11 németh V2 Layout 1vid idŒn belül Hermann Oberth assziszten - sévé lépett elŒ. Az érettségin fizikából és matematikából kimagasló eredményt ért el. A berlini és

oebbels propagandaminisztertisztában volt azzal, hogy arendszernek a helytállás erősí-tése érdekében szüksége van a

csodafegyver propagandájára, de azzal is,hogy a megtorlás fogalmát nem lehet lejá-ratni. Ezért propagandaapparátusánakfékezésére kényszerült. Speer 1944. szep-tember közepén egyenesen Hitlerhez for-dult, akit óvott a túlhajtott propagandá-tól. Hitler állítólag négyszemközt igazatadott neki, de mégsem akart lemondania csodafegyver propagandájáról. Mivel arepülőbombák és rakéták bevetésük so -rán csak korlátozott sikert értek el, a nácihívek újabb fegyverekre vártak.

Hitler a rakéták bevetését szorgalmaz-ta, ám pontosan felismerte korlátozottka tonai jelentőségüket, amíg azokat ha -gyományos robbanófejekkel szerelik fel.Ezért a rakétafegyver és az újonnan kifej-lesztett „szuper-robbanóanyag” kombiná-

ciójában reménykedett. 1944 közepétőlkülönféle ködös kifejezésekkel beszélterről. 1944. július 20-án, az ellene elköve-tett merénylet után néhány órával Mus-solininak a V–2 elnevezésű rakétát emlí-tette, amellyel „Londont a földdel tesziegyenlővé”. A magyar Miklós Béla tábor-noknak is új megtorló fegyverekről be -szélt: a V–1 repülőbombáról, a V–2 raké -tá ról, a V–3 szuperágyúról és a V–4-ről.De vajon mit értett utóbbi alatt? 1944.augusztus elején szintén az „új robbanó-anyagról” beszélt a román Antonescumarsallnak. Ezt csak akkor alkalmaznák –mondta –, ha egy csapásra véget vetne aháborúnak, mert fennáll a veszély, hogyaz ellenség 8-10 hónapon belül szinténrendelkezhet ezzel az anyaggal. „A négyfegyver egyikének olyan erős a hatása,hogy a becsapódási helytől 3-4 kilométe-res körben minden emberi életet megsem-misít” – folytatta.

AZ SS BEAVATKOZIK

Miután 1943. augusztus 18-án éjjel azangol légierő (RAF) közel 600 bombázójamegtámadta a peenemündei rakétakísér-leti telepet, a Führer-főhadiszálláson meg-állapodás született a rakétagyártás jövőjé-ről, s munkamegosztás jött létre a fegy-verkezési minisztérium és az SS között.A műszaki kérdésekért továbbra is Speerfelelt, a koncentrációs táborok foglyainakfoglalkoztatását a rakétagyártásban pedigHimmlerre ruházták, aki az „A4 program”(vagyis a rakétaépítés) különmegbízottjá-nak nevezte ki Hans Kammler építőmér-nököt, a Waffen-SS tábornokát. A porosztiszt típusát megtestesítő, kíméletlen, fana-tikus, hideg, számító Kammler kiváló szer-vezőtehetséggel rendelkezett, s korábbana föld alatti gyárak építését irányította.

A rakéták tervezése és gyártása a to -vábbiakban három helyszínen folyt: fő

G

68 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

gyárát Nordhausen közelében építettékki (álcázása: Mittelwerk, más néven: KZDora) föld alatti sziklajáratokban, ahol a80 km-re fekvő buchenwaldi koncentrá-ciós tábor foglyait dolgoztatták emberte-len körülmények között. A rakétafejlesz-tés Ebensee közelében, Salzburgtól 100km-re keletre, szintén föld alatti műhe-lyekben folyt (álcázása: Zement, Süd-werk). A kísérleti sorozatgyártás (Ost-werk) pedig a Lengyel Főkormányzóság-ban, a Bliszna melletti földfelszíni rakéta-tesztelési területen zajlott.

Az 1944. július 20-án elkövetett Hitler-ellenes merénylet után Himmler lett a tar-talék hadsereg főparancsnoka és a száraz-földi hadsereg fegyverkezésének főnöke.Augusztus 6-án Hans Kammlert bíztákmeg a „V–2 bevethetőségének elérésével”,s ő felelt a rakéták gyártásáért is, de Speertiltakozása miatt utóbbi megbízásátHimmlernek vissza kellett vonnia.

