NÉHÁNY SZÓ A SZÜLŐKHÖZ
M unkám során sokat foglalkoztam gyerekek úgynevezett „magatartászavaraival" -innen eredt az ötlet, hogy „terápiás" meséket írjak gyerekeknek és felnőtteknek. Sokkal kevesebb gyereket kellene pszichológiai tanácsadásra hordozni, ha a szülők idejében tudomásul vennék, miféle törvényszerűségek mutatkoznak csemetéik fejlődésében. A tudatlanság az oka, hogy gyakran elsiklanak gyermekeik alapvető lelki szükségletei fölött, és édeskevés megértést tanúsítanak a fejlődéssel járó problémák és magatartásformák iránt.
Sok szülőnél meg az a baj, hogy nem tudja kellően ösztönözni a gyerekét. Ahelyett, hogy buzdítaná, akaratlanul is arra hajlik, hogy elkedvetlenítse. A helyes ösztönzés alapfeltétele, hogy a szülő csupa olyan követelményt támasszon, ami megfelel a gyerek pillanatnyi lehetőségeinek és képességeinek - és mindezt a gyerek számára érthető nyelven. A mese mindennél alkalmasabb rá, hogy gyerek és felnőtt között ledöntse a nyelvi és szellemi korlátokat. Számtalanszor tapasztaltam, mennyire igénylik ezt a gyerekek.
Gyermekpszichológusi munkám során sokszor és sikerrel alkalmaztam terápiás segédeszközként az itt következő meséket. A gyerekek azonosulnak a mesehősökkel, és lelkesen fogadják a problémamegoldáshoz kínált ötleteket, javaslatokat: varázsigék, a párna alá rejtett kis meglepetések, a titkos indiánjelek arra ösztönzik a gye-
5
reket, hogy játékos módon foglalkozzék problémáival, és igyekezzék megváltoztatni magatartását.
A mesék egyaránt szólnak gyereknek, felnőttnek. Ne mérgelődjenek, kedves szülők, ha a gyerek a legnagyobb dologidőben tétlenül maga elé réved, vagy ha a rendetlenségben nem találja kedvenc játékszerét. Ha van önökben kellő türelem, empátia és jó adag önkritika, ezek a mesék bízvást segítenek, hogy leszoktassák gyereküket ezekről az apró bogarakról. Súlyosabb magatartászavarok esetén - ágybavizelés, dadogás, erős szorongás, vagy ha például a gyerek igen nehezen illeszkedik be az óvodába vagy az iskolába - a pszichológiai tanácsadást és az esetleg szükséges terápiát nem pótolja ez a könyv, de jól kiegészítheti.
A könyv elméleti részei a felnőtteknek szólnak. Az általános bevezetés az egyes történetek élén, és a magyarázó megjegyzések a végén, útmutatásul szolgálnak a nevelés és a magatartás-módosítás témájában, és elmagyarázzák a helyes ösztönzés alapjait. Gyakorlati tanácsokat is találnak a szülők ahhoz, hogyan bánjanak gyerekükkel és a problémáival. Igen fontosnak tartom az elméleti fejtegetésekhez az előkészítő olvasmányokat: először is, a legtöbb szülő „képzetlen" nevelő, vagyis a gyermeknevelés fontos kérdésében semmiféle rendszeres képzésben vagy irányításban nem részesült. Ebből aztán sok szülőnél bizonytalanság és ügyetlenség fakad. No meg aztán ha a gyerek problémákkal szolgál a szülőknek, ez legtöbb esetben arra vall, hogy a gyereknek vannak problémái a szüleivel.
Ez a mesekönyv nem akar a „szülők tankönyvei" sorozat x-edik kötete lenni. Nem tanít új nevelési stratégiára, nem kéri, hogy felejtsük el a már megtanultakat. Nem akar mást, mint hogy jobban figyeljenek a gyerekükre. A könyv célja tehát, hogy segítse a szülőket, hogyan ösztönözzék helyesen a gyereket, hogyan értsék meg jobban a problémáit, és hogy jó szándékú, de téves módon ne erősítsék gyerekük helytelen magatartásformáját.
6
HOGYAN ÖSZTÖNZI HELYESEN A GYEREKET A SZÜLŐ
Bizonyos nevelési normák a gyerek egész fejlődése során érvényben maradnak. Az itt következő ötletek és irányvonalak segítenek elkerülni a nevelési hibákat és megelőzni gyermekük magatartásbeli problémáit.
A gyerek fejlődése nem egyenletes. A viszonylag nyugodt időszakokat, amikor az újonnan tanultakat gyakorolja, és erőt gyűjt a következő fejlődési szakaszra, válságos szakaszok követik, amikor a gyerek újat tanul, és magasabb fejlődési fokra lép. Az ilyen szakaszokban óriási lelki és testi teher nehezedik rá. Labilis lesz, különlegesen érzékeny, és a szülők bizony sokszor értetlenül állnak a magatartásával szemben. Éppen ezekben a szakaszokban következnek be a legsúlyosabb nevelési hibák. Okuk egyrészt a megértés hiánya - másrészt viszont a szülők kötelességüknek érzik, hogy mindenestül a „nehéz" gyereknek szenteljék magukat. A gyerek persze igényli a szülők fokozott törődését. Ha zavaró magatartása miatt gyakran kerül a figyelem középpontjába, ezt a „rosszaságot" a felkeltett figyelem csak erősíti, következésképpen akkor is jelentkezik, amikor már nem írható a fejlődés válságos szakaszának számlájára.
7
A legfontosabb válságos szakaszok • Nyolc hónapos kor (ekkor kezdi megkülönböztetni az
„ismertet" az „ismeretlentől"; ebből idegenkedés, bizonytalanság fakad).
• Két- és hároméves kor között („dackorszak", az önálló tervezés kezdete, „én-tudat", átmenet a jelen idejű spontán gondolkodásból a célzott jövő idejű gondolkodásba, a fantázia kialakulása).
• Öt- és hatéves kor között (első alakváltozás, kisgyerek-alakból iskolásgyerek-alakra, ez megzavarja a lelki és a testi egyensúlyt, a gyerek rosszul alszik, jobban szorong, könnyebben megbetegszik, „szeszélyes", rendetlenebb).
• Pubertás (befelé fordulás; a serdülő nem tud egyenesbe jönni önmagával, magányosnak és megnemér-tettnek érzi magát, óriási a bizonytalanságérzete, magatartása egyetlen nagy tiltakozás).
A gyerek valamennyi fejlődési szakaszban változik. A szülők dolga, hogy viselkedésüket ehhez a természet adta fejlődési folyamathoz igazítsák. Másfél esztendős gyereknél például ajánlatos szigorú irányvonalakat húzni, a legnagyobb következetességet gyakorolni. Mire azonban a gyerek két és fél éves lesz, és a lélektanilag terhelő „dackorszakba" lép, nem árt, ha a szülő egy s más fölött szemet huny. Hasonlóképpen a gyerek szorongását és a mindeddig rendszeresen gyakorolt tevékenységében jelentkező hirtelen teljesítménycsökkenést másképpen kell értékelni a válságszakaszba lépett hatéves gyereknél, mint ha a nyugodt fejlődési szakaszban levő nyolcesztendős tanúsít hasonló magatartást.
Akár nyugodt, akár válságszakaszban van azonban a gyerek, mindenképpen az alapelv: Minden magatartás megtanulható - a kívánatos és a nemkívánatos magatartás egyaránt. Megkülönböztethető: - a minta utáni tanulás: megfigyelés és utánzás révén. A minta vagy egy úgynevezett „presztízshordozó", azaz
8
példakép, vagy pedig egy személy, aki bizonyos magatartás révén ér el olyan előnyt, amely vonzó a gyerek szemében, amelyet mint fölöttébb kellemeset él meg, és ezért maga is át akar venni; _ a sikerből való tanulás: ha a gyerek bizonyos magatartás révén közvetlenül nyer pozitív megerősítést, akkor ismételni fogja ezt a magatartást, hogy megint ugyanabban az előnyben részesüljön.
Példa: Egy hat gyerekből álló csoport minden délelőtt együtt van, hetenként váltakozó „pótmama" felügyelete alatt. Az egyik pótmama utasítása így hangzik: - Tele szájjal nem beszélünk. - Péter igyekszik lenyomni a falatot, mert nagyon szeretne valamit közölni a pótmamával. Petra azonban megelőzi. Péter megpróbálja félbeszakítani Petrát, de senki sem figyel rá. A következő falatnál kitör belőle a mondanivaló, meg sem próbálja lenyelni az ételt, ami még a szájában van. Sikerül magára vonnia a figyelmet, és sikerélményt jelent az is, hogy nem kell tovább fegyelmeznie magát. A pótmama dorgálása sokkal kevesebbet nyom a latban, mint a pillanatnyi sikerélmény, hogy mégis elmondhatta a mondókáját. Következésképpen Péter legközelebb megint tele szájjal fog beszélni (sikerből való tanulás). Palkó ugyanolyan türelmetlen, mint barátja, Péter. Nyomban el is tanulja Pétertől, hogy hamarabb és könnyebben jut eredményre, ha teli szájjal mondja el a mondókáját, mint ha kivárná, míg lenyeli a falatot.
Egyénenként változó és az adott helyzettől függ, mit él meg a gyerek mint sikert, jutalmat, igazolást vagy megerősítést.
Figyelemfelkeltés: minden embernek alapszükséglete, hogy figyeljenek rá. Ha nem figyelnek az emberre, ha valaki „nulla", ha észre sem veszi senki, az büntetéssel ér fel. így aztán még a figyelem negatív formája is (bírálat, ellentmondás, intés) sikerélmény. Kivált, ha a gye-
9
rek gyakrabban éli meg, mint a pozitív értékelést. Érvényes itt a mondás: „A negatív figyelem is többet ér, mint a semmilyen."
Dicséret, elismerés: fontos életelixír; ösztökéli a gyereket, és erősíti öntudatát (lásd 88-89., 123., 137. o.).
Előjogok (például: tovább fennmaradhat, vagy ő határozhatja meg a család vasárnapi programját).
Anyagi megerősítés (édesség, ajándék, pénz...): Vigyázat! Az anyagi megerősítés mindig másodrendű legyen, vagyis másodsorban következzék a „társadalmi megerősítés" (dicséret, elismerés, figyelem) után! Nem szabad a gyereket arra nevelni, hogy csak akkor vigye ki a szemetet, ha pénzt kap érte. Anyagi megerősítéssel csak különleges teljesítményt jutalmazzunk, kiegészítő ösztönzésül.
Példa: A pótmamát bosszantja, hogy Péter nem engedelmeskedik, de nem akarja büntetni. Inkább Péter lelkére beszél. A szavait Péter dicséretnek éli meg. Mégsem hatnak megerősítésként, hiszen Péter a dicséretet a figyelem kellemes formájának érzi, és azon igyekszik, hogy továbbra is elnyerje. Legközelebb tehát ebédnél fegyelmezi magát, és nem beszél tele szájjal. Mivel azonban Palkó továbbra is jártatja a száját, akkor is, ha még nem nyelte le a falatot, a pótmama minduntalan rászól, Péter pedig nem részesül figyelemben. Palkó viselkedésével tehát foglalkoznak, Péter fegyelmezett magatartását viszont nem veszik észre, következésképpen úgy érzi, „büntetik" jóságáért. Ezek után persze ő is tele szájjal fog beszélni. A pótmama megint szép szóval próbálkozik, figyelmeztet, magyaráz. Péter is, Palkó is a figyelem középpontjába került. Most már a többi gyerek sem törődik a tilalommal. Ebéd közben teljes a zűrzavar, a pótmama nem bír a lármázó gyerekekkel. Hatástalan marad még a büntetés is (hogy például ebéd után
10
eltilt valakit a játéktól). A büntetés ugyanis nem követte azon nyomban a nemkívánatos magatartást; a figyelmeztetés közvetett dicséretnek tűnik fel.
Péter egyre kevésbé fogad szót a pótmamának, aki ezek után „nehéz" gyereknek minősíti Pétert. Péter tehát új szerepre kényszerül. Beleéli magát a „nehéz" gyerek szerepkörébe, és ezáltal vonja magára a figyelmet. Palkó pedig egyre féktelenebbül bohóckodik, hogy a többieket megnevettesse. Ő is nagyon élvezi, hogy a középpontban lehet.
A pótmama tehát a rosszul alkalmazott figyelem révén a két gyereket a csoport „fontos" tagjaivá avatta. És erről a szerepről senki sem mond le szívesen!
A figyelemnek minden formája (legyen az szép szó, figyelmeztetés vagy bírálat), amely közvetlenül követ bizonyos magatartást, megerősítésként hat. Ha a gyerek egy bizonyos magatartásforma alapján részesül figyelemben, gyakrabban fog élni vele.
Példa: A következő héten másik anya lesz ugyanannak a csoportnak a pótmamája. Ő is figyelmezteti a gyerekeket: -Ne beszéljetek tele szájjal! - Péter hadar, és közben köpködi az ételmaradékot, Palkó bohóckodik, Petra kineveti és gúnyolja kettejüket.
A pótmama nem veszi tudomásul, hogy a három gyerek fütyült a figyelmeztetésre, és a többi gyerekhez fordul, akik először nyelnek, és csak aztán beszélnek: -Örülök, hogy ilyen türelmesen kivárjátok, amíg le nem nyeltétek a falatot. - (Megerősítés leíró dicsérettel.) - Tudom, ha mondani szeretnétek valamit, nehéz kivárni, míg üres nem lesz a szájatok. - (Megértést mutatni.) -Persze, mindnyájatoknak lesz is alkalma elmondani a mondókáját, de csak ha már lenyeltétek a falatot. Igyekszem, hogy meg is hallgassak mindenkit. Ha észreve-
11
szem, hogy valamelyikőtök nyelés után mondani szeretne majd valamit, odabólintok, miközben még rág. Ezért hát ne legyetek türelmetlenek, ne féljetek, mindannyian szóhoz fogtok jutni! Mindenkire büszke vagyok, aki fegyelmezi magát az alatt a rövid idő alatt, amíg rág. - (Ösztönzés és útmutatás, hogyan kell továbbra is a kívánt magatartást tanúsítani.)
Miközben a pótmama a gyerekekhez beszél, lopva figyeli Pétert, Palkót és Petrát. Mihelyt észreveszi, hogy valamelyikük elhallgat és tovább rág, hozzáfordul és megdicséri: - Büszke vagyok rád, hogy ilyen szépen fegyelmezed magadat. - (Jutalmazás azonnali figyelemmel.) - Ha valaki tele szájjal beszél, könnyen félrenyelhet, vagy kiköpködi a maradék ételt. Ilyen ízléstelen viselkedésre oda sem figyelünk, egyszerűen nem is nézünk oda. - (Megmagyarázza, mi a nemkívánatos magatartás következménye, anélkül hogy közvetett figyelemmel erősítené.)
A pótmamának persze nem kell állandóan dicsérgetni a gyerekeket, és szüntelenül barátságosan bólogatni. Csak addig kell azonnal megerősítenie a gyerekek kívánatos magatartását, amíg el nem sajátítják. De nem szabad elmulasztani, hogy az újonnan elsajátított magatartást időnként megdicsérjük és ezzel stabilizáljuk.
Példa: Miska a gyerekszobában játszik. Édesanyja örül, hogy a gyerek elfoglalja magát, és nem zavarja őt. De ezt nem közli, nehogy elvonja a gyerek figyelmét a játékról.
Miska azonban kezd nyűgösködni. Édesanyja figyelmezteti, és kéri, hogy játsszék szépen tovább. Miska egy darabig játszik, de hamarosan megint nyaggatni kezdi édesanyját. Anyja most már élesebb hangon szól rá.
Miska észreveszi, hogy gyakrabban felkeltheti anyja figyelmét, ha nem játszik szép nyugodtan, hanem nyűgösködik. A kívánt siker érdekében tehát zaklatnia kell édesanyját. Miska negatív magatartással kényszeríti ki
12
a figyelmet, amelyben nem volt része, amikor „jól" viselkedett. Anyja tehát a helytelen reakcióval épp a kívánt eredmény ellenkezőjét éri el. Gyakrabban kellett volna bemennie a gyerekszobába, és konkrét dicsérettel kifejeznie örömét, amiért ilyen „jó" a gyereke.
Semmi sem magától értetődő - kivált a Jóság" nem! A gyereknek minden kívánatos tevékenységét (még az olyan rutinszerű cselekedetet is, mint az evés, a mosakodás, az öltözködés...) azonnal meg kell dicsérni, amíg csak szokássá nem válik. Még ezután sem mondhatunk le teljesen a dicséretről, mert ezzel tartjuk szinten az elsajátított magatartásmódot.
A nemkívánatos magatartásra viszont ne reagáljunk azonnali figyelemmel! Várjuk meg, amíg lecseng a negatív viselkedés, és csak azután beszéljünk róla a gyerekkel
Hogyan reagáljunk, ha a gyerek azt vette a fejébe, hogy ő most „rossz" lesz? - Utaljunk vissza egy hasonló szituációra, amelyben a gyerek pozitív magatartást tanúsított; - ne vegyük tudomásul a negatív magatartást; - hidaljuk át a nemkívánatos és a kívánatos magatartás közti távolságot.
Mindez a gyakorlatban valahogy így fest: -Tegnap nagyon örültem, hogy olyan gyorsan felöl
töztél. Igazán büszke voltam, milyen ügyes voltál. Tudom, hogy most éppen úgy fog sikerülni.
Ugyanilyen lelkesítő elismeréssel kell élnünk, amikor a gyerek már láthatóan helytelen magatartást tanúsít. Ebben az esetben azonban ne címezzük közvetlenül a gyereknek, hanem intézzük egy harmadikhoz. Még ha félhangos monologizálásként adjuk is elő, akkor sem téveszti el hatását. Közben figyeljük meg a gyereket, és forduljunk azonnal feléje, mihelyt a kívánatos magatartást tanúsítja.
13
Kényes téma a büntetés. Elvben minden szülő és minden pedagógus célja a lehetőleg büntetésmentes nevelés. Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyerek azt csinál, amit akar. A büntetésnek akkor van értelme, ha bizonyos presztízsvesztéssel sújtja a nemkívánatos magatartást. Tökéletesen elvetendő a büntetés, ha a szülői tekintély bizonyítékaként a gyerek elítélésére vagy megalázására szolgál, ha szorongást kelt vagy vezeklést igényel. Csak akkor eltűrhető, ha mint előre bejelentett következmény jelentkezik, például kedvezmények megvonásában. A büntetés egymagában sohasem vezet belátásra, legfeljebb szorongó vagy ravasz kibúvókra késztet.
Büntetést csak szükség esetén alkalmazzunk, a gyerek bizonyos nemkívánatos magatartásformáinak korlátozására, de nem a gyerek megbüntetésére!
Képzeljük el a nevelést mint lépcsőt, amely sok kis fokból áll. A cél itt a gyereket a legalsó lépcsőfokról, a „Van-állapotból" a legfelső lépcsőfokra, a „Legyen-állapotba" eljuttatni. Útközben tekintettel kell lennünk a gyerek hajlamaira, kívánságaira és szükségleteire. Egyetlen lépcsőfokot sem hagyhatunk ki, és a részcélokat mindig meg kell beszélnünk a gyerekkel.
Ennek a nevelési módszernek roppant fontos alkotóeleme a dicséret, amely ösztönzi a gyereket, hogy lépjen a következő lépcsőfokra. - A dicséret ne tartalmazzon bírálatot (- Na látod, miért nem csinálod mindig így?). - A dicséret ne legyen általános (- Te vagy a világ legjobb gyereke!). - A dicséret vegye figyelembe a gyerek helyzetét. Vagyis méltányolja a gyerek erőfeszítését, igyekezetét, teljesítményét és érzéseit, és fejezze ki a mi örömünket, a gyerek iránti érdeklődésünket, s átérzett, konkrét elismerésünket.
14
Dicsérettel gyereknek-felnőttnek hatásosabban mutathatunk utat a helyes magatartáshoz, mint bírálattal! A dicséret bátorít, a bírálat elkedvetlenít.
Példa: Andris megmutatja édesanyjának az írásfeladatát. Néhány szót szépen írt, néhányat hanyagul.
A szokásos szülői reakció: - Azonnal írd le még egyszer az egészet! - A gyerek kelletlenül, esetleg heves tiltakozás közepette és óriási időráfordítással leírja még egyszer a szavakat, de egyáltalán nem erőlteti meg magát, hogy szépen írjon.
A helyes reakció: - Ezeket a szavakat itt nagyon szépen írtad. Igazán jól sikerültek. Még a pontot is feltetted az i-re! A többi szónak is nagyon fogok örülni, ha még egyszer leírod őket, és azok is éppilyen szépen sikerülnek. - Ezzel a dicsérettel az anya kifejezi, mit vár gyerekétől, célt tűz ki eléje, és nem terheli túl a gyereket. Andris kedvvel és buzgón lát hozzá, hogy kibontakoztassa képességeit.
A konkrét és leíró dicséret nemcsak buzdít: biztosítja is a gyereket afelől, hogy komolyan veszik, megértik. Nem dédelgeti-kényezteti a gyereket, hanem erőt ad neki. Az a gyerek, aki elegendő dicséretben részesül, könnyebben talál rá a helyes útra. Már nincs rá szüksége, hogy helytelenkedéssel kerüljön a középpontba, hogy legalább azzal kényszerítse ki környezete figyelmét.
Sok szülő közös hibája, hogy gyereküknek csak a problematikus magatartását veszik észre. Gyakran nehezükre esik a gyerek pozitív vonásait méltányolni. Ilyenkor van egy egyszerű eszköz, amely egyfelől a szülőket szorítja rá, hogy gyerekük erősségeivel és adottságaival foglalkozzanak, másfelől a gyereknek adja meg a szükséges figyelmet és elismerést: a „dicsérőfüzet" (lásd
15
még 87-88. és 136. old.). Akárhogy viselkedett is aznap a gyerek (nincs olyan gyerek, aki egész álló nap rémesen viselkedik!), a füzetbe csak pozitív megjegyzések kerüljenek. Semmiféle bírálatot ne tartalmazzon!
Ilyesféle lehet például egy bejegyzés: „Örülök, hogy ma segítettél nekem a vásárlásnál. Na
gyon ügyes és megbízható vagy. Örülök, hogy meséltél az iskoláról. Szeretek veled beszélgetni. Büszke vagyok rád, mert egész nap nem dühöngtél. Nagy erő kellett hozzá, hogy így fegyelmezd magadat! Bravó!"
A szülők minden este, elalvás előtt olvassák fel a gyereknek, mi van a dicsérőfüzetben. Ezek a percek legyenek tökéletesen konfliktusmentesek. Elmélyítik a szülők és a gyerek közti kapcsolatot, és a biztonság és bizalom érzetét közvetítik a gyereknek.
A nevelés „technikai" irányvonalain kívül mindenekelőtt arra ügyeljünk, hogy a családban első helyen álljon a megértés és a biztonságérzet. A partnerkapcsolat példája iránymutató. Ez nem jelenti azt, hogy a szülők minden nézeteltérését el kell titkolni a gyerek elől. Amíg a szülők közötti vita nem fajul gyűlölködéssé, amíg a szülők veszekedés közepette sem tekintik egymást ellenségnek, amíg a gyerek tanúja lehet a kibékülésnek, addig a házastársak közötti konfliktus nem okoz kárt. Annál inkább az állandó veszekedés, szeretetlenség légköre!
Az érzéseket meg kell beszélni - és ki kell beszélni: ezzel az egyszerű lépéssel tanulhatjuk meg, hogyan mutassunk megértést; hogyan juttassuk a gyerek tudomására, hogy komolyan vesszük; mi a módja, hogy másokra befolyást gyakorolhassunk. Fontos nevelési cél az érzések és érzelmek kölcsönös elfogadása és tisztelete.
Vélhetőleg minden felnőtt megélte már a következő helyzetet: az embernek nagy a gondja-baja, igen szomorú. A külvilág erre különbözőképpen reagál. „Ne fogd fel
16
tragikusan. Az idő minden sebet begyógyít." „Uralkodj magadon! Ne hagyd el magad!" „Egy ilyen csekélység miatt izgatod magadat? Másnak sokkal nagyobb a baja, több oka volna panaszkodni!" „Ismerem a problémát. Én is éppen így voltam, amikor...". „Tereld el a gondolataidat. Hallottam egy remek viccet, ha elmondom, mindjárt jobb kedved lesz!" „Ne légy már olyan érzékeny mimóza!" „Ó, te szegény! Borzasztó! Nem szeretnék a helyedben lenni!"
A fenti jó szándékú, ám a megértés tökéletes hiányát tükröző reakciók nem szolgálnak az illetőnek azzal a vigasztaló érzéssel: „íme, ez az ember igazán megért, komolyan vesz." Amikor még heves a fájdalom, az ember nem kívánja, hogy eltereljék a figyelmét, nem óhajt semmiféle tanácsot elfogadni; egész egyszerűen arra vágyik, hogy megértsék, hogy az érzéseit komolyan vegyék. Néhány ilyenféle mondat: „Ugye, ez nagyon nyomaszt?", „El tudom képzelni, micsoda csalódás lehetett", „Tudom, hogy nagyon fáj" - vagyis az egyenes beszéd, és mindenekelőtt az érzések elismerése pillanatnyilag többet segít minden ésszerű javaslatnál.
Kiváltképpen gyerekeknél, akik még nem tanulták meg, hogyan leplezzék érzéseiket, különösen fontos, hogy a felnőtt ne érzékeltesse: ódzkodik az érzelmi megnyilvánulásoktól. Ne csak a gyereknek engedjék tehát, hogy kinyilvánítsa érzéseit - tanulják meg önök is, hogy erre megfelelően reagáljanak.
Példa: Petra megütötte magát, sír. A szülők vigasztalgatják. Az együttérző sajnálkozás („Szegény kicsikém! Hogy történt a baj?") csak hevesebb sírást vált ki, és a gyerekben hamarosan kifejlődik a kényeskedés. Ha azon igyekszünk, hogy a gyerek figyelmét eltereljük, hogy érzéseit semmibe vegyük („Ugyan, katonadolog; gyere,
17
kapsz egy fagyit."), azt a meggyőződést kelti benne, hogy nem értik meg, hogy magára hagyják. Sokkal célravezetőbb nyugodtan, megértően így szólni: - Igen, ez biztosan nagyon fáj. - Ne féljen a szülő gyermeke érzéseihez szólni. Ha a gyerek érzi, hogy komolyan veszik, nem lovalja bele magát fájdalmába, és hamarosan megnyugszik.
Ezt az általános bevezetést az egyes mesék és történetek bevezető megjegyzései követik - vegyék azonban figyelembe, hogy az ösztönzés fajtáit csupán javaslatnak szántam. Természetesen esetről esetre változik, hogyan beszéljenek valóságos helyzetekben a gyerekükkel. Mindenesetre tartsák szem előtt a lélektani ösztönző technikáknak és az ábrázolt nevelési irányvonalaknak „vörös fonalát". A program csak akkor lesz sikeres, ha önök, kedves szülők, még mielőtt megkezdenék a tréninget, átélten és önkritikusan igyekeznek felismerni a helytelen gyermeki magatartás okait.
18
Ha a gyerek nem akar elaludni
NEM AKAROK MÉG LEFEKÜDNI
Andris, itt az ideje, hogy végre lefeküdj! - figyelmezteti kisfiát édesanya. Andris azonban épp az autóival van elfoglalva, és esze ágában sincs abbahagyni a játékot.
- Hadd játsszam még egy kicsit! - kérleli édesanyát. - Szó sem lehet róla! így is tovább maradtál fenn, mint
máskor. Na, gyere gyorsan. A gyerek protestál, de végül sikerül édesanyának le
fektetnie. Gyors jójcakátpuszi, villanyoltás, ajtóbecsu-kás.
Pár perc sem telik el, Andris már dugja is ki a fejét az ajtón:
- Szomjas vagyok! - J ó l van - mondja édesanya -, szaladj, igyál valamit.
De gyorsan. Andris egyre lassuló léptekkel vonul át a nappali szo
bán. Lehetőleg minél többet szeretne elcsípni a tévé műsorából.
- Minden este ugyanez a cirkusz! - mordul rá édesapa. Andris hosszas huzavona után elégedetlenül vissza
kullog a szobájába.
Ugyanezen az estén történt, messze-messze Andristól meg a szüleitől, hogy Álommanó megint a Földre készült. Mint tudjátok, Álommanó álomport szór a gyerekek szemébe, hogy ha tetszik, ha nem, elaludjanak.
19
Csak azt nem tudjátok talán, hogy Álommanónak is van egy sereg gyereke. A nagyobb manógyerekek már segíthetnek édesapjuknak a munkában. A legkisebb manógyerek pedig, a kis kíváncsi gézengúz, legszívesebben mindenbe beleütné az orrát! Állandóan unszolja édesapját, Álommanót, hogy vigye magával őt is a Földre. De hiába. Ezen az estén aztán elhatározza, hogy titokban mégiscsak édesapjával tart. Mint tudjátok, Álommanó nagy zsák álomport cipel a hátán. Manócs-ka kiönt egy kevés álomport a zsákból, maga pedig belebújik. Indulás a Földre!
Hú, ez aztán a repülés! Manócska egészen beleszédül. Mihelyt megérkeznek a Földre, észrevétlenül kibújik a zsákból. De még most is szédül. Lehunyja hát a szemét, és a falnak támaszkodik. Amikor pedig megint felpillant - ó, jaj! -, Álommanó már messze jár, nem látja sehol! De Manócska nem búsul sokáig:
Megnézem magamnak a Földet, aztán még mindig lesz elég időm, hogy apámat megkeressem - gondolja elégedetten. - Mindjárt be is kukkantok ebbe a szobába.
És tudjátok, kinek a szobájába kukucskál be Manócska? Bizony: az Andriséba!
- Hát ez meg miféle szerzet? - kiált fel meglepetten Andris. - Ki vagy te? Nem ismerlek! De mókás képed van!
Szerencsére a szülei a televízió előtt ülnek, különben meghallották volna Andris szavait.
- Persze hogy nem ismersz - mondja Manócska. - Most járok először a Földön. Az én papám az Álommanó.
-Akkor te biztosan Manócska vagy, ugye? - bámul Andris.
- Igen, azért jöttem, hogy segítsek apámnak - henceg Manócska.
- Tudod, mit? - kiált fel Andris. - Tehetnél nekem egy nagy-nagy szívességet! Úgy unatkozom itt az ágyban. Legszívesebben sose aludnék. Ha nem volna az a buta elalvás, sokkal többet játszhatnék. Te biztosan tudsz
20
nekem segíteni, hogy az Álommanó ne jöjjön be a szobámba!
Manócska nagyon büszke, hogy Andris ilyesmit tételez fel róla.
- Na jó, segítek - mondja kegyesen. - Apámtól tudom, hogy ahol már elvégezte az aznap esti munkáját, leszór az ajtó elé egy marék álomport, amit ti nem láthattok, csak mi. Ha nem szórná az ajtó elé az álomport, még utóbb újra belehintene egy adagot valakinek a szemébe, az meg kétszer olyan sokáig aludna - máshol pedig esetleg elfelejtené, és az a gyerek reggelig is ébren maradna. Itt van az én zsebemben egy marék álompor -tudod, mit? - ideszórom az ajtód elé.
- Szuper! - örvendezik Andris. - Akkor játszhatom, ameddig akarok! Köszönöm szépen, aranyos Manócska!
- No, megyek világot látni - szedelőzködik a manógyerek. - Holnap este megint meglátogatlak. Mulass jól!
Andris pedig boldogan játszik az autóival. Legszívesebben felállítaná az autóversenypályát, de fél, hogy arra mégiscsak felfigyelnének a szülei. Ásítozik, a szeme könnyezik, de ügyet sem vet rá.
Másnap reggel Andris bizony igen sápadt, és fekete karikák vannak a szeme alatt. Barátai beszólnak érte, és játszani hívják.
- Rendezzünk versenyfutást! - ajánlja Miki. Andris örül, mert nagyon szeret futni. Különben is meg akarja mutatni annak a pimasz Mikinek, aki mindig csúfolja a lemaradókat. Ha pedig Andris győz, akkor mérgelődik.
- Elkészülni - vigyázz - rajta! Nekilódul az egész csapat. De mi történt? Az egyik fiú
hátul kullog! Egyre nő a távolság közte meg a többi futó között! Ki az? Hát bizony - Andris! Annyira fáradt, hogy nem is fut - inkább csak vánszorog csigalassúsággal a többiek után. Miki a győztes. Ki is neveti Andrist!
Andris úgy érzi, mintha szivacsból volna a lába. Bosz-
21
szankodik. Nem is játszik tovább a barátaival, mérgesen hazabaktat. De otthon sincs kedve semmihez. Délután megnézheti a televízióban a gyerekműsort - de még az érdekes kalandfilm sem köti le az érdeklődését. Fáj a feje, alig tudja nyitva tartani a szemét. Este ezért a szokásosnál sokkal hamarabb bújik ágyba.
Villanyoltás után megint betoppan Manócska. - Na, mi van? Most se akarsz aludni? Andris legszívesebben azt válaszolná, hogy inkább el
alszik, de aztán meggondolja: - Hát persze hogy nem akarok aludni! Olyan jó volt
tegnap éjjel! Légy szíves, szórj megint egy kis álomport az ajtónk elé.
És Andris megint ébren tölti az éjszakát. De most már nem sok öröme telik benne, ha az autóival játszik. Kotorászik a játékai között, de valójában semmi sem érdekli.
Unatkozom! Nem is érzem jól magam, mindenem fáj! Igazából nem is olyan rossz az az alvás! - gondolja magában.
Reggelire édesanya a kedvenc ételét teszi elébe: zab-pelyhes müzlit. Csakhogy Andrist a fáradtság annyira elgyengítette, hogy meg sem bírja fogni a kanalat. Kénytelen lemondani kedvenc ételéről.
Reggeli után kimegy a parkba a gyerekekhez. Összehúzza a szemét, mert szúrja a fény.
- Labdázzunk? - kérdik a gyerekek. De Andrisnak olyan nehéz a karja, a lába, mintha jókora vasgolyók lógnának rajta.
- Ma nincs hozzá kedvem - mondja elhaló hangon. -Játsszatok nélkülem.
- De unalmas vagy! - vágja oda a többi gyerek, és faképnél hagyják. Rá se néz senki egész délelőtt.
Andris alvás után vágyódik. - De buta voltam! Csak akkor van az embernek kedve mindenhez, ha alaposan
22
kialudta magát. Csak akkor esik jól a játék, a tévézés. Csak akkor ízlik a kedvenc étele. Csak akkor tud játszani a barátaival.
Időközben Álommanó megtudta, hogy suttyomban Ma-nócska is vele tartott a Földre. Mindenütt keresi, de sehol sem találja.
Remélhetőleg nem követett el valami csínyt a kis haszontalan! - gondolja rosszat sejtve Álommanó.
Aznap este Andris megkéri Manócskát: - Ma ne szórj álomport az ajtónk elé. Nem szeretnék
éjszaka ébren maradni. Mindenem fáj, a gyerekek meg nem akarnak velem játszani, olyan fáradt vagyok.
- Nem értem - mondja Manócska. - Mi, álommanócs-kák sosem alszunk, mégsem vagyunk fáradtak. De különösek is vagytok ti, embergyerekek! No, azért még itt maradok nálad egy kicsit, szeretném látni, amint elalszol. - De Andrisnak már le is csukódott a szeme.
