Top Banner
1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok A GIMP elsĘ indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és általában a "Nap tippjét": ez utóbbit nyugodtan bezárhatjuk. A két ablak közül A GIMP feliratút ablaknak fogom nevezni: ezt bezárva állíthatjuk le a GIMPet. Csináljunk egy új képfájlt (Fájl / Új...): • ValószínĦleg most megfelel valamelyik sablon használata, de magunk is megadhatod a kép pontos méretét. •A Speciális lehetĘségek mellett látunk egy kis nyilacskát: ez azt jelzi, hogy rákattintva kinyílik még több beállítási lehet Ęség, de itt ezekre még nincs szükségünk, úgyhogy bátran nyomjuk meg az OK gombot! A kép új ablakban jelenik meg, de fájl még nem jön létre, de mindjárt az is meglesz. • Minden lap jobb felsĘ sarkában van egy háromszöges gomb. A háromszöges gombbal beállíthatjuk, vagy akár új lapokat adhatunk mellé. Lássuk például a fenti képen is bejelölt Rétegek lapot: felette látszik néhány fülecske - ebbĘl tudhatjuk, hogy ott több lap van egymáson, amik közül a fülekkel választhatunk. a GIMP alapesetben több ablakkal indul Ezeket bezárhatjuk, akár véletlenül is. Ekkor a ablakban a Ablakok menüpont alatt újra megnyithatjuk a kívánt lapot egy új ablakban, majd a háromszöges gomb használatával újabb lapokat halmozhatunk mellé.
52

Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

Feb 18, 2020

Download

Documents

dariahiddleston
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

1

A GIMP

Ablakok, lapok, fájlok

• A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majdfeldob két ablakot és általában a "Nap tippjét":ez utóbbit nyugodtan bezárhatjuk.

• A két ablak közül A GIMP feliratút ablaknakfogom nevezni: ezt bezárva állíthatjuk le aGIMPet.

• Csináljunk egy új képfájlt (Fájl / Új...):

• Valószín leg most megfelel valamelyiksablon használata, de magunk ismegadhatod a kép pontos méretét.

• A Speciális lehet ségek mellett látunkegy kis nyilacskát: ez azt jelzi, hogyrákattintva kinyílik még több beállításilehet ség, de itt ezekre még nincsszükségünk, úgyhogy bátran nyomjuk megaz OK gombot!

• A kép új ablakban jelenik meg, de fájl mégnem jön létre, de mindjárt az is meglesz.

• Minden lap jobb fels sarkában van egyháromszöges gomb.

• A háromszöges gombbal beállíthatjuk,vagy akár új lapokat adhatunk mellé.

• Lássuk például a fenti képen is bejelöltRétegek lapot: felette látszik néhányfülecske - ebb l tudhatjuk, hogy ott többlap van egymáson, amik közül a fülekkelválaszthatunk.

• a GIMP alapesetben több ablakkal indul• Ezeket bezárhatjuk, akár véletlenül is.• Ekkor a ablakban a Ablakok menüpont

alatt újra megnyithatjuk a kívánt lapot egyúj ablakban, majd a háromszöges gombhasználatával újabb lapokat halmozhatunkmellé.

Page 2: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

2

Fájl / Mentés... • A Mentés mappába legördül menüben nemszerepel minden mappa.

• Ha éppenséggel máshova akarunk menteni,akkor rá kell kattintani az Egyéb mappákböngészése feliratra, és az ott lenyílófájlböngész ben bármely mappánkat elérhetjük.

• De a mentéshez meg kell adni a fájl típusát is(tekintve, hogy pl. a JPG és a PNG fájloknakmás a formátuma).

• Ezt legegyszer bben úgy tehetjük meg, hogy aNév mez ben megadjuk a kép kiterjesztését is(pl. "elso_kepem.png"), de a Fájltípuskiválasztása elemre kattintva lenyílik a fájltípusválasztó is.

• Mentéskor gyakran szól, hogy bizonyosdolgokat nem tud a választott típusú fájlbamenteni: ekkor nyomjuk meg azExportálás gombot!

• Aztán általában feldob egy ablakot,amiben a fájltípushoz tartozó beállításokatváltoztathatjuk meg, de az alapértelmezésmost minden bizonnyal megfelel, úgyhogybátran nyomjuk meg az OK gombot!

• Ha szeretnénk kés bb is szerkeszteni aképedet, akkor XCF típusúként mentsd el! (Azaza fájl nevéhez írj xcf kiterjesztést, pl.:"gimpes_kep.xcf"!)

• Ez a GIMP saját formátuma, úgyhogy másprogrammal nemigen tudjuk megnyitni.

• Ezért a mentés után a Fájl / másolat mentése...menüponttal mentsük el közismertebbformátumban is (pl. JPG, PNG).( és nem a Fájl /mentés másként... menüponttal, hacsak nemtudjuk mit csinálunk!)

• Persze meg tudjuk nyitni a GIMPpel a JPGfájlokat is, de azokban nem maradnak meg arétegek, a kijelölés, segédvonalak, útvonalak,miegymás.

összefoglalva• Amikor csinálunk egy új képet, akkor mentsük el

XCF kiterjesztéssel!• A kép szerkesztése közben néha nyomjuk meg a

Control+S billenty kombinációt, hogy aváltoztatásaink is el legyenek mentve, és egyesetleges szoftverhiba miatt csak a legutolsómentés óta végzett munkánk vesszen el.

• Amikor úgy érezzük, kész a kép arra, hogymásokkal megosszuk, akkor a Fájl / másolatmentése... menüponttal mentsük el JPG vagyPNG kiterjesztéssel is.

•• gimpgimp__lapok.ogglapok.ogg

Eszközök

Page 3: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

3

• Az Eszköztárban vagy az Eszközökmenüben választhatjuk ki az aktuáliseszközt, azaz, hogy az egérrel mit tudunkcsinálni a képen.

• Ebben a menüben vannak Színeszközökis, amik az Eszköztárban alapesetbennem látszanak.

• Tudni kell, hogy bizonyos speciálisesetekben a GIMP automatikusan átváltmásik eszközre, úgyhogy ha nem aztörténik, amit szeretnénk, akkor nézzükmeg, hogy megfelel eszköz van-ekiválasztva!

• Az eszköztáron az eszközök ikonjai alattlátszanak az aktuális színek: a bal felstéglalapban az el térszín látszik, a jobbalsóban a háttérszín.

• Ha meg akarjuk változtatni valamelyiket,akkor kattintsunk duplán rá: ezzelmegnyitjuk a színválasztópárbeszédablakot.

• Talán legegyszer bb, ha el ször a függ legesszivárványon kiválasztjuk az alapárnyalatot,majd a baloldali négyzetben kiválasztjuk apontos színt.

• Ebben a négyzetben az alapárnyalatlegmarkánsabb változata van a jobb felssarokban, balra egyre sötétebb színek vannak,lefelé pedig egyre telítetlenebbek.

• Ezek szerint bármely alapárnyalatot választunka szivárványon, a négyzet bal oldalán feketevan, a jobb alsó sarokban fehér, a legalsósorban pedig a szürke árnyalatok feketét lfehérig.

• Alapesetben a másik ablakban alul három lapvan, amin az aktuális ecsetet, mintát illetveszínátmenetet választhatjuk ki.

• Ha egerünkkel megfogjuk az egyik mintát, ésbedobjuk a képablakba, akkor a képet kitöltiazzal a mintával.

• Hasonlóképp az el tér- és a háttérszínt isbedobhatjuk a képbe.

• (Bedobás menete: a kívánt minta vagy szín fölévisszük az egeret, lenyomjuk a bal egérgombot,lenyomva tartva a képablak fölé visszük azegeret és ott engedjük el az egérgombot.)

Fest eszközök

• Figyelem, névütközés!• Ecsetnek hívjuk azokat a formákat, amik

közül az Ecsetek lapon választhatunk, deaz egyik fest eszköz neve is ecset.

Page 4: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

4

Kitöltés• kattintsunk egy pontra, és akkor a pontot és a

környezetében lév hasonló szín pontokatel térszínnel kitölti.

• A Küszöbszinttel adhatjuk meg, hogy mekkoraeltérést viszünk még "hasonló színnek".

• Az alábbi példán balról jobbra látszik az eredetikép, valamint a középs pontból kiinduló kitöltéseredménye 10, 25 és 50-es küszöbszinttel.

Színátmenet• Válasszuk ki a megfelel színátmenetet a Színátmenet

lapon!• Az els négy színátmenetet befolyásolhatjuk az el tér és

a háttérszín állításával.• A képablakban nyomjuk le a bal egérgombot ott, ahol

kezdeni szeretnénk a színátmenetet, húzzuk az egeret aszínátmenet végére, és engedjük el a gombot!

• A példán a "Cold Steel" színátmenet látszikháromféleképpen.– A kép tetején lenyomva és az alján elengedve,– a kép közepén lenyomva és egy picit lejjebb elengedve,– a kép felett lenyomva és a kép alatt elengedve az egérgombot.

Ceruza

• a kiválasztott ecsettel el térszínvonásokat lehet rajzolni.

• A ceruza - az ecsettel ellentétben - mindenképpontot teljesen befest.

• Erre az eszközre csak speciális esetbenvan szükség.

Ecset• Hasonló a ceruzához, de figyelembe veszi, hogy

az ecset egyes pontjai "átlátszóbbak".• Az alábbi kép baloldalán ecsetvonás,

jobboldalán ceruzavonás látszik kinagyítva ésnormál méretben.

• A nagyításon látszik, hogy az ecsetvonás széléna fehér alapra többé-kevésbé átlátszóan festpirossal, így a kapott képpontok színerózsaszínes lesz: így nem lesz olyan rücskös avonás széle mint a ceruza esetében.

Page 5: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

5

Radír

• Az aktuális ecsettel radíroz.• Jelenleg ez azt jelenti, hogy a

háttérszínnel fest: majd a rétegeket taglalórészben lesz még róla szó.

Festékszóró

• az egérgombot nyomvatartva fokozatosaner södve fest, ennélfogva a gyorsanhúzott vonalak halványak lesznek, alassan húzottak meg er sek.

Tus

• ennek az alakját az eszközbeállítások köztlehet megadni.

• Izgalmas lehet, hogy az Érzékenységnélmeg lehet adni, hogy a Sebességremennyire változzon a vonal vastagsága.

• (Akinek van rajzolótáblája, azÉrzékenység alatt a Mérettel állíthatja anyomásérzékenységet.)

Másoló• A Control billenty t nyomva tartva kattintsunk a

másolni kívánt rész egy pontjára!• Ezután ha elkezdünk festeni, akkor a másolandó

rész jelenik meg a vonásaink nyomán.• Érdemes az Igazítás alatt az Igazított

lehet séget választani, hogy ha elengedjük azegérgombot, akkor a következ vonásunkkalkiegészíthessük a másolatot.

Javítás

• Hasonlóan m ködik, mint a másolóeszköz, ám ez a célterület árnyalatáraszínezi a másolt mintát, hogy a csaláskevésbé látszódjon.

• Remekül használható pl. pattanásokeltüntetésére.

Mázolás

• homályossá lehet tenni vele a képet.• A ség határozza meg a homályosítás

mértékét.

Page 6: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

6

Maszatolás

• olyasmi, mintha nedves ujjal kennénk elegy vízfestményt.

• Itt is a ség adja meg a hatáser sségét.

Fakítás vagy sötétítés

• Ez bizony az, amit a neve is mutat.• A beállításoknál adható meg, hogy épp

fakítani, vagy sötétíteni akarunk, aKitettség adja meg a hatás er sségét.

Kijelöl eszközök • Ha nincs kijelölés, akkor minden m veletaz egész képen (pontosabban az egészrétegen) kifejtheti hatását.

• Ha van kijelölés, akkor a legtöbb m veletcsak a kijelölésen belül m ködik.

• A kijelölés határát fekete-fehér mozgószaggatott vonal mutatja.

• Ha már nem kell a kijelölés, akkor aKijelölés / Megszüntetés menüponttalszabadulhatunk meg t le.

Mód választó gombok

• Ha új területet jelölünk ki, akkor a régi kijelölésmegsz nik és csak az új él.

• Az eddigi kijelölés megmarad és az újonnankijelölt terület hozzáadódik.

• Az új kijelölés kivonódik a meglév l.• (Metszet) Az eddigi kijelölésnek csak az a

része marad meg, amit az új kijelölés istartalmaz.

ha van kijelölés, akkor fest eszközök semködnek azon kívül, és ha mintát vagy színt

dobunk a képbe, az is csak a kijelölést fogja kitölteni.

Page 7: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

7

Átalakítóeszközök

• Az els gomb van benyomva, és ...– ... nincs kijelölés: ekkor az aktív réteget alakítja át az eszköz– ... van kijelölés: ekkor az aktív rétegen csak a kijelölésen belüli részt

alakítja az eszköz – méghozzá úgy, hogy a kijelölt részt kiemeli arétegb l, és egy új Lebeg kijelölés nev speciális rétegbe helyezi – eza Rétegek lapon speciális ikonnal meg is jelenik. Amíg ennek "Lebegkijelölés" a neve, addig más rétegen nem tudunk dolgozni. Kattintsunktehát duplán eme "lebeg kijelölés" nevére, változtassuk meg a nevet, ésezzel egy közönséges réteggé válik!

• A második gomb van benyomva: ha van kijelölés, akkor akijelölés körvonalát alakítja át, a kép tartalma nem változik.

• A harmadik gombot benyomva az aktuális útvonalat alakíthatjukát, err l csak kés bb lesz szó.

Áthelyezés• Ha a fent említett els gomb van benyomva,

akkor mindenképp az egész réteget viszi arrébb,függettlenül attól, hogy van-e kijelölés.

• Vigyázzunk! Ha réteget próbálunk áthelyezni,akkor nem feltétlenül az aktív réteget tesziarrébb, hanem azt, ami az egérgombmegnyomása helyén látszódik – tehát olyanhelyen kell lenyomni az egérgombot, ahol akívánt réteg nem átlátszó, és nem is takarjasemmi.