Jóllehet a V–2 rakéta gyártása már1943 decemberében megkezdődött, mű -szakilag még nem volt kifogástalan álla-potban. A tesztelés során kétharmaduk arepülés utolsó szakaszában szétesett, rob-banófeje pedig mélyen befúródott a föld-be, s ezzel gyengítette a robbanás hatá-sát. Hitler elvesztette türelmét, s a V–2helyett a V–1 repülőbomba bevetésétszor galmazta. A V–1 első bevetési kísérle -te azonban kudarcba fulladt: a szövetsége-sek invázióját követő héten, 1944. június13-án 63, állásból elindított repülőbom-ba közül csupán 10 hagyta el az indítóáll-ványt, s ezek közül is négy közvetlenül astart után a földbe fúródott. Ezért 1944.augusztus végén le kellett állítani a Lon-don elleni bevetéseket. Hitler reményeiismét a V–2 felé fordultak, s a Dora táborteljes gőzzel dolgozott. Himmler, aki ta -pasztalta a „csodafegyverek” gyengesé-geit, kinevezte Kammlert a „sugárfegyve-

rek” megbízottjának is, de ő azokat jelen-téktelennek látta, s alig foglalkozottvelük.

RAKÉTÁK – ATOMFEGYVEREKHORDOZÓJAKÉNT?

A hadsereg Kummersdorf helyett rövide-sen Usedom szigetén építette ki új kísér-leti telepét. 1943-tól sorozatban készül-tek a birodalom egyes részein az Aggre-gat 4-ek, melyeket londoni bevetésükután V–2-nek (2. számú megtorló fegy-ver – Vergeltungswaffe–2) neveztek el. Afolyékony hajtóanyaggal működő föld–föld rakéta egyik technikai újdonsága volt,hogy az erős tolóerejű hajtóművet kipör-gésgátló rendszerrel látták el. 1942-benelőször 80 km magasra, 1945-ben pedigmár 200 km magasra emelkedett. Hitlera rakétáról tartott filmbemutató után az

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 69

Amíg a Wehrmacht hagyományos fegyverekkel gyŒzött és majdnemegész Európát meghódította, addig nem volt szükség semmiféle „cso-

dafegyverre”. A tapasztalt katonák már az 1941. decemberi moszkvai vereségután, majd igazából az El-Alameinnél és Sztálingrádnál elveszített csaták utángyanították, hogy a háború többé nem nyerhetŒ meg, de óvakodtak errŒl nyíl-tan beszélni. A katonai helyzet még 1943-ban is kezelhetŒnek látszott, de aszövetségesek légi offenzívája a rombolás és az újjáépítés körforgásába taszí-totta a német hadigazdaságot. ElŒre látható volt, hogy a szövetségesek a hábo-rút nagyobb gazdasági erejük révén elŒbb-utóbb a maguk javára döntik el.

Miután Albert Speer 1942 tavaszán fegyverkezési miniszter lett, új fegy-verek fejlesztését szorgalmazta, hogy az ellenfél számszerı fölényét

kiegyenlítse. Rakéták, sugárhajtású vadászgépek, tengeralattjárók, távirányítá-sú bombák, nehézpáncélosok, nagy erejı robbanóanyagok fejlesztését forszí-rozta. Valamennyi területen úttörŒ jellegı projektek kezdŒdtek. A legnagyobbproblémát azonban az idŒhiány jelentette, mivel az új fegyverek sorozatgyártá-sáig hosszú út vezetett. A frontokon elszenvedett csapásokat a náci vezetéskitartásra buzdító jelszavakkal és új, titkos fegyverek bevetésének ígéretéveligyekezett ellensúlyozni.

A CSODAFEGYVER NÉMETH ISTVÁN

A titkos fegyver ígérete és a valóság

eszköz tervezőjét, Wernher von Brauntprofesszornak nevezte ki.

Peenemündében 1943 júniusában kül -ső koncentrációs tábor működött, amely-nek pincéjében 500 ember összezsúfolvagyártotta a V–2 középső és farokrészét.A karlshageni és a trassenheidei hadifo-golytáborban összesen 1400 fogoly és3000 „keleti munkás” élt, akik Lengyelor-szágból és a Szovjetunióból érkeztek. Abri tek 1943. augusztus 17–18. éjjelén a„Hydra akció” keretében megkísérelték le -bombázni a telepet – a légitámadást vonBraun egy bunkerben vészelte át. Ezutána németek a rakétagyártást a föld alá tele-pítették, s berendezték a Harz-hegység-ben lévő Nordhausen melletti Dora kon-centrációs tábort. A Dora körül végül 40külső tábor alakult. 1944 késő nyarán ideérkezett Wernher von Braun testvére,Magnus von Braun is, aki a giroszkóp, aszervomotorok és a turbószivattyúk fej-lesztésével foglalkozott.

