A klasszikus- és jazz szaxofonozás technikájának ...

1

A klasszikus- és jazz-szaxofonozás

technikájának összehasonlítása

Péntek Julianna Czakó Péter

Tanár-szaxofontanár Konzulens tanár

MA 120

Miskolc

2015

2

Tartalomjegyzék

Bevezető ..................................................................................................................... 2.old.

A szaxofon születése .................................................................................................. 3.old.

A helyes légzéstechnika ............................................................................................. 5.old.

Skálák ........................................................................................................................ 8.old.

Ritmus ....................................................................................................................... 9.old.

Alkalmazott technikák és tanításuk ......................................................................... 11.old.

Nádak különbözőségei ............................................................................................ 14.old.

Fúvókák különbözőségei .......................................................................................... 17.old.

Összegzés ................................................................................................................ 20.old.

Irodalomjegyzék ...................................................................................................... 21.old.

3

Bevezető

Szakdolgozatomban először rövid áttekintést nyújtok a szaxofon születésének és

elterjedésének történetéről, röviden bemutatva a szaxofon feltalálójának, Adolphe Sax-

nak az életét. Dolgozatom további részében leírom, hogyan tudjuk a szaxofonozás

alapvető fontosságú technikáit megtanítani a gyerekeknek, külön választva a klasszikus

és a jazz-szaxofonozást, amikor az lehetséges. Bemutatom a helyes légzéstecnika

fontosságát, a skálák jelentőségét. Kitérek a ritmusok különbözőségeire, valamint a két

stílus által használt különféle technikákra, bemutatva azokat. Ezután összehasonlítom a

klasszikus és jazz fúvókákat, illetve nádakat.

4

A szaxofon születése

A szaxofon feltalálása a belga származású

Antoine-Josefh (Adolphe) Sax nevéhez

fűződik. Sax 1814. november hatodikán

született Dinant-ban. Édesapja

hangszerkészítő mesterként dolgozott saját

műhelyében. Adolphe tőle kapta első zenei

élményeit. Sok időt töltött apja műhelyében,

így már elég fiatalon elsajátította pl. a

klarinét furatainak elkészítését vagy egy rézfúvós hangszer testének megsodrását. Zenei

tanulmányait a brüsszeli Royal School of Singing-ben folytatta, ahol klarinétozni,

fuvolázni és énekelni is tanult. Első hangszeres kísérleteit 1838 körül kezdte.

Hamarosan szabadalmat kapott a basszusklarinét tökéletesítésére. 1838 és 1842 között

számos francia és belga szabadalom fűződik az ő nevéhez.

1842 októberében Párizsba költözött, ahol számtalan barátra és támogatóra talált. Egyik

legjelentősebb köztük Hector Berlioz volt. Az uralkodók körében is hamar népszerűvé

vált. Lajos Fülöp király és III. Napóleon is nagy tisztelettel fordult munkássága felé. III.

Napóleon Sax-ot nevezte ki a császári katonazenekar hangszerkészítő mesterének.

Első Párizsban töltött évei alatt a szelepes kürtök gyártásával foglalatoskodott. Magát a

hangszert nem ő találta fel, de mégis róla, szaxkürtnek nevezték el. 1845-ben a

szaxotrombák családját fejlesztette ki, melyek szintén szelepes rézfúvósok voltak, de

korántsem terjedt el annyira a világban, mint a hét tagból álló szaxkürt család.

Legnagyobb találmánya, a szaxofon 1845-ben született. A feltalálás körülményeiről

kétféle történet is létezik. Az egyik szerint Sax egy kónikus csővel illesztette össze a

klarinét szimpla nádas fúvókáját, a másik azt mondja, hogy Sax az éppen fejlesztés alatt

álló ofikleid fúvókája helyett pusztán kíváncsiság képen a klarinét fúvókájával próbálta

a hangszert megszólaltatni. Ebből egy erősebb fémes, mégis a klarinét hangjára

emlékeztető hangzás bújt elő. Ez azért is volt nagyszerű felfedezés, mert a

zenekarokban használt ofikleid hangja a kisebb koncerttermekben elviselhetetlenül

erőteljes volt, a fagott hangját pedig a szabadban vitte el a szél. Ezért szükség volt egy

olyan basszushangszerre, ami minden körülmény között megállja a helyét. Így az első

szaxofon egy C hangolású basszusszaxofon lett.

5

A barátok és támogatók mellett sajnos számos ellenséget is szerzett. Többen próbálták

csalással és lopással gyanúsítani. Volt, aki terveket lopott a műhelyéből, de akadt, aki

attól sem riadt vissza, hogy egy általa készített hangszert ellopjon, amit aztán elvittek

Németországba, kiütették a gravírozást, és úgy tértek vissza Párizsba, hogy

megmutassák, ilyen hangszert már a németek is készítettek. Szerencsére konkurensei

egyik alkalommal sem jártak sikerrel. A szaxofonra kezdetben tizenöt évre szóló

szabadalmat kapott.

