A Hatalommegosztás Elvének Az Érvényesülése Románia Jogrendszerében

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

A hatalommegosztás elvének az érvényesülése

Románia jogrendszerében

Vezető tanár:

Dr. Varga Attila

Hallgató:

Molnár Viktor Lajos

Kolozsvár 2013

Tartalom

1 Előzmények ............................................................................................................... 4

2 Montesquieu............................................................................................................... 7

3 A hatalommegosztás elvének a fejlődése ................................................................ 10

4 A hatalommegosztás Romániában ........................................................................... 12

5 Aktuális alkotmányjogi szabályozás ........................................................................ 14

6 A hatalmi ágak intézményesítése ............................................................................. 16

6.1 A törvényhozói hatalom ................................................................................... 16

6.2 A végrehajtói hatalom ...................................................................................... 16

6.3 Az igazságszolgáltatói hatalom ........................................................................ 18

7 Zavarok a hatalommegosztás aktuális működésében .............................................. 19

7.1 Zavarok a Parlament és Igazságszolgáltatás között ......................................... 19

7.2 Zavarok a Parlament és Kormány között ......................................................... 20

8 Felhasznált irodalom ................................................................................................ 23

3

Bevezető

„Örök tapasztalat viszont, hogy minden ember, akinek hatalma van, hajlik arra,

hogy azzal visszaéljen; ezt addig teszi, amíg korlátokba nem ütközik.”1

Írja Montesquieu A törvények szelleméről című művében. Valóban, ez a

megállapítás minden időben igaznak bizonyult, ha nem volt korlát az emberi hatalom

előtt, akkor az legtöbbször visszaélt vele. A visszaélés megfékezése érdekében dolgozta

ki Montesquieu a hatalommegosztás elméletét, amelyet ma is alkalmaznak a

demokratikus államok.

Jelen dolgozatomban az elv érvényesülését vizsgálom a román jogrendszerben.

A dolgozat elején röviden bemutatom azokat az eszmetörténeti előzményeket, amelyek

elősegítették Montesquieu hatalommegosztásos elvének a kidolgozását, majd a

továbbiakban rátérek Montesquieu életének, munkájának és elvének bemutatására.

Vizsgálom a hatalommegosztás fejlődését, ugyanis a klasszikus

hatalommegosztás elve az idők során számos módosuláson ment át, amelyet különböző

politikai és államszervezési tényezők megjelenése idézett elő.

A továbbiakban, az elv Romániában való megjelenéséről, aktuális

alkotmányjogi szabályzásáról és a három hatalmi ág intézményesítéséről olvashatunk. A

dolgozatom utolsó részében azokat a zavarokat vizsgálom, amelyek fellépnek a

hatalommegosztás elvének aktuális működésében, különösen az igazságszolgáltatás és

végrehajtás, a törvényhozással való viszonyának tükrében.

Dolgozatom célja bemutatni a hatalommegosztás elvének kialakulását,

fejlődését, aktuális állapotát és rámutatni azokra a zavarokra, amelyek fellépnek az elv

aktuális működésében.

1 Montesquieu: A törvények szelleméről, Boros Gábor, Gyurgyák János szerk., Osiris, Budapest 2000.

247 o.

4

1 Előzmények

A hatalommegosztás elvének az érvényesülését vizsgálni egy bonyolult és

hosszadalmas folyamat, aminek a jelen dolgozat nem tud elegendő keretet biztosítani.

Mindenek előtt elengedhetetlen megvizsgálni az elv kialakulásának történeti hátterét,

hisz a történelem során, már az ókortól kezdődően, rengeteg olyan elgondolással

találkozunk, amelyek a hatalommegosztás elvének a kialakulását segítették elő

valamilyen formában.

Az elv ma is alkalmazott formájának a kifejtése Montesquieu, francia filozófus

nevéhez fűződik, de már jóval előtte találhatóak olyan eszmefuttatások, elméletek,

amelyek a hatalom, valamely szintű, megosztását tekintették megoldásnak a hatalommal

való visszaélés problémájára. Tehát, lényege szerint, a hatalommegosztás mindvégig azt

próbálja megelőzni, hogy a teljes hatalom egyetlen személy vagy testület kezébe

összpontosuljon, mivel ha ez megtörténik, akkor belátása szerint, saját céljának

megfelelően gyakorolhatja a hatalmat, nem véve figyelembe a társadalom érdekeit.

Ezen dolgozat keretében, szinte lehetetlen kimerítően felvázolni és értékelni

minden történelmi előzményt. A következőkben, a teljesség igénye nélkül, bemutatok

néhány fontosabb elgondolást, amely meghatározó volt az elmélet kialakulásában.

Már Platón Törvények című művében fellelhetőek bizonyos elemek, amelyek a

hatalom valamely szintű korlátozására irányulnak. „Platón az alkotmányt a monarchia

és a demokrácia elegyítésével képzelte el úgy, hogy az egyik mérsékelje a másikat.”2

Kortársa és tanítványa, Arisztotelész meglehetősen világosan fogalmaz, amikor azt

mondja, hogy: „Az alkotmány minden egyes formájának három tényezője van, és e

három tényező szempontjából kell a becsületes törvényhozónak megállapítania, hogy mi

hasznos az egyes alkotmányok számára: ha e három tényező helyesen rendezett, akkor

szükségszerűen az alkotmány is ilyen, és az egyes alkotmányformák is szükségszerűen

abban különböznek egymástól, amiben ezen tényezők is. Ezeknek egyike a közügyekről

tanácskozó szerv; a második a magisztrátusok, hogy ezek milyenek legyenek, milyen

hatáskörrel, s hogy milyen legyen a választásuk módja; a harmadik pedig az

igazságszolgáltató testület.”3

2 Sári János, A hatalommegosztás, Osiris Kiadó, Budapest 1995. 18. o.

3 Arisztotelész: Politika, Szabó Miklós fordítása, Budapest 1969. 228. o.

5

Arisztotelész a vegyes kormányzati rendszert részesítette előnyben, és miután az

egyes kormányformákat meghatározott társadalmi háttérrel szemlélte, a vegyes

kormányforma a különböző politikai erők jelenlétét jelenti nála.4

A királyság és különösen a köztársaság idejében, a Római birodalom

államszervezetében is megfigyelhető a hatalom megosztása az állami intézmények

között. A comitia curiata, azaz a harminc kúriából álló népgyűlés, az egész közösségre

vonatkozó vallási, és a nemzetségek egymás közti viszonyát érintő kérdésekben

döntöttek,5 tehát a törvényhozói hatalmat képviselték; a comitiak egy éves mandátumra

választottak magisztrátusokat, akik birtokolhattak úgy törvényhozói, mint végrehajtói és

igazságszolgáltatói hatásköröket; a magisztrátusok közül választott két consul

gyakorolta rendre a végrehajtói hatalmat. A praetor leginkább igazságszolgáltatói

funkciókat birtokolt. A Szenátus volt a legmagasabb szintű intézmény a köztársaság

korában.