• Ha ez kényelmetlen, akkor az eszközbeállításoklapon kapcsoljunk át Az aktív rétegáthelyezésére!

Igazítás

• Az igazítani kívánt réteget a képablakában kell kattintással kijelölni, többréteget Shift+kattintással, vagy lenyomottegérgombbal egeret húzva jelölhetünk ki.

• (Kattintással csak látható réteget tudunkkiválasztani, ami nincs takarva.)

• Az eszközbeállítások lapon találhatógombokkal végezhetjük az igazítást.

Vágás

• bekeretezhetjük a kép egy részét,kattintunk a kereten belül, és a képb lcsak a bekeretezett rész marad meg.

• Az eszközbeállítások lapon képpontrapontosan meg lehet adni, hogy mimaradjon a képb l, de a képablakban akeret sarkait is arrébb lehet tenni.

Forgatás• ez (és a következ három eszköz is) a

következ képp m ködik:• a Rétegek lapon kiválasztjuk a módosítani

kívánt réteget, majd rákattintunk a képre:• ekkor megjelenik egy párbeszédablak, ahol az

átalakítás pontos értékeit megadhatjuk.• A párbeszédablakon kívül a képen az egérrel is

vezérelheted az átalakítást.• Ha kész, akkor a párbeszédablak Forgatás

gombját megnyomva véglegesíthetjük aveletet.

Page 8: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

8

Egyéb eszközök

• Útvonalak (ld kés bb)

Színpipetta

• a kép egy pontjára kattintva megadja,hogy milyen szín van ott, valamint aPipettamód beállítástól függ en az el tér-vagy a háttérszínt erre a színre állítja.

• (Például rákattintunk ezzel a t zpirosFerrari oldalára, akkor utána t zpirosszínnel festhetünk.)

Nagyítás

• az Eszközbeállításoknál adható meg,hogy nagyítson, vagy kicsinyítsen.

Szöveg• válasszuk ki ezt az eszközt, kattintsunk a képre:• ezzel megjelenik a szövegszerkeszt ablak,

amibe a szöveget beírhatjuk.• Amint elkezdünk írni, létrejön egy új szöveges

réteg.• A szövegszerkeszt ablakot bármikor

bezárhatjuk, a bet típust pedig azEszközbeállítások közt változtathatjuk ki.

• Ha most a szöveg rétegén kívülre kattintasz,akkor új szöveg réteget hozhatunk létre.

• Ha újra szerkeszteni akarunk egy szövegréteget, akkor:

• Válasszuk ki a Szöveg eszközt!• A Rétegek lapon válasszuk ki a

szerkesztend szöveg rétegét!• Kattintsunk a Képablakban a szövegre!• (Bizonyos esetekben még egy kattintás

kell ide, hogy megjelenjen aszövegszerkeszt ablak.)

• Így nem csak a szöveget tudjuk átírni, de abet típust is megváltoztathatjuk.

Page 9: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

9

A fenti képen látszik, hogy a szöveges rétegnek aRétegek lapon nem el nézeti képe jelenik meg,hanem egy T bet s ikon: ez jelzi, hogy át lehet írnibenne a szöveget.

De ha például belefestünk ebbe a rétegbe, akkornormál réteggé alakul, rendes el nézeti képpel, depersze onnantól kezdve a benne lév szöveget nemlehet a Szöveg eszközzel átírni.

Rétegek

• Hozzunk létre egy új képet: a képben egydarab réteg lesz, ami pont akkora, mint akép, és a határát sárga-fekete szaggatottvonal jelzi.

• Ez a vonal tehát csak jelzés, csak a GIMP-ben látszik, ha más programmal nézzük aképet, akkor nem.

• Ha zavar, akkor ki-be tudjuk kapcsolni aNézet / Réteg-határvonal megjelenítésemenüponttal.

• Ezen a határvonalon kívül az adott rétegrenem lehet festeni, úgyhogy nem isérdemes próbálkozni.

• A Rétegek lapon is szerepel a réteg: ott van egyszem, mellette egy kis hely, a réteg kicsinyítettképe, és a réteg neve.

• Kattintsunk most a szemre: ezzel kikapcsoljuk aréteg láthatóságát, és megpillantjuk a végtelen

rt, amit szürke négyzetrács jelképez.• Kapcsoljuk most vissza a réteg láthatóságát, és

dobjuk bele az Eszköztár alján látható aktuálismintát!

• (Ha épp nincs ott ilyen, akkor aPárbeszédablakok / Minták menüponttalel hozhatjuk az összes mintát.)

• A Rétegek lap alján hat gomb van, abaloldalit megnyomva hozzunk létre egy újréteget, ezzel egy ilyen párbeszédablakugrik fel:

• A Kitöltés típusa legyen Átlátszóság, ésnyomjuk meg az OK-t!

• Válasszuk ki a Színátmenet eszközt, ésaz Eszközbeállítások lapon aSzínátmenetek közül válasszuk ki azEl térb l átlátszóba átmenetet!

• Az el térszínt állítsuk fehérre, és ha mostegy szép vízszintes vonalat húzunk a képteljes szélességében, akkor ilyesmitkapunk eredményül:

Page 10: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

10

• Ha most a Rétegek lapon az új réteg sorábanlév szemre kattintunk, akkor ki-be tudjukkapcsolni a réteg láthatóságát, és látszik, hogyaz alatta lév réteg teljes épségébenmegmaradt.

• Nagyjából úgy lehet elképzelni a rétegeket, mintegymásra halmozott írásvetít fóliákat: ami alegfels fólián van, az teljes egészében látszik,de persze az alatta lév rétegekb l eltakarja azta részt, ahol nem átlátszó.

• És így tovább: a legalsó rétegb l csak az látszik,ahol minden feljebb lév réteg átlátszó.

• Ám a fenti képen más is látszik: a réteg egypontja nem csak átlátszó vagy nem átlátszólehet, hanem félig átlátszó, majdnem féligátlátszó, kicsit több, mint félig átlátszó és ígytovább 256 fokozatban.

• Azt, hogy egy képpont mennyire átlátszatlan, aképpont Alfájának is hívják.

• Természetesen az Ecset eszközzel növeljük aképpontok alfáját, a radírral pedig csökkentjük.

• (Ez alól a legalsó réteg általában kivétel: abbanugyanis minden pont teljesen átlátszatlanmarad, így a radír nem teszi átlátszóvá, hanema háttérszínnel fest rá.)

• A Rétegek lap a rétegek kis el nézetiképén is szürke négyzetrács jelzi azokat arészeket, ahol ama réteg átlátszó.

• (Persze, ha egy rétegre pont ilyen szürkenégyzetrácsot rajzolunk, akkor nem fogodlátni a különbséget az el nézeti képen. )

• A Rétegek lapon tudjuk kiválasztani, hogyéppen melyik réteggel akarunk dolgozni,úgy, hogy rákattintunk a nevére vagy azel nézeti képére.

• Az így kiválasztott aktív rétegetkiemeléssel jelzi is ezen a lapon.

• A fest eszközök csak erre az aktív rétegrefognak festeni, az átalakítóeszközök csakezt a réteget alakítják át és a sz k iscsak ezt a réteget módosítják.

• S t, már valószín leg tudjuk, hogy ezen arétegen belül is csak a kijelölés területénbelül dolgoznak ezek.

• Érdemes tehát több réteget használni, hiszha valamelyik réteggel nem vagyunkmegelégedve, akkor úgy tudjukmegváltoztatni, hogy az a kép többi részétnem rontja el.

Page 11: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

11

• A Rétegek lap alján hat gomb van, balróljobbra ezek a következ k:– Új réteg létrehozása (az aktív réteg felett)– Az aktív réteg feljebb mozgatása– Az aktív réteg lejjebb mozgatása– Az aktív réteg megkétszerezése– Lebeg kijelölés lehorgonyzása (ez most nem

érdekes)– Az aktív réteg törlése

• Ha duplán kattintunk egy réteg nevére,akkor átnevezhetjük.

• gyakran a legalsó réteg nem radírozhatóátlátszóvá, csak háttérszín vé, ugyanisnincs alfa csatornája.

• Ezen úgy változtathatunk, hogy a Rétegeklapon jobb gombbal kattintunk erre arétegre, és az Alfa csatorna hozzáadásapontot választjuk.

Színek• A Színek menüben van néhány

színkorrigáló eszköz.• Ne felejtsük el, hogy ezek is csak az aktív

rétegen, azon belül is csak a kijelölésterületén dolgoznak!

• A lenti példák is úgy készülnek, hogy aTéglalap-kijelölés eszközzel kijelöljük akép jobb felét, és úgy végezzük el azegyes m veleteket.

• Telítetlenné tevés: ez szépenszürkeárnyalatossá teszi a képet.

• Ez egyébként az Árnyalat-telítettség ...menüponttal is elérhet , ha teljesen balrahúzzuk a Telítettség csúszkát.

• Ha ellenben az Árnyalat-telítettség ...párbeszédablakában jobbra toljuk aTelítettség csúszkát, akkor ilyenreszámítsunk

• A fényességet is többféleképpenállíthatjuk:

• a Fényer -kontraszt ... és az Árnyalat-telítettség ... párbeszédablakában is vanFényer csúszka

Page 12: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

12

• A Fényer -kontraszt ...párbeszédablakban a kontraszt csúszkátjobbra tolva ilyen eredményt kapunk:

• Érdekes hatást érhetünk el, ha azÁrnyalat-telítettség ...párbeszédablakában az Árnyalatcsúszkát toljuk el:

• ezzel jól megbolondíthatjuk a színeket.

• Természetesen negatívvá is tehetjük aképünket az Invertálás menüponttal.

Sz k• A Sz k menüben rengeteg minden található,

itt csak keveset mutatok be.• A legtöbb sz saját párbeszédablakot dob fel,

amiben pontosan beállíthatod a sz t: ezekbena párbeszédablakokban rendszerint van egy kisEl kép, amin ellen rizheted a beállításaidat.

• Ezt az el képet ki lehet kapcsolni (ha túlságosanlassú volna).

• Néha viszont nem teljesen azt mutatja, amit asz valóban eredményezni fog.

• Az Elmosás / Gauss-elmosás...homályossá teszi a képet.

• Az Elmosás sugarával befolyásolhatjukaz elmosás mértékét.

• Az Elmosás / elmosás elmozdítással...menüponttal mozgás érzetét kelthetjük.

• Itt a Szöggel adhatjuk meg a mozgásirányát, a Hosszal pedig a sebességét.

• Ebben a párbeszédablakban alapesetbenki van kapcsolva az El kép, úgyhogy bekell kapcsolni, ha állítgatás közben látniakarjuk az eredményt.

Page 13: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

13

• Ha egy képeden felismerhetetlenné akarjuktenni az emberek arcát, akkor jelöljük ki azarcokat, és az Elmosás / Pixelesítésmenüponttal eltorzíthatjuk ket.

• Hogyan lehet kijelölni egyszerre több arcot?• Válasszuk ki az Ellipszis-kijelölés eszközt, az

Eszközbeállítások lapon a Mód gombok közülnyomjuk meg a másodikat, majd egyeséveljelöljük ki az arcokat!

• Kés bb ne feledkezzünk el róla, hogy a kijelölésmód az ellipszis-kijelölésnél Hozzáadás akijelöléshez, de azt se feledjük, hogy a többikijelöl eszköz módját ezzel nem állítottuk át!

A Zaj / Szórás eredménye • Az Élkeresés almenüben lév sz khatása eléggé hasonlít egymásra.

• Ezen a példán a Sobel ... szerepel.

A Kiemelés / élesítés eredménye • A Torzítás / I-görbítés ... egy jó nagypárbeszédablakot jelenít meg.

• Ebben a párbeszédablakban a baloldaliképen az egérgombot nyomva tartva, azegeret mozgatva formálhatjuk a képet.

• A párbeszédablak jobb oldalán, aBeállítások fül alatt adhatjuk meg, hogymit csináljon az egér, mekkora területen(Deformálási sugár) és milyen mértékben(Deformálási mérték)

Page 14: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

14

• A Torzítás / Újság sz vel a nyomtatottképek raszterrácsát szimulálhatjuk.

• Ami itt els re érdekes, az a Cellaméret,amivel a "festékpontok nagyságát"határozhatjuk meg; valamint alul aTúlmintavételezés, amit érdemes jónagyra állítani, hogy kevésbé legyen akörök széle rücskös.

• A Torzítás / Videó sz vel olyan hatástérhetünk el, mintha rossz min ség TVképerny jén látnánk a képet.

A vészi / Fénymásolat szhatása

• A vészi / GIMPresszionista sz benrengeteg beállítási lehet ségünk van.

• Végeredményben a képet ecsetvonásokkáalakítja.

Leképezés / Buckaleképezés • Tehát a buckaleképezés kap egy képet ésúgy tekint rá, mint egy magasságitérképre: a fényes foltok magasan vannak,a sötétek mélyen.

• Fejben fel is építi ezt a domborzatot,megvilágítja oldalról, és eredményülkapjuk, hogy a domborzat hol árnyékos,és hol fényes.

• A párbeszédablakban legfontosabb aMélység csúszka, ami nagybanbefolyásolja a buckaleképezés hatásánakmértékét.

Page 15: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

15

• A buckaleképezés eredménye, azaz afények-árnyékok mindig az aktív rétegenjelennek meg, de a magasságtérképetvehetjük másik rétegr l is, s t, egy másikmegnyitott képr l is.

• Hogy melyik réteg legyen amagasságtérkép, azt a párbeszédablakBuckaleképezés legördül menüjébenadhatjuk meg.

• Ezt a beállítást mindig nézzük meg, mertgyakran nem az az alapértelmezett, amitszeretnénk.

• Az alább látható példában csinálunk egyfamintás réteget (alap), egy új réteget aGIMP felirattal (magasságtérkép), aminekkikapcsoljuk a láthatóságát,

• visszaállunk az alap rétegre, és elindítjuka Sz k / Leképezés / Buckaleképezéssz t,

• majd a felbukkanó párbeszédablak tetejéna Buckaleképezés legördül menüb lkiválasztjuk a magasságtérkép réteget, ígykaptjuk az alábbi eredményt:

Ez meg az

• Munka közben pár percenként érdemesmegnyomni a Control+Sbillenty kombinációt amivel elmentjük aképet: ki tudja, lefagy-e a gépünk akövetkez percben.

