A magyarországi pénzintézeti szektor területi ...geography.hu/mfk2001/cikkek/Gal.pdf · közelmúltban megjelent „Általános társadalomföldrajz I.” című egyetemi tankönyv

Földrajzi Konferencia, Szeged 2001.

1

A MAGYARORSZÁGI PÉNZINTÉZETI SZEKTOR TERÜLETI SZERKEZETÉNEK ÉS A BANKHÁLÓZAT FEJLESZTÉSÉNEK FÖLDRAJZI VIZSGÁLATA

Gál Zoltán1

Bevezetés

A pénz földrajza iránt mutatkozó érdeklődést a pénzügyi szolgáltatásokban és az információs technológiában bekövetkezett robbanásszerű növekedés, illetve azok a jelentős változások, válságok indokolják, amelyek a világ pénzügyi térképét is folyamatosan alakítják. A magyarországi pénzpiacon erősödő piaci verseny hatására végbemenő szerkezetváltozások, a hálózatépítés és a koncentrációs folyamatok, valamint az Európai Uniós pénzpiaci kihívások felértékelik a bankrendszer földrajzi vizsgálatát.

A nyugati szakirodalomban már több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő pénzügyi földrajzi szubdiszciplína a magyarországi szakirodalomban szinte alig vált ismertté2. A hazai közgazdasági irodalom elemzi ugyan a pénzügyi szektor működésének banküzemtani, makrogazdasági szempontjait, de nem foglakozik a pénzügyeknek a területi fejlődésre gyakorolt hatásával. A hazai földrajztudomány is elhanyagolja e területet, olyannyira, hogy a közelmúltban megjelent „Általános társadalomföldrajz I.” című egyetemi tankönyv tudomány rendszertani fejezetéből a geográfiában meghatározó szerepet játszó angolszász iskolák mellett a legutóbbi évtizedek új irányzatainak ismertetése – többek között a pénzügyi földrajzé – is hiányzik. A tárgykörben Magyarországon született eddigi vizsgálatok az MTA Regionális Kutatások Központja kutatóinak nevéhez fűződnek (Illés Iván, Lengyel Imre, Lados Mihály, Gál Zoltán). A pénzügyi földrajz, mint önálló diszciplína külföldön is rövid múltra tekint vissza3. A pénz földrajza iránt – több tudomány részéről – mutatkozó nagyobb fokú érdeklődést a pénzügyi szolgáltatásokban és az információs technológiában bekövetkezett robbanásszerű növekedés, illetve azok a jelentős változások, pénzügyi válságok indokolják, amelyek a világ pénzügyi térképét is folyamatosan alakítják. Napjaink erőteljesen monetáris jelleget öltő világgazdaságában zajló rendkívül erős térformáló folyamatok és a reálgazdasági szféra rovására hihetetlen módon felértékelődött nemzetközi pénzpiaci mozgások, a régiók és nemzetgazdaságok között zajló jövedelemtranszferek rendkívüli módon felértékelik a pénzügyi folyamatok területi vizsgálatát (Gál 2000 d, Martin 1999)).

A világgazdaságra jellemző dialektikus egységben szerveződő egymással ellentétes fejlődésű tényezők (homogenizáció-differnciáció; integráció-dezintegráció, regionalizálódás; centralizáció-decentralizáció; koncentráció, agglomerálódás-dekoncentráció) dichotómiája a együttes jelenléte a földrajzi tér formálásában a legfőbb jellemző. A különböző pénzügyi terek –nemzeti, globális, regionális, lokális – együttesen léteznek, kölcsönös egymásra hatásuk elfogadott tény. A pénzügyi szolgáltatások számára továbbra is meghatározó a térbeli elhelyezkedés és a lokalitás, amiből következően a szolgáltatások elérhetősége a térben erőteljesen különböző. A modern bankrendszer is mélyreható szerkezeti átalakuláson ment

1 Dr. Gál Zoltán, a földrajztudomány kandidátusa, tudományos főmunkatárs, MTA Regionális Kutatások Központja Dunántúli Tudományos Intézet 7621 Pécs Papnövelde u. 22. Tel. (72) 212–755, fax:(72) 233–704, Postacím: 7601 Pécs, Pf.: 199. E-mail: [email protected] 2 A pénzügyi földrajz (Financial Geography) a gazdaságföldrajz újkeletű tudományága, amely a pénz térbeli mozgásfolyamataival és megjelenési formáival, illetve a pénztőkék intézményi és szabályozási (regulatív) struktúráival, illetve a pénzmozgások társadalmi és kulturális hatásaival foglakozik. 3 Az elmúlt másfél évtizedben alakultak ki a pénzügyi földrajz a térbeli megközelítést hangsúlyozó kutatási irányzatai is: a telephely dimenzió, az intézményi struktúrák vizsgálata, a pénzügyi terek szabályozásának földrajza, az állam és a közszféra pénzügyi tereinek, illetve a pénz társadalmi térformáló szerepének kutatása.

Gál Zoltán: A magyarországi pénzintézeti szektor…

2

keresztül az elmúlt két évszázadban, amelynek a bankrendszerek térbeli struktúráinak változásaira is jelentős hatása volt: a kezdeti fejlődési szakasz helyi és regionális bankrendszereitől, a nemzeti bankközpontok dominanciájával jellemezhető nemzeti fiókhálózati szakaszon át a napjainkra kialakuló – a globális pénzközpontok vezető szerepével jellemezhető – értékpapír dominanciájú bankrendszerekig. Természetesen nem minden ország és nem ugyanabban a sorrendben ment át a bankfejlődés különböző fázisain4 (Gál 2000 b).

A világ pénzpiacain lezajló változásoknak számos hatása van Európai Unióra, amelynek rendszerében az egységes monetáris politika kezelése központi helyet foglal el. Az Európai Monetáris Unió kialakulásával Európa szerte bátorítja a fúziókat és a pénzpiaci felvásárlásokat annak érdekében, hogy megerősítse az európai pénzpiaci szereplőket és intézményeket a globális pénzpiaci versenyben. Addig amíg a határokon átnyúló fúziók korlátozottabbak hatalmas univerzális bankok jönnek létre regionális és több országos hálózatú bank összeolvadásával, illetve a határokon átnyúló fúziók révén az egész európai piacon domináló pénzintézetek alakulnak, amelynek térbeli következménye ezeknek az nagybankoknak a pénzügyi központokba való tömörülése (Leyshon-Thrift 1997).

Az univerzális európai pénzügyi tér kialakulásának irányába mutató fejlődési tendenciák bizonyos mértékben korlátozzák a nemzeti és regionális autonómiákat a pénzpiaci ellenőrzés tekintetében. A pénzügyi integráció hatással van a helyi és regionális bankokra éppúgy, mint a különböző nemzeti bankrendszerekre. A pénzügyek területi gazdaságtanával foglalkozó növekvő szakirodalom viszont azt sugallja, hogy a hitelkihelyezés megoszlása a különböző regionális és nemzeti bankrendszereknél a banki fejlettség adott szintjének megfelelően eltérő, de a régiók közötti differenciák egy országon belül is nagy területi különbségeket eredményezhetnek a tőkeforrásokhoz való hozzáférést illetően (Porteous 1995, Mazucca 1993, Dow 1999, Alessandrini - Zazzaro 1999). Kezdetben a kisebb helyi bankok versenyhátrányba kerülhetnek a piacon, de végső soron egy kétszintű európai bankrendszer kialakulása jelenthet egyben konszolidációt is: az első szintet a nemzetközi bankok, míg a másodikat a helyi, regionális és nemzeti bankok és piacaik alkotnák. Ugyanakkor azoknak a kevésbé fejlett bankrendszerek (és azok regionális bankjainak), amelyeknek kevesebb lehetőségük van a helyi gazdasági fejlődés támogatására hátrányba kerülhetnek az európai pénzügyi integráció következtében.

Ez utóbbi megállapítás még inkább igaz az Unión kívül eső kelet-közép európai országokra, amelyek csak az 1990-es években integrálódtak a nemzetközi pénzpiacokba. Ezeknek az államoknak nemcsak az új technológiákat kellett átvenniük nyugatról, meg kellett honosítani a pénzpiacokon elfogadott szokásrendszert, új viselkedési normákat, s eközben a hatalmas rossz adósságállomány kezelésének gyakorlatával és a kockázatkezeléssel is rövid idő alatt kellett megküzdeniük. A felgyorsult verseny és az állami támogatás hatására a közép-európai bankrendszerek egy évtized alatt több fejlődési szakaszon átívelő felgyorsult fejlődése

4 A globális pénzpiacok kialakulásának előzményei a pénzügyi szféra fejlődésének szakaszain keresztül

értelmezhetők (Martin 1994, Dow 1999): ∉ Regionális és bank orientált szakasz: az indusztrializáció fázisában a pénzpiacok a regionális bankok hálózatán keresztül működtek, a bankok szerepe az ipari befektetésekben, a vállalkozások fejlesztésében és a tőkeakkumulációban nagy volt. A bankok helyi források bázisán viszonylag nagy helyi-regionális autonómiával rendelkeztek. Nemzetközi pénzügyi kapcsolatok egyet jelentettek a külkereskedelem finanszírozásával. (Magyarország a dualizmus korában) ∉ Az érett ipari kapitalizmus korszakát nemzeti és piaci orientációjú bankrendszer kialakulása jellemezte, amelyben a pénzügyi rendszer egyre inkább centralizált szervezetűvé alakult. A regionális pénzintézetek beolvadtak a centralizáltabb nemzeti intézményekbe, a regionális pénzpiacok pedig a nemzeti piacokba. A regionális autonómia elvesztésével párhuzamosan nőtt a nemzetközi befektetések jelentősége (Magyarország 1947-ig) ∉Napjaink posztindusztriális pénzvilágát, a transznacionális, értékpapír dominanciájú (securities) pénzügyi rendszer jellemzi, amelyet a globális pénzpiaci integráció területileg erősen differenciált folyamatai jellemeznek.


