Top Banner
Madarak és Fák Napja project a 2. b osztályban Magyarországon 1906 óta lett hivatalosan ünnep a Madarak és Fák Napja, melybe iskolánk is rendszeresen bekapcsolódik. Idén a 2. b osztály egy héten keresztül foglalkozott ezzel a témával. ÖKO szakkör keretében csapatokat alkottunk, amelyek egy-egy hazánkban élő madár nevét kapták. Meghallgattuk a Madárdalt, majd 2 perc alatt kellett minél több madár nevére visszaemlékezni a csapatoknak. Ezután pedig madárhangokat kellett felismerni. Játszottunk „Legyen ön is milliomost” a témával kapcsolatosan. Többször kimentünk a természetbe, ahol nagyon hálásak voltunk a fákért, az éneklő madarakért, amelyek nyugalmat árasztottak felénk. Matematika órán kismadarak hozták nekünk a feladatokat. A jó megoldásokért betűket gyűjthettek a csapatok, melyből a végén az év madarának, a vándorsólyomnak a nevét rakhatták ki. Madarakhoz kapcsolódtak a szöveges feladatok is, és itt sem maradhatott el a madaras szorzó színező, amely a vándorsólymot és a gólyát ábrázolta. Erről a madárról olvastunk olvasás órán és szövegértési feladatokat is kaptak hozzá a gyerekek. Írás órán a madár legfontosabb jellemzőiről szóltak a táblára írt mondatok. A csapatoknak a helyesírási hibákat kellett megtalálni, majd lemásolni a rövid szöveget. A szöveg alapján pedig ki kellett színezni az év madarát. A hét folyamán Kányádi Sándor „Meddig ér rigófütty?” című meséjét is feldolgoztuk, melyet el is játszottunk. Környezetismeret órán a madarak jellemzőivel foglalkoztak. Ének-zene órán az Erdő, erdő, erdő című dalt tanulták meg. Technika órán pedig elkészültek a színes papagájok. A csoportmunkák során sok-sok -t gyűjthettek a gyerekek. A projectet a kacsatánc megtanulásával fejeztük be. Iván Ildikó osztályfőnök, ÖKO szakkörvezető
6

amelyek egy- Mate , majd -sokrakoczi-ferenc.baptistaoktatas.hu/file/list_e/4249/... · papagájok. A csoportmunkák során sok-sok -t gyűjthettek a gyerekek. A projectet a kacsatánc

Jan 05, 2020

Download

Documents

dariahiddleston
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: amelyek egy- Mate , majd -sokrakoczi-ferenc.baptistaoktatas.hu/file/list_e/4249/... · papagájok. A csoportmunkák során sok-sok -t gyűjthettek a gyerekek. A projectet a kacsatánc

Madarak és Fák Napja project a 2. b osztályban

Magyarországon 1906 óta lett hivatalosan ünnep a Madarak és Fák Napja, melybe

iskolánk is rendszeresen bekapcsolódik. Idén a 2. b osztály egy héten keresztül

foglalkozott ezzel a témával. ÖKO szakkör keretében csapatokat alkottunk,

amelyek egy-egy hazánkban élő madár nevét kapták. Meghallgattuk a Madárdalt,

majd 2 perc alatt kellett minél több madár nevére visszaemlékezni a csapatoknak.

Ezután pedig madárhangokat kellett felismerni. Játszottunk „Legyen ön is

milliomost” a témával kapcsolatosan. Többször kimentünk a természetbe, ahol

nagyon hálásak voltunk a fákért, az éneklő madarakért, amelyek nyugalmat

árasztottak felénk. Matematika órán kismadarak hozták nekünk a feladatokat. A jó

megoldásokért betűket gyűjthettek a csapatok, melyből a végén az év madarának,

a vándorsólyomnak a nevét rakhatták ki. Madarakhoz kapcsolódtak a szöveges

feladatok is, és itt sem maradhatott el a madaras szorzó színező, amely a

vándorsólymot és a gólyát ábrázolta. Erről a madárról olvastunk olvasás órán és

szövegértési feladatokat is kaptak hozzá a gyerekek. Írás órán a madár

legfontosabb jellemzőiről szóltak a táblára írt mondatok. A csapatoknak a

helyesírási hibákat kellett megtalálni, majd lemásolni a rövid szöveget. A szöveg

alapján pedig ki kellett színezni az év madarát. A hét folyamán Kányádi Sándor

„Meddig ér rigófütty?” című meséjét is feldolgoztuk, melyet el is játszottunk.

Környezetismeret órán a madarak jellemzőivel foglalkoztak. Ének-zene órán az

Erdő, erdő, erdő című dalt tanulták meg. Technika órán pedig elkészültek a színes

papagájok. A csoportmunkák során sok-sok -t gyűjthettek a gyerekek. A

projectet a kacsatánc megtanulásával fejeztük be.

Iván Ildikó

osztályfőnök, ÖKO szakkörvezető

Page 2: amelyek egy- Mate , majd -sokrakoczi-ferenc.baptistaoktatas.hu/file/list_e/4249/... · papagájok. A csoportmunkák során sok-sok -t gyűjthettek a gyerekek. A projectet a kacsatánc
Page 3: amelyek egy- Mate , majd -sokrakoczi-ferenc.baptistaoktatas.hu/file/list_e/4249/... · papagájok. A csoportmunkák során sok-sok -t gyűjthettek a gyerekek. A projectet a kacsatánc
Page 4: amelyek egy- Mate , majd -sokrakoczi-ferenc.baptistaoktatas.hu/file/list_e/4249/... · papagájok. A csoportmunkák során sok-sok -t gyűjthettek a gyerekek. A projectet a kacsatánc
Page 5: amelyek egy- Mate , majd -sokrakoczi-ferenc.baptistaoktatas.hu/file/list_e/4249/... · papagájok. A csoportmunkák során sok-sok -t gyűjthettek a gyerekek. A projectet a kacsatánc
Page 6: amelyek egy- Mate , majd -sokrakoczi-ferenc.baptistaoktatas.hu/file/list_e/4249/... · papagájok. A csoportmunkák során sok-sok -t gyűjthettek a gyerekek. A projectet a kacsatánc