• A másik billenty kombináció a Control+Zamit rutinból fogunk nyomogatni: ezzel alegutóbbi m veletet tudjuk visszavonni.

• Egyenes vonalat következ képp rajzolhatunk: azEcset eszközzel kattintsunk oda a képen, ahol avonal kezdetét akarjuk.

• Ezután a Shift billenty t nyomva tartva vigyükarréb az egeret, majd kattintsunk oda, ahova avonal másik vége kell.

• Ezt tovább is folytathatjuk.• Ha közben a Control billenty t is nyomva tartjuk,

akkor a húzott vonal szögét 15 fok legközelebbitöbbszöröséhez igazítja.

• Ez a módszer ugyanígy m ködik a Ceruza,Radír, Festékszóró, Tus, Másoló, Mázolás,Maszatolás, Fakítás vagy sötétítés eszközökkelis.

• Eddig nem találkoztunk semmilyeneszközzel, amivel például kört lehetnerajzolni: ezt úgy tehetjük meg, hogy azEllipszis-kijelölés eszközzel kijelölünkegy kört, és beledobunk egy színt vagymintát, vagy akár a Színátmeneteszközzel is kitölthetejük

• (Mindig figyeljünk, hogy tényleg az-e azaktív réteg, amin festeni akarunk!)

• Ha pedig a kijelölés területét ki akarjuktörölni, akkor erre a Szerkesztés / Törlésmenüpontot tudjuk használni.

Page 16: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

16

• Ha az egész képet át akarjuk méretezni,azt a Kép / Kép átméretezése ...menüponttal tehetjük meg.

• Ne keverjük össze a Kép / Rajzvászonmérete ... menüponttal, ez ugyanis a képtartalmát nem méretezi át: ha tehát ezzelfelnagyítjuk a rajzvásznat, akkor aszéleket átlátszósággal fogja kitölteni, hapedig lekicsinyítjük, akkor a kép nem fogbeleférni.

Miért nem látszik, amit rajzolok

• Néha el fordul, hogy húzzuk az ecsetet,de nem látszik az ecsetvonás, vagy nemúgy, ahogy akarjuk.

• Következzék itt egy (nem teljes) felsorolás,hogy mit l lehet ez.

• Ha ezek egyike sem áll fenn, legjobb, hakilépünk a GIMPb l, majd megintelindítjuk, és akkor visszaállnak azalapértelmezett beállítások.

Nem a kijelölésen belül festünk

• Ha nem kéne kijelölésnek lennie, akkor isérdemes a Kijelölés / Semmitmenüpontot kipróbálni, mert lehet, hogycsak egy 1x1 képpontos kijelölés van, amitnem veszünk észre.

Az aktív réteget takarja egy másikréteg, vagy nem is ér odáig, ahol

festünk• A Rétegek lapon ellen rizzük, hogy az-e

az aktív réteg, amin festeni akarunk.• Esetleg kapcsoljuk ki a feljebb lev

rétegek láthatóságát, hogy lássuk, takarja-e valami a rétegünket.

Be van kapcsolva a Zárolás azaktív rétegen

• (kis jelöl négyzet a Rétegek lap tetején)• Ha így van, akkor nem tudunk a réteg

átlátszó területeire festeni.

Page 17: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

17

• A Rétegek lapon az aktív rétegláthatósága ki van kapcsolva vagy azÁtlátszatlansága túl alacsony vagy aMódja nem az amit szeretnénk:

• Az aktív réteg mellett látszódjon a szem,fent az Átlátszatlanság legyen 100, aMód pedig Normál!

Az eszköztár alatt vannak akiválasztott eszköz beállításai

• (Ha nincs ott semmi, akkor többek közt aablakban a Fájl / Párbeszédablakok /

Eszközbeállítások menüponttalel varázsolhatjuk.)

• Itt szintén lehet, hogy az Átlátszatlanság túlalacsony; vagy a Mód nem Normál; vagy aNyomásérzékenység valamelyike be vankapcsolva annak ellenére, hogy nincs tabletünk;vagy az Elhalványulás be van kapcsolva.

• A Csatornák lapon nincs kijelölve az összescsatorna.

GIMP képkeret• Nyissunk meg egy képet, és méretezzük át,

(Kép / Kép átméretezése), hogy a hosszabbikoldala 300 képpont (pixel) legyen!

• Ha nem látszik a Rétegek lap, akkor amenüponttal jelenítsük meg!

• A Rétegek lap alján van hat gomb: a baloldalitmegnyomva hozzunk létre egy új, átlátszóréteget.

• Váltsunk is át erre a rétegre!• (A Rétegek lapon kattintsunk a nevére, vagy a

kis el nézeti képére!)• Ezzel azt mondjuk a GIMPnek, hogy mostantól

ezen a rétegen akarunk dolgozni.

• Most pedig válasszuk ki a színátmeneteszközt az eszköztárról!

• Ezután változtassuk meg az el térszínt ésa háttérszínt, amik majd a színátmenetvégszínei lesznek!

• Ezt az eszköztár alatt láthatóvezérl elemekkel tehetjük meg.

Page 18: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

18

• Az Eszközbeállítások lapon a színátmenetekközül pedig válassuk az egyik El térb lháttérbe színátmenetet!

• Most pedig töltsük ki színátmenettel az újréteget!

• Egyszer en a kép ablakában húzzunk egyvonalat, amivel megadjuk a színátmenet irányátés hosszát.

• Ekkor jó esetben a teljes képen csak aszínátmenet látszódik, de ha a Rétegek lapotmegnézzük, akkor látható még, hogy azért ottvan alatta az eredeti kép egy másik rétegen,csak el van takarva.

• Most "vágunk egy ablakot a színátmeneten".• Ehhez válasszuk ki a Téglalap-kijelölés eszközt az

eszköztáron, és jelöljünk ki a képen egy téglalapot!• Amíg ez a kijelölés megvan, addig minden további

veletünk csak a kijelölésen belül tud hatni.• Használjuk a Szerkesztés / Törlés menüpontot!• Ezzel az aktív rétegb l törl dik minden, ami a kijelölt

területen volt.• Ez azt jelenti, hogy itt az aktív réteg átlátszó lesz, és látni

fogjuk rajta keresztül az alsó réteget.• Most pedig a Kijelölés / Semmit menüponttal

szüntessük meg a kijelölést, mert a továbbiakban amostani kijelölésen kívül is kell majd dolgoznunk.

• Most pedig válasszuk ki az eszköztárról a Radíreszközt !

• Az ecsetformák közül válasszunk valamiérdekesebb formájút, és radírozzuk körbe akeretet, hogy ne legyen olyan szabályos széle!

• Most jöhet egy kis Sz k / Leképezés /Buckaleképezés!

• A lényeg, hogy ezzel az aktív rétegen akontrasztos helyek úgy fognak kinézni, minthakidomborodnának.

• Esetünkben az átlátszó / átlátszatlan határonvan kontraszt, ezért ott lesz domborodás hatás.

Page 19: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

19

• Végül mentsük is el a képet, ehhez a Fájl / Mentésmásként menüpontot használjuk!

• (Ha csak a Fájl / Mentés menüpontot használnánk,akkor az eredeti képet írnánk felül).

• Alapvet en három fájltípus javasolt, amik közül a mentéspárbeszédablakban választani érdemes:– XCF: ez a GIMP saját formátuma: ebben megmaradnak a

rétegek, a kijelölés, ilyesmi, viszont csak a GIMP-pel lehetmegnézni, és a mérete (f leg sok réteg esetén) meglehet sennagy. A min ség a mentést l nem romlik.

– JPG: gyakorlatilag minden képkezel program meg tudjajeleníteni, a fájlmérete is elég kicsi, ám mentéskor valamelyestromlik a kép min sége, és az összes réteg egy réteggé lapítvakerül bele.

– PNG: gyakorlatilag ezt is minden képkezel meg tudja jeleníteni.A kép min ség nem romlik, ha ilyenbe mentjük, viszont gyakrana fájl mérete nagyobb, mintha JPG-be mentenénk. Ebbe is egyréteggé lapítva kerülnek bele a rétegek.

GIMP gondolat buborék• Nyissunk meg egy képet, amire a gondolatbuborékot rá

fogjuk tenni és méretezzük át, hogy a hosszabbik oldalalegfeljebb 400 képpont (pixel) legyen!

• (Ez csak azért kell, mert minél kisebb a kép, annálgyorsabban lehet vele dolgozni, és gyakorláshoz ekkorakép is elég.)

• Ha nem látszik a Rétegek lap, akkor a menüponttaljelenítsük meg!

• Most pedig válasszuk ki a Szöveg eszközt azeszköztárról!

• Kattintsunk oda a képen, ahova a gondolat buborékszövegének bal fels sarkát szeretnénk!

• Ekkor megjelenik a szövegszerkeszt ablak, amibeírhatunk, és a szöveg a képen is látható.

• A rétegek lapon látszik, hogy a szöveg egy új, speciálisszöveges rétegbe kerül.

• A bet típust, méretet, igazítást stb. az eszköztár alatt aszöveg eszköz beállításai közt változtathatjuk meg.

• Gyakori, hogy mégsem teljesen ott van a szöveg, ahol jólenne.

• Ha így van, akkor válasszuk ki az Áthelyezés eszközt,és tegyük arrébb!

• Csak akkor tudjuk arrébb tenni a szöveget, ha azáthelyezés eszközzel olyan helyen nyomjuk le azegérgombot, ahol épp bet van.

• Ha jó helyen van az egérmutató, akkor át is alakulkézb l négy ágú nyíllá.

• Ha ez kényelmetlen, akkor az Eszközbeállítások laponkapcsoljunk át Az aktív réteg áthelyezésére!

Page 20: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

20

• Hozzunk létre egy átlátszó réteget!• Ez a réteg a háttér és a szöveges réteg közé kerüljön.• Ha nem ott jön létre, akkor a Réteg lap alján a lefelé és

felfelé mutató nyilakkal (Réteg > Verem) változtathatjukaz aktív réteg helyét a rétegek közt.

• Most válasszuk ki az Ellipszis-kijelölés eszközt!• Jelöljünk ki egy ellipszist, amibe belefér a szöveg!• Aztán töltsük ki a kijelölést fehérrel!• (Pl. az el térszín / háttérszín valamelyikét állítsuk

fehérre, fogjuk meg egérrel ezt a színt, vigyük a kép fölé,és engedjük el az egérgombot.)

• Ugyanígy csináljuk meg a gondolatbuborékot a fejjelösszeköt kis fehér köröket!

• A végén a Kijelölés / Semmit menüponttal szüntessükmeg a kijelölést!

• Hozzunk létre egy újabb réteget, ami a Rétegek lapon afehér buborék rétege és a háttér rétege közé kerüljön!

• Válasszuk ki most a fehér buborék rétegét, és a Kijelölésmenüben válasszuk a Lebeg menüpontot!

• Ezzel kijelöltünk mindent, ami ezen a rétegen nemátlátszó: azaz pont a buborékokat.

• Szerkesztés > Másolás• A Rétegek lapon kattintsunk a legutóbb létrehozott

rétegre, mert most azon kell dolgozni.• Szerkesztés > Beillesztés• A Kijelölés / Növelés menüponttal növeljük meg a

kijelölést 2 képpontnyival (pixellel), és töltsük ki akijelölést feketével!

• Így ez a réteg két képponttal kikandikál a fehér buborékréteg alól, és ezzel fekete keretet ad a buboréknak.

Ember áthelyezése másik képre

• Természetesen ehhez kell két kép: az egyikenvan az ember, a másikon a háttér, ahovahelyezni szeretnénk.

• Jó, ha az embernek lesimul a haja, (különbenszinte lehetetlen körbevágni) és ha afényviszonyok megegyeznek a két képen.

• (Esetemben mindkét képen borult az id , ígynem kell ügyelni a fény és az árnyékokirányára.)

• Nyissuk meg az embert ábrázoló képet!• A Szabadkézi kijelölés eszközzel nagyjából jelöljük

körbe az embert: inkább b vebb legyen a kijelölés, mintsz k!

• Nem kell nagyon görcsösen fogni az egeret: ha nemsikerül els re kijelölni az egész alakot, akkor sem kellel lr l kezdeni a kijelölést.

• A Shift billenty t nyomva tartva új részekkel b víthetjük akijelölést, a Control nyomvatartásával pedig feleslegesenkijelölt részeket vonhatunk ki bel le.

• Ha ez megvan, akkor a Szerkesztés / Másolásmenüponttal másoljuk ki a vágólapra a kijelölt részt!

• Most nyissuk meg a háttér képet is!• Hozzunk létre egy új réteget!• Ezen a képen a Szerkesztés / Beillesztés menüponttal

illesszük be a vágólapról az embert: ezzel a Rétegeklapon is láthatóan létrejön egy új "Lebeg kijelölés"típusú réteg

Page 21: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

21

• Réteg rögzítése.• Ha idáig megvagyunk, akkor be is zárhatjuk a

másik képet (amin a változtatásokat nem kellmenteni).

• Már most érdemes elmenteni ezt a képet is, denem a Fájl / Mentés menüponttal, mert akkorfelülírnánk az eredeti képet, hanem a Fájl /Mentés másként menüponttal.

• Praktikus most XCF kiterjesztéssel elmenteni,hogy mindkét réteg megmaradjon.

• (Tehát, ha a Név mez be azt írjuk, hogy"athelyezett.xcf", akkor a GIMP automatikusan asaját XCF formátumában menti a képet.)

• Elképzelhet , hogy az ember rétege aránytalanul nagy aháttérhez képest: ekkor a Rétegek lapon válasszuk ki azember rétegét (valószín leg eleve az van kiválasztva, deazért vessünk rá egy pillantást), majd az Átméretezéseszközzel kicsinyítsük megfelel méretre.

