A SZENT KORONA TITKAI A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és épségben megmaradt koronája. A magyar államiság egyik jelképe. A Szent Korona-tan szerint a magyar alkotmányosság alapja volt az Anjou-kor végétől egészen a II. világháború végéig. A tan szerint az ország alaptörvényének és jogrendszerének végső forrása a Szent Korona. A hagyomány szerint 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, I. István király a Szent Korona képében fölajánlotta Magyarországot Szűz Máriának. Így válhatott a magyar koronázási ékszerből az államiság jelképe. Egy 800 éves legenda szerint a Szent Koronát vagy annak felső részét, II. Szilveszter pápa küldte Asztrik érsek révén I. István királyunknak megkoronázás céljából . E mítosz Hartvik püspök legendáján alapul, amelyet Könyves Kálmán kérésére írt. Innen jutott a köztudatba és terjedt el világszerte az a feltevés, miszerint ez „Szent István koronája”. Hartvik legendája azt is említi, hogy az ő idejében a székesfehérvári királyi kincstár már tartalmazhat ott egy koronát, amelyről akkoriban úgy tudták, hogy a pápától érkezett, vagy legalábbis I. Istváné volt. Egy másik korábbi és nagyobbnak megénekelt legenda, amelyet 1083 körül állítottak össze, elregéli, hogy „az apja halála utáni ötödik évben… pápai levelet és áldást hoztak neki… és Istvánt, Isten kiválasztottját, királlyá emelték, felkenték olajjal és szerencsésen megkoronázták a királyi diadémmal”. Ez a legenda minden bizonnyal nem hagyta volna szó nélkül, ha ez a korona a pápától érkezett volna. A kérdés – úgy látszik – örök vita téma marad: vajon a Szent Korona felső része valóban István királyé volt ? 1978-ban úgy tűnt, hogy a kérdés végképp eldől, ugyanis a Koronát alapos vizsgálatnak vetették alá. Így nyert megállapítást, hogy a korona alsó és felső részének stílusa és gyártási technikája merőben eltér, s ebből az a következtetés szűrhető le, hogy két különböző helyen és korszakban készült a latin és a görög korona. Ám, az 1978-cal induló időszak nem a megfejtések és a lezárások évének bizonyult, hanem a rejtélyek kezdetének. A Szent Korona hivatalos története dióhéjban A Szent Korona kifejezéssel IV. Béla egyik oklevelében találkozhatunk először. Az Árpád- ház kihalását követően II. Vencel 1304-ben a koronázási ékszereket a Szent Koronával együtt Prágába vitte. Az 1305. augusztus 18-án megkötött német -cseh béke egyik feltétele úgy szólt , hogy utóda, III. Vencel, lemond a magyar trónról és a koronázási jelvényeket visszaszolgáltatja. I. Albert német király nem saját magának követelte a Szent Koronát, hanem anyai unokaöccsének, Károly Róbertnek kívá nta megszerezni. Vencel annak rendje és módja szerint 1305. október 9-én Brünnben ünnepélyesen lemondott a magyar trónhoz való jogáról, de a Koronát szövetségesének, Bajor Ottónak adta át. Ottó Magyarországra jövetele nem volt veszélytelen, ezért Ottó a Képes krónika ábrázolása szerint egy nagyobb kulacshoz hasonló csobolyót (lábas kulacsot) készíttetett és abba rejtette a Szent Koronát. Egy éjszaka folyamán a csobolyó a földre esett és Ottó csak másnap este találta meg. A Szent Korona kutatói közül egyesek a kereszt ferdeségét a csobolyó leesésének következményeként magyarázták.
21
Embed
A SZENT KORONA TITKAI - boldognapot.huboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_29.pdf · A SZENT KORONA TITKAI A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és épségben
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
A SZENT KORONA TITKAI
A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és épségben megmaradt
koronája. A magyar államiság egyik jelképe. A Szent Korona-tan szerint a magyar
alkotmányosság alapja volt az Anjou-kor végétől egészen a II. világháború végéig. A tan
szerint az ország alaptörvényének és jogrendszerének végső forrása a Szent Korona.
A hagyomány szerint 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, I. István király a
Szent Korona képében fölajánlotta Magyarországot Szűz Máriának. Így válhatott a magyar
koronázási ékszerből az államiság jelképe.
Egy 800 éves legenda szerint a Szent Koronát vagy annak felső részét, II. Szilveszter pápa
küldte Asztrik érsek révén I. István királyunknak megkoronázás céljából. E mítosz Hartvik
püspök legendáján alapul, amelyet Könyves Kálmán kérésére írt. Innen jutott a köztudatba és
terjedt el világszerte az a feltevés, miszerint ez „Szent István koronája”. Hartvik legendája azt
is említi, hogy az ő idejében a székesfehérvári királyi kincstár már tartalmazhatott egy
koronát, amelyről akkoriban úgy tudták, hogy a pápától érkezett, vagy legalábbis I. Istváné
volt.