Hamar a zeneszerzők és a hallgatóság kedvencévé vált a hangszer. Nyitott egy négyszáz

fős koncerttermet, ahol az egyik koncerten Lajos Fülöp kérésére a szaxofonszólót

tartalmazó darabot meg kellett ismételni.

1847-ben megbízták a párizsi operaház zenekarának vezetésével, amit egészen haláláig

dirigált is. 1858-ban nevezték ki a Párizsi Konzervatórium szaxofontanárának és a

szaxofonosztály vezetőjének.

Az 1848-as trónfosztás után betiltották a szaxofonokat és csak 1854-ben engedélyezték

újra használatukat.

Az ellene irányuló perek anyagilag meggyengítették, cége többször csődbe került, az

utolsót már nem tudta kivédeni, így kénytelen volt felszámolni közel ötszáz darabból

álló hangszerállományát és eladni koncerttermét. Élete végén sokat betegeskedett.

Először felsőajak daganatban szenvedett, majd miután abból kigyógyult tüdő és

szívproblémák gyengítették. Végül 1894-ben halt meg.

1

1 http://g-geschiedenis.eu/2014/09/12/adolphe-sax/

6

A helyes légzéstechnika

Hogyan is kezdünk el szaxofonozni tanítani valakit, aki még sose játszott hangszeren?

Talán a legelső és legfontosabb, hogy megtanulja a helyes légzést. Későbbi pályánk

során nagyon sok problémától megkímélhetjük magunkat, ha követjük a helyes légzés

szabályait. A megfelelő légzéstechnika nem csak stílustól, de fúvós hangszertől is

független. A jazzisták levegővezetés szempontjából talán könnyebb helyzetben vannak,

hiszen nekik nem szükséges akkora motívumokat egy levegővel előadni, mint a

klasszikus műveket játszóknak.

2

2 http://www.partita.ru/solos.shtml

7

3

Persze ez két kisarkított példája a két stílusnak, de ezekkel tudnám a legjobban

reprezentálni a levegővezetés szükségességének a gyakoriságát. A két kép

összevetésével nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy a jazz könnyű műfaj. Sőt!

Méltatlanul mondják rá, hogy könnyűzene. Aki kicsit is foglalkozott már jazz-el az

tudja, hogy nagyon is nehéz műfaj.

Wynton Marsalis amerikai klasszikus- és jazztrombitás, zeneszerző mondta a következő

sorokat a jazz-ről:

„ A jazz olyasmi, amit a négerek találtak ki a legbensőbb gondolataik kifejezésére – nem

csak rólunk és a mi szemszögünkből, hanem arról, hogy miről is szól valójában a

számunkra új, demokratikus élet. A fajtánk méltóságát foglaltuk zenébe… megvan benne

minden a rideg valóságtól a bonyolult bensőségig. Szerintem ez a legnehezebben

játszható zene és ez adja leginkább vissza az egyén személyes érzelmeit a nyugati zene

történetében.”4

Visszatérve a légzéstechnikákhoz: az 1960-70-es években kialakult smooth jazz-ben

közkedvelt, a műfaj után elnevezett smooth-os fúvás-technika, amikor is nem a konkrét

hangot szólaltatják meg, hanem a körülötte sistergő levegő, ami olykor elfedi magát a

hangot, lesz ismertetőjegye a stílusnak. Azt gondolnánk, ez nagyon könnyű. Klasszikus

3 http://www.jazzpla.net/G/GirlFromIpanema.htm 4 http://hu.wikipedia.org/wiki/Dzsessz

8

szemmel: az alsó ajkat leengedjük, a hangot nem nyelvvel, hanem levegővel indítjuk, és

az arcpofát kicsit fel is fújhatjuk, a jobb hatás érdekében. Ez azonban nem ilyen

egyszerű. A túlzott lazítástól a hang eltűnhet. Ezért fontos megtanulni, hogyan kell

engedni a levegőt, milyen legyen a sebessége, a sűrűsége. Ehhez azonban érdemes

ismerni a hangszert, a fúvókát és a nádat is.

Ha légzéstechnikáról beszélünk, okvetlenül meg kell említenünk a körlégzést. Ezt a

technikát a jazzben ritkán használják, nem szükséges. A klasszikus szaxofonosok annál

inkább. A szaxofon irodalma nem nyúlik messzire vissza, nagyon sok modern darab

megköveteli ennek a technikának az alkalmazását. Az első képen látható darabot

körlégzés nélkül, csak egyes hangok feláldozásával lehetne eljátszani. A technika

lényege roppant egyszerű: a rekeszből a már fogyó levegőt felengedjük az arcüregbe és

az ott keletkezett nyomással fújjuk tovább a hangszert, miközben orrunkon új levegőt

szívunk be. Sajnos azonban ennek megvalósítása korántsem ilyen egyszerű, így nem is

szokták főiskola előtt ennek kigyakorlását erőltetni, hiszen vannak elsőbbséget igénylő

technikai tudnivalók.

