-
Dr. HÓDI Sándor
A TUDAT ÉS LELKIÁLLAPOTNYELVIVETÜLETÉROL
A probléma fölvetéseA nyelv és a tudat problémája régebbi
keletu, mint maga a
pszichológia tudománya. A pszichológia megjelenése sem veze-tett
ezen a téren gyors és látványos eredményekhez. Olyannyi-ra nem,
hogy a gondolkodás és a beszéd, a tudat és a lelkiálla-pot viszonya
ma is az egyik legkevésbé kidolgozott, legtalányo-sabb kérdése a
lélektannak. De tudomásom szerint más tudo-mányágak sem jutottak
ezen a téren sokkal messzebbre.
A hagyományos lélektanra alapozó beszéd- és
gondolkodás-elméletek jószerével az alapkérdésekben sem tudnak
meg-egyezni. Nem sikerült például megnyugtató módon tisztázni
agondolat és a szó viszonyát, e jelenségek mibenlétét.
Nevezete-sen, hogy a gondolkodás és a beszéd azonos jelenségeknek
te-kinthetok-e, vagy sem. Egyes értelmezések szerint a gondolatés a
szó voltaképpen egy és ugyanazt jelentik: a gondolkodás -
Hódí Sándor eloadás közben.
17
-
mondják -nem más mint belso "néma beszéd". Mások viszontúgy
vélik, hogy a gondolat és a szó a beszéd egymástól jól elkü-lönülo
alkotóelemei. Megint mások azon az állásponton van-nak, hogy eleve
rossz a kérdésfeltevés: a gondolat és a szó nemvizsgálható sem
együtt, sem külön-külön azok jelentéstartalmanélkül. Ugyanis az,
ami bennük közös, ami összeköti oket, amiértelmet ad mindkettonek,
az a jelentés. A beszéd- és a gondol-kodás összefüggéseinek a
vizsgálatában tehát nem az önmagá-ban vett gondolatra vagy szóra,
hanem a jelentésre kell helye~-ni a hangsúlyt.
A korszeru lélektan állítása szerint mind ez vonatkozik a
be-
széd legkisebb alkotóelemeire, a hangokra is. A
hagyományoslélektan, akárcsak a nyelvtudomány, a beszéd
hangalakjait so-káig teljesen önálló, a beszéd jelentéstartalmától
független elem-ként kezelte. A kutatásokban a beszéd alapegységéül
a jelentés-tol elkülönült hangot választották. Csakhogy a korszeru
lélek-tan álláspontja szerint a gondolati tartalmaktól elszakított
hangaz emberi beszéd szempontjából nem jelent semmit. Az ami
ahangot emberi beszédhanggá teszi, az a hang jelentése. A
be-szédhang mindig meghatározott funkciót tölt be, értelmi
tarta-lommal rendelkezik. Ha a hang nem jelöl semmit, nem lehet
be-szédhangnak tekinteni. És mivel a beszédhangok a gondolattólnem
elszakítható, a beszéd jelentéstartalmától nem elkülöníthe-to
hangok, elsodlegesen nem is a fonetika, az akusztika, a
fizio-lógia, vagy a fizika jelenségvilágába tartoznak, ahogyan ezt
so-káig gondolták, hanem a lélektanéba.
Nem kívánjuk az idevonatkozó nyelvészeti, illetve pszicho-lógiai
kutatások eredményeit tovább boncolgatni, hiszen ez akérdés nem
képezi vizsgálódásunk közvetlen tárgyát. Itt csakazt szándékoztam
érzékeltetni, hogy a gondolkodás és a beszéd,a nyelv és a tudat
viszonyának vizsgálata meglehetosen bonyo-lult kérdéskör, amely
minden bizonnyal még hosszas elemzésreés ellenorzésre szorul mind a
nyelvészet, mind a pszichológiarészérol.
Nyelv és lélekBennünket itt közvetlenül a gondolkodás és a
beszéd, a
nyelv és a tudat kérdéskörének egy másik aspektusa, a tudat ésa
lelkiállapot viszonyának a kérdése foglalkoztat. A hagyomá-nyos
pszichológia - hasonlóan a gondolat és a szó szétválasztá-
18
-
sához -, sokáig a tudat intellektuális és affektív részét is
kettéválasztotta, azokat egymástól különálló entitásnak tartotta.
