A ‘Chronica patriae’. Egy 14. századi osztrák krónika és a magyar történelem

Bradács Gábor

A CHRONICA PATRIAE Egy 14. századi osztrák krónika és a magyar történelem*

A Chronica •patriae ('A haza krónikája')1 elnevezésű, középfelnémet nyel-ven íródott 14. századi krónikakompozíció a késő középkori osztrák örökös tarto-mányok egyik legjelentősebb, és más szerzőkre is hatással bíró történeti munká-ja volt. A 14-15. századi osztrák történeti gondolkodásra tett jelentősége olyan nagy volt, hogy az itáliai humanista Aeneas Silvius Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa gúnyosan — bár nem minden alapot nélkülözve — megjegyzi, az oszt-rákok majdnem úgy tisztelik a krónikát, mint a Szentírást.2 Nem igazán hízelgő szavak ezek: „A minap egy úgynevezett osztrák történet került a kezembe, ami né-met nyelven íródott; ez egy bolondos kis könyv, tele hazugsággal, szerzője pedig egy olyan ember, akiről nem lehet eldönteni, hogy a hazugság, vagy az őrültség ve-zérli" ? A humanizmus súlyos bírálata annyira megtette a hatását, hogy a 19.

* A tanulmány alapjául a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián (2007. ápr. 2-4.) elhangzott előadás szolgál. Ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszöntetet mond-jak Dr. Pósán László egyetemi docensnek (Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézet), Dr. Solymosi László tanszékvezető egyetemi tanárnak (Debreceni Egyetem Bölcsészettudo-mányi Kar Történelmi Intézet), Dr. Bertényi Iván egyetemi tanárnak (ELTE Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézet) és Dr. Thoroczkay Gábor egyetemi adjunktusnak (ELTE Bölcsészettudomá-nyi Kar Történelmi Intézet) segítségükért és szakértő bírálataikért.

1 A krónika általánosan ismert neve: Osterreichische Chronik von den 95 Herrschaften, va-gyis 'A 95 uralom osztrák krónikája'. Solymosi László professzor javaslatára visszatértem a kortár-sak által használt elnevezéshez. Ezt erősítette meg Fritz Peter Knapp véleménye is, aki szerint „A 95 uralom osztrák krónikája" címet sem a szerző eredeti szándéka, sem pedig a krónika középkori re-cepciója nem indokolja, 1. Fritz Peter Knapp: Die Literatur des Spätmittelalters in den Ländern Österreich, Steiermark, Kärnten, Salzburg und Tirol von 1273 bis 1439 II. Halbband. Die Literatur zur Zeit der habsburgischen Herzöge von Rudolf IV bis Albrecht V 1358-1439. (Geschichte der Literatur in Österreich. Von den Anfängen bis zur Gegenwart. Hg. von Herbert Zeman. Bd. 2/2). Graz 2004. 285.

2 Erich Zöllner: Geschichte Österreichs. Von den Anfangen bis zur Gegenwart. Wien 1966.3, magyarul 1. Uő: Ausztria története. Ford. Bojtár Endre. Bp. 1998 .2000 . 2 181.; Uő: Probleme und Aufgaben der österreichischen Geschichtsforschung. Ausgewählte Aufsätze. Hg. von Heide Dienst und Gernot Heiß. Wien 1984. 88-89.; Alphons Lhotsky: Quellenkunde zur Mittelalterlichen Ge-schichte Österreichs (Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung - Ergän-zungsband XIX). Graz-Köln 1963. 317.; Franz-Josef Worstbrock: Piccolomini, Aeneas Silvius (Papst Pius II.). In: Die deutsche Literatur des Mittelalters. Verfasserlexikon. Begründet von Wolfgang Stammler; fortgeführt von Kail Langosch. 2., völlig neu bearbeitete Auflage. Herausgegeben von Kurt Ruh et al. (Veröffentlichungen der Komission für Deutschen Literatur des Mittelalters der Bayerischen Akademie der Wissenschaften). 1-11 Band. Berlin-New York 1978-2003 (a továbbiak-ban: VL) VII. 657.

3 Venit autem in manus meas história quedam, quem Australicam vocant, sermone theutonica conscripta, sed inepta, mendax et ab homine composita, in quo malignitatis aut stultitie plus inve-nias, non facile iudices — Aeneas Silvius Piccolomini: História Australis (História rerum Friderici III. Imperatoris) III. 1. 23. In: Analecta monumentorum omnis aevi Vindobonensia I—II. Ed. Adam Frantisek Kollár. Wien 1762. II. col. 15.

század végén Franz Martin Mayer a valódi értékéhez képest igencsak alábecsül-te a művet; hiányolta belőle az események pontos, tárgyilagos megfigyelését és visszaadását, bár erényként tar tot ta számon azt, hogy az elbeszélés nem szá-raz, évkönyvszerű.4 A legendás őstörténeti részét, a fiktív osztrák uralkodólis-tát , a Fabelfürstenreihet teljesen elvetette mint értéktelen, történelmi informá-ciókat nélkülöző mesét. Mayer szerint a Chronica patriae elsősorban nem az osztrák örökös tartományok története, hanem sokkal inkább világkrónika, kü-lönösen annak első része, amely a világ teremtésétől egészen a szerző saját ko-ráig követi az eseményeket, és amelybe Ausztria története helyenként csak igen lazán illeszkedik bele.5

Szerencsére a modern osztrák történetírás már felismerte, hogy — bár a krónika történeti forrásértéke valóban csekély: korábbi krónikák, évkönyvek sokszor kritikátlan válogatása — eszmetörténeti értéke azonban igen jelentős.6

A magyar historiográfia eddig kevésbé, csupán utalások szintjén foglalkozott a Chronica patriae-^al, holott a krónika szerzője igen nagy jelentőséget tulajdonít a közép-európai államok — Magyarország, Csehország és Ausztria — együttmű-ködésének, kapcsolataik kezdetét visszavezeti a fiktív történeti múltba.7 Tanul-mányom egy szerény kísérlet kíván lenni ahhoz, hogy a hazai történetírásnak ezt a hiányosságát pótolja. E krónika megismerése azért is lehet fontos, mert olyan munkáról van szó, amely a korábbi századok és a kortárs krónikákhoz, évkönyvekhez, legendákhoz és fi iakhoz képest viszonylag pozitív képet fest a magyarságról; e tekintetben a késő középkori karintiai történetírás csúcstelje-sítményével, János viktringi apát Igaz történetek könyve című művével8 vonha-tó párhuzamba. Igyekeztem felhasználni a közel teljes szakirodalmat ahhoz, hogy bemutassam a Chronica patriae valószínűsíthető szerzőjét, a krónika ke-letkezésének körülményeit, forrásait, utóéletét. A tanulmányom egyik legfon-tosabb célja az, hogy bemutassam: milyen mértékben van jelen ebben az oszt-rák történelmi krónikának tekintett kompilációban a középkori — elsősorban a 13-14. századi — magyar történelem. Vizsgálatom a következő kérdésekre ter-jed ki: (1) a szerzőség problémájára, a krónika eddigi kutatásának eredményei tükrében; (2) a Chronica patriae kézirati hagyományaira, a fennmaradásának körülményeire; (3) a krónika forrásaira; (4) a krónika recepciójára a középkori történetírásban; (5) a Fabelfürstenreihe helyére a krónikában és a 14. század művelődéstörténetében; (6) a 10-14. századi magyar történelem ismertetésére a krónikán keresztül, más forrásokkal összehasonlítva. Ezen belül a következő

4 Franz Martin Mayer: Untersuchungen über die österreichische Chronik des Matthäus oder Gregor Hagen. Archiv für österreichische Geschichte 60. (1880) 299.

5 Osterreichische Chronik von den 95 Herrschaften. (Monumenta Germaniae Historica [a to-vábbiakban: MGH], Deutsche Chroniken [a továbbiakban: Dte Chroniken] VI. Band.) Ed. Joseph Seemüller. Hannover-Leipzig 1909. (a továbbiakban: Osterreichische Chronik) 24-67. (cc. 40-164.); Mayer, F. M.: Untersuchungen i. m. 300-301.

6 Zöllner, E.: Probleme i. m. 23., 88-89, 105.; Alois Niederstüter: Die Herrschaft Österreich. Fürst und Land im Spätmittelalter. Österreichische Geschichte 1278-1411. Hg. von Herwig Wolf-ram. Wien 2001. 373-374.

7 Konrad Josef Heilig: Leopold Stainreuter von Wien, der Verfasser der sogenannten Öster-reichischen Chronik von den 95 Herrschaften, ein Beitrag zur österreichischen Historiographie. Mitteilungen des österreichischen Instituts für Geschichtsforschung 47. (1933) 253.

8 Iohannes Victoriensis abbas Liber certarum historiarum. (MGH Scrip tores rerum Ger-manicarum. Nova Series 36/1-2.) Ed. Fedor Schneider. Hannover-Leipzig 1909-1910.

kérdésekre szeretnék választ találni: a) a középkori magyar történelem mely korszakait tar t ja fontosnak a krónikaíró? b) a középkori magyar történelem alakjai közül kivel foglalkozik a legrészletesebben? c) ezekről hogyan nyilatko-zik? d) hogyan vélekedik általában a magyarságról, Magyarországnak az oszt-rák történelemben játszott szerepéről, és ebben az ítéletalkotásában vajon mennyire független a forrásaitól?

1.

Mai napig tartó tudományos viták tárgya A haza krónikája szerzőjének kilé-te. Franz Martin Mayer felismerte, hogy III. (Habsburg) Albert (1365-1395) oszt-rák herceg korában keletkezett a krónika, szerzőjének egy bizonyos Gregor Hagent, vagy pedig egy Matthäus nevű személyt tekintett a hagyomány és a ko-rábbi történetírás. Mayer az Ain 1er von dem streiften ('A háborű tudománya') című hadászati szakmunka szerzőjét, Johann Seffnert, a bécsi egyetem jogi ka-rának dékánját nevezte meg a krónika írójaként.9 Kari Uhlirz ezzel szemben azt állította, hogy a krónika szerzője nem lehet Seffner, sem pedig Gregor Hagen, illetve a még rejtélyesebb Matthäus.10 Uhlirz szerint a krónikás azonos lehet egy bizonyos Leopold nevű lectorral, aki közel álhatott III. Albert udvará-hoz.11 Joseph Seemüller szintén megerősíti azt, hogy a szerző III. Albert kortár-sa volt, ám ő kizártnak tar tot ta az azonosítást az említett Leopold nevű pap-pal.12 Felismerte, hogy a szerzőre hatással lehetett az 1380-1390-es évek jeles bécsi teológusa, Heinrich Totting von Oyta, valamint azt, hogy a szerző kiváló klasszikus műveltséggel rendelkezett.13 Noha Seemüller szerint szoros tartalmi kapcsolat van A hazai krónikája előszava és a mű végén lévő III. Albert-nekro-lóg, valamint a Cassiodorus nevéhez fűződő História (ecclesiastica) tripartita német fordításának bevezetője között, de a krónika szerzőjének stílusa kevésbé „udvari". Joseph Seemüller tartózkodott attól, hogy megnevezze a krónika író-ját.14 Seemüller nem történész, hanem germanista volt, így ő a filológus szemé-vel közelített a krónikához: annak a gyanújának adott hangot, hogy a szerző hosszabb, vagy rövidebb ideig élhetett Bécsben, nyelve pedig a stájer dialektus jeleit hordozza magát.15 Johann Loserth a Seemüller-kiadás recenziójában ugyanakkor megjegyzi, hogy a szerző az Ágoston-rendi szerzetesek közül került ki; indoklása szerint az a mód, ahogyan a szerző IV Károly és IV Vencel Csehor-szágáról, Nepomuki Szent Jánosról, vagy a nagy egyházszakadásról ír, meglepő

9 Mayer, F. M.: Untersuchungen i. m. 325-330.; Österreichische Chronik 224-230. 10 Karl Uhlirz: Quellen und Geschichtsschreibung, in: Geschichte der Stadt Wien. Hrsg. v.

Alterthumsvereine zu Wien. Redigiert von Heinrich Zimmermann II/l. Wien 1900. 36-107. (különö-sen: 67-70.); VL V 719.

11 Uhlirz, K.: Quellen i. m. 67. (1. sz. jegyz.). 12 Österreichische Chronik CCLXXIV-CCLXXV 13 Uo. CCLXXVÏI.; Heinrich Totting von Oyta személyére és munkásságára 1. Knapp, F. P.:

Literatur des Spätmittelalters i. m. 125-132. 14 Österreichische Chronik CCLXXIX. 15 Uo. CCLXXVIII.

hasonlóságot mutat a szintén Ágoston-rendi, a krónika keletkezésével egy idő-ben élt Ludolf von Sagan művével.16

A kutatásban fordulópontot jelentett Konrad Josef Heilig 1933-ban meg-jelent tanulmánya, amelyben a szerző Chronica patriae írójának egy bizonyos Leopold Stainreutert nevezett meg. Heilig kutatásai szerint Stainreuter 1385-ben teológiát tanult a bécsi egyetemen,17 1373 és 1375 között Párizsban tanult, ahol megismerkedett Petrus Lombardus munkásságával.18 A szerző Ágoston-rendhez való kapcsolatára utal a mű bevezetőjében az a rész, amely-ben az embernek Istentől a bűn miatti eltávolodásáról beszél.19 Heilig szerint ez nem más, mint az az ágostoni gondolat visszatükröződése, hogy Isten a leg-főbb jó (das öbrist gut, summum bonum).20 Az udvarral való szoros kapcsolatá-ra utalnak a krónika utolsó fejezetének feljegyzései III. Albert herceg minden-napjairól.21 Leopold Stainreuter először lector volt az Ágoston-rend bécsi kolos-torában, később hercegi káplán, 1385-től pedig már fordítóként is tevékenyke-dett III. Albert udvarában.22 1378 novemberében van egy bejegyzés a bécsi egyetem matrikulájában egy bizonyos Leutoldus Stainrueterrol, azzal a meg-jegyzéssel, hogy ő „Ausztria hercegi urainak káplánja".23 Leopoldról egyéb élet-rajzi adatok is felbukkannak különböző oklevelekben. Az első említés 1367-ből származik a seitenstetteni (Stájerország) bencés kolostor oklevélgyűjteményé-ből.24 Igaz, Heilig maga is megjegyzi, hogy ez a Leopold Stainreuter nem feltét-lenül azonos a krónika vélt szerzőjével. Közelebb állhat a krónikáshoz az a sze-mély, akiről a klosterneuburgi Ágoston-rendi kolostor egyik oklevele tesz emlí-tést 1368. november 3-án.25 Leopold itt a kolostor megbízásából követelte a

16 Johann Loserth, in: Historische Zeitschrift 105. (1910) 357-358. 17 Heilig, K. J.: Leopold Stainreuter i. m. 255. 18 Uo. 233. 19 „Mivel a bűn által az ember eltávolodott Istentől [...] Istent, akit elveszítettek, valamennyi

teremtményében keresik [...]. így kérdik, miért kereste idegen országokban Platón és más pogány bölcs a legfőbb jót, aki nem más, mint Isten . . . " ( . . . do der mensch von got durch der sünden willen wart Verstössen [...] got, den si hetten verloren, in allen creaturen ze suchen [...]. Nu möcht ainer fragen, warumb Plato und ander weiz haiden das öbrist gut, daz ist got, gesucht habent in frömden landen ...) — Österreichische Chronik 1-2. (§ 1.).

20 Heilig, K. J.\ Leopold Stainreuter i. m. 257. 21 Uő. 259.; „A nemes fejedelem illő módon imádta Istent, mikor is napkelte előtt felkelt, áhíta-

tosan imádkozott és még mielőtt dolgához látott volna, misén vett részt, majd ezután szegényt és gazdagot egyformán meghallgatott, és bőségesen ellátta őket [...]. A méltóságos herceg mértéktartó volt minden dologban, az evésben éppúgy, mint az ivásban" (Der edel fürst hat rechtleich got ge-vorcht, wan er all tag vor sunneschein auf gestanden ist und hat sein gepet gesprochen andechtich-leich und hat vor allen Sachen sein messe götleich gehöret und darnach arm und reich verhöret und erberleich aus gerichtet [...]. Der edel fürst ist in allen sachen und auch an seinem ezzen und trinkchen gar messig gewesen) — Österreichische Chronik 220-221. (§ 432.).

22 Heilig, K. J.: Leopold Stainreuter i. m. 260. 23 „cappellanus dominorum ducum Austrie" — idézi: Heilig, K. J.\ Leopold Stainreuter i. m.

uo. (4. sz. jegyz.). 24 1367: Daz si dar vmb cze paiderseit mit gutem willen genczlich sind hinder die erbern herren,

hern Dietrichen von Losenstain, hern Seyboten von Volkcherstorf, vnd Lewtolden den Stainvurrewter ... — Urkundenbuch des Benedictiner-Stiftes Seitenstetten. Hrsg. von R Isidor Raab. (Fontes rerum Austriacarum [a továbbiakban: FRA] II. Diplomataria 33.). Wien 1870. 250-251. (230. sz.).

25 1 368: Ich Chunrat der Morner, dy zeit Ambmann hern Eberharts von kappein vergich - daz fur mich chom, do ich an dem rechten saz, der Erber der Prüder leopolt Augustiner orden, vnd dy

konventhez tartozó szőlő tizedét. A göttweigi bencés monostor oklevelei között két dokumentum is van, amelyek további életrajzi adatokat közölnek Leopold-ról (említést téve egyúttal az édesapjáról, Ulrichról is): ezek szerint Leopold (a forrásokban: Leopold von Wien, Leopoldus de Wienna) a bécsi Himmelspforte-kolostor oltárigazgatója megkapja a monostort megillető jogokat és beneficiu-mokat VI. Orbán pápától,26 az ugyanezen a napon kelt másik oklevelében pedig a pápa elismerteti Tuy és Freising püspökével, valamint a bécsi Szent Ist-ván-templom prépostjával a Leopoldot megillető jogokat.27 Heilig véleményével szemben Othmar Hageneder Leopold apjának (vagy nagyapjának) a hasonló nevű lovagot, machlandi bírót és freistadti palotagrófot tekintette.28 Két bécsi oklevél tanúsága szerint Leopold 1377. március 26-án és október l-jén a bécsi Ágoston-rend kolostorának priorja,29 1378-tól a két herceg (Lipót és Albert) ud-vari káplánja volt. Heilig úgy gondolta, hogy a Leopoldnak adott pápai benefici-um összefügg az udvarnál teljesített szolgálataival, elsősorban Cassiodorus, va-lamint Guilelmus Durandus szertartáskönyvének (Racionale divinorum officiorum) fordításával.30 1392 során még egy további megtiszteltetésben is ré-szesült Stainreuter: november 6-án ő lett a Szent István-templom Tizenkét Apostol-oltárának igazgatója.31 Stainreuter szerzősége mellett, Heilig szerint, elsősorban stilisztikai és tartalmi érvek szólnak: a krónika epilógusa és a III. Albert herceget dicsőítő beszéd, illetve az úgynevezett Pilgerbüchlein ('Zarán-dokkönyvecske') Jeruzsálemre vonatkozó részének {Von der stat ze Jerusalem) a bevezetése igen hasonló stílusjegyeket viselnek magukon, amelyek a közös szerzőségüket igazolják.32

zeit Terminyerer datz Newnburgk klosterhalben ... — Urkundenbuch des Stiftes Klosterneuburg bis zum Ende des vierzehnten Jahrhunderts. Hrsg. von Hartmann Zeibig. (FRA II. 10.). Wien 1857. 426. (439. sz.).

26 1 386. ápr. 15, Lucca: Vrbanus episcopus [...] dilecto filio Leupoldo Ulrici de Wienna, rectori altaris sancte (Agnetis) a siti in ecclesia monasterii monialium ad Celiportam Wiennensis Pre-monstratensi [...] nos inducunt, ut tibi reddamur [...] ad graciam liberales [...] bénéficia ecclesiastica cum cura vei sine cura quorumcumque cappellanorum sedis apostolice tune vacancia et in antea vacatura collacioni et disposicioni [...] decrevimus extunc irritum et inane, si suus super hiis a quoquam quavis auctoritate scienter vei ignoranter contingeret attemptari — Urkunden und Reges-ten zur Geschichte des Benedictinerstiftes Göttweig. I. Theil. 1058-1400. Vorbereitet von Adalbert Dungel, bearbeitet von P Adalbert Fr. Fuchs. (FRA II. 51.). Wien 1901. 700. (779. sz.)

27 1 386. ápr. 15, Lucca: dilectus [...] Leupoldus Vlrici de Wiennam rector — uo. 701. (780. sz.). 28 Othmar Hageneder: Die Rechtsstellung des Machlandes im späten Mittelalter und das

Problem des oberösterreichischen Landes Wappens. In: Festschrift für Heinrich Demelius zum 80. Geburtstag. Hrsg. von Gerhard Frotz und Werner Ogris). Wien 1973. 76-77.

29 1377: prueder Leupolt ze den zeiten prior und lesemaister in der geistlichen herren chloster daez den Augustinern ze Wienne — Quellen zur Geschichte der Stadt Wien. Hrsg. von Anton Mayer, mit Unterstützung des Gemeinderathes der k. k. Reichshaupt- und Residenzstadt vom Alterthums-Vereine zu Wien (a továbbiakban: QGSW). III. Abtheilung. Grundbücher der Stadt Wien, 3 Bde. Wien 1898-1921. III. 1. (885. sz.), 3. (3441. sz.), idézi: Heilig, K. J.: Leopold Stainreuter i. m. 261.

30 Heilig, K. J.: Leopold Stainreuter 262, 265-274, 275-282. — A Cassiodorus-fordítás elősza-vában Leopold a következőket írja: „Daz ist des lesemeister Lewpolts epistel ind az lob des furst-leihen herren herezog Albrechten cze Oesterreich etc." (az idézet: uo. 275.)

31 Uő. 263. (25. sz. jegyz.); 1392: presentibus...Leopoldo Ulrici de Wienna rector altaris duo-decim apostolorum in ecclesia sancti Stephani Wienne — QGSW II. 1. (1242. sz.).

32 Heilig, K. J.: Leopold Stainreuter i. m. 282-289.

Heilig tanulmánya sokáig elfogadottnak számított a történészek és filoló-gusok körében egyaránt. Stainreuter szerzőségét elfogadta többek között Alphons Lhotsky33, Mathilde Uhlirz34, Franz Gall35, illetve — ekkor még — Erich Zöllner is36. Heilig eredményeit első ízben Isnard Wilhelm Frank vette górcső alá: szerinte fráter Leopoldus, aki a kolostor priorja volt 1377/1378-ban, majd 1385-ben helyettes igazgatója (lector secundarius), nem azonos azzal a dominus Leopoldusszal, aki 1386-ban baccalareus in artibus lett, mivel egy ki-váltságos szerzetesi rend stúdiumának a lectora nem lehet utána egyszerű baccalareus, a sorrend inkább fordított.37 A Leutoldus és a Leopold keresztne-vek azonosítását már Othmar Hageneder is problematikusnak vélte: vélemé-nye szerint két különböző névről van szó, még ha a Stainreuter családnév helytálló lehet is.38 Hageneder gondolatmenetét vitte tovább Paul Uiblein, aki kizárta annak lehetőségét, hogy Stainreuter lenne a krónikás. Nézete szerint egy „Bécsi Leopold" (Leopold von Wien, Leupoldus de Wienna) nevű, ugyan-csak az Ágoston-rendhez tartozó szerzetes volt a krónika szerzője, aki 1340 kö-rül született, és aki sem Leopold Stainreuterrel, sem pedig az oklevelekben em-lített Leupoldus (Ulrici) nevű pappal nem azonos.39 A név eltérése mellett fon-tos szempont Uiblein érvelésében, hogy a teológiai fakultás nem létezett 1384 előtt, így senki sem iratkozhatott be az 1378/1379-es tanévben az egyetem hit-tudományi képzésére.40 Uiblein kutatásai szerint Bécsi Leopold rendkívüli tu-dományos karriert futott be: 1377-ben a teológia lectora lett, 1385-ben megsze-rezte a licenciátust, 1386 nyarán vagy őszén baccalarius in artibus címet ka-pott. Halálának pontos idejét Uiblein — Heiliggal ellentétben — nem ismeri.41

Paul Uiblein vizsgálata óta már sem Leopold Stainreutert, sem pedig Ulrich fia Leopoldot, a Tizenkét Apostol oltárának igazgatóját nem tekintik a Chronica patriae szerzőjének, habár a bizonytalanság a szerző kilétével kapcsolatban to-vábbra is fennmaradt.42 Norbert H. Ott az 1990-es évek végén is annak a véle-ményének adott hangot, hogy Leupoldus de Vienna, a Cassiodorus-fordítás és a Zarándokkönyvecske szerzője nem azonos Leutoldus Stainreuterrel, akinek vi-

33 Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 312-320. 34 Kari Uhlirz - Mathilde Uhlirz: Handbuch der Geschichte Österreich-Ungarns Bd. 1. Graz-Wien-

Köln 1963. 57., 66. 35 Franz Gall: Österreichische Wappenkunde. Handbuch der Wappenwissenschaft. Wien-Köln-

Wiemar 1992. 33., 412., 417. 36 Zöllner, E.\ Geschichte Österreichs i. m. 181. — Erich Zöllner az 1980-as években ugyancsak

kételyeinek adott hangot Stainreuter szerzőségével kapcsolatban (Zöllner; E.: Probleme i. m. 88.). 37 Isnard Wilhelm Frank: Hausstudium und Universitätsstudium der Wiener Dominikaner bis

1500. Archiv für österreichische Geschichtsforschung Bd. 127. Wien 1968. 128-129. (28. sz. jegyz.). 38 Hageneder, 0.: Rechtsstellung i. m. 77.; Paul Uiblein: Die Quellen des Spätmittelalters. In:

Die Quellen der Geschichte Österreichs. Hrsg. von Erich Zöllner. (Schriften des Instituts für Öster-reichkunde XL). Wien 1982. 102.

39 Reinhard Müller-. Leopold von Wien. In: Deutsche Literatur-Lexikon. Biographisches und bibliographisches Handbuch. Ergänzungsband I-VI Band. Bern-München 1994- (a továbbiakban: DLL) V 645-646.

40 Uiblein, P: Quellen i. m. 101-102.; Uő: Leopold von Wien. In: VL Bd. V 716-717. 41 Heilig, K. J.: Leopold Stainreuter i. m. 263.; Uiblein, P: Leopold von Wien i. m. 717. 42 Nieder stätter, A.: Fürst und Land i. m. 448. (74. sz. jegyz.); Jean-Marie Moeglin: La for-

mation d'une histoire nationale en Autriche au moyen âge. Journal des savants (5e série) 55. (1983, paru en 1985) 194. (55. sz. jegyz.).

szont — persze fenntartásokkal — a Chronica patriae szerzőségét tulajdonít-ja.43 Reinhard Müller szerint Bécsi Leopold nem azonos sem Stainreuterrel, sem pedig Ulrich fiával, de Uibleinnal ellentétben úgy véli, a krónika írója sem lehet ez a rejtélyes figura.44 Az osztrák irodalomtörténész, Fritz Peter Knapp új keletű érveivel vitába száll a történettudomány állásfoglalásaival. Különösen Heilig eredményeivel helyezkedik szembe: szerinte semmi sem igazolja a szerző Ágoston-rendi hovatartozását, ugyanis a krónika elején olvasható kifejezés, amely Istent a „legfőbb jó"-nak (das öbrist gut; summum bonum) nevezi, bár Szent Ágostontól ered, a középkori keresztény filozófiában Aquinói Szent Ta-más munkássága révén nyer határozott formát.45 Knapp másik fontos érve sze-rint kevéssé életszerű az az elképzelés, hogy egy Ágoston-rendi szerzetes törté-neti munkája egyik legfőbb forrásaként az ismeretlen minorita szerzetes tollá-ból származó Flores temporumot használta.46 Megjegyzem, nem csak a Flores temporum, hanem a krónika egy másik kútfője, a Königsfeldeni Krónika is fe-rences kötődésű. Heilig stilisztikai argumentációját is kritikával illeti Knapp: úgy véli, hogy a Chronica patriae szerzője által használt stíluselemek nem mu-tatnak egyedi jelleget, annál inkább párhuzamba állíthatóak az általa „Bécsi Iskolá"-nak nevezett műhely prózai hagyományaival. Az is ellentmond Stainreuter, vagy Leopoldus de Wienna szerzőségének, hogy mind a Cassiodorus-fordítás, mind pedig a Zarándokkönyvecske szerzője exponálta sa-ját magát a munkájában, a Chronica patriae szerzője viszont semmi közelebbit nem árul el magáról.47 Nem tisztem végeredményt hirdetni az osztrák histori-ográfia eme évszázados múltra visszatekintő vitájában, ugyanakkor nem zárkó-zom el az egyéni állásfoglalástól, észrevételektől. A következők állíthatóak teljes biztonsággal:

43 Norbert H. Ott: Stainreuter, Leopold. In: Lexikon des Mittelalters. Hrsg. von Robert-Henri Bautier et al. München-Zürich 1993-1999. (a továbbiakban: LMA) VIII. 39-40.

44 Müller, R.: Leopold von Wien i. m. 646. 45 Österreichische Chronik (ed. Joseph Seemüller), in: Dte Chroniken VI., 2. § 3.; Augustinus:

De trinitate VIII. 3.; Thomas Aquinas: Aristotelis libri, Sententia libri Ethicorum I. 1. § 11.: „Quia autem nihil est bonum, nisi inquantum est quaedam similitudo et participatio summi boni, ipsum summum bonum quodammodo appetitur in quolibet bono et sic potest dici quod unum bonum est, quod omnia appetunt"; Uő: Summa contra gentiles I. 40.; 41. § 2.: „Nam bonum universale prae-minet cuilibet bono particulari, sicut bonum gentis est melius quam bonum unius: bonitas enim totius et perfectio praeminet bonitati et perfectioni partis. Sed divina bonitas comparatur ad omnia alia sicut universale bonum ad particulare: cum sit omnis boni bonum, ut ostensum est. Est igitur ipse summum bonum"\ Uő: Summa theologiae I. 6. 2.; 6. 4.; 26. 3. § 1.: „Videtur quod Deus sit beatitudo cujuslibet beati. Deus enim est summum bonum, u t supra ostensum est. Impossibile est autem esse plura summa bona, ut etiam ex superioribus patet. Cum igitur de ratione beatitudinis sit quod sit summum bonum, videtur quod beatitudo non sit alium quam Deus."; Vivian Boland: Ideas in God According to Saint Thomas Aquinas: Sources and Synthesis (Studies in the History of Christian Traditions 69). Leiden-New York 1996. 290-291.

46 L. alább; Knapp, F. P.: Literatur des Spätmittelalters i. m. 286. 47 Knapp, F. P: Literatur des Spätmittelalters i. m. 200., 287.; Cassiodorus egyháztörténete né-

met fordításának kiadója, Christine Boot már az 1970-es években vitatta a Chronica patriae és a História ecclesiastica tripartita stiláris hasonlóságát (Christine Boot: Cassiodorus' História Eccle-siastica Tripartita in Leopold Stainreuter's German Translation. MS ger.fol.1109. Vol 1-2. Amster-dam 1977. IL 200-204.).

- a mű szerzője egyházi személy, aki személyes kapcsolatban állhatott III. (Habsburg) Albert herceggel, és talán már IV. (Alapító) Rudolf (1358-1365) herceggel is

- bizonytalanság van akörül, hogy a krónikás melyik szerzetesrendnek le-hetett a tagja: Knapp meggyőző érvekkel cáfolta az Ágoston-rendhez való tartozását, ugyanakkor teológiai és történelmi műveltsége a közép-kori koldulórendek (domonkosok, ferencesek) valamelyikéhez kapcsol-ják

- Seemüller a Chronica patriae szerzőjének stájer származását, illetve bécsi kötődését valószínűsíti; a magam részéről semmilyen különösebb érdeklő-dést nem vettem észre a krónikás részéről Stájerország történelme iránt: annak eseményeit kizárólag Ottokár Stájer Rímes Krónikájából ismeri. Krónikásunk helyismerete kifejezetten bécsi, illetve ausztriai származásra utal48

- habár közeli kapcsolatban állhatott az osztrák hercegi dinasztiával, a szerző politikai állásfoglalásában a császárellenesség elemei érhetők tet-ten. Az I. (Nagy) Ottó uralkodását elbeszélő 198. fejezetben olvashatjuk azt, hogy Ottó császár a „saját tetszése szerint ültette a székükbe, vagy mozdította el onnan a pápákat, amellyel az egyházi fegyelmet figyelmen kívül hagyta".49 Az egyházszakadás során a római pápa ügyét támogat-ta, erre jó példa az I. (Nagy) Lajos magyar királyt méltató sorai.

Ami a Chronica patriae kutatástörténetében egyből szembeötlik az az, hogy a történészek mindig sokkal merészebbek voltak a filológusoknál, germa-nistáknál, ha a szerző megnevezéséről van szó. Véleményem szerint az óvatos-ság indokolt. Fritz Peter Knapp eredményei — amelyek persze sok szempont-ból bírálhatóak — gyakorlatilag a szerzőség kérdésében eddig elért eredmények ad acta tételét jelentik, í^y a kutatás most ugyanabban az állapotban van, mint nyolcvan évvel ezelőtt. Éppen ezért tar tom indokoltnak, hogy a későbbiekben — Knapp nyomán — az Osztrák Prózai Krónikás elnevezéssel éljek a szerző megnevezésénél.50

48 Ennek legfőbb bizonyítékául a Fabelfürstenreihe uralkodóinak temetkezési helyei szolgáltak számomra. A legendás uralkodókat a Haza krónikája szerint valóságban is létező helyekre temették, így például Tulln (an der Donau, Alsó-Ausztria) és Nussdorf (1892-ig önálló település, azóta Bécs XIX. kerületének, Döblingnek a része; elképzelhető azonban, hogy a Sankt Pölten közelében fekvő Nußdorf ob der Traisen nevű településsel azonosítható) 13-13, Klosterneuburg (Alsó-Ausztria) és Bécs (a Szent István-dóm) 7-7, Stockerau (Alsó-Ausztria) 6, a Werdertor és „Kallenberg" (1892-ig Kahlenbergerdorf, ma Bécs Döbling nevű kerületének része) 4-4, a Greifenstein-kastély (ma St. Andrá-Wördern, Alsó-Ausztria) és Enns (Felső-Ausztria) 3-3, Trautmannsdorf (an der Leitha?, Al-só-Ausztria) és Bécsújhely (Alsó-Ausztria) 2-2, a Schottentor és a Stubentor (Bécs legrégibb városka-pui), valamint Perchtoldsdorf (Alsó-Ausztria) l - l alkalommal fordulnak elő, mint a legendás fejedel-mek nekropoliszai. Ausztrián kívül temetkezési hely volt a Fabelfürstenreihe uralkodói számára Prá-ga (kétszer) és Róma (Rolan herceg számára) is. Stájerország szóba sem kerül, így, véleményem sze-rint, a krónikás bécsi születését valló kutatóknak lehet igaza.

49 Österreichische Chronik (ed. Joseph Seemüller), in: MGH Dte Chroniken V I , 84. § 198.: „Der selb Otto seczt und entseczt den pabst nach seinem gelust, wann er gaistleich O r d n u n g nichtz achtet"; az idézett fejezet forrása, a Flores temporum nem fogalmaz ennyire élesen: „Qualiter aliquo-ciens Romám venit et quam potenter papas deposuit et instituit, require infra" (Flores temporum [ed. Oswald Holger-Egger], in: MGH SS XXIV 236.)

50 Knapp, F. P.: Literatur des Spätmittelalters i. m. 287.

Fontos még megjegyezni azt, hogy a krónikás érdeklődése a magyar őstörté-net, és általában a középkori magyar történelem iránt a szerzőség és a keletkezés-történet szempontjából is fontos lehet. Megalapozottnak látszik ugyanis az a felte-vés, miszerint az Osztrák Prózai Krónikás a IV Rudolf herceg udvarának értelmi-ségi köréhez tartozhatott. Bizonyíték lehet erre az, hogy a szász mesterdalnok, Mügeln Henrik (1300 körül-1360 után), az első német nyelvű magyar történelem írója éppen IV Rudolfnak ajánlotta 1360 körül írott művét.51

2.

Maga a krónika jelenleg általánosan hasznát címét — Österreichische Chro-nik von den 95 Herrschaften —Joseph Seemüllertől kapta, a 15. században ugyan-is a Chronica patriae névvel illették, a kortársak Ausztria mintegy „hivatalos tör-ténete"-ként tekintettek rá;52 figyelemreméltó tény azonban, hogy Gombos Albin Ferenc ismert forrásgyűjteményében nem a Seemüller-féle cím alatt közölte az Ár-pád-korra vonatkozó fejezeteket, hanem az Oesterreichische Chronik von Anfang der Welt - 1398 címen, holott ő már Seemüllernek a Monumenta Germaniae Historica sorozatban megjelent kiadását használta.53 A Seemüller-kiadás bevezető része igen alaposan tárgyalja az egyes kéziratok keletkezését, lelőhelyét, illetve egymással való kapcsolatukat, ezekhez a későbbi kutatás keveset tudott érdemben hozzátenni.54 Joseph Seemüller a filológus alaposságával dolgozta fel azt a számos kéziratot, amelyek révén a krónika szövege — részben, vagy egészében — fennma-radt. Csak néhány lelőhely a teljesség igénye nélkül: Podgora, Berlin, Innsbruck, Klosterneuburg, Linz (ez utóbbi helyeken több példányban is), Strahov, Budapest, Bern stb.;55 latin nyelvű kivonatok találhatóak Bécsben és Klosterneuburgban, ugyancsak több példányban;56 német nyelvű kivonatok a többi között Baselban és Kremsmünsterben stb.57 1977-ig a krónika több mint ötven kézirata vált is-mertté, ebben az évben aztán előkerült az Osztrák Nemzeti Könyvtárból „cod. ser. nova 20.239" szám alatt a krónika egy addig ismeretlen szövegváltozata. Ez a kézirat Paul von Nikolsburg munkája, aki egy alsó-ausztriai nemes, Hans Hofkircher megbízásából készítette 1441-1442-ben, és a krónika úgynevezett K-kéziratához áll közel.58 Joseph Seemüller az általa Q-nak nevezett kéziratot tekinti az összes többi mintájának, de megjegyzi, hogy ez sem autográf, és már

51 Travnik Jenő bevezetője Mügeln prózai krónikájához, in: Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum I—II. Edendo operi praefuit Emericus Szentpétery. Budapest 1937-1938. (a továbbiakban: SRH) II. 93.; Domanovszky Sándor: Mügeln Henrik német nyelvű krónikája és a Rímes krónika. Századok 41. (1907) 20-35, 119-142.

52 Uiblein, P.: Leopold von Wien i. m. 719.; Niederstätter, A.: Fürst und Land i. m. 373. 5 3 Catalogus fon t ium histór iáé Hungar icae aevo ducum et regum ex Stirpe Arpad

descendentium ab anno Christi DCCC usque ad annum MCCCI I—III. Collegit Albinus Franciscus Gombos. Budapestini 1937-1938. (a továbbiakban: Cat. font.) III. 1723, n. 4071.

54 Österreichische Chronik CCVII. 55 Uo. I-LVIII. 5 6 Uo. LVIII-LX. 57 Uo. LX-LXVII. 58 Uiblein, P.: Quellen i. m. 100.

ebben is akadnak hibák.59 Ugyanakkor ez az Q-kézirat sem maradt fenn eredeti változatában.60

Nem csupán a szerző kiléte, de a krónika keletkezési ideje is bizonytalan. Seemüller szerint 1387 és 1394 között keletkezett a Chronica patriae; ekkor még nem tartozott hozzá a Fabelfürstenreihe, amelyről Seemüller megjegyezte, hogy III. Albert ösztönzésére ír ta a szerző.61 Az 1-424. fejezeteket még III. Al-bert élete során írta a krónikás, és az Q-kézirat is nagyjából ekkor, még a szer-ző életében keletkezett.62 Alphons Lhotsky úgy vélte, hogy Seemüller helyesen jár t el akkor, amikor nem a kéziratok A-, hanem a B-osztályát te t te a kiadásá-nak alapjául, mivel ez egy olyan példánynak a másolata, amelyet közvetlenül az Osztrák Prózai Krónikás hagyott hátra, mindenféle utólagos szerkesztés nél-kül.63 A 424. szemelvényig a két kézirat párhuzamosan fut, ezután azonban tar-talmilag kettéválik: az A-osztály kézirata ezután Johann Seffner bécsi kánon-jogász hadtudományi munkájával (Ain 1er von den streitten), az 1348-1404 kö-zötti évek feljegyzéseivel, a Bécsi Evkönyvekkel (Wiener Annalen),64 illetve a Recapitulatio koronicze nevű zárófejezettel folytatódik, amelyet Seemüller a legrégibb krónikaszerzemény befejezésének tekint.65 A B-kéziratcsoportból mindez hiányzik, ehelyett egy bejegyzés következik III. Albert haláláról (1395 augusztusa), majd a szöveget a herceg nekrológja, IV Albert és Vilmos hercegek t rónra lépésének elbeszélése (1395 szeptembere), és IV Albert zarándokútja zárja le.66 Seemüller a saját kiadásához ez utóbbi kéziratot használja, de hozzá-teszi Seffner művét, a bécsi évkönyvet és a Recapitulatio koronicze-t is. Az bizo-nyos, hogy a krónika első szövegváltozata semmiképpen sem keletkezett 1386, vagyis a sempachi csata éve előtt, ugyanis a főszöveg (az úgynevezett „legrégibb szerzemény", az älteste Fassung) ezzel az eseménnyel, valamint III. Lipót her-ceg halálával és temetésével zárul.67 Az osztrák történelmet 1392-ig, III. Lipót herceg lányának, Erzsébetnek a haláláig közli.68 A Seemüller-kiadásban 1387-ig tárgyalja a krónika a magyarországi eseményeket, Anjou Mária király-nő Horváti János bán fogságából való kiszabadításáig, valamint az 1392. évi tö-rök támadásig, amely — a Prózai Krónikás előadása szerint — egészen Budáig elpusztította az országot, továbbá beszámol Luxemburgi Zsigmond ellentáma-dásáról is.69 Az úgynevezett „második folytatás" beszámol III. Albert 1395-ben bekövetkezett haláláról, és tartalmazza a herceg érdemeit méltató nekrológot,

59 Österreichische Chronik LXXIII. 60 Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 314. 6 1 Österreichische Chronik CCLXXX.; Uiblein, P.: Leopold von Wien i. m. 719; Gall, F.:

Wappenkunde i. m. 33. 62 Österreichische Chronik CCLXXXI. 6 3 Uo. LXXV-LXXX.; Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 314. 64 Uo. 231-242. 65 Österreichische Chronik 216-217, § 425-426. 66 Uo. 220-223, § 431-436. 67 Uo. 214-215, § 423-424. 68 Uo. 212, § 418 69 „Nach Christi gepürd drewzehen hundert zway und newnczig jar sein die Türken mit

grosser macht chomen gen Ungern und zugen her nahent gen Oven und wüsteten da das lande. Auch fürten si mit in vil kristen gefangen." — Uo. 206, § 410.

így ez egy későbbi toldás a krónika eredeti szövegéhez.70 A B-osztályt Seemüller további két csoportra osztotta, C-re és D-re. A C-csoport hat kéziratban maradt fenn, míg a D-csoportnak több változata is van. A C-ből és a D-ből áll össze a 2-vegyes csoport,71 amelyeknek további folytatásai vannak: Y $ és T.72

A nagyszámú fennmaradt kézirat és a krónika különböző kiegészítései egyértelműen azt bizonyítják, hogy a mű a maga korában roppant népszerű volt, és számos, többé-kevésbé tehetséges másolóra és epigonra lelt. Mint azt már említettem, maga a krónika nagy részben nem önálló alkotás: az Osztrák Prózai Krónikás sokat merített a korábbi évszázadok krónikáiból, évkönyvei-ből, a 14. század eseményeinek tárgyalásánál azonban már felhasználja a szem-tanúk elbeszéléseit, vitatható hitelértékű híradásait is.73 A szerző történetírói célkitűzéseit Seneca egyik műve, a De formula honestae vitae vel de quatuor virtutibus cardinalibus liber fogalmazza meg. Ebben Seneca azt fejti ki, hogy a múlt ismerete, a múlt eseményeire való emlékezés a feltétele az erényes élet-nek, egyben segíti a helyes döntést a jelenben és bölcs előrelátást ad a jövő ese-ményeihez. A bevezetőben szó szerint fordítja Senecát a krónika szerzője,74 ami a klasszikus műveltségére és kiváló latintudására utal.75 Senecát használja fel tehát az Osztrák Prózai Krónikás ahhoz, hogy a történetírói programját kifeje-zése juttassa: szerinte ugyanis a közjavát igemain nucz) elsősorban az szolgál-ja, hogy a múlt eseményeit régi krónikákból és történetírói munkákból ismer-jük meg, ugyanúgy, ahogy a jövő eseményeit a csillagokból fürkésszük ki.76 A krónikás azonban hozzáteszi, hogy a bölcsesség elérésére és Isten keresésére — annak teremtményein keresztül — más tudományok is alkalmasak: számtan, mértan, zene, logika, retorika, grammatika, asztronómia, filozófia, metafizika,

70 Österreichische Chronik 220-223., § 431-136. 71 Uo. CXCIV-CC. 72 Uo. CCCVII.; Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 318. 73 L. az olyan megjegyzéseit, mint „ettleich sprachen" — Österreichische Chronik 204., § 408. 74 „Si prudens est animus tuus, tribus temporibus dispensetur: praesentia ordina, futura

praevide, praeterita recordare. nam qui praesentia non ordinat, obliviosus et fatuus appellatur, qui nil de praeterito cogitât, perdit vitam, qui nil de futuro praemeditatur, in omnia incautus incidit. Propone autem animo tuo et mala et bona futura, ut illa sustinere possis, ista moderari." — Haase, Friedrich Gottlob: L. Annaei Cordubensis (Martini Dumiensis episcopi ad Mironem regem galliciae) De formula honestae vitae (vel de verborum copia vel de quatuor virtutibus cardinalibus) liber. In: L. Annaei Senecae opera quae supersunt. Supplementum. Leipzig 1902, 67-68., vö. „Hogyha bölcs sze-retnél lenni, az értelmedet igazítsd az idő három rendjéhez. Először is, légy megfelelő tekintettel a je-lenre; másodszor legyél előrelátással a jövőt illetően, hogy megvédhesd magad mindattól, ami az eljö-vendőben rád nézve kárt okozhat [...] harmadrészt pedig emlékezzél meg az elmúlt dolgokról, amely a legtöbbet tehet a bölcsességhez; mert ha valaki nem emlékezik meg a múltról, haszontalanul el-vesztegeti az életét, halálában pedig feledés lesz az osztályrésze" (Ob du weiz sein wellest, so sol wesen dein sinne mit drein Zeiten geordent und gezieret. Zum ersten mit rechter O r d n u n g der gegenwürtigen zeit, zu dem andern mal mi guter fürsichthait der kümftigen zeit, daz du dich davor behüttest fürsichtichleich, waz dir mag kümftigen zeit schaden pringen...zu dem dritten mal mit guter gedëchtnûss der vergangen ding, an der leit maistail vil weishait: wan der nichts der vergangen gedenchet, der verleust unnüczleich daz leben und wirt ain vergessner tot gehaissen) — Österreichische Chronik 1. (§ 1.).

75 Heilig ezt követően több példát is hoz, amelyekben a krónika szövegét összehasonlítja más klasszikus szerzőkével, például Szent Jeromoséval is, ezzel kívánja alátámasztani a klasszikus mű-veltségű Stainreuter szerzőségét (Heilig, K. J.: Leopold Stainreuter i. m. 228-236.).

'6 Österreichische Chronik 1. (§ 1.).:

orvostudomány (a krónikában: begir langes lebens alz phisici)-,11 de — szerinte — ezek a tudományok kizárólag csak a földi dolgokkal foglalkoznak.78

Az egyetemes történeti részeknél a krónikás leggyakoribb forrása a Szent-írás mellett a Flores temporum, vagyis az Idők virágai című,79 a 13. század vé-gén Dél-Németországban keletkezett krónika, melynek szerzője egy névtelen minorita szerzetes, talán egy bizonyos Márton, habár a szerző személye mai na-pig sem tisztázott.80 A Flores temporum szerkezete példaértékű jellegű volt a Chronica patriae számára, mivel a Flores temporum, akárcsak a Haza krónikája párhuzamosan beszéli el a pápák és a császárok történetét a 121. fejezettől kezd-ve.81 Mayer eleinte Troppaui Márton (.Martinus Polonus, Martinus Oppaviensis, Martin z Opavy) domonkos szerzetes pápa- és császártörténetére (Chronicon pontificum et imperatorumY2 gondolt mint Chronica patriae közvetlen forrásá-ra, később azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy Troppaui Márton in-kább a Flores temporumnak szolgálhatott közvetlen, az Osztrák Prózai Króni-kásnak pedig közvetett mintául.83

Freisingi Ottó püspök világkrónikáját (Chronica sive História de duabus civitatibus)84 is beépítette az Osztrák Prózai Krónikás egyes világtörténelmi vo-

'7 Österreichische Chronik 1-2. (§ 2.). — A tudományok rendszerezésében a krónikás mintája minden bizonnyal Sevillai Izidor Etymologiaruma volt (Isidorus Hispaliensis, Etymologiarum libri viginti. In: Patrologia Latina cursus completus. Vol LXXXII. Ed. Jacques-Paul Migne. Col. 73-74).

78 Österreichische Chronik 2. § 2. 79 Flores temporum auctore fratre ordinis Minorum (ed. Oswald Holder-Egger), in: MGH SS

XXIV 230-250.; Anne-Dorothee von den Brincken: Anniversarist ische und chronikalische Geschichtsschreibung in den „Flores Temporum" (um 1292). In: Patze, H. \ Geschichtsschreibung i. m. 195-214.

80 Uo. 226-230. 81 Österreichische Chronik 47., § 121. 82 Martini Oppaviensis Chronicon pontificum et imperatorum (ed. Ludwig Weiland), in: MGH

SS XXII. 377-475.; Anne-Dorothee von den Brincken: Martin von Troppau. In: VL VI. 158-166.; Uő: Martin von Troppau. In: Patze, H. : Geschichtsschreibung i. m. 155-193. — Troppaui Márton jelentő-ségéről részletesebben 1. Wolfgang-Valentin Ikas: Martinus Polonus' Chronicle of the Popes and Emperors: a Medieval Bestseller and its Neglected Influence on English Medieval Chroniclers. The English Historical Review 116. (2001) 327-341.

83 Mayer, F. M.: Untersuchungen i. m. 321.; „Otto II. Hic pro eo quod Ytalici pacem sepius violarent, Romam quasi gaudens venit et ad gradus ecclesie magnatibus et cardinalibus cunctisque proceribus convivium magnum fecit...Hie contra Agarenos et barbaros cum Romanis et Theotonicis, Gallicis et Longobardis in Galabriam procedens, Romanis et Beneventanis terga vertentibus, totum exercitu pene amisit et solus in navim sub forma militis est reeeptus." — Flores temporum 236.; „II. Ottó császár. Rómába ment, ahol azt tapasztalta, hogy a rómaiak nem őrizték meg azt a békét, amit a császár megteremtett. Ezért meghívta a bíborosokat, és számos előkelő urat magához, akiket aztán lefejeztetett. Ottó császár összegyűjtötte a németek és a rómaiak seregét az ellen a nép ellen, mely-nek neve görögül agarénosz, és Kalábriába vonult. Nagy csata zajlott; a rómaiak pedig valamennyien elmenekültek" („Otto der ander ward chaiser. Er cham gen Rom, do er vernam, daz die Römer ir frid nicht hielten, alz in der chaiser het gemachet. Er lud die cardinel ze hauz und vil grosser herren, die er liez enköpffen. Chaiser Otto besampt sich mit mit den Dëutschen und Römern gen dem volckh, daz da haizzet Agareni bei Kriechen, und fur in daz land Calabria. Da ward ain streit geschichet. Do fluhen die Römer all vor vorchten.") — Österreichische Chronik 86., § 200., vö. Jacek Banaszkiewicz: Ein Ritter flieht, oder wie Kaiser Otto II. sich vom Schlachtfeld bei Cotrone rettete. Frühmittel-alterliche Studien 40. (2006) 145-165.

84 Mérvadó kiadását 1. Ottonis episcopi Frisingensis Chronica sive História de duabus civita-tibus (MGH SS. rer. Germ. XLV Ed. Adolf Hofmeister). Hannover-Leipzig 1912.

natkozású részeknél, elsősorban az első könyv első 40 fejezeténél, a Fabel-fürstenreiheig. így például Constantius Chlorus, Maximianus caesarjának az alemannok ellen (lingonaei csata, 298), valamint Maximianusnak az Afrikában vívott háborújáról szóló részt is majdnem szó szerint átvette az Osztrák Prózai Krónikás, akárcsak a Római Birodalom felosztásáról szóló fejezetet — a hibák-kal együtt, ugyanis nem Galerius és Constantius, hanem Galerius és Licinius voltak azok, akik a második tetrarchia (308) során felosztották egymás között a Római Birodalmat.85

A harmadik jelentős forrás, amelyet a krónikaíró a világtörténeti részek megírásánál felhasznált, a Vita s. Maximiliani (1291 előtt) volt. Seemüller erről megállapította, hogy a krónika szerzője nem az eredeti latin nyelvű változatot használta a 128-131. fejezetek (Szent Maximilianus élete és vértanúsága) meg-írásánál, hanem ennek német nyelvű feldolgozását, az úgynevezett Cilli-kró-nikát.86 Ez a Szent Maximilianus-életrajz nagymértékben merített még a lorchi hagyományból is, így a krónika lorchi elemei erre a Vita s. Maximiliani-ra ve-zethetők vissza.87 A másik legenda, amelyből a krónikás merített, Szent Elek (.Alexios) életírása, ennek egyes elemei a 148. és részben a 147. fejezetben talál-hatóak. Az Alexios-legendát összekapcsolta a Prózai Krónikás Corrodancia (azaz Ausztria) első fiktív keresztény fejedelme, Amman alakjával, aki a króni-kaíró szerint római nemes és Szent Alexios barátja volt.88

A német-osztrák történelem tárgyalásánál az Osztrák Prózai Krónikás, többek között, Jans Enikel Fürstenbuch ('A fejedelmek könyve') című verses krónikáját használta fel.89 Enikel (1230/40-1290 körül) bécsi patrícius volt, az

85 Alexander Demandt: Die Spätantike. Römische Geschichte von Diocletian bis Justinian 284-565 n. Chr. (Handbuch der Altertumswissenschaft. Begründet von Iwan v. Müller, erweitert von Walter Otto, fortgeführt von Hermann Bengston. III/6.). München 1989. 50-55, 64.; Benedictus Niese - Ernst Hold: Grundriss der römischen Geschichte. Nebst Quellenkunde. 5. Auflage. (Hand-buch der Altertumswissenschaft. Begründet von Iwan v. Müller, neu hg. von Walter Otto. III/5.). München 1923. 387-390.; „Constantius Alamannis bellum indicit, a quibus primo victo, postea cum incredibili barbarorum strage LXX milibus occisis victor extigit. Porro Maximianus augustus Quin-gentianos in Affrica bello pressit...Relicto imperio ab augustis Galerius et Constantius, qui ab ipsis caesares lecti erant, impérium dividunt. Galerius Maximianus Ylliricum, Asiam, Orientem obtinuit; Constantio Italia, Affrica, Gallia sorte devenit," — Ottonis episcopi Frisingensis História de duabus civitatibus 178.; „Constantinus háborút viselt a németek ellen, akiktől első ízben vereséget szenve-dett. Ezután nagy sereggel vonult fel ellenük, és megölt a németek közül hetvenezret. Maximianus is hadat viselt Afrikában [...] Galerius és Constantius maradtak a császárok, és felosztották egymás kö-zött a birodalmat: Galerius megkapta Illiricumot, Ázsiát és a Keletet; Constantius pedig Itáliát, Afri-kát és Galliát" („Constantinus strait mit den Deutschen, von den er des ersten überwunden wart. Darnach cham er mit grösser menig und tötet sibenczig tausent der Dëutschen. Maximianus tet ain streit in Affrica...Galerius und Constancius chaiser blieben, die tailten das reich. Galerius behub Ylliricum, Asiam und Orient; Constancius behub Ytaliam, Affricam und Galliam.") — Österreichi-sche Chronik 56, § 137.

86 Uo. CCLVII-CCLVin, 50-53.; Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 315. 87 Zöllner, E.: Probleme i. m. 162. (53. sz. jegyz.). 88 „Do saczten die Römer in daz herczogentumb von Corrodancia ainen edeln grafen von Rom,

hiez Amman, und ain frewnd was sand Alexi" — Österreichische Chronik CCLVIII. 62. § 148, vö. Heilig, K. J.: Leopold Stainreuter i. m. 241, 245.

89 Jansen Enikels Werke. Weltchronik. Fürstenbuch (MGH Dte Chroniken III. Band. Ed. Philipp Strauch.) Hannover-Leipzig 1900.; Uiblein, P.: Quellen i. m. 100.; Uiblein, P: Leopold von Wien i. m. 720.; Lhotsky, A.\ Quellenkunde i. m. 315.; Österreichische Chronik CCLVIII.

albrechtsbergi Enikel (Enenkel) nemesi család tagja volt; életéről semmilyen okleveles forrás nem áll rendelkezésre, kizárólag a művei alapján kaphatunk képet róla.90 Minden bizonnyal kiemelkedő tagja lehetett a bécsi polgárok, lova-gok, udvaroncok társadalmának, amit a műveltsége és krónikájának a célkö-zönsége, vagyis az udvari nemesség és a városi polgárság is alátámasztanak.91 A Fürstenbuch egy 4258 sorból álló verses töredék, amely Bécs alapításától, II. (Harcias) Frigyes haláláig (1246) tárgyalja Ausztria történelmét.92 Elsősorban a 82. és a 89. uralkodó, vagyis Adalbert őrgróf és II. (Harcias) Frigyes közötti idő-szak (1018-1246)93 megírásához szolgált forrásul. Ez a rész csaknem az egész Babenberg-korszakot felöleli. A hétmagyar kissé átalakított történetét például mind Enikel, mind pedig az Osztrák Prózai Krónikás a mailbergi csata (1082. május 12.) kapcsán beszélik el, amelynek során II. Vratislav cseh király legyőz-te II. Lipót osztrák őrgrófot.94 Enikel Freisingi Ottó püspöktől ismerhette meg a hét életben maradt gyászmagyar történetét és építhette be művébe.95 A Chronica patriae osztrák történeti részének másik forrása Ottokár Stájer Rí-mes Krónikája (Ottokars Steierische Reimchronik) volt.96 Ottokár (Otacher ouz der Geul, 1260/1265-1319/1321) egy stájer kisnemesi család leszármazottja (Geul/Gaal volt a neve egy seckaui hűbérnek Judenburgnál), aki Liechtenstein urainak és Seckau püspökeinek a szolgálatában állva szinte egész Európát be-utazta (Aragónia, Rajna-vidék, Flandria, Erfurt , valószínűleg járt Salzburgban, Velencében és Ferrarában is), életéről számos okleveles forrás maradt fenn. 1287 és 1297 között — azokban az években, amelyekből nincs róla okleveles említés — vándordalnokként járhat ta be Ausztriát és Stájerországot, ezeknek az éveknek az eredménye a Stájer Rímes Krónika (1301-1319).97 Maga a króni-ka II. Frigyes császár 1250-ben bekövetkezett halálától 1309-ig, az I. Frigyes herceg elleni nemesi felkelésig követi az eseményeket.98 Az Osztrák Prózai Kró-

90 Karl-Ernst Geith: Enikel, Jans. In: VL II. 565-569.; Harald Tersch: Die Darstellung der römischen Frühgeschichte in deutschsprachigen Chroniken des Spätmittelalters. Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung 99. (1991) 25.

91 Otto Brunner-. Das Wiener Bürgertum in Jans Enikels Fürstenbuch. Mitteilungen des öster-reichischen Instituts für Geschichtsforschung 58. (1950) 550-574.

92 Geith, K-E.: Jans Enikel i. m. 568. 93 Österreichische Chronik 88-93. § 205-213.; 99-103. § 224-229.; 106-111. § 236-245. 94 Karl Brunner-. Herzogtümer und Marken. Vom Ungarnsturm bis ins 12. Jahrhundert. In:

Österreichische Geschichte 907-1156. Hg. von Herwig Wolfram. Wien 1994. 325-326.; „die Walich nâ-men ouch den tôt, / des twanc si der siege nôt. / vil gir in allen zesamme / was, / daz ir dheiner niht genas. / nie dheiner kom lemtiger dan / wan uz in allen siben man / die wurden die Prenger genant, / und fuoren ze tal in Ungerlant. — Jansen Enikels Fürstenbuch 613., v. 783-790.; ,Akkor mindkét rész-ről sokakat levágtak, olyannyira, hogy azt beszélik, mindössze hét férfi maradt életben, akiket Prem-mingeknek hívnak, és akik majd Magyarországra vonultak. Ez pedig Krisztus születése után 1104-ben történt" („Doch ward an peden tailen vil volckhes erslagen, also, alz man saget, daz nur siben man, genennet die Premminger, bei dem leben sein beliben, die darnach zugen gen Ungern. Daz ist geschehen nach Christi gepürd tausent vier und hundert jar.") — Österreichische Chronik 91., § 211.

95 „Barbari vero, quod etiam incredibile videtur, usque ad internitionem VII tantum residuis, omnes deleti dicuntur." — Ottonis episcopi Frisingensis História de duabus civitatibus 281-282.; Vö.: Chronica composita saeculi XIV, in: SRH I. 293-294.

96 Österreichische Chronik CCLVIII-CCLX. 97 Helmuth Weinach: Ottokai" von Steiermark. In: VL VII. 238-245. (különösen: 239.). 98 Niederstätter, A.: Fürst und Land i. m.- 372.; Andreas Kusternig: Erzählende Quellen des

Mittelalters. Wien-Köln 1982. 138.; Weinach, H.: Ottokar von Steiermark i. m. 240.

nikás a Hohenstauf-dinasztia utáni interregnum, illetve a Nassaui Adolf és I. Habsburg Albert német király (német királyként 1298-1308) egymás ellen vívott háborúja közötti időszak (kb. 1254-1298) eseményeihez használta fel a Stájer Krónikát.99 A morvamezei csatáról például mindketten megjegyzik, hogy a fiatal IV (Kun) László király az ütközetet egy magaslaton tekintette meg, mi-vel a magyarok szokása szerint az uralkodó nem vehetett részt személyesen a harcban.100

A krónika harmadik jelentős forrása a Königsfeldeni Krónika (.Königsfeldener Chronik). A mű egy ismeretlen ferences szerzetes alkotása, s a Habsburgok königsfeldeni (Aargau, Svájc) kolostorában keletkezett 1388 kö-rül.101 Ennek első része Habsburg Rudolffal és a kolostor alapításával foglalko-zik, a második része pedig Habsburg Ágnes (1280-1364), I. Albert német-római király lányának és III. András magyar király özvegyének a történetét dolgozza fel.102 A Königsfeldeni Krónika az a forrás, amely a legközelebb áll a Chronica patriae szerzőjének korához.103

A krónikás nem csupán a fent említett forrásokat használta fel műve meg-írásához. A 245. fejezetben, az 1246. évi Lajta-menti (bécsújhelyi) csata leírásá-nál a következőkről számol be: „Akkor Frigyes, Ausztria hercege összegyűjtötte seregét és Bécsújhely felé indult [...]. Ott pedig áruló módon meggyilkolták" Az állítólagos orgyilkos merényletről, amelynek az ütközet hevében esett volna áldozatul Harcias Frigyes, az Annales Sancti Rudberti Salisbwgensesnek is tu-domása van,105 a Chronica patriae korszakra vonatkozó fő forrása, Jans Enikel Fürstenbuchja. már nem él ezzel a gyanúperrel.106 A kortárs források közül elő-szeretettel használta fel Leopold a — maguk korában — ismert bécsi teológu-sok, mint például a már említett Heinrich von Oyta,107 valamint egy másik teo-

99 Österreichische Chronik 111-178. §. 246-369.; 181-183. §. 373-375. 100 „kunic Ladisla den jungen / si fuorten von dem strite dan / uf den here ab dem plan, / da er

wol hört und sach / allez, daz da geschah / uf dem velde breit. / ez izt der Unger gewonheit / und jehent ouch offenbaere, / ir kunic si in zahtpaere / darzuo, daz er sulle striten." — Ottokars Österreichische Reimchronik 1-2. Teil. (MGH Dte Chroniken V/l-2. Ed. Joseph Seemüller). Han-nover 1890-1893, v. 16120-16129; „László, a magyarok ifjú királya pedig a magyarokat egy, a sík-ság fölé emelkedő hegyre vezette, ahonnan jól láthatott és hallhatott mindent; a magyaroknál ugyanis az a szokás, hogy a királynak nem szabad személyesen részt vennie a harcban" („Chünig Ladislan den jungen von Ungern fürten die Unger auf ainen perg ob dem plan, da er wol macht sehen und hören: wann der Unger gewonhait ist, daz der chünig mit sein selbs leib nicht sol streiten.") — Österreichische Chronik 134, § 288. Vö. Kézai Simon mester krónikájával (SRH I. 185-186.), amely szerint Kun László király magyar és kun serege döntötte el az egész ütközetet, Rudolf és az osztrák csapatok pedig csak passzív szemlélői voltak a küzdelemnek.

101 Erich Kleinschmidt-. „Königsfeldener Chronik". In: VL V 106.; Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 314-315, 321-322.; Mayer, F. M.: Untersuchungen i. m. 316-318.

102 Lhotsky, A.-. Quellenkunde i. m. 321.; Österreichische Chronik CCLX-CCLXIV, 178-181. § 370-372.; 185-194. § 378-391.; 196-199. § 394-399.; 206-208. § 411-412.

103 Österreichische Chronik CCLXII. 104 „Do besampt sich auch herezog Fridreich von Österreich und rait in die Newnstat...Da

ward er erslagen verretleich" — Österreichische Chronik 110. § 245. 105 „...ubi [ti. a Lajtánál] pluribus ex acie regis interfectis et multis captivatis, ipse dux

Austrie vei a suis vei a hostibus, sicut dubitatur, fuit interemptus" — Annales Sancti Rudberti Salisburgenses. (MGH SS IX. Ed. Wilhelm Wattenbach). Hannover, 1851. 789.

106 Jansen Enikels Fürstenbuch 678-679, v. 4215-4258.; Cat. font. II. 1219, n. 3168. 107 Wiener Annalen von 1348-1404 (1384) (MGH Dte Chroniken VI. Ed. Joseph Seemüller).

Hannover-Leipzig, 1909. 233.

lógus, a Párizsban, majd Bécsben működő Heinrich Heinbuche von Langen-stein108 munkáit is. Erre példa az, amikor az Osztrák Prózai Krónikás a 376. fe-jezetben élesen támad a zsidókra: „Méltán szomorkodom amiatt, hogy Krisz-tust, kinek a zsidók az ellenségei, a keserves halálnak adták és a saját vérei si-ralmas módon megölték. Ezért azt vallom, hogy a keresztényeknek nem, mint urakat és hitelezőket, hanem, mint szolgáikat és tulajdonukat kell tekinteniük a zsidókat".109

3.

Az előző fejezetekben szó volt arról a nagyszámú kéziratról, amelyek a krónika szövegét fenntartották. A két latin nyelvű kivonat, a második folyta-tással együtt — ami szintén nem összefüggő elbeszélés, hanem különböző fel-jegyzések válogatása és kompilációja — III. Frigyes koráig követi az eseménye-ket.110 A müncheni egyetem könyvtárának cgm 425. számú kódexe (l r-18 r) volt az alapja Thomas Ebendorfer von Haselbach Ausztria-történetének (Cronica Austrie, 1463).111 Alphons Lhotsky a Chronica patriae és az Ebendorfer-kró-nika közti kapcsolat példájaként azt a történetet hozza fel, amikor a mühldorfi csatában (1322. szeptember 28.) a Habsburg-házból származó Szép Frigyes né-met ellenkirály (majd 1325-től társuralkodó) vereséget szenved IV (Bajor) La-jos seregeitől — Frigyest egyébként magyar és kun csapatok is támogatták, bár erről a krónika nem tájékoztat —, a vereség oka pedig az volt, hogy IV Frigyes nürnbergi várgróf, Bajor Lajos szövetségese osztrák zászlókkal vonult a csatá-ba és így megtévesztette Szép Frigyes csapatait, akik így vereséget szenvedtek, s maga az ellenkirály is fogságba került. Ebendorfer ezt a történetet közvetle-nül a Chronica patriae-bői vette át, némi kiigazítással.112 Thomas Ebendorfer

108 Heilig, K. J.: Leopold Stainreuter i. m. 235. Ezzel szemben 1. Österreichische Chronik CCLXXVII.; Gustav Sommerfeldt: Aus der Zeit der Begründung der Universität Wien. Mitteilun-gen des Österreichischen Instituts für Geschichtsforschung 29. (1908) 296. — Heinrich Heinbuche von Langenstein nevéhez fűződik a bécsi egyetem teológiai fakultásának létrehozása 1384-ben (Knapp, F. P.: Literatur des Spätmittelalters i. m. 107-125.; Paul Uiblein: Zur Lebensgeschichte einiger Wiener Theologen des Mittelalters. Mitteilungen des Instituts für österreichische Ge-schichtsforschung 74.(1966) 95-97

109 „Laider ich besorg, daz darumb Christus, des veinde die Juden sind, hat hincz im den pitterleichen tod verhenget, daz er von seinem aigen plut alz jëmerleich ward getötet. Ich bechenn, daz die kristen halden mügen die Juden nicht alz herren oder müzzgeer, sunder alz chnechte und aigen." — Österreichische Chronik 183-184., § 376.; Heinrich von Langenstein: „Quare non ordi-natur Judeos inter Christianos morari non debere nisi vei Christianis serviendo vel agros colendo vei mechanicis acquirant victum suum?" — Idézi: Heilig, K. J.: Leopold Stainreuter i. m. 235.

110 Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 325. 111 Thomas Ebendorfer, Chronica Austriae (MGH SS rer. Germ. N. S. XIII. Hrsg. von Alphons

Lhotsky). Berlin-Zürich 1967.; Uiblein, P: Leopold von Wien i. m. 721.; Uő.: Ebendorfer, Thomas. In: VL II. (1980) 262.

112 „Bey den selben zeiten zoch der edel fürste chünig Fridreich gen Bayren mit grossem volkch und unzelleichem here der herren, ritter und chnechte wider Ludweigen, der da vor ist genennet, und an sand Michels abent ward vor Muldorff von in ain veitstreit gestriten, und chünig Fridreich het zum ersten den sig, uncz der von Nüremberg cham. Damit behub der von Bayren den streit ..." — Österreichische Chronik 196. § 394.; „... apud fluvium Ysen sub monte Durnnperg

Cronica Austrieja sem nélkülözi a legendás elemeket: könyvének első része az osztrákok eredetét mutatja be egészen a pogány fejedelmek korának végéig.113

Ebendorfer mellett nagymértékben támaszkodott a krónikára még Heinrich Gundelfingen (Austriae princípium chronici epitome triplex, 1476.), aki a O-vegyesosztály kéziratait használta fel művéhez.114 Albrecht von Bonstetten el-sősorban a Haza krónikája nyomán szintén egy kvázi-őstörténetet kívánt elbe-szélni (História Austriaca, vagy História Domus Austrie, 1485-1491.): nála azon-ban nem fiktív történelmi alakok, hanem a római Scipio-nemzetség volt a Habs-burgok őse.115 Lhotsky szerint csupán az lehet kérdéses, hogy Bonstetten a kró-nika szövegét közvetlenül, vagy Gundelfingen átdolgozása után használta-e fel, mivel a két krónikaszerző Ausztria-története között komoly tartalmi és formai átfedések mutatkoznak.116 Az Osztrák Prózai Krónikás munkájára támaszkodott Veit Arnpeck is (Chronicon Austriacum, 1488 után):117 krónikája Ausztria törté-netét beszéli el az ősidőktől 1488-ig. Fő forrása a krónika második latin, illetve német kivonata volt, valamint Freisingi Ottó krónikája, de az európai események tárgyalásánál felhasználta Aeneas Silvius Piccolomini Cseh krónikáját és Thu-róczy János Chronica Hungarorumàt is.118 A krónika a osztrák címertan további fejlődésére is hatással volt: Konrad Grünenberg az Osztrák Címeres Krónika (Österreichische [WappenJChronik, 1470/1484.) című műve szerint Ausztria első uralkodója egy bizonyos Demonariai Ábrahám volt, ezután minden egyes uralko-dó címerét részletesen leírja (a tizedik keresztény uralkodó, Ausztriai Lajos fele-sége Erzsébet magyar hercegnő volt); a Címeres Krónika jelenti tulajdonképpen az osztrák heraldika kezdetét.119 III. Frigyes utasítására 1448-ban az Osztrák Cí-meres Könyvbe (Österreichisches Wappenbuch) bekerültek a mesés uralkodók cí-merei, a mű nagy része tulajdonképpen ezekből a címerekből áll.120 1453-ban el-készítették — szintén III. Frigyes megbízásából — az úgynevezett „Címeres Fal"-at (Wappenwand) a bécsújhelyi vár Szent György-templomában, ami végső soron a Chronica patriae eseményeinek képi ábrázolása, különös tekintettel an-nak heraldikai részére.121

[...] Bohemi fortiter instabant, ipsis cedentibus ad quendam promonticulum cessit victoria primum domino Friderico, quousque burgravius Nurnwergensis reductis profugis sub vexillo Austrie super-venit et incautos, qui ipsum Leopoldum ducem Austrie suspicati sunt [...] et hoc modo victoriam secundam obtinet ..." — Thomas Ebendorfer: Chronica Austriae 242-243.; Alphons Lhotsky. Uber das Anekdotische in spätmittelalterlichen Geschichtswerken Österreichs. Archiv für österreichi-sche Geschichtsforschung 125. (1966) 89-90.; Nieder stätter, A.: Fürst und Land i. m. 125-126.; Wilhelm Erben: Die Berichte der erzählenden Quellen über die Schlacht bei Mühldorf. Archiv für österreichische Geschichtsforschung 105. (1917) 450.

113 Moeglin, J-M.: Histoire nationale i. m. 210. 114 Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 317., 421-422.; Dieter Mertens: Gundelfingen, Heinrich.

In: VL III. (1981) 307-308.; Moeglin, J-M.: Histoire nationale i. m. 213. 115 Hans Fueglister: Albrecht von Bonstetten. In: VL I. (1978) 177.; Lhotsky, A.: Quellenkunde

i. m. 317-318, 424.; Moeglin, J-M.: Histoire nationale i. m. 214. 116 Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 423. 117 Uo. 318. 118 Uo. 409. 119 Gall, F.: Wappenkunde i. m. 413.; Uiblein, P.: Leopold von Wien i. m. 722. 120 Uiblein, P.: Leopold von Wien i. m. 722.; Haus-, Hof- und Staatsarchiv cod. 157. 121 Uiblein, P.: Leopold von Wien i. m. 722.; Gall, F.: Wappenkunde i. m. 413.; Moeglin, J-M.:

Histoire nationale 209.

A Haza krónikájának azonban már igen korán akadtak bírálói is, így a már említett Aeneas Silvius Piccolomini.122 A bajor lovag és történetíró Hans Ebran von Wildenberg (1425/1435-1501/1503) elutasítása abból fakadt, hogy ő éppen Bajorországnak akart egy olyan dicsőséges régmúltat teremteni 0Chronik von den Fürsten aus Bayern), középpontjában a haus Bawaria-val, mint amilyet az Osztrák Prózai Krónikás.123 Ebran von Wildenberg szerint az osztrák őstörténet írója meghamisította a történelmet, és ebben a leleplezé-sében segítségére volt Petrus Comestor História scholastica című műve.124 A je-les osztrák humanista, Ladislaus Sunthaym a „Klosterneuburgi táblák" ('Tabulae Claustroneoburgenses, 1489/1493.) című, a Babenberg-dinasztia ural-kodóit bemutató munkájában elutasítja a Chronica patriae fiktív uralkodólistá-ját, mindez persze nem akadályozta meg Sunthaymot abban, hogy még akár a Haza krónikáját is felhasználja forrásként ehhez a genealógiai munkához.125

4.

Az Osztrák Prózai Krónikás művét az ember öt érzékszerve alapján osz-totta fel {...hab ich nach fümf sinnen der menschen dise kroniken in fümf pücher getailt):126 az első könyvet „Látás"-nak (Sehen) nevezi az ember legjobb, legtávolabb ható érzékelése nyomán, mivel az ott elbeszélt dolgok (bibliai törté-netek Ádámtól Noéig) állnak a legmesszebb a krónikaíró korától.127 A második könyvet „Hallás"-nak (Hören), a harmadikat „Szaglás"-nak (Smekchen), a ne-gyediket „Izlelés"-nek (Kosten), az ötödiket pedig „Tapintás"-nak (Greiffen) ne-vezte el, hiszen a jelen eseményei már szinte „tapinthatóak", a krónikaíró érve-lése szerint.128

Az első könyv azoknak az osztrák fejedelmeknek a történetét beszéli el, akik Krisztus születése előtt éltek (az 58. uralkodóig, Jannatig), valamint a világ törté-netét a teremtéstől Augustus császárig;129 a világtörténelmet öt korszakra osztja fel a Fabelfürstenreihe fejedelemlistájáig, e korszak eseményeit az Ószövetség egyes történetei jelentik. A második könyv az osztrák fejedelmek, illetve a császárok és a pápák történetét írja le, egészen III. Konrád német-római császárig (1127-1152).130

122 Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 399-400. 123 A bajor történetírás már a 12. század óta foglalkozott mitikus eredetmondák kidolgozásá-

val, ami összekapcsolódott a Wittelsbachoknak a scheyerni kolostorban kidolgozott dinasztikus ha -gyományaival is, 1. Frantisek Graus: Lebendige Vergangenheit. Überlieferung im Mittelalter und in den Vorstellungen vom Mittelalter. Köln-Wien 1975. 109-111.; Moeglin, J-M.: Histoire nationale i. m. 218.

124 Des Ritters Hans Ebran von Wildenberg Chronik von den Fürsten aus Bayern. Hg. von Friedrich Roth. (Quellen und Erörterungen zur bayerischen und deutsche Geschichte. Neue Folge 2.1.). München 1905.; Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 318.; Peter Johanek: Ebran von Wildenberg, Hans. In: VL II. (1980) 307-312.

125 Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 318., 446.; Gall, F.: Wappenkunde i. m. 413.; Fritz Eheim: Ladislaus Sunthaym. Ein Historiker aus dem Gelehrtenkreis um Maximilian I. Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung 67. (1959) 63.

126 Österreichische Chronik 3., § 5.; Mayer, F. M.: Untersuchungen i. m. 299. 127 Österreichische Chronik 3. § 5. 128 Uo. 3-4., § 6-8; Mayer, F. M.: Untersuchungen i. m. 299. 129 Österreichische Chronik 1-40., § 1-99. 130 Uo. 40-98., § 100-222.

A harmadik könyv I. (Barbarossa) Frigyestől (1152-1190), illetve IV Anasta-siustól (1153-1154) a morvamezei csatáig (1278);131 a negyedik könyv Habsburg Alberttől, Rudolf császár fiától, VII. (Luxemburgi) Henrikig (1308-1313) és XI. Gergelyig (1370-1378);132 az ötödik könyv pedig IV (Bajor) Lajostól (1314-1347) és a pápák avignoni fogságától a sempachi csatáig, folytatásokkal 1394-ig követi nyo-mon az eseményeket.133 A Chronica patriae párhuzamosan kíséri figyelemmel Ausztria, a Német-római Birodalom, Magyarország, a pápaság, a salzburgi érsek-ség, Csehország, Lengyelország, valamint a keresztes államok, az Outremer ese-ményeit.134

Látható, hogy Ausztria és Német-római Birodalom (valamint a Római Biro-dalom és a pápák) valós története keveredik a szerző fiktív Ausztria-történetével, a Fabelfürstenreihe-vsd. Ez a mesés őstörténet joggal tekinthető későbbi betoldás-nak.135 Az Osztrák Prózai Krónikás szerint Ausztria legelső neve Judeisapta volt (összesen még tizennégy másik nevet használt az ország elnevezésére, ezeket fel is sorolja rögtön a 40. fejezetben, lásd a 2. számú mellékletet), első uralkodó-ja pedig Temonariai Ábrahám gróf volt, akit Aligemorumi Sattan gróf űzött el Terra Ammiracionishól.136 Az, hogy az ószövetségi események u tán közvetlenül Ausztria legendás őstörténetét beszéli el a szerző, afféle antik és héber (vagy in-kább hebraizáló) nevek használatával, mint Ábrahám, vagy Sattan (azaz Sá-tán),137 arra utal, hogy az Osztrák Prózai Krónikás a régi, „dicsőséges uralmak" (löblichen herschafft von Osterreich) történetét akarja megírni, ezzel Ausztriá-nak a dicső múlt mítoszát megteremteni. Először megadja az uralkodó nevét, címét, a címerét,138 az uralkodó házastársának nevét, származását és apjának címerét; leírja azt, hogy mennyi ideig tartott az uralom, mikor halt meg az ural-kodó és a házastársa, hol temették el őket, és ki volt az utódjuk.139 Ezt a sorren-det nem mindig tartot ta meg a szerző, így például a 49., 51. és 60. uralkodónál hiányzik Ausztria akkori megnevezése, a 48. uralkodónál az ország címere, az 53-nál mindkettő.140 Az ország uralkodói pogányok voltak Ábrahámtól egészen Gennanig, a 35. uralkodóig, mígnem aztán a zsidók a hitükre nem térítették az ország egy részét, köztük magát az fejedelmet is, akinek a fiai, Nanman és Saptan — ők később felosztották maguk között Tantamo-Ausztriát — már zsi-dónak születtek.141 Az első keresztény uralkodó pedig a már említett (Szent) Am-man, a 65. fejedelem volt;142 elődjével, Sattannal megszakadt Corrodancia-Ausztria uralkodóinak dinasztiája, Amman pedig mint római helytartó került az ország élé-

131 Uo. 99-139, § 223-298. 132 Uo. 139-195, § 299-393. 133 Uo. 196-215, § 394-424. 134 Heilig, K. J.\ Leopold Stainreuter i. m. 253. 135 A Fabelfürstenreihe részletes filológiai és kultúrtörténeti elemzését 1. Heilig, K. J.: Leopold

Stainreuter i. m. 236-255. 136 Österreichische Chronik 25-26, § 41.; Moeglin, J-M.: Histoire nationale i. m. 198. 137 Heilig, K. J.\ Leopold Stainreuter i. m. 240. 138 Gall, F.: Wappenkunde i. m. 413. 139 Heilig, K. J.: Leopold Stainreuter i. m. 237. 140 Uo. 238.; Österreichische Chronik 37-42. 141 Österreichische Chronik 34, § 76-77. 142 Uo. 61-62, § 148-149.

re.143 A 7. „uralom" során Sawricz-Ausztriából hercegség lett a pogány Nynter alatt, majd a 69. uralkodó, Eberhart idején, akinek a fiai, Jákob és Albert még a szüleik életében meghaltak, ismét őrgrófsággá fokozódott le;144 a krónikában az or-szág neve Eberharttól kezdve már Osterreich-Ausztria. A 72. „uralom" során Kon-rád nevű őrgrófja római király lett, aki koronabirtokát ismét hercegséggé emel-te.145 Ezután nagy változás történt az ország életében: Konrád legidősebb fia, Hen-rik, akinek a felesége Osanna hercegnő, Miklós (a krónikában: Niclaus) magyar király lánya volt, megkapta az Ausztriától elválasztott Csehországot;146 a középső fiú István Margit cseh hercegnőt vette feleségül, megkapta az „országnak az Enns folyó feletti területeit" (daz land oberthalb Eris); Albert felesége pedig a szintén cseh Salme hercegnő volt, az ő része pedig az Ennstől délre eső terület lett.

A nevek archaizálóak, az antik-biblikus hatás kedvéért a szerző héber (Ábra-hám, Nátán stb.), vagy hebraizáló (Reptan, Liptan, Nanaym stb.), latin (Corro-dancia, Avara, Aurata stb.) és régi német (Eberhart, Konrád, Albert stb.), illetve minden bizonnyal szláv eredetű (pl. Sauriez) személy- és földrajzi neveket hasz-nál.147 Valós és kitalált nevek keverednek a névsorban, ahogy valós és fiktív esemé-nyek és helyszínek (pl. Magyarország és Csehország, illetve Samamorum birodal-ma és a Terra Ammiracionis148 stb.) keverednek a Fabelfürstenreihe ban. Az 58. „uralom"-ig folyamatosan beszéli el az Osztrák Prózai Krónikás a legendás Auszt-ria-történetet, a második könyvtől viszont már többször is megszakítja a meséjét, és Krisztus születésétől kezdve előadja a világ, a (római) császárok és a pápák tör-ténetét.149 A krónika szerint Szent Péter után az első pápa — vagy legalábbis az első, akiről beszámol a szerző — Szent Linus (66/67-76/79) volt, az ő utódja pedig Szent Cletus (Anacletus 79-90/92).

A mesés régmúlt házasságpolitikájában visszaköszön a Habsburgok di-nasztikus külpolitikája, amely már I. (Habsburg) Alberttől kezdve arrá irányul, hogy házassági kapcsolatokkal szorosra fűzze az osztrák területek, valamint a szomszédos országok kapcsolatát.150 Heilig arra is felhívja a figyelmet, hogy a Kézai Simon és a Képes Krónika által megörökített magyar őstörténetek pár-huzamba hozhatók az Ószövetség révén az osztrákok kvázi-mitikus őstörténe-tével, mivel a két nép — és gyakorlatilag valamennyi európai nép — közös őse Jáfet, Noé fia.151 Ezek a „rokoni" szálak tovább erősödtek a dinasztikus kapcso-

143 Uo. 62. § 149. 144 Uo. 28. § 48.; 63. § 152. 145 „Marggraf Chunrat ward römischer künig und machet die marggrafschaft ze Österreich zu

ainem herezogentumb." — Uo. 64., §. 155. 146 Konrad J. Heilig felhívja a figyelmet arra az ellentmondásra, mi szerint itt szó van Auszt-

ria és Csehország szétválasztásáról, holott előtte a szerző semmilyen említést nem tett a két ország bármiféle politikai egységéről. (Heilig, K. J.\ Leopold Stainreuter i. m. 238.)

147 Uo. 241. 148 Österreichische Chronik 25., § 41. 149 Uo. 40-41., § 100-102.; „Szent Péter pedig székhelyét Rómába helyezte, és azon iparko-

dott, hogy Isten országát építse az élő kőből csodák és beszédek segítségével..." (Sand Peter seezte darnach sein stül gen Rom und flaizz sich ze pawn gotes stat auz lebendigen stain mit guten beizaichen und mit Worten...) — 44-45, §. 113.

150 Zöllner, E.: Probleme i. m. 88. 151 Teremtés könyve 9, 18-27. és 10, 1-5.; „Jáfeté lett Európa, és benne Írország, Anglia, Dá-

nia [...], Csehország, Ausztria, Stájerország, Karintia, Magyarország..." („Jaffet gefiel Europa,

latokkal, amelyek az egyes országok (Magyarország, Ausztria és Csehország) uralkodóházait összekötötték már a fiktív régmúltban is. A krónikaíró szerint ezek a kapcsolatok Magyarország és Ausztria között már a második „uralom" (.Achaim) idején megkezdődtek, további magyar-osztrák házassági kapcsolatok voltak a Fabelfürstenreihe szerint többek között a 8. (.Lynal és Synna), a 14. (.Synas hercegnő és Zawan), a 23. (I. Manan és Lenna), 24. (Nanaim és Menno), 26. (II. Manan és Sinna, cseh hercegnő lánya, Semna, valamint Laptan magyar herceg között) stb. „uralmak" idején.152

Lhotsky szerint a Fabelfürstenreihe közvetlen mintaképe a cseh Dalimii-krónika volt a 14. század első feléből, amely a bábeli nyelvzavar idejétől beszéli el Csehország történetét nyolcvan pogány uralkodó történetét egészen Borivojig és Szvatoplukig.153 Szóba jöhet még— és véleményem szerint az időbeli, földrajzi kö-zelség miatt talán még jelentősebb hatással volt az Osztrák Prózai Krónikásra — Kremsmünsteri Berthold História fundacionis monasterii Mellicensis (1362) című munkája, amely I. Babenberg! Lipót őrgróf származását I. (Nagy) Ottó császárig vezeti vissza.154 Ugyancsak Berthold érvelt az osztrákok vizigót származása mel-lett a Cathalogus ducum Austrieban.155

Figyelemre méltó a Fabelfürstenreihe heraldikája és ennek hatása a kö-zépkori osztrák heraldikai hagyományra, amint arról a korábbiakban már szó esett. Felbukkan a mesés fejedelmi listában az öt sast ábrázoló címer mint Ausztria régi-új jelképe, az országé, amely egykor nagy volt, de azóta veszített a régi nagyságából.156 Már az első „uralom" idején is jelen volt a sas az ország cí-mereiben, és így volt ez az ötödik „uralom"-ig, valamint 73., 74. és 75. uralko-dók címereiben stb.157 A sas a birodalmi hatalom jelképe, az öt sas pedig, ame-lyet a Habsburgok ábrázoltak címereikben Ausztriát, Stájerországot, Karintiát, Svábföldet és Elzászt jelképezik.158 A sas először II. Albert címerében

darinne ist Ybernia, Engelland, Tenmarkcht [...], Pehaim, Österreich, Steyr, Kërnden, Unger-land.,,") — Österreichische Chronik 8., § 15.; Heilig, K. J.: Leopold Stainreuter i. m. 242-243.; SRH I 143., 243-244.; Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet. Régi kérdések - ú j vála-szok. Bp. 1993. 15-16.

152 Österreichische Chronik 28-32., §. 49., 55., 64 , 65., 67. 153 Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 316.; Adolf Bachmann: Die Reimchronik der sogenannten

Dalimil. Archiv für österreichische Geschichtsforschung 91. (1902) 59-120. (különösen: 61-67.); Gall, F.: Wappenkunde i. m. 412.; 1. még Veszprémy László: Megjegyzések korai elbeszélő forrásaink történetéhez. Századok 138. (2004) 333.; Frantisek Graus: Historische Traditionen über Juden im Spätmittelalter (Mitteleuropa). In: Ausgewählte Aufsätze von Frantisek Graus. Hrsg. von Hans-Jörg Gilomen, Peter Moraw und Rainer C. Schwinges. (Vorträge und Forschungen 55.). Stuttgart 2002. 283.; Uő.: Lebendige Vergangenheit i. m. 89-106. (különösen: 98.).

154 Scriptores rerum Austriacarum. Tom. I. Ed. Hieronymus Pez. Leipzig 1721. col. 296.; Moeglin, J-M.: Histoire nationale i. m. 200. — Bertholdhoz 1. Paul Uiblein: Berchtold von Krems-münster / Bernardus Noricus. In: VL 1. (1978) 715-718.; Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 284-288.

155 Bernardi Cremifanensis: De origine et ordine ducum Austrie (MGH SS XXV Ed. Georg Waitz). Hannover 1880. 663.

156 Eva Frodl-Kraft: Das Fünf-Adler-Wappen. Neue Beobachtungen zu einer alten Frage. Mitteilungen des Österreichischen Instituts für Geschichtsforschung 65. (1957) 93-97.; Zöllner, E.: Probleme i. m. 23.

157 Österreichische Chronik 64-65, § 156-158.; Heilig, K. J.: Leopold Stainreuter i. m. 250. 158 Uo. 251.

jelenik meg, IV Rudolféban pedig már ott van mind az öt.159 Annak a IV Rudolf-nak a címerében, aki a kezdeményezője lehetett ezen mesés őstörténet megírá-sának, a feladat végül testvérének, III. Albertnek jutott, ő pedig a titokzatos Osztrák Prózai Krónikást bízta meg a dicső régmúlt „feltárásával".160 E legen-dás „őstörténet" feladata pedig nem más, mint annak bizonyítása, hogy már a „régi időkben" is intenzív politikai és dinasztikus kapcsolat volt a közép-euró-pai államok triásza (Ausztria, Magyarország, Csehország) között, amelyek kö-zül természetesen Ausztriáé volt a vezető szerep.161 Méltán mondhatjuk tehát, hogy a Fabelfürstenreihe megfogalmazza a kontinuitást a legendás és a „mo-dern" — mármint a szerző számára modern — Ausztria között, és igazolni kí-vánja a Habsburgok házassági politikáját (amely házassági politikának III. Al-bert is a híve volt),162 valamint igényüket a hegemón szerepre Közép-Európá-ban. Hozzátesszük, hogy maga a Fabelfürstenreihe elnevezés is pontatlan, ugyanis nem egyszerűen meséről (Fabel) van szó, hanem egy nagyon is megfon-tolt, koncepciózus politikai programműről, amelyben nagy szerepet kap az örö-kös tartományok uralkodó dinasztiájának, a Habsburgoknak az ősisége, és az ország hajdanvolt nagysága.

5.

A krónika szerzőjét csak abból a szempontból érdekli a magyar történe-lem, amennyiben az kapcsolódik az örökös tartományokéhoz. Kivételek persze azért akadnak, például a negyedik könyv 329-332. fejezeteiben hosszasan fog-lalkozik a magyarországi eseményekkel, András herceg (a későbbi III. András, a krónika elnevezésével: marggraf Andrefs] von Est) Magyarországra hívásá-val, a IV (Kun) László elleni főúri összeesküvéssel és meggyilkolásával;163 a 333. fejezetben a magyar-osztrák kapcsolatokat tárgyalja, III. András 1291. évi oszt-rák háborúját beszélve el.164

Az Osztrák Prózai Krónikás is a hunokkal és Attilával hozza összefüggés-be a magyarokat, ami azért furcsa, mert a. Fabelfürstenreihe szerint a magyarok a Kárpát-medencében mindig is autochton nép volt, nem tud semmiféle magyar bevándorlásról, igaz, a hunok esetében sem ír arról a szerző, hogy valahonnan máshonnan jöttek volna.165 Néhány fejezettel később pedig már a Nagy Károly

159 Zöllner, E.: Probleme i. m. 23. 160 Gall, F.: Wappenkunde i. m. 412.; Heilig, K, J.: Leopold Stainreuter i. m. 249. 161 Zöllner, E.: Probleme i. m._23.; Heilig, K. J.: Leopold Stainreuter i. m. 253-254. 162 A Habsburgok közép-európai házassági politikájáról és az egyes országokkal való dinaszti-

kus kapcsolatok jellegéről, intenzitásáról ad remek áttekintést a hozományok vizsgálata alapján Cyrille Debris: „Tu felix Austria, nube". La dynastie de Habsbourg et sa politique matrimoniale à la fin du Moyen Âge (XIIIe-XVIe siècles). Turnhout 2005. 402-404.

163 Österreichische Chronik 156-158. § 329-333. 164 Uo. 158. 165 „Abban az időben Attila, a hunok, avagy a magyarok királya a római birodalom ellen nagy há-

borút viselt, és megölettette a bátyját, Bélát" (Die zeit tet künig Eczel, der Heim oder der Unger chünig, wider daz römisch reich manigen streit und lies töten Belam seinen bruder) — Uo. 67., § 166.

császárral dacoló avarokat azonosítja a hunokkal, illetve a magyarokkal.166

Szerzőnk itt is következetesen használja a korábbi krónika- és évkönyvírók szüzséit, amennyiben azok a magyarokat a hunokkal és az avarokkal tekintik azonosnak.167 A krónika 197. és 198. fejezete ír a magyar kalandozásokról:168

említést tesz Arnulf császárról, akinek az uralkodása alatt indultak a kalando-zó hadjáratok nyugatra; beszél a bajorországi, szászországi, türingiai és elzászi kalandozó hadjáratokról, de konkrét évszámok nélkül. A 198. fejezetben pedig beszámol a merseburgi és az augsburgi csatákról, I. (Madarász) Henriket azon-ban pontatlanul császárnak nevezi, az augsburgi csata évét pedig ugyancsak hi-básan 945-re teszi. Az Osztrák Prózai Krónikás csupán egyetlen magyar vezér-ről tud, akin a győztes németek a csata végeztével bosszút álltak (Die chünig von Ungern hieng man ze Regenspurg nach Christi gepürd newn hundert fümf und vierczigjar).m Meglepő azonban, hogy a Chronica patriae mellőzi a koráb-bi és későbbi krónikák részletes leírásait a magyarok pusztításáról, stílusa szá-raz, évkönyvszerű lesz ezen a ponton. A magyarok esetében szóba sem kerül-nek nála olyan részletek, mint például az ártatlanok legyilkolása, amit Szent Viborada életrajzírója vagy a későbbi bajor humanista, Aventinus (Johannes Turmair, 1477-1534)170 előszeretettel hangsúlyoznak, valamint semmit sem ír harcmodorukról és állítólagos kannibalizmusukról, mint teszi azt például Re-gino prümi apát.171

Az államalapításról igen keveset tud a Prózai Krónikás. Szerinte II. (Szent) Henrik német-római császártól kapta I. (Szent) István király a koronát, ő adta Istvánhoz Gizellát feleségül, aki maga térítette meg Istvánt egész népé-vel együtt a keresztény hitre.172 E tekintetben a névtelen krónikaíró azt az egész középkori német történetírásban jelen lévő hagyományt viszi tovább, amely II. Henriknek tulajdonítja Szent István térítői és egyházszervezői tevé-kenységét, az első magyar uralkodó ebbéli szerepét pedig teljességgel negligál-

166 „[Nagy Károly] uralkodásának harmincadik évében adták meg magukat a hunok, vagy más néven a magyarok" (... In dem dreissigsten jare seines reiches ergaben sich im die Heün oder die Unger) — Uo. 79. § 188.

167 Annales Fuldenses (MGH SS. rer. Germ. VII. Ed. Friedrich Kurze). Hannover 1891. 129-130. 168 Österreichische Chronik 83-84. 169 Uo. 84 , § 198.

- 170 Ex Hartmanni vita S. Wiboradae (MGH SS IV Ed. Georg Waitz). Hannover 1841. 455.; Cat. font. III 2622, n. 5109.; Aventinus: Annalium Boiorum libri VII. Ex autenticis manuscriptis codicibus recogniti, restituti, aucti Nicoiao Cisneri. Basileae 1580. 374.

171 „Vivunt non hominum, sed beluarum more. Carnibus siquidem, ut fama est, crudis vescuntur, sanguinem bibunt, corda hominum, quos capiunt, particulatim dividentes veluti pro remedio dévorant..." Reginonis abbatis Prumiensis chronicon (MGH SS. rer. Germ. L. Ed. Friedrich Kurze). Hannover 1890. 133.

172 „Er gab sein swester, frawn Geiselen, künig Steffan von Ungern, die den selben iren man bechert zu kristenleichem gelauben" — Österreichische Chronik 87, § 202.; „Giselam quoque, sororem suam, Stephano regi Ungarie dans uxorem, ipsum et gentem ad fidem convertit" — Flores temporum 237. — A forrás itt Freisingi Ottó lehetett, aki ezt írja az 1001. évhez: „Sorore quoque sua [ti. II. Henriké] Gisila Stephano Ungarorum regi in uxorem data, tam ipsum quam totum eius regnum ad fidem vocavit." — História de duabus civitatibus 290.; Cat. font. III. 1763, n. 4120, vö. Veszprémy László: Adémar de Chabannes krónikájának magyar vonatkozásai. Textus és kontextus. Századok 137. (2003) 465.

ja.173 Azt is tudni véli, hogy Szent Istvánt a pogányok gyilkolták meg, ennek kö-rülményeiről azonban semmit sem árul el.174 Sehol sem találtam olyan forrás-helyet, továbbá sem Troppaui Mártonnál, sem pedig a Flores temporumhaxi nem fordul elő egyetlen olyan részlet sem, amelyet az Osztrák Prózai Krónikás kompilációjának ehhez a híradásához felhasználhatott volna. Talán egész egy-szerűen felcserélte Szent István és Orseolo Péter alakját: felmerül annak gya-núja ezen a ponton, hogy szerzőnk valamilyen, eddig nem azonosított — talán magyar — forrásból dolgozott. A krónika következő közlése a századból a már fentebb említett hétmagyar legenda sajátos változata.175 A 12. századi magyarországi eseményekről semmit nem ír a Haza krónikája, holott ebben az évszázadban is történt néhány olyan esemény, amelyek érintik a magyar-oszt-rák, illetve a magyar-német kapcsolatokat.176 Egyetlen nagy ugrással érkezik meg a 12. század vécéhez (1198), Sváb Fülöp és IV Ottó uralkodásához a króni-ka, ahol beszámol Árpád-házi Szent Erzsébet (1207-1231) életéről rövid, táv-irati stílusban.177 Az Osztrák Prózai Krónikás megjegyzi ugyanakkor Szent Er-zsébetről, hogy édesanyját, akit név szerint nem említ meg, egy bizonyos Péter gróf meggyilkolta.178

A 13. és 14. századi események teszik ki a krónika magyar történelemhez kapcsolódó közléseinek zömét. A 89. „uralom" II. (Harcias) Frigyes története, a 236-tól a 245. fejezetig.179 Az 1246. évi bécsújhelyi csata180 dátumát a Chronica patriae rosszul adja meg: nem Keresztelő Szent János {an sand Johanns tag Baptiste), hanem Szent Vid napján (június 15.) ütköztek meg egymással a ma-gyar és osztrák hadak, és bár Frigyes herceg életét vesztette, IV Béla nem tudta kihasználni előnyét és vereséget szenvedett.181

173 Gerics József: Politikai viták hatása a magyar nép kereszténységre térésének korai hagyo-mányára. Magyar Herold I. (1984) 80-90. (átdolgozott változata megjelent: Gerics József: Egyház, állam és gondolkodás Magyarországon a középkorban. Bp. 1995. 71-76.); Uő: „A két királyi apos-tol" (Szent István és Szent Henrik kapcsolata a 11-12. századi német és magyar hagyományban). Teológia 22. (1988) 131-134.

174 „Den selben künig von Ungern darnach tötten die haiden" — Österreichische Chronik 87, § 202.

175 Uo. 90-91, § 210-211. 176 Deér József: A magyar törzsszövetség és a patrimoniális királyság külpolitikája. Mária-

besenyő-Gödöllő 2Û03.2 106-107, 121-124, 131-132, 138, 144, 150-151.; Auctarium Zwetlense (MGH SS IX. Ed. Wilhelm Wattenbach). Hannover 1851. 538.

177 „Abban az időben élt Szent Erzsébet, egy magyar király leánya. A férje egy türingiai őrgróf volt" (In der zeit lebt san Elspet, ains künigs tochter von Ungern. Ir man was lantgraf in Düring) — Österreichische Chronik 104. § 233. — Megkockáztatom azt a feltételezést, hogy — mivel a 12-13. század magyar történelmi eseményeiről csupán röviden megemlékező Osztrák Prózai Króni-kás éppen a ferences életeszményt megtestesítő Szent Erzsébet életét tartotta említésre méltónak — ez utalhat talán az ismeretlen osztrák krónikás esetleges Ferenc-rendi hovatartozására.

178 Österreichische Chronik 105. § 235. 179 Uo. 106-111. 180 Karl Lechner: Die Babenberger. Markgrafen und Herzöge von Österreich 976-1246 (Ver-

öffentlichungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung XXIII.). Wien-Köln-Weimar 1994. 296.; Kristó Gyula: Az Árpád-kor háborúi. Bp. 1986. 133.; Codex diplomaticus Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis I-XI. Ed. Georgius Fejér. Budae 1829-1844. (a továbbiakban: CD) VII/3. 29-30, n. 24.

181 Lechner, K.: Babenberger i. m. 246.; Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok alatt I—II. Bp. 1899.2 II. 214-215.; Hóman Bálint - Szekfű Gyula: Magyar történet I-V Bp. 1935-1943. I. 567.

A 90. „uralom" II. (Premysl) Ottokár (morva őrgróf: 1247-1278, osztrák herceg: 1251-1276, cseh király: 1253-1278) története. A 251. és 301. fejezet182

tárgyalja Ottokár uralmát; a szerző roppant nagy teret szánt Ausztria eme rö-vid, mégis roppant mozgalmas időszakának. Részletesen bemutatja a ta tár járás utáni magyar-osztrák háborúk eseményeit, Ottokár és IV Béla, illetve István ifjabb király (V István) harcait.183 A „Magyarországról" (Von Ungern) szóló 260. fejezet István herceg stájerországi uralmáról, majd a stájerek magyarok el-leni lázadásáról és Ottokár nekik nyújtott segítségéről ír; itt elmarasztalja a magyar herceget, aki egy névtelen „magyar grófot" — Gutkeled István szlavón bán184 — ültetett a tartomány élére, és aki „nagy terheket rakott az ország népé-re". 185 A 261. és 262. fejezetek pedig a Laa és Marchegg térségében vívott csa-tákról (1260. június 26-július 12.) tudósítanak.186 Nagyon érdekes, ahogy a kró-nika hallgat a magyarok és kunok 1250. és 1259. évi hadjáratáról és pusztításai-ról, amelyekről viszont a többi forrás beszámol.187 Erről az eseményről Ottokár Stájer Rímes Krónikája sem tudósít, így valamelyest érthető, hogy az Osztrák Prózai Krónikás sem ír a támadásról és a korszakra vonatkozó évkönyvek tudósításait is mellőzte.188 Az 1252/1253. évi magyar-osztrák háború pusztítá-sához mindössze annyit fűz hozzá a krónika, hogy IV Béla Bécs felé haladva ra-bolt és gyújtogatott.189 A kroissenbrunn-marcheggi csata leírásánál szerzőnk kissé negatívan ítéli meg a magyarokat, pontosabban személyesen IV Bélát, amikor a magyarok és a kunok a Marchegg alól és a Morván átkelő cseh és len-

182 Österreichische Chronik 114-136. § 251-291. 183 A magyar-stájer-cseh ügyek tartalmas összefoglalóját 1. Gerhard Pferschy tanulmányában

(Ottokar II. Premysl, Ungarn und die Steiermark. In: Jahrbuch für Landeskunde von Nieder-österreich. Neue Folge [Ottokar-Forschungen] 44/45. [1978-1979] 73-91.)

184 Hóman B. - Szekfü Gy.: Magyar történet i. m. I. 571. 185 „Darnach seczt er (István ifjabb király) ain ungrischen grafen dahin, der grossen überlast

tet dem lantvolkch" — Österreichische Chronik 118.; Ottokars Österreichische Reimchronik 78. v. 5860-5923. — A karintiai Szent Pál-apátság oklevelei között olvasható IV Sándor pápa levele 1259-ből, amelyben felszólítja az ifjabb királyt, hogy védje meg a karintiai Szent Pál bencés kolos-tort a helyi hatalmasságok erőszakoskodásaitól (FRA II. Nr. 39. Urkundenbuch des Benedicti-ner-Stiftes St. Paul in Kärnten. Hrsg. von Beda Schroll. Wien 1876, 151, n. 102.). Ez ékes bizonyí-téka annak, hogy az ifjabb király és Gutkeled István uralma korántsem volt olyan zsarnoki, mint ahogy azt a krónika beállítani igyekszik.

186 Österreichische Chronik 119.; Monumenta historica ducatus Carinthiae (a továbbiakban: MHDC). Geschichtliche Denkmäler des Herzogtums Kärnten. Vierter Band. Erster Teil. Die Kärntner Geschichtsquellen 1202-1269. Hrsg. von August von Jaksch. Klagenfurt 1906. 555, n. 2725.; Annales Otakariani (MGH SS IX. Ed. Rudolf Köpke). Hannover 1851. 184.; Ottokars Österreichische Reimchronik 89-96, v. 6709-7301.; Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp. 1993. 87.

187 Pauler Gy.: Árpádházi királyok i. m. II. 217-232.; MHDC IV/1. 543-544, n. 2705.; „Ste-phanus iuvenis rex Ungarie cum Cunrado Stiriam et Karintiam devastavit" — Canonici Sam-biensis Annales (MGH SS XIX. Ed. Wilhelm Arndt). Hannover 1866. 699.; Continuatio Sancrucensis II. (MGH SS IX. Ed. Wilhelm Wattenbach). Hannover 1851. 644.; Annales Sancti Rudberti Salisburgenses (MGH SS IX. Ed. Wilhelm Wattenbach). Hannover 1851. 791-792.

188 Annales Sancti Rudberti Salisburgenses 795.; Kristó Gy.: Árpád-kor i. m. 135. 189 „Chünig Bela, da er von Wienn lag, liez er ser rauben und prennen" — Österreichische

Chronik 115., § 253, vö. Hóman B. - Szekfü Gy.: Magyar történet i. m. I. 567.; Chronicon Austriacum anonymi. In: Cat. font. I. 507, n. 1215.; Szűcs J.: Utolsó Árpádok i. m. 83-84.; Heinz Dopsch - Karl Brunner - Maximilian Weltin: Die Länder und das Reich. Der Ostalpenraum im Hochmittelalter (Österreichische Geschichte 1122-1278). Wien 1999. 446-447.

gyei csapatokat megtámadják, de végül visszaverik őket.190 A krónika itt az „magyai- hűség" (ungarische trew) kifejezést gúnyos értelemben használja, mi-vel a magyar sereg az előzetes fegyverszüneti megállapodást felrúgva támadta meg a cseheket.191 A 263. fejezet beszámol II. Ottokár Magyarország elleni bosszúhadjáratáról, a magyar és a cseh király békekötéséről (1261. március 31.),192 illetve Béla herceg és Kunigunda, a brandenburgi őrgróf leánya közötti házasságról.193

A 270. és 271 fejezetben ismerteti krónikánk V István uralkodásának né-hány eseményét, így Béla herceg halálát (1269),194 a II. Ottokárral vívott hábo-rút , amely a krónika — és Ottokár Stájer Krónikába, szerint is — azok miatt a királyi kincsek miatt tört ki, melyeket még Anna, IV Béla leánya, V István test-vére, Rasztiszláv csernyigovi herceg felesége jut tatot t el Ottokárhoz. A háború a krónika szerint a két király fegyverszünetével ért véget, miután a két sereg felsorakozott egymással szemben a Lajtánál (1270. november 11.).195 A 271. fe-jezet ezzel szemben már az V István és II. Ottokár közötti 1271. évi háborút beszéli el, bár a háború indokát nem ismeri pontosan sem az osztrák, sem pedig a stájer krónikás, vagyis azt, hogy Ottokár támogatta a nyugati országrészben lévő oligarchákat; tudósít a magyar és kun csapatok harcairól Ausztriában és Ottokár ellentámadásáról.196 A krónikás azonban most is mellőzi a magyarok és a kunok kegyetlenkedéseiről szóló beszámolókat, amelyekben viszont a kortárs évkönyvek korántsem szűkölködnek.197 A 285. fejezettől foglalkozik a krónika IV (Kun) Lászlóval, előadva, hogy Habsburg Rudolf szövetséget ajánlott a ma-gyar királynak II. Ottokár ellen.198 A következő fejezetek a Habsburg-magyar szövetség Ottokár elleni háborúját és a morvamezei csatát beszélik el igen rész-letesen, a Stájer Rímes Krónika majdnem szó szerinti átvételével, illetve prózai

190 Österreichische Chronik 119-120, § 262.; Ottokars Österreichische Reimchronik 98. v. 7403-7478.; Pauler Gy.: Árpádházi királyok i. m. II. 238-239.; Kristó Gy.: Árpád-kor i. m. 135-136.

191 Österreichische Chronik 120. 192 CD IV/3. 15-18.; Szűcs J.: Utolsó Árpádok i. m. 88. 193 Österreichische Chronik 120, 263. §; Chronicon Austriacum anonymi. In: Cat. font. I.

508 , n. 1215. 194 Annales Sancti Rudberti Salisburgenses 798.; Hóman B. - Szekfű Gy.: Magyar történet i.

m. I. 581. 195 Österreichische Chronik 124, § 270.; Hóman B. - Szekfű Gy.: Magyar történet i. m. I.

586-588.; Ottokars Österreichische Reimchronik 135-138. v. 10239-10454. — A Continuatio Vindobonensis (MGH SS IX. 708.) szerint a kincsek („...duas coronas aureas et sceptra regalia, ac preciosissimam amphoram auream nobilissimis gemmis undique adornatam mire pulcritudinis.,.") csak a morvamezei csata után kerültek vissza Magyarországra, vö. Frantisek Graus: Premysl Otakar II. - sein Ruhm und sein Nachleben. Ein Beitrag zur Geschichte politischer Propaganda und Chronistik. Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung 79. (1971) 62-63.

196 Österreichische Chronik 125, § 271. 197 Continuatio Claustorneoburgensis VI. (MGH SS IX. Ed. Wilhelm Wattenbach). Hannover

1851. 743-744.; Kristó Gy.: Árpád-kor i. m. 139. 198 „...mit im [ti. Rudolffal] sich der selb von Ungern verainte und verpande...und besampt

sich starkch mit den Steyrrern und Chernern, die all gelobten mit im genesen oder sterben." — Österreichische Chronik 132, § 285. Az nem világos, hogy az 1274, vagy az 1277. évi szövetségről van-e szó (Hóman B. - Szekfű Gy.: Magyar történet i. m. I. 599.).

átdolgozásával.199 II. Ottokár halálával kapcsolatban a krónikaíró megjegyzi, hogy a cseh király azért végezte így, mert az egyik vezére, a stájer Dieditzi Milota a harcosaival a csata során cserbenhagyta Ottokárt, így az ütközet elve-szett a cseh király számára; az árulás oka pedig az volt, hogy Ottokár korábban kivégeztette Milota bátyját, aki így állt bosszút a cseh királyon, Ottokárt pedig ezért a bűnéért nem részesítették keresztényhez méltó temetésben.200

A 92. „uralom" (a krónika IV könyvében, az ,,ízlelés"-ben) I. (Habsburg) Albert uralmának története.201 A 301. fejezetet Falkensteini Zawisa (Zabisch) történetének szenteli: Zawisa 1283 és 1285 között Csehország kormányzója volt, mint II. Ottokár özvegyének, Kunigundának a férje, majd Kunigunda ha-lála után ismét az Árpád-házhoz tartozó feleséget vett magának, mégpedig Er-zsébetet, IV László húgát, aki otthagyta a házasság miatt a zárdát is (1288).202

A 302. fejezet beszámol a második tatárjárásról, ahol a stájer Ottokár nyomán a krónikás a tatároknak arról a szándékáról ír, miszerint a végső céljuk Köln volt.203 A 304. fejezettől kezdve igen sokat foglalkozik a krónika hazánk 13. szá-zadi történelmével, különösen az oligarchákkal, azon belül is az Ausztriával gyakran konfliktusba kerülő Kőszegi Ivánnal {Graf Yban).204 Az oligarchia eme részletes bemutatása teszi igen becses forrássá a Haza krónikáját, ugyanis a hazai krónikákból, valamint Mügelni Henriknek a magyar történelmet 1333-ig feldolgozó alkotásból, a Német Krónikából205 ez a korszak nagyobbrészt hiány-zik, az eseményeket legfeljebb csak vázlatosan ismertetik. A Chronica pátriáénak tudomása van IV László életmódjáról, ebből fakadó konfliktusáról a magyarokkal, apósával, Anjou Károllyal, valamint Fermói Fülöp pápai legátus magyarországi tevékenységéről.206 A 308., 310., 313., 314. 315. és 316. fejezetek

199 Österreichische Chronik 133-136. § 286-291. 200 „...mivel ő [ti. Ottokár] nem mutatott irgalmat, ezért neki sem jutott az irgalom osztályré-

széül, és sem a templomodban, sem pedig a temetődben nem helyezték örök nyugalomra" (...wan er was nicht gewesen parmherczig, darumb an im die parmherczichait auch nicht erschaine, und ward auch nicht begraban in dhain kirchen noch freithof) — Uo. 135., § 290. — Kézai Simon nem tud árulásról, szerinte Milota a magyarok támadása és nyilai miatt hagyta ott helyét (SRH I. 186.); Annales Foroiulienses (MGH XIX. Ed. Wilhelm Arndt). Hannover 1866. 201.; Graus F.: Premysl Otakar i. m. 85-86., 92-93.

201 Österreichische Chronik 139-195. § 299-381. 202 a krónikás értesülése kissé pontatlan: „Azután Magyarország királya neki adta az egyik

nővérét, aki apáca volt egy kolostorban, és így lett a nővér Zabischa első felesége" (Darum gab im der chünig von Ungern eleich seiner mumen aine, die ain nunn was in ainem chloster gewesen, und waz doch mum des ersten weibes des Zabisch) — Österreichische Chronik 140. §. 301., vö. Pauler Gy.: Árpádházi királyok i. m. II. 400., 570.; Hóman B. - Szekfíí Gy.: Magyar történet i. m. II. 11.

203 Uo. 142. §. 302.; Ottokars Österreichische Reimchronik 312-313., v. 23678-23705.; SRH I 472-473.

204 Österreichische Chronik 144-145., 147-149., 156-158., 177.; Continuatio Vindobonensis 715., 717., 719., 721.; Annales Sancti Rudberti Salisburgenses 802., 809-810.; Kristó Gyula: A Kő-szegiek kiskirálysága. In: Uő: Tanulmányok az Árpád-korról. Bp. 1983. 241-268. (különösen: 264-268.); CD VI/2. 225-226.

205 SRH II. 105-223. 206 Österreichische Chronik 142-143.; Ottokars Österreichische Reimchronik 322-341., v.

24407-25888.; Hóman B. - Szekfü Gy.: Magyar történet i. m. I. 602., 606.; Fraknói Vilmos: Magyar-ország egyházi és politikai összeköttetései a római Szent-székkel I. (1000-1417). Bp. 1901. 82-84.

taglalják IV (Kun) László és az oligarchák viszályait, az egyre inkább feudális anarchiába süllyedő Magyarország és Ausztria háborúját (1289).207

A 329-333. fejezetekben a krónikás a IV Lászlóval elégedetlen rendek mozgalmát és András herceg, a későbbi III. András (Andreis] mar,ggraf von Est) Magyarországra hozatalát mutatja be:208 beszámol András származásáról, szü-letésének és neveltetésének körülményeiről,209 arról, hogyan ejtette fogságba Búzád (Hahót) nembeli Arnold (Arnold von Trigaw) és kért érte váltságdíjat, majd adta át végül Andrást Habsburg Albert hercegnek.210 A 332. fejezetben az Osztrák Prózai Krónikás tudósít Kun László meggyilkolásáról (1290): szerzőnk itt is moralizál, amikor azt írja, hogy a bűnös életű Lászlót egy kun a felesége ágyában találva leszúrta karddal, és így a magyar király Isten büntetéséből „sa-ját bűnében találtatva halt meg".211

III. András uralkodásának eseményeit a 333. fejezet212 ismerteti röviden, külön kiemelve András osztrák háborúját (1291), amelyet a magyar király az elfoglalt nyugat-magyarországi várak visszaszerzése miatt indított, valamint a békekötést, amelyben I. Albert visszaadta a Magyarországtól elvett várakat (hamburgi béke, 1291. augusztus 28.).213 III. András haláláról a krónika Habs-burg Ágnes kapcsán ír.214 III. András második felesége I. Albert lánya volt, aki 16 évesen lett az utolsó Árpád-házi király felesége.215 Mivel a krónika többi ré-szének a forrása a Königsfeldeni Krónika volt, az Ágnes királynéra vonatkozó fejezetek gyakorlatilag egy legendának tekinthetők, amelyek a jámbor asszony érdemeit voltak hivatottak ismertetni. Példa erre az, amit a Chronica patriae ban olvashatunk: „Tehát András király is szent életű lett, jámbor felesé-

207 Österreichische Chronik 142-148.; Continuatio Vindobonensis 715.; Pauler Gy.: Árpádházi királyok i. m. II. 390-408.; Szűcs J.: Utolsó Árpádok i. m. 319.

208 Ái-pádkori új okmánytár. Codex Diplomaticus Arpadianus continuatus I-XII. Közzé teszi Wenzel Gusztáv. Pest-Bp. 1860-1874. IV 18., XII. 102.

209 Österreichische Chronik 156., § 329.; Heinrich Kretschmayr: Geschichte von Venedig II. Bd (Die Blüte, 1205-1516). Gotha 1920. 56.; SRH I. 475-476.; Szűcs J.: Utolsó Árpádok i. m. 297-298.

210 Österreichische Chronik 156-157., § 330.; Pauler Gy.: Árpádházi királyok i. m, II. 410. 211 „László, Magyarország királya egy kun nővel vétkezett, és nem akart felhagyni bűnös éle-

tével. Ezért Isten megbüntette őt, mégpedig oly módon, hogy magának ennek a kun asszonynak a férje megragadta őt a felesége ágyában, kardjával ledöfte, és így a király a saját bűneiben találtatva végezte be életét" (Künig Ladisla von Ungern het sich mit ainer Vëlbin verpflicht und wolt nicht lassen von seiner ungefur. Do verhengt got hincz im das, daz der selben Vëlbin man in begraif bey seinem weib in dem pette und stach durch in sein swert, und ward also der chünig in seinen Sünden toter erfunden) — Österreichische Chronik 157., § 332. Az Osztrák Prózai Krónikás csak egy gyilkosról ír, a Képes Krónika is mindössze annyit tud az esetről, hogy Lászlót „ab ipsis Cumanis" ölték meg, 1. SRH I. 474.; Pauler Gy.: Árpádházi királyok i. m. II. 413-414.

212 „...követet küldött Alberthez, Ausztria hercegéhez, hogy adja vissza azokat a földeket és kastélyokat, amelyeket az Magyarországon szerzett" (...sant er zu herczog Albrechten von Öster-reich, daz er die vesten und gsloz wider geb, die er in Ungerland het gewunnen) — Österreichische Chronik 158.; Hóman B. - Szekfű Gy.: Magyar történet i. m. I. 616-617.; Szűcs J.: Utolsó Árpádok i. m. 328.

213 Pauler Gy.: Árpádházi királyok i. m. II. 432-433.; Kristó Gy.: Árpád-kor i. m. 152.; CD VI/1. 180-185.

214 Österreichische Chronik 190-192. § 386-389. 215 Pauler Gy.: Árpádházi királyok i. m. II. 446.; Continuatio Florianensis (MGH SS IX. Ed.

Wilhelm Wattenbach). 750.; Debris, C.: Tu felbe Austria i. m. 140.

ge révén" (Also ward chilnig Andre auch gesëligt von seiner seligen frawen) .216

Ez a rész nagyszerű példa arra, hogy szerzőnk mennyire figyelmen kívül hagyja sokszor még forrásait is: Ottokár Stájer Rímes Krónikája ugyanis említést tesz III. András hűtlenségéről, és szót sem ejt arról, hogy a felesége hatására „szent életű" ember lett volna belőle.217 A Königsfeldeni Krónika nyomán rossz évet ad meg az Osztrák Prózai Krónikás III. András halálának idejéül.218 A krónikás röviden bemutatja az özvegy Ágnes királyné jámbor életét, valamint mostoha-lányát, az életét a svájci Töss domonkosrendi kolostorában leélt Erzsébetet. Er-zsébet III. András első, Fenenna kujáviai hercegnővel kötött házasságából szü-letett gyermeke, aki 1338-ban halt meg, az Árpád-ház leányágának utolsó tag-jaként.219

A vegyesházi királyokról az ötödik könyvben (Tapintás) és a krónika foly-tatásaiban ír a szerző. A magyar vonatkozású fejezetek vizsgálatkor rögtön szembeötlő, hogy I. Károly uralkodásáról semmit nem ír a krónikás, de még csak nevén sem nevezi. Mindössze annyit tudunk meg az első Anjou-házbeli uralkodónkról, hogy a jámbor Lajosnak, Magyarország királyának atyja", Wittelsbach Ottó bajor herceget iherczog Ott von Bayren) követte a trónon, mi-után Ottó királyságát nem fogadta el sem I. (Habsburg) Albert (akinek Károly Róbert az unokaöccse volt), sem pedig II. (Sánta) Károly, szicíliai és jeruzsálemi király, Károly Róbert nagyapja (der chiinig von Sicilia), így Ottó elhagyta az or-szágot, noha a krónika közlésével ellentétben nem mondott le a magyar királyi címéről (1305).220

A 401-404. fejezetekben221 tudósít Chronica patriae a pápák avignoni fog-ságáról és az egyházszakadásról (Von der zwayung der pëbste): innen tudjuk meg azt, hogy I. (Nagy) Lajos király a törvényesen megválasztott pápát, VI. Or-bánt ismerte el IV Károly német-római császárhoz és II. (Habsburg) Albert osztrák herceghez hasonlóan, szemben a VII. Kelemen ellenpápát támogató fran-cia uralkodóval (1378).222 A 405. fejezetben olvashatunk I. Lajos 1347-1348. évi apuliai hadjáratáról, amellyel öccsének, András hercegnek az 1345-ben történt meggyilkolását akarta megbosszulni és a magyar Anjou-ág itáliai trónigényét érvé-nyesíteni;223 ez a rész ahhoz az elbeszéléshez illeszkedik, amelyben beszámol a kró-nika — a „küniginn von Fülen"-ként megnevezett — Johanna apuliai királynő

216 Österreichische Chronik 190., § 386. 217 Ottokars Österreichische Reimchronik 982., v. 74475-74497. 218 Österreichische Chronik 190., § 386.: „Darnach starb chünig Andre sëlichleich in grozzer

andacht, der von seiner sëligen frawn wegen ist gesëligt und behalten, an dem jar, do man zalte nach Christi gepürd drewzehen hundert (!) jare, decimo kalendas Februarii, und ist ze Oven in dem chloster der minner bruder begraben."

219 Österreichische Chronik 192., § 389.; Pauler Gy.: Árpádházi királyok i. m. II. 472-473.; Hóman B. - Szekfű Gy.: Magyar történet i. m. II. 48. — Tössi Boldog Erzsébet életéről és koráról részletesen 1. Puskely Mária: Árpádházi Boldog Erzsébet. A tössi domonkos nővérek és a XIV szá-zadi misztika. Róma 1980.

220 Österreichische Chronik 184., § 377. 221 Uo. 200-202. 222 Uo. 201., § 402.; Rácz György: Az Anjou-ház és a Szentszék (1301-1387). In: Magyarország

és a Szentszék kapcsolatának ezer éve. Szerk. Zombori István. Bp. 1996. 77-78. 223 Uo. 202., § 405.; Continuatio Novimontensis (MGH SS IX. Ed. Wilhelm Wattenbach). Han-

nover 1851. 673.

trónfosztásáról, amiért az avignoni ellenpápát támogatta; Lajos király ezért roko-nát, Kis Károlyt (a későbbi II. Károly magyar királyt, akit a krónika Békés Károly-nak — Karulo pacis — nevez)224 ültette Apulia trónjára, aki Johannát meggyilkol-tatta (1382).225 A Prózai Krónikás a nő pusztulását Isten jogos büntetésének tartja András herceg, valamint az érte indított bosszúhadjáratban meggyilkolt kereszté-nyek haláláért.226 A 408-410. fejezetekben ismét a magyarországi eseményeké a fő-szerep: beszámol I. (Nagy) Lajos vallásosságáról — ahogy már a 377. fejezetben is nevezte: a ,jámbor király" (der sëlig chünig) —, a „hitetlenek" elleni háborúiról, valamint a lányairól, Máriáról és Hedvigről, ezek eljegyzéséről, valamint a király haláláról (1382).227 A „hitetlenek"-et teljes joggal azonosíthatjuk a havasalföldiek-kel, akik ellen Nagy Lajos király 1375-ben vezetett nagyjelentőségű hadjáratot, és az ellenük kivívott győzelme iránti hálából fogadalmi ajándékot adott a mariazelli (Stájerország) Sankt Lamprecht-kolostornak.228 Az Osztrák Prózai Krónikás az ötödik könyvben már nem támaszkodik kizárólag a régebbi elbeszélő források-ra, hanem értesüléseit mások elbeszéléséből is szerzi: így tesz például az özvegy Kotromanic Erzsébet anyakirályné és Garai Miklós nádor állítólagos szerelmi viszonyának az elbeszélésénél.229 Még ugyanebben a fejezetben emlékezik meg a névtelen Prózai Krónikás Hedvig és a pogány litván fejedelem, Jagelló há-zasságáról és a férfi keresztény hitre téréséről (1386). A házasság eredetileg Hedvig és Habsburg Vilmos herceg között jött volna létre, de a lengyelek nem járultak hozzá az osztrák herceg megkoronázásához, így lett a magyar herceg-nő a pogány fejedelem felesége; a házasság létrejöttében azonban — a szerző szerint — az özvegy királynénak és Garainak döntő szerepe volt, akiken Isten jogos bosszút állt, véli az Osztrák Prózai Krónikás. Érdekes, hogy a krónikaíró a lengyel főrendeknek a Hedvig és Jagelló közti házasság létrejöttében játszott szerepéről mit sem tud.230

224 Österreichische Chronik 205, § 409. 225 Hóman B. - Szekfű Gy.: Magyar tör ténet i. m. II. 257. 226 „[Kis] Károly király a királynét is felakasztatta, aki Isten büntetése miatt kellett meghalni

szánalmas nyomorúságban [...] a megölt keresztények ezrei miatt , azért [...] mert András királyt (!) egy kendővel megfojtat ta" (Künig Karel vieng auch die chüniginn, die von gotes verhengnüss wegen must sterben jemerleich in der vanchnüss [...] von irr schuld wegen sind der kristen manig tausent getötet , darumb [...] chünig Andren [...] mit ainer hantwehelen het erwürget) — Österreichische Chronik 202. § 405.

227 Uo. 204 , § 408. 228 Szouák Kornél: König Ludwig der Grosse und Mariazell. In: Mariazell und Ungarn . 650

Jahre religiöse Gemeinsamkeit. Referate der internationalen Konferenz „Magna Mater Austrie et Magna Domina Hungarorum" in Esztergom (6.-9. Mai 2002.) und Mariazell (3.-6. J u n i 2002.). Hrsg. von Walter Brunner et al. (Veröffentlichungen des steiermärkischen Landesarchivs 30.). Graz-Esztergom 2003. 82-92.; Kumorovitz L. Bernát: I. Lajos királyunk 1375. évi havasalföldi had-jára ta (és „török") háborúja. Századok 117. (1983) 919-982.; Kerny Terézia - Serfőző Szabolcs: Nagy Lajos „törökök" elleni csatája. Egy legendakonstrukció eredete. In: Mariazell és Magyaror-szág. Egy zarándokhely emlékezete. Kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumában 2004. május 28-szeptember 12. Szerk. Farbaky Péter, Serfőző Szabolcs. Bp. 2004. 47-60.

229 „Néhányan azt beszélik - és ennek bizonysága igen nagy - , hogy a királyné, Lajos király özvegye, t i l tott szerelemmel szerette a nagy grófot" (Ettleich sprachen - und des was auch grozz Zuversicht - daz die küniginn, künig Ludweigs wittib, het lieb den grossen grafen in verbotner lieb) — Österreichische Chronik 204 , § 408.; Hóman B. - Szekfű Gy.: Magyar történet i. m. II. 314-315.

230 Österreichische Chronik 205. § 408.; Bertényi Iván: Magyarország az Anjouk korában. Bp. 1987. 237-238.; Pósán László: Zsigmond és a Német Lovagrend. Hadtörténelmi Közlemények 111.

A 409. fejezet II. (Kis) Károly rövid uralkodásának és erőszakos halálának története (1386. február 7-24.);231 a 410. fejezet beszámol Anjou Mária királynő és Erzsébet királyné fogságba ejtéséről, Garai Miklós és a Kis Károly halálában vétkes Forgách Balázs meggyilkolásáról (13 8 7).232 Erzsébet királynő halálát — akárcsak Johanna esetében — jogos isteni büntetésnek tart ja szerzőnk, és itt hívja fel a figyelmet a nők uralkodásával járó veszélyekre.233 A fejezet még rövi-den megemlíti Luxemburgi Zsigmond trónra lépését, a törökök ellen indított 1392. évi hadjáratát és Ciliéi Vilmos gróf halálát.234

A krónika törzsszövegében többször már nem fordulnak elő magyar törté-nelmi események, ezek csak az úgynevezett második folytatásban (Zweite Fort-setzung) kerülnek újra elő. A második folytatás röviden beszámol Zsigmond nikápolyi vereségéről (1396) — az ütközet helyeként egy bizonyos Schiltaw-ot (a H-kéziratban: Sehiltern) nevez meg — IV Albert herceg szentföldi utazása kapcsán.235

6.

A fentiek összegzéseként elmondható, hogy a Chronica patriae, másnéven 95 uralom osztrák krónikája című, 14. századi német nyelvű krónikakompo-zíció igazi forrásértéke csupán a saját kora eseményeinek elbeszélésénél van. A korábbi évszázadok eseményeinek ismeretéhez nem járul hozzá új adatokkal, a forrásait kritika nélkül, azok hibáival együtt használja fel. Szerzője, a mai na-pig is vitatott kilétű Osztrák Prózai Krónikás önálló véleményt r i tkán alkot, ál-lásfoglalásai is elsősorban erkölcsi-tanítói célzatúak. A magyarság megítélésé-ben kerüli a szélsőséges megfogalmazásokat, a korábbi évszázadok évkönyvei-vel, krónikáival ellentétben kifejezetten mellőzi azokat a toposzokat, melyek a magyarok vadságát és háborús pusztításait emelik ki. A krónika valódi értéke nem történelmi elbeszéléseiben, hanem a Fabelfürstenreihe című fejezetében rejlik, amely a Habsburgok megbízásából készült propagandairat: ennek célja, hogy igazolja a dinasztia házassági politikáját a közép-európai államokkal (Ma-gyarországgal, Csehországgal és Bajoroszággal), valamint hogy kiemelje a

(1998) 632-633.; Draskóczy István-. Luxemburgi Zsigmond és Magyarország. In: Sigismundus rex et imperátor. Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában 1387-1437 (Kiállítási katalógus). Szerk. Takács Imre. Bp.-Luxembourg 2006. 12.; Debris, C.: Tu felix Austria i. m. 143.

2 3 1 Österreichische Chronik 205, § 409.; Bertényi /.: Anjouk i. m. 245-246. 232 Österreichische Chronik 206, § 410.; Alfons Huber: Die Gefangennehmung der Königin-

nen Elisabeth und Maria von Ungarn und die Kämpfe König Sigismunds gegen die neapolitanische Partei und die übrigen Reichsfeinde in den Jahren 1386-1395. Archiv für österreichische Ge-schichtsforschung 66. (1885) 507-548.; Hóman B. - Szekfü Gy.: Magyar történet i. m. II. 321-322.; Bertényi /.: Anjouk i. m. 247.

2 3 3 „Az öreg királynét olyan sokáig tartot ták fogságban, hogy az életét bevégezte. Lásd, mennyi baj származik abból, ha az asszonyok veszik kezükbe a kormányrudat!" (Die alt küniginn was alz lang in der vanchnüss gehalden, uncz daz si ir leben da endet. Nym war, wie vil Übels davon kümpt, wenne die weiber beginnent ze herschen!) — Österreichische Chronik (ed. Joseph See-müller), in: MGH Dte Chroniken VI. 206, § 410.

234 CD X/2. 418-423, n. 247.; 1. 68. sz. jegyz.; Engel Pál: A török-magyar háborúk első évei 1389-1392. Hadtörténelmi Közlemények 111. (1998) 573.

235 Österreichische Chronik 222, § 396.

Habsburgok közép-európai hegemóniájának történeti elsőségét, illetőleg meg-alapozottságát. A mesés fejedelmi lista megírása illeszkedik abba a 14. századi közép-európai irodalmi áramlatba, amelyben az egyes országok történetírói az-zal kívánnak saját népüknek rangot adni, hogy az őstörténetüket egy többé-ke-vésbé fiktív régmúltba helyezik vissza (pl. Dalimil, Képes Krónika). A humaniz-mus nagy hibája, hogy a krónikát részben a Fabelfürstenreihe, részben a törté-neti pontatlanság miatt elvetette. Pedig a Chronica patriae, ahogy a kortárs el-nevezés is mutatja, nagy tiszteletnek örvendett a maga idejében, nyugati szom-szédaink nemzettudatában és a Habsburg dinasztikus tervekben — még ma sem tisztázott mértékben — legalább egy évszázadon keresztül fontos szerepet játszott.

FÜGGELÉK: A Fabelfürstenreihe uralkodói

Uralkodó neve Uralkodó vallása Házastárs neve Házastárs származása Ausztria neve

Temonariai Ábra-hám

pogány Susanna pogány Arratym

Achaim pogány Nannaym magyar Arratym

Raban pogány Volim Arratym / Sawricz

I. Laptan pogány _ Sawricz

II. Laptan pogány Rama cseh Sawricz

Rymer pogány _ Sawricz

Nynter pogány Sinna sawriczi / osztrák Sawricz

Lynal pogány Synna magyar Sannas

Rantan pogány _ Sannas

Poyna pogány Sanna cseh Sannas

Pynan pogány - Sannas

Lippan pogány _ Sannas

Rymman pogány _ Sannas

Synna (hercegnő) pogány _ magyar Sannas

Rattan pogány Sanna cseh Sannas

Reymar pogány _ Sannas

Noro pogány Lenna Karintia Sannas

Aucz pogány Len na cseh Sannas / Pannaus

Nonas pogány Lenna lanazzi Pannaus

Tanton pogány (Panticzból) Sinna pannausi (Nonas lánya)

Pannaus

Tatan pogány Synnan cseh Pannaus

Mantan cseh Lany pannausi (Tatan lá-nya)

Pannaus

Manan pogány Lenna magyar Pannaus

Nanaym pogány Menna magyar Pannaus

Uralkodó neve Uralkodó vallása Házastárs neve Házastárs származása Ausztria neve

Mangais magyar Zema pannausi (Nanaym lánya)

Pannaus / Tantamo

Manan pogány Sinna cseh Tantamo

Laptan pogány Semna Tantamo

Lanan pogány Sanna cseh Tantamo

Maran pogány _ Tantamo

utoManay cseh Sanna tantamoi (Lanan lánya)

Tantamo

Tantan pogány Maian magyar Tantamo

Zanan pogány _ Tantamo

Peyman pogány Lanna magyar Tantamo

Gennan pogány / zsidó _ Tantamo

Nanman zsidó Meynin magyar Alsó-Tantamo

Saptan zsidó Salaim cseh / zsidó Felső-Tantamo / Mittanauz

Rippan zsidó Menna Pennenaw Mittanauz

Salant magyar / zsidó Rachaim mittanauzi (Rippan lánya)

Mittanauz

Laptan cseh / zsidó Rachaim mittanauzi (Rippan lánya)

Mittanauz / Fannaw

Almantan magyar / zsidó Schlammyn cseh / zsidó Fannaw

Rantanaiz zsidó Sawlin cseh Fannaw / Aurata

Rettan magyar Lenna auratai (Rantanaiz lánya)

Aurata / Fyla

Manton zsidó Sanna bajor Fyla

I. Rattan magyar Semyn fylai (Manton lá-nya)

Fyla

Attalon zsidó Magalim cseh Fyla

Raban zsidó Sancta cseh Fyla

Effra zsidó Samaym magyar / zsidó Fyla

Naban zsidó Samanna magyar / zsidó Fyla

Rolan zsidó Sanna magyar Fyla / Rarasma

Sanna (hercegnő) zsidó Remar cseh Rarasma

Natan zsidó Satym magyar Rarasma

Masym (hercegnő) zsidó _ Rarasma

Raban cseh Rachym rarasmai (Natan lá-nya)

Rarasma

Sannet zsidó Enna magyar Rarasma

Racha (hercegnő) zsidó Saptan cseh Rarasma

I. Rolant cseh Semna rarasmai (Racha és Saptan lánya)

Rarasma

Jan n at zsidó Samanna cseh Rarasma / Corrodancia

Manton zsidó / pogány Signa magyar Corrodancia

Natan pogány Salymna magyar Corrodancia

Salanata pogány Alamynn cseh Corrodancia

Uralkodó n e v e Uralkodó vallása Házastárs neve Házastárs származása Ausztria neve

II. Rattan pogány Sympna cseh Corrodancia

II. Rolant (római helytartó)

magyar / pogány Salympna cseh Corrodancia

Sattan pogány Samynna magyar ; Corrodancia

Amman (római helytartó)

keresztény Ilona (Helena) római Corrodancia / Ava-ra

I. János (Johanns) keresztény Anna római Avara / Osterland

Albert (Albrecht) keresztény Katalin (Katherin) cseh Osterland / Österreich

Eberhart (hg. majd őrgr.)

keresztény Osanna bajor Österreich

I. Henrik (Hainreich, római helytartó)

cseh Orsolya (Ursula) magyar Österreich

Ottó (római hely-tartó)

magyar Erzsébet (Elsbet) cseh Österreich

ghtKonrád (Chunrat, őrgróf, majd herceg, római király)

keresztény Anna magyar Österreich

I. Albert (Albrecht) keresztény Salme cseh Österreich

I. Lajos (Ludweig) keresztény Ilona (Elena) magyar Österreich

II. János (Johanns) keresztény Anna cseh Österreich

II. Henrik (Hainreich)

keresztény Orsolya (Ursula) magyar Österreich

III. János (Johanns)

keresztény Margit (Margareta) cseh Österreich

II. Lajos (Ludweig) keresztény Erzsébet (Elsbet) magyar Österreich

II. Albert (Alb-recht)

keresztény Zsuzsanna (Osanna)

cseh Österreich

III. Henrik (Hainreich)

keresztény Margit (Margareta) magyar Österreich

Peter és IV. János (Johanns)

keresztény Österreich