Egy másik korábbi és nagyobbnak megénekelt legenda, amelyet 1083 körül állítottak össze,
elregéli, hogy „az apja halála utáni ötödik évben… pápai levelet és áldást hoztak neki… és
Istvánt, Isten kiválasztottját, királlyá emelték, felkenték olajjal és szerencsésen
megkoronázták a királyi diadémmal”. Ez a legenda minden bizonnyal nem hagyta volna szó
nélkül, ha ez a korona a pápától érkezett volna.
A kérdés – úgy látszik – örök vita téma marad: vajon a Szent Korona felső része valóban
István királyé volt? 1978-ban úgy tűnt, hogy a kérdés végképp eldől, ugyanis a Koronát
alapos vizsgálatnak vetették alá. Így nyert megállapítást, hogy a korona alsó és felső részének
stílusa és gyártási technikája merőben eltér, s ebből az a következtetés szűrhető le, hogy két
különböző helyen és korszakban készült a latin és a görög korona. Ám, az 1978-cal induló
időszak nem a megfejtések és a lezárások évének bizonyult, hanem a rejtélyek kezdetének.
A Szent Korona hivatalos története dióhéjban
A Szent Korona kifejezéssel IV. Béla egyik oklevelében találkozhatunk először. Az Árpád-
ház kihalását követően II. Vencel 1304-ben a koronázási ékszereket a Szent Koronával együtt
Prágába vitte. Az 1305. augusztus 18-án megkötött német-cseh béke egyik feltétele úgy szólt,
hogy utóda, III. Vencel, lemond a magyar trónról és a koronázási jelvényeket
visszaszolgáltatja. I. Albert német király nem saját magának követelte a Szent Koronát,
hanem anyai unokaöccsének, Károly Róbertnek kívánta megszerezni. Vencel annak rendje és
módja szerint 1305. október 9-én Brünnben ünnepélyesen lemondott a magyar trónhoz való
jogáról, de a Koronát szövetségesének, Bajor Ottónak adta át.
Ottó Magyarországra jövetele nem volt veszélytelen, ezért Ottó a Képes krónika ábrázolása
szerint egy nagyobb kulacshoz hasonló csobolyót (lábas kulacsot) készíttetett és abba rejtette
a Szent Koronát. Egy éjszaka folyamán a csobolyó a földre esett és Ottó csak másnap este
találta meg.
A Szent Korona kutatói közül egyesek a kereszt ferdeségét a csobolyó leesésének
következményeként magyarázták.
1307 elején Ottó Erdélybe indult. Kán László elfogta a magyar királyt a nála lévő Szent
Koronával együtt. Ottó csak néhány hónapos rabság után, váltságdíj ígéretével szabadult és
feladva magyarországi uralmi terveit Bajorországba távozott. 1309. június 15-én Budán
Tamás esztergomi érsek királlyá koronázta Károly Róbertet, de mivel a Szent Korona még
mindig az erdélyi vajda kezében volt, alkalmi koronát használt hozzá. Ezzel megszegte a
hagyományt és a magyar szokásjogot, miszerint csak Fehérváron az esztergomi érsek által és
a Szent Koronával történt koronázás érvényes. Ezért Kán Lászlót 1310. augusztus 20-án újra
megkoronázták.
Durazzói (II.) Károly nápolyi király 1385-ben a magyar belviszályokon felbátorodva
megszerezte a Koronát és királlyá koronázta magát. Mária anyakirályné elfogta, majd
megölette Károlyt, akit a pápa is kiátkozott. Ezt követően a Korona Mária, Zsigmond, majd
Albert fejére szállt. Döbbenetes esemény, de tény, hogy 1440. febr. 21-én Kottanner Jánosné,
a királyné udvarhölgye Visegrádon ellopta a koronát és egy vánkosba rejtve Komáromba
vitte. Ezzel lehetővé tette V. László megkoronázását, s a Korona Frigyes császár kezére
jutását, valamint meghiúsította I. Ulászló megkoronázását.
A Koronát I. Mátyás király szerezte vissza III. Frigyestől 80 000 aranyforintért. Majd
Fehérváron koronázták meg Mátyást 1464. március 29-én a Szent Koronával.
Az 1526-os mohácsi csata után a Koronát II. Lajos özvegye, Habsburg Mária, átadta I.
Ferdinándnak. A koronázásra 1527. novemberében került sor. Ez volt az utolsó fehérvári
koronázás.
1848. december 30-án Kossuth Lajos, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország
kormányzója Debrecenbe szállítatta a Szent Koronát. Végül az utolsó magyar koronázásra
1916. december 30-án került sor Budapesten, amikor IV. Károly és Zita Bourbon hercegnő
fejére tették a Szent Koronát.