Ez-zel az alapveto hibával el is zárta az útját minden lehetséges
to-vábbi vizsgálódásnak. A korszeru pszichológia feltárta,
hogyabeszéd során az intellektuális és az affektív folyamatok
egysé-ges rendszert képeznek, nem választhatók el egymástól.
Min-den gondolat, minden szó, minden fogalom jelentése
mellettmagában foglalja az ember affektív viszonyát is a gondolat,
aszó, a fogalom valóságtartalmához.
Az, hogy az emberek nem közvetlenül érintkeznek egymás-sal,
hanem a nyelv segítségével, a szavak közvetítésével, köz-hely,
amely mindenki számára ismeretes. Az a felismerés azon-ban, hogy a
beszéd gondolati tartalmát és affektív vonatkozásátnem lehet
egymástól elválasztani korántsem ilyen köztudott,holott rendkívüli
fontos továbblépés a nyelv és lélek összefüg-géseinek a megértése
szempontjából. A beszéd nem csak kom-munikációt jelent. A szavaknak
nem pusztán intellektuális je-lentésük van, hanem affektív töltésük
is. Ha úgy tetszik sajátosenergiájuk. Nem csak az elozo nemzedékek
által felhalmozotttapasztalatokat közvetítik számunkra, hanem a
hozzájuk tapa-dó életérzést is megszólaltatják. Így nem csak tudati
(intellektu-ális), hanem közérzeti szempontból sem mindegy, hogy
mirolbeszélünk, mit olvasunk, mire gondolunk magunkban,
milyenszavak és képzetek töltik ki,az agyunkat.
Éppen affektív tartalmuk miatt a szavak és a gondolatokszinte
mágikus erovel hatnak ránk; ellenállhatatlanul magukkalsodomak,
befolyásolják akaratunkat, életérzésünket, világlátá-sunkat,
magatartásunkat. Nos, azt gondolom, hogy a gondolko-dás és a
beszéd, a nyelv és a tudat vonatkozásában errol a kér-désrol
viszonylag kevés szó esik. Mindenképpen sokkal keve-sebb, mint
amilyen meghatározó szerepet játszik a nyelv lelkü-letünkben és
életünkben.
A tudatosság fokozataiA lélekformálódás folyamata a tudatosság
különbözo foko-
zatain halad keresztül, ami szorosan kötodik a nyelv
elsajátítá-sához és a fogalomvilág kialakulásához. A nyelvben - az
"embe-riség csoportlelkében" - hallatlanul gazdag élettapasztalat
és is-meretanyag halmozódik fel. Hogy ebbol a gazdag
élettapaszta-latból és ismeretanyagból - az "emberiség
csoportlelkébol"- az
19
-
egyéni lélek mit és hogyan jelenít meg, az attól függ, hogy
mi-lyenek a nyelvi ismeretei, milyen fogalmakkal és
szókészlettelrendelkezik. Az emberek a mindennapi beszédben nem
élnek anyelv gazdag lehetoségeivel. Általában kisszámú
mondatkép-lettel helyettesítik be szegényes szókincsüknek azokat az
ele-meit, amelyekkel teletömik a fejüket. Mondataik jó része
eloregyártott, szájukba rágott szöveg, következésképp olyan
gondo-latok foglalkozta~ák oket, s olyan érzésvilággal
rendelkeznek,amilyenre beprogramozzák oket.
Összegezve a fentieket: a beszédben tehát nem csak ismere-teink
és mondanivalónk ölt testet, hanem belso rejtett indítéka-ink,
érdeklodésünk, vágyaink, stb.; a nyelv egyaránt jelenítimeg
tudatunkat és közérzetünket, tulajdonképpen az egész
lel-kületünket. Csak olvasni kell tudni a beszédbol.
Hangszín és közérzetA hangok, a hanglejtés, a szórend, a szavak
ismétlodése az
élet múló jelenségeit próbálják megragadni és megjeleníteni:
aszorongást, a félelmet, a haragot, a rémületet, a hiányérzetet,
aszeretetet, a sötétséget, az elmúlástól való rettegést. A
beszédnem csak a mondanivalót közvetíti felénk, hanem emlékezik
ésemlékeztet arra, amit megpróbálunk elfojtani, tudatunk alá
süly-lyeszteni. Erre legtöbbször a hangszínbollehet
következtetni.