• Mikor ezzel az eszközzel a képre kattintunk,megjelennek a réteg sarkaiban és az oldalain améretez négyzetek, valamint egy párbeszédablak.

• Valószín leg nem akarjuk, hogy az emberek arányaitorzuljanak, ezért az egyik sarokban lév méreteznégyzetet használjuk, és közben tartsuk nyomva aControl billenyt t!

• Ha rossz helyen van az ember, akkor az Áthelyezéseszközzel arrébb tudjuk tenni.

• (Fontos, hogy az egérgombot ott nyomjuk le, ahol azember látszik és nem a háttér, különben a háttér rétegétvisszük arrébb.)

• Ha már jó helyen van az ember, gy djünkmeg róla a Rétegek lapon, hogy az emberrétege van-e kiválasztva.

• Aztán válasszuk ki a Radír eszközt és kezdjük elkitörölni az ember körül a felesleget.

• Ehhez el ször érdemes az Ecsetek lapon egynagyobb ecsetet választani, és azzal a nagyjátkitörölni, majd egy kisebb, elmosódott szélecsettel az ember körvonalát szépenkörberadírozni.

• Ez bizony id t igényel, ha szépen akarjukcsinálni

• Ha nem mulasztottuk el XCF formátumba elmenteni ezt a képet,akkor most pár percenként nyomjuk meg a Control+Sbillenty kombinációt, hogy a legfrissebb változtatásaink is ellegyenek mentve, így egy programhiba miatt csak kevés munkánkveszne kárba.

• Másik tanács, hogy radírozás közben gyakran engedjük el azegérgombot, mert a visszavonás (Control+Z billenty kombináció)az el egérgomb lenyomásig von vissza: azaz ha két percig azegérgombot folyamatosan nyomva tartva gyönyör en radírozunk,és a végén megcsúszik a kezünk, akkor a visszavonás a két percmunkáját visszavonja.

• Ellenben, ha öt másodpercenként elengedjük az egérgombot,akkor a visszavonás csak a legutolsó öt másodperces vonástcsinálja vissza.

• (A visszavonást többször egymás után alkalmazva régebbivonásainkat és m veleteinket is visszacsinálhatjuk.)

• Akkor sincs baj, ha mégis beleradíroztunk az emberbe: az Altbillenty t nyomva "ellen-radírozhatunk".

• Érdemes kinagyítani a képet, és úgy radírozni.• A képablak alján látunk egy százalékot tartalmazó

legördül menüt, azt állítsuk mondjuk 200%-ra, így kétszeresméretben látjuk a képet.

Page 22: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

22

Rajz színezése• Tegyük fel, hogy van egy fekete-fehér rajzunk (tus,

filctoll, ...), amit valami okból szürkeárnyalatosanszkenneltünk be.

• Ez megfelel képerny s megjelenítéshez (web,prezentáció), de nyomtatáshoz érdemes eleve nagyobbfelbontással, de fekete-fehérben (1 bites) szkennelni.

• Ellenben, ha eleve szürkeárnyalatos a kép (ceruza,szén, kréta ...), akkor mindenképp jobbszürkeárnyalatosan szkennelni.)

• Els dolgunk, hogy RGB-vé tesszük a képet, hogyszíneket használhassunk: Kép / Mód / RGB.

• (Ha a kép már eleve RGB módban van, akkor ez amenüpont természetesen nem használható)

• Ezután készítsünk másolatot a Háttér rétegr l!• Ebben az új rétegben csak a körvonalakat

hagyjuk meg, a Színek / Színb l alfamenüponttal, a fehéret megadva színnek.

• (Így ezen a rétegen a fehér pontok átlátszóaklesznek, a feketék átlátszatlanok, a szürkékpedig félig átlátszó fekete pontokká válnak.)

• A háttér réteget egyel re színezd ki fehérre, akörvonalak rétegér l pedig készíts egymásolatot!

• A fels réteghez továbbiakban nem nyúlunk,úgyhogy a rajz vonalai ezen szépenmegmaradnak, bármit is barbárkodunk a többiréteggel.

• Ehhez használható a Kitöltés eszköz, amiegyszín egybefügg foltokat színez ki.

• Állítsd eme eszköz Küszöbszintjét nullára (a 0Küszöbszint azt jelenti, hogy a kitöltés nem folyiktovább arra, amerre akármilyen kicsiszínváltozást talál.

• jelöld be az Átlátszó területek kitöltése és aMintakeverés négyzeteket

• (Ha a Mintakeverés nincs bekapcsolva, akkor akitöltés csak ott áll meg, ahol az aktív rétegenvan színhatár, a Mintakeverést bekapcsolvaviszont ott, ahol az összes egymást fedrétegb l kialakuló képen színhatár van.),

• és tölts ki egy területet!

• Ha két színezend folt közt rés van a vonalon, akkor átfog folyni a szín.

• Ez ellen azt tehetjük, hogy el ször ceruzával (nemecsettel!) olyan szín vonalat húzunk a résekbe, amivelmajd kitölteni akarunk, aztán ugyanezzel a színnelhasználjuk a Kitöltés eszközt.

• A másik, ami látszik, hogy a fekete vonalak menténranda szürkés részek vannak.

• Ez azért van, mert a rajzon nem csak fekete pontokvannak, hanem a fekete-fehér találkozásnál szürkék is.

• Ez azért jó, mert így a monitoron nem fog olyanrecésnek látszódni a vonalak széle.

• Hogy eltüntessük ezeket a részeket, a kitöltés utánugyanazzal a színnel, a ceruza eszközzel színezzük beezeket a részeket is!

• Másik megoldás, hogy a Kitöltés Küszöbszintjét állítjukmagasabbra.

• Gyakran ez is m ködik, ám néha a szomszédos márkiszínezett területekre is átfolyik a szín.

Page 23: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

23

GIMP kristálygomb • Készítsünk egy új 256x256 képpontosképet!

• El ször színezzük ki a hátteret(kiválaszthatjuk az el térszínt, aztánSzerkesztés / Feltöltés azel térszínnel).

• Ezután hozzunk létre egy új réteget,váltsunk át az új rétegre és jelöljünk kirajta egy kört!

• Töltsük ki ezt a kört valami más színnel!• A kör kijelölését még ne szüntesd meg, az

kell a következ lépéshez!

• Készítsünk egy új réteget, és töltsük ki feketével azel lépésben meghagyott kijelölést!

• (Akkor jó, ha ez a fekete kör most teljesen eltakarja alentebb lév t.)

• Most a kijelölést jelz villogó szaggatott vonalat vigyükkissé jobbra és lefelé

• Kijelölés / Lágy széllel lágyítsuk meg a kijelölés szélét40 pontnyival

• (ne lep djünk meg, hogy ennek a m veletnek azeredménye nem látszik meg a villogó szaggatottvonalon),

• aztán a Szerkesztés / Törléssel töröljük az így lágyítottkijelölést a fekete körb l!

• Most látszik, hogy nem egy éles határú részt töröltünk ki,hanem egy lágy átmenetet.

• Gyorsan szüntessük meg a kijelölést (Kijelölés /Semmit)!

• Állítsuk be a réteg Átlátszatlanságát kisebbre aRétegek lap tetején ízlés szerint!

• Hozzunk létre egy új réteget, jelöljünk ki rajtaegy ellipszist.

• (Most is arrébb tehetjük utólag a kijelölést, hanyomjuk az Alt billenty t.)

• El térszínnek állítsuk be a fehéret, aztánválasszuk ki Színátmenet eszközt,

• a beállításainál a Színátmenet felirat mellet lévátmenetes gombra kattintva megjelenik aszínátmenetek listája:

• ebb l válasszuk az El térb l átlátszóbaátmenetet, és ezzel töltsd fel a kijelölést!

• Ha els re nem pont olyan lesz a színátmenet,ahogy szerettük volna, akkor vonjuk vissza(Control+Z), majd próbálkozzunk újra!

Page 24: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

24

• A Szöveg eszközzel írjunk be valami szép szöveget!• Ez egy új szöveges réteget fog létrehozni: ha

megvagyunk a szöveggel, akkor a gépeléshez megnyíltablakot zárjuk be!

• Ezután (de el tte is lehetett volna) beállíthatjuk abet típust, középre rendezést, stb.

• Valószín leg nincs jó helyen a szöveg: válasszuk kitehát az Áthelyezés eszközt, a beállításainál válasszukA jelenlegi réteg áthelyezését és tegyük a helyére aszöveget!

• A Rétegek lapon tegyük ezt a szöveget a csillogás rétegalá

• (a Rétegek lap alján lév nyilacskákkal tehetjük eztmeg),

• és állítsd be ízlés szerint az Átlátszatlanságát!

• A Rétegek lapon tegyük aktívvá a gombrétegét, és a Sz k / Fény és árnyék /Vetett árnyék eszközzel készíts neki egyszép árnyékot!

• (Figyelem! Ekkor megnyílik egy ablak,ahol az árnyék paramétereit beállíthatjuk,de ez az ablak néha a többi ablak mögöttjelenik meg, ezért a tálcán kellmegkeresni, vagy az Alt+Tabbillenty kombinációval átváltani rá!)

• És most jön a rétegek nagy el nye: ha nemtetszik ez a színösszeállítás, akkor könnyedénváltoztathatunk rajta:

• tegyük aktívvá a gomb rétegét, és kapcsoljuk bea Zárolást!

• (Ez a jelöl négyzet a Rétegek lap tetején van.)• Ett l kezdve nem lehet festeni a réteg átlátszó

területeire.• A kiválasztott színnel most könnyedén

kitölthetjük ezt a réteget.• A hátteret pedig úgy lehet mintával feltölteni,

hogy átváltunk a háttér rétegre, aztán a Mintáklapról rádobunk egy mintát.

Page 25: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

25

GIMP Scott effektus• A Scott effektussal

szép erodáltfelületeket hozhatunklétre

• Készítsünk egy új, 256x256 képpont méretképet!

• Hozzunk létre egy új réteget,• váltsunk át az új rétegre,• hozzunk létre egy kör alakú kijelölést, majd

töltsd ki színátmenettel!• (Tipp: állítsuk be az el tér és háttérszínt

olyanra, amilyen színátmenetet akarunk, majd aSzínátmenet eszközbeállításai közt aSzínátmenet felirat melletti gombra kattintvaválasszuk ki az egyik szimpatikus El térb lháttérbe színátmenetet, és azzal töltsük ki akört!)

• A Kijelölés / Sz kítés menüponttal csökkentsük le akijelölt kört 20 képponttal!

• Az így lecsökkentett kijelölést töltsük ki ugyanezzel aszínátmenettel, de most másik irányban húzzuk meg aszínátmenet vonalát! Csökkentsük a kijelölést megint 20képponttal, majd a Szerkesztés / Törlés menüponttaltöröld ki a korong közepét!

• A Kijelölés / Semmittel megszüntethetjük a kijelölést,hogy ne zavarjon a villogása.

• Most ellen rizzük a Rétegek lapon, hogy tényleg kétréteged van, és a kör a fels rétegen van!

• Ha nem így van, akkor kezjük elölr l, mert a többi lépésnem fog különben m ködni.

• Egyébként ez a korong még nem a scott effektus része,ehelyett bármilyen alakzatot használhatnánk.

• A Rétegek lapon kattintsunk jobb egérgombbala korong rétegére, válasszuk az Alfa-csatornakijelöléssé alakítása menüpontot!

• (Ezzel jelölhet ki minden pont, ahol ez a rétegnem átlátszó.)

• Hozzunk létre egy új réteget, váltsunk át erre azúj rétegre, majd töltsük fel Sz k /Megjelenítés / Felh k / Plazmával!

• (Ekkor csak a korong területe lesz kitöltve.)• Tegyük szürkeárnyalatossá ezt a plazmát

Színek / Telítetlenné tevéssel!

Page 26: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

26

• A Terület kiválasztása szín szerinteszközzel jelölhetünk ki egy szabálytalanterületet ebben a plazmában a következmódon:

• állítgassuk az Eszközbeállítások lapon aKüszöbszintet és bökjünk különbözhelyekre, amíg nem vagy elégedettek akijelölés alakjával!

• A kijelölt területet töröljük ki! (Szerkesztés/ Törlés)

• Szüntessük meg a kijelölést (Kijelölés /Semmit)

• Készítsünk másolatot err l a rétegr l(Rétegek lap alján balról a negyedikgomb)!

• Ekkor két példányban lesz meg ez aplazmás réteg: kapcsoljuk ki a lentebbiplazma réteg láthatóságát (a Rétegeklapon kattintsunk a réteg melletti szemre),

• aztán váltsunk át a fels plazma rétegre!

• A Sz k / Leképezés / Buckaleképezés sz veltegyük ezt a fels plazma réteget térhatásúvá!

• El ször ellen rizzük, hogy a buckaleképezéspárbeszédablak legfels legördül menüjében valóban afenti plazma réteg van kiválasztva!

• Kapcsoljuk be még ezen a párbeszédablakon azinvertálást (ekkor nem domború, hanem homorú lesz ahatás) és a Mélységet állítsuk úgy, hogy az el képenlátható eredmény jól mutasson!

• Így egy kicsit furán néz ki, ezért állítsuk át a domborúplazma réteg Módját Szorzásra!

• (a Rétegek lap fels részén van erre egy legördülmenü)

• Így az erodált rész színe nem sima szürke lesz, hanemkeveredik a korong színével.

Page 27: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

27

• Ha szeretnénk, hogy az erodált rész más színlegyen, akkor kapcsoljuk vissza a lejjebb lévplazma réteg láthatóságát, váltsunk is át rá,aztán pl. a Színek / Színezés menüponttalváltoztassuk meg a színét!

• Ez a Színezés kissé megtéveszt : aSzínezetnél lehet kiválasztani az alapárnyalatota szivárvány színei közül (amit számbankifejezni kissé érdekes).

• A Telítettség adja meg, hogy milyen aránybankeverjük a színbe az alapárnyalatot a szürkéhez(ha ez 0, akkor szürke lesz a szín, ha 100, akkoraz alapárnyalat lehet legrikítóbb változata).

• A Világosság neve pedig magáért beszél.

Plexi GIMP-pel• Készítsünk egy új képet, mondjuk 300x300 képpont

méret t!• A hátteret töltsük ki valamivel, ami nem fehér és nem

szürke!• Válasszuk ki a Szöveg eszközt• Állítsunk be fehér bet színt és 200-as bet méretet,

lehet leg valami félkövér bet típussal!• Írjunk így be egy bet t!• A fehér bet rétegét másoljuk le! (A Rétegek lap alján a

negyedik gombbal)• A másolatot töltsük ki szürkével! (Egyszer en dobjuk rá

a szürke színt! Mivel ez még szöveges réteg, csak aszöveget fogja átszínezni.)

• Váltsunk át a fehér bet rétegére!• Alkalmazzunk rajta Sz k / Elmosás / Gauss-

elmosást, 5px sugárral!• Ezzel ez a szöveges réteg normális réteggé válik: nem

lehet továbbiakban a szövegét, bet típusát, stb.változtatni.

• Most jön a buckaleképezés. Váltsunk tehát most visszaa szürke szöveges rétegre, és alkalmazzuk rajta Sz k/ Leképezés / Buckaleképezést, úgy, hogy abuckaleképezés párbeszédablakban, a fentilegördül menüb l a fehér bet s réteget választjuk!

• Ezzel a buckaleképezés a szürke rétegen leszvégrehajtva, de a "buckásítási térképként" a fehérréteget használja.

• Ezután kapcsoljuk ki a fehér réteg láthatóságát!

Page 28: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

28

• A Rétegek lapon válasszuk ki a szürke szövegrétegét, és kattintsunk is rá jobb egérgombbal,majd a felugró menüb l válasszuk az Alfa-csatorna kijelöléssé alakítása menüpontot!

• Ezzel azt a részt lehet kijelölni, ami az adottrétegen nem átlátszó.

• Esetünkben csak a bet nem átlátszó, azaz ezlesz kijelölve.

• Ezután Kijelölés / Sz kítés 3 képponttal, majdKijelölés / Lágy szél 2 képponttal.

• Így a bet nek csak a belseje van kijelölve, abuckásított pereme nem.

• Vegyük el a Színek / Görbékpárbeszédablakot: itt válasszuk ki az alfacsatornát a fels legördül menüb l,

• (!! tényleg válasszuk ki, különben a színét ésnem az átlátszóságát fogjuk állítani !!)

• és a ferde vonal jobb fels pöttyét húzzuk le azalsó vízszintes vonalig

• Ezzel a görbével meg lehet adni, hogy azeredeti értékek (vízszintes tengely) milyen újértéket (függ leges tengely) vegyenek fel.

• A 100%-os átlátszatlanságú pontoknál (avízszintes tengely jobb széle) a görbe 25%magasságot ér el a függ leges tengelyen, azaza teljesen átlátszatlan pontokból a görbe 25%-osan átlátszó pontokat csinál.

• Ha ez megvan, szüntessük meg akijelölést (Kijelölés / Semmit),

• és csináljunk egy Sz k / Fény ésárnyék / Vetett árnyékot ennek a féligátlátszóvá vált bet nek!

• (Ne feledjük, hogy ennek apárbeszédablaka néha a többi ablakmögött születik meg, úgyhogy meg kellkeresnünk!)

• Még állítsunk egy kicsit a színén, hogy neunalmas szürke legyen: Színek /Színezés.

Page 29: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

29

Krómozott bet k

• Színezzük valahogy ki a hátteret, aminmajd jól fog látszódni a fehér meg aszürke!

• Aztán a szöveg eszközzel készítsünk egyjó nagy bet s fehér feliratot.

• A krómozás íves bet készleteken jobbannéz ki, mint szögleteseken.

• Készítsünk másolatot a felirat rétegr l!• A másolat réteg átlátszatlanságát alakítsuk

kijelöléssé (a Rétegek lapon kattintsunk jobbegérgombbal a másolt rétegre, és a felbukkanómenüb l válasszuk az Alfa-csatornakijelöléssé alakítása pontot!)

• Az így kijelölt bet ket a színátmenet eszközzeltöltsük ki sötétszürkéb l világosszürkébeátmenettel!

• Ehhez tipikusan az El térb l háttérbeszínátmenetet érdemes használni, kétféleszürke színnel.

• Most fontos, hogy teljesen telítetlenszürkéket válasszunk, azaz a színválasztópárbeszédablakban az "S" csúszka 0-nálljon

• Aztán gyorsan szüntesd meg a kijelölést:Kijelölés / Semmit

• Váltsunk vissza a fehér rétegre, ésalkalmazzunk rá elmosást (Sz k /Elmosás / Gauss-elmosás)!

• Váltsunk megint a fels , szürke átmenetesrétegre, és használjuk rajta a Sz k /Leképezés / Buckaleképezés (Bumpmap) sz t!

• A felbukkanó párbeszédablakban felül, aBuckaleképezés legördül menüb lválasszuk ki a fehér réteget!

• Minél nagyobb sugarú elmosástalkalmaztunk az el lépésben, annálnagyobb lesz majd a buckásításnál adomborodó rész.

Page 30: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

30

• A buckásítás eredménye az elmosássugarától függ en.

• Balról jobbra: nincs elmosás / 5 pxelmosás / 10 px elmosás.

• Most kapcsoljuk ki a fehér réteg láthatóságát,• Váltsunk át a szürke átmenetes, most már

buckásított rétegre!• A Színek / Görbék menüponttal hozzuk el az

alábbi párbeszédablakot, és állítsuk olyanra agörbét, mint az alábbi képen!

• Ha a vonalat kezdjük arrébb húzni, akkorautomatikusan egy új pont jelenik meg rajta.

• Ha egy pontot nagyon közel húzunk a másikhoz,akkor összeolvasztja ket: így lehetmegszabadulni a felesleges pontoktól.

• Mit is jelent ez a görbe?• A vízszintes tengelyén az eredeti kép

világosság értékei, a függ legesen akimeneti értékek vannak.

• Ez a m velet nagyon megváltoztatja aszíneket, és ha nem 0 telítettségszürkéket használtunk, akkor mostmindenféle csúnya színek megjelennek.

Page 31: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

31

Önálló gyakorlatok

Montázs• Lássuk, hogyan lehet több képet lágy átmenettel

egymásra illeszteni!• Nyissunk meg egy képet, majd Fájl / Megnyitás

rétegekkénttel nyissunk meg egy új képet!• (Adjunk alfa csatornát a réteghez, ha

szükséges)• Az alább látható példán a két kép egyforma

méret , ezért a fenti réteg teljesen takarja azalsót.

• Kapcsoljuk be a gyorsmaszkot: ezt a képbal alsó sarkában lév gombbal tehetjükmeg. (Vagy a Kijelölés / Gyorsmaszk ki-be menüponttal.)

• Ekkor megjelenik a félig átlátszó pirosgyorsmaszk.

• Ahol ez piros, ott nem lesz kijelölés, mikorkikapcsoljuk a gyorsmaszkot – aholátlátszó, ott lesz.

• Az el nye, hogy bármivel szerkeszthetjük,amivel amúgy festenénk.

Page 32: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

32

• Válasszuk ki a színátmenet eszközt, és állítsukbe az El térb l háttérbe színátmenetet!

• Az eszköztár alatti színválasztó bal alsósarkában van egy fekete-fehér pici ikon:nyomjuk meg ezt, hogy az el térszín fekete, aháttérszín fehér legyen!

• Most húzzunk színátmenetet a képre!• Ahol egyébként a kép feketére fest dne, ott a

gyorsmaszk piros lesz, azaz ott nem leszkijelölés; ahol fehérre fest dne, ott agyorsmaszk átlátszó lesz, azaz ott lesz kijelölés.

• A köztes árnyalatok köztes átlátszóságúgyorsmaszkot eredményeznek: ezek a pontokaz árnyalatuknak megfelel mértékben lesznekkijelölve.

• Kapcsoljuk ki a gyorsmaszkot, aztánSzerkesztés / Törlés.

• Ahol a gyorsmaszk átlátszó volt, ott törl dik afels réteg, és az alsó réteg válik láthatóvá.

• Szüntessük meg a kijelölést, aztán Fájl /megnyitás rétegekként a következ képet.

• Jelöld ki szabadkézi kijelölés eszközzelnagyjából az alakot!

• Persze nem kell egy menetben kijelölni, hiszen aShift-et nyomva b víthetjük a kijelölést, aControl-lal pedig sz kíthetjük.

• Kijelölés / Lágy szél,• Kijelölés / Invertálás,• Szerkesztés / Törlés.• és a radír eszköz.

Page 33: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

33

Viseltes fénykép

•• gimpgimp__viseltes.aviviseltes.avi

• Csináljunk tehát viseltes fénykép imitációt!• A feldolgozandó fényképen kívül kell

hozzá némi rozsda is.• (Szerintem érdemes magunknak érdekes

textúrákat fényképezni, elejét véve acopyright problémáknak. )

• Akkor nyissuk meg a feldolgozandó képet! (Nema rozsdát.)

• Jelöljünk ki egy akkora téglalapot, ami magábafoglalja a kép lényegi részét, és csináljunk rólamásolatot (Ctrl+C, Ctrl+V):

• a másolat ekkor a rétegek közt lebegkijelölésként jelenik meg: duplán kattintsunk anevére, és adjunk neki új nevet, hogy rendesréteggé váljon!

• A háttér réteget valahogyan tegyükmegkülönböztethet vé:

• például a Színek / Színezés menüpontothasználva tegyük barnássá.

• Váltsunk most vissza a fels rétegre, éscsináljunk fehér szegélyt.

• jobb klikk erre a rétegre a Rétegek lapon / Alfacsatorna kijelöléssé alakítása.

• Aztán Kijelölés / Sz kítés mondjuk 10képponttal,

• Kijelölés / Invertálás,• végül Szerkesztés / Kitöltés a háttérszínnel

{amennyiben fehér a háttérszín}• De izgalmas hatást érhetünk el kézzel festett

kerettel is, f leg, ha érdekes alakú ecsetetválasztunk.

• Ne feledkezzünk meg a végén a Kijelölés /Semmit l!

Page 34: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

34

• Jöhet a rozsda!• A következ módon érhetjük el megfelel

méret rozsdadarabot:• a fényképkivágás réteg van kiválasztva, majd a

Réteg / Réteg átméretezése ablakbanleolvassuk a méretet

• Megnyitjuk a rozsda képét, és a Téglalapkijelölés eszközzel kijelölünkk egy részt.

• Ekkor az Eszközbeállítások lapon beírjuk azel bb leolvasott szélesség és magasságértékeket a Méret mez kbe.

• Ekkor még a téglalap közepét megfogva odatehetjük, ahol megfelel nek látjuk a rozsdát.

• Ha jó hely van kijelölve, akkor nyomjunkCtrl+C-t, majd a fotóra átváltva Ctrl+V-t!

• (Fontos, hogy amikor a fotón Ctrl+V-tnyomunk, akkor a fényképkivágás rétegelegyen kiválasztva, mert csak ekkorigazítja a beillesztett rozsdátautomatikusan rá.)

• A rétegek közt tehát megjelenik a jólismert lebeg kijelölés: dupla klikk ennekis a nevére, és adjunk neki új nevet, hogyez is rendes réteg legyen!

• válasszuk a Szín szerinti kijelöléseszközt, és a küszöbszintjét ízlésünkszerint állítva jelöljük ki a rozsdából azt arészt, amit majd kitörlünk.

• Jöhet a Kijelölés / Lágy szél mondjuk 3képponttal, majd a Szerkesztés / Törlés.

• Szüntessük meg a kijelölést (Ctrl+Shift+A)aztán a rétegek lapon állítsuk át a rozsdaréteg Módját Normálról például Szemcsésösszefésülésre.

• Ízlés szerint az Átlátszatlanságot is lejjebbvehetjük.

• Ezután jobb klikk a rozsda rétegre a Rétegeklapon, és jöhet az Összefésülés lefelé, ugyanisel fogjuk forgatni a fényképkivágást, amit nemtudnánk két rétegen egyszerre megcsinálni.

• És most Réteg / Átalakítás / Tetsz legeselforgatás ...

• Már 3 fok is megfelel eredményt ad.• Végül Sz k/ Fény és árnyék / Vetett

árnyékkal csináljunk egy kis térhatást!• Ha nem kapcsolnánk ki az Átméretezés

engedélyezését, akkor esetleg a képet átlátszócsíkkal toldjuk meg, hogy az árnyéknak legyenhelye.

Page 35: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

35

Autó átszínezése• Nyisd meg az autó képét, és els lépésként

csináljunk egy másolat réteget a Rétegeklapon, és majd ügyeljünk rá, hogy az eredetiréteghez ne nyúljunk, hogy szükség eseténeredeti formájában rendelkezésre álljon.

• A varázspálca-kijelölés eszközzel nagyjából kilehet jelölni a karosszériát: kattintsunk valahovaaz autóra, és a varázspálca kijelöli azt a pontotés a környez hasonló szín területet.

• Ha túl nagy területet jelölne ki, akkor azEszközbeállítások lapon vegyük kisebbrea Küszöbszintet, ha pedig túl kicsiterületet jelöl ki, akkor nagyobbra.

• Minden bizonnyal egyetlen kattintássalnem tudjuk az egész karosszériát kijelölni,de ha a Shift billenty t nyomjukkattintáskor, akkor az el kijelölés nemsz nik meg, és b víteni tudjuk a kijelöltterületet.

• Így Shift+kattintgatva nagyjából jelöljük kiaz átszínezend részt!

• Mikor megvagyunk ezzel, alkalmazzuk aKijelölés / Lágy szél menüpontot 1-2képponttal, mert a varázspálca-kijelölésalapesetben elég durva szél kijelölést csinál.

• Hozzunk létre egy új réteget, és töltsük ki rajta akijelölést valami élénk színnel, ami jólmegkülönböztethet az autótól és környezetét l!