Ha egy nagyobbat ugrunk az időben, egészen a XVIII. századig és Anglia

politikai vitáit és irodalmát vizsgáljuk meg észrevehetjük, hogy ezt a kort a

hatalommegosztásos eszmerendszer tárgyalása határozta meg.

John Locke angol filozófus és jogász a „Két értekezés a polgári kormányzatról”

című munkájában mutatta be az ország megszervezéséről szóló felfogását. A brit

alkotmányos szokásjogot és az új társadalmi réteg azon kérését figyelembe véve, hogy

ne csak filozófiai értelemben, hanem a politikai szabadságuk is biztosítva legyen, Locke

állítja, hogy az abszolút hatalom korlátozható a Korona bizonyos funkcióinak a

szétválasztásával és különböző szervek hatáskörébe juttatásával.

Locke három hatalmat különböztet meg az államban: a törvényhozói,

végrehajtói és föderatív hatalom. A leghatalmasabb a törvényhozói hatalom, mivel

általános érvényű normákat fogad el. A végrehajtói hatalom valamivel korlátozottabb és

az uralkodó, egy személyben, gyakorolja azt. Fontos kiemelni, hogy Locke szerint a

törvényhozói és végrehajtói hatalmat nem szabad ugyanazon személyre bízni, ezzel

ellentétben a végrehajtói és a föderatív hatalmat egybe kell olvasztani. A föderatív

hatalom alatt Locke a háború kihirdetésének, béke- és szerződéskötésnek a jogát érti.6

Az igazságszolgáltatást nem különálló hatalomként írja le, hanem, mint amelyik a

törvényhozói hatalom része.

4 Sári János, i.m. 18. o.

5 Nótári Tamás: Római köz- és magánjog, Scientia Kiadó, Kolozsvár 2011. 58. o.

6 Cristian Ionescu: Drept constituțional si instituții politice, All Beck, Bukarest 2004. 197. o.

6

Locke, noha különbséget tesz a három hatalom között, mégsem ismeri fel a

hatalommegosztás elvének a lényegét, vagyis az önkényuralom megakadályozásának a

fontosságát. Elmélete egyszerűen az állam néhány szakosodott funkciójának a

leosztására és azok külön-külön való gyakorlására korlátozódik.

7

2 Montesquieu

Charles Louis de Secondat, avagy más néven Montesquieu életéről nem sokat

tudunk, de az bizonyos, hogy az akkori világban kiemelkedő műveltségű embernek

számított. Jogi képzése elvégzése után a bordeaux-i parlament tanácsosa7 lett, majd

elnökhelyettesi címet is megkapta. Az igazságszolgáltatásnál sokkal jobban érdekelte őt

a bordeaux-i akadémia, amelynek tagja is lett, ugyancsak tagja lett a párizsi

akadémiának és a Royal Societynek. Polihisztor lévén nemcsak joggal, hanem

irodalommal, filozófiával is foglalkozott, de érdekelte még a biológia és a fizika is.

1728-29-ben barátja társaságában beutazta Európát, és 1729-től 1731-ig Nagy-

Britanniában tartózkodott ahol figyelemmel kísérte a parlamenti vitákat.

Montesquieu Nagy-Britanniából való visszatérése után fogott neki

monumentális művének megírásához, amelynek címe „A Törvények szelleméről”. Nem

kis időt töltött a reális politikai és jogi helyzetek tanulmányozásával, ezért is jelenthető

ki róla, hogy a politikai rendszereket történelmi és nem elvont szempontok szerint

elemzi. Nem annyira a hatalom eredetének a problémája érdekli, hanem a hatalom

konkrét elemzése. Ennek az elemzésnek pedig a középpontjában a politikai rendszerek

és társadalmi szerkezet kölcsönhatása áll.8 Fontos jelentősége volt annak is, hogy a

politikai rendszerek posztklasszikus felosztásának (demokrácia, arisztokrácia,

monarchia) helyére állított új tipológiát (köztársaság, monarchia, despotizmus)

alárendeli a mérsékelt kormányzat és despotikus kormányzat alapvető ellentétének.9

Ugyanakkor az is foglalkoztatta, hogy hol húzódnak a despotizmus és a monarchia

határai, persze a törvények létezésében és ezek betartásában.

Montesquieu azt a politikai rendszert kereste, amelyik összetudja egyeztetni a

zsarnokság nélküli erős államot a politikai szabadsággal. Egy olyan rendszer, amely az

egész társadalom számára biztosítja a maximális szabadságot. Arra a kérdésre, hogy mi

a szabadság a következőket írta: „az olyan társadalomban, melynek törvényei vannak, a

szabadság csak abban állhat, hogy az ember megtehesse azt, amit akarnia kell, és ne

7 Parlament néven emlegetik a francia régi rend legfelsőbb törvényszékei voltak, a XVIII. sz. Közepére

tizenhárom működött belőlük az ország különböző nagyvárosaiban. Eredetileg a király nevezte ki tagjait,

majd a monarchia pénzügyi romlása következtében a hivatal megvásárolhatóvá és örökölhetővé vált. 8 Montesquieu, i.m. 1039. o.

9 U.o. 1039. o.

8

lehessen arra kényszeríteni, hogy olyat tegyen, amit nem szabad akarnia”.10

Tehát a

szabadság alatt azt érti, hogy az ember megtehesse azt, amit a törvények megengednek.

Számos olyan eszmét kifejtett, amelyek ma is élnek és érvényesek.

Hangsúlyozta a végrehajtás és igazságszolgáltatás szétválasztását, a bűnök és büntetések

összhangjának fontosságát, a közvetett adok előnyeit, felvetette a progresszív

jövedelemadó gondolatát, és buzdította a politikusokat, hogy óvják és támogassák a

kereskedelmi szellemet.11

Montesquieu nevéhez fűződik a szabadság, azaz a politikai szabadság

megteremtésének a gondolata és ebből adódóan a hatalommegosztás elvének a

megvalósítása. Ugyanis a hatalommegosztás lététől és gyakorlatba ültetésétől függ a

politikai szabadság megvalósulása, hisz ha ugyanazon emberek vagy testületek kezében

összpontosul úgy a törvényhozói, mint a végrehajtói hatalom félő hogy elvész a

szabadság és helyette félelem lesz, hisz előfordulhat, hogy az önkényes törvényhozást

önkényes végrehajtás követ majd. Montesquieu szerint nincs szabadság akkor sem ha a

igazságszolgáltatói hatalom nincs elválasztva a törvényhozótól és a végrehajtótól.12

Felfogása szerint a végrehajtói hatalom az uralkodó kezébe kellene kerüljön, hisz gyors

beavatkozásokat követel, de a törvényhozói hatalom a nép kezében kell, hogy

összpontosuljon. Fontos megjegyeznünk itt, hogy amikor a hatalmi ágakról beszél,

akkor külön szervezetekről is, azaz önálló és szakképesített szervezetekre. Ugyanakkor

beszél arról is, hogy a három hatalmi ág között szoros kapcsolat kell létezzen, annak

ellenére, hogy egymástól el vannak választva. A kapcsolatot abban látja, hogy egyik

hatalmi ág hozzájárul a másik megvalósulásához. Ez a végrehajtói hatalomnak a

törvényhozói hatalommal szembeni vétó jogában is érvényre jut. Ha a törvényhozói

hatalom egy önkényes törvényt hoz a végrehajtói hatalom ennek ellen állhat.13

A

hatalmak közötti kapcsolat hiánya blokkolná a kormányzási folyamatot és

ellehetetlenítené azt.

A létrejövő három hatalmi ágat az államban önálló független közhatóságok kell

hogy gyakorolják, amelyeknek meglehetősen egyenlő szintű hatalommal bírnak.

Hatásköreikhez mérten mindenik a törvényben nevesített szakosodott hatásköreit

teljesíti, és ugyanakkor fenntartja a hatalmi ágak közötti egyensúlyt is. A

hatalommegosztás elve szerint egyik sem alárendeltje a másiknak, s egyik hatalmi ág

10

U.o. 246. o. 11

U.o. 1043. o. 12

Cristian Ionescu, i.m. 200. o. 13

U.o. 201. o.

9

sem sajátíthat ki önkényesen magának a másik rovására új hatásköröket, sőt

mindeniknek törvényes lehetősége van arra, hogy a másikat felügyelje.

10

3 A hatalommegosztás elvének a fejlődése

A hatalommegosztás klasszikus elmélete, a jelenben, nem fejezi ki teljesen a

politikai valóságot, túlhaladottnak, elévültnek tűnik.

Ma már nem állapítható meg az, hogy a törvényhozói hatalom egy hatásos fék

lenne a Kormány túlkapásaival szemben, hiszen a Kormány a Parlamentnek tartozik

felelősséggel, de a támogatási többség meglétével a Parlamentben, biztosítva van a

végrehajtói hatalom kezdeményezésének az elfogadása. A politikai élet azt bizonyítja,

hogy a hatalom megosztása már nem a törvényhozás - végrehajtás - igazságszolgáltatás

hármasa között oszlik meg, hanem a politikai pártok között. A kortárs társadalmi

törekvés az, hogy a Kormány hozhassa meg a nagy politikai döntéseket, amelyeket,

majd törvények formájában fogadnak el. A Kormány azért van hatalmon, hogy

megvalósítsa a választásokon nyertes politikai pártok választási programját. A valós

megosztás nem a törvényhozás és a törvények végrehajtásának a hatalma között van,

hanem egyrészt a végrehajtói szervek nemzeti politikát irányító hatalma, másrészt a

törvényhozó szervek, a Kormányt ellenőrzésére vonatkozó, szabadsága között van.14

Valóban, azokban a rendszerekben, ahol a Kormány a Parlamentnek felelős, a hatalom

egyensúlya megbomlik. Egy olyan Kormánynak, amelynek biztosítva van egy hű

többség a Parlamentben, egyidejűleg rendelkezik a törvényhozás és a végrehajtás

hatalmával. Értelmetlen lenne a Parlament szembeszegülése a Kormány akaratával,

hiszen mindketten ugyanazon politikai párt érdekeit képviselik.15

A valódi

hatalommegosztás tehát tulajdonképpen a Kormányon lévő párt vagy koalíció és az

ellenzék között valósul meg.

A hatalommegosztás elmélete és gyakorlata, tehát folyamatosan eltávolodik az

elv eredeti formájától vagy csak új megjelenési formát keres magának. A

következőkben figyeljük meg, hogy melyek azok az új tényezők, amelyek fontos

szerepet játszanak a hatalommegosztás elvének modernkori fejlődésében:

Népszavazás által történő részvétel a vezetésben és a nép általi

törvénykezdeményezés lehetősége.

A Népügyvédje hatóságának az alkotmányjogi megalapozása. Ez által egy új

ellenőrzési forma jelenik meg a helyi és a központi közigazgatási szervek felett.

14

Nicolae M. Ruja: Controverse privind teoria separației puterilor in stat (Teză de doctorat), „Babeș-

Bolyai” Tudományegyetem Jogi fakultása, Kolozsvár 1995. 51-52 o. 15

U.o. 53 o.

11

Az Alkotmánybíróság megjelenése, ami egy független politikai

igazságszolgáltató hatóság, melyhez a Kormány is fordulhat megkereséssel.

A különböző hatalmak mellett működő kisegítő szervek létrehozása, mint A

Törvényhozási Tanács a Parlament mellett; A Legfelsőbb Honvédelmi Tanács a

Kormány mellett; valamint A Magisztratúra Legfelsőbb Tanácsa, amelynek az

igazságszolgáltatói hatalom megszervezésében vannak hatáskörei.

A törvény formalizmusa, amely mindegyik hatalmi ágon belül fellelhető, és a

kormányzás működése közötti viszony, ami olyan döntési folyamatokat

eredményezhet, amelyeket nehezen lehet besorolni az államhatalom

bármelyikéhez is.

Egy úgynevezett „állampolgári kontroll” intézményesítése a végrehajtó hatalom

bizonyos intézményei felett, a közigazgatási bíróságok értesítése által, a

törvénytelen közigazgatási ügyletekkel és a közigazgatás túlkapásaival

kapcsolatosan.

A hatalommegosztás elvének a megkettőzése a többség és az ellenzék közötti

politikai viszonyokkal.

A civil társadalom ellenőrzésének a fokozódás a kormányzati döntési

mechanizmusok felett, amely különösen a média eszközeivel történik.16

Minden újonnan megjelent tényező rányomja a bélyegét a hatalommegosztás

elméletének a gyakorlatba ültetésére, ami új, kiegészítő perspektívákat követel, azért,

hogy megalakulhasson egy olyan modell, amelyet az egyensúly és a hatalmak közötti

együttműködés jellemez.17

16

Cristian Ionescu, i.m. 211-212 o. 17

U.o. 212 o.

12

4 A hatalommegosztás Romániában

Románia történelmét és politikai helyzetét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a

hatalommegosztás elvének a tulajdonképpeni érvényesülése és jogi szövegbe való

foglalása 1831-1832 folyamán történt meg, az orosz megszállás alatt elfogadott

Szervezeti Szabályzat révén.18

Már az 1882-ben kidolgozott Moldva

alkotmánytervezetében megjelenik egy bizonyos szintű hatalommegosztás a

törvényhozó és a végrehajtó hatalom között. Ez nem teljes hatalommegosztás, hiszen a

végrehajtó hatalom az uralkodó kezében volt, a törvényhozó hatalom ugyancsak az

uralkodót illette a Köztanáccsal együtt. Ugyanakkor, ez az alkotmány nem került

elfogadásra, megmaradt tervezet formájában.19

Az 1832-1832-ben elfogadott Szervezeti Szabályzat elválasztotta a törvényhozó

hatalmat az igazságszolgáltatói hatalomtól,20

valamint meghatározta a választóvonalat a

törvényhozó és végrehajtó hatalom között: a Népgyűlést illetik meg a törvénytervezetek

és új szabályzatok, amelyek meghaladják az uralkodó hatásköreit, aki a végrehajtó

hatalmat tartja kézben és parancsaival gondoskodik a törvények végrehajtásáról.21

Ezek

a jól meghatározott hatáskörök lehetővé tették a hatalommegosztás elvének a

hagyományos értelemben vett érvényesülését.

Az 1866-os alkotmány a közhatalmat a népszuverenitás elve alapján a néptől

származtatja, amely képviselet útján gyakorolhatja azt.22

Három részre osztja a

hatalmat: végrehajtói, törvényhozói és igazságszolgáltatói hatalom.23

Az 1923-as

Alkotmány nem hozott lényeges változtatásokat a hatalmi szervek közötti viszonyba.

Az 1938-as Alkotmány viszont azt határozza, hogy a törvényhozói hatalmat a Király

gyakorolja a Nemzeti Képviselet révén,24

ugyanakkor a Király nem felelős az

okmányaiért, hiszen azt ellenjegyzi egy miniszter, aki így felellős lesz érte.25

Ez az

Alkotmány tulajdonképpen véget vet a demokráciának, mert a Király kezében

összpontosul úgy a végrehajtói, mint a törvényhozói hatalom.26

18

Cristian Ionescu, i.m. 207 o. 19

Dr. Gheorge Tănase: Separația puterilor in stat, Editura Științifică, Bukarest 1994. 211 o. 20

Regulamentul Organic al Țării Române, 59. cikkely 21

U.o. 55. cikkely 22

1866-os Alkotmány, 31. cikkely 23

U.o. 32. – 36. cikkely 24

1938-os Alkotmány, 31. cikkely 25

U.o. 44. cikkely 26

U.o. 31. – 32. cikkely

13

1945 után a hatalommegosztás lényegesen korlátozódik. 1948-ban formálisan

eltörölték a hatalommegosztás elvét és a hatalom egységének az elvével helyettesítették.

A későbbi (1952 és 1965) Alkotmányokban sem állították vissza a hatalommegosztást.

A totalitárius politikai rendszer forradalommal való felborítása azt eredményezte, hogy

a hatalom egységének az elvét a hatalommegosztás klasszikus elvével helyettesítették.27

Az 1991-es Alkotmány nem írja elő kifejezetten a hatalommegosztás elvének az

érvényre juttatását, de a Törvényhozó ezt az elvet veszi alapul a hatalmi ágak

szabályzása során. A 2003-as Alkotmány rendelkezik ismét, kifejezett módon, arról,

hogy a hatalmi ágak elválasztásának az elve szerint van megszervezve.28

Alkotmányjogi

szövegekben, viszont már az Alkotmány 2003-as revíziója előtt is megjelenik a

hatalommegosztás elve. Az Alkotmánybíróság egy 1993-as döntésben megállapította,

hogy holott az Alkotmány szövege nem nevesíti expresis verbis a hatalommegosztás

elvét, ez mégis következik abból, ahogy az alaptörvény szabályozza a közhatóságokat

és ezek hatásköreit.29

27

A Nemzeti Megmentési Front 1989. December 22-i Közleménye az ország felé: „Separarea puterilor

legislativă, executivă și judecătorească în stat și alegerea tuturor conducătorilor politici pentru unul sau,

cel mult, două mandate. Nimeni nu mai poate pretinde puterea pe viață.” 28

Alkotmány, 1. szakasz, (4) bekezdés: „Az állam a hatalmak – a törvényhozás, a végrehajtás és az

igazságszolgáltatás – elválasztásának és egyensúlyának elvei szerint van megszervezve, az alkotmányos

demokrácia keretében.” 29

Az Alkotmánybíróság 1993/27-es számú Döntése, megjelent a Hivatalos Közlöny 1993/163-as

számában.

14

5 Aktuális alkotmányjogi szabályozás

A Alkotmány 1. szakasz, (4) bekezdése expresis verbis nevesíti a

hatalommegosztás elvének az alkalmazását az alkotmányos demokrácia keretében.30

Ennek a kifejezett nevesítésnek az az előnye, az 1991-es Alkotmányban lévő beleértett

megfogalmazással szemben, mint amilyen előnye van egy tételes normának azzal

szemben, ami az értelmezésből következik, tehát a bizonyosság és előreláthatóság.31

A három nevesített hatalom a törvényhozás, végrehajtás és igazságszolgáltatás. A

törvényhozó megfogalmazása arra utal, hogy ezek a szervek korlátoltan vannak

meghatározva. Ha az Alkotmányt a maga egészében vizsgáljuk, akkor megfigyelhetjük,

hogy léteznek olyan intézmények, amelyek a három hatalmi szerv egyikébe sem

sorolható be, mint például a Nép Ügyvédje vagy az Alkotmánybíróság, viszont ezek is

fontos szerepet játszanak az alkotmányos demokrácia megvalósulásában, mivel valós

támogatást nyújtanak az állampolgárok védelmében. Arra utal ez, hogy a

törvényhozónak csak a fő hatalmi szervekre irányult a figyelme a törvényhozás során,

anélkül, hogy kimerítően bemutassa az állam összes szerveit vagy azok teljes kereseti

irányvonalait.

Fontos megjegyezni, hogy noha az Alkotmány 1. szakaszának, (4) bekezdése az

államhatalmak elválasztását nevesíti, mégsem beszélhetünk különböző hatalmakról egy

államon belül, mivel a főhatalom egyetlen birtokosa, lényegéből adódóan, a nép.32

Ezt a

főhatalmat közvetlen módon a népszavazás által, közvetett módon pedig képviselet

útján gyakorolja. A törvényhozó úgy nevezi meg az állam ezen alosztályait, mint

különböző hatalmak, de azok valójában inkább állami szerveknek minősülnek, amelyek

különböző, jól meghatározott funkciókat látnak el és vigyáznak, hogy egyik állami

szerv se ragadjon magához túl sok hatalmat.

Románia Elnöke intézményének a szabályozása kapcsán is utal az Alkotmány a

hatalommegosztás elvére, amikor kijelenti, hogy „az Elnök közvetítési funkciót gyakorol

30

Alkotmány, 1. szakasz, (4) bekezdés. 31

Mihai Constantinescu, Antonie Iorgovan, Ioan Muraru, Elena Simina Tănăsescu: Constituția României

revizuită – comentarii și explicații, All Beck, Bukarest 2004. 3 o. 32

Alkotmány, 1. szakasz, (1) bekezdés: „A nemzeti szuverenitás a román nép sajátja, amely azt szabad,

periodikus és tisztességes választásokon megalakult képviseleti szervein, valamint népszavazáson

keresztül gyakorolja.”

15

az állam hatalmai között, valamint az állam és a társadalom között”.33

Az Elnöknek ez

a közvetítési funkciója része a Montesquieu-i elgondolásnak, mely szerint, ha a három

hatalmi ág között megbomlik a hatalmi egyensúly, akkor meg kell induljon egy olyan

folyamat, ami az egyensúly visszaállítását eredményezi.

Láthatjuk, hogy a gyakorlatba ültetés során számos olyan nehézség jelent meg,

ami megakadályozta az elv merev alkalmazását. Bebizonyosodott, hogy szükséges az

állami szervek közötti együttműködés annak érdekében, hogy meg tudják valósítani a

hatáskörükben foglaltakat. A hatalmi ágak elválasztása nem jelenti azt, hogy nem

létezhet egy ellenőrző mechanizmus a hatalmi ágak között, hanem ellenkezőleg,

feltételez egy kölcsönös ellenőrzést és egy hatalmi egyensúlyt ezek között.34

Ugyanakkor a hatalmi egyensúly megvalósításában jelentős szerepet játszanak azok az

ellenőrzési lehetőségek is, amelyeket a három fő hatalmi szerven kívüli intézmények

gyakorolhatnak ezekre.

33

Alkotmány, 80. szakasz, (2) bekezdés: „Románia Elnöke felügyel az Alkotmány betartására és a

közhatóságok megfelelő működésére. Ebből a célból az Elnök közvetítési funkciót gyakorol az állam

hatalmai között, valamint az állam és a társadalom között.” 34

Az Alkotmánybíróság 2006/637-es Döntése, megjelent a Hivatalos Közlöny 2006/914-es számában.

16

6 A hatalmi ágak intézményesítése

Az Alkotmányban nevesített három hatalmi szervnek különböző intézmények

felelnek meg, amelyek ellátják az adott hatalmi kör funkcióit.

6.1 A törvényhozói hatalom

A Parlament az az intézmény, amelyik általános hatáskörökkel rendelkezik a

törvényhozás terén, mivel ez a szerv birtokolja azt a képességet, hogy elsődlegesen

rendelkezzen jogviszonyok és jogi helyzetek felett. Egyetlen más intézmény sem

rendelkezik ilyen hatáskörökkel, ugyanis az Alkotmány 61. szakasz, (1) bekezdése

kijelenti, hogy „A Parlament … az ország egyetlen törvényhozó hatósága”.35

Láthatjuk, hogy a törvényhozó, mint „törvényhozó hatóság” nevezi meg a Parlamentet

és nem, mint hatalmi ág. Ez a tény is megerősíti azt, hogy az állam valójában különböző

szervekből és nem különböző hatalmakból tevődik össze.

A Parlament, azonban nem csak törvényhozó hatóság, hanem a román nép

legfelsőbb képviseleti szerve is, mivel a nép rajta keresztül gyakorolja a nemzeti

szuverenitást. Fontos itt megjegyezni azt, hogy a Parlament úgy gyakorolja a nemzeti

szuverenitást a nép nevében, hogy közben nem ő a birtokosa annak. A nemzeti

szuverenitás egyetlen birtokosa a nép, tehát a Parlament tulajdonképpen az állami

szuverenitás gyakorolja, ugyanis a szuverenitás átruházásával – a népről a Parlamentre –

közbelépnek bizonyos határok, amelyeket az Alkotmány állít fel.36

6.2 A végrehajtói hatalom

A végrehajtói hatalmat elsősorban a Kormány képviseli, aki végrehajtja vagy

megszervezi a Parlament által elfogadott törvények végrehajtását,37

biztosítja Románia

bel- és külpolitikájának a megvalósítását, valamint a Parlament által elfogadott

kormányzati program alapján gyakorolja a közigazgatás általános vezetését.38

A

Kormány alkotmányos szerv, testületi jellegű, az alkotmányjogilag konstituált

35

Alkotmány, 61. szakasz, (1) bekezdés: „A Parlament a román nép legfőbb képviseleti szerve és az

ország egyetlen törvényhozó hatósága.” 36

Mădălin Irinel Niculeasa: Suveranitatea și separația puterilor în stat în Constituția României, Hivatalos

Közlöny, Bukarest 2008. 25 o. 37

Alkotmány, 108. szakasz, (2) bekezdés: „A határozatokat a törvények végrehajtására bocsájtja ki.” 38

Alkotmány, 102. szakasz, (1) bekezdés: „A Kormány, a Parlament által elfogadott kormányzási

programja szerint, biztosítja az ország bel- és külpolitikájának a megvalósítását és ellátja a közigazgatás

általános vezetését.”

17

államhatalom lényeges részének a birtokosa, amely a hatalommegosztás rendszerében

önálló államhatalmi ágnak minősül, mivel nincs más szervnek alárendelve.39

Amint

láthatjuk tehát, a Kormány azután gyakorolja tevékenységét, miután megkapta a

Parlament engedélyét.

A Kormány közigazgatási funkcióira koncentrálva azt mondhatjuk, hogy a

kormány „a közigazgatás csúcsán elhelyezkedő, kormányzati tevékenységet végző, a

közigazgatási szervek tevékenységét irányító, igazgató és koordináló szerv”40

, ha pedig

a kormány politikai szerepére koncentrálunk, akkor azt mondhatjuk, hogy a politikai

élet középpontjában a kormány áll, mint az egész politikai intézményrendszer és az

állami döntéshozatal központi szereplője.41

A kormány szűk értelme magát a kormányt

jelenti, tágabb értelemben azonban ide sorolható a kormánynak alárendelt közigazgatási

hatóságok és szervek.

A végrehajtó hatalom hatásköre és feladatköre komplex és átfogó, kiterjed

mindarra, amit az Alkotmány nem utal kifejezetten más szervek hatáskörébe.

A hatalom egyensúlyát tekintve fontos megemlíteni azt, hogy a Kormány nem

szorítkozik egyedül csak a törvények végrehajtására, hanem a törvényhozásban is

jelentős szerepet játszik. Ez a tény jelentősen elbillenti a hatalmak közti egyensúlyt a

kormány javára. A legfőbb alkotmányos eszköz, ami által megvalósul a Kormány

hatalmának a kiszélesítése, az a törvényhozási felhatalmazás.42

Ez egy korlátozott időre

kiadott felhatalmazás, amely révén a Kormány rendelkezhet törvénykezési előjogokkal.

A szakirodalom43

nagyrészt egyetért abban, hogy a végrehajtói szervek közé

tartozik Románia Elnöke is. Ahogy az Alkotmány 80. szakasz (2) bekezdéséből44

kiderül, Románia Elnökének a szerepe a közhatóságok, valamint az államhatalmak

egyensúlyával áll kapcsolatban. Figyel az Alkotmány betartására, felügyel, hogy az

közhatalmi szervek törvényesen és hatékonyan gyakorolják a hatásköreiket, közvetítő

szerepet játszik az állam hatalmi szervei között, valamint az állam és társadalom között.

39

Dr Varga Attila – Dr. Veress Emőd: Román alkotmányjog, Státus Kiadó, Csíkszereda 2007. 296 o. 40

Finczere Lajos, in Magyar közigazgatási jog. Általános rész, Osiris Kiadó, Budapest 2002. 137. o. 41

Dr. Varga Attila – Dr. Veress Emőd, i.m. 297 o. 42

Alkotmány, 115. szakasz, (1) és (2) bekezdések: „A Parlament speciális törvényt fogadhat el, amellyel

felhatalmazza a kormányt rendeletek kibocsájtására az organikus törvények tárgyát nem képező

területeken. A felhatalmazási törvényben kötelezően meg kell állapítani az illető rendeletek területét és a

határidőt, amelyig terjedően kibocsájthatóak.” 43

Ioan Muraru, Elena Simina Tănăsescu: Drept constituțional și instituții politice, All Beck, Bukarest

2004. 16 o. 44

„Románia Elnöke felügyel az Alkotmány betartására és a közhatóságok megfelelő működésére. Ebből a

célból az Elnök közvetítési funkciót gyakorol az állam hatalmai között, valamint az állam és a társadalom

között.”

18

A törvény által meghatározott hatáskörök révén az Államelnök részt vesz az állam

végrehajtói funkciójának a véghezvitelében, hisz olyan intézkedéseket eszközölhet,

amelyek a törvények végrehajtásához vezetnek, azonban semmilyen esetben sem

birtokol olyan hatáskört, amelyek a szociális viszonyokat elsődlegesen szabályozzák.45

6.3 Az igazságszolgáltatói hatalom

Az igazságszolgáltatás Romániában az Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék, illetve

a törvény által megállapított bírói hatóságokon keresztül valósul meg.46

A bírói hatóság

keretében a törvény egységes értelmezését és alkalmazását a Legfelsőbb Semmítő- és

Ítélőszék biztosítja. Az Ügyészség is az igazságszolgáltatás része, ahol a társadalom

általános érdekeit képviseli és védelmezi a jogrendet, valamit az állampolgárok jogait.

Az Alkotmány, a bírói hatóság szabályozása kapcsán megállapít öt alapelvet, amelyek

biztosítják, hogy az igazságszolgáltatás megfeleljen a jogállam elveinek és értékeinek:

Az igazságszolgáltatás törvényessége.47

Az igazságszolgáltatás függetlensége, részrehajlás-mentessége és

egyenlő jellege.48

A tárgyalások nyílt jellege.49

Az anyanyelv és tolmács használata az igazságszolgáltatásban.50

A jogorvoslati utak használata.51

45

Mădălin Irinel Niculeasa, i.m. 36 o. 46

Alkotmány, 126. szakasz, (1) bekezdés: „Az igazságszolgáltatás a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszéken

és a törvény által megállapított bíróságokon keresztül valósul meg.” 47

Alkotmány, 124. szakasz, (1) és (3) bekezdés: „Az igazságot a törvény nevében szolgáltatják.” „A

bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alávetve.” 48

Alkotmány, 124. szakasz, (2) bekezdés: „Az igazságszolgáltatás egységes, részrehajlásmentes és

egyenlő mindenki számára.” 49

Alkotmány, 127. szakasz: „A bírósági ülések nyilvánosak, a törvény által előírt esetek kivételével.” 50

Alkotmány, 128. szakasz: „(1) Az igazságszolgáltatási eljárást Román nyelven bonyolítják le. (2) A

nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgároknak joguk van, hogy anyanyelvükön fejezzék ki magukat a

bírói hatóságok előtt, az organikus törvény feltételei között. (3) A (2) bekezdésben előírt jog

gyakorlásának módozatait, ideértve a tolmácsok és fordítások használatát, úgy kell megállapítani, hogy

ne akadályozzák az igazságszolgáltatás megfelelő lebonyolítását és ne okozzanak többletköltségeket az

érintetteknek. (4) A román nyelvet nem értő vagy nem beszélő idegen állampolgároknak és hontalanoknak

jogukban áll tudomást szerezni az iratcsomóban foglalt összes iratról és munkálatról és a bírói hatóság

előtt tolmács útján beszélni és következtetéseket megfogalmazni; a büntető perek esetén e jogot

ingyenesen biztosítják.” 51

Alkotmány, 129. szakasz: „A bírósági határozat ellen az érdekelt felek és az Ügyészség

felhasználhatják a jogorvoslati utakat, a törvény feltételei között.”

19

7 Zavarok a hatalommegosztás aktuális működésében

Dolgozatom jelen fejezetében megpróbálom megvizsgálni, fényt deríteni azokra

a zavaró tényezőkre, amelyek ma fellelhetők a hatalommegosztás elvének a

működésében.

Úgy gondolom, a legjobban az Alkotmánybíróság döntésein keresztül lehet

ezeket a zavaró tényezőket észrevenni és megérteni azok hatását a hatalommegosztás

működésére, viszont bizonyos esetekben egyértelmű a hatalom egyensúlyának a

felborulása akkor is ha nem vesszük figyelembe az alkotmánybírósági döntéseket.

7.1 Zavarok a Parlament és Igazságszolgáltatás között

A Parlament és az Igazságszolgáltatás közti hatalmi egyensúly megbomlását az

Alkotmánybíróság 1992/6-os52

számú Döntésén lehet a legjobban szemléltetni. Az

Alkotmánybíróság azon törvények rendelkezéseinek az alkotmányossága felett kellett

döntsön, amik olyan ingatlanok jogi helyzetét hivatottak tisztázni, amik 1944 augusztus

23-ka után az állami tulajdon részévé váltak. Az Alkotmánybíróságot ez ügyben 55

képviselő kereste meg, a törvény 1, 2 cikkelyeinek alkotmányellenességével

kapcsolatban, valamint azon év októberében a Legfelsőbb Ítélő Tábla is az említett

törvény 5. cikkelyével kapcsolatban emelt alkotmányellenességi kifogás kapcsán

Az 1, 2. cikkelyek alkotmánybírósági döntéseire nem térek ki, hisz ezek kapcsán

nem merültek fel zavaró tényezők, amik zavarnák a hatalommegosztás egyensúlyát.

Sokkal érdekesebb azonban az 5. cikkellyel kapcsolatban hozott alkotmánybírósági

döntés megvizsgálása. Az említett törvény 5. cikkelye kimondta, hogy ameddig

elfogadásra nem kerül a jelen törvény, hivatalból felfüggesztenek minden olyan ügyet,

amelynek tárgyát olyan javak képezik, amelyeket e törvény az 1. cikkelyében53

említ,

valamint minden olyan végleges bírói határozatot, amelyet ez ügyben hoztak meg.

Az Alkotmánybíróság döntése szerint ez a rendelkezés sérti a törvényhozói és

igazságszolgáltatási hatalom közti alkotmányjogi viszonyt, s ebből közvetkezően a

hatalmi ágak közti hatalommegosztást, hisz a Parlamentnek, mint a törvényhozói

hatalmat képviselő szervnek nincs joga beleszólni az igazságszolgáltatási folyamatba.

52

Az Alkotmánybíróság 1992/6-os számú Döntése, megjelent a Hivatalos Közlöny 1993/48. Számában. 53

Az 1.cikkely rendelkezései arra kötelezték a Kormányt, hogy 6 hónap leforgása alatt, miután elfogadták

a jelen törvényt, mutassanak be a Parlament előtt egy törvénytervezetet azon ingatlanok

jogszabályozásával kapcsolatban, amelye az állam, vagy a közigazgatási szervek tulajdonában vannak és

amelye 1944 augusztus 23-a után kerültek állami tulajdonba.

20

Továbbá kimondta az Alkotmánybíróság azt is, hogy a törvényhozói hatalom

beleszólása az igazságszolgáltatási folyamatba bármilyen rövid időre is, és bármilyen

ügyek kapcsán ellehetetlenítené annak működését, és megbontaná azt az egyensúlyt ami

ezen hatalmi ágak működése között van. Ezek fényében az Alkotmánybíróság

alkotmányellenesnek nevezte az említett törvény 5. cikkelyét.

7.2 Zavarok a Parlament és Kormány között

E két intézmény között a legnagyobb zavart a törvényhozási lehetőség

megosztása jelenti. Ezen a téren egyértelmű a Kormány mérték feletti beavatkozása a

törvényhozásba. A demokratikus rendszerekben a végrehajtói szervek szerepe

folyamatos növekedésben van. Megfigyelhető az a jelenség, hogy a törvényhozás

hatásköreiből nagyon sok átkerült a végrehajtás hatáskörébe.

A végrehajtói hatalom, törvényhozásba való beavatkozásának megvannak a

történelmi gyökerei. Már az 1886-os Alkotmány úgy rendelkezik, hogy a Nemzeti

Képviselet (törvényhozói szerv) mellett, törvénykezdeményezési joga van a királynak

is. Ez a rendelkezés megtalálható az 1923-as és 1938-as Alkotmányban is.

A jelenben politikai igazolása van a Kormány, törvényhozásba való

beavatkozásának ugyanis a Kormány felelős a közigazgatás általános vezetéséért,

valamint az ország bel- és külpolitikájának a megvalósításáért54

, ezért szükséges, hogy

törvénykezdeményezési joggal rendelkezzen. Ezen felül a Kormány saját rendelkezési

erőt is birtokol a sürgősségi kormányrendeletek55

kibocsátása által, valamint a

Parlament is megbízhatja a törvényhozásra56

bizonyos keretek között, ez által a

Kormány módosíthat vagy akár hatálytalaníthat is meglévő törvényeket. Jó példa erre az

Alkotmánybíróság 1995/52-es számú Döntése,57

amely az indoklásban említi, hogy az

1991/12-es számú Törvényt teljesen hatálytalanította az 1994/70-es számú

Kormányrendelet. Ebből egyértelműen látható, hogy a hatalommegosztás klasszikus

54

Alkotmány, 102. szakasz, (1) bekezdés: „A kormány, a parlament által elfogadott kormányzási

programja szerint, biztosítja az ország bel- és külpolitikájának a megvalósítását és ellátja a közigazgatás

általános vezetését.” 55

Alkotmány, 115. szakasz, (4) bekezdés: „A Kormány sürgősségi rendeletet csak azokban a rendkívüli

esetekben fogadhat el, amelyeknek szabályozása nem tűr késedelmet, és kötelessége indokolni a

sürgősséget ezeknek a szövegében.” 56

Alkotmány, 115. szakasz, (1) bekezdés: „A parlament speciális törtvényt fogadhat el , amellyel

felhatalmazza a kormányt rendeletek kibocsátására az organikus törvények tárgyát nem képező

területeken.” 57

Az Alkotmánybíróság 1995/52-es számú Döntése, megjelent a Hivatalos Közlöny 1995/287-es

számában.

21

elvéhez képest, a végrehajtói hatóság túl nagy hatalomra tett szert a törvényhozói

hatósággal szemben.

A sürgősségi kormányrendeletek kibocsátásának a joga szükségesnek bizonyul a

jelenkori körülmények között, amikor a gazdasági előrehaladás és általános jólét

megköveteli a törvények, rendeletek gyors kibocsátását és érvényre juttatását. A két

intézmény közötti hatalmi egyensúly akkor bomlik meg leginkább, amikor a Kormány

visszaél törvénykezési jogával és a sürgősségi kormányrendeletek által jelentősen

beavatkozik a törvényhozási eljárásba. Jól szemlélteti a rendelkezési joggal való

visszaélés mértékét az a tény, miszerint Franciaországban az utóbbi 10 évben egyetlen

sürgősségi kormányrendeletet sem fogadtak el, míg Romániában átlagosan 1500

kormányrendeletet fogadnak el évente.

Az Alkotmány 115. szakasz, (4) bekezdésének a megfogalmazása megengedi a

szubjektív értelmezést, amikor úgy rendelkezik, hogy „a Kormány sürgősségi rendeletet

csak azokban a rendkívüli esetekben fogadhat el, amelynek szabályozása nem tűr

késedelmet”. A „rendkívüli eset” kifejezés – valamilyen korlátozó, visszaszorító

rendelkezés hiányában – csaknem bármilyen adandó helyzetre kimondható. Az

Alkotmánybíróság 2011/919-es58

számú, valamint a 2011/154-es59

számú Döntéseiben

pontosabban meghatározza ezen kifejezés értelmét, miszerint egy olyan léthelyzetet

feltételez, amely a közérdeket veszélyezteti és független a Kormány akaratától, nagyban

eltér a megszokottól, valamint nem halasztható a rendelkezés az adott helyzet felett.

Ugyanakkor számos helyzetben, amikor a rendelet sürgősségének indokoltságát

támadták az Alkotmánybíróság megkeresésével, az utólagos normakontroll keretében,

az Alkotmánybíróság úgy rendelkezett, hogy indokolható a rendelkezés sürgőssége.60

58

Az Alkotmánybíróság 2011/919-es számú Döntése, megjelent a Hivatalos Közlöny 2011/504-es

számában. 59

Az Alkotmánybíróság 2011/154-es számú Döntése, megjelent a Hivatalos Közlöny 2011/304-es

számában. 60

Például az Alkotmánybíróság 2010/1438-as számú Döntése, megjelent a Hivatalos Közlöny 2011/16-os

számában, mely szerint indokolt volt a 2005/124-es Sürgősségi Kormányrendelet elfogadása, amely a

2000/78-as számú, a korrupció megelőzéséről, felfedezéséről és büntetésétől szóló Törvényt módosította

és kiegészítette. A Döntését azzal indokolja, hogy szükséges a korrupció elleni harc megerősítése, mert

megjelent a korrupció szervezett formája különböző hálózatok révén, ugyanakkor a bírósági hatóságok

jelezték, hogy nincs megfelelő rendelkezés a korrupció felfedezésének a segítésére, ezért azonnali

rendelkezésre volt szükség ezen a téren. Véleményem szerint nem indokolt annyira a rendelkezés

sürgőssége, hogy az a Kormány rendelkezés alá bocsájtható legyen, ugyanis – még ha több időt is igényel

– a Parlament által elfogadott törvény sokkal pontosabb és teljesebb lett volna, valamint betartásra került

volna az Alkotmány 61. szakasz, (1) bekezdése, mely szerint a Parlament az ország egyetlen törvényhozó

hatósága.

22

A hatalom egyensúlyának a visszaállítása érdekében jól fogadott lenne a 2013-ra

tervezett Alkotmánymódosítás során valamely olyan rendelkezés bevezetése az

Alkotmányba, amely korlátozná és visszaszorítaná a Kormány, sürgősségi rendeletek

által történő, törvénykezési jogát, például a „rendkívüli eset” kifejezés pontosabb és

szubjektív értelmezést megakadályozó meghatározásával, valamint azon területek

pontosításával, amelyeket sürgősségi kormányrendelet által is szabályozhatóak.

Az a tény, hogy a jelenben vannak bizonyos zavarok a hatalommegosztás

klasszikus elvének az érvényesülésében, nem jelenti azt, hogy ez elvesztette az

aktualitását és a jogfejlődésnek csak egy múltbeli eleme marad. A hatalommegosztás

elvének nagy ereje annak szociális, politikai és morális visszhangjában van. Beleépült

az emberiség gondolatvilágába, hogy ez a legmegfelelőbb elv a szabad demokrácia

érvényesülésére és a despotizmus elkerülésére.

23

8 Felhasznált irodalom

Sári János, A hatalommegosztás, Osiris Kiadó, Budapest 1995.

Arisztotelész: Politika, Szabó Miklós fordítása, Budapest 1969.

Nótári Tamás: Római köz- és magánjog, Scientia Kiadó, Kolozsvár 2011.

Cristian Ionescu: Drept constituțional si instituții politice, All Beck, Bukarest 2004.

Montesquieu: A törvények szelleméről, Boros Gábor, Gyurgyák János szerk., Osiris,

Budapest 2000.

Nicolae M. Ruja: Controverse privind teoria separației puterilor in stat (Teză de

doctorat), „Babeș-Bolyai” Tudományegyetem Jogi fakultása, Kolozsvár 1995.

Dr. Gheorge Tănase: Separația puterilor in stat, Editura Științifică, Bukarest 1994

Mihai Constantinescu, Antonie Iorgovan, Ioan Muraru, Elena Simina Tănăsescu:

Constituția României revizuită – comentarii și explicații, All Beck, Bukarest 2004.

Mădălin Irinel Niculeasa: Suveranitatea și separația puterilor în stat în Constituția

României, Hivatalos Közlöny, Bukarest 2008

Finczere Lajos, in Magyar közigazgatási jog. Általános rész, Osiris Kiadó, Budapest

2002.

Ioan Muraru, Elena Simina Tănăsescu: Drept constituțional și instituții politice, All

Beck, Bukarest 2004.