3

már sok eredményt tudott felmutatni. Ellentétben az EU-n belüli koncentrációs tendenciákkal, itt növekvő számú szereplő jelenlétében egy bővülő, „túlbankosodott” piacon folyik a verseny. A helyi pénzpiaci szereplők számára a külföldi bankok és pénzügyi intézmények dominanciája nyilvánvaló, tőkeerejükkel, szakértelmükkel és a pénzpiaci nemzetközi hírnévvel szemben nincsenek hazai versenytársaik. A térség valamennyi országának –köztük Magyarországnak is – szembe kell nézni mindezekkel a kihívásokkal, de ezek a nemzeti bankrendszerek területi és intézményi struktúrája függvényében országonként (és régiónként) különbözhetnek. Az európai regionalizációs törekvések új lehetőségeket teremtettek, illetve új igényeket támasztottak az átalakuló magyar pénzintézeti rendszerrel szemben is.

Ebben a tanulmányban röviden a magyarországi bankrendszer intézményi és területi struktúráinak, illetve térbeli fejlődési tendenciáinak elmúlt évtizedes változásait tekintem át, majd a regionális fejlődésnek a banki struktúrákkal szemben támasztott kihívásait elemzem.

Kétszintű bankrendszerünk néhány jellegzetessége A fejlett pénzügyi és üzleti szolgáltatások az egyes térségek, régiók gazdasági

fejlődésének, versenyképességének olyan meghatározó elemeivé léptek elő, amelyek hosszabb távon jelentős mértékben befolyásolhatják a területi differenciák kialakulását5. A szolgáltató szektoron belül legerőteljesebben azonban a pénzügyi és gazdasági szolgáltatások differenciálják a vidéki teret. A bankhálózat szerepe a pénzügyi közvetítés révén meghatározó az erőforrások földrajzi, intézményközi átcsoportosításában, a területfejlesztésben, ami indokolttá teszi a bankrendszer területi struktúrájának elemzését. A regionális fejlődés szempontjából a pénzintézeti egységek telepítésének a helyi gazdaság fejlődésében, az innovációban, illetve a termelő és szolgáltató gazdasági tevékenységek szervezésében fontos szerepe van A bankhálózat elemei a szolgáltatásszervezési rendszer kínálati pontjaiként kapcsolódnak be a területi szervezésbe, éppen ezért a bankfiókok, bankközpontok jelenléte és száma a regionális gazdasági fejlettség fontos mutatója. A bankhálózat szerepe a pénzügyi közvetítés révén meghatározó az erőforrások földrajzi, intézményközi átcsoportosításában, és ezáltal a területfejlesztésben, ami indokolttá teszi a bankrendszer területi struktúrájának elemzését.

A szolgáltató szektoron belül különösen nagymértékű az üzleti-pénzügyi szolgáltatások fővárosi koncentráltsága. Az üzleti-pénzügyi szolgáltatások piacát sajátos földrajzi és szervezeti megosztottság jellemzi. A pénzügyi szektorban a – fiókhálózatok kialakítása ellenére – is megmaradt a pénzügyi szolgáltató szervezetek hálózatainak fővárosi központú szervezeti-irányítási struktúrája. A fejlett pénzügyi szolgáltatásokban foglalkoztatottak közel fele a Központi Régióban koncentrálódott 1997-ben, ugyanakkor a vállalati központok budapesti székhelyei alapján ez az arány már 86% az 1999-es adatok alapján (1. ábra). A fejlett üzleti szolgáltató szektoron belül a pénzintézeti és a biztosítási szektor területi koncentráltsága a legnagyobb, éppen a multinacionális szervezetek dominanciája miatt. (A földrajzi és szervezeti megosztottság duális jellegét erősíti a helyi és regionális szerepet

5Az MTA RKK legutóbbi vizsgálatai szerint a tercier ágazatok fejlődése a megyék többségében lényegesen elmaradt az iparétól. Értéktermelésük területi különbségei lényegesen kisebbek a termelő szektorok esetében tapasztalható differenciáktól. A szolgáltatások magasabb aránya a megyei GDP-kben leggyakrabban a kevéssé dinamikus közszolgáltatásoknak "köszönhető", s egyre inkább a gyenge iparosodottsággal jár együtt: a GDP/fő érték és a tercier GDP aránya között Budapestet nem számítva 1999-ben immár 0,79-es értékű negatív korreláció mutatkozott (Nagy 2001).


4

betöltő kisebb méretű üzleti szolgáltatók megjelenése, amelyek azonban több szempontból versenyhátrányban vannak a fővárosi szolgáltató cégekkel szemben.)

1. ábra. A pénzügyi szolgáltatásokban foglalkoztatottak regionális megoszlása Magyarországon 1997-ben és 1999-ben

Közép-Magyarország

(Budapest)48%

Közép-Dunántúl8%

Nyugat-Dunántúl

8%

Dél-Dunántúl8%

Dél-Alföld10%

Észak-Magyarország

9%Észak-Alföld

9%

1997

1999


Nyugat-Dunántúl

2%

Dél-Dunántúl2%

Dél-Alföld3% Észak-

Magyarország2%


(Budapest)86%

Észak-Alföld3%

A magyarországi bankrendszer mérete kicsi, amit a banki mérlegfőösszegek, a bankszektorban foglalkoztatottak létszáma és a fiókhálózat kiterjedtsége alapján történő összehasonlítások is mutatnak. Európai összehasonlításban a mérlegfőösszeg és a GDP 70%-os aránya alacsony, az EU átlag ennek háromszorosa. Mindez egyfelől a magyar gazdaság alacsony szintű monetarizáltságát, másfelől a bankpiac jelentős fejlődési lehetőségét is jelzi. A bankrendszer méretét mutató mérlegfő-összeg (5 583 203 millió Ft) még egyes vezető európai pénzintézetek nagyságát sem érik el (pl. a magyar bankrendszer mérlegfő-összege 1996-ban harmincnégyszer kisebb volt a német Deutsche Bankénál).

A strukturális változások fontos eleme volt a hazai és a külföldi tőkével működő szervezetek számának az ágazatok átlagát jelentősen meghaladó növekedése, illetve annak dinamikája: az üzleti szolgáltatásokat (J–K statisztikai kategóriák) nyújtó szervezetek körében azonban jóval gyorsabb, mintegy 60%-os volt a növekedés. A szolgáltatók között a külföldi


5

tőkével működő szervezetek súlyának növekedése, másrészt egy viszonylag kis számú, hazai szolgáltató megerősödése jelentette a legfontosabb változást. Az előbbi csoport legintenzívebb expanziója 1995 és 1998 között zajlott a bank- és biztosítási szektorban, ahol a befektetett külföldi tőke 2,5-szeresére emelkedett ebben az időszakban. A pénzügyi szolgáltatások területén dolgozók aránya az összes foglalkoztatotton belül 1990 óta folyamatosan növekedett 1,5%-ról 2,2%-ra (83 ezer fő), ebből a pénzintézetekben közel 40 ezer fő dolgozott 1996-ban6. (az EU átlag ezen értéknek a duplája, de pl. Nagy-Britanniában 10%). Ugyanakkor a szűken értelmezett pénzintézeti szektorban 1996 óta folyamatos lassú foglakoztatás csökkenésnek vagyunk a tanúi, ami elsősorban az informatikai fejlesztésnek, a hálózat racionalizálásának, illetve az utóbbi időben a bankok fúzióinak köszönhető. A pénzügyi szolgáltatási szektorban foglalkoztatottak jelentős része (26 ezer fő) Budapesten dolgozik, ami a fővárosi foglalkoztatottak 3,5%-a. Ez az arány 1996-ban azonban nem érte el a kisebb nyugat-európai pénzügyi központok értékeit sem (pl. Leedsben 45 ezer fő, 9,7%, Bécsben 42 ezer fő, 5,6%, Münchenben 59 ezer fő, 9,8% dolgozott a banki-biztosítási szférában)7. A fiókhálózat kis méretét úgyszintén jelzik az európai összehasonlítások. A nálunk kisebb területű országokban (Hollandia, Belgium) hétszer több fiókhálózati egységet találunk, de az ötmilliós Finnországban is mintegy kétszer annyi bankfiók működik, mint Magyarországon. A nyolcvanas évek második felében alakult hazai bankok 30–140 fiókkal rendelkeznek, amelyek száma az utóbbi évben inkább csökkent, mint növekedett. A hazai bankok kétharmada kevés hálózati egységgel működik, de az utóbbi években a külföldi bankok többsége igen erőteljes fióképítési kampányba kezdett a lakossági üzletág jelentős bővítését megcélozva, ez utóbbi pénzintézetek rövidtávú célja 40−50 bankfiók létesítése. 1995-ben a fiókok száma mintegy 1000 volt, de az 1997-es évnek már minden hetére jutott egy fióknyitás, így a pénzintézeti egységek (bankközpontok, back-office-ok, fiókok) száma 1999-ben meghaladta az 1300-at (2. ábra).