A levegővezetés után a következő lépés a helyes szájtartás megtanítása. Sokan úgy

vélik, eleinte örüljünk, ha a gyereknek megszólal a hangszer. Ebben végülis igazuk is

van, de úgy gondolom, ha nem rögzítjük időben a megfelelő szájtartást, később

nehezebb dolgunk lesz. Ez leginkább a kicsiknél veszélyes. Az ő korukban a dolgok

jobban berögzülnek és ez sajnos igaz a rosszul begyakorolt elemekre is. Hogy mi is a

helyes szájtartás? Ez bizonyos esetekben tanárfüggő. Emellett függ attól is, hogy

milyenek a gyerek száji adottságai: mennyire rendezettek a fogai, milyen vastagak az

ajkai, milyen erős az arcizomzata. Minden tanárnak megvan a maga bevált szájtartása,

ami az esetek többségében megegyezik saját szájtartásával. Többen hibát ejtenek,

amikor egy olyan növendéknek kívánják átállítani az ansatz-át , akinek az kiválóan

működik, pusztán azért, mert úgy véli, az általa alkalmazott jobban fog szólni. Egy ilyen

beavatkozás, akár a növendék karrierjének a végét is jelentheti. Ami egy klasszikus

szaxofonosnál fontos, hogy megvalósuljon, az a lehúzott, stabil áll, melynek a staccato-s

hangoknál sem szabad mozognia. A másik fontos rész a fúvókát körülfogó szájizomzat

feszessége.

A jazzistáknál a szájtartás nem ennyire meghatározott. Interjúalanyom elmondása

alapján, nincs standerd szájtartás. A lényeg, hogy a stílushoz illően szóljon a szaxofon:

smooth-os hang.

9

Bár a klasszikus szaxofonozásnál nagyon stabilan kell tartani a szájat, mégis képesnek

kell lenni, annak lazán történő leengedésére. Ezzel a technikával kitűnő glissando-kat

lehet játszani. Ezt a technikát a klasszikus- és jazzszaxofonozásban egyaránt

alkalmazzák. Legkönnyebben egy egyszerű fúvóka vagy fúvóka-pipa gyakorlattal

tudunk megtanulni, illetve megtanítani. Ennek a lényege a következő: a fúvókát a

szánkba vesszük, megfújjuk. A hang, ami megszólal, az lesz a kiinduló hangunk. Ettől a

hangtól lépegetünk: szekund, terc, kvart, stb… Mindig az elsőnek megfújt hang, lesz a

kiinduló hang. A cél az, hogy minél jobban tudjuk a szánkat ellazítani és ezzel együtt a

hangot leereszteni.

Skálák

Valószínűleg a zenészek nagy többsége pályája elején számtalanszor feltette magában a

kérdést; „Miért kell skálázni?” Először nézzük a klasszikus vonalat. A kisiskolások már

ének-zene vagy szolfézs órán megismerkednek a kvintkörrel. Jobb esetben sikerül is

megtanítani nekik. Ennek segítségével 7#-7b-ig megtanulják a dúr-moll skálákat, illetve

hármashangzatokat. Ha ezt elméletben sikerült elsajátítani, akkor már csak át kell ültetni

a hangszerre. A skálázás akkor is hasznos lehet, ha a gyerek még csak tanulgatja a

hangokat (ekkor még elegendő a C-dúrral próbálkozni), mert így jobban rögzülnek a

hangok fogásai, már ha a gyerek tisztában van a helyes nevekkel. Másrészt a befújáskor

alkalmazott helyes skálázással kiválóan lehet fejleszteni a légvezetést, javítani a

hangminőségen és az intonáción.

A jazz-ben egészen más funkciót töltenek be a skálák. A hangnemeken túl stílusok

szerint változik a hangi összetétele. Stílusok szerint megkülönböztetünk: pentaton,

modális, blues, melodikus és összhangzatos moll, bebop. Ezeken a skálákon alapul

minden improvizáció. Akik jazz-t tanultak, művelnek, megtanulják melyik stílushoz,

illetve akkordsorhoz melyik skálát tudja felhasználni.

10

5

Ritmus:

A klasszikus ritmusok megtanításának technikáját mindenki jól ismeri. Ezért ezt most

nem fejteném ki, inkább a jazz ritmusok tanítását és alkalmazását ismertetném. Aki

valaha is találkozott jazz-el, az tudja, hogy ez a műfaj ritkán használja a klasszikus

nyolcadolást. Helyette a nyolcadokat triolásítja, amit úgy kell elképzelni, hogy a két

nyolcad hang első hangja, a triola első 2 hangja, ami össze van kötve:

Helytelenül szokták úgy is tanítani, hogy a szokásosan lejegyzett nyolcadokat úgy kell

játszani, mintha nyújtott ritmus lenne. Ez valóban így is hallatszódhat, de ez a

megfogalmazás nem pontos. Persze, ha kicsiknek szeretnénk jazz-t tanítani, akik még a

triola pontos eljátszásával ismerkednek, azoknak egyszerűbb magyarázatot ad a nyújtott

ritmusként való megfogalmazás.

A klasszikus nyolcados játékmód leginkább a latin jazz esetében fordul elő.

