Németh, György - tankonyvtar.hu

Görög–római szöveggyűjteményNémeth, György

Görög–római szöveggyűjteményNémeth, György

Kiadás dátuma 2011-03-31© 2011-03-31 György, Németh; Fordítók

Kivonat

A két kötet a bronzkortól a Nyugatrómai Birodalom bukásáig kíséri végig az eseményeket, bizonyos csomópontikérdések részletesebb tárgyalásával.

iii

TartalomBevezetés ................................................................................................................... viiA SZÖVEGEK FORDÍTÓI ............................................................................................. 1RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE ........................................................................................... 21. HELLAS ŐSTÖRTÉNETE. A TRÓJAI HÁBORÚ. THUKYDIDÉS CÉLJA ........................ 52. TRÓJA EGY HETTITA FORRÁSBAN: AZ ALAKSANDU-SZERZŐDÉS ......................... 9

Hivatkozások ....................................................................................................... 163. A LINEÁRIS B ....................................................................................................... 194. A THÉSEUSI SYNOIKISMOS .................................................................................. 265. A SPÁRTAI KETTŐS KIRÁLYSÁG .......................................................................... 276. VELLEIUS PATERCULUS VILÁGTÖRTÉNELMI MODELLJE .................................... 287. ITALIA ŐSLAKOSSÁGA ......................................................................................... 308. KARTHÁGÓ ALAPÍTÁSA ....................................................................................... 329. A NÉMA KERESKEDELEM .................................................................................... 3310. BÍRÁSKODÁS HOMÉROS KORÁBAN .................................................................... 3411. TANÁCSKOZÁS HOMÉROS KORÁBAN ................................................................ 3512. GLAUKOS VENDÉGBARÁTSÁGOT KÖT DIOMÉDÉSSZEL ..................................... 3613. A PHALANX ÉS A HOPLITÁK HOMÉROSNÁL ...................................................... 3714. RÓMA ALAPÍTÁSÁNAK MONDÁJA ...................................................................... 3815. A PATRICIUSOK, A PLEBEIUSOK ÉS A CLIENSEK ............................................... 4016. A NAGY RHÉTRA ................................................................................................ 4217. A RHÉTRA KIEGÉSZÍTÉSE ................................................................................... 4418. A HÁROM LEGKORÁBBI GÖRÖG BETŰÍRÁSOS FELIRAT ..................................... 4519. SZICÍLIA GYARMATOSÍTÁSA .............................................................................. 4620. A TÚLNÉPESEDÉS ÉS A HÁBORÚK ..................................................................... 4821. TYRTAIOS VERSEI .............................................................................................. 4922. SPÁRTAI NŐK ..................................................................................................... 5123. TULLUS HOSTILIUS ÉS AZ ALBAIAK SZERZŐDÉSE ............................................. 5224. A SIKYÓNI TYRANNIS KIALAKULÁSA ................................................................ 5325. A DRÉROSI „ALKOTMÁNY” ................................................................................ 5426. KYLÓN ................................................................................................................ 5527. A PÉNZVERÉS FELTALÁLÁSA ............................................................................. 5628. DRAKÓN TÖRVÉNYEI ......................................................................................... 5729. KYPSELOS ÉS PERIANDROS ................................................................................ 5830. EGY ZSARNOK PORTRÉJA: PERIANDROS ............................................................ 5931. PERIANDROS ÉS A KALÁSZOK ........................................................................... 6032. A HÉT BÖLCS ...................................................................................................... 6133. A SPÁRTAIAK ÉS A KINCSEK ............................................................................. 6234. CHARÓNDAS ÉS ZALEUKOS TÖRVÉNYEI ........................................................... 6335. KYRÉNÉ ALAPÍTÁSA .......................................................................................... 6536. SOLÓN TÖRVÉNYEI ............................................................................................ 6737. A PANATHÉNAIA ELSŐ MEGRENDEZŐI .............................................................. 6838. PEISISTRATOS HÁROM HATALOMÁTVÉTELE ..................................................... 6939. A PHILAIDÁK CHERSONÉSOSI URALMA ............................................................. 7040. ATHÉNI ARCHÓNLISTA ....................................................................................... 7141. POLYKRATÉS CSALÁDJA .................................................................................... 7242. A LAKEDAIMÓNIAK TYRANNISELLENESSÉGE ................................................... 7343. A ZSARNOKÖLŐK ............................................................................................... 7444. GABII ELFOGLALÁSA ÉS A MÁKGUBÓK ............................................................. 7645. RÓMAI PAPI MÉLTÓSÁGOK RANGSORA ............................................................. 7746. KLEISTHENÉS ..................................................................................................... 7847. A RÓMAIAK SZERZŐDÉSEI A KARTHÁGÓIAKKAL .............................................. 8048. A SALAMISI KLÉRUCHOSOK ............................................................................... 8349. MARATHÓN ........................................................................................................ 8450. A CSERÉPSZAVAZÁS .......................................................................................... 8751. ATHÉNI SZAVAZÓCSEREPEK .............................................................................. 88

Görög–római szöveggyűjtemény

iv

52. THEMISTOKLÉS NÉPHATÁROZATA .................................................................... 8953.AZ OLYMPIAI VERSENYDÍJAK ............................................................................. 9154. GELÓN FELAJÁNLÁSA DELPHOIBAN HIMERAI GYŐZELME UTÁN ...................... 9255. AZ EPHÉBOSOK ESKÜJE ÉS A PLATAIAI ESKÜ ................................................... 9356. A HELLÉNEK FELAJÁNLÁSA A PERZSA HÁBORÚK UTÁN ................................... 9557. A KR. E. 464-454-ES HELÓTAFELKELÉS ............................................................... 9658. A SZÖVETSÉGESEK ADÓI A KR. E. 454/453. ÉVBEN ............................................. 9759. GORTYNI TÖRVÉNYEK ....................................................................................... 9860. OIANTHEIA ÉS CHALEION SZERZŐDÉSE ........................................................... 10161. A XII TÁBLÁS TÖRVÉNYEK .............................................................................. 10262. ATHÉNI GYARMATOSÍTÁS THRÁKIÁBAN: BREA .............................................. 10563. A SPÁRTAI DAMÓNÓN ÉS FIA, ENYMAKRATIDAS GYŐZELMEI ........................ 10664. PERIKLÉS HALOTTI BESZÉDE. A DEMOKRÁCIA DICSÉRETE. A JÁRVÁNY ......... 10865. PERIKLÉS UTOLSÓ BESZÉDE. ATHÉN ZSARNOKSÁGA. AZ ELSŐ EMBERURALMA ................................................................................................................. 11266. HATÁROZAT A SZÖVETSÉGESEK ADÓJÁNAK BEHAJTÁSÁRÓL ......................... 11467. ADOMÁNYOK A SPÁRTAIAK SZÁMÁRA ........................................................... 11568. ATHÉNI HATÁROZAT A PÉNZ, SÚLYOK ÉS MÉRTÉKEK EGYSÉGESÍTÉSÉRŐL .... 11669. ARGOS, MANTINEIA ÉS ÉLIS SZÖVETSÉGE ....................................................... 11870. A MÉLOSI DIALÓGUS ........................................................................................ 12071. HATÁROZAT A SZICÍLIAI EXPEDÍCIÓRÓL ......................................................... 12372. MEGJUTALMAZZÁK PHRYNICHOS GYILKOSAIT ............................................... 12473. THÉRAMENÉS KÖVETSÉGE ÉS A PELOPONNÉSOSI HÁBORÚT LEZÁRÓ BÉKE .... 12674. A HARMINC ZSARNOK ...................................................................................... 12875. AZ ELEUSISI OLIGARCHÁK DEKRÉTUMA ......................................................... 13176. SZÖVETSÉG A SPÁRTAIAK ÉS AZ AITÓLIAIAK KÖZÖTT ................................... 13277. KYNISKA GYŐZELMI FELIRATA ....................................................................... 13378. A KORINTHOSNÁL ÉS KORÓNEIÁNÁL ELESETTEK SÍRKÖVEI ........................... 13479. GALLOK RÓMÁBAN .......................................................................................... 13580. AZ ANTALKIDAS-FÉLE BÉKE (KR. E. 386) .......................................................... 13681. PERZSIA KIFOSZTÁSÁNAK PROGRAMJA ........................................................... 13782. A THÉBAI FÜGGETLENSÉG HELYREÁLLÍTÁSA ................................................. 13883. A MÁSODIK ATHÉNI TENGERI SZÖVETSÉG ...................................................... 13984. LYKURGOS SPÁRTÁJA – ÉS A VALÓSÁG .......................................................... 14185. ATHÉNI TÖRVÉNY AZ EZÜSTPÉNZEK ELLENŐRZÉSÉRŐL ................................. 14286. A LEUKTRAI CSATA .......................................................................................... 14487. A MANTINEIAI CSATA ...................................................................................... 14688. PHILIPPOS ELFOGLALJA AMPHIPOLIST ............................................................. 14789. PHILIPPIKA ........................................................................................................ 14890. LEVÉL PHILIPPOSHOZ ....................................................................................... 14991. II. PHILIPPOS KATONAI SIKEREINEK TITKA ...................................................... 15092. DECIUS MUS FELÁLDOZZA ÖNMAGÁT: DEVOTIO ............................................. 15193. A HELLÉNEK BÉKEKÖTÉSE II. PHILIPPOSSZAL ................................................. 152

A. .................................................................................................................... 152B. .................................................................................................................... 152

94. ATHÉNI TÖRVÉNY A ZSARNOKOK ELLEN ........................................................ 15395. ALEXANDROS ................................................................................................... 15496. AZ ÁLLAMFORMÁK .......................................................................................... 15797. SPÁRTA A KR. E. 4. SZÁZADBAN ....................................................................... 15898. A CAUDIUMI VERESÉG ..................................................................................... 16099. APPIUS CLAUDIUS CAECUS CENSOR ................................................................ 162100. RHODOS OSTROMA ......................................................................................... 164101. DÉMÉTRIOS ÉS AZ ATHÉNI ÖNKÉNTESEK ....................................................... 166102. A LEX OGULNIA .............................................................................................. 167103. KÉT RÓMAI JELLEM: A SCIPIÓK ...................................................................... 168104. ATHÉN ÉS SPÁRTA SZÖVETSÉGE: CHREMÓNIDÉS NÉPHATÁROZATA ............. 169105. C. DUILIUS HŐSTETTEI .................................................................................... 171106. HANNIBÁL ....................................................................................................... 172


v

107. A LEX CLAUDIA .............................................................................................. 174108. FABIUS MAXIMUS CUNCTATOR TAKTIKÁJA ................................................... 175109. A CANNAEI CSATA .......................................................................................... 176110. V. PHILIPPOS ÉS HANNIBÁL SZÖVETSÉGE ...................................................... 179111. RÓMA ÉS AZ AITÓLIAI SZÖVETSÉG SZERZŐDÉSE ........................................... 180112. EGY SPÁRTAI TYRANNOS: NABIS ................................................................... 181113. A II. MAKEDÓN HÁBORÚ LEZÁRÁSA .............................................................. 182114. GÖRÖG VÁROSOK FELIRATAI A RÓMAIAK RÉSZÉRE ...................................... 183115. MARCUS VALERIUS LEVELE TEÓS LAKOSAIHOZ A VÁROSKIVÁLTSÁGAIRÓL .................................................................................................. 184116. A BACCHANÁLIÁK BETILTÁSA ....................................................................... 185

A. .................................................................................................................... 185B. .................................................................................................................... 185

117. RABSZOLGA-FELSZABADÍTÁS DELPHOIBAN .................................................. 188118. RÓMA VÁDIRATA PERSEUS MAKEDÓN KIRÁLY ELLEN .................................. 189119. POPILIUS KÖVETSÉGE ANTIOCHOSNÁL .......................................................... 190120. AZ ISTENEK ÁTCSÁBÍTÁSA: EVOCATIO DEORUM ........................................... 191121. A HISTÓRIA DICSÉRETE .................................................................................. 192122. AZ ÁLLAMFORMÁK VÁLTOZÁSÁNAK ELMÉLETE ÉS A KEVERTÁLLAMFORMA ........................................................................................................ 194123. A RÓMAI ÁLLAMREND .................................................................................... 197124. AZ ELSŐ SZICÍLIAI RABSZOLGAFELKELÉS ..................................................... 200125. TIBERIUS GRACCHUS ...................................................................................... 202126. GAIUS GRACCHUS ........................................................................................... 205127. HÁBORÚ IUGURTHA ELLEN ............................................................................ 207128. A SZÖVETSÉGES HÁBORÚ ............................................................................... 210129. MARIUS ÉS SULLA POLGÁRHÁBORÚJA, SULLA DICTATURÁJA ....................... 212130. CAESAR ÉS A KALÓZOK ................................................................................. 217131. SPARTACUS RABSZOLGA FELKELÉSE ............................................................. 218132. LAUDATIO FUNEBRIS IULIA FÖLÖTT .............................................................. 220133. AZ ASIAI HÁBORÚ ÉS A GAZDASÁG ............................................................... 221134. A RÓMAI VÁLASZTÁSOK MANIPULÁLÁSA ..................................................... 222135. CATILINA ÖSSZEESKÜVÉSE ÉS A VÉRVÁD ..................................................... 224136. POMPEIUS DIADALMENETE ............................................................................. 228137. AZ ELSŐ TRIUMVIRATUS ................................................................................ 229138. ASIA PROVINCIA KORMÁNYZÁSÁRÓL ............................................................ 230139. CAESAR BRITANNIÁBAN ................................................................................. 232140. CAESAR ÁTKEL A RUBICONON ....................................................................... 233141. CAESAR JELLEMZÉSE ÉS HALÁLA .................................................................. 238142. CAESAR CSILLAGA: SIDUSIULIUM .................................................................. 240143. CICERO PHILIPPIKÁJA ..................................................................................... 241144. A MÁSODIK TRIUMVIRATUS MEGALAKULÁSA ............................................... 242145. CORNELIUS GALLUS EGYIPTOMI FELIRATAI .................................................. 245146. ROMLOTT FAJ VAGYUNK ................................................................................ 246147. RÓMA ERKÖLCSEI ........................................................................................... 248148. AUGUSTUS ...................................................................................................... 250149. NIKOLAOS DAMASKÉNOS: AUGUSTUS CSÁSZÁR ÉLETE ................................. 251150. RÓMA HIVATÁSA ............................................................................................ 253151. SIBYLLA JÓSLATA ÉS A LUDI SAECULARES ................................................... 254152. A CUMAEI AUGUSTUS-SZENTÉLY NAPTÁRA .................................................. 257153. TIBERIUS ÉS A BARBÁR .................................................................................. 258154. AUGUSTUS JÁTÉKAI ÉS A PROPAGANDA ........................................................ 260155. OLTÁR AUGUSTUS TISZTELETÉRE .................................................................. 261156. RES GESTAE DIVI AUGUSTI ............................................................................. 262157. ADVERSA AUGUSTI ......................................................................................... 268158. HARAG ÉS RÉSZREHAJLÁS NÉLKÜL ............................................................... 269159. CLAUDIUS TIBERIUS NERO (TIBERIUS CSÁSZÁR) ........................................... 271160. A GYÁSZ ÉS AZ ÖNGYILKOSSÁG .................................................................... 272


vi

161. TIBERIUS ÉS SEIANUS – KÉT VÉLEMÉNY ........................................................ 273162. TIBERIUS ÉS AZ URALKODÓKULTUSZ ............................................................ 275163. CAIUS CAESAR CALIGULA .............................................................................. 276164. A DECURIOK TERHEI ....................................................................................... 278165. A NUMIDIAI TACFARINAS FELKELÉSE ............................................................ 279166. CLAUDIUS LEVELE AZ ALEXANDRIAIAKHOZ ................................................. 281167. CLAUDIUS BESZÉDE: A LYONI BRONZTÁBLA ................................................. 282168. A COLONUSOK SZEREPE A KORAI CSÁSZÁRKORBAN ..................................... 285169. L. DOMITIUS NERO .......................................................................................... 286170. A ZSIDÓ HÁBORÚ ............................................................................................ 287171. AZ URALKODÓI HATALOM TITKA .................................................................. 289172. FLAVIUS VESPASIANUS ................................................................................... 290173. LEX DE IMPERIO VESPASIANI ......................................................................... 291174. EGY KARRIER A PRINCIPATUS KORÁBAN ....................................................... 292175. A VEZÚV KITÖRÉSE ........................................................................................ 293176. CALGACUS BESZÉDE A RÓMAI HÓDÍTÁSOKRÓL ............................................ 295177. M. ULPIUS TRAIANUS ...................................................................................... 296178. GERMANIA ÉS A GERMÁNOK .......................................................................... 297179. PLUTARCHOS MŰFAJÁRÓL ............................................................................. 298180. EGY RÓMAI HELLASBAN ................................................................................ 299181. TŰZOLTÓEGYLET BITHYNIÁBAN .................................................................... 300182. AZ IFJABB PLINIUS HAGYATÉKA .................................................................... 301183. AELIUS HADRIANUS ........................................................................................ 302184. MUNICIPIUM ÉS COLONIA HADRIANUS KORÁBAN ......................................... 303185. ANTONINUS PIUS ............................................................................................ 304186. RABSZOLGAVÉTELI SZERZŐDÉS ..................................................................... 305187. RÓMA ÉLETKORAI .......................................................................................... 306188. A TERJESZKEDÉS HATÁRAI ............................................................................. 307189. A PANNONIAI VÉDELMI RENDSZER MEGERŐSÍTÉSE ....................................... 308190. EGY VIHAROS SENATUSI ÜLÉS COMMODUS HALÁLA UTÁN .......................... 309191. CONSTITUTIO ANTONINIANA, CARACALLA EDICTUMA ................................. 310192. III. GORDIANUS VÁLASZA A SKAPTOPARAIAK PANASZÁRA .......................... 311193. ÁLDOZÁSI IGAZOLVÁNY DECIUS KERESZTÉNYÜLDÖZÉSEKOR ..................... 312194. VALERIUS DIOCLETIANUS .............................................................................. 313195. DIOCLTIANUS ÁRMAXIMÁLÓ RENDELETE ..................................................... 315196. DIOCLETIANUS KERESZTÉNYÜLDÖZÉSE ........................................................ 317197. A MEDIOLANUMI EDICTUM ............................................................................ 318198. A NICAEAI (NIKAIAI) ZSINAT .......................................................................... 319199.TÖRVÉNYEK A DOMINATUS KORÁBÓL ........................................................... 320200. A GÓTOK LETELEPÍTÉSE A RÓMAI BIRODALOMBAN ...................................... 322201. THEODOSIUS ................................................................................................... 323202. A HUNOK ......................................................................................................... 324203. VALLÁSI TÜRELMET A POGÁNYOK SZÁMÁRA IS ........................................... 325204. A PATROCINIUMOK ......................................................................................... 326205. A KATOLIKUS VALLÁS URALKODÓVÁ VÁLIK ................................................ 327

vii

BevezetésAz ókori történelem írásos forrásai három módon maradtak ránk: egyrészt kőre vagy fémre vésettfeliratok formájában, másrészt a többnyire Egyiptom homokjában megőrzött papirusztekercseken,harmadrészt – a középkori kódexmásolóknak köszönhetően – kéziratos könyvek, vagyis kódexekszövegeként. Forrásgyűjteményünk bő válogatást nyújt mindhárom forráscsoport reprezentatívdarabjaiból. Az egyes szövegrészletek bemutatásakor az alábbi szempontokra voltunk figyelemmel:

• Lehetőség szerint a legtöbb fontos történetírótól kiválasztottunk egy-egy jellemző részletet, gyakranéppen azokat, amelyekben a szerző a történetírás, illetve saját munkája célját fogalmazza meg (1.,121., 147., 158., 170., 179., 188. dok.).

• Törekedtünk rá, hogy a görög és római történelem meghatározó eseményeit legalább egy-egy rövidebb forrás érzékeltesse, a jelentősebb személyiségek (pl. Periklés, Caesar, Augustus,Diocletianus) tetteit azonban több dokumentum segítségével világítottuk meg.

• Bemutattuk egy-egy gyakori vagy fontos történelmi toposz különféle alakváltozatait és ezekfejlődését (72., 116., 140., 161. dok.).

• A politikatörténet mellett a gazdaság- és vallástörténet néhány jellemző dokumentumát isbemutattuk (37., 45., 92., 102., 116., 120., 151., 152., 155., 193., 196., 197., 198., 203., 205. dok.).

• E forrásgyűjteményben olvashatják először a magyar olvasók Muwattalli hettita uralkodó Wilusát,vagyis Tróját (Ilion) megemlítő levelét, valamint több kisebb felirat és papirusz fordítását (2., 41.,54., 105., 145A., 193. dok).

• A görög és római források szigorú kronológiai sorrendben követik egymást a Kr. e. 13. századtólKr. u. 400-ig, vagyis helyreállítottuk a mediterrán világ természetes egységét, amely nem vált szétkülön görög, illetve római történelemre.

Az egyes dokumentumok fordítóit nevük kezdőbetűi jelzik. A szövegmagyarázatokat többnyire a kötetszerkesztője írta, ha nem, azt szintén a szerzők monogramjával jeleztük.

Végezetül szeretnék néhány szót szólni a görög neveknek a forrásgyűjteményben alkalmazottátírásáról.

Az ógörög nevek átírásának szabályait közli a Magyar Tudományos Akadémia által összeállított Amagyar helyesírás szabályai valamennyi kiadása. A forrásgyűjtemény mégis eltér e szabályoktól,igaz viszont, hogy az ún. tudományos átírás követelményeinek megfelel. A tudományos átírástaz Akadémiai Kiadó által megjelentetett magyar nyelvű ókortudományi folyóirat, az AntikTanulmányok, valamint a Görög történeti chrestomathia, a Görög történelem a kezdetektől Kr. e. 30-ig, a Görög történelem. Szöveggyűjtemény és Az ókori Róma című tankönyv alkalmazza. Értelmetlenföltenni a kérdést, hogy melyik átírás helyesebb, hiszen mind a két átírási rendszer következetesen adjavissza a görög betűk hangértékét, az persze más kérdés, hogy a görög nyelv általunk ismert mintegy3400 éves történetének melyik szakaszát választjuk ki az átírás alapjaként. A mai görögök az ógörögneveket saját fonémarendszerük szerint ejtik ki, így lesz például az antik EYBOIA (ejtsd: Euboia)újgörögül Evia. A magyar átírások mindkét rendszere a rekonstruált Kr. e. 6-5. századi ejtést vettealapul.

Az európai középkor sokáig csak a latin forrásokból ismerte a görög szerzők nevét és műveit. Ígyhonosodott meg Magyarországon is a görög nevek latinos átírása, amit ma már – egyre kisebbmértékben – csak az angolszász szakirodalom használ. Vegyünk egy példát.

1. táblázat -

Görög Latinos „Akadémiai” ForrásgyűjteményAIZXYAOZ Aeschylus Aiszkhülosz AischylosOMHPOZ Homerus Homérosz Homéros

Bevezetés

viii

A különbség nyilvánvaló: a latinos átírás az -os végződést -us-ra változtatja, ami meglehetősenfélrevezető, minthogy vannak olyan görög nevek, amelyek valóban -us-ra végződnek, például Oidipus,Achilleus. További különbség látható az ai betűkapcsolat és a X (kh vagy ch) átírásában. A latinosátírás a k hangot c-vel írja át (pl. Cadmus Kadmos helyett), ami további félreértésekre ad okot, és nemjelöli a magánhangzók hosszúságát.

A németes átírást korábban német könyvek magyar fordításaiban lehetett megtalálni, az utóbbiévtizedekben azonban már senki sem alkalmazza az alábbi, elnémetesített görög névalakokat: Homér(Homéros), Böócia vagy Beócia (Boiótia).

Minden átírás végső soron megállapodás kérdése, a legfontosabb az, hogy egy könyvön, cikken,publikáción belül egyetlen átírást érvényesítsünk következetesen. Hazai tudományos gyakorlatunknakmegfelelően a tudományos átírást választottam. Kivételt csak a magyarban már meghonosodottnévalakokkal (Athén Athénai helyett, Spárta Sparté helyett, helóta heilótés helyett, hoplita hoplitéshelyett, Karthágó Karchédón helyett stb.) tettem, ezeket meghagytam már megszokott formájukban.

A magyar kiejtéstől eltérően használt betűk:

2. táblázat -

u = ú vagy u ch = khph = p + h (nem f) s = szy = ü z = dz vagy z

Az é az éta, az ó az ómega átírására szolgál, a kettőshangzókat (ai, ei, oi) kettőshangzóként írjuk át,az ióta subscriptumot (magánhangzó alá írt ióta) nem jelöljük.

Ebből következik, hogy az ógörög ékezetes epsilon (é) és ékezetes omikron (ó) átírása nem é és ó,hanem e és o, minthogy a görög ékezetek hangsúlyt, nem pedig hosszúságot jelöltek.

Végezetül szeretnék köszönetet mondani Hegyi W. Györgynek, aki javaslataival segített kialakítani abemutatott római források sorát. Minden válogatás igen nehéz, mert sok olyan forrás van még, amitszívesen bemutattunk volna, de az amúgy is jókora terjedelmet nem lehetett a végtelenségig növelni. Aválogatás felelőssége az enyém. Remélem azonban, hogy munkánk így is segítséget nyújt az egyetemihallgatóknak és kollégáinknak az előadások és a szemináriumok során.

Budapest, 2011. június 25.

Németh György

1

A SZÖVEGEK FORDÍTÓI3. táblázat -

A. B. Adamik Béla M. B. Mezei BalázsA. T. Adamik Tamás M. E. Máthé ElekB. A. Bede Anna M. Gy. Muraközy GyulaB. Á. Bencze Ágnes Ma. E. Maróti EgonB. G. Betegh Gábor N. B. Németh BélaB. I. Borzsák István N. Gy. Németh GyörgyB. J. Bollók János N. M. Nagy MihályB. L. Borhy László N. T. Nótári TamásD. G. Devecseri Gábor P. E. Pólay ElemérF. J. Földy József P. H. A. Patay-Horváth AndrásG. T. Gherdán Tamás R. J. Révay JózsefH. I. Hahn István R. Z. Rihmer ZoltánH. J. Horváth János R. Zs. Ritoók ZsigmondH. L. Havas László S. J. Sarkady JánosH. Zs. Hoffmann Zsuzsanna S. Zs. Simon ZsoltK. Á. Kurcz Ágnes Sz. E. Szász EszterK. F. Kis Ferencné Sz. F. Szölgyémy FerencK. G. Kerényi Grácia Sz. Gy. Szepesy GyulaK. I. Kapitánffy István Sz. M. Szabó MiklósK. P. Kató Péter T. P. Tokodi PéterK. R. Kopeczky Rita T. W. I. Trencsényi-Waldapfel

ImreKő. I. Kőrizs Imre Ü. Gy. Ürögdi GyörgyL. Á. Lőrincz Ádám V. O. Vit Olivér

2

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKEAAntHung Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungariae

ACD Acta Classica Universitatis Scientiarum Debreceniensis

AClass Acta Classica

AE Année Epigraphique

AG Anthologia Graeca

AJA American Journal of Archaeology

AJAH American Journal of Ancient History

AJP American Journal of Philology

AncSoc Ancient Society

AncW The Ancient World

ANRW Aufstieg und Niedergang der Römischen Welt

Anth. Pal. Anthologia Palatina

AntTan Antik Tanulmányok

AP (Aristotelés): Athéni állam. Németh György (szerk.): Államéletrajzok. Bu

dapest, 2002

ATL Meritt, B. D. – Wade-Gery, H. T. – McGregor, M. F.: The Athenian Tribute

Lists. I-IV. Cambridge, Mass., 1939-1953 AW Antike Welt

BSA Annual of the British School at Athens

CAH The Cambridge Ancient History. (A görög-római kötetek új kiadása.) Camb

ridge, 1982-től C&M Classica et Mediaevalia

CHD Güterbock, H. G. – Hoffner, H. A. (szerk.): The Hittite Dictionary of the

Oriental Institute of the University of Chicago. Chicago, 1980-tól CIL Corpus InscriptionumLatinarum

CJ The Classical Journal

ClAnt The Classical Antiquity

CPh Classical Philology

CQ Classical Quarterly

CR The Classical Review

CTH Laroche, E.: Catalogue des textes hittites. Paris, 1971

CW The Classical World

DOCS Ventris, M. – Chadwick, J.: Documents in Mycenaean Greek. Three Hundred Selected Tabletsfrom Knossos, Pylos and Mycenae with Commentary and Vocabulary. Cambridge, 1956

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE

3

DOCS2 Ventris, M. – Chadwick, J.: Documents in Mycenaean Greek. Three Hundred Selected Tabletsfrom Knossos, Pylos and Mycenae with Commentary and Vocabulary. 2. kiadás, Cambridge, 1973fem. feminini generis (nőnem)

FGrHist Jacoby, F.: Die Fragmente dergriechischen Historiker. Berlin-Leiden, 1932-től

Fornara Fornara, Ch. W.: Translated Documents of Greece & Rome 1. Archaic Times

to the End of the Peloponnesian War2. Cambridge, 1983. gen. genitivus (birtokos eset)

G&R Greece and Rome

GRBS Greek, Roman and Byzantine Studies

GRVSZ Sarkady János – Gesztelyi Tamás (szerk.): Görög és római vallástörténeti szöveggyűjtemény.Debrecen, 1974 GTSZ Németh György (szerk.): Görög történelem. Szöveggyűjtemény. Buda

pest, 1996

HaH Haus am Hang (Hattusa Alsóvárosának egy prominens épülete)

Heubeck Heubeck, A.: Aus der Welt der frühgriechischen Lineartafeln: eine kurze

Einführung in die Grundlage, Aufgaben und Ergebnisse der Mykenolo- gie. Göttingen, 1966

Hiller-Panagl Hiller, St. – Panagl, O.: Die frühgriechischen Texte aus mykenischer Zeit.

Darmstadt, 1976 HPS Hungarian Polis Studies

HW2 Friedrich, J. – Kammenhuber, A. – Hoffmann, I. (szerk.): Hethitisches

Wörterbuch. Heidelberg, 19752-től IG Inscriptiones Graecae

ILS Dessau, H. (szerk.): InscriptionesLatinae Selectae. I-III. Berlin, 1892-1916

Jacoby Jacoby, F.: Die Fragmente der griechischen Historiker. Berlin-Leiden,

1932-től

JdI Jahrbuch des Deutschen Archaologischen Instituts

JHS Journal of Hellenic Studies

LSAG Jeffery, L. H.: The Local Scripts of Archaic Greece. A Study of the Origin

of the Greek Alphabet and its Development from the Eigth to the Fifth Centuries B.C. Revised Editionwith a Supplement by A. W. Johnston. Oxford, 1990

LSG Sokolovski, F.: Lois sacrées des cités grecques. Paris, 1969

masc. masculini generis (hímnem)

ML Meiggs, R. – Lewis, D.: A Selection of Greek Historical Inscriptions. Revi-

sed Edition. Oxford, 1988 P. papirusz

Palmer Palmer, L. R.: The Interpretation of Mycenaean Greek Texts. Oxford, 1963

PGM Papyri graecae magicae 1-3. Ed. Preisendanz, K. Leipzig-Berlin, 1928-1941

P. Mich. Michigan Papyri

P. Oxy. The Oxyrhynchus Papyri. 1898-tól

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE

4

PP La Parola del Passato

REA Revue de Études Anciennes

REG Revue des Études Grecques

RFIC Rivista di Filologia e d’Istruzione Classica

RhM Rheinisches Museum

5

1. HELLAS ŐSTÖRTÉNETE. A TRÓJAIHÁBORÚ. THUKYDIDÉS CÉLJA

Thukydidés: A peloponnésosi háború. I 1-23.

Kr. e. 13-6. sz.

1. Az athéni Thukydidés megírta a háború történetét, amelyet a peloponnésosiak és az athéniakvívtak egymás ellen. Művébe mindjárt a háború kitörésekor kezdett bele, mert előre sejtette, hogyaz rettentő és minden eddiginél sokkal nevezetesebb lesz. Erre pedig abból következtetett, hogymindkét fél hatalma tetőpontján, teljes felkészültségben kezdte meg a küzdelmet, s látta, hogya többi hellén is vagy azonnal valamelyik oldalra állt, vagy ezt fontolgatta. Így ez a háborúa leghatalmasabb megrázkódtatássá vált a hellének, a barbárok egy része, sőt, mondhatni, azemberiség többsége számára is.

Noha a nagy időbeli távolság miatt lehetetlen volt világos képet alkotni az ezt közvetlenül megelőzővagy még korábbi eseményekről, mégis a múltba lehető legmesszebbre visszanyúló kutatásaim közbenhitelesnek talált tények arra a meggyőződésre vezettek, hogy sem a korábbi háborúkat, sem az egyébeseményeket ne tartsam jelentősnek.

1. Ismeretes, hogy a ma Hellasnak nevezett területen nem régóta vannak állandó települések; korábbangyakran változott a lakosság, s mindenki könnyen vált meg lakóhelyétől, valahányszor kiszorítottáka túlerőben lévők. Nem volt még ugyanis kereskedelem, nem alakultak félelem nélküli kapcsolatoksem a szárazföldön, sem a tengeren; ki-ki annyit birtokolt csak, amennyi a létfenntartásáhozszükséges volt. Nem halmoztak fel felesleges készleteket, nem vetették be a földet, hiszen nemtudhatták, hogy – mivel még nem voltak védőfalak – mikor jelenik meg és rabolja ki őket valaki.Így abban a tudatban, hogy napi táplálékukat mindenhol megszerezhetik, könnyen továbbköltöztek,s nem is tettek szert hatalomra, mert nem voltak tekintélyes városaik, sem egyéb anyagi eszközeik.

Leggyakrabban mindig a legtermékenyebb földek lakossága váltakozott: a most Thes- saliának ésBoiótiának nevezett területé, a Peloponnésos legnagyobb részéé, Arkadia kivételével, s mindenütt alegtermékenyebb vidékeké. De mivel a föld termékenysége révén egyesek nagyobb hatalomra tettekszert, belső egyenetlenségek támadtak, amelyekben az emberek egymást pusztították, egyszersmindjobban ki voltak téve idegenek támadásainak is. Attikát viszont, ahol sohasem dúltak belsőküzdelmek, mivel földje terméketlen volt, mindig ugyanazok az emberek lakták. S ez a tény nemcsekély mértékben igazolja azt az állítást, hogy mások a vándorlások miatt nem tudtak hasonlóarányban gyarapodni. Hiszen azok közül, akiket Hellas más részeiről valamely háború vagy lázadáskövetkeztében elűztek, éppen a legkiválóbbak, mint biztos helyre, Athénba menekültek, s ittpolgárjogot kaptak, és már a régi időktől megnövelve a lakosság számát, oly naggyá tették a várost,hogy később, mikor Attikával már nem érte be, gyarmatosokat küldött Ióniába.

1. A régi időkre jellemző gyengeségnek nem elhanyagolható bizonyítéka számomra az a tény is, hogy– minden jel szerint – Hellas a trójai háború előtt nem kezdett semmiféle közös vállalkozásba...

2. A régiek közül Minós volt az első, akiről a szájhagyomány révén tudjuk, hogy hajóhaddalrendelkezett; ő hatalmában tartotta a mai Hellén-tenger legnagyobb részét. Birtokba vette a Kyklas-szigeteket is; a legtöbbön gyarmatot alapított, de előbb elűzte a kariaiakat, és a hatalmat saját fiairaruházta. Természetesen igyekezett, amennyire lehetséges volt, megtisztítani a tengert a kalózoktól,hogy bevételei minél biztosabban megérkezzenek.

