-
É R T E K E Z É S E K A N E M Z E T G A Z D A S Á G T A N É S
STATISZTIKA KÖRÉBŐL.
K I A D J A A MAGYAR T U D O M Á N Y O S A K A D É M I A .
A NEMZETGAZD. S STATISZTIKAI ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGNAK
RENDELETÉBŐL,
SZERKESZTI FÖLDES BÉLA, A BIZ. JEGYZŐJE.
I. KÖTET. N E G Y E D I K SZÁM. 1882.
AZ ADÓÁTHÁRÍTÁS ELMÉLETE.
I R T A
T I S Z A I S T V Á N .
BUDAPEST
A MAGYAR TITD. A K A D É M I A KÖNYVKIADÓ-HIVATALA.
(A 7. AKADÉMIA ÉPÜLETÉBEN.)
1882.
ÍHT Figyelmeztetünk a borí ték belső oldalán levő
hirdetésre.
»
-
Egyúttal felhívjuk a hazai közönség figyelmét a m. t. Akad.
nemzetgazdasági és statisztikai állandó bizottságá-nak következő
kiadványaira :
I.
Értekezések a nemzetgazdaságtan és statisztika köréből.
A m. t. akadémia nemzetgazdasági és statisztikai bizottsá-gának
ezen «Értekezéseiben» a bizottság által a Budapesti Szem-lében
közzétett dolgozatok, továbbá a bizottság kebelében felolva-sott,
és egyéb a nemzetgazdaságtan és statisztika körébe tartozó
értekezések fognak közzététetni. Különösen hazánk gazdasági életét
érintő gyakorlati kérdések fognak legkiválóbb szak-férfiaink által
tárgyaltatni. Tekintettel az ebbeli irodalom pangó állapotára a
bizottság a tudománynak és gyakorlati életnek remél evvel
szolgálatot tenni, annál inkább, mivel az anyagi jóléttel
összefüggő kérdések egyre követelőbben lépnek előtérbe és
követelnek megoldást. A Budapesti Szemlében közzétett dol-gozatok
külön kiadása által ezeket hozzáférhetőbbé akarja tenni.
Az értekezések évenként mintegy i20 ívnyi terjedelemben fognak
megjelenni; egy-egy kötet ára egyelőre 2 frttal van
meg-állapítva.
II.
Nemzetgazdasági és statisztikai Évkönyv.
A közviszonyok és gazdasági állapotok iránti gyors tájékozásra
korunkban — a par excellence állampolgári kor-ban — mindenkinek
szüksége van. Mindenki közvetlenül vagy közvetve érintetik
érdekében a közviszonyok alakulása ál tal ; majdnem mindenki
közvetlenül vagy közvetve részt vesz a köz-ügyek elintézésében: az
egyik mint képviselő, a másik mint
-
AZ ADÓÁTHÁRÍTÁS
ELMÉLETE.
ÍRTA
TISZA ISTVÁN.
BUDAPEST, 1882.
A M. T . A K A D É M I A K Ö N Y V K I A D Ó - H I V A T A L
A.
(Az AKADÉMIA É P Ü L E T É B E N . )
-
FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA:
-
I .
Adóáthárításnak nevezi a szaktudomány azon gazda-sági
processust, melynél fogva némely adó állandóan nem a névleges
adófizetőt terheli, lianem azt ennek mások megtérítik. Ez úgy
történik, hogy a névleges adófizető, a vele forgalmi viszonyban
álló személyektől az áthárítandó adótételnek meg-felelő összeggel
kap többet vagy ad nekik kevesebbet, mint kapna vagy adna, ha az
illető adó nem léteznék. Az adófizető annyival kap többet
szolgáltatásaiért, a mennyit kiad adó fe-jében, a másik fél pedig
ugyanazon szolgáltatásokért többet fizet, mint az adó nem létében
fizetne. Az áthárító vagyoni helyzete ugyanolyan lesz tehát, minő
volna, lia az adó nem léteznék, míg a másik fél jövedelme az adónak
megfelelő ösz-szeggel apad.
Egyike e tény a legrégebben észlelt nemzetgazdasági
jelenségeknek. Azon naiv idők, midőn a külföldi kereskedőt vélték a
vámok által megadóztathatni, rég eltűntek volt, mielőtt az első
nemzetgazdasági rendszer megszületett volna, úgy, hogy már a
physiokraták épen az adóáthárításra építet-ték egész
adóelméletöket. Már akkor, de kivált a modern nemzetgazdaságtannak
Smith és Ricardo által való megalapítta-tása óta szüntelenül
napirendre került e kérdés beható tanúl-mányozása, egymást érik a
legellenkezöbb elméletek, annak elvei felől, s állandó vita foly
felettök úgy a tudományos, mint a gyakorlati világban.
És valóban megérdemli e kérdés, hogy vele behatóim
foglalkozzunk.
-
4 Tisza István:
Korunkban az adóteher roppant növekedése es azon mind nagyobb
érdeklődés következtében, melyben socialpoli-tikai kérdések
részesülnek, a legtöbbet vitatott problémák egyike az adóteher
miként való fölosztása ; s egész irodalmat ír tak már össze arról,
bogy az egyes társadalmi osztályok és jövedelem-fajok minő mérvben
j á ru l j anak az állami kiadások fedezéséhez. Mit ér e kérdés
bármily bölcs megoldása, ha nem tudjuk, hogy például azon adót,
melylyel a munkást akar juk terhelni, nem a tőkés fogja-e fizetni,
vagy a földbirtokosra ve-tett súlyos adó nem fog-e in ultima ana
lys i a fogyasztó közön-ség terhére esni ?
Kationalis, öntudatos adó-politikáról nem lehet szó az áthárítás
elveinek, terjedelmének ismerete nélkül, ezért bizo-nyára nem
végeznek haszontalan m u n k á t , kik e kérdés tisz-tába
hozatalánál bármily szerény mérvben közreműködnek.
Átnézetét nyúj tani az e kérdésben fölmerült összes
vé-leményeknek hosszas, fáradságos és talán meddő munka volna, de
egy pár nevezetesebb elmélet megismerése és meg-bírálása e tárgy
helyes fölfogását te temesen megkönnyíti.
Canard *) s Prit twitz **) elmélete szerint, melyet leg-alább
egy bizonyos pontig sok nemzetgazda elfogad***) az adó vég nélkül
háríttatik át egyik egyénről a másikra, mindaddig, míg idővel
egyensúly áll elő s az adóviselés egyenlő, igazsá-gos lesz minden
látszólagos egyenlötlenseg daczára. Ebből kifolyólag minden régi
adó jó, s minden ú j adó rossz, miután az előállott egyensúlyt
legalább ideiglenesen megzavarja .
Mi bizonyíték van arra , hogy ez universalis áthárí tás
csakugyan megtörténik '? Yan-e okunk fölvenni, hogy a forga-lomban
szolgáltatás ós ellenszolgáltatás úgy fog alakulni , hogy az
egyenlőtlen adóteher egyenlően oszoljék föl a polgá-rok között
?
Áthár í tás — mint föntebb mondatott — egymással for-galmi
viszonyban állók közt történik a szolgáltatás és ellen-szolgáltatás
közti viszony megváltozása által. E viszonyt álta-
*) Principes d'Kconomie politique. **) Theorie der Steuern und
Zidle.
***) Például Kautz, (Pénzügytan 56. §.) : « az adó át és
visszato-lások mozgalma idővel bizonyos egyensúlyba ju t . . . s az
ellentétek bizonyos kiegyenlítődése áll be».
llu
-
Az adóáthárítás elmélete. 1!)
lános elvek szabályozzák s a nemzetgazdaságtan tüzetesen kimutat
ja , mik azon tényezők, melyek a tárgyak árára, a munkabérre,
tőkekamatra , földjáradékra, szóval minden gaz-dasági
szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra befolyással bírnak. Arra,
liogy adóátliárítás történjék, szükséges, miszerint az adó e
tényezők valamelyikére módosító hatást gyakoroljon. E z t
egyszerűen fölvenni, egy legkevésbbé sem igazolható hy-pothesis,
melyben meg nem nyugodhatunk, h a n e m vizsgál-nunk kell külön
minden adónemnél : gyakorol-e az befolyást valamelyik az árat
meghatározó tényezőre. Csak e vizsgálat, melynek megejtése képezi e
dolgozat második részének fölada-tát — fogja megmutatni , hol
történik á thár í tás s milyen mérvben.
Az áthárításról való ismereteink legnagyobb részének legalább
csíráit megtalál juk Ricardo aránylag rövid művében. A nélkül, hogy
e kérdéssel önállóan foglalkoznék, az egyes adónemeknél a
legmélyrehatóbban vizsgálja azok áthárítható-ságát. Egy ilyen
részletes vizsgálódásból vonható ki következő alapelve : «Minden a
termelőre kivetett adó (legyen az föld-adó, tized vagy a kész
termékre kivetett adó) a termelési költ-séget s ennél fogva az árt
fogja növelni.» *) Vagyis termelési költséget képez s ezért áthárí
t tat ik minden adó, direct, indi-rect egyaránt.
E fölfogás kimagyarázható Ricardo adó-elméletéből. 0 az adóban
csak terhet lát ellenszolgáltatás nélkül, kiadást megfelelő előnyök
nélkül, s természetesnek ta lá l ja e tehernek a termelési
költségekhez való számítását.
Ellenkező álláspontról indulva ki, az adókat szintén termelési
költségnek ta r t ja Stein. **) Szerinte az adó a köz-igazgatásnak
az adótárgy termelésénél tett szolgálatait téríti meg. Ezér t
termelési költséget képez s bele számíttat ik a ter-mék forgalmi
értékéhe épen úgy, mint a kamat és munkabér. A vevő fizeti a
mostani s esetleges előbbi eladók által fizetett összes adókat,
legtöbbször a nélkül, hogy azok mennyiségét
*) «Any tax, which may he imposed on the cultivator, whether in
the shape of land-tax, tithes or a tax on the produce when
obtai-ned, will increase the coat of production and will therefore
raise the price of raw produce.» Ricardo Principles of pal. ec. IX.
fejezet.
**) Lehrbuch der Finamzwissenscha/t, 3-dik kiadás, 380—386.
1.
Hl
-
26 Tisza István :
ismerné. E mennyiség csak egyes adóknál mutatható ki
szám-szerűen, s ez neveztetik áthárításnak, az ebből folyó
különb-ség azonban csak formai és nem elvi. Minden termék árában
megtéríttetik a földmíves, munkás és iparos által fizetett föld-,
fogyasztási és iparacló. H a most e személyek valamelyike veszi meg
azon árút, ugyanannyit fog visszafizetni, mennyi t az ál tala
fizetett adóért kapott, vagyis körmozgás áll be, s kér-dés, az adót
ki fizeti végképen ?
E kérdést következőleg akar ja megoldani : A termelőnek az
általa fizetett adó értéket épen úgy elő
kell állítania, mint a kamatét és munkabérét ; neki m u n k á j
a ál tal oly értéket kell az anyagból termelnie, mely egyenlő az
általa fizetett kamattal , munkabérrel és adóval. Az adók egész
összegét a nemzetnek évenként elő kell állítnia, mint termelési
értektöbbletet. A vevő csak akkor fizet az eddiginél nagyobb árat ,
ha a tárgynak van oly nagy értéke előtte, lia tehát csak-ugyan
megfizette, ez azt bizonyítja, hogy az eladó munká ja által oly
értéket producalt , mely egyenlő a termelési költsé-geken fölül az
adóval is, vagyis hogy az adótermelés meg-történt.
A szokásos áthárí tás-tanról beszélve, azt Stein követke-zőleg
jellemzi : «Egyike ez a legsajátságosabb fogalomzava-roknak, melyek
a tudományban valaha fölmerültek». Vajon nem jobban illenék-e ez
állítás a Stein elmeletére? Szellemes-nek elég szellemes, de pár
rövid észrevétel megmutat ja össze-egyeztethető-e a józan észszel s
a nemzetgazdaságtan legegy-szerűbb alapelveivel.
Abban igaza van Steinnak, hogy az adók összegét a nemzetnek
évenként termelnie kell. A mely nemzet tönkre nem akar menni, annak
a nemzeti jövedelemből vagyis az évi termelés disponibilis
hozadékából kell adóit fizetnie. E z tör-ténhetik a magán-gazdasági
fogyasztás megszorítása, vagy a termelés kiterjesztése által
(Damnum emergens vagy lucrum cessans a magángazdaságra nézve), de
pusztán az által semmi esetre sem, hogy az eladó magasabb árat kap
termékeiert, a mint ezt Stein állítja. Vegyük föl, hogy az adó
csakugyan termelési költség, melyet az adófizető minden egyeb
termelési költség módjára megkap árúi vevőjétől ; hogy történik ez
? Stein szerint az adófizetőnek munkája által oly értektöbble-tet
kell az anyagból előállitnia, mely megfelel a többi költsé-
112
-
Az adóáthárítás elmélete. 31
geken fölül az adó értékének is. *) E mondatnak csak azon
értelme lehet, hogy valami, a régi tárgynál jobbat használha-tóbbat
kell a termelőnek előállítania, valamit, mi a vevő előtt becsesebb,
mert ez csakis így íizeti meg a magasabb árt érte.
Egy egyszerű példa megmuta t j a , hogy így áll-e a dolog. Egy
dohánykereskedő behoz ezer mázsa dohányt egy oly vámterületre,
melyen ez árú forgalma vámmentes s ott száz-ezer forintért adja el.
Mit fog tenni, lia a dohány mázsájára ötven forint vám hozatik be
'? Fog-e munkájával az anyagból értéktöbbletet termelni ? Bizonyára
nem (a vám magas-ságánál fogva nem is tehetné), hanem ugyanazon
árúért , melynek mázsáját előbb száz forintért adta, fog most 150
forintot kapni. Az árú tökéletesen ugyanaz, a mi volt, a
fogyasztóra nézve nagyobb becscsel nem bír, de a nagyobb árt mégis
meg kell adnia, mert különben az eladó fölhágy az üzlettel s a
kínálat megszorítása áremelkedést idéz elő. Persze a vevő csak
akkor fizeti meg a nagyobb árat, ha az árú bír reá nézve annyi
becscsel, de e becs növekedésére egy-általában nem
következtethetünk az ár emelkedéséből. Hiszen az áraPa termelesi
költség határozza meg, a termelési költ-séggel nő és fogy az, a
vevő előtti becs vagyis a használati ér-ték változása nélkül. **)
Az által tehát, hogy az adófizető ter-meke árában adóját
visszakapja, a nemzeti termelés mennyi-sége nem emelkedett, az adó
termelve nincs. 0 menekült ugyan az adó terhe alól, de vevője
rovására, kinek most ugyan-azon árúért többet kell adnia, mint
adott volt előbb. A Stein-féle megoldást tehát nem fogadhatjuk el s
lia áll, hogy az adó termelési költség s mint ilyet mindenki hárí t
ja azt tovább, még mindig megoldásra vár azon kérdés : kit terhel
az vég-képen '?
Laspeyres szerint ***) Steinnak a pénzügyi téren leg*
••) «Ein jeder muss in seinen Erzeugnissen aus dem Stoffe dureli
seine Arbeit einen Mehrwerth produciren, der gleich ist dem Lohn,
dem Zins und der Steuer die er selbst zahlt.» Stein, Pénzügytan, I
I I . kiadás, 383. lap.
Egy körülmény, minek a Steinnál található coní'usio létre-jötte
talán leginkább tulajdonítható, hogy ő mindenféle érték
megje-lölésére pusztán a «Werth» szót használja s a csere- és
használati érték fogalmai közt ennek következtében kellően nem
distinguai.
I luntschl i : Staatxlexicon, X. Steuerüberwälzung.
113
-
26 Tisza István :
nagyobb érdemét azon tétel fölállítása képezi, miszerint az adó
termelési költség. É n inkább nevezném egyik fő tévedésé-nek. — Az
kétségtelen, liogy az adó ellenszolgáltatás az ál lamhatalom
szolgáltatásaiért, de e szolgáltatások nagy része egyáltalán nem a
termelés javára történik,- annál kevésbbé speciálisán az adótárgy
termelésének javára a mint ezt Stein állítja. *). Az kétségtelen,
hogy az állami rend, mint minden termelés alapföltétele
megbecsülhetlen a termelésre nézve, s e mellett sokat áldoz az
állam egyes specialis gazdasági czélokra is, de tekintsük meg
bármely ál lam budge t jét , látni fogjuk, hogy a költségek
legnagyobb része nem a termelés előmozdítására, vagy legalább első
sorban nem arra szolgál, hanem a közvetlen szükséglet kielégítésre.
Legfontosabb és legnemesebb szellemi és erkölcsi szükségleteink
azok, melyek közvetlen kielégítésére az állami kiadások
legnagyobbrészt tétetnek. Maga a rend föntartása is épen annyira
szolgál éle-tünk, szabadságunk, becsületünk mint vagyonunk
biztosítá-sára, épen a legnagyobb kiadásoknak pedig semmi közük
nincs a termeléssel. Hogy egyebet ne említsek, modern bud-getjeink
két főtetelét az adósságok kamata s a katonai kiadá-sok képezik. Az
adósságok legnagyobb része háborúk folyta-tására vetetett föl, erre
való a hadsereg is, már pedig tisztán gazdasági szempontból többet
árt, min t használ a legszeren-csésebb háború is. Igaz, általánosan
használ t mondás, hogy a hadsereg védi a nemzeti tulajdont. Minden
esetre úgy volt az ó és közép korban, de úgy van-e a XIX. század
müveit népei közt is ? Hiszen a közbiztonság föntar tására a
rendőrség, vagy legrosszabb esetben néhány ezer katona bőven
elegendő, külföldi hódító pedig , ha fegyveres ellenszegülésre nem
találna, bizonyára nem háborgatna egy magán embert sem
tulajdonában. A hadsereg és háború indító oka a nemzetek-ben és
uralkodóikban levő hazafiság, dicsvágy, gyűlölség, s más nemes és
nemtelen szenvedély, czélját pedig az ezekből eredő szükségletek
kielégítése és nem a termelés előmozdítása képezi.
Mint a mondottakból kiviláglik, az adók oly csekély része
fordíttatik gazdasági kiadások födözésére **), s másfelől
*) «Die Steuer zahlt die Leistungen der Verwaltung für die
Production des Stauerobjects.» (Stein, Pénzügytan, I I I . kiadás,
382. 1.)
*") Az államnak e gazdasági szolgáltatásai e mellett nagy
rész-
114
-
Az adóáthárítás elmélete. 1!)
a gazdaságilag hasznos állami szolgáltatások annyira
kap-csolatban vannak egyéb nem gazdasági czélokkal is, bogy az
adókat nagyban és egészben fogyasztási s nem termelési kiadásnak
kell tekintenünk. Az adóban levő e két elemnek különválasztása s- a
termelési költségekhez való számítása lehetetlen azért is,' mert az
államgazdaság nem ismer (az illetékek kivételével) a magán
forgaloméhoz hasonló spe-cialis ellenszolgáltatást, hanem az illető
által f izetet t , fize-tésképességéhez is arányosított egész
adóösszeg képezi a részére eső összes államszolgáltatások
egyenértékét. A mon-dottak alapján oda kell tehát Stein
definitióját módosí-tanunk, hogy minden adó az adófizető (s nem az
adótárgy) javára történt államszolgáltatások megtérítése.
Azonban — s ez a Stein-féle adófogalom második hibája nem minden
adó áll arányban a közvetlen adófizető által élvezett
államszolgáltatásokkal, ügy, hogy meg ama föntebbi tétel sem áll
minden adóról. Mindenesetre áll egy jól kivetett jövedelmi adónál,
de áll-e például a vámoknál ? Bizonyára maga Stein sem fogná
állítni, hogy a havanna i kereskedő a dohánya után fizetett angol
vámban az á l lamha-talomnak az adótárgy körüli szolgálatait téríti
meg.
E példa könnyen rávezet egy az adók közt levő elvi különbségre:
A jövedelmi adó az államgazdasági ellenszolgál-tatási elv szerint
egyenértéke az adóalany javára tet t ál lam-szolgáltatásoknak. A
vámnál sok személyre eső szolgáltatások egész összege egy egyéntől
vétetik be, persze azon remény-ben, hogy azoktól az így előlegezett
adót visszakapja. E z tör-ténik az áthárítás által, melynek
föladata tehát az államszol-gáltatások es ellenszolgáltatásaik
közti, az adó által megza-vart helyes viszonynak
helyreállítása.
A föntebbiek eredményeként e következő elveket vélem
fölállíthatóknak :
Minden adó ellenszolgáltatás az emberi szükségletek kielégítését
czélzó államszolgáltatásokért. Ez ellenszolgálta-tást az állam vagy
directe veszi meg minden állampolgáron az általa helyesnek tar tot
t kivetési elv szerint, vagy nem ez elv szerint, s nem azokra veti
ki, kiket valóban terhelni akar ,
ben illeték út ján födöztetnek (például jogszolgáltatás, vasút,
posta stb.), a mely illetékek aztán valóban termelési költséget
képeznek.
1.15
-
26 Tisza István :
azon hitben, hogy a névleges adófizetők által fizetett összeg
azoknak a voltaképeni adókötelesektől meg fog téríttetni. E z
valódi, elvi különbség az adók közt, melynek alapján azok közt
direct s indirect, át nem hárí tandó s á thár í tandó adókat
különböztethetünk meg. *)
Az áthárí tás meg-, vagy meg nem történte azonban nem az állam
akaratától, hanem a forgalmi élet általános törvényeitől f ü g g ;
meg kell tehát az egyes adónemeknél vizsgálnunk, hogy ez általános
törvények hol és mennyiben fognak áthár í tás t előidézni.
E vizsgálat megkezdése előtt az annál követhető mód-szer iránt
kell t isztába jönnünk. Az inductiv rendszer mint napjainkban annyi
más nemzetgazdasági kérdésnél itt is nagy előszeretettel a
lkalmaztat ik ; mindunta lan a statisztikát hív-ják segítségül az
áthárítás meg-, vagy meg nem történtének bebizonyítására, és
statisztikai adatok alapján akarják e kér-dést eldönteni.
Ez inductiv számítgatások alapját ket tétel képezi, me-lyet
nyíltan vagy hallgatagon, öntudatosan vagy ösztönsze-rűleg,
következetesen vagy félig-meddig a legtöbben elfogad-nak. — E két
tétel helyességéről kell tehát meggyőződnünk, h a az inductiv
módszert a lkalmazni akarjuk. Ezek :
I. Az adóáthárí tás megtörtént , ha az adótárgy megfele-lőleg
drágűlt, ellenkező esetben nem. Ha például : egy száz
*) Nem szándékom, a direct s indirect adók fogalma körüli
meglehetősen meddő polémiával bővebben foglalkozni, de indokolnom
kell, miért használom e két szót a föntebbi, ma a legtöbbek által
elhagyott ér te lemben. Ezek különböző fogalmak megjelölésére
használ-tatnak : direct egyik értelemben = át nem hárítandó (régibb
írók, Wagner s Mill), másik értelemben = a jövedelem alapján
kivetett (Kan, Hock) ; indirect egyik értelemben = áthárítandó,
másik értelemben = nem a jövedelem alapján kivetett. A controversia
ismét két kérdés körűi fo-rog: 1. melyik megkülönböztetés
megjelölésére használtassanak a direct s indirect szavak; 2. melyik
megkülönböztetés tétessék az adók fölosztásának, rendszerének
alapjává. Az első pusztán nyelvtani kér-dés, mely fölött
nemzetgazdáknak egyáltalán kár vitatkozni ; a másik, az adók
osztályozásának kérdése, szintén nem tartozik jelen tár-gyunkra.
Annyi kétségtelen, hogy mindkét megkülönböztetés egyaránt létezik,
jogosult s a direct és indirect szavakkal helyesen jelölhető.
Ezért, más elnevezést nem ismervén, s ú j szavak faragásához kedvet
magamban nem érezvén, használom e szavakat a föntebbi
értelemben.
116
-
Az adóáthárítás elmélete. 1!)
forint árú tárgy ára tíz forint adó reá vetése u tán 110 forint
lesz, az adó egészen, ha 105 for in t lesz, félig, lia pedig száz
forint marad, épen nem lett áthárí tva. E z elv fonalán igen
egyszerű a bizonyítási eljárás ; elég az illető tárgy árát az adó
behozatala előtt és után megnézni, s abból a conclusiót levonni.
Valóban végtelen kár, hogy ez eljárás épen annyi ra helytelen és
megbízhatatlan, a mennyire egyszerű és könnyű.
Az árra ugyanis számos, az adótól független, tényező b í r
befolyással, melyek bármelyikének változása az t is módosítja; az
ár emelkedéséből tehát egyáltalán nem következik, hogy az
emelkedést az adó okozta. Másfelől, több tényező működ-hetik
egyszerre ellenkező i rányban. Ilyenkor egyik hatását leronthat ja
a másik ellenhatása, de lehet-e azér t azt mon-dani , hogy az
illető tényező n e m működött? Bizonyára nem, mer t ha nem működött
volna, az ár ellenkező irányban válto-zott volna. E z é r t nem
osztozhatom azon el ter jedt nézetben, melyet egyik jeles
nemzetgazdánk ekként fejez ki : «Az adó-áthárí tás azonban nem . .
. sikerűi . . . ha . . . piaczi hullám-zások következtében a
kereslet annyira mögöt te marad a. kínálatnak, hogy az ár lejebb
száll, mint volt az adó behoza-tala előtt« *). Hiszen itt az ár
leszállását az adótól független tényező okozta, mely az adó
nemlétében csak oly erővel működnék s az adó ellenhatása nélkül az
á ra t még lejebb szállítná. Az adóáthárítás nem akkor tör tént
meg, ha az á r nagyobb, mint volt az adó behozatala előtt, hanem ha
na -gyobb, mint volna jelenleg, az adó nemléteben. E z t inductive
constatálni pontosan soha s hozzávetőleg is csak kivételesen lehet.
Egy ilyen kivételes eset, mely egyúttal i l lustrálhat ja föntebbi
állításaimat, a városi adóknál fordul elő, ha egy város adót vet
valamely árúra, a hasonló viszonyok közt levő szom-széd város pedig
nem. Itt rendszerint fölvehető, hogy az á r ak a két városban
egyenlően alakulnának, lia az adó különbsé-get nem okozna. Ezért ,
ha elébb száz forintot érő áru most — miután A. város tíz forint
adót vetett reá — ott nyolczvan forint lesz, 7i-ben pedig hetven,
az áthárítást megtörténtnek vehetjük. Az eladó helyzete ugyanis e
két városban egészen egyenlő : / i -ben hetven forintot kap azon
árúért, mély száz forintjába van, A-ban nyolczvanat azér t , melyre
110
*j Kautz ; Pénzügytan 56. §. ; ugyanígy Hock is.
117
-
4 Tisza István:
forintot költött, vesztesége harmincz forint mind a két he-lyen.
A vevő helyzete ellenben nagyon is különböző : ugyan-azon tárgyért
fizet A-ban nyolczvan, / f -ben hetven forintot, az adóterhet tehát
ő viseli, az át lett reá a termelőről hár í tva.
A mondottakból önként következik azon szintén sokat emlegetett
állítás helytelensége is, hogy az adóáthárítás nem valósítható nagy
árhullámzásoknak ki te t t árúknál. — H a az ár A-ban (hol tíz
forint adó hozatott be) 60—160, H-ben pedig 50—150 forint közt
variál, az á thár í tás minden esetre megtörtént . Épen oly kevéssé
jogosúlt azon állítás, hogy ily nagy árhullámzások közt az
adóáthárítás mindig meg fog tör-tenni, mer t miért ne térít tessék
meg neki azon aránylag cse-kély kiadás, melyet az adó kifizetése
képezet t . *) É n meg azt kérdem, miér t téríttessék meg az neki ?
Csak ha van erre az ártörvényből merített okunk, fog az á thár í
tás megtörtenhetni , különben nem. Hogy e kérdéses tárgy á ra
ingadozó-e, vagy sem, teljesen irreleváns.
Foglal juk össze a mondottakat : Az ár számos független tényező
ha tása alatt alakul, ezért emelkedése vagy csökkenése magában véve
mit sem bizonyít az á thár í tás meg- vagy meg nem történte körül.
Nem azt kell kérdeznünk nagyobb-e az ár, mint volt az adó
behozatala előtt, h a n e m nagyobb-é, min t jelenleg volna, ha az
adó nem léteznék, erre pedig csak kivé-telesen lehet inductive
felelnünk.
Az adó á thár í t ta to t t , ha annak kifizetését az
adó-kötelezettől valaki más átvállalta, ellenkező esetben nem.
Főleg alkalmaztat ik e tétel a föld- és liáz-adónál, melyeket a
szerint vesznek át- vagy át nem hárítottnak, a mint a bérlő, vagy a
tulajdonos szolgáltatja be őket. É n e főifogassal ellentétben azt
hiszem, hogy tökéletesen mindegy, melyik fizeti névleg az adót.
Áthárí tás akkor történik, lia az áthárító anyagi helj '-zete
ugyanolyan lesz, minő volna, lia az adó nem léteznék, míg a másik
fél jövedelme az adóösszeg erejéig csökken, mert oly teher
nehezedik reá, melyet az a d ó n e m létében nem viselne. E z
tör-ténhetik a nélkül, hogy az adót névleg ö fizetné, másfelől az
adót névleg űzetheti , a nélkül, hogy az tényleg őt terhelné s igen
gyer-mekes azok fölfogása a kik ez adók áthárí tását
megakadályozha-tónak hiszik a bérlő általi beszolgáltatásuknak
megtiltása ál tal .
*) H o c k : Oeffentliehe Abgaben und Schulden, 91—92. lap.
118
-
Az adóáthárítás elmélete. 1!)
Egy egyszerű példa t isztába hozza e kérdés t : Ha egy házra,
mely 5000 forint bért hoz 500 forint adó vettetik, s a tulajdonos
és bérlő úgy egyeznek meg, hogy emez csak 4500 forintot űzessen
amannak, de fizesse az adót is, világos, hogy az adó ez által még
nincs áthárí tva. — A bérlő 5000 forintot fizet ezentúl is, a
tulajdonos csak 4500 forintot kap, az adó terhét tehát ö viseli.
Ezzel tökéletesen analog a következő eset : A jövő fölmondási időig
a viszonyok a tula jdonos javára változnak, úgy, hogy a házbért
5500 forintra emelheti, de ő a direct házbérfölemelés helyett az
adó átvállalására kényszeríti bérlőjét. Ha az adó nem léteznék, a
lakó 5500 forintot fizetne, s a házi úr ugyanannyit kapna ; most a
bérlő szintén 5500 forintot fizet, de a tulajdonos csak 5000
forintot kap, az ő jövedelme kisebbedett tehát és nem a bérlőé,
vagyis az adó-nak a bérlőre való hárítása nem sikerűit. — Persze
inductive kimutatni , minő volna a házbér, ha az adó nem léteznék,
kinek helyzete volna akkor jobb, mint most, vagyis kit terhel most
valóban az adó, úgy hiszem teljes lehetetlenség.
A föntebb mondottak által ugyhiszem, kellőleg igazolva van azon
fölfogásom, miszerint az inductiv módszer két hibás elv alapján
alkalmaztatik, ezért megbízhatat lan s helyesen csak nagyon
kivételes esetekben használható. Ezér t csak is deductive
vizsgálhatjuk az elméleti nemzetgazdasági elvek alapján, mennyiben
történik adóáthárítás az egyes adóknál.
I I .
Minden kellőleg kivetett egyenes adó a helyes
ellenszol-gáltatási viszonyban van az adó fizető részére eső állami
szolgáltatásokkal, áthárítása tehát egyáltalán nem jogosúlt. E
szempontból nincs különbség jövedelmi és hozadékadó közt, de nagy
különbséget okoz azon voltaképen mellékes körülmény, hogy amaz az
adófizető személyével, ez pedig üzletével hozatik a kivetésnél
szorosabb kapcsolatba. Ennek tulajdonítható, hogy míg a jövedelmi
adót senki sem ta r t ja gazdasági kiadásnak és áthárí tónak, *)
addig a hozadék-adót
*) Kivéve a munkás osztály jövedelmi adóját, mely ez osztály
többi adóival együtt külön lesz tárgyalva.
119
-
Tisza István
ál ta lában a termelési költségekhez számítják s áthárí tását a
legtöbben megtörténtnek tekintik.
Ez utóbbi á thár í tását következőleg bizonyítja Ricardo:
Minden, valamely termelési ágra vetet t adó a termelő költsé-geit s
megfelelőleg a termék árát is növeli. Ha ugyanis egy á rú
termelőjének nyeresége megadóztatik, a többi termelöké pedig nem,
nyeresége — lia csak termékeinek ára nem emel-kedik — az általános
üzleti nyereség alá száll, s ő más jöve-delmezőbb foglalkozást
keresve, idézi elő az ár növekedését. Ha ez elfogadtatik, n e m
lehet kétségbe vonni, hogy ugyanaz történik két, három, vagy minden
termelő megadóztatásakor, vagy is egy általános hozadékadó, — a
termék árát növelvén, á thár í t ta t ik . *)
Ez okoskodás tévessége első tekintetre szembeszökő. Hiszen az
egy üzletágra eső adó átruházhatósága épen ez adó kivételes
voltának köszönhető, ós csak azért áll be, mert a többi üzletágak
nagyobb nyereséget ha j tanak. E g y általá-nos hozadékadó
leszállít ja magát az átlagos üzleti nyereséget és nincs más
jövedelmezőbb termelési ág, melybe a megadóz-tatot t termelő á
tmehetne . Ezért m a r a d mindenki eddigi fog-lalkozásában, a
viszony kereslet és kínálat közt nem változik, nem változnak tehát
az árak sem.
Mill,**) ki észrevette ez ellenmondást Ricardo fölfogásá-ban,
két más okát említ i a hozadékadó bár lassú, hosszú idő-beli áthárí
tásának. Ezek a töke külföldre vitele és az accumu-latio
meglassúdása, melyek azt eredményezik, hogy a töke-kamat s ezzel
együtt a tárgyak ára nem fog oly g37orsan •csökkenni, mint ha az
adó be nem hozatot t volna, úgy liogj7
azt végre is a fogyasztó fogja megérezni. A mi az elsőt illeti,
nem csak az szól ellene, hogy az
egyes országokban két, három, sőt több perczent különbség van a
kamatlábak között , úgy hogy e mellett bizonyára eltör-pül az adó
által okozott negyed, vagy fél perczentnyi különb-ség, hanem ellene
szól az is, hogj- a m a i czivilisált országok-ban mindenüt t a
tőkekamat fizeti az adók jelentékeny részét, úgy hogy olyan helyre
a töke vihető nem volna, hol adót visel-nie ne kellene.
*) Ricardo : Pr. of pol. ec. 15. fejezet. **) Pr. of pol. ec.
5-dik könyv, I I I . fejezet, 3. §.
m
-
Az adóáthárítás elmélete. 1!)
A mi a második okot illeti, nem szabad felednünk, bogy valamely
adó behozataláról helyesen csak ott lehet szó, hol valamely
szükséges kiadás megtétele forog fönn, mely kár nél-kül el nem
hagyható. Az erre szükséges pénzt okvetetlenül elő kell teremteni,
ha nem hozadék-, hát más adó útján, már-pedig minden adó egyaránt
csökkenti a nemzeti jövedelmet. Ha tehát hozadékadó nem volna,
azért a nemzet i jövedelem-ből több disponibilisan nem maradna , s
az accumulatio gyor-sabb nem lehetne.
A mondottak alapján meg kell azon állítás mellett m a -radnunk,
hogy egy általános, egyenletes hozadékadó át nem ruházható .
Másként áll a dolog, ha egy hozadék jobban meg van. a másiknál
terhelve, ámbár a foglalkozás-változtatás nehézségei itt is sokszor
ellensúlyozzák az adó egyenlőtlen-ségét. így például hiában van a
munkás jobban megadóztatva a tőkésnél, a fejmunkás a közmunkásnál,
ez bizonyára nem fog senkit az egyik osztályból a másikba átvinni.
Nehéz, lassú, veszteséggel járó az átmenet egymáshoz közelebb álló
foglal-kozásnemek közt is, ha azoknál különböző szakképzettség, haj
lamok s különböző minőségű álló tőke szükséges, ügy, hogy az adó
egyenlőtlensége itt sem fog egykönnyen kiegyenl í -tetni. E
kiegyenlítés lassan, idővel legalább félig-meddig meg-történik, a
régi adónak tehát mindenesetre megvan ennyi előnye az ú j adók
fölött, s ez tagadhata t lanúl egy ha ta lmas érv azok lehetőleg
való conserválása mellett.
Gyakori, csaknem általános eset, hogy a földadó jóval nagyobb a
többi hozadékadóknál ; ezért s mer t a földnél kü-lönös kivételes
tényezők is szerepelnek, fontos kérdés, hogy mi történik a
földadóval, l l icardo földjáradéktanának minden követője el
tartozik föltétlenül fogadni a földjáradékot érő minden adó áthárí
thatat lanságát . Ez azonban gyakorlati értékkel nem bír, miután
csak a földjáradékot érő adó nem létezik s nem is létezhet. Minden
földadó éri a mezőgazdasági tőke legalább egy részenek hozadékát
is, ezért nincs kizárva azon eset sem, hogy az a fogyasztóra
átliáríttassék.
E z áthárítás a mezőgazdaságba fektetett töke nagyságától függ.
E tőke több-kevesebb veszteséggel átvihető más termelési ágba, és
át is fog vitetni, mihelyt nagyobb az adó okozta különb-ség az
átvitellel járó veszteségnél. A föld productiv erői azonban csak
mezőgazdasági czélokra használhatók ; ha ez nem történik,
-
26 Tisza István :
parlagon hevernek, ezért ott fognak használ ta tni , míg csak
valamennyi - bár mily csekély — hozadékot adnak. — A z o n csekély
töke tehát, mely a föld használatára okvetetlenül szükséges,
mindenesetre a mezőgazdaságban fog alkalmaz-tatni, a tőke többi
része pedig azonnal más alkalmazást keres, mihelyt nagyobb
különbség van a hozadékban a foglal-kozáseserével járó
veszteségnél. Más szavakkal a túlságos nagy földadó anná l inkább
meg fogja a földmívelést szorítani, mentől intensivebb a
mezőgazdaság ; annál kevésbbé, mennél extensivebb.
A gabonatermelés megszorítása azonban korántsem gyakorol oly
hatást az árakra, mint más árúczikké. A gabona világforgalmi czikk
annyira , mennyire a nemes érezek kivéte-lével egy más árú sem.
Behozó mint kivivő országokban egyaránt a világpiacz körülményeitől
függ a gabona ára . A világpiaczon pedig igen kevéssé lesz az
megérezhető, hogy egyik, vagy másik ország kevesebbet termel, mint
annak-előtte, ezért a termelés megszorítása nem a gabonaár
megfe-lelő emelkedését fogja eredményezni, h a n e m azt, hogy a
töke egy része ál landóan más foglalkozást keres, s a
földtulajdo-nosok jövedelme földjök s a mívelés a la t t maradt
tőke u tán kisebb lesz, min t volt annakelőtte. *) Ezéi ' t
jogosult ama má-sik kérdés : nem fog-e a földadó tőkeértéke a föld
értékéből s ez által a tulajdonos vagyonából egyszer s mindenkorra
levonatni '?
Hogy feleletet adhassunk, meg kell vizsgálnunk mi ha-tározza meg
a föld tökeértékét. Termelési költsége a földnek persze nincs, e
tényező tehát itt nem működik. Helyébe lép a föld hozadéka
combinálva a más üzletben nyerhető jöve-delemmel.
Rendes körülmények közt nem fogja senki földjét eladni, ha a n n
a k ára valamely más üzletbe fektetve nem hoz ama föld hozadékával
legalább egyenlő biztos jövedelmet. Más felől senki földet nem
venne, lia földje legalább annyi jövedelmet n e m hajtana, mennyi t
tőkéje u tán eddig is bevett.
í!) E szabály alól azon egy-két terület képez kivételt, melyek a
gabonapiaezon uralkodó állást foglalnak el. A nyugat- és
középeurópai államoknál azonban, melyek első sorban érdekelnek,
minden esetre azon szabály érvényesül.
122
-
Az adóáthárítás elmélete. 1!)
A föld ára tehát egyenlő az átlagos kamatláb szerint tőkésí-tet
t hozadékkal. *)
Ha a föld hozadéka fogy, fogy a föld érteke is, hacsak az
átlagos kamatláb megfelelőleg nem csökken, a m i tör ténik, ha a
többi hozadékadók egyenlők a földadóval, miután mind-kettő
levonatik a hozadékból.
Ha például egy birtok hozadéka 5000 forint s hason-lóan biztos
töke öt százalékot kamatoz, a föld értéke 100.000 forint. Ez
értéken egy tíz százalékos általános hozadékadó mit sem változtat .
A föld hozadéka leszáll 4500 forintra, de tíz százaléka elvész más
üzletek hozadékának is, vagyis a kamatláb négy és fél százalék lesz
öt helyett . A mostani ho-zadék (4500 forint), a mostani négy és
fel százalékos kamat -láb szerint tőkésítve, szintén 100.000
forint.
Ha ellenben a földadó húsz százalék, míg az iparadó csak tíz
százalék, akkor a föld értéke (4000 forint hozadék tőkesítve négy
és fél százalékos kamatláb szerint) csak 88,888 és nyolcz kilenczed
forint.
A föld értéke tehát kevesebb 11,111 egy kilenczed for int-tal, a
mi 500 forint hozadéknak négy és fél százalékos ka-matláb szerinti
tőkésítését képezi. Az egész adó 1000 fo r in t ; ebből 500
tőkésítve vonatott le a föld értékéből, 500 forint vagy is a többi
hozadékadókkal egyenlő összeg pedig nem. Ebből a következő elv
vonható le : Az általános hozadékadó-val egyenlő földadó épen nem
hárítható á t ; egy annál na-gyobb földadónak a többi hozadékadókat
meghaladó része ellenben tőkésítve vonatik le a föld értékéből. Ez
adó tehát egyszer mindenkorra csorbítja azok vagyonát, kik a földet
annak behozatalakor bírják, míg későbbi vevők a földért ke-vesebbet
fizetvén, ez adót voltaképen nem viselik. Ezért egy ilyen, nagyon
régóta fönnálló adóra el lehet mondani, misze-r int az senki
jövedelmét nem rövidíti. Ennek eltörlése nem is volna indokolva,
miután olyanok vagyonát növelné, a kik a földért csak a megfelelő
kisebb összeget fizették, ez értéknö-
*) Persze a földdel egyenlő biztonságú például a jelzálogilag
biztosított tőke kamatlába szerint. Ez okozza a földjövedelem s a
rendes tőkejövedelem közt létező különbséget. Ez utóbbi rendszerint
nagyobb, mert bizonytalanabb, lia a megfelelő biztonsági praemiumot
levonjuk, e különbség elenyészik.
Tisza István : Az adóáthári tás elmélete. 123 -
-
26 Tisza István :
vekvésre tehát semmi igénynyel nem bírnak. — Olyan régi
adórendszer, a melyben a mondottak teljesen érvényesülné-nek,
jelenleg nincs, de mentő l régibb valamely ország föld-adója s
mentől gyakoriabbak ott a birtokváltozások, annál inkább tekintetbe
veendő, mi t a földadó leszállítása ellen föl-hoztam.
Ugyan e számításokból következik, hogy a többi hoza-dékadóknál
kisebb földadó növelné a föld értékét. Ha például a földadó tíz
százalék, a többi hozadékadók pedig húsz szá-zalék, akkor ugyanazon
föld hozadéka, melyet az imént pél-dául vet tünk, 4500 forint lesz,
az általános kamatláb pedig négy százalék ; 4500 forint , négy
százalékos kamatláb szerint tőkésítve 113.500 forint.
A földadótól s a többi hozadékadóktól különböző jelleg-gel bír a
házadó, mely ennelfogva külön figyelembevételt igé-nyel. A ház
értéke két alkatrészből áll : az épület s a telek értékéből. Amaz a
termelési költséggel, ez az átlagos kamat-láb szerint tőkésített
hozadékkal egyenlő. Minden ház hozadékában tehát az épülettőke k a
m a t j a - s a földjáradék egyesül. E z utóbbi kis helyeken, vagy
nagy városok szélein egyenlő az ugyanazon telekből földmívelés
útján nyerhető járadékkal. H a ugyanis kisebb volna, oda házat nem
építet-tek volna, míg lia nagyobb volna, a kijebb eső telkek is
be-építtetnének, míg csak a házbér s ennek következtében a telek
értéke megfelelöleg le nem szállana.
E hozadékhoz s ez értékhez járul elönyösebb fekvésű házaknál, a
fekvési előny fejében a lakásokért a külvárosi hasonló lakások ára
fölött fizetett összeg, illetőleg ennek tőkésítése. E z nagy
városokban igen jelentékeny összeget képez ; a telek értéke
megsokszorozódik, a háztulajdonosok gyorsan emelkedő városokban
minden munkájok nélkül nagy hozadékhoz és vagyonhoz ju tnak . Semmi
sem látszik helye-sebbnek, igazságosabbnak, mint e fáradság nélkül
szerzett nagy, biztos jövedelem szigorú megadóztatása, csak azt
kell tudnunk, hogy nem lesz-é egy a többi hozadékadóknál súlyo-sabb
házadó a lakókra á thár í tható .
Hogy a többi hozadékadókkal egyenlő házadó áthár í t -liatatlan,
az az eddigiekből önként következik : Úgy a telek-, mint az
épülettőke kisebb hozadékot fog ugyan adni, m i n t annakelőtte, de
mivel hasonló mérvben fogy más tőkék hoza-
124
-
Az adóáthárítás elmélete. 1!)
-
26 Tisza István :
viseli az adó egy részét ; a tulajdonos a többivel egyenlő adót,
a lakó annak ezeket meghaladó részét.
A város szélén levő házra vetett túlságos adó tehát nem a
tulajdonost, hanem lakóit terheli, de kérdés, mi történik az
előnyös fekvésű házakra vetett adóval '?
E házakban a lakbért két tényező határozza meg, úgy mint
legelőnytelenebb fekvésű házak bére és azon előny nagysága,
melylyel fekvésénél fogva bír ez utóbbiak fölött. A lakbér tehát
annyi, mint azok lakbére, hozzá adva a fekvési előnyért fizetett
összeget. Ebből kifolyólag e házak értékében három alkatrészt
különböztethetünk meg, úgy mint 1. az épü-let értékét, 2. a telek
értékét a mezőgazdasági haszon szem-pontjából, és 3. a fekvési
előnyért fizetett bértöbblet tőkésí-tet t összegét.
Folyamodjunk ismét egy példához s tegyük föl, hogy egy nagyváros
szélén levő 10,000 forint értékű telken 100,000 forint tőkével
épült ház hozadéka 5500 forint s a lakók ha-sonló házért a város
közepén 5000 forinttal hajlandók többet fizetni. Ez esetben egy a
belvárosban levő hasonló ház hoza-déka 5500 + 5000 vagyis 10,500
forint. Ebből 5000 forint az épülettőke kamata , 500 forint
megfelel a mezőgazdasági föld-járadéknak, 5000 forint pedig a
fekvési monopolért űzetett összeg. A ház értékének megfelelő három
alkatrésze tehát 100,000, 10,000 és 100,000 forint vagy is az egész
ház értéke 210,000 forint .
Ha most húsz százalékos házadó és tíz százalékos álta-lános
hozadékadó hozatik be, e ház hozadéka leszáll 8400 fo r in t r a ;
(10,500 minus annak húsz százalékja vagyis 2100—8400) kérdés, mi
történik a házbérrel. E z — mint lát-tuk — annyi mint a
legelőnytelenebb fekvésű házak házbére és a fekvési előnyért
űzetett összeg. E két alkatrész elseje tí 187 és fél forint lesz,
mint előbbeni példánk muta t ta , az utóbbi azonban nem változik,
miután nem változik a fek-vési előny nagysága sem, a kínálat
megszorítása pedig nem fordulhat elő, miután a belvárosi telkek
üresen hagyása által elveszne azon egész érték, a mely az ot tani
lakások előnyös fekvésebői származik, s a házbirtokosok vagyonának
tekin-télyes részét képezi. A belvárosi házbér tehát annyi, min t
6187Va + 5000 vagyis 11,187 és fél fo r in t ; ebből húsz százalék
adót vagy is 2237 és fel forintot levonva, marad
12ti
-
Az adóáthárítás elmélete. 31
t iszta hozadékul 8950 forint. Miután a tíz százalékos
hoza-dék-adó négy és fel százalékra szállította alá- az átlagos
ka-matlábat, a ház értéke anuyi , mint ama tiszta hozadék (8950
forint) négy és egy fél százalékos kamatláb szerint tőkésítve,
vagyis 198,889 forint az eddigi 310,000 forint helyett. A mi a
hozadék alkatrészeit illeti, az épülettőke kamat ja és a
mező-gazdasági já radékugyanannyi i t t is, mint a város szélén
fekvő, hasonló háznál, tehát 4500 illetőleg 450 forint (1. elöbbeni
példánkat), míg a fekvésért fizetett ár csak 4000, ennek
tőke-értéke 88,889 forint. A házjövedelem három eleméből tehát a
két első tíz százalékkal csökkent, az utolsó húsz százalékkal,
miből kifolyólag amazok tőkeértéke nem változott, (mivel a kamatláb
is megfelelőleg leszállt) ezé tíz százalékkal szállt alá. Vagy is a
házadó-többlet, a mennyiben a fekvési előnyért fizetett bért éri, a
lakóra át nem hárítható, hanem tőkésítve vonatik le a ház
értékéből, vagyis apasztja a fekvési monopol okozta jövedelmet s
vagyont, de behozatala mégis kifogásol-ható, nemcsak, mert gyakran
az ú j vevőt éri, ki az elöbbeni teljes hozadéknak megfelelő
értéket fizetett házáért, hanem azért is, mivel egyenlőtlen
lakbéremelkedésre vezet, tehát tényleg egyúttal egyenlőtlen
házbér-adó is, s pedig az át lag szegényebb külvárosi lakosság
rovására. Ha ugyanis a pél-dánkban fölvett két házat tekint jük,
azt látjuk, hogy a külvá-rosi ház lakbére fölment 5500 forintról
0187 és fél forintra, a belvárosi pedig 10,500 forintról 11,187 és
fél forintra. Az emelkedés ott tizenkét és fél, itt csak hat és fél
százalck.
Azon esetben, ha mind a föld-, mind a házadó nagyobb az átlagos
hozadékadónál, a házadó áthárítási szabályai any-nyiban módosulnak,
hogy a házbér második alkatrészére eső adó sem lesz áthárítható,
hanem tőkésítve vonatik le a föld értékéből.
Visszatérve példánkhoz, azt látjuk, hogy a föld mezőgaz-dasági
hasznáért fizetett összeg leszáll 500 forintról 400 forintra, de
leszáll a tényleg mezőgazdaságra használt földek hozadéka is, úgy
hogy, arra hogy új házak épüljenek, csak az épületjáradéknak kell
béremelés út ján 4500 forintra kiegé-szíttetnie, a földjáradéknak
nem ; a béremelkedés tehát csak 1335 forint lesz 1387 és fél
helyett, az egész házbér pedig csak 0135 forint; miből az adó
levonása után 4900 s nem 4950 forint marad t iszta hozadékul. Ebből
esik az épü-
127
-
4 Tisza István:
letre 4500, a telekre 400 ; ez utóbbi értéke tehát (a kamat láb
négy és fél százalek levén, 8889 forint az eddigi 10,000 helyett.
Hasonló történik a belvárosi házaknál is.
Mielőtt a hozadékadókkal végeznénk, meg kell néhány szóval
emlékezmink a szellemi munkát érő adókról, melyek-nél — min t már
föntebb említet tem — különösen nehéz az átmenet egyik
foglalkozásból a másikba.
Minden ilyen foglalkozást egyenlően érő adó — bár-mily nagy
legyen is — áthárí tható nem lesz, mert az adó-alany az anyagi
termelésben, töke hiányában mint vállalkozó nem vehet részt, rendes
kézmunkássá pedig bizonyára nem lesz haj landó lenni, bár mily nagy
adó mia t t is. Ezért egy ilyen adó, ha csak a gyakorlatban alig
lehető mérveket nem ölt, a kínálatot módosítani nem fogja.
Másként áll a dolog, h a az adó csak egyes ilyen foglal-kozási
ágakat sújt érzékenyebben. Igaz a jelenben itt sem igen fog semmi
történhetni azon másnemű szakműveltség hiányánál fogva, mely az á
tmenet előföltételét képezi, de min -den, valamely foglalkozási
ágat különösen sújtó anyagi hát-rány (tehát egy ilyen adó is)
tekintetbe fog vétetni azok által r kik pályát csak ezentúl
választanak, s egy tetemes különbsé-get okozó adó a kínálat
megszorítását, tehát áthárítást fog idő-vel eredményezni. I t t is
azonban csak tetemes különbségtől várhatunk érezhető hatást ,
miután itt az anyagi tekintetek nem döntök, vagy legalább nem
egyedül irányadók, h a n e m haj lam, tehetségek, az ész és jellem
tulajdonságai sokkal na-gyobb szerepet játszanak, min t az anyagi
foglalkozásoknál.
Az állandó fizetéssel bírókat oly osztálynak szokás tekin-teni,
mely az adót áthárí tni teljesen képtelen. Mint a föntebb mondottak
(melyek itt is érvényesülnek) mutat ják, korántsem fogadható el e
kézzel foghatónak látszó állítás egész terjedel-mében. Igaz, hogy
az áthárí tás itt különösen nehez, de ez osz-tályt tetemes összegig
aránytalanúl terhelő adó azt eredmé-nyezné, hogy kellő erők
mindaddig nem szánnák magokat e pályára, míg csak helyzetök a
fizetés fölemelése vagy az adó leszállítása által nem
orvosoltatnék.
Forgalmi adóknak azokat nevezzük, melyek tárgyát va-lamely
izolált forgalmi tény képezi. *)
* Ste in: Lehrbuch der Finanzwissenschaft I I I . kiadás, 5J9.
lap. A különbséget ez adók s az illetékek közt Stein következőleg
fe-
128
-
Az adóáthárítás elmélete. m
E dolgozat keretén kívül esik ezen, csak a legújabb idő-ben
fölismert adónem lényegének ismertetése és mél ta tása ; csakis az
áthárítás szempontjából való megvizsgálásukra szo-rítkozhatunk.
Tárgyuk szerint a m a szempontból különböző természetű három
csoportot különböztethetünk meg bennök :
Első csoportjok (mint például az árúszállításra, üzlet i
utazásokra, hitelre, adás-vevésre eső adók) termelési költsé-get
képez s mint ilyen az árban megtéríttetvén, á thár í t ta t ik
.
Második csoportjok (például nem üzleti, űtazást, levele-zést,
fogyasztási hitelt érő forgalmi adók) közvetlenül a fo-gyasztást
eri s más fogyasztási adóval egyenlő jellegű.
Harmadik különálló csoportot képeznek az ingat lanok átadását
terhelő adók, melyek ismét a szerint különbözők, a mint az élők
közti vagy halálesetekben való átadást terhelik. A mi az elsőt
illeti, rendes körülmények közt a vevő csak oly összeget adhat a
földért, melynek eddigi jövedelmével a föld-ből várható jövedelem
fölér, viszont az eladó csak oly összeg-ért adha t ja oda földjét,
a mely neki a föld t iszta hozadékával fölérő jövedelmet hozand.
Ezér t egy tetemes adó az üzletet lehetetlenné tenné, egy csekely
adót pedig valamely ilyen üz-leteknél szerepelni szokott
mellékkörűimenynél s a föld értéke fölötti egyéni nézetek különböző
voltánál fogva egyik vagy másik, vagy közösen mindkét fel viseli.
Ha azonban a vevőnél pret ium affectionis vagy az eladónál
kényszerűség szerepel, úgy e terhet ő fogja viselni s különösen az
utóbbi esetben bárminő nagy adót is kénytelen lesz saját vagyonából
kiűzetni . Különösen figyelembe veendő e t tny oly országokban, hol
a szükségből történő eladások napirenden vannak, hol t ehá t ez
adót épen azok fogják viselni, kiknek fizetésképessége a
leg-kisebb.
jezi k i : «Adó, mi az illető forgalmi tény értékéhez arányul,
illeték, mi egy bizonyos meghatározott összegből áll. azon értékre
való tekin-tet nélkül. Igaz, hogy többnyire így van, de ez csak
kifolyása a két tárgy fogalmában rejlő különbségnek s nem maga e
különbség. A do-log lényege ez : illeték azon szolgáltatás, mely
specialis megtérítése, illetőleg megvétele az illető forgalmi tény
körül tett állami szolgálta-tásoknak ; forgalmi adó valamely
forgalmi tényre kivetett, s az ál lam-nak fizetendő összeg, mely
nem képezi olyan specialis államszolgálta-tások megtérítését, hanem
általában az államkiadások fedezetéül szolgál.»
189
-
24 Tisza István:
A halálesetben való átadásra kivetett vagyis az örökö-södési
adót annak kell fizetnie, kit az örökség illet; egyáltalán nincs
senki, kitől ez összeget a forgalmi törvények szerint be-vehetné,
áthárí tás tehát épen nem eszközölhető.
A fogyasztó által befizetett direct fogyasztási adók
rend-szerint őt terhelik. Hogyan szerezzen a fogyasztó magának
valakitől az eddiginél nagyobb ellenszolgáltatást, azért, mer t
valamely általa fogyasztott czikk adó által megdrágittatott ?
Csakis a munkás osztály szerezhet kárpótlást fogyasztásának
megdrágultáért, csakis nála jöhet tehát adóáthárítás elő, a
munkások adózási viszonyairól azonban külön fogok be-szélni.
A nem a fogyasztótól behajtott fogyasztási adók áthárí-tásának —
melyet a törvényhozás is óha j t — tényleg meg kell történnie, mert
az adót befizető üzletember csak így kaphat ja meg termelési
költségeit, csak így marad meg az üzletben.
Az ezen tény ellen fölhozott kifogások nagyobbrészt nem vehetők
figyelembe. — E g y más helyen k imuta t t am ezt az
árhullámzásokra vonatkozólag. Az árúnak vagy (példáúl
divat-változás következtében) értékének elenyészte, mit Hock és
Kautz említ föl, szintén mi t sem bizonyít. Hisz ez esetekben a
termelési költség sem lesz megtérítve, épen úgy fölhozhatok
volnának tehát azok az ártörvény ellen is. Az ilyen kivételes
esetek általános szabályok fölállításakor n e m vehetők
figye-lembe. — Nem érdemel figyelmet az a körülmény sem, hogy
előfordulhat, miszerint a termelő ügyetlensége, vagy más
ked-vezőtlen körülménynél fogva társainál drágábban termelvén,
termelési költségeinél is kisebb árat kaphat csak árúiért. Hi-szen
a veszteség az ö ügyetlenségének, t ehá t egy az adótól teljesen
független körülménynek kifolyása, s adóját á thár í t ja vesztesége
daczára. Ha példáúl 100 forintér t állít elő 80 fo-rintért kelendő
tárgyat, s erre tíz forint adó hozatik be, 00 forintot fog kapni
érte, minthogy az adó más termelők árúit is érvén, azok is
megfelelőleg drágulnak, vesztesége tehát nem nőtt , vagyis az adót
á thár í tot ta .
Figyelmet érdemlő kivetel azonban az, mely monopol-árral bíró
tárgyak megadóztatásánál fordul elő. Ezek ára t i s z -tán a vevők
fizetésképességétől s vételkedvétöl függ, egy reá-
Í30
-
Az adóáthárítás elmélete. 1!)
jok vetett fogyasztási adó teliát — miu tán e tényezőket nem
érinti — át nem hár í tható . *)
E g y másik jelenség az adóknál, melyre sokan nagy súlyt
fektetnek, azok visszaliárítása. A megadóztatot t tárgy drá-gulása
ugyanis a fogyasztás, tehát a kereslet megszorítását s ebből
kifolyólag az ár leszállását vonha t j a maga u tán . Ez esetben
többek (például Hock) állítása szerint az adót a ter-melök fogják
viselni, kik olcsóbban lesznek kénytelenek árúi-kat eladni. Ez
tartósan korántsem állhat így (hiszen lia az ár a termelési
költségeknél kisebb, ez a termelés megszorítása által fog
helyrehozatni), minden esetre figyelembe veendők azon nehézségek és
veszteségek, melyek a termelés megszorí-tásával esetleg együtt j á
rnak . Ezek nagysága a kívánt álló töke nagyságától és másut t
alkalmazhatóságától függ ; lehetnek esetek, melyekben számos
vállalat s számos iparos hosszabb időn keresztül veszteséggel
kénytelen dolgozni, míg a terme-lés kellő megszorítása
következtében az egyensúly kereslet és kínálat közt ismét
helyreáll.
Ennyiben , de csakis ennyiben áll azon a fogyasztási adók ellen
emelt kifogás, hogy azok kártékonyak az iparra nézve. Minden új
fogyasztási adó behozatalánál meg kell fon-tolni : először
várható-e a fogyasztás nagy mérvű megszorí-tása (a mely kérdés
eldöntésénél főleg a megadóztatott fo-gyasztási czikk szükséges és
kedvelt volta jön tekintetbe) és másodszor nagy veszteségekkel
jár-e a más termelési ágba való átmenetel . Nagy tévedés azonban
azt mondani, bogy a mennyivel egy iparág termelése csökkent,
annyival fogyott a nemzeti termelés egész összege is. Hiszen az
onnan elvont töke és munka befektetést nyer más termelési ágban, a
nem-zeti termelés nem tér t veszít, hanem irányt változtat, a mi
esetleg előnyős is lehet, ha példáúl luxus-czikkek helyett
tö-megesen fogyasztott á rúk fognak nagyobb mértékben gyár-ta tni .
— Csakis az á tmenet esetleges költségei képeznek va-lódi
veszteséget.
Hasonlóan helytelen a termelés szaporodását várni egy ilyen adó
eltörlésétől. Gyarapodni 1'og az illető termelési ág, de a többiek
rovására és nemzetgazdasági nyereséget csak azon esetleges
értéktöbblet képez, melylyel többet állít elő az
*) Mill id. m . V. kötet, IV. fejezet, 6. §.
131
-
26 Tisza István :
iij termelési ágba átvitt termelési tőke s munka it t , mint
elő-állított régi rendeltetése mellett. *)
Azon specialis szempont, mely alá a munkabér t érő bár-minő adó
egyaránt, esik, azon befolyás következménye, mely-lyel a munkabér
bír a népesség mozgalmára. Statisztikailag igazolt tény u g y a n i
s , hogy a munkásosztály szaporasága annak anyagi helyzetétől függ,
azzal együtt változik ; a mun-kabér határozza tehát meg a
népmozgalom irányát vagyis a jövőbeli munkakínálatot . A munkabér
tehát szükségképen oly nagy lesz, a minő a gazdasági viszonyoknak
megfelelő munkakínálat előállítására szükséges (a mint Kicardo
kifejezi «The price of labour will express clearly the wants of
society respecting popula t ion») , mert lia nagyobb, túlböség, ha
kisebb, hiány áll be a munkáskezekben, mi csak a munkabér
leszállása vagy emelkedése által lesz orvosolható.
Minden a munkást érő adó tekintet nélkül minőségére, levon a
munkabérből , lassítja a népszaporodást, tehát a mun-kakínálat
megszorítása útján a munkabér emelkedésére vezet, vagyis á thár í t
ta t ik a vállalkozóra.
A munkabér absolut magassága egészen irreleváns, hasonlag azon
körülmény is, vajon életszükségletet képező czikkre, vagy más árúra
vettetett-e ki az adó, a mire példáúl Hock s Mill nagy súlyt
fektet. Bárminő nagy legyen a munka-bér, vagy bármily lényegtelen a
megadóztatott fogyasztási czikk, az adó mindenesetre levon a munkás
jólétéből, tehát a népszaporodást lassí t ja . Már pedig igen magas
munkabér gyorsan emelkedő munkakeresletre mutat , mely gyors
népes-ségszaporodást igényel, e szaporodás meglassúdása is
mun-káshiányt , tehát béremelkedést eredményez, ezért át fog hár í
t ta tn i az olyan adó is, mely az életszükségleteket nem érinti,
sőt a népességszaporodást sem szünteti meg egészen.**)
*) Ricardo id. m. XVI. fejezet. Ricardo ugyanezt mondja
munkájának XVI. fejezetében.
A munkabér elméletéről lévén szó, n e m hallgathatom el azon
meg-jegyzést, hogy nem értik, vagy í-ágalmazzák Ricardót, kik az
úgy ne-vezett vasbértörvényt neki tulajdonítják. Csak két
körülményre uta-lok : Először az úgynevezett természetes munkabér,
vagyis azon ösz-szeg, mely a munkás népesség föntartására
szükséges, különböző hely és idő szerint, függ a népszokásoktól s a
szükségletek nagyságától, me-lyekkel együtt a munkásosztály által
emelhető s tényleg emeltetik is.
132
-
Az adóáthárítás elmélete. 31
Előfordulhat azonban, hogy a munkabér emelkedése a termelés
megszorítását, tehát a munkakereslet csökkenését vonja maga u tán .
Ez esetben a bér ismét leszáll s az adó legalább részben
visszaháríttatik a munkásra . — Az állam költekezése compensálhat
ugyan a magán termelés megszorí-tásaért, de csak akkor, ha (mint
példáúl középítkezéseknél) a bejött összeg közönséges munkások
fizetésére fordíttatik. — E z igen sok esetben nem fordul elő, s
ekkor az adó egy részét csakugyan a munkás viseli. E z egy
kivétellel azonban át fogja a munkás adóját hárítani, csak az a
kérdés mi módon.
A piaczi momentán munkabérre közvetlenül csak is a kereslet és
kínálat bír befolyással. Ezek kiegyenlítési pontjá-nak felel meg a
munkabér nagysága. Minden m á s tényező csak ezek útján, csak úgy
hat a munkabérre, ha ezek valamelyiké-ben változást idéz elő. Egy a
munkásra vetett adó a kínálatot tüstént nem vál toztat ja meg, nem
változik t ehá t a munkabér sem mindaddig, míg a munkás
szegényedése a kínálat tényle-ges csökkenésében meg nem te rmi
gyümölcseit. E g y átmeneti korszak következik tehát, mely alatt a
m u n k á s az előbbinél rosszabb helyzetben van, s az adót valóban
viseli.
E korszak tartama s szigorúsága függ a munkabér nagyságától. H a
a munkabér oly csekély volt, hogy az adó
És (ezt ajánlom azok ügyeimébe, kik Ricardo fölfogását
materialisti-cusnak, érzés- s erkölcsi szempontok nélkülinek ta r t
ják) «az emberiség barátjai csak azt kívánhatják, hogy a
munkásosztály kényelmet, élve-zeteket igényeljen, s hogy ezek
elérésére minden törvényes úton buz-díttassék». Hogy m i az a
Bicardo-féle minimum, m u t a t j a e mondása: «sok kényelem megvan
most egy angol parasztházban, mi fényűzés volt a régi időkben».
Lehet létminimumnak nevezni ezt is, de akkor aztán nincs az a nagy
jövedelem, a mit e fogalom alá ne vonhat-nánk, s az elveszti
tulajdonképeni tartalmát. Létminimumnak helyesen csak az élet
föntartására physikailag szükséges jövedelmet nevezhet-jük, ez
pedig egyáltalában nem esik össze a Ricardo természetes
munkabérével, ki szükségletek mellett mindenütt kényelemről is
beszél. Másodszor a természetes munkabér helyben maradó (stationär)
nem-zetgazdaságban érvényesül, hol a munkakereslet n e m változván,
min-dig ugyanazon népességre van szükség. «Haladó országban a
munka-bér meghatározhatatlan ideig nagyobb lehet», tudniill ik
mindaddig, míg a haladás t a r t s szaporodó népességre van
szükség. Bajosan fogja bárki tagadhatni, hogy a XIX. század
pillanatnyi válságok daczára nagy-mérvű gazdasági haladás korszaka,
ezért Ricardo szerint is a termé-szetes munkabér fölött kell állnia
a tényleges munkabérnek.
133
-
28 Tisza István :
azt a létminimum alá nyomja le, akkor rövid lesz, de rend-kívüli
nyomort idéz elö. A népesség egy része iszonyú szen-vedések közt
pusztul el, s a béremelkedés gyorsan bekövet-kezik. Minél
magasabban áll a munkabér e szomorú stadium fölött, annál enyhébb
lesz az adó hatása , de annál tovább tar t az á tmenet i korszak, m
e r t a lé tminimum nem lévén érintve, inkább a születések
csökkenése, mint a halálozások növekedése okozza a kínálat
csökkenését, ez pedig csak hosszú idö múlva érezteti hatását .
Kieardo művének 9-dik és lG-dik fejezetében tagad ja az á tmenet
i korszak létezését. Szerinte munkabér nem a kapot t pénzben, de az
érte vehető árúkban áll, s ezek készletével áll arányban. (The
allowance of the labourer will always be in proportion to the
supply.) Egy a munkás t érő adó n e m éri sem a keresletet vagy
kínálatot, sem az árúkészletet, nincs tehát ok, a miért a valódi
munkabér változzék, úgy liogy a valódi változást megakadályozó
látszólagos változás tüs tént meg fog történni .
Ezzel szemben meg kell először jegyeznem, hogy rendes
körülmények közt a munkabér nagyságát — mint másu t t llicardo is
elismeri — a népszaporodás utáni szükséglet s nem az árukészlet ha
tározza meg. Nem a munkabér igazodik az árukészlethez, h a n e m
megfordítva. Kivételt csak azon eset képez, midőn valamely elhárí
that lan esemény (példáúl rossz termés, vagy szállítást gátló
háború) következtében a szükségelt árúkban jelenleg pótolhatatlan
hiány áll be. Míg ez állapot tar t , a munkabér szükségképen oly
csekély lesz, hogy a fogyasztás megfelelő megszorítását
eredményezze, tekintet nélkül a népszaporodás iránt i szükségletre.
De a munkakereslet és kínálat közt ennek következtében t ámad t
dispari tas annál nagyobb reactiót szül, mindjárt ama kivéte-les
állapot megszűnte u t á n .
Másfelől igaz ugyan, hogy a bór lényege a vett á rúkban s nem a
pénzben áll, de a piaezon pénzbér fölött tör ténik egyezkedés. — E
pénzbér nagysága közvetlenül csak a keres-let és kínálattól függ,
csak ezek valamelyikével együtt változ-hat . H a a valódi bér
bármily esemény, élelmi szerek drágu-lása, adó stb. következtében
nem lesz többé a munkások utáni szükségletnek megfelelő, a pénzbér
megfelelő változása csak a kínálat tényleges módosulta
következtében tör ténhet ik
Vit
-
Az adóáthárítás elmélete. 1!)
meg, tehát a szóban forgó átmeneti korszak csakugyan
bekö-vetkezik.
H a a mondottak alapján ítéletet kell mondanunk a munkabérre
vetett adók fölött, korántsem ajánlhat juk azokat oly mérvben, mint
Ricardo. — Igaz ugyan, hogy az á thár í tás többnyire megtörténik,
de 1. visszahárítás következteben egy része állandóan a
munkásosztályt terhelheti , 2. az ez adók behozatalát követő á
tmenet i időszakban azokat egészen a munkások viselik. —- Ezér t
kerülni kell a munkásra kivetett aránytalan adóknak behozatalát .
Régi adók ellen elesik legalább második, az elsőnél sokkal
lényegesebb, kifogásunk, úgy hogy oly országokban, hol régóta
fönnállanak s jelenté-keny jövedelmet haj tanak, eltörlésök kérdése
mindenesetre nagyon megfontolandó.
A munkásra vetett adó áthárítása a munkabér emelése útján
történik, az a kérdés t ehá t : mi történik tovább az áthá-rított
adóval, összeesik ama másikkal, kit terhel a munkabér emelkedése, a
vállalkozót-e vagy a fogyasztót ? Ennek megol-dása kívül esik jelen
értekezés körén ; egy külön, a miénknél nagyobb probléma az,
melynek tisztába hozatala külön m u n -kának képezhetné méltó
tárgyát.
1 3 G
-
. ;
-
hivatalnok, mások ismét min t törvényhatósági vagy községi
bizottsági tagok, mint nagy vállalatok részvényesei,
igazgató-tanácsosai stb. A nyugati művelt államok irodalmában
ezen
f szükségnekmegfelelőlegtalálunk összefoglaló «Évkönyv»
termé-szetű munkákat, melyek évről évre tájékozást nyújtanak a
köz-viszonyok iránt és tanulságos visszapillantást engednek a múl t
ra . I lyen vállalat a negyven év óta franczia nyelven megjelenő :
«Annuaire de l'économie politique et de la statistique ».Szerény
ebb körben mozgó ily évkönyv kiadását határozta el a m. t. akadémia
nemzetgazdasági és statisztikai állandó bizottsága. Az évkönyv
közéletünk és különösen a közgazdasági élet legfontosabb
moz-zanatai t fogja felölelni, a népesedési mozgalmat, a
mezőgaz-daságot, az ipart , kereskedelmet, forgalmat, pénzügyet, a
bel- és külföldi gazdasági törvényhozást, a bel- és külföldi
irodalmat, gazdasági egyleteink, nagyobb vállalataink működését,
kiállí-tásaink eredményét, a főváros közgazdasági viszonyait, az
aka-démia nemzetgazdasági és statisztikai bizottságának működését,
az ott tartott felolvasások rövid összefoglalását, az azokhoz
fűződő vitákat stb. ; —mindezekről tel jes és folytatólagos képet
fog adni .
Az Évkönyvnek legkiválóbb nemzetgazdasági ós statisztikai
szakerőink közreműködése van biztosítva s így reméljük, hogy a
közönség ezen vállalatot, melylyel az alólirott bizottság egy régen
kifejezett közóhajnak kiván megfelelni, s melynek eszméje már is a
legtágabb körökben rokonszenves fogadtatás-ban részesült, bizton
felkarolandja.
Az Évkönyv mintegy 20 ívnyi terjedelemben fog megjelenni. Ára 2
forint.
I I I . Magyar kereskedelmi műszótár.
Minthogy az I. és EL számú kiadványok egyelőre csak kor -látol t
számú példányban fognának megjelenni, az ezek iránt ér-deklődők
felkéretnek, miszerint a megrendelés végett mielőbb a m. t.
akadémia kiadóhivatalánál (akadémia bérháza) j elentkezni
szíveskedjenek. A kiadványok utánvét tel is megrendelhetők.
A m. t. akad. nemzetgazdasági és statisztikai állandó
bizottsága:
Dr. Földes Béla, bizottsági jegyző.
Gróf Lónyay Menyhért, bizottsági elnök.
-
A m. tud. Akad. nemzetgazdasági és statisztikai állandó
bizottságának kiadványaiból megjelent:
I.
ADALÉKOK
A P A P Í R P É N Z T Ö R T É N E T É H E Z KS
STATISZTIKÁJÁHOZ IRTA
F Ö L D E S B É L A .
Ára 20 kr.
II.
BÁNYÁSZATUNK JELEN ÁLLAPOTAS TEENDÖINKANNAK SIKERESB
KIFEJTÉSÉRE.
Dr. KŐNEK SÁNDOR
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIAI RENDES TAGTÓL.
Ára 30 kr.
III.
NÉPÜNK HIVATÁSA ÉS FOGLALKOZÁSA AZ 1880-BAN VÉGREHAJTOTT
SZÁMLÁLÁS SZERINT.
IRTA
Dr. JEKELFALUSSY JÓZSEF, KÖZ- É S VÁLTÓ-ÜGYVÉD,
M I N I S Z T E R I TITKÁR AZ ORSZÁGOS S T A T I S Z T I K A I H
I V A T A L B A N .
Ára 20 kr.
Oldalszámok������������������_1���������_2���������1��������2��������3��������4��������5��������6��������7��������8��������9��������10���������11���������12���������13���������14���������15���������16���������17���������18���������19���������20���������21���������22���������23���������24���������25���������26���������27���������28���������29���������30���������31���������32���������