• Állítsuk át ennek a rétegnek a Módját pl.Szorzásra, hogy ne teljesen fedje a képet, és ígylátni lehessen a korrekcióra szoruló részeket.

• Ecset eszközzel és Radír eszközzel korrigáljuk ahibákat! Ez bizony pepecs munka.

Most két módszer közül isválaszthatunk

• Kapcsoljuk be a legfels rétegnek az Zárolást!– Innent l kezdve bármit festhetünk ezen a rétegen: ez a

beállítás gondoskodik róla, hogy ne tudjunk az eredetilegátlátszó részekre festeni.

– A réteg Módjával is érdemes kísérletezni.• Ha nem akarunk mintát, viszont pontosabban akarjuk

állítani a színt, akkor a következ módszer gyorsabblehet:

– a Rétegek lapon a fels rétegen jobbkattintás / Alfa-csatornakijelöléssé alakítása, és ki is kapcsolhatjuk a rétegláthatóságát, mivel most csak a körvonalára van szükségünk.

– Aztán váltsunk át a másik rétegre, és pl. a Színek / Színezésmenüponttal kedvünkre megváltoztathatjuk az autó színét.

Page 36: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

36

Élsimítás és lágy szél• A kép az ecset (balra) és a

ceruza (jobbra) eszköz köztikülönbséget mutatja kinagyítvaés normál méretben.

• Láthatóan a ceruza vagyteljesen befest egy képpontot,vagy egyáltalán nem: ezt úgyhívjuk, hogy éles szél .

• Ezzel szemben az ecseteszköz az ecsetvonás széleinegyes pontokat csak részbenfest be, így az ecset eszközzelhúzott vonal széle nem olyanrücskös: ez az élsimítás,gyakorlatilag ennek a továbbfokozása a lágy szél.

• De ezzel azért problémákis vannak: például fehérháttéren ellipszis-kijelöléseszközzel kijelölünkk egykört, miközben abeállításai közt be vankapcsolva az Élsimítás(ez az alapértelmezett).

• Ha most a kijelölt körtkitöltjük feketével, majdfehérrel, akkor akövetkez ábrát kapjuk

• Ugyanis a kör kijelölés szélénél az élsimításmiatt sok pixel csak "félig van kijelölve", ezért afeketével kitöltés is félig tölti ki: fehér háttérenezek szerint szürke pontokat kapunk.

• De utána a fehér kitöltés is csak félig érvényesülezekben a pontokban, és így a szürke pontokvilágosszürkévé válnak.

• Ezért lehet a kijelölés eszközöknél kikapcsolniaz Élsimítást, ezért van ceruza is, és ezért vantöbb fest eszköznél (például a radírnál) az Élesszél beállítás.

Navigálás• Az egér görg görgetése különböz billenty ket

lenyomva a következ hatással van:• Billenty nélkül: le-fel görgeti a képet• Shift: jobbra-balra görgeti a képet• Control: nagyít-kicsinyít• Control+Shift: váltás az ecsetek közt• Control+Alt: váltás a színátmenetek közt• Shift+Alt: váltás a minták közt

• A kurzor billenty kkel is lehet a képennavigálni, de csak akkor, ha nemvalamelyik kijelöl eszköz, vagy azÁthelyezés van kiválasztva:

• ezeknél az eszközöknél ugyanis a kurzorbillenty kkel az aktív réteget tudjuk ahelyér l elmozgatni.

• Ha a Shift billenty t is nyomva tartjukeközben, akkor nagyobb lesz a lépésköz.

• Ez alól is van kivétel:• ha a téglalap, vagy ellipszis kijelölés eszközt

használjuk, és még látszik a kijelölés módosítókeret, akkor a kurzor billenty kkelmozgathatjuk/méretezhetjük a kijelölést attólfügg en, hogy az egérkurzor a kijelölésmódosító keret mely részén van.

Page 37: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

37

• képablak jobb alsósarkában van egy négyirányú nyíl gomb:

• ha ezen lenyomjuk azegérgombot, akkorel bukkan a kép kicsiben,amin az egérrel mozogvaállíthatod be, hogy a képmely része látszódjék azablakban.

• Ez a kis ablak addiglátszik csak, amíg azegérgombot nyomvatartod.

• Valamelyik lapon alap menüjétcsalhatjuk el ezzel agombbal

• és a lap hozzáadásaalmenüb l válasszuka Navigációt!

• A Navigáció lapon szintén látszik a kép kis mása, aholszintén mozoghatunk az egérrel és az egérgörg vel.

• S t van rajta egy csúszka, amivel a nagyítást állíthatjuk,és hat különféle nagyító gomb:

• ezek balról jobbra• Nagyítás• Kicsinyítés• Nagyítás 1:1 : olyan nagyítást ad, ahol a kép minden

képpontja pontosan egy képerny képpont méret : ezt100% nagyításnak is hívjuk

• Kép illesztése az ablakba : a kép teljes egészébenlátható lesz az ablakban

• Kép illesztése az ablakhoz : a magasság és a szélességközül az egyiket illeszti, a másik irányban viszont le foglógni a kép.

• Ablak illesztése a képhez : az ablak méretét változtatja,hogy a jelenlegi nagyítás mellett lehet leg az egész képlátszódjon, de azért a képerny méreténél nem lesznagyobb az ablak.

• Az aktuális nagyítást azablak alján lév legördülmenü is mutatja, és azt ittállítani is lehet.

• Ett l balra az egérkurzoraktuális pozíciójalátszódik: itt a bal felsképpont a (0,0).

• A Nézet menüben szinténlehet állítani a nagyítást.

• Hasznos gyorsbillenty kaz 1: ezzel 100%-osnagyítást állíthatunk be;és az F11 amivel teljesképerny s módba (éspersze vissza) válthatunk.

Útvonalak• A GIMP-ben az útvonalak néven beziére görbék

segítségével bonyolult ábrákat hozhatunk létre.• Egy útvonal több különálló komponens l állhat.• Egy komponens több egymáshoz kapcsolódó

szakaszból állhat.• Minden szakasz a két végpontja (ezt rögzítésnek

nevezzük a GIMP-ben) közt húzódik, agörbületét pedig a végpontjaihoz csatlakozóegy-egy vezérl pont határozza meg.

• Az ábrán egy két görbéb l állóútvonal látható.

• A kijelölt rögzítés fehér, éscsak az vezérl pontjailátszódnak.

• A másik képen látszik azÚtvonalak lap.

• Hasonló m veleteket lehetvelük végrehajtani, mint arétegekkel, de van három újgomb:

• az Útvonal kijelölésséalakítása,

• a Kijelölés útvonalláalakítása (ennek megfelelmenüpontok a Kijelölésmenüben is vannak)

• és az Útvonal körberajzolása(ennek a menüpontja aSzerkesztés menüben ismegtalálható)

Page 38: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

38

Útvonal létrehozása• Ha van épp kijelölésünk, akkor az Útvonalak

lapon a Kijelölés útvonallá alakítása gombballétrehozhatunk bel le egy új útvonalat.

• Létrehozhatunk kézzel is útvonalakat azÚtvonalak eszközzel.

• Bal egérgombbal kattintva létrehozhatjuk az elsrögzítést (szakasz végpontot), majd továbbkattintgatva újabb rögzítések lehelyezésévelkészíthetjük el a komponenst.

• Csak kattintgatva a görbe szögletes lesz, és avezérl pontok nem látszanak.

• Ha az egérgombot nyomva tartva húzzukis az egeret, akkor rögtön avezérl pontokat is meghatározhatjuk ésívesek lesznek a szakaszok.

• Ha be akarjuk zárni a komponenst, akkora Control gombot nyomva tartva vigyük azegeret a komponens kezd pontja fölé(ekkor a kurzor mellet két egymásbakulcsolódó karika jelenik meg) éskattintsunk!

Ezen kív l a következ képpszerkeszthetjük a görbét

• Egy rögzítésre kattintva kijelölhetjük a pontot (ekkorkitöltetlenné válik). Shift+kattintással több rögzítéskijelölhet .

• A kijelölt rögzítéseket egérrel arrébb vihetjük. Az Altgombot nyomva az egész útvonalat arrébb vihetjük.

• Control+Delete billenty vel a kijelölt rögzítésektörölhet k.

• Ha az egeret egy görbeszakasz fölé visszük, akkor azegérkurzor mellet megjelenik a négy ágú nyíl: ekkor azegérrel arrébb vihetjük a szakasz ama pontját, és azegész szakasz megfelel en görbülni is fog. Ha közben aShift gombot is nyomjuk, akkor a szomszédos szakaszokis vele görbülnek, hogy ne legyen törés a görbében.

• Ha a komponens valamelyik végpontjavan csak kijelölve, akkor a görbén kívülkattintva újabb rögzítések f zhet k akomponenshez.

• A görbén kívül kattintva új, az el bbiekkelnem összefügg komponenst kezdhetünk,ha:– Mindkét végpont ki van jelölve.– Egyik végpont sincs kijelölve.– A kattintás közben nyomjuk a Shift gombot.

• Ha egy vezérl pont fölé visszük az egeret, akkora kurzor kézzé alakul, és a vezérl pontot arrébbvihetjük. Ha közben a Shift-et nyomva tartjuk,akkor az adott rögzítéshez csatlakozó másikvezérl pont is mozog, hogy ne legyen itt törés agörbében.

• Ha nem látszik egy rögzítés vezérl pontja, akkora Control billenty t nyomva tudjuk azt kihúzni arögzítésb l.

• Ha egy komponens egyik végpontja vankijelölve, akkor a Control-t nyomva egy másikkomponens végpontjára kattintva össze lehet

zni a két komponenst.

• Az átalakító eszközökkel az egészútvonalat átalakíthatjuk, ha azeszközbeállítások lapon a Hatókörgombok közül az Útvonal átalakításagombot nyomjuk le.

• (Csak ne felejtsük visszaállítani!)• Ó, igen, mikor az útvonal szerkesztése

után átváltunk másik eszközre, akkorláthatatlanná válik az útvonal, de azÚtvonalak lapon a rétegekhez hasonlóanbekapcsolhatjuk a láthatóságát.

Page 39: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

39

Rajzolás útvonalakkal• Ugyan az Útvonalak lapon a rétegekhez

hasonlóan ki-be lehet kapcsolni egyútvonal láthatóságát, az útvonal nem foglátszani, ha nem XCF formátumba mentjüka képet.

• Viszont kétféleképpen is látható hatástérhetünk el: az útvonal kijelölésséalakításával, és az útvonalkörberajzolásával.

• Az Útvonalak lapon az Útvonal kijelölésséalakítása gombbal az aktuális útvonal alapjánkijelölésünk lesz, amit például kitölthetünkszínnel, színátmenettel, de persze bármi mástcsinálhatunk vele, amit egy kijelölésseláltalában.

• Például fekete-fehér képünket finomíthatjukezzel: az els képen látható madár feketerészeit kijelöljük a Szín szerinti kijelöléseszközzel, az Útvonalak lapon lév gombbalátalakítjuk a kijelölést útvonallá, majd a másikgombbal az útvonalat kijelöléssé, és egy újrétegen feketével töltjük ki a kijelölést, így kapjuka második képet.

• Az Útvonal kijelöléssé alakítása ugyanis nemtör dik a kijelölés kis rücskeivel.

• Az Útvonalkörberajzolásagombot megnyomva(ne feledd, ezmegtalálható azÚtvonalak lapon és aSzerkesztésmenüben is!) akövetkezpárbeszédablak ugrikfel (ha lenyitottuk aVonalstílust is):

• El ször pirossalrajzoljuk körbe, aTúlnyúlási korlátot100-ra állítva;

• majd feketével, 0Túlnyúlási korláttal,így látszik aTúlnyúlási korlátotbeállítás hatása.

• Az el bbi madárpontozás típusúEl redefiniáltvonalmintával.

Page 40: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

40

• Ehez el ször Ecseteszközt választjuk,

• beállítjuk a PencilSketch (16x16) ecsetet,

• az eszközbeállítások közta Színátmenet színénekhasználatát German flagsmooth színátmenettel100 px hosszal.

• És ekkor jöhet azÚtvonal körberajzolása,ahol csak be kellkapcsolni aKörberajzolásfest eszközzelt (éspersze az Ecset eszköztválasztani).

• Ezen kívül megemlíthet az is, hogy azEgyenletes helyett a Mintát választva azaktuális mintával fogja kitölteni a vonalat,vagy hogy nem csak az Ecset eszközválasztható körberajzoláshoz...

Festés• A másoló eszköz• Ezzel az eszközzel eltüntethetünk ezt-azt a

képb l, ha megfelel környezetben van.• Itt például a part két szakaszát rámásoljuk a

vízbefolyásra.• Emlékeztet : Control-t nyomva kell oda

kattintani, ahonnét másolni akarunk, majdControl nélkül másolni.

• Ehhez praktikus lágy szél ecsetet használni,hogy még kevésbé látszódjon a csalás. gimpgimp__clone.aviclone.avi

• Ezzel az eszközzel nem csak más rétegr l, de akármásik megnyitott képr l is lehet másolni.

• Az Igazítás beállítás értékei:• Nem igazított: kijelöljük Control-lal a másolás forrását:

mondjuk épp egy bohóc orrát: ezután akárhányszor,akárhol lenyomod az egérgombot, a bohóc orrátólkezd en fogunk másolni.

• Igazított: ez esetben a forrás kijelölése után az elsegérgomb-lenyomással határozzuk meg, hogymennyivel eltolva fogunk másolni: a továbbiegérvonásokkal bemásolt részletek ehhez fognakilleszkedni. (Ezt alkalmazták a fenti videóban is, hogymikor a vízen a tükörképet festik, akkor a képforrás is avízen legyen, ne pedig újra az eredeti kiindulópont.)

• Regisztrált: megegyezik a forrás és a cél pozíció: csakakkor van értelme, ha másik rétegr l másolunk.

Radír

• Ha a radír használata közben nyomjuk azAlt billenty t, akkor a korábban kiradírozottrészeket "visszaradírozhatjuk".