Másik lényeges ritmusbeli különbség, hogy a triolás nyolcadok második hangja kap egy

kis súlyt. Ha pontosabban szeretném megfogalmazni; az első elnyelődik. Ennek

5 http://jazzworkshopaustralia.com.au/improvising-with-scales-a-useful-way-for-beginners

11

gyakorlása, illetve tanítása, gyakoroltatása során arra kell vigyáznunk, hogy a ritmus ne

legyen „lovacskás”. Ez akkor történhet, ha gyakorlás közben sokáig próbálkozunk

ennek helyes megszólaltatására és egy idő után a triola első hangja túlzottan megrövidül

és a súlyozás is felborulhat. Ennek kiküszöbölése csak rendszeres, minőségi és

kontrollált gyakorlás mellett lehetséges, máskülönben a rossz beidegződést nehezebb

felülírni.

A két stílus alaplüktetésében merőben eltér egymástól. A klasszikus 4/4-es ütem első és

harmadik hangja a hangsúlyos (természetesen nem egyforma mértékben), míg a jazz-

ben a második, illetve a negyedik hang kap súlyt. Ha már jazz, és ha már ritmus:

megfelelően beat-nek hívják. Pernye András A Jazz c. könyvében A. Dauer német

zenetudóstól idéz: „ … A beat tehát nem az idő egyenletes egységekre történő

felosztása, hanem az akcentusok (hangsúlyok) egymásutánja, amelyeknek súlya az

időben nyugalmi állapotban rejlő súlytalanságot mozgásba hozza.”6 Tehát megszűnik a

klasszikus súlyos és súlytalan közötti éles ellentét. Már nem feltétlen az ütem első és

harmadik, de nem is a második és negyedik hangja lesz a hangsúlyos, hanem esetleg a

harmadik ütés második nyolcada.

A jazz-ben az sem ritka, ha a hangok nem jönnek ütésre. Ezt a jelenséget off beat-nek

nevezzük. Ezt Dauer így fogalmazza meg: „ A beat jelentése azon a sajátosságán

nyugszik, hogy az (…) akusztikus-pszichikus alapul szolgál egy ritmikus (vagy) metrikus

felépítménynek. E felépítmény akcentusai olyan mértékben kifejlődöttek, hogy azok a

beat alapütései mellé vagy azok közé esnek (off beat).”7 Egyszerűbben fogalmazva:

minden hangnak van egy „udvara” (ami egyébként a hangmagasságot is jellemzi). Amíg

a hang ebben a tartományban megszólal, mindaddig a hang időben van. Pernye András

így fogalmaz: „.. az első lüktetésnek van ugyan fókusza, de ez (…) egy bizonyos ideig

tart, és az idő haladtával, még akkor is az első súlynak érzem, amikor már egy kissé

eltávolodtam tőle, egészen addig a pillanatig, amíg nem érek el a második súly

udvarába. A második súly udvara ugyanakkor valamivel előbb kezdődik és tovább tart,

mint a fókusza-és így tovább.”8

Ez a jelenség a klasszikus zenében elképzelhetetlen. Ott minden hangnak pontosan ott

kell megszólalnia, ahova írva van. Ha egy hang késik vagy hamarabb jön, akkor az

mindenkinek hallható és érezhetik, hogy a hangnak nem ott van a helye. Ezzel az

6 Pernye András: A jazz 109.old. Noran Kiadó 2007. ISBN 978-963-9716-49-0 7 Pernye András: A jazz 110.old. Noran Kiadó 2007. ISBN 978-963-9716-49-0 8 Pernye András: A jazz 114-115. old. Noran Kiadó 2007. ISBN 978-963-9716-49-0

12

előadóművész szakmai hozzáértését kérdőjelezhetik meg. A jazzistáknál pedig éppen az

a hozzáértőbb jazz zenész, aki jobban tud játszani a hangok helyével.

És hogy miért lényeges ez a szaxofon esetében? A jazz zenekarok, együttesek fő

szólóhangszere a szaxofon. Éppen ezért szükséges, hogy ezekkel a különbségekkel

minden szaxofonos (akit érdekel a jazz) megismerkedjen. Úgy gondolom, hogy igazán

off beat-et nem lehet játszani anélkül, hogy ne tudnánk pontosan ütésre játszani. Ha már

megy a pontos játék, és letisztáztuk, mikor használatos az off beat, rátérhetünk az

improvizáció tanítására.

A jazz-el kapcsolatos tudnivalókról beszélgettem Czakó Péter miskolci jazz-

szaxofonossal, aki sok más tevékenysége mellett a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti

Szakközépiskola jazz-szaxofon tanára. Feltett kérdésemre, hogyan tanítja a

növendékeket improvizálni, ezt a választ kaptam:

„… tulajdonképpen sehogy. Az ellenkezőjéről közelíteném meg; nem akarom belőlük

kiirtani mesterségesen azt a fajta adottságot, ami egy óvodásban meg van (….. ) játszik

és énekel. Nem tudja mit, teljesen ösztönösen. Improvizál. Nem olyat, amit tanult,

egyszerűen ösztönösen szórakoztatja magát. Na most, ez a teljesítménycentrikus dolog,

amit már óvodában is elkezdenek (…) egyfajta stresszt vált ki a gyerekből,egyszerűen

csak erre koncentrál, leszabályozza, meggátolja, Gátló tényezőként hat, kiirtja a

kreativitást. Tehát azt szeretném, hogy ne irtsam ki belőlük ezt a fajta ösztönös

improvizatív készséget, hanem képességé lehessen fejleszteni. Persze nagyon sok

mindenkiben már úgy leszabályozták, legátolták, hogy nem képes, valami blokkol nála.

