Top Banner
Előszó A Nyelvtani gyakorlatok gyűjteménye az intézet néhai tanárának, Székely József munkájának az átdolgozása. A könyv felújítását és újbóli megjelentetését az indokolja, hogy a magas óraszámban magyar nyelvet tanuló diákok számára szükségessé vált egy olyan feladatgyűjtemény, amely lehetőséget nyújt a különböző nyelvtani anyagrészek tudatosítására, gyakorlására, ismétlésére. Az anyag összeállítása a BBI egyetemi előkészítő tanszékén használt tankönyvek nyelvtani anyagrészeinek a sorrendjét követi. Az attól való eltéréseket a gyűjtemény összefoglaló jellege indokolja. (Például: a birtoklásra, birtokviszonyra vonatkozó valamennyi nyelvi kifejezőeszközzel egyetlen fejezet foglalkozik, noha a tankönyvek többsége ezeket a részeket különböző helyeken – esetenként nem egymást követően – tárgyalja. ) Olyan feladatok is találhatók a könyvben, amelyek egyéb alapkönyvekben rendszertelenül, vagy egyáltalán nem szerepelnek. (Például: az írásjelek használatára, a szótagolásra, az elválasztásra vonatkozó gyakorlatok.) Bizonyos feladatok (például: a tollbamondási szövegek, a mondat-transzformációk, a mondatelemzések, a kiegészítések) már magasabb nyelvi tudásszintet feltételeznek. 1
383

Nyelvtani gyakorlatok

Jun 19, 2015

Download

Documents

pupari

Kissné Faragó Ildikó: (Magyar mint idegen nyelv) Nyelvtani gyakorlatok 2003, BBI
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: Nyelvtani gyakorlatok

Előszó

A Nyelvtani gyakorlatok gyűjteménye az intézet néhai tanárának, Székely József munkájának

az átdolgozása.

A könyv felújítását és újbóli megjelentetését az indokolja, hogy a magas óraszámban magyar

nyelvet tanuló diákok számára szükségessé vált egy olyan feladatgyűjtemény, amely

lehetőséget nyújt a különböző nyelvtani anyagrészek tudatosítására, gyakorlására, ismétlésére.

Az anyag összeállítása a BBI egyetemi előkészítő tanszékén használt tankönyvek nyelvtani

anyagrészeinek a sorrendjét követi. Az attól való eltéréseket a gyűjtemény összefoglaló

jellege indokolja. (Például: a birtoklásra, birtokviszonyra vonatkozó valamennyi nyelvi

kifejezőeszközzel egyetlen fejezet foglalkozik, noha a tankönyvek többsége ezeket a részeket

különböző helyeken – esetenként nem egymást követően – tárgyalja. )

Olyan feladatok is találhatók a könyvben, amelyek egyéb alapkönyvekben rendszertelenül,

vagy egyáltalán nem szerepelnek. (Például: az írásjelek használatára, a szótagolásra, az

elválasztásra vonatkozó gyakorlatok.)

Bizonyos feladatok (például: a tollbamondási szövegek, a mondat-transzformációk, a

mondatelemzések, a kiegészítések) már magasabb nyelvi tudásszintet feltételeznek.

Ezeknek az összeállításánál igyekeztem különböző nehézségi fokú szövegeket válogatni,

valamint figyelembe venni az előkészítő tanfolyam jelenlegi szakirányainak a köznyelvitől

eltérő lexikáját.

A tollbamondási szövegek kisebb része már a nyelvtanulás korai szakaszában használható,

más részük pedig célirányos szöveg: a nehéz helyesírású nyelvtani részek (például: a tárgyas

ragozású igék, a felszólító módú igealakok) gyakorlására.

A könyv – az eredetihez képest – néhány nyelvi játékot tartalmazó gyakorlattal is bővült.

A második rész tartalmazza az összes feladat megoldását.

Azoknál a gyakorlatoknál, ahol csak egy megoldás lehetséges, semmilyen jel nem szerepel.

Ahol minimum két megoldás van, ott ~ jelzi a több megoldási lehetőséget (például: a közelre

és távolra mutató névmások esetében).

1

Page 2: Nyelvtani gyakorlatok

Vannak gyakorlatok, amelyeknél több, de mennyiségileg behatárolható értelmes megoldás

lehetséges (a névutók vagy az igekötős igék esetében): ezt a mutatja.

A (például) jelzés olyan gyakorlatokra vonatkozik, ahol a hallgatónak valójában önállóan

kell mondatokat alkotnia. Ilyenkor a példák segítő jellegűek, egy lehetséges megoldást adnak.

A feladatok megoldási kulcsának megadásával az volt a célom, hogy a hallgatók tanári

segítség nélkül is használhassák a gyűjteményt, és olyanok számára is hasznos legyen, akik a

már meglévő nyelvtani ismereteiket szeretnék rendszerezni, megerősíteni.

Az átdolgozásnál Székely József könyvén kívül segédanyagként felhasználtam a BBI-ben

készült feladatlapokat, illetve Szabó Kálmán: Helyesírási szöveggyűjtemény (Nemzeti

Tankönyvkiadó, Bp., 1994.) című munkáját.

A könyv minden használójának hasznos időtöltést és eredményes munkát kívánok.

Kissné Faragó Ildikó

Budapest, 2003. február 10.

2

Page 3: Nyelvtani gyakorlatok

Nominális mondat

Főnév, melléknév, mutató névmás

(egyes szám – többes szám; állító és tagadó alak)

Nem ~ hanem

Az is kötőszó, a sem tagadószó

1.) Tegye többes számba a mondatokat!

A tábla fekete. ______________________________________________________.

A térkép új. ________________________________________________________.

A szoba világos. ____________________________________________________.

A lámpa fehér. ______________________________________________________.

A virág szép. _______________________________________________________.

A lecke könnyű. _____________________________________________________.

Az asztal hosszú.____________________________________________________.

Az ajtó alacsony. ____________________________________________________.

2.) Tegye egyes számba a mondatokat!

A városok nagyok. __________________________________________________.

A tantermek szélesek. _______________________________________________.

Az autók modernek. ________________________________________________.

A tollak rosszak.____________________________________________________.

A poharak kicsik. __________________________________________________.

A könyvek régiek. __________________________________________________.

A diákok külföldiek. _________________________________________________

Az ablakok szélesek.________________________________________________.

3

Az épület magas.

Az épületek magasak.

A ceruzák rövidek.

A ceruza rövid.

Page 4: Nyelvtani gyakorlatok

3.) Tegye többes számba a mondatokat!

Ez kréta. ________________________________________________________.

Ez ablak.________________________________________________________.

Ez ágy. _________________________________________________________.

Az toll. _________________________________________________________.

Az füzet. ________________________________________________________.

Az szék. ________________________________________________________.

4.) Bővítse a 3. gyakorlat állítmányait melléknévi jelzővel!

5.) Tagadja az állítmányokat!

A fal vastag. ______________________________________________________.

Az utca hosszú. ___________________________________________________.

A táskák barnák. __________________________________________________.

A kréták hosszúak. ________________________________________________.

Ez ceruza. _______________________________________________________.

Ezek tollak. ______________________________________________________.

Az tanterem. _____________________________________________________.

Azok szobák. ____________________________________________________.

4

Ez bútor.

Ezek bútorok.

Ez bútor.

Ez új bútor.

Ezek bútorok.

Ezek szép bútorok.

Az épület új.

Az épület nem új.

Page 5: Nyelvtani gyakorlatok

6.) Tagadja az állítmányt, azután folytassa a mondatot a hanem kötőszóval!

A város nagy.________________________________________________________.

A táska régi. ________________________________________________________.

A bútorok világosak. __________________________________________________.

A térképek újak. ______________________________________________________.

Ez könyv. ___________________________________________________________.

Ezek kréták. _________________________________________________________.

Az régi épület. _______________________________________________________.

Azok magas házak. ___________________________________________________.

7.) Használja az is kötőszót és a sem tagadószót!

A lecke könnyű. Az olvasmány _ _ _ könnyű.

A lecke nem könnyű. Az olvasmány _ _ _ könnyű.

A tábla fekete. A táska _ _ _ fekete.

A tábla nem fekete. A táska _ _ _ fekete.

A tanterem világos. A szoba _ _ _ világos.

A tanterem nem világos. A szoba _ _ _ világos.

Az ablakok szélesek. Az ajtók _ _ _ szélesek.

Az ablakok nem szélesek. Az ajtók _ _ _ szélesek.

A ceruzák hosszúak. A kréták _ _ _ hosszúak.

A ceruzák nem hosszúak. A kréták _ _ _ hosszúak.

Az asztalok barnák. A székek _ _ _ barnák.

Az asztalok nem barnák. A székek _ _ _ barnák.

5

Az utca rövid.

Az utca nem rövid, hanem hosszú.

A könyv új. A füzet _ _ _ új.

A füzet is új.

A könyv nem új. A füzet _ _ _ új.

A füzet sem új.

Page 6: Nyelvtani gyakorlatok

8.) Bővítse az alanyt ez; az; ezek; azok mutató névmási jelzővel!

A folyó széles. _____________________________________________________.

A híd régi. _________________________________________________________.

Az épület magas. ___________________________________________________.

A bútorok modernek. ________________________________________________.

A szobák tiszták. ___________________________________________________.

Az autóbuszok gyorsak. ______________________________________________.

A kis hajó régi. _____________________________________________________.

A fiatal lány külföldi. _________________________________________________.

A régi autók lassúak. ________________________________________________.

9.) Kérdezzen a mutató névmási jelzőre!

Ez a toll rossz. ______________________________________________________.

Azok a házak régiek. _________________________________________________.

Az a szoba tiszta. ____________________________________________________.

Ezek a székek barnák. _______________________________________________.

Ez a szekrény magas. ________________________________________________.

Azok a füzetek vékonyak. _____________________________________________.

Az a híd új. _________________________________________________________.

Ezek a gyakorlatok nehezek. ___________________________________________.

6

A város szép.

Ez a város szép.

Ez a szoba sötét.

Melyik szoba sötét?

Azok az épületek alacsonyak.

Mely épületek alacsonyak?

Page 7: Nyelvtani gyakorlatok

10.) Alakítsa át a mondatokat!

Azok a gyors autóbuszok modernek. _____________________________________.

Ez a barna vonalzó rövid. ______________________________________________.

Az a széles utca hosszú. ______________________________________________.

Ezek a külföldi diákok fiatalok. __________________________________________.

Az az alacsony ház régi. _______________________________________________.

Ez az új lámpa fehér. _________________________________________________.

Azok a piros virágok szépek. ___________________________________________.

Ezek a szép hidak újak. _______________________________________________

11.) Feleljen a kérdésekre! Alakítsa át az egyszerű mondatokat összetett

mondatokká!

Melyik épület magas? ________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Melyik folyó széles? __________________________________________________

__________________________________________________________________.

Melyik ruha szép? ___________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Melyik vonalzó hosszú? _______________________________________________.

__________________________________________________________________.

Melyik szekrény fehér?________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Melyik szoba sötét? __________________________________________________.

__________________________________________________________________.

7

Ez a magas épület modern.

Ez a modern épület magas.

magas.

Melyik autó gyors?

Ez az autó gyors.

Az az autó gyors, amelyik új.

Page 8: Nyelvtani gyakorlatok

Melyik lámpa régi? ___________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Melyik szék kicsi? ___________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Melyik könyv vastag? ________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Melyik kréta piros? ___________________________________________________.

__________________________________________________________________.

12.) Folytassa a mondatokat!

A fiú nem magyar, ____________________________________________________.

Ez a tanár nem öreg, __________________________________________________.

Az új kép nem szép, __________________________________________________.

A régi toll nem jó, _____________________________________________________.

A virágok nem sárgák, _________________________________________________.

Ezek a szivacsok nem piszkosak, ________________________________________.

Azok a lámpák nem régiek, _____________________________________________.

Ezek az új leckék nem nehezek, _________________________________________.

8

A régi táska nem barna.

A régi táska nem barna, hanem fekete.

Page 9: Nyelvtani gyakorlatok

Személyes névmások

A van ige ~ Nincs, sincs

Tő- és sorszámnevek ~ Helyhatározószók

13.) Írja be a megfelelő személyes névmást!

_ _ _ külföldi diákok vagyunk.

_ _ _ vietnami diák vagyok.

_ _ _ szép lány.

_ _ _ fiatal mérnökök vagytok.

_ _ _ orosz fiú vagy.

_ _ _ magyar orvosok.

14.) Írja be a van ige megfelelő jelen idejű alakját!

Te csinos lány _ _ _ _ _ .

Ők budapesti orvosok _ _ _ _ _ .

Én szorgalmas diák _ _ _ _ _ .

Mi jó emberek _ _ _ _ _ .

Ön magyar tanár _ _ _ _ _ .

Ti külföldiek _ _ _ _ _ .

Önök külföldiek _ _ _ _ _ .

9

_ _ _ jó mérnök.

Ő jó mérnök.

Ti magyar gyerekek _ _ _ _ _ _ _.

Ti magyar gyerekek vagytok.

Page 10: Nyelvtani gyakorlatok

15.) Tagadja az aláhúzott mondatrészeket!

A szobák piszkosak. __________________________________________________.

Ő orvos. ___________________________________________________________.

Ti magyarok vagytok. _________________________________________________.

Mi mérnökök vagyunk. ________________________________________________.

Te szorgalmas diák vagy. _____________________________________________.

Önök budapestiek. ___________________________________________________.

Én magyar tanár vagyok. ______________________________________________.

Ez a szoba sötét. ____________________________________________________.

Azok az ajtók magasak. _______________________________________________.

16.) Bővítse a mondatokat! Használja a zárójelben levő számneveket!

A fényképek régiek. (három) ___________________________________________.

Az új leckék nehezek. (kettő) __________________________________________.

A nagy asztalok újak. (négy) ___________________________________________.

Azok az új autóbuszok gyorsak. (öt) _____________________________________.

Ezek a fiúk külföldiek. (négy) ___________________________________________.

Azok a füzetek tiszták. (sok) ___________________________________________.

10

Mi tanárok vagyunk.

Mi nem vagyunk tanárok.

A szobák kicsik. (három)

A három szoba kicsi.

Ezek a fekete ceruzák hosszúak. (kettő)

Ez a két fekete ceruza hosszú.

Page 11: Nyelvtani gyakorlatok

17.) Használja a zárójelben levő számnevet az aláhúzott mondatrészek helyett!

Az új ház magas. (negyedik) ___________________________________________.

A világos tanterem kicsi. (első) _________________________________________.

Ez a gyakorlat nem nehéz. (ötödik) ______________________________________.

A fehér ajtó új. (második) ______________________________________________.

Az a szoba nagy. (első) _______________________________________________.

Ez a csoport szorgalmas. (második) ______________________________________.

18.) Szerkesszen mondatokat a megadott szavakból!

azok, diákok, szorgalmas, a, mongolok ___________________________________.

első, te, külföldi, vagy, az, diák__________________________________________.

két, ez, hosszú, ceruza, a , fekete _______________________________________.

vagyunk, nem, mi, magyarok ___________________________________________.

a, nehéz, lecke, nem, második __________________________________________.

ti, vagytok, nem, szorgalmasak__________________________________________.

sok, ez, külföldi, a diák, új______________________________________________.

fekete, azok, régiek, a, táskák___________________________________________.

19.) Írja be a megfelelő helyhatározót! (itt; ott; bent; kint; fent; lent)

Mi is _ _ _ _ _ vagyunk.

A kutya _ _ _ _ _ van.

A fiúk _ _ _ _ _ vannak.

11

Ez a lecke könnyű. (harmadik)

A harmadik lecke könnyű.

Külföldi, a, lány, ez, három, csinos

Ez a három csinos lány külföldi.

A képek _ _ _ _ _ vannak.

A képek fent vannak.

Page 12: Nyelvtani gyakorlatok

A posta _ _ _ _ _ van.

Ti nem vagytok _ _ _ _ _.

Te nem vagy _ _ _ _ _.

20.) Tagadja az aláhúzott mondatrészeket!

A rádió itt van. _______________________________________________________.

A lányok ott vannak. __________________________________________________.

A fiú bent van. _______________________________________________________.

A tantermek lent vannak. ______________________________________________.

A tükör fent van. _____________________________________________________.

Az új cipők lent vannak. _______________________________________________.

A régi padok kint vannak. ______________________________________________.

A kényelmes szék itt van. ______________________________________________.

21.) Alakítsa át a mondatokat! Használja a sincs, sincsenek alakokat!

A régi diákok nincsenek ott. (új diákok) ___________________________________.

A televízió nincs lent. (rádió) ___________________________________________.

A diákok nincsenek kint. (tanár) _________________________________________.

A gyerek nincs bent. (lányok) ___________________________________________.

Az a doboz nincs lent. (az a táska) ______________________________________.

Az az új ruha nincs itt. (azok az új cipők) __________________________________.

12

A tanárnő itt van.

A tanárnő nincs itt.

A régi képek fent vannak.

Nem a régi képek vannak fent.

A füzet nincs itt. (könyv)

A könyv sincs itt.

Page 13: Nyelvtani gyakorlatok

22.) Feleljen a kérdésekre!

Kik vannak itt? ______________________________________________________.

Mi van ott? _________________________________________________________.

Milyen fényképek vannak fent? _________________________________________.

Melyik lámpa van lent? _______________________________________________.

Melyik asztal van bent? _______________________________________________.

Hány diák van itt? ___________________________________________________.

Hányadik csoport van kint? ____________________________________________.

23.) Írja a sem; sincs; sincsenek szavakat a mondatokba!

Én nem vagyok magyar. Ő _ _ _ _ _ magyar.

Itt nincsenek könyvek. Ott _ _ _ _ _ könyvek.

A rádió nem új. A televízió _ _ _ _ _ új.

A tanár nincs bent. A tanárnő _ _ _ _ _ bent.

A székek nincsenek kint. A pad _ _ _ _ _ kint.

Mi nem vagyunk magyarok. Te _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ magyar.

24.) Tagadja az aláhúzott mondatrészeket!

13

Milyen diákok vannak itt?

Külföldi diákok vannak itt.

Ti nem vagytok külföldiek. Én _ _ _ _ _ vagyok külföldi.

Én sem vagyok külföldi.

A konyha nincs lent. A fürdőszoba _ _ _ _ _ lent.

A fürdőszoba sincs lent.

A tükör itt van.

A tükör nincs itt.

A tükrök itt vannak.

A tükrök nem itt vannak.

Page 14: Nyelvtani gyakorlatok

A gyerek kint van. ____________________________________________________.

A gyerekek kint vannak. _______________________________________________.

A tiszta pohár bent van. _______________________________________________.

A tiszta poharak bent vannak. __________________________________________.

Az új cipő ott van. ____________________________________________________.

Az új cipők ott vannak. ________________________________________________.

A táska lent van. _____________________________________________________.

A táskák lent vannak. _________________________________________________.

Jelen idő (alanyi ragozás)

A hol? kérdésre felelő helyhatározó.

A helyhatározói mellékmondat (hol? kérdésre felelő)

A helyhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat

25.) Írja be a megfelelő jelen idejű igei személyragokat!

A gyerekek kint sétál. . . .

Ti is indul. . . .

Mi nem siet. . . .

Én sem marad. . . ott.

A tanár beszélget. . . .

Te lent áll. . . .

14

Ők nem fut. . . . .

Ők nem futnak.

Page 15: Nyelvtani gyakorlatok

26.) Egészítse ki a mondatokat a jön vagy a megy ige megfelelő alakjával!

A fiúk ott _ _ _ _ _ _ _ _ (megy).

Ti sem _ _ _ _ _ _ _ _ _ (megy).

Én is _ _ _ _ _ _ _ _ (jön).

Ki _ _ _ _ _ _ _ _ még? (jön)

Ő már lent _ _ _ _ _ _ _ _ (megy).

Mi is _ _ _ _ _ _ _ _ (megy).

A lányok még nem _ _ _ _ _ _ _ _ (jön)?

Ti is _ _ _ _ _ _ _ _ (jön)?

27.) Mondja a mondatokat egyes szám 2. személyű állítmánnyal!

Ők olvasnak. _______________________________________________________.

Én keresek. ________________________________________________________.

Ti vesztek. _________________________________________________________.

Mi hozunk. _________________________________________________________.

Ön visz. ___________________________________________________________.

Ő tesz. ____________________________________________________________.

28.) Válassza ki az igét, és megfelelő alakban helyezze a mondatokba!

Ez a gyerek nem ______________________. alszik

Mi is ________________________________. dolgozik

Te nem ______________________________. fekszik

A beteg diák __________________________. játszik

Ők már ______________________________. lakik

A munkások __________________________. találkozik

Önök hol _____________________________? utazik.

15

Te nem _ _ _ _ _ (jön).

Te nem jössz.

Mi nézünk.

Te nézel.

Page 16: Nyelvtani gyakorlatok

29.) Egészítse ki a mondatokat névutóval! Kérdezzen a helyhatározóra!

A füzet a könyv _ _ _ _ _ van. __________________________________________.

__________________________________________________________________?

A tanár a diákok _ _ _ _ _ sétál._________________________________________.

__________________________________________________________________?

Az autó a posta _ _ _ _ _ halad. ________________________________________.

__________________________________________________________________?

Az épület _ _ _ _ _ futnak a gyerekek.____________________________________.

__________________________________________________________________?

A lámpa az asztal _ _ _ _ _ van. ________________________________________.

__________________________________________________________________?

A tér _ _ _ _ _ magas épületek állnak. ____________________________________.

__________________________________________________________________?

30.) Írja be a helyhatározóragokat!

A tanterem az első emelet. . . van.

Mi az áruház. . . vásárolunk.

A gyerekek a park. . . játszanak.

Az út. . . sok autó halad.

Ali a tábla. . . áll.

16

A külföldi diákok az intézet. . . . tanulnak.

intézetben

A könyv az ágy. . . van.

ágyon

A tanárnő az asztal. . . ül.

asztalnál

Az autóbusz az intézet _ _ _ _ _ áll.

Az autóbusz az intézet előtt áll.

Hol (mi előtt) áll az autóbusz?

Page 17: Nyelvtani gyakorlatok

Az orvos a megálló. . . vár.

A toll a könyv. . . van.

Az a füzet nincs a táska. . . .

31.) Bővítse a helyhatározókat mutató névmási jelzővel!

A kréta az asztalon van. _______________________________________________.

A pénztárnál fizetünk. _________________________________________________.

A szótár a táskában van. ______________________________________________.

A diákok a padokon ülnek. _____________________________________________.

A ruhák a szekrényben vannak. _________________________________________.

Az ablak mellett állok. _________________________________________________.

A fiúk a tanterem előtt beszélgetnek. _____________________________________.

A fák között gyerekek futnak. ___________________________________________.

A ház mögött van a sportpálya. _________________________________________.

Az épületek körül autók állnak. __________________________________________.

32.) Írja be a hiányzó végződéseket!

Előtt. . . már nincs szabad hely. (ti)

Fölött. . . ég a lámpa. (ő)

A folyó alatt. . . van. (mi)

Között. . . sétál a tanárnő (ők)

Mögött. . . Iván halad. (én)

Egy lengyel fiú megy mellett. . . . (te).

17

Mi a szobában tanulunk.

Mi ebben a szobában tanulunk.

A lányok a kirakat előtt állnak.

A lányok az előtt a kirakat előtt állnak.

Mellett. . . ülök a tanteremben. (ő)

Mellette ülök a tanteremben.

Page 18: Nyelvtani gyakorlatok

33.) Alkosson párhuzamos mondatpárokat személyes névmás és névutó

felhasználásával!

34.) Egészítse ki a mondatokat a személyes névmás –ban; -ben; vagy –nál; –nél

ragos alakjával!

Péter ______________ lakik. (mi)

A szótár ____________ van. (ők)

A táska üres. A könyv nincs _____________. (ő)

A hiba_____________ van. (mi)

_____________ ülünk a szobában. (ti)

_____________ maradunk. (te)

35.) Transzformálja az egyszerű mondatokat összetett mondatokká!

A toll az asztalon van. A vonalzó (is) az asztalon van.

___________________________________________________________________.

18

Viktor előttem ül a tanteremben.

Viktor mögött ülök a tanteremben.

Éva mögöttem megy.

Éva mögött megyek.

A vonalzó nincs _________. (ő)

A vonalzó nincs nála.

A könyv az asztalon van. A füzet (is) az asztalon van

A könyv ott van, ahol a füzet.

Ebben a szobában lakom. János (is) ebben a szobában lakik.

Abban a szobában lakom, amelyikben János.

Annál a megállónál várok. Az a megálló az üzlet előtt van.

Annál a megállónál várok, amelyik az üzlet előtt van.

Page 19: Nyelvtani gyakorlatok

A szótár a táskában van. A füzet (is) a táskában van.

___________________________________________________________________.

Abban az áruházban vásárolunk. Ő (is) abban az áruházban vásárol.

___________________________________________________________________.

Annál a táblánál állok. Az a tábla a falon van.

___________________________________________________________________.

Ezen a széken ülök. Ez a szék az asztal mögött van.

___________________________________________________________________.

Az előtt az épület előtt áll a busz. Az előtt az épület előtt áll a villamos.

___________________________________________________________________.

A mögött a ház mögött játszanak a gyerekek. A mögött a ház mögött egy kis park

van.

___________________________________________________________________.

A mellett a fiú mellett ülök. Az a fiú az első csoportban tanul.

___________________________________________________________________.

36.) Fejezze be a mondatokat!

Abban a házban lakunk, _______________________________________________.

Azon a téren játszanak a gyerekek, ______________________________________.

Annál az épületnél álltok, ______________________________________________.

A fölött az asztal fölött van a lámpa, ______________________________________.

Az előtt a ház előtt áll meg a taxi, ________________________________________.

A mögött az épület mögött van a posta, ___________________________________.

Azokban a szekrényekben vannak a ruhák, ________________________________.

Azok között a könyvek között vannak a füzetek,_____________________________.

19

Annál a kijáratnál találkozunk, __________________.

Annál a kijáratnál találkozunk, amelyik a büfé mellett van.

Page 20: Nyelvtani gyakorlatok

37.) Feleljen a kérdésekre előbb egyszerű, azután összetett mondattal!

Hol megy a villamos? _________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Hol tanulnak a diákok?_________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Hol vár Erika?________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Melyik üzletben vásárolunk? ____________________________________________.

___________________________________________________________________.

Melyik padon ülsz? ___________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Melyik ablaknál állnak a lányok?_________________________________________.

___________________________________________________________________.

Melyik lámpa alatt van a rádió?__________________________________________.

___________________________________________________________________.

Melyik épület előtt áll egy kék autó? ______________________________________.

___________________________________________________________________.

Melyik ház mögött várnak a fiúk? ________________________________________.

___________________________________________________________________.

Mely tollak között van a ceruza?_________________________________________.

__________________________________________________________________.

20

Hol van a gyümölcs?

A gyümölcs az asztalon van.

A gyümölcs ott van, ahol a kenyér.

Melyik pénztárnál fizetünk?

Az első pénztárnál fizetünk.

Annál a pénztárnál fizetünk, amelyik a bejáratnál van.

Page 21: Nyelvtani gyakorlatok

A tárgy

38.) Írja be a tárgyragot a mondatokba!

A tanár egy diák. . . keres.

Vera gyümölcs. . . vásárol.

A fiúk film. . . néznek.

Egy lány levél. . . ír.

A gyerek táska. . . visz.

A postás egy csomag. . . hoz.

A szobában rádió. . . hallgattok.

39.) Tegye a tárgyakat többes számba!

A diák rajzot készít. ___________________________________________________.

A mérnök fényképet néz. _______________________________________________.

A tanárok egy diákot várnak. ____________________________________________.

Az üzletben vonalzót vásárolsz. _________________________________________.

A fiúk egy régi autót látnak az utcán.______________________________________.

Egy üres padot keresünk. ______________________________________________.

A gyerekek házat rajzolnak._____________________________________________.

21

Az apa újság. . . olvas.

Az apa újságot olvas.

A fiú tollat keres.

A fiú tollakat keres.

Page 22: Nyelvtani gyakorlatok

40.) Egészítse ki tárggyal a mondatokat!

Viktor _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ tanul.

Az áruházban _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ vásárolok.

Mi még kevés _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ tudunk.

A gyerekek _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ isznak.

Te hány _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ kapsz?

Éva _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ ír?

Ti magyar _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ vártok.

41.) Helyezze mondatokba a megadott szó tárgyragos alakját!

A diákok üres _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ keresnek. (tanterem)

A gyerek _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ rajzol. (ló)

Érdekes _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ nézünk. (szobor)

A ló _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ eszik. (fű)

Kérek egy kis _ _ _ _ _ _ _ _ _ _. (cukor)

A lányok magyar _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ tanulnak. (szó; többes szám)

A teremben _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ láttok. (férfi; többes szám)

22

A diákok _ _ _ _ _ _ _ _ néznek.

A diákok televíziót néznek.

Erika _ _ _ _ _ _ _ vásárol. (tükör)

Erika tükröt vásárol.

Page 23: Nyelvtani gyakorlatok

42.) Kérdezzen a tárgy jelzőjére! Feleljen a kérdésekre!

Hosszú levelet írok. __________________________________________________.

Piros tollat keresel. ___________________________________________________.

Színes fényképeket nézünk. ___________________________________________.

Magyar újságokat vesznek . ____________________________________________.

Három csomagot hoz a postás. _________________________________________.

Ali két vonalzót vásárol. _______________________________________________.

Sok üres autóbuszt látsz. _____________________________________________.

A hova? kérdésre felelő helyhatározó

A helyhatározói mellékmondat (hova? kérdésre felelő)

A helyhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat

43.) Írja be a helyhatározóragokat a mondatba!

A lányok az áruház. . . indulnak.

Az orvos a szék. . . ül.

23

A lányok érdekes filmet néznek.

Milyet néznek a lányok?

Érdekeset.

Két tollat veszel.

Hányat veszel?

Kettőt.

A gyerekek a park . . . mennek.

parkba

Könyveket teszek a polc. . . .

polcra

A tanárnő az ablak. . . lép.

ablakhoz

Page 24: Nyelvtani gyakorlatok

Erika a tükör. . . lép.

Virágot teszünk az asztal. . . .

Mária a tanárnő. . . siet.

44.) Tegye a helyhatározókat többes számba!

A diákok a tanterembe mennek. _________________________________________.

A lányok a padra ülnek.________________________________________________.

A gyerekek az iskolába mennek. ________________________________________.

A szekrényhez lépünk._________________________________________________.

A fiúk a sportpályára indulnak.___________________________________________.

Az ablakhoz álltok.____________________________________________________.

45.) Helyezze a névutókat a mondatokba!

(alá, elé, felé, fölé, közé, mellé, mögé)

Az autó az épület _ _ _ _ _ érkezik.

Az asztal _ _ _ _ _ húzok egy széket.

A villamos a múzeum _ _ _ _ _ halad.

Az ágy _ _ _ _ _ teszel egy dobozt.

Péter két lány _ _ _ _ _ ül.

A ház _ _ _ _ _ áll az autó.

Az íróasztal _ _ _ _ _ teszek egy lámpát.

46.) Kérdezzen a 45. gyakorlat helyhatározóira!

24

A rádió _ _ _ _ _ tesz egy képet.

A rádió fölé tesz egy képet.

A rádió fölé tesz egy képet.

Hová (mi fölé) tesz egy képet?

Page 25: Nyelvtani gyakorlatok

47.) Alkosson mondat-párokat a megfelelő helyhatározói névutók

felhasználásával!

48.) Bővítse mutató névmási jelzővel a helyhatározókat!

A diák a táblára ír. ___________________________________________________.

A gyerekek az iskolába mennek. ________________________________________.

A megállóhoz sietünk. ________________________________________________.

Az orvos a beteghez indul. ____________________________________________.

A lányok a padokra ülnek. _____________________________________________.

Iván az autó mögé lép. _______________________________________________.

Az alak elé teszek egy széket. _________________________________________.

A tanár a diákok közé ül. ______________________________________________.

A polcok fölé nem teszünk képet. _______________________________________.

49.) Fejezze be a mondatokat!

Nem ebbe az áruházba megyek, hanem __________________________________.

Nem arra a falra teszek képet, hanem ____________________________________.

25

Az ajtó előtt állok.

Az ajtó elé lépek.

A könyv mellett van egy füzet.

A könyv mellé teszek egy füzetet.

A fiú a pénztárhoz siet.

A fiú ahhoz a pénztárhoz siet.

A ház elé áll a taxi.

Ez elé a ház elé áll a taxi.

Nem arra a polcra teszek virágot, hanem _ _ _ _ _ .

erre

Nem ez elé a ház elé áll a kocsi, hanem _ _ _ _ _.

az elé

Page 26: Nyelvtani gyakorlatok

Nem ahhoz az ablakhoz lépsz, hanem____________________________________.

Nem ezekre a székekre ülünk, hanem ____________________________________.

Nem az alá a lámpa alá teszünk asztalt, hanem ____________________________.

Nem azok közé a fiúk közé ülök, hanem __________________________________.

50.) Egészítse ki a mondatokat a személyes névmás –ra; -re vagy –hoz; -hez;

-höz ragos alakjával!

A mérnök _ _ _ _ _ néz. (te)

A lány _ _ _ _ _ mosolyog. (ti)

A tanár _ _ _ _ _ vár. (mi)

A gyerek _ _ _ _ _ nevet. (ők)

A postás _ _ _ _ _ (jön) (ő)

Viet _ _ _ _ _ siet. (én)

A nővér _ _ _ _ _ lép. (ti)

A fiú _ _ _ _ _ indul. (ők)

51.) Transzformálja az egyszerű mondatokat összetett mondatokká!

A tanterembe indulunk. Ti (is) a tanterembe indultok.

___________________________________________________________________.

A táblához lépek. Ő (is) a táblához lép.

___________________________________________________________________.

26

Péter vár _ _ _ _ _ . (én)

Péter rám vár.

Az orvos_ _ _ _ _ jön. (mi)

Az orvos hozzánk jön.

Az üzletbe megyek. Te (is) az üzletbe mész.

Oda megyek, ahova te.

Ebbe a szekrénybe teszek könyveket. Ebben a szekrényben füzetek (is) vannak.

Abba a szekrénybe teszek könyveket, amelyikben füzetek (is) vannak.

Page 27: Nyelvtani gyakorlatok

A polcra teszek virágot. A polcon már van virág.

___________________________________________________________________.

Abba a szobába megyek. Abban a szobában egy amerikai fiú lakik.

___________________________________________________________________.

Arra a villamosra várok. Az a villamos a múzeum előtt jön.

___________________________________________________________________.

Ahhoz az orvoshoz sietsz. Az az orvos az intézetben is rendel.

___________________________________________________________________.

Ennél a pénztárnál fizetünk. Ez előtt a pénztár előtt két vevő áll.

___________________________________________________________________.

Azokhoz a fiúkhoz megyek. A tanár is azokhoz a fiúkhoz megy.

___________________________________________________________________.

Ez elé a ház elé jön a taxi. Ebben a házban lakik Péter.

___________________________________________________________________.

A mögé az épület mögé áll a piros autó. A mögött az épület mögött már vannak

autók.

___________________________________________________________________.

Ezek közé a fiúk közé ül a tanár. Ezek a fiúk a harmadik csoportban tanulnak.

___________________________________________________________________.

52.) Írja be a rámutatószót és a kötőszót a mondatokba!

_ _ _ _ _ megyek, _ _ _ _ _ ti.

_ _ _ _ _ lépek, _ _ _ _ _ a gyerek áll.

_ _ _ _ _ indul, _ _ _ _ várnak rá.

_ _ _ _ _ a térre megy, _ _ _ _ _ a gyerekek játszanak.

_ _ _ _ _ az orvoshoz megyek, _ _ _ _ _ a másik beteg is megy.

_ _ _ _ _ a táskába teszel egy könyvet, _ _ _ _ _ a füzetek vannak.

_ _ _ _ _ a fiúkhoz megyünk, _ _ _ _ _ a műegyetemen tanulnak.

_ _ _ _ _ a falra teszek egy képet, _ _ _ _ _ a lámpa van.

27

_ _ _ _ _ teszek egy könyvet, _ _ _ _ _ a füzet van.

Oda ahol

_ _ _ _ _ villamosra várunk, _ _ _ _ _ ti.

Arra amelyikre

Page 28: Nyelvtani gyakorlatok

53.) Folytassa a mondatokat!

Oda megyünk,______________________________________________________.

Oda indulsz, _______________________________________________________.

Oda lép, __________________________________________________________.

Ahhoz a fiúhoz jönnek külföldiek, ______________________________________.

Arra a székre ülök, __________________________________________________.

Abba múzeumba megyünk, __________________________________________.

Ahhoz az ablakhoz lépsz, ____________________________________________.

Abba a gyógyszertárba megyek, _______________________________________

Azokra a padokra nem ülünk, _________________________________________.

Azokba a szekrényekbe tesztek ruhákat, ________________________________.

54.) Feleljen a kérdésekre előbb egyszerű, azután összetett mondatokkal!

Hová mentek? ______________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Hová teszel egy képet?________________________________________________

__________________________________________________________________.

Kihez indul a beteg?__________________________________________________.

___________________________________________________________________

28

Oda viszek krétát,

Oda viszek krétát, ahol a diákok tanulnak.

Ahhoz a megállóhoz sietek,

Ahhoz a megállóhoz sietek, amelyik a templom előtt van.

Hová indul?

Az áruházba indul.

Oda indul, ahol ruhát vásárol.

Melyik polcra tesz órát?

Erre a polcra tesz órát.

Arra a polcra tesz órát, amelyik az ágy fölött van.

Page 29: Nyelvtani gyakorlatok

Melyik ágyra fekszel?_________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Melyik autóbuszra várunk? ____________________________________________.

__________________________________________________________________.

Melyik szobába lép Éva?______________________________________________.

__________________________________________________________________.

Melyik pénztárhoz megy a vevő?________________________________________.

__________________________________________________________________.

Melyik ház elé érkezik az autó?_________________________________________.

__________________________________________________________________.

Melyik pályaudvar felé halad a villamos?__________________________________.

__________________________________________________________________.

Mely diákok közé ül a tanár?____________________________________________.

__________________________________________________________________.

A honnan? kérdésre felelő helyhatározó

A helyhatározói mellékmondat (honnan? kérdésre felelő)

A helyhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat

55.) Írja be a határozóragokat!

A fiú a bolt . . . cigarettát hoz.

János a repülőtér . . . jön.

29

A lányok az üzlet . . . virágot hoznak.

ületből

Az autóbusz a tér . . . indul.

térről

A beteg az orvos. . . jön.

orvostól

Page 30: Nyelvtani gyakorlatok

Az autóbuszok az intézet . . . indulnak.

Mária a posta . . . jön.

A turista külföld . . . érkezik.

A gyerekek az iskola . . . jönnek.

56.) Tegye a helyhatározókat többes számba!

A vonatok a pályaudvarról indulnak. ______________________________________.

A dobozból veszünk cigarettát. __________________________________________.

A szobából székeket hoztok.____________________________________________.

Az új épülettől nincs messze a posta. _____________________________________.

A gyerekek a háztól futnak._ ____________________________________________.

A kocsik a hídról jönnek. ______________________________________________.

57.) Alkosson mondatokat a honnan? és hová? kérdésekre felelő

helyhatározókkal!

58.) Írja be a névutókat a mondatokba!

(alól, elől, felől, közül, mellől, mögül)

A füzetek _ _ _ _ _ veszek egy könyvet.

Az épület _ _ _ _ _ indul az autó.

A kocsi a pályaudvar _ _ _ _ _ jön.

Az ablak _ _ _ _ _ hozok egy széket.

30

A fiúk az egyetemről jönnek.

A fiúk az egyetemekről jönnek.

A szobából a tanterembe indulok.

A pályaudvarról az egyetemre megy.

A földszintről az első emeletre megyek.

Az intézet _ _ _ _ _ indul a busz.

Az intézet mellől indul a busz.

Page 31: Nyelvtani gyakorlatok

A taxi a pályaudvar _ _ _ _ _ indul.

A ceruzák _ _ _ _ _ kérek egy pirosat.

59.) Bővítse a határozókat mutató névmási jelzővel!

A lányok az áruházból jönnek. _________________________________________.

A diákok a leckéről beszélgetnek. ______________________________________.

A tanártól kapok egy magyar könyvet.___________________________________.

A hegyről látunk egy folyót. ___________________________________________.

Cigarettát kérsz a fiútól.______________________________________________.

Érdekes filmről olvasunk._____________________________________________.

A szobákból székeket hoznak._________________________________________.

A teherautó a megálló felől jön.________________________________________.

Az asztal mellől hozok egy széket. _____________________________________.

A házak elől nem indul autóbusz. ______________________________________.

60.) Alakítsa át a mondatokat a nem ~ hanem felhasználásával!

Erről a könyvről beszélgettek. __________________________________________.

A gyerekek arról a térről jönnek.________________________________________ .

A tanár abból a tanteremből jön. ________________________________________.

Ettől az eladótól kérek egy tollat. _______________________________________.

31

Egy pár cipőt kérek az eladótól.

Egy pár cipőt kérek ettől az eladótól.

Az épület elől indul az autó.

Ez elől az épület elől indul az autó.

Ebből a dobozból veszek egy cigarettát.

Nem ebből a dobozból veszek egy cigarettát, hanem abból.

E mellől a ház mellől indul a taxi.

Nem e mellől a ház mellől indul a taxi, hanem a mellől.

Page 32: Nyelvtani gyakorlatok

Abból a szobából jön a zaj. ___________________________________________ .

Azokról a polcokról teszünk egy könyvet az asztalra. ________________________

__________________________________________________________________.

Az autó az elől az üzlet elől indul. _______________________________________.

A mögül az épület mögül látszik a hegy. _________________________________.

Ezek közül a fiúk közül ismerek egy német diákot. __________________________

__________________________________________________________________.

61.) Kérdezzen és feleljen a személyes névmás –ról; -ről és –tól; -től ragos

alakjával!

Erika vásárol egy szótárt. (ő)____________________________________________?

___________________________________________________________________.

Újságot kérsz. (ők) ___________________________________________________?

___________________________________________________________________.

Indulunk a moziba. (ti) ________________________________________________?

___________________________________________________________________.

Kapok egy tollat. (te) _________________________________________________?

___________________________________________________________________.

A fiúk beszélnek. (mi)_________________________________________________?

___________________________________________________________________.

Ebben az újságban írnak. (ő) ___________________________________________?

___________________________________________________________________.

Mi is beszélgetünk. (ti) ________________________________________________?

___________________________________________________________________.

32

Viktor kér egy pohár vizet. (én)

Kitől kér Viktor egy pohár vizet?

Viktor tőlem kér egy pohár vizet.

A lányok beszélnek.(te)

Kiről beszélnek a lányok?

A lányok rólad beszélnek.

Page 33: Nyelvtani gyakorlatok

62.) Feleljen a kérdésekre!

Hol dolgozik a munkás? _______________________________________________.

Hol tanulnak a diákok? ________________________________________________.

Miben van a pénz? ___________________________________________________

Kinél találkoznak a fiúk? _______________________________________________

Melyik asztalon vannak a füzetek? ______________________________________.

Hova utaznak az emberek? ____________________________________________.

Hova megy az a vonat? _______________________________________________.

Mire teszel képeket? _________________________________________________.

Kihez siet a nővér? __________________________________________________.

Melyik szekrénybe teszünk ruhákat? _____________________________________.

Honnan érkeznek a diákok? ___________________________________________.

Honnan indul az autóbusz? ____________________________________________.

Miről ír az újság? ____________________________________________________.

Kitől kapsz levelet? __________________________________________________.

63.) Transzformálja egyszerű mondatokká az összetett mondatokat!

Onnan indulunk, ahol a taxi áll.

___________________________________________________________________.

Onnan jön Iván, ahova ti mentek.

___________________________________________________________________.

Onnan hozok szótárt, ahol a könyvek vannak.

___________________________________________________________________.

Abból az üzletből jövünk, amelyik a mozi mellett van.

___________________________________________________________________.

33

Onnan jössz, ahonnan ő.

A szobából jössz. Ő (is) a szobából jön.

Attól az eladótól vásárolok, aki szép árut ad.

Attól az eladótól vásárolok. Az az eladó szép árut ad.

Page 34: Nyelvtani gyakorlatok

Arról a térről indul a villamos, amelyikről az autóbusz.

__________________________________________________________________.

Attól a nővértől kapok gyógyszert, aki az ajtó előtt áll.

__________________________________________________________________.

Abból a dobozból vesz cigarettát, amelyik az asztalon van.

__________________________________________________________________.

Azoktól a lányoktól kérünk vizet, akik a második csoportban tanulnak.

__________________________________________________________________.

Az elől a ház elől indul az autó, amelyikben üzletek vannak.

__________________________________________________________________.

Azok közül a könyvek közül veszek egyet, amelyek a kirakatban vannak.

__________________________________________________________________.

64.) Alkosson főmondatokat a megadott mellékmondatokhoz!

_________________________________, ahol a kocsik állnak.

_________________________________, ahova a gyerekek mennek.

_________________________________, ahonnan a taxi indul.

_________________________________, amelyikből ti.

_________________________________, amelyikben a ruhák vannak.

_________________________________, amelyik előtt nincs megálló.

_________________________________, aki a bejáratnál áll.

_________________________________, akik külföldön tanulnak.

34

_______________________, ahonnan te.

Onnan érkezik, ahonnan te.

_______________________, amelyikben Ali lakik.

Abból a szobából jövök, amelyikben Ali lakik.

Page 35: Nyelvtani gyakorlatok

65.) Alakítsa át az egyszerű mondatokat összetett mondatokká a kérdések

segítségével!

A szobából hozunk székeket.___________________________________________?

___________________________________________________________________.

A szigetről egy hajó indul. _____________________________________________?

__________________________________________________________________.

Egy magyar lánytól kapok levelet. _______________________________________?

__________________________________________________________________.

A tanárnőtől kérek egy könyvet. ________________________________________?

__________________________________________________________________.

A büféből hozol kávét. _______________________________________________?

__________________________________________________________________.

Az egyetemről jön hozzánk egy professzor. _______________________________?

__________________________________________________________________.

A fa mögül egy magas házat látok. _____________________________________?

__________________________________________________________________.

Az épület felől jön egy autó. ___________________________________________?

__________________________________________________________________.

A ház elől indul az autóbusz. __________________________________________?

__________________________________________________________________.

66.) Fejezze be a mondatokat!

Ott találkozunk, ahol __________________________________________________.

, ahova ________________________________________________

, ahonnan ______________________________________________.

Oda megyünk, ahol __________________________________________________.

, ahova ________________________________________________.

, ahonnan _______________________________________________

35

A diákok a könyvről beszélgetnek.

Melyik könyvről beszélgetnek a diákok?

A diákok arról a könyvről beszélgetnek, amelyik az autókról szól.

Page 36: Nyelvtani gyakorlatok

Onnan indulunk, ahol _________________________________________________.

, ahova _______________________________________________.

, ahonnan _____________________________________________.

Ott várunk, ahol _____________________________________________________.

, ahova ___________________________________________________.

, ahonnan _________________________________________________.

Birtokviszony ~ A nekem van szerkezet

Birtokos jelző ~ Kettős birtokviszony

Az –é birtokjel ~ Birtokos névmások

A birtokos jelzői mellékmondat

A birtokos jelzőhöz kapcsolódó jelzői mellékmondat

67.) Írja be a mondatokba a birtokos személyjeleket!

Az ő szoba . . . tiszta. (többes szám 3. személy)

Ez az én könyv. . . .

Hol van a ti tanár . . . ?

Ő a mi szomszéd . . . .

Melyik tanteremben tanul a te csoport . . . ?

Az ő barát . . . nem utazik vidékre. (egyes szám 3. személy)

Az ön fényképezőgép . . . az asztalon van.

Az önök ismerős . . . az én barát . . . .

36

Itt van a te vonalzó . . . .

Itt van a te vonalzód.

Page 37: Nyelvtani gyakorlatok

68.) Változtassa meg a birtokos személyét!

A barátja az egyetemen tanul. (te) ______________________________________.

A tanárunk a folyosón jön. (ti) __________________________________________.

A családjuk egy kis városban lakik. (ő) ___________________________________.

A lakásotok nagy. (ők)________________________________________________.

Az ismerősöd televíziót vásárol. (én)_____________________________________.

A fényképem a falon van. (mi)__________________________________________.

69.) Egészítse ki az aláhúzott szavakat a megfelelő birtokos személyjelekkel!

Ruhát teszek a szekrénybe. (én) ________________________________________.

A vonalzó nincs az asztalon. (te) ________________________________________.

A tanár az ajtó előtt beszélget. (mi) ______________________________________.

A sportpályára megyünk. (ti) ___________________________________________.

A pohárban nincs víz. (ő) ______________________________________________.

A rádió az ágy mellett van. (ők) _________________________________________.

70.) Egészítse ki a mondatokat a megfelelő szóval!

Önnek van egy szép _ _ _ _ _ .

_ _ _ _ _ van egy hosszú vonalzóm.

37

A testvére külföldről érkezik. (én)

A testvérem külföldről érkezik.

A szobában három ágy van. (mi)

A szobánkban három ágy van.

Nekem van egy jó _ _ _ _ _ .

könyvem

_ _ _ _ _ még nincs magyar barátja.

Neki még nincs magyar barátja.

Page 38: Nyelvtani gyakorlatok

Az intézetnek van _ _ _ _ _ .

_ _ _ _ _ szép tantermünk van.

_ _ _ _ _ könnyű feladatotok van.

A családunknak van _ _ _ _ _ .

71.) Tagadja az aláhúzott mondatrészeket!

Nekem van piros ceruzám. _____________________________________________.

Nekünk van autónk. __________________________________________________.

Nektek japán fényképezőgépetek van. ____________________________________.

Neki van sok szabad ideje. _____________________________________________.

Neked van magyar-spanyol szótárad. ____________________________________.

Nekik nagy lakásuk van. _______________________________________________.

72.) Használjon több birtokra vonatkozó személyjeleket!

A testvéred az intézetben tanul. (!) ______________________________________.

A szoba falán képek vannak. ___________________________________________.

A tanárunk is jön a múzeumba. (!) _______________________________________.

A ruhájuk a szekrényben van. (!) ________________________________________.

A város utcáján sétálunk. ______________________________________________.

A leckétek nem nehéz. (!) ______________________________________________.

38

Neki van egy jó órája.

Neki nincs egy jó órája.

Nekünk van fényképezőgépünk.

Nem nekünk van fényképezőgépünk.

A könyvem a táskában van. (!)

A könyveim a táskában vannak.

Page 39: Nyelvtani gyakorlatok

73.) Tegye egyes számba a birtokos személyjellel ellátott mondatrészeket!

Péter leveleiben a tanulásról ír. _________________________________________.

A fényképeik a falon vannak. (!) _________________________________________.

Az ismerőseid a szomszédban laknak. (!) _________________________________.

A vonalzói hosszúak. (!) _______________________________________________.

A terveitekről beszélgetünk. ____________________________________________.

A szekrényeinkbe ruhát teszünk. ________________________________________.

74.) Írja be a saját névmást és a hiányzó végződéseket a mondatokba!

Erika a _ _ _ _ _ asztal. . . tesz virágot.

A diákok nem a _ _ _ _ _ tanterem. . . tanulnak.

A _ _ _ _ _ toll. . . sincs a padon. (te)

Ez a _ _ _ _ _ szótár. . . ?(ti)

A _ _ _ _ _ könyv. . . vannak ebben a szekrényben. (mi)

Én nem a _ _ _ _ _ füzet. . . írok.

75.) Feleljen a kérdésekre!

Kinek a szobra áll az épület előtt? ______________________________________.

Kinek a szülei érkeznek Budapestre?____________________________________.

Minek az épületébe megyünk? _________________________________________.

Minek a hídjára mennek az autók? ______________________________________.

Melyik üzletnek a kirakatában van szép gyümölcs? _________________________.

Melyik csoportnak a munkájáról beszélgetünk? ____________________________.