1919-ben megszüntették a Szent Korona és a koronázási jelvények őrzésének törvényét,
amelyet 1920-ban visszaállítottak. 1944. novemberében védelem alá helyezték. 1945
márciusában az ausztriai Mariazellbe, majd onnan Mattsee-be szállították és elásták.
Ugyanebben az évben Augsburgba, majd Frankfurtba került.
1951 és 1978 között az Amerikai Egyesült Államok Fort Knox katonai támaszpontján
tárolták. Érdekes, hogy az Európából Amerikába átszállított Szent Korona ládáján állítólag ez
a felirat állt: sugárzásveszélyes repülő-tárgy. 1978. januárjában a Szent Korona hazaérkezett.
A Magyar Nemzeti Múzeumban állították ki. 1999. december 21-én az Országgyűlés
elfogadta a Szent Koronáról szóló 2000. évi. I. törvényt. 2000. január 1-jén a Parlament
kupolacsarnokában állították ki.
Mikor készült a Szent Korona?
A hivatalos álláspont alapján a szakértők egy része az alsó koronarészt Dukász Mihályhoz
köti Weszprémi István debreceni orvosprofesszor 1790-ben leírása alapján. Egy támpontunk
van: „bíborban születettnek” kell lennie, mert ez szerepel a feliratában. De kérem, ilyenből
több is volt Bizánc történelemében! Sőt, az sem egyértelmű, hogy Géza azonos a mi I.
Gézánkkal, mert neve archaikus formában maradt csak fent.
Két dátum tűnik valószínűnek, ami behatárolja a Korona keletkezésének, illetve
elkészítésének dátumát: kb. 1070, mely Dukász Mihály és I. Géza közös uralkodásának
kezdetére utal, illetve a másik az 1000-es év, ami előtt nem készülhetett a Korona. Miért?
Mert a kereszténység felvételét I. (Szent) István nevéhez kapcsolják. Itt jön egy másik
történészkör, amelyik nem kevesebbet állít, mint hogy a pápa és a Korona kapcsolata igencsak
megkérdőjelezhető. A történészi kutatás szempontjából nagyon kevés adat áll rendelkezésre
és az is kétes arra nézve, hogy a korona Rómából érkezett volna.
Egy kortárs történetíró, Thietmar von Merseburg beszámolójából kiderül, hogy a „coronam et
benedictionem accepit” – formula nem jelenti azt, hogy a pápa koronát küldött volna Vajknak,
hanem csupán annyit tesz, hogy egy koronázásra áldását adja. Ráadásul a „korona” szó nem
kifejezetten tárgyra céloz, hanem sokkal inkább szimbolikus jelentésű.
A másik sarkalatos, egyszersmind felettébb vitatható kérdés, hogy a kereszténység Szent
István megkoronázásával vette volna kezdetét magyar földön.
Az kétségtelennek tűnik, hogy a magyar Szent Korona képi elrendezésében egy keresztény
programmal találkozhatunk. Azonban több kutató is arra hívja fel a figyelmet, hogy ez nem
római és nem görög keresztény program. Sokkal inkább egy mellékág: a manicheista
kereszténységé. Amennyiben a manicheista dokumentumokat áttanulmányozzuk,
észrevehetjük, hogy az évkör nem más, mint a fény felszabadításának a története. Tehát amint
a Szent Korona esetében a szentek sorrendje mutatja, az voltaképpen a fény felszabadításának
művelete. Ennek részleteibe itt nem mennék bele. A lényegre tapintva viszont megjegyzendő,
hogy az egyház soha nem ismerte el ezt az irányzatot, illetve eszmerendszert. Ezek után
felvetődik a kérdés, hogy ha a koronánk a manicheista rendszer alapján tartalmazza a
küldetési programját, viszont az egyház ezt nem ismeri el, akkor vajon adhatta-e a pápa, az
egyház feje, ezt a koronát a magyar királynak, vagy sem? Ha valaki nem ismeri a Szent
Korona működését, akkor miért ajándékozza azt a magyarságnak? Vagy ha még részben
ismeri, akkor is megválaszolatlan marad a kérdés.
Még egyszer, a manicheista irányzat központi eleme az anyagba zárt fény felszabadítása.
Tegyük fel az idevágó kérdést: miért ez a programja és kitől származik ez a program? Nos,
először is fontos tudni, hogy a manicheizmust Maniról nevezték el. Ő egy vallásalapítónak
nevezhető személy. Azonban a hagyomány szerint ő is valakitől kapta a tudást és a
bölcsességet: őt Buddásznak hívták. (A kutatások kimutatták, hogy Buddász azonos
Buddhával, a buddhizmus alapítójával.) A tanítványi láncolat felgöngyölítését folytatva,
megtudhatjuk, hogy Buddász mestere Szkythiánosz. Ebből viszont az tűnik ki, hogy a szkíta
bölcsesség a manicheista tanítások fő forrása. S kik azok az apostolok, akik közvetítik a
Koronán keresztül a szkíta bölcsességet: András és Fülöp apostolok, a „szkítatérítők”.