Mivel Manócska ezúttal nem szórt láthatatlan álomport az ajtó elé, Álommanó hamarosan betoppan. Boldog, amikor rátalál Manócskára. Igaz, meg is szidja, de nem nagyon. Hanem amikor megtudja, hogy Manócska két éjjel is segített Andrisnak ébren maradni, komolyan előveszi fiacskáját:
- Mi elboldogulunk alvás nélkül, de az embereknél másképpen van. Ha egy ember nem alszik eleget, még meg is betegedhet. Te segíteni akartál Andrisnak, de kis híja, hogy kárt nem tettél benne. Ezért most megörvendeztetjük. Mától fogva, ha este első szóra lefekszik, reggel jutalmul valami meglepetést talál a párnája alatt. No de most már szedelőzködjünk. Sok gyerek vár még az egészséges álomra!
Andris sokáig alszik, átalussza majdnem az egész délelőttöt.
- De jót aludtam! És milyen éhes vagyok! Nagyszerű, süt a nap, mehetek strandra a barátaimmal!
23
valami meglepetést találsz. Lehet, hogy olyan golyót, amilyen a mesében van, vagy egy matricát, vagy valami más kedves apróságot.
Fontos, hogy kellően vonzó színben ábrázoljuk a gyereknek az új helyzetet, és hogy következetesen betartsuk a „játékszabályokat". A „párna-meglepetés" formájában bekövetkező anyagi megerősítés ne álljon az előtérben. Legfontosabb, hogy a kívánatos magatartás megjelenésére azonnal felfigyeljünk. Az anyagi ösztönzésről lassan, fokozatosan lemondhatunk, mihelyt a kívánt magatartás már nem okoz nehézséget a gyereknek.
Ha azonban szorongás az oka, hogy a gyerek nem akar aludni, ezt a programot ne erőltessük! Először fel kell deríteni, miből ered a szorongás. A tüneti kezelés önmagában nem elég. Adott esetben forduljunk pszichológushoz. Vegyük komolyan gyermekünk szorongását, ne próbáljuk erőszakkal kibeszélni belőle. Beszéljük meg a gyerekkel a különböző lehetőségeket, amelyek segíthetnek, hogy biztonságban érezze magát, és megszabaduljon szorongásától (lásd 31-32. o.).
26
Ha a gyerek rosszat álmodik
EGY-KÉT-HÁR, NEM FÉLSZ MÁR
Anyu! Anyu! - kiabál riad-Gyere be! Félek! Olyan rosszat álmod
tam! - Édesanya megnyugtatja, Klaudia pedig kérdezősködni kezd: - Miért álmodom mindig olyan rosszat? Mitől vannak a rossz gondolatok? Igazából mi is az, hogy gondolat? Honnan jön az álom? Miért nem álmodhatok mindig szépeket? A felnőttek is álmodnak rossz dolgokról, anyu? Te meg apu miért nem szoktatok félni éjszaka?
- Mennyi kérdés! - mosolyog édesanya. - Egyszerre nem is tudok ennyire válaszolni. Persze hogy a felnőttek is szoktak rosszat álmodni. Ilyesmi mindenkivel előfordul. A gondolat - az már nehezebb dolog. Talán jobban megérted, ha mesélek neked valamit. Képzeld el, hogy a gondolatok apró kis emberkék. Valójában persze nem azok, de hát ez most mese lesz.
Nos, ezek a gondolatemberkék eleinte nagy békességben éltek, és szorgalmasan dolgoztak. Minden egyes gondolatemberkének megvan a feladata. Az egyik gondolat például el tudja neked újra mesélni azt a mesét, amit anyu felolvasott. A másik újra megmutatja a sok szép játékot, amivel a barátnődnél játszottatok. Némelyik gondolat segít emlékezned arra, amire a szüleid tanítottak, amit mutattak, vagy amit az óvodában vagy az iskolában gyakoroltál. Egyik gondolat nagyon jól számol, más gondolatok segítenek megtanulnod a verset.
27
Történt egy napon, hogy a gondolatemberkék összevesztek. Hogy hogyan is kezdődött a csetepaté, arra már senki sem emlékszik - csak annyi biztos, hogy a békességnek befellegzett. Az egyik gondolatemberke egyszeriben fontosabbnak képzelte magát a többinél. - Én igen fontos gondolat vagyok. Fel sem tudná építeni a gyerekünk a várat, ha én nem súgnám meg neki, hogyan folytassa. Egyszóval: sokkal fontosabb vagyok, mint te! -vágta oda ez a gondolatemberke a számológondolatnak. - Láttál már olyan gyereket, aki örül, ha számolnia kell?
- Lehet, hogy nem örül - vágott vissza mérgesen a számológondolat -, csakhogy én segítem hozzá a gyerekünket, hogy jó tanuló legyen, hogy egyedül tudjon vásárolni, hogy megtanulja beosztani a zsebpénzét!
- Ugyan, mit vitatkoztok - szólt közbe egy harmadik gondolat. - Hisz mindenki tudja, hogy én vagyok a legfontosabb, engem illet a dicsőség. Abból a sok szépből, amit a gyerekünk átél, én barkácsolom össze számára a leggyönyörűbb álmokat. Ugyan, van-e annál jobb, mint szépeket álmodni?
Az álomgondolat pöffeszkedése láttán a többi gondolatemberke majd megpukkadt mérgében. De minél dühösebbek lettek, annál jobban örvendezett az álomgondolat. Felfuvalkodott, lábujjhegyre állt, hogy megmutassa a többi gondolatemberkének: csakugyan ő a legnagyobb, legfontosabb minden gondolat közt. Egyre több és több gondolatemberke gyűlt a fontoskodó gondolat köré. Először megpróbáltak a lelkére beszélni: ne legyen már olyan fennhéjázó, hisz ők valamennyien együtt fontosak és jelentősek a gyereküknek - mindegyik gondolatemberke a maga módján. Csakhogy az álomgondolat nem volt hajlandó egyikükkel sem összemérni magát. No, akkor támadt csak haddelhadd! Egymás szavába vágtak, ordítoztak, hadonásztak, de egyiknek sem sikerült letromfolnia az álomgondolatot. Kénytelenek voltak belátni, hogy szavakkal nem mennek semmire.
28
Összedugták hát a fejüket a gondolatemberkék, és azon tanakodtak, hogyan győzhetnék le a pöffeszkedő álomgondolatot.
- Majd mi megmutatjuk, hogy egy gyereknek egyáltalán nincs szüksége álmokra! Na várj csak!
Mérgükben nem sokáig gondolkodtak-fontolgattak: eltökélték, hogy majd jól megtréfálják a hetvenkedő frátert! Eszükbe sem jutott, hogy a tréfa talán balul sülhet el.
Ugyan, mit főztek ki a gondolatemberkék? Elhatározták, hogy jól összekavarják az álomgondolat szép álmait. Olyan buzgón törték a fejüket újabb és újabb tréfákon, annyira örvendeztek, hogy milyen jól felbosz-szantják majd az álomgondolatot, hogy közben egészen megfeledkeztek szegény gyerekükről, akinek meg kell szenvednie a sok rossz álmot. Nagy sokára azután elült a nagy hűhó, és előlépett a legértelmesebb gondolat.
- Ne légy annyira elbizakodott - tanácsolta az álomgondolatnak. - Mindannyian egyformán fontosak vagyunk. Mindegyikünkre szükség van, de egyikünknek sem szabad azt hinnie, hogy ő a legfontosabb. Csak akkor segíthetünk a gyerekünknek, ha összefogunk, ha sutba vágjuk a vitát.
Az álomgondolat megfogadta a legértelmesebb gondolat jó tanácsát. A többi gondolatemberke is megbocsátott neki, és többé nem ártotta magát a munkájába. így aztán az álomgondolat megint szép, derűs álmokkal ajándékozta meg a gyereket.
Hanem, mivelhogy igencsak hiú volt őkelme, néha bizony megfeledkezett jó szándékáról. Hencegett, hetvenkedett, mindenáron le akarta tromfolni a többieket. Csakhogy a gondolatemberkék résen voltak. Már aznap éjjel jól összezavarták az álmokat, egészen addig, amíg az álomgondolat megint meg nem juhászodott.
Ezért aztán még manapság is megtörténik, hogy a gondolatok összekapnak, te pedig rosszat álmodsz. Rossz szellemekről, rablókról, gonosz emberekről - de ha így
29
van, az csak a gondolatemberkék veszekedésének köszönhető, akik máskor anyu aranyos meséit mondják el neked újra meg újra. Ha már iskolába jársz, és azt álmodod, hogy hosszú-hosszú számoszlopot kell összeadnod, de sehogy sem érsz a végére - hát ebben a számológondolat a ludas. Ha álmodban fenyegető csatasorba fejlődnek a játékaid, vagy pedig felkerekednek és világgá mennek - nos, ennek az a gondolat az oka, amelyik máskor segít neked várat építeni.
Most pedig elárulom, hogyan teremthetsz rendet a buta gondolatok között, hogyan bírhatod rá őket, hogy mindegyik szép rendesen végezze a dolgát. Meglátod, sikerül - hiszen te vagy a gondolataid kapitánya!
Ugye, hallottál már a vidám varázslóinasról? Te is lehetnél ám varázslóinas. De bizony eleinte a varázslóinasoknak sem sikerül mindig a varázslás a varázsigékkel. Még a hatalmas, jóságos varázslómester sem járt különbül hajdanában, varázslóinas korában. Neked is gyakorolnod kell egy kicsit, hogy nagyra növekedjen a varázserőd.
M i az a három fontos dolog, amire minden varázslóinasnak szüksége van? Varázsige, varázsvessző - és: TÜRELEM! A varázsigét könnyű megjegyezni: „Egy-két-hár, nem félsz már." Következik a varázsvessző, ami talán még a varázsigénél is fontosabb. A varázsvesszőt helyettesítheti a legkedvesebb játékod. Ugyan, mi az? Talán a maci? Vagy a kutyus? Vagy a nyuszi? Lehet persze a kedvenc babád is. Fogd meg, szorítsd jól magadhoz, és úgy mondd el a varázsigét. Most pedig igen fontos mozzanat következik. Miután elmondtad a varázsigét, gondolj valami nagyon szépre vagy nagyon mókásra. Képzeld el például, milyen aranyos képe van a macidnak, és milyen puha a bundája. Vagy gondold el, milyen jól fogsz holnap játszani vele. Szorítsd jól magadhoz a kedvenc játékodat, és nagyon erősen gondolj a sok szép dologra.
30
De ha még most sem hagynak békében a buta gondolatok, ha még most is ijesztgetnek, próbáld elölről kezdeni az egészet. Mindjárt jobban és biztonságosabban érzed magadat. Segít ebben a kedvenc játékod is. Ha sikeres volt a varázsige, másnap reggel mesélj róla a szüleidnek, hadd örüljenek ők is, hogy az ő kis varázslóinasuk milyen ügyes.
Amit a szülőknek tudniuk kell
Ha gyermekük rosszat álmodik vagy fél - melegségre, törődésre van szüksége. Hogy a szülő ebben a helyzetben alkalmasan viselkedjék, ahhoz megfelelő érzék kell: a szorongásra válaszoló azonnali törődés önbizalmat ad a gyereknek, de a helytelen reakció esetleg még jobban elbizonytalanítja, szorongását megerősíti, elmélyíti. Jellegzetes megerősítés például a következő reakció:
- Mi bajod? Mitől félsz? Nem kell félned semmitől, hiszen mama és papa itt van melletted! No, nyugodj meg végre! Nincs itt senki, aki bánthatna. Ugyan, ne félj már! Na, ugye, minden rendben van? Akkor aludj szépen!
Ezzel talán sikerül egy időre megnyugtatni a gyereket, de az is lehet, hogy megköveteli, szülei maradjanak bent a szobában. Az efféle helyzet azonban többnyire úgy végződik, hogy a szorongó gyerek bebújik a szülei ágyába. Ami pedig azzal a veszéllyel jár, hogy a gyerek szeretné újra átélni ezt a kellemes érzést, és szokásává válik, hogy a szüleivel alszik. Azonkívül a szülők még meg is erősítik a gyerek szorongását, mert csakis szorongó magatartásával törődnek. Valóságos segítséget nem adnak.
Helyes reakció lenne: - a gyerek érzéseihez szólni, szorongását tényként elfogadni; - biztonságot adni;
31
- a gyereket kellemes gondolatok felé terelni; - megoldási lehetőségeket kínálni, és ösztönözni a gyereket, hogy ezeket alkalmazza; - elismeréssel jutalmazni az eredményt.
Beszélgetésben ez valahogy így hangzik: - Félsz, mert rosszat álmodtál. Megértelek. Kellemet
len, ha az ember fél. Tudod, mit? Segítek neked, hogy ezt a buta félelmet ripsz-ropsz elkergesd. Ketten együtt fogjuk megpróbálni. Egész biztosan sikerül. Tudod, mi mindig itt vagyunk a közeledben, és vigyázunk! Emlékszel, mit csinált Klaudia a mesében? Mondd csak, igazából melyik a kedvenc játékod? Gyere, megkeressük. Itt van, fogd meg, és jól szorítsd magadhoz. Csinálj mindent úgy, ahogyan Klaudia csinálta a mesében. Még egyszer elmagyarázom. Később bejövök néhányszor a szobádba, és egy kicsit itt maradok. Akkor majd meglátom, milyen jól megtanultad, hogyan kell elkergetni a félelmet. Ha még nem aludtál el, légy szíves, meséld el, milyen sikerrel jártál. Már nagyon kíváncsi vagyok rá, és örülök. Reggel pedig mindjárt felkelés után megint beszélgetünk róla. Jó lesz?
A kedvenc játék magához ölelése biztonságot ad a gyereknek, és így könnyebben tud kellemes dolgokat elképzelni. Azonkívül segít a biztos tudat is, hogy a szülei, ha nincsenek is a szobában, de a közelben vannak. Kellemes a koncentrálás a kedvenc játékszerre; megkönnyíti, hogy hamarabb eltűnjön a félelem. A „varázsige" és a szülők ösztönzése segít a gyereknek, hogy bízzék a sikerben.
Ha a gyerek mindezen kísérletek ellenére sem nyugszik meg, akkor ne hagyatkozzanak erre az eljárásra. Ne oltsák el a villanyt a gyerekszobában, és hagyják nyitva az ajtót. Ha ez sem segít, kivételesen engedjék meg a gyereknek, hogy bebújjon az ágyukba. De ezt a fajta segítséget a lehető leghamarabb le kell építeni!
32
Ha a gyerek fél a kutyától
MARCI ÉS A TÖRPEKUTYÁK
M arci szülei egész nap dolgoznak, jóformán reggeltől estig nincsenek otthon. Marci ezért sokat van a nagymamájánál. Borzasztóan szereti Nagyit!
Marci jó eszű, és igen-igen eleven kisgyerek. Nagyi gyakran inti, hogy legyen óvatosabb. Mivelhogy Marci mindenre kíváncsi, mindent ki is akar próbálni. Gyávának igazán nem nevezhető - de azért egyvalamitől mégiscsak fél: a kutyától. Legyen az a kutya kicsi vagy nagy, fekete vagy fehér - ha Marci kutyát lát, már kapja is nyaka közé a lábát, és elszalad.
Jó ideje él már benne ez a félelem. Maga sem emlékszik, hogyan kezdődött az egész - mert volt idő, amikor Marci ahány kutyával találkozott, mindegyiket megsimogatta. Figyelmeztették is a szülei:
- Idegen állathoz ne nyúlj. Nem ismer téged; lehet, hogy megijed, védekezni akar, és utánad kap.
Marci azonban nem hallgatott szülei tanácsára. Nagyi intő szavait is elengedte a füle mellett, pedig Nagyi szüntelenül mondogatta:
- Marci, ne nyúlj a kutyához! Mindjárt megharap! Mi tagadás, Nagyi mindig is félt a kutyától...
1 örtént egy napon, amikor Marci sétálni ment Nagyival, hogy meglátott egy kutyát, amelyik az ABC-áruház előtt hevert: szép nyugodtan várt a gazdájára. Marci
33
odaszaladt a kutya mögé, és meg akarta simogatni. A kutya nagyon megijedt. Mivel nyilván azt hitte, bántani akarják, Marci keze után kapott. Marci első ijedségében még sírni is elfelejtett. Nagymamája halálra rémült, odarohant Marcihoz, magához ölelte, babusgatta, gügyögve vigasztalta. Marci erre sírni kezdett, mint a záporeső, holott a kezén épp csak egy kis horzsolás látszott. Nagymamája egészen hazáig kesergett, Marci pedig bőgött, bőgött, bőgött. Nagyi minduntalan a karcolást nézegette, és figyelte, nem kezd-e vérezni. Azóta aztán Nagyi különlegesen vigyáz Marcira, Marci pedig egyre jobban fél a kutyától.
Marcinak van egy jó barátja, Miki. Marci szülei bizonyára megengednék, hogy elmenjen Mikivel a játszótérre - csakhogy Marci erre nem hajlandó. Ugyan, miért? A magyarázat roppant egyszerű: Mikinek van egy nagy kutyája, amit nagyon szeret, és ami mindehová elkíséri. Ráadásul ennek a kutyának, illetve kutyahölgynek nemsokára kölykei lesznek. Miki felajánlotta Marcinak, hogy nekiadja majd az egyik kiskutyát, de Marci hallani sem akar róla. Azt viszont nem vallja be barátjának, hogy fél a kutyától, mert Miki biztosan kinevetné.
Mit csináljak, hogy Miki gyakrabban jöjjön el velem a játszótérre, de a kutyáját ne hozza magával? Milyen jó lenne, ha nem félnék a kutyától! De sehogy se tudok szabadulni ettől a buta félelemtől! - gondolja egyik este szomorúan Marci. Még haragszik is magára egy kicsit, mielőtt elaludna.
Aznap éjjel különöset álmodik: óriási űrhajó röpíti rohanó folyók, égbe nyúló hegycsúcsok, tág völgyek fölött, majd egyre gyorsabban távolodik a Földtől, és most már az ég csillagmiriádja között suhan. Egyszer szörnyen meleg van, másszor csontig ható hideg, aszerint, milyen messze vagy milyen közel kerülnek a csillagokhoz. Végre kiköt Marci egy kis bolygón, egy hegy tetején. A hegy
34
kopár, sehol egy fa, egy bokor, Marci alig tudja emelni a lábát, mozdulni is alig bír. Az űrhajó felé fordul segítségért, ám ekkor látja - ó, borzalom! -, hogy az űrhajó eltűnt!
Mit csináljak űrhajó nélkül ebben a hidegben? - gondolja kétségbeesetten Marci. Egyszer csak megpillantja egy barlang bejáratát a hegyoldalban. Utolsó erejével nagy nehezen bemászik a sötét üregbe.
Alig került be a barlangba, mindjárt könnyebben érzi magát. De azért még nem igazán otthonosan. Egyszer csak szép muzsika és valami zümmögésféle üti meg a fülét. Mintha óriási szúnyograj közeledne. Kíváncsian hatol beljebb, és hamarosan a barlang túlsó végére ér. Itt fényes napvilágra bukkan.
Eltart egy darabig, mire a szeme megszokja a fényt. Zöld dombok, dús mezők tárulnak fel előtte.
- Nagyszerű! - kiált fel elragadtatva Marci. - Se hó, se hideg; meleg van, szép idő van. De honnan ered ez a muzsika? Mit jelentsen ez? - Egyszer csak zizegést-sur-rogást hall a fűből. - Bogarak volnának? Ezek a muris kis kúszó-mászó lények inkább emberhez hasonlítanak, csak éppen irinyó-pirinyók!
Marci hangja hallatán elhallgat a muzsika, a kúszó-mászó, irinyó-pirinyó kis emberkék pedig hanyatt-hom-lok menekülnek.
- Ne féljetek! Nem bántlak benneteket! - kiabál utánuk Marci. - Kik vagytok? Én a barátotok leszek! Gyertek elő bátran!
Lassan, óvatosan előmerészkednek az emberkék. Egyikük - bizonyára a legbátrabb - halk, finom kis hangon megszólal:
- Ha csakugyan nem akarsz bántani bennünket, szeretettel üdvözlünk körünkben. Mi vagyunk az iripiri-nyók. Nálunk parányibb lakosa nincs is a bolygónak. De te biztosan megéheztél! Szívesen látunk irinyó-pirinyó lakománkra!
35
És íme: száz meg száz iripirinyó nekiveselkedik egy irinyó-pirinyó kötélnek. Az irinyó-pirinyó kötél végén pedig egy szép, piros alma himbálózik! Mi tagadás, Marci csakugyan megéhezett, és örül az édes, piros almának. Csak az iripirinyókat sajnálja a keserves erőfeszítésért.
- Hát ez meg micsoda? - kiált fel egyszerre Marci, amikor irinyó-pirinyó állatkák ugrálják körül.
- Ezek a mi leghűségesebb barátaink és védelmezőink. Látjuk, hogy szeretnek téged, úgyhogy biztosan jó embergyerek vagy - válaszolnak az iripirinyók. Az irinyó-pirinyó kutyák vidáman csóválják parányi farkin-cájukat, és pinduri rózsaszín nyelvecskéjükkel barátságosan nyalogatják Marci kezét. Marci hamarosan megbarátkozik az irinyó-pirinyó kutyákkal. Egészen megfeledkezik róla, hogy máskor fél a kutyától. - De ezek egészen mások! Hiszen olyan picikék!
Marci nagyon jól érzi magát az iripirinyóknál. Legszívesebben tovább játszana az aranyos, irinyó-pirinyó kutyákkal, de nem akar tovább az iripirinyók terhére lenni, hát folytatja vándorútját.
Hamarosan egy város kapujához érkezik. Csakhogy az a város olyan kicsike, hogy mindenestül elférne a szobádban! A város utcáin icipici emberkék sétálnak.
Ezek ugyan sokkal nagyobbak, mint az iripirinyók -gondolja Marci —, de azért még ezek is nagyon picik. -Ekkor megpillant egy táblát. Elolvassa a feliratát: „Piciriváros". Itt alighanem az iciripicirik laknak - gondolja Marci.
Ekkor odaszökdécsel hozzá egy kis pamutgombolyag. Amikor jobban megnézi, látja már, hogy nem pamutgombolyag az, hanem egy icipici kutya. Fényes, fekete orrocskája hetykén égnek mered a gombolyagból, csillogó barna szeme vígan néz Marcira.
- Jaj, de aranyos vagy! - kiált fel Marci. - Te biztosan
36
nem fogsz megharapni! - Azzal felemeli az icipici kutyát, óvatosan, hogy hirtelen mozdulattal meg ne ijesz-sze, és a tenyerére ülteti. Bizony, az icipici kutya akkorka, hogy éppen elfér Marci tenyerén!
Az icipici kutya kinyújtja rózsaszín nyelvecskéjét, és nyalogatni kezdi Marcit. - Hihihi! Hagyd abba! - kacag Marci. - Csikis vagyok! Hihihi, ne csikizz! Olyan aranyos vagy, hogy legszívesebben magammal vinnélek. Csakhogy otthon mindenki ürgének nézne! Sajnos itt kell hogy hagyjalak. - És óvatosan leteszi a földre a pici jószágot. De már köréje is gyűlt egy sereg icipici kutya. Óvatosan, kicsit félve megszaglásszák a nagydarab embergyereket - Marci valóságos óriásnak látszik közöttük. Halkan, gyengéden szól hozzájuk, hogy meg ne ijedjenek. Óvatosan megsimogatja őket, azután elbúcsúzik.
Érdekes - gondolja távozóban -, ők féltek tőlem, pedig máskor épp fordítva áll a dolog. Vagy talán a nagy kutyák is megijednek, ha váratlanul hozzájuk érek? Az iciri-piciri kutyák nagyobbak, mint az irinyó-pirinyók, de én mégsem félek tőlük egy icipicit sem!
1 ovább vándorol, egyik dombról a másikra. Hirtelen ugatás üti meg a fülét. Megijed, és legszívesebben elszaladna. Csakhogy másfele nem vezet út - tovább kell mennie arrafelé, ahonnan az ugatás hallatszik. Néhány lépés után meg is pillant egy kutyát. Ez már sokkal nagyobb az irinyó-pirinyó kutyáknál, de még az iciri-pici-riknél is, ha még nem is akkora, mint amilyenek az embereknél élnek. Minél jobban közeledik Marci az ugató kutyához, annál jobban úrrá lesz rajta a félelem. Egyre lassabban jár, már-már megáll, de hirtelen eszébe jut szép vándorútja az iripirinyók földjén, meg az ici-ri-picirik városában.
Nevetséges! - gondolja Marci. - Nem féltem az irinyó-pirinyó kutyáktól, az iciri-piciri kutyákat még meg is si-
37
mogattam, és most megijedek egy ilyen kiskutyától? Hiszen ez is csak olyan, mint az irinyó-pirinyó kutyák meg az iciri-piciri kutyák! Kutya az kutya! - És Marci bátran folytatja útját.
Egyszer csak megpillant egy emberkét, aki sokkal nagyobb, mint az iripirinyók, nagyobb még az iciri-picirik-nél is, de kisebb, mint az emberek. Az emberke magához füttyenti a kutyát.
- Hallgass, Cézár! Már jelentetted, hogy idegen közeledik városunkhoz! - Azután Marcihoz fordul: - Átvágtál az iripirinyók földjén, áthaladtál az iciri-picirik országán, légy üdvözölve a törpék országában! Ez itt a kutyám, Cézár. Ő a legéberebb őrünk. Nagyon büszkék vagyunk rá. Sokat segít nekünk. Derék kutya, nem bánt senkit, ha őt is békében hagyják. Nem tud beszélni, hát ugat, ha közölnivalója van. Az ugatás, amitől úgy megijedtél, nem egyéb, mint a kutyák beszéde. Eljössz hozzám vendégségbe?
Marci örömmel elfogadja a meghívást. Már nem fél a kutyától, az pedig barátságosan csóválja a farkát.
Igen takaros a törpeház. Magad is tudod, milyen: hiszen ismered a hét törpe házát Hófehérke meséjéből! A törpeasszonyka pompás vacsorát főz. Marci kétszeres adagot kap. Felemel a tányérjáról egy falat húst: szeretné búcsúzóul Cézárnak adni.
- Köszönöm a vendéglátást! Sajnos mennem kell, mert a szüleim már biztosan aggódnak miattam - szedelőzködik vacsora után Marci.
- Ne felejtsd el törpeországbeli barátaidat! - búcsúzkodik a törpeemberke és a törpeasszonyka. A törpekutya meg ugat hozzá. Marci újból valami zizegést, zümmögést érez a lába alatt - és lássatok csudát: ott ül megint az űrhajóban! Száll, száll, száll, és - Bumm! - leesett az ágyáról!
De szépet álmodtam! Kár, hogy nem játszhatom igaziból azokkal az aranyos kutyákkal - gondolja Marci, aztán a fal felé fordul és megint elalszik.
38
Másnap találkozik Mikivel. - Ide nézz! - kiált Miki. -Hát nem aranyos? - Marci közelebb lép, és látja, hogy Miki egy kutyakölyköt tart a karjában. Marci szép álmára gondol, és már egyáltalán nem fél. Megsimogatja a kiskutyát, és megkéri Mikit, adja oda egy kicsit, hadd tartsa most ő. Milyen puha a kutyus bundája! És hogy harapdálja parányi, hegyes fogacskáival Marci kezét! Csípős érzés, de Marci egyáltalán nem bánja.
- Gyere át hozzánk! - hívja Miki. - Megmutatom a többi kiskutyát is. A kosárban feküsznek a kutyamamával.
Marci habozik egy kicsit. Menjek oda a nagy kutyához? - gondolja. - Ugyan
miért is ne? Az a kutya se más, mint az irinyó-pirinyó kutyák meg az iciri-piciri kutyák, meg a törpekutya, meg mint ez a kis kutyakölyök! Csak éppen sokkal nagyobb. - Jó - mondja fennhangon. - Megyek.
És csakugyan, amikor megérkezik Mikiékhez, szinte már nem is fél. Azért még kicsit messzebbről veszi szemügyre a kiskutyákat. Parányit tart a kutyamamától - de szerencsére Miki ebből semmit sem vesz észre.
Nemsokára biztosan egyáltalán nem fogok félni a kutyától - gondolja elégedetten Marci. - Hiszen nem kell hozzányúlnom! Idegen kutyához nem is szabad hozzányúlni. Annyi biztos: most már bátran átjöhetek Mikihez, annyira már nem félek a kutyától!
Talán te is félsz egy kicsit a kutyától? Akkor kövesd Marci példáját; biztosan te is éppolyan bátor vagy, mint ő. Képzeld el, milyenek lehetnek az irinyó-pirinyó kutyák meg az iciri-piciri kutyák. És ha megint félnél, próbálj nagyon erősen rájuk gondolni - majd meglátod, a félelmed még náluk is kisebbre zsugorodik!
39
Amit a szülőknek tudniuk kell
Ilyen és hasonló szorongást válthat ki egy megrázkódtatás, egy erős negatív élmény vagy egy modellként szolgáló személy szorongása. A mesében szereplő Marcit kisebb megrázkódtatás érte, aminek a hatása csakhamar elmúlt volna, ha nagymamája beéri annyival, hogy nyugodt, higgadt hangon beszéli el és értékeli a történteket:
- Igen, most megijedtél. A kezeden kellemetlen a karcolás, biztosan csíp és éget. Otthon majd teszek rá tapaszt, ha még akkor is érzed. Tudod, megijedt ám a kutya is.
Az efféle kellemetlen élményt nem felejti el egyhamar a gyerek, és ha legközelebb megint kutyát lát, ez automatikusan elhárító vagy szorongó reakciót vált ki belőle. Erre helytelen lenne szóban reagálni. Érzékeltessék azonban világosan (például azzal, hogy szorosan fogják a kezét), hogy nincs egyedül, és nem érheti baj. Amint elhaladtak a kutya mellett, dicsérjék meg a gyereket:
- Nagyon bátor voltál. Eleinte féltél, mert eszedbe jutott az a másik kutya. De látod, ha az ember békében hagyja a kutyát, nem történik semmi.
Némileg bonyolultabb az eset, ha a gyerekben már kifejlődött a kutyától való félelem. Jól alkalmazható a mesében leírt módszer: irinyó-pirinyó kutya helyett megmutathatjuk például messziről egy kiskutya képét. A gyerek közeledjen lépésről lépésre a képhez. Minden egyes lépésnél dicsérjük meg. Ha a gyerek mégis fél, lépjen egyet vissza. Addig ismételjük ezt az eljárást, míg a gyerek szorongás vagy félénkség nélkül hozzá tud nyúlni a képhez. Ezután mutassuk neki mindig nagyobb és nagyobb kutyák képét. Ugyanilyen lépésen-kénti közeledést próbáljunk plüsskutyával vagy felhúzható játékkutyával, amelyik mozog és ugat. A gyereket minden lépésnél bátorítsuk és dicsérjük.
40
A következő lépés - ami a kutyától való enyhébb félelem esetén az első lépés lehet -, hogy a gyerekkel menjünk el állatkereskedésbe, ahol kölyökkutyákat árulnak. Ott is próbáljon a gyerek lépésenként közeledni a kölykökhöz, míg végre bátran meg meri őket érinteni.
Mielőtt ilyen módon nagyobb kutyákkal szembesítenénk a gyereket, beszélgessünk vele a már elért eredményről. Segít, ha felszólítjuk, hogy gondoljon nagyon erősen Marcira meg az irinyó-pirinyó kutyákra. A gyakorlás folyamán még egyszer elmesélhetjük neki a történetet. A gyakorlást addig folytassuk, amíg a gyerek magabiztosan, szorongó reakció nélkül mer nagy kutyák mellett elmenni-.
Hasonlóan alakított programot lehet lefolytatni egyéb szorongások kezelésénél. De ne feledjük a tréning kezdete előtt tisztázni a szorongás okát!
41
Ha a gyerek fél a fogorvostól
A KIS HABLEÁNY
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis hableány. A tenger mélyén élt pompás korallpalotában, óriási kert közepén. A tengeri állatok mind szerették, mert a kis hableány nagyon aranyos volt, mindenkinek segített, soha senkit sem bántott.
Most biztosan azt gondoljátok, hogy a kis hableány nagyon boldogan élt sok barátja körében, a gyönyörűszép palotában. Nos, ha ezt hiszitek - tévedtek. A kis hableány nagyon is elégedetlen volt sorsával, mert egyáltalán nem szeretett hableány lenni. Az volt a leghőbb kívánsága, hogy bárcsak embergyerek lehetne. Bánatában akkorákat sóhajtozott, hogy valósággal visszhangzott tőle a tenger. Sajnálták is a tengeri állatok, a tintahal, a tengeri sün, a medúza, a hatalmas cethal, az okos delfin, sőt még a falánk cápa is - és mind, egytől egyig szerettek volna segíteni rajta.
Történt egy napon, amikor a kis hableány a szokásosnál is keservesebben sóhajtozott, hogy egyszer csak megjelent előtte egy szépséges tündér, és így szólt:
- Teljesítem három kívánságodat. Gondold meg jól, mit kívánsz, mert ha kimondtad a kívánságot, már nem vonhatod vissza.
- Nem kell sokat gondolkodnom - vágta rá a kis hableány. - Hisz már évek óta az a vágyam, hogy embergyerek legyek! Halld hát első kívánságomat: halfarkam helyébe legyen két lábam, hogy igazi embergyerek le-
42
hessek. Második kívánságom: éljek messze-messze a tengertől, hogy ne támadjon honvágyam. Utolsó kívánságom pedig: szeressenek az emberek is annyira, mint itt a tengeri állatok.
- Mind a három kívánságod teljesül. Csak az a kár, hogy nem kívántál magadnak egészséget. Az egészség a legnagyobb kincs a földön. De azért sok szerencsét kívánok! Légy olyan jó embergyerek, mint amilyen jó kis hableány vagy! - szólt a tündér, és eltűnt.
Egyszeriben hatalmas zúgás-búgás támadt, zizegés, zümmögés, surrogás töltötte be a tengert. Aztán minden elsötétedett. A kis hableány el sem búcsúzhatott barátaitól, a tengeri állatoktól, mert máris egy városszéli házikóban találta magát.
- De szép itt minden! - kiáltott fel boldogan. - Milyen gyorsan teljesült a kívánságom! De jó is embernek lenni!
Mivel igen okos kis teremtés volt, egykettőre megtanulta az emberek szokásait. És hamarosan teljesült harmadik kívánsága is: mindenki szívébe fogadta a messzi idegenből jött szép kislányt, és a házikóba sereglettek a jó barátok.
Egyik este a kis hableánynak, aki soha életében nem érzett még fájdalmat, szörnyű fogfájása támadt.
- Ó, bárcsak maradtam volna hableány! - kesergett. -Jaj nekem, jaj nekem! Embergyereknek lenni jó dolog -ha az ember egészséges. Jaj nekem, jaj nekem! Bárcsak most is a tenger mélyén élhetnék! Miért is nem maradtam hableány! - És nagy sokára álomba sírdogálta magát.
Másnap reggelre eltűnt a fájdalom. A kis hableány elmesélte Krisztina barátnőjének, mennyire fájt előző este a foga.
- El kell menned a fogorvoshoz! - jelentette ki Krisztina. - Még ha most éppen nem fáj a fogad, akkor is. Mert később sokkal erősebben tér majd vissza a fájdalom!
A kis hableány elsápadt.
43
- Micsoda? Fogorvoshoz?! Dehogyis merek én oda elmenni! Különben nem is tudom, hogy milyen az a fogorvos!
Hogyan is tudhatta volna, hiszen hableány korában sohasem volt szüksége semmilyen orvosra!
- Tudod, mit? - kérdezte Krisztina. - Játsszunk fogorvost! Akkor majd el tudod képzelni, milyen az. És nem fogsz félni tőle. Ha az ember megismer valamit, az mindjárt nem is olyan félelmetes. Na gyere, játsszuk el, milyen is lesz az igaziból!
