Top Banner
SZIGORÚAN TITKOS! 97 A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 006. számú PARANCSA Budapest, 1966. évi február hó 4-én. Az 1962. évi június 18-án kelt 0023. számú miniszteri parancs által létrehozott „Belügyi Szemle” c. folyóirat - bár jelentős segítséget nyújtott az elmúlt évek során a bűnüldöző szervek gyakorlati munkájá hoz, - még nem valósította meg maradéktalanul az elébe tűzött felada tokat, szervezeti és szemléleti okokból nem tükrözte vissza arányainak megfelelően a Belügyminisztérium valamennyi szolgálati ágának tevé kenységét. Mindez megköveteli a folyóirat feladatainak kiszélesítését, - a Szerkesztő Bizottság és a Szerkesztőség szervezetének megfelelő kialakítását. Ezért megparancsolom: hogy a Belügyi Szemle a Belügyminisztérium különböző szolgálati ágai nak egységes folyóirata legyen. 1. A Belügyi Szemle célja és feladata: - Az MSZMP és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány határozatai, irányelvei, útmutatásai szakmai munkában való alkalmazásának segítése, - a Belügyminisztérium szervei együttműködésének, munkakap csolatának szélesítése, - a parancsok, és utasítások jobb megértésének, egységes értel mezésének előmozdítása a politikai nevelő munkára, a szocialista erkölcsre, fegyelemre és hivatali titoktartásra való nevelés, - a személyi állomány általános és speciális szakmai ismeretei nek bővítése. A szocialista törvényesség megvalósításának elő segítése, - a gyakorlati munka jó tapasztalatának, helyes munkamódszerei nek általánossá és hozzáférhetővé tétele széles körben, - a személyi állomány tájékoztatása a különböző BM szakszol gálati ágak tevékenységéről: a különböző tudomány-ágak eredményeinek a Belügyminiszté rium munkájában való alkalmazási lehetőségeiről, a testvéri és baráti országok hasonló intézményeinek munkájá ról, a hazai és nemzetközi bűnüldöző és megelőző munka tapaszta latairól. ÁBTL -4.2. -10-21/6/1966 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM 10 - 21/6/1966.
5

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 006. …€¦ · Az 1962. évi június 18-án kelt 0023. számú miniszteri parancs által létrehozott „Belügyi Szemle” c.

Oct 18, 2020

Download

Documents

dariahiddleston
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 006. …€¦ · Az 1962. évi június 18-án kelt 0023. számú miniszteri parancs által létrehozott „Belügyi Szemle” c.

S Z I G O R Ú A N T I T K O S !97

A M A G Y A R N É P K Ö Z T Á R S A S Á G BELÜ G Y M I N I S Z T E R É N E K

0 0 6 . s z á m úPARANCSA

Budapest, 1966. évi február hó 4-én.

Az 1962. évi június 18-án kelt 0023. számú miniszteri parancs által létrehozott „Belügyi Szemle” c . folyóirat - bár jelentős segítséget nyújto tt az elmúlt évek során a bűnüldöző szervek gyakorlati m unkájá­hoz, - még nem valósította meg m aradéktalanul az elébe tűzött felada­tokat, szervezeti és szemléleti o kokból nem tükrözte vissza arányainak megfelelően a Belügyminisztérium valamennyi szolgálati ágának tevé­kenységét. Mindez megköveteli a folyóirat feladatainak kiszélesítését,- a Szerkesztő Bizottság és a Szerkesztőség szervezetének megfelelő kialakítását. Ezért

m e g p a r a n c s o l o m :

hogy a Belügyi Szemle a Belügyminisztérium különböző szolgálati ágai­nak egységes folyóirata legyen.