Vannak mély, középtónusú és magas hangok, és korántsemmindegy,
hogy a beszédben milyen hangszín dominál. Más ér-zülettel jár az i,
az Ú, az o, az á változatlan ismétlodése, mint azu, vagy az ö
gyakori szereplése. A hangok tónusa is különfélelehet. Van
modulálatlan, támadó, durva, mély hang, van tompa,fénytelen, fáradt
mély hang, és van melodikusan csengo, érzel-mektol izzó mély hang.
Ugyanígy más hangok is lehetnek ag-resszívek, fásultak, monotonok,
unalmasak, panaszosan csüg-getegek, vagy nyugalmat árasztóak,
szárnyaló ak. A felcsendül ohangok értelmének kulcsát mindannyian
ott hordjuk magunk-ban. Álmunkban sem tévesz~ük össze például a
kellemetlenülrikácsoló éles hangot egy kellemes dallammal.
A törzsi társadalmak szertartásénekeiben a dallam és a hang-
festés képes hipnotikus révületbe ejteni a szeánsz
résztvevoit.De a költészetben is másként, szabályosabban oszlanak
el a be-szédhangok mint a mindennapi beszédben, többek között
en-nek tulajdonítható a versek eufóniája, széphangzása és
varázsa.
20
-
Bizonyos megfigyelések szerint megfeleloen hangolt állapot-ban
agyunk és tudatunk képes arra, hogy kommunikáljon azemberi élet és
a természeti világ szinte bármelyik aspektusával.
A hangszín, a stiláris jegyek, a mondat széttöredezettsége,
akényszeru ismétlés afféle belso kényszercselekmények, ame-lyek
szoros összefüggésben állnak a beszélo személyiségével. Abeszédmód
szavakkal sokszor ki sem fejezheto lelkiállapotot,gyakran
valamilyen pszichológiai kóresetet tolmácsol a szak-ember részére.
Tüzetes elemzéssel feltárható például, hogy mi-lyen hangokat,
szószerkezeteket használ gyakrabban az átlag-nál egy depresszióban
szenvedo ember, egy mániás, vagy egykényszerneurotikus. Ugyanígy
mérheto és rögzítheto mindenembernek a jellegzetes -másokétól
eltéro - hangszíne, hanglejté-se és kiejtése.
Azt, hogyabeszédelemek egybefuzése, a szavak sora meny-nyire más
hangulatot áraszthat magából, más, közismert pél-dákkal is
illusztrálhatjuk. Más a hangulata a röpiratnak, a para-grafusnak, a
dolgozatnak, vagy az esszének, tanulmánynak, egyszerelmes levélnek,
vagy egy költeménynek, más az eposznak,a drámának, a himnusznak. A
különbözo szövegek egymástóleltéro módon engednek teret a
társadalmi viszonyok kifejezodé-sének és a valóság érzelmi
megjelenítésének.
A stílus maga az ember - szoktuk mondani. Az új pszicholó-giai
felismerések meggyozoen igazolják ennek az állításnak ahelyességét.
Sot, tekintettel arra, hogy a forma mindig lelkiálla-pot és belso
tudattartalmak kifejezodése, a stílus sokszor fonto-sabb üzenetet
tartalmaz, mint maga a mondanivaló.
A szó erejeA lelkiállapot szempontjából a hangoknál sokkal
meghatá-
rozóbb szerepet játszanak maguk a szavak. A szavak
szimboli-kája, hangzása, gyakorisága oldó érzéseket kelthet
bennünk,vagy nyugtalanító félelmet. Örömet szerez, vagy gyászos,
ko-mor hangulatot eredményez. A szavak elbágyasztanak,
kimerí-tenek, vagy tuzbe hozzák, felvillanyozzák lelkünket.
Szavakkalaz embereket rá lehet venni arra, hogy mit tegyenek és mit
netegyenek. Nem csak a jóra, a rosszra is. Rávehetok például ar-ra,
hogy dohányozzanak, szeszt fogyasszanak vagy öngyilkos-ságot
kövessenek el, kevesebb sikerrel, de le is beszélhetjükoket errol.