Az újrapróbált modernizáció: A bankhálózat-építés területi jellemzői és a kétszintű bankrendszer területi polarizáltsága az ezredfordulón

Az 1987-ben újjászületett bankrendszerünk állapotát, annak térbeli kiterjedését

összehasonlítjuk a századfordulón működő európai színvonalú bankrendszerrel, akkor bizonyos hasonló fejlődési jegyek is felfedezhetők az azóta gyökeresen megváltozott makrogazdasági környezet eltérő sajátosságai ellenére is. A jelenlegi bankrendszerünk, ugyanúgy mint a 19. század derekán létrejött modern hitelrendszer egy gazdasági-politikai rendszerváltás nyomán kibontakozó modernizációs fejlődés kezdeti szakaszának ismérveit viseli magán, amelyet egyaránt jellemez a pénzintézeti rendszerhez szorosan kapcsolódó eredeti tőkefelhalmozást kísérő bankalapítási hullám, a külföldi tőkék nagyarányú beáramlása, a külföldi bankok hazai pénzintézet alapításai, ugyanúgy mint a bankcsődök és az elengedhetetlen törvényi és bankfelügyeleti szabályozás kereteinek megteremtése. A több mint tíz éve formálódó pénzintézeti rendszeren belül most is, csakúgy mint száz évvel ezelőtt Budapest szerepe meghatározó. A kétszintű bankrendszer 1987-ben történő létrehozása megmutatta, hogy magyar gazdaság válságból való kilábalásának egyik alapfeltétele volt, s napjainkban is annak számít a bankrendszer átalakulása. A fenntartható növekedés irányába haladó magyar gazdaság szereplői, a gomba módra szaporodó gazdasági szervezetek, az egyre szélesedő vállalkozói és lakossági piac igényei, illetve az ország bankpiacán élesedő verseny a

6 A pénzügyi-üzleti szolgáltatásokban dolgozók száma – az aktív keresők számának folyamatos csökkenése mellett – jelentősen, több mint 13 ezer fővel növekedett 1990 és 1996 között, ezzel a szektor arány 4,35-ról 6,1%-ra emelkedett. Az évtized második felére vonatkozó gazdaságstatisztikai adatok, szerint a szektorban dolgozók száma jóval dinamikusabban (1996 és 1999 között mintegy 70%-kal) növekedett. 7 Budapesten 1990-ben a bankszektorban foglalkoztatottak 31%-a dolgozott.


6

kereskedelmi bankrendszer folyamatos innovációját, és ezzel együtt a bankok hálózatának kiépítését és további bővítését kényszeríti ki.

A pénzintézeti innovációk regionális terjedésére vonatkozó kutatási eredmények, a bankrendszernek a hazai regionális és városfejlődésre gyakorolt hatásainak elemzése a kétszintű bankrendszer újbóli (1987-es) megteremtése óta időszerű8. Kutatásaink – a statisztikai adatbázis szűkössége ellenére is – elsősorban arra irányulnak, hogy feltárják a magyarországi bankhálózat települési, településhálózati és kistérségi-regionális összefüggéseit, a bankrendszer folyamatosan formálódó területi-települési konfigurációját és az egyes pénzintézetek fiókválasztási környezetének gazdasági pozícióját az 1987 óta eltelt időszakban. Az első tíz év távlatában vizsgálva a hálózatépítés területi tendenciáit több fejlődési szakasz is elkülöníthetővé vált a korábban általunk vizsgált, kezdeti időszakot követően. A bankalapítások csúcsidőszakának tekinthető1988 és az 1992 között eltelt rövid a periódus végére megjelentek az első külföldi bankok is a magyar bankpiacon. Az 1992−1995 közötti időszakot a bankhálózat extenzív növekedése jellemezte. Ezt az időszakot a bankcsődök, a bankfelügyeleti szabályozás, a jelentős állami szerepvállalással járó bank- és hitelkonszolidáció kísérte, amely a legtöbb esetben megteremtette a pénzintézetek privatizációjának feltételeit (Gál 1998 a).

Az 1995 és 1998 közötti periódus a jelentős sikereket is felmutató bankprivatizáció csúcsidőszakának tekinthető, amelynek egyik legnagyobb eredménye a külföldi banktőke beáramlása a hazai pénzintézeti szektorba, melynek mérlegfőösszegen belüli aránya európai mércével mérve is egyedülállóan magas (68%). A külföldi tőke legintenzívebb expanziója 1995 és 1998 között zajlott a bank- és biztosítási szektorban, ahol a befektetett külföldi tőke 2,5-szeresére emelkedett ebben az időszakban, míg az üzleti szolgáltatások többi ágazatában csak 1996-tól növekedett számottevően a befektetési kedv (1999-ig közel háromszorosára nőtt a külföldiek által befektetett tőke összege) (Nagy 2001). A külföldi tőkebeáramlás jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a magyar bankok nemzetközi versenyképessége megerősödött (Wachtel 1997). Az 1997-re kialakult új tulajdonosi struktúrában tehát a külföldi tőke súlya vált meghatározóvá és tovább folytatódott a bankrendszer 1995-ben elkezdődött stabilizálódása, nőttek a pénzintézetek biztonsági tartalékai és 1997-ben már megindult a bankrendszer lassú expanziója is. A bankok számának az 1990-es évek elején tapasztalt látványos növekedése az évtized végére megállt, a külföldi székhelyű magyarországi bankok alapításait azonban némiképp ellensúlyozzák a fúziók, felszámolások és az ezredfordulón felerősödő bankkoncentráció. A pénzügyi szektor kilencvenes évek első felében felmutatott dinamikus növekedése az évtized végére lelassult, majd az 1998-as válság, illetve az azóta zajló (költséges) strukturális átalakítások eredményeként csökkent is hozzájárulása a GDP-hez és a hozzáadott értékhez. A pénzügyi szektorban általában csökkent a beruházások volumene, ugyanis befejeződött a vidéki hálózatépítés csúcsidőszaka. Igaz újabb pénzintézeti típusok gazdagítják a jelenlegi listát (lakástakarék-pénztárak, jelzálog- és földhitel intézetek, fogyasztási hitelekre specializált bankok, valamint újabb leánybankok), illetve már középtávon célszerű lenne az önkormányzati tulajdonosi hányaddal is rendelkező pénzintézetek, és regionális fejlesztési bankok létrehozás, amelyek a helyi és európai források fejlesztésbe történő intézményes bekapcsolását jelenthetnék (Gál 1999 a).

Az elmúlt évek globális pénzpiaci válságai rávilágítottak a nemzetközi pénzpiacok állami ellenőrzésének szervezeti korlátaira, nagyfokú labilitására, amelyek következtében az Európai Unió pénzpiacának, illetve a regionális pénzpiacok szerepének növekedése várható. A magyarországi bankrendszert a helyi és regionális alapítású bankok hiánya jellemzi, ami részben az ország és a bankrendszer kicsiny méreteiből fakad, másrészt a nemzetközi banki 8 A bankszektort felügyelő állami szervezetek éves jelentései, illetve a közgazdasági szakirodalom elemzik ugyan a pénzintézeti szektor működésének banktechnikai-makrogazdasági szempontjait, de nem foglakoznak a bankrendszernek a területszervezésre, a regionális fejlődésre gyakorolt hatásával.


7

struktúrákhoz való alkalmazkodással is magyarázható. A magyarországi bankrendszer polarizált területi szerkezetét vizsgálva bizonyos megállapításokra juthatunk (különöen az önálló, helyi és regionális szerepkörű bankok sűrű hálózatával jellemzhető századfordulós decentralizált bankrendszerrel összehasonlítva). (Gál 1998a)

A jelenleg működő centralizált bankrendszerünk 38 kereskedelmi bankjának és szakosított pénzintézetének a székhelye Budapesten van, ami a pénzintézeti tőkeállomány 95%-ának a fővárosi koncentrálódását is jelenti. Az a tény, hogy a Magyarországon működő bankok, szakosított pénzintézetek, biztosítótársaságok mindegyikének budapesti a székhelye, területi szempontból ’torz’ struktúrának minősíthető. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a nemzetközi pénzvilágban végbemenő globalizációs, centralizációs folyamatoknak jobban megfelel, különösen egy magyarországnyi méretű tőkepiacon (Illés 1993b).

A hazai pénzintézeti hálózat szélső pólusát a sűrűbb fiókhálózattal rendelkező, általában gy-enge tőkeerejű, alacsony színvonalon szolgáltató és erős központ nélküli vidéki takarékszövetkezetek jelentik, amelyek többsége a kistelepüléseken található9. Az 1600 egységgel működő 192 takarékszövetkezet az ország legnagyobb pénzintézeti fiókhálózatát alkotja10.

A polarizáltság harmadik oka a kilencvenes évek első felében a fiókhálózat egyenlőtlen területi megoszlása volt. Az új bankfiókok többségében a nyugati országrészeken és általában a nagyobb városokban nyíltak. A keleti és déli országrészekben, illetve a kisebb városokban rendkívül kevés volt a banki fiókok száma.

A polarizáltság okozója volt továbbá a fiókrendszer területi irányítási hierarchiája és struktúrája is. A hazai bankok meglehetősen centralizált szervezeti- és irányítási rendszeréből, illetve hierarchizált bankfiókhálózati struktúrájából következően a vidéki, kerületi fiókok helyi döntési hatásköre szűk, információjuk esetenként korlátozott. Az adott helyzetből következően természetes, hogy a stratégiai, fejlesztési döntések a fővárosi központban dőlnek el. A bankközi koordináció, és az egységes területi információszolgáltatás kialakítása az utóbbi időben a bankokat szervezeti–irányítási rendszerük átstrukturálására készteti, melynek következtében megjelennek a regionális igazgatóságok.

A magyar bankrendszer polarizáltságát tehát a kiterjedt fiókhálózatot még nélkülöző kereskedelmi bankok, illetve a sűrű, de kis tőkeerejű hálózattal rendelkező takarékszövetkezetek okozták a kilencvenes évek elején. Az azóta eltelt időszakban egyre több pénzintézet kezdte meg saját fiókhálózatának kiépítését .

Az óriási méretű bank- és tőkepiacok térbeli koncentrálódási folyamataival párhuzamos a pénzintézeti szektor aktorainak számbeli kiterjedése, amely versenyhelyzetet teremt az egyre szélesedő bankpiacokon. A vidékre is jellemző cégalapítási “boom”, a privatizáció, a helyi piacokon való jelenlét szükségessége (forrásgyűjtés és hitelkihelyezés), továbbá napjainkban a lakossági piacért folytatott verseny a vidéki hálózat kiépítésére ösztönöz, s a fővárosi központú pénzintézetek fiókhálózatuk fejlesztésével a vidéki források bevonására koncentrálnak.

