A Dráva menti horvátok népviselete
Post on 04-Jan-2016
748 Views
Preview:
DESCRIPTION
Transcript
A DRÁVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE
BEGOVÁCZ RÓZSA
Jelen dolgozatom a Dráva mentén élő horvát etnikai csoport népviseletével foglalkozik. Ez ideig ennek a csoportnak a népviseletével foglalkozó néprajzi cikk, ismertetés, leírás nem jelent meg.
A ruházat elemi szükséglete az embernek, mely az idők során változhat mind színben, mind szabásban, s alapanyagban is egy meghatározott helyi ízlés szerint. A helyi ízlés viszont mint meghatározó tényező az illető vidék hagyományának függvénye. A hagyomány így előírta a különböző korcsoportok öltözködési normáit is. A normákat igyekezett mindenki megtartani, hogy megkímélje magát a falu, a közösség bírálata ól. Az emberélet fordulóinak ünnepein viselt ruházatot is a hagyomány határozta meg.
A 2. világháború után a városi civilizáció a Dráva menti horvát falvakba is behatol és gyökeres változásokat eredményez az azideig hagyományos életmódban. Ebben az időszakban majdnem teljesen szakítanak azokkal a hagyományaikkal, melyekhez eddig ragaszkodjak, századokon át dédelgetlek, gyakoroltak.
A hagyományok felszámolásánál az elsők között találhatjuk a hagyományos népviselet elhagyását. A viselet letételével megszűnik az addig zárt közösség külső, szemmel látható megkülönböztető jegye, mert megváltozik a keret is, mely elválasztotta, elzárta az illető közösséget a világtól.
A Dráva menti horvátok 95%-a falun lakott és népviseletben járt. A XIX. szd. közepén szembetűnő változások figyelhetők meg. A férfiak fokozatosan felhagynak a hagyományos viselet hordásával, míg a nők viseletében lassanként tért hódít a gyári kelme és egyre erősödik a városias polgári viselet. Ezek a változások tulajdonképpen logikus következményei a kor társadalmi és politikai eseményeinek, melyek a XVIII. szd. végén és a XIX. szd. elején Európában végbemennek és melyeknek hatása természetesen a Kárpát-medencében is érzékelhető.
Az egyik igen lényeges változás, ami bekövetkezik a falun élő nép életében a fent említett események hatására, a nagycsaládok a druzina-k vagy zadruga-k felbomlása, több önálló családdá. A nagycsaládok nem ritkán 60 fősek is lehettek. Minden munka a nagycsalád keretén belül folyt, a beidegződött hagyományok között, a nemek és korcsoportok szerinti
munkamegosztás alapján. A nagycsaládon belül a női munkák sorába tartozott a család minden egyes tagjának ruhaneművel való ellátása is. A ruhaneműt is ez az önellátó közösség maga teremtette meg, csak bizonyos meghatározott viseleti darabokat vásároltak meg készen, mint pl. a lábbeli és a fejrevaló. Az asszonyok feladata volt a textilnyersanyag — kender és len — feldolgozása, a fonás, színezés és szövés; továbbá a ruha megvarrása és díszítése is. Ezt a fontos feladatot a nő a nagycsalád széthullása után már nem tudta ellátni, sem ereje, sem ideje nem maradt a többi reá háruló munka elvégzése mellett. Így nyugodtan állíthatjuk, hogy a nagycsaládok széthullásával a hagyományos viselet pusztulása, ill. módosulási folyamata megindul. Természetesen nem ez az egyedüli ok. Nem szabad figyelmen kívül hagyni más fontos tényezőket sem, melyek szintén részesei ennek a folyamatnak; nevezetesen a technika fejlődése. A technikai fejlődés következményeként felgyorsulnak, könnyebbé válnak a kereskedelmi kapcsolatok. A manufaktúrák rovására nagymértékben fejlődik a textilipar, ami szintúgy a kereskedelem fellendüléséhez vezet, aminek következménye lesz a piac tágulása, elsősorban faluhelyen.
A viselet felszámolását hazánk délszlávsága körében nem szabad úgy tekintenünk, mint egy egységesen, egy időben, azonos intenzitással végbemenő folyamatot. A viselet, melyet egy megha'ározott vidék lakossága visel, élő organizmusként is felfogható, mely környezetéhez alkalmazkodik, a táj képéhez igazodik, éspedig úgy, hogy az alapvető gazdálkodási ágazat nyomát magán viseli, belőle az éghajlati viszonyokra is következtethetünk, továbbá a közösség jólétére is az egyén gazdasági helyzetétől függetlenül. Végezetül a népviselet az alkotó, hordozó ügyességének és a népcsoport művészi felfogásának, valamint alkotókészségének tükröződése is, mely ebben az alapvető életszükségletben, a ruházat megalkotásában is megnyilatkozik.
Összefoglalva három tényező határozza meg a viseletet:
a) a természeti környezet, b) a kulturális és történelmi tényezők, c) az egyéni alkotásvágy.
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1981) 26: 165-195. Pécs (Hungária), 1932.
166 BEGOVÁCZ RÓZSA
A viselet egyike a legtökéletesebb népi alkotásoknak, de a ruhának, mint népi alkotásnak nemcsak reális, gyakorlati jekntősége volt, hanem rendelkezett egy mélyebb eszmei, mondhatnánk irracionális mondanivalóval is. Itt néhány ruhadarab gonoszt távol tartó, vagy óvó tulajdonsággal felruházott motívumára gondolunk.
Az öltözködési mód, a zárt falusi közösségben, a fentieken túl tartalmaz egy sor meghatározott szabályt, melyek betartásához az évek során szigorúan
1. ábra. Női ing eleje és háta
3. ábra. Alsószoknya eleje (na kikjiéce)
ragaszkodtak, alkalmazkodtak és tovább örökítettek. Mindenki a kialakult rend és szabály szerint öltözködött. Ezeken a közösség által megszabott szabályokon keresztül a népviselet társadalmi jelentőséget is kap oly módon, hogy viselője társadalmi rangját is mutatja a közösségen belül; továbbá viselője nemét, korát, hangulatát és viselési alkalmát is mutatja, ezen kívül különbséget tesz az ünnepi és a hétköznapos viselet között is.
Dolgozatom célja egyrészt, hogy bemutassam a Dráva mentén élő horvátok egyes viseleti darabjait alapanyag, szín, szabás, motívum szerint, másrészt a két nem öltözetét korcsoportok, ill. hétköznap és ünnepnap viselt ruházata szerint. A dolgozat időben az első vh-t követő időszak viseletét követi nyomon.
A Dráva menti horvátok viseletére jellemző, hogy a férfi és női ruha egyaránt házilag előállított vászonból készült a korábbi években, amelyet télen-
4. ábra. Hátas alsószoknya eleje és háta
A DRÄVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 167
nyáron viseltek. A kender és a lentermesztés a női munkák körébe tartozott. A férfiak csak a mag elvetésénél és a kender, ill. a len áztatásánál segédkeztek. E vidék jellemzője az is, hogy még az 1950-es években is szőttek kenderből és lenből. A 2. világháború utáni néhány évben az asszonyok gyapjúszállal is szőttek, ami egyébként nem jellemző erre a vidékre. A gyapjúszőttesből a család férfitagjai számára öltönyt készítettek.
A vászon minősége és mennyisége mindig a család nőtagjainak ügyességétől függött. Ezért különös gonddal ügyeltek arra, hogy a család leánygyermekeit korán bevonják a vászon-előállítás munkájába. A vászon nagy becsben állt, mutatja ezt a lakodalom napján betöltött szerepe is. Az esküvő után az anyós az újasszony lába elé vásznat terít a bejárattól az asztalig (Felsőszentmárton), hogy a családnak mindig elegendő vászna kgyen. Lakócsán is a menyecske lába alá tesznek vásznat azzal a céllal, hogy a születendő gyermekek olyan szépek legyenek, mint amilyen szép fehér a vászon.
Egy másik jellemzője a Dráva menti viseletnek a ruha szabása. A ruha tulajdonképpen nem is szabott, hanem az egyes részeket derékszögű vonalak, szél mentén állították össze és ráncolták, ill, kisebb rakásokba redőzték. Ily módon készítették a férfi vászon hosszúgatyát és inget, de a női ruhadarab majd mindegyike is ezzel az eljárással készült. Ez a tulajdonképpen nem szabott ruha a ruházat történeti fejlődésének egy korábbi szakaszára jellemző, amikoris a szabás&élküli, lepelszerű á.megy a szabott-varrott ruhába. (Ribaric—Radaus 1975) Ezekhez az idő folyamán posztó, ill. szőrméből készült ruhadarabok járulnak. Ilyenek pl. a mellény és a mente. Ezeket a posztóból és szőrméből készült ruhadarabokat mindig felsőruhaként viselik, egyrészt, hogy a hideg ellen védjen, másrészt dekoratív jellege van. Ezeket vásárokon szerezték be a mester
emberektől, kik mindig a helyi ízlésre támaszkodva készítették portékájukat.
A Dráva mentiek ruházatának alapszínét, a fehéret a felhasznált vászon színe határozza meg. Az életkortól függően a nőknél a fehér alapon szőtt vásznon találhatunk piros, fekete-piros, fekete szőttes motívumokat az ingvállon, míg a bikla (szoknya) az első szél aljának kivételével mindig hófehér. (Az itt élő horvátok a szoknyát biklának mondják, feltehetően a környező magyaroktól vették át a szót.) A férfiak inge és gatyája szintén fehér. A férfiak és a nők köténye nem házilag készült anyagból van. Az 1. világháborút követő időszakban gyári vászonból varrták.
Egy teljes viseletet 1 pár ruhának mondták, akárcsak más somogyi falvakban. (Knézy 1981:78)
Most pedig rátérek mindkét nem egyes viseletdarabjainak ismertetésére a fejviselettcl a lábbeliig. Először tárgyalva a női- majd a férfi viseletet.
1. kép. Hprvát iskolás lányok Szentborbás, Somogy megye. (Ltsz.: NM 9692)
Fotó: dr. Varró István, 1908
3. kép- Horvát nők és gyermekek Felsőszentmárton, Baranya megye. (Ltsz.: NM 9685)
Fotó: dr. Varró István, 1908
2. kép. Horvát lányok. Drávasztára, Baranya megye. (Ltsz.: NM 9673)
Fotó: dr. Varró István, 1908
168 BEGOVÄCZ RÓZSA
Hajviselet
A kislányok haját régen nem nyírták míg első életévüket nem töltötték be, azután is, ha hajat vágtak, nem dobták a szemétbe, hogy ne fájjon a fejük. A kislányok haját a kosarke-Ьа fésülték, oly módon, hogy a hajat középen elválasztották. A fej köré egy fekete pamutpertlit tettek, majd a hajat homloknál kezdték fonni oly módon, hogy két ágat fogtak a hajból, a harmadik ág volt a pertli. (így fonták régen a hagymakoszorúkat is!) A pertli két végét hátul a tarkón csokorra kötötték. Az iskoláslányok haját már másképpen fonták. A fejtetőn a fül irányában T alakban elválasztották a hajat, ezt kétoldalt a fül felé 3—3 ágú fonatba fonták, majd ezt a visszamaradó hajba fonták bele, ami szintén háromágú fonat volt és a leányka háta közepéig ért. Ezt a hajviseletet lopaticke-пак nevezték. A hajfonat végére élénk színű szalagot kötöttek.
