-
Könyvtári közlemények No. 3. (BME Matematika Intézet Könyvtár,
2009. március)
Izsák Imre Gyula születésének 80. évfordulója emlékére
Az Izsák-emlékezet
Izsák Imre Gyula (1929-1965), az 1956-ban Nyugatra távozott és
1965-ben Párizsban, fiatalon elhunyt kivételes tehetségű csillagász
neve a rendszerváltás előtt jóformán teljesen ismeretlen volt a
szélesebb közönség előtt. A rendszerváltás után látótérbe került
élete és munkássága, majd a ’90-es évek elején-közepén - szinte
robbanásszerűen - szülővárosa, Zalaegerszeg és a tudománykedvelő
közönség is felfedezte. Az alábbiakban azt követjük végig, hogy
halála után az írott emlékezetben hogyan élt–él Izsák Imre; az
Izsákkal foglalkozó hazai irodalmat és az abból kibontakozó
Izsák-képet vázoljuk fel.
Izsák Imre Gyula életrajzát a tények tükrében röviden így
tekinthetjük át. 1929. február 21-én született Zalaegerszegen.
Édesapja földrajz-biológia, édesanyja matematika-fizika szakos
tanár volt. Elemi iskoláit Zalaegerszegen végezte. Tíz éves, amikor
meghal édesanyja, őt pedig a kőszegi katonai iskolába iratják.
Rendszeresen olvasott csillagászati témájú könyveket, egyik tanára
pedig a budapesti Uránia Csillagvizsgáló alapítójának, Kulin
Györgynek a későbbi szerzőtársa, Zerinváry Szilárd volt. Kőszegen
már kitűnik matematikai tehetségével, és az akkor Esztergomban
működő műszaki hadapródiskolába irányítják. Itt 1944-ig tanul,
ekkor az egész osztálya Németországba kerül. 1945. május 3-án, a
II. világháború végjátékában amerikai fogságba esik, ahonnan kora
őszre sikeresen hazavergődik Zalaegerszegre. A háború miatt kiesett
időt is pótolva 1947-ben érettségizik, országos tanulmányi
versenyeken ér el 1. és 2. helyezéseket; matematikai tehetsége
vitathatatlanul kezd megmutatkozni. 1947 őszétől a Pázmány Péter
Tudományegyetem (1950-től Eötvös Loránd Tudományegyetem)
matematika-fizika szakos hallgatója, Eötvös-kollégista. Feljár a
Konkoly Obszervatóriumba (MTA Csillagvizsgáló Intézet), és
demonstrátor lesz az egyetemen. 1951-től az MTA Csillagvizsgáló
Intézet munkatársa lesz. Egyetemi előadó Szegeden, Budapesten,
ismeretterjesztő cikkeket ír, és bekapcsolódik az Intézet
változócsillag-kutatási programjába is: az M15 gömbhalmaz általa
felfedezett három új változójáról publikációja is megjelenik. Az ő
igazi érdeklődési területe azonban már ekkor is az égi
mechanika.1956-ban elhagyja az országot, és rövid ausztriai
tartózkodás után Svájcba megy, ahol a zürichi csillagvizsgáló
munkatársaként napfizikával foglalkozik. Egy égi mechanikai cikkére
felfigyelve Cincinnatiból (Egyesült Államok) állásajánlatot kap.
1958 decemberében már Amerikában van, és mesterséges holdak
mozgásával kezd el foglalkozni. Hamarosan ismét tovább áll s
előbbre lép: a Smithsonian Astrophysical Observatory ajánlatát
elfogadva 1959 szeptemberétől Cambridge-be (Massachussetts, USA)
kerül. Műholdak mozgásaival foglalkozik itt is, és elkezdi
használni számításaihoz a számítógépeket.
1961-ben mesterséges holdak mozgásából megadja a Föld egyenlítői
lapultságát.A hatvanas években rengeteget dolgozik:
konferencia-részvételek, publikációk sora, számtalan égi
mechanikai
eredmény jelzi aktivitását.1962-ben megházasodik. 1964-ben
amerikai állampolgárságot kap, és gyermeke is születik.1965.
