ја gliа nana - adattar.vmmi.orgadattar.vmmi.org/cikkek/10738/hid_1975_12_11_cyprian.pdf · CYPRIAN EKWENSI Jagua a hűsítő fürdő után alacsony széken ült, az afrikai asszonyok

јаgliа nana Regényrésт.Іet

CYPRIAN EKWENSI

Jagua a hűsítő fürdő után alacsony széken ült, az afrikai asszonyok megszokott mozdulatával csupasz térdei közé szorította tükrét, és ned-ves haját bámulta. Csupán egy világos vászondarab takarta meztelensé-gét, hóna alatt átbújtatva, mellei fölött csomóba kötve. Karja, válla csu-paszon fénylett a szoba félhomályában.

A tarka vászonlepel alul combjai közé szorult, a tükör mélyen bevágó-dott bőrébe.

Mindkét karját fölemelve fésülte makrancosan kunkorodó haját, mi-közben keblei érzékien emelkedtek, s a szeme sz űk réssé húzódott ösz-sze, amikor egy-egy göndör hajtincs fájdalom árán se engedett fés ű-] ének.

Hosszú karján és gömbölyű vállain fénylő csíkokban hajszolták egy-mást a vízcseppek, különös, folyton változó alakú díszeket rajzolva b ő-rére. Egy pillanatra meglátta tükrében Freddie-t, amint megáll az ajtó résében. Elkapta pillantását, amely határozottan hónalja habzó fekete-sége felé irányult. De az ajtó megint becsukódott. Freddie gyors léptei a szobája felé távolodtak, de a hangja még visszatért:

„Jagwa ... Jagwa Nana!" Jól ismerte ezt az ugrató, köteked ő hangú megszólítást: „Jagwa". Von-

zó külsejének, kihívóan elegáns öltözékének szólt. „Jag-wa", igen, így nevezte őt el Freddie, az ismert, híres, tekintélyt parancsoló, angol „Ja-guar" kocsiról.

„Mindjárt megyek. Majd hívlak, ha kész vagyok!", válaszolta. Érezte a férfi hangjában a bosszúságot. Mindig így volt, ha készültek

valahová, és ő késett az öltözködéssel. Egyébként, Freddie is nagyon jól tudja, hogy ő mennyire nem szereti az értelmiségiek társaságát. Különö-sen nem az Angol Tanács tagjaiét, akiket kibírhatatlanul mereveknek és mesterkélteknek tartott. Freddie viszont a világért se mondott volna le róluk. Ez volt egyedüli kapcsolata a vágyott és gyűlölt Angliával.

Freddie lépései már nem hallatszottak a lépcs őházból. Bizonyára le- 1350

ment földszinti szobájába. Pedig azt várta, hogy bejön majd hozzá. Kis-sé csalódottan folytatta a fésülködést. Az ölében tartott tükör megbil-lent, és most a szeme sarkában lapuló fekete árkokat, szeme fáradt, sö-tét, mélyen ül ő peremét világította meg.

„Öregszem", mormogta titkolt iszonyattal. „Úgy látszik, Freddie ezért szökik tőlem. Öregszem, ó, irgalmas isten!"

Mind gyakrabban tolult fel benne ez a sóhajszer ű fohászkodás. Isten segedelme talán még sikerre viheti kacér m űvészétét. Fia annál ritkáb-ban jutott eszébe. Jobb is, hogy nincs itt, hisz csaknem olyan id ős, mint a szerelmese. Igen, Freddie még olyan fiatal, és olyan sokra viheti. Már mosta Nigerian National College tanítója, és nagy igyekezettel egyen-geti a tengerentúli továbbtanulás útját, bár állami ösztöndíj-kérelme eredménytelen maradt. Tudta, hogy Freddie megérdemelné ezt az ösz-töndíjat, ső t azt is, hogy egy jó lányt találjon feleségnek, aki majd ne-veli gyerekeit, és követi minden becsvágyában, nagy tervében. De túl-ságosan szerette, nem tudott értelmes kiutat találni kettejük számára. Freddie-t kívánta férjnek. Csak egy ilyen fiatal, er ő teljes értelmiségi lesz képes eleget dolgozni és keresni, ha ő már a hanyatlás útj ára kerül. A férfiak pár év múlva rá se néznek majd, hisz manapság tizenévesek-hez is könnyűszerrel hozzájuthatnak. Csupán tapasztalatából származó jó érzéke, ízlése, jó alakja tartja még felszínen, most, a negyvenes évei-ben is.

Tudja, hogy kedvenc mulatója, a T гopicana tompa megvilágításában az arca is szép még. Alakjára pedig büszke lehet minden megvilágítás-ban, modellt állhatna bármely fest őnek, szobrásznak. Az utcán magán érezte a férfiak vágyakozó tekintetét, csíp ői öntudatlanul rafinált moz-gása még mindig csábítja a pillantásokat. Néha már-már szégyellte szen-vedélyes szerelmi mámorait, de Freddie nem zavartatta magát, s ő t, mintha újabban ő venné át a kezdeményezést .. .

Tulajdonképpen, ha figyelmesen festette ki arcát, szemeit, s ügyelt rá, hogy kiemelt keblein mi és mennyi a takarni való, — még mindig túltett bármelyik fiatal lányon, aki nem tud mit kezdeni istenadta n ői tehetsé-gével.

Gondolatait Freddie érkezése szakította félbe. Már fel volt öltözve. Az ajtóból figyelte szabadon hagyott vállait, meztelen nyakát (tudta, hogy gyönyörű), s áttetsz ő blúza alatt a keskeny melltartót, mely kihívóan többet sejtetett, mint amennyit megmutatott.

„Nem tetszik a ruhám?", ingerelte kérdésével Freddie-t. Jól ismerte előítéleteit az „utcai meztelenkedésr ől", ahogyan ezt nevezni szokta. A férfi szemében kigyulladt az ismert vöröses fény.

„Jagwa, hányszor mondtam már, hogy ne hozz szégyenbe az emberek elő tt! Hát nem nyugszol, míg egyszer csakugyan pucéran jelensz meg az utcán?"

Az asszony mosolygott. „Tudom, mit akarsz mondani." Fordult egyet, meglebbentette széles szoknyáját. „Ez neked pucérság?" Még mindig pa-macsaival foglalatoskodva, hozzátette: „Freddie, te aztán végképp nem tudod, mi a divat!"

„Te meg annál jobban, azért is vagy Jagwa", vágott vissza ironikusan. „Elđadásra megyünk, nem táncra. Az Angol Tanács házába!" — folytat-ta Freddie, és a szeme összesz űkült, mint mindig, ha mérges.

1351

„No és akkor? Ember! Te túl féltékeny vagy. Senkinek se szabad rá-néznie az asszonyodra. Hát azt hiszed, hogy a te Angol Tanácsodban senkinek sincs teste, csak szelleme? Azt hiszed, hogy nem kívánnak soha asszonnyal hálni?”

Kicsorduló könnye, a könny sós íze elállította a szóáradatot. A púder, rúzs veszélyesen elmaszatolódott arcán.

Freddie ennek sohasem tud ellenállni. Most is letörölte az asszony könnyes arcát, és ez olyan megnyugtató volt.

„Higgyél nekem. Én nem futok más férfi után. Minden lány, asszony így öltözik manapság. Ez a divat. Afrikában vagyunk, miért ne tennénk ki a bőrünket a nap csiklandozásának, csókjainak? Nincs abban semmi rossz, ha a nap az asszonyok testét csókolja ... Ha majd hideg országba mégy, Angliába ..."

Észrevette, hogy nem figyel már rá. Az ablakon nézett kifelé. A le-menő nap sugarai a nagy banánpálmák levelei mögé bújtak. Különös, sárgás fény világította meg a fákat, a házak bordázott bádogtet őit, a szo-ba tárgyait.

„Ne légy nevetséges", szólalt meg a férfi. „Mikor jutok én el Angliá-ba? Egy szegény ördög, egy tanítócska. Honnan veszem a pénzt ahhoz? Kormány-ösztöndíj?"

„Semmi sem lehetetlen. F ő, hogy ne veszítsd el a reményt. Tudom, mennyire kívánkozol Angliába, hogy befejezd a tanulmányaidat. És Isten segítségével cl is kell jutnod oda. Okos vagy. Fiatal vagy. Nyitott szem-mel jársz. Tudod, mit kell tenned. A munkádat komolyan csinálod. Mu-száj, hogy sikerüljön az az ösztöndíj! És ha mégsem adnak, akkor majd mi magunk — igen, mi fogjuk összekaparnia pénzt, hogy elmehess. . ."

„Én azon vagyok minden er őmmel, és ha az isten is megsegít ..." „Muszáj, hogy sikerüljön, ez biztos — amíg én szeretlek", tette hozzá,

mély pillantást vetve a férfira. Kívánta Freddie-t. Olyan fiatal. Olyan jókép ű. Tudja, hogy a lányok

sem közömbösek iránta. De a vágyaiban csak őrá támaszkodhat .. . No, de tegyük fel, hogy valóban eljut Angliába, jogászként tér vissza,

nagy kocsit fog vezetni, úr lesz bel őle, és — elhagyja őt? Nem! Az nem lehet. Túlságosan őszinte és tiszta gondolkodású ahhoz, hogy ezt meg-tegye. Nem olyan, mint a lagosi fenegyerekek, minta „gyorsan futók".

„Freddie, ígérd meg, ha eljutsz, Angliába, nem maradsz túl sokáig. Nem felejtkezel el rólam. Nem maradok örökké fiatal. Öregszem, em-bert akarok, a magam emberét magam mellett."

„Ne aggódj. Még cl se mentem, és mára visszatérésemmel vagy elke-veredve?"

Az Angol Tanács székháza el őtt Jagua taxi után nézett. A kapualjból Freddie alakja közeledett feléje. Tehát utána jött. Úgy tett, mintha nem venné észre sértett, bosszús arcát. Megtanulta, hogy néha jobb minden ellenvetés nélkül kivárni, míg a férfiak kitombolják dühüket.

Leállította a közeled ő taxit. „A Tropicana klubba." „Bekapcsoljam a taximétert?", fordult hátra a sof őr sunyi mosollyal,

mintha előre tudná a választ. 1352

„Ne, felesleges, tudjuk az árat!” A hátsó ülésen egymástól távol, a sarokba húzódva helyezkedtek el.

Egyikük sem szólt. A sofőr félszemmel utasait figyelve, igyekezett szó-val tartani őket. A helyi politikusok legújabb összecsapásairól, a Nigé-ria—Libéria meccsr ől fecsegett. Ismert dolgok. Szavai unalomba fullad-tak.

Jagua révedező pillantása a kocsi visszapillantó tükrében találkozott Freddie villámló tekintetével. Tudta, hogy most nagyon mérges. Ismét kudarcba fulladta kísérlete, hogy Jaguát bekapcsolja a sznobok társa-ságaba. Sőt, megint az asszony diadalmaskodott: a Tropicana felé autóz-nak ra este is. Talán egyszer már megtanul igazán szórakozni.

A hídon jártak már, gondolataiba merülve, szórakozottan nézte a la-gúnából tengerre igyekv ő halász kenukat. Elnézte a félmeztelen halászok egyenletes, lassú, biztos mozdulatait. Ezek ugyan aligha tör ődnek holmi tudálékos előadásokkal! És érezte, boldogok is, elégedettek a maguk egy-szerű munkájával, életével. Jagua szerette a kora estéket. Ilyenkor sorra kigyúlnak a város fényei, megvilágítják a töltésen végigfutó autópályát. A távolból már odalátszottak a szállodák fehér, kék, narancsszín ű fé-nyei. A színes reklámok valahogy halványaknak látszottak a félhomály-ban, még nem érkezett el az idejük.

Az útkeresztez ődésnél a taxi mellékutcába fordult. Itt már hallatszott a trombiták fel-felcsapó hangja a Tropical kertjéb ől. Jagua szinte fel-lélegzett, mintha igazi világának hívó szavai ütötték volna meg a fülét.

A főtt yam-gyökeret árusító asszony mellett a döngölt földes járdához farolta kocsi. Kiszálltak. Jagua hirtelenében rendbe szedte ruháját. A tizet szító asszony csodálattal emelte rá a tekintetét. Jagua sz űk ruhá-ját, festett ajkát, ragyogó frizuráját bámulta.

„Hej-hej, egyszer majd talán én is kocsival, szép ruhával cifrálkod-hatok", tört fel bel őle a sóhaj.

A félhangos megjegyzést ől újraéledt önbizalommal fogta karon Freddie-t. Belökte a félszárnyú, alacsony ajtót. Nagyot szippantotta lo-kál levegőjéből. A Tropicana volt Jagua er őt adó, mindennapi kábító-szere.

Az ide belépő nőlátogatót, akár férfikísérettel érkezett, akár anélkül, mindig valami várakozásteljes reménykedés hangulata kerítette hatal-mába. „Ma éjjel biztosan történni fog valami", szokta mondogatni ma-gában Jagua is.

Bongo-dobok vitték az ütemet. A zenekart vezényl ő trombitás az égnek emelve, telt arccal fújta hangszerét. Id őnként zsebkendővel törölgette a szójaszélét. Ilyenkora szaxofon vette át a dallamot, Jagua úgy érezte, kissé torzítva.

A nők szinte kivétel nélkül rendkívül sz űk ruhákban feszengtek, s alul-felül groteszk módon türemlettek el ő idomaik. Rekeszizmukat a ful-ladásig összeszorították. Ezen a korszer ű szerelmi vásáron („super sex-markot") a női ruhák sikerét a férfiak kéjsóvár, éhes pillantásain lehetett mérni. A szűk tánctéren elmosódó arcvonások, ingó árnyalakok; a han-gulatfény a legigénytelenebb megjelenésnek is valami különös vonzó-erőt kölcsönzött a hagyományos afrikai elemekb ől szőtt „High-life" tánc-ritmusában.

Itt egészen más, új színben jelentek meg az Angol Tanács tagjai: a külföldről idevándorolt bankmanager, az olajkutató társaság embere, a

1353

hajózási ügynök, a sörgyáros, a mocsárlecsapoló vállalat mérnöke, az új szülőotthon építésze; németek, angolok, hollandok, amerikaiak, nigé-riaiak, ghanaiak. Mind itt vannak — állapította meg Jagua. És mind szórakozásra, kikapcsolódásra vágynak.

Jagua tekintete végigsiklotta szabad székek során. Nem látott ked-vére való helyet. Inkább táncol akkor. „Gyere, Freddie, táncoljunk!", for-dult még mindig szótlan párjához, táskáját egy üres székre dobva.

Egy Ghanából származó, felkapott új dallamot játszottak. A kissé bá-natos, ingó-leng ő mozdulatokra késztet ő zene minden haragot felold. Freddie különben is szerette az érzelmes, de ütemes tánczenét. Jagua hízelkedve simogatta meg a férfi karját: „Még mindig haragszol?", súg-ta, belesimulva a tánc ritmusába. „Tán csak nem kívánkozol vissza an-nak a vénembernek az el őadására? Ugyan, gyere, felejtkezzünk el min-denről. Fiatal vagy, szórakozz!"

Jimo Ladi és zenekara mindig jól játszik, talán egy kissé zajos, de hát a „High-life" épp így jó, ha vérpezsdít ően hangos! Fehérek és feketék lepték el a táncteret. Egy néger széles csípej ű , kövér nő t választott, fehér szomszédja egy sovány lányba kapaszkodott. Volt itt hús minden ízlés számára. Ébenfeketék, világosabb b őrű félvérek, ázsiaiak, vagy éppenség-gel sápadtan világló fehér n ők is. Minden idom férfi-vonzalomra talált, minden női tekintet udvarlásra szólított fel, csábítók fonódtak össze bol-dog áldozataikkal, a Tropicana hasznára és felvirágzására.

„Visszatérek az üzlethez. Már beszéltem a cég f őnökével. A piacon boltot bérelhetek. Akrai vásznat, bársonyt, zsinórféléket fogok árulni. Csak le kell fizetnem az óvadékot, rendeznem a biztosítást, és máris át-vehetem az üzletet, azt mondja."

Freddie kételked ő arckifejezése arról árulkodik, hogy nem hisz az asz-szonynak. Jagua már annyiszor megígérte, hogy megjavul, lecsillapodik, visszatér rendes munkájához. Érzéke is van hozzá, tapasztalata is. Már annak idején is szép pénzeket keresett meg a piacon. Kit űnt a „Petty traderek" között ügyességével. Ismeri az egész nyugati partot Gambiától Lagosig, sőt Ghanát is, amely errefelé olyan divatközpont, mint Párizs Európában. Még mielőtt megismerte volna Freddie-t, gyakran eljárt Ghanába, és még távolabbi vidékekre is, adott-vett, csereberélt. Jórészt épp emiatt szerezte a Jagua nevet is. Öltözködésének egyéni stílusa volt. Bármit vett magára, az hamarosan divat lett Lagosban. Lányok, asszo-nyok sereglettek köré, érdekl ődve szép, divatos holmijai után. Kínálnia se nagyon kellett, máris elkelt minden portéka, amit magával hozott utazásairól. Elterjedt a híre, és napról napra mind több vev ő kereste fel, de ismerték a vámosok és a határrend őrök is. Freddie nem tudja ponto-san, hogyan is történt, de az üzlet nem sokkal megismerkedésük után egyszerre leállt. Néhanapján Jagua említette ugyan, hogy elköltözik Onitsha városba, és az üzletasszonyok hercegn ője lesz ott, sok tízezer font értékű áru felett rendelkezik majd. Freddie ezt nem is tartotta ki-zártnak, a rátermettsége mindenesetre meglett volna hozzá, de lassan rá kellett jönnie, hogy egyszer űen képtelen megválni Lagostól. Valami bűvölet ez, vagy ki tudja, mi. Tény és való, hogy már három éve nem járt áru után Ghanában. A Tropicana kiszívja minden erejét. Úgy lát-

1354

szik, az asszonyoknak ahhoz a fajtájához tartozik, akik minduntalan szükségét érzik, hogy önmaguk el őtt is bizonyítsák fiatalságukat, és ezért állandóan a férfiak figyelmének központjában kell maradniuk. Ha ki-maradnak a társasági életb ől, ha nincsenek folyton ott, ahol az élet „zaj-lik", egyszeriben megfeledkeznek róluk, mintha nem is volnának ... Et-től iszonyodik Jagua a leginkább .. .

Jagua Rozával a külváros felé tartott. A nyomorúságnál is nyomorú-ságosabb városrészbe. Hallott mára peremváros szörny űségeiről, de még sohasem járt itt. A taxi legalább háromszor változtatott irányt, nyitott csatornaárok mellett haladtak el, majd egy bekerítetlen, hepehupás tér-ség következett, ahol fehér sapkás-köpenyes emberek vették-adták a messze északr01 ide terelt jószágot. A kocsi végül egy fahídon döcögött át, s innen már gyalogosan kellett folytatniuk az utat; tízvalahány per-cig cipelték fejükön a holmijukat, és egyensúlyoztak az egyenetlen, po-ros talajon.

Amikor odaértek a bádoglemezekb ől tákolt piros-szürke viskóhoz, Jagua azonnal lerúgta cip őit. Roza havi két fontot fizetett ezért a nyo-morúságos hajlékért. A szenny ellepett mindent körös-körül. A vékony falon behallatszott az imént elhagyott jószágpiac lármája.

„Itt maradhatsz velem, amíg valami jobb nem adódik", mondta Roza. Jagua körülnézett a megalazó környezetben. Földes padlö, minden lé

pés port vert fel rajta. Törött lábú, tuskóval alátámasztott ágya szoba sarkában, szalmazsákjában zörg ő , száraz fű, a rabok kaszálják a lóver-senytéren. Roza, mint megannyi sorstársa, Lagosba érve rabja lett a vá-rosnak, képtelen volt szabadulnia nyomor bilincseib ől. Ide jutott tehát ő is végül, ő , a „Jagua". Faluja jutott eszébe, őseinek egyszerű , ínséges élete, messze a várostól. Annak az életnek lassú üteme, csendje meny-nyivel vonzóbbnak tetszett most neki, mint ez a „szabadság", a fényes nagyváros szutykos peremén. Mivel vagyok én jobb náluknál? Megro-hanták az érzések, gondolatok. Inkább Onitshában maradtam volna Fonso testvéremmel, bizonyára az üzletasszonyok hercegn ője lehetett volna be-lőlem. Férjhez is mehettem volna Ofubara törzsf őnökhöz, hisz annyit forgolódott körülöttem! Tulajdonképpen, még miel őtt Lagosba jöttem volna, volt énnekem saját emberem, volt férjem ... Igen, most őrá gon-dolt, a volt férjére, és visszaemlékezett egész életére. Alig hallotta Roza kérdését: „Paprikást készítsek ebédre, vagy rizses disznóhúst? Tudod, itt soka disznó", tette hozzá kérked őn.

„Értem", motyogta szórakozottan Jagua. „Talán megmosdanál evés el őtt? Ott a lavór!", szólalt meg újra Roza. „Nem fontos", felelte Jagua, elkalandozó gondolataiba mélyedve. „De azért enned kell valamit!", unszolta tovább a barátn ője. „Nem, nem kívánok semmit. Rosszkedv ű vagyok, legjobb, ha magamra

hagysz a gondolataimmal." Roza megértően karolta át. „Miért keseregsz? Ezzel semmit sem vál-

toztatsz a helyzeten. Akár sírsz, akár nevetsz — egyre megy, ami tör-tént, megtörtént. A jómadár meglépett. Örülhetsz, hogy az üldöz őid nem értek utol, és nem esett semmi bántódásod. Legjobb, ha meghúzódsz itt nálam, amíg a Por leülepszik egy kissé."

1355

Jagua szótlanul vetk őzni kezdett. Haza kívánkozott Ogabuba. Krina-mehbe is el kellene néznie, hátha Ofubara törzsf őnök kívánja még asz-szonyának. Id ős édesanyjára gondolt, és belefájdult az emlékezés ... La-gos nekem teljes bukást hozott. Űjra kell kezdenem mindent, az egész életet. De nem itt, Lagasban. Ha Fonso bátyám segít, Onitshában még sikerülhet a tervem, Piaci kofák, üzletasszonyok hercegn ője leszek...

Forró György fordítása

1356