• Ez nem m ködik a háttér rétegen, hanincs alfa csatornája

Page 41: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

41

Beállítások• Elhalványuulás

(200px)

• Összeadódó - ezt bekapcsolvaegy ecsetvonás (egérgomb-lenyomás) önmagára is hat.

• A baloldali képen nincsbekapcsolva, ezért azegyforma átlátszatlanságú.

• A jobboldalin be vankapcsolva, ott kevésbéátlátszó, ahol az ecsetvonáskeresztezi magát.

• Láthatóan a jobboldali képenalapvet en sötétebb azecsetvonás, mivel a GIMPecsetkezeléséb l adódóan a100-nál kisebb Távolságúecsetek vonása valamilyenszinten mindenhol fedi magát.

• Hogy látszódjon a hatása, abeállítások közt azátlátszatlanságot alacsonyrakell állítani és/vagy a Módot átkell állítani.

• Színátmenethasználata

• baloldalt animatedConfetti ecset Fullsaturation spectrumCW színátmenettel

• jobboldalt Goldenszínátmenet.

Kijelölés és útvonalkörberajzolása

• az útvonalakat körbe lehet rajzoltatni.• Ugyanezt a kijelöléssel is meg lehet tenni,

ám ennek az eredménye nem lesz olyanszép, úgyhogy továbbra is ajánlom akijelölés útvonallá alakítását, és annak akörberajzolását.

Ecsetek• Az ecsetek lapon háromféle jelölést kaphatnak

az ecsetek:• + jel a sarokban: ha az ecset nagyobb, mint

amekkorának a lapon látszik. Ha egy ilyenennyomva tartjuk az egérgombot, akkor megjelenikteljes méretben.

• Kék háromszög a sarokban: ez a parametrikusecsetek jele

• Piros háromszög a sarokban: változó alakúecset,

• Mikor egy ecsettel rajzolunk, akkor aGIMP a kiválasztott ecset formájúnyomokat hagy a rajzon.

• Sokszor ezek a nyomok nagyon közelvannak egymáshoz, a soron következnyom szinte teljesen fedi az el t, és ígygyakorlatilag folyamatos vonalat kapunk.

• A Távolság csúszkán adhatjuk meg, hogymilyen messze legyenek egymástól anyomok, az ecset méreténekszázalékában megadva.

Page 42: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

42

• Ecset távolság fentr llefelé: 20, 50, 100,200

• Ha valamit avágólapra helyezünk,akkor az ecsetként isautomatikusanmegjelenik:

• ez lesz az Ecseteklapon az els helyen.

Parametrikus ecsetek• Az ecsetek lap alján

lév szokásosgombsoron az Újecset gombbal sajátparametrikus ecsetethozhatunk létre.

• Ha duplán kattintunk egy ilyen ecsetre, akkorújra megnyithatjuk ezt a beállító lapot.

• (Azokat a parametrikus ecseteket, melyeket nemmi hoztunk létre, nem feltétlenül tudjukmegváltoztatni.)

• De egy kis plusz beállítással az egérgörg vel isvezérelhetjük: a f ablak Fájl / Beállításokmenüpontjával hívjuk el a beállításokpárbeszédablakát!

• Itt a Bemeneti Eszközök / Bemeneti Vezérl kalatt különböz egérgörg és billenyt zeteseményekhez rendelhetünk m veleteket.

Rajzolt alakú ecsetek• Lehet ség van rá, hogy tetszés szerinti alakú

ecsetet hozzunk létre.• Ezen belül is négy lehet ség van:• Fix alakú, a beállított színt használó: például a

"Bird"' (a madár).• Fix alakú, saját színt használó: például a

"Pepper" (a zöld paprika).• Változó alakú, a beállított színt használó:

például az "animated confetti".• Változó alakú, saját színt használó: például a

"Sparks" (a sárga "napocska").

• A f ablak Fájl / Beállításokmenüpontjával hívjuk el a beállításokpárbeszédablakát!

• A Mappák / Ecsetek közt láthatjuk, hogymely mappákban keresi a GIMP azecseteket.

• Alapesetben két ilyen van: az egyikbenvannak a GIMP beépített ecsetei, amásikba teheted a saját ecseteidet (emellett van pipa az Írható oszlopban).

saját ecset készítése

• létrehozunk egy új képet, megrajzoljuk azecsetet, majd megfelel formátumban elmentjükaz el bb említett saját ecset mappánkba.

• Hogy megjelenjen az ecsetek közt az újecsetünk, az ecsetek lapon meg kell nyomni azEcsetek frissítése gombot, vagy újra kellindítani a GIMP-et.

• Akkor is frissíteni kell az ecseteket, ha mármeglév ecsetet alakítottunk át.

Page 43: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

43

Fix alakú, a beállított színthasználó ecsetek

• A Fájl / Új menüponttal el hívhatópárbeszédablakban most a Speciálislehet ségek közt állítsuk a SzínsémátSzürkeárnyalatosra, a Kitöltés ezzelt pedigfehérre!

• Így nem tudunk színes ecsetet rajzolni, hanemahol az ecsetet fehéren hagyod, ott majdrajzoláskor átlátszó lesz, ahol pedig feketérefested, ott a rajzoláskor a beállított el térszínnelfog festeni.

• A különböz szürke árnyalatok pedigtermészetesen az el térszínnel fognak rajzolnikülönböz átlátszósággal.

• Ha kész vagyunk, akkor mentsük el aképet a saját ecset mappádba, GBRkiterjesztéssel!

• Ekkor megkérdi, hogy mi legyen az ecsetneve, és az alapértelmezett távolság.

• Mikor elmentettük, az ecsetek lap aljánnyomjuk meg az Ecsetek frissítésegombot (a jobb széls ), és márhasználhatjuk is a saját ecsetünket.

Például egy ilyen ecsettel, aTávolságot 1-re állítva

Fix alakú, saját színt használóecsetek

• Szinte ugyanaz, mint az el , csak az újkép párbeszédablakban a Speciálislehet ségek közt állítsuk a SzínsémátRGBre, a Kitöltés ezzelt pedigÁtlátszóságra!

• Az ilyen ecset a saját színeit használja, afehér is fehéren fest, csak ott lesz átlátszó,ahol tényleg átlátszónak hagyjuk.

Például egy ilyen ecsettel, aTávolságot 1-re állítva

Változó alakú, a beállított színthasználó

• A Fájl / Új menüponttal el hívható párbeszédablakbanmost a Speciális lehet ségek közt állítsuk a SzínsémátSzürkeárnyalatosra, a Kitöltés ezzelt pedigÁtlátszóságra!

• Töltsük ki a képet fehérrel!• Ez az ecset is ott lesz majd átlátszó, ahol most fehérnek

hagyjuk.• Hozzunk létre három új, fehérrel kitöltött réteget, és

rajzolj rájuk számokat egyt l négyig!• Mentsük el az ecsetek könyvtárába GIH kiterjesztéssel,

és akkor a következ párbeszédablak jelenik meg:

Page 44: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

44

• Cellaméret: ez legyen a képünk mérete.• Cellák száma: a rétegeink száma, most 4.• Dimenziók: ezzel adható meg, hogy hány Osztályt akarunk

használni. Most legyen 1!• Osztály: az els osztálynak adjuk meg, hogy használja mind

a négy réteget! Az osztály melletti legördül menü beállításai(ld. a képeket is lejjebb):– incremental: felülr l-lefelé egymás után használja a rétegeket.– angular: a festés irányától függ en használja az egyes rétegeket:

felfelé festve használja a legfels réteget, az óramutató irányábanhaladva az egyre lejjebb lév rétegeket használja.

– random: véletlenszer sorrendben használja a rétegeket.– velocity: az ecsetvonás sebességét l függ en használja az egyes

rétegeket.– pressure: nyomás érzékeny beviteli eszköz (pl. rajzolótábla) esetén a

nyomás er ssége szerint használja a rétegeket: a legfels rétegpárosul a legkisebb nyomással.

– xtilt: d lés érzékeny beviteli eszköz x-döntése használja a rétegeket.– ytilt: ugyanaz, y-döntéssel.

• Egy kör így néz ki ezzel azecsettel festve, a mentéskorkülönböz Osztály beállításthasználva.

• (A festéskor használhatjuk azEcset eszköz Színátmenetszínének használatabeállítást.)

• Ha csak a sima Mentésthasználjuk, akkor az alegutóbbi beállításokkal mentiaz ecsetet.

• Ha valamin változtatni akarunk(pl. megváltozott a rétegekszáma) akkor a Mentésmáskéntet kell használni ésfelülírni az el változatot.

több dimenziós ecset

• Tehát ez egy két dimenziós ecset: el szörfentr l lefelé két nagy osztályba rendezi arétegeket, ezek közül az incrementalbeállítás értelmében felváltva választ.

• Ezen belül 8-8 réteget használ, amik közüla festés iránya alapján választ.

• (A rétegek száma tehát az osztályokmellett lév számok szorzata.)

Változó alakú, saját színthasználó

• ehhez az új képpárbeszédablakban aSpeciálislehet ségek közt aSzínsémát RGBre, aKitöltés ezzelt pedigÁtlátszóságra kellállítani, az ecsetetpedig GIHkiterjesztéssel kellmenteni.

Page 45: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

45

Kijelölés• Gyakran szükség van rá, hogy bizonyos m veleteket a

képnek csak egy általunk meghatározott részénvégezzünk el: színezést, kivágást, törlést stb.

• Erre szolgál a kijelölés.• A GIMP-ben a kijelölés kezelése a következ képp

ködik: minden képponthoz tartozik egy szám, amimegmondja, hogy az "mennyire van benne" akijelölésben.

• Ez a szám 0 és 255 közti értékeket vehet fel (hmm, pontmint egy bájt!), a 0 jelenti, hogy az a képpont egyáltalánnincs a kijelölésben, a 255 pedig, hogy teljesen bennevan.

• A villogó fekete-fehér vonal a "legalább féligkijelölt" pontok és a "kevésbé kijelölt" pontokközt húzódik, tehát elképzelhet , hogy vonalonkív li részek is kicsit ki vannak jelölve.

• Szinte minden m velet csak a kijelöltképpontokon hajtódik végre.

• A m velet hatásának mértékét egy-egyképpontra a fent említett 0-255 közti számhatározza meg.

• Természetesen ezen belül mindig csak azaktuális réteg határáig tudunk dolgozni.

• Ha nincs a kijelölésnek és az aktuális rétegnekközös pontja, akkor nem fog történni semmi.

• A kijelölés nem változik meg mikor rétegetváltunk.

Kijelölés-szerkeszt lap

• Ezt a lapot akár egy meglév lap jobbfels sarkában lév nyilacskával lenyithatómenün keresztül (Lap hozzáadása), akára Párbeszédablakok menübenmegnyithatjuk.

• A kijelölés 256 szürkeárnyalattal jelenik meg.

• A fekete képpontokegyáltalán nincsenekkijelölve (0), minélvilágosabb egy pont, azannál jobban ki vanjelölve.

• A második ábrán aKijelölés / Lágy szélhatása látszódik.

• A lap alján lév gombokmegtalálhatók a Kijelölésmenüben is.

• A Kijelölés mentésecsatornába gombot mostinkább ne próbáld ki, hanem akarsz ingoványosterületre lépni.

Gyorsmaszk

• A gyorsmaszkot bekapcsolva a kijelöléspirosas bevonatként fog látszani a képen,és ilyenkor fest eszközökkel, sz kkelstb. alakíthatjuk.

• Alapesetben a gyorsmaszk félig átlátszópiros ott, ahol nincs kijelölés, és teljesenátlátszó ott, ahol teljes a kijelölés.

• A képablak alján, az alsógördít sáv bal oldalánlév gombbal lehet ki-bekapcsolni agyorsmaszkot.

• Jobb egérgombbalrákattintva a beállításai isel hívhatók.

• Jöjjön egy példa: vegyünkegy képet, kapcsoljuk bea gyorsmaszkot, akkor azegész képen megjelenika pirosas maszk.

Page 46: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

46

• A Színátmeneteszközzel csináljunkegy fekete-fehérszínátmenetet!

• Az ábrán a bal felssarok felé esik afehér: a maszk ittátlátszó, azaz itt lesza kijelölés.

• Kapcsoljuk ki agyorsmaszkot: látni fogjuka kijelölés vonalát.

• Ett l balra felfelefokozatosan teljessé válika kijelölés, t le jobbralefelé pedig fokozatosangyengül a kijelölés.

• Alkalmazzuk pl. a Sz k/ Torzítás / Újságot!

• (Majd persze szüntessükmeg a kijelölést!)

• Láthatjuk, hogy a szhatása fokozatosangyengül a nem kijelöltsarok felé.

Kijelölés menü• Lebeg : ezzel például egyszer en csökkenthetjük a kijelölt rész

átlátszóságát. Jelöljük ki a szükséges részt; tegyük lebeg vé; aRétegek lapon állítsuk kisebbre az átlátszatlanságát; végülhorgonyozzuk le (pl. a Rétegek lap alján lév gombbal.)

• Lágy szél: láthatóan elmossa a kijelölés körvonalait.• Élesítés: a villogó vonal a félg kijelölt pontoknál húzódik: az

Élesítés az ezen belüli pontokat teljesen kijelöltté, az ezenkív lieket teljesen ki nem jelöltté állítja.

• Sz kítés: megjegyzend , hogy a sz kítés a kijelölés konkáv sarkaitlekerekíti.

• Növelés: ez pedig a konvex sarkokat kerekíti le.• Keret: a jelenlegi kijelölés határvonal mentén hozza létre a

megadott szélességben az új kijelölést.• Lekerekített téglalap: a kijelölést akkora téglalappá alakítja, hogy

pont beleférjen az eddigi kijelölés, majd lekerekíti a sarkait. Alekerekítés sugara a rövidebbik oldal felének százalékában adhatómeg, azaz a 100% a rövidebb oldalat teljesen lekerekíti.