április 21-én, Párizsban a COSPAR szimpoziumon éri a hirtelen
halál. Szállodai szobájában holtan találják;
a halál okaként szívinfarktust állapítottak meg. A hatalmas
elismerés jele, hogy a mindössze 36 évet élt tudósról 1970-ben már
krátert is elneveznek a Hold túlsó oldalán.
Izsák nekrológja a világ vezető tudományos folyóiratában, a
Nature-ben jelent meg (Mr. I. Izsak, Vol. 207, Issue 4999 (1965),
p. 807). Ez és a holdkráter jelzi, hogy a nemzetközi tudományos
világot megdöbbentette a fiatal kutató váratlan halála, és hogy
egyértelműen magasra értékelték munkáját. Mi volt a helyzet itthon?
Mi volt, mi lehetett a reakció a tragédiára, amikor egy ’56-ban
Nyugatra távozott honfitársunkról volt szó?
Hogy már a forradalom idején történt disszidálása is nagy
veszteség volt, azt jelzi Detre Lászlónak, a Csillagvizsgáló
Intézet igazgatójának kommentárja Ozsváth István és Izsák
távozására: „Az intézet krémje elment Nyugatra.” (A Hold túlsó
oldalán. Dokumentumok és emlékezések Izsák Imréről. Szerk.: Bényi
Zoltán, Jelenczki István. Kairosz, 2004, 117. o.) A volt, ma már
idős kollégák emlékezetében élt Izsák, és persze eredményeiről is
értesültek; többször és többen is találkoztak vele külföldi útjaik
során.
Halálakor pedig Detre így nyilatkozott: „Izsák Imre azon túl,
hogy a magyar csillagászat, de az egész magyar tudomány egyik
legnagyobb zsenije volt...” (A Hold túlsó oldalán, 8. o.)
Nekrológja jelent meg a Geodézia és Kartográfia című szaklapban.
„Korai halálát őszintén sajnáljuk”, írta Szádeczky-Kardoss Gyula
(Geodézia és Kartográfia, 17/6, (1965), 442. o.).
-
Könyvtári közlemények No. 3. (BME Matematika Intézet Könyvtár,
2009. március)
A fényképen Izsák Imre (balról) és Detre László (jobbról)
látható Hamburgban. A felvételt Lovas Miklós készítette 1964-ben.
Mindhárman a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) 1964. augusztus
25-szeptember 3. között rendezett XII. közgyűlésén vettek részt a
német városban. Detre, az MTA Csillagvizsgáló Intézet igazgatója,
épp egy kabátot szeretne vásárolni lányának. Detre László a
hamburgi közgyűlés változócsillag bizottsága szervezőbizottságának
volt tagja; Hamburgban választották a változócsillag bizottság
alelnökévé, így a következő, 1967-es XIII. prágai kongresszuson már
e minőségében vehetett részt. Izsák Prágába már nem utazhatott el.
A kép az eredeti 6x6-os negatívról került digitalizálásra.
(Köszönet Lovas Miklósnak a képpel kapcsolatos információkért.)
A csillagos ég című TIT-kiadású folyóiratban dr. Tóth György
emlékezett meg Izsákról (7. évf. 4. sz. (1965), 190-191. o.): „Ez
év tavaszán váratlanul nagy veszteség érte a magyar és az amerikai
csillagászokat egyaránt… Személyében az amerikai űrkutatás egyik
vezető alakját, mi magyarok pedig idegenbe szakadt tehetséges
honfitársunkat veszítettük el, aki nevével az égi mechanika és a
geodézia területén tevékenykedő kutatók között aránylag rövid idő
alatt általánosan ismertté vált.” A váratlan veszteség kiváltotta
döbbenet után csend következett. Egészen 1990-ig nincs írás, amely
Izsákkal foglalkozna. A neve néhol előkerül, pl. az Élet és
Tudományban, amikor a kráter névadásáról jelenik meg rövid hír (25.