A dolog sikere a szavak helyes megválasztásán mú-
21
-
lik. Attól függoen, hogy milyen szavakat hallunk, milyen
gon-dolatok járnak az eszünkben, olyan életérzés kerít
hatalmábabennünket.
A szó jelentéséhez társulhat a pszichikus élet bármilyen
tar-talma, minden, amit az ember átél vagy elképzel. És a szó
képestovábbítani, átadni ezt a tartalmat, élményt vagy képzetet
másembereknek. A beszéd során az emberek így nem csak gondola-tokat
cserélnek, hanem érzelmileg is hatnak egymásra. Ez a ma-gyarázata
annak, hogy a hangulat ragályos. A rossz közérzetkönnyen elrontha~a
mások jó kedvét, olyannyira, hogy valósá-gos mentális járványokat
képes eloidézni. A magyar társadalomhangulata például sokkal
nyomottabb, rosszabb, mint amit agazdasági vagy politikai helyzet
indokolna. Felmérések tanúsít-ják, hogy a magyaroknál nehezebb
gazdasági, politikai és kultu-rális helyzetben levo népek sok
esetben derusebbek, bizakodób-bak, mint a magyarok.
Meglepoen hangzik, de igaz: a szorongó kedélyállapot és
akedvetlenség elsosorban saját képzeletünk terméke. A rossz
ke-délyállapotú ember feje olyan gondolatokkal, képzetekkel
vantele, amelyek nem csak lehangolttá teszik és beszukítik
szellemi-ségét, hanem csökkentik életerejét és megbéní~ák
cselekvoké-pességét. A tragikus múlt fölötti kesergés, az
ijesztonek ábrázoltés kiúttalannak látszó jövo valóban súlyos
szorongást és mélydepressziót vált ki az emberek tömegeiben. De
vajon okkal-e?Csakugyan okot szolgáltat-e a múlt vagy a jövo erre a
kesergés-re? Semmiképpen, hiszen pusztán szemlélet kérdése, hogy
amúltat tragikusnak fogjuk fel, vagy éppen dicsonek. És vajonmért
lenne ijeszto és kiúttalan a jövo? Netán azért, mert a köz-tudatot
megfertozo vékony értelmiségi réteg a társadalmi átala-kulásban nem
találja helyét és szerepét?
Hadd ne folytassam tovább itt ezt a kitérot. A
mondottakkalkapcsolatban annyit szükséges megjegyezni, hogy a
szorongókedélyállapot és a kedvetlenség tulajdonképpen hiszékeny
kép-zeletünk terméke. Azért a sok elégedetlen, önbizalmát
vesztettember, mert másodkézbol való életet élnek. Azok, akik nem
asaját fejükkel gondolkodnak, hanem azt várják, hogy jön
majdvalaki, aki megmondja nekik, miként vélekedjenek a
dolgokról,miben higgyenek, hogyan járjanak el saját ügyeikben,
ellenállásnélkül válnak mások manipulációs áldozataivá.
Nem valami szokatlan, rendkívüli dologról van itt szó. A
ma-nipuláció az emberi együttélés természetes velejárója, ezért
fel
l
22
-
kell készülnünk arra, hogy minden kimondott szó kelepcét
rejt-het magában. A nyelv segítségével születésünknél kezdve
mani-pulálnak bennünket. De mi magunk is arra törekszünk,
hogymegnyerjünk másokat elképzeléseinknek, saját elonyünkre
befo-lyásoljuk embertársainkat. A kérdés tehát - ahogyan ezt a
mani-pulációs technikák egyik szakértoje megfogalmazta -, nem
az,hogy részt veszünk-e benne, vagy sem, hanem az, hogy a
mani-puláció passzív áldozatai, vagy aktív haszonélvezoi
vagyunk-e.