3. A régi hellének ugyanis és azok a barbárok, akik a szárazföld tengerparti vidékein vagy a szigetekenlaktak, mikor a hajózás révén sűrűbbé vált az emberek közti érintkezés, kalózkodásba kezdtek.A leghatalmasabbak vezetésével, akik részben saját hasznukat, részben a szegények megélhetésétakarták biztosítani, megtámadták és kirabolták a meg nem erődített vagy kisebb településekből állóvárosokat, elsősorban ebből éltek, s már nemcsak hogy nem szégyellték, hanem némiképpen mégdicsőségnek is tartották ezt a foglalkozást.

1. HELLAS ŐSTÖRTÉNETE. A TRÓJAI HÁBORÚ. THUKYDIDÉS CÉLJA

6

Ezt még ma is bizonyítja a szárazföldön lakó néhány néptörzs, amelyek körében dicsőségnek számítaz efféle sikeres vállalkozás, s a régi költők műveiben is mindenütt ugyanúgy megkérdezik a partravetődöttektől, hogy nem kalózok-e, és a megkérdezettek éppúgy nem tagadják le ezt a foglalkozást,mint ahogy a tudakozódók sem tartják megvetésre méltónak.

A szárazföldön lakók is fosztogatták egymást, s Hellas nagy részén napjainkig él ez a szokás, így azozolisi lokrisiaknál, az aitóliaiaknál, az akarnaniaiaknál s a szárazföld egyéb ottani vidékein lakóknál;a régi rabló életmód maradványa az itt lakóknak az a szokása is, hogy állandóan fegyvert viselnek.

1. Nem kis mértékben űzték a kalózkodást a szigetlakók: a kariaiak és a phoinikiaiak, akik a szigetekena lakosság többségét alkották. Ezt bizonyítja, hogy mikor az athéniak ennek a háborúnak a folyamánmegtisztították Délos szigetét, s kiürítették az itt, a szigeten elhunytak sírját, ezeknek több mintfelében kariaiakat találtak: fel lehetett ismerni őket a velük eltemetett harci felszerelésről s atemetkezésnek a kariaiaknál még ma is szokásos módjáról. De amikor Minós megszerezte a tengerfeletti uralmat, egyik nép könnyebben hajózhatott el a másikhoz, mert ő elűzte a szigetekrőka gonosztevőket, s a legtöbbre új lakókat telepített. Így a tenger mellett lakók egyre jobbangazdagodtak, és kezdtek mind nagyobb biztonságban élni, sőt – mivel a jólét folyvást növekedett– néhol védőfalakat is emeltek.

S minthogy mindenki a maga hasznát nézte, a gyengébbek hajlandók voltak alávetni magukat azerősebbeknek, s a hatalmasabb városok, amelyek mindennek bővében voltak, kiterjesztették uralmukata kisebbekre. S már inkább ezek a viszonyok jellemezték a helyzetet, mikor elindultak a trójaihadjáratra.

1. Úgy vélem, Agamemnón nem annyira azért bizonyult alkalmasnak a sereg összegyűjtésére, mivelő volt a vezetője Helené kérőinek, akik esküvel elkötelezték magukat Tyndareusnak, hanem mertő volt köztük a leghatalmasabb. Ennek a hadjáratnak az alapján következtethetünk a megelőzőállapotokra is.

2. Igaz ugyan, hogy Mykéné kicsiny volt, s egyik-másik akkori várost nem látnánk ma jelentősnek,mégsem volna helyes ennek alapján azt hinni, hogy a hadjárat nem volt olyan hatalmas, mint aköltők lefestik, és mint a hagyomány állítja. Mert tegyük fel, hogy Lakedaimón városa elpusztul,s nem marad belőle semmi más, csak a szent helyek és az épületek alapja, úgy gondolom, a távolijövőben a későbbi nemzedékek nagyon kételkedve hallgatnák, hogy milyen hatalmas volt, pedig aPeloponnésos kétötöd része az ő birtokában van, s uralmát a félsziget egész területére és számoskülső szövetségesre is kiterjeszti. Hatalma mindamellett jelentéktelennek látszanék, mivel a városnincs egybeépítve, nem találhatók benne fényes szentélyek és épületek sem, hanem a régi hellénekszokása szerint, faluszerűen húzódik szét. Ha viszont az athéniakat érné ugyanez a végzet, városuklátható maradványaiból hatalmukat kétszer akkorára lehetne becsülni, mint amekkora a valóságbanvolt.

Nem kell tehát hitetlenkednünk, nem a városok külső képét, hanem hatalmát kell néznünk, s akkorelhihetjük, hogy ez a hadjárat jelentősebb volt minden megelőzőnél, noha elmarad a mostaniakmögött. S itt megint hitelt adhatunk Homéros költeményeinek, bár igaz, hogy a hadjárat, amelyeta költő természetesen felnagyít és kiszínez, még így is elég jelentéktelennek látszik. Ő ugyanis azezerkétszáz hajó között a boiótiaiak százhúsz és Philoktétés ötven embert befogadó hajóit említi, sezzel, gondolom, a legkisebbeket és a legnagyobbakat nevezi meg, de egyébként a hajók felsorolásaközben sehol sem beszél a legénység számáról. Azt viszont, hogy az evezősök egyszersmind kivételnélkül harcosok is voltak, Philoktétés hajójáról szólva közli, az evezősöket ugyanis egytől egyig úgymutatja be, mint íjászokat. S nem valószínű, hogy sokan hajóztak volna velük utasként a királyokon s afőbb vezetőkön kívül, hiszen a fő feladat a harci eszközök tengeri szállítása volt, a hajóknak pedig nemvolt fedélzete, hanem régi módon készültek, mint a kalózbárkák. Ha most a legnagyobb és legkisebbhajók között a középarányt vesszük, akkor – ahhoz képest, hogy egész Hellas állította ki – nem látsziknagynak a hadra kelt sereg létszáma.

1. Ez azonban nem annyira a lakosság csekély száma, hanem inkább az anyagi eszközök szűkösségemiatt volt így. Az élelmezési nehézségek miatt vittek ugyanis magukkal kisebb sereget, csupánakkorát, amely – úgy remélhették – ott helyben, hadakozás közben is el tudja magát tartani.Megérkezésük után egy ütközetben felülkerekedtek – ez bizonyosan így van, hiszen különben


7

nem vehették volna körül táborukat védősánccal –, de úgy látszik, ezután nem fordították mindenerejüket a küzdelemre, hanem az élelemhiány miatt nekiláttak megművelni a Chersonésost éskalózkodni. Így aztán a trójaiak a szétszóródott ellenféllel szemben tíz évig könnyűszerrel állták anyílt küzdelmet, s mindig azokkal harcoltak, akik éppen ott időztek.

Ha viszont a hellének elegendő élelemmel érkeznek, s a földműveléssel és kalózkodással mit semtörődve, teljes erejüket szüntelenül csak a hadakozásra fordítják, egyetlen csatában diadalmaskodvakönnyen elfoglalhatták volna a várost. Hiszen még így is, seregük éppen ott tartózkodó részével, nemteljes számban is helyt tudtak állni, de ha állandó ostromzárat vonnak a város köré, rövidebb idő alatt éskisebb fáradsággal veszik be Tróját. Az anyagi eszközök szűkössége miatt azonban nemcsak a korábbivállalkozások voltak jelentéktelenek, hanem a valóságban ez az addigiaknál jóval nevezetesebbé válthadjárat is sokkal szerényebbnek bizonyult a hírénél és a költők műveiben megőrzött hagyománynál.

1. Kutatásaim alapján ezt tudom elmondani a régi időkről, de itt nehéz minden bizonyítéknak sorbanhitelt adni. Hiszen az emberek, még ha saját hazájukról van is szó, kételkedés nélkül elhisznekmindent, amit egymástól hallanak a régi időkről. Így például a legtöbb athéni úgy tartja, hogyHipparchos tyrannos volt, mikor Harmodios és Aristo- geitón megölték, s nem tudják, hogy –mint Peisistratos legidősebb fia – Hippias volt uralmon, Hipparchos és Thessalos pedig csak az őtestvérei voltak. S hogy Harmodios- nak és Aristogeitónnak a kitűzött napon, az utolsó pillanatbanaz a gyanúja támadt, hogy valamelyik összeesküvő társuk bejelentette a dolgot Hippiasnak, s ígyabban a hiszemben, hogy a tyrannos mindent tud, nem közelítettek hozzá, de mert elfogatásuk előttszerettek volna még valamilyen emlékezetes cselekedetet végrehajtani, s úgy várni be sorsukat,mikor váratlanul találkoztak Hipparchosszal, aki az úgynevezett Leókoreion közelében éppen aPanathénaia ünnepi menetének rendezésével volt elfoglalva, őt gyilkolták meg. S még sok egyéb– méghozzá ma is meglévő, az idő múltával sem elfeledett – dolog akad, amiről a többi hellénnekis hamis fogalmai vannak. Például, hogy Lakedai- mónban a két király külön-külön nem egy,hanem két szavazattal rendelkezik, vagy hogy van ott egy pitanéi század nevű harci különítmény,ami a valóságban sohasem létezett. Annyira sajnálja az emberek többsége a fáradságot az igazságfelderítésére, és sokkal szívesebben elfogadják azt, amit éppen hallanak.

2. Mindamellett mégsem fog tévedni az, aki a felhozott adatok alapján lényegében elfogadja az ittnyújtott áttekintést, s nem ad hitelt a költők mindent felnagyító és feldíszítő alkotásainak vagya logographosok elsősorban a közönség meghódítása s nem az igazság kiderítése végett alkotottelbeszéléseinek, amelyeknek igazságát nem lehet ellenőrizni, s amelyeket idő múltával annyiraátszőnek a mesék, hogy elveszítik hitelüket, hanem inkább az lesz a meggyőződése, hogy atényeket, már amennyire a nagy időbeli távolság lehetővé tette, a legvilágosabb bizonyítékokalapján és kellő megalapozottsággal tártam fel.

Így azután – visszatérve erre a háborúra –, noha az emberek mindig azt a háborút szokták alegjelentősebbnek tartani, amely éppen dúl, és csak a befejeződése után adóznak nagyobb csodálattala korábbinak, azok előtt, akik magukat a tényeket nézik, világos lesz, hogy ez a háború nagyobb voltaz eddigieknél.

1. Ami pedig azokat a beszédeket illeti, amelyeket egyesek részben a háború előtt, részben a háborúalatt elmondtak, lehetetlen feladat volna azokat, amelyeket én személyesen hallottam, vagy azokat,amelyekről innen vagy onnan mások tudósítottak, szóról szóra visszaadnom. Így aztán ezeketúgy adtam elő, ahogy véleményem szerint egy adott helyzetben kinek-kinek a legvalószínűbbenbeszélnie kellett, s közben igyekeztem a legszigorúbban ragaszkodni a valóban elhangzott beszédgondolatmenetéhez. A háború folyamán megtörtént eseményekkel kapcsolatban pedig nem azttartottam kötelességemnek, hogy úgy jegyezzem fel őket, ahogy éppen értesítettek róluk, vagyahogy én magam helyesnek találtam, hanem azt, ahogy azoknak is, amelyeknél jelen voltam,s azoknak is, amelyekről mások tudósítottak, amennyire lehetséges, minden részletét felkutatvautánajárjak.

A nyomozás fáradságos munkának bizonyult, mert a szemtanúk még ugyanazokat az eseményeket semegyformán, hanem vagy az egyik, vagy a másik félhez fűződő érzelmeik szerint adták elő, vagy úgy,ahogy ők emlékeztek rájuk. Lehet, hogy művem végighallgatása, mivel hiányoznak belőle a mesésrészletek, látszólag kevés szórakozást nyújt, de azok, akik szeretnék látni a megtörtént eseményeklényegét, s következtetni óhajtanak – ha majd ember voltunk következtében ugyanolyan vagy hasonló


8

dolgok fordulnak elő – a jövőre is, azok, s számomra ez elég, hasznosnak fogják ítélni. Hiszen ezaz alkotás maradandó értéknek készült, nem pedig abból a célból, hogy a hallgatóság pillanatnyitetszéséért versenyezzen.

1. A régebben lezajlott események közül a méd háború volt a legkiemelkedőbb; de ennek a sorsát isgyorsan eldöntötte két tengeri és szárazföldi ütközet. Ez a mostani háború viszont rendkívül sokáigelhúzódott, s annyi szenvedést hozott Hellasra, amennyit máskor soha nem él át ennyi idő alatt.

A háború pedig az athéniak és a peloponnésosiak között tört ki, amikor megszegték az Euboiaelfoglalása után létrejött, harminc évre szóló fegyverszünetet. A legigazibb, noha a legritkábbanemlegetett oknak azt tartom, hogy az athéniak hatalmának növekedése félelemmel töltötte el, majdháború megindítására késztette a lakedaimóniakat.

M. Gy.

Az athéni Thukydidés műve a peloponnésosi háborúról szólt, de a történetíró munkájánakbevezetőjében felvázolta Hellas korai történetéről mindazt, amit tudott, és amit kritikaivizsgálódásának eredményeként hitelesnek elfogadott. Megfigyelhető, hogy az írott forrásokkal nemrendelkező korszakoknál néprajzi, sőt régészeti forrásokra is hivatkozik (pl. a délosi sírok leleteire a

1. caputban). Kritikai módszerére jellemző, ahogyan – történeti forrásként kezelve – elemzi a ho-mérosi hajókatalógus adatait (9-11.). A 20. caputban korábbi történetírók állításaival vitázik, majda 22.-ben kifejti a művébe iktatott szónoklatok szerepét. Az 5. caputhoz vö. 60. dok.

9

2. TRÓJA EGY HETTITAFORRÁSBAN: AZ ALAKSANDU-SZERZŐDÉS

A szöveg fennmaradt kéziratai1

A. KUB XIX 6 + KUB XXI 1 + KBo XIX 73 + KBo XIX 73a + FHL 57 + KBo L 124 + KBo L

41 + KBo L 212 + KBo L 48 (I. Templom, úh.)

A. KUB XXI 5 + KBo XIX 74 + (vlsz., Miller 2006, vi) KBo L 47 (I. Templom, úh.)

C1. KUB XXI 2 (Bo 2403 mint KBo IV 5 is) + KUB XLVIII 95 (kései úh.)

C2. KUB XXI 4 + KBo XII 36 + KBo XLV 272 (HaH, úh.)

A. KUB XXI 3 (úh.)

B. HT 8 + 7159 (úh.)

C. KBo XIII 205. (HaH)

Szövegkiadások: Friedrich 1930, 42-102; az újabb töredékekhez lásd Otten 1957; de Martino 1996,35-38; Roszkowska-Mutschler 2005, 330; Miller 2007, 126; Groddek 2008, 35-36, 41-43, 95, 141;Miller 2008, 120. Teljes fordítások: Friedrich 1930, 42-102; Beckman 1999, 87-93; Star- ke apudLatacz 2005.

1. Én,2 a Nap,3 Muwattalli, a Nagykirály, Hatti4 országának [királya], a Pihassassi Viharistenkegyeltje,5 Mursili Nagykirály, a Hős fia,6 ekképpen (szólok):

2. Amidőn régen Labarna,7 az ősöm,8 alávetette Arzawát9 [és] Wilusát10 mind, attól kezdve ígyArzawa ellenséggé vált, Wilusa pedig elszakadt Hatti egyik királyától.11 (De) mivel (ez) régi ügy,nem tudom, melyik királytól. Ha [el] is szakadt Wilusa Hattitól, Hatti királyaival régóta békébenvoltak,12 gyakorta küldtek [követeket hozzájuk]. De amidőn Tudhaliya [...] Arzawa ellen vonult[...] ám Wilusába nem vonult be.13 Béke [volt] vele. Gyakorta küldött [követeket hozzá]. Azonbanjöttek [...]. Tudhaliya [...] az elődök Arzawa ellen / Arzawába [...].

3. Békében [volt] vele Wilusa királya, gyakorta küldött [követeket hozzá], s így nem [vonult] beellene. [Amidőn azonban] Arzawa [ismét ellenségessé vált], nagyapám, Sup- piluliuma14 felvonultés [legyőzte Arzawát]. Kukkunnival azonban, Wilusa királyával [békében volt], (így) nem vonultellene. Gyakorta küldte követeit15 [nagyapámhoz, Sup- piluliumához].

4. Ismét felvonult azonban [...] Arzawa királya [...]. Az [...] országok [...] (olvashatatlan sor) mialatt[...]. Apám16 [...] Wilusa [...] Wilusa királya [...] segítség(ül) [...] legyőzte. [Arzawát szolgaságbataszította]. Arzawa országát [felosztotta?,17 Mira és] Ku- waliya országát [Mashuiluwának adta,a Seha-folyó országát és] Appawiya országát [Ma- napa-Tarhuntának adta], Hapalla országát[Targasnallinak adta]. Hapalla [...]

5. Kukkunninak [...] volt. [...]. A te [... atyád?] szava révén [...] Alaksandu [...] (két sor kitörött, illetveolvashatatlan). Neked/Téged [...]

6. De amidőn atyám istenné [vált],18 [én pedig] atyám [trónjára] ültem, Te [...] véd- tél. Felvonultellenem [...] ellenséggé váltak. [...] helyezték. Segítséget kért[-...] tőlem. [Segítségül] mentem éselpusztítottam Masa országát19 és elpusztítottam [...]. A hadifoglyokat pedig [...]. Ők/Az(ok/at)Kupta?[-? ] hegyére [...]. A hadifoglyoknak [...] vittem?. Téged/Neked pedig [...] elpusztítottamazokat az országokat. [...] el [...] ők/az- (ok/at) Hattusába. [...] atyádnak [...] Alaksandu [...]

2. TRÓJA EGY HETTITA FORRÁSBAN: AZ ALAKSANDU-SZERZŐDÉS

10

7. (három sor kitörött) le [...] fiak [...] Wilusa [...] egyre csak felállítják/helyezik [...] Wilusában akirályságot illetően semmi(t)/senki(t) [...] S mivel a nép zúgolódik? [...]. (Amikor) szülőanyádnapja20 eljő, Alaksandu, [...]. (Ha) arra a fiadra, amelyiket a királyi uralomra kijelölsz, legyen afeleségedé, legyen az ágyasodé, legyen még [gyermek?21], a nép nemet mond, és így szól: „Asarj [nem a?22] fia(d)?”, én, a Nap (erre) nemet mondok, s a fiam, unokám minden nemzedékenát23 megvédik őt. Te, Alaksandu (pedig) védj engem, a Napot jó szándékkal, védd fiam,unokám, minden nemzedéken át. Amint én, a Nap téged, Alaksandut jó ügyben, apád szava miattmegvédtelek, segítségedre mentem, megöltem az ellenséged, bizony (akképp) fogják a jövőbenvédeni a fiaim s unokáim a fiad, minden nemzedéken át. Ha pedig neked bármiféle ellenségedtámad, akkor én, a Nap nem hagylak cserben, amint most sem hagytalak cserben, az ellenségedmegölöm. Ha pedig ellened, Alaksandu fivéred vagy bárki a családodból fellázad,

8. vagy fiad, unokáid ellen bárki fellázad, és Wilusa királyságára tör; én, a Nap téged, Alaksandut,bizony nem doblak el, őt pedig nem veszem (magamhoz). Amiképpen ő a te ellenséged, éppúgyellensége az én Napomnak is. Én, a Nap csak téged ismerlek el, őt pedig [nem] ismerem el, országátelpusztítom. Te, Alaksandu (pedig) védj meg engem, a Napot. S fiaid minden nemzedéken át védjékmeg uralmukat illetően a Napom [fiait] minden nemzedéken át. [Ellenük] gonoszat ne keressenek,tőlük el ne szakadjanak. Amint most én, a Nap <neked>, Alaksandunak a szerződés táblájátkészítettem, te, Alaksandu a szerződés táblája szerint cselekedj [fiaiddal], minden nemzedéken át.Csak a Napom fiait védjék uralmukat illetően fiaid, minden nemzedéken át. [Ellen]ük [gonoszatne] keressetek, [tőlük] el ne szakadjatok.

9. [...] semmi(t) [...] tett. Ha neked/téged [...]. Én, a Nap pedig neked/téged [...] után [...] megöltem.[...] tartotta neked. [...] (három kitörött sor, értelmezhetetlen szótöredékekkel) [...] a jövőben [...]keresik [...] (két kitörött sor, értelmezhetetlen szótöredékekkel) [...] aki [...] a palota pedig [...] azember [...] a Napom fiai [...] ivadékai [...] (két kitörött sor, értelmezhetetlen szótöredékekkel)

10.[...] nekem, a Napnak [...] és szövetség [...] a Napom fiai [...] legyenek [...] és szövetség [...] ajövőben [...] a jövőben [...] nekem, a Napnak [...] ivadékok [...] ivadékok [...] megvédetnek [...] ate fiaid [...] el [ne] szakadjon. [...] vágyj [...] ivadékok [...] ellen [...] megszökik [...] nem [...] vagy[...] távozz bárhová! [...] az istenek ellen [.] téged/neked az istenek a szolgák [...].

11.[Továbbá, ha valamilyen] felkelés [gonosz] terve születik [Hattiban, ha valamely ország külhonban]ellenségessé válik [ellenem, a Nap ellen, de velem, a Nappal minden rendben], várd meg [a Napomszavát], amíg [írok] neked. [Ha az ellenség benn van], s ellenem, a Nap ellen felkel, [akár egynemes, akár gyalogság és harci szekeresek]: bármely ember is kel fel <ellenem, a Nap> ellen, én, aNap helyreállítom (a rendet), azt az embert vagy [azt a gyalogságot és azokat a harci szekereseketelfogom]. De ha írok neked, Alaksandu, hogy „Küldj gyalogságot és harci szekereket! Rögtönküldd őket segítségemre”, (akkor) rögtön [küldd] őket [segítség]emre. Ha egyedül érted [írok],Alaksandu, hogy „Egyedül Te siess ide!”, akkor egyedül te siess ide. Ha pedig én, a Nap nemírok [neked], és te pedig előbb hallasz (a lázadásról): ne fordítsd el tekinteted, ha neked magadnaknem [lehetséges] (jönnöd/írnod), küldj gyalogságot és harci szekereket, és küldd őket segítségemreazonnal. Semmilyen madárjóslatot nem kell előbb kérned.24

12.Ha bármilyen felkelésre vonatkozó gonosz tervet előbb hallasz meg, akár valakiről) a Seha-folyóországából, akár valaki(ről) Arzawa országából, amelyek most mind kuriwanáid,25 és a tervet előbbmegtudod, és azt nekem, a Napnak nem írod meg, sőt egyre csak elfordítod tekinteted tőlük, és ígyszólsz: „Történjék meg az a gonosz”, <a dolgot ne hagyd annyiban, hanem> amint meghallod atervet, késlekedés nélkül írd meg nekem, a Napnak.

13.Amikor meghallasz egy efféle tervet, a dolgot ne hagyd annyiban, ne fordulj el, ne tartozz efféleemberhez, amint (ő) nekem, a Napnak az ellensége, akképp legyen neked is az ellenséged.

14.Ha te, Alaksandu efféle tervet hallasz, s annyiban hagyod, ilyen emberhez keveredsz,26 akkor te,Alaksandu, bűnt követsz el az eskü ellen. S (akkor) az esküistenek űzzenek téged szüntelen!27

15.A gyalogságod és a harci szekereseid kötelessége pedig a következőképp legyen meghatározva: Haén, a Nap abból az országból – akár Karkisából, akár Masából,28 akár Lukkaból, akár Warsiyallából– hadba indulok, te mindig hadba vonulsz velem, gyalogsággal és harci szekerekkel; vagy ha ebből


11

az országból küldök hadba bármilyen urat, te mindig hadba vonulsz vele. Hattusából (indulva)ez a katonai kötelezettséged: ha valaki a velem, a Nappal egyenlő királyok közül – Egyiptomkirálya, Babilón királya, Hanigal- bat királya vagy Asszíria királya – csatába indul vagy pedigvalaki belföldön, előttem, a Nap előtt lázad fel, én, a Nap, gyalogságért és harci szekerekért írokneked, és rögtön küldj segítségemre gyalogságot és harci szekereket.

16.Továbbá, mivel az emberek hamisak, (ha) híresztelések keringenek és valaki előtted (ilyeneket)sugdos: „A Nap így és így egyre csak a te hátrányodra cselekszik, és az országot el fogja venni tőled,vagy pedig valami rosszat fog tenni ellened”, írd csak meg ezt az ügyet te nekem, a Napnak. S ha adolog (így) van, amikor én, a Nap válaszolok neked, ne hamar- kodd el, ne cselekedj ellenségesen,ne tégy harpu sarupa,29 velem, a Nappal szemben gonoszat ne tégy. Amint mellettem, a Nap mellettálltál, (úgy) állj mellém, a Nap mellé.

17.Ha valaki előtted, Alaksandu, gonosz szót szól rólam, a Napról, és te azt elhallgatod előlem,elhamarkodod, és ellenem, a Nap ellen gonoszat teszel, akkor, Alaksandu, az eskü ellen vétsz. S(akkor) az esküistenek űzzenek téged szüntelen!

18.Továbbá ti négyen vagytok az Arzawa-országok királyai: te, Alaksandu, Manpa- Kuruntiya,30

Kupanta-Kuruntiya és Ura-Hattusa. (Közületek) Kupanta-Kuruntiya fiág- <on> Arzawa királyánaksarja, de leányágon Hatti királyának sarja.31 Apám, Mursili nagykirály, Hatti királya lányának fia,unokatestvére nekem, a Napnak. Hamisak az alattvalói és az arzawaiak. Ha valaki gonoszat forralKupanta-Kuruntiya ellen, te, Alaksandu, segítség, szövetség és erő légy Kupanta-Kuruntiyának,védd meg őt, ő pedig védjen meg téged. Ha pedig bármely alattvalója fellázad Kupanta-Kuruntiyaellen, és hozzád megy, fogd el és add át Kupanta-Kuruntiyának. Az egyik legyen segítség, szövetségés erő a másik számára. Az egyik védje a másikat. Továbbá, ha valamilyen ellenség támad, s lesújta határokra, amelyek azok az országok, amelyeket én, a Nap neked adtam, s amelyek Hatti határai:(ha) te ezt meghallod, s nem írod meg előbb annak, aki az ország belsejének ura, és te nem jösszsegítségül, elfordítod a tekinteted a gonosztól – vagy az ellenség támad, és fenyeget, de te nem jösszelő segítségül, és nem harcolsz az ellenséggel – vagy pedig az ellenség átvonul az országodon, (de)te nem harcolsz vele, (hanem) így szólsz: „Menj, támadj, rabolj – én nem tudok semmiről”: (ezis) ezen eskü alá tartozzék. S (akkor) az esküistenek űzzenek téged szüntelen! Vagy gyalogságotés harci szekereket kérsz tőlem, a Naptól, hogy valamely ellenségre támadj, és a Nap ad nekedgyalogságot és harci szekereket, de te őket az első alkalommal átadod az ellenségnek: ez a dologis tartozzék az eskü alá, és (akkor) téged, Alaksandut az esküistenek űzzenek szüntelen!

19.32 A szökevények ügye (szintén) tartozzék az eskü alá. Ha egy szökevény jön Hat- tiba országodból[szökve], őt nem adják ki Hattiból. A szökevények kiadása nem megengedett. Ha azonban valamelymesterember szökik meg (az országodból), Hattusába jön, és munkádat nem adja át,33 elfogják ésátadják neked. Ha valamely hettitát elfog az ellenség, s az megszökik az ellenségtől, és országodbamegy: ha te elfogod őt, (s) nem adod át őt, (hanem) az ellenségnek adod át: (az is) ezen eskü alátartozzon.

1. Továbbá ezt a táblát, melyet neked, Alaksandu készítettem, évről évre háromszor olvassák felelőtted, hogy ismerjed, Alaksandu. Ezek a szavak semmiképpen sem kölcsönösek, (hanem) Hattitólvalók. (Ha) te, Alaksandu, ellenem, a Nap ellen gonoszat nem teszel, ellened Hattusa gonoszat nemfog tenni. [Én, a Nap], a Labarna,34 a Nagykirály, a Pihassassi Viharisten kegyeltje egybehívtamaz ezer [istent]35 ebben az [ügyben], tanúul hívtam őket. Hallják [és lássák és legyenek tanúk]:36

2. Az Ég [Napistene], az országok királya, az emberiség pásztora; az Arinnai Napistennő, azországok [királynője]; a Pihassassi Viharisten – aki nekem, a Napnak (az istene) -; a HatalmasViharisten, [az országok királya]; Hatti [Viharistene], az országok királya; a Villámlás Viharistene;Zippalanda Viharistene; [Nerik Viharistene]; a Sereg Viharistene; Aleppó Viharistene; a KapuViharistene; a Segítség Viharistene; Arinna Viharistene; His- sashapa Viharistene; SapinuwaViharistene; Samuha Viharistene; Hurma Viharistene; Sa- rissa Viharistene; Lihzina Viharistene;Uda Viharistene; Sahpina Viharistene; a Segítő Viharisten; Serri; Hürri;37 Namni hegye; Hazzihegye;38 Hepat, az Ég Királynője.

3. A Védőisten; Hatti Védőistene; Karzi; Hapantaliya; Karahna Védőistene; a VadásztarisznyaVédőistene;39 Allatum; Aya; Telipinu; a Holdisten, az Eskü Ura; Sauska; a Mező Sauskája; a


12

Ninuwai Sauska; Hattarina Sauska; Ninatta; Kulitta;40 Ishara, az Eskü Királynője; a Hadisten;41

Hatti Hadistene; Ellaya Hadistene; Arziya Hadistene; Yarri; Zap(pa)na.

4. Samuha Aparája; Hurma Hantitassuja; Ankuwa Katahhája; Katapa Királynője; Tahurpa Mammája;Dunna Hallarája; Hupisna Huwassannája; a hegylakó? istenek; a steppelakó? istenek;42 mindenférfi- és női isten; <minden ősi isten:> Nara, Napsara, Am- munki, Tuhusi, Ammizadu, Alalu,Kumarpi, Enlil, Ninlil.

5. Hulla hegye; Zalliyanu hegye [...]; Hatti hegyei, folyói, forrásai; a [nagy] tenger; az ég és a föld; aszelek; a felhők; Wilusa minden [istene]; a Sereg Viharistene; [.]appaliuna;43 a férfi- és női istenek;Wilusa hegyei, folyói, forrásai és föld alatti vízfolyása.44 Én, a Nap, a Nagykirály, a PihassassiViharisten kegyeltje hívtam őket gyűlésbe, hogy tanúskodjanak.

6. Ha te, Alaksandu, a tábla ezen szavait megsérted, melyek ezen a táblán vannak, ez az ezer istenpusztítson el téged, asszonyod, fiaid, országaid, városaid, szőlőskerted, szérűdet, meződet, dűlődet,marháid, juhaid javaiddal együtt! Pusztítsák ki írmagod a Sötét Földből!45 Ha azonban megőrzöd eszavakat, (akkor) ez az ezer isten, Hatti istenei és Wi- lusa istenei, a Pihassassi Viharisten – mely azén Napomé –, kiket én, a Nap, a Labarna, Muwattalli, a Nagykirály hívtam gyűlésbe, asszonyoddal,fiaiddal, unokáiddal, országaiddal, városaiddal, szérűddel, szőlőskerteddel, meződdel, dűlőddel,marháiddal, juhaid- dal, vagyonoddal együtt óvni fognak téged jóindulattal. Az én kezemben, aNapéban élj jólétben, az én kezemben, a Napéban éld meg az öregkort.

Kolophón. Az Alaksandu-szerződés táblája.46

S. Zs.

A szerződés történeti háttere: A szöveg II. Muwattalli hettita nagykirály szerződése Alaksanduval,Wilusa állam királyával. II. Muwattalli uralkodásának időpontja, mint általában a hettita uralkodóké,csak hozzávetőlegesen határozható meg: mivel azonban az egyik kulcsfontosságú hettitaegyiptomiszinkronizmus, a II. Ramses ötödik évében, azaz Kr. e. 1275-ben lezajlott qádesi csata épp az őuralmára esik, uralkodása nagyjából a Kr. e. 13. század első negyedére tehető (a különböző konkrétidőpontjavaslatokhoz lásd Dinôl 2006 összefoglalását, a hettita kronológiához magyarul lásd Simon2010).

A szerződés dátuma ennek megfelelően szintén csak körülbelül határozható meg: amint He- inhold-Krahmer 1977, 164. rámutatott, a szerződés időpontjában Muwattalli fővárosa még Hattusa volt (vö.15.), és fivére, III. Hattusili ún. Apológiájából tudjuk (II. 52-72), hogy Muwattalli a qádesi csata előtthelyezte át a székhelyét a dél-anatóliai Tarhuntassába – azaz e szerződés 1275 elé datálandó. Ezttámogathatja, hogy a csatában hettita oldalon harcolt egy, az egyiptomiak által d3rdny-nak nevezettnépcsoport, mely feltehetőleg Északnyugat-Kis-Ázsiában, Wilusa régiójában lakott, és az Ilias-bélidardánok történeti előképe volt (a kérdés legutóbbi áttekintése Haider 2003, 186-189., irodalommal),s részvételük – ha nem zsoldosok voltak – mint a vazallusi szerződés által előírt kötelező katonaisegítségnyújtás magyarázható (vö. 11. és 15.).

Wilusát a kutatás kezdetei óta próbálják Trójával azonosítani. Ennek alapja az állam nevének Iliosszalés Alaksandunak a nevezetes trójai királyfi nevével, Alexandrosszal való összecsengése, továbbá,hogy egy I/II. Tudhaliya korabeli (kb. Kr. e. 1400 körül) szöveg Wilusa mellett egy Taru(w)isa nevűállamot említ, amely pedig Trójára emlékeztette a kutatókat. Ám csak a hettita földrajz alapjainaknemrégiben történt tisztázása (Starke 1997, Hawkins 1998) óta jelenthető ki, hogy Wilusa állam nagyvalószínűséggel azonos a Trójaként ismert Hisarlik lelőhellyel, annak is VI. (azaz VIa-h + VIi/ VIIa,illetve VIj/VIIb1) rétegével (kb. Kr. e. 1750-1190/1180, illetve 1150, Korfmann 2006).47

Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni, hogy egy dolog Hisarlik/Trója Wilusaként való azonosítása,és egy másik, hogy létezett-e a trójai háború, vagy van-e az Iliasnak történeti (késő bronzkori)magva. A kérdés körüli problémákat jól jellemzi, hogy bár az Alaksandu nevet általában a görögAlexandros név helyi adaptációjának szokás tekinteni, a földrajzi nevek tényleges összefüggésétszámtalan próbálkozás ellenére mindmáig nem sikerült igazolni (lásd legutóbb Hajnal 2003 kísérletétés kritikáját: Simon 2005). Másfelől mindmáig nem világos, hogy ameny- nyiben a hapax Taru(w)isa48

helynév valóban összefügg Trója nevével, hogyan lett a két önálló településből az eposzban – egy.


13

Wilusa lakosságának etnikai összetétele ismeretlen, az elszórt adatok – elsősorban névanyag – alapjána kutatók többsége valamilyen nyelvi értelemben vett anatóliai csoportra gondol (vagyis a hettita egyrokonára, általában egy ún. luvikus nyelvre), a kérdés kutatástörténeti áttekintéséhez magyarul lásdSimon 2006a, legújabban pedig Yakubovich 2009, 117-140. Az a kevés, ami Wilusa történetéről éskultúrájáról elmondható, legnagyobbrészt az itt olvasható Alaksandu-szer- ződésen alapszik, a többiszöveghely értelmezéséhez magyarul lásd Simon 2004, 24-29.