Az új bankfiókok területi megjelenése, regionális terjedése tükrözi Magyarország kilencvenes évekre jellemző gazdasági folyamatait. A területi hátrány kompenzálására törekvő kereskedelmi bankhálózat 1987-es indulásakor a szocialista ipartelepítés szempontjából korábban kevésbé frekventált dunántúli megyékben (Győr-Moson-Sopron, Fejér, Vas) kezdett erőteljes fiókhálózat építésbe. A nagyobb térségek összfiókhálózati különbségei 1990-ig lényegében kiegyenlítődtek, a dunántúli országrészek hátránya megszűnt (3. ábra). A kilencvenes évek derekától a nyugati országrész viszonylagos telítődése után a fő célpontok már Kelet- és Dél-Magyarország nagyvárosai. Az 1996-98 közötti időszakot egyfajta hálózatépítési ’boom’ jellemezte. Több mint 200 új fiók nyílt az említett időszakban. 9 Az országos mérlegfő-összeg 5%-ával rendelkeznek. 10 A hálózat 64 %-át képezik


8

A ’telítődő’ dunántúli régiókat megelőzte a keleti régiókban megvalósuló hálózatbővítés: amíg 1996-ban Győr, Pécs és Székesfehérvár voltak a legnagyobb vidéki bankcentrumok, addig 1998-ban Miskolc (37 fiók), Győr, Kecskemét, (32−32) Pécs, Szeged (31) és Debrecen (28), tehát az ország keleti felének városai is az élre törtek a hálózati egységek számát tekintve.

3. ábra. A bankfiókhálózat területi megoszlása 1996-ban és 1999-ben

1996


10%


Észak-Alföld10%

Dél-Alföld13%

Dél-Dunántúl13% Nyugat-Dunántúl

15%


(Budapest és Pest megye)

28%

1999


10%


Észak-Alföld11%

Dél-Alföld12%

Dél-Dunántúl10% Nyugat-Dunántúl

11%


(Budapest és Pest megye)

37%

A bankhálózati egységek növekedésével, a fiókhálózat térbeli kiterjesztésével

mindenképpen javult a pénzintézetek által kiszolgált ügyfelek aránya, de a fajlagos hálózati sűrűség tekintetében hazánk lemaradása szembetűnő, különösen a nyugat-európai országokhoz mérten, ahol 1500–3000 lakos jut egy fiókra. Az 1999. évi adatokat tekintve szembetűnő, hogy az 1999-ben működő 3100 bank- és takarékszövetkezeti fiók mindegyikére


9

átlagosan 3200 lakos jutott, ami az ausztriai (850), svájci (1220) és a németországi (1595) adatokkal összevetve jelentős elmaradást mutat. Amennyiben a kisebb jelentőségű, kevesebb lakost ellátó takarékszövetkezeteket nem vesszük figyelembe, akkor még 1997-ben is 10 400 fő jutott a bankfiókokra, ami 1999-re 8440 főre csökkent.

4. ábra. A magyarországi bankhálózat sűrűsége 1995-ben (az egy fiókra jutó népességszám/fő) (Forrás: Saját számítás a Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanach 1995-1996 kötetei

alapján)

A hálózatépítésnek a bankok szempontjából elsősorban nem regionális preferenciái vannak, hanem a városhierarchiát követik.

5. ábra A magyarországi bankfiókhálózat sűrűsége 1999-ben (Forrás: Saját számítás a Magyar

Pénzügyi és Tőzsdei Almanach 1998-99 kötetei alapján)


10

Mindkét magas adat azonban azt bizonyítja, hogy az ország bankhálózati lefedettsége még hiányos, ez a banki szolgáltatásokhoz való hozzájutást nehezíti, ezért további intenzív hálózat bővítésre van szükség. (4-5. ábra).

A hazai pénzintézetek a centralizált banki struktúrából következően a viszonylag kis méretű bankpiac egyenletes fiókhálózati lefedésére törekszenek, amely napjainkban a nyugati és keleti országrészek közötti kiegyenlítődés irányába mutat.

A bankhálózat struktúrájának településtípusok szerinti vizsgálata sok szempontból célravezetőbb a regionális, illetve a megyei szinten történő elemzéseknél, ugyanis a pénzintézetek erősen kötődnek a városokhoz, s a tőkeáramlás térbeli folyamata a városhálózat változásainak is fontos mutatója (1. táblázat). Az 1987−88-ban alapított nagybankok hálózatuk kiépítésekor igyekeztek a településhierarchia mentén, tehát a regionális központokon, megyeszékhelyeken, majd a kisebb városi központokon keresztül lefedni az egész országot.

1. táblázat. A hazai nagyvárosok pénzintézeti ellátottsága, 1996*

(Forrás: Területi Statisztikai Évkönyv 1984., Magyar pénzügyi és tőzsdei almanach 1995–1996, CD-telefonkönyv. 1997. I. negyedévi adatai alapján Lados Mihály

számítása.)

Megnevezés (1) (2) (3) (4) (5) (6) (7) (8) (9) (10)

Ország összesen 10212300 255043 305 3216 630 3175 16210 79 405 249,7 Budapest összesen 1906798 108865 64 253 125 7537 15254 430 871 570,9 Vidék összesen 8305502 146178 278 2548 505 3260 16447 57 289 176,0 Nagyvárosok összesen 2082932 61951 ... 436 274 4777 7602 142 226 297,4

Debrecen 214228 5481 20 29 16 7387 13389 189 343 255,8 Dunaújváros 57970 1508 5 8 4 7246 14493 189 377 260,1 Hódmezővásárhely 50631 4374 5 8 4 6329 12658 547 1094 863,9 Miskolc 193905 4280 19 31 18 6255 10773 138 238 220,7 Tatabánya 75258 1679 9 13 5 5789 15052 129 336 223,1 Salgótarján 48488 1060 8 9 6 5388 8081 118 177 218,6 Szolnok 81336 2213 10 16 10 5084 8134 138 221 272,1 Nagykanizsa 55624 875 6 12 6 4635 9271 73 146 157,3 Nyíregyháza 119317 3650 16 26 14 4589 8523 140 261 305,9 Székesfehérvár 108543 3625 17 25 17 4342 6385 145 213 334,0 Kaposvár 70529 2135 11 17 10 4149 7053 126 214 302,7 Szombathely 84745 1996 16 22 12 3852 7062 91 166 235,5 Szeged 173820 7267 21 46 20 3779 8691 158 363 418,1 Pécs 164872 5595 25 45 23 3664 7168 124 243 339,4 Kecskemét 108345 3413 19 30 15 3612 7223 114 228 315,0 Zalaegerszeg 62077 1663 13 19 14 3267 4434 88 119 267,9 Győr 130244 3725 26 43 23 3029 5663 87 162 286,0 Eger 60445 1345 15 20 10 3022 6045 67 135 222,5 Békéscsaba 67621 1638 13 23 13 2940 5202 71 126 242,2 Sopron 54311 1338 12 19 9 2858 6035 70 149 246,4 Veszprém 63553 1749 14 25 15 2542 4237 70 117 275,2 Szekszárd 37070 1342 12 16 10 2317 3707 84 134 362,0

* A Reálbank hálózata nélkül; az egyes kategóriák fiókszámai a takarékszövetkezeti fiókok miatt közvetlenül nem összeadhatók. (1) A népesség száma 1996. január 1-én (fő), (2) A jogi és nem jogi személyiségű társas

vállalkozások száma, (3) A településen lévő pénzintézetek száma, (4) A településen lévő összes hálózati egységek száma, (5) A településen lévő hálózati egységek száma az OTP, a takarék- és a hitelszövetkezetek nélkül, (6) Hálózati sűrűség 1: az egy fiókra jutó népesség száma, (7) Hálózati sűrűség 2: az egy fiókra jutó

népesség száma (az OTP, a takarék- és a hitelszövetkezetek nélkül), (8) Hálózati sűrűség 3: az egy fiókra jutó vállalkozások száma, (9) Hálózati sűrűség 4: az egy fiókra jutó vállalkozások száma (az OTP, a takarék- és a

hitelszövetkezetek nélkül), (10) Vállalkozói aktivitás: a 10.000 lakosra jutó vállalkozások száma


11

Mivel a kilencvenes évek elejére ezen bankok fiókszáma is elérte, vagy megközelítette a nagyvárosok számát, a pénzintézetek érdeklődése a kisebb lélekszámú városok felé fordult. Így az 1990-es évek végére a hálózatépítést 4–6 éve megkezdő bankok esetében is már csupán 50% körüli a nagyvárosi (és budapesti) fiókok aránya (Mezőbank).