- Én már a puszta gondolattól is félek, hogy el kell indulnom a fogorvoshoz! És még bele is üljek a fogorvosi székbe, és nyissam ki a számat... Nem, nem, nem! Vissza akarok menni a tengerbe! Bárcsak hableány maradtam volna!
- Hogy te milyen gyáva vagy! Nem mondom, én is izgulok egy picit, ha fogorvoshoz kell mennem. Kellemesnek éppenséggel nem mondható, de nem is annyira félelmetes, hogy így kellene rettegni tőle! Gyere, kezdjük a fogorvososdit! Ülj le ebbe a kényelmes karosszékbe, és gondolj valami szépre. Például a kedvenc társasjátékodra, vagy valakire, akit nagyon szeretsz.
- Jó! Mindjárt kigondolok magamnak valami szépet -örvendezett a kis hableány.
- Most pedig képzeld el, hogy már megyünk is a fogorvoshoz. Ha elfog a félelem, nézz csak rám, és próbálj megint vidám dolgokra gondolni.
- Brr! - rázkódott össze a kis hableány. - Ilyesmit nem szeretek elképzelni!
- Majd megszokod! - nevetett Krisztina. - Na gyere, próbáljuk meg még egyszer.
Most már könnyebben tudott a kis hableány a fogorvoshoz vezető útra gondolni. És harmadszorra már meg se kottyant neki!
A következő lépések - becsöngetni a fogorvoshoz, belépni a várószobába, bemenni a rendelőbe, leülni a fogorvosi székbe - már mentek, mint a karikacsapás.
4 4
- Most nyisd ki a szádat. Én meg majd berregek, mint a fúró.
- J u j ! - kiáltott fel a kis hableány, és rémülten kinyitotta a szemét.
- Gondold, hogy legyek zümmögnek körülötted, vagy egy motorkerékpár berreg az utcán. Mindjárt nem lesz olyan kellemetlen a fúró hangja. Hallod, hogy kerengenék körülötted a legyek? Bravó! Nagyon bátor vagy!
Mi tagadás, a kis hableánynak nem nagyon tetszett a fogorvososdi. De miután néhányszor eljátszották, már jót nevetett a gondolatra, hogy motorkerékpár hajtott be a szájába, és az berreg odabent.
- Folytatjuk a fogorvososdit - közölte Krisztina. - Szó ami szó, a kezelés néha fáj egy kicsit. De sokkal-sokkal kevésbé, mint ahogyan tegnap fájt a fogad. Most megint körülberregi a motorkerékpár a fogadat. Zzzz-zzzz: már el is robogott. Bravó! Bravó! Nagyon-nagyon bátor vagy! Tudod, mit? Ma délután el kell mennem a fogorvoshoz. Eljöhetsz velem, és megnézheted, milyen is a kezelés.
El is ment a két barátnő a fogorvoshoz. Az asszisztensnő megkérdezte a nevüket, és ők helyet foglaltak a várószobában. A kis hableány mindent alaposan megnézett.
Furcsa! - gondolta magában. - Nem is olyan félelmetes itt! Még tarkabarka folyóiratokban is lapozgathatok! - Fel is vett egyet, és nézegette az érdekes képeket. Közben egészen elfelejtette, hogy fogorvosnál van.
Ekkor nyílt az ajtó, és a doktor néni kiszólt: Krisztinát hívta. Krisztina megkérte, kivételesen hadd menjen be vele a barátnője is. így aztán a kis hableány is bement a rendelőbe. Sokféle műszert látott, a szoba közepén pedig ott állt a fogorvosi szék. Krisztina beleült, és nagyra tátotta a száját. A doktor néni sorra kocogtatta a fogait.
- Megvan a bűnös! - szólt tréfásan, és kézbe vette a fúrót. Az asszisztensnő hajlított csövet helyezett Kriszti-
45
na szájába. - Ez a nyálelszívó - magyarázta a kis hableánynak. A fúró hangja bizony nem volt valami kellemes muzsika. De a kis hableánynak eszébe jutott a fog-orvososdi, és elmosolyodott.
Krisztina kezelés közben szorosan lehunyta a szemét, de mire a fúró nagyobb fájdalmat okozhatott volna, már abba is maradt a berregés. A fogorvos néni ezüstös kenőcsöt nyomott a kifúrt lyukba. - Öblítsd ki a szádat, és két óra hosszat ne harapj rá a betömött fogadra! Viszontlátásra! - mondta a fogorvos néni.
- Ez gyorsan ment! - sóhajtott megkönnyebbülten Krisztina. - Nem a legkellemesebb mulatság, de félni igazán nem kell tőle.
- De azért mielőtt eljönnék, otthon szeretném még egyszer eljátszani veled a fogorvososdit - mondta a kis hableány.
És amikor ő is elment a fogorvoshoz, útközben a játékra gondolt, és mindenféle más vidám dologra. így aztán nem is esett nehezére, hogy nagyon bátor legyen.
És mert elmúlt a fogfájás, a kis hableány megint örült, hogy embergyerek lehetett.
Amit a szülőknek tudniuk kell
Könnyen elkerülhető, hogy a gyerek féljen a fogorvostól, ha magunkkal visszük, amikor kezelésre megyünk (rutinkezelés legyen, ne fájdalmas beavatkozás!). A gyerek számára ne legyen ismeretlen az orvosi rendelő, mire neki magának is el kell mennie a fogorvoshoz. A gyereknek megmutathatjuk, hogy a kezelés ugyan nem kellemes, de mindennapos dolog, hozzátartozik az ember életéhez. Ha a gyerek félénk, de nem szorong kifejezetten a fogorvosi kezelés előtt, ne kövessük el azt a hibát, hogy állandó nyugtatgatással próbáljuk kibeszélni
46
belőle a félelmet - ezzel csak elbizonytalanítjuk. A gyerek ösztönösen megérzi, hogy a fogorvosi kezelés még a felnőtt számára is kellemetlen, és hamarosan fellép nála a szorongás. Nyugodtan, nyíltan szóljunk hozzá, amikor a félelem első jelét tanúsítja:
- Igazad van, kellemetlen dolog fogorvoshoz menni. Ha az ember fél egy kicsit, az még nem jelenti azt, hogy gyáva. Melletted maradok, és egész idő alatt nézni fogjuk egymást, meglátod, ez segít. És amikor a kezelésnek vége - majd meglátod, hamarabb, mint gondolnád -, elmegyünk, és keresünk neked valami meglepetést.
A gyerek félelmét elfogadjuk, de nem értékeljük túl a helyzetet. Támogatást nyújtunk, és gondolatait kellemes dolgokra tereljük.
Ha a szorongás már erősebb - kellemetlen tapasztalatok következtében, vagy egyszerűen azért, mert a gyerek nagyon szorongó természetű -, több időt és türelmet igényel a leküzdése. Minél jobban ismer valamit a gyerek, annál kevesebb szorongást kelt benne. A „fog-orvososdi" ezen alapul. Lépésenként kell megismertetnünk a helyzettel, viszonylag feszültségmentes állapotban, és így leküzdheti a gyerek a szorongást. Mint amikor a filmet jelenetről jelenetre megállítjuk, a fogorvosnál tett látogatás folyamatát bontsuk fel kis lépésekre. Kezdjük azzal a lépéssel, amelyik a gyerek szemében a legegyszerűbb és a legkevésbé megterhelő. Az első jelenet lehet például az öltözködés. A gyerek úgy tesz, mintha felvenné a kabátját, mert indul a fogorvoshoz. Ez a mozzanat nem kelt félelmet, de ismételjük meg, míg csak a következő, egy árnyalattal nehezebb lépést hasonló módon el nem játszottuk. így haladjunk lépésről lépésre, és közben dicsérjük állandóan a gyereket, hogy megerősítsük és további gyakorlásra ösztönözzük. Utolsó lépésként végül a gyerek elkísérhet bennünket, amikor mi magunk megyünk fogorvoshoz. Addigra szinte teljesen meg fog szabadulni a szorongástól.
4 7
Ha a gyerek húzza az időt
A SUGARGYEREK
Melinda aranyos, barátságos kislány. Nem is volna rá semmi panasza édesanyának - ha Melinda nem húzná mindig az időt.
- Melinda, gyere, öltözz fel! - szól türelmetlenül édesanya. - Indulnunk kell!
Melinda lassan feláll. Útban az előszoba felé még eszébe jut valami. Például, hogy magával vihetne egy plüss-állatot vagy egy babát. - De melyiket? A Zsuzsi babát vagy Pólyicát? Nem; legjobb lesz mégis a lompos-loncsos Lexi kutya. Vagy mégsem? Talán inkább a kis majmomat vigyem magammal? Vagy egy kisautót? Az a kabát-zsebemben is elfér.
- Siess, Melinda! - szól rá édesanya. Melinda végül elhatározza, hogy legjobb lesz, ha bababőröndöt visz magával.
- Öltözz már végre! Mit húzod megint az időt? - Édesanya hangja egyre türelmetlenebb.
Az öltözködés sem megy olyan simán. Édesanya nagyon siet, hát elveszíti a türelmét, és inkább maga öltözteti fel kislányát.
- Még felöltözni se tudsz egyedül! - mondja mérgesen. Melinda nem örül, hogy édesanya mérgelődik, de azt
már nagyon is élvezi, hogy öltözteti, így megy ez ebéd közben is. - Melinda, egyél, ne bámulj! Ne turkálj az ételben,
egyél rendesen. Borzasztó lassan megy ma az evés! Nézd,
48
mi már rég készen vagyunk. Csak rád vár mindenki. A hús egészen kihűlt a tányérodon, annyira húzod az időt! -szól édesanya, és az utolsó néhány falatot gyorsan Melinda szájába tömi.
- Ilyen nagy lány, és etetni kell, mint a kishúgát! -mondja gúnyosan édesapa. Csakhogy Melinda nem örül, hogy ő a „nagy", és nagyon élvezi, hogy néha etetik, mint egy kisbabát.
Egy szép napon Melinda kimegy a parkba. Leül egy padra, és körülnéz a napsütésben. És ebben a pillanatban a Napocska leküldi Melindához számtalan sugárgyerekének egyikét. Méghozzá egyenesen Melinda orra hegyére.
- Hapci! Mi csiklandozza az orromat? - csodálkozik Melinda. És egyszer csak finom hangocskát hall:
- Sugárgyerek vagyok, szeretnék veled játszani. -Nagyszerű! - mondja Melinda. - Csak... hapci!... Ne
ugrálj az orromon, mert csikis vagyok! - Gyere, fussunk egyet a réten. Te vagy a fogó! - rik
kant a sugárgyerek, és már ugrik is Melinda orráról egy orgonabokorra. Az orgonabokorról egy százszorszépre, a százszorszépről egy gesztenyefára, azon pedig ágról ágra. Csudára fürge; Melinda alig ér a nyomába. A vidám hancúrozás közepette észre sem veszik, hogy szalad az idő.
- Abba kell hagynunk. Haza kell mennem a Naphoz -sajnálkozik a sugárgyerek.
- Maradj még egy kicsit! - kérleli Melinda. - Nézd, ott ül az az unalmas Tomi! Ugyan, csiklandozd már meg!
A sugárgyerek Tomi orráról a fülére szökken, aztán az arcára, majd megint az orra hegyére. Tomi azt hiszi, egy légy szemtelenkedik vele, és nagyot csap - a tulajdon orrára.
- Juj! - kiált fel, Melinda pedig jót kacag. Melinda meg a sugárgyerek még jó darabig rakoncát-
49
lankodnak, s közben a Nap eltűnik a házak, mögött, és felbukkan a Hold.
- Azt a mindenit! - kiált fel a sugárgyerek. - Most már nem tudok visszamenni a Naphoz. Mit csináljak? Hová legyek?
- Sose bánkódj - vigasztalja Melinda. - Szépen hazajössz velem!
Melinda édesanyja már aggódik. Amikor a kislány végre hazaér, édesanya alaposan összeszidja. A sugárgyereknek sikerül észrevétlenül besurrannia Melinda szobájába.
Aznap este Melinda szokása ellenére nagyon siet mindennel - hogy minél hamarabb együtt lehessen barátjával, a sugárgyerekkel. Édesanya azt hiszi, azért igyekszik annyira a kislánya, mert bántja a lelkiismeret, amiért olyan későn ért haza.
Amikor Melinda végre a szobájába lép, szörnyen megijed.
- Mi történt itt? A szép, új, virágos párnámon csúnya, nagy, égett folt éktelenkedik! És ez micsoda? A maci bundája egészen megperzselődött! A babafürdőkád fele elolvadt! A kedvenc mesekönyvembe nagy lyuk égett!
Restelkedve bújik elő a sarokból a sugárgyerek. - Ne haragudj! Ha sokáig muszáj egy helyben kuksol
nom, először szörnyen meleg lesz körülöttem, aztán még melegebb, még melegebb, a végén már nagy a forróság. Hát így égett el annyi minden. Sokat ugráltam a parkban, és elfáradtam. Szeretném kipihenni magamat. De hol? Jaj, nem akarok itt maradni! Még soha így el nem húztam az időt. Nem lett volna szabad olyan sokáig veled játszanom! Haza akarok menni! Vissza a Naphoz meg a többi sugárgyerekhez! - És a sugárgyerek keserves sírásra fakad.
Melinda sajnálja, és kicsit ludasnak érzi magát. Aztán pompás ötlete támad:
- A kályha! Igen, a kályhában nyugodtan alhatsz, ott nem tehetsz kárt semmiben!
50
- Micsoda? Hogy bemásszam abba a sötét lyukba? -kiált elkeseredve a sugárgyerek.
- Igen, igen, nagyon szépen kérlek! Hiszen csak egyetlenegy éjszakáról van szó! Holnap korán reggel visszamehetsz a parkba, a többi sugárgyerekhez! Légy szíves, bújj be gyorsan! - kérleli Melinda. És a sugárgyerek kelletlenül ugyan, de engedelmeskedik.
Másnap reggel, amikor Melinda felébred, már nem találja ott a sugárgyereket. Melinda gyorsan megmosakszik. Magára kapkodja a ruháját, és sebtében megreggelizik. Fél, hogy édesanya észre fogja venni az égési nyomokat. Édesanya azonban annyira meglepődik, milyen fürge lett egyszeriben a kislánya, hogy nem vesz észre semmit. Melinda örül. Feledi gondjait, és örül, hogy édesanya megdicséri.
A sugárgyereket már majdnem el is felejtette. De amikor az iskola felé menet átvág a parkon, váratlanul elébe toppan a sugárgyerek.
- Hogy ne haragudj, amiért a szobádban annyi kárt okoztam, és hogy sose felejtsd el, milyen jól játszottunk együtt, ajándékot kapsz tőlem. Ez az ajándék majd abban is segít, hogy többet ne húzd az időt. Nézd: ez itt egy sugárzenélőóra. Egyedül te látod - mindenki más számára láthatatlan. Ha sietsz, az óra villogni kezd, ha pedig gyorsan elkészülsz, fényes sugarat bocsát ki és halkan csilingel. Hát minden jót, a viszontlátásra! Mennem kell.
- Viszontlátásra, aranyos sugárgyerek! - kiált utána Melinda. - Nagyon köszönöm az ajándékot! A sugárzenélőórád biztosan mindig segít majd!
Melinda még sokáig integet a sugárgyereknek. Aztán nyakába szedi a lábát, és fut az iskolába. Nem szeretne elkésni!
51
Melinda otthon mindjárt szeretné kipróbálni az ajándékot. Ebédnél jól megrágja az első falatot, gyorsan lenyeli, és már veszi is a szájába a következőt.
És lássatok csudát: a sugárzenélőóra villan egyet! Melinda majdnem olyan gyorsan fogyasztja el az ebédet, mint a szülei. Az óra pedig fényesen sugárzik, és gyönyörű dallamot játszik. Melinda azt sem tudja, hová legyen boldogságában.
A szülők ugyan nem láthatják a csodálatos sugárzenélőórát, de nagyon örülnek, hogy Melinda már nem húzza az időt.
Édesanya este, szokás szerint, figyelmeztetni akarja kislányát, hogy menjen már végre lefeküdni.
- De hol van Melinda? - kérdi meglepetten édesapát. - Itt vagyok! - kiabál boldogan Melinda a szobájából.
- Már lefeküdtem! - Micsoda? Ilyen ügyes kislány vagy? - bámulnak a
szülei. - Akkor ma még jut elég idő, hogy egy extrahosszú mesét olvassunk fel neked!
Melinda boldog. Magához szorítja a sugárzenélőórát, és gondolatban még egyszer megköszöni a sugárgyereknek a gyönyörű ajándékot.
Amit a szülőknek tudniuk kell
A gyerekeknek ez a szülőbosszantó tulajdonsága rendszerint két és fél, hároméves korban jelentkezik. A gyerek gondolkodása még nem elég mozgékony, ezért nem tud az egyik gondolattartalomról gyorsan átváltani a másikra, az egyik cselekvésből a másikba.
Ha a szülők nem képesek megfelelőképpen reagálni erre, a fejlődési szakasz által meghatározott magatartásra, a gyereknek szokásává válik, hogy „húzza az időt". A szülők túlzottan sokat követelnek a gyerektől, ha megkívánják, hogy az éppen végzett cselekvést hir-
52
telen szakítsa félbe, és azonnal teljesítse a felnőttek óhaját. Mivel a gyerek csak lassan reagál, a szülők merő türelmetlenségből gyakran elkövetik a következő hibát: dorgálják a gyereket, bírálják lassúságát, sürgetik. Sok szülő - tévesen - azt hiszi, az ilyenfajta figyelem révén megváltoztatja a gyerek nemkívánatos magatartását. Valójában épp az ellenkezőjét érik el. A legnagyobb hiba pedig az, hogy merő idegességből minden munkát átvesznek a gyerektől. - Még fel sem tudsz öltözni egyedül! - hangzik a bírálat, ami tökéletesen értéktelen, hiszen a gyereket máris megjutalmaztuk a helytelen segítségnyújtással.
Az „időhúzó" magatartás leküzdésére szolgáló program a „van-állapot" elemzésével kezdődik: - Mennyi időre van szüksége a gyereknek rendes körül
mények közt bizonyos tevékenységhez (evés, öltözködés)?
- Miben nyilvánul meg az időhúzás (a gyerek evés közben feláll, maga elé mered, mással foglalkozik...)?
- Hogyan reagálnak önök erre a magatartásra (figyelmeztetéssel, meggyőzéssel, bírálattal, segítségnyújtással...)? Ezt követően kell megállapítani a „legyen-állapot"-ot,
pontosan meghatározni a kívánt magatartást. Itt számításba kell vennünk a gyerek képességeit és lehetőségeit. Programunkban lépésről lépésre vezetjük a gyereket a „van-állapot"-ból a „legyen-állapot"-ba.
Eközben a gyereket mindegyik helyzet előtt pontosan tájékoztatnunk kell az egyes lépésekről. Magát a programot mint játékot magyarázzuk, és ennek megfelelően ösztönözzük a gyereket, hogy vegyen részt a játékban.
A program első lépése ilyesféle lehet: stopperórán vagy konyhai tojásfőzőórán állítsuk be a „van-állapot"-ból nyert alapidőt, és magyarázzuk meg a gyereknek:
- Nézd, rendes körülmények között ennyi időre volt szükséged. Kíváncsi vagyok, vajon a segítségünkkel si-
53
kerül-e elkészülnöd, mire az óra megszólal. Bőven van időd, csak egy kicsit kell gyorsabban mozognod - de azért ne hajszold magad. Közben én oda-odanézek, és ha sikerült egy résszel elkészülnöd, azt mondom, hogy „Éljen!". Ha nem készültél még el, akkor gyorsan elfordulok, és nem szólok semmit. Már előre örülök, milyen vicces játék lesz ez, te is biztosan élvezni fogod, én pedig gyakran megdicsérhetlek. Pontosan úgy csináljuk majd, ahogy a mesében van: az én éljeneim helyettesítik Melinda sugárzenélőórájának a villogását.
A következő lépésre (amelyhez valamivel rövidebb időt állítunk be) hasonló utasításokat adunk. Miután a gyerek az előző lépést már biztonságosan elsajátította, minden egyes újabb lépést rövidítsünk meg néhány perccel, és ezt addig ismételjük, amíg a gyerek minden nehézség nélkül a kívánt idő alatt teljesíti a feladatot. Valahányszor rövidebb idő alatt készül el - ha mégoly csekély is a különbség -, megfelelő figyelemben kell részesítenünk és megdicsérnünk (az időhúzást nem vesszük figyelembe!). Minden egyes „gyakorlat" végeztével érthetően juttassuk a gyerek tudomására, mennyire örülünk sikerének. Addig folytassuk a programot, amíg a gyerek le nem szokik az időhúzásról.
54
Ha a gyerek rendetlen
VERONKA ÖSSZEVISSZA-ORSZÁGBAN
A dzseki gyűrötten hever a széken, a tornazsák a padlón, a cipők szanaszét szórva az előszobában, a játékok egy része az ágyban, a többi a nappali szobában, sőt, jut belőlük a konyhába is!
- Csinálj végre rendet! - szól mérgesen anya. - Rakd el a holmidat! Az ember mindenütt a te dolgaidba botlik, mert mindent széthagysz! Van énnekem éppen elég dolgom, nem fogok utánad rakodni. Tűrhetetlen ez a rendetlenség! Hányszor mondjam? Légy már egy kicsit tekintettel rám is!
Veronka nem érti, mit akar anya. Szerinte elrakodni butaság és teljesen fölösleges. - Minek mindent elrakni, amikor holnap megint szükségem lesz a holmimra? Különben is, rendet csinálni szörnyen unalmas! - gondolja kedvetlenül. - Semmi kedvem elrakodni. Van nekem fontosabb dolgom is. Én nem akarok rendes lenni!
És anya többnyire maga teszi a helyére Veronka játékait, amikor már nagyon megelégeli a szörnyű rendetlenséget.
Egy szép napon, amikor Veronka megint csak nem akar rendet csinálni, különös dolog történik.
Valaki vihog! - Hi-hi-hi! Végre valakinek ugyanaz a véleménye, mint
nekünk! Nagyszerűen illenél közénk! Gyere velünk Ösz-szevissza-országba, ahol mindig minden rendetlen! - szól egy kócos kis lompi.
55
A lompik a Föld legrendetlenebb lakói. Összevissza-országban élnek, a világ végén, ahová nem megy vonat, ahová nem visz hajó, sőt még a repülőgép sem találna oda.
Veronka menten felkapja a fejét. - Igazán? Elvisztek Összevissza-országba? Igaz, hogy
ott nem muszáj mindig rendet rakni? Hogy az ember szanaszét hagyhatja a holmiját?
- Hát persze! - vágja rá büszkén Lompi. - Gyere csak, majd meglátod a tulajdon szemeddel, ha nekünk nem hiszel!
Veronka nem sokat tétovázik, hiszen nagyon kíváncsi arra az Összevissza-országra! A lompik szélsebesen elrepítik birodalmukba.
Összevissza-országban nem nő a réten virág, nincsenek játszóterek, de még forgalmi lámpák sem. A réten üres konzervdobozok hevernek, a játszóterek helyén maszatos földhányás, törött játékszerek. Forgalmi lámpára pedig úgysincs szükség, hiszen az autók összevissza cikáznak, ahogy a vezetők kedve tartja.
- Hoppá! - kiált fel Lompi. - Vigyázz! Nézd, hogy hová lépsz!
Veronka észreveszi, hogy a járdán csupa szemét hever. Ha valakinek nincs már szüksége valamire, fogja és egyszerűen kidobja az utcára.
- Megérkeztünk - áll meg Lompi. - Itt lakom. Veronka belép, de a következő pillanatban már orra
bukik. - J u j ! Mi ez? - A borsófőzelékkel teli fazék a lépcsőn
állt, abba botlott bele. A borsó szétgurul, legtöbb a Lompi lába elé. Ő meg rálép, és széttapossa a borsót.
- Annyi baj legyen! - mondja. - Legfeljebb borsópürét vacsorázunk! Segíts, légy szíves, hozz tányérokat a konyhából.
Veronka kinyitja a konyhaszekrényt. De tányérok helyett egy barna cipőt talál benne, egy alsónadrágot, egy üres fogkrémes tubust meg egy fejevesztett játék macit.
56
Pfuj! Milyen rémes rendetlenség! - gondolja Veronka. Mivel azonban ő se szeret rendet rakni, nem szól, hanem tovább keresi a tányérokat. Végre! A fürdőkádban, szétszórt játékkártyák, szakadt füzetek és néhány játék autó társaságában hever két elmosatlan tányér.
- Ilyenből nem vagyok hajlandó enni! Undorító ez a rendetlenség! - És Veronka gyorsan kiszed mindent a fürdőkádból, elmossa a két tányért, és ... igen, igen, de hova tegye? Az asztalon egy csomó színes ceruza, rajzlap, rágógumipapír hever, egy kirakós játék szétszórt darabjaira félbemaradt nyalóka ragad.
Veronka nem sokat töpreng: gyorsan rendet rak az asztalon is.
- Hé! Hát te meg mit művelsz? Nem tudod, hogy Összevissza-országban tilos rendet tartani? Azt hittem, tetszik majd neked itt minálunk, hiszen te se szereted elrakni a holmidat - csóválja Lompi a fejét.
- Nem is! - mondja zavartan Veronka. - De ez a rendetlenség már nekem is sok. A szüleim mindig olyan szép rendet csinálnak. Csak én nem szeretem helyretenni a holmimat. A szüleim szoktak elrakodni utánam. Én egy kicsit kényelmes vagyok hozzá. De itt akkora a rendetlenség, hogy semmit sem lehet megtalálni! És minden olyan piszkos!
- Szamárság! - mérgelődik Lompi. - Rendet rakni ostobaság. Kár azzal fecsérelni az időnket. Most együnk gyorsan, aztán kezdhetünk végre játszani.
Veronka feledi újdonsült rendszeretetét. - Jó! Ne pocsékoljuk az időt takarításra. Mit
játsszunk? -Van egy csomó babaházam, azokból várost építhe
tünk, utcákkal, azokon meg majd az autóim közlekednek - ajánlja Lompi. - Jó lesz? De hová lettek a babaházak? Gyere, Veronka, segíts megkeresni.
Benéznek a szekrénybe, bekukkantanak minden egyes fiókba, bemásznak az ágy alá, még a kamrában is keresgélnek, de nem találnak mást, csak a kirakós játék néhány
57
darabját, egypár legoalkatrészt, egy mesekönyv kitépett lapjait, meg különböző nagyságú játék autók egy-egy kerekét.
- Ide nézz! - örvendezik Lompi. - Találtam az ágyban egy barna cipőt!
- A párja a konyhaszekrényben van - jegyzi meg komoran Veronka. - De hol lehetnek a babaházak? Hogy lehet ilyen rendetlenségben bármit is megtalálni?
Veronka elfárad a hosszú, sikertelen kutatásban, és már a játéktól is elment a kedve, inkább lefeküdne, de mindjárt ki is ugrik az ágyból.
- Au! Valami megszúrt! Lompi utánanéz, mi lehet az - és előhúz egy villát. Veronka most már végképp elmorcosodik. - Semmi értelme, hogy nem kötelező rendet rakni, ha
az embernek még sincs ideje a játékra, mert semmit sem talál meg. Egyáltalán nem tetszik nekem ez az összevisszaság! Hol keresztülesik valamin az ember, hol megszúrja az ágyban egy villa. Hogyan csinálhatnék magamnak kedvet a rendrakáshoz, de úgy, hogy ne kelljen annyi időt elvesztegetnem?! - És miközben Veronka ezen töpreng, elnyomja az álom a piszkos, rendetlen ágyban.
Másnap reggel nagyszerű ötlete támad. - Ébredj, Lompi! - kiáltja el magát. - Már tudom, ho
gyanjátszhatunk is, és rendet is tarthatunk! Lompi az asztalterítővel takarózott, mert nem talált
ágyneműt. Párnának a pulóverét gyömöszölte a feje alá. Rosszul aludt, és rosszkedvűen ébred.
- Hagyj békén! Tudd meg, hogy Összevissza-országban nincs rend, nincs takarítás, se kicsi, se nagy. De hiszen tudod magad is.
- Ugyan, kelj már fel! - kérleli Veronka. - Rendcsinálást fogunk játszani!
Sokáig tart, mire Lompi megtalálja a lakás különböző helyiségeiben szétszórt ruhadarabjait, és végre felöltözik. Veronka már türelmetlen.
58
- Látod, mennyi időt fecsérelsz el? Ilyen rendetlenségben nem csoda, ha nem találod, amire szükséged van. A sok keresgélésben nem lesz időnk játszani! Mondhatom, nagyon nem tetszik nekem ez a ti Összevissza-országotok! Csúnya, barátságtalan, és rém unalmas!
Lompi persze megsértődik, de szíve mélyén igazat ad Veronkának. Ő ugyan már hozzászokott a rendetlenséghez, de belátja, hogy épp emiatt nem tud rendesen játszani, mert vagy a játékok mennek tönkre, vagy úgy elbújnak, hogy rájuk se lehet találni.
- Felőlem! - vonja meg a vállát. - Na mutasd, hogy megy az a takarítójáték!
Veronka örül, és mindjárt el is magyarázza. -Figyelj: mindent összegyűjtünk, ami szanaszét he
ver a lakásban. Idehordjuk az egészet a sarokba. Akkor te lassan húszig számolsz. Azalatt én, amilyen gyorsan csak telik tőlem, minél több holmit a helyére rakok. Aztán rajtam a sor: én számolok húszig, és te pakolsz szélsebesen. Aki több holmit takarított el, az nyer.
Lompinak tetszik a játék. - Hiszen ez olyan, mint a versenyfutás! Na jó, kezd
hetjük. Először tehát összegyűjtünk mindent, ami szanaszét hever. Tehát: elkészülni - vigyázz - rajta!
Lompi és Veronka végigszáguld a lakáson, és villámgyorsan hegyet épít az imént még széjjelszórt holmiból. Közben még az elkeveredett babaházakat is megtalálják!
Most következik a játék második része. Lompi számolni kezd: - Egy, kettő, három... Veronka mindenáron nyerni akar, és igyekszik minél
több holmit a helyére rakni. A hegy már jócskán leapadt, mire Lompi elkiáltja,
hogy: - Húsz! Most csere következik: Veronka számol, Lompi pakol.
Csakhogy neki sokkal lassabban megy, mint Veronkának. Veronka a győztes!
59
- Bravó! Nem is tudtam, hogy rendet rakni ilyen jó mulatság! De legközelebb én fogok nyerni. Milyen gyorsan ment a rendcsinálás - bőven van még időnk, hogy mást is játsszunk! - állapítja meg elégedetten Lompi.
- Játsszunk most a babaházakkal meg az autókkal, amit tegnap ajánlottál - mondja Veronka. - Most már mindent megtaláltunk. Kezdhetjük is!
Jó ideig elégedetten játszanak, utána pedig helyre rakják valamennyi játékot.
- így nem veszhetnek el, és nem is fognak elromlani. Holnap meg, ha mást akarunk játszani, nem lesznek útban - mondja Veronka.
Azért egyet-mást még kint felejtenek. Nosza, gyorsan még egy forduló takarítójáték, és kész a rend.
- Soha még a mi Összevissza-országunkban ennyit nem tudtam játszani - ámul-bámul Lompi. - Úgy látszik, mégiscsak jobb rendet tartani. De furcsa! Sose gondoltam volna! - csóválja a fejét.
Veronkának haza kell térnie a szüleihez. Örül, hogy hátat fordíthat a csúnya, piszkos Összevissza-országnak. Amikor hazaér, örül, hogy szép mezőket lát, tele virággal, nem pedig üres konzervdobozokkal. A játszótereken is milyen szép a hinta, a csúszda, nem hevernek törött játékok szanaszét! A járdán sincs hulladék, nem botlik meg semmiben. És amikor a forgalmi lámpa zöldet mutat, Veronka nyugodtan átmehet a túlsó oldalra.
Milyen egyszerű minden, ha rend van! Régebben ez fel sem tűnt nekem - gondolja elégedetten.
És otthon is milyen takaros minden! Furcsa! Veronka egyszeriben jól érzi magát a rendes lakásban. Elmeséli szüleinek, milyen csúf az az Összevissza-ország, és azt is elmondja, milyen jó játékot találtak ki Lompival.
- Ezt néha itthon is eljátszhatjuk! - mondja anya. -Jó ötlet! Persze nem kell ám mindig mindent abban a szempillantásban elrakni. A rendet sem jó túlzásba vin-
60
ni. De ha mindent örökké szanaszét hagynánk, hamarosan olyanok lennénk, mint a lompik. Magad tapasztaltad, milyen kellemetlen is lehet a rendetlenség. Nos, esténként néha játszhatunk mi is takarítójátékot. Jó lesz?
- De milyen jó! - kurjant Veronka. - Mit kapok, ha én nyerek?
- Ha valamennyien igyekszünk rendet tartani - mosolyog apa -, mindannyian nyerünk: sok időt! És anyának nem kell mindenki után rakodnia. Mit szólnál, ha felolvasnánk neked egy mesét? Megfelel nyereménynek?
- Nagyon is! - örvendezik Veronka. - Biztosan én fogok a legtöbbször győzni, mert ezentúl mindig rendet tartok majd a szobámban, és semmit sem hagyok szanaszét! Brr! Rosszul leszek, ha csak eszembe jut az az Összevissza-ország! Nem szeretnék lompi lenni!
Amit a szülőknek tudniuk kell
A gyerekek semmi vonzót nem találnak a rendrakásban, és még csak nem is értik, miért van rá szükség. Sok szülő esik abba a hibába, hogy szüntelenül figyelmezteti csemetéjét: takarítsa el végre a szanaszét heverő holmit, vagy pedig a végén maga rak rendet a gyerek után. Ehelyett kíséreljék meg, hogy a gyerek szemében vonzó legyen a rend, és ehhez saját maguk szolgáljanak példával: ez viszont nem fog sikerülni, ha maguk is hajlanak a rendetlenségre - ám a túlzott rendszeretet is kiválthatja a gyerek ellenállását.
A mesében ajánlott rendrakó verseny ébressze rá a gyereket a rend értelmére, és ösztönözze a rendrakásra. Egyidejűleg azt is megtanulja, hogyan tud legjobban rendet tartani, és hogy hol van minden egyes holmijának a helye. Kezdetben önök irányítják a játékot, később a gyerek már maga alakítja. Mindenesetre tartsák mindvégig szemmel a gyereket, és megfelelőképpen méltányolják a haladását. így valahogy:
61
- Bravó! Most már sokkal szebb a szobád! Ha legközelebb megint bejövök, biztosan meglepődöm majd, menynyi mindent helyre tettél. Már alig várom!
Ha a gyerek végzett a munkával, ismételten fejezzük ki örömünket:
- Igazán sokat segítettél! Örülök, hogy a gyerekem már ilyen nagy segítséget jelent. Most sokkal kevesebb a dolgom, hiszen nem kell állandóan rakodnom utánad. Mivel ilyen gyorsan ment, marad egy kis időnk szórakozásra. Olvassak fel neked valamit?