A magyar ókortudomány nagy adóssága, hogy a Trója-problematikáról nincsen alapos áttekintés(Wood kissé naiv művének lefordítása [2006] távolról sem pótolja ezt; Simon 2004 folyóiratcikkeugyan áttekintő jellegű, de műfajából fakadóan ez sem pótolhatja a hiányt). Csekély mentségülszolgálhat, hogy ilyen a nemzetközi kutatásban sincs: megbízható kép ugyanis csak a filológiaiés régészeti részletekre nem mindig ügyelő „optimista” irányzat (összefoglalóan: Latacz 2005 ésKorfmann 2006, mindkettő bőséges irodalommal) és az olykor prekoncepciózusan hiperkritikus ésfelettébb polemikus irányzat (összefoglalóan: Ulf 2003, irodalommal) műveinek összeolvasásábólnyerhető ki. A legkiegyensúlyozottabb leírás Bryce 2006 nevéhez fűződik, ám sokat levon az értékébőla német nyelvű szakirodalom és a Homéros-filológia felületes ismerete.49

S. Zs.

1. Az összeállítás alapja Kosak 2002- adatbázisa. A kéziratok esetén – bevett módon – atáblatöredékek kiadásait és, ha ismert, lelőhelyüket, illetve duktusukat adom meg. A kompozíciómaga értelemszerűen szintén újhettita (vagyis mindegyik kézirat sigluma NH/NS). Rövidítések:úh. = újhettita, HaH = Haus am Hang (Hattusa Alsóvárosának egy prominens épülete).

2. Fordítói elvem az angolszász hettitológiai fordítói iskola gyakorlatát követi, vagyis a cél a szöveghűés magyar nyelven is értelmes szöveg (ellentétben a német iskolával, amely annyira szöveghű, hogysok esetben német nyelven már nem értelmes textust hoz létre). Az -sk- szuf- fixumos igék, a kösma-szerkezetek és a pai-/uwa- + ige szerkezetek értelmezéséhez és fordításához lásd Hoffner-Melchert2008, 318-329., irodalommal. A paragrafusok a hettita táblatagolást adják vissza. Jelölések: (...) =értelmi kiegészítés, <...> = véletlen írnoki kihagyás, [.] = kitörött szöveg. Kiegészítés csak abbanaz esetben került a kitörések helyére, ha azoknak biztos párhuzama van vagy a szövegen belül,vagy egy másik szerződésből. Az olvashatóság kedvéért a részben kitört szavaknál, ahol azonban aszó egyértelműen helyreállítható, a kitörést nem jelöltem. A jegyzetek a terjedelmi korlátok folytáncsak a megértéshez legszükségesebb háttérre korlátozódnak, általános bibliográfiához vö. Kosak(2002-) s. v. CTH 76 (a hettita szövegekre katalógus-, azaz CTH-számuk szerint hivatkozunk).A hettita nevek filológiai megfontolásokból a szakirodalomban leggyakrabban használatos – azegyik hettita orthográfiai gyakorlatot tükröző – kvázi-tőformájukban (tehát nem alanyesetükben)szerepelnek. Kiejtésük: <s> = (palatalizált?) sz; <h>, illetve <hh> = közelebbről meg nem határozotttorokhangok, kb. kh; <w> = bilabiális v, mint az angol west szóban; <y> = j.

3. A hettita nagykirály tradicionális önmegjelölése, szó szerint ’az én Napom’.

4. A Hettita Birodalom egykorú ön- és külső elnevezése.

5. A Pihassassi Viharisten II. Muwattalli előttről nem ismert, eredete bizonytalan. Neve – amelyvégső soron a luvi piha- ’villám’ szóból van képezve –, egyik attribútumára utalva kb. ’a villámokurá’-t jelenti, II. Muwattalli személyes védőistenének tette meg (Singer 1996, 185-189.). Azistenség túlélte a Hettita Birodalom dezintegrációját, és előképül szolgált a görög mitológia Pégasosalakjához (Hutter 1995).

6. II. Mursili, ur. a 14. század utolsó negyedében.

7. Bár ezen uralkodó azonosítása vitatott, itt valószínűleg I. Hattusiliról (eredeti nevén Labarná- ról,ur. 17. század második fele / 16. század közepe), a Hettita Birodalom megalapítójáról van szó (vö.de Martino 1996, 33-34.; Simon 2006b, 318.; mindkettő a korábbi irodalommal).

8. Szó szerint ’apáim apja’.

9. B I 3: az Arzawa-országokat. Arzawa – némiképp leegyszerűsítve – Nyugat-Kis-Ázsia hettita neve,több régiót foglalt magában, a Seha folyó országát és Appawiyát, Mirat és Kuwaliyát, Hapallát és– olykor – Wilusát (innen a B I 3 megfogalmazása), amelyek élére hódítása után


14

I. Mursili külön-külön vazallus uralkodókat állított, lásd 4. Arzawa történetéhez összefogla- lólaglásd Heinhold-Krahmer 1977 és Bryce 2003, 35-93.

1. A C1 szöveg kézirata sporadikusan (I 6 és I 10) -ussa-val írja a város nevét, ennek oka tisztázatlan,vö. Simon 2006a, 158., irodalommal.

2. Amnon 2004, 59-60. meggyőzően érvel amellett, hogy az „elszakadást” a lehető legenyhébben kellértelmezni.

3. Minthogy a hettita szóhasználat (taksul-) szerződést is implikál, felvetődik a kérdés, ki(k) köthetett/köthettek Muwattalli előtt Wilusával szerződés(eke)t. Altman 2004, 61-65. amellett érvel, hogycsak az említett Labarna jöhet szóba.

4. Általános felfogás szerint (pl. Klengel 1999, 107.; Bryce 2003, 48-50.; Altman 2004) itt I/II.Tudhaliyának (ur. kb. Kr. e. 1400 k.) a nyugat-kis-ázsiai ún. Ássuwa-koalíció elleni hadjáratárólvan szó, melynek mind Wilusa, mind Taru(w)isa tagja volt, s azt, hogy Muwattalli a valóságtóleltérően tünteti fel Wilusa szerepét, azzal szokás magyarázni, hogy a hettita szerződések történetipreambulumai az aktuálpolitikai érdekeknek megfelelően lettek megformálva. Ugyanakkor deMartino 1996, 34-35. arra hívja fel a figyelmet, hogy ellentmondásmentesen magyarázható aszöveghely, ha az az Arzawával folyamatosan konfliktusban álló III. Tudha- liyára (az előbbiunokája, ur. Kr. e. 14. század első fele) vonatkozik.

5. I. Suppiluliuma (III. Tudhaliya fia), ur. kb. a 14. század közepén.

6. B I 20: Gyakorta küldött követeket.

7. Itt II. Mursili Arzawa elleni hadjáratáról van szó, amely során meghódította, majd felosztottaArzawát, és a „függetlenített” részkirályságok élére vazallus uralkodókat állított.

8. Saját kiegészítési javaslat. Többé nem volt ugyanis királya Arzawának, csak az „önállósított”régióknak.

9. A hettita uralkodó halálára használt képes kifejezés. A hettita nagykirályokat ugyanis életükben –IV. Tudhaliyát leszámítva – nem tisztelték istenként, ám haláluk után igen.

10.Nyugat-kis-ázsiai régió.

11.Azaz „halálod napja”.

12.Beckman 1999, 88. javaslata.

13.Saját javaslat.

14.A hassa-, hanzassa- kifejezés jelentése ’minden ivadék’, a katta-val együtt ’minden nemzedékenát’, vö. Kloekhorst 2008, 323-324.

15.A hadjáratok megindítása előtt az uralkodó jóslatot kért.

16.A kuriwana- vagy kuirwana- egy közelebbről tisztázatlan, speciális vazallusi szerződés, vö.Beckman 2003, 763.

17.C2 I 19: tartozol.

18.C2 I 22: űzni fognak szüntelen.

19.A III 5 – valószínűleg véletlenül – kihagyja.

20.A kifejezés jelentése ismeretlen, vö. HW2 s. v. harpu- és CHD s. v. sarupa-.

21.Írnoki hiba, a név helyesen: Manapa-Tarhunta, lásd már Heinhold-Krahmer 1977, 154-157.

22.De nem vér szerint. Az előző uralkodó, Mashuiluwa és a hettita hercegnő házassága gyermektelenmaradt, így adoptálták Mashuiluwa unokaöccsét.


15

23.Ez a paragrafus hiányzik a B kéziratból.

24.Homályos értelmű mondat.

25.A hettita nagykirály egyik titulusa, amely a birodalom megalapítóinak személynevéből vált címmé.

26.A Hettita Birodalom összes istenét jelentő hettita kifejezés.

27.Az esküistenek listájának többé-kevésbé kötött szerkezete van (Schwemer 2006, 243-253.): alista az Ég Napistenével, az Arinnai Napistennővel, az Ég, illetve Hatti Viharistenével nyit (21),őket követik a fontosabb városok viharistenei (21); majd a védőistenek, Aya és a Sauskák (22),utánuk a hadistenek (22), adott esetben alvilági istenek, majd az általánosabb istenek: hegylakók,steppelakók, az ég, a föld, a hegyek, a folyók és az ún. Ősi Istenek (23-24). A most következőistenekhez lásd Haas 1994 és van Gessel 1998-2001 vonatkozó részeit.

28.Utóbbi kettő a Viharisten bikái, akik a szekerét húzzák. Sapinuwa Viharistene lehet, hogyKummanni Viharistene, lásd Miller 2008, 12012.

29.A Viharisten kísérői. A Hazzi-hegy a szír-török határon álló Casius (Dzsabal al-’Aqrac).

30.A vadásztarisznya (kursa-) az uralmat biztosító bőség és termékenység egyik jelképe (Haas 1978és Bremmer 2006 szerint az aranygyapjú előképe), azonosításához vö. Güterbock 1989.

31.Utóbbi kettő Sauska szolgálólányai.

32.Csak a KBo L 47 kéziratban.

33.Vö. HW2 s. v. hapiri- és CHD s. v. lulah(h)i-

34.A szöveg egyik legvitatottabb pontja ezen isten kiléte: az isten-determinatívum és az ap szótagközött egy jelentékenyebb (legalább ötjelnyi) rész kitörött, amely egy másik isten nevét vagyaz ]appaliunas név elejét tartalmazta. Bár a szövegkiadás az ap jel előtt egy ún. Winkel- haken-jelalsó részét adja meg, a tábláról készült fotográfia alapján Sommer 1937, 181-182.

egy függőleges ékjel alsó részét, illetve középső részénél egy kis egyenetlenséget tapasztalt, amialapján a kitörés végén az a, za, ya, kar, nap olvasatú jelek jöhetnek számításba. Vagyis csak az egyiklehetőség az, hogy Áppaliunasnak olvassuk az egyébként csak itt adatolt nevet (ha egyáltalán az a névelső jele). Így bármily csábító is, hogy az ismeretlen eredetű, a mykénéi korban nem adatolt Apollónisten (<*Apéljön) előképét lássuk benne, mint azt a kutatás kezdete óta feltételezik (legutóbb Beekes2003 és Brown 2004, mindkettő kutatástörténettel is), s ezzel azt is megmagyaráznánk, hogy Apollónaz Iliasban miért a trójaiak védőistene, mindez hipotetikus. Emlékeztetni kell arra is, hogy Apollónnakvan sok más, egyképpen bizonytalan etimológiája is (vö. legújabban Rosóí 2007, kutatástörténettel).

1. A KASKAL.KUR ezen jelentéséhez lásd Gordon 1967. Feltételezhető trójai azonosításához vö.Korfmann-Frank-Mangini 2006.

2. Azaz a föld színéről. Bár a ’Sötét Föld’ fogalma először csak az ún. Ősi Istenek (lásd 23.) lakhelyétjelölte, ahová mágiával száműzni és/vagy elzárni lehetett a gonoszt, az általános ’a föld színe’jelentés is hamar megjelent. Részletesen lásd Oettinger 1989-1990.

3. C2 IV 19-21 „második táblája”.

4. Még a rendkívül kevés kételkedő kutató egy része is elismeri, hogy Wilusát a hettita forrásokalapján csak Északnyugat-Kis-Ázsiába lehet lokalizálni (Haider 1997, Heinhold-Krahmer 2004),a földrajzi problémákhoz lásd még Easton et al. 2002, 94-100.; magyarul Simon 2004, 24-25.Minden, a hettita írásbeliségben megemlített földrajzi név (így a továbbiakban említendők is) összesszöveghelye és lokalizációs kísérlete megtalálható del Monte-Tischler 1978 és del Monte 1992 s.vv. kézikönyveiben.

5. A kutatásban többször felmerült, hogy a hieroglif luvi ANKARA felirat Tara/i-wa/i-zi/a (RE- GIO)helyneve e település lenne, de ez téves. A kérdéskör elemzéséhez lásd Simon 2009.


16

6. Igen tanulságosak a két irányzat „összecsapásai”: Easton et al. 2002, ellenük Hertel-Kolb 2003;Kolb 2004, ellene Jablonka-Rose 2004; Hertel 2002, ellene Jablonka 2002.

S. Zs.

HivatkozásokAltman, Amnon: Did Wilusa Ever Defect from Hatti? Some Notes on the Prologue of the Alak- sanduTreaty (CTH 76). AoF, 31, 2004, 57-65.

Beckman, Gary: Hittite Diplomatic Texts. Atlanta, 19992.

Beckman, Gary: International Law in the Second Millennium: Late Bronze Age. In: Raymond West-brook (ed.): A History of Ancient Near Eastern Law I. HdO 72/1. Leiden-Boston, 2003, 753-774.

Beekes, Robert S. P.: The Origin of Apollo. JANER, 3, 2003, 1-21.

Bremmer, Jan N.: The Myth of the Golden Fleece. JANER, 6, 2006, 9-38.

Brown, Edwin L.: In Search of Anatolian Apollo. In: Anne P. Charpin (ed.): Charis. Essays in Ho-nor of Sara A. Immerwahr. Princeton, 2004, 253-267.

Bryce, Trevor: History. In: H. Craig Melchert (ed.): The Luwians. HdO 68. Leiden-Boston, 2003,27-127.

Bryce, Trevor: The Trojans and their Neighbours. London – New York, 2006.

de Martino, Stefano: LAnatolia occidentale nel Medio Regno ittita. Eothen 5. Firenze, 1996.

del Monte, Giuseppe F.: Supplement. RGTC 6/2. Wiesbaden, 1992.

del Monte, Giuseppe F. – Tischler, Johann: Die Orts- und Gewassernamen der hethitischen Texte.RGTC 6. Wiesbaden, 1978.

Dinôl, Belkis: Über die Probleme der absoluten Datierung der Herrschaftsperioden der hethi- tischenKönige nach den philologischen und glyptischen Belegen. In: Dirk Paul Mielke -

Ulf-Dietrich Schoop – Jürgen Seeher (Hg.): Strukturierung und Datierung in der hethitischenArchaologie. Voraussetzungen – Probleme – Neue Ansatze. Internationaler Workshop, Istan- bul,26-27. November 2004. BYZAS 4. ístanbul, 2006, 19-32.

Easton, Donald F. et al.: Troy in recent perspective. AnSt, 52, 2002, 75-109.

Friedrich, Johannes: Staatsvertrage des Hatti-Reiches in hethitischer Sprache II. MVAeG 34. Leip-zig, 1930.

van Gessel, Ben H. L.: Onomasticon of the Hittite Pantheon 1-3. HdO 33. Leiden – New York – Köln,1998-2001.

Gordon, Edmund I.: The Meaning of the Ideogram dKASKAL.KUR = „Underground Water- Course”and Its Significance for Bronze Age Historical Geography. JCS, 21, 1967, 70-78.

Groddek, Detlev: Hethitische Texte in Transkription, KBo 50. DBH 28. Wiesbaden, 2008.

Güterbock, Hans G.: Hittite kursa „Hunting Bag”. In: Albert Leonard – Bruce Bryer Williams (eds.):Essays in Ancient Civilization Presented to Helene J. Kantor. Chicago, 1989, 113-123.

Haas, Volkert: Medea und Jason im Lichte hethitischer Quellen. Acta Antiqua, 26, 1978, 241-253.

Haas, Volkert: Geschichte der hethitischen Religion. HdO 15. Leiden – Köln – New York, 1994.


17

Haider, Peter W.: Troia zwischen Hethitern, Mykenern und Mysern. Besitzt der Troianische Kriegeinen historischen Hintergrund? In: Hannes D. Galter (Hg.): Troia. Mythen und Archaologie. Graz,1997, 97-140.

Haider, Peter W.: Westkleinasien nach agyptischen Quellen des Neuen Reiches. In: Ulf 2003, 174-192.

Hajnal, Ivo: Troia aus sprachwissenschaftlicher Sicht. Die Struktur einer Argumentation. IBS 109.Innsbruck, 2003.

Hawkins, John David: Tarkasnawa, King of Mira. „Tarkondemos”, Bogazköy Sealings and Kara- bel.AnSt, 48, 1998, 1-31.

Heinhold-Krahmer, Susanne: Arzawa. Untersuchungen zu seiner Geschichte nach den hethitischenQuellen. TdH 8. Heidelberg, 1977.

Heinhold-Krahmer, Susanne: Ist die Identitat von Ilios mit Wilusa endgültig erwiesen? SMEA, 46,2004, 29-57.

Hertel, Dieter: Troia. Archaologie, Geschichte, Mythos. München, 20022.

Hertel, Dieter – Kolb, Frank: Troy in clearer perspective. AnSt, 53, 2003, 71-88.

Hoffner, Harry A. – Melchert, H. Craig: A Grammar of the Hittite Language 1. A Reference Gram-mar. LANE 1/1. Winona Lake, 2008.

Hutter, Manfred: Der luwische Wettergott pihassassi und der griechische Pegasos. In: MichaelaOfitsch – Christian Zinko (Hg.): Studia Onomastica et Indogermanica. Festschrift für Fritz Lochnervon Hüttenbach zum 65. Geburtstag. Graz, 1995, 79-97.

Jablonka, Peter: Troia – Geschichte, Archaologie, Mythos und Polemik. Zu einem Buch von Die-ter Hertel. In: Rüstem Aslan et al. (Hg.): Mauerschau. Festschrift für Manfred Korfmann 1. Greiner,2002, 259-273.

Jablonka, Peter – Rose, Brian C.: Late Bronze Age Troy: A response to Frank Kolb. AJA, 108, 2004,615-630.

Klengel, Horst: Geschichte des hethitischen Reiches. HdO 34. Leiden, 1999.

Kloekhorst, Alwin: Etymological Dictionary of the Hittite Inherited Lexicon. Leiden, 2008.

Kolb, Frank: Troy VI: A Trading Center and Commercial City? AJA, 108, 2004, 577-613.

Korfmann, Manfred O. (Hg.): Troia. Archaologie eines Siedlungshügels und seiner Landschaft. Mainzam Rhein, 2006.

Korfmann, Manfred O. – Frank, Norbert – Mangini, Augusto: Eingang in die Unterwelt – Die Höhlevon Troia und ihre Datierung. In: Korfmann 2006, 337-342.

Kosak, Silvin: Konkordanz der hethitischen Keilschrifttafeln. Mainz, 2002-. www.hethport.uni-wuerzburg.de/hetkonk/

Latacz, Joachim: Troia und Homer. Der Wegzur Lösung eines alten Ratsels. München-Berlin, 20055.Miller, Jared L.: Keilschrifttexte aus Bogazköy 50. Texte historischen Inhalts. Berlin, 2006.

Miller, Jared L.: Joins and Duplicates among the Bogazköy Tablets (11-20). ZA, 97, 2007, 125-132.Miller, Jared L.: Joins and Duplicates among the Bogazköy Tablets (31-45). ZA, 98, 2008, 117-137.Oettinger, Norbert: Die ’dunkle Erde’ im Hethitischen und Griechischen. WO, 20-21, 19891990,83-98.

Otten, Heinrich: Zusatzliche Lesungen zum Alaksandu-Vertrag. MIO, 5, 1957, 26-30.

Rosóí, Rafaí: Die Herkunft des Gottesnamens Apollon. Glotta, 83, 2007, 222-242. Roszkowska-Mutschler, Hanna: Hethitische Texte in Transkription, KBo 45. DBH 16. Wiesbaden,


18

2005.

Schwemer, Daniel: Das hethitische Reichspantheon. Überlegungen zu Struktur und Genese. In:Reinhard Gregor Kartz – Hermann Spieckermann (Hg.): Götterbilder, Gottesbilder, Weltbil- derI. Polytheismus und Monotheismus in der Welt der Antike. Ágypten, Mesopotamien, Per- sien,Kleinasien, Syrien, Palastina. Tübingen, 2006, 241-265.

Simon Zsolt: Trója, azaz Wilusa. Az Íliász történeti hátteréről. Ókor, 3/3, 2004, 22-31.

Simon Zsolt: [Hajnal 2003a]. Acta Antiqua, 45, 2005, 476-479.

Simon Zsolt: Milyen nyelven beszéltek Trója VI. városában, azaz Wilusában? In: Gárgyán Gabriella– Sinkovics Balázs (szerk.): LingDok 5. Nyelvész-doktoranduszok dolgozatai. Szeged,

1. 155-179. (Simon 2006a.)

Simon Zsolt: [H. Craig Melchert (ed.): The Luwians.]. Acta Antiqua, 46, 2006, 313-322. (Simon2006b.)

Simon Zsolt: Die ANKARA-Silberschale und das Ende des hethitischen Reiches. ZA, 99, 2009,247-269.

Simon Zsolt: Hettita királylista. Ókor, 9/1, 2010, 66-69.

Singer, Itamar: Muwatallis Prayer to the Assembly of the Gods Through the Storm-God of Light- ning(CTH 381). Atlanta, 1996.

Sommer, Ferdinand: Ahhijava und kein Ende? IF, 55, 1937, 169-297.

Starke, Frank: Troia im Kontext des historisch-politischen und sprachlichen Umfeldes Kleinasiens im2. Jahrtausend. Studia Troica, 7, 1997, 447-487.

Ulf, Christoph (Hg.): Der neue Streit um Troia. Eine Bilanz. München, 2003.

Wood, Michael: A trójai háború nyomában. A legenda mélyreható történelmi elemzése. Budapest,2006.

Yakubovich, Ilya: Sociolingustics of the Luvian Language. Leiden-Boston, 2009.

S. Zs.

19

3. A LINEÁRIS B1. BRONZGAZDÁLKODÁS PYLOSBAN

A Jn-táblák kovácsokat és a nekik juttatott bronzot jegyzik fel. Csak a kovácsok egy részekap feldolgozni való nyersanyagot (ta-ra-si-ja), mások az a-ta-ra-si-jo („nyersanyag-nélküliek”)kategóriájába tartoznak. A táblákon említett bronzmennyiség kb. 600 kg, amit szembeállíthatunk a

Ja 749 összegzőtáblán említett 1046 kg-mal. Ebből arra következtethetünk, hogy az ide tartozótábláknak mintegy kétharmada maradt meg. Ha a kovácsok számát ennek megfelelő arányban emeljük,nagyjából 400 chalkeus („kovács”) jelenlétével számolhatunk. Az egy főre eső csekély bronzjuttatásés a Jn 829 tábla beszolgáltatása bronzhiányra mutat, ami valószínűleg összefügg a Pylost fenyegetőellenséges támadással.

A. Bronz A-ke-re-wa-ban PY Jn 310, DOCS 253; DOCS2 510.

A-ke-re-wa-ban nyersanyagban részesülő kovácsok:

Thisbaios:1,5 kg bronzQuestawón:1,5kg bronz

Aisónios:1,5 kg bronzTamieus:1,5kg bronz

Eurówotas:1,5 kg bronzEudónos:1,5kg bronz

5. Pluteus:1,5 kg bronzWi-du-wa-ko:1,5kg bronz

üres

És ennyi kovács van nyersanyag nélkül:

Panguósios, Ke-we-to, Wadielus Petalos

üres

És ennyi rabszolga: a Ke-we-to-éi, Iwachaséi Panguósioséi, Pluteséi üres

Az úrnő nyersanyagban részesülő kovácsai:

1. Imadijo:2 kg bronzTu-ke-ne-u3kgbronz

[]:3 kg bronzIwachas3kgbronz

[] nyersanyag nélkül: Pu2-[...]-ja-ko

A. Bronz A-ka-si-jo-ne-ben PY Jn 389, DOCS 254; DOCS2 510.

A-ka-si-jo-ne-ben nyersanyagban részesülő kovácsok:

Philamenos 3 kg bronz; ma-u-ti-jo 3 kg bronz; e-do-mo-ne-u 3 kg bronzKlawiskos1,5kgbronzPiweriatas1,5 kgbronz

sa-mu?-ta-jo1,5kgbronzwa-u-do-no1,5 kg bronz

ka-ra-pa-so1,5kgbronzPthakeus1,5kgbronz

Moleus1,5kgbronzti-ta[.]-wo1,5 kg[...]

És ennyi bronzot osztottak ki közöttük mind: 6 kg.

Ennyi bronz (összesen): 27 kg.

üres

3. A LINEÁRIS B

20

11. És ennyi kovács van nyersanyag nélkül:

Terthreus, Pamphaios, Philowergos, Hanumenos Xouthos.

A. Bronzösszegzés PY Jn 749; DOCS 256.

Ennyi (bronz) összesen: 1046 kg.

D. Bronzbeszolgáltatás

PY Jn 829 részlet; DOCS 257; DOCS2 510-3. A dokumentum nyilvánvalóan összefüggésben álla rendkívüli helyzettel: bronzbeszolgáltatást vesz számba hajók és fegyverek készítéséhez. (Másértelmezés szerint nem hajókról, hanem templomról van szó [a ka-ko na-wi-jo kifejezés ezt isjelentheti], s a dokumentum a szentélyekben található, kultikus célra felajánlott bronz begyűjtésétjegyzi fel.) A tábla 1-2. sora magasrangú pylosi tisztségviselőket sorol fel, pontos értelmezésüktekintetében nincs egyetértés.

Így szolgáltatnak be a falufőnökök és a du-ma-k,

az alfőnökök, a kulcstartók és a füge- és gyümölcsfelügyelők (?)

bronzot a hajókhoz, a nyíl- és a lándzsahegyekhez

pi-*82afalufőnök2kg bronzazalfőnök750gbronz

me-ta-paafalufőnök 2 kgbronzaz alfőnök 750 g bronz

pe-to-noafalufőnök 2 kgbronzaz alfőnök 750 g bronz

stb.

1. FÖLDBIRTOKLÁS ÉS FÖLDBÉRLET

A mykénéiek a földterület nagyságát vetőmagban mérték. Ez a gyakorlat jól ismert az ókor máskorszakaiból is, s egyes földközi-tengeri területeken a legutóbbi időkig fennmaradt. A legnagyobbitt említett vetőmagmennyiség 2880 liter (a király temenosa), a legkisebb 1,6 liter (alighanem csakegy gyümölcsöskert területe). Alapvetőleg két földtípust különböztetünk meg: a ko-to-na ki-ti-me-na-t és a ko-to-na ke-ke-me-na-t. A ko-to-na a későbbi görög ktoina előzménye, földdarabot jelent;a ki-ti-me-na földeket részben a nagyobb földbirtokosok birtokolják saját jogukon, részben bérlőik,itt tehát jogosan beszélhetünk „magánbirtokáról. A ke-ke-me-na földek (etimológiája szerint e szóeredetileg elhagyott’, ’felosztásból kimaradt’ jelentésű lehetett) a da-mo (a későbbi damos/démos ’nép,közösség’) birtokában vannak, s a helyi közösségre utalnak.

A. Földtulajdon Sphagianésban

Sphagianés a palota közelében feküdt, csak az itt elterülő földekről ismerünk egy teljesnekmondható földjegyzéket. Ezt kettős szerkesztésben készítették el: előbb kis „pálmalevél alakú”agyagtáblán előzetesen rögzítették a beérkező adatokat (l. b), majd ezeket nagyobb („lap alakú”)táblákon egyesítették (l. a). 13 előkészítő táblát foglaltak össze 4 nagyobb táblára, valamennyi amagánbirtokosok és bérlőik földjét vette számba.

a. A „nagy kataszter”: PY En 609; DOCS 114; DOCS2 443-450. E tábla a 4 összegző dokumentumközül az első: erre utal az 1-2. sor. A telestas-ok itt mint földbirtokosok jelennek meg: szerepüketsokan a feudális európai társadalom „bárói”-val vetik egybe. Az „isten rabszolgái/-női” alighavalódi rabszolgák, inkább valamilyen kultikus funkcióra kell gondolnunk.

Ennyi Sphagianéshoz tartozó földbirtok van: 40.

És ennyien vannak a telestas-ok rajta: 14 férfi.

Warnataios magánbirtoka, ennyi vetőmag: 242 l búza.

3. A LINEÁRIS B

21

És így bírnak (földet) a bérlők Warnataios földbirtokából:

5. Atuchos, a király építőmestere bír egy bérletet, ennyi vetőmag 2 l búza, i-ni-ja, az isten rabszolganőjebír egy bérletet, ennyi vetőmag 32 l búza, e-*65-to, az isten rabszolgája bír egy bérletet, ennyi vetőmag24 l búza, si-ma, az isten rabszolganője bír egy bérletet, ennyi vetőmag 12 l búza,

üres

1. Amaruntas magánbirtoka, ennyi vetőmag: 276 l búza.

[És így bírnak földet] a bérlők Warnataios földbirtokából:

[so-u-ro, az is]ten rabszolgája bír egy bérletet, ennyi vetőmag 6 l búza,

[e-do-mo-ne-u, az is]ten rabszolgája bír egy bérletet, ennyi vetőmag 12 l búza,

[e-sa-ro, az isten rab]szolgája bír egy bérletet, ennyi vetőmag 6 l búza,

1. [Warnataios a telestas b]ír egy bérletet, ennyi vetőmag 12 l búza,

[e-ra-ta-ra, a Pakijanei papnő rabszolganője] bír egy bérletet, ennyi vetőmag 12 l búza, [po-se-re-ja, azisten rabszolganője b]ír egy bérletet, ennyi vetőmag 18 l búza, [Sphagianes papnője b]ír egy bérletet,ennyi vetőmag 36 l búza.

a. A „nagy kataszter” egyes lapjai: PY Eo 211; DOCS 118; DOCS2 443-450.

Warnataios magánbirtoka, 242 l búza

Atuchos az építőmester, és bír egy bérletet Warnata[iostól]: 2 l gabona, i-ni-ja az isten rabszolganője,és bír egy bérletet Warnata[iostól]: [32] l búza, e-*65-to az isten rabszolgája, és bír egy bérletetWarnata[iostól] [24] l búza,

5. si-ma az isten rabszolgája, és bír egy bérletet Warnataiostól 12 l búza,

A. Közösségi földek

PY Ep 704; DOCS 135; DOCS2 448.

Opetereu qejomeno közösségi földet birtokol, ennyi vetőmag: 300 l búza,

Huamia, az isten rabszolganője bír egy bérletet, a papnő tiszteletajándékát, ennyi vetőmag: 18 l búza,

Erita, a papnő bír egy bérletet a néptől a közösségi földből, ennyi vetőmag: 48 l búza,

A ki-ri-te-wi-ja (-asszonyok) bérletet bírnak a néptől a közösségi földből, ennyi vetőmag: 228 l búza,

5. Erita, a papnő bírja (a bérletet), és azt állítja, hogy ez istene tulajdona, a nép viszont azt állítja,hogy ő (csak) bérli ezt a közösségi földből, ennyi vetőmag: 468 l búza. Karpathia, a kulcshordozó két(?) közösségi földdarabot birtokol; bár szolgáltatásra van kötelezve mindkettő után, ezt nem teljesíti,ennyi vetőmag: [...] búza.

Nem tudjuk, hogy opetereu qejomeno (1. sor) kettős tulajdonnév-e, vagy név és rangmegjelöléskombinációja. A ki-ri-te-wi-ja megjelölés (mely más pylosi és knóssosi táblákon is előfordul)feltehetőleg valamilyen kultikus testületre utal. Az 5. sorban említett Erita papnő vitás földügyletérőlérdemes idézni az előkészítő dokumentum szövegét (Eb 297): „A papnő bírja ezt, és azt állítja, hogy azistenség tulajdona, de a föld birtokosai (azt állítják), hogy a papnő (csak) bérli a közösségi földből: 474l búza.” A legfontosabb eltérés a két megfogalmazás között az, hogy az utóbbi táblán a „nép” helyetta „föld birtokosai” kifejezést találjuk. Karpathiát az előkészítő táblán (Eb 32) mint „kulcshordozópapnőt” említik.

A. Egyedi földbirtokok

3. A LINEÁRIS B

22

PY Ea 817; 782; 800; 23; 825; DOCS 108-112; DOCS2 446. E kisebb, elszigetelt táblák földbirtoklásaia birtokosok és bérlőik foglalkozása miatt figyelemre méltók.

Ea 817:

Mologuros ’pásztor’ magánbirtoka 374 l búza Ea 782:

Lugros, a fővezér szolgája bír egy bérletet Mologuros pásztor birtokából 12 l búza Ea 800:

Krétheus bír egy bérletet Mologuros pásztortól 240 l búza Ea 23:

Koldos ’pásztor’ magánbirtoka 174 l búza Ea 825:

Thalamatas bír egy bérletet Koldos pásztortól 12 l búza

A 817. és a 23. táblán a „pásztor” szó utólag van beszúrva a szövegbe, figyelmen kívül hagyva amondat szintaxisát. Feltehető, hogy a pásztorok földjüket valamilyen szolgálat fejében kapták.

1. NYÁJAK, GYAPJÚ TEXTILIPAR

Fontos szerepet töltött be a mykénéi gazdaságban az állattartás: nemcsak a nyájakat számba vevőtáblákon találkozunk a juhász, gulyás, kecskepásztor említésével. Lovakról ritkán esik szó, akkor isa harcikocsikkal kapcsolatban, az ökröket igavonó állatnak használták (a táblák még az állatok nevétis megőrizték: Tarka, Fekete, Keselábú, Borszínű, Fakó), de egy hosszú pylosi dokumentum cserzettbőröket, egy másik tábla bőrből készült lószerszámokat jegyez fel; említik a disznótartást; szarvasról,feltehetőleg elejtett vadakról is szó van egy-két táblán. Legjelentősebb azonban a juhtenyésztés volt: aknóssosi táblák tanúsága szerint Kréta szigetén csaknem 100 000 birkát legeltettek. Mintegy 800 táblafoglalkozik a nyájakkal, más táblacsoportok a tőlük nyert gyapjúval és az abból készült ruhákkal.