Nem kell erőltetni, ez nála nem működik már valamiért. Vagy egyszerűen frusztrálva

érzi magát, ha játszani kell saját magától. Valamit kinyög magából, mert feladatot kell

teljesítenie. Holott nem feladatot kell teljesítenie, éppen magából kéne kijátszani

valamit.”

Már korábban is hallottam jazzistáktól, hogy az improvizációra nincsenek olyan tanítási

technikák, mint egy egyszerű kottaolvasásnál. Ösztönösen kell, hogy működjön. de

hogyan is jutunk el odáig? Segít, ha sok olyan jazz muzsikát hallgatunk, amiben vannak

improvizációk. Így el tudjuk sajátítani a stílus sajátosságait is, de elleshetünk különböző

trükköket, fordulatokat, motívumokat. Jazzt tanulóknak sokszor kell improvizációkat

lejegyezniük (ezt helyesen transzkripciónak nevezzük). Ezt a legkönnyebben a

felvételek visszalassításával lehet teljesíteni. Ez a halláskészséget is rendkívül jól

fejleszti.

13

A klasszikus szaxofonisták mindegyike találkozott már olyan helyzettel, mikor egy

másik fél meglátta nála a szaxofont, rögtön az improvizálásra és valami általa is ismert

dallam eljátszására akarta kényszeríteni a szaxofonost. Egy átlagember, de akár egy

másik hangszeren játszó ember nem érti, hogy attól, mert valaki szaxofonon játszik,

nem garantált, hogy tud jazz-t játszani, improvizálni. És ez így is van a legtöbb

klasszikus szaxofonos esetében. Valószínűleg, amit Péter is mondott, bennünk már

valami gátol. Mindig is kottából, szigorú kottaképi keretek között kellett játszanunk. Az

elvonatkoztatás nagyon nehezen, vagy nem is sikerül. Visszatérve a szaxofonosokról

kialakult tévhitre, nagyon is fontos, hogy a gyerekeket már kisiskolás korban

megtanítsuk „valamit játszani”. Ekkor még nem szükséges a stílusokat is rájuk erőltetni,

az a lényeg, hogy megőrizzük az önállóságukat, hogy bármikor képesek legyenek

maguktól zenélni, ne ragaszkodjanak a kottához, ne tekintsék azt egy zenei mankónak.

Alkalmazott technikák és tanításuk. Lássuk először azokat, amit mind a két stílus

használ:

Az egyik a subtone. A subtone hangokat úgy képezzük, hogy a nyelvünket ráfektetjük a

nádra és annak nyomásával óvatosan közelítjük a nádat fúvóka felé. Vigyázni kell

azonban, hogy túlzottan ne nyomjuk rá a fúvókára, hiszen akkor a nád nem tud rezegni

és megszűnik a hang. A subtone megszólalásának a pontja, a teljes zengő hangtól az

elzárt hangig terjedő skálán egy apró pont, ennek azonnali megtalálása sok gyakorlást

igényel. Maga a subtone egy sötét, levegős hang, mely remekül szolgál bensőséges

hangulat megteremtéséhez. Főként a balladában használatos. A klasszikus zenében is

inkább a modern, jazzes darabokban alkalmazzák.

Másik ilyen technika a glissando. Képzésének módját tekintve két fajtát különböztetünk

meg: a szájjal történő; amikor az alsó ajkunkat engedjük le, illetve húzzuk vissza, a

másik pedig, amikor csak az ujjainkat használjuk, mintegy gyors kromatikus skálát

játszva. A technikának ezt a kétféle képzését ötvözhetjük is. Az, hogy mikor melyiket

használjuk, a kottaképtől és a kottában található utasítástól, és természetesen a stílus

által megköveteltektől függ. Klasszikus műfajban szintén inkább a modern darabokban

használatos, míg a jazzben bármelyik műfajban.

14

A jazz és különösen a big band kottákban gyakori kottaképi „jelenség”, amikor a

hangok helyén egy „x” jelet látunk. Ezt ghost, vagyis szellem hangnak nevezik. Ennek

játékmódja a következő: az aktuális hangot éppen hogy csak megindítjuk. Konkrét

megszólalása alig észrevehető. Azonban ne egy staccatos hangra gondoljunk. Ennek

játékmódjára a következő megfogalmazást kaptam Pétertől: úgy kell elképzelni a

hangot, mint mikor egy jazz énekes a scat (ének improvizáció, szótagok

egymásutánjára, összefüggés nélkül) ének-technika során nem énekel ki minden hangot,

hanem az x-el jelölteket bedúdolja, elnyeli. Klasszikus (ismételten modern) kottában a

hang helyét jelölő „x” önmagában ritkán jelenik meg, általában kíséri a slap. kiírás, ami

a slaptounge rövidítése. Ez a technika csupán effektként szolgál. Úgy képezzük, hogy

nyelvünk segítségével a nádat erőteljesen hozzácsapjuk a fúvókához. Ezzel egy

csattanásszerű hangot képezünk. Habár effektként szolgál, mégis meg van határozva a

hangok pontos helye, hiszen közben lefogjuk az ahhoz szükséges billentyűket. Így

hallható a kívánt hangmagasság.