Nyelvi manipulációA nyelvi befolyásolás eszközei sajnos nem
egyforma mérték-
ben állnak rendelkezésünkre. Ma a zsurnaliszták kezében van
a világ. Ember legyen a talpán, aki az írott sajtó és a
televíziószózuhatagában és képsoraiban feltalálja magát. Ha
pontoselemzés tárgyává tennénk a szavak szimbolikáját és érzelmi
töl-tését könnyen kimutathatnánk, hogy az újságcikkek
túlnyomótöbbsége negatív, élettagadó gondolatokat tartalmaz. A
szóra-koztatóipar pedig szinte kizárólag eroszakot, defetizmust,
ká-oszt és kilátástalanságot propagál.
Ezek a negatív, élettagadó gondolatok, a pusztulás rémké-pei és
képzetei elborítják az emberek elméjét, rátelepszenek lel-kükre,
megbénítják szellemüket és jelentosen csökkentik élet-erejüket.
Ezért, amikor kezünkbe veszünk egy újságot, vagy le-ülünk a tévé
elé, voltaképpen felmérhetetlen károkat okozunkmagunknak. Olyasmit
teszünk lelkünkkel, mintha a testi fel-üdülés érdekében tea vagy
kávé helyett maró savas folyadékot,mondjuk lúgkövet
szürcsölnénk.
Mellesleg a híradások, filmek, tévémusorok tartalma gyak-ran
szövegszeruen, intellektuálisan is azt sulykolja belénk,hogy az
életért folyó idegtépo küzdelemben magunkra va-gyunk hagyva,
sehonnan sem számíthatunk segítségre, senki-ben sem bízhatunk,
mindenki ellenségünk. Ne ámítsuk ma-gunkat tisztességgel,
igazsággal, emberi jósággal, nemes helyt-állással és hasonlókkal.
Fogjuk fel, hogy a valóság kegyetlenhozzánk, az élet a hétköznapok
kemény küzdelmébol áll,amely minden pillanatban eltaposhat,
meggyalázhat, maga alátemethet bennünket.
Ennek a felénk áradó, ránk szakadó szó- és képzuhatagnakpersze
semmi köze a valósághoz. Vajon ne volna ez emberi élet-nek olyan
tapasztalata, a szavaknak olyan üzenete számunkra,
23
-
ami az emberi szellem alakító, teremto erejének sikereit
példáz-ná? Már hogyne volna. Mai világunk titka azonban éppen
ab-ban rejlik, hogy az emberek ezt a másféle tapasztalatot ne
tud-ják felismerni és alkalmazni önnön sorsuk irányításában. Az
életdrámai jellegének kidomborítása, a rossz hírek túlsúlya, az
ero-szakot, defetizmust, káoszt, rettegés és kilátástalanságot
propa-gáló szavak azt a célt szolgálják, hogy az egyszeru ember
netudjon szabadon rendelkezni értelmével, érzelmeivel, tudatá-val.
Fogadja el annak a mindent irányítani próbáló szellemi ha-talomnak
a sugallatát, amely kíméletlenül besorol bennünketaz egymás
ellenében folytatott idegtépo harcba.
Ez a folyamat nem magyar sajátosság. A destruktív szavakáradata
jelzi azt a bomlási folyamatot, ami az európai kultúrasajátja.
Pontosabban, jelzi annak a kultúrának a bomlási folya-matát,
amelyben az ember kezdi mindjobban talajtalannak ésgyökértelennek
érezni magát.
Nem kívánok itt részletesebben foglalkozni a
tudatzüllesztésjelenségével, csak utalni szerettem volna rá, hogyan
és mikéntveszthetik el a szavak eredeti jelentésüket, mitol és
hogyan vál-hat a nyelv, az emberi beszéd a pszichés fertozés
forrásává.
Látnunk kell, hogy a szavak olykor megmutatják a valót,máskor
inkább eltakarják. Olykor elkápráztatnak bennünket,másszor
lehangolnak. Néha rombolnak, másszor pusztítanak.Néha örömet
szereznek, másszor fájdalmat okoznak. Káprázatés valóság,
megbízható képzetek és fantáziaképek, igaz és ha-mis között nem
könnyu különbséget tenni. Víziókat, látomáso-kat, ábrándképeket
kergethetünk, miközben azt gondoljuk,hogy a valóságot elemezzük.
.
A világ a mi képzetünk, mondták a régi filozófusok. Ami-ben, ha
a nyelv és az életérzés viszonyáról beszélünk, sok igaz-ság rejlik.