Az 1987. évi induló helyzethez képest – a belépő tucatnyi új bank hálózati kezdeményeinek a településhálózati hierarchia mentén történő építkezésének hatására – a nagyobb városok, megyeszékhelyek kezdeti 35−40%-os részesedése az összes fiókhálózati egységből közel 50%-ra (Budapesttel együtt 66%-ra) emelkedett a kilencvenes évek elejére. Az ezt követő időszakban egyes bankok csődje, illetőleg mások újragondolt hálózati politikája eredményeként a megszűnő önálló fiókok döntően ezeket a nagyobb városokat érintették. A számos új alapítású fiók ellenére a nagyvárosok fiókhálózati egységekből való részesedése 43%-ra (Budapesttel együtt 63%-ra) esett vissza a pénzintézeteknek a kisebb városokba irányuló fióktelepítései következtében. Rajtuk kívül leginkább a kelet-magyarországi régiók nagyvárosaiban, illetve Budapest külső kerületeiben figyelhető meg jelentős fiókhálózat-bővülés11, e tendencia a területileg kiegyenlítettebb bankhálózat-fejlesztést jelzi napjainkban. A hálózatuk kiépítését még éppen csak elkezdő bankok – különösen a külföldi tulajdonúak – a hierarchia csúcsán álló főváros után szinte kizárólag a nagy régióközpontokba települnek. Sőt azon belül is a korábbi kiemelt megyei jogú városokat preferálják. Ennek következtében – a vidéki központú pénzintézetek hiánya ellenére – egyes nagyvárosok (Pécs, Győr, Debrecen, Miskolc, Szeged) egyfajta pénzügyi központi szerepet kezdenek betölteni, ahol a pénzügyi szféra szervezetei (bankok, biztosítók, pénzügyi tanácsadók) kölcsönösen vonzzák egymást, melynek következtében egyre több pénzügyi cég telepedett le az említett városokban és nyitott regionális szintű képviseletet (bankok, biztosítók, tanácsadók, brókercégek, területi igazgatóságok, MNB fiók, Jelzálog- és Hitelbank, lakás-takarékpénztárak). A nagyvárosok változatlan dominanciája a vidéki térségekben arra enged következtetni, hogy az üzleti szolgáltatások bővülésének alapja elsődlegesen az ezen településeken fellehető munkaerő- és információs bázis (sok esetben annak regionális monopóliuma), és kevésbé az adott térség gazdasági teljesítménye. Ezért a térbeli koncentráció tovább erősödött a szektor dinamikus, 1996−2000 közötti fejlődési szakaszában is (Nagy 2001). A hierachia harmadik szintjéhez azok a dinamikusabban fejlődő megyeszékhelyek tartoznak, amelyek hinterlandjának gazdasági teljesítménye (Szombathely, Székesfehérvár, Kecskemét, Veszprém), illetve térségbeli monolit jellege (Nyíregyháza) alapján sorolható e kategóriába.12 (6. ábra).

A fiókhálózati bővülés térbelileg kiegyenlítettebbé vált az 1990-es évek végére, ugyanis a nyugati országrész viszonylagos telítődése után az elmúlt években Kelet-Magyarországon volt megfigyelhető erőteljes hálózatépítés. Az újabb pénzintézetek fővárosi megtelepedése és a budapesti fiókhálózat erőteljes fejlesztése következteében a főváros tovább növelte arányát a hálózaton belül.

11 A kilencvenes évek elején megfigyelhető volt, hogy a fővárosi székhelyű pénzintézetek – a nagyobb lakossági bankoktól eltekintve – alig nyitottak fiókot Budapesten, ami jelentősen rontotta a külső kerületek fiókellátottságát. 12 A kisebb dinamikájú és kevesebb fiókhálózati egységgel és szolgáltatóval jellemezhető megyeszékhelyek mellett a harmadik hierarchia szint alsó csoportjában a dinamikusan fejlődő másodlagos szolgáltató centrumok (Sopron, Nagykanizsa) is megtalálhatók. A negyedik szintbe a középvárosok és a megyeszékhely Salgótarján tartoznak. Az ötödik szint pedig már a kisvárosi kategória néhány alacsonyabb szervezeti hierarchiájú hálózati egységet üzemeltető településeit foglalja magában.


12

6. ábra. A magyarországi bankfiókhálózat megoszlása, 1999 (saját szerkesztés, Bank Info Center

adatai alapján, 1999.)

A hálózatfejlesztés következtében az 1999-ben a legalacsonyabb hálózati sűrűségű keleti megyék átlaga elérte az a négy évvel korábbi második legjobb kategória szintjét (ebbe tartozott Budapest is). A 10 000 lakosra jutó fiókszám tekintetében és a fiókokra eső népességszám tekintetében azonban még mindig Kelet-Magyarországon találjuk a legalacsonyabb értékeket (4-5. ábra).

A fejlett gazdaságú országokban a szolgáltató szektoron belül legerőteljesebben a pénzügyi és gazdasági szolgáltatások differenciálják a vidéki teret. Ugyanakkor nálunk a területi differenciálódás szempontjából a pénzügyi szolgáltatások fejlettségük jelenlegi fázisában meg sem közelítik az ipar okozta területi szóródás mértékét. Bár a pénzügyi-üzleti szolgáltatások volumene átlagosan az iparét megközelítő ütemben nőtt 1995 és 1999 között – Csongrád (Szeged) és Baranya (Pécs) mellett az iparilag is dinamikus északnyugat-magyarországi zóna megyéinek előnyére –, ám a területi differenciálódást mérő Hoover-index értéke ezzel együtt is csak 10%-ot ért el 1999-re (Nagy 2001). Mindez azt jelenti, hogy általában a szolgáltatások, de különösen a még expanzív-extenzív szakaszban lévő pénzintézeti szolgáltatások sokkal kisebb mértékben differenciálják a teret a feldolgozó iparnál, s – a különbségek arányait tekintve legalábbis – kifejezetten mérséklő, kiegyenlítő szerepet játszanak a gazdasági térszerkezetben. Bár a legutóbbi időben már megjelentek a pénzintézeti szektor intenzív szakaszára utaló fejlesztési jelek is, amennyiben a legintenzívebben iparosodó dunántúli térségekben az ipari fejlődés mozgásba hozta a pénzügyi szolgáltató szektort is, s a pénzügyi szolgáltatások GDP-jének növekedési üteme 1999-ben már több megyében megközelítette az ipari növekedését. A pénzügyi szolgáltatások szektorában a legnagyobb fajlagos beruházási volumen növekedés Fejér, Győr-Sopron-Moson, Vas megyében realizálódott, ami a szolgáltatóknak a gazdaságilag motorikus térségben megfigyelhető intenzívebb újrakoncentrálódásával magyarázható, s ez az ország középső és nyugati régióinak szolgáltató szektorának további erősödését eredményezheti. Az előbb említett megyék mellett Baranya, Csongrád, Pest és Zala megyék fajlagos GDP értékei haladták meg a pénzügyi szolgáltató ágazat vidéki átlagát. A két első megye egyértelműen


13

fejlett pénzügyi központjuk eredményének és fejlettnek tekinthető pénzügyi vállalkozásainak is köszönheti elsőségét (2. táblázat).

2. táblázat. A GDP egy lakosra vetített értéke a "vidéki" átlag %-ában 1999 (Forrás: A KSH hivatalos GDP-becslésének adatbázisa alapján (Nagy 2001))

Megye M

ező-

és

erdő

-gaz

d.,

halá

szat

Feld

olgo

zóip

ar

Bány

ásza

t, en

er-g

ia- é

s ví

z-sz

olg.

Építő

ipar

Kere

sked

elem

, ve

ndég

látá

s

Szál

lítás

, rak

tá-ro

zás,

po

sta,

távk

özl.

Közs

zolg

álta

-táso

k (e

ü.,

okt.,

köz

ig.,

stb.

)

Pénz

ügyi

és

gazd

aság

i sz

olg.

Öss

zese

n

Budapest 15 127 115 192 334 317 241 499 239

Baranya 103 60 143 84 103 109 117 121 98

Bács-Kiskun 160 70 37 84 103 90 93 84 87

Békés 158 66 38 67 83 89 100 90 85

Borsod-Abaúj-Zemplén 54 81 145 77 69 95 95 76 84

Csongrád 122 83 85 100 92 118 124 146 108

Fejér 91 220 140 127 101 88 103 144 142

Győr-Moson-Sopron 116 250 64 141 137 163 125 138 164

Hajdú-Bihar 136 66 78 87 90 93 107 93 90

Heves 78 83 173 92 77 86 97 86 90

Komárom-Esztergom 68 120 135 100 103 80 99 100 103

Nógrád 43 62 35 70 65 77 90 72 69

Pest 68 93 79 147 137 118 80 114 101

Somogy 116 59 40 98 114 94 101 87 86

Szabolcs-Szatmár-Bereg 98 49 33 75 76 83 87 60 68

Jász-Nagykun-Szolnok 104 85 50 70 82 76 96 82 84

Tolna 142 58 574 114 88 82 98 92 112

Vas 96 243 58 102 115 118 117 119 147

Veszprém 75 104 115 93 106 103 101 98 101

Zala 110 115 81 134 132 105 111 102 112

Összesen: 85 105 103 117 142 139 125 172 125

Budapest nélkül: 100 100 100 100 100 100 100 100 100

Területi különbségeket tekintve szoros korreláció figyelhető meg tehát hosszabb távon a

gazdasági aktivitás, a lakosság jövedelem viszonyai, illetve a pénzintézeti szolgáltatások elterjedése között. A szolgáltatók általában követik a vállalkozásokat, a potenciális


14

fogyasztókat. A magasabb jövedelmi viszonyok térségi szinten a főváros mellett a nyugati régiók pozícióját erősítik, amelyet a bankhálózat nagyobb sűrűsége is alátámaszt. A jövedelmi viszonyok és a pénzügyi szolgáltatók megtelepedése és a városhierarchia szintje között azonban még szorosabb összefüggést fedezhetünk fel. További kutatásokat igényel az egyes banki üzletágak forgalmi adatainak területi szintű elemzése, például a keleti régiókban intenzívebb és nagyobb volumenű hitelkihelyezés okainak vizsgálata.

