Top Banner
eszközöknek nincs útjában. Neonfénytől, direkt természe- tes fénytől is óvjuk a palacko- kat. A jó bortartó polc szak- szerű tárolást biztosít borok számára és átláthatóvá teszi készletünket. A házi vinotéka egyik feltétele, hogy megfele- lő tárolást tudjunk biztosítani. Keressünk a bornak hűvös, nagyobb hőingadozás nélküli helyet! Magasabb hőmérsék- leten ugyanis a borok gyor- sabban fognak érni, öregedni. Borra nem mindig akkor van szükségünk, amikor megvásárlását időnk en- gedi. Néhány palackos otthoni készlettel fel tu- dunk készülni a váratlan alkalmakra. Egyes borok további palackos érlelés- sel nagyon jelentős javu- láson mennek át. (pl.: a tokaji aszúk, jó évjáratból származó, testes vörös- borok). Házi vinotéka összeállítá- sakor érdemes fogyasztá- si szokásainkat végiggon- dolni az év különböző idő- szakaiban: milyen gyako- riak a vendégfogadások, hányszor iszunk bort az étkezésekhez, családi, baráti körünknek mennyi- re akarunk bort ajándé- kozni. Megfelelő körülmények hiányában ne próbálkoz- zunk a borok hosszabb tárolásával. Ebben az esetben a különböző borok beszerzését úgy tervezzük és végezzük, hogy a bor fogyasztása fél év-egy éven belül megtörténjen. Ilyen hosz- szúságú időtartamra más helyek is megfelelnek a borok tárolására. Keres- sük meg lakásunk azon pontját, ahol a napi hőin- gadozás minimális, a hőmérséklet lassan emelkedik illetve csök- ken. A hőmérséklet lehe- tőleg ne essen 10 fok alá és 25 fok fölé. Azok a helyek biztosítanak meg- felelő tárolási lehetősé- get, ahol a borokat nem kell mozgatni takarítás- kor, gyakran használatos Mire éri meg odafigyelni a borok beszerzésénél és tárolásánál? Szakmai Hírlevél I. évfolyam 2. szám VÁ LÁSSZON az Art Porta kínálatából: Art Porta védjegyes Csopaki Olaszrizling: 1397 Ft 1048 Ft Keresse fel a www.webshop.artporta.hu oldalt, és megvásárolhatja ezt a köny- nyed, friss, elegáns bort, vagy látogasson el üzletünkbe, ahol elbeszélgethet ve- lünk, és talán egy másik alkalomra is választ magának bort szakértői segítségünk- kel. Választhat hozzá díszdobozt is. Megéri tervezni 3+1 érdekesség a Tokajiról „Nem is bor, ha nem Tokaji!” Tanácsok bor- kóstoláshoz Amikor a mustot oxigén kizá- rásával és kén hozzáadásával erjesztik, azért teszik, hogy a szőlőben lévő értékes aroma- anyagok megőrződjenek a kész borban. Ez a reduktív borkészítés lényege, melynek elsősorban fehér- és rozébo- rok esetén van jelentősége. Tudta-e? Tartalom:
6

Art_Porta_hirl_I_2

Apr 16, 2017

Download

Documents

Gabor Szabo
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: Art_Porta_hirl_I_2

eszközöknek nincs útjában.

Neonfénytől, direkt természe-

tes fénytől is óvjuk a palacko-

kat. A jó bortartó polc szak-

szerű tárolást biztosít borok

számára és átláthatóvá teszi

készletünket. A házi vinotéka

egyik feltétele, hogy megfele-

lő tárolást tudjunk biztosítani.

Keressünk a bornak hűvös,

nagyobb hőingadozás nélküli

helyet! Magasabb hőmérsék-

leten ugyanis a borok gyor-

sabban fognak érni, öregedni.

Borra nem mindig akkor

van szükségünk, amikor

megvásárlását időnk en-

gedi. Néhány palackos

otthoni készlettel fel tu-

dunk készülni a váratlan

alkalmakra. Egyes borok

további palackos érlelés-

sel nagyon jelentős javu-

láson mennek át. (pl.: a

tokaji aszúk, jó évjáratból

származó, testes vörös-

borok).

Házi vinotéka összeállítá-

sakor érdemes fogyasztá-

si szokásainkat végiggon-

dolni az év különböző idő-

szakaiban: milyen gyako-

riak a vendégfogadások,

hányszor iszunk bort az

étkezésekhez, családi,

baráti körünknek mennyi-

re akarunk bort ajándé-

kozni.

Megfelelő körülmények

hiányában ne próbálkoz-

zunk a borok hosszabb

tárolásával. Ebben az

esetben a különböző

borok beszerzését úgy

tervezzük és végezzük,

hogy a bor fogyasztása

fél év-egy éven belül

megtörténjen. Ilyen hosz-

szúságú időtartamra más

helyek is megfelelnek a

borok tárolására. Keres-

sük meg lakásunk azon

pontját, ahol a napi hőin-

gadozás minimális, a

hőmérséklet lassan

emelkedik illetve csök-

ken. A hőmérséklet lehe-

tőleg ne essen 10 fok alá

és 25 fok fölé. Azok a

helyek biztosítanak meg-

felelő tárolási lehetősé-

get, ahol a borokat nem

kell mozgatni takarítás-

kor, gyakran használatos

Mire éri meg odafigyelni a borok

beszerzésénél és tárolásánál?

Szakmai

Hírlevél

I. évfolyam

2. szám

VÁ LÁSSZON

az Art Porta kínálatából:

Art Porta védjegyes Csopaki Olaszrizling: 1397 Ft 1048 Ft

Keresse fel a www.webshop.artporta.hu oldalt, és megvásárolhatja ezt a köny-

nyed, friss, elegáns bort, vagy látogasson el üzletünkbe, ahol elbeszélgethet ve-

lünk, és talán egy másik alkalomra is választ magának bort szakértői segítségünk-

kel. Választhat hozzá díszdobozt is.

Megéri tervezni

3+1 érdekesség

a Tokajiról

„Nem is bor, ha

nem Tokaji!”

Tanácsok bor-

kóstoláshoz

Amikor a mustot oxigén kizá-

rásával és kén hozzáadásával

erjesztik, azért teszik, hogy a

szőlőben lévő értékes aroma-

anyagok megőrződjenek a

kész borban. Ez a reduktív

borkészítés lényege, melynek

elsősorban fehér- és rozébo-

rok esetén van jelentősége.

Tudta-e?

Tartalom:

Page 2: Art_Porta_hirl_I_2

2 A R T P O R T A H Í R L E V É L I . / 2 . S Z Á M

„Ha toka j i

bort kóstolgat

az ember ,

olyan érzése

van , mintha az

Istennel

beszélgetne”

-Jacques Puisas, a

Nemzetközi

Borakadémia

tiszteletbeli elnöke

Az első aszú 1631 húsvétjára került az

palackba

Az első aszú Sepsi Laczkó Máté református udvari

lelkész nevéhez fűződik, aki úrnője asztalára készítette a külön-

legességet a legenda szerint.

A török megszállás segítette Tokaj felemelkedé-

sét

A megszállás előtt a Szerémség számított hazánk legkiválóbb

borvidékének. A megszállás alatt 22 borvidékünkből 20 török

uralom alatt állt, a szabad Tokaj így nagy lehetőséget kapott a

fejlődésre.

Minimum 3 évig érlelik

A törvény szerint az Aszút minimum 3 évig kell érlelni, ebből

legalább 2 évig fahordóban. A maximum nincs meghatározva, a

Tokaji az egész világon egyedülálló abban, hogy képes kiállni

több évtizedes fahordós érlelést is.

Változatlan technológia

A Tokaji titkát a mai napig nem sikerült 100%-osan megfejteni,

nem véletlen, hogy az előállítás technikája a 16. század óta lé-

nyegében változatlan, mindössze az eszközök modernizálódtak.

S Z A K M A I H Í R L E V É L

I . É V F O L Y A M

2 . S Z Á M

3 + 1 érdekesség a

világsztár Tokaji

Aszúról

1906-os évjáratú 5 puttonyos aszú kapszulája :

Herceg Windischgraetz Lajos Tokajhegyaljai Borpincé-

szet, Rákóczi Pince Tokaj.

Page 3: Art_Porta_hirl_I_2

A királyok és királynék bora...

3 A R T P O R T A H Í R L E V É L I . / 2 . S Z Á M

nál a frissesség, a gyümölcsös-

ség a lényeg, amelyet viszony-

lag rövid ideig őriznek meg. A

minőségi fehérborok általában 2-

3 év alatt érnek csúcspontra.

Kivételt képeznek az olyan, ma-

gas cukortartalmú, különleges

borok, mint pl. a Tokaji aszú,

kiváló ifjúkori minőségi jellemző-

ik megmaradnak és lényegesen

nem változnak. A vörösborok

rendszerint hosszabb ideig

A boroknak fajtánként és

évjáratonként is eltér a

"csúcspontja": az az időszak,

amikor elütő, zavaró tulaj-

donságaitól megszabadul,

de élvezetes tulajdonságai,

harmonikus jegyei, jellemzői

még változatlanok A reduk-

tív technológiával készült

borok életgörbéje rövi-

debb, ezért rövidebb ideig

tárolhatók. Ezeknél a borok-

tárolhatók a csersavtartalmuknak

köszönhetően. A testes vörösbor-

ok 5-7 év után érik el csúcsminő-

ségüket. Az évjárat is nagyban

befolyásolja a borok eltartható-

ságát. Kedvezőtlenebb évjáratok-

ban a borok kevésbé harmoniku-

sak, ezért fejlődésük sem lesz

megfelelő, kedvező irányba ható.

A kedvezőtlenebb évjáratokban

inkább a fiatalon fogyasztható bo-

rok mutatnak jobb minőséget.

ja a tény, hogy Erzsébet

udvartartása a költségve-

tése 10%-át fordította a

tokaji borra. I. Gusztáv

svéd király stockholmi

palotájának pincéjében

1559-ben 87 hordó tokaji

bor volt. A pincenapló

tanúsága szerint utódja,

III. Johann udvarában

1673-ban ezer pint felett

fogyasztottak tokaji bort.

(1 pint= 1,4 liter)

A lengyel nemesség kö-

rében esküvő, keresztelő,

ünnepség elképzelhetet-

len volt tokaji bor nélkül.

XIV. Lajostól I. Péterig -

mind asztalukra paran-

csolták a nemes nedűt.

XIV. Lajosnak, a Napki-

rálynak kedvenc italává

vált a magyar borkülönle-

gesség, amikor azt meg-

ízlelte, a következőt

mondta:

„Vinum regnum, rex

vinorum” (A borok királya, a

királyok bora), mely azóta

elmaradhatatlan jelmondata

lett minden üveg tokaji

aszúnak. A kor neves tudó-

sa, Paracelzus még meg is

vizsgálta, mivel az a hír jár-

ta, hogy a magyarok ara-

nyat tesznek a borba, attól

olyan szép sárga színű.

I. Katalin orosz cárnő a

bécsi császári udvarral

kötött szerződését azzal

indokolta, hogy

„szüksége van az egés-

zsége számára az oly’

hasznos borra.” Erzsé-

bet cárnő pedig egysze-

rűen nem tudott tokaji

nélkül élni. „Ha egy mód

van rá, küldjön futárral

legalább három hordó-

val, mert sehol sem tu-

dok szerezni, pedig nem

lehetek meg nélküle, mi-

ként azt Ön is tudja.” S

hogy mily hatalmas tétel

volt ez a kivitel, bizonyít-

Meddig tároljuk a borokat?

A lengyel nemesség körében

elterjedt volt a mondás:

„Non est vinum nisi tokaynum!”,

azaz „Nem is bor, ha nem tokaji!”

A R T P O R T A H Í R L E V É L I . / 2 . S Z Á M

Forrás: Wikipedia

Page 4: Art_Porta_hirl_I_2

Megbánás helyett kerülje el a csalódást a borkóstolásnál!

Segítünk Önnek!

A rózsaszín és

kék abroszt a

fehérboroknál,

a világossárgát

és kéket a

vörösboroknál

kerüljük el!

A R T P O R T A H Í R L E V É L I . / 2 . S Z Á M

ségekben. A következő, néha

meghökkentő eredmények szület-

tek:

amikor a környezetünkben min-

den piros és rózsaszín árnyalatú,

akkor a megkóstolt ízeket éde-

sebbnek érezzük.

amikor minden zöld, akkor sava-

nyúnak (!)

amikor a sárga dominál, az íze-

ket sósabbnak érezzük

a kék kesernyés ízérzetet vált ki

a fehér szín viszont semleges

a barna és a lila az édes-

kesernyés ízhatások felé visznek

el.

A lenti táblázatban az abrosz és a

pohárban levő bor színének ösz-

szefüggéseit tekintjük át.

A környezeti tényezők vége-

láthatatlan sora nagyon erős

befolyást gyakorol hangula-

tunkra, de több megoldás van

arra, hogyan kerülje el az el-

kerülhetőt.

Illatok és ízek

Az illatokat és az ízeket 18 és

21 fok között érzékeljük a

legtökéletesebben. A maga-

sabb páratartalomban az ízek

jobban érvényesülnek. Ügyel-

jünk a világításra: a túlságosan

erős, vakító világítás negatívan

hat az érzékenységre, a túl

alacsony fény viszont altató

hatású lehet. Kerüljük a zajos

környezetet. Zárjuk ki a kony-

hai szagokat (olaj, odapirult

ételek), kerüljük az erős par-

füm használatát magunkon, a

dohányzást pedig tiltsuk meg.

Elszánt borkóstolók állítják: a

dohányosok használjanak in-

kább nikotintapaszt, akár már

egy héttel előtte, mert ennyi

idő alatt visszatérhet az ízér-

zékelés.

Berendezés

A berendezés is fontos sze-

repet játszik. A természetes-

hez közel álló építő- díszítő-

anyagok, berendezési tár-

gyak hatnak legjobban a kós-

toló hangulatára. Fából, fara-

gott kőből, különleges ége-

tett téglából, kovácsolt vas-

ból, rézből készült tárgyak és

díszítések, továbbá a megfe-

lelő anyagból készült függö-

nyök, abroszok.

Színek

A genfi Motivációs és Kom-

munikációs kutatóintézettel

végzett kutatásai során Cey-

Bert Róbert Gyula annak járt

utána, hogyan módosítják a

színek az ízérzékelést. A kí-

sérletben részt vevő szemé-

lyek ugyanazokat a borokat,

termékeket és ételeket kós-

tolták különböző színű helyi-

Abrosz színe Fehérbor Rosébor Vörösbor

Fehér abrosz Kedvező hatás, különö-

sen esti fényben

Kedvező hatás, inkább a

nappali fényben

Kedvező hatás, in-

kább az esti fényben

Rózsaszín abrosz Kedvezőtlen (rózsaszín

árnyalatot kap a bor)

Kedvező (gazdagabb szín-

árnyalatú lesz)

Kedvező, a bor ele-

gánsabbnak tűnik

Lazac-rózsaszín

abrosz

Negatív hatás: a bor

színe fáradtnak tűnik

Kedvező: a bor melegebb,

vonzóbb árnyalatú lesz

Kedvező: a bor színe

mélyebb, elegánsabb

Zöld abrosz Kedvező: világoszöldes

szín különösen nappal

Kedvezőtlen: zöldes szín-

árnyalat

Pozitív kiegészítő

színkontraszt

Világossárga ab-

rosz

Kedvező, különösen

nappali fényben

Kedvező, sárgás színár-

nyalat különösen este

Kedvezőtlen, kevésbé

piros színárnyalat

Kék abrosz Kedvezőtlen ,kékes-

zöld színt ad a bornak

Kedvezőtlen, kékeszöld

színt ad a Rosénak

Nagyon kedvezőtlen,

barnás lila színt ad.

Page 5: Art_Porta_hirl_I_2

8200 Veszprém, Láhner György u. 5

Telefonszám: 06 70 428-45-59

Art porta Kft.

Az Art Porta hírleveléről

Havonta megjelenő hírlevelünkben érdekességeket találhat, tájékozódhat borkínálatunkról és

egyéb kiegészítőinkről, illetve körbejárunk egy-egy témát részletesen. Az Ön borfogyasztása

ezáltal tudatosabb lehet, könnyebben választhatja ki az ízlésének megfelelő borokat, és ke-

vesebb időt kell fordítania a vásárlásra.

Rólunk

Cégünk Art Porta védjeggyel ellátott, elismert borászok és kortárs művészek összefogásával

készült palackozott borok és borokkal kapcsolatos kiegészítők forgalmazásával, kereskedel-

mével foglalkozik. Pártoljuk a természetes anyagokból kézzel teremtett értéket, melyek meg-

határozó szerepet foglalnak el forgalmazott termékeink között.

lenítésére. Egyre kevesebb szemrehányást kapnak a szaksajtóban azok, akik más stílusú aszút kezdtek palac-kozni. Azóta egyre több olyan aszú került piacra, amelyek a sötét szín és a túlzott oxidáltság helyett feltárják magukban az adott borvidék és szőlőfajta jellegzetességeit. Az utóbbi években egyre job-ban megerősödött a tokaji szárazbor-kínálat. Az Art Por-ta vásárlói ugyanakkor inkább édes bor pártiak. A fajta

Nemcsak a borok, de a vezető pincé-szetek is mű-ködésük ideje alatt egyre karaktereseb-bek lesznek, felismerhető vonásokkal. Közel 10 éve, az új telepíté-sű ültetvények termőre for-

dulásával megindult a kísérle-tező kedv a tokaji bor megje-

adott: a furmint a termőterü-letek kétharmadát uralja. A határozott karakterű fajta a borvidék adottságaival, első-sorban annak vulkáni eredetű talajával jó párost alkot. Az édesség mögé bújtatott egyé-nisége a fajtának lehetőséget kapott tehát, és nagy sikert aratott a pincészeteknél és a fogyasztóknál egyaránt. A dűlő alapú bortermesztésnél a száraz furmint erős karak-terének köszönhetően az a fajta, ami leginkább képes megjeleníteni a dűlő jellegze-tességeit.

Az új irányvonal a Tokaji borvidéken

A R T P O R T A H Í R L E V É L I . / 2 . S Z Á M

2000 Ft-os

megtakarítás!

Édes Álom borcsomag 4 édes borral most 8700 Ft helyett csak 6700 Ft!

Tartalma: Feind Muscat Ottonel 2012, Tokaji Sárga Muskotály 2006, To-

kaji 3 puttonyos aszú 2004, Tokaji Szamorodni 2002. Címünk: Láhner u. 5

Olvassa be

okostelefonjával

a térképhez!

Készítették: Szabó Gábor Dósa Győző

Page 6: Art_Porta_hirl_I_2

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük, hogy elolvasta hírlevelünket. Előzetesként

néhány mondat a következő havi hírlevelünkből:

A bor és a szőlő pozitív hatásai az életünkre

Méltatlanul keveset beszélnek a médiában arról, hogy

a bornak milyen pozitív hatásai vannak. A szőlő húsa,

magja, bőre és a bor gyakorlatilag minden hasznos ha-

tóanyagot tartalmaz, amire a bőrnek szüksége van.

Pár éve nem újdonság a kozmetikai kezelések között a

borterápia sem, ami Franciaországból, Bordeaux-ból

indult el.

Az olcsó bor árnyoldalai

Bár tudatos vásárlóként sokszor keressük a legjobb

árakat, bizonyos szint alá nem érdemes menni, hogy

ne érjen csalódás. Az 500 forintos kategóriában nem

ritkán még az évjárat és a fajta megjelölését is mellő-

zik, így zsákbamacska, hogy mi kerül a pohárba.

Tisztelettel:

Art Porta Kft. csapata