évf., 46. sz. (1970), 2162. és 2206. o.). Vagy az 1981-es kiadású
Űrhajózási lexikonban is szócikket kapott, így aki szorgalmasan
olvasva a kötetet eljutott a 300. oldalig, tudomást szerezhetett
Izsákról. (Eredeti magyar nevének és a nemzetközi publikációiban
használt Imre G. Izsak nevek különös vegyítéséből lett a szócikk
címe Izsák G. Imre.) Helyet kapott az 1986-os Magyarok a
természettudományok történetében című lexikonkötetben is (OMIKK,
1986, 138-139. o.). A szócikket az az 1996-ban elhunyt Vöröss
László Zsigmond írta, aki az Izsákra vonatkozó írott és fényképes
anyagokat összegyűjtötte – gyűjtését jelenleg a Zala Megyei
Levéltár őrzi. (Vöröss László Zsigmond által írt szócikk került be
Izsákról a Magyar Tudóslexikon A-Zs című lexikonba is. Az 1997-es
első kiadásban a 407-408. o.)
A csendet Bartha Lajos törte meg, aki az Évfordulóink a műszaki
és természettudományokban 1990-re vonatkozó kötetében első ízben
írt hosszabban Izsákról (MTESZ, 1989, 108-110. o.). Bartha
részletesen kitért a földalak meghatározásának problémájára, mely
területen Izsák nagy érdemeket szerzett.
-
Könyvtári közlemények No. 3. (BME Matematika Intézet Könyvtár,
2009. március)
Izsák tehát nem volt elfelejtett tudós. A magyar csillagászat és
űrkutatás őrizte emlékét. Azon persze nincs mit csodálkozni, hogy
egy, idehaza már majd' egy évtizede nem alkotó, és az ország
számára ismeretlen tudós haláláról csak két meglehetősen szűk
körben olvasott lap emlékezett meg. Az ’56-os menekültről 9 évvel a
forradalom után nem is jelenhetett volna meg ezeknél olvasottabb
lapokban megemlékezés, és ha meg is jelent volna róla valami egy
népszerű lapban, neve az amúgy is értesült szűk szakmán kívül nem
mondott volna szinte senkinek semmit. Amögött pedig, hogy a
disszidens neve mondjon valamit a nagyközönségnek – népszerűsítsék
személyét és eredményeit -, nem állt hatalmi érdek.
A kilencvenes évek elején aztán, az Albireo Amatőrcsillagász
Klubból - személy szerint Juhász Tibortól - induló kezdeményezésre,
emléktáblát helyeztek el azon a Kosztolányi úti házon, ahol az
Izsák-család Egerszegen lakott. 1997-ben pedig megjelent
Zalaegerszegen az első Izsáknak szentelt könyv: A gondolat tükre.
Izsák Imre élete (1929-1965). Ezt Bényi Zoltán állította össze, aki
1993-ban kezdett el foglalkozni a csillagásszal. A kötet inkább még
csak egy művészi rácsodálkozás a tragikus sorsú zsenire: a cím
hangulata is ezt tükrözi, a könyvet pedig fényképekből és
grafikákból összeállított montázsok színesítik. Bényi Zoltán több
interjút készített családtagokkal, hazai és külföldi
munkatársakkal, gyerek- és felnőttkori ismerősökkel. A könyv,
gépelési hibái, szakmai tévedései ellenére (melyeket itt nem
elemzünk, mert ezek majd A Hold túlsó oldalán c. kötetben is
visszatérnek) áttörést hozott: alaposabban megismertette Izsákot a
nagyközönséggel, és felkeltette iránta az érdeklődést . Az ország
fogékony része azzal találkozhatott, hogy adva van egy Nyugaton
rendkívüli eredményeket produkáló, korán elvesztett magyar tudós,
akinek kvalitásai oly’ magasak voltak, hogy a Holdon krátert
neveztek el róla – és ez az ember most az ismeretlenségből lépett
elő. Miért a tragikus korai halál, mit alkotott Izsák, és miért nem
lehetett eddig hallani róla? Izgalmas kérdések sora terelte a
tudósra a figyelmet. És hogy itt, ezzel Izsák életének kutatása nem
zárulhatott le, arra Bényi is utalt: „Sajnos a könyv átfogóan nem
tükrözheti az egész életét. Oka az, hogy vannak még feltáratlan
területek, melyeknek kutatása az elkövetkező évek feladata lesz.”
(A gondolat tükre, 3. o.)
Ekkor már a holdkráter és a kisbolygó ((1546) Izsák; Kulin
György fedezte fel 1941-ben) mellett Zalaegerszegen emléktábla,
iskola, önképzőkör, alapítvány őrizte nevét. A város posztumusz
díszpolgára, tanulmányi versenyeket rendeznek emlékére. 2004-ben
pedig megjelenik a nagy Izsák-könyv: A Hold túlsó oldalán.
A Hold túlsó oldalán valójában az Izsákról forgatott filmből
készült interjúkötet, kiegészítve más emlékezésekkel és Érdi Bálint
tanulmányával a csillagász égi mechanikai munkásságáról.
Gyerekkori, iskolai barátok, ismerősök, családtagok, magyar, német,
japán, amerikai stb. kollégák nyilatkoznak Izsákról; valóban alapos
munka. Komoly forrásértékkel bír a könyv, az interjúk mellett
tartalmazza még Izsák Lassovszky Károly felett mondott
gyászbeszédét is. A vele készült interjúban pedig a remek
ismeretterjesztő és előadó Almár Iván igazán mindenki számára
érthetően adja elő, hogy Izsák miért is került a csillagászat
nagyjai közé. (Érdi Bálint pedig részletesebben is bemutatja
eredményeit.)
Több rész a korábban megjelent A gondolat tükre kötetből való
átvétel. Ez annyiban gond, hogy az abban felhalmozott hibákat az
átvett részekben az évek alatt nem javították ki; és egyébként is,
A Hold túlsó oldalán hemzseg a különféle (gépelési, szakmai és más)
hibáktól. Az életrajzi ismertetésben Zerinváry Szilárd nevét
Zeriváry-nak írják (5. o.) – mivel másutt Zerinváry nincs említve,
így a magyar csillagászatban nem járatos olvasóban rosszul
rögzülhet a neves ismeretterjesztő neve. Egy oldallal odébb ezt
olvashatjuk: „…megjelentet egy publikációt az M15-ös új változóról”
– az M15 persze nem változócsillag, hanem gömbhalmaz (amelyben
Izsák három új változót talált). A 8. oldalon egy nyelvi
gyöngyszem: „mesterséges műholdak”, a szókapcsolat természetesen
társa lehet az erkölcsi morál és az új nóvum kifejezéseknek. (És ez
a „mesterséges műholdak” a hátsó borító figyelemfelkeltő
ismertetésében is szerepel…) A 90. oldalon Izsák volt kedvese
nyilatkozza, hogy „megjegyeztem, hogy az a Messier-14-es
csillagkép” – s habár az eredeti nyilatkozat elhangozhatott így,
megérdemelt volna egy lábjegyzetet, hogy természetesen az M15-ről
van szó, és az nem egy csillagkép. Vagy a 191. oldalon is egy
bosszantó tévesztés: Szebehely helyett Szebeni íródik. Lehetne még
elírásokat idézni. Bosszantóbb és érthetetlen az a szerkesztési
elv, hogy miközben a könyv megmagyarázza pl. a perturbációt, azt
csak a 189. oldalon teszi meg, holott már sokszor előkerült a
fogalom; összességében probléma, hogy egyszerű fogalmakat,
intézményneveket részletesen megmagyaráz, lényeges
szakkifejezéseket pedig magyarázat nélkül hagy, nehezítve ezzel a
megértést.
A kötet célja azonban valószínűleg nem is a szakmai megfelelés
volt. A könyv sokkal inkább a zseni sorsáról szól a kényszerítő
időkben, semmint tudománytörténet. Így bár Jelenczki István szerint
„Ez a könyv lehet a zárókő – a megtartó, megőrző emlékezet
záróköve” (13. o.) – inkább azt mondhatjuk: ez a könyv a kezdet, a
gazdag forrás, amelyből kiindulhatnak az esetleges további
kutatások.
A Hold túlsó oldalán Izsák halálával kiemelten foglalkozik.
Érezhető, hogy Izsák váratlan halálát nem a hivatalos verziónak –
infarktusnak – tulajdonítják, hanem inkább idegenkezűséget
gyanítanak: az amerikai űrkutatás egyik vezető alakját a szovjetek
meggyilkoltatták. A hátsó borítón erre a teóriára vastag dőlt
betűkkel utalnak: ez a megkülönböztetés jelzi, hogy a szerkesztők a
könyv leglényegibb elemének ezt az információt tartják. A
hidegháborús viszonyokra és az űrversenyre tekintettel ez az
elmélet persze felmerülhet. A probléma inkább abban
-
Könyvtári közlemények No. 3. (BME Matematika Intézet Könyvtár,
2009. március)
jelentkezik, hogy a szerkesztőket érezhetően jobban érdekelte ez
a kérdés, semmint hogy az alapvető hibákat kijavították volna. Így
sajnos végkicsengésként megmarad az az érzés, hogy Izsák ürügyén a
kötet az átokkal sújtott magyar géniuszról és a szovjet elnyomásról
szól. Ami nem lenne baj, ha látnánk, hogy Izsák, a csillagász is
valóban érdekes lett volna a szerkesztők számára. (Izsák, az ember
érdekes volt. Izsák, a szakember: a sok szakmai hiba és
megmagyarázatlan – érdektelen? - fogalom miatt érezhetően nem.)
Szerkesztési hibák máskor is előfordulnak – erre példa, hogy a
165. oldalon az interjúalany így nyilatkozik Izsákról: „saját
nézeteitől nagyon távol…” A bosszantó az, hogy a kötet végig
igyekszik kideríteni Izsák gondolatait, nézeteit politikáról és
másról, de egyértelműen senki nem nyilatkozik ezekről; kapunk
valamiféle valószínű képet a tudós gondolatvilágáról, de semmi
valóban konkrétat. S amikor valaki végre úgy nyilatkozik, mintha
tudná, mik voltak a nézetei, nincs ott a visszakérdezés: „De mik
voltak azok a nézetek, miktől volt távol?”
Hibái ellenére A Hold túlsó oldalán izgalmas olvasmány, gazdag
interjúanyaggal (azaz: sok munkával készült, hasznos könyv),
amelyek alapján kibontakozhat az olvasóban egy emberi vonásokkal
gazdagon tarkított kép Izsákról.
Ez pedig a következőképp foglalható össze. Izsák Imre kivételes
matematikai tehetséggel rendelkezett, és ez a tehetség a megfelelő
helyre érkezett: tudományok iránt elkötelezett tanárcsaládba, ahol
Imre a polgári kultúrát is magába szívhatta. Vidám, fogékony,
kedves gyerek volt ő; édesanyja halála hozott ebben egész életére
kiható változást. Az édesanya elvesztése nyilván sokk volt a
számára, és a kőszegi katonai iskola is hagyhatott nyomokat (Ottlik
Géza: Iskola a határon című regénye éppen ebből az iskolából meríti
alapélményeit). A világháború, 16 évesen a hadifogság is döntő
élmények lehettek. Kedves, megfontolt, érzékeny, művelt személyiség
van előttünk, akinek matematikai tehetsége gyorsan bontakozik ki:
tanulmányi versenyeken eredményes, majd Eötvös-kollégista. A
csillagászati és matematikai érdeklődése nyilvánvaló módon
találkozik az égi mechanikában. Ez egy újabb dráma: a Detre által
meghatározott magyar csillagászati életben az égi mechanikának nem
jutott komoly hely - a változócsillagászat volt a vezérvonal. Izsák
azonban a változócsillagok világában is eredményt produkál.
Kollégái – és ami különösen fontos: Detre – nagyra tartják. 1956
után útja természetszerűleg vezet oda, ahol szabadabban dolgozhat
és szakmai fejlődés várja: Amerikába. (Mint Almár Iván rámutat, a
vélekedéssel ellentétben ’56-ban nem a műholdak miatt ment Nyugatra
– hiszen az első Szputnyik csak 1957 októberében állt pályára.) Az
előtte való kitérőket is jól veszi, a napkutatásban is megállta
helyét.
Ami Amerikában rá vár: mérhetetlen sok munka, rövid idő alatt
épít fel egy életművet. Élete végén a fényképek újra mosolygósnak
mutatják: megnősül, gyermeke születik.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy rendkívül sokat dolgozott,
egy idő- és munkaigényes tudományágban produkált rövid idő alatt
számos eredményt – talán a túlhajszoltság lehetett a veszte.
Valóban tragikus a halála: korán és hirtelen szakadt vége egy sokat
ígérő, vargabetűk után végre egyenes pályára állt életnek.
Talán éppen a tragédia rejti magában a választ arra, hogy a
majd’ teljes ismeretlenségből a kilencvenes évek elején-közepén
Izsák berobbant a köztudatba, és mondhatni Izsák-kultusz alakult
ki. Izsák a magyar „mitikus” gondolkodás két áramába is
illeszkedik. Az egyik a korán eltávozott zseni mítosza, amire sok
fiatal költőnk lehet példa (József Attila, Tóth Árpád, stb.). A
másik pedig a magyar tudós, aki, elhagyva hazáját, Nyugaton fényes
karriert fut be. (Oh, ha itthon marad/ha tovább alkot, és itthon
maradnak az eredmények… - gondolkodik a mítosz. A realitás persze,
hogy nem maradhatott itthon, és nem alkothatott volna semmi nagyot.
Izsákra ez különösen igaz, hiszen műholdak mozgásaival akkoriban
csak az Egyesült Államokban vagy a Szovjetunióban foglalkozhatott
volna komolyan, mert az adatok ott voltak elérhetőek.) A magyar
közvélemény szívesen tekint elveszített nagyjaira, hogy bennük
saját hazája sorsát láthassa: a tehetség, az akarat megvolt, de a
körülmények, vagy a rossz, kiszámíthatatlan sors az, ami ellenünk
dolgozott. Izsák Imre, a Nyugaton fényes pályát befutó magyar
tehetség, akinek halála érthetetlen: talán nem is szívinfarktus
volt, hanem a szovjetek?
Izsák azonban egy fontos vonatkozásban más, mint azok az
Amerikába emigrált tudósok, akiket az emlékezet általában őriz, és
akik a rendszerváltás előtt is mitikus hősök voltak. A gyakran
emlegetett Szilárd, Wigner, Neumann stb. ugyanis a Kádár-rendszer
alatt sem lettek elfeledettek, sőt: egyesek televízíós
felvételekben jelenhettek meg (a Tudósportrék sorozatban pl. Wigner
Jenő, Lánczos Kornél), könyvekben szerepeltek, interjúk készültek
velük. Na persze: őrájuk lehetett úgy tekinteni mint a
Horthy-rendszer menekültjeire. (Akik pedig '45 után mentek el, mint
Szent-Györgyi vagy Bay Zoltán: a 30-as, 40-es évek nagyjaiként
beleillettek a sorba, és emigrálásuk oka, időpontja felett
elsikkadhatott a figyelem. A szociológia egyik különös
csoportfogalma, hogy csoport az olyan sorozat is, ami "jó
folytatást ígér a szemnek". Ők jól belesimíthatók voltak a sorba.)
Izsák ’56-os távozása minden bizonnyal a hasonló elismerés ellen
dolgozott. Elég elénk idézni a szintén ’56-ban eltávozott
futballista, Puskás Ferenc esetét, akinek a nevét sem lehetett
sokáig leírni (sok fontos nemzetközi mérkőzés tudósítása lett
emiatt kétes értékű). Izsák haláláig nem jöhetett haza, és később
sem lehetett a hatalom érdeke, hogy példaképet faragjanak belőle.
Sorsa az elhallgatás lett. Kedves személyisége azonban sokakban
nyomott hagyott – eredményeit pedig máig idézik.
Izsák újrafelfeldezése az egyik legnagyobb érték, amit az
emlékezet terén az utóbbi csaknem két évtized magával
-
Könyvtári közlemények No. 3. (BME Matematika Intézet Könyvtár,
2009. március)
hozott. Elgondolkodtató, és - mondjuk ki – megható, megrázó a
sorsa. Nem lehet elmenni amellett, hogy egy épp családapává lett,
kivételes minőségben és mennyiségben alkotó tudós sokat ígérő élete
ért véget lezáratlanul. Ahogy róla olvasunk, megfog minket
emberséges lénye: örökre gondolatainkba ivódik.
Csizmadia Ákos
Kézirat első változata: 2007. decemberJelen kézirat lezárta:
2009. februárKözzététel: 2009. március