A bankrendszer és a regionális fejlődés kérdéseinek vizsgálata A hazai bankrendszer struktúráját jellemző erős – Budapest központú – területi

koncentrációja részben a nemzetközi banki struktúrákhoz való alkalmazkodással magyarázható, ugyanis a nemzetközi pénzvilágban végbemenő globális méretű centralizációs folyamatoknak jobban megfelel, különösen a magyarországi méretű tőkepiacon, egy Budapest méretű koncentráció. A nemzetközi pénzvilágban azonban a nemzeti és nemzetközi pénzpiacok előretörése mellett – elsősorban Európában – újra felértékelődnek a regionális pénzpiacok is. Az egységes európai pénzpiac megteremtése, a monetáris unió és a regionális autonómiák megerősítése irányába tett lépések együttesen gyengítik a nemzetállamok pozícióját és ezzel egyidőben erősítik a regionális területi egységek szerepét. A globális tőkepiacokon végbemenő koncentrálódás ellenére egyre inkább előtérbe kerül több országban a regionális pénzpiacok, pénzintézeti központok kialakításának szükségessége. A regionális bankpiacokon is felerősödő verseny, a regionális politikák és projectek banki finanszírozásának igénye a jövőben a regionális alapítású pénzintézetek szerepét is – az alábbiakban felsorolandó tényezők miatt – erősíteni fogja. 1. A globalizáció és a globális pénzügyi tér valójában a helyi-regionális szerveződések

számára nyit új lehetőségeket. A globális integráció és a lokális fogadókészség dichotómiája a pénzpiacok területi aspektusaiban is jelen van. A lokális szinten lévő differenciák globális szinten a pénzpiaci szereplők költségminimalizálását szolgálják. A globális integráció nem járt együtt a profitráták kiegyenlítődésével, ami továbbra is jelentős különbségeket mutat még a fejlett országokon belül is.

2. A pénzmozgások érzékenyek a megtérülések helyi differenciáira (a válságoknak is lokalizálható a kiindulási helye), s a regionális bankok helyi beágyazottsága, a helyi gazdaságfejlesztésben való elkötelezettsége lényegesen nagyobb mint egy központi bank centralizált fiókhálózatának.

3. A globális tőkepiacokon megnövekedett labilitás felveti a globális pénzpiacok állami szintű ellenőrizhetőségének korlátait, ami felerősíti a jobban szabályozható regionális pénzpiacok szerepét.

4. Bizonyos országokban hagyományosan regionalizált bankrendszer működik (Németország, Japán, USA, Lengyelország).

5. A helyi piacon a fejlődő vállalkozások növekedése, e vállalkozások igényei, az erősödő pénzpiaci verseny, a regionális területfejlesztés, a projektfinanszírozások a közvetlen szolgáltatói jelenlétet, illetve a hálózatbővítést követelik meg a pénzintézetek részéről helyiΕregionális szinten is.

6. A regionális szintű gazdaságfejlesztéshez, illetve a kis- és középvállalkozások támogatásához szükséges a megfelelő források mobilizálása, ami megköveteli a regionális szintű pénzügyi közvetítő szervezetek létrehozását. A pénzmozgásoknak a régiók közötti mozgásának vizsgálata felveti a globális és a helyi

szintek, a centrumok és a perifériák közötti integráció problémáját, illetve a centrum és a periférikus térségek közötti egyenlőtlen munkamegosztást. A régiók közötti egyenlőtlen gazdasági potenciál kialakulását jelentős részben az interregonális tőkeáramlás miatt


15

kialakuló egyenlőtlenségek okozzák. A tőke ugyanis általában az alacsonyabb profitrátát nyújtó régiók felől a magasabb megtérülést biztosító régiók felé áramlik. Következésképpen a tőkekoncentráció legnagyobb a magterületek pénzügyi központjaiban, a városhierarchia csúcsain elhelyezkedő centrumokban, mivel a pénzintézetek központjai is a legnagyobb potenciálú piacra, tehát a központi, motorikus régiókba tömörülnek, ami jelentős regionális egyenlőtlenségeket okoz a nemzeti, illetve a szupranacionális (EU) bankpiacokon is (Porteous 1995, Leyshon-Thrift 1997).

A nagymértékben koncentrált pénzpiacok megléte, illetve a dekoncentrált pénzpiacok hiánya hosszabb távon − az alább felsorolandó tényezők miatt − jelentősen akadályozhatja, lassíthatja a regionális fejlődést: ∉8 Az országos bankközpontok a periférikus régióknak csak tartalékaik arányában nyújtanak

hitelt, ugyanakkor forráselszívó hatása következtében több hitelforráshoz juthat a központ, így a fiókhálózaton keresztül tovább erősödik pozíciója. Mindez a perifériák pénzpiaci diszkriminációját erősíti, a régiók gazdasági fejlődésének lelassulását, és végső soron a régiók területi polarizációját eredményezi.

∉8 A fővárosi központú bankok országosan ugyanazokat a szolgáltatási kondíciókat kínálják, helyi piackutatást és propagandát nem folytatnak, ugyanakkor a régiók gazdasági teljesítőképessége, adottságai és a fejlettségi szintjeik közötti differenciák az egyes régiókra szabott banki szolgáltatásoknak megfelelő kondíciókat igényelnének.

∉8 A fiókok centralizált szervezeti-működési struktúrája miatt a vidéki fiókok helyi döntési hatásköre szűk, információjuk esetenként korlátozott. A fiókok gyenge döntéshozói autonómiája a lokális szintű hitelnyújtást korlátozza, ugyanis a helyi hitelnyújtás elbírálása kapcsán a központ kockázatmegítélő képessége általában rossz. Mindezek ellenére a lokális szintet érintő stratégiai, fejlesztési döntések a fővárosi bankközpontokban dőlnek el. (A helyi bankvezetők hitel elbírálási gyakorlata általában konzervatív, a további karrierlehetőségek szem előtt tartásával helyi döntéseikre a túlzott kockázatkerülés, a központ elvárásainak való megfelelés jellemző).

∉8 A centralizált bankhálózatokon belül igen gyakran információs aszimmetria alakul ki: a központ nem rendelkezik helyi információkkal, nő az ellenőrizhetőség távolsága, ami hosszabb távon térbeli racionalizálást követel, másrészt a nagybankok a fiókhálózat távolabbi pontjainál felmerülő nagyobb tranzakciós, információs és monitoring költséggel csak drágább hitelt tudnak nyújtani a vidéki kis- és középvállalkozásoknak. Mindez tovább rontja a vidék, a régiók hitel hozzáférhetőségi lehetőségét. Az erős területi koncentrációval jellemezhető magyarországi bankrendszer Budapest

koncentrációja európai mértékben is jelentős, s a bankrendszer még mindig az egyik legcentralizáltabb gazdasági ágazat. Ugyanakkor a túlzottan centralizált fiókhálózaton keresztül megvalósuló forrásgyűjtés a hitelkihelyezésnél nagyobb mértékű tőkeelvonás révén a legtöbb régió számára tőkeveszteséget okoz. A túlzottan koncentrált bankrendszer és a decentralizált banki struktúrák hiánya (gyengesége) hosszabb távon a régiók fejlődésének lelassulását eredményezheti (7. ábra).


16

7. ábra. Az egy főre eső pénzügyi szolgáltatásbeli GDP a vidéki átlag százalékában, 1997 (saját szerkesztés, KSH által becsült adatok alapján, 1998)

697

121 110 106 104 84 810

100

200

300

400

500

600

700

%

Közé

p-M

agya

rors

zág

(Bud

apes

ttel)

Közé

p-D

unán

túl

Dél

-Alfö

ld

Észa

k-M

agya

rors

zág

Régiók

A nyugat-európai példák azt mutatják, hogy a centralizált banki struktúrán belül is lehetséges bizonyos pénzügyi szolgáltatások regionális decentralizációja, mely a nemzeti bankközpont szerepét nem kérdőjelezi meg, de a hálózat hatékonyabb működtetéséhez hozzájárulhat13. A vidéki központú pénzintézetek hozzátartoznak egy egészséges és területileg is kiegyensúlyozott bankhálózat kialakításához. A kutatások elsősorban azokra az új intézményalapítási megoldásokra koncentráltak, amelyek a helyi gazdaság, illetve a regionális intézmény- és projektfinanszírozás egyre növekvő finanszírozási igényeit kielégíthetik.

A magyarországi bankpiacon jelenleg működő budapesti központú kereskedelmi bankok nem igazán tartják elsőrendű feladatnak a vidék kisebb vállalkozásainak, illetve a regionális gazdaság- és területfejlesztésnek a finanszírozását. A regionális pénzügyi infrastruktúra és pénzügyi szolgáltatás szerepének a modern gazdasági fejlődésben játszott szerepe miatt, illetve a kereskedelmi bankrendszer a regionális fejlesztési igényektől eltérő profil- és feladatorientációja miatt csak a regionális szintű banki intézményrendszer létrehozása mozdíthatja elő a területi gazdaságfejlődési folyamatokat.

A legutóbbi néhány évben azonban Magyarországon is egyre több pénzintézet tett lépést a szétaprózott szervezeti-intézményi struktúra racionalizálására, a megyei központok helyett a regionalizálódás folyamatait követő területi igazgatóságok kialakítására, s bizonyos ellenőrzési funkciók decentralizálására. A külföldi tulajdonú bankok többsége a fiókhálózat kialakításakor is ezt a koncepciót képviselte. Nyugaton a bankok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a fiókhálózatuk földrajzi racionalitásának a biztosítására. Az országos bankközpont

13 Nagy-Britanniában a globális pénzpiaci központként működő London országos hálózatot működtető pénzintézetei back-office funkcióik egy részét a vidéki regionális központokba telepítették (Leeds /Barclays jelzálog központja és telebanking központ/, Bristol, Edinburgh), amelyek ha nem is függetlenek az országos központtól, de jelentős autonómiát élveznek. A brit decentralizáció a források olcsóbb és racionálisabb allokációját teszi lehetővé, nemcsak az adott régión belül, de országos szinten is (Tickell 1996). A már eleve decentralizált banki struktúrájú országokban a nemzeti méretű hálózattal rendelkező bankok, illetve a kisebb regionális bankok az eltérő szervezeti♠területi felépítés és az eltérő funkciók ellenére sikeresen együttműködnek a bankpiacokon. A kisebb méretű és regionális hatáskörű volksbankok, hitelszövetkezetek eredményes bankpiaci integrációt alakítottak ki a nagy bankokkal (Deutsche, DG, Dresden,) ennek eredményeként a regionális bankpiacon is olcsóbban lehet hitelforrásokhoz jutni.