A szavak olyasféle káprázatot kelthetnek bennünk,mint a mozivászon,
vagy a televízió. A színesen nyüzsgo, ele-ven képsorok, a mozgó
figurák mint valamifélemegelevene-dett élet magukkal ragadnak
bennünket. Együtt szorongunk,aggódunk, sírunk, vagy nevetünk a
hosökkel, akik tulajdonkép-pen nem léteznek, csak a képmásuk
kápráztat el bennünket. Acsalóka képsoroknál is hatásosabbak azok a
káprázatok, ame-lyeket a szavak idéznek elo bennünk. A vizuális
élmény is szol-gálhat viselkedési modellként számunkra, az
embereket azon-ban mindig szavakkal terelik politikai és ideológiai
csapdákba,anyagi csodbe, vagy lelki összeomlásba.
24
-
Konstruktív és destruktív gondolatokA lélektan feltárta, hogy a
legtöbb lelki betegség oka a kép-
zeletben gyökerezik. Sot, azt is tisztázta, hogy a lelki
betegségekmellett az ártalmas képzetek szervi elváltozáshoz
vezethetnek,úgynevezett pszichoszomatikus megbetegedést
eredményez-hetnek. Amikor a tudat és a lelkiállapot nyelvi
vetületeirol be-szélünk, nem csak a gondolatok és szavak által
kiváltott rosszközérzetre, hanem erre: lelki-egyensúlyunk
elvesztésére gondo-lunk elsodlegesen.
A szavak és a gondolatok jelentésük és érzelmi töltésük alap-ján
lehetnek konstruktívak és destruktívak. A konstruktív gon-dolatok
lelki erot generálnak bennünk és erosítik a lélek im-munrendszerét.
A destruktív gondolatok viszont lekötik, el-szívják életeronket,
gyengítik az ember immunitását, lelki ellen-álló képességét, mely
immunitás nélkül ki vagyunk szolgáltatvakülönféle lelki és fizikai
betegségeknek.
Sorsunk alakulása nem kis mértékben attól függ, hogy
kép-zeletünk síkján milyen pszichikai és szellemi energiákat
tudunkmozgósítani a vágyott célok megvalósítása érdekében. Ami
per-sze, mint mondottuk, nem függetlenítheto a nyelvi kultúra
ál-lapotától és a közélettol. Mai közéletünkre, nyelvi kultúránkra
adestruktív szemléletmód jellemzo. A féktelen agresszió, a
határ-talan gyulölet és düh naponta olyan mennyiségu mérget
termel,ami sötét, szorongó érzéseket és céltalan, önpusztító
gondolato-kat generál bennünk. Az ilyen érzések és gondolatok
mérgezotoxinjaikkal rombolnak, pusztítanak, bomlasztóan hatnak
minda lelkünkre, mind a testünkre.
Minél félénkebb, megalkuvóbb, kényelmesebb valaki, annálinkább
befolyásolható, annál inkább turi és igényli, hogy szelle-mi
táplálékát mások rágják elo neki. Aki így elturi, hogy
lelkét,szellemét mások irányítsák, fejét mások tömjék tele, az túl
azon,hogy elégedetlen és szerencsétlen lesz mindig, s ki van téve
kü-lönféle betegségeknek, életének értékes hajtóeroit hagyja
veszni.
"Ahol a méreg, ott a gyógyszer is"Hippokratész, az orvostudomány
atyja szerint, "ahol a mé-
reg, ott a gyógyszer is". Ahogyan testünket megmossuk,
felfris-sítjük naponta, úgy kell lelkünket, szellemünket is
felüdüléshezjuttatni: - a szavak friss, új közegében megfüröszteni.
Apátián-kon, rossz közérzetünkön legegyszerubben úgy tudunk
úrrá
25
-
lenni, ha eloveszünk egy jó könyvet, elmegyünk egy
színházieloadásra, meghallgatunk néhány költeményt. A muvészi
alko-tások megmozga~ák fantáziánkat. Amire általában nagy szük-ség
van, mert elsosorban saját teremto képzeletünktol függ,hogy milyen
gondolatok járnak az eszünkbe, azok mit hordoz-nak magunkban:
életörömet, fájdalmat, vagy halálos mérget.