A játékot azonban csak néhány napig folytassuk, mielőtt még a gyerek ráunna, és a játék elveszítené vonzóerejét. Ezután a gyereket rávezetjük, hogy önállóan tartson rendet. Ezt is játékkal érhetjük el legjobban. A gyerek - az önök tudta nélkül - maga takarítson, és ezzel lepje meg önöket. Jutalmul ígérjék meg neki, hogy ő is kérhet valami meglepetést. Ha a rendrakás szokássá válik, a megerősítést csak esetlegesen, szabálytalan időközökben alkalmazzuk. Ha a gyereknél már rutinszerűvé vált is a rendrakás, természetesen olykor-olykor előfordul - akárcsak nálunk, felnőtteknél -, hogy nincs kedve rendet csinálni. Ilyen esetben tanúsítsunk megértést, és ösztönözzük a gyereket, valahogy így:
- Megértem, hogy nincs mindig kedved takarítani. Magam is így vagyok vele néha. Nekem sincs mindig kedvem rendet rakni. Ilyenkor csak nagy nehezen sikerül rávennem magamat, hogy nekilássak. Tudod, mit? Amíg én vasalok, te csinálj rendet. így mind a ketten gyorsan elvégzünk valamit, amihez pedig semmi kedvünk. Utána pedig együtt fogjuk élvezni, hogy magunk mögött tudjuk a kellemetlen dolgokat.
A gyereket tehát játékos formában vezessük rá az önálló takarítás és rendrakás rutinszerű tevékenységére. Ha néha-néha alábbhagy a buzgalma, ne tegyünk úgy, mintha nem vennénk észre, de viseltessünk megértéssel iránta.
62
Ha a gyerek hazudós
AZ IGAZMONDÁS TORNYA
Kati és Zsuzsi ikrek. Egy napon születtek, egy a papájuk, egy a mamájuk, egy házban laknak, egy osztályba járnak. Egyforma a hajuk színe, a szemük színe, egyforma nagyok - hanem aztán itt meg is szűnik a hasonlatosság. Mert a tulajdonságaik már nagyon is különböznek. Kati félénk, visszahúzódó - Zsuzsi viszont állandóan a középpontban szeretne lenni. Katinál könnyen áll a sírás; fél, hogy rászólnak, hogy megszidják. Zsuzsi meg csak vállat von, ha a szemére vetnek valamit.
Hanem egy tulajdonságuk mégiscsak nagyon hasonlít: mind a két kislány hazudós! Mivel azonban a természetük annyira különböző, hazudni is más-más okból szokott mindegyik. Kati félelmében hazudik. Ha például a tanító néni beírja az üzenőfüzetébe, hogy a gyerek iskolát került, Kati otthon azt hazudja, hogy elveszítette az üzenőfüzetet. Ha eltör valamit, és édesanya mérgesen megkérdezi, ki volt a bűnös, Kati kijelenti, hogy fogalma sincs. Néhányszor sikerül így kivágnia magát, de máskor rajtakapják a hazugságon. Akkor aztán van sírás-rívás, és büntetésből aznap nem nézheti kedvenc műsorát a televízióban.
Zsuzsi ellenben mindig a középpontban akar állni. Ennek érdekében mindenféle kitalált hőstettel henceg. Egyszer például azt meséli az osztálytársainak, hogy észrevette, amint egy nagy fa kidől, és félő volt, hogy egy
63
kis kunyhóra zuhan. Ő viszont addig tartotta minden erejével a fát, amíg oda nem jött néhány férfi, és kötelet erősítettek a fára, hogy le ne dőljön. A kunyhó lakói pedig hálából megajándékozták őt, Zsuzsit egy őzikével, amit azonban sajnos nem vihetett haza. Zsuzsi azt is meséli, hogy az uszodában le tud ugrani a tízméteres toronyból, máskor meg, hogy rémesen unja a televízió buta gyerekműsorait, sokkal izgibb az éjszakai műsor, amelyet akkor nézhet, amikor éppen kedve tartja.
Még szerencse, hogy Kati annyira félénk. Különben megmondaná az osztálytársainak, hogy Zsuzsi felvág. Persze néhány kislány az osztályból már régen rájött, hogy Zsuzsi nem mond igazat. Szerintük butaság ez a hazudozás, és nem is állnak szóba szívesen Zsuzsival. De akad néhány kislány, aki bezzeg ámulva hallgatja Zsuzsi meséit, és ez természetesen nagyon tetszik neki.
El is felejtettem mondani, hogy az ikrek vasárnap születtek. Biztosan tudod, hogy a vasárnapi gyerekek sokszor olyasmit is látnak, hallanak, ami mások előtt rejtve marad.
Egy szép napon a két kislány a réten heverészik, és Kati hirtelen felkiált:
- Nézd, milyen szép szitakötő! - Dehogyis szitakötő - mondja erre Zsuzsi -, ez sok
kal nagyobb! És ez a szitakötőforma lény egyenesen odaröppen a
két kislányhoz. Akkor látják csak, hogy valójában nem is szitakötő - hanem tündér. Igazi, aranyos kis tündér, aki így szól hozzájuk:
Ismerem mindannyiótok, hisz Tündérországból vagyok. Akarom, ki-ki tudva-tudja: öröm, ha hazudsz érte, kurta. Keresnetek kell hát sietve,
64
az Igazmondás Tornya merre. Nem mondhatom meg az utat; eligazít erdei vad.
- Hallottad? - kérdi izgatottan Kati. - Meg kell keresnünk az Igazmondás Tornyát! Ott biztos megtaláljuk az igazságot. De vajon melyik út vezet oda?
- Kérdezzük meg az erdei állatokat - javasolja Zsuzsi. Épp akkor szalad el mellettük egy kisegér. A két kis
lány utánakiabál: - Egérke, felelj meg erre: az Igazmondás Tornya merre? - Kicsike vagyok, nem tudom; a rigó tudja majd, bi
zony - cincog az egér. A két kislány továbbvándorol. - Rigócska, felelj meg erre - szólnak a rigóhoz -, az
Igazmondás Tornya merre? - Parányi vagyok, nem tudom, a sün tudhatja csak,
bizony - felel a rigó, és felröppen az égbe. A két kislány megkeresi a sündisznót. - Sünike, felelj meg erre - kérik -, az Igazmondás Tor
nya merre? - Csöppecske vagyok, nem tudom, a nyuszi tudja majd,
bizony - mondja a sündisznó, és összegömbölyödik. A két kislány továbbmegy. -Tapsifüles, felelj erre - kérik -, az Igazmondás Tor
nya merre? - Pirinyó vagyok, nem tudom, az őz tudhatja csak, bi
zony - válaszol a nyuszi, és tovaugrál. A két kislány felkeresi az őzikét. - Őzike, felelj meg erre - kérik -, az Igazmondás Tor
nya merre? - Nem tudom, bár magas vagyok, a szarvashoz for
duljatok - mondja az őz, és beszökken az erdőbe. A két kislány hamarosan rátalál a szarvasra. - Kedves szarvas, felelj erre - kérlelik -, az Igazmon
dás Tornya merre?!
65
- Hogyne tudnám, gyertek nyomomban, nincs mesz-sze: a Varázspagonyban - szól a szarvas, megrázza, fenséges agancsát, és büszkén üget a két kislány előtt. Alig tudnak vele lépést tartani. Az erdő egyre sűrűbb, és a szarvas megengedi a két kislánynak, hogy a hátára üljenek. így ügetnek egy darabig, míg egyszer csak egy csodaszép palotához érnek. Itt a szarvas leteszi hátáról a két kislányt, és eltűnik a sűrű erdőben. A kislányok ámulva látják, mennyi tornya van a palotának. Vajon melyik lehet az Igazmondás Tornya?
Félve körülnéznek, majd belépnek az első toronyba. Odabent minden csillog-villog, színaranyból van a fal, és a padlón is aranyak hevernek. Ez volna vajon az Igazmondás Tornya? Mindegyik kislány felemel egy-egy aranyat, ám alig vették a kezükbe, az arany fekete szénné változik.
- Ez nem lehet az Igazmondás Tornya! Menjünk tovább!
Belépnek a második toronyba. Itt már csupa-csupa drágakő csillog. De alig érnek hozzá valamelyikhez, az porrá válik a kezükben.
- Ez sem lehet az Igazmondás Tornya! Menjünk tovább, így járnak toronyról toronyra. Az utolsó toronyban
nem csillog-villog sem arany, sem drágakő - ez a torony fából épült.
- Ez az utolsó - vajon ez volna az Igazmondás Tornya? Lehetetlen! Biztosan rossz palotába tévedtünk.
És a két kislány csalódottan indulna tovább. Hanem ekkor hang hallatszik a fatoronyból:
Az igazságot, gyerekek, egyedül itt lelhetitek. Az egyenes, ki sose henceg, csak ő a nagy tettekre termett. A hazugsággal mit se érsz el, tégy próbát az őszinteséggel.
66
Csak az a bátor ugyanis, aki nem volt s nem lesz hamis. A hazug: nyámnyila manó -tudni való.
A kislányok eleinte nemigen értik, miről is van szó. Hosszasan törik a fejüket. Végül Kati szeme felcsillan:
- Én csak azért szoktam hazudni, mert félek a büntetéstől. Édesanya nem mindig kapott rajta a hazugságon, de ha igen, akkor nagyon szomorú volt. És akkor meg is kaptam a büntetést. Ha bátran megmondom az igazat, édesanya biztosan megért. Az a baj, hogy szörnyen gyáva voltam.
- Én meg azt hittem - mondja bűnbánóan Zsuzsi -, a többiek jobban fognak szeretni, ha felvágok. És közben csak nevetséges voltam. Én azt akarom, hogy azért szeressenek az osztálytársaim, mert olyan vagyok, amilyen vagyok. Akinek nem tetszem, ne barátkozzon velem!
És a két kislány megkönnyebbülten indul hazafelé.
Odahaza édesanya épp azon bosszankodik, hogy a vasárnapi tortából hiányzik egy szelet. Kati összeszedi a bátorságát, és megszólal:
- Én ettem belőle. Ne haragudj, édesanya, de olyan finom illata volt a tortának, hogy nem tudtam ellenállni!
Édesanya eleinte csodálkozik ezen a hirtelen támadt őszinteségen. De aztán megörül:
- Megesik az ilyesmi - mondja. - De legközelebb azért szólj, hogy kérsz egy szelet tortát!
Kati örül, és büszke magára, amiért sikerült igazat mondania.
Zsuzsi is összeszedi magát. Amikor az osztálytársai megkérdezik, milyen volt az éjszakai film a televízióban, őszintén megmondja, hogy nem látta. Biztosan valami unalmas, felnőtteknek való vacak volt, vélik a gyerekek, így hát ők sem mulasztottak semmit. Zsuzsi látja eb-
67
ből, hogy hőstettek meg kalandok nélkül is figyelnek rá a gyerekek. Sok kislány még jobban is szereti, mint azelőtt. És hamarosan igaz barátnőkre tesz szert.
Amit a szülőknek tudniuk kell
Meg kell különböztetnünk a látszólagos hazugságot, a képzelet és a valóság összekeveredését, a mesemondást (az ilyesmi három- és négyéves kor között kezdődik) azoktól a hazugságoktól, amelyekkel a gyerek a figyelmet akarja magára vonni, vagy menekülni próbál a kellemetlen következményektől. Ha pusztán „fanta-ziálással" van dolguk a szülőknek, emiatt ne aggódjanak, a gyerek ettől még nem veszíti el a kapcsolatát a valósággal. Ilyesmiben ne akadályozzuk a gyereket, hiszen az ilyesfajta mesemondás révén a gyerek az intelligenciáját is fejleszti.
Amennyiben a gyerek inkább túlzásnak minősíthető hazugsággal igyekszik fontosságra szert tenni, ez azt jelenti, hogy több figyelmet igényel, akár a szüleitől, akár a pajtásaitól. Az efféle „felvágást" a szülők ne is vegyék tudomásul, de segítsenek a gyereknek, hogy más, kívánatosabb magatartásformával igyekezzen figyelmet kelteni.
Ha azonban a gyerek célzottan hazudik, hogy büntetéstől vagy bírálattól meneküljön meg, a szülők elsősorban tulajdon magatartásukat, reakciójukat mérlegeljék gondosan.
A gyerek általában nem rosszindulatból feledkezik el valamiről, tesz rossz fát a tűzre, ront el valamit. Ha mégis ezt a látszatot kelti, a „rosszaságnak" bizonyára oka van. Ilyen esetben értelmetlen a bírálat és a büntetés, mert az eredendő magatartást nem változtatja meg, csak bizonytalanságot kelt a gyerekben, és ezáltal további hazugságokra buzdítja.
68
A gyerekkel való kapcsolatban az a legfontosabb, hogy bizalommal viseltessünk iránta. Ez persze nem azt jelenti, hogy „vakok" és „süketek" legyünk a nemkívánatos magatartásra. A bizalom azt jelenti: „Megértelek. Elfogadlak. Tudom, hogy nem rosszindulat diktálja a cselekedeteidet." Az őszinte bizalomért bizalmat kapunk cserébe. Ideális esetben tehát a gyereknek nincs oka hazudni.
Ha olykor mégis hazugságon kapjuk, először is ez az alaptétel érvényesüljön: nem szabad azonnal észrevenni. Ne dorgáljuk rögtön, mert hazudott, hanem keressük meg ennek a magatartásnak az okát.
Példa: A gyerek nem vette figyelembe szülei tilalmát, és emiatt
valamit tönkretett. Bűnösnek érzi magát, mert tudja, hogy be kellett volna tartania a tilalmat, és ráadásul még ilyen baleset is történt. Fél a szülők bírálatától vagy büntetésétől, és ezért hazugsághoz folyamodik.
Ha a gyereket efféle hazugságon érik, ilyesforma lenne a helyes reagálás:
- Ugye azért nem mered bevallani az igazat, mert félsz, hogy megharagszom? Sajnálom, hogy ezt gondolod. Megesik, hogy elromlik valami, ez kellemetlen véletlen. Tudom, hogy nem szándékosan csináltad. Csak az okoz csalódást, hogy nem tartottad tiszteletben a tilalmat. Pedig magad is tudod, hogy ez így nincs rendjén. Nem hiszem, hogy gyáva vagy. Csak a gyávák hazudnak. Örülök, ha azt látom, hogy bátran bevallod az igazat.
A gyerek érzi, hogy elfogadják, de tudja, hogy hibát követett el. Nem a „baleset" miatt kárhoztatjuk - felnőttek keze alatt is elromlik néha véletlenül egy és más -, és nem is a hazugságot vetjük a szemére, hanem azt a magatartást, amely ehhez a reakcióhoz vezetett. A gyereknek ily módon utat mutatunk, hogyan viselkedjék -hazudozást mellőzve - egy kellemetlen helyzetben, anélkül hogy a szülei haragjától kelljen tartania.
69
Ha a gyerek csúnyán beszél
A FONTOSKODÓKA
Vili már nem kisfiú; iskolába jár. De bizony gyakran kissrác módjára viselkedik, hiszen jóformán mindenben a többi gyereket - kivált a nagyobbakat - utánozza, majmolja.
Egyik nap szünetben, az iskolaudvaron, egy kislány mond valami csúnyát egy nagyobb fiúnak, amitől az nagyon dühös lesz. A többi gyerek vihog, a tanító - aki véletlenül meghallotta - felháborodik.
Vili nem is érti, mit jelent ez a szó. Annyit vesz csak észre, hogy nagyon fontos szó lehet. Ez tetszik neki. Ő is ilyen szavakat akar tanulni, hogy a nagyobb gyerekeket, sőt a felnőtteket is zavarba hozhassa.
Vili azóta igencsak hegyezi a fülét az iskolaudvaron meg az utcán - mindenhol, ahol sok a gyerek -, hogy még jó néhány ilyen érdekes szót csíphessen fel magának. Egyszer pirosat mutat a forgalmi lámpa; Vilinek várnia kell az útkereszteződésnél. Egy gyalogos hirtelen átvág az úttesten, ügyet sem vet a forgalomra. Egy autó csikorogva fékez. Az autóvezető ugyanazt a szót ordítja a gyalogosnak, amit Vili annak idején a kislánytól hallott az iskolaudvaron. A közelben álló járókelők szakasztott úgy felháborodnak, mint akkor a tanító.
-A gyalogos a hibás, de azért az autósnak igazán nem kellene ilyen csúnya szót használnia - csóválják fejüket a járókelők.
Bombajó szó ez! Nekem tetszenek a csúnya szavak.
70
Jól fel lehet velük húzni az embereket, és akkor odafigyelnek rám. Klassz játék! Én is megpróbálom! - mondja magában a buta kis Vili.
Hazaérve mindjárt ki is próbálja a dolgot. -Az ég szerelmére! - kiált anyu. - Honnan szedsz
ilyen kifejezéseket? Tőlünk aztán biztos nem! Soha többé nem akarok ilyesmit hallani!
- Mi minden rá nem ragad a gyerekekre manapság az iskolában - mondja apu. - Ez az eredménye, hogy olyan engedékeny vagy, anyu. A fiad neveletlen kölykökkel barátkozik.
Vili nem sokat ért szülei beszélgetéséből. De pillanatnyilag nem is izgatja különösebben a dolog. Azt mindenesetre elégedetten nyugtázza, hogy a „varázsszó" megint megtette a hatását, és szüleit is éppen úgy felháborította, mint a tanító bácsit meg a járókelőket.
Vili később lemegy a boltba, tejért. Sokáig kell várnia, mert a felnőtteket előbb szolgálják ki, mint őt. Nosza, Vili kimondja a „varázsszót". A felnőttek haragosan fordulnak feléje:
- Nahát! Hallottak már ilyet? Ez a gyerek ki sem látszik a földből, de káromkodni már tud. Szégyelld magad. Jobban is nevelhetnének a szüleid!
Vili nem tudja, miért kellene szégyellnie magát, és mi köze van a szüleinek a dologhoz. De nem sokat törődik azzal, mit beszélnek a felnőttek, csak annak örül, hogy ő került a figyelem középpontjába, és hogy ezek a felnőttek is éppolyan hevesen reagálnak, mint a tanító bácsi, a járókelők az útkereszteződésnél, meg a szülei.
Vili elégedetten megy el nagymamájához. - Nagyi, tanultam egy fontos szót! -jelenti büszkén. - Csakugyan? - kérdi szelíden nagyi. - No, hadd halljam! Amikor azonban Vili kimondja a szót, nagyi éppúgy
felháborodik, mint a tanító bácsi, mint a járókelők az útkereszteződésnél, mint apu és anyu, és mint a felnőttek a boltban.
71
- Ejnye, gyermekem, ilyesmit nem mondunk! Jó kisfiú nem használ csúnya szavakat. Soha többé ne mondj ilyet! - oktatja nagyanyja.
Vili visszavonul a szobájába. - Miért ne használjam ezt a szót? Mások is használ
ják, és különben is: biztosan nagyon fontos szó, ha mindenkit ennyire kihoz a sodrából. Tanultam egy varázsszót, fontos ember vagyok. Szuper! Fontos vagyok, fontos vagyok! - örvendezik Vili.
Ebben a pillanatban betoppan Vili szobájába - egy fontoskodóka. A fontoskodóka amolyan manóféle. Csak sokkal csúnyább, komiszabb, és roppant beképzelt. A fontoskodókának szent meggyőződése, hogy ő a leges-legfontosabb a világon. Ha egy gyerek szörnyen fontosnak érzi magát, menten ott terem a fontoskodóka, hogy bebizonyítsa a gyereknek: csupán egyetlenegy igazán fontos személy létezik - nevezetesen ő maga, a fontoskodóka.
- Hé, hallod-e! - kiabál repedtfazék-hangján mérgesen a fontoskodóka, és vézna ujjaival megrángatja Vili nadrágját. - Mégis mit gondolsz? Azért, mert tudsz egy csúnya szót, még egyáltalán nem vagy fontos! Csúnya szavakat minden hólyag mondhat, attól még nem lesz nagyokos. Most persze boldog vagy, mert a csúnya szavakkal jól felhergeltél mindenkit. De hamarosan megszokják, és legyintenek, hogy te is csak amolyan mocskos szájú kölyök vagy. De fontos ettől nem leszel soha!
- Nem hiszem egy szavadat sem - vágja oda durcásan Vili. - Te csak féltékenykedsz, mert fontos lettem.
- Na jó, majd meglátjuk, kinek lesz igaza. Kössünk fogadást! - ajánlja a fontoskodóka. - Megtanítalak a világ valamennyi csúnya szavára. Te pedig újra meg újra el-ismétled mindet a felnőtteknek. Ha azt tapasztalod, hogy ettől mégsem lettél fontos, akkor te vesztettél, és soha többet nem használhatsz csúnya szavakat. Én pe-
72
dig megmaradok a legeslegfontosabbnak! Egy hónap múlva találkozunk. Majd meglátjuk, melyikünk lesz a nyertes!
-Áll az alku! - kurjantja el magát Vili. A fontoskodóka pedig már el is tűnt.
Vili másnap arra ébred, hogy telis-tele van a feje csúnya szavakkal, amiket természetesen a fontoskodóka varázsolt oda.
- Hurrá! - örvendezik Vili. - Én leszek a győztes! Most aztán táthatja a száját valamennyi felnőtt és gyerek! Én leszek a legfontosabb az egész világon!
Aznap nincs tanítás, Vili kimegy hát a parkba. A homokozóban néhány kisgyerek játszik, Vilinek pedig akaratlanul kicsúszik egy csúnya szó a száján. A kisgyerekek ijedten, értetlenül néznek fel rá. Vili hallja, amint az anyukák figyelmeztetik őket:
- Oda se hederítsetek rá, ez csak egy csúnya, rossz fiú.
Vili továbbmegy, és egy csapat nagyfiúra talál, akik éppen fociznak. Vili mindig is tartott az idősebbektől, és gyorsan odébb akar állni. De mintha megbabonázták volna, megint kicsúszik a száján egy igen csúnya szó. A nagyfiúk megdühödnek a pimasz kis kölyökre. Egy izmos kamasz odaszalad Vilihez, és keményen odébb penderíti.
- Meg ne lássunk itt még egyszer! - rivall rá. Vili kicsit megzavarodik. Ma valahogy egyáltalán nem
olyan muris az egész, mint tegnap volt. De hát nem hagyhatja abba, amit elkezdett. Olyan, mint akit elvarázsoltak. Egy álló hónapig, ha törik, ha szakad, csúnya szavakat kell használnia! Vili mindenáron nyerni akar, tehát összeszedi a bátorságát, és folytatja.
A parktól elmegy a kedve, hát hazafele ballag. Találkozik egy kedves szomszéd nénivel, akitől gyakran kap cukorkát. Vili szépen akar köszönni, de az udvarias üd-
73
vözlés helyett megint csak valami ocsmányság szalad ki a száján. A szomszéd néni úgy megy tovább, mintha észre sem vette volna Vilit. Az arca komoly, de nem látszik rajta olyan felháborodás, mint a tanító bácsién, a járókelőkén, apuén-anyuén meg a boltbeli felnőttekén és a nagyién. Ezúttal bizony elszégyelli magát Vili, és már nem érzi annyira fontosnak magát. Szedi is a lábát, gyorsan hazaszalad.
A következő napokon sem történik másképp. Vilinek egyre kevesebb élvezetet szerez, hogy csúnya szavakkal bombázzon másokat. És ahogy a fontoskodóka megjósolta, az emberek megszokják, hogy Vili csúnyaszájú, neveletlen, pimasz kölyök. Rá se néznek, a gyerekeiknek pedig megtiltják, hogy játsszanak vele. Vili tehát magára marad, mindenki hátat fordít neki. Már az osztálytársai sem vihognak, amikor Vili száján kicsúszik egy-egy csúnya szó - ők is elunták a mulatságot.
Az örökös csúnyánbeszélhetnék már Vilinek is az idegeire megy: szinte alig várja a napot, amikor a fontoskodóka lesz a nyertes. Már semmi örömét nem leli a csúnya beszédben, és végre rájön, hogy csak a nagyon buta gyerekek használnak minduntalan ilyen szavakat.
Most már megpróbálja két kézzel befogni a száját, hogy ki ne csússzanak rajta az ocsmányságok.
-Te sz... - Puff! És Vili a tulajdon szájára csap. - Le vagy... - Places! - És így tovább, és így tovább. Vilinek már egészen feldagadt a szája.
Végre elérkezik a nap, amikor megjelenik majd a fontoskodóka, és eldől, melyikük nyerte meg a fogadást. Mivel a fontoskodóka nem valami kedves kis manó, majd kiugrik a bőréből örömében, amikor meglátja a búbánatos Vilit.
- Hahaha! - nevet kárörvendőn. - Nyertem! Hihihi! Mégiscsak én vagyok a világon a legeslegeslegfontosabb! Ha jól látom, elment a kedved a csúnya beszédtől. Nem
74
kellesz már senkinek. Úgy kell neked! Hogy is lehet valaki olyan buta, hogy azt higgye, ha csúnya szavakat használ, máris fontosnak tartja mindenki! Hahaha! Buta Vili, buta Vili! - gúnyolódik a fontoskodóka, és ahogy jött, éppoly hirtelen el is tűnik.
Vilit egyáltalán nem bosszantja, hogy elveszítette a fogadást. Boldog és megkönnyebbült, hogy megint helyes kisfiú lehet, udvarias és barátságos mindenkivel.
És lássatok csudát: Vilit hamarosan megint szeretik a gyerekek, felnőttek egyaránt. A szomszéd nénitől még több cukorkát kap, mint azelőtt. Vili észre sem veszi: amióta barátságos mindenkivel, igazán fontos személy lett belőle. Az osztálytársai mind vele akarnak barátkozni, a tanító bácsi rábízza a kitüntető feladatokat, a felnőttek kirándulni hívják: egyszóval, Vili népszerű ember lett.
Igaz, hogy nem nyerte meg a fogadást, de mégis sikerült legyőznie az utálatos, beképzelt fontoskodókát. Az meg mérgében elbujdosik a világ végére. És remélhetőleg vissza sem jön soha, hiszen minálunk senkinek sincs rá szüksége. Igaz?
Amit a szülőknek tudniuk kell
iskolás gyerekek nagyjából ismerik a csúnya szavak jelentését, és nagyon jól tudják, hogy rossz néven veszik tőlük az ilyen kifejezéseket. Ha a szülők gyakran használnak csúnya szavakat, a gyerek utánozza őket, a csúnya beszéd szokássá válik. De az is lehetséges, hogy a gyerek felismeri: a felnőttek számára az efféle beszéd bizonyos levezető szerepet jelent. A gyerek ilyenkor ehhez a modellhez igazodik, és megtanulja, hogy ő is így reagálja le a dolgokat.
Az iskoláskort megelőzően azonban csupán annyit érzékel a gyerek, hogy ilyen módon középpontba kerül-
Az
75
het. Más gyerekekről vesz példát, és - ha a szülők helytelenül reagálnak - a felkeltetett figyelem arra készteti, hogy továbbra is csúnya szavakkal éljen. Ilyen esetben legjobb, ha a szülő egyszerűen meg sem hallja a csúnya beszédet. Ez nem jelenti azt, hogy jóvá is hagyja. De ha a csúnya szó nem váltja ki rögtön a remélt reakciót, elveszíti a gyerek számára vonzóerejét és jelentőségét. Ezért csak bizonyos idő elteltével beszéljenek a dologról a gyerekkel:
- Ma délben egyébként egy csúnya szót használtál. Ezzel megsérthetsz valakit, sőt fájdalmat okozhatsz. Tudom, hogy aranyos gyerek vagy, és nem akarsz senkit elszomorítani vagy megharagítani. Valószínűleg azt gondoltad, hogy ez a szó - fontos. Ha még egyszer kimondod, meg sem fogjuk hallani, mert tudni sem akarunk arról, hogy a mi gyerekünk ilyen csúnya szavakat használ.
Az ilyen beszélgetés révén a gyerek megérti, hogy a szó ismételt alkalmazása nem jár nyereséggel. Egyidejűleg arra is felhívjuk a figyelmét, hogy a szó sértő lehet, és kifejezésre juttatjuk meggyőződésünket, hogy a gyereknek alapjában egyáltalán nem ez a célja.
76
Ha a gyerek engedetlen
INDIÁNOSDI
Petra és Norbert indiános-Titkos jelbeszédben állapodnak meg, és jel-
adással érintkeznek, mint a valódi indiánok. Te is tu-dod, ugye, hogy az indiánok a távolból füstjelekkel értesítik egymást. Vagy állathangokat utánoznak. így adják tovább a híreket, amelyeket azonban csak a maguk törzséből valók értenek meg.
Petra és Norbert legszívesebben sok gyerekkel játszik. Titkos jeleikkel könnyen tudnak egymással olyasmit közölni, amit csak ők értenek meg, a többiek nem. Petra például figyelmezteti Norbertet, hogy Palkó orvul közeledik hozzá és meg akarja fogni. Vagy Norbert hívja fel Petra figyelmét egy rejtekútra, amire a többi gyerek egész biztosan nem fog gyorsan rátalálni. Természetesen minden gyerekcsoportnak megvannak a titkos jelei, ez a játékhoz tartozik. Ritkán támad veszekedés, mert mindenki követi az indiánosdi szabályait.
Petra és Norbert szülei meglepetten állapítják meg, milyen pontosan betartják gyermekeik a játékszabályokat. Odahaza ugyanis nem mindig sikerül engedelmeskedniük.
A szülőknek támad egy ötletük. Mindjárt közlik is tervüket a gyerekekkel:
-Tudjuk, hogy nem mindig kellemes szót fogadni. Játsszunk itthon is indiánosdit, akkor könnyebb lesz en-
77
gedelmeskednetek. Az indiánok jóban-rosszban összetartanak, és segítenek egymásnak - akárcsak mi, a családban. Igaz? A törzs szabályai áthághatatlan törvényt jelentenek, és mindenki tiszteletben tartja őket. A törzsfőnök, aki a legnagyobb felelősséget viseli, határozza meg a legfontosabb dolgokban, kinek mi a teendője, de megfogadja a többiek tanácsait is, hogy igazságosan és bölcsen dönthessen.
Játsszuk hát azt, hogy indián család vagyunk, és egyezzünk meg titkos jelekben - például, hogy csettintünk, tapsolunk vagy fütyülünk. Ilyen jeladással figyelmeztetjük egymást, ha valaki nem követi a családi szabályokat, amelyekben előzőleg közösen megállapodtunk. Ha egész héten derék indián voltál, vasárnap te lehetsz a főnök. Te határozhatod meg, mi legyen az ebéd, hova menjünk kirándulni, és hogy mit játsszunk. Rendben? Már előre örülünk az indiánosdinak, és hogy milyen engedelmes indiánok lesztek.
Amit a szülőknek tudniuk kell
A szülők nevelői képességének próbaköve a gyerek engedelmessége, illetve engedetlensége (a válságos időszakokat leszámítva). Ha a szülő csak parancsokat osztogat, ha következetlenül nevel, ha kedve úgy tartja, hogy egyik nap ezt parancsolja a gyereknek, másik nap épp az ellenkezőjét, ha túlságosan sokat tilt, ha szüntelenül gáncsoskodik a gyerekkel, ha a szülők nincsenek egy véleményen a nevelés kérdéseiben, és ezt a gyerek előtt sem titkolják - akkor a gyerek aligha tanul meg engedelmeskedni.
Az engedetlenség leggyakoribb oka tehát a szülök pedagógiai ügyetlensége, következetlensége. Az engedetlenség, mint sok más magatartászavar, pusztán eszköz a gyerek kezében, hogy kikényszerítse a sóvárgott fi-
78
gyeimet. Egyes esetekben pedig tiltakozás a túlságosan merev normák ellen.
Egész könyvet megtölthetnénk, ha összeírnánk valamennyi figyelmeztetést, amely egyetlen napon hangzik el némelyik családban. „Gyere már végre! Nem hallod?! Hányszor hívjalak?! Azonnal hagyd abba! Százszor is elmondtam, hogy ehhez nem szabad hozzányúlni. Rémes vagy! Akármit mondok, egyik füleden be, a másikon ki. Gyere már! Hagyd ezt abba! Elég legyen! Gyere már végre! Halkabban járj, ne nyargalj a lakásban! Halkabban! Süket vagy?! A szomszédok panaszkodni fognak, ha így lármázol. Rakd el a játékaidat. Elraktad végre? A keserves mindenit, nem hallod? Tessék elrakodni! Siess egy kicsit. Csináld már! Folyton a sarkadban kell lennem. Nem tudsz végre szót fogadni?! Mivel érdemeltem én ezt ki?! Az idegeim! Hányszor kell valamit mondanom, hogy szót is fogadj?!" És így tovább, és így tovább.
A szülők türelmetlensége, idegessége a gyerekre is átragad. Vagy ugyanúgy reagál, vagy „süketséggel" védekezik. A szüntelen figyelmeztetés hatására a gyerek eltompul a követelések tartalma iránt, viszont fokozott figyelemben részesül, amely, mint már több ízben említettem, csak megerősíti a helytelen magatartást, és a legcsekélyebb mértékben sem ösztönöz engedelmességre.
Vegyék tehát önkritkusan nagyító alá tulajdon magatartásukat: milyen idegesek, milyen szeszélyesek, milyen következetlenek, milyen türelmetlenek, milyen hajlíthatatlanok, milyen követelőzők, milyen túlzottan igényesek önök?
„Engedelmeskedni kell" - ez a követelmény csak akkor érvényes, ha bizonyos normákat a gyermek és környezete védelmére, a rend kedvéért, a jobb együttélés érdekében kell betartani. Érvénytelen azonban akkor, ha azt várjuk el, hogy a gyerek magától, csak azért, mert ezt kérik tőle, engedelmeskedjék. A szülők felada-
79
ta a gyereket helyes belátásra bírni. Méghozzá lehetőleg hosszadalmas tárgyalás nélkül: elegendő a kurta, érthető magyarázat. Ehhez a türelem és a következetesség éppúgy elengedhetetlen, mint a gyermeki magatartás iránti megértés. Nem várhatják el, hogy a gyerekük „gombnyomásra" engedelmeskedjék, kiváltképpen akkor nem, ha a szülő követelése kellemes elfoglaltságból ragadja ki.
Ha a gyereküknek különösen nehezére esik megtanulni az engedelmeskedést, az elsajátítás folyamatát „indiánosdival" tehetik vidámabbá és rövidebbé. A gyerek választotta „titkos indiánjel" jeladásként, emlékeztetőként szolgál az előzetesen megállapított szabályok betartására. Amíg bizonyos magatartási normák nem váltak vérré, nem szabad elvárni a gyerektől, hogy magától engedelmeskedjék. Ezért értelmesek és szükségesek ezek a segédeszközök. Ugyanakkor ez fordítva is érvényes: a „titkos indiánjelek" a szülőket is ránevelik, hogy ne kezdjenek rá a megszokott dorgatóriumra, és a szüntelen figyelmeztetgetéssel ne keltsék fel a gyerek ösztönös engedetlenséget. A jelet legfeljebb háromszor egymás után használjuk. Mire harmadszor, tehát utoljára alkalmazzuk, a gyerek engedelmeskedjék a szülő követelésének, mert csak akkor ő a „győztes".
Mind a folyamat ellenőrzése, mind a gyerek öröme és motiváltsága érdekében ajánlatos a naponta elért sikert elkönyvelni, és elismeréssel, dicsérettel jutalmazni. Pontokat adhatunk, vagy rajzolt indián fejdíszre ragaszthatunk tarka tollakat. A siker mértékét a „van-állapot"-ból kiindulva állapíthatjuk meg. Vagyis: a program kezdetén ne várjunk nagyszabású eredményt. Minden kis haladást kövessen dicséret.
A heti jutalomdíj - hogy a győztes egy napig „törzsfőnök" lehet - nem csupán kiegészítő buzdítás: segít a gyereknek abban, hogy egyenjogú családtagnak érezze magát. Hogy a „törzsfőnök" ne állhasson elő teljesíthe-
80
tétlen kívánságokkal, kínáljunk három lehetőséget, amelyek közül a gyerek választhat. Önök is „engedelmeskedjenek" a megállapított szabályoknak, és tartsák magukat a lehető legpontosabban az ígéretükhöz - ez magától értetődik.
A program sikere azon áll vagy bukik, mennyire helyesen, következésképp önkritikusan mérik fel önök a helyzetet, és mennyire tudják a gyereket a játékra lelkesíteni - vagyis arra, hogy szokjon le a rossz tulajdonságról.
