Top Banner
Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. január 17-én megtartott tanácsülésén a 19 szavazati jogú tagból 16 fő (84,2%) fő volt jelen, és a következő határozatokat hozta: 1/2018. (I. 17.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 14 igen és 1 tartózkodás szavazati aránnyal javasolja dr. Czupy Imre egyetemi docens kinevezését az Erdőmérnöki Kar oktatási dékánhelyettesének. (A szavazásban dr. Czupy Imre érintettsége okán nem vett részt.) 2/2018. (I. 17.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 13 igen és 3 tartózkodás szavazati aránnyal javasolja dr. Király Bo- tond Gergely egyetemi tanár kinevezését az Erdőmérnöki Kar külügyi és kutatási dékánhelyettesé- nek. 3/2018. (I. 17.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 15 igen és 1 nem szavazati aránnyal javasolja Elekné dr. Fodor Ve- ronika adjunktusi kinevezését a Környezet- és Földtudományi Intézetbe. 4/2018. (I. 17.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 16 igen szavazattal támogatja dr. Rétfalvi Tamás környe- zettudományi Bsc szak szakfelelősi megbízatását. 5/2018. (I. 17.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 16 igen szavazattal elfogadta az EFOP-3.6.2-16-2017- 00018 számú „Termeljünk együtt a természettel – agrárerdészet, mint kitörési lehetőség” projekt keretében pályázható hallgatói ösztöndíjának meghirdetéséről és odaítéléséről rendelkező szabály- zatot. 6/2018. (I. 17.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 16 igen szavazattal elfogadta az EFOP-3.6.1-16-2016-2018 számú „A felsőoktatási rendszer K+F+I szerepvállalásának növelése intelligens szakosodás által Sopronban és Szombathelyen” projekt keretében pályázható hallgatói ösztöndíjának meghirdeté- séről és odaítéléséről rendelkező szabályzatot. (Dr. Péterfalvi József távozott, 15 szavazati jogú tag (78,9%) maradt a tanácsteremben.) 7/2018. (I. 17.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 15 igen szavazattal elfogadta a hallgatói szociális támoga- tások odaítélésének rendjéről szóló előterjesztést. 8/2018. (I. 17.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 15 igen szavazattal módosította az Erdőmérnöki Kar ta- nácsának ülésrendjét.
22

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

Jan 01, 2020

Download

Documents

dariahiddleston
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. január 17-én megtartott tanácsülésén a 19 szavazati jogú tagból 16 fő (84,2%) fő volt jelen, és a következő határozatokat hozta:

1/2018. (I. 17.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 14 igen és 1 tartózkodás szavazati aránnyal javasolja dr. Czupy Imre egyetemi docens kinevezését az Erdőmérnöki Kar oktatási dékánhelyettesének. (A szavazásban dr. Czupy Imre érintettsége okán nem vett részt.)

2/2018. (I. 17.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 13 igen és 3 tartózkodás szavazati aránnyal javasolja dr. Király Bo-tond Gergely egyetemi tanár kinevezését az Erdőmérnöki Kar külügyi és kutatási dékánhelyettesé-nek. 3/2018. (I. 17.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 15 igen és 1 nem szavazati aránnyal javasolja Elekné dr. Fodor Ve-ronika adjunktusi kinevezését a Környezet- és Földtudományi Intézetbe. 4/2018. (I. 17.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 16 igen szavazattal támogatja dr. Rétfalvi Tamás környe-zettudományi Bsc szak szakfelelősi megbízatását. 5/2018. (I. 17.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 16 igen szavazattal elfogadta az EFOP-3.6.2-16-2017-00018 számú „Termeljünk együtt a természettel – agrárerdészet, mint kitörési lehetőség” projekt keretében pályázható hallgatói ösztöndíjának meghirdetéséről és odaítéléséről rendelkező szabály-zatot. 6/2018. (I. 17.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 16 igen szavazattal elfogadta az EFOP-3.6.1-16-2016-2018 számú „A felsőoktatási rendszer K+F+I szerepvállalásának növelése intelligens szakosodás által Sopronban és Szombathelyen” projekt keretében pályázható hallgatói ösztöndíjának meghirdeté-séről és odaítéléséről rendelkező szabályzatot. (Dr. Péterfalvi József távozott, 15 szavazati jogú tag (78,9%) maradt a tanácsteremben.)

7/2018. (I. 17.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 15 igen szavazattal elfogadta a hallgatói szociális támoga-tások odaítélésének rendjéről szóló előterjesztést. 8/2018. (I. 17.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 15 igen szavazattal módosította az Erdőmérnöki Kar ta-nácsának ülésrendjét.

Page 2: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

2

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. január 24-25-én megtartott elektronikus szavazáson a 19 szavazati jogú tagból 16 fő (84,2%) adta le voksát, és a következő határozatot hozta:

9/2018. (I. 25.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 16 igen szavazati aránnyal jóváhagyta az Erdőmérnöki Kar és a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Vas Megyei Szervezete között kö-tendő együttműködési szerződést.

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. február 6-án megtartott tanácsülésén a 19 szavazati jogú tagból 14 fő (73,7%) fő volt jelen, és a következő határozatokat hozta:

10/2018. (II. 6.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 14 igen szavazati aránnyal elfogadta, hogy a az Erdészeti politika és erdészettörténet (EG583-A0000) című tantárgy előtárgya az Erdőrendezéstan II. (EG589-A0000) helyett az Erdőrendezéstan I. (EG588-A0000) legyen. 11/2018. (II. 6.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 14 igen szavazati aránnyal módosította az Erdőmérnöki Kar ügyrendjét.

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. március 13-án megtartott tanácsülésén a 19 szavazati jogú tagból 14 fő (73,7%) fő volt jelen, és a következő határozatokat hozta:

12/2018. (III. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú (14 igen) szavazattal elfogadta az Idegen Nyelvi Központ beszámolóját. 13/2018. (III. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú (14 igen) szavazattal elfogadta a Vadgazdálkodási és Ge-rinces Állattani Intézet beszámolóját. 14/2018. (III. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú (14 igen) szavazattal elfogadta a Kémiai Intézet beszámo-lóját. 15/2018. (III. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú (14 igen) szavazattal elfogadta az Idegen Nyelvi Központ vezetői posztjára szóló pályázati kiírást.

Page 3: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

3

16/2018. (III. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú (14 igen) szavazattal elfogadta a Kémiai Intézet intézet-igazgatói posztjára szóló pályázati kiírást. 17/2018. (III. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú (14 igen) szavazattal elfogadta a Vadgazdálkodási és Ge-rinces Állattani Intézet intézetigazgatói posztjára szóló pályázati kiírást. 18/2018. (III. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú (14 igen) szavazattal módosította az Erdőmérnöki Kar ügyrendjét. 19/2018. (III. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú (14 igen) szavazattal javasolja a Szenátusnak a Soproni Egyetemért Sajtódíj odaítélését Zétényi Zoltán részére. 20/2018. (III. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú (14 igen) szavazattal javasolja a Szenátusnak a címzetes egyetemi tanári cím odaítélését dr. Veperdi Gábor részére. 21/2018. (III. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú (14 igen) szavazattal javasolja a Szenátusnak a címzetes egyetemi tanári cím odaítélését dr. Ódor Péter részére. 22/2018. (III. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 12 igen – 1 nem – 1 tartózkodás szavazati aránnyal javasolja a Sze-nátusnak a címzetes egyetemi docensi cím odaítélését dr. Varga Gyula részére.

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. március 14-én megtartott elektronikus szavazáson a 19 szavazati jogú tagból 14 fő (73,7%) adta le voksát, és a következő határozatot hozta:

23/2018. (III. 14.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa egyhangú (14 igen) szavazattal támogatja a Kelet-kazahsztáni Állami Egyetem és a Soproni Egyetem közötti együttműködési megállapodás megkötését.

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. április 10-én megtartott tanácsülésén a 19 szavazati jogú tagból 15 fő (78,9%) fő volt jelen, és a következő határozatokat hozta:

23/2018. (IV. 10.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 15 igen (egyhangú) szavazattal elfogadta a Kar 2018/19. tanévének alapdátumait.

Page 4: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

4

24/2018. (IV. 10.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 15 igen (egyhangú) szavazattal támogatta dr. Horváth Tamás egye-temi adjunktus kinevezését az Erdőpedagógiai szakirányú továbbképzési szak szakfeleősi kineve-zését. 25/2018. (IV. 10.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 15 igen (egyhangú) szavazattal jóváhagyta a Talajtani (erdészeti ter-mőhelyfeltárási) szakmérnök szakirányú továbbképzési szak létesítési dokumentumát. 26/2018. (IV. 10.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 15 igen (egyhangú) szavazattal jóváhagyta a Földmérő, geoinforma-tikus szakmérnök szakirányú továbbképzési szak létesítési dokumentumát. 27/2018. (IV. 10.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 15 igen (egyhangú) szavazattal jóváhagyta a Környezetinformatikai szakmérnök szakirányú továbbképzési szak létesítési dokumentumát. Dr. Péterfalvi József távozott a teremből, a szavazati jogúak száma 14 főre (73,7%-ra) csökkent.

28/2018. (IV. 10.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 12 igen és 2 tartózkodás szavazati aránnyal módosította a 2017 szept-emberétől érvényes mintatanterveket az alábbiak szerint:

Erdőmérnök MSc tanterv o Erdészeti politika és erdészettörténet (EONEMOH1007) tantárgy felelőse Jáger

László helyett Gál János

Földmérő és földrendező mérnök BSc tanterv o A Mérnökgeodézia 1 (EBNFOFH2008) tantárgy előtárgya (Geodéziai hálózatok

(EBNFOFH1008)) törlendő o Geoinformatika 1 (EBNFOFH1009) tárgy előtárgya törölve lett o Rendszerszervezés (EBNFOFH1019) A típusúból B típusú tárgy lett o Kiegyenlítő számítások (EBNFOFH2004) B típusúból A típusú tárgy lett o Általános és gazdasági jog (?) tárgyfelelőse Jáger László helyett Gál János lett o Ingatlan nyilvántartás (EBNFOFH1013) tárgyfelelőse Jáger László helyett Gál Já-

nos lett o Közigazgatás (ing. kat. szir.) terepgyakorlat (EBNFOFH8003) tárgyfelelőse Jáger

László helyett Gál János lett

Természetvédelmi mérnöki BSc tanterv o A Gerinctelen állattan (EBNTVMH1005) tantárgy előtárgya (Növényrendszertan

(EBNXXXH1027)) törlendő o A Gerinces állatfajok védelme (EBNXXXH1012) tantárgy előtárgya a Gerinces ál-

lattan (EBNXXXH1013) legyen (a Gerinctelen állattan (EBNTVMH1005) helyett)

Vadgazda mérnöki BSc tanterv o A Tanulmányút (napp.: EBNVGMH4001 és lv.: EBLVGMH4001) tantárgy előtár-

gyai közül a Vadászati állattan (napp.: EBNVGMH1009 és lev.: EBLVGMH1026) törlendő

o A Munkavédelem és biztonságtechnika (napp.: EBNXXXH1024 és lev.: EBLV-GMH1017) tantárgy követelménye vizsga helyett félévközi jegy

Page 5: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

5

o A Vadászati és ökonómiai és marketing (EBLVGMH1028) tantárgy felelőse Jáger László helyett Puskás Lajos

Vadgazda mérnöki BSc tanterv o A Szakpolitika (EMLVGMH1006) tantárgy felelőse Jáger László helyett Gál János o A Vadászati érték- és kárbecslés (EMLVGMH1008) tantárgy felelőse Jáger László

helyett Gál János Dr. Péterfalvi József visszaérkezett, a szavazati jogúak száma: 15 fő (78,9%).

29/2018. (IV. 10.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 15 igen (egyhangú) szavazattal javasolja a Szenátusnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel kötendő együttműködési szerződés jóváhagyását. 30/2018. (IV. 10.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 15 igen (egyhangú) szavazattal jóváhagyta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kara és az Erdőmérnöki Kar közötti szerződést.