Az SS iratai szerint a V–2 gyártásasorán 12 000 kényszermunkás halt meg –újabb számítások szerint majdnem20 000 fő –, a bevetése pedig 8000 áldo-zattal járt. A rakétafegyver előállítása –amelyet találati pontatlansága miatt csaka polgári lakosság ellen lehetett bevetni –így több emberéletet követelt, mint azalkalmazása. Összesen 3000 rakétát indí-tottak; egyharmadát Londonra, a többitAntwerpenre és Párizsra. Robbanóerejükalig haladta meg egy közepes bombatá-madásét, így katonai-stratégiai jelentősé-gük meglehetősen szerény volt. Inkábblélektani hatásuk lehetett jelentős, merta légvédelem nem tudta előre jelezni éselhárítani a rakétákat.

Himmler befolyást akart szerezni aV–2 fejlesztésében is, von Braun azonbanezt elutasította, ezért 1944 márciusábana Gestapo letartóztatta. A tudóst haza -árulással vádolták, s csak Speer és Dorn-berger tábornok közbenjárására enged-ték szabadon. 1944 októberében, a V–2nyugati fronton történt bevetését köve-tően viszont a Vaskereszt kardokkal díszí-tett lovagkeresztjével tüntették ki.

Az amerikai csapatok – messze benyo-mulva a közösen meghatározott szovjetmegszállási övezetbe – 1945. április 11-én elfoglalták a Dora tábort. A zsákmá-nyolt 100 darab V–2-es rakétát az Egye-sült Államokba szállították, s ezek alkot-ták később az amerikai rakétaprogramalapját. Néhány nappal korábban vonBraun és Dornberger tábornok csoportjaHans Kammler parancsára Dél-Németor-szágba, majd az oberammergaui laktanyá-ba költözött. Később a csoport szétvált,von Braun a testvérével együtt a felső-bajorországi Weilheimben keresett mene-déket. Mivel útközben gipszkötése kila-zult, felkeresték a sonthofeni ma gán -klinikát. Dornberger a francia hadseregmegérkezése előtt Oberjochba vitette,ahol a peenemündei vezetők csoportját

70 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

Aki a csillagok után nyúltVon Braun, a rakétamérnök

Wernher Magnus Maximilian von Braunbáró (1912–1977) apja keletporosz nagybir-tokos, késŒbbi birodalmi ellátásügyi mi -niszter volt. Miután anyjától kapott egycsillagászati távcsövet, hamar az ég feléfordult az érdeklŒdése, amelyet HermannOberth Rakétával a világırbe címı könyveis táplált. Figyelemmel kísérte a raké-takísérleteket, csodálta az Opel rakéta -autóját, s viszonylag korán csatlakozott azÙrutazási Társasághoz, amelynek legfiata-labb tagja volt. Kivételes kreativitása ésérdeklŒdése hamar megmutatkozott, rö -vid idŒn belül Hermann Oberth assziszten-sévé lépett elŒ. Az érettségin fizikából ésmatematikából kimagasló eredményt értel. A berlini és zürichi mıszaki fŒiskolánta nult, 1932-ben diplomát szerzett, s pol-gári alkalmazottként bekapcsolódott aHadsereg-fegyverzeti Hivatal rakétaprog -ramjába. 1934-ben doktorált Berlinben.Von Braun 1937-tŒl a hadsereg peenemün-dei kísérleti telepének mıszaki igazgató-ja lett. 1937 novemberében kérte felvételétaz NSDAP-ba, 1940-ben az SS-be, ahol aSturmbannführer rangig emelkedett.

Wernher von Braun 1946 végén levél-ben eljegyezte unokahúgát, majd 1947.februárban hajóval – katonai felügyeletmellett – a megszállt Németországba uta -zott, s Landshut lutheránus templomában

feleségül vette Maria von Quistorpot. Szü -lei a feleséggel együtt követték fiukat azEgyesült Államokba. A hadsereg lesze -relése miatt csak 1950-ben, a koreai há bo -rú kezdetén aktivizálták Œt és csoportját,s 1953 nyarán került sor a V–2-re épülŒ, deerŒsebb Redstone rakéta kísérle tére. Egy -mást követték a különbözŒ raké tafej lesz -tések és az ırhajózási programok, amelyeka szovjet Szputnyik 1957. ok tó beri fellö -vése után felgyorsultak. Az ameri kai Apol-lo-programon hamarosan 400 ezren dol-goztak.

1960-ban a NASA tervezési irodájánakigazgatója lett. Részt vett az amerikai ır -program megvalósításában, legnagyobberedménye a Saturn–V hordozórakétameg al kotása, amellyel az Apollo ırhajókatjuttatták a Hold térségébe. Az Œ érdemevolt, hogy meggyŒzte Kennedyt a Holdraszállás megvalósíthatóságáról. Mivel azamerikai szenátus az elhúzódó vietnamiháború miatt megkurtította az ırhajózásiprogramot, otthagyta a NASA-t, s egyırhajózási konszern alelnöke lett. 1973-banegy rutinszerı orvosi vizsgálaton veseda-ganatot diagnosztizáltak nála; majd sikeresmıtétje után két évvel vastagbélrákkaloperálták. 1976 novemberétŒl már nemtudta elhagyni a kórházat; 1977. júniusközepén halt meg a virginiai Alexandriában.

az Ingeburg sporthotelben szállásolták el.Itt töltötték kellemes idő és jó ellátásközepette a háború utolsó napjait.

Felső-Bajorország amerikai megszállá-sa után az angolul beszélő Magnus vonBraun 1945. május 2-án néhány tudóstár-sával együtt jelentkezett az amerikaiak-nál, mivel számíthattak érdeklődésükrea német rakéták iránt. Az amerikaiak Gar-misch-Partenkirchenbe internálták éskihallgatták a német szakértőket. A nyárfolyamán Braunék segítették a nyolcton-nányi irat és a rakétarészek elszállítását,nehogy azok a szovjetek kezébe kerülje-nek, majd 1945 szeptemberében kisebbcsoportjuk az Egyesült Államokba repült.Új hazájuk a Texas állambeli Fort Blisslett, ahol az amerikai hadsereg felügyele-te alatt álltak. 1945–1946 fordulóján mégtöbb mint száz peenemündei rakétaszak-ember érkezett Fort Blissbe. Első felada-tuk az amerikai szakértők tájékoztatásavolt a V–2 működéséről és építéséről. Aszakértők amerikai jelenléte csak 1946decemberében került nyilvánosságra.

A V–2 MŰKÖDÉSE

A V–2 a korabeli mérnöki tervezés csú-csát és a legmagasabb technikai szín-vonalat jelentette. Műszaki paramé-terei önmagukért beszéltek. Üresen(a 750 kg-os robbanófejjel együtt)4,5 tonnát, feltöltött állapotban 12,9tonnát nyomott. Ebből a főhajtóműüzemanyaga mintegy 8,7 tonnáttett ki – a 75%-os etil-alkohol 3,8tonnát, a folyékony oxigén 4,9 ton-nát nyomott. A rakétamotor toló-ereje kb. 20 kN, maximális sebes-sége 5400 km/h, üzemanyag-fo -gyasztása kb. 130 kg/s, gyorsulásaaz induláskor 0,9–1 g. Maxi málisrepülési magassága 80-100 km,hatótávolsága meghaladta a 320km-t. A 14 méter magas rakéta arobbanófejből, az irányító- éselektromos rendszerből, az alko-hol- és víztartályból, a folyékony -oxigén-tartályból, a turbinából, ahidrogén-peroxid- és kálium-per-manganát-tartályból, az üzem-anyag-szivattyúból, az égési kam-rából, fúvókákból és terelőlapok-ból állt.

Az indításhoz fel kellett tölte-ni a rakétát a szükséges folyadé-kokkal (alkohol, folyékony oxi-gén, hidrogén-peroxid, per-manganát), továbbá az akku-mulátorokat. A két darab 27V feszültségű, egyenként20 Ah teljesítményű főak-kumulátornak fontos sze-repe volt, hiszen az indításután ezek vezérelték azelektromos berendezése-ket. A következő lépés a

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 71

V–3 | A 3. számú megtorlófegyver

Nagy hatótávolságú ágyú. August Cönders, a lipcsei Röchling Vas- és Acélmıvekmérnöke 1940-ben kezdett dolgozni egy olyan ágyú tervein, amely – alagútban

elhelyezve – tüzérségi gránátot képes átjuttatni a csatornán. Elképzeléseszerint a 150 méter hosszú, 15 cm kaliberı ágyú több részbŒl álló, összetett

löveg, amelyhez másodlagos tölteteket tartalmazó, a lövegcsŒhöz 45 fok-ban csatlakozó kamrák tucatjait kapcsolják. A lövedék hüvelyében elhe-lyezett elsŒdleges töltet berobbanása után a gránát megindul a csŒben, amögötte feltorlódó forró gáz pedig egymás után robbantja be a másodla-gos tölteteket, amelyek tovább gyorsítják a gránátot, míg eléri a kívánatossebességet (1524 méter/szekundum). Az 1944. márciusi bemutató azon-ban kudarccal zárult, s a lövegcsŒ késŒbb is állandóan felrobbant.

Német „megtorlófegyverek”

V–1 | Az 1. számúmegtorló-fegyver

Személyzet nélküli repü -lŒbomba (Fieseler Fi 103),„cseresznyemagnak” ishív ták. A 2180 kg-os szer - kezet 850 kg robbanó -anya got szállíthatott250–370 km távolságra,480–640 km/óra se bes -séggel. Röppályáját auto matikus körtájoló irányította, s a célra zuhanást propeller-hajtómıves számláló szabályozta. Nagy szériában történŒ gyártása csak 1944 már-ciusában indult meg. Összesen 30 329 darab készült el, egyenként 5060 márka költ-séggel. Londonra 1944. június 12–13-án nyitottak tüzet. Amikor a szövetségesek Észak-Franciaországban elfoglalták az utolsó tüzelŒállást is, megszınt a brit fŒváros akutveszélyeztetése, de Délkelet-Anglia még 1945. március végéig a V–1-esek célpontjamaradt. Angliában összesen 5823 becsapódást számláltak meg. Brit adatok szerintNagy-London területét 2419 repülŒbomba érte el, összesen 6184 ember halálát okozva.1944 ŒszétŒl a V–1-offenzíva súlypontja a szárazföldre helyezŒdött át: Antwerpenre ésLiège-re összesen 11 988 szerkezetet lŒttek ki, amelyek ugyan jelentŒs károkat okoztak,de katonai jelentŒségük már nem volt.

V–2 | A 2. számú megtorlófegyverTávolsági rakéta (más néven A4).Wernher von Braun az 1930-as évek ele-jén kezdte el a ballisztikusrakéta-kísér-leteket, amelyeket 1937-tŒl Peene -mündében folytatott. Több meghiú-sult kísérlet után az elsŒ 120 km-espró barepülésre 1942. október elejénkerült sor, s a kísérlet 1943-ban a leg -sür gŒ sebb besorolást kapta. A rakétaköz vetlen elhárítása lehetetlen volt,mivel ötszörös hangsebességgel, asztratosz férán keresztül repült. Maxi -mális re pülési magassága 80–100 kmközött volt. A 14 méter magas szer ke -zet tan kolatlan állapotban négy ton-nát nyo mott, s a folyékony oxigén ésetilalkohol–víz keverékével mıködŒ

motor 25 tonna tolóerŒt biztosított.Sorozatgyártását a szövetségesektöbbszöri légitámadással hátráltatták.1944 ja nuárja és 1945 áprilisa között5940 rakéta készült el, s darabja119 600 márkába került (robbanófejnélkül).

A brit fŒváros lövetése csak 1944.sze ptember 8-án a Hága melletti moz-gatható kilövŒállásokból indulhatottmeg. 1945. március 27-ig 1225 rakétátlŒttek ki Londonra. Mivel egyharmadukútközben csŒdöt mondott, s a találatipontosság sem volt meg felelŒ, Nagy-London térségében csak 518 bec-sapódást számláltak meg, amelyek2274 halálos áldozatot kö veteltek.

turbina indítása volt. Itt nyolcdb, hét liter űrtartalmú tar-tályt alkalmaztak 32 bar nyo-mású sűrített levegővel. A tur-binába befecskendezték aperoxidot, majd a nagy nyo-mású levegő a szűrőn, a nyo-máscsökkentőn és a biztonsá-

gi szelepen keresztül a permanganátot aturbinába juttatta, az így létrejött reak-ció révén a turbina percenkénti 3800-asfordulatszámra gyorsult, eközben a telje-sítménye 580 lóerő volt. Az égésterméketkét nyíláson vezették ki. A tur bina az alko-holt 23, a folyékony oxigént pedig 17,5bar nyomással préselte az égési térbe,ahol a kettő keveréke 15 bar nyomásonés kb. 2000 Celsius-fokos hőmérsékletenmeggyulladt. Az égés következtében létre-jövő, mintegy 2000 m/s sebességgelkiáramló gázok tolóereje emelte magas-ba a rakétát. Az alkoholt nem rögtön ésdirekt módon fecskendezték be, hanemaz üreges részben cirkuláltatták. Enneka hőcsere miatt volt fontos szerepe, ígyhűtötték a tüzelőteret és melegítették előaz alkoholt.

A rakéta irányítását négy belső – akiáramló gáz vezetésére a fúvóka alatt –és négy külső terelőlap végezte. A vízszin-tes irányítást végző belső és külső lapokegyszerre, a függőleges repülést vezérlők

pedig egymástól függetlenül működtek.A rakétákba giroszkópot építettek be ahossztengely körüli forgás megakadályo-zására és a vízszintes irányszög beállítá-sára, némelyiknél ezt segédberendezések-kel egészítették ki. Az égési idő szabályo-zására rádiós vezérlést és/vagy gyorsulás-mérőt használtak. A rakétafejbe 750 kgrobbanóanyagot építettek be. Az amatolnevű anyag 60%-ban ammónium-nitrát-ból, 40%-ban TNT-ből állt. Az amatolbegyújtásáról több módon is gondoskod-tak. Két elektromos gyújtót alkalmaztak– a burkolat elején és a gyújtószerkezetvégén – tehetetlenségi szerkezetekkel,valamint az elülsőhöz elektromos érint-kezőket is kötöttek. Az egész rendszertpedig akkumulátorral működtették. Akialakítás biztosította a működést gyakor-latilag bármilyen módon és szögben tör-ténő becsapódás esetén. Beszereltek mégbiztonsági kapcsolókat is, ezek célja arakéta felrobbantása volt üzemzavar, pél-dául a hajtómű leállása esetén.

A V–2 SZERKEZETI FELÉPÍTÉSE

Az indítóeszköz tervezésénél a legfőbbszempont a mobilitás volt. Ehhez mint -egy 30-32 járműre volt szükség. Miutána területet megfelelően elrendezték,

következett az indítás előkészítése. Elsőlépésként felállították az indítóállványt ésa lángterelőt, majd rögzítették a szállító-járművet. Levették a takaróponyvát, csat-lakoztatták a szükséges kábeleket, besze-relték az orrgyújtót, egy kivételével a rög-zítőszíjakat leoldották, és elkezdődött arakéta függőleges helyzetbe állítása eme-lőmotor és hidraulikus rendszer segítsé-gével. Ez utóbbi művelet 12 percet vettigénybe. Ennek végeztével kioldották azutolsó szíjat is, és ellenőrizték a rendszert.Amennyiben nem találtak hibát, elkezdő-dött a rakéta feltöltése a szükséges anya-gokkal. A feltöltés után a rakétát iránybaállították úgy, hogy az indítóállványt elfor-gatták, majd a fúvókához helyezték a piro-technikai gyújtót, ehhez pedig elektromosösszeköttetést biztosítottak.

Ezzel tulajdonképpen elő is volt készít-ve az indítás. Következő lépésként a sze-mélyzet biztonságos távolságba vonult.Fülkeként általában páncélozott járműve-ket használtak; ezekben alakították ki astarthoz szükséges elektromos és rádiósrendszert. Az első kapcsoló megnyomá-sával megkezdődött a turbina ellátásaüzemanyaggal, a turbina beindult, s elkez-dődött a hajtóanyag befecskendezése azégéstérbe. Ebben a pillanatban bekapcsol-ták a pirotechnikai gyújtót, amely begyúj-totta az alkohol és folyékony oxigén keve-

72 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™A Dora tábor

foglyai a V–2 rakétaelektromos

kábelezését végzik(1944. május–június)74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

rékét, az A4-es pedig megkezdte repülé-sét. Közvetlenül az indítást követő másod-percekben a rakéta sebessége alacsonyvolt ahhoz, hogy a külső légterelők irányít-sák, ezért volt szükség a belső terelőlapok-ra, amelyek a kiáramló gázt vezették.Miközben a rakéta elhagyta az indításhelyszínét, a giroszkópos rendszer elvé-gezte az irányszög beállítását.

A célpont elérését úgy oldották meg,hogy kiszámolták a röppálya hosszát, majda megfelelő pillanatban leállították a haj-tómű üzemanyag-ellátását, így a ra ké ta akijelölt területre zuhant. A motor leállítá-sát rádiós vezérléssel és/vagy gyorsulásmé-rő alkalmazásával végezték. A re pülés ezenidőszakában történt a rob banófej élesíté-se is. Ezután minden kapcsolat megszűnta kiszolgálószemélyzet és a rakéta között,az A4-es haladt a maga útján.

Az A4-es kétségtelenül a német raké-taprogram csúcsa volt, amely Wernhervon Braun vezetésével vált valóra. Bártalálati pontatlansága viszonylag nagyvolt – a maximális hatótávolságban 50%-os eséllyel találta el a célpont 17 kilomé-teres körzetét –, ám technikatörténetiszempontból mégis úttörő, egyedülálló amaga korában.

A források szerint 6000-nél több ké -szült belőle, ebből mintegy 3200 kerültbevetésre. Egy rakéta előállítási ideje 4000

munkaóra volt, költsége 119 600 birodal-mi márka. A rakétákon többféle festésthasználtak. A kezdeti, elsősorban kísérle-ti példányokra kétfajta fekete-fehér min-tát festettek a követhetőség érdekében.Később ezt kiegészítették a zöld színnel.Ezután 3-5 szín együttes használatávalnégy különböző terepszínű mintát alkal-maztak. Semmilyen felségjelzés nemkerült a rakétákra, viszont egyes példá-nyokon voltak rajzolt képek, illetve azalsóbb részeken sorozatszámok.

A DORA-KÖZÉPSZÁRNYAz új létesítmény felépítéséért a gátlásta-lanságáról ismert Hans Kammler SS-ve -zérőrnagy felelt. Himmler törekvései elle-nére a program fő felelőse továbbra isAlbert Speer maradt. Már egy héttel a Hit-ler–Himmler-megbeszélés után kijelöltéka föld alatti gyár helyét: a türingiai Nord-hausen melletti Kohnstein-hegység alag-útrendszerét, amelyben korábban olajatés vegyi fegyvereket raktároztak. A rak-tár ekkor még mindössze két, egyenkéntmásfél kilométeres alagútból állt, ame-lyekben sínpárok húzódtak. Az egyik alag-út átszelte az egész hegyet.

Az első, 107 fős fogolyszállítmány már1943. augusztus 28-án megérkezett, hogy

a másik alagutat is meghosz-szabbítsák és a két alagutatkisebb alagutakkal kössékössze. Lebetonozták az alag-utat, utat építettek, vágányo-kat fektettek, újabb kamrákatalakítottak ki, és felállították anagy gyártósorokat. Min denmunkát a foglyokkal végeztet-tek, többnyire szállítóeszkö-zök nélkül. Hat héten belülösszesen hatezer férfi foglyot irányítottakaz építkezésre, nagyrészt oroszokat, len-gyeleket és franciákat. Novemberben márnyolcezren dolgoztak a Dorában. Zsidófoglyok csak 1944 nyarán érkeztek a léte-sítménybe.

A kezdeti időszakban az SS pokolikörülmények között, éjjel-nappal dolgoz-tatta a foglyokat. Az alagutat állandóanrobbanások rázták meg, mert a sziklákatdinamittal robbantották ki. A levegőtsűrű por töltötte meg, s a levegővételkínzó gyötrelemmel járt. Mivel mellékhe-lyiségek és mosdók nem voltak, a foglyokfélbevágott olajoshordót használtak latri-nának. A kíméletlen munkától többenösszeomlottak, s még a latrináig sem tud-tak elmenni. Az alagút építésének elsőhét hónapjában hatezer fogoly halt meg.

Az egymással párhuzamosan futó A ésB alagút végül egyenként 1,8 km hosszú-

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 73

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™Charles Sadron, a strassburgiegyetem professzorafogolyként egy német munkatárssala V–2 kormány-egységét szereli (1944. május–június)74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

ságban, 30 méteres magassággal készültel. A két alagutat 46 kisebb járat kötötteössze, amelyek teljes hossza elérte a 20km-t, összterületük pedig meghaladta a250 ezer m²-t.

1943 decemberében Albert Speer meg-látogatta a középszárnyat, s megdicsérteKammlert rendkívüli teljesítményéért,hogy „a föld alatti létesítményt két hónapalatt gyárrá alakította, amely példátlanEurópában, s még amerikai fogalmakkalsem lehet túlszárnyalni”.

Időközben a peenemündei rakétagyárkutatási és fejlesztési részlegeit széttele-pítették az országban. A szélcsatornát abajor Alpokban fekvő Kochelban építet-ték fel. Az egyes telepek közötti kommu-nikációs nehézségek ellenére – s a kény-szermunkásokkal szembeni példátlanbrutalitás közepette – elkezdődött az A4rakéta további fejlesztése. A Dora 160méter hosszú szerelőcsarnokában a V–2rakéták sorozatgyártása 1944 januárjábanindult be, majd nyáron megkezdődött aV–1 repülőbombák gyártása is. A Heinkelés a Junkers cég pedig repülőgépeket,illetve repülőgépmotorokat gyártott azalagútban. A foglyoknak csak 1944 tava-szán állították fel a kinti tábort, amellyeléletkörülményeik némiképpen javultak.

Hosszabb távon a rakéták valóban for-radalmi fegyverek voltak, de néhány ezerdarab elenyésző hatással járt volna. Hit-ler, felismerve ezt, kijelentette: „Ha beve-tésre kerül, akkor évente százezret kelle-ne készíteni és kilőni.” A mérnökök tanul-mányai azonban kimutatták, hogy ezek atervek és számok teljesen abszurdak.

Az egy tonna robbanóanyaggal ellátottrakéták ugyan erős lélektani hatást vál-tottak ki, de nem lehetett háborús fordu-latot elérni velük. Így kézenfekvő módona katonák körében felmerült, hogy a raké-tákat tömegpusztító fegyverek hordozó-eszközeként kellene alkalmazni.

Mivel az atomfizikusoktól semmifélejel zés sem érkezett, hogy túljutottak volnaaz alapkutatásokon, 1944-ig a rakétákatomrobbanófejekkel történő ellátása nemjött szóba. Diebner folyamatosan informál-ta a rakétamérnököket az „urángéppel”kapcsolatos munkálatokról. Már nukleárishajtású repülőgépekről és rakétákról vitáz-tak, sőt kutatási megbízásokat is kiadtak.A rakétamérnökök kezdettől fogva nagydimenziókban gondolkodtak, s a későbbiűrhajózás jegyében Rudolph Schubertfőmérnök a peenemündei telepen az öt -ezer kilométeres hatósugarú „Amerika-rakétának” 33 mé ter magas csarnokotakart építeni. A pénz nem számított.

A Harmadik Birodalom katonai helyze-tének drámai romlásával Hitler a távolságirakéták kísérleti periódusának lerövidíté-sét s gyártásának mielőbbi megkezdésétsürgette. Bevethető nagy hatósugarú raké-ták sorozatgyártása azonban kiterjedt ter-vezést és hosszas tesztelést igényelt; nemhónapokra, hanem évekre volt szükség.

74 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™V–2 rakétaelŒkészítése indításra74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™V–2 a start után74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

Wernher von Braun és Dornberger rakéta-mérnökök tudták ezt, mégis igent mond-tak az „Amerika-rakétára”, amelynek pro-jektje 1944 őszétől teljes gőzzel folyt.

FANTÁZIATERVEK

Az SS lazítani akart a két rakétamérnökcsoportjától való függésen, ezért a Rhein-metall-Borsig cég által épített, Rheinbo-te típusú rakétát is kipróbálta, amelyet1–5 kg-os kis atombombák hordozójánakszántak. A projekt sorsáról az amerikaihírszerzés sem tudott többet kideríteni.Von Braun később azt mondta: sohasemakarta az atombombát irányított rakétá-val kombinálni; az atomreaktort csak aV–2 hajtóművének tervezte. De ejtették atervet, mivel Németországban hiányzottaz ehhez szükséges nyersanyag, ez azon-ban féligazság volt.

Az SS a Skoda-művek-ben is saját rakétaprojek-tet épített fel. V–101 tí -pus jelzéssel 1800 km-es,közepes hatótávolságú ra -kétát fejlesztettek ki. Ami-kor mindinkább kirajzoló-dott, hogy a pomerániaiés a Keleti-tenger partjánlévő kísérleti telepek aVörös Hadsereg előrenyo-mulása miatt elvesznek,Kammler előkészítette akísérletek türingiai folyta-tását. Az új rakéták kipró-bálásának csúcspontjaként 1945. március16-án egy nagy rakétát lőttek ki a Rudisle-ben melletti lőszergyár területéről.

Miközben az SS saját rakétaprogram-mal kísérletezett, 1944 őszén Peenemün-dében ismét elővettek egy korábban félre-tett projektet, az úszó kilövőbázisrólindítható rakéták tervét. A Próbapad XII.kódnevet viselő projekt keretében tenger -alattjáróval a célterület közelébe kívántakvontatni egy speciálisan e célra készítettúszó alkalmatosságot. A rakéta indításá-hoz a tengeralattjárónak a felszínre kel-lett emelkednie, ezért rendkívül sebezhe-tővé vált. A sürgősség és titkosság magasfokát az magyarázta, hogy a projekt azamerikai keleti partok elleni támadásrairányult.

1944 végén ismét felbukkantak a szö-vetséges fővárosok elleni támadások fan-táziatervei, amelyekben döntő szerepetjátszottak volna a tömegpusztító fegyve-rekkel felszerelt rakéták. Végül is ezek atervek nem jutottak túl a kísérleti és ter-vezési szakaszon: a tengeralattjárók át -fegyverzését nem lehetett befejezni, anagy hatósugarú rakéták legjobb esetbenis a kipróbálás kezdeti szakaszában vol-tak; az FBI pedig 1944 decemberébenletartóztatta a két német ügynököt, akika New York elleni támadást koordináltákvolna.

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 75

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™V–2-támadás

a londoni Farring-don piac ellen,

ahol 300-an hal-tak meg, 1944

(fent)Az amerikai

hadsereg általlefoglalt V–2,

Bromskirchen,Németország,

1945 (lent)

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™