81
Ha a gyerek rágja a körmét
CILI, A CICALANY
Ugye, te is tudod, hogy az állatoknak is van lelkük. Akárcsak te, ők is örülnek, máskor meg szomorkodnak. Csintalankodnak, engedetlenkednek, de ha az állatmama szigorú, szépen szót fogadnak. Az állattestvérek majdnem úgy veszekednek, huzakodnak, mint az embergyerekek, aztán megint békésen összebújnak. Különösen játékosak a cicagyerekek. Megfigyeltél már néha kiscicákat?
Legvidámabb szórakozásuk a mászóka meg a fogócska, így tanulnak meg vadászni, ami a felnőtt macska számára igen fontos. Élelemszerzéshez, védekezéshez karmokra van szüksége. Ezért aztán a macska nagyon vigyáz a karmára, gondosan ápolja - nagyon büszke rá!
Minka cicamamának öt gyereke van: Cirmos, Körmös, Morcos, Mici és Cili. Cili aranyos, engedelmes cicalány, csak az a baj, hogy szörnyen ijedős, ideges. Ha a testvéreinek valami nem tetszik, harsány miákolással méltatlankodnak, ha szomorúak, csüggedtek, izgatottak, vagy éppenséggel félnek valamitől, azonmód, jó hangosan elpanaszolják Minka cicamamának. Egyedül Cili nem szól semmit, csak odafut a mamájához, hozzábújik, de egy árva „miau!" nem sok, annyit sem hallat. Persze igazi nagy gondja-baja nincsen Cilinek, rendszerint csupa apróság bántja, aggasztja, rémiszti vagy nyugtalanítja.
Minden alkalommal megijed például, ha Körmös fúj,
82
prüszköl; megrándul, ha Morcos meghuzigálja a fülét, vagy ha Cirmos a farka után kap. Elszomorodik, ha Mici szívesebben játszik a fivéreivel, mint vele; elhagyatottnak érzi magát, ha Minka cicamama a többi cicaasszonysággal cseveg, és szörnyen izgatott meg nyugtalan lesz, amikor a cicagyerekek az egérfogást tanulják, és neki is meg kell birkóznia a feladattal.
És egy szép napon Cili egyszer csak elkezdi a karmát rágni.
- Ne rágd a karmodat, kislányom - figyelmezteti Minka cicamama. - A macskának szüksége van a karmaira. Szép, hegyes karmok nélkül nem is macska a macska.
Testvérei kinevetik Cilit: - De rondák a karmaid! Ilyen kurta, tömpe karmokkal
még a kerítésre se tudsz felkapaszkodni! Ám sem a testvérek gúnyolódása, sem cicamama fi
gyelmeztetése nem használ. Cili szereti a karmát rágni, mert ez megnyugtatja. így aztán, amikor valami miatt izgatott, nosza, nekilát a karomrágásnak; ha valami gondja-baja van - ott a karma, rágja; de hamarosan rágja már akkor is, ha éppen csak unatkozik.
Nőnek-növekednek a cicagyerekek, Minka cicamama már egyedül is útjukra ereszti őket. De lelkükre köti, hogy ne vaduljanak, ne száguldozzanak, legyenek óvatosak - a faluban sok kutya szereti megkergetni a macskát!
Cili is szívesen indul felfedezőútra. Megszaglász egy finoman illatozó virágot - ám a virág kelyhéből egyszer csak kimászik egy kis hangya, és Cili orrára telepszik. -Hapci! - tüsszent Cili, és a prüsszentéssel felriaszt egy pillangót. Cili nekiiramodik: szeretné megfogni. Utánakap, de a pillangó felröppen a magasba.
Cili észre sem veszi, hogy egy tanya közelébe került, ahol Bello, a nagy kutya lakik. Bello nem harapós kutya, sőt, igen jóindulatú - csakhogy Cili ezt nem tudja.
Amikor Bello hirtelen kiugrik a rétre, Cili szörnyen
83
megrémül. Kétségbeesésében befut az erdőbe, hogy felmeneküljön Bello elöl egy fára. Bello vidáman kergeti Cilit, már ott van a sarkában.
Cili végre az erdőhöz ér. Most aztán uzsgyi, fel a fára! - gondolja pihegve. Csakhogy... - Segítség! Ugyan, mi történt? Hopp, ug
rás a fatörzsre; és srrr - Cili visszacsúszik. Még egy kétségbeesett kísérlet. Hopp! És puff: Cili hasra pottyan. Lerágott karma annyira tömpe, hogy nem tud megkapaszkodni a fatörzsön.
Bello már ott van mögötte. Meg akarja ijeszteni Cilit, fenyegetően morog. Cili egész testében reszket, behunyja szemét, és rémületében - a karmát rágja.
A lehunyt szemű, karmát rágó kiscica láttán Bello elneveti magát:
- Hát te miféle csudabogár vagy? Ilyen macskát se láttam! A vérbeli macska villámsebesen felkúszik a fára, fúj-prüszköl, a karmát meresztgeti, hogy elijessze a kutyát. Olyankor persze jó mulatság a macskavadászat! De te?! A földre lapulsz, reszketsz, és a karmodat rágod. Szerencséd, hogy én nem vagyok ellensége a macskáknak, különben már átharaptam volna a torkodat.
Cili végre ki meri nyitni a szemét. Bello a farkát csóválja - barátságos szándéka jeléül. Csakhogy macskanyelven a farkcsóválás ennyit jelent:
- Vigyázz, ne gyere a közelembe! Cili tehát félreérti Bello barátságos közeledését, felpú-
posítja a hátát, és fúj-prüszköl, mert reméli, hogy ezzel sikerül elijesztenie a kutyát.
- Hahaha! Ezzel ugyan meg nem ijesztesz. Hisz nincsen karmod - mivel tudnál megkarmolni? Nem lenne jobb, ha összebarátkoznánk? Akkor megvédenélek a többi kutyától, míg ki nem nő a karmod.
- Igen, igen, csakhogy az én karmom nem nő meg.
84
Annyira megszoktam a karomrágást, hogy néha észre sem veszem, amikor rágom - mondja félénken Cili.
- Ejnye, ejnye! - csóválja a fejét Bello. - Ez már öreg hiba. Úgy szép a macska, ha jó hosszú a karma. Hosz-szú karmok nélkül senki sem fog komolyan venni, és még bajba is kerülhetsz. Csak van erre valami orvosság! Örökösen én sem őrizhetlek - morog Bello, és elgondolkodva vakargatja a füle tövét. - Megvan! Karomrágás helyett szopd az ujjadat! Nem, ez se jó. Attól a fogad ferdül el, az ujjad meg elgörbül, és az legalább olyan csúnya, mint a kurta karom. Hm, nem jut eszembe semmi.
- De nekem igen! És segíthetek! - hallatszik egy hangocska Bello bundájából.
- Hát te ki vagy? - kérdi meglepetten Cili és Bello. - Én vagyok az, a kis bolha. - Ugyan, te kellemetlen jószág, hogyan tudnál te segí
teni? Csiklandozol, csípsz, marsz, folyton vakaróznom kell miattad.
- Hisz épp ez az! - vágja rá a bolha. - Pontosan erre a segítségre van Cilinek szüksége! Terólad átszökkenek Cili bundájába. Ha a karmát rágja, nyomban eszébe jut, hogy ki kell kapnia a szájából, hiszen én ott izgek-mozgok a bundájában, és csiklandozom, mint a viszke-tőpor. De ha nem rágja a karmát, én se ugrálok rajta, hanem szép meséket sugdosok a fülébe. Minél tovább tud uralkodni magán, annál többet mesélek neki.
- Látod, bolhácska, ez igazán remek gondolat. Szívesen átadlak Cilinek. Akár vissza se gyere hozzám, elegem van a folytonos vakarózásból.
- Nekem mindegy! Akkor majd keresek magamnak másik kutyát. Ámbár megvallom, igazán jól éreztem magam a hosszú, loboncos bundádban. No, most ugrom át Cilire. Egy-két, há - hopp!
- Hé! - kiabál Cili. - Nem ér! Máris csiklandozol, pedig most nem is rágom a karmomat!
85
- Elnézést! Legelőször is kényelmes helyet kell keresnem magamnak a füled mögött. Máskor nem fog előfordulni.
A bolhácska gondosan figyeli, mikor rágja Cili a karmát. Ilyenkor megcsiklandozza Cilit, és annak roppant kellemetlen, hogy a tömpe karmával nem tud rendesen vakarózni. De amikor nem rágja a karmát, a bolhácska csodaszép, mulatságos meséket mond neki, kutyákról, macskákról. Cili sokat tanul a mesékből, és már nem érzi elhagyatottnak magát; nekibátorodik, kevesebbet szorong, ha pedig valami nyomja a szívét, rögtön elpanaszolja a bolhácskának. Annak meg egyre ritkábban kell Cili bundájában izegni-mozogni, csiklandozni, hiszen Cili már csak nagy néha rágja a karmát.
Egy szép napon Cili idegen kutyával találkozik. Hipp-hopp - már fenn is van a fán. A kutya nagyot ugrik utána - Cili azonban jól orrba vágja a mancsával. Vérző orral menekül el a kutya. Minka cicamama véletlenül éppen arra jár.
- Bravó, Cili! - kiáltja. - Igazi bátor macska lett belőled. Na, gyere le szépen arról a fáról. A kutya már túl van árkon-bokron.
Cili csak most veszi észre, hogy szép hosszú karmaival milyen erősen kapaszkodik a fán.
- Hurrá! Vérbeli macska lettem! Látod, bolhácska, milyen szép hosszú a karmom?
Csakhogy a bolhácska már nem hallja Cilit. Mivel Cili annyira nekibátorodott, már nincs szüksége segítségre, s ő csak a kedvező alkalomra várt, hogy új szállást keressen valamilyen kutyabundában. Most éppen azt a szemtelen kutyát csiklandozza, amelyik az imént megkergette Cilit. Most már nemcsak vérzik az orra a pimasznak, hanem ráadásul bolha is lapul a bundájában!
Lehetséges, hogy te is rágod a körmödet, akárcsak
86
Cili? Talán a szüleid eljátszanak a láthatatlan bolha szerepét, aki segít leszoknod a csúnya körömrágásról. A „bolhácskával" meg tudod beszélni, mi nyomaszt, mi nyugtalanít, ő pedig viszonzásul szép mesékkel szórakoztat. Hogy a játék még érdekesebb legyen, ráadásul beírhatjátok a napról napra gyarapodó sikert a „dicsérőfüzetbe"!
Amit a szülőknek tudniuk kell
Sokféle oka lehet, ha egy gyerek elkezdi rágni a körmét. Leggyakoribb a lélektani nyomás; ezt okozhatja szorongás, idegesség, sikerkényszer, szellemi vagy testi túlterheltség, az az érzés, hogy a helyzete hátrányos, vagy egyéb megoldatlan probléma. A körömrágás afféle szelep, ezzel oldja a gyerek belső feszültségét. Sok esetben azután szokássá válik: a gyerek akkor is rágja a körmét, amikor a probléma már megoldódott. A körömrágás lehet egész egyszerűen puszta szokás, amely különösen erős formában jelentkezik, ha a gyerek unatkozik, vagy ha koncentrált szellemi tevékenységet fejt ki.
Hogy a körömrágást a lélektani feszültségoldás tünetének kezeljük-e vagy sem, ezt csak empátiás képességű szülők puhatolhatják ki, ha megfigyelik a gyereket, ha kritikusan elemzik a családi helyzetet, ha megbeszélik a dolgot a gyerekkel. Amennyiben a dolog nem tisztázható, feltétlenül pszichológushoz kell fordulni. Ellenőrizzék a gyermek iránti magatartásukat: mennyire kényszerítik a gyereket teljesítményre, nincs-e túlterhelve, kellő alkalma van-e a megnyilvánulásra, mennyire figyelmes hallgatói önök a gyereküknek, mennyire veszik komolyan? Idegességük megnyilvánul-e a reakcióikban? Mennyire türelmesek?
Ezután állapítsák meg a kezdeti adatokat: mikor, milyen gyakran, milyen helyzetben, milyen lélektani álla-
87
potban kezdi a gyerek a körmét rágni? A programot igazítsák a gyereknek ehhez a „van-állapotához".
Magyarázzák meg a gyereknek, miért fontos leszoknia a körömrágásról. Éreztessék vele: megértik, hogy nem könnyű egy szokástól szabadulni. Hogy ezt a nehéz feladatot megkönnyítsék és kellemesebbé tegyék, kezdetben játékkal segítsenek a gyereknek: állapodjanak meg vele, hogy bizonyos időközökben, vagyis olyankor, amikor különösen sűrűn rágja a körmét, a szokásos figyelmeztetés helyett jeladást alkalmaznak (tapsot, csettin-tést vagy bármilyen, a gyerek által kitalált jelet), ami a gyereket felszólítja, hogy azonnal vegye ki az ujját a szájából. Ha a jeladásra reagál, éljenezzük meg.
A program megkezdése előtt a gyerek maga választhatja meg, mi lesz a jutalom. Ez azonban lehetőleg csak ritkán legyen anyagi természetű, inkább valamilyen közös tevékenység, mesemondás. Minden kis siker után mutassák ki örömüket. Legyenek önök is részesei a leszokás nehéz folyamatának, buzdítsák a gyereket. Beszélgetéssel teremtsenek meghitt légkört. A gyerek így kibeszéli magából gondjait. A közös cél: jeladás segítsége nélkül is bizonyos ideig kitartani. A megerősítést mindig ritkábban kell alkalmazni, míg teljesen le nem lehet mondani róla.
Ha a gyerekük általában bizonytalan, ha gyakran érez feszültséget, akkor hosszabb időn át vezessenek „dicsérőfüzetet", amelybe naponta írjanak be építő, elismerő, szeretetteljes megjegyzéseket a gyerekről, és ezeket esténként olvassák fel neki (1. 15. o.).
Ha a gyerek nagyon ideges, vigyék el autogén tréningre, vagy végezzenek vele egyéb lazító gyakorlatokat (például E. Jacobson Progresszív izomlazítását).
88
Ha a gyerek éjjel bepisil
CSŰRI KIRÁLYKISASSZONY
Évi éjjelente bepisil. Senkinek nem szól erről, mert restelli. Nem minden éjjel történik baj. Néha száraz reggel az ágya, néha csak kicsi folt látszik, de máskor úszik az egész ágy. Anyu már orvoshoz is vitte emiatt. A doktor bácsi azt mondta, Évinek kutya baja. Senki sem tudja megmagyarázni, miért pisil be éjszaka. Egy nap az óvó néni a következő mesét meséli:
V alamikor réges-régen pompás palotában élt a király, a királyné meg a gyönyörűszép, aranyhajú királykisasszony. A kis királylányt mindenki kényeztette, körülötte forgott az egész udvartartás. Hanem ennek egy csapásra vége szakadt, amikor megszületett a királyfi. A királykisasszonnyal már nemigen törődtek, mindenki az újszülött trónörökös felséges popsija körül sürgölődött, amikor tele lett a pelenkája.
Mi tagadás, a királykisasszony nem nagyon szerette az öcsikéjét. Igencsak féltékeny volt rá. Egyszer azt álmodta, ő is éppen olyan kisbaba, mint a királyfi. Álmában bölcsőben ringatták, cumisüvegből etették, kényeztették. És reggel arra ébredt, hogy csuromvizes az ágya.
Ez volt csak a szenzáció! A komorna elmesélte az udvarhölgynek, az udvarhölgy az apródnak, az apród a lakájnak, a lakáj a miniszternek, a miniszter a királynak, a király pedig a királynénak. Az egész udvartartás izga-
89
tottan berohant a királykisasszonyhoz. Nahát, ágyba pipil a királylány! A királykisasszony eleinte szégyenkezett, de aztán már megtetszett neki, hogy megint csak körülötte forog az egész királyi palota.
így ment ez jó néhány éjszaka. A királyné azt sem tudta, hová legyen bánatában.
- Csak nem beteg a mi kis királylányunk? - kérdezte királyurát. És mivel a királykisasszony selyemágya továbbra is minden reggel úszott a pisiben, a királyi pár hívatta az udvari orvost. A doktor azonban semmiféle betegséget nem talált a királykisasszonynál.
A király meg a királyné bizony szégyenkezni kezdett a királykisasszony miatt. Megpróbáltak a lelkére beszélni, intették, dorgálták - mindhiába. Hamarosan megelégelték a hosszú szónoklatokat, elfogadták a dolgot mint leküzdhetetlen bajt, és többet nemigen törték a fejüket miatta. Az udvartartás is hamarosan megszokta, hogy királykisasszonyuk éjjelente bepisil. Csak néha-néha jegyezte meg valaki:
- Ágybapipilő királylányt még nem látott a világ. Micsoda szégyen!
A királykisasszony eleinte örült, hogy mindenki csak vele törődik, de hamarosan elszomorodott. Mérgelődött a buta szokás miatt, igyekezett felhagyni vele, de nem sikerült. Egy napon megütötte a fülét, hogy egy pimasz kis istállófiú „Csűri királykisasszony" néven emlegeti. Ezt már ő is megsokallta.
Rajtam nevet az egész palota - gondolta. - Most már nem azt mondják, mint régen, hogy: „Nézzétek, ott a gyönyörű, aranyhajú királykisasszony!" És különben sem sikerül elérnem, hogy száraz maradjon az ágyam. Az lesz a legjobb, ha világgá megyek!
El is határozta, hogy megszökik a palotából. Bizony, ez nagy butaság volt. Azt gondolta magában nagy durcásan: - Királyapám, királyanyám most már úgyis csak
90
azt a taknyos kis királyfi öcsémet szeretik, senkinek sem fogok hiányozni.
Ebben persze nagyot tévedett. Mert igaz, hogy a királynak meg a királynénak kevesebb ideje jutott a kislányukra, de azért éppen úgy szerették, mint régen.
Felkerekedett hát a királykisasszony, és ment, ment, míg egy sűrű erdőhöz nem ért. Egyre mélyebben járt az erdőben, és a végén egészen eltévedt. Bánta már, hogy elszökött hazulról, de nem sikerült visszatalálnia a palotába.
Ó, bárcsak hallhatnám megint királyanyám kedves hangját, királyapám dörmögését! - gondolta a királykisasszony. Fáradtan leheveredett a mohára, és elaludt. Ha pedig kíváncsiak vagytok, hogyan alakult a királykisasszony sorsa, legyetek egy kicsit türelemmel. Van ugyanis ennek a mesének még egy szereplője, akivel eddig még nem találkoztatok.
Nem messze a palotától élt a kis Péter. Nagyon szerette a szüleit, és tudta, hogy apjának-anyjának is ő a legdrágább kincse. Csak azon szomorkodott, hogy a szülei olyan sokat dolgoznak, hogy alig van idejük vele foglalkozni.
Egy napon Péter megfázott, és hólyaghurutot kapott. Édesanyja nagyon szomorú volt. Különleges teát főzött a kisfiának, és melegítő palackot tett a gyerek hasára. Ez nagyon jólesett Péternek.
A megfázás ugyan hamar elmúlt, de azóta Péter minden éjjel bepisilt. Talán a sok tea az oka, gondolta édesanyja, és ezentúl esténként nem adott inni a kisfiának. De ez sem segített.
-A hólyaghurut elmúlt - állapította meg a doktor bácsi -, Péter egészséges.
Édesanya hamarosan elveszítette a türelmét. - Épp elég dolgom van enélkül is - zsémbelt -, és
most miattad naponta moshatom az ágyneműt! Amikor édesanya egy reggel megint mérgesen ment el
91
otthonról, a csuromvizes ágy miatt, Péter is mérgelődni kezdett.
- Nem tehetek róla! Nem szándékosan pisilek be! Én is szomorú vagyok miatta! Ha édesanya haragszik, amiért olyan sok dolgot adok neki, legjobb lesz, ha egyszerűen elmegyek hazulról.
Szavait tett követte: Péter nyakába vette a világot. Hamarosan az erdőbe ért. Ugyanabba az erdőbe, ame
lyikben a kis királylány eltévedt. Péter mérge már elpárolgott.
Jaj, de sajnálom - mondta magában -, hogy ilyen meggondolatlanul cselekedtem! Vajon mit csinál most az édesanyám? Hiszen olyan nagyon szeret engem!
Annyira elmerült gondolataiban, hogy nem is nézett a lába elé. Hopplá - kis híja, hogy orra nem bukott!
- Hát ez meg micsoda? - bámult Péter. - Csak nem valamilyen erdei vad? Nem - ez egy kislány! És milyen maszatos. Vajon mit kereshet egy kislány egyedül az erdőben? Csak nem érte baj?
Nem merte felébreszteni a kislányt. De ebben a pillanatban egy kis bogár mászott a királylány orrára. A királylány tüsszentett és felébredt.
Nagyon örült, hogy találkozik valakivel, méghozzá egy kisfiúval, aki nagyjából egykorú lehet vele. Már nagyon egyedül érezte magát. Péter nagyon megtetszett a királykisasszonynak, a királykisasszony is Péternek.
- Hát te mit keresel ilyenkor az erdőben? - kiáltották egyszerre. Ezen persze nagyot kacagtak, és mindjárt jó barátok lettek. A királykisasszony legott elmesélte történetét Péternek. Amikor a fiú megtudta, hogy vérbeli királylánnyal találkozott, el sem akarta hinni.
Szépnek szép - gondolta -, de milyen maszatos! Igazi királykisasszonyok nem szoktak ilyen piszkosak lenni!
Hát még akkor hogyan csodálkozott Péter, amikor megtudta, miért ment világgá a királykisasszony!
- Mintha csak magamat hallanám! - kiáltott fel. - És én
92
még azt hittem, én vagyok a világon az egyetlen gyerek, akinek ilyen buta betegsége van, ami igazából nem is betegség!
- Én is azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen - kacagott a királykisasszony. - Annyira szégyelltem magam, mivel ráadásul még királylány is vagyok!
- Én ugyan nem vagyok királyfi, de azért én is szégyelltem magam - mondta Péter. De aztán mind a ketten elszomorodtak. Nagyon vágyódtak az otthonuk után, de elegük volt már a szüntelen szégyenkezésből. - Bárcsak segítene rajtunk valaki! Talán akad valahol csodaszer, ami segít, hogy ne pisiljünk be éjszaka! - És lehajtott fejjel, kéz a kézben továbbvándoroltak.
Egyszer csak egy kis tisztásra értek. Csodálatos illat fogadta őket.
- Minek van ilyen pompás illata? Mintha ezer rózsa illatozna, száz orgonabokor, és sok-sok édes méz! Gyere, nézzük meg, honnan jön ez a fenséges illat! - mondta Péter. A királykisasszony ámulva követte. De akármennyire fenséges illat vette is őket körül, nem láttak mást, mint néhány szál egyszerű kis virágot. - Ennek volna ilyen pompás illata? Akkor ez egész biztosan különleges virág! - kiáltottak fel a gyerekek.
Lágy szellő fújdogált. A virágok bólogattak, és édes hangon dalolni kezdtek:
Azon, ki bánatos nagyon, segít egy kis virágszirom: este, míg kerülget az álom, olvasd el, mi áll a virágon. Varázsige. S mi a varázslat? Hogy szárazon marad az ágyad. S ha arra veted fel szemed reggel, hogy száraz fekhelyed, egy illatos szirmot letépve indulhatsz az új nap elébe.
93
A szél elült, a virágok már nem bólogattak. - Na de ilyet! - ámult Péter. - Te is hallottad, vagy
csak álmodtam? - Nem álmodtál - válaszolt a királykisasszony -, a vi
rágok csakugyan énekeltek. És segítenek nekünk! Hinnünk kell ebben. Gyere, tépjünk le egy varázsvirágot.
- Hurrá! - kurjantotta el magát Péter. - Nem lesz többé vizes az ágy! Csak el ne felejtsük elmondani elalvás előtt a varázsigét. Hogy is van csak? Hiszen nem is tudjuk! Jaj nekünk!
- Ne búsulj! - vigasztalta Pétert a királykisasszony. -A virág biztosan úgy gondolta, hogy majd megtudjuk a varázsigét. Várj csak, míg hazaérünk. De most siessünk, igyekezzünk hazatalálni. Alig várom, hogy kipróbálhassam ezt a csodálatos illatú varázsvirágot! Egészen biztos vagyok benne, hogy soha többet nem ébredek arra, hogy vizes az ágyam! Hogy fognak örülni a szüleim!
A gyerekek kisvártatva az erdő szélére értek. Az út mentén jelzőtábla állt. A jobb felé mutató karján ez állt: „A palotához" - a bal felé mutató karján: ,A városba". Elérkezett a búcsú pillanata.
- Péter, te olyan jó barát vagy. Találkozzunk gyakran, jó? Különben is kíváncsi vagyok, melyikünknél hatott gyorsabban a varázsige. Isten áldjon, nem akarom vesztegetni az időt. Úgy örülök, hogy hazamehetek! -És a királykisasszony már futott is a jobb felé vezető úton. Péter még sokáig integetett neki, azután elindult a bal felé vezető úton.
Nagy volt az öröm Péterék otthonában csakúgy, mint a királyi palotában. Mind a két gyereket bántotta a lelkiismeret, amikor látták, mennyire aggódtak miattuk, milyen gondot okoztak szeretteiknek.
Amikor a gyerekek este lefeküdtek, a szobát eltöltötte a virág fenséges illata. És egyszeriben eszükbe jutott a varázsige:
94
Tegyél róla, csodavirág, hogy száraz maradjon az ágy!
Ezt mondogatta, ismételgette a királykisasszony is, Péter is, amíg csak el nem nyomta őket az álom.
Másnap reggel boldogan tapasztalta a királykisasszony, hogy csakugyan száraz az ágya. Ezután minden este elmondta a varázsigét, és valahányszor száraz maradt az ágy, letépett egy szirmot, amely fenséges illattal töltötte be a szobát. Egyre gyakrabban maradt száraz az ágy, és a királykisasszony azt sem tudta, hová legyen örömében.
Hamarosan letépte a virágnak valamennyi szirmát, és az illat lassan elpárolgott. De már nem is volt szükség a varázsvirág segítségére. A királykisasszony többet nem pisilt be. De büszke is volt rá a király meg a királyasszony meg az egész udvartartás! És a kis istállófiú sem emlegette többé úgy, hogy „Csűri királykisasszony"!
Hasonlóan alakult Péter sorsa is. Eleinte ő is elmondta esténként a varázsigét. Amikor reggel száraz volt az ágya, édesanyjával együtt letéptek egy illatos virágszirmot. Ha néha-néha mégis megesett, hogy éjjel az ágyba pisilt, ami természetesen eleinte még előfordult, édesanyja már nem szidta, mert tudta, hogy megindult a javulás. Nem is titkolta, mennyire örül, valahányszor Péternek sikerült száraz ágyban ébrednie. Három-négy hét alatt letépték a virág minden szirmát - de már Péternek sem volt szüksége többé varázsvirágra, varázsigére. És a királykisasszony meg Péter továbbra is jó barátok maradtak.
Évi meghallgatja ezt a mesét, és ő is szeretne ilyen varázsvirágot. Fog egy rajzlapot, és zöld szárat fest rá, zöld levelekkel. A szár fölé nagy sárga pettyet - ez lesz a virág közepe. A rajzlapot az ágy fölé akasztja. És valóban - a nedves folt a virág meg a varázsige segítségével egyre kisebb lesz, és egyre ritkábban ébred Évi arra, hogy vizes az ágya. Ahányszor száraz ágyban ébred, új
95
szirmot fest a virágra. És a virág minden egyes szirommal egyre szebb lesz. Évi nagyon büszke magára. Meg is van rá az oka, mondja anyu, aki együtt örül kislányával, és a dicsérettel sem fukarkodik. Mire elkészül a virág, Évi már majdnem mindig száraz ágyban ébred. Csak néha, nagy ritkán kell a mesebeli varázsigéhez folyamodnia. És hamarosan arra sem lesz már szüksége.
Amit a szülőknek tudniuk kell
Mielőtt bármihez is kezdenének, feltétlenül vizsgáltassák meg a gyereket szakorvossal és pszichológussal!
Történetünkben az ágybavizelés két okával foglalkoztunk - egyiknek sincs szervi oka, és mindkettő igen gyakori.
A királykisasszony esetében a bepisilés a figyelem hirtelen elfordulásának a következménye: most már mindenki a kisbabával törődik. De szerepe van a modell elsajátításának is: a királykisasszony felfogja, hogy a kisbaba pelenkázásánál nagy a sürgés-forgás. A szülők és a személyzet ekkor nagy hibát követ el: ismét a királykisasszony kerül a figyelem középpontjába. Mindenki rengeteg figyelmet szentel az ágybavizelésnek, de nem foglalkoznak a gyerek problémájával.
Péter esetében a gyengédség és a gondoskodás hiánya az ok: túlterhelt édesanyjától nem telik többre. Amikor a hólyaghurut során Péter mindabban részesül, ami után eddig sóvárgott, gyógyulását követően is kellemes sikerélmény lesz az ágybavizelés.
A gyerekek természetesen nem céltudatosan élnek ezzel az eszközzel. Sok esetben automatikusan sajátítják el, akár pozitív, akár negatív figyelmet keltettek.
Ha a gyerek éjszakánként kezd bepisilni, és a gyermekorvos megállapítja, hogy ennek nincs fiziológiás oka, először is figyeljék meg:
96
- Milyen problémái lehetnek a gyereknek? - Hogyan reagálnak önök az ágybavizelésre? - Milyen gyakran pisil be a gyerek? - Mekkora a nedves folt? - Mi történt az ágybavizelést megelőző napon? A probléma felismerése után a gyereknek elsősorban
az önök segítségére van szüksége: beszélgetésekre, közös játékokra, a pozitív figyelem minden fajtájára, de úgy, hogy önök ne reagáljanak közvetlenül a bepisilés-re. A gyereket például a következőképpen motiválhatnák:
- Biztosan szeretnéd, ha száraz volna az ágyad. Nyilván kellemetlen ilyen gyakran pocsolyában feküdni. Próbáljuk meg együtt, hogy neked is éppúgy sikerüljön szárazon maradni, mint a mesebeli gyerekeknek. Mi lenne, ha mi is rajzolnánk egy ilyen „varázsvirágot"? Este, elalvás előtt, te is gondolj nagyon erősen a varázsigére, úgy, mint a királykisasszony és Péter. Hogyha hat a varázsige, reggel mindjárt fel is festhetjük a „varázsvirág" első szirmát. Persze megtörténhet, hogy a varázsige nem hat azonnal. Nem baj. Nem is beszélünk a dologról, és gyorsan áthúzzuk az ágyat. Ha elalvás előtt minden este elmondod ezután is a varázsigét, biztosan hamar segít. Az is siker, ha a vizes folt az ágyadban kisebb, mint máskor. Akkor egy kis zöld levelet festesz a „varázsvirág" szárára. Ahányszor ráfestesz egy szirmot vagy egy levelet, büszkén megmutatjuk az egész családnak. Valamennyien együtt fogunk neki örülni.
Tehát minden kis eredménynél részesüljön a gyerek sok figyelemben, lássa, hogy bíznak a sikereiben, és buzdítják. A sikertelenséget pedig észre sem kell venni! A „varázsige" hallatán tudja a gyerek, hogy mindenki bízik a közeli sikerben. A gyermeki agy elraktározza a „száraz" információt, és az mély álomban is hat rá. Ne feledjük: bár az ajánlott program segíthet, forduljunk tanácsért szakemberhez is!
97
Ha a gyerek dadog
FLÓRIÁN ÉS A HARKÁLYNYELV
Flórián ötéves, vagyis pontosabban: hatéves lesz. Jövőre iskolába megy. Az óvodában már nagycsoportos. Kisvárosban él, szüleivel és kis-húgával. A szobája ablakából nagy erdőre látni. Flórián igazán vidám és boldog kisfiú lehetne, akinek sok a barátja. Csakhogy Flórián többnyire magányos és szomorú.
Minden az óvodában kezdődött. Flórián eleinte szívesen járt oviba. A sok gyerek, az aranyos óvó néni, a rengeteg szép játék nagyon tetszett neki. De azóta sok minden megváltozott. Flórián alig beszél az óvó nénivel meg a többi gyerekkel, és majdnem mindig szomorú vagy mérges. Vajon miért?
Flórián ugyanis dadog. Még nem volt egészen négyéves, amikor egyszer izgatottan el akarta mesélni szüleinek mindazt, ami aznap történt vele. Izgalmában szerette volna minél gyorsabban elmondani valamennyi gondolatát, ezért beszéd közben dadogott, hebegett, és sokszor ki sem tudott ejteni egy-egy szót. De ő maga ezt észre sem vette, és nem is zavarta. Nem értette, mit akarnak a szülei, amikor újra meg újra figyelmeztetik: beszéljen lassan, ne hadarjon. A szülők néha elveszítették türelmüket, és rászóltak Flóriánra: jobban ügyeljen rá, hogyan beszél. Sajnos a szülőknek nincs sok idejük: ott volt a kistestvér, aki akkoriban még semmit sem tudott egyedül csinálni, és a szülők segítségére szorult.
98
Flórián négyéves korában óvodába került. Az óvó néni mindegyik gyereket megkérte, meséljen el egy mesét. Amikor Flóriánra került a sor, a többi gyerek nevetett. Flórián csak akkor vette észre, hogy kinevetik, amikor az óvó néni figyelmeztette a gyerekeket, Flóriánt pedig megkérte, beszéljen lassabban.
- Dadogós! - csúfolódtak a gyerekek. - Nem tud rendesen beszélni!
Azóta Flórián egyre kevesebbet beszél. Nem akarja, hogy kinevessék. Odahaza legszívesebben csak néz ki az ablakon, az erdőt bámulja, ahelyett hogy a szüleivel beszélgetne. A kishúgával nem tud és nem akar játszani, hiszen azzal még semmit sem lehet kezdeni. Ha vendégek jönnek, mindenki el van ragadtatva az aranyos, okos kislánytól, aki barátságosan cseveg a nénikkel, bácsikkal. Flórián szerint abban semmi érdekes nincsen, hogy az embert töviről hegyire kikérdezik a felnőttek - és legszívesebben nem is válaszol. A szülők ilyenkor kissé zavartan mosolyognak, a vendégek pedig ismét Flórián kishúgához fordulnak.
Flórián megint egyszer az ablakon néz ki, az erdőt bámulja, amikor hirtelen észreveszi, hogy egészen más lett az erdő. Már nem olyan nagy és titokzatos, mint régebben: a sok nagy fenyő csupa-csupa régi jó barát.
Jó barát - gondolja Flórián. - Az kellene nekem! Az erdő mindig itt van, és még sohasem nevetett ki. Igen, az erdő az én barátom!
Ezután Flórián mindennap meglátogatja barátját, az erdőt. Elnevezi a fenyőket: ez itt a dundi Paula, ez meg Rézi néni, amaz a nagydarab Flóra, és így tovább. Ha azt gondoljátok, az erdőben csend van, tévedtek! Flórián sokféle hangot, sokféle neszt hall: fák susogását, bogarak zümmögését, madarak csicsergését, ágak recs-csenését, sőt valami kopog is! Nem más az, mint a harkály, amelyik a fiókáinak mutatja, hogyan lehet a faké-
99
regből a legfinomabb nyüveket, kukacokat kiszedegetni. A fiókák még egy kicsit bátortalanul kopácsolnak.
Flóriánnak tetszik a dolog, és utánozza a harkályfió-kákat: - Tik-tik-tik, tok-tok-tok. - Ekkor támad egy ötlete:
- Kitalálom a harkálynyelvet! És ezentúl a fenyőket „harkálynyelven" köszönti. Üte
mesen, szótagolva beszél: - Jó reg-gelt, ked-ves Pau-la! Jó reg-gelt, Ré-zi né-ni!