1. A Belügyi Szemle célja és feladata:- Az MSZMP és a Magyar Forradalm i M unkás-Paraszt Kormány

határozatai, irányelvei, útm utatásai szakmai munkában való alkalmazásának segítése,

- a Belügyminisztérium szervei együttműködésének, munkakap­csolatának szélesítése,

- a parancsok, és utasítások jobb megértésének, egységes érte l­mezésének előmozdítása a politikai nevelő munkára, a szocialista erkölcsre, fegyelemre és hivatali titok tartásra való nevelés,

- a személyi állomány általános és speciális szakmai ismeretei­nek bővítése. A szocialista törvényesség megvalósításának elő­segítése,

- a gyakorlati munka jó tapasztalatának, helyes munkamódszerei­nek általánossá és hozzáférhetővé tétele széles körben,

- a személyi állomány tájékoztatása a különböző BM szakszol­gálati ágak tevékenységéről:

a különböző tudomány-ágak eredményeinek a Belügyminiszté­rium munkájában való alkalmazási lehetőségeiről,a testvéri és baráti országok hasonló intézményeinek m unkájá­ról,a hazai és nemzetközi bűnüldöző és megelőző munka tapaszta­latairól.

ÁBTL -4.2. -10-21/6/1966 /1

B E L Ü G Y M I N I S Z T É R I U M

10 - 21 /6 /1966 .

Page 2: A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 006. …€¦ · Az 1962. évi június 18-án kelt 0023. számú miniszteri parancs által létrehozott „Belügyi Szemle” c.

2. A folyóiratot a fenti célok érdekében a Szerkesztő Bizottság szer­keszti. A Szerkesztő Bizottság a Szerkesztőség irányításával és el­lenőrzésével megbízott elnök véleményező és tanácsadó szerve.A folyóirat közvetlen szerkesztését a Belügyi Szemle szerkesztő­sége végzi.A Szerkesztő Bizottság elnökének, tag ja inak , a folyóirat főszerkesz­tőjének kinevezési, megbízási jogát magamnak tartom fenn.A Szerkesztő Bizottság és a Szerkesztőség ügyrendjét az elnök hagyja jóvá.

3. A Szerkesztőség szervezetét a feladatoknak megfelelően kell kiala­kítani.- Szervezetileg, fegyelmileg, pénzügyileg a BM Tanulmányi és

Kiképzési Csoportfőnökséghez tartozik.- A Szerkesztőség beosztottait a IV. Főcsoportfőnök nevezi ki. - A Szerkesztőség vezetője a főszerkesztő, aki egyben a Szer­

kesztő Bizottság titkára és a Szerkesztőség beosztottainak elöl­járója, hatásköre beosztott osztályvezetői.

4. A Szerkesztőség megfelelő tájékoztatása érdekében a parancsno- kok szükség szerint hívják meg a főszerkesztőt az állományt érintő politikai, szakmai kérdéseket és feladatokat tárgyaló értekezletekre.

5. A Belügyminisztérium egészét vagy egy-egy szolgálati ág munká­já t átfogóan értékelő cikkek csak a Szerkesztő Bizottság előzetes ellenőrzése után jelentethetők meg.

6. A folyóirat kiadásáért, terjesztéséért a BM Tanulmányi és Kikép­zési Csoportfőnökség felelős. A bevétel és kiadás közötti különbö- zetet a BM Terv- és Pénzügyi Csoportfőnökség biztosítja.

7. A folyóiratot előfizethetik a Belügyminisztérium valamennyi szer­vének beosztottai, az ügyészségek, bíróságok, rendészeti szervek és tudományos intézetek.

8. A BM l / l . és IV /I. csoportfőnökei közös utasításban határozzák meg - összhangban az általános gyakorlattal - a folyóirat szer­zői, lektori, fordítói, szerkesztőségen kívüli szerkesztői, illusztrá- lási honorárium rendszerét.

9. Az MSZMP BM pártszerveit felkérem és a parancsnokokat köte­lezem, hogy nyújtsanak rendszeresen segítséget a Belügyi Szemle munkájához.

10. 1966. február 20-ig el kell készíteni és jóváhagyásra felterjeszteni a Belügyi Szemle Szerkesztő Bizottságának és Szerkesztőségének ügyrendjét.

11. Jelen parancsom megjelenésével a 0023/1962. sz. parancs és mel­léklete hatályát veszti.

BENKEI ANDRÁS s. k.,belügym iniszter

Kapják: M iniszterhelyettesek.Főcsoportfőnökök,Országos parancsnokok, Csoportfőnökök.Önálló osztályvezetők.Megyei (budapesti) rendőrfőkapitányok,Szerkesztő Bizottság tagjai.

Készült: 110 példányban.

ÁBTL -4.2. -10-21/6/1966 /2

Page 3: A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 006. …€¦ · Az 1962. évi június 18-án kelt 0023. számú miniszteri parancs által létrehozott „Belügyi Szemle” c.