Kiváló effektezésre alkalmas eszköz még a frullátó. Ezt a nyelvünk, a szájpadlás hátsó

részén történő pörgetésével képezzük. Felhasználása ugyanaz, mint az előzőekben

leírtaknak. A jazzben különösen szívesen alkalmazzák, hiszen nagyon dögös, vagány

szólókat játszhatunk ennek felhasználásával.

15

A klasszikus szaxofonirodalomban, a modern darabokban jellemzően használt technika,

a multifónia. A szó jelentéséből adódóan több hang egyszerre történő megszólalásáról

van szó. Minden multiphone hanghoz külön fogásrendszer van, melyet általában a

kottában is feltűntetnek. A jazz műfajaiban ilyen formában ritkán találkozhatunk. Ennek

egy másik képzési módját alkalmazzák inkább, amikor a megfújt hang mellé bele is

énekelnek a szaxofonba egy másik hangot. Ezt nem úgy kell elképzelni, mintha

egyszerűen csak énekelnénk, annál kicsit erőszakosabban kell képezni a torkunkban a

hangot.

9

Nádak különbözőségei:

Minél régebben szaxofonozik valaki, annál kevésbé mindegy, hogy milyen nádon

játszik. A kicsi növendékeknek még felrakunk egy gyenge, akár már általunk lefújt

nádat, a lényeg, hogy szóljon a hangszer. Azonban ahogy telik az idő és fejlődik a

gyerek, egyre inkább szeretnénk javítgatni a hangján. Ehhez elengedhetetlen a

megfelelő nád kiválasztása. Ez roppant macerás dolog. Egyrészt nem mindegy milyen a

fúvóka, másrészt nincs 2 egyforma nád. Aki ezzel foglalkozik tapasztalhatta már, hogy

tíz nádból, körülbelül 3-4, ami számára használható. Egy kezdő szaxofonosnál talán

még nem is okoz ez akkora problémát, ám a későbbiekben, ha valaki zenész pályára

9 Marcus Weiss- Giorgio Netti: The Techniques of Saxophone Playing 82.old. 2010. Bärenreiter

16

készül, tudnia kell mindent a nádakról. Ki kell tapasztalnia, hogy melyik márkájú

amelyikkel a legkönnyebben boldogul. Ez alatt azt értem, hogy könnyen szólnak az

alsó, illetve felső hangok, szép a hangszíne, jól indít, nem igényel a megszokottnál több

levegőt, engedi a nagyon halk piano-t és a nagyon hangos forte-t is. Nem is tudom.

Talán ilyen nád nem is létezik, vagy csak nagyon kevés. Sajnos meg kell tanulnia

annak, aki ezzel foglalkozik, hogy valami mindig valami másnak fog a rovására menni.

Például, ha egy nagyon szép lassú tételt adunk elő, akkor ahhoz azt a nádat kell

választanunk, amelyikkel rendkívül halk piano-t tudunk játszani, de a fortissimo-t már

nem engedi, hiszen arra nem is lesz szükségünk. Persze, ha ezt a tételt egy vadabb,

hangosabb gyors tétel követ, akkor ez a megoldás nem lehetséges, akkor tovább kell a

nádak között keresgélnünk, hogy megtaláljuk a megfelelőt. Az, hogy két nád miben is

különbözik egymástól, sok mindenen múlik. Számít a lehúzása, azaz, hogy mekkora

területen rezonál a nád, számít a vastagsága, ez fogja eldönteni, hogy számunkra az a

nád erős vagy éppen gyenge. Természetesen számít a márka, hiszen a nagyobb nevű

vállalatok jobb minőségű alapanyagból készítik a nádakat. Azonban ha épp egy rossz

nád kerül a kezünkbe, azzal is tudunk kezdeni valamit. Vízpapír segítségével tudunk

csiszolni a nádból, ha túl erős, vagy ha az erőssége jó, de úgynevezett „szöszös” hang

szólal meg vele. Ezt akkor szoktuk mondani egy nádra, amikor fújás közben sok levegő

szól a nád mögé. A gyenge nádakhoz is van egy korrigáló lehetőség, mégpedig a

nádvágó. Ilyet bármelyik hangszerboltban kaphatunk. Ez egy fémből készült kis

szerkezet, melybe bele kell csatolni a nádat, egy csavar segítségével beállíthatjuk a

levágandó terület kívánt nagyságát és egy kar segítségével levághatjuk azt. Úgy

gondolom, hogy a nádak különbözőségeit és kezelését már nagyon korán meg kell

tanítanunk a növendékeknek, hiszen ezzel sok kellemetlenséget és kudarcélményt

megspórolhatunk nekik és magunknak is.

