-
104
A TARTALOMBÓLVezércikk: Decemberi lapszámunk elé . . . 3–5
Adventi levél . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. 6
Szász István Tas naplójából . . . . . . . . . . 8–10
Elemzõ (Csapó Endre, Ágoston András, Losoncz Alpár) . . . .
11–15
Reflektor: Nem lennék egy ballib szavazó helyében . . . . . . .
. . . . . . . 16
Erdélyiekrõl, magyarokról: Orbán Viktor,Szíjártó Péter, Tõkés
László . . . . . . . 19–26
Fricska: A kvóta evolúciója, Száz év múlva, Ki a normális? . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . 27–29
Gyárfás András hozzászól . . . . . . . . . . . . . . 30
Szemle . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. 32
A szelíd doktor úr . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
37
Értékeink: Vejnemöjnen muzsikája, Búcsú Gyöngyösi Gábortól . . .
. . . . . . 38–40
Recenziók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
41–45
Revolver a szószéken . . . . . . . . . . . . . . . . . . 46
Felsõsófalvai rovás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
51
Toró Árpád emlékfüzérei – 3. . . . . . . . . . . 55
Irodalom: Gyergyai Albert . . . . . . . . . . . . . 57
Reményik Sándor
TTüünnddéérrffookkAz életednek van egy titkos csúcsa,Mely rejtve
õrzi boldogságod,Egy sziklafok, ahonnan Te az életTöretlen
teljességét látod,Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,Mert onnan
végtelen a panoráma.
Az életednek van egy titkos csúcsa,Körös-körül õserdõ, õsbozót
–Keresztül-kasul vágtató csapások,A sok hamistól nem látni a
jót,Isten elõrement, a csúcson vár be –Csak az a kérdés, hogy
odatalálsz-e?
Megjelenik március, június, szeptember, december
hónapokbanVagyunk... leszünk...
2017. december Az Erdélyi Körök Országos Szövetségének és az
Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének negyedéves lapja
-
EKOSZ, Magyarszórvány Napja –Monor
Az Erdélyi Kö-rök Országos Szö-vetsége 2017. no-vember 18-án
tar-totta meg választ-mányi ülését a mo-
nori Mûvelõdési Házban. A megnyitóelõtt Pataki János, aki sok
szép könyvetírt Erdélyrõl, bemutatta legújabb kö-tetét.
Dr. Szekeres Sándor, az EKOSZ elnö-ke beszámolójában ismertette
a szerve-zet 2017. évi tevékenységét, melybõl ki-emelte, hogy a
Bethlen Gábor Alapke-zelõ Zrt. jóvoltából a szervezet mûkö-dése,
illetve az Átalvetõ folyóirat kiadá-sa rendben van. Ismertette, az
általa ésa tiszteletbeli elnök, Dr. Kövesdy Pál ál-tal jegyzett
nyilatkozatot (4. old.), me-lyet a választmányi ülés küldöttei
egyér-telmû igen szavazattal elfogadtak. AzEKOSZ elnöke ismertette
Dr. KövesdyPál fõszerkesztõ decemberi számbanmegjelenõ vezércikkét,
melyet a tagságmagáénak elfogadott, továbbá tájékoz-tatott arról,
hogy ifj. Szász Csabávalközösen dolgoznak az EKOSZ új
hon-lapján.
Az elnöki beszámolót követõen azEKOSZ egyesületei beszámoltak
évestevékenységükrõl, illetve terveikrõl. Agyûlés után a
választmány tagjai résztvettek a Monori Vigadóban a MagyarSzórvány
Napja alkalmából tartott ren-dezvényen, itt megtekinthették a
buda-pesti Reménység Szigetén a nt. ZalatnayIstván által
létrehozott fényképes kiállí-tást, az EKOSZ korábbi
tevékenységé-rõl szóló fényképeket. Szív szorítva lát-hattuk az
EKOSZ alapító elnökének,Dr. Búzás Gábornak és a többi régi
ala-pítónak a képét, akik már nincsenekközöttünk, de emléküket
õrizzük.
A Magyar Szórvány Napja monorirendezvényén a kezdeményezõ
SzõnyiAttila, majd a reformáció 500 éves év-
fordulójához is kötõdve a Monor-Nagy-templomi Református
Egyházközséglelkésze, Schaller Tamás, illetve a Mo-nor-Kistemplomi
Református Egyház-község lelkésze, Vladár István mondottbeszédet.
Az EKOSZ elnöke BethlenGábor fejdelemrõl, és a Magyar Szór-vány
Napjához kötõdõen beszélt a ma-gyarság szórványosodásáról, annak
azokairól, illetve a jövõbe vetett remény-ségrõl. Láthattuk a
Monori StrázsákNéptáncegyüttes mezõségi táncát, illet-ve hallhattuk
a Borzsák Endre Hagyo-mányõrzõ Egyesület szilágysági
magyarnépdalait. Tar Csaba mérnök Szat-márnémetibõl, Peleskei Béla
a kárpátal-jai Feketeardó-Királyháza-Tekeháza re-formátus
lelkipásztora, Tóth Zoltán, afelvidéki Kerecsen Motoros
Egyesület,Rimaszombat/Nagybalog vezetõje ésSchön György, a
Nagybecskerek-Buda-pesti Háló Egyesület vezetõségi tagja
aszórványban élõ magyarság minden-napjairól beszélt.
Budapesti Székely Kör
A Vértanúk napján, 2017. október 6-án vendégünk volt GAZDA
JÓZSEF,Magyar Örökség-díjas erdélyi író, szo-ciográfus,
mûvelõdéstörténész. A Gol-gota útján címû új
dokumentumkötetétbemutatta dr. Hévizi Józsa történész, azErdélyi
Szövetség elnöke és BenkeLászló, a Hétkrajcár Kiadó igazgatója.A
vendégeket köszöntötte FerenczVilmos, a Budapesti Székely Kör
elnökeés Bakó Annamária, az est háziasszo-nya. A rendezvényt a
Budapesti Szé-kely Kör és a Litea Könyvesbolt ésTeázó közösen
szervezte.
Nagyatád
2017-ben a Nagyatádi Erdélyi Kör-ben azon kívül, hogy havonta
ülésekettartottunk és nemzeti ünnepeinkenkoszorúztunk, június 4-én,
a NemzetiÖsszetartozás Napján a Magyarországemlékmûnél
megemlékezést szervez-
tünk. Bíró Norbert, a Somogy MegyeiKözgyûlés Elnöke mondta az
ünnepibeszédet.
Július 23-án a Nándorfehérvári Dia-dal emlékünnepségét
szerveztük meg.Ugron Zsolna Hollóasszony címû regé-nyébõl
láthattunk irodalmi összeállításta Hunyadi Emlékoszlopnál.
Szeptember 23-án a Reformáció 500.ünnepséget Nagyatádon is
megszervez-tük. Vendégül láttuk erdélyi és délvidé-ki református
testvér-gyülekezeteinketés a kárpátaljai Credo együttest. Ünne-pi
beszédet mondott Haffenscher Károlyminiszteri biztos és Szászfalvi
Lászlóországgyûlési képviselõ.
Október 26-án Váradi Péter Pál, Lõ-wey Lilla és Soós Andrea
mutatták be újkönyveiket Erdély mezõség – a Holttenger tükrében,
ill. Erdély Jókai Mór -az Annabáltól a Szent Anna tóig cím-mel.
Dr. Orbán Csaba
Salgótarjáni Erdélyi Kör
Nagy megtiszteltetés érte a Salgótar-jáni Erdély-Kört 2017.
augusztus 20-án.Körünk elnöke – Valiskó Ferenc – a Pes-ti Vigadóban
vehette át a Magyar Ér-demrend bronz fokozatát „az
1956-osEmlékfutás szervezéséért és az Erdély-Körben végzett
áldozatos munkájáért”.
2017. szeptember 28-i összejövete-lünkön Pekár István újságíró
(a DunaTelevízió volt elnöke) két könyvét mu-tatta be, színes
elõadás keretében. Akét könyv „1956 Nógrád megyében” és„Nógrádiak a
Gulágon”.
2017. október 18-i rendezvényünkönifj. Széky Miklós tartott
filmbemutatót „A Karancs lábától az Everest alaptábo-ráig” címmel.
Az érdekfeszítõ elõadástsok kérdés követte.
2017. október 23-án szemerkélõ esõ-ben indult a XXVI. Október
23-i em-lékfutás, melynek szervezésében, ren-dezésében Körünk
számos tagja aktí-van részt vett
Dr. Kúti István tudósító
Átalvetõ
2 EKOSZ–EMTEHíreink
Szerkesztõbizottság:Dr. Kövesdy Pál fõszerkesztõ, B. Osvát Ágnes
(irodalom és gyermekoldal),
Szabó M. Attila (Székelyudvarhely)Kiadja az EKOSZ elnöksége
Alapító fõszerkesztõ: Orbán LászlóLevelezési cím: Dr. Kövesdy
Pál – 7100 Szekszárd, Otthon u. 2. Tel./fax: (36) 74/417-705
E-mail: [email protected] kiadásért felel a lap fõszerkesztõje •
ISSN 1416-4698
Nyomdai elõkészítés: Galamb Marietta • Nyomdai munkák: Böcz
Nyomda, Szekszárd
-
Dr. Balog Zoltán (Klebersberg Kunó óta nem volt ilyentiszta,
melegszívû és emelkedett szellemiségû kultuszminiszte-rünk) mondta
a minap, hogy a hit meghatározza egész kultú-ránkat. A kultúra
pedig (folytatván a saját, eme szavak általindított gondolatsort)
létrehozója, egyben keretadója teljesszellemi-anyagi
környezetünknek-jólétünknek, avagy, aber-ráns esetben, a
szellemi-anyagi torzulásoknak, elnyomorodá-soknak, melyekkel bõven
szolgál a történelem; kis túlzással: atörténelem nem kis részben
maga a torzult kultúrák számba-vétele, Nérótól az inkvizíción,
Hitleren-Sztálinon (nekünk ki-emelten Ceausescun) keresztül korunk
eszemenéséig.
De honnan fakad a hit, ami – ilyen vagy olyan, esetenkénttorz
formában – végigkíséri a teljes emberi civilizációt az õs-idõktõl
napjainkig? Nos, úgy gondolom, a hit nem más, mintemberi létünk
lényegének – mondjuk ki, lelkünknek – evilágikapaszkodója,
magyarázatkeresés a honnan hova, a miértek,„mivégrék”, a
„miértelmék” emberi ésszel megválaszolhatat-lan kérdéseire. (Egy
katolikus atya mondta nekem valaha, hogya hit igencsak nehéz
kérdés, hiszen a kételyek sora tolul fel agondolkodó emberben
mindegyre. Aztán úgy alakult, hogy rá-jöhettem, néha megadatik egy
ennél is hatalmasabb, stabilabbkapaszkodó: a megérzése valami
bizonyosnak... Ami soha nemlehet téves, torz és vak, amibe a
gonosznak nincs beleszólása.)
Eszemenést említettem. Elsõ megközelítésben, a polkor-rektre
agymosott tömegek kétségbeejtõ megnyilvánulásaitlátva, találó
kifejezésnek tûnik, hisz napjaink legfõbb gondja(Boros Imre nyomán)
nem is a józan ész kibicsaklása, hanemannak teljes hiánya. Fel kell
tennünk ugyanis a kérdést: létezik-e ma már egyáltalán európai
civilizáció, kultúra? Mert ha annaklétrehozóiról, az évszázados
eredményekrõl, az emberi szel-lem zömmel Európában született
teljesítményeirõl, meg ahihetetlen véráldozatokról (magyar
vonatkozásban leginkább– l. Szabó István írását a 42. oldalon) oly
mértékben nemveszünk tudomást, hogy egy könnyed mozdulattal
odadobjuka megsemmisülésnek, akkor – legalább is e döntnökök
számá-ra – már nem létezik. Vagy nem is létezett. A
költõtparafrazálva („Vörösre vált át nyugaton a kék” - l. alább):
nemlátják az ég vörösbe fordultát, hiszen a tiszta, kék eget sem
lát-ták soha. És a tükörbe is hiába néznek, onnan is önnön
üres-ségük köszön vissza.
A szubjektív értékeléstõl függetlenül, tényként áll elõttünk:
ateremtett világ megóvására, fejlesztésére kötelezettek
átfor-dultak az ellentétes oldalra, dúlnak, gyújtogatnak. A
szakralitásellenségeivé váltak. Ama szakralitásé, mely rendet
teremt arendetlenségben, a gondolat fennköltsége, a zene,
képzõmû-vészet, irodalom eszközeivel többek között, ezzel a
teremtésrészévé téve alkotókat és befogadókat egyaránt. Amelyikmaga
a realitás, a biztos kapaszkodó. Az emberi történelem-rõl tett
fenti kijelentés pedig kiegészítendõ azzal, hogy
bennevégigkövethetõ a jó és a rossz, a teremtõ és a pusztító
küzdel-me, számtalan jelképben elénk tárva és tényekben
materializá-
lódva. Napjaink sorsfordító eseményeiben kristálytisztán
tárulelénk mindez. Amikor a szél – Czakó Gábor szavaival –
„nemészakról fúj, nem is délrõl, hanem alulról, ha szabad így
mondani,a pokolból.“
Immár közhely, hogy kulturális háború folyik, kultúrák kö-zötti
harc idejét éljük. Némi pontosítást azért igényel e kijelen-tés:
itt az európai kultúrát hordozók küzdenek a kultúranél-küliséggel,
az európai kultúra ellenségeivel. Kontinentális éshazai
vonatkozásban egyaránt. Utóbbiak, a „polkorrekt” (nyu-godtan
mondhatjuk, az anómiás) oldal pedig saját sírját ássaegy másik,
igencsak létezõ, de idegen és kíméletlen, fanatizáltkultúra
korlátlan és kritikátlan befogadásával. Nyalják-faljákazt, mígnem a
gömböc ki nem pukkan. (Részletesen l. ApátiBence írását a 16.
oldalon.)
Számunkra a képlet egyszerû: ki kell ebbõl maradnunk,Orbán
Viktor szavaival: a törésvonal innensõ oldalán maradni. Alegtöbbet
talán épp ezzel tehetjük: megõrizni a magot a hóalatt, „igazimnak
sarjadásáig” (Ady). Megõrizni magunkban amég létezõ szakralitást,
vagy (sajnos, sok esetben) legalábbannak maradványait.
Egy bekezdés erejéig érdemes talán elmélázni a sokak
általfolyamatosan feltett kérdés fölött: vajon mi állhat
kontinen-sünk döntnökeinek fejében: kórosan rögzült téveszmék,
avagya gonosz tisztánlátása? Akaratlan, vak, ostoba végrehajtói,
vagy(és ez lenne a második megközelítés) szándékos és tudatos,buzgó
partnerei a rontásnak, Coudenhove-Kalergi (l. 18. oldal)napjainkra
Sorosban testet öltött és aktualizált ördögi tervé-nek? (Szász I.
Tas lapszámunkban - A megbocsáthatatlanról, 8.oldal – frappáns
módon zárja ki a bocsánatos tévedés, avagy azelmebaj lehetõségét:
„Tudják, hogy mit cselekednek, ami egybenazt is jelenti, hogy nincs
számukra megbocsátás.”) Akkor hát ki,mi áll mindeme
megnyilvánulások mögött? Nos, a mögöttesháttérerõk mibenlétérõl és
koncepciójáról ad remek tájékoz-tatót Ádám Attila írása (Magyar
Idõk, október 28.) Idézi PeterSutherland, volt EU-biztos, jelenleg
az ENSZ fõtitkára migráci-ós külön-képviselõjének álláspontját,
miszerint az üzleti világszámára (kiemelések tõlem – K.P.)
„különösen kedves” az EUnyitott határainak megteremtésére irányuló
politika. Nevezettszemély a migráció akadálytalanná tétele
érdekében azóta is,minden fórumon (beleértve a Szentszéket!) a
nemzeti szuve-renitás minél gyorsabb leépítését követeli, mert
meggyõzõdé-se szerint a nemzeti szuverenitás egy illúzió, avagy az
õ kifeje-zése szerint shibboleth, amit el kell tüntetni. A
tisztségviselõáltal használt héber eredetû kifejezés jelöl minden
olyan kultu-rális, tradicionális és vallási mintát, identitást,
amely egyesembercsoportokat, nemzeteket egymástól
megkülönböztet.Vessük ezt össze a ténnyel, hogy a kultúra hordozói
a maguksokszínûségében mindig is a nemzetek voltak, és máris
össze-áll a kép: jelenünk pusztító erõinek mibenléte, célja,
sikerükesetén annak szörnyû következményei. A frontemberek pedigjól
ismertek, úgyszintén a magukat eladott hitvány végrehajtók
2017. december
EKOSZ–EMTE 3Vezércikk
Decemberi lapszámunk – és az újesztendõ - elé
-
az EU Bizottságában és parlamentjében (élen Verhofstadt-al),meg
Magyarország közéleti palettáján.
Újabb bekezdést érdemel egy kis romániai kitérõ is, annálinkább,
mert (érdektelenség, ismerethiány miatt?) a politikaielemzésekben
folyamatosan hátrább szorul a téma, ha egyál-talán megjelenik.
Ismételten és reménykedve vetettük fel la-punk oldalain, hogy a
közös veszedelem törvényszerûen köze-lebb kell(ene) hozza a román
és magyar népet, ill. most a V4-ekhez a román államot. Két bökkenõt
is látok ebben. Kétségesugyanis, hogy odaát érzékelik-e a veszélyt,
vagy huszadrangúfontosságúnak tekintik az egész kérdést. A köznép a
téma ide-gensége, a mindennapokra (egyelõre!) közömbös volta
miatt,a politikum meg talán egy eltérõ perspektívából
következõen(l. alább.) A másik gond a román néplélek Trianon okozta
tor-zulásával kapcsolatos, ami minden más szempontot mind-annyiszor
fölülírt. A következõ, 2018-as év különösen súlyos,félelmetes lesz
ránk nézve, tekintettel a nacionalista tömeg-õrület rettenetes
emlékeire, és tekintettel arra, hogy a „nagyországegyesítés“
Magyarország szétszakítása révén történt,ami egy ismert lélektani
jelenség, a saját véteknek a kárvallott-ra történõ áthárítása
folytán megbocsáthatatlan magyar bûn,így aztán a százéves évforduló
a magyarfóbia csimborasszójáthozhatja. (Mire lapunk olvasóink
kezébe kerül, talán már túl isleszünk egy idei, december 1-i
fõpróbán.) Nagy kérdés, a jó-zan belátás fog-e valamilyen
egyensúlyt teremteni a tömegekés a politikai vezetés
megnyilvánulásaiban, vagy utóbbi ismétúszik majd a szennyes áradat
hátán. Az úszómozdulatokegyébként folyamatosak, legújabban a
katalán kérdés apropó-ján csápolnak, ami tisztán elõrelátható volt.
MindeközbenMagyarország folyamatosan nyújtja a jobbját, legutóbb
OrbánViktor október 23-i beszédében, és kiváló
külügyminiszterünkszámtalan lépésével. Ennél többet nem tehetünk, a
labda az õtérfelükön pattog. Valószínûsíthetõ viszont, hogy a
mérkõzéstaktikáját ismét a „hagyományos nemzeti értékek“, a
sunyítás,gyáva lapulás, a ravasz kivárás határozza meg, a pálya
talajátpedig az el- és fel nem számolt
nemzetiszocialista/posztkom-munista múlt itatja át. Beteg
társadalom, beteg ideológia,beteg politikai rendszer. Ezenfelül
pedig (és ez lenne az elsõ-ként említett akadálya a közeledésnek)
látnunk kell, hogy gya-níthatóan más dimenzióban gondolkodnak és
terveznek, mintmi, mint a V4-ek, igazodási pontjaik meghaladják a
közép-európai szempontokat (orosz-amerikai viszony, Oroszország-hoz
való viszony, amerikai védõernyõ érzete.) És ebben adimenzióban
talán a regionalitás, de a migránskérdés semdöntõ számukra. Ezt
jelzi Iohannis elnök minapi kijelentése is,miszerint Románia nem
osztja a V4-ek nézeteit Európa jövõ-jét illetõen. (Végre egy
õszinte mondat!) Aztán, hogy a nagy,uniós üstbéli fortyogás
folyamatos kihívásait, mindenekelõtt anemzetállamok felszámolásának
szándékát és (némely eset-ben) felsejlõ szétesésének folyamatát -
éppen õk, kiknek agyá-ban kétezer éves nemzetállam, ereiben
piros-sárga-kék vérkavarog - hogyan dolgozzák fel (horribile dictu,
az sem elkép-zelhetetlen, hogy „õsi erényként“ még hasznot is
húznak belõ-le), azt igencsak érdekes lesz nyomon követni.
Felettébb aján-latos tehát az óvatos fenntartás velük szemben.
Persze, azértreménykedünk, hogy (Szijjártó Péter szavaival) náluk
is leesikegyszer a tantusz. Meglátjuk. Meglátjuk?
Talán hosszadalmasnak érzi az olvasó a fentieket, de megér-tõbb
lesz, ha végiggondolja a konkrét következményeket,tanulságokat. Az
eszméknek és érdekeknek ugyanis képvise-lõi, hordozói, nem túlzás -
harcosai vannak, mindkét, jó ésrossz oldalon, és rossz, avagy jó
(?) hír: mi magunk is azokvagyunk, a demokráciának nevezett
társadalmi berendezke-désben mindenki, akinek beleszólás adatik,
magyarán, mindenválasztópolgár. Ne bújjon ki tehát senki a
felelõsség alól, neérezze jogos mentségnek a jól hangzó érvet,
miszerint úgysem tehetek semmit, úgy sincs eredménye a harcnak.
Merteredmény ugyancsak van, itt van mindjárt a legfontosabb,
aszámunkra immár természetes létbiztonság (annak
megannyiösszetevõjével), amit nem lehet eléggé értékelni, Isten
óvjonattól, hogy megtapasztaljuk a rosszat! És nem lehet
eléggéértékelni a nemzetegyesítés terén tett lépéseket! Vagy,
akinekez nem jelent semmit, az vegye számba csupán a puszta anya-gi
gyarapodást. A képlet tehát egyszerû: tovább menni a jóúton, vagy
lerombolni, semmivé tenni minden eredményt. Áll-hatunk mi is a
rossz oldalon, amikor nem vállaljuk a döntésfelelõsségét, és pláne,
ha rosszul döntünk. Vagy állhatunk a jóoldalon. (L. Ágoston András
elemzõjét: A jó út nem az áru-lás… l. 13. oldal) Nagy felelõsségem
van akkor, amikor tisztán-látásomat hagyom elhomályosítani, a
tényeket, a ragyogóeredményeket nem észrevenni, és hagyom a fától
(esetlegesegyéni sérelmektõl, valós hibáktól) az erdõt, a nagy
egészetelfedni. Nem tudják mit cselekszenek, akik (hacsak nem
önösérdekbõl, az legalább érthetõ) hipnotizáltan, kábán követik
aripacsot és elvbarátait, szellem(telen)-társait, a honi
soroso-kat, sutherlanokat, kiknek vágyálma a nemzeti és
európaiérdekek-értékek pusztítása, a nemzeti integráció
szándékosmegakasztása, a valóság feje tetejére állítása - lásd a
korlátlanidegenáradat jónak, szükségesnek minõsítését, lásd az
újabbaljas támadást a külhoni magyarság, a magyar nemzet
egységeellen, a külhoniak szavazati jogának ürügyén. (Jobb helyen
kát-rányba-tollúba forgatnák, ketrecbe zárnák a svindlist,
nagyszerencséje, hogy „fasiszta diktatúrában” élünk. És
igencsakszomorú, hogy immunrendszerünknek eddig nem
sikerültsemlegesíteni e kórokozót.) (A témában – szélesebb
kitekin-téssel – l. Losoncz Alpár írását a 14. oldalon) Súlyos
felelõssé-gem van, ha „civilként“ elbújok a „nem politizálunk”
álszent,jobb esetben ostoba, átgondolatlan jelszava mögé.
Amikorátlépek a közösséget egyben tartó értékek felett,
engedemlelkem kiüresíteni, nincs fülem az igazságra, de meghallom
bül-bül-szavát a hamisságnak, a gonosz pusztító szándékának.Amikor
nem ismerem fel, ki a barát, ki az ellenség.
Elragadott a hév, miközben tudom, hogy olvasóink közt alig-ha
akad egy is, akire az utóbbiak ráillenének, de szörnyû látni,tudni,
hogy sokakra nagyon is. És, ha már úgy alakult, hogylétezik e lap,
létezik néhány ezer olvasója, és szólhatunk, hatnitudunk észhez és
lélekhez, akkor bizony felelõsségünk vannekünk is, szerkesztõknek,
szerzõknek egyaránt. Az adottsá-gok, lehetõségek arányában,
mértékében, de a nem korlátoz-ható minõségre konokul törekedve.
Jelen lapszámunk is ennekszellemében, és legfõbb kapaszkodónk, a
lélek, annak feltölté-se jegyében készült. Hogy sikerült-e, azt az
olvasó dönti el,mint mindig. Reménykedünk…
Fontos év következik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a
Átalvetõ
4 EKOSZ–EMTEVezércikk
-
fent idézett P. Sutherland beismerése, miszerint a
migrációsfegyver egyetlen esetben bizonyul hatástalannak: ha
acélország lakosságának többsége nem mulasztja el kife-jezni
akaratát a külsõ befolyásolási kísérlettel szemben,és akaratának
érvényesítését az általa megbízott hi-teles politikai vezetés
megingathatatlanul felvállalja.Kell-e ennél jobb kortesbeszéd?
Minden eddigieknél súlyosabb következményei lesznektehát
döntésünknek. Magyarország vezetése bizonyított, saját,csonka
országa, a nemzet egésze, és Európa minden lakójaelõtt, nem is
akármilyen – nem túlzás: kontinentális – hatással(bizonyíték rá
Brüsszel tombolása), mutatva a helyes utat, ésajánlva a folytatást,
õrizve a magot a hó alatt. Csak el kell aztfogadni: óvni, ami
eleinktõl maradt, a dudvákat körülöttünk ésmagunkban irtani, és
szántani, vetni kell újra és újra, hogy uno-káinknak is maradjon
óvni valója. Így aztán az ország, a nem-zet, és most már az egész
kontinens jövõjének alakulására leszhatással e döntés. A
szakralitás, az örök értékek (Isten, haza,család, függetlenség)
védelmezõinek kell további felhatalma-zást adnunk a munkához, és –
igen, a harchoz.
Jelen írásom készen állt, amikor (november 12-én) elhang-zott
Orbán Viktor és a többi jeles vezetõ beszéde a Fidesztisztújító
kongresszusán. Úgy érzem, szavaik megerõsítették,igazolták az itt
leírtakat, miként megrendítõ erejûek a lapszá-munkban
Erdélyieknek–magyaroknak szalagcím alatt közöltekis. Így hát tiszta
szívvel állíthatom: kötelességünk felsorakoznimögéjük, mert
szükségük van ránk, bizalmunkra és hitünkre.Jól állunk, erõsek
vagyunk, tegyünk róla, hogy azok is marad-junk. Ha lehet, még
erõsebbek, jobbak, tisztábbak. Akinek pe-dig hang adatott, az
szóljon, kongassa a harangot, Csíki Andrásköltõnk szavaival:
„…kongassunk hitet és reményt,/ messze,templomfalon túlra/és a
lélek mérhetetlen mélyére!”
Áldott karácsonyi ünnepeket, világossággal átszõtt újeszten-dõt
kívánunk hûséges, kedves olvasóinknak, szeretettel
Kövesdy Pál
(Az írást november 18-i választmányi gyûlésén az EKOSZ magá-énak
fogadta el.)
2017. december
EKOSZ–EMTE 5Vezércikk
Fentiek eszmeiségét a mûvészi tömörség fejezi ki igazán. Álljon
hát itt néhány ihletõ sor....
Lõrincz József versei
Nincs elég fényÉs növekednek az árnyak,
Az égei tetõn tüzet fogott koronájaEgy matuzsálemi fának.
Lángol, szikrát, füstöt, üszköt ontvaA tölgy, s elvágódik bele a
horizontba.
Vörösre vált át nyugaton a kék, S koromként hull az éjszaka
fölénk.
EsélyA tükör is a te szemeddel lát.
Hogy vennéd észre enmagad árnyékát?!
Székely szántóSzejke fölött két madár szánt.
Ekéjük az idõ nyomja.Emlékezõ nyomot húznak
Eróziós homlokomra.
Lángol kilenc székely kapu, Lengyelfalvát tûz emészti,Kilenc
tûzkarikán átmész,
S épp Orbán Balázsnál érsz ki.
Munkálkodtál: enképükreFormáltak a dolgok téged.Elszállott a két
madár is.Az eke lett örökséged.
Szántani. Vetni kell újra,Eleinktõl, ami maradt.
Hol a fenyõ délcegen áll:A homlokon. S homlok alatt.
(Elõzõ, szeptemberi lapszámunk hátoldalán Lõrincz József
keresztnevét tévesen Lajosnak írtuk. Elnézést kérünk.)
Csíki András
Harangavatásra, NyárádszeredábaHa mégis úgy: a zavaros
beszédek kora lejár s nemszántanak se szóval, se
véresrekorbácsolt lovakkal temetõt;
ha mégis úgy: a Nyárádbanferedõ augusztus nem hagyja
szõlõnket éretlenül s értetlenülnem maradunk a káosz
kisülésekor;
ha mégis úgy és épp ezért:harangozzuk egybe, ki
Istennel tartja tekintetétés kérdi-feleli a sietõ éveket;
ha mégis úgy és épp ezért:kongassunk hitet és reményt,messze,
templomfalon túlra
és a lélek mérhetetlen mélyére!
Az EKOSZnyilatkozata
Az Erdélyi Körök Országos Szövetsége, mint az anyaor-szág
legnagyobb, 15 tagszervezetet tömörítõ erdélyigyökerû civil
szervezete, felsorakozik országunk kor-mányának nemzet – és az
egész Európai Uniót mentõpolitikája mögé. Úgy gondoljuk és érezzük,
hogy aglobalista erõk kontinentális és honi bérencei
általMagyarországon folytatott erkölcs- és
szellemrombológyakorlatával szemben kötelességünk saját
eszközeink,lehetõségeink mértékében segíteni kormányunk
tisztaszándékú és messze tekintõ, bölcs politikáját.Az EKOSZ
választmányi ülésének 2017. november 18-ihatározata nyománDr.
Szekeres Sándor elnök Dr. Kövesdy Pál t.b. elnök
-
Adventi levél 2017Drága Barátaim!
A nemzetként való megmaradásunkat veszélyeztetõ történel-mi
fejlemények immár nem csak a magyarságot fenyegetik.Ebben az örök
várakozásra kényszerítõ helyzetünkben, amelymondhatni létformájává
dermedt a magyarnak, újabban sors-társak is felsorakozhat(ná)nak
mellénk, a veszedelem mérté-kéhez képest viszont ennek csupán
szerény jeleit észlelhetjük.Mi több, közvetlen szomszédaink, kik a
trianoni átok pszichó-zisának visszáját szenvedve féltik minden
várakozáson felüligyõzelmük gyümölcseit, nem látják a fától az
erdõt. Az immá-ron indokolatlan félelmeiktõl (is) hajtott
homogenizációsvágy, amely az orgazda örökös szorongását idézi,
kioltja avalódi veszélyt felmérni hivatott képességieket. Így csak
nagyonnehezen tudunk szövetségesekre lelni. Várakozásaink
közepet-te pedig ez lenne az egyik igen fontos és nélkülözhetetlen
kíván-ság.
De seperjünk csak a saját portánkon. Hiszen a
legvisszata-szítóbb, a külsõ veszedelmeket hatványozó ártó erõ
belülmûködik. Kívülrõl táplálva, de mégis a belõlünk sarjadt„mégis
magyarok” jóvoltából. S mi Dsida Psalmusának türel-mével viseljük
ezt. „Ha gyilkos is, magyar!”
Még nagyobb veszedelem azonban az, ami bennünk rejtõz-ködik. A
sokaságban. Abban, amely tehetne csodadolgokat,de ehhez hiányzik
belõle valami. Ha volt is, mára kiölte azt aneoliberális szellemû
fogyasztói társadalomként mûködõ csa-lóka világ, amely az önzés
piedesztálra emelésével talán akádári puha diktatúránál is nagyobb
rendet vágott a tudatunk-ban. Mirõl van tehát szó?
Most fejeztem be, és reménykedem annak a könyvnek akiadásában,
mely a kolozsvári Hitel folyóirat-nemzetpolitikaiszemle csodálatos
nemzedékének gondolatait hozná közel azérdeklõdõ és gondolkodni
akaró közvéleményhez. Õk pedigSzéchenyibõl indultak ki, az õ
önvizsgálatot hirdetõ szemléle-tébõl. Szerinte a nemzetet szolgálni
csak zarándoki alázattallehet. Ez az üzenet elsõsorban a
politikusainkhoz szól.
Sokszor emlegettem már és több formában leírtam, de úgyérzem,
most van ideje annak, hogy várakozásaink és elvárása-ink
hangoztatása közben megnézzük ennek az éremnek amásik oldalát
is.
Ugyanis az örök választópolgár oldaláról vizsgálódva
nyil-vánvaló, hogy a fenti elvárás legnagyobb akadálya éppen az
aztgyakran hangoztató választó. Mert ez az elvárás érvényes min-den
egyes magyarra. Szabó Dezsõ nyomán mondhatjuk, hogymindannyian
felelõsek vagyunk mindannyiunkért, tehát sze-mélyünkben is van
nemzetszolgálati feladatunk. A nemzetpo-litikát mellõzõ bármely erõ
pedig ennek hiányára építhet a leg-biztosabban.
Történelmi tapasztalat és megannyi irodalmi olvasmánysegít
abban, hogy tudjuk: mióta választások léteznek, a hordó-szónokok és
a csapra vert hordók fõszereplõk voltak a nemzetsorsát irányítók
kiválasztásában. Az egyik élmény a közelmúlt-ból az a bizonyos
egyszeri 19 ezer Ft volt, amely eldöntõ siker-rel vezette félre a
nyugdíjasok egy részét.
Mikor e sorokat írom, zajlik az újabb nemzeti konzultáció.
Vitatják értelmét és célját jobbról-balról. De ha arra
gondo-lunk, hogy társadalmunkban milliós nagyságrendben élnek„mégis
magyarok”, olyanok, akiket nem érdekel közös sor-sunk, vagy akiknek
szellemi horizontja nem terjed a veszélyér-zet megszabta határokig,
akkor beláthatjuk, hogy a szemeknyitogatásának feladata milyen
fontos.
Adventi levelet olvastok, és évtizedek óta sem juthattam eloda,
hogy az égi várakozás tiszta és világos reménysége, ponto-sabban
bizonyossága mellett ne kényszerüljek ama földivelkapcsolatos
magyarázkodásokra.
Most azonban minden eddiginél nagyobb a tét. Ugyanishitünk
szerinti biztos reményünk otthonát, keresztény egyháza-inkat és
keresztény kultúránkat próbálják eljátszani az eddigitörténelem
talán „legtörpébb”emberei.
Pedig minden lelki-szellemi elõkészítés ellenére is
könnyenfelismerhetõ (kinek a tudás, kinek a tapasztalat szintjén,
sfõleg együtt), hogy a lehetetlent szervezõ erõk égõ olajat
kever-nének össze a tiszta vízzel. Munkálkodásuk az aranycsinálókma
már mosolyra ingerlõ igyekezetére hasonlíthatna, ha nemrejlene
benne egy egészen más dimenziójú kockázat. Mi több,a biztos
pusztítás veszedelme.
A lenni vagy nem lenni elcsépeltnek tûnõ nagy kérdése ma
–világ-, kontinentális- és nemzeti méretekben is – felettünklebeg.
De lehet-e világvége emberi erõbõl? A legfelsõbb akaratmeddig
engedi a gonosztól ösztökélve feszegetnünk emberihatárainkat?
Ez az a pillanat, amikor az égi várakozás bizonyossága min-dent
felülmúló erejével képes eligazítani minket.
Ismét itt van az advent, és ismét elmélyültebb gondolkodás-ra
ösztönzi az embert. S a kevés szóval is világosan láthatóváváló és
erõt adó isteni perspektíva segíthet abban, hogy még olyhatalmas
földi szorongásaink oldódhassanak.
De áll az örök intés igazsága, melyet a népi emlékezet
köz-mondásossá tett: segíts magadon, s az Isten is megsegít!
Tehátfeladatunk nem a passzív várakozás, hanem a jövõt
munkál-kodással elõkészítõ aktív részvétel, az ajtók kitárása a
kegye-lem elõtt. Feladat, amely a költõvel szólva: „nem is
kevés”.
Az, ami ma a világban és itt, maradék kis hazánkban törté-nik,
emberi mércével mérve történelmi pillanatok sorozata.Ezeket a
történelmi pillanatokat történelmi tettekkel kell emlé-kezetessé,
vagyis sikeressé tennünk. Ehhez a legelsõ lépés az,hogy felelõsen
döntsünk döntéshozóinkról.
A következõ idõszak errõl szól, de nem csupán errõl. Mert
azegyéni felelõsség, az örökös várakozók hétköznapi cselekede-tei,
egész életük szolgálattá nemesítése éppen olyan fontos,mint az,
hogy választott vezetõinket Széchenyi üzenete hassaát, és
munkájukat képesek, legyenek „zarándoki alázattal”végezni.
Szerencsések vagyunk, mert tudjuk, hogy égi
várakozásunkbizonyossága felment a legnagyobb félelem nyomása alól,
ésszerencsésnek nevezhetjük magunkat azért is, mert ama
földi,emberi léptékû várakozásunk közben van iránytûnk, olyan,amely
a helyes irányt mutatja. Ez pedig a magyar nemzet, amagyar haza, a
magyar megmaradás szolgálata.
Legyen tehát kétszeresen áldott ez az adventünk is, adjonerõt a
munkához és éleslátást a zavarkeltés közben, s legyenminden
félelmet és szorongást feloldó a ránk váró idei kará-csony és annak
örömüzenete.
Szász I. Tas
Átalvetõ
6 EKOSZ–EMTEAdvent
-
2017. december
EKOSZ–EMTE 7Advent
Az alapgondolat: Aki az igazságból való, azt
elõbb-utóbb keresztre feszítik... „Volt az életemnek egy
pillanata, amikor úgy éreztem,
hogy ami elmaradt, azt be kell pótolni, helyére kell tenni.A
dolgoknak a helyükre kell kerülniük. S miután engemreformátus
hitben kereszteltek – és ez így van jól, úgygondolom, az ember
legyen az, ami, ezért amikor az a pil-lanat eljött, akkor
konfirmáltam. A konfirmálás a mi meg-gyõzõdésünk szerint életre
szóló fogadalomtétel, ahol azembernek világosan választ kell adni,
hogy mi végre istekinti magát kereszténynek.
Úgy fogalmaztam, amikor a konfirmációm elérkezett,hogy nem
tudtam mindig, de mindig éreztem, és ma márbiztosan tudom, hogy
eddig is velem volt az Isten, akkoris, amikor nem figyeltem rá, és
nem tudtam, és azértteszem ezt a fogadalmat, hogy ez ne is
változzon meg,maradjon velem, sõt ne csak velem, hanem azokkal is,
akikszámomra fontosak, és akiket szeretek.
Így jutottam el a konfirmációig. Azóta annak a mondat-nak a
jegyében próbálok élni, meg végzem a munkámat,amit úgy hívnak, hogy
az Isten dicsõségére és az emberekjavára élni. Amit le tudok
fordítani a szakmánk nyelvére is,ami úgy hangzik, hogy nekem az
országot kell építenem,kis o-val, az országot, ami a magyar nemzet
evilági orszá-ga, és nagy O-val is, Isten Országát, és ez a
magasabbrendû célja és értelme annak, amit teszek.”
Dr. Orbán Viktor
Gondolatok SzentesténMeghitt otthonában áhítatos ünnepre ül
össze a család.
Ami gyarló és esendõ az emberben, kívül maradt a falakonezen a
szent estén, amikor a Megváltó születésének misztéri-uma a valóság
megremegtetõ képével tölti be a szíveket ésmeggyúlnak a gyertyák az
örvendetes, boldogságos hírre:Krisztus megszületett! Hitves a
hitveshez, szülõ a gyermeké-hez, gyermek a szülõhöz fordul ezen az
estén, és megtisztulttekintetükben a karácsonyi ünnep mély erkölcsi
és lelkijelentése csillog.
A keresztény családnak mindenkor a legbensõségesebbünnepe volt a
karácsony, mert a gyermek Jézus isteni külde-tésén kívül a
családias érzés legerõsebb kapcsának, a gyer-meknek õsi kultuszát
is ünnepli a betlehemi Kisdedben.
Ezen az estén feledjük el minden sérelmünket, mindenbánatunkat,
sok-sok sebünket, ezen az egy estén legalább neidézzük fel fájó
emlékeinket. Hessegessük el az élet minden-napi zûrzavarából felénk
zúduló rémeket, ringassuk bele szí-vünket egy szebb, biztatóbb
holnap ígéretes, igézetes ábránd-jába. Higgyük, hogy egyszer mégis
megtalálja az emberiség aKarácsony égi jelekkel sugárzó lelkét: a
Békességet. Mert ezaz egyetlen szó minden krisztusi tanításnak és
minden krisz-tusi kínszenvedésnek a foglalata. Krisztus azért halt
meg,hogy békesség legyen a földön.
Békesség az embereknek, békesség a családnak, békességa
nemzetnek, békesség a világnak! És íme, talán soha annyibékétlenség
nem dúlta a föld népét, mint jelenleg.. Elborultlélekkel,
felszakadó sóhajjal, az emberi méltóságban meg-rendülten kérdezzük
mindnyájan: hogy lehetséges ez? Miértrombolnak, dúlnak értéket,
lelket?
Karácsony szent estéjén fohászkodnunk kell, hogy az iste-ni
parancsról soha senki ne feledkezzen meg: békesség azembereknek,
békesség a sokat szenvedõ székely, magyarnépünknek, békesség minden
jóakarónak!
Gálfalvi Gábor életmûdíjas ny. ig.
tanítóSzékelyföld-Erdélyország
„Jóllehet az emberek nagy része és a politikumnem kötõdik a
vallásos hit teológiai és hitéletirítusaihoz valamint elõírásaihoz,
ugyanakkor azeurópai örökség erkölcsi értékeit (a
jóságot,becsületet, igazságosságot, az emberi méltóságtiszteletét,
a békét és így tovább) a társadalomélete és mûködése javára
zsinórmértéknek tartja,ami olyan mágneses erõtér, amely, ha
egyszerkimerül, nem lesz merre mutasson az európaiemberek
iránytûje, és akkor iszonyatos dolgoktörténnek majd az
emberiséggel, rosszabb azatombombánál és a koncentrációs
táboroknál”.
(Részlet Werner Karl Heisenberg Nobel-dijasfizikus 1975-ben
Budapesten megjelent A részés az egész címû munkájából)
Wass Albert
A hontalanság hitvallásaHontalan vagyok,
mert vallom, hogy a gondolat szabad,mert hazám ott van a
Kárpátok alatt
és népem a magyar.Hontalan vagyok,
mert hirdetem, hogy testvér minden ember,s hogy egymásra kell
leljen végre egyszer
mindenki, aki jót akar.Hontalan vagyok,
mert hiszek a jóban, igazban, szépben.Minden vallásban, és
minden népben
és Istenben, kié a diadal.Hontalan vagyok,
de vallom rendületlenül, hogy Õ az út s az élet,és maradok ez
úton, míg csak élektöretlenül hittel ember és magyar.
(1947)
-
2017. szeptember 30.
A megbocsáthatatlanrólRohanunk egy nyugtalanító õszbe, és
bármerre járok, a
beszélgetéseket a bizonytalanság, szorongások,
kérdõjelekjellemzik. A legutóbbi napokban a migráció mellett
Észak-Korea is visszatérõ téma. Vagyis az emberek gondolkodnakés
félnek.
Lesz-e harmadik világháború, kérdezi az egyik, a koreaidiktátor
„elment eszét” emlegetve. Igen, ez is egy fenyege-tõ veszély, de a
rettegett háború a migráció formájábanmár elkezdõdött.
S a válasz, mint annyi más esetben a migrációt
segítõpolitikusokat is az „elment eszûek” közé sorolja.
Pedig… pedig, távolról sem errõl van szó. És ez benne
aveszedelmes és tragikus egyben. Mert az alig látható
„hát-térhatalom” ismeretlen emberei, az elõretolt Soros György,vagy
az általa fémjelzett és ki is jelentett terveket végrehaj-tó nyílt
puszipajtásai nem mentegethetõk elmebeli állapo-tuk
megváltozásával.
Erre nagyon figyelnünk kellene, hiszen a valódi veszedel-met
éppen az jelenti, hogy ezek nem elmeháborodottak. Sbár szellemi
képességeik nem egyformák, hiszen egy vesze-delmesen ravasz Merkel,
vagy egy pojáca Junkers is felelõstetteiért. Szó nem lehet
elmebajról vagy a képességek teljeshiányáról. Iskolázott, s bár
más-más úton és okból hatalom-ba került, de döntésképes emberek õk.
Egyszóval: tudják,hogy mit cselekednek, ami egyben azt jelenti,
hogy nincsszámukra megbocsájtás.
Ha a hazai porondot figyeljük, itt is hasonló a helyzet.Az
ellenzék kerítésbontó és menekülttelepítõ, a migráció
veszélyeit minden bizonyíték ellenére tagadni képes embe-rei
ugyanazokkal az információkkal bírnak, mint azok, akikfelelõs
döntéseikkel eddig megvédték az országot.Ráadásul az ezekbõl fakadó
következtetések levonásáraszintén képesek. Tudják, hogy milyen
következményeilehetnek egy migránstömeg befogadásának, látják a
világotelárasztó terrort, és azt is volt kitõl megtanulniuk hogy
mitjelent az iszlamizáció. Mégis, az Európa megsemmisítéséretörõk
uszályához szerzõdtek. Sajnos a tudatlanság, a félre-vezetõ
információk és az indulatok képesek tömegeket állí-tani mögéjük.
Eddig ezt nevezték hazaárulásnak, vagy akára kontinens
elárulásának. Õk azonban ennek ismeretébenis mennek elõre és
gyûjtenék elvakított híveiket.
Hogy miért? Vajon csupán, mert számukra nincsen haza,sõt nincsen
Európa sem? Elképzelhetõ, hogy rövidtávúérdekeik elégségesek
mindezt elfeledni? Egy új õrült világ-program titkos harcosai
lennének?
Bármelyik is legyen ezek közül az igazság vagy bármimás, nem
õrültek, nem felmenthetõk, tetteik nem megbo-csáthatóak. Az õket
jellemzõ megfelelõ szót ki-ki ideillesztheti.
2017. október 1.
„A helység temploma”Bepótolhatatlan ûr-e az az ismerethiány,
amely a mai
magyar társadalmat (reméljük nem sokáig) jellemzi Trianonés
következményei, az elszakított magyarság sorsa, léte ésholléte,
illetve a határokon túl maradt magyar értékek dolgá-ban? Ennek
ezernyi szomorú példájával találkozhatunk ahétköznapokban, s aki
erre jogosan érzékeny, bizony hason-ló gyakorisággal keseredhet
el.
A jelenlegi magyar kormány mindent megpróbál tenni ezellen, de
amiképpen a feledés homályát jó 70 esztendõbocsájtotta ránk, úgy a
megvilágosodás is csak fokozatosanlesz majd észrevehetõ.
A reformáció 500. évfordulója is jó apropója volt a
kézzel-foghatóan megnyilvánuló szolidaritásnak, a
segítségnyújtás-nak Erdély magyarjai irányába. A kormányküldöttség
napo-kig járta az ünnepségek és avatások színhelyeit, a
kormányfõpedig irányt adó gondolatokban gazdag beszédeket
mondott.
Jómagamat, mint a Farkas utcai templomot közel 40 évenát
látogató és ott konfirmált kolozsvárit, mint az egykoriReformátus
Kollégium (utódiskolájának) érettségizettjét,ennek az utcának a
szelleme, a genius loci örökre rabulejtett. De ezzel így van ma még
az erdélyi magyarság nagyrésze is.
Hiszen az elsõ erdélyi egyetem, aztán az újabb kori, a fõvá-ros
utáni második magyar egyetem, az elsõ magyar kõszín-ház,
Misztótfalusi nyomdájának épülete, Apáczai vagyAletta van der Maat
emléke, az 1959-es egyetemegyesítésmártírjainak emlékezete, és még
sok-sok egyéb köt ehhez ahelyhez, amelyet nyugodtan nevezhetünk
magyar történelmiemlékhelynek. Ennek is legfõbb jelképe a mostanra
csodála-tosan restaurált, a város szülötte, Mátyás király
rendeletenyomán épült Farkas utcai templom. Akár a Fadrusz
alkottaMátyás szobor, ez a hatalmas háromszögletû homlokzat s
azelõtte álló Szent György szobor is ezernyi formában
láthatókönyvekben, filmeken, televízióban.
A templomban lezajlott, s a Duna Televízió által
végigszínvonalasan közvetített felemelõ ünnepségrõl tudósítva,
aKossuth Rádió krónikájában az esemény helyét így jelöltékmeg:
Kolozsváron, a helyi református templomban.
Jelentéktelennek tûnõ apróság, de mint cseppben a
tenger,felismerhetõ benne az ismerethiány, a közömbösség, a helyés
az ügy fontosságának hiánya.
Igen! Tudom, hogy ez túlérzékenység. De, miközben eled-dig
folyton a szomszéd népek érzékenységével voltunk elfog-lalva, miért
ne lehetnénk mi is érzékenyek? Legalább sajátmagunkra. Miközben a
templomhoz évszázadok során hoz-zátartozó kollégium egyik késõbbi,
de az sem kevesebb mint115 éves épületét a benne mûködõ román
iskola diákújságjaõsi román iskolaként emlegeti. Nagyapám
vagyonának egyrészét adta felépítésére. Már apám is ott
érettségizett.
Kolozsváron egyébként még öt jelentõs református temp-lom van,
közülük egyet Kós Károly, egyet pedig Makovecz
Átalvetõ
8 EKOSZ–EMTENapló
Szász István Tas naplójegyzetei
-
Imre tervezett, a városhoz tartozó Szászfenesen pedig
OrbánViktor most avatta fel a gyönyörû új református templomot.
Nagyon szeretném, ha a Farkas utca és annak temploma,legalább a
szíveinkben, nemzeti emlékhelyet jelentene min-den magyarnak.
2017. október 5.
Ideje van a gondolkodásnakMost, amikor mindennél világosabban
látható az egész
kontinensünket fenyegetõ veszély, amikor az egyre bizonyo-sabban
nevezhetõ akár végveszélynek is, hiszen a kontinensnem rendelkezik
a legminimálisabb immunitással sem, ami-kor saját õrült
önfeladásukban követelik tõlünk a szolidari-tást, amikor saját
bûneik végzetes következményeinek elvi-selésében kérik az együtt
érzõ áldozatvállalást azoktól, aki-ket többszörösen cserbenhagytak,
azoktól, akiket éppenezenközben akarnak kétsebességesnek nevezett
félgyarmat-nak berendezni, gondolkodásra bíztatjuk az erre
képeseket.
Csak annyit kérnénk minden magyartól, a szomszédnépek minden
fiától, minden európaitól, hogy gondolkod-janak. Ha birtokában
vannak a legalapvetõbb történetiismereteknek, ha él bennük még
szikrája az eredetilegeurópainak nevezett keresztény kultúrának és
erkölcsnek,akkor… és természetesen, ha félre képesek tenni
indulatot,elõítéletet, gyávaságot, önös érdeket…
De képesek-e?Milyen sokatmondó, hogy Európa legnagyobb vesztese,
a
magyar áll legközelebb a józan ész diktálta gondolkodás-hoz.
Vagy lehet, hogy éppen ez a természetes, hiszen a tör-ténelmi
tapasztalat tudatosan, de a történelmi következmé-nyek tudat alatt
is erre predesztinálják.
Ha megnézzük itthon azokat, akik nem így vélekednek,valamennyien
valamilyen indulatkeltéssel ható ideológiá-nak, alantas
gyûlöletnek, beléjük maródott elõítéleteknekvagy a hallgatás
cinkosságának rabjai, s mindezek valóságosérdekekkel is
összefonódnak.
Ha a szomszédokat vizsgáljuk, õk nem látják a fától azerdõt.
Minden vágyuk a homogenizáció, az egységes nem-zetállam és a
nemzetállamokat fenyegetõ legkonkrétabbveszély ellen sem hajlandók
õszinte és a múltat lezáró, újjövõt feltételezõ összefogásra. Pedig
ez a legfõbb érdekkelszövõdhetne össze. A megmaradás
reményével.
Ha Európa nagy nemzeteit, a magállamokat és a velükegy követ
fújó „boldog” kisebbeket vesszük szemügyre, ottegy tudatosan
átnevelõ magvetés évszázados folyamatánakaz aratását élik meg
napjainkban. Az önfeladás õrült lendü-lete tehetetlenül hajtja õket
a közös vég felé, miközbenmegvetéssel néznek le ránk, a vérünk és
fogyásunk áldoza-tával szerzett gazdagságuk piedesztáljáról.
Ideje van a gondolkodásnak és még inkább a cselekvés-nek. Az
ellenfél hatalmas, a feladat történelmi jelentõségûés nagyságú, a
szándék él, de az erõ kevés.
Mi marad hát más, mint a hasonló malomkövek köztõrlõdõ, egykor
nemzetünket a jövõnek átmentõ ErdélyNagy Fejedelmének kedvenc
bibliai idézete: „Ha Istenvelünk, kicsoda ellenünk?”
2017. október 09.
Fiatalokkal vitatkozvaRitka alkalom manapság, de elõfordul, hogy
beszélgetve
és a haragot kizárva vitatkozgassunk közelállókkal és
távo-labbiakkal gondjainkról és kérdõjeleinkrõl. Ilyen alkalom-nak
voltam részese a napokban, döntõ többségében fiataloktársaságában.
S ez külön jelentõséget ad ama vitatkozóbeszélgetésnek.
Hogyan is látják közülük egyesek magyar (és azon túli, deattól
elválaszthatatlan) világunkat. Hosszú helyzetfelvázolástalán
felesleges is. A társaság vegyes volt, de kivétel nélkülértelmes,
nyílt fiatalok többsége, meg néhány idõsebb, ta-pasztaltabb
hozzátartozó alkotta.
S hogy máris vágjunk a közepébe, az elsõ témát tálalom.
Magyarországról sokan mennek külföldre, szólt a felvetés,
s a tág baráti kört ismerõ fiatalok szerint azoknak feleelmenne,
sõt a távozók fele nem is akarna hazajönni. Vagyisszándéka szerint
fiatalságunk egynegyede? Ha túlzott is ésrétegjellegû e
magánfelmérés (fõleg egyetemisták és fiatalértelmiségiek körét
érinthette), mégis ijesztõ. Ami számom-ra ezt tetézte, hogy mint
melléktéma felbukkant a legszomo-rúbb: Ez egy ilyen ország! Ide még
a migráns sem akarjönni!
Ellenvetéseimre, mely szerint innen mennek el statisztika-ilag a
legkevesebben, a válasz az volt, hogy vajon a statiszti-ka a
feketemunkásokat számolja-e? Arra, hogy a migránsoda megy, ahol
ígéret szerint többet remélhet, nem érkezettválasz. A vita
zûrzavarában az nem tisztázódik, hogy szerin-tük akkor miért nem
akar a migráns idejönni. Vajon a siva-tagi eligazítóban
el-magyar-ázzák neki, hogy itt egy Orbán-diktatúra van? Ez az
egyedüli pocsék hely? Menjen ademokratikus országokba? Azokba a
demokráciákba, ame-lyekhez hasonlót próbáltak hozzájuk exportálni,
de ennekeredménye – egyebek mellett – éppen az lett, hogy
elmene-külnek onnan? Ezért van az is, hogy még ha kvóta-alapon átis
irányítanák õket ide, azon nyomban visszamennének avágyott
demokratikus helyekre? De akkor mivel magyaráz-ható, hogy más, nem
ily pocsék országokból is eltûntek (finnvagy cseh példa), és miért
nem ilyen sötét hely az összestöbbi poszt-KGST ország, ahova
szintén nem mennek a másáltal meghívottak?
S itt ismét egy érthetetlen bakugrás következett a logiká-ban.
Ugyanis a témát hirtelen lezárva a fõ vitapartner – fel-tehetõen a
migrációs politikára célozván – kijelentette, hogyOrbán populista.
Sajnos az adott körülmények között nemlehetett ezt jobban
kivesézni. Hiába próbáltam szólni, sza-vam elhalt a vita
kavalkádjában. Pedig azt kíséreltem volnameg elmondani, hogy
mekkora trükk ez a populista vád,amely minduntalan felmerül. Ennél
már csak a polkorrekt-ség nagyobb ötlet. Ugyanis, ha ennek logikája
mentén hala-dunk, akkor minden olyan, ami a nép, a populus javát
óhaj-taná szolgálni, az populizmus. Vagyis egy ideális
ideológia,vagy egy ideális kormány, amely a választók, a nép
javátakarja, az ellenzéki oldalról azonnal megkaphatja a populis-ta
jelzõt. Ha errõl beszél, akkor szóban, ha ezért tesz,
akkorcselekedetben, tehát bizonyára még gondolatban is az.
2017. december
EKOSZ–EMTE 9Napló
-
Akkor tehát mit tegyen, hogy ne legyen populista? Vajonnem az a
feltétele a valódi populizmusnak, ha szóban hirde-ti és tetteivel
meghazudtolja? Nos, kik voltak azok, akikennek a feltételnek
megfeleltek? A jelenlegi kormány? Az,amely gondol, kijelent és
megvalósít? És természetesenannyit, amennyit lehet, még ha ez
népszerûségének a rová-sára is megy. (Kiemelés a szerk.-tõl.)
Ez a vádaskodás különleges jelentõséget kap egy
veszély-helyzetben, akkor, amikor egy kormány történelmi
fontossá-gú harcot folytat szuverenitásunk, hagyományos
létformánk,megmaradásunk védelmében. Ha ebben nem támogatjuk,hanem
ennek a számára kötelezõ feladatnak az ellátásátpopulizmusnak
nevezzük, nagy terhet helyezünk vállára ésveszélyeztetjük az egész
nemzetet. Arról már nem is beszél-hettem, hogy ilyen helyzetben
milyen ellenzéki politika ésmilyen társadalmi hozzáállás volna
természetes.
Az ellenzék azonban az adott körülmények között mégiscsak a
hatalmat akarja, és bármi áron, s ha kell, a fiatal lel-keket és
szellemeket is megkísérli megnyerni tetszetõsnektûnhetõ
áligazságainak. Persze ez itt a nagy bökkenõ, mert afelelõsen
kormányzó hatalom csak a reális korlátokon belülcselekedhet, a
valódi populista ellenzéki ígérgetõnél meghatár a csillagos ég.
Mivel nincs kormányzási tervük vagyarra alkalmas erejük, ha már nem
találnak hibát, akkor asikerre próbálnak ráígérni. Naponta
tapasztaljuk ezt (…)
Aztán megpróbáltam a legfõbb és reális veszedelemreterelni a
szót. Ezzel pedig ismét egy könnyen felállíthatócsapdát kellett
kerülgetni. Mit jelent a migráció, ezúttal aziszlám és a kormány
viszonya, a kontinens iszlamizációjánakveszélye fényében. Jeleztem,
hogy minden eddiginél fonto-sabb kérdéshez érkeztünk. Hatalmas,
talán már alig elhárít-ható veszedelemrõl van szó. S ha itt is
populizmust emlege-tünk, akkor mit tehetne egy populizmust
elkövetni nemakaró kormány? Hiszen ha megvéd a veszedelemtõl,
akkorpopulista, ha pedig nem, akkor majd találnak más csomót
akákán, miközben történelmi bûnt követ el, s végveszélybesodorja a
nemzet mindkét oldalát.
Az iszlám elbírálásának is érdekes oldalával ismerkedhet-tem meg
ezekben az ifjú körökben. Orientalistákra hivat-kozva (…) a válasz
az volt, hogy a Corvinus egyetem voltrektora a legnagyobb szakértõ,
és õ még nem szólalt meg aziszlám ügyben! Tehát nincs veszély.
Arról már nem volt idõszót ejteni, hogy ez a szakember és sok
európai társa mértnem szólal meg. Akár pro, akár kontra. Mi lehet e
mögött azóvatos magatartás mögött. Ez azonban az
összeesküvés-elmélet veszélyes területe. A kérdõjel tehát
maradt.
Számomra, mint hívõ kereszténynek fájó volt, amikor aziszlám
lényege körül keresgélve megjegeztem, hogy az egyMohamed nevû ember
életpéldájából csinált törvényt,melyet életformává szakralizált, és
egybeterelte az államotés a vallást. A válasz így szólt: Jézus is
csak egy ember volt.A Szentírás és a Korán közti hatalmas
különbséget magya-rázó kísérletem beleveszett a hangzavarba. A
szabadonválasztható hit és a parancsok közti különbséget
próbálvánmagyarázni még hallottam, hogy: na és a
tízparancsolat?Aztán a régmúltban tévedt el a vita, és
anakronisztikussávált. A máig változatlanul agresszíven mûködõ
iszlám védel-mében a kereszténység történelmileg régen
meghaladottbûneit hánytorgatták fel.
Búcsúzásul már csak figyelmeztetnem maradt idõ, hogy asok vitára
ingerlõ téma takarásában ismerjék fel a közösnagy veszélyt, és
gondolkodásunkba építsék be az egészsé-ges veszélyérzetet. Ez talán
segít jobban megkülönböztetniaz igazinak látszót a valóditól.
Sajnos a fiatalságra jellemzõ mindenkori ellenkezni
akarómagatartás mindenkor az aktuális hatalom ellen irányul. Eza
sok esetben elõrevinni is képes erõ ebben a kontextusbana ma
kormányozni és hatalmas veszedelmekkel küzdeniegyedül képes magyar
politikai erõ ellen hat. Az ellenzék afiatalság forradalmi
természetére, amióta parlamentárisdemokrácia van a világon,
mindenkor számíthatott és épít-hetett. Esetünkben is ezt teszi, és
sokaknál eredményesen.Ha akadnak, akik átlátnak a szitán, akkor is
van még veszély,mert új és ki nem próbált, ravaszul mégis az
ellenzék vitor-láját dagasztó kezdeményezések születhetnek
(születtek).
Tökéletes politikai erõ még nem volt, tökéletes kormánysem. Mai
vezetõink sem állítják ezt magukról. De most, ami-kor a nemzet
létkérdéseirõl van szó, a kísérletezésnek, aminket kerülgetõ közös
veszedelemnél kisebb jelentõségûügyekrõl szóló, hatalomszerzõ
vitáknak sem lehetne helye.Soha nem volt nagyobb szükség a
konstruktív ellenzékiség-re. Észre kell venni, merre van a fõ
csapás iránya. Mindenerõt erre kellene összpontosítani mindkét
oldalon, és az ezellen hatót kikapcsolni. Sajnos ettõl nagyon
messze vagyunk.
Ez a vita ismét arról gyõzött meg, hogy a fiatalság
körébenszükséges lenne a szemek általuk is érthetõ és
elfogadottmódon való nyitogatása.
Átalvetõ
10 EKOSZ–EMTENapló
Jelen számunk ábráit a magyar szecessziós építészet és
üvegfestészet remekeinek jegyében válogattuk
-
A demokácia ma a leggyakrabban használt kifejezés apolitikai
megnyilatkozásokban. A szó magyarra fordítva:népuralom. Minden más
nyelvben is ugyanezt a fogalmatjelöli. Ennélfogva általánosan
elfogadott nézet, hogy azuralmi rendszerek között ez a
legmegfelelõbb, mert kifeje-zi a többség akaratából eredõséget.
A nyugati országokbeli elfogadottsága bõ kétszáv évretekint
vissza, ezen országok sikeres történetüket a demok-rácia áldásaként
fogják fel. Nem fogadnák el az ellenvetést,hogy hej, a szép nagy
boldog demokráciák a gyarmatosításkövetkeztében sikeresek,
gazdagok, nem pedig azáltal,hogy miként mûködik a parlamentjük.
Ameddig vissza tud emlékezni a mai ember, azt látja,hogy a
hatalom alapja a tulajdonlás, a vagyon, és annakmegszerzésére,
megtartására alkalmazott erõszak. Ezen atéren csak a módszer
változik. Nagy lépést jelentett, amikora termõföld alapú
gazdálkodási és uralmi rendet felváltot-ta az ipari eredetû
gazdálkodás, amely hamarosan túlszár-nyalta elõbbit a vagyonosodás
lehetségei terén. Megnöve-kedett a pénz szerepe, általa a hatalom
újabb terepei jötteklétre. Ilyen változás nem mehetett símán.
Kapitalizmusnéven nevezzük az új gazdasági rendet, amely a
természe-tes fejlõdés rendjében jött létre, miközben szükséges
ésvégleges eleme lett az emberi gazdálkodásnak.
A bankvilág azonban nem elégedett meg gazdasági szere-pével,
érdeklõdési körébe került a közhatalom, amit elõbbbefolyásolni,
majd irányítani igyekezett. Az uralkodómonarchikus rend ellenében
felelevenítették az ókorigörög városok egykori hatalmi kísérletének
alkalmazását, ademokráciát, a népuralmat.
Természetesen népuralom, úgy mint önmagát irányítónép, soha nem
volt, nem is lesz, mert lehetetlen. A nép azemberi élet képletében
az irányítandó elem, az irányító félviszont az állam hatalmi
apparátusa. Ennek ad legális kere-tet a parlament, törvényhozói
tevékenységével.
A tõke természeténél fogva nemzetközi. A közigazgatásalanya az
állam. A parlament az állam intézménye, erede-tileg a
választókörzetek (megyék) küldötteibõl állt össze.Ez ma már
megszûnt, helyébe a bankvilág nemzetközicélokra rendelt politikai
pártokat kényszerített mindenországra. Ezáltal a pártok egymás
elleni hadakozása döntiel, hogy melyikük uralkodjon a parlamentben
és a kor-mányhatalomban is.
Nagyon leegyszerûsítve, a XIX. században a kapitaliz-musnak
három banki központja volt: London, Franfurt,New York. 1945 után
maradt egy, és azóta is a dollár azuralkodó elszámolási valuta.
(Szóhasználatomban: NewYork Empire.) Amerikában, csakúgy az
angolszász orszá-gokban, gyakorlatilag két párt váltja egymást a
parlament-ben, ugyanannak az internacionalizmusnak két
pártja.Egypetéjû, mértéktartó pártok, alkalmasak a
hatalomállandósítására. Mellettük nincs esélye sem a nemzeti
jobb-oldalnak, sem a kommunizmusnak. A kommunizmust
Európa tönkretételére találták fel, és használják a „harma-dik
világban”, síma utat kikövezni a nemzetközi nagytõkeszámára.
A tönkrevert Európában 1945 után a Németországotmegszálló USA
hadereje biztosítja mai napig az említettegypetéjû
váltópárt-rendszer uralmát. Az Európai Unióezeknek a lényegében
internacionalista pártoknak azösszegzése. Európa nyugati államaiban
ma már alig vannemzeti elkötelezettségû politikai párt. Ha ilyen
akaratszervezõdik, azonnal rászáll a többi, megkapja a
nacionalis-ta és egyéb hasonló megbélyegzést, teljesen
esélytelennéválik. Nézzük a ma folyó németországi választást:
Merkelvagy Schulz. Harmadik nem létezik.
Egyedül annak idején a vasfüggöny mögé vetett orszá-gokban
létezhetnek ma még nemzeti pártok. Természete-sen ezek is megkapják
a megbélyegzõ jelzõket. Magyaror-szágon a legerõsebb az ellenállás,
ami néhány éve az inter-nacionalisták által Európára ömlesztett
emberáradat ellenivédekezésben kristályosodik ki. Ez adott
erõsítést aVisegrádi Négyek szövetségének.
A magyarországi állampárt utóda természetes módon lettaz
internacionalista gazdasági és politikai behatolás támo-gatója,
együtt az SZDSZ-unokákkal. Az Egyesült Államok,nagykövetei révén és
gazdasági nyomással is, beavatkozotta magyar politikai életbe, ami
most enyhült. De változatlana nyomás az EU részérõl, ami teljes
egészében megmaradta Clinton–Bush–Obama nyomulás európai
végrehajtója-ként, és természetes, hogy ellenségesen fogadták Trump
el-nök változást ígérõ kijelentéseit. Sok függ attól, hogy mi-ként
alakul az amerikai kapitalizmus belsõ erjedése.
Magyarországon nagyon erõs a Soros-féle beavatkozás.Túlságosan
mélyen beépítkezett. A nemzetellenes politiká-jával egyetértõ helyi
kapitalisták, médiatulajdonosok leg-fõbb, közös akarata Orbán
eltávolítása, a nemzeti kormánymegbuktatása. Hozzájuk csatlakozott
Simicska Lajos nagy-tõkés is médiabirodalmával.
Kibújt a szög a Jobbik zsákjából is, beállt a nemzeti kor-mányt
megbuktatók csoportjába. Ez a fordulat ugyan nemmeglepõ mindazok
után, hogy parlamentbe jutásuk óta abaloldallal szavaz a kormány
ellen. De hát kapitalista támo-gatásért internacionalista
teljesítmény dukál.
A mai magyar parlament két egymással szembenállóoldalból áll:
nemzetiek és nemzetellenesek. Utóbbiak eztpersze nem vallják be
magukról, a nemzetellenes médiábanmásképpen beszélnek, amikor a
választókhoz szólnak. Akormányellenes média (újságok rádiók,
televízió-állomá-sok, internet-hálózat) nagyon veszélyes együttest
jelent asoron következõ választáson. A legképtelenebb
hazugsá-gokkal befolyásolják a közönséget, kihasználva sokak
tájé-kozatlanságát. Most az a legnagyobb problémájuk, hogymiként
lehessen egy táborba vonni mindazon akaratokat,amelyek saját
maguknak álmodják a következõ kormány-hatalmat.
2017. december
EKOSZ–EMTE 11Elemzõ
Csapó Endre
Demokrácia – a nép ellen – a nép nevében
-
Ágoston András
Felemelt sisakrostéllyalMégis van valami jó a Helsinki Bizottság
dühös kirohaná-
sában. Amennyiben ország-világ elõtt világossá teszi, hogy
alegnagyobb emberbarát tõzsdecápa, aki ebben a pillanatbanirányítja
az Európai Bizottságot (már ha a migránsügyekrõlvan szó), az
alakoskodások sorozata után nyílt támadásbamegy át Magyarország
ellen. Sorosék felmérték, s úgy talál-ták, hogy Magyarország és
annak a csaknem kétharmadoskormánya az igazi ellenfél. Mert
elvszerû küzdelmet folytat,s a nemzeti érdek az, amibõl nem
enged.
Három irányból támadva, a magyar származású
filantrópvilágjobbító szándéka világos: derékba kell törni a
magyarkormányfõt, s az általa vezetett politikai erõket.
Az Európai Bizottság, az Európai parlament 68-asai, éssaját
bürokratikus hivatali apparátusának az élén a jog esz-közeivel, s
ha ez nem elég, a kettõs politikai mérce nyíltalkalmazásával támad.
Soros a saját hadaival jelenleg a nyu-gat-balkáni migránsútvonal
elsõ akadályát, Makedóniaellenálló jobboldali erõit igyekszik
tovább gyengíteni, majd a150 ezer, Európában hasznavehetetlen
migráns betelepítésé-vel megtörni. Úgy, hogy elrettentõ példaként
ez a márkorábbról is megosztott ország iszlámtöbbségûvé válik.
Harmadszor, Sorosék úgy tervezik, hogy Trianon
századikévfordulóján a vétkes nagyhatalmakkal meg az
utódállamok-kal karöltve még egyszer megtörik a magyar nemzetet.
Mostazzal, hogy a szomszédos államokban élõ magyar
kisebbségiközösségeket a viharosan gyorsuló asszimiláció
örvényébekényszerítik. Nagyon úgy néz ki, hogy Tõkés László
Temes-váron kirobbantott forradalma után a Kárpát-medencébenindult
tömeges és lelkes kisebbségi mozgalmak nem tudják akellõ hõfokra
hevíteni a kisebbségi közösségek autonómia-mozgalmait. Azaz
mégsem.
Trianon századik évfordulójának nyugati típusú lezárását amagyar
nemzet jószerével meghiúsíthatja. Hogy a huszárvá-gás
sikerülhessen, annak három feltétele van. A háromnagyobb kisebbségi
közösség emberelje meg magát, s megfe-lelõ politikai
alátámasztással a helyi többségi elitnek nyújtsabe saját, legalább
a nem területi autonómiára vonatkozókonkrét modelljét. Eközben nem
törekedve arra, hogy azfából vaskarika módjára most rögtön
beépíthetõ legyen akülönben autonómiaellenes alkotmányokba.
A második feltétel részben adott: Orbán Viktor
másodikkétharmados kormányának beiktatásakor hitet tett a
kisebbsé-gek autonómiája mellett. Másrészt,
kormánymegbízottjánakerdélyi megszólalásával olyan folyamatot
indított el, amelybenelindulhat az autonómiakövetelések
megtestesülése.
Harmadszor, Tõkés László az Erdélyi Magyar Nemzeti Ta-nács
(EMNT) újraválasztott elnöke személyében is garanciaarra, hogy a
negyed évszázada elfogadott Kolozsvári Nyilat-kozat autonómiára
vonatkozó célkitûzései a gyakorlatbannyerjenek megerõsítést.
A Kárpát-medencében élõ magyarok számára van remény.Jó eséllyel
megvédhetjük nemzeti érdekeinket. Megnyerhet-jük a migránsügyben
vívott csatát, s Trianon százéves évfor-dulója alkalmat adhat a
kisebbségi ügyeink nemzetközi meg-jelenítésére, netán méltányos
rendezésére. A harmadik két-harmados Orbán-kormány pedig, ahogy
eddig is, egyre tága-sabb helyet biztosít a gazdaságilag is
emelkedõ Magyaror-szágnak a nemzetek Európájában. (Október 15.)
Tök alsóból adu ászMost, miután Gyurcsány Ferenc már a
választási elõkészü-
letek elején kijátszotta – nem a kézelõben, hanem a
nyirkoskezében szorongatott adu ászt, megállapíthatjuk: maga
abejelentés hatása viszonylag gyorsan lecsengeni látszik.
MaMagyarországon lehet aláírásokat gyûjteni, azzal a céllal,hogy a
kormány és az országgyûlés vegye vissza a külhonimagyarok
választójogát, csakhogy ez olyan, mintha valakivégsõ
kétségbeesésében tök alsóból szeretne adu ászt kreál-ni. Annak
bizony Gyurcsány számára is nagy a kockázata.
Maga a követelés bejelentése legalább három politikaimozzanatra
utal. Gyurcsány ezúttal (nem 2004-et írunk)nem tör gyõzelemre,
csupán a választók három csoportjánaka megnyerését célozta meg.
Magyarországon a volt MSZMP-kádereket, akik családjukkal együtt
(lásd Apró Antal) meg-maradnak örökös politikai lúzernek, s akik
most európaibarátaikban reménykedve, s eközben, aktívan
irigykedve,elvesztett hatalmukat siratják. Másodszor a volt
szocialistaországokban az egykor volt helyi hatalomhoz simuló
kolla-boránsokat, valamint azok leszármazottait és szellemi
örö-köseit. Harmadszor, a Vajdaságban a jugonosztalgiázó
test-vériség-egység, valamint a merkeli tolerancia bajnokait.
Õkazok, akik érett fejjel egyszerûen nem a nemzeti
integrációeszmekörében nõttek fel, s most is azt várják, hogy
majdCanak, vagy az új Canakok ezt a magatartásukat politikailagis
honorálják. Hogy ezek a csoportok, s a hozzájuk csapódószemélyes
okokból elégedetlenek hány szavazatot hoznak aGyurcsány-féle
Demokratikus Koalíciónak (DK), azt majdmég meglátjuk.
A „fõlényeg” mindazonáltal az, hogy az „ellenállókkal” ésa
tiltakozókkal nem lehet választásokat nyerni. Ami továbbáazt
jelenti, hogy a furfangos volt miniszterelnök, a DK elnö-ke nem
õszinte, voltaképpen nem is tör miniszterelnökibabérokra. Egy
ici-pici saját képviselõcsoportot szeretne,parlamenti szereplést, s
a biztonságot, amit ez a státus adhat.A nagy durranás így elmarad.
A többi között azért is, mert ecsoportok viszonylag kevés tagja
folyamodott magyar állam-polgárságért. Õk a helyi többségi hatalom
szárnyai alatt érzikmagukat (ingatag) biztonságban. Ez a realitás.
November 3.
Átalvetõ
12 EKOSZ–EMTEElemzõ
-
A jó út nem az árulás, hanema felemelkedés támogatása
Az a magyar szavazó, aki a jövõ évi magyarországi parla-menti
választások elõtt saját álláspontját szeretné tisztázni(õk azok,
akik még nem döntötték el, kire szavaznak 2018-ban), nincs rossz
helyzetben. A második világháború vége ótanem volt ennyire
letisztult a politikai színtér, mint most. Nema klasszikus jobb és
baloldal, hanem a jó és a rossz között kellválasztani.
Az egyik oldalon ott van a nemzet társadalmi és
gazdaságifelemelkedése, határmódosítás nélküli politikai
integrációja,a biztonság, a szuverenitás megtartása, valamint a
migráns-ügyek akár nehéz körülmények közötti kezelése is, a
másikonmindennek ellenkezõje. Végeredményként pedig Magyaror-szág
szuverenitásának hosszú idõkre szóló megcsonkítása. Ajót a
Fidesz-KDNP pártszövetségtõl, a rosszat a másik, a bal-liberális
oldaltól várhatjuk.
Eddig csupán arról volt szó, hogy a hangadó Soros-béren-cek és
egyes képviselõik mind itthon, mind külföldön áská-lódnak, a nemzet
egészének érdekei tekintetében pedig su-nyítanak, lesik az
ellentámadás lehetõségét. A gyurcsányi ma-gyar- és vallásellenes
beszólás mára belevilágított az eddig islétezõ, de többnyire
árnyékban maradt szakadékra. Gyur-csány és a többi Soros-lovag
nemcsak behódoló migránsba-rát, de egyben tagadja a magyar nemzeti
érdeknek még alétét is.
Jó ez így? Nem, de ez van, ezt kell szeretni, mondanákGyurcsány
Ferenc MSZMP-s politikai elõdjei.
Ha ez így nem jó, lehet-e mégis valamit változtatni a
hely-zeten? Persze, hogy lehet! Az elkövetkezõ hónapokban to-vább
kell erõsíteni a saját, nemzeti tábort, a bizonytalan sza-vazókat
pedig meg kell gyõzni, hogy az engedékenység, azönsajnáló okoskodás
ma nem más, mint romlásba vezetõ po-litikai luxus.
A csökkenõ számú, de még létezõ, az Orbán-kormányeredményeit a
velük szemben megmutatkozó, vélt vagy valósmulasztásokon keresztül
mérlegelõ kishitûeknek, netán kiáb-rándultaknak rá kell mutatni, a
jó út nem az árulás, hanem atöbb mint öt éve tartó emelkedés
támogatása.
Újra ott tartunk, ahol csaknem harminc éve voltunk: tud-juk,
igazunk van, de a meccs még koránt sincs lefújva. Az semtitok
ugyanis, hogy a társadalmi tudat szintjén szavazatokbanis
megmutatkozó eredményt csak a kitartó s az emberek feléforduló
terepjárással érhetjük el. November 8.
Soros elismeri: emberére talált
Soros György dühösen, magyarul, de még mindig fensõbb-ségének
érzetével, voltaképpen elismeri, hogy emberéretalált. Így, kívülrõl
nézve a magyar kormány és annak vezetõ-je két tettével érdemelhette
ki Soros köreinek megkülönböz-tetett figyelmét. Természetesen a
hatásosnak bizonyuló kerí-tésrõl és a bethleni, a legmagasabb
szintû összefüggések fel-ismerésén alapuló, azokhoz igen sikeresen
alkalmazkodónemzet- és gazdaságpolitikáról van szó. Amihez
kapcsolódika V4-eknek a közös érdekek felismerésére épülõ szintén
sike-res nemzetközi politikája, s egyáltalán a közép-európai
nem-
zetek ébredése, a szovjettõl való függõség kinövése, az
ered-ményes, az önállósághoz fûzõdõ nemzeti önérzet helyes
fel-mutatása.
Igaz, a Soros-féle erõk médiájuk segítségével még mindiguralják
a nyugati mag-országok liberális dogmatikusainakszûkülõ, egyre
kevésbé megvásárolható köreit, de a tényekkérlelhetetlenek.
A nyugati országokban bóklászó migránsok mind elégedet-lenebb
tömegei, a mozlim jövevények szélsõséges csoportjai-nak
terrorizmusba torkolló tevékenysége, s ebbõl kifolyólag alakosság
mind szélesebb rétegeit naponta frusztráló erõsza-koskodások,
lassan ellenségessé teszik a derûs, magabiztosnyugati
(nyárs)polgárt, végül a közvélemény egészét.
Ha Németországban a kitapintható irdatlan igyekezet elle-nére
sem sikerül Soros-barát kormányt alakítani, nos, akkorjelentõs
változásokra számíthatunk.
Soros az érzékeny tõzsdecápa szimatjával már a
nemzetikonzultációban megérezte a veszélyt, s megkezdte,
egyelõrenem a visszavonulást, de a magyarul elmondott
védekezésé-vel a napi taktika módosítását. Eközben a rövidlátó,
anyagielõnyökben reménykedõ támogatói, közöttük azok, akik azM1-nek
adnak interjúkat, azt az ágat igyekeznek éppen lefû-részelni,
amelyen ülnek. Õk boldog együgyûségükben mégnem érzik a változások
szelét.
A hamvába hullt leszboszi akciót például, a migránsok ahetekkel
ezelõtt indult áttelepítését a (görög) szárazföldre,amelyet máig
nem sikerült menekültáradattá duzzasztani, sígy újra megnyitni a
nyugat-balkáni útvonalat. A röszkei csa-tát követõen ez a
bevándorlást ellenzõ országok elsõ csendesgyõzelme. Lesz több is.
Még nem szóltunk a nemzetben gon-dolkodó fiatal magyar
szakértõkrõl, akik tudásukat tûzben, apolitikai viták hevében
megedzve váltak Magyarország maga-biztos, jól érvelõ védelmezõjévé.
Akikre a nemzeti ügyekbenbiztonsággal számíthatunk, s akiket össze
sem lehet hasonlí-tani a brüsszeli bürokrata párti se hideg, se
meleg „szakik-kal”.
Most, hogy Hágából idõben megérkezett a Mladic tábor-noknak, a
90-es évek öldöklõ belháborúja egyik szerb mérnö-kének
életfogytiglanra szóló ítélete, két évtizedes késésselelmondhatjuk:
Soros magyar nyelvû magyarázkodásávalegyütt, lezárhatóvá vált a sok
bajt hozó huszadik század.Reméljük, a huszonegyediket, aki megéli,
idõben küldheti áta történelembe. November 22.
2017. december
EKOSZ–EMTE 13Elemzõ
-
Átalvetõ
14 EKOSZ–EMTEelemzõ
Magyarország volt miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc
isméthallatta a hangját. Valójában felkavarta a port azzal, hogy
javas-latot tett: maradjon a kettõs állampolgárság a határon túli
ma-gyaroknak, ám szavazati jog nélkül. Ne avatkozzanak bele a
kül-országi magyarok, mármint azok, akik nem élnek Magyarorszá-gon,
a magyar belügyekbe, hiszen nem Magyarországon adóz-nak, nem
járulnak hozzá a kollektív terhekhez, tehát nem vise-lik döntéseik
következményeit. Felelõtlenül-önfeledten dönt-hetnek, hiszen az,
akit nem sújtanak saját cselekedeteinek akövetkezményei, nem is
dönthet felelõsen.
Semmi kedvet nem érzek ahhoz, hogy tovább cifrázzam aGyurcsányra
zúduló szidalmakat és minõsítéseket. Nem tartomkülönösebben
termékenynek a hazaárulás címkéjének ragozá-sát sem, e stigma
gépies ismétlésének ugyanis vajmi kevés ma-gyarázóereje van, és a
múltat a feldolgozatlanság állapotábanhagyja.
Viszont emlékeket hívott elõ bennem az elõállt helyzet,
olyantörténetrészleteket idézett fel, amelyek talán fényt
deríthetnekbizonyos lényeges aspektusokra. A magyar kérdés a
szocializ-mus szétomlása után újfajta fénybe került. Sok volt a
tapogató-zás, sok volt a botorkálás a homályban. Ha valaki azt
hitte azegykori szocializmus ideje alatt, hogy elegendõ lesz
szabaddátenni a nemzeti megnyilvánulások áramlását, levetni a
nemzetetkorlátozó bilincseket, és máris ölünkbe hull, a szenvedés
megér-demelt ajándékaként, a manna, nos, az egy újfajta
összetettsé-get tapasztalt.
Sok konferencián jártam: az akkor még Magyarország máso-dik
pártjának számító Szabad Demokraták Szövetsége agilisan,offenzív
módon nyúlt a kisebbségi kérdéshez, és ennek megfe-lelõen különféle
szeánszokat szervezett. Nem véletlenül: elvég-re a kisebbségi
kérdés iránti intenzív érdeklõdés és készenlét areálszocializmust
opponáló szamizdatos ellenzék öröksége volt.
És nem érthetjük a jelenlegi helyzetet sem, amennyiben
nemvesszük figyelembe a tényt, hogy az SZDSZ, a
szocialistákkalkaröltve, egyúttal belebonyolódva a posztszocialista
neoliberali-zált kapitalizmus folyamataiba, szinte teljesen
elnémult a ki-sebbségi kérdést és a magyar-magyar viszonylatot
illetõen. Lé-nyegében átadta ezt a terepet, amelyen manapság csak a
Fideszközlekedik, meg talán az éppen közép felé igyekvõ Jobbik
amaga kisebbségi nyúlványaival.
Az, hogy a Fidesz monopolizálhatta a nemzetre vonatkozó
be-szédet, hozzárendelhetõ a Fideszen kívül esõ magyarországi
po-litikai alanyok teljesítményéhez: ezt tettétek, kedves
barátaink.
A Teleki László Alapítványhoz köthetõen is hasonló ambíció-jú
konferenciákról számolhatnánk be, hosszú ideig ezeken lehe-tett
kifejteni a kisebbségi kérdés rendezésére irányuló javaslato-kat.
Mindez azonban több kérdõjelet teremtett, mint bizonyos-ságot. A
magyar kisebbségpolitika elindult valamerre, de nemvolt világos,
meddig jut el. És a magyar-magyar viszony is sok-kalta bonyolultabb
volt, mint amilyet a vágyakozó ideológusokelõrevetítettek, minden
megoldási kísérlet sebeket tépett fel, ésértelmezésekre
ingerelt.
Kettõs állampolgárságot a régió minden polgárának!A kilencvenes
években a kettõs állampolgárság ügye egy volt
a megannyi lehetõség közül, ám abban az idõben ez nem szere-pelt
különös súllyal a hivatalos magyar retorikában. Rendel-kezett
viszont azzal az elõnnyel, hogy nem kellett a nullárólindulni,
léteztek másutt már megszerzett tapasztalatok, még haezek a minták
nem is voltak receptszerûen használhatók.
Számomra a kettõs állampolgárság története a KonrádGyörgy–Végel
László-féle felhívással kezdõdött, még valamikora kilencvenes
években. Központi eleme: a régió országai min-denkinek
biztosítsanak kettõs állampolgárságot, afféle kölcsö-nös kettõs
állampolgárságot, amely jogi alapokra helyezi a töb-bes
hovatartozást. A megoldás így igényt tarthatott az általános-ság
rangjára: a régióban mindenki kettõs állampolgár lesz, ésezzel ki
van zárva a konfliktus lehetõsége...
Aztán hosszú ideig csend borult a kettõs állampolgárság ügyé-re,
mértékadó politikai alanyok nem tettek hitet az állampolgár-ság
ilyetén kibõvítése mellett. Így emlékezhetünk arra a tényre,hogy a
kettõs állampolgárság bevezetését hosszú ideig a jelenleguralmon
lévõ Fidesz sem támogatta, úgy vélte, hogy a kettõsállampolgárság
intézménye nem illeszthetõ bele az európai jog-rendbe. De még ott
tartunk, hogy amikor az elsõ Orbán-kor-mány 1998-ban hatalomra
jutott, akkor nagy lendületben meg-alkotta a státustörvényt, avagy
a kedvezménytörvényt. A tör-vényt akkortájt erõteljes propaganda
kísérte, nagy ígéretekövezték, de átitatta egyfajta felemásság,
valamiféle átgondolat-lanság. Nem utolsósorban a törvény semmilyen
hatékonysággalnem kecsegtetett. Nagyobb volt a füstje, mint a
lángja. Mégazok is inkább kételkedtek, mintsem reménykedtek, akik
érde-keltek voltak a magyar-magyar viszony elõremozdításában.
A kedvezménytörvény ugyanis még gesztusként sem volt
kü-lönösebben értékelhetõ, legfeljebb egy darabka,
szégyenlõskoncesszió volt benne a kisebbségek irányában.
Kerültem az ezzel kapcsolatos állásfoglalást, és nem
jelentettmeglepetést számomra, hogy a magyar-magyar konstelláción
atörvény fikarcnyit sem változtatott. Voltaképpen a kettõs
állam-polgárság majdani bevezetése magyarázható a
státustörvényeleve bekódolt kudarcából fakadó következményként
is.
Egy referendum elõre borítékolható eredménye
A kettõs állampolgárságra vonatkozó 2004-es
magyarországireferendumot, tudjuk, megelõzte Zoran Zivkovie szerb
minisz-terelnök meglepetésszerû gesztusa Szabadkán, amikor, már-már
kihívóan, kijelentette, hogy nem ellenzi a kettõs állampol-gárság
bevezetését. Ugyanakkor a Magyarok Világszövetségeáltal
kikényszerített ügydöntõ népszavazás az eleve elkönyveltbalsiker
rubrikájába volt besorolható. Egy felkérés nyomán,2004. december
5-én az Újvidéki Rádió stúdiójában ültemCsorba Béla társaságában,
azzal a kínos föladattal, hogy kom-mentárral éljek a szavazás elõre
tudott eredményeit illetõen.Nem kellett illúziókat szertefoszlatni,
minden világos volt, bárakadtak olyan kisebbségi emberek is, akiken
az elhagyatottságérzése vett erõt az eredmények láttán.
Mindeközben a népszavazás szituációja magán viselte a hatal-mi
konfiguráció, a pragmatikus erõtér nyomait, az eszközvonat-kozások
jelentéseit.
Losoncz Alpár
Kettõs állampolgárság,félelmek, jóléti sovinizmus
-
2017. december
EKOSZ–EMTE 15Elemzõ
(...) Gyurcsány szocialistái ugyanebben az idõben egy
olyanutánzó neoliberalizmussal próbálkoztak, amelyet esetleg,
leg-alább egy kissé, ki lehet igazítani bizonyos szociális
mechaniz-musokkal – ha a költségvetés megengedi: ennek õsképe az
azakkoriban szociáldemokrata neoliberalizmus néven
befutottirányulás, amelyet nem utolsósorban Tony Blair brit
miniszterel-nök neve fémjelzett. Fából vaskarika, mondhatnánk, a
neolibe-ralizmusba beágyazódó szociáldemokrácia rászedett
mindenkit,saját magát is, jelenkori tehetetlen ügyködése pedig
szükségsze-rû kifejletnek bizonyul. Ráadásul mindezt a periférián a
bohó-zat elemeivel, a lidércfények játékaival kell elképzelni.
Gyurcsány önexponáló személye persze mindig alkalmas leszarra,
hogy Magyarországon a baloldal kísérteteivel ijesszék ha-lálra az
egyébként is örökösen rémült embereket. Holottamennyiben némi
bepillantást nyerünk a megnyilvánulásaiba,akkor azt látjuk, hogy õ
úgy adagolja a baloldaliságot, mintahogy a nagybetegnek adják a
kosztot, kiskanállal, szûkre mér-ten. Amikor megpróbálkozott
valamiféle baloldali jellegû újra-elosztási aktusokkal, elvégre
mégiscsak baloldalinak mondták apártját, akkor a nemzetközi
közösség irányadó-nádpálcás szer-vei, lényegében a tõkeuralom
kontrolláló mechanizmusai, intet-ték meg és szabtak rá büntetést.
Innen már csak a politikaibukás következhetett, és több mint tünet,
hogy Gyurcsány akkorzuhant a mélybe, amikor a tõkés rendszer is
válságba tántorgott,pontosabban, ezen válság kezdetén, jelesül
2010-ben. És innenkövetkezett persze a gyõzedelmes Fidesz
retorikája, miszerint õrántotta vissza, méghozzá az utolsó
pillanatban, a szakadék felérohanó magyar nemzet és a magyar
gazdaság kocsiját. (A 2010óta eltelt évek tanulsága, hogy a
retorika mögött kemény tényekés eredmények sorakoznak. A
szerk.)
Ez az én élvezetem, nem adok belõle!Nem fogunk hálaadó imát
mondani Gyurcsány Ferenc politi-
kai visszatérése okán, és nem õ az, akit illetõen, Pilinszky
János-sal együtt, azt fontolgathatnánk, hogy részvéttel szereti-e
ahazát – ahhoz, tudniillik, igazságosság, gyengédség és
felebarátiszeretet kell. Ám adódtak visszafordíthatatlan politikai
károk azõ fellépésébõl: annak a sziklaszilárd magyar képzetnek a
rögzü-léséhez, hogy a nemzetrõl csak a jobboldal irányából
lehetségeshitelesen szót ejteni, nemcsak a magyar történelem
számoskanyarulata, de bizony Gyurcsány is alaposan hozzájárult.
(...) Mindenesetre, Gyurcsány nem tett meglepõ
fordulatot2017-ben, hovatovább, egyáltalán nem furcsa, hogy újra
meg-pendítette, mégpedig ugyanazt a húrt: 2004-es
álláspontja,amellyel arra hívott fel, hogy reteszeljék el az ajtót
a követelõzõmagyar kisebbségek elõtt, megegyezik 2017-es
javaslatának lé-nyegével. Mindkét esetben a jóléti sovinizmusra
számított,amely van, létezik Magyarországon. Hagyjuk az olyan
pszicho-logizáló jelzeteket, amelyek elintézik a dolgot a kádári
szocializ-musban leülepedett irigységgel. A jóléti sovinizmus arra
a félel-mi mechanizmusra épít, miszerint az idetóduló-betolakodó
Má-sik elorozza az élvezetemet. Az élvezet olyan, mint egy
tulajdon,ezért el is sajátítható: ne osztozkodjunk, azaz
oszthatatlan az él-vezetünk, tehát ez az élvezet csak az enyém vagy
a miénk.
A kérdés az, hogy a késõ kapitalizmus miért termeli újraolyan
sikeresen ezt a félelmi mechanizmust, negyedszázaddal
arendszerváltás után.
Gyurcsány akkori, 2004-es költségcentrikus
álláspontját,miszerint a határon túli magyarok a költségvetés csak
egyikoldalát, nevezetesen a kiadási oldalt bõvítik, csupán úgy
magya-rázhatjuk, ha egyszerre vesszük figyelembe, hogy milyen
gazda-sági környezetben lépett elõ az akkori miniszterelnök, és
hogy a
félelmet felidézõ érvei képesek voltak sok embert elérni.Az,
hogy a Magyarországra rátelepülõ kisebbségiek kiszipo-
lyozzák a derék munkában megõszült magyarokat, olyan ideo-logéma
volt, amellyel a félelem minden erejét ki lehetett hasz-nálni.
(…)
Elnyomott félelmek meglovagolásaVisszatérve az idõközben a
politika színpadára visszavánszor-
gó Gyurcsány Ferenc szavazatkeresõ ötletére: megszerzett
jogo-kat nem szokás visszavenni.
Arról, nyilván, sokat lehet vitatkozni, hogy mennyire méltá-nyos
a szavazati jog azok számára, akik nem adóznak, lehetarról
disputálni, hogy az adózás a hovatartozás és a részvételegyetlen
formája-e, lehet továbbá morfondírozni azon, hogyegyáltalán mit
jelent egy közösségben való részvétel, de az bizo-nyos, hogy a
megszerzett jogok intézményének túlságosan ko-moly hagyománya van
ahhoz, hogy egy egyszerû haszonelvû-kalkulatív gesztussal félre
lehessen tenni.
Aki netalán azt hiszi, hogy Gyurcsánynak ezzel a javaslatávalaz
a szándéka, hogy kikerülje a fenyegetõ magyar etnicizmuscsapdáit,
alaposan téved. Nem errõl van itt szó, az õ magatartá-sa nem azt
célozza, hogy nem-etnikai alapokon ácsoljon hidakatmagyar és magyar
között. Van magyar etnicizmus, de azt nemGyurcsány fogja
lebontani.
Gyurcsány Ferenc cinikus igazsága, hogy beállítottságatovábbra
is félelmetesen korrespondeál a jóléti sovinizmus léte-zõ magyar
vállfajaival, amelyek lényege, hogy nem kell osztozniaz
élvezeteken, azaz a szociális jóléten. Persze tudjuk, nagyon isjól
tudjuk, hogy a félelem az egész modernség
legrettenetesebbaffektusai közé tartozik. És ne becsüljük le a
tényt, hogy a féle-lem mennyire markában tartja a deklasszálódástól
rettegõközéposztályt a kései kapitalizmus, pláne a félperifériás
kapita-lizmus körülményei között. Az a tény, hogy a Fidesz által
nyolcéven keresztül, állami-ideológiai mechanizmusok révén
érvény-re juttatott nemzeti diskurzus ellenére is ott sötétlenek
ezek afélelmek az elveszthetõ jólétet illetõen, jól mutatja, hogy
szerke-zeti vonatkozásról van szó. Lényegében ez az egyetlen valódi
ta-nulsága ennek a történetnek, azt ugyanis mindenki tudja, hogynem
a kisebbségiek döntik el a magyar választásokat.
Maga Gyurcsány Ferenc pedig nem jelenség, hanem tünet, rá-adásul
immáron európai szimptóma. Elnyomott félelmek a fel-fokozott
konkurencia mechanizmusai kapcsán, ki nem mondott,de létezõ
rettegés a munkahely elvesztésétõl, egyéni és kollektívegoizmusok,
centrifugális tendenciák, amelyek létezõ politikaialakulatokat
roppantanak szét, eszmék szétmállása, ez jellemzie kort. Az uralmon
lévõ világ azt a látszatot kelti, mintha a ter-mészetünknek
megfelelõ állapot részesei lennénk. Valójábanfura epocha ez,
amelyben mindenütt a másság dicséretét szaj-kózzák, egyetemi
kurzusokon szédülnek bele a másságtapaszta-latok dicsõítésébe,
miközben a jóléti sovinizmus virágzik. Mégmagyar-magyar
vonatkozásban is.
Bárhogy is legyen, aki Gyurcsány Ferencen a
szocializmuseszményét, mármint a szolidaritást kéri számon, rossz
ajtón ko-pogtat: az õ beállítottságából a komolyan vehetõ
szocializmusmár régóta elpárolgott. (Autonómia)
(Az írást kis rövidítésekkel közöljük)
A szerzõrõl: Losoncz Alpár 1958-ben született Temerinben,
filo-zófus, közgazdász, egyetemi tanár, 1991-tõl vendégelõad