Jó reg-gelt, ked-ves Fló-ra! Jó reg-gelt, ked-ves ba-rá-ta-im! Me-sé-lek nek-tek va-la-mit. Meg a-kar-já-tok hall-gat-ni?
Flórián nagyszerű mulatságnak tartja a harkálybeszédet. El is mesél mindent a fenyőknek. A fenyves erdő figyelmes hallgatóság, mindig ráér, sohasem türelmetlen, nem neveti ki Flóriánt, és nem is figyelmezteti, hogy beszéljen lassabban. Amire egyébként nincs is szükség, hiszen harkálynyelven nem is lehet gyorsan beszélni.
Szeretnék neked még valamit elárulni. Flórián harkálynyelvén egyszerűen nem is lehet dadogni, viszont sokat kell gyakorolni, ahogyan Flórián is teszi, aki mindennap mesél a fenyőinek. A „harkálynyelv" meglehetősen nehéz, hiszen mindig lassan, ütemesen kell beszélni. De hát amit Flórián meg tud csinálni, az biztosan megy majd neked is!
Kezdetben Flórián még nehezen tudott bizonyos betűket kiejteni. De - mint említettem - a fenyves erdő roppant türelmes, Flóriánt nem javították ki, nem is vágtak a szavába, hát neki is egyre könnyebben ment a beszéd. Otthon nem említi, hogy naponta beszélget a fenyőkkel. Ez az ő titka marad. De néha-néha, amikor megint nehezére esik a beszéd, amikor egy szó sehogy sem sikerül, a titkos nyelven mondja el a mondatot. Nagyon lassan, ütemesen. És ez mindig beválik.
100
A szülők észre sem veszik, hogy Flórián ilyen fortély-lyal él. Csak az tűnik fel nekik, hogy a gyerekük sokkal többet beszél, hogy sokkal kevésbé dadog. Nagyon örülnek, és büszkék az ő nagy fiukra. Flórián számára igen fontos a szülei dicsérete. Bátorságot merít belőle, és most már az ismerősökkel is szóba mer elegyedni. Hiszen tudja, hogy szükség esetén bátran hagyatkozhat a titkos harkálynyelvre.
Egy szép napon megszólal a telefon, és Flórián veszi fel a kagylót. Egy szomszéd bácsi üzen valami fontosat Flórián édesapjának. A gyerek lelkére köti: pontosan adja át az üzenetet. Flórián szó szerint elismétli, mit mondott a szomszéd bácsi. Édesapa nagyon elégedett.
- Milyen jó, hogy ilyen okos fiunk van! - mondja. -Nagy segítség vagy már nekünk.
Bezzeg a húgom nem tudta volna ilyen jól átadni az üzenetet! - gondolja elégedetten Flórián.
Mivel Flórián hűséges jó barát, nem feledkezik meg a fenyőkről. Gyakran meglátogatja őket, és mesél nekik. De már csak néha-néha folyamodik a harkálynyelvhez - ha valami különlegesen nehéz szót kell kimondania.
Amit a szülőknek tudniuk kell
Három- és négyéves kor között sok gyerek kezd dadogni. Ebben a korban ízlelik meg a beszéd örömét, és sok mindent szeretnének egyszerre kifejezni. Mivel a beszédkészség még nem tud lépést tartani a gondolatgazdagsággal és a beszélhetnékkel, ebben a szakaszban a dadogás fejlődési jelenség, és a szülők helyes magatartása esetén hamarosan megszűnik.
Alapfeltétel, hogy a dadogó gyereket mindig türelmesen hallgassuk végig, sohase szakítsuk félbe. Helytelen az is, ha a gyerek helyett befejezzük a mondatot. Hogy megfelelően irányíthassuk a beszéd iramát, és hogy a
101
gyereknek más beszédmódot kínáljunk, hasznos, ha a gyerekkel együtt rövid verseket mondunk fel, mert ez növeli biztonságát.
Ebben az életkorban a gyerek eleinte észre sem veszi, hogy dadog. Ha a beszédét kifogásoljuk, vagy korholjuk miatta, megérzi a felnőttek türelmetlenségét, elbizonytalanodik, és idegességében még jobban dadog. Konfliktushelyzetek - személyes problémák, mint például a féltékenység, az az érzés, hogy hátrányban részesül, vagy túlzott követelményeket támasztanak vele szemben, végül pedig a környezet (óvoda, iskola) elmaradhatatlan reakciói - annyira ingerelhetik a gyereket, hogy a fejlődési szakasszal járó dadogásból maradandó beszédbizonytalanság lesz. Ekkor már nem elegendő a beszédhibát nem tudomásul venni, és közösen gyakorolni a lassú beszédet. Fennáll ugyanis a veszély, hogy a beszédbizonytalanság következtében az iskolás gyerekben szociális szorongás is kialakul, például nem mer bevásárolni menni, fél a telefonálástól, nem szeret távolabbi ismerősökkel vagy idegenekkel szóba állni, és így tovább.
A gyereknek meghitt légkörre van szüksége, amelyben érzi, hogy a család a teljes személyiségét elfogadja és elismeri. Gyakran beszéljenek nyíltan a gyerekkel a problémáiról! Megesik, hogy gyerek látszólag nem veszi észre, vagyis tudatosan tagadja, hogy dadog, vagy azt mondja: - Annyira megszoktam már a dadogást, hogy nem is izgat! - Ilyen esetekben a szülők rendszerint kínos igyekezettel kerülik, hogy beszéljenek a dadogásról, mintha csak bűn volna.
Beszéljünk inkább őszintén a gyerekkel, például ilyesformán:
- Gyakran nehezedre esik egy-egy szót kimondani. Gondolom, nagyon zavar téged, ha dadogsz. Biztosan volt már egypár buta gyerek vagy felnőtt, aki még ki is nevetett miatta. És ez nyilván igen kellemetlen volt neked.
102
Igaz? - (Megértjük a gyerek helyzetét; érzéseihez szólunk.)
- Ha akarod, együttesen megkeressük a módját, hogyan segíthetnénk neked. Ezentúl itthon gyakoroljuk a dadogásmentes beszédet, amíg csak mások előtt is nem tudsz éppolyan jól beszélni. Akkor lesz ám nagy csodálkozás! - (Segítséget kínálunk, bizalmat adunk.)
- Mindennap kiválasztunk egy bizonyos időpontot, amikor nagyon kellemesen érezzük magunkat. Akkor aztán rázendítünk a „harkálynyelvre". Ha nehezedre esik ütemesen beszélni, a metronómot hívjuk segítségül. Az egy szerkentyű, amit a gyerekek zongoratanulásnál használnak. Biztosan hamar megtanulod a „harkálynyelvet"! És ha már szép ütemesen beszélsz, megpróbáljuk metronóm nélkül csinálni. Mindennap gyakoroljuk egy kicsit. Jó mulatság lesz. Ha akarod, játékot találunk ki hozzá: minden helyes mondatért kapsz egy játék aranyat. A gyakorlat végén pedig „sikerlistára" írjuk, hány játék aranyat nyertél. Kíváncsi vagyok, mennyit fogsz nyerni! - (Elmagyarázzuk a tréninget, ösztönzést alkalmazunk.)
Minden sikert „játék arannyal" jutalmazunk és azonnali dicséretben részesítünk. Ha a gyerek az ütemes beszéd folyamán már nem dadog, hagyjuk, hogy a gyakorlás során egy vagy néhány mondatot folyamatosan mondjon el. Ez előtt a gyakorlat előtt a gyerek határozzon meg valamilyen semleges jelet (kopogás, kézjel, de nem szóbeli megnyilvánulás!), amelyet akkor alkalmazunk, amikor a folyamatos beszéd során megint dadogni kezd. A jeladás figyelmezteti a gyereket, hogy a folyamatos beszédről azonnal térjen vissza az ütemes beszédre, így megakadályozzuk a dadogást.
A siker arányában emeljük a mondatok számát és a folyamatos beszéd gyakoriságát, míg a gyakorlás során ütemes beszédre már alig lesz szükség. A tréning játékos jellege (játék aranyak, dicséret, a „sikerlista" vezetése) maradjon meg mindvégig.
103
Ha a gyerek a gyakorlatok folyamán már bizonyos beszédbiztonságra és önbizalomra tett szert, a tréningeket elhagyhatjuk. A játékot azonban némileg megváltozott formában még egy darabig folytassuk. A gyakorlás most a nap folyamán több szakaszra oszlik:
- beszélgetés reggeli közben; - beszélgetés ebéd közben; - beszélgetés délután; - beszélgetés vacsora közben. A gyerek már nem kap játék aranyakat, de a megerő
sítő dicséret most is éppolyan fontos. Ha pedig megint dadogni kezd, azonnal adjuk meg az egyezményes jelet, hogy a gyerek egy darabig megint ütemesen beszéljen. Ezeket az egyezményes napszakokat vezessük be az új „sikerlistába". A szakaszok közti szünetek egyre hosz-szabbak, míg végre az egész nap dadogásmentes lesz. A sikerlista immár feleslegessé válik. A mindenkori dicséret és a tudat, hogy a szülők örülnek a jó beszédnek, még sokáig szükséges marad. De a fenti tréningjavaslatok ellenére is ajánlatos szakembert felkeresni!
104
Ha a gyerek nem akar enni
A NAGYÉTKŰ KISEGÉR
Bettina turkál az ételben. A szájában ide-oda tologatja a falatot.
- Egyél már végre! - biztatja édesanya. - Nem kérek többet - mondja Bettina. - Ami a tányérodon van, azt meg kell enni! - mondja
édesanya. - Nem fér már belém! - nyafog Bettina. -Etesselek talán, mint egy kisbabát? Na rajta... Egy
falattal az anyu kedvéért... Nyeld már le! - Nem bírom! Nem bírom! - bőg Bettina, és beszalad a
szobájába. Egyszerre valami neszt hall.
Szimat, szimat, cin, cin, cin, egér-barátod vagyok ím. Azt kívánom, legyél vidámabb, ne sírj, ne görbítsd le a szájad.
Bettina el van ragadtatva az aranyos kisegértől. - Hát te honnan kerülsz ide?
Itt lakunk régen veletek: egérpapa, -mama, -gyerek. Tudjuk, hogy enni nem szeretsz, s hogy szüleid bosszantja ez. Amikor nem ízlik az étel, rendelkezz velem, kisegérrel,
105
segítek rajtad, higgy nekem, ott termek mindig íziben. Szimat, szimat, cin, cin, cin, egér-barátod vagyok ím.
S amilyen gyorsan jött az aranyos kisegér, olyan gyorsan el is tűnik megint az egérlyukban. Bettina ugyancsak kíváncsi, hogyan fog segíteni rajta a kisegér. Alig várja, hogy édesanya megint asztalhoz hívja.
Nem kell sokáig várnia. Az asztalon már ott a vacsora. - Pfuj! - húzza el az orrát Bettina. - Sajtos kenyér!
Nem szeretem a sajtot! - És kezdődik elölről a cirkusz. Ekkor Bettina megint meghallja azt a hangocskát:
Szimat, szimat, cin, cin, cin, egér-barátod vagyok ím. Pfuj! mondod te a sajtra? Az egércsalád - hamm! - bekapja. Annyira mért csodálkozol? A sajtért az egér bomol. Hajítsd a földre, ide, ni! Hű, illata mily isteni! Tedd szék alá kézen-közön. De jó illatú! Köszönöm! Szimat, szimat, cin, cin, cin, Egér-barátod vagyok ím.
Másnap hal van ebédre. - Pfuj! - húzza el az orrát Bettina. - Nem szeretem a
halat! - A hal nagyon egészséges étel - mondja édesanya. -
Edd csak meg, attól leszel nagy és erős! - De amikor utálom!
Szimat, szimat, cin, cin, cin, egér-barátod vagyok ím!
106
Dobd csak az asztal alá, rajta! Az egér foga fáj a halra. Szimat, szimat, cin, cin, cin, egér-barátod vagyok ím!
És így megy ez minden áldott nap. Bettina repes az örömtől, hogy az egérke segít neki. Csakhogy most már néha-néha - megéhezik! De szerencsére mindig akad csokoládé és sütemény. Ha korog a gyomra, Bettina kioson a konyhába, hogy megdézsmálja a süteményt. De mi ez?! Elfogyott a sütemény. Valaki bizonyára elcsente.
Nem baj - gondolja Bettina -, van még csokoládém. De nézzenek oda - ez is eltűnt!
Bettina csalódottan és igen-igen éhesen fekszik le. Aludni se tud, mert folyton felriad arra, hogy korog a gyomra.
Másnap reggel Bettina már egy kicsit többet eszik, de azért most is odadobja a nemszeretem falatokat a kisegérnek.
Bettina egyre éhesebb. - J a j , de jó! Anyu ma kekszet vásárolt. Kiveszek né
hány darabot a kekszesdobozból. Ó, jaj! Üres a doboz! -A padlón még néhány morzsa hever. Bettina követi a morzsák nyomát. És lássatok csudát - a nyom egyenesen az egérlyukhoz vezet!
- Szégyelld magad! - kiabál dühösen Bettina. - Szép kis segítség! És én még azt hittem, aranyos kisegér vagy! Éhes vagyok, éhes, éhes, éhes!
Szimat, szimat, cin, cin, cin, egér-barátod vagyok ím. Tán éhes vagy? Ej, mi a kő! Egy egérnek ez érthető. Egérgyomrunk folyton korog. Barátságom mégis nagyobb: tudd meg, hogy minden falatot
107
volt eszem neked tenni félre (így nekem is juthat kevéske). A keksz mind a tiéd lehet, de jobb elverni éhedet sajt, hal, káposzta és spenót. Szebb a világ, ha bekapod. Szakértő ebben az egér. Csak kis falatokat vegyél, s ha valóban megtelt a gyomrod, nem is kell tovább falatoznod. Csak édességből nyalakodni nem bölcs, mert elorozza holmi egérke, ami jóllakat. Éhkoppon találod magad! Az éhség pedig annyi bajt hoz, hiszen harmatgyöngére mardos! Lehetsz buzgó kanalazó, ha így gondolkodsz: „Vajmi jó, nem mérgelődik a hasam, kihúzhatom otthon magam: amit kellett, szépen megettem. Játszani megyek, mama. Rendben?" S már lépsz is a küszöbön által játszani egér cimboráddal megerősödve, jóllakottan, és részt vehetsz akármi jóban. Szimat, szimat, cin, cin, cin, egér-barátod vagyok ím.
Bettina elmeséli szüleinek, hogy s mint történt a dolog a kisegérrel.
- Tudod, mit? - kérdik boldogan a szülei. - Segítünk neked meg a kisegérnek. Valahányszor még egy falatot eszel, megéljenezünk, és a tányérod mellé teszünk egy szem diót az egérkének. Minél többet eszel, annál több diót vihetsz egér-barátodnak. És ha nem tudsz mindent
108
megenni, nem fogunk zsörtölődni. De torkoskodni, nyalakodni, ahogy az egér mondta, csak akkor lehet, ha eleget ettél az étkezéseknél.
No, mit gondolsz? Vihetett-e Bettina diót egér barátjának? Hát persze - méghozzá nem is keveset. Bettina már nem turkál az ételben. Siet megenni, mert tudja, vár rá játszótársa, a kisegér!
Amit a szülőknek tudniuk kell
Már a csecsemőt kezdjük el a helyes táplálkozásra nevelni. A gyereket rendszeres időközökben, nyugodt légkörben, tehát sohase sietve, kapkodva etessük. Ismeretlen ételt csak kis adagokban kóstoltassunk meg vele, és csak olyankor, amikor van étvágya, tehát nem akkor, amikor már jóllakott.
Ha a gyerek egyszer nem akar enni, ebből ne csináljunk nagy ügyet. Ne mutassuk, hogy haragszunk vagy éppenséggel aggódunk. Ha a gyerek ráébred, milyen fontos nekünk, hogy egyék, az étel megtagadása idővel akár a zsarolás eszköze lehet. Az evés legyen természetes folyamat, s ennek megfelelő jelentőséget tulajdonítsunk neki.
Az alapelv: enni szabad, de nem muszáj! A gyereknek, akárcsak a felnőttnek, jogában áll bizo
nyos ételeket elutasítani. Ha kényszerítik, hogy ezeket az ételeket magába erőltesse, hamarosan nemcsak az illető eledel iránt fejlődik ki benne idegenkedés, hanem minden hasonló étel iránt is. Ha a gyerek nem éhes, és kényszerítik, hogy mindent egyen meg, ugyanez a nemkívánatos hatás jöhet létre. Az evés sohase szerepeljen büntetésként!
Ha a gyerek kedvetlenül turkál az ételben, ne siettessük, és ne is dorgáljuk. Csupán tájékozódásul kérdezzük meg, akar-e még enni. Ha azt mondja, hogy nem,
109
vegyük el - a lehető leghiggadtabban - a tányérját. Ha a gyerek kis idő múlva nyafog, hogy éhes, ne adjunk neki soron kívül enni, és torkoskodni se engedjük. Majd a legközelebbi étkezésnél, mondjuk. A gyereknek el kell sajátítania az evés ritmusát. Meg kell tanulnia, hogy az étkezések folyamán vegye magához a szükséges táplálékot. Semmiképpen se tüntessük fel negatív következménynek, hogy várnia kell a következő étkezésre, mert nem ette végig az előzőt. És büntetésből sohase adjuk a gyereknek a megmaradt ételt, amit otthagyott. A pillanatnyi elutasításból itt is idegenkedés fejlődhet ki.
Ha a gyerek étvágytalanságban szenved, természetesen orvoshoz kell fordulnunk. Ha az étvágytalanságnak nincs fiziológiás oka, és a gyerek mégis akadékoskodik az evésnél, akkor beszéljünk meg vele egy programot:
- Segítünk neked, úgy, mint a kisegér a mesében. Ahányszor megeszel egy falatot, valamit a tányérod mellé teszünk. Ha jóllaktál és nem tudsz többet enni, nem muszáj mindent megenned. A következő étkezésnél majd jobban megy. Azt tudod, hogy közben nincs torkoskodás. Nos, mit tegyünk a tányérod mellé? Diónk, mint a mesében, nem lesz mindig. De ha akarod, kaphatsz játékgolyókat. Vagy barkácsolhatunk, rajzolhatunk egy kisegeret, hogy evés közben is melletted legyen az egér-barátod. A megnyert játékgolyókat dióra cseréljük a kisegérnek. Vagy papírból csinálunk diókat, vagy odarajzoljuk őket az egér mellé. Hogy tetszik jobban?
Hogy minek ez a felhajtás? A gyerek pozitív élményként élje át az evési szituációt. Ösztönözzük az evésre, de ne kényszerítsük. További ösztönzés, ha a játékot az étkezés után is folytatjuk; ez a család együttes közreműködését igényli.
Ha a gyerek nem akar ottmaradni az óvodában
GYURKA MEG A MACI
Anyu, ne menj el! - zokog Gyurka. - Nem akarok az oviban maradni!
Anyu vigasztalni próbálja. - Nemsokára érted jövök! Nézd, milyen szép játékok
vannak itt, és milyen aranyosak a gyerekek! Ne sírj. Itt sokkal jobban fogsz mulatni, mint otthon!
De Gyurka csak ül a sarokban, és sír. Amikor anyu érte jön, kiderül, hogy Gyurka egyáltalában nem játszott. Másnap már otthon kezdi a sírást, és abba sem hagyja egész úton az óvoda felé.
Gyurka még nem tudja, milyen jó az óvodában, és mennyire szeret ott játszani a többi gyerek. Sír, sír, sír, és észre sem veszi, hogy az egyik sarokban babakonyha van, a másikban óriási építőszekrény, kicsi, nagy, piros, sárga, zöld és kék építőkockákkal, kirakós játékok, versenyautók, teherautók, festékek, tarka képeskönyvek, és még sok minden más. Azt sem látja, milyen vidáman játszanak a gyerekek, és nem hallja, milyen szépeket mesél az óvó néni.
Gyurka otthon előveszi a maciját, és játszani szeretne vele. De a maci mogorva képet vág.
- Hagyj békén! - brummogja. - Minden olyan unalmas. Mindig ugyanazt játsszuk. Nem tudsz semmi érdekeset kitalálni!
Gyurka mérgelődik. De aztán azt gondolja magában: - Nem baj, majd az építőkockákkal játszom.
111
Csakhogy az építőkockák összevissza bukfenceznek, és nem engedik felállítani magukat. Ők sem akarnak már Gyurkával játszani.
Jó, akkor előveszem a színes ceruzákat - gondolja Gyurka -, és rajzolok egy szép képet. - De ez sem sikerül. A színes ceruzák kicsúsznak a kezéből, még irkafirkát sem hagynak csinálni.
- Felállítom az autópályát! - határozza el Gyurka. - Bzzzz! - zörögnek az autók, de a kerekek nem akar
nak forogni. -Akkor megyek, megnézem a televízióban a gyerek
műsort! - Kreccs! - mondja a tévé, és nincs se kép, se hang. Gyurka meg csak guggol a sarokban, és nem tudja,
mit kezdjen magával. - Talán majd anyu mesél valami szépet - gondolja. De anyunak sok a dolga, nem ér rá Gyurkával foglalkozni.
Amikor anyu vásárolni megy, megengedi, hogy kisfia is elkísérje - Gyurka ugyanis már rettenetesen unatkozik. A bolt felé menet találkoznak Julcsával. Julcsa már néhány hónapja óvodába jár.
- Mért vágsz ilyen morcos képet? - kérdi Gyurkától Julcsa.
-Azért, mert szörnyen unatkozom. Nincs mivel játszanom.
- Hogyhogy? Nincsenek játékaid? - Dehogyis nincsenek - válaszol zavartan Gyurka -,
csak nem akarnak velem játszani. - Na de ilyet! Ezt nem értem. Velem ez nem fordulhat
elő. Mert én óvodába járok! - közli büszkén Julcsa. - Én nem szeretek óvodába járni - mondja durcásan
Gyurka. - Szívesebben vagyok otthon. - J a j , de buta vagy! Hiszen az oviban olyan jól lehet
játszani! Ismered azt, hogy Komámasszony, hol az olló? Vagy azt, hogy Adj, király, katonát? Vagy az ipiapacsot? Vagy a szembekötősdit?
112
- Nem. Otthon is lehet olyat játszani? - Hahaha! Dehogyis! Éppen az a jó az oviban, hogy
ott olyan sok új játékot játszhatunk. Tudod, mit? Gyere el egyszer az oviba - de persze sírni nem szabad. Ha nem tetszik, hazamehetsz.
Másnap Gyurka, karján a macijával, meglátogatja Julcsát az óvodában. Anyu kint vár rá. Gyurka egyáltalán nem fél, inkább kíváncsi. Csodálkozik, amikor megpillantja a sok játékot. Tegnap a könnyein át egyáltalán nem látott semmit. A gyerekek most éppen jópofa bábokat ragasztanak, maradék anyagokból.
- Gyere, csináld te is! - hívja Gyurkát Julcsa. - Ha elkészülünk, az óvó néni mesél valami érdekeset.
Mivel azonban Gyurka csak látogatóba jött, hamar lejár az ideje. Anyu nem tud olyan sokáig várni rá.
- Kár - súgja a macinak Gyurka. - Szívesen maradtam volna. - A maci pedig helyeslően brummog.
Otthon Gyurka a kedves óvó nénire, a sok gyerekre gondol. Mit játsszon a macival? Nem is volt ideje megtanulni a sok új játékot. A maci csalódottan, duzzogva visszavonul a játékpolcra.
- Holnap tovább maradok az oviban - ígéri Gyurka. -Akkor majd megtanítlak új játékokra.
És csakugyan: másnap Gyurka hazaküldi anyut! Tudja, hogy úgyis eljön majd érte.
- Elég, ha csak egy óra múlva jössz értem. Az óvó néni megígérte, hogy ma jelmezbe öltözhetünk. Szeretnék én is a többiekkel játszani.
Már jön is az óvó néni: nagy kazal újságpapírt hoz, tarka szalagokat, egy régi csipkefüggöny darabjait.
- A csipkéből királykisasszony-ruhát csinálok magamnak! - kiált Julcsa.
- Hát te, Gyurka? - mosolyog a kisfiúra az óvó néni. -Te minek öltözöl?
- Tengerésznek! Újságpapírból matrózsapkát csinálok
113
magamnak meg a macimnak. A piros szalagból pedig nyakravalót kötök rá is, magamra is.
Buzgón nekilátnak a gyerekek a jelmezesdinek. Gyurka már majdnem elkészült. De most érte jön anyu.
- Hogyhogy? Máris?! Hadd maradjak itt addig, ameddig a többi gyerek! Olyan jó az oviban. Én is igazi óvodás akarok lenni!
Anyu örül, hogy Gyurka így megokosodott, és hagyja, hogy tovább játsszék.
Otthon Gyurka megint jelmezesdit játszik a macival. El van foglalva egész este. Mindig új meg új jelmezeket készít. Egyszer Piroskának öltözteti a macit, aztán varázslónak, majd babatündérnek, azután királynak, végül paprikajancsinak. Fáradtan, elégedetten hajtja álomra maci a bohócsipkás fejét.
Másnap versenyfutást rendeznek az óvodában. Ebben maci sajnos nem vehet részt. De nem bánja, hiszen tudja, hogy Gyurka ezentúl mindennap megtanítja valami új játékra. így hát szívesen vár rá. Maci is, a többi játék is örül, hogy Gyurkának így megjött az esze.
Amit a szülőknek tudniuk kell
Ha a gyereknél elválási szorongás lép fel, igen fontos, hogy még mielőtt elkezdene óvodába járni, a szülőktől megkapja a biztonságérzetet, hogy rövid távollét után hamarosan visszatérnek hozzá. Egymagában nem elegendő a kijelentés, hogy anyu mindjárt jön, és addig sem történhet semmi baja. A gyereknek ezt át is kell élnie. Ha szorong, ne próbáljunk a lelkére beszélni. Ne is erőltessük, hogy győzze le szorongását. Inkább lassan szoktassuk hozzá, hogy kis időközöket a szülők nélkül töltsön.
A gyakorlás első lépése például, ha azt mondjuk a gyereknek:
114
- Kimegyek néhány percre az előszobaajtó elé. Építesz nekem addig egy szép tornyot? Aztán bejövök, és nagyon fogok örülni a meglepetésnek, amit te egyedül csináltál.
A második lépés: - Kiviszem a szemetet, és behozom a postát. Mindjárt
visszajövök, és kíváncsian várom, hogy megmutasd, mit játszottál.
Az időközök tehát egyre hosszabbodnak. De iskoláskor előtt természetesen ne hagyjuk hosszabb időre felügyelet nélkül a gyereket.
Amikor a gyereket beíratjuk az óvodába, mutassuk meg neki futólag a helyiségeket meg a játékokat, de minden hűhó nélkül. Azután a gyerekkel együtt látogassuk meg néhányszor rövid időre azt az óvodai csoportot, amelyikbe felvették. Ne erőltessük, hogy a gyerek rögtön játsszék is a többiekkel. Csak amikor észrevehető érdeklődést mutat, akkor kérjük meg, hogy vegyen részt ő is a játékban. A gyereknek lassan kell hozzászoknia az új helyzethez. A szülőtől való elválás és az ismeretlen környezet ne rójon rá túlságosan nagy terhet.
A beszoktatás első szakasza után hagyjuk a gyereket egy darabig magára a csoporttal. De előzőleg ezt tudassuk vele! Közben például elbeszélgethetünk a vezető óvónővel. Utána térjünk vissza a csoporthoz, de üljünk le kicsit távolabb. Távozásunk lassan történjék. Hirtelen eltűnésünk sokkot okozhat a gyereknek. Pedagógiailag helyesen vezetett óvodában elfogadják a gyerek fokozatos hozzászoktatását az új helyzethez.
Gyakran előfordul az is, hogy a gyerek már jól érzi magát az óvodában, otthon mégis nyafog, hogy nem akar oviba menni. Ilyen esetben nem kell sokat vitatkozni. Fogadják el a vonakodást, de ne csináljanak belőle nagy ügyet. Emlékeztessék a gyereket, mennyi kellemes, szép dolog történt vele ma is meg tegnap is az
115
óvodában. Mondják el neki újra meg újra, mennyire érdekli önöket, amikor az óvodában történtekről beszél, és hogy már előre örülnek, hogy holnap is ilyen izgalmas történeteket fog elmesélni. Ha a gyerek tovább nyafog, tegyenek úgy, mintha nem is hallanák. Semmiképpen ne engedjenek neki! Hiszen az óvoda roppant fontos előgyakorlat az iskolához.
116
Ha a gyerek zavarja a tanítást
A KRUMPLIORRÚ BOHÓC
Robi eleinte nemigen szeretett iskolába járni, hiszen egyetlen óvodai barátja sem került az osztályába. Az idegen gyerekek jóformán szóba sem álltak vele, Robi magányos volt, és nem érezte magát biztonságban.
Néhány hete azonban egész másképp néznek Robira az osztálytársai. A dolog azzal kezdődött, hogy a tanító néni egyik nap olyasmit kérdezett, amire Robi nem tudott válaszolni. A gyerekek meg bámultak rá. Robi zavarában fintorokat vágott, és hogy mégse álljon az osztály előtt, mint szamár a hegyen, egyszerűen kibökött valami vicceset. Erre persze hangosan kacagott valamennyi gyerek. A tanító néni ugyan haragudott, de Robit ez nem zavarta. Csak az volt a fontos, hogy a gyerekek nevettek, és ezzel végre - legalábbis úgy gondolta - befogadták.
Robi már nem érzi magányosnak magát. A sikerült tréfa óta további bohóckodásokat talál ki, mert mindenáron szeretné megnevettetni a gyerekeket. De most már csak néhány gyerek kuncog, a többiek rég megunták Robi vicceit. Csakhogy Robi ezt nem veszi észre. Változatlanul azt hiszi, ő a legviccesebb gyerek az egész osztályban. Pedig egyszerűen csak rendzavaró.
A tanító néni egyik nap bejelenti, hogy cirkuszba viszi az osztályt. A gyerekek persze alig várják a nagy eseményt.
117
Végre indulnak a cirkuszba. A tanító néni már jó előre gondoskodott jegyekről, az osztály az első sorban kap helyet.
A zenekar rázendít a bevonulási indulóra, kezdődik a parádé. Akrobaták kézen járva jelennek meg a porondon, mások szaltózva vonulnak be, felcicomázott lovak ügetnek körbe, felöltöztetett kutyák tipegnek két lábon, benyargal egy csacsi, mögötte bohócok bukfenceznek, Jancsi bohóc mindenkin keresztülesik a csónak nagyságú cipőjében.
Ezután az elegáns cirkuszigazgató üdvözli a nagyérdemű közönséget, és bejelenti az első számot. Az oroszlánszelídítő következik. Robi mozdulatlanul, izgatottan figyeli, hogyan ugrik át a karikákon az oroszlán. Tiszteletet keltenek benne a nagy állatok. Amikor vége a számnak, megkönnyebbül, hogy az oroszlán ilyen szépen szót fogadott idomítójának, és nem történt semmi baj.
Az izgalmas mutatvány után bohócok bukfenceznek a porondra, a gyerekek nagy örömére. Robiban feltámad a fontoskodás kisördöge: utánozni kezdi a bohócokat. A gyerekek oda sem hederítenek Robi bohóckodására, csak azt figyelik, ami a porondon történik.
Hanem van ott egy különlegesen mókás bohóc - bozontos, zöld haja van, azon parányi fekete keménykalap ül, az orra pedig óriási piros krumpliorr, s valahányszor a bohóc kifújja, az orra félelmetesen dudál -, nos, ez a bohóc észreveszi Robi bohóckodását!
Egyszer csak odakurjant Robinak: - Nini, egy kolléga! Uram, meghívhatom a porondra?
Ugyan, csatlakozzon hozzánk, hogy valamennyien megcsodálhassuk a mókáit!
Robi megijed. Kicsit zavarban van, de azért büszke, hogy a bohóc észrevette. Be is mászik a porondra.
- Te afféle mókamester vagy, ugye, hát most mutasd meg nekünk, mit tudsz! - unszolja barátságosan a bo-
118
hóc. Igen ám, de Robinak ezúttal semmiféle igazi móka nem jut az eszébe! Csak azt tudja elismételni, amivel az osztálytársait szokta szórakoztatni: fintorokat vág, szamárfület meg orrot mutat a bohóc háta mögött, mond is valami csacsiságot - de senkit sem sikerül megnevettetnie.
- Krumpliorrú, folytasd! - kiabál a bohócnak egy kislány. - Ez a fiú egyáltalán nem vicces! Még annyira se, mint a Jancsi bohóc! - Sőt néhány gyerek ki is fütyüli Robit. Mások meg rákiabálnak: - Eriggy a helyedre! Ne zavard az előadást!
Robi képe pulykavörös; alig-alig tudja visszafojtani könnyeit. Áll, áll a porondon, mint aki sóbálvánnyá meredt. A bohóc megsajnálja. Segíteni próbál a gyereknek, elterelni róla a figyelmet.
- Hölgyeim és uraim! - rikkantja. - Egy kis figyelmet kérek! Én, mint minden idők legnagyobb trombitása, elfújom önöknek a „János bácsi"-t! Szíveskedjenek velem énekelni!
Azzal mélyen meghajol, olyan mélyen, hogy krumpli-orra a padlót veri, és mindjárt heves dudálásba kezd, amit abba sem tud hagyni.
- Segítség! Hagyod abba a dudakoncertet, nyavalyás orrom?! Ha így dudálsz, hogy fogok trombitálni?
De az orr csak dudál tovább. A bohóc huzigálja, csipkedi, de nem sikerül hallgatásra bírnia - az orr egyre harsányabban dudál.
A jelenet annyira mulatságos, hogy Robi el is felejti, milyen szégyenben maradt az imént, és vidáman nevet a többi gyerekkel. Amikor a bohóc észreveszi, hogy Robinak megjavult a kedve, felszólítja: ugyan tapsoljon kettőt - hátha engedelmeskedik neki az ő rémséges orra. Robi hangosan tapsol - és íme: a krumpliorr elnémul.
- Hálás köszönetem, kolléga! Végre-valahára elkezdhetjük a trombitahangversenyt! - Azzal a bohóc egy kis
119
trombitát nyom Robi kezébe. - Légy szíves, add meg a hangot.
Robi teli tüdőből belefúj a trombitába - hang helyett azonban konfetti zúdul ki belőle! Robit tetőtől talpig tarkabarka konfettiáradat borítja! A közönség hahotázik, Robit már nem csúfolja senki.
- Látod, igazi bohóc vagy - súgja mosolyogva a bohóc Robinak -, jókedvűen együtt játszol velünk, és nem akarsz mindenáron az előtérbe tolakodni. Most pedig -fordul a közönséghez - énekeljétek el a „János bácsi"-t, én meg fújom hozzá a kíséretet.
A bohóc végigmasírozik a porondon, Robi a nyomában. Ezzel vége a számnak, és mindenki elégedett az előadással.
Másnap, az iskolában, a tanító néni a szünetben magához hívja Robit.
-Tegnap a cirkuszban, a konfettizápor közben, ami megszabadított téged a kellemetlen helyzetből, támadt egy ötletem. Minden olyan óra után, amelyben nem bohóckodtál, jutalmul beragasztok a füzetedbe egy konfettit - vagyis egy színes pontot. Ahányszor összegyűlik tíz jó pontod, választhatsz, melyik osztálytisztséget szeretnéd betölteni. Persze az osztálytársaid is részt vesznek a nyereményjátékban. Ha már nem nevetnek többé a bohóckodásodon, és azért csodálnak, mert jó pajtásuk lettél, és ugyanúgy figyelsz, mint ők, akkor az osztály határozhatja meg például azt, hogy hová menjünk legközelebb kirándulni. Gondolom, te sem akarsz többé szégyenben maradni, mint tegnap a cirkuszban. Majd meglátod, mennyivel kellemesebb, ha a többiek valóban szeretnek, nem pedig kinevetnek.