A jazz-ben szintén ilyen „kényesek” a nádra. Nekik is sokfajta nád közül kell

kiválasztani azt, amelyik az ő stílusukhoz megfelel, vagy amin a legkönnyebben tudnak

bármilyen jazz műfajt játszani. Improvizációjuk során sokszor használják az altissimo (a

háromvonalas) tartományt, ha nádat választanak ezt is figyelembe kell venniük. Ők sok

stílusban alkalmazzák azt a fajta hangindítás-technikát, amikor sok levegő szól a hang

konkrét indulása előtt. A nádválasztásnál erre is figyelni kell, hiszen ennek

alkalmazására nem megfelelő minden nád. A jazz-ben a hang szépségének sincs akkora

súlya, mint a klasszikus szaxofonnál. A klasszikust játszóknál az évtizedek alatt

kialakult egy vagy több standerd hangzás. Természetesen nem fog tudni mindenki

17

ugyanolyan hangszínt játszani, mivel nem lehet mindenkinek ugyanaz a hangszer-

fúvóka-nád összeállítás, mivel mindenki más, mindenkinek más szól jól. Egyszóval a

klasszikus zenészek nagyon is odafigyelnek a szép hangra. Sokakban az évek során

annyira berögzült a szép hangon való játék, hogy ha a tanára azt kéri, fújjon „csúnyán”,

nem tud. A jazz-t játszóknál egy idő után kialakul az a hangszín, ami alapján a játékos

felismerhető. Ezzel a saját maguknak kialakított hanggal tudnak játszani,

beleillesztgetni a stílusokba, könnyedén váltogatni a hangszíneket.

A szaxofon nádak különböző faragásai:

Ez az ábra a különböző faragású nádakat mutatja be. A köríves vonalak a

nádvastagságot jelölik. Minél jobban görbül az ív, annál vastagabb a nád gerincoszlopa

és szíve, ellenben annál finomabb a faragás a perem

oldalán.

Hagyományos: „A hagyományos faragású nádak

vegyítik a legfinomabb kiképzésű rezgő profilú

kidolgozást a legvastagabb szívvel, lehetővé téve a

kifogástalan hangképzést egyesítve a telt és sötét tónusú

hangzással.”

V12: „Különleges, vastagabb átmérőjű nádak

válogatásának az eredménye, hogy a V12 nádak mindkét

vége vastagabb, mint a hagyományos nádaké. Hosszabb

felszínen rezonálnak, elérve ezzel a gazdag, tömörebb

hangzást. A nád elejének vastagsága jó hangindítást

biztosít és meghosszabbítja élettartamát.” 10

10 Vandoren Katalógus: Nádak 2009

18

Jazz szaxofon nádak különböző faragásai:

Java Filed-Red Cut: „Az első Vandoren jazz nád,

melynek lekapart kérge van. …felajánl egy telt hangzást,

amely tömör és sűrű, egyben egy kiváló válaszadást és

nagy precizitást garantál a hangindításoknál.”

Java: „ A Java nádak sokkal hajlékonyabbak, mint a

hagyományos és V16-osok, nagy felületen rezonálnak,

előállítva így a csillogó hangot és a könnyű

megszólaltatást. 1983-ban a jazz és különböző varieté

műfajok számára alkotta meg ezt a típusú nádat a

Vandoren cég.”

Zz: „ A Zz nádak összegzik a közepes vastagságú szívvel

a V16 gerincoszlopát és a lekerekített elejét a Java nád

rezgő felületével, így adva a művésznek rendkívüli szint és gazdag hangzást és azonnali

válaszadást.”

V16: „ A V16 nádaknak közepes erősségű szívük van, erőteljes lecsapódó faragással,

gazdag rezonanciával és sötét tónussal. 1993-ban hozták forgalomba amerikai jazz

zenészek kérésének eleget téve…”11

Fúvókák különbözőségei:

A nádak mellett még nagyobb szerepük van a fúvókáknak. Ennek használatánál a

legkevésbé sem mindegy, hogy melyik stílushoz melyiket használjuk. A fúvókáknál is

abszolút ketté van választva, a klasszikus és jazz fúvóka. Egy hagyományos klasszikus

fúvókával nem fogunk tudni megfelelő jazz hangszínt játszani és ez fordítva is így van.

Zeneiskolában általában a hangszerhez járó gyári fúvókát szokták használni, de ezek

hamar elhasználódnak. Az, hogy utána milyet választunk a növendéknek, az csak is az ő

fújástechnikáján múlik. Kinek mi szól jól. Vannak fúvókatípusok, melyek nagyon sok

szaxofonosnak jól szólnak, de nem mindenkinek. A klasszikus altszaxofonnál jelenleg a

Vandoren Optimum AL3 a közkedvelt. A fúvóka kiválasztása már abszolút a játékos

igényein múlik, hogy milyen hangot szeretne megszólaltatni vagy mi az, amit beáldoz

esetleg a fúvóka többi pozitívumáért. A fúvóka választását semmiképpen nem szabad

elkapkodni, hiszen nagyon sok múlik rajta. Ez határozza meg, hogy a játékos mennyire

11 Vandoren Katalógus: Nádak 2009

19

tud majd sikeresen szerepelni a koncertjein, de azt is befolyásolja, mennyire tud

eredményesen gyakorolni. A fúvókák hangszínét a lehúzásuk és a nyitásuk határozza

meg. A nagyobb lehúzású fúvókáknak nagyobb, erőteljesebb hangja van. A hosszabb

lehúzású fúvókára erősebb, a kisebb lehúzásúra gyengébb nád szükséges. Nyitását

tekintve, a nyitott fúvókára gyengébb, a zártabbra erősebb nádat szoktak használni.

12

Mint már említettem, a klasszikus szaxofonon játszók kedvence a Vandoren Optimum

szériája, mely minden szaxofontípusra gyárt fúvókát. Szopránra (SL3,SL4), Altra

(AL3,AL4) Tenorra (TL3,TL4) és Baritonra (BL3,BL4). „Ennek a szériának a

kialakítását a külső formai kritériumok irányították (különösen az alsó ajkon történő

támaszkodás) és a hangzásbeli elvárások, amelyek a jelenlegi szaxofonosok igényeinek

megfelelnek.”

A jazzisták számára is több választási lehetőség van a fúvókákat tekintve. Egyik

lehetőség a V16-os fúvóka, mely „egy ebonit fúvóka, amely a legnagyobb jazz

játékosokat lelkesíti az 50-es évektől napjainkig.” A gyártók többféle V16-os fúvókát

készítettek. Szoprán szaxofonra azonos típusú kamrával, de háromféle nyílással, altra 2

kamrával (kis és közepes) és 5 különböző nyíláshajlattal, tenorra 6 különböző

nyíláshajlattal és egyfajta kamrával és baritonra 3 féle nyílással gyártják. Tenor

1212 Vandoren Katalógus: Fúvókák 2009

20

szaxofonok számára gyártanak aranyozott V16-os fúvókákat is, mely 24 karátos

arannyal van borítva, ezáltal meleg és kifejező hangot bocsát ki.

AVandoren Java szériája ebonitból készül, a jazzben, soulban és funkban is

használják. „Hangzásbeli fogantatása hasonlatos a fémből készült fúvókáéhoz, de

rendelkezik az ebonit kényelmével.”

A Vandoren Jumbo Java szériája szintén kedvelt a jazz-t játszók körében. „A sorozat

leginkább ütő hangzását adja. Kicsi kamra, megemelt plafon és egy nagy hangnyílás.

Hasonló hangzást biztosít, mint a fém fúvókák.” 13

Nem csak ebonit és fém fúvókák készülnek, felhasználják a fúvókagyártásban a

kaucsukot is. A V16-oson kívül kedvelt jazz fúvóka márkák a Berg Larssen, Otto Link,

Guardala, Lebayle, Claude Lakey, valamint a Jodí Jazz.

13 Vandoren Katalógus: Fúvókák 2009

21

Befejezés

Mindent összegezve, a szaxofontanítás és tanulás elég összetett folyamat. Rengeteg

apró összetevőből áll és nagyon sok dolgot kell ismerni és megtanulni. Ez több év

munkája, amit csak odaadással és lelkesedéssel lehet elsajátítani. Ha szaxofonozni

kezdünk el tanítani egy gyereket, persze életkortól függően, próbáljunk minél több

alapismeretet átadni, hiszen azok segítségével fognak később boldogulni. Mostani

tudásommal visszagondolva a zeneiskolai évekre, úgy érzem, több ismeretet is be

tudtam és be szerettem volna fogadni.

Úgy gondolom, hogy minden szaxofonozással komolyabban foglalkozó zenésznek

ismernie kell a másik stílus nehézségeit is. Sokan úgy gondolják a jazz könnyűzene, de

ez nem így van. Én magam, mivel sajnos nem tudok jazz-t játszani, úgy érzem, hogy a

klasszikus szaxofonozás részben könnyebben megtanulható. Természetesen mindkét

műfajnak megvannak a maga nehézségei: a klasszikusnál a különféle modern technikák

elsajátítása, a jazz-ben a hangszínek megtalálása, a stílusok ismerete és az improvizáció.

Azt azonban elismerhetjük, hogy a bőséges választási lehetőség mellett megtalálni a

megfelelő hangszer-fúvóka-nád kombinációt, mindkét stílusnál rettentő nehéz,

körülményes, de rendkívül fontos és elengedhetetlen.

22

Irodalomjegyzék

Pernye András: A Jazz

http://www.vandoren-en.com/downloads/E-catalogs_t16422.html

http://www.biographybase.com/biography/sax_adolphe.html

http://musiced.about.com/od/lessonsandtips/a/saxhistory.htm

http://www.saxontheweb.net/Links.html#TOP