Kiknek a dolgozataiban nincs hiba? _____________________________________.

Kiknek a könyvei vannak a széken? _____________________________________.

39

A tollaim a padon vannak. (!)

A tollam a padon van.

A mérnök a _ _ _ _ _ autó. . . megy.

A mérnök a saját autóján megy.

Page 40: Nyelvtani gyakorlatok

76.) Bővítse a birtokos jelzőt mutató névmási jelzővel!

A szálloda éttermében ebédeltek.________________________________________.

Az intézet épületében tanulunk. _________________________________________.

A gyerek játékai érdekesek. ____________________________________________.

A kollégium szobái világosak. __________________________________________.

A mérnökök munkája fontos. ___________________________________________.

A diákok tanára nem megy színházba . ___________________________________.

77.) Bővítse a mondatokat második birtokos jelzővel!

A diákok kirándulásán én is részt veszek. (csoportunk)

___________________________________________________________________.

A barátnő könyve nincs a polcon. (Éva)

___________________________________________________________________.

A hallgatók munkája nem könnyű. (az egyetemek)

___________________________________________________________________.

A szülők fényképe a falon van. (Iván)

___________________________________________________________________.

A tantermek ablakai szélesek. (az iskola)

___________________________________________________________________.

Az előadás témájáról vitatkozunk. (tanárunk)

___________________________________________________________________.

40

A fiú testvére a barátom.

Ennek a fiúnak a testvére a barátom.

A szobák bútorai újak. (a kollégium)

A kollégium szobáinak a bútorai újak.

Page 41: Nyelvtani gyakorlatok

78.) Szerkesszen kettős birtokos szerkezetű mondatokat!

79.) Feleljen a kérdésekre!

Kié ez a levél? _____________________________________________________.

Kié ez a piros autó? _________________________________________________.

Melyik diáké ez a szótár? ____________________________________________.

Kiében van a cipő? (Kinek a szekrényében?) _____________________________.

Kiére tesz virágot? (Kinek az asztalára?) ________________________________.

Melyikben vannak svéd diákok? (Melyik csoportban?) ______________________.

80.) Írja be a mondatokba a megfelelő birtokos névmást!

Az a fénykép _ _ _ _ _ . (ők)

A kék ruha _ _ _ _ _ . (te)

Az angol-magyar szótár _ _ _ _ _ . (mi)

Ez a szép óra_ _ _ _ _ . (ő)

A magnetofon _ _ _ _ _ . (ti)

Az a kerékpár _ _ _ _ _ . (én)

41

_ _ kórház _ _ orvosok _ _ munka

A kórház orvosainak a munkája érdekes.

_ _ a barátom _ _ apa _ _ könyvek

A barátom apjának a könyvei közül kérek egyet.

Ez a barna táska _ _ _ _ _ . (én)

Ez a barna táska az enyém.

Kié ez a könyv?

Ez a könyv a húgomé.

Page 42: Nyelvtani gyakorlatok

81.) Egészítse ki a mondatokat a birtokos névmás megfelelő ragos alakjával!

Nem a ti csoportotokba jön egy új diák, hanem a _ _ _ _ _ .

Nem a mi tantermünkbe megyünk, hanem az _ _ _ _ _ .

Nem az ő barátjától jövök, hanem az _ _ _ _ _ .

Az én asztalomon vannak könyvek, a _ _ _ _ _ nincsenek.

Az ő csoportjukban vietnami diákok is tanulnak, a _ _ _ _ _ nem.

Nem a te telefonod szól, hanem az _ _ _ _ _ .

Nem az én testvéremre vár Péter, hanem a _ _ _ _ _ .

Nem a ti tanárotoktól kérek könyvet, hanem a _ _ _ _ _ .

82.) Transzformálja az egyszerű mondatokat összetett mondatokká!

Ez a barátom füzete. A barátom a folyosó végén jön.

___________________________________________________________________.

Ez a fiú rajza. A fiú az asztalnál ül.

___________________________________________________________________.

A lány ruhája a széken van. A lány a mi csoportunkban tanul.

___________________________________________________________________.

A barátom testvére jön hozzánk. A barátom a könyvtárban dolgozik.

___________________________________________________________________.

Annak az orvosnak a rendelője új. Ahhoz az orvoshoz megyünk.

___________________________________________________________________.

42

Nem a te szekrényedbe teszek ruhákat, hanem az _ _ _ _ _ .

enyémbe.

Ez a szomszédom tolla. A szomszédom mellettem ül a tanteremben.

Ez annak a tolla, aki mellettem ül a tanteremben.

Annak az embernek a fiáról beszélgetünk. Az az ember ebben a gyárban dolgozik.

Annak az embernek a fiáról beszélgetünk, aki ebben a gyárban dolgozik.

Page 43: Nyelvtani gyakorlatok

Annak a gyereknek az apjával beszélgetünk. Az a gyerek a téren játszik.

___________________________________________________________________.

Azoknak a diákoknak a csoportjával utazunk. Azoknak a diákoknak a tanterme a

tietek mellett van.

___________________________________________________________________.

83.) Fejezze be a mondatokat!

Annak a szobájába megyünk, ___________________________________________.

Annak az eredményéről beszéltek, _______________________________________.

Annak a helyére ülök, _________________________________________________.

Annak a fiúnak a testvére van itt, ________________________________________.

Annak a tanteremnek az ablakában van virág, ______________________________.

Annak a barátomnak az apja érkezik, _____________________________________.

Azoknak a diákoknak a tanára megy a múzeumba,___________________________.

Azoknak a lányoknak a tanárnője utazik külföldre, ___________________________.

Jelen idő (tárgyas ragozás)

Határozott és határozatlan tárgy

A személyes névmás tárgyragos alakja

84.) Írja be a megfelelő jelen idejű igei személyragokat a mondatokba!

A diákok a rádiót hallgat. . . .

A tanár kér. . . a füzetemet.

A pályaudvaron vár. . . a barátomat. (én)

43

Vera nem lát. . . az autót.

Vera nem látja az autót.

Page 44: Nyelvtani gyakorlatok

Nem ismer. . . azt a lányt? (te)

Köszön. . . a segítséget. (mi)

Ti is a magyar nyelvet tanul. . . ?

85.) Egészítse ki a mondatokat a megadott ige megfelelő jelen idejű alakjával!

Péter egy érdekes könyvet _ _ _ _ _ , a lányok újságot _ _ _ _ _ . (olvas)

A tanár egy arab diákot _ _ _ _ _ , János a barátait _ _ _ _ _ . (figyel)

Az órán a tanár magyarázatát _ _ _ _ _ , a diszkóban _ _ _ _ _ zenét . (hallgat, mi)

Te új szavakat _ _ _ _ _ , mi a nyelvtant _ _ _ _ _ . (tanul)

Iván vonalzót _ _ _ _ _ , ti a szótárt _ _ _ _ _ . (kér)

Én _ _ _ _ _ téged, te _ _ _ _ _ engem. (segít)

86.) Alakítsa át a mondatokat a megadott névmásoknak megfelelően!

Keresed a vonalzót. (ő) _______________________________________________.

Ali levelét olvasom. (te) _______________________________________________.

A fényképeket nézi. (ők) ______________________________________________.

Hová viszitek a magnetofont? (mi) ______________________________________.

A lámpát az asztalra teszed. (én) _______________________________________.

A feladatot magyarázod. (ti) ___________________________________________.

Ezt a könyvet olvasom. (ő) ____________________________________________.

Mindegyik süteményt szereti. (mi) ______________________________________.

Éva a levelet írja. (ti) _________________________________________________.

44

Én egy tollat _ _ _ _ _ , a barátom a füzetét _ _ _ _ _ . (keres)

Én egy tollat keresek, a barátom a füzetét keresi.

Az új magyar filmet nézitek a moziban. (mi)

Az új magyar filmet nézzük a moziban.

Page 45: Nyelvtani gyakorlatok

87.) Használjon határozott tárgyat a határozatlan tárgy helyett!

A család televíziót néz. ________________________________________________.

Mária szótárt kér. ____________________________________________________.

A diákok szavakat tanulnak. ____________________________________________.

Magas hegyeket láttok. ________________________________________________.

Sok külföldi diákot ismerek. ____________________________________________.

Munkát végeznek. ____________________________________________________.

88.) Feleljen a kérdésekre először határozatlan, azután határozott tárggyal!

Kit figyel a rendőr? ___________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Kit várnak a diákok? __________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Kiket látsz az utcán?__________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Mit viszünk a tanterembe? _____________________________________________.

__________________________________________________________________.

Mit kapsz a barátodtól? _______________________________________________.

__________________________________________________________________.

45

Leckét írok.

A leckét írom.

Könyvet olvasol.

A könyvet olvasod.

Kit keres a tanár?

A tanár egy lengyel fiút keres.

A tanár Jacekot keresi.

Mit néznek a lányok?

A lányok ruhákat néznek.

A lányok azokat a szép ruhákat nézik.

Page 46: Nyelvtani gyakorlatok

Miket hoz a postás az intézetbe? ________________________________________.

__________________________________________________________________.

89.) Használja a zárójelben levő tárgyakat!

Semmit sem találsz. (azt) ______________________________________________.

Mindent tudunk. (mindet) ______________________________________________.

Hány gyakorlatot csináltok? (hányadik gyakorlatot) __________________________.

Milyen inget vesz? (melyiket) ___________________________________________.

Valakit szeretnek. (egymást) ___________________________________________.

Mindenkit hív a tanár. (mindegyiket) _____________________________________.

Kit figyeltek? _______________________________________________________.

90.) Írja be a személyes névmás tárgyragos alakját a mondatokba!

_ _ _ _ _ kerestek? (én)

_ _ _ _ _ figyeljük. (ő)

Hol vársz _ _ _ _ _ ? (mi)

_ _ _ _ _ hallgatlak. (te)

Nem nézed _ _ _ _ _ . (ők)

Szeretlek _ _ _ _ _. (ti)

Segítik _ _ _ _ _. (ön)

Kérjük _ _ _ _ _ . (önök)

46

Nem látunk _ _ _ _ _. (te)

Nem látunk téged.

Valakit keresek. (valamelyiket)

Valamelyiket keresem.

Page 47: Nyelvtani gyakorlatok

91.) Alakítsa át a mondatokat! Az alanyból tárgy, a tárgyból alany legyen!

Önök figyelnek minket. ________________________________________________.

Mi szeretjük őket. ____________________________________________________.

Ő keres engem. _____________________________________________________.

Ti látjátok őt. ________________________________________________________.

Ők néznek titeket. ____________________________________________________.

Én várom önt. _______________________________________________________.

Te segíted őket. _____________________________________________________.

Ön kérdez minket. ____________________________________________________.

Az igekötő

92.) Írja be a megfelelő igekötőt! (át-, be-, el-, fel-, ki-, vissza)

A könyvtárból . . .megyek az intézetbe.

Viet . . .megy a tanteremből a folyosóra.

A diákok . . .mennek a boltba.

Te is . . .mész Viktorhoz a harmadik emeletre?

Budáról . . .mentek Pestre.

A barátunk beteg. . . .megyünk hozzá a kórházba.

47

Ő vár minket.

Mi várjuk őt.

Page 48: Nyelvtani gyakorlatok

93.) Egészítse ki a mondatokat a megadott igék megfelelő alakjával!

A tanár _ _ _ _ _ egy krétát a dobozból. belép

A mozi előtt _ _ _ _ _a villamosról. (mi) elolvas

A lányok _ _ _ _ _ a könyveket a könyvtárba. felvesz

Te is _ _ _ _ _ _ az új ruhádat. kivesz

Erika _ _ _ _ _ a szobába. leszáll

_ _ _ _ _ azt az újságot. (én) megnéz

Ti is _ _ _ _ _ a kiállítást. visszavisz

94.) Mondja az ellenkezőjét!

A gyerekek felállnak. _________________________________________________.

A diák beteszi a könyveit a táskába. _____________________________________.

Felszállunk a villamosra. ______________________________________________.

Kiveszem a ruhámat a szekrényből. _____________________________________.

Leveszed a képet a falról. _____________________________________________.

A barátom belép a szobába. ___________________________________________.

Hideg van. Felveszem a kabátot. _______________________________________.

95.) Tagadja a mondatokban az állítmányt!

Gábor megérti a magyarázatot. _________________________________________.

A múzeum előtt leszállunk a buszról. _____________________________________.

Anita elkészíti a házi feladatot. __________________________________________.

Bemegyek Péter szobájába. ____________________________________________.

A tanár felírja a szavakat a táblára. ______________________________________.

A diákok kimennek a tanteremből. _______________________________________.

Visszaadjátok a szótárt. _______________________________________________.

48

Mária kinyitja az ablakot.

Mária becsukja az ablakot.

A fiúk felmennek a Gellérthegyre.

A fiúk nem mennek fel a Gellérthegyre.

Page 49: Nyelvtani gyakorlatok

96.) Alakítsa át a tagadó mondatokat állító mondatokká!

Nem látogatjuk meg Anitát. ___________________________________________:

Nem mész vissza az intézetbe. ________________________________________.

A taxi nem indul el. __________________________________________________.

Nem várom meg Barbarát. ____________________________________________.

Nem mentek haza a sportpályáról. ______________________________________.

A lányok nem fejezik be a munkát. ______________________________________.

A gyerekek nem mennek át a másik tanterembe.___________________________.

97.) Írja be a megfelelő igealakot a mondatokba!

Éva az ágyon _ _ _ _ _. fekszik Éva fáradt, _ _ _ _ _. lefekszik

A diákok a tanteremben _ _ _ _ _ . megtanulA diákok _ _ _ _ _ a mai leckét. tanul

Itt egy új ház _ _ _ _ _ . épülA Duna mellett _ _ _ _ _ a műegyetem épülete. felépül

Levelet _ _ _ _ _ . (te) ír _ _ _ _ _ az új szavakat a tábláról. (te) leír

Ti hová _ _ _ _ _ ? elutazik_ _ _ _ _ egy vidéki városba. utazik

A tanteremben a tanárt _ _ _ _ _. (mi) megvár_ _ _ _ _ a következő villamost. (mi) vár

49

Nem megyünk le a földszintre.

Lemegyünk a földszintre.

Az asztalnál _ _ _ _ _ . (én) leül

ülök

_ _ _ _ _ erre a székre. ül

Leülök erre a székre.

Page 50: Nyelvtani gyakorlatok

98.) Válassza ki a megfelelő igét! Írja be a megfelelő alakban a mondatokba!

(elbúcsúzik, elkésik, elkezd, elkísér, elküld, elmegy, elolvas, elutazik)

_ _ _ _ _ azt a könyvet? (te)

A diákok _ _ _ _ _ a kiállításra.

_ _ _ _ _. (én) A barátaim _ _ _ _ _ tőlem.

Mi nem _ _ _ _ _ az órákról.

Mária a fényképet _ _ _ _ _ Bulgáriába.

Ti még nem _ _ _ _ _ a munkát.

_ _ _ _ _ Jánost az orvoshoz. (ti)

99.) Válassza ki a megfelelő igét! Írja be a megfelelő alakban a mondatokba!

(megáll, megír, megkérdez, megmagyaráz, megmér, megnéz, megvár, megvesz)

Tanárunk _ _ _ _ _ az új anyagot.

Az intézet előtt _ _ _ _ _ téged. (én)

A beteg _ _ _ _ _ a lázát.

_ _ _ _ _ a magyar-német szótárt.(mi)

Ti nem _ _ _ _ _ az új filmet?

A barátom _ _ _ _ _ tőlem: Hol _ _ _ _ _ az autóbusz?

A diákok _ _ _ _ _ a házi feladatot.

100.) Kérdezzen minden mondatrészre!

Iván kiveszi a kabátját a szekrényből. ____________________________________?

__________________________________________________________________?

__________________________________________________________________?

A diákok megérkeznek Budapestre. _____________________________________?

__________________________________________________________________?

50

A lányok megállnak a kirakat előtt.

Megállnak a lányok a kirakat előtt?

Kik állnak meg a kirakat előtt?

Hol állnak meg a lányok?

Page 51: Nyelvtani gyakorlatok

__________________________________________________________________?

A tanárnő kijavítja a dolgozatainkat. _____________________________________?

__________________________________________________________________?

__________________________________________________________________?

A ceruza leesik az asztalról. ___________________________________________?

__________________________________________________________________?

__________________________________________________________________?

Ali elkésik az első óráról. ______________________________________________?

__________________________________________________________________?

__________________________________________________________________?

Meghallgatjuk a tanár előadását. _______________________________________?

__________________________________________________________________?

__________________________________________________________________?

Felteszitek a lámpát az asztalra. ________________________________________?

__________________________________________________________________?

__________________________________________________________________?

101.) Hangsúlyozza a mondatrészeket! A mondatokat írja le állító és tagadó

alakban!

Erika elmegy a postára.

A taxi megáll a téren.

Máriát elkísérem a rendelőbe.

A diákok elkészítik a feladatot.

A barátom elutazik vidékre.

A magnót visszavisszük a tanterembe.

51

János megvárja a barátját.

Megvárja János a barátját. Nem várja meg János a barátját.

János várja meg a barátját. Nem János várja meg a barátját.

A barátját várja meg János. Nem a barátját várja meg János.

Page 52: Nyelvtani gyakorlatok

102.) Helyezze az akar vagy a tud ige megfelelő alakját a mondatokba!

A fiúk megoldják a matematikapéldát. ____________________________________.

Eljössz hozzám? ____________________________________________________?

Megtanulják az új kifejezéseket. ________________________________________.

Gábor hazautazik a szüleihez. _________________________________________.

Visszaviszem a könyveket a könyvtárba. _________________________________.

Elkészítitek a gyakorlatokat. ___________________________________________.

103.) Alakítsa át a mondatokat úgy, hogy hangsúlyozza a zárójelbe tett

szavakat!

A beteg el akar menni. (az orvoshoz) _____________________________________.

Péter meg tudja oldani. (a 2. gyakorlatot) __________________________________.

Vissza akarom tenni a ruhát. (a szekrénybe) _______________________________.

El tudod mondani. (az 5. leckét) _________________________________________.

Ki tudjátok keresni az ismeretlen szavakat. (a szótárból) _____________________.

Meg akarom látogatni. (a barátomat) _____________________________________.

104.) Írja be az igekötőket a szövegbe!

Reggel van. . . .kelek, . . .mosakodom, .. .megyek a büfébe reggelizni. Ott már vár a

barátom. Ő . . .vár engem. A tanteremben is mellettem ül. . . .lép a tanárunk,

. . .kezdődik az óra. Az első órán . . .ismételjük az anyagot. Szorgalmasak vagyunk,

. . .készítjük a házi feladatokat. Mindent _ _ _ akarunk tanulni, ami egyetemi

tanulmányainkhoz szükséges.

52

A diákok befejezik a tanulást.

A diákok be akarják fejezni a tanulást.

Fel akarunk szállni a villamosra. (az áruház előtt)

Az áruház előtt akarunk felszállni a villamosra.

Page 53: Nyelvtani gyakorlatok

A tárgyi mellékmondat ~ Az e – kérdőszó

A tárgyhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat

105.) Írja be a rámutatószót és a kötőszót a mondatokba!

A barátom _ _ _ _ _ kéri, _ _ _ _ _ én használok.

_ _ _ _ _ várom a folyosón, _ _ _ _ _ van a szótáram.

Mária _ _ _ _ _ vásárolja meg, _ _ _ _ _ nem drága.

_ _ _ _ _ írod le a füzetbe, _ _ _ _ _ a táblán látsz.

A tanár _ _ _ _ _ magyarázza, _ _ _ _ _ nem értenek a diákok.

_ _ _ _ _ segítjük, _ _ _ _ _ a mi csoportunkban tanul.

106.) Transzformálja az egyszerű mondatokat összetett mondatokká!

A barátodat várod. A barátod Moszkvából érkezik.

__________________________________________________________________.

A tollat keresem. A tollra szükségem van.

__________________________________________________________________.

Gábort ismerjük. Gábor a rádiónál dolgozik.

___________________________________________________________________.

Fernando nem érti a nyelvtant. A tanárnő a nyelvtanról magyaráz.

___________________________________________________________________.

A kísérletet figyelitek. A kísérlet érdekel titeket.

___________________________________________________________________.

Erikát látom a folyosón. Erikához akarok menni.

___________________________________________________________________.

53

_ _ _ _ _ keresem, _ _ _ _ _ te is ismersz.

Azt keresem, akit te is ismersz.

Nem találom a dobozt. A dobozban kréták

vannak.

Nem találom azt, amiben a kréták vannak.

Page 54: Nyelvtani gyakorlatok

107.) Feleljen a kérdésekre először egyszerű, azután tárgyi mellékmondattal!

Kit keres a tanár? ____________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Kit figyeltek? ________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Kit szeret Péter? _____________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Mit vásárol Ali? ______________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Mit tanulsz? _________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Mit olvasnak a diákok? ________________________________________________.

___________________________________________________________________.

108.) Feleljen a kérdésekre összetett mondatokkal!

Melyik gyakorlatot készítjük el? ________________________________________.

Melyik szótárt kéri Barbara? ___________________________________________.

Melyik kifejezést magyarázza a tanár? ___________________________________.

Melyik mondatot nem érted? ___________________________________________.

Melyik vonalzót használjátok? __________________________________________.

Melyik könyvet olvasod? ______________________________________________.

54

Kit várnak a fiúk?

A fiúk Jánost várják.

A fiúk azt várják, aki a másik kollégiumban lakik.

Melyik leckét fejezzük be?

Azt a leckét fejezzük be, amelyiket már tudjuk.

Page 55: Nyelvtani gyakorlatok

109.) Egészítse ki a főmondatokat tárgyi mellékmondattal!

A tanár azt tanítja, __________________________________________________.

Azt nem találjuk, ____________________________________________________.

Az orvos azt kéri, ___________________________________________________.

Azt mutatod meg, ___________________________________________________.

Azt viszem a kirándulásra, ____________________________________________.

Azokat segítik a többiek, _____________________________________________.

110.) Fejezze be a mondatokat!

Azt kérjük, aki ______________________________________________________.

, akit ______________________________________________________.

, ami ______________________________________________________.

, hogy _____________________________________________________.

Azt keressük, aki ____________________________________________________.

, akinél _________________________________________________.

, ami ___________________________________________________.

, amit___________________________________________________.

111.) Alkosson összetett mondatokat a megfelelő egyszerű mondatok

összekapcsolásával! A mellékmondatokban használja az –e kérdőszót!

Meg akarom kérdezni. A színház előtt megáll a busz?

Nem tudod. Elmegyünk kirándulni?

Kíváncsi vagyok rá. Mária meg tudja oldani a példát?

Róbert nem emlékszik rá. Működik a videó?

A technikus megvizsgálja. Szép szobák vannak a kollégiumban?

A tanár figyeli. Üres már a nagyterem?

55

Azt keresem az udvaron, _____________.

Azt keresem az udvaron, akit a tanár hív.

Viktor nézi. A postás hoz csomagot?

Viktor nézi, hogy a postás hoz-e csomagot.

Page 56: Nyelvtani gyakorlatok

112.) Egészítse ki a kérdést főmondattal és az –e kérdőszóval!

Megérkezik a barátom? ______________________________________________.

Befejezitek a tanulást? ______________________________________________.

A tanteremben van a magnó? ________________________________________.

Jó ennek a példának a megoldása? ____________________________________.

Megnézzük az új filmet? _____________________________________________.

Érdekes az a könyv? ________________________________________________.

Tiszták már az emeleti szobák? _______________________________________.

113.) Alakítsa át az idézeteket tárgyi mellékmondatokká!

A diákok azt felelik: „Kevés szabad időnk van.”

___________________________________________________________________.

Az eladó megkérdezi a vevőtől: „Mit kíván vásárolni?”

___________________________________________________________________.

A gyerekek azt válaszolják: „A téren játszunk.”

___________________________________________________________________.

Azt gondolom: „Én is meg tudom oldani ezt a gyakorlatot.”

___________________________________________________________________.

Egy fiú megkérdezi: „Hol találkozunk?”

___________________________________________________________________.

Azt mondjátok: „Nekünk ebben a teremben vannak az óráink.”

___________________________________________________________________.

56

Megírjuk a dolgozatot?

Nem tudom, hogy megírjuk-e a dolgozatot.

A barátom azt mondja: „Én is elmegyek az előadásra.”

A barátom azt mondja, hogy ő is elmegy az előadásra.

Page 57: Nyelvtani gyakorlatok

114.) Alakítsa át a tárgyi mellékmondatokat idézetekké!

Erika azt kérdezi, hogy hova mennek kirándulni.

___________________________________________________________________

Apám azt írja, hogy nem tud engem meglátogatni.

___________________________________________________________________

Azt válaszoljátok, hogy ti még tanulni akartok.

___________________________________________________________________

A sofőr azt kérdi az utastól, hogy hova akar menni.

___________________________________________________________________

A barátom azt feleli, hogy ezt a kérdést nem ismeri.

___________________________________________________________________

Azt mondjátok, hogy nem akartok elutazni.

___________________________________________________________________

115.) Írjon idézeteket a következő idéző mondatokhoz!

A barátod azt mondja: ________________________________________________.

A diák azt feleli: _____________________________________________________.

Azt válaszoljuk: _____________________________________________________.

Megkérdezem tőletek: ________________________________________________.

A testvérem azt írja: __________________________________________________.

A lányok azt mondják: ________________________________________________.

57

A diákok azt mondják, hogy elmennek moziba.

A diákok azt mondják: „Elmegyünk moziba.”

A tanár azt kérdezi a diákoktól:

A tanár azt kérdezi a diákoktól: „Értik ezt a nehéz leckét?”

Page 58: Nyelvtani gyakorlatok

Az időhatározó

116.) Írja be az időhatározó-ragokat a mondatokba!

(-kor; -ban;, -ben; -n; -on; -en; -ön; val; -vel)

Egy óra . . . ebédelünk.

Csütörtök . . . dolgozatot írunk matematikából.

Nálunk szeptember . . . kezdődik a tanév.

Ősz . . . sok gyümölcsöt vásárolunk.

Március tizenötödike . . . van Magyarország nemzeti ünnepe.

A jövő hét . . . érkezik a testvérem Budapestre.

Tavasz . . . szeretek sétálni az erdőben.

Augusztus . . . nincs tanítás az intézetben.

Negyed kettő . . . indul a vonatom.

Szombat . . . kirándulni megyünk.

117.) Válasza ki és írja be a megfelelő névutót!

Én már nyolc óra _ _ _ _ _ a tanteremben vagyok. alatt

Egy óra _ _ _ _ _ kezdődik a professzor előadása. előtt

A tanítás ideje _ _ _ _ _ a tanteremben nem szabad telefonálni. körül

A diákok tizenegy óra _ _ _ _ _ fekszenek le. között

Tanítás _ _ _ _ _ megyünk az étterembe. múlva

Négy és öt óra _ _ _ _ _ találkozunk. óta

Reggel _ _ _ _ _ fáj a fejem. után

58

Page 59: Nyelvtani gyakorlatok

118.) Egészítse ki a mondatokat a megfelelő időhatározóval!

Vasárnap van. _ _ _ _ nem dolgozunk. az idén

_ _ _ _ _ kezdődik a sportverseny. a legrégebben

_ _ _ _ _ kelek fel. Tornázni akarok. azonnal

Közülünk Viktor van _ _ _ _ Magyarországon. este

_ _ _ _ _ ti is nézitek a tévét? korán

_ _ _ _ _ az intézetben tanulunk. ma

Kimegyek a szobából, de _ _ _ _ _ visszajövök. nemsokára

Nyolc óra van. _ _ _ _ jön a tanár. rögtön

119.) Írja be a mondatokba a megfelelő időhatározót és névutót!

Öt perc. . . az óra kezdete _ _ _ _ _ már a tanteremben vagyunk. Ma csütörtök van.

Három nap _ _ _ _ _ kirándulunk. Vacsora _ _ _ _ _ tíz perc. . . már a szobában

vagytok. Egy óra. . . a műsor kezdete _ _ _ _ még senki sincs a színházteremben.

Egy nap. . . a résztvevők érkezése _ _ _ _ kezdődik a konferencia. Csengetnek. Két

perc _ _ _ _ _ már senki sincs a teremben.

120.) Alkosson mondatokat az után és a múlva névutók felhasználásával!

121.) Folytassa a mondatokat!

Naponként sokat _____________________________________________________.

Reggelenként ők is ___________________________________________________.

Havonként egyszer ___________________________________________________.

Iván percenként nézi __________________________________________________.

Vasárnaponként a diákok ______________________________________________.

A fiúk időnként ______________________________________________________.

59

Tanulás után pihenünk.

Öt perc múlva átmegyek a szobádba.

Két óra után szabad vagyok.

Két óra múlva kezdik fizetni az ösztöndíjat.

Page 60: Nyelvtani gyakorlatok

122.) Feleljen a kérdésekre!

Mióta tanultok fizikát? ________________________________________________.

Mennyi ideje tanultok fizikát? ___________________________________________.

Mióta vagy ebben a csoportban? ________________________________________.

Mennyi ideje vagy ebben a csoportban? __________________________________.

Mióta vártok rám? ____________________________________________________.

Mennyi ideje vártok rám? ______________________________________________.

Mióta fáj a lábad? ____________________________________________________.

Mennyi ideje fáj a lábad? ______________________________________________.

Mióta van új tanárotok? _______________________________________________.

Mennyi ideje van új tanárotok? _________________________________________.

123.) Helyettesítse az óta névutót a-tól; -től és a kezdve; fogva szerkezettel!

December elseje óta másik könyvet használunk.

__________________________________________________________________.

A tanév első napja óta sokat olvasok.

__________________________________________________________________.

Az év kezdete óta Péterrel lakom egy szobában.

__________________________________________________________________.

Vasárnap óta kellemes az idő.

___________________________________________________________________.

60

Mióta van Cecilió Magyarországon?

Cecilió szeptember óta van Magyarországon.

Mennyi ideje van Cecilió Magyarországon?

Cecilió három hónapja van Magyarországon.

Hétfő óta a másik teremben tanulunk.

Hétfőtől kezdve a másik teremben tanulunk.

Page 61: Nyelvtani gyakorlatok

Reggel óta a matematikapéldát csináljuk.

___________________________________________________________________.

Március óta mindennap meghallgatjuk a híreket.

___________________________________________________________________.

124.) Feleljen a kérdésekre!

Meddig tart a téli szünet?______________________________________________.

Mennyi ideig tart a téli szünet? _________________________________________.

Meddig lakik Mária a barátnőjénél? ______________________________________.

Mennyi ideig lakik Mária a barátnőjénél? __________________________________.

Meddig dolgoztok a kertben? ___________________________________________.

Mennyi ideig dolgoztok a kertben? _______________________________________.

Meddig vársz még a barátnődre? ________________________________________.

Mennyi ideig vársz még a barátnődre? ____________________________________.

Meddig maradtok külföldön? ____________________________________________.

Mennyi ideig maradtok külföldön? ________________________________________.

125.) Írja be a határozóragokat a mondatokba! (-t; -ra; -re; -tól; -től; -ig)

Barbara egy hét. . . tölt vidéken.

Én is elutazom három nap. . . .

Hat. . . hét. . . várunk rátok.

Te mennyi idő. . . töltesz naponta a tanulással?

A vonat tíz perc. . . késik.

Holnap. . . elkészítem a rajzokat.

Rossz idő van. Reggel. . . este. . . ki sem megyünk a szobából.

Május. . . felépül az az új ház.

61

Meddig marad Viktor Magyarországon?

Viktor 2009-ig marad Magyarországon.

Mennyi ideig marad Viktor Magyarországon?

Viktor hat évig marad Magyarországon.

Page 62: Nyelvtani gyakorlatok

126.) Egészítse ki a mondatokat az –n; -on; -en; át, keresztül; belül; túl

szerkezetekkel!

Három nap. . . _ _ _ _ _ elkészülnek a fényképek.

Két.óra . . _ _ _ _ _ csak vitatkoztok.

Három hét. . . _ _ _ _ _ nem maradhat nálad a könyvtári könyv.

Tíz perc. . . _ _ _ _ _ indul az autóbusz.

Egy hét. . . _ _ _ _ _visszaadom a szótáradat.

Négy óra. . . _ _ _ _ _ ki sem megyünk a teremből.

127.) Mondjon mondatokat a következő időhatározókkal!

egy óra alatt egy órakor

egy óra előtt egy óráig

egy óra körül egy órája

egy óra múlva egy órára

egy óra óta egy órát

egy óra után egy órán belül

egy órával azután egy órán keresztül

128.) Bővítse a mondatokat időhatározóval!

A fiúk a kertben dolgoznak. _____________________________________________.

Nagy meleg van Magyarországon. _______________________________________.

Iván elmegy az orvosi rendelőbe. ________________________________________.

A mérnök bent van a gyárban. __________________________________________.

Nem érünk rá. _______________________________________________________.

Befejezem a tanulást. _________________________________________________.

62

Két óra. . . _ _ _ _ _ visszajövök az intézetbe.

Két órán belül visszajövök az intézetbe.

Page 63: Nyelvtani gyakorlatok

Tart a filmvetítés. ____________________________________________________.

Beteg vagyok. _______________________________________________________.

Antonio sportol. ______________________________________________________.

129.) Kérdezzen az időhatározóra!

A műsor hét órakor kezdődik. ___________________________________________.

Dél óta esik az eső. __________________________________________________.

Az előadás öt óráig tart ________________________________________________.

Tíz perc múlva csengetnek. ____________________________________________.

Szerdára elkészítitek a programot. _______________________________________.

Hat hónapja vagyunk Magyarországon. ___________________________________.

Hétfőtől kezdve új tanár tanítja a kémiát.___________________________________.

A jövő hónapban meglátogatom a barátomat._______________________________.

Egy órán belül újból itt vagyok. __________________________________________.

A beteg hat óránként veszi be az orvosságot. ______________________________.

Tíz perccel négy óra után indul a vonatunk.________________________________.

Az időhatározói mellékmondat

Az időhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat

130.) Írja be a rámutatószót és a kötőszót a mondatokba!

_ _ _ _ _ szállunk fel a buszra, _ _ _ _ _ a sofőr kinyitja az ajtót. (Mikor?)

_ _ _ _ _ hallgatjátok a rádiót, _ _ _ _ _ érdekes műsor van. (Mikor?)

_ _ _ _ _ napon találkozunk, _ _ _ _ _ a barátunk érkezik. (Melyik napon?)

_ _ _ _ _ hónapban utazom külföldre, _ _ _ _ _ nincs tanítás az intézetben.

(Melyik hónapban?)

Ali _ _ _ _ _ a percben lép be a terembe , _ _ _ _ _ a csengő megszólal.

(Melyik percben?)

63

Page 64: Nyelvtani gyakorlatok

131.) Feleljen a kérdésekre először egyszerű, azután összetett mondattal!

Mikor megy haza Éva? ________________________________________________.

Mikor telefonál a barátod? ______________________________________________.

Melyik napon van sok szabad időd? ______________________________________.

Melyik héten érkeznek a szüleid? ________________________________________.

Melyik hónapban megyünk kirándulni? ____________________________________.

Melyik évszakban szeretsz sétálni a parkban? ______________________________.

132.) Fejezze be a mondatokat!

Azóta tanulunk magyarul, ______________________________________________.

Azóta vagytok jóbarátok, _______________________________________________.

Azóta lakunk egy szobában, ____________________________________________.

Azóta van szép idő, ___________________________________________________.

Azóta tornázom minden reggel, _________________________________________.

Azóta olvasunk magyar újságot, _________________________________________.

Azóta fáj a fejem, ____________________________________________________.

Azóta nem voltam táncolni, _____________________________________________.

133.) Egészítse ki az összetett mondatokat a hiányzó fő- vagy

mellékmondatokkal!

Addig maradunk a tanteremben, _______________________________________.

Addig nézitek a tévét, ________________________________________________.

64

Mikor szórakoznak a diákok?

A diákok este szórakoznak.

A diákok akkor szórakoznak, amikor szabad idejük van.

Addig nem megyünk sétálni,

Addig nem megyünk sétálni, amíg nem tanuljuk meg a leckét.

______________________, amíg visszajössz a postáról.

Addig várok rád, amíg visszajössz a postáról.

Page 65: Nyelvtani gyakorlatok

Addig akarok ma tanulni, _____________________________________________.

Akkorra érkezik a busz az intézet elé, ___________________________________.

_____________________________________, amíg elolvasom a levelet.

_____________________________________, amíg nem kapjuk meg az ösztöndíjat.

_____________________________________, amíg a barátom nem érkezik meg.

_____________________________________, amikorra befejezzük a munkát.

134.) Transzformálja az egyszerű mondatokat összetett mondatokká!

Fél nyolckor megyek a büfébe. Fél nyolckor nyit ki a büfé.

___________________________________________________________________.

Napok óta nem tudok aludni. Napok óta fáj a fogam.

___________________________________________________________________.

Egy éve ismerem Pétert. Egy éve vagyok Magyarországon.

___________________________________________________________________.

Öt óráig nem megyek úszni. Öt óráig nem fejezem be a tanulást.

___________________________________________________________________.

Estig maradok nálad. Estig elkészülünk a munkával.

___________________________________________________________________.

Két hónapja tanít minket a tanárnő. Két hónapja tanulunk fizikát.

___________________________________________________________________.

Délig olvasok. Délig a matematikapéldát csinálod.

___________________________________________________________________.

65

Egy óra múlva találkozunk. Egy óra múlva indulunk a kórházba.

Akkor találkozunk, amikor indulunk a kórházba.

Page 66: Nyelvtani gyakorlatok

135.) Bővítse a mondatokat időhatározóval! Alakítsa át az egyszerű mondatokat

összetett mondatokká!

Találkozni akarunk. (Mikor?) ___________________________________________.

__________________________________________________________________.

Elkészül az új sportpálya. (Mikorra?) ____________________________________.

__________________________________________________________________.

Nem veszek fel meleg ruhát. (Meddig?) _________________________________.

__________________________________________________________________.

Tart a nagy hideg. (Mióta?) ___________________________________________.

__________________________________________________________________.

Lemegyünk a büfébe kávét inni. (Mikor?) _________________________________.

__________________________________________________________________.

A másik teremben maradunk. (Meddig?) _________________________________.

__________________________________________________________________.

A szüleim vidéken laknak. (Mióta?)______________________________________.

__________________________________________________________________.

Múlt idő

Voltam ~ lettem ~ szoktam

136.) Írja be a múlt idejű személyragokat a mondatokba!

A lányok egy padon ül. . . .

Anna a megállónál vár. . . a villamosra.

A barátom tegnap elutaz. . . Budapestről.

Mit vásárol. . . az áruházban? (te)

66

János megírja a leckét. (Mikor?)

János délután megírja a leckét.

János akkor írja meg a leckét, amikor elmúlik a fejfájása.

Page 67: Nyelvtani gyakorlatok

Mi nem marad. . . estig a könyvtárban.

Tegnap olvas. . . egy érdekes könyvet. (én)

Ti is vitatkoz. . . arról a témáról?

Önök beszélget. . . a másik szobában?

137.) Írja be a múlt idejű személyragokat a mondatokba!

Meghallgat. . . az előadást . (mi)

A szótárt keres. . . a polcon. (én)

Róbert megvásárol. . . a fényképezőgépet.

Te nem ért. . . meg a tanár magyarázatát?

Ön is elolvas. . . azt a könyvet?

A fiúk már ismer. . . egymást.

Ti megtanul. . . már a leckét?

Mi nem használ. . . vonalzót.

138.) Válassza ki az igét, és megfelelő alakban írja be a mondatokba!

A nővér _ _ _ _ _ a hőmérőt az asztalra. alszik

Reggel sokáig _ _ _ _ _ . (mi) elmegy

Éhes vagyok. Ma még nem _ _ _ _ _ . elvisz

Mikor _ _ _ _ _ Magyarországra? (ti) eszik

A barátaim öt órakor _ _ _ _ _ tőlem. iszik

_ _ _ _ _ a levelet a postára. (én) jön

Hol _ _ _ _ _ az új ruhádat? lefekszik

Este korán _ _ _ _ _ . (én) letesz

Ádám _ _ _ _ _ egy pohár vizet. vesz

67

Page 68: Nyelvtani gyakorlatok

139.) Tegye a mondatokat múlt időbe!

Fáradtak vagyunk.____________________________________________________.

Az orvos megvizsgálja a beteget. ________________________________________.

A film érdekes. ______________________________________________________.

Megnézitek azt a műsort. ______________________________________________.

Az előadás hat órakor kezdődik. _________________________________________.

Egy pár cipőt vásárolok. _______________________________________________.

Ők meglátogatják Róbertet a kórházban. __________________________________.

Mit csinálsz ma tanulás után? __________________________________________?

140.) Változtassa meg a mondatokat! Alakítsa át a határozatlan tárgyakat

határozottakká!

Este rádiót hallgattunk. ________________________________________________.

Az előadás érdekelt engem. ____________________________________________.

Megnéztünk egy jó filmet. ______________________________________________.

Te már mindent megtanultál. ___________________________________________.

János kivett egy ruhát a szekrényből. _____________________________________.

A postás csomagot hozott. _____________________________________________.

Hol vettetek gyümölcsöt? ______________________________________________?

A gyerekek minket hívtak. ______________________________________________.

141.) Alakítsa át a szöveget! Tegye az állítmányokat múlt időbe!

Szükségem van egy könyvre. Elmegyek a könyvtárba. A könyvtárostól kérem azt a

könyvet. Leülök az egyik asztalhoz. Rövid idő múlva a könyvtáros hozza a könyvet.

Elkezdek olvasni. Már öt óra van, amikor befejezem az olvasást. Visszaadom a

68

Nyolc órakor tanulni kezdünk.

Nyolc órakor tanulni kezdtünk.

Kértetek egy vonalzót.

Kértétek a vonalzót.

Page 69: Nyelvtani gyakorlatok

könyvet. Megköszönöm a könyvtáros segítségét. Amikor visszaérkezem az

intézetbe, már várnak a barátaim. Este moziba akarunk menni.

142.) Egészítse ki a mondatokat múlt idejű igealakokkal!

A diákok _ _ _ _ _ a hibákat.

Erika gyógyszert _ _ _ _ _ a gyógyszertárból.

Iván a matematikapéldát _ _ _ _ _, én a fogalmazást _ _ _ _ _.

Te még nem _ _ _ _ _ gyárban.

Mária a büfében kávét _ _ _ _ _ .

A filmvetítés öttől hétig _ _ _ _ _ .

Te mikor _ _ _ _ _ vacsorázni?

Viktor tegnap éjfélig _ _ _ _ _.

143.) Írja be a volt vagy a lett megfelelő alakját a mondatokba!

Ők sokáig jó barátok _ _ _ _ _ .

Gábor befejezte az egyetemet. Orvos _ _ _ _ _ .

Ez a munka nehéz _ _ _ _ _.

Ki _ _ _ _ _ az első a tanulmányi versenyen?

Egy régi barátom _ _ _ _ _ nálam.

Négy órára kész _ _ _ _ _ a házi feladat.

Hol _ _ _ _ _ tegnap? (ti)

Akik tavaly tanultak az intézetben, idén egyetemi hallgatók _ _ _ _ _.

69

Tegnap rossz idő _ _ _ _ _.

volt

Mára szép idő _ _ _ _ _ .

lett

Page 70: Nyelvtani gyakorlatok

144.) Változtassa meg a mondatokat ellenkező értelművé a lett ige

felhasználásával!

Beteg voltam. _______________________________________________________.

Az idő hideg volt. ____________________________________________________.

A lányok vidámak voltak. ______________________________________________.

A gyümölcs drága volt. ________________________________________________.

Lusta voltál. _________________________________________________________.

Nem voltunk készen. __________________________________________________.

Nem voltatok jó sportolók. ______________________________________________.

145.) Egészítse ki a mondatokat a szokott ige megfelelő alakjával!

Későn _ _ _ _ _ lefeküdni. (én)

Este sétálni _ _ _ _ _ a parkban. (mi)

A család este _ _ _ _ _ nézni a tévét.

Mikor _ _ _ _ _ megírni a házi feladatot? (te)

Ön nem _ _ _ _ _ dohányozni.

Ali _ _ _ _ _ letörölni a táblát.

Meleg vízben _ _ _ _ _ kezet mosni. (ti)

146.) Feleljen a kérdésekre!

Szoktak önök tornázni? ________________________________________________.

Hány órakor szokott ön felkelni? _________________________________________.

Kitől szoktál levelet kapni? _____________________________________________.

Mit szoktatok csinálni vasárnap? _________________________________________.

Mennyi időt szoktak a diákok tanulni? _____________________________________.

70

A nyelvtanulás nehéz volt.

A nyelvtanulás könnyű lett.

Page 71: Nyelvtani gyakorlatok

Kinek a vonalzóját szoktad használni? ____________________________________.

Melyik moziba szoktak önök járni? _______________________________________.

Mikor szoktatok táncolni? ______________________________________________.

Milyen könyvet szoktál olvasni? _________________________________________.

Előidejűség ~ egyidejűség ~ utóidejűség

147.) Fejezze be a mondatokat!

Miután a diákok megírták a leckét, ______________________________________.

Mihelyt megszólalt a csengő, __________________________________________.

Alighogy beléptem a szobába, __________________________________________.

Miután befejezzük a munkát, ___________________________________________.

Amint a tanár belép a tanterembe,_______________________________________.

Mihelyt megebédelünk, _______________________________________________.

Miután elvégzitek a feladatotokat, _______________________________________.

148.) Szerkesszen olyan időhatározói mellékmondatokat, amelyekben a

főmondat és a mellékmondat cselekvése egy időben történik!

(Rámutatószó: akkor, vagy ; kötőszó: amikor, amíg, mialatt)

149.) Fejezze be a mondatokat!

Mielőtt elmegyünk a moziba, _________________________________________.

Mielőtt a testvérem megérkezik, _______________________________________.

Mielőtt megvásároljuk a magnót, _______________________________________.

71

Amikor a szobatársam visszajött, éppen a leckét írtam.

Mialatt a tanár magyaráz, a hallgatók figyelnek.

Page 72: Nyelvtani gyakorlatok

Mielőtt elindultok a repülőtérre, ________________________________________.

Mielőtt elutazom Budapestről, _________________________________________.

Mielőtt megismertem a barátomat, _____________________________________.

150.) Keresse meg a főmondathoz tartozó mellékmondatot!

Főmondatok: Mellékmondatok:

Abban az időben nem találkoztunk, amikor a fiúkat vártam.

Akkor léptem a szobába, amikor a telefon szólt.

Akkor maradtam otthon, amikor beteg voltál.

Éppen hazaértünk, mielőtt elkezdett esni az eső.

a barátom tanult. Mialatt beszélgettünk,

a másik csoport sportolt. Mialatt olvastam,

egy gyárban dolgozott. Mielőtt Pétert felvették az egyetemre,

kijavítottam a feladatot. Miután az ösztöndíjat megkaptam,

megvettem azt a divatos ruhát. Miután megtaláltam a hibát,

A mód - és állapothatározó

A mód- és állapothatározói mellékmondat

151.) Írja be a határozóragokat a mondatokba!

A fiúk gyors. . . futnak.

A barátom beteg. . . fekszik.

Mi hozzátok hasonló. . . gondolkodunk.

Ezt a cipőt drága. . . vásároltam.

A villamos lassú. . . megy.

Könnyű. . . megoldjuk ezt a példát.

A professzor hosszú. . . beszélt.

72

Page 73: Nyelvtani gyakorlatok

152.) Írja be a határozóragokat a mondatokba!

Éva jó. . . , a testvére rossz. . . tanul.

Most magyar. . . tanulunk.

Ők arab. . . beszélnek.

A barátom váratlan. . . megérkezett.

Türelmetlen. . . várom apám levelét.

Alberto kényelmetlen. . . ül a széken.

Anna francia. . . akar tanulni.

153.) Helyezze a mondatokba a megadott határozószókat!

(általában, egyedül, együtt, gyalog, ingyen, másképp, úgy)

_ _ _ _ _ indulunk a múzeumba.

Ők _ _ _ _ _ jönnek.

Én mindig _ _ _ _ _ csinálom a házi feladatot.

Ezt a feladatot _ _ _ _ _ akarjuk megcsinálni.

_ _ _ _ _ elfáradtam a kiránduláson!

_ _ _ _ _ kaptad azt a könyvet?

_ _ _ _ _ hét órakor szoktam felkelni.

154.) Válassza ki és tegye mondatokba a helyett; nélkül, szerint névutót!

A fiú szó _ _ _ _ _ elment.

A barátom _ _ _ _ _ én mentem a kirándulásra.

Az orvos _ _ _ _ _ a beteg hamar meggyógyul.

Iván mindig hiba _ _ _ _ _ készíti el a házi feladatát.

Az építkezés a terv _ _ _ _ _ folytatódik.

Toll _ _ _ _ _ ceruzát hoztam a tanterembe.

A tanár _ _ _ _ _ a tanárnő jött az órára.

Szünet _ _ _ _ _ tartottuk a két órát.

Antonio_ _ _ _ _ nem volt nehéz a dolgozat.

73

Page 74: Nyelvtani gyakorlatok

155.) Egészítse ki a mondatokat a helyett; nélkül, szerint névutó megfelelő

személyragos alakjával!

_ _ _ _ _ Péter megy a konferenciára. (én)

_ _ _ _ _ milyen város Budapest? (te)

_ _ _ _ _ nem kezdjük el a műsort. (ti)

Mária néprajz szakos. _ _ _ _ _ érdekesek a magyar szokások.

_ _ _ _ _ mi készítjük el a vacsorát. (ők)

_ _ _ _ _ nem indul el a busz. (mi)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ nem tudom elvégezni a feladatot. (ön)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ a lengyel diákok szerepelnek a műsorban. (önök)

156.) Írja be a rámutatószót és a kötőszót a mondatokba!

(Rámutatószó: úgy, Kötőszó: ahogy, hogy, mint)

A sportoló _ _ _ _ _ futott, _ _ _ _ _ _ csak tudott.

Mária _ _ _ _ _ végezte el a munkáját, _ _ _ _ _ nem volt benne hiba.

Viktor _ _ _ _ _ tud magyarul, _ _ _ _ _ egy született magyar.

A fiúk _ _ _ _ _ dolgoztak, _ _ _ _ _ csak a munkára figyeltek.

_ _ _ _ _ készítem el a fogalmazást, _ _ _ _ a tanár magyarázta.

_ _ _ _ _ akarok tanulni, _ _ _ _ a többiek.

157.) Fejezze be a mondatokat!

Az autó úgy halad az úton, _____________________________________________.

Fernando úgy beszél magyarul, _________________________________________.

A gyerekek úgy futnak, ________________________________________________.

A munkások úgy dolgoznak, ____________________________________________.

A beteg úgy fekszik az ágyon, __________________________________________.

Úgy szórakozunk a klubban, ____________________________________________.

Úgy álltam föl az asztaltól, ______________________________________________.

Úgy érkeztünk haza a kirándulásról, ______________________________________.

74

Page 75: Nyelvtani gyakorlatok

158.) Feleljen a kérdésekre először egyszerű, azután összetett mondattal!

Hogyan ülsz a széken? _______________________________________________.

__________________________________________________________________.

Hogyan tanulnak ezek a diákok? _______________________________________.

__________________________________________________________________.

Hogyan megy Tamás az órára? ________________________________________.

__________________________________________________________________.

Hogyan halad a munkátok? ___________________________________________.

__________________________________________________________________.

Hogyan vásároltad ezt az autót? _______________________________________.

__________________________________________________________________.

Hogyan sikerültek a dolgozatok? ________________________________________.

__________________________________________________________________.

Hogyan mentek kirándulni? (ti) _________________________________________.

__________________________________________________________________.

Hogyan jöttetek a kollégiumba? _________________________________________.

___________________________________________________________________.

75

Hogyan készítette el Anna a feladatot?

Anna hiba nélkül készítette el a feladatot.

Anna úgy készítette el a feladatot, hogy nem volt benne hiba.

Page 76: Nyelvtani gyakorlatok

Az eszköz- és a társhatározó

Az eszköz- és a társhatározói mellékmondat

Az eszköz és a társhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat

159.) Írja be a határozóragokat a mondatokba!

A táblára kréta. . . , a füzetbe toll. . . írunk.

Mária autóbusz. . . utazik.

Műszerek. . . mérjük a levegő páratartalmát.

Az. . . a szemüveg. . . nem jól látok.

A nővér. . . akarsz beszélni?

Viet a barátja. . . kirándul.

Helyet cserélünk azok. . . a fiúk. . . .

Kik. . . tanultok egy csoportban?

160.) Egészítse ki a mondatokat a kérdések segítségével!

_ _ _ _ _ megyünk fel a IV. emeletre. (Mivel?)

A rajzot _ _ _ _ _ készítettem el. (Mivel?)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ utaztok el. (Melyik vonattal?)

A munkások _ _ _ _ _ dolgoznak. (Mikkel?)

Tegnap _ _ _ _ _ beszéltem telefonon. (Kivel?)

Az utcán véletlenül találkoztam _ _ _ _ _ . (Kivel?)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ megyünk kirándulni. (Melyik tanárral?)

_ _ _ _ _ sétál Erika? (Kikkel?)

Azt a munkát _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ végzem el. (Kivel együtt?)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ szeretünk sportolni. (Kikkel együtt?)

76

Page 77: Nyelvtani gyakorlatok

161.) Írja be a mondatokba a személyes névmás –val; -vel ragos alakját!

Találkozni akarok _ _ _ _ _ . (te)

János _ _ _ _ _ akar tanulni. (én)

_ _ _ _ _ megyünk a múzeumba. (ti)

_ _ _ _ _ még nem találkoztam. (ön)

_ _ _ _ _ együtt nyaraltok? (ők)

Elmegyek _ _ _ _ _ a diszkóba. (ő)

_ _ _ _ _ együtt készítitek el a kirándulás programját? (mi)

_ _ _ _ _ akarok beszélni még a konferencia előtt. (önök)

162.) Transzformálja az egyszerű mondatokat összetett mondatokká!

Autóbusszal megyünk. Ti (is) autóbusszal mentek.

__________________________________________________________________.

A professzor azzal a vonattal érkezett. Az a vonat négy órakor ért Budapestre.

___________________________________________________________________.

Azzal a ceruzával rajzolok. Azt a ceruzát tegnap vásároltam.

__________________________________________________________________.

Anna Péterrel sétál. Péter mellette ül a tanteremben.

___________________________________________________________________.

A svéd diákokkal érkeztem az intézetbe. A svéd diákokkal egy csoportban tanulok.

___________________________________________________________________.

Azzal a postással beszélgettem. Az a postás hozza a leveleket az intézetbe.

___________________________________________________________________.

Azokkal a fiúkkal megyünk kirándulni. Azok a fiúk a szomszédban laknak.

___________________________________________________________________.

77

Ceruzával írok a füzetbe. A ceruzát a barátomtól kaptam.

Azzal írok a füzetbe, amit a barátomtól kaptam.

Page 78: Nyelvtani gyakorlatok

163.) Folytassa a mondatokat!

Tegnap együtt ebédeltem azzal, _________________________________________.

Azzal tanulsz együtt, __________________________________________________.

Viktor azzal foglalkozik, ________________________________________________.

Szívesen vitatkozom azokkal, ___________________________________________.

A beteg azzal a lázmérővel méri a lázát,___________________________________.

Azzal a lánnyal táncoltam tegnap,________________________________________.

Azzal a taxival jöttünk,_________________________________________________.

A mérnök azokkal a műszerekkel dolgozik, ________________________________.

164.) Feleljen összetett mondatokkal a kérdésekre!

Mivel megy János? ___________________________________________________.

Melyik autóbusszal megy János? ________________________________________.

Kivel beszélget a portás? ______________________________________________.

Melyik diákkal beszélget a portás? _______________________________________.

Mivel foglalkoztok az órán?_____________________________________________.

Milyen kérdésekkel foglalkoztok az órán?__________________________________.

Kivel cserélsz helyet? _________________________________________________.

Melyik fiúval cserélsz helyet? ___________________________________________.

165.) Fejezze be a mondatokat!

Azzal a lánnyal találkoztam, aki _________________________________________.

, akihez ______________________________________.

, akit ________________________________________.

, akivel ______________________________________.

78

Kivel találkoztál tegnap?

Azzal találkoztam tegnap, akitől a lexikont kaptam.

Melyik barátoddal találkoztál tegnap?

Azzal a barátommal találkoztam tegnap, akitől a lexikont kaptam.

Page 79: Nyelvtani gyakorlatok

Azzal a csoporttal megyünk kirándulni, amelyik _____________________________.

, amelyikben _________________________.

, amelyiket ___________________________.

, amelyikkel __________________________.

A részeshatározó

A részeshatározói mellékmondat

A részeshatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat

166.) Írja a -nak; -nek ragot vagy a számára; részére névutót a mondatokba!

A nővér gyógyszert ad a beteg. . . .

Megmutatom az új ruhámat a barátom. . . .

Mária fényképet küld a testvérei. . . .

Ali köszönt az. . . a lány. . . .

A tanár magyarázott azok. . . a diákok. . . .

Érdekes könyvek érkeztek a könyvtár _ _ _ _ _.

A teherautó bútorokat szállít az intézet _ _ _ _.

A professzor előadást tart a diákok _ _ _ _ _.

Az egyetem ösztöndíjat ad azok. . a hallgatók. . . a _ _ _ _ _.

167.) Egészítse ki a mondatokat a személyes névmás –nak; -nek ragos vagy a

számára; részére névutóval ellátott alakjával!

Levelet írok _ _ _ _ _ .(ő)

A portásnál van egy levél _ _ _ _ _ . (te)

A magyarázat érdekes volt_ _ _ _ .(mi)

A szüleim pénzt küldtek _ _ _ _ _. (én)

Az új könyveket elviszem _ _ _ _ _ . (ők)

Mozijegyet vettem _ _ _ _ _. (ti)

79

Page 80: Nyelvtani gyakorlatok

A beszélgetés fontos _ _ _ _ _ _ _ _ _ . (önök)

Mit mondott az igazgató úr _ _ _ _ _ (ön)?

168.) Mondjon mondatokat a következő igékkel!

vki bemutat vkit, vmit vkinek ___________________________________________.

vki felel vkinek ______________________________________________________.

vki kölcsönad vmit vkinek ______________________________________________.

vki küld vmit vkinek ___________________________________________________.

vki magyaráz vmit vkinek ______________________________________________.

vki megígér vmit vkinek _______________________________________________.

vki mond vmit vkinek__________________________________________________.

vki segít vkinek ______________________________________________________.

vki szól vkinek ______________________________________________________.

vki telefonál vkinek ___________________________________________________.

169.) Feleljen a kérdésekre először egyszerű, azután összetett mondattal!

Kinek segít a tanárnő?_______________________________________________.

_________________________________________________________________.

Kinek mutatta meg a szobáját Viet?_____________________________________.

_________________________________________________________________.

Kinek hoz csomagot a postás? ________________________________________.

_________________________________________________________________.

Kinek ír receptet az orvos? ___________________________________________.

_________________________________________________________________.

80

Kinek magyaráz a tanár?

A tanár a diákoknak magyaráz.

A tanár azoknak magyaráz, akik ebben a csoportban tanulnak.

Page 81: Nyelvtani gyakorlatok

Kiknek a számára kezdődött meg a tanítás? ______________________________.

_________________________________________________________________.

Melyik csoportnak tart előadást a professzor? _____________________________.

_________________________________________________________________.

Melyik barátodnak adtad kölcsön a szótárt? _______________________________.

_________________________________________________________________.

Melyik diáknak szólt az igazgató? ______________________________________.

_________________________________________________________________.

170.) Egészítse ki a mellékmondatokat főmondatokkal!

Annak , akinek megígértem.

Annak , aki tegnap érkezett.

Annak , akivel moziba akartam menni.

Azoknak , akikhez vendégségbe mentem..

Azoknak , akik nem értették meg az új leckét.

Azoknak , akikkel egy csoportban tanulunk.

81

Annak _________________, aki először kérte.

Annak adtam oda a szótárt, aki először kérte.

Page 82: Nyelvtani gyakorlatok

A főnévi igenév

A főnévi igenév személyragos alakjai

171.) Válassza ki és írja be a mondatokba a megfelelő főnévi igenevet!

A Gellérthegyet innen jól _ _ _ _ _. hallani

Itt nem _ _ _ _ _ a csengetést. látni

Nehéz _ _ _ _ _ ezt a feladatot. dohányozni

Szép időben kellemes _ _ _ _ _ . elérni

Dolgozatíráskor nem szabad szótárt _ _ _ _ _ . használni

A tanteremben tilos _ _ _ _ _ . kirándulni

Nem illik a beteg ágyára _ _ _ _ _ . kivenni

Sokat kell _ _ _ _ _ . megoldani

Sikerült _ _ _ _ _ a vonatot. sportolni

A könyvtárból jó könyveket lehet _ _ _ _ _ . ülni

172.) Egészítse ki a mondatokat főnévi igenévvel!

Reggel nem akartam korán _ _ _ _ _ .

Péter szeret sokat _ _ _ _ _.

Ali elkezdett gyorsan _ _ _ _ _ .

Ma nem tudok hozzád _ _ _ _ _.

A barátom segített a példát _ _ _ _ _.

Elfelejtettem a füzetemet az órára _ _ _ _ _ .

Ti is szoktatok a parkban _ _ _ _ _ .

Megpróbálom egyedül _ _ _ _ _ a feladatot.

82

Page 83: Nyelvtani gyakorlatok

173.) Feleljen a kérdésekre!

Mit akarsz csinálni? ___________________________________________________.

Mit akarsz mondani? __________________________________________________.

Mit szeretsz csinálni? _________________________________________________.

Mit tudtok csinálni? ___________________________________________________.

Mit tudtok megnézni?__________________________________________________.

Mit kezdünk csinálni?__________________________________________________.

Mit kezdünk tanulni? __________________________________________________.

Mit felejtettetek el magatokkal hozni? _____________________________________.

174.) Egészítse ki a mondatokat a megadott igék megfelelő alakjával!

Az üzletbe _ _ _ _ _ vásárolni. (mi) elküld

A klubba _ _ _ _ _ zenét hallgatni. (én) fut

Az udvaron _ _ _ _ _sportolni. (ti) hazamegy

René naponként hozzám _ _ _ _ _ tanulni. hív

A sportpályára _ _ _ _ _ tornázni. (te) jön

Ők is _ _ _ _ _ pihenni. marad

A barátom _ _ _ _ _ engem szórakozni. megy

_ _ _ _ _ Alit kenyeret vásárolni. (én) siet

175.) Írja be a mondatokba a főnévi igenév megfelelő személyragos alakját!

Nem szabad későn érkez. . . . (mi)

Fontos volt találkoz. . . . (ti)

Ivánnak estére sikerült befejez. . . a munkát.

Ezen a kérdésen érdemes gondolkoz . . . . (te)

Szükséges sokat tanul. . . .(én)

A külföldi diákoknak illik Magyarországot jól ismer. . . .

83

Page 84: Nyelvtani gyakorlatok

176.) Használja a főnévi igenév megfelelő személyragos alakját!

Vasárnap van. Ma nem kell _ _ _ _ _ a tanterembe. (menni, mi)

Nekem mindennap kell _ _ _ _ _ . (borotválkozni)

Minden gyakorlatot _ _ _ _ _ kell _ _ _ _ _ . (megoldani, ti)

Neked már jól kell _ _ _ _ _ magyarul. (beszélni)

Holnapra _ _ _ _ _ kell _ _ _ _ _ ezt a könyvet. (elolvasni, ők)

Róbertnek a barátjával kell _ _ _ _ _ . (találkozni)

177.) Tagadja a mondatok állítmányát!

Máriának el kell utaznia. _______________________________________________.

El kell mennem vásárolni. ______________________________________________.

Meg kell várnod Jánost.________________________________________________.

El kellett indulnunk gyalog. _____________________________________________.

Meg kellett látogatnotok a beteget. _______________________________________.

Ki kellett nyitniuk az ablakokat. __________________________________________.

Önnek össze kell gyűjtenie a dolgozatokat._________________________________.

Önöknek gyorsan vissza kell jönniük. _____________________________________.

.

84

Be kellett fejeznünk a munkát.

Nem kellett befejeznünk a munkát.

Page 85: Nyelvtani gyakorlatok

A jövő idő

178.) Helyezze a mondatokba a következő , jövő időt kifejező határozókat!

(ezen a héten, ezután, holnap, jövő vasárnap, két hét múlva, majd, májusra,

szombaton)

Elkészül az új sportpálya._______________________________________________.

Már nem megyek többet a fogorvoshoz.___________________________________.

Dolgozatot írunk matematikából._________________________________________.

Visszahozod a magnetofont_____________________________________________.

El akarok utazni Szegedre. _____________________________________________.

Találkoztok a híres tudóssal. ____________________________________________.

Elmarad a magyaróránk. _______________________________________________.

Mindig megvárod őket? ________________________________________________.

179.) Mondja jövő időben a mondatokat!

Ma van május elseje.__________________________________________________.

Délután otthon vagyunk. _______________________________________________.

Készen vagytok a csomagolással? _______________________________________.

Én voltam az első.____________________________________________________.

Este fáradtak voltatok._________________________________________________.

Barbara kíváncsi a megoldásra. _________________________________________.

180.) Tegye a mondatokat összetett jövő időbe!

Ali megírja a házi feladatot. _____________________________________________.

Elolvassátok azt a szakkönyvet.__________________________________________

85

Visszaviszem neked a lexikont.

Vissza fogom vinni neked a lexikont.

Page 86: Nyelvtani gyakorlatok

Nemsokára meglátogatlak téged. ________________________________________.

A tanárok kijavítják a dolgozatokat. _______________________________________.

Befejezed a munkádat. ________________________________________________.

Mi megoldjuk a nehéz példákat is. _______________________________________.

Megvárjátok a többieket?_______________________________________________.

181.) Tagadja a 180. gyakorlat jövő idejű mondatait!

182.) Hangsúlyozza a zárójelbe tett szavakat!

Mária el fog menni az orvoshoz. (délután)

___________________________________________________________________.

Le fogunk szállni a buszról. (az Astoriánál)

___________________________________________________________________.

Kölcsön fogod kérni a szótárt. (a barátodtól)

___________________________________________________________________.

Haza fogtok utazni. (a szünidőben)

___________________________________________________________________.

Viktor testvére meg fog érkezni.(a jövő héten)

___________________________________________________________________.

Részt fogunk venni a kiránduláson. (együtt)

___________________________________________________________________.

El fogja készíteni az ebédet. (Anna)

___________________________________________________________________.

A diákok meg fogják várni a tanárt. (az intézet előtt)

___________________________________________________________________.

86

Vissza fogom vinni neked a lexikont.

Nem fogom visszavinni neked a lexikont.

Meg fogjuk nézni a kiállítást. (holnap)

Holnap fogjuk megnézni a kiállítást.

Page 87: Nyelvtani gyakorlatok

183.) Írja be a hiányzó mondatokat!

Szorgalmasak voltatok. Szorgalmasak vagytok. Szorgalmasak lesztek.

Későn ebédelünk.

Ki fogom javítani a hibákat.

A terem tiszta volt.

Éva megveszi a ruhát.

Korán le fogok feküdni.

A lányok megnézik a filmet.

Iván felhívta a barátját.

Vissza fogja adni a tollat.

Ő megjavítja az autót.

184.) Feleljen a kérdésekre!

Hol fogják tartani az előadást? __________________________________________.

Hova fogtok utazni a nyáron?___________________________________________.

Mit fogsz enni vacsorára?______________________________________________.

Milyen CD-t fogunk vásárolni? __________________________________________.

Melyik könyvet fogod elolvasni?_________________________________________.

Kinek a térképét fogjátok használni? _____________________________________.

Kinek fogunk küldeni képeslapot? _______________________________________.

Mikor fogsz eljönni hozzám? ___________________________________________.

Kivel fog Róbert együtt tanulni?_________________________________________.

Hogyan fogjuk megoldani ezt a feladatot?_________________________________.

87

Page 88: Nyelvtani gyakorlatok

Az okhatározó

185.) Írja be a határozóragokat a mondatokba! (-ért, -ból, -ből, -tól, -től, -ra, -re)

Sokat fizettem a mozijegy. . . .

A tanár megdícsérte Évát a jó dolgozata. . . .

Az arcom piros lett a hideg. . . .

Fájt a szemem a sok olvasás. . . .

Mária felébredt a nagy zaj. . . .

Saját hibád. . . késtél el.

Nem tudtam aludni a fáradtság. . . .

Csak vicc. . . mondtam.

186.) Egészítse ki a mondatokat a miatt vagy a következtében névutóval

alkotott okhatározóval!

Kevés időm van a szórakozásra. ________________________________________.

János hiányzott az órákról. _____________________________________________.

Nem tartják meg az előadást. ___________________________________________.

Rossz kedvem volt. ___________________________________________________.

Két autó összeütközött. ________________________________________________.

Nem tudok elmenni a kiállításra. _________________________________________.

Lassan mennek a villamosok. ___________________________________________.

187.) Használja a mondatokban a személyes névmás miatt névutós alakját!

_ _ _ _ _ kellett sokáig várnunk. (ő)

_ _ _ _ _ késtünk el a színházból. (ti)

88

Elmarad a kirándulás.

Az eső miatt elmarad a kirándulás.

Page 89: Nyelvtani gyakorlatok

_ _ _ _ _ nem kell itt maradnotok. (mi)

_ _ _ _ _ indul későn a busz. (ők)

_ _ _ _ _ haragudott meg a mama a gyermekére. (te)

_ _ _ _ _ jött az orvos. (én)

188.) Feleljen a kérdésekre egyszerű mondattal (ragos vagy névutós

okhatározóval)!

Miért kapott Cecilio egy szép könyvet?____________________________________.

Miért nem jöttök velünk a kirándulásra? ___________________________________.

Tegnap miért feküdtél le korán?_________________________________________.

Miért késett el Ali? ___________________________________________________.

Mitől félnek a rossz diákok?____________________________________________.

Mitől fáj a fejed?_____________________________________________________.

A célhatározó

189.) Írja be a határozóragokat a mondatokba! (-ért; -ra; -re; -nak; -nek)

Mária felment a szobájába a szótár. . . .

Gyógyszer. . . mentek a nővérhez.

Egy magyar család meghívta Fernandót ebéd. . . .

A kiejtés gyakorlása. . . használjuk a magnót.

A tanár kréta. . . küldött a földszintre.

Az üres füzet jó lesz fizikajegyzet. . . .

Ez az anyag nem lesz jó kabát. . . .

89

Page 90: Nyelvtani gyakorlatok

190.) Egészítse ki a mondatokat a céljából vagy a végett névutóval alkotott

célhatározóval!

Kerestük a tanárunkat._________________________________________________.

A tudós külföldre utazott._______________________________________________.

Magyarországra jöttünk.________________________________________________.

Renato a kórházba ment._______________________________________________.

Holnap találkozni fogunk veletek._________________________________________.

Külföldiek érkeztek Budapestre.__________________________________________.

191.) Írja be a mondatokba a személyes névmás -ért ragos alakját!

A barátom tegnap _ _ _ _ _ jött. (én)

A tanár _ _ _ _ _ küldte Vietet. (ti)

A szüleink _ _ _ _ _ dolgoznak. (mi)

A testvérem az orvosnál van. _ _ _ _ _ megyek. (ő)

Az a kisgyerek _ _ _ _ _ futott. (te)

Ők is velünk jönnek. _ _ _ _ _ megyünk. (ők)

192.) Válassza ki és helyezze a mondatokba a megfelelő főnévi igenevet!

A diákok _ _ _ _ _ indultak. játszani

A klubba járunk _ _ _ _ _. meglátogatni

Ti is jöttök _ _ _ _ _. takarítani

A gyerekek a térre mentek _ _ _ _ _. sétálni

Külföldi tanárok jöttek _ _ _ _ _ az intézetet. szórakozni

Erika hívta a barátnőjét _ _ _ _ _. tanulni

Sietek haza _ _ _ _ _. táncolni

90

A beteg a fürdőhelyre utazott.

A beteg gyógyulás céljából a fürdőhelyre utazott.

Page 91: Nyelvtani gyakorlatok

A fokhatározó

A fokhatározói mellékmondat

193.) Válassza ki és írja be a mondatokba a megfelelő határozószót!

Beteg vagyok. _ _ _ _ _ megfáztam. alig

Tegnap _ _ _ _ _ sokat tanultunk. aránylag

Az előadás _ _ _ _ _ érdekes volt. egészen

A rádió halkan szólt. _ _ _ _ _ hallottam valamit. egy kicsit

Ma _ _ _ _ _ meleg van. elég

Diego _ _ _ _ _ jól tud magyarul. különösen

_ _ _ _ _ sok munka volt ezzel a feladattal. nagyon

Pihenned kell. _ _ _ _ _ sokat dolgozol. teljesen

Andreas _ _ _ _ _ hibátlanul írta meg a tesztet. túl

194.) Bővítse a mondatokat fokhatározóval!

Már jól beszélünk magyarul.____________________________________________.

Éva lassan öltözködik. ________________________________________________.

Az idén nyáron nem volt meleg._________________________________________.

Az a könyv érdekes.__________________________________________________.

Jól oldottad meg a feladatot. ___________________________________________.

Egyedül el tudom végezni a munkát._____________________________________.

János mindig pontosan érkezik az órára. _________________________________.

A barátom fáradt volt. ________________________________________________.

195.) Folytassa a mondatokat!

Annyira vigyáztam, hogy _____________________________________________.

Viet annyira szereti a matematikát, hogy ________________________________.

91

Page 92: Nyelvtani gyakorlatok

Annyira esett az eső, hogy_____________________________________________.

Annyira fájt a fejem, hogy______________________________________________.

Olyan ügyesek vagytok, hogy___________________________________________.

Olyan jól készítetted el a feladatot, hogy __________________________________.

Ez a kisgyerek úgy fél a víztől, hogy______________________________________.

Az a lány úgy megijedt a kutyától, hogy ___________________________________.

A számhatározó

196.) Válassza ki és írja be a mondatokba a megfelelő számhatározót!

Délután _ _ _ _ _ is be kellett mennem a városba. kétszer

Csak _ _ _ _ _ fogunk beszélgetni a professzorral. háromszor

Én már _ _ _ _ _ voltam nálad. sokszor

Erika nincs jól. _ _ _ _ _ kiment a tanteremből. többször

Alinak _ _ _ _ _ nem sikerült megoldania a példát. először

A film nagyon tetszett. _ _ _ _ _ is megnéztem. másodszor

Ezen a héten már _ _ _ _ _ fogunk moziba menni. harmadszor

197.) Bővítse a mondatokat számhatározóval!

Barbara beteg volt. ___________________________________________________.

Azt a példát elkezdtem.________________________________________________.

Rolando keresett téged.________________________________________________.

Ezen a héten fájt a fejem. ______________________________________________.

Naponta tornázunk, reggel és este._______________________________________.

Holnap meg fogom nézni azt a filmet._____________________________________.

Együtt vettünk részt a műsorban. ________________________________________.

Viktor a Balatonhoz utazott._____________________________________________.

92

Page 93: Nyelvtani gyakorlatok

A számállapot-határozó

198.) Alakítsa át a mondatokat!

Tizenkét diák van a közgazdász csoportban.

___________________________________________________________________.

Négy fiú moziba ment.

___________________________________________________________________.

Ebben a rendelőben hat nővér és négy orvos dolgozik.

___________________________________________________________________.

Sok hallgató volt a professzor előadásán.

___________________________________________________________________.

Csoportunkból két diák vesz részt a magyar nyelvi versenyen.

___________________________________________________________________.

Három lány és két fiú foglalkozik azzal a témával.

___________________________________________________________________.

Kevés ember volt a vonaton.

___________________________________________________________________.

Este néhány barátom eljön hozzám.

___________________________________________________________________.

199.) Feleljen a kérdésekre!

Hányan laknak önök egy szobában? _____________________________________.

Hányan vagytok a csoportotokban? ______________________________________.

Hányan megyünk vasárnap kirándulni?____________________________________.

Hányan dolgoznak abban a gyárban?_____________________________________.

Hányan akartok fürödni menni?__________________________________________.

93

Három lány sétált.

Hárman sétáltak.

Page 94: Nyelvtani gyakorlatok

Hányan utazunk vidékre? ______________________________________________.

Hányan néztétek meg azt a filmet?_______________________________________.

Hányan élnek ebben a városban?________________________________________.

Hányan tanultok együtt? _______________________________________________.

Az eredethatározó

200.) Írja be az eredethatározó ragját a mondatokba!

(-ból;-ből;-ról; ről; tól; -től)

A vonalzó műanyag. . . van.

Inget kértem az eladó. . . .

A víz. . . gőz lesz.

Ezt az utcát egy híres tudós. . . nevezték el.

Elkértem a szótárt a barátom. . . .

Ki. . . kaptál levelet?

A poharat üveg. . . készítik.

Iván testvére. . . orvos lesz.

Képes ismertetőket hoztam a kiállítás. . . .

Nem tudunk sokat az ügy. . . .

201.) Feleljen a kérdésekre!

Miből készül a fésű?

__________________________________________________________________.

Miből állítanak elő villamos áramot?

__________________________________________________________________.

Miből készítik a bútorokat?

__________________________________________________________________.

94

Page 95: Nyelvtani gyakorlatok

Miről tudsz jó fogalmazást írni?

__________________________________________________________________.

Kitől kérted kölcsön a fényképezőgépet?

__________________________________________________________________.

Kitől vársz csomagot?

__________________________________________________________________.

Kiről nevezték el a budapesti orvostudományi egyetemet?

__________________________________________________________________.

Melyik barátodtól kaptál levelet?

__________________________________________________________________.

Melyik tanártól kell elkérnünk a magnót?

__________________________________________________________________.

Az eredményhatározó

202.) Válassza ki a megfelelő szót, és –vá; -vé vagy –ra; -re raggal ellátva

helyezze a mondatokba!

Az épületet átalakítják _ _ _ _ _ . elnök

Jánost a diáktanács _ _ _ _ _ választották. erős

A sport _ _ _ _ _ teszi az embert. gőz

A víz _ _ _ _ _ vált. múzeum

A mosógép _ _ _ _ _ mosta a ruhát. rész

A Duna két _ _ _ _ _ osztja Budapestet. fehér

A szobánk falát _ _ _ _ _ festették. tiszta

95

Page 96: Nyelvtani gyakorlatok

203.) Egészítse ki a mondatokat eredményhatározóval!

A vízi energia átalakul _ _ _ _ _ .

Azt az épületet _ _ _ _ _ alakítják át.

A mi munkánk _ _ _ _ _ vált.

A gép mozgása _ _ _ _ _ vált.

A gépek segítségével az ember munkája _ _ _ _ _ válik.

A lengyel diákok Jacekot _ _ _ _ _ választották.

Azt a házat _ _ _ _ _ festették.

Az egészet három _ _ _ _ _ osztottuk.

Összehasonlítás ~ Fokozás

(Melléknév, határozatlan számnév, határozószó)

A hasonlító határozó ~ A mértékhatározó

204.) Mondjon mondatokat a következő szerkezetek felhasználásával!

______________________________, olyan szorgalmas, mint _________________.

______________________________, olyan alacsony, mint ___________________.

______________________________, olyan tiszta, mint ______________________.

______________________________, olyan kicsi, mint _______________________.

______________________________, olyan jól dolgozik, mint _________________.

______________________________, olyan régen ismerem, mint ______________.

______________________________, olyan szépen énekel, mint _______________.

______________________________, olyan sokan voltak a meccsen, mint _______.

96

Page 97: Nyelvtani gyakorlatok

205.) Írja be a táblázatba a megfelelő alakokat!

nagy

magasabb

legerősebb

kisebb

lassú

legrégebbi

könnyebb

szép

legtöbb

kevesebb

későn

legjobban

drágábban

belül

legfelül

kijjebb

legalsó

felső

206.) Válassza ki és írja be a mondatokba a megfelelő szavakat!

Antonio _ _ _ _ _ a barátjánál. belül

Ez az épület nem _ _ _ _ _ . feljebb

Közülünk Mária tanul a _ _ _ _ _ . idősebb

A jövő héten _ _ _ _ _ szabad időm lesz. kívül

A múzeum a _ _ _ _ _ épület a városban. legjobban

Az alma _ _ _ _ _, mint a körte. legrégebbi

Az a lecke _ _ _ _ _ . magas

A lámpa _ _ _ _ _ van, mint a televízió. nehéz

Én _ _ _ _ _ ülök, te _ _ _ _ _ . olcsóbb

több

97

Page 98: Nyelvtani gyakorlatok

207.) Alakítsa át a mondatokat! A –nál; -nél rag helyett használjon mint

kötőszót! A mint kötőszó helyett használjon –nál; -nél ragot!

Az áruház magasabb az intézetnél. ______________________________________.

A tornaterem nagyobb a tanteremnél. ____________________________________.

Ez a ruha szebb annál. ________________________________________________.

Juan rosszabbul tanul nálad. ___________________________________________.

A villamos lassabban megy az autóbusznál. _______________________________.

A második példa nehezebb, mint az első. _________________________________.

Az én szobám rendesebb, mint a tiéd. ___________________________________.

A testvérem fiatalabb, mint én. _________________________________________.

A kémiát könnyebben tanulom, mint a fizikát. ______________________________.

Te régebben vagy Magyarországon, mint ő. ______________________________.

208.) Feleljen a kérdésekre!

Mennyivel magasabb Iván Róbertnél?

___________________________________________________________________.

Mennyivel hosszabb ez a vonalzó a másiknál?

___________________________________________________________________.

Mennyivel olcsóbb a paradicsom a paprikánál?

___________________________________________________________________.

Hány nappal előbb érkeztél Magyarországra, mint Pedro?

___________________________________________________________________.

Hány fokkal van ma melegebb, mint tegnap?

___________________________________________________________________.

Hány évvel előbb fejezted be a középiskolát, mint Gábor?

___________________________________________________________________.

Hány kilóval több Szalim Martinnál?

___________________________________________________________________.

Hány perccel hamarabb érkeztél, mint Barbara?

___________________________________________________________________.

98

Page 99: Nyelvtani gyakorlatok

Hány kilométerre van a Balaton Budapesttől?

___________________________________________________________________.

Hány méterre van a múzeum a megállótól?

___________________________________________________________________.

209.) Bővítse a mondatokat mértékhatározóval!

Az a gép könnyebb, mint a másik.________________________________________.

Fiatalabb vagy nálam. ________________________________________________.

A mi szobánk nagyobb, mint a tietek. _____________________________________.

Magasabb vagyok Jánosnál. ____________________________________________.

Ez az utca szélesebb annál. ____________________________________________.

Tegnap hidegebb volt, mint ma. _________________________________________.

Előbb érkeztem az előadásra, mint ti. _____________________________________.

A kék ruha olcsóbb a pirosnál. __________________________________________.

A visszaható névmás

210.) Használja a visszaható névmást udvarias személyes névmásként az ön;

( önök) névmás helyett!

Ön is velünk fog jönni?____ ___________________________________________.

Önnel akarok találkozni. ______________________________________________.

Önt még nem láttam itt. _______________________________________________.

Önre vártunk. _______________________________________________________.

Éppen önről beszélgettünk. ____________________________________________.

A postás önhöz is jön. ________________________________________________.

99

Hogy hívják önt?

Hogy hívják magát?

Page 100: Nyelvtani gyakorlatok

Önök abban a csoportban tanulnak? _____________________________________.

Önöknél is volt az orvos. ______________________________________________.

Önök között vannak mongol diákok? _____________________________________.

Önök helyett mi fogunk menni? _________________________________________.

211.) Írja be a mondatokba a visszaható névmás megfelelő ragos alakját!

Éva szép ruhát vett _ _ _ _ _ . (Kinek?)

Te mindig csak _ _ _ _ _ beszélsz? (Kiről?)

Júlia sokszor nézi _ _ _ _ _ a tükörben. (Kit?)

Mindig hordok _ _ _ _ _ tollat. (Kinél?)

Becsuktuk _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ az ajtót. (Kik mögött? )

A diákok kirándulnak. _ _ _ _ _ vitték a fürdőruhájukat is.

A kocsi _ _ _ _ _ elindult. (Mitől?)

A szél sok port visz _ _ _ _ _ . (Mivel?)

212.) Hangsúlyozza az alany személyét visszaható névmással! Használja

„egyedül” jelentésben!

Az igazgató fogja megnyitni a kiállítást. ___________________________________.

Tanáraink készítik el a jegyzeteket. ______________________________________.

Mi készítjük a programot. ______________________________________________.

A kisgyerek akar vásárolni az üzletben. ___________________________________.

Ellenőrzöm a megoldást._______________________________________________.

Voltál az útleveledért?_________________________________________________.

Te laksz ebben a szobában?____________________________________________.

Anna is látta a balesetet._______________________________________________.

100

Tamás akarja megjavítani a rádiót.

Tamás maga akarja megjavítani a rádiót.

Page 101: Nyelvtani gyakorlatok

A határozatlan névmások

Az általános névmások

213.) Helyezze a mondatokba (ha szükséges, raggal ellátva) a megadott

névmásokat!

_ _ _ _ várok. bárki

Ezt a feladatot _ _ _ _ _ el tudja végezni. senki

_ _ _ _ _ sem beszéltem még róla. valaki

_ _ _ _ _ kiválasztom. akármelyik

_ _ _ _ _ választhatod. semelyik

_ _ _ _ _ megoldás sem hibátlan. valamelyik

_ _ _ _ _ ittam, szomjas maradtam. akármennyi

_ _ _ _ _ megtaláltam. semennyi

_ _ _ _ _ sem maradt belőle. valamennyi

214.) Válassza ki a megfelelő névmást, és (ha szükséges) , raggal ellátva

helyezze a mondatokba!

_ _ _ _ _ akarok mondani. akármennyi

_ _ _ _ _ mondasz, elhiszem. akármilyen

_ _ _ _ _ megoldást kell találnunk bármi

_ _ _ _ _ megoldást találunk, részt veszel a munkában. minden

_ _ _ _ _ meg fogjuk oldani. mindenki

_ _ _ _ _ dolgozom, nem leszek fáradt. semennyi

_ _ _ _ _ elfoglalta a helyét. semmi

_ _ _ _ _ hely foglalt. semmilyen

_ _ _ _ _ diák ott lesz az előadáson. valamennyi

_ _ _ _ _ érdekes nem történt. valami

_ _ _ _ _ levél sem érkezett. valamilyen

_ _ _ _ _ sem találtam belőle. mindegyik

101

Page 102: Nyelvtani gyakorlatok

215.) Írjon mondatokat a következő névmásokkal!

(valaki)______________________________________________________________

(valami) _____________________________________________________________

(valamilyen)__________________________________________________________

(valamelyik) _________________________________________________________

(valamennyi) ________________________________________________________

(akárki) _____________________________________________________________

(akármi)_____________________________________________________________

(akármilyen) _________________________________________________________

(akármelyik) _________________________________________________________

(akármennyi)_________________________________________________________

(mindenki) __________________________________________________________

(minden) ___________________________________________________________

(mindenféle) ________________________________________________________

(mindegyik)__________________________________________________________

(mind)______________________________________________________________

(senki)______________________________________________________________

(semmi) ____________________________________________________________

(semmilyen) _________________________________________________________

(semelyik)___________________________________________________________

(semennyi) __________________________________________________________

102

Page 103: Nyelvtani gyakorlatok

Felszólító mód

Felszólító mód a mellékmondatban

216.) Írja be a felszólító módú végződéseket a mondatokba!

Tanul. . . szorgalmasan! (mi)

Ad. . . egy angol-magyar szótárt! (ti)

Vár. . . egy kicsit! (te)

Felel. . . a kérdésekre! (ti)

Marad. . . csendben! (önök)

Fésülköd. . . gyorsabban! (te)

Kezd. . . tanulni! (mi)

217.) Helyettesítse az igét a zárójelben levő igével!

Beszéljünk erről a kérdésről! (vitatkozik) __________________________________!

Adj egy térképet! (hoz) ________________________________________________!

Ismételje a leckét! (olvas) _____________________________________________!

Kérj egy tollat! (keres) ________________________________________________!

Sportoljunk rendszeresen! (úszik) _______________________________________!

Tanuljatok szorgalmasan! (dolgozik) _____________________________________!

Este pihenjünk! (szórakozik) __________________________________________!

103

Csinálj egy kávét! (főz)

Főzz egy kávét!

Page 104: Nyelvtani gyakorlatok

218.) Használjon határozott tárgyat a határozatlan tárgy helyett!

Kérj egy tollat! ______________________________________________________!

Küldjön egy levelet neki! ______________________________________________!

Írjatok házi feladatot!_ ________________________________________________!

Mossatok ruhákat! ___________________________________________________!

Mondjon valamit! ____________________________________________________!

Hozzál egy pohár vizet! _______________________________________________!

Hívjunk valakit! _____________________________________________________!

219.) Írja be a mondatokba a megadott igék felszólító módú alakját!

Este ne _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ sokat! (eszik; te)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ jó barátok! (van; ti)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ a büfébe! (megy; mi)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ a füzeteket az asztalra! (tesz; önök)

Meleged van. Ne _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ hideg vizet! (iszik; te)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ velünk kirándulni! (jön; ti)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ jegyet a moziba! (vesz; mi)

Igazat mondok. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ nekem! (hisz; ön)

220.) Tegye felszólító módba az igéket!

Megírod a házi feladatot. _____________________________________________!

Feladja a levelet a postán. ____________________________________________!

Megtanuljuk az új leckét. _____________________________________________!

104

Ismételjetek régi szavakat!

Ismételjétek a régi szavakat!

Elkísérjük a beteget a kórházba.

Kísérjük el a beteget a kórházba!

Page 105: Nyelvtani gyakorlatok

Este átjöttök hozzánk. _______________________________________________!

Elküldöd nekem a jegyzetet. __________________________________________!

Felveszed a kabátodat. ______________________________________________!

Kivisszük a székeket az udvarra. ______________________________________!

Megvárják a barátaikat. ______________________________________________!

221.) Alakítsa át a mondatokat tiltó mondatokká!

Nem utazunk vidékre. ________________________________________________!

Nem vitatkoztok erről a témáról. ________________________________________!

Nem mész a sportpályára. ____________________________________________!

Nem indulunk el későn. _______________________________________________!

Nem vagyunk szomorúak. _____________________________________________!

Nem várjátok meg a többieket. _________________________________________!

Nem veszed meg azt a ruhát. __________________________________________!

222.) Írja be a felszólító módú igealakokat a mondatokba!

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ a híreket a rádióban! (meghallgatjuk; mi)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ az ablakot! (kinyit; te)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ a munkát! (folytat; ti)

Ne _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ másokon! (nevet; te)

Késő van. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ ! (siet; mi)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ a füzetét! (megmutat; ön)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ a helyes megoldást! (lát; mi)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ Leticiát a kórházban! (meglátogat; önök)

105

Nem viszel táskát magaddal.

Ne vigyél táskát magaddal!

Page 106: Nyelvtani gyakorlatok

223.) Mondja felszólító módban a mondatokat!

Elkészítjük a feladatokat. ______________________________________________!

Segítesz a barátodnak. ________________________________________________!

Rendben tartjátok a ruháitokat. __________________________________________!

Meggyújtod a villanyt a szobában. _______________________________________!

Kijavítjuk a hibákat. ___________________________________________________!

Megtanítjátok őt táncolni. ______________________________________________!

Bélyeget gyűjtünk. ____________________________________________________!

224.) Válassza ki és írja a mondatokba a megfelelő ige felszólító módú alakját!

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ az elszakadt könyvet! (te) fejleszt

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ tudásunkat! (mi) felébreszt

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ két részre a csoportot! (ti) megragaszt

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ engem korán! (te) mulaszt

Ne _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ az órákról! (önök) oszt

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ témát! (önök) játszik

Gyerekek, _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ csendesebben! választ

225.) Helyezze a mondatokba a következő felszólító módú igealakokat!

ne felejtsük el _______________________________________________________!

kössétek össze ______________________________________________________!

mutassuk meg ______________________________________________________!

ne érintsék meg _____________________________________________________!

fizesd ki ____________________________________________________________!

lássuk _____________________________________________________________!

helyettesítse be ______________________________________________________!

vezessétek be _______________________________________________________!

106

Jegyet váltunk az esti előadásra.

Váltsunk jegyet az esti előadásra!

Page 107: Nyelvtani gyakorlatok

226.) Egészítse ki a mondatokat a megadott ige felszólító alakjával!

Lehetetlen, hogy még ma _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ munkát. (befejez; mi)

Az a feladatom, hogy _ _ _ _ _ _ _ _ _ ezt a példát. (megold)

Az a célunk, hogy jó eredményt _ _ _ _ _ _ _ _ _ .(elér)

Nem szükséges, hogy te is _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ . (eljön)

Lehetetlen, hogy tovább _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ . (marad; én)

Azt kérjük, hogy mindenki _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ az előadáson. (részt vesz)

Fontos, hogy jól _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ . (vizsgázik; mi)

227.) Válassza ki és írja a mondatokba a megfelelő ige felszólító módú alakját!

Apám azt akarja, hogy a testvérem orvos _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ . érkezik

Nem tudom, hogy mit _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ erre a kérdésre. jön

Kérlek téged, hogy _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ma korábban haza. meglátogat

A szülők azt akarják, hogy gyerekeik jól _ _ _ _ _ _ _ _ _ _. válaszol

A tanárunk azt mondta, hogy pontosan _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ . (mi) tanul

Anyám megkért, hogy _ _ _ _ _ _ _ _ _ Anna nénit. (én) van

228.) Egészítse ki a mondatokat felszólító módú igealakokkal!

_ _ _ _ _ a levelet a postára! (ti)

_ _ _ _ _ itt holnap délután! (önök)

_ _ _ _ _ ezt a ruhát! (te)

_ _ _ _ _ egy népmesét! (ön)

_ _ _ _ _ egy kicsit munka után! (mi)

_ _ _ _ _ erről a filmről! (mi)

Most mit _ _ _ _ _ ? (én)

_ _ _ _ _ pontos! (te)

Merre _ _ _ _ _ ? (én)

107

Page 108: Nyelvtani gyakorlatok

229.) Alkosson összetett mondatokat a megadott mellékmondatokból a

megfelelő kérdések felhasználásával!

Miért indultok korán?

Miért megyek el hozzád?

Miért mentél az áruházba?

Miért ültél az első padba?

Miért tanul sokat Péter?

Miért sportolunk rendszeresen?

Miért utaztál Debrecenbe?

__________________________________________, hogy időben érkezzünk.

__________________________________________, hogy együtt tanuljunk.

__________________________________________, hogy vásároljak egy új ruhát.

__________________________________________, hogy jobban lássam a táblát.

__________________________________________, hogy felvegyék az egyetemre.

__________________________________________, hogy egészségesek legyünk.

__________________________________________, hogy találkozzam barátommal.

230.) Mondjon mondatokat a következő szerkezetekkel!

arra vár, hogy _______________________________________________________.

vigyáz arra, hogy_____________________________________________________.

alkalmas arra, hogy___________________________________________________.

képes arra, hogy _____________________________________________________.

kevés az idő arra, hogy________________________________________________.

kedve van ahhoz, hogy________________________________________________.

megfelelő ahhoz, hogy ________________________________________________.

elég ahhoz, hogy_____________________________________________________.

hozzáfog ahhoz, hogy_________________________________________________.

hozzájárul ahhoz, hogy________________________________________________.

108

Page 109: Nyelvtani gyakorlatok

Az ok- és a célhatározói mellékmondat

A célhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat

231.) Feleljen a kérdésekre okhatározói mellékmondattal!

Miért nem vártál meg engem?

__________________________________________________________________.

Miért haragszik Andrej a barátjára?

___________________________________________________________________.

Miért ébredtél fel korán?

___________________________________________________________________.

Miért nem megyünk délután moziba?

___________________________________________________________________.

Miért jött Anita későn az órára?

___________________________________________________________________.

Miért nem lesz holnap tanítás?

___________________________________________________________________.

Miért szeretnek a diákok sportolni?

___________________________________________________________________.

Miért nem szabad piros lámpánál átmenni az úton?

___________________________________________________________________.

232.)Transzformálja az egyszerű mondatokat okhatározói mellékmondatokká!

Kimegyünk a pályaudvarra. Délután érkezik Ali.

___________________________________________________________________.

109

Miért volt tegnap rossz kedved?

Azért volt tegnap rossz kedvem, mert fájt a fejem.

Page 110: Nyelvtani gyakorlatok

A diákok jól tudnak magyarul. Sokat beszélgetnek magyarokkal.

___________________________________________________________________.

Fél nyolckor megyek tv-t nézni. Akkor kezdődik egy jó film.

__________________________________________________________________.

Nagyon örültem. Meglátogatott a barátom.

__________________________________________________________________.

Otthon maradtunk. Tanulni akartunk.

___________________________________________________________________.

Nem tudtam aludni éjszaka. A barátnőmre gondoltam.

___________________________________________________________________.

El akarok menni hozzád. Meg kell beszélnünk a programot.

___________________________________________________________________.

Együtt szoktunk tanulni. Úgy könnyebben megy a tanulás.

___________________________________________________________________.

233.) Egészítse ki főmondatokat célhatározói mellékmondatokkal!

Azért megyek a postára, hogy __________________________________________.

Azért vagyunk szorgalmasak, hogy ______________________________________.

A barátom azért jött el hozzám, hogy _____________________________________.

Azért utazunk vidékre, hogy_____________________________________________.

Azért megyünk kirándulni, hogy _________________________________________.

Azért indulok korán a repülőtérre, hogy ___________________________________.

Azért olvasok szakmai könyveket, hogy ___________________________________.

A testvérem azért hívott, hogy __________________________________________.

234.) Egészítse ki a célhatározói mellékmondatokat főmondatokkal!

__________________________, hogy segítsél nekem megoldani a feladatot.

__________________________, hogy időben induljunk el.

__________________________, hogy a barátoddal találkozzál.

110

Page 111: Nyelvtani gyakorlatok

__________________________, hogy az orvos megvizsgáljon.

__________________________, hogy mindenki eljöjjön.

__________________________, hogy moziba hívjalak.

__________________________, hogy kész legyen a házi feladat.

235.) Transzformálja az egyszerű mondatokat összetett mondatokká!

Vásárolni indultál az áruházba. Barbara is vásárolni indult az áruházba.

__________________________________________________________________.

Azért a könyvért megyek a könyvtárba. Azt a könyvet te is olvastad.

__________________________________________________________________.

Azért a betegért jön a mentőautó. Azzal a beteggel nemrégen találkoztunk.

__________________________________________________________________.

Azért a csomagért sietek a postára. Azt a csomagot az anyám küldte.

__________________________________________________________________.

Mária lement az üzletbe. Gyümölcsöt hoz.

__________________________________________________________________.

Esztergomba utazunk. Megnézzük a műemlékeket.

__________________________________________________________________.

A tanár Viktort a laboratóriumba küldi. Kérjen egy magnót!

__________________________________________________________________.

111

Krétáért mentem a portára. Te is krétáért mentél a portára.

Azért mentem a portára, amiért te.

Page 112: Nyelvtani gyakorlatok

236.) Bővítse az egyszerű mondatokat először ok-, azután célhatározói mellék-

mondatokkal!

Este korán fogunk lefeküdni.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Róbert közel ül a táblához.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Telefonálni akarok neki.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Beszélnünk kell a csoportvezetővel.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Az áruházba mész.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Négy óráig vártunk rátok.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Az orvoshoz megyek.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Szólunk a tanárunknak.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

112

Találkozni akarok veled.

Találkozni akarok veled, mert meg kell beszélnünk a kirándulás tervét.

Találkozni akarok veled, hogy megbeszéljük a kirándulás tervét.

Page 113: Nyelvtani gyakorlatok

Feltételes mód

Feltételes mód a mellékmondatban

A feltételes mellékmondat

237.) Írja be a feltételes mód jelen idejű ragját a mondatokba!

Szívesen megnéz. . . egy jó filmet. (én)

Vásárol. . . nekem egy újságot? (te)

Holnap telefonál. . . nektek. (mi)

A barátom örül. . . a látogatásomnak.

Szól. . . az igazgatónak? (ti)

Jön. . . önök is az előadásra?

Vár. . . titeket a pályaudvaron. (mi)

Elkér. . . a jegyzetedet. (én)

Ali elad. . . a telefonját.

Megnéz. . . a kiállítást. (mi)

238.) Egészítse ki a mondatokat a megadott ige feltételes mód jelen idejű

alakjával!

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ egy nagy kérésem. (van)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ este a színházba! (elmegy; mi)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ nekem egy szívességet? (megtesz; ön)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ a jegyzetet Máriának? (elvisz; te)

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ abból a süteményből. (eszik; én)

239.) Tegye feltételes mód múlt időbe a 238. gyakorlat mondatait!

113

Lenne egy nagy kérésem.

Lett volna egy nagy kérésem.

Page 114: Nyelvtani gyakorlatok

240.) Használjon feltételes mód múlt időt a feltételes jelen helyett!

Pihennénk egy kicsit. _________________________________________________.

Vennétek egy új rádiót. ________________________________________________.

Elolvasnám azt a könyvet.______________________________________________.

Korán szeretnénk elindulni._____________________________________________.

Meghívnánk magyar barátainkat. ________________________________________.

Dolgoznál jobban. ____________________________________________________.

Meghallgatnátok a professzor előadását. __________________________________.

241.) Egészítse ki a mondatokat a megadott ige megfelelő alakjával!

Ahelyett, hogy _ _ _ _ _ _ _ _ _ fejezzük be a munkát! (vitatkozik)

Ahelyett, hogy _ _ _ _ _ _ _ _ _ moziba ment. (végez)

Ahelyett, hogy _ _ _ _ _ _ _ _ _ ablakot mosott. (pihen)

Nem utazom el anélkül, hogy _ _ _ _ _ _ _ _ _ tőled. (elbúcsúzik)

Megoldjuk a példát anélkül, hogy a tanár _ _ _ _ _ _ _ _ _ _. (segít)

Péter elindul a megálló felé anélkül, hogy _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ a barátját. (megvár)

Úgy süt a nap, mintha még nyár _ _ _ _ _ _ _ _ _ _. (van)

Úgy tudtok magyarul, mintha régóta Magyarországon _ _ _ _ _ _ _ _ _ _. (él)

Úgy elfáradtam, mintha egész nap _ _ _ _ _ _ _ _ _ _. (dolgozik)

242.) Alakítsa át a mondatokat! Használjon először feltételes jelen, azután

feltételes múlt időt!

Ha valamit nem értünk, megkérdezzük a tanártól.

___________________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

114

Ha adsz pénzt, veszek mozijegyet.

Ha adnál pénzt, vennék mozijegyet.

Ha adtál volna pénzt, vettem volna mozijegyet.

Szükségünk lenne a segítségetekre.

Szükségünk lett volna a segítségetekre.

Page 115: Nyelvtani gyakorlatok

Ha lesz szabadidőm, sportolok.

___________________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Ha figyeltetek az órán, megértitek a magyarázatot.

___________________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Ha sietünk, időben megérkezünk.

___________________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Nagyon hasznos lesz, ha megnézzük ezt a filmet.

___________________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Egyedül oldom meg a feladatot, ha lesz elég időm.

___________________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Iván telefonál a barátjának, ha akar vele beszélni.

___________________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Örülök, ha meglátogatsz engem.

___________________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

243.) Egészítse ki a mellékmondatokat főmondatokkal!

Ha részt vennénk a sportversenyen, _____________________________________.

Ha meglátogatnál minket, _____________________________________________.

Ha meleg lenne, _____________________________________________________.

Ha sietnétek, ________________________________________________________.

Ha pihentem volna, ___________________________________________________.

Ha elmentünk volna a múzeumba, _______________________________________.

Ha szükségem lett volna a segítségedre, __________________________________.

Ha a film hamarabb befejeződött volna, ___________________________________.

115

Page 116: Nyelvtani gyakorlatok

244.) Egészítse ki a főmondatokat mellékmondatokkal!

Meghívnálak téged, ha ________________________________________________ .

Elutaznánk vidékre, ha ________________________________________________ .

Szívesen segítenék neked, ha __________________________________________ .

Fürödni mennénk, ha _________________________________________________ .

Nem találkoztunk volna, ha _____________________________________________.

Kirándultatok volna, ha ________________________________________________.

Már tavaly egyetemre mentem volna, ha __________________________________.

Nem lettél volna beteg, ha _____________________________________________.

A lehet használata

A ható ige

245.) Alakítsa át a mondatokat! Használja a lehet+főnévi igenév szerkezetet!

Innen jól látjuk a Gellérthegyet. __________________________________________.

Ebben az üzletben sok szép árut találunk.__________________________________.

A büfében salátát eszünk. ______________________________________________.

Este tíz óráig maradunk a klubban. _______________________________________.

Itt nem állunk meg. ___________________________________________________.

A diszkóban jól szórakozunk. ___________________________________________.

116

Ebben az üzletben szép gyümölcsöt vásárolunk.

Ebben az üzletben szép gyümölcsöt lehet vásárolni.

Page 117: Nyelvtani gyakorlatok

246.) Egészítse ki a mondatokat főnévi igenévvel!

A múzeumban szép képeket lehet _ _ _ _ _ .

Csendes helyen jól lehet _ _ _ _ _ .

Ezt a munkát könnyen lehet _ _ _ _ _ .

A szombati előadásra már nem lehet jegyet _ _ _ _ _ .

Erről a kérdésről lehet _ _ _ _ _ .

Elment a vonatom. Mit lehet _ _ _ _ _ ?

A Margitszigeten jól lehet _ _ _ _ _ .

A bőrönd tele van. Már nem lehet semmit sem _ _ _ _ _ .

247.) Írja be a mondatokba a megadott ige –hat; -het képzős alakját!

Holnapra _ _ _ _ _ azt a munkát. (befejez; mi)

Szünetben senki sem _ _ _ _ _ a tanteremben. (marad)

_ _ _ _ _ nekem is abból a gyümölcsből. (ad; te)

Barátainkkal minden problémánkat _ _ _ _ _ . (megbeszél; mi)

A beteg már jól van. Mindent _ _ _ _ _ és _ _ _ _ _ .

A diákok pénteken_ _ _ _ _ beteg csoporttársukat. (meglátogat)

Vera is _ _ _ _ _ velünk kirándulni?

248.) Alakítsa át az igéket ható igékké!

Megmondom neked az igazat. __________________________________________.

Délután a húgommal is találkozol.________________________________________.

Ezt a problémát könnyen megoldjátok. ____________________________________.

117

Vasárnap elmegyek hozzád.

Vasárnap elmehetek hozzád.

Megnézzük ezt a filmet.

Megnézhetjük ezt a filmet.

Page 118: Nyelvtani gyakorlatok

A gyerekek sokat játszanak _____________________________________________.

Megveszed azt a könyvet? _____________________________________________?

Anyám négy napot tölt Budapesten. ______________________________________.

Korábban indulunk. ___________________________________________________.

249.) Alakítsa át a szöveget! Használjon ható igét!

Nemzetiségi estet rendezünk az intézetben. A régi diákok is eljönnek hozzánk, és

meghívjuk magyar barátainkat is. Sok vendégünk lesz. Előadunk egy rövid műsort.

Beszélgetünk, zenét hallgatunk, táncolunk. Tanáraink is ott lesznek. Mindenki jól érzi

magát. Remekül szórakozunk. Este tizenegy óráig maradunk ott.

Szóképzés

Műveltető ige

250.) Használja az igék -at; -et; -tat; -tet képzős alakját!

Szüleim a testvéremet is tanít. . . .

Kiket fog a tanár holnap felel. . . ?

Az olvasás engem mindig szórakoz . . . .

Nem vagyok jól. Megvizsgál. . . magam az orvossal.

Tanárunk tegnap nehéz feladatot gyakorol. . . velünk.

Az igazgató kinyit. . . az ajtót a portással.

Gábor beteg volt. Telefonál. . . a munkahelyére. (ő)

Kivel fogják ellenőriz. . . a terveket?

118

Page 119: Nyelvtani gyakorlatok

251.) Válassza ki és írja be a megfelelő jelen idejű igealakokat a mondatokba!

A tanár dolgozatot _ _ _ _ _ a diákokkal. csináltat

Ezek a kérdések sok embert _ _ _ _ _ . építtet

Új ruhát _ _ _ _ _ magamnak. foglalkoztat

A tanárnő _ _ _ _ _ az egyenletek megoldását. hívat

Szüleim házat _ _ _ _ _ . gyakoroltat

Az igazgató a szobájába _ _ _ _ _ Viktort. írat

Ebben a gyárban sok gépet _ _ _ _ _ . (ők) vizsgáztat

A professzor _ _ _ _ _ a diákokat. működtet

252.) Tegye a 251. gyakorlat mondatait múlt időbe!

253.) Feleljen a kérdésekre a megadott szavak felhasználásával!

Ki hoz újságot? (a gyerek)

___________________________________________________________________.

Ki hozat újságot? (az apa)

___________________________________________________________________.

Kivel hozat újságot az apa?

___________________________________________________________________.

119

A tanár dolgozatot írat a diákokkal.

A tanár dolgozatot íratott a diákokkal.

Ki foglalja össze a mai leckét? (Éva)

Éva foglalja össze a mai leckét.

Ki foglaltatja össze a mai leckét?

A tanár foglaltatja össze a mai leckét.

Kivel foglaltatja össze a tanár a mai leckét?

A tanár Évával foglaltatja össze a mai leckét.

Page 120: Nyelvtani gyakorlatok

Kik fejezik be a munkát? (a diákok)

___________________________________________________________________.

Ki fejezteti be a munkát? (a tanár)

___________________________________________________________________.

Kikkel fejezteti be a tanár a munkát?

___________________________________________________________________.

Ki fekszik e korán? (a kisgyerek)

___________________________________________________________________.

Ki fekteti le korán a gyereket? (az anya)

___________________________________________________________________.

Kik vizsgáznak csütörtökön? (a csoport hallgatói)

___________________________________________________________________.

Kiket vizsgáztat a tanár csütörtökön?

___________________________________________________________________.

254.) Bővítse a mondatokat a lehetséges kérdések alapján!

A mérnök ellenőriztet.

A szüleim terveztetnek.

A tanár vizsgáztat.

A könyv szórakoztat.

Az anyám mosat.

A család építtet.

120

Az orvos megméret.

Mit méret meg az orvos?

Az orvos a lázat méreti meg.

Kinek a lázát méreti meg az orvos?

Az orvos a beteg lázát méreti meg.

Kivel méreti meg az orvos a beteg lázát?

Az orvos a nővérrel méreti meg a beteg lázát.

Mikor méreti meg az orvos a beteg lázát

Az orvos este méreti meg a beteg lázát a nővérrel.

Page 121: Nyelvtani gyakorlatok

255.) Írjon mondatokat a megadott igékkel!

(alszik – altat) _______________________________________________________.

___________________________________________________________________.

(eszik – etet) ________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

(leül – leültet) _______________________________________________________.

___________________________________________________________________.

(megfigyel – megfigyeltet) ______________________________________________.

___________________________________________________________________.

(megjavít – megjavíttat) ________________________________________________.

___________________________________________________________________.

(mos – mosat) _______________________________________________________.

___________________________________________________________________.

(nevet – nevettet) ____________________________________________________.

___________________________________________________________________.

(siet – siettet) _______________________________________________________.

___________________________________________________________________.

121

ismétel - ismételtet

A tizedik leckét ismételjük.

A tanár a tizedik leckét ismételteti.

Page 122: Nyelvtani gyakorlatok

Szóképzés

Visszaható ige

256.) Válassza ki a megfelelő képzőt! Mondjon mondatokat az alapszóval és a

képzett szóval! (Ha szükséges használjon igekötőt!)

borotvál -kodik -kozik

véd -ekedik -ekezik

becsuk -ódik -ózik

kertész -kedik -kezik

ideges -kedik kezik

rendetlen -kedik -kezik

fésül -ködik -közik

sötét -edik -ezik

257.) Válassza ki az igét, és a megfelelő alakban helyezze a mondatokba!

A lányok általában lassan _ _ _ _ _ . borotválkozik

Apám minden nap szokott _ _ _ _ _ . idegeskedik

Nyáron korán _ _ _ _ _ . levetkőzik

A barátom sokat _ _ _ _ _ . öltözködik

Ezek a gyerekek nem _ _ _ _ _ . rendetlenkedik

Az orvosi vizsgálat előtt _ _ _ _ _ kell _ _ _ _ _ . világosodik

122

Page 123: Nyelvtani gyakorlatok

Igeképzés névszóból

258.) Tegye a –z(ik) képzőt a megadott szavakhoz! Szerkesszen mondatokat

a képzett szavakkal!

(cigaretta – cigaretta. . .)_______________________________________________.

(fénykép – fénykép. . .) ._______________________________________________.

(kávé – kávé. . .) ____________________________________________________.

(labda - labda. . .) .___________________________________________________.

(zongora – zongora . . .) . ______________________________________________.

259.) Egészítse ki a mondatokat a megadott szavak megfelelő alakjával!

alap – alapít – alapul

A magas házakhoz erős _ _ _ _ _ szükségesek.

Ezt a múzeumot a XIX. században _ _ _ _ _. (ők)

Ennek a példának a megoldása ismert képleteken _ _ _ _ _.

kész – készül – készít

Ebben a gyárban szép üvegtárgyak _ _ _ _ _.

_ _ _ _ _ neked egy kávét? (én)

Nemsokára _ _ _ _ _ leszek a takarítással.

123

korcsolya – korcsolyázik

Alex szeret korcsolyázni.

alak – alakul – alakít

Írja a mondatokba a megadott szavak megfelelő _ _ _ _ _.

alakját

Az intézetben _ _ _ _ _ egy futballcsapatot. (mi)

alakítunk

A kirándulás terve már _ _ _ _ _.

alakul

Page 124: Nyelvtani gyakorlatok

szép – szépül – szépít

Anna vett magának egy _ _ _ _ _ ruhát.

Ez a kisváros állandóan _ _ _ _ _.

Meddig _ _ _ _ _ még magadat? Elkésünk!

260.) Írja be az ige párját a táblázatba!

irányít

kibékül

lassít

pusztul

tisztít

elfárad

felébreszt

fejlődik

olvaszt

261.) Mondjon mondatokat a megadott igepárokkal! (Ha szükséges, használjon

igekötőt!)

(egyesít – egyesül) ___________________________________________________.

___________________________________________________________________.

(épít – épül) ________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

(fordít – fordul) ______________________________________________________.

___________________________________________________________________.

(indít – indul) _______________________________________________________.

___________________________________________________________________.

(javít – javul) _______________________________________________________.

___________________________________________________________________.

(tanít – tanul) _______________________________________________________.

___________________________________________________________________.

124

Page 125: Nyelvtani gyakorlatok

(befejez – befejeződik) ________________________________________________.

___________________________________________________________________.

(kezd – kezdődik) ___________________________________________________.

___________________________________________________________________.

(végez – végződik) ___________________________________________________.

___________________________________________________________________.

(erősít – erősödik) ___________________________________________________.

___________________________________________________________________.

(melegít – melegedik) _________________________________________________.

___________________________________________________________________.

262.) Szerkesszen mondatokat a megadott szavakból!

az, a, részt, vesz, csoport, kirándulás, egész

__________________________________________________________________.

már, beteg, maga, a, érez, jól, egészen

__________________________________________________________________.

mondatok, szavak, kell, a új, kiegészít

__________________________________________________________________.

néhány, csoportunk, diák, új, kiegészül, a

__________________________________________________________________.

a, beszél, nagyon, mindig, barátom, gyorsan

__________________________________________________________________.

után, azonnal, a, a, sofőr, híd, gyorsít (múlt idő)

__________________________________________________________________.

fejlődés, a, az, város, idő, utóbbi, az, ütem, gyorsul

__________________________________________________________________.

125

Page 126: Nyelvtani gyakorlatok

Főnévképzés igéből és névszóból

263.) Alakítsa át a mondatokat! A főnévi igenév helyett használjon-ás; -és

képzős főneveket!

Szükséges felhasználni ezeket az anyagokat.

___________________________________________________________________.

A mérnök célja a terveket elkészíteni.

___________________________________________________________________.

Jó lesz kirándulni a hegyekbe.

___________________________________________________________________.

Számomra fontos meghallgatni a híreket.

___________________________________________________________________.

Jó lenne már egy kicsit pihenni.

___________________________________________________________________.

264.) Egészítse ki a mondatokat a megadott igékből képzett –ás ; -és képzős

főnevekkel! (Ha szükséges a szavakat lássa el megfelelő ragokkal!)

A tanárok feladata a _ _ _ _ _ . (tanít)

Rendszeres_ _ _ _ _ készülünk a vizsgára. (ismétel)

Állandó _ _ _ _ _ fejlesztjük tudásunkat. (gyakorol)

Mi annak az embernek a _ _ _ _ _ ? (foglalkozik)

A sportok közül az _ _ _ _ _ szeretem a legjobban. (úszik)

Ez nem a legjobb _ _ _ _ _ . (megold)

126

Az intézet egyik feladata a külföldi diákokat előkészíteni a magyar egyetemekre.

Az intézet egyik feladata a külföldi diákok előkészítése a magyar egyetemekre.

Page 127: Nyelvtani gyakorlatok

265.) Transzformálja a két egyszerű mondatot egy egyszerű mondattá az ás;

-és képzős főnév felhasználásával!

A munkát elvégzik. Ez sokáig tart.

__________________________________________________________________.

A házat építik. Ezt sokan várják.

__________________________________________________________________.

A gép pontosan működik. Ezt figyeljük.

__________________________________________________________________.

Az eredményeket elemezzük. Ebből fontos következtetéseket vonunk le.

__________________________________________________________________.

A példákat megoldjuk. Ehhez sok számításra van szükség.

__________________________________________________________________.

Gyorsan futunk. Így hamar érünk a megállóba.

__________________________________________________________________.

A feladatot befejezik. Így vége a napi munkának.

__________________________________________________________________.

Rendszeresen tanulunk. Így érünk el jó eredményt.

__________________________________________________________________.

266.) Egészítse ki a mondatokat a megadott igékből képzett –at; -et képzős

főnevekkel! (Ha szükséges, a képzett szavakat lássa el a megfelelő

ragokkal!)

Reggel orvosi _ _ _ _ _ lesz. (vizsgál)

A Földön az _ _ _ _ _ már nagyon régen kialakult. (él)

127

A példákat megoldjuk. Ez sokáig tart.

A példák megoldása sokáig tart.

Holnap_ _ _ _ _ fogunk írni. (dolgozik)

Holnap dolgozatot fogunk írni.

Page 128: Nyelvtani gyakorlatok

Ez a _ _ _ _ _ nem nehéz. (felad)

Hol van itt a _ _ _ _ _ ? (bejár)

Azt a _ _ _ _ _ nem ismerem. (történik)

Mi mindig figyelünk a tanár _ _ _ _ _ . (magyaráz)

Ezzel a _ _ _ _ _ már én is foglalkoztam. (gondol)

267.) Helyezze a mondatokba a megadott igékből –ás; -és és –at; -et képzővel

alkotott főneveket a kérdések segítségével!

felel

_ _ _ _ _ mindig izgulok. (Mikor?)Ali utolsó _ _ _ _ _ nem sikerült. (Mi?)

gyakorol

A _ _ _ _ _ nagyon fontos a nyelvtanulásban. (Mi?)Minden lecke után sok _ _ _ _ _ végzünk el. (Mit?)

ír

Az én _ _ _ _ _ nehezen lehet elolvasni. (Mit?)Hol vannak azok az _ _ _ _ _ ? (Mik?)

kezd

Minden _ _ _ _ _ nehéz. (Mi?)_ _ _ _ _ ott akarok lenni a sportpályán. (Mikor?)

szoroz

Egy művelet még hátra van, a _ _ _ _ _ . (Mi?)A _ _ _ _ _ kifejezi az ismeretlen értékét. (Mi?)

128

Page 129: Nyelvtani gyakorlatok

268.) Egészítse ki a mondatokat a megadott szavak –ság; -ség képzős

alakjával! (Ha szükséges, a képzett szavakat lássa el megfelelő ragokkal!)

Budapest_ _ _ _ _ mintegy kétmillió. hegy

A _ _ _ _ _ kell mennem. katona

Az a _ _ _ _ _ nagyon magas. lakos

Ti _ _ _ _ _ vagytok egymással? rendőr

Jánosnak a _ _ _ _ _ kellett jelentkeznie. rokon

269.) Írja be a megadott szavak ellenkezőjét (vagy párját) a táblázatba!

hosszúság

vidámság

magasság

egészség

gyorsaság

gyengeség

világosság

270.) Feleljen a kérdésekre a megadott szavak segítségével! Használja a –ság;

-ség képzőt!

Mi változott meg? (folyadék, sűrű)

___________________________________________________________________.

Mit kell meghatározni? (acél, szilárd)

___________________________________________________________________.

129

Mi biztosítja a kísérlet sikerét?

(mérés, pontos)

A mérés pontossága biztosítja a kísérlet sikerét.

Page 130: Nyelvtani gyakorlatok

Mit számított ki Péter? (két, repülőgép, sebes)

___________________________________________________________________.

Mit kapott Róbert jó munkájáért? (három, nap, szabad)

___________________________________________________________________.

Miért nem fogadta el a tanár a rajzot? (mérés, pontatlan, miatt)

___________________________________________________________________.

Miért nem mehetünk kirándulni? (barátom, beteg, miatt)

___________________________________________________________________.

271.) Magyarázza meg az aláhúzott szavak jelentését!

A munkásság fontos szerepet játszott, a XX. századi történelemben.Jól ismerem ennek az írónak a munkásságát.

Az egyetem fiatalsága kirándulás szervezett.Szüleim fiatalsága nehéz volt.

Az énekkar tagságáról sok jót hallottam.A tudós akadémiai tagságának a tizedik évfordulóját ünnepelték.

272.) Mondjon mondatokat a következő szavakkal!

Emberség (segítőkészség, becsület)Emberiség (az emberek összessége)

Fáradság (fáradozás, munka)Fáradtság (fáradt állapot)

Kétség (bizonytalanság)Kettőség (kétféle, kettős állapot, párhuzamosság)___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

130

Page 131: Nyelvtani gyakorlatok

Melléknévképzés igéből és névszóból

273.) Képezzen mellékneveket a megadott igékből az –ékony; -ékeny képzővel!

A mellékneveket helyezze a mondatokba!

(érez, fárad, folyik, tanul, törik, változik)

A torkom nagyon _ _ _ _ _ a hidegre.

Magyarország időjárása _ _ _ _ _.

Az üveg _ _ _ _ _.

A kutya _ _ _ _ _ állat.

Szobahőmérsékleten a higany _ _ _ _ _ halmazállapotú.

Nem tudom miért vagyok olyan _ _ _ _ _.

274.) Írja be a mondatokba az –s; -as; -es; -os; -ös képzőt! Kérdezzen az

aláhúzott mondatrészekre!

René szín. . . fényképei nagyon jól sikerültek.

Haszon. . . munkát végeztetek.

Ebben az intézetben tudomány. . . kísérletek folynak.

A munkás ruhája olaj. . . lett.

A műanyagot mesterség. . . úton állítják elő.

Télen gyakran _ _ _ _ _ (hó!) utcákon járunk.

Rossz eredményt kaptam. Hiba. . . volt a számítás.

Ez a megoldás előny. . .nek látszik.

131

A barátom családja földszint. . . házban lakik.

földszintes

Milyen házban lakik a barátom családja?

Page 132: Nyelvtani gyakorlatok

275.) Alakítsa át a mondatokat a kérdések alapján az igékből –atlan; -etlen

képzővel alkotott melléknevekkel!

A bíróságok nem függenek senkitől.(Milyenek a bíróságok?)

___________________________________________________________________.

Az a gyerek nem fejlődik.(Milyen az a gyerek?)

___________________________________________________________________.

Ebben a szobában nem fűtenek.(Milyen ez a szoba?)

___________________________________________________________________.

Az a fiú nem tud semmit.(Milyen az a fiú?)

___________________________________________________________________.

Egyenletes mozgás esetén a sebesség nem változik.(Milyen a sebesség egyenletes

mozgás esetén?)

___________________________________________________________________.

Azt az eredményt nem vártuk.(Milyen volt az az eredmény?)

___________________________________________________________________.

276.) Egészítse ki a mondatokat a megadott szavak –talan; -telen; -atlan; -etlen;

-tlan; -tlen képzős alakjával!

A te ismerősöd eléggé _ _ _ _ _. barátság

A példa megoldása _ _ _ _ _. egészség

Munkájuk _ _ _ _ _ volt. eredmény

A fiúk szobája sokszor _ _ _ _ _. hiba

Ne légy _ _ _ _ _! rend

A sok dohányzás _ _ _ _ _. szabály

A kapott sokszög _ _ _ _ _ volt. türelem

132

Azon a szigeten nem laknak.(Milyen az a sziget?)

Az a sziget lakatlan.

Page 133: Nyelvtani gyakorlatok

277.) Írja be a megadott melléknevek ellenkező értelmű párját a táblázatba!

eredményes

kellemetlen

alkalmas

szabálytalan

erős

végtelen

zajos

sótlan

278.) Magyarázza meg a következő szavak jelentését! Alkosson velük

mondatokat!

egészséges beteg; egészségtelen

súlyos könnyű; súlytalan

számos kevés; számtalan

279.) A megadott –i képzős melléknevekhez válassza ki a megfelelő főneveket!

A jelzős szerkezetekkel alkosson mondatokat!

baráti diákok

budapesti élet

esti erő

európai közlekedés

gyári munka

külföldi ország

mérnöki pálya

nehézségi segítség

tegnapi tévé-műsor

városi újság

133

esti tévé-műsor

Az esti tévé-műsor érdekes lesz.

Page 134: Nyelvtani gyakorlatok

280.) Egészítse ki a mondatokat –i képzős melléknevekkel!

A _ _ _ _ _ munka nem könnyű.

A barátom _ _ _ _ _ tanulmányokat folytat.

A _ _ _ _ _ kirándulás jól sikerült.

A _ _ _ _ _ órán dolgozatot írunk.

_ _ _ _ _ vizsgálatra kell mennünk.

A _ _ _ _ _ ösztöndíjból vettem egy órát.

_ _ _ _ _ beszélgetésen vettünk részt tanárainkkal.

281.) Írja be a mondatokba a megfelelő mellékneveket!

egészségi ~ egészségesBeteg voltam. Még nem vagyok teljesen _ _ _ _ _._ _ _ _ _ szempontból káros a dohányzás.

évi ~ évesÖt _ _ _ _ _ tanulás után kapunk diplomát.Hány _ _ _ _ _ vagy?

felületi ~ felületesAz órán a _ _ _ _ _ feszültséggel foglalkoztunk.Nem sokat tanulsz. A tudásod _ _ _ _ _.

forgalmi ~ forgalmasAz utcán _ _ _ _ _ akadály keletkezett.Ez az utca nagyon _ _ _ _ _.

női ~ nősEbben az üzletben _ _ _ _ _ ruhákat lehet vásárolni.A barátom már _ _ _ _ _.

vízi ~ vizesErika ruhája _ _ _ _ _ lett.Én a _ _ _ _ _ sportokat szeretem.

134

Page 135: Nyelvtani gyakorlatok

282.) Egészítse ki a mondatokat a megadott névutók -i képzős alakjával!

(előtt, körül, között, mellett, mögött, nélkül, után)

Péter az áruház _ _ _ _ _ épületben lakik.

A mi csoportunk diákjai is szerepelnek a tánc _ _ _ _ _ műsorban.

Holnap +20 °C _ _ _ _ _ hőmérséklet várható.

A ház a folyó és az út _ _ _ _ _ területen épül.

Egyre népszerűbbek a vezeték _ _ _ _ _ telefonok.

A mozi _ _ _ _ _ üzletben vásároltam.

A vizsga _ _ _ _ _ időt pihenésre fordítom.

283.) Írja be a –beli; -féle; -szerű képzőket a megadott szavakhoz!

A kirakatban sok. . . műszaki cikket láthatunk.

A mérnök szak. . . magyarázatot adott a hallgatóknak.

A geometria tér. . . és sík. . . feladatokkal foglalkozik.

Külön. . . kérdésekről vitatkoztunk.

A tanév végén írás. . . és szó. . . vizsgát teszünk.

Péter csak egy. . . feladatokat tud megoldani.

A példa megoldására két. . . módszert tudok.

284.) Feleljen a kérdésekre! Használja a zárójelben megadott szavak –ú; -ű; -jú;

-jű képzős alakját!

Milyen üveget használnak a kísérletnél? (henger, alak)

__________________________________________________________________.

Milyen ruhát vásárolt Mária? (piros, szín)

__________________________________________________________________.

Milyen az a mértani test? (szabályos, alak)

__________________________________________________________________.

135

Milyen az új magnetofon? (kiváló, minőség)

Az új magnetofon kiváló minőségű.

Page 136: Nyelvtani gyakorlatok

Milyen fényképezőgépet vásároltál? (új, típus)

__________________________________________________________________.

Milyen tüzelőanyag a szén? (növényi, eredet)

__________________________________________________________________.

Milyen kört rajzoltál? (tíz cm, átmérő)

__________________________________________________________________.

Milyen újságot olvasott Albert? (magyar, nyelv)

__________________________________________________________________.

285.) Alkosson az –ú; -ű; -jú; -jű képzővel jelzős szerkezeteket a megadott

főnevekből a megfelelő melléknevekkel! Szerkesszen velük mondatokat!

angol fajsúly

egyenes fény

erős haj

kék jelentőség

különböző nyelv

nagy ruha

rossz szag

szép szín

szőke vonal

286.) Egészítse ki a mondatokat a megadott szavak –nyi képzős alakjával!

A könyvből egy _ _ _ _ _ hiányzik. egység

A teremben nincs egy _ _ _ _ _ szabad hely. ezer

_ _ _ _ _ kis problémával foglalkozunk. kiló

Megettünk fél _ _ _ _ _ gyümölcsöt. kilométer

Rajzoljunk _ _ _ _ _ sugarú kört! oldal

A hajóállomás mintegy két _ _ _ _ _ távolságra van. tenyér

136

egyenes vonalú

A test egyenes vonalú mozgást végez.

Page 137: Nyelvtani gyakorlatok

Szóösszetétel

287.) Alkosson összetett szavakat a két szócsoport szavainak a felhasz-

nálásával! Szerkesszen mondatokat az összetett szavakkal!

energia csúcs

erő egység

fény forrás

gyár gőz

hegy igazgató

idő lap

kör mű

üveg sugár

világ út

víz űr

288.) Alkosson összetett szavakat a megadott elő-, illetve utótagok felhasz-

nálásával! Helyezze mondatokba az így kapott szavakat!

137

hegycsúcs

A hegycsúcs magassága 1200 méter.

munkaerő földút

munkaeszköz hajóút

munkahely kocsiút

munkaidő körút

munkamódszer országút

munkanap repülőút

munkaszünet tanulmányút

munkaterv vasút

Az ember jól kihasználja a munkaerejét.

Földúton nehezen lehet közlekedni.

Page 138: Nyelvtani gyakorlatok

atom- gyár

gép- ház

mű ipar

szám rajz

289.) Készítsen szóláncot!

szemüveg ---- üvegcső ---- csővezeték ---- vezetékrendszer ---- rendszertan ----

-----tanév ----- évszak ----- szakkör ----- körtér ----- térkép

vetítőgép ---- gépgyár ----- gyáripar ----- ipariskola ----- iskolaépület -----épületfa -----

-----falevél ----- levélpapír ----- papírpénz -----pénzösszeg

290.) Készítse el a megadott szavak szócsaládját! (Képzett és összetett szó;

az igéből képzett összetett szó pedig igekötős ige legyen!)

( erő; fény; hely; kép; terv; függ; ír; lát; mér; tud)

138

Pont pontérték időpont

pontoz pontos pontatlan pontszám középpont

ponthatár központ

pontozás pontosság pontrendszer tetőpont

pontverseny végpont

Page 139: Nyelvtani gyakorlatok

Folyamatos melléknévi igenév

291.) Írja be a mondatokba a levő vagy a való alakot!

Az asztalon _ _ _ _ _ pohár műanyagból van.

A szomszéd városból _ _ _ _ _ barátom meglátogatott.

Anton az üzlet előtt _ _ _ _ _ megállóhoz sietett.

A falon _ _ _ _ _ képet nézem.

Az intézet egyik feladata a külföldi diákok egyetemre _ _ _ _ _ előkészítése.

Kijavítottam a dolgozatban _ _ _ _ _ hibákat.

A fémek műanyaggal _ _ _ _ _ helyettesítése olcsóbbá teszi a termelést.

292.) Transzformálja a mondatpárokat levő vagy való igenevet tartalmazó

egyszerű mondatokká!

A ruha a szekrényben van. A ruhát fogom felvenni.

__________________________________________________________________.

A víz forrásban van. A víz szükséges a kísérlethez.

__________________________________________________________________.

A lámpa az ágy fölött van. A lámpa nem világít.

__________________________________________________________________.

A rudak acélból vannak. A rudakat a műhelybe szállítják.

__________________________________________________________________.

A szótár a barátomtól van. A szótárt gyakran használom.

__________________________________________________________________.

A szék a másik szobából van. Ali leült a székre.

__________________________________________________________________.

139

A vonalzó a barátomnál van. A vonalzót kérem.

A barátomnál levő vonalzót kérem.

Page 140: Nyelvtani gyakorlatok

293.) Alkosson igeneves szerkezeteket a mondatokból! Az igeneves szerkeze-

teket helyezze új mondatokba!

A bútorok a teremben vannak. __________________________________________.

___________________________________________________________________.

Az autóbusz mozgásban van. ___________________________________________.

___________________________________________________________________.

A víz a pohárban van. _________________________________________________.

___________________________________________________________________.

A szerszám fémből van. _______________________________________________.

___________________________________________________________________.

A térkép a másik teremből van. _________________________________________.

___________________________________________________________________.

A fésű műanyagból van. _______________________________________________.

___________________________________________________________________.

294.) Válassza ki és írja be a mondatokba a megfelelő igenevet!

A nagy sebességgel _ _ _ _ _ autó az épület elé érkezik. beszélgető

A Szegedröl _ _ _ _ _ vonat késik. épülő

A szomszédjával _ _ _ _ _ diákot nem ismerem. haladó

Erika a parkban _ _ _ _ _ lányokat keresi. készülő

A vizsgára _ _ _ _ _ diákoknak kevés szabad idejük van. siető

A Magyarországra _ _ _ _ _ turisták megnézik a Balatont is. sétáló

A megállóhoz _ _ _ _ _ fiú nem fogja elérni a villamost. érkező

A híd mellett _ _ _ _ _ ház tízemeletes lesz. látogató

140

Az autó az út szélén van.

az út szélén levő autó

A sofőr az út szélén levő autót javítja.

Page 141: Nyelvtani gyakorlatok

295.) Írja be az igeneveket a mondatokba!

Ne zavarjuk a szobában _ _ _ _ _ gyerekeket! (alszik)

Felszállok a Gellérthegyre _ _ _ _ _ autóbuszra. (megy)

Nagyon várjuk a szomszéd városból _ _ _ _ _ ismerőseinket. (jön)

Te sem ismered a kávét _ _ _ _ _ lányt? (iszik)

A csomagokat _ _ _ _ _ emberek a postára mennek. (visz)

Az ágyon_ _ _ _ _ fiú beteg. (fekszik)

A csoporttársammal együtt _ _ _ _ _ fiút nem ismerem. (eszik)

296.)Szerkesszen új mondatokat a megadott mondatokból a kérdések

segítségével!

A diák könyvet olvas. Ki tanul a másik csoportban?

___________________________________________________________________.

A munkások a házat építik. Kikkel beszélget a mérnök?

___________________________________________________________________.

Az orvos a beteget vizsgálja. Kit keres a nővér?

___________________________________________________________________.

A fiúk a televíziót nézik. Kik laknak a másik szobában?

___________________________________________________________________.

A lány ruhát vásárol. Kivel találkoztál az áruházban?

___________________________________________________________________.

141

A fiú a rajzot készíti.

Kit hívnak telefonhoz?

A rajzot készítő fiút hívják a telefonhoz.

Page 142: Nyelvtani gyakorlatok

297.) Helyettesítse az aláhúzott szót egy másik szóval a kérdés segítségével!

A Szegedről érkező vonat tíz percet késik. (Mikor?)

__________________________________________________________________.

Nézem a labdával játszó gyerekeket. (Hol?)

__________________________________________________________________.

Fernando hallgatja a spanyolul beszélő barátját. (Miről?)

__________________________________________________________________.

A szorgalmasan tanuló diákokat megdicsérték. (Mit)

__________________________________________________________________.

Anna felszállt a négy órakor induló vonatra. (Hová?)

__________________________________________________________________.

Nagyon várom az otthonról érkező levelet. (Kitől?)

__________________________________________________________________.

A jól szórakozó diákok11 órakor mentek haza. (Hol?)

__________________________________________________________________.

Az irodába siető titkárnő nem visz semmit magával. (Kihez?)

__________________________________________________________________.

298.) Használja főnévként az igenevet!

Figyeljük az utcán siető embereket.

__________________________________________________________________.

A mérnök megmutatott mindent a gyárba látogató diákoknak.

__________________________________________________________________.

142

A nyelvtant magyarázó tanár lassan beszél. (Hogyan?)

A világosan magyarázó tanár lassan beszél.

Mindenki nézi sportoló diákot.

Mindenki nézi a sportolókat.

Page 143: Nyelvtani gyakorlatok

A hallgatók beszélgettek az előadó tudóssal .

__________________________________________________________________.

A filmet néző gyerekek jól szórakoznak a moziban.

__________________________________________________________________.

A nagy zaj zavarja a pihenő lányokat .

__________________________________________________________________.

A tanár segít a gyengén tanuló diákoknak .

__________________________________________________________________.

A későn érkező hallgatók nem mehetnek be a terembe.

__________________________________________________________________.

Korszerű könyvtár várja az olvasó diákokat.

__________________________________________________________________.

299.) Alakítsa át a mondatokat! Használjon –ható; -hető képzős igeneveket!

A nyelvtudást jól lehet hasznosítani.

__________________________________________________________________.

Azt a matematikai tételt egyszerűen be lehet bizonyítani.

__________________________________________________________________.

A mesterséges égitesteket a Földről meg lehet figyelni.

__________________________________________________________________.

A tanár magyarázatát jól lehet érteni.

__________________________________________________________________.

A kirakatban szép ruhákat lehet látni.

__________________________________________________________________.

A számítást könnyen elvégezhetjük.

__________________________________________________________________.

Az üzletben szép gyümölcsöt kaphatunk.

__________________________________________________________________.

143

A munkát öt órára be lehet fejezni.

A munka öt órára befejezhető.

Page 144: Nyelvtani gyakorlatok

A tervet rövid idő alatt megvalósíthatjuk.

__________________________________________________________________.

A képen egy magas épületet láthatunk.

__________________________________________________________________.

300.) Transzformálja a mondatokat –ható; -hető képzős igeneves szerkezetek

felhasználásával egyszerű mondatokká!

A vízből hidrogént lehet előállítani. A hidrogént a kísérletnél használják fel.

__________________________________________________________________.

A szélenergiát nehezen lehet hasznosítani. A kutatók foglalkoznak a szélenergia

felhasználásával.

__________________________________________________________________.

Mikroszkóppal a baktériumokat meg lehet figyelni. A baktériumok betegségeket

okozhatnak.

__________________________________________________________________.

Az alumíniumot könnyen lehet alakítani Az alumíniumot sokféle célra használják.

__________________________________________________________________.

Az adatokat táblázaton találhatjuk. Az adatok a gép teljesítményét mutatják.

__________________________________________________________________.

A tervet jól megvalósíthatjuk. A tervről beszélgetünk.

__________________________________________________________________.

144

A villamos energiát könnyen lehet szállítani. A villamos energiára egyre nagyobb

szükségünk van.

A könnyen szállítható villamos energiára egyre nagyobb szükségünk van.

Page 145: Nyelvtani gyakorlatok

Befejezett melléknévi igenév

301.) Válassza ki és írja be a mondatokba a megfelelő igenevet!

A tegnap _ _ _ _ _ levelet a testvérem írta. befejeződött

A tíz perce _ _ _ _ _ műsorban mongol diákok is szerepeltek. elromlott

A két nappal ezelőtt _ _ _ _ _ vendégemet kórházba szállították. felgyorsult

A szerdán _ _ _ _ _ konferencián előadást tartott egy olasz tudós. kezdődött

Az évmilliárdokkal ezelőtt _ _ _ _ _ naprendszer ma is változik. érkezett

A 100 km/óra sebességre _ _ _ _ _ autó nehezen tudott fékezni. kialakult

Az _ _ _ _ _ gépet a szerelő megjavította. megbetegedett

302.) Transzformálja a mondat-párokat először összetett mondatokká, azután

igeneves szerkezeteket tartalmazó egyszerű mondatokká!

A kiállításon érdekes képeket láttunk. A képekről beszélgettünk.

___________________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Elolvastuk a könyvet. A könyv érdekes volt.

___________________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Az áruházban új fürdőruhát vásároltam. A fürdőruhát viszem a kirándulásra.

___________________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

A tudományokban nagy eredményeket értek el. Az eredmények korszakalkotóak.

___________________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

145

A laboratóriumot jól felszerelték. A laboratóriumban érdekes kísérletek folynak.

A laboratóriumban, amelyet jól felszereltek, érdekes kísérletek folynak.

A jól felszerelt laboratóriumban érdekes kísérletek folynak.

Page 146: Nyelvtani gyakorlatok

A táblára felírtam egy képletet. Elena nem értette a képletet.

___________________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

Megírtam a levelet. A levél fontos volt.

___________________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

A gépet a múlt héten megjavították. A gép újból elromlott.

___________________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

A múzeumot a múlt században alapították. A múzeumot meglátogattuk.

___________________________________________________________________.

___________________________________________________________________.

303.) Írja be a mondatokba a megadott igék befejezett melléknévi igenévi

alakját!

(kidolgoz, magyaráz, meghív, megvizsgál, rendez, szerkeszt, tart)

A vegyész által _ _ _ _ _ anyag vasat tartalmaz.

A mérnökök a főmérnök által _ _ _ _ _ tervről vitatkoztak.

A diák által _ _ _ _ _ háromszög derékszögű.

A tudós által _ _ _ _ _ előadás a legújabb kutatásokkal foglalkozott.

A tanár által _ _ _ _ _ jelenségről még nem hallottam.

Az egyetem _ _ _ _ _ kiránduláson mi is részt vettünk.

Az intézet által _ _ _ _ _ professzor előadása még tart.

304.) Feleljen a kérdésekre! A feleletben használja a megadott mondatokból

alkotott igeneves szerkezeteket!

A diák rajzot készített. Milyen rajzot keresett a tanár?

___________________________________________________________________.

146

A szerelők megjavították a gépeket.

Milyen gépeket szállítottak el?

A szerelők által megjavított gépeket szállították el.

Page 147: Nyelvtani gyakorlatok

A diákok műsort rendeztek? Milyen műsorra jöttek vendégek?

___________________________________________________________________.

A professzor ismertette az elméletet. Milyen elméletről beszéltek a rádióban?

___________________________________________________________________.

A tanárnő kijelölte a feladatot. Milyen feladatot végzett el a csoportunk?

___________________________________________________________________.

A vírusok fertőzést okoznak. Milyen fertőzés terjed könnyen?

___________________________________________________________________.

Péter megmagyarázta a jelenséget. Milyen jelenségről beszélgettünk?

___________________________________________________________________.

305.) Szerkesszen igeneves szerkezeteket tartalmazó egyszerű mondatot a

megadott szavakból! (A névelők nincsenek megadva).

nagy, út , elkészül, nemrég, van, forgalom

___________________________________________________________________.

anyag, megvizsgál, laboratórium, összetétel, megállapít

___________________________________________________________________.

villamos, leszáll, utas, között, észrevesz (én), barát (én)

___________________________________________________________________.

munkások, ház, által, új, nyílik, mozi, épít

___________________________________________________________________.

barátom, készít, jegyzet, tanul (én), vizsga, év, vég, által

___________________________________________________________________.

Szent-Györgyi Albert, C-vitamin, mennyiség, nagy, talál, paprika, felfedez, által

___________________________________________________________________.

147

Tudomány, volt első, által, tanulmányoz, széndioxid, gáz

A tudomány által tanulmányozott első gáz a széndioxid volt.

Page 148: Nyelvtani gyakorlatok

306.) Alakítsa át a mondatokat! Használjon befejezett melléknévi igenevet!

A tervet módosították. _________________________________________________.

A kertet elhanyagolták._________________________________________________.

Az új tételt elfogadták. _________________________________________________.

Azt az elméletet bebizonyították. _________________________________________.

Könyvtárunkat jól felszerelték. ___________________________________________.

A háromszög oldalait (meg)adták. ________________________________________.

Ezeket a hiányzásokat igazolták. ________________________________________.

A jó munkafeltételeket biztosították.

_______________________________________.

307.) Alkosson mondat-párokat! Használja az ige alanyi ragozás múlt idő

egyes szám 3. személyű és befejezett melléknévi igenévi alakját!

Péter elrontott egy feladatot.

___________________________________________________________________.

A titkárnő küldött egy fax-ot

___________________________________________________________________.

A barátom elmagyarázott egy szabályt.

___________________________________________________________________.

Tegnap András látott egy érdekes filmet.

___________________________________________________________________.

A szobatársam elveszített egy táskát.

___________________________________________________________________.

A pincér hozott egy pohár sört.

___________________________________________________________________.

148

Ezt a tételt bebizonyították.

Ez a tétel bebizonyított.

János egy hőmérőt keresett.

A keresett hőmérőt a szekrényben találta meg.

A szerelő megjavított egy fénymásoló gépet.

A megjavított fénymásoló gépet a titkárság használja.

Page 149: Nyelvtani gyakorlatok

A szerelő kicserélt egy alkatrészt.

___________________________________________________________________.

A diák megoldott egy példát.

___________________________________________________________________.

Beálló melléknévi igenév

308.) Válassza ki és írja be a mondatokba a megfelelő ige beálló melléknévi

igenévi alakját!

A _ _ _ _ _ anyag rezet tartalmaz. alkalmaz

Az áru a pénztárnál _ _ _ _ _ . átalakít

Az _ _ _ _ _ épületből elszállították a bútorokat. felemel

A _ _ _ _ _ kérdésekkel foglalkoztunk. felhasznál

A _ _ _ _ _ súly 200 kg. fizet

Az x értéke _ _ _ _ _. kiszámít

Az _ _ _ _ _ módszer megkönnyíti a feladat elvégzését. megold

A _ _ _ _ _ anyag nem veszélyes. . megvizsgál

309.) Helyettesítse a kell + főnévi igenévi szerkezetet beálló melléknévi

igenévvel! Ennek megfelelően alakítsa át a mondatokat!

A számítást ellenőrizni kell _____________________________________________.

A szennyeződést el kell távolítani a folyadékból. ____________________________.

Minden közlekedési szabály betartandó.___________________________________.

149

Ezt az anyagot meg kell vizsgálni.

Ez az anyag megvizsgálandó.

Page 150: Nyelvtani gyakorlatok

Ezt a példát meg kell oldani. ____________________________________________.

Az utolsó két leckét meg kell tanulni. _____________________________________.

A hőmérsékletet naponta meg kell mérni. __________________________________.

Azt a munkát még ma be kell fejezni.______________________________________.

Mi a teendő ilyen esetben? _____________________________________________.

A számlát ki kell fizetni. ________________________________________________.

310.) Alakítsa át a mondatpárokat először összetett mondatokká, azután beálló

melléknévi igenevet tartalmazó egyszerű mondatokká!

Az árut el kell szállítani. Az árut teherautóra teszik.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

A hibát ki kell javítani. A hibát én követtem el.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

A rajzot be kell fejezni. A rajzot holnap fogom odaadni a tanárnak.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Tervet módosítani kell. A tervről beszélgettünk.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

A feladatot el kell végezni. A barátom segít a feladat megoldásában.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

150

A gépet meg kell javítani. A gépet a műhelybe vitték.

A gépet, amelyet meg kell javítani, a műhelybe vitték.

A megjavítandó gépet a műhelybe vitték.

Page 151: Nyelvtani gyakorlatok

A műanyagot fel kell használni. A műanyagból különböző használati tárgyak

készülnek.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Az új elméletet be kell bizonyítani. A diákok az elméletről vitatkoznak.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Határozói igenév

311.) Transzformálja a mondat-párokat határozói igeneves szerkezetű

egyszerű mondatokká!

A gyerekek futottak. Így érkeztek a megállóhoz.

__________________________________________________________________.

István mosolygott. Így fogadta a barátját.

__________________________________________________________________.

A vonaton Kelenföldig álltunk. Így utaztunk.

__________________________________________________________________.

A diákok siettek. Így indultak az étterembe.

__________________________________________________________________.

A teát hűtötték. Így sokkal jobban szeretem.

__________________________________________________________________.

A gyümölcsöt fagyasztják. Így tartósítható.

__________________________________________________________________.

151

A diákok felállnak. Így üdvözlik a terembe lépő tanárt.

A diákok felállva üdvözlik a terembe lépő tanárt.

Page 152: Nyelvtani gyakorlatok

312.) Használjon az összetett mondatok helyett először határozói igeneves

szerkezetű, azután ás; és képzős főnevet tartalmazó egyszerű mondatokat!

Miután Budapestre érkeztem, találkoztam a barátommal.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Miután rendet rakott a szobájában, Júlia elment a barátnőjéhez.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Miután felszálltam a buszra, eszembe jutott, hogy otthon felejtettem a bérletemet.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Miközben a levelet olvastam, a szüleimre gondoltam.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Miközben a villamoson utazott, János újságot olvasott.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Miközben az előadást hallgatják, a diákok jegyzeteket készítenek.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Miközben a műsort néztem, az elmúlt évre gondoltam.

__________________________________________________________________.

__________________________________________________________________.

152

Miután a házat felépítették, a munkások máshova mentek dolgozni.

A házat felépítve a munkások máshova mentek dolgozni.

A ház felépítése után a munkások máshova mentek dolgozni.

Page 153: Nyelvtani gyakorlatok

313.) Alakítsa át az igeneves szerkezetű mondatokat összetett mondatokká!

A vizet melegítve gőz keletkezik.

__________________________________________________________________.

Az utcán sétálva Tamás találkozott a barátjával.

__________________________________________________________________.

A tanulást befejezve a fiúk focizni mentek.

__________________________________________________________________.

Megérkezve a kollégiumba Mária szobájába ment.

__________________________________________________________________.

Megbeszélve a feladatokat dolgozni kezdtünk.

__________________________________________________________________.

Elolvasva a levelet megtudtam a legújabb otthoni híreket.

__________________________________________________________________.

Elhagyva a Föld légkörét az űrhajós a súlytalanság állapotába jut.

__________________________________________________________________.

314.) Fejezze be a mondatokat!

Miután megbeszéltük a programot, _______________________________________.

Miután a sofőr megjavította a kocsit, ______________________________________.

Miután a vonat elindult, ________________________________________________.

Miután megtaláltam a tollat, ____________________________________________.

Miközben a megoldásról vitatkoztunk, ____________________________________.

Miközben a tanár magyaráz, ____________________________________________.

Miközben az autóbuszra vártam, ________________________________________.

Miközben a példa megoldásán gondolkoztunk, _____________________________.

153

A levegő összetételét vizsgálva sok szennyezőanyagot találunk benne.

A levegő összetételét vizsgáljuk. Sok szennyezőanyagot találunk benne.

Page 154: Nyelvtani gyakorlatok

315.) Egészítse ki a mondatokat a megfelelő ige határozói igenévi alakjával!

A folyadék _ _ _ _ _ van _ _ _ _ _ . berendez

A szobátok _ _ _ _ _ van _ _ _ _ _ . bezár

A műanyag _ _ _ _ _ van _ _ _ _ _ . elintéz

A tanterem ablakai _ _ _ _ _ vannak. kijavít

A víz _ _ _ _ _ van _ _ _ _ _ . lehűt

Az alma _ _ _ _ _ van _ _ _ _ _ . megfagy

A múlt héten írt dolgozatok _ _ _ _ _ vannak _ _ _ _ _ . megolvad

Az új előadóterem _ _ _ _ _ van _ _ _ _ _ . nyit

Kérésed _ _ _ _ _ van _ _ _ _ _. megmos

316). Tagadja a 315. gyakorlat mondatait!

317.) Alakítsa át a 315. gyakorlat mondatait! A van; vannak helyett használja a

lesz; lesznek; volt; voltak alakokat!

154

A folyadék le van hűtve.

A folyadék nincs lehűtve.

lesz

A folyadék le van hűtve.

volt

Page 155: Nyelvtani gyakorlatok

Az egyszerű mondat

A mondatrészek

318.) Kérdések alapján elemezze a mondatokat!

A víz vegyület.

A szobaszámom huszonhat.

A folyadék az üvegben van.

A barátom a megálló felé indul.

A tanítás korán kezdődik.

A mérnök elkészítette az új épület tervrajzát.

Az intézet hallgatói megnézték a kiállítást.

155

A diákok tegnap meghallgatták a professzor érdekes előadását.

Mit állítunk?

meghallgatták állítmány

Kik hallgatták meg?

a diákok alany

Mit hallgattak meg a diákok?

az előadást tárgy

Milyen előadást hallgattak meg a diákok?

érdekes előadást jelző

Kinek az érdekes előadását hallgatták meg a diákok?

a professzor érdekes előadását jelző

Mikor hallgatták meg a diákok a professzor érdekes előadását?

tegnap határozó

Page 156: Nyelvtani gyakorlatok

319). Készítse el a 318. gyakorlat mondatainak szerkezeti vázlatát!

320). Egészítse ki a mondatokat állítmánnyal!

A mérnök jó _ _ _ _ _ :

Budapest Magyarország _ _ _ _ _ .

A ruhák a szekrényben _ _ _ _ _ .

Az intézetnek több épület _ _ _ _ _ .

Ez a ház nemrégen _ _ _ _ _ .

A bejárat előtt egy kék autó _ _ _ _ _ .

A csoport jó eredményt _ _ _ _ _ .

Nail egy török - magyar szótárt _ _ _ _ _ .

321). Egészítse ki a mondatokat alannyal!

_ _ _ _ _ érdekes tudomány.

_ _ _ _ _ nagyon szép.

_ _ _ _ _ orvos lesz.

_ _ _ _ találkozott több régi barátjával.

Péter _ _ _ _ _ nem volt jó.

_ _ _ _ _ is megoldjátok ezt a példát.

Az intézet _ _ _ _ _ bejött az órára.

_ _ _ _ _ fontos kísérleteket folytatnak.

322.) Bővítse a mondatokat a kérdések alapján!

A lányok megnézték _ _ _ _ _ . (Mit?)

Vásároltam egy szép _ _ _ _ _ .(Mit?)

_ _ _ _ _ meghívta magyar barátja. (Kit?)

156

A diákok tegnap meghallgatták a professzor érdekes előadását.

A Á T

H

J J

Page 157: Nyelvtani gyakorlatok

A történelemórát a _ _ _ _ _ tartjuk. (Hol?)

Zsuzsa _ _ _ _ _ tette a szemüvegét. (Hova?)

A barátom _ _ _ _ _ érkezett. (Honnan?)

_ _ _ _ _ színházba megyünk. (Mikor?)

_ _ _ _ _ óta fáj a fejem. (Mióta?)

A tudós _ _ _ _ _ foglalkozik. (Mivel?)

A matematika elég _ _ _ _ _ tantárgy. (Milyen?)

_ _ _ _ _ lecke nem könnyű. (Melyik?)

Erika _ _ _ _ _ virágot kapott a születésnapjára. (Mennyi?)

A húgom _ _ _ _ _ osztályba jár. (Hányadik?)

_ _ _ _ _ autója elromlott. (Kinek a …?)

323.) Kérdések segítségével bővítse a mondatokat!

A közgazdász szakember.

A tantárgy nehéz.

Az autó elindul.

A repülőgép leszáll.

A diákok várnak.

A gyerek evett.

157

A lány ír.

Milyen lány ír?

A francia lány ír.

Mit ír a francia lány?

A francia lány levelet ír.

Milyen levelet ír a francia lány?

A francia lány hosszú levelet ír.

Kinek ír a francia lány hosszú levelet?

A francia lány a barátjának ír hosszú levelet.

Mikor ír a francia lány hosszú levelet a barátjának?

A francia lány este ír hosszú levelet a barátjának.

Page 158: Nyelvtani gyakorlatok

324.) Alkosson mondatokat a megadott szavakból! (A névelők nincsenek

megadva.)

alanyi rész állítmányi rész

diákok, készül. vizsga két, tanítás, hét, utolsó, sok, tanul

múlt, barátom, megbetegedik, hét még, meggyógyul, nem

lát, tegnap, film tetszik, diákok, nagyon

Szeged, autóbusz, érkezik, felől után, előtt, megáll, nyolc óra, pályaudvar

épít, ház, munkások ez, befejez, munka, nem, hónap

emberek, autók, kiszáll, indul, felé tér

vásárol, tavaly, számítógép kerül, sok, nagyon, nem

csoport, ez, hallgató tanul, középkori, történelem, magyar

munkaadók, munkások, és, tárgyalások, vezet, nem, eredmény

nyelv, bármilyen, idegen, megtanulás igényel, fáradság, sok, kitartás, és

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

158

gyakran, hallgatók, látogat, által, intézet, földszint, épület, van

könyvtár

A hallgatók által gyakran látogatott könyvtár az intézet épületének a

földszintjén.

Page 159: Nyelvtani gyakorlatok

325.) Kérdések alapján hangsúlyozza a mondatrészeket!

Este Éva telefonál a barátnőjének.

A vonat két órakor indul a Keleti pályaudvarról.

Vera tejért ment az üzletbe.

A barátom elhozta a kért könyvet.

A fiúk sietve mentek az utcán.

A városokban a füst megváltoztatja a levegő összetételét.

Nyáron Magyarországon kevés az eső.

326.) Készítse el a 325. gyakorlat mondatainak szerkezeti vázlatát!

159

A diákok tegnap megnéztek egy magyar filmet.

Kik néztek meg tegnap egy magyar filmet?

A diákok néztek meg tegnap egy magyar filmet.

Mit néztek meg a diákok tegnap?

Egy filmet néztek meg a diákok tegnap.

Milyen filmet néztek meg a diákok tegnap?

Egy magyar filmet néztek meg a diákok tegnap.

Mikor néztek meg a diákok egy magyar filmet?

Tegnap néztek meg a diákok egy magyar filmet.

A diákok tegnap megnéztek egy magyar filmet. A Á

H T

J

Page 160: Nyelvtani gyakorlatok

A jelző

A jelzői mellékmondat

327.) Egészítse ki a mondatokat jelzővel!

A _ _ _ _ _ és a _ _ _ _ _ diákok futballmérkőzést játszottak.

János a _ _ _ _ _ diák a csoportunkban.

A _ _ _ _ _ füzetemben már nincs _ _ _ _ _ lap.

A _ _ _ _ _ sport _ _ _ _ _ hatással van az egészségünkre.

A _ _ _ _ _ kirándulás nagyon _ _ _ _ _ volt.

Mi a _ _ _ _ _ feladatokat is végre tudjuk hajtani.

328.) Feleljen a kérdésekre!

Hány könyvet hozott Gábor a könyvtárból?

__________________________________________________________________.

Hány fényképet készítettél a kiránduláson?

__________________________________________________________________.

Mennyi idő alatt tudjuk megtanulni azt a leckét?

__________________________________________________________________.

Mennyi időt kell fordítani annak a munkának az elvégzésére?

__________________________________________________________________.

Hányadik emeleten van a szobád?

__________________________________________________________________.

Hányadik órára jött Samanta a tanterembe?

__________________________________________________________________.

160

Page 161: Nyelvtani gyakorlatok

329.) Írja be a mondatokba a megfelelő mutató névmási jelzőt!

_ _ _ _ _ megoldásra én is gondoltam.

_ _ _ _ _ a pénzből veszek egy telefont.

_ _ _ _ _ gondolattal most nem foglalkozom.

Ők is megnézték _ _ _ _ _ kiállítást.

_ _ _ _ _ a kutatásokra nagy szükség van.

_ _ _ _ _ a kérdésekről már elmondtam a véleményemet.

_ _ _ _ _ dolgozatokat már kijavították.

330.) Egészítse ki a mondatokat birtokos jelzővel!

Kölcsönkértem _ _ _ _ _ (a) szótárát.

Nem tudtam felelni _ _ _ _ _ (a) kérdéseire.

A parkban áll_ _ _ _ _ (a) szobra.

Anna _ _ _ _ _ (a) levelét olvassa.

_ _ _ _ _ (a) hallgatói sok rajzot készítenek.

Az órán beszélgetünk _ _ _ _ _ (a) városairól.

331.) Írja be a megfelelő rámutatószót és kötőszót a mondatokba!

A barátnőm _ _ _ _ _ pulóvert vett, _ _ _ _ _ én.

_ _ _ _ _ filmet akarunk megnézni, _ _ _ _ _ mindenkinek fog tetszeni.

_ _ _ _ _ példákat kapunk, _ _ _ _ _ gyengébb diákok is meg tudnak oldani.

A diákok az intézetben dolgozatokat _ _ _ _ _ készítenek, _ _ _ _ _ az egyetemen.

_ _ _ _ _ hibát követünk el, _ _ _ _ _ nem lett volna szabad.

_ _ _ _ _ módszereket alkalmazunk, _ _ _ _ _ egyszerűsítik a megoldást.

161

Károly _ _ _ _ _ házban lakik.

Károly abban a házban lakik.

Page 162: Nyelvtani gyakorlatok

332.) Feleljen a kérdésekre jelzői mellékmondatokkal! A feleletekben használja

a megadott mondatokat!

Hány szál virágot kapott Erika? Erika húsz éves volt.

___________________________________________________________________.

Hány könyvet vásároltál? Andrea három könyvet vásárolt.

___________________________________________________________________.

Hány példát kapunk házi feladatnak? A másik csoport négy példát kap.

___________________________________________________________________.

Mennyi szabad időd van? Juditnak kevés szabad ideje van.

___________________________________________________________________.

Mennyi segítséget kaptál a barátodtól? Sok segítségre volt szükséged.

___________________________________________________________________.

333.) Transzformálja összetett mondatokká az egyszerű mondatokat!

Az a diák nem írta meg a házi feladatot. Az a diák tegnap hiányzott.

___________________________________________________________________.

Rolando azzal a vonattal akar utazni. Az a vonat három órakor indul.

___________________________________________________________________.

János abban a házban lakik. Az a ház az egyetem épülete mellett van.

___________________________________________________________________:

Attól barátomtól kaptam levelet. Azt a barátomat még nem ismered.

___________________________________________________________________.

A munkás azon a gépen dolgozik. Azt a gépet nemrégen helyezték üzembe.

___________________________________________________________________.

162

Hány hiányzó van ma a csoportban? Tegnap három hiányzó volt.

Ma annyi hiányzó van a csoportban, amennyi tegnap volt.

Antonio is meg akarja nézni azt a filmet. Arról a filmről beszélgettünk.

Antonio is meg akarja nézni azt a filmet, amelyikről beszélgettünk.

Page 163: Nyelvtani gyakorlatok

Arról a műszerről tanultunk. Azt a műszert az elektromos feszültség mérésére

használják.

___________________________________________________________________.

Azokat az autókat nézzük. Azok az autók az áruház előtt állnak.

___________________________________________________________________.

Azokkal a kérdésekkel foglalkozunk. Azokról a kérdésekről az órán is szó volt.

___________________________________________________________________.

334.) Kérdezzen a birtokos jelzőre! Feleljen a kérdésre birtokos jelzői mellék-

mondattal!

A kutató munkája nagyon fontos. ________________________________________.

___________________________________________________________________.

A barátom könyve elveszett. ____________________________________________.

___________________________________________________________________.

A tudós előadását sokan meghallgatták. __________________________________.

___________________________________________________________________.

A tanárunk cikkét olvastam az újságban. __________________________________.

___________________________________________________________________.

Fernando szótárát fogom kölcsönkérni. .___________________________________.

___________________________________________________________________.

Te a barátod autóját használod? ________________________________________.

___________________________________________________________________.

A lányok szobájában mindig rend van. ____________________________________.

___________________________________________________________________.

A tanárnő a diákok dolgozatairól beszélt. __________________________________.

___________________________________________________________________.

163

Mária vizsgája jól sikerült.

Kinek a vizsgája sikerült jól?

Annak a vizsgája sikerült jól, aki sokat tanult.

Page 164: Nyelvtani gyakorlatok

Mellérendelt összetett mondatok

335.) Alkosson kapcsolatos mondatot a megadott egyszerű mondat és kötőszó

felhasználásával!

Reggel felébredtem. (és)

___________________________________________________________________:

Visszajöttünk a kollégiumba. (és)

___________________________________________________________________:

A barátom jól úszik. (meg)

___________________________________________________________________:

A diákok vasárnap kirándulnak. (szintén)

___________________________________________________________________:

Anna orvos lesz. (pedig)

___________________________________________________________________:

Tamás is részt vesz a versenyen. (is)

___________________________________________________________________:

Andrea sem megy a kirándulásra. (sem)

___________________________________________________________________:

A professzor nemcsak az egyetemen tart előadásokat. (hanem ~ is)

___________________________________________________________________:

164

A fizikát megtanultam. (is)

A fizikát megtanultam, a matematikapéldákat is megoldottam.

Éva levelet írt. (pedig)

Éva levelet írt, Anna pedig könyvet olvasott.

Page 165: Nyelvtani gyakorlatok

336. Kapcsolja össze ellentétes kötőszóval a mondatpárokat!

(de; azonban; hanem; mégsem; pedig; ennek ellenére, mégis)

Éva vizsgája jól sikerült. Keveset tanult.

___________________________________________________________________.

El akartam menni hozzátok. Megérkezett a barátom.

___________________________________________________________________.

Sokszor szóltam Györgynek. Nem jött el az előadásra.

___________________________________________________________________.

Az előadó kérdezett valamit Jánostól. János nem értette.

___________________________________________________________________.

A barátom figyelmeztetett. Elkövettem a hibát.

___________________________________________________________________.

Sándor korán kezdett dolgozni. Nem fejezte be a munkáját.

___________________________________________________________________.

János a matematikát jól érti. A fizikát nem tudja.

___________________________________________________________________.

Kevés pénzem van. A drágább cipőt fogom megvenni.

___________________________________________________________________.

337.) Írja be a vagy; vagy ~ vagy; akár; akár ~ akár választókötőszót a

mondatokba!

Megnézzük azt a filmet, _ _ _ _ _ itthon maradunk?

_ _ _ _ _ holnap látogatlak meg, _ _ _ _ _ csak a jövő héten megyek el hozzád.

165

Megkaptam a csomagot. Nem volt benne levél.

Megkaptam a csomagot, de nem volt benne levél.

A kutató az elektromossággal foglalkozik. A földmágnességet tanulmányozza.

A kutató nem az elektromossággal foglalkozik, hanem a földmágnességet

tanulmányozza.

Page 166: Nyelvtani gyakorlatok

_ _ _ _ _ meleg van, _ _ _ _ _ hideg, Martin nem vesz kabátot.

_ _ _ _ _ egyetemre megyünk, _ _ _ _ _ főiskolán fogunk tanulni, sok munkánk lesz

jövőre.

Matematika-szakkörre jársz, _ _ _ _ _ számítástechnikára iratkoztál?

Vasárnap _ _ _ _ _ kirándulunk, _ _ _ _ _ uszodába megyünk.

338.) Fejezze be a mondatokat a megadott kötőszó felhasználásával!

Mária beteg, tehát ____________________________________________________.

Nem jól értettem az előadást, ezért_______________________________________.

Az egyetemen még nem fejeződtek be a vizsgák, így ________________________.

Elromlott az autóm, ennek következtében _________________________________.

Az iparnak egyre több energiára van szüksége, tehát ________________________.

Nagyon fáztam, ezért__________________________________________________.

A testvérem váratlanul megérkezett, így ___________________________________.

339.) Válassza ki és írja be a mondatokba a megfelelő magyarázó kötőszót!

A diákok éhesek, _ _ _ _ _ reggel óta nem ettek semmit. azaz

Szilvia nem találkozott a barátjával, , _ _ _ _ _ egy órát késett. hiszen

Mirjam nagyon örült a magyar ösztöndíjnak, , _ _ _ _ _ másképp nem

tudott volna továbbtanulni. illetve

Kevés pénzem van, _ _ _ _ _ az ösztöndíjam már elfogyott. tudniillik

A tánc este kilenckor kezdődött, _ _ _ _ _ pontosabban fél tízkor. ugyanis

Ne félj, _ _ _ _ _ lesz nehéz a vizsga! úgyis

Ne félj, _ _ _ _ _ jól fogsz vizsgázni. úgysem

166

Zoltán jó módszert alkalmazott, tehát

Zoltán jó módszert alkalmazott, tehát könnyen meg tudta oldani a feladatot.

Page 167: Nyelvtani gyakorlatok

340.) Válassza ki a megfelelő kötőszót, és írja be a mondatokba!

Péter későn feküdt le, _ _ _ _ _ korán tudott felkelni.

(szintén, mégis, tehát)

Az idén sok eső esett, _ _ _ _ _ a Duna vizének szintje emelkedett.

(de, vagy, ennek következtében)

Anna nem tudta a pontos időt, _ _ _ _ _ nem volt órája.

(ugyanis, így, és)

Júlia jól érezte magát a kiránduláson, _ _ _ _ _ nem akart elmenni.

(és, pedig, tehát)

Én _ _ _ _ _ voltam a színházban, a barátnőm _ _ _ _ _ volt.

(vagy ~ vagy, nem ~ hanem, sem ~ sem)

_ _ _ _ _ vasárnap reggel utazunk el, _ _ _ _ _ már szombaton elindulunk.

(egyrészt ~ másrészt, is ~ is, vagy ~ vagy)

341.) Egészítse ki a mondatokat!

_____________________________________, és az óra elkezdődött.

_____________________________________, a barátom is azzal foglalkozik.

_____________________________________, de mi ott leszünk.

_____________________________________, azonban nem tudtam elmenni.

_____________________________________, vagy pihenni fogok.

_____________________________________, tehát a vízben lesüllyed.

_____________________________________, ezért később fogunk elindulni.

_____________________________________, ugyanis sok dolga volt.

_____________________________________, hiszen napok óta beteg.

342.) Fejezze be a mondatokat!

A tudós megtartja az előadását, de_____________________________________.

, és _____________________________________.

, vagy ___________________________________.

, tehát ___________________________________.

, ugyanis _________________________________.

167

Page 168: Nyelvtani gyakorlatok

Az orvos megvizsgálta a beteget, és ____________________________________.

, azonban _______________________________.

, vagy __________________________________?

, ezért __________________________________.

, hiszen _________________________________.

Alárendelt összetett mondatok

343.) Egészítse ki a főmondatokat alanyi mellékmondatokkal!

Csak az jöhet velünk kirándulni, _______________________________________:

Az megy az orvosi rendelőbe, _________________________________________.

Az keresett telefonon, _______________________________________________.

Érdekes volt, ______________________________________________________.

Nagyon fontos volt számunkra, ________________________________________.

Azok fognak jól vizsgázni, ____________________________________________.

Azok nem szeretnek sportolni, ________________________________________.

344.) Feleljen a kérdésekre először egyszerű, azután összetett mondattal!

Mit vásároltál? _______________________________________________________.

___________________________________________________________________.

168

A legnehezebb példákat csak az tudja megoldani,

A legnehezebb példákat csak az tudja megoldani, aki sokat foglalkozik

példamegoldással.

Mit tanul Luis?

Luis matematikát tanul.

Luis azt tanulja, amivel az órán foglalkoztak.

Page 169: Nyelvtani gyakorlatok

Mit rajzol a gyerek? __________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Mit magyaráz a tanár?________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Kit kerestél az irodában? _____________________________________________.

__________________________________________________________________.

Kit vártatok? _______________________________________________________.

__________________________________________________________________.

Kiket vizsgál meg az orvos? ___________________________________________.

__________________________________________________________________.

Kiket kérdezett a tanárnő?_____________________________________________.

__________________________________________________________________.

345.) Alakítsa át a tárgyi mellékmondatokat idézetekké!

Steven azt kérdezte a barátjától, hogy mit olvas.

__________________________________________________________________.

A tanár azt mondta a diákoknak, hogy fejezzék be a munkát.

__________________________________________________________________.

A barátom azt válaszolta, hogy ő is részt akar venni a megbeszélésen.

__________________________________________________________________.

Azt felelted, hogy egyedül is el tudod végezni a munkát.

__________________________________________________________________.

A tanárnőnk azt mondta, hogy nem kell félnünk a holnapi dolgozattól.

__________________________________________________________________.

A lányok azt felelik, hogy négy óráig nem érnek rá.

__________________________________________________________________.

169

A testvérem azt írta, hogy jól sikerült a vizsgája.

A testvérem azt írta: „Jól sikerült a vizsgám.”

Page 170: Nyelvtani gyakorlatok

346.) Feleljen összetett mondatokkal a kérdésekre a megadott mondatok

felhasználásával!

Hová megyünk kirándulni? A másik csoport Visegrádra megy.

___________________________________________________________________.

Mióta nem látta Virgilio a családját? Szeptember óta Budapesten tanul.

___________________________________________________________________.

Kivel találkozunk délután? A professzor előadást tart az intézetben.

___________________________________________________________________.

Kinek vesz virágot László? Az anyjának születésnapja van.

___________________________________________________________________.

Miért jött Judit Magyarországra? Itt akarja folytatni tanulmányait.

___________________________________________________________________.

Hogyan írtad meg a dolgozatot? Nem volt benne hiba.

___________________________________________________________________.

Hányszor írta újra Pierre a dolgozatát? Kétszer volt rá szükség.

___________________________________________________________________.

347.) Fejezze be a mondatokat!

Mónika azért ment a könyvtárba, hogy ___________________________________.

Azért kértem kölcsön a tolladat, mert ____________________________________.

A tanárunk arra kért, hogy ____________________________________________.

Mindig vigyázunk arra, hogy ___________________________________________.

Tamásnak nincs kedve ahhoz, hogy _____________________________________.

Ez az időpont nem alkalmas arra, hogy ___________________________________.

Meglátogatnánk az ismerőseinket, ha ____________________________________.

Olyan egyformák vagyunk, mintha________________________________________.

Táncolni mentünk ahelyett, hogy_________________________________________.

Meg fogjuk oldani a feladatot anélkül, hogy ________________________________.

170

Hol vannak a kísérleti eszközök? A műszereket a laboratóriumban tartják.

A kísérleti eszközök ott vannak, ahol a műszereket tartják.

Page 171: Nyelvtani gyakorlatok

348.) Transzformálja az egyszerű mondatokat jelzői mellékmondatokká!

Nehéz feladatot kaptunk. Már napok óta nehéz feladattal foglalkozunk.

___________________________________________________________________.

Mária szép virágot vásárolt. Szereti a szép virágot.

___________________________________________________________________.

Azt a folyóiratot veszem meg. Abban a folyóiratban érdekes cikk van.

___________________________________________________________________.

Két kiflit vásárolok. Két kiflit tudok megenni.

___________________________________________________________________.

Rövid idő alatt nem tudom elvégezni a munkát. Kevés időm van.

___________________________________________________________________.

A barátom tollával írok. A barátom mellettem ül.

___________________________________________________________________.

Az igazgató beszédét hallgatják. Az igazgató a tanév feladatairól beszél.

___________________________________________________________________.

349.) Írja be a megfelelő ragokat!

Azt a cikket olvasom el, amely . . . a legújabb tudományos eredményekről szól.

, amely. . . a legújabb tudományos eredményekről van szó.

, amely. . . te még nem olvastál.

, amely. . . az előadó beszélt.

, amely. . . a szerzője a tanárunk.

350.) Fejezze be a mondatokat!

A kutató részt vesz a kísérletben, amely___________________________________

, amelyet_________________________________

, amelyről ________________________________

, amellyel ________________________________

, amelynek a ______________________________

171

Új ruhát veszek fel. Anitának is új ruhája van.

Olyan ruhát veszek fel, amilyen Anitának is van.

Page 172: Nyelvtani gyakorlatok

Többszörösen összetett mondatok

351.) Egészítse ki a mondatokat mellékmondatokkal a kérdések alapján!

A tanárunk beszélt egy olyan kísérletről, amelynek az a célja, __________________

___________________________________________________________________.

Mi a célja a kísérletnek?

Amikor a fiú belépett az intézet kapuján, megkérdezte a portástól, _______________

___________________________________________________________________.

Mit kérdezett meg a fiú a portástól?

A diákok elhatározták, hogy akkor rendezik meg a klubestet, ___________________

___________________________________________________________________.

Mikor rendezik meg a diákok a klubestet?

Annak a barátodnak a testvére érkezik Budapestre, akivel azóta tanulsz együtt, ____

___________________________________________________________________.

Mióta tanulsz együtt a barátoddal?

Olvastam az újságban, hogy a környezetvédők olyan kérdésekkel foglalkoznak, ____

___________________________________________________________________.

Milyen kérdésekkel foglalkoznak a környezetvédők?

Akkor romlott el az autóbusz, amikor még messze voltunk attól a helytől, _________

___________________________________________________________________.

Melyik helytől voltunk messze?

172

Page 173: Nyelvtani gyakorlatok

352.) Válassza ki és húzza alá a megfelelő rámutatószót és kötőszót!

Az utóbbi évtizedekben egy új, fontos tudományág alakult ki, az orvosi meteorológia,

(amely, hogy, aki) az időjárásnak az emberre gyakorolt hatásával foglalkozik. Az

időjárás változásai iránt érzékeny emberek (de, nemcsak, tehát) maguk szenvednek,

(vagy, azért, hanem) környezetükre (és, is, pedig) veszélyesek lehetnek, különösen a

közlekedésben. (Akik, Amik, Amelyek) keveset tartózkodnak a szabadban, (ugyanis,

de, és) nem mozognak eleget, (azok, olyanok, akkor) fokozottan érzékenyek a

légköri jelenségekre, az időjárás változásaira. A nagy meleg csökkenti a vérnyomást,

a reagálás veszélyes helyzetekben lassú (de, vagy, tehát) helytelen. A hideg

légáramlatok általában emelik a vérnyomást, erős az aktivitásérzés (is, és, így) a

figyelmetlenség. A kutatók egy különleges mérőkészüléket szerkesztettek, (amilyen,

hogy, amely) az agy, (de, és, tehát) a vérkeringés adatait összehasonlítja az időjárási

helyzettel. Az így kapott diagnózis eligazítja az embert, (mint, hogy amennyi) adott

időjárási viszonyok között (mire, akire, amelyre) összpontosítsa figyelmét.

353.) Egészítse ki a mondatokat a hiányzó fő- vagy mellékmondatokkal!

Ha lett volna elég szabad időm, _________________________________________.

________________________________________, amelyet a jövő héten kell beadni.

Nem elég az, _______________________________________________________.

______________________________________, amellyel már foglalkoztunk az órán.

Este azért mentem le sétálni, ___________________________________________.

____________________________________ , hogy jól sikerüljön a holnapi dolgozat.

Amikor a fizikát tanultam, ______________________________________________.

________________________________________, hogy kölcsönkérje a szótáramat..

Az orvosok megállapították, ____________________________________________.

Miután a bátyám befejezte az egyetemet, _________________________________.

________________________________________, amelyek a munkát megkönnyítik.

173

Page 174: Nyelvtani gyakorlatok

354.) Alkosson többszörösen összetett mondatokat az egyszerű mondatokból!

Elmentem a barátomhoz. Nem volt otthon. Könyvtárba ment.

___________________________________________________________________.

Nem döntöttük el a kérdést. Elmegyünk kirándulni. Moziba megyünk.

___________________________________________________________________.

Sok érdekeset hallottam arról a könyvről. Nem olvasom el. Nincs időm.

___________________________________________________________________.

A barátommal elhatároztuk. Elmegyünk az előadásra. Az előadást ma tartják.

___________________________________________________________________.

Edit örült a könyvnek. A könyvet a barátjától kapta. Edit a kórházban feküdt.

___________________________________________________________________.

A diákok befejezték a tanulást. Még nem mentek haza. Délután teniszezni akartak.

___________________________________________________________________.

A turisták tovább akartak indulni. Várniuk kellett. A buszuk még nem érkezett meg.

___________________________________________________________________.

355.) Készítse el a 354. gyakorlat mondatainak a szerkezeti vázlatát!

Az írásjelek használata

174

Közeledik a tanév vége. Nem félek a vizsgától. Szorgalmasan készülök.

Közeledik a tanév vége, de nem félek a vizsgától, mert szorgalmasan készülök.

Közeledik a tanév vége. Nem félek a vizsgától. Szorgalmasan készülök.

Közeledik a tanév vége, de nem félek a vizsgától mert szorgalmasan készülök.

3.

1.

1.

Page 175: Nyelvtani gyakorlatok

356.) Tegye ki az írásjelet az egyszerű mondatok végére!

A múzeum szép épület

Mikor indul a vonat Szegedre

Keressük ki az ismeretlen szavakat a szótárból

Ők is velünk jönnek a kirándulásra

Ne maradjatok sokáig

Velük fogunk találkozni délután

Miért vagy szomorú

Csukjátok be az ablakot

357.) Szerkesszen olyan mondatsorokat, amelyekben az első mondat végére

pont, a másodikéra kérdőjel, a harmadikéra felkiáltójel kerül!

358.) Tegye ki az írásjelet az összetett mondatok végére!

Nem tudom, hogy mikor tudok elmenni hozzád

Kivel beszéltél, amikor hívott a tanár

Vidd vissza a könyvtárba azokat a könyveket, amelyeket már elolvastál

Megvárjuk azokat is, akik később jönnek

Várjuk meg azokat is, akik később jönnek

Fejezzétek be a munkát, hogy délután legyen szabad időtök

175

Megfigyeljük a kísérletet.

Megfigyeljük a kísérletet?

Figyeljük meg a kísérletet!

Megnézitek az előadást.

Megnézitek az előadást?

Nézzétek meg az előadást!

Page 176: Nyelvtani gyakorlatok

Szeretném tudni, hová megyünk kirándulni

Azért akarok levelet írni, hogy meghívjam a barátaimat

359.) Írja be a mondatokba az azonos mondatrészeket elválasztó jeleket!

Csoportunkból Marina Éva Martin és Iván érte el a legjobb eredményt.

Agathi nem hozott magával sem könyvet sem füzetet.

Nemcsak a diákok hanem a tanárok is várják már a tanév végét

Vagy kedden vagy csütörtökön vagy csak a jövő héten tudlak meglátogatni.

Ebben a csoportban a matematikát az ábrázoló geometriát és a fizikát ugyanaz a

tanár tanítja.

360.) Írja be az összetett mondatok tagmondatait elválasztó vesszőket!

A jövő héten tanulmányi kirándulásra megyünk amelyre meghívunk mindenkit aki

művészettörténet szakon akar továbbtanulni.

Örülnénk ha elfogadnák azt a tervet amelyet együtt dolgoztunk ki.

Az a professzor írta a cikket aki akkor tartott előadást az intézetben amikor a „Nyílt

napok” rendezvényei voltak.

Akár találkozunk holnap akár nem ezt a dolgot meg kell beszélnünk.

Először azt gondoltam hogy nehéz lesz a feladat mégis könnyen meg tudtam oldani.

Úgy volt hogy a rossz idő miatt nem tudjuk a kertben megrendezni a találkozót de

végül mégis kisütött a nap.

361.) Alkosson mondat-párokat az és; meg; mint; vagy kötőszónak a felhasz-

nálásával!

362.) Tegye ki az írásjeleket a következő szövegben!

176

Letettem a padra a könyvet és a füzetet.

Letettem a padra a könyvet, és a füzetet vettem a kezembe.

János szorgalmasabb, mint Károly.

János mint a diákok képviselője vett részt a beszélgetésen.

Page 177: Nyelvtani gyakorlatok

Az iskolában történt

Számolni tanulnak a gyerekek Tamás nem valami jó tanuló A tanító néni így szól

hozzá

Mondd Tamás mennyi három meg kettő

Nem tudom tanító néni

Lássuk csak Én adok neked három mesekönyvet édesanyád is ad kettőt Hány

mesekönyved lesz

Hét

Hogy-hogy hét Három mesekönyv meg két mesekönyv az nem hét mesekönyv

mondja a tanító néni

Tamás válasza

Igen tanító néni de nekem otthon is van két mesekönyvem

Szótagolás

363.) Szótagolja a megadott szavakat!

di-ák beáll, faág, fiam, leány, siet, tied

a-ka-rat bánya, kelet, kenyér, magyar, öreg, tányér, vadász

ten-ger asztal, boldog, fajta, holnap, indul, nemzeti

asz-szony éjjel, hosszú, innen, kettő, könnyű, mellett, mennyiség

há-zért Györgyé, kertig, nyugodtan, pénzért, rendet, terven

rend-őr azután, felad, éppúgy, körút, vasút

ost-rom elektromos, influenza, költség, nyolckor, tervszerű

364.) Írja le szótagolva a szöveget!

177

Page 178: Nyelvtani gyakorlatok

A Föld korát többféleképpen ki tudjuk számítani. A legalkalmasabb módszereket

ehhez a fizika nyújtotta. Megállapították, hogy a radioaktív elemek folytonosan más

elemekké bomlanak; így például az urán rádiummá, a rádium ólommá. Az ilyen úton

létrejött ólmot atomsúlya alapján könnyen meg lehet különböztetni az általánosan

ismert ólomtól. Az ólommá alakulás sebességét semmiféle befolyással nem tudjuk

gyorsabbá vagy lassabbá tenni. Ezért a képződött ólom és a fennmaradt rádium

mennyiségének arányából megállapíthatjuk, hogy a bomlás mennyi ideig tartott. A

mérések azt mutatják, hogy a legrégebbi kőzetek 2-3 milliárd évvel ezelőtt jöttek

létre, a Föld belseje pedig erősen izzó cseppfolyós állapotban van. Erre mutat az is,

hogy minél mélyebbre szállunk le, annál magasabb lesz a hőmérséklet.

365.) Írja le szótagolva a szöveget!

Orvosok és mérnökök közös munkával műanyagból törhetetlen lázmérőt készítettek,

amely elkerülhetővé teszi az eltörött üveghőmérők által okozott gyakori sérüléseket.

A műanyag hőmérőben hőre táguló viasz pótolja a higanyt. A táguló viasszal

pontosabban és gyorsabban lehet mérni, mint a higannyal.

Az új hőmérő nagy mennyiségben, sorozatban állítható elő, tehát olcsóbb is, mint a

túlnyomóan még kézi munkával előállított üveghőmérő. Kórházak számára egyszeri

használat után eldobandó műanyaghőmérőt is készítenek.

366.) Magyarázza meg a következő szavak jelentését az elválasztás alapján!

Helyezze mondatokba a szavakat!

el-ég _____________________________________________________________.

e-lég _____________________________________________________________.

fel-ül _____________________________________________________________.

fe-lülül _____________________________________________________________.

meg-int ___________________________________________________________.

me-gint ___________________________________________________________.

Komplex kiegészítési gyakorlatok

178

Page 179: Nyelvtani gyakorlatok

367.)

A sport _ _ _ _ _ játék, amely erős . . . teszi a testet. Szórakoztatja azt is, _ _ _ _ _

játszik, és _ _ _ _ _ is , aki nézi. Arra nevel, _ _ _ _ _ erővel, ügyességgel, erős

akarattal legyőzhet. . . (mi) a nehézségek . . . A sport milliók szórakozás. . . és a

modern idők legnépszerűbb tömegmozgalom. . . az egész világ. . . . Sportoljunk

tehát, hogy megőriz. . . egészségünket!

368.)

A diákok az utca. . . sétáltak. Moziba akar. . .. menni, de még nem tudták, hogy

melyik. . . .A Corvin moziban egy új magyar film. . . játszanak. Én már láttam, _ _ _ _

szívesen megnézném újra. Ti még nem lát. . .? - kérdez. . . az egyik fiú.

Barátai még nem ismer. . . a filmet.

- Én _ _ _ _ _ félek, hogy nem kapunk jegyet. – mondta az egyik lány. – Siet. . .

kell, ha oda akarunk érni. Szálljunk fel egy buszra! Azzal gyors . . . ott leszünk, mint

villamossal.

Fél órával az előadás kezdete _ _ _ _ _ érkeztek a mozi. . . . Még volt jegy, így

megnézhet. . . a filmet.

369.)

A Margitszigeten megismerkedtünk egy magyar fiatal. . . . Kedves, rokonszenves fiú,

Péter. . . hívják, egyetem. . . . tanul. Tegnap estére Péter meghívott _ _ _ _ _ (mi)

a családja. . . . Óbudán laknak, elég messze a kollégium. . . . Busszal mentünk,

_ _ _ _ _ így gyorsabb és kényelmesebb, mint villamos. . . . Ha villamossal

utaztunk volna, egy fél óra. . . hosszabb ideig _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ (tart) az út. Öt óra

_ _ _ _ _ érkeztünk oda. Péter már vár. . . minket. „Örülök, hogy _ _ _ _ _

(eljön).” – mondta. „Remélem, jól fogjátok érezni maga. . . nálunk.”

370.)

179

Page 180: Nyelvtani gyakorlatok

Hogyan lesz a villamos áram az atomenergia. . . ?

Az úgynevezett atommag-reaktorba bevezet. . . (ők) egy lassító közeg. . . ,

rendszerint grafitot. A mag szétesésekor képződ. . . részecskék áthaladnak a

grafitréteg. . . , közben lefékeződnek, és energiájukat továbbad. . . a lassító

közegnek, _ _ _ _ _ ennek következtében felmelegszik. Az így nyert meleg gőz . . .

hevítik a víz . . . A gőz mozgásba hoz. . . az atomerőmű áramtermelő gép. . . .Így

változik át az atomenergia villamos energia . . . , _ _ _ _ _ azután az országos

hálózatba továbbítanak.

371.)

A hanglemez őskorában, Edison idő. . . még forgó viaszhengerre vették fel a hang. . .

_ _ _ _ _ a viaszlemez megsérült, újra össze kellett hívni a zenekar. . . , és a

műsor. . . meg kell. . . ismételni. Később magnetofonra történt a hangrögzít. . .A

magnetofon-szalag . . . új felvétel _ _ _ _ _ is számos lemezt lehet. . . készíteni. A

mikrobarázdás lemez különleges műanyag. . . készült, _ _ _ _ _ centiméterenként

100-200 barázda volt, s az ilyen lemez forgási sebesség. . . is kisebb volt, _ _ _ _ _

a közönséges lemez. . . , s így egy-egy nagyoperát 2-3 lemezre _ _ _ _ _ lehetett

venni.

372.)

Sokszor használ. . . (mi) azt a kifejezést: addig még sok víz folyik le a Duna. . . .

Természetesen megközelítő pontosság. . . ki tud. . . számítani azt a vízmennyiséget.

Mérnöki számítások. . . tudjuk, hogy Budapesten a Lánchíd _ _ _ _ _ átlagosan

2350 m3 víz folyik le másodperc. . . . Azért mondjuk, hogy átlagosan, _ _ _ _ _ árvíz-

kor sok. . . nagyobb a folyó vízhozama, kis vízállás esetén pedig kisebb ez. . . . Az

egy nap _ _ _ _ _ lefolyó vízmennyiséget úgy lehet kiszámítani, _ _ _ _ _ ezt a

2350 m3-es értéket megszorozzuk az egy nap alatt _ _ _ _ _ (eltelik) másodpercek

száma. . . , _ _ _ _ _ 86400-zal egyenlő. A szorzás eredmény. . . a nap. . .

203 millió m3 víz.

373.)

180

Page 181: Nyelvtani gyakorlatok

Időjárásunk változás. . . a légköri frontok idézik elő. A meleg front _ _ _ _ _ .

jelenti, hogy meleg levegő nyomul előre olyan vidék felé, _ _ _ _ _ azelőtt hideg

levegő tartózkod. . . . Ilyenkor lassú, csendes eső kezdődik, _ _ _ _ _

megszűnésekor hirtelen bekövetkezik a felmelegedés. Hidegfront _ _ _ _ _ hideg

levegő nyomul előre egy _ _ _ _ _ vidék felett , amelyet addig melegebb légtömegek

tölt. . . ki. A hidegfront felhői. . . nem csendes eső hull, _ _ _ _ _ heves záporszerű

eső. Mind a két frontfajtának erős a hatása az emberek idegrendszere. . . Sokan

panaszkod. . . , hogy rosszul érzik maguk. . . . Sok baleset fordul elő az üzemek. . .

és az utak. . . .

374.)

Sokan vannak a felnőtt. . . között is, _ _ _ _ _ zivatar idején nagyon nyugtalanok,

_ _ _ _ _ félnek a mennydörgés. . . és a villámlás. . . . . Valóban kell-e félnie az

ember. . . a villámoktól? A nagyvárosok belső terület. . . halálos villámcsapások nem

fordulnak _ _ _ _ _ . A szabad természet. . . . a villámcsapás veszély. . . igen nagy. A

folyók. . . , a hegycsúcsok. . . és az egyedülálló nagy fák _ _ _ _ _ az embert érő

villámcsapás. . . nagy része halálos végű szokott lenni. Az ilyen helyek. . . még a

zivatar kitörése _ _ _ _ _ el kell menekülni.

375.)

Az emberek régóta foglalkoznak az. . . a kérdés. . . , hogy mi az öröklés lényeg. . . ,

és hogyan kap. . . az utódok szüleiktől külső és belső tulajdonságaikat. Sok téves

elmélet született _ _ _ _ _ kapcsolatban, _ _ _ _ _ melyik anyag hordoz. . . az

öröklődő tulajdonságokat. Sokan _ _ _ _ _ gondolták, hogy ez az anyag a vér,

_ _ _ _ _ ez az elmélet nem bizonyult helyes. . .. .Az is tisztázódott, _ _ _ _ _ . az

öröklés a sejtmagban _ _ _ _ _ (van) bizonyos kémiai anyagokhoz kötődik.

376.)

181

Page 182: Nyelvtani gyakorlatok

Az ismert svéd természettudós, Carl von Linné 1707- . . .1778- . . . élt. Orvosi

egyetemet végzett. Tanulmányai befejezése _ _ _ _ _ tanulmányútra indult,

melynek során több ország. . . eljutott. Később Stockholmban orvos. . . dolgozott.

1739-ben-ben a stockholmi akadémia elnök. . . választották.

Élete _ _ _ _ _ legszívesebben botanika. . . foglalkozott. Az egyik legfontosabb

_ _ _ _ _ (mű): A természet rendszere. A növényeken és állatokon _ _ _ _ _

megpróbálta az élettelen világot is rendszerezni. Mivel Linné még nem ismerte az

evolúció tény. . ., rendszerét külső hasonlóságok és különbségek _ _ _ _ alkotta

meg, _ _ _ _ _ mesterséges rendszer. . . nevezik. Csak Lamarck és Darwin _ _ _ _

tudjuk, hogy az élővilág természetes egységei a faj. . ., amelyek származási és

rokonsági kapcsolatban állnak egymás. . . .

377.)

Amikor Kolombusz . . .határozta, hogy Indiába utazik, nem állt rendelkezés. . . a

szükséges pénz. Ezért az akkor kialakul . . . egységes Spanyolország uralkodója. . .

kért segítséget. Izabella királynő azonban nem akarta . . .hallgatni kérését. Kisebb

gondja is nagyobb volt az. . . mint hogy egy ismer. . .fiatalemberen segítsen. Őt az

országegyesít. . . foglalta le.

Kolombusz erős akarat. . ., kitartó ifjú volt, s meg _ _ _ _ _ győződ(ik). . . arról, hogy

terve megvalósít. . .: Nyugat felé hajózva is el lehet jutni Indiába. Ez adott neki erőt

az. . . . hogy hosszú évek. . . . várja a kedvez. . . pillanatot, amikor a királynő

érdeklőd(ik) . . . felé fordul. Év. . . . többször megjelent a király. . . udvarban, de

hiába. A hosszú várakoz(ik). . . évei nem múltak el eredménytelen. . . . Kolombusz

közben sokat tanult, így amikor végül Izabella 1492-ben meghallgatta, _ _ _ _ _ is

nyerte a királynő támogatását.

378.)

Karthágó azok közé a városok közé tartozik, _ _ _ _ _ hiába keresnénk egy mai

térképen. A várost a föníciaiak alapít. . . kr.e. 9-8. században, a mai Tunisz (Tunézia

fővárosa) közel. . . . Karthágó legfontosabb feladata _ _ _ _ _ volt, hogy ivóvíz. . . és

élelmiszert biztosít. . . a kikötőjébe érkező hajósok.. . . Kezdetben Karthágó

gyarmatváros volt, de hamarosan független. . . vált.

A város lakos. . ., akiket punoknak nevez. . ., a földművelés. . .kívül rabszolga -

kereskedelem. . . is foglalkoztak. Karthágónak hatalmas katonai_ _ _ _ _ (erő) volt.

182

Page 183: Nyelvtani gyakorlatok

Háromszor háborúzott Rómával, amely kr. e. 146-ban legyőzte Karthágó. . . . A

leghíresebb karthágói hadvezér Hannibál volt, akinek a _ _ _ _ _ (név) ma is

mindenki számára ismert.

379.)

A csokoládé alapanyag. . . a kakaóbab, ami a kakaófa termése. A kakaófát először a

mai Mexikó terület. . . kezdték termeszt. . . . Az 1200 táján itt élő aztékok hittek az.. . ,

hogy a kakaófőzet növel. . . az ember bölcsességét és életerejét. Az uralmuk alatt

élő népektől kakaóbab formájában szedték be az adó. . . . A kakaóbab már az első

évezred vége. . . kezdve fontos fizetőeszköz. . . számított. Pl. 100 kakaóbab. . .

1 rabszolgát lehetett vásárolni, 1 nyúl pedig 1 kakaóbab. . . került.

Az aztékok kakaóitala még nem hasonlít. . . az általunk ismert csokoládéital. . .

Amerika felfedezése _ _ _ _ _ kezdetben Európában is az azték recept szerint

fogyasztották.

A 17. század. . . , amikor Anna, spanyol hercegnő feleség. . . ment XIII. Lajos francia

király. . ., új hazájába magával vitte a kakaózás szokását. A finom ital gyors. . . .

elterjedt Franciaországban, de a franciák vízzel hígítva _ _ _ _ _ (iszik). Így

elkészítették a kakaó. . . azt a formáját, amely egész Európában népszerű. . . vált.

380.)

Bessenyei György, a 18. század híres magyar költő. . . 11 évet töltött Bécsben

katona. . . . Az ott él. . .emberek különös. . .tartották, hogy ez a csinos, magas, erős

férfi este nem jár sem táncolni, sem kártyázni, _ _ _ _ _ minden ideje. . . a

könyvtárban tölti. Három tudós is érdeklőd(ik). . . kezdett Bessenyei _ _ _ _ _ .

Amikor megtudták, hogy magyar nyelven akar könyvet írni, csak nevettek _ _ _ _ _

(ő). Bessenyei azonban meg volt győződve az. . . , hogy meg lehet teremt. . . a

magyar tudományos és irodalmi nyelvet. Ez. . . érdekében sok magyar nyelv. . .

drámát, verset, regényt írt. Ma mégsem ő. . . tartják a nyelvújítás. . . mozgalom

vezető. . ., hanem egy későbbi költőt, Kazinczy Ferenc. . . .

381.)

183

Page 184: Nyelvtani gyakorlatok

A 16. században több magyar városban az volt a szokás, hogy este. . . a család

egyik tagja történeteket olvasott fel a többiek. . . . Mindenki szívesen vásárol. . .a

Heltai Gáspár _ _ _ _ _ magyarra . . .fordított állatmeséket. Ezek természetesen csak

látszó. . . szóltak állatokról, valójában az emberek között. . . kapcsolatokat írták le.

Heltai történetei az. . . különböztek a többi korabeli mese. . ., hogy nem csak tanulni

lehetett belőlük, hanem mulatni, szórakozni is lehetett _ _ _ _ _ (ők). Mivel nagyon

fontos. . . tartotta, hogy az emberek sokat olvas. . ., nyomda. . . alapított.

Nyomdász. .. nagyon sok. . . tett a magyar helyesírás szabályainak kialakítás. . . .

Tollbamondás szövegek

382.)

Ebben az évben Magyarországon tanulunk. A Balassi Bálint Intézet hallgatói

vagyunk. Magyarul tanulunk. A magyar nyelv nem könnyű. Különösen a hangok

kiejtése nehéz. Sokszor kell ismételni egy-egy új szót, kifejezést. A nyelvtanuláshoz

szorgalom és rendszeres gyakorlás szükséges. Mi minden feladatot és gyakorlatot

elvégzünk. Már sok magyar szót tudunk, de ha gyorsan beszélnek, még nem értünk

minden mondatot.

383.)

Délután nincs tanítás az intézetben. A múlt pénteken a diákok a könyvtárban

beszélgettek. A tanulásról volt szó. Az egyik diák azt mondta, hogy csak szorgalmas

tanulással lehet nyelvet tanulni. Aki szorgalmasan és jól dolgozik, az gyorsan halad.

- Tegnap voltam egy magyar családnál. – mondta Viktor. – Nagyon kedvesen

fogadtak. Tudtam velük magyarul beszélni. Így jól lehet a beszélgetést gyakorolni.

384.)

A külföldi diákok elhatározták, hogy megnézik Budapest nevezetességeit, amelyekről

olyan sokat hallottak. Vasárnap délelőtt a Mátyás-templom előtt találkoztak magyar

barátaikkal. Ők kísérték el a diákokat a városnézésre. Felmentek a Halászbástyára,

184

Page 185: Nyelvtani gyakorlatok

majd a Lánchídon át Pestre mentek. A pesti oldalon különösen a Parlament épülete

tetszett nekik. Később földalattival kimentek a Városligetbe. Megnézték a Hősök

terén lévő szobrokat. Már késő volt, fáradtak is voltak, ezért nem mentek be a

Szépművészeti Múzeumba, hanem inkább kerestek egy csendes kis vendéglőt, ahol

ebédeltek és beszélgettek.

385.)

Juan és Pedro vasárnap délelőtt uszodába mentek. Korán indultak mert az uszoda

messze van az intézettől. A pénztárnál jegyet váltottak, majd az öltözőben felvették

az úszónadrágot. A víz kellemes volt, a fiúk sokat úsztak. Jól érezték magukat.

- Ide máskor is eljövünk. – mondta Pedro, amikor útban voltak hazafelé.

Fürdés után nagyon éhesek lettek, jól esett a finom ebéd. Délután moziba mentek,

azután sétáltak egy kicsit. Juan este még tanult is, átismételte a leckét.

386.)

Ludas Matyi

Matyi egyedül, gyalog indult a vásárba libáit eladni, s közben világot látni is akart.

A fején kalappal, mezítláb járt-kelt, s fennhangon árulta a libáit. Hirtelen megjelent

Döbrögi, a falu földesura. Mindenki meghajolva, kalapját levéve köszöntötte őt, csak

Matyi állt feltett kalappal. Ezért a tettéért, s azért, mert nem adta el áron alul a libáit,

alaposan megverték a földesúr katonái, s a libákat erőszakkal elvették tőle. Matyi

azonban tanult a leckéből, a verést is visszaadta, a ludak árát is többszörösen

visszavette, s nagyon vigyázott, hogy soha többé senki ne semmizhesse ki.

387.)

Télen nagyon sok problémát okoz a közlekedés. Az utakon vastag jég van. Az

utcákon járó emberek csak lassan haladhatnak. Különösen a nagy autóbuszokat

vezető sofőröknek a feladata nehéz. Hiába fékeznek, az autóbusz nem tud megállni,

mert a kerekek és az út sima felülete között nem lép fel megfelelő súrlódás. Nem

lehet pontosan tudni, hogy hol fog megállni a kocsi, ezért sok baleset fordul elő.

185

Page 186: Nyelvtani gyakorlatok

388.)

A csillagászat az égitesteket és fejlődésüket tanulmányozza. Valamennyi tudomány

közül a legrégibb. Több évezreddel ezelőtt élt népeknél találkozunk már annak

nyomaival, hogy a csillagok helyzete alapján határozták meg az időt. Megállapították,

hogy a Nap délben tartózkodik pályájának legmagasabb pontján. Először a hajósok

vették észre, hogy a csillagok segítségével meglehet határozni a világtájakat és a

hosszabb-rövidebb időszakaszokat egyaránt. A csillagászat tehát a szükségletek

alapján keletkezett, és jutott el mai fejlettségi fokára.

389.)

Oroszország északi területén néhány folyónak a vize sót tartalmaz. Az egyik kisebb

folyónak a vizében literenként 21g só van, de a nagyobb folyókban literenként 70g só

is található. A kutatók azzal magyarázzák a szokatlan jelenséget, hogy ezt a területe

valamikor tenger borította. Az elpárolgó tengervíz nyomán hatalmas sórétegek

ülepedtek le, helyenként 15 méter vastagságban is. Az itt áthaladó folyók vize

természetesen állandóan oldja ezt a sóréteget.

390.)

Milyen volt a Föld mágneses tere évezredekkel ezelőtt?

A víz és a vizes oldatok mágneses térben való viselkedését már rég óta vizsgálják és

kutatják. Megállapították, hogy a víz megfagyása közvetlen kapcsolatban van az ott

jelenlevő mágneses térrel.

A Föld egyes helyein sok ezer éve megfagyott víz és talaj található. Ezeken a

helyeken a régi idők mágneses tere belefagyott a jégbe. Nemrégen tanulmányozni

kezdték a régi időkből fennmaradt jeget, hogy következtetni tudjanak a Föld

mágneses terének akkori állapotára.

391.)

Hogyan készítsünk paprikás krumplit a szabadban?

Megérkezéskor azonnal lássunk munkához! Gyűjtsünk száraz fát, és vágjuk fel

apróra! Azután gyújtsunk tüzet! Pirítsunk zsírban hagymát, majd adjuk hozzá a

paprikát! Ezután tegyük bele a vágott burgonyát! Egy személyre 30 dekát

számítsunk! Vízzel öntsük fel, megfelelően sózzuk meg, majd lassan főzzük! Ne

felejtsünk el kolbászt tenni bele a nem vegetáriánusok számára! Ha megfőtt, együk

meg jó étvággyal! Friss forrásvizet igyunk utána!

Próbálják ki! Érdemes!

186

Page 187: Nyelvtani gyakorlatok

392.)

Az UNESCO Világszövetség Bizottsága Kínai Nagy Fal és az Akropolisz mellett a

világörökség részévé nyilvánította a budai Várnegyedet és a nógrádi Hollókőt is.

Eddig Hollókő az egyetlen falu, amely építészeti remekei és természeti szépsége

révén felkerült erre a listára. A Várnegyedet műemlékegyüttese és gyönyörű fekvése

teszi rendkívül értékessé. A Vár a palotával, a Mátyás-templommal, a Gellérthegy a

Citadellával, a Duna bal partja a Parlamenttel és a római tábor maradványaival

emlékezetes látványt nyújt. A Dunát átívelő hidak az Árpád hídtól a Lágymányosi

hídig különösen este jelentenek felejthetetlen élmény.

393. )

Az élőlények nélkülözhetetlen tulajdonsága, képessége az alkalmazkodás. Az ember

azonban nemcsak ösztönszerűen, hanem tudatosan is igyekszik alkalmazkodni a

környezetéhez.

A természeti környezethez hasonlóan a társadalmi környezetben is alkalmazkodni

kell. Az alkalmazkodás kompromisszumkészséget, belátást, kölcsönös

engedménytételt jelent. Ennek az elvnek kell érvényesülnie a nemzetközi

kapcsolatokban, a társadalmi és a családi életben egyaránt.

Mindez azonban nem jelenthet soha megalkuvást, emberhez méltatlan

megalázkododást.

394.)

Az embereket nemcsak tetteikről ítélhetjük meg, hanem beszédükről is. Vajon kinek

tetszene a durva, ordítozó, helytelen beszéd? Ugye, ez nem lehet méltó egy

jóérzésű, művelt emberhez? Mennyire más a lényegre törő, választékos beszéd!

Gondolatainkat, érzéseinket igyekezzünk így kifejezni, akár anyanyelvünkön

beszélünk, akár idegen nyelven! Akinek a gondolatai világosak, az érzései tiszták,

annak a beszéde is szabatos, világos és helyes.

395.)

A végett névutót célhatározóként használjuk. Előfordul, hogy az a mutató névmást és

a végett névutót egybeírjuk. Például: avégett jöttem Magyarországra, hogy egyetemi

tanulmányokat folytassak. De más esetben írjuk külön! Például: „A végett a vitatott

dolog végett jöjjön holnap az irodába!”

187

Page 188: Nyelvtani gyakorlatok

A végett-et ne tévesszük össze a miatt-tal, mert az okhatározó! Különösen ne

keverjük a véget tárgyragos névszóval! A helyesírás javítása végett tollbamondott

szöveg itt ér véget.

396.)

Mindent megtanulok holnapra…..

Ma délután mindent megtanulok, mert holnap felelek történelemből, tesztet írunk

magyarból, és még a jogi szöveg sem egészen világos.

Előbb azonban ennem kell. Éhesen nem lehet tanulni! Hű, most aztán jóllaktam!

Jobb lesz, ha sétálok egy kicsit. Jé, a fiúk már fociznak?

- Jössz játszani? – kérdezik, amint elmegyek mellettük.

- Hát…ha nagyon akarjátok….

(Akarták). Még bele se melegedtünk a játékba, máris hét óra volt. Fenn a szobámban

szól a rádió. Le kellene kapcsolnom, de jó zene van. Hallgatom. És még meg kellene

néznem este azt a filmet is a tv-ben.

Nocsak! Már 9 óra volna? Csak ne lennék ennyire fáradt és álmos!

Vajon biztos lesz teszt holnap? Mi lenne, ha csak a jövő héten felelnék? Most már

mindegy! Majd holnap mindent pótolok.

397.)

Magyarázom a bizonyítványomat

Hát kérem szépen.

Ez csak afféle lenyomat, ugyanis az enyémet föl kellett küldeni a minisztériumba.

Okvetlenül kérték, tudniillik tévedések történtek. Különben kiegészítő konferencia fog

foglalkozni az esettel, hiszen az elírásokat feltétlenül orvosolni kell.

Ezt a kettest történelemből nem úgy kell érteni, azaz egészen másképp kell felfogni.

A fizikából még hibás a beírás, ugyanis a tanár úr elvesztette a noteszét, és nem

emlékezett a feleleteinkre.

Most csak alá kell írni, tudniillik a nyomozás miatt erre még szükség lehet. És

mostanában ne tessék bemenni az iskolába……

(Karinthy Frigyes: Magyarázom a bizonyítványom című írása nyomán)

188

Page 189: Nyelvtani gyakorlatok

Nyelvi tarkabarka

398.)

Ez itt leszállított árú áru.

Újra kesztyűt húz az ujjra.

Láttuk a falu fehér falú házait.

Öt éremmel jutalmazták őt.

Nem örült az őrült, mert mellette egy őr ült.

Miközben a borsót főzte, aközben a borsot törte.

399.)

Azt mondják a hatalmasok,

Hogy akinek hat alma sok,

Az már elég hatalmas ok,

Hogy ne legyen hatalma sok.

400.)

Más az ál és az áll,

a szál és a száll, a var és a varr, a kín és a kinn, a fen és a fenn, a szerel és a

szerrel, az ura és az úrra, az óra és az orra, az oda és az óda, a feje és a fejje, a

hason és a hasson, az eben és az ebben, a tejel és a tejjel, az álom és az állom, a

várom és a várrom, a szurok és a szúrok, az ara és az arra, a szegel és a szeggel,

az orom és az orrom, az előtt és az ellőtt, a tolat és a tollat, az alatt és az állat,

a kiált és a kiállt, a koros és a kóros, s megint más a kórós, csak úgy mint a

kerek ,a kerék ,és a kérek, vagy az agy és az ágy, a vagy és a vágy,

és így tovább………..

,

189

Page 190: Nyelvtani gyakorlatok

Megoldások

Nominális mondat. Főnév, melléknév, mutató névmás (egyes szám – többes szám; állító és tagadó alak). Nem ~ hanem. Az is kötőszó, a sem tagadószó

1. A táblák feketék. A térképek újak. A szobák világosak. A lámpák fehérek. A virágok szépek.A leckék könnyűek. Az asztalok hosszúak. Az ajtók alacsonyak.2. A város nagy. A tanterem széles. Az autó modern. A toll rossz. A pohár kicsi. A könyv régi. A diák külföldi. Az ablak széles.3. Ezek kréták. Ezek ablakok. Ezek ágyak. Azok tollak. Azok füzetek. Azok székek.4. (például)Ez rövid kréta. Ezek hosszú kréták. / Ez világos ablak. Ezek sötét ablakok. / Ez keskeny ágy.Ezek széles ágyak. / Az jó toll. Azok rossz tollak. / Az tiszta füzet. Azok piszkos füzetek. / Az kényelmes szék. Azok kényelmetlen székek.5. A fal nem vastag. Az utca nem hosszú. A táskák nem barnák. A kréták nem hosszúak. Ez nem ceruza. Ezek nem tollak. Az nem tanterem. Azok nem szobák. 6. (például)A város nem nagy, hanem kicsi. A táska nem régi, hanem új. A bútorok nem világosak, hanem sötétek. A térképek nem újak, hanem régiek. Ez nem könyv, hanem füzet. Ezek nemkréták, hanem szivacsok. Az nem régi épület, hanem új. Azok nem magas házak, hanem alacsonyak.7. Az olvasmány is könnyű. Az olvasmány sem könnyű. / A táska is fekete. A táska sem fekete. /A szoba is világos. A szoba sem világos. / Az ajtók is szélesek. Az ajtók sem szélesek. / A kréták is hosszúak. A kréták sem hosszúak. /A székek is barnák. A székek sem barnák.8.Ez a folyó (~az a folyó) széles. Az a híd (~ez a híd) régi. Ez az épület (~az az épület)magas. Ezek a bútorok (~azok a bútorok) modernek. Ezek a szobák (~azok a szobák) tiszták. Ezek az autóbuszok (~azok az autóbuszok) gyorsak. Ez a kishajó (~az a kishajó) régi. Ez a fiatal lány (~az a fiatal lány) külföldi. Ezek a régi autók (~azok a régi autók) lassúak.9. Melyik toll rossz? Mely házak régiek? Melyik szoba tiszta? Mely székek barnák? Melyik szekrény magas? Mely füzetek vékonyak? Melyik híd új? Mely gyakorlatok nehezek?10. Azok a modern autóbuszok gyorsak. Ez a rövid vonalzó barna. Az a hosszú utca széles. Ezeka fiatal diákok külföldiek. Az a régi ház alacsony. Ez a fehér lámpa új. Azok a szép virágok pirosak. Ezek az új hidak szépek.11. (például)Ez az épület magas. Az az épület magas, amelyik új. / Ez a folyó széles. Az a folyó széles,amelyik lassú. / Ez a ruha szép. Az a ruha szép, amelyik új. / Ez a vonalzó hosszú. Az a vonalzó hosszú, amelyik barna. / Ez a szekrény fehér. Az a szekrény fehér, amelyik alacsony./ Ez a szoba sötét. Az a szoba sötét, amelyik kicsi. /

190

Page 191: Nyelvtani gyakorlatok

Ez a lámpa régi. Az a lámpa régi, amelyik rossz. / Ez a szék kicsi. Az a szék kicsi, amelyik kék. / Ez a könyv vastag. Az a könyv vastag, amelyik tiszta. / Ez a kréta piros. Az a kréta piros, amelyik rövid.12. (például)A fiú nem magyar, hanem külföldi. Ez a tanár nem öreg, hanem fiatal. Az új kép nem szép, hanem csúnya. A régi toll nem jó, hanem rossz. A virágok nem sárgák, hanem fehérek. Ezek a szivacsok nem piszkosak, hanem tiszták. Azok a lámpák nem régiek, hanem újak. Ezek a leckék nem nehezek, hanem könnyűek.

Személyes névmások. A van ige. Nincs, sincs. Tő- és sorszámnevek. Helyhatározószók

13.Mi, Én; Ő; Ti; Te; Ők14.vagy; Ø; vagyok; vagyunk; Ø; vagytok; Ø15. A szobák nem piszkosak. Ő nem orvos. Ti nem vagytok magyarok. Mi nem vagyunk mérnökök. Nem te vagy szorgalmas diák. Önök nem budapestiek. Nem én vagyok magyar tanár. Nem ez a szoba sötét. Nem azok az ajtók magasak.16.A három fénykép régi. A két új lecke nehéz. A négy nagy asztal új. Az az öt új autóbusz gyors. Ez a négy fiú külföldi. Az a sok füzet tiszta.17.A negyedik ház magas. Az első tanterem kicsi. Az ötödik gyakorlat nem nehéz. A második ajtó új. Az első szoba nagy. A második csoport szorgalmas.18. Azok a szorgalmas diákok mongolok. Te vagy az első külföldi diák. Ez a két fekete ceruza hosszú. (~Ez a két hosszú ceruza fekete.) Mi nem vagyunk magyarok.(~Nem mi vagyunk magyarok.~ Mi nem magyarok vagyunk.) A második lecke nem nehéz. (~Nem a második lecke nehéz.) Ti nem vagytok szorgalmasak. (~Nem ti vagytok szorgalmasak.) Ez a sok új diák külföldi. (~Ez a sok külföldi diák új.) Azok a fekete táskák régiek.19.bent; kint; fent; itt; ott; lent20.A rádió nincs itt. A lányok nincsenek ott. A fiú nincs bent. A tantermek nincsenek lent. Nem a tükör van fent. Nem az új cipők vannak lent. Nem a régi padok vannak kint. Nem a kényelmes szék van itt.21.Az új diákok sincsenek ott. A rádió sincs lent. A tanár sincs kint. A lányok sincsenek bent. Az a táska sincs lent. Azok az új cipők sincsenek itt.22. (például)Az új diákok vannak itt. A könyv van ott. Fekete-fehér fényképek vannak fent. A rossz lámpa van lent. A nagy asztal van bent. Tíz diák van itt. A második csoport van kint.23.sem; sincsenek; sem; sincs; sincs; sem vagy

191

Page 192: Nyelvtani gyakorlatok

24.A gyerek nincs kint. A gyerekek nincsenek kint. A tiszta pohár nincs bent. A tiszta poharak nincsenek bent. Az új cipő nincs ott. Az új cipők nem ott vannak. A táska nincs lent. A táskák nem lent vannak.

Jelen idő (alanyi ragozás). A hol? kérdésre felelő helyhatározó. A helyhatározói mellékmondat (hol? kérdésre felelő). A helyhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat25.sétálnak; indultok; sietünk; maradok; beszélget; állsz26.mennek; mentek; jövök; jön; megy; megyünk; jönnek; jöttök27.Te olvasol. Te keresel. Te veszel. Te hozol. Te viszel. Te teszel. 28.Ez a gyerek nem alszik. Mi is találkozunk. Te nem játszol. A beteg diák fekszik. Ők már utaznak. A munkások dolgoznak. Önök hol laknak? 29. A füzet a könyv alatt van. Hol (~mi alatt) van a füzet? / A tanár a diákok között sétál. Hol (~kik között) sétál a tanár? / Az autó a posta felé halad. Merre (~mi felé) halad az autó? / Az épület mögé futnak a gyerekek. Hova (~mi mögé) futnak a gyerekek? / A lámpa az asztal fölött van. Hol (mi fölött) van a lámpa? / A tér körül magas épületek állnak. Hol (~mi körül) állnak magas épületek?30.emeleten; áruházban; parkban; úton; táblánál; megállóban; könyvön; táskában31.A kréta ezen (~azon) az asztalon van. Ennél (~annál)a pénztárnál fizetünk. A szótár ebben (~abban) a táskában van. A diákok ezeken (~azokon) a padokon ülnek. A ruhák ebben (~abban) a szekrényben vannak. E mellett az ablak mellett (~a mellett az ablak mellett) állok. A fiúk ez előtt a tanterem előtt (~az előtt a tanterem előtt) beszélgetnek. Ezek között a fák között (~azok között a fák között) futnak. E mögött a ház mögött (~a mögött a ház mögött)van a sportpálya. Ezek körül az épületek körül (~azok körül az épületek körül) autók állnak.32.előttetek; fölötte; alattunk; közöttük; mögöttem; melletted33. (például) Anna és Mária között ülök. Anna és Mária mellettem ülnek. 34.nálunk; náluk; benne; bennünk; nálatok; nálad35.A toll ott van, ahol a vonalzó. A szótár ott van, ahol a füzet. Abban az áruházban vásárolunk, amelyikben ő. Annál a táblánál állok, amelyik a falon van. Azon a széken ülök, amelyik az asztal mögött van. Az előtt az épület előtt áll a busz, amelyik előtt áll a villamos. A mögött a ház mögött játszanak a gyerekek, amelyik mögött egy kis park van. A mellett a fiú mellett ülök, aki az első csoportban tanul.36. (például)Abban a házban lakunk, amelyik a posta mögött van. Azon a téren játszanak a gyerekek, amelyik az erdő mellett van. Annál az épületnél álltok, amelyik a bank mellett van. A fölött az asztal fölött van a lámpa, amelyik a fal mellett van.

192

Page 193: Nyelvtani gyakorlatok

Az előtt a ház előtt áll meg a taxi, amelyik előtt a diákok állnak. A mögött az épület mögött van a posta, amelyik a virágbolt mellett van. Azokban a szekrényekben vannak a ruhák, amelyek a fal mellett vannak. Azok között a könyvek között vannak a füzetek, amelyek az asztal alatt vannak.

37. A villamos a széles úton megy. A villamos ott megy, ahol a busz. / A diákok a tanteremben tanulnak. A diákok ott tanulnak, ahol a számítógépek vannak. / Erika a földszinten vár. Erika ott vár, ahol a kávéautomata van. / Az új üzletben vásárolunk. Abban az üzletben vásárolunk, amelyik a Duna Plazában van. / A kényelmes padon ülök. Azon a padon ülök, amelyik a fa alatt van. / A lányok a széles ablaknál állnak. A lányok annál az ablaknál állnak, amelyik az utcára néz. / A rádió a fehér lámpa alatt van. A rádió az alatt a lámpa alatt van, amelyik rossz. / Az alacsony épület előtt áll egy kék autó. Az előtt az épület előtt áll egy kék autó, amelyikben kis üzletek vannak. / A fiúk a fehér ház mögött várnak. A fiúk a mögött a ház mögött várnak, amelyik a virágüzlet mellett van. / A ceruza a piros tollak között van. A ceruza azok között a tollak között van, amelyek a polcon vannak.

A tárgy38.diákot; gyümölcsöt; filmet; levelet; táskát; csomagot; rádiót 39.A diák rajzokat készít. A mérnök fényképeket néz. A tanárok diákokat várnak. Az üzletben vonalzókat vásárolsz. A fiúk régi autókat látnak az utcán. Üres padokat keresünk. A gyerekek házakat rajzolnak.40. (például)nyelvtant; blúzt; szót; tejet; levelet; E-mail-t; diákokat41.tantermet; lovat; szobrot; füvet; cukrot; szavakat; férfiakat42.Milyet írok? Hosszút. / Milyet keresel? Pirosat. / Milyeneket nézünk? Színeseket. / Milyeneket vesznek? Magyarokat. / Hányat hoz a postás? Hármat. / Hányat vásárol Ali? Kettőt. / Hány üreset látsz? Sokat.

A hova? kérdésre felelő helyhatározó. A helyhatározói mellékmondat (hova? kérdésre felelő). A helyhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat43.áruházba; széken; tükörhöz; asztalra; tanárnőhöz44.tantermekbe; padokra; iskolákba; szekrényekhez; sportpályákra; ablakokhoz45. elé; mellé; felé; alá; közé; mögé; fölé46.Hováa(~mi elé) érkezik az autó? Hova (~mi mellé) húzok egy széket? Merre (~mi felé) halad a villamos? Hováa(~mi alá) teszel egy dobozt? Hova (~kik közé?) ül Péter? Hova (~mi mögé?) áll az autó? Hova (~mi fölé) teszek egy lámpát?

193

Page 194: Nyelvtani gyakorlatok

47. (például)A kutya a fa mögött van. A kutya a fa mögé fut. / A macska az ágy alatt van. A macska az ágy alá szalad. / Az autó a ház előtt áll. A autó a ház elé jön. / Az ágy fölött van egy kép. Az ágy fölé teszek egy képet. / stb.48.A diák erre (~ arra) a táblára ír. A gyerekek ebbe (~abba) az iskolába mennek. Ehhez (~ahhoz) a megállóhoz sietünk. Az orvos ehhez (~ahhoz) a beteghez indul. A lányok ezekre (~azokra) a padokra ülnek. Iván e mögé az autó mögé (~a mögé az autó mögé) lép. Ez elé az ablak elé (~az elé az ablak elé) teszek egy széket. A tanár ezek közé a diákok közé ~azok közé a diákok közé) ül. Ezek fölé a polcok fölé (~azok fölé a polcok fölé) nem teszünk képet.49.abba; erre; ehhez; azokra; ez alá a lámpa alá; ezek közé a fiúk közé50.rád; rátok; ránk; rájuk; hozzá; hozzám; hozzátok; hozzájuk51.Oda indulunk, ahova ti. Oda lépek, ahova ő. Oda teszek virágot, ahol már van. Abba szobába megyek, amelyikben egy amerikai fiú lakik. Arra a villamosra várok, amelyik a múzeum előtt jön. Ahhoz az orvoshoz sietsz, aki az intézetben is rendel. Annál a pénztárnál fizetünk, amelyik előtt két vevő áll. Azokhoz a fiúkhoz megyek, akikhez a tanár. Az elé a ház elé jön a taxi, amelyikben Péter lakik. A mögé az épület mögé áll a piros autó, amelyik mögött már vannak autók. Azok közé a fiúk közé ül a tanár, akik a harmadik csoportban tanulnak.52.oda – ahova; oda – ahol; oda – ahol; arra – amelyiken; ahhoz – akihez; abba – amelyikben; azokhoz – akik; arra - amelyiken53. (például)Oda megyünk, ahol jó pizzát készítenek. Oda indulsz, ahol a barátok várnak. Oda lép, ahol a lány áll. Ahhoz a fiúhoz jönnek külföldiek, aki a kollégiumban lakik. Arra a székre ülök, amelyik az asztal mellett van. Abba a múzeumba megyünk, amelyik a Várban van. Ahhoz az ablakhoz lépsz, amelyiken nincs függöny. Abba a gyógyszertárba megyek, amelyikben te dolgozol. Azokra a padokra nem ülünk, amelyek piszkosak. Azokba a szekrényekbe tesztek a ruhákat, amelyek üresek 54. (például)Moziba megyünk. Oda megyünk, ahol jó filmet adnak. / Az ágy fölé teszek egy képet. Oda teszek egy képet, ahol a polc van. / A beteg az orvoshoz indul. Oda indul a beteg, ahol receptet kap. / Erre az ágyra fekszem. Arra az ágyra fekszem, amelyik az ablak mellett van. / Erre az autóbuszra várunk. Arra az autóbuszra várunk, amelyik a híd felől jön. / Ebbe a szobába lép Éva. Éva abba a szobába lép, amelyikben Edit lakik./ A vevő ehhez a pénztárhoz megy. A vevő ahhoz a pénztárhoz megy, amelyiknél kevés ember áll. / Ez elé a ház elé érkezik az autó. Az autó az elé a ház elé érkezik, amelyikben te laksz. / A villamos e felé a pályaudvar felé halad. A villamos a felé a pályaudvar felé halad, amelyik Budán van. / A tanár ezek közé a diákok közé ül. A tanár azok közé a diákok közé ül, akik ebben a csoportban tanulnak.

194

Page 195: Nyelvtani gyakorlatok

A honnan? kérdésre felelő helyhatározó. A helyhatározói mellékmondat (honnan? kérdésre felelő). A helyhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat55. boltból; repülőtérről; intézettől; postáról; külföldről; iskolából56.pályaudvarokról; dobozokból; szobákból; épületektől; házaktól; hidakról57. (például)Az épületből a kertbe megyek. Magyarországról Franciaországba utazom. A hegyről a folyóhoz megyek. stb.58. alól; mellől; felől; elől; mögül; közül59. ebből (~abból) az áruházból; erről (~arról)a leckéről; ettől (~attól) a tanártól; erről (~arról) a hegyről; ettől (~attól) a fiútól; erről (~arról) a filmről; ezekből (~azokból) a szobákból; e felől a megálló felől (~a felől a megálló felől); e mellől az asztal mellől (~a mellől az asztal mellől); ezek elől a házak elől (~azok elől a házak elől)60.Nem erről a könyvről beszélgettek, hanem arról. A gyerekek nem arról a térről jönnek, hanem erről. A tanár nem abból a tanteremből jön, hanem ebből. Nem ettől az eladótól kérek egy tollat, hanem attól. Nem abból a szobából jön a zaj, hanem ebből. Nem azokról a polcokról teszünk egy könyvet az asztalra, hanem ezekről. Az autó nem az elől az üzlet elől indul, hanem ez elől. Nem a mögül az épület mögül látszik a hegy, hanem e mögül. Nem ezek közül a fiúk közül ismerek egy diákot, hanem azok közül.61.Kitől vásárol egy szótárt Erika? Erika tőle vásárol egy szótárt. / Kiktől kérsz újságot? Tőlük kérsz újságot. / Kiktől indulunk a moziba? Tőletek indulunk a moziba. / Kitől kapok egy tollat? Tőled kapok egy tollat. / Kikről beszélnek a fiúk? A fiúk rólunk beszélnek. / Kiről írnak ebben az újságban? Róla írnak ebben az újságban. / Kikről beszélgetünk mi is? Mi is rólatok beszélgetünk.62. (például)A munkás a gyárban dolgozik. A diákok az iskolákban, az egyetemeken tanulnak. A pénz a pénztárcában van. A fiúk nálunk találkoznak. Ezen az asztalon vannak a füzetek. Az emberek külföldre utaznak. Az a vonat vidékre megy. A falra teszek képeket. A nővér a beteg fiúhoz siet. Ebbe a szekrénybe teszünk ruhákat. A diákok külföldről érkeznek. Az autóbusz az intézet elől indul. Az újság a politikáról ír. A barátomtól kapok levelet. 63. (például)A pályaudvarról indulunk. A taxi a pályaudvar előtt áll. / Iván a hegyről jön. Ti a hegyre mentek. / A polcról hozok szótárt. A polcon könyvek vannak. / Abból az üzletből jövünk. Az az üzlet a mozi mellett van. / Arról a térről indul a villamos. Az autóbusz (is) arról a térről indul. / Attól a nővértől kapok gyógyszert. Az a nővér az ajtó előtt áll. / Abból a dobozból vesz cigarettát. Az a doboz az asztalon van. / Azoktól a lányoktól kérünk vizet. Azok a lányok a második csoportban tanulnak. / Az autó az elől a ház elől indul. Abban a házban üzletek vannak. / Azok közül a könyvek közül veszek egyet. Azok a könyvek a kirakatban vannak.64. (például)Oda érkezünk, ahol a kocsik állnak. Ott játszotok, ahová a gyerekek mennek. Oda megyek, ahonnan a taxi indul. Abból a városból jövök, amelyikből ti. Az a szekrény régi, amelyikben a ruhák vannak. Ahhoz az épülethez mész, amelyik előtt nincs megálló.

195

Page 196: Nyelvtani gyakorlatok

Attól az embertől kérdezel valamit, aki a bejáratnál áll. Azoknak a fiúknak írok levelet, akik külföldön tanulnak.65. (például)Melyik szobából hozunk székeket? Abból a szobából hozunk székeket, amelyik a fürdőszoba mellett van. / Melyik szigetről indul egy hajó? Arról a szigetről indul egy hajó, amelyik a Földközi tengeren van. / Melyik magyar lánytól kapok levelet? Attól a magyar lánytól kapok levelet, akit már régen ismerek. / Melyik tanárnőtől kérek egy könyvet? Attól a tanárnőtől kérek egy könyvet, akit te is ismersz. / Melyik büféből hozol kávét? Abból a büféből hozok kávét, amelyik az étterem mellett van. / Melyik egyetemről jön hozzánk egy professzor? Arról az egyetemről jön hozzánk egy professzor, amelyiken te is tanulsz. / Melyik fa mögül látok egy magas házat? A mögül a fa mögül látok egy magas házat, amelyik alatt egy pad van. / Melyik épület felől jön egy autó? A felől az épület felől jön egy autó, amelyik előtt a taxik állnak. / Melyik ház elől indul az autóbusz? Az elől a ház elől indul az autóbusz, amelyik a park mögött van.66. (például)Ott találkozunk, ahol nincs sok ember. Ott találkozunk ahová a villamos érkezik. Ott találkozunk, ahonnan az autóbuszok indulnak. / Oda megyünk, ahol szép zöld fű van. Oda megyünk, ahová a fiúk mennek. Oda megyünk, ahonnan a turisták jönnek. / Onnan indulunk, ahol a szobor áll. Onnan indulunk, ahová a taxik érkeznek. Onnan indulunk, ahonnan a buszok indulnak. / Ott várunk, ahol az a fiú áll. Ott várunk, ahová te érkezel. Ott várunk, ahonnan a vonatok indulnak.

Birtokviszony. A nekem van szerkezet. Birtokos jelző Kettős birtokviszony. Az –é birtokjel. Birtokos névmások. A birtokos jelzői mellékmondat. A birtokos jelzőhöz kapcsolódó jelzői mellékmondat67.szobája; könyvem; tanárotok; szomszédunk; csoportod; barátja; fényképezőgépe; ismerőse - barátom68.a barátod; a tanárotok; a családja; a lakásuk; az ismerősöm; a fényképünk69.szekrényembe; vonalzód; tanárunk; sportpályátokra; poharában; rádiójuk70. (például)kutyája; nekem; teniszpályája; nekünk; nektek; autója71.Nekem nincs piros ceruzám. Nem nekünk van autónk. Nektek nem japán fényképezőgépetek van. Neki nincs sok szabad ideje. Nem neked van magyar – spanyol szótárad. Nekik nem nagy lakásuk van.72.A testvéreid az intézetben tanulnak. A szoba falain képek vannak. A tanáraink is jönnek a múzeumba. A ruháik a szekrényben vannak. A város utcáin sétálunk. A leckéitek nem nehezek.73.Péter levelében a tanulásról ír. A fényképük a falon van. Az ismerősöd a szomszédban lakik. A vonalzója hosszú. A tervetekről beszélgetünk. A szekrényünkbe ruhát teszünk.74.a saját asztalára; a saját tantermükben; a saját tollad; a saját szótáratok; a saját könyveink; a saját füzetembe

196

Page 197: Nyelvtani gyakorlatok

75. (például)Egy híres költőnek a szobra áll az épület előtt. A barátomnak a szülei érkeztek Budapestre. Az egyetemnek az épületébe megyünk. A folyónak a hídjára mennek az autók. A szomszéd üzletnek a kirakatában van szép gyümölcs. Az első csoportnak a munkájáról beszélgetünk. A szorgalmas diákoknak a dolgozataiban nincs hiba. A szobatársamnak a könyvei vannak a széken.76.Ennek a szállodának az éttermében (~annak a szállodának az éttermében) ebédeltek. Ennek az intézetnek az épületében (~annak az intézetnek az épületében) tanulunk. Ennek a gyereknek a játékai (~annak a gyereknek a játékai) érdekesek. Ennek a kollégiumnak a szobái (annak a kollégiumnak a szobái) világosak. Ezeknek a mérnököknek a munkája (~azoknakmérnököknek a munkája) fontos. Ezeknek a diákoknak a tanára (~azoknak a diákoknak a tanára) nem megy színházba.77.A csoportunk diákjainak a kirándulásán én is részt veszek. Éva barátnőjének a könyve nincs a polcon. Az egyetemek hallgatóinak a munkája nem könnyű. Iván szüleinek a fényképe a falon van. Az iskola tantermeinek az ablakai szélesek. A tanárunk előadásának a témájáról vitatkozunk.78. (például)A nővérem barátnőjének a cicája nagyon kedves állat.79. (például)Ez a levél a csoporttársamé. Ez a piros autó a szomszédé. Ez a szótár azé a diáké. Az enyémben van a cipő. Az övére tesz virágot. A tiétekben vannak svéd diákok.80.az övék; a tied; a mienk; az övé; a tietek; az enyém81. miénkbe; övékbe; enyémtől; tiéden; miénkben; enyém; tiédre; miénktől82.Ez annak a füzete, aki a folyosó végén jön. Ez annak a rajza, aki az asztalnál ül. Ez annak a ruhája, aki a mi csoportunkban tanul. Annak a testvére jön hozzánk, aki a könyvtárban dolgozik. Annak az orvosnak a rendelője új, akihez megyünk. Annak a gyereknek az apjával beszélgetünk, aki a téren játszik. Azoknak a diákoknak a csoportjával utazunk, akiknek a tanterme a tietek mellett van.83. (például)Annak a szobájába megyünk, akinek a hétvégén születésnapja van. Annak az eredményéről beszéltek, aki sokat tanul. Annak a helyére ülök, aki hiányzik. Annak a fiúnak a testvére van itt, aki az ötödik emeleten lakik. Annak a tanteremnek az ablakában van virág, amelyik a folyosó végén van. Annak a barátomnak az apja érkezik, akit te is ismersz. Azoknak a diákoknak a tanára megy a múzeumba, akik a bölcsész csoportban tanulnak. Azoknak a lányoknak a tanárnője utazik külföldre, akik ott beszélgetnek.

Jelen idő (tárgyas ragozás). Határozott és határozatlan tárgy. A személyes névmás tárgyragos alakja.84.hallgatják; kéri; várom; ismered; köszönjük; tanuljátok85.olvas – olvasnak; figyel – figyeli; hallgatjuk – hallgatunk; tanulsz – tanuljuk; kér – kéritek; segítelek – segítesz

197

Page 198: Nyelvtani gyakorlatok

86.keresi; olvasod; nézik; visszük; teszem; magyarázzátok; olvassa; szeretjük; ti a levelet írjátok87. (például)A család a televíziót nézi. Mária a szótárt kéri. A diákok a szavakat tanulják. A magas hegyeket látjátok. Mindegyik külföldi diákot ismerem. A munkájukat végzik.88. (például)A rendőr egy betörőt figyel. A rendőr azt a betörőt figyeli./ A diákok egy tanárt várnak. A diákok a tanárukat várják. / Gyerekeket látsz az utcán. A gyerekeket látod az utcán. / Füzeteket viszünk a tanterembe. A füzeteinket visszük a tanterembe. / Egy szép könyvet kapok a barátomtól. Azt a könyvet kapom a barátomtól. / A postás leveleket hoz az intézetbe. A postás a diákok leveleit hozza az intézetbe.89.Azt nem találod. Mindet tudjuk. Hányadik gyakorlatot csináljátok? Melyiket veszi? Szeretik egymást. Mindegyiket hívja a tanár. Melyiket figyelitek?90.engem; őt; minket; téged; őket; titeket; önt; önöket91.Mi figyeljük önöket. Ők szeretnek minket. Én keresem őt. Ő lát titeket. Ti nézitek őket. Ön vár engem. Ők segítenek téged. Mi kérdezzük önt.

Az igekötő92visszamegyek; kimegy; bemennek; felmész; átmentek; elmegyünk93.kivesz; leszállunk; visszaviszik; felveszed; belép; elolvasom; megnézitek94.A gyerekek leülnek. A diák kiveszi a könyveit a táskából. Leszállunk a villamosról. Beteszem a ruhámat a szekrénybe. Felteszed a képet a falra. A barátom kilép a szobából. Meleg van. Leveszem a kabátot.95.Gábor nem érti meg a magyarázatot. A múzeum előtt nem szállunk le a buszról. Anita nem készíti el a házi feladatot. Nem megyek be Péter szobájába. A tanár nem írja fel a szavakat a táblára. A diákok nem mennek ki a tanteremből. Nem adjátok vissza a szótárt. 96.Meglátogatjuk Anitát. Visszamész az intézetbe. A taxi elindul. Megvárom Barbarát. Hazamentek a sportpályáról. A lányok befejezik a munkát. A gyerekek átmennek a másik tanterembe.97.fekszik - lefekszik; tanulnak – megtanulják; épül – felépül; írsz – leírod; utaztok – elutaztok; várjuk – megvárjuk 98.elolvasod; elmennek; elutazom / elbúcsúznak; késünk el; elküldi; kezditek el; elkíséritek99.megmagyarázza; megvárlak; megméri; megvesszük; nézitek meg; megkérdezi – áll meg; megírják100.Kiveszi Iván a kabátját a szekrényből? Ki veszi ki a kabátját a szekrényből? Mit vesz ki Iván a szekrényből? Honnan (~miből) veszi ki Iván a kabátját? / Megérkeznek a diákok Budapestre?

198

Page 199: Nyelvtani gyakorlatok

Kik érkeznek meg Budapestre? Hova érkeznek meg a diákok? / Kijavítja a tanárnő a dolgozatainkat? Ki javítja ki dolgozatainkat? Mit javít ki a tanárnő? /Leesik a ceruza az asztalról? Mi esik le az asztalról? Honnan (~miről) esik le a ceruza?) / Elkésik Ali az első óráról? Ki késik el az első óráról? Honnan (~miről) késik el Ali? Hányadik óráról késik el Ali? / Meghallgatjuk a tanár előadását? Kik hallgatják meg a tanár előadását? Mit hallgatunk meg? Kinek az előadását hallgatjuk meg? / Felteszitek a lámpát az asztalra? Kik teszik fel a lámpát az asztalra? Hova (~mire) teszitek fel a lámpát? Mit tesztek fel az asztalra? 101.Elmegy Erika a postára. Nem megy el Erika a postára. Erika megy el a postára. Nem Erika megy el a postára. .A postára megy el Erika. Nem a postára megy el Erika. / Megáll a taxi a téren. Nem áll meg a taxi a téren. A taxi áll meg a téren. Nem a taxi áll meg a téren. A téren áll meg a taxi. Nem a téren ál meg a taxi. / Elkísérem Máriát a rendelőbe. Nem kísérem el Máriát a rendelőbe. Máriát kísérem el a rendelőbe. Nem Máriát kísérem el a rendelőbe. A rendelőbe kísérem el Máriát. Nem a rendelőbe kísérem el Máriát. / Elkészítik a feladatot a diákok. Nem készítik el a feladatot a diákok. A diákok készítik el a feladatot. Nem a diákok készítik el a feladatot. A feladatot készítik el a diákok. Nem a feladatot készítik el a diákok. / Elutazik a barátom vidékre. Nem utazik el a barátom vidékre. A barátom utazik el vidékre. Nem a barátom utazik el vidékre. Vidékre utazik el a barátom. Nem vidékre utazik el a barátom. / Visszavisszük a tanterembe a magnót. Nem visszük vissza a tanterembe a magnót. A magnót visszük vissza a tanterembe. Nem a magnót visszük vissza a tanterembe. A tanterembe visszük vissza a magnót. Nem a tanterembe visszük vissza a magnót.102.A fiúk meg tudják oldani (~meg akarják oldani) a matematikapéldát. El tudsz jönni (~el akarsz jönni) hozzám? Meg tudják tanulni (~meg akarják tanulni) az új kifejezéseket. Gábor haza akar utazni (~haza tud utazni) a szüleihez. Vissza tudom vinni (~vissza akarom vinni) a könyveket a könyvtárba. El tudjátok készíteni (el akarjátok készíteni) a gyakorlatokat. 103.Az orvoshoz akar elmenni a beteg. A 2. gyakorlatot tudja megoldani Péter. A szekrénybe akarom visszatenni a ruhát. Az 5. leckét tudod elmondani. A szótárból tudjátok kikeresni az ismeretlen szavakat. A barátomat akarom meglátogatni.104.felkelek; megmosakodom; lemegyek (~bemegyek; kimegyek; felmegyek; átmegyek); megvár; belép; elkezdődik; átismételjük; elkészítjük; meg akarunk tanulni

A tárgyi mellékmondat. Az e – kérdőszó. A tárgyhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat105.azt – amit; azt – akinél; azt – ami; azt – amit; azt – amit; azt – aki;106.Azt várod, aki Moszkvából érkezik. Azt keresem, amire szükségem van. Azt ismerjük, aki a rádiónál dolgozik. Fernando azt nem érti, amiről a tanárnő magyaráz. Azt figyelitek, ami érdekel titeket. Azt látom a folyosón, akihez menni akarok.107. (például)A tanár egy diákot keres. A tanár azt keresi, aki a másik csoportban tanul./ Őt figyeljük. Azt figyeljük, aki a tv-ben táncol./ Péter Máriát szereti. Péter azt szereti, aki szép és kedves. / Ali egy inget vásárol. Ali azt vásárolja, amire szüksége van. / A szavakat tanulom. Azt tanulom, amiből holnap dolgozatot írunk. / A diákok a szöveget olvassák. A diákok azt olvassák, ami a könyvben van.

199

Page 200: Nyelvtani gyakorlatok

108. (például)Azt a gyakorlatot készítjük el, amelyik ebben a könyvben van. Barbara azt a szótárt kéri, amelyik a polcon van. A tanár azt a kifejezést magyarázza, amelyiket a diákok nem értik. Azt a mondatot nem értem, amelyikben sok az ismeretlen szó. Azt a vonalzót használjuk, amelyikkel jól tudunk rajzolni. Azt a könyvet olvasom, amelyikről most mindenki beszél. 109. (például)A tanár azt tanítja, akit mi is ismerünk. Azt nem találjuk, amit keresünk. Az orvos azt kéri, amit a nővér keres. Azt mutatod meg, amit látni akarunk. Azt viszem a kirándulásra, akit te is szeretsz. Azokat segítik a többiek, akiket mi is segítünk.110. (például)Azt kérjük, aki előttünk áll. Azt kérjük, akit jól ismerünk. Azt kérjük, ami nálatok van. Azt kérjük, hogy segítsetek nekünk. Azt keressük, aki az igazgatónál van. Azt keressük, akinél a szótárunk van. Azt keressük, ami szükséges a munkánkhoz. Azt keressük, amit ők is keresnek.111. Meg akarom kérdezni, hogy szép szobák vannak-e a kollégiumban. Nem tudod, hogy üres-e már a nagyterem. Kíváncsi vagyok rá, hogy elmegyünk-e kirándulni. Róbert nem emlékszik rá, hogy a színház előtt megáll-e a busz. A technikus megvizsgálja, hogy működik-e a videó. A tanár figyeli, hogy Mária meg tudja-e oldani a példát.112. (például) Nem tudom, hogy megérkezik-e a barátom. A mama tudni akarja, hogy befejezitek-e a tanulást. Te kérdezted, hogy a teremben van-e a magnó? Mária nem tudja, hogy jó-e ennek a példának a megoldása. Arról vitatkozunk, hogy megnézzük-e az új filmet. A. barátom azt kérdezi, hogy érdekes-e ez a könyv. A portás sem tudja, hogy tiszták-e már az emeleti szobák113.A diákok azt felelik, hogy kevés szabad idejük van. Az eladó megkérdezi a vevőtől, hogy mit kíván vásárolni. A gyerekek azt válaszolják, hogy a téren játszanak. Azt gondolom, hogy én is meg tudom oldani ezt a gyakorlatot. Egy fiú megkérdezi, hogy hol találkozunk. Azt mondjátok, hogy nektek ebben a teremben vannak az óráitok.114.Erika azt kérdezi: „Hova megyünk kirándulni?” Apám azt írja: „Nem tudlak meglátogatni.” Azt válaszoljátok: „Mi még tanulni akarunk.” A sofőr azt kérdezi az utastól: „Hova akar menni?” A barátom azt feleli: „Ezt a kérdést nem ismerem.” Azt mondjátok: „Nem akarunk elutazni.”115. (például)A barátod azt mondja: „Ma otthon maradok.” A diák azt feleli: „Mindent értek.” Azt válaszoljuk: „Mi valami mást akarunk.” Megkérdezem tőletek: „Megyünk ma valahova?” A testvérem azt írja: „Otthon minden rendben van.” A lányok azt mondják: „De szépek ezek a ruhák!”

Az időhatározó116.egy órakor; csütörtökön; szeptemberben; ősszel; március tizenötödikén; a jövő héten; tavasszal; augusztusban; negyed kettőkor; szombaton117. előtt; múlva; alatt; körül; után; között; óta

200

Page 201: Nyelvtani gyakorlatok

118.ma; nemsokára; korán; a legrégebben; este; az idén; rögtön; azonnal119.Öt perccel az óra kezdete előtt; Három nap múlva; Vacsora után tíz perccel; Egy órával a műsor kezdete előtt; Egy nappal a résztvevők érkezése után; Két perc múlva120. (például)Egy hét múlva utazom haza. Csak karácsony után jövök vissza Budapestre.121. (például)Naponként sokat utazom a városban. Reggelenként ők is sietnek. Havonként egyszer megyek színházba. Iván percenként nézi az óráját. Vasárnaponként a diákok szórakozni mennek. A fiúk időnként fociznak.122. (például)November óta tanulunk fizikát. Hat hete tanulunk fizikát. / Január óta vagyok ebben a csoportban. Egy hónapja vagyok ebben a csoportban. / Öt óra óta várunk rád. Egy félórája várunk rád. / A múlt hét óta fáj a lábam. Egy hete fáj a lábam. / Hétfő óta van új tanárunk. Két napja van új tanárunk.123.december elsejétől kezdve (~december elsejétől fogva); a tanév első napjától kezdve (~a tanév első napjától fogva); az év kezdetétől fogva; vasárnaptól kezdve (~vasárnaptól fogva), reggeltől kezdve (~reggeltől fogva); márciustól kezdve (~márciustól fogva)124. (például)január hatodikáig - két hétig; nyárig - két hónapig; estig - két óráig; 6-ig - fél óráig; 2008-ig – öt évig 125.egy hetet; három napra; hattól hétig; mennyi időt; tíz percet; holnapra (~holnapig); reggeltől estig; májusra (~májusig)126. három napon belül; két órán keresztül (~két órán át); három héten túl; tíz percen belül, egy héten belül, négy órán át (~keresztül)127. (például)Egy óra alatt odaérünk. Egy óra előtt nem tudunk ebédelni. Egy óra körül jövök haza. Egy óra múlva indulunk a pályaudvarra. Egy óra óta várlak. Egy óra után már nincs semmi finom az ebédlőben. Egy órával azután már jobban érezte magát. Egy órakor kezdődik az utolsó óra. Egy óráig takarítottam. Egy órája várlak. Egy órára készen leszek. Egy órát pihenek. Egy órán belül visszajövök. Egy órán keresztül telefonál.128. (például)A fiúk délután a kertben dolgoznak. Nyáron nagy meleg van Magyarországon. Iván ma elmegy az orvosi rendelőbe. A mérnök reggel óta bent van a gyárban. Most nem érünk rá. Rögtön befejezem a tanulást. Egy órája tart a filmvetítés. A múlt hét óta beteg vagyok. Antonio két éve sportol.129.Mikor kezdődik a műsor? Mióta esik az eső? Meddig (~hány óráig) tart az előadás? Mikor (~mennyi idő múlva) csengetnek? Mikorra készítitek el a programot? Mennyi ideje vagyunk Magyarországon? Mikortól kezdve (~mióta) tanítja új tanár a kémiát? Mikor látogatod meg a barátodat? Mikor (~mennyi időn belül) vagy újból itt? Milyen gyakran (~mennyi időnként) veszi be az orvosságot a beteg? Mikor (~hány órakor) indul vonatunk?

201

Page 202: Nyelvtani gyakorlatok

Az időhatározói mellékmondat. Az időhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat130.akkor – amikor; akkor – amikor; azon a napon – amelyiken (~amikor); abban a hónapban – amelyikben (~amikor); abban a percben – amelyikben (~amikor)131. (például)Éva délután megy haza. Éva akkor megy haza, amikor vége van a tanításnak. / A barátom este telefonál. A barátom akkor telefonál, amikor közös programunk van. / Egyik napon sincs sok szabad időm. Azon a napon van sok szabad időm, amikor nem kell sokat tanulni. / A szüleim a jövő héten érkeznek. A szüleim azon a héten érkeznek, amikor tavaszi szünetünk van. / Júniusban megyünk kirándulni. Abban a hónapban megyünk kirándulni, amikor már lehet fürödni a Balatonban. / Tavasszal szeretek sétálni a parkban. Abban az évszakban szeretek sétálni a parkban, amikor már kellemes az idő.132. (például)Azóta tanulunk magyarul, amióta megérkeztünk Budapestre. Azóta vagytok jóbarátok, amióta ismeritek egymást. Azóta lakunk egy szobában, amióta az intézetben tanulunk. Azóta van szép idő, amióta itt a tavasz. Azóta tornázom minden reggel, amióta veled egy szobában lakom. Azóta olvasunk magyar újságot, amióta jól tudunk magyarul. Azóta fáj a fejem, amióta sokat fúj a szél. Azóta nem voltam táncolni, amióta elkezdtem az egyetemet.133. (például)Addig maradunk a tanteremben, amíg takarítani nem kezdenek. Addig nézitek a tv-t, amíg jó műsor van. Addig akarok ma tanulni, amíg csak tudok. Akkorra érkezik a busz az intézet elé, amikorra kérjük. Addig leülök ide, amíg elolvasom a levelet. Addig nem veszek semmit, amíg nem kapjuk meg az ösztöndíjat. Addig nem megyek sehova, amíg a barátom nem érkezik meg. Akkorra hívjuk őket, amikorra befejezzük a munkát.134.Akkor megyek a büfébe, amikor kinyit. Azóta nem tudok aludni, amióta fáj a fogam. Azóta ismerem Pétert, amióta Magyarországon vagyok. Addig nem megyek úszni, amíg nem fejezem be a tanulást. Addig maradok nálad, amíg elkészülünk a munkával. A tanárnő azóta tanít minket, amióta fizikát tanulunk. Addig olvasok, amíg te a matematikapéldát csinálod.135. (például)Ma akarunk találkozni. Akkor akarunk találkozni, amikor mindenki ráér. / Szeptemberre elkészül az új sportpálya. Akkora készül el az új sportpálya, amikorra a diákok megérkeznek. / Októberig nem veszek fel meleg ruhát. Addig nem veszek fel meleg ruhát, amíg nem fázom. / Karácsony óta tart a nagy hideg. Azóta tart a nagy hideg, amióta elkezdődött a téli szünet. / Szünetben lemegyünk a büfébe kávét inni. Akkor megyünk le a büfébe kávét inni, amikor vége van az órának. / A következő óráig a másik teremben maradunk. Addig maradunk a másik teremben, amíg a mi termünkben videóznak. / A szüleim tavaly óta vidéken laknak. A szüleim azóta laknak vidéken, amióta nyugdíjasok.

Múlt idő. Voltam ~ lettem ~ szoktam136.ültek, várt; elutazott; vásároltál, maradtunk; olvastam, vitatkoztatok, beszélgettek137.meghallgattuk; kerestem; megvásárolta; nem értetted meg; elolvasta; ismerték; megtanultátok; használtunk138.letette; aludtunk; ettem; jöttetek, mentek el, elvittem; vetted; feküdtem le; ivott

202

Page 203: Nyelvtani gyakorlatok

139.Fáradtak voltunk. Az orvos megvizsgálta a beteget. A film érdekes volt. Megnéztétek azt a műsort. Az előadás hat órakor kezdődött. Egy pár cipőt vásároltam. Ők meglátogatták Róbertet a kórházban. Mit csináltál ma tanulás után?140. Este a rádiót hallgattuk. Az előadás érdekelte őt. Megnéztük azt a jó filmet. Te már mindegyiket megtanultad. János kivette a ruháját a szekrényből. A postás a te csomagodat hozta. Hol vettétek a gyümölcsöt? A gyerekek őket hívták.141.Szükségem volt egy könyvre. Elmentem a könyvtárba. A könyvtárostól kértem azt a könyvet. Leültem az egyik asztalhoz. Rövid idő múlva a könyvtáros hozta a könyvet. Elkezdtem olvasni. Már öt óra volt, amikor befejeztem az olvasást. Visszaadtam a könyvet. Megköszöntem a könyvtáros segítségét. Amikor visszaérkeztem az intézetbe, már vártak a barátaim. Este moziba akartunk menni. 142. (például)kijavították; vásárolt; oldotta – írtam; dolgoztál; ivott; tartott; voltál; tanult143.voltak; lett; volt; lett; volt; lett (~volt); voltatok; lettek144.Egészséges lettem. Az idő meleg lett. A lányok szomorúak lettek. A gyümölcs olcsó lett. Szorgalmas lettél. Készen lettünk. Jó sportolók lettetek. 145.szoktam; szoktunk; szokta; szoktad; szokott; szokta; szoktatok146. ( például)Minden reggel fél órát szoktunk tornázni. Reggel 6-kor szoktam felkelni. A szüleimtől szoktam levelet kapni. Vasárnap pihenni szoktunk. A diákok naponta két órát szoktak tanulni. A saját vonalzómat szoktam használni. A Corvin moziba szoktunk járni. Hétvégeken szoktunk táncolni. Csak jó könyveket szoktam olvasni.

Előidejűség ~ egyidejűség ~ utóidejűség147. (például)Miután a diákok megírták a leckét, lementek focizni. Mihelyt megszólalt a csengő, mindenki kiszaladt a teremből. Alighogy beléptem a szobába, megszólalt a telefon. Miután befejezzük a munkát, jó nagyot pihenünk. Amint a tanár belép a tanterembe, a diákok elhallgatnak. Mihelyt megebédelünk, már megyünk is a könyvtárba. Miután elvégzitek a feladatotokat, azután játszhattok. 148. (például) Akkor értem haza, amikor vacsorázni kezdtetek. Sokat olvastam, amíg beteg voltam. Elaludt, mialatt néztük a filmet.149. (például)Mielőtt elmegyünk moziba, megkérdezzük, hogy van-e jegy. Mielőtt a testvérem megérkezik, gyorsan főzök valami finomat. Mielőtt megvásároljuk a magnót, kérdezzük meg, hogy melyik márka a legjobb. Mielőtt elindultok a repülőtérre, ellenőrizzétek, hogy minden szükségeset becsomagoltatok-e. Mielőtt elutazom Budapestről, felhívlak. Mielőtt megismertem a barátomat, sokat voltam egyedül.

203

Page 204: Nyelvtani gyakorlatok

150. Abban az időben nem találkoztunk, amikor beteg voltál. Akkor léptem a szobába, amikor a telefon szólt. Akkor maradtam otthon, amikor a fiúkat vártam. Éppen hazaértünk, mielőtt elkezdett esni az eső. Mialatt beszélgettünk, a barátom tanult. Mialatt olvastam, a másik csoport sportolt. Mielőtt Pétert felvették az egyetemre, egy gyárban dolgozott. Miután az ösztöndíjat megkaptam, megvettem azt a divatos ruhát. Miután megtaláltam a hibát, kijavítottam a feladatot.

A mód - és állapothatározó. A mód- és állapothatározói mellékmondat151.gyorsan; betegen; hasonlóan; drágán; lassan; könnyen; hosszan152.jól – rosszul; magyarul; arabul; váratlanul; türelmetlenül; kényelmetlenül; franciául153. Együtt indulunk a múzeumba. Ők gyalog jönnek. Én mindig egyedül csinálom a házi feladatot. Ezt a feladatot másképp akarjuk megcsinálni. Úgy elfáradtam a kiránduláson! Ingyen kaptad azt a könyvet? Általában hét órakor szoktam felkelni. 154.szó nélkül; a barátom helyett; az orvos szerint; hiba nélkül; a terv szerint; toll helyett; a tanár helyett; szünet nélkül; Antonio szerint155.helyettem; szerinted; nélkületek; szerinte; helyettük; nélkülünk; ön nélkül (~ön helyett; ~ön szerint); önök helyett (~önök szerint)156.úgy – ahogy; úgy – hogy; úgy – mint; úgy – hogy; úgy – ahogy; úgy – mint157. (például)Az autó úgy halad az úton, mint egy versenyautó. Fernando úgy beszél magyarul, mint egy magyar. A gyerekek úgy futnak, ahogy csak tudnak. A munkások úgy dolgoznak, ahogy a mérnök kéri. A beteg úgy fekszik az ágyon, hogy meg se mozdul. Úgy szórakozunk a klubban, hogy el is felejtünk az óránkra nézni. Úgy álltam föl az asztaltól, hogy mindent megbeszéltünk. Úgy érkeztünk haza a kirándulásról, hogy rögtön elaludtunk.158. (például)Kényelmesen ülsz a széken. Úgy ülsz a széken, hogy mindjárt leesel. / Ezek a diákok jól tanulnak. Ezek a diákok úgy tanulnak, ahogy a tanár kéri. / Tamás vidáman ment az órára. Tamás úgy ment az órára, hogy minden feladatát elkészítette. / Jól halad a munkánk. A munkánk úgy halad, ahogy terveztük. / A barátommal együtt vásároltam ezt az autót. Úgy vásároltam ezt az autót, hogy a barátom is velem volt. / Egész jól sikerültek a dolgozatok. A dolgozatok úgy sikerültek, ahogyan szoktak. / Együtt megyünk kirándulni. Úgy megyünk kirándulni, hogy mindenki jön. Gyalog jöttünk a kollégiumba. Úgy jöttünk a kollégiumba, hogy közben beszélgettünk.

Az eszköz- és a társhatározó. Az eszköz- és a társhatározói mellékmondat. Az eszköz és a társhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat159.krétával – tollal; autóbusszal; műszerekkel; azzal a szemüveggel; a nővérrel; a barátjával; azokkal a fiúkkal; kikkel

204

Page 205: Nyelvtani gyakorlatok

160. (például) lifttel; ceruzával; az esti vonattal; gépekkel; a barátommal; a húgoddal; azzal a tanárral; a csoporttársaival; a barátnőmmel együtt; a barátainkkal együtt161. veled; velem; veletek; önnel; velük; vele; velünk; önökkel162.Azzal megyünk, amivel ti mentek. A professzor azzal a vonattal érkezett, amelyik négy órakor ért Budapestre. Azzal a ceruzával rajzolok, amelyiket tegnap vásároltam. Anna azzal sétál, aki mellette ül a tanteremben. Azokkal a diákokkal érkeztem az intézetbe, akikkel egy csoportban tanulok. Azzal a postással beszélgettem, aki hozza a leveleket az intézetbe. Azokkal a fiúkkal megyünk kirándulni, akik a szomszédban laknak.163. (például)Tegnap együtt ebédeltem azzal, akivel együtt érkeztem Magyarországra. Azzal tanulsz együtt, aki segíteni tud neked. Viktor azzal foglalkozik, ami már évek óta érdekli. Szívesen vitatkozom azokkal, akiktől tanulni lehet. A beteg azzal a lázmérővel méri a lázát, amit a nővér adott neki. Azzal a lánnyal táncoltam tegnap, akivel az egyetemen ismerkedtem meg. Azzal a taxival jöttünk, amelyet a barátom hívott. A mérnök azokkal a műszerekkel dolgozik, amelyeket a gyár vásárolt.164. (például)János azzal megy, amelyik a híd felől jön. János azzal a busszal megy, amelyik a híd felől jön. / A portás azzal beszélget, aki a másik kollégiumban lakik. A portás azzal a diákkal beszélget, aki a másik kollégiumban lakik. / Azzal foglalkoztunk az órán, amiről a múlt órán nem tudtunk beszélni. Olyan a kérdésekkel foglalkoztunk az órán, amelyekről a múlt héten nem tudtunk beszélni. / Azzal cserélek helyet, aki előttem ül. Azzal a fiúval cserélek helyet, aki előttem ül.165. (például)Azzal a lánnyal találkoztam, aki a szomszéd házban lakik. Azzal a lánnyal találkoztam, akihez vendégségbe mentetek. Azzal a lánnyal találkoztam, akit már egy éve nem láttam. Azzal a lánnyal találkoztam, akivel szombaton a klubban táncoltam. / Azzal a csoporttal megyünk kirándulni, amelyik a szomszéd teremben tanul. Azzal a csoporttal megyünk kirándulni, amelyikben a honfitársam tanul. Azzal a csoporttal megyünk kirándulni, amelyiket választjuk. Azzal a csoporttal megyünk kirándulni, amelyikkel ősszel is voltunk.

A részeshatározó. A részeshatározói mellékmondat. A részeshatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat166.a betegnek; a barátomnak; a testvéreinek; annak a lánynak; azoknak a diákoknak; a könyvtár számára; az intézet számára; a diákok számára; azoknak a hallgatóknak a részére 167.neki; neked (~számodra; részedre); számunkra; nekem (~számomra; részemre); nekik; nektek (~számotokra; részetekre); önöknek (~az önök számára); önnek168. (például)Bemutatom neked a barátnőmet. Nem feleltél nekem. Kölcsönadod nekem a kerékpárodat? A szüleim pénzt küldenek nekem. A tanár magyarázza az új szavakat a diákoknak. Megígértem a barátaimnak, hogy gyakran telefonálok. Nem mondasz nekünk semmit? Ki segít nekem? Szólok neki, hogy holnap nem lesz történelem óra. Minden héten telefonálok a szüleimnek.

205

Page 206: Nyelvtani gyakorlatok

169. (például)A tanárnő a gyenge diákoknak segít. A tanárnő azoknak segít, akik még nem tudnak jól magyarul. / Viet a barátjának mutatta meg a szobáját. Viet annak mutatta meg a szobáját, akivel egy csoportban tanul. / A postás az egyik kínai diáknak hoz csomagot. A postás annak hoz csomagot, aki Kínából érkezett. /Az orvos a betegnek ír receptet. Az orvos annak ír receptet, akinek szüksége van rá. / A tanítás az intézeti diákok számára kezdődött meg. A tanítás azok számára kezdődött meg, akik ebbe az intézetbe járnak. / A professzor a jogász csoportnak tart előadást. A professzor annak a csoportnak tart előadást, akiket érdekel a történelem. / Ennek a barátomnak adtam kölcsön a szótárt. Annak a barátomnak adtam kölcsön a szótárt, akinek szüksége volt rá. / Az új diáknak szól az igazgató. Az igazgató annak a diáknak szól, aki nemrég érkezett.170. (például)Annak adom kölcsön az autómat, akinek megígértem. Annak a szobájában beszélgetünk, aki tegnap érkezett. Annak telefonáltam, akivel moziba akartam menni. Azoknak vettem virágot, akikhez vendégségbe mentem. Azoknak magyarázott a tanár, akik nem értették meg az új leckét. Azoknak a nevét tudom, akikkel egy csoportban tanulunk.

A főnévi igenév. A főnévi igenév személyragos alakjai171.látni; hallani; megoldani; kirándulni; használni; dohányozni; ülni; sportolni; elérni; kivenni172. (például)felkelni; aludni; futni; menni; megoldani; hozni; sétálni; elkészíteni173. (például)Takarítani akarok. Semmi különöset sem akarok mondani. Szeretek úszni. Tudunk főzni. A kiállítást tudjuk megnézni. Beszélgetni kezdünk. Síelni kezdünk tanulni. A diákigazolványt felejtettük el magunkkal hozni.174.sietünk; megyek; maradtok; jön; futsz; hazamennek; hívott; elküldöm175. érkeznünk; találkoznotok; befejeznie; gondolkoznod; tanulnom; ismerniük176.mennünk; borotválkoznom; meg kell oldanotok; beszélned; el kell olvasniuk; találkoznia177.Máriának nem kell elutaznia. Nem kell elmennem vásárolni. Nem kell megvárnod Jánost. Nem kellett elindulnunk gyalog. Nem kellett meglátatnotok a beteget. Nem kellett kinyitniuk az ablakot. Önnek nem kell összegyűjtenie a dolgozatokat. Önöknek nem kell gyorsan visszajönniük.

A jövő idő178. májusra; ezután; holnap; két hét múlva; jövő vasárnap; szombaton; ezen a héten; majd179.Holnap lesz május elseje. Délután otthon leszünk. Készen lesztek a csomagolással? Én leszek az első. Este fáradtak lesztek. Barbara kíváncsi lesz a megoldásra. 180.Ali meg fogja írni a házi feladatot. El fogjátok olvasni azt a szakkönyvet. Nemsokára meg foglak látogatni téged. A tanárok ki fogják javítani a dolgozatokat. Be fogod fejezni a munkádat. Mi meg fogjuk oldani a nehéz példákat is. Meg fogjátok várni a többieket?

206

Page 207: Nyelvtani gyakorlatok

181.Ali nem fogja megírni a házi feladatot. Nem fogjátok elolvasni azt a szakkönyvet. Nem foglak meglátogatni téged. A tanárok nem fogják kijavítani a dolgozatokat. Nem fogod befejezni a munkádat. Nem fogjuk megoldani a nehéz példákat is. Nem fogjátok megvárni a többieket? 182.Délután fog elmenni Mária az orvoshoz. Az Astoriánál fogunk leszállni a buszról. A barátodtól fogod kölcsönkérni a szótárt. A szünidőben fogtok hazautazni. Viktor testvére a jövő héten fog megérkezni. Együtt fogunk részt venni a kiránduláson. Anna fogja elkészíteni az ebédet. A diákok az intézet előtt fogják megvárni a tanárt.183.Későn ebédeltünk. Későn fogunk ebédelni. / Kijavítottam a hibákat. Kijavítom a hibákat. / A terem tiszta. A terem tiszta lesz. / Éva megvette a ruhát. Éva meg fogja venni a ruhát. / Korán lefeküdtem. Korán lefekszem. / A lányok megnézték a filmet. A lányok meg fogják nézni a filmet. / Iván felhívja a barátját. Iván fel fogja hívni a barátját. Visszaadta a tollat. Visszaadja a tollat./ Ő megjavította az autót. Ő meg fogja javítani az autót.184. (például)Az előadást a könyvtárban fogják tartani. Nyáron külföldre fogunk utazni. Salátát fogok enni vacsorára. Egy könnyűzenei CD-t fogunk vásárolni. A legújabb könyvet fogom elolvasni. Az intézet térképét fogjuk használni. A barátainknak fogunk küldeni képeslapot. Holnap fogok elmenni hozzád. Róbert veled fog együtt tanulni. Könnyen fogjuk megoldani ezt a feladatot.

Az okhatározó185. (~mozijegyért); dolgozatáért; hidegtől; olvasástól; zajra; hibádból; fáradságtól; viccből 186. (például)Az intenzív tanulás miatt kevés időm van a szórakozásra. János betegség miatt hiányzott az órákról. A professzor betegsége miatt nem tartják meg az előadást. Rossz kedvem volt a történtek miatt. A nagy köd miatt két autó összeütközött. A sok munka miatt nem tudok elmenni a kiállításra. A nagy forgalom következtében lassan mennek a villamosok.187.miatta; miattatok; miattunk; miattuk; miattad; miattam188. (például)Cecilió a jó eredménye miatt kapott egy szép könyvet. A holnapi vizsga miatt nem megyünk veletek a kirándulásra. A fejfájásom miatt feküdtem le tegnap korán. Ali a baleset miatt késett el. A rossz diákok a vizsgától félnek. Az erős széltől fáj a fejem.

A célhatározó189.szótárért; gyógyszerért; ebédre; gyakorlására, krétáért, fizikajegyzetnek; kabátnak190. (például)A bizonyítványok végett kerestük a tanárunkat .A tudós előadás céljából külföldre utazott. Magyarországra nyelvtanulás céljából jöttünk. Renato az operáció végett ment a kórházba. Holnap találkozni fogunk veletek a kirándulás programja végett. A jó futballmeccs végett külföldiek érkeztek Budapestre.191.értem; értetek; értünk; érte; érted; értük192.tanulni; szórakozni; táncolni; játszani; meglátogatni; sétálni; takarítani

207

Page 208: Nyelvtani gyakorlatok

A fokhatározó. A fokhatározói mellékmondat193. nagyon; elég; egészen; alig; különösen; aránylag; egy kicsit; túl; teljesen194. Már egészen jól beszélünk magyarul. Éva nagyon lassan öltözködik. Az idén nyáron nem volt túl meleg. Az a könyv elég érdekes. Teljesen jól oldottad meg a feladatot. Egyedül alig tudom elvégezni a munkát. János mindig nagyon pontosan érkezik az órára. A barátom különösen fáradt volt.195. (például)Annyira vigyáztam, hogy ne beszéljek hangosan. Viet annyira szereti a matematikát, hogy minden nap foglalkozik vele. Annyira esett az eső, hogy teljesen eláztunk. Annyira fájt a fejem, hogy alig láttam. Olyan ügyesek vagytok, hogy ilyen finom ebédet főztetek! Olyan jól készítetted el a feladatot, hogy teljesen hibátlan. Ez a kisgyerek úgy fél a víztől, hogy alig mer a medence közelébe menni. Az a lány úgy megijedt a kutyától, hogy egészen sápadt lett.

A számhatározó196. háromszor; kétszer; sokszor; többször; először; másodszor; harmadszor197. (például)Barbara sokszor volt beteg. Azt a példát többször elkezdtem. Rolando kétszer keresett téged. Ezen a héten néhányszor fájt a fejem. Naponta kétszer tornázunk, reggel és este. Holnap még egyszer meg fogom nézni azt a filmet. Sokszor vettünk részt együtt a műsorban. Viktor harmadszor utazott a Balatonhoz.

A számállapot-határozó198. Tizenketten vannak a közgazdász csoportban. Négyen moziba mentek. Ebben a rendelőben tízen dolgoznak. Sokan voltak a professzor előadásán. Csoportunkból ketten vesznek részt a magyar nyelvi versenyen. Öten foglalkoznak azzal a témával. Kevesen voltak a vonaton. Este néhányan eljönnek hozzám.199. (például)Ketten lakunk egy szobában. Tizenegyen vagyunk a csoportunkban. Sokan megyünk vasárnap kirándulni. Kétszázan dolgoznak abban a gyárban. Kevesen akarunk fürödni menni. Öten utazunk vidékre. Hárman néztük meg azt a filmet. Kétmillióan élnek ebben a városban. Hárman tanulunk együtt.

Az eredethatározó200.műanyagból; eladótól; vízből; tudósról; barátomtól; kitől; üvegből; testvéréből; kiállításról; ügyről201. (például)A fésű műanyagból készül. Villamos áramot például vízi energiából állítanak elő. A bútorokat fából készítik. Egy érdekes témáról tudok jó fogalmazást írni. Az öcsémtől kértem kölcsön a fényképezőgépet. A szüleimtől várok csomagot. A budapesti orvostudományi egyetemet Semmelweis Ignácról nevezték el. A legjobb barátomtól kaptam levelet. A másik csoport tanárától kell elkérnünk a magnót.

208

Page 209: Nyelvtani gyakorlatok

Az eredményhatározó202.múzeummá; elnökévé; erőssé; gőzzé; tisztára; részre; fehérre203. (például)elektromos árammá; kórházzá; nehézzé; lassúvá; könnyebbé; titkárrá; kékre; részre

Összehasonlítás. Fokozás.(Melléknév, határozatlan számnév, határozószó). A hasonlító határozó. A mértékhatározó204. (például)Ez a diák olyan szorgalmas, mint te. Az a kislány olyan alacsony, mint az öccse. A ruhája olyan tiszta, mint a hó. Ez olyan kicsi, mint egy borsszem. A fiad olyan jól dolgozik, mint egy felnőtt. Azt a lányt olyan régen ismerem, mint téged. A barátnőm olyan szépen énekel, mint egy operaénekesnő. Olyan sokan voltak a meccsen, mint a múlt héten.205.nagyobb - legnagyobb; magas - legmagasabb; erős – erősebb; kicsi – legkisebb; lassabb – leglassabb; régi – régebbi; könnyű – legkönnyebb; szebb – legszebb; sok – több; kevés – legkevesebb; később – legkésőbb; jól – jobban; drágán – legdrágábban; beljebb – legbeljebb; felül – feljebb; kívül - legkijjebb; alsó – alsóbb; felsőbb – legfelsőbb 206.idősebb; magas; legjobban; több; legrégebbi; olcsóbb; nehéz; feljebb; kívül – belül 207.Az áruház magasabb, mint az intézet. A tornaterem nagyobb, mint a tanterem. Ez a ruha szebb, mint az. Juan rosszabbul tanul, mint te. A villamos lassabban megy, mint az autóbusz. A második példa nehezebb az elsőnél. Az én szobám rendesebb a tiédnél. A testvérem fiatalabb nálam. A kémiát könnyebben tanulom a fizikánál. Te nála régebben vagy Magyarországon.208. (például)Iván öt centiméterrel magasabb Róbertnél. Ez a vonalzó húsz centiméterrel hosszabb a másiknál. A paradicsom száz forinttal olcsóbb a paprikánál. Öt nappal előbb érkeztem Magyarországra, mint Pedro. Ma hat fokkal van melegebb, mint tegnap. Két évvel előbb fejeztem be a középiskolát, mint Gábor. Szalim tíz kilóval több Martinnál. Tíz perccel hamarabb érkeztem, mint Barbara. A Balaton százhúsz kilométerre van Budapesttől. A múzeum száz méterre van a megállótól.209. (például) Az a gép sokkal könnyebb, mint a másik. Jóval fiatalabb vagy nálam. A mi szobánk egy kicsivel nagyobb, mint a tietek. Egy kicsit magasabb vagyok Jánosnál. Ez az utca sokkal szélesebb annál. Tegnap egy kicsit hidegebb volt, mint ma. Valamivel előbb érkeztem az előadásra , mint ti. A kék ruha nem sokkal olcsóbb a pirosnál.

A visszaható névmás210.Maga is velünk fog jönni? Magával akarok találkozni. Magát még nem láttam itt. Magára vártunk. Éppen magáról beszélgettünk. A postás magához is jön. Maguk abban a csoportban tanulnak? Maguknál is volt az orvos. Maguk között vannak mongol diákok? Maguk helyett mi fogunk menni? 211.magának; magadról; magát; magamnál; magunk mögött; magukkal; magától; magával

209

Page 210: Nyelvtani gyakorlatok

212.Az igazgató maga fogja megnyitni a kiállítást. Tanáraink maguk készítik el a jegyzeteket. Mi magunk készítjük a programot. A kisgyerek maga akar vásárolni az üzletben. Magam ellenőrzöm a megoldást. Magad voltál az útleveledért? Te magad laksz ebben a szobában? Anna maga is látta a balesetet.

A határozatlan névmások. Az általános névmások213. valakit; bárki; senkinek; valamelyiket; akármelyiket; semelyik; akármennyit; valamennyit; semennyi 214. valamit; bármit; valamilyen; akármilyen; valamennyit; akármennyit; mindenki; minden; mindegyik; semmi; semmilyen; semennyit215. (például)Jön valaki. Valami baj van? Valamilyen megoldást kell találnunk. Valamelyik diák itt felejtette a könyvét. Valamennyi diák jól vizsgázott. Akárki keres, mondd, hogy este hívjon! Akármit mondok neki, ő mindig vitatkozik velem. El kell mennem vásárolni, akármilyen hideg van. Ezt a feladatot akármelyik diák meg tudja oldani. Nem akarja megtenni, akármennyit kérem. Mindenki itt van. Minden készen van. Mindenféle gyümölcsöt szeretek. Mindegyik teszt jól sikerült. Mind itt vagyunk. Senki sem hiányzik. Semmi különös nem történt. Semmilyen feladatot sem kaptunk. Semelyik villamos sem jött. Semennyi sem maradt belőle.

Felszólító mód. Felszólító mód a mellékmondatban216.tanuljunk; adjatok; várj; feleljetek; maradjanak; fésülködj; kezdjünk217.Vitatkozzunk erről a kérdésről! Hozz egy térképet! Olvassa a leckét! Keress egy tollat! Ússzunk rendszeresen! Dolgozzatok szorgalmasan! Este szórakozzunk! 218. (például)Kérd a tollat! Küldje a levelet neki! Írjátok a házi feladatotokat! Mossátok a ruháitokat! Mondja valamelyiket! Hozd a pohár vizet! Hívjuk őt!219.egyél; Legyetek; Menjünk; Tegyék; igyál; Gyertek; Vegyünk; Higgyen220.Írd meg a házi feladatot! Adja fel a levelet a postán! Tanuljuk meg az új leckét! Este gyertek át hozzánk! Küldd el nekem a jegyzetet! Vedd fel a kabátodat! Vigyük ki a székeket az udvarra! Várják meg a barátaikat!221.Ne utazzunk vidékre! Ne vitatkozzatok erről a témáról! Ne menj a sportpályára! Ne induljunk el későn! Ne legyünk szomorúak! Ne várjátok meg a többieket! Ne vedd meg azt a ruhát!222.Hallgassuk meg; Nyisd ki; Folytassátok; nevess; Siessünk; Mutassa meg; Lássuk; Látogassák meg223.Készítsük el a feladatokat! Segíts a barátodnak! Tartsátok rendben a ruháitokat! Gyújtsd meg a villanyt a szobában! Javítsuk ki a hibákat! Tanítsátok meg őt táncolni! Gyűjtsünk bélyeget!

210

Page 211: Nyelvtani gyakorlatok

224.Ragaszd meg; Fejlesszük; Osszátok; Ébressz fel; mulasszanak; Válasszanak; játsszatok225. (például)Ne felejtsük el feladni a levelet! Kössétek össze a két pontot! Mutassuk meg a fényképeinket! Ne érintsék meg a vezetéket! Fizesd ki a számlát! Lássuk a megoldást! Helyettesítse be a következő értéket! Vezessétek be a vendéget!226.befejezzük; megoldjam; érjünk el; elgyere; maradjak; vegyen részt; vizsgázzunk227.legyen; válaszoljak; gyere; tanuljanak; érkezzünk; látogassam meg228. (például)Vigyétek el; Legyenek; Vedd meg; Mondjon el; Pihenjünk; Beszélgessünk; csináljak; Legyél (~légy); menjek229. Azért indultunk el korán, hogy időben érkezzünk. Azért megyek el hozzád, hogy együtt tanuljunk. Azért mentem az áruházba, hogy vásároljak egy új ruhát. Azért ültem az első padba, hogy jobban lássam a táblát. Péter azért tanul sokat, hogy felvegyék az egyetemre. Azért sportolunk rendszeresen, hogy egészségesek legyünk. Azért utaztam Debrecenbe, hogy találkozzam a barátommal. 230. (például)A fiú arra vár, hogy zöld legyen a lámpa. A barátnőm vigyáz arra, hogy senkit se bántson meg. Ez az anyag alkalmas arra, hogy estélyi ruhát varrjunk belőle. Ő képes arra, hogy ezt a munkát elvégezze. Kevés az idő arra, hogy minden múzeumot megnézzünk. Erikának nincs kedve ahhoz, hogy ma este moziba menjen. A víz hőmérséklete megfelelő ahhoz, hogy fürödjünk benne. Ez a hús nem elég ahhoz, hogy négy személyre vacsorát készítsünk. Péter hozzáfog ahhoz, hogy kifesse a lakást. Az igazgató hozzájárul ahhoz, hogy a diákok szilveszteri bulit rendezzenek a kollégiumban.

Az ok- és a célhatározói mellékmondat. A célhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat231. (például)Azért nem vártalak meg, mert órára kellett mennem. Andrej azért haragszik a barátjára, mert az tegnap nagyon csúnyán beszélt vele. Azért ébredtem fel korán, mert tegnap este már 9-kor lefeküdtem. Azért nem megyünk délután moziba, mert holnap tesztet írunk. Anita azért jött későn az órára, mert elaludt. Azért nem lesz holnap tanítás, mert kirándulni megyünk. A diákok azért szeretnek sportolni, mert attól frissek és egészségesek lesznek. Azért nem szabad piros lámpánál átmenni az úton, mert az autó elütheti az embert. 232.Azért megyünk ki a pályaudvarra, mert délután érkezik Ali. A diákok azért tudnak jól magyarul, mert sokat beszélgetnek magyarokkal. Azért megyek fél nyolckor tv-t nézni, mert akkor kezdődik egy jó film. Azért örültem nagyon, mert meglátogatott a barátom. Azért maradtunk otthon, mert tanulni akartunk. Azért nem tudtam aludni éjszaka, mert a barátnőmre gondoltam. Azért akarok elmenni hozzád, mert meg kell beszélnünk a programot. Azért szoktunk együtt tanulni, mert úgy könnyebben megy a tanulás.

211

Page 212: Nyelvtani gyakorlatok

233. (például)Azért megyek a postára, hogy befizessem a telefonszámlát. Azért vagyunk szorgalmasak, hogy felvegyenek az egyetemre. A barátom azért jött el hozzám, hogy este koncertre menjünk. Azért utazunk vidékre, hogy meglátogassuk a barátom nagyszüleit. Azért megyünk kirándulni, hogy megismerjük Magyarország tájait. Azért indulok korán a repülőtérre, hogy ne késsem le a gépet. Azért olvasok szakmai könyveket, hogy jól ismerjem a szakmámat. A testvérem azért hívott, hogy menjek el vele színházba. 234. (például)Arra kérlek, hogy segítsél nekem megoldani ezt a feladatot. Javaslom, hogy időben induljunk el. Azért utaztál ide, hogy a barátoddal találkozzál. Azért menj a rendelőbe, hogy az orvos megvizsgáljon. Azt szeretném, hogy mindenki eljöjjön. Azért jöttem, hogy moziba hívjalak. Fontos, hogy kész legyen a házi feladat.235. Azért indultál az áruházba, amiért Barbara. Azért a könyvért megyek a könyvtárba, amelyiket te is olvastad. Azért a betegért jön a mentőautó, akivel nemrégen találkoztunk. Azért a csomagért sietek a postára, amelyiket az anyám küldte. Mária azért ment le az üzletbe, hogy gyümölcsöt hozzon. Azért utazunk Esztergomba, hogy megnézzük a műemlékeket. A tanár azért küldi Viktort a laboratóriumba, hogy kérjen egy magnót.236. (például)Este korán fogunk lefeküdni, mert holnap reggel indul a repülőgépünk. Este korán fogunk lefeküdni, hogy frissen ébredjünk. / Róbert közel ül a táblához, mert nem látja jól a szavakat.Róbert közel ül a táblához, hogy jól lássa a szavakat. / Telefonálni akarok neki, mert nem tudunk moziba menni. Telefonálni akarok neki, hogy ma ne menjünk moziba. / Beszélnünk kell a csoportvezetővel, mert nem tudjuk az új órarendet. Beszélnünk kell a csoportvezetővel, hogy megtudjuk az új órarendet. Az áruházba mész, mert egy nadrágot akarsz venni. Az áruházba mész, hogy vegyél egy nadrágot. / Négy óráig vártunk rátok, mert beszélni akartunk veletek. Négy óráig vártunk rátok, hogy beszéljünk veletek. / Az orvoshoz megyek, mert fáj a torkom. Az orvoshoz megyek, hogy gyógyszert írjon nekem. / Szólunk a tanárunknak, mert nem akarunk ma tesztet írni. Szólunk a tanárunknak, hogy ma ne írjunk tesztet.

Feltételes mód Feltételes mód a mellékmondatban. A feltételes mellékmondat237.megnéznék; vásárolnál; telefonálnánk; örülne; szólnátok; jönnének; várnánk; elkérném; eladná; megnéznénk238.Volna(~lenne); Elmennénk; Megtenne; Elvinnéd; Ennék239.Lett volna egy nagy kérésem. Elmentünk volna este a színházba. Megtett volna nekem egy szívességet? Elvitted volna a jegyzetet Máriának? Ettem volna abból a süteményből.240.pihentünk volna; vettetek volna; elolvastam volna; szerettünk volna; meghívtuk volna; dolgoztál volna; meghallgattátok volna241.Ahelyett, hogy vitatkoznánk, fejezzük be a munkát. Ahelyett, hogy végzett volna, moziba ment. Ahelyett, hogy pihent volna, ablakot mosott. Nem utazom el anélkül, hogy el ne búcsúznék tőled. Megoldjuk a példát anélkül, hogy a tanár segítene. Péter elindul a megálló felé, anélkül, hogy megvárná a barátját. Úgy süt a nap, mintha még nyár volna (~lenne). Úgy tudtok magyarul, mintha régóta Magyarországon élnétek. Úgy elfáradtam, mintha egész nap dolgoztam volna.

212

Page 213: Nyelvtani gyakorlatok

242.Ha valamit nem értenénk, megkérdeznénk a tanártól. Ha valamit nem értettünk volna, megkérdeztük volna a tanártól. / Ha lenne szabad időm, sportolnék. Ha lett volna szabad időm, sportoltam volna. / Ha figyelnétek az órán, megértenétek a magyarázatot. Ha figyeltetek volna az órán, megértettétek volna a magyarázatot. / Ha sietnénk, időben megérkeznénk. Ha siettünk volna, időben megérkeztünk volna. / Nagyon hasznos lenne, ha megnéznénk ezt a filmet. Nagyon hasznos lett volna, ha megnéztük volna ezt a filmet. / Egyedül oldanám meg a feladatot, ha lenne elég időm. Egyedül oldottam volna meg a feladatot, ha lett volna elég időm. / Iván telefonálna a barátjának, ha akarna vele beszélni. Iván telefonált volna a barátjának, ha akart volna beszélni vele. / Örülnék, ha meglátogatnál engem. Örültem volna, ha meglátogattál volna engem.243. (például)Ha részt vennénk a sportversenyen, biztosan jönnének a barátaink is. Ha meglátogatnál minket, sokat beszélgetnénk. Ha meleg lenne, strandra mennénk. Ha sietnétek, elérnétek a vonatot. Ha pihentem volna, most jobban tudnék dolgozni. Ha elmentünk volna a múzeumba, sok érdekeset láttunk volna. Ha szükségem lett volna a segítségedre, szóltam volna neked. Ha a film hamarabb befejeződött volna, elértük volna a metrót.244. (például)Meghívnálak téged, ha nem lenne más programod a hétvégére. Elutaznánk vidékre, ha lenne időnk. Szívesen segítenék neked, ha kérnél. Fürödni mennénk, ha sütne a nap. Nem találkoztunk volna, ha nem vártam volna rád egy fél órát. Kirándultatok volna, ha nem esett volna az eső. Már tavaly egyetemre mentem volna, ha nem kellett volna dolgoznom. Nem lettél volna beteg, ha meghallgattad volna a tanácsomat.

A lehet használata .A ható ige245.Innen jól lehet látni a Gellérthegyet. Ebben az üzletben sok szép árut lehet találni. A büfében lehet salátát enni. Este tíz óráig lehet maradni a klubban. Itt nem lehet megállni. A diszkóban jól lehet szórakozni. 246. (például)látni; pihenni; végezni; kapni; vitatkozni; tenni; sétálni; beletenni247.befejezhetjük; maradhat; adhatsz; megbeszélhetjük; ehet – ihat; meglátogathatják; jöhet248.megmondhatom; találkozhatsz; megoldhatjátok; játszhatnak; megveheted; tölthet; indulhatunk249.Nemzetiségi estet rendezhetünk az intézetben. A régi diákok is eljöhetnek hozzánk, és meghívhatjuk magyar barátainkat is. Sok vendégünk lehet. Előadhatunk egy rövid műsort. Beszélgethetünk, zenét hallgathatunk, táncolhatunk. Tanáraink is ott lehetnek. Mindenki jól érezheti magát. Remekül szórakozhatunk. Este tizenegy óráig maradhatunk ott.

Szóképzés. Műveltető ige250.taníttatják; feleltetni; szórakoztat; megvizsgáltatom; gyakoroltatott; kinyittatja; telefonáltatott; ellenőriztetni251.írat; foglalkoztatnak; csináltatok; gyakoroltatja; építtetnek; hívatja; működtetnek; vizsgáztatja

213

Page 214: Nyelvtani gyakorlatok

252.íratott; foglalkoztattak; csináltattam; gyakoroltatta; építtettek; hívatta; működtettek; vizsgáztatta253.A gyerek hoz újságot. Az apa hozat újságot. Az apa a gyerekkel hozat újságot. / A diákok fejezik be a munkát. / A tanár fejezteti be a munkát. A tanár a diákokkal fejezteti be a munkát. / A kisgyerek fekszik le korán. Az anya fekteti le a kisgyereket korán. A csoport hallgatói vizsgáznak csütörtökön. A tanár a csoport hallgatóit vizsgáztatja csütörtökön. 254. (például)Mit ellenőriztet a mérnök? A mérnök a gépeket ellenőrizteti. Minek a gépeit ellenőrizteti a mérnök? A mérnök az üzem gépeit ellenőrizteti. Kivel ellenőrizteti a mérnök az üzem gépeit?A mérnök a munkásokkal ellenőrizteti az üzem gépeit. Mikor ellenőrizteti a mérnök az üzem gépeit a munkásokkal? A mérnök munkakezdés előtt ellenőrizteti az üzem gépeit a munkásokkal. / Mit terveztetnek a szüleim? A szüleim házat terveztetnek. Kinek a házát terveztetik a szüleim? A szüleim a saját házukat terveztetik. Kivel terveztetik a szüleim a saját házukat? A szüleim az építésszel terveztetik a házukat. Mikor terveztetik a szüleim az építésszel a házukat? A szüleim jövőre terveztetik az építésszel a házukat. / Kit vizsgáztat a tanár? A tanár a diákokat vizsgáztatja. Minek a diákjait vizsgáztatja a tanár? A tanár az intézet diákjait vizsgáztatja. / Mikor vizsgáztatja a tanár az intézet diákjait? A tanár holnap vizsgázatja az intézet diákjait. / Kit szórakoztat a könyv? A könyv az olvasókat szórakoztatja.Mivel szórakoztatja a könyv az olvasókat? A könyv a történeteivel szórakoztatja az olvasókat. Mikor szórakoztatja a könyv a történeteivel az olvasókat? A könyv mindig szórakoztatja az olvasókat a történeteivel. / Mit mosat az anyám? Az anyám farmert mosat. Kinek a farmerét mosatja az anyám? Az anyám az öcsém farmerét mosatja. Kivel mosatja az anyám az öcsém farmerét? Az anyám velem mosatja az öcsém farmerét. Mikor mosatja az anyám velem az öcsém farmerét? Az anyám hétvégén mosatja velem az öcsém farmerét. / Mit építtet a család?A család házat építtet. Kivel építteti a család a házat? A család a kőművessel építteti a házat. Mikor építteti a család a kőművessel a házat? A család jövőre építteti a kőművessel a házat.255. (például) A kisfiú alszik. Az anya altatja a kisfiát. / A kisbaba eszik. A mama eteti a kisbabát. / A vendég leül. Az udvarias ember leülteti a vendéget. / Megfigyeljük a kísérletet. A tanár megfigyelteti a kísérletet. / Megjavítom a mosógépet. Megjavíttatom az autót a szerelővel. / Kezet mosok. Az óvónő kezet mosat a gyerekekkel. / Mindig jót nevetek a barátom viccein. Ne nevettess! / Órára sietünk. Ne siettess!

Szóképzés. Visszaható ige256. (például) Minden reggel borotválkozol? Ez a kapus jól védekezik. Becsukódott az ablak. Szeretek kertészkedni. Ne idegeskedj! Ez a gyerek sokat rendetlenkedik. Fésülködj meg! Télen korán sötétedik257.A lányok általában lassan öltözködnek. Apám minden nap szokott borotválkozni. Nyáron korán világosodik. A barátom sokat idegeskedik. Ezek a gyerekek nem rendetlenkednek. Az orvosi vizsgálat előtt le kell vetkőzni.

214

Page 215: Nyelvtani gyakorlatok

Igeképzés névszóból258. (például)Sokat cigarettázom. Szeretek fényképezni. Minden reggel kávézom. Ne labdázzatok a szobában! Tudsz zongorázni?259.alapok – alapították – alapul; készülnek – készítsek – kész; szép – szépül - szépíted260.irányul; kibékít; lassul; pusztít; tisztul; elfáraszt; felébred; fejleszt; olvad261. (például) Budát, Pestet és Óbudát a 19. században egyesítették. A két politikai párt egyesült. /A szomszédék szép házat építettek. A ház nemsokára felépül. / Nem tudom lefordítani ezt a szöveget. Az autó balra fordul. / Indítsd az autót! Mikor indulunk? / Kijavítom a hibákat. Az idő megjavult. / Ki tanít titeket? Sokat kell tanulnom. / Befejeztük a vitát. A tanév júniusban fejeződik be. / Ebéd után tanulni kezdek. Mikor kezdődik az előadás? / Ők nehéz fizikai munkát végeznek. Ez a dolog jól végződött. / A sportoló sokat erősít. Ádám megerősödött ezen a nyáron. / Melegítem az ebédet. Az idő áprilistól melegedik.262. Az egész csoport részt vesz a kiránduláson. A beteg már egészen jól érzi magát. Ki kell egészíteni a mondatokat új szavakkal. A csoportunk kiegészült néhány új diákkal. A barátom mindig nagyon gyorsan beszél. A sofőr a híd után azonnal gyorsított. Az utóbbi időben gyorsul a város fejlődésének az üteme.

Főnévképzés névszóból263.Szükséges ezeknek az anyagoknak a felhasználása. A mérnök célja a tervek elkészítése. Jó lesz a kirándulás a hegyekbe. Számomra fontos a hírek meghallgatása. Jó lenne már egy kis pihenés. 264. A tanárok feladata a tanítás. Rendszeres ismétléssel készülünk a vizsgára. Állandó gyakorlással fejlesztjük a tudásunkat. Mi annak az embernek a foglalkozása? A sportok közül az úszást szeretem a legjobban. Ez nem a legjobb megoldás. 265.A munka elvégzése sokáig tart. A ház építését sokan várják. A gép pontos működését figyeljük. Az eredmények elemzéséből fontos következtetéseket vonunk le. A példák megoldásához sok számításra van szükség. Gyors futással hamar érünk a megállóba. A feladat befejezésével vége a napi munkának. Rendszeres tanulással érünk el jó eredményt.266. Reggel orvosi vizsgálat lesz. A Földön az élet már nagyon régen kialakult. Ez a feladat nem nehéz. Hol van itt a bejárat? Azt a történetet nem ismerem. Mi mindig figyeljük a tanár magyarázatát. Ezzel a gondolattal már én is foglalkoztam. 267. Feleléskor mindig izgulok. Ali utolsó felelete nem sikerült. / A gyakorlás nagyon fontos a nyelvtanulásban. Minden lecke után sok gyakorlatot végzünk el. / Az én írásomat nehezen lehet elolvasni. Hol vannak azok az iratok? / Minden kezdet nehéz. Kezdéskor ott akarok lenni a sportpályán. / Egy művelet még hátra van, a szorzás. A szorzat kifejezi az ismeretlen értékét. 268.lakossága; rendőrségre; hegység; rokonságban; katonaságnál.

215

Page 216: Nyelvtani gyakorlatok

269.szélesség; szomorúság; mélység; betegség; lassúság; erősség; sötétség270.A folyadék sűrűsége változott meg. Az acél szilárdságát kell meghatározni. Péter a két repülőgép sebességét számította ki. Róbert három nap szabadságot kapott a jó munkájáért. A tanár a mérés pontatlansága miatt nem fogadta el a rajzot. A barátom betegsége miatt nem mehetünk kirándulni.271.munkásság = a munkások összessége; munkásság = szellemi tevékenységgel foglalkozó ember életműve, munkáinak összessége / fiatalság = fiatalok csoportja; fiatalság = az élet ifjúkori szakasza / tagság = valamilyen szervezet tagjainak összessége; tagság = az a tény, hogy valaki valamilyen szervezet tagja272. (például)Azokat tisztelem, akikben van emberség. Az emberiség száma megnőtt. Ez a munka sok fáradsággal jár. A fáradtságtól mélyen elaludtam. Nincs kétségem afelől, hogy igazat mondott. Meg kell szüntetni ennek a dolognak a kettősségét.

Melléknévképzés igéből és névszóból273.érzékeny; változékony; törékeny; tanulékony; folyékony; fáradékony274.színes; hasznos; tudományos; olajos; mesterséges; havas; hibás; előnyös275.A bíróságok mindenkitől függetlenek. Az a gyerek fejletlen. Ez a szoba fűtetlen. Az a fiú tudatlan. Egyenletes mozgás esetén a sebesség változatlan. Az az eredmény váratlan volt. 276.barátságtalan; hibátlan; eredménytelen; rendetlen; türelmetlen; egészségtelen; szabálytalan277.eredménytelen; kellemes; alkalmatlan; szabályos; erőtlen; véges; zajtalan; sós278. (például)Egészséges életmódot kell folytatnod. A barátom beteg. A dohányzás egészségtelen szokás. / Súlyos közlekedési baleset történt a hídon. Könnyű volt a vizsga. Az űrben a testek súlytalanok. / Számos kérdés megoldatlan maradt. Kevés csapadék hullott ebben az évben. Számtalan megoldási lehetőség van.279. (például) Egy kis baráti segítségre van szükségem. Egyre nehezebbé válik a budapesti közlekedés. Az esti tv-műsor elég unalmas volt. Az európai országok egy része csatlakozik az Európai Unióhoz. A gyári munka elég nehéz. A külföldi diákok a Balassi Bálint Intézetben tanulnak. A mérnöki pályára a műszaki egyetemek készítik fel a diákokat. A nehézségi erő megszűnik a Föld légkörén kívül. A tegnapi újság több fontos hírt közölt. A városi élet sokkal stresszesebb a vidéki életnél.280 (például)fizikai; jogi; tegnapi; szerdai; orvosi; márciusi; baráti 281. egészséges – egészségi; évi – éves; felületi – felületes; forgalmi – forgalmas; női – nős; vizes – vízi

216

Page 217: Nyelvtani gyakorlatok

282. mögötti; előtti; körüli; közötti; nélküli; melletti; utáni283.sokféle; szakszerű; térbeli – síkbeli; különféle; írásbeli – szóbeli; egyszerű; kétféle284.A kísérletnél henger alakú üveget használnak. Mária piros színű ruhát vásárolt. Az a mértanit test szabályos alakú. Új típusú fényképezőgépet vásároltam. A szén növényi eredetű tüzelőanyag. Tíz cm. átmérőjű kört rajzoltam. Albert magyar nyelvű újságot olvasott. 285.Egyre több az angol nyelvű felirat az üzleteken. A test mozgása egyenes vonalú. Az erős fényű lámpa nem tesz jót a szemnek. Az a kék színű pulóver tetszik nekem. Az anyagok különböző fajsúlyúak. A vezetők nagy jelentőségű döntést hoztak. Ez a gáz nagyon rossz szagú. Az a szép ruhájú lány a barátnőm. Mostanában sok vicc születik a szőke hajú nőkről. 286. oldalnyi; tenyérnyi; ezernyi; kilónyi; egységnyi; kilométernyi

Szóösszetétel287. (például)A nap energiája jól hasznosítható energiaforrás lehet a jövőben. A nagy hideg miatt problémák jelentkeztek a magyarországi erőművek működésében. Már látszik a fénysugár az alagút végén. A gyárigazgató két hét szabadságra ment. Magyarország legmagasabb hegycsúcsa a Kékes. Egy tanóra időegysége: 45 perc. A körúton nagyon szennyezett a levegő a nagy gépjárműforgalom miatt. Egy üveglapot tettem az íróasztalomra. A világűr meghódítása a 20. században gyorsult fel. Alig láttam valamit a fürdőszobában a vízgőztől.288. (például)atommag – atomenergia; gépelem – gépgyár; műalkotás – műhold; számadat – számarány; konzervgyár – papírgyár; gépház – növényház; nehézipar – könnyűipar; tusrajz – tervrajz Az atom fogalmát már az ókorban ismerték, de nem tudták, hogy további részekre, pl. atommagra bontható. Az atomenergia fontos, de veszélyes energiaforrás. A leendő mérnökök sok rajzot készítenek a gépelemekről. A traktort a mezőgazdasági gépgyárban készítik. A műalkotások elemzése fontos tantárgy az iskolában. A tv-állomások nagy része műholdak közvetítésével sugározza műsorát. A számadatok ismeretében fontos következtetéseket vonhatunk le. Az időskorúak számaránya növekvő tendenciát mutat. A konzervgyár hazai alapanyagból dolgozik. Ennek a papírgyárnak a termékei egyre ismertebbek. A szerelő a gépházban van. Voltunk az állatkertben, de a növényház zárva volt. Sok országban válságba került a nehézipar az egyre dráguló energia miatt. A Kínában gyártott könnyűipari termékek olcsók. Ennek a művésznek a tusrajzai láthatók a kiállításon. Egy ismert építész készítette el a tervrajzot.289. (például)témakör – körtér – térköz – közügy – ügyfél – félfogadás – stb.290. (például)erő – erősít – megerősít – erősítés – erődítmény / térerő – lóerő – húzóerő – erőforrás – erőtér – erőmű / fény- fényesít – kifényesít –fénylik - fényes – fénylő - fénytelen – lámpafény – napfény – csillagfény – fénysugár – fényforrás – fénynyaláb / hely – helyez – áthelyez – elhelyez – helyezés – helyzet – helyes – helyesel – helytelen – helytelenít – helytartó – helyfoglalás – munkahely – ülőhely – állóhely – menedékhely – búvóhely / képes – képez – kiképez – képesít – képződik – képződés – képződmény / térkép – arckép – fénykép – táblakép – képtár – képalkotás – képregény /

217

Page 218: Nyelvtani gyakorlatok

terv – tervez – megtervez – kitervel – tervszerű – tervrajz – munkaterv – tanterv – programterv / függ – összefügg – összefüggés – független – függő – szenvedélyfüggő – függőhíd / leír – beír – megír – kiír – átír – felír – írás – irat – íráskép – írástudatlan – képírás – szótagírás- betűíró / lát – kilát- belát ellát – látás- látvány- látomás – kilátás – ellátás – belátás – kettőslátás / mér – megmér – kimér – bemér – lemér – mérés – méret – mérleg – mérlegelés – mérősúly – mérték – hosszmérték – űrmérték – területmérték – mértékletes – mértéktelen – mértékadó / tud – megtud – betud – letud – tudós – tudomány – tudósít – tudósítás – tudósító – tudományos – tudománytalan – történettudomány

Folyamatos melléknévi igenév291. levő; való; levő; levő; való; levő; való292.A szekrényben levő ruhát fogom felvenni. Forrásban levő víz szükséges a kísérlethez. Az ágy fölött levő lámpa nem világít. Az acélból való rudakat a műhelybe szállítják. A barátomtól való szótárt gyakran használom. Ali leült a másik szobából való székre.293. (például)a teremben levő bútorok; A teremben levő bútorok kényelmesek. / a mozgásban levő autóbusz; Tilos felszállni a mozgásban levő autóbuszra. / a pohárban levő víz;A pohárban levő víz ásványvíz. / a fémből való szerszám; A fémből való szerszám tartósabb, mint a műanyagból való./ a másik teremből való térkép; A másik teremből való térkép világtérkép. A műanyagból való fésű; A műanyagból való fésű könnyen törik. 294.haladó; érkező; beszélgető; sétáló; készülő; látogató; siető; épülő295.alvó; menő; jövő; ivó; vivő; fekvő; evő296.A könyvet olvasó diák tanul a másik csoportban. A házat építő munkásokkal beszélget a mérnök. A nővér a beteget vizsgáló orvost keresi. A televíziót néző fiúk laknak a másik szobában. A ruhát vásárló lánnyal találkoztam az áruházban. 297. (például) A 8 órára érkező vonat tíz percet késik. Nézem a parkban játszó gyerekeket Fernando hallgatja a meccsről beszélő barátját. A matematikát tanuló diákot megdicsérték. Anna felszállt a Tihanyba induló vonatra. Nagyon várom a barátnőmtől érkező levelet. A klubban szórakozó diákok 11 órakor mentek haza. Az igazgatóhoz siető titkárnő nem visz magával semmit.298.Figyeljük az utcán sietőket. A mérnök megmutatott mindent a gyárba látogatóknak. A hallgatók beszélgettek az előadóval. A filmet nézők jól szórakoznak a moziban. A nagy zaj zavarja a pihenőket. A tanár segít a gyengén tanulóknak. A későn érkezők nem mehetnek be a terembe. Korszerű könyvtár várja az olvasókat.299.A nyelvtudás jól hasznosítható. Az a matematikai tétel egyszerűen bebizonyítható. A mesterséges égitestek a Földről megfigyelhetők. A tanár magyarázata jól érthető. A kirakatban szép ruhák láthatók. A számítás könnyen elvégezhető. Az üzletben szép gyümölcs kapható. A terv rövid idő alatt megvalósítható. A képen egy magas épület látható.

218

Page 219: Nyelvtani gyakorlatok

300.A vízből előállítható hidrogént a kísérletnél használják fel. A kutatók foglalkoznak a nehezen hasznosítható szélenergia felhasználásával. A mikroszkóppal megfigyelhető baktériumok betegségeket okozhatnak. A könnyen alakítható alumíniumot sokféle célra használják. A táblázaton található adatok a gép teljesítményét mutatják. A jól megvalósítható tervről beszélgetünk.

Befejezett melléknévi igenév301.érkezett; kezdődött; megbetegedett; befejeződött; kialakult; felgyorsult; elromlott302.A képekről, amelyeket a kiállításon láttunk, beszélgettünk. Beszélgettünk a kiállításon látott képekről. / A könyv, amelyet elolvastunk, érdekes volt. Az általunk elolvasott könyv érdekes volt. / Az új fürdőruhát, amelyet az áruházban vásároltam, viszem a kirándulásra. Az áruházban vásárolt új fürdőruhát viszem a kirándulásra. / Az eredmények, amelyeket a tudományokban elértek, korszakalkotóak. A tudományokban elért eredmények korszakalkotóak. / A képletet, amelyet a táblára felírtam, Elena nem értette. Elena nem értette a táblára felírt képletet. / A levél, amelyet megírtam, fontos volt. Az általam megírt levél fontos volt. / A gép, amelyet a múlt héten megjavítottak, újból elromlott. A múlt héten megjavított gép újból elromlott. / A múzeumot, amelyet a múlt században alapítottak, meglátogattuk. Meglátogattuk a múlt században alapított múzeumot. 303.megvizsgált; kidolgozott; szerkesztett; tartott; magyarázott; rendezett; meghívott304.A diák által készített rajzot kereste a tanár. A diákok által rendezett műsorra jöttek a vendégek. A professzor által ismertetett elméletről beszéltek a rádióban. A csoportunk elvégezte a tanárnő által kijelölt feladatot. A vírusok által okozott fertőzés könnyen terjed. A Péter által megmagyarázott jelenségről beszélgettünk.305.A nemrég elkészült úton nagy forgalom van. A laboratóriumban megállapították a megvizsgált anyag összetételét. A villamosról leszálló utasok között észrevettem a barátomat. Mozi nyílik a munkások által épített új házban. A barátom által készített jegyzetből tanultam az év végi vizsgára.. A szent-Györgyi Albert által felfedezett C-vitamin nagy mennyiségben található a paprikában. 306.A terv módosított. A kert elhanyagolt. Az új tétel elfogadott. Az az elmélet bebizonyított. Könyvtárunk jól felszerelt. A háromszög oldalai adottak. Ezek a hiányzások igazoltak. A jó munkafeltételek biztosítottak. 307. (például)Péter kijavította az elrontott feladatot. Az elküldött fax nagyon sürgős volt. Az elmagyarázott szabály most már világos. A látott film két részes volt. Az elveszített táskát a talált tárgyak osztályán visszakaptuk. A hozott sör meleg volt. A kicserélt alkatrész sem működött. A megoldott példa nehéz volt.

Beálló melléknévi igenév308.megvizsgálandó; fizetendő; átalakítandó; megoldandó; felemelendő; kiszámítandó; alkalmazandó; felhasználandó

219

Page 220: Nyelvtani gyakorlatok

309.A számítás ellenőrizendő. A szennyeződés a folyadékból eltávolítandó. Minden közlekedési szabály betartandó.. Ez a példa megoldandó. Az utolsó két lecke megtanulandó. A hőmérséklet naponta mérendő. Az a munka még ma befejezendő. A tört egyszerűsítendő. A számla kifizetendő.310.Az árut, amelyet el kell szállítani, teherautóra teszik. Az elszállítandó árut teherautóra teszik./ A hibát, amelyet ki kell javítani, én követtem el. A kijavítandó hibát én követtem el. / A rajzot, amelyet be kell fejezni, holnap fogom odaadni a tanárnak. A befejezendő rajzot holnap fogom odaadni a tanárnak. / A tervről, amelyet módosítani kell, beszélgettünk. A módosítandó tervről beszélgettünk. / A feladatban, amelyet el kell végezni, a barátom segít. Az elvégzendő feladat megoldásában a barátom segít. / A műanyagból, amelyet fel kell használni, különböző használati tárgyak készülnek. A felhasználandó műanyagból különböző használati tárgyak készülnek. / Az új elméletről, amelyet be kell bizonyítani, a diákok vitatkoznak. A bebizonyítandó új elméletről a diákok vitatkoznak.

Határozói igenév311.A gyerekek futva érkeztek a megállóhoz. István mosolyogva fogadta a barátját. A vonaton Kelenföldig állva utaztunk. A diákok sietve indultak az étterembe. A teát hűtve sokkal jobban szeretem. A gyümölcs fagyasztva tartósítható. 312.Budapestre érkezve találkoztam a barátommal. Budapestre érkezésem után találkoztam a barátommal. / A szobájában rendet rakva Júlia elment a barátnőjéhez. A szobában való rendrakás után Júlia elment a barátnőjéhez./ Felszállva a buszra eszembe jutott, hogy otthon felejtettem a bérletemet. A buszra való felszállás után eszembe jutott, hogy otthon felejtettem a bérletemet. / Kémiát tanulva a vegyi változásokról beszélgettünk. A levél olvasása közben aszüleimre gondoltam. / A villamoson utazva János újságot olvasott. A villamoson való utazás közben János újságot olvasott. / Az előadást hallgatva a diákok jegyzeteket készítenek. Az előadás hallgatása közben a diákok jegyzeteket készítenek. / A műsort nézve az elmúlt évre gondoltam. A műsor nézése közben az elmúlt évre gondoltam. 313.A vizet melegítjük. Így gőz keletkezik. / Tamás az utcán sétált. Találkozott a barátjával. / A fiúk befejezték a tanulást. Ezután focizni mentek. / Mária megérkezett a kollégiumba. A szobájába ment. / Megbeszéltük a feladatokat. Ezután dolgozni kezdtünk. / Elolvastam a levelet. Így megtudtam a legújabb otthoni híreket. / Az űrhajós elhagyja a Föld légkörét. A súlytalanság állapotába jut.314. (például)Miután megbeszéltük a programot, munkához láttunk. Miután a sofőr megjavította a kocsit, folytatta útját. Miután a vonat elindult, olvasni kezdtem. Miután megtaláltam a tollat, megcímeztem a levelet. Miközben a megoldásról vitatkoztunk, besötétedett. Miközben a tanár magyaráz, nem illik mással foglalkozni. Miközben az autóbuszra vártam, nézegettem a kirakatot. Miközben a példa megoldásán gondolkoztunk, elfelejtettük, hogy ma még nem ebédeltünk.315.le van hűtve; be van rendezve; meg van olvadva; nyitva vannak; meg van fagyva; meg van mosva; ki vannak javítva; be van zárva; el van intézve

220

Page 221: Nyelvtani gyakorlatok

316.nincs lehűtve; nincs berendezve; nincs megolvadva; nincsenek nyitva; nincs megfagyva; nincs megmosva; nincsenek kijavítva; nincs bezárva; nincs elintézve317.le lesz hűtve - le volt hűtve; be lesz rendezve - be volt rendezve; meg lesz olvadva – meg volt olvadva; nyitva lesznek - nyitva voltak; meg lesz fagyva – meg volt fagyva; meg lesz mosva – meg volt mosva; ki lesznek javítva – ki voltak javítva; be lesz zárva – be volt zárva; el lesz intézve – el volt intézve

Az egyszerű mondat. A mondatrészek318.Mit állítunk? vegyület > állítmány; Mi vegyület? a víz > alany Mit állítunk? huszonhat > állítmány; Mi huszonhat? a szobaszámom > alany Mit állítunk? Van > állítmány; Mi van? a folyadék > alany ; Hol van a folyadék? üvegben > határozóMit állítunk? indul > állítmány; Ki indul? a barátom > alany; Merre indul a barátom? A megálló felé > határozóMit állítunk? kezdődik > állítmány; Mi kezdődik? a tanítás > alany; Mikor kezdődik a tanítás? korán > határozóMit állítunk? elkészítette > állítmány; Ki készítette el? a mérnök > alany; Mit készített el a mérnök? a tervrajzát > tárgy; Minek a tervrajzát készítette el a mérnök? az épület tervrajzát > birtokos jelző; Milyen épület tervrajzát készítette el a mérnök? az új épület tervrajzát > jelzőMit állítunk? megnézték > állítmány; Kik nézték meg? a hallgatói > alany; Minek a hallgatói nézték meg? Az intézet hallgatói > birtokos jelző, Mit néztek meg az intézet hallgatói? a kiállítást > tárgy319.

A víz vegyület

A Á

A szobaszámom huszonhat

A Á

A folyadék az üvegben van.

A Á

H

221

Page 222: Nyelvtani gyakorlatok

A barátom a megálló felé indul.

A Á

H

A tanítás korán kezdődik.

A Á

H

A mérnök elkészítette az épület új tervrajzát

A Á T

J J

Az intézet hallgatói megnézték a kiállítást.

A Á

J T

320. (például)A mérnök jó szakember. Budapest Magyarország fővárosa. A ruhák a szekrényben vannak. Az intézetnek több épülete van. Ez a ház nemrégen épült. A bejárat előtt egy kék autó parkol. A csoport jó eredményt ért el. Nail egy török – magyar szótárt kért.321.A fizika érdekes tudomány. A barátnőd nagyon szép. A testvérem orvos lesz. Dávid találkozott több régi barátjával. Péter megoldása nem volt jó. Ti is megoldjátok ezt a példát? Az intézet igazgatója bejött az órára. A kutatók fontos kísérleteket folytatnak.

222

Page 223: Nyelvtani gyakorlatok

322. (például) A lányok megnézték a divatbemutatót. Vásároltam egy szép kabátot. Danielt meghívta a magyar barátja. A történelemórát a bölcsészkabinetben tartjuk. Zsuzsa a táskájába tette a szemüvegét. A barátom külföldről érkezett. Holnap színházba megyünk. Napok óta fáj a fejem. A tudós kísérlettel foglalkozik. A matematika elég nehéz tantárgy. Ä tizedik lecke nem könnyű. Erika sok virágot kapott a születésnapjára. A húgom harmadik osztályba jár. Az apám autója elromlott.323. (például)A közgazdász szakember.Melyik közgazdász szakember? Ez a közgazdász szakember.Milyen szakember ez a közgazdász? Ez a közgazdász jó szakember.Mennyire jó szakember ez a közgazdász? Ez a közgazdász nagyon jó szakember.A tantárgy nehéz.Melyik tantárgy nehéz? Az a tantárgy nehéz.Mennyire nehéz az a tantárgy? Az a tantárgy rendkívül nehéz. Kinek nehéz az a tantárgy? Nekem nehéz az a tantárgy.Mikor nehéz az a tantárgy nekem? Az a tantárgy mindig rendkívül nehéz nekem.Az autó elindul.Kinek az autója indul el? A sofőr autója indul el.Hogyan indul el a sofőr autója? A sofőr autója váratlanul indul el.Mi miatt indul el váratlanul a sofőr autója? Egy hiba miatt indul el váratlanul a sofőr autója.Milyen hiba miatt indul el váratlanul a sofőr autója? A sofőr autója műszaki hiba miatt indul el váratlanul.A repülőgép leszáll.Melyik repülőgép száll le? A párizsi repülőgép száll le. Mikor száll le a párizsi repülőgép? A párizsi repülőgép egy óra múlva száll le. Hova száll le a párizsi repülőgép? A párizsi repülőgép a repülőtérre száll le. Melyik repülőtérre száll le a párizsi repülőgép? A párizsi repülőgép a budapesti repülőtérre száll le.A diákok várnak. Kit várnak a diákok? A diákok az előadót várják.Melyik előadót várják a diákok? A diákok a meghívott előadót várják.Hol várják a diákok a meghívott előadót? A diákok a színházteremben várják a meghívott előadót.Mikor várják a diákok a színházteremben a meghívott előadót? Az előadás előtt várják a diákok a színházteremben a meghívott előadót. Milyen diákok várják a színházteremen a meghívott előadót az előadás előtt? A szervező diákok várják színházteremben a meghívott előadót az előadás előtt.A gyerek evett.Mit evett a gyerek? A gyerek tortát evett.Mikor evett tortát a gyerek? A gyerek a születésnapján evett tortát. Milyen tortát evett a gyerek a születésnapján? A gyerek gesztenyés tortát evett a születésnapján.Mekkora gesztenyés tortát evett a gyerek a születésnapján? A gyerek egy hatalmas gesztenyés tortát evett a születésnapján. Hányadik születésnapján evett a gyerek egy hatalmas gesztenyés tortát? A gyerek a tizedik születésnapján evett egy hatalmas gesztenyés tortát.Melyik gyerek evett egy hatalmas gesztenyés tortát a tizedik születésnapján? A szomszéd gyerek evett egy hatalmas gesztenyés tortát a tizedik születésnapján.

223

Page 224: Nyelvtani gyakorlatok

324.A vizsgára készülő diákok a tanítás utolsó két hetében sokat tanulnak. A múlt héten megbetegedett barátom még nem gyógyult meg. A tegnap látott film nagyon tetszett a diákoknak. A Szeged felől érkező autóbusz nyolc óra után áll meg a pályaudvar előtt. A házat építő munkások nem fejezik be a munkát ebben a hónapban. Az autókból kiszálló emberek a tér felé indulnak. A tavaly vásárolt számítógép nem került nagyon sokba. Ennek a csoportnak a hallgatói középkori magyar történelmet tanulnak. A munkások és a munkaadók tárgyalásai nem vezettek eredményre. Bármilyen idegen nyelv megtanulása sok fáradságot és kitartást igényel.325.Este Éva telefonál a barátnőjének.Ki telefonál este a barátnőjének? Éva telefonál este a barátnőjének. Mikor telefonál Éva a barátnőjének? Este telefonál Éva a barátnőjének. Kinek telefonál este Éva? A barátnőjének telefonál este Éva.A vonat két órakor indul a Keleti pályaudvarról.Mi indul két órakor a Keleti pályaudvarról? A vonat indul két órakor a Keleti pályaudvarról. Honnan indul két órakor a vonat? A pályaudvarról indul két órakor a vonat. Melyik pályaudvarról indul két órakor a vonat? A Keleti pályaudvarról indul két órakor a vonat. Mikor indul a vonat a keleti pályaudvarról? Két órakor indul a vonat a Keleti pályaudvarról.Vera tejért ment az üzletbe.Ki ment tejért az üzletbe? Vera ment tejért az üzletbe. Miért ment Vera az üzletbe? Vera tejért ment az üzletbe. Hova ment Vera tejért? Vera az üzletbe ment tejért.A barátom elhozta a kért könyvet. Ki hozta el a kért könyvet? A barátom hozta el a kért könyvet. Mit hozott el a barátom? A könyvet hozta el a barátom. Melyik könyvet hozta el a barátom? A kért könyvet hozta el a barátom.A fiúk sietve mentek az utcán.Kik mentek sietve az utcán? A fiúk mentek sietve az utcán. Hol mentek a fiúk sietve? A fiúk az utcán mentek sietve. Hogyan mentek a fiúk az utcán? A fiúk sietve mentek az utcán.A városokban a füst megváltoztatja a levegő összetételét.Mi változtatja meg a levegő összetételét? A füst változtatja meg a levegő összetételét. Mit változtat meg a füst? A levegő összetételét változtatja meg a füst. Minek az összetételét változtatja meg a füst? A levegőnek az összetételét változtatja meg a füst. Hol változtatja meg a füst a levegő összetételét? A városokban változtatja meg a füst a levegő összetételét.Nyáron Magyarországon kevés az eső.Mi kevés nyáron Magyarországon? Az eső kevés nyáron Magyarországon. Hol kevés az eső nyáron? Magyarországon kevés az eső nyáron. Mikor kevés az eső Magyarországon? Nyáron kevés az eső Magyarországon.326.

A vonat két órakor indul a Keleti pályaudvarról.

A Á

H H

J J

224

Page 225: Nyelvtani gyakorlatok

Éva este telefonál a barátnőjének.

A Á

H H

Vera tejért ment az üzletbe.

A Á

H H

A barátom elhozta a kért könyvet

A Á

T

J

A fiúk sietve mentek az utcán.

A Á

H H

225

Page 226: Nyelvtani gyakorlatok

A füst .a városokban megváltoztatja a levegő összetételét.

A Á

H T

J

Nyáron Magyarországon kevés az eső

Á A

H H

327. (például)A mongol és az orosz diákok futballmérkőzést játszottak. János a legjobb diák a csoportunkban. A magyar füzetemben már nincs üres lap. A vízi sport jó hatással van az egészségünkre. A tegnapi kirándulás nagyon jó volt. Mi a nehéz feladatokat is végre tudjuk hajtani. 328. (például)Gábor öt könyvet hozott a könyvtárból. Sok fényképet készítettem a kiránduláson. Egy óra alatt tudjuk megtanulni azt a leckét. Egy hetet kell fordítani annak a munkának az elvégzésére. Az ötödik emeleten van a szobám. A második órára jött Samanta a terembe.329.erre ~ arra; ebből ~ abból; ezzel ~ azzal; ezt ~ azt; ezekre ~ azokra; ezekről ~ azokról; ezeket ~ azokat330. (például)a barátom(nak); a tanár(nak); a költő(nek); a barátjá(nak), az egyetemek(nek); Magyarország(nak)331.olyan – mint (~amilyet); olyan – ami; olyan – amelyeket; olyan – mint; annyi – amennyit (~olyan – amilyeneket); olyan – amelyek 332.Erika annyi szál virágot kapott ahány éves volt. Annyi könyvet vásároltam, amennyit (~ahányat) Andrea. Annyi példát kaptunk házi feladatnak, amennyit (~ahányat) a másik csoport kapott. Annyi szabad időm van, amennyi Juditnak. Annyi segítséget kaptál a barátodtól, amennyire szükséged volt.

226

Page 227: Nyelvtani gyakorlatok

333.Az a diák nem írta meg a házi feladatot, aki tegnap hiányzott. Rolando azzal a vonattal akar utazni, amelyik három órakor indul. János abban a házban lakik, amelyik az egyetem épülete mellett van. Attól a barátomtól kaptam levelet, akit még nem ismered. A munkás azon a gépen dolgozik, amelyiket nemrégen helyezték üzembe. Arról a műszerről tanultunk, amelyiket az elektromos feszültség mérésére használják. Azokat az autókat nézzük, amelyek az áruház előtt állnak. Azokkal a kérdésekkel foglalkozunk, amelyekről az órán is szó volt. . 334. (például)Kinek a munkája nagyon fontos? Annak a munkája nagyon fontos, aki kutatásokkal foglalkozik. / Kinek a könyve veszett el? Annak a könyve veszett el, aki régóta a barátom. Kinek az előadását hallgatták meg sokan? Annak az előadását hallgatták meg sokan, aki az egyetemen tanít. / Kinek a cikkét olvastam az újságban? Annak a cikkét olvastam az újságban, aki a csoportunknak a történelmet tanítja. / Kinek a szótárát fogom kölcsönkérni? Annak a szótárát fogom kölcsönkérni, akivel egy szobában lakom. / Kinek az autóját használod? Annak az autóját használom, aki szívesen kölcsönadta nekem. / Kiknek a szobájában van mindig rend? Azoknak a szobájában van mindig rend, akik maguk is rendesek. / Kiknek a dolgozatairól beszélt a tanárnő? A tanárnő azoknak a dolgozatairól beszélt, akik mindig jól tanultak.

Mellérendelt összetett mondatok335. (például)Reggel felébredtem, és azonnal munkához láttam. Visszajöttünk a kollégiumba, és tanulni kezdtünk. A barátom jól úszik, meg jól tud síelni is. A diákok vasárnap kirándulnak, a tanárok szintén velük mennek. Anna orvos lesz, a nővére pedig tanár. Tamás is részt vesz a versenyen, Péter is ott lesz. Andrea sem megy a kirándulásra, a barátja sem. A professzor nemcsak az egyetemen tart előadásokat, hanem a főiskolán is.336.Éva vizsgája jól sikerült, pedig keveset tanult. El akartam menni hozzátok, de (~azonban) megérkezett a barátom. Sokszor szóltam Györgynek, ennek ellenére (~de) nem jött el az előadásra. Az előadó kérdezett valamit Jánostól, azonban (~de)ő nem értette. A barátom figyelmeztetett, mégis (~ennek ellenére) elkövettem a hibát. Sándor korán kezdett dolgozni, mégsem (~de, azonban, ennek ellenére) fejezte be a munkát. János a matematikát jól érti, de a fizikát nem tudja. Kevés pénzem van, mégis (~de, azonban, ennek ellenére) a drágább cipőt fogom megvenni.337.vagy; vagy ~ vagy; akár ~ akár; akár ~ akár; vagy; vagy ~ vagy338. (például)Mária beteg, tehát elmegy az orvoshoz. Nem jól értettem az előadást, ezért nem tudtam jól felkészülni a vizsgára. Az egyetemen nem fejeződtek még be a vizsgák, így a diákoknak még maradniuk kell. Elromlott az autóm, ennek következtében nem értem oda idejében a megbeszélt helyre. Az iparnak egyre több energiára van szüksége, tehát újabb energiaforrásokat kell keresni. Nagyon fáztam, ezért ittam egy forró csokoládét. A testvérem váratlanul megérkezett, így nem tudtam elmenni hozzád.339.hiszen (~ugyanis, tudniillik); hiszen (~tudniillik, ugyanis); hiszen (~ugyanis, tudniillik); hiszen (~ugyanis, tudniillik); azaz (~illetve); úgysem (~hiszen); úgyis (~hiszen)

227

Page 228: Nyelvtani gyakorlatok

340.mégis; ennek következtében; ugyanis; pedig; sem ~sem; vagy ~ vagy341. (például)Csengettek, és az óra elkezdődött. Én az irodalmat szeretem, a barátom azzal foglalkozik. Ti nem jöttök, de mi ott leszünk. Készültem a találkozóra, azonban nem tudtam elmenni. Vagy vendégségbe megyek, vagy pihenni fogok. A vas nehéz, tehát a vízben lesüllyed. Még nem csomagoltunk össze, ezért később fogunk elindulni. A barátom nem tudott eljönni, ugyanis sok dolga volt. Meg kell látogatnunk Pétert, hiszen napok óta beteg.342. (például)A tudós megtartja az előadását, de nem a kiírt időpontban. A tudós megtartja az előadását, és az újságírók kérdéseire is válaszol. A tudós megtartja az előadását, vagy a helyettesével tartatja meg. A tudós megtartja az előadását, tehát délután oda kell mennünk. A tudós megtartja az előadását, ugyanis minden más időpontban foglalt a színházterem. Az orvos megvizsgálta a beteget, és gyógyszert írt fel neki. Az orvos megvizsgálta a beteget, azonban el kellett küldenie a szakvizsgálatokra. Az orvos megvizsgálta a beteget, vagy a szakorvosi rendelőbe küldte? Az orvos megvizsgálta a beteget, ezért rögtön tudta, hogy mi baja van. Az orvos megvizsgálta a beteget, hiszen ez volt a feladata.343. (például)Csak az jöhet velünk kirándulni, aki szeret sokat gyalogolni. Az megy az orvosi rendelőbe, aki beteg. Az keresett telefonon, aki tegnap itt volt. Érdekes volt, hogy senki sem fáradt el. Nagyon fontos volt számunkra, hogy jól sikerüljenek a vizsgáink. Azok fognak jól vizsgázni, akik egész évben rendszeresen tanultak. Azok nem szeretnek sportolni, akik lusták.344. (például)Egy könyvet vásároltam. Azt vásároltam, ami szükséges a diplomamunkámhoz. / A gyerek macit rajzol. A gyerek azt rajzolja, ami nagyon tetszik neki. / A tanár a nyelvtani szabályt magarázza. A tanár azt magyarázza, amit minden magyarul tanuló diáknak tudnia kell. / A nevelőtanárt kerestem az irodában. Azt kerestem az irodában, aki tegnap kollégiumi ügyeletes nevelőtanár volt. / A tanárunkat vártuk. Azt vártuk, aki nekünk a magyar nyelvet tanítja. / Az orvos a beteg diákot vizsgálja meg. Az orvos azt vizsgálja meg, aki rosszul lett az előző órán. / A tanárnő a diákokat kérdezte. A tanárnő azokat kérdezte, akiknek problémáik voltak. 345. Steven azt kérdezte a barátjától: „Mit olvasol?” A tanár azt mondta a diákoknak: „Fejezzék be a munkát!” A barátom azt válaszolta: „Én is részt akarok venni a megbeszélésen.” Azt felelted: „Egyedül is el tudom végezni a munkát.” A tanárnőnk azt mondta: „Nem kell félniük a holnapi dolgozattól.” A lányok azt felelik: „Négy óráig nem érünk rá.”346.Oda megyünk kirándulni, ahova a másik csoport megy. Virgilio azóta nem látta a családját, amióta Budapesten tanul. Azzal találkozunk délután, aki előadást tart az intézetben. László annak vesz virágot, akinek születésnapja van. Judit azért jött Magyarországra, mert itt akarja folytatni a tanulmányait. Úgy írtad meg a dolgozatott, hogy nem volt benne hiba. Pierre annyiszor írta újra a dolgozatát, ahányszor szükség volt rá.347. (például)Mónika azért ment a könyvtárba, hogy könyveket kölcsönözzön. Azért kértem kölcsön a tolladat, mert az enyém nem ír. A tanárunk arra kért, hogy mindenki készítsen egy kiselőadást hazája földrajzáról. Mindig vigyázunk arra, hogy másokat meg ne bántsunk. Tamásnak nincs kedve ahhoz, hogy ilyen hidegben a kutyát sétáltassa. Ez az időpont nem alkalmas arra, hogy apróságokon vitatkozzunk. Meglátogatnánk az ismerőseinket, ha nem lenne olyan sok dolgunk. Olyan egyformák vagyunk, minta ikrek lennénk. Táncolni mentünk ahelyett, hogy otthon pihentünk volna. Meg fogjuk oldani a feladatot anélkül, hogy segítséget kérnénk.

228

Page 229: Nyelvtani gyakorlatok

348.Olyan feladatot kaptunk, amilyennel napok óta foglalkozunk. Mária olyan virágot vásárolt, amilyet szeret. Olyan folyóiratot veszek meg, amiben érdekes cikk van. Annyi kiflit vásárolok, amennyit meg tudok enni. Annyi idő alatt nem tudom elvégezni a munkát, amennyi időm van. Annak a tollával írok, aki mellettem ül. Annak a beszédét hallgatják, aki a tanév feladatairól beszél.349.Ø; amelyben; amelyet; amelyről; amelynek350. (például)A kutató részt vesz a kísérletben, amely a fizikai kutatóintézetben folyik. A kutató részt vesz a kísérletben, amelyet az Akadémia felkérésére végeznek. A kutató részt vesz a kísérletben, amelyről minden újság írt. A kutató részt vesz a kísérletben, amellyel megalapozhatja a tudományos karrierjét. A kutató részt vesz a kísérletben, amelynek a jelentősége mindenki előtt ismeretes.

Többszörösen összetett mondatok351. (például)Tanárunk beszélt egy olyan kísérletről, amelynek az a célja, hogy a relaxáció segítségével megkönnyítse a nyelvtanulást. Amikor a fiú belépett az intézet kapuján, megkérdezte a portástól, hogy hol van a tanulmányi osztály. A diákok elhatározták, hogy akkor rendezik meg a klubestet, amikor véget érnek a vizsgák. Annak a barátodnak a testvére érkezik Budapestre, akivel azóta tanulsz együtt, amióta Magyarországra érkeztél. Olvastam az újságban, hogy a környezetvédők olyan kérdésekkel foglalkoznak, amelyek sértik bizonyos államok gazdasági érdekeit. Akkor romlott el az autóbusz, amikor még messze voltunk attól a helytől, ahol szállást foglaltunk.352.amely; nemcsak; hanem; is; Akik; és; azok; vagy; és; amely; és; hogy; mire353. (például) Ha lett volna elég szabad időm, sokat jártam volna szórakozni. Még nem készítettem el a dolgozatot, amelyet a jövő héten kell beadni. Nem elég az, ami most a rendelkezésünkre áll. Minden dolgot jól értek, amellyel már foglalkoztunk az órán. Este azért mentem le sétálni, mert nagyon fájt a fejem. Nagyon izgulok, hogy jól sikerüljön a holnapi dolgozat. Amikor a fizikát tanultam, jött a barátom, hogy segítsek neki egy cikket lefordítani. A csoporttársam azért jött, hogy kölcsönkérje a szótáramat. Az orvosok megállapították, hogy a betegnek új gyógyszerekre van szüksége. Miután a bátyám befejezte az egyetemet, egy nemzetközi cégnél kapott állást. Ajándékba is szoktam vásárolni olyan háztartási gépeket, amelyek a munkát megkönnyítik.354. Elmentem a barátomhoz, de nem volt otthon, ugyanis könyvtárba ment. Nem döntöttük el a kérdést, hogy elmegyünk kirándulni, vagy moziba megyünk. Sok érdekeset hallottam arról a könyvről, de nem olvasom el, mert nincs időm. A barátommal elhatároztuk, hogy elmegyünk az előadásra, amelyet ma tartanak. Edit örült a könyvnek, amit a barátjától kapott, amikor a kórházban feküdt. A diákok befejezték a tanulást, de még nem mentek haza, ugyanis délután teniszezni akartak. A turisták tovább akartak indulni, de várniuk kellett, mivel a buszuk még nem érkezett meg.

229

Page 230: Nyelvtani gyakorlatok

355.Elmentem a barátomhoz, 1 de nem volt otthon, 2 ugyanis könyvtárba ment. 3

(magyarázó)

Nem döntöttük el a kérdést, 1 hogy elmegyünk kirándulni, 2 vagy moziba megyünk.3

~ (választó)

(tárgyi mm.)

Sok érdekeset hallottam arról a könyvről, 1 de nem olvasom el, 2 mert nincs időm.3

(okhatározói mm.)

230

3.

3.

1.

2.

2.

1.

2.

1.

3.

Page 231: Nyelvtani gyakorlatok

A barátommal elhatároztuk, 1 hogy elmegyünk az előadásra, 2 amelyet ma tartanak 3.

(tárgyi mm.)

(határozói mm.)

Edit örült a könyvnek, 1amit a barátjától kapott, 2 amikor a kórházban feküdt.3

(határozói mm.)

(tárgyi mm.)

A diákok befejezték a tanulást, 1de még nem mentek haza,2 ugyanis délután teniszezni

akartak.3.

(magyarázó)

231

3.

1.

3.

2.

2.

1.

3.

1.

2.

Page 232: Nyelvtani gyakorlatok

A turisták tovább akartak indulni,1 de várniuk kellett,2 mivel a buszuk még nem érkezett meg.3

(magyarázó)

Az írásjelek használata356.A múzeum szép épület. Mikor indul a vonat Szegedre? Keressük ki az ismeretlen szavakat a szótárból! Ők is velünk jönnek a kirándulásra. (~?) Ne maradjatok sokáig!Velük fogunk találkozni délután. (~?) Miért vagy szomorú? Csukjátok be az ablakot!357. (például)A jövő héten egy nap szünet lesz. A jövő héten lesz egy nap szünet? A jövő héten legyen egy nap szünet! / Mindenki eljön. Mindenki eljön? Jöjjön el mindenki!358. Nem tudom, hogy mikor tudok elmenni hozzád. Kivel beszéltél, amikor hívott a tanár? Vidd vissza a könyvtárba azokat a könyveket, amelyeket már elolvastál! Megvárjuk azokat is, akik később jönnek. (~?) Várjuk meg azokat is, akik később jönnek!Fejezzétek be a munkát, hogy délután legyen szabad időtök! Szeretném tudni, hogy hova megyünk kirándulni. Azért akarok levelet írni, hogy meghívjam a barátaimat. 359.Csoportunkból Marina, Éva, Martin és Iván érte le a legjobb eredményt. Agathi nem hozott magával sem könyvet, sem füzetet. Nemcsak a diákok, hanem a tanárok is várják már a tanév végét. Vagy kedden, vagy csütörtökön vagy csak a jövő héten tudlak meglátogatni. Ebben a csoportban a matematikát, az ábrázoló geometriát és a fizikát ugyanaz a tanár tanítja.360.A jövő héten tanulmányi kirándulásra megyünk, amelyre meghívtunk mindenkit, aki művészettörténet szakon akar továbbtanulni. Örülnénk, ha elfogadnák azt a tervet, amelyet együtt dolgoztunk ki. Az a professzor írta a cikket, aki akkor tartott előadást az intézetben, amikor a „Nyílt napok” rendezvényei voltak. Akár találkozunk holnap, akár nem, ezt a dolgot meg kell beszélnünk. Először azt gondoltam, hogy nehéz lesz a feladat, mégis könnyen meg tudtam oldani. Úgy volt, hogy a rossz idő miatt nem tudjuk a kertben megrendezni a találkozót, de végül mégis kisütött a nap. .

361. (például)

232

3.

1.

2.

Page 233: Nyelvtani gyakorlatok

Tegnap kozmetikusnál és fodrásznál voltam. Tegnap kozmetikusnál voltam, és a fodrászhoz is beültem. / Egész nap takarítottam meg főztem. Tegnap egész nap takarítottam, meg ebédet főztem. / Te jobban tudsz magyarul, mint én. Az egyetem előtt mint pincér dolgoztam egy kisvendéglőben. Péter vagy Kati utazik nyáron Olaszországba? Haza tudunk menni még ma, vagy már nem járnak a villamosok?362.

Az iskolában történtSzámolni tanulnak a gyerekek. Tamás nem valami jó tanuló. A tanító néni így szól hozzá:

- Mondd, Tamás, mennyi három meg kettő?- Nem tudom, tanító néni.- Lássuk csak! Én adok neked három mesekönyvet, édesanyád is ad kettőt. Hány

mesekönyved lesz?- Hét.- Hogy-hogy hét? Három mesekönyv meg két mesekönyv, az nem hét mesekönyv. –

mondja a tanító néni. Tamás válasza:- Igen, tanító néni, de nekem otthon is van két mesekönyvem. (~!)

Szótagolás363.be-áll; fa-ág; fi-am; le-ány; si-et; ti-edbá-nya; ke-let; ke-nyér; ma-gyar; ö-reg; tá-nyér; va-dászasz-tal; bol-dog; faj-ta; hol-nap; in-dul; nem-ze-tiéj-jel; hosz-szú; in-nen; ket-tő; köny-nyű; mel-lett; meny-nyi-ség Gör-gyé; ker-tig; nyu-god-tan; pén-zért; ren-det; ter-venaz-u-tán; fel-ad; épp-úgy; kör-út; vas-út, e-lekt-ro-mos; inf-lu-en-za; költ-ség; nyolc-kor; terv-sze-rű364.A Föld ko-rát több-fé-le-kép-pen ki tud-juk szá-mí ta-ni. A leg-al-kal-ma-sabb mód-sze-re-ket eh-hez a fi-zi-ka nyúj-tot-ta. Meg-ál-la-pí-tot-ták, hogy a ra-di-o-ak-tív e-le-mek foly-to-no-san más e-le-mek-ké bom-la-nak; így pél-dá-ul az u-rán rá-di-um-má, a rá-di-um ó-lom-má. Az i-lyen ú-ton lét-re-jött ól-mot a-tom-sú-lya a-lap-ján köny-nyen meg le-het kü-lön-böz-tet-ni az ál-ta-lá-no-san is-mert ó-lom-tól. Az ó-lo-má a-la-ku-lás se-bes-sé-gét sem-mi-fé-le be-fo-lyás-sal nem tud-juk gyor-sab-bá vagy las-sab-bá ten-ni. E-zért a kép-ző-dött ó-lom és a fenn-ma-radt rá-di-um meny-nyi-sé-gé-nek a-rá-nyá-ból meg-ál-la-pít-hat-juk, hogy a bom-lás meny-nyi i-de-ig tar-tott. A mé-ré-sek azt mu-tat-ják, hogy a leg-ré-geb-bi kő-ze-tek 2-3 mil-li-árd év-vel ez-e-lőtt jöt-tek lét-re a Föld bel-se-je pe-dig e-rő-sen iz-zó csepp-fo-lyós ál-la-pot-ban van. Er-re mu-tat az is, hogy mi-nél mé-lyebb-re szál-lunk le, an-nál ma-ga-sabb lesz a hő-mér-sék-let.365.Or-vo-sok és mér-nö-kök kö-zös mun-ká-val mű-a-nyag-ból tör-he-tet-len láz-mé-rőt ké-szí-tet-tek, a-mely el-ke-rül-he-tő-vé te-szi az el-tö-rött ü-veg-hő-mé-rők ál-tal o-ko zott gya-ko-ri sé-rü-lé-se-ket. A mű-a-nyag hő-mé-rő-ben hő-re tá- gu-ló vi-asz pó-tol-ja a hi-ganyt. A tá-gu-ló vi-asz-szal pon-to-sab-ban és gyor-sab-ban le-het mér-ni, mint a hi-gany-nyal. Az új hő-mé-rő nagy meny-nyi-ség-ben, so-ro-zat-ban ál-lít-ha-tó e-lő, te-hát ol-csóbb is, mint a túl-nyo-mó-an még ké-zi mun-ká-val e-lő-ál-lí-tott ü-veg-hő-mé-rő. Kór-há-zak szá-má-ra egy-sze-ri hasz-ná-lat u-tán el-do-ban-dó mű-a-nyag-hő-mé-rőt is ké-szí-te-nek.

366. (például)

233

Page 234: Nyelvtani gyakorlatok

el-ég (el=igekötő, ég=ige)A papír könnyen elég.e-lég (=nincs többre szükség) Elég volt mára munkából!fel-ül (fel=igekötő; ül=ige) Felültem a 6-os villamosra.fe-lül (=felső helyen) A bútorok takarítását mindig felülről lefelé kell végezni.Meg-int (meg=igekötő; int=ige; megró, megszid vkit) A tanítónő megintette a rendetlenkedő gyereket.me-gint (újból) Már megint elkéstetek!

Komplex kiegészítési gyakorlatok367.A sport olyan játék, amelyerőssé teszi a testet. Szórakoztatja azt is, aki játszik, és azt is, aki nézi. Arra nevel, hogy erővel, ügyességgel, erős akarattal legyőzhetjük a nehézségeket. A sport milliók szórakozása és a modern idők legnépszerűbb tömegmozgalma az egész világon. Sportoljunk tehát, hogy megőrizzük egészségünket!368.A diákok az utcán sétáltak. Moziba akartak menni, de még nem tudták, hogy melyikbe. A Corvin moziban egy új magyar filmet játszanak. Én már láttam, de szívesen megnézném újra. Ti még nem láttátok? – kérdezte az egyik fiú. Barátai még nem ismerték a filmet. – Én attól félek, hogy nem kapunk jegyet. – mondta az egyik lány. – Sietnünk kell, ha oda akarunk érni. Szálljunk fel egy buszra! Azzal gyorsabban ott leszünk, mint villamossal. Fél órával az előadás kezdete előtt érkeztek a mozihoz. Még volt jegy, így megnézhették a filmet.369.A Margitszigeten megismerkedtünk egy magyar fiatallal. Kedves, rokonszenves fiú, Péternek hívják, egyetemen tanul. Tegnap estére Péter meghívott minket a családjához. Óbudán laknak, elég messze a kollégiumtól. Busszal mentünk, mert így gyorsabb és kényelmesebb, mint villamossal. Ha villamossal utaztunk volna, egy fél órával hosszabb ideig tartott volna az út. Öt óra körül érkeztünk oda. Péter már várt minket. „Örülök, hogy eljöttetek.” – mondta. „Remélem, jól fogjátok érezni magatokat nálunk.”370.Hogyan lesz a villamos áram az atomenergiából?Az úgynevezett atommag-reaktorba bevezetnek egy lassító közeget, rendszerint grafitot. A mag szétesésekor képződött részecskék áthaladnak a grafitrétegen, közben lefékeződnek, és energiájukat továbbadják a lassító közegnek, amely ennek következtében felmelegszik. Az így nyert meleg gőzzel hevítik a vizet. A gőz mozgásba hozza az atomerőmű áramtermelő gépét. Így változik át az atomenergia villamos energiává, amelyet azután az országos hálózatba továbbítanak. 371.A hanglemez őskorában, Edison idejében még forgó viaszhengerre vették fel a hangot. Ha a viaszlemez megsérült, újra össze kellett hívni a zenekart, és a műsort meg kellett ismételni. Később magnetofonra történt a hangrögzítés. A magnetofonszalagról új felvétel nélkül is számos lemezt lehetett készíteni. A mikrobarázdás lemez különleges műanyagból készült, rajta centiméterenként 100-200 barázda volt, s az ilyen lemez forgási sebessége is kisebb volt, mint a közönséges lemezé, így egy-egy nagyoperát 2-3 lemezre fel lehetett venni.372.Sokszor használjuk azt a kifejezést: addig még sok víz folyik le a Dunán. Természetesen megközelítő pontossággal ki tudjuk számítani azt a vízmennyiséget. Mérnöki számításokból tudjuk, hogy Budapesten a Lánchíd alatt átlagosan 2350 m3-es víz folyik le másodpercenként. Azért mondjuk, hogy átlagosan, mert árvízkor sokkal nagyobb a folyó vízhozama, kis vízállás esetén pedig kisebb ennél.

234

Page 235: Nyelvtani gyakorlatok

Az egy nap alatt lefolyó vízmennyiséget úgy lehet kiszámítani, hogy ezt a 2350 m3 értéket megszorozzuk az egy nap alatt eltelő másodpercek számával, ami 86400-zal egyenlő. A szorzás eredménye a napi 203 millió m3 víz.373.Időjárásunk változásait a légköri frontok idézik elő. A meleg front azt jelenti, hogy meleg levegő nyomul előre olyan vidék felé, ahol azelőtt hideg levegő tartózkodott. Ilyenkor lassú, csendes eső kezdődik, amelynek megszűnésekor hirtelen bekövetkezik a felmelegedés. Hidegfront alatt hideg levegő nyomul előre egy olyan vidék felett, amelyet addig melegebb légtömegek töltöttek ki. A hidegfront felhőiből nem csendes eső hull, hanem heves záporszerű eső. Mind a két frontfajtának erős a hatása az emberek idegrendszerére. Sokan panaszkodnak, hogy rosszul érzik magukat. Sok baleset fordul elő az üzemekben és az utakon.374.Sokan vannak a felnőttek között is, akik zivatar idején nagyon nyugtalanok, vagy félnek a mennydörgéstől és a villámlástól. Valóban kell-e félnie az embernek a villámoktól? A nagyvárosok belső területein halálos villámcsapások nem fordulnak elő. A szabad természetben a villámcsapás veszélye igen nagy. A folyóknál, a hegycsúcsokon és az egyedülálló nagy fák alatt az embert érő villámcsapások nagy része halálos végű szokott lenni. Az ilyen helyekről még a zivatar kitörése előtt el kell menekülni.375.Az emberek már régóta foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy mi az öröklés lényege, és hogyan kapják az utódok szüleiktől külső és belső tulajdonságaikat. Sok téves elmélet született azzal kapcsolatban, hogy melyik anyag hordozza az öröklődő tulajdonságokat. Sokan azt gondolták, hogy ez az anyag a vér, azonban ez az elmélet nem bizonyult helyesnek. Az is tisztázódott, hogy az öröklés a sejtmagban levő bizonyos kémiai anyagokhoz kötődik.376.Az ismert svéd természettudós, Carl von Linné 1707-tól 1778-ig élt. Orvosi egyetemet végzett. Tanulmányai befejezése után tanulmányútra indult, melynek során több országba eljutott. Később Stockholmban orvosként dolgozott. 1739-nem a stockholmi akadémia elnökévé választották. Élete folyamán legszívesebben botanikával foglalkozott. Az egyik legfontosabb műve: „A természet rendszere”. A növényeken és állatokon kívül megpróbálta az élettelen világot is rendszerezni. Mivel Linné még nem ismerte az evolúció tényét, rendszerét külső hasonlóságok és különbségek alapján alkotta meg, ezért mesterséges rendszernek nevezik. Csak Lamarc és Darwin óta tudjuk, hogy az élővilág természetes egységei a fajok, amelyek származási és rokonsági kapcsolatban állnak egymással.377.Amikor Kolombusz elhatározta, hogy Indiába utazik, nem állt rendelkezésére a szükséges pénz. Ezért az akkor kialakuló egységes Spanyolország uralkodójától kért segítséget. Izabella királynő azonban nem akarta meghallgatni kérését. Kisebb gondja is nagyobb volt annál, mint hogy egy ismeretlen fiatalemberen segítsen. Őt az országegyesítés foglalta le. Kolombusz erős akaratú kitartó ifjú volt, s meg volt győződve arról, hogy terve megvalósítható. Nyugat felé hajózva is el lehet jutni Indiába. Ez adott neki erőt ahhoz, hogy hosszú évekig várja a kedvező pillanatot, amikor a királynő érdeklődése felé fordul. Évente többször megjelent a királyi udvarban, de hiába. A hosszú várakozás évei nem múltak el eredménytelenül. Kolombusz közben sokat tanult, így amikor végül Izabella 1492-ben meghallgatta, el is nyerte a királynő támogatását.

235

Page 236: Nyelvtani gyakorlatok

378.Karthágó azok közé a városok közé tartozik, amelyet hiába keresnénk egy mai térképen. A várost a föníciaiak alapították Kr.e. 9-8. században, a mai Tunisz (Tunézia fővárosa) közelében. Karthágó legfontosabb feladata az volt, hogy ivóvizet és élelmiszert biztosítson a kikötőjébe érkező hajósoknak. Kezdetben Karthágó gyarmatváros volt, de hamarosan függetlenné vált. A város lakosai, akiket punoknak neveztek, a földművelésen kívül rabszolga-kereskedelemmel is foglalkoztak. Karthágónak hatalmas katonai ereje volt. Háromszor háborúzott Rómával, amely Kr.e. 146-ban legyőzte Karthágót. A leghíresebb karthágói hadvezér Hannibál volt, akinek a neve ma is mindenki számára ismert. 379.A csokoládé alapanyaga a kakaóbab, ami a kakaófa termése. A kakaófát először a mai Mexikó területén kezdték termeszteni. Az 1200 táján itt élő aztékok hittek abban, hogy a kakaófőzet növeli az ember bölcsességét és életerejét. Az uralmuk alatt élő népektől kakaóbab formájában szedték be az adót. A kakaóbab már az első évezred végétől kezdve fontos fizetőeszköznek számított. Pl. 100 kakaóbabért 1 rabszolgát lehetett vásárolni, 1 nyúl pedig 1 kakaóbabba került.Az aztékok kakaóitala még nem hasonlított az általunk ismert csokoládéitalhoz. Amerika felfedezése után kezdetben Európában is az azték recept szerint fogyasztották. A 17. században, amikor Anna, spanyol hercegnő feleségül ment XIII. Lajos francia királyhoz, új hazájába magával vitte a kakaózás szokását. A finom ital gyorsan elterjedt Franciaországban, de a franciák vízzel hígítva itták. Így elkészítették a kakaónak azt a formáját, amely egész Európában népszerűvé vált.380.Bessenyei György, a 18. század híres magyar költője 11 évet töltött Bécsben katonaként. Az ott élő emberek különösnek tartották, hogy ez a csinos, magas, erős férfi este nem jár sem táncolni, sem kártyázni, hanem minden idejét a könyvtárban tölti. Három tudós is érdeklődni kezdett Bessenyei iránt. Amikor megtudták, hogy magyar nyelven akar könyvet írni, csak nevettek rajta. Bessenyei azonban meg volt győződve arról, hogy meg lehet teremteni a magyar tudományos és irodalmi nyelvet. Ennek érdekében sok magyar nyelvű drámát, verset, regényt írt. Ma mégsem őt tartják a nyelvújítási mozgalom vezetőjének, hanem egy későbbi költőt, Kazinczy Ferencet.381.A 16. században több magyar városban az volt a szokás, hogy esténként a család egyik tagja történeteket olvasott fel a többieknek. Mindenki szívesen vásárolta a Heltai Gáspár által magyarra lefordított állatmeséket. Ezek természetesen csak látszólag szóltak állatokról, valójában az emberek közötti kapcsolatokat írták le. Heltai történetei abban különböztek a többi korabeli mesétől, hogy nem csak tanulni lehetett belőlük, hanem mulatni, szórakozni is lehetett rajtuk. Mivel nagyon fontosnak tartotta, hogy az emberek sokat olvassanak, nyomdát alapított. Nyomdászként nagyon sokat tett a magyar helyesírás szabályainak kialakításáért.

236

Page 237: Nyelvtani gyakorlatok

Tárgymutató

Nyelvtani anyag Gyakorlatok Oldal

Előszó………………………………………………..…………………………………………1

Nominális mondat. Főnév, melléknév, mutató névmás (egyes szám – többes szám; állító és tagadó alak). Nem ~ hanem. Az is kötőszó, a sem tagadószó…………………………………………1 – 12…………………………...…3

Személyes névmások. A van ige. Nincs, sincs. Tő- és sorszámnevek. Helyhatározószók…………..…..13 – 24…………………..………….9

Jelen idő (alanyi ragozás). A hol? kérdésre felelő helyhatározó. A helyhatározói mellékmondat (hol? kérdésre felelő). A helyhatározóhoz kapcsolódó jelzői Mellékmondat…………………………………...………25 – 37……………….…………..14

A tárgy………………………………………………..….38 – 42……..……………...…..…21

A hova? kérdésre felelő helyhatározó. A helyhatározói mellékmondat (hova? Kérdésre felelő). A helyhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat………………………………………...….43 – 54…………………….…….23

A honnan? kérdésre felelő helyhatározó. A helyhatározói mellékmondat (honnan? kérdésre felelő). A helyhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat…………………………………...…….….55 – 66……………..……………29

Birtokviszony. A nekem van szerkezet. Birtokos jelző Kettős birtokviszony. Az –é birtokjel. Birtokos névmások. A birtokos jelzői mellékmondat. A birtokos jelzőhöz kapcsolódó jelzői mellékmondat………………...……….67 – 83…………………..………36

Jelen idő (tárgyas ragozás). Határozott és határozatlan tárgy. A személyes névmás tárgyragos alakja………………………………...……….84 – 91…………..………………43

Az igekötő…………………………………….…………..92 – 104……………………...….47

A tárgyi mellékmondat. Az e – kérdőszó. A tárgyhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat………….……105 – 115……………………..….53

237

Page 238: Nyelvtani gyakorlatok

Az időhatározó…………………………………………...116 – 129…………….…………..58Az időhatározói mellékmondat. Az időhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat………………………..……………130 – 135…………….…………..63

Múlt idő. Voltam ~ lettem ~ szoktam…………..………..136 – 146………….……………..66

Előidejűség ~ egyidejűség ~ utóidejűség………….……..147 – 150………………………...71

A mód - és állapothatározó. A mód- és állapothatározói mellékmondat……………...……….151 – 158……………....…………72

Az eszköz- és a társhatározó. Az eszköz- és a társhatározói mellékmondat. Az eszköz és a társhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat……………………………………………159 – 165…………………………76….A részeshatározó. A részeshatározói mellékmondat. A részeshatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat……………………….166 – 170………………………….79

A főnévi igenév. A főnévi igenév személyragos alakjai…………………..171 – 177……………...……….….82

A jövő idő……………………………….…...………….178 – 184……………...……….….85

Az okhatározó………………………………….………..185 – 188……………...………….88.A célhatározó………………………….………………...189 – 192………….…...…………89

A fokhatározó.A fokhatározói mellékmondat……………………….…193 – 195……………….…………91

A számhatározó………………………………….……..196 – 197……….…………………92

A számállapot-határozó……………...………………...198 – 199………………..…………93

Az eredethatározó……………………………...………200 – 201…………….…….………94

Az eredményhatározó…………………...……………..202 – 203…………………….…….95.Összehasonlítás. Fokozás.(Melléknév, határozatlan számnév, határozószó). A hasonlító határozó. A mértékhatározó………………….204 – 209……..……………..…….96

A visszaható névmás……………………..…………….210 – 212………..………………...99

238

Page 239: Nyelvtani gyakorlatok

A határozatlan névmások. Az általános névmások……………………..…………213 – 215………………………….101

Felszólító mód. Felszólító mód a mellékmondatban…………..………..216 – 230……………….………...103

Az ok- és a célhatározói mellékmondat. A célhatározóhoz kapcsolódó jelzői mellékmondat…………..………….231 – 236………….………………109

Feltételes mód Feltételes mód a mellékmondatban. A feltételes mellékmondat……………..……………..237 – 244………………………….113

A lehet használata.A hatóige…………………………………..………….245 – 249…………………………..116

Szóképzés.Műveltető ige…………………………….….………..250 – 255…….…………………….118

Szóképzés.Visszaható ige…………………………………………256 – 257………………………….122

Igeképzés névszóból…………………………………..258 – 262…………...……..………123

Főnévképzés igébőlés névszóból……………………………….………….263 – 272……..…….……………..126Melléknévképzés igéből és névszóból…………………………………………...273 – 286……………..……….…..131

Szóösszetétel……………………………….………….287 – 290………………………….137

Folyamatos melléknévi igenév………...………………291 – 300……….…………………139

Befejezett melléknévi igenév………………………….301 – 307………………………….145

Beálló melléknévi igenév………………...……………308 – 310………………………….149

Határozói igenév……………………...………………..311 – 317…………...…………….151

Az egyszerű mondat.A mondatrészek……………………..………………....318 – 326…………………………155

A jelző.A jelzői mellékmondat…………….…………………..327 – 334……………..…………..160

Mellérendelt összetett mondatok………………………335 – 342…………………………164

Alárendelt összetett mondatok…………………………343 – 35……….………………….168

239

Page 240: Nyelvtani gyakorlatok

Többszörösen összetett mondatok…...……………351 – 355………………..…………….172

Az írásjelek használata…………….………………356 – 362…………………………...…175

Szótagolás………………………………………….363 – 366……………...…………...…177

Komplex kiegészítési gyakorlatok………………………….…………….367 – 381…………………..……….….179

Tollbamondási szövegek…………….……………382 – 397………….…………………...184

Nyelvi tarkabarka………….………………………398 – 400……………………………...189

Megoldások…………………………………………………………….……………………190

Tárgymutató…………………………………………………………………………………237

240