A nagylányok hajukat középen elválasztva egy háromágú fonatban viselték, melyet nem fontak be végig. Végére élénk színű taft szalagot kötöttek. Ez volt a hétköznapos hajviselet. Ezt íutke-пак nevezték. Nagy ünnepeken az ún. futice-t viselték. A hajat a fejtetőn a fülek irányába T alakban elválasztották. A fültől a homlok felé eső hajat sok vékony 3 ágú copfba fonták, még vizesen úgy, hogy a három ág egyikét megfogták, majd a másik két ágat feltolták egészen a fejbőrig, majd ezt elkötöt
ték, így hagyták másnap reggelig száradni. Ekkor óvatosan szétbontották. A füLől a tarkó felé eső hajat háromágú fonatba fonták. Ez nagyon fájdalmas eljárás volt, ezért csak nagy ünnepeken viselték így a hajat.
A férjes asszonyok hajviselete más volt mint a lányoké. Az esküvő napján az újasszony főkötőt kapott, amihez a hajnak igazodnia kellett. A főkötő feltevésnél a vőlegénynek is jelen kellett lennie, mert ő vágott bele az újasszony hajába először. A tarkón a hajat le kellett nyírni, hogy ne lógjon ki a főkötő alól. (Későbbiekben az asszonyok tarkóját a borbély nyírta rendszeresen.) A hajat középen elválasztották, majd a tarkóra tett fekete pamutpert-lire csavarták, majd nyolcas alakban a két fül közé tekerték, majd a pertlit elkötötték, erre a kontyra húzták rá a főkötőt. Az asszonyok hajviselete ezután már halálukig változatlan maradt. A menyecske első gyermeke megszületéséig hajadonfőn járhatott. Mind a leányok, mind az asszonyok hullámo-sították hajukat úgy, hogy azt még vizesen az ujjukkal nyomkodták, hogy hullámos legyen.
1941-től kezdték Dráva mentén a hajat csipesszel is göndöríteni, ez Lakócsáról származik. Ezt a bodo-rí ási módot Schuczmann József né tanulta meg és terjesztette el a vidéken. Egy fejhez 32 db csipesz volt szükséges. A csipesz fémből készült, ollószerű szerkezet volt, melyet tűzbe téve melegítettek fel a hajsütéshez.
4. kép. Selyem- és fémszállal hímzett tökötök (Ltsz.: JPM L. 52.3546.1, L. 52.3562.1). Fotó: Zalka Éva, 1981
A DRÄVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 169
Hajat havonta egyszer mostak. Ruhapároláskor lúgban mos ák a hajat. Állítólag a korpásodás és hajhullás ismeretlen fogalom volt ekkor. A hajat disznózsírral, majd később hajolajjal kenték, hogy könnyebben fésülhető legy-en és nek ne strsi (ne lobogjon).
A férjes asszony hetente egyszer fésülködött. Az asszony fésülködésénél a család egyetlen egy férfitagja sem lehetett jelen, mert egyrészt nagy szégyennek tartották látni a kibontott hajú asszonyt, másrészt úgy hitték, hogy az a férfi, aki fésülködő asz-szonyt lát, annak szerencsétlenség kíséri egész napját.
A lánynak mindennap illett megfésülködnie, reá nem vonatkoztak az előbb mondottak.
Főkötő-puculica
A nő főkötőt először életében az esküvői vacsorán viselhetett. A főkötő nem egyéb, mint tenyérnyi szélességű háziszövésű, kendervászonnal bevont vastag kartonlapra erősített téglalap alakú pánt, amely hátul a kontyra kerül és egyik fültől a másikig ér. A főkötő aprólékos hímzésdísze mintában is, színezésben is roppant változatos. Három részből álló viseleti darab. A legalsó részét neveznék pucülica-nak (főkötő). Ez különböző színű klott lehetett vagy készülhetett kasmírból, szövetből, bársonyból is. Erre szabadrajzú színes szállal (selyemmel vagy gyapjúval) virágokat és levél mintákat hímeztek. Legértékesebbnek tartották azt a gyári selyemszalagot,
5. kép. Keresztszemes technikával hímzett tökötök (Ltsz.: JPM L. 52.3591.1, L. 52.3585.1, L. 52.3617.1). Fotó: Zalka Éva, 1981
170 BEGOVACZ RÓZSA
amely alapszínétől függetlenül z kiásom (kalászos) motívumú volt. A pucülica lehetett széles gyári, mintás selyemszalag is. A somogyi Dráva menti horvát falvakban a puculicát színes selyem, ill. gyapjú szállal hímezték attól függően, hogy viselője milyen korú és mely alkalommal viselte. A baranyai Dráva menti horvát falvakban viszont megmaradt a feltehetően korábbi fázisa a hímzéstechnikának, neve
zetesen az, hogy ezekben a falvakban a régies, keresztszemes technikájú és mértanias forma maradt fenn. Ébner Sándor szerint: „A viselet természete szerint az alsó keskenyebb részt hímezték ki jobban a régi pocelicákon, leginkább keresztszemes öltésekkel csaknem gobelin-szerű sűrűséggel színes gyapjúszálakkal, szőttesre emlékeztető geometrikus mintákkal." (Ébner 1932:9)
6. kép. Keresztszemes technikával hímzett tökötök (Ltsz.: JPM L. 52.3588.1, L. 52.3621.1, L. 52.3620.1). Fotó: Zalka Éva, 1981
A DRÁVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 171
A puculica felett helyezkedett el a bar sutiak ti horvát falvakban: „A felső könnyedebb rész cso-(szalag). Ez kb. 1 cm széles volt, fenyőágra emlé- mózással készült csipke kecskeszőrből és gyapjúból keztető mintája vagy selyemmel hímzett, vagy fiit- font durva szállal. A barna, vagy fekete alapot az térrel és gyönggyel kivarrott volt. A barsunak (sza- 5 karéj mentén fehér csíkkal vastagon lekontúroz-lag) a régi keresztszemes technikával hímzett főkö- ták, s közepébe csillagos mintát csomóztak. Később tőkről hiányzik. Ez a középminta a gyapjúszállal a csomózott csipkemezőbe fehér kecskeszőr fonál-hímzetteknél sem általános. A barsunak a selyem- lal hullámvonalakat hímeztek szálöltéssel. Lassan-szállal és fémszállal hímzett főkötőknél vált általa- ként az alsó részen és a láncöltéssel kihímzett csil-nossá. E fölött helyezkedik el a spice. (A főkötő fel- lag és tulipánmotívumok lazább elemei kiszorítot-ső része.) Ez legtöbbször piros alapon fémszállal ták a régi sűrű gobelinszerű mintákat. A hímző hímzett minta, ill. fekete klott alapon fehér pamut- anyag még újabb időben is leginkább gyapjú, vagy cérnával, selyemszállal, gyapjúszállal hímzett minta kecskeszőrfonál, melynek színeiben a sárga és a volt. A spice-t általában két színű (rózsaszín-piros) piros uralkodik, élénk rózsaszín vagy fekete bárfarkasfoggal szegélyezték. A baranyai Dráva men- sony alapon." (Ébner 1932:9)
7. kép. Gyapjúszállal hímzett tökötök (Ltsz.: JPM L. 63J76.J, L. 52.3625.1, L. 52.5899.1). Fotó: Zalka Éva, 1981
172 BEGOVÄCZ RÓZSA
A főkötőhöz tartozott még egy kendervászonból készült danac (kontytartó) is és fekete barsun (pa-mutpertli kötő) is, mellyel a főkötőt a hajhoz rögzítették.
A főkötőnek több fajtája volt ismeretes életkortól és alkalomtól függően. Az asszonyok mindig megfelelő színű és hímzésű főkötőt hordtak. A legdíszesebbeknek és egyben a legértékesebbnek számítottak a sikovne puculice (fémszállal hímzettek), ezeknek is négy fajtája különböztethető meg.
1. Na vugle (szögletes) : Ezeknek puculica része vagy selyem gyári kalászmotívumos selyemszalag vagy szabadrajzú selyemszállal hímzett volt. Felső része a spice öt egyenlő karéjra van osztva, ezekben különböző fémszállal hímzett levél és virágmotívumok vannak.
2. Sírom síkom (ragyogós) : A főkötő felső része a spice a főkötő aljának (puculica) szabadrajzú mintáira emlékeztet, de azzal a különbséggel, hogy ezt fémszállal és nem selyem-, ill. gyapjúszállal hímezték. A puculica selyemmel hímzett volt.
3. Na barsunac (szalagos) : A fémszállal hímzett motívumok szalagszerűen, egymás felett helyezkednek el. Alja selyemszállal hímzett, vagy gyári selyemszalag.
4. Sikom i svilom (ragyogóval és selyemmel) : A főkötő felső része fémszállal és kevés fehér színű selyemszállal hímzett, motívumból áll, míg alsó része selyemszállal hímzett, ill. gyári színes selyemszalag.
5. Svilom (selyemmel) : Ennél a fajtánál a főkötő alja is és felső része is selyemszállal volt hímezve.
8. kép. Gyapjúszállal hímzett tökötök (Ltsz.: JPM L. 52.3572.1, 50.15.55, L. 52.3592.1). Fotó: Zalka Ê., 1981
A DRÄVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 173
fémszálat itt nem alkalmaztak. Leggyakrabban használt minta ezeknél a na vugle (szögletes) és a na bar-sunac (szalagos) volt.
A legkevésbé értékesnek tartották azokat a főkötőket, melyeket az idős asszonyok viseltek. A főkötő alsó része színes gyapjúval volt hímezve (még gyász és böjt alkalmával is!!), felső része pedig öt karéjra volt osztva, ezeket belül fehér szövőcérnával hímezték, néhányan ezeket a szögletes hullámvonalakat lila, világos és sötétkék gyapjúszállal is körülhímezték. Az előbb ismertetett főkö őket mind ünnepi alkalmakkor viselték. Hétköznapra minden korosztály, szerényebbet, egyszerűbbet és kevésbé dí-szítettet viselt. A fémszállal hímzetteket még az új-asszony is csak templomba menetelkor viselhetett. Istentisztelet után már szerényebb főkötőt kellett húznia. Az asszony főkötő nélkül nem mutatkozhatott, ill. hajadonfőn nem mehet ki az eresz alól, ha mégis ki kellett mennie valamilyen oknál fogva, akkor egy törölközőt dobott a fejére.
A legszegényebb leány hozományából sem hiányozhatott öt db fémszállal hímzett, egy hétköznapos főkötő és egy ünnepi és egy hétköznapos, gyász alkalmával viselt. A selyemmel hímzetteket már mint asszony csináltathatta férje házában. A főkö lő készítéséhez nagy kézügyesség szükségeltetett, tekintve, hogy a motívumok szabadrajzúak voltak, így a minta szerkeszlése nagy gondot, ízlést és figyelmet igényelt.
Pótonyban két a környéken ismert és elismert főkötő hímző-varró volt. Szinyákovics Györgyné (sz. Horváth Mária) és a Tótújfaluból Potonyba férjhezment Gorjánácz Györgyné (sz. Virovácz Katalin). Felsőszentmártonban is élt egy főkötővarró asszony, de az ada.közlők egybehangzó véleménye szerint munkája nem volt olyan szép, mint az említett két asszonyé.
9. kép. Horvát asszonyok Baranya megye (Ltsz.: JPM 467 RP)
A felvétel készítője és az időpont ismeretlen
Egy főkötőt 4 Ft-ért varrtak 1947-ben.* (Csak összehasonlításként említem, 1 Ft-ért 1 méter vásznat lehetett kapni; 1 Ft. volt egy napszámos munkadíja.) Ha a főkötővarró asszony adta a hozzávaló anyagot is, akkor a főkötő akár 10 Ft-ba is kerülhetett.
A főkö tőhöz való gyöngyöt és fémszálat Sellyén szerezte be a varró asszony, selyem, ill. gyapjúszálat a helyi kiskereskedőnél vette. A gyapjút szálanként, a selymet méterenként árulták.
Főkötőfátyol — borondzuk
Anyaga erősen kékített tüll. A menyecske ezt a főkötővel együtt kapta az esküvője napján. A szálszerű főkötő fátyolt úgy viselték, hogy szélét a főkötő aljába a főkö lő tűk segítségével megtűzték, majd a visszamaradó részt két oldalról mellen keresztezve hátul derékban kötötték meg. (Vö. a sárközi bíborral vagy tekerődzővel.) A főkötőfátyolt a menyecske mindaddig viselhette, míg első gyermeke meg nem született. Vasárnapi istentiszteletkor hordta.
Főkötőtű — driavci, klimavci
Anyaga selyemre tűzött művirág, melyet fémszálak és gyöngyök díszítenek. A főkötőtűk lehettek egy-, ketlő-, három-, négyágúak — ezeket drtavci-nak (rezgők) nevezték.
A főkötőtűk egy másik fajtája a klimavci-к (lógók). Ezek fémtűk, melyek végén apró láncról lelógó gömbök, ill. félholdacskák voltak.
Mindkétfajta főkötőtűt a főkötőfátyollal együtt csak a vasárnapi istentiszteletkor viselhette a menyecske.
10. kép. Idős horvát asszony főkötőben Baranya megye (Ltsz.: JPM 5572)
Fotó: Mándoki László. 1961
174 BEGOVÄCZ ROZSA
Fejkendő — rubac
A Dráva menti horvát nők négysarkos fejkendőt viseltek. A kendők megkötési módja télen-nyáron, vasár- és ünnepnap más volt.
Nyáron a hé .köznapos otthoni munkáknál és vasárnap, télen-nyáron hátul tarkón kötötték meg a kendőt oly módon, hogy elöl a kendőt a homlokra húznák. A nyári mezei munkáknál a kendőt úgy kötötték meg, hogy arcuk alig látszott. A kendőt mélyen a homlokba húzva, elöl az áll alatt kötötték meg. Tették ezt azért, hogy megakadályozzák az arc lebarnulását. Az itt élők ízlése szerint az a nő volt szép, akinek halványpiros, hamvasfehér bőre, fekete, mosolygós szeme és keskeny piros ajka, sötét haja volt. Télen hétköznap a leányok is és az asszonyok is elöl kötötték meg a kendőt.
L
Télen az asszonyok úgy, mint a leányok is tették, hátra kötö;ték a fejkendőjüket nagy ünnepeken, hogy a díszes főkö őjük kilássék.
Kb. az 1930-as évektől kezdtek a leányok és a menyecskék kendő nélkül járni télen-nyáron, vasár-és ünnepnap az istentiszteletre, mert Sterbe nevezetű plébános megtiltotta, hogy a leányok és menyecskék télen kendőbe járjanak templomba.
A kendőnek több fajtáját ismerték és viselték ezen a vidéken. A legünnepibbnek számított a kasmírból készült z debelima ruzama rupci (nagyrózsás kendő). Ezek lehettek piros, rózsaszín, bordó, világoskék, sötétkék, zöld, fehér, fekete, sárga alapon nagymintás rózsa- és levélmotívumokkal.
Kb. 1940-ig lila kasmírkendőket is hordtak néhányan, de ez nem volt általános.
11. kép. Tüll kendő. Baranya megye (Ltsz.: JPM 70.65.264.1) Fotó: Zalka Ê., 1980
A DRÁVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 175
Egy másik fajta kendő a delin rupci (delin kendő). Ezeket is ünnepnapokon hordták. Anyaguk kasmír volt, többnyire fehér, ill. drapp színű volt az alapjuk. Felületükön az alapszín tónusához hasonló színű motívumokkal, melyek lehettek apróbbak, de lehettek nagyméretűek is.
Az újmenyecskék ünnepi viselete volt a négysar-kos tarkón megkötött tüll kendő, singovana krpa, melyet az 1930-as évekig viseltek a Dráva mentén. Ezt a kendőt csak az a nő viselhette, aki már megszülte első gyermekét és élete 30. évét még nem töltötte be.
A tüll kendőket a rajtuk lévő motívumok szerint más-más névvel illették, pl.:
na musicke (muszlincás) na male grane (kis ágas) na ruze (rózsás).
Az idősebb nők vasárnap, gyász és böjt alkalmával fehér házilag szőtt 1,5 szélből összeállított kendőt viseltek. Anyaga lehetett len, kender- és pamutvászon. Ezt mindig elöl az áll alatt kötötték meg. A leányok, a fiatal és középkorú menyecskék fekete kendőt viseltek gyász és böjt alkalmával.
Az 1930-as években viseltek egy kendőfajtát a go-vedar-t
A kendő széle piros alapú volt, melyet fekete és sárga minták díszítettek. A kendő belsejének alapszíne fekete volt, ezen piros és sárga motívumok voltak.
Hétköznap az idősebb asszonyok mezei munkára kékfestő kendőket viseltek (kék alapon fehér, és kék alapon zöld mintásakat) otthon fekete kendőket hordtak.
A fiatalabbak hétköznapos viselete a mosó (karton) kendő volt.
12. kép. Kasmír kendő. Somogy megye (magántulajdon). Fotó: Zalka É., 1981
176 BEGOVÁCZ RÓZSA
Kendő alá való — podkrpica Női ing - rukavi, oplecak
A podkrpica-t a menyecskék a tüllkendő alatt viselték, ennek anyaga zöld alapon apró újmódi mintás kasmír volt. A podkrpica sapkaszerű fejfedő volt. Ennek tarkó felőli részét a főköíőbe tűrték bele hátul. Elöl kissé homlokba húzva viselték. Elöl a homlok felé eső szélét piros alapú mintás selyemszalaggal, ill. rózsaszínű farkasfoggal szegték. A podkrpica-t középen is (homloktól tarkóig a haj választékát követve) piros alapú mintás selyemszalaggal, ill. a szalag két szélét is rózsaszínű farkasfoggal díszítették. Erre a sapkaszerű fejfedőre kötötték aztán a tüllből készült négysarkos kendőt, oly módon, hogy azt elöl kissé homlokba húzva, hátul kötötték meg a főkötő fölött a tarkón. A podkrpica-t a tüllkendőhöz hasonlóan csak az 1930-as évekig viselték a Dráva mentén és csak az volt jogosult viselésére, aki már megszülte első gyermekét, ill. élete 30. évét még nem töltötte be.
A Dráva menti horvát nők inge házi vászonból készült. Az ing archaikus vonása, hogy oly rövid, hogy még a derekat sem éri el, csupán a mellett takarja. Az ing összeállítása igen kezdetleges, a szél mentén állító .ták össze kézi varrással. Az ing elejét és hátulját egy-egy szélből, oldalai fél-fél szélből állnak, melyek egyben az ujjának belső részei is.
Az ujját másfél szélből állították össze. „Az oldal és ujjatoldást egyetlen, hosszú csíkból
is készítik, olyanformán, hogy az ujj alsó végétől kiindulva, a test formáját köve Ive, hónaljban meghajlik és innét a derékhoz varrva, ennek alsó végéig ér. Az ily módon alkalmazott toldás fölöslegessé teszi a pálhát. Az ilyen toldással bíró ingeken azonban a nyaktól lefelé haladva a derék az ujjhoz van hozzávarrva.
23. kép. Delin kendő. Somogy megye (magántulajdon). Fotó: Zalka É., 1981
A DRÁVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 177
14. kép. Női fehér szőttes gyászing háta Baranya megye (Ltsz.: JPM 52.2810.1)
Fotó: Zalka Ê., 1980
16. kép. Az 52.2810.1 leltári számú ing szőttes mustrája
11. kép. Női fehér szőttes gyászing háta Baranya megye (Ltsz.: JPM L. 52. 6. 1) 18. kép. Az L. 52.6.1 leltári számú ing szőttes mustrája
15. kép. Az 52.2810.1 leltári számú ing kézelője
178 BEGOVACZ ROZSA
Egy darabból való oldal és ujjatoldást találunk a Dráva menti horvátokon kívül a krassószörényi szerbeknél, hunyadi oláhoknál és a honti tó oknál." (Pa-lotay 1931:159—160) Nyakban bő redőjű inget keskeny nyakpánt fogja össze, melyet általában színes szegőszalaggal díszítették.
19. kép. Női horvát gyászing háta Baranya megye (Ltsz.: JPM L. 52.1.1)
Fotó: Zalka É., 1980
A női viselet dísze a szőttes ing. Ennek is bő ing-ujja, melynek gazdag szőttes mintája leginkább piros és fekete pamuttal beleszőtt, csíkokban rendezett díszítmények sora. Fejlett művészi érzékre vall a minták sokfélesége és a díszítmények térbeni elrendezése. A Dráva menti női ing pannon típusú, mellévarrott, hosszú, bő szélesujjú. Az ujja könyöknél húzott, kézelője széles színes szőttes sávval és csipke szegéllyel díszített. Az ing -elöl nyakban mellig hasított, nyakban sodrott kenderszállal kötődik. A különböző színű és motívumú ingek viselését a hagyomány szabta meg az életkor és alkalom (hétköznap, ünnepnap) szerint. (Vö. 1. a., 1. b. ábrákkal.)
Az ing részei:
eleje — prvi start háta — straznji start nyakpánt — obesva pálha — latica ujja — rukav kézelője — pod íodri csipke — spice hasi .ék — rasporak
A női ingeket anyaguk szerint két csoportba oszthatjuk.
a) házi vászonból készültek, b) gyári anyagból varrottak.
a) A házivászonból készült ingek eleje, háta, ujjának belső fele mindig len, vagy feleszálas (kender + pamut) vászonból készült. Az ilyen ingek ujján és kézelőjén az inget viselő korától függően színes szőttes díszítmény van. Pirossal szövött ingeket, erijeni rukavi, a gyermekek, leányok, fiatal és középkorú menyecskék viselhettek. Ezek motívumai igen változatosak. Csak néhányat sorolunk föl ezek
20. kép. Az L. 52.1.1 leltári számú ing szőttes mustrája 21. kép. Az L. 52.1.1 leltári számú ing kézelője
A DRÄVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 179
közül: particki (csíkos), na dasku (deszkás), na ig-licu (tűs), na kopce (kapcsos), na gubac (gubacsos), na deteljinke (lóherés), na stricke (tücskös), na ruze (rózsás), na polovinke (parcellás), na mali mak (kis mákgubós), na veliki mak (nagy mákgubós), z mis-nog ruva (miseruhás), gore-доге (felfelé-felfelé), na tulipáné (tulipános), na lokvanj (harangvirágos), na klincoke (szegfűs), na tice (madaras) . . .
A piros szedettes ingeket esetenként kevés zöld, kék és rózsaszínnel is kiegészítették, leginkább a madarasokat. A középkorú asszonyok (40—50 évig) hétköznap piros-feketével szőtt ingeket, mesani rukavi, viseltek hétköznap. Az ing ujján és kézelőjén fehér alapon fekete-piros szőttes minták voltak. Dráva mente baranyai horvát falvaiban találkozhatunk kékkel szövöttekkel is. Ez feltehetően a szőtteseiről méltán híres, szomszédos Ormánság hatására alakult
így. A mesani rukavi mintái lehettek: na polovinke (parcellás), na deteljinke (lóherés), na gubac (gubacsos), na sipkove ruze (tövises, rózsás), na tice (madaras), na mak (mákgubós), na kopce (kapcsos), particki (csíkos), na iglicu (tűs).
Az egészen idős asszonyok hétköznapi viselete a fekete alapon kis fehér mintás szövésű ing volt, cmi rukavi. 'Ezek motívumai lehettek : particki (csíkos), na iglicu (tűs), na dasku (deszkás), na kopce (kapcsos), sir от (túrós), na tice (madaras), na ni-canice (nyüstös). A fekete nagymintás ingeket csak a fiatalabbak viselhették gyász, ill. böjt alkalmával vasár- és ünnepnap délután.
A teljesen fehér színű ingeket az öregasszonyok viselték ünnepnap, ill. gyász és böjt alkalmával hétköznap és ünnepnap is. A fiatalabbak fehéret hordtak gyász, ill. böjt alkalmával.
22. kép. Horvát női ing háta, fekete-piros szőttes motívumokkal Baranya megye (Ltsz.: JPM 50.14.62). Fotó: Zalka Ê., 1981
180 BEGOVÂCZ ROZSA
23. kép. Horvát női ing háta. íekete szőttes motívumokká1
Baranya megye (Ltsz.: JPM 50.14.69). Fotó: Zalka É., 1980
A színes ujjú és kézelőjű szőttes ingeket nem viselték soha miséremenetelkor, ezeket Ádám—Éva napján, szilveszterkor, nagyszomba'.on és a húsvéti hússzenteléskcr viselték.
A pirossal és feketével szőtt ingeknél megfigyelhetjük a díszí.őmoiívumok térbeli elrendezésének időbeni változását. A legrégibb típusú ingeknél az ingujjon T alakú csipke és szőttes motívum elrendezést figyelhetünk meg, a baranyai sokacok, ill. bosnyákok női ingeihez hasonlóan, de azzal a különbséggel, hogy a Dráva mentén a motívumok szőttes technikával készültek, míg az előoö em ítatv: so-kacoknál és bosnyákoknál baranyai magashímzéses technikával készültek a motívumok. A díszítő motívumok a Dráva mentén és a baranyai sokacoknál és bosnyákoknál is fekete és piros színűek.
A századforduló környékén szőtt ingeknél az ujjon levő fehér és színes sző .tes betoldásoknál a váll vonalában kb. 5—б cm széles, az ujjon lévő min-
24. kép. Horvát lányok ünnepi viseletben Drávasztára, Baranya megye (Ltsz.: JPM 168 RP)
Fotó: Kankowsky E., 1931
A DRÄVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 181
táktól eltérő, sávban elhelyezkedő geometrikus motívumokat találunk. Kb. az 1930-as évektől kezdődően fokozatosan felhagynak a vállon lévő díszsáv szövésével.
b) Gyári anyagból készült női ingek. A gyári anyagból készült ingeket csak vasár- és ünnepnap hordták, hétköznap soha. Ezeknek is több fajtája volt ismert. A gyári anyagból készült ingek szabása uo. volt, mint a háziszőttes vászonból készülteké, azzal a különbséggel, hogy ezeknek kézelője széles, színes selyemszalag volt (többnyire ka-ász-motívumos volt), amelyet még fekete, rózsaszín, zöld vagy világoskék kb. 3—4 cm-es pamutcsipke is szegélyezett. Egykoron ezeket az ingeket tartották a legértékesebbnek, különösen azokat, melyek tüllből készültek, singovani rukavi. Ezekből minden nőnek volt 7—8 darab. A tüll ingeket a leányok és a fiatal menyecskék viselték. Motívumaik szerint különböztették meg őket. Ilyenek voltak pl.: na male grane (kis ágas), na velike grane (nagy ágas), na koírcenke (karikás), na tice (madaras), na kosutice (kockás, liliomos), na tulipáné (tulipános), dupla lozica (dupla indás), na klasove (kalászos), na ruske (köriés), sir от grane (szétágazó ágas), tilangosi. (Válltól a kézelő felé egymás felett, sorokban helyezkednek el a motívumok. Válltól lefelé haladva a motívumok méretei egyre nagyobbodnak.) Az utóbbi fajta inget feltehetően a szomszédos ormán-
25. kép. Horvát asszony kisgyermekkel Felsőszentmárton, Baranya megye (Ltsz.-. JPM 6012)
Fotó: Füzes Endre, 1961
sági viseletből kölcsönözték, ahol hasonló motívumú ingeket viseltek. A tilangos anyagát az Ormánság szívében, Sellyén vásárolták.
Retki rukavi (ri ka szövésű). Ezek anyaga fehér áttört mintájú igen vékony pamutanyag volt. Ezeket adventban, böjtben, újholdvasárnap hordták a lányok, a fiatal és középkorú asszonyok. Ezeket is mo ívumaik szerint különböztették meg : na zeje (káposz':ás), na listove (leveles), na grozdze (szőlős), na bubice (pettyes), na skarje (ollós), na velike bu-bice (nagy pettyes), na musicke (muszlincás), na gübac (gubacsos), na ruze (rózsás), na klincoke (szegfűs).
Újhold vasárnap a leányok és a fiatal menyecskék selyemujjú inget viseltek, míg a többiek a hagyományos pamutujjúakat.
Gusti rukavi (sűrű szövésű ingek). Ezeket böjtben, adventban és újhold vasárnap a leányok, a fiatal és középkorú menyecskék viselték. Ezeknek két fajtája volt ismert: Az anyaga szerint lehetett cérnából és selyemszállal szövött. Ezeknek volt egy madeira változata is. A baranyai Dráva menti falvak leányai és asszonyai hosszabb kézelőt hagytak az ingen. így az ing ujja annak ellenére, hogy könyök fölött húzott és kötött volt, majdhogynem leért a csuklóig.
A gyász alkalmával viselt ingeknek megvolt a maguk szigorú viselési sorrendje. A Dráva mentén is.
26. kép. Horvát asszony hétköznapos viseletben Felsőszentmárton, Baranya megye (Ltsz.: JPM 6036)
Fotó: Füzes E„ 1961
182 BEGOVÄCZ RÓZSA
27. kép. Alsó női ing háta. Somogy megye (magántulajdon). Fotó: Zalka Éva, 1980
28. kép. Női alsó ing eleje. Somogy megye (magántulajdon). Fotó: Zalka Éva, 1980
akárcsak az Ormánságban fehér volt a gyász színe. A mélygyász idején sima fehér ingeket hordtak, függetlenül viselője korától. Ezek kézelőjét még-csak csipke sem díszíthette. Az előbb tárgyalt ingfajtát a gyászoló kb. egy évig viselte. A gyász enyhültével kb. 1—2 hónapig olyan fehér alapú inget hordtak, melynek kézelőjét már csipke is szegélyezhette, ujján hosszanti irányban elhelyezkedő szőttes motívumokkal. A gyász év eltelte utáni 3. hónapban a még mindig fehér színű inget, rúkavi z tvezom (csipkés) viseltek. Ennek az ingfajtának is ujja és kézelője fehér színű mintákkal volt szövött. Az előbbi típustól abban különbözik, hogy ennél válltól könyökig hosszanti irányban kb. 5 cm-es szé
lességű fehér horgolt csipkebetét volt. Ebben az időszakban hordhatták a ciK/ar-ból (fodrosvászonból készült) készülteket is. Még ez az ingfajta is fehér színű volt, de már valamivel vékonyabb szállal sző.ték. A második gyászév felétől hordták a svilenka-t (selyemszállal szövött). Ennek anyaga igen finom, vékony, áttetsző háziszőttes volt. Ez alá rö-vidderekú alsó inget húztak, melynek mindkét ujján fehér alapon világoskék, zöld, sárga, lila színű, hímzett virágok (legtöbbször kék nefelejcsek) voltak. Ünnepnap a gyászoló a második gyászév 3/4-étől gusti rukavi-t hordott, ez alá is húzott rövid-derekú alsó inget. A második gyászév végétől visel-
A DRÄVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 183
29. kép. Női alsóing hímzett mintái Somogy megye (magántulajdon). Fotó: Zalka Ê., 1980
30. kép. Női alsó ing hímzett mintái Somogy megye (magántulajdon). Fotó: Zalka Ê., 1980
ték vasár- és ünnepnap a retki rukavi-t Még ez alá is gyászosan hímzett alsó ing illett.
A hétköznap viselt gyászingek sorrendje más volt. A mélygyász idején viselt ingek megegyeznek az ünnepeken viseltekkel (az első kettő). Hé köznapra már nem viseltek sem rukaui z tvezom, sem cinjar-t, sem suilenka-t, hanem az első gyászév elmúltával vi
selték a fekete szövöttet fél évig, majd a második gyászév felétől az év végéig fekete-pirossal szövöttet. (A gyászingek viselési sorrendje arra az esetre érvényes, amikor lány vagy fiatal menyecske gyászolja valamely közeli rokonát.)
Az inghez különböző hiedelmek is fűződtek, így pl. ha valaki új inget kapott, akkor először a rózsafüzért dugták az ing ujjába és az ing elejébe, hogy az ing viselőjét minden baj elkerülje.
Alsó női ing — oplecicak
Anyaga házilag készült pamutvászon. Dereka igen rövid. Háta egy szélből készült. Elejét két és fél szélből állították össze. Eleje nem csukódik. Ujja bevarrott, egy szélből készült, kézelőjén csipke szegéllyel. Ujján, hátán és vállán gyári anyagból készült rátét van. Ennek alapszíne lehet fehér, sárga vagy kék. A rátétet vis-slője kora és viselési alkalma szerint hímezték.
Az ünnepnapokon hordott alsó női ing lehetett sárga, fehér, vagy világoskék alapon nagyméretű élénkszínű gyapjúszállal hímzett motívumokkal (rózsa, tulipán, konkoly). Böjtben, adventban, gyászban és újhold vasárnap hordták a lányok és a fiatal menyecskék a fehér alapon világoskék, lila, sárga színű apró motívumokkal hímzetteket. A középkorú asszonyok minden ünnepen ilyet hordtak.
Szoknya (bikla) - tubaca
Anyaga szerint lehet kender-, len- és pamutvászon, később készülhetett damasztból és sifonból is.
Ahány szél bőségű szoknyát akartak varrni, any-nyi szoknyahosszúságú darabot vágtak le szálmentén a türetből. Az anyag szövött széleit — minden szabás nélkül — simán egymáshoz varrták. A bikla deréknál és az aljánál azonos bőségű. (Knézy 1981:78)
A szoknya öt-hat szélből állt. Az első szél (a kötény alatti) mindig durvább szövésű vászonból készült, mint a másik négy. Az első szél alján szőttes technikával készült diszsáv volt, mely piros,- fekete — piros; és fekete színű lehetett. Felsőszentmártonban a szoknya alján lévő díszsáv nemcsak színes szőttes lehetett, hanem hímzett technikával is készülhetett. A régies főkötő motívumaihoz hasonló keresztszemes geometrikus mintákkal, vagy az újabb stílusú szabadrajzulatú színes gyapjú, ill. selyemszállal hímzett az alsó női ingen használatos virages levélmintákkal varrták ki.
A szoknya magasított, keskeny derekú és vállpántos volt. Eleje mélyen hasított volt. Derékrészen vagy ráncolt, vagy rakott volt, kivéve az első szélt, ez mindig sima maradt. A szoknya alján széles felhajtás volt. A szoknya sajátos felkötosi módja miatt a nők dereka igen rövidnek lálszott. A szoknya térdig ért, de annál rövidebb is lehetett. A hagyó-
184 BEGOVACZ RÓZSA
32. £ép. Szoknya alján levő szőttes dísz-sáv Baranya megye (Ltsz.: JPM L. 52.3782.1)
Fotó: Zalka Ê., 1980
32. kép. Szoknya alján lévő szőttes dísz-sáv Baranya megye (Ltsz.: JPM L. 52.3745.1)
Fotó: Zalka É., 1980 33. kép. Szoknya alján lévő szőttes dísz-sáv
34. kép. Szoknya Baranya megye
Fotó: 35. kép. Szoknya
Baranya megye Fotó:
Baranya megye Fotó:
alján lévő szőttes dísz-sáv (Ltsz.: JPM L. 52.3777.1) Zalka Ê., 1980 alján lévő szőttes dísz-sáv (Ltsz.: JPM L. 52.3759.1) Zalka Ê., 1980 (Ltsz.: JPM L. 52.3801.1) Zalka É., 1980
A DRÄVA MENTI HORVÄTOK NÉPVISELETE 185
mány szerint a szoknyát azért kötötték fel magasra, mert a vidék mocsaras, ingoványos volt.
A szoknyáknak is különböző fajtái voltak. (Vö. 2. ábra.)
a) dretvanka A dretvanka-t a legmélyebb gyász idején viselték
az idősebbek, ill. a fiatalabbak is, ha nagyon közeli hozzátartozójuk halt meg.
Ez a szoknyafajta is öt szélből áll. Kender, ill. lenvászonból készült, kézi varrással állították ösz-sze. Első szélének alján semmiféle színes szőttes díszítés nem volt. A szélek alján ék alakú csipkebetoldás van. A dretvanka apró ráncokba szedett. Anyagát oly módon szőtték, hogy a beverő keresztszálak közé vastag cérnaszálakat szőttek bele kb. 3—4 cm-nyire egymástól. Majd, amikor a vászon a szövőszékről lekerült és megmosták, akkor a vendégszálakat meghúzták, így a vászon ráncokba redő-zött. így hagyták megszáradni a vásznat. Száradás után a vendégszálakat véglegesen kihúzták az anyagból. Az ilyen módon szőtt, majd megvarrt szoknyából a ráncokat semmiféle módon nem lehetett kiszedni, vagy kisimítani.
b) narokljana rubaca - (sűrűn ráncolt) Ez a szoknyatípus is feleszálas kendervászonból
készült. Az öregasszonyok viselete volt ez, ill. ebben gyászoltak a leányok és fiatal menyecskék. A narokljana rubaca is öt szélből áll, abban különbözik az előbb tárgyalttól, hogy ennek az első szél alján fekete színű szőttes díszsáv van. Derekán a ráncokat tűre fűzték fel. Ezeket a ráncokat minden ruhapárolás után meg kellett igazítani. Voltak olyan asszonyok a környéken, akik vállalták a szoknyák pliszérozását. Ilyen asszonyok éltek Felsőszentmártonban és Potonyban.
cjnasnjitana rubaca — (rakott szoknya) Anyaga pamutvászonból készült. Ezt a gyászév
eltelte után visel'.ék. Az előbbitől csupán abban különbözik, hogy derékban nem szedett, hanem rakott.
d) rozanka Ünnepen viselt szoknyatípus volt ez. Finom vé
kony gyári fehér anyagból készültek. A mosás előtt az ebből az anyagból készült szoknyák kemények, jó tartásúak voltak. Mosás után az anyag magától rakásokba rendeződött. A rozankat anyaga szerint különböztették meg. Készülhetett: damasztból, si-fonból, selyemből.
A c) és d) pontban tárgyalt szoknyákat keményíteni is szokták. Ezt nem mindenki maga végezte, hanem az ebben a munkában különösen járatos asszonyokhoz vitték. Ruhakeményítéssel két asz-szony is foglalkozott ezen a vidéken : Lakócsán Ve-riga Vincéné sz. Romolicz Katalin és Tótújfaluban Bunyevácz Vincéné sz. Szinyákovics Mária. Ezek az asszonyok nemcsak keményítették a szoknyákat, de ki is vasalták, ill. a tüll ingeket kékítették is.
A biklához is fűződik néhány hiedelem, ezeket
Gönczi jegyezte le Dráva mente horvátlakta falvaiban: „Esküvő után ahány napig a nő azt a biklát (fehér vászonszoknya) magán hagyja, annyi évig nem lesz gyermeke") Lakócsa. (Gönczi 1937:24)
Egy másik ilyen hiedelem Gönczi lejegyzésében: „Esküvő után pedig a menyasszony a biklát leveti, azt a feje fölött háromszor megrázza, a szegre, vagy a fogasra akasztja, hogy soha gyermeke ne legyen" (Gönczi 1937:24).
Alsószoknya — pucuknjenka Anyaga házilag szőtt vászon volt. Hétköznapos vi
selethez kendervászonból, ünnepi alkalomra viselt-hez pamutvásznat használtak. Alsószoknyához sifon anyagot csak a II. vh. után vettek.
A századfordulón még viseltek olyan alsószoknyát is, ami olyan volt, mint a felsőszoknya, azzal a különbséggel, hogy nem öt, hanem három szélből állt és felhajtása sem volt olyan széles. Ezt a fajta alsószoknyát na kikjisce-nak (vállpántos) hívták (vö. 3. ábra). A századforduló táján kezdték viselni a pucuknjenka-t (lajbis alsószoknyát). Ezt is három szélből állították össze, kézi varrással. Derékrésze magasított, derékban vágott. Felsőrésze mellénysze-rű, ujjatlan (vö. 4. ábra).
A hétköznap viselt alsószoknya felhajtását cak-kokba vág'ák, az ünnepit alul fehér pamutcsipkével szegték. A szoknya alá egy alsószoknyát viseltek, télen-nyáron, vasár- és ünnepnap.
Részei: első szél — prva pola felhajtás — porub derékrész — obesva hasíték — rasporák pánt — kikjisci
öv — pojas
A Dráva menti horvát nők öve igen keskeny, pántszerű kendervászonra erősített viseleti darab. Az öv csak egy része díszített, hímzett, élénk színű motívumokkal. Kötője kendervászon csík. Az öv hátra kerülő része színes kasmír, vagy bársony alapra selyem, vagy gyapjúszálból hímzett motívumokból áll. A fiatalabbak öve kék, zöld, fehér, piros, rózsaszín alapon selyemszállal hímzett volt. (Ezt kb. 35 éves korig viselhették). A középkorú asszonyok öve fehér alapú volt, ezen sötétkék, világoskék, lila színű gyapjúszállal hímeztek. A 40—50 közöttiek fekete alapon fehér cérna hímzésű övet hordtak. Az eddig tárgyalt övek alsó és felső szélét piros, kék, vagy fekete színű farkasfog szegélyezte. Felsőszentmártonban még az 1940-es években is viseltek keresztszemes technikával készült öveket.
Az idős asszonyok egyszerű sima fekete színű övet viseltek. Ez a fajta öv klottból készült, farkasfoggal sem szegélyezték. Ilyen fajta övet viseltek a fiatalok és öregek egyaránt gyász alkalmával.
186 BEGOVÁCZ RÓZSA
36. kép. Dráva menti horvát női övek. Ltsz.-ok: (a) JPM L. 63.2419.1, (a-c): Baranya megye, (d-e): Somogy megye
37. kép. Kprvát női kasmír kötény Somogy megye (magántulajdon). Fotó: Zalka Ê., 1980
38. kép. Horvát női selyem kötény Somogy megye (magántulajdon). Fotó: Zalka Ê., 1980
Kötény — írtun, írtunac
A női viselet elengedhetetlen része. Színe és anyaga a nők életkora és viselési alkalma szerint változott. A kö'ényt általában két kendőből állították össze, legtöbbször kézivarrással. Derékban rakásokba szedték. Kötője általában rózsaszínű pamutpert-li. Fekete kötője csak a gyász, ill. böjt alkalmával viselt kö ényeknek volt. A kötény alján 2—5 kb. 1 cm széles színes szalag rávarrás, ill. felette fehér farkasfog volt. A kötény alját pamutcsipke szegte. A kötény közepén hosszanti irányban is selyemszalag rávarrás volt.
A legértékesebbnek és egyben legünnepibbnek számított a nagyrózsás kötény, (z debelima ruzama
írtun). Ez kasmír anyagból készült. Alapszíne lehetett piros, rózsaszín, bordó, sárga, zöld, fehér, fekete, sötétkék, világoskék. Az egész felületen nagyméretű rózsa-, ill. levélmo.ívumok voltak. A következő fajta kötény volt az újmódi. Anyaga ennek is kasmír volt. Alapszíne és szabása a fentivel egyező ; viszont abban különbözik a fentebb tárgyalttól, hogy ennek motívumai apróbbak voltak. Az újmódi kötényeket időrendi sorrendben megelőzték az ún. bordürös kötények, na venac. Ezek alján koszorú alakban elhelyezkedő motívumok voltak. Anyaguk egyszínű kasmír volt. Szabása a fent tárgyakkal azonos.
Ezen kívül viselhettek még a Dráva menti horvátok fekete bársony alapon apró, színes selyem-
A DRAVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 187
39. kép. Horvát nők ünnepi viseletben Drávaszlára, Baranya megye (Ltsz. : JPM 3278 RP)
A totó készítője és a készítés ideje ismeretlen
szállal hímzett motívumú kötényeket is és fekete, sima, ill. mintás selyemből készülteket is.
A mélygyász idején viselt kötény alján nem volt sem középen, sem az alján selyemszalag, csipke és farkasfog.
A baranyai horvát falvakban a gyász idején a nők fehér házivászonból készült kötényt hordtak. Hétköznapra fekete klóit anyagból készült kötényeket viseltek gyász alkalmával. A hétköznapos kötény kékfestő anyagból készült. Kb. az 1930-as évektől kezdték viselni a félkantárt, mely kartonból készült.
1940-es évektől jött divatba a kantáros kötény, ezeket az előbbihez hasonlóan csak hétköznap viselték. A terhes asszony kötényéhez fűződő potonyi hiedelmet jegyzett le Gönczi. „A felkötött kötényt is le kell engedni, mert gyermekén villámcsapás jele fog látszani, vagy legalábbis fekete lesz az arca". (Gönczi 1937:48).
41. kép. Horvát iiúk Drávasztára, Baranya megye (Ltsz.: NM 9677)
Fotó: dr. Varró L, 1908
40. kép. Horvát fiúk Polony, Somogy megye (Ltsz.: NM 9693)
Fotó: dr. Varró L, 1908
42. kép. Horvát lányok ünnepi viseletben Baranya megye (Ltsz.: JPM 469 RP)
A íotó készítője és a készítés ideje ismeretlen
188 BEGOVÄCZ RÓZSA
43. kép. Horvát nők és gyermekek Drávasztár a, Baranya megye (Ltsz.: NM 9680)
Fotó: dr. Varró 1., 1908
44. kép. Horvát fiatalasszony ünnepi viseletben Drávasztára, Baranya megye (Ltsz.: JPM 99 RP)
Fotó: Kankowsky E„ 1931
Női nyakbavalók
A fiatalabb nők nyakukban több színű, több soros üveggyöngyöt viseltek. Ezek színei lehettek: piros, sötétkék, zöld, sárga, rózsaszínű, fehér, ezüst. Minden gyöngyhöz színes masnira kötött selyemszalag is járt.
45. kép. Horvát asszonyok ünnepi viseletben Drávasztára, Baranya megye (Ltsz.: JPM 90 RP)
Kb. 1910-től aranyláncot is hordtak a nők. A lánc széles, hosszú volt. A lánc medáljában minden lány szeretője fényképét hordta.
Az 1. világháború előtt fekete, keskeny bársonyszalagot is viseltek a nők. A szalagon porcelánból készült fekete medál volt. Szintén az 1. vh. előtt viselték a na prsa sik-ot is. Ez négyágú selyemszalagra fámszállal hímzett nyakbavaló volt. Ezt csak a legmódosabbak viselték. Nyakban viselték az ún. „oporac"-ot is. Ez rakott fehér madeira csipke volt, melyet nyakban színes szegőszalaggal szegtek. Drá-vasztárán századfordulón pénzfüzért is viseltek a nők, egy adatközlő állítása szerint.
Vállkendő - topli rubac Télen a leányok is és az asszonyok is gyapjúból
készült vastag négysarkos vállkendőket viseltek. A leányok és a fiatal menyecskék rózsaszínű és fehér vállkendőt, a középkorúak szürkét, míg a legidősebbek fekete színűeket viseltek.
Esőkendő — stolnjak Nyáron a leányok és asszonyok eső esetén asztal
terítőt terítettek magukra. Ez az esőabrosz hétköznapra kendervászonból, ünnepre pamutvászonból készült. Az esőabrosz két szeles, kézi varrással összeállított volt.
A gyermekek, lányok és fiatal menyecskék piros szőttes sávval, a középkorúak piros-fekete, a legidősebbek fekete szőttes sávval díszítetteket viseltek. A vasárnap viselt esőabroszok szőttes sávja lényegesen szélesebb volt, mint a hétköznap viselteké.
Hétköznap ebbe az abroszba kötötték a mezőre vitt élelmet és ruhaneműt, ezt fejen hordva, batyu-
A DRÄVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 189
46. kép. Ûj menyecske ünnepi vállkendője. Baranya megye (Ltsz. : JPM 60 2211) Fotó: Zalka Éva, 1980
42. kép. Új menyecske adventi vállkendője. Baranya megye (Ltsz.: JPM 5314 2) Fotó: Zalka Ê., 1980
190 BEGOVACZ ROZSA
4S. feép. Û; menyecske adventi vállkendője. Baranya megye (Ltsz. Fotó: Zalka Éva, 1980
JPM L. 63.1256.1)
49. kép. Horvát nők ünnepi viseletben Baranya megye (Ltsz.: JPM 453 RP)
A totó készítője és a készítés ideje ismeretlen
ként vitték ki a munkára. Mezei- vagy piszkosabb házimunkához ezt az abroszt kötötték, csavarták maguk köré.
Női kabát — kacabajka, menten
A kacabajka fekete színű, hosszú, szúk ujjú, gallér nélküli, bélelt ruhadarab volt. Nyakán, elején, alján, és kézelőjén műszőrme díszítés volt. A kacabajkát idős asszonyok viselték a vállkendő alatt.,
Menten-t, módosabb, idős asszonyok viseltek. A menten kék posztóból, fehér báránybőr béléssel készült. Nyakán, alján, ekjén és kézelőjén rókaprem szegélyezte. A menten derékig ért, hosszú ujjú, gallér nélküli felsőruházati darab volt.
Lábbeli
Nyáron a nők kb. az 1940-es évekig mezítláb jártak. A hó elolvadásától (márciustól) már lábbeli nélkül jártak. Még az 1960-as években is találkozhattunk esetenként mezítláb járó asszonyokkal.
Aratáshoz viszont mindenki bocskort húzott. A bocskort a lakócsai Szt. Antal-napi búcsún vásárolták Jelics Pál bocskorostól.
A DRÄVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 191
A Dráva menti horvát nők oldalt csatos (catosi)-fedeles bocskort hordtak, mely disznóbőrből készült. Ara':áshoz és más mezei nyári munkához a horvát nők talp nélküli harisnyát, (lacki) húztak, így védték lábukat a lebarnulástól.
A nők télen korábban tutyit, a későbbiekben félcipő!: hordtak. Korábban a fiatal nők barna, az idősebbek fekete patent harisnyát hordtak. Kb. 1920-tól keresztbe csíkos harisnyát (z partama striníle) is viseltek.
Még ennél is később jöttek divatba az ún bütykös" harisnyák (na bubice striníle). Ezeket a pécsi vásáron vették. A harisnyák lehettek sárga alapon függőleges csíkokban elhelyezkedő bütykökkel. A bütykök színe minden sorban más volt. A bütykök színe sorrendben a következő volt: kék, zöld, fehér, rózsaszínű. A harisnya lehetett zöld alapszínű is,- ekkor a rajtalevő bütykök színe rózsaszínű volt. A harisnyákat gyapjúból kötötték.
Az 1940-es évekből kezdték hordani a selyemharisnyákat. Ezek színe szürke, rózsaszín, barackszínű és barna lehetett. Az eddig tárgyalt harisnyafajták mindegyikét rózsaszínű pamutpertlivel kötötték meg a térd alatt.
Férfiviselet
A nőkkel ellentétben a férfiak kevésbé őrizték meg a hagyományos viseletüket. Az 1920-as években már csak a legidősebb horvát férfiak viselték a hagyományos értelemben vett népviseletet, míg a nők még az 1950-es években is horvát ruhában jártak. A 60-as években még húztak biklát, nagy ünnepekkor és lakodalom alkalmával is.
A férfiviselet elemeit a nőkéhez hasonlóan a fejviselettől a lábbeliig ismertetjük.
Hajviselet Az emlékezettel megragadható időben viseltek
még Dráva-mentén a férfiak középen elválasztott, vállig érő hajat. A hajat zsírozták, hogy ne lobogjon.
Az 1900-as években vált divattá az ún. kefefrizura. Hajat havonta egyszer, ruhapároláskor mostak.
Kalap-kapa A kalapok anyaga filc volt. A horvát férfiak széles
karimájú és széles selyemszalagos kalapokat viseltek. A felsőszentmártoniak és a drávakeresztúriak kerek kalapokat, míg a potonyiak és dráva-sztáraiak középen hosszan betűrt kalapokat viseltek. A legények és házasemberek egyforma kalapban jártak. A fia'al férfiak szürke, kék, zöld színűeket, míg az idősek fekete kalapokat viseltek.
Férfiing - rubaca A férfiak inge feleszálas kender, ill. pamutvá
szonból készült. A hétköznapokra viselt ing anyaga kendervászon volt. Hosszú, bő, bevarrott kézelő nélküli ujja volt. Gallér nélküli, elöl nyakban hasított volt. Nyakban sodrott kenderszállal csukódott. Az ünnepnapokon viselt ingek anyaga pamutvászon volt. Az ing kis állógallérral készült. Elöl mellen kékszínű gombokkal gombolódott. A mell alatt kissé ráncolt volt. Hosszú, bő bevarrott ujja mandzsettában végződött. A mandzsetta két kék gombbal csukódott. Mellrészen és madzsettán fehér szövőszállal hímzett szabadrajzú virágok és levélmotívumok voltak. Az inget nyáron gatya felett, télen a nadrágba betűrve viselték. Az inghez övet nem viseltek a Dráva menti férfiak. A család férfitagjai bőved napján mindig új inget, gatyát, és kapcát kaptak, hogy az eljövendő évben sok kenderük legyen.
Kendő - rübac A felnőtt férfiak télen fekete, nyakban csokorra
kötött kendőt hordtak. Mellény - prosluk
A férfiak télen-nyáron hétköznap is és vasárnap is mellényben jártak. A mellény fekete színű posztóból készült; egysoros gombolású, gallér nélküli, ujjatlan, egyenes derékvonalú, kétoldalt egy-egy zsebbel készült felsőruházati darab volt.
Gatya - gace A férfiak gatyája feleszálas kender-, ill. pamut
vászonból készült. A hélközben viselt gatyák szára szűk volt; minden szára 1 + 1/2 szélből állt. Ezek feleszálas kendervászonból készültek.
Minden gatyára egyaránt jellemző, hogy a gatya -szárakat szabás nélküli simán egymás mellé varrt vászonszeletekből állítják össze: a két szárat hasi és hátrészen kb. a teljes hosszúság 1/4-én varrják egymáshoz; ide állítják be a nagy négyzetes, pálha jellegű ülepet. A gatya felső szélén vagy 2 ujjnyi anyagot a gatya színére fordítanak ki, s visszaszegik. A gatyának hasítéka nincs; A varrás során a szárakat nem ráncolják. (Knézy 1981:82)
Az ünnepnap hordott gatyák anyaga pamutvászon volt és akár 12 szelesek is lehettek. Derékban ráncolták, majdhogynem szoknyaszerűek voltak. A gatya takarta a térdet. A gatya alján nem volt rojt, sem a hétköznaposon, sem az ünnepin. Az inget a gatya felett viselték.
A gatyát tulajdonképpen télen-nyáron viselték. Nyáron a férfiak szűk gatyát hordtak; télen viszont bőszárút. Téli viseletnél a nyáron felsőruhaként viselt gatya a téli öltözetben más szerepet kapott, alsógatyaként viselték. A nadrág megjelenésével a férfiak téli viselete módosult. A nadrág alá is a nyáron viselt szűk gatyát húzták.
192 BEGOVACZ RÓZSA
Nadrág - lace A nadrág fekete posztóból készült, hosszú szűk
szárral. A nadrágokat készen vásárolták a vásárokon. Nadrágot csak télen viseltek. A nadrág alá szűk hosszú szárú, kendervászonból készült gatyát viseltek.
Az inget nadrágba tűrve viselték. Kötényt nadrághoz is húztak.
Kötény - írtunac A férfiak gatyához is és nadrághoz is viseltek
kötényt. A kötény kékfestő anyagból készült. Ez a ruhadarab egyszeles, kézivarrással szegett, alján fehér hímzésű „V" motívumú díszítéssel. Kötője fekete pertli volt. A férfiak hosszú kötényeket viseltek, melyek takarták a térdet.
A fiúk kötényt csak az iskola elvégzése után kaphattak. A férfiaknak hétköznapos és ünnepen viselt köténye is volt. Esetenként a kötény egyik csücskét átlósan a derékrészbe betűrhették. A kötényt mindig a gatya fölé de az ing alá kötötték. Ennek a viselési módnak gyakorlati jelentősége nincs, csupán mágikus óvó hatást tulajdonítottak neki. (Ribaric-Radaus: 1975)
Nagykábát - debeli rekin Az idősebb férfiak télen fekete, vastag hosszú-
kabátot viseltek, melynek nyakán fekete prémgal-lér volt. A fiatalabbak szürke és barna színű nagy-kabátokat viseltek, ezeknek is volt prémgallérjuk.
Szűr ~ kabanica Adaköz1őim a szűrre, mint viseleti darabra már
alig emlékeztek; viszont Endrei Ákos feljegyzése szerint létezett: „A szűr bokáig ért, a vállra akasztották. Sokszor nem is volt ujja, vagy csak rövid ujja, melynek fenekét bevarrták (fénekes ujjú szűr). A szűrt rendszeresen két hosszú összecsatolható, czifra szíj szalag díszíti a mely a vállon sárgarézcsatról lóg alá. Ma már csak a juhászszámadók hordanak szűrt. Előfordul még . . . Potonyon . . . De legtöbb helyt már minden dísz nélkül". (Endrei é. n.)
Lábbeli A férfiak nyáron mezítláb jártak kb. az 1940-es
évekig. Aratáshoz bocskort opanki-t vettek a lakó-csai Szt. Antal napi búcsún, Jelics Pál bocskorostól.
A férfinép fűzős, fedeles bocskort putrani-i hordott. A szíjakat térd alatt kö ötték meg.
A csizma megjelenése ellenére néhány horvát férfi télen is bocskort hordott.
A cizme (csizma) csak télen húzták fel. Télen a csizmába is és a bocskorba is kapcát, obojki-t tettek. A kapca feleszálas, mesanica (kender+pa-mu l) vászonból készült. A család minden férfitagja karácsonyestére új kapcát kapott, hogy a jövő évben a család bővelkedjen a vászonban.
Egy tótújfalusi hiedelem szerint karácsony napján nem jó mezítláb járni, mert a család viszketegséget kap.
Az alábbiakban az egyes életkori szakaszokban viselhető ruházatról lesz szó.
Csecsemőkor A csecsemő ruházata igen egyszerű. Régi elhasz
nált ruhából téptek pelenkára valót. A gyermeket három négyszögletes ruhába csomagolták. Egyik ruhával a csecsemő fejét kötötték be úgy, hogy nem rögzítették áll alatt, hanem a mellen keresztezték.
A másik pelenkára ráfektették a gyereket, majd kétoldalt betakarva vele a kezeket, a fenék alá tűrték azt. A harmadik ruhával a teljes testet állig becsavarták, majd perűivel lábtól nyakig szorosan megkötözték. „Olyan volt a gyerek, mint a mosó-fa." (Tako bilo dete, ko prajka.) Az adatközlők véleménye szerint a csecsemőt azért csomagolták be ennyire, hogy ne fázzon, és te tegyen kárt magába, ill. végtagjai egyenesen fejlődjenek.
Kisgyermekkor A lányok hajviselete az ún. kosarke volt, míg a
fiúk haját kopaszra nyírták. A lányok hétköznapra feleszálas vászonból ké
szült ingszoknyát (popouicka) viseltek. Ujján piros szőttes motívumokkal. Ennek motívumai lehettek: na daske, na kopce, particki. Hébközben a lánygyermek nem viselt kötényt Vasár- és ünnepnap a lányka a reiki rukavi-t viselte. Az ünnepi ingszoknya ujja áttetsző vékony pamutanyagból készült. Ezt a felnőtt elhasznált ingekből varrták. Ennek motívumai: na listove, na zeje, na skarje.
Az ünnepnap viselt ingszoknya alján keskeny piros szőttes díszsáv volt. Vasárnapra a kislány mintás kasmírkötényt kapott. A kislányok adventban fekete-piros ; böj'ben és gyász alkalmával fekete; nagypénteken fehér szőttes ujjú ingszoknyát viseltek.
A fiúk is feleszálas vászonból készült ingszoknyát viseltek. Ez hosszú ujjú, mandzsettás, fél-, lábszárközépig érő viseleti darab volt. A fiúk kötényt egyáltalán nem viseltek.
A kislányok és a kisfiúk egyaránt mezítláb jártak. „A horvátoknál a legutóbbi időkig még iskolás korukban sem jártak a lánygyermekek lábbeliben. Télen is mezítláb jártak az utcán, s mentek iskolába, sőt egy része még a templomba is." (Gönczi 1937: 164)
Iskoláskor Az iskolás korú gyermekek már nem jártak po-
povicka-Ъап, hanem a felnőtt ruha kicsinyített másában.
A lányok haját három háromágú fonatba (lopa-tiöke) fonták. A kislány ruhája már két részből
A DRÁVA MENTI HORVÄTOK NÉPVISELETE 193
állt: egy felső részből (rukavi) és egy alsóból, a szoknyából-biklából (rübaca). A kötényt közvetlenül a mell alá kötötték.
Hétköznap feleszálas vászonból készült ingben és szoknyában jártak. Az ing ujja piros szőttes volt. Ennek motívumai lehettek na daske, na kopce, par-ticki.
Vasárnap fehér pamutból készült áttetsző ujjú inget retki rukavi-t hord lak. Ennek motívumai: na zeje, na skarje, na listove.
Az iskolás korú lányok vasárnap élénk alapszínű, mintás kasmír-, hétköznap kékfestő kötényeket viseltek.
A lányok adventban fekete-piros,- böjtben és gyászban fekete,- nagypénteken fehér szövésű ujjú ingekben jártak.
A fiúk az ún. keíeírizurát viselték. Nyáron feleszálas vászon gatyában és ingben jár
tak. Kötényt az iskolás fiúk még nem viselhettek. Vasárnap pamultvászonból készült inget és gatyát
hordtak. Mellényt hétköznap és vasárnap egyaránt viseltek.
A téli viselet fekete posztónadrág és mellény, fehér vászon ing, fekete nagykabát, kalap és csizma volt a hozzávaló kapcával.
Ifjúkor A nagylányok hétköznapos hajviselete a három
ágú fonat íute vagy íutke az ünnepi viselete pedig a íutice volt.
Ünnepnap tüllből készült kékített, keményített ingeket viseltek. Az inghez damasztból készült szoknyát (rozanka) és élénk alapszínű, mintás (nagyrózsás) kasmírból készült kötényeket viseltek.
Adventban, böjtben és új holdvasárnap, ünnepnap guste és retke ingeket viseltek. Ezekhez kékkel, lilával, sárgával és zölddel hímzett alsó női inget húztak. A szoknya sifonból készült, derékban rakott volt. Ezen alkalmakkal viselhettek fehér, kék és fekete alapon nagyrózsás, kasmírkötényeket.
Nagypénteken sima fekete kö ényt, sifonból készült rakott szoknyát és svilenka-t vagy cmjar-ЪЫ készült inget viselhettek fekete kendővel. Ugyanilyen öltözetet viseltek Virágvasárnap is.
Hétköznap adventben a lányok fekete-piros szőtt ujjú inget viseltek. Böjtben, a böjt félidejéig szintén fekete-piros szövésű ingben jártak, míg a félidőn túl ezt az inget feketére cserélték fel.
A fent tárgyalt alkalmak kivételével a nagylány piros szőttes ujjú ingben járt hétköznap.
A lányok vasárnap istentiszteletre menetelkor zsebkendőt vittek a kézben.
A legények viselete megegyezik az előző fejezetben tárgyalt iskolás korú fiúk viseletével; csak abban különbözik tőle, hogy a legények inge mellen és a mandzsettán szövőszállal, szabadrajzú virágmotívumokkal hímzett volt. A legények már kötényt is viseltek.
Ifjú házasok viselete. Az asszony legdíszesebben menyecske korában
járt. Mielőtt rátérnék a menyecskeviseletre, szólni kell néhány szót a lány esküvői ruhájáról is.
A lány esküvői ruhája félgyászos öltözet volt. Fehér vékony pamutból készült inget (gusti rukavi) viselt. Ez alá gyászosan hímzett alsó női ing illett. A szoknya sifonból készült. Az első szél alját fekete-piros szőttes díszsáv díszítette. A kötény fehér alapon nagyrózsás vagy szegfűmotívumos volt. Kasmírból készült. Nyakban egy aranyláncot és egy üveggyöngyöt viselt. Hajában fekete szalag volt. Fején kétfajta koszorút viselt. Alul volt a horvát koszorú (orvacki venac); ez egy örökzöld növény - Vinca minor - (metik) leveleiből készült. A koszorút a lány barátnői az esküvőt megelőző napon egy piros szalagra fűzték, majd mézzel összeragasztották. A koszorúkö.és utolsó fázisa volt, hogy a koszorút „aranyfüsttel bearanyozták".
A horvát koszorúra került aztán a széles, boltban vásárolt koszorú. Ez három, egymás felett elhelyezkedő, műrózsákból és nefelejcsekből álló koszorú volt. A virágok között tükör darabkák is voltak. Fátyolt ezekhez a koszorúkhoz nem viseltek.
Po'tonyban 1946-ban fűztek horvát koszorút Be-govácz Györgynének (sz. : Szigecsán Magdolna) utoljára.
Az esküvői ruhához különböző hiedelmek is kapcsolódtak; Ha valaki felpróbálja más esküvői ruháját, akkor saját magának nem lesz esküvője.
A lánynak mindig tiltották saját esküvői ruhájának megvarrását, mert az itt élők hite szerint a lány korán özvegyen marad. Ha valaki menyasszonyi koszorúval álmodik, akkor valaki hamarosan meghal a családban.
A lakodalmi vacsorához az új asszonyt átöltöztették. Haját konytba (kobas) tűz ék, erre fémszállal hímzett főkötőt tettek. A főkötőhöz a főkötőtűk segítségével tűzték meg a főkötő fátyolt, (borond-zuk). Vállán selyem, színes rojtos (legtöbbször rózsaszínű vagy kék) vállkendőt viselt. Ezen 4 különböző színű, több soros üveggyöngyöt viselt. A legalsó, az ötödik fajta gyöngysor volt a leghosz-szabb. Minden gyöngysorhoz színes selyem, masnira kötött szalag járt. A legalsó gyöngyfűzér sza*-laga tenyérnyi szélességű, általában piros színű, ka-lászmotívumos selyem volt. Ez általában a bikla aljáig ért. Az ing kékített, keményített tüll volt. A szoknya damasztból készült, alján piros szőttes sávval. A kötény kasmírból készült, nagyrózsás motí-vumú volt. Színe piros, rózsaszín vagy bordó volt. A tüll ing alá élénk színű gyapjúszállal hímzett alsó-inget húztak.
A menyecske ebben a díszes öltözékben járha lott vasár- és ünnepnap mindaddig, míg első gyermeke meg nem született. A gyermek megszületéséig kendő nélkül járhatott, akárcsak a lányok. Szülés után viselete csak abban változót, hogy fejére tüll ken-
194 BEGOVÁCZ RÓZSA
dot tett, mely alá podkrpica-t húzott. Természetesen szülés után már nem járt borondzuk-Ъап.
A megesett lány hajviselete a gyermek megszületéséig a háromágú copf volt. Szülés után ő is fő-kötőt kapott.
A menyecske hétköznapi viselete megegyezett a lányokéval. A lányok és a menyecskék nagymintás, pirossal szőtt ujjú ingeket nagyszombaton és bő-ved napján és szilveszterkor viseltek.
Adventban, böjtben, gyászban, nagypénteken, virágvasárnap, hétköznap és ünnepnap viselt öltözet megegyezik a lányok viseletével (Kivéve természetesen a hajviseletet!).
A baranyai Dráva menti horvát falvakban a férjes asszonyok ha férjük bevonult katonának, akkor gyászruhát öltöttek, hasonlóan a Dráva menti so-kacokhoz és az ormánsági magyarokhoz. Mindaddig gyászruhában jártak, míg férjük le nem szerelt.
A fiatal házasemberek viselete a legények öltözetével megegyezett.
Középkorúak viselete (kb. 35-50-ig) A középkorú asszony vasár- és ünnepnap selyem
szállal hímzett főkötőt viselt. Szoknyája sifonból készült. Az első szél alja fekete-piros szőttes díszsáv volt. Inge a tetki rukavi volt. Ehhez vasárnap újmódi, nagy ünnepeken kék vagy fekete alapon nagyrózsás kasmírkötényt kötött.
Adven ban, böjtben és újholdvasárnap a gusti rukavi inget viselte, hozzá gyászosan hímzett alsó női inget húzott. A szoknya sifonból készült, első szél alja fekete színnel szövött volt. A kötény egyszerű, sima fekete volt.
Virágvasárnap és nagypénteken a középkorú asszonyok fehér, vastag szőttes mintás inget, rakott
szoknyát és sima fekete kötényt a hozzávaló kendővel viseltek.
Bőved badnjak napján, szilveszterkor, nagyszombaton nagymintás szedettes, fekete-piros színnel szövött ujjú ingeket, rakott szoknyát és újmódi kötényeket hordtak.
Az év más hétköznapjain egyszerű mintázatú fekete-piros szövésű inget, rakott szoknyát és kékfestő kötényt viseltek.
Ünnepnap templombamenetelkor jobb kezükben kendőt hordtak az asszonyok.
Az asszonyok a gabona gereblyézéséhez félünnep-lős ruhába öltöztek.
A középkorú férfiak ruházata megegyezett a fiatal házas férfiak öltözetével; csak abban különbözött tőle, hogy ingének eleje és kézelője hímetlen volt
Az öregek ruházata Az idős horvát asszonyok színes, gyapjúszállal
hímzett főkötőt viseltek. Az ún. narokljana szoknyát viselték.
Vasárnap hófehér szőttes inget és fehér lenvászon kendőt hord ak. Kötényük sima fekete volt.
Hétköznap fekete színnel szövött ujjú inget viseltek, hozzá sima klott (fekete) kötényt illett viselni és derékban ráncba szedett szoknyát. A hétköznap viselt kendő színe fekete volt.
Az idős asszonyok télen vagy kacabajka-t vagy menten-t viseltek. Efölé még fekete színű gyapjú vállkendőt is terítettek.
Az idős férfiak viselete abban különbözik a kö-zépkorúakétól, hogy ők fekete színű kalapot, télen fekete színű nagykabátot viseltek.
Végezetül köszönetet mondok adatközlőimnek, kiknek szíves közlései nélkül feladatomat nem tudtam volna elvégezni.
Adatközlők
Drávákét esztúr : Ardai Józsefné sz. 1919. Kis Kollár József sz. 1935. Kis Kollár Józsefné sz. 1937. Kis Szabó Mihályné sz. 1899. Mosz^vácz Márkné sz. 1916. Pandúr József sz. 1912. Pandúr Józsefné sz. 1922. Szabó Jánosné sz. 1924. Szigecsán Vincéné sz. 1930.
Drávasztára : Dudás Györgyné sz. 1910. Matoricz Józsefné sz. 1933. Mátrai János sz. 1929. Tenke Gáborné sz. 1923. Szilovics Márkné sz. 1907.
Felsőszentmárton : Boros Györgyné sz. 1897. Szigecsán Vendelné sz. 1917. Simára Balázsné sz. 1905.
Lákócsa : Fenyvesi Ferencné sz. 1912.
Fucskár Józsefné sz. 1917. Kovácsevics Györgyné sz. 1918. Pataki Istvánné EZ. 1916. Romolicz Andrásné sz. 1920. Villányi Józsefné sz. 1916.
Potony : Begovácz Márkné sz. 1927. Szigecsán Józsefné sz. 1907. Szilovics Györgyné sz. 1901. Szilovics Józ:efné sz. 1930. Szilovics Vendelné sz. 1907. Tóth Jánosné sz. 1929.
Szentborbás: Borbás Mihályné sz. 1915. Borbás Vince sz. 1897. Fülöp Józsefné sz. 1915. Molnár Ambrusné sz. 1933.
Tótújtalu : Pavlekovics Márkné sz. 1912. Petrinovics Györgyné sz. 1923. Poszovácz Jánosné sz. 1902. Virovácz Józsefné sz. 1934.
A DRÁVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 195
IRODALOM
Endrei, Á. (é. n.) : Somogy vármegye népe. Magyarország vármegyéi és városai. - Budapest.
Ebner, S. (1932) : Az ormánysági főkötő. Muskátli, I. évf. 9. - Budapest.
Gönczi, F. (1937) : A somogyi gyermek. - Kaposvár.
Knézy, J. (1980) : Somogy néprajza 2. Anyagi kultúra. - Kaposvár.
Palotay, G. (1931) : A magyarországi női ingek egy szabástípusa. - Néprajzi Ért. 23: 159-160.
Ribaric-Radaus, J. (1975) : Narodne nosnje Hrvatske. - Zagreb.
Nosnja podravinskih Hrvata
RÓZSA BEGOVÁCZ
О vaj rad zanima se nosnjom jedne hrvatske et-nicke skupine koja zivi na lijevov obali Drave. Do sada о nosnji ovog hrvatskog zivlja nije objavljen ni jedan samostalan etnografski opis.
Cilj referata je da s jedne strane prikaze poje-dine djelove nosnje podravskih Hrvata na osnovi osnovnog materijala, bője, kroja i motiva, a s druge strane da da pregled zenske i muske nosnje po uz-rastu i po nosnji raznih blagdana a takoder i poslen dana.
Nosnju ove etnicke skupine karakterizira da je pravljena u ranijim godinama od domaceg platna.
Jedna druga vazna karakteristika je kroj te nosnje. Naime ruho u stvari nije ni krojeno nego sa-
stavljeno je tako, da su pojedine pravokutne plat-nene komadice sastavili, potom su po rubu sasili a nakon toga i naborali. Na taj nácin su sastavi jene i muöke siroke gace i kosulja (rubaca), a takoder skoro i svaki dio zenske nosnje.
Boju nosnje dala je osnovna bijela bója domaceg platna. Zavisno od uzrasta mozemo sresti kod zenske nosnje podravskih Hrvata crvene, crvene-crne, crne tkane motive na kosuljama tj. rukavima i na prvoj poli suknje tj. rubace, dok je muska nosnja bila potpuno bijela.
Podravski Hrvati svoju, u tradicionalnom smislu uzetu, nosnju napustili su konacno tek 1950-60-ih godina.
top related