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. május 8-án megtartott tanácsülésén a 19 szavazati jogú tagból 14 fő (73,7%) fő volt jelen, és a következő határozatokat hozta:

31/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangúan, 14 igen elfogadta az Erdészeti, Faipari és Földmérés-történeti Gyűjtemény (Erdészeti Múzeum) beszámolóját. 32/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangúan, 14 igen szavazattal jóváhagyta a Erdészeti, Faipari és Földméréstörténeti Gyűjtemény (Erdészeti Múzeum) igazgatói posztjára szóló pályázati kiírást. 33/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangúan, 14 igen szavazattal támogatja dr. habil Rétfalvi Tamás 2023. június 30-ig tartó intézetigazgatói kinevezését a Kémiai Intézetbe. 34/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangúan, 14 igen szavazattal támogatja Dékány Zsigmond 2020. december 31-ig tartó vezető nyelvtanári (intézetigazgatói) kinevezését az Idegen Nyelvi Köz-pontba.

35/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangúan, 14 igen szavazattal támogatja prof. dr. Náhlik András 2023. június 30-ig tartó intézetigazgatói kinevezését a Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Inté-zetbe.

Page 6: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

6

36/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa a következő szavazati aránnyal javasolja az alábbi hallgatók részére az Alma Mater Emlékérem adományozását:

Deák István György: 14 igen (egyhangú),

Gombási Mónika: 10 igen, 1 nem, 2 tartózkodás (1 érvénytelen szavazat). 37/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 9 igen, 3 nem és 2 tartózkodás szavazati aránnyal javasolja Vargovics Máté részére Rektori Dicséret kitüntetés adományozását. 38/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa a következő szavazati aránnyal javasolja az alábbi hallgatók részére Dékáni Dicséret kitüntetés adományozását (a szavazásban Komlódi Balázs érintettsége révén nem vett részt):

Komlódi Balázs: 12 igen és 1 nem,

Bodor Ádám: 11 igen és 2 nem,

Aczkov Szlávko: 7 igen és 6 nem,

Madarász Enikő: 6 igen, 7 nem és 1 tartózkodás. 39/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 14 igen szavazattal jóváhagyta dr. Illyés Benjamin részére az Erdőmérnöki Karért Díj adományozását. 40/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 14 igen szavazattal jóváhagyta az alább felsorolt erdőmér-nökök részére tiszteletdiploma adományozását a következő személyek részére:

Név Diploma száma

Gránitdiploma

vitéz Dr. Szőnyi Sándor László 177 (1943)

Rubindiploma

Faragó Kornél 365 (1948)

Lutonszky Zoltán Tamás 368 (1948)

Vasdiploma

Dr. Csanády Etele Gyula 34-1953/54

Fekete Béla 12-1953/54

Dr. Joó Imre 7-1953/54

Keszthelyi István 66-1953/54

Leic József 74-1953/54

Mészáros József

Péterfalvi Sándor 6-1953/54

Saskó István 29-1953/54

Szabó József Pál 87-1953/54

Székely Edgár Rudolf 49-1953/54

Urbanyik János 63-1953/54

Page 7: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

7

Gyémántdiploma

Balogh Izabella, Horváth Izabella, Horváth Sándorné UBC

Baraksó János UBC

Bölecz Béla UBC

Bruckner (Bálintffy) Judit, Dibúz Jenőné UBC

Brunner János 1-1958

Fazokas Ferenc UBC

Prof. dr. hc. dr. Grátzer Miklós UBC

Hahn Fülöp UBC

Horváth Czilinger (Horváth Cz.) Emil UBC

Dr. Illyés Benjamin 35-1958

Ivanics József 28-1958

Jancsik Károly UBC

Jandó Tibor UBC

Kapuszta József UBC

Koós Béla UBC

Kósa Zoltán UBC

Magasi László UBC

Nagy László 15-1958

Nagygyőr Sándor UBC

Németh Gizella, Waliczky Lászlóné 42-1958

Dr. techn. Pallay Mária 26-1958

Papp Gyula 39-1958

Dr. Papp Mihály 33-1958

Révész Márta, Bátor Albertné 27-1958

Rozsnyay Zoltán Georg-August Universität

Szalkai András UBC

Takács József UBC

Tarnócai (Tarnóczay) Károly UBC

Tolnai István UBC

Tóth Ágoston 37-1958

Tóth Róza, Dr. Papp Mihályné 40-1958

Varga Pál UBC

Dr. Veres Pál 32-1958

Zádor Oszkár 31-1958

Aranydiploma

Dr. Ádámfi Tamás 10/1968

Balsay Sándor 19/1968

Bánó László 11/1968

Bartha Pál 14/1968

Bóna József 20/1968

Borsay Katalin, Mátrainé 17/1968

Dr. Czerny Károly 12/1968

Eisenreich Jenő 108/1968

Fábián Béla 100/1968

Page 8: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

8

Farkas Endre 18/1968

Galambos Margit 102/1968

Gerencsér Csaba 21/1968

Gerencsér Csilla 29/1968

Dr. Gőbölös Antal 22/1968

Gyenes István 27/1968

Dr. Györke Jenő 25/1968

Héjj Szabolcs 51/1968

Herczeg Miklós 45/1968

Herman Éva 48/1968

Hoppál Zoltán 78/1968

Hordóssy Béláné sz. Szabó Eszter 116/1968

Horváth Elemér 54/1968

Dr. Jablonkay Zoltán 46/1968

Jobbágy Béla 49/1968

Keöves György 55/1968

Dr. Kerekes István 47/1968

Kiss Szabolcs 50/1968

Kocsis Vilmos 53/1968

Koller Erzsébet 112/1968

Prof. dr. Kosztka Miklós 56/1968

Kovács Zsuzsa, Csíktusnádi 26/1968

Magasi Pál 110/1968

Márk Mária 64/1968

Németh László 57/1968

Oszlánczi Emőke 62/1968

Dr. Papp Tivadar 65/1968

Pénzes Mihály 83/1968

Pétervári Gábor György 58/1968

Pettkó-Szandtner Aladár 63/1968

Podhorányi Márta, Kaproncziné 82/1968

Právics József 60/1968

Proksza Gyöngyi 85/1968

Rózsa Annamária 77/1968

Prof. dr. Rumpf János 80/1968

Sásdi Ottó 86/1968

Sipos Ferenc 132/1968

Sípos Géza 81/1968

Sisa Ferenc 137/1968

Stein Judit 84/1968

Szabó János 90/1968

Szőke Attila 88/1968

Takács László 138/1968

Tárczy Csaba 93/1968

Dr. Tóth Aladár 91/1968

Page 9: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

9

Varga Gellért 24/1968

Dr. Verbay József 94/1968

Vimola Mihály 97/1968

Vízvári István 98/1968

Wolf Emil 99/1968

41/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa a a 2018/19-es tanév tanrendjét 14 igen (egyhangú) szavazattal mó-dosította: az állásbörze időpontja 2019. február 27. lesz. 42/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa a következő szavazati arányokkal módosította a tanterveket a követ-kező helyeken:

Erdőmérnök MSc szak o Erdőismerettan (EONEMOH1018) előtárgya Növényföldrajz és társulástan

(EONEMOH1032) helyett a Dendrológia (EONEMOH1002) lesz: 8 igen, 3 nem és 3 tartózkodás.

o Az Erdészeti növénykórtan (EONEMOH1006) előtárgya Növényföldrajz és tár-sulástan (EONEMOH1032) helyett a Dendrológia (EONEMOH1002) lesz: 11 igen és 3 tartózkodás.

C típusú tárgyak listája o A Vízméréstan (EBNXXXH3058, EBLXXXH3058) tárgy neve Vízméréstan te-

repgyakorlatra változik: 13 igen és 1 tartózkodás. 43/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 14 igen szavazattal jóváhagyta a következő C típusú tár-gyak tantárgyi programját:

Agrárerdészet

Alapozó kémia

Alapozó növénytan

Ásvány- és kőzettan

CAD ismeretek a mélyépítésben

Ehető és mérgező növények

Energetikai faültetvények biomasszájá-nak hasznosítása

Erdei mellékhasználat

Erdészeti és vadászati számvitel, adózás és pénzgazdálkodás

Erdőtűz-megelőzés

Etnobotanika

Fahasználatok tervezésének gyakorlata

Fényszennyezés környezeti problémái

Fizikai kémia

Források és kutak

Globális környezeti problémák

Gyógynövényismeret

Hidrobiológia

Kíméletes fahasználati technológiák

Környezet és természetesztétika

Környezetszociológia

Környezetvédelmi minőségbiztosítás és szabványismeret

Környezetvédelmi minőségbiztosítás és szabványismeret

Lótartás, lóhasználat

Magyar növényvilág ismerete

Méhészet

Mérnökbiológiai létesítmények

Mérnöki programozás SCILAB szoft-verrel

Mezőgazdasági és élelmiszerbiztonsági ismeretek

Modellezés a vízgazdálkodásban

Motorfűrészek kezelése

Nemzetközi erdőgazdálkodás

Növénytani és természetvédelmi kutatá-sok

Page 10: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

10

Növényvilág kultúrtörténeti vonatkozá-sai

Nyílt forráskódú geoinformatika

Örökerdő gazdálkodás alapjai

Özönnövények és természetvédelem

Projekt és pályázati menedzsment

Speciális hulladékok kezelése

Szociológia

Táblázatkezelési ismeretek

Természetes szennyvíztisztítás

Természetes szennyvíztisztítás

Tótervezés

Többcélú erdészeti gépek kezelése

Új trendek a mezőgazdaságban

Útépítés gépei

Városi fák abiotikus és biotikus károsítói

Városi fás növényzet menedzsmentje

Városi hidrológia

Vízkémia

Vízméréstan terepgyakorlat

44/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 14 igen szavazattal jóváhagyta a záróvizsga bizottságokat: Erdőmérnök Msc szak

Elnök o Dr. Jánoska Ferenc egyetemi docens, szakfelelős

Tagok o Dr. Frank Norbert egyetemi docens o Dr. Gál János egyetemi docens o Dr. Lett Béla professzor emeritus o Dr. Marosi György címzetes egyetemi tanár o Szakálosné Dr. Mátyás Katalin adjunktus o Dr. Mózes Csaba főosztályvezető helyettes (Földművelésügyi Minisztérium Erdé-

szeti és Vadgazdálkodási Főosztály) o Urbán Pál címzetes egyetemi docens, erdőgazdálkodási igazgató helyettes (EGE-

RERDŐ Zrt.) Titkár

o Dr. Horváth Tamás adjunktus Környezetmérnök BSc szak

Elnök o Dr. Marosvölgyi Béla professzor emeritus

Tagok o Dr. Bidló András egyetemi tanár o Dr. Pájer József tájrendező és környezetvédelmi szakmérnök o Kosztka László címzetes egyetemi docens, igazgató (Sopron és Térsége Környezet-

védelmi és Hulladékgazdálkodási Kft.) o Dr. Csepregi István környezetvédelmi szakjogász (Zöldjog Kft, Budapest) o Koronikáné dr. Pécsinger Judit adjunktus o Dr. Polgár András adjunktus

Titkár o Elekné dr. Fodor Veronika adjunktus

Tantárgyi kérdezők o Dr. Oszvald Ferenc Nándor egyetemi docens (területfejlesztési specializáció) o Dr. Czupy Imre egyetemi docens (zajvédelem) o Dr. Gálos Borbála adjunktus (levegőtisztaság-védelem)

Környezetmérnök MSc szak Elnök

o Dr. Marosvölgyi Béla professzor emeritus Tagok

o Dr. Bidló András egyetemi tanár

Page 11: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

11

o Dr. Pájer József tájrendező és környezetvédelmi szakmérnök o Dr. Polgár András adjunktus o Kosztka László címzetes egyetemi docens, igazgató (Sopron és Térsége Környezet-

védelmi és Hulladékgazdálkodási Kft.) o Dr. Csepregi István környezetvédelmi szakjogász (Zöldjog Kft, Budapest) o Koronikáné dr. Pécsinger Judit adjunktus o Dr. Polgár András adjunktus