A. Knóssosi birkanyájak

A táblák „pálmalevél” alakúak. Először nagyobb jelekkel a pásztor nevét írták le, majd a tábla jobboldalát vízszintes vonallal kettéosztották: a felső részen a palota ellenőrének a neve (rendszerintbirtokos esetben) és az állatok száma áll, alulra a helynév került. Ugyanazokat a nyájakat különbözőszempontok szerint többször is számba vették. A Da-Dg táblákon a többnyire kerek százasával(vagy legalábbis kerek számmal) feljegyzett állatokat nemük szerint (kos, anyajuh), továbbá mintrégieket, hiányzókat vagy előző évieket osztályozták, a Dk táblákon ezzel szemben az állatok számánkívül a tőlük elvárható, illetve a hiányzó gyapjúmennyiséget regisztrálták. 1 gyapjúegység kb. 3kg gyapjút jelent, e táblákon 4 állatra esik 1 egység. Ismét más szempont érdekelte az írnokokata Dl sorozatban: itt előbb a nőstényállatokat jegyezték fel, majd utána a hímeket (ezekhez a „ki”szótagot írták hozzá), arányuk 1 : 1 (mindkétfajta állatból hiányozhat bizonyos mennyiség); végül ittis szerepel gyapjúmennyiség, de az előző csoporténál csekélyebb arányban: 1 : 10. Feltehető, hogyitt anyaállatokról és mindegyiknek egy-egy kicsinyéről van szó: a gyakorlat azt mutatja, hogy azanyaállatok lényegesen kevesebb gyapjút adnak. A Dn táblákon két-két helynévvel találkozunk, a Dojelűek pedig tenyészállatokról szólnak, az idei és tavalyi szaporulatot jegyzik fel.

a. A Da-Dg táblák: KN Da 1195; 1221; Db 1105; 1232; Dc 1129; Dd 1171; DOCS 64-67; DOCS2434. Da 1195:

kos 100

A-ke-e-to (nyája): Ra-su-to-ban.

Da 1221:

kos 200

Aithalowens (nyája): Pa3-ko-we-ban [

Db 1105:

kos 52anyajuh 28

3. A LINEÁRIS B

23

Ai-ku-pi-ti-jo (nyája): Su-ri-mo-ban.

Db 1232:

kos 23anyajuh 27

Na-pu-ti-jo (nyája): Ti-ri-to-ban; (ellenőr) Peri-qo-to.

Dc 1129:

kos 37

Po-ro-u-te-u (nyája): Da-*22-to-ban; (ellenőr) U-ta-jo, h(iányzik) 63 kos.

Dd 1171:

kos 20 anyajuh 72 Poros (nyája): Phaistosban; ö(reg) 8 kos.

Dc 1129: A hiány jele az eredetiben o. (= o-pe-ro [ophelos]). A két összeg együtt 100.

Dd 1171: öreg’ az eredetiben pa (= pa-ra-jo [palaios]); a nyolc elöregedett állatot pótolni kellett.További rövidítés: pe. = pe-ru-si-no-wo (perysinos) 'tavalyi’.

a. A Dk táblák: KN Dk 1065; 1072-1073; DOCS 71-72.

Dk 1065:

X kos10034kg gyapjú

Ka-da-no (nyája): Ku-ta-to-ban; h(iány) 41 kg gyapjú.

Dk 1072:


Ka-te-u (nyája): Ku-ta-to-ban; h(iány) 35 kg gyapjú.

Dk 1074:


Eruthros (nyája): Ku-ta-to-ban; h(iány) 18 kg gyapjú.

Az „X” – ellenőrzési jel. A gyapjúmennyiséget az állatok alapján számították ki, négy juhra esik 1egység (kb. 3 kg), tehát 75 kg – 25 egység.

a. A Dl sorozat: KN Dl 943; 1061; DOCS 72-4; DOCS2 435.

Dl 943:

az úrnő tulajdona; anyajuh 90, 33 kg gyapjú

A-ko-i-da (nyája): Pa-nwa-so-ban; h(iány) ki kos 35, h(iány) 21 kg gyapjú Dl 1061:

Ennyi: Phaistosban 1368 kg birkagyapjú.

Az utóbbi ismét összegző tábla.

B. Knóssosi gyapjú és szövet

a. Az Lc táblák: KN Lc 525-6; 532 + 534; 535 + 538; DOCS 209-12; DOCS2 486. Ezek közössajátossága, hogy a szövettel együtt a felhasználható gyapjúmennyiséget is számba veszik. Akulcsszó a pa-we-a (pharwea, egybevethető a Homérosból ismertpharos gyapjúból készült nagy

3. A LINEÁRIS B

24

darab szövet, palást, köpeny’ jelentésű szóval), amely mindig a különböző alakban megjelenőszövet ideogramma kíséretében található. Az ide tartozó táblák legnagyobb részén utalás van aKréta különböző részein foglalkoztatott nők származására (esetleg tevékenységére) is.

Lc 525:

Se-to-i-a-ból való nők: 40 királyi típusú (nehéz) szövet3, 100 + mérték gyapjú.

Lc 526:

Daosból való nők: 10 pe-ko-to-a. típusú (nehéz) szövet1,

14 pe-ko-to-b. típusú (nehéz) szövet2;

3 tu-na-no típusú szövet1, xx mérték gyapjú.

Lc 532 + 554:

[ ]ku-wo: 16 ko-u-ra típusú köpeny szövet1, 26 2/3 mérték gyapjú;

1 tu-na-no típusú szövet1, 3 mérték gyapjú;

4 (nehéz) szövet1, 26 mérték gyapjú.

Se-to-i-a, Daos – e helyet jelölő melléknevek, illetve az alapjukul szolgáló helynevek más táblákonis előfordulnak. Nagyobb városokra vonatkozó táblákon további megkülönböztető megjelölésekis találhatók. Az itt számba vett nők csoportjai újra megjelennek a Ak jelű személylistákon, deleányaikkal és fiaikkal együtt.

A szövet ideogramma indexszáma a képjel alján megjelenő, 1-4 függőleges vonalkára utal. A pe-ko-totípusú szövet mindig a TE szillabogrammal együtt jelenik meg: a felhasznált gyapjúmennyiség alapjánarra következtethetünk, hogy e szövetek súlyosabbak voltak a többinél.

a. Az Ld táblák: KN Ld 571; 573; 598 + 661; DOCS 214-5; 218; DOCS2 487. A táblák legnagyobbrésze ugyanattól az írnoktól származik; közös sajátságuk, hogy a textiliák felhasználására ésküllemére utaló melléknevek fordulnak elő bennük. Legtöbbjükön a feljegyzett textilmennyiség 5többszöröse (25, 30, 35), feltehetően ötösével csomagolták össze őket.

Ld 571:

25 e-qe-ta típusú köpeny, fehér fonallal,

ék alakú díszítéssel (?), jobb minőségű, szövet3, 1 zsák.

Ld 573:

35 vendégajándék típusú köpeny, fehér fonallal; pirossal beszórva (?), szövet3, 1 zsák.

Az itt említett ruhaneműk legfontosabb, visszatérő minősítése (e-qe-ta és „vendégajándék”) vagy aruha típusára, vagy a megrendelőre utal.

1. A TÁRSADALOM TAGOZÓDÁSA

PY Er 312; Un 718; DOCS 152; 171; DOCS2 453-454; 458. A mykénéi társadalom tagozódásárakülönösen tanulságos két, párhuzamosan szerkesztett pylosi tábla: az egyik az állam vezetőinekföldbirtokait jegyzi fel, a másik a Poseidónnak nyújtott állatokból és mezőgazdasági terményekbőlálló „felajánlást” (do-so-mo, dosmos). A földjuttatás mértéke (3 x 10, 1 x 10, 3 x 10, 6) világosanmutatja a felsorolt személyek rangja közötti különbséget.

PY Er 312:

A királyi birtok:

3. A LINEÁRIS B

25

ennyi vetőmag: 3600 l búza.

A Lawagetas birtoka: 1200 l búza.

A telestasoké, ennyi vetőmag: 3600 l búza;

üres

A kultuszközösség lakatlan (?) (földje): ennyi vetőmag: 720 l búza.

PY Un 718:

Sa-ra-pe-da felajánlása Poseidónnak:

Echelawón felajánlásként az o-wi-de-ta-knak ennyit

fog adni? 480 l búza, 108 l bor, 1 bika, 10 sajt, 1 juhbőr, 6 (?), 1 méz,

a nép pedig (adni fog): 240 l búza, 72 l bor,

2 kos, 5 sajt, 4 l zsír, 1 juhbőr.

A Lawagetas ennyit fog adni:

2 kos, 72 l liszt,

24 l bor. A kultuszközösség birtoka pedig ennyit fog adni:

72 l búza, 12 l bor, 5 sajt, 14 (?) ,1 méz.

Er 312. 1. A „király” a wa-na-ka (a későbbi görög [!] anax). 3. Lawagetas: a szó elemei: a homé-rosi laos „hadra kelt nép” + agetés „vezető”, tehát a főparancsnok. 4. A telestasokra vö. 2. A. a.(földbirtoktáblák). 6. „Kultuszközösség”-nek a wo-ro-ji-jo-ne-jo e-re-mo szavakat fordítottuk.

Un 718: 2. A király helyén itt Echelawón neve áll, akit más táblákon is a wanaka mellett neveznekmeg, talán a trónörökösről van szó. 4. E táblán a „nép” kerül a telestások helyére, és megcserélődik aLawagetasszal. 8. Itt a kultuszközösség földbirtokáról esik szó.

T. I.

26

4. A THÉSEUSI SYNOIKISMOSThukydidés: A peloponnésosi háború. II 15.

Kr. e. 13-11. sz.

Mikor azonban Théseus lett a király, aki bölcsessége mellett hatalommal is rendelkezett, nemcsakegyéb téren rendezte a terület helyzetét, hanem az egyes közösségek tanácsát és elöljáróságátis feloszlatta, s azzal, hogy tanácsot és prytaneiont szervezett, mindnyájukat a mostani városbanegyesítette, s noha mindenkit meghagyott eddigi birtoka tulajdonában, arra kényszerítette azembereket, hogy ennek az egy városnak a polgárai legyenek. S Athén, minthogy ettől kezdvemindenhonnan ide küldték az adót, naggyá lett, s így szállt ^éseus utódaira. S az ő korától fogvarendezik meg az athéniak mind a mai napig az istennő tiszteletére államköltségen a Synoikia nevűünnepet. Korábban ugyanis még a mai Akropolis s az alatta főleg délre fekvő terület alkotta a várost.Ezt bizonyítja, hogy magán az Akropolison található nemcsak Athéné, hanem a többi isten szentélyeis... S az Akro- polist, mivel a régi időkben ez volt a lakott terület, az athéniak ma is polisnak nevezik.

M. Gy.

Diodóros IV 61, 8-9.

Aigeus halála után Théseus örökölte a királyságot. A népen a törvények szerint uralkodott, és sokattett hazája megerősítésére. A legnevezetesebb, amit végbevitt, az, hogy az egyes községeket, amelyeknagyságra nézve kicsinyek, de szám szerint sokan voltak, áttelepítette Athénbe. Ettől az időtől kezdveti. az athéniek a város súlya következtében öntudattal teltek el, és a görögök feletti főhatalomratörekedtek.

S. J.

Pausanias I 3, 3.

A mögötte épült csarnokot az úgynevezett tizenkét isten képe díszíti; szemben levő falára Théseus, aDémokratia és a Démos van festve. A felirat elmondja, hogy Théseus teremtette meg Athén polgáraiközött a politikai egyenlőséget. Egyébként is általánosan el van terjedve az a hagyomány, hogyThéseus a népre ruházta a hatalmat, s ettől kezdve demokrácia volt mindaddig, amíg Peisistratosállamcsínnyel tyrannosszá nem lett. Sok más valótlanság is el van terjedve a tömeg közt, mert nemismerik a történelmet, és igaznak hiszik, amit gyermekkoruktól fogva hallanak a kardalokban vagy atragédiákban. Théseusról is elbeszélik azonban, hogy ő maga is mint király urakodott, és később Me-nestheus halála után a Théseidák a negyedik nemzedékig uralkodók maradtak.

S. J.

Az athéni ’ttéseus alakja, talán válaszul a dór Héraklés nemzetközileg elismert jelentőségére, a Kr. e.

1. század forrásaiban, különösen pedig az athéni tragédiák színpadán, a legnagyobb, leghumanistábbhőssé nemesült, aki nagy tettein, például a Minótauros legyőzésén kívül a hozzá menekült árvákés üldözöttek gyámola volt. A Kr. e. 4. század történelemszemléletében ’ttéseus nevéhez fűztékmár a cserépszavazástól a demokrácia megteremtéséig Athén legtöbb jelentős politikai vívmányát.Az athéni synoikismos (összetelepülés) mondai hagyományát, amelyet a trójai háború előttigenerációhoz tartozó ’ttéseus nevéhez kötöttek, ma inkább a Kr. e. 11. századi válságos időszakrégészeti leleteivel hozzák kapcsolatba. A mykénéi kor bukása után a korábban sűrűn lakott Attikalakói a jól védhető Akropolis környékére telepedtek, Attika többi része pedig teljesen kiürült. Enneka valóban létező összetelepülésnek az emléke tükröződhet a héróstörténetekben.

27

5. A SPÁRTAI KETTŐS KIRÁLYSÁGPausanias III 1, 7-1, 9.

Az ő (Aristodémos) fiainak a Proklés és Eurysthenés nevet adták, és ezek, bár ikrek voltak,egymás halálos ellenségeivé váltak. Bár viszonyuk nagyon megromlott, mégis együtt indították elgyarmatalapításra Thérast, Autesión fiát, anyjuk, Argeia fivérét, aki gyámjuk is volt. A telepeseketThéras az akkor Kallistének nevezett szigetre vezette, remélve, hogy Membliaros leszármazottaiönként átengedik neki a királyságot. Ezt meg is tették, meggondolva, hogy Théras származása magáraKadmosra megy vissza, ők meg csak Memb- liaros leszármazottai; Membliaros pedig a köznépbőlszármazó ember volt, akit Kadmos hagyott a szigeten, hogy a telepesek vezetője legyen. Théras sajátmagáról nevezte el a szigetet, és a théraiak még ma is évente hérósi áldozatot mutatnak be (enagizusin)neki mint alapítónak. Proklés és Eurysthenés véleménye megegyezett abban, hogy hogyan kívánnakbánni Thérasszal, de azontúl szándékaik teljesen különbözőek voltak.

Még ha egyetértők lettek volna is, leszármazottaikat akkor sem mertem volna közös listába besorolni,mert egyáltalán nem egyeznek meg életkorukban úgy, hogy az unokatestvér az unokatestvérrel, azunokatestvérek gyermekei egymással, és a későbbi leszármazottak is egyező rendben születtek volna.Ezért tehát mindkét családot külön tekintem végig, és nem keverem össze őket.

S.J.

Maguk a spártaiak sem tudták, hogyan alakult ki náluk a kettős királyság intézménye. Mindenesetremindkét királyi nemzetséget Aristodémoson keresztül Héraklésra vezették vissza. A forrás azt ismutatja, hogy Théra szigetének dór lakosságát spártai eredetűnek vélték, noha időben Spárta alapításanem sokkal előzte meg Théra benépesülését.

28

6. VELLEIUS PATERCULUSVILÁGTÖRTÉNELMI MODELLJE

Velleius Paterculus: A római történelemről M. Vinicius consulhoz írott két könyve. I.

Kr. e. 13. sz. – Kr. e. 490

A következő időben az Asia feletti uralom az assyriusoktól, akik 1070 évig bírták, átkerült amédekhez körülbelül ezelőtt 870 évvel.1 Csakugyan, Sardanapalust,2 királyukat, aki szétfolyt azelpuhultságtól, és hatalmas szerencséje lett a veszte, aki harmincharmadik leszármazottja voltNinusnak és Semiramisnak, akik Babylont alapították, ugyanis a királyi atya utóda mindig fia lett,őt Arbaces, a medus megfosztotta birodalmától és éle- tétől.3 E korban élt a leghíresebb görög,a lacedaemoni Lycurgus nevű, királyi származású férfi. Ő igen szigorú és igazságos törvényekés férfiakhoz leginkább illő rend szerzője volt, amiket amíg Sparta követett, igen nagyszerűenvirágzott.4 Ebben az időben, Roma város alapítása előtt hatvanöt évvel a tyrusi Elissa, akit egyesekDidónak neveznek, megalapította Carthagót.5 Nagyjából ebben az időben Caranus, egy királyiszármazású férfiú, Hercules tizenhatodik leszármazottja, Argosból elindulván elfoglalta Macedoniaki- rályságát.1 Az ő tizenhetedik leszármazottja volt Nagy Alexander,7 aki azzal dicsekedett, hogyanyai ági származása miatt Achilles, atyai ágon pedig Hercules az őse. [Aemilius Sura8 a rómainép évkönyveiben így ír: Az assyriusok elsőként bírták a hatalmat az ösz- szes nép fölött, utánuk amedusok, azután a persák, utánuk a macedónok.9 Azután a két macedón király, Philippus és Antiochuslegyőzése révén10 – mindez nem sokkal Cartha- go alávetése után történt11 – a legfőbb hatalom arómai népre szállt. E között és Ninus- nak, az assyriusok királyának uralkodása kezdete között, akinekelőször volt világhatalma, 1995 év van.]12

L. Á.

Velleius Paterculus Kr. e. 20 körül született. Katonai pályát futott be Caius Caesar, majd Tiberiusmellett. Kr. u. 6-ban quaestor lett, Tiberius szinte minden hadjáratában részt vett, az ő legatusa volt.Barátja és pártfogója, Marcus Vinicius Kr. u. 30-ban volt consul, neki ajánlotta művét, bár valószínűlegmár korábban is dolgozott rajta. Műve igazi világtörténet: a trójai háború végétől saját koráig tart.Legnagyobb értéke talán az I. könyvben található történelemfilozófia: a történelem világuralkodóbirodalmak egymást váltó sorozata.

1. Tehát Kr. e. 840 körül.

2. Ez Assur-bán-apli görög-római neve, de a legendás és a történelmi alak tettei között nincsösszefüggés.

3. A történeti Assur-bán-apli Kr. e. 627-ben halt meg, Asszíria végső bukása pedig csak a Kr. e. 605-ben lezajlott karkamisi csatához köthető.

4. Lykurgos személye és datálása igen vitatott kérdés, csakúgy, mint a régészeti és epigrafikaibizonyítékok alapján a híres spártai szigor széles körű alkalmazása. Az ókorban azonban Spártáte tekintetben mintaállamnak tekintették.

5. Vagyis Kr. e. 818 körül.

6. Hérodotos szerint (8. 137.) Témenos három fia, Gauanés, Aeropos és Perdikkas menekült ArgosbólMakedóniába. Gauanést nevezi ’tteopompos Karanosnak.

7. Alexandros, vagyis Nagy Sándor.

8. Aemilius Surát az ókori hagyomány nem ismeri. Plinius Naturalis historiájában szerepel ugyan egyMamilius Sura, de ő a földművelésről írt.

1

6. VELLEIUS PATERCULUS VILÁGTÖRTÉNELMI MODELLJE

29

9. Az asszír „világbirodalom” fogalma már a kortársaknál is létezik. Nabú-apal-uszur egy feliratábanígy ír: „Assur, amely régi idők óta az egész emberiség ura”.

10.V. Philippos makedón királyról és III. Antiochos Seleukida uralkodóról van szó. V. Philip- post(Kr. e. 221-179) a rómaiak Kr. e. 197-ben győzték le Kynoskephalai mellett, III. Antio- chost pedigMagnésiánál Kr. e. 190-ben. Makedónia a Kr. e. 168-as pydnai veresége után húsz évvel, Kr. e.148-ban lett római provincia.

11.Velleius itt a pun háborúkra, különösen a harmadikra (Kr. e. 149-146) gondolhatott. Karthágót Kr.e. 146-ban rombolták le a rómaiak.

12.Ezt a részt a 16. század vége óta mindenki betoldásnak tartja.

L. Á.

30

7. ITALIA ŐSLAKOSSÁGADionysios Halicarnasseus I 26-30.

26, 2. Az etruszkokat egyesek Italia őslakóinak (autochthones) mondják, mások bevándoroltaknak. Anép bennszülött volta mellett állást foglalók szerint nevüket azokról az erősségekről kapták, amelyeketaz itt lakozók küzül az elsők építettek. Mert a falakkal körülvett és tetővel ellátott épületeket azetruszkok (görögül Tyrrhénoi vagy Tyrsénoi) ugyanúgy tyrsiseknek (tornyoknak) nevezik, mint ahellének. Úgy vélik tehát, hogy erről kapták a nevüket, mint a kis-ázsiai mosynoikosok, akik szinténtoronyszerű, magas faépületekben élnek, és ezeket (a lakásokat) mosynéknek nevezik.

1. Azok szerint viszont, akik ideköltözötteknek mondják őket, Tyrrhénos volt a telepescsoport(apoikia) vezetője, és az ő neve szállt át a népre. Ez (a Tyrrhénos) pedig a régebben Méioniánaknevezett vidékről származó lyd volt. ... Atysnek és Kallitheának két fia született: Lydos ésTyrrhénos. Lydos ott maradt; ő kapta meg apjának az országát, és róla nevezték el a földet Lydiának;Tyrrhénos pedig, mint egy telepescsoport vezetője, Italia jókora részét megszerezte, és a vele együtthajózókat is magáról nevezte el.

Hérodotos előadása szerint Atysnak, Manés fiának a fiaiból (került ki) Tyrrhénos (telepes) csoportja,és a méiónok átköltözése Italiába nem volt önkéntes. Azt írja ugyanis, hogy Atys uralkodása alatt szűktermés volt Méioniában, és az emberek – a szeretett földhöz ragaszkodva – egy darabig sok mindentkigondoltak, hogy a csapást elhárítsák, ti. csak egyik nap fogyasztottak valamennyi ételt, másnap (anélkül) bírták ki. Mikor azonban a baj állandósult, sorsvetéssel az egész népet kettéosztották: az egyikfélnek ki kellett vándorolnia, a másik maradt: Atys fiai közül is az egyik ide, a másik pedig oda került.Mivel Lydos csoportjának jutott a maradás sorsa, a másik (csoport) a holmik egy részével kivándorolt;Italia nyugati partjain kötött ki, ahol az ombrikosok (umberek) laktak, és itt maradván alapította azokata városokat, amelyek még az ő (Hérodotos) idején is megvoltak.

1. Megítélésem szerint tévednek mindazok, akik a tyrrhén és pelasg népet ugyanannak gondolják.Abban, hogy egymás nevét használták, nem volt semmi csodálatos, hiszen ugyanez megesett máregyéb – akár hellén, akár barbár népekkel is, mint például az egymáshoz közel lakó trójaiakkalés phrygekkel (legalábbis sokan egy népnek tartották ezt a kettőt, amely legfeljebb elnevezésben,de nem természettől fogva különbözött egymástól); és mint ahogy másutt összekeveredteka népnevek, ez törtent Italiában is. Mert valóban volt idő, amikor a hellének a latinokat,ombrikosokat (umbereket), ausonokat és még sok egyebet mind tyrrhénosoknak mondották, mivela népek lakóhelyeinek egymástól való távolsága a messzebb élők előtt elhomályosította a pontosmegkülönböztetést. Sok író Rómát is etruszk városnak vélte. Én azt hiszem, hogy e népek neve is,életmódja is változott (közben), de hogy mind a kettő közös eredetű volna, azt már nem hiszem. Eztsok minden egyébbel, főleg azonban nyelvükkel bizonyíthatnám, amelyek teljességgel különbözőkés semmiféle hasonlóságot nem őriztek meg. „A krotóniak ugyanis – írja Hérodotos – a körülöttüklakó népek közül egyikkel sem azonos nyelven beszélnek, sem a plakiaiak, egymással viszontigen. Világos tehát, hogy máig őrzik nyelvük jellegét, amelyet magukkal hoztak, mikor ezekre avidékekre költöztek.” Bár elcsodálkozhatna rajta az ember, hogy a krotóniak és a Helléspontoskörül lakók nyelve hasonló – hiszen eredetileg mind a kettő pelasg (nép) –, a közvetlen közelbenlakó tyrrhénekétől viszont teljesen elütő.

2. Ennek alapján tehát én azt hiszem, hogy a tyrrhének és a pelasgok két különböző nép, és nemhiszem, hogy a tyrrhének a lydök telepesei, mivel nem ugyanazt a nyelvet beszélik, sem azt nemmondhatjuk, hogy a nyelvük már nem hasonló ugyan, más dolgok azonban mindmáig őrzik a közöshaza (métropolis) emlékeztető jeleit. Mert isteneik sem azok, akiket a lydök tisztelnek; törvényeikés szokásaik sem hasonlók, hanem éppen ezek tekintetében a lydöktől még inkább különböznek,mint a pelasgoktól. Szerintem közelebb járnak az igazsághoz azok, akik azt állítják, hogy sehonnansem vándoroltak be, hanem őslakosok (epichórion ethnos), mivel megállapíthatólag nagyon régi,és akár nyelvében, akár életmódját tekintve egyetlen más nemzettel sem azonos nép. Az, hogya hellének – akár toronyszerű lakóhelyeikről, akár valamely uralkodójukról – így nevezték előket, semmit sem jelent. A rómaiak ugyanezt a népet más nevekkel jelölik, amennyiben egykori– Etruriának mondott – hazájukról etruszkoknak nevezik őket; az istentisztelettel kapcsolatostennivalókban való jártasságukról, amelyben kiemelkednek mások közül, most – homályosabb

7. ITALIA ŐSLAKOSSÁGA

31

névvel – tuszkoknak (Tusci), régebben – nevüket pontosan, görögösen ejtve – Thyoskooinak(áldozatnézőknek) mondották őket. Ők Rasenna nevű vezérükről ugyanúgy nevezik magukat.

B. I.

32

8. KARTHÁGÓ ALAPÍTÁSAIustinus: Világkrónika. XVIII 4-5.

Kr. e. 814

1. A tyrusiak . takarékosságuk és jövedelmező munkájuk révén hamarosan megerősödtek... Afrikábaküldték ifjúságukat, mivel vagyonban és emberekben is bővelkedtek, akik ott megalapítottákUticát. Eközben azonban Tyrusban meghalt Mutto király, aki fiát, Pygmaliont meg leányát, Elissát,egy gyönyörű szépségű hajadont jelölte ki örököséül. De a nép a még gyermek Pygmalionrabízta a királyságot, Elissa pedig hozzáment anyja fiútestvéréhez, Acherbashoz, Hercules (Melkart)papjához, amely mindjárt a király utáni második tisztségnek számított. Ennek az Acherbasnak nagy,de titkolt vagyona volt, és aranyát a királytól való félelme miatt nem a házában tartotta, hanem elástaa földbe. Bár az emberek nem tudták, a szóbeszéd mégis fecsegett róla. E szóbeszédtől feltüzelvePygmalion megfeledkezett az emberies érzésről, és nagybátyját, aki egyben sógora is volt, tekintetnélkül a kegyeletre, megölte. Elissa e gonosztett miatt hosszú ideig ellenszenvvel viseltetett testvéreiránt; végre azonban gyűlöletét eltitkolja, nézését is szelíddé változtatja, és titokban szökést tervez.Néhány főembert is szövetségbe von, akiről úgy gondolta, hogy hasonló gyűlölettel viseltetnek akirály iránt, s ugyanúgy szökni kívánnak... Csatlakozik hozzá a senatorok egy csoportja is, akik márfelkészültek erre az éjszakára, és miután visszaszerezték Hercules szent tárgyait – akinek Acherbasa papja volt –, száműzetésben keresnek maguknak hazát.

2. . Elissa eljutott Afrika egyik öblébe, és ott a vidék lakosait, akik örültek az idegenekmegérkezésének és a velük folytatott cserekereskedésnek, arra ösztönzi, hogy kössenek velebarátságot. Azután megvásárolt tőlük egy akkora területet, amennyit egy ökör bőrével be lehetfedni, hogy ott a hosszú hajózástól kifáradt társait felüdíthesse, amíg tovább nem utazik. Ám a bőrtigen vékony szíjakra hasogatja, s ily módon nagyobb területet foglalt el, mint amekkorát kért. Ezértennek a helynek utóbb Byrsa (lenyúzott bőr) lett a neve. Azután összegyülekeztek a szomszédosvidék lakói, akik haszon reményében sok minden eladnivalót hoztak az ott tanyát vert idegeneknek,és az emberek sokasága folytán afféle település keletkezett belőlük. Mint vérrokonaiknak azuticaiak követei is elhozták nekik ajándékaikat, és arra buzdították őket, hogy ott alapítsanak várost,ahol a sors lakóhelyet adott nekik. Az afrikaiakat is elfogta a vágy, hogy visszatartsák őket. Így tehátvalamennyiük egyetértésével megalapítják Karthágót, és megszabják az évi adót, amelyet fizetniükkell a város számára átengedett földért. Amikor az első alapokat rakták le, egy ökörfejet találtak,amely gyarapodó, de sok munkával terhelt és örökös szolgaságban élő városnak volt a jósjele.Emiatt a várost áttelepítették egy másik helyre, ott pedig egy lófejet találtak, amely azt jelezte, hogya nép harcias és hatalmas lesz, s így a város számára kívánatos helyet jelölt. Az új város híréreseregekben jöttek a népek, és rövid idő alatt mind a nép, mind a város hatalmassá növekedett.

H.J.

A Kr. u. 3. vagy 4. századi Iustinus az Augustus korában élt Pompeius Trogus 44 kötetes latin nyelvűvilágkrónikájából (Historiae Philippicae) készített kivonatokat. Pompeius Trogus a hellé- nisztikusállamok történetét dolgozta fel az asszír Ninos királytól Augustusig.

33

9. A NÉMA KERESKEDELEMHérodotos IV 196.

Kr. e. 8-5. sz.

Azt is a karchédóniak (karthágóiak) mesélik, hogy Héraklés Oszlopain (Gibraltár) túl is van Libyánakegy vidéke, ahol emberek laknak. Ha odamennek, a tengerparton kirakják az árut szép sorban, aztánvisszavonulnak a hajóra, és tüzet raknak. Mikor a bennszülöttek meglátják a füstöt, kimennek atengerpartra, letesznek annyi aranyat, amennyit az áru ér, majd hátrahúzódnak. Ekkor visszatérneka karthágóiak, megvizsgálják, hogy mennyi az arany, s ha úgy látják, megfelel az áru értékének,vitorlát bontanak, ha azonban keveslik, újból visszavonulnak az ott horgonyzó hajókra, és várnak. Abennszülöttek akkor tüstént hoznak még aranyat, s ez így megy egészen addig, amíg a karthágóiak nemtalálják elégnek. Egyik fél sem csapja be a másikat: a karchédóniak addig nem nyúlnak az aranyhoz,amíg kevésnek tartják, a bennszülöttek viszont addig meg sem érintik az árut, amíg a kereskedők nemvitték el az aranyat.

M. Gy.

34

10. BÍRÁSKODÁS HOMÉROSKORÁBAN

Homéros: Ilias. XVIII 498-508.

Kr. e. 8. sz.

Míg a piactéren (agoré) sokaság állt, pörlekedés folyt: meggyilkolt ember vérdíja fölött civakodtakketten: az egyikük esküdözött, azt mondta a népnek, mind kifizette; tagadta a másik: mitse kapott még.

Mindketten kívánták, hogy tanu (istór) döntsön a perben.

Mindkettőt bíztatta a nép, két pártra szakadtak: jártak a hírnökök (kérykes) és intették csendre anépet; ültek a síma csiszolt köveken szent körben a vének (gerontes): botját tartották harsány szavuhirnökeiknek, föl-fölemelkedtek, s fölváltva itéltek a bottal.

Köztük a kör közepén két tiszta talentum arany volt, annak díjául, ki a leghelyesebben itél majd.

D. G.

A per leírása az archaikus polis számos lényeges vonására hívja föl a figyelmünket. Az ítéletet avéneknek (gerontes) kell meghozni, és bennük nem láthatunk valamiféle ad hoc testületet. A vénekaz agorán várják, hogy a polis lakói peres ügyeikben hozzájuk forduljanak. Ítélkezésükért jutalombanrészesülnek. Számukról nem tesz említést az eposz, de elképzelhető, hogy kötött volt, mivel az agoránelőre elkészített, csiszolt köveken foglalnak helyet.

35

11. TANÁCSKOZÁS HOMÉROSKORÁBAN

Homéros: Odysseia. III 405-416.

Kr. e. 8. sz.

... Nestór

ment ki háza elé, s a csiszolt köveken le is ült ott, melyek a nagy kapunál állottak tiszta fehéren, smindegyikük ragyogott az olajtól; régi időben

Néleus ült ezeken, mint isten, bölcs a tanácsban, őt leigázta a vég, Hádés házába került már, és itt mostfia, Nestór ült, az achai hadak őre, mint jogaras fejedelmük. Gyűlt sok sarja körébe, termeiből lépvénki: Echephrón jött Stratiosszal,

Perseus s Árétos meg az isteni hős Thrasymédés; és hatodiknak a hős Peisistratos ért ki közébük; sisteni Télemachost odaültették az öreghez.

Köztük a szót így kezdte Gerénia bajnoka, Nestór...

D. G.

A tanácskozás helyét kiépítették Nestór pylosi palotája előtt is.

36

12. GLAUKOS VENDÉGBARÁTSÁGOTKÖT DIOMÉDÉSSZEL

Homéros: Ilias. VI 144-236.

Kr. e. 8. sz.

Válaszul így szólt Hippolochos ragyogó fiusarja (Glaukos)

„Hősszivü Tydeidés (Diomédés), minek is kutatod születésem?

Mint levelek születése, olyan csak az embereké is.

Földresodorja a lombot a szél, de helyébe az erdő mást sarjaszt újból, mikor eljön a szép tavasz újra:így van az emberi nemzet is, egy nő, más meg aláhull.."

Szólt. S megörült a csatában erőshangú Diomédés,

dárdáját a sokat tápláló földbe ütötte,

majd meg a nép-pásztorhoz mézes hangon ekép szólt:

„Régi barátom vagy hát így, révén az apáknak: mert hős Bellerophontést egykor az isteni Oineus húsznapon át vendégül látta a háza ölében, s tisztelték egymást gyönyörű vendégadománnyal:

Oineus bíbor övet nyújtott neki, szépragyogásút,

Bellerophontés meg színarany kettősfülü kelyhet...

Rajta, cseréljünk hát fegyvert: lássák ezek is, hogy ősi barátoknak valljuk dicsekedve magunkat"

Így szóltak ketten, s lovaikról földreszökelltek, és a baráti szövetséget kézrázva kötötték.

Ekkor azonban Glaukos eszét Kronidés elorozta, mert ez aranyfegyvert nyújtott át Tydeidésnek rézért,százökör-értékűt a kilencökör-árért.

D.G.

A trójai háború forgatagában egymással szembekerült Diomédés és Glaukos. Kiderült, hogynagyapáik, Oineus és Bellerophontés egykor egymás vendégbarátai voltak. A két hős, felújítvacsaládjaik barátságát, fegyvert cserél egymással, csakhogy „Glaukos eszét Kronidés (vagyis Zeus)elorozta”. Homéros korában eszerint a vendégajándékok cseréjénél is szerepet kezdett játszani azok„piaci” értéke. Arra mindenesetre semmi jel sem mutat, hogy a homérosi kor hallgatósága különösnek,netán nevetségesnek tartotta volna, hogy az öldöklő csata közepén két harcos megáll, és a családfájárólmesél.

37

13. A PHALANX ÉS A HOPLITÁKHOMÉROSNÁL

Homéros: Ilias. XIII 129-133; 701-708.

Kr. e. 8. sz.

Válogatott daliák vártak Hektórra s a trósra, dárda a dárdához, pajzs ért meredezve a pajzshoz,pajzs pajzsot, sisak ért sisakot, hős férfiu férfit: sok ragyogó gombú forgós sisak összecsapódott mígbólintottak: mivel ennyire sűrüen álltak.