17

mellett a decentralizáció első lépéseiként nemcsak a regionális (területi) igazgatóságokat („regional control office”), de a helyi fiókokat is különböző új irányítási funkciókkal ruházzák fel, az interregionális banki integráció megteremtése, illetve a források eredményesebb hasznosítása érdekében. A regionális igazgatóságok az országos központ és a helyi fiókok között a középszintet képviselik, s egyben felügyeletet gyakorolnak a területükön lévő fiókhálózati egységek felett. A hazai kereskedelmi bankok területi (regionális) igazgatóságainak kiterjedése és az általuk ellenőrzött terület nagysága bankonként különböző, s nem mutatnak átfedést az ország statisztikai-tervezési régióival sem, de legtöbbjük regionális irányító központja a (potenciális) regionális centrumokban koncentrálódik. Jelenleg a bankhálózat-építés időszakát éljük, de néhány év múlva a hazai kereskedelmi bankok rákényszerülnek fiókhálózatuk újrastrukturálására, a helyi gazdaság igényeinek megfelelő racionalizációjára, amelyek végrehajtásánál a profitabilitás, a kockázat, az adósság és a társadalmi viszonyok földrajzilag meghatározott különbségeit figyelembe kell venniük (8. ábra).

8. ábra Az ABN-Amro Bank magyarországi fiókhálózata és regionális igazgatóságai, 1998 (forrás: ABN-Amro Magazin, 1998.december)

Többen a kiterjedt vidéki hálózattal rendelkező takarékszövetkezetek bankszerű működésének és piaci pozíciójának megerősítését, mások az önkormányzati alapítású pénzintézetek létrehozását tekintik a regionális-helyi finanszírozási probléma megoldásának. A takarékszövetkezetek által jellemezhető vidéki hitelrendszer szerepét vizsgálva a hitel- és a forrás átcsoportosításban megállapítható, hogy a városi lakosság nettó hitelező, a falusi lakosság nettó hitelfelvevő volt, ami a falusi lakosság – régiónként eltérő mértékű – eladósodottságához vezetett (Lengyel 1992). Ez a tendencia tovább erősödött a piacgazdaság térhódításával, amely a vidéki térségek gazdasági és pénzügyi kondícióinak romlásához vezetett. Ezt a folyamatot csak tovább erősítette a vidéki hitelrendszer működési struktúrája. A falvakban rendelkezésre álló megtakarítások, amelyet az elmúlt évtizedben jóval kisebb arányban fordítottak lakásépítésre, a takarékszövetkezetek csatornáin keresztül más helyekre és más célokra került átcsoportosításra. A közhiedelemmel ellentétben a takarékszövetkezeti szektor erőforrás kivonó funkciót töltött be,


18

ugyanis a lakáshitelezés és a mezőgazdaság finanszírozása sem rajtuk keresztül folyt. El kell oszlatni azt a meggyökeresedett nézetet is, miszerint a takarékszövetkezetek jelenlegi működési formájukban betöltik a „vidék bankja” szerepét, s a kereskedelmi bankokat tekintik olyannak, amelyektől távol állnak a vidék problémái. Valójában a takarékszövetkezetek inkább csak forrásgyűjtőként voltak jelen egészen a legutóbbi időkig a falusi „pénzpiacon”, s forrásaik jelentős részét a bankközi piacokon helyezték el. Ezzel szemben a kereskedelmi bankok, amelyek betétgyűjtőként nincsenek ugyan jelen a falvakban, forrásaik egy részét mezőgazdasági, illetve kisebb részben lakossági hitelek formájában visszaáramoltatják oda. A vidéki bankrendszer kiépítésében sokan a vidék- és falufejlesztés, illetve a mezőgazdaság finanszírozásának intézményes megoldását látják. Igaz ugyan, hogy a vidéki, falusi lakosság számára elérhető községi, kisvárosi bankhálózat kialakítása és a magyar mezőgazdaság finanszírozása, egymással összefüggő, de mégis két alapvetően különböző feladat (a falusi lakosság kétharmada jövedelmét már nem a mezőgazdaságból szerzi) (Illés 1993 a).

A takarékszövetkezeti hálózat ellentétben – a kereskedelmi bankok hálózatával – túlságosan szétaprózott, számuk a feltételekhez és a lehetőségekhez viszonyítva túl nagynak tekinthető. A szűken értelmezett pénzintézeti szempontokkal szemben számos szociális, társadalmi, településfejlesztési szempont akadályozza a hálózat csökkentését és korszerűsítését. Az agrárfinanszírozás megoldására önmagukban a takarékszövetkezetek nem alkalmasak. A magyar mezőgazdaság más típusú mint a nyugat-európai, ezért más típusú finanszírozást igényel. Az agrár- és faluhitelezés ma csak úgy folytatható ha az egy szakosított pénzintézet és több más pénzintézet tevékenységének kisebb hányadát teszi ki14. Megoldást csak a szakosodott, de szélesebb hálózattal nem rendelkező Földhitel- és Jelzálogbank további fejlesztésétől, a mezőgazdaságnak már hitelező takarékszövetkezetek, valamint a nagyobb agrárportfolióval rendelkező kereskedelmi bankok együttműködésétől lehet remélni. Ez egy vertikálisan „univerzális” rendszer kialakítását eredményezhetné az agrárhitelezés területén.

A kutatások megállapításai szerint a vidéki bankhálózat fejlesztésének ellentmond bármilyen ágazati és területi korlátozás, annál is inkább, mert Magyarországon kizárólag az agrárium vagy a falvak bázisán egy bank sem tud megélni. A „vidék bankjának„ szlogenje helyett célszerűbb a vidéki, regionális bankhálózat fejlesztéséről beszélni, amely nemcsak a kereskedelmi banki hálózat kisvárosi szintig történő kiépítését, illetve a takarékszövetkezetek további városi expanzióját, de az új típusú területi (regionális, lokális) kötődésű pénzintézetek (regionális fejlesztési bankok, kommunális pénzintézetek) alapítását is jelenti. Több vizsgálat fontosnak tartja a fővárosi koncentráltságú magyar bankhálózat vidéki fiókhálózati egységeinek a bővítését, mindenek előtt a kereskedelmi banki fiókok sűrítését, önmagában a banki infrastruktúra kiépítése még önmagában nem oldja meg a tágabban értelmezett vidék (régiók) finanszírozási problémáit (Illés 1993 a).

A tőkekoncentráció feltételei ma Budapesten kívül kedvezőtlenek. A hitelrendszernek a regionális forrásátcsoportosításban játszott szerepét vizsgálva fennáll a veszélye annak, hogy a pénzügyi transzferekben újfajta függőség alakul ki a főváros és a régiók között, s a „szűrő” modell tovább működik. A fővárosközpontú bankrendszer – lokalizációs előnyeit kihasználva – megszűri a legértékesebb pénzügyi szolgáltatásokat– és a perifériákra irányítja a hagyományosabb, kevésbé jövedelmező szolgáltatási ágakat, illetve a kevésbé testre szabott hitelkonstrukciókat, másrészt a bankrendszeren keresztül bonyolódó pénzügyi transzferek mérlege a tőke és forráselvonások nagysága miatt bizonyos térségekben egyértelműen negatív. Mindez egyértelműen a régiók erősen periférikus vonásokat hordozó szerkezetét 14 Nyugat-Európában a szövetkezeti bankcsoportok az egyes országok bankaktíváinak 15-20%-t tartják a kezükben, s ezekben az országokban a mezőgazdaság részaránya a GDP-n belül alig 5%. Hazánkban a takarékszövetkezeti szektor részaránya 5% a bankrendszerben, míg a mezőgazdaság a GDP 15-16%-t teszi ki.


19

konzerválja. A magyar régiók, a vidék csak gazdasági autonómiájuk erősítésével lesznek képesek szerkezetük modernizálására, jövedelmi kondícióik javítására, illetve az EU támogatások megszerzésére (Gál 2000b).

Jelenleg a magyarországi bankrendszer fejlesztésének, a túlcentralizáltság oldásának, illetve bizonyos mértékű decentralizálásának, a vidéki pénzintézeti hálózat bővítésének – mint azt jó néhány tanulmányunkban megfogalmaztuk – több kiemelkedő fejlesztési iránya lehet. A vidéki fiókhálózat sűrűségének és a helyi fiókok szolgáltatásainak bővítése, a regionális pénzpiaci szintek döntési autonómiájának a régiókban történő növelése, a regionális alapítású kommunális pénzintézetek létrehozása, a regionális fejlesztési bankhálózat kialakítása, valamint a takarékszövetkezetek integrált hálózatának megerősítése. Mindemellett Budapest nemzetközi pénzpiacokhoz való kapcsolódásának intézményes biztosítása is fontos stratégiai fejlesztési feladat.

A regionalizmus kihívásai A pénzintézeti szektor szerepét vizsgálva a területi fejlődés szempontjából

megállapítható, hogy a pénzügyi szolgáltató ágazat érzékenyen tükrözi a gazdasági átalakulás területi folyamatait. Magyarországon a pénzügyi szolgáltatások fejlődése növekedésének extenzív szakaszában nem vált a regionális egyenlőtlenségek kiegyenlítésének valódi eszközévé. A bankrendszert erős budapesti koncentráció jellemzi, a fővárosi központú bankok vidéki fiókhálózatuk bővítésével, vidéki források bevonásával igyekeznek pozíciókat szerezni a hazai bankpiacon. Ugyanakkor a túlzottan centralizált fiókhálózaton keresztül megvalósuló forrásgyűjtés a hitelkihelyezésnél nagyobb mértékű tőkeelvonás révén a legtöbb régió számára tőkeveszteséget okoz. A túlzottan koncentrált bankrendszer és a decentralizált banki struktúrák hiánya (gyengesége) a régiók fejlődésének lelassulását eredményezheti.

A pénzügyi transzferek regionális egyenlőtlenségeire megoldást hosszabb távon csak a bankrendszerek intézményi és irányítási rendszerének átalakítása, illetve a kedvezőtlenebb helyzetű régiók, országok fejlődésének leginkább megfelelő banktípusok és intézményszervezési formák (helyi, regionális, nemzeti) meghatározása hozhat. A magyar bankpiac és a hazai régiók méretét tekintve nincs lehetőség regionális bankrendszerek és erős regionális pénzügyi központok kialakítására, azonban bizonyos specializált funkciójú regionális pénzintézetek alapítása, de legalábbis a meglévő bankhálózatok funkcionális és intézményi átszervezése, decentralizációja hozzájárulhat a kiegyensúlyozottabb regionális gazdasági fejlődés kereteinek megteremtéséhez.

A globális és integrált európai pénzpiacok kialakulásával érezhető nyomás alá kerültek a helyi és regionális pénzpiacok, s mindez a helyi gazdaság és a kistelepülések lakói számára a fejlettebb régiókban működő, illetve globális (multinacionális) szervezetektől való függőséget vetíti előre. Ebben a helyzetben ösztönös reflex a helyi önfinanszírozás módjainak a keresése a helyi gazdaság életképességének megőrzése érdekében. A nemzetállamok mindenkori kormányai számára ez komoly terhet ró. Ugyanis el kell dönteniük, hogy a – különösen a felzárkózó duális gazdaságokban, mint Magyarország is – a helyi önszerveződések, vagy a határokat átszelő multinacionális szerveződések mozgásterét segítik. A nagy kérdés az optimális egyensúly megtalálása két szféra között.

A pénzpiaci integrációból fakadó egyensúlyi problémák megoldásának lehetséges módja a nemzeti és regionális bankrendszerek, valamint a régiók közötti kapcsolatrendszerek kiépítése. Maguk a helyi és regionális bankok és takarékszövetkezetek is aktívan bekapcsolódhatnak az interregionális expanzióba, ami a helyi bankok számára a külső terjeszkedést biztosítja anélkül, hogy hagyományos hinterlandjuk feladására kényszerülnének. A regionális bankrendszer számára a regionális és a szektorális diverzifikáció előnyeinek


20

kihasználása szempontjából fontos a régió határain túlnyúló interregionális versenybe való bekapcsolódás. A bankrendszerek interregionális integrációja úgy tűnik a leginkább alkalmas modell az európai fejlődés számára és ez részben adaptálható a magyarországi bankrendszer számára is. Mindez jövőbeli perspektívát jelenthet a regionális finanszírozás fejlesztése szempontjából, részben azáltal, hogy az országos bankok a kevésbé prosperáló helyi-regionális bankfiókjaik számára az innovációnak a fiókhálózaton keresztül történő terjesztésével, a szélesebb körű szolgáltatások nyújtásával, a stabil alaptőke háttérrel erős támogató bázisul szolgálhatnak. Másfelől a meglévő helyi bankok modernizációjával, illetve új típusú intézetek alapításával a régió pénzügyi intézményei megbirkózhatnak a világ pénzpiacait átalakító technológiai, intézményi és szabályozási kihívásokkal, amivel a helyi gazdaság és a társadalom szükségleteit megfelelően szolgálhatják. Az egyik legfontosabb lépés a stabil regionális pénzügyi rendszer megalapozása érdekében az erős regionális pénzügyi központok megteremtése (Alessandrini - Zazzaro 1999).

A nemzetközi tapasztalatok azt igazolják, hogy válsághelyzetekben a helyi gazdaságba beágyazott szerveződések nagyobb stabilitási tényezőt mutatnak, mint a globális piacokon működő, a reálgazdasággal kapcsolatot alig tartó nemzetközi pénzügyi intézmények. Ennek következtében a globális formációkkal párhuzamosan nemzetközi tendenciaként prognosztizálható a helyi-regionális szerveződések előretörése, már csak a globális biztonság erősítése érdekében is. Globális veszélyeztetettség terítésében a lokális formációk egyensúlyozó szerepet tölthetnének be.

A néhány éven belül az intenzív szakaszába lépő magyarországi bankrendszer számára a jövőben egyre fontosabbá válik a kiépített bankhálózatokon keresztül megvalósuló tőkeáramlás (hitelezés és forrásgyűjtés) földrajzi differenciáinak a kutatása, a bankfiókhálózat folyamatos monitoring alapján történő fejlesztése, racionalizálása, illetve a regionális pénzügyi központok kialakíthatóságának vizsgálata (agglomeráló tényezők, a helyi gazdaság fejlődési tendenciái). A külföldi szakirodalom nemcsak a nemzetközi, illetve a nemzeti pénzpiacok tőkemozgásainak térbeli tendenciáit vizsgálja, de az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a pénzügyi közvetítés különböző szervezeti formáinak térbeliségét a helyiΕregionális, illetve az Európai Monetáris Uniós piacok szintjén feltáró pénzügyi ’telephelyvizsgálatok’. E modellek és empirikus módszerek adaptálása Magyarországon is döntő fontossággal bír, hiszen a bankfiókok száma, a banki központok jelenléte önmagában nem lesz a gazdasági fejlettség fontos mutatója. Irodalom Alessandrini P- Zazzaro A., 1999, A „Possibilist” Approach to Local Financial Systems and Regional

Development: The Italian Experience, [in:] Martin R.(ed), Money and the Space Economy, John Wiley & Sons, Chichester, 71-92.

Dow S., 1999, The Stages of Banking Development and the Spatial Evolution of Financial Systems, [in:] Martin R.(ed), 1999, Money and the Space Economy, John Wiley & Sons, Chichester, 29-30.

Enyedi Gy. (1996) Regionális folyamatok Magyarországon. Budapest, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, 59–77.

Gál Z., 1998, A pénzintézeti szektor területfejlesztési kérdései, Tér és Társadalom. 12, 43-7. Gál Z., 1999/a, The Hungarian Banking Sector and Regional Development in Transition, [in:] Hajdú

Z.(ed), Regional Processes and Spatial Structures in Hungary in the 1990s, Centre for Regional Studies, Hungarian Academy of Sciences, Pécs, 180-221.

Gál Z., 1999/b, The Hungarian banking system and regional development in transition (1987-1997), [in:] Dúró A. (ed), Spatial Research in Support of the European Integration, Discussion Paper Special, Centre for Regional Studies, Hungarian Academy of Sciences, Pécs, 69-85.

Gál Zoltán (1998b) Budapest pénzintézeti–szolgáltató szektora. Magyarország megyei kézikönyvei sorozat, 20. kötet, Budapest. 272–281. o. Budapest, CEBA–Hungary Kiadó.


21

Gál, Z 2000.Challenges of regionalism: development and spatial structure of the Hungarian banking system. In.: Geographia Polonica, Vol 73. Spring 95-125.

Gál, Z. (2000 d.): A regionális tudomány új irányzata: a pénzügyi földrajz, In.: Tér és Társadalom, 2000.2-3. 9-21.

Gál, Z. 1999, The Hungarian banking system and regional development in transition (1987–1997). In: Spatial Research in Support of the European Integration. Proceedings of the 11th Polish-Hungarian Geographical Seminar (Mátraháza, Hungary 17–22 September, 1998). Pécs: Centre for Regional Studies,. 69–86. (Discussion Papers/Special)

Illés I (1993 a).: Agrárfinanszírozás- falufinanszírozás, In: Kiút a válságból, II. Falukonferencia, MTA RKK Pécs, 15-23.

Illés I. (1993 b) Bankrendszer és regionális fejlődés. 13., Pécs, MTA RKK. Lados M.: A pénzintézeti rendszer kialakulása Magyarországon, Területi terjedés-területi fejlődés,

Pünkösdfürdô, (1991) Comitatus 1992. Aug.-szept. Lengyel I.(1992):A háztartások megtakarításainak regionális jellemzői, In.: Területi szemlélet a

közgazdaságtudományban, avagy van-e regionális gazdaságtan Magyarországon?, Győr,.188-192. Leyshon, A.– Thrift, N. (1997) Money and Space:Geographies of Monetary Transformation. London,

New York, Routledge. Magyar statisztikai évkönyv 1996. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1997 Martin R., 1999, The New Economic Geography of Money, [in:] Martin R.(ed), Money and the Space

Economy, John Wiley & Sons, Chichester, 207-224. Mazzuca, R. (1993) A bankhálózat területi szervezete Olaszországban. Régiók és városok az olasz

modernizációban. – Horváth Gy. (szerk.), 307–317. Pécs, MTA RKK. Porteous, D. (1995 The Geography of Finance (Spatial dimensions of intermediary behaviour). 86–92.

Avebury, Brookefield. Területi szerkezetváltási típusok Magyarországon (2001) Nagy E (szerk.), MTA RKK ATI Tickell, A. (1996) Taking the initiative: The Leeds financial centre. Corporate City? 103–118. –

Haughton, G. – Williams, C. (szerk.), Avebury, Brookefield. Wachtel P. (1997) A külföldi bankok szerepe a közép-európai átmeneti gazdaságokban, I-II., –

Közgazdasági Szemle. január–február, 13–30. és 124–141.

A magyarországi pénzintézeti szektor területi ...geography.hu/mfk2001/cikkek/Gal.pdf · közelmúltban megjelent „Általános társadalomföldrajz I.” című egyetemi tankönyv

Documents