• Téglalap kijelölésekb l hozzuk létre az alapszögletes formát,

• Kijelölés / Lágy szél (minél nagyobb értéketadunk itt meg, annál jobban lekerekíti asarkokat),

• az Útvonalak lapon Kijelölés útvonalláalakítása gomb,

• mellette az Útvonal kijelöléssé alakításagomb,

• az így kapott kijelölést tetsz leges módonkitölthetjük.

Bonyolultabb kijelölések

Kijelöl eszközök• Shift (plusz jel az egérmutató mellett): az új

terület hozzáadódik a kijelöléshez.• Control (mínusz jel): az új terület kivonódik a

kijelölésb l.• Control + Shift (fordított U): az új terület és az

eredeti kijelölés metszete lesz az új kijelölés.• Ha az Alt billenty t tartjuk nyomva, mikor az

egérgombot lenyomjuk, akkor arrébbvihetjükcsak magát a kijelölést. (Tehát nem a kijelölésenbelüli képpontokat.)

• A téglalap és ellipszis kijelölés esetében azegérgomb lenyomása után a Shift és Controlbillenty k más értelmet kapnak:

• a Shift-et nyomva a kijelölés szabályosnégyzet/kör lesz, a Control-t nyomva pedig akijelölés középpontja lesz (nem pedig a sarka)az a hely, ahol az egérgombot lenyomtuk.

• Ez sajnos gyakorlást és koncentrációt igényel.• Tehát a Shift és Control az egérgomb

lenyomásának pillanatában határozza meg aMód-ot, az egérgomb elengedésénekpillanatában pedig a szabályosságot.

Page 47: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

47

Segédvonalak• A pontos pozicionálást segédvonalakkal segíthetjük.• A képablak fels részén lév vonalzóra vigyük az

egérmutatót, nyomjuk le az egérgombot és húzzuk le azegeret a képbe: ezzel elhelyezhetünk egy vízszintessegédvonalat.

• A képablak alján az állapotsorban láthatjuk a segédvonalpozícióját.

• A képablak baloldalán látható vonalzót használvafügg leges segédvonalakat helyezhetünk el.

• Segédvonal elhelyezésekor automatikusan azÁthelyezés eszközre vált a GIMP.

• Ezzel az eszközzel lehet a már meglévsegédvonalainkat is arrébb vinni.

• A segédvonal kék-fekete vonalként fogmegjelenni, de a kijelölés és a réteghatárvonalához hasonlóan nem igazirésze a képnek.

• A Nézet menüben ki/be kapcsolhatjuk aláthatóságát.

• Segédvonalaink csak XCF formátumbamentéskor maradnak meg - másformátumokban nem fognak látszódni.

• Az ábrán nagy nagyításmellet látszódik, hogy asegédvonalak elvileg aképpontok közt vannak,jóllehet nagyítás nélkültakarnak egy-egypontsort (illetve oszlopot),hiszen a képerny n nemlehet keskenyebbenábrázolni ket.

• Az els képpontsor el ttisegédvonal pozíciója 0,az els és másodikképpontsor közt 1 stb

• Szintén a Nézet menüben kapcsolhatjukki/be a Segédvonalakhoz való igazítást.

• Ha be van kapcsolva, akkor mindenegérrel végzett m veletünknél, ha az egérelég közel van a segédvonalhoz, akkor azta segédvonalhoz igazítja.

• Az "elég közel" a f ablak Fájl menüjébena Beállítások közt az Eszközbeállítások /Segédvonalhoz és rácshoz illesztésalatt állítható be képerny képpontbanmegadva.

Rács• A rács úgy viselkedik, mintha szabályosan

elhelyezett segédvonalaink lennének, csaknem lehet ket elmozdítani.

• A Nézet menüben lehet ki/be kapcsolni aRács megjelenítését és a Rácshoz valóillesztést.

• A rács beállításait (rácstávolság, szín stb.)Kép / Rács beállítása menüponttalváltoztathatjuk meg.

Színmodellek, színválasztó• Az RGB színmodell arra épül, hogy az emberi

szemet be lehet csapni, és három féle fényb l(piros, zöld, kék), szinte minden szín érzetét kilehet keverni: a képerny k ezt is teszik.

• Ám ez nem vág egybe azzal, ahogy az emberekgondolkodnak a színekr l ezért a GIMP-ben aHSV modellt is használhatjuk.

• H (Hue) árnyalat.• S (Saturation) telítettség• V (Value) érték

Page 48: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

48

• A HSV és az RGB színmodellel is ugyanaz aszínskála keverhet ki, ha tehát a HSV értékekvalamelyikének változtatásával módosítjuk aszínt, akkor az új színnek megfelel en az RGBcsúszkák automatikusan arrébb másznak.

• És ez persze visszafelé is igaz.• Minden csúszka mellet van egy gomb: ezzel

jelölhetjük ki, hogy a baloldali színválasztón milegyen a függ leges sávon.

• A négyzetben pedig annak a színmodellnek akét másik értékét állíthatjuk.

• Bal felül a fülecskékkel más színválasztómódokat is elérhetünk, ha azokkényelmesebbnek t nnek.

• A Jelenlegi és a Régi színt rögtön innét a képbeis dobhatjuk.

• A jobb alsó listában a legutoljára használt színeksorakoznak: amikor megnyomjuk az OK gombot,akkor ide kerül a kiválasztott szín.

• A lista bal oldalán látható ">" gombbal az OKgomb nélül is felvehetjük a Jelenlegi színt.

• A Színpipetta eszközzel kiválasztott szín nemkerül be magától a listába: ahhoz külön meg kellnyitni ezt a színválasztó ablakot, és a ">" vagyaz OK gombbal vehetjük fel.

Paletták• Egy paletta nem más, mint a színek egy részhalmaza.• Például a honlapunk színeit, vagy cégünk /

intézményünk arculatának színeit palettába tehetjük, ígyegyszer en elérhetjük ket.

• A Paletták lapon (Párbeszédablakok / Paletták)tekinthetjük meg a beépített palettákat, és szokás szerinta lap alján lév gombok közül az Új paletta gombbalsaját palettát is létrehozhatunk: ekkor megnyílik aPalettaszerkeszt lap.

• Ezt úgy is el csalhatjuk, hogy a Paletták laponkiválasztunk egy palettát, majd alul a Palettaszerkesztése gombot megnyomjuk.

• A Palettaszerkeszt lapon néhány gomb nemhasználható, mert a beépített palettákatalapesetben nem lehet módosítani.

• Ha rákattintunk egy színre a Palettaszerkesztlapon, akkor az lesz az el térszín.

• Control-t nyomva kattintás közben a háttérszíntállíthatjuk be.

• Saját palettánk esetében természetesen újszíneket tudunk hozzáadni, szerkeszthetjük ameglév színeket (dupla kattintás a színre),törölhetünk a színek közül és névvel iselláthatjuk a színeinket.

Page 49: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

49

Színátmenetek • Létrehozhatunk saját színátmenetet is.• A Színátmenetek lap alapesetben a jobb

oldali ablakban (dokkban) alul van, hanem, akkor Párbeszédablakok/Színátmenetek menüponttalel hozhatjuk.

• A lap alján lév Új színátmenet gombbalhozhatunk létre új színátmenetet: ekkorel ugrik a Színátmenet-szerkeszt lap.

• Ez a szakasz három pontból áll: két fekete(bal és jobb végpont) és egy fehér (ezzellehet "elbillenteni" a színátmenetet azegyik végpont irányába.)

• Természetesen két szomszédosszakasznak van egy közös feketevégpontja.

• Az alábbi ábrán a kijelölt szakaszt jelöl a3.: ennek az alsó sávja sötétebb szürke,mint a nem kijelölt szakaszoké.

• Jobb kattintással hívhatjuk el a helyi menüt, amiben alehetséges m veletek vannak.

• Próbáljuk ki a Jobb kattint / Szakasz kettévágása aközéppontbant!

• Így lesz két szakaszod, amin kipróbálhatod a szakaszkijelölést.

• Kijelölni egy szakaszt bal egérgombbal lehet, többszakaszt Shift+bal egérgombbal jelölhetünk ki.

• (Eleinte kicsit zavaró lehet, hogy minden szakaszközepén van egy háromszög, de nem lehet különkijelölni a két oldalán lév részeket.)

• Vigyázzunk, a jobb kattintással el hívható menüben ajobb és bal végpont a kijelölt szakaszok legszélspontjait jelöli, függetlenül attól, hogy hova kattintottunk!

• Ha tehát van már két szakaszod, a baloldalit beállítottadés most a jobboldalit akarod beállítani, akkor el ször balegérgombbal ki kel jelölni a jobboldali szakaszt, és csakutána jobb egérgombbal el hívni a menüt.

• Ha több szakaszt jelölünk ki egyszerre, és úgyállítjuk a végpontok színét, akkor többszakaszon átível színátmenetet tudunkcsinálni: a bels pontok színét a programautomatikusan állítja be.

• Van egy érdekes sz : Színek / Leképezés /Színátmenet-leképezés.

• Ez a kép sötét pontjait az aktuális színátmenetbal végpontjának színére állítja, az egyrevilágosabb képpontokat pedig a színátmenetegyre jobbrább lev színeire.

• (Ha ezzel játszunk, ne feledjük, hogy aControl+F billenty kombinációval újra futtathatóa legutóbbi sz , és nem kell bemászni megintmélyen a menübe.)

Page 50: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

50

Mód • A Rétegek lap tetején van a Mód legördül menü, ahol kilehet választani, hogy a kiválasztott réteg mikéntkeveredjen az alsóbb rétegekkel.

• A Normál egyszer en elfedi, de a többivel különféleizgalmas hatásokat érhetünk el.

• Ehhez tudni kell, hogy a Mód szempontjából a színekRGB (piros, kék, zöld) összetev kb l állnak, és mindenösszetev 0-1 tartományba eshet. (0,0,0 jelenti a feketét;1,1,1 a fehéret.)

• Emiatt a Szorzás – mivel általában törtszámmal szoroz– csökkenteni fogja, azaz sötétíti a színeket, kivévepersze ahol a szorzó réteg fehér: itt meghagyja aszíneket, de világosítani sose fogja.

• Ennek a párja az Osztás, ami viszont általában fakítanifogja a színeket.

Textúra a háttérnek Textúra a figurának

Az eredeti rajzA kész kép: a háttér textúrája

Osztás módú, a figuráé Szemcsésösszefésülés

Page 51: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

51

Rétegmaszk• Minden rétegnek lehet alfa csatornája: ezt a Réteg /

Átlátszóság menüben az Alfa-csatorna hozzáadásaés Alfa-csatorna eltávolítása menüpontokkal adhatjukhozzá illetve vehetjük el egy rétegt l.

• Ha van alfa-csatorna, akkor a réteg mindenképpontjának a színén kívül van egy átlátszatlanságértéke (alfája).

• Mikor egy átlátszó rétegre festünk, akkor a festettpontokban növeljük az alfa értéket – mikor radírozunkvagy törlünk, akkor csökkentjük.

• Ha olyan rétegb l radírozunk melynek nincs alfacsatornája, akkor gyakorlatilag a háttérszínnel festünk.

• A rétegmaszk segítségével lehet ségünkvan tetsz legesen szerkeszteni a rétegátlátszóságát.

• Lássunk egy példát!• Megnyitotjuk a ponyva képét, majd a Fájl /

Megnyitás rétegként menüponttalmegnyitjuk egy emberke fényképét (aréteg láthatóságát kikapcsoljuk),

• aztán létrehozunk egy új réteget amitleveles mintával töltünk ki.

• A Rétegek lapon jobb egérgombbal kattintunk alevél rétegre, és használjuk a Rétegmaszkhozzáadása menüpontot, és Fehérrétegmaszkot kérjük.

• Ekkor megjelenik a réteg el nézeti képe melletta rétegmaszk: ahol a rétegmaszk fehér, ott aréteg átlátszatlan lesz, ahol fekete, ott pedigátlátszó, a köztes árnyalatok pedigtermészetesen a félig-átlátszóság különbözfokait képviselik.

• Mostantól ezen a rétegen minden festés jellegveletünk (festés, színátmenet, sz k stb.) a

rétegmaszkot, azaz az átlátszóságot fogjabefolyásolni.

• Átváltunk az ember rétegére, vágólapramásoljuk (Control+C) majd visszaváltunk alevél rétegére és beillesztjük a vágólaptartalmát (Control+V):

• ekkor a fenti els ábrán láthatóan létrejönegy lebeg kijelölés.

• A horgony gombot megnyomva a lebegkijelölés a létrejötte el tt közvetlenülszerkesztett rétegbe, esetünkben a levélréteg rétegmaszkjába kerül

Page 52: Ablakok, lapok, fájlokszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/GIMP.pdf · 1 A GIMP Ablakok, lapok, fájlok • A GIMP els indításakor sokat szöszöl, majd feldob két ablakot és

52

• Még egy kisfinomítás: el szörSzínek / Invertálás -ez persze most azátlátszóság értékeketinvertálja.

• Aztán Színek /Fényer -kontraszttalnöveljük a kontrasztotés így az alábbitkapjuk

• Mikor elégedettek vagyunk a rétegmaszkunkkal, akkor aa Rétegek lapon a helyi (jobbkattintással el hozható)menüben hazsnálhatjuk a Rétegmaszk alkalmazását.

• További lehet ségek ugyanitt:• Rétegmaszk törlése• Rétegmaszk megjelenítése: ezt bekapcsolva a

képablakban a rétegmaszk fog látszódni.• Rétegmaszk szerkesztése: ezt kikapcsolva újra a

rétegre és nem a rétegmaszkra festhetünk.• Rétegmaszk kikapcsolása• Maszk kijelöléssé alakítása• A Rétegmaszk hozzáadása alkalmazásakor megjelen

párbeszédablakban leghasznosabbnak a Réteg alfa-csatornájának átvitele: ezzel a néhol már átlátszó rétegátlátszóságát teljesen átszerkeszthetjük: a többilehet ség esetén ugyanis a rétegmaszkkal nem tudjukátlátszatlanná tenni a réteg jelenleg átlátszó területeit.

VÉGE