Titkár o Elekné dr. Fodor Veronika adjunktus

Környezettan BSc Elnök

o Dr. Gribovszki Zoltán egyetemi tanár Tagok

o Dr. Rétfalvi Tamás egyetemi docens, szakfelelős o Dr. Heil Bálint egyetemi docens o Dr. Berki Imre egyetemi docens o Kosztka László címzetes egyetemi docens, igazgató (Sopron és Térsége Környezet-

védelmi és Hulladékgazdálkodási Kft.) Titkár

o Dr. Vágvölgyi Andrea adjunktus Vadgazda mérnöki BSc és MSc szakok

Elnök o Dr. Faragó Sándor egyetemi tanár

Tagok o Dr. Náhlik András egyetemi tanár, szakfelelős o Dr. Sándor Gyula egyetemi docens o Dr. Jánoska Ferenc egyetemi docens o Dr. Horváth Sándor adjunktus o Barkóczi István vezérigazgató (SEFAG Zrt.) o Weidinger István mb. főosztályvezető (Földművelésügyi Minisztérium)

Titkár o Dr. László Richárd egyetemi docens

45/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 14 igen szavazattal jóváhagyta az MSc felvételi bizottsá-gokat: Környezetmérnök MSc szak

Elnök: o Koronikáné dr. Pécsinger Judit adjunktus

Tag: o Dr. Polgár András adjunktus

Titkár: o Elekné dr. Fodor Veronika adjunktus

Page 12: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

12

Természetvédelmi mérnöki MSc szak

Elnök: o Dr. Bartha Dénes egyetemi tanár, szakfelelős

Tagok: o Dr. Winkler Dániel egyetemi docens o Dr. Puskás Lajos adjunktus

Titkár: o Dr. Vágvölgyi Andrea adjunktus

Vadgazda mérnöki MSc szak

Elnök: o Dr. Jánoska Ferenc egyetemi docens

Tag: o Dr. Sándor Gyula egyetemi docens

Titkár: o Dr. László Richárd egyetemi docens

46/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 14 igen szavazattal jóváhagyta, hogy a környezetmérnöki BSc és MSc szakok szakfelelőse 2018. június 1-jétől Koronikáné dr. Pécsinger Judit egyetemi ad-junktus. 47/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 14 igen szavazattal jóváhagyta, hogy a vadgazda mérnöki BSc és MSc szakok szakfelelőse 2018. június 1-jétől dr. Sándor Gyula egyetemi docens. 48/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 14 igen szavazattal jóváhagyta, hogy a vadgazdálkodási szakigazgatási szakirányú továbbképzési szak szakfelelőse 2018. június 1-jétől dr. László Richárd egyetemi docens. 49/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 14 igen szavazattal módosította a Kar ügyrendjét a követ-kező módon (dupla áthúzás = törlés; piros, félkövér karakterek = beszúrás):

5. § A Kari Tanács (3) A Kari Tanács tagjainak többségét – beleértve az elnököt – az oktatók és kutatók képviselői,

legalább 20 százalékát, de legfeljebb 25 százalékát a hallgatók képviselői alkotják. Az egyéb munkakörben foglalkoztatott tagok létszáma nem lehet több, mint a Kari Tanács létszámának 5 százaléka, de legalább egy fő. A szakszervezet által delegált tagok száma nem lehet több, mint a Kari Tanács létszámának egy százaléka, de legalább egy fő. …

(7) A Kari Tanács szavazati jogú tagjainak összetétele: a. A Kari Tanácsnak tisztsége alapján tagja: dékán. b. A Kari Tanácsnak választás alapján tagjai (tizennyolc fő): nyolc fő az egyetemi docen-

sek és egyetemi tanárok képviseletében, három fő tanársegédek, adjunktusok és nyelv-tanárok képviseletében, egy fő nem oktató diplomás, egy fő adminisztratív illetve fizi-kai alkalmazottak képviseletében, három egy fő egyéb foglalkoztatottak képvisele-tében, négy fő a hallgatók és egy fő a doktoranduszok képviseletében, akiket a HÖK SZMSZ-e szerint választanak meg, egy főt a szakszervezet delegál.

Page 13: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

13

(8) A Kari Tanács ülésein tanácskozási joggal vesznek részt: a. a dékánhelyettesek, b. a Dékáni Hivatal vezetője, aki egyben a Tanács titkára, c. a szakfelelősök, d. a Kar aktív állományú volt dékánjai, e. a Roth Gyula doktori Iskola vezetője f. a Közalkalmazotti Tanács képviselője, g. a reprezentatív szakszervezetek képviselője, h. az Egyetem rektora, i. az Egyetem kancellárja.

50/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 14 igen szavazattal jóváhagyta a kari tanácsi választásokhoz kapcsolódóan a jelölő és szavazatszámláló bizottság tagjait és a választás lebonyolításának üteme-zését: Jelölő- és szavazatszámláló bizottság

elnöke dr. Facskó Ferenc,

tagjai: Szakálosné Mátyás Katalin, Némethné Pogány Csilla,

póttag: Kondorné Iványi Gyöngyi Ütemezés

2018. május 22 – 26.: Jelölőlista és választói névjegyzék

2018. június 11.: Jelölőgyűlések – a jelölőgyűlésekre rétegenként kerül sor: o 08.30: egyéb foglalkoztatottak o 09.00: adjunktusok és tanársegédek o 09.30: egyetemi tanárok és docensek

2018. június 11., 10.15 – 13.00: Választás

2018. június 15., 9.00 – 11.00: Pótválasztás 51/2018. (V. 8.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 14 igen szavazattal jóváhagyta a kari tanácsi bizottságok összetételét: Kari Oktatási Bizottság

Elnök: Oktatási dékánhelyettes Tagok: Dr. Heil Bálint egyetemi docens, intézetigazgató Hivatalvezető HÖK (1 fő)

Kari Tanulmányi Bizottság Elnök: Oktatási dékánhelyettes Tag: Dr. Csiszár Ágnes egyetemi docens HÖK (2 fő)

Kari Kreditátviteli Bizottság Elnök: Oktatási dékánhelyettes Tagok: Az alap- és mesterszakok szakfelelősei Titkár: Hivatalvezető

Kari Fegyelmi Bizottság Elnök: Oktatási dékánhelyettes Tagok: Dr. Frank Norbert egyetemi docens HÖK képviselő

Page 14: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

14

Kari Stratégiai és Fejlesztési Bizottság Elnök: Dékán Tagok: Karon vezetői megbízatással rendelkező személyek Szakfelelősök (meghívottként, tanácskozási joggal)

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. június 2-4. között megtartott elektronikus szavazáson a 19 szava-zati jogú tagból 15 fő (78,9%) szavazott, és a következő határozatokat hozta:

52/2018. (VI. 4.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 15 igen szavazattal módosította a vadgazda mérnöki sza-kok záróvizsga bizottságának összetételét: Vadgazda mérnöki BSc és MSc szakok

Elnök o Dr. Náhlik András egyetemi tanár, szakfelelős

Tagok o Dr. Sándor Gyula egyetemi docens o Dr. Jánoska Ferenc egyetemi docens o Dr. Horváth Sándor adjunktus o Barkóczi István vezérigazgató (SEFAG Zrt.) o Weidinger István mb. főosztályvezető (Agrárminisztérium)

Titkár o Dr. László Richárd egyetemi docens

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. június 12-én megtartott elektronikus szavazásán a 19 szavazati jogú tagból 15 fő (78,9%) adta le szavazatát, és a következő határozatokat hozta:

53/2018. (VI. 12.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 15 igen szavazattal jóváhagyta a vadgazda mérnöki BSc/MSc záróvizsga bizottságot: Vadgazda mérnöki BSc és MSc szakok

Elnök o Dr. Náhlik András egyetemi tanár

Tagok o Dr. Sándor Gyula egyetemi docens o Dr. Jánoska Ferenc egyetemi docens o Dr. Horváth Sándor adjunktus o Giczi Ferenc vadgazdálkodási ágazatvezető (Lajta-Hanság Zrt.) o Weidinger István mb. főosztályvezető (Agrárminisztérium)

Titkár o Dr. László Richárd egyetemi docens

Page 15: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

15

54/2018. (VI. 12.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 15 igen szavazattal a következőképpen módosította a 2018/19. tanév tanrendjét:

Vadgazdálkodási igazgatási szakirányú továbbképzési szak 1. konzultációja az összes hall-gató részére: 2018. szeptember 24-28.

Vadgazdálkodási igazgatási szakirányú továbbképzési szak 2. konzultációja az összes hall-gató részére: 2018. november 19-23.

Szakdolgozatok leadási határideje a vadgazdálkodási igazgatási szakirányú továbbképzési szak végzős hallgatói részére: 2018. november 23., 12.00.

Védés és záróvizsga a vadgazdálkodási igazgatási szakirányú továbbképzési szak hallgatói részére: 2019. január 17.

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. július 10-én megtartott elektronikus szavazásán a 19 szavazati jogú tagból 13 fő (68,4%) adta le szavazatát, és a következő határozatot hozta:

55/2018. (VII. 10.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 13 igen szavazattal a támogatja a Bauman Moszkvai Állami Műszaki Egyetemmel (МОСКОВСКИЙ ГОСУДАРСТВЕННЫЙ ТЕХНИЧЕСКИЙ УНИ-ВЕРСИТЕТ имени Н. Э. Баумана) kötendő együttműködési megállapodást.

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. július 19-ig megtartott elektronikus szavazásán a 19 szavazati jogú tagból 18 fő (94,7%) adta le szavazatát, és a következő határozatokat hozta:

56/2018. (VII. 20.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 18 igen szavazattal a támogatja a dr. Bidló András egyetemi tanár szakfelelősi megbízását a talajtani (erdészeti termőhelyfeltárási) szakmérnök szakirányú to-vábbképzési szak szakfelelősi posztjára. 57/2018. (VII. 20.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 17 igen, 1 tartózkodás szavazati aránnyal a támogatja a dr. Király Géza egyetemi docens szakfelelősi megbízását a földmérő, geoinformatikus szakmérnök szakirányú továbbképzési szak szakfelelősi posztjára. 58/2018. (VII. 20.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 16 igen, 2 tartózkodás szavazati aránnyal a támogatja a dr. Polgár András egyetemi adjunktus szakfelelősi megbízását a környezeti informatikus szakmérnök szakirá-nyú továbbképzési szak szakfelelősi posztjára.

Page 16: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

16

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. október 2-án megtartott ülésén a 19 szavazati jogú tagból 16 fő (84,2%) volt jelen, és a következő határozatokat hozta:

59/2018. (X. 2.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 15 igen és 1 tartózkodás szavazati aránnyal elfogadta a Kari Minő-ségbiztosítási Bizottság 2017/18-as tanévi tevékenységéről szóló beszámolót. 60/2018. (X. 2.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 15 igen és 1 tartózkodás szavazati aránnyal elfogadta a Kari Minő-ségbiztosítási Bizottság 2018/19-es tanévre szóló akciótervet. 61/2018. (X. 2.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 16 igen szavazattal elfogadta a Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézetbe kiírandó adjunktusi pályázati felhívást. 62/2018. (X. 2.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 16 igen szavazattal elfogadta a Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézetbe kiírandó tudományos munkatársi pályázati felhívást. A szavazati jogú tagok létszáma 1 fővel emelkedett, tehát 17 fő (89,5%)

63/2018. (X. 2.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 17 igen szavazattal elfogadta, hogy a vadgazdálkodási igaz-gatási szakirányú továbbképzésen és az erdőpedagógiai szakirányú továbbképzésen a szakdolgoza-tok leadási határideje.2018. november 23., 12.00 és a védéssel együtt tartandó záróvizsga időpontja 2019. január 21-22. 64/2018. (X. 2.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 17 igen szavazattal javasolja elfogadni a vietnami Thai Nguven Egyetemmel kötendő együttműködési szerződést. 65/2018. (X. 2.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 17 igen szavazattal javasolja elfogadni a brazil Sao Paulo State Universityvel kötendő együttműködési szerződést. 66/2018. (X. 2.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 17 igen szavazattal javasolja elfogadni az orosz Bauman Moscow State Technical Universityvel kötendő együttműködési szerződést. 67/2018. (X. 2.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 11 igen, 2 nem és 4 tartózkodás szavazati aránnyal módosította az oktatói kinevezések követelményeket meghatározó 71/2008 (V. 13.) számú Kari Tanácsi határoza-tot a következők szerint:

Page 17: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

17

Tudományos fokozat Beosztás Leírás

beiratkozott PhD hallgató tanársegéd gyakorlatot tarthat

PhD fokozat adjunktus előadást tarthat

habilitáció VAGY

10 év nem oktatásban vagy kutatásban töltött idő a tudomáynterületnek megfe-lelő szakmai gyakorlatban ÉS vállalja, hogy 5 éven belül habilitál

docens előadói alkalmasság vitakészség idegen nyelven minimum 5 év a PhD fokozat megszer-zése után folyamatos tudományos kutatómunka

MAB követelmény szerint tanár iskolateremtés nemzetközi és hazai kutatási és publi-kációs elismertség

A docensi kinevezésnél az 5 éven belüli habilitációt a Kari Tanács 11 igen, 1 nem és 5 tartózkodás szavazati aránnyal helyezte be a feltételek közé. 68/2018. (X. 2.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 16 igen és 1 tartózkodás szavazati aránnyal a Kari Felülbírálati Bi-zottság élére dr. Gribovszki Zoltán egyetemi tanárt választotta meg. 69/2018. (X. 2.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 17 igen szavazattal módosította a 14/2017. (III. 17.) számú határozatát, és a Kari Minőségbiztosítási Bizottság összetételét a következőkben határozta meg: Elnök: Dr. Polgár András egyetemi adjunktus Tagok: Szakálosné dr. Mátyás Katalin (EM) Dr. Brolly Gábor egyetemi adjunktus (FF) Elekné dr. Fodor Veronika (KM) Dr. Zagyvai Gergely egyetemi adjunktus (TM) Dr. Winkler Dániel egyetemi docens (VM) 70/2018. (X. 2.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 17 igen szavazattal az Egyetemi Minőségbiztosítási Bizott-ságba dr. Polgár András egyetemi adjunktust delegálja. 71/2018. (X. 2.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 17 igen szavazattal az Oktatásfejlesztési Bizottságba – dr. Czupy Imre oktatási dékánhelyettes mellett, aki tisztségéből kifolyólag tagja a testületnek – Nagyné Ilovszky Noémit delegálja.

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. október 10-11-én megtartott elektronikus szavazásán a 19 szavazati jogú tagból 15 fő (78,9%) adta le voksát, és a következő határozatokat hozta:

72/2018. (X. 11.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 15 igen szavazattal támogatta a QUALITAS projekt egye-temi ösztöndíj szabályzatát.

Page 18: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

18

73/2018. (X. 11.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 15 igen szavazattal elfogadta a QUALITAS projekt az EMK hallgatói számára 2018 őszén kiírandó pályázati felhívását.

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. október 17-18-án megtartott elektronikus szavazásán a 19 szavazati jogú tagból 16 fő (84,2%) adta le voksát, és a következő határozatokat hozta:

74/2018. (X. 18.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 16 igen szavazattal támogatta az Orosz Tudományos Aka-démia Szukacsevről elnevezett Erdészeti Kutatóintézetével kötendő együttműködési szerződés megkötését.

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. november 13-án megtartott ülésén a 19 szavazati jogú tagból 14 fő (73,7%) volt jelen, és a következő határozatokat hozta:

75/2018. (XI. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 10 igen, 1 nem és 3 tartózkodás szavazati aránnyal javasolja dr. Varga Tamás kinevezését az Erdészeti, Faipari és Földméréstörténeti Gyűjtemény (Erdészeti Múzeum) igazgatói tisztségébe. 76/2018. (XI. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 14 igen szavazattal javasolja dr. Bazsó Tamás kinevezését a Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet adjunktusi beosztásába. 77/2018. (XI. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 14 igen szavazattal javasolja dr. Kisfaludy Balázs kineve-zését a Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet tudományos munkatársi pozíciójába. 78/2018. (XI. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 12 igen és 2 tartózkodás szavazati aránnyal jóváhagyta az Erdőmű-velési és Erdővédelmi Intézet docensi álláshelyre vonatkozó pályázati kiírást. 1 fő szavazati jogú tag távozott a tanácsülésről, a továbbiakban a 19 szavazati jogú tagból 13 fő (68,4%) volt jelen, és a következő határozatokat hozta:

Page 19: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

19

79/2018. (XI. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 13 igen szavazattal javasolja Madarász Enikő részére a Rektori Dicséret kitüntetés átadását. 80/2018. (XI. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 12 igen és 1 tartózkodás szavazati aránnyal javasolja Békési Evelin részére a Dékáni Dicséret kitüntetés átadását. 81/2018. (XI. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 13 igen szavazattal jóváhagyta a januári záróvizsga bizott-ságok összetételét a következők szerint: Erdőmérnök Msc szak: 3 fő (2019. január 9., 10.00 óra, Erdőművelés terem)

Elnök o Dr. Jánoska Ferenc egyetemi docens, szakfelelős

Tagok o Dr. Frank Norbert egyetemi docens o Dr. Gál János egyetemi docens o Dr. Marosi György címzetes egyetemi tanár o Szakálosné Dr. Mátyás Katalin adjunktus o Urbán Pál címzetes egyetemi docens, erdőgazdálkodási igazgató helyettes (EGE-

RERDŐ Zrt.)

Titkár o Dr. Horváth Tamás adjunktus

Környezetmérnök BSc szak: 2 fő (2019. január 10., Kari tanácsterem) Elnök

o Dr. Bidló András egyetemi tanár Tagok

o Dr. Pájer József tájrendező és környezetvédelmi szakmérnök (természeti környe-zet védelme)

o Kosztka László címzetes egyetemi docens, igazgató (Sopron és Térsége Környe-zetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft.)

o Koronikáné dr. Pécsinger Judit adjunktus (szakfelelős) o Dr. Polgár András adjunktus

Titkár o Elekné dr. Fodor Veronika adjunktus

Tantárgyi kérdezők o Dr. Oszvald Ferenc Nándor egyetemi docens (területfejlesztési specializáció) o Dr. Czupy Imre egyetemi docens (zajvédelem) o Dr. Gálos Borbála adjunktus (levegőtisztaság-védelem)

Page 20: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

20

Környezetmérnök MSc szak: 2 fő (2019. január 10., Kari tanácsterem) Elnök

o Dr. Bidló András egyetemi tanár Tagok

o Dr. Pájer József tájrendező és környezetvédelmi szakmérnök o Dr. Polgár András adjunktus o Kosztka László címzetes egyetemi docens, igazgató (Sopron és Térsége Környe-

zetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft.) o Koronikáné dr. Pécsinger Judit adjunktus

Titkár o Elekné dr. Fodor Veronika adjunktus (szakfelelős)

Természetvédelmi mérnöki BSc szak: 10 fő (2019.01.09. Kari tanácsterem)

Elnök o Dr. Bartha Dénes egyetemi tanár, szakfelelős

Tagok o Dr. Kovács Mátyás címzetes egyetemi docens, nyugalmazott főosztályvezető o Dr. Markovics Tibor címzetes egyetemi docens o Dr. Berki Imre egyetemi docens o Dr. Winkler Dániel egyetemi docens

Titkár o Dr. Zagyvai Gergely egyetemi adjunktus

Vadgazda mérnöki BSc és MSc szakok: 12 (BSc) + 2 (MSc) fő (2019. január 8., VGÁI Könyv-társzoba)

Elnök o Dr. Náhlik András, egyetemi tanár

Tagok o Dr. Faragó Sándor, egyetemi tanár o Dr. Sándor Gyula egyetemi docens, szakfelelős o Dr. Jánoska Ferenc, egyetemi docens o Dr. Horváth Sándor, adjunktus o Barkóczi István vezérigazgató (SEFAG Zrt.) o Ordasi Milán Vadgazdálkodási Főosztály, főosztályvezető (Agrárminisztérium)

Titkár o Dr. László Richárd, egyetemi docens

Szakirányú képzések védései és záróvizsgái

2019. január 21-22. Erdőpedagógiai szakirányú továbbképzés: 19 fő (16-os tanterem)

Elnök: o Dr. Gál János egyetemi docens

Tagok: o Dr. Lett Béla professzor emeritus o Dr. Molnár Katalin egyetemi tanár o Dr. Hartl Éva egyetemi docens o Dr. Horváth Tamás egyetemi adjunktus, szakfelelős o Puskás Lajos oktatási igazgató, DALERD Zrt.

Titkár: o Dr. Tirászi Ágnes egyetemi adjunktus

Page 21: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

21

Vadgazdálkodási igazgatási szakirányú továbbképzés: 4 fő (VGÁI könyvtárszoba)

Elnök: o Dr. Náhlik András egyetemi tanár

Tagok: o Dr. Faragó Sándor egyetemi tanár o Dr. Sándor Gyula egyetemi docens o Dr. Jánoska Ferenc egyetemi docens o Dr. Horváth Sándor adjunktus o Orbán Tibor vezérigazgató (KAEG Zrt.)

Titkár: o Dr. László Richárd egyetemi docens, szakfelelős

82/2018. (XI. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa egyhangú, 13 igen szavazattal jóváhagyta az MSc felvételi bizottságok összetételét a következők szerint: Környezetmérnök MSc szak – A épület, Kari tanácsterem

Elnök: o Koronikáné Dr. Pécsinger Judit adjunktus, szakfelelős

Tagok: o Elekné Dr. Fodor Veronika adjunktus, titkári feladatok ellátása is o Dr. Polgár András adjunktus

Természetvédelmi mérnöki MSc szak – NTI könyvtárszoba

Elnök: o Dr. Bartha Dénes egyetemi tanár, szakfelelős

Tagok: o Dr. Winkler Dániel egyetemi docens o Dr. Puskás Lajos adjunktus

Titkár: o Dr. Vágvölgyi Andrea adjunktus

Vadgazda mérnöki MSc szak – VGÁI könyvtárszoba

Elnök: o Dr. Sándor Gyula egyetemi docens, szakfelelős

Tag: o Dr. Jánoska Ferenc egyetemi docens

Titkár: o Dr. László Richárd egyetemi docens

Page 22: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozataiemk.uni-sopron.hu/images/dekani_hivatal/KT_hatarozatok/...Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. évi határozatai Az Erdőmérnöki

22

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2018. december 11-én megtartott elektronikus szavazáson a 19 szavazati jogú tagból 18 fő (94,7%) adta le a voksát, és a következő határozatot hozta:

83/2018. (XI. 13.) sz. határozat

Az Erdőmérnöki Kar tanácsa 17 igen (egyhangú szavazattal) módosította a januári környezetmér-nöki záróvizsga bizottságok összetételét a következők szerint – a záróvizsga bizottságok elnöke prof. dr. Bidló András helyett prof. dr. Gribovszki Zoltán lett: Környezetmérnök BSc szak: 2 fő (2019. január 10., Kari tanácsterem)

Elnök o Dr. Gribovszki Zoltán egyetemi tanár

Tagok o Dr. Pájer József tájrendező és környezetvédelmi szakmérnök (természeti környe-

zet védelme) o Kosztka László címzetes egyetemi docens, igazgató (Sopron és Térsége Környe-

zetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft.) o Koronikáné dr. Pécsinger Judit adjunktus (szakfelelős) o Dr. Polgár András adjunktus

Titkár o Elekné dr. Fodor Veronika adjunktus

Tantárgyi kérdezők o Dr. Oszvald Ferenc Nándor egyetemi docens (területfejlesztési specializáció) o Dr. Czupy Imre egyetemi docens (zajvédelem) o Dr. Gálos Borbála adjunktus (levegőtisztaság-védelem)

Környezetmérnök MSc szak: 2 fő (2019. január 10., Kari tanácsterem)

Elnök o Dr. Gribovszki Zoltán egyetemi tanár

Tagok o Dr. Pájer József tájrendező és környezetvédelmi szakmérnök o Dr. Polgár András adjunktus o Kosztka László címzetes egyetemi docens, igazgató (Sopron és Térsége Környe-

zetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft.) o Koronikáné dr. Pécsinger Judit adjunktus

Titkár o Elekné dr. Fodor Veronika adjunktus (szakfelelős)

Sopron, 2018. december 11. Összeállította: Dr. Facskó Ferenc KT titkára