A mai ember közérzeti problémáit tekintve úgy tunik, hogya
szavak veszélyes érzelmi kisugárzásával szemben talán mégaz
ólomköpeny sem nyújthat elegendo védelmet. Ez azonbannem így van. A
sok hazugság és téves képzet, amely lehúz azösztönök alvilági
mélyvizébe, abba az érzelem-ingoványba,amely nem csak csüggedtté,
szorongóvá, és elégedetlenné teszbennünket, hanem kiszolgáltatottá
is a lelkünket mérgezo,elfekélyesíto indulatokkal szemben,
börtönfalként vesz bennün-ket körül. Ezeket a falakat azonban
könnyedén le tudjuk rom-bolni, hiszen tulajdonképpen magunk építjük
oket eltévelyedettképzeletünk erejével.
A csüggedt, szorongó érzéseket, az örökös elégedetlenséget,az
irigységet, az ellenséges indulatokat egyszeruen ki kell szorí-tani
agyunkból, és örömet sugárzó képzetekkel, kreatív gondo-latokkal,
oldó, erosíto érzésekkel kell felcserélni oket. Ehhezpersze egy kis
segítségre, szellemi örörnforrásokra van szükség:tiszta gyógyító
forrást jelento szavakra és gondolatokra. A pszi-chológusok így
gyógyí~ák a lelki-beteg embereket. "Meggyón-ta~ák" és "feloldozzák"
a szenvedoket, megszabadí~ák oket té-ves képzeteiktol és
félelmeiktol, kiszabadít ják oket önnön kép-zeletük börtönébol. És
mind ez kizárólag szavak útján történik.
Ahhoz, hogy a sötét, szorongó, indulatoktól terhes érzése-inktol
megszabaduljunk, nincs szükségünk feltétlenül pszicho-lógusra.
Minél magasabb szellemi szintre jut valaki, minél ere-detibb és
intenzívebb a képzeletereje és gondolkodása, annálnagyobb az esélye
arra, hogy szenvedo lélek helyett teremto lé-lekké váljék. Olyan
lélekké, amely a nyelv segítségével megter-mékenyítheti a többi
ember gondolkodását is, öröme kisugárzá-sával rokomezgéseket keltve
másokban.
A modern kor embere kizárólag az anyagiakban keresi örö-mét, és
a nyelv többnyire csak eszköz számára mások befolyá-solásában.
Ebben a voniltkozásban valóban rideg és kíméletlena világ. Pedig
nincs a hétköznapoknak olyan szürke pillanata,amelyet ne
aranyozhatna be a szellem ragyogása, amelyben azember
intellektuális tevékenysége révén nem csillanhatna fel a
26
-
létezés kimeríthetetlen szépsége és gazdagsága. Nincsen
olyanember, akinek minden órája ne kínálna alkalmat ilyen öröm
fel-lobbantására önmaga és környezete számára. Sot az igazi
meg-világosodás gyakran akkor érkezik el valakihez, amikor a
legsu-rubb sötétségben és a legmélyebb gödörben érzi magát.
Útját kell állni a mérgezo, sötét, halálos gondolatoknak. Kikell
rekeszteni agyunkból minden olyan képzetet, amely szo-rongást
sugall. A kiúttalan bonyodalmak, tragédiák, betegsé-gek ugyanis
elobb mind a képzelet síkján fogannak meg. A sö-tétség csak akkor
ér el hozzánk, ha képzeletben a szállást eloké-szítjük neki. Ne
váljunk hát nyomorúságunk szálláscsinálóivá.
Mentális optimizmusMindannyian mindig úton vagyunk valami felé.
Valamilyen
átmeneti cél felé, amely mögött kimondva - kimondatlanul
aboldogság és a hallhatatlanság igénye munkál. A tiszta beszéd-nek,
az oszinte szavaknak az volna az elsodleges funkciójuk,hogy
segítsenek a válaszadásban: vajon mi végre született azember a
világra? Hogyan tehet szert a teljesség igényére és aboldogság
érzésére? Hogyan kerülje el az életszervezés és az ön-érvényesítés
téves irányait, zsákutcáit? Ezzel szemben a tömeg-tájékoztatási
eszközökbol ránk zúduló destruktív szavak árada-ta, irányultsága,
divergenciája, nem hogy nem segíti a tájékozó-dást és az életben
való eligazodást, hanem reménytelenül szét-zilál minden
értékrendet, minden szálat, minden ösvényt,amely által az ember
valamilyen közösség részesének érezhetnémagát, valamely nyelvi
kultúrában megtalálhatná önmagát,nyugalmát és magabiztosságát.
A ma emberének világképe és értékrendje romokban hever,nem alkot
összefüggo világértelmezési rendszert, hanem horda-lékanyagot
képez. Különbözo igehirdetok, politikusok szóla-maikkal,
üzeneteikkel, prédikácíókkal naponta megpróbáljákbefolyásolni az
emberek életét. Ennek kapcsán felvetodik a kér-dés: egyáltalán
kell-e az embereket lelki-szellemi módon vezet-ni, irányítani? A
történelmi tapasztalatok azt bizonyítják, hogybizonyos lelki
gondozásra - a lelkiismeret szabadság tisztelet-bentartása mellett
- feltétlenül szükség van. Az egyházak lelki-egészségügyi
szerepének csökkenésével például az emberek fe-jében nott a káosz.
A helyes utat és a jó válaszokat azonban min-denkinek magának kell
megtalálnia. A független gondolkodás
27
-
persze erofeszítést kíván és nagy fokú nyelvi tudatosságot.
Ero-feszítést, mert arra kényszerít, hogy az árral szemben
halad-junk. És nyelvi tudatosságot, mert a nyelvtudás szintje
szorosösszefüggésben van a gondolkodás szintjével, az önálló
gondo-latok kifejezésére irányuló törekvéssel és készséggel.
A pszichikai energiák mozgósítása nem a mentális
alkímiatárgykörébe tartozik, hanem egy kis fáradozással realitás
lehetminden ember számára. Az örömszegényember szellemileg
éslelkileg szegény. Elégedetlensége a kreatív gondolatok, az
alko-tó öröm híján fellépo pszichikai elégedetlenség
következménye.Az a kesergo panaszáradat, ami jellemzi közéletünket,
és amiszinte rákérgesedett az emberek jellemére, a lélek keseru
jelbe-széde, a belso homály és üresség kivetülése. Az emberek
képze-letvilágából hiányzanak a friss, tápláló, élteto, lelket
gyönyör-ködteto szavak, gondolatok és képzetek. Hiányzik az
önállógondolkodásra jellemzo alkotó öröm és szellemi
kielégülés.
Óvakodnunk kell attól, hogy ne sodródjunk a szakadékbavezeto
gondolatpályák áramába, amelyek gyulöletet ger-jesztenek
lelkünkben, reménytelenséghez és meghasonlottság-hoz vezetnek.
Pszichológiai kísérletek bizonyítják, hogya dest-ruktív gondolatok,
a szavakkal való mérgezo "oltások" döntobefolyást gyakorolnak az
ember szellemi fejlodésére, átalakít-hatják magatartását és
meghatározhatják egész késobbi életét.
A hamis pályán futó gondolatsorokat, képzeletvilágunk
ma-nipulált kényszerpályáit, a beidegzett rossz reflexeinket fel
kelloldanunk, hiszen ezek nem egyebek, mint rossz szokások. Arossz
szokások helyett jó szokásokat kell akarati-érzelmi éle-tünkbe
beépíteni. Meg kell szakítani rossz kontaktusainkat, megkell
szüntetni téves képzeteinket, s a mérgezo gondolatok pas-szív
befogadását át kell formálni kreatív szellemi munkává. Aszellemi
optimizmus, a bizakodó, örömet idézo magatartás újképességeket hoz
felszíme bennünk, amelyek az egészségtelen,elmérgesedett emberi
kapcsolatainkat átalakíthatják egészségesviszonyokká.
Az életben lehetnek nehéz pillanataink, boven van okunk
bá-natra, gyászra, keseruségre, de minden nehézség, csüggedés
ésátmeneti visszaesés ellenére a lélek könnyen visszanyeri
derus,egészséges egyensúlyát, feltéve, ha szabaddá tudjuk tenni
szel-lemünket.
-o
n
28