S csöppet sem tágított Oileus gyors fia, Aiás Aiásnak, Telamón sarjának az oldala mellől: ámde mikéntugaron két borszinü jó bika vonszol jólácsolt nagy ekét, egy szívvel, nékifeszülve, s szarva tövébenaz izzadság patakokban előtör; s kettejüket csak a jól kigyalult járom (zygon) különíti, míg igyekezvea föld-peremig húzzák a barázdát: íly szorosan léptek most egymás oldala mellett.

D.G.

A nehézfegyverzetű gyalogosok olyan szorosan léptek egymás mellett a phalanxban, mint az igába(zygon) fogott ökrök. Ebből a hasonlatból származik a zeugités kifejezés, vö. Plutarchos: Pelo- pidas.23: „A lakedaimóniak, akik a harcművészet nagyszerű mesterei voltak, semmire se képezték kimagukat tudatosabban, mint hogy ne maradozzanak el egymástól, és soraik soha fel ne bomoljanak,hanem összezárkózva (zeugitais) támogassák egymást...”

38

14. RÓMA ALAPÍTÁSÁNAKMONDÁJA

Dionysios Halicarnasseus I 72-73.

Kr. e. 753 k.

1. Mivel a nézetek mind az alapítás idejére, mind a város alapítóinak kivoltára vonatkozólag sokbaneltérnek egymástól, úgy gondoltam, nem szabad csak úgy futtában ismertetni a kérdést, minthaegybehangzóan megítélt dolgokról volna szó. A gergithosi Ke- phalón, ez az igen régi író úgytudja, hogy a várost az ilioni (trójai) háború utáni második nemzedék idejében az IlionbólAineiasszal együtt elmenekültek alapították, a város bené- pesítőjének (oikistés) pedig Rhómost,a telepescsoport (apoikia) vezetőjét, Aineias egyik fiát tünteti fel. Szerinte Aineiasnak négy fiavolt: Askanios, Euryleón, Rhómylos és Rhó- mos. Ugyanezt írja (a város alapításának) idejéről ésa település vezetőjéről Démagoras, Agathyllos és még sokan mások.

2. Bár még sok más görög írót is felvonultathatnék, akik mind különböző személyeket tüntetnek fela város alapítója gyanánt – nehogy hosszadalmasnak ítéljenek, áttérek a római írókra.

A rómaiaknak nincs egyetlen régi írójuk vagy logographosuk sem. A szent táblákon fennmaradt régihagyományokból veszi át és írja le mindenki (a magáét). Ezek közül egyesek szerint Aineias fiai:Rhómylos és Rhómos voltak Róma alapítói, mások szerint Aineias leányának a fiai – hogy az apjukki volt, nem mondják meg határozottan. Ezeket Aineias kezesekként adta Latinusnak, az Aboriginesnép királyának, amikor az őslakosok és a jövevények baráti szerződést kötöttek egymással. Latinuskedvelte és gondoskodásának minden látható jelével körülvette őket, majd amikor férfiutód nélkül haltmeg, országa egy részét rájuk hagyományozta. Mások úgy írják, hogy Aineias halála után As- kaniosnyerte el a latinok egész országát, de testvéreivel, Rhómylosszal és Rhómosszal háromfelé osztotta alatinok földjét és (hadi) erejét. Ő maga Albát alapította meg, és más kisebb városokat; Rhómos pedigCapuát dédapjáról, Kapysről; Anchisét nagyapjáról, Anchisésről, a később Ianiculumnak mondottAineiát apjáról, Rómát pedig magáról nevezte el. Ez (Róma) egy ideig néptelen volt, de amikor azalbaiaktól küldött Rhómylos és Rhómos vezetése alatt újabb telepesek érkeztek, a régi telepet szálltákmeg. Ezek szerint Rómát kétszer alapították: előszor nem sokkal a trójai események után, majd tizenötnemzedékkel az előbbi után. Ha azonban valaki még messzebbre akar visszatekinteni, egy harmadik,még ezeknél is ősibb Rómát fog találni, amely Aineiasnak és a trójaiaknak italiai megérkezése előttkeletkezett. Ezt pedig nem akármilyen és nem is valami újabb író nyomozta ki, hanem a syrakusaiAntiochos, akit már korábban is említettem. Szerinte Morgés italiai királysága idején – Italia akkoribana Tarentumtól Poseidóniáig (Paes- tumig) húzódó parti szegélyre korlátozódott – egy római menekültfolyamodott hozzá. Szó szerint ezt írja: „Amikor Italos már öreg volt, Morgés vette át a királyságot.Ennek idejében Rómából egy Sikelos nevű ember menekült hozzá.” A syrakusai történetíró szerinttehát egy ősi, még a trójai események előtti Róma nyomozható ki. Hogy azután ez ugyanazon a helyenterült-e el, ahol a mai népes város van, vagy egy másik helységet hívtak történetesen ugyanígy, én semtudom eldönteni, mivel ő is tisztázatlanul hagyta.

B.I.

1. 9. Aventinus után Proca uralkodott. 10. Ő nemzette Numitort és Amuliust, és a Silvius nemzetségősrégi királyságát az elsőszülött Numitorra hagyta örökül. De az erőszak hatásosabbnak bizonyult,mint az apa végakarata vagy a kort megillető tisztelet: bátyját elűzve Amulius foglalta el a trónt.11. Bűnét újabb bűnnel tetézte: bátyja fiúgyermekét megölette, leányát, Rea Silviát pedig Vestapapnőjévé választotta, így a megtiszteltetés látszatával örök szüzességre ítélve őt, megfosztotta agyermekszülés reményétől.

2. 1. De azt hiszem, a végzet követelte meg, hogy létrejöjjön ez a nagyszerű város, és szárbaszökkenjen az a hatalom, amely az isteneké után a legnagyobb a világon. 2. A Ves- ta-szüzetmegerőszakolták, és amikor ikerfiaknak adott életet, Marsot nevezte meg bizonytalan eredetűgyermekei apjaként – vagy mert így is gondolta, vagy mert egy isten mégiscsak tiszteletre méltóbbcsábító. 3. De sem az istenek, sem az emberek nem mentették meg az anyát és gyermekeit a király

14. RÓMA ALAPÍTÁSÁNAK MONDÁJA

39

kegyetlenségétől: a papnőt megbilincseltette és börtönbe záratta, a csecsemőket pedig a folyóbadobatta. 4. Valamely gondviselésszerű véletlen folytán a Tiberis kilépett medréből, és vize csendestavakká gyűlt, így sehol nem lehetett megközelíteni a folyó igazi medrét, de az újszülöttekkelodaérkező szolgák joggal remélhették, hogy a gyermekeket a mégoly lassan folydogáló víz is elfogja nyelni.

3. Így abban a hiszemben, hogy ezzel teljesítették a király parancsát, kitették a csecsemőket azártér legközelebbi részén, ahol most a Ruminalis-fügefa áll; úgy mondják, ezt egykor Romulus-fügefának nevezték. 6. Ez a vidék akkoriban széltében-hosszában lakatlan volt. A hagyományúgy tartja, hogy miután a sekélyesben megfeneklett a vízen úszó teknő, amelyben a gyermekeketkitették, a környező hegyekből egy szomjas nőstényfarkas odament a gyereksírásra, majd lecsüngőemlőit a csecsemőknek nyújtotta. Olyan szelíd volt, hogy amikor a királyi nyájak pásztora – aneve, mint mondják, Faustulus volt – rájuk talált, már a nyelvével nyaldosta őket. 7. Faustulusaztán hazavitte a gyermekeket az aklokhoz, és átadta feleségének, Larentiának, hogy nevelje felőket. Egyesek úgy gondolják, hogy Larentiát nevezték a pásztorok farkasszukának (lupa), mertmindenkinek odaadta magát, és ez volna a csodás történet eredete.1 8. Így születtek, így nevelkedtekhát a fiúk, és mihelyt felserdültek, nem henyéltek sem az aklok, sem a nyájak körül, hanem vadatűzve járták be az erdőket.

1. 3. Remust elfogták (a rablók), kiszolgáltatták Amulius királynak, és még ők emeltek vádat ellene.4. Legfőbb vétkéül azt rótták fel, hogy a két testvér be szokott törni Nu- mitor földjeire, és ottifjakból gyűjtött csapatukkal ellenség módjára fosztogatnak. Ezért átadták Remust Numitornak,hogy büntesse meg ő. 5. Faustulus már kezdettől fogva reménykedett abban, hogy házában királyisarjak nevelkednek; hiszen tudta, hogy a király parancsára kitettek két csecsemőt, és hogy ezzelpontosan egybevág az az időpont, amikor ő magához vette a kisdedeket, de nem akarta, hogy a dologidőnap előtt kiderüljön, csak ha kedvező alkalom adódik rá, vagy ha a kényszerűség úgy hozza. 7.Romulus nem az ifjak csapatával tört be a királyhoz – hiszen nyílt támadáshoz nem volt elég ereje–, hanem pásztorokkal, akiket más-más úton rendelt a palotához egy meghatározott időpontra;

Remus pedig Numitor házából egy sebtében összeszedett másik csapattal segített neki. Így aztánmegölték a királyt.

1. 3. Miután így átadták Numitornak az Alba fölötti hatalmat, Romulust és Remust elfogta a vágy,hogy azon a környéken, ahol kitették őket és ahol nevelkedtek, várost alapítsanak. Az albaiak ésa latinok már valóban túlságosan sokan voltak, és hozzájuk csatlakoztak még a pásztorok is; ígya lakók együttes száma alapján joggal remélhették, hogy Alba is, Lavinium is eltörpül majd amegalapítandó városhoz képest. 4. De tervüket megzavarta az ősi kórság, a királyi hatalom vágya,és a teljesen ártatlan kezdeményezésből rút versengés támadt. Minthogy ikertestvérek lévén azéletkort megillető tisztelet nem dönthetett köztük, a hely védőisteneire bízták, hogy madárjóslattalválasszanak, kinek a nevét viselje az új város, ki uralkodjék fölötte, miután megalapították.Romulus a Palatinuson, Remus az Aventinuson jelölte ki jóshelyét.

2. 1. Azt mondják, először Remusnak jelent meg jósjel: hat saskeselyű. Már be is jelentették a jósjelet,amikor Romulusnak kétszer annyi jelent meg, így mindkettőjüket királyként üdvözölték a magukhívei. 2. Az egyik csoport a jósjel korábbi megjelenése, a másik a madarak száma alapján formáltjogot a királyságra. Ebből vita, majd dulakodás támadt, és a haragos vetélkedés gyilkolássá fajult:a verekedés közepette Remust halálos csapás érte. Az elterjedtebb hagyomány szerint Remusgúnyolódva átugrotta a bátyja által emelt új falakat; emiatt Romulus haragra lobbant, és e szavakkíséretében: „Így jár mostantól, aki átugorja falaimat!” – megölte. 3. Így Romulus egyedül szereztemeg a hatalmat, és a megalapított várost alapítójáról nevezték el. Először a Palatiumot, neveltetésehelyét erődítette meg.

K. F. – K. R.

Feltűnő Livius józan racionalizálása. Kételkedik benne, hogy Mars lenne Romulusék apja, afarkasszuka történetét pedig (igaz, Hérodotos I 110-hez hasonlóan) meglehetősen illúzióromboló- anmagyarázza meg.

1. A lupa (farkasszuka) prostituáltat is jelentett, a nyilvánosház neve lupanar volt.

40

15. A PATRICIUSOK, A PLEBEIUSOKÉS A CLIENSEK

Dionysios Halicarnasseus II 7-10.

Kr. e. 753 k.

1. ... Miután (Romulus) ilyen módon az egész népet tribusokba és curiákba osztotta, a földet isharminc egyenlő részre osztotta fel, és sorsvetés útján minden egyes curiának megadta belőle a sajátrészét. Előzetesen azonban kivett annyi földet, amennyi az áldozatok ellátásához és a templomokfenntartásához szükséges volt, és valamennyi földet közös használatra is fenntartott. Ez volt hátaz emberek és földek Romulus által történt első felosztása, amely a legnagyobb fokú egyenlőségettartotta fenn.

2. Az emberek második felosztása már rang szerint különböztette meg az emberbarátikötelezettségeket és megtiszteltetéseket, s ezt akarom most elmondani. Különválasztotta aszármazásuk és férfiúi erényük miatt tiszteletre méltó s az akkori körülményekhez képestvagyonuk tekintetében is jómódú és egyben gyermekekkel is rendelkező férfiakat a nemtelenektől,hitványaktól és szegényektől. Ez utóbbi, kedvezőtlenebb helyzetben levőket plebeiusoknaknevezte, mintha görögül azt mondanánk: „a démoshoz tartozók”. Az előkelőbb helyzetbenlevőket atyáknak (patres) nevezte, talán azért, mert általában korosabbak voltak a többieknél,talán gyermekeik miatt, de lehet, hogy nemzetségük előkelő volta vagy mindezen körülményektalálkozása miatt. Azok azonban, akik e kérdés tárgyalásába egyéni ellenszenvüket is beleviszik,és a római népnek alacsony származását vetik szemére, azt állítják, hogy nem a fenti okokbólnevezték az előkelőket patríciusoknak, hanem azért, mert csupán ők tudtak saját atyjuk személyéről,a többi jöttmentek azonban nem tudtak szabadon született atyát megnevezni. Ennek bizonyságáularra hivatkoznak, hogy valahányszor a királyok a patriciusokat tanácskozásra akarták összehívni,a hírnökök név szerint és az atyjuk nevének hozzátételével szólították őket, a plebeiusokat viszonta király szolgái tülök hangjával együttesen szólították a népgyűlésre.

3. Miután Romulus így különválasztotta a hatalmasokat a hitványaktól, törvényekkel szabályoztamindegyik fél teendőit. A patriciusok az áldozati kultuszt látják el, viselik a tisztségeket, igazságotszolgáltatnak, s a város ügyein őrködvén, vele együtt intézik a közügyeket. A plebeiusok menteseke közös feladatoktól, hiszen nem is értenek hozzájuk, és szegénységük miatt nincs is idejüka közügyekkel foglalkozni, ehelyett azonban művelik a földet, ellátják a nyájakat, és végzik ajövedelemmel járó ipari teendőket. Így nem lesz idejük lázadozásra sem, ami más városokbangyakran előfordul, mivel ott a gazdagok a szegényeket megvetik, a hitványak és nyomorúságosakpedig irigylik a náluk különbeket. Romulus azonban a plebeiusokat a patriciusok gondjára bízta, sa plebs minden tagjának szabad választást adott arra, hogy ki-ki válasszon magának egy patronust.1

4. A patronatusnak akkor meghatározott és hosszú időn át érvényben maradt rendezése akövetkezőkben állt. A patriciusok feladata volt clienseik számára a törvényeket magyarázni, hiszenazok nem is értették őket, továbbá jelenlétükben és távollétükben gyámkodniuk kellett felettük,mindazt teljesítvén, amit az apák tesznek fiaik érdekében pénzügyekben és anyagi vonatkozásúszerződésekben. Jogtalanságot szenvedő clienseik pereit – valahányszor egy-egy cliens anyagikárosodást szenvedett – ők vitték, és vádakkal szemben a bíróság előtt képviselték őket. Egyszóval:a clinseket minden magán- és közjellegű háborgatástól meg kellett óvniuk. Ezzel szemben acliensek feladata volt pat- ronusaikat segíteni lányuk kiházasításában, ha a szülőknek nem volt elégpénzük. Ha patronusuk vagy annak fia hadifogságba került, ki kellett váltaniuk. Ha patronusukelvesztette saját perét, akkor a peres összeget és a köznek fizetendő büntetéspénzt gazdáikhelyett sajátjukból kellett megadniuk; ezt a pénzt persze nem kölcsönbe adták, hanem hálából azirántuk tanúsított jótéteményekért. A tisztségek vállalásával, papi feladatokkal és más költségesmegbízásokkal járó anyagi terhekben ők is részesedtek, mintha csak rokonok lennének. Ily módon acliens és patronus kapcsolata apákról fiúkra szállván, sok nemzedéken át maradt fenn, és valósággalrokoni viszony jellegét öltötte. Az előkelők legnagyobb dicsősége az volt, ha minél több cliens voltközöttük.

15. A PATRICIUSOK, A PLEBEIUSOK ÉS A CLIENSEK

41

H. I.

1. Dionysios összetéveszti egymással a cliensi és a patricius-plebeius viszonyt. A továbbiakban acliensi viszonyról számol be.

42

16. A NAGY RHÉTRAPlutarchos: Lykurgos. 6.

Kr. e. 8. sz. (?)

Lykurgos oly nagy figyelmet szentelt az államvezetésnek (arché), hogy egy erre vonatkozó jóslatot(manteia) hozott Delphoiból, amit rhétrának neveznek. Így hangzik:

Zeus Skyllaniosnak és Athéné Skyllaniának szentély(körzete)t alapítván, a népet phy- lékbe és óbákbarendezvén, az archagetasokkal együtt harminctagú gerusiát felállítván, időről időre tarts népgyűléstBabyka és Knakión között; így lehet törvényjavaslatot előterjeszteni és visszavonni, fde a döntésmindig a nép joga legyen (gamódangorianémén kai kratos).f

H. W. Gy.

Ezt a néhány sort a boiót származású Plutarchos (Kr. u. 50-120 k.) tartotta fenn számunkraa Lykurgosról, Spárta legendás törvényhozójáról szóló életrajzában. A szöveg maga eredetidokumentumnak, tehát nem történetírói konstrukciónak látszik, és keletkezését az archaikus korlegelejére tehetjük.

A „Rhétra” első gondolati egysége egy szentély-körzet megalapítását írja elő. A közös melléknévvel(Skyllanios1) összekapcsolt, tehát közös lényegükben megragadott Zeus és Athéné, akik külön-külön is a közösség, az emberi rend, a polis istenei, így együtt lesznek védnökei a „Rhétrá-ban” összefoglaltaknak, amelyek rendkívüli tömörséggel a korai polis kereteiről és intézményeirőlrendelkeznek. Ahogy a következő részben a phylékről, azaz a három dór törzsről: Hylleis,Dymanes, Pamphyloi2, illetve az óbákról. Az óbák kifejezés alatt minden valószínűség szerintazokat a kis falvakat (későbbi forrásainkban már kómé a nevük), Limnait, Mesoát, Kynosurát,Pitanét, illetve Amyklait kell értenünk, amelyek egyesüléséből Spárta városa kialakult. A „Rhét-ra” következő pár szavában sor kerül a korai spártai állam minden fontos elemére: a gerusiára(vének tanácsa), az archagetésekre – ezek a királyok, ahogy már maga Plutarchos is magyarázzaa szöveget – és a népgyűlésre. Hiányoznak az ephorosok, de mint a Lykurgos-életrajzból később(7.) kiderül: „körülbelül százharminc évvel Lykurgos után választották meg az első ephorosokat,Elatost és társait”.3 A népgyűlés helyét megjelölő Knakiónt és Babykát már Plutarchos (6. 4.) ismagyarázandónak ítéli: „Babykát . és Knakiónt Oinusnak nevezik ma, Aristotelés pedig Kna- kióntegy folyónak, Babykát pedig egy töltésnek tartja.”

A crux (f) után álló kiolvashatatlan betűcsoport javítására rengeteg kísérlet született. Szinte mindenemendatióban közösek a viszonylag biztosan kiolvasható damos4 (esetleg gamos alakban, deugyanavval a jelentéssel) és kratos szavak. Vagyis a „Rhétra” utolsó része a démosról és a hatalomrólrendelkezik valamiképpen.

A Plutarchos által némi távolságtartással közölt rhétra elnevezés, amely a szakirodalombanelválaszthatatlanul hozzátapadt már a szöveghez, rendeletet vagy szerződést5 jelent.

1. A skyllanios (egyes olvasatok szerint syllanios) jelző értelmét még nem sikerült megfejteni, esetlegHésychios, egy Kr. u. 5. századi görög szótáríró skyllanis -polemiké címszava alapján a „harcias”,„háborúzó” értelmet láthatjuk mögötte.

2. Érdemes felfigyelni e törzsnév etimológiájára: a pan összes, minden' jelentésű és a phylé szavakbólvan összetéve.

3. A hagyomány egy másik ága szerint az ephorosok hivatalát is Lykurgos hozta létre (vö. HérodotosI 65). Nagyon fontos (bár nehezen értelmezhető) forrás még az ephorosi intézmény kialakulásáhozPlutarchos: Agis. 11.

4. A démos dór alakja.

5. Vö. (például) Homéros: Odysseia. XIV 393. „Kössünk hát fogadást: legyenek tanuink az Olym-post / birtokló magas istenek...”

16. A NAGY RHÉTRA

43

H. W. Gy.

44

17. A RHÉTRA KIEGÉSZÍTÉSEPlutarchos: Lykurgos. 6.

1. 6. A népgyűlésen senki más, csak a gerónok és a királyok (basileus) tehettek javaslatokat, deezekről dönteni a nép joga volt. Ámde később, mivel a köznép (polloi)1 gyakorta kiforgattaés erőszakosan eltorzította a javaslatokat, megrövidítve, illetve kibővítve őket, Poly- dóros ésTheopompos királyok az alábbiakkal egészítették ki a rhétrát: „de ha a nép helytelenül döntene, atanács tagjai és a királyok (archagetas) szegüljenek szembe a döntéssel”.

H. W. Gy.

Plutarchos folytatólagosan (6. 9.) így magyarázza a szöveget: „azaz ne hagyják jóvá, hanem utasítsákel egészében a határozatot, és oszlassák szét a népet, arra hivatkozva, hogy a nép eltérítette ésmegváltoztatta a javaslatot a közjó rovására”. A népgyűlés itt leírt korlátozásának megfogalmazásajellemzően oligarchikus vonás, ha a végleges döntést nem is adja a vezetők kezébe, a döntésbefolyásolására korlátlan lehetőségeket biztosít.

1. Apolys 'sok' alapjelentésű szóból

H. W. Gy.

45

18. A HÁROM LEGKORÁBBI GÖRÖGBETŰÍRÁSOS FELIRAT

A. Az athéni Dipylon temetőben talált, geometrikus stílusú agyagkorsó bekarcolt felirata, LSAG

1. tábla 1.

A. Pithékusai szigetén talált rhodosi csésze (skyphos) bekarcolt, jobbról balra futó felirattal, ML 1,LSAG 47. tábla 1.

B. Gabiiban, egy nő sírjában talált agyagedény. Vö. Peruzzi, E.: Cultura greca a Gabii nel secolo VIII.La Parola del Passato, 47, 1992, 459-468.

A. Kr. e. 735 k., B. Kr. e. 725 k. C. Kr. e. 770 k.

A.

Az, ki a táncosokat tréfában mind megelőzi,

(kapja) e (vázát ?)

N. Gy.

B.

Nestór kupája, [én]belőle[m] inni jó.

Hogyha az ajkad hozzáér e poh[ár]hoz, a szíved szépkosz[orú]s Aphrodité vágyát érzi azonnal.

Sz. J. Gy.

C.

EULIN vagy EUOIN

A. A verses felirat egy tréfás táncverseny győztesét köszönti. Az első sor hexameterét egy adóni-si sorra emlékeztető, de nehezen értelmezhető sor követi. Elképzelhető, hogy a második sor nem isrendelkezett semmiféle jelentéssel, hanem egy gyakorlatlan kéz az ábécé betűit (KLMN) próbálgatta.Ne feledjük el, hogy az írást ekkor még kevesek ismerték.

A. Vitatott, hogy a vers a homérosi Iliasból (XI 632-637) ismert Nestór-kupára utal, vagy a skyphostulajdonosát valóban Nestórnak hívták (természetesen a homérosi hős nevére utalva). Az első sorkiegészítése bizonytalan. Lehet, hogy jelentése „Nestór kupája, amelyből inni jó”. Az első sorjambikus, a második és harmadik hexameteres.

B. E rövid feliratot az itáliai Gabii temetőjében találták egy nő sírjában, szokatlan alakú, helyikészítésű edényre karcolva (Kr. e. 770 k.). Olvasata (EULIN vagy EUOIN) éppoly bizonytalan,mint értelmezése (EULIN[OS] = jó szövő, ti. a halott vagy EUOIN[OS] = jó ború, ti. az edény).Mindenesetre feltűnő, hogy a görög írás az első itáliai görög gyarmatváros megalapítása előttmegjelent Latiumban, ráadásul éppen abban a városban, amelyet Plutarchos is a görög kultúra itáliaimegismertetőjének tartott, hiszen szerinte Romulus és Remus Gabiiban tanulta meg a betűvetést(Plutarchos: Romulus. 6., vö. Peruzzi 463-468.).

46

19. SZICÍLIA GYARMATOSÍTÁSAThukydidés: A peloponnésosi háború. VI 2-5.

Kr. e. 735 k.

6, 2. Az ősi időkben így települt be, s teljes lakosságát a következő népek alkották. A hagyományszerint a sziget egy részét a kyklópsok és laistrygónok lakták, de származásukról éppoly keveset tudokmondani, mint arról, hogy honnan vándoroltak be, vagy hogy hová költöztek el ezután. Elégedjünkmeg azzal, amit a költők mondanak, vagy amit kiki éppen gondol felőlük. Utánuk először valószínűlega sikanosok telepedtek le, sőt saját állításuk szerint még előttük éltek itt, mint őslakók, a valóságazonban az, hogy ezek voltaképpen ibérek, akiket a ligyes nép az ibériai Sikanos folyó mellől űzöttel. Róluk kapta aztán a korábban Trinakriának nevezett sziget a Sikania nevet, s még ma is ottélnek Szicília nyugati részén. Ilion elfoglalása után az achaiok elől megmenekült néhány trójai csapatSzicíliába hajózott, s miután itt a sykanosok szomszédságában letelepedtek, közös néven elymoinaknevezték őket. Városaik Eryx és Egesta. Közelükben telepedett le néhány phókisi, akiket a vihar annakidején Trójától először Libya, majd Szicília partjaihoz sodort. Végül az opikoi nép elől menekülve asikelosok költöztek át Italiából, ahol eredetileg laktak, mint mondják, valószínűleg az áramlatokat ésa megfelelő szelet használva ki, tutajokon, de az is lehet, hogy valamilyen más módon.

1. A hellének közül először a Thuklés vezetésével Euboiáról idehajózó chalkisiak alapították megNaxost, majd oltárt emeltek Apollón Archégetésnak, amely most a városon kívül van, s a Szicíliábólútnak induló követségek először ennél szoktak áldozni (Kr. e. 735 k.). Syrakusait egy évvel későbbegy korinthosi Héraklida, Archias alapította, de előbb elűzte a sikelosokat a szigetről, amelyena tengertől immár nem övezett belső város áll (Kr. e. 734 k.). Csak később csatolták hozzá amegerősített külső várost, amely aztán nagyon népessé vált. Thuklés a chalkisiakkal Naxosbólelindulva Syrakusai alapítása után öt évvel, miután a sikelosokat fegyverrel elűzte, megalapítottaLeontinoit (Kr. e. 729 k.), majd Katanét, noha maguk a katanéiak Euarchost tartják városukalapítójának.

2. Ez idő tájt érkezett Megarából Szicíliába egy telepescsoporttal Lamis, s itt, a Panta- kyas folyómellett megalapította a Trótilon nevű helységet. Később átköltözött embereivel Leontinoiba,hogy egy ideig a chalkisiak polgártársai legyenek, de elűzték őket, erre megalapították Thapsost,ahol Lamis meghalt. A többiek felkerekedtek Thapsosból, és a sikelosok egyik királya, Hyblónvezetésével, aki átengedte nekik a területet, megalapították Hyblaia Megarát (Kr. e. 728 k.).Kétszáznegyvenöt évig laktak itt, mikor Gelón, Syra- kusai tyrannosa elűzte őket a városból ésa vidékről (Kr. e. 484/481 k.). De még mielőtt elűzték volna őket, száz évvel a letelepedésükután az anyavárosukból, Megarából segítségükre jött Pammilos közreműködésével megalapítottákSelinust (Kr. e. 630 k.). Gelát az új gyarmatosokkal odaérkező rhodosi Antiphémos és a krétaiEntimos alapították negyvenöt évvel Syrakusai megalapítása után (Kr. e. 690 k.). A város aGela folyóról kapta nevét, a helyet azonban, ahol most áll, s amelyet először megerősítettek,Lindioinak nevezték; államberendezkedése a dór törvényeken alapult. A gelaiak városuk alapításaután mintegy száznyolc évvel alapították meg az Akragas folyóról elnevezett Akragast (Kr. e.590/582 k.). A feladat elvégzésére Aristonust és Pystilost küldték oda, akik a városban a gelaitörvényeket honosították meg. Zanklét eredetileg Kyméből, az Opikiában lévő, chalkisi eredetűvárosból odaérkezett kalózok alapították (Kr. e. 756 k.). Később Chalkisból és Euboia egyébrészeiből nagy tömeg áramolt ide, s a földet közösen felosztották egymás között. Az alapításmegszervezője Periérés és Krataimenés volt, az egyik Kyméből, a másik Chalkisból (Kr. e. 730k.). A városnak a sikelosok adták a Zanklé nevet, területének sarlószerű alakja miatt, mivel asikelosok a sarlót zanklénak nevezik. Később elűzték őket a samosiak és a többi ión, akik a médekelől menekülve Szicíliában kötöttek ki. A samosiakat pedig nem sokkal később Anaxilas, Rhégiontyrannosa űzte el, aki a várost vegyes származású lakossággal telepítette be, és, megváltoztatvakorábbi nevét, saját hazájáról Messénének nevezte el (Kr. e. 490 után).

3. Himerát a Zankléból odaérkezett Eukleidés, Simos és Sakón alapította, az ide letelepültek többségechalkisi volt, s csatlakoztak hozzájuk azok a syrakusaiak is, akik egy belső harcban vereségetszenvedtek, az úgynevezett Mylétidák (Kr. e. 650 k.). A dór és chalkisi nyelvjárást vegyítő keveréknyelven beszéltek, s a chalkisi törvények szerint éltek. Akrait és Kasmenait syrakusaiak alapították,

19. SZICÍLIA GYARMATOSÍTÁSA

47

Akrait hetven évvel Syrakusai (Kr. e. 664 k.), Kasmenait pedig mintegy húsz évvel Akrai alapításaután (Kr. e. 644 k.). Kama- rina első alapjait is a syrakusaiak rakták le Daskón és Menekólosvezetésével, mintegy százharminc évvel Syrakusai megalapítása után (Kr. e. 599 k.). Mikor aztána kamarina- iakat Syrakusaitól való elszakadásuk miatt fegyverrel elűzték, a várost syrakusaihadifoglyok váltságdíja fejében Hippokratés, Gela tyrannosa kapta meg, s Kamarinát új alapítókéntismét benépesítette (Kr. e. 492). Mikor a lakókat Gelón ismét elűzte, a várost harmadízben Gelalakói alapították újra (Kr. e. 484).

M. Gy.

Thukydidés a Kr. e. 415-ben Szicília meghódítására indított athéni expedíció bevezetéseként idézi fela sziget meghódításának történetét.

kyklóps – Mitikus egyszemű lények, Uranos és Gaia fiai (Hésiodos: Munkák és napok. 139 skk., 501skk.).

laistrygón – Mitikus emberevő óriások, vö. Homéros: Odysseia. X 81.

sikanos – Vaskori nép Nyugat-Szicíliában (Cannatello a későbbi Agrigento mellett).

Trinakria – Az elnevezés feltehetőleg Szicília háromszögletű alakjára utal (treis akrai – három csúcs).Az Odysseiában szereplő Thrinakié (X 105) a thrinax = háromágú szigony szóból ered.

Ilion – Trója.

elymusok – Az Eryxöt, Entellát és Egestát (Segestát) alapító, a hagyomány szerint kis-ázsiai eredetűnép. Városaik neve inkább ligur gyökerekre utal.

Libya – Afrika.

sikelos (lat. siculus) – Kelet-Szicília a latinhoz közel álló nyelvet beszélő lakossága a vaskor

ban (vö. Pantalica és Finocchito necropolisaival a Kr. e. 9-7. században).

Archégetés – Alapító, vezető, általában istenek mellékneve, de királyokat (pl. a spártai rhétrá-

ban) és gyarmatalapítókat (pl. Kyrénében, vö. 35. dok.) is neveztek így.

Szicília görög gyarmatosításának zárójelben szereplő, hagyományos dátumait a görög történetírókkövetkeztették ki, részben mitikus hagyományok, részben pedig a generációszámítás alapján, ti. az őkorukban a gyarmatosítók hányadik nemzedéke élt az adott polisban. Thukydidés forrása feltehetőleg asyrakusai Antiochos mára már elveszett munkája volt. Az olykor önkényesnek tűnő adatokat a régészeteszközeivel vizsgálták felül, és a legtöbb évszám, ha nem is pontosan, de évtizedre, negyedszázadramegbízhatónak bizonyult.

48

20. A TÚLNÉPESEDÉS ÉS AHÁBORÚK

A Kypria című eposz töredéke. Scholion Hom. Il. I 5-höz. Bernabé, A.: Poetae epici Graeci I. Leipzig,1987, Kypria fr. 1.

Kr. e. 7. sz.

Akkor az emberi sok törzs, bár szétszórtan, erősen

ránehezült szélesmellű síkjára a földnek,

s Zeus, ezt látva, meg is könyörült, és bölcs esze döntött:

embertől könnyíti a tápláló anyaföldet,

küldve az Ílion elleni háboru szörnyű viszályát,

hadd üresítse halálnak súlya a földet: eképpen

hullt ott hősök rendje: betelt vele Zeus akaratja.

D. G.

A töredék igazolja, hogy a régészeti emlékekből (pl. sírstatisztikákból) kiolvasható archaikus korirelatív túlnépesedésnek tudatában voltak a görögök. A trójai háború kitörését a vers Zeus túlnépesedéstcsökkentő szándékával magyarázza.

49

21. TYRTAIOS VERSEIKr. e. 7. sz.

EUNOMIA 1

Phoibost meghallgatván Pythóból hazavittek isteni jóslatokat s teljesülő szavakat: „Két basileus,istentől tisztelt, úr a tanácsban: védelmezzék ők Spárta becses polisát, elsőnekszült vének a démostagjaival mind váltsák mindig jól és helyesen szavaik, szépet szóljanak, és cselekedjenek is becsülettel,és sose hozzanak ők görbe határozatot, s győzelem és hatalom kíséri a nép sokaságát" Phoibos avárosnak hát ily igéket adott.

Kő. I.

Szép a halál, ha az első sorban harcol a férfi

bátran , s ott esik el védve hazája rögét.

Ám ki bolyong elhagyva a várost s dús legelőit

koldusként , nem akad még egy olyan nyomorult; kóborol anyja is és öreg apja, s hordja magával

kisded gyermekeit, megy hites asszonya is, gyűlöletes lesz, hogyha betér majd bárhova, már nem bírvaviselni a kínt, kárhozatos nyomorát, megcsúfolja családját, szépségére homályt vet,

szégyene és keserű sorsa kiséri nyomon.

Lám, a bolyongó férfira senki se néz, nem ügyel rá senki, a tisztelet és irgalom is kerüli, harcoljunkhát bátran e földért s gyermekeinkért haljunk meg, ha hazánk életet is követel.

Ifjak, küzdjetek egymás mellett, hát ne ragadjon

félelelem el titeket, szégyen a gyáva futás, hősi szivet, bátor lelket hordozzon az ifjú,

s harc közben ne legyen kedves az élete sem; és az elaggott férfiakat, mert lassú a lábuk,

hátra ne hagyjátok, mentve saját magatok.

