Adalékok Prohászka Ottokár és a numerus clausus kapcsolatához. In: Zsidók és keresztények az évszázadok sodrában. Interpretációk egy témára. Miskolc, 2015. 241-252.

ADALÉKOK PROHÁSZKA OTTOKÁR

ÉS A NUMERUS CLAUSUS KAPCSOLATÁHOZ

FAZEKAS CSABA

Prohászka Ottokár (1858–1927), 1905-től székesfehérvári püspök a Horthy-korszak

szellemi arculatának meghatározó egyénisége volt, egyházi tevékenysége mellett

fontos politikai közszereplő. Munkásságának értékelése máig vitatott, különösen a

zsidósággal kapcsolatos álláspontja vált ki rendszeresen heves közéleti, illetve törté-

nészvitákat.1 Alábbiakban e témához kívánunk néhány újabb, eddig nem ismert ada-

lékot felvonultatni, kizárólag az 1920-ban elfogadott, a zsidóság korlátozását első-

ként jogszabályban rögzítő XXV. tc., az ún. numerus clausus törvény utóélete kap-

csán.2 Konkrétan Prohászka Ottokár és a felsőoktatási zsidókvóta viszonyrendszere

megjelenik az antiszemitizmusával kapcsolatos, ellentétes alapállású tanulmányok-

ban, illetve életrajzaiban is.3 E sorok írója korábban két tanulmányban foglalkozott a

témával,4 arra a megállapításra jutva, hogy – szemben a püspök zsidóellenességét

tagadó vagy mentegető álláspontokkal – Prohászkának kezdeményező és meghatá-

rozó szerepe volt a jogszabály elfogadtatásában. Lényegében ő öntötte formába a

Horthy-korszak első szakaszának antiszemita politikai követeléseit, és lett azok leg-

inkább tekintélyes, hangadó támogatója.5

Jelen dolgozatunkban néhány olyan sajtónyilatkozatot kívánunk elemző módon

bemutatni, melyek fent említett tanulmányainkban nem vagy csak rövid említés for-

májában szerepelnek. Úgy gondoljuk, hogy ezek a Prohászkát illető antiszemitizmus-

vita fontos adalékai, továbbá rávilágítanak az 1920–1928 közötti, a numerus clausus

enyhítésével, visszavonásával kapcsolatos politikai diskurzus légkörére, érveire is.

Prohászka 1920–1922 között az első nemzetgyűlés képviselője volt, ezt követően

azonban nem vállalt mandátumot. Képviselősége időszakában, majd azt követően is

gyakran lépett fel szélsőjobboldali csoportok (elsősorban az Ébredő Magyarok Egye-

sülete), társadalmi szervezetek nagygyűléseinek fő szónokaként, illetve gyakran

adott politikai helyzetértékelést radikális, antiszemita lapok (főleg a Szózat és A Nép)

újságíróinak, s számos publicisztikai írást jelentett meg. Az utóbbiakból kirajzolódó

zsidóság-kép részletes elemzése meghaladná jelen tanulmány kereteit, így csak né

1 Utóbbiak köréből lásd pl.: BARLAY 2003; GÁRDONYI 2005; ORVOS 2006. stb. Vö. MÓZESSY 2008;

FAZEKAS 2008; MÓZESSY 2009. 2 A témát legutóbb összefoglalóan dolgozta fel: KOVÁCS M. 2012; illetve két jelentős tanulmánykötet:

MOLNÁR Judit (szerk.): Jogfosztás – 90 éve. Tanulmányok a numerus claususról. Nonprofit Társada-

lomkutató Egyesület, Budapest, 2011.; KARADY, Victor‒NAGY, Peter Tibor (eds.): The Numerus Clau-

sus in Hungary. Studies on the First Anti-Jewish Law and Academic Anti-Semitism in Modern Central

Europe. Centre for Historical Research, History Dep. of the CEU, Budapest, 2012 (Research Reports

on Central European History). A téma általánosabb, legutóbbi monografikus összefoglalásai:

HANEBRINK 2006; UNGVÁRY 2012. 3 GERGELY 1994, 196–197; SZABÓ 2007, 250–252. 4 FAZEKAS 2011; FAZEKAS 2012. 5 Lásd erről még: KOVÁCS M. 2012, 95–100.

242 Fazekas Csaba

hány általánosság rögzítésére van módunk. Prohászka alapvetően egy kétpólusú rend-

szerben értelmezte a korabeli magyar politika világát. A „keresztény-nemzeti Ma-

gyarország” megteremtése iránti szenvedélyes elkötelezettség jellemezte szinte min-

den közéleti megnyilatkozását. Cikkeiben, továbbá a hallgatóságát magával ragadó,

jól felépített, szemléletes hasonlatokkal operáló szónoklataiban folyamatosan moz-

gósítani igyekezett a keresztény magyar társadalmat, soha nem volt eléggé megelé-

gedve a magyar nép keresztény eszmék iránti elkötelezettségével. Korának más jobb-

oldali és szélsőjobboldali közszereplőihez hasonlóan úgy vélte, hogy a legfontosabb

feladat a sokat támadott, szenvedő nemzet „önvédelmének” a megfogalmazása – ez

pontosan kifejezésre jutott a numerus clausus mellett érvelő 1920. szeptember 16-i

parlamenti beszédében is. Azt az ellenfelet, amellyel szemben a nemzeti önvédelem

kiépítését szorgalmazta, gyakran illette a „zsidó” kifejezéssel. Nem igaz, hogy kizá-

rólag valami különleges, az egészséges magyar lelket megmételyező, ezért a nemzet

romlását előidéző „szellemiséget” nevezett volna „zsidónak”, bár kétségtelen, hogy

gyakran kapcsolatba hozta a magyarságra nézve egyéb, nemkívánatosnak minősített

jelenségekkel, elsősorban a liberalizmussal, a forradalmakkal, a sajtóval, az erkölcs-

telenséggel stb. Ugyanakkor Prohászka nagyon gyakran beszélt általában a zsidóság-

ról mint veszélyforrásról, „zsidó fajról”, mellyel szemben meg kell védelmezni a

nemzetet. A „keresztény”-t és a „zsidó”-t két antagonisztikusan szemben álló jelen-

ségként értelmezte, utóbbival szemben ellenállásra buzdított, a veszélyérzet felisme-

rését szorgalmazta.

Mindez megmutatkozott azokban a nyilatkozataiban, amelyeket 1920 ősze

(vagyis a numerus clausus törvénybe iktatása) után tett. A kor legtöbb szélsőjobbol-

dali, antiszemita politikusához hasonlóan Prohászka is úgy vélte: a zsidóság egyetemi

felvételének korlátozása az első, de nem elégséges lépés a „keresztény Magyaror-

szág” megteremtése érdekében, ezért azt semmilyen módon enyhíteni, pláne vissza-

vonni nem szabad. (A kiterjesztő értelmű módosítást viszont pártolta.) A szélsőjobb-

oldali politikusokhoz („ébredőkhöz”, illetve „fajvédőkhöz”) hasonlóan nemzetelle-

nes árulásként értelmezte az 1920. évi XXV. tc. kérdésének puszta felvetését is, az

efféle törekvéseket pedig a kezdeményezők „zsidóság” általi befolyásoltságának

vagy „zsidó” jellegének tulajdonította, akár hazai közéleti tényezőkről, akár külföldi

intézményről, akár sajtócikkről volt szó.

I. Az első nemzetgyűlés 1922. február 16-án rekesztette be üléseit. Alig három nappal

később a Szózat több közéleti személyiséget is megkérdezett arról, mi a véleménye a

numerus claususról, köztük Prohászka Ottokárt is.6 A szélsőjobb egyik legnépsze-

rűbb orgánuma nem hagyott kétséget afelől, hogy nemzetellenes támadásnak tartot-

ták a zsidóellenes törvény módosítását időről időre felvető politikai megnyilatkozá-

sokat. A lap által megkérdezettek mindegyike elítélte az ilyen kezdeményezéseket,

és szenvedélyesen kiállt a zsidók felsőoktatási korlátozásának eszméje mellett. Így

6 Kell-e numerus clausus? Szózat, 1922. február 19., 6.

Adalékok Prohászka Ottokár és a numerus clausus kapcsolatához 243

nyilatkozott Vass József vallás- és közoktatásügyi miniszter, illetve elődje, Haller

István is, aki 1920 őszén a kultusztárcát vezette. Utóbbi arról is beszélt, hogy a mó-

dosítás puszta felvetése „a magyarok ellenségeinek legújabb rohama”, amely azon-

ban összekovácsolja az igazi „hazafiakat” a zsidóság részéről érkező támadások visz-

szaverésére. Hasonló gondolatoknak adott hangot a korábban is heves antiszemitiz-

musáról ismertté vált Budaváry László képviselő,7 valamint Széchenyi Viktor is, aki

szerint a numerus clausus „egyedüli pozitív létesítménye a törvényhozásnak a köz-

vetlen fajvédelem terén”. Utóbbi még meg is fenyegette a törvény („magyar védő-

bástya”) ellenzőit, hogy próbálkozásaikat a radikálisan antiszemita Ébredő Magyarok

Egyesülete a legkeményebb fellépéssel fogja megtorolni, a zsidóellenesség legna-

gyobb „vívmányát” pedig megvédelmezni. Megszólaltattak egy sor korabeli ismert

professzort (például Prőhle Vilmost, Timon Ákost, Angyal Pált, Bresztovszky Bélát,

Bernát Istvánt stb.) is, akik a különböző felsőoktatási intézményekben a numerus

clausus sikereiről és jótékonynak vélt hatásairól számoltak be. Különösen érdekes e

helyen Teleki Pál volt miniszterelnök nyilatkozata, aki a numerus clausus életbe lép-

tetését miniszterelnökként is támogatta. Teleki súlyos problémaként, a történelmi

Magyarország összeomlását előidéző okként definiálta, hogy nem láttak hozzá ko-

rábban kellő erővel „a legbelső és legközvetlenebb »nemzetiség«: a zsidóság immu-

nizálásához”. A felsőoktatási kvóta bevezetését a „zsidókérdés megoldásában” az

első, de sajnálatos módon addig az egyetlen lépésnek minősítette. „Drasztikus és »re-

akciós« eszköz ez a törvény” – ismerte el, majd hozzátette: „de építően és nem visz-

szafejlesztően reakciós.” Teleki szerint a zsidók továbbtanulásának akadályozása ki-

zárólag nemzetvédelmi célokat szolgál, amelyet a mindenkori magyar kormányoknak

egészen addig változatlanul fent kell tartani, amíg a magyarság annyira meg nem erő-

södik, hogy numerus clausus nélkül is „folytatni képes országvisszafoglaló harcát”.

A küszöbön álló új parlamenti választások tétjét abban jelölte meg, hogy a „magyar-

ság ellenségei” (vagyis a zsidók és azok szimpatizánsai) meg tudják-e ingatni az el-

kötelezett népben az izraeliták korlátozásával kapcsolatos erős meggyőződést. Ha ez

bekövetkezne – mondta –, „ez nemzetünk végzetes gyöngeségéről tenne tanúságot”.8

Prohászka az újságírói kérdésre az alábbi nyilatkozatot tette:

„Ha a magyarországi zsidóság adakozó kedvét akarja függővé tenni a

numerus clausustól, ezzel csak a saját helyzetét teszi még súlyosabbá, a

széles magyar milliók irántuk való elkeseredését még izzóbbá. Hiszen

efféle eljárással nem a magyarságot »bünteti«, hanem azokat a nyo-

morgó, szerencsétlen tömegeket, amelyeknek segítése épp a konjunktu

7 Vö. UNGVÁRY 2012, 94–95. 8 Teleki álláspontjának átfogó értékeléséről lásd KOVÁCS M. 2012, 114–119.

244 Fazekas Csaba

rális vagyonok urainak fő kötelessége. Az olyan kijelentések, mint ame-

lyek valamelyik rituális vacsorán9 a múltkor elhangzottak, csak azt bi-

zonyítják, hogy ennek a lebzselő fajnak mindene megvan, csak – a szíve

hiányzik. Hogy pedig egy országban a generális többség mit tart helyes

elhelyezkedésnek, minő fajvédelmi intézkedéseket tart szükségesnek, azt

nem a zsidóságnak van hivatva meghatározni. A numerus clausus tör-

vény különben sem volt indulat, csinált lendület vagy más efféle, hanem

súlyos és mélységes meggondolás, amelyre rideg statisztikák késztettek

bennünket. A retirálás tehát éppen nem a mi szerepünk, hanem a túlsó

oldalé.”

Világos, hogy Prohászka a zsidóság részéről a magyarság elleni provokációnak

értelmezte a numerus clausus enyhítését célzó kezdeményezéseket. Rövid nyilatko-

zatában is súlyos antiszemita panelekkel élt (ilyen volt a zsidóság „lebzselő fajként”,

tulajdonképp szívtelen élősködőkként való megbélyegzése), és határozottan, két

szembenálló népcsoportként elkülönítette a magyarságot a zsidóktól, mondván: előb-

biek védekeznek utóbbiak „támadása” ellen, akiknek semmiféle beleszólása nem le-

het a magyarság velük kapcsolatos törvényhozásába. Tipikus szélsőjobboldali fordu-

lattal hangsúlyozta még, hogy a numerus clausust nem antiszemita indulatok indu-

kálták (pedig a valóságban nagyon is ez volt a helyzet), hanem „rideg statisztikák”.

E statisztikák alatt egyaránt érthette a felsőoktatásban országos arányszámához ké-

pest felülreprezentált zsidóságot (ez volt az egyik fő „érv” a numerus clausus mellett),

továbbá azt a széles körben elterjedt antiszemita előítéletet, miszerint a zsidók jóval

kevésbé vették ki részüket az első világháborús áldozatvállalásból a keresztényekhez

képest. Ez utóbbit egyébként Prohászka elhíresült 1920. szeptemberi parlamenti be-

szédében is hangsúlyozta, bár a zsidók akkor és később is hiába hangoztatták a tény-

leges adatok publikálásával, hogy ez a beállítás a háborús veszteségek statisztikai

adatainak közönséges meghamisítása.10

II. Prohászka részletesebben foglalkozott a numerus clausus kérdésével egy követ-

kező, már az új nemzetgyűlés megalakulását követően publikált interjújában, melyet

a radikális Farkas Sándor újságíró készített vele.11

A püspököt egyébként rajongásig tisztelő újságíró Prohászkát a numerus clausus

szellemi atyjaként is jellemezte, azon történelmi személyként, aki „hatalmas súlyú

érveivel ezt a fajvédelmi alkotást kiérlelte”. Prohászka nyilván elfogadta ezt a minő-

sítést, majd a zsidókvóta megszüntetésének lehetősége kapcsán így beszélt:

9 Sajnos nem tudjuk, itt Prohászka pontosan melyik egykorú, zsidósághoz köthető eseményre célozha-

tott, de a sarkítás szándéka a szövegből jól érzékelhető. 10 Lásd erről részletesen: KOVÁCS M. 2012, 44–45. 11 Prohászka Ottokár püspök az időszerű kérdésekről, Szózat, 1922. augusztus 31., 1–2. Korábban rövi-

den idéztük: FAZEKAS 2012, 173–174.


„Azt a mállasztó folyamatot, amely a numerus clausus ellen megindult,

nem lehet semmibe venni. Ezek a támadások kétségtelenül előbb-utóbb

meggyúrnák a közgondolkodást és felőrölnék az első nemzetgyűlés jól

megfontolt állásfoglalását. A liberalizmus csírái úgyis benne vannak

még a magyar intelligencia lelkében, a liberalizmus pedig természetesen

erős nemzeti érzéssel nem szívesen van egy hajlékban. Erős nemzeti el-

vek ezzel a liberalizmussal nem egyeztethetők össze. Hiszen a magyar

liberalizmust az is jellemezte, hogy mindig idegen befolyás alatt állva, a

magyar gerincesség épségben maradását gátolta s ilyenformán a libe-

ralizmus a maga szerencsés kifejlődését sem kaphatta meg. A nemzeti

iránynak csak bizonyos mértékig való intézményesítéséhez úgy hozzá

voltunk szokva, hogy határozott faji kultúra hangoztatása – hogy úgy

mondjam – nem volt udvarképes. Valahogyan burdaszag12 volt az úri

társadalomban. Most, hogy feltápászkodtunk kicsit, ránkszakadt nem-

csak a zsidó, hanem még hatványozottabb mértékben az ennél veszedel-

mesebb liberális gondolkodás is. Azért mondom, hogy veszedelmesebb,

mert például a szocializmusnál és a kommunizmusnál is gyilkosabb do-

log a radikalizmus.

A numerus clausus – erőteljes nemzeti irányzat. Annyit jelent, mint nem-

zeti keresztény öntudat. Aki ebben a gondolatkörben nincs otthon, az

persze a numerus claususért sem fog lelkesedni, s aki nem lelkesül a

numerus claususért, az nem vet gátat a galíciai bevándorlásnak sem. Az

elmúlt évtizedek politikusai is azért nem tudtak nemzeti Magyarországot

teremteni, mert nem számoltak ezzel a ténnyel. Azóta, hogy a numerus

clausus törvényt meghoztuk, a magyarság javára egyáltalán nem javult

a helyzet. Sőt a nemzetvédelmet illetőleg állapotaink határozottan rom-

lottak, mert a nemzeti önérzet csökkent és lelohadt a visszafoglalásnak

az a rohamos, iramos tempója, mely a kommün utáni időkben megindult.

Semmiféle módosítást, szűkítést nem látok időszerűnek. Mint annak ide-

jén, most is hangsúlyozom, hogy ez a törvény egyáltalán nem a gyűlölet

motívumaiból tevődött össze, hanem elkerülhetetlen nemzetvédelmi

szempontok tették szükségessé. Ha Amerika ezt a törvényt megcsinál-

hatja, és ha azt halljuk, hogy majd itt, majd amott jutnak a numerus

clausus szükségességének gondolatára, miért váltóztatnók mi meg a

meglévő törvényünket?

Nem lehet azonban megállanunk a tanulmányi szabadság korlátozásá-

nál. A szellemi kultúra minden terén folytonosan résen kell lennünk, ép-

pen a nemzeti egységet bomlasztó irányzatok ellen. A társadalmi öntu-

datot minden erővel és minden eszközzel nemzeti érzésekkel kell alátá-

masztani. […]

12 A „burda” itt vélhetően a parlagiasságot sugalló köpönyeget jelent.

246 Fazekas Csaba

Azt látom, hogy a zsidó szellemnek bomlasztó, hazug, nemzetközi irány-

zatok felé való orientálódása egyáltalán nem gyengült, sőt erősbödött.

Ez a tény pedig változatlanul súlyos veszedelmeket jelent ránk nézve. A

baj az, hogy a zsidók meggondolás nélkül, sokszor szinte öntudatlanul

ezeket az irányzatokat követik. Ezáltal kétszeresen ellenségesek marad-

nak velünk szemben: először, mert idegenek, másodszor, mert nemzet-

köziek. Ilyen platform szerint pedig egyezkedésről nem lehet szó. Nem

tudom elképzelni, milyen egyezkedés legyen materializmus és Istenhit

között, keresztény morál és zsidó immoralitás között.”

Prohászka – korának legtöbb meghatározó politikusához hasonlóan – meggyőző-

déssel vallotta, hogy a magyarság első világháborút követő tragédiáinak fő oka a li-

beralizmusban keresendő. A liberalizmus legfőbb bűnének azt tartotta, hogy – úgy-

mond – kiöli az egészséges nemzeti öntudatot az emberekből, és – mint egy emberi

szervezetet – legyengíti az olyan „fertőzésekkel” szemben, amelyeket a „zsidóság”

terjeszt. A püspök szerint az ország korábbi történetében hiányzott a „határozott faji

kultúra”, ami alatt nyilván erőteljes és öncélú nacionalista meggyőződést értett. Pro-

hászka a magyar „faj” jellegi vonásaként a nemzeti hovatartozás mellett az elkötele-

zett, hitvalló kereszténységet jelölte meg, amelynek természetes ellensége a(z általa

itt „radikalizmusként” is interpretált) szabadelvűség. Utóbbit nyitottságot hangsú-

lyozó jellege miatt a szocializmusnál, sőt a kommunizmusnál is veszélyesebbnek mi-

nősített, tekintettel arra, hogy szerinte a befogadó attitűd az észrevétlenül lopakodó

negatív folyamatokkal szembeni érzéketlenséget is terjeszti. Prohászkának jó érzéke

volt a határozott, jelszószerűen kommunikálható politikai programokhoz is, ez jut

kifejezésre abban, hogy nyilatkozatában a numerus clausus jelentőségét úgy defini-

álta, hogy az nem más, mint „erőteljes nemzeti irányzat”. A zsidókvóta számára nem

kevesebbet jelentett, mint magát a „nemzeti keresztény öntudatot”. Prohászka szá-

mára a numerus clausus nem csupán szimbóluma vagy megnyilvánulása volt mind-

annak, amit „keresztény-nemzeti” politikának neveztek, hanem a lényege. Vagyis a

zsidók jogainak korlátozását, a zsidóellenességet tekintette „kereszténységének” és a

magyar nép legfontosabb politikai programjának. Ráadásul rendkívül elégedetlen

volt a numerus claususban kifejezett politika megvalósulásának, kibontakozásának

mértékével, amit elsősorban azzal magyarázott, hogy közvetlenül a tanácsköztársa-

ság bukása után sokkal nagyobb volt a társadalmi felháborodás és elégedetlenség („a

nemzeti önérzet csökkent és lelohadt a visszafoglalásnak az a rohamos, iramos tem-

pója”). Ehhez képest különös ellentmondásba is bonyolódott, hiszen a „nemzetvé-

delmi intézkedésként” aposztrofált zsidókvóta kapcsán ismét azt hangsúlyozta, hogy

a törvény elfogadását nem motiválták érzelmi szempontok, hanem higgadt és józan

megfontolások. (Az ellentmondás feloldására ekkor sem tett semmilyen kísérletet.)

Gyakori érv volt megnyilatkozásaiban az, hogy más országok is vezettek be a beván-

dorlókkal kapcsolatos korlátozásokat (itt az Egyesült Államok példáját hozta fel), de


nem tért ki arra, hogy a zsidók felsőoktatásban való továbbtanulásának megakadá-

lyozása elsősorban nem a frissen betelepült („galíciai”) zsidókat, hanem a magyar

társadalomba generációk óta integrálódottakat érintette.

Prohászka nyilatkozatában fontos továbbá, hogy nem elégedett meg a „tanulmá-

nyi szabadság korlátozásának” törvénybe iktatásával, a zsidók visszaszorításának el-

vét további területekre is ki kívánta terjeszteni, összhangban a hasonló szélsőjobbol-

dali törekvésekkel. Beszélt a „zsidó szellem” bomlasztó hatásának általa vélt fokozó-

dásáról, amely belőle a nemzetet fenyegető veszélyérzet hangsúlyozásának szüksé-

gességét váltotta ki. A „zsidó szellem” mellett általánosságban is beszélt a zsidóság-

ról, mondván, „sokszor szinte öntudatlanul” is a nemzetellenes irányzatokat követik,

és kategorikusan kijelentette, hogy a zsidók „idegenek” a magyarságtól, továbbá

„nemzetköziek”, ezáltal a magyar nemzeti eszme befogadására képtelenek. Pro-

hászka kibékíthetetlennek minősítette a keresztények és a zsidók közötti ellentétet.

III. A következő, numerus claususszal kapcsolatos megnyilatkozását egy ellenzéki

indítvány váltotta ki. 1922–1924 között nyolc alkalommal került szóba a numerus

clausus módosítása, mindannyiszor sikertelenül.13 Ezek egyikében a szociáldemok-

rata Györki Imre 1923. január 12-én – védelmébe véve a tanszabadság eszméjét, el-

ítélve a zsidókvóta bevezetését, továbbá hangsúlyozva annak az oktatásban jelent-

kező káros következményeit – nemzetgyűlési határozati javaslatot terjesztett elő. En-

nek szövege csak ennyiből állt volna: „Utasítsa a nemzetgyűlés a vallás- és közokta-

tásügyi miniszter urat, hogy a numerus clausus beiktatását szabályozó 1920. évi

XXV. t[örvény]cikk hatályon kívül helyezéséről egy hónapon belül terjesszen elő

törvényjavaslatot.”14 A parlament két héttel később vette napirendre Györki javasla-

tát, és rövid vita után elvetette.15 A kormánypárt és a szélsőjobb tiltakozott a kérdés

felvetése ellen is. Az indítványra reflektáló Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatás-

ügyi miniszter a numerus claususról úgy vélekedett, hogy az nagy érzelmeket kavaró

politikai kérdés, amelyet „nemzetiségi” szempontból fognak fel, pedig valójában

„szociális kérdés”. A felfüggesztéssel vagy módosítással kapcsolatos terveket a tria-

noni Magyarország diplomás túlképzésére hivatkozva nevezte időszerűtlennek. Ha-

tározottan a numerus clausus fenntartása mellett foglalt állást, ugyanakkor igyekezett

tompítani az egész, a Bethlen-kormányra nézve kínos törvény élességét: „A végre-

hajtásban elkerülhetetlen keménységek és méltánytalanságok elkerülése végett min-

dig kerestem és fenn is tartom az összeköttetést a hazai izraelita hitfelekezet vezető

13 KOVÁCS M. 2012, 173–174. 14 Nemzetgyűlés naplója. VIII. 249. Györki Imre (1886–1958): szociáldemokrata politikus, 1922–1939

között Debrecen nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselője. Az 1944-es német megszállás után

letartóztatták, Mauthausenbe deportálták. A második világháború után a szociáldemokratáknak a kom-

munista párttal való együttműködését hevesen ellenezte, ezért súlyos megpróbáltatásokat és hosszú

börtönbüntetést szenvedett. Tevékenységéről lásd SIPOS 1999. 15 Nemzetgyűlés naplója. IX. 188–191.

248 Fazekas Csaba

embereivel, és azt hiszem, hogy a végrehajtás során sikerült is – e tekintetben a főis-

kolák is támogattak – minden bántó élt legalább nagy mértékben kiküszöbölni.” Ál-

láspontja pontosan megfelelt Bethlenének, vagyis eredetileg nem szavazták meg, és

nyíltan sosem ellenezték a numerus clausust, viszont nem is akartak ellene tenni sem-

mit, inkább kitérni igyekeztek az állásfoglalás elől.16

Györki határozati javaslatáról az ellenzék név szerinti szavazást kért, 122 képvi-

selő távolmaradása mellett 37 igen és 84 nem született. A numerus clausus eltörlését

pártolták a jelen lévő szociáldemokrata és liberális képviselők. De így foglalt állást a

keresztényszocialista pap-képviselő, Giesswein Sándor (aki – ellentétben Prohászká-

val és „keresztény” képviselőtársaival – haláláig következetesen ellenezte a zsidó-

kvótát), valamint – feltűnést és jobboldali közbeszólásokat kiváltva – Rakovszky Ist-

ván.17 A volt Néppárt meghatározó, ekkor főleg legitimizmusáról ismert politikusát

a kormánypártban és a szélsőjobboldalon is áruló magatartással vádolták. Egyaránt

nemmel szavaztak a kormánypárt és a szélsőjobb képviselői (utóbbiak között például

Eckhardt Tibor, Gömbös Gyula, Zsirkay János, Wolff Károly, Csilléry András, Kiss

Menyhért, Friedrich István), továbbá a kormány jelen lévő, képviselői mandátummal

is rendelkező miniszterei: maga Bethlen István miniszterelnök, továbbá Vass József

népjóléti, Nagyatádi Szabó István földművelésügyi és Rakovszky Iván belügyminisz-

terek.

Az esetről beszámoló szélsőjobboldali sajtócikk18 is Rakovszky István „árulását”

emlegette, a határozati javaslat puszta felvetését is botrányosnak nevezte. Prohászka

Ottokár ekként értékelte a történteket:

„Magyarország kompromittálásáról és a parlamentnek utcai gyerek

szintre való lefokozásáról napról-napra gondoskodnak felelőtlen képvi-

selők. Ezek között vezetnek a szociáldemokraták, vagy a minden pártból

kivert bujdosók. Hogy mikor tör ki ezek jóvoltából valami botrány, azt

előre ők se tudják, náluk az elv csak az, hogy legyen minél több belőle,

az irányzat pedig az, hogy forduljon fel minél alaposabban a helyzet.

Eldördül például egy-két ijesztő lövés valahol, melyet sületlen gyerekek

sütnek el. Nosza neki, itt az alkalom, hogy összelövöldözzék a keresztény

nemzeti gondolatot. Ott neveletlen gyerekek, itt meg kevésbé jól nevelt

politikusok szerepelnek. Itt folyik s pereg le a nemzetgyűlés élete szen-

zációkban, bakszökellésekben, alkotások nélkül. De a bakok úgy ugrán-

doznak, hogy szeretnék felbökni és felborítani még azt a keveset is, amely

eddig a nemzeti élet biztosítása érdekében történt.

16 Bethlen álláspontjára: KOVÁCS M. 2012, 120–125. 17 Rakovszky István (1858–1931) a katolikus Néppárt egyik alapító és a dualizmus utolsó szakaszában

meghatározó politikusa. 1920-ban az első nemzetgyűlés elnökévé választották, 1921 nyarán lemon-

dott, majd IV. Károly a második királypuccs alkalmával őt nevezte ki miniszterelnökké, ezért rövid

időre fogságba is került. 1922–1927 között legitimista programmal ismét képviselő. 18 A numerusz klauzusz a zsidó ár zsilipje. A Nép, 1923. január 30., 1.


Mi volna e részben fontosabb a munkásjólétre, a drágaság csökkenté-

sére, a sokszoros nyomorúság enyhítésére, mint a numerus clausus?

Semmi sem fáj a »magyar munkásképviseletnek« jobban, mint ez a sze-

rény zsidóárzsilip. Ugyanúgy érez-e a magyar munkásság is?

Még érdekesebb, hogy ebben a nemes nekirugaszkodásban a volt nép-

párt Cid-je19 ad a szocialisták alá lovat. Vannak talán, akik félnek, hogy

ezzel meggyengül a magyarságban a nemzeti rekonstruálás iránti biza-

lom, s hogy kompromittáltatik a nemzetmentő munka? Nem, ettől ne fél-

jen senki, itt s így csak a jeles szereplők önmagukkal kompromittálják s

akarva, nem akarva éppen a nemzeti iránynak tesznek szolgálatot.

Manapság csak nemzeti irányban lehet konstruktív munkát végezni, s

akik a numerus clausus – melyet inkább numerus proportionátusnak kel-

lene nevezni – ellen hadakoznak, azok nem értik az európai politikai fej-

lődés szellemét.

Ahol azonban szellem egyáltalában nincs, hanem csak handabandázás,

ott ez a nemzetsértés sem lep meg.

Egy tanulságot azonban levonhatnak a maguk számára a belső ellensé-

gek, hogy a magyar nemzeti talpraállást semmilyen szóbombákkal és

padverdesésekkel összelődözni s tönkretenni nem lehet.”

Prohászkának sohasem volt jó véleménye a nemzetgyűlésről, akkor sem, amikor

még maga is tagja volt. Érezhetően felesleges szócséplésnek tekintette a parlamenti

vitákat, időpazarlásnak, amely csak hátráltatja a nemzet szempontjából fontos dönté-

sek meghozatalát. Különösen feszélyezte a más pártállású képviselők jelenléte a tör-

vényhozásban, elsősorban az 1922-ben viszonylag nagy számban bejutott szociálde-

mokraták. Ez a szemlélet átsüt idézett nyilatkozatán is, megvető felháborodással

pusztán botránypolitizálásként értékelte a Györki-féle javaslatot. Szemében az indít-

vány a „keresztény nemzeti gondolat összelövöldözése”, öncélú rombolás, „handa-

bandázás”, „padverdesés”, sőt egyenesen „nemzetsértés” volt. Különösen felháborí-

totta, hogy a munkásság vezető pártja, az MSZDP is magára vállalta az igazságtalan-

nak tartott numerus clausus eltörlésének kezdeményezését. Prohászka szerint ez a

magyar munkásság valódi érdekeinek elárulása volt, szerinte a szociáldemokratáknak

nem ezzel kellett volna foglalkozni. A numerus clausust érdekesen „szerény

zsidóárzsilip”-nek nevezte, ami több szempontból is érdekes. Benne van a különös

szókapcsolatban, hogy a zsidóság magyarellenes befolyását visszaszorító törvénynek

tartotta a zsidókvótát, de az is, hogy csak a cél érdekében még csak nem is erőteljes

intézkedésnek. Megsemmisítő bírálattal illette a szociáldemokratákkal együtt sza-

vazó – Prohászka szerint a keresztény magyarok szemében önmagát kompromittáló

19 Rodrigo Díaz de Vivar, közismert nevén: El Cid a középkori spanyol történelem népszerű, de vitatott

alakja, a spanyolok mórokkal folytatott felszabadító küzdelme idején katonáskodott. Hősiessége mel-

lett gyakran vádolták köpönyegforgatással, árulással. Alakjáról Pierre Corneille írta a legismertebb

drámát, melyet 1637-ben mutattak be.

250 Fazekas Csaba

– Rakovszky Istvánt. Különösen érdekes, hogy Prohászka helyesebbnek tartotta

volna a „numerus proportionátus” (arányszám) kifejezést a numerus clausus helyett,

továbbá az, hogy szerinte a zsidókvóta ellenzői „nem értik az európai politikai fejlő-

dés szellemét”. Minden bizonnyal arról lehet szó, hogy a püspök bizakodóan tekintett

az európai nacionalista mozgalmak térnyerésére (1922 októberében került sor Mus-

solini olaszországi hatalomátvételére), s ettől a magyar nacionalizmus, a „keresztény-

nemzeti” eszmerendszer erőteljesebb kibontakozását is remélte.

BIBLIOGRÁFIA

BARLAY 2003

BARLAY Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet, avagy antiszemita volt-e Prohászka?

Prohászka Kiadó, Székesfehérvár, 2003. (Írások Prohászkáról, 2.) [Pázmány Péter Elekt-

ronikus Könyvtár, 488. sz. – www.piar.hu/pazmany/ – 2010. december.]

FAZEKAS 2008

FAZEKAS Csaba: Prohászka Ottokár zsidóellenességéről. Egyháztörténeti Szemle, 2008, 4,

131–155.

FAZEKAS 2011

FAZEKAS Csaba: Prohászka Ottokár és a numerus clausus. In: MOLNÁR Judit (szerk.): Jog-

fosztás – 90 éve. Tanulmányok a numerus claususról. Nonprofit Társadalomkutató Egye-

sület, Budapest, 2011, 78–105.

FAZEKAS 2012

FAZEKAS Csaba: ʽNumerus Clausus Represents a Strong National Ideology’: Bishop Ot-

tokár Prohászka and the Closed Number Law in Hungary. In: KARADY, Victor–NAGY,

Peter Tibor (eds.): The Numerus Clausus in Hungary. Studies on the First Anti-Jewish

Law and Academic Anti-semitism in Modern Central Europe. Centre for Historical Rese-

arch, History Dep. of the CEU, Budapest, 2012 (Research Reports on Central European

History), 165–175.

GÁRDONYI 2005

GÁRDONYI Máté: Az antiszemitizmus funkciója Prohászka Ottokár és Bangha Béla társa-

dalom- és egyházképében. In: MOLNÁR Judit (szerk.): A holokauszt Magyarországon eu-

rópai perspektívában. Balassi, Budapest, 2005, 193–204.

GERGELY 1994

GERGELY Jenő: Prohászka Ottokár. „A napbaöltözött ember”. Gondolat Kiadó, Budapest,

1994.

HANEBRINK 2006

HANEBRINK, Paul A.: In Defense of Christian Hungary. Religion, Nationalism, and

Antisemitism, 1890–1944. Cornell University Press, New York–London, Ithaca, 2006.

KOVÁCS M. 2012

KOVÁCS M. Mária: Törvénytől sújtva. A numerus clausus Magyarországon, 1920–1945.

Napvilág Kiadó, Budapest, 2012.

MÓZESSY 2008

MÓZESSY Gergely: Prohászka Ottokár zsidóellenességéről. Egyháztörténeti Szemle, 2008,

4, 125–130.


MÓZESSY 2009

MÓZESSY Gergely: A Prohászka-disputához. Egyháztörténeti Szemle, 2009, 1, 113–117.

Nemzetgyűlés naplója

Az 1922. évi június hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója. Atheneaum, Budapest,

1922–1927.

ORVOS 2006

ORVOS Levente: Prohászka Ottokár és a zsidókérdés. In: MÓZESSY Gergely (szerk.): Pro-

hászka Ottokár – Püspök az emberért. Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levél-

tár, Szent István Társulat, Székesfehérvár–Budapest, 2006, 135–220.

SIPOS 1999

SIPOS Péter: dr. Györki Imre (1886–1958). Múltunk, 1999, 1, 170–201.

SZABÓ 2007

SZABÓ Ferenc S. J.: Prohászka Ottokár élete és műve, 1858–1927. Szent István Társulat,

Budapest, 2007.

UNGVÁRY 2012

UNGVÁRY Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege. Diszkrimináció, szociálpolitika és anti-

szemitizmus Magyarországon, 1919–1944. Jelenkor Kiadó, Országos Széchényi Könyv-

tár, Pécs–Budapest, 2012.

ABSTRACT

NEW DATA ABOUT BISHOP OTTOKÁR PROHÁSZKA’S ACTIVITIES CONCERNING

THE ʽNUMERUS CLAUSUS’

The paper deals with the first anti-Jewish act passed by the Hungarian parliament in Septem-

ber 1920. This law limited the proportion of Jewish students in Hungarian higher education

institutions. The most important initiator of this law was a Roman Catholic bishop, Ottokár

Prohászka (1858–1927), who became the ‘apostle’ and ideologist of Christian-Nationalist

Hungary in the interwar period. He regarded the solution of the Jewish problem to be Hun-

gary’s most severe issue, which was more urgent than the solution of any other problem.

Prohászka declared that if the Jewry in Hungary was not restricted, Hungary would be lost.

He drew a sharp, impenetrable dividing-line between Hungarians and Jews, which could only

be eliminated by conversion to Christianity and a total denial of descent. Prohászka was a

very popular public figure in the ‘Christian Nationalist’ political field, especially with the

extreme right wing. He had very good connections with extremist right-wing social organisa-

tions, especially with the ‘Association of the Awakening Hungarians’. The bishop never gave

interviews to left-wing or liberal but only to right-wing newspapers. He preferred two anti-

Semitic extremist dailies: Szózat (‘Appeal’) and A Nép (‘The People’).

This paper presents and analyses three unpublished articles by the bishop dealing with the

‘numerus clausus’. The first one was an answer to Szózat’s question a few days after the clos-

ing of the 1920–1922 parliamentary session in February 1922. Prohászka declared that the

Hungarian Jewry was a race with no heart and that this community had nothing to do with the

‘race-defending’ laws of Hungary. He said that the numerus clausus had no negative emo-

tional background but was only a consequence of statistics. Prohászka seriously declared:

there was no reason to amend the anti-Jewish act.

252 Fazekas Csaba

His second statement was published at the end of August 1922. He said: “The attempts at

the weakening of numerus clausus cannot be ignored. Without doubt, these attacks would

sooner or later transform public opinion and would destroy the well-conceived statute of the

first national assembly. The germs of liberalism are still present in the minds of Hungarian

intellectuals, and naturally, liberalism does not like to reside together with strong national

feelings. […] Now that we have recovered a bit, we are attacked not only by the Jewish but

also by a far more dangerous liberal way of thinking. Numerus clausus represents a strong

national ideology. It is identical with national Christian awareness. If this way of thinking is

alien to a person, he will naturally not be enthusiastic about numerus clausus, and if a person

is not enthusiastic about numerus clausus, he will not prevent emigration from Galicia, either.

The politicians of the past decades have not been able to create a national Hungary because

they have not taken this fact into account. Since the act on numerus clausus was passed, the

situation has not improved at all in favour of Hungarians. To the contrary, our conditions

concerning the protection of the nation have definitely deteriorated because national aware-

ness has decreased and the rapid pace of reoccupation, characteristic of the period following

the days of the Soviet Republic, has flagged. I do not think that it is timely to make any

amendments or narrowing.” Prohászka expressed his support for the extension of numerus

clausus: “We cannot stop at the restriction of the freedom of study.”

At the beginning of 1923, the Social Democratic and Liberal parliamentary opposition

made an attempt to amend the ‘numerus clausus’ act but the majority prevented it. According

to Prohászka’s statement in A Nép, the activity of the opposition was a shame for Hungary

and undermined the authority of the parliament. The bishop declared that the ‘numerus clau-

sus’ was not more than a “moderate flood-gate” against the Jewish flood. He indicted the

Social Democrats that they protected the rich Jews against the poor Hungarian (Christian)

workers. “Today, those who fight against numerus clausus do not understand the spirit of

European political development.” (He presumably had the success of the Italian fascist move-

ment in mind.) Prohászka declared that the rise of nationalism could not be stopped by the

“inner enemies”.

Adalékok Prohászka Ottokár és a numerus clausus kapcsolatához. In: Zsidók és keresztények az évszázadok sodrában. Interpretációk egy témára. Miskolc, 2015. 241-252.

Documents