BELÜGYMINISZTÉRIUM S Z I G O R Ú A N TI TKOS!

10- 2 1 /6 /A /1 9 6 6 .

Jóváhagyom :

NÉMETI JÓZSEF s. k.,r. vezérőrnagy

b e lügym iniszterhelyettes

A 0 0 6 / 1 9 6 6 . s z á m ú B E L Ü G Y M I N I S Z T E R I

PARA N C S VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁSA

Budapest, 1966. évi február hó 9-én.

A „Belügyi Szemle” Szerkesztő Bizottságának

és Szerkesztőségének

ü g y r e n d j e

A 0 0 6 /1 9 66. számú miniszteri parancs értelmében a " Belügyi Szemle” folyóiratot a Szerkesztő Bizottság szerkeszti.

1. A Szerkesztő Bizottság a Szerkesztőség számára megszabott irány­elvek, a havi laptervek véleményezése, a miniszteri parancsbanmeghatározott cikkek ellenőrzése és az értékelő ülésezések útjánszerkeszti a lapot.

2. A Szerkesztő Bizottság feladata és hatásköre:- a parancsok és utasítások, valamint az adott politikai és opera­

tív helyzet figyelembevételével egy évre kidolgozza a folyóirat szerkesztésének irányelveit,

- véleményezi a féléves munkatervet és havi laptervet,- m egvitatja és állást foglal a folyóirat szerkesztésével, m egje­

lentetésre előkészített, vagy m egjelentetett cikkeivel kapcsolat­ban,

- beszámoltatja a főszerkesztőt a szerkesztőség munkájáról,- értékeli a megjelent számokat,- pályázatot hirdet és dönt a díjak mértékéről, odaítéléséről,- a szükséghez képest a folyóirat egészéről, vagy egy-egy rova­

ton belüli tevékenységéről jelentést készít a BM Kollégiuma számára,

- legalább negyedévenként ülésezik előre meghatározott napi­rendi pont alapján.

- 1 -

ÁBTL -4.2. -10-21/6/1966 /3

97

Page 4: A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 006. …€¦ · Az 1962. évi június 18-án kelt 0023. számú miniszteri parancs által létrehozott „Belügyi Szemle” c.

3. A Szerkesztő Bizottság elnökének jogköre:- irányítja a Szerkesztő Bizottságot, ellenőrzi a szerkesztőség]

ügyrend betartását,- rendszeresen beszám oltatja a főszerkesztőt a Szerkesztőség

m unkájáról,

- biztosítja a parancsok és utasítások m aradéktalan érvényesülé­sét a folyóirat szerkesztésében,

- koordinálja a belügyi szakszolgálati ágak igényeit, hogy a Belügyminisztérium szolgálati tevékenysége egységesen tük­röződjék a folyóiratban,

- a Szerkesztő Bizottság véleménye alapján jóváhagyja a Szer­kesztőség féléves munkatervét és havi lapterveit,

- végső döntést hoz a vitás cikkek ellenőrzésével, m egjelenteté­sével kapcsolatban,

- szükség szerint összehívja a Szerkesztő Bizottságot,- engedélyével meghívottak is részt vehetnek az ülésen.

4. A Szerkesztő Bizottság tagjainak feladata:- az adott szakág területére vonatkozó cikkeket - szükség sze­

rint - ellenőrzi, írásban véleményezi,

- a folyóirat egészét értékeli, vonalát, összhangját bírálja,- a Szerkesztő Bizottság ülésein véleményezési és javaslati jogát

gyakorolja,

5. A Szerkesztő Bizottság munkarendje:- az ülésekről jegyzőkönyvet kell készíteni,- a Szerkesztő Bizottság ülésein hozott döntéseket határozatba

kell foglalni,

- a határozatok végrehajtásáért a főszerkesztő felelős,- a Szerkesztő Bizottságot a teljes ülések között az elnök és meg­

bízása alapján a főszerkesztő képviseli.

A Belügyi Szemle Szerkesztősége - továbbiakban: Szerkesztőség.

6. A Szerkesztő Bizottság titkárának (főszerkesztő) jogköre:- szerkesztőségi ügyrend tartalm azza.

7. A főszerkesztőt beosztott osztályvezetői hatáskör illeti meg. A fő-szerkesztő, valam int a Szerkesztőség valamennyi hívatásos állomá­nyú beosztottja a parancsok, utasítások hatálya alatt áll.

8. A főszerkesztő jogköre:

- a Szerkesztőség hatáskörébe utalt feladatok végrehajtása érde­kében a Szerkesztő Bizottság elnökének irányítása és engedélye alapján - kapcsolatot ta rt a Belügyminisztérium illetékes ve­zetőivel,

- kapcsolatot ta rt a M inisztertanács Tájékoztatási Hivatalával, a MUOSZ-al, az MTI-vel, a belföldi lapok és folyóiratok szer­kesztőségeivel,

- a Szerkesztő Bizottság elveinek és határozatainak megfelelően szervezi és végzi feladatát,

- felelős a Szerkesztőség m unkájáért,

- 2 -

ÁBTL -4.2. -10-21/6/1966 /4

Page 5: A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 006. …€¦ · Az 1962. évi június 18-án kelt 0023. számú miniszteri parancs által létrehozott „Belügyi Szemle” c.

- szolgálati elöljárója a Szerkesztőség beosztottainak és meg­bízója a külső munkatársaknak,

- mint a Szerkesztő Bizottság titkára, javaslatot tesz a Szerkesztő Bizottság összehívására, beszámol a Szerkesztőség munkájáról, jóváhagyásra felterjeszti a Szerkesztőség irányelveit, a féléves munkatervet, a havi laptervet,

- tárgyalásokat folytat belső és külső szerzőkkel, megbízáso­kat ad,

- a cikkek szerzői és lektori díjait a BM l / l . és IV /I. csoportfőnök közös utasításának megfelelően meghatározza és utalványozza,

- intézi a Szerkesztőség munkájával kapcsolatos levelezéseket,- kapcsolatot ta rt a szocialista országok testvérlapjaival és a

Szerkesztőség m unkáját közvetlenül érintő külföldi levelezése­ket a Szerkesztő Bizottság elnökének jóváhagyása alapján lebonyolítja

,- a Szerkesztőség anyagi és pénzügyi költségvetését elkészíti.

Felelős a rendelkezésére bocsátott pénzügyi, anyagi és techni­kai eszközök, berendezések nyilvántartásáért, rendeltetésszerű felhasználásáért, karbantartásáért és megőrzéséért,

- felelős a konspirációs és TÜK szabályok, valamint az egyéb rendeletekben és a sajtó törvényben m eghatározottak érvénye­süléséért.

9. A rovatvezetők jogköre:- a főszerkesztő irányítása alapján a saját rovatán belül szerkesz­

tik a folyóiratot, felkutatják a megfelelő témákat, szerzőket, javaslatot tesznek a szerzők megbízására,

- a munkatervekben, laptervekben m eghatározott tanulmányok és cikkek szerzőit felkérik, megbízzák,

- a cikkeket, tanulmányokat lektorálásra, ellenőrzésre kiadják,- a rovatával kapcsolatos külső és belső szervekkel kapcsolatot

tartanak. Az illetékes vezető berendelése, vagy meghívása alap­ján részt vesznek a munkaértekezleteken.

10. A Szerkesztőség tevékenysége:

- a felkérés alapján ír t cikkeket, tanulmányokat 20 napon belül véleményezi és a szerzőt értesíti,

- a beküldött cikkeket, tanulmányokat 30 napon belül vélemé­nyezi és a szerzőt értesíti az elfogadás, vagy elutasítás tárgyá­ban,

- olyan kritikai jellegű cikkeket is közöl, - szerkesztőségi meg­jegyzés mellett - amelyek tartalm ával részben, vagy egész­ben a szerkesztőségi ülés nem ért egyet, ha az egyébként m arxista- leninista megalapozottságú és a kívánt színvonalon foglalkozik egyes kérdésekkel.

SZÍVÓS PÉTER s. k.,rendőrezredes

BM IV. főcsoportfőnök

Felterjesztve: Miniszter elvtársnak.Kapják: A 006/1966. sz. belügyminiszteri parancs elosztója szerint.Készült: 110 példányban.

- 3 -

ÁBTL -4.2. -10-21/6/1966 /5