Mindezek tükrében térjünk vissza a Korona két oda nem illő zománcképére. Ha figyelembe
vesszük a hónaprendet, akkor az egyik személy az Ikrek havából hiányzik. Őt május 21 és 31
között kéne megtalálni. A másikat hiányzó személy a Halak havában, február 21 és 28 között
lehet. A Koronán jelenleg Géza és Konstantin látható. Azonban sosem voltak ilyen nevű
szentek a nyugati egyházban! De akkor kinek a helyét vehette át ez a kettős?
A manicheizmus legnagyobb ünnepét február 26-án tartják. Ez Béma ünnepe. Ez Mani
mennybemenetelének ünnepe. Manit azonban a belső-ázsiai térségben a térítések folyamán
nem Maniként, hanem Buddhaként emlegették (Buddha Maitreya). A másik hiányzó kép – ez
már nem lesz meglepő – Etele (Attila), akinek a helyébe Konstantin került. Ez a hátsó
képpárról előadott elképzelés Pap Gábor professzor hipotézise. Tehát, ahogy oly gyakran
szokták mondani: „nem bizonyított”, pedig számomra eléggé meggyőzően hangzik.
Annyi azonban bizonyosra vehető, hogy a magyar Szent Korona i.sz. 1000 előtti készítésének
nincs semmilyen akadálya. A legmegbízhatóbb német szakirodalom az V-VI. század
fordulója tájára teszi a korona alsó részének elkészítési dátumát. Ez pedig Attila és utódainak
kora.
Beöthy Mihály, a Koronát kutató mérnökcsoport egyik tagja, vetette fel annak lehetőségét,
hogy a Korona szerepelhetett az úgynevezett avar kincsben. Tehát az elmélet szerint Nagy
Károly idejében rabolták el a Koronát, merthogy annak szerepelnie kellett az avar
kincstárban. Ez egyébként azért nem földtől elrugaszkodott teória, mert az Árpád-házi
királyok kincstárában is voltak Attila-kincsek. Folytatva a gondolatmenetet a történész oda
lyukad ki, hogy a Korona Nagy Károlytól a pápához került.
Majd következtek a kalandozások, amelyeket egyes történészek nem vad portyázásoknak,
fosztogatásoknak látnak, hanem – mint például Fehér Mátyás Jenő is – olyan helyszínek
felkeresésének, ahová Nagy Károly egykoron bizonyítottan (!) elajándékozta az avar kincstár
darabjait. Ezért voltak a kalandozások célpontjai például az apátságok.
Így kerülhetett Rómába a Szent Korona. S innen a római típusú kereszténység felvételének
fejében vissza Szent István fejére. Kalandos történet, de nem elképzelhetetlen.
Olyan elmélet is ismeretes, mely arról számol be, hogy Nagy Tudum avar kagán 796-os
aacheni látogatása alkalmával vitte ajándékba Nagy Károlynak, akit 800-ban III. Leó pápa
ezzel koronázott meg. 1000 húsvétján III. Ottó megtalálta Nagy Károly sírját és benne a
koronát, amelyet elvitt II. Szilveszter pápának, aki ezt küldte Szent Istvánnak.
Hivatalos és nem hivatalos álláspontok
Hivatalosan a magyar Szent Koronának nincs semmiféle rejtélye, s a titokzatosság köde sem
lengi körül egy cseppet sem. E szerint Szent István királyunkat nem ezzel a koronával
koronázták meg, s éppen ezért az államalapításhoz sem kapcsolódik szent ereklyénk. Ez az
elmélet arról szól, hogy a Korona két részből áll: egy latin részből, amelynek a készítőiről és
keletkezési dátumáról semmit sem tudunk, illetve egy görög részből, amelyet VII. Dukász
Mihály bizánci császár ajándékozott I. Géza magyar királynak. Minthogy Dukász Mihály az
1070-es években uralkodott, ezért I. István király nem viselhette a Koronát.
Az Egyesült Államokból 1978. január 6-án történt hazahozatala után egy négytagú
mérnökcsoport és később két aranyműves, Ludwig Rezső és Csomor Lajos is vizsgálhatta.
Az előbbiekhez képest Csomor Lajos összehasonlító, néprajzi, művészettörténeti, mitológiai,
ötvös-technikai elemzése alátámasztotta, hogy a magyar Korona minden jegyében közép-
ázsiai eredetre vall. Ha ez igaz, akkor a Korona nem lehet sem bizánci, sem nyugat-, vagy
észak-európai készítésű. A zománcképeken használt technika kaukázusi készítők kézjegyeit
viseli magán.