Robi nyomban beleegyezik. Mit gondolsz, hány színes pontot nyert Robi? Elárulom
neked. Mivel már nem csinál buta tréfákat, mint azelőtt, olyan a füzete, mintha konfettieső zuhogott volna rá.
120
Amit a szülőknek tudniuk kell
A gyereknek különleges sikerélményt jelent, ha osztálytársai nevetnek valamelyik megjegyzésén. Élvezi, hogy kiemelkedett közülük, és „tekintélyt" szerzett. Pozitív figyelemnek éli meg a nevetést. A tanító korholása korántsem hat rá annyira, mint a közvetlen csoportos reagálás.
Ezek az iskolai „paprikajancsik" többnyire olyan gyerekek, akiket nemigen fogadnak el az osztálytársaik, nem akad barátjuk. Az ilyen gyerek számára vélhetőleg a hangoskodás a figyelemfelkeltés egyetlen módja. Osztálytársainak érdeklődését azzal szerzi meg, hogy zavarja a tanítást.
Hiába próbálnak önök otthon a gyerek lelkére beszélni, hiába magyarázzák el, mennyire fontos, hogy ne zavarja a tanítást butaságokkal, még ha belátja is mindezt, akkor sem érnek el nála átütő sikert. Az a legfontosabb, hogy együttműködjenek a tanítóval. A tanító feladata, hogy megbeszélje a gyerekkel a problémát, és -ha a gyerek beleegyezik - elmagyarázza a többi tanulónak, hogyan segíthetnének neki ők is. Például igyekezzenek visszafojtani a nevetést, ha a gyerek zavarja a tanítást.
Számításba kell venni, hogy a gyerek nyilván erősen igényli, hogy valamilyen formában elismerjék, hogy az osztályban fontos helyet foglaljon el. A tanító tehát elmondja az osztálynak, hogy ő az összes gyereket figyeli: mennyire figyelmesek, mennyire működnek együtt, és efeletti örömét dicsérettel vagy bólintással fejezi ki (minden kivételezés nélkül). Mivel azonban valameny-nyien tudják, hogy az illető osztálytársnak különlegesen nehezére esik uralkodnia magán, sikeres teljesítményként kell megítélni, mennyire figyel tanítás alatt. Ezt pedig ugyanúgy kell értékelni, mint a többi tanuló különleges teljesítményét.
121
A gyerek minden óra után kiviszi üzenőfüzetét (vagy egy jegyzetfüzetet) a tanítónak, aki aláírja, vagy beragaszt egy jó pontot. Ez a figyelem a gyerek elismerése, ugyanakkor tájékoztatás a szülőknek. Lehetőséget ad nekik, hogy otthon is megdicsérjék a gyereket. Ha a gyerek zavarja a tanítást, se a tanító, se a szülők ne reagáljanak semmiféleképpen. A következő órán pedig ismét ösztönözzék a gyereket.
A tanító ne felejtse el időnként bólintással vagy dicsérettel jelezni, hogy észrevette a gyerek igyekezetét. Elsősöknek nehéz háromnegyed óra hosszat kitartani, rövidebb időközökben van szükségük pozitív visszajelzésre!
Megalapozatlan némelyik tanítónak az az aggálya, hogy a többi gyerek megirigyelheti egy tanuló különleges programját. Ha a tanító a többi gyerek segítségét kéri, és méltányolja is ezt a segítséget, az osztálytársak készségesen elfogadják, hogy egy társuk átmenetileg előnyben részesül. Tehát nem féltékenységre, hanem éppenséggel a bajtársiasságra kell apellálni. A pozitív magatartás megbecsülése révén a gyerekek példát is vesznek társukról, és ők is megemberelik magukat (tanulás minta után, lásd 8. old.). Különösen fontos tehát a tanító elismerése.
122
Ha a gyereket gúnyolják
PÖTTÖM, PUFI, PIPASZÁR
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, aki olyan picike volt, hogy mindenki Pöttömnek hívta. Pöttömnek szólították a szomszédok: - Szervusz, Pöttöm! - üdvözölte reggelente a pék, akitől mindennap friss zsemlét vásárolt, a gyerekek utánakiabáltak az utcán: - Hova visz a kurta lábad, Pöttöm? -, de még a tanító bácsi sem szólította másképp, csak Pöttömnek. Amitől a kisfiú igencsak elszomorodott.
Egy szép napon Pöttöm kiment a parkba, és meglátott egy fiút, aki egy padon ült, fejét a tenyerébe támasztotta, és nagyokat sóhajtott. Pöttöm megsajnálta az idegen fiút, és elhatározta, hogy megszólítja. Remélhetőleg nem fog mindjárt kinevetni - gondolta. Összeszedte hát a bátorságát, és megkérdezte az idegen fiút:
- Mért sóhajtozol olyan keservesen? Honnan jöttél? Még sohasem láttalak.
Az idegen fiú riadtan kapta fel a fejét. - Micsoda? Te szóba állsz velem? Nem is csúfolsz,
mert ilyen kövér vagyok? Csak akkor vette észre Pöttöm, hogy az idegen fiúnak
kerek holdvilágképe van, és széle-hossza szinte egy. - Á, azt nem is vettem észre - mondta Pöttöm. - Csak
azt, hogy olyan szívszaggatóan sóhajtozol. - Hát éppen ezért sóhajtozom. Mert a gyerekek foly
ton csúfolnak. Még csak nem is szólítanak a nevemen,
123
hanem Pufinak hívnak, és ez nagyon elszomorít. Igazán nem tehetek róla, hogy ilyen kövér vagyok!
- Hát akkor mit szóljak én? Pontosan úgy vagyok, mint te. Nem tehetek róla, hogy nem nőttem nagyobbra. Szerintem a gyerekek borzasztóan buták, ha olyasmi miatt gúnyolnak bennünket, amiről nem tehetünk.
- Igen, a gyerekek buták! Tökfejek! Szétkürtöljük mindenfele, tök, tök, tök itt minden gyerek feje! - kacagott immár vidáman a két fiú.
- Hát ti meg mit kiabáltok? - toppant elébük hirtelen egy harmadik fiú. Hosszú, vézna lába volt, vékony karja majd a térdéig lógott. Hajlottan tartotta magát, hogy ne lássék annyira hosszúnak.
- Igazatok van, szerintem is tökfejek errefelé a gyerekek. Engem például Pipaszárnak csúfolnak.
- Micsoda? - kiáltott fel Pöttöm és Pufi. - Bárcsak lehetnék akkora, mint te, egy árva szóval
sem panaszkodnék! - sóhajtott Pöttöm. - Ha olyan vékony volnék, mint te, nem keseregnék! -
tódította Pufi. - Szamárság - legyintett Pipaszár. - Szívesen cserélnék
bármelyikőtökkel. Volnék csak pár kilóval több, egy arasz-szal rövidebb, mindjárt boldog lennék.
- Lennék, mint te, olyan, lennél, akárcsak én - nem furcsa tünemény? És még rímel is! - nevettek, és ezzel megpecsételték a barátságukat.
Pöttöm, Pufi és Pipaszár mindennap találkoztak, és egyikük sem látott a másik kettőben semmi különöset. Ha a többi gyerek gúnyolódott, ők csak elkántálták:
- Szétkürtöljük mindenfele: tök, tök, tök itt minden gyerek feje! - és nem búsultak, hiszen már nem voltak egyedül.
Amikor a többi gyerek észrevette, hogy a három fiú ügyet sem vet a csúfolódásra, megelégelték ők is, és -lássatok csudát - hamarosan rájöttek, hogy mind a három helyes, mókás pajtás. Pöttöm most sem volt na-
124
gyobb, Pufi se soványabb, Pipaszár teltebb vagy kurtább - mégis minden megváltozott. Vajon miért?
A három jó barát megmutatta a gyerekeknek, hogy csak buta emberek ítélnek a külső után. Természetes, magabiztos vidámságukkal bebizonyították, hogy ők sem mások, mint a többi gyerek, és éppen úgy közéjük tartoznak, mint valamennyien.
Amit a szülőknek tudniuk kell
Nagyobb, kisebb, kövérebb, soványabb... mindaz, ami a gyereket kortársai közösségétől látnivalóan megkülönbözteti, nagy problémát jelenthet. Kinevetik, ingerlik, csúfolják. Ráadásul a gyerekek sokszor különlegesen kegyetlenek, ha nem is tudatosan. Minden, ami más, ami eltér a normától, feltűnik és figyelmet kelt. A gyerekek, de a felnőttek is, először csak megjegyzéseket tesznek: - Hogy te milyen kicsi vagy! - Ilyenkor az érintett személy reakciójától függ, hogy a megjegyzések gúnyolódássá fajulnak-e. Ha a gyereknek sikerül semmibe vennie az efféle megjegyzéseket, vagy éppenséggel helybenhagynia: - Igen, valóban kicsi vagyok -, akkor a provokáció hamarosan abbamarad. Ha azonban sértődöttnek mutatkozik, ha megkísérli a megbántottságát kihívó magatartással leplezni, ez egyenesen felhívásul szolgál a többieknek, hogy tovább gyötörjék.
Hogyan segíthetünk a gyereknek, akit gúnyolnak? 1. Azzal, hogy elfogadjuk a problémáját:
Vagyis: ne próbáljuk kibeszélni belőle a nehézségeit (- Ugyan, eredj már! Nem olyan nagy baj az! Te különben is...), hanem tanúsítsunk megértést (-Biztosan szégyelled, hogy kisebb/nagyobb/kövérebb, ... vagy, mint a többi gyerek. Igaz? Tudom, hogy rosszulesik, ha a társaid csúfolnak. Szeretnél te is éppolyan ... lenni, mint ők.).
125
2. Vezessük rá a gyereket, hogy hogyan küzdheti le a problémát:
-Ahány gyereket csak ismersz, mind egyforma? Nincs a csoportodban még kövérebb, haszontalanabb, soványabb, nagyobb, rendetlenebb ... gyerek? Gondold csak meg!
Képzeld, tegnap láttam egy kislányt, akit a buta gyerekek azért csúfoltak, mert nem szereti a fagylaltot! Te szereted a fagyit. El tudod képzelni, hogy van olyan gyerek, aki nem szereti? Furcsának találod, igaz? De vajon kicsúfolnád emiatt? Biztos, hogy nem. Látod: mindig vannak buta emberek, akik azért nevetnek ki valakit, mert nem értik meg, hogy valamiben más, mint ők, más a külseje vagy másképp gondolkodik.
Az a kislány egyébként, aki nem szereti a fagylaltot, szakasztott úgy viselkedett, mint a mesebeli három jó barát, Pöttöm, Pufi és Pipaszár. Ügyet sem vetett a buta gúnyolódókra, élvezettel beleharapott a sajtos zsemléjébe, és nevetve szaladt labdázni a barátnőjével. A többi gyerek pedig abbahagyta a gúnyolódást, mert már nem lelték benne élvezetüket.
Alapjában véve mindenki fütyül rá, hogy milyen valakinek a külseje, ha az illető jókedvű, barátságos, és nem hagyja magát kigúnyolni. Hamarosan észreveszik, milyen jó barát, és nem törődnek a külsejével.
Gondoljuk végig együtt, hány gyereket ismerünk, aki valamilyen tekintetben más, mint a többiek. Csodálkozni fogsz: sokkal több van, mint gondolnád. Csak azért nem tűnt fel neked, mert vidámak, és ügyet sem vetnek a gúnyolódásra.
3. Segítsünk a gyereknek, hogy megfelelőképpen értékelje önmagát:
- Gergő és Saci a barátaid, igaz? Mit gondolsz, miért jönnek el hozzád szívesen? Emlékszem, amikor megosztottad velük a csokoládédat. Jószívű vagy, nem irigykedsz. Erre büszke lehetsz. Még az is eszem-
126
be jut, hogy nem árulkodtál Gergőre, amikor valami butaságot csinált. Jó pajtás vagy, bízhatnak benned a barátaid. Emlékszel olyasmire, amikor valami aranyosat csináltál, és abból látszik, milyen is vagy igazában, és mennyire szerethetnek a barátaid.
127
Ha a gyereknek agresszív hajlamai vannak
TAMÁS ÉS A FEKETE HOLLÓ
Tamás zabolátlan, vad fiú. Mindenkivel verekszik, mert bizonyítani akarja, menynyire erős, és hogy nem hagyja magát. A gyerekek félnek a verekedős fiútól, és kitérnek az útjából. Nincs is Tamásnak egyetlen barátja sem.
A felnőttekkel felesel Tamás, és ha megróják, dacosan visszavonul a szobájába. De előbb még földhöz csap valamit, ami éppen a keze ügyébe esik, vagy nagy csattanással bevágja maga mögött az ajtót.
Egy este egyszer csak beröppen Tamás szobájának nyitott ablakán egy óriási fekete holló:
Kár, kár, kár, segít neked a holló már. Nem bélyegezlek én gonosznak, biztos nincs senkid s bánatos vagy. Kár, kár, kár, segít neked a holló már. Vadóc úrfi, állj fel, ahol vagy, s nézd varázstelevíziómat. Kár, kár, kár, segít neked a holló már.
A fekete holló egy parányi tévékészüléket tart a karmában. Szárnyával háromszor csapkod, s máris felbukkan a képernyőn a felirat: A kis fekete holló meg a jégemberkék.
Mivel te nem láthatod a filmet, elmesélem, miről szól.
128
Az Óriáshegységben sok-sok holló él. És a sok holló között van egy kis hollógyerek, aki vidáman játszik a többiekkel.
Csakhogy egy napon minden megváltozik. A hollószülőknek új fészket kell építeniük, és nagyon sok a dolguk. Segít az egész hollórokonság - hollónagyszülők, hollóbácsikák, hollónénikék. A nagy szorgoskodás, buz-gólkodás közepette nemigen jut idejük a kis hollógyerekkel törődni. Ez persze neki nagyon rosszul esik. Hol mérges, hol szomorú, hol csalódott - aztán megint mérgelődik, dühöng, végül már tombol. Ha a szülőknek végre jut rá idejük, hogy kérdezzenek valamit a kis hollótól, az szemtelenül, dacosan válaszol.
- De nagyon elpimaszodtál! - csóválják fejüket a hollószülők. - Miért nem tudsz olyan aranyos lenni te is, mint a többi hollógyerek? Végy róluk példát!
A kis holló erre azt gondolja, a szülei jobban szeretik a többi hollógyereket, mint őt. Nosza, a csőrével odavág a játszótársainak, sőt még a farktollaikat is megtépázza. Persze hátat is fordít neki hamarosan valamennyi kis holló, és nem hajlandók többet játszani vele.
Most persze azt gondolja a hollógyerek, hogy mindenki ellene van, senki sem szereti.
- Nincs is szükségem senkire! - gondolja dacosan. - Buták vagytok, csúnyák vagytok valamennyien! Utálatosak vagytok velem, én meg nem szeretlek benneteket.
És attól fogva még komiszabb a többi hollógyerekkel, szemtelenebb a felnőttekkel, konokabb a szüleivel szemben. Apja, anyja szüntelenül figyelmeztetik, a lelkére beszélnek, büntetik. De semmi sem segít, a hollógyerek továbbra is csak komiszkodik. A szülők nagy gondban vannak miatta, és elrepülnek a hófödte hegyekbe, hogy a bölcs jégemberkétől kérjenek tanácsot.
A jégemberke - hosszú ősz szakállú, jóságos vén törpe - azt tanácsolja: költöztessék hozzá egy időre a kis
129
hollót a havasokba. A jégemberkét jóságosnak, bölcsnek, segítőkésznek ismeri az egész állatvilág. Sok állat keresi fel tanácsért, a sebesültek ápolásért.
Így hát a hollógyerek a jégemberkéhez költözik. Szomorúan búcsúznak a szülei, anyjának még a könnye is elered. A jégemberke barátságosan fogadja a hollógyereket, és szinte észre sem veszi a durcás, mérges ábrázatát.
- Nagyon örülök, hogy eljöttél. Tudom, hogy megbízhatom benned, és sokat fogsz nekem segíteni. Nagy szívességet kérek tőled. Itt fekszik nálam a jegesmedve, szörnyen fáj szegénynek a hasa. Különleges gyógyfüre volna szüksége. Nagyon megkönnyítenéd a dolgomat, a hatalmas jegesmedve fájdalmait pedig enyhíthetnéd, ha hoznál a völgyből olyan gyógyfüvet. Nem könnyű feladat, megértem, ha nehezedre esik. De én bízom benned. Szerintem te okos és szorgalmas vagy, és fontos segítőtársam leszel. Megteszed, amire kérlek?
A hollógyerek nemigen tudja, mit válaszoljon. Nem szokott hozzá, hogy megbízzanak benne, hát még hogy ilyen fontos feladatot adjanak neki. Tétovázik, elbizonytalanodik. De aztán hangjára talál, és hetykén odavágja:
- Felőlem! Itt úgyis szörnyen unalmas, a sivár havasok között.
A jégemberkét nem izgatja, hogy a hollógyerek ilyen hetykén válaszol, mintha meg sem hallotta volna a szemtelen hangot.
- Köszönöm, igazán nagyon örülök. Szívesen segítesz, és ezért nélkülözhetetlen vagy a számunkra. Jó, hogy ennyire megbízhatom benned.
A hollógyerek ugyan még magának sem vallja be, de valójában nagyon büszke a jégemberke dicséretére. Gyorsan szárnyra kap, hogy a hatalmas jegesmedvének megkeresse a gyógyfüvet. Nem is olyan egyszerű a sok növény között megtalálni a megfelelőt. De a hollógyerek
130
örül, hogy ilyen fontos feladattal bízták meg, és hogy végre szükség van rá. Megkeresi a gyógyfüvet, és visz-szarepül a havasokba.
A jégemberke nagyon elégedett a hollógyerekkel, és nem is fukarkodik a dicsérettel. Hála a hollógyerek segítségének, a hatalmas jegesmedve hamarosan meggyógyul, és erősebb, mint valaha. Most már a többi állat is megbízik a hollógyerekben, és egyre gyakrabban folyamodnak a segítségéért. Hamarosan vetekszik fontosságban a jégemberkével. Első barátját, a jegesmedvét, követi a havasi nyúl, a pingvin, a fóka - és a végén a hollógyereknek már csupa-csupa jó barátja van. Sokat kell segítenie, de meg is szereti mindenki - hát egészen elfelejti régi, csúnya viselkedését. Kedves és barátságos, és mindenki bátran megbízhat benne.
Egy szép napon odaröppennek a szülei. Boldogok, hogy viszontláthatják az ő kicsi és ráadásul aranyos hollógyereküket.
- Sokat tanultál - mondja búcsúzóul a jégemberke -, tudod, hogyan kell másoknak segíteni, barátságos és megbízható lettél. Nagyon fogsz nekünk hiányozni! Gyere el látogatóba, ha majd sikerült a hollók bizalmát is elnyerned, akárcsak a miénket.
A hollógyerek nemcsak bátor és jó lett, de meg is okosodott - hát a többi hollóval éppoly barátságos és segítőkész, mint a havasi állatokkal. Mind többet adnak a szavára, és valamennyi hollógyerek vele szeretne játszani.
A szülőknek most sincs több idejük a hollógyerek számára, de mindig büszkén mosolyognak rá. Ebből tudja, hogy nem feledkeztek meg róla, és ha nem is érnek rá, hogy sokat foglalkozzanak vele, azért nagyon-nagyon szeretik.
Így végződik a varázstelevízió műsora. Tamásnak pedig egyszer csak szöget üt valami a fejébe:
131
-Talán te magad vagy az az egykori hollógyerek? Azért akarsz nekem segíteni, mert én is olyan buta vagyok, mint amilyen te voltál gyerekkorodban?
A holló bólint, és ad Tamásnak egy gyógynövényt, amelynek négy kerek levele van.
- Mit csináljak ezzel? - bámul Tamás.
Kár, kár, kár, segít neked a holló már. Ha kedved támad zúzni-törni, netán másokat meggyötörni, a hollófüvet kézbe vedd, nyomj össze minden levelet, s számolj egytől négyig tagoltan: a dühödnek hűlt helye nyomban. Ha kedves, készséges leszel, csak röpke idő telik el, s megszeretnek - akár a hollót -s barát sürög majd körbe, sok-sok. Kár, kár, kár. Búcsúzom. Úgy ám: két segítő lesz ezután.
- Én is olyan lehetek, mint a kis holló? De hogyan? Nálunk itthon nem gyógyíthatok jegesmedvét! És jégemberke sincs, aki segítene!
Reggeli közben Tamás elmeséli szüleinek, milyen kalandban volt része, és tanácsukat kéri: hogyan követhetné a hollógyerek példáját.
A szülők felajánlják, hogy majd ők játszanak Tamással jégemberkést meg hollógyerekesdit. A szülők a jég- . emberke szerepében megkérhetik például Tamást, a „hollógyereket", hogy segítsen a növényeket gondozni, vagy mondja meg, mi legyen a vasárnapi ebéd; más alkalommal menjen el bevásárolni a „jégemberke" helyett. Summa summarum: akárcsak a hollógyerek a jégemberkénél, Tamás a családban legyen fontos sze-
132
mély. Persze csak ha sikerül jól felhasználnia a fekete holló ajándékát, a gyógynövényt.
Valahányszor Tamás mérges lesz vagy dühbe gurul, kézbe veszi a gyógyfüvet, sorra megérinti a négy levélkét, és lassan számlál hozzá: - Eeeeegy, keeeeettö, hááááárom, nééééégy. Közben pedig a hollógyerek meséjére gondol. És lássatok csudát: a mérgét mintha elfújták volna!
Amit a szülőknek tudniuk kell
A gyerek agresszivitása megnyilvánulhat szóban (szemtelen, kiabál, csúnya szavakat használ) és tettekben (tönkretesz dolgokat, verekszik). A lereagáláshoz többnyire beéri szóbeli agresszióval. Agresszív magatartást többek között akkor tanúsít, amikor féltékeny, amikor úgy érzi, hátrányban van, nem értik meg, nem részesül kellő figyelemben.
Ahhoz, hogy megbirkózzunk a gyermeki agresszivitással, nem elegendő megakadályozni a dühkitöréseket. A cél: elhárítani az agresszió okát. Itt a családnak jut a legfontosabb szerep. Mindenekelőtt: ne legyen a gyereknek agressziós „mintaképe" a családban. Figyeljék meg, milyen gyakran kiabálnak a gyerekkel. Sikerül fegyelmezniük magukat? Fontos, hogy a gyerek számára nyugodt, megértő légkört teremtsenek. Érezze a gyerek, hogy elfogadják, hogy teljes értékű tagja a családnak, hogy szükség van rá, hogy fontos a szüleinek.
Hogyan leghelyesebb reagálni a gyerek agresszivitására? Ha szidják, büntetik a gyereket, nem sikerül belátásra bírniuk. Ez csak újabb megerősítés a gyerek számára: - Engem nem szeretnek! Nem értenek meg! - És így épp ez ellenkezőjét érik el - a gyerek megmakacsolja magát, és csalódottságát agresszió formájában reagálja le.
133
Az sem segít, ha a lelkére beszélnek, ezt ugyanis a gyerek úgy éli meg, hogy agresszív magatartása következtében részesül az igényelt figyelemben - vagyis megjutalmazzák, mert agresszív volt. A szülők érveit, akármilyen formában tálalják, a gyerek nem fogadja megfelelőképpen, és ezért nincs is jelentőségük.
A legfontosabb parancs: az agresszív magatartást nem szabad tudomásul venni, azaz nem szabad figyelemben részesíteni.
Ha fennáll a veszély, hogy a gyerek magában vagy másban kárt tesz, esetleg tör-zúz, el kell távolítani a „csatatérről". Nyugodtan, de határozottan és szótlanul vigyük el a „veszélyzónából". Ezután röviden megmagyarázhatjuk:
- Ha majd megnyugszol, örülünk, és akkor megint jókedvűek leszünk valamennyien.
Semmi esetre sem szabad a gyereket bezárni. Csak éppen el kell távolítani az előzőek színhelyéről. Ha továbbra is tombol, és ezt sikerül nem tudomásul vennünk, kedvezőbb lenne vele maradni. így lehetőségünk nyílik a gyereket, mihelyt felhagy a tombolással, pozitív figyelemben részesíteni. Az ilyenfajta agresszív roham ugyanis viszonylag sokáig tarthat. Őrizzék meg acélidegeiket!
Szemléltetésül álljon itt egy példa iskolaigazgatói múltamból:
A nyolcesztendős Tónit szülei már harmadik évétől (a „dackorszaktól") fogva problémás gyereknek minősítették. Anyja nagyon ideges és türelmetlen volt, és állandóan zsörtölődött. Apja látszólag nyugodt volt, de időnként „robbant", és ordítozott feleségével. A családi élet tehát nem volt harmonikusnak nevezhető. Tóni egyébként még féltékeny is volt négyéves öccsére.
Tóni állandóan úgy érezte, megsértették, megtámadták, félreértik. Nem voltak barátai, de dacosan kijelentette, hogy nem is kell neki senki. Előre nem látott semmiségek (ha a tanítónő vagy valamelyik osztálytárs
134
elejtett egy meggondolatlan szót; ha rajzolás közben kitört egy színes ceruza hegye...) rendkívül agresszív cselekedetekre késztették a gyereket. Kirohant a tanteremből, a falat rugdosta, székeket borított fel, kisebb gyerekeket bántalmazott.
Amikor Tóni egy alkalommal a szünetben az iskolaudvaron óvodásokat rugdosott meg, be akartam vinni az irodámba. A gyerek vadul hadonászott, a földre vetette magát, úgyhogy kénytelen voltam kivonszolni az udvarról. Az irodában rögtön fenyegetőzni kezdett: mindent szétrombol. Nem reagáltam a fenyegetőzésre, csak annyit mondtam nyugodtan: - Sajnálom. Látom, nagyon dühös vagy rám. - Egy pillanatra meghökkent, de rögtön összeszedte magát, és az íróasztalomról kezdte a földre hajigálni az iratokat. Közben szemmel tartott, és várta reakciómat. Én (akármennyire nehezemre esett) nem vettem tudomásul a provokációt. A gyerek ingerült lett, hogy cselekedete nem váltja ki a szokásos reakciót, de még nem adta fel. - Széttöröm a telefonodat! - fenyegetőzött, és lassan, rám-rám sandítva a telefonhoz ment. Ha akkor közbelépek, csak megerősítettem volna agresszív magatartásában. Fogta a telefont, de elég óvatosan ejtette le. Most már nem az volt a lényeg, hogy agresszióját töréssel-zúzással vezesse le - agresz-szív cselekvése csupán eszköz volt a provokálásomra, hogy reakciót kényszerítsen ki belőlem.
Én még akkor is hallgattam, és nem néztem a gyerekre. Elbizonytalanodott, egyszer-kétszer megrugdosta a falat, ledobta a földre a ceruzáimat, aztán durcás képpel az ablakhoz állt. Most jött el a pillanat, amikor figyelemmel kellett feléje fordulnom. Odamentem hozzá, könnyedén a vállára tettem a kezemet, és így szóltam:
- Azt hiszem, szomorú voltál, mert valaki megsértett. Igaz?
A gyerek nem felelt, de nyugton maradt. Szelíden megsimogattam, és így folytattam:
135
-Az embernek nagyon fáj, ha azt hiszi, hogy a többiek nem szeretik. El tudom képzelni, hogy gyakran egyedül érzed magad. Különben észrevettem, hogy nagyon szívesen és jól rajzolsz. Nagyon tetszenek nekem a rajzaid. Te, igazán örülnék, ha jó barátok lennénk, és ha néha meglepetésül rajzolnál nekem valamit. Itt, az irodámban nincsenek színes képek. Nézd, itt például milyen szépen mutatna egy rajz.
Merevsége lassan felengedett, de még akkor sem válaszolt. Kezdtem összeszedegetni a padlóról az iratokat meg a ceruzákat, és megjegyeztem:
- Igazán kedves volna, ha segítenél rendet csinálni. -A gyerek szótlanul segített. - Jól van, köszönöm a segítséget. Igazán jó barát vagy!
Másnap megkaptam a rajzot. Azután még sok másik követte. Majd miután több beható beszélgetést folytattunk, gyors ütemben alábbhagytak Tóni iskolai agresz-szív rohamai.
A szülőket felkértem, hogy viselkedjenek megfelelően, s értsék meg és szüntessék meg a gyerek agresszív magatartásának az okait. Megállapodtunk abban, hogy „sikerfüzetet" vagy „dicsérőfüzetet" fognak vezetni (pontos leírását lásd a 15-16. oldalon). Az agresszív gyerek természetesen túlnyomóan negatív magatartásával tűnik fel. A szülők kényszerítve érzik magukat, hogy szüntelenül figyelmeztessék, hogy „problémás gyerekük" lelkére beszéljenek. Eközben nem veszik észre, hogy a gyereknek számos elismerésre méltó tulajdonsága is van. Ha mindig csak negatív magatartására érkezik visszajelzés, semmi sem készteti arra, hogy javítson a visel-, kedésén. A dicsérőfüzet a szülök átnevelésére is szolgál: hogy több figyelmet szenteljenek annak, ami a gyerekükben pozitív. A gyereknek segít a dicsérőfüzet, hogy biztonságra és önbizalomra tegyen szert. Ezáltal az agresszív cselekedetek eredeti kiváltó okai fokozatosan elveszítik hatásukat.
136
Ha a testvérek marakodnak
DONCI ES DORKA, A MEDVEBOCSOK
Megfigyelted-e már az állatkertben a medvebocsokat? Láttad, milyen vígan hancúroznak? De ha a játék elvadul, mackómama belekap csemetéi bundájába, jól megrázza, és odébb viszi őket.
Dönci és Dorka is aranyos bocsok. Sajnos őket nem látogathatod meg az állatkertben, mert messze-messze laknak a mamájukkal együtt egy szép, meleg medvebarlangban. Dönci az idősebb, nagyobb is, erősebb is, mint Dorka. Döncinek már szabad egyedül is kijárnia a medvebarlangból - persze nem mehet el messzire. Odakint vidáman játszik, átmászik a kidőlt fatörzseken, vagy a patakban pocskol. Néha legyeket, pillangókat kerget, és a lehulló falevelek után kapkod. Gyakran meg csak hempereg a fűben, és vígan dörmög hozzá. Szívesen indul felfedezőútra is - de sohasem messzire. Annyira már megokosodott, hogy mindig a barlang közelében marad.
Néha nem bánja, ha Dorka is elkíséri. Kettesben olykor vidámabb a játék. De többnyire zavarja a kishúga. Mert Dönci már olyasmit is játszik, amihez Dorka még kicsi, vagy amit egyedül jobb játszani. Dorka ilyenkor mérges, mert azt szeretné, ha Dönci csak vele játszana. Mindent pontosan úgy akar csinálni, mindenből ugyan-olyat szeretne kapni, mint a bátyja. És ha nem játszik éppen a mamájával, Döncit nyaggatja. Belecsíp a hátuljába, elszedi tőle az édes bogyókat, vagy mancsával szétrontja a tornyot, amit Dönci rakott kavicsokból.
137
Dönci ilyenkor nagyon mérges, és bumfordi mackóorrával jól megbökdösi Dorkát. Dorka dühösen bömböl, és beszalad mackómamához a barlangba. Mackómama vigasztalja kicsikéjét, Dorka szorosan hozzábújik. Ám csakhamar megint játszani támad kedve. Felmászik mamája hátára, a bundáját tépázza, a fülét harapdálja, a hátán szánkázik. Mackómama mindezt békésen tűri.
Jó játék, én is ilyet akarok játszani - gondolja Dönci, és közelebb cammog. Felugrik anyja hátára, de akkora lendülettel, hogy letaszítja Dorkát.
Most már Dorka haragszik, és belekap Dönci lábába. Dönci felvisít és lepottyan mamája hátáról. De mindjárt talpra vergődik, és jókora pofont ken le a húgának, mert már ő is dühbe gurult. Dorka pedig gyorsan kimereszti karmát, és jól megkarmolja Dönci orrát. Aztán... De nincs „aztán", mert mackómama fenyegető brummogással véget vet a csetepaténak.
Ha a bocsok összekapnak, mamájuk nem avatkozik be. De ha istenigazában bedühödnek, akkor kénytelen közbelépni. Mit csináljon mackómama a két pukkancs gyerekével? Egyformán szereti mind a kettőt, és fáj neki, ha bántják egymást.
Végül szomszédjához, a sashoz fordul tanácsért. A sas ott fészkel a közelben egy magas hegyen. Sok mindenről tud, hiszen ő a levegő királya, és a magasból látja, mi történik a földön. Mackómama elpanaszolja bánatát.
-Adok neked egy hegyikristályt - mondja a sas. -Eredj vissza a barlangodba. Meglátod, a kristály segít.
És mielőtt mackómama bármit is kérdezhetne, a sas már messze száll.
Nagy az öröm a barlangban, hogy mackómama hazatért.
- Mit hoztál? Hol voltál? Mit csináltál? Mesélj! Nem, előbb nekem mesélj! Én kérdeztem először! Nem igaz, mert én! Buta vagy! Mama, azt mondta, hogy buta
138
vagyok! Igenis az vagy! Nem igaz, te vagy buta! - és már kezdődik is a verekedés.
Mackómama elszomorodik, és közbe akar lépni. Ám hirtelen nagyot villan a hegyikristály, hogy mackómama szeme belekáprázik. Lehunyja a szemét - és abban a pillanatban mély álomba merül.
- Mama, ébredj fel! Dönci mindig bánt! - Nem igaz! Ő az oka! Mindig hazudik, mama! De mackómama semmit sem hall a csetepatéból. Al
szik, mint a bunda. - Éhes vagyok, mama! - nyafog Dorka. - Ki ad nekem
enni? Mama, ébredj fel! - Ugyan, mit bőgsz mindjárt. Keress magadnak bo
gyókat. Talán még méhkast is találunk. Akkor nyalakodhatunk a mézből. Várj, mindjárt jövök - vigasztalja húgát Dönci. Aztán együtt nekiesnek a finom csemegének.
- Unatkozom. Játszani akarok. De mama még mindig alszik. Akkor játsszál velem te, Dönci.
- Nem érek rá - mondja Dönci. - Megyek köveket görgetni a folyóba. Neked nem szabad, mert még beleesel a vízbe.
- Akkor maradj itt - nyafog Dorka. - Ugyan, ne légy már olyan, mint egy pólyás! Tudsz te
egyedül is játszani. Találj ki valamit. Én is mindig kitalálok mindenféle játékot. Meglátod, milyen mókás. Később majd játszunk együtt.
Dorka persze nem szeretné, ha Dönci pólyásnak tartaná. Ezért ő is kitalál magának valami játékot, akárcsak a bátyja.
Amikor Dönci visszajön a folyótól, örül, hogy Dorka már olyan szépen tud egyedül játszani.
- Tényleg nem vagy már pólyás - dicséri a húgát. Most hancúroznak egy kicsit, már ahogy medvebocsoknál szokás. Csak úgy, mulatságból. Dönci vigyáz, hogy ne legyen goromba, de már Dorka sem annyira kényes.
139
Hemperegnek, kacagnak, és amikor elfáradnak, mind a ketten mackómama mellé kuporodnak, aki még akkor is mélyen alszik.
Másnap reggelre mind a hárman jól kialudták magukat. A bocsok persze boldogok, hogy mackómama megint tud velük beszélni, játszani. Hiszen milyen jó is az, amikor velük foglalkozik, és nem alussza át az egész napot!
