Top Banner
A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza 1. bekezdésének q) pontja, 41. szakaszának 1. bekezdése és A Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási ösztöndíjprogramjáról szóló határozat (elfogadva 2015. június 30-án H/14/2015 iratszám alatt) 11. szakaszának 2. bekezdése alapján a Tanács Végrehajtó Bizottsága 2015. szeptember 29-én meghozza a következő HATÁROZATOT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS 2015–2016. ÉVRE VONATKOZÓ FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATI FELHÍVÁS JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL 1. szakasz A Magyar Nemzeti Tanács 2015–2016. tanévre vonatkozó felsőoktatási ösztöndíjpályázati felhívására beérkezett pályázati dokumentumok elbírálását követően a felsőoktatási ösztöndíjra jogosult egyetemi hallgatók következő rangsora alakult ki: Sorszám Vezetéknév (a személyi igazolvány szerint) Keresztnév (a személyi igazolvány szerint) Lakhely 1. Tandari Violetta Magyarkanizsa 2. Úri (Uri) Annamária (Annamaria) Zombor 3. Kovacsics Viola Temerin 4. Kovacsics Flórián Temerin 5. B. Varga (B. Varga) Emese (Emeše) Temerin 6. Korhecz Dalma Szabadka 7. Berta (Berta) Ágota (Agota) Törökbecse 8. Serfőző (Serfeze) Réka (Reka) Zenta 9. Csernicsek (Černiček) Ervin (Ervin) Doroszló 10. Búrány (Buranj) Andrea (Andrea) Zenta 11. Patarica (Patarica) Ildikó (Ildiko) Újvidék 12. Pavlovity (Pavlović) Violetta (Violeta) Szentmihály 13. Varga Anita Újvidék 14. Polyák (Poljak) Anetta (Aneta) Bácsföldvár 15. Patyerek (Paćerek) Réka (Reka) Kishegyes 16. Csernicsek (Černiček) Edvin (Edvin) Doroszló 17. Kanalas (Kanalaš) Dávid (David) Nagykikinda 18. Erdős Ágnes Újvidék 19. Kobetits Dénes Csantavér 20. Búbos Dávid Szabadka 21. Tóth (Tot) Diana (Diana) Szabadka
12

A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya ról szóló határozat€¦ · A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza

Aug 20, 2020

Download

Documents

dariahiddleston
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya ról szóló határozat€¦ · A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza

A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014

iratszám alatt) 14. szakasza 1. bekezdésének q) pontja, 41. szakaszának 1. bekezdése és A

Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási ösztöndíjprogramjáról szóló határozat (elfogadva

2015. június 30-án H/14/2015 iratszám alatt) 11. szakaszának 2. bekezdése alapján a Tanács

Végrehajtó Bizottsága 2015. szeptember 29-én meghozza a következő

HATÁROZATOT

A MAGYAR NEMZETI TANÁCS 2015–2016. ÉVRE VONATKOZÓ FELSŐOKTATÁSI

ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATI FELHÍVÁS JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL

1. szakasz

A Magyar Nemzeti Tanács 2015–2016. tanévre vonatkozó felsőoktatási

ösztöndíjpályázati felhívására beérkezett pályázati dokumentumok elbírálását követően a

felsőoktatási ösztöndíjra jogosult egyetemi hallgatók következő rangsora alakult ki:

Sorszám Vezetéknév (a személyi

igazolvány szerint)

Keresztnév (a személyi

igazolvány szerint) Lakhely

1. Tandari Violetta Magyarkanizsa

2. Úri (Uri) Annamária (Annamaria) Zombor

3. Kovacsics Viola Temerin

4. Kovacsics Flórián Temerin

5. B. Varga (B. Varga) Emese (Emeše) Temerin

6. Korhecz Dalma Szabadka

7. Berta (Berta) Ágota (Agota) Törökbecse

8. Serfőző (Serfeze) Réka (Reka) Zenta

9. Csernicsek (Černiček) Ervin (Ervin) Doroszló

10. Búrány (Buranj) Andrea (Andrea) Zenta

11. Patarica (Patarica) Ildikó (Ildiko) Újvidék

12. Pavlovity (Pavlović) Violetta (Violeta) Szentmihály

13. Varga Anita Újvidék

14. Polyák (Poljak) Anetta (Aneta) Bácsföldvár

15. Patyerek (Paćerek) Réka (Reka) Kishegyes

16. Csernicsek (Černiček) Edvin (Edvin) Doroszló

17. Kanalas (Kanalaš) Dávid (David) Nagykikinda

18. Erdős Ágnes Újvidék

19. Kobetits Dénes Csantavér

20. Búbos Dávid Szabadka

21. Tóth (Tot) Diana (Diana) Szabadka

Page 2: A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya ról szóló határozat€¦ · A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza

22. Szaulity (Saulić) Tímea (Timea) Szabadka

23. Hajdú (Hajdu) Sára (Sara) Kamenica

24. Viderker (Viderker) Mónika (Monika) Zombor

25. Tarján (Tarjan) Tamás (Tamaš) Újvidék

26. Pesti (Pešti) Nikoletta (Nikoleta) Csantavér

27. Horváth (Horvat) Ákos (Akoš) Péterréve

28. Takács (Takač) Andrea (Andrea) Egyházaskér

29. Tóbiás (Tobiaš) Vivien (Vivien) Ada

30. Kiss Gabriella Mohol

31. Hajnal Zoltán Topolya

32. Jakubec Attila Temerin

33. Verebes Andrea Palics

34. Györe (Đere) Szabolcs (Sabolč) Ada

35. Kállai (Kalai) Ferenc (Ferenc) Zenta

36. Radakov Alen Szabadka

37. Bancsi (Banči) Krisztina (Kristina) Piros

38. Ódri (Odri) Norbert (Norbert) Nagykikinda

39. Restás (Reštaš) Dávid (David) Nagybecskerek

40. Liptai (Liptai) Csaba (Čaba) Nagybecskerek

41. Mészáros (Mesaroš) Arnold (Arnold) Temerin

42. Csipak (Čipak) Levente (Levente) Csóka

43. Csuzdi (Čuzdi) Gábor (Gabor) Ada

44. Brusznyai (Brusnjai) Viktor (Viktor) Újvidék

45. Petin (Petin) Beáta (Beata) Topolya

46. Guci Andrea Temerin

47. Kovács Dóra Ada

48. Csapó (Čapo) Gabriella (Gabriela) Magyarittabé

49. Berec (Berec) Sarolta (Šarolta) Bácsföldvár

50. Balassa (Balaša) Kinga (Kinga) Ada

51. Pintér (Pinter) Valentina (Valentina) Mohol

52. Csúzdi (Čuzdi) Noémi (Noemi) Becse

53. Surányi (Šuranji) Brigitta (Brigita) Csóka

54. Péity (Peić) Bertalan (Bertalan) Gombos

55. Kószó Tünde Szabadka

Page 3: A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya ról szóló határozat€¦ · A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza

56. Jagity (Jagić) Henrietta (Henrieta) Szenttamás

57. Klimó (Klimo) Péter (Peter) Óbecse

58. Lukács (Lukač) Hermina (Hermina) Bácsföldvár

59. Szitás (Sitaš) Anita (Anita) Bácskertes

60. Tóth (Tot) Nóra (Nora) Mohol

61. Samu (Samu) Anikó (Aniko) Torontáltorda

62. Pataki (Pataki) Antónia (Antonia) Törökbecse

63. Berkes Izidóra Topolya

64. Brusznyai (Brusnjai) Katarina (Katarina) Újvidék

65. Mulic (Mulic) Beáta (Beata) Szabadka

66. Mészáros (Mesaroš) Andrea (Andrea) Nagybecskerek

67. Olajos (Olajoš) Annabella (Anabela) Nagybecskerek

68. Böröc (Berec) Emese (Emese) Kispiac

69. Bagi Barbara Oromhegyes

70. Kerepes (Kerepeš) Orsolya (Oršolja) Óbecse

71. Horvát (Horvat) Tamás (Tamaš) Óbecse

72. Csipa (Čipa) Emese (Emeše) Torontáltorda

73. Cindel Blanka Bajmok

74. Pap Marijana Temerin

75. Horvát (Horvat) Andrea (Andrea) Bezdán

76. Szollár (Solar) Ádám (Adam) Ada

77. Nagy (Nađ) Kornélia (Kornelia) Székelykeve

78. Brasnyó (Brašnjo) Albert (Albert) Szenttamás

79. Törtelyi Rihárd Oromhegyes

80. Kocsis (Kočiš) Árpád (Arpad) Nagybecskerek

81. Rúzsa (Ruža) Edina (Edina) Orom

82. Bálint (Balint) Gabriella (Gabriela) Szentmihály

83. Tomity (Tomić) Glória (Gloria) Torontáltorda

84. Sütő (Šite) Fülöp (Filip) Torontálvásárhely

85. Gyuráki (Đuraki) László (Laslo) Temerin

86. Petrás (Petraš) Tibor (Tibor) Kishegyes

87. Vajda Boglárka Kishegyes

88. Kemény Orsolya Mohol

89. Tesity (Tešić) Krisztina (Kristina) Újvidék

Page 4: A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya ról szóló határozat€¦ · A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza

90. Guzsvány (Gužvanj) Nikoletta (Nikoleta) Bácskertes

91. Táncos (Tancoš) Katarina (Katarina) Kelebia

92. Bábi Orsolya Topolya

93. Molnár (Molnar) Gergely (Gergelj) Óbecse

94. Tót (Tot) Natália (Natalia) Hajdújárás

95. Lengyel (Lenđel) Lóránt (Lorant) Gombos

96. Bálint (Balint) Andor (Andor) Óbecse

97. Bicók (Bicok) Lilla (Lila) Magyarcsernye

98. Dienes (Dieneš) Blanka (Blanka) Bácskertes

99. Visnyei (Višnjei) Anikó (Aniko) Szabadka

100. Szakáll (Sakal) Zoltán (Zoltan) Szabadka

101. Budai (Budai) Denisz (Denis) Nagybecskerek

102. Sétáló (Šetalo) Rita (Rita) Temerin

103. Pletikoszity (Pletikosić) Árpád (Arpad) Orom

104. Basagity (Bašagić) Laura (Laura) Nagybecskerek

105. Tápai (Tapai) Márk (Mark) Bácsgyulafalva

106. Lojaničić Nikola Újvidék

107. Herceg (Herceg) Vilmos (Vilmoš) Szabadka

108. Simon (Šimon) József (Jožef) Gombos

109. Szklenár (Sklenar) Norbert (Norbert) Kelebia

110. Szabó (Sabo) Júlia (Julia) Zenta

111. Elek Dabis (Elek Dabiš) Csilla (Čila) Zenta

112. Pápista (Papišta) Andrea (Andrea) Tiszakálmánfalva

113. Szeles (Seleš) Anita (Anita) Zenta

114. Novák (Novak) Viktória (Viktoria) Magyarkanizsa

115. Bohócki (Bohocki) Árpád (Arpad) Kelebia

116. Szabó (Sabo) Tímea (Timea) Temerin

117. Kocsis (Kočiš) Csongor (Čongor) Szenttamás

118. Légrádi Árpád Szabadka

119. Juhász (Juhas) Dominika (Dominika) Szabadka

120. Légvári (Legvari) Fanni (Fani) Bácsföldvár

121. Askovity (Ašković) Katarina (Katarina) Kevi

122. Póka (Poka) Árpád (Arpad) Felsőhegy

123. Meggyesi (Međeši) Rebeka (Rebeka) Palics

Page 5: A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya ról szóló határozat€¦ · A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza

124. Mészáros (Mesaroš) Zsóka (Žoka) Bajsa

125. Somogyi (Šomođi) Ronald (Ronald) Bácskertes

126. Csernyák (Černjak) Huba (Huba) Óbecse

127. Vankó (Vanko) Rajmond (Rajmond) Bácskossuthfalva

128. Kiss (Kiš) Hanna (Hana) Szenttamás

129. Ginder (Ginder) Annamária (Anamaria) Ada

130. Benedek (Benedek) Dániel (Daniel) Kúla

131. Buzgó (Buzgo) Ariela (Ariela) Újvidék

132. Juhos (Juhoš) Eliza (Eliza) Bácsföldvár

133. Nagy Mélykúti (Nađ

Meljkuti) Angyelkó (Anđelko) Tronyos

134. Rácz (Rac) Ivett (Ivet) Magyarcsernye

135. Simon Dániel Kelebia

136. Szamek (Samek) Eleonóra (Eleonora) Óbecse

137. Valkovity (Valković) Krisztina (Kristina) Horgos

138. Sasin (Šašin) Szuzanna (Suzana) Felsőhegy

139. Tóth Bagi (Tot Bagi) Renáta (Renata) Csantavér

140. Kocsis (Kočiš) Dániel (Daniel) Zenta

141. Pintyér (Pinćer) Szebasztián (Sebastian) Nagybecskerek

142. Kaszás Ákos Szabadka

143. Bárdos (Bardoš) Krisztián (Kristian) Nagykikinda

144. Kocsmáros (Kočmaroš) Edina (Edina) Nagybecskerek

145. Nesztrov (Nestrov) Anita (Anita) Nagybecskerek

146. Szőke Lilla Kishegyes

147. Takács (Takač) Mónika (Monika) Újvidék

148. Kátity (Katić) Ivor (Ivor) Nagykikinda

149. Vörös József Kishegyes

150. Szabados (Sabadoš) Norbert (Norbert) Oromhegyes

151. Szűcs (Sič) Martin (Martin) Palics

152. Csetvei (Četvei) Melánia (Melania) Csantavér

153. Balog Zsolt Bácskertes

154. Palásti Zsolt Bajmok

155. Domonkos (Domonkoš) Szabolcs (Sabolč) Magyarkanizsa

156. Kőműves Noémi Kishegyes

157. Fil (Fil) Krisztián (Kristian) Zombor

Page 6: A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya ról szóló határozat€¦ · A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza

158. Halász (Halas) Hunor (Hunor) Topolya

159. Mándity (Mandić) Flóra (Flora) Bácsgyulafalva

160. Soltis (Šoltiš) Balázs (Balaž) Óbecse

161. Balog Roland Zenta

162. Burnát (Burnat) Norbert (Norbert) Óbecse

163. Paracki (Paracki) László (Laslo) Szenttamás

164. Futó (Futo) Viktor (Viktor) Szabadka

165. Varga Tereza Felsőhegy

166. Kerepesi (Kerepeši) Ádám (Adam) Padé

167. Fekecs Emese Csantavér

168. Faragó – Papp (Farago Pap) Szebasztián (Sebastijan) Temerin

169. Mészáros (Mesaroš) Hunor (Hunor) Ada

170. Balázs (Balaž) Roberta (Roberta) Nagykikinda

171. Bálizs (Baliž) Márk (Mark) Szenttamás

172. Benedek (Benedek) Csaba (Čaba) Mohol

173. Magosi (Magoši) Ádám (Adam) Szabadka

174. Kálmán (Kalman) Kata (Kata) Felsőhegy

175. Szabó Hargita Topolya

176. Sótanyi Gellért Szabadka

177. Horváth (Horvat) Edvin (Edvin) Muzslya

178. Harcsa (Harča) Mihaly (Mihalj) Nagybecskerek

179. Mészáros (Mesaroš) Félix (Felix) Szilágyi

180. Nagy (Nađ) Gabriella (Gabrijela) Pancsova

181. Rúzsa (Ruža) Iván (Ivan) Torontáltorda

182. Szűcs Adrienn Bajsa

183. Jevremov (Jevremov) Krisztina (Kristina) Basahíd

184. Özvegy Anikó Magyarkanizsa

185. Buják (Bujak) Anikó (Aniko) Bácskertes

186. Garajszki (Garajski) Norbert (Norbert) Bajmok

187. Tóth (Tot) Bernadetta (Bernadetta) Tiszakálmánfalva

188. Pataki (Pataki) Vilmos (Vilmoš) Beodra

189. Cindrity Bettina Bácskossuthfalva

190. Lukácsi (Lukači) Olga (Olga) Adorján

191. Györe Adrián Törökfalu

Page 7: A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya ról szóló határozat€¦ · A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza

192. Kubina Kitti Ada

193. Kiss (Kiš) Róbert (Robert) Székelykeve

194. Gyömbér (Đember) Hanna (Hana) Nagykikinda

195. Lackó (Lacko) Linda (Linda) Temerin

196. Éter (Eter) Tamás (Tamaš) Óbecse

197. Vajda (Vajda) Roland (Roland) Tóthfalu

198. Miklós Adél Gunaras

199. Virág Attila Ada

200. Nyári Ákos Szabadka

201. Pásztor (Pastor) Norbert (Norbert) Ada

202. Eszes (Eseš) Sándor (Šandor) Bogaras

203. Tóth (Tot) Tamás (Tamaš) Ada

204. Bali (Bali) Richárd (Ričard) Szabadka

205. Antal (Antal) Kálmán (Kalman) Székelykeve

206. Bencsik Richard Topolya

207. Szalma (Salma) Éva (Eva) Ada

208. Faggyas (Fađaš) Erna (Erna) Szenttamás

209. Teleki (Teleki) Ádám (Adam) Szabadka

210. Palatinusz (Palatinus) Dávid (David) Szabadka

211. Habina Melinda Szenttamás

212. Takarics (Takarič) Renáta (Renata) Torontáltorda

213. Varga Lívia Muzslya

214. Bicskei (Bičkei) Dániel (Daniel) Szabadka

215. Gáspár Csilla Palics

216. Sisa (Šiša) Eleonóra (Eleonora) Szabadka

217. Bogyó (Bođo) Krisztofer (Kristofer) Gombos

218. Karácsonyi Deniel Palics

219. Nagy (Nađ) Rita (Rita) Temerin

220. Gáspár Noémi Palics

221. Dukai (Dukai) Aurél (Aurel) Palics

222. Bicskei (Bičkei) Károly (Karolj) Magyarkanizsa

223. Péter Ervin Zentagunaras

224. Klebecskó Krisztina Topolya

225. Józsa Mónika Bácsfeketehegy

Page 8: A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya ról szóló határozat€¦ · A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza

226. Szakács Tamás Palics

227. Nagy (Nađ) Izabella (Izabela) Torontálvásárhely

228. Sebők (Šebek) Attila (Atila) Nagykikinda

229. Nagy (Nađ) Bernadett (Bernadet) Magyarkanizsa

230. Horváth (Horvat) Gizella (Gizela) Udvarszállás

231. Jaksa (Jakša) Teodóra (Teodora) Nagybecskerek

232. Horvát (Horvat) Martina (Martina) Óbecse

233. Remlinger Roland Temerin

234. Firic Tamara Völgypart

235. Juhász (Juhas) Dóra (Dora) Magyarkanizsa

236. Maluscsik (Maluščik) Laura (Laura) Szabadka

237. Berényi (Berenji) Huanita (Huanita) Csantavér

238. Berényi (Berenji) Barbara (Barbara) Csantavér

239. Szabó Beatrix Csantavér

240. Mester (Mešter) Bettina (Betina) Zenta

241. Urbán (Urban) Brigitta (Brigita) Horgos

242. Papp (Pap) Szilárd (Silard) Bajmok

243. Benedek Judit Topolya

244. Szalai (Salai) Natasa (Nataša) Bogaras

245. Takács Anita Gunaras

246. Horvát (Horvat) Krisztina (Kristina) Szabadka

247. Sulyok Georgina Topolya

248. Béres (Bereš) Sinita (Sinita) Szabadka

249. Nagy (Nađ) Otilia (Otilija) Pancsova

250. Rédler (Redler) Nikoletta (Nikoleta) Szabadka

251. Rimac Dajana Kelebia

252. Papp (Pap) Virdzsínia (Virdžinija) Bácskertes

253. Kosaras Elizabett Bácskossuthfalva

254. Jablonszki (Jablonski) Nikolsz (Nikols) Zenta

255. Erdődi Csongor Topolya

256. Kállai (Kalai) Nikols ( Nikols) Kevi

257. Nagy György Szilvia Kispiac

258. Boros Gyevi (Boroš Đevi) Csongor (Čongor) Szabadka

259. Kónya (Konja) Adrián (Adrian) Nagybecskerek

Page 9: A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya ról szóló határozat€¦ · A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza

2. szakasz

A jogosult hallgató a felsőoktatási ösztöndíjról kötött szerződés alapján szerez jogokat

és vállal kötelezettségeket.

3. szakasz

A következő személyek nem nyertek jogosultságot a felsőoktatási ösztöndíjra mert

pályázatuk nem felelt meg a Magyar Nemzeti Tanács H/14/2015. számú határozatban,

valamint az MNT- 001040/K/2015 – A/534/1 számú elnöki határozatban leírt pályázati

feltételeknek.

Sorszám Vezetéknév (a személyi

igazolvány szerint)

Keresztnév (a személyi

igazolvány szerint) Lakhely

1. Balázs (Balaž) Áron (Aron) Szabadka

2. Minic (Minić) Teodóra (Teodora) Székelykeve

3. Papp (Pap) Zoltán (Zoltan) Óbecse

4. Doszkocs (Doskoč) Zoltán (Zoltan) Zentagunaras

5. Sörös Roland Ksipiac

6. Halász Ákos Mohol

7. Kanyó Attila Topolya

8. Korodi (Korodi) Árpád (Arpad) Székelykeve

9. Csőke (Čeke) Ignác (Ignac) Szilágyi

10. Baté (Bate) Ádám (Adam) Magyarkanizsa

11. Fujkin (Fujkin) József (Jožef) Csóka

12. Bajúsz (Bajus) András (Bajus) Ada

13. Somogyi (Somođi) Norbert (Norbert) Szabadka

14. Zsámboki Arnold Bácsgyulafalva

15. Ambrus (Ambruš) András (Andraš) Mohol

16. Bozsik (Božik) Árpád (Arpad) Csantavér

17. Bodó (Bodo) Ferenc (Ferenc) Bácskossuthfalva

18. Bessenyei Áron Palics

19. Kucora Roland Csantavér

260. Szilágyi Huba Bácskossuthfalva

261. Apró (Apro) Ágnes (Agnes) Ada

262. Horvát (Horvat) Nina (Nina) Újvidék

263. Likár Andor Bajmok

264. Brasnyó (Brašnjo) Tímea (Timea) Szenttamás

Page 10: A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya ról szóló határozat€¦ · A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza

20. Gyurcsik (Đurčik) Zsolt (Žolt) Felsőhegy

21. Tóth Ádám (Tot Adam) Bence (Bence) Tornyos

22. Horváth (Horvat) Viktor (Viktor) Tornyos

23. Bata Ákos Szabadka

24. Sipos (Šipoš) Aurél (Aurel) Bajmok

25. Benárik Tibor Bácskossuthfalva

26. Törkő (Terke) Melisza (Melisa) Szentmihály

27. Bazsó (Bažo) Bence (Bence) Tornyos

28. Torda (Torda) László (Laslo) Csantavér

29. Csikós (Čikoš) Ronald (Ronald) Csantavér

30. Tóth (Tot) Attila (Atila) Péterréve

31. Györe Dániel Zenta

32. Rencsényi Dániel Szabadka

33. Koszorús (Kosoruš) Zoltán (Zoltan) Óbecse

34. Csíkos (Čikoš) Edvin (Edvin) Szabadka

35. Kanizsai (Kanižai) Áron (Aron) Bezdán

36. Bicskei (Bičkei) Zsolt (Žolt) Ada

37. Kovács Viktor Kishegyes

38. Sinkovity (Šinković) Dénes (Deneš) Csantavér

39. Sóti Krisztián Zentagunaras

40. Doszkocs (Doskoč) Zsolt (Žolt) Ada

41. Kokrehel (Kokrehel) Edvárd (Edvard) Tornyos

42. Morvai Imre Temerin

43. Burnát (Burnat) Krisztián (Kristian) Óbecse

44. Budincsevity Tamás Topolya

45. Kistorma (Kištorma) Valentin (Valentin) Kispiac

46. Kuktin (Kuktin) Zoltán (Zoltan) Szabadka

47. Januskó (Januško) Evelin (Evelin) Csantavér

48. Saravanya (Šaravanja) Luka (Luka) Kelebia

49. Nemes Sándor Bácskossuthfalva

50. Csonti (Čonti) Csongor (Čongor) Csóka

51. Fehérvári (Fehervari) Alen (Alen) Szabadka

52. Sábity (Šabić) Dániel (Daniel) Szabadka

53. Kozma Norbert Zentagunaras

54. Pál (Pal) Dániel (Daniel) Szabadka

55. Konc Roland Zenta

Page 11: A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya ról szóló határozat€¦ · A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza

56. Bata Tamás Topolya

57. Lipták Áron Magyarkanizsa

58. Kiss (Kiš) Dominik (Dominik) Szabadka

59. Sánta Krisztián Szabadka

60. Ábrahám (Abraham) Lóránt (Lorant) Horgos

61. Tóth (Tot) Szabolcs (Sabolč) Zenta

62. Nagy (Nađ) Natália (Natalia) Szilágyi

63. Sipos Ákos Kishegyes

64. Csernyák (Černjak) Renáta (Renata) Temerin

65. Petro (Petro) Anikó (Aniko) Temerin

66. Hulló Zsófia Szabadka

67. Sövényházi Tibor Nagybecskerek

68. Kerhút (Kerhut) Csaba (Čaba) Bácskertes

69. György (Đerđ) Viktória (Viktoria) Szabadka

70. Bárdos (Bardoš) Szindirella (Sinderela) Zenta

71. Szabó Sára Csantavér

72. Nagy Izabella Kúla

73. Makai Kitti Szabadka

74. Jurić (Jurić) Stevan (Stevan) Zenta

75. Váradi (Varadi) Ferenc (Ferenc) Székelykeve

76. Kiss (Kiš) Emil (Emil) Nagybecskerek

77. Nagy Barna Anett Szabadka

78. Szarcsák (Sarčak) Dániel (Daniel) Bácsföldvár

79. Zsáki János Topolya

80. Ortó (Orto) Klaudia (Klaudija) Szabadka

81. Andricsek (Andriček) Szilárd (Silard) Bácsföldvár

82. Pörge (Perge) Lilla (Lila) Piros

83. Molnár Denis Topolya

84. Szalma (Salma) Dániel (Daniel) Nagybecskerek

85. Kovács (Kovač) Szilvia (Silvija) Nagykikinda

86. Ikotin (Ikotin) Gábor (Gabor) Temerin

87. Nagy Andrea Szabadka

88. Bencsik Török (Benčik

Terek) Heléna (Helena) Hajdújárás

89. Tóth (Tot) Izabella (Izabela) Magyarkanizsa

90. Botos (Botoš) László (Laslo) Újvidék

Page 12: A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya ról szóló határozat€¦ · A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza

91. Kis Kovács (Kiš Kovač) Attila (Atila) Szabadka

92. Hangya (Hanđa) Hermina (Hermina) Felsőhegy

93. Szabó Bettina Topolya

94. Aladics (Aladič) Zoltán (Zoltan) Temerin

95. Csala (Čala) Norbert (Norbert) Nagykikinda

96. Gyülvészi (Đjilvesi) Edvin (Edvin) Piros

4. szakasz

Jelen határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, de a kihirdetett döntés ellen a pályázók

három napon belül kifogást emelhetnek a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága

elnökénél, amennyiben a rangsor ellentétes a Magyar Nemzeti Tanács határozatával, illetve

ténybeli tévedésen alapul. A benyújtott kifogásokról az illetékes szerv nyolc napon belül dönt.

5. szakasz

Jelen határozat a meghozatalát követő negyedik napon lép hatályba.

Jelen határozat a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre.

Magyar Nemzeti Tanács

Szabadka, Ago Mamužić utca 11/II.

Iratszám: MNT-001440/K/2015 - F/226/1

Kelt: 2015. szeptember 29.

…………………………………

Mgr. Hajnal Jenő,

a Magyar Nemzeti Tanács elnöke