Az ősi rovósámánjaink által írt feljegyzések (Arvisurák) azt állítják, hogy a Szent Korona
három különböző korona igen gondos összeállítása. Az első az aranykeresztes, oldalfüggős,
drágakövekkel rakott, tömör arany uruki (Mezopotámia) sámánkorona, amely az ősmagyar
szereteten alapuló vallást képviseli. Ezt annak idején Gilgames készíttette a Kr.e. 3500-as
években. Ezt a Nimród-Gilgames-Árpád vérvonalbeli fejedelmek koronázásához mindig is
használtak. Romulust a görögök elleni győzelme után az uruki hagyományok értelmében
ezzel a koronával koronázták királlyá, mivel az etruszkok tudták, hogy Romulus és Rémus
széki-hun származásúak, s hogy Nimród családjának Gilgames-ágából származnak.
A másik koronarész a Dukász Mihálytól kapott zománcképes korona, amely a bizánci
egyházat reprezentálja. A harmadik a pápától kapott liliomos aranykorona, amely a római
egyházat jelképezi. Az „összekovácsolás” célja a teljes vallási tolerancia megjelenítése,
minthogy Isten csak egy van.
Ennek az elméletnek a hívei szerint van igazságalapja annak az elméletnek is, amelyik
tagadja, hogy a Szent Koronánkkal koronázták volna meg Istvánt, hiszen akkor még nem volt
meg a jelenlegi formájában. Másfelől, akik ennek a fordítottját állítják, nekik is részben
igazuk van, csak éppen még nem egybeötvözve került István fejére a Gilgames korona és
liliomos etruszk korona. De a lényeg, vagyis István beavatása, így is, úgy is megtörtént.
A Korona „beszélő kövei”
Eme teória szerint a Szent Koronába beépítettek 12 úgynevezett beszélő, gondolatrezgésre
reagáló követ. Származásukat tekintve ezek a Szíriusz-rendszerből, az Arvisura-Anyahita
hozományaként kerültek Ataiszra (Atlantisz) Kr. e. 8508-ban. Majd a sziget elsüllyedését
követően a köveket kimentették.
Az első kő Kr. e. 4040-ben Agabához került Ordoszba (mai Kína északi része), aki
újjászervezte a 24 Hun Törzsszövetséget. A második kő Kuszkó (Cusco) Birodalmába (mai
Peru) került. A harmadik, a negyedik és az ötödik kő Gilgames ajándéka volt Aranka,
Erzsébet és Mari úz származású leányoknak, akik kérésére a legtöbb fiút szülték neki. A
hetedik, a nyolcadik, a kilencedik és tízedik kövek a Karnaki Beavatott Központba jutottak el.
A tizenegyedik kő a szavárd-magyarok tulajdona volt, Aracsilla kincseiből. Végül a
tizenkettedik kő az avar törzs tulajdonát képezte, majd visszakerült a Gilgames-koronába.
Beavatás a Szent Koronával
Bizonyos spirituális elméletek szerint a Szent Korona kövei különleges tulajdonságokkal
rendelkeznek. A Korona viselője csakis beavatott személy lehet, aki képes telepatikus úton
kapcsolatba lépni bizonyos felsőbb hatalmakkal. Úgy tartják, hogy a Korona, illetve a
beépített szent kövei több bolygórendszer magasabb rendű szellemi lényeivel állnak idő- vagy
fluidszálas kapcsolatban. Valójában minden ember rendelkezik ilyen fluidszállal, ami
mindenkit a magasabb világokhoz kapcsol. A látók számára ez egy ezüstszínű, vékony
szálnak látszik, melyet testen kívüli élmények során szintén látni lehet.
Eme ezüst szálnak a segítségével kommunikálni is lehet a szellemi lényekkel távolságtól és
időtől függetlenül. Ennek tudható be az is, hogy ha a megfelelő személy fejére helyezi valaki
a Koronát, akkor egyfajta kommunikációs csatorna nyílik meg a számára, melyen keresztül
kapcsolatba léphet olyan entitásokkal, akik erre rá vannak hangolódva. Ez is a beavatás egyik
formája. Természetesen múlhatatlanul szükséges feltétele ennek a mágikus kapcsolatnak,
hogy a kiválasztott személy beavatott legyen. Ez egy magas rezgésszámot feltételez a
beavatott részéről. Eme óvás, avagy intelem ellenére olyan is előfordult már, hogy egyesek
felkészületlenül illesztették fejükre a Szent Koronát. Történelmi adatok igazolják, hogy az
ilyen emberek többsége megőrült vagy meghalt a Korona erejétől. Állítólag a Habsburg-
dinasztiabeli királyainkkal is előfordult ilyen eset. Például II. Rudolf vagy V. Ferdinánd járt
pórul ily módon. Ők meggárgyultak, s ezért lemondatták őket.
Pap Gábor rámutatott arra, hogy a Korona tetején lévő kereszt egyfajta antennaként
funkcionál, míg az alján lévő csüngők a földelést látják el. A Korona titokzatos erejével
magyarázható az is, hogy a beavatónak és a beavatottnak – az esztergomi érseknek és a
királynak – mindig speciális öltözékben kellett lenniük. Már az előkészítő ceremóniák is azt a
célt szolgálták, hogy a különleges és szokatlan rezgéseket a résztvevők elbírják viselni. A
királyt például felszentelt vízzel fürdették le és szentelt olajokkal kenték be. A királyi öltözék
részét képezte a palást, egy pár kesztyű, valamint egy pár saru. Ezek mind aranyszövésűek
voltak, azaz kitűnő vezetői a spirituális energiáknak, s egyúttal a védőöltözék szerepét is
betöltötték.
A magyar király a koronázási beavatása során rendkívüli minőségű és mennyiségű energiát
kapott a Teremtőtől. Ezért a magyar királyok mindig istenfiúi minőségben szerepeltek a
hiteles krónikákban. Ezért került a pantokrátor-kép a szent Korona tetejére, mely azt hivatott
üzenni, hogy az uralkodó felett már csak Isten áll. A királlyá koronázás tehát csak
megfelelően előkészített (beavatott) személyek esetében, csak a kijelölt helyen (Fehérváron)
és kifejezetten a megadott ünnepnapon volt megtartható.
Ennek az elméletnek az alapján nem is annyira a Szent Korona, mint inkább a beszélő kövek
voltak a Korona szentségének és működőképességének a zálogai. Amikor már a másik,
etruszk liliomos korona is elkészült, akkor pedig úgy végezték el a szertartást, hogy a liliomos
korona alatt a király fejére helyezték a Gilgames koronát is, mivel a beszélő kövekre
mindenképpen szükség volt a szellemi csatorna megnyitásához.
Egyébiránt mindezek tükrében érdemes pár percig eltűnődni a Kristálykoponyák, a Szent
Korona kövei és a szuperszámítógépek adattároló és információtovábbító technikai eljárásain.
Az őslakos amerikai indiánok hagyományai szerint Földünk egy 12 bolygóból álló kozmikus
család egyik tagja. Minden egyes ide tartozó planétának a lakói egy rendszer részei.
Természetesen ahányféle bolygó, annyiféle fejlettségű lénycsoport. A fáma szerint Földünk a
legfejletlenebb, míg a Szíriusz-rendszer negyedik bolygója a legfejlettebb.
Minden bolygónak a bölcsei az általuk felhalmozott, összegyűjtött tudást egy-egy
Kristálykoponyába, vagyis „holografikus számítógépbe” táplálták. Ezen felül létrehoztak egy
13. Kristálykoponyát is, amely az összes többi kollektív tudást tartalmazza, majd a Földre
küldték azokat. Nem kizárt, hogy Lemúria, Mú, Mieyhun (=Ataisz) és Atlantisz is ennek
nyomán, ezen koponyák segítségével vált naggyá. A koponyák tudásának megfelelően
misztériumiskolákat alapítottak a nagy tanítók. A kristályokat később az olmékok, majd a
maják, ezt követően pedig az aztékok őrizték szent piramisaikban. Mivel félő volt, hogy nagy
gyarmatosítások korában rossz kezekbe kerülnek, az akkori beavatottak szánt szándékkal Föld
különböző pontjaira vitték és elrejtették a koponyákat. Amíg az emberiség el nem ér egy
bizonyos spirituális fejlettségi szintet, addig gondosan és titokban felügyelik a koponyákat.
Kérdés: mi az összefüggés a Kristálykoponyák és a Szent Korona kristályai között?
Válasz:
Minden kristály a Földön kívülről származik.
A koponyakristályok 12 különböző bolygóról származnak és a Korona 12 kövét az
Arvisura-Anyahita, azaz a magyarok Nagyboldogasszonya a Szíriusz-rendszerből
hozta ide.
Az indián monda 12 planétából álló kozmikus csoportról beszél.
Állítólag a Koronához tartozott egykoron egy nagyobb tizenharmadik kő is, ami a mostani
kereszt helyén állt. A vizsgálatok már kimutatták, hogy a jelenlegi kereszt nem eredeti
ráhelyezéssel, hanem csak később került fel, mivel a foglalat jóval tágabb. Egyes látók úgy
vélik, hogy ezt a szent követ levették onnan és visszajuttatták a Szíriusz-rendszerbe. Ám
hamarosan elérkezik az idő, amikor a 13. szent kő is visszakerül a magyar Szent Koronára, s
akkor talán egy új korszak veheti kezdetét.
Boldog napot!
Száraz György
A PÁLOSOK ÉS A PÁLOS REND
2. rész
A Pálosok neve kezdetben keresztúri remete barátok vagy ágostonos barátok volt. 1309-
ben lett Szent Pál Első Remete Rendje, majd a XVII. századtól Első Remete Szent Pál
Szerzetesei, 1883-tól datálódik a jelenlegi nevük: Szent Pál Első Remete Szerzeteseinek
Rendje. Németül 1750-től Pauliner-eknek hívták őket. A XIX. századtól nevezik őket
pálosoknak.
A pálosok címere
Ovális pajzs kék mezejében zöld talajon álló pálmafa, melyhez két oldalról egy-egy sörényes
hímoroszlán támaszkodik ágaskodva. A fa tetején kitárt szárnyú, fekete holló, csőrében egy
darab cipóval. A címer elemei Remete Szent Pál életrajzára utalnak, amit Szent Jeromos
jegyzett. A címer elemeinek elrendezése az évszázadok folyamán változott. A pálmafa
szolgáltatta ruházatot Remete Szent Pálnak. A holló vitte a fél cipót naponta a szentnek. Az
oroszlánok ásták ki a sírját. S mint tudható, az oroszlánok királyi állatok.
Egy középkori himnusz így állított emléket Szent Pálnak:
„Bámulj világ, mert halandó
ilyet nem láttál soha,
amilyen Pál temetése
volt s különös gyásztora:
sírját oroszlánok ásták,
amiben majd lent pihen,
szentjein keresztül Isten
századoknak így izen.”
A pálosok jelmondata: „Duplicavit annonam” (megkettőzte a járandóságot) utalás arra, hogy a
Remete Szent Pált cipóval tápláló holló kétszeres mennyiségű élelmet hozott, mert Remete
Szent Antal is ott volt.
Esztergomi Boldog Özséb kanonok
Boldog Özséb nevéhez fűződik az egyetlen magyar eredetű férfi szerzetesrend, a Pálos Rend
megalapítása. Ez a szervezet mind vallási, mind kulturális, mind spirituális téren jelentős
szerepet töltött be Közép-Európa, sőt Európa történelmében.
Özsébet életében nem kevés szenvedés gyötörte meg. Az 1241-42-es tatárjárás idején a
példaadást, az engesztelést, a szeretetet és Krisztus keresztjének tiszteletét jelölte meg Özséb
kivezető útnak.
Özséb Esztergomban (Magyarország akkori fővárosában) született 1200 körül. Családját több
történetíró is kapcsolatba hozza a királyi vérrel. P. Gyöngyösi Gergely pálos történetíró
röviden annyit mond, hogy híres magyar család sarja.
Özséb már igen korán elsajátította a betűvetést és a könyvekhez mindennél jobban vonzódott.
"Pajtásainak haszontalan szórakozásait elkerülte. És mégis, ez a szelíd, komoly,
elvonultságra hajló, könyveket bújó kisfiú senkinek sem volt terhére, sőt, akik közelében éltek,
nem győztek betelni szeretetreméltó látásával és édes szavaival." Észrevehető vonása volt,
hogy kedvelte a magányt, amikor elvonulhatott a világ zaja elől. Ha lehet ilyet mondani,
„remeteségre” született. Naphosszat imádkozott, meditált, rengeteget böjtölt. Ehhez képest jó
megjelenésű és derűt sugárzó fiatalember hírében állt.
Fantasztikus hévvel és átszellemültséggel tartotta a szentmiséket miután pappá szentelték.
Özsébet csakhamar előléptette az esztergomi főkáptalan, így kanonok lett. Özséb rászolgált az
elismerésre. Szinte teljes elragadtatásban tartotta a szentmiséket. Egyetlen percet sem hagyott
kihasználatlanul. Könyörületessége nem ismert határokat, minden jövedelmét a szegények
szolgálatára fordította. A tanulatlanokat okította.
A remeték szürke köntösben a pilisi erdőben éltek magányosságban. Egész életüket az imának
és a vezeklésnek szentelték. Özséb szívesen beszélgetett a remetékkel. Csodálattal adózott az
életformájuk iránt. Minden bizonnyal lelki atyjuk is volt, tehát a lelki vezetőjük és
gyóntatójuk is egy személyben. Elvágyódott a hivatalos egyházi élettől a rengeteg csendjébe.
Azonban a tatárdúlás közbeszólt és keresztülhúzta terveit. Az emberek fejvesztve menekültek
Isten házaiba, a templomokba, s ott volt leginkább Özsébre szükség. Ápolta az elesetteket,
imádkozott az elhunytakért és vigasztalta a túlélőket. A tatárjárást követően Özséb atya
kivette a részét az ország lelki újjáépítéséből is.
1246-ban lemondott kanonoki méltóságáról és anyagi javait szétosztotta a rászorulók között.
Ezt követően a Pilisszántó közelében lévő sziklás erdőbe vonult vissza, ahol sanyarú sorsú
nemzete számára kért oltalmazást Istentől. Böjtölt, imádkozott és könyörgött az Úrhoz.
Hármas barlangja alatt a forrás mellé letűzte a szent keresztet. Csakhamar híre ment szent
életének, s egyre többen kezdték felkeresni, tanácsért folyamodtak hozzá, s követői is lettek.
Boldog Özséb nagysága talán éppen abban ált, hogy soha egyetlen pillanatra sem szakadt el a
földi valóságtól. Azonban egyik éjjel csodálatos égi látomást kapott, amely örökre bevésődött
a lelkébe. Imádság közben az erdő mélyén sok kis lángra lett figyelmes. Az apró lángocskák
felé közelítettek, majd Özséb keresztje előtt tüzes fénynyalábban egyesültek. Ezt az atya
azonnal égi jelnek tekintette, nevezetesen, hogy a szétszórtan élő remetéket össze kell
gyűjtenie, hogy egyesítve erejüket, hitüket és tudásukat Napként ragyoghassanak.
1250-ben Pilisszántó közelében, a kesztölci völgy fölötti magaslaton kisebb templomot
építettek a Szent Kereszt megtalálásának tiszteletére. A csúcsíves templomhoz észak felől egy
négyszögletes monostor csatlakozott, melyet magas fallal vettek körül. Ezután Özséb bejárta
az országot és felkereste a remeteségeket. Először a Pécs melletti Szent Jakab-hegyi
remetékhez vezetett az útja, majd a két monostor egyesült. Özsébet választották meg első
tartományfőnökükké. Közösségük égi pártfogójává Remete Szent Pált tették meg. Így lett
nevük "Első Remete Szent Pál testvérei". Mivel az első monostoruk a Szent Kereszt
tiszteletére épült, sokáig a "Szent Kereszt testvéreinek" is hívták őket.
Később egyre több kolostor csatlakozott hozzájuk. Boldog Özséb 1262-ben néhány társával
együtt Rómába ment, hogy engedélyt kérjen a rendlapításhoz. Itt jól jött neki a magyar
édesanyától származó Aquinói Szent Tamás támogatása IV. Orbán pápa színe előtt. A pápa
jóváhagyta az új Rendet, s Pál veszprémi püspökre bízta az ideiglenes szabályok felállítását.
Azonban az anyagi feltételek hiányában csak valamivel később került sor a Rend hivatalos
jóváhagyására, jelesül 1308-ban. Esztergomi Boldog Özséb atya 1270. január 20-án tért
vissza az égbe.
A Pálos Rend terjedése
Az 1340-es években a martonyi nemesek megépítették Martonyiban a Háromhegyi Pálos
Kolostort és I. (Nagy) Lajos is több monostort alapított. 1377-ben kivették a megyéspüspökök
joghatósága alól a rend tagjait és monostorait, majd pedig közvetlenül a Szentszék alá
rendelték. 1381-ben a király Velencéből a szentlőrinci monostorba szállítatta Remete Szent
Pál ereklyéit. Ekkor a király társ-védőszentként Remete Szent Pál oltalmába ajánlotta
Magyarországot.
László oppelni herceg a XIV. században alapította az első lengyel pálos monostort
Częstochowa mellett a Jasna Górán, magyarul a Fényes-hegyen, amely a częstochowai Fekete
Madonna képe révén a lengyelek nemzeti szentélye lett. 1384-ben Gerényben (Kárpátalja)
épült a pálosok újabb kolostora.
A XIV- XV. században Horvátországban, Isztriában, Ausztriában, Bécsújhelyen, majd
Rómában jelentek meg a Pálosok. 1470 körül már 58 monostor állt Magyarországon, s ez a
szám 1526-ra még 12-vel bővült. Ezeken kívül 1470-ig létezett még – igaz, csak rövid ideig –
17 pálos remeteség.
I. (Hunyadi) Mátyás király kérte a pápát, hogy Szent Márk-templom bíborosát nevezze ki a
Pálos Rend protektorává. Ő a premontreiek zsámbéki és csúti monostorát, valamint
Fehéregyházat a pálosoknak adta. Később a vázsonyi (Nagyvázsony) monostor és II. Ulászló
alapításával a visegrádi és szentjobbi bencés monostorokat is megkapták a Pálosok.
A Pálosok élete
Az évi generális káptalant a monostorok perjelei és a több monostor küldötte pünkösdkor
tartották. Ekkor a perjelek lemondtak a tisztségükről, de rendszerint újra megválasztották
őket. A vezetőválasztást a pápa rendelte el. A vikárius generális volt a generális perjel