- Na de ilyet! Ugyan fura segítséget kaptam a hegyikristálytól! Mit műveltetek? Nagy volt a veszekedés?
- Dönci nagyon aranyos volt. Még ennivalót is szerzett.
- Dorka pedig, képzeld, mama, egyedül játszott, mint egy nagy medvebocs! Egyáltalán nem veszekedtünk!
- No, akkor csakugyan segített a kristály. De igazából azért nem akarok mindig elaludni, valahányszor összekaptok. Ti is biztosan jobban szeretnétek, ha ébren maradnék. Azért talán akkor is tudtok úgy viselkedni, mint tegnap. Ha megint elkezdtek marakodni, ami testvérek között gyakran megesik, a kristály figyelmeztetésül felvillan. Akkor nem fajul el a veszekedés, és én sem alszom el. Jó lesz?
- Nagyon jó! - vágják rá vidáman a bocsok. És csakugyan, mackómamának ettől fogva sohasem
kell egy teljes napot átaludnia. Néha-néha azért felvillan a kristály. De az igazi nagy veszekedéseknek vége.
Amit a szülőknek tudniuk kell
A szülők nyilván egyformán szeretik valamennyi gyereküket, de ez még nem jelenti azt, hogy egyformán bánnak mindegyikkel. Gyakran túlzott követeléseket támasztanak a legidősebbel szemben, elvárják tőle, hogy ő legyen az „okosabb", hogy engedjen, hogy felelős legyen
140
kistestvéreiért, hogy viselkedjék önállóan. A legkisebbnél pedig nagyon is könnyen élnek a szülők a mentséggel: - Hiszen még kicsi, nem érti még ezt. - Holott elsőszülöttjüknél, amikor ennyi idős volt, nem éltek volna ezzel az indoklással, hiszen amióta testvérei születtek, őrá hárul a „nagy" szerepe.
Minden gyereket a korának és fejlődésének megfelelően kell tehát kezelni, függetlenül a testvérek között elfoglalt helyzetétől.
Ha a gyerekek úgy érzik, hogy testvérük a kora miatt előnyben részesül, utánozni kezdik. A nagyobb egyszerre kisgyerek módjára viselkedik, a legkisebb a „nagyot" utánozza. Ha ezt megtiltják nekik, vagy dorgálják miatta, a csalódottságot általában a testvér iránti agresszióba fojtja.
Ha a legnagyobb gyerektől azt kell kérniük, legyen tekintettel a kisebbre, vagy mondjon le a kedvéért valamiről, ne azzal érveljenek, hogy „mert te vagy a nagyobb". Ez nem érv a gyerek szemében. Úgy véli, hátrányba került, és nem érzi át, mi is a valódi értelme annak, hogy tekintettel van a testvéreire. Hangsúlyozzák inkább a kölcsönös segítség jelentőségét a családi kapcsolatban.
A testvérek közötti féltékenységet és veszekedést korlátozhatják, de nem akadályozhatják meg. Egészen természetes a versengés, az erők összemérése. Igyekezzenek távol maradni a testvérek közötti civakodástól. Semmiképpen se játsszák a bíró szerepét. Csak akkor lépjenek közbe, ha valaki vagy valami veszélybe kerül. Utaljanak a marakodók érzéseire („nagyon haragos vagy", „mérgelődsz"), de ne hirdessenek ítéletet. Azután próbálják meg a gyerekeket szétválasztani, és a figyelmüket másra terelni.
Ha a gyerekek az átlagosnál gyakrabban veszekszenek, legelőször is kérdezzék meg őket, kit-kit mi zavar a másikban, és mi az, ami mégis tetszik benne. Közösen állapítsanak meg hatásos rendszabályokat.
141
Ha veszekedés van a levegőben, alkalmazhatnak tréfás jeladást (a gyerekek által kitalált „titkos jelet"), ami a kívánt viselkedésre emlékezteti a gyerekeket. Ha ezután hamarosan sikerül abbahagyni vagy legalábbis tompítani a vitát, választhatnak a gyerekek játékot vagy mesét. Ha a gyerekek nem reagálnak a jelre, rögtönözzenek nekik „párbeszédet" egy babával, plüssál-lattal, arról, hogy milyen jó lesz, ha a gyerekek abbahagyják a veszekedést, milyen jól fognak majd velük játszani. így a veszekedés közvetlen említése nélkül rávezethetik őket a kívánt magatartásra. Csak ezután említsék a helyzetet, amelyből a veszekedés támadt, és újra beszéljék meg a programot.
Ha kevesebb lesz a veszekedés, a programmal fokozatosan fel lehet hagyni.
142
Hogy a gyerek jó partner legyen
A MOKUSGYEREKEK
Berci mindennél jobban szereti az állatokat. Jól ismeri életüket, szokásaikat, és órákig képes állatokat figyelni. De jó barátai a növények is. Berci sohasem tör le egyetlen faágat sem, és virágot sem tép le kedvtelésből.
Berci minden tekintetben kedves, barátságos, szolgálatkész gyerek. Segít édesanyának a házi munkában, és néha már ö maga is elkészít egy-egy egyszerűbb ételt. Anyukája örül, hogy Berci ennyire szereti az állatokat, a természetet. És büszke a kisfiára, amiért olyan szorgalmasan segít odahaza. Csak az szomorítja el egy kicsit, hogy Berci nemigen játszik a többi gyerekkel.
Csakhogy Bercinek semmi kedve más gyerekekkel játszani. A fiúk nagyon is vadak, a játékaik meg unalmasak, az az örökös foci, aztán mindig hencegnek, és folyton azon veszekszenek, melyikük a legerősebb. Kislányokkal sem játszik, habár némelyik lányos játék jobban tetszik neki, mint a fiúké. Csakhogy a lányok nem szeretnek fiúkkal játszani. Ezért aztán Berci a parkban többnyire kisgyerekekkel vagy éppenséggel kisbabákkal foglalkozik, akiknek mindegy, hogy ő fiú-e vagy lány.
A gyerekek hamarosan csúfolni kezdik Bercit. - Gyáva! Anyámasszony katonája! Otthon ül, a mama szoknyáján!
Bercit nagyon bántja a dolog, tudja, hogy nincs is iga-
143
zuk a gyerekeknek - de hát hogyan magyarázhatná meg ezeknek a butáknak, hogy igazságtalanok?
Amikor egy különösen pimasz kölyök utánakurjant: -Aztán tudod-e, hogy fiú vagy-e, vagy lány? -, Berci
rettenetesen szégyelli magát. Fáj neki, hogy a gyerekek ennyire nem akarják megérteni. Búsan ballag ki a városból a közeli kis erdőbe. Leül egy kidőlt fa törzsére, és halkan sírdogál.
- Mért olyan buták a gyerekek? Csak az a fiú, aki focizik meg verekszik? Egyáltalán mit jelent az, hogy valaki fiú? Én talán kevesebb vagyok, mert szeretem a kisgyerekeket, mert segítek otthon anyunak, és nem töltöm az időmet butaságokkal? Hiszen én is éppolyan gyerek vagyok, mint a többi!
-Te különlegesen jó gyerek vagy! - szólal meg egyszerre egy finom kis hang. Berci megretten. Jobbra néz, balra néz, előre és hátra - de sehol sem lát senkit. - Ide nézz, felfelé! A fa tetejére! - szól megint a hangocska.
Berci felpillant a fa tetejére, és végre meglátja, ki szólt. - Nini, egy kismókus! Gyakran megfigyeltem, amint
vidáman játszotok! Na de ilyet! Mióta tudnak a mókusok beszélni? - ámul Berci.
- Minden állatnak megvan a maga nyelve. Csak kevés ember érti meg - magyarázza a mókus, és leszökken a fáról. - Gyere, bemutatom a barátaimat - és a mókus már szökken is be az erdőbe. Bercinek ugyancsak szednie kell a lábát, hogy a nyomában maradjon.
-Dent az erdő mélyén épp gyűlést tartanak a mókus-gyerekek. Rengetegen vannak - ezren is lehetnek. Bozontos farkuk a magasba mered, és láthatólag roppant fontosnak érzik magukat.
- Éppen azt tárgyaljuk, hogyan osszuk be egymás között a munkát meg a játékot - magyarázza a mókus.
Egy sötétbarna mókus odakurjant a mókusgyerekseregnek:
144
- Jókora diók vannak az odúmban. Használhatnánk őket futballnak. Ki akar játszani? - És a sötétbarna mókus hamarosan össze is szedi a futballcsapatot.
Ezután egy vörösesbarna mókus emelkedik szólásra: - Van nálam jócskán virágnektár meg mogyoróié. Ren
dezhetnénk főzőtanfolyamot. Ki szeretne részt venni? -És mindjárt jelentkezik jó néhány mókusgyerek, akinek kedve támadt megtanulni a főzés csínját-bínját.
- Hát egy kézimunkaklubhoz mit szólnátok? - kérdi egy világosbarna mókus. - Hosszú fűszálakból például takarót horgolhatnánk télire, vagy függönyt, az odúnk bejárata elé.
- Nagyszerű ötlet! - örvendeznek a mókusgyerekek, és a kézimunkacsoport menten meg is alakul.
Ezután javaslatok hangzanak el versenyfutásra, távolugrásra, fogócskára, bújócskára és sok más vidám játékra. Megszervezik a játékcsoportokat, a sportköröket, de a munkacsoportokat is: néhány mókusgyerek jelentkezik, aki a beteg mókusnagypapának segítene szívesen. Mások vállalják, hogy dió- és makk-készletet gyűjtenek télire az öreg mókusoknak, akik már nem tudnak könnyen mozogni. Végezetül pedig nagy csoport alakul, amelynek az a célja, hogy az erdőből összeszedje a sok papírt, szemetet, amit az emberek szórtak szét.
E z már igen! - kiált elragadtatva Berci. - Nálatok aztán jó mulatság lehet a játék is, a munka is! Mindenki azt csinálhatja, amihez kedve van, és mégis nagy a rend, és mindenki szorgalmas!
- Te is olyan vagy, mint mi - feleli erre a mókus. - Segítesz anyukádnak, tudsz főzni, takarítani, és szívesen játszanál mindenfélét.
- Igen, igen - bólint Berci -, csakhogy itt nálatok nem nevetnének ki, mint otthon a városban a gyerekek. Egyébként, mondd csak: te mókusfiú vagy, vagy pedig mókuslány? És ez a sok mókusgyerek? Kik a fiúk, kik a lányok?
145
- Az egészen mindegy! - kacag a mókus. - De ha mindenáron tudni akarod, ha már érthetetlen módon ez any-nyira fontos neked - én lány vagyok. A többi mókusgyerekről most nehéz lenne megmondani, melyik micsoda. De mindegyik játék- és munkacsoportban nagyjából ugyanannyi a fiú, mint a lány. Nem tudom egész pontosan, mennyi, mert erre nem is figyelünk. Csak az a fontos, hogy jó pajtások vagyunk valamennyien. A szüleink is jó barátságban vannak, és minden munkát felosztanak egymás között. Mi is tőlük tanultuk.
- Micsoda? - ámul Berci. - Azt akarod mondani, hogy az apukák is végeznek házimunkát, hogy a fiúk engedik a lányokat focizni, és hogy fiúk is jelentkezhetnek a kézimunkaklubba?
- Hát persze. Miért ne? Mindegyik mókus azt csinálja, ami érdekli, vagy amihez tehetsége van. Világos, mint a nap! Miért csodálkozol? Hiszen ez magától értetődő! Miért érdekelné más a lányokat, mint a fiúkat, miért lenne máshoz tehetségük? Vagy miért kellene a fiúknak más munkát végezni, más játékot játszani, mint a lányoknak? Hiszen elsősorban valamennyien mókusok vagyunk! Tinektek, embereknek, néha egészen különös gondolataitok vannak! - ingatja a fejét a mókus. - Talán azért voltál annyira szomorú, mert az emberek buta módon megkülönböztetik a lányokat a fiúktól? Neked jó szíved van, és ez mindennél fontosabb. Büszke lehetsz magadra. Nevesd ki az embergyerekeket, ha butábbak, mint mi, mókusok. Hidd el nekem, nem vagy te gyáva, sem unalmas fickó, amiért nem szeretsz fiús játékokat játszani, és mert néha szívesen játszanál lányokkal. Igazad van, segítsenek csak a fiúk is a háztartásban. Hiszen ezt láthattad nálunk is. Mindannyian boldog, elégedett mókusgyerekek vagyunk. Ha néha összekapunk is valamin, ha néha elered is a könnyünk, azért jó pajtások vagyunk, fiúk, lányok - valamennyien. Isten veled! Gyere el hozzánk máskor is! Ne felejtsd el,
146
amit nálunk láttál! - És a mókus már szökell is vissza a barátaihoz.
Berci zavartan üldögél a fatörzsön. -Álmodtam vajon, vagy mindez valóság volt? Igazán
láttam a mókusgyerekek gyűlését? Hogy is volt csak? Náluk egészen mindegy, ha egy fiú olyan, amilyenek nálunk csak a lányok lehetnek, és egészen mindegy, ha egy lány olyan, mint amilyenek nálunk a fiúk. Okosak ezek a mókusok! Már gyakran megfigyeltem, milyen szorgosan, vígan gyűjtik a diót meg a makkot. De azon még sose törtem a fejem, vajon az a mókus, amelyik olyan fürgén ugrik fáról fára, fiú-e vagy lány!
Bercire mély hatást tettek a látottak. Igazuk van a mókusoknak - gondolja, míg hazafelé
ballag. - Nem hagyom, hogy a buta gyerekek elijesszenek. Utóvégre igazán büszke lehetek magamra, hiszen én is tudok mindent, amit általában lányok csinálnak, de azt is, amit csak fiúk csinálnak. Sokkal többet tudok, mint a városunk többi gyereke!
Berci már sokkal magabiztosabb. Újonnan szerzett önbizalmával felvértezve lép be a parkba. Ott alaposabban megnézi a gyerekeket, és észreveszi, hogy egyáltalán nem olyan boldogok és elégedettek, mint a mókusok. A fiúk összeverekedtek egy labda miatt, három kislány egy padon sugdolózik, de a negyediket nem avatják be a titokba. Egy fiú kedvetlenül, magányosan karikázik kerékpárján a gyepen, egy kislány unott arccal, egyedül ugrókötelezik. A homokozóban sem uralkodik kicsattanó jókedv: a kisfiúk lapátjukkal szétrombolják a kislányok homoktortáit, a kislányok bőgnek.
Ez nem maradhat így! - gondolja Berci. - Nevetséges lenne, ha a gyerekeknek kevesebb volna az esze, mint a mókusoknak! - El is meséli mindjárt a parkban játszó fiúknak-lányoknak, mit tapasztalt az erdőben, a mókusgyerekek gyűlésén.
147
- Piha! - húzza el a száját egy nagyobb fiú. - Micsoda hülyeség! Én aztán nem fogok lányos játékokat játszani!
- Nem érted, miről van szó! - mérgelődik Berci. - Mostantól fogva nincs többé fiús játék meg lányos játék. Csak gyerekjáték! Gondoljátok csak el! Mostanáig jóformán többet veszekedtetek, mint játszottatok, mert már rég meguntatok mindent. Próbáljátok csak meg!
- Na jó, megpróbálhatjuk - állnak rá a gyerekek. Berci hát megszervezi a különböző játékcsoportokat,
pontosan úgy, ahogyan a mókusoknál látta. És lássatok csudát: a gyerekek nagyszerűen mulatnak! Új meg új játékokat találnak ki, egyik ötlet követi a másikat!
A munkamegosztás lányok és fiúk között már nem működik ilyen gyorsan és simán. Hiszen sok fiú számára kényelmesebb, ha a nővére segít anyunak a törölge-tésben, ő pedig apuval barkácsol, vagy a sportközvetítést nézi a televízióban...
Amit a szülőknek tudniuk kell
Kicsi korában kezdjük el a gyereket arra nevelni, hogy partner legyen. Ez azt jelenti, hogy méltányoljuk, megbecsüljük tulajdonságait és képességeit. A partnerséghez tartozik az igazságos munkamegosztás is.
Mint ahogy az elméleti részekből leszűrhették, legtöbb magatartási forma nevelés eredménye. Lustaság, kényelmesség, uralkodni vágyás, félszegség, önállótlanság -mindezeket a „tulajdonságokat" a neveléssel oltjuk be a gyerekbe. Hasonlóképpen a mások iránti toleranciát, a későbbi életközösségben való viselkedést is tőlünk tanulja a gyerek. Ha egy gyereknek például csak azért, mert fiú, kezdettől fogva előjogokat biztosítunk (vadulhat, több szabadságot kap, otthon kevesebbet kell segítenie), ne csodálkozzunk, ha később megkívánja, hogy kiszolgálják, és nem lesz képes igazi partnerkapcsolatra.
148
Ha a szülői ház nem szolgál megfelelő példával, hasztalanul iparkodunk partnerré nevelni a gyereket. Amikor valamelyik házasfél (és nem feltétlenül mindig a férfi szolgál negatív példával) semmilyen módon nem partnercentrikus, aligha éli meg a gyerek az igazi közösség, a tolerancia és a kölcsönös megbecsülés szabályait. Ez a gyerek az után a mintakép után igazodik, amelyik a kedvezőbb feltételek között él - vagyis az önzőbb szülő után.
Legelőször is nekünk, felnőtteknek kell megtanulnunk, hogy leküzdjük a férfi és nő közötti szerepmagatartás kliséken alapuló elképzelését, hogy egy személyben elsősorban az embert lássuk, és ne a neme vagy a faja után ítéljük meg. Csakis így sikerülhet utat mutatnunk a gyerekeknek az igazi partnerkapcsolathoz.
149
Ha környezetvédelemre akarjuk nevelni a gyereket
A STÁLIKSZOK MEG A GUMMERÁNOK
Van valahol a végtelen világmindenségben egy sivár, kopár bolygó, amely valaha réges-régen egyike volt a legszebb égitesteknek.
Ott, ahol ma nincs más, csak szutykos homok meg kopár sziklaszirtek, valamikor kristálytiszta vizű folyók szelték át a viruló tájat. Az ég lágy kékségét tengerek és tavak tükrözték vissza. Átlátszó mélységükben vígan kergetőztek a vizek lakói. A mező virágoktól, bogaraktól tarkállott. Voltak ott piros, kék, sárga, fehér, rózsaszín és lila virágok, kicsik és nagyok, hosszú szárúak, rövid szárúak. Emitt pillangók röpködtek, ott katicabogár mászott, amarra szöcske szökkent, itt méhek zümmögtek, amott tücsök cirpelt. Ugyanilyen eleven élet verte fel az erdő csendjét is. Az erőteljes fák sűrű lombkoronája sok állatnak szolgált otthonul. Számtalan madárfajta fészkelhetett zavartalanul az ágak között, daluk boldogan visszhangzott az erdőben. Nyúl, sündisznó, őz, mókus és az erdőnek még sok más lakója surrant, szaladt, repült, kúszott, mászott elégedetten a zöld sűrűben.
Csakhogy állatokon és növényeken kívül egyéb lakói is voltak ennek a csodaszép bolygónak - a stálikszok meg a gummeránok. A stálikszok tapintatlan, mohó lények voltak, a gummeránok jóindulatú, de sajnos gyenge, együgyű lakói a bolygónak.
A mohó stálikszok nagy mohóságukban gyártottak és gyártottak mindent, amit csak kitalálni meg gyártani
150
lehet, és arra törekedtek, hogy minden az ö tulajdonukba kerüljön. Abban még nem volna semmi kivetnivaló, hogy új meg új gépeket, készülékeket találtak fel, új meg új dolgokat gyártottak - ha a stálikszok ésszerűen, célszerűen és mindenekelőtt értelmesen éltek volna a tehetségükkel. Csakhogy annyira eltöltötte őket a kapzsiság, hogy egyre csak gazdagodtak, és nagy bőségükben mit sem törődtek a környezetükkel.
Irtózatosan sok helyre volt szükségük, hogy minden tulajdonukat, minden javukat, valamennyi masinájukat el tudják helyezni. Ezért aztán nekiálltak és kivágták a fákat, kiirtották az erdőket, feltöltötték a tavakat, lebetonozták a mezőket, kiszárították a patakokat. De még így sem volt elegendő helyük. Elhatározták hát, hogy mindazt, ami nem vadonatúj, és persze a sok masinájuk minden hulladékát belehajigálják a folyókba, tavakba, tengerekbe. A stálikszgyerekek is követték szüleik példáját, a megunt játékokat, üres üdítősdobozokat, csokoládé- és cukorkapapírt, kartondobozokat, plasztikzacskókat elhajigálták réten, erdőben, folyókba, tavakba, tengerekbe - oda, ahova érték.
A gummeránok ugyan nem helyeselték a stálikszok viselkedését, de tenni sem tettek ellene semmit. Eleinte még észre sem vették, hogy minden egyre piszkosabb, hogy a természet lassan megbetegszik - továbbra is örültek a tarka rétnek, a zöld erdőnek. Amikor már lehetetlenség volt nem észrevenni, milyen kárt tettek a stálikszok a természetben, a gummeránok szörnyen megrémültek. Sírtak, ha találtak egy állatot, amelyet megsebzett egy elhajított konzervdoboz, ríttak a kiszáradt fák láttán, panaszolták a zavaros vizeket - de ugyanakkor tátott szájjal bámulták a stálikszok fényűző életét, amiből nekik is le-lepottyant néhány morzsa. Ezért aztán még úgy se mertek ellenszegülni a stálikszoknak.
Csak két gummerángyereknek, Tisztácskának és Bé-
151
kécskének volt annyi esze, hogy megpróbáljanak valamit tenni a szennyezés ellen. Először is összeszedték az erdőn-réten szanaszét heverő játékokat, plasztikzacskókat, dobozokat, papírokat, aztán lebuktak a vizek mélyére, hogy onnan is felhozzák a szemetet. De a bolygót már annyira elárasztotta a hulladék, hogy Tisztács-ka és Békécske hiába fáradozott.
Tanakodtak, töprengtek: mit tehetnének, s végezetül elhatározták, hogy elmennek a bolygó legbölcsebb lakosához, a vén bagolyhoz. A bagoly egy százesztendős tölgyben lakott, de már annak az ágai is betegen kor-nyadoztak. A bagoly elgondolkodva pislogott, tollászkodott, a füle tövét vakarta, aztán végre megszólalt:
- Segítek nektek. Ükanyám varázsitalt ásott el ennek a tölgyfának a tövében. Ha növényt, állatot vagy más élőlényt meghintenek a varázsital három cseppjével, egy szempillantás alatt átröppen a szomszédos lakatlan bolygóra. Csak az a veszedelmes, hogy se több, se kevesebb nem lehet három cseppnek Aki kevesebbet kap, magányosan bolyonghat a világmindenségben, aki többet, az egy messze távoli bolygóra kerül. És még valami. Nincs elegendő varázsital valamennyi lakosnak. Ezért a stálikszok nem kaphatnak belőle egyetlen cseppet sem. Talán jobb is így, mert a stálikszok nem tanulnak hibáikból, és az új bolygót hamarosan éppen így beszennyeznék. Hát jó, ássatok le a tölgyfa tövébe, és hozzátok fel a varázsitalt. Kérjétek meg a madarakat, hogy segítsenek helyesen elosztani az italt. De gyorsan, mert legfőbb ideje megmenteni a természetet.
Tisztácskának, Békécskének nem kellett kétszer mondani: a madarak segítségével háromcseppenként elosztották a varázsitalt az állatok és a növények között. Huss, eltűntek az erdők, zsupsz, nyoma se maradt a mezőknek, hujj, röppentek fel az állatok az égbe. Sivár, kopár és szürke lett a bolygó.
A gummeránok keserű könnyeket sírtak, de kényelmet-
152
lenül érezték magukat még a stálikszok is. Piros virág helyett megannyi rozsdás fém alkatrész, sárga virágok helyett ócska törmelék; hal helyett olajfolt úszott a vízen, fák helyett szemétdombok emelkedtek. Szemét borította az egész bolygót. Tlsztácska és Békécske még gyorsan megszórták a siránkozó gummeránokat a varázsitallal, hogy gyorsan megszabaduljanak a piszkos sivatag szomorú látványától. Végül pedig egymást is meghintették három-három cseppel.
Az utazás mindössze néhány másodpercig tartott, Tlsztácska és Békécske mégis úgy érezték, mintha hosszú, gyötrelmes álomból ébrednének, amikor leszálltak az új bolygón. Csodálatos látványt nyújtottak a buja, tarka mezők, tiszta folyók, tavak, tengerek, a pompás állatvilág, a dús erdőségek. Tisztácska és Békécske még a százesztendős tölgyfára is rátalált, amely immár egészséges ágaival nyújtózkodott a meleg napfény felé.
A gummeránok új erőre kaptak. Nekiláttak, hogy városokat építsenek, sőt még gépeket is szerkesztettek, ahogyan a stálikszoktól tanulták. De arra gondosan ügyeltek, hogy okosan helyezzék el és kezeljék gyáraikat, városaikat, gépeiket, hogy a természetben ne tegyenek kárt.
Amikor Tisztácska és Békécske a gummeránok közül utolsónak indult a nagy útra, a varázsital palackja még nem ürült ki egészen. Négy stáliksz talált rá, és mohón ki akarták inni a maradék italt. Az első nagyot hörpintett belőle, ugyanúgy a második is, de a harmadiknak meg a negyediknek már csak egy-egy csepp jutott. Nemhiába intett óvatosságra a vén bagoly: a harmadik meg a negyedik stáliksz mind a mai napig magányosan bolyong a világmindenségben, mert egyetlen bolygó sem fogadja be a környezet ellen vétkezőket.
Hát az első meg a második stáliksszal vajon mi történt? Jókora kortyot nyeltek a varázsitalból, hát, ahogyan a vén bagoly megjósolta, egy messze távoli bolygóra érkez-
153
tek: méghozzá a ml Földünkre! így hát most két stáliksz él közöttünk. Nagyon vigyázzunk, nehogy ezek a megátalkodott lények a mi Földünket is szennyezett, sivár, szomorú bolygóvá változtassák! Ugye, te is segítesz?
Amit a szülőknek tudniuk kell
A környezetvédelem gondolata már régen nem csupán egy kisebbség ideológiája. A mindennapi élet alapvetően fontos törvénye, hogy gondunk legyen környezetünkre -következésképpen fontos alkotóeleme a nevelésnek.
Hogyan lehet a gyerekeket rávezetni, hogy törődjenek a környezettel, hogyan ébreszthetjük őket a környezet tudatára? Csak ha a szülők értenek hozzá, hogyan részesítsék a gyereket is a természet örömében, hogyan keltsék fel erőltetés nélkül érdeklődését iránta, ha maguk adnak példát a gyereknek, hogy legyen tekintettel a természetre, és cselekedeteivel ne rombolja a környezetet - akkor a minta alapján a gyerek elsajátítja a helyes szemléletet.
Elsősorban tehát a szülők szolgáljanak mintaképül, így például gyakorolják mindennap együtt a gyerekkel a környezet megértő védelmét (üres tejeskartonokat összehajtogatni, a hulladékot a megfelelő hulladékgyűjtőbe dobni, semmit nem elszórni, a földről a szemetet felszedni stb.), és igyekezzenek felébreszteni a gyerekben a természet iránti érzékenységet (elmagyarázni-állataink szokásait és szükségleteit, felhívni a gyerek figyelmét a rovarok szépségére és hasznosságára, növényeket gondozni és nem letépni stb.).
Ha a gyerek megtanul ügyelni a tiszta környezetre, ha kifejlődik benne a természet iránti érzék, akkor nemcsak a növény- és állatvilág, hanem az emberek iránt is tapintatos, jóérzésű lesz.
154
Ha a gyerek találkozik a halállal
NAGYI MEGHALT
Nagyi meghalt. Anna el sem tudja képzelni, hogy Nagyi nincs többé. Anna nagyon szerette Nagyit - és most már sohasem fogja viszontlátni nagymamáját?
Otthon nyomott a hangulat, minden csendes, a szülők halkan beszélgetnek. Mama néha lopva letörli köny-nyeit, papa zavartan köhécsel. Annának ennyit mondtak igen komolyan a szülők:
- Nagyi a mennyországban van. Ott sokkal jobban érzi magát, már nem fáj neki semmi.
- De én úgy szeretem! Miért nincs már itt? Hogyhogy jobban érzi magát? Miért halt meg? - kérdi kétségbeesetten Anna.
- Hiszen tudod, hogy nagyon beteg volt. És nagyon öreg is volt már. Olyankor a szív elfárad, és egy napon nem ver tovább - válaszolnak a szülei, és szomorúan elfordítják tekintetüket.
- Csak a beteg, öreg emberek halnak meg? Mamának és papának is el fog fáradni a szíve? Azt hiszem, néha gyerekek is meghalnak. Fáj a meghalás? Mit jelent az, hogy a mennyországban van? Az én tengerimalacom is ott van, amelyik tavaly elpusztult? Nagyi most az én tengerimalacommal játszik? Lát engem most Nagyi?
Ezek a kérdések foglalkoztatják Annát, de nem meri gyászoló szüleit zaklatni.
155
Anna nyugtalanul forgolódik az ágyban. Hirtelen maga előtt látja Nagyi kedves, ismerős arcát. Emlékszik a sok mesére, gyerekversre, amit olyan gyakran hallott nagymamájától. Nagyi kedvenc versét tudja is kívülről. Egy kisfiúról szól, aki meghalt, és az égből küld üdvözletet édesanyjának, hogy megvigasztalja, és hogy édesanya örömmel gondoljon gyermekére:
Angyalsereg este asztal körül makulátlan kifésült szárnnyal ül. Cakkos csillagot farag minden angyal, s befesti tiszta, mennyei arannyal. Szent Péter mindre oda-odanézve jár fel-alá, és nem ül le a székre, vállacskák felett sorra áthajol, ha rosszul jár a kéz, javít, s dicsér, hajói. Az asztal sarkán, hátul egy ficakban vígan dolgozik egy kis tökmag angyal, mint ő, a csillaga majd' akkora, ecsetje rendületlen jár ide-oda. Hirtelen hasít a mennyei csendbe mennydörgés: „Te mit művelsz, szedte-vette?!" Ő így válaszol vígan: ,Anyué lesz! Az égszínkéket nagyon szereti, kék csillagot festek, nem aranyat neki. Majd ha a csillag kéken ragyog fenn az égen, tudom, így szól anyu: »Kicsim festette nékem.«"
Az angyalkák ugyan csak a mesében festik a csillagokat, de Anna tudja, hogy néha majd Nagyi is küld neki ilyen „csillagüdvözletet". És mert Anna nagyon szereti Nagyit, mindig örömteli szívvel gondol majd rá. És akkor néhány pillanatig úgy érzi, mintha Nagyi most is ott volna mellette.
Annának eszébe jut, hogy van valahol egy rajz, amit Nagyitól kapott. Mindjárt kutatni is kezd a fiókjában,
156
megtalálja, leveszi a falról a Snoopy-posztert, és a helyére akasztja Nagyi rajzát. Ekkor lépnek a szobába a szülők, és a rajz láttán elered a könnyük. Jólesik, ha az ember néha kisírhatja magát. Mindannyian megköny-nyebbülnek, sok szépet mesélnek egymásnak Nagyiról, és most végre Anna is elkérdezheti valamennyi kérdését.
Amit a szülőknek tudniuk kell
N e tagadják meg se maguktól, se a gyerektől a gyászt! Ne nyomják el érzéseiket, ne kerüljék a szeretett személy halálának témáját.
Alaptalan félelem, hogy a gyász szükségtelen terhet ró a gyerekre. Ha az ember őszinte fájdalmat érez, ezt nehezen leplezi. De ha nem adnak hangot érzéseiknek, a gyerek elbizonytalanodik a gyász jeleinek láttán, amelyeket önök önkéntelenül is tanúsítanak. Ha őszintén megvallják érzéseiket, és a gyerektől sem tagadják meg az ilyen érzést, segítenek neki, hogy megnyíljon, és őszintén beszéljen bánatáról. Ne essenek a szokásos hibába, hogy a gyereknek azonnali vigasztalással próbáljanak szolgálni - vegyék előbb tudomásul az érzéseit.
Ne kerülgessék a halál témáját, mint macska a forró kását. De ne is terheljék túl a gyereket hosszú magyarázatokkal. A helyes út: a gyerek kérdéseire rövid, hatásos, egyértelmű válaszokat adni. A családi körben beszélgessenek behatóan az eltávozottról, emlegessék fel szép emlékeiket, meséljenek egymásnak kellemes eseményekről. Mindez azonban csak akkor hat felszabadí-tólag, ha önmaguknak is, a többi érintettnek is megengedik, hogy szabadon kimutassák fájdalmukat.
157
TARTALOM
NÉHÁNY SZÓ A SZÜLŐKHÖZ 5 HOGYAN ÖSZTÖNZI HELYESEN 7 A GYEREKET A SZÜLŐ
Ha a gyerek nem akar elaludni NEM AKAROK MÉG LEFEKÜDNI 19 Amit a szülőknek tudniuk kell
Ha a gyerek rosszat álmodik EGY-KÉT-HÁR, NEM FÉLSZ MÁR 27 Amit a szülőknek tudniuk kell
Ha a gyerek fél a kutyától MARCI ÉS A TÖRPEKUTYÁK 33 Amit a szülőknek tudniuk kell
Ha a gyerek fél a fogorvostól A KIS HABLEÁNY " 42 Amit a szülőknek tudniuk kell
Ha a gyerek húzza az időt A SUGÁRGYEREK 48 Amit a szülőknek tudniuk kell
Ha a gyerek rendetlen VERONKA ÖSSZEVISSZA-ORSZÁGBAN 55 Amit a szülőknek tudniuk kell
158
Ha a gyerek hazudós AZ IGAZMONDÁS TORNYA 63 Amit a szülőknek tudniuk kell
Ha a gyerek csúnyán beszél A FONTOSKODÓKA Amit a szülőknek tudniuk kell
70
Ha a gyerek engedetlen INDIÁNOSDI Amit a szülőknek tudniuk kell
77
Ha a gyerek rágja a körmét CILI, A CICALÁNY Amit a szülőknek tudniuk kell
82
Ha a gyerek éjjel bepisil CSURI KIRÁLYKISASSZONY Amit a szülőknek tudniuk kell
89
Ha a gyerek dadog FLÓRIÁN ÉS A HARKÁLYNYELV Amit a szülőknek tudniuk kell
98
Ha a gyerek nem akar enni A NAGYÉTKŰ KISEGÉR Amit a szülőknek tudniuk kell
105
Ha a gyerek nem akar ottmaradni az óvodában GYURKA MEG A MACI 111 Amit a szülőknek tudniuk kell
Ha a gyerek zavarja a tanítást A KRUMPLIORRÚ BOHÓC 117 Amit a szülőknek tudniuk kell
159
Ha a gyereket gúnyolják PÖTTÖM, PUFI, PIPASZÁR 123 Amit a szülőknek tudniuk kell
Ha a gyereknek agresszív hajlamai vannak TAMÁS ÉS A FEKETE HOLLÓ 128 Amit a szülőknek tudniuk kell
Ha a testvérek marakodnak DÖNCI ÉS DORKA, A MEDVEBOCSOK 137 Amit a szülőknek tudniuk kell
Hogy a gyerek jó partner legyen A MÓKUSGYEREKEK 143 Amit a szülőknek tudniuk kell
Ha környezetvédelemre akarjuk nevelni a gyereket A STÁLIKSZOK MEG A GUMMERANOK 150 Amit a szülőknek tudniuk kell
Ha a gyerek találkozik a halállal NAGYI MEGHALT 155 Amit a szülőknek tudniuk kell .