Budapesti Corvinus Egyetem, BCE Nemzetközi Tanulmányok Intézet Az első Obama-kormányzat és az izraeli-amerikai kapcsolatok változása „Segítségét kértem egy döntő - talán végzetes - pillanatban. Azt mondta, megtesz mindent, ami lehetséges, és így is tett. Aktiválta az Egyesül Államok minden eszközét és befolyását - ami minden bizonnyal jelentős. Azt hiszem, különleges hálával tartozom neki. Ez tanúsítja az erős szövetséget Izrael és az Egyesült Államok között.” Benjamin Netanjahu
41
Embed
Az első Obama-kormányzat és az izraeli-amerikai kapcsolatok változása
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Budapesti Corvinus Egyetem, BCE
Nemzetközi Tanulmányok Intézet
Az első Obama-kormányzat
és az izraeli-amerikai kapcsolatok változása
„Segítségét kértem egy döntő - talán végzetes - pillanatban.Azt mondta, megtesz mindent, ami lehetséges, és így is tett.
Aktiválta az Egyesül Államok minden eszközét és befolyását - ami minden bizonnyal jelentős. Azt hiszem, különleges hálával tartozom neki. Ez tanúsítja az
erős szövetséget Izrael és az Egyesült Államok között.”Benjamin Netanjahu
2. Amerikai Egyesült Államok és Izrael. Az alapok.............................................................................6
3. A szövetség esetleges fennakadásai és azok okai.............................................................................8
4. Izrael: differenciálódó társadalom és politika..................................................................................9
4.1. Liberális, askenázi elit; a mizrahi zsidóság; az ultraortodoxok és az izraeli arabok.................94.1.1. Haredi – ultraortodox zsidóság.........................................................................................104.1.2. Orosz anyanyelvű zsidóság..............................................................................................114.1.3. Izraeli arabok....................................................................................................................12
4.2. Differenciálódó politika a zsidó államban...............................................................................135. Az első Obama adminisztráció és Izrael – gyengülő kapcsolatok?................................................16
5.1. Republikánusok és Izrael.........................................................................................................165.2 Együttműködés és támogatás...................................................................................................17
Az esszében megcáfolásra kerülő tézis úgy hangzik, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Izrael
szövetsége gyengült az első Obama-kormányzat alatt, az izraeli demográfiai és az ebből fakadó
politikai változás, irányváltás miatt. A kérdés releváns volta abból ered, hogy a nemzetközi
publikum egyre gyakrabban szembesül olyan hírekkel, eseményekkel, melyek arra engednek
következtetni, hogy mélyreható változások zajlanak a két ország között, látványos nézeteltérések
játszódnak le, s nem tudnak egyazon állásra jutni fontos kérdésekben. S itt is merül fel, hogy ezek a
fontos kérdések pedig igencsak meghatározzák a világpolitikát, gondoljunk itt az iráni
atomprogramra vagy a palesztin nemzet kérdésére. Mindkét konfliktus főszereplői között ott
található egyaránt az Egyesült Államok és Izrael is.
Az esszé ugyanakkor nem próbál meg válaszolni arra, hogy mi volna a legjobb megoldás és
mi lehet a kimenetel, azáltal, hogy vajon ezek kidolgozása révén roppan e meg a szövetség a két
ország között. Sokkal inkább a háttérben meghúzódó politikai virtusváltás, s az ezt alakító
népesedési átalakulás hatása a kérdés válaszadója, karöltve az amerikai közvéleménnyel és politikai
orientációkkal.
Ennek folytán rövid áttekintés, egy történeti áttekintés és a szövetség hátulütőinek gyors
levezetése után egy elemzés révén bemutatásra kerül Izrael demográfiájának alakító tényezői, az
újonnan felemelkedő és befolyásos szerepet kapó társadalmi közegek. Utánuk az izraeli
pártrendszer és előbbi csoportok hatása a pártokra kerül előtérbe, végül pedig az Egyesül
Államokkal való viszony elemzése következik, kiemelten a tézis által meghatározott első Obama-
adminisztráció 2008 és 2012 közötti tevékenységével.
Az esszé során felhasznált források a kiemelkedő izraeli és amerikai személyek köré
épülnek. A feldolgozásra került anyagok folyóiratok esetében az írott sajtó nagy nemzetközi
újságaiból került ki, mint például az amerikai The New York Times vagy az izraeli Haaretz, illetve
olyan szakmai lapokból, mint a Foreign Policy. Több emlékirat, illetve beszéd idézete is fellelhető,
így például a Moszad korábbi vezetőjétől, az izraeli védelmi minisztertől, vagy Benjamin
Netanjahu, izraeli miniszterelnöktől. A feldolgozott másodlagos források között találhatóak CSIS
(Center for Strategic and International Studies) tanulmányok, illetve a témában jártas szakértőktől
eredő megállapítások. Ezen kívül pedig felhasználásra kerültek felmérések, közvélemény-kutatások
eredményei és a Központi Izraeli Statisztikai Hivatal adatai.
3
1. Áttekintés
Kortárs nemzetközi politika egyik manapság igen vitatott kérdése az amerikai-izraeli kapcsolatok.
Mint köztudott az Egyesült Államok belpolitikájának számottevő szereplője az izraeli lobbi, ám
ennek viszonyát és működését az észak-amerikai államban nehéz egyszerűen jellemezni, akárcsak a
két országot befolyásoló faktorokat. Először is számba kell venni, hogy két független, szövetséges
országról lévén szó, teljesen eltérő társadalmi tendenciák uralják kettőjüket, így az ezek által
kialakult nyilvános attitűdök alakítják az aktuális politikát. Erre lesz példa a későbbiekben látható
megosztottság az izraeli és amerikai zsidóság között abban a kérdésben, hogy a 2012-es
választásokon mely jelölt mögé álltak be.
Továbbá a 20. században mindemellett nem beszélhetünk teljes izraeli-amerikai
szövetségről, Harry Truman által hozott döntés után, mellyel elismerte az új zsidó államot, a '60-as
évekig a viszony meglehetősen hűvös és távolságtartó maradt. A lényeges változás gyökere David
Ben-Gurion (1962-ig) miniszterelnöksége idején keresendő. A miniszterelnök Izrael biztonságának
érdekében az atomfegyverkezés mellett döntött, melyet sikertelenül ugyan, de Kennedy és Jefferson
amerikai elnökök elutasítottak. A szoros szövetség a két állam között az 1967-es háború, majd a
váratlan 1973-as Jóm kippúr-i háború során érett meg. Izrael Nixon és Kissinger elnökök
regnálásával került abba a pozícióba, hogy az ország lett az Amerikai Egyesült Államok potenciális
partnere a hidegháborúban, s olyan stratégiai szövetséges, amely demokrata vagy republikánus
kormányzattól függetlenül megtartotta potenciálját. Ezt a potenciált az utóbbi időben a palesztin
kérdés ássa alá mindinkább, karöltve az átható változásokkal.
Izraelnek része az a mentalitás, hogy az Egyesült Államokat fő partnerének, barátjának
tekintse, ugyanakkor az elmúlt hat évtized megmutatta, hogy a diplomáciai-politikai válságok során
makacsul ragaszkodott az önvédelemhez való szuverén jogának gyakorlatához, ebből adódóan sok
esetben sértette az Államok által a szélesebb arab világban követett érdekeit.
Iránnal kapcsolatos vitákban is megjelennek ezek a tényezők. Míg az iráni nukleáris
fegyverek léte az USA számára a régió destabilizációját, Irán nagyhatalmi státusát és a
fegyverkorlátozási politika súlyos vereségét jelenti, addig Izrael számára egzisztenciális veszély,
mert az Egyesült Államokkal szemben Izraelt nem választja el óceán a perzsa államtól. Így a zsidó
állam következetesen a szélsőséges, katonai erő alkalmazását hangsúlyozza (például a sokat
hangoztatott preventív, megelőző katonai csapások alkalmazása), míg az USA helyett a potenciális
lehetőség Irán teljes elszigetelése, gazdaságának blokkolása és megbénítása.
A konfliktusok enyhítését és a szövetség tartósságát a közös vallási és politikai értékek és a
zsidóság elleni kimondhatatlanul brutális erőszak iránti emlékezet adja. A nem teljesen elfogadott
stratégiai doktrína meghatározó része a közös elkötelezettség a demokrácia, az emberi jogok és a 4
jogállamiság irányába, a közös fenyegetések felfogása. Ezek fényében átláthatóbb értelmezni az
izraeli lobbi sikeres jelenlétét az Egyesült Államok Kongresszusában. Ugyanezt a jövőben erősítheti
a régió egyre összetettebbé váló és feloldhatatlannak tűnő problémái, melyek növelik ugyan a
stresszt az íratlan partnerség fenntartásában, ugyanakkor növeli az egymásrautaltságot is, s
elősegítheti mindkét állam kölcsönös engedményeit. (izraeli hajlandóság a palesztin kérdés
rendezésére, „két állam-megoldás”)
Ezeken kívül a leglényegesebb, ami említendő, hogy a szövetség szempontjából rendkívüli
szereppel bírtak és bírnak a két nemzet vezetői, nem csak a múltban, hanem az elkövetkezendő
évtized kihívásai és feszültségei tekintetében is. (Malka 2011:VIII-X.)
5
2. Amerikai Egyesült Államok és Izrael. Az alapok
Izrael az alapítása óta egyedi államként van jelen a közel-keleti erőviszonyok palettáján:
demokratikus kormánya elkötelezett a jogállamiság iránt, célkitűzése a hatalmi ágak szétválasztása,
biztosítja a széleskörű emberi szabadságjogokat, működik a hadsereg civil felügyelete, továbbá a
tudományos és üzleti élet számára dinamikus és innovatív környezetet biztosít. Ez az értékrend
határozta meg a 20. században azt a folyamatot, mely miatt az amerikai közvélemény figyelme is
mindinkább a zsidó állam felé fordult.
Harry Truman elnök 1948-ban elismerte Izrael létezését. Ez egy olyan történelmi pillanat
volt, mely a zsidó-keresztény hagyományok tiszteletén alapult, egy olyan korszak tette lehetővé,
mikor a holokauszt emléke borzalommal töltötte el, nem csak az érintett zsidóságot, hanem az egész
civilizált világot. A zsidó állam újonnan történő felállását egyben a(z) (amerikai) keresztények is
támogatták, egyrészt a már említett kulturális közelség miatt, továbbá abból a szempontból is, hogy
ezáltal a Szentföld is új megvilágításba került. Truman számára meggyőződés és morális döntés
volt, ám ezzel megalapozta a hosszú távú amerikai-izraeli szövetséget.
A következő másfél évtizedben ezek fényében az amerikai társadalom attitűdjei eltávolodtak
az antiszemitizmustól, és ez elősegítette a szolidaritás kialakítását, mely olyan politikai és pénzügyi
támogatást jelentett Izraelnek, mellyel biztosította a stabilitását az első éveiben. Az Egyesült
Államokban az izraeli kormány a domináns, askenázi kultúrából származó követekkel képviselte
magát, akik magukévá tették a nyugati szellemiségű és liberális nézetet, így is erősítve a kölcsönös
összetartás képét. Ugyanezen értékek határozták meg az amerikai zsidóságot is, akik ezt hirdetve
Izraelt a maguk képére akarták formálni, mely előbbi tudatában könnyed feladatnak bizonyult,
hiszen az izraeli kormányzatot is a balra tolódás jellemezte ezekben az években. Ugyanakkor a
cionizmustól való tartózkodás során a vezető, egyesült államokbeli zsidó szervezetek nem
támogatták Izrael teljes körű támogatását, míg Ben-Gurion vissza nem vonta azt az álláspontját,
miszerint a fiatal amerikai zsidóságnak Izraelbe kell, hogy kivándoroljon. Az akadály elhárulásával
a közélet keresztény oldalán is egyfajta újjáéledés volt tapasztalható, így Izrael már nem csak egy
bibliai prófécia beteljesülését jelentette, hanem egyben egy nyugati kultúrájú állam létrejöttét,
melynek fontos szerepe van a kommunizmus elleni harcban. Ez az attitűd már előrevetítette azt,
hogy rövidesen Izrael támogatása immáron nem csak a Demokrata Párt prioritása volt, hanem
kétpárti elkötelezettség, mely az izraeli lobbi szempontjából óriási jelentőséggel bír (Malka 2011:4-
5.).
A kommunizmus elleni harcban való felismerés alapja az volt, hogy egyfelől Izrael a
biztonsága érdekében kiváló kémhálózatot tartott fenn, illetve a betelepült izraeliek nagy része a
vasfüggöny keleti oldaláról származott, így viszonylag könnyű volt rést találni a szovjet blokkba. 6
Ez stratégiailag rendkívüli előnyt jelentett Izraelnek, s egyben az Amerikai Egyesült Államoknak.
Továbbá a Szovjetunió közel-keleti partnerei evidens módon szemben álltak az USA-val, akárcsak
Izraellel is. Ezek tekintetében az áttörés 1962-ben következett be, amikor Kennedy elnök már nem
csak formális módon támogatta Izraelt, hanem eladásra kerültek Hawk típusú légvédelmi rakéták is,
melyek az izraeli légvédelem szerves részévé váltak. (Bass 2004:6.). Ezt követte 1965-ben Lyndon
B. Johnson elnök döntése, mely értelmében Izrael korszerű tankokat (210 darabot) tudott beszerezni
az amerikai hadseregtől (M-48 Patton tank). Egy évvel később pedig megismétlődött a tranzakció,
ám utóbbi esetben már harci repülőgépek beszerzése történt. (Malka 2011:8.) Így következett be az
1967-ea arab-izraeli háború, ahol Izrael gyors és átfogó győzelmet ért el. Ettől kezdve folyamatos
katonai hitelek és támogatások folytak be az Egyesült Államokból, és az USA elnökei
következetesen vallották azt az álláspontot, miszerint Izraelt megilleti az önvédelem joga a
biztonság és stabilitás érdekében. Az 1973-as Jóm kippúri háborút követően az USA (Carter elnök)
potenciált látott az izraeli győzelemben a közel-keleti politika átalakulása terén, így született meg a
camp david-i egyezmény Begin, izraeli és Anvar Szadat, egyiptomi elnök között 1978-ban
(Előzményként Szadat 1977-ben beszédet mondott a knesszetben, illetve az egyezmény értelmében
Egyiptom távolodni kezdett a Szovjetuniótól). (Carter 1978) E tények fényében a bipoláris
kapcsolatok egyik pillére részben átalakult, ugyanakkor egyelőre fennmaradt a szovjetellenes
attitűd. (Malka 2011:9.)
1981-es és 1983-as megállapodások révén mélyült el leginkább a viszony: az amerikai
hírszerzés látta el Izraelt az arab országokról szóló adatokkal, információkkal; közös bürokratikus
intézmények jöttek létre, a katonai együttműködés koordinálásának céljából. 1987-ben a zsidó
állam vált véglegesen az amerikai segélyek legnagyobb kedvezményezettjévé, továbbá a Haifa
kikötőjét megkapta az amerikai haditengerészet, növelve az amerikai jelenlétet a Mediterráneum
keleti felén.
Ennek az amerikai felkarolásnak a következménye többek között az izraeli társadalom
átalakulása. Az amerikai kultúra hatása mélyen befolyásolta az izraeli közvéleményt, így
kialakulhatott egyfajta „izraeli álom”, az azutáni életlehetőség utáni vágy, ahol jólétben, terrorizmus
és az állandó fenyegetettség nélkül tudják élni az emberek hétköznapjaikat. Az Egyesült Államok
támogatása olyan hatásokkal járt, mint az infláció korlátozása hatalmas gazdasági támogatással,
illetve a fogyasztói cikkek folyamatos exportja is megtalálta a megfelelő piacát a dinamikusan
növekvő izraeli középosztály képében. (Malka 2011:6.)
Nem elhanyagolható ugyanakkor az a tény sem, hogy mint részben láthattuk, az érdekek
átfedése adja a szövetség működésképességét, vagyis amennyiben nagymértékű az átfedés, garantált
a teljes támogatás, míg fordított esetben ez problémákkal járhat. Erre láthatunk példát a következő
fejezetben. (Waxman 2012:1.)7
3. A szövetség esetleges fennakadásai és azok okai
Az együttműködés és támogatás alapjának tényezőit látva egyértelmű, hogy mély erkölcsi tartalma
és mélyültsége miatt nehezen kezelhetőek a kritikák. Másrészt a közösségek kapcsolata révén
mindkét fél számára nagyfokú betekintés állt és áll rendelkezésre a másik államban, ennek
gyakorlati példája, hogy az Egyesült Államok egészében átkarolja az izraeli hadsereg szerkezetét,
vagy, hogy az államokbeli sajtó ebben a kérdésben (USA-Izrael) nagy nyomás alatt tartja a politikai
közösség szereplőit. Előbbihez hozzátartozik, hogy ez azzal is járt, hogy Izrael katonai üzleteit
korlátozhatta az USA, így annak ellenére, hogy sok izraeli vezető elismeri az Államok befolyását,
nehezményezhetővé válik ennek kihatása az izraeli diplomáciára - s annak kezdeményezéseire -
amely korlátozódhat egyes esetekben. Ezzel szemben súrlódások gyökere lehet(ett) az amerikai
hadiipar is, ahol sok arab és más, harmadik világbeli állammal került veszélybe a tranzakció, s ez
által az exportbevétel is, vagyis a kapcsolat részben korlátozta az amerikai fegyvergyártás
mozgásterét. Az utolsó tényállás, hogy az USA világhatalmi pozíciója és az ebből adódó érdekei
gyakran felülírhatták Izraelt, például az öbölháború során. A zsidó állam sorozatos
kompromisszumkötésre kényszerült, hogy betagozódjon az amerikaiak regionális céljainak
kivitelezésébe. Ezt a kapcsolatot jól írják le a korábbi Moszad-vezető, Efraim Halevy szavai:
„Miután mindent elmondtunk, Izrael nagymértékben függ az USA támogatásától mind
gazdaságilag, mind katonailag, és elképzelhetetlen volt, hogy ezek függetlenül működjenek az
amerikai globális érdek szemszögéből.”1
Az izraeli közvélemény ugyanakkor ezeket a konfliktusokat könnyedén aggasztó jeleknek
tekinthetik, ha figyelembe veszik a két ország változó demográfiai viszonyait, s a társadalmi
változásokból eredő problémákat is, melyek hozzájárul(hat)nak a partnerségi kapcsolat válságainak
kialakulásához., így mélyítve a bizonytalanságot a két nemzet között. (Malka 2011:12-13.)
1 „After all had been said and done, Israel was heavily reliant on U.S. support and aid both economically and militarily and it was unthinkable that it could act independently on a matter of vital U.S. global interest” (Halevy 2006:58.)
8
4. Izrael: differenciálódó társadalom és politika
A szövetség régi távlatok óta fennáll, így nem meglepő, hogy gyökeres társadalmi változások is
lezajlottak a két országban. Erre példa a spanyolajkúak növekvő száma az Amerikai Egyesült
Államokban, vagy az izraeli demográfia drasztikus megváltozása a zsidó vallás eltérő irányvonalai
mentén. A mindig változó politikai környezetben ezek egy újabb kihívást jelentenek a szövetségben,
s éppen ezért hatása nagymértékben megmutatkozik a hagyományosan erős izraeli
érdekérvényesítés működésén.
4.1. Liberális, askenázi elit; a mizrahi zsidóság; az ultraortodoxok és az izraeli arabok
A demográfiai átalakulás során a kül- és biztonságpolitikát meghatározó izraeli attitűd lassacskán
nacionalista és konzervatív formát öltött. Konfliktusok sorát okozhatják, hogy a mizrahi és
ultraortodox zsidók száma dinamikusan növekszik, míg az orosz anyanyelvű bevándorlók '90-es
évekbeli betelepülése is fokozza ezt a tézist. Mindeközben az arab származású állampolgárok az
izraeli radikalizálódás következtében elidegenednek a többségtől. A zsidó államiság első
évtizedeiben a közép- és kelet-európai, askenázi és neológ zsidó bevándorlók határozták meg az
egész politikai és gazdasági életet, ahogy már említve volt, az ő liberális értékeik nyújtottak
megfelelő alapot az USA-val kialakuló szövetségnek. Ő hozzájuk köthető a kibuc-mozgalom, a
jogállamiság kialakítása nyugati mintára. Ám már a kezdetekkor is jelen voltak az ortodox zsidók,
akiknek a nagyobbik része már Palesztinában élt, szegény és sokkal militánsabb közösségben, akik
kevésbé pragmatikusan álltak hozzá a zsidó-palesztin konfliktushoz és az államiság
megalapításához (az ENSZ-tervezet elutasítása, zsidó jog szerepe), így folyamatos kritikát
gyakoroltak a vezető elitre. A két csoport közötti, részben etnikai eredetű különbség láthatóan már
ekkor is tapintható volt, de az askenázi elit ekkor még képes volt az elutasításra. Még nagyobb
különbség volt megfigyelhető a mizrahi zsidóság révén: kelet-ázsiai és afrikai eredetük miatt
teljesen más világnézetet képviseltek az izraeli politikai palettán, olyannyira, hogy a társadalom
szélén ragadtak, ami a jövőre nézve súlyos problémát jelent Izrael számára. (Paragi 2010)
Az izraeli erőviszonyok azonban hosszú évtizedekig változatlanok maradtak, míg 1977-ben
a választásokat meg nem nyerte Menachem Begin. Revizionista-cionista politikájában oldódásnak
indult a régi liberális szemlélet, s a szekuláris világnézet az ortodoxok és mizrahik előtérbe
kerülésével együtt háttérbe szorult.
Begin győzelmével egybeesett a lakosság nagymértékű növekedése, 2010-re a népesség
száma megduplázódott és a 7,6 millió főből 5,8 millió zsidót tartanak számon, mely a világ
zsidóságának 40%-a. Ugyanakkor az egykori askenázi többség születési rátája csökkent, tehát a
növekedés az (ultra)ortodox és arab közösségekhez köthető, illetve a már említett, az egykori
9
Szovjetunióból betelepült zsidósághoz. (zsidó autonómia, Birobidzsan). A növekvő csoportok Izrael
lakosságának több, mint 40%-át teszik ki. 2008-as statisztikai felmérés során az 5 és 12 év közötti
izraeli tanulókról megállapították, hogy 48%-uk vagy arab, vagy ultraortodox közösség tagjai.
(Malka 2011:19-20.)
4.1.1. Haredi – ultraortodox zsidóság
Az ortodox és neológ zsidók közötti különbség már a 19. századtól megfigyelhető. Ekkor ment
végbe egy részben asszimilációs folyamat Nyugat-, és még inkább Közép-Európában, ahol a
zsidóság nagyobbik fele áttért a pragmatikusabb neológizmusra. Mint már láthattuk, ez a folyamat
eredményezte azt a társadalmi csoportot, mely értékrendje meghatározta Izrael születését.
Ugyanakkor szó volt már arról is, hogy az ortodox és ultraortodox zsidóság már jelen volt
Izraelben, illetve az Afrikából, Közel-Keletről és az Arab-félszigetről bevándorló zsidóság is
szélsőségesebb világképet képviselt. A neológ-ortodox elkülönülés, s utóbbiak részleges ellenállása
végig kísérte Izrael történelmét, és most a fenti demográfiai adatok tekintetében elmondható, hogy
egyre inkább megjelenik a politika hatalmi viszonyainak befolyásolása, mely az izraeli lobbi és az
amerikai zsidóság kapcsolatát is átalakítja.
Az államalapítást a kezdetektől fogva elutasították az ortodox közösség rabbijai, ők nem egy
szekuláris, világi állam létrejöttét akarták, hanem egy harciasabb vallási alapokon nyugvó országot
szerettek volna kiépíteni. Ebből kifolyólag a lakosság akkori 1,5%-át kitevő csoport továbbra is a
társadalom szegény és elkülönült szélén foglalt helyet. Vallásosságuk révén elérték, hogy elsődleges
szerepük az állam keretei között a Tóra tanulmányozása és az Izrael népéért való imádkozás legyen.
Előbbiek mellett sikerült kiharcolniuk egy olyan kedvezményezettséget, ami leginkább a mai
politikai, gazdasági és demográfiai helyzetben jelent problémát: felmentést katonai sorozás alól.
A jobboldali politikában igen meghatározóak az ortodox érdekek, így például a
ciszjordániai terjeszkedés, telepalapítások (például: Palesztina ENSZ általi elismerését egy frissen
bejelentett telepépítési programmal kompenzálta az izraeli kormányzat). (Malka 2011:21-22.) A
magas születési ráta (átlagosan 6,74 gyermek jut egy családra) miatt éppen ezért lehet számolni az
agresszív terjeszkedés alapjául szolgáló lakosság utánpótlásával és az ő tradicionális mentalitásuk
meglétével. Az a tény azonban, hogy az ortodoxok a lakosság 10%-át teszik ki, nem csak a
szaporodás hatalmas mértékének köszönhető, hanem az 1990-es években kiteljesedő vallási
ébredésnek is, ami után sok új taggal bővült a vallási közösség. Az ortodoxokat övező korábbi
keretek miatt sokuk nem dolgozik, ebből adódóan a gyermekek után járó állami kifizetések
biztosítják a megélhetésüket. Zárt jellegű oktatási rendszerük miatt az innen kikerülő tanulók nem
rendelkeznek a megfelelő képesítéssel – a vallási szövegek nem nyújtanak versenyképességet a
szolgáltatások és az információs-kommunikációs ipar által uralt piacon. „A munkaképes korú
10
ultraortodox férfiak foglalkoztatási rátája a fejlett világban a legalacsonyabbak között van számon
tartva, és a munkanélküliségi rátájuk a fejlett világban azonos korú csoportokhoz képest átlagosan
ötször nagyobb.”2
Az így kialakuló hátrányos helyzetük rákényszeríti őket, hogy közeledjenek a „többségi”
izraeli társadalomhoz, hogy minél többen keressenek maguknak munkát. Ezt a tendenciát legjobban
az mutatja, hogy az államilag finanszírozott felsőoktatásba jelentkező (ultra)ortodox, haredi fiatalok
száma 2009-re nagymértékben megugrott. Ezzel egy időben magániskolák is megjelentek, melyek
kifejezetten a csoport tagjait képzik a munkaerő-piaci elvárások tekintetében. A megjelenésük a
tágabb társadalomban egyre inkább nagyobb kölcsönhatást eredményez, kihatva az izraeli élet
minden szférájára.
4.1.2. Orosz anyanyelvű zsidóság
Az egykori Szovjetunió területéről érkező zsidóság sok nehézség elé nézett, hogy etnikai és
kulturális identitásukból eredő eltérés miatt betagozódjanak a többségi izraeli társadalomba. Az
1990-es évek korai szakaszán megközelítőleg 1 millió zsidó választotta új otthonának a zsidó
államot. A FÁK-tagállamok egykori zsidósága (betelepülők és azok családjai) ma Izrael
lakosságának mintegy 862 ezres részét adják, majdnem 12%-át az össznépességnek. (Malka
2011:23.)
Az integrálásuk nem járt teljes sikerrel, ez az orosz kultúrához való erős kötődés
következménye. Egyfelől a többségi társadalom felől volt jelen egyfajta kirekesztés és
elidegenedés, másfelől orosz anyanyelvűségük mély változásokat okozott. Erős kulturális
identitásuk megkívánta az orosznyelvű írott és sugárzott sajtó megjelenését. Például az Israel Plus
az egész ország területén sugároz orosz nyelvű híradásokat (Steinerné 2011:56.), egy 2009-es
közvélemény-kutatás során arra jutottak, hogy a közösség 56%-a a mai napig orosz kiadványokból,
műsorokból tudakozódik. (Arian, Philippov, Knafelman 2009:57.) Politikai hátterük miatt pedig
szokatlan jelenség, hogy a klasszikus amerikai-izraeli kapcsolat helyett sokkal jelentősebb
gazdasági kapcsolattal rendelkeznek Oroszország irányába. A kétoldalú kereskedés eredményeit
tekintve: az 1990-es 50 millió dollárról 2008-ra 1,8 milliárd dollárra növekedett, utóbbinak pedig
része pilóta nélküli repülőgépek értékesítése Oroszországnak, 49 millió dollár értékben. (Malka
2011:23.)
A közösséget mindemellett alulfoglalkoztatottság és magasabb munkanélküliség jellemzi.
Gyakori, hogy alacsonyabb fizetést kapnak, s gazdasági-társadalmi státusuk nem növekedett
jelentős mértékben. Az ultraortodoxokhoz hasonlóan képzettség hiányában nem fedték le teljesen a
2 „The employment rates of working-age ultra-Orthodox men (between the ages of 35 and 54) are among the lowest in the developed world, and unemployment in the Haredi sector is nearly five times higher than the average for developed countries in the same age group.” (Malka 2011:22.)
11
kisméretű, izraeli gazdaság elvárásait, így csak kisebb fizetéssel járó munkakörökben tudtak
elhelyezkedni. Ugyanakkor a gazdaság méretéből adódó korlátozott mobilitási lehetőségektől is
távol estek. A már Izraelben felnőtt, fiatal generáció azonban már kevésbé van kiszorulva a
társadalomból.
Politikai szempontból a régi vágású liberális és az ortodoxok közötti, átmeneti nézetben
foglalnak állást. Külpolitikailag jobboldali, míg szociális kérdésekben, vagy a szekularizációt
figyelembe véve baloldali szemléletűek. A politikai kultúrájukat megjelenítő párt a Yisrael Beiteinu,
legjelentősebb képviselőjük pedig Avigdor Lieberman (exkülügyminiszter, 2012 végén lemondott
korrupciós vádak miatt). A palesztin kérdéshez viszonylag pragmatikusan viszonyulnak,
konszenzuskeresés jellemzi őket. A felmérések is ezt a vegyes politikai orientációt fedik fel: míg
támogatják az egyéni jogok biztonságát, és elutasítják az ultraortodoxok radikalizmusát, addig
elfogadják a mérsékelt politikai erőszakot, és a többségnél jobban, 77%-uk hajlanak az izraeli
arabok kitelepítésére. (Arian, Philippov, Knafelman 2009:64.) Végül számolni kell azzal a ténnyel,
hogy az oroszul beszélő izraeliek ma már egy megkerülhetetlen része a társadalomnak, politikai
előretörésüket a palesztin kérdés is erősítette, így az őket leginkább megjelenítő párt a harmadik
legnagyobb lett Izraelben, maga mögött tudva sok fiatalt és sok szavazót, akik nem az orosz
származású közösségből kerültek ki. (Malka 2011:22-25)
4.1.3. Izraeli arabok
Mint láthattuk, az ultraortodoxok és orosz nyelvű zsidók száma, s ezzel együtt politikai befolyása
folyamatosan növekszik. Ám ugyanekkora mértékben csökken az arab származású polgárok
társadalmi státusa, számottevő marginalizálódás jellemzi őket. A társadalmon belüli részarányuk
nem változott jelentősen, 1948-ban 19% volt, míg jelenleg másfél milliós közösségük valamivel
több, mint 20%-ot foglal el. A demográfiai és ebből kifolyólag a politikai jelentőségét ennek az
adja, hogy közel a fele 19 éven aluli, így egyrészt meghatározó a magas születési ráta, továbbá e
tendencia újratermeli magát: felmérések alapján 2030-ra az izraeli lakosság egynegyedét alkotja
majd az arabság. (CBS 2009:161.) A tapasztalható elidegenedés időszakonként váltakozó viszony
következménye. Az 1990-esek évek izraeli-palesztin békére való hajlandóság során fontos szerep
hárult rájuk, míg a békefolyamat megakadásával kölcsönösen romlottak a kapcsolatok.
Az arabok által dominált körzetekben az iszlám mozgalmak folyamatos erősödésével (85%-
uk muszlim) és a palesztin nacionalizmus térhódításával kell számolni, illetve a politikában egyre
nagyobb hatalmat ragad meg a Muszlim Testvériség által képviselt politikai irányzat. Jelenlétük
bizonyos szinten fenyegetettséget jelenthet, a Shin Bet, izraeli biztonsági ügynökség jelentése
szerint az arabok 40%-a érintett terroristagyanús tevékenységben, például házasítások révén a