Mert szégyenletes ám az, hogyha elesve az első sorban fekszik idős férfi az ifjak előtt, mindvégig bátorlelkét kilehelve a porban,

állán szürke szakáll, ősz haja leng a fején, vérrel elöntött ágyékán ott tartja kezét még -

rút s szégyenletes ezt látni, csupasz tetemét; ifjakat illet a harc javarésze, amíg csak a bájos ifjuságragyogó tarka virága övék.

Tiszteli minden férfi a harcost, kedves a nőknek,

míg él, s hős, ha csatán ott esik el, legelöl; két lábát hát jól megvetve maradjon az ember

földjén , ajka fölött összeszorítva fogát.

K. G.

E két elégia szerzője a forrásaink szerint Milétosból vagy Athénból származó, de ma már verseinyelvének elemzése alapján általában spártai születésűnek tartott Tyrtaios, a Kr. e. 7. századbanSpártában működő költő.

A hazáért (patris, ’apai föld' a görögben) való hősi, akár halálig tartó helytállás szembeállítása a gyávánmegfutamodók sorsával nem csak költői fordulat. A versben érdemes felfigyelni a harcosok korosztályszerinti tagolódására, amelyre más polgárhadseregeknél (Athén, Róma) is találhatunk párhuzamokat.

21. TYRTAIOS VERSEI

50

1. Az eunomia jótörvényűséget jelent. Phoibos Apollón delphoi jósszentélyéből hozták haza a rhétrát,amire a költemény is utal (vö. 16. dok.).

H. W. Gy.

51

22. SPÁRTAI NŐKPlutarchos: Spártai nők nevezetes mondásai. 16. és 19.

Egy spártai nő annak hallatára, hogy fia a csatasorban hősi halált halt, így szólt: „Az enyém volt.”Mikor pedig a másikról azt hallotta, hogy gyáván elmenekülve maradt életben, azt mondta: „Nem voltaz enyém.”

R. Zs.

Egy másik, fiának adva a pajzsot, így szólt: „Fiam, ezzel vagy ezen”.

R. Zs.

A spártai nők legendás szigora süt ezekből a mondásokból. Lehetetlennek tartották, hogy gyáva fiútszüljenek, aki elmenekül a harcból, netán még pajzsát is elhajítja. A pajzseldobást minden ókori népszégyennek tartotta (pl. Tacitus: Germania. 6), de a jelenség így sem számított ritkaságnak.

52

23. TULLUS HOSTILIUS ÉS AZALBAIAK SZERZŐDÉSE

Livius I 24.

Kr. e. 672-640 között

1. Minden szerződést más-más feltételekkel, de ugyanolyan módon szoktak megkötni. Ezt, amelynélrégebbi szerződést nem ismer a hagyomány, mint mondják, a következő módon kötötték meg. Afetialis1 ezt a kérdést intézte Tullus királyhoz: „Megparancsolod-e nekem, király, hogy az albainép pater patratusával szerződést kössek?” Amikor a király megparancsolta ezt, így szólt: „Szentfüveket kérek tőled, király.”2 Mire a király: „Végy tisztát.” 5. Erre a fetialis a fellegvárból tisztafüvet hozott. Majd megkérdezte a királytól: „Megteszel-e engem, király, a Quirisek római népénekkirályi hírnökévé, kíséretemmel és szent edényeimmel együtt?” A király így felelt: „Ne származzékebből hátrány sem rám, sem a Quirisek római népére: megteszlek.” 6. A fetialis Marcus Valeriusvolt; pater patratusnak Spurius Fusiust tette meg, fejét és haját a szent növénnyel megérintve.A pater patratust arra választják ki, hogy kivegye az esküt, vagyis szentesítse a szerződést; eztegy hosszú, kötött formájú szöveg elmondásával végzi, amelyet itt nem érdemes idézni. 7. Majdfelolvasván a feltételeket, azt mondja: „Halld, Iupiter; halld, Alba népének pater patratusa; halld teis, Alba népe! Azokhoz a feltételekhez, amelyeket ezekről a táblákról vagy viasztáblákról elejétőlvégéig rosszhiszeműség nélkül felolvastam, és amelyeket itt ma világosan megértettetek, a rómainép nem lesz hűtlen elsőnek. 8. Ha állami döntés folytán, rosszhiszeműségből elsőnek válnahűtlenné, azon a napon, Iupiter, úgy sújtsd le a római népet, ahogy én sújtom le itt ma ezt a malacot;és annyival inkább sújtsd le, amennyivel hatalmasabb és erősebb vagy.” 9. Mihelyt ezt kimondta,egy kovakődarabbal letaglózta a malacot. Az albaiak szintén elmondták a maguk szent szövegeités a maguk esküjét, saját dictatoruk és papjaik révén.

K. F. – K. R.

1. A fetialisok testülete 20 tagból állt. Egy-egy diplomáciai küldetésen ketten vettek részt, az egyika szent füvek hordozójaként (verbenarius), a másik az eskütételt lebonyolító paterpatra- tusminőségében.

2. A szent füveket (sagmina) a Capitoliumon kellett kitépni, földestül. A szertartás jelentősége, hogya fetialis mindenhová vigye magával hazája földjét, és maradjon vele eleven kapcsolatban mégidegen földön járva is.

53

24. A SIKYÓNI TYRANNISKIALAKULÁSA

P. Oxy. XI. 1365; Jacoby FGrHist 105. F 2. Kr. e. 150 k. keletkezett papirusz töredéke. Vö. Aristo-telés: Politika. V 12, 1315 b.

Kr. e. 650 k.

... a köznépből származó és közönséges emberként nem törődött a jóslattal. A Delphoi által elrendelttöbbi | 5. jóslatot bemutatta az isteneknek, de azt semmibe vette, amely a tyrannis | 10. eljövetelérőlszólt. Andreas pedig, amikor fia született, fölnevelte, és elnevezte | 15. Orthagorasnak. Míg csak elnem érte a felnőttkort, olyan életmódot biztosított számára, és úgy nevelte, ahogy egy | 20. szakácsfiához és a közönséges polgárok egyikéhez illett. Amikor | 25. fölserdült, és az országot vigyázóhatárőrcsapat tagjává vált, háború támadt a sikyóniak | 30. és a pellénéiek között, amelynek mindenpillanatában erélyesnek és rátermettnek mutatkozott. Amikor a pellénéiek | 35. betörtek, és váratlanulrájuk rontottak, védekezés közben több ellenséget megölt, | 40. és az összes határőr közül ő tüntetteki magát a legjobban. A sikyóniak jutalmul kinevezték őt | 45. határőrparancsnoknak (peripolarchos).Alighogy része lett ebben a megtiszteltetésben, még fényesebb győzelmet aratott az ellenség fölött,úgyhogy | 50. a polgárok közül sokakat megnyert magának, és maga mellé állított. Egy idő múlvamegválasztották polemarchosnak, | 55. leginkább bátorsága és hadiszerencséje miatt, meg azért is, merta | 60. polgárok sokasága kedvelte őt. Hivatali ideje alatt vitézül harcolt, megvédelmezve a | 65. hazaiföldet, és az ellenségnek sok veszteséget okozott, (ezért) a | 70. sikyóniak újból (megválasztották ...)

N. Gy.

A sikyóni Orthagoridák tyrannisának kialakulásáról szóló töredék az egyszerű származású Or-thagoras személyes hősiességének és ebből következő népszerűségének tulajdonítja gyors karrierjét.A közkatonából határőrparancsnokká, majd polemarchosszá választott Orthagoras a népre ésfegyvereseire támaszkodva könnyedén átvehette a hatalmat.

54

25. A DRÉROSI „ALKOTMÁNY”ML 2; LSAG 59. tábla 1 a. Krétai bustrophédon felirat.

Kr. e. 650-600 k.

Irgalmas Isten!

Így határozott a polis. Ha valaki kosmos volt, ugyanő tíz évig

ne legyen kosmos. Ha mégis kosmos lesz, amilyen ítéletet hozott, annak kétszeresét tartozikbüntetésként fizetni, s ő maga

ne viselhessen hivatalt (többé), míg csak él, s mindaz, amit kosmosként határozott, semmis legyen.

| 5. X Esküt tesznek: a kosmos, a damiosok, a polisgyűlés húszai.

N. Gy.

A legkorábbi görög törvényfelirat. Egyik sor jobbról balra, másik balról jobbra fut váltakozva, ahogyaz „ökrök fordulnak” a szántás során (bustrophédon). A kis krétai város a vezető hivatalnok hivataliidejét egy évre korlátozta, és kimondta, hogy aki kosmos volt, tíz éven belül nem választható újrakosmosszá. A kosmos bírói hatalommal is rendelkezett, ezért volt joga ítélkezni. A törvénytelenkosmosok ítéletét megsemmisítették, és ha valakit vagyoni kártérítésre ítéltek, a megítélt értékkétszeresét kellett büntetésül kifizetniük. A 4. sor előírása vitatott. Lehet, hogy a törvénytelen kosmostnemcsak a hivatalviselésből zárták ki, hanem polgárjogától is megfosztották.

55

26. KYLÓNPausanias I 28, 1.

Kr. e. 631

Kylónról nem tudom biztosan megmondani, miért állítottak neki bronzszobrot, mikor pedig tyrannisratört. Gondolom, azért, mert gyönyörű alakja volt, azonkívül nagy hírnévre tett szert az olympiai kettősfutáson aratott győzelmével, és Theagenés megarai tyrannos lányát vette feleségül.

S. J.

Kylón, a korábbi olympiai futóbajnok feltehetőleg Kr. e. 632-ben akarta apósa, a megarai tyran- nossegítségével átvenni Athénban a hatalmat. Puccskísérlete elbukott, embereit az Alkmeónida

Megaklés által vezetett fegyveresek annak ellenére legyilkolták, hogy előtte eskü alatt szabadelvonulást engedtek nekik. Ez volt a kylóni vérbűn, ami miatt az Alkmeónidákat többször is elűztékAthénból (vö. 46. dok.).

56

27. A PÉNZVERÉS FELTALÁLÁSAÓrión: Etymologikon. Az obelos címszó alatt.

Kr. e. 625-620 k.

Az obolos szó az e-nek o-val való helyettesítése által jött létre. Régebben az emberek nyersvasnyársakat használtak pénz gyanánt; az iónok obelosnak mondják, mi (attikaiak) obolosnak. Azargosi Pheidón volt az első, aki pénzt veretett Aiginában, és mikor használatba hozta a pénzérméket,kivonta a forgalomból a nyársakat, és felajánlotta azokat az argosi Hérának. Mivel pedig abban azidőben a nyársak megtöltötték a kezet, azaz a markot (drax), még mi is, bár a mi hat obolosunk nemtölti meg a markunkat, marék- nak (drachmé) nevezzük ezt is, a hajdani megmarkolás következtében.Ezért nevezzük még manapság is a pénzkölcsönzőt nyársmérlegelőnek (obolostatés), mert a régieksúlyként is használták nyársaikat. Így beszéli ezt el Hérakleidés Pontikos.

S. J.

A vert pénzt a Kr. e. 7. században találták föl Lydiában. A Kr. u. 5. században élt Órión etimológiaimunkájának több kivonata is fennmaradt. Órión a magyarázatra szoruló szavakat ábécésorrendbensorolja föl.

57

28. DRAKÓN TÖRVÉNYEIIG I3 104; ML 86. Erősen lekopott felirat, ma az athéni Epigraphiai Múzeumban őrzik. A feliratkeletkezési ideje Kr. e. 409/408. Vö. Stroud, R. S.: Drakons Law on Homicide. Berkeley – LosAngeles, 1968.

Kr. e. 621

A Phrearrioi Diognétos jegyezte Dioklés archónsága alatt

A tanács és a nép határozatot hozott, az Akamantis prytaneiája alatt, Diognétos jegyezte, Euthydikoselnökölt, (X)e(no)phanés(?) tette a javaslatot: | 5. Drakón emberölésre vonatkozó törvényét írják fel azanagrapheusok, átvéve a törvényt a basileustól, a tanács jegyzőjével együtt, egy kőoszlopra, és állítsákfel a Stoa Basileia előtt. A pólétések adják ki a munkát a törvény szerint, a költséget a hellénotamiasokutalják ki.

| 10. Első tábla.

És ha valaki szándék nélkül ölt, menjen száműzetésbe. A basileusok vizsgálják meg, hogy bűnös-egyilkosságban, kezével ölve vagy felbújtással, az ephetések pedig ítélkezzenek. A tettes kiegyezéstköthet, ha él az atya vagy a fivér vagy a fiak, mindegyikükkel, vagy pedig az ellenkező fél győz aperben. Ha ezek közül egyik sem | 15. él már, és az emberölés szándéktalan volt, és az ötvenegyephetés meg is állapítja a szándéktalanságot, a tettes hazatérését megengedheti a phratria tíz tagja,ha akarja. Ezeket az ötvenegyek választják ki, előkelőségük szerint. Azok is, akik korábban | 20.követtek el emberölést, ennek a törvénynek a hatálya alá essenek. Vádat emelni az agorán az emberöléstettese ellen mindenki jogosult a másodfokú rokonságon belül; részt vehetnek a bevádolásban azunokatestvérek,

az unokatestvérek fiai, a vők, az apósok és a phratria tagjai

emberölés tetteseazötvenegyek|25

ha pedig valaki egy gyilkost megöl vagy oka lesz halálának, aki távol tartja magát az agorától, aversenyjátékoktól és az amphiktyóniai szentélyektől, ugyanolyan megítélés alá esik, mint aki egyathéni polgárt ölt meg. Az ítéletet az ephetések mondják ki. A gyilkosokat meg lehet ölni vagy ellehet fogni saját földjükön, de nem lehet bántalmazni, se pénzbírságot behajtani rajtuk, különben azelkövető a kár kétszeresével bűnhődik

S. J.

Élettelen tárgyak megbüntetése Pausanias VI 11, 6.

.Miután elhunyt, egy ember azok közül, akik életében gyűlölték, éjszakánként odament Theagenésszobrához, és megkorbácsolta az ércet, mintha magát Theagenést bántalmazná. A szobor azonbanegyszer rázuhant, és így vetett véget a sértegetésnek. A meghalt ember fiai pedig gyilkosság vádjátemelték a szobor ellen. A thasosiak a tengerbe süllyesztették a szobrot; ezzel Drakón nézetét követték,aki a gyilkosságra vonatkozó törvényeket alkotta meg az athéniek számára, és ezeket kiterjesztette azélettelen tárgyakra is, ha valami például lezuhan és megöl egy embert.

S. J.

Drakón Aristaichmos archóni évében hozta meg törvényeit, vagyis ő maga ekkor nem volt archón.Állítólagos vérrel írott törvényeiből semmi sem maradt fenn, „drákói” szigora valószínűleg koraitörvényhozó toposz. A Kr. e. 409/408-as törvényrevízió során újra fölírt ún. emberölési törvény avérbosszú ellen irányult. Tudjuk, hogy Solón Drakón valamennyi törvényét hatályon kívül helyezte,az emberölési törvény kivételével (AP 7,1). Drakón vérbosszúellenes törvényének különös aktualitástadtak a kylóni vérbűnt követően az arisztokrata nemzetségek között fellángolt klánharcok.

58

29. KYPSELOS ÉS PERIANDROSNikolaos Damaskénos 56-57.

Kr. e. 600-560 k.

Ő (ti. Kypselos) pedig hazahívta a száműzötteket, és azokat, akiket a Bakchiadák megfosztottakpolgárjoguktól, ismét visszahelyezte jogaikba; s ezért úgy bánhatott velük, ahogy akart.Gyarmatalapításra küldte ki azokat, akik nem voltak hívei, hogy a többiek felett könnyebbenuralkodjék. Gyarmatot telepített Leukasba és Anaktorionba, s alapítókként saját fattyú fiait, Pyladéstés Echiadést jelölte ki. A Bakchiadákat száműzte, és elkobozta vagyonukat. Azok pedig Korkyrábatávoztak el. Kypselos szelíden uralkodott Korinthos felett, nem tartott testőröket, és nem voltellenszenves a korinthosiak számára.

Periandros, Kypselosnak, Korinthos királyának fia örökségként vette át atyjától a királyságot,és kegyetlenségével és erőszakosságával zsarnoksággá torzította azt; 300 testőrt is tartott.Megakadályozta, hogy a polgárok rabszolgákat vásároljanak és szabad idővel rendelkezzenek, smindig kitalált számukra valamilyen munkát. Ha pedig valaki a piacon üldögélt, büntetést szabott kirá, mert attól félt, hogy valamit terveznek ellene. Állandóan hadat viselt, és harcias természetű volt.Háromsor-evezős hajókat építtetett, és mindkét tengernek ura volt.

S. J.

Periandros értékelése ellentmondásos, mert állítólagos zsarnoksága ellenére belekerült a hét görögbölcs kánonjába. A hét bölcsről lásd a 32. dokumentum jegyzeteit. A parasztokat számos tyrannos távolakarta tartani a városoktól, például a sikyóni tyrannosok, az erythrai Ortygés és az athéni Peisistratos.Ugyancsak Peisistratosról olvashatjuk, hogy munkára kényszerítette a tét- lenkedőket.

59

30. EGY ZSARNOK PORTRÉJA:PERIANDROS

Diogenés Laertios: A kiváló filozófusok életrajzai és nézetei. Periandros I 94-100.

Kr. e. 600 k.

A korinthosi Periandros, Kypselos fia, a Hérakleidák nemzetségéből származott. Feleségének neveLysidé volt, ő azonban Melissának hívta. Lysidé az epidaurosi tyrannosnak, Proklésnak és Aristokratésleányának, Aristodémos nővérének, Eristheneiának volt a leánya. Róluk Hérakleidés Pontikos Akormányzásról szóló könyvében azt állítja, hogy csaknem egész Arkadiát uralták. Melissától két fiaszületett, az egyiket Kypselosnak, a másikat Lykophrónnak hívták. Az ifjabbik éles eszű volt, azidősebb viszont gyengeelméjű. Egyszer Periandros haragjában egy zsámollyal úgy megütötte vagymegrúgta feleségét, aki ráadásul állapotos volt, hogy az meghalt. Hitelt adott ugyanis az ágyasokrágalmainak, akiket ezért később megégetett.

Az anyja halála miatt bánkódó Lykophrónt Kerkyrára száműzte. Később, amikor a kor már eljártfölötte, elküldött érte, hogy a tyrannist átadja neki, ám Lykophrónt addigra elemésztették a kerkyraiak.Felbőszült erre Periandros, és elküldte ezek gyermekeit Alyattéshez, hogy herélje ki őket. A hajóazonban kikötött Samoson, s ők oltalmat kerestek Héránál, a samosiak pedig menedéket adtak nekik.

Periandros ekkor feladta a reményt, és meghalt. Nyolcvanéves volt. Sósikratés szerint negyvenegyévvel Kroisos előtt, a negyvenkilencedik Olympias kezdetén halt meg. Hé- rodotos első könyvébenazt állítja, hogy Thrasybulos, milétosi tyrannos vendégbarátja volt.

Periandros volt az első, aki testőröket tartott, uralmát tyrannissá tette, és nem engedte meg akárkinek,hogy a városban éljen, így mondja Ephoros és Aristotelés is. Fénykora körülbelül a harmincnyolcadikolympias idejére esett, és negyven évig uralkodott.

G. T.

Diogenés Laertios (Kr. u. 2-3. sz.) filozófus-életrajzokat tartalmazó munkája a történeti és bölcsekrevonatkozó toposzok valóságos tárháza. Talán meglepő, hogy a korinthosi tyrannos is szerepel ebbenaz összeállításban, de ez nem bölcselkedésével, hanem azzal magyarázható, hogy más politikusokhozhasonlóan bekerült a hét görög bölcs Kr. e. 4. században kikristályosodott kánonjába (vö. 32. dok.).Periandros tetteiről először Hérodotos számol be, és az ő ábrázolására is jellemző, hogy a tyrannosportréjában keverednek a zsarnoki és a pozitív elemek. Anyjával folytatott állítólagos viszonya annaka magyarázata, hogy a jó uralkodó miért válik zsarnokká: Periandros nem tudta, hogy titkos éjszakailátogatója saját anyja, s amikor rádöbbent, elborult az elméje. A milétosi Thra- sybulos fiktív levelénekforrása Hérodotos (I 20-23), e kötet 31. dokumentuma, a motívum római továbbéléséhez lásd e kötet44. dokumentumát. A 38. olympias: Kr. e. 628-625.

60

31. PERIANDROS ÉS A KALÁSZOKHérodotos V 92.

Kr. e. 600 k.

Ez a Periandros szelídebb módszerekkel uralkodott ugyan atyjánál, később azonban, amikor egykövetség útján kapcsolatba került Thrasybulosszal, Milétos tyrannosával, még Kypselosnál is sokkalvérszomjasabb lett. Mert elküldte egy emberét Thrasybuloshoz, és megkérdeztette tőle, hogy milyeneszközökkel kormányozhatná a legjobban a várost. Thrasybulos pedig kisétált Periandros követévela városból a gabonaföldekre, s a vetés közt járkálva egyre csak arról kérdezgette a követet, hogymilyen körülmények között jött ide Korinthosból. Ha beszélgetés közben olyan kalászt látott, amelykimagaslott a többi közül, azonnal levágta és félrehajította, és a séta közben valósággal letarolta avetés legvirulóbb és legsűrűbben sarjadzó részét, majd egyetlen szónyi válasz nélkül elbocsátotta akövetet. Amikor a követ hazaérkezett Korinthosba, Periandros mohó kíváncsisággal megkérdezte,hogy milyen tanácsot kapott Thrasybulostól. Erre a követ elmondta, hogy Thrasybulos egyetlen szónyiüzenetet nem küldött, s nagyon is csodálkozik, hogy Periandros miért küldte őt egy nyilvánvalóaneszelős emberhez, aki szántszándékkal pusztítja a saját vagyonát, és elbeszélte, hogy mit tapasztaltThrasybulos társaságában.

Periandros pedig tüstént felfogta, hogy mit jelentett Thrasybulos viselkedése, és mit tanácsol általa:ölesse meg a város legkiemelkedőbb polgárait. S attól fogva kegyetlensége nem ismert határt, s mindenpolgárral végzett, akit Kypselos elmulasztott száműzni vagy meggyilkolni.

Vö. Livius I 2, e kötetben a 44. dokumentum.

61

32. A HÉT BÖLCSCicero: A szónok. III 34, 137.

Azt mondják, heten éltek ugyanabban a korban, akiket bölcseknek tartottak és így is neveztek. Ezek– a milétosi Thalést kivéve – mind államuk élén állottak. Ki volt tudósabb náluk azokban az időkben,vagy kinek az ékesszólása volt irodalmilag kiműveltebb, mint Peisistratosé? Róla azt tartják, hogyelsőként rendezte el Homéros azelőtt összekevert énekeit úgy, ahogy most olvashatjuk őket.

S.J.

A hét bölcs legszokásosabb kánonja: lindosi Kleobulos, athéni Solón, spártai Chilón, milétosi Tha-lés, priénéi Bias és korinthosi Periandros. A zsarnok Periandros helyett azonban több felsorolásban achénai Mysón szerepel (Platón: Prótagoras. 343 a).

62

33. A SPÁRTAIAK ÉS A KINCSEKAlkaios 101. töredék, vö. Diogenés Laertios I 31.

Kr. e. 600 k.

Amint a spártai Aristodamos bölcsen megfogalmazta,

„Kincs teszi a férfit”, egy szegény

pedig nem lehet kiváló, és nincs része a megbecsülésben.

N. Gy.

Alkaios (Kr. e. 630 k. – Kr. e. 570 k.), a lesbosi arisztokrata költő Kr. e. 600 k. írja e sorokat. A Kr. e.

1. század közepén a vagyonos spártai arisztokraták magánbirtokain már jelentős versenyistállókattalálunk. Ez időtől a Kr. e. 4. század kezdetéig összesen tizenötször vehették át spártaifogattulajdonosok az olajkoszorút Olympiában. Mindez határozottan ellentmond a spártaiakvagyoni egyenlőségéről és a pénz tilalmáról szóló történelmi mítoszoknak.

63

34. CHARÓNDAS ÉS ZALEUKOSTÖRVÉNYEI

Diodóros: Bibliothéké históriké. [Történeti könyvtár.] XII 17-21.

Kr. e. 7-6. sz.

17. Charóndas legkülönösebb törvénye, mint mondják, a törvénymódosításokra vonatkozott.Minthogy megfigyelte, milyen viszályra ingerli a tömeget a legtöbb államban a törvényreformratörekvők sokasága, akik tönkreteszik a korábbi törvényeket, sajátos és teljesen szokatlan törvénythozott. Elrendelte ugyanis, hogy aki meg akar változtatni egy törvényt, amikor beterjeszti módosításiindítványát, kössön hurkot a nyakára, és így maradjon, míg csak döntést nem hoz a népgyűlés atörvénymódosításról. Ha az ekklésia elfogadja az új változatot, vegyék le a kötelet a javaslattevőről,ha azonban elutasítják a reformot, azon nyomban ki kell végezni őt a hurok megszorításával. Ígyintézkedett a törvényreformról, s a félelem féken tartotta a későbbi törvényhozókat, minthogy senkisem merte a törvényreformot szóba hozni.

1. Már csak az maradt hátra, hogy beszámoljunk Charóndas haláláról, amely sajátos és szokatlankörülmények között következett be. Egyszer ugyanis a vidéket járva, tőrrel fegyverkezett föl arablók ellen, s amikor hazaért, éppen ülésezett a népgyűlés, és a tömeg nagy izgalomban volt,ő pedig odament, kíváncsian a viszály okaira. Csakhogy korábban hozott egy törvényt, amelymegtiltotta, hogy valaki fegyveresen belépjen a népgyűlésre. Megfeledkezett róla, hogy övén ottfügg a tőr, ezzel alkalmat adott néhány ellenségének, hogy vádat emeljenek ellene. Egyikük ígyszólt:

• Érvénytelenítetted saját törvényedet!

• Zeusra – mondta –, éppen érvényesebbé teszem! – És kihúzva tőrét, ledöfte magát. Egyes szerzőkazonban a syrakusai törvényhozónak, Dioklésnak tulajdonítják ezt a tettet.

Miután kimerítően tárgyaltuk Charóndas, a törvényhozó cselekedeteit, röviden át akarjuk tekinteni atörvényhozó Zaleukos tevékenységét is, minthogy e férfiak hasonló elveket követtek életükben, ésszomszédos városokban születtek.

1. Zaleukos tehát az italiai Lokroiból származott. Nemes családja és műveltsége miatt csodálták,minthogy Pythagoras, a filozófus tanítványa volt. Olyan nagyra becsülték városában, hogytörvényhozóvá választották, és kezdettől új törvények meghozatalára törekedve, művét azégi istenekre vonatkozó törvényekkel kezdte. Ugyanis teljes törvénykönyvének mindjárt abevezetőjében kimondta, hogy a polis valamennyi lakójának el kell fogadnia, és hinnie kell benne,hogy léteznek istenek, és értelmükkel megvizsgálva az eget, annak elrendezését és szabályát be kelllátnia, hogy nem a véletlen vagy az ember teremtette meg szerkezetét. Tisztelni kell az isteneket,mint az élet minden szépségének és jóságának forrásait az emberek számára, lelküket tisztán kellmegőrizni minden gonoszságtól, minthogy az istenek nem örülnek a gonoszok áldozatainak ésajándékainak, csak a jó emberek igaz és szép cselekedeteinek. S miután e bevezetőben felhívtaa polgárokat a jámborságra és igazságosságra, hozzáfűzte rendeletét, hogy a polgártársak közülsenkit se tekintsenek engesztelhetetlen ellenségnek, hanem abban a tudatban vitázzanak, hogyújra kiegyezzenek és barátok legyenek. Aki pedig ezzel ellentétesen cselekszik, azt polgártársaivad és erőszakos lelkű emberként bélyegezzék meg. A vezetőket felszólította, hogy ne legyenekönkényesek és önteltek, és ítéletüket ne befolyásolja harag vagy barátság. Törvényei sorába számossaját rendelkezését fűzte be igen bölcsen és nagyszerűen.

2. Másutt mindenhol az a szokás, hogy a vétkes asszonyokkal pénzbüntetést fizettettek, ő azonbanleleményes büntetés kilátásba helyezésével akadályozta meg kicsapongásaikat. Így rendelkezett:szabad születésű asszonyt egynél több szolgáló nem kísérhet, hacsak nem részeg. Nem hagyhatja eléjszaka a város területét, hacsak nem házasságtörő. Nem hordhat arany ékszert és (bíbor-) szegélyűköntöst, hacsak nem hetaira. A férfi nem hordhat aranygyűrűt és milétosi szabású felsőruhát,hacsak nem paráználkodó vagy házasságtörő. Így aztán a büntetések megszégyenítő kikötéseivel

34. CHARÓNDAS ÉS ZALEUKOS TÖRVÉNYEI

64

könnyedén megtisztította az erkölcsöket az ártalmas fényűzéstől és kicsapongástól, ugyanis senkisem akarta, hogy rút kicsapongása miatt polgártársai valamennyien kigúnyolják.

N. Gy.

Diodóros mesés és pontatlan híradása a két dél-itáliai görög törvényhozóról alapvetően két jellemzőkorai törvényhozó toposzra épül: a korai törvényhozók kegyetlenül szigorúak (mint pl. Drakónhagyományos ábrázolása), és az általuk hozott törvény visszaszáll saját fejükre vagy gyermekükére.Charóndas minden forrásunk szerint Katané törvényhozója volt, egyedül Diodóros helyezi őtThurioiba, ami azért is képtelenség, mert Thurioit Kr. e. 444-ben alapították, Charóndast pedigZaleukosszal együtt a legkorábbi törvényhozónak tekinti a görög hagyomány.

Zaleukos nőkre vonatkozó előírásait Athénaios (XII 521 b) a syrakusaiaknak tulajdonítja: „PhylarchosTörténelmének huszonötödik könyvében írja, hogy a syrakusaiak törvénye szerint az asszonyoknem viselhetnek arany ékszert, virágos hímzésű vagy bíborszegélyű köntöst, hacsak nem akarjavalamelyikük elismerni magáról, hogy közismert hetaira; és egy másik szerint a férfi nem ékesíthetiföl magát sem azzal, hogy ruháját kihívóan viseli, sem azzal, hogy cserélgeti, hacsak nem ismeri el,hogy házasságtörő és fajtalan; és szabad születésű asszony nem járhat kint naplemente után, hacsaknem házasságtörő.”

65

35. KYRÉNÉ ALAPÍTÁSAML 5; SEG 9, 3; Fornara 18. Márványstélé Kyrénéből, ma a kyrénéi múzeumban őrzik.

Kr. e. 600 körül, de a felirat a Kr. e. 4. század elején keletkezett. A 23. sortól kezdődik a telepesek Kr.e. 7. század végén letett esküje, amire Damis törvényjavaslatában hivatkozik, és amit a felirat idéz.

Isten! Jó szerencse!

Damis, Bathyklés fia terjesztette be a javaslatot. Azzal kapcsolatban, amit a théraiak mondtak,(nevezetesen) Kleudamas, Euthyklés fia, azért, hogy a polis helyes irányba tartson, és a kyrénéieknépe jó szerencsével járjon, adjuk meg a théraiaknak | 5. az ősi hagyomány szerint a polgárjogot,amelyet őseink teremtettek meg, (azok,) akik Kyrénét megalapították Théráról, és (azok,) akik Théránmaradtak, amiként Apollón szerencsében részesítette Battost és a Kyrénét betelepítő théraiakat,amennyiben hűek maradtak esküikhez, amelyeket az ősök fogadtak meg egymásnak, amikor | 10.kiküldték a gyarmatvárost megalapítókat az Alapító (Archagetas) Apollón parancsának megfelelően.Jó szerencse! Határozzon úgy a népgyűlés (damos), hogy a théraiak Kyrénében is azonos feltételekmellett tartsák meg egyenlő polgárjogukat. Tegyék le ugyanazt az esküt valamennyien a Kyrénébenlakó théraiak, amit a többiek egykor | 15. letettek, és osszák be őket phylébe és patrába és a kilenchetaireiába is. Írják föl ezt a határozatot (psaphisma) egy már- ványstélére, állítsák föl ezt a stélét aPythói Apollón ősi szentélyében, és írják föl az esküt is a stélére, amit az alapítók tettek le, amikorBattosszal együtt Libyába áthajóztak, | 20. Théráról Kyrénébe. A kő és a feliratkészítés szükségesköltségeit utalják ki a számvevőségi elöljárók (epistantes epi tos apologos) Apollón jövedelméből.vacat

A telepesek esküje

Így határozott a népgyűlés (ekklésia): Minthogy Apollón saját magától kinyilatkoztatta Battosnak |25. és a théraiaknak, hogy Kyrénét (mint apoikiát) meg kell alapítaniuk, úgy tűnik, hogy ezzel aztparancsolta a théraiaknak, hogy küldjék Libyába Battost mint alapítót (archagetas) és királyt (basileus),és azt, hogy társaiként hajózzanak vele a théraiak. Azonos és egyenlő feltételek mellett hajózzanakvalamennyi háztartásból (oikos), [mindegyik háztartásból] válasszanak ki egy fiút, . a felserdültekközül, és a többi | 30. szabad thérai közül. hajózzanak (velük). Ha a gyarmatosok (apoikoi) szilárdantartják kezükben gyarmatukat, a később Libyába hajózó rokonaik részesüljenek a polgárjogból és ahivatalviselés jogából, és sorsoljanak ki számukra a gazdátlan földterületből. Ha azonban nem tudjákmegtartani településüket, és a théraiak sem tudnak segítséget nyújtani számukra, | 35. hanem öt évenbelül [vagy öt évig] sorscsapások sújtják őket, térjenek vissza félelem nélkül a földjükről Thérára,saját birtokukra, és legyenek polgárok. Ha azonban valaki, akit a polis kiküldött, nem akar elhajózni,bűnhődjék halállal, és sajátítsák ki a birtokát. Aki befogadja vagy elrejti őt, akár apa a fiát, akár testvéra testvérét, | 40. sújtsa őt is ugyanaz a büntetés, mint azt, aki nem akart elhajózni. Az esküt a következőmódon tették le azok is, akik (Thérán) maradtak, és azok is, akik elhajóztak gyarmatot alapítani, ésátkot mondtak mindazokra, akik e (rendelkezéseket) megsértik, és nem tartják be, akár a Libyábatelepülők közül, akár az itt(hon) maradók közül (kerülnek ki). Viaszbabákat gyúrtak, és (a következő)| 45. átokformulát mondva elégették őket valamennyien egybegyűlve, a férfiak és asszonyok és fiúkés lányok: „aki nem tartja be ezeket az esküket, hanem vétkezik ellenük, olvadjon meg és folyjék szét,mint a viaszbaba, ő is, az utóda is, és a jószága is, akik azonban betartják az esküben megfogadottakat,akár | 50. Libyába hajóztak, akár Thérán maradtak, sok szerencsében részesüljenek maguk is és utódaikis”.

N. Gy.

Battos kyrénéi gyarmatalapításáról részletesen (és mesésen) beszámol Hérodotos (IV 155-161): „155.Itt azután Phronimé egy Polymnéstos nevű előkelő thérai férfi ágyasa lett. Idő múltán fiút szült, akinekalig volt hangja, dadogott, és a kyrénéiek szerint ezért kapta a Battos nevet. Én azonban azt hiszem,eredetileg másképpen nevezték, s csak akkor lett Battos, amikor Libyába érkezett, mégpedig a delphoijóslat s a tisztesség következtében. Libyában ugyanis a király neve battos, s azt hiszem, azért mondtaőt a Pythia jóslata libyai nyelven uralkodónak, mert tudta, hogy ő lesz Libya királya. Amikor ugyanisférfivá serdült, elment Delphoiba, hogy a hangja felől tanácsot kérjen, s kérdésére a Pythia a következőjóslattal válaszolt:

35. KYRÉNÉ ALAPÍTÁSA

66

Battos, hangot akarsz, de urunk küld, Phoibos Apollón juhnevelő Libyába, hogy ott várost alapítsál.

Mintha hellén nyelven azt mondta volna: »Ó, király, hangot akarsz.« Ám ő így felelt: »Uram, én ahangom miatt jöttem hozzád jóslatért, de te képtelen választ adsz, ha arra biztatsz, hogy alapítsak várostLibyában. De hát milyen hatalommal, milyen emberekkel?« De hiába, nem tudta megváltoztatni ajóslatot, az isten erre is pontosan ugyanazt válaszolta, mint az imént. Battos tehát elment haza, Thérára.

156. Ettől fogva azonban őt is és a théraiakat is egyre-másra érték a csapások, s nem tudván rájönni abajok okára, a théraiak követeket küldtek Delphoiba, hogy kérdezzék meg a jósdát. A Py- thia pedig aztjósolta, akkor fordul jobbra a sorsuk, ha segítenek Battosnak gyarmatot alapítani a libyai Kyrénében.Erre aztán a théraiak két ötvenevezős hajóval útnak indították Battost. El is hajózott Libyába, demert nem tudott ott mihez fogni, visszament Thérára. A théraiak azonban nyílzáporral fogadták avisszatérőket, nem engedték őket partraszállni, hanem azonnal visszafordították a hajókat. Mit voltmit tenni, kénytelenek voltak visszahajózni.

1. Felkerekedvén, a libyaiak nyugat felé vezették őket, úgy osztva be a nappal és az éjszaka óráit, hogyországuk legszebb vidékein éjjel menjenek keresztül, nehogy a hellének meglássák őket. Ennek avidéknek különben Irasa a neve. Amikor végül egy forráshoz értek, mely állítólag Apollón szentvize, így szóltak a hellénekhez: »Hellén férfiak, itt aztán örökké jó dolgotok lesz, mert itt állandóanlyukas az égbolt.«

2. A gyarmatalapító Battos negyvenévi, s utána uralkodó fia, Arkesilaós tizenhat évi uralkodása alattKyrénében annyi ember lakott, mint kezdetben, a bevándorláskor.”

M. Gy.

67

36. SOLÓN TÖRVÉNYEI(Aristotelés): Az athéni állam. II; VI-VII.

Kr. e. 594

I. Ezek után az előkelők és a tömeg között hosszú ideig tartó viszály ütött ki. 2. Államszervezetük ti.minden egyéb tekintetben is oligarchikus volt, kivált pedig abban, hogy a szegények gyerekestől,asszonyostól a gazdagoknak szolgáltak. Pelatéseknek és hatodo- soknak nevezték őket. Ezért abérért művelték meg ugyanis a gazdagok földjét (az egész föld ti. kevesek kezén volt), s haa bért nem fizették meg, mind magukat, mind gyermekeiket rabszolgaságba lehetett hurcolni;az adósságokért pedig mindnyájuknak személyükkel kellett felelniök egészen Solón idejéig. Ővolt az első, aki a nép élére állt. 3. A legnehezebb és legkeservesebb a tömeg számára azegész államberendezkedésből ez a szolgaság volt; mindamellett a többi miatt is zúgolódtak, mertúgyszólván mindenből ki voltak rekesztve.

I. 1. Miután Solón teljhatalmat kapott, a népet egyszer s mindenkorra felszabadította, megtiltva azadósrabszolgaságot, törvényeket hozott, és mind a magánosokkal, mind az állammal szembenfennálló adósságokat eltörölte, amit seisachtheiának (teherlerázás- nak) neveznek, mert így mintegylerázták terhüket. 2. Ebben a kérdésben egyesek megpróbálták Solónt megrágalmazni. Úgy történtugyanis a dolog, hogy Solón, mikor arra készült, hogy a seisachtheiát végrehajtsa, azt egyeselőkelőknek előre megmondta; erre – mint a nép oldalán állók állítják – barátai kijátszották, azokszerint viszont, akik gya- lázni akarják, maga is részt vett a dologban. Kölcsönök felvétele útjánugyanis ezek nagy földterületeket vásároltak össze, s nem sokkal utóbb, mikor az adósságelengedésbekövetkezett, egyszerre meggazdagodtak. Így lettek gazdagok, mint mondják, azok, akik későbbrégi gazdagok hírében állottak. 3. Mindamellett hihetőbb a nép oldalán állók állítása. Nem valószínűugyanis az, hogy egy ember, aki egyéb dolgokban annyira mértéktartó és pártatlan volt, mint ő,hogy – bár lehető volt számára, hogy mindkét felet megnyerve a város tyrannosa legyen – inkábbmeggyűlöltette magát mindkét féllel, és többre tartotta a becsületet és az állam javát, mint sajátmeggazdagodását, ilyen kicsinyes és könnyen átlátható dologgal beszennyezte volna magát. 4.Hogy azonban erre a lehetősége megvolt, azt bizonyítják a zavaros körülmények; költeményeibenmaga is többször említi, s mindenki más is egyetért ebben vele. Ezt a vádat tehát hazugságnak kelltartanunk.

II. 1. Solón megállapította az államrendet, és más törvényeket hozott úgy, hogy Drakón törvényeita gyilkossági törvény kivételével nem használták többé. A törvényeket háromszögletű hasábokraírták fel, s ezeket a királyi csarnokba állították, és mindnyájan megesküdtek, hogy ezeket megfogják tartani. A kilenc archón a kőnél megesküdve kötelezte magát, hogy aranyszobrot állít, havalamelyik törvényt megszegi. Innen van, hogy még ma is így esküsznek. 2. Törvényeit százévre tette érvényessé, s az államot a következőképpen rendezte. 3. A lakosságot vagyonbecslésalapján négy osztályba osztotta úgy, ahogyan korábban is fel volt osztva, az ötszáz mérősök, alovagok, a zeugitések és a thé- sek osztályába. A thések adóját fizetőknek csak a népgyűlésbenés a bíróságokban juttatott részt. 4. Az ötszáz mérősök adóját kellett fizetniök azoknak, akiknekbirtokukból száraz és folyékony terményekből összesen ötszáz mérőnyi jövedelmük volt, a lovagiadót azoknak, akiknek háromszáz mérőnyi jövedelmük volt. A zeugitések adóját fizették, akiknekösszesen kétszáz mérő jövedelmük volt; a többiek meg a thések adóját fizették, s ezek mindenféletisztségből ki voltak rekesztve.

R. Zs.

Az Aristotelés neve alatt fennmaradt, de feltehetőleg nem általa, hanem egy tanítványa által írt Azathéni államhoz lásd Államéletrajzok. Budapest, 2002. Drakón emberölési törvényéhez lásd 28. dok.A zeugités kifejezés eredetéhez lásd 13. dok.

68

37. A PANATHÉNAIA ELSŐMEGRENDEZŐI

IG I3 507; IG I2 463+475; SEG 26,35. Mészkő stélé az Akropolisról. Kr. e. 566/565?

A versenypályát készíttették………………. [Kr]atés, [Thras]yklés, Aristodikos,

Br[ysón], Anté[nór]……………. ünneprendezők (elsőkként rendezték meg a versenyt a bagolyszeműleány tiszteletére.)

S. J.

A hagyomány szerint Hippokleidés archóni évétől (Kr. e. 566/565) kezdve rendezték meg Athénétiszteletére a Panathénaia sportversenyeit, vagy legalábbis ettől kezdve rendeztek az évi versenyekenkívül ötévenként ún. nagy Panathénaiát. A felirat datálása éppúgy vitatott, mint a versenyrendezőknevének kiegészítése, sőt tisztsége is.

69

38. PEISISTRATOS HÁROMHATALOMÁTVÉTELE

Hérodotos I 59-64.

Kr. e. 560 k. – 527

1. . Peisistratos, aki, amikor a tengerparton és a síkságon lakó athéniak között ellentét támadt – atengerpartiaknak Alkmeón fia, Megaklés, a síkságon lakóknak pedig Aristo- laidés fia, Lykurgosvolt a vezére –, szervezett egy harmadik mozgalmat, mert meg akarta kaparintani a tyrannosihatalmat. Azon a címen toborzott magának híveket, hogy ő a hegyen lakók vezetője, s a következőcselhez folyamodott. Magán és öszvérein sebeket ejtett, majd kocsijával a piacra hajtott, minthaellenségei elől menekülne, akik a mezőn az életére törtek. Azt kérte a néptől, hogy adjon mellévédőőrizetet, hiszen ő már a megarai háborúban kitüntette magát, elfoglalta Nisaiát, és másjeles tetteket vitt végbe. Sikerült is rászednie az athéni népet, s háromszáz válogatott polgártadtak melléje. Ezek azonban Peisistratosnak nem lándzsásai, hanem buzogányosai voltak, mertfabuzogányokkal kísérték őt. Ezeknek az embereknek az élén indult támadásra Peisistratos,és elfoglalván a fellegvárat, átvette Athénban az uralmat. De nem szüntette meg a meglévőtisztségeket, s nem változtatta meg a törvényeket, hanem a fennálló hagyományok alapján bölcsbelátással és helyesen kormányozta a várost.

2. Nem sok idővel később azonban Megaklés és Lykurgos kibékült egymással, és Peisistratostszáműzték. Így nyerte el Peisistratos első ízben Athénban a hatalmat, de mert uralma nem volteléggé szilárd, elbukott. Peisistratos elűzői között azonban kiújult az ellentét, s a szorult helyzetbekerült Megaklés követek útján megkérdezte Peisistratos- tól, hogy hajlandó lenne-e a leányátfeleségül venni, ha ennek fejében ismét ő lenne a tyrannos. Peisistratos elfogadta az ajánlatot, smeg is egyeztek a visszatérésben, de erre, véleményem szerint, igen együgyű tervet eszeltek ki.Hiszen a hellénség már réges-rég elhagyta az egykori barbár szokásokat, és értelme világosabbvolt annál, hogy bármilyen kezdetleges cselfogással rá lehessen szedni. Ők mégis a következőmódon jártak túl az akkoriban már a legravaszabbnak tartott athéniak eszén. A Paiania kerületbenélt egy Phya nevű asszony, aki három hüvelyk híján négy könyök magas volt, s minden tekintetbenvonzó a külleme. Ezt az asszonyt teljes fegyverzetben egy kocsira ültették, úgy helyezték el, hogyminél nagyobb tiszteletet keltsen, s hírnököket küldvén előre, elindultak vele a város felé. Mikora hírnökök a városba értek, parancsuk szerint ezt kiáltozták: „- Athéniak! Fogadjátok szívesenPeisistratost, akit Athéna is minden ember közül a legjobban kedvel, s most maga viszi őt visszafellegvárába.” Ezt kiáltozták mindenfelé, s hamarosan minden kerületben híre terjedt, hogy Athénaistennő visszahozta Peisistratost. Mire a városiak, abban a hitben, hogy ez az asszony valóban azistennő, ember létére imádkozni kezdtek hozzá, s visszafogadták Peisistratost.

3. Ily módon lett újra tyrannos Peisistratos, majd a megállapodás szerint feleségül vette Megaklésleányát. Mivel azonban neki már voltak fiatalkorú gyermekei, s széltében azt emlegették, hogy azAlkmeónidákon átok ül, nem akart új feleségétől gyermeket, és nem a rendes módon hált együttvele. Az asszony egy ideig titkolta a dolgot, később azonban – nem tudni, hogy faggatásra-e vagya nélkül – elmondta anyjának, az meg továbbadta férjének. Megaklés éktelen haragra gyulladt,hogy Peisistratos így megszégyenítette, s felháborodásában kibékült ellenfeleivel. Peisistratos,értesülvén róla, hogy ellene készülnek, egész családjával elhagyta az országot, és Eretriába ment,ahol fiaival meg- hányta-vetette a helyzetet. Tetszését Hippias tanácsa nyerte el, miszerint mielőbbvissza kell szereznie az uralmat. Így aztán adományokat gyűjtöttek azokból a városokból, amelyekvalamilyen módon le voltak kötelezve irántuk. Sok helyről kaptak értékes segítséget, de Thébaimindent felülmúlta adományai gazdagságával. Ezután, hogy rövidre fogjam a szót, eljött az idő,mikor már mindent előkészítettek a sikeres visszatéréshez. A pelopon- nésosi Argosból zsoldosokatfogadtak, s ezekhez önként csatlakozott egy Lygdamis nevű naxosi férfi, aki lelkesen segítetteügyüket, és sok pénzt s embert hozott magával.

1. . Ekképp szerezte meg Peisistratos Athénban harmadízben is a tyrannist.

M. Gy.

70

39. A PHILAIDÁK CHERSONÉSOSIURALMA

Pausanias VI 19.

Kr. e. 550 k.

Vannak itt (Olympiában) más, említésre méltó fogadalmi ajándékok is; így Pelops kardja aranyművűmarkolattal és egy elefántcsont „Amaltheia-bőségszaru”, amelyet Miltia- dés, Kimón fia ajánlott fel;családjából ő uralkodott először a thrák Chersonésoson. Az ivókürtön régi attikai írással a következőfelirat olvasható:

Chersonésos emelt fogadalmul olymposi Zeusnak,

hogy megvívta Aratost Miltiadésszal az élen.

Suda: Lexikon. Krithóté címszó alatt.

Krithóté város a Chersonésoson, amelyet a Miltiadésszel odatelepült athéniek alapítottak.

S. J.

Az idősebb Miltiadés, a chersonésosi tyrannis alapítója Kypselos fia volt, vagyis rokonságban állta korinthosi tyrannosokkal, a zsarnokuralmat megalapító Kypselos id. Miltiadés dédapja volt. Amarathóni győző az idősebb Miltiadés unokaöccse volt. A chersonésosi gyarmatalapítás történetétHérodotos beszéli el legrészletesebben (VI 34-38).

71

40. ATHÉNI ARCHÓNLISTAML 6. Márványstélé négy kisebb töredéke, ma az athéni Agora Múzeumban őrzik. A felirat röviddelKr. e. 424/423 után keletkezett.

Kr. e. 548-521

[On]éto[ridés]Kr.e.527/526

[H]ippia[s]Kr.e.526/525

[K]leisthen[és]Kr.e.525/524

[M]iltiadésKr.e.524/523

[Ka]lliadésKr.e.523/522

[Peisi]stratosKr.e.522/521

N. Gy.

Az archónlista legérdekesebb pontja Hippias tyrannisának időszaka. Ebből a szakaszból megtudjuk,hogy maga Hippias is betöltötte az archóni tisztséget, vagyis – apjához hasonlóan – megtartotta Athénkorábbi intézményrendszerét. További érdekesség Kleisthenés archónsága. Az Alkmeónidáknakugyan a kylóni vérbűn miatt száműzetésben kellett volna lenniük, Hippias azonban tyrannisa elején,úgy tűnik, kiegyezett velük. Hippias Kleisthenés mellett a Philaida család vezetőjével, Miltiadésszel, akésőbbi marathóni győzővel is kiegyezett, erre utal az ő ar- chónsága, amely halikarnassosi Dionysiosszerint Kr. e. 524/523-ra esett (VII 3, 1: „A hatvannegyedik olympias idején, amikor Miltiadés voltarchón Athénben...”).

72

41. POLYKRATÉS CSALÁDJAA. Bronzedénytöredék száján fennmaradt felirat. Schmidt, G.: Heraion von Samos: Eine Bry- chon-Weihung und ihre Fundlage. AM, 87,1972,165-185. B. A samosi akropolison talált archaikus ülőférfiszobor felirata. LSAG 63. tábla 13.

Kr. e. 540 k.

A.

Brychón ajánlott föl engem, Timolés fia.

B.

Aeakés ajánlotta föl, Brychón fia, aki Hérának behajtotta a lefoglalt javakat (vagy a zsákmányt, sylé)| 5. hivatali ideje alatt.

N. Gy.

A két felirat alapján a samosi tyrannos, Polykratés családját következőképp rekonstruálhatjuk: Ti-molés fia Brychón, Brychón fia Aiakés (a feliraton Aeakés), Aiakés fiai Polykratés, Pantagnótos ésSylosón, Sylosón fia az ifjabb Aiakés. A családfa rekonstrukcióját a feliratokon kívül Hérodotos adataitették lehetségessé.

Hérodotos III 39: „Miközben Kambysés Egyiptomban háborúzott, a lakedaimóniak hadat indítottakSamos ellen, ahol Aiakés fia, Polykratés volt az úr.”

Hérodotos III 139: „Mikor Kambysés, Kyros fia hadba vonult Egyiptom ellen, sok hellén is elkísértea seregét, némelyek, ahogy szokás, kereskedni akartak, mások meg csak országot látni. Ezek közétartozott Sylosón, Aiakés fia, Polykratés testvére is, akit száműztek Samosról.”

73

42. A LAKEDAIMÓNIAKTYRANNISELLENESSÉGE

P. Ryland 18 = Jacoby FGrHist 105. F 1. Kr. e. 1. században keletkezett papirusz töredéke.

Kr. e. 555 k. – 510

| 5. Amikor a lakón Chilón, az ephoros betöltötte a stratégosi tisztet, Anaxandridasszal együttfelszámolták a tyrannisokat. Aischinést Sikyónban, Hippiast, | 10. Peisist[ratos fiát pedig Athénbanfosztották meg hatalmától .]

N. Gy.

Aischinést, aki Kr. e. 570 körül, Kleisthenés halála után került hatalomra, Kr. e. 555 körül űzték el aspártaiak. A spártai Chilón Kr. e. 556/555-ben volt ephoros. Az Agiada Anaxandridas spártai király,León fia, Kroisos kortársaként és Aristón társaként uralkodott (Hérodotos VII 204; I 67; Pausanias III3, 5). A spártaiak űzték el a naxosi Lygdamist is, mindebből azonban nem következik egyértelműena spártai politika alapvető tyrannisellenessége. Aischinés eltávolításának oka feltehetően az előde,Kleisthenés által bevezetett, a dórokra nézve igen sérelmes phyléreform lehetett.

74

43. A ZSARNOKÖLŐKThukydidés: A peloponnésosi háború. VI 54-59.

Kr. e. 514

54. Ami pedig Aristogeitón és Harmodios vakmerő vállalkozását illeti, az valójában szerelmivetélkedés következménye volt, amit részletesebben akarok ismertetni, hogy bebizonyítsam, mennyirepontatlanul számolnak be az athéniak is, mások is tyrannosaik- ról s ezekről az eseményekről. Mikorugyanis Peisistratos tyrannos öregkorában meghalt, az uralomban nem Hipparchos követte, mint sokanhiszik, hanem az elsőszülött Hippias. Az akkor ifjúsága virágjában levő Harmodiosba beleszeretettAristogeitón, egy közepes helyzetben lévő athéni polgár, s szeretőjévé is tette. Harmodiost azonbanmegkörnyékezte Hipparchos, Peisistratos fia is, de visszautasította, s elmondta a dolgot Aristo-geitónnak. Aristogeitón aztán heves féltékenységében s attól félve, hogy Hipparchos – meg- lévén ráa hatalma – majd erőszakkal kényszeríti magához az ifjút, tüstént összeesküvést kezdett szervezni –amennyire befolyásától telt – a tyrannis megdöntésére. Közben Hip- parchos, akinek ismételt ajánlatátHarmodios változatlanul visszautasította, noha semmiképpen nem akart erőszakhoz folyamodni, azttervezte, hogy az ifjút valamilyen, a dologgal látszólag egyáltalán nem összefüggő ügyben meg fogjaszégyeníteni. Uralma alatt egyébként sem hívta ki maga ellen a tömeg gyűlöletét, s nem adott okota kárhozta- tásra. Ez a tyrannoscsalád általában igazságosan és belátóan uralkodott, az athéniaktólcsupán egyhuszadot kértek adóba, hogy ebből a várost széppé tegyék, viselték a háborúk terheit, s atemplomi áldozatokról is gondoskodtak. A város egyébként régi törvényei szerint élt, s a családnakcsak arra volt gondja, hogy egyik tagja mindig főtisztséget viseljen. Így viselte – többek közt – acsaládból az egyéves archóni hivatalt Hippias tyrannos fia, a nagyapja nevét viselő Peisistratos is, akihivatali ideje alatt oltárt emelt a tizenkét istennek a főtéren, s Apollónnak a Pythionban. Az agorán lévőoltárt az athéni nép megtoldotta, így a felirat eltűnt, de a Pythionban még most is megvan a következő,elmosódott betűs felirat:

Ezt Hippiasnak fia, Peisistratos emelte

tisztéért , Pythó Phoibosa, szent helyeden.

1. Visszatérve tehát Harmodioshoz, őt Hippias, szerelmi ajánlata visszautasítása miatt, amint tervezte,valóban megalázó helyzetbe hozta. Felkérette ugyanis Harmodios hajadon húgát, hogy egy áldozatikörmenetben vegyen részt a kosárhordozók között, de mikor a lány megjelent, elküldte, mondván,hogy senki sem kérte fel, hiszen nem is méltó erre a feladatra. Harmodiost nagyon bántottaez a megaláztatás, s még elszántabbá vált miatta Aristogeitón is. Összeesküvő társaikkal együttminden előkészületet megtettek, és csak a Nagy Panathénaia-ünnepre vártak, mert ezen az egyetlennapon nem keltett gyanút, ha az áldozati menetben részt vevő polgárok mind fegyveresen jelentekmeg. Megállapodtak, hogy ők ketten kezdik meg a dolgot, a többiek aztán a nyomukban tüsténtrátámadnak a testőrökre. Az összeesküvők a nagyobb biztonság végett nem voltak sokan, deremélték, hogy a merész vállalkozás hatására a be nem avatottak is, mivel fegyver lesz náluk,készségesen csatlakoznak hozzájuk saját felszabadulásuk érdekében.

2. S mikor az ünnep elérkezett, és Hippias testőreitől övezve kint, az úgynevezett Kerameikosvárosrészben intézkedett, hogy a menetben a csoportok milyen sorrendben haladjanak, Harmodiosés Aristogeitón kezükben tőrrel odaléptek hozzá, hogy végrehajtsák a merényletet. De amikorészrevették, hogy Hippias, akihez mindenki könnyen odamehetett, bizalmasan beszélget egyikösszeesküvő társukkal, megrémültek, hogy elárulták és minden pillanatban elfoghatják őket. Deazon, aki megszégyenítette őket, s aki miatt az egész vállalkozásba belefogtak, szerettek volna,ha lehetséges, bosszút állni, ezért úgy, ahogy voltak, berohantak a kapun, és az úgynevezettLeókoreionnál összetalálkoztak Hipparchosszal. Azonnal, gondolkodás nélkül rárohantak, sféktelen bosszúvággyal eltelve, amit egyikben a féltékenység, a másikban a megszégyenítés táplált,tőrüket belevágva megölték. Aristogeitón az összecsődült tömegben ekkor elmenekült a testőrökelől, de később elfogták, és kímélet nélkül végeztek vele, Harmodiost pedig ott helyben megölték.

Hippias még három évig volt Athén tyrannosa, de a negyedik évben megdöntötték uralmát alakedaimóniak és a száműzött Alkmeónidák. Mivel szabadon eltávozhatott, Si- geionba, majd

43. A ZSARNOKÖLŐK

75

Aiantidéshez, Lampsakosba, onnan pedig Dareios udvarába ment. S innen indult el később, húsz évmúlva, mint öregember a méd sereggel Marathónhoz.

M. Gy.

A romantikus történet arra keres magyarázatot, hogy mitől fajult el Hippias tyrannisa, amikor apjának,Peisistratosnak az uralmát aranykorként festik le a források (AP XVI 7), ő pedig még Peisistratosellenfeleivel, az Alkmeónidákkal és a Philaidákkal is kiegyezett hatalomra jutásakor, amint erről azathéni archónlista tanúskodik (vö. 40. dok.). Harmodios és Aristogeitón minden későbbi zsarnokölő,sőt a zsarnokölés elve számára állandó hivatkozási alap volt (vö. 30. dok.). Különösen érdekesa Pythionban felállított, elmosódott feliratú oltár említése: ez az oltárkő ma is látható az athéniEpigraphiai Múzeumban, és töredékes felirata jól olvasható (IG I3 948).

76

44. GABII ELFOGLALÁSA ÉS AMÁKGUBÓK

Livius I 2.

Kr. e. 510 k.

Ily módon Gabii előkelőit lassanként feltüzelte a háború folytatására, ő maga pedig a leg- harciasabbfiatalok élén zsákmányszerző portyákra indult, és úgy számította ki minden szavát és tettét, hogy egyreinkább a gabiibeliek bizalmába férkőzzön, míg végül őt választották meg a háború vezérének. 3. Aköznép nem is sejtette, mi történik: Róma és Gabii között apró csatározások folytak, amelyek többnyireGabii javára dőltek el, így hát

Gabii apraja-nagyja szentül hitte, hogy Sextus Tarquiniust az istenek küldték nekik hadvezérül. 4. Akatonák körében pedig, mivelhogy társuk volt a veszélyben és a fáradságban, és bőkezűen osztottanekik a zsákmányt, akkora szeretetnek örvendett, hogy az öreg Tarquinius sem volt nagyobb úrRómában, mint a fia Gabiiban. 5. Amikor aztán úgy látta, elég befolyással rendelkezik ahhoz, hogyminden tervét végrehajtsa, egyik emberét elküldte apjához Rómába, hogy kérdezze meg, mi a teendőjemost, hogy az istenek kegyéből Gabiiban minden hatalom az ő kezében van. 6. A hírnök, bizonyáramert a király nem tartotta teljesen megbízhatónak, nem kapott semmiféle szóbeli választ. A király,mintha mérlegelné, hogy mit tegyen, kiment a palota kertjébe, nyomában fiának követével; ott föls alá járkálva, úgy mondják, pálcájával lecsapdosta a legmagasabbra nőtt mákvirágok fejét. 7. Ahírnök elunta a kérdezősködést és a várakozást a válaszra, így hite szerint dolgavégezetlenül tért hazaGabiiba, ahol beszámolt róla, mit mondott és mit látott, és hogy a király haragból, gyűlöletből vagyveleszületett gőgje miatt egyetlen szót ki nem ejtett a száján. 8. Sextus pedig, mihelyt megértette,hogy mit vár tőle apja, és mire céloz ezzel a néma rejtvénnyel, sorra eltette láb alól az államelőkelőségeit: némelyeket bevádolt a nép előtt, másoknak a népszerűtlenségét használta ki. Sokakatnyilvánosan végeztetett ki, akik ellen viszont nem tudott elég látványos vádakkal előállni, azokattitkon pusztította el. 9. Néhányan, ha akartak, elmenekülhettek, másokat ő küldött száműzetésbe, atávollevők vagy meggyilkoltak javait pedig egyaránt szétosztotta. 10. Folyt a bőkezű adományozásés zsákmányosztogatás, az egyéni gazdagodás édes érzése elaltatta az emberek éberségét a közösséggondjaival szemben, míg végül Gabii bölcs irányítás és segítség híján egy kardcsapás nélkül a rómaikirály kezére jutott.

K. F. – K. R.

Vö. Hérodotos V 92, e gyűjteményben a 31. dokumentum.

77

45. RÓMAI PAPI MÉLTÓSÁGOKRANGSORA

Festus: A szavak jelentéséről (töredék).

Kr. e. 510 előtt

A papság rangsorát az istenek rangja szerint állapították meg. A legmagasabb rangú a Rex (sacrorum,áldozókirály), ez után következik a flamen Dialis (Iupiter papja), őutána a Mar- tialis (Mars papja),a negyedik helyen a Quirinalis (Quirinus papja), ötödiken a pontifex maximus. Ennek megfelelőena (szent lakomákon) csak a Rex foglalhatja el a főhelyet. Iupiter papja fölötte áll Mars papjának,az pedig Quirinusénak, aki rangban éppen utána következik, és mindezek magasabb rangúak apontifexnél. A Rex azért áll a főhelyen, mert a király a leghatalmasabb. Iupiter papja azért jelentős,mert a világmindenség urának. papja. Mars papja azért, mert a város alapítójának Mars volt az apja.Quirinus istent Cures városából hozták Rómába, hogy társa legyen (Marsnak?) a rómaiak hatalmánakvédelmében. A pontifex maximus tekintélyét az adja, hogy őt tekintik az isteni és emberi dolgokbírájának és eldöntőjének.

G. I.

Festus rangsora még a királyság viszonyát tükrözi. A köztársaság korában a pontifex maximusé volta legtekintélyesebb papi méltóság.

78

46. KLEISTHENÉSHérodotos V 66-73.

Kr. e. 510-508

66. Athén ugyan már korábban is erős város volt, de ekkor, a tyrannosok uralmától megszabadulva,még hatalmasabb lett. Két férfiú tett szert különösen nagy befolyásra: az Alkmeónida nemzetségbőlszármazó Kleisthenés (róla beszélik, hogy megvesztegette a Pythiát), valamint az ugyancsaktekintélyes családból való Isagoras, Teisandros fia, akinek őseit nem tudom megnevezni, de rokonaimindenesetre a Kariai Zeusnak áldoznak. Ezek ketten küzdöttek a hatalomért, s mikor Kleisthenésalulmaradt, a néppel szövetkezett. Majd az eddigi négy athéni phylé helyett tízet szervezett, eltörölteaz Ión négy fiától, Geleóntól, Aigikoréstól, Argadéstól és Hopléstól származó nevüket, és más hazaihéró- sokról nevezte el őket, az egyetlen kivétel Aias volt, akit, bár nem itt született, mint szomszédotés szövetségest a többihez sorolt.

1. ... Az athéni Kleisthenés – a sikyóni tyrannos leányának fia, aki nagyapja nevét viselte – alighanemaz iónokat nézte le, s hogy az athéniaknak ne ugyanolyan phyléi legyenek, mint az iónoknak, úgyjárt el, mint a vele azonos nevű Kleisthenés. Megnyervén pedig az addig minden jogától megfosztottathéni nép rokonszenvét, megnövelte a phy- lék számát, új nevet adott nekik, az addigi négyphylarchos helyett tízet jelölt ki, s a dé- mosokat a tíz phylébe osztotta be. A nép megnyerésévelaztán sokkal nagyobb befolyásra tett szert, mint politikai ellenfelei.

2. Így hát Isagoras húzta a rövidebbet, de nem késlekedett a válasszal, hanem segítségül hívta alakedaimóni Kleomenést, akihez a Peisistratidák ostroma óta vendégbarátság fűzte, bár Kleomenésa szóbeszéd szerint gyakran meglátogatta Isagoras feleségét. Kleomenés először is követet küldöttAthénba azzal a követeléssel, hogy Kleisthenés és több más athéni polgár, akiket „átkozottaknak”nevezett, hagyják el azonnal a várost. Az üzenetet Isagoras sugallta, ama gyilkosságot ugyanis azAlkmeónidák és összeesküvő társaik követték el, Isagorasnak és párthíveinek viszont nem voltrésze benne.

3. Hogy ezeket az athéniakat „átkozottaknak” nevezték, annak ez volt az oka. Élt egykor egy Kylónnevű athéni ember, aki az olympiai versenyjátékokon győzelmet aratott. Ez az ember tyrannosszeretett volna lenni, összeállt hát néhány vele egykorú társával, és el akarta foglalni az Akropolist.Tervük nem sikerült, s oltalomkeresők gyanánt az istennő oltárához menekültek, de elhurcolták őketa naukrariák elöljárói, Athén akkori kormányzói, akiknek a halálbüntetésen kívül mindenhez jogavolt. Ennek ellenére megölték az oltalomkeresőket, s a gyilkosság bűne aztán az Alkmeónidákatterhelte. Mindez azonban még Peisistratos uralma előtt történt.

4. Kleomenés tehát azt követelte üzenetében, hogy Kleisthenés és az „átkozottak” hagyják el avárost. Kleisthenés erre önként eltávozott, Kleomenés pedig egy kis sereg élén hamarosan bevonultAthénba, s megérkezvén száműzte azt a mintegy hétszáz „átkozott” családot, akiket Isagorasmegjelölt. Majd fel akarta oszlatni a tanácsot, és az ügyek intézését Isagoras háromszáz hívére bízni,a tanács azonban ellenállt, és megtagadta az engedelmességet. Ekkor Kleomenés, Isagoras és híveikhatalmukba kerítették az Akropolist. Az athéniak összefogtak, és két napon át ostromolták őket,a harmadik napon aztán ünnepélyesen fegyverszünetet kötöttek, s az összes lakedaimóni kivonulta városból. Így teljesedtek be a jóshely Kleomenésre vonatkozó szavai. Kleomenés ugyanis,mikor felhatolt az Akropolisra, hogy hatalmába kerítse, jóslatkérőként be akart menni az istennőszentélyébe. Mielőtt azonban átléphette volna a küszöböt, a papnő felemelkedett ülőhelyéről, ésígy szólt hozzá: „Távozz innen, lakedaimóni idegen, kerüld el a szentélyt, mert dór embernek tilosbelépnie ide!” Mire Kleomenés így felelt: „Asszony, nem dór vagyok én, hanem achai.” Nemhallgatott az isteni hangra, és belépett, később aztán – mint említettem – el is kellett vonulnia alakedaimóniakkal. A többieket az athéniak elfogták és kivégezték, köztük a delphoi Timasitheost,akinek roppant bátorságáról és hatalmas erejéről sokat mesélhetnék. Ezeket a férfiakat tehátelfogták és kivégezték.

5. Majd az athéniak hazahívták Kleisthenést és a Kleomenés által száműzött hétszáz családot.

M. Gy.

46. KLEISTHENÉS

79

A szemelvény a kutatók egy része által Kr. e. 632-re, mások által 636-ra vagy 628-ra datált kylónivérbűntől Kleisthenés reformjáig és Isagoras bukásáig tekinti át Athén történetét. A Pythia Apollóndelphoi jós papnője volt, akit a hagyomány szerint azért vesztegettek meg az Alkmeónidák, hogyjóslataival támogassa a száműzött család Athénba való visszatérését. A sikyóni tyrannis kialakulásáhozvö. 24., kylónhoz pedig 26. dok.

80

47. A RÓMAIAK SZERZŐDÉSEI AKARTHÁGÓIAKKAL

Polybios III 22-32.

Kr. e. 509-279

Rómaiak és karthágóiak között szerződés először Lucius Iunius Brutus és Marcus Horatius alatt jöttlétre. Ők voltak a királyok elűzése után az első consulok, és őalattuk avatták fel Iupiter Capitolinusszentélyét. Mindez huszonnyolc évvel azelőtt történt, hogy Xerxés átkelt Görögországba. A szerződésta lehető legpontosabb fordításban alább adjuk. Mert olyan nagy a rómaiaknál a mai és a régi nyelvközött a különbség, hogy egyes kifejezéseket a legjobb szakértők is csak nehezen, az értelem alapjántudtak megfejteni. A szerződés tehát körülbelül a következőképpen hangzott: „Az alábbi feltételekkellegyen barátság egyfelől a rómaiak és szövetségeseik, másfelől a karthágóiak és szövetségeseikközött. Sem a rómaiak, sem szövetségeseik nem hajózhatnak az úgynevezett Szép-hegyfokon túl,csak ha vihar vagy ellenség kényszeríti őket. De ha valaki így kényszeríttetve odavetődik is, nemszabad semmit sem vásárolnia, sem vásárlás nélkül elvennie, csupán any- nyit, amennyi a hajóhelyreállításához és áldozatok bemutatásához szükséges. Az idevetődött személyek öt napon belülkötelesek eltávozni. A kereskedés céljából érkezőknek nem kell illetéket fizetniük, csak ha hivataloskikiáltó és írnok jelenlétében kötnek üzletet. Ami viszont e személyek jelenlétében kerül eladásra,annak vételára erejéig az állam vállal szavatosságot. Mindez egyaránt vonatkozik a Libyában ésSzardínia szigetén történő eladásra. Ha valamely római személy Szicíliának karthágói uralom alattálló területén tartózkodik, itt a rómaiak minden tekintetben egyenjogúak legyenek. A karthágóiaksemmiben se ártsanak Ardea, Antium, Laurentum, Circeii, Tarracina népének, sem La- tium egyetlenolyan községének sem, amely Róma alattvalója. De tartózkodjanak azoktól a városoktól is, amelyekRómának nem alattvalói. Ha ilyet elfoglalnak, azt sértetlenül szolgáltassák ki a rómaiaknak. Latiumterületén nem építhetnek erődöt. Ha hadiállapotban lépnének Latium földjére, itteni területen neéjszakázzanak.”

Szép-hegyfoknak azt nevezik, amely Karthágótól északra fekszik. A karthágóiak tehát nem tartottákmegengedhetőnek, hogy a rómaiak ezen túl dél irányban hajózzanak. Nyilván nem akarták azt,hogy az ő földjüket, továbbá Byzaciumot s a kis Syrtis-öblön túl fekvő területet, az úgynevezettEmporeiát s e földek termékenységét megismerjék. Ha egy római vihar vagy ellenség üldözésemiatt partra vetődve áldozat bemutatása és a hajók helyreállítása végett valamire rászorul, ezt – deezenkívül semmit! –, úgy vélték, megvásárolhatja, de a partot érő személyek öt napon belül távoznikötelesek. Karthágóba azonban és Libyának az úgynevezett Szép-hegyfokon inneni részére, Szardíniaszigetére és Szíciliának karthágói uralom alatt álló részeire a rómaiak mehettek kereskedni, sőt ezekkelszemben a karthágóiak az állam hűségével szavatolták a méltányosság megőrzését. A szerződésértelmében Szardíniáról és Libyáról kifejezetten saját területeikként tesznek említést, Szicíliárólazonban kifejezetten éppen ellentétes módon rendelkeznek, mert a szigetnek csupán arra a részérevonatkozólag kötöttek szerződést, amely a kar- thágóiak uralma alatt állott. Hasonlóképpen a rómaiakis csak Latiumra vonatkozólag kötöttek szerződést, Itália többi részét azonban meg sem említették,mert nem állt fennhatóságuk alatt.

Ezek után később újabb szövetséget kötöttek, amelybe a karthágóiak bevonták Tyros és Utica népétis: „Az alábbi feltételek mellett legyen barátság egyfelől a rómaiak és szövetségeseik, másfelőla karthágóiak, tyrosiak, uticaiak és ezek szövetségesei között. A Szép- hegyfokon, Mastián ésTarseionon túl a rómaiaknak nem szabad sem rabló hadjáratot folytatniuk, sem kereskedniük, semvárost alapítaniuk. Ha a karthágóiak Latiumban a rómaiak fennhatósága alatt nem álló várost foglalnakel, a zsákmányt és az embereket megtarthatják, a várost azonban adják át. Ha egyes karthágóiszemélyek olyan személyeket fognak el, akik Rómával szerződéses viszonyban levő városban élnek,de mégsem alattvalói Rómának, ezeket nem szállíthatják római kikötőbe. Ha mégis így tesznek, s egyrómai rájuk helyezi kezét, szabadon kell bocsátaniuk. Hasonló eljárástól a rómaiak is tartózkodjanak.Ha valamely római személy karthágói fennhatóság alatt álló területről vizet vagy útra való élelmetvesz fel, ezáltal egyetlen olyan személyt se károsítson meg, aki Karthágóval békében és barátságbanlevő városban él. Hasonló cselekményektől karthágói személyek is tartózkodjanak. Ha ez mégis

47. A RÓMAIAK SZERZŐDÉSEI A KARTHÁGÓIAKKAL

81

megtörténne, vele szemben ne járjanak el egyéni úton, mert ha valaki így cselekszik, az államközibűncselekménynek számít. Szardínia és Libya területén római ember nem folytathat kereskedelmet,nem alapíthat várost (.), csak ha élelmet vesz fel, vagy hajóját állítja helyre. Ha a vihar kényszerítikikötésre, öt napon belül hagyja el a partot. Szicíliának karthágói uralom alatt álló területén s magábanKarthágóban a római ember mindent úgy tehet, és úgy is kereskedhetik, amint arra az ottani polgárnakjoga van. Hasonlóképpen járhatnak el a karthágóiak Rómában.” Ebben a szerződésben a karthágóiaktehát ismét és hangsúlyozottan Libyát és Szardíniát tekintik a maguk területének, és itt meg is tiltjáka rómaiak mindenféle partraszállást. Ezzel szemben Szicíliára vonatkozólag különbséget tettek afennhatóságuk alatt álló területeket illetően. Hasonlóképpen jártak el a rómaiak Latium kérdésében.Ebben a szerződésben ugyanis szintén gondoskodtak arról, hogy a karthágóiak ne kövessenek elsérelmet Ardea, Antium, Circeii és Tarracina rovására. Ezek ugyanis Latiumnak azok a tengerpartivárosai, amelyekre vonatkozólag a megegyezés létrejött.

Ezek után még egy utolsó szerződést is kötöttek a rómaiak Pyrrhos partraszállása idején, mielőttSzicília birtokáért kitört volna a Karthágó elleni háború. Ebben a szerződésben fenntartják az összesaddigi megegyezéseket, de az alábbiakat fűzik hozzá: „Ameny- nyiben a szerződő felek egyikePyrrhosszal írásos szövetségi szerződést akarna kötni, ezt csak a másik szerződő féllel együtt teheti,hogy egymásnak a megtámadottak területén segítséget tudjanak nyújtani. Bármelyik fél szorul rá asegítségnyújtásra, minden esetben a karthágóiak szolgáltatják a hajókat mind az oda- és visszaútra,mind pedig a támadásra, az ellátást pedig mindkét fél saját csapatainak. A karthágóiak szükségesetén tengeri úton is segítsék a rómaiakat. A hajók legénységét azonban egyik fél sem kényszeríthetiakaratuk elleni partraszállásra.” .

Amikor a Szicíliáért vívott háború befejeződött, újabb szerződést kötöttek a következő értelemben: „Akarthágóiak hagyják el Szicíliát és az Itália meg Szicília között fekvő szigeteket. Mindkét szerződő félszövetségesei legyenek biztonságban a másik szerződő fél részéről. Egyik fél sem hozhat rendelkezésta másik fél fennhatósági területére vonatkozóan, ott középületet nem emelhet, onnan zsoldosokat nemgyűjthet, s a másik fél szövetségeseit nem fogadhatja barátságába. A karthágóiak kötelesek azonnalezer talentum, további tíz év alatt pedig összesen még kétezer-kétszáz talentum összeget fizetni. Akarthá- góiak váltságdíj nélkül kötelesek visszaszolgáltatni a római hadifoglyokat.” Ezt követőena libyai zsoldosháború befejeztével, miután a rómaiak feltételesen hadat üzentek Karthágónak,az eddigi megállapodáshoz a következő pótszerződést függesztették: „A karthágói- ak távozzanakSzardínia szigetéről, és fizessenek további ezerkétszáz talentumot” – mint ahogy fent már erről szóvolt. Mindezeket a szerződéseket legvégül egy Hasdruballal Ibériában kötött megállapodás követte,amelynek értelmében „a karthágóiak háborús célból nem kelhetnek át az Iberus folyón”. Ezek a Rómaés Karthágó között kötött érvényes szerződések, kezdettől fogva egészen a Hannibál elleni háborúig.

Ez a helyzet tehát a szerződésekkel. A továbbiakban azt kell megvizsgálnunk és tisztáznunk, hogymelyik felet terheli a felelősség a hannibáli háborúért.

Miután tehát előadtuk, hogy mit mondtak a háború kitörésekor a karthágóiak, most a rómaiak érveitfogjuk ismertetni. Akkor, Saguntum pusztulása miatt érzett felháborodásukban nem hivatkoztak ugyanrájuk, de gyakran, sokak szájából hallani ezeket a rómaiak körében. Először is, mondják, Hasdrubalszerződését nem lehetett semmibe venni, ahogyan ezt a karthágóiak merészelték, mivel nem voltolyan záradéka, mint Lutatiusénak, tudniillik, hogy „ez a szerződés érvénybe lép, ha a római népis jóváhagyja”. Hasdrubal teljhatalmú megbízottként kötötte meg az egyezséget, s az tartalmaztaa kikötést, hogy a „karthágóiak háborús célból nem kelhetnek át az Iberus folyón”. Továbbá, aSzicíliára vonatkozó szerződésben szerepelt az a pont – amint a karthágóiak is állítják –, hogy „mindkétszerződő fél szövetségesei legyenek biztonságban a másik szerződő fél részéről”, mégpedig nemcsakaz akkor meglévő szövetségeseik, ahogyan a karthágóiak értelmezték a szöveget. Ez esetben ugyanishozzátették volna vagy azt, hogy a meglévőkön túl újabb szövetségeseket ne fogadjanak el, vagy hogyaz egyezmény nem vonatkozik a szerződés megkötése után csatlakozó szövetségesekre. Minthogypedig ezek közül egyik sem fordult elő a szövegben, nyilvánvaló, hogy a két féltől való biztonságnakmindenkor ki kellett terjednie mindkét fél valamennyi szövetségesére, mind az akkoriakra, mind akésőbb csatlakozókra. Ezt a felfogást a rómaiak feltétlenül meggyőzőnek tartják, hiszen sohasemvoltak hajlandók olyan szerződés megkötésére, amely megfosztja őket attól a lehetőségtől, hogybarátjuknak és szövetségesüknek fogadjanak el alkalomadtán egy arra méltónak mutatkozó népet;sem pedig arra, hogy ha elfogadják és védelmükbe veszik, akkor eltűrjék, hogy bárki jogtalanságotkövessen el ellene. Ellenkezőleg, mindkét félnek a szerződésben kifejezésre jutó alapelve az volt, hogy

47. A RÓMAIAK SZERZŐDÉSEI A KARTHÁGÓIAKKAL

82

tartózkodni kell mindkét fél akkor meglévő szövetségeseinek megtámadásától, és hogy ezek közülsenkit semmilyen módon nem szabad az egyik fél szövetségi rendszeréből a másikba átvenni; a későbbcsatlakozókra pedig az vonatkozott, hogy a felek ne toborozzanak zsoldosokat és ne foganatosítsanakintézkedéseket a másik fél fennhatósági területén és szövetségesei körében, s valamennyi szövetségeslegyen biztonságban mindkét féltől.

Amellett, hogy ez így volt, azt sem vitatja senki, hogy Saguntum lakói már évekkel a hannibáli háborúelőtt a rómaiak védelme alá helyezték magukat.

H.I. – K. I.

A római-karthágói szerződések kronológiája vitatott. Sokan elképzelhetetlennek tartják aKr. e. 509-ben kötött szerződést, hiszen Rómának ekkoriban még feltehetően nem voltakkülönösebben meghatározó jelentőségű tengeri kereskedelmi érdekeltségei. A korai időpontot azonbanmagyarázhatja az a tény, hogy a karthágóiak és az etruszkok között igen szoros kapcsolat volt, Rómapedig – minthogy etruszk királyai voltak – Kr. e. 510-ig beletartozott az etruszk államok szövetségébe.Amikor Róma Tarquinius Superbus elűzése után e szövetségi rendszerből kikerült, Karthágóhozfűződő szövetségesi viszonya is megszűnt. Ilyenformán az első szerződés Karthágó oldaláról nem voltmás, mint a status quo biztosítása vagy helyreállítása, a rómaiak számára pedig az első külpolitikaikapcsolatfelvétel a királyok elűzése után, s mint ilyen, jócskán tartalmazhatott kompromisszumokat,a diplomáciai sikert maga a szerződés jelentette.

83

48. A SALAMISI KLÉRUCHOSOKIG I3 1; SIG3 13; Tod 11; ML 14. Márványstélé nyolc töredéke, amelyeket az Akropolison találtak. Agipsszel egybekötött töredékeket ma az athéni Epigraphiai Múzeumban őrzik.

Kr. e. 510-500

A nép így határozott: a salamisi kléruchosokat hagyni kell, hogy Salamisban lakjanak. . Az athéniekkelegyütt adózzanak és katonáskodjanak. [Salamisi birtokukat] ne adják bérbe, ha nem ... Ha 5. pedigbérbe adja, fizessen bírságot a [bérbeadó és a]

bérlő, mindegyikük

a kincstárba: [a büntetést hajtsa be az] archón: ha pedig nem, vonják felelősségre. A fegyverzetrőlgondoskodjék [ő maga]

1. harminc drachma (értékben; a fegyveresek) felszerelését vizsgálja meg az archón; a tanácsban .

S. J.

A legkorábbi ismert athéni néphatározat. A határozat a Salamis szigetére küldött kléruchosokrólrendelkezik. A felirat első nyolc sorának utolsó betűit tartalmazó nyolcadik töredéket 1990-ben tettékközzé. A hoplitések fegyverzetének értéke, a harmic drachma a korábbi magyar fordításban hibásanszerepel 300 drachmaként.

84

49. MARATHÓNHérodotos VI 102-113.

Kr. e. 490

1. Eretria leigázása után néhány napig még ott maradtak, majd gyorsan elhajóztak Attika felé, abban areményben, hogy az athéniakkal éppúgy elbánhatnak, mint az eretria- iakkal. S minthogy AttikábanMarathón volt az a terület, amely lovascsatára a legalkalmasabbnak látszott, és Eretriához is ez esetta legközelebb, Peisistratos fia, Hippias ide vezette a perzsákat.

2. Az athéniak a perzsa közeledés hírére szintén Marathónhoz vonultak. Tíz hadvezér vezette őket, atizedik volt az a Miltiadés, akinek atyját, Kimónt, Stésagoras fiát száműzte Athénból Peisistratos,Hippokratés fia. Kimón idősebbik fia, Stésagoras a nagybátyjánál, Miltiadésnál nevelkedett aChersonésoson, az ifjabbik pedig apjánál maradt Athénban, és a Chersonésoson gyarmatot alapítóMiltiadésról nevezték el Miltiadésnak.

3. Ez a Miltiadés most megérkezett a Chersonésosról, és miután útközben kétszer is elkerülte a halált,az athéniak hadvezére lett.

4. Mielőtt a hadvezérek elhagyták volna a várost, követet küldtek Spártába: egy Pheidippidés nevűathéni férfit, aki nagyon gyorsan tudott futni, és ez is volt a foglalkozása. Ez a Pheidippidés aztmesélte az athéniaknak, hogy egyszer Tegea fölött, a Partheni- on-hegy lejtőin összetalálkozottPan istennel. Pan a nevén szólította Pheidippidést, és rábírta, hogy vonja kérdőre az athéniakat,vajon miért nem törődnek vele, amikor ő mindig is a javukat akarta, nemegyszer segített már nekik,és fog a jövőben is. Az athéniak hittek Pheidippidés állításának, és amikor államuk felvirágzott,templomot építettek Pannak az Akropolis tövében, s az üzenet emlékét évenként áldozatokkal ésfáklyás futóversennyel ünnepelték meg.

5. A hadvezérek tehát ezt a Pheidippidést, aki azt állította, hogy találkozott Pannal, elküldték Spártába,s az Athénból való indulása utáni napon már meg is érkezett. Felkeresvén az elöljárókat, eztmondta: „Lakedaimóni férfiak! Az athéniak azt kérik tőletek, hogy siessetek a segítségükre, ésne nézzétek tétlenül, hogy a legősibb hellén várost a barbárok leigázzák. Eretria már szolgasorsrajutott, így Hellas máris elvesztett egy fontos várost.” Pheidippidés elmondta hát a rábízott üzenetet,a lakedaimóniak pedig úgy döntöttek, hogy megadják ugyan a segítséget, de nem indulhatnakazonnal, mert akkor megszegnék a törvényt. Aznap volt ugyanis a hónap kilencedik napja, márpediga kilencedik napon – legalábbis így mondták – nem indulhatnak hadba, hiszen még nincs holdtölte.

6. Így hát megvárták a holdtöltét. Közben Hippias, Peisistratos fia elvezette a perzsákat a marathónisíkságra. Előző éjjel azt álmodta, hogy saját anyjával hál együtt. Ő ezt az álmot úgy magyarázta,hogy amikor majd visszajut Athénba, újra megszerzi a hatalmat, és öregkorában ott fogmeghalni. Ilyen következtetést vont le tehát álmából. Másnap elszállította az Eretriában ejtettfoglyokat a styraiak birtokában lévő Aigileia szigetére, a hajóhadat Marathónba irányította, és ottlehorgonyoztatta, továbbá elrendezte a partra szálló hadsorokat. Intézkedés közben egyszer csaknagyot tüsszentett, és heves köhögés fogta el. Benne járt már a korban, úgyhogy a legtöbb foga lazavolt, s most a heves köhögéstől kiköpte az egyik ilyen meglazult fogát a homokba. Mindent tűvétett érte, de hiába, s ekkor Hippias felsóhajtott, és így szólt a körülötte állókhoz: „Ez a föld nem amiénk, és soha nem fogjuk tudni leigázni. Amennyi nekem járt belőle, azt a fogam megkapta.”

7. Hippias tehát azt gondolta, hogy így vált valóra az álma. Közben az athéniak Hé- raklés szentélyekörül foglalták el hadállásukat, s megérkeztek hozzájuk a plataiaiak is. Ezek a plataiaiak márkorábban Athén védelme alá helyezték magukat, és az athéniak eddig is sok terhet és viszontagságotvállaltak értük.

8. Az athéni hadvezéreknek megoszlott a véleménye: egy részük úgy gondolkodott, hogy nem szabadmegkockáztatni az ütközetet a médekkel, akik sokkal többen vannak, más részük, Miltiadésszal azélen, ragaszkodott hozzá. Ez a két nézet alakult hát ki a hadvezérek között, és már-már a rosszabbikkerekedett felül. A tíz stratégos mellett azonban tizenegyedikként annak az athéni polgárnak is

49. MARATHÓN

85

szavazati joga volt, akit babszem húzásával polemarchosnak választottak (ősi athéni szokás szerintugyanis a polemarchos a hadvezérekkel azonos szavazati joggal rendelkezett), s ebben az időbenaz aphid- nai Kallimachos volt a polemarchos, akit Miltiadés felkeresett, és így szólt hozzá: „Tőledfügg, Kallimachos, hogy rabszolgasorba taszítod-e Athént, vagy pedig megőrzöd szabadságát, ésakkor emlékedet az utókor nagyobb dicsőséggel fogja övezni, mint Harmodiosét és Aristogeitónét.Athén ugyanis fennállása óta még sohasem forgott ekkora veszélyben. Ha meghódolnak a médekelőtt, sorsuk megpecsételődik, mert Hippias kényére-kedvére elbánik velük. Ha viszont ők győznek,Athén lesz Hellas első városa. Elmondom hát most neked, hogyan történhet ez meg, és miért éppena te szavad a döntő. Mi tízen vagyunk hadvezérek, és megoszlik a véleményünk: egyesek a csatátjavasolják, mások ellenzik. Ha nem vívjuk meg most ezt az ütközetet, tartok tőle, hogy akkoraegyenetlenség támad az athéniak közt, hogy zavarodottságukban átállnak a médekhez. Ha azonbanvállaljuk az ütközetet, még mielőtt az athéniak teljesen meghasonlanának egymással, akkor azigazságosztó istenek segítségével megszerezhetjük a győzelmet. Mindez csak rajtad áll. Ha az énvéleményemhez csatlakozol, hazád megőrzi szabadságát, és Hellas első városa lesz, ha viszont acsata ellenzőinek oldalára állsz, annak a sok jónak, amit felsoroltam, az ellenkezőjét fogod ránkzúdítani.”

9. Ezekkel a szavakkal Miltiadés végül meggyőzte Kallimachost, a polemarchos szavazata pedigeldöntötte, hogy lesz ütközet.

10.Amikor aztán rákerült a sor, az athéniak felsorakoztak az ütközetre, mégpedig a következőhadrendben. A jobbszárnyat Kallimachos, a polemarchos vezette, akkoriban ugyanis az volt aszokás az athéniaknál, hogy a jobbszárnyat mindig a polemarchosra bízták. Ő állt tehát az élen,s mögötte sorakoztak fel egymás mellett, meghatározott sorrendben a phylék, legvégül pediga balszárnyon a plataiaiak álltak. Az athéni csapatok Marathónnál úgy helyezkedtek el, hogyarcvonaluk éppen olyan hosszú volt, mint a mé- deké, a középső részre azonban csak néhány sormélységben jutott ember. Ez volt tehát a legsebezhetőbb pontjuk, s erejük a két szárnyra tömörült.

11.Amikor a csapatok is elfoglalták a kijelölt helyüket, és az áldozati előjelek is kedvezőek voltak, azathéniak rohamra indultak, és futólépésben közeledtek a barbárokhoz. A két sereg között mintegynyolc stadion volt a távolság. A perzsák meglátták a futva közeledő athéniakat, és felkészültek azellenállásra, de közben szentül hitték, hogy az athéniak megőrültek, és a vesztükbe rohannak, hogyilyen kis sereggel, íjászok-lovasok nélkül rájuk támadnak. Ezt gondolták a barbárok, az athéniakazonban zárt csatarendben vonultak, és példás hősiességgel harcoltak. Tudomásunk szerint őkvoltak az első hellének, akik rohammal támadtak az ellenségre, és akik nem ijedtek meg a médruhák és viselőik láttára. Mert egészen addig a médek nevének puszta említésére is rémület fogtael a helléneket.

12.Hosszú ideig tusáztak Marathónnál. Középen, ahol maguk a perzsák és a sakák harcoltak, abarbárok voltak fölényben, és áttörvén a hellén arcvonalat, a szárazföld belseje felé kezdtékszorítani a helléneket, a két szárnyon azonban az athéniak és a plataiaiak kerekedtek felül. Előnyöshelyzetükben a megfutamított ellenséget menekülni hagyták, a két szárny egyesült, és azokratámadt rá, akik korábban középen áttörték az athéni csatasort. Itt is az athéniak győztek. A perzsákmenekültek, ők a nyomukba eredtek, és addig kaszabolták őket, amíg a tengerhez nem értek, ahol– megpróbálván tűzbe borítani – megtámadták a hajókat.

M. Gy.

A marathóni csata leghosszabb leírását Hérodotos örökítette meg. Kallimachos, a harcban elesettpolemarchos verses sírfeliratának töredékeit tartalmazó ión oszlop darabjai fennmaradtak, amelyeketma az athéni Epigraphiai Múzeumban őrzinek (IG I3 784; ML 18):

Az Aphidnaiból való (Kallimachos) ajánlott fel engem Athénának, az Olymposon lakó halhatatlanokkövetét,

polemarchosként az athéniak küzdelmét

Marathónnál ... a hellének (?) ... az athéniak fiai az emlékét .

N. Gy.

49. MARATHÓN

86

A hérodotosi leírásból világosan kitűnik, hogy bár a csata előtt Pheidippidés valóban elfut Spártába,a marathóni futó közismert története nem más, mint minden alapot nélkülöző legenda.

87

50. A CSERÉPSZAVAZÁSSiewert, P.: Ostrakismos Testimonien I. Stuttgart, 2002.

Kr. e. 508? Kr. e. 487

A. Diodóros XI 55.

Először eltávolították őt (ti. Themistoklést) a városból, az úgynevezett ostrakismost alkalmazvaellene, amelyet a Peisistratida tyrannosok bukása után iktattak törvénybe Athénben; ez a törvénypedig a következő volt. Minden polgár felírta egy cserépdarabra annak a nevét, akit a leginkábbképesnek tartott arra, hogy megdöntse a demokráciát, és akire a legtöbb cserépszavazat esett, annakszáműzetésbe kellett mennie hazájából ötévi időre. Úgy látszik az athéniek nem azért hozták ezt atörvényt, hogy a hitványságot büntessék, hanem azért, hogy a gőgösök gondolkodása alázatosabbáváljék a száműzetés következtében.

S. J.

Hipparchos: Charmos fia, ahogy Lykurgos mondja. Erről írja Androtión a második könyvben,hogy rokona volt Peisistratosnak, a tyrannosnak; és elsőként ostrakizálták, akkor, amikor előszörmegalkották az ostrakismosra vonatkozó törvényt, a Peisistratoshoz tartozók iránti gyanúból, mivelaz mint népvezér és stratégos lett tyrannosszá.

S. J.

C. Vaticanus Graecus 1144 fol. 222rv

Kleisthenés hozta be Athénbe a cserépszavazás törvényét. Ez pedig a következő volt: a tanácsnakszokása volt néhány napon át vizsgálatot tartva, cserépdarabokra felírni, kinek kell a polgárok közülszáműzetésbe menni, és ezeket bedobták a tanácsház elkerített helyére. Akire pedig több mint kétszázcserép esett, annak száműzetésbe kellett mennie tíz évre, de javait továbbra is élvezhette. Későbbnéphatározattal törvényt hoztak, hogy hatezernél több szavazatot kell leadni ahhoz, hogy valakitszáműzetésbe küldjenek.

S.J.

A cserépszavazás (ostrakismos) az athéni demokrácia alapvető intézményei közé tartozott. Ennekellenére vitatott, hogy ki és mikor vezette be, és az is, hogy milyen szabályok szerint és ösz- szesenhányszor éltek vele. A bevezető személyére nézve egységesek a források: Kleisthenés alkotta megreformjai során az ostrakismosra vonatkozó törvényt. Ennek ellentmondani látszik az a tény, hogy azelső ismert cserépszavazást Kr. e. 487-ben tartották, és nehéz indokolni azt, miért telt el húsz esztendő atörvény meghozatala és első alkalmazása között. A C. pontban idézett forrás, a Vaticanus Graecus egy15. századi pergamenkódexben maradt fönn. Kérdés, hogy egy mára már elveszett ókori forrás adataittartotta-e fönn, vagy szerzője szabadon kezelte történelmi ismereteit. Ha feltételezzük hitelességét,áthidalható a törvény keletkezése és első alkalmazása közötti szakadék. Kleisthenés a négyszáz tagútanács hatáskörébe utalta a cserépszavazást, ezért volt elegendő kétszáz szavazat valaki elűzéséhez.Ebben az esetben nyilvánvalóan nem számoltak szavazategyenlőséggel, minthogy a cserépszavazássorán sohasem csak egy vagy két polgár neve került szóba, ha pedig legalább három személy közöttkellett dönteni, a kétszáz cserép biztos többségnek számított. Themistoklés újítása abban állhatott,hogy a cserépszavazást a bulé kezéből a népgyűlésébe helyezte. Az elmélet gyenge pontja, hogynem ismerünk senkit, akit a bulé űzött volna el cserépszavazással, és az is, hogy Kleisthenés miért anégyszáz tagú tanáccsal számolt, ha ő volt az, aki bevezette az ötszázak tanácsát.

88

51. ATHÉNI SZAVAZÓCSEREPEKA. ML 21. B. Willemsen, F.: Verzeichnis der Kerameikos-Ostraka. AM, 106, 1991, 144-145. Ra-

ubitschek, A.: Megakles, geh nicht nach Eretria! ZPE, 100, 1994, 381-382. C. Lang, M.: Ostraka.The Athenian Agora 25. Princeton, New Jersey, 1990. Vö. Siewert, P.: Ostrakismos TestimonienI. Stuttgart, 2002.

Kr. e. 486-471

A.

[Arri]phrón fia, Xanth[ippos], bűnös vezetők közt leghitványabb ő, mondja e csorba cserép.

B.

[Meg]aklés, ne menj Eretriába,

[Hipp]okratés fia,

[haz]átlan, ki vagy taszítva.

C.

Themistoklés, Neoklés fia a Phrearrioi (démosból)

N. Gy.

Az első ismert cserépszavazást Kr. e. 487-ben tartották meg. A ma ismert ostrakonok száma tízezerkörül van. A beszédes ostrakonok közé tartozik az A. kétsoros epigrammája, amely Xan- thippost,Periklés apját valamennyi vezető (prytanis) közül a legbűnösebbnek nevezi. A B. ostra- kon két oknálfogva hivatkozhat Eretriára. Egyrészt a cserépszavazással elűzöttek nem léphettek az euboiai Geraistosés az argolisi Skyllaion-fok közé, tehát Attikába. Az euboiai Eretria Gerais- tostól északkeletre, vagyisa tilos övezetbe esett. Másrészt az Alkmeónidák családjába beházasodó Koisyra eretriai volt, ésMegaklés lányát, aki rövid ideig Peisistratos felesége volt, ugyancsak Koisyrának hívták. A cseréptehát az Alkmeónidák és a tyrannosok kapcsolatára utal. A C. pontban ’ttemistoklés neve olvasható.

89

52. THEMISTOKLÉSNÉPHATÁROZATA

ML 23; Fornara 55. Márványfelirat. Damala, az ókori Troizén területén találták, ma az athéniEpigraphiai Múzeumban őrzik. A betűformák alapján a felirat a Kr. e. 3. századra keltezhető, vagyisaz eredeti athéni néphatározatot két évszázaddal később Troizénban újra felírták.

Kr. e. 480

Istenek!

Így határozott a tanács és a népgyűlés.

Themistoklés, Neoklés fia a Phrearrioi démosból terjesztette be (a javaslatot).

A várost rá kell bízni Athénára, Athén | 5. védelmezőjére, és az összes többi istenre, hogy védjék megés tartsák távol földjétől a barbárokat. Valamennyi athénit és az Athénban

lakó idegeneket gyermekeikkel és feleségükkel együtt telepítsék át Troizénba,1 []

e vidék alapítójának (védelmébe). | 10. Az öregeket és a kincseket Salamisra kell áttelepíteni. Akincstárnokok (tamiasok) és a papnők maradjanak az Akropolison, hogy megvédjék mindazt, ami azisteneké. A többi nagykorú athéni és idegen mind szálljon föl az előkészített kétszáz hajóra, és | 15.védelmezze meg a barbártól saját és a többi hellén szabadságát a lakedaimóniakkal, a korinthosiakkal,az aiginaiakkal és mindazokkal együtt, akik készek osztozni a veszélyben. A stratégosok | 20. a holnapinaptól kezdve állítsanak kétszáz triérarchost,2 hajónként egyet, azok közül, akiknek földjük és házukvan Athénban, valamint törvényes gyermekeik vannak, de nem idősebbek ötvenévesnél, és sorsolássalosszák el őket az egyes hajókra. vv Válasszanak ki tíz tengerészgyalogost (epibatés) mindegyikhajóra azok közül, akik idősebbek húsz-, | 25. de fiatalabbak harmincévesnél, és (ti. hajónként)négy íjászt. Sorsolják ki az (egyes) hajók legénységét is, amikor a triérarchosokat hozzásorsolták(a hajókhoz). A stratégosok jegyezzék fel hajónként fehér hirdető- (leukó- ma) táblákra a többieknevét, az athéniakat a polgárok | 30. névjegyzékéből (léxiarchikon grammateion), az idegenekét pediga polemarchos3 névjegyzékéből. Jegyezzék fel azokat, akiket beosztottak a kétszáz, egyenként százfőből álló szakaszba, és minden szakasz (taxis) fölé jegyezzék föl a hajó nevét, a triérarchosét és alegénységét, hogy tudják, | 35. melyik szakasznak melyik triérésre kell szállnia. Miután az összesszakaszt beosztották, és kisorsolták a hajókat, a tanács és a stratégosok szállítsák föl mind a kétszázhajóra (őket), miután engesztelő áldozatot mutattak be a Mindenható Zeusnak és Athénának ésNikének és a | 40. biztonságot adó Poseidónnak. vv Miután a (legénység) a hajókra szállt, közülükszáz vonuljon az euboiai Artemisionhoz, a további száz pedig Salamisnál és Attika más részeinélállomásozzék, és védelmezze a vidéket. Azért pedig, hogy valamennyi athéni egyetértésben | 45.harcoljon a barbár ellen, a tízesztendős (száműzetésre) ítéltek4 jöjjenek Salamisra, és maradjanak ottaddig, amíg a népgyűlés nem határoz róluk. A [polgárjoguktól megfosztottak] pedig [..]

N. Gy.

1. Troizén a Saróni-öböl déli partján feküdt. A hagyomány szerint itt született ’ttéseus. A feliratotidézi Plutarchos (êmistoklés 10) és Aelius Aristeides (XLVI 192, 1), sőt már a Kr. e. 4. századbanhivatkozott rá Aischinés (Démosthenés XIX 303, 311). A felirat jelenlegi megszövegezésébenmindenesetre van néhány anakronizmus. A legvalószínűbb az, hogy az eredeti néphatározatot nembetű szerinti pontossággal vésték kőbe Troizénban, azzal a céllal, hogy Athént emlékeztessék rá,milyen segítséget nyújtottak neki a perzsa háborúk idején.

2. Triérarchos: a triérés, vagyis három evezősoros hajó parancsnoka.

3. A polemarchos a kilenc archón egyike, aki hagyományosan az athéni hadsereg főparancsnoka.Rituális feladatai mellett ő intézte a metoikosok ügyeit, ezért volt nála a metoikosok névjegyzéke.

52. THEMISTOKLÉS NÉPHATÁROZATA

90

4. Vagyis azok, akiket ostrakismosszal űztek el. Tudjuk, hogy valóban visszatértek Athénba a sa-lamisi csata előtt.

91

53.AZ OLYMPIAI VERSENYDÍJAKHérodotos: A görög-perzsa háború. VIII 26.

Kr. e. 480

Útközben odajött hozzájuk néhány arkadiai szökevény, akik éheztek, és szerettek volna a perzsákhasznára lenni. Elvezették őket a király elé, s ott egy perzsa megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnakmost a hellének. A szökevények erre azt felelték, hogy az olympiai ünnepeket ülik, s tornaversenyeketmeg kocsihajtást néznek. Azt is megkérdezte a perzsa, hogy mi a versenydíj náluk, s ők azt felelték,hogy a győztes olajágból font koszorút kap. Erre Tigranés, Artabanos fia találó megjegyzést tett, nohaa király gyávának mondta miatta. Ez a Tigranés, amikor meghallotta, hogy versenydíjként nem pénzt,hanem koszorút kapnak, nem állhatta meg, hogy fel ne kiáltson: „Jaj, Mardonios, milyen emberekellen vezetsz te bennünket? Hiszen ezek nem pénzért, hanem a győzelem dicsőségéért harcolnak!”Tigranés tehát így fejezte ki a véleményét.

M. Gy.

A történet a perzsa és görög gondolkodás szembeállításával a görög erényeket idealizálja. Tigranésmegjegyzése előrevetítette a perzsák salamisi vereségét.

92

54. GELÓN FELAJÁNLÁSADELPHOIBAN HIMERAI GYŐZELMEUTÁN

ML 28; Fornara 54. Delphoiban talált mészkő talapzat felirata.

Kