hunyászkodott meg és nem volt hajlandó megtagadni politikai nézeteit sem. Saját elbeszélése alapján, sosem kártyázott a rabokkal és - bár erős dohányos volt - odabent nem is cigarettázott. Helyette igyekezett megemészteni, hogy pártját kilökték a hatalomból. Már itt ráébredt a hatalom megtartásának néhány alapvetően fontos szempontjára, és arra a következtetésre jutott, hogy sosem szabad egy másik csoporttal osztozni a vezetésen, hogy a katonáknak a laktanyákban a helyük, hogy mindenáron meg kell akadályozni a vezetésen belüli szakadásokat. Ezeket a gondolatokat később ügyesen kamatoztatta. Jót tett neki a börtönben töltött idő, megerősítette forradalmi kedvét, volt ideje olvasni és gondolkodni is. Természetes vezetői hajlama is edződött, rabtársai múltja miatt is felnéztek rá.Közben, hogy stabilizálja hatalmát az ország elnöke - mint később utódai is - egyre inkább saját törzsi kapcsolataira támaszkodott. Létrehozta a Köztársasági Gárdát, és kulcspozíciókhoz juttatta testvérét és rokonait. 1965 szeptemberében hadügyminisztere újabb puccsot kísérelt meg, mire az elnök leszámolt a kormány több tagjával. Váratlan halála után, 1966 áprilisában hasonló nevű testvére vette át a hatalmat.7

7 Abdel Szalam Aref elnök a szunnita arab al-Dzsumajla törzsből származott és a rendszer védelmére létrehozott Köztársasági Gárda is ebből a törzsből toborozta katonáit. Testvére Abdel Rahman Aref, és távolabbi rokona Szaid Szlajbi tábornokok gondoskodtak a gárda

* * *

A két börtönben töltött esztendő után Szaddám Huszein megszökött. A rabokat hivatalos programra vitték ki a fegyintézetből, ezt az alkalmat használta ki az ekkor már 29 éves fiatalember. Két társával együtt megkérte a velük tartó őrt, hogy a börtönbe való visszatérés előtt hadd egyenek valamit egy közeli falatozóban. A kísérő belement, betért velük az étterembe, ahonnan a rabok a mosókonyha ablakát kitörték és kimásztak az utcára. Itt várta őket egy járó motorú autó, amellyel azonnal felszívódtak.1966-ban a lefejezett Baasz kezdett magához térni. Még mindig inkább félig-meddig megtűrt föld alatti mozgalom volt, mint valódi politikai párt, de tanulva a korábbi hibákból Haszan al-Bakr tábornok átszervezte, fegyelmezetté tette a csoportosulást és véget vetett a személyi rivalizálásoknak. A Tikritből való szunnita arab katona egyre több hasonszőrű vezetőt igyekezett a pártba ültetni. Két korábbi elnök is siíta arab volt, így velük a tagság túlnyomó része is. Ezen fordított al-Bakr, a párton belül kisebbségbe kényszerítve a siítákat. A tábornok a szökevény Szaddám Huszeint tárt karokkal fogadta. Megbízhatósága, keménysége, és az, hogy még rokonságban is állt vele, arra ösztönözte al-Bakrt, hogy komolyabb feladatot találjon neki. Ebben az évben a párt tagjai főtitkárhelyettessé választották Szaddámot.Vékony, magas fiatalember sűrű fekete hajjal. így emlékszik vissza rá párttársa és későbbi információs

és a rendszerhű egységek vezetéséről.

minisztere, akivel szökése után többször is találkozott. Először nem sokkal a rabruha levetése után ültek le egymással beszélni. Szaddám Huszein bogárhátú Volkswagennel érkezett a bagdadi egyetem elé, frissen vasalt, jó szabású öltönyben pattant ki az autóból és órákig üldögélt barátjával egy közeli kávézóban. Az évek óta londoni száműzetésben élő al-Alira nagyon kedvező benyomást tett az ifjú szökevény - főtitkárhe-lyettes. Szaddám figyelmes volt, komoly és energikus. A Baasz újraszervezésében lelkes és tántoríthatatlan.A fiatalember másik énje a Dzsiház Hanín élén bontakozhatott ki. A Baasz újonnan alakult félkatonai és hírszerző szervezete Szaddám Huszein kezébe került. Más jelentkező híján választották őt a posztra, korábbi akcióival már bebizonyította, hogy kellően kemény, alapos és kegyetlen egy ilyen feladathoz. Stratéga helyett sokkal inkább volt végrehajtó, a megkerülhetetlen, nehéz feladatok kivitelezője. Ezek egyikeként védett házak ellen vezetett akciókat, hogy a Baasz szíriai szárnya által használt fegyvereket megszerezze. 1968-ig, pártja többi tagjával együtt ő is megtűrt helyzetben volt. Akkor viszont fordult a kocka és a fiatalember szerencséje is: megindulhatott az úton, amely alig egy évtized alatt Irak korlátlan urává tette.

4 . FEJEZET A rettegés fokozatai

Meggyanúsítva

Az asztalon gőzölgött már az étel, Szalim épp vacsorához készülődött, amikor kopogtak. Két férfi állt az ajtó előtt, akik nem mutatkoztak be, és nem léptek be a férfi otthonába. Szalimot udvariasan arra kérték, igazolja magát és tartson velük, hogy néhány kérdést tisztázhassanak. Felesége túl hangosan kért magyarázatot, azt kiabálta, hogy ők nem csináltak semmit — Szalim viszont, mint aki mindent ért, a férfiakkal tartott. Gyöngéden rácsukta az ajtót a nejére. Nem volt meleg, de az autóban izzadni kezdett a keze és a gyomra összeszűkült, holott már nem volt éhes. A kocsi a titkosrendőrség főhadiszállása előtt fékezett le.A hetvenes évek elején Bagdadot biztonsági zónákra osztották. A területek parancsnokságai megfigyelő centrumok voltak, ezekből ellenőrizték a zónákon belüli és a zónák közti mozgásokat. Néhány központot videorendszerrel is felszereltek. Kamerák kerültek a te-tőre, a környékbeli szobrokba és a középületekbe is. A főbb útvonalak és a legforgalmasabb csomópontok is áttekinthetővé váltak, a zártláncú rendszer központjában monitorok tucatjain lehetett követni az eseményeket. Szalimot egy ilyen épületbe vitték.Hosszú ideig várakoztatták. Habár még mindig nem tudta miért van ott, egyre idegesebb lett. Betessékelték egy tágas irodába, ahol televízió-képernyők foglalták el a hely nagyobbik részét. Villogó képernyőjük teljesen lekötötte a férfit, függetlenül attól, hogy mi célt

szolgáltak. Teával kínálták. Egy rendkívül fontosnak látszó férfi, akinek a neve sem akkor, sem később nem derült ki, udvariasan kérdezgetni kezdte. Belenézett a papírjaiba, és az iránt érdeklődött, hogy holt volt Szalim néhány hónappal korábban, egy bizonyos napon. Szalim nem emlékezett. Beszélgetőtársa autórendszámokat kezdett sorolni, az egyik közülük Szalimé volt. Dátumok és számok keveredtek kérdésekké, az egyre riadtabb férfi megérteni sem igen tudta, nemhogy megválaszolni őket. Végül kiderült, mi érdekli valójában a kihallgatóját. Azt akarta tudni, hogy Szalim az egyik nap hogy jutott el a munkahelyére, ha az autóját otthon hagyta. Tudták, hogy mindig kocsival jár.Hirtelen felfogta, miről beszél a szemben ülő férfi. Azokban a hetekben gondjai voltak a lábával, egy ideig otthon kellett feküdnie. Amikor már elég jól volt ahhoz, hogy munkába menjen, de még nem tudott vezetni, reggelenként az egyik unokatestvére jött érte, hogy dolgozni vigye. A gyerekeket valaki más vitte iskolába. Hihetetlennek tartotta, hogy erre kíváncsiak, és zavarában nem is tudta hirtelen rendezni a gondolatait. Azon kapta magát, hogy összevissza beszél, de úgy látta, ez nem tűnik fel a kihallgatójának. Sőt, ahogy végére ért a beszámolójának, legnagyobb meglepetésére úgy tűnt, a férfi hitelt is ad a történetének. Néhány egyszerű kérdés következett, aztán véget ért a faggatózás. Szalim épp megkönnyebbült volna, amikor beütött a ménkő.A fontoskodó kérdező közölte, Szaliméknak tíz napjuk van, hogy kiköltözzenek az otthonukból. Mindent el kell vinniük, és az üres lakás kulcsát ott kell hagyniuk a központ egyik irodájában az új címükkel együtt. Ahogy leellenőrizték a történetüket, értesítik őket. Ezzel

Szalimot elengedték. Egy hónappal azután, hogy eleget tett a titkosrendőrség utasításának, telefonon hívták, hogy mehet a kulcsaiért. Hivatalos papírt sem a kilakoltatásról, sem annak okairól nem kapott. A megpróbáltatások végeztével Szalim ott folytatta az életét, ahol abbahagyta. Úgy vette az értelmetlen intézkedést, mint más az időjárás szeszélyeit.Szalim esete nem egyedülálló. A hetvenes évek elejére a legtöbb iraki polgár szembesült azzal, hogy az életét nemcsak figyeli, de befolyásolja is a hatalom, többek között a titkosrendőrség eszközeivel. És még ők voltak a szerencsések. 1979-ig, mielőtt Szaddám Huszein az ország elnöke lett, tízezreket kínoztak és öltek meg, és legalább ötvenezer embert telepítettek erőszakkal az irak-iráni határra. A munka oroszlánrészét a titkosrendőrség és a különböző titkosszolgálatok végezték. Valamennyi szervezet Szaddám Huszein irányítása alatt állt. Már azelőtt kezében volt az ország, hogy elnök lett volna. Sikerének titka, hogy már 1968-ban jól helyezkedett...

Leszámolások

Abdel Rahman Aref, az ország elnöke egyre fáradtabb volt és mind ritkábban szólt bele az ország irányításába. Néhány katonai egységgel ugyan, de Irak részt vett az 1967-es arab-izraeli háborúban, ahol megszégyenítő vereséget szenvedtek. Ez tovább gyöngítette az elnök erejét. A hatalomért és a miniszterelnöki pozícióért tábornokai viaskodtak. 1968 júliusában az ország újabb kormányválság elé nézett. Haszan al-Bakr tábornok, a

Baasz Párt vezetője elérkezettnek látta az időt a hatalomátvételre.Al-Bakrnak sikerült meggyőznie az állam biztonságáért felelős négy ezredesből hármat, hogy álljanak át. Kettejüknek komoly posztot ajánlott az új kormányban. Az egyiknek a miniszterelnöki, a másiknak a hadügyminiszteri széket kínálta fel. A vértelen puccs- ra 1968. július 18-án került sor. Az elaggott elnököt szinte családias körülmények között fosztották meg a hatalmától. Utolsó szavaival még „sok sikert” kívánt fiatalabb katonatársainak, majd feltették a külföldi emigrációba szállító repülőgépre. Az új kormányban al-Bakr lett az ország elnöke, a két áruló megkapta a po-zíciókat, míg számos más posztot a párt és az új elnök hívei és rokonai töltöttek be.A következő napon az országban bejelentették a Forradalmi Parancsnoki Tanács újjáalakulását. Ez a testület lett a legfőbb törvényhozó és végrehajtó testület. A parlament már régóta nem működött, a kormány pedig csak az ország napi ügyeit intézhette. A Forradalmi Parancsnoki Tanács elnöke megint csak Haszan al-Bakr lett, és a szervezetben is többségben voltak párthívei és rokonai.8 Miután végre megszerezte a hatalmat, meg is akarta tartani. Nem akart abba a hibába esni, mint 1963-ban, amikor alig 9 hónap után a hatalmi játszmák áldozatává vált a párt. Alig két héttel azután, hogy a korábbi elnök leghűségesebb híveit rávették a pálfordulásra ki is tessékelték őket a hatalomból. Kihasználva a hadügyminiszter külföldi útját, Haszan al-

8 Haszan al-Bakrnak még két párttársa volt a szervezetben és két társa Tikrit városból (ebből az egyik a rokona is volt).

Bakr ebédelni hívta a miniszterelnököt. Már az asztalnál ültek, amikor a párt biztonsági szervezetének vezetője, az ifjú Szaddám Huszein belépett a terembe.Huszein puccsbéli szerepéről nem egyértelműek az információk. Az biztos, hogy a háttérben komoly irányító szerepe volt, de van, aki azt állítja, hogy részt vett az elnöki palota elfoglalásában is. Habár soha nem volt katona, most még egyenruhát is kapott, hogy abban vehessen részt a támadásban.„Velem jön a repülőtérre, és elhagyja az országot!” Szavainak Szaddám fegyverrel is nyomatékot adott, pisztolyt szorított az elnökkel ücsörgő miniszterelnök fejéhez. A férfi ellenkezni próbált, feleségére és gyermekeire hivatkozott, akikről gondoskodnia kell. A letartóztatást vezénylő Huszein megnyugtatta, hogy amíg jól viselkedik, nem esik bántódásuk. A tiltakozó férfit kocsiba ültették és fegyveres kísérettel a repülőtérre vitték. Deportálás várt rá. Évekkel később elérte végzete. 1979-ben Londonban, az Intercontinental Hotel előtt megölték. A Jordániában tartózkodó hadügyminiszter szerencsésebb volt. Megüzenték neki, ha kedves az élete, ne jöjjön haza.Ekkor, rövid távon biztonságban érezhette már magát a Baasz Párt. Hozzákezdhetett a belső ellenségekkel való leszámoláshoz. Elsőként a hadsereg került terítékre. Az elmúlt 10 évben a fegyveres erők túl nagy szerepet játszottak az ország életében. Tisztogatások kezdődtek. Az eszközökben nem válogattak, volt, akit csak kirúgtak, de több száz katonát ki is végeztek az új rendszerhez való hűtlenség vádjával. A megüresedő helyeket fiatal, megbízható katonák kapták.

A kivégzések nem csak a hadseregre korlátozódtak. A civilek megfélemlítése egy, az iraki zsidóknak tulajdonított összeesküvés leleplezésével kezdődött. Már csak 3500 zsidó élt Irakban, kiváló alkalomnak ígérkezett rajtuk demonstrálni a párt hatalmát. A Forra-dalmi Parancsnoki tanács bejelentette, hogy egy nagyszabású kémhálózatot sikerült leleplezni, amely egyértelműen Izraelnek szolgáltatott ki adatokat. Letartóztatások kezdődtek, és nem csupán zsidókat, de félreállítani szándékozott arabokat is elkaptak. Vallo-másaikat otthon, karosszékből lehetett végighallgatni, mindegyiket bemutatták a televízióban. 1968 decemberében izraeli gépek bombázták Irakot, tizenhatan haltak meg, harmincán megsérültek. A ha-talom azonnal az összeesküvők számlájára írta a támadást. Bakr elnök beszédet mondott az elnöki palota balkonjáról. Megígérte, hogy Irak összes ellenségével leszámolnak. A több ezres tömeghez intézett, „Mit akartok?” kérdésre, amely legalább húszszor hangzott el a szájából, az egybegyűltek mindannyiszor azt válaszolták: „Halált a kémekre, késedelem nélkül!” Négy nappal később halálra ítélték az összeesküvőket. 1969. január 27-én az első kilencet felakasztották.A „látványosságnak” legalább százötvenezer, mások szerint félmillió szemtanúja volt a Felszabadulás terén. A nyolc zsidó és egy keresztény férfi holttestét a tér különböző pontjaira állították, lábukra papírt kötöztek, amelyen feltüntették a vallásukat és a bűneiket. A tömeg közvetlen közelről nézhetett szembe Irak „ellenségeivel” és haláluk feletti megelégedésében örömtáncot járt. Az emberek ugráltak, énekeltek és nevettek örömükben. Egy zsidó származású szemtanú azt írja: „... vérfagyasztó

látvány volt. Alapjaiban rázta meg az ember, emberiességbe vetett hitét.” A kivégzés köré szervezett ünnepség egy álló napon át tartott. Huszonnégy órán át szemlélhették a kíváncsiak a holttesteket, miközben egymást váltva szóltak az állami vezetők a tömeghez. Egyikük beszéde végén közölte: „Irak nagyszerű fiai! Ez még csak a kezdet! Irak óriási és halhatatlan terei árulók és kémek holttesteivel lesznek megtöltve! Várjatok csak!” Távolról sem túlzott. Csak ebben az évben legalább nyolcszor tartottak nyilvános kivégzéseket. Az elítéltek között egyre több volt a muszlim és a keresztény. 1971 januárjában újabb „összeesküvést” lepleztek le. Órákkal a bagdadi rádió bejelentése után megkezdődtek a kivégzések. Egy hét alatt negyvennégy ítéletet hajtottak végre, és százakat tartóztattak le.A megfélemlítés kéz a kézben járt a nép megnyugtatásával. A Baasz Párt elhitette, hogy amit tesz, azt az emberekért teszi, és a meggyőzés sikeres volt. A félelem sebesen lepte el az emberek szívét, miközben a hatalom jóságában is hittek. A kivégzések és kegyetlenkedések ebben az időben szándékosan zajlottak ennyire közel az emberekhez. Mindennapjaik részévé vált a félelem, az agresszió, a kegyetlenkedés, a halál. Évekkel később a diktátor Huszein pont az ellenkezőjével kezdett operálni. A látszólag remekül és békésen élő ország lakóit titokban tizedelték a hatalom erőszakos végrehajtói. Az egykor televíziós nyilvánosságot is kapó tárgyalások és kivégzések helyett minden rejtve maradt a közvélemény elől. Újfajta félel-met eredményezett ez a láthatatlan, de folyton figyelő és váratlanul, nesztelenül lecsapó hatalomtól, amely elől nem lehet elbújni.

A céltáblára hamarosan felkerültek gazdag kereskedők, üzletemberek, multinacionális nagyvállalatok iraki képviselői, sőt köztisztviselők és egykori miniszterek is. Különleges Forradalmi Bíróság jött létre, ahol védőügyvédek nélkül, képzetlen bírók vezényletével folytak a koncepciós perek, és születtek a súlyosabbnál súlyosabb ítéletek. A korábbi ellenzéki pártok tagjait és vezetőit ismét üldözni kezdték. Akik részt mertek venni utcai ellentüntetéseken, azokat a párt félkatonai milíciája, a Nemzeti Gárda verte szét. Akiket elfogtak, azokra általában hosszú börtön, kínzások és halál várt.Sorsuk az esetek döntő többségében Szaddám Huszein kezében volt. Miután 1968-ban pártja hatalomra jutott, a fiatalember feladatai is megsokasodtak. Már korábban elvállalta - az akkor még épp csak újraszerveződő párt, félkatonai és hírszerző szervezet - a Dzsihaz Hanín vezetését. Megvolt hozzá a múltja és a kedve is. A szervezet legfontosabb feladata a pártvezetők védelme, a riválisok meggyilkolása és a kémkedés volt. 1968 után át kellett szervezni a Dzsihaz Hanínt, és Szaddám ezt a munkát is szívesen végezte. így jött létre a Mukhabarat, a rettegett hírszerző szervezet, amely a párt ökleként bárhol, bármikor lesújthatott. És bárkit elért. Nem kellett hozzá bűncselekményt elkövetni, elég volt, ha a gyanú leghalványabb árnyéka vetődött valakire - máris a Végzet Palotájába hurcolták. A hatvanas évek elején létrehozott félelmetes vallatóházban Szaddám Huszein volt az úr. Irányítása alatt folytak a kihallgatások, amelyekbe gyakran személyesen is bekapcsolódott. Ha szép szóval nem ment, ő maga is verte és kínozta a börtönlakókat, egy szaván múlt élet és halál. Sokan soha nem kerültek ki élve az épületből. Hogy volt-e olyan

áldozat, akit maga Huszein tett el láb alól, azt nem lehet biztosan tudni, de ismerve életének korábbi történeteit, könnyen elképzelhető. Tizennégy éves korától többször is előfordult. hogy erőszakos cselekedetekre ragadtatta magát, egészen biztos. hogy több gyilkosságban részt vett.A nyilvánosság, főként a nemzetközi nyilvánosság előtt természetesen ezt soha nem ismerte el. Szaddám Huszein elvétve ad csak interjút külföldi televíziónak, de a nemzetközi sajtóban sem szólal meg gyakran. Ha valaki csak a ritka, PR szempontok alapján tett nyilatkozatait hallja, megrökönyödik. Egy fess úriember néz vissza a képernyőről, akinek tiszta a keze, tagadja, hogy valaha is vér tapadt volna hozzá. 1990-ben az ABC, amerikai televíziónak filmet készítő Diane Sawyer rá is kérdezett. „Igaz-e, hogy egyszer saját kezűleg végzett egyik miniszterével, mert az a visszavonulást szorgalmazta?” „Hadd kérdezzem meg, ön elhiszi ezt?” - kérdezett vissza a diktátor. „Ha megengedi, most én kérdezek.” - állta a sarat Sawyer. „Az interjú után fáradjon ki a nép közé és beszéljen személyesen bárkivel. Ezek nem a mi módszereink.” - tért ki Huszein. Diane Sawyer nem hagyta annyiban: „Előfordult-e valaha, hogy saját kezével embert ölt?” „Soha. Ilyen soha nem történt. Soha nem öltem meg senkit.”Az amerikai riporter egy 1982-es történettel szembesítette a diktátort. Ebben az évben már tartott az irak-iráni háború és a dolgok kezdtek rosszra fordulni. Az ország egészségügyi miniszterét halálra ítélték és kivégezték. Az elnök úgy tájékoztatta a külföldi újság-írókat, hogy a hivatalnok lelkét súlyos vétség terhelte, tudatosan adott fertőzött gyógyszereket a katonáknak. A

Forradalmi Parancsnoki Tanács előtt mondott heves szónoklatában, amelyet filmre vettek és a párttagoknak el is küldtek, Huszein nem csak veszélyes szabotőrnek, árulónak nevezte miniszterét, de politikai bűnözőnek is. Akik azonban ismerték a kivégzett hivatalnokot és a családját, teljesen másképp mesélik a történetet.Egy iraki orvostól származik a következő változat, a férfi hosszú időn át nyomozott az ügy részletei után. E szerint, Szaddám komolyan aggódott az iráni hadsereg miatt, amely ekkor már Irakot fenyegette. A nehéz helyzetben gyorsan kormányülést hívott össze, ahol az összes miniszter megjelent. A diktátor rögtön a lehetséges megoldási javaslatok felől érdeklődött. „Van-e valamilyen ötletük?” - kérdezte. A miniszterek gyakorlatilag kórusban feleltek: „Elnök úr, ön az ország hőse, ön majd megvéd bennünket.” „Hagyják ezt most, kérem, legyenek őszinték. Mi a legjobb megoldás az iráni offenzíva megállítására? Ha úgy érzik, hogy a visszavonulás az egyetlen út, mondják meg.” A kormánytagok, betartva az íratlan szabályokat újra ellenkeztek, mondván a hős iraki vezér nem hátrálhat meg. De Szaddám tovább bíztatta őket, hogy mondják meg az igazat. Az egészségügyi miniszter szólásra emelkedett: „Elnök úr, nekem van egy javaslatom. Ha időlegesen visszavonul, három-négy hónap múlva az irániak is visszakozni fognak és akkor újra támadhat.” Huszein megköszönte a javaslatot és a miniszter bátorságát. Az elnök kérdésére a többi miniszter tovább ellenkezett, a visszavonulás lehetőségét végül elvetették.A megbeszélés végén az elnök testőreihez fordult, akik megfogták az egészségügyi minisztert és kivezették a teremből. Felesége jó viszonyban volt Szaddám

feleségével és még aznap telefonált a first ladynek. Arra kérte, járjon közben, hogy a férjét mielőbb elengedjék. Amikor Szaddám értesült a telefonhívásról, maga hívta vissza az aggódó asszonyt és megkérdezte, hogy valóban férje elengedését kérte-e. A nő azt felelte: „Persze elnök úr, hiszen önök barátok és ön a vezér.” A beszélgetés végén Szaddám megígérte, hogy másnap hazaküldi a minisztert. Reggel a titkosszolgálat látogatta meg a mi-niszter nejét. Az asszony rohant az ajtóhoz és a férje után érdeklődött. Válasz helyett egy nagy fekete zsákot tettek le a küszöbére, amelyben a férfi megcsonkított, feldarabolt teste volt. A történetnek van egy ennél is kegyetlenebb változata. Felszólalása után, állítólag, a minisztert maga Szaddám fogta karon és kísérte ki a szobából. Kint lövés dördült. Egyesek úgy vélik, a ravaszt maga az elnök húzta meg. Hogy melyik változat hiteles, vagy egyáltalán hiteles-e valamelyik. az eldönthetetlen. Irakban azonban nem is a terror részletei számítottak, hanem az üzenete.Visszatérve a hetvenes évek elejéhez, a több ezer fős Mukhabarat hatékonyságának javítása érdekében a szervezet feje külföldi tanácsadókhoz fordult. A Staasi pont megfelelő segítségnek tűnt. A keletnémet titkosszolgálat híres volt arról, hogy gyakorlatilag bárkiből besúgót csinált, valamilyen formában szinte mindenki írt jelentéseket rokonáról, munkatársáról vagy szomszédjáról. A Baasz Pártnak ugyanerre volt szüksége ahhoz, hogy ismerje az irakiak minden mozdulatát, sót gondolatát is. A Staasi felszerelése és szakértői kapóra jöttek.Szaddám a Mukhabaraton kívül más szervezetekre is támaszkodhat ott. bár kétségkívül ez volt a legerősebb az

összes biztonsági szolgálat közül. Hazai földön és külföldön is végrehajtott akciókat, felügyelte az állami szerveket, a minisztériumokat, a különböző társadalmi szervezeteket, a hadsereget, sőt a többi titkosszolgálatot is. A párt nevében járt el, nem tartozott az állam ellenőrzése alá. Ott volt még a titkosrendőrség is, amely szigorúan belföldre koncentrált és később hathatós segítséget kapott a szovjet KGB-től. A katonai hírszerzés és a katonai elhárítás tevékenysége külföldön és Irakban is érezhető volt. Több maki emigráns ellen elkövetett merényletért is ezek tehetőek felelőssé. A szervezetekben egy közös pont volt, mindegyik az ifjú Huszein irányítása alá tartozott. Később, a nyolcvanas évek végén ez még kiegészült az ún. Különleges Biztonsági Szolgálattal is. Ez vette át a Mukhabarat legkényesebb ügyeit, a párt és állami vezetők megfigyelését és védelmét. A különböző titkosszolgálatok már a hetvenes évek elején tízezreket foglalkoztattak, és közvetlen parancsnokai hamarosan Szaddám legközelebbi hozzátartozói lettek.A terror hamarosan elérte a párt felső vezetését is, amelyben lassan a gyanakvás légköre lett úrrá. Haszan al-Bakr volt az ország elnöke és a miniszterelnök, aki mögött ott állt fiatal rokona, Szaddám Huszein. Az elnöknek két belső riválisa maradt. Az ország hadügy-minisztere és belügyminisztere. Az elvileg azonos elveket valló, és közös célért harcoló miniszterek ugyanis megpróbáltak minisztériumaikra támaszkodva támogatókat toborozni. Az ő sorsuk végül szintén halál vagy száműzetés lett. A hadügyi tárca vezetője al-Bakr, és Szaddám földije a párt régi harcosa volt. Amikor azonban 1970-ben az iraki hadsereg tétlen maradt a

jordániai palesztin felkelésben, a hibát az ő nyakába varrták. Múltjára való tekintettel nem végezték ki, 1970-ben száműzetésbe Algériába, majd 1971-ben Kuvaitba került. A párt titkosszolgálata itt érte utol, és még ugyan-ebben az évben végzett vele. A belügyminisztert leváltása és a pártból való kizárása előtt Moszkvába küldték nagykövetnek. A nagyköveti posztokat később is gyakran használták száműzetés helyett. Főleg, ha a hatalom nem akart nyíltan szakítani. Praktikus megoldás volt, mert ha Bagdadban változott a széljárás, ezeket az embereket hazahívták és újra munkát adtak nekik. Többségük nem várta ezt meg, amikor megbízatásuk lejárt, egyszerűen leléptek.

Vezetői tréning

Szaddám Huszein karrierje egyre magasabbra emelkedett. Az elnök rokonaként és régi pártkatonaként közvetlenül a '68-as puccs után az ország és a Forradalmi Parancsnoki Tanács alelnöke lett, és majd tucatnyi más pozícióban is helyettese nagybátyjának. A biztonsági szolgálatok irányításán kívül, ő volt a Baasz Párt főtitkár-helyettese és a kurdokkal folytatott tárgyalásokat is ő vezette. Huszein lett a feje az olajüzleteket ellenőrző, és a szomszédos arab országokkal kapcsolatot tartó bizottságnak is. Türelmes volt, de fiatal kora ellenére elszánt és rendkívül kitartó. Napi tizennyolc órát dolgozott, és erre folyamatosan, napokon, heteken keresztül is képes volt. Legfőbb erényének a pontosságot mondták. Ez a mai napig alapvető elvárása, ha egy ta-lálkozó délután négykor van, akkor arra délután négykor kell megjelenni. Nem öt perccel később, és nem is öt

perccel előbb. Szervezőkészségével szintúgy kiemelkedett pártvezető társai közül. Remek organizátor volt, és az idők múlásával egyre tapasztaltabb.1973-ban egy pillanatra úgy tűnt, hogy meginog, sőt össze is dől Bakr elnök és Szaddám Huszein szépen építgetett hatalma. Június 30-án, egy Nazim Kazzar nevű férfi puccsot kísérelt meg az ország vezetése ellen. Kazzart 1969-ben nevezte ki az egyik titkosszolgálat vezetőjének maga Szaddám Huszein, aki ekkor már az összes biztonsági szervezetet felügyelte. Azon a napon az elnök éppen Lengyelországból érkezett haza, és a vezetés nagy része kiment elé a reptérre. Kazzar ebédre hívta a belügyminisztert és a hadügyminisztert (ők távol maradtak a reptéri fogadásról), majd foglyul ejtette őket. A terve az volt, hogy egységeivel a repülőtéren kapja el a teljes kormányt, ott helyben, egy füst akarta alatt elintézni az ország összes vezetőjét. A véletlen azonban közbeszólt. A gép késett, a kormánytagok ezért ha-zaindultak és velük együtt - a vezetőjére váró - a merénylő csapat is. Kazzar később a televízióban látta, amint al-Bakr gépe leszállt Bagdadban, és ebből arra következtetett, hogy a terve kudarcot vallott. Két túszával elindult az iráni határ felé, hátha sikerül megmenekülnie. Szaddám emberei utolérték és megpróbálták elkapni. A lövöldözésben Kazzar és a két miniszter is meghalt.A puccskísérlet után már semmi sem állt a Baasz Párt útjában, rogy kedvére alakítsa az országot. A nagy átalakuláshoz pénz kellett. rengeteg pénz. Az olajipar államosítása tűnt a legkézenfekvőbbnek, erre 1972-ben került sor. Az 1973-as arab-izraeli háború, és az azt

követő olajárrobbanás soha nem látott mértékben töltötte meg pénzzel az államkasszát.Az új kormánynak a gazdasági segítség mellett fegyverekre is szüksége volt, ezért Szaddám Moszkvához fordult. Elutazott a Szovjetunióba. Az egyiptomi száműzetést leszámítva, ez volt az első külföldi útja, ahol meg is kapta, amit akart. Brezsnyev és Szaddám Huszein megegyezett, hogy kétoldalú barátsági és együttműködési szerződést írt alá a két ország. A szovjet vezetés segítségéért cserébe, arra kérte Szaddámékat, hogy vegyék be a kommunistákat a kormányba. Ez meg is történt, bár az együttműködés rövid életűnek bizonyult. Az irakiak fegyvereket és támogatást kaptak, a szovjetek pedig rajta tarthatták a szemüket az országon, amely az arab világ egyik legfontosabb területe volt. Kijárat a Perzsa-öbölhöz, út az olajhoz. Fenyegetés a nyugatnak.Mivel korábban a hatalom megdöntésére irányuló kísérletek mindig a hadsereg felől érkezetek, a kormány hozzálátott a fegyveres erők teljes modernizáláshoz és átalakításához. Szovjet segítséggel óriási mennyiségű modern haditechnika érkezett az országba. A kommunista nagyhatalom 1974-től évi átlag egymilliárd dollárért küldött fegyvereket Iraknak, segély formájában.Katonatisztek ezrei indultak külföldre, hogy elsajátítsák ezek kezelését, közben a Szovjetunióból katonai tanácsadók százai érkeztek Irakba. Kelet-európai mintára a Baasz Párt bevezette a politikai komisszárok intézményét is, akiknek a hadseregben kellett gondos-kodniuk az ideológiai továbbképzésről és a párthűség fenntartásáról. Megkérdezésük és beleegyezésük nélkül a parancsnokok semmiben sem dönthettek. A

katonatisztek az iraki átlagot messze meghaladó fizetést kaptak. A lakástámogatás, a kedvezményes hitelek, az alacsony nyugdíjkorhatár mind arra ösztönözte az iraki fiatalokat, hogy megéri katonának menni, és megéri hűen szolgálni az ország új urait.Tiszt azért nem mindenkiből lehetett. Szaddám Huszein gondoskodott róla, hogy a Katonai Akadémiára főleg a Bagdadtól északra élő szunnita arab törzsek fiataljai kerüljenek be - azaz a vele egyívásúak. Mutatóban maradt csak néhány kurd és siíta arab a főtisztek között.A Baasz Párt létrehozta a Népi Hadsereget is, amely a szervezet saját félkatonai milíciája lett. Az elején 50-70 ezer, később 600 ezer fős létszám viszont csak könnyűfegyverekkel felfegyverzett és hevenyészve kiképzett civileket takart, akik évente meghatározott időt töltöttek a mozgalom soraiban. Érdekes módon vezetőnek Szaddám Huszein nem magát, hanem egy megbízható párttársát választotta, aki máig a szervezet parancsnoka.A megugró olajbevételekből jutott pénz az életszínvonal emelésére is. 1968-ig Irakban gyakorlatilag nem létezett a középosztály. Most átfogó program indult az életkörülmények javítására. Az állam az ország legnagyobb munkaadója lett, óriási beruházások kezdőd-tek a gazdaság minden területén. A kormány előrelátóan különösen odafigyelt arra, hogy a döntéshozatalból egyébként kiszorított síiták között délen szemmel látható legyen a fejődés. Új utak épültek, javult a víz- és az egészségügyi-ellátás.A hatalomtól addig távol tartott siíta arabokat a Baasz Párt egyre nagyobb számban vette be a közép- és felsővezetésébe. Az 1970-es évek második felére ez az

arány nem egyszer elérte a 25 százalékot is ami talán nevetségesnek tűnik, tudva, hogy a siíták a lakosság 55-60 százalékát alkották, de nagy előrelépés volt ahhoz képest, hogy a 60-as évek óta szinte nem is volt magas rangú siíta politikus a Baasz Párt vezetésében.A politikai életben a Baasz Párt megpróbált mindenkinek lehetőséget kínálni a részvételre, de csak a saját feltételei alapján. 1970-ben kihirdették az ország új alkotmányát, amelyben megígérték a parlament létrehozását is. Tíz évet kellett rá várni. A szovjetek kedvéért engedélyezték az egykori főellenség, az Iraki Kommunista Párt működését, sőt miniszteri tárcákat is kapott az IKP A mézeshetek azonban nem tartottak sokáig, a 70-es évek közepén a párt vezetői ismét börtönbe kerültek. Végül, 1979 után újra illegalitás várt rájuk.Akikkel a kormányzó párt még formálisan sem kívánt együttműködni, azokat keményen üldözte. 1970 és 1974 között Bagdad tárgyalt ugyan a kurdokkal, de eredménytelenül. A kurdok ezért már sokadszorra indítottak felkelést. Az iraki hadsereg csak úgy tudta el-fojtani a lázadást, hogy a kurdok fő támogatójának, Iránnak, bizonyos kérdésekben engedett. Azok a siíta arabok, akik vallásosak voltak és elvetették a Baasz Párt vallásellenes politikáját, egyre hangosabban tiltakoztak az államosítás ellen, amellyel a kormány elvette az egyházi intézményeket és iskolákat, mert így akarta csökkenteni a siíta egyház befolyását. Az egyház pénzeit kezelő nagy alapítványok szintén az állam ellenőrzése alá kerültek.A szent városokban, Nadzsafban és Kerbalában a szokásos vallási ünnepségeket egyre nehezebben lehetett megtartani. A résztvevőket megfigyelték, letartóztatták

vagy akadályozták. 1975 és 1977 között a siíta iszlám egyik legnagyobb ünnepét is betiltották. Amikor a két város között 1977-ben mégis megtartották a zarándokla-tot, harmincezer embert tartóztattak le, és többeket kivégeztek. Sok egyházi vezető börtönbe került, vagy a titkosszolgálatok merényleteiben halt meg.Szaddám Huszeinről köztudomású, hogy módszereiben Sztálin nyomdokaiban jár. Cselekedetein, és életének történetén is érezhető a párhuzam. Sztálin hosszú ideig másodhegedűs volt Lenin mögött. Végül Lenin gyanakodni kezdett rá, de akkor már késő volt. Szaddám ugyanígy volt nagybátyjával, al-Bakr elnökkel, aki egy idő után szintén rájött az ifjú Huszein terveire és gyanakvóvá vált, de túl későn eszmélt. Addigra Szaddám kezében volt az ország. És nem ez az egyetlen Sztálin-Szaddám hasonlóság. Huszein is a biztonsági szolgálatokat részesítette előnyben a hadsereg helyett. Féltékeny volt a tábornokokra, a hadseregbe földijeit protezsálta. Bűnözőket, akár írástudatlan kemény legényeket is bevetett, beépítette őket a titkosszolgálatokba. Szaddám nélkül ezek az emberek semmit sem értek volna, cserébe nagylelkűségéért elvégezték a piszkos munkát. Az alelnök számíthatott rájuk, bármit megtettek érte. Ha valakitől meg akart szabadulni, mindig volt kihez fordulnia. Miután később, formálisan is kezébe került Irak, az ország irányításának módszerei további hasonlóságokat mutattak, kezdve a totális diktatúra kiépítésével. A 1970-es második felétől Szaddám Huszein tanácsadójaként dolgozó Szaid Aburish közelről tekinthetett bele a feltörekvő fiatal-ember életébe. Tőle származik az a történet, amely még egyértelműbb bizonyítékkal szolgál. 1979-ben Szaddám

Huszeinnek találkozója volt az egyik kurd politikussal. A megbeszélés kora reggelre esett, az alelnök egyik palotájának szokatlanul kicsi irodájában fogadta partnerét. A kurd férfi nyúzottnak látta Szaddámot, mintha az iraki az irodájában éjszakázott volna. A sarokban összecsukott tábori ágy és a Szaddámon feszülő fürdőköpeny erre utalt. Az ágy mellett tucatnyi drága félcipő sorakozott. Az iroda fennmaradó része könyvtárként szolgált. Mindenhol könyvek, mindegyik témája egy és ugyanaz a személy. Joszip Viszarionovics Sztálin. Mintha Szaddám a szovjet vezérrel feküdt volna le...

5. FEJEZETA hatalomfaló

Véres vezércsel

Akárcsak a moziban, a tágas teremben minden széksor magasabban volt az előzőnél. A helyiség zsúfolásig telt, minden széken ült valaki, a Forradalmi Parancsnoki Tanács tagjai és több száz pártfunkcionárius. Egyikük sem tudta mi készül, az új elnök nem árulta el az összejövetel célját. Néhány nappal korábban örökölte meg az országot elődjétől, elnökként talán ez volt az első nyilvános, és biztosan az első maradandó szereplése. Szaddám Huszein filmszalagra vetette az ülést, a felvételről később több másolat is készült. A fekete-fehér kópiát levetítették a vidéki pártszervezetek tagjainak, és Szaddám másolatot csináltatott belőle a szomszédos államok vezetőinek is, mondván ebből megérthetik, miért volt szükség a tisztogatásokra. Kalózváltozatok kerültek Libanonba, és később Londonba is. Évtizedek múltával is látványos bizonyíték a film az iraki diktátor könyörtelen módszereiről és következetes embertelenségéről.A '70-es évek végén al-Bakr elnök egyre inkább visszavonult. Cukorbetegség és szívproblémák gyötörték. Meghalt első felesége és legidősebb fia, a gyász töltötte ki napjait. Hatalmát igyekezett házon belül továbbmenteni. 1977-ben lánya férjét nevezte ki a kulcsfontosságú hadügyminisztérium élére. Adnan Hajrallah Talfa nem csupán unokaöccse és veje, hanem gyermekkori jó barátja, unokatestvére és később sógora is volt Szaddám Huszeinnek. Lánytestvére lett a diktátor

felesége, apja pedig az a Hajrallah Talfa volt, akinek Szaddám gyermekéveiben oly sokat köszönhetett. A hatalom másik letéteményese továbbra is az alelnök maradt, akinek a biztonsági szolgálatok mellett ekkor már a kulcsminisztériumok is közvetlenül jelentettek.Az iraki kommunistákkal 1978-ra teljesen megromlott a viszony. Ennek egyik oka az volt, hogy ebben az évben Afganisztánban, a kommunisták átvették a hatalmat. Másrészt Irak egyre inkább a nyugat felé fordult, legalábbis francia és német cégektől vásárolt fegyvert. Ezt rossz szemmel nézték a Szovjetunióból. Válaszul Irakban véglegesen ellehetetlenítették a kommunistákat. Bebörtönzések és kivégzések kezdődtek. A néhány évvel korábban még a kormányba is bevett Kommunista Párt illegalitásba kényszerült.Mindeközben az ország az egyik legmodernebb arab állammá vált. Új utak, iskolák és kórházak épültek, az egészségügyi ellátás a legmagasabb színvonalon állt az egész Közel-Keleten. Szigorú és következetes oktatási programot vezettek be, minden faluban és városban olvasni tanították a többségében teljesen analfabéta lakosságot. Aki megbukott a vizsgán, akár három évre is börtönbe kerülhetett. Férfiak, nők és gyerekek együtt jártak a kötelező tanfolyamokra, ebben az időben irakiak százezrei tanultak meg írni és olvasni. Az UNESCO díjat is adott a program kidolgozójának, Szad- dám Huszeinnek. Az elismerés odaítélését nem befolyásolta az alelnök többi ifjúságformáló intézkedése. A családi kötelékek felsőbb utasításra lazultak. Ha egy fiatal lány a Baasz Párt gyűlésén kívánt részt venni, a szülei nem tilthatták meg neki. Ha egy fiú megalapozottnak gondolta, szembefordulhatott apjával, annak párt iránti

hűtlensége miatt. Egy 1977-es utasításban Szaddám arra kötelezte a tanárokat, hogy neveljenek gyanakvást a diákokba. Tegyék szóvá, vagy jelentsék, ha szüleiket párttitkok kibeszélésén, esetleg az ország politikai rendszerének kitárgyalásán kapják.Az alelnök közben egyre népszerűbb lett pártján belül, kérlelhetetlen céltudatosságát, vezetői adottságait, szellemi és gyakorlati képességeit mindenki elismerte. Még a hozzá legközelebb állók sem igen sejtették, hogy milyen hamar meg fog ez változni.Az elnök félreállítása gördülékenyen ment. 1979. július 16-án, a forradalom előestéjén al-Bakr bejelentette, hogy visszavonul. A hatvannégy éves vezető hivatalosan betegsége miatt adta fel a kormányzást. Egyszerűen, amint lehetett, félreállította nagybátyját, aki ettől kezdve élete végéig (1982) házi őrizetben élt. A hatalom auto-matikusan Szaddám Huszeinre szállt. Kevesebb mint két héttel később pedig ismét leszámolt vélt, vagy valós ellenségeivel.Meggyőződése lett, hogy a párt és az ország vezetői között többen is kétségekkel fogadták al-Bakr csendes visszavonulását, és azonnal lépett. Bejelentette, hogy lelepleztek egy összeesküvést, amely szíriai segítséggel meg akarta dönteni a Baasz Párt hatalmát. Kellett egy bűnbak, ráadásul minél magasabb szintről. Letartóztatták hát Abdái Huszein Mashadit, a Forradalmi Parancsnoki Tanács egyik tagját. Feltehetően a férfi családját is bezárták, és az ő életükkel zsarolták meg, de az is elképzelhető, hogy megkínozták. Mashadi mindenesetre vallomást tett, és beismerte, hogy összeesküvést szervezett Szaddám Huszein ellen. A tervezett puccsban, állítása szerint többen is részt vettek a párt legmagasabb

köreiből, és Szíria is segített. Vallomását kamerával rögzítették, és Szaddám Huszein a felvétellel a tarsolyában hívta össze 1979 júliusának végén a Baasz Párt rendkívüli kongresszusát.A gyűlést megörökítő felvétel megkopott az évek során. Sok helyütt hibás a kép, vagy nehezen érthető a hang. A történtek ettől függetlenül tökéletesen követhetőek. Igazi diktátorhoz méltó dramaturgia pereg a filmkockákon, színházi előadás a valóság tollából.A több száz meghívott állva ünnepelte a formálisan új vezért, aki délcegen masírozott végig a széksorokat középen elválasztó folyosón. Elegáns fekete öltönyét, egyszerű, hegyes gallérú, a kor divatjának tökéletesen megfelelő fehér ing egészítette ki. Az illegalitásban töltött évek nem múltak el nyomtalanul, a hatalomban töltött tizenegy esztendő sem tudta palástolni a korábbi időszak hagyatékát. Huszein igyekezett rásegíteni az idő múlására, a hetvenes évek közepétől az elérhető legnagyobb luxussal vette körül magát. Mindig jól szabott, lehetőleg kétsoros zakót hordott, finom anyagú ingeket, státuszszimbólumnak számító, gyémántberakásos karórája villant a csuklóján. Fiatal kora óta dohányzott, de ekkor már vagy minőségi havanna szivart, esetleg márkás, Dunhill pipáját szívta.Huszein megfontoltan lépett a pódiumra, négy mikrofon fedezékében kezdett beszélni. Az első sorban későbbi miniszterelnöke és külügyminisztere foglalt helyet. A teremben elült a zsivaj, minden szem az elnökre tapadt. „Bárcsak örömtelibb okból találkozhatnánk — szenvtelen volt a hangja — „..., de ez egy szomorú alkalom. Legtöbbjüket sokkolni fogja, amit mondani fogok. A párt belső köreiből elárultak bennünket ...” Az

elnök lassan, de határozottan vázolni kezdte az összeesküvés-elméletet. Végül elérkezett a döntő pillanat. „Az áruló ráadásul itt van közöttünk.” Ezzel megnevezte Mashadit. A vádlott vallomását a felvett filmanyagról nézhették meg az egybegyűltek. A Forradalmi Parancsnoki Tanács megtört tagja a filmvásznon mondta el részletesen a történetet, a puccs előkészítését, az összeesküvők találkozásainak pontos idejét és helyét. Egyszóval mindent, amit nyilvánvalóan a képzelet szült. A neveket is felsorolta. Akiét kimondta, azt Huszein elnök újra szólította és rá is mutatott. Az árulóknak egyenként fel kellett állniuk, majd egy fegyveres őr egymás után kivezette őket az ülésteremből. Többen közülük az elnök legszűkebb baráti köréhez tartoztak. Egyikük, miközben kifelé rángatták a teremből, ártatlanságát bizonygatva kiáltozni kezdett. „Vigyék már, vigyék.” Szaddám először emelte fel a hangját, nem tűrt ellentmondást, kebelbarátjának sem kegyelmezett. Az árulók elvezetése közben már egy nagy íróasztal mögött foglalt helyet. Elmélyülten szívta a szivarját, úgy nézte végig húsz harcostársa elhurcolását. Akiket a terem üvegberakásos ajtaján kivittek, azokat soha többé nem látta élve senki. A szűk körű, legfelsőbb vezetés négy tagja is köztük volt.Zsebkendők kerültek elő. A bénult párttagok izzadságukat és könnyeiket egyszerre törölgették. A Szaddám Huszein mögött álló egyenruhás katona is sírva fakadt, sőt maga az elnök is hófehér vászonzsebkendőjébe temetkezett. Az első sorokból még az is látszódott, ahogy a könnycseppek kibuggyantak a szeméből. A sírás lehet egyébként a diktátor egyetlen gyengesége. Akik élőben látták az előadást, azok

nincsenek is egy nézőponton a diktátor meghatottságával kapcsolatban. Néhányan azt állítják, őszinte könnyeket ejtett, igaz a szaddámi zokogásnak története van. Az elnökké válását követő kivégzéshullám idején, állítólag hálószobájába zárkózott, majd két nap múlva kisírt, vörös szemekkel jött ki onnan. Egy későbbi alkalommal közeli munkatársának kivégzése után, annak özvegyével találkozott. Részvétét fejezte ki az özvegynek, és ha megbánást nem is - a kivégzés elkerülhetetlen volt - szomorúságot mutatott. Szomorúan közölte az asszonnyal, hogy a nemzet érdekei, sajnos, az ő személyes érdekei fölött állnak. Ha a történet igaz, legalább ez egyszer elmondható, hogy Szaddám, a magánember nem tudott teljesen azonosulni Szaddám, a diktátor tetteivel.A több száz megjelent előtt meghatódva és elkeseredve olvasta fel újra azok nevét, akik elárulták. Majd az árulás veszélyeiről és a forradalom erejéről beszélt. Az előadás pontosan a kívánt hatást érte el. A teremben ülők percek alatt megértették, hogy ettől kezdve máshogy mennek majd a dolgok Irakban. Az ülés végén állva ünnepelték Szaddám Huszeint. Hűségüket bizonyítva az elnököt és a pártot éltették. A körülbelül háromszáz életben maradt vezető párttag megkönnyebbülten hagyta el az egyszemélyes, rögtönítélő bíróság helyszínét, örültek, hogy őket elkerülte a végzet. Negyvenkét éves korára az egykori tikriti parasztfiú elérkezett a céljaihoz vezető legutolsó lépcsőfokhoz. Kétséget kizáróan győzött meg minden jelenlévőt, hogy ő a hatalom egyetlen és kizárólagos letéteményese, és aki az útjába áll, annak számolnia kell a legsúlyosabb következményekkel is. A

népbarát, elhivatott országépítő álarca visszavonha-tatlanul lehullott.Az öt legfőbb bűnöst és tizenhét társukat, akik nagy része közeli munkatársa volt Szaddámnak, bűnösnek találták, és hamarosan kivégezték. Hogy hitelesítse döntését, meggyilkolásukba Huszein bevont több vezető beosztású párttagot és minisztert is. Ők nem csak ott voltak huszonkét társuk kivégzésénél, de a szóbeszéd szerint tevékenyen vettek részt benne. Állítólag ők maguk végeztek a halálraítéltekkel, gépfegyverekkel kaszabolták le egykori kollegáikat. A történtek hosszabb távon a Forradalmi Parancsnoki Tanács egyharmadának kivégzéshez vezettek, és magát a vallomást tevő Mashadit sem mentette meg együttműködése. Az elkövetkező hetekben további árulókat fogtak el és gyilkoltak meg. Voltak köztük kormányhivatalnokok, katonatisztek és egyszerű polgárok is, akiket más irakiak jelentettek fel a televízióban rendszeresen bemutatott telefonszámot tárcsázva.

Kényelmetlen egyensúly

1979-ben nemcsak Irakban, hanem a vele szomszédos Iránban is változások történtek. Megdőlt az iráni sah, Reza Pahlavi hatalma. A forradalom vezetőinek egyik első lépése volt, hogy az ottani hadsereg és titkosszolgálat tagjai között tisztogatásokba kezdjenek. A rendszerváltás fő ideológusa Khomeini ajatollah volt, az iráni siíta egyház egyik vezetője. Az ajatollah korábban a sah üldöztetése elől menekülve, éveket töltött száműzetésben. Sőt, 1978-ig épp Irakban, Nadzsaf városában élt.

Ha közvetlenül a Baasz Párt uralmára nem is, de Szaddám Huszein és társai életére új veszély leselkedett. Az iraki iszlamista csoportok tevékenysége ugrásszerűen megerősödött. Eszmerendszerük hasonlított Khomeini ideológiájához, és miután az ajatollah hatalomra jutott Iránban, egyből támogatást ígért az iraki szervezeteknek. Szaddám Huszeinnek egy ideig komolyan számolnia kellett azzal, hogy az iráni sah után, előbb-utóbb ő is belebukhat egy iszlamista forradalomba. Ezért, biztos, ami biztos, az iraki iszlamisták fő ideológusát, Bakir asz-Szadr ajatollahot házi őrizetbe helyezték. Hogy milyen módon azt nem tudni, de a vallási vezető ennek ellenére képes volt beszédeit magnószalagra mondani. és azt kijuttatni a házból. Khomeini mintájára, így tovább hir-dette a Baasz Párt hatalmát megkérdőjelező nézeteit.9

Az állambiztonsági szolgálatok közben továbbra is ezreket tartottak fogva, és rendszeresek voltak a kivégzések. Ez sem tartotta azonban vissza a felfűtött iszlamistákat attól, hogy 1979-ben több gerillatámadást hajtsanak végre Bagdadban az új elnök és leghűségesebb követői ellen. Célt azonban nem értek el egyikkel sem. .Az ad-Dawa nevű szervezet az iraki iszlamista

9 A iszlamisták az iszlám vallásra mint politikai ideológiára tekintenek. Ez az iskola részben az arab nacionalizmus történelmi kudarcára válaszul, részben az iszlámban meglévő megújhodási és megtisztulási kísérletekből merítve, az iszlám világ vallásra alapozott megújítását tűzte ki célul. Bár eltérő irányt követtek a siíta és a szunnita iszlamisták, mindkettőre jellemző, hogy az eredeti forrásokhoz fordulva próbáltak választ találni az iszlám világot is átalakító modern társadalmi, gazdasági és politikai változásokra. Mohamed Bakir asz-Szadr Khomenivel egyenrangú ideológusa volt a politikai iszlámnak, saját elméleti rendszere kevésbé volt radikális.

vallási vezető, asz-Szadr híveiből verbuválódott, főleg értelmiségiek alkották. A hadseregben is lehettek támogatóik, mert fegyverekhez jutottak, és többször Szaddám Huszein életére törtek. Egy bagdadi orvos, aki csatlakozott hozzájuk, a főváros egyik kórházában próbálta megölni a frissen hatalomra került elnököt. Robbanóanyagot rejtett a ruhája alá, becsempészte a kórházba és igyekezett Szaddám közelébe férkőzni. A biztonsági szolgálat azonban lefülelte, így a terv kudarcot vallott. Ám ez még csak a bevezető volt. 1980-ban az ad-Dawa kilencvenhat tagját gyilkolták meg. Március végén, az országot irányító legfőbb testület, a Forradalmi Parancsnoki Tanács külön rendeletet hozott: E szerint, már azt is halálbüntetéssel sújtották, aki csak részt vett az iszlamista szervezet munkájában. Ha valakinél Baasz-ellenes beszédet tartalmazó magnószalagot találtak, arra rögtön halál várt.A kihirdetést követő napon, az iszlamisták megpróbálták meggyilkolni Tarik Azizt, aki a Bagdadi Egyetemre látogatott. A miniszterelnök-helyettes magas rangú delegációt vezetett, amikor az iszlamista merénylő kézigránátot dobott a küldöttségre. A robbanás ugyan nem ölte meg, de súlyosan megsebesítette a politikust, akit kórházba kellett szállítani. A gyilkossági kísérlet felkorbácsolta Szaddám Huszein haragját. Kivégeztette a házi őrizetben tartott asz- Szadr ajatollahot és annak húgát. Május 2-án pedig a titkosszolgálat ügynökeivel meggyilkoltatott egy másik, már száműzetésben élő el-lenzéki egyházi vezetőt Libanonban.A belső ellenség elleni harc másik, de legalább annyira hatékony formája a kitelepítés volt. Egy rövid időszakban, már 1969 és 1971 között is körülbelül

ötvenezer embert deportáltak, de akkor szinte kizárólag kurdoknak, méghozzá a népcsoporton belül kisebbség-ben lévő siíta kurdoknak kellett távozniuk az országból. Vagyonukat elkobozták és teherautókkal az iráni határhoz szállították őket. Többségük a határ túloldalán, menekülttáborokban húzta meg magát.10

Irakban három-négy generáció óta éltek ekkor irániak, akik elsősorban perzsa származásúak voltak és siíták. 1980-ban, a miniszterelnök-helyettest ért merénylet után rájuk került a sor. Irakiak milliói lehettek tanúi kitelepítésük nyitó akkordjának a televízióban. Szaddám Huszein kórházi ágyánál látogatta meg lábadozó miniszterelnök-helyettesét, Tarik Azizt. A közvetítés alatt a kamera hirtelen ráközelített egy ott álló kislányra, aki drámai hangnemben felsóhajtott: „Ó, hogy gyűlölöm a perzsákat.” A diktátor válasza nem késett: „A mai naptól fogva egyetlen perzsa sem marad a Baasz Párt és a forradalom földjén.” A következő héten azzal a ha-zugsággal, hogy a Kereskedelmi Kamara megbeszélést tart Bagdadban, nyolcszáz siíta kereskedőt és üzletembert hívtak a fővárosba. Ők lettek az első kitelepítettek, mindegyiküket egyből az iráni határra deportáltak.11

10 A Fajli kurdok az iraki kurd kisebbségen belül további kisebbséget képeztek. Az általuk beszélt nyelvjárás, a zaza élesen elüt a másik két beszélt dialektustól. A Fajli kurdok legnagyobb része városokban és a fővárosban élt. Sok volt közöttük a kereskedő, sőt a politikus is. 1968 és 1971 között szinte a teljes közösséget kitelepítette a Baasz Párt Iránba. Létszámukról eltérő becslések vannak. Általánosan elfogadott az ötvenezer fő, de van, aki százezer főre teszi a kitelepítettek számát.

Az ezt követő években több százezer embert telepítettek ki. Pontos adatok nincsenek, de a létszám valahol és száz- és négyszázezer között lehet. A Forradalmi Parancsnoki Tanács 1981-ben törvényóén kötelezte az iraki állampolgárokat, hogy váljanak el feleségeiktől. amennyiben azok iráni (perzsa) származásúak. A válást a megfelelő hivatalokban papírral is igazolni kellett. A törvény mindenkire kötelező volt, de külön anyagi támogatást ígért azoknak a férfiaknak, akik a válás után újra megházasodnak.12

Az iráni forradalom felfordulást és bizonytalanságot okozott Irak szomszédságában. Ez kapóra jött Szaddám Huszeinnek, aki elérkezettnek látta az időt, hogy rendezze számláit. Egyrészt Khomeini előszeretettel támogatta Szaddám belső ellenzékét - a kurdokat és az ottani iszlamistákat. Másrészt évtizedek óta határvita dúlt a két ország között, a bagdadi vezetés ezt is dűlőre akarta vinni. A vitatott határszakasz a Satt al Arab folyó volt. amely a Tigris és az Eufrátesz összefolyásából születik. A folyam kulcsfontosságú Irak számára, mert a Satt al Arab teremt kapcsolatot az ország egyetlen nagy kikötője, Bászra és a Perzsa-öböl között. 1979- ben a

11 Az iránit gyakran szinonimaként használják a perzsa helyett. Tény, hogy Irán lakosságának alig több mint felét a perzsa etnikum alkotja, és több száz év óta közülük kerül ki a politikai és gazdasági elit jó része. A perzsák szinte teljes egészében siíták.

12 Természetesen a kitelepített több százezer ember nem volt mind iráni származású. Egy részük siíta arab volt, akikre ráfogták, hogy irániak. Ráadásul megkérdőjelezhető az is, hogy iráninak számít-e egyáltalán valaki, akinek a dédapja, vagy az ükapja telepedett le Irakban.

határvonal a folyó közepén, a sodorvonalnál volt. Amikor tehette, Irak mindig amellett kardoskodott, hogy a határ a folyó iráni partján legyen. A szomszédnak ez egyáltalán nem volt érdeke. de Bászrát egyszerűbben és biztonságosabban érhették volna el az odatartó iraki hajók.

Szomszédháború

Szaddám drámai hangon szólalt meg. Újabb televíziós beszéde közben kezébe vette az évekkel korábban Iránnal kötött szerződést és összetépte. Kijelentette, hogy a Satt al Arab folyó Irakhoz tartozik. A szerződés felmondása az elnök személyes bosszúja volt, elégtétel az 1975-ben történtekért, mert akkor annyira szo-rongatták a kurd felkelők, hogy kénytelen volt engedményeket tenni Iránnak. A szomszédos ország csak ekkor volt hajlandó leállni a kurdok támogatásával. Huszein úgy érezte, eljött a visszavágó pillanata, és ezt kis nyilvánította. 1980. szeptember 17-e volt, amikor Szaddám Huszein jelképesen hadat üzent Iránnak. Úgy hitte, biztosra megy.Valamivel korábban az elnök sorra látogatta a szomszédos arab országokat. Az első állomás Jordánia fővárosa, Amman volt. Itt két legyet ütött egy csapásra. A jordán uralkodó segítségével, aki közismerten Amerika-barát politikát folytatott, nem hivatalosan, de felvette a kapcsolatot az Egyesült Államokkal. És lehetősége volt arra is, hogy felelevenítve a múltat, találkozzon a CIA embereivel. Jordánia volt az ügynökök főhadiszállása, innen gyűjtötték az informáci-ókat az egész Közel-Keletről. Ott tartózkodása során,

Szaddám megvitatta Iránnal kapcsolatos, háborús terveit a jordán királlyal, Huszeinnel. Feltételezhető az is, hogy miután az uralkodó segítségével beszélt az amerikai hírszerzőkkel, velük is megosztotta elképzelését az invázióról. Jordániából Szaddám Szaúd-Arábiába repült, ahol Fahd királyt is beavatta terveibe, majd hazafelé ugyanezért megállt Kuvaitban. Mindhárom látogatás célja az lehetett, hogy amerikai és arab támogatást szerezzen a háborúhoz.Iránt váratlanul érte a háború. Három hónappal az után, hogy Szaddám elfoglalta Irak elnöki székét, még viszonylag baráti hangnemben tárgyalt egymással a két ország. A találkozóra Kubában került sor, ahová Szaddám, ENSZ nagykövetével érkezett. Az iraki vezér kihasználta az alkalmat, és összebarátkozott a kubai elnökkel, aki azóta is rendszeresen ellátja szivarral. Irán újonnan kinevezett külügyminiszterével is remek hangulatban telt az idő. Szaddám udvarias volt és kedves. A megbeszélésen részt vett több iráni hivatalnok, és mindkét fél kifejezetten engedékenynek tűnt. Szó esett a két ország közti, hosszú ideje fennálló határvitáról, a Satt al Arab folyó két, apró szigetének birtoklásáról, amelyek akkor épp Iránhoz tartoztak. Az eszmecsere után az iraki elnök a konferencia-terem melletti kertben beszélgetett nagykövetével. Szaddám úgy látta, be-osztottja erősen gondolkodik valamin, rá is kérdezett, mi foglalkoztatja. A nagykövet örömét osztotta meg a vezérrel. Elégedett volt a megbeszélés eredményével, örült, hogy a hangvételből kiindulva el lehet simítani a két ország nézeteltérését. Kifejtette, hogy Irak szegény, nincs értelme háborúba kezdenie a szomszédjával. Örült annak is, hogy maga az elnök jött el valamelyik

minisztere helyett, mert az ő segítségével elérhető közelségbe került a békés megoldás. Szaddám Huszein válasza teljesen megdöbbentette a hosszú évek óta diplomataként szolgáló irakit. „Képtelenség, hogy így oldjuk meg a helyzetet. Irán bitorolja földünket, és ellenőrzi a Satt al Arabot. Honnan gondolod, hogy megbeszélésekkel és tárgyalásokkal ezt el lehet intézni? Tudod, miért találkoztak velünk az irániak? Csak azért, mert gyengék. Ha erősek lennének, nem állnának velünk szóba, nem lenne rá szükségük. Ez a mi esélyünk, az esély, amely legfeljebb egyszer jön el egy évszázadban. Esély arra, hogy visszafoglaljuk földjeinket, és mi ellenőrizzük a folyót.” A nagykövet ráeszmélt, hogy Irak háborút akar. Egy évvel később kitört a háború, hogy még nyolc évvel később, legalább ötszázezer halálos áldozatot követelve ugyanott érjen véget, ahol elkezdődött.

Tévedések végjátéka

Szaddám Huszein villámháborúra készült. Bár sosem szolgált a hadseregben, katonát csinált magából, és a fegyveres erők parancsnokaként maga döntött a támadásról. Úgy számolta, legfeljebb két hét alatt, a közelgő vallási ünnepre végez is, és hat héttel később az Arab Liga ammani csúcstalálkozóján már az arab nemzet hőseként tündökölhet, aki megállította Khomeini forra-dalmát, és esetleg megdöntötte rendszerét. Csúnyán elszámította magát.1980. szeptember 22-én éjszaka megindultak az iraki hadsereg egységei Irán ellen. A hivatalos iraki változat szerint a háborút két héttel korábban Irán indította, de ez

mit sem változtatott azon a tényen, hogy Irak támadott. Ha hetek alatt nem is, de az első évben komoly sikereket ért el a több száz kilométeres határ déli részén. Szaddám Huszein természetesen csak Irán egy kis részét akarta el-foglalni. Irak lakossága alig egyharmada volt szomszédjának, hadserege pedig a háború elején mindössze kétszázezer főből állt. Az iraki diktátor abban bízott, hogy a gyors sikerek talán rákényszerítik Khomeinit egy Bagdad számára előnyös tűzszünet vagy béke elfogadására. Csalatkoznia kellett.Khomeini ajatollah karizmatikus beszédeinek hatására önkéntesek százezrei jelentkeztek, hogy a fronton harcoljanak forradalmukért. Mivel a hadsereg Iránban is meggyengült a hatalomátvétel alatt, ezek az emberek gyakorlatilag kiképzés nélkül, minimális fegyverzettel indultak harcba.Szaddám Huszein rendszeresen járt-kelt a frontvonalon. Ellenőrző-lelkesítő utazásainak egyikén még életveszélybe is került. Épp meglepetésszerű vizitre készült valamelyik harcoló alakulatnál, amikor egy iráni egység támadást indított, és pillanatok alatt elvágták a diktátort kíséretétől. Az ellenfélnek természetesen eszébe sem jutott, hogy a legértékesebb hadizsákmány lapul közvetlen közelében. A magára hagyott iraki vezér pisztollyal a kezében szorongta végig az összecsapást, amíg az iraki csapatok vissza nem foglalták korábbi állásaikat. Az elnök később gyakran mesélte viccelődve a történetet, állítólag színesen és nem is túlzóan. Azt mondta, a lövöldözés zajában halálra rémült és önkéntelenül kiabálni kezdett magában: „Egyszerűen itt hagytak!”1981 végén az irániak ellenoffenzívája először bizonyult

igazán sikeresnek. Óriási embertömegek indultak meg, és az általuk képviselt erő megfordította a háború menetét. 1982 márciusára Irak elvesztette minden területi nyereségét. A háború Dél-Irakban, a határhoz közel fekvő Bászra környékén folytatódott. Szaddámnak ekkor kellett először komolyan szembenéznie azzal, hogy a politikai és katonai vezetésből kisemmizett iraki, siíta arabok esetleg átállnak az azonos irányzatot követő irániak oldalára, és bosszút állnak az őket ért több évtizedes sérelmekért. Az iraki hadseregnek ebben az időben több mint felét tették ki a siíták, akik legtöbben egyszerű sorkatonák voltak, tisztet vagy főtisztet keveset lehetett találni közöttük. Ha sikerült volna nagy tömegben, egyszerre átállniuk, végleg eldönthették volna a háború sorsát.

Belső viharok

A siíta iszlamista csoportok ugyanakkor nem adták fel, hogy bosszút álljanak szellemi vezetőjük, asz-Szadr ajatollah egy évvel korábbi kivégezésért. Néhány hónap alatt ötször is megpróbálták eltenni láb alól Huszeint, aki bosszúból, 1981. július 2-án egy tucat tisztet és kétszáz másik katonát végeztetett ki. 1982 közepén egy fiatal repülőgép-pilóta próbálta gépágyútűzzel eltalálni a dik-tátort, aki épp az Ismeretlen Katona Emlékművénél rendezett ünnepségen koszorúzott. A legtöbb áldozatot követelő akció júliusban történt, egy Bagdadhoz közeli mezőgazdasági faluban. Az elnöki konvojt ad-Dawa aktivisták támadták meg. Valóságos ütközet bontakozott ki az iszlamisták és Szaddám Huszein testőrsége között. Mindkét oldalon sok volt az áldozat, a tűzharcban össze-

sen százötvenen haltak meg. Később a biztonsági szolgálatok tagjai visszatértek a faluba. A tettesek rokonaival együtt, mintegy háromszáz embert tartóztattak le, a falut pedig büntetésképpen, szinte porig rombolták.A kormány végül felülkerekedett az iszlamistákon. A már iráni székhellyel működő felfegyverzett csoportoknak a '80-as évek végéig még sikerült néhány merényletet megkísérelniük Irak urai ellen. Khomeini ajatollah minden támogatást megadott nekik. 1982-ben jött létre a Legfelső Tanács az Iraki Iszlám Forradalomért (SCIRI) nevű szervezet. Vezetője, Mohamed Bakir al-Hakim egy híres iraki siíta egyházi család ragja volt, a Baasz Párt terrorja elől menekült az iráni fővárosba, Teheránba. Az iraki rendszer, szokott brutalitásával próbálta meg távol tartani az ellenzéki politizálástól. Amikor híre ment, hogy al-Hakim lett az új mozgalom vezetője, az iraki titkosszolgálatok összegyűjtötték a férfi rokonságát, körülbelül száz em-bert. Hatot közülük azonnal kivégeztek, majd az egyik fiatal, 17 éves rokont Teheránba küldték, hogy saját szavaival mesélje el a család tagjainak tragédiáját.13

1982 őszén országszerte kezdett terjedni Szaddám Huszein újabb, nagyszabású gyilkosságainak híre. A szóbeszéd szerint, pártfunkcionáriusok kis csoportját és körülbelül háromszáz magas rangú tisztet végeztetett ki az elnök, akik zúgolódtak a háború miatt. Egyes híresztelések szerint, egyikük visszavonulót fújt egy vesztésre álló ütközetben, amiért maga Szaddám ölte

13 A lépésnek nem lett eredménye. Mohamed Bakir al-Hakim a mai napig a SCIRI vezetője, rokonainak jó részét pedig kivégezték.

meg. Amikor elé került, egyszerűen fejbe lőtte. Ugyanabban az évben a német Stern magazin újságírója riportot készítetett Huszeinnel. A riporter azt firtatta, hogy vajon tényleg elrendelte-e az elnök a halálbüntetéseket. A diktátor néhány ember kivégzését el is ismerte. „Köztudomású, hogy elnök uram nem elégedett a hadsereg tiszti karával. Igaz, hogy a közeli múltban háromszáz katonatisztet kivégeztetett?” „Nem” - felelte Szaddám - „az azonban tény, hogy két hadosztályparancsnokot és egy gépesített egység vezetőjét halálra ítélték. Ez teljesen természetes háborús helyzetben.” „Mi volt az oka a kivégzéseknek?” „Nem vállalták a felelősséget a khor- ramshahr-i csatában.”A terror áldozatai között újra találhatunk civileket is. Se nem katonák, se nem iszlamista lázongok - hétköznapi foglalkozást űző, egyszerű irakiak, akikre lesújtott az állam. Sőt, előfordult, hogy külföldiek is megjárták. Az Amnesty International, ember jogi szervezet 1982 és '84 között készített felméréséből származik a következő, egyedülállóan kegyetlen történet.Robert Spurling, amerikai állampolgár kiküldetésben élt Irakban. A bagdadi Novotel Hotel technikai igazgatója volt. 1983 júniusában feleségével és három lányával indult volna haza az Egyesült Államokba. Megérkezett a Szaddám Huszein Nemzetközi Repülőtérre. Az útlevél-ellenőrzést végző katona közölte vele, hogy apróbb probléma akadt a kiutazóvízumával. Megkérték, hogy várjon egy kicsit. Ezalatt a család többi tagja besétált a tranzitba. Ahogy eltűntek szem elől, iraki titkosügynökök jelentek meg, és kémkedés vádjával letartóztatták Spurlingot. Bekötötték a szemét, majd - feltételezése szerint - a biztonsági szolgálatok

főhadiszállásra szállították. Feleségét és gyerekét erőszakkal felültették a repülőgépre, nélküle kellett hazaindulniuk.Fogsága alatt Róbert Spurlingot többször is kihallgatták, majd megkínozták. Először arra akarták rávenni, hogy tegyen vallomást kémtevékenységéről, majd arra, hogy valljon mások ellen. Kínzói gumibottal ütötték a talpát, a fülét rugdosták, és elektromos áramot vezettek a kezébe, a lábába, a nemi szervébe, a veséibe és elsősorban a füleibe. A körmeit leszakították, ujjait a lábán és a kezén is eltörték. Éheztették, vagy rendszertelenül adtak neki enni, akkor is romlott, vagy agyonsózott ételt kapott. Hol elviselhetetlen hideg, hol kibírhatatlan meleg volt cellájában, amelyet soha nem engedtek kitakarítani. Csonkítással fenyegették, és azzal zsarolták, hogy ha nem vallja be bűneit, felségét kínozzák meg helyette. Egyfolytában hallotta rabtársai velőtrázó sikolyait. A legtöbb iraki és iráni foglyokhoz képest őt - emlékei szerint - csak simogatták.Száztíz napos fogság után hirtelen elengedték. Az Amnesty Internationalnek tett beszámolójában azt is elmondta, hogy soha nem tudta meg, egyáltalán miért zárták be. Letartóztatásáért és megkín- zásáért az iraki biztonsági szolgálatok tehetőek felelőssé. A szervezet vezetője Szaddám Huszein féltestvére, Barzan at-Tikriti volt. akit később az ország emberjogi küldötteként delegáltak Genfbe.14

14 A történet kiegészítése egy amerikai diplomatától származik, aki ekkor Bagdadban tartózkodott.

Milliárdos megoldás

Bászra, a déli kikötőváros környékén az első világháborúra emlékeztető állóháború alakult ki. Az iráni hadsereg és a fanatikus önkéntesek hiába próbáltak áttörni, az irakiak mindent bevetettek, hogy megállítsák őket. Használtak aknamezőket, szögesdrót akadályokat, mesterséges tavakat és természetes mocsarakat, sőt később a nemzetközi világ tudtával vegyi fegyvereket is.Irán egy-egy hadjárat alkalmával gyakran százezer főt is elvesztett. A támadások során először a fegyvertelen fiatalok, sokszor gyerekek indultak neki, hogy testükkel hatástalanítsák az aknamezőket. Őket követték a felnőtt önkéntesek - szintén alig felfegyverkezve -, hogy a szögesdrót akadályokra feküdve utat nyissanak a reguláris gyalogságnak. És mindezt az ellenséges puska és ágyútűzben. Az iraki fegyverekkel szemben ott volt az iráni akarat, ami legalább any- nyit ért. Az irakiak győzelmét sokak szerint az ellenfél mélységes hite akadályozta meg. Az irániak zsebében a kisméretű korántól, Mohamed próféta apró fényképein és imaköveken át, egészen a műanyagra nyomtatott Khomeini fotóig minden megtalálható volt. Voltak olyanok is, akik a harctérre már halotti leplükben indultak, mások kitüntetések helyett aranykulcsot akasztottak a nyakukba, amely azonnal szabaddá tette a mennybe vezető utat, ha tulajdonosa életét vesztette.Az óriási áldozatokkal járó állóháború, végül 1986-ban mozdult ki a holtpontról, amikor Irán végül elfoglalta az Irak partjával szemben fekvő al-Fao-félszigetet a Perzsa-öbölben. Bár stratégiai jelentősége kevés volt, Szaddám Huszeint mégis arra kényszerítette, hogy változtasson a

politikáján. A háború elején az iraki média és a Baasz Párt Szaddám Huszeint a régi mezopotámiai és arab hadvezérekhez hasonlította, aki személyesen tervezte meg a hadjáratot és annak minden sikere neki köszönhető. Ha ez természetesen nem is volt mind igaz, tény, hogy a párt vezetésének tudta nélkül az iraki harctéri parancsnokok egyetlen lépést sem tehettek. A fejük felett döntöttek mindenben, és ők nem tehettek mást, mint hogy a lehetetlent is megpróbálták, hiszen a legapróbb sikertelenség is leváltást, lefokozást és nyilvános megaláztatást jelenthetett. A komoly vereségek után senki számára sem volt kétséges, hogy az illető tábornok „jutalma” csak a kivégzés lehet, ahogy erre számos alkalommal sor is került.A tisztikar azt is nehezen viselte, hogy a párt sok vezetője és Szaddám több rokona kapott magas rendfokozatot mindenféle katonai előképzettség nélkül. Maga Szaddám 1976-ban lett négycsillagos tábornok, amikor az ország elnöke, nagybátyja Haszan al-Bakr kitüntette. A katonai karriertől gyenge eredményei miatt eltanácsolt egykori parasztfiúnak ez volt élete egyik legnagyobb elégtétele. Hivatalos beszédeiben egyre gyakrabban használt katonai kifejezéseket, és szívesen viselte nyilvános rendezvényeken is az egyenruhát. 1979 után címei közé felvette a fegyveres erők főparancsnokának posztját is. (Helyettese az unokatestvére, a hadügyminiszter volt.) Ettől kezdve leghűségesebb párttársai, rokonai, az elnöki testőrség tagjai is egyre nagyobb számban váltak tábornokká. Végül, hogy megkülönböztesse magát katonáitól, az országban egyedüliként, marsallá nevezte ki magát.

Az 1986-ban történt események válaszút elé állították Szaddám Huszeint. Vagy továbbra is ragaszkodik a kézi vezérléshez és ezzel esetleg elveszti a háborút, vagy nagyobb beleszólást enged a vezérkarnak, akik így a győzelmet ígérték. A diktátor az utóbbit választotta. A Baasz Párt arról is döntött, hogy az addig néhány tízez-res, az ország elitjének védelmét biztosító Köztársasági Gárdát százezer fősre, a fegyveres erőket pedig majd’ egymilliósra bővítik. A Gárdának addig csak tűzoltó szerep jutott. Ha valahol áttörtek az iráni egységek, ott megjelent az egység, és jobb fegyverzetének, valamint kiképzésének köszönhetően általában elhárította a bajt. Mostantól viszont a támadások ékének szánták. A hozzáértők bevonásának meglett az eredménye. 1988-ban, 36 óra alatt kiszorították az al-Fao-félszigetről az iráni hadsereget. Ha Szaddám Huszein nem kért volna ekkor ismét tűzszünetet (amit Khomeini el is fogadott), az iraki hadsereg talán képes lett volna teljesen legyőzni ellenfelét.A győzelméhez azonban kevés lett volna pusztán Szaddám Huszein elhatározása. Fegyverre volt szükség, töménytelen mennyiségű fegyverre. Ott volt a Szovjetunió, amellyel ugyan megromlott korábban az elnök viszonya, de a bajban kész volt segíteni, kemény valutáért cserébe. A nyugat-európai országok már megbízható fegyverszállítónak bizonyultak, és az Egyesült Államok is változtatott korábbi hozzáállásán. 1983-ban, napjaink amerikai hadügyminisztere, Donald Rumsfeld érkezett Irakba, hogy tárgyaljon Szaddám Huszeinnel. Az USA-nak nem volt diplomáciai kapcsolata Irakkal, mert az országot a terrorizmus támogatásával vádolták. Hamarosan Bagdad lekerült

erről a listáról, és 1984-ben a nagykövetségek is megnyithatták kapuikat a két fővárosban. Most már semmi sem akadályozta a kapcsolatok szorosabbra fűzését, és bár fegyverek nem érkeztek, élelmiszersegély és hírszerzési információk annál inkább.Utóbbiakat kiegészítette több, a CIA alkalmazásában álló ügynök érkezése is, akik modern felszerelésükkel és szakértelmükkel támogatták az irakiakat. Egyikük, Warren Marik, egy televíziós interjúban úgy fogalmazott: „mindenben segítettünk”.15

Végül ott tudhatta Szaddám Huszein a háta mögött az arab világ támogatását is. Voltak, akik a siíta iszlamista veszélytől féltek, és voltak, akik a Irán térhódításától tartottak. Fegyverrel, pénzzel vagy hitellel, de szinte mindenki hozzájárult valahogy a „frontállam” meg-segítéséhez.A háború 1988-ban, így is, gyakorlatilag döntetlennel ért véget. A nyolc éven át tartó vérontásban legkevesebb

15 Az Egyesült Államok az iráni sahban legfőbb szövetségesét vesztette el. Ráadásul, a forradalom alatt iráni diákok felrúgva minden nemzetközi egyezményt, foglyul ejtették az amerikai nagykövetség diplomatáit. Bár a válság 1980-ban megoldódott, Washingtonban valószínűleg éreztek valamiféle megalázottságot. Irak Irán és az USA viszonyát tovább bonyolította, hogy miközben a Reagen adminisztráció nyíltan Szaddám Huszein mellé ált, titokban tárgyalásokat folytatott a teheráni vezetéssel, sőt a Libanonban túszul ejtett amerikaiakért cserébe még fegyvereket is adott el nekik. Ez volt a híres Irangate botrány. 1987-ben az irakiak véletlenül ra-kétatámadást intéztek egy amerikai hadihajó, a Stark ellen, de ennek sem lettek következményei. A legismertebb amerikai hozzájárulás az iraki katonai sikerekhez azok a műholdfelvételek voltak, amelyet az USA készített az al-Fao-félszigeten elfoglalt iráni állásokról, és amelyek ismeretében az iraki parancsnokok sikeresen tervezhették meg támadásukat

ötszázezer, de legfeljebb egymillió ember halt meg. A sebesültek száma egy- és kétmillió között volt. Becslések szerint a háború iraki oldalon négyszázötvenmilliárd dollárba, míg az irániaknak hatszázötvenmilliárd dollár-ba került. És egyik fél sem érte el a célját. Szaddám Huszein hiába vetett be hetven évvel az első világégés után először vegyi fegyvereket, se a Satt el Arabot nem tudta felszabadítani, sem a teheráni kormányzatot nem tudta megdönteni. Khomeininek sem sikerült Szad- dámot kiütni a nyeregből, vagy Bagdadra iszlám köztársaságot erőltetni. Mindkét vezető elszámította magát.Az irakiak a hosszú és kegyetlen háború összes hátránya ellenére is hűek maradtak vezérükhöz. Sőt, Szaddám Huszein még arra is fel tudta használni a háborút, hogy kialakítsa magáról a hős harcos képét, aki soha nem hátrál meg, aki nagy történelmi vezérként nézett le alattvalóira, és akik el is fogadták a nekik szánt szerepet. A hadsereget is ügyesen féken tudta tartani, bár annak ütőképessége jelentősen megcsappant az elszenvedett ve-reségektől. A parancsnokoknak nagyon kellett vigyázniuk, nehogy túl népszerűek legyenek. Az legalább akkora veszélyt jelentett, mintha valaki gyávaságáról tett tanúbizonyságot. Két, elvileg érinthetetlen katonai vezető bukása, eltűnése és halála mindenkit meggyőzött.

A népszerűség átka

Maher Abdul Rasid tábornok a háború legnagyobb hőse volt. A félelmet nem ismerő főtiszt verte ki az irániakat az al-Fao-félszigetről. Ráadásul, Szaddámhoz hasonlóan

Tikritből származott, ugyanabba törzsbe tartozott mint az elnök, és lánya Szaddám kisebbik fiához, Kuszájhoz ment feleségül. Nem sokkal a háború vége után a parancsnokot hősnek kijáró tisztelettel fogadták Bászrában. Innen rendelték vissza Bagdadba, ahol megfosztották egyenruhájától és kitüntetéseitől, majd hazaküldték Tikritbe. Attól kezdve sokáig senki sem látta. Most Bagdadtól nyugatra él, nem túl messzire a fővárostól, egy kellemes farmon. Az elnök túl erősnek, és túl népszerűnek tartotta ahhoz, hogy kivégezze, de ugyanezért kellett száműzetésbe is vonulnia. Nincs ugyan házi őrizetben, de a diktátor nyomatékosan felhívta a figyelmét arra, hogy tartsa távol magát Bagdadtól. Ha mégis a fővárosban akad dolga, speciális engedélyeket kell beszereznie. Szaddám Huszein ugyanis a mai napig tart tőle. Mahir Abdul Rasidra máig emlékeznek a katonák, közkedvelt tábornok volt, de túl független, túl büszke és sokszor tiszteletlen is. Azon kevesek egyike, aki egyszer még meg is fenyegette az elnököt. Azt mondta neki, hogy seregével beveszi Bagdadot. Lányának nem esett bántódása, most is Kuszáj Huszein felesége.Adnan Hajrallah még Rasidnál is fontosabb ember volt. Unokatestvére, hadügyminisztere, több funkciójában helyettese és sógora is Szaddám Huszeinnek. A két férfi gyerekkora óta ápolt barátságot, annak idején Szaddám, Adnan példáját követve kezdett iskolába járni. A nyolcvanas évek végén állítólag megromlott a viszonyuk, az elnök féltékeny lett barátja sikereire. Adnan pedig nehezményezte elnök barátja nőügyeit. A nővére volt Szaddám felesége, aki rosszul viselte férje kalandjait, Adnan pedig kiállt a testvére mellett. A

háború befejezését követő évben, Adnan Hajrallah rejtélyes körülmények között meghalt. Saját maga ve-zette helikopterét, amikor a hivatalos jelentések szerint Moszul és Bagdad között homokviharba került és lezuhant. Többekben is felmerült, hogy halála nem a véletlen műve volt. 1991 januárjában a CBS, amerikai televízióban szerepelt egy iraki férfi, aki állítása szerint, Szaddám Huszein testőreként dolgozott, mielőtt el-menekült volna az országból. Sokak által megkérdőjelezett története szerint, ő maga volt az, aki 1989 májusában bombát helyezett el Adnan Hajrallah helikopterén. Erősen kétségessé teszi a történet valóságalapját, hogy az iraki elnök vejei és lányai 1995-ös szökése előtt (amikor mindkét férfit - akik unokaöccsei is voltak - tudtával és belegyezésével meggyilkoltak), szinte soha nem fordult saját családja ellen.A legvalószínűbb azonban, hogy Adnan egyszerűen baleset áldozata lett. A meteorológusok nagy homokvihart jósoltak arra a napra, amikor a hadügyminiszternek repülnie kellett. Állítólagos szemtanúk beszámolóiból ismertek a baleset részletei is. Adnan Hajrallah már úton volt Bagdad felé, amikor belesodródott a viharba. Nagyon erős szél fújt, felkorbácsolta a homokot, alig látszott az ég. A nagy vezetői gyakorlattal rendelkező miniszter maga irányította a helikoptert, amely egyik pillanatról a másikra zuhanni kezdett. Adnan, néhány méterre a földtől ugyan még újra a magasba emelte a helikoptert, de rögtön azután újra elveszíthette uralmát fölötte, és a gép másodpercekkel később a homokba fúródott és felrobbant.

6. FEJEZETTajmur története

A vegyi fegyvereinkkel fogom elpusztítani őket. Ki szólhat bele?! .Az ENSZ? Majd adok én nekik...”Részlet egy titokban készült hangfelvételből, amelyen Ali Hasszán al-Madzsid, azaz „Vegyész Ali" a kurd területek teljhatalmú ura beszél.

Tajmur Abdallah hozzászokott a tankok látványához. Az irak-iráni határ közelében született egy apró kurd faluban, egészen kicsi korától kezdve a háború árnyékában élt. A tájat tankcsapdák tarkították, a kisfiú elégszer látta a markológépeket, ahogy nagy darabokat harapnak ki a földből. Tudta azt is, hogy jó esetben a környékükre tévedő harckocsik belehajtanak a másfél-két méter mély gödrökbe és nem tudnak kijönni belőlük. Autóbuszt Tajmur Abdallah nem látott. A tízéves forma kisfiú először 1988-ban mozdult ki a falujából, Kulacsoból. Az iraki hadsereg, kurd származású katonák alkotta egysége, a Dzsash jött érte...

Kurdisztán, Irakra eső része hegyes-dombos vidék. Kopár és kietlen. A szemnek lenyűgöző, az élethez lesújtó. Csak a ritka folyóvölgyek és laposabb környékük kínál viszonylagos megélhetést. Ott lenne még az olaj is, de a fekete aranyban gazdag területet Irak sosem engedte át.Kevés nép mondhatja el magáról azt, amit a kurdok. A világ legnagyobb, saját országgal nem rendelkező etnikumaként, egész történelmük a túlélésről szól.

Lázadások, háborúk, árulások története. Fennmaradásuk a csodával határos, mai körülményeik szinte hihe-tetlenek. Napjainkban béke van, viszonylagos jólét, függetlenség és nyugalom. A kurdok számára soha nem látott Kánaán. Határ választja el területüket Iraktól és attól a vezértől, aki igyekezett eltörölni őket a föld színéről. Szaddám Huszein, aki harminc évvel ezelőtt tárgyalt velük először, és aki megelégelve megtörhetetlen ellenállásukat, vegyi és biológiai fegyverek teljes arzenálját zúdította rájuk, ma látszólag békés szomszéd. Korábbi haragja hozzávetőlegesen egymillió kurd életébe került. Szaddám Huszein megismeréséhez, ismerni kell a kurdokat és tragédiájukat is.

Ellenállást senki sem tanúsított. A katonák sem beszéltek túl sokat. Tajmur csak arra emlékezett, hogy kitelepítést emlegettek, és bejelentették, hogy egy Kalar nevű faluba szállítják őket, aztán mindenkit felparancsoltak a teherautókra. Nem először történt ilyesmi, a Dzsash időről időre áttelepítette a lakókat egyik faluból a másikba. Később aztán az emberek mindig visszaszivárogtak eredeti otthonaikba, hogy a Dzsash újra megjelenjen, és feladatához híven újra elköltöztesse őket. Ez alkalommal körülbelül harminc-negyven IFA jött értük, az összesei feltöltötték a falu lakóival. Házaikat, bútoraikat, ingóságaikat lefoglalta az állam. Se pénzt, se váltás ruhát nem vihettek magukkal, úgy ahogy voltak menniük kellett. A családokat nem választották el egymástól, Tajmur az apjával, az anyjával és három nővérével kászálódott fel

a kocsira, a családtagok szorongva ültek le egymás mellé a félhomályban...

A világ közvéleménye, bár talán tudott a kurdok szerencsétlen sorsáról, mégsem emelte fel a hangját, egészen 1988-ig. Akkor már kínos lett volna tovább hallgatni. Nem mintha korábban nem lett volna ok a támogatásukra, de Szaddám Huszein „kurd rendezési terve” minden képzeletet fölülmúlt. Az iraki diktátor a világtörténelem legsikeresebb népirtói módszereihez nyúlt. Két év alatt, nyolc egymást követő hadműveletben több tízezer embert gyilkolt meg vegyi és biológiai fegyverekkel. Nőket, gyerekeket és férfiakat, korra és nemre való tekintet nélkül. Az Anfal végrehajtásával unokatestvérét, a később, becenevét maximálisan kiérdemlő „Vegyész Alit”, azaz Ali Haszán al-Madzsidot bízta meg. Előbb vegyi fegyvereket vetettek be ellenük, majd az életben maradottakat táborokba hurcolták, végül a falvakat egyszerűen ledózerolták. A halabdzsai mészár-lás, bár nem volt az Anfal tervezett része, az áldozatok magas száma miatt először váltotta ki a világ tiltakozását.Halabdzsa nyüzsgő kurd város volt az iráni határ közelében. Az irak-iráni háború legalább ötvenezresre duzzasztotta a lakosságát. A fegyveres kurd ellenállók, azaz a pesmergák erősen tartották itt magukat, már vagy harminc éve. Az utóbbi egy-két évben pedig többször is találkoztak iráni katonákkal, akik az éjszaka leple alatt többször is belátogattak, az amúgy iraki ellenőrzés alatt álló városba. Halabdzsát érintette a háború is, stratégiai szempontból komoly jelentősége volt. A közelében fekvő tó adta Bagdad vízellátásának egy részét. A

háború már a vége felé járt, amikor 1988 márciusának első két hetében változni látszott a település sorsa. Az iráni csapatok bevették, és a teheráni rádió, már a város felszabadulásáról beszélt. Március 15-én éjszaka, ünneplő tömeg lepte el az utcákat. Iráni katonák, és őket éltető iraki kurd fegyveresek dicsőítették együtt az iráni vezért, Khomeinit. Tizenéves fiatalok cirkáltak motorbiciklikkel a város körül, gázmaszkban és késekkel felfegyverkezve ünnepeltek ők is. Az iraki titkosrendőrség két épülete előtt örömtáncot jártak a kurd fegyveresek, az épületeket már korábban elfoglalták. Csak a lakosság várt félelemmel a szívében, aznap délután az összes, még a városban maradt iraki köztisztviselő utasítást kapott Bagdadból, hogy azonnal hagyja el Halabdzsát. Valami készült.Az ellentámadás másnap délelőtt indult, rakétákkal és nehéztüzérséggel lőtték a várost az irakiak. A legtöbb család egyszerű, saját Kezűleg épített, kezdetleges óvóhelyére bújt. Már a támadás első hullámában használtak napalmot, vagy kéntartalmú bombákat is. Egy szemtanú úgy mesélte, hogy ezek eltértek a hagyományos bombáktól. A hatalmas robbanást óriási villanás követte, és minden lángot fogott. Ha valaki meggyulladt, és a kezével próbálta eloltani égő testrészét, azonnal lángolni kezdett a keze is. A repülőgépek hatosával érkeztek, hogy órákon keresztül folytassák a város bombázását. Délután három körül az óvóhelyeken megbújok furcsa szagra kapták fel a fejüket. Édes, de már romló félben lévő almához, vagy túlságosan erős parfüm illatához hasonlított. Többen sejtették, mivel támadták meg őket. Hallottak eleget a vegyi támadásokról és az idegmérgekről.

A bombázás elsősorban a város északi részét érintette, messze az amúgy is elhagyott katonai támaszpontoktól. Az óvóhelyeken pánik tört ki. Volt, aki megpróbálta valamivel betömni a nyílásokat, hogy kiszorítsa a mérget, de előbb-utóbb mindenki az utcára tódult, ahol sötétedett, és az utcai lámpák sem világítottak. Halabdzsa lakói rémálomba illő jelenetnek lehetettek szemtanúi. Állati és emberi testek hevertek kicsavarodva mindenfelé, hirtelen érte őket a halál, sokan a házuk ajtajában, vagy a kocsijuk mellett estek össze. Az életben maradtak összevissza ténferegtek, és hisztérikus nevetés rázta őket, egyik pillanatról a másikra zuhantak a földre. Védőöltözetbe és gázálarcba öltözött iráni katonák futkostak mindenfelé. A túlélők alig láttak valamit, és rettenetesen szúrt a szemük. Akinek volt ereje, az iráni határ felé igyekezett. Hideg cseppekben esni kezdett, a talajon sártenger gyűlt, a menekülők többsége mezítláb próbált áttörni rajta. Sok gyerek útközben halt meg. Ahogy kivilágosodott az ég alja, újra felszálltak az iraki harci gépek, hogy felderítsék a menekülők útvonalát. Az otthontalanná vált emberek megpróbáltak elbújni, sokan a környékbeli falvakban kerestek menedéket. Délután iráni helikopterek keresték meg őket, hogy elsősegélyt nyújtsanak. Volt, akit már a biztonságos Iránban vitt el a vegyi támadás következménye, többeket hetekig kórházban ápoltak.Négy hónappal később néhányan hazaindultak. Halabdzsát alig találták meg, miután az iraki csapatok visszafoglalták, jelentős részét el is törölték a föld színéről. A legszerényebb számítások szerint is háromezer-kétszáz civil halt meg, köztük sok nő és gyermek. A Halabdzsára zúdított vegyi támadás

kollektív büntetés volt. Kurd civileknek kellett meghalniuk, a kurd ellenállók elrettentésére.Az eseményeket követően először írtak nyugaton a kurdok pusztulásáról. Európának és az Egyesült Államoknak ekkor kellett először komolyan szembesülnie azzal, hogy Szaddám Huszein, aki po-litikai, gazdasági és katonai támogatásukat is élvezte, sötét korok emlékét szabadította rájuk. Az általa folytatott népirtás sohasem lehetett szalonképes a civilizált világban, bár a diktátor mindent megtett. hogy a hírek, mendemondák hatását csökkentse. Az arab országok sajtója Huszein mellé állt, egyetlen fénykép vagy cikk sem jelent meg az újságokban kurd áldozatokról. Az amerikai újságok írásait cionista összeesküvésnek bélyegezték. Kuvait 1990-es elfog-lalása után láttak először napvilágot a kurdok üldöztetéséről szóló újságcikkek arab nyelven, mintha csak akkor zajlottak volna a vegyi támadások. Az Egyesült Államok Szenátusa szankciókat sürgetett, de az elnök végül nem írta alá a tervezetet.

Tajmur sosem hallott az Anfálról, és most sem említettek semmi ilyesmit a katonák. Ahogy> a teherautó platóján üldögélt, a kisfiú a szüleire nézett és félelmet látott az arcukon. Hitték is meg nem is, amit a katonák mondtak. Arra azonban egyikük sem számított, nem is számíthatott, ami a későbbiekben várt rájuk. Az iraki kormánynak ezúttal más tervei voltak. A falu lakói csak a megérkezés után vették észre, hogy becsapták őket. A transzport Kuratu erődjébe szállította őket, ahol sok ezer emberrel együtt börtönbe kerültek. Tíz nappal később újra teherautókra terelték a

családokat, és a katonák elárulták nekik, hogy a konvoj egy Kirkuk közeli börtön felé veszi az irányt. Azt nem közölték, hogy az erőd, ahol másfél hetet töltöttek, a megsemmisítésre szánt kurdok gyűjtő- és elosztóhelye volt.

A kurdok eredetét homály fedi. Magukat a médektől eredeztetik és az általuk lakott vidék a fejlett emberi kultúrák egyik legelső területe volt. Ma körülbelül 26-35 millió kurd él főleg négy ország területén. Szíriában, Törökországban, Iránban és Irakban mindig kisebbségben éltek, és a kisebbségi lét emberpróbáló körülményeinek voltak kitéve. Létszámukról azért sincs pontos adat. mert a népszámlálások alkalmával mindegyik ország mesterségesen próbálta csökkenteni arányukat. Törökországban például, sokáig egyszerűen tagadták létezésüket, minden hivatalos helyen és papíron ..hegyi törökök”-ként szerepeltek.Miután létrejött a modern Irak, a kurd nacionalisták hamar felfogták, hogy az első világháború után megígért függetlenségből nem lesz semmi. A népcsoporton, a már említett négy ország osztozott, és Irakban hamarosan törzsi felkelések kezdődtek a brit megszállók ellen. A királyság 1932-es kikiáltásig háborús és békés időszakok gyorsütemben követték egymást. A britek több kurd törzsfőnökből is megpróbáltak a térséget irányító vezetőt faragni, de azok teljesen megbízhatatlannak bizonyultak. Egyrészt a kurd nép túl megosztott volt, ezért hatalmuk ritkán lépte túl saját törzsi területeiket. Másrészt, ha mégis komolyabb hatalom került a kezükbe, azonnal riválisaikkal próbáltak leszámolni.

A törzsek és a törzsiség ereje ekkor, és később sem veszett ki a kurd politikából. Kezdetben a törzsfőnökökök voltak a korlátlan urak. Ok döntöttek a vitás kérdésekben és ők jelentették a kapcsolatot a külvilággal és a kormánnyal is, a törzs tagjai számára. Az összetartó kapocs a vérségi rokonság volt, amely háborúban a törzsek között kialakuló szövetségeket is meghatározta. 1975-ben, amikor az egyik legnagyobb felkelés tört ki a Baasz Párt hatalma ellen, a lázadóknak mintegy ötvenezer peshmergája, azaz kurd gerillája volt, de a kormány oldalán is több tízezer kurd fegyveres harcolt, akik mind a rivális törzsekből kerültek ki.Persze Kurdisztánban sem élt mindenki törzsi kötelékben.A közel-keleti viszonyokhoz képest sokan városokban laktak. Ok nem törődtek a vérségi kapcsolattal, és a törzsfőnök hatalmával sem tudtak mit kezdeni. Más volt az értékrendjük, nem szerették és nem is fogadták el, ha valaki ősi jogokra hivatkozva akart beleszólni az életükbe. Elutasították, ha megmondták nekik, hogy ki-vel házasodjanak, kire szavazzanak, vagy ha a sors úgy hozza, kire fogjanak fegyvert.Az iraki kurdokat a nyelvi akadályok és a földrajzi sajátosságok is megosztották. Iraki Kurdisztán egyik felén a kurmandzsi dialektust beszélik. Ez leginkább a hegyvidéki területeken jellemző, ahol a legerősebben éltek tovább a törzsi kapcsolatok. Kurdisztán másik felén főleg a szorani vagy kurdi nyelvjárás jellemző, ezt használták a legnagyobb és legfontosabb kurd városok lakói. Ez utóbbi számít ma is a „hivatalos” kurd nyelvnek, ezt tanítják az iskolákban is. A két nagy nyelvjárás mellett tucatnyi kisebb dialektust használnak

napjainkig. Az iraki kurdok között sokáig jelentős szerepet játszottak a Fájli kurdok, akik a zaza nyelvjárást beszélték. Őket az is megkülönböztette a szunnita vallású többségtől, hogy a siíta iszlám követői voltak. Nagy részüket a hetvenes évek elején Iránba telepítették, Irakban ma már csak elvétve élnek. A két nagy' irányzat mellett még számosán vannak, akik különböző siíta szektáknak vagy más vallásoknak a tagjai.

Mielőtt megérkeztek volna, az idősebb asszonyokat elválasztották a családjaiktól, és visszaszállították az eredetileg jelzett végállomásra. Tajmur legalábbis így gondolta. Ahogy a teherautók befutottak a börtön udvarára, újabb válogatás következett. A tíznapos bezártságtól már erősen megviselt emberek közül ki-választották a férfiakat, és külön zárták őket a nőktől és a gyerekektől.Tajmur még egyszer látta az apját. Három héttel később a börtön udvarán tolongott a többi gyerekkel és a nőkkel együtt. A kapu környékén több lyuk is volt a falon, aki odafért kiláthatott a szabadba. Szerencséje volt, odafért egyhez, kilesett és azonnal észrevette az apját. A férfit éppen vetkőztették, csak az alsónemű ma-radhatott rajta. Az összes többi férfihez hasonlóan összekötötték a kezét, majd a rabokat egymáshoz kötözték, és teherautóra terelték. Húsz keletnémet gyártmányú kocsi szállította el őket. Fia nem látta többször, el sem tudott tőle búcsúzni. Akkor már tudták, hogy a férfiakat a vesztőhelyre viszik. A nők éktelen sírásba kezdtek, tépték a hajukat és a ruhájukat is, ököllel ütötték magukat. Tajmurt minden addiginál nagyobb félelemmel töltötte el az, amit látott, és a sok

száz asszony sírása. Az is eszébe jutott, hogy esetleg velük is végezni akarnak.Még tíz napot töltöttek a börtönben, nyomorúságos körülmények között. A cellákban alig fértek el, elviselhetetlen volt a meleg, enni naponta egyszer kaptak - egy darabka kenyeret. A kurd katonák alkotta Dzsash helyett, ekkor már iraki katonák vigyáztak rájuk. Tajmur a titkosszolgálatoktól is látott néhány embert, de azok a börtöntől távolabb laktak. Az apja elhurcolásától számított tizenegyedik reggelen, úgy hat óra felé közölték velük, hogy elszállítják őket. Fehér, zárt teherautók érkeztek...

Az. Irakban kitört kurd felkelések a II. világháború idejéig törzsi lázongások voltak. A háborúskodás ritkán terjedt ki néhány törzsnél többre. Amikor például a Barzani törzs 1932-ben fellázadt, az elégedetlenséget az váltotta ki, hogy a kormány, falujuk szomszédságába, Törökországból és Iránból elmenekült keresztény asszír törzseket akart letelepíteni. Ahmed Barzani, a törzsfőnök úgy érezte, veszélybe került a hatalma. A brit és iraki hadsereg csak azután tudta lecsendesíteni a vidéket, hogy a lázadás vezetőjét, és annak családját Törökországba száműzte.A kurd nacionalista ellenzék kialakulását a II. világháború okozta felfordulás segítette. Ebben az időben az iraki és az iráni kurdok átmenetileg összefogtak, és a két ország határán fekvő városban né-hány hónapra sikerült kikiáltani egy független kurd államot, a Mahabadi Köztársaságot, amelyet Ahmed

Barzani unokaöccse, Musztafa Barzani védett, aki később az iraki kurd törekvések vezetője volt.16

Ekkor jött létre a Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP), amelyben szinte azonnal egymás ellen fordult a tagság. Ugyanaz osztotta meg őket, ami az iraki kurdokat általában is. Katonai erejüket Barzani törzsi fegyveresei adták. Ez viszont lehetővé tette a törzsfőnök számára, hogy a pártot kedve szerint, sajátjaként irányítsa. Ellenzéke a városi, értelmiségi kurdok lettek, akiknek fegyveres erejük nem volt, de azt gondolták, hogy a pártot közösen kell irányítani. 1945 után Musztafa Barzani külföldre menekült, ekkor az értelmiségiekátvették a párt vezetését. Sok örömük nem volt benne, mert a KDP be volt tiltva a királyság alatt, a pártelnök pedig házi őrizetben élt. Amikor a monarchia megbukott és Barzani hazatért, mindjárt háttérbe vagy száműzetésbe kényszerítette korábbi riválisait. Megtehette, hiszen a kurd önállóságért csak fegyverrel lehetett küzdeni Irak-ban, katonája pedig neki volt a legtöbb.

Útközben a szaúdi határ felé egyszer sem álltak meg. Nem kaptak még inni sem, sokan rosszul lettek a

16 Musztafa Barzani maga is a kitelepítettek között volt 1932-ben. A felkelés vezetője, Ahmed Barzani a nagybátyja volt. Évekkel később a család visszatérhetett Irakba. A hatalom először Dél-Irakban arab vidéken telepítette le őket. Musztafa Barzani innen szökött meg, hogy 1943-ban kirobbantsa első felkelését az iraki kormány és a velük együttműködő brit megszállók ellen. Szabadcsapataival csat-lakozott a Mahabadi Köztársasághoz, majd amikor a kurd állam elbukott, visszatért Irakba, ahonnan 1948-ban űzte ki az iraki hadsereg. Barzani Törökországon és Iránon keresztül végül a Szovjetunióban lelt menedékre, majd tíz éven keresztül.

szomjúságtól. Tajtnur hallotta, hogy egymás után három kisgyerek is meghal. Kettejük haláltusáját közvetlen közelről nézte végig. Egy kisfái egyszerűen kiszáradt, egy kislány pedig megfulladt. A teherautókban nem volt szellőzés, levegő csak egy apró ablakon keresztül jutott a bent szorongóknak. A gyerek szemei kidagadtak, a nyaka elkékült. Taj- mur nem ismerte, fiatalabb volt nála, és nem az ő falujából szár-mazott. Senki nem tudott segíteni, a holttestek is ott maradtak a földön. A fiú nem tudta mi lesz velük, de attól tartott megölik őket. Az út előtt most nem mondtak semmit, hazudni sem próbáltak. Bár odabent nem volt velük katona, a teherautó vasajtaja zárva volt, nem volt lehetőség a szökésre. Egyszer aztán mégiscsak lefékeztek az autók. Már este volt. A katonák minden foglyot letereltek, adtak nekik egy korty vizet, majd bekötötték a szemüket. Külön-külön mindenkinek. Ahogy végeztek az elválasztással, ismét a teherautókra kellett kapaszkodniuk. Vakon tapogatózva botladoztak, és alig ültek le odabent, amikor a kocsik újra lefékez-tek. Tajmurnak sikerült elcsúsztatni a szeme elé kötött rongyot annyira, hogy a katonák nem vették észre. Amikor lejutott a teherautóról, kilesett a kötés fölött. Katonákat látott, akik egy nagy méretű gödröt álltak körbe...

A monarchia bukásával megélénkültek a kurd remények is. Musztafa Barzani, aki 1948 óta a Szovjetunióban élt, visszatért az országba. Miközben ellehetetlenítette riválisait, tárgyalni kezdett az elnökké avanzsált Kasszem tábornokkal a kurd autonómiáról. Kezdetben az iraki vezetőnek nagy szüksége volt a kurdok

támogatására, egyszerre több, hatalomra éhes csoporttal kellett megküzdenie. Az együttműködésért cserébe Kasszem hivatalosan is elismerte a Kurdisztáni Demokrata Pártot, ami viszont Barzani ázsióját növelte a kurdok között. Ezt kihasználva, megpróbálta azokat a földbirtokokat is visszaszerezni, amelyeket még a 1930-40-es években koboztak el családjától és adták a kormány szolgálatában álló törzseknek.Hamarosan kiderült, a kormány és Barzani mégsem tud megegyezni. Az elnök hiába ismerte el a kurdokat államalkotó nemzetnek, földreformja pont a törzsi vezetők hatalmát akarta csökkenteni, ők voltak a földbirtokosok, az ő földjeiket akarta államosítani. Amikor három kurd törzs tagjai 1961 telén harcokat kezdtek Barzani ellen, az iraki hadsereg titokban támogatta őket. A KDP vezetője hatezer törzsi harcosával visszavonult a hegyekbe és felvette a kapcsolatot az elnök megdöntésére készülő Szabad Tisztekkel.Kasszem bukása után háború és béke szinte hónapról hónapra váltotta egymást a kurdok és a hatalom között. 1964-ben tűzszünetet kötöttek, de a következő évben már ismét harcok dúltak Kur- disztánban. A kormány megpróbálta tovább mélyíteni a Kurdisztáni Demokrata Párt vezetésében meglevő ellentéteket, úgy, hogy néha Barzanival, néha riválisával, Ibrahim Ahmeddel tárgyalt. A szomszédos Irán fegyverrel is támogatta Barzanit, aki 1966-ban ennek is köszönhette, hogy legyőzte a hadsereget és a kormánypárti kurd milíciákat. Ennek hatására egy civil, Abdái Rahman al-Bazzaz került a kormány élére, és nem kevesebbet kínált Barzaninak, mint hogy szinte teljes autonómiát kapnak Észak-Irak

azon részein, ahol a kurdok többségben vannak. Mielőtt azonban a tervezetből törvény lehetett volna al-Bazzaz kormánya megbukott, és az új vezetés inkább tovább harcolt. Barzaninak nem volt választása, ő is folytatta a küzdelmet, amelyet ekkor Irán mellett feltehetően Izrael és Amerika is támogatott. A kurd ellenállás megtörhetetlennek tűnt, és az is maradt a Baasz Párt hatalma alatt is.

Már késő este volt, de a nyár miatt még világos. Az emberek tapogatózva szálltak le a teherautókról. Elgyötörtek voltak és nagyon féltek. Tajmur tovább leskelődött. Látta, hogy sok óriási gödör sorakozik egymás mellett, mintha minden teherautónak szántak volna egyet. Néhánnyal addigra elkészültek a katonák, de még többet ástak. A legtöbb négyszögletes alakú volt, és a benne dolgozó katonák alapján, egy felnőttnek körülbelül a válláig ért. A kisfiú nem tudta megszámolni hány katona van a környéken, de azt látta, hogy sok. Mindegünk zöld egyenruhát és fekete sapkát hordott. A bekötött szemű nőket és gyerekeket a gödrök széléhez terelték, majd arra noszogatták őket, hogy másszanak be. Egymás hegyén-hátán bucskáztak le. Az egyik katona valamit kiabált, de Tajmur nem értette, nem tudott arabul. A kisfiú mégis pontosan tudta, hogy mi következik. Tudta, hogy meg fogak őket ölni, és úgy érezte ezt a többiek is tudják. Am senki nem tett semmit, nem próbált menekülni, sőt nem is szólt semmit. Hajrtal óta utaztak, nagyott fáradtak voltak, mintha inkább gyorsan túl akartak volna lenni az egészen. A katonáknál Kalasnyikov géppisztolyok voltak. Retten közülük levették a vállukról a fegyvert, és

az előre megásott sír két ellentétes oldalára álltak. A halálra ítéltek a földön ültek, bekötött szemmel várták a véget. A két katona egyszerre kezdett tüzelni. Sorozatokat küldtek keresztbe-kasul a gödörben. Tajmur ütést érzett a bal vállán. Odanézett, és látta, hogy a golyó húst ért...

A 1968-as forradalom után az Irakot kormányzó Baasz Párt és a Kurdisztáni Demokrata Párt viszonya bíztatóan alakult, bár az apróbb összecsapások továbbra is folytatódtak. Mindkét fél azt várta a másiktól, hogy az új helyzetben inkább hajlik majd a megegyezésre. Az iraki küldöttséget Szaddám Huszein vezette, a kurdokét Musztafa Barzani. Bagdad újból felajánlotta a két évvel korábbi pontokat: külön önkormányzat saját parlamenttel, a kurd nyelv szabad használata, miniszteri és közigazgatási posztok a kormányban és a bürokráciában, a kultúra és az oktatás támogatása, a gazdaság fejlesztése a kurd területeken. Ezekkel kecsegtették a kurdokat. Végül, 1970 márciusában papírra is kerültek a kurdok új jogai, azzal a feltétellel, hogy az autonómia területének pontos kijelölését nép-számlálásnak kell megelőznie. Négy évvel későbbre ígérték a végleges megoldást.A pozitív jövő a népszámláláson bukott meg. A vita tárgya Kirkuk városa volt, amelyet a kurdok szinte a kezdetektől a saját fővárosuknak tartottak. A város arab, turkomán és kurd összetételéről évtizedek óta vitatkoztak. A Baasz Párt azon volt, hogy bebizonyítsa az arab lakosság többségét, mert akkor megtagadhatja Kirkukot a kur- doktól. A probléma gyökere az olaj. Bár Iraknak három nagy olajtermelő vidéke van, Kirkuk és

környéke a legjelentősebb. Az iraki olaj kétharmadát innen termelték ki. A mindenkori központi hatalom (a királyság, Kasszem, és végül Szaddámék is) attól félt, hogy ha a várost, és így az olajkutak ellenőrzését is a kurdoknak adja, azok óriási bevételhez jutnak, az állami kincstár pedig kiürül. Esetleg az is előfordulhat, hogy a kurdok, autonómia helyett már teljes függetlenségre fognak pályázni. A kurdok arra hivatkoztak, hogy a lakosság aránya alapján a város hozzájuk tartozik, és vele együtt a föld alatt rejlő kincs is. Bagdad a monarchia bukása után a város környéki településeket lebontatta, és a kurdokat zömmel kitelepíttette. Helyükre délről, arab törzsek érkeztek. Az is a politika része volt, hogy állami tisztségek elnyeréséhez a kurdoknak nyilatkozni kellett arról, hogy attól kezdve araboknak vallják magukat. A térség közigazgatási határait újrarajzolták, a kurd településneveket arabra változtatták.Kirkuk és környékének népszámlálása folyamatosan csúszott. Barzani sem volt biztos benne, hogy az eredmények neki kedveznének, és újabbnál újabb követelésekkel állt elő. A kormány sem volt tétlen, kétszer is merényletet kísérelt meg a KDP elnöke ellen, amely 1971-ben az iraki titkosszolgálatoknak majdnem sikerült. Egyházi vezetőkből álló delegációt küldtek hozzá tárgyalni, akiknek autóiba nagy mennyiségű robbanóanyagot tettek. A tárgyalás helyszíne előtt parkoló autók közül az egyik a megbeszélés alatt robbant fel. A Bagdadból érkezet küldöttség mind a tizenegy tagja meghalt, de Barzani és tanácsadója karcolás nélkül megúszta. A másik autó nem robbant fel, az abban

elhelyezett bombát sikerült hatástalanítani.17 Később Barzani egyik fiát, és a pártvezetés néhány tagját sikerült meggyőznie a kormánynak, ők 1974-ben Bagdadba mentek és megalapították az iraki kormányzó erővel szövetséges Kurd Forradalmi Pártot.A két fél viszonya akkor romlott meg teljesen, amikor az autonómiatörvény bevezetésének határideje lejárt. Barzani nem volt hajlandó aláírni az egyezményt, mire a kormány 1974. március 11-én egyoldalúan kihirdette a törvényt, amely a Baasz Párt elképzelései alapján, Kirkuk és környéke nélkül adta meg az önállóságot.18

A lövedék az egyik oldalon behatolt, de a másikon távozott is. Tajmur nem vesztette el az eszméletét. Mellette sorra haltak meg az emberek, közvetlen közelében édesanyja és lánytestvérei kaptak halálos lövéseket. Ahogy a kisfiú felnézett, látta, hogy az őt el-találó katona nagyon közel áll hozzá. Futni kezdett felé - át a holttesteken — és el is érte. Felugrott, megragadta a kezét, a mozdulat és a lendület is segítette, hogy ki tudjon ugrani a gödörből. Kint állt már a tömegsír szélén, amikor a másik hóhér kiabálni kezdett a társának. Tajmur ott állt a katona előtt, látta

17 A történetet a napjainkban is aktívan politizáló Mahmud Oszmán mesélte el, aki Barzani társa volt a tárgyaláson.

18 Ezek a tartományok képezik napjainkban a független Kurd Autonómia területét. A törvény biztosította, hogy a kurdok etnikai alapon 30 helyet kapnak a 250 fős parlamentben, önálló kurd regionális kormányzat jöhet létre az autonómia területén. A kurd nyelv hivatalossá válik, az oktatás az anyanyelven folyik az óvodától a felsőoktatásig, stb.

az arcát, látta a szemét, és úgy látta, hogy a férfi a sírással küszködik. Csak a pillantásával tudott könyörögni a gyerek, de a közelben sok egyenruhás állt, és a másik oldalon álló is egyfolytában kiabált. A katona lefejtette magáról a gyerek kezét, és visszalökte a sírba. Másodszor is belelőtt. A lövedék ezúttal a háta alsó részén találta el Tajmurt, és arccal a földre taszította.

Barzani elkeseredett válasza nem késett, és újra harcolni kezdett. A kurdok soha nem látott sikereket arattak, igaz ebben sokat segített az egyre erősebb iráni, amerikai és izraeli támogatás is. Több város is a KDP ellenőrzése alá került, vidéken pedig Barzaniék voltak a korlátlan urak. Amikor az iraki hadsereg ismét előrenyomult, Iránból még nehéztüzérséget is küldtek, hogy a kurdok fel tudják venni a kesztyűt. Szaddám Huszein rájött, hogy a harcmezőn most nem bírnak el Barzaniékkal. Váratlan ajánlatot tett a főtámogató Iránnak. Nem sokkal később megszületett az Algíri Egyezmény, azaz a kurdok minden addiginál alattomosabb elárulása, ez alkalommal iráni részről. Ebben a szerződésben Irak meghátrált a két ország közti vitás kérdésekben. Cserébe Irán felhagyott az iraki kurdok támogatásával. A kurd vezetőt, Barzanit teljesen váratlanul érte a megegyezésről szóló hír, és miután az iráni sah beszüntette a katonai segítséget, az ellenállás hetek alatt összeomlott.19

19 Az egyezmény másik pontja a Satt al Arab folyó kérdése volt. Mivel Iraknak nincs tengerparti kikötője, számára mindig is létfontosságú volt a déli határfolyó hajózásának biztosítása. Irán ebben a kérdésben csak arra volt hajlandó, hogy a sodorvonal közepét tekintse határnak, amíg Bagdad, a jobb hajózási viszonyok érdekében azt szerette volna elérni, hogy a nemzetközi határ a folyó

Musztafa Barzani Iránba menekült, ahol a sah házi őrizetbe vetette. Irakban a kudarc miatt újból egymásnak estek a Kurdisztáni Demokrata Párt frakciói. A menekült vezér két fia, Maszúd és Idrisz átvette a KDP vezetését. Az örök rivális, Dzsalál Talabáni, Kurdisztáni Hazafias Unió néven új pártot alapított és több kisebb szervezet is létrejött. Musztafa Barzani nem tért többé haza Kurdisztánba. Néhány évvel később rákos beteg lett, és a száműzetéssel is felérő iráni házi őrizetből gyógykezelésre, az Egyesült Államokba utazott. Itt halt meg 1979-ben.Miközben a kurd ellenzék feldarabolta önmagát, az iraki kormány látszólag engesztelni kezdte őket. A felkelés leverése után Bagdad közkegyelmet hirdetett és megindult Kurdisztán fejlesztése. Több tízezer új lakást húztak fel, kórházak iskolák épültek és földet is osztottak. Az iraki vezetés százötvenezer fős, csak kurdokból álló félkatonai uniót szervezett. Ebben főképp a Barzani családdal rivális törzsek tagjai szolgáltak.20

A második golyó sem okozott végzetes sérülést. Tajmur szervezete azonban gyenge volt, már ezektől is sok vért vesztett. Halottnak próbálta tettetni magát és nem is esett nehezére. Az ájulás környékezte. Feküdt a holttesteken és a golyók süvítését figyelte.

iráni partján legyen. Az Algíri Egyezményben Irak lemondott saját követeléséről, cserébe a kurdok támogatásának megszüntetésért.

20 A Nemzeti Védelmi Zászlóaljak volt az egység hivatalos elnevezése. A kurdok Dzsash-nak használták gúnynévként az egységre. A szó jelentése csacsi.

A katonák hol abbahagyták, hol újra elkezdték a sírgödörben szorongó emberek sorozását. A kisfiú nem is hallott mást, senki nem kiabált, senki nem könyörgött az életéért, sőt senki nem szólt egy szót sem. A halálra ítélt civilek erőtlenül várták a halált. Tajmurnak az is feltűnt, hogy a legtöbb egyenruhás csak érdeklődő nézője a kivégzésnek. Végig csak az a két katona lőtt, akik percekkel korábban az első sorozatokat leadták. Aztán befejezték. Óvatosan felemelte a fejét és látta a két fegyverest, ahogy odébb sétálnak a vesztőhelytől. A fiúnak feltűnt, hogy már szinte teljesen sötét van. Földmunkagép hangja hallatszott valamivel messzebbről. Tajmur rájött, hogy nincs sok ideje. Néhány perc és a testekre óriási mennyiségű földet szórnak. Az alól képtelenség lesz kijutni. Csönd volt, se mozgás, se nyöszörgés nem hallatszott. A kisfiú lassan fölemelkedett, és összegörnyedve a sír széléhez húzta magát. Nehezen ment a mozgás, de sikerült kitornásznia magát a gödörből. Egy pillanatra visszanézett. A testek között valami megmozdult...

Szaddám Huszein látványosan vetett véget a néhány éve általa ajánlott egyezségnek. Élő adásban tépte szét az Algíri Egyezményt a televízióban, és hadat üzent Iránnak. Az irak-iráni háború kitörése ismét feje tetejére állította Bagdad és a kurdok viszonyát. Irán szinte azonnal újra támogatni kezdte a kurd ellenzéki szervezeteket. Az iráni hadsereg még egy kisebb területet el is foglalt Irak északi, főleg kurdok lakta részén. A kurdok hamar újjászervezték erőiket, és szinte az egész háború alatt harcban álltak ők is. Az iraki kor-mánynak minden korábbinál erősebben kellett a szintén

kurdokból szervezett Nemzeti Védelmi Zászlóaljakra támaszkodnia, és felgyorsította az áttelepítési programot. Már korábban elkezdtek kialakítani egy biztonsági zónát, a török-iráni határ mentén. Itt a hadsereg lebontott minden települést, falut és tanyát. Az embereket teherau-tókra rakták, vagy gyalog hajtották el az ország különböző vidékeire. Aki szerencsés volt, legalább Kurdisztánban maradhatott, de ott a kormány által épített telepeken kellett új életet kezdenie. Ezekben, a főutak mellett létrehozott, gyakran több tízezres ..városokban” primitív körülmények várták az érkezőt. A betelepítetteknek betonházakba kellett tengetniük életüket, munkalehetőség, oktatás és a legelemibb higiéniai szolgáltatások nélkül.A különböző kurd csoportok először egymástól függetlenül harcoltak a kormány ellen, és időnként megpróbáltak békét kötni. Amikor 1983-ban az irániak a Barzani testvérek és a KDP segítségével benyomultak az iraki területekre, Szaddám Huszein véres bosszút állt. A törzs 12 év feletti férfi tagjait (5000-8000 fő) a biztonsági szervezetek összefogdosták, és teherautókkal valahova Dél-Irakba szállították. Ma sem tudni pontosan mi lett a sorsuk. Szinte senki sem került elő közülük. Egyes hírek szerint nem végezték ki őket egyből, hanem majd egy évig egy büntetőtáborban éltek, és csak utána veszett nyomuk.21

21 A családokat még az 1975-ös lázadást követően gyűjtötték össze és telepítették le Irak déli, arabok lakta vidékein. Öt évvel később, 1980-ban ismét teherautókra rakták a Barzani törzs tagjait és ezúttal északon, Irbil város környékén helyezték el őket, több telepen egyszerű sátorvárosban. Végül innen vitték el a férfiakat ismeretlen helyre 1983-ban.

A kurd lakosság elleni akciók ezzel párhuzamosan zajlottak. 1987-ben a Baasz Párt, élén Huszein elnökkel végleges megoldást akart találni. A népirtás kitervelését és végrehajtását a már említett Ali Haszán al-Madzsidra, a párt és a kormány magasrangú tagjára bízták. Al-Madzsid nem csak egyszerűségéről és brutalitásáról volt ismert Irakban, hanem arról is, hogy apai ágon Szaddám Huszein unokatestvére volt. A Forradalmi Parancsnoki Tanács külön rendeleté alapján al-Madzsid a diktátoréhoz hasonló jogköröket kapott a kurdisztáni területeken. Ő irányította itt az összes hírszerző szervet, a hadsereget, a Köztársasági Gárdát és a Baasz Párt helyi szervezeteit. 1987 márciusában megindult az Anfal-hadjárat, az első hadművelettel.

Egy nála jóval fiatalabb kislány volt. Kurd ruhában jajgatott halkan a holttestek között. Egy golyót kapott, amely a karján érte, így életben maradt. Tajmur suttogva próbált kiabálni: „Gyere gyorsan, menjünk!” és a kezét nyújtotta a gyerek felé. A kislány erőtlenül válaszolt: „Nagyon félek a katonáktól, nem merek...” Nem várhatott tovább. Még visszanézett egyszer, látta édesanyja, két nagynénje és lánytestvérei holttestét, aztán nekiiramodott.Senki nem vette észre, amint az egyik közeli, még üres sírgödörbe vetette magát. Talált egy apró fém tárgyat, gyorsan ásni kezdett. A homok könnyen engedett, és Tajmur nemsokára összehúzódzkodva feküdt a gödör aljába vájt mélyedésben, a feje búbjáig eltakarta a homok. Közben a buldózereket hallgatta, ahogy befedték családja vesztőhelyét. Teherautók zaja is elérte

a fülét, aztán már nem tudott tovább koncentrálni. Elaludt, vagy inkább elájult a vérveszteségtől.

Az Anfal nyitányaként, az iraki hadsereg a Dzsalál Talabáni vezette Kurdisztáni Hazafias Unió egyik főhadiszállását és környékét igyekezett elfoglalni és megtisztítani. A Halabdzsát ért támadás az iráni hadsereg sikereire volt válasz. A sorrend egyébként minden esetben ugyanaz volt. Először mustár- és ideggázzal bombázták meg a kiválasztott települést, ezt követően a hadsereg és a Dzsash tagjai bekerítették a falut, aki menekülni próbált, azt lelőtték. Az összefogdosott embereket teherautókra kényszerítették és elszállították, a faluban talált javak pedig szabad prédává váltak. Voltak, akik tömeges kivégzéseknek esetek áldozatul, voltak, akik egyszerűen eltűntek és voltak, akiket vegyi fegyverrel semmisítettek meg. Túlélők százezreit telepítettek át az ország más részeire, vagy zártak tábo-rokba, ahonnan sokszor megint csak nem volt kiút. Az emberek egy részét tömegsírokba lőtték, vagy az elviselhetetlen körülmények miatt pusztultak el. A hatalom körülbelül kétezer települést „tisztított meg” a felkelőktől. Ahogy kiürült a falu, megérkeztek a romboló egységek, és mérnöki precizitással robbantottak fel mindent, ami kiemelkedett a földből. Ez gyakran a teljes megsemmisítéssel volt egyenlő. Ledózerolták az iskolát, a kórházat, mecseteket és üzemeket egyaránt.A Halabdzsában történt mészárlás ellen végül felemelte szavát a világ. Ez azonban nem tartotta vissza az iraki kormányt. 1988 márciusától még pontosan egy éven át próbálták szisztematikusan megtizedelni a kurd lakosságot. És a nyolcból hét hadművelet még hátra volt.

Hat nappal a több ezer áldozatot követelő mészárlás után az Anfal egyik legkegyetlenebb támadása érte a Szajv Szénán nevű falucskát. Éjszaka még a kurd Újévet ünnepelte a település, örömtüzeket gyújtottak és a levegőbe lövöldöztek a fegyveres gerillák. A falu lakói hallottak az Anfalról, hallottak Halabdzsáról, ismerték Szaddám Huszein módszereit, de nem voltak hajlandóak félelemben élni. Azt mondogatták - „idáig is kibírtuk valahogy, ezután is kibírjuk. Megint megtámadnak minket, de megint megvédjük magunkat.” Nem úgy lett. Másnap este vacsoraidőben érkeztek meg a bombázók. Süvítő hang hallatszott, és a helyiek orrába már be is kú-szott a rothadó, mégis édeskés almára emlékeztető szag. Az egyik bomba egy ház kertjére zuhant, az ott üldögélő tizennégy tagú családból tizenhárom embert ölt meg. A halálos mérgek körülbelül nyolcvan emberrel végeztek pillanatok alatt. A szomszéd faluból jöttek segíteni temetni. A holttesteket egy traktor utánfutójára emelték, egy szomszédos településre vitték, ahol közös sírban helyezték el mindet. Az egyik férfi, aki majdnem hetven holttest elföldelésében segített, úgy emlékszik vissza, hogy a legtöbb ember orra alatt vérfoltot láttak, „mintha felrobbant volna az agyuk...”

Hirtelen tért magához, egy pillanatig azt sem tudta hol van. Körülnézett, de nem látott senkit, úgy vélte aznapra befejezték a gyilkolást a katonák. Tajmur kimászott a sírból és nekiindult a sivatagnak. Érezte a sebeit, de most nem akadályozták. Késő éjszaka volt, amikor útra kelt. Egy kereszteződésen kívül semmi nem állta útját. Órákig gyalogolt egymagában. Egyszer kutyák keveredtek elő valahonnan, és rátámadtak a

még mindig sokkos állapotban lévő gyerekre. Beduin sátrak tűntek fel. Az egyikből kilépett egy férfi, és zseblámpával a kisfiú szemébe világított. Kis töprengés után behívta Tajmurt a sátrába, ahol több generáció élt együtt. Enni kapott és vizet adtak neki. Levették róla véráztatta kurd viseletét és arab szokások szerint öltöztették fel. Hallották a lövöldözést, pontosan tudták mi zajlik néhány kilométerre az otthonuktól.

Bár pontos adatok nincsenek, az irak-iráni háború és az Anfal-hadjárat eredménye, legalább 150-200 ezer kurd halott. Főleg ártatlan nők és gyermekek. Mellettük másfélmillió embert telepítettek az ország déli részére és a kormány által sebtiben felhúzott telepekre. További 250 ezer ember menekült át Iránba és Törökországba. Mindent egybevetve, az iraki kurd lakosság legalább fele valamilyen formában áldozatává vált ebben az időszakban a Baasz Párt és Szaddám Huszein diktatúrájának. 1989. szeptember 6-án a kormány nyugodt szívvel jelenthette be a közkegyelmet. Szaddámék büntetlenséget ígértek minden kurdnak, aki a háború időszaka alatt bármit is elkövetett.A nemzetközi közösség mélyen hallgatott. A nyugat-európai országok és az Egyesült Államok óvatosságát pusztán az önös érdek indokolhatta. Egyrészt korábban mindannyian támogatták Huszein elnök rezsimjét, másrészt legalább ötmilliárd dolláros üzletnek ígérkezett az újjáépítési program. Ráadásul nem egy nyugat-német, francia és más európai vállalat segített Szaddámnak vegyi és biológiai fegyvereinek előállításában.Bár az egyes kormányok tettek néhány tétova lépést, sőt az iraki kormányt is elítélték, valódi szakításra vagy

szembefordulásra azután sem került sor, hogy nyugati emberjogi aktivisták és szervezetek révén lassan egyre inkább fény derült a kurdokat ért népirtásra.

Három napig lábadozott a beduin család sátrában. Még a szomszédok sem tudtak róla, hogy ott van, A negyedik napon a be- dián férfi a közeli városba, Szamavába vitte a család egyik rokonához. Ott kapott először rendes kórházi ellátást. A sebeit bekötötték, nem kapott fertőzést. Az elkövetkező két évet Tajmur itt töltötte, megtanult arabul, és igyekezett feldolgozni a feldolgozha- tatlant. Aztán a család egyik fia, aki katona volt, és segíteni akart, megkereste egy kurd katonatársát. A kurd férfi hozzájutott Tajmur családjának adataihoz. Előkerítettek egy túlélő nagybá-csit, aki maga ment el unokaöccséért. Néhány hónapot töltöttek csak együtt, amikor felmerült, hogy a kisfiú esetleg nincs biztonságban. Az iraki hatóságok szívesen elhallgattatták volna, nem jött jól nekik hátborzongató története, amit el is mesélt. Tajmurt megint elbújtatták. Egy pásztor mellé került a hegyek közé, és ott is élt, egészen az 1991-es újabb kurd felkelésig. Akkor újból menekülnie kellett, és visszatért a beduinokhoz, akik sokat tettek már az életéért. Itt hallotta először azt a szót, hogy Anfal. Úgy fordította le magának, hogy a hihetetlen. És aki megkérdezte, hogy mit szeretne kezdeni az életével, annak rögtön rávágta: „híres akarok lenni az Anfalról. Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy én túléltem. .. ”

Tajmur egyike azon keveseknek, akik túlélték az Anfal tömeges kivégzéseit. Egy, az Egyesült Államokban

letelepedett iraki építészmérnöknek köszönheti, hogy a világ megismerte. Kanan Makya 1991 őszén, az újabb kurd felkelés ismételt leverése után visszatért Irakba, hogy filmes barátjával a kurdokat ért embertelenségek után nyomozzon. Az Öböl-háború után kitört lázadás során, amely hihetetlen módon majdnem az elnök bukásához vezetett, a kurdok tizenhét tonnányi titkos dokumentumot gyűjtöttek össze az elfoglalt hírszerző központokban. Makya, a hivatalos papírok átnézése köz-ben szembesült az iraki állam embertelen módszerivel, a népirtás pontos menetével, a titkosszolgálatok elképesztően hatékony működésével és a kivégzésekkel. E közben találkozott Tajmurral is, aki bár nehezen, de elmesélte neki a történetét.

7 . FEJEZET Egy diktátor hétköznapjai

„Szaddám Huszein ott van minden korty tejben, amelyet egy iraki gyermek megiszik és minden egyes tiszta vagy új kabáton, amelyet egy iraki felvesz.”Szaddám Huszein önmagáról,Diane Sawyer interjújában, 1990.

„Szaddám Huszein jelen van minden sarokban, minden helyen, minden szemöldökön és minden egyes iraki szívben.”Szaddám Huszein önmagáról, külföldi újságírók előtt, 1982.

Megtartó kegyetlenség

Egy ország közhangulata lemérhető az országban hallható viccekből. Mulatságos történetek diktatúrákban ritkán forognak közszájon. Irakban is alig keringenek viccek, pláne az ország legfontosabb személyéről Szaddám Huszeinről. A ritka kivételek egyiket egy sokat tapasztalt, Irakból rendszeresen tudósító újságíró hallotta 1983-ban. Kérdés: „Hányán laknak Irakban?” Válasz: „Huszonnyolcmillióan. Tizennégymillió iraki és tizennégymillió Szaddám Huszein, rajzolt változatban.” Ahogy teltek az évek és nőtt a lakosság, úgy emelkedett a diktátorról készült portrék száma és változott a vicc tartalma is. Ám elmesélni jóformán senki nem merte, és nem meri ma sem. Szaddám Huszein uralkodása alatt ez főbenjáró bűn, és az érte járó büntetés a legkegyetlenebb leszámolás is lehet.

Egy ausztrál üzletember partit rendezett bagdadi, bérelt villájának kertjében. A jelenlévők alaposan felöntöttek a garatra, és az alkohol nyomására énekelni kezdtek. A pillanat hevében született dal Szaddám Huszeinről szólt, egy angol gyermekének dallamára. Alig rögtönöztek néhány sort, amikor három iraki katona ugrott át a kerítésen, és kérdőre vonta a társaságot. Az elnök inzultálása miatt letartóztatták őket. Egy hetet töltöttek börtönben, ahol keserű ízelítőt kaptak a kínvallatások eszköztárából. Elektrosokkal büntették őket. Végül mindnyájukat kiutasították az országból. Rajtuk kívül senki sem lepődött meg ezen. Még a hatalom belső köreihez tartozók is tartják a szájukat. Szemük előtt ott lebeg több elrettentő példa is.1990-ben az egyik legmagasabb rangú iraki katonatiszt tiszteletlen stílusban beszélt az elnökről, valószínűleg viccelődni próbált. Mielőtt a halálos ítéletet végrehajtották volna rajta, kivágták a nyelvét. Kivégezték a fiát is, lerombolták házait, felesége és gyermekei az utcára kerültek. Ugyanígy járt dr. Radzsi at-Tikriti is, az iraki hadsereg volt egészségügyi főnöke. Jordániái látogatása alkalmával, 1993-ban volt olyan felelőtlen, hogy megengedett magának egy viccet Szaddámról. Szűk baráti körben tette, de Huszein elnök nem véletlenül építette évekig besúgóhálózatát. Amint, az amúgy az elnök földijének számító orvos hazaért, letartóztatták. Szembesítették az elnökkel, aki teketóriázás nélkül kivágatta a nyelvét, majd vérebek elé dobatta. At-Tikritit élve marcangolták szét a kiéheztetett állatok.Szaddám Huszein zsarnokságának fontos eleme a kegyetlenség. Az elnök hosszú időt töltött a lehetőségek

tanulmányozásával, és szinte művészi szintre fejlesztette az emberek eltiprását. Módszerei tiszteletet parancsolnak és félelmet ébresztenek. A félelem azonban nem mindig elég. Vannak, akik bátrabbak annál, mintsem a haláltól való félelem befolyásolja, vagy elrettentse őket. Irakban is sokan szembe mernek nézni a halállal, ha azzal elérhetnek valamit a diktátor ellen. Huszein velük is számolt. Aki nem fél a haláltól, az majd fél a kínzásoktól, a megaláztatástól, a szégyentől. És aki még ezektől sem tart, az majd félti ezektől az anyját, az apját, a feleségét, vagy a gyerekeit. Szaddám Huszein sosem riadt vissza attól, hogy éljen ezekkel a lehetőségekkel.A gyermekkorában számtalan megaláztatást elszenvedő parasztimban, öntudatára ébredése óta gyűlt a düh. Mostohaapjától jó szó helyett pofonokat, kortársaitól barátság helyett kiközösítést kapott. Egyedül nőtt föl, csak magára számíthatott. Gyerekként lett ravasz, óvatos és bosszúálló. Fokozódó gyűlölete nagybátyjától kapott irányt. A britek, és később minden idegen, illetve másképp gondolkodó iránti ellenszenve, tizenéves korában csapott át nyílt agresszióba. Örömmel engedte szabadjára érzéseit, az erőszakos tüntetések után merényletekben is részt vett. Az emberi életet sohasem tisztelte, számtalanszor saját kezűleg vette el másét. A magába szívott arab egyesülés iránti vágy - úgy érezte - felhatalmazza a legkegyetlenebb cselekedetekre is. Amit senki sem vállalt el, neki egyszerűen és gördülékenyen ment. Ez lett előrejutásának záloga. És minél nagyobb hatalma lett, annál többre vágyott. Negyvenkét éves korára mindent megkapott, és meg is tehetett.Emberiség ellenes bűntetteinek az ország lakosságának öt százaléka, azaz több mint egymillió ember esett

áldozatul, és a szomszédos országokkal vívott háborúkban meghaltak ebben nem is szerepelnek. Tízezreket végeztetett ki, százezreket gyilkoltatott meg. és sok százezer embert száműzött, miután leromboltatta otthonaikat. Nem kímélte a kisebbségeket, de saját törzsét, barátait, párttársait és családját sem.Az emberi jogi szervezetek bizonyítékai alapján a mai napig mindennapos és bevett gyakorlat az emberek kínzása Irakban. A férfiakon kívül, nőket és gyereket is alávetnek a brutális vallatásoknak. A börtönökben állati körülmények között tartott köztörvényes, vagy politikai foglyokat a legkülönbözőbb módszerekkel kínozzák. Használnak elektrosokkot, verést, szexuális erőszakot. Ha úgy ítélik meg a helyzetet, a vallatótisztek eltörik a gyanúsított csontját, égő cigarettát oltanak el a testén, kinyomják a szemét, vagy maró savba engedik a testét. Köztörvényes bűnözőket megcsonkíthatnak kínzóik, levághatják a fülüket, vagy megfoszthatják bármelyik végtagjuktól. 2000 közepe óta újra gyakorlattá vált a nyelvkivágás is.Szaddám Huszein uralma alól az ország lakosságának tizenöt százaléka, három-négymillió ember menekült el az elmúlt huszonnégy évben, de ők sem érezhetik magukat biztonságban. A diktátor keze külföldön is eléri azokat, akik sértik az érdekeit. Korábban előfordult, hogy orgyilkosokkal végeztetett velük, de az is megtörtént, hogy „enyhébb” módszerekkel próbálta befolyásolni őket.1995-ben Jordániába menekült egy magas rangú tiszt, aki ott az iraki ellenzék aktív tagja lett. Öt évvel később, miután testvérét többször is hiába küldték el hozzá, hogy lebeszélje a politizálásról, telefonhívást kapott

Bagdadból. A hang egy „ajándékra” hívta fel a figyelmét, amelyet egy ammani üzletben vehetett át. A csomagban a tábornok egy videokazettát talált. A felvétel családjának egyik nőtagjáról készült, miközben valaki, vagy valakik megerőszakolják. Tíz nappal később újból hívták, és közölték vele, hogy egy nőrokona a titkosszolgálat fogságában van, és ha nem hagy fel az ellenzéki politizálással, annak még rosszabb vége lesz.Köztudottá vált, hogy a vezér sokszor arra is rákényszerítette beosztottait, hogy ne csak végignézzék, de tevékenyen részt is vegyenek árulónak kikiáltott barátaik kivégzésében. Aki útban volt, annak rendszerint a családját is eltakarították, hírmondója se maradjon életének. Nem kellett hozzá tényleges bűn, sőt gyanú sem. Elég volt Szaddám kósza ötlete. Akiről úgy gondolta, hogy vétkezett, azt letartóztatták, megkínozták és megölték. Szaddám Huszein következetes zsarnok, aki sosem bizonytalanodik el. A bizonytalanság gyengeséget sugall, a határozottság erőt. Erőt, amelytől tartani kell. Minden egyes irakinak.

Agymosás mesterfokon

„Vele nem kell félni semmitől, és szeretete egyenlően árad mindenkire.”Részlet az Iraki Televízió zenés montázsából

A ma Londonban élő Szaad al-Bazzaz a legnagyobb példányszámú bagdadi napilap főszerkesztője, és egyben a televízió és rádióműsorok tartalmáért felelős minisztérium vezetője volt. 1989-ben a középkorú kövérkés férfinél az elnök titkára jelentkezett telefonon

és a diktátorhoz rendelte. Al-Bazzaz nem lepődött meg. Évek óta ismerte Szaddámot, és mindig jó viszonyban volt vele. Tizenöt évvel korábban találkoztak először, abban az időben Huszein a Baasz Párt ifjú sztárja és az ország második embere volt, amíg al-Bazzaz huszonöt éves, elsőkönyves szerző. Szaddám lenyűgözte a fiatal újságírót, jártasnak bizonyult a világirodalomban, és hallott al-Bazzaz novelláskötetéről is. A politikusokat addig meglehetősen lekicsinylő fiatalember szemében egyből nagyot nőtt a Forradalmi Parancsnoki Tanács helyettes vezetője. Készséggel kezdett együttműködni vele, és csak néhány évvel később jött rá, mekkorát is tévedett.A nyolcvanas évek végére sok minden megváltozott, al-Bazzaz előtt egyértelmű lett az elnök megalomániája, de addigra túl fontos ember lett ahhoz, hogy egyszerűen ki tudjon szállni. Már régen nem írt semmit, irányító szerepköre nem engedett rá időt. Az iráni háború vége óta igyekezett némiképp újítani, szélesíteni próbálta a sajtó lehetőségeit. Ezzel együtt sohasem került bajba, most is nyugodtan autózott a megjelölt találkozási pont felé. Ott az elnök küldötte várta, és arra utasította, hogy hagyja a parkolóban a kocsiját. Állami autó vitte tovább, a végállomás egy közeli villa volt. Fél órát várakoznia kellett, az elnök irodájában nagy volt a jövés-menés. Mi-előtt belépett volna Szaddámhoz, jegyzetfüzetet és ceruzát nyomtak a kezébe és határozottan arra utasították, hogy csak akkor szólaljon meg, ha az elnök egyértelműen kérdést tesz fel. Huszein egyenruhában ült az íróasztala mögött, nem állt fel üdvözölni al-Bazzazt. Első kérdése a tévéelnök hogylétét firtatta. Al-Bazzaz biztosította az elnököt, hogy jól van, és várta Huszein

utasításait. Szaddám elsőként egy egyiptomi szappanoperát kezdett szidni, mondván túl ostoba a sorozat, le kellene venni a műsorról. Aztán rátért a lényegre. Azokról a versekről és dalokról beszélt, amelyek az ő nagyságát magasztalták naponta a televízióban. Az utóbbi időben al-Bazzaz egyre válogatósabb volt ezeket illetően, arra buzdította az embereit, hogy igyekezzenek csak az igényesebbeket adásba tenni. A legtöbb szerzemény teljesen amatőr volt, kínosan ostoba, tehetségtelen írók tollából. A szelektálás eredményeképp, bár még mindig naponta többször kerültek műsorra, számuk — ha nem is jelentősen, de - megcsappant.„Úgy értesültem, több a személyemet dicsérő dalt nem tett be a műsorba” - jegyezte meg kissé gúnyosan az elnök. Al-Bazzaz megijedt, úgy érezte megharagudott rá a vezér. „Elnök úr, természetesen most is sugározzuk a dalokat, de néhányat kivettem az adásból, mert minőségileg nem ütötték meg a mércét. Rossz stílusban írták őket, a legtöbb egyenesen hasznavehetetlen fércmunka volt.” A médiafelelős magyarázatára, Szaddám élesen felelt: „Nézze Szaad, maga nem bíró. Hogyan foszthatja meg az embereket attól, hogy kife-jezzék a velem kapcsolatos érzéseiket?!” Al-Bazzaz már látta magát a kivégzőosztag előtt, kiszállt a vér az arcából és heves szívdobogást kapott. Válaszolni sem tudott, csak a ceruzáját forgatta a kezében. Szaddám folytatta: „Nem, nem. Ilyesmiben ön nem ítélkezhet!” Az újságíró zavarában szavanként ismételte meg az elnök szavait, és minden egyes szót papírra is vetett. A diktátor ezután a sajtó és a különböző művészetek szabadságáról beszélt, majd hozzátette, hogy szó sem lehet az

ellenőrzés enyhítéséről. Miután meggyőződött róla, hogy beosztottja megértette, hogy mit mondott, útjára engedte.Al-Bazzaz már az autóban vette észre, hogy teljesen átizzadta a ruháját. Visszavitték a kocsijához, ő pedig beautózott az irodájába. Azonnal felülvizsgálta korábbi döntéseit. Azon a napon egész este az elnököt dicsőítő dalok és versek mentek a televízióban.Az agymosást Szaddám Huszein gyorsan tökélyre fejlesztette. A hetvenes években kiépített iraki iskolarendszer remek alapot nyújtott ehhez. Az ideológiai nevelés egészen kicsi korban kezdődik. Az általános iskolások hetente egyszer számot is adnak tudásukról. Reggel nyolckor zászlófelvonással egybekötött bemutató veszi kezdetét. Az úttörő-foglalkozáson kék egyenruhába öltöztetett apróságok idézik folyamatosan az elnököt, énekelnek dalokat a tiszteletére és válaszolnak a tanár irányította kérdésekre. Mindannyian katonának készülnek, Irak és annak vezére védelmében. Később a legrátermettebbek biztosan párttagok lesznek. A Baasz Párt minden lehetséges módszerrel gyűjti a tagokat. A belépés nem kötelező, csak ajánlott. Viszont a teljes jogú párttagságig hosszú út vezet. Tizenhét évesen a fiatalok szimpatizánsok lesznek. Különböző fokozatok következnek, az idő előrehaladtával előbb támogató, jelölt, gyakornok, majd tényleges tag válik belőlük. Legkevesebb hét és fél éven át kapják a szellemi táplálékot, hogy mire valódi baaszisták lesznek, pontosan tudják, kinek és milyen érdekét kell szolgálniuk. 1990-ben hozzávetőlegesen ötvenezer teljes jogú tagja volt a Baasz Pártnak és több mint másfélmillió támogató. Ők azok. akik beférkőznek minden csoportosulásba, a hadseregbe, az iskolákba, a

hivatalokba, a gyárakba és még az utcán is nyitva tartják a fülüket. És ha van mit, akkor azt jelentik is. A vezér tanítása szerint, akár saját családtagjukról is hajlandóak elárulni, hogy mit vétett, mit mondott, vagy nagy valószínűséggel, mit gondolt a rendszerről.A továbbtanulás nem kizárólag szellemi képességek függvénye. Az egyetemi felvételiken maximális pontszámot elérők sem kerülhetnek be egyből a felsőfokú képzésbe. Csak akkor veszik fel őket, ha rendelkeznek a Baasz Párt támogató pontjaival. Ezeket viszont nem adják ingyen. Az egyetemen pedig tovább folyik az ideológiai képzés, és mindig van valaki, aki ügyel a diákok véleményére. Egy amerikai újságíró egyszer látogatást tett a Bagdadi Egyetem történelem szakos hallgatói között. A tanszék professzora kedves volt, az előadóterembe invitálta a külföldi tudósítót, aki beszélgetésbe próbált elegyedni a hallgatókkal. Ahogy az első kérdést feltette, az egyik fiatalember közbevágott. Kikérte magának a kérdés provokatív voltát és megtiltotta a jelenlévőknek, hogy válaszoljanak, A tanár sem volt kivétel. A diákpárt embere volt, aki felelősséggel tartozott az évfolyam gondolataiért, és nem akart bajba kerülni.Az iraki elnök nagyon hamar felismerte, és kiterjesztette a média kínálta lehetőségeket. Amíg elődei csak arra használták a televíziót, hogy rémtetteik bemutatásával erejüket bizonyítsák, Szaddám Huszein ennél jóval tovább ment, személyi kultuszának megteremtését alapozta a televízióra.Aki Irakban tévét néz, az valójában őt nézi. Aki rádiót hallgat, az valójában őt hallgatja. Minden átlagos órában minimum harmincszor, de inkább ötvenszer hangzik el a

rádióállomásokon a neve. Állami kézben van a televízió- és rádióállomások, valamit az újságok java. A kilencvenes évektől, a „nyitás jegyében” megjelent néhány magánmédium is a piacon, ezek azonban egytől egyig az elnök idősebbik fia, Udaj kezébe kerültek. Cenzúrázott és alaposan kigondolt üzenetekkel szembesülhet így a nép. Rögtön azután, hogy formálisan is kezébe került az ország, Szaddám Huszein tökéletes marketingismeretekről tett tanúbizonyságot. Hihetetlen ügyességgel adta el önmagát a televízióban. Nem volt az irakiak életének olyan oldala, ahonnan ne köszönt volna vissza a tévénézőkre. Részt vett törzsi rituálékon, mérnököket tanított palotát építeni, parasztokkal táncolt a mezőn, vagy halászoknak segített kivetni a hálójukat. Beült a beduinok közé kávét szürcsölgetni, és a piacon is megjelent, ahol remek érzékkel válogatta a gyümölcsöket. Mindenhol ott volt és mindenhonnan azt üzente az irakiaknak, hogy „közétek tartozom, ti vagytok nekem a legfontosabbak”. Látogatásai során ajándékokat is vitt, gyakran adott hűtőszekrényeket, televíziókat.Áldozatos munkájának eredményeképpen, 1983 nyarán harminc tonna arannyal gazdagodott az államkassza. Ekkoriban sürgősen pénzre volt szüksége, az Irán elleni háború kezdte felemészteni tartalékait. A népéhez, egész pontosan az asszonyokhoz fordult. Bejelentette, hogy aki úgy gondolja, adakozhatna a szent célért. Országos kampány lett belőle, „önkéntes alapon”. Párttagok jártak házról házra, és arra buzdították a polgárokat, hogy adják oda az összes aranyukat. A regionális pártközpontok pillanatok alatt átálltak az arany begyűjtésre. Kígyózó sorokban vártak az emberek, hogy leadhassák az értékeiket. Mindenki kapott elismervényt. Egy mező-

gazdasági szakember a vadonatúj Mercédeszét szolgáltatta be, felesége egy kiló aranyat tett le az asztalra. Azt mondta, nagyon szereti Szaddám Huszeint és Irakot. Napokon keresztül, minden este megjelent az elnök a televízióban és köszönetét fejezte ki. Hosszú listákról hangzottak el azoknak a nevei, akik nem átallották szinte vagyonokat felajánlani. És dorgált is. A nézők figyelmébe ajánlotta annak a milliomosnak az esetét, aki mindössze háromezer dollárt és egy díszes tőrt kínált fel. Majd megkérdőjelezte a nevezett hitét a hazá-ban és a forradalomban, és nyomatékosan megjegyezte, hogy az illető biztosan hallani fog még róla. Néhány hét elteltével befejeződött a kampány, és Huszein elnök úr megígérte, hogy hamarosan egy nagyszerű emlékmű felépítésével köszöni meg az asszonyok hozzá való jóságát. Néhány nap múlva pénzügyminisztere helyesbí-tett, az aranyból nem épül emlékmű, a központi bankba helyezik „végszükség esetére”. Soha, senki nem kapott vissza egy fillért sem.Beszédei és szereplései ma is órákon keresztül tartanak a televízióban. Ha véleményt nyilvánít, egyes szám első személy helyett, többes szám első személyt használ - az „én”-t a „mi-vel helyettesíti. Királyi többes. Megszámlálhatatlan montázs készült róla, mindenféle ruhában és szerepben. Ostoroz, prédikál, tanácsot ad, vagy megnyugtat. Rendszeresen figyelemmel kísérhetőek utazásai, találkozásai civilekkel, párbeszédei az egyszerű emberekkel. Kiválóan választja meg a ruháit is. Attól függően, hogy hová készül, kikkel kell találkoznia, bújik elegáns öltönybe, katonai egyenruhába, vagy tradicionális viseletbe. Egy alkalommal, amikor épp tetőfokára hágott az irak-iráni

háború, a diktátor vidékre látogatott. Parasztruhába bújt és pásztorbottal a kezében pózolt a kamera előtt. Egy- börtönbe is betért, ahol két elítélt büntetését törölte el a nagy nyilvánosság előtt. „Bajszosak vagytok, nektek harcolnotok kell - ezzel fordult hozzájuk, „szabadok vagytok, mehettek - a frontra. Az ünneplő emberek gyűrűjében még azt is hozzátette, hogy- rajtuk fogja tartani a szemét, tegyenek bármit is.Kegyetlenkedéseit sem tartotta soha titokban. Az 1969-ben kivégzett, állítólagos zsidó összeesküvők tetemeit „csak a helyszínen jelenlévő több százezer ember láthatta. Hatalomátvételének és közeli barátainak halálba küldését Szaddám már filmszalagra rögzíttet- te. Később is gyakran vetette filmszalagra egy-egy brutális megmozdulását. A felvételeket elrettentésül küldte szét a párt különböző szervezeteinek, okuljanak a tagok a látottakból. Az egyik felvételen például minisztereit alázza porig. Úgy beszél velük, mint más a kutyáival, szidja őket, mert nem jelentkeztek önként az Irán elleni harcok első vonalaiba. A diktátor szándéka az volt, hogy akik megnézik a jelenetet, egyből megértsék, mi a dolguk, és elképzelése be is vált. Magas beosztású pártvezetők - kínzásokkal kikényszerített - vallomásait a televízióban is bemutatták. A kilencvenes években Huszein elnök újult erővel használta megfélemlítésre a tévéadásokat. 1994-ben, miután újra bevezettek több, a középkort idéző büntetési tételt, az ország nyilvánossága előtt hajtották végre az első ítéleteket. A katonaszökevényeknek és segítőiknek a fülükkel kellett fizetniük, a tolvajok a jobb kezüket vesztették el, visszaesőként pedig a bal lábukat amputálták. Mindegyiküket maradandóan jelölték meg a

homlokukon is. Szeptember kilencedikén egy tolvaj megbüntetését retteghették végig a tévénézők. A férfit azzal vádolták, hogy ellopott egy televízió-készüléket. Az elkövető és szenvedésének bemutatása, minden más megoldásnál hatásosabban verte az emberek fejébe, hogy nem csak fenyegetésről van szó. A hatalom tényleg lecsap, ha kell.Szaddám Huszein minden nap címlapon van. A legnagyobb példányszámú újságok kivétel nélkül mindig az ő fényképével indítanak. A különböző nyomdatermékek legalább olyan fontos szerepet játszanak, mint az elektronikus média. Nem csak az irakiakat, de a környező országok lakóit is elárasztják ezekkel. 1980-ban a két legnagyobb iraki napilap közel tízmillió példányát juttatták el külföldre a nagykövetségeken, kulturális szervezeteken és a Baasz Párt csatornáin keresztül. További ötmillió példányt szórtak szét a nagyobb magazinokból, és húszezret minden egyes könyvből, amelyet az Oktatási Minisztérium adott ki. Ugyanebben az évben több mint tízmillió könyvet és közel kétszázmillió példányt nyomtak ki különböző újságokból és magazinokból, országon belüli használatra. Az ekkor alig tizennégy-tizenötmilliós országban hárommillió példányt terítettek szét Szaddám Huszein tizenkilenc beszédéből. Megnyilvánulásai százszámra láttak nyomtatásban napvilágot, és több tucat nyelvre fordították le őket a svédtől, a horvátig. Mindeközben ellenzéki véleményeket természetesen sehol, semmilyen formában nem lehetett olvasni. Szaddám Huszein gondoskodott róla, hogy csak arról essen szó, amit ő jónak lát. Igaz néha elkövetett hibákat is.

A halhatatlan

..Az embereknek szigorú szabályokra van szükségük, a szigor segít nekik abban, hogy biztonságban érezhessék magukat.”Részlet Szaddám Huszein:Zabibah és a király c. regényéből

A közel-keleti országokban a hatalom egyik legbiztosabb fokmérője a vezérekről készült képek mennyisége és minősége. Talán sehol máshol nincs annyi és akkora portré az ország elnökéről, mint Irakban. Ezerszámra néz vissza népére, gyakran tíz méter magas változatban. Minden település bejáratánál ő köszönti az utazót, de nincs olyan torony, vagy magas épület, amelyre ne függesztettek volna ki egy róla készült portrét. Éjszakánként több helyen ki is világítják a képmásait. Fényképe megtalálható minden hivatalos helyen, iskolákban, óvodákban, hivatalokban, katonai barakkokban, rendőrkapitányságokon és postahivatalokban. Szaddám portré díszeleg a buszok ablakában, a gyárak kerítésén, a szállodák előcsar-nokában, a bazárok bódéinak falán. Ott lóg dicsőségesen minden család otthonában, minden üzlet falán és minden utcán. Ha valaki a televízióban nyilatkozik, azt csak az elnök képmásával a háttérben teheti. Minden egyes iraki postacímben szerepel a neve. és minden egyes bankjegyről ő oszt áldást.Mindenhol a helyhez illően van jelen. A bagdadi jogi egyetemen jogászként, talárban szerepel, a fotóbolt kirakatában fényképezőgéppel a nyakában, a

lóversenypályán sivatagi nomád lovasként. Bászra város határában parasztként aratja a búzát, a Bagdadot Babilonnal összekötő autópályán pedig beduin férfiként jelenik meg a neontáblán. Van olyan kép is, amelyen arab sejk, egyenruhás, napszemüveges katonatiszt, építőmunkás, aki nedves cementet cipel a vállán. Kuvait bevétele után tradicionális beduin viseletben szerepelt. Esetenként elegáns öltönyös elnökként is feltűnik az ábrázolásokon.Szaddám Huszein ma nem csak Irak elnöke. Elnöke a Forradalmi Parancsnoki Tanácsnak, marsallja a hadseregnek és az iraki jog doktora. Tucatnyi más titulusa mellett változó hivatalos megszólításai vannak. Népe dicsőséges vezetője, az arab nemzet lovagja, a nemzeti felszabadulás hőse, nagybátyja minden irakinak, az arabok pallosa, győzedelmes vezér és Mohamed próféta egyenes ági leszármazottja.Elnevezett önmagáról városrészt, repülőteret, országos öntözési tervet, gátat, iskolát, és párt tagszervezetet is. Saját arcképével díszített, nyolcszög alakú aranyozott medált kap ajándékba minden tagja a Baasz Pártnak, aki eléri a húsz éves párttagságot. Aki hordja a ruhára tűzhető kitüntetést, megkülönböztetett figyelemben ré-szesül, még a boltban is hamarabb kiszolgálják, mint a többieket. A külföldi - hivatalos árfolyamon - száz dollárért vásárolhatja meg az elnök mosolygó képmásával díszített karórát a fővárosban. A kép rossz minőségű, az óraszíj is olcsó, gyenge bőrből készült. Akinek van pénze, arany változatban is megveheti az elnöki karórát, az már persze sokkal drágább. A fiatalok „szívesen” hordanak Szaddám arcképével díszített pólót, az iskolásoknak a füzeteit díszíti a vezér arcképe.

Bagdad legtöbb emlékműve Szaddám Huszeint dicsőíti. A nyolcvanas évek elején, miközben óriási kiadásai voltak az Irán ellen vívott háború miatt, százmillió dollárt költött az Ismeretlen Katona Emlékművének felépítésére. A katona ugyan ismeretlen is maradt, Huszein elnök úr azonban száznál is több felvételt helyeztetett el rajta, önmagáról. Az egyiken kurd asszony érinti száját a mellkasához, a másikon kurd kisgyerekek arcát csipkedi barátságosan, vagy a Koránt csókolja megrendültén, esetleg uborkát egyel a kormányzati zöldségeskertben. A bagdadiak maguktól ritkán tettek itt látogatást, igaz a fényképeken kívül nincs is mit nézni rajta, mindössze két őrt és néhány takarítót láthat, aki erre téved.Az elnök képmásai nagy becsben vannak. Akár tetszik, akár nem, vigyázni kell rájuk, máskülönben könnyen megjárhatja az ember. 1981-ben egy angol mérnök, Peter Worth szenvedte meg alaposan, hogy véletlenül nekidőlt egy éppen átépítés alatt lévő falnak. A rossz mozdulat miatt Szaddám Huszein portréja leesett a földre és összetört. A férfi később arról számolt be egy brit riporternek, hogy nemcsak letartóztatták, de meg is kínozták, majd kiutasították az országból. Ha ugyanez egy irakival fordul elő, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat. Sőt, ha bebizonyosodik az „előre megfontolt szándék”, halál ítélhetik.Diane Sawyer, amerikai riporter, 1990-es interjújában szembesítette Szaddám Huszeint azzal, hogy az Egyesült Államokban nem bűn véleményt nyilvánítani az elnökről. Az iraki diktátor láthatóan meglepődött: „Az önök országában a jog nem bünteti meg azt, aki megpróbál szembeszállni az elnökükkel?” -

értetlenkedett. A riporter megerősítette: „Egyáltalán nem, különben az ország fele, sőt esetenként háromnegyede börtönben lenne.” „Azt akarja mondani, hogy nem ellenőrzik azokat, akik megsértik az ország elnökét" - kérdezett tovább az iraki vezető. „Szó sincs róla, sőt, többségük azonnal tévéműsort kap” - próbált viccelni Sawyer, de Szaddám nem értette.

Névtelenségbe burkolózva

..Te vagy a föld sója, az élet forrása, a halál pallosa!”Szaddámot dicsőítő versrészlet

A Zabibah és a király című százhatvan oldalas, egyszerű, romantikus történet a legendás arab múltban játszódik. A mese hőse egy magányos király, akit palotájának falai tartanak fogságban. Úgy érzi elszakadt népétől, ezért álruhában vegyül el közöttük. Egy alkalommal vidéki falucskába téved, ahol megismerkedik egy fiatal nővel, Zabibahhal. Zabibah szépsége letaglózza a királyt, beszédbe elegyedik vele, és amikor megtudja, hogy férje brutális, kegyetlen ember, magával viszi a fiatalasszonyt palotájába. Itt meséli el szomorú történetét Zabibah a királynak, aki beleszeret a bájos és elbűvölő nőbe, bár kapcsolatuk végig plátói marad.Beszélgetéseik során szóba kerülnek a király uralkodási módszerei és következetes szigora is. Zabibah arra bíztatja az uralkodót, hogy tartsa meg jó szokását, mert az embereknek szükségük van a kemény kézre, az nyújt nekik védelmet. Közben sötét erők támadják meg a királyságot, kifosztják és lerombolják az asszony faluját

is. A gonoszokat Zabibah féltékeny férje segíti. Zabibah a cselekmény során meghal, a király kiűzi az ellenséget. Később kísérletképp nagyobb szabadságot ad népének, de az emberek nem tudnak élni ezzel, örökösen veszekednek és csatároznak egymással. Civakodásu- kat a király hirtelen halála szakítja meg, így ébrednek rá az uralkodó nagyságára és fontosságára. A mártírhalált halt Zabibah javaslata pedig ott cseng a fülükben, miszerint az embereknek igenis szigorú törvényekre van szükségük a békés élethez....A papírkötéses könyvről első látásra nem derül ki, ki is a szerzője. Annyi szerepel csak a borítón, hogy „írta, maga a szerző”. A bevezető szerint, az iraki elnök kérte fel az ország íróit, írjanak könyveket a hétköznapi iraki életről, az ellenséggel vívott harcokról, vagy személyes sorsukról. E könyv szerzője azonban szégyenlősség- ből nem akarta nyilvánosságra hozni a nevét, hasonlóan Irak fiainak ezreihez, akik névtelenül áldozták életüket a hazáért. Bár Szaddám Huszein ezt soha nem mondta, az iraki propagandagépezet azt sulykolta, hogy a könyvet maga a diktátor írta.Ahogy az amerikai hírszerzés tudomást szerzett a kötet létezéséről, és arról a feltevésről, miszerint esetleg maga az iraki diktátor vetette papírra, neki kezdett az elemzésnek. Három hónapig vizsgálták a tartalmát, és a szakemberek arra következtetésre jutottak, hogy a szerző minden bizonnyal nem maga Huszein, de a könyv születése fölött ott bábáskodott, sőt szófordulataival, gondolataival kiegészíthette a bértollnok(ok) írásait. Elképzelhető, hogy egy író, esetleg több, magasan képzett ember írhatta a Zabibah és a királyt, olyanok, akik rendkívül jól ismerték Szaddám gondolatvilágát. Az

Egyesült Államok kormányának véleménye szerint a könyv mondatszerkesztése, szóhasználata megegyezik Huszeinével, a király Zabibahhal folytatott beszélgetései pedig hűen tükrözik a diktátor értékrendjét, amely szerint a törzsi értékek a lehető legfontosabbak, csak a családban lehet maximálisan megbízni, és a férfiúi bosszú a legmagasabb rendű kötelesség.A borítón maga a főhős, Zabibah látható hosszú, egyenes kék szaténruhában. Körülötte galambok repdesnek, a háttérben pedig az ősi Babilon magasodik. A történet allegóriák sora. Az elemzők szerint a diktátor egyértelműen népének akart üzenni. Legfőképpen azt, hogy íróként, kultúrateremtő erőként is fel tud lépni. A könyv szereposztása, és a benne szereplő történések mind egybecsengenek a modern Irak szereplőivel, ellenségeivel és történelmével. A király természetesen maga Huszein elnök, míg Zabibah a nép egészének megszemélyesítője. A gonosz férj az áruló irakiakat jelképezi, a sötét erők pedig Amerikát és szövetségeseit.Az egyik leghatásosabb fejezet a fiatalasszony megerőszakolásáról szól. Zabibah hazafelé tart a király palotájából, amikor egy férfi megragadja és egy erdőbe hurcolja, ahol megerőszakolja. Csak később derül ki, hogy a tettes maga a feldühödött és féltékeny férj. Ké-sőbb a nő így mesél a tragikus alkalomról királyának: „A szexuális erőszak a legsúlyosabb bűn, függetlenül attól, hogy egy férfi aláz meg ezzel egy asszonyt, vagy egy idegen hadsereg az anyaföldet, esetleg annak jogait.” Az elemzők szerint, ez kifejezetten Izrael palesztinokhoz fűződő viszonyát jelzi.A történet szerinti gonosz hódítókkal vívott csatában Zabibah meghal, és ugyanaznap életét veszti a férje is. A

dátum január 17-e, az a nap, amikor az Egyesült Államokkal szövetséges csapatok 1991-ben bombázni kezdték Bagdadot. Az utolsó fejezetben a király által kapott nagyobb szabadságot az emberek nem tudják kihasználni, hajba kapnak és egymás életére törnek. E közben egymás szavába vágva próbálják az előkelőségek tévútra vinni a népet, de mindannyian kudarcot vallanak. Egyiküket, egy Csalabi nevű nemes embert (az egyik iraki ellenzéki vezetőt ugyanígy hívják) el is zavarnak, mert arra próbálja rávenni őket, hogy ne védelmezzék meg az országukat. A szerző kitér értékítéletében a szolgálat elől elmenekülő katonákra, az álszent zsidó kereskedőkre és mindenki másra is, aki Szaddám Huszein szerint az iraki nép forradalmát akarja megakadályozni.Zabibah és a király története magasztos véget ér. A nép összegyűlik, hogy méltóképp köszönhessen el szeretett királyától. A vezérszónok e szavakkal búcsúzik: „Visszatérünk a sírodhoz, hogy ezentúl a te szellemiséged szerint vitassuk meg problémáinkat!” A nép kórusban kiáltja vissza: „Éljen Zabibah, éljenek az emberek, és éljen a hadsereg!” Senki sem élteti a királyt, ő meghalt. És pótolhatatlan. Akárcsak Szaddám Huszein.Az átszámítva kb. 250 Ft-ért árusított könyv iraki fogadtatásáról nem sokat tudni, bár az ottani méltatások szerint „minden egyes könyvtárban ott van a polcon és megjelenése óta beszédtéma az összes gondolkodó iraki között”. Az egyik újság egyenesen „irodalomtörténeti mérföldkőnek” nevezte a Zabibah és királyt. Az eladott példányok után befolyt pénzt pedig - a hátlap tanúsága szerint - az iraki szegények megsegítésére fordítják.

Megjelenését követően nem sokkal színpadra is állították. Óriási költségvetésű musical készült belőle, amelyet az ország nemzeti színházában a legnépszerűbb iraki színészek szereplésével mutattak be 2001-ben. Még ugyanebben az évben megjelent a diktátornak tu-lajdonított második regény is: A Bevehetetlen erőd. Miközben az irakiak nagy többsége a nemzetközi szankciók miatt az éhezés küszöbén állt, az elnök örömmel beszélt a televízióban az új könyvről, amely az előzőnél sokkal egyértelműbben szólt az amerikai elnök-höz. Hiába pocsékolja az idejét, Irakkal nem bánhat el. Azóta már útban van a harmadik „mestermunka” is, címe még nincs, de ezúttal már az elnök neve szerepel majd a borítón.

Zsarnoki szokások

„Irak illata Ő ... . két folyójának torkolata, partjai és vizei, pallosa és pajzsa, és a hatalmas sas, aki a menny káprázatát hozza el. Mióta Irak létezik mindenki az ő eljövetelét várta...”Versrészlet Szaddám Huszeinről

A zsarnok akkor a legkiszolgáltatottabb, amikor alszik. Ilyenkor kénytelen megbízni valakiben, legalább a személyes testőreiben.Persze nagyon nem szeret másokban megbízni. A bizalom ugyanis veszélyt jelenthet. Ahogy lecsukódnak a szemei, elvileg bármi megtörténhet a háta mögött, összeesküvés szerveződhet, sőt az életére is törhetnek. Szaddám Huszein azonban ilyenkor is figyel, kémei és besúgói nyitva tartják a szemüket és a fülüket. A diktátor

mindazonáltal napról napra más helyen hajtja nyugovóra a fejét, szigorúan őrzött búvóhelyek között válogat. Legritkább esetben alszik csak a palotáiban.Minden iraki nagybátyja keveset pihen, legfeljebb négy-öt órát naponta. Hajnali háromkor már talpon van. A napot kávéval és úszással kezdi. Minden palotájában és villájában van medence. A víz Irakban nagy kincs, a javarészt sivatagos országban csínján kell vele bánni. Hatalmának jelképe a víz állandó jelenléte. Medencék, szökőkutak, patakok és vízesések veszik körül mindenhol. A medencéket óránként vizsgálják át a biztonsági emberek. Az ellenőrzések biztonsági szempontból úgyszólván feleslegesek, képtelenség, hogy úszás közben bármi baj is érje, de a hőmérséklet és a klórtartalom megfelelő beállítása elengedhetetlen.Szaddám Huszein orvosi rendelvényre úszik. Hatvanhat éves korára gondjai vannak a hátával, porckorongjai közül több is elmozdult a helyéről - ezen segít a rendszeres úszás. Nem beszélve kondíciója megőrzéséről, amelyre egyébként nagyon büszke. Idős ember már, de hatalma a félelemre alapul, így gyengeségnek még a látszatát sem szabad mutatnia. A gyengeség könnyen oda vezethet, hogy nem félnek tőle eléggé, és akkor nyakán a veszedelem. Ezért igyekszik a korából is lefaragni. Keményen dolgozik rajta. Festeti a bajszát és a haját, az ősz tincsek mindig feketén ragyognak. Nyilvánosság előtt nem használja olvasószemüvegét sem. Ha közönség előtt mond beszédet, nagy méretű betűkkel nyomtatják a szövegét, alig pár sor jut egy-egy oldalra. Hátfájdalmai miatt enyhén sántít, néhány lépésnél többet nem tud normálisan menni. Tiltja, hogy séta közben felvételek

készüljenek róla. Kamerák nélkül teszi meg napi egészségügyi sétáját is. Orvosai legalább két óra folyamatos mozgást javasoltak neki, de ennyire csak a legritkább esetben van ideje. Korábban szívesen sétált nyilvánosan Bagdad utcáin. Testőrei kiürítették az utcákat, járókelő és autó sem maradhatott, ahol járt. Sen-ki nem érhetett hozzá, még a közelébe sem mehettek a bagdadiak, aki mégis megpróbálta, súlyos büntetést kapott. Újabban túl veszélyes lenne a városban sétálni, és a sántítást is lepleznie kell. Maradnak a kíváncsi szemektől elzárt palotakertek. Sétáira fegyvert is visz, és ha úgy tartja kedve, vadászik a birtokain. Nyúlra vagy szarvasra megy, kiváló céllövő hírében áll.Külföldre szökött szeretője állítja, hogy néhány évvel ezelőtt enyhe szélütést kapott. Azóta - alapos megfigyelő észre is veheti - szájának egyik sarka néha kissé lebiggyed. Állítólag Kubából, öreg barátja Fidel Castro küldte el hozzá titokban orvosait, hogy gondját viseljék. Szaddám Huszein képzelt beteg, igazi hipochonder. Retteg a különböző fertőzésektől, vírusoktól, baktériumoktól. Rossz néven veszi, ha valaki arcon akarja csókolni, szívesebben kínálja oda a vállát, az alattvalói szájaknak. A kézfogással ugyanez a helyzet, pontosan meghatározott módon lehet csak üdvözölni, kinek szinte testközelből, kinek távolabbról. Tisztaságmániája ugyanerről a tőről fakadhat. Rendkívüli módon ad a higiéniára, utálja a kellemetlen szagokat, a testszag kifejezetten taszítja. Szívesen beszél erről a nyilvánosság előtt. „Jobb naponta kétszer is megfürdeni, de egyszer feltétlenül szükséges. Ha a férfi egyszer tisztálkodik, a nő mosakodjon kétszer, törékenysége miatt neki nagyobb szüksége van rá.” így

adott útmutatást a témában egy televíziós szereplése alkalmával. Még a fogmosásra is kitért, mindenkinek figyelmébe ajánlotta a fogkrémet és a fogkefét, de jobb híján elfogadhatónak minősítette az ujjak, vagy a petróleummal átitatott rongy használatát is. Ha megbe-szélést tart, elvárja, hogy előtte a résztvevők tisztálkodjanak.Szaddám Huszein minden fényképen, vagy filmfelvételen kimagaslik a tömegből. Fiatalkori képein kifejezetten sármosnak tűnik, és ezt a nők feltétlenül így gondolták. A Kairóban töltött évek alatt, 1959 és 1963 között rendkívül népszerű volt a város lányainak kö-rében, voltak, aki még drága ajándékokat is vettek neki, hogy az ifjú iraki szóba álljon velük. Jó ízléssel öltözködik, de a hozzáértők szerint, stílusa kevésbé egyedi, mint inkább a divatlapok által javasolt irányt követi. Kalapgyűjteménye sok száz darabból áll. Ruhái márkásak, többségében a legelegánsabb londoni szabóságok dolgoznak neki. Az átlagos iraki embereknél jóval magasabb, közel 190 centiméter. Végtagjai hosszúak, súlya megközelítőleg száz kiló. Jól szabott öltönyei elrejtik egyre teltebbé váló pocakját. Néha azért megpróbálkozik a diétával is, ilyenkor magyarázatot is mellékel az ország népének. Szintén egy televíziós interjújában jegyezte meg: ..Csökkentem a testsúlyomat, hogy bíztassam az elhízottakat.” Később ugyanennek már a fordítottját gondolta, arról győzködte az irakiakat, hogy a mértéktelen fogyás nem egészséges. 1996-ban feltűnt a nemzetközi szankciókat felügyelő ENSZ-bizottságnak, hogy az iraki kormány egy nagyértékű zsírleszívó berendezést is szeretne megvásárolni. Elképzelhető, hogy az elnöknek volt rá szüksége, de

végül nem juthatott hozzá, a bizottság megtagadta a kérést. Súlyproblémáit hatékonyan orvosolják a különböző válságok is. Akik közelről ismerték, megfigyelhették, ha bajban van gyorsan veszít a súlyából, de nyugodtabb időszakokban hamar vissza is hízza, amit leadott.Hetente kétszer kap friss élelmiszert, kifejezetten szereti a homárt, a különböző tengeri rákokat és halfajtákat, szívesen eszik száraz húst és kedveli a tejtermékeket. Saját házi farmján gazellákat neveltet, az állat húsa számít a kedvenc csemegéjének. Mielőtt hozzálátna, az élelmiszert mindig tudósok vizsgálják meg. még röntgennel is átvilágítják az esetleges veszélyek elhárítása érdekében. Európában képzett szakácsok készítik az ételeit, ételkóstoló ízlel meg előtte minden fogást. Ezek az alkalmazottak Szaddám elnöki testőrsége, a Himája ellenőrzése alatt állnak. Legtöbb palotájában minden nap elkészítik neki a reggelit, ebédet és vacsorát. Biztonsági szempontból fontos ez, kitalálhatatlan, hogy éppen melyikben tartózkodik. A látszat azt mutatja, mintha egyszerre lenne ott mind-egyikben.Termetéhez képest keveset eszik, inkább csak csipeget, és az étel felét rendszerint a tányérján hagyja. Előfordul, hogy étterembe kívánkozik. Ilyenkor már a délután folyamán ellepik a biztonsági emberek a kiválasztott helyet és ellenőriznek mindent. Még a tányérokat, csészéket, tálakat és poharakat is egyesével vizsgálják át.Étteremben az elnök általában halat rendel, sok zöldséggel és gyakran fogyaszt friss gyümölcsöket. Kedveli a rozét és a whiskey-t. Utóbbiból a „Johnny Walker Blue Label” a kedvence. Arra viszont nagyon

vigyáz, hogy a legszűkebb környezetén kívül senki se lássa, miközben iszik. Az alkoholt ugyanis tiltja az iszlám, és a nagyközönség előtt Szaddámnak is fontos, hogy betartsa a vallás előírásait. Erős dohányos, ritkábban cigarettát, egyébként hosszú kubai szivart szív.Hírek szerint, jobb csuklóját törzsi tetoválás díszíti. Három sötétkék pont egy vonalban, amelyeket még gyermekkorában rajzoltak a bőrébe. Általában öt-hat éves korban esnek át ezen a vidéki, törzsi szokások szerint élő gyerekek.Szaddám Huszein naponta több órát tölt valamelyik irodájában. A megfelelőt természetesen a biztonsági segítők választják ki, minthogy ők felelősek a tökéletes hőmérsékletért és a friss virágokért is. Az elnök szereti a virágokat, megkívánja, hogy növények vegyék körül, bárhol is tartózkodik. Irodáiban találkozik a minisztereivel, tábornokaival és tanácsadóival is. Napközben néha szundít is itt egyet. Amint álmosnak érzi magát, felpattan a legfontosabb megbeszélésről is, magára zárja az irodája ajtaját és egy fél órával később teljesen kipihenten tér vissza. Az „alattvalói” nincsenek ilyen jó helyzetben. Nemcsak ébren, de maximális készenlétben kell lenniük. 1986-ban egyik magas rangú tábornoka elszenderedett egy megbeszélésen, és az elnök észrevette a ballépést. A tábornokot megfosztották a rangjától és elbocsátották a hadseregből, évekkel később nyerte csak vissza beosztását.Az elbűvölő Szaddámot csak kevesen ismerik, pedig ha jókedvű, akkor szellemes beszélgetőpartner és remek történetmesélő. A családjával kedves, az unokáival hétköznapi nagypapaként viselkedik. Társaságban természetesen mindig ő van a középpontban, élmény

hallgatni. Magával ragadóan beszél, és ha kérdést tesz föl valakinek, odafigyel a válaszra. Átható tekintetét a másik szemébe fúrja, és akkor sem szól közbe, ha nem ért egyet. Azt viszont rossz néven veszi, ha a szavába vágnak. Ilyenkor élesen rászól az udvariatlan partnerre és ragaszkodik hozzá, hogy befejezze a mondatot. Sokat gesztikulál, használja a mimikáját, gyakran teljesen beleéli magát a történetbe, amelyet előad. Saját magáról mesél a legszívesebben, ritkán esik túlzásokba.Az elnöki íróasztalon - mindegyiken - makulátlan rend uralkodik. Különböző jelentések sorakoznak rajta, ezeknek többnyire csak az összefoglalóit olvassa el. Találomra néha kiválaszt egyet, amelyet részletesen is átnéz. Ha a részletek esetleg nem egyeznek az összefoglalóban olvasottakkal, vagy Szaddám nem igazodik el rajtuk. azonnal összehívja az adott szervezet vezetőségét. A találkozókon nyugodt és megfontolt, szinte soha nem emeli fel a hangját. A beosztottjai azonban soha nem tudhatják, mikor lesz egy békésnek tűnő beszélgetésből vérfagyasztó kihallgatás. Előfordul, hogy meglepetésszerűen ellátogat valamelyik állami gyárba, üzembe, esetleg alacsonyabb szintű kormányirodába. Bár ezeket a viziteket biztonsági intézkedések előzik meg, igyekszik titokban tartani érke-zését, igaz ez általában nem sikerül. Az ellenőrzések és a jelentések természetesen manipuláltak és tele vannak csúsztatásokkal. Csak az juthat el az elnökhöz, amit a körülötte lévők átengednek, ez pedig mindig egybeesik azzal, amit Szaddám látni szeretne. Hivatalnokai próbálják fenntartani az illúziók látszatát, de a diktátor annál jóval okosabb, minthogy mindent készpénznek vegyen. Sokszor panaszkodik is e miatt.

Szaddám Huszein - bár, az irányításával született regényeken ez nem látszik — olvasott ember. Széleskörű érdeklődését a legkülönbözőbb könyvekkel elégíti ki. Különösen érdekli az arab történelem és a hadtörténet. Szívesen olvas nagy formátumú emberekről. Sztálinról számolatlanul gyűjti a könyveket, de sokra tartja Winston Churchillt is.A televíziót remekül használja saját céljaira, nézőként előszeretettel böngészi a külföldi csatornákat is. Nézi a CNN-t, a BBC-t és a Katarban működő al-Dzsazírát is. Imád mozizni, főleg a szövevényes, erőszakos filmekre kíváncsi. Többször látta a Sakál napját, a Párbeszédet Gene Hackmennel és a Közellenséget is. Igényesebb darabokat sem vet meg, nagy kedvence az Öreg halász és a tenger. A Spencer Tracy által megformált idős férfiben - sokak szerint - magára ismer az elnök. A halász magányos harca a halért könnyen átértelmezhető Huszein és Irak viszonyára.A nagy favorit azonban kétségkívül a Keresztapa-trilógia. Az Olaszországból Amerikába vetődött fiatalember története, ahogy stabil lábakon álló, biztos rendszert épít ki maga körül, hasonló az övéhez. A film főhősének ugyanúgy fontos a család, mint Szaddám- nak, és Don Corleone ugyanúgy hisz a maffiatagok hűségében és értékrendjében, mint az iraki elnök a törzsi értékekben és a lojalitásban. A veszélyek is megegyeznek. A keresztapának is szembe kell néznie a kívülről érkező támadások mellett a családon belüli ellentétekkel épp úgy, mint Szaddám Huszeinnek. És mindketten hajlandóak vérrokonaikkal is leszámolni, ha azt egy magasabb rendű érdek megkívánja.

Ismereteit a világ dolgairól filmek és tévéadások gazdagíthatják. A hírműsorok és a játékfilmek mellett kedveli a „dokumentumműfajt” is. Sok videokazetta sorakozik a polcán. Ellenségeinek kínzásai szerepelnek rajtuk, előszeretettel veszi újra és újra szemügyre ezeket. A televízió-műsorok és a játékfilmek pótolják számára az utazás hiányát. A hetvenes években még gyakran járt külföldre, abban az időben szeretett bele a kecses, méregdrága jachtokba is. Ma is rendelkezik két luxusszínvonalú hajóval, az egyik fedélzetén elterülő elnöki irodában XVI. Lajos korából származó bútorok sorakoznak.Ha az elnöknek feltétlenül szükséges emberek közé mennie, akkor sem lehet benne biztos senki, hogy valóban Szaddám Huszeint látja. Ha utazik, több az övéhez hasonló autó is útnak indul a város különböző pontjairól és - látszólag - mindegyikben ő ül. Dublőrjei kísértetiesen hasonlítanak rá, közszereplésekre is sokszor helyettest küld. Ha azonban beszédet kell mondani, esetleg nyilatkozatra készül - a szakértők szerint - mindig maga megy, ilyesmit semmiképp sem bízna a hasonmásaira. Rajta kívül két fiának, Udajnak és Kuszáj- nak is jár dublőr, több hasonmása azonban csak az elnöknek van. Udaj Huszein egykori alteregójától származik az az információ, miszerint az elnök kifejezetten nagyra becsüli hasonmásait, udvariasan, tisztelettel bánik velük. A rendkívül alapos biztonsági rendelkezések ellenére az elnök nem lehet biztos abban, hogy nem esik baja. Nemcsak a ruhája alatt hord golyóálló felszerelést, állítólag sapkái, kalapjai és fejfedői mindegyikében kevlárbetét védi egy esetleges fejlövéstől.

A legutóbbi becslések szerint, Szaddám Huszein vagyona körülbelül hétmilliárd dollár lehet. Hatalomvágyát azonban minden bizonnyal kevésbé a pénz, mint hiúsága és nagyzási hóbortja motiválja. Az „egyszerű” anyagi javak szeretetét meghagyja a család többi tagjának. Feleségéről a nyolcvanas években az a hír járta, hogy New York-i vagy londoni kiruccanásai alkalmával akár egymillió dollárt is elköltött. Idősebbik fia, Udaj imádja a luxust, méregdrága sportkocsikat vezet, igaz, a több száz darabos magán autópark jelentős részét a kuvaiti invázió alatt lopták el a szomszéd országból. Maga a diktátor is ad magára, de sohasem pazarolja kicsinyes, személyes szükségletekre a pénzt. Ambiciózusabb tervei vannak.Megalomániájának legszembetűnőbb példája palotaegyütteseinek sora, ezek területét összeadva harminc négyzetkilométert kapunk, összesen közel ezer épülettel. Hetvennyolc elnöki palota található Irakban, tizenhat nagyobb területen, tökéletes terepet biztosítva a kikapcsolódástól a titkos fegyvergyártásig és tárolásig szinte mindenre. Csak Bagdadban öt palotát építtetett. A nemzetközi fegyverzetellenőröket egészen a legutóbbi időkig egyáltalán nem engedték be ezekbe, pedig műholdfelvételek és titkosszolgálati jelentések alapján alapos volt a gyanú arra, hogy sokban biológiai vagy vegyi fegyvereket állítanak elő, illetve kutatnak.A legnagyobb területű együttes Irak közepén, Szammarrában található, a kilencven épületből álló komplexum a parkkal együtt közel húsz négyzetkilométert foglal el. A köztársasági palota Bagdadban száznegyven épületből áll, itt van a hivatalos elnöki iroda és a diktátor hivatalos lakosztálya is.

Szintén a fővárosban lelhető fel egy másik elnöki épületkomplexum, a Kharkh, ahol hétszáz lakóház, iroda, bolt és pihenő létesítmény szolgálja a vezetés nyugalmát.A grandiózus tikriti elnöki palota száz villájából negyven, kizárólag az elnök családjának rendelkezésére áll. A Közép-Irakban lévő tharthari palota az azonos nevű tóra épített negyvenöt létesítményből áll, ha Szaddám horgászni vágyik, rendszerint idelátogat. A pa-lota mellett még számtalan ismeretlen számú biztonsági ház is várja a diktátort. Ezek az ország minden részén, de különösen Bagdadban lehetnek, hiszen az elnök sosem tölt két éjszakát ugyanazon a helyen. Az egyik ilyen titkos bunker a 304-es vendégház, valahol Bagdad belvárosában. A komplexum 1984-ben készült el, hetvenmillió dollárért. Az építésben egyiptomi munkások és német szakemberek vettek részt. A létesítmény három emelet mélyen épült ki a föld alatt. A legfelső szint háromezer-nyolcszáz négyzetméteres, az alatta levő kevesebb, mint a fele. A legalsó szint mintegy tizenöt méterrel van a föld alatt, és az előző szinttől másfél méter megerősített vasbeton födém választja el. Úgy építették meg, hogy ajtajai kiálljanak, akár egy Hirosima erejű robbanást. A bunker csak egy kis része annak a több épületből, folyósokból és titkos átjárókból kiépült rendszernek, amelyek Szaddám eredeti szándékai szerint a földfeletti város tükörképét képezték volna a föld alatt.1991-től, amikor az országot már a nemzetközi szervezet szankciói sújtották, és az irakiak javarésze mindennapi kenyérgondokkal küszködött, minden addiginál nagyobb lendületet vett a palotaépítési projekt. Dollármilliárdok

mentek el a rendkívül költséges építkezésekre, csak a kuvaiti háború vége után ötven újabb palota építésébe fogtak. Az épületek mellett az emberi kézzel kialakított halastavakra, a vízesésekre, a mérhetetlen mennyiségű márványra, kristályra és egyéb luxusra is rengeteg pénzt költöttek. Szaddám igazi trónszéken foglalhat helyet ezekben, a nemes fából készült ülőalkalmatosságokat aranybevonat borítja. A legtöbb palota alatt kiterjedt bunkerrendszer húzódik. Többet külföldi cégek építettek. Német és ex-jugoszláv szakemberek is dolgoztak rajtuk. Az egyiket négy méter vastag beton óvja, és tizenhét-tizennyolc méter mélyen fekszik a föld alatt. Állítólag a nyolcvanas években egész repülőgép kifutópályát is beerőltettek a föld alá, sőt komplett palotákat is em-legetnek, amelyekből föntről semmi sem látszik. 1998-ban megtörtént, hogy az elnök több száz egyszerű embert látott vendégül az egyik palotájában. A látogatók ott is aludtak, a különleges alkalomról beszámolt a televízió. A kiváló propagandafogás egyszer s mind tökéletes biztonságot jelentett a diktátornak, az emberi pajzs ötlete sokszor megfogalmazódott benne.Az elnök kínosan ügyel arra, hogy megalomániája ne legyen beszédtéma. Iraki ellenzéki információk szerint az utóbbi időben kivégeztette a tikriti komplexum több palotájának tervezőjét, mert az baráti körben hosszasan ecsetelte a diktátor palotáinak hihetetlen gazdagságát. Szaddám minden, az építkezéseken részt vevő alkal-mazottnak megtiltotta, hogy akár csak a családjuk előtt szóba hozzák a palotáit. Ellenkező esetben a legsúlyosabb büntetést helyezte kilátásba.Szaddám Huszein ritkán pihen. Fiatalabb korában napi tizennyolc órát is tudott dolgozni, energikusságából

azóta sem vesztett sokat. Rendkívül precíz, pontos és remek szervező. Szüksége is van ezekre a tulajdonságaira, a diktátori élet kevés lazítást enged. Ha egyszer-egyszer mégis gondolataiba merül és eltöpreng az életén, be kell látnia, hogy miközben mindent elért, teljesen egyedül maradt. Vaskézzel irányítja országát, életek milliói múlnak rajta, alig van nála nagyobb hatalmú ember közel és távol. Másrészt viszont a legalapvetőbb emberi vágyakról is le kell cserébe mondania, egy egyszerű hétvégi utazást sem engedhet magának a szomszéd ország tengerpartjára. Ahogy kinéz valamelyik elnöki palotájának ablakán, tudnia kell, hogy amiért egész életén át dolgozott, az valójában szemfényvesztés. A körülötte lévő emberek hazugságaiból gyúrt légvár köszönőviszonyban sincs a valósággal. Az „arab hős valójában magányos öregember, akinek a békés elmúlás ígérete helyett az erő-szakos halállal kell szembenéznie. Ami egyszer saját boldogulását segítette, az jelenti majd számára a véget is.

8. FEJEZETBeteges önimádat

Szaddám pszichiátere voltam

Jerrold Post hatvankilenc éves, ősz hajú, elegáns férfi. Washingtonban él, és a mai napig fogad pácienseket külvárosi, hangulatosan berendezett otthonában. Post professzorhoz mások is járnak. Évek óta visszavonult a CIA-tól, de az amerikai hírszerzés emberei ettől még adnak a véleményére. Huszonegy évig dolgozott azon, hogy a világ diktátorainak lelkét kutassa, a pszichológiai profilok felállításának mestere lett. A hetvenes évek elején támadt az az ötlete, hogy érdemes lenne az amerikai kormánynak - lehetőségeihez mérten - kielemezni a külföldi vezetőket, különös tekintettel azokra, akik veszélyt jelenthetnek Amerikára. Az amerikai hírszerzés keretei között megalapította, és nyugdíjba vonulásig vezette is a CIA személyiség-jellemző központját. Pszichiáter, a politikai pszichológia tudományának egyik alapvető személyisége és a nemzetközi konfliktusok ismerője. Most a George Washington Egyetemen vezeti a politikai pszichológiai tanszéket. Itt értük el telefonon és örömmel egyezett bele az interjúba.Jerrold Postnak Szaddám Huszein is a betege volt, még ha erről az iraki elnök nem is tudott. Tízezer kilométerre Bagdadtól, a pszichiáter éveket töltött azzal, hogy az iraki diktátor személyiségét feltérképezze. Minden információt összegyűjtött ahhoz, hogy belelásson a fejébe, megtudja mire lehet képes, mi tette alkalmassá arra, hogy az ország urává váljon. Jerrold Post szerint

Szaddám lelki problémái már édesanyja méhében kezdődtek. Az anyja nem akart élni, terhessége alatt halt meg a férje, ő is a halára készült. Egy iraki zsidó család beszélte le az öngyilkosságról, de gyermeke születése után is súlyos depresszióban szenvedett, nem is volt képes nevelni a kisfiút. Szeretetet, törődést és legfőképp anyai törődést Szaddám nem kapott abban a korban, amikor ez a legfontosabb egy kisgyermek fejlődéshez. Amikor újból az anyjához került, az már ismét férjnél volt. A mostohaapa az asszony tudtával és beleegyezésével rendszeresen bántotta a kisfiút, fizikailag és lelkileg egyaránt. Az anyja változatlanul elhanyagolta, ehhez társult a nevelőapa brutalitása - ezek vezettek a sérült személyiség kialakulásához.Szaddám Huszein nem őrült a szó legszorosabb értelmében, de súlyos lelki gondokkal küzd. Elemzésére hivatkozva az egykori CIA specialista úgy véli, Szaddám a tökéletes túlélő. Bármi történt vele eddig, azt túlélte, és nem engedte ki a hatalmat a kezéből. Nem tántorították el a puccsok, a merényletkísérletek, ő talpon maradt és mindenkit legyőzött, aki ellene tört. A pszichiáter biztos benne, hogy Huszein soha nem lesz hajlandó végleg föladni tömegpusztító fegyvereit, azok nélkül uralma mit sem érne. Sőt, ha a helyzet úgy hozza - személyiségéből kiindulva - használni is fogja azokat.

A diktátor lelke

- Miben tér el Szaddám Huszein személyisége az ön által vizsgált többi diktátorétól?- A karrierem során már sok vezető politikus, világuralomra törő ember személyiségét kutattam.

Szaddám az, akinek mindegyikőjük közül a leghányatottabb gyermekkora volt. Már az alatt az idő alatt, amíg az édesanyja terhes volt vele, az asszony fia és a férje is meghalt. így teljesen érthető, hogy az anyja öngyilkos akart lenni, de terve kudarcot vallott, akkor megpróbálta a még meg nem született gyermekét elvetetni. Amikor pedig Szaddám megszületett, édesanyja meg sem akarta nézni, sorsának megrontóját látta benne. Szerencsére, rokonai segítettek, amíg az édesanyja újra férjhez nem ment. Ekkor Szaddám nevelőapja otthonába került, ahol viszont lelki és fizikai kínzások közt nőtt fel. Ezek a korai megpróbáltatások mély sebeket ejtettek a pszichéjén.- Mennyire hagytak nyomot a gyermekkori sérülések Szaddám egyéniségén?- A gyermekkori élmények mindenképpen erősen befolyásolták. A legtöbb ember, akinek ilyen gyermekkora volt, önző és kishitű lesz, nehezen tud a társadalomba beilleszkedni. Szaddámmal viszont nem ez történt. Tízévesen megszökött a szülői háztól és meg sem állt nagybátyja otthonáig, aki aztán a dicsőség álmait oltotta belé. Azt mesélte neki, hogy egy napon olyan lesz majd, mint Nasszer, a karizmatikus egyiptomi elnök, vagy a hős, Szaladin, aki kiűzte Jeruzsálemből a keresztes lovagokat 1187-ben. A nagybátyja a dicső jövő lehetőségével kecsegtette a tizenéves gyereket, aki eközben sérültnek és önbizalom-hiányosnak érezhette magát. Mindezt azért fontos megérteni, mert 1990-ben, Kuvait elfoglalása után Szaddám átalakult. Egész életében úgy érezte, hogy neki világuralkodónak kellene lennie, de legalábbis a világnak el kellene ismernie, hogy megvan benne erre a képesség. Nem ez történt, a világ

egyáltalán nem úgy látta őt, mint egy erőskezű államférfit. Szaddám olyan államférfiakhoz hasonlította magát, mint a jugoszláv Tito, Castro Kubából, Ho Si Minh Vietnamból és Mao Ce Tung Kínából. Aztán 1990-ben végre alkalmazkodott a világ az elképzeléseihez. Eljött az idő, amikor az izraeli megszállás alatt lévő területeken élő palesztinok ugyanúgy őt éljenezték, mint ahogy sokan Jordániában. Az elismerés, a tisztelet és az ünneplés újra felébresztette a benne szunnyadó dicső álmokat. Eszébe juthatott, hogy már a nagybátyja is megmondta, egy napon nagy hős válik belőle. Ezért amikor 1991-ben a háború kitört, azt eleve úgy tálalta, mint dicső harcot, a dicsőség forrását. Elhitette a népével, hogy ő az egyetlen, akinek van hozzá elég bátorsága, hogy a világ leghatalmasabb országával. Amerikával ujjat húzzon, és ez már önmagában magasztos tett. Nyertesnek tekintette magát már akkor, amikor a szövetséges csapatok megtámadták, és ezzel képes volt fanatizálni az ország lakosságának egy részét.- Ezek szerint két oldala van a személyiségének. A fájdalommal, sebekkel, dühvel és kishitűséggel teli ember, és a győzelemre, dicsőségre, elismertségre törő államférfi. Melyik lehet az erőteljesebb?- A kettő nagyon is szoros kapcsolatban áll egymással. Sőt, szerintem az egyik nem is létezhetne a másik nélkül. Személyiségjegyei kiegészítik egymást. Nagyon fontosnak tartom, hogy Szaddám nemőrült, de a személyisége mindenképpen nagyon veszélyes. Visszatükrözi hányatott gyermekkorát. Azt a meghatározást találtam ki rá, hogy kóros nárcizmusban, azaz beteges önimádatban szenved.- Össze tudná foglalni ennek jellemzőit?

- Ezt a típusú egyéniséget hihetetlenül erős önzés jellemzi. Ha mindehhez még hozzávesszük a hatalomról alkotott vágyait és álmait, akkor érthetővé válik, hogy miért is képtelen bárki iránt szolidaritást, vagy empátiát tanúsítani. Még a hozzá közel állók fájdalmával és szenvedésével sem tud igazán együtt érezni. Folyamatosan paranoiás állapotban van, mint akit bármikor megtámadhatnak, vagy elárulhatnak. Nem a hatalom őrültje, csak folytonosan gyanakszik. Hozzá vehetjük még azt is, hogy egyáltalán nincs lelkiismerete, ezért nem tántorodik vissza attól, hogy a céljai eléréséhez az erőszak bármilyen formáját felhasználja. Összességében az a véleményem, hogy ez a sok összetevő, egy nagyon veszélyes személyiséget eredményez, és veszélyes cselekedeteknek nyújthat táptalajt. Szaddám ugyanakkor ésszerűen próbál tervezni és gondolkodni, csak néha elszámolja magát. Méghozzá azért, mert azok az emberek, akikkel körülvette magát, minden ötletére rábólintanak. Azt mondják neki, amit hallani akar, mert mást egyszerűen nem mernek mon-dani. Éppen ezért semmilyen építő jellegű kritika nem éri, nem is érheti. A kishitűsége miatt mindenféle kritikát támadásnak venne, és azonnal meg is torolna. A megtorlás pedig a legtöbb esetben túlságosan kemény lenne. Az emberei nem úsznák meg annyival, hogy elveszítik az állásukat, vagy a beosztásukat, hanem valószínűleg az életükkel fizetnének. Elég alkalma volt már eddig is a hozzá közel állóknak, hogy mások fájdalmas történeteiből tanulhassanak.- Mi lehet az erősebb késztetés az embereiben, a bosszútól való félelem, vagy a fanatikus hit a vezérben?Ezt nagyon nehéz eldönteni. Szerintem azonban a

félelem minden másnál erősebb a követőiben. Nem szabad elfelejteni, hogy államapparátusát és hatalmi hierarchiáját a sztálini rendszer modellje alapján állította fel. Azaz, bárkit feláldoz, akinek a hűsége egy kicsit is kétségbe vonható. Inkább kivégeztet tíz ártatlan embert, mintsem egy kevésbé lojális is a közelében maradjon. Még érdekesebb, hogy mindez, hogyan jelenik meg a gyakorlatban. Az Öböl-háború idején 1991-ben, néhányan azt hitték, eljött a szaddámi rendszer vége, és voltak, akik nem átallották véleményüket el is mondani. Ezeket az embereket egytől egyig kegyetlenül elintézték, családjaikat megkínozták, és végül könyörtelenül kivégezték. A megtorlás ilyen fokát mindenki jól az eszébe véste.- Mit gondol, emlékeznek még erre, most 2003-ban is?- Attól tartok, hogy az Irak ellen indított újabb háború során hasonló megnyilatkozásokra a végsőkig nem lesz példa. Ráadásul, ha szaddámot sarokba szorítják - és az én értékelésem szerint, most pontosan ez történik -, akkor válik a legveszélyesebbé a viselkedése. Utolsó megoldásként - úgy érzem - vegyi és biológiai fegyvereket is bevethet. Sőt, ha ezzel sem érné el a kívánt eredményt, akkor fegyvereit akár Izrael ellen is fordíthatja, vagy felgyújtathatja az iraki olajmezőket, ahogyan a kuvaitiakat is felgyújtana az előző háborúban. Más kérdés, hogy ha eddig elmenne, akkor is végrehajtanák- e az intézkedéseit. A Bush kormányzat éppen arra pályázik, hogy bizonyos fokig leválassza róla a fontos pozícióban levő embereket, akikre az elnök a leginkább támaszkodik. Úgy tudom, többükkel már közölték is, hogy fontos szerepet szánnak nekik a háború

utáni Irak újrateremtésében. Feltéve persze, ha megakadályozzák a pusztító erejű fegyverek használatát. Bush elnök egyébként szerintem hisz abban, ha Szaddám elrendeli a tömegpusztító fegyverek bevetését, akkor saját tábornokai húzzák majd keresztül a számítását. Amerika legalábbis erre buzdítja őket. Ugyanakkor láthattuk, hogy négy nagyon megbízható embert nevezett ki Szaddám a négy katonai zóna élére, köztük van a kisebbik fia, Kuszáj is. Mind a négy en főként hűségükről és kevésbé hadi ismereteikről híresek, ezért Szaddámot erősen foglalkoztatja a hűség problematikája. így akarja az amerikaiak helyzetét megnehezíteni. Az odaadó vezetők alatt harcolók ugyanis csak a legvégső esetben adják meg magukat.- Az utóbbi időben egyre több forrásból hallani, hogy manapság korántsem akkora az országban a Szaddám iránti lojalitás, mint korábban?- Nekem is az a meggyőződésem, hogy igenis szakadozik a társadalmi egység Irakban. Ez nem is csoda. Példának okáén vegyük azt, hogy ön és én Szaddám két bizalmi embere vagyunk. Én tudom, hogy ön megbízható, és ön is tudja ugyanezt rólam. Egy- napon viszont Szaddám gyanakvóvá válik, és kivégez engem. Akkor ön biztosan azt fogja mondani, hogy „hát én biztosan tudom, hogy a társam megbízható volt. Ezek szerint én leszek a következő...” Ebben az esetben ön vagy elhagyja az országot, vagy valamilyen más módon megpróbálja elkerülni a vezér kegyetlenségét.- Ön szerint miért viselkedik Szaddám még most is ilyen paranoiásán?- Mert nagyon nagy stressznek van kitéve, és amikor nagyon ideges, akkor személyiségének a

legalapvetőbb jegyei türemkednek elő, sőt, fel is erősödnek. így van ez a paranoiájával is. Ugyanakkor nem kell üldözési mániában szenvednie ahhoz, hogy rájöjjön, most elsősorban az ő élete forog kockán. Ha jobban belegondolunk, 1990-91-ben nagyon sokan hagyták el az országot, és az ezt követő években sokszor kíséreltek meg puccsot ellene. Egyáltalán nem csodálom, hogy még az eddiginél is kevésbé bízik meg a körülötte levőkben. Akiknek még hisz, azok számára pedig elérkezett az idő, hogy eldöntsék, követik-e Szaddámot a biztosnak látszó vég felé. Ők azonban veszélyes helyzetben vannak, az ő kezükben vannak a tö-megpusztító fegyverek. Sokan azt mondják, hogy esetleg Szaddám egy napon száműzetésbe vonul. Szerintem esze ágában sincs ilyesmit tenni. Számára az egyetlen elképzelhető életet a hatalomban eltöltött élet jelenti. Nem az a típus, aki élvezné a pihenést a medence partján. Már többször is kinyilvánította, hogy az ilyen élet nem becsületes, nem tisztességes, és bárki is ezt ajánlaná neki, az megsértené. Azt azért el tudom képzelni, hogy egy időre eltűnik, aztán egy szép napon majd visszatér, és ismét átveszi a hatalmat. Ehhez azonban már túl öreg, idén volt hatvanhat éves. A legvalószínűbb mégiscsak az, hogy a végsőkig harcol, ha kell még az illegalitásban is, de mindenképpen a hazájában, Irakban.- Mégis felröppentek olyan hírek, hogy Líbiában építtetett magának több búvóhelyet is arra az esetre, ha családjával együtt menekülni kellene.- Nem elképzelhetetlen, hogy valamelyik környező országban időlegesen meghúzza majd magát, hogy tudósaival tovább fejlessze tömegpusztító fegyvereit. Azt

azonban nem hinném, hogy valaha is feladja azt az ambícióját hogy az egész Perzsa-öböl ura legyen.- Ezért ragaszkodik annyira a tömegpusztító fegyverekhez?- Szerintem nagyon sokat jelentenek neki ezek a veszedelmes fegyverek. Először is, 1991 után végre a világ leghatalmasabb vezetői közt tartották számon. Azok közé a vezetők közé sorolták, akiknek nem csak hatalmuk, de ahhoz illő fegyvereik is vannak. Ettől még persze a hagyományos hadviselést is fontosnak tartja, mert a hadsereg támogatásával tudja kézben tartani a népét, ezért nem hagyja országát a nagyhatalmak áldozatává válni. Ezért nem engedte, hogy a fegyverzetellenőrök alaposan átvizsgálják az országban található fegyverraktárakat, és ezért viszonyult az ENSZ és az USA képviselőihez olyan ellenségesen. A hozzáállása miatt rengeteg pénztől esett el, mióta bevezették ellene a szankciókat. Ha jól tudom, közel százmilliárd dollárról van szó. Ez elég nagy ár a büszkeségén, de eddig pont a büszkeségéből adódó félelem és bizonytalanság tartotta össze a hatalmát.- Ezek szerint magától értetődő, hogy nem a pénz motiválja.- Szerintem a legfontosabb és legalapvetőbb indítéka a dicsőségbe, a hatalomba vetett hite. És el kell ismernünk, eddigi cselekedeteivel be is váltotta önmagának tett ígéreteit, hiszen nem kérdés: most már sokadszorra húz ujjat a világ leghatalmasabb országaival. Ha az arab világ csak azt a következtetést vonja le a mostani helyzetből, hogy Szaddám már megint egyenlő ellenfele George Bushnak, akkor már nyert ügye van. Ezért fontos Amerikának, hogy ne csak az derüljön ki a

médiából, hogy George Bush megtámadja Szaddámot, mert ha csak ez jön le, akkor ezzel az iraki elnök az egész arab világot is maga mellé állíthatja, és az további háborúkhoz vezethet. Mivel Szaddám görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz, mindent megtesz, hogy megossza az ellentáborát. Képes tartósan használható kapcsolatokat kiépíteni az arab világgal, ezt tűzlépcsőnek nevezi, és rendszeresen igénybe is veszi. Csakúgy, mint az ENSZ-en belüli szövetségeseit: Oroszországot, Franciaországot és Kínát.- Milyen megfontolásból lesz valakivel szoros a kapcsolata, és mi okozza azt, hogy másokkal legalább ennyire erős kötelékeket rövid úton megszakít?Személyiségének fontos része az állandó gyanakvás. Meggyőződése, hogy senkiben sem bízhat meg, és hogy előbb vagy utóbb úgyis mindenki ellene tör. Ezért gondolja úgy, hogy felesleges bárkivel is igazán bizalmi kapcsolatot kialakítania, mert az csak bajt szülhet. Szerinte vagy ő irányít, vagy őt irányítják, és irányítani bizalmi alapon nehezen lehet. A félelemből eredő hatalom a nyerő számára, mert ha nem ő alkalmaz erőszakot másokon, akkor kihívja mások erőszakos cselekedeteit maga ellen.- Véleménye szerint, milyen a kapcsolata a fiaival?- Úgy tudom, levelet kell írniuk neki ahhoz, hogy találkozhassanak vele. Időnként a levél elküldésétől akár hetek is eltelhetnek a találkozó létrejöttéig. Nemrég nagyot csalódott Udajban, őt okolta a sógora és unokaöccse 1995-ös eliszkolásáért. Ez rettentő nagy szé-gyent hozott a fejére, egyrészt ekkor hagyták el a lányai is, ami az arab világban igencsak szégyenteljes esemény.

Másrészt a sógora elvitte magával a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos összes információt, amiért Szaddámnak mindent újra kellett gondolnia. Udaj helyére mindenesetre Kuszájt ültette, ami megint csak veszélyes húzás volt. Más jelekből is látható, hogy a család hajdani egysége megszűnt. Mindkét fia elég brutális ember - ez Udajra még jellemzőbb, mint az öccsére - és nagyon fennhéjázó is egyben.- Mindezek ellenére mi tartja őket össze?- Az én elméletem szerint az a család, amelyik együtt gyilkol, az együtt marad bűnében is. Szaddám azt reméli, hogy egy napon majd a fiai veszik át tőle a hatalmat. Ez az egyik oka annak, hogy ha lehet, nem fogja elhagyni az országot. Be akarja magát írni a törté-nelemkönyvekbe, mint az az ember, aki a nagy arab vezérek útját járta élete végéig.- Mennyire tartja jó apának Szaddám Huszeint?~ Úgy gondolom, senkivel sem képes igazi érzelmi kapcsolatot kialakítani, főként azért, mert mindenkit a saját hatalma és uralma részének tekint. Biztosan büszke a fiaira, de személyisége úgy épül fel, hogy a fia hatalomra kerülését még véletlenül sem a fia sikereként fogja fel, hanem törvényszerűnek tartja. Bizonyítékként saját halhatatlanságára.

Sokatmondó gesztusok

Az amerikai pszichiáter 2003 februárjában izgatottan ült le a televízió elé. Dán Rather riporter Szaddám-interjúját adták és Post professzor végre újabb információkhoz juthatott az elnökkel kapcsolatban. A nézőktől eltérően, ő a legkevésbé sem arra figyelt, hogy mit mond

Szaddám, sokkal inkább arra, hogy mindezt hogyan mondja. A diktátor testbeszéde, gesztusai, stílusa számára sokkal többet mondanak. Kiváló összehasonlítási alapja van. Látta az ösz- szes beszélgetést Szaddámmal, többek között ezek alapján dolgozott. Jerrold Postnak nem tűnt izgatottnak és feszültnek az iraki elnök, optimistának és nyugodtnak látta. Összeszedetten beszélt, magabiztos volt a fellépése és nem érezte magát egy kicsit sem erőtlenebbnek az amerikai elnöknél. Post doktor szerint. Szaddám felnőtt az álmaihoz, nagyhatalmi vezetőnek látja magát, aki komolyan gondolta azt is, amit az amerikai elnökkel vívandó szópárbajról mondott. Örömmel vállalta volna a televíziós megmérkőzést. hiszen ez is azt bizonyította volna, hogy egyenrangú felek. Erre utal az öltözéke is. A professzor úgy véli, az elegáns civil ruha is a világ-hatalmi vezetői státuszt erősíti. Hiába emlegette győzelemként az Öböl-háborút, ez nem jelenti azt, hogy megbomlott volna az elméje. Az ő felfogásában a csatát ugyan elvesztették, de a háborút nem. Annál is inkább, mert az idősebb Bush a következő választásokat elbukta Amerikában, amíg ő azóta is - az összes szankció ellenére - Irak elnöke. Most már a fiával folytathatja azt, amit 12 évvel ezelőtt elkezdett.

9. FEJEZET

Huszein saga

Rokonok

Az elegáns drapéria előtt ott ül a szűkebb család. A kanapén foglal helyett a hidrogén szőke hajú idősebb nő, a mama. Elegáns háromnegyedes szoknya és fekete-fehér, zebracsíkos blúz van rajta. Mellette homokszínű egyenruhában pihen a családfő. Bal karjával legfiatalabb lányát öleli, és közben szélesen mosolyog. Hátuk mögött a házaspár két fia - az idősebb magas, körszakállas, a fiatalabb alacsonyabb és bajszot visel. A család két idősebb lánya tartózkodó, de elegáns ruhában pózol, két veje közül az egyik sötét öltönyben, a másik egyenruhában van. Ott áll még egyik menyük is, csillogó anyagú szoknyájához halványsárga felsőrészt visel. A felvétel bejárta a világsajtót, azon kevés fotók egyike, amelyen együtt látható Szaddám Huszein és legközelebbi hozzátartozói.A fotón látható férfiak és nők természetesen rokonok, de többféle értelemben is. Az iraki elnök saját, elsőfokú unokatestvérét vette nőül. Szadzsida Huszein, Szaddám anyai nagybátyjának lánya. Az eladó sorba került idősebb lányokat sem vadidegenekhez adták. Raghad és Rana Huszein másodfokú unokabátyjaik feleségei lettek, Kamel testvérek a diktátor édesapjának rokonságából valók. A két Huszein fiú szintén rokonházasságokat kötött. Az idősebbik. Udaj Háromszor is nősült. Feleségül vette apja féltestvérének lányát, egyik másodfokú unokahúgát apja közeli munkatársának lányát is. Kuszáj Huszein, az elnök kisebbik fia kivétel. Csak egyszer nősült és akkor sem közeli rokonát vette el. Felesége, Szaddám távoli unokatestvérének lánya.A rokoni összefonódások Szaddám Huszeinnél nem csak gyermekei házasodásában kaptak fontos szerepet. Az iraki elnök diktatúrájának, rendszerének alapját is képezik. Aki a hatalom legmagasabb szintjére emelkedett, vagy a gazdasági élet meghatározó alakja

lett, az szinte kivétel nélkül közeli, vagy távoli rokona Szaddámnak. Magas, bizalmi pozíciót töltött be alatta három féltestvére, több unokatestvére és nagybátyja, unokaöccsei, vejei. Legfőbb támaszai a fiai, korábban az idősebb, ma a fiatalabb lehet hatalmának örököse. Igaz az elnök rokonaiban sem mindig bízhatott meg. Vejei 1995-ben elárulták. Szaddám Huszeint nem tartotta vissza a rokoni kötődés, kegyetlenül elbánt velük. Mindkét lánya férjét, saját fiának vezényletével gyilkoltatta meg.Talán magyarázat lehet erre is, hogy az arab világ család- és a rokonságfelfogása lényegesen eltér az európaitól. Az arab társadalmakban, különösen, ahol a törzsi kötődések a mai napig fennmaradtak, él a vérbosszú is. A szokás pedig az, hogy a fiatal házasulandók egymás rokonai, esetleg unokatestvérei. Ez a szoros rokoni viszony nem azt jelenti, hogy állandóan vérfertőző házasságok köttetnek, mert az unokatestvérek egybekelése, általában harmad-negyedízigleni vérrokonok házasságát jelentik. Általában, de nem mindig. Szaddám Huszein családjában például más a helyzet. Akit pedig rokonnak hívnak, az nem feltétlenül a szűk család tagja, így nevezik azokat is, akikkel egy klánhoz vagy törzshöz tartoznak.

A Bú Nászirok felemelkedése

Szaddám Huszein, körülbelül harmincezred magával a Bú Nászir törzshöz tartozik. A törzs székhelye, a fővárostól északra fekvő Tikrit városa és annak környéke. A törzsön belül több klán él egymás mellett. Szaddám Huszein a Bedzsat klánba született, amely további 9-10 kisebb alklánra oszlik. A Baasz Párt hatalomra jutása után az ország első elnöke Haszan al-Bakr lett, aki ugyanabba a klánba tartozott, mint Szaddám Huszein, csak annak egy másik alklánjába. Ez azonban már viszonylag közeli rokonságot jelentett. Ettől persze még előfordulhatott volna, hogy a két ember nem is ismeri egy mást, de volt valaki, aki már

egészen korán tett arról, hogy ez ne így legyen.Hajrallah Talfa, a későbbi diktátor anyai nagybátyja, aki szinte fiaként nevelte az elvadult Szaddámot, miután az gyerekkorában hozzákerült. Ismerte al-Bakrt is, aki nála enyhébb, kevésbé idegengyűlölő formában, de szintúgy az arab önállóság híve volt. A két férfi már fiatalon együtt küzdött a Baasz Párt sikerérét, és jó barátságot ápolt. Sőt, kapcsolatukat házassággal pecsételték meg. Hajrallah Talfa fia elvette Irak későbbi elnökének egyik lányát. Miután Talfa, a tizenéves Szaddámmal Bagdadba költözött, elvitte magával al-Bakrhoz is. A fiú tátott szájjal hallgatta az idősebb férfiak eszmecseréjét, teát szolgált fel, vagy más szolgálatokat tett nekik. Figyelt, tanult, ábrándozott mindarról, amiről az idősebbek beszéltek. A nagy, közös arab hazáról és az oszthatatlan nemzetről. Al-Bakr a rokoni kapcsolatuk miatt is bízott annyira alelnökében, Szaddámban, aki nagybátyjának szólította.Hajrallah Talfának más szerepe is volt a diktátor életében. Amikor lányát akarta férjhez adni, ígéretes férfit keresett Szadzsidának. Nem kellett sokáig gondolkodni, ott volt keze ügyében a tökéletes parti. Az ifjú képességeit mindenkinél jobban ismerte, félig-meddig maga nevelte fel. A fiatal tanítónő csak Szaddám Huszeinhez mehetett.Szaddám Huszein 1963-ban vette el Szadzsidát. Az esküvőt Bagdadban tartották és az asszony hamarosan teherbe is esett. A következő évben megszületett Udaj Huszein. Elsőszülött fia érkezésének csak hírből örülhetett Szaddám, sőt a csecsemőnek egy ideig mel-lőznie kellett az apját. Szaddám Huszein ebben az időben börtönben volt, az ország elnöke ellen szervezett puccs miatt ítélték el. Két évvel később, 1966-ban világra jött Kuszáj Huszein is, Udaj öccse. A gyermekek sorsára kínosan ügyeltek a szülők. Az apa természetesen fiainak akart jó feleséget és biztos karriert, míg Szadzsida elsősorban lányainak keresett rangban hozzájuk méltó partit. Az idősebbik fiú, az 1980-as években ért felnőtté, és már kamaszkorában látszott, hogy súlyos gondok lesznek vele.

Udaj Huszein - az ördögi

Dr. Jekyll és Mr. Hyde iraki változata. Az elnök környezetének fekete báránya. Megzabolázhatatlan, kezelhetetlen, brutális, szadista hajlamú ember, már-már orvosi eset. Életvitelében, bűncselekményeiben jócskán túlmutat apján, több nyilvános gyilkossága, vég nélküli orgiái, a szexuális erőszak iránti féktelen vágya országszerte rettegett emberré tették. Hirtelen haragú, lázadó természetű, fellengzős és nagyképű. Ő az elsőszülött fiú, de hiába akarta apja őt megtenni hatalma örököséül, Udaj Huszein túlontúl „alkalmasnak” bizonyult. Rendelkezik édesapja összes kegyetlen ösztönével, de fegyelmet nem örökölt Szaddám Huszeintől. Túlzott önimádatával, mintegy karikatúrája az iraki elnöknek. Amúgy magas, sötét bőrű, jó felépítésű férfi.Már gyerekként is vonzódott az erőszakhoz. Beszélik, hogy kiskorában kedvenc játékszerei a hatástalanított kézigránátok voltak. Alig volt tíz éves, amikor kérésére, apja magával vitte a Végzet Palotájába, ahol a fiú szemtanúja lehetett a legkegyetlenebb vallatásoknak is. Tizenhat évesen követte el élete első gyilkosságát, megölte egy tanárát, aki megszégyenítette a barátnője előtt. Nem sokkal később apja emblematikus figurává emelte. Húsz évesen Udaj Huszein lett az Iraki Labdarúgó Szövetség és az ország olimpiai bi-zottságának vezetője. Szaddám célja az volt, hogy az irak-iráni háború árnyékában élő nemzet a sportsikerekben találjon magára. Ebben lett volna az elnökcsemete az élő példa. A terv azonban kudarcot vallott, mert a fiatalember már ekkor is a félelemkeltéssel próbált operálni, ami a sportban nem szült jó vért. Első pozícióját Udaj máig megtartotta, és szemtanúk szerint többször is saját kezűleg vett elégtételt azokon a sportolókon, akik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Áldozatainak pontos száma nem ismert, az azonban bizonyos, ha valaki nem hozott

jó eredményt, gyakran megkínozták, de az is előfordult, hogy megölték Udaj emberei.Egy alkalommal egy bokszoló okozott csalódást. A Perzsa-öböl országainak rendezett viadalon már az első menetben kiütötték. Az olimpiai bizottság elnöke saját irodájában verte véresre. Megszégyenítette, megkínozta, majd az épület alagsorában elhelyezett magánbörtönbe zárta. Hogy túlélte-e, azt homály fedi.Udaj Huszein kubai szivart szív, csakúgy, mint az apja. Szaddámnál azonban jóval többet ad a luxusra. Öltönyeinek számával, csak autóinak száma vetekszik. Autóparkjában körülbelül ezerháromszáz luxuskocsi közül válogathat, ebből százhatvanat Kuvait inváziója után lopták el a szomszédos államból. Minden kocsijához van külön öltözéke, színben és stílusban harmonizáló.Iszmail Huszein az Öböl-háború áldozata. Egy szövetséges repülőgép bombája a közvetlen közelében robbant fel, az egyik lábát nem lehetett megmenteni. Az énekes, Udaj kedvenc eladóművésze lett, szokásos heti partijain rendszeresen kapott fellépési lehetőséget. Iszmail így tanúja volt a bagdadi éjszakák legcsillogóbb és leg- bizarrabb mulatságainak. A szűk körű partik rendre az elnök fiának magánszámaival érték el csúcspontjukat. Miközben az énekes még a színpadon állt, Udaj elővette a géppisztolyát és Iszmail mellé lé-pett. Fegyverropogás zengett fel, és elnyomta a dallamokat. A jelenlévők általában fedezéket kerestek ijedtükben, bár legtöbbjük eddigre már alaposan felöntött a garatra. Udaj elvárta, hogy vele igyanak, ő viszont rendszeresen és sokat ivott, így nem volt egysze-rű követni. Az összejöveteleken ritkán voltak húsznál többen Öthat férfi és tíz-tizenkét fiatal lány. A férfiak, mind Udaj Huszein barátai voltak, mégsem egyenrangúak vele. Féltek a diktátor fiától, aki egyetlen szavával börtönbe, vagy a halálba küldhette őket. Az énekes testközelből nézte végig a szánalmas jelenteket. Egyszer Udaj megharagudott valamelyik cimborájára, és akkora erővel rúgta ülepen, hogy a férfi a földre zuhant, az erőszakos elnökivadéknak pedig a mozdulattól lerepült a bakancsa. A megszégyenített barát - fájdalmai

ellenére is - a lábbeli után iramodott, majd mielőbb igyekezett azt felhúzni Udaj lábára, aki közben válogatott szitkokat zúdított a fejére. Iszmail Huszeint soha sem bántotta. Szerette a hadirokkant énekest, és hatalmánál fogva sztárt faragott belőle, tévéfellépéseivel Iszmail egyik napról a másikra ismert lett az országban.A partikra hivatalos lányok tisztában voltak a szerepükkel. Többségük az ifjú Huszein ágyasaként végezte. Udaj azonban nem érte be a mindkét fél által kívánt aktusokkal. Nincs pontos adat arról, hogy hány nőt erőszakolt meg, de több fiatal lány elrablását és megszégyenítését is a számlájára írják. Szexuális „hóbortjai” miatt gyakran kíséreltek meg ellene merényletet, az arab világ által talán legsúlyosabbnak tartott bűn még akkor sem maradhatott megtorlatlanul, ha Udajt testőrök hada védte, és hasonmása is segítette. A próbálkozások azonban rendre kudarcba fulladtak.Aki közel akart kerülni a diktátor fiához, az nővel lepte meg. Testőrei nap mint nap láthatták, ahogy újabb és újabb szerzeményét előbb beviszik a hálószobájába, majd kisvártatva erőszakkal teszik ki onnan. Sógorától, Huszein Kamel al-Madzsidtól származik az a történet, amely szerint legalább hat nőt erőszakolt és gyilkolt meg. Természetesen mindegyiket megúszta felelősségre vonás nélkül. Dublőré pedig fültanúja volt egy Udaj és barátai között zajló beszélgetésnek, amelyben a diktátor fia részletesen ecsetelte egyik „kalandját”. A történet szerint egy bagdadi egyetemista lányt előbb megerőszakolt, majd miután az elpanaszolta bánatát a barátnőinek, újra elkapta, meztelenre vetkőztette, bekente mézzel a testét, és három dobermann elé vetette.Udaj Huszein már harmadszorra nős, de egyik feleségétől sem született gyereke. Sőt, egyik feleségével sem volt soha szexuális kapcsolata, a házasságok pusztán a család érdekeit szolgálták. Amit odahaza képtelen volt elfogadni, azt erőszakolta ki vadidegen nőktől, egyszer még apja szeretőjének lányát is megerőszakolta.Az elnök elsőszülött fiának bűnlajstroma szinte vég

nélküli. Erőszakos cselekedeti mellett kiterjedt csempészhálózatot tart fent, a keze állítólag egészen Európáig elér. Az olajtól az alkoholig mindennel foglalkozik, bankszámláján dollármilliárdok jelzik eredményességét. Saját erőszakszervezetet is a magának mondhat, a Fedajín Szaddám, azaz a Szaddám fiai válogatott keménylegényekből álló különítmény. A harmincezer fős egység egyszemélyes parancsnoka Udaj Huszein, aki rendszeresen használja katonáit törvénytelen cselekedetekre. Az elmúlt években az országban egyre nagyobb teret nyerő prostitúciót akarta véres megmozdulásokkal felszámolni. A tetten ért asszonyokat meggyilkoltatta és megcsonkíttatta.Önerőből is képes a legbrutálisabb gyilkosságokra, és attól sem riad vissza, hogy nyilvánosan vegyen elégtételt, ha úgy látja jónak. 1988-ban apja egyik leghűségesebb emberét ölte meg az egyiptomi elnök feleségének, bagdadi partiján. Hanna Gegeo, Szaddám legkedvesebb testőreinek egyike, személyes ételkóstolója volt. Udaj ellenszenvét azzal váltotta ki, hogy segítette főnökét, annak nőügyeiben is. Amikor az elnök megismerkedett az iraki légitársaság csinos utaskísérőjével, és az ismeretségből románc szövődött. Udaj éktelen haragra gerjedt. Anyja iránti odaadását pedig azzal fejezte ki, hogy fegyvert vett magához és úgy vett részt a fényes rendezvényen. Hamarosan többet ivott, mint amennyit józanul kibírt volna. Egyik emberét szalajtotta a testőrparancsnokhoz, talán a ricsaj bántotta a fülét. Hanna Gegeo nevetett, és azt üzente vissza, hogy gyerekektől nem fogad el parancsokat. Udaj képtelen volt lenyelni a sértést, a parti résztvevőinek szeme láttára elvágta apja testőrének nyakát, majd lelőtte. A gyilkosság után pánikszerűen távozott a fogadásról és rövidesen marékszámra vette be az altatókat, apja haragja elől akart az öngyilkosságba menekülni. Sikerült megmenteni, már épp a gyomrát mosták a kórházban, amikor Szaddám megérkezett. Üvöltve támadt a fiára és megfenyegette, ha Gegeo belehal a sérüléseibe, Udaj sem ússza meg élve. Gegeo nem sokkal később meghalt, Udaj pedig gyógyultan

hagyta el a kórházat. A haja szála sem görbült, az elnök végül csak európai kényszerszabadságra küldte a fiát, amíg megnyugodtak a kedélyek.Hét évvel később saját nagybátyját támadta meg. amiért az vitába szállt vele. A vérfürdő egy partin történt, több vendég és zenész is áldozatául esett, Watban at-Tikriti pedig deréktól lefelé egész hátra lévő életére megbénult. Ugyanezen az augusztusi éjszakán indultak titokban Jordániába Udaj sógorai, feleségeikkel együtt. Húszéin Kamel al-Madzsid és öccse Szaddám, hét hónappal később 1996- ban, feltehetően szintén Udaj fegyverétől lelte halálát, miután az elnök hívó szavára hazatértek Jordániából.Apja egy ideig szerette volna, ha Udaj lesz utóda az elnöki székben. Az utódlás lehetőségét véglegesen akkor vesztette el, amikor nem sokkal sógorai halála után fényes nappal tűzharcba keveredett és deréktól lefelé megbénult. Egyes források szerint a támadók valamelyik megerőszakolt áldozatának hozzátartozói lehettek, mások azonban azt mondják, saját rokonai rontottak rá, akik így akarták megbosszulni a két Jordániába szökött családtag halálát. Udaj ezután évekre eltűnt a nyilvánosság elől. Hosszadalmas kezelések hatására végül felépült. A gyógyulása utáni első fényképfelvétel a merénylet helyszínén készült róla, az ismét egészséges és mosolygós Udaj egyik Porschéjából mosolyog és integet.Udaj ma különböző reprezentatív feladatokat tölt be, elnöke az Iraki Újságírók Szövetségének, több ifjúsági- és diákszervezetnek, a különböző művészeket tömörítő szövetségnek és továbbra is vezeti az Iraki Olimpiai Bizottságot, valamint a labdarúgószövetséget. Hét iraki újság főszerkesztője és a tévé elnöke, az országban működő összes magántulajdonban lévő médium az ő tulajdonában van.2000-ben sokak meglepetésére mégis, politikai karrierbe kezdett. Képviselőnek jelöltette magát a parlamentbe, amelynek bár döntéshozó szerepe nincs, presztízs értéke jelentős. A választásokon végül 99,9 százalékos

szavazataránnyal került be Udaj Huszein a törvényhozásba.

Kuszáj Huszein - a hidegvérű

A diktátor kisebbik fia Kuszáj Huszein. Természetében és megjelenésében is jobban hasonlít apjára, mint bátyja. Bár újabban egyértelműen őt tartják Szaddám Huszein lehetséges utódjának, ez nem volt mindig így. 1966-ban született és 1988-ban fejezte be tanulmányait a Bagdadi Egyetem Jog és Politikatudományi Karán. Mivel a lehetséges utódlás szempontjából az 1980-as évek végén bátyja és unokatestvére, Huszein Kamel is esélyesebbnek tűnt, nem is vállalt szerepet a diktátor környezetében. A nyugodt élet végül mégis elkerülte. Előbb Udaj esett ki apja kegyeiből, majd Huszein Kamel menekült Jordániába. Ezek után szinte természetes volt, hogy Szaddám a kisebbik fiát kezdte el bevezetni a hatalom rejtelmeibe.Kuszáj legfontosabb vezetői képességei: apjához hasonlóan a hidegvérűség és a kegyetlenség. Szemben két évvel idősebb bátyja lobbanékony és szadista természetével, Kuszáj számító és felkészült ember. Apjához nem csupán testfelépítésében hasonlít, hanem abban is, hogy a hatalom nem a pénz vagy a csillogás miatt vonzza. Irányítása alatt jött létre 1995-ben a Különleges Köztársasági Gárda, a régi Köztársasági Gárda legjobb egységeiből. Megkapta a Különleges Biztonsági Szolgálatot is, így az ő kezében összpontosul a két legfontosabb szervezet, amely Szaddám biztonságáról gondoskodik. A két személyi védelemmel megbízott egység mellett az elmúlt években teljesen a kezében került a négy hírszerző szervezet is. A parancsnokok ugyan önállóan végzik munkájukat, de rendszeres beszámolási kötelezettséggel tartoznak Kuszájnak.Kuszáj felesége, Máhir Abd-ar-Rasíd tábornok lánya, aki szintén Szaddám klánjából való, az irak-iráni háború egyik leghíresebb parancsnoka. A népszerűség azonban kiváltotta Szaddám rosszallását, és a háború végén

menyének apját leváltotta, és Bagdadon kívülre száműzte. A tábornok a későbbiekben amolyan adu ász maradt. Ha baj volt a rendszerrel, kellett egy jó katona, a diktátor elővette a rokonát és fontos feladatokat bízott rá. A veszély elmúltával pedig visszaküldte Bagdad melletti birtokára. Kuszájnak és Lámának, 1987-ben kötött házasságuk óta három gyermeke született, de a feleség és a gyermekek a nyilvánosságtól teljesen elzárva élnek.Ez nem mondható el természetesen a „trónörökösről''. Kuszáj, ahogy az elmúlt évtizedben egyre fontosabb beosztásokat és feladatokat kapott, úgy szerepelt egyre többet édesapja oldalán a televízió képernyőjén. Később, amikor egy-egy akció már teljes egészében a nevéhez fűződött, már önállóan, egyedül is megjelenhetett a hírműsorokban. Szaddám először a Baasz Párt Katonai Tanácsában biztosított neki helyet. Ez a szervezet hozza meg a legfontosabb politikai döntéseket katonai és biztonsági kérdésekben. Tagjai a hírszerző és biztonsági szolgálatok vezetői, néhány tábornok, párthivatalnok és természetesen Szaddám Huszein. Kuszáj, mint a két sze-mélyi védelemmel megbízott szervezetet parancsnoka vesz részt ezeken a találkozókon. 1997-től kezdve arra is engedélyt kapott apjától, hogy azoknak a hírszerző és biztonsági szervezetnek a katonai egységeit is magához vonja, amelyek elvileg nem tartoznak a közvetlen irányítása alá.Fontos posztjai miatt Irak leghatalmasabb és legfélelmetesebb börtönének, az Abu Gharibnak is a felügyelője lett. Az intézet az elmúlt évtizedek diktatúrájának egyik szimbólumává vált. A köztörvényes bűnözők mellett itt tartják a legtöbb politikai foglyot. A Bagdadtól 30 km-re nyugatra fekvő, 2,5 négyzetkilométer alapterületű komplexumban, óvatos becslések szerint is több mint tízezer ember raboskodhatott egyszerre. Mivel ez számít Bagdad és az ország központi börtönének, a kurd és siíta felkelések elítéltjeit is itt tartották. Az óriási túlzsúfoltság miatt időről időre tömeges kivégzések történtek. Arra is akadt példa, hogy ha valamelyik ellenzéki szervezet vagy törzs

puccsot vagy merényletet kísérelt meg a hatalom valamelyik tagja ellen, akkor az itt tartott rokonokat és híveket büntetésből azonnal kivégezték. Mára nagyrészt kiürült a börtön, mert 2002 októberében Szaddám Huszein amnesztiát adott, állítása szerint mindenkinek. Több ezer ember szabadulásáról szóltak a hírek, miközben kiderült, hogy a hatos osztálynak nevezett rész továbbra is zárva maradt a több tízezer, szabadulás hírére összegyűlt rokon és barát előtt.Az utolsó években több politikai posztot is begyűjtött. 2000-ben a hadsereg helyettes főparancsnoka lett, és ebben az évben ügyvezető államfőnek nevezték ki, arra az esetre, ha apja meghalna. 2001 májusában már a Baasz Párt legfelső testületébe is beválasztották. A Regionális Parancsnoki Tanács tagjává válni azért volt nagy esemény, mert itt szinte csak azok a 60 év körüli, veterán politikusok ülnek, akik annak idején még Szaddámmal kezdték a harcot, és túlélték a tisztogatásokat. Közéjük fiatal, karrierpolitikus csak ritkán keveredhetett, de előfordult.

Raghad, Rana és Hala - a hármasfogat

A két fiún kívül a Huszein családnak három lánya van. Rana, Raghad és Hala fontos szerepet kapott abban, hogy a diktátor házasságaikkal erősíthesse helyzetét a rokonságon belül. A két nagyobbik lány elsőfokú unokatestvéreivel házasodott. A legkisebb, Hala egy szintén a Bú Nászir törzsbe tartozó katonatiszt felesége lett. A lányok jövőjét elsősorban anyjuk viselte szívén. Részben Szadzsidának volt köszönhető, hogy 1983-ban Raghad végül a kedveséhez mehetett feleségül.Amikor tizenkét évvel később, férjeik államtitkokkal a fejükben Jordániába menekültek, magukkal vitték feleségeiket. Szaddám, túl azon, hogy elvesztette egyik leghűségesebbnek tartott, és az öröklésre legnagyobb eséllyel pályázó emberét, óriásit csalódott a lányaiban. Később az aggódó anya utazott Ammanba a gyermekihez, hogy hazatérésre bírja őket. Nem sikerült. Amikor Szaddám visszacsalta a fiúkat és végzett velük,

lányait és unokáit büntetésből hazaküldte szülővárosába, Tikritbe. Anyjuk velük tartott és vállalta a rájuk kirótt jelképes száműzetést. Az utolsó hírek 1997-ből arról szóltak, hogy Szaddám első felségét letartóztatta, mert az a sógorok gyilkosainak megbüntetését követelte. Túl hangosan.

Szadzsida - a megcsalt asszony

Szaddám Huszein első felesége okos asszony. Szerette a luxust és szívesen szórta a pénzt New York és London sétálóutcáin, amíg tehette. Haját festette és erős sminket használt. Az utóbbi öt évben nem jelent meg a nyilvánosság előtt.Szadzsida akkor változott meg, amikor rájött, hogy Szaddám megcsalja. Nagyvilági életmódját feladta, visszavonult a nyilvánosság elől. Férjének és új barátnőjének közben gyermeke született, a kisfiú az Ali nevet kapta. Az új jövevény teljesen felkorbácsolta Szadzsida haragját. Idősebb fiával közösen próbáltak megszabadulni az új asszonytól, ennek egyik állomása volt, amikor Udaj megölte apja testőrét. A férfi volt ugyanis az egyik közvetítő Szaddám és új szerelme között.Az elnök feleségénél akkor telt be végleg a pohár, amikor Jordániából hazatért vejei halálért Szaddám vérdíjat fizetett. A gyilkosságot ugyan nagy valószínűséggel Udaj vezényelte le, és idősebb sógorát feltehetően ő maga is ölte meg, a leszámolásban részt vett a két elmenekült férfi családja is, akik óriási összeget tehettek zsebre, amiért teljesítették az elnök kérését. Szadzsida Huszein a kelleténél erősebben próbált tiltakozni, egyrészt vejei halála, másrészt lányai házi őrizetbe vétele ellen. Férje valószínűleg örült a lehetőségnek, hogy apropót talált felesége eltüntetéséhez. A letartóztatás egyrészt az asszonyba fojtotta a szót, másrészt Szaddám így szabadabban és könnyebben lehetett együtt második feleségével.

Samira Shabandar - a stewardess

Nem tudni pontosan, hogy Szaddám Huszein végül elvált-e első feleségétől. Az azonban bizonyos, hogy 1986-ban a legnagyobb titokban egy új asszony tűnt fel mellette. Samira Shabandar az Iraki Légitársaság szépséges légiutaskísérője volt. Mivel Szaddám keveset utazott külföldre, feltehetően valamilyen vállalati összejövetelen, vagy állami ünnepségen figyelhetett fel az asszonyra, aki akkor a légitársaság egyik vezető tisztségviselőjének a felesége volt.Szaddámnak megtetszett Samira, és nem adott választási lehetőséget a házaspárnak. Számtalan eszköz állt rendelkezésére a meggyőzés terén, ezért a férj inkább önként elvált a feleségétől. De ez persze lehet rossz ízű pletyka, igaz nehezen lenne hihető, hogy az ambiciózus szépség merte kinézni és megszerezni magának az ország, már nős, félelmetes urát. Mindenesetre a pórul járt férj cserébe megkapta az Iraki Légitársaság igazgatói posztját, majd a diktátor bosszújától félve az Öböl-háború után Jordániában telepedett le.Szemben Szaddám első feleségével, Samirának a nyilvánosságtól teljesen elzárva kellett élnie. Amíg férje első családjával pózolt a hivatalos fotókon, neki a minden luxussal megáldott, de csendes élet maradt. Az állam ellenőrzése alatt álló média hallgatott róla, és a nyugati világ is csak akkor ismerte meg, amikor Udaj Huszein hasonmása nyugatra szökött és beszámolt mindenről. Szaddámnak és Samirának egy fia született. A most tinédzser korú Ali viszonya fiú féltestvéreivel (Kuszájjal és Udajjal) meglehetősen feszült, az idő-sebbek már most féltik tőle befolyásukat és hatalmukat.

Parisoula Lampsos - a szőke szerető

Hat gyerek, két feleség és egy egész ország fölötti uralkodás mellett Szaddám Huszeinnek maradt ideje titkos románcokra is. Összesen harminc évet ölelt fel kapcsolata egy görög származású nővel, Parisoula Lampsosszal. Az asszony több évi, luxuskörülmények kö-

zött töltött fogsága után elmenekült Irakból, és elmesélte történetét. Tizenhárom órás videofelvételt készítettek vele az Iraki Nemzeti Kongresszus nevű ellenzéki szervezet munkatársai, amelyben a diktátor közeli ismerőseként új információk garmadáját tárta a világ elé Szaddám Huszein életéről és titkairól. Miután férjét börtönbe vetették, hogy ő Szaddámmal tölthesse minden idejét, minden földi jót megkapott. Ám a méregdrága autók, ékszerek, gyönyörű villa és a kényelmes élet összes többi feltétele mellett is börtönben érezte magát a diktátor mellett. Akkor határozta el végleg a szökést, amikor tizenöt éves lányát megerőszakolta Udaj Huszein, de a menekülésre még ezután is várnia kellett.A tizenéves korára sugárzó szépségűvé érett Parisoula egy gazdag görög mérnök lányaként a libanoni fővárosban, Bejrútban született. Apja Irakban vállalt munkát, a kőolaj-kitermelésben kapott feladatot. Lánya is követte Bagdadba, ahol 1968-ban egy textilmágnás partiján vett gyökeres fordulatot az élete, bár ezt akkor ő még nem sejtette. A házigazda mutatta be egy jóképű, magas fiatalembernek, aki a Baasz Párt egyik ifjú titánjának számított. Szaddám Huszeint valószínűleg azonnal elbűvölte a karcsú, vonzó lány. Ezt szóvá is tette. Parisoula hallotta, amint a vele együtt érkező testvérinek, Barzannak - akinek szintén tetszhetett a lány - Szaddám meg álljt parancsol. Kijelentette, hogy a szépség az övé. Úgy is lett. Parisoulának nem is volt igazán kifogása a kapcsolat ellen, tetszett neki a határozott fellépésű, jó modorú férfi. Már aznap este, ott a partin elkezdődött a viszonyuk, ami kisebb-nagyobb megszakításokkal, közel harminc évig tartott. „Nem tudhattam, hogy egy közönséges bűnöző, egyáltalán nem látszott rajta. Csak azt éreztem, hogy hatalma van, és ez vonzó volt benne” - így nyilatkozott később az asszony, akit szülei rövid úton eltiltottak nős udvarlójától, és viszszaparancsoltak a családi otthonba, Bejrútba. Két évvel később Parisoula férjhez is ment egy gazdag iraki üzletemberhez, akitől két lánya született. A család Bagdadban telepedett le.

1972-ben a diktátornak újból eszébe juthatott a szőke szépség, mert a férjét nemes egyszerűséggel börtönbe záratta, tulajdonait és pénzét lefoglalta, és ezzel a nyomor szélére sodorta a fiatal anyát. Szaddám segítő kezet nyújtott Parisoula Lampsosnak, a jólétért cserébe az asszony szerelmét kérte. A diktátor megparancsolta egyik emberének, hogy hivatalosan legyen szeretője új férje, de tartsa magát távol az asszonytól. Két évi együttlét után újból szakítottak, de csak rövid időre. Miután Szaddám Huszein formálisan is az állam elnöke lett, a kapcsolatot újból felmelegítették. Közben Parisoula kétszer is Görögországba menekült, de mindkétszer visszatért a közel- keleti országba. A görög állampolgárság kevés volt a megélhetéshez, anyagi érdekeltségei visszahúzták. 1986-ban, miközben dúlt az irak- iráni háború, Szaddám az elnöki palotába kérette, és többet nem is engedte el. „Aznap újra szeretkeztünk. Ahogy befejeztük, legördült rólam és pofon vágott. Azt kiabálta, hogy soha nem érzi magát gyengének, csak akkor, ha velem van.” A drasztikus szerelmi vallomás sem tartotta vissza Parisoulát attól, hogy két lányával együtt a diktátor által felkínált, elegáns villába költözzön. Nem tudni, lett volna-e más választása.Szaddám szeretőjeként Parisoula kivételezett helyzetben élhetett, lányaival a legfelsőbb körökben foroghattak, partikra, mulatságokra jártak és nem szenvedtek hiányt semmiben. Egyszer a Bagdadi Evezős Klub egyik estjén bemutatkozott nekik a diktátor idősebb fia, Udaj Huszein. Szaddám kedvesének úgy tűnt, a huszonéves fiatalember különös figyelmet szentel a lányainak. Az anyjuknak állást ajánlott, Parisoula az Olimpiai Bizottságban lett Udaj személyi titkárnője, és ő egyre többször látogatta meg a családot. 1987-ben, egyik hétvégén, Udaj Huszein szórakozni vitte a lányokat. A bagdadi elitnek készült színvonalas tóparti pihenőhelyen a diktátor fia megerőszakolta apja szeretőjének tizenöt éves lányát. Az édesanya kétségbeesve vitte kórházba a vérző gyereket, de mindketten tudták, hogy a történtekről nem beszélhetnek senkinek. Parisolula Lampsos vallomásából kiderül, ekkor lett végleg elege:

„Teljesen kétségbe voltam esve és állandóan önmagamat hibáztattam. De továbbra is elláttam Udaj mellett a munkámat, és ágyba bújtam az apjával. Nem tehettem mást.” Lampsos lánya is kapcsolatban maradt az ifjabbik Huszeinnel, félt, és a fényűző életmódról sem akart le-mondani. Viszonyuk akkor ért véget, amikor Udajt megpróbálták eltenni láb alól, és a merényletben súlyosan megsérült.Parisoula továbbra is Szaddámmal maradt. Ha a diktátor érte küldött, azonnal ment és boldoggá tette a férfit. Közeli kapcsolatuk révén sok mindent megtudott az iraki elnökről. Bár az asszony egyre jobban félt tőle, nem tudta elhagyni Szaddám Huszeint. A korábban hozzá feltétlenül kedves és megértő férfi egyre erőszakosabb lett, többször is közölte vele, hogy nem engedi el Bagdadból. Parisoula Lampsos szerint Szaddám Huszeinnek nem ő volt az egyetlen szeretője, feleségein kívül még legalább öt asszony elégítette ki a diktátor szexuális étvágyát. Tanúja volt az elnök öregedésének, látta, hogy festeti a haját, látta miközben bőrfrissítő maszkot hord. Állítása szerint Viagrát is szedett libidója megőrzéséhez.Naplót nem vezetett, de sok mindenre emlékszik. Azt állítja, Oszama bin Laden kétszer is járt az elnöknél, és pénzt is kapott tőle. Azt mondja, maga az elnök akarta saját fiát félreállítani, és ő tervezte meg a majdnem végzetes merényletet Udaj ellen. Fia azonban megúszta maradandó sérülésekkel, ami - Lampsos szerint - szomo-rúvá tette a diktátort. Sírni is látta Szaddámot, amikor az amerikaiak kikergették Kuvaitból, és látta boldogan ülni a tévé előtt, miközben elvbarátaiból ellenségeivé lett emberek kínzását nézte. Parisoula szerint, Szaddám Huszein nem fél Amerikától, minden háborúra, győzelmének biztos tudatába készül, és a végtelenségig bízik önmagában.A szerelme által csak „szőkének” becézett asszony, 2002 elején tudott végre elmenekülni az iraki elnök karmai közül. Jordánián keresztül, a külföldön működő ellenzéki szervezet, az Iraki Nemzeti Kongresszus vitte külföldre és bújtatta el. Előbb Libanonba rejtőzött, ahol történetét

meghallgatták a CIA emberei is. Az iraki elnökről alkotott képük kétségkívül teljesebb lett tőle.Claire Shipman az ABC, amerikai televízió társaság munkatársa. Ismert riporter - műsorvezető, évekig tudósított a Fehér Házból. És nem utolsó sorban ő az egyetlen újságíró, aki lehetőséget kapott arra, hogy interjút készítsen Szaddám Huszein szeretőjével. Hosszú egyeztetések után sikerült eljutnia a libanoni védett házban bujkáló asszonyhoz. Claire Shipman az interjú során szerzett tapasztalatairól beszélt nekünk.- Mi volt az első benyomása?- Nagyon nyitott, szinte karizmatikusán sugárzó embernek láttam. Flörtölős, szórakoztató és kihívó, főként, ha megpróbálom férfiszemmel nézni. E mellett melegszívűnek tűnt. Görög származása tökéletesen lerí róla. Két napon keresztül, többször is beszélgettünk. Ez alatt nem csak az vált világossá számomra, hogy nagyon közel állt Szaddám Huszeinhez, hanem az is, hogy a szí-vélyessége, szórakoztatósága mögött hihetetlen temperamentum rejlik.- Ha közel állt Szaddámhoz, elképzelhető, hogy sikerült befolyásolnia is?Kétlem. Szaddám nem olyan ember hírében áll, akit olyan könnyen befolyásolhat bárki is. Apróbb dolgokban biztos, hogy hatott rá Parisoula, de komolyabbakban biztosan nem. Jóval azelőtt kerültek össze, hogy Szaddámból vezető lett volna. Épp ezért ragaszkodott hozzá később is olyan nagyon a diktátor. Parisoula a fiatalságára emlékeztette, a múltjára, amikor még kevesebb teher volt a vállán, és egyszerűbb volt az élete. Parisoula azt mesélte nekem, hogy Szaddám sokszor kifejezetten utálta, hogy minden döntése, mondata, rezdülése nagy horderejű, és ebből kifolyólag nagyon megfontolandó.- Sokan azt állítják, hogy Szaddámnak nem igazán vannak érzelmei, és olyan emberek társaságát is nehezen tűri, akik felé táplálnak érzelmeket.- Egyetértek. Szerintem sem egy érzelmektől túlfűtött ember az elnök, rosszul viseli mások szeretetét

is. Parisoula történeteinek tartalmából mégis úgy tűnt, hogy kettőjük között mégis volt valamilyen meghatározhatatlan kötelék. Az elmondása alapján úgy tűnt, Szaddám úgy szerette őt, ahogy a legtöbb ember a háziállatát szereti. Szóval, nem hiszem, hogy egyáltalán ne lettek volna érzelmei az asszony iránt. Parisoula azt mondta, biztos volt benne, hogy Szaddám szereti őt. Ez abból is nyilvánvaló volt, hogy szerelmüket gyermekkel szerette volna kiteljesíteni, de az asszony ezt nem akarta. Ezen a kérdésen aztán jó ideig el is vitázgattak, amíg egy napon Szaddám kiborult, és kérte, sőt követelte, hogy legyen gyerekük. Parisoula hajthatatlan maradt. Ekkor valami eltörhetett Szaddámban. Eddig a pontig kapcsolatuk - szerintem és Parisoula szerint is - szerelemként volt értelmezhető.- Hogyan viszonyultak mindehhez Szaddám feleségei?- Az elnök sok időt töltött Parisoulával, de nem éltek együtt soha. Rendszeresen találkoztak, de hivatalosan sohasem jelent meg vele. Mégsem ezért hagyta el az asszony, hanem azért, mert úgy érezte, hogy Irakban nincs más választása, mint hogy Szaddám szeretője legyen. Terhessé vált számára a kapcsolatuk. Félt Szaddámtól, a dühétől és a kitöréseitől. Borzadt attól az embertől, akivé Szaddám vált az évek során. Ugyan anyagi értelemben mindent megkapott, de cserébe rettenetesen sokat kellett áldoznia. A szökését megelőző években Szaddám egyre brutálisabbá vált, végül Parisoula már a saját testi épségét sem látta biztosítottnak. Ezért döntött úgy, hogy amint lehetősége adódik rá, megszakítja kettőjük kapcsolatát.- Az interjú során mi lepte meg a legjobban?Meglepődtem, hogy mekkora rálátása volt ennek az asszonynak Szaddám Huszein személyiségére. Az együtt töltött évek alatt nagyon sok mindennek tanúja volt, és meglepően tiszta fejjel értékelte ezeket az eseményeket, és hatásukat Szaddámra. Rengeteg apró részletre is emlékezett. Tisztán emlékezetébe vésődtek Szaddám szokásai is. Paranoiájára, brutalitására és egészségmániájára meglepően pontos magyarázatokat

adott. Fel tudta vázolni a CIA számára, hogy Szaddámban mi miért van úgy, ahogy. Töviről hegyire megismerte ezt az embert a vele töltött közel 30 év alatt. Parisoula Lampsos egyébként hihetetlenül szeretetreméltó asszony. Bár ma már idősebb, világosan érződik rajta, hogy azokhoz a nőkhöz tartozik, akiket nagyon szeret a környezetük. Biztos vagyok benne, hogy az elnök a kisugárzásáért szerette. Még ötven felett is kimondottan szép, szórakoztató és jó beszélgetőpartner. Mindég vidám és feldobott, ezzel a környezetét is felvidítja. Szerintem ez volt a legnagyobb vonzereje Szaddámnál.- Az elnök karakterének melyik vonása volt az, amelytől a leginkább ódzkodott?- Mindenképpen a brutalitásától. Elmondása szerint Szaddám élvezte a kínzást. Mások fájdalma és szenvedése örömmel töltötte el. Szinte extatikus állapotba került, ha valakit szenvedni látott.- Hogyan tudta ezt feldolgozni az a nő, aki megosztotta vele az ágyát, a szerelmét?- Azt mondta, hogy undorodott önmagától, az érzéstől, hogy egy szörnyeteget elégít ki, egy tömeggyilkost tesz boldoggá. A végén már kínt okozott neki az is, hogy egyáltalán elviselje Szaddám érintését. Ezért döntött úgy, hogy ha egyszer kijut az országból, mindenképpen elmondja a történetét, hogy ezzel is könnyítsen a lelkén. Parisoula persze jól tudta, hogy Szaddám keze messzire elér, és valószínűleg megpróbálja kivégeztetni, vagy visszaszerezni őt. De el-jutott arra a pontra, hogy bármi, akár még a halál is jobb lehet annál, hogy Szaddám bizalmasa és szeretője is legyen. Ha a fiatal Szaddámról beszélgettünk, arról az emberről, akibe egykor beleszeretett, akkor úgy beszélt róla, mint aki még mindig szereti. Élesen emlékezett Szaddám karakterének azon részeire, amelyekbe bele-szeretett, de amelyek azóta már nagyrészt kihaltak belőle. Az elején még mindent megtett volna, hogy együtt lehessen ezzel az emberrel, de ahogyan változott Szaddám, Parisoula is egyre inkább úgy érezte, hogy a

rabja, a szolgája az elnöknek, és megfullad a rá nehe-zedő nyomás alatt.- Vajon hasonló lehet Szaddám kapcsolata a feleségeivel is?- Az első felesége, Szadzsida, nagyon megutálta, amikor Szaddám, Udaj fia életére tört. A hivatalos változat szerint merénylők szervezkedtek ellene, de Parisoula szerint, mindenki tudta, hogy Szaddám akarja eltávolítani a fiát, aki egyre több problémát okozott szélsőséges viselkedésével. Azt is elmondta, hogy nyílt titok volt az országban, hogy ő Szaddám szeretője. Teljesen normális kapcsolatot tartott fenn a többi feleséggel, mindegyik elfogadta, hogy ő Szaddám ágyasa. Nem voltak féltékenyek rá, úgy könyvelték el, mintha ő is az egyik feleség lenne.- Mi volt a CIA Szaddámról alkotott képének lényege?- Talán az, hogy ez az ember egyszer normális volt. Megvoltak ugyan a furcsaságai, de csak a lelke mélyén. Ahogy öregedett és egyre hatalmasabbá vált, úgy lett egyre brutálisabb. A fiatal Szaddám, akibe Parisoula beleszeretett kedélyes, vidám, beszélgetős vezéregyéniség volt. Egy olyan férfi, aki szeretett társaságba járni, táncolni, és beszélgetni. Aztán ahogyan az idők múltak, és a hatalom megrészegítette, Szaddám egyre inkább kezdett önmaga karikatúrájára hasonlítani, mígnem elérkezett az a pont, amikor átfordult az egyé-nisége. És onnantól kezdve - Parisoula elmondása szerint - már sem Isten, sem ember nem állíthatja meg. Hosszasan elemezte azt a napot, amikor az elnök kiborult amiatt, hogy Parisoula nem akar tőle gyermeket. Ekkor sokat beszélt arról is, hogy gyermekkorában őt hogyan hagyták cserben a szülei, és hogy ez neki mennyire fájt, és ezért mennyire utálta a gyermekkorát. Parisoulának úgy tűnt, tőle akarja azt a szeretetet megkapni, ami a múltjában sohasem lehetett az övé. Parisoula ajnározta, istenítette őt, és alkalmat nyújtott neki arra, hogy elengedje magát. Parisoula kiismerte a hangulatait. Tudta, hogy mikor és hogyan kell vele bánni ahhoz, hogy' az mindkettőjüknek jó

legyen. Nemcsak kezelni tudta Szaddámot, hanem képes volt arra is, hogy borús hangulatából kirángassa, és jókedvre derítse.- Milyen ma Parisoula Lampsos élete?A mai napig bujkál. 2003 elején felkutatták az amerikai biztonsági szervezetek a Távol-Keleten, hogy tanácsokat kérjenek tőle Szaddám jellemének további elemzéséhez, várható reakcióinak megjóslásához. Én beszélhettem vele egyedüli újságíróként, de velem sem tartja a kapcsolatot. Akkor is a Nemzetbiztonsági Hivatal emberein keresztül értesültem a létezéséről, és Szaddám portréjának sikeresebb megítélése miatt jelöltek ki, hogy beszélgessek el vele. Amennyire tudom, Parisoula ma is fél. Amikor elhagyta az országot, már akkor tudta, hogy a közeljövőben háború lesz.- Miből él?- Amikor elhagyta az országot, szinte nincstelen volt. Reménykedett benne, hogy majd az élettörténete eladásából lesz egy kis pénze, de eddig ez még nem következett be. Egy ideig az Iraki Nemzeti Kongresszus pénzelte, mert ők voltak azok, akik segítettek neki kiszabadulni Irakból. Úgy gondolták, hogy a hiánya egyrészt gyengíti Szaddámot, másrészt a segítségével jobban megismerheti Amerika, és tulajdonképpen az egész világ az ellenségét. Miután ez megtörtént, az Iraki Nemzeti Kongresszusnak terhessé vált Parisoulát támogatni. Egy időre a Pentagon vette át a feladatot, majd a Szenátus indítványozta, hogy kapjon állami nyugdíjat a szolgálataiért.

Az unokatestvérek

Szaddám Huszeinnek közeli hozzátartozói mellett népes rokonsága van. Ráadásul az átlagemberrel ellentétben, rokonai nem két, hanem három családból származnak. Apai és anyai ágról való unokatestvéreit ugyanis kiegészítik utált mostohaapjának fiai is. Mivel apját sohasem ismerte, fiatalkorában anyjának családjával került szorosabb kapcsolatba.

Szaddám sokat emlegetett nevelő-nagybátyját, Hajrallah Talfát a Baasz Pártnak és a családnak tett szolgálataiért az 1970-es években Bagdad tartomány kormányzójának nevezték ki. Erről a pozíciójáról később le kellett mondania, mert olyan mértékű korrupcióba keveredett, hogy még a hatalom számára is kényelmetlenné vált a jelenléte. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy 1981-ben különleges elismerésként, Szaddám utasítására az iraki állami könyvkiadó újra kiadta Talfa politikai pamfletját „Három faj, akiket Allahnak nem kellett volna megteremtenie: a perzsák, a zsidók és a legyek” címmel.Talfa ügyesen házasította gyermekeit. Adnan fiát az akkori elnökhöz (al-Bakr), Szadzsida lányát az őt követő elnökhöz (Szaddám) kötötte. Rajtuk kívül még két gyermeke volt. Egyikük Szaddám fiával került életveszélyes üzleti kapcsolatba, másik lánya Szaddám féltestvérével Barzan at-Tikritivel kötött házasságot.Adnan Hajrallah Talfa is gyors karriert futott be a Baasz Párt uralma alatt. Apjához híven hivatásos katona lett, aki jó eredménnyel végezte el a Katonai Akadémiát. A ranglétrán az átlagnál sokkal gyorsabban emelkedett. Amikor apósa, Haszan al-Bakr 1977-ben lemondott a hadügyminiszteri posztról, azt Szaddám Huszein helyett, ő kapta meg. Hamarosan rengeteg munkája akadt. Az irak-iráni háború kitörésével ő lett a hadsereg helyettes főparancsnoka is (Szaddám után), és az ő feladata volt a diktátor „igényeinek" közvetítése a tisztikar felé és vissza. Nem lehetett könnyű dolga. Amikor a főtisztek a háború közepe táján nagyobb beleszólást kaptak a had-vezetésbe, azt részben Adnannak köszönhették. Növekvő népszerűsége azonban nem tett jót Szaddámmal való viszonyának, és a feszültségek csak tovább nőttek, amikor kiderült, hogy Szaddám új feleséget hozott a házba Adnan húga mellé. Nem tudni hová vezetett volna kettejük nézetletérése, de 1989-ben egy helikopterbal-esetben a tábornok életét vesztette. Bár sokan azóta is Szaddám bosszújaként emlegetik az esetet, szakértők szerint nagy a valószínűsége, hogy a hír, miszerint Adnan homokviharba keveredett és lezuhant, igaz.

Barzan, Watban, Szabawi - a féltestvérek

Szaddám Huszein az 1970-es években apósa rokonságán kívül, féltestvéreire is támaszkodhatott. Kegyetlen mostohaapjának. Ibrahim Haszan at-Tikritinek Szaddám anyja még legalább négy fiúgyermeket szült. Később többen is Szaddám szolgálatába álltak. Az at- Tikritiek szintén a Bú Nászir törzshöz tartoznak.A négy féltestvér közül a legidősebb, Barzan lett a legbefolyásosabb. Többi testvéréhez képest szorosabb szálak fűzik a diktátor hoz. Felesége a diktátor első feleségének húga. Barzan at-Tikriti első fontos beosztása a Mukhabarat irányításának átvétele volt 1974-ben. Miután a hírszerző szervezet korábbi vezetője sikertelen pucs- csot követett el a Baasz Párt vezetői ellen, Szaddám egy közeli rokonát juttathatta a fontos posztra. Barzanra várt a feladat, hogy átszervezze és megerősítse a szervezetet, amelynek az elkövetkező ki-lenc évben vezetője is maradt. Mivel a Mukhabarat nemcsak az ellenzéket figyelte, de a párt vezetőit is, az elnök legidősebb féltestvére mindent tudott saját rokonsága, és a tábornokok viselt dolgairól. Tisztában volt vele, hogy kinek mi a gyengéje: a nők, a pénz, autók. így miután más beosztást kapott, továbbra is befolyásos személy maradt.1983-ban egy családi vitát követően, amely Szaddám egyik lányának jövendőbelijéért folyt, csúnyán összekülönbözött mostohatestvérével. Szaddám nem tűrte az ekkora tiszteletlenséget. Az elkövetkező hónapokban Barzan és testvérei elvesztették állami posztjaikat és hamarosan házi őrizetbe kerültek. Barzannak további büntetésként hozzá kellett adnia lányát, Udaj Huszeinhez. A kényszerházasság azonban rövid életű volt, az 1990-es évek elején válással végződött.1989-ben Szaddám rehabilitálta féltestvéreit, és újra fontos pozíciókat bízott rájuk. Barzan, Irak ENSZ nagyköveti állását kapta meg, Genfben. Ez mindkét félnek megfelelt. A diktátor az országon kívül tudhatta

egyik veszélyes rokonát, de rábízhatta a család vagyonának kezelését. Barzan pedig elég messze és biztonságban érezhette magát féltestvére bosszújától. Kinevezését követően lánya végre elmenekülhetett a férjétől, aki brutálisan bánt vele.Genfi hivatalán keresztül a család élvezhette a svájci bankrendszer előnyeit. Hírek szerint több milliárd dollárt tartott Szaddám nyugati országokban, különböző befektetésekben. Kuvait megszállását követően Barzan főszerepet játszott abban, hogy a hatalmas vagyon, egyik napról a másikra, Jordánián keresztül Irakba kerülhessen.Szaddám 1998-ban hazarendelte Barzant, de az, felesége betegsége miatt nem teljesítette a kérést. Ilhamot rákkal kezelték és hosszas szenvedés után Svájban halt meg. A temetésen nem vehetett részt egyetlen rokon sem, mert Szaddám senkit, még saját feleségét, Szadzsidát sem engedte külföldre utazni lánytestvére temetésére. Amikor Barzan végül hazatért, már a reptéren őrizetbe vették, mert nem tudott elszámolni tízmilliárd dollárral. Ráadásul ebből ötmilliárd Udaj pénze volt, akitől joggal tarthatott.Következő év szeptemberében ismét elhagyta Irakot, majd üzleti kapcsolatainak rendezése után végleg hazatért. Azóta Szaddám Huszein elnöki tanácsadójaként tevékenykedik, de ez a poszt is inkább arra szolgál, hogy a diktátor szeme előtt legyen. 2002 márciusa óta a hatalomban betöltött szerepe még tovább csökkent, a Baasz Párt vezetéséből is kitessékelték.Barzan testvéreiről kevés információ látott napvilágot. Bár időnként ők is nyilvánossággal járó posztokat kaptak a diktatúrában, messze nem voltak olyan befolyásos személyiségek, mint a bátyjuk.Szabawi, testvére helyetteseként szolgált a Mukhabarat-ban 1974 és 1983 között. A belső száműzetés idejének letelte után testvére posztját örökölte meg. Az Öböl-háború idején a titkosszolgálat vezetőjének nevezték ki. Fontos szerepe volt a kuvaiti lakosság és a kurdok ellen végrehajtott kegyetlenkedésekben, és az emirátus ki-fosztásában is. A háborút követő felkelések miatt

Szaddám Huszein átcsoportosította a hírszerzési szervezetek vezetőit, így Szabawi is új állást kapott. A titkosrendőrséget irányította egészen 1996-ig, amikor a diktátorban megkérdőjeleződött hűsége, és kitette a szűrét. Barzan bátyjához hasonlóan, azóta elnöki tanácsadó, bár ellenzéki források szerint három fiával és két lányával együtt 2002 novemberében elmenekült Szíriába.Watban at-Tikriti Szaddám Huszein harmadik féltestvére. 1983-ig Szaladin tartomány kormányzója volt, ahol a család és a Bú Nászir törzs területe is fekszik. 1991 és 1995 között belügyminiszter volt, és valószínűleg testvéreivel egy időben esett ki a pikszisből. A diktátor idősebbik fiával való összetűzésekből neki jutott ki a legtöbb. 1988- ban, egy elfajult vita után Udaj Huszein lábon lőtte. 1995-ben egy másik családi perpatvar közben pedig olyan golyózáport zúdított rá és családjára, hogy Watban ismét megsebesült. Jelenleg ő is elnöki tanácsadói szerepkörben dolgozik a diktátor mellett.

Vegyész Ali - a kardok mészárosa

A harmadik család, akinek talán a legtöbbet köszönhet Szaddám Huszein, az al-Madzsidok. Ők is a Bedzsat klán tagjai. A diktátor korán meghalt édesapjának Huszein Abdul al-Madzsidnak három testvéréről tudunk.Szaddám legismertebb rokona, édesapja testvérének a fia, Ali Hasszán al-Madzsid. A diktátornál mindössze egy évvel fiatalabb, Vegyész Ali néven elhíresült unokatestvér az egyik leghűségesebb, és brutalitásában méltó társa az elnöknek. Eredetileg taxisofőr volt, de belépve a Baasz Pártba együtt emelkedett Szaddámmal. Az irak-iráni háború alatt ő is katonai rangot kapott, majd 1987-ben rábízták a kurd kérdés rendezését. A rettentő precizitással végrehajtott Anfal- hadjárat brutalitása az egész világon hírnevet szerzett neki. Volt belügyminiszter, az Öböl-háború alatt Kuvait kormányzója, utána hadügyminiszter (1995-ig), és máig tagja a Baasz Párt legfelső politikai testületének is.

Az elmúlt években megbízhatósága miatt a diktátor rendszeresen küldte maga helyett a külföldi utazásokra. Felesége Haszan al- Bakr, Szaddám elődjének és nagybátyjának a lánya. A házaspárnak a lányát a '90-es évek végén hozzáadták Szaddám Huszein idősebbik fiához. Udajnak ez a harmadik kapcsolata is gyermektelen maradt.Ali Hasszán al-Madzsid testvére jóval szürkébb szereplő a családi eseményekben. Sosem kapott vezető pozíciókat, és a pártban se töltött be fontos posztot. Általában öccse árnyékában tevékenykedett. így ott volt az Anfal-hadjárat idején is, a '90-es években pedig különböző biztonsági szervezetekben dolgozott beosztottként.

A Madzsidok hűtlensége

Szaddám Huszein apjának másik testvére három fiút és egy lányt nemzett. Szaddám unokatestvérei, Huszein Kamel és Szaddám Kamel al-Madzsid végzete az iraki elnök családi gyilkosságainak leg- kegyetlenbbike. Életük azonban 1996-ig számos meglepetést és for-dulatot tartogatott.Az idősebbik testvér, Huszein Kamel először a Köztársasági Gárdába került, mint a diktátor konvojának egyik motoros felvezetője. A délceg fiatalember hamarosan szemet szúrt Szaddám Huszein legidősebb lányának, akivel 1983-ban egybe is kelt. A házasságot megelőzte némi vita, mert az értékes hajadonra többen is pályáztak a családból, de végül győzött a szerelem és ezzel biztosítva volt az ifjú felemelkedése is. Első feladata a Különleges Biztonsági Szolgálat felállítása volt. A szervezet létrehozása közben egyre nagyobb befolyást szerzett a különböző hírszerző szolgálatok felett, és hamar elérte a legmagasabb, négycsillagos tábornoki rangot. Veje munkáját Szaddám Huszein azzal ismerte el, hogy 1987-ben rábízta az egyik legbizalmibb feladatot. Annak a minisztériumnak az irányítását, amelynek feladata az ország tömegpusztító fegyvereinek beszerzése és gyártása lett. Koncentrált

erőfeszítéseinek, és jó szer' ez6si készségének köszönhetően indult ugrásszerű fejlődésnek az iraki atomprogram. Ebben az időben kezdett úgy tűnni, hogy a diktátor esetleg Huszein Kamelt jelöli majd utódjának. A kuvaiti háborút követően rövid ideig hadügyminiszter is volt, majd a szankciók alatt az ő irányításával játszotta ki Irak a nemzetközi fegyverzetellenőröket.Öccsének Szaddám Kamelnek a karrierje még inkább mesébe illő. A fiatalember a Képzőművészeti Akadémiára járt. Oldalra fésült hajával, dús fekete bajszával és arányos, sudár termetével nagyon hasonlított nagybátyjára, a diktátorra. Amikor Szaddám Huszein Hetéről Hosszú napok címmel filmet forgattak, keresve sem a találhattak jobb főszereplőt az ifjú művészpalántánál. Amikor a film elkészült és megmutatták az iraki elnöknek, annyira megtetszett ne- vi. hogy azonnal utasította unokatestvérét, hogy a Képzőművészeti Akadémia helyett a Katonai Akadémiát kezdje látogatni, mert számít rá az apparátusban. Tanulmányai elvégzése után a Köztársasági Gárdába került bátyja irányítása alá, és elvette az elnök másik lányát, Ranát. Az Öböl-háborút után Szaddám Huszein a törzsekkel való kapcsolattartással bízta meg.Huszein Kamel és Szaddám Kamel harmadik testvére Hakim volt, aki 1996-ban együtt halt meg testvéreivel és apjukkal. Az 1990- es évek elején az is szóba került, hogy esetleg ő lehet a férje Szaddám harmadik és legkisebb lányának, Halának, de a frigy végül meg-hiúsult.A fiúk anyja négy évvel élte túl gyermekei és férje elvesztését. Árulásuk után Szafija Hasszán házi őrizetben élt. Nem láthatta sem két menyét, sem unokáját. Emellett volt mersze többször is bírálni Szaddám Huszeint álnok ígéreteiért. A diktátor 2000-ben végül megelégelte az asszony sorozatos támadásait. Bár a hivatalos verzió szerint Szaftjával ismeretlen elkövetők végeztek, biztosra vehető, hogy a diktátor küldte lakására a kommandót. A fegyveresek halálra késelték az asszonyt, majd megcsonkították a holttestét. így a család egyetlen túlélője az al-Madzsid fiúk

lánytestvére lett, aki Szaddám Huszein egyik unokatestvéréhez ment hozzá.

Szakítópróba

A Szaddám családján belül bekövetkezett látványos szakítások, gyilkosságok és összeborulások oka természetesen minden esetben a hatalom és a pénz volt. Mint az elnök kedvenc filmjében - a Keresztapában - a családfőtől mindenki fél, de a köpönyege mögé bújva azért minél nagyobb szeletet próbál magának kihasítani a hatalomból, és az azzal járó előnyökből. Mivel Szaddám Huszeinnek több fia és lánya van, a rokon családok rajtuk keresztül, egymással versengve próbáltak minél közelebb kerülni az elnökhöz. A diktátor elsősorban a hatalmi érdekeket tartotta szem előtt, de a csatározásba beleszólása volt gyermekei anyjának, sőt idősebb fiának Udajnak is.A rokonság első komoly vitájára 1983-ban került sor. Ekkor került eladósorba Raghad, akiért ketten is versengtek. Végül a szerelem győzött, Raghad és Huszein Kamel egybekeltek. Később, amikor Huszein Kamel öccse vette el Szaddám következő lányát a család többi tagja, de főleg Udaj, egyre féltékenyebben figyelte az al- Madzsid testvérek térnyerését. A diktátor fia joggal tartott attól, hogy unokatestvérei annyira apja bizalmába férkőznek, hogy a végén ő fog rosszul járni. Amikor 1994-ben felmerült, hogy a legkisebb lány Hala esetleg a legkisebb Madzsid fiúhoz menjen, Udaj va-lósággal fellázadt, és így a házasság terve kútba esett.Az Öböl-háború után a szankciók és a kijátszásukból származó jövedelmek miatt újabb nézeteltérések támadtak. Udaj egyre élesebben kritizálta Huszein Kamelt, amiért az teljes szabadságot élvezett az ország tömegpusztító fegyvereinek fejlesztésében és rejtege-tésében. Ezekhez az akciókhoz hatalmas pénzekre volt szükség, amelyekhez az elnök az olajcsempészeten keresztül jutott. Ezt Udaj és Huszein Kamel is magának akarta, a vitát végül Szaddámnak kellett eldöntenie. Ezúttal fiának kedvezett, Udaj kapta meg az olaj-

csempészet feletti ellenőrzést. Ráadásul Huszein Kamel egyre inkább amellett kardoskodott, hogy az ország tegyen eleget az ENSZ BT határozatainak és fejezze be a vegyi fegyverek rejtegetését. Ezeken vitatkoztak, akkor is, amikor 1995 nyarán az egyik összejövetelen Udaj ismét elvesztette az önuralmát. Pisztolyát előkapva lövöldözni kezdett, másokkal együtt megsebesítette apja féltestvérét, Watbant is.Udaj ámokfutásának szemtanúi voltak az al-Madzsid testvérek, akik ezt követően felpakolták családjukat és harmincmillió dollárral elindultak Jordánia felé. Amikor valamivel több mint fél év múlva hazatértek, Udaj nem egyszerűen apja parancsát hajtotta végre, amikor kivégezte őket, hanem visszafizette az elmúlt évtizedekben elszenvedett vélt vagy valós sérelmeket. Hogy kiszorították az olajbizniszből, hogy túlzott befolyást szereztek apja felett, és hogy elv ették lánytestvéreit. Halálukat követően gyakorlatilag nem maradt ellenfele. A legfontosabb rokonok és vetélytársak vagy halottak voltak, vagy az ország határain túl éltek.A diktátor idősebb fia mégsem élvezhette sokáig befolyását, mert apja őt is felelősnek tartotta a történtekért és lassan kisebbik fiát kezdte előtérbe állítani. Kuszáj, akit a pénz amúgy is kevésbé érdekelt, a hírszerző és biztonsági szervezeteken keresztül lassan kiemelte a szankciók kijátszásából fakadó jövedelmek nagy részét bátyja kezéből. Apjuk úgy próbálta elintézni a konfliktust, hogy kárpótlásként megengedte Udajnak, hogy saját médiabirodalmat hozzon létre. A két országos televízió-csatorna, a napilapok és folyóiratok többé-kevésbé megnyugtatták háborgó lelkét.Amikor Barzan, az elnök féltestvére 1998-ban visszatért Irakba, ismét feltámadt az ellentét közte és Udaj között. Rivalizálásuknak ezúttal Barzan egyik unokatestvére itta meg a levét, aki az al- Madzsid testvérek menekülését követően lett a Mukhabarat új vezetője, és már ekkor rossz viszonyban volt Udajjal. Hogy keresztbe tegyen az elnök idősebbik fiának, olyan jelentést tett le Szaddám Huszein asztalára, amely részletesen feltárta Udaj viselt dolgait az olajcsempészet terén. A diktátornak

választania kellett, és a döntés nem volt kétséges. A távoli rokon elszámította magát, leváltották és kivégezték. Mentora, Barzan, attól félt, hogy a mesterkedéséért végül őt is felelőssé teszi majd bátyja, ezért 1999 augusztusában az Egyesült Arab Emirátusokba menekült. Csak akkor tért haza, amikor biztosították, hogy az élete nincs veszélyben.

A szürke eminenciások

A bemutatott családtagokon és unokatestvéreken kívül még számos rokon van, akik fontos szerepet játszanak Szaddám Huszein környezetében. Feladatuk szinte mindig a biztonsági szolgálatok és a hírszerző szervezetek kordában tartása. Mindannyijuk közül a legfontosabb személy, Abd Hamid Mahmud tábornok.Karrierjét Szaddám testőreként kezdte. 1992 óta a diktátor személyi titkára és árnyéka. Bármilyen megbeszélést és kormányülést is tart az iraki elnök, Mahmud komor figurája ott magasodik ura és parancsolója mögött. Udaj és Kuszáj kivételével senki sem juthat a diktátor színe elé anélkül, hogy nem kap rá engedélyt Mahmudtól. Kuszájjal közösen irányítják és ellenőrzik a Különleges Biztonsági Szolgálat vezetőjét, es Szaddám több ezer fős testőrségét. Abd Hamid Mahmud maga is a Bú Nászír törzs Bedzsat klánjához tartozik.Rókán Abd al-Ghafür Szulejman Razuki a legszűkebb körű és egmegbizhatóbb testőrség, a Murafikin egyik vezetője. Bátyjával, aki a Himája egyik parancsnoka, Szaddám Húszéin saját alklánjából származnak.

Évtizedes barátok

Nevezhetnénk őket Szaddám fogadott rokonaiknak is, hiszen az elmúlt évtizedekben jóban-rosszban kitartottak

mellette. Címeiket felesleges lenne felsorolni, mert szinte mindegyikük volt már az állam alelnoke, miniszterelnök-helyettes, a Baasz Párt főtitkár-helyettese vagy a Forradalmi Parancsnoki Tanács tagja, elnökhelyettese.Az iraki rendszer talán legismertebb arca, régi szarukeretes szemüvegét mindmáig viselő Tarik Aziz. A Moszul közelében született, szegény sorból felemelkedő Aziz, a Bagdadi Egyetemen szerzett diplomát angolból. Kiváló vitázó és tárgyaló. A Baasz Párt hatalomra jutásakor újságíró és propagandista volt. Keresztény- vallása mindig kiváló hírverés volt a rendszernek, ha az iraki nemzet egyesítő erejéről volt szó. Hosszú éveken keresztül volt külügyminiszter mindig a legnagyobb nyugalommal és eltökéltséggel védte és magyarázta az iraki diktatúra túlkapásait, népirtását vagy Szaddám sze-mélyi kultuszát.Taha Jaszin Ramadán egykor a diktátor riválisa volt. de a Baasz Part hatalomra jutását követően bölcsen elfogadta a neki kiosztott szerepet. A 1974-ben létrehozott Népi Hadsereg elnevezésű, félkatonai milíciát a kezdetektől rábízta Szaddám Huszein.Az irak-iráni háború alatt Irak gazdaság politikájáén volt felelős Izzat Ibrahim al-Dúri. Szintén a '70-es évek közepén kezdte karrierjét a pártban és a kormányban, amikor a kurd, és általában a törzsi kultúra alapos ismerete miatt a kurd autonómia-tárgyalások egyik vezetője lett. Moszul környékéről származik és az egyik legnagyobb törzs, az al-Dúri tagja. Vöröses hajával és „Szaddám-bajszával” élesen elüt a diktátor körül látható alakoktól. Az 1980-as években Szaddám legfőbb bizalmasának és utódjának számított, a politikai vezetés ranglétráján ő foglalta el a legfontosabb posztokat. Egy időben még családilag is kötődött az ország vezetőjéhez, lánya Udaj

Húszéin felesége volt. Am csakúgy mint máskor, ebből a házasságból sem született gyerek, és a házastársak hamarosan elváltak.

10. FEJEZET

Szaddám fia kitálal

Valahol Európában

Latif Jahja itt bujkál az öreg kontinensen. Házat tart fenn Londonban, Bécsben és több más városban is. Jó körülmények között él, megnősült és családot alapított, az anyagi gondok is elkerülték. Könyve, amelyben kalandos életét írta meg egy osztrák újságíróval közösen, bestseller lett. Azóta biztonsági céget gründolt. bár ennek részleteiről már nem szívesen beszél. Annál inkább, saját magáról. Őszintén és nyíltan mesélt gyors karrierjéről és megdöbbentő foglalkozásáról is, amellyel Szaddám Húszéin diktatúráján kívül kevés helyen boldogulhatott volna. Tizenéves korában kiderült róla. hogy kísértetiesen emlékeztet az elnök nagyobbik fiára, Udaj Huszeinre, az ő alteregója lett. Választási lehetősége nem igazán volt. de feladata révén közel kerülhetett az iraki elithez, beleláthatott életükbe, megismerhette kapcsolataikat, szokásaikat.Az ifjú Huszein mellett anyagi szempontból gondtalan életet élt. Nem szenvedett hiányt semmiben. A bevetéseket élvezte, a kalandokat kifejezetten szórakoztatónak találta. Udaj kegyetlen, az őrülettel kacérkodó természete azonban idővel rá is veszélyt jelentett. Többször is hajszálon múlt az élete, megjárta az iraki rezsim legembertelenebb börtöneit is. Végül szerencsésen elmenekült az országból és új életet kezdett.Mint az Irakból külföldre menekült, előzőleg a diktátort szolgáló emberek többsége, Latif Jahja sem ellenőrizhető száz százaléko-san. A korábban hazájukban magas beosztásban dolgozók - a ta-pasztalatok alapján - sokszor túloznak, vagy kozmetikázzák a valóságot, annak érdekében, hogy kedvezőbb legyen a megítélésük Irakon kívül. Jahja azonban szavahihető férfi. Ezt állítja az iraki helyzet egyik legjobb ismerője, Amatzia Baram. Az Izraelben, Haifában élő, tanszékvezető egyetemi tanár azt mondta: „ha esetleg helyenként túloz is, története és információi egybevágnak a dokumentált tényekkel”.- Meséljen a kezdetekről.

- Egy nagyon gazdag bagdadi családból származom. Mondhatni, jó családi hátterem volt. Előkelő iskolába jártam, ahol más nem is tanulhatott, csak kormánytagok, vagy gazdag üzletemberek gyerekei. En a második kategóriába tartoztam. Itt találkoztam Udajjal. Egy osztályba jártunk.- Családi kapcsolataik nem voltak?- Nem, az én családom kurd származású, de én Bagdadban születtem, és ott is nőttem fel. Az apám nagyon gazdag emberré küzdötte fel magát, 16-17 márványkitermelő üzem tulajdonosa volt. Anyám egyáltalán nem dolgozott. Ahogy megszülettem, minden az ölembe pottyant, és világ életemben megvolt mindenem. Jó iskolákba járattak, és később jó hírű egyetemre is kerültem. A szüleim nagyon vallásosan neveltek.- Hogyan emlékszik vissza az első találkozására UdajHuszein- nel?- 16-17 éves lehettem. Ahogy már említettem osztálytársak voltunk a középiskolában. En már abban az időben is festettem hobbiból a szabadidőmben. Egyszer készítettem egy képet Szaddámról, aki abban az időben lett Irak elnöke. Attól kezdve Udajjal is többet beszélgettem, bár igazság szerint már akkor sem voltunk igazán jó viszonyban egymással. Láttam, hogyan viselkedik, milyen a temperamentuma, és nem akartam az ő baráti köréhez tartozni.- Nehéz elképzelni, hogy ezek után szívesen lett a dublőrje.- Az egy későbbi történet. Az egyetem elvégzése után elvittek ka-tonának. Ez természetes Irakban. Ha az ember már befejezte a ta-nulmányait, elviszik katonának. Én századosi rangban szolgáltam, 1986 és 1987 között részt vettem az irak-iráni háborúban. Aztán egy szép napon levelet kaptam az elnöki palotából. Parancs volt benne, amely szerint 48 órán belül meg kell jelennem Bagdadban. Mindezt persze az egységem parancsnokától tudtam meg, aki magához hívatott, és még meg is kérdezte, hogy „Latif, te meg mit csináltál?” Mondtam neki, hogy semmit. Erre ő elmesélte, hogy milyen parancsot kaptam, de az okát ő sem értette. Úgy megijedtem, hogy rám tört a remegés. Tudtam, ha valakit behívatnak az elnöki palotába, az nem jön vissza

többet. Mindenesetre átvettem a levelet, és megjelentem a palotában, ahol újra találkoztam Udajjal. Először csak beszélgettünk. Megkérdezte, hogy vagyok, hogy megy a sorom a hadseregben, mert hallotta, hogy egész jó katonának tartanak. Én persze azt válaszoltam, hogy „minden rendben, semmire sincs panaszom”. Akkor aztán egyenesen nekem szegezte a kérdést, hogy mit gondolok arról az ötletről, hogy Szaddám fia legyek. Én adtam a butát, és azt válaszoltam neki, hogy „mindannyian Szaddám fiai vagyunk”. Kiderült, hogy nem viccel, azt akarja, hogy tényleg Szaddám fia legyek, azaz játsszam el az ő szerepét. Értetlenkedni kezdtem, mert az arab szót használta, amelynek több jelentése is van, így még mindég nem derült ki számomra, hogy vajon testőrt akar belőlem faragni, vagy a testem kell neki, vagy mit is akar. Végül kibökte, hogy őt kellene helyettesítenem. Sokkot kaptam az ajánlat hallatán. Aztán azzal folytatta, hogy ha elvállalom, akkor mindent megkaphatok, mindazt a hatalmat és gazdagságot, ami az övé. Ám ha nemet mondok, akkor sem történik semmi, egyszerűen visszamehetek az egységemhez, és azt kezdhetek az életemmel, amit csak akarok.- Mi motiválta a döntését?Az igazság az, hogy én nem nagyon szerettem ezt az embert. Nem tetszett, ahogy viselkedett, nem tetszett, amit csinált, és főként az, ahogy csinálta. Undorodtam tőle és a módszereitől is. mert kiskoromban láttam mindent. Azt feleltem hát neki, hogy' ő is tudja milyen családból származom, az apám üzletember, és én is az iránt érdeklődöm. Már alig várom, hogy letudjam a katonaságot, és utána az üzlettel foglalkozzak. Erre megkérdezte, hogy ez visszautasítást jelent-e? Azt válaszoltam, hogy nagyon sajnálom, de mivel megadta erre is a lehetőséget, ha lehet, élnék vele. Erre belöktek egy kocsiba, bekötötték a szememet, és elvittek kocsikázni. Amikor kiszálltunk, egy egynégyzetméteres cellába tuszkoltak, ahol minden pirosra volt festve. Az ajtó, a lámpa, minden. Körülbelül egy hetet tölthettem ott, de ebben nem vagyok biztos, mert ilyen körülmé-nyek között az ember nem tudhatja, mikor van éjszaka,

és mikor nappal. Amikor letelt az idő, megint Udaj elé vezettek, aki újra feltette a korábbi kérdést, csak másképp. Elfogadom az ajánlatát, vagy inkább azt szeretném, hogy a lánytestvéreimet is elővezettesse.- Nyilvánvaló, hogy nem mondhatott nemet.- Igen, így is felfoghatjuk. Nálunk, ha valakinek azt mondják, hogy elővezettetik a lánytestvéreit, az annyit jelent, hogy az illető szeme láttára fogják megerőszakolni őket. Ez az egyik legsúlyosabb megaláztatás és szégyen, amely arab embert érhet. A családom a legfontosabb, a legszentebb a számomra, és természetesen nem akartam, hogy bármelyiküknek is baja essen. Azt is tudtam, hogy ezeknek az embereknek semmi sem szent. Sem az öregek, sem a gyerekek, senki. Nekik semmi sem számít. Ezért azt mondtam, hogy inkább semmit se tegyen, csak hozzon egy papírt és én bármit aláírok, bármit megteszek. így kezdődött.- Azt mondta, hogy már akkor sem szerette Udajt, amikor megismerte az iskolában. Pontosan mivel vívta ki Szaddám fia az ellenszenvét.- Az iskolánkba csak fiúk járhattak. Ő pedig mindig a barátnőivel jelent meg. Egy arab országban ilyesmit elképzelni sem lehet, nem hogy megtenni. Ő mégis megtette. Házi feladatot sem csinált soha, az iskolai munkájáról már nem is beszélve. Ha véletlenül készen volt a leckéje, akkor azt másokkal íratta meg. Mindig szidta a tanárokat, ellenkezett velük. Az egyik tanár egyszer megmondta neki, hogy nem hozhatja a nőjeit az iskolába. Annak a tanárnak tíz percen belül sürgősen el kellett mennie, és többet senki sem látta. Ettől kezdve senki sem akart vele lenni, vele barátkozni. Persze mindig voltak néhányan körülötte, tudja, akik a bólogatós állatfajba tartoznak, és bármire, bármikor igent mondanak. Örültek, hogy Udaj barátai lehettek, mert élvezhették védelmét. Senki sem mert beléjük kötni, mert Udaj a barátjuk volt, és így speciális védettséget élveztek. Nekem ez nem tetszett, én amúgy is erősnek éreztem magam. Apámnak nagyon sok pénze volt és ez már akkor is hatalmat jelentett.

- Már akkor is hasonlított Udajra, amikor osztálytársak voltak?Túlságosan is. Sőt, amikor a hosszú haj divatja járta, akkor is ugyanúgy néztünk ki, mert még a hajunk is egyformán göndörödött. Aztán, mire katonának kellett mennem, szinte a kiköpött mása voltam.- Kapott valamilyen kiképzést, miután kénytelen-kelletlen igent mondott a „felkérésre”?- Miután kiválasztottak a feladatra, fel is készítettek. Először több orvos megvizsgált, hogy megnézzék, pontosan milyen eltérések vannak kettőnk között. Úgy találták, hogy a fogaimon kell egy kicsit változtatni, és az állunkon a gödröcske sem egyezett.- Megoperálták?- Meg bizony, pedig nagyon tiltakoztam.- Mit kellett tennie még, hogy tökéletes legyen a hasonlóság?- Miután végre kiengedtek a piros cellából és beleegyeztem az ajánlatba, elvittek néhány napra a palotába, egy úgy nevezett eligazításra. Kaptam egy szép nagy szobát, mindennel felszerelve. Még saját testőrségem is volt. Úgy kezeltek, mintha már akkor én lettem volna Udaj. Aztán jöttek az operációk. Először csak a fogaim. Szaddám fiának első fogai ugyanis nagyon nagyra nőttek. Ezért van az, hogy nem tudja rendesen összecsukni a száját, ha beszél. Nekem is ilyen fogakat csináltak, és átalakították az állam. De az igazi tréning csak ezután kezdődött. Először naphosszat videofilmeket kellett néznem Udajról, ahogyan dolgozik, sétál, vezet, vagy dohányzik. Meg kellett figyelnem, hogy mozgatja a kezét, ha magyaráz, hogy sétál, vagy fut. Aztán jöttek a kiképzőim, és előttük kellett számot adnom a tudásomról. Ők elmondták, hogy mit csinálok rosszul, és megmutatták, hogy Udaj hogyan csinálná ugyanazt. Rengetegszer ismételtem el a legapróbb részleteket is, hogy tökéletesen hasonlítsak rá.- Gyakran találkozott ez alatt magával Udajjal is?

- Minden nap kétszer meglátogatott, még a tréning ideje alatt is. Jött, és megkérdezte, hogy vagyok, hogy haladok, és nem szenvedek-e hiányt valamiben.- Milyen volt a viszonyuk?Ez nem barátság volt, inkább olyan kapcsolat, mint amilyen a katona és felettese között van. Néha kedves volt hozzám, de ezeket az alkalmakat sem tudtam igazán értékelni, a kezdettől érzett ellenszenv miatt. Ráadásul mindig utasított, és én nem vagyok az a típus vagyok, aki ezt hagyja. Ez az, amit a legjobban utáltam. A mai napig sem vagyok hajlandó semmilyen utasítást végrehajtani. Ezért keveredtem konfliktusba újabban az amerikaiakkal és a CIA-val is, de ezt inkább nem részletezném...- Helyette inkább mesélje el, hogy a Huszein családból kik és hogyan hagyatkoznak dublőrökre.- Előre kell bocsátanom, hogy a családban sem mindenki egyforma. Szaddám és kisebbik fia, Kuszáj tisztelik azokat, akikkel együtt dolgoznak. Tisztelik a munkatársaikat, a dublőrjeiket és a testőreiket is. Hovatovább ők az ország dolgozó rétegét is tisztelik. Udaj viszont senkit sem tisztel, még önmagát sem. Egyszerűen nem az a típus, aki bármire vagy bárkire is tisztelettel nézne.- Az a hír járja, hogy gyakran a saját testőreiben is kárt tett.- Engem, a saját dublőrjét is bántott, szóval ezt maximálisan meg tudom erősíteni. Megkínzott, és nem csak fizikailag, de erről majd később. Szaddámnak több hasonmása is van, és főként nyilvános helyeken használja őket olyan esetekben, amikor nem akarja magát veszélynek kitenni, például nagy tömeg előtt. Kuszáj hasonlóan cselekszik. Udaj viszont nem, mert ő komplett őrült. Mindig azt teszi, amihez épp kedve van. Szaddám többször is felszólította a fiát, hogy bizonyos helyekre, vagy alkalomra nem küldhet engem, de Udaj oda sem bagózott. Sőt, még ki is osztotta az apját. Azt vágta a fejéhez, hogy b... meg, ez rám tartozik, ne szólj bele öregem! Ezt mondta a vezérnek. Engem pedig rabszolgaként tartott, és úgy is kezelt. Az ő véleménye

szerint egy rabszolgának az a dolga, amit a parancsolója épp kitalál neki.- Amikor ön játszotta el Udaj Huszein szerepét, akkor előre meg volt szabva, hogy mit tehet, hogyan viselkedhet, és mit mondhat?- Minden egyes megjelenésemre napokig készítettek, ha volt rá mód. Elvittek tréningezni, begyakoroltatták velem a fellépés menetrendjét, és annak szinte minden mozzanatát.- Adott példáid valaha interjút Udaj helyett, vagy inkább csak nyilvános összejöveteleken jelent meg?-Adtam interjút is, csakúgy, mint ahogy jó néhányszor szerepeltem Udajként nyilvános összejöveteleken is. Még arra is volt példa, hogy külföldi diplomatákkal, üzletemberekkel kellett találkoznom helyette.- Elmesélné a legemlékezetesebb „fellépését”?Talán az Öböl-háború alatti emlékeimről mesélnék leginkább, azokat úgysem fogom soha elfelejteni. Az Öböl-háború előtt Udaj elhagyta az országot, Svájcba menekült, mert nagyon nem kedveli a veszélyes helyzeteket. Ha ég a lába alatt a talaj, eliszkol. Tehát így volt ez az Öböl-háború idején is. Svájcba utazott. Nem mintha a család többi tagja másképp cselekedett volna. A feleségek, a miniszterek mind külföldön voltak az Öböl-háború idején. Brazíliában, Algériában, Tunéziában, Jordániában, valószínűleg még Magyaror-szágon is megfordultak. A bombázások alatt Kuszáj és Szaddám maradt csak Irakban. Ekkor az elnök arra utasított, hogy vejével és legbefolyásosabb emberével, Huszein Kamel al-Madzsiddal mérjük fel a bombázások okozta károkat, és Dél-Irakban találkozzunk a tábor-nokokkal, hogy beszámoltassuk őket a háború állásáról. Ekkor már az összes nyugati újság megírta, hogy szemtanúk látták Udajt Géniben egy kaszinóban. Mert ugye a nyugati média bármit leírhat, nem olyan, mint az iraki, amelyiknek mindig mindent titokban kell tartania. Ezért Szaddám elrendelte, hogy Udajt meg kell mutatni az irakiaknak és a médiáknak is. Tehát felöltöztem Udaj katonai egyenruhájába, és útnak is indultam Dél-Irakba

a nagy találkozóra. Senki sem vette észre, hogy nem Udajjal találkozott. Minden rendben ment, a tábornokok, a közkatonák, a diplomaták és az újságírók is mind bevették, hogy Udajjal találkoztak. Aztán visszatértünk a bászrai repülőtérre. Huszein Kamel kiderítette, hogy súlyos harcok dúlnak mindenfelé és később még nagyobb bombázás várható. Azt mondta, ilyen helyzetben a legjobb lenne ketté válni, két különböző irányból megközelíteni a fővárost. Azt javasolta, hogy én maradjak délen, ő pedig azonnal indul Bagdadba. így is történt. Ő visszament Bagdadba, és másnap délben felhívott, hogy induljak utána. Udaj általában testőrök nélkül jár, még a kocsiját is maga vezeti. De most annyira veszélyes volt a helyzet, hogy néhány testőrrel és persze a sofőrrel indultam útnak. A síiták lakta vidéken megtámadtak minket. Az egyik ellenzéki szervezet tagjai lövöldöztek ránk. gránátokat dobáltak. Komoly harcba keveredtünk. Három testőrömet lelőtték, engem is megsebesítettek a mellkasomon, a kezemen és a fejemen is. Aztán végül a testőreim kerekedtek fölül, lelőtték az összes támadót. Amikor vége lett a tűzpárbajnak. a testőrök beraktak egy kocsiba, és azonnal kórházba vittek. Ezért jelentette a nyugati médiák sora, hogy Szaddám fia meghalt Dél-Irakban. Az elnök erre felkapta a vizet, és azonnal ráparancsolt Udajra, hogy induljon el Géniből, és 48 órán belül legyen Bagdadban. Vissza is jött, majd megjelent az iraki televízióban és eloszlatta a kételyeket. Mindenkit meggyőzött, hogy a külföldi híradások hazudtak, ő teljesen egészséges, köszöni szépen jól van, csak mostanáig nagyon el volt foglalva a harcokkal. Mindeközben persze én életveszélyes állapotban fe-küdtem a kórházban.- Ön volt Udaj egyetlen dublőrje?- Igen, csak én voltam. Legalábbis úgy gondolom. Egyébként nem aggódott volna annyira értem. Szüksége volt rám. Még a kórházban is meglátogatott. Nagyon rossz állapotban volt a kezem. Az ujjamat majdnem le kellett vágni. Udaj viszont megmondta az orvosnak, hogy ha nem menti meg az ujjamat, akkor saját kezűleg

fogja kivégezni. így mindent megtettek értem. A mai napig van egy nagy heg az ujjamon, és a mellkasomon is, de megmaradtam. Udaj közben egyfolytában szerepelt a televízióban, mutatva, hogy tényleg jól van, és tényleg lefoglalja a háború. Irakban az eset nagy botrányt kavart.- Amíg a diktátor családjának szolgálatában állt, lehettek barátai, meglátogathatta a családját?- Nem. Sehova sem mehettem magamtól, csak ha valahova odarendeltek.- Feltételezem, hogy akkor szórakozni sem járhatott.- Nem. Az Öböl-háború után azért ez is változott. Szaddám akkor elment pihenni valahova, és Udajt amúgy sem zavarták soha a parancsok, így azt mondta nekem, hogy ha meg akarom látogatni a családomat, vagy valami fontos dolgom van, nyugodtan megtehetem, feltéve, ha mindent éjszaka intézek, és nem hagyom, hogy bárki is kikémlelje, hogy mit csinálok.- Fizettek a munkájáért?- Nem volt szükségem fizetésre. Minek is lett volna? Az állam része voltam. Csak nem gondolja, hogy ha Udaj elmegy valahova, bárki is pénzt merészel tőle kérni, bármiért is?- Azt mondta, nehezen viselte Udaj természetét. Amikor helyettesítenie kellett, hogyan tudta hitelesen játszani a szerepet?- Udaj távolról sem kedves ember. Nehogy azt higgye, hogy az irakiak szeretik. A többség nagyon utálja. Amíg neki dolgoztam, legalább kilencszer kíséreltek meg ellenem - ellene merényletet. Néha eltaláltak, néha nem. És ez még csak nem is az iraki ellenzék volt. Lgyanis akkor nem voltak ellenzékiek az országban. Udaj sok erőszakos dolgot művelt, és ez nem múlik el nyomtalanul. Megerőszakolta sok ember nővérét, megölte sok ember fiútestvérét, vagy apját. Ez bosszút szül, nem csoda, ha az emberek időnként megpróbálják megtorolni sérelmeiket.- Önnek Udaj viselkedését kellett utánoznia. Hogy volt rá képes?

- A kezdetek kezdetén megállapodtunk, hogy két dolgot sohasem kell majd megtennem, amíg a szolgálatában állok. Először is soha nem kell megölnöm senkit, és soha nem kell megerőszakolnom egy nőt sem. Ilyesmiket ő nap mint nap szórakozásból is csinált. Én sohasem. Viszont cserébe bármi mást szívesen megtettem. Sohasem jelentett problémát, ha valakit meg kellett pofoznom. De azért ez távolról sem ugyanolyan, mintha megöltem, vagy megerőszakoltam volna bárkit is.- Volt valaha személyes kapcsolata Szaddám Huszeinnel? Volt arra példa, hogy esetleg összekeverte önt a fiával?- Nem. Ha valaki tudja abban az országban, hogy ki. mikor, hol van és mit csinál, az Szaddám. Ő rendelkezett a legtöbbször afelől is, hogy a fia és én, mikor, mit csináljunk. Őszintén be kell vallanom, hogy engem sohasem bántott. Sőt, kedves volt, kedélyes, ha találkoztunk, mindig viccelődött, megkérdezte, hogy meg}' a sorom. Engem ebből a szempontból nem érdekel, hogy mit mond a világ. Az sem, hogy mit mondanak a médiák, mert Szaddám velem tényleg mindig kedves és normális volt.- Érthető, ha Udajhoz képest kedvesnek találja...- Nemcsak hozzá képest volt kedves. Mondtam már, ha találkoztunk, mindig mondott valami jópofát, érdeklődött felőlem. Még azt is meg kell kockáztatnom, hogy szerintem, mint embert, engem kifejezetten kedvelt.- Önnek biztosan épp elég alkalma volt arra, hogy megfigyelje, milyen Szaddám civilként, magánemberként, apaként.- Szaddám Huszein jó apa. Szereti a családját, legalábbis az Öböl-háború előtt ilyen volt. A háború persze sok mindent megváltoztatott, így Szaddámot is. A háború előtt szüksége volt a családjára és szerette a családját, igaz nem volt mindig elégedett velük. Kuszájt például sokkal jobban szerette, mint Udajt. A lányaiért is rajongott, és az unokáiért is. Teljesen normális apaként,

nagyapaként viselkedett. Ugyanúgy viszonyult a családjához, mint bármelyik másik apa tette volna. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy most tényleg csak az emberi oldaláról beszélek, mert sosem voltam kormányülésen, sosem voltam a kormány tagja, így államférfiúi cselekedeteit nem tudom megítélni.- Szaddám szokásairól sok mindent beszélnek. Olyasmikre gondolok, hogy sosem tudja senki, hogy épp hol fog aludni, vagy hol fogja elkölteni a vacsoráját.- Ezek igaz történetek. Négy és fél évig éltem a palotában. Ezalatt az idő alatt volt alkalmam megtapasztalni, hogy bárki, aki azt mondja, hogy ismeri Szaddám pontos időbeosztását és szokásait, az hazudik. Senki sem tudja, hogy hol fog aludni, reggelizni, ebédelni vagy vacsorázni. Szaddám igyekszik mindent titokban intézni. Ő a parancsoláshoz van hozzászokva és eszerint is él. Még a saját testőrei sem tudják, hogy mikor, hová fogják elkísérni és gyakran azt sem, hogy akit kísérnek, az tényleg Szaddám-e.- Ehhez nagyon jó szervezőkészségre van szükség...- Persze. Szaddám nem ostoba. Ha az lett volna, akkor nem vészel át 34-35 évet vezető pozícióban. Ráadásul, mielőtt elnök lett volna, ő volt az iraki titkosszolgálatok feje. Ott kitanulta, hogy miért is fontos a titoktartás és a biztonság.- Azon túl, hogy gyanakvó és mindenhol veszélyt lát, szeret is így élni?- Szerintem, elsősorban kedveli ezt az életformát, másodsorban pedig tudja, hogy sokan nagyon nem szeretik az országban. Még a kormányban is vannak ellenségei. Gyakran megtörtént ugyanis, hogy teljesen ártatlan embereket gyilkoltatott meg azért, hogy ta-nuljon belőle a nép. Azért, hogy tudják, hogy a vezér hatalmát tisztelni kell.- Miért döntött úgy végül, hogy elhagyja Irakot, és hogyan volt rá képes?- Ez hosszú történet. Az Öböl-háború után döntöttem úgy, hogy elhagyom az országot. Abban az időben

ugyanis már sokkal több szabadságom volt, mint előtte. Meglátogathattam a családomat, foglalkozhattam a vállalkozásommal, csak mindig, mindenhova elkísért a testőrségem, amelynek tagjait Udaj rendelte ki mellém. Nem is azért, hogy megvédjenek, inkább azért, hogy cselekedeteimről folyamatosan tájékoztassák. Egy nap felkeresett egy lány. Hogy értse a történetet, tudnia kell, hogy aki szemet vetett Udaj barátnőire, az halál fia volt. Barátoknak, testőröknek, még nekem is meg volt tiltva, hogy valaha is Udaj barátnővel kezdjünk. Az egyik lány odajött hozzám, és egyszerűen csak annyit mondott: „Udaj, töltsd velem az éjszakát.” Erre én természetesen nemet mondtam. Később rájött, hogy én nem Udaj vagyok. Ekkor megint eljött, és kért, hogy legyek 'ele. Mondta, hogy menjünk fel hozzá titokban, és akkor senki sem fogja megtudni, még a testőrök sem. Amikor visszautasítottam, mérgesen elvonult. Így hát egyedül mentem aznap este is vacsorázni, majd inni, majd bulizni, a végén pedig haza. Másnap megjelentek Udaj testőrei, és a színe elé vittek. Vörös volt a dühtől, őrjöngött. Üvöltözött velem és meggyanúsított, hogy a parancsa ellenére hazavittem a lányt, és lefeküdtem vele. Mondtam neki, hogy ez egyáltalán nem igaz, még csak eszembe sem jutott semmi ilyesmi, de ő egyre csak kiabált velem. A testőrök persze meg sem mertek mukkanni. Egyikőjükben sem volt annyi mersz, hogy az én oldalamra álljon, és ellentmondva Udajnak, elmesélje az igazságot. A diktátor fia így beutalt abba a speciális börtönbe, amely kizárólag a család barátai, a kormány tagja és őrei, a személyes testőrök és dublőrök számára van fenntartva. Körülbelül három hétig kínoztak. Olyannyira, hogy a bőr a hátamon már nem is az enyém, hanem plasztikai műtétek sorozatának eredménye. Az eredetit a börtönben hagytam. Nagyon megkínoztak, az orromat is eltörték. Aztán a kínzóim közül az egyik volt az, aki odament Udajhoz, és felhívta a figyelmét arra. hogy ha még egy napot kínoznak, akkor belehalok, mert többet már nem bírok ki. Fél órával később megjelent Udaj, kezében egy borotvával. Fogta magát és leborotválta a fejemet. A hajamat, a szakállamat, a

bajuszomat, majd a szemöldökömet is. Úgy néztem ki, mint egy kopasz labda. Tudja, Irakban ez a megszégyenítést jelképezi. Majdnem akkora szégyen, majdnem annyira bántó, mintha az ember lánytestvéreit az orra előtt erőszakolnák meg. Aztán berakott a kocsijába, és elvitt a palotába. Ott odaadta az egyik Mercédeszét, és utasított, hogy menjek haza. Én persze annyira elgyötört voltam, hogy nem hogy vezetni, vagy hazatalálni, de még ülni sem tudtam segítség nélkül. Aztán valahogy mégis csak hazaértem. Szerencsére volt apámnak egy barátja, aki hajlandó volt felvenni a magánkórházába és ott kezelt, úgy negyven napon keresztül. Akkor felhívott Udaj, és a palotába rendelt, mondván, hogy beszélni szeretne velem. Odahívott az Olimpiai Bizottság üléstermébe - Irakban ő az Olimpiai Bizottság elnöke - és elmondta, hogy rájött, a fiatal lány hazudott neki. Ő feketített be, de most már méltó helyén várja a szebb napokat, azaz ugyanott kínozzák, ahol előtte engem is. Erre én azt válaszoltam, hogy semmi baj, a lényeg, hogy a jövőben ne csináljon ilyeneket, mert a végén még véletlenül belehalok. Azt felelte, rendben, sőt bé- kítésként elmehetek nyaralni valahova. Kifizeti nekem a hotel árát, és valaki másnak is, akit magammal szeretnék vinni. Pénzt is adott, méghozzá rengeteget, hogy jól sikerüljön kikapcsolódás. Persze el-fogadtam, és közben egyre csak arra gondoltam, hogy a nyaralás hozhatja meg a szabadulásomat. Arra gondoltam, hogy ha valaki egyszer olyasmit tesz velem, mint amit Udaj tett, akkor nincs rá garancia, hogy legközelebb ne tegye meg még egyszer ugyanezt, vagy akár szörnyűbb tetteket is.- Senki sem fogott gyanút?- Szerencsére nem. De elérkezett a nyaralás időpontja, és Udajjal összeszólalkoztunk a hotelben. Szó szót követett, belelőtt a vállaltiba. Majd idegesen kirohant, és rám küldte maga helyett a testőreit, akik ismét letartóztattak volna, ha el nem iszkolok gyorsan a kocsimmal. Tövig nyomtam a gázpedált. Meg sem álltam Észak-Irakig. Ott aztán - kihasználva, hogy a pozíciómból adódóan remek információim voltak - odamentem a

titkos CIA irodába. Tudtam, hogy hol van, mivel az Öböl-háború után már semmi sem maradt titokban Irakban. Szóval, odamentem, és elmeséltem nekik, hogy ki va-gyok.- Elhitték?Persze, egy rakás személyazonossági igazolvány és fénykép is nálam volt. Ezeket mutattam nekik bizonyítékul. Megígérték, hogy segítenek. Ám mielőtt még elrepültem volna Irakból, megkértem az egyik Észak-Irakban lakó rokonomat, hogy menjen el az egyik házamba és hozza el az oda rejtett pénzemet, ötvenezer dollárt. Az amerikai tábornoknak is elmondtam, aki segített volna a szökésben, hogy addig sajnos sehova sem mehetek, amíg nem jutok egy kis pénzhez. Nem mehetek el végérvényesen Irakból és költözhetek Európába üres zsebekkel! Azt mondta, hogy vigyázzak, mert a házam környékére újabban megbízhatatlan kurdok költöztek, akik akár meg is ölhetnek. Én viszont hajthatatlan voltam, pénz nélkül nem akartam elutazni. Ekkor már az egyik barátnőm is velem volt.- A hölgy mit gondolt, azt, hogy ön az elnök fia, vagy tudta, hogy csak hasonmás?- Tudta, hogy én vagyok, és azt hittem, szeret is engem. Ezért volt olyan fontos a pénz is, hogy új életet kezdhessek vele. Szóval, az amerikai tábornok megígérte, hogy egy diplomáciai kocsit küld a házamig, hogy nagyobb biztonságban lehessek. El is vitt a sofőr, kirakott, majd azt mondta, elmegy tankolni, és negyed óra múlva már ott is van értem, és akkor indulhatunk vissza a CIA irodájába. Nem így történt. Jöttek a kurdok, és a barátnőmmel együtt elraboltak a házamból. Fél napon keresztül cipeltek bennünket hegyen-völgyön keresztül egészen az iráni határhoz.- Az elnök fiát akarták elrabolni?- Nem. Belső információkhoz jutottak valahogyan, és tudták, hogy Udaj keres engem. Tudja, a kurdok egy része olyan, mint Európában a maffia. Pénzért mindent megtesznek, és a világ végéig is elér a kezük. Benne vannak az emberrablásokban is. Csak a pénz érdekli őket. Ha például tudják, hogy valami fontos Iraknak,

akkor azt gyorsan ellopják, csak azért, hogy később visszaadhassák az értékénél jóval több pénzért.- Ezek szerint önt és pénzt akartak Udaj Huszeintől.Hogyne, meg is próbálkoztak vele. Udaj még közvetítőt is küldött, akinek az volt a feladata, hogy megállapítsa, valóban engem kaptak-e el. Ráadásul, akit küldött, pont a testőrök edzője volt. Az az ember, aki a kínzásomat vezette a börtönben, aki teljes nyugalommal nézte végig, ahogyan az egyik kezemet a másik után törik el, és nyúzzák le a bőrt a hátamról. Elmondta, hogy ez a rendszer nem az a rendszer, amelyet bárki elhagyhat. Amint elolvad a hó és járhatóbbak lesznek az utak, egy percig se féljek, egyből megint Bagdadban leszek. Majd ők kiszabadítanak. Szerencsére közbeszóltak az amerikaiak, és elrendelték, hogy a kurdok azonnal engedjenek el, ha segítséget szeretnének. így is lett. Ki-hoztak végre a börtönből, és elrepülhettem Törökország érintésével Bécsbe.- Hogyan tudta és tudja ma is elkerülni, hogy ön után nyúljon az iraki elnök titkosszolgálata?- Megtudtam, hogy távozásom után elrendelték Irakban a kivégzésemet. De állandóan költözködöm, így senki sem érhet el, ha én azt nem akarom. Van egy otthonom Bécsben, egy Norvégiában, egy pedig Londonban. Ha nem mozognék egyfolytában, akkor már biztosan nem élnék. Nem hiszek már senkinek sem. Sem a CIA-nek, sem a briteknek, sem az amerikaiaknak, de még az iraki ellenzéknek sem. Szerintem, csupán jól cseng az, hogy „ellenzéki”, valójában közel sem azok...- Mi történt a családjával miután ön elhagyta az országot?- Mindenkit bebörtönöztek, még idős szüléimét is.- Megmenekültek?- Életben maradtak ’95-ig, de akkor Udaj lelőtte az apámat.- Részvétem...- Szaddám keze elért sajnos a többiekhez is, így mára nem is ismernének meg, kitagadtak a szívükből is. De legalább így nyugodtan élhetnek.

-És önnek a sok költözködés közben hogyan marad ideje pénzt keresni?- Van egy vállalkozásom. Sok fontos ember testőrét képeztem már ki.- Azért azt be kell látnia, hogy ez elég bizarr... Miután sok-sok évig ön élt jól képzett testőrök foglyaként, most ön képzi a gorillákat.Sohasem hittem volna, hogy egy ilyen vállalkozásra adom a fejem. Ehhez képest ma összesen nyolcvanan dolgoznak nekem, Európa minden szegletében. Ezt hozta az élet, de legalább itt fel tudóm használni azokat a fortélyokat, amelyeket az iraki titkosrendőrség és a különleges erők tagjaitól ellestem.- Az Udaj mellett töltött 4 és fél év - úgy tűnik — véglegesen meghatározta a jövőjét.- A mai napig is megfizetek minden pillanatáért, kamatostul. Most sem hiszik el sokan, hogy már nem állok Szaddámék szolgálatában. Időnként meg is gyanúsítanak. De tudja mit? Engem senki sem érdekel. Én tudom magamról, hogy egyetlen emberrel sincs kapcsolatom Irakból, egyetlen iraki barátom sincs, manapság már szinte a nyelvet sem használom. Minden barátom, üzlettársam német, angol, amerikai, zsidó, orosz, vagy valamilyen európai nemzet tagja. Semmi közöm ma már Irakhoz, és nem is akarom, hogy valaha is legyen. Igaz, irakinak születtem, az is maradok halálomig...- Nem hiányzik a hazája?- Dehogynem. Csak az emberek nem. Sajnos, legyen az Irakban élő iraki, vagy külföldre menekült hazámfia, nekem mindég}’. Mindenütt ők alkotják a társadalom legalját.- Ha a háború megváltoztatná a politikai rendszert, akkor hazatérne?Először is, én nem hiszem el a médiából ömlő propagandát. Azt sem, hogy Szaddámot majd pont egy amerikai háború fogja kimozdítani a hatalmából. Ez képtelenség, ez amerikai álom. Vicc. Szerintem még az okosabbak is túl sokat játszottak a Sony Playstationjükkel, és most azt hiszik, hogy tényleg

megnyerhetnek egy háborút Irak ellen. Ez nem így működik, sajnos. De ettől függetlenül, ha véletlenül valakinek sikerülne Szaddámot kirobbantania a hatalomból, akkor még aznap visszamennék. Több mint 12 éve élek már így, úgy érzem, megfizettem már annak az árát. hogy nyugodtan élhessek. Épp elég sokat dolgoztam már a Szaddám rezsim elpusztításáért. Én voltam az első ember, aki az Öböl-háború után kijutott, és elmesélte a világnak a fontosabb hivatalnokok, állami vezetők nevét. Mielőtt kinyitottam volna a számat, egyetlen egy cikk sem jelent meg arról sem, hogy a Huszein családnak dublőrjei vannak. Én voltam az, aki meghatározta, ki kicsoda a rendszerben, kinek ki a dublőrje, és például azt is, hogy Szaddámnak van egy második felesége is. Az ellenzéki iraki szervezetek folyton azt hajtogatják, hogy ők mennyi mindent tesznek Irakért. Szerintem pocsék információik vannak és csak a pénz, a támogatások megszerzése mozgatja őket.- Van családja?- Van feleségem. ír származású. A nő, akiről az előbb beszéltem, akit kimenekítettem magammal Irakból, ő volt életem legnagyobb tévedése. Véletlenül terhes lett tőlem, és fiúnk született. Én mindent megtettem értük, amit egy férfi csak megtehet a családjáért. Mindent megvettem nekik, és a vagyonomból vásárolt dolgokat az ő nevükre írattam, ha nekem valami bajom esik, akkor ők védve legyenek. Erre egyszerűen megkopasztott és kidobott.- Mi lett vele?- Németországban él és prostituáltakat futtat. A fiam most tíz éves. Három hete láttam legutóbb, amikor Németországban voltam. Egy újságíró kereste meg nekem, cserébe egy interjút kért. Előtte már két éve nem láttam, mert az anyja nem engedte. Amikor talál-koztunk, sírva könyörgött, hogy velem akar jöjjön, mert utálja az anyját.- Gondolja, hogy a fia valaha is megfogja érteni, hogy ön mit, miért tett élete folyamán?- A fiam? Ő büszke rám. Szeret engem, és ismeri az életemet. Sőt, már látott a tévében is. Ha egyszer

felnő, akkor majd mindent elmesélek neki a múltamról, beleértve a titkaimat is.- Biztonságban érzi magát manapság?- Nem. Soha nem érzem magam biztonságban. Sohasem tudok mélyen aludni. Megszoktam, hogy csak akkor lehetek biztonságban, ha legalább az egyik szememet nyitva tartom. Ezért nem vagyok egészséges. Napi 2-3 órákat alszom és keményen dolgozom. Az életemet egyszer már tönkretették itt - az a szemét nő teljesen a sárba tiport ezért nem szeretek itt élni. Haza akarok menni Irakba. Látni akarom az anyámat és a testvéreimet is. Igaz, hogy manapság sokat keresek, és sok pénzem van. De három évvel ezelőtt hetekig az utcán csöveztem. Megírtam a történetemet, és az emberek azt hitték, hogy ettől rögtön milliomos is lettem. Ez közel sem így volt. Egy napon éppen Dublinban aludtam az utcán, amikor eldöntöttem, hogy dolgoznom kéne. Az iraki ellenzékiek üldöztek, mert azt hitték, még mindig Szaddámnak dolgozom.Az irakiak is kerestek, árulásért. Szakácsnak álltam. Napi 15-17 órát dolgoztam egy dublini hotelben. Közben befejeztem az odahaza félbehagyott tanulmányaimat, és sok szép lánnyal is megismerkedtem. A legszebb először a főnököm volt, majd később feleségül vettem. Már van egy kisbabánk, egy kislány. Dinának hívják, éppen 15 hónapos.- Akkor most hármasban élnek?- A feleségem azt mondta, hogy „drágám, ha a pokolra kerülsz, akkor is veled megyek”. Ilyen az a nő, akivel együtt akarok élni. Az apja kiutálta miattam a családból, mert rasszista. Erre a feleségem a szemébe mondta, hogy menjem a p.. .ba, ha nem tiszteli az ő választását, az ő férjét.- Ón fiatal ember, hajói számolok, még nincs negyven éves...- 38 éves vagyok.- Akkor még önök előtt az egész élet...- Oh Istenem, úgy vágyom rá, hogy sikerüljön békében felnevelni a gyerekemet. Most mindenem megvan, amit csak kívánhatok. Házam, kocsim,

vállalkozásom, családom. Semmit sem akarok azon kívül, hogy hazamehessek. Még Karén, a feleségem is azt mondta, ha visszamegyek Irakba, természetesen velem jön. Azt is mondta, hogy ez teljesen az én döntésem, tőlem függ, és ő követ engem, bárhová is megyek.

Gyanakvásból jeles

Latif Jahját megkértük, hogy segítsen elérni néhány olyan külföldön élő irakit, akik megszöktek Szaddám rezsimje elől. Köztük volt Mohamed Núr al-Din Szaffi úr, az elnök második feleségének, első házasságából származó fia, aki most Új-Zélandon él, és a korábban, médiaügyekben idézett Szaad al-Bazzaz is. Amikor Jahja megtudta, kiket keresünk és, hogy azok nem igazán akarnak beszélgetésbe bonyolódni, cinikus nevetésbe kezdett. Azt mondta, ne csodálkozzunk, Szaddám mostohafia majdnem érintett lett az Egyesült Államok elleni terrormerényletekben, és pénzeli az al-Kaidát. Al-Bazzaz úr pedig a mai napig az iraki diktatúrát segíti. Latif Jahja tudomása szerint, álca a szökése és ellenzéki tevékenysége is. Arra a kérdésre, hogy ezzel az erővel ezt róla is elmondhatná a megvádoltak valamelyike, csak hangosan mosolygott. „Kíváncsi leszek mit mondanak...” - ezzel búcsúzott. Az említett urak egyike sem állt szóba velünk...

11. FEJEZET A hatalom pillérei

Az összetartozás ereje

A diktátor csuklóján egyre halványabb az egymás mellé tetovált három sötétkék pont. Erejük mégsem szállt el. Szaddám Huszein most is hisz a törzsi összetartozásban, és ügyesen használja törzsi kapcsolatait. Ez az egyik biztosítéka hatalmának. Az emberek, akiknek a vér szava a mai napig szent.Volt, aki már akkor rájött erre, amikor az iraki diktátor még csak alelnöke volt országának és nagybátyja helyettese a Forradalmi Parancsnoki Tanácsban. Az ország legfőbb, szűk körű irányító testületének egy - később külföldre menekült - tagja évek óta jó barátja volt a feltörekvő Huszeinnek. Al-Alí a ’70-es évek elején a középső északi területekért felelt, ahova Szaddám szü-lőfaluja is tartozott. A vezető hivatalnok meglepő változásokat tapasztalt al-Udzsában. Az alelnök rokonai egyre büszkébben hangoztatták családi kötődésüket, az egykor szégyellt Szaddám felé. Sőt erre hivatkozva, földeket sajátítottak ki és elüldözték a tulajdonosokat. Így ment ez vidéken. Ha a család egyik tagja befutott, az ravaszsággal, erővel, vagy erőszakkal is gyarapíthatta klánját. Szaddám lett az erős ember, családtagjai pedig beindultak az apróbb kiváltságokért. Az ősi törzsi szokások modern változata volt ez, bár teljesen ellentmondott a Baasz Párt. egység és egyenlőség központú ideológiájának. Az arabok együttműködése, az ország újjáépítése, a terhek és előnyök közös viselése, a jobb élet reménye - al-Ali is ezeket tartotta fontosnak. Panaszkodott is, egyre hatalmasabb barátjának, de Szaddám nem vette túl komolyan. „Apróság” - mondta. „Ezek egyszerű emberek.nem értik meg a magasabb szempontokat. Majd elintézem.” A párbeszéd többször is megismétlődött, Huszein láthatóan nem tett semmit. A válasz mindig ugyanaz volt: „Majd elintézem.” Végül a harcostárs

rájött, hogy a rokonság Szaddám kívánságát teljesíti. A képzett fiatalember cseppet sem volt érdekelt pártja cél-jainak megvalósításában, sokkal inkább használta a pártot a sajátjaira. Igazi tikriti maradt, klánjának vezetőjévé érett okos fiatalember.A törzsek Irak történelmének nagy túlélői. A lakosság háromnegyede tagja a százötven törzs és kétezer klán valamelyikének, ezek az ország létrejötte óta fontos szerepet töltenek be a hatalom játszmáiban. A királyság idején a kormányok csak a néhány száz törzsfőnököt támogatták, és így is biztosak lehetettek benne, hogy másik néhány millió ember éppúgy az ő utasításaikat fogja követni. A törzsfőnökök hatalmát leginkább az Oszmán Birodalom alatti földreform biztosította. Addig a törzsi vezetők csak elsők voltak az egyenlők között. Hatalmukat elsősorban személyes képességeiknek köszönhették, és haláluk után egyáltalán nem volt biztos, hogy valamelyik fiú leszármazottjuk lesz az örökös. Magánvagyonuk szinte nem volt. A törzsek vagy azon belül az egyes nemzetségek, klánok tagjai közösen birtokolták az állatokat, a kincseket és a túlélés szem-pontjából legfontosabb vízforrásokat, legelőket is. A törzsfőnök és a törzs tagjai egymásra voltak utalva.A 19. század közepén a török szultán meg akarta adóztatni a törzseket is. Ehhez azonban ismernie kellett a földek pontos méretét. A törzsfőnökök kihasználták a kínálkozó alkalmat. Ők közvetítettek a törzs tagjai és a központi hatalom között, így a maguk nevére jegyeztették be a törzs területeit. Egyik napról a másikra nagybirtokosok lettek, társaik pedig egyszerű földművesekké, bérlőkké süllyedtek. A büszke nomádok szinte állati sorba kerültek. Többségük negyven éves kora előtt meghalt. Aki csak tehette, a középkori vi-szonyokat idéző elnyomás elől, a jobb élet reményében a városokba menekült. Aki maradt, az továbbra is a törzs immáron korlátlan urában bízott. Ha bajban volt, hozzá fordult, ha sérelem érte, tőle várt igazságot. A törzsi kötődés, a bizalom és az összetartozás érzése nem

szenvedett csorbát.22

A legnagyobb arab törzseknek, akár fél-, egymillió tagjuk is lehet. Törzsenként. Vannak ezeknél jóval kisebbek is, ilyen a Bu-Nászir, amelyhez Szaddám is tartozik. Körülbelül harmincezer tagja van, és mint a többi törzs is, klánokra, alklánokra és nagycsaládokra oszlik. Ez utóbbiak a legösszetartóbb csoportok. Jóban, rosszban közösen osztozik mindenki. Ha valaki lop vagy gyilkol, vagy szerencsésebb esetben, biztos és jövedelmező álláshoz jut, a többiek feltétlenül védeni és támogatni fogják. Nem csak egy másik nagycsaláddal, vagy egy másik törzzsel, de akár az államhatalommal szemben is. A királyság bukása után sokan azt hitték, hogy a törzsek együtt tűnnek majd el a régi rendszerrel. Nem így lett. Hiába menekült az emberek jelentős része városokba, hiába vesztették el kapcsolatukat a korábbi közösséggel, hiába kezdtek szűk családi körben élni. Nekik nem kellett már a törzsekre támaszkodniuk, mások azonban remek lehetőséget láttak a törzsi szokások és az összetartozás erejében.Az ország új urai erőszakkal szerezték meg a hatalmat. Soha nem érezhették magukat biztonságban, a különböző eszmék és érdekszövetségek nem jelentettek elég erős összetartozást. Ellenségeik legyőzéséhez, de legalább távoltartásához mindez édeskevés volt. Először az Aref testvérek vették elő újból a törzseket. 1963 és 1968 között testőrségük és a katonai egységek élére közeli rokonaikat nevezték ki. Ekkor jött létre a később hűsége és brutalitása miatt hírhedté vált Köztársasági Gárda. Tagjait főként saját törzsükből toborozták. Az első elnök, Abdel Szalam Aref testvéréből csinált vezérkari főnököt, aki az elnök halála után a hatalmat is „megörökölte”.23

22 Korábban egy törzs által birtokolt terület nagyságát az határozta meg. hogy katonáival mekkora területet, legelőt tudott megvédeni a többi törzstől. Értől a ponttól kezdve ez már nem volt kérdés, az állam szavatolta a birtokok határát. így megszűnt a törzsfőnökök függése az alattvalóiktól, akikre többet nem kellett számítani a törzsi terület fenntartásában.

A törzsiség még a Baasz Pártban is utat tört. Amikor az 1960-as évek közepén a különböző frakciók vetélkedéséből Haszan al-Bakr került ki győztesen, saját rokonai egyre nagyobb számban csatlakoztak a párthoz. Hajrallah Talfa, Szaddám apósa, ekkor azt javasolta az ugyancsak rokon al-Bakrnak, hogy a párt ideológiája helyett inkább a saját törzsére helyezze a hangsúlyt, amikor kiválasztja társait. A párt második, és immár végleges hatalomra kerülését követően az új elnök így is tett. Mivel a hatalom megtartása a biztonsági és tit-kosszolgálatokon múlt, a Bú Nászir törzs tagjait elkezdték ide toborozni. Az egységek megszervezője és irányítója, a szintén törzstag, Szaddám Huszein volt.A törzs azonban túl kicsi volt, egyedül képtelen lett volna ennyi embert kiállítani. Ezért az elnök előbb bevonta a szülővárosa, Tikrit környékén élő törzseket, majd később a nagyobb szunnita és siíta törzsszövetségekhez fordult. A hatalom kiszolgálásáért cserébe kiváltságok tömkelegét kapják. Minden fiatal, aki különböző biztonsági szervezetekben szolgálja a rendszert és a diktátort, tisztában van vele, hogy ezzel családját, klánját szolgálja és egyben megvédi őket a hatalom túlkapásaitól.

Törzsi játékok

Az irak-iráni háború előtt az al-Dzsubúr törzsszövetség egyik sejkjét meggyilkolta egy rivális törzs. Azonnal kitört az utódlásért folytatott harc. A törzsfőnök legkisebb fia, a 17 éves Másán al-Dzsubúri ebben teljesen esélytelennek számított. Szaddám Huszein ekkor Bagdadba kérette a fiút. Rövid beszélgetés után meg is ajándékozta a tinédzsert. Értékes karóra, ház, palota, tízezer dollár készpénzben és egy befolyásos kormányzati állás. Ezeket kapta a fiatalember, aki így egyből a törzs legbefolyásosabb és leghatalmasabb tagja lett. Mivel a diktátor közvetlen támogatását is élvezte,

23 A Köztársasági Gárda ebben az időben megközelítőleg egy páncélos dandárral ért fel, azaz kb. 3-5000 fővel.

egyértelmű volt, hogy ő lesz a következő sejk. Az öröklésért folytatott vita véget ért. A jóindulatért 1980-ban kellett megfizetni, amikor a diktátor katonákat kért a háborúhoz. Másán al-Dzsubúri ötven busszal tért vissza szülővárosába, és fiatalokat toborzott a fegyveres erőknek. A törzs több tízezer tagja kiválóan megállta a helyét az irak-iráni háborúban, többnyire a Köztársasági Gárdában harcoltak. Számosán lettek közülük tábornokok, akikkel aztán Szaddám Huszeinnek meggyűlt a baja. A háború lezárását követően a törzs és a hatalom közötti jó viszony megromlott. Szaddám túl befolyásosnak kezdte érezni az al-Dzsubúr törzset és megnyirbálta kiváltságaikat, leváltotta tábornokait. Válaszul az egyes klánok többször is puccsot kíséreltek meg olyan egységekre támaszkodva, amelynek tagjai közülük kerültek ki.Rasid Abdul Szalem al-Dzsubúri a törzs egy másik ágának vezetője. A '90-es évek elején ő is megszenvedte törzsének puccskísérleteit, de később újra jóban lett a hatalommal. A sejk ma is húszezer emberért felelős. A kormány a jó viszonyra való tekintettel legutóbb iskolát is építetett a klán Bagdad mellett élő tagjainak. A modern épületet al-Dzsubúri narancsfarmja mellett húzták föl. A megkülönböztetett figyelem ékes példája az ajándék tankönyvcsomag, amely a nemzetközi szankciók miatt igazi ritkaságnak számít. A törzsfőnöknek mindössze annyi a dolga, hogy rendet tan az övéi között. Idejét vagy a gyümölcsös kertben, vagy embereivel tölti. Délelőtt a farmján pihen, délután kíséretével a klán által lakott településeket látogatja végig. Több autóból álló konvoja is törzsfőnöki minőségét erősíti, mindenféle ügyben eljárhat. Ha úgy adódik, találkozik a kormány képviselőivel is, akik a biztonság kedvéért állandóan szemmel tartják az egyszer már hűtlenné vált al-Dzsubúr törzset is. .Amikor 1999-ben meghalt al-Dzsubúri édesapja, Szaddám Huszein magas rangú delegációt küldött a temetésre. Egyszerűbb alkalmakkor szürke tisztviselők járnak ki hozzá egyeztetni.Az Irakot vezénylő Baasz Párt felfogása elvileg éles ellentétben állt mindazzal, amit a törzsek és a törzsiség

jelent. A 1990-es évek elején az iraki diktátor ezt is megmagyarázta. Az Öböl-háború után minden szégyenérzet és zavarodottság nélkül vállalta a hagyományos értékrendet. Sőt már tizenöt évvel korábban betiltotta a személynevek utolsó tagjának használatát. Ezekből ugyanis egyértelműen következtetni lehetett viselője származására. Egy idő után pedig kellemetlenné vált, hogy a politikai élet erős embereinek közös gyökerei letagadhatatlanok voltak a névazonosságok miatt. így lett Szaddám Huszein at-Tikritiből is egyszerűen Szaddám Huszein.1990-ben Szaddám totálisan elszámította magát Kuvait megtámadásával. A háborús vereséget a klánok is megpróbálták tompítani. Szimpátiatüntetéseket szerveztek a kormány és a diktátor mellett, amiért Szaddám Huszein nyilvánosan magasztalta őket. Kijelentette, hogy a törzsek az egész iraki népet, és így az államot is képviselik. Nyilatkozatiban magáról a Baasz Pártról is, mint szimbolikus törzsről kezdett beszélni, amely az összes iraki törzset tömöríti. Egyre többet találkozott a törzsfőnökkel. A televízióban egyre több olyan összeállítást mutattak, amelyekben a hagyományos népviseletbe öltözött elnök kart karba öltve táncol a tűz körül valamelyik klán tagjaival különböző törzsi ünnepségeken. 1992 májusában a törvény erejével szentesítette a régi-új értékeket. A fővárosban bezáratta az éjszakai klubokat és betiltotta a nyilvános alkoholfogyasztást. A Forradalmi Parancsnoki Tanács újra bevezette a korai iszlám szokásokat és a törzsi értékeket idéző büntetéseket. A nyugati világban megütközést keltett, amikor kiderült, hogy az iraki jogszabályok a lopást vagy rablást akár amputálással is sújthatják. A katonaszökevényeknek pedig a füleik elvesztésével kellett szembenézniük, ha elkapták őket. Időközben, az amúgy teljességgel formális hatalmú parlament tagjai között egyre kevesebb párttag, és egyre több törzsi vezető tűnt fel.A törzsiség lett az utolsó kapocs a diktátor és az elnyomottak között. A szunnita arabok mellett, a síiták es a kurdok között is talált olyan törzseket, akiket meg

tudott hatni a törzsi értékekkel. Több kurd törzs már 1975-től szervezetten a kormány szolgálatába állt. Cserébe ők is kiváltságokat élveztek saját népükön belül, bár sosem voltak olyan megbízhatóak, mint arab társaik. A népirtó Anfal-hadjárat idején csak félszívvel segítették az iraki hadsereget, amikor pedig 1991-ben fellázadt az egész ország, a százötvenezer fős, kurdok- ból álló Dzsahs-egység majdnem fele, fegyverestül átállt a kurd felkelők oldalára. A siíta arabok viszont csak vallásukban különböznek a többi araboktól. Rájuk különösen szüksége volt Szaddámnak, mert megnyerésükkel új támogatókra lelt, az addigra teljesen kormányellenes siíta csoporttusolások között is.Basszem Abdái Shammari, az egymillió fős Shammar konföderáció egyik sejkje. A törzs klánjai kezdetben a mai Szaúd-Arábia területén éltek, ahonnan néhány csoport a 18. század közepén északnak indult. Az Oszmán Birodalom felbomlása után az egyes klánok kü-lönböző országok állampolgárai lettek. Hivatalos irataik szerint, van köztük szír, iraki és szaúdi is. Irakban a Shammarok jóban voltak a mindenkori hatalommal, de más arab törzsekhez képest, csak kevésbé kötelezték el magukat Szaddám felé. Abdái Shammari az ország északi részén, Moszul kertvárosában él egy hatalmas ranch-en. harminc rokonával együtt. A törzs egyik klánjának ura. Együttműködik a rezsimmel, így ő és ötszáz másik család kivételezett helyzetben él. Shammari az elegáns villán kívül egy hatalmas amerikai terepjáró büszke tulajdonosa is. Havonta kétezer dollárt kap arra. hogy biztosítsa temérdek rokonának anyagi ellátását. Sőt, nemrég egy új kukáskocsit is kapott a klán, egyenesen Bagdadból.Ennyi pénzért a sejknek sok mindennel kell foglalkozni. Egyszerre szociális munkás, bíró és polgármester. 1999-ben például a törzs egyik tagja összeverekedett a sógorával, aztán meg is ölte. Rendes bíróság helyett a haragos felek egyenesen Shammarihoz fordultak, ő közvetített a két család között. Az áldozat családja, hogy eltekintsen a törzsi keretek között bevett szokásnak számító vérbosszútól, ezer dollár kártérítést követelt, és

azt, hogy a gyilkos az egyik lánytestvérét adja feleségük az áldozat valamelyik rokonához. Két hónapi tárgyalás után, hála a sejknek, kétszázöten dollár készpénzben és a házasságban állapodtak meg.Nem volt ilyen szerencsés minden törzs, még akkor sem, ha egyébként szövetségben álltak Szaddám Huszeinnel. Az al-Dzsubúr törzs tagjai a ’90-es évek elején több merényletet kíséreltek meg Szaddám ellen. A megtorlás ilyenkor általában elérte a rokonságot is. Halál helyett ez sokszor a megalázást, vagy megszégyenítést je-lentette, emlékeztetve mindenkit, hogy ki az úr a házban. Szabri Mahmud al-Dzsubúri ezredes a Köztársasági Gárda egy ik páncélos egységének volt a parancsnoka. Egy puccskísérletet követően ő is kivégző osztag elé került. Egy Moszul környéki kis faluban temették el, a szertartáson személyesen jelent meg a diktátor is. Szaddám, a törzsi szokásoknak megfelelően hagyományos táncot járt az elhunyt emlékére. A gyászoló apának pedig együtt kellett lépnie a halotti táncot fia gyilkosával.Az al-Dulajmi törzsszövetség egyik része 1995-ben, ha nem is puccskísérletet hajtott végre, de fellázadt a diktátor ellen. A törzs egyik magas rangú, a légierőnél szolgáló tábornokát vélt vagy valós vádak alapján kivégezték. Amikor a megcsonkított holtestet vissza-kapták a hozzátartozók között kitört az elégedetlenség. Ramadi várost és környékét három hétre le kellett zárni. A térségbe érkezett biztonsági szolgálatoknak ennyi idejükbe telt, amíg helyre tudták állítani a rendet. Több százan haltak meg tisztogatásokban. Ennél is veszélyesebb volt a kitagadott tábornok rokonainak lázadása. Turki Iszmail al-Dulajmi azokat az elítélteket akarta kiszabadítani, akiket a lázadásban való részvételért tartóztattak le. A Köztársasági Gárda egyik parancsnoka tankjaival és katonáival indult rokonai kiszabadítására. Meg nem erősített hírek szerint az ellene kivezényelt - szintén a Gárdához tartozó - egységekkel valóságos ütközetet vívott. Végül lázadása elbukott és ő is rokona sorsára jutott.

Legalább százötven törzs és ezeknek több ezer klánja van a mai Irakban is. Szaddám Huszein huszonöt-harminc klánnal ápol szoros kapcsolatot. Ezekből válogatja fontosabb elit alakulatainak és hírszerző szervezeteinek tagjait. Megbízik bennük, és azok is hűségesek a diktátorhoz, már amennyire a bizalom és a hűség Irakban komolyan vehető fogalmak. A több tízezer ember azonban pontosan tudja, hogy teljesítményüktől függ törzsük jóléte. Akiknek odaadása ténylegesen megkérdőjelezhetetlen, azok közvetlenül a diktátor törzséhez, a Bú Nászirhoz tartoznak, azon belül is a Bedzsát klánhoz, illetve a Bú Gafúr alklánhoz. Ők viszont legfeljebb néhány százan lehetnek.

Seregek szemléje

Szaddám Huszein szívesen mutatkozik egyenruhában. Marsalli uniformisa jelzi, hogy ő az ország legmagasabb katonai vezetője is. Katonai tudása azonban sok kívánnivalót hagy maga után, az elnök sohasem folytatott hadi tanulmányokat. Ifjú korában - hasonlóan a Tikrit környéki fiatalokhoz - álma a Katonai Akadémia volt. Felvételizett, de felvételt soha nem nyert. Nem voltak megfelelőek a jegyei, így eltanácsolták. Elemzői szerint, ettől állandó kisebbségi érzés gyötörte. Hiába lett a párt végrehajtója, hiába bizonyította többször rátermettségét különböző merényletek és szabotázsakciók végrehajtásával, az egyenruha hiányát nem sikerült feldolgoznia. Katonatiszt akart lenni, és később, amikor lehetősége lett rá, ezt ki is harcolta magának. Miután 1968-ban nagybátyja lett az ország elnöke Szaddámot választotta helyettesének. Al-Bakr azonban hivatásos katona volt, aki jó viszonyt ápolt az ország tábornokaival, vélhetően nem volt hajlandó unokaöccsét szabálytalanul, főtisztnek kinevezni Huszein 1976-ban mégis elérte, hogy megkapja az akkor használatos legmagasabb tábornoki rangot, igaz ebben az időben a hatalom - ha formálisan nem is - már sokkal inkább az ő kezében volt Az 1979-es, tényleges hatalomváltás után nem kellett tovább várnia. Sztálin

után szabadon kitalálta, az iraki hadseregben addig nem is létező marsalli rangot, és rögtön kinevezte önmagát. Az iraki-iráni háború és a kuvaiti invázió megtervezésében is tevékenyen részt vett, fájhatott is emiatt eleget hozzáértő beosztottainak feje. Rend-szeresen rossz döntéseket hozott, amelyet a tábornokok, ha egyáltalán lehetett - csak nagy nehezen tudtak kijavítani.Mara az iraki elnököt olyan bonyolult és egymást átfedő szervezetek hálózata védi, amelyhez hasonló sincs a világon. A védelem alapja az iraki hadsereg. Katonának lenni kötelező Irakban. Az irak-iráni háborúban az ország harcképes férfi lakosságának nagy része a hadseregben szolgált. A vérontás végén az iraki hadsereg a világ negyedik legnagyobb létszámú fegyveres testületé volt több mint egymillión szolgáltak benne. Aki megúszta vagy kiváltságos rokonokkal rendelkezett, vagy a bürokráciában szolgált. Mivel a szunnita arabok nagyrészt a biztonsági szervezeteket vagy a hadvezetést erősítették, az egyszerű sorkatonák nagy része, nyolcvan százaléka síita arab volt.A fegyveres erők a szomszédos hatalmaktól feltétlenül képesek megvédeni Irakot, és ha kell, odahaza, is bevethetők. A színvonal azonban kívánnivalókat hagy maga után. A minőséget az állomány gyenge kiképzése és a katonák félelme is csökkentette. Az ország urai a Baasz Párt alatt hiába szerezték be a legmodernebb fegyvereket, ha a személyzet nem volt tökéletes. Nem is lehetett, mert mindenki attól félt, hogy az ütőképes egységek a Baasz Párt és Szaddám Huszein ellen fordíthatók, ha egy lelkes és törekvő katonatiszt kerül az élükre. A légierőtől különösen tartottak, mert ott akár egy pilóta is könnyen a hatalmi klikk végét jelenthette egy jól célzott bombával.A diktatúra félelmet keltett bennük, ezért a katonatisztek a biztos középszerben hittek. Nem kitűnni, ez volt a cél. Amíg nem vesztettek csatát, amíg tartani tudták állásaikat, szinte biztosak lehettek benne, hogy az életük is megmarad. Az irak-iráni háborúban szám-talan példa volt arra, hogy azokat, akik nem tudták

végrehajtani Szaddám sokszor teljesen kivitelezhetetlen parancsait, a kudarc után kivégzőosztag elé állították.Az önálló vélemény sem szült jó vért. Ha a diktátor egy-egy tanácskozáson tábornokai véleményét kérdezte, a legokosabb választás a hallgatás, vagy egyetértés volt. Ha a harctéren mégis kiemelkedett egy-egy parancsnok, számolhatott azzal, hogy kitüntetés helyett, vagy azt követően büntetést kap. Az országban minden dicsőség és népszerűség Szaddám Huszeint illette. Bár csatát nyert tábornokait nem végeztette ki, sokszor leváltás, esetleg kínzás és házi őrizet lett a győzelem „jutalma”.Az Irán elleni háború alatt még a legmagasabb körökből is kerültek ki áldozatok. Szaddám egyik miniszterét is megölette, háromszáz magas rangú tiszthez hasonlósan, akik morgolódtak a háború miatt. Ugyanez történt Kuvait elfoglalása után is. Alacsonyabb és magasabb beosztásban dolgozó katonatisztek haltak meg, mert nem egyezett a véleményük a diktátoréval. Hét főtiszt nem tartotta jó ötletnek a szomszédos ország elfoglalását, az elnök állítólag mindnyájukat kivégeztette. Amikor kiderült, hogy a mozgósítás célja nem hadgyakorlat, hanem Kuvait inváziója, több alacsonyabb rangú tiszt félelmének adott hangot. A véleménynyilvánításnak végzetes következményei lettek. A panaszkodókat halálra ítélték.Az Irán ellen vívott háború több jelentős változást is hozott a fegyveres erőkön belül. Szaddám telepumpálta a tisztikart saját, és szövetséges törzsének fiataljaival. Megnőtt az elit Köztársasági Gárda szerepe, és a hadsereg jobb és gyengébb egységekre vált szét. A leggyengébben felszereltek a gyaloghadosztályok lettek, ezekbe sorozták be az ágyútölteléknek szánt siíta arabokat. A gépesített és páncélos egységek tagjai között, és tisztikarában már főleg a kiváltságos szunnita arabokat találjuk. Jobb fegyverekkel, általában jobban is harcoltak. A Köztársasági Gárdában Szaddám távoli rokonai voltak a legnagyobb számban. Ezt az egységet, ha csak lehetett óvták a csatáktól, és legfeljebb tűzoltásra használták. Később, az Öbölháború alatt, a szövetséges katonák, mint kés a vajat, úgy hasították

ketté a szaúdi-kuvaiti határon felálló több százezres iraki hadsereget. A tartalékba vezényelt páncélos egységek már próbáltak küzdeni, de a gyenge haditechnika miatt kevés sikerrel védekeztek. A Köztársasági Gárda egyes részeit pedig Irakba vonták vissza, őket nem is érintették a bombázások.

A biztonság gyűrűi

Bár mára a hadsereg létszáma a félmilliót sem éri el, továbbra is hasonló elvek alapján működik. Mivel a tisztikar majdnem teljesen szunnita arabokból áll, Szaddámnak kevéssé kell tartania tőlük. Ha lázadás tör ki, annak általában az elégedetlenség az oka és a Köztársasági Gárda leveri.Ez az egység már a 1960-as években létrejött, de igazán csak Szaddám alatt teljesedhetett ki. A irak-iráni háborúban akkora szükség volt rájuk, hogy a korábbi testőr feladatok helyett valódi katonai feladatokat kaptak. Egyre többen lettek. Amikor véget ért az irak-iráni háború a gárda százezer főből állt. Nehézfegyverekkel, hűséges törzsek fiataljaival és a kiváltságokkal elkényeztetett tisztekkel az élén. Szaddám célja az volt hogy a Köztársasági Gárda bármi-kor, bármilyen katonai felkelést le tudjon verni. Mindezek ellenére a Gárda egységeiben is előfordulnak lázadások vagy puccskísérletek. A már bemutatott al-Dzsubúr törzs itt szolgáló tisztjei még a kuvaiti háború előtt kíséreltek meg merényletet Szaddám ellen. 1992-ben 135 tisztet végezték ki összeesküvés vádjával. 1995-ben, a diktátor sógorainak szökése után is tisztogatások folytak a Gárdában. Napjainkban a Köztársasági Gárda hat hadosztálya, a fővárosba vezető nagy utak mellett állomásozik, Bagdad és a hadsereg határszéli csapatai között.Egy nagylétszámra duzzasztott egység könnyen felhígulhat. Ezt megelőzendő, a diktátor 1995-ben megalapította a Különleges Köztársasági Gárdát. Ennek tagjai részben Szaddám saját törzséből, részben a hozzá hű más tikriti törzsekből származnak. Legalább

tizenötezren, legfeljebb huszonötezren lehetnek. A Különleges Köztársasági Gárda az egyetlen egység, amely a fővárosban nehézfegyverekkel is rendelkezhet. Tagjai különleges kiképzést kaptak a városi harcra. Egy Irak elleni támadás esetén ők lehetnek azok, akik minél tovább próbálják majd védeni Bagdadot, és esetleg szülővárosukat Tikritet. Ők vigyáznak Szaddám Huszeinre és a politikai elit többi tagjára is. Parancsnokuk a diktátor kisebbik fia, Kuszáj Huszein.És ezzel még nincs vége a testőregységeknek. A Különleges Biztonsági Szolgálat a Különleges Köztársasági Gárdánál jóval kisebb, alig ötezer ember tartozik alá. A szervezet az 1980-as évek elején született meg Huszein Kamel al-Madzsid keze alatt. Az akkor még fiatal ember a diktátor egyik unokaöccse volt. Huszein Kamel egyre jobban kiterjesztette a szervezet feladatkörét, és hamarosan már az ország titkos, nukleáris fegyverprogramjában is segédkeztek a katonák. Háború esetén ennek az egységnek az ellenőrzése alatt vannak az ország ballisztikus rakétái és a hozzávaló biológiai és vegyi fegyverek. A Különleges Biztonsági Szolgálat végzi a lehallgatásokat, ellenőrzi a belföldi és külföldi telefonbeszélgetéseket és a telekommunikáció minden lehetséges csatornáját. Sőt, az elnök rájuk bízta a többi titkosszolgálat ellenőrzését is. Veje disszidálása után a diktátor kénytelen volt átszervezni a Különleges Biztonsági Szolgálatot. Rendkívüli befolyása és ereje miatt Szaddám ezután nem is merte egyetlen emberre bízni a vezetését. így most Kuszáj Huszein és az elnök személyi titkára, Abdul Hamid Mahmud közösen irányítja. A Különleges Biztonsági Szolgálat és a Különleges Köztársasági Gárda őrzi azokat a palotákat, amelyeket a diktátor saját védelmére és kényelmére épített.A kétezer fős Himája egység a Különleges Biztonsági Szolgálaton belül működik. Az ő feladatuk is a diktátor és a Baasz Párt vezetésének személyi védelme. Vezetője Abdul Hamid Mahmud tábornok. Hatalma az örökösnek kikiáltott Kuszáj Huszeinével vetekszik. Az egység tagjait fiatalon, 15-16 éves korukban hozzák Bagdadba,

majd egy a külvilágtól hermetikusan elzárt bázison nevelik át és képzik ki. Mindenkiben tudatosítják a rendszer és Szaddám iránti feltétlen hűséget. Két-három évi agymosás után kerülnek a Hintájához. A legjobbak és legmegbízhatóbbak alkotják a diktátor személyi testőrségét. Ez a Murafikin. Negyven elszánt, és rendkívül jól kiképzett férfi. Felkészültségük a leghatékonyabb nyugati kommandókéval vetekszik, és az elnök iránti odaadásuk megkérdőjelezhetetlen. A hosszú évek óta itt szolgálók tábornoki rangot és kiváltságok sorát kapják.A néhány tucat profi három csoportra oszlik. Az egyik részlegnek az a dolga, hogy az elnök programjai alapján, minden olyan helyet, ahol Szaddám Huszein, vagy szűkebb családja megfordul, alaposan szemügyre vegyenek és ellenőrizzenek. A következő tíz-tizenkét ember az elnök személyes alkalmazottja. Van köztük ételkóstoló, inas és titkár is. A harmadik harmad, a legjobbak legjobbjai pedig mindenhova együtt mennek az elnökkel, minden lépését figyelik és - feltehetően - bármikor képesek lennének meghalni érte. A Murafikin katonái ráadásul nem egyszerűen a Bú Nászir törzs tagjai, hanem mindnyájan Szaddám saját alklánjához tartoznak.És még mindig van hova nyúlni, ha veszélyben a rendszer. A Népi Hadsereget még 1974-ben hozták létre. Kivételesen nem közvetlenül Szaddám Huszein ellenőrzése alá tartozik, a diktátor egyik közeli munkatársa felügyeli. A békeidőben alig néhány tízezer főt számláló egység a kormányzó, Baasz Párt saját milíciájaként működik. Aki belép, külön juttatást kap a részvételért, és évente meghatározott időt szolgál. Az egység főleg könnyűfegyverekkel rendelkezik és rendfenntartó feladatot lát el. Az irak-iráni háború alatt hatszázezren voltak tagjai, köztük nők is.A Fedajin Szaddám nevű egységet Udaj Huszein, a diktátor nagyobbik, szadista fia, hozta létre 1995-ben. A harmincezer fősre becsült kisebb hadsereg szerepe nem tisztázott, amolyan keménylegények gyülekezete, akik mindenben hajlandóak követni Udajt. Mivel az elnök

fiának viselkedése teljesen kiszámíthatatlan, korábban szó volt róla, hogy a Fedajin Szaddámot is átveszi testvére, Kuszáj Huszein. Ebből azonban parázs vita keveredett és végül Udaj megtarthatta magánhadseregét.És ezzel nincs vége a sornak. Fegyveres testületként számításba kell venni a rendőrséget, a határőrséget, Szaddám propagandakatonáit, a Jeruzsálem Hadsereget és több kevésbé fontos félkatonai szervezetet is, akiknek mind az a feladata, hogy egymást és az iraki társadalmat szemmel tartsák.

Őfelsége titkosügynökségei

Az iraki hírszerző szervezetek a diktátor legféltettebb kincsei. Nélkülük bajosan értesülne az országban történő eseményekről. Hatalmának legfőbb biztosítéka a minden elképzelhetőnél kiterjedtebb hálózat. Nem csak az összeesküvőkre utaznak, figyelik a közhangulatot, az embereket foglalkoztató problémákat is. Miután a Baasz Párt hatalomra került, első dolga volt, hogy ellenőrzése alá vonja a hírszerző szervezetek működését és saját embereivel töltse fel azokat. Szaddám Huszein, aki korábban a párt hasonló alakulatát vezette, átvette a teljes ellenőrzést. Hasonlóan a biztonsági szervezetek-hez, itt is meghatározó szerep jutott a diktátor törzsével rokon, és azzal szövetséges törzseknek. Egyre több megbízható fiatal kapott közülük jólfizető állást a titkosszolgálatoknál. Négy szervezetről van szó, amelyek kivétel nélkül közvetlenül Kuszáj Huszeinnek jelentenek, így a diktátor fián keresztül értesülhet mindenről, ami az országban történik. Mindegyik titkosszolgálatnak van egy belső ügyosztálya, ezek a szervezet saját munkatársait figyeli. A biztonság kedvéért ezzel a feladattal a Különleges Biztonsági Szolgálatot is megbízták.Szaddámnak ez még mindig kevés volt. Hogy a legminimálisabbra csökkentse a titkos szervezkedések lehetőségét, különleges szempontokat szerint választja ki a vezetőket. Gyakoriak a leváltások és áthelyezések.

Ez ugyan a minőség rovására megy. de így senki sem tudja másokkal összeszűrni a levet, egyik szervezeten belül sem. Másrészt a diktátor ügyel arra is, hogy rokonai, és többi csatlósa lehetőleg osztozzon a kulcsfontosságú posztokon.A szervezetek nem egyszerűen figyelik az embereket, hanem rendszeresen provokálják is őket. Amikor baráti társaságban vagy magánbeszélgetésen valaki Szaddámot bírálja, sohasem lehet tudni, hogy mi is a hallgató teendője. Ha jelenti az esetet, akkor barátja, vagy ismerőse halálát is előidézheti. Ha nem teszi meg. belőle lehet áldozat, mert esetleg a másikat közben beszervezték és hivatásos provokátor lett.Az elmúlt tíz—tizenkét évben több információ is napvilágra került, elképesztően alapos és sokszor kegyetlen tevékenységükről. 1991-ben kurd felkelők foglalták el a területükön levő nagy obb városokat, ahol kifosztották az ott talált irodák archívumait. Ez a tizen-hét tonnányi papír évekig hánykolódott iraki Kurdisztánban.Kanan Makya Irakban született. Építészmérnökként diplomázott, majd miután külföldre távozott, könyvet írt Szaddám Huszein rendszeréről. 1992-ben, egy angol forgatócsoporttal az addigra autonómiát kapott kurd területekre utazott, hogy felkutassa a zsákmányolt dokumentumokat. Az iratok tartalmáról szinte semmit nem lehetett tudni, mindössze feltételezhető volt, hogy' fellebbenthetik a fátylat az iraki titkosszolgálatok módszereiről és eredményeiről.A kurd városok még épp csak ébredeztek a felkelés után. Összevisszaság, nyomor, szétlőtt házak és nincstelenné vált menekülők. Ez fogadta a területre érkező botcsinálta író-kutatót és útitársait. Az egyik kurd főhadiszálláson fegyveres kísérőket és felhatalmazást kaptak, amellyel hozzáférhettek a különböző helyszíneken tárolt, zsákmányolt iratokhoz. Már első próbálkozásra szerencséjük volt. Az omladozó, de őrzött épület korábban az iraki titkosrendőrség ál-lomáshelye volt. Az egyik félreeső kisszobában rozsdás öltözőszekrények mélyéről kerültek elő a megsárgult

iratok. Miután az épület a kurd fegyveresek kezére került, minden papírt ide ömlesztettek, de a tartalmukra nem voltak kíváncsiak. A sok ezer dosszié között Makya találomra kezdett turkálni. Titkos megfigyelések jegyzőkönyvei akadtak a kezébe. Családi fotók az azonosításhoz, és részletes, táblázatba rendezett adatbázis a célpontok személyes adatairól. Egy-egy név mellett szerepelt a közvetlen családtagok száma, az ősök neve és születési ideje, a célszemély lakóhelye és a letartóztatott családtagok neve és száma. Ezrek és ezrek élete volt nyitott könyv a titkosrendőrség ügynökei előtt. A dossziék mellett virágos borítójú füzetek hevertek, iskolai jegyzetekhez készülhettek. A körzetből kivégzett emberek névsorát tartalmazta, és kiderült belőle az is, hogy a büntetés kollektív volt, az egész családot érintette. Egy másik vasszekrényből a lehallgatott telefonbeszélgetések írott változatai kerültek elő, a rendszer vájtfülű emberei még az egyszerű há-ziasszonyok mondandójára is kíváncsiak voltak.Szulejmánija, az iraki kémelhárítók egyik legfontosabb kurd bázisa volt. A szervezet székhelyére néhány nappal később jutott be Kanan Makya. A falon még ott foszladozott a hivatalos iraki térkép, egy rábiggyesztett fémből készült szemmel a közepén. Még a kormány ügynökeinek is folyton az motoszkálhatott a fejében, hogy a „szeretett” vezér állandóan figyel, több száz kilométeres távolságból is. A titkosrendőrség épülete jóval több volt, mint egyszerű irodák sora. Börtönként is működött, ahová a rendszer kurd ellenségei kerültek. A különböző helyiségek más és más célt töltöttek be. Az egyikben fizikai kínzásoknak, a másikban lelki gyötrelmeknek vetették alá a foglyokat. Ezekben próbáltak hozzáférni az emberek elméjéhez, megnyitni és átnézni agyuk minden szegletét, összeesküvés, vagy szervezkedés nyomai után kutatva. Makya egy félreeső helyiség sarkában akadt a dokumentumokra. Zsákokba zsúfolták őket az új lakók. Az egyikben az ügynökök nyilvántartása bújt meg. Fényképük, címük és felfegyverzettségük foka szerepelt a nevük mellett. Előkerült egyikük naplója is, a férfi saját kezű

feljegyzéseivel. A választások meghamisításának módszereiről éppúgy szó esett, mint a zsarolás trükkjeiről. Utóbbiról pontokba szedett lista segítette az ügynökök munkáját, amely külön kitért a megvesztege-tések módszertanára is. A kivégzettek listája mellett az előbb megkínzott, majd felakasztott emberek személyes papírjai sorakoztak. Iskolai igazolványok, levelek, fényképek. Emberi életek, papírdobozokba temetve.Kanan Makya sokkoló felfedezéseket tett, Szaddám Huszein titkosrendőrségének viselt dolgairól. A hivatalos iratok szemrevételezése mellett a helyi piacokon is hozzájutott bizonyítékokhoz. Videokazettákat szereztek, amelyek a rendszer bűneit dokumentálták. Elrettentő felvételeket néztek végig és mutattak meg később a világnak is. Az egyiken egy középkorú férfi látható, amint kába tekintettel, ernyedten tűri vallatója ütéseit. Szólni nem tud, csak összerezzen a pofonok után. Egy másik video-dokumentum hat fiatalember kivégzését örökítette meg. A bekötött szemű halálraítéltek körül a kivégzőosztag, tisztek és civil nézelődők. Az egyik tiszt ítéletet hirdet. Szaddám Huszein nevében elrendeli a férfiak kivégzését. Szakadozott sortűz dörren, az oszlopokhoz kötözött férfiak a földre roskadnak. Egy ballonkabátos civil sétál végig a halottak előtt, egyenként golyót röpít mindegyik fejébe.A tizenhét tonna dokumentum egészen addig Kurdisztánban maradt, amíg az amerikai szenátus és nemzetközi emberjogi szervezetek rá nem bírták az iratok tulajdonosait arra. hogy gyűjtsék össze a bizonyítékokat és küldjék el Amerikába. Azóta külön intézmény foglalkozik a feldolgozásukkal és publikálásukkal.A négy titkosszolgálat közül a rettegett Titkosrendőrség, az Amn a legnagyobb és leghatékonyabb szervezet. A nyolcezer fős testületnek több százezer fizetett besúgó jelent, az alkalmankénti besúgásra kényszerített, egyszerű emberekről nem is beszélve. Feltehetően majdnem minden iraki családról lehet dosszié az Amn főhadiszállásain, amelyekkel zsarolni lehet a hozzátartozókat. 1973-ban a titkosrendőrség akkori

vezetője puccsot kísérelt meg a rendszer ellen, de ő bukott bele. Szaddám ezután a KGB-hez fordult, gyakorlati és technikai segítséget kért. A szovjet titkosszolgálat örömmel tett eleget a felkérésnek. Az Amn az elnöki palota irányítása alatt áll és nemcsak az ellenzéki szervezkedéseket figyeli, de az egyszerű ren-dőrségi nyomozásokba is besegít. Vidéken minden rendőrőrs első emelete az Amn irodája. A szervezet vezetője mindig a legszűkebb rokoni körbe tartozik, az Amn irányítója volt az elnök egyik unokatestvére, sőt féltestvére is.A Mukhabarat az Iraki Hírszerző Szolgálat. A Baasz Párt saját titkosszolgálatából nőtte ki magát Szaddám Huszein vezénylete alatt, még a hatvanas évek végén. Kezdetben a párttagok és a politikai ellenfelek után kémkedett, de végrehajtott merényleteket és élen járt a kínvallatás alkalmazásában is. Szaddám remekül tudta kamatoztatni az itt szerzett tapasztalatokat, amikor 1968 után rábízták a teljes hírszerző apparátus irányítását. Azóta is csak a legmegbízhatóbb emberei kerülnek az irányítói székbe. Távolabbi rokonai mellett két féltestvére, Szabawi és Barzan at-Tikriti is irányította a szervezetet. Ellenzéki források szerint, 1999-ben elégedetlensége miatt Szaddám megölette a Mukhabarat akkor vezetőjét. Az iraki híradások egyszerre minősítették autóbalesetnek és szívrohamnak az ügyet.A Mukhabarat elsősorban a kiemelten érzékeny információk gyűjtésében vesz részt, ügynökei dolgoznak Irakban és külföldön is. Megfigyeli a kormányzó párt tagjait éppúgy, mint az ellenzéki szervezetek vezetőit és az Irakban élő és dolgozó külföldieket. A környező arab államokban is aktív, de minden egyes iraki nagykövetsé-gen ott vannak az emberei. Bérgyilkosai gyakran vadásznak külföldön élő irakiakra, és több szabotázs akció is a kezükhöz tapad. 1993-ban Kuvaitban még az amerikai elnököt, idősebb George Busht is megpróbálták eltenni láb alól. Bush a kuvaiti emírt látogatta meg, a Mukhabarat egy autóba rejtett pokolgéppel akart velük végezni. A szomszédos ország biztonsági emberei

azonban lefülelték a két iraki ügynök által vezetett kommandót. Annál sikeresebb volt három évvel későbbi akciójuk, amikor leleplezték a CIA akcióját Bagdadban. Az amerikai hírszerzés a hűséges Köztársasági Gárda emberei közült talált magának partnereket, a tervezett puccs szereplőit azonban leleplezte a Mukhabarat.A Katonai Hírszerzés felügyeletét Szaddám az irak-iráni háború alatt vette a saját kezébe. Előtte a Hadügyminisztériumhoz tartozott. Egyrészt a tisztikar elhivatottságát és hűségét ellenőrzi, másrészt informálja a fegyveres erőket a szomszéd országok hadseregeivel kapcsolatban. Számos arab országban működik besúgóhálózata, és ha úgy kívánja a diktátor érdeke, merényleteket is végrehajt iraki disszidensek ellen. A Katonai Hírszerzés testvérszervezete a Katonai Elhárítás, amely csak 1991 óta önálló. Ekkor a diktátor bizalma megrendült a hadseregben, ezért emelte ki az elhárítást. Teljes önállóságot adott neki, és a jelentések címzettjeként megint csak az Elnöki Palotát jelölte meg. Az elhárítás az összes katonai egységben alkalmaz ügynököket, és figyelemmel kíséri a Katonai Hírszerzés tevékenységét is.Legalább öt fontos fegyveres biztonsági szolgálat és négy hírszerző szervezet van. Kilenc, válogatott emberekből álló testület. Az egész országot, és egymást is figyelik, az egész világtól és egymástól is védik az elnököt. Az élükön csupa megbízható rokon, közeli hoz-zátartozó, féltestvér, fiú, unokaöcs. És a rendszer csúcsán maga Szaddám Huszein, mint pók a hálójában figyel és irányít. Vigyáz magára...

12 . FEJEZET

Szaddám Huszein előremenekül

Elterelő hadművelet

Szaddám Huszein több tucatnyi emlékművet építtetett az Iránnal vívott háború emlékére.Csak a Satt al Arab folyó mentén kilencven szoborcsoport hirdeti az iraki elnök „diadalát”. A legjelentősebb azonban Bagdadban található. Két kardot tartó kar ível át a Felvonulási téren. A mívesen kidolgozott pengék közel ötvenméteres magasságban találkoznak, sajátos boltívet vonnak a többsávos út fölé. A háborúban elesett iraki katonák fegyvereit olvasztották be, ebből készült az alapanyag. Az alkarok kidolgozása is alapos, még az ujjlenyomatok is kivehetőek rajtuk. Élő emberről vett mintát a szobrász. Maga Huszein elnök ajánlkozott fel a szent cél érdekében. Miután rögzítették karjai lenyomatát, komoly probléma lépett föl. Kiderült, hogy nincs Irakban akkora öntöde, ahol a monumentálisra tervezett karok megformál- hatóak lennének.Végül Angliában, a világ egyik legjobban felszerelt üzeme vállalta el a feladatot. A karokat a szigetországban öntötték ki. és darabokban szállították vissza Irakba, hogy összeállításuk után méltó helyükre kerülhessenek.Az elnök volt az első, aki áthaladhatott saját ölelésén. Fakó lovon ülve léptetett át kardokat markoló karjai alatt. Az emlékmű aljához több ezer elesett iráni katona sisakját zsúfolták, ez jelezte Irak hősies „győzelmét” a szomszéd fölött. Az állami televízió élőben közvetítette az 1989-es eseményt és a kommentátor Mohamed próféta unokájához hasonlította Szaddámot. A régmúltban élt Huszein fehér lován a mártíromságba vágtatott, az újkori utód a reményteljes jövő ígéretével követte. Mögötte saját, hatalmasra nagyított önarcképét cipelték, sisakban és egyenruhában feszített a poszteren. A csillogó kirakat mögött egy csődbe ment,

elszegényedett ország lapult.A háború után Iraknak súlyos problémákkal kellett szembenézni. Óriási adósságok nehezedtek az államra, negyvenmilliárd dollárral tartozott a nyugatnak, másik negyvennel arab szövetségeseinek. Közben az országot is helyre kellett volna állítani, az életszínvonal megtartására, vagy épp emelésére semmi sem maradt. Amikor már az élelmiszerek behozatalát sem tudta támogatni az állam, csillagászati magasságokba emelkedtek az árak. Az infláció miatt ráadásul az emberek fizetése napról napra kevesebbet ért. Szaddám Huszeinnek nem maradt más választása, meg kellett tartania hadserege nagy részét. Joggal féltette hatalmát a szélnek eresztett katonák elégedetlenségétől. Bár 1988 és 1990 augusztusa között közel háromszázezer embert szereltek le, még mindig majd’ egymillió katona maradt szolgálatban.Látva az egyre súlyosbodó gondokat, az elnök manőverezni kezdett. Az irakiak figyelmét újabb külső ellenségek felmutatásával próbálta elterelni a mindennapi problémákról.Tévébeszédeiben Irak-ellenes külföldi összeesküvéseket emlegetett, majd kipécézte magának a szomszédos Kuvaitot. Az aprócska arab szomszéd és a huszonötször nagyobb területű Irak szembeállítása remek választásnak tűnt. Nem tűnt légből kapottnak, a két ál-lam évtizedek óta időről-időre egymásnak feszült. Az Irán elleni háborúhoz ugyanis komoly támogatást adott Kuvait, az adósság rendezését így meg lehetett tagadni. Nemcsak pénzügyi kölcsönökről volt szó, a szomszéd felajánlotta kikötőit is. Iraknak nagy segítség volt a tengerparti ajánlat, saját kikötője alig volt, és Irán azokat is rendszeresen akadályozta.Az iraki elnök viszont a legkevésbé sem akart, vagy tudott fizetni, ezért mást talált ki. Azzal vádolta meg Kuvaitot, hogy olajkitermelésével lenyomja az olaj árát, amely megnehezíti Irak helyzetét. És ezt még területi követelésekkel is megtoldotta.24

24 Bár az Oszmán Birodalom része volt, Kuvait már 1758-tól önálló része volt a bászrai tartománynak. Az uralkodó Szabah családnak a

Izrael szintén kiváló célpont volt. Az arab világ régi megmentőjeként, Szaddám Huszein most a palesztinok védelmezőjeként jelent meg a képernyőn. Hosszú tirádákban fenyegette Izraelt. Közölte, hogy egyáltalán nem felejtette el az 1981-es bombázást, amikor izraeli gépek törölték el az Oszirak atomerőművet. Egy esetleges újabb támadásra biológiai fegyverekkel ígért választ. A szócsaták persze inkább a népnek szóltak, diplomáciai úton Bagdad és Tel-Aviv megegyezett, hogy egyik fél sem készül meglepetésszerű támadásra. A többi arab ország sem úszta meg bírálat nélkül. Őket hálátlansággal vádolta meg Szaddám, amiért nem viszonozták, Irán ellen vállalt áldozatait. Az elnök csak annyit kért, hogy a negyvenmilliárd dolláros hitel nagy részét engedjék el és fogják vissza olajtermelésüket, mert akkor az árak emelkednének, és Iraknak is jobban menne.1990 májusától egyre nagyobb nyomás nehezedett Kuvaitra az iraki kérések teljesítésért. A háttérben közben bonyolult diplomáciai játék folyt, elsősorban az Egyesült Államok várható reakciójának kipuhatolásáért. A kuvaitiak minden külföldi segítséget elutasítottak, mondván ez belső arab kérdés, amelyet majd egymás között megoldanak. Az Egyesült Államok és az arab országok sehogy sem akarták komolyan venni Szaddám fenyegetését. A különböző országok politikusai egymásnak bizonygatták, hogy a diktátor csak beszél, lépni biztosan nem fog.Az USA Irakkal kapcsolatos külpolitikája ellentmondásos volt. Az amerikai kormány határozottan bírálta Szaddám

britek segítenek az autonómia elérésében. A két ország közötti határ kijelölésére 1923-ban került sor, amelynek elfogadását, igaz külföldi nyomásra Irak 1932-ben megerősítette. 1933- ban Gázi király uralkodójuk elűzésére szólította fel a kuvaitiakat. Az első komoly fenyegetésre 1961-ig kellett várni. Akkor Irak új elnöke, Kasszem tábornok előkészített egy inváziót, amelyet csak brit csapatok felvonulása akadályozott meg. Bagdad legfőbb követelése két sziget Warban és Bubiján átadása volt. mert ezek teljesen blokkolják Irak egyetlen kikötőjének megközelítését. További tatás pontot jelentett, hogy a két ország közötti határ sohasem lett pontosan kijelölve, vala-mint a Rumajla olajmező mindkét országba átnyúlik.

Huszeint, amiért ballisztikus rakétáival Izraelt fenyegette, és a média egyre gyakrabban foglalkozott a kurdok ellen folytatott népirtással. Ugyanakkor a Bush kormány megakadályozott minden ellenlépést, és továbbra is segítette Irakot. Az amerikai gabonasegély az iraki szükségletek harmadát kielégítette.

Végzetes félreértés

April Glaspie kemény nő volt. Negyvennyolc éves, munkamániás, a karrierét erős kézzel építő diplomata. Az Egyesült Államok iraki nagykövete, az első női nagykövet a Közel-Keleten. Minden iskoláját kitűnően végezte, politikatudományból és történelemből diplo-mázott. Hamar a kormány szolgálatába állt, és egészen fiatal korától kezdve arab ügyekkel foglalkozott. Ammanban, Damaszkuszban, Bejrutban és Kuvaitvárosban is töltött be különböző posztokat. Nem ment férjhez, Bagdadba is egyedül érkezett 1988-ban. Vállalta a kihívásokat, sokszor sofőrjét is otthon hagyta, egyedül autózott nyolc órát Kuvaitig és vissza, hogy friss zöldséghez jusson. Amikor 1990. július 25-én Szaddám Huszein hirtelen magához kérette, nem volt ideje utasítást kérni a főnökeitől. A zűrzavaros politikai viszony miatt ez nem volt mellékes, de az iraki elnök egy órát adott, hogy odaérjen. Igyekeznie kellett, arra maradt csak ideje, hogy induláskor még odavesse kollegáinak, hogy majd ő helyre teszi ezt a „banditát”. April Glaspie-nek pechje volt, a körülmények szerencsétlen egybeesése és a következetlen amerikai politika rendkívül kellemetlen helyzetbe sodorta, csak ezzel még nem volt tisztában.Szaddám Huszein ekkor már eldöntötte, hogy megtámadja Kuvaitot. A nagykövetet csak azért hívatta magához, hogy kiszedje belőle az amerikaiak hozzáállását egy esetleges arab konfliktushoz. Kettejük, mint később kiderült sorsdöntő párbeszéde a következő-képpen játszódott le. A találkozón ott volt még Tarik Aziz külügyminiszter is, de egy-egy mondaton kívül semmit sem fűzött hozzá az elhangzottakhoz.

A beszélgetést Huszein elnök kezdte egy félórás bevezetővel. Sok témát érintett, ezekkel kapcsolatos kérdéseire várt választ a nagykövetről. Glaspie kitért előlük, mondván felhatalmazás nélkül bizonyos kérdésekről nem nyilváníthat véleményt. A két ország közötti baráti viszonyra tért ki és a kereskedelmi szankciók jövőbeli enyhítésére. Szaddám mosolygott és megjegyezte, hogy búza kivételével semmit sem tud vásárolni Amerikától, mert bármit kér, azt azonnal tiltólistára teszik. Aztán a médiáról váltottak szót, és Glaspie egyetértett az elnökkel, akinek fenntartásai voltak egy róla készült amerikai tévétudósítással kapcsolatban. Huszein elnök az olajárak zuhanásáról kezdett panaszkodni, ami nehéz helyzetbe hozza Irakot. Katasztrófát jövendölt, ha az áresés folytatódik. A nagykövet megértőnek tűnt, és biztosította az elnököt arról, hogy az USA is szeretné, ha Szaddám Huszein újjá tudná építeni Irakot. Majd ezt követően így szólt:„Az arab-arab konfliktusokról, így a Kuvait és Irak közötti ha-tárvitákról azonban nincs véleményünk.” Aztán hozzátette: „Olyan utasításokat kaptam, hogy kérdezzem meg önt - a barátság, nem pedig a szembenállás szellemében - szándékairól. ”Szaddám hosszadalmasan válaszolt, amelyet megszakított egy telefonhívás. A diktátort az egyiptomi elnök, Mubarak kereste. Amikor visszajött közölte, hogy Mubarak kérésére beleegyezett hogy tárgyaljon a kuvaitiakkal.„Ez jó hír. Gratulálok! ” - mondta az amerikai nagykövet és a beszélgetésnek rövidesen vége szakadt.Szaddám Huszein már ekkor sem gondolta komolyan, hogy érdemben fog tárgyalni Kuvaittal. Glaspie kijelentése, amely szerint az Egyesült Államok nem szól bele az ő dolgukba, megnyugtatta. Természetesnek vette, hogy ha megtámadja Kuvaitot, az USA nem fog ellene kifogást emelni. A beszélgetés szöveges változata egy iraki magnófelvétel alapján készült, amelyet később megmutattak April Glaspie-nek is. A nagykövet ugyanis komoly bajba került a kijelentése miatt, sokan úgy tartották, az ő válasza volt a végső lökés a háborúhoz. A felvételt Glaspie hitelesnek tartotta, de néhány helyen

úgy vélte, kimaradtak belőle lényeges részek. Ő úgy emlékezett, hogy félreértett mondata után még hozzáfűzte, hogy ahhoz viszont Amerika ragaszkodik, hogy békés úton rendezze Irak és Kuvait a határkérdést.Az iraki-kuvaiti tárgyalások utolsó fordulóját 1990. július 31-én Szaúd-Arábiában tartották. Az iraki ultimátum a következőket tartalmazta: az adósságok elengedését, a kuvaiti olajtúltermelés okozta iraki bevételkiesés megtérítését, a Rumajla olajmező déli részének átadását, és a két ország között fekvő szigetek át- vagy bérbeadását Iraknak. Kuvait rövid tárgyalás után visszautasította az ultimátumot. Másnap az iraki delegáció hazatért, a két ország közötti határt lezárták, és a következő nap éjjelén megindultak az iraki páncélosok Kuvait felé. Szaddám hadüzenet nélküli háborúját a hozzáértők a modern történelem egyik legnagyobb balfogásának tartják. Épp úgy, ahogy Irán „legyőzése” utáni grandiózus terveinek mindegyikét. Mi-közben országa fuldoklott az adósságban, bejelentette, hogy egész Bagdadot behálózó metrórendszert, közel háromezer kilométer vasútvonalat, ezerhatszáz kilométer autópályát és vízi erőművet épít - sokmilliárd dollárért. Egyikből sem lett semmi, anyagi fedezete nem volt egyikre sem. Kuvait lerohanásának terve annyival biztosabb lábakon állt, hogy hadserege volt. A világ reakcióit a szerencsére bízta,

Légből kapott villáminvázió

A Köztársasági Gárda páncélosai már július 16-tól folyamatosan érkeztek a határhoz. Amerikai műholdak végig figyelemmel kísérték, ahogy másfél hét alatt napi tízezer ember, több ezer tank és szállítójármű sorakozik fel. Július 27-én az iraki hadsereg már készen ált a támadásra, de a hivatalos változat szerint csak hadgyakorlatra készültek. Az amerikaiak hiába figyelmeztették ismét a kuvaiti emírt, az nem törődött a veszéllyel. Valójában a washingtoni politikusok és katonai vezetők zöme sem hitt a támadásban. Az irak-iráni háború tapasztalatai alapján az irakiak nem

támadtak egyik pillanatról a másikra. Hónapokkal korábban lépésről lépésre gyakorolták be a hadmozdulatokat. Csakhogy Szaddám Huszein egyedül döntött a megszállásról, és csak július közepén szólt három megbízható emberének. A titkos találkozón két közeli rokona, Huszein Kantél al- Madzsid és Ali Haszan al-Madzsid, valamint a Köztársasági Gárda parancsnoka vett részt. A döntést természetesen egyikük sem ellenezte. Amikor az egységek a kuvaiti határ felé indultak, még tíz főtisztet avatott be Szaddám a szándékaiba. A politikai vezetés és az elnök munkatársai csak az invázió előtt néhány órával tudták meg, mi is történik országukkal.1990. augusztus 2-án, hajnali egykor, az iraki csapatok három oszlopban átlépték a határt. Több kommandóst már korábban a fővárosba szállítottak helikopterrel, hogy elfoglalják a repülőteret, a Nemzeti Bankot, a tévé és a rádió épületét. A kuvaiti hadsereg kevesebb mint húszezer főből állt, nem jelentettek akadályt a harc-edzett iraki katonáknak. Az emír népes kíséretével Szaúd-Arábia felé száguldott a homoksivatagon keresztül. Az elkövetkező hónapokban Irak módszeresen kifosztotta Kuvaitot, kiürítették a Nemzeti Bankot, és legalább ötvenezer személyautónak kelt lába. Szaddám még augusztusban, hivatalosan is Irakhoz csatolta az el-foglalt országot. Kuvait lett a tizenkilencedik tartomány.A nemzetközi világ felhördült, az öböl menti olajállamok megijedtek. Az Egyesült Államok napokon belül katonai egységeket, először azonban csak repülőket küldött. Miközben az ENSZ befagyasztotta Irak és Kuvait külföldön levő vagyonát, felszólította Bagdadot a kivonulásra. Nemzetközi koalíció szerveződött az USA-val az élén, egy katonai támadás kivitelezésére. Az arab. európai és orosz békéltetési kísérletek mind kudarcba fulladtak. Egyre közeledett 1991. január 15-e, az ENSZ végső határideje. Az iraki hadsereg tábornoki kara teljesen tisztában volt a hadsereg esélytelenségével. Egyedül Szaddám Huszein volt más véleményen. 1991- január 14-én, az elnök az ENSZ főtitkárával találkozott. A tárgy-alás két és fél órán át tartott, Szaddám vezető

tisztségviselői a pozitív végkifejletben reménykedtek. A diktátor azonban nem hajolt meg. Embereit a következő szavakkal nyugtatta: „Ne aggódjatok, már látom Jeruzsá-lem kapuit, ahogy kitárulnak előttünk.” Miközben a világ egyik legütőképesebb hadserege készült rárontani, ő Palesztina felszabadításáról beszélt.Wafik Szammarai több, az iraki helyzetet jól ismerő szakember szerint, nem teljesen szavahihető férfi. Az Öböl-háború után kegyvesztetté vált egykori titkosszolgálati vezető másfél napot gyalogolt Észak-Irakon keresztül, egy szál ruhában szökött meg a diktátor elől. Állítása szerint alapvetően kuvaiti megtámadása előtt került igazán nehéz helyzetbe. Szaddám Huszein az igazságot akarta tőle hallani, de amit mondott, azt nem fogadta el. Másrészt, ha azt mondta volna, amit a diktátor hallani akart, akkor hazudott volna, amitől viszont igen komoly bajba kerülhetett.Szammarai tábornok az irak-iráni háború alatt végig az elnök tanácsadója volt. Tanúja volt, ahogy a katonai végzettséggel nem rendelkező diktátor lassan-lassan elkezdte érteni a katonai szakkifejezéseket, a stratégiai húzások alapvető szempontjait. De azzal is szembesült, hogy Szaddámnak meggyőződése volt, hogy ha valamit eltervez, azt pusztán erősen kell akarnia és megvalósul. A tábornoknak sok titkosszolgálati jelentést volt alkalma átolvasni, mielőtt a diktátor elé állt volna a Kuvait helyzetet elemezni. A szövetséges csapatok nem rejtették el a fegyvereiket, szándékukban állt elret-tenteni az irakiakat. Szammarai pedig pontosan ki tudta számítani, hogy a felsorakozott haderőnek nyomába sem érhet saját hadseregük. Csakhogy Huszein elnök hajthatatlan volt. Néhány héttel a várható amerikai csapás előtt Bászrában tanácskoztak. Itt vetette föl Szaddám azt az elképzelést, miszerint elég lesz elfogni néhány ezer amerikai katonát, és a tankokra kötözni. Úgy vélte, az amerikaiak soha nem lőnének saját katonáikra, ezért könnyűszerrel visszatart- hatóak lesznek. A tábornok azt hitte, rosszul hall, a tervet teljes

képtelenségnek tartotta. De sem ő, sem a többiek nem szóltak egy szót sem.Ahogy január 14-én késő délután ott állt az elnök előtt, Szammarai úgy érezte, el kell mondania az igazat. Szaddám jól szabott fekete öltönyében az íróasztala mögött ült. A tábornok röviden összefoglalta a jelentések tartalmát, felhívta az elnök figyelmét a közelgő, kivédhetetlen veszélyre, hozzátéve, hogy egyetlen amerikai katonát sem sikerült elkapni. Azt már nem merte felhozni, miszerint vissza kellene vonni a csapatokat az iraki határra, ahol jóval nagyobb esélyük lenne a védekezésre. E helyett adatok, számok és jelentések segítségével vázolta, hogy mi vár rájuk a délről érkező amerikai támadás után. Vereségek sora, és - rossz esetben - a szomszédos Irán is elégtételt akar majd venni nyugatról, az előző háború veszteségeiért. Szaddám türelmesen végighallgatta, aztán elmondta a saját véleményét. A diktátor közölte Szammarai tábornokkal, hogy' szerinte Irán sosem lépne be a harcokba, az iraki erők pedig keményebbek és rátermettebbek, mint ahogy azt a tábornok gondolja. Majd beássák magukat, bunkereket építenek, és megvívnak az amerikaiakkal, akik gyengék. Ahogy elvesztenek néhány katonát, fel fogják adni. Néhány másodpercig egyikük sem szólalt meg, Szammarai letaglózva merült a gondolataiba, de azzal nyugtatta magát, hogy legalább megtette a kötelességét. A várható amerikai támadás is nyomasztotta, de a diktátor ilyen esetekben szokásos haragjától még jobban félt. Szaddám azonban szokatlanul nyugodt maradt. Közölte a tá-bornokkal, hogy bár nem ért vele egyet, örül az őszinteségének.Két nappal a határidő lejárta után kitört a légi háború. Kuvaitban valamivel több mint félmillió iraki katona várta a szövetséges csapatok támadását. Négyezer tankjukkal, és háromezernél is több tüzérségi eszközükkel fölényben voltak az ellenfélhez képest. A haditengerészet azonban nem volt komolyan vehető, és Irak hatszáz harci repülőgépe számban és minőségben is jócskán alulmúlta a koalíció légierejét. Ezek ellen, az

egész Irakot behálózó légvédelmi rendszerben bízhatott Szaddám Huszein. A szövetséges haderő gerincét az amerikai hadsereg jelentette a világ legmodernebb fegyvereivel.1991. január 17-én, hajnali egy óra körül harci helikopterek repültek át az iraki-szaúdi határ fölött. Kivilágítás nélkül, nagy sebességgel haladtak a felszín közelében, és szétlőttek két radarállomást. Az így nyílt „résen” aztán nyolc amerikai bombázó repült be az or-szágba. Nyomukban hétszáz további repülőgép állt készenlétben, köztük harminc F-117-es lopakodó bombázó, amelyeket kifejlesztésük óta először vetettek be. Ezek a gépek egyből a parancsnoki állásokat, és a fővárosban található kormányzati épületeket kezdték bombázni. Elkezdődött a Sivatagi Vihar.Az elkövetkező hetekben éjjel nappal folyt Irak, és a Kuvaitban beásott egységek bombázása. Az iraki légierő minimális ellenállást tanúsított, a legtöbb gép Iránban keresett menedéket. A televíziók, a CNN-nel az élen, élőben közvetítették a sötét égbolton felvillanó repülők támadását, az elhárító tüzet és a becsapódásokat. Bár a korábbi háborúkhoz képest viszonylag kevés civil halt meg, többször előfordult, hogy polgári bunkereket bombáztak a gépek. A katonai és kormányzati célpontok mellett megsemmisült számos gyár, erőmű és középület is. Külön kihívás volt Szaddám bunkeréinek lerombolása, és Irak SCUD rakétákat indító, hordozható egységeinek megtalálása. Ezzel akarták az amerikaiak megelőzni, hogy Izrael is beszálljon a háborúba, mert az arab szövetségesek akkor biztosan kiszálltak volna. Szaddám Huszein összesen nyolcvannyolc SCUD rakétát tudott elindítani Izrael és Szaúd-Arábia felé. A támadásokba harmincketten haltak meg és kétszázötvenen megsebesültek. Vegyi és biológiai fegyvereket végül nem vetett be az iraki diktátor. A szövetségesek viszont mindent beleadtak, hogy átfésüljék a Bagdadtól nyugatra fekvő, óriási sivatagot. Kémműholdak és felderítőrepülőgépek figyeltek éjjel nappal, brit és amerikai elitalakulatok járőröztek a homokdűnék között, bombázók tucatjai álltak készenlétben, hogy bármelyik

pillanatban lecsaphassanak egy-egy azonosított egységre.Iszmail Huszeinnek semmi köze nem volt a hadsereghez. Dalokat írt és adott elő, úgy érezte még az egyenruha is esetlenül áll rajta. De besorozták, így mennie kellett. Voltak az egységében - tőle eltérően - jó katonák is, de abban teljesen egy véleményen voltak, hogy egy értelmetlen küzdelemnek lettek részesei. Egy emberként bíztak benne, hogy nem kell harcolniuk. Tudták, hogy az amerikaiak simán átgázolhatnak rajtuk, abban reménykedtek, hogy addigra sikerül békés megoldást találni. Nem sikerült. Harcba küldték őket. Iszmailnak elszállt minden bizodalma, mindenhol a halált látta maga körül, és mégis mennie kellett. Ha az amerikaiak közelébe ér, lelövik - ezt tudta. Ha ott marad a nyílt terepen, hamarosan találatot kap - ezt is tudta. Ha beássa magát, az amerikai bombák találják el - ezzel is tisztában volt. Ha menekülni próbál, saját felettesei lövik le - ebben halálbiztos volt. A tisztek ugyanis nem tehettek mást. Ha nem lőnék le, őket lövik le. Be kellett látnia, hogy nincs kiút. Iszmail Huszein egysége légvédelmi fegyverekkel volt felszerelve. Észre sem vette az amerikai repülő bombáját, amely megfosztotta a lábától.Február végén a Sivatagi Vihart felváltotta a Sivatagi Szabivá. A haditerv szerint a szövetségesek nyílt támadást színleltek Kuvait ellen, és közben titokban keletről átkarolták az iraki erőket, és mélyen benyomulva az országba útjukat állták a sivatagban visszavonuló egységeknek. A támadás gyorsan haladt. Az iraki védelem Kuvait határán összeomlott, a főként síita arab katonák tömegesen adták meg magukat. Az átkaroló hadművelet is gyorsabban haladt a terveknél, a szövetségesek alig ütköztek ellenállásba.Az amerikai páncélosokkal csak a Köztársasági Gárda egységei vették fel a harcot, még ha reménytelen is volt a küzdelem. Február 26-án voltak a legsúlyosabb ütközetek, az irakiak háromszázötven páncélozott harcjárművet vesztettek, miközben mindössze egyetlen amerikai katona halt meg. Az amerikaiak többi

veszteségéről ők maguk tehettek. A további tizenkét áldozat azért esett el, mert ellenségnek nézték saját tankjaikat, és néha azokat is kilőtték.Az iraki hadseregen belül óriásiak voltak a különbségek. Az egyszerű reguláris egységek szinte egyből megadták magukat, a páncélos hadosztályok és az elit Köztársasági Gárda viszont addig folytatta a harcot, amíg csak bírta. Hiába bombázták őket hetekig, hiába tudták az amerikaiak háromszor olyan messziről kilőni az ellenséges tankokat, a Gárda katonái halált megvető bátorsággal harcoltak a végsőkig. Amerikai tankparancsnokok később arról számoltak be, hogy a túlélő iraki gárdisták sokszor halottnak tetették magukat, majd amikor az ellenség elhaladt mellettük, hátulról támadtak a harckocsikra. Előfordult, hogy felugráltak rájuk, vagy megvárták az éjszakát, hogy a sötétben tegyenek kárt a tankokban.Szaddám Huszein február végén, négy nap alatt négyszáz- harmincegy olajkutat gyújtott fel, amelyek óriási fekete felhőt alkottak Irak fölött. Talán a kivonuló egységeket próbálta így védeni a szövetséges légierőtől. Február 26-án ugyanis bejelentette, hogy Irak saját szándékából kivonul Kuvaitból. A valóságban addigra nyilvánvalóvá vált a bekerítés veszélye, ezért vonultak vissza az iraki csapatok. A rendezett akcióból fejvesztett menekülés lett. A „Halál Autópályája" néven elhíresült főút nyílegyenesen vezet Kuvaitból Irakba. Egy nap alatt közel ezerötszáz gépjármű vált rajta romhalmazzá. A nyílt terepen, lopott árukkal megrakott teherautók és gépkocsik könnyű célpontot nyújtottak a támadó amerikai gépeknek. Február utolsó napján a megszálló hadsereg már csak elemeiben létezett, aláírták a tűzszünetet. A száz óráig tartó Sivatagi Szablya a hadtörténet egyik leggyorsabb és legnagyobb győzelemmel járó hadjárataként vonult be a szakkönyvekbe.Irán belépésén kívül Szammarainak mindenben igaza lett. Mire minden előrejelzés beigazolódott, Szaddám ismét magához rendelte. Egy titkos irodában volt a főhadiszállása. A tábornok ettől függetlenül elszántnak

látta. Az elnök újra a véleményét kérdezte. Szammarai a hadtörténelem legnagyobb vereségeként minősítette a történteket. Szaddám Huszein kérdőn nézett rá, de egy ideig nem szólt semmit. A tábornok tudta, hogy az iraki vezér nem ostoba. Biztos volt benne, hogy pontosan tudja, mi a helyzet, és ugyanúgy kilátástalannak tartja, mint a tábornokai, de azt is tudta, hogy a diktátor ezt soha nem fogja belátni. Nem ismerhette be, hogy tévedett.

Káosz és lázadás

Hiába beszélt Szaddám stratégiai visszavonulásról, a céltalanul lődörgő katonák és a dezertőrök mindent elmondtak a valóságról. Az emberek azt gondolták, hogy most talán lehetőség lesz a diktátort is megbuktatni. Ezt erősítette Bush elnök tévébeszéde is. Az amerikai elnök felkelésre buzdította Irak népét, és azzal bátorított min-denkit, hogy Bászra város határában már ott állomásoznak az amerikai tankok.Az első lázadások délen törtek ki még február végén, majd lassan észak felé húzódtak, a főváros felé. Március elején a felkelés átterjedt az északi, kurdok lakta területekre. A városok itt is egymás után jutottak a felkelők kezére, néhány napra még a régió központját, Kirkukot is elfoglalták.Bászrában kezdődött. 1991. március 1-én a frontról visszaözönlő katonák elérték a várost. Az egyik harckocsizó egység parancsnoka végighajtott járműveivel a város főútján, majd megállt a főtéren összegyűlt emberek előtt. Kinyitotta a tank tetejét, kiemelkedett, és a felkelésről kezdett szónokolni. Aztán megadta a jelet. A diktátor óriási arcképe felé fordította az ágyúcsövet, és Szaddám arcába lőtt. A lázongások az ezt követő napokban egyre több siíta városra átter-jedtek, futótűzként közeledett a veszedelem Bagdad felé. Szinte mindenhol hasonló módon tört ki a felkelés. A szervezetlenül kószáló egységek köré egyre többen gyűltek a városokban, és az előbb tanácstalanul hullámzó tömeg biztos elhatározással fordult a hatalom

ellen. Rendszerellenes transzparensek jelentek meg a levegőben, Szaddám-ellenes szlogeneket kezdtek kiabálni az emberek. A szedett-vedett csoportok a Baasz Párt és a biztonsági szervezetek székházai elé vonultak, hogy kiszabadítsák a kínzókamrákban és börtönökben raboskodó hozzátartozóikat, barátaikat. A hatalom ki-szolgálói elbizonytalanodtak. Lőjenek vagy engedelmeskedjenek a nép akaratának? Elbírnak a tömeggel vagy kifogynak a lőszerből? Segítségükre küldi-e Szaddám a Köztársasági Gárda katonáit, vagy magukra maradnak?Mindenre volt példa. Ahol ellenállásba ütköztek, ott a felkelők általában meglincselték a biztonsági szolgálatok és a párt tagjait. Ahol megadták magukat, ott talán megúszták élve a hatalom emberei. Ahol nem sikerült elfoglalni az egész várost a felkelőknek, ott a titkosszolgálatok emberei elmenekültek, és a település határában várták meg a hamarosan felbukkanó rendszerhű erőket.Bászrában egyetlen napra sem sikerült kiűzni a városból a biztonsági szolgálatok embereit. Amikor a nők és a gyerekek vízért mentek a folyóhoz, távoli házak tetején megbújó mesterlövészek lőttek rájuk. A Katonai Hírszerzés épületében tömeges lincselésre került sor, a környező utcákon legalább négyszáz holttest - ügynökök és besúgók - hevert fejbe lőve, hátrakötözött kézzel. A Köztársasági Gárda egységei március 8-án indítottak ellentámadást. Brutális módon, három gyereket kötöztek az egyik tank elejére, emberi pajzsnak. Akiket összefogdostak, azokat levitték a Satt al Arab folyóhoz. Mielőtt fejbe lőtték őket, nehéz köveket kötöttek a lábukra. Az emberek hiába várták az amerikaiak segítségét. Látótávolságra a várostól, az amerikai parancsnokok távcsővel a szemük előtt nézték végig a leszámolást, de nem léphettek, egy hete tűzszünet volt.Északabbra, Nadzsafban és Kerbalában más volt a helyzet. A két város a siíta iszlám világ legszentebb helyei. Évről évre milliószámra érkeztek a zarándokok az iszlám világ minden részéről, hogy leróják kegyeletüket az itt nyugvó imámok felé. Mindkét város nagy befolyású

vallási vezetőkkel büszkélkedhetett, akiknek hírneve az egész siíta világra kiterjedt.Nadzsafban március 3-án kezdődött a lázadás. Körülbelül ötszáz katonát és hírszerzőt lincselt meg a tömeg, gyakran puszta kézzel vagy késekkel véve elégtételt meggyilkolt, megkínzott rokonaikért. A biztonsági erők nem álltak ellen, kivonultak a városból. Amikor napokkal később megérkezett az erősítés, mindent leromboltak, ami az útjukba került. Házak százait zúzták szét a lánctalpak, akiket otthon találtak, azokat falhoz állították és kivégezték. A városban élt a siíta világ egyik legnevesebb egyházi vezetője, al-Kho’i ajatollah. A Köztársági Gárda egységei arra kényszerítették, hogy menjen velük Bagdadba. Al-Kho’i már elmúlt 95 éves, nem tudott egyedül járni, de ez nem hatotta meg őrzőit. Csak akkor segíthetett neki a fia, amikor az a földre esett és nem tudott mozdulni. Megalázatása ezzel nem ért véget, Bagdadban Szaddám arra kényszerítette, hogy közösen szerepeljen vele a televízióban és ítélje el honfitársait, amiért a hatalom ellen lázadtak.A másik szent városban, Kerbalában, még nagyobb volt a pusztítás. A város központjában nyugszik a siíta iszlám két fontos személyisége, Huszein és Abbasz. Mindkét férfiú Mohamed próféta unokája volt, és Kerbalában szenvedtek mártíromságot. A két szent ember temetkezési helyéül szolgáló mecsetek egymással szemben helyezkednek el egy óriási tér két oldalán, köztük egy díszes főutca nyílik. Egy Karbalai testvérpár amatőr videokamerájával rögzítette a Köztársasági Gárda ellencsapását. Az elitalakulat körbezárta a várost, attól kezdve senkinek nem volt menekvés. Egy nappal a felkelés kitörése után, az egyik mecset tornyából készült videofelvétel tanúsága szerint tankok indultak a város központja felé. Mindenre és mindenkire lőttek. A város kórháza pillanatok alatt megtelt sebesültekkel, a köztük dolgozó amatőr operatőr, vérző nők és gyermekek szenvedéstől eltorzult arcát is felvette. A képes dokumentumon egyfolytában sikoltozás hallatszik, aztán szétesik a kép. Az egyik testvért is találat érte. A

temetkezési helyek között húzódó főutca házaiból estére semmi sem maradt. Az aranykupolás mecseteket tel-jesen szétlőtték, a tetőszerkezet beomlott, a falakon golyózáporok nyoma. A Köztársasági Gárda nem egyszerűen visszaütött. Példát statuált a síitákon, az előző nap élve elégetett vagy átvágott torkú Baasz párti vezetőkért és ügynökökért. Elvette életüket és elpusztí-totta legszentebb mecseteiket.A dél-iraki lázadásokkal majdnem egyszerre Kurdisztán is felkelt a diktatúra ellen. Az első városok a török és az iráni határhoz közel, március 4-én kerültek a felkelők kezére. A legdélibb és legfontosabb kurd város, Kirkuk csak két héttel később. A kurdoknak nagy gyakorlatuk volt a felkelésekben, több kurd párt is működött titokban, vezetőik gyorsan a lázadás élére álltak. A kormánypárti kurd törzsekből álló katonai erő, a százötvenezer fős Dzsash állományából hatvanezren szinte azonnal átálltak, a többiek fegyverüket elhagyva menekültek. Az első nagyváros, ami elesett, Szulejmánija volt. Itt is megismétlődtek a délen történ-tek. Fiatalok, öregek, férfiak, nők és gyermekek együtt tódultak az utcákra, körbe vették a titkosszolgálatok épületeit, és megpróbálták kiszabadítani hozzátartozóikat. Az ellenállás legyűrése után azzal estek a hatalom képviselőinek, ami a kezük ügyébe ke-rült. Kővel, késsel, puszta kézzel.A sikerek csúcspontja Kirkuk elfoglalása volt. Bár a kurdok már a kezdetektől ezt tekintik saját fővárosuknak, sohasem sikerült ennek érvényt szerezniük. A hatóságok most hiába tettek egy sor óv-intézkedést. Hiába bontottak le városnegyedeket és tartóztattak le, vagy deportáltak ezreket. Március 18-19-én a kurd harcosok lettek az urak Kirkukban.Egyedül a szunnita arabok lakta városok és tartományok maradtak nyugodtak. Moszul és Tikrit, ahonnan Szaddám hűséges katonái származtak, kitartottak a diktátor mellett. Bagdadban szintén nyugalom volt, de voltak pillanatok, amikor Irak tizennyolc tartományából, egyszerre tizennégyben is a felkelőké volt a hatalom. Az

iraki hadseregnek és a biztonsági szolgálatoknak már csak néhány napra elegendő lőszere maradt.

Visszakézből

Szaddám Huszein még sohasem szembesült ekkora elégedetlenséggel. Bár a kurdokkal már több mint két évtizede folyamatosan vívott, most a déli területek is kicsúsztak a kezéből. A hadsereg is romokban hevert, amelyik egység nem semmisült meg, az könnyen a felkelők oldalára állhatott. Egyedül a Köztársasági Gárdára számíthatott, a jól képzett, hűséges hadtestben ezúttal sem kellett csalódnia. Mielőtt azonban a felkelők ellen fordult volna, megpróbált a saját háza táján rendet rakni.A kulcsminisztériumok élére gyorsan új vezetőket ültetett. Áprilisban ifjú unokaöccsét, Huszein Kamel al-Madzsidot nevezte ki hadügyminiszternek. A Köztársasági Gárda parancsnokát az egész hadsereg élére emelte. A Különleges Biztonsági Szolgálat parancs-noka fia, Kuszáj lett. A lázongó tartományok éléről pedig leváltotta a Baasz Párt tagjait, és tábornokokat nevezett ki a helyükre. A biztonsági és hírszerző szolgálatok szinte minden vezetőjét leváltotta vagy megcserélte. A lázongó hadseregben tömeges kivégzések kezdődtek. A főtisztek közül júniusban tizennyolc tábornokot, júliustól szeptemberig összesen százhatvanöt tisztet állított bíróság elé.A vád általában összeesküvés volt, és az ítélet legtöbb esetben halál. Ősszel unokaöccsét leváltotta a hadügyminisztérium éléről és egy másik rokont, Ali Haszan al-Madzsidot, azaz Vegyész Alit, a kurdok mészárosát tette a helyére. A Baasz Párt kilenc év után ismét kongresszust tartott. Az eseményen a diktátort megerősítették minden korábbi pozíciójában.Közben - ahogy a déli lázadásokat leverte - újra is szervezte a szétzilált egységeket. Dél-Irakból egyre több katonát hoztak északra. A kurd felkelés északról dél felé tartott, a biztonsági egységek visszafelé haladtak. Első célpontjuk Kirkuk volt. Már március 23-án körbe vették

a város, amelyet aztán négy napig bombáztak. A régió fővárosát szinte ellenállás nélkül foglalták vissza. A bosszú sem maradt el. Ami az útjukba került, azt szétlőtték. A kórházakból az embereket egyszerűen kidobálták az ablakon, vagy helyben agyonlőtték. Északra haladva sorra foglalták vissza a településeket, és április elejére ismét Szaddám diktált Kurdisztánban.A kurdok emlékezetében még élénken élt az Anfal-hadjárat. Tudták, hogy mivel kiirtották a hatalom helyi képviselőit, nem számíthatnak kegyelemre. Ahogy az iraki hadsereg és a biztonsági szolgálatok észak felé haladtak, úgy növekedett a menekülők tömege. Április közepére egymillió ember indult Irán, négyszázezer pedig Törökország felé. Utóbbi nem volt hajlandó ennyi menekültet beengedni, a szerencsétlen emberek a határ mentén zsúfolódtak össze. A téli időjárásban sátor, élelem és meleg ruha nélkül, naponta legalább ezren halhattak meg. Humanitárius szervezetek és a kuvaiti háborúban győztes csapatok indultak elhárítani a katasztrófát. Áprilisban amerikai, brit és francia erők Törökország felől megszállták Zakhót, az egyik iraki határvárost, és a környéken védelmi zónát jelöltek ki. Ide nem léphetett be az iraki hadsereg. Ez a terület lett az északi repülési tilalmi zóna, iraki repülők az északi szélesség 36. foka felett, ettől kezdve nem repülhettek. Az emberek lassan visszaszivárogtak Kurdisztánba. A nyugati csapatok júliusban kivonultak Irakból, de egy kisebb erő továbbra is Törökországban maradt, hogy ha kell, vissza tudjon jönni.Maszúd Barzani, a Kurdisztáni Demokrata Párt vezetője ismét tárgyalásokat kezdett Szaddám Huszeinnel a megbékélésről és a kurd autonómiáról. A kurd veszteségek olyan súlyosak voltak, hogy a politikai vezetés egyöntetűen a megegyezés mellett volt, de meg-egyezni természetesen most sem sikerült. Mivel a repülési tilalmi zóna érvényben maradt, 1991 októberében Szaddám Huszein egy huszárvágással mindenkit meglepett. A három északi tartományból, ahol elvileg már 1975 óta nagyobb önállóságban élhettek a kurdok, egyik napról a másikra kivonult az iraki

bürokrácia, a hadsereg és a biztonsági szervezetek. Bagdad beszüntette a tanárok, orvosok és közalkalmazottak fizetését, megszűnt a benzin és áramellátás. Az iraki diktátor ezzel akarta rákényszeríteni a kurdokat maradék önállóságuk feladására. Elszámította magát.

Árulás Kurdisztánban

Kurdisztán az elkövetkező hónapokban nélkülözésekkel teli időszaknak nézett elébe, de az emberek végre teljes szabadságot élvezhettek. A kurd pártok 1992 májusában szabad választásokat tartottak. Magas részvétel mellett a két legbefolyásosabb párt a Maszúd Barzani vezette Kurdisztáni Demokrata Párt, és a Dzsalál Talabáni irányította Kurdisztáni Hazafias Unió szerzete a legtöbb szavazatot. Az újonnan alakult kurd parlamentben mindkét csoport 50-50 százalékkal rendelkezett. Mindkét párt önálló közigazgatást vezetett be a saját területein, katonasággal, oktatási és egészségügyi ellátással.A két országrész azonban nem egyformán gazdag. A nemzetközi segélyeken és az ENSZ programjain túl csak a csempészetből élnek. A hárommillió lakosú terület északi kétharmadát birtokolja Barzani. Területe Törökországgal és Iránnal is határos, állítólag napi egymillió dollárt keres kicsiny „állama” az olaj, a drog és a luxustermékek csempészetének vámjából. Unokatestvére, aki a kormányfő, olyan hálózatot működtet, amely Pakisztántól Európáig képes megszer-vezni a tiltott áruk tiltott forgalmazását. Még Szaddám fiával, Udajjal is jó kapcsolatban van. A csempészett kőolaj ugyanis Kirkuk vidékéről érkezik, ahol olajügyekben az ifjú Huszein dirigál. Rosz- szabb a sora a kisebbik kurd államocska lakóinak. A terület csak Iránnal határos, ez megnehezíti a feketekereskedelmet. 1993 és 1996 között a két résztartomány valóságos háborút vívott egymással, amelynek a csempészjövedelem egyenlőtlen elosztása volt az oka. Maszúd Barzani aztán az egész világot megdöbbentette,

amikor 1996-ban egészen egyéni formáját találta ki a vitás kérdések lerendezésének. Titkos tárgyalások után, a korábbi ősellenség iraki biztonsági szolgálatokkal közösen támadta meg a Kurdisztáni Hazafias Unió állásait és foglalta el a kurd autonómia fővárosát. Irbilt.Az akció alatt az iraki hírszerző szolgálatok folyamatosan azon vetélkedtek, hogy melyik tud minél gyorsabban, minél több embert összegyűjteni és kivégezni. A kurd emberek pedig ismét becsapva érezhették magukat. A CIA ugyanis több ügynököt tartott a városban, de őket időben értesítették, és a támadás előtt néhány órával elhagyták jólfelszerelt lehallgatóállomásukat. Barzani köpönyegforgatását óriási felháborodás kísérte nyugaton. Az Egyesült Államok ezért egyre erőteljesebben próbálta összebékíteni a két kurd pártot. Az 1998-ban megkötött Washingtoni Egyezmény egyelőre bevált, azóta béke van.Az iraki diktátor ellenőrzése alatt továbbra is egymillió kurd él, akiknek megpróbáltatásai alig csökkentek. Aki például bármilyen okból elhagyja Kirkuk városát - legyen szó családi látogatásról, vagy hivatalos ügyek intézéséről - az soha többé nem térhet vissza. A kurdok lakta negyedekben nem lehet új házakat építeni, ám a régieket sem engedik felújítani. Városrendezés vagy új sugárutak építése címén, a kormány gyakran egész negyedeket bont le, ahol természetesen főleg kurdok élnek. Műholdfelvételek tanúskodnak arról, hogy Kirkuk óvárosi részét nem egészen egy év alatt - szó szerint — a földdel tették egyenlővé. A körülbelül fél négyzetkilométeres területen, 1997 szeptemberében még apró házak százai álltak, szűk utcák kanyarogtak közöttük. 1998 júliusára az épületek - és így az utcák - kilencven százaléka egész egyszerűen eltűnt, még a romokat is elszállították. Miközben az arab telepesek ezerszámra érkeznek a városba, az őslakosoknak két választásuk van. Vagy arabként vetetik nyilvántartásba magukat, vagy kitelepítik őket. Utóbbi esetben egyszerűen teherautóra rakják az egész családot, és a kurd autonómia határán magukra hagyják őket. Ezek az

emberek sátorvárosokba kerülnek, vagy megpróbálnak a nagyobb városokban boldogulni.

13 . FEJEZET Luxus a romokon

A tikriti elnöki palotának az összes többi fölé kellett magasodnia. A diktátor szülővárosa megkívánta a kivételezett bánásmódot. Az elmúlt tíz évben csillogó, modern minimetropoliszt faragtak belőle, elüt nemcsak a környezetétől, de minden más várostól is. Az elnöki palota a korona ékköve. Százötven kilométerre a fővárostól, a Tigris folyó partján legalább négy négyzetkilométert foglal el. Körülbelül száz épületet húztak fel itt, javarészük minden luxussal felszerelt pihenőház, de több kisebb palota is sorakozik a gyönyörű, gondozott parkban. Farmok és műfalvak szolgálnak kiegészítésül. Mindenhol szökőkutak és vízesések, márvány, kristály, a belső terekben a legelegánsabb drapériák. A diktátor és családja rendszeresen itt pihen. Keleti kényelem, nyugati színvonalon, sokmilliárd dollárért. Rejtekhely a titkos fegyvereknek. A palotaépítési terv részeként 1991-ben kezdték építeni, amikor az ország lakói két háborút és lázadások sorát követően az életben maradásért küszködöttek.

Az árnyékos oldal

Nyár végére nyugalom köszöntött Irakra. A megfélemlítés és az elnyomás eredménye, de akkor is nyugalom, összetűzések és háborúk nélkül. Az elnök végleg levette vigyázó szemeit iraki Kurdisztán- ról, és minden energiáját az ellenőrzése alatt maradt tizenöt tartományra fordíthatta. És ott voltak még az ENSZ szankciók, a fegyverzetellenőrök, nem is beszélve a déli, siíta arabok ellenállásra hajló csoportjairól és a hatalom örökléséről. Szaddám Huszeinnek volt gondja bőven.Hol volt már Irak attól, hogy az arab világ legmodernebb államaként emlegessék? A kuvaiti

háború alatt elszenvedett bombázások és az azóta érvényben lévő ENSZ szankciók lényegében középkori állapotokat eredményeztek. A bombák nem voltak válogatósak. Katonai célpontok mellett polgári létesítmények is megszenvedték az ellencsapást. Erőművek, gyárak, olajfinomítók kaptak találatot, az újjáépítés pedig lassan, vagy egyáltalán nem ment. A szankciók miatt erre már igazán nem maradt pénz.A ma is érvényben lévő drákói szankciók alapja az ENSZ Biztonsági Tanács két határozata. 1990. augusztus 6-án született a 66l-es számú. Ez mindenféle kereskedelmet megtilt Bagdaddal, kivéve a gyógyszereket és az élelmiszereket. Utóbbit azonban csak humanitárius katasztrófa esetén lehet eladni Iraknak. Az 1991 áprilisában hozott 687-es számú határozat a szankciók esetleges feloldásáról rendelkezett. Eszerint az országnak fel kell számolni nukleáris, biológiai és vegyi fegyvergyárait, készleteit. Meg kell semmisíteni a 150 km-nél messzebbre hordó rakétákat, és Kuvaitot is kártalanítani kell, a határvonal rendezése mellett. Ráadásul mindez csak nemzetközi ellenőrök jelenlétében elfogadható. Idáig Bagdad nem teljesítette a feltételeket, a fegyverzetellenőrökkel folytatott macska-egér harca a televíziók napi témája volt.

A tömegpusztítók

A tömegpusztító fegyverek leszerelését két szervezet ellenőrizte. Az UNSCOM nemzetközi szakértő csoportját az ENSZ állította fel. Ők a vegyi és biológiai fegyvereket, rakétákat kutatták. Velük társult az IAEA; a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértői az ország nukleáris programjára voltak kíváncsiak. Az ellenőrök elvileg szabadon járhattak-kelhettek az országban, és végig is kutatták a tiltott fegyvergyártással gyanúsított laboratóriumokat és gyárakat. Munkájukat azonban erőteljesen

akadályozták. Ha látogatást terveztek, napokkal korábban be kellett jelenteniük a célpontjaikat. Ilyenkor Szaddám Huszein egységei egyszerűen rendet raktak az adott helyeken, és az ellenőrök semmit sem találtak. Külön gondot jelentettek az elnöki paloták. A szétszórtan elhelyezkedő, tucatnyinál is több hatalmas komplexumban kapcsolódhatott ki a politikai elit - medencék, vidámparkok, nyugalmas kertek és kaszinók álltak rendelkezésre -, és ugyanitt tárolták és kutatták az iraki tömegpusztító fegyvereket. A föld fölött azonban semmi nem látszott a bombabiztos pincékben zajló különfoglalkozásokból.Nehézségeik ellenére is sok hasznos információhoz jutottak a fegyverzetellenőrök. Megállapították, hogy ha nincsenek a szankciók, Irak már 1992-re képes lett volna atombombát előállítani. Vegyi és biológiai fegyvereket pedig már jóval korábban elő is állított, sőt be is vetett. Az irak-iráni háborúban, és a kurdok ellen indított Anfal-hadjáratban vegyesen használtak idegmérgeket és mustárgázt. Közben nagy erőkkel igyekeztek többféle biológiai fegyvert is előállítani, anthrax és botulinum-toxin készletük a mai napig jelentős lehet.A biológiai fegyverekre vadászott egy brit fegyverzetellenőr, Terry Tailor is. A nyugalmazott ezredes beszámolója szerint négy és fél év kemény kutatómunkájába telt, mire sikerült elég bizonyítékot találniuk arra, hogy Irak nagyüzemi keretek között gyártotta a mérgeket. Ezeket az anyagokat ugyanis könnyű eldugni, adott esetben néhány teherautóban elrejthető minden. Tailor ezredes egy Bagdadtól hatvan kilométerre fekvő, hivatalosan állateleséget gyártó üzemben bukkant biológiai fegyverek gyártásának nyomaira, de mielőtt még - küldetéséhez hűen - megsemmisíthette volna, az ellenőröket kivonták Irakból.

Feltételezések szerint Irak biológiai fegyver készlete akkora, hogy - ha mód nyílna rá - kétszer el lehetne vele pusztítani az egész emberiséget.Doktor Baktérium. Ez a gúnyneve annak az iraki tudósnak, aki az egész programot kitalálta és létrehozta. Rihab Taha az Egyesült Államokban szerzett doktori címet mikrobiológiából, és nő létére nagyon magasra jutott az iraki rendszer bizalmi ranglétráján. 2003 februárjában, Bagdadban készült vele tévéinterjú, amelyben határozottan állította, hogy Irak kizárólag elrettentésből fejlesztette ki ezeket a fegyvereket, soha nem vetné be az Egyesült Államok ellen, és amúgy is, az egykor hatalmas mennyiség javát már megsemmisítették.

Macska-egér harc

Szaid Aburish palesztin származású, kopaszodó, hízásra hajlamos ember. Vastag keretes szemüvege csak még tovább erősíti amúgy is értelmiségi megjelenését. Ma újságíró és könyvszerző. Több köny-vet is írt Szaddám Huszeinről, és nem titkolja, hogy annak idején részt vett a titkos iraki fegyverprogramokban.1976-ban egy bejrúti tanácsadócégnél dolgozott, amikor felkérték egy elemzés elkészítésére. Nem tudta, ki a megrendelő, főnöke adta át neki a feladatot, az ő szakterületébe vágott. Ekkor dolgozott először Szaddám Huszeinnek. Munkája olyan alapos volt, hogy az iraki elnök további együttműködést ajánlott a nála két évvel idősebb palesztinnak. Aburish nem tétovázott, abban az időben úgy gondolta - temérdek kortársához hasonlóan -, hogy Irakban, a térség legmodernebb államában öröm lesz a munka. Szaddám Huszein nagyratörő, modernizációs tervei ebben az időben élték aranykorukat, tömegével vonzották az országba a szakembereket. Tudta, hogy az iraki alelnöknek kemény eszközei vannak, tudta,

hogy biztos kézzel irányít, de úgy látta, Szaddám abban az időben nem csak elvett tőlük, adott is az embereknek.Szaid Aburish Szaddám külföldi közvetítője lett. Különböző megrendelésekhez üzleti partnereket vadászott az iraki kormányzatnak. Egy alkalommal speciális anyagokra volt szüksége Iraknak, amelyet nehezen tudott beszerezni. Kiderült, csak a britek segíthetnek.A közvetítő nem akart segíteni, de megkérdezte Aburish-t, tudja-e, mire lehet felhasználni a vásárolni szándékozott anyagot. Aburish válasza nemleges volt. A vonal másik végéről sokkoló felvilágosítást kapott. A megrendelés olyasmire vonatkozott, amely elengedhetetlen alkotóeleme volt bizonyos tömegpusztító fegyvereknek. Utólag döbbent rá, hogy - jó kapcsolatai miatt - az iraki elnök titkos fegyverprogramjaihoz is felhasználta. Nem sokkal később kilépett Szaddám alkalmazásából.Aburish véleménye szerint Szaddám Huszein már a hetvenes évek elején nekilátott speciális fegyverek kifejlesztésének. Háromfős testületet hozott létre, amely titokban Irak nem hagyományos fegyverzetét volt hivatott előteremteni. Állítólag még maga az elnök, al-Bakr sem tudott a csoport dolgairól. Szaddám az olajból származó, egyre növekvő bevételek öt százalékát elkülönítette. Ezt a pénzt svájci bankszámlákon helyezték el, majd nekiláttak a beszerzésnek. Az anyagi alapok mellett legalább olyan fontos volt a megfelelő szakembergárda felállítása. Az arab világban szerteszét élő mérnökökre és tudósokra vadászott. Kitalálta, hogy Irakba csalta és rávette őket a programban való részvételre. Amikor ezzel megvolt, már csak felszerelésre volt szüksége. Azok az országok, akik rendelkeztek a szükséges anyagokkal, akár meg is tagadhatták volna az üzletelést. Mégsem tiltakoztak, eszükbe sem jutott, hogy Szaddám mire készül, eladták neki, amire szüksége volt.

Az iraki atomprogram beindítása 1972-ben kezdődött, egy-két év múlva pedig már egész atomtudós gárda jelentett a leendő diktátornak. Irak támogatást akart, aláírta hát a nukleáris fegyverek elterjedését tiltó Atomsorompó-szerződést. Cserébe segítséget kapott az egyezmény felügyelőjétől, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségtől (IAEA), az első iraki atomreaktor beszerzéséhez és a szakemberek kiképzéséhez.Szaddám okosan gondolkodott. Külön „tudományos attasét” küldött a bécsi központú szervezethez, hogy minél bennfentesebb információkhoz jusson. Mahmud Mirza valójában a diktátor egyik testőrének a testvére volt. Bagdadban óriási összeget kapott útrava- lóul, ezzel érkezett meg az osztrák fővárosba. Nagyszabású partikat és kisebb összegű kenőpénzeket adott a megfelelő embereknek, hamar népszerű is lett az IAEA alkalmazottai között. 10 évig maradt a posztján, és közben mérhetetlen mennyiségű információt küldött Irakba. Társasági eseményeken elcsípett pletykákból és titkokból írta üzeneteinek jó részét. Amit itt hallott, az nem jelent meg sehol, de az egyszerű munkatársak, titkárok, asszisztensek, vagy más or-szágok küldöttei tudtak róla. Az elnök odahaza is taktikázott. Irakiakat küldött a fegyverzetellenőrök közé, hogy külföldön járva ellessék az ellenőrök módszereit és technikáit.Irakban közben szigorú előírásokat vezetett be, nehogy kiszivárogjon valami a szándékairól. Akinek külföldi volt a felesége, az választhatott: vagy kilép, vagy elválik. Biztonsági ügynökök kísérték a szakembereket mindenhova. Az atomtudósok nem írhattak nemzetközi folyóiratokban, nehogy felhívják magukra a figyelmet. Az 1980- as évektől pedig már ő döntötte el, hogy valakinek részt kell-e vennie a kutatásokban, vagy sem. Akit a rendszer elég intelligensnek talált, azt egyszerűen kirendelte vagy rákényszerítette a munkára. Néhány tudós

megtagadta az együttműködést, és évekre börtönbe került.A kutatások központja Tuwaitha lett, egy Bagdadtól észak-nyugatra fekvő település. Többtucatnyi laboratórium mellett, 1979-re itt építették fel az első iraki atomreaktort. A munkálatokban francia cégek segítettek. Alig indult el a munka, amikor 1981-ben Izrael meglepetésszerűen lebombázta az erőművet. A támadás célja a vélt fegyverkutatások azonnali elfojtása volt, bár az izraeliek feltételezését senki sem erősítette meg. A nukleáris fegyverkutatások még na-gyobb titokban kezdődtek újra az 1980-as évek közepétől. Szaddám most másik utat választott. Nyugatról részenként szerezték be a szükséges berendezéseket, és új technológiákkal próbáltak fegyverminőségű uránhoz jutni.1987-től Szaddám Huszein sógora, Huszein Kamel al-Madzsid lett a titkos program vezetője, aki az 1982-ben alapított Különleges Biztonsági Szolgálat parancsnokaként egyre nagyobb hatalommal bírt. Nem volt szakember, de Szaddám bízott benne, ő pedig kellő szigorral szervezte a munkát. Irányítása alatt maximálisan kihasználták az ellenőrök gyengeségeit. Nem volt nehéz dolguk. Az ellenőrök még mindig kénytelenek voltak előre bejelenteni, hogy hol szeretnének „szúrópróbaszerűen” körbenézni, és csak előre megadott célpontok közül választhattak. Az iraki alkalmazottakat minden vizs-gálat előtt alaposan felkészítették, fejükbe verték, hogy mire mit válaszolhatnak. Ráadásul a Tuwaithaban lévő kutatótelepet úgy bővítették, hogy a régi építmények mindig eltakarják az újabb laboratóriumokat és gyáregységeket. Mivel az ellenőrök a telepen belül is csak meghatározott útvonalon közlekedhettek, mindig olyan útvonalat jelöltek ki nekik, ahonnan nem látszódott a változtatásokból semmi.

Az ENSZ szankciók és a fegyverzetellenőrök megjelenésekor Szaddám Huszein már pontosan tudta, milyen eszközök állnak rendelkezésére, ha el akarja rejteni vegyi és biológiai fegyvereit, illetve a gyártókapacitásait. Az ellenőrök sejtették ugyan, hogy becsapják őket, de konkrét bizonyítékuk nem volt. 1991 és 1998 között állandó macska-egér harcot vívva az iraki hatóságokkal, a szakemberek végül elértek annyit, hogy Irak leszerelte az atomprogramhoz szükséges berendezések egy részét. Vagy inkább, amit Szaddám Huszein nem tudott elrejteni. Ma sincs pontos információ arról, hogy mi maradt a diktátor kezében, de az valószínű, hogy az iraki tudósok képesek lennének nukleáris fegyvert előállítani.1995-ben Iraknak hirtelen változtatni kellett a taktikáján. Ebben az évben menekült Jordániába a tömegpusztító fegyverprogram vezetője, Huszein Kamel al-Madzsid, Szaddám lányának férje, aki egy-ben az elnök közeli rokona is volt. Várható volt, hogy felfedi az ország minden titkát, ezért Irak hatszáznyolcvanezer oldalas jelentést állított össze, amellyel megelőzte az árulót. Hogy kivédje a nyugati világ vádjait, Szaddám azzal győzködte a nyugatot, hogy Huszein Kamel saját szakállára dolgozott. Az iraki propaganda azt állította, egyedül ő rejtegette a papírokat, a berendezéseket, és az elnök is csak a menekülése után, véletlenül jött rá, hogy mi folyt a háta mögött.1998-ban Irak ismét egyre többször akadályozta az ellenőrök munkáját, azzal vádolva őket, hogy a nyugati hatalmaknak kémkednek, részben igaza volt, de decemberben az Egyesült Államok és Nagy-Britannia fegyverekkel válaszolt. A Sivatagi Róka nevű akció alatt, négy napon keresztül bombázta a katonai és biztonsági egységek központjait és a tömegpusztító fegyverek feltételezett gyárait.

A támadást megelőzően a kutatókat kivonták az országból, többet vissza sem térhettek. 2002 novemberéig kellett várni, hogy az egyre erősödő amerikai fenyegetések hatására Szaddám Huszein ismét hozzájáruljon a szakemberek beutazásához. Az UNMOVIC-ra keresztelt csoport a korábbinál nagyobb hatáskört kapott. Azóta a szigorú határidők miatt Irak együttműködik, és előbb vagy utóbb szinte minden kérést teljesít. Azért ez még közel sem elég. Amikor az ellenőrök ki akarták hallgatni az egyes programok kutatóit, azok közölték, hogy csak a biztonsági szolgálatok tagjainak jelenlétében hajlandóak erre. A megfélemlítés nem vesztett erejéből.

Szankciók béklyójában

1999-ben a Forbes magazin hatmilliárd dollárra taksálta Szaddám Huszein magánvagyonát. A 2002-es felmérés szerint, azóta legalább még egymilliárdot keresett. Ezzel a leggazdagabb arabok közé került, csak néhány olajsejk, szultán előzi meg. Olajat csempésztet, és az Iraknak juttatott külföldi élelmiszer- és gyógyszersegélyt adja el feketén. A több mint ezerötszázmilliárd forintnak megfelelő összeg a környékbeli országok álneveken nyitott bankszámláin, esetleg ékszerekben, vagy készpénzben pihen. Vésztartalék a nehéz időkre. A hétköznapi emberek havi ezer forintnál kevesebbet keresnek. A Szaddámnak szánt szankciók őket sújtják.A kilencvenes évek elején Iraknak felajánlotta az ENSZ, hogy a szankciók keretein belül meghatározott értékű olajat eladhat, és ezért cserébe élelmiszert és gyógyszert vásárolhat. Szaddám elsőre elutasította a lehetőséget. Az ellenkezés azonban olyan súlyos hely-zetet teremtett az országban, hogy az elnök kénytelen volt meggondolni magát. 1993-ban az iraki gazdaság az 1979-es szintnek alig egyharmadára esett vissza. Az élelmiszer-fejadagok tovább csökkentek, nőtt az

infláció. Ráadásul a szigorú szankciók eltörlését vagy enyhítését külföldről is támogatták, Franciaország, Oroszország és Kína személyében. így az ENSZ ismét hajlott a könnyítésre, Szaddám pedig belement az alkuba.Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 986-os számú határozata Olajat élelemért program néven lett ismert. Irak végül 1996-ban fogadta el, s az első szállítmányok 1997-ben értek az országba. A határozat szerint Irak meghatározott értékben adhat el olajat a világpiacon (2001-től a mennyiségnek nem szabtak korlátot), és az ebből a pénzből befolyó pénzt az ENSZ előírásai alapján költhette el. 2002-ben vezették be az „okos szankciókat”. Ez enyhített a korábbi gyakorlaton. Irak ettől kezdve azzal kereskedik, akivel akar. de a katonai termékek adásvételét minden korábbinál szigorúbban ellenőrzik. Az olajért kapott pénz, pontosabban áruk egy része a kurd területeken élőknek jut. A maradék egyharmada Kuvaitot illeti, jóvátételként. Három százalék az ENSZ-é, működési költségeire, a többiből lehet ellátni Irak fennmaradó lakosságát, és abból lehet fizetni a helyreállításokat, de leginkább Szaddám Huszein és az elit kényelmét, biztonságát.A jelek szerint az iraki népnek szinte semmi sem marad. 1991- től az életszínvonal megállíthatatlanul zuhant. Az ENSZ felmérései alapján a legtöbbet a gyerekek nélkülöznek. Az ötévesnél fiatalabbak között kétszer annyian halnak meg, mint az Öböl-háború előtt, és az életben maradtak több mint kétharmada folyamatosan éhezik. Nemcsak ennivaló nincs, de hiányzik a tiszta víz is. A vidéken élők fele csak tisztítatlan, fertőzéseket terjesztő vízhez jut hozzá. Az egészségügyi ellátásban évszázadokkal ezelőtti állapotok uralkodnak. Még a sztetoszkóp és az injekciós tű is hiánycikk, nem beszélve a bonyolultabb felszerelésekről, mint amilyen a röntgen vagy a komputertomográf.

A megpróbáltatások különbözőképp sújtották az embereket. A siíták lakta tartományokban sokkal rosszabb volt a helyzet, mint a szunnita araboknál. Az sem javított a helyzeten, hogy - a kurd területekhez hasonlóan - 1993-ban délen is bevezették a repülési tilalmi zónát. Természeti adottságai és dicső történelmi múltja miatt ezt a területet nem adta fel Szaddám Huszein, inkább szorított még egyet a diktatúra gyeplőjén. Az országba jutó élelmiszerből és gyógyszerből a siíta arabok alig, a diktátorhoz hűséges területek azonban - a lehetőségekhez mérten - jobb ellátást kaptak. Statisztikák szerint Dél-Irakban jut a legkevesebb kalória egy emberre, itt a legkevesebb a tiszta víz, és itt a legalacsonyabbak az állami beruházások. Elképzelhető, hogy Szaddám Huszein az alultápláltsággal igyekszik nyugalomban tartani az itt élőket. Iraki állítások szerint 1991 óta több mint másfélmillió áldozata volt a külföldi megszorításoknak. Az adatok ellenőrizhetetlenek, feltételezhető, hogy jelentősen túlzóak. De a kritikusabb becslések szerint is, legalább félmillióan halhattak meg a szankciók miatt az elmúlt 12-13 évben.

A madanok végzete

Irán fővárosában, Teheránban él egy al-Hajdani nevű siíta menekült. Zegzugos, szűk, lakótelepi lakása valóságos archívuma az iraki rendszer áldozatainak. Fényképes albumoktól, szakadozott kartondobozokig sok mindenben őrzi az eltiportak emlékét. A meghalta- kat név, és lehetőleg fénykép alapján tartja nyilván, külön-külön, attól függően, hogy Szaddám Huszein melyik „rendezési tervének” estek áldozatul. A kurdokat ért népirtás gyerekhalottai és a déli lá-zongások siíta áldozatai mellett külön dossziéi vannak a mocsári arabokról. Arról a népcsoportról, akiknek tízezreit, ötezeréves múltjukkal együtt irtott ki az iraki

diktátor. Szaddám Huszein az emberi civilizáció bölcsőjét 1991-től rombolta, lakóival együtt. Az Éden kilencven százalékát tette tönkre.A mocsári arabokat madanoknak is hívják. Csak abban különböznek környezetüktől, hogy különleges vidéken, különleges életkörülmények között éltek. Otthonuk a Tigris és az Eufrátesz folyók összefolyása feletti, Magyarország területének több mint felét kitevő, majd 52 000 négyzetkilométernyi mocsaras, lápos rész. Az itteni emberek nádból készült kunyhókban és palotákban laktak, csónakkal közlekedtek, és a mocsári bivaly tenyésztése adta megélhetésüket. Közel négyszázezren éltek itt viszonylagos békében, elzártan a külvilágtól. Sok konfliktusuk nem is lehetett, arabok és síiták voltak ők is, és nagyon ritkán hagyták el az életterüket. Szerencsétlenségüket a hatalmas mocsárvidék kiváló búvóhelyei okozták. Évtizedeken át menekültek ide azok, akik szembekerültek a rendszerrel, és el akartak tűnni szem elől. Az 1991-es felkelés után legalább húszezer ember bújt el itt, vagy igyekezett a mocsáron ke-resztül, tovább Iránba.Al-Aga aprócska falu volt, a mocsár szélétől nem messze. 1991. május 20-án éppen esküvőre gyűltek össze a helyiek, amikor helikopterek hangja zúgott fel. A gépek öt rakétát lőttek ki, a település egy nappal később teljesen elhagyatott volt. Aki nem halt meg a támadásban, elmenekült. Két év alatt százezrek szálltak csónakba és evickéltek ki a pokolból, leégett házaikat és állataik tetemét hátrahagyva. Az elnöki tervek végrehajtója Ali Haszan al-Madzsid volt. Ve-gyész Ali, aki néhány évvel korábban a kurdok üldöztetései alatt már bizonyította rátermettségét. A diktátor unokafivére nem finomkodott a módszereket illetően. Azt a feladatot kapta, hogy számolja föl a menekülő lázadók búvóhelyeit, és ő ezt egyszerűen megoldotta. Felgyújtotta a nádast. 1992-ben amatőr videofelvételek jutottak ki az országból, amelyeken

nyomon lehetett követni a kivételes állat- és növényvilágot fenntartó terület pusztulását. Elhagyott, kiégett házak, döglött állatok látszódnak rajtuk mindenfelé, embertelen módszerek eredményeként.Hogy pontosan mi bántotta Szaddám Huszeint a számára teljesen veszélytelen mocsári arabokkal kapcsolatban, arra nincsen magyarázat. Talán a menedéket akarta felszámolni, vagy egyszerűen csak egy újabb grandiózus terven törte a fejét. Már az 1980-as években terveket készíttetett a folyók elterelésére, de a kivitelezést megakadályozták a háborúk. 1992-től több szakaszban kezdődtek meg a munkák. A Tigris folyó nyugati oldalán egy majd’ ötven kilométer hosszú, helyenként két kilométerre is kiszélesedő betonárkot építettek. Áradáskor ezek megtartják a mocsárterület felé túlcsorduló folyó vizét. Később ezt a szakaszt meghosszabbították egészen Kurna városáig, a két folyó összefolyásáig. Az építmény olyan hatalmas, hogy még a műholdfelvételekről is jól látszik, ahogy a Tigrissel majdnem párhuzamosan fut dél felé. Később az Eufrátesz keleti partján is hasonló munkálatokat végeztek. A kisebb folyókat, amelyek szintén a lápvidék felé tartottak, lezárták, vagy7 a Tigris folyóba terelték. így gyakran városok vesztették el a folyóikat, az életfeltételeiket. A környezet-átalakítás záró akkordjaként, a kiszárított területet gátakkal és csatornákkal még kisebb egységekre szabdalták. A nádasokban gyújtott tüzek megpecsételték a terület lakóinak sorsát, semmijük sem maradt.Az ötezeréves életmód őrzőit, a gátépítésekkel egyidejűleg, a kormány máshová telepítette. A madanok a jobban ellenőrizhető főutak mentén felhúzott „kormányfalvakba” kerültek. Már akik élet-ben maradtak, és nem tudtak elmenekülni. A terület alkalmi bázisa volt a legerősebb ellenzéki szervezetnek, az iszlamista SCIRI-nek. Ezért először ágyútűzzel lerombolták a településeket, és csak utána

fogdosták össze az embereket. Néha éjszaka ütöttek rajta a kormánycsapatok a békés madanokon, ilyenkor az egész falut, jobb esetben csak a férfiakat, letartóztatták, és ismeretlen helyre szállították. Ha a legkisebb gyanú is felmerült, hogy törzsek az ellenállókat segítették, akár az egész falut lemészárolták. 1992 augusztusában 2500 embert, köztük gyerekeket és nőket is kivégeztek a biztonsági szolgálat emberei.Néha megnyitottak egy-egy gátat is. Több méter magas árhullám söpört ilyenkor végig a korábban kiszárított vagy felgyújtott területeken. Elmosott embert, állatot, termést és házakat. Akik még ezek után sem akarták elhagyni szülőföldjüket, azokat máshogy kényszerítették távozásra. Gyakran előfordult, hogy mindenféle magyarázat nélkül egész törzsektől tagadták meg az élelmiszerjegyek ki-osztását, márpedig ezek hiányában szinte lehetetlen volt a túlélés.1993-ban újabb filmdokumentumok jutottak ki Irakból. Eddigre már a belső mocsarak fele kiszáradt, az emberek tehetetlenül nézték végig életük felszámolását. Könyörögve beszéltek rá a videoszalagra, vizet és kegyelmet kértek. Egy idős asszony, fekete ruhában, fekete kendővel a fején sírta bele a kamerába bánatát: „A madarak meghaltak, az állatok meghaltak, az emberek meghaltak, a világ meghalt. Nincs víz, nincs élet, meztelenül vagyunk a nyomorúságban!”A meggyőzés eszközeinek ilyen széles tárházával Szaddám Huszein elérte célját. 2001-re a mocsárvidék 90 százalékát kiszárították. A madanok közül már csak alig 20 000 tart ki ezen a kis területen. Ötvenezren Iránba menekültek, másik százötven-kétszázezer embert Irak különböző területein telepítettek le. A többiek meghaltak.

Kordában

A siíta egyház is megszenvedte az elmúlt 13 év diktatúráját. Őket - a szankcióknál is keményebben - maga az elnök gyötörte. Az 1991- es lázadásban játszott szerepe miatt Szaddám Huszein kiemelt fi-gyelmet szentelt az egyházi vezetésnek. Miközben több millió dollárral támogatta a rommá lőtt siíta szentélyek helyreállítását, mélyen hallgatott arról a több mint száz emberről, akik az idős al-Kho’i aja- tollah kíséretéhez tartoztak, és a letartóztatások után eltűntek. Az idős vallási vezetőt előbb Bagdadba hurcolták, majd szabadon engedték. Egy évvel a lázadások után, 1992-ben, békében halt meg Kufa városában. Félő volt, hogy temetésén, milliónyi híve közül, legalább több tízezer megjelenik. Ezt a legkevésbé sem szerette volna az iraki vezetés. A tüntetéseket megelőzendő, a biztonsági szolgálatok egyszerűen elzárták a várost a külvilágtól. A kivezető telefonvonalakat elvágták, és kijárási tilalmat rendeltek el. Később az ajatol- lah egyik fia próbált közvetíteni a hatalom és a siíta közösség között, átvéve apja helyét, de 1994-ben „autóbaleset” áldozata lett.Bagdad egy új ajatollahot kezdett pártfogolni. Szadik asz-Szadr vallási vezető nagybátyját még 1980-ban végeztette ki Szaddám. Az unokaöcstől most azt várták, hogy a kormány jóváhagy ásáért cserébe, ne hangolja az embereket a Baasz Párt ellen. Asz-Szadr valóban a vallásgyakorlásra helyezte a hangsúlyt, távol maradt a politikától. Jószolgálati munkával próbálta meg az egyház befolyását kiterjeszteni a városi szegényekre és a siíta arab törzsekre. Nadzsafi otthonában egyre több törzsfőnök és siíta elöljáró tette tiszteletét, hogy felajánlja segítségét és támogatását. Szaddám rosszat sejtett. Hiába nem kritizálta az ajatollah a hatalmat, a társadalom feletti befolyást csak a Baasz Párt szerezhetett. 1998-ban két siíta vallási vezető is merénylet áldozata lett. Asz-

Szadr joggal hihette azt, hogy' az ő ideje is eljött. Az utolsó időkben prédikációit már a temetéshez használt halotti leplében tartotta. Az összegyűlt tömegnek jelezte, hogy felkészült a rá váró halálra. 1999- február 18-án utolérték a titkosszolgálatok ügynökei. Nadzsaf város szélén, egy körforgalmon hajtott át két fiával, amikor az útszéli bokorból golyózápor fogadta. A kormány hamarosan bejelentette, hogy elfogta a gyilkosokat. A történetet senki sem hitte el, de az iraki televízió bemutatta azokat a felvételeket, amelyeken a négy elkövető bevallja bűneit. Egy hónap múlva őket is kivégezték. A gyors „igazságtételre” csak az vetett árnyékot, hogy kiderült, az egyik tettes részt sem vehetett a gyilkosságban, 1998 óta börtönben volt egy másik bűncselekményért.

Kéretlen támogatók

Az iraki vezérnek külső ellenzékkel gyakorlatilag nem kellett számolnia. Még akkor sem, ha 1991-ben elkezdett szerveződni több, külhonban működő ellenzéki párt is. Korábban szinte fellelhetetlen volt bármilyen, Szaddám elleni, szervezett csoportosulás a világon, legfeljebb azok hangoztatták szembenállásukat, akiket a diktátor elüldözött Irakból. A kilencvenes évek elején több száz emigráns gyűlt össze Bécsben. Először találkoztak ekkora számban, s nem titkolt céljuk az volt, hogy végre egységesen, együtt lépjenek föl az iraki zsarnokkal szemben. Megegyeztek abban, hogy létrehozzák az Iraki Nemzeti Kongresszust (INC), amely maga köré gyűjtheti az együttgondolkodó értelmiségieket és az elszigetelten működő csoportokat, pártokat - szunnita arabokat, kurdokat, siítákat egyaránt. A Kongresszus vezetője Ahmed Csalabi lett, aki néhány hónap múlva arra eszmélt, hogy senki nem veszi komolyan. Az új mozgalom villámgyorsan szétesett. Leginkább azért,

mert gyanús volt, hogy Csalabi, és így az egész kongresszus mögött az Egyesült Államok bábáskodik.A feltételezések szerint az amerikaik az 1991-es lázadások után indították be az ügyletet. Májusban a CIA megbízott egy John Rendon nevű üzletembert, hogy cégével kezdjen Szaddám elleni lejárató kampányba. 23 millió dollár ment el erre a célra, különösebb eredmény nélkül. Aztán jött az INC, amelynek állítólag még a nevét is az amerikaiak találták ki. Amikor a Kongresszus megalakult, három vezetőjét az Egyesült Államokba hívták vendégségbe. A néhány napos látogatás alatt az amerikai kormányzat összesen négymillió dollárt adott Csalabiéknak, hogy próbáljanak rendszerellenes szer-vezkedésbe fogni Észak-Irakban. A pénzből még egy tévéállomás is felépült a kurd városban, Irbilben, amely remek lehetőséget biztosított a CIA-nak hírszerző tevékenységének elkendőzésére.A CIA-ügynökök másban is részt vettek. Az Iraki Nemzeti Kongresszus igyekezett az amerikai kérésnek megfelelően katonákat toborozni. Az 1994-ben érkezett hírszerzők a kiképzésbe is bekapcsolódtak. Néhány száz fegyverest készítettek fel, akik amerikai repülőgépek támogatásával támadták volna meg a közelben állomásozó iraki csapatokat. Azt remélték, a meglepetésszerű rajtaütés, pláne légi támogatással, arra készteti majd a demoralizált iraki katonákat, hogy álljanak át az ő oldalukra, és így újabb lázadáshullám törhet ki Szaddám Huszein uralma ellen. 1995 elejére összeállt a csapat, és úgy volt, hogy márciusban indul az akció. Csalabi. és a Bob fedőnevű CIA-s is, utólag azt állította, hogy az amerikai kormány még negyvennyolc órával a támadás előtt is garantálta a segítséget. Aznap viszont már mást mondtak. Csalabi szerint a Fehér Ház visszavonta ígéretét. A maroknyi csapat magára maradt, majd egy évvel később a kurd vezető, Barzani árulása után a városba érkező iraki csapatok fegyvereitől halt meg a nagy részük. A CIA

tagjai még időben leléptek, az ottmaradtaknak újból megígérték az amerikai légitámadást, majd az is elmaradt. Az égboltot egész délután hiába fürkészték a védők, amerikai repülőgépek nem jelentek meg rajta. Újabb négy nappal később az amerikai elnök azért kifejezte elkötelezettségét az ellenzékiek felé. Irbiltől ezer kilométerre egy lokátorállomást lőttek ki az amerikai repülőgépek.Az Egyesült Államok támogatása általában is névleges maradt. Szóban ugyan támogatta a Szaddám Huszein elnökségét megdön- teni készülő nyugati ellenzéket, de tettekben már jóval kevésbé. Az USA ugyanis végig attól tartott, hogy Irakban újra a ’91-es nép-felkelésekhez hasonló veszedelem támad, s ez - ha Szaddámot meg is döntené - bizonytalansághoz vezetett volna. Az ország széteséséről az egész Közel-Kelet és a nyugati világ is rettegett. Újabb kurd önállósági törekvések, iráni vágyak egy iraki iszlamista rendszer kialakítására, és az iraki vegyi és biológiai fegyverek eltűnése. Ezek rémisztették az amerikai kormányzatot, ezért Washington már a kezdetektől csak katonai puccsokban gondolkodott. Kibékültek volna egy kevésbé brutális, diktatórikus és rossz hírű tábornokkal, aki meg tudja dönteni Huszein hatalmát. Az pedig, hogy Irakban demokrácia vagy diktatúra lesz, az amerikai kormánynak majdnem teljesen mindegy volt. Az iraki ellenzéki szervezetek ezt a legkevésbé sem vették jó néven. Az Iraki Nemzeti Kongresz- szus sem jutott így semmire. Abból a kilencvenhétmillió dollárból, amelyet 1998-ban ítéltek meg hat ellenzéki pártnak, szinte a teljes keret megmaradt.Szaddám Huszein egészen jól viselte a repülési tilalmi zónákat. Még az is lehet, hogy tudta, Amerika ezt nem egészen ellene találta ki. Mert, bár a szomszédos országokat így már nem tudta fenyegetni, odahaza teljes nyugalommal verhette szét az esetleges megmozdulásokat, szervezkedéseket. Ráadásul a

tilalmi zónák a harci helikopterekre nem vonatkoztak, azokkal bátran repülhettek az irakiak, és kényelmesen tehettek rendet ott, ahol erre „szükség” volt. Amerika Szaddám malmára hajtotta a vizet.A diktátor számára így csak az volt már a kérdés, vajon el tud-e bánni saját híveivel is. Egyre többen érezték úgy, sikerülhet leszámolni a vezérrel, aki azonban legfeljebb látszólag volt gyenge. A tit-kosszolgálatok bonyolult hálózatának köszönhetően továbbra is mindenről értesült, méghozzá időben. 1992-ben három, 1993-ban kettő, 1995-ben megint három, 1996-ban kettő, 1997-ben és 2000- ben egy-egy puccskísérlet történt ellene, de mindig ő került ki győztesen. Saját családtagjai ugyan nem emeltek rá kezet, de a szövetséges és nagy befolyást élvező szunnita arab törzsek több tagja is megpróbált szembeszállni vele. A kilencvenes évek végén már nemcsak a hadsereg soraiból, hanem a rendszerhűnek hitt Köztársasági Gárdából, sőt a biztonsági szolgálatok vezetői közül is többen megkísértették a sorsot. Sokan kerültek börtönbe, és többeket kivégez-tek. Nem egy esetben a CIA is megpróbált beszállni a Szaddám elleni merényletkísérletekbe, lesték az alkalmat a megfelelő katonai puccs előkészítéséhez, de a diktátor még az amerikai hírszerzés eszén is túljárt.A CIA legnagyobb iraki balfogása még 1996-ban történt. Ekkor az egyik iraki ellenzéki szervezet akart puccsot kirobbantani, ebbe kapcsolódtak be a tengerentúli kémek. A jordán fővárosból műholdas telefont csempésztek Bagdadba, hogy az ott megkeresett és meggyőzött katonatisztekkel kapcsolatot tudjanak tartani. A Köztársasági Gárda összeesküvőit azonban leleplezték, még mielőtt akcióba lendülhettek volna. A Mukhabarat ügynökei megtalálták a telefont is, és amikor rájöttek, hogy mi célt szolgál, feltárcsázták a megadott számot. A vonal túlsó végén a CIA ammani ügynöke jelentkezett,

akivel röviden és tömören közölték, hogy a küldetés véget ért: az összeesküvőket mind megölték, ideje hazamenni. Az eset kiszivárgott, és igen kínos helyzetbe hozta a világ egyik legjobb hírszerző szervezetének tartott CIA-t. Annál is inkább, mert még az akció előtt egy sajtótájékoztatón óriási hibát követtek el az amerikaiak. A tervezett időpont előtt egy nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy mire készülnek. Szaddám Huszein ugyan valószínűleg eddigre már amúgy is tudott a pucs- csisták szándékairól, de a tévéadásokból most még megerősítést is kapott. A fiaskót követően nyolcszáz iraki tisztet tartóztattak le, nagy részüket ki is végezték.

Remények az ezredfordulón

Szaddám Huszein megöregedett a kilencvenes évek alatt. Még ha mindent meg is tett a látszat fenntartásáért, látható, hogy nem múltak el fölötte nyomtalanul eseménydús életének évei. Meghízott és megőszült. Magabiztosságából és tettrekészségéből azonban egy jottányit sem veszített. Miközben sikerrel küzdött meg a hatalmát fenyegető gazdasági tilalmakkal, és verte szét belső ellenzékét, még arra is jutott ideje, hogy irodalmi munkásságot kezdjen.Az elnök nyugalmát legfeljebb a családi viszályok borzolták az ezredfordulón, de valahogy azokon is úrrá lett. Az ország kormányzásában régi barátai és rokonai segítettek továbbra is. A Baasz Párt legfelső politikai köreiben még ma is azok a társai vannak mellette, akik 1979-ben, a hatalomátvételkor, megúszták a tisztogatásokat. Kisebbik fia, Kuszáj 1995 óta teljes egészében ellenőrzi a biztonsági és hírszerző szervezeteket. O tűnik az örökség első számú esélyesének, bár a napi politikába apja ma sem engedi beleszólni. Szaddám Huszein sokoldalúságát bizonyítja, hogy mindeközben jutott ideje a hozzá

hűekre is. Akikben nem kellett csalódni, azokat meg-felelő jutalmakban részesítette. Az 1996-ban és 2000-ben tartott parlamenti választásokon azok lettek képviselők, akik a hatalom megbízható támaszai voltak. Bár a Nemzetgyűlés valódi hatalommal nem rendelkezik, arra tökéletesen megfelel, hogy jó fizetést és névleges befolyást biztosítson tagjainak.Az elnök hétévente tart elnökválasztást. Ilyenkor biztosíthatják az ország lakói hűségükről. Bár 1995-ben „csak” a szavazatok 99,6 százalékát szerezte meg (ez szinte egy átlagos érték egy diktatúrában), 2002-ben egészen ritka eredménnyel zárta a választásokat. A jogosultak 100 százaléka tette az ő neve mellé az x-et. Milliók akarták a távozását, és most sem mert senki ellene voksolni. Az Öböl-háború vége óta eltelt zűrzavaros évek után hatalma semmivel sem volt gyengébb, mint korábban. És ezt nem csak magának köszönhette...

14. FEJEZET

Az utolsó háború?

A határidő lejárt. A világ azt hitte, hogy a sokszorosan beharangozott, háromnapos légitámadás még várat magára egy-két napot. Ehelyett, szinte azonnal megindult körülbelül negyven irányított bomba és robotrepülőgép Bagdad egyik villája felé. A CIA állítólag a diktátor közvetlen környezetéből kapott információt A hírszerzőktől kapott útbaigazítás alapján a hadsereg a meglepetés erejét akarta kihasználni. Hogy Szaddám Huszein ott töltötte-e 2003- március 19-ének éjszakáját, ahová jósolták, az nem derült ki. Állítólag eltalálták, aztán kiderült, hogy mégsem. Kérdések sokasága merült fel, de választ egészen biztosan csak hónapok, évek múlva kapunk. Vagy akkor sem.A beharangozott tűzhengerre és a vele párhuzamosan elindított szárazföldi támadásra már nem kellett sokat várni. Egy nappal később megindultak az amerikai és a brit erők. Miközben szerte a világban százezrek, ha nem milliók tiltakoztak a háború ellen, a szö-vetségesek nem várt ellenállásba ütköztek. Bár a leggyorsabb amerikai egységek alig több mint egy hét alatt Bagdad közelébe értek, számos városban a civilek között megbújó ellenséget kellett leküzdeni. Polgári ruhába öltözött iraki katonák megadást színleltek, aztán fegyvereiket előkapva igyekeztek kárt tenni a támadókban. Meglepően magas volt azoknak a katonáknak a száma, akik saját oldaluk balfogásai miatt estek el. Az úgynevezett „baráti tűz" különösen a brit oldalon pusztított. Hiába várták az amerikaiak azt is, hogy Szaddám Huszein hadserege önként megadja magát, és a városokban népi felkelések törjenek ki. Bár mindkettő előfordult, általá-nosságban egyik sem volt jellemző.Vigaszt nyújthat, hogy a diktátornak eddig nem sikerült felgyújtani az olajkutakat, és ezzel egyelőre a

környezetei katasztrófát elkerülte Dél-Irak. A médiaháborúban pedig egyelőre döntetlen az állás. Mindkét fél a lehető legváltozatosabb és gyakran a leghihetetlenebb jelentéseket teszi közzé. Kezdődött mindez a diktátor állítólagos halálával. Majd a televíziós nyilatkozatával. Aztán arról folyt a vita, vajon eredeti-e a felvétel, és a fiai is a megtámadott bunkerben lelték-e halálukat. A városok bombázása egyre több civil áldozattal jár, így a képernyőn ismét megjelentek a véres, megcsonkított halottakkal járó tragédiák. Ennél sokkal hatásosabb volt az első amerikai halottak és foglyok bemutatása. A tengerentúli és nyugat-európai tévécsatornák először nem is mutatták a képeket, csak beszéltek róluk, mintha nem mernének szembesülni a háború borzalmaival.Miután a bombázások első napjaiban a CNN forgatócsoportját is kitiltották Bagdadból, egyértelművé vált, hogy Afganisztán után ezt a médiaháborút is a katari székhelyű, al-Dzsazíra televízió nyerte. Az arab nyelvű tévéállomás mutathatta be az amerikai katonai cenzúrától mentes felvételeket mindarról, ami Irakban, a még Szaddám Huszein hatalma alá eső területeken történik. És miközben a nagyvilág a katonai akció jövőjén vitatkozott, Szadám Huszein megnyert egy apró csatát. Ha nem is menekült meg, meghosszabbította a háborút néhány héttel, talán hónappal.Az Egyesült Államok elleni nyomás erősödik. A török parlament végül egy szavazattöbbséggel leszavazta az USA kérését, hogy Törökországból egy északi frontot is nyithasson. Hiába volt beígérve óriási gazdasági segély, több milliárd dollár, a NATO szö-vetséges nemet mondott. Az elutasítás eredményeként az a hadosztály, amelyik Dél-Törökország partjainál várta a kirakodást, most elindulhatott a Perzsa-öböl felé. Az északi front hiánya, ismerve az iraki egységek elszánt ellenállását,

meg fogja hosszabbítani a háború menetét. Talán Bagdad körbezárását is megnehezíti, esetleg lehetetlenné teszi.

A szakértő magyarázata

Amatzia Baram, a Haifai Egyetem tanszékvezető politológusa. Számtalan tudományos munka szerzője, Szaddám Huszein egyik legjobb ismerője. Évtizedek óta kíséri figyelemmel nemcsak a nagypolitika eseményeit, de a diktátor környezetében és családjában történő változásokat. A háború kitörése nem lepte meg, néhány héttel korábban az Egyesült Államok Külügyminisztériumának adott hasznos ta-nácsokat a diktátorról, közel volt a tűzhöz.- Mi a véleménye, mivel készül az iraki elnök?- Szaddám taktikája átlátszó. Kivárja, amíg először az amerikaiak lépnek, és annyi áldozatot próbál majd szedni közülük, amennyit csak tud, és úgy érzem, a vegyi fegyverek bevetésétől sem fog visszariadni. Szerintem, a védelem legfőbb vonalát a CNN fogja ellátni azzal, hogy bemutatja, milyen sok civil áldozata van az amerikai katonák harcának. Szaddám helyzetét megkönnyíti, hogy amikor a Bagdadért vívott csata elkezdődik, akkor valóban sok civil fog meghalni a városban. Nyilván nem mindenki, sokan már korábban elmenekültek és sokan meghúzódhatnak az óvóhelyeken is. de az áldozatok száma mindenképp nagyon magas lesz. Szaddám pedig ügyelni fog arra, hogy sok vér borítsa a képernyőt, és ezzel majd igyekszik rávenni a nemzetközi szervezeteket, hogy szüntettessék be a háborút. Még akkor is, ha ehhez az elején nem sok közük lesz, mivel a háború gyakorlatilag Bush elnök és az amerikaiak háborúja.- A legtöbb katonai megfigyelő egy g)’ors, pár napos háború lezajlását várta, de már a hadműveletek kezdetén kiderült, hogy valószínűleg tévedtek.

Először is leszögezném, hogy az arrogancia nagyon veszélyes tulajdonság. Nem hinném, hogy az embernek arrogánsnak kellene lennie az ellenfelével szemben, még akkor sem, ha az ellenfél tényleg hátrányosabb pozícióban van. Logikusan gondolkodva egészen minimálisak Szaddám esélyei, elvileg könnyű háborúnak ígérkezik. Az Öböl-háború idején sokan nagyon féltek Irak óriási katonai felkészültségétől. Egymilliónál is több katona várta nap mint nap a pa-rancsokat. Aztán kiderült, hogy ez az óriási katonai erő csak szavakbán létezik, a valóságban már nem annyira. Amikor ez kiderült, azonnal felszabadultabban tudott az Egyesült Államok küzdeni Szaddám ellen.- Miben változott most a helyzet?- Most ennek a fordítottja is elképzelhető. Az iraki hadsereg tart Amerika rettenetesen komoly katonai felkészültségétől. De a háború Irak földjén fog zajlani, nem úgy, mint az előző alkalommal, amikor Kuvait területén folytak a harcok. Irak egyébként nincs valami jó helyzetben. Sok éven keresztül embargók és szankciók között élt, ez gazdaságilag legyengítette. A tankok és a vadászgépek szinte használhatatlanok. Kevés hozzájuk a pótalkatrész, így az irakiaknak nem maradt más választásuk, mint hogy a háborút megpróbálják a városokon belül megvívni. Minden ezek védelmén múlik. A legjobb, legfelkészültebb haderőket a városok köré telepítették, kb. 80 km-es sávban. Arra várnak, hogy a szövetségesek feladják a bombázást, és megpróbálják elfoglalni a városokat. Ekkor több esélyük lesz a győzelemre, mint a háború folyamán bármikor.- El tudja képzelni, hogy lehet Szaddám Huszeinnek igazi esélye a győzelemre?- Én hiszek benne, hogy az amerikai hadseregnek megvan az ereje ahhoz, hogy lerohanja az országot és elűzze Szaddámot a hatalomból. Ela egyszer már elűzték a hatalomból, akkor az egész

rendszer összeomlik a vezetője nélkül. Szaddám valószínűleg az életét fogja menteni, de nem fog illegalitásba vonulni, mint ahogyan azt Oszarna bin Laden tette. Tehát, amikor Szaddám eltűnik a vezetésből, akkor az országot megszálló nagyhatalomnak működőképes politikai rendszert teremteni Irakban a diktátor nélkül.- Milyen Szaddám harci stratégiája?Már a határidő lejárta előtt intézkedéseket hozott a Baasz Pártban. Megüzente a hozzá közel állóknak és a biztonsági erőknek épp úgy, mint az átlagpolgároknak, hogy készüljenek fel, porrá égeti az országot. Ássanak a föld alá pincéket, ahol élhetnek, mert a házaikból valószínűleg semmi sem marad. Amit nem égetnek fel a bombák, azt majd a tankok teszik a földdel egyenlővé. Mindenkinek kötelezővé tette, hogy szerezzen magának fegyvert, mindegy honnan, mindegy, milyent - csak fegyver legyen. Ez főként a Baasz Párt tagjait érintette. Ha nekik nem volt, akkor adott nekik. Másoknak gyúlékony anyagokat osztott, hogy bármikor bármit felégethessenek. Majdnem biztos vagyok benne, hogy például az olajmezőket is egy- től-egyig felégeti majd, mint ahogy azt Kuvaitban tette 12 évvel ezelőtt. Ez nemcsak Iraknak, hanem az egész világnak is óriási ökológiai katasztrófát jelentene. Az egész régión és az emberek egészségén is rajta hagyná a bélyegét az elkövetkezendő néhány évtizedre.- Milyen lesz a harc Bagdadban?- Figyelemre méltó, hogy 1989-ben az irakiak Jugoszláviából hívtak szakembereket, akikkel atombiztos bunkereket építtettek a fontosabb épületek alá. Ezek közül a bunkerek közül csak néhány készült az elnök családtagjai számára. Azaz, Bagdad nem csak a föld felszínén elhelyezkedő város. A föld alatt legalább akkora, mint felette. Ha az Egyesült Államok tényleg győzni akar, akkor fel kell készülnie arra is, hogy a háború felét a föld alatt kell a

katonáknak vé- gigküzdeniük, bunkerekben, pincékben. Azaz, vagy nagyon masszív bombákkal próbálják fölülről tönkretenni a bunkereket is. vagy pedig igenis le kell menniük a föld alá.-Mi a helyzet a biológiai fegyverekkel?- Senki sem tud biztosat Szaddám biológiai fegyvereiről. Az egész arzenál létezéséről is csak véletlenül értesült a világ 1995-ben, az ellenőrzések alatt. Ekkor rábukkantak olyan irakiakra, akik szé-gyenletes módon táskányi vegyi anyagokkal jártak-keltek. és kiderült, hogy ezeket az anyagokat a biológiai fegyverek kikísérletezésére használják. Az egy dolog, hogy ezek az emberek lebuktak, de elképzelhető, hogy nagyon sok hozzájuk hasonló nem bukott le. így tehát csak tippelni lehet, hogy Szaddám meddig jutott el a kísérletezések során, és milyen típusú vegyi vagy biológiai fegyverekre támaszkodik. Ráadásul, ez a fajta hadviselés nem túl helyigényes. Egy hadseregnek megfelelő mennyiség elfér akár egy kisebb teherautóban is. Könnyen elrejthető és szállítható is.- Hogy lehet, hogy miközben a ENSZ nem talált vegyi és biológia fegyvereket, mégis az él a köztudatban, hogy Irak igenis rendelkezik ezekkel az eszközökkel?Egyszerűen úgy, hogy ha nem akarják az irakiak, hogy ezeket a fegyvereket megtalálják az fegyverzetellenőrök, akkor nem fogják. Diktatúra révén rendelkezésükre áll az egész ország. Titkos bunkereket szinte bárhova építhettek, Szaddám palotái alá, iskolák alá, csirkefarmokra vagy elhagyott gyártelepekre. És úgy tűnik nagyon ügyesek, eddig ugyanis kész vegyi vagy biológiai fegyvert senki sem talált az ellenőrzésekkor Irakban.- Akkor honnan a gyanú?- Onnan, hogy létezésükre utaló bizonyíték azért vannak. Ugyan én nem vagyok sem kémikus, sem biológus, de a szankciók ideje alatt, Irak által rendelt

ásványkincsek listáját böngészve találtam fur-csaságokat. Például rendeltek olyan kőzeteket, amelyek kis mennyiségben orvosi kísérletekhez használatosak. Ehhez képest Irak hihetetlenül nagy mennyiséget rendelt és nincs annyi orvosi kísérlet az egész Közel-Keleten, amelyhez ekkora tételt el tudtak volna használni. Valószínűleg ezeket a furcsaságokat nem csak én, hanem a fegyverzetellenőrök is észrevehették.- Ön szerint hajlandó lenne Szaddá??i olyan fegyvereket is bevetni, amely nem csak a támadó hadseregre, hanem a saját népére is veszélyes lehet?- Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni. Morálisan ugyanis semmi sem állja az útját Szaddám Huszein ilyen jellegű cselekedeteinek. Nem olyan ember, akit néhány százezer ember halála eltán-torítana a céljától. Másrészről nem biztos, hogy stratégiailag érdekében áll ilyen fegyverekkel előrukkolni. Harcászatilag ugyanis jól kell pozícionálnia e fegyverek bevetését ahhoz, hogy az eredményes is legyen.- Szaddám Huszein helyettesének és utódjának kisebbik fiát, Kuszáj Huszeint tartják.Kuszájt 1991-ben nevezte ki apja a Különleges Biztonsági Szolgálat élére. Ez volt az első lépés, amelyből sejteni lehetett, hogy érettnek tartja arra, hogy elkezdje az elnöki pozícióra nevelni. Kuszáj ekkor a déli országrészben tartózkodott, és sikeresen leleplezett egy puccskísérletet. Szaddám ugyanakkor mindig is tagadta a nyilvánosság előtt, hogy örökösökben is gondolkodna. Az öröklés szokásjoga és fontossága ugyanis nincs benne az arab kultúrában, főleg, ha az ember a hatalomátadásról beszél. Itt mindig a legerősebbé a hatalom. Szaddám persze nagyon szerette volna, ha a hatalom egy napon egy olyan ember kezébe kerül, akiben a végletekig megbízik, és aki az ő vezetési stílusát vinné tovább.

- Ma már fel sem merül, hogy Szaddám Huszein az idősebbik fiát, Udajt tegye meg utódjává...- Feltehetően nem. Egy időben mindenki azt várta, hogy Udajt jelöli ki örököséül. De Udaj személyisége nagyon vad, és ezt az országban mindenki tudja, így azt is, hogy ha örökölné a hatalmat, akkor az ország rossz kezekbe kerülne. Ugyanakkor Szaddám senkiben sem bízik meg. Legjobban a szűk családjában bízik, tehát maradt Kuszáj. Őt higgadtabbak, komolyabbnak ismerik az emberek. Sosem volt vele annyi probléma mint Udajjal. Kuszájnak tehát csak bizonyítania kellett az alkalmasságát, és a puccskísérlet meghiúsításával meg is tette ezt a lépést 1991-ben. Kuszáj bebizonyította, hogy már tud annyit, hogy további kinevezésekkel a hatalom közvetlen közelébe kerüljön. Ez 1999-ben történt.- 1995-ben egy korábbi szövetséges klán fellázadt a diktátor ellen, és komoly harcokra került sor a felkelők és a biztonsági egységek között. Ezen kívül tudjuk, hogy több lázadás is történt Irakban. A jelentőségük azonban nem ismert.Elég sok kísérlet volt nemcsak az Öböl-háború után. hanem azt megelőzően is. Az 1989-es eset például nagyon meghatározó volt. Ekkor a katonaság volt nagyon elégedetlen Szaddám belpolitikájával. Az irak-iráni háborút követően ugyanis óriási hadserege volt az országnak. Ezt Szaddám közel a felére akarta lecsökkenteni úgy, hogy elbocsátotta a katonákat. A tábornokok között többen is úgy érezték, hogy van elég erő a katonaságban ahhoz, hogy igenis meg-szállják és megtartsák Iránt, s hogy szándékukat érvényre juttassák, megpróbálták Szaddámot eltávolítani a hatalomból. 1989 nehéz és fontos év volt. Ez volt az egyetlen olyan év Szaddám uralma idején, amikor Irak épp nem állt háborúban senkivel sem, és a gazdaságot a hadiipar kiszolgálásáról, az ország fejlesztésére kellett volna átállítani. A

megoldandó szociális feladatok súlya sem volt elhanyagolható. Nem szabad elfelejteni, hogy az irak-iráni háború minden szempontból rettenetesen megviselte az országot. Az utána következő évek már csak az ismétlések erejével hatottak az emberekre. Az, hogy Szaddám majdnem a felére akarta csökkenteni a hadsereg méretét, óriási bizonytalanságot szült. A társadalmi feszültségek kü-lönböző formában, gyakran puccsokban, vagy összeesküvésekben kerültek a felszínre. Erre számított is Szaddám. Tudta, hogy rendelkezései szükségesek, de azt is, hogy azok belső viszályokat fognak szülni. Elemzők azt szokták mondani, hogy ez az időszak pecsételte meg Kuvait sorsát is. Szaddámnak ugyanis találnia kellett valakit, vagy valamit - mondjuk egy országot, akit, vagy amit az emberek okolni tudnak a problémáikért, az ország vezetése helyett. Ekkor került Kuvait, a szomszédos gazdag ország neve a képbe.- Mennyiben voltak mások a 1990-es években történt felkelések?- A kilencvenes évek puccsai egészen más eredetűek. Ekkor a belbiztonságot megerősítették. A legfontosabb puccskísérlet csakúgy, mint az előbb már említett, 1996 tájékán, Bagdadtól északra történt. Egy városban lázongások törtek ki, a lázadók megtámadták az elnöki konvojt. Hatan meghaltak, és köztük volt Szaddám egyik dublőrje is. Hírből már többször hallottuk, hogy néhányszor áldozatul estek Szaddám hasonmásai is, de még sosem látta a holttestüket senki, hogy meg tudta volna erősíteni a híreket. Itt viszont éppen így történt. Többen is látták, és tanúsítani is tudták, hogy a vezér egyik dublőrje halt meg.Amikor ezek a sorok papírra kerülnek, még mindig nem lehet tudni mi lesz a vége az amerikai-angol támadásnak. Mennyi idő, és főleg mennyi áldozat árán lehet - ha egyáltalán lehet - megdönteni Szaddám

Huszein uralmát. És legfőképp mi lesz azután, hogy Irak népe, esetleg saját kezébe veheti a sorsát.Most minden a szemünk előtt zajlik. Élő, egyenes adásban követhető a háború és az érdeklődő ezernyi apró és kevésbé apró kulisszatitkot hall, lát, vagy olvas. Más kérdés, hogy ebből mi a valóság és mi a színjáték. Könnyen elképzelhető, hogy gyakran a megtévesztés, a félreinformálás, a propaganda áldozatai a híreket bújók. Ellenőrizhetetlen, hogy a felmerülő számok, nevek, áldozatok, vélt, vagy valós harcok, összetűzések és árulások mögött mi az igazság. Kinek szól az üzenet, ki és mit akar elérni a mondandójával.Nemsokára lekerül a terítékről az iraki háború. Néhány hét és az újságok, a híradások, a magazinműsorok más témák után néznek, és akkor még ennyi információnk sem marad. Akkor kezdődik majd Irak történelmének legújabb fejezete. És jóval később derül csak ki, hogy a közel-keleti ország népe milyen jövőt álmodhat és építhet fel, Szaddám Huszein nélkül.

KRONOLÓGIA

A Monarchia (1921-1958)

1918. október 3. - Az Oszmán Birodalom megszűnik uralkodni az arabok felett.1920 április 25. - Irak mandátumterületté alakul, amelyet a Népszövetség Nagy-Britanniára bíz.1920. június 2. - Általános törzsi felkelése kezdete a brit katonai megszállás ellen.1920. június 24. - Fejszált, a törökellenes arab felkelés vezetőjét a francia megszállók elűzik Szíriából.1921. augusztus 27. - Nagy Britannia Fejszált teszi meg Irak királyának.1922. október 10. - Aláírják az Angol-Iraki Szerződést, amely rögzíti a brit jelenlét mértékét és méretét a leendő királyságban.1923 április - Nagy-Britannia kijelöli a határokat Szaúd-Arábia, Irak és Kuvait között.1930. november 16. - Az iraki parlament ratifikálja az Angol-Iraki Szerződést. Ezzel a nappal véget ér a hivatalos brit jelenlét az országban.1932. október 3. - A független Irak a Népszövetség tagja lesz.1933 augusztus - Fejszál király rosszallása ellenére az iraki hadsereg véres pogromot indít az őshonos keresztény asszírok ellen.1933. szeptember 9- - Gázi, Fejszál fia lesz az új király.1936. október 10. - Bakir Sidki tábornok megdönti a kormányt, és ezzel megtörténik az arab világ első katonai puccsa. Gázi király a háttérből támogatja a lépést.1937. április 28. - Szaddám Huszein megszületik al-Udzsa faluban, Tikrit város mellett.

1941. április 1. - Rasid Ali tábornok vezetésével nácibarát tábornokok szerzik meg a hatalmat. Ez már az ország katonai hatalomatvétele.1944 május - Brit egységek szállnak partra Bászrában, és a hónapsorán legyőzik az iraki hadsereget. A tábornokok elmenekülnek.1947 április - A Baasz Párt első kongresszusát tartja, Szíria fővárosában. Damaszkuszban. Irakba 1951-ben kerül az eszme. Az iraki ag első főtitkára egy síita arab, Fuad al-Rikabi lesz.1956. október 29. - Francia, brit és izraeli csapatok megszállják Egyiptomot, válaszul Gamel Abdel Nasszer lépésére. Az eg) iptomi elnök államosította a Szuezi-csatornát. Az ifjú Szaddám csatlakozik a Baasz Párt iraki ágához.

A Köztársaság tábornokok kezében (1958-1968)

1958. július 13. - Az iraki Szabad Tisztek Mozgalma megdönti a királyságot. A Parlamentet feloszlatják, az ország első elnöke és a hadsereg főparancsnoka Abdul Karira Kasszem lesz.1958 december - Abdel Szalam Aref tábornokot bíróság elé állítják és halaira ítélik. A korábbi elnökhelyettes elítélésére azután került sor. hogy vitába keveredett Kasszem tábornokkal és az életére tört. ’1959 március - Elégedetlen katonatisztek fellázadnak Abdul Karira Kasszem ellen Moszulban, de a felkelést leverik.1959 július - Az iraki kommunisták vérengzést hajtanak végre Kirkukban a turkomán kisebbség tagjai ellen.1959. október . - A Baasz Párt egysége megpróbálja megölni Kasszem tábornokot. A csapat tagja Szaddám Huszein, aki megsérül a támadásban, de elmenekül.1961 június 17. - Kuvait függetlenné válik.

196l. június 25. - Abdul Karim Kasszem tábornok kinyilvánítja, hogy Kuvait Irak része. A katonai lépésektől csak az tántorítja el hogy katonákkal tér vissza az emírségbe Nagy Britannia. Később az Arab Liga erői veszik át a britek szerepét.1961 szeptember - Az iraki hadsereg támadást indít a kurdok ellen amely a következő évre is áthúzódik. Egyik fél sem képes dűlőre vinni a dolgot.1962 december 24. - A Baasz Párt sikeres sztrájkot szervezett majdnem minden középiskolai és egyetemi diák részvételével.1963- február 8. - A Baasz Párt szervezésében több csoport közösen dönti meg Abdul Karim Kasszem diktatúráját. A tábornokot kivégzik.1963 november 18. - Abdel Szalam Aref tábornok kiszorítja a Baasz Pártot a hatalomból.1964 február - Michael Aflak, a Baasz Párt szíriai főideológusa, személyesen javasolja Szaddám Huszein megválasztását a Baasz Párt Iraki Regionális Parancsnokságába.1964 október - Egy sikertelen puccskísérlet után Szaddám Huszein börtönbe kerül másfél évre.1966. április 18-augusztus 6. - Abdel Rahman al-Bazzaz miniszterelnöksége alatt a kurdok soha nem látott autonómia ajánlatot kapnak.1967 június - Irak katonákkal vesz részt a hat napos háborúban Izrael ellen. Megromlik viszonya az Egyesült Államokkal.

Irak a Baasz Párt kezében (1968-1991)

1968 július 17. - A Baasz Párt, szövetségben néhány tábornokkal, ismét átveszi a hatalmat. Az ország új elnöke Haszan al-Bakr lesz.1968 július 30. – A Baasz Párt kiszorítja a két héttel korábban segítséget nyújtó tábornokokat. A hadügyminiszter és a belügyminiszter külföldre távozik.

1969 január - Bagdadban a Felszabadulás téren az új kormány 17 árulóját, köztük 8 zsidót és 1 keresztényt „árulót” akasztanak fel nyilvánosan több százezer ember előtt.1969 február - A kurdok és az új kormány között felerősödnek a harcok.1970 március 11. - A Baasz Párt megköti az autonómia egyezmény a Kurdisztáni Demokrata Párttal. A kormány részéről a delegációt Szaddám Huszein vezeti. Tárgyalópartnere Musztaía Barzani.1970. október 15. - Hardan at-Tikriti merénylet áldozata lett Kuvaitiban. A tábornok részt vett 1968-ban a Baasz Párt hatalomátvételében, majd miniszterelnök-helyettes és hadügyminiszter lett, végül száműzetésbe kényszerítette al-Bakr és Szaddám Huszein.1971 szeptember - Az iraki állambiztonsági szolgálat sikertelen kísérletet tesz Musztafa Barzani meggyilkolására.1971 november - Fuad al-Rikabit, a Baasz Párt iraki ágának megalapítóját kivégzik börtönében a párt jelenlegi urai.1972 április - Moszkva és Bagdad 15 évre szóló Barátság és Együttműködési Szerződést köt.1972 június 1. – Irak államosítja az Iraki Olajvállalatot.1973 július 8. - Nazim Kazzar a Dzsiház Hanin biztonsági szolgálat vezetője hatalomátvételt kísérel meg a politikai vezetés ellen. A sikertelen puccsot követően elmenekül, de végeznek vele.1973 április 28. - Irak magának követeli Warba és Bubiján szigetekét Kuvaittól, amelyek gátolják az iraki kikötők elérését.1974 március 11. - Mivel nem került elfogadásra kurd részről az autonómia egyezmény, Bagdad egyoldalúan kihirdeti azt. Maszúd Barzani nem fogadja el, és ismét kitör a kurdok felkelése.1974 december - A hatalom ismeretlen okokból kivégez 54 siíta egyházi vezetőt.

1975 március 6. - Irán és Irak megköti az Algíri Egyezményt. Irak lemond a Satt al Arab folyóra vonatkozó igényeiről, cserébe Irán beszünteti a kurdok támogatását. A kurdok ellenállása ezt követően összeomlik.1977 február - Kerbalában a siíta egyházi vezetők demonstrációját szétverik a biztonsági szolgálatok. 2000 embert letartóztatnak, nyolc vezetőt kivégeznek.1978 október 6. – Khomeini ajatollah Párizsba érkezik, miután Szaddám Huszein kiutasította Nadzsafból. A városban száműzetését töltötte.1979 február 1. – Khomeini ajatollah győzedelmesen tér vissza Iránba, ahonnan a sah két héttel korábban, január 16-án menekült el.1979. június 16. – Haszan al-Bakr – az ország addigi elnöke – lemond posztjáról. Az elkövetkező napokban Szaddám Huszein örökli meg az ország és a Baasz Párt vezetésének pozícióját.1979 június – Az ország új elnöke tisztogatásokba kezd a Baasz Pártban. A pártvezetés egyharmadát kivégzik.1980 április 9. - Bakir asz-Szadr-t, a siíta iszlamista ellenzék vezetőjét a hatalom kivégzi.1980. szeptember 17. - Szaddám Huszein a televízió képernyőjén tépi szét az Algíri Egyezményt és bejelenti, hogy magára nézve többet nem tartja kötelezőnek.1980. szeptember 22. - Az irak-iráni háború kezdetét veszi, amikor iraki csapatok nyomulnak be a szomszédos ország területére. A kezdeti cél négy dél-iráni város elfoglalása.1980 november 10. - Irak elfoglalja az iráni Khorramsahr kikötőjét.1981 június 8. - Izrael lebombázza az iraki Oszirak atomerőművet.1982 március 22-23. - Irán felszabadítja Khorramshar városát.

1982. június 10. - Irak egyoldalúan tűzszünetet hirdet. Irán feltétele 150 milliárd dollár kártérítés, és Szaddám Huszein bíróság elé állítása.1982 július 13. - A háború során először kerül sor csatára Irak területén.1983 július 20-30. - Iráni csapatok Észak-Irakban is megjelennek.1984 február-március - Irán olajban gazdag területeket foglal el Dél-Irakban. Bagdad válaszul vegyi fegyvereket alkalmaz a támadók ellen.1984 március 27. - Elkezdődik a „tankerháború”. Elsőként Irak. majd Irán is egymás és külföldi országok olajszállító tankereit kezdi támadni, hogy a kieső olajbevételekkel kényszerítsék térdre az ellenfelet.1984. november 26. - Irak és az Egyesült Államok felveszik a diplomáciai kapcsolatokat, miután kezdeti gesztusként az USA leveszi Bagdadot a terrorizmust támogató országok listájáról.1985 augusztus - Irak az iráni olajmezőket és a fő átrakóállomást támadja. Rövid idő alatt 44 légitámadást intéz az olajipari létesítmény megsemmisítése céljából.1986. február 9. - Irán elfoglalja az Irak partjainál fekvő al-Fao-fé-lszigetet.1986. február 20. - Iraki vadászgépek lelőnek egy iráni utasszállító: Több száz áldozat.1986 augusztus 2. - Szaddám Huszein nyílt levélben ismét békét ajánl.1987 május 17. - Az amerikai Stark hadihajót iraki rakétatámadás éri a Perzsa-öbölben. A 37 áldozattal járó esetet követően Irak bocsánatot kér, mondván tévedésből találták el a hajót.1987 szeptember 21. - Irak szerződést köt Szaúd-Arábiával, amelynek értelmében a Vörös-tenger partján fekvő Janbu kikötőjéig kőolajvezeték épül Irakból.

1987 szeptember-október - Amerikai hadihajók iráni egységeket és olajplatformokat támadnak a Perzsa-öbölben.1988 február 23. - Megkezdődik az Anfal-hadjárat a kurdok ellen. A hadműveletek során ideggázokat és vegyi fegyvereket is bevetnek.1988 március 16. - Halabdzsa város lakossága ellen a kormány vegyi fegyvereket vet be, mivel a települést egy nappal korábban elfoglalták az iráni katonák. Az áldozatok száma 5000 fő körül van.1988 április-augusztus - Irak katonai győzelmek sorozatát aratja az iráni egységek felett. Visszafoglalja a korábban elvesztett területeket, így az al-Fao-félszigetet is, és az iráni hadsereget a teljes összeomlás szélére sodorja.1988 augusztus 20. - Az irak-iráni háború hivatalosan véget ér, miután Irán elfogadja az ENSZ BT 598-as, tűzszünetre felhívó határozatát.1988 szeptember 6. - Befejeződik az Anfal-hadjárat. Az áldozatok száma több százezer.1989 június 3- - Khomeini ajatollah meghal.1990 március 15. - Irak kémkedés vádjával felakasztja Farzad Bazoft brit újságírót. Nagy-Britannia megszakítja a diplomáciai kapcsolatait Bagdaddal.1990 június 18. – Az Arab Ligához intézett memorandumában Tarik Aziz külügyminiszter Kuvaitot azzal vádolja, hogy a két ország határán fekvő Rumajla olajmező iraki részéről is szivattvúz olajat, továbbá túltermelésével lenyomja az olajárakat, amely Irak érdekeit sérti.1990 július - Irak több fórumon is támadja Kuvaitot, megkérdőjelezve annak határait és létjogosultságát.1990 július 16. - Amerikai katonai hírszerzők műholdfelvételeken először pillantanak meg az iraki-kuvaiti határ közvetlen közelében iraki egységeket. A világ szeme elől rejtve iraki csapatok kezdenek felsorakozni az iraki-kuvaiti határon. Augusztus 1-ig majd százezer katona sorakozik fel a támadáshoz.

1990 július 25. - Szaddám Huszein magához rendeli az amerikai nagykövetet, April Glaspie-t.1990 augusztus 1. - Az iraki-kuvaiti tárgyalások Rijádban eredménytelenül zárulnak.Irak a szankciók alatt

1990 augusztus 2. – Az éjszakai órákban iraki csapatok lerohanják az olajemírséget. Kitör a háború.1990. augusztus 6. — Az ENSZ 66l-es számú határozata teljes embargót hirdet a Kuvaittal és Irakkal folytatott kereskedelemre.1990. augusztus 8. – Irak annektálja Kuvaitot 19- tartományként, amit a nemzetközi közösség a következő napon semmisnek nyilvánít.1990 november 29. — Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 678-as számú határozatában felhatalmazást biztosít „minden lehetséges eszköz” (all necessary means) felhasználásra Irak ellenében, amennyiben Szaddám Huszein erői 1991- január 15-ig nem vonulnak ki Kuvaitból.1991 január 12. – Az amerikai szenátus felhatalmazza id. George Busht „minden lehetséges eszköz” alkalmazására Irakkal szemben.1991 január 15. - Lejár az ENSZ BT által szabott határidő az iraki erők kivonulására.1991 január 17. - A hajnali órákban megindul Irak ellen a majd négy hétig tartó légi háború.1991 január 22. - Irak hagyományos töltetű SCUD rakétákat lő le Izraelre, majd Szaúd-Arábiára is.1991 január 29. - Iraki csapatok megtámadnak egy kiürített szaúdi határvárost. Az akció csúfos kudarccal végződik, a csapatok fele megsemmisül a szövetségesek légitámadásai következményeként.1991 február 15. - Irak felajánlja a Kuvaitból történő visszavonulást. Mivel túl sok a feltétel, az USA visszautasítja.1991. február 24. - A szövetséges csapatok megindulnak a szárazföldön is. 100 óra alatt megsemmisítik az iraki erők nagy részét,

visszafoglalják Kuvaitot, és mélyen behatolnak Irak területére is. Szaddám Huszein parancsára a menekülő csapatok felgyújtják a kuvaiti olaj kutakat.1991. február 28. — Tarik Aziz bejelenti, hogy Irak minden korábbi ENSZ határozatot feltétel nélkül elfogad. Szaddám Huszein csapatait tűzszünet megkötésére hívja fel. Bush hasonlóan cselekszik.1991. március 1. - Bászrában felkelés tör ki Szaddám Huszein diktatúrája ellen. Az elkövetkező napokban a lázadásokhoz csatlakoznak a siíta városok, Nadzsaf, Karbala, stb.1991. március 4. - Szulejmánija elfoglalásával a kurdok között is kitör a felkelés.1991. március 19. - Kirkuk elestével eléri legnagyobb kiterjedését a kurd lázadás. Irak 18 tartományából mindössze négy marad Szaddám Huszein ellenőrzése alatt.1991. március 29. - Dél-Irakot teljes mértékben ellenőrzése alá vonja a kormány. Az előző napon kezdődnek meg a katonai akciók a kurd területeken. Először Kirkukot, majd a következő négy nap során az összes települést visszafoglalja az iraki hadsereg.1991. április 3. - Megszületik a mai napig tartó ENSZ szankciók alapja, a 687-es számú határozat. Ez rendelkezik arról, hogy Iraknak fel kell számolnia minden, 150 km-nél nagyobb hatótávolságú ballisztikus rakétáját, és kártérítést kell fizetnie a Kuvaitban okozott károkért.1991. április 6. - Irak elfogadja tűzszünetet.1991. április 16. - Id. Bush bejelenti egy biztonsági zóna létrejöttét Eszak-Irak területén, amelyet brit, amerikai és francia csapatok fognak őrizni. Ennek része az északi szélesség 36. foka felett életbe lépő repüléstilalmi övezet. Az intézkedésre azután kerül sor, hogy egymillió kurd menekül Iránba és Törökor-szágba, mert sikertelen felkelésüket leverte az iraki hadsereg.

1991 április - Szaddám Huszein teljes átszervezést hajt végre a biztonsági szervezetek vezetésében. A hadügyminiszter Huszein Kamel al-Madzsid lesz. Posztját a Különleges Biztonsági Szolgálat élén Kuszáj Huszein, a diktátor fia foglalja el.1991 június - Létrejön az UNSCOM, az ENSZ vizsgálócsoportja, amely egészen 1998-ig ellenőrzi, hogy Irak eleget tesz-e a tűz- szüneti egyezményben vállaltaknak. Első vizsgálódásaik során mindjárt összetűzésbe keverednek az iraki féllel. Szaddám Huszein 18 tábornokot végeztet ki összeesküvésvádjával. ,1991. július 21. - Az iraki miniszterelnök, Szaadún Hamadi tárgyalásokat kezd a kurd szervezetekkel az autonómiáról.1991. augusztus 2-8. - AZ UNSCOM munkatársai felfedezik Irak egyik fő biológiai fegyverprogramját.1991 szeptember - A kurdok és Bagdad között a tárgyalások kudarcba fulladnak, és ismét harcok törnek ki. A következő hónapban Irak kivonja fegyveres erőit és közigazgatását, illetve gazdasági blokád alá helyezi a kurd területeket.1991 október 11. - AZ ENSZ BT 715-ös számú határozata szerint Iraknak teljes mértékben együtt kell működni az UNSCOM es a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség munkatársaival.1992 január 14. - Irak elismeri, hogy előrehaladott nukleáris programmal rendelkezik.1992 május 19. - Kurdisztán felszabadult területein választásokat rendeznek. A győztes Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP) és a Kurdisztáni Hazafias Unió (PÚK) fele-fele arányban osztja el a parlament helyeit.1992 május - Irak elismeri, hogy „védelmi” célokra rendelkezett biológiai fegyverekkel.1992 június 19. - Az iraki ellenzéki csoportok Bécsben megalapítják az Iraki Nemzeti Kongresszust (INC). A szervezet vezetőjének Ahmed Csalabit választják.

1992 július - Az UNSCOM nagy mennyiségű vegyi fegyvert semmisít meg, és leszerel több, ezek gyártására alkalmas gyárat Újabb 135 főtisztet végeztet ki Szaddám Huszein, ez alkalommal az elit Köztársasági Gárda soraiból.1992 augusztus 26. – Franciaország, Nagy-Britannia és Franciaor- szag bejelenti a deli repülestilalmi övezet bevezetését. Eszerint iraki repülőgépek az északi szélesség 32-ik fokától délre nem repülhetnek Irakban.1992 szeptember – 30 tisztet végeznek ki (köztük számos tábornokot) hűtlenség vádjával.1992 október 27. - Az Iraki Nemzeti Kongresszus a kurd autonómiaterület egyik városában, Szalahuddinban tartja konferenciáját. Háromtagú vezetőséget választanak, egy kurd, egy szunnita arab és egy síita arab származású politikus részvételével.1992 december 7. — Az iraki kormány bejelenti, hogy befejeződött a déli mocsarak kiszárítására irányuló program első szakasza.1993 január 3. – Amerikai és brit harci repülőgépek lebombáznak egy légvédelmi rakétaállást Dél-Irakban. A támadásnak 19 áldozata van. Kezdetüket veszik a napjainkig tartó rendszertelen bombázások, amelyek gyakran civil áldozatokkal is járnak.1993 április 9. – Amerikai gépek katonai célpontokat bombáznak Eszak-Irakban.1993 április 18. – Amerikai gépek katonai célpontokat bombáznak Dél-Irakban.1993 április 22-29. – Az Egyesült Államok 23 cirkálórakétát lő ki az iraki hírszerzés központjaira Bagdadban. Az akció megtorlás, amiért a hó elején iraki ügynökök merényletet kíséreltek meg id. George Bush ellen, aki Kuvaitba látogatott.1993 szeptember — A mocsári arabok a hatalom állandó zaklatásának vannak kitéve. Bombázások és tisztogatások szedik az áldozatokat.

1993 november 23. - Miután egész évben macska-egér harcot játszottak az iraki hatóságok az UNSCOM ellenőrökkel, Irak elfogadja az egy évvel korábban meghozott 715-ös számú ENSZ BT határozatot, és eleget tesz az ENSZ-megfigyelők kéréseinek.1993. december - A KDP és a PÚK között harcok kezdődnek Észak- Irakban.1994 május - A két kurd párt közötti harcok felerősödnek, több száz áldozatot követelve. Bár hamar békét kötnek, az év során még háromszor csapnak össze a PÚK és a KDP csapatai.1994 július 4. - Irakban kihirdetik a 109-es számú törvényt, amely szerint a tolvajok bal lábát - térd alatt - amputálni kell.1994 július - A biztonsági szolgálatok autóbalesetnek álcázva meggyilkolják Mohamed Tághi al-Kho’i-t, egy korábbi siíta vezető fiát.1994 szeptember - Az orvosok tiltakoznak a 109-es törvény ellen, mire kihirdetésre kerül a 117-es számú törvény, amely ampu- tációval fenyegeti meg a korábbi törvényt megkérdőjelező doktorokat.1994 október 6. - Irak ismét azzal fenyegetőzik, hogy beszünteti az UNSCOM-mal való együttműködést1994 november 10. - Irak hivatalosan is elismeri Kuvait szuverenitását.1995 január 15. - A hírszerző szolgálatok leleplezik Mahmud al- Dulajmi összeesküvését. A tábornokot és számos társát kivég- zik.1995 április 14. - Az ENSZ 986-os számú határozata lehetővé teszi az Olajért élelmiszert program elindítását.1995 március - Az Iraki Nemzeti Kongresszus és a Kurdisztáni Hazafias Unió felkelést tervez a kurd területekről Irak ellen. Az akció csúfos kudarccal végződik, mivel az utolsó pillanatban az Egyesült Államok nyilvánvalóvá teszi, hogy nem biztosít légi fedezetet, ezért a rivális kurd párt, a KDP, nem támogatja fegyvereseivel az

akciót. Tőlük függetlenül a dél-iraki Kurna városánál a SCIRI iszlamista szervezet megtámadja a biztonsági szolgálatok egységeit.1995 május 20. - Törzsi felkelés tör ki Ramadiban, az al-Dulajmi törzs központjában, miután a január 15-én leleplezett, majd kivégzett rokon megcsonkított holttestét a biztonsági szervezetek visszaadják az apának, a törzsfőnöknek. A hírre felkelésben tör ki a Köztársasági Gárda egyik Turki Iszmail al- Dulajmi által vezetett egysége. Mindkét lázongást leverik a biztonsági erők.1995. július 1. - Az UNSCOM nyomozásának eredményeként Irak elismeri, hogy támadó jellegű vegyi fegyverekkel is rendelkezik.1995. augusztus 9. - Huszein Kamel al-Madzsid és Szaddám Kamel al-Madzsid, Szaddám vejei, Jordániába menekülnek, ahol menedékjogot kapnak. Huszein Kamel al-Madzsid az iraki tömegpusztító fegyverek (nukleáris, biológiai és kémiai fegyverek) feletti teljes ellenőrzést gyakorolta.1995. augusztus 20. - Irak, megelőzve a testvérpár árulásából fakadó lebukás veszélyét, minden korábbinál részletesebben tárja a nyilvánosság elé tömegpusztító fegyver programjait. Bagdad összesen 680 000 oldalnyi dokumentumot juttat el az UNSCOM-hoz és az IAEA-hoz, mondván, hogy azokat addig - Szaddám Huszein tudta nélkül - Huszein Kamel al-Madzsid rejtegette egy csirkefarmon. A dokumentumokból fény derül a VX nevezetű ideggáz és az atombomba-kísérletek előrehaladott állapotára.1995 szeptember - A SCIRI ismét hallat magáról. Ezúttal Bagdadban lő ki rakétákat a hadsereg egyes létesítményeire.1995 október 15. - Elnökválasztást tartanak Irakban, ahol a szavazásra jogosultak 99,6 százaléka adja voksát Szaddám Huszeinre.1996 február 20. (más források szerint 23.) - Huszein Kamel és Szaddám Kamel visszatér Irakba, ahol

azonnal elválasztják feleségeiktől (Szaddám Huszein lányaitól), majd meggyilkolják őket.1996 március 8. - AZ UNSCOM ellenőreit 15 órán keresztül nem hajlandók beengedni az iraki hatóságok az egyik kormányzati épületbe. A szervezet munkatársainak akadályoztatása a későbbiekben egyre gyakoribbá válik.1996 május - Az előző évben, az ENSZ által meghirdetett Olajért élelmiszert programot elfogadja Irak. A határozat értelmében 1 milliárd dollár értékű olajat adhat el Irak külföldön 90 naponta. A befolyt összeg egy részét a kuvaiti helyreállításra, másik részét a kurd autonómiára zárolja az ENSZ. A fennma-radó összegből vásárolhat élelmiszert és gyógyszereket a bagdadi rezsim. A folyamatot és a vásárolható termékek listáját hathavonta újravizsgálják.1996 május-június - Az UNSCOM szakértőinek jelenlétében megsemmisítik az egyik legfontosabb biológiai fegyver laboratóriumot.1996 július - Csak néhány percen múlt, hogy Szaddám Huszein túlélt egy merényletet. Egyik palotájának bejáratánál a Köztársasági Gárda néhány tagja pokolgépet helyezett el, ám a robbanást megelőzően nem sokkal a diktátor már elhagyta a helyszínt.1996 augusztus 31. - A Maszúd Barzani vezette KDP hívására Szaddám Huszein hadseregét és a biztonsági szolgálatokat küldi a kurdisztáni autonómia fővárosába, Irbilbe. Barzani célja, hogy kifüstölje a városból a PÚK erőit, ami sikerül is, lévén a különböző iraki hírszerző szervezetek több száz ellenzékit ál-lítanak elő és végeznek ki. Az iraki egységek négy nap múlva visszavonulnak.1996. szeptember 3. — Az Egyesült Államok, amely segítségnyújtás nélkül figyelte Szaddám Huszein akcióját, 1000 kilométerrel arrébb, Dél-Irakban bombáz le egy lokátorállomást. Ezt szánta megtorlásként.

1996. december - Az Olajért élelmiszert program első lépéseként Irak megkezdi az olajexportot. Az ezért cserébe érkező szállítmányok csak a következő év elején érkeznek meg. Udaj Huszeint a sokadik merényletkísérlet után ezúttal eltalálják. Bagdad belvárosában fényes nappal golyózápor fogadja gép-kocsiját. Udaj deréktól lefelé lebénul, és még évekig az ágyat nyomja.1997 január - Merényletkísérlet történik Kuszáj Huszein ellen is.1997 február - Az amerikai haditengerészet az iraki csempészetre hívja fel a figyelmet. A Perzsa-öblön keresztül több tízezer tonna olaj hagyja el Irakot tankhajókon. A Kirkukban állomásozó iraki hadsereg egységeinél összeesküvést leplezek le. A kivizsgálásra Szaddám Huszein személyesen utazik a városba.1997 március - Oroszország és Irak közös olajvállalat létrehozását határozza el, amely még jelentős pozíciót biztosíthat a későbbiekben a nagyhatalom számára az olajpiacon.1997 augusztus - Kuszáj Huszein helyére a szintén rokon Kamal Musztafa at-Tikritit nevezi ki Szaddám Huszein a Különleges Köztársasági Gárda parancsnokának.1997 szeptember 12. - Az ENSZ BT 1129-es számú határozatának értelmében a korábban megállapított érték duplájáért, 2,14 milliárd dollárét adhat el olajat Irak az Olajért élelmiszert ENSZ program keretében.1997 november 18. - Irak megtiltja az UNSCOM ellenőreinek, hogy vizsgálódjanak nyolc elnöki komplexumban. AZ ENSZ válaszul megtiltja bizonyos iraki kormányzati tisztviselők utazását. A rendelkezés 1998. május 3-ig marad érvényben.1997 december - „Tisztogatási” kampány indul Kuszáj Huszein parancsára az iraki börtönökben. Csak a központi fegyintézetnek számító Abu Ghareb komplexumban 800-1500 foglyot végeznek ki napok alatt.

1998 február 20. - Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megduplázza az eladható olajmennyiséget az Olajért élelmiszert program keretében.1998 augusztus - A KDP és a PÚK - hat hónapi egyeztetés után - amerikai közvetítéssel aláírja a Washingtoni Egyezményt. A szerződés megpróbálja rendezni a két fél között meglevő vitás kérdéseket, hogy véget vessen az 1993 óta tartó testvér-háborúnak.1998 október 31. - Az amerikai Kongresszus elfogadja az Irak Felszabadítása Törvényt, amely 97 millió dollárt irányoz elő hat kijelölt iraki ellenzéki csoport támogatására. Ugyanezen a napon Irak beszüntet minden együttműködést az ENSZ UNSCOM fegyverzetellenőreivel.1998. november 14. - Irak ismét engedélyezi az UNSCOM munkáját. A hónap során Szaddám Huszein mintegy 25 nagykövetét rendeli haza, és váltja le. Közöttük van Barzan at-Tikriti féltestvére is, aki vonakodik hazatérni.1998. december 15. - Az UNSCOM bejelenti a Biztonsági Tanácsának, hogy az iraki kormány lehetetlenné teszi az ellenőrök számára az érdemleges munkát, és ezért befejezi tevékenységét Irakban.1998 december 17-20. - Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, válaszul Irak tevékenységére, elindítja a Sivatagi Róka hadműveletet. Több mint 400 robotrepülőgépet indítanak Szad- dám Huszein palotái, feltételezett rakétaüzemek és parancsnoki központok ellen.1999 - A három legjelentősebb iraki ellenzéki szervezet (a KDP, a PÚK és a SCIRI) visszautasítja az Irak Felszabadítása Törvényben nekik felajánlott pénzügyi támogatást.1999 február 18. - Az iraki biztonsági szolgálatok két fiával együtt meggyilkolják Szadik asz-Szadrt

ajatollah, az egyik legbefolyásosabb siíta egyházi vezetőt.1999 május - A SCIRI kilenc Katyusa rakétát indít az egyik bagdadi elnöki palotára.1999 december 17. — AZ ENSZ BT 1284-es számú határozata szerint Irak korlátozás nélkül exportálhat olajat, és létrehozza az UNMOVIC-ot. A szervezet az UNSCOM feladatát veszi át, de Bagdad nem engedi be Irakba. Az UNMOV1C vezetőjének következő év januárjában Hans Blixet nevezik ki.2000 január - Arab lapértesülések szerint a Köztársasági Gárda egyik dandárjának parancsnoka merényletet kísérelt meg Szaddám Huszein ellen, de az összesküvést időben lelepleztek.2000 március 31. - Udaj Huszeint országgyűlési képviselővé választják. 1980 óta ötödik alkalommal tartanak parlamenti választásokat Irakban. Nagy számban indultak az egyes törzsek jelöltjei.2000 április - Újabb összeesküvést lepleztek le. Ezúttal a Különleges Köztársasági Gárda és a Különleges Biztonsági Szolgálat katonatisztjei törtek a diktátor életére, ám Szaddám Huszein most is időben tudott lépni.2000 május 13. — A SCIRI nevű ellenzéki szervezet bejelenti, hogy Katyusa rakétákkal támadást intézett egy Bagdad melletti elnöki palota ellen. Irak az akcióval Iránt vádolja, így közvetetten elismeri a rajtaütés tényét.2000 december - Irak ideiglenes felfüggeszti olajtermelését, mivel az ENSZ elutasítja azt a bagdadi javaslatot, hogy az olajat vásárló cégek hordónként 50 cent pótdíjat fizessenek közvetlenül Iraknak.2001 február 17. - Szaddám Huszein bejelenti, hogy Palesztina felszabadítására létrehozza a Jeruzsálem Hadsereget. Az első hetekben máris 6 millió „önkéntes” kíván csatlakozni a 21 hadosztályból álló hadsereghez.

2001 április 8. — Irak rövid időre felfüggeszti olajtermelését.2001 május - Kuszáj Huszeint beválasztják a Baasz Párt vezető testületébe, ily módon is egyengetve útját az utódlás kérdésében. Udaj újabb sportolót kínoztat meg, amiért egy Türkmenisztán elleni mérkőzésen rosszul játszott.2001 július 21. - Bagdad bejelenti, hogy az Oktatási Minisztérium hárommillió kurd nyelvű tankönyvet küld a három, autonómiát elvező északi tartományba. A miniszter magyarázata szerint a lépés oka: „Szaddám Huszein számára fontos kurd gyermekei és kultúrájuk ápolása.”2001 szeptember 1. - Megalakul Kurdisztánban az Anszar al-Iszlam nevű kurd iszlamista szervezet. Hamarosan mint az al-Kaida iraki szervezetét kezdik el számon tartani külföldön.2001 szeptember 11. - Terroristák repülőgépeket vezetnek a World Trade Center és a Pentagon épületének. Az elkövetkező napokban az Egyesült Államok háborút hirdet a nemzetközi terrorizmus ellen, amelybe felveszik Szaddám Huszein országát is.2001. november 11. - Lapértesülések szerint Udaj Huszein egy vitát követően meggyilkolta egykori felesége testvérét. Az elhunyt fiú Irak és a Baasz Párt alelnökének, Izzat Ibrahim al- Dúrinak a fia volt.2002 május 24. - Az ENSZ bevezeti az „okos szankciókat” (smart sanctions), amelyek célja, hogy enyhítse az addigi szankciók okozta nélkülözéseket. Mostantól Irak importálhat többek között röntgenkészülékeket, számítógépeket, víztisztító be-rendezéseket.2002 augusztus 1. - Irak visszahívja a fegyverzetellenőröket visszahívja, hogy folytassák 1998 decemberében félbeszakadt munkájukat. A lépést sokan az Egyesült Államok növekvő politikai és katona fenyegetésével magyarázzák.

2002 szeptember 1. - Irak engedélyezi az UNMOVIC tagjainak, hogy visszatérjenek Irakba.2002 október 16. - Irakban „elnökválasztásokat” tartanak. Szad- dám Huszeint a leadott szavazatok 100 százalékával újabb 7 évre választják meg elnöknek.2002 november 8. - AZ ENSZ BT elfogadja az 1441-es számú határozatot az UNMOVIC és az IAEA iraki tevékenységét illetően, amelyet 5 nappal később Bagdad is elfogad. A határozat 60 napot biztosít a fegyverzetellenőröknek iraki vizsgálódásaikra.2002 november 27. - A két szervezet megkezdi munkáját Irakban.2002. december 7. - Irak tizenkétezer oldalas jelentést ad át az ENSZ Biztonsági Tanácsának tömegpusztító fegyvereiről. Később kiderül, hogy az anyag kevés újdonságot tartalmaz, és nem felel az összes kérdésre.2003. január 27. - Hans Blix, a fegyverzetellenőrök vezetője, és Mohamed El-Baradai, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség irányítója megteszi jelentését az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt. Mindketten megerősítik, hogy nem találni jelét Irak tömegpusztító fegyvereinek, de még további vizsgálódásokra van szükség.2003 február 5. - Colin Powell az ENSZ Biztonsági Tanácsa élőn mutatja be az Egyesült Államok bizonyítékait Irak titkolt tömegpusztító fegyvereiről és a nemzetközi terrorizmushoz fűződő kapcsolatairól. A világ kétkedve fogadja az állítólagos es kevés újdonságot tartalmazó bizonyítékokat.2003 március - A török parlament leszavazza azt a javaslatot, hogy 65 000 amerikai katona Törökországból indíthasson esetleges akciót Irak ellen.2003 március 12. — Nagy-Britannia áthidaló megoldásként és a háborút elkerülendő új, hat pontos javaslattal áll elő. Ezek szerint Iraknak teljes mértékben fel kell tárnia tömegpusztító fegyvereivel

kapcsolatos álláspontját, kapacitásait. A tervet végül elvetik, nem elégíti ki sem a háborúpártiak, se az azt ellenzők igényeit.2003 március 15. - Szaddám Huszein, készülve a háborúra, Irakot négy katonai körzetre osztja, amelyek élére megbízható rokonait és tábornokait állítja.2003 március 17. - George W Bush 48 órát ad Szaddám Huszein- nek és két fiának, hogy hagyják el Irakot, vagy a szövetséges erők támadásával kell szembenézniük.2003 március 19. - George W Bush tévébeszédében bejelenti, hogy megindította az Iraki Szabadság hadműveletet (Operation Iraqi Freedom), és ezzel kezdetét veszi a háború Irak ellen.

BIBLIOGRAFIAKönyvek, tanulmányok:Ali Babakhan: The Deportation of Shi’is During the Iraq-Iran War in Faleh A. Jabar (szerk.) Ayatollahs, Su-fis and Ideologues, Saqi Books, 2002.Amatzia Baram: Culture, History and Ideology’ in Baathist Iraq, 1968-89, St Martin’s Press, New York, 1991-Amatzia Baram: The Iraqi Invasion of Kuvait: Decision-making in Baghdad in: Amatzia Baram - Barry Rubin (ed.): Iraq’s Road to War, MacMillan Press, London, 1994.Amatzia Baram - Barry Rubin: Iraq’s Road to War, MacMillan Press, London, 1994.Amatzia Baram: Turmoil in Iraq: The Regime’s 2 De-fects, The Middle East Quaterly, 1995. december, Internetes változat.Amatzia Baram: Neo-tribalism in Iraq, International Journal of Middle Eastern Studies 29- 1997.Amatzia Baram: The Effect on Iraqi sanctions: Statisti-cal pitfalls and responsibility, Middle East Journal, 2000. tavasz.

Amatzia Baram: Saddam Husayn and Nasirism (1968-2000), Orient, 2000/3. szám.Amatzia Baram: The Iraqi Armed Forces and Security Apparatus: Journal of Conflict, Security and Develop-ment, Centre for Defence Studies, King’s College, Lon-don, 2001.Amatzia Baram: Saddam Husayn, Between his Poiver-base and the International Community, Middle East Review of International Affairs, 2002. december.Amatzia Baram: Saddam Hussien, the Ba’th Regime and the Iraqi Officers Corps in: Barry Rubin - Thomas A. Keanney (ed.): The Armed Forces in the Middle East, Frank Cass, London, 2002.Amatzia Baram: Saddam’s Power Structure: the Tikritis Before, During and After the War in: Toby Dodge - Steve Simon (ed.): Iraq at the Crossroads: State and Society in the Shadow of Regime Change, International Institute for Strategic Studies, Adelphi Paper, London, 2003.Tonya Ugoretz Busby: Turmoil in Iraq: Saddam’s Dis-functional Family, The Middle East Quaterly, 1995. december, Internetes változat.Peter Clark - Sean Magee (ed.): The Iraqi Marshlands, The AMAR International Charitable Foundation, Lon-don, 2001.Adeed Dawisha: Identity and Political Survival in Sad-dam’s Iraq, Middle East Journal, 1999. ősz.Toby Dodge - Steve Simon (ed.): Iraq at the Cross-roads: State and Socieity in the Shadow of Regime Change, International Institute for Strategic Studies, Adelphi Paper, London, 2003. január.Nader Entessar: Kurdish Ethnonationalism, Lyenne Ri-enner, Boulder, 1992.Foreign & Commonwealth Office: Saddam Hussein: crimes and human rights abuses, 2002, november.Arthur Goldschmidt Jr.: A Közel-Kelet rövid története, Maecenas, Budapest, 1997.

Sarah Graham-Brown - Chris Toensing: Why Another War? Middle East Research and Information Project, 2002. december.Khidhir Hamza: Inside Saddam’s Secret Nuclear Pro-gram, The Bulletin of Atomic Scientist, 1998 szeptember/október, Internetes változat.Ahmed Hashim: Saddam Husayn and the Civil-Military Relations in Iraq: The Quest for Legitimacy and Power, Middle East Journal, 2003. tél.Mark A. Heller: Iraq’ Army: Military Weakness, Political Utility in Amatzia Baram - Barry Rubin: Iraq’s Road to War, MacMillan, London, 1994.Endless Tornament: The 1991 Uprising in Iraq and Its Aftermath, Human Rights Watch, Washington DC., 1992. március, Internetes változat.The Iraqi Government Assault on the Marsh Arabs: A Human Rights Watch Briefing Paper, Washington DC., 2003. január.Faleh A. Jabar: Assesing the Iraqi Opposition, MERIP Press Information Note 51, 2001. március 23.Faleh A. Jabar (szerk.): Ayatollahs, Sufis and Ideo-logues, Saqi Books, London, 2002.Abbas al-Janabi, Fear and Loathing in Saddam's Court, The Middle East Quaterly, 1999- szeptember. Internetes verzió.Lessons Learned: Iran-lraq War, Marine Corps Histori-cal Publication FMFRP 3-203 - 10, 1990. december, Internetes változat.Kanan Makiya: Republic of Fear, University of Califor-nia Press, Berkeley, 1998.Christopher Mitchell: Assault on the Marsh Arabs in: Peter Clark - Sean Magee (szerk.): The Iraqi Marsh-lands, The AMAR International Charitable Foundation, 2001.Jeffrey McCausland: The Gulf Conflict: A Military Analy-sis, International Institute for Strategic Studies, Adel-phi Paper 282, London, 1993- november.

Isam al-Khafaji: Almost Unnoticed: Interventions and Rivalries in Iraqi Kurdistan, MERIP Press Information Note 44, 2001. január 24.David McDovall: The Kurds, a Nation Denied, Minority Rights Publications, London, 1992.David McDovall: A Modern History of the Kurds, I.B. Tauris, London, 1996.Helen Chapin Metz (szerk.): Iraq: a Country Study, Area Handbook Series, Library of Congress, Federal Research Divisions, 1990.Dr. Mahmoud Osman: Our experience with successive Iraqi’s regimes, Campaign Against Sanctions on Iraq, 2000. március 25. Internetes változat.Stephen C. Pelletiere: Landpower and Dual Contain-ment, Strategic Studies Institute, U. S. Army War Col-lege, 1999. november.Daryl G. Press: The Myth of Air Power in the Persian Gulf War and Future of Warfare, International Security, 2001. ősz.Abdul-Halim al-Ruhaini: The Da’wa Islamic Party in: Faleh AJabar (szerk.): Ayatollahs, Sufis and Ideo-logues, Saqi Books, London, 2002.Elaine Sciolina: The Outlaw State, John Wiley and Sons, New York, 1991.Marion Farouk Sluglett - Peter Sluglett: Iraq since 1958,1. B. Tauris, London, 2001.Joyce N. Wiley: The Islamic Movement of Iraqi Shia’s, Lynne Rienner, Boulder, 1991.Maggy Zanger: Refugees in Their Own Country, Middle East Report, 2002. tavasz, Internetes verzió.Cikkek, esszék:Julian Borger: Saddam, tell me about your mum, The Guardian, 2002. november 14. Internetes verzió.Mark Bowden: Tales of the Tyrannt, The Atlantic Monthly, 2002. május., Internetes verzió.Sean Boyle: Iraq’s MIO-. Ministry of Missing Weapons, Jane’s Intelligence Review, 1998. március.

Sean Boyle: Inside Iraq’s Security Network, Jane’s In-telligence Review, 1997. július, 1997. augusztus.Sean Boyle: Qusay Considers a Reshuffle for Iraq’s Command Structure, Jane’s Intelligence Review, 1997. március.John F. Burns: In Opening Gates of Its Gulag, Iraq Un-leashes Pain and Protest, New York Times, 2002. október 23- Internetes verzió.Con Coughlin: The family that slays together.Sunday Telegraph, 1996. február 16. Internetes verzió.Con Coughlin: Bloodbath in Bagdad, Sunday Tele-graph, 1998. szeptember 27. Internetes verzió.Con Coughlin: Saddam Kills Mother for the sins of Her Sons, Sunday Telegraph, 2000. március 26. Internetes verzió.Con Coughlin: Iraq Execution Blamed on Feud over Succesion, Sunday Telegraph, 1997. október 17. Internetes verzió.Michael Eizenstadt: The Iraqi Armed Forces: Two Years on, Jane’s Intelligence Review, 1993 március.Ken Gause: Can the Iraqi Security Apparatus Save Saddam? Jane’s Intelligence Review, 2002. november.Stephen L. Glain: Stronghold Can Backfire: Iraqi Tribes Are Key Source of Loyalty, Rebellion, The Wall Street Journal, 2000. május 23. Internetes verzió.Robert D. Kaplan: Tales from the Bazaar, The Athlantic Monthly, 1992. augusztus. Internetes verzió.David Rose: Terror of Tyrant’s Mistress in Gilded Prison, The Observer 2002. szeptember 8. Internetes verzióStefan Theil - Christopher Dickey: Saddam’s Bunkers, Newsweek, 2003. április 7. Internetes verzió.Interjúk:Interjú Vas Dániel és Borsy István utazókkal, 2003. február 17. Telefoninterjú Amatzia Barammal, 2003- március 3. és 2003. március 18.

Telefoninterjú Latif Jahja-val, 2003- március 6. és 2003. március 17. Telefoninterjú Claire Shipmannel, 2003. március 18.Telefoninterjú Jerold Posttal, 2003. március 13.Filmek:Saddam’s Killing Fields, BBC-TV/Frontline, 58:00 perc, 1992. Saddam’s Killing Fields, Viewpoint ’93/ITN, 53:34 perc, 1993. Unfinished Business: The CIA and Saddam Hussein, ABC, 45 perc, 1998.The Survival of Saddam, Frontline, 55 perc, 1999.Egyéb:Jeb Sharp: The Rise of and Rule of Saddam Hussein (Iraq History Serien Part 2 of 3) rádióinterjú, The World, BBC-Public Radio International, Internetes verzió.Secrets of His Life and Leadership: interview with Said K Abourish, Public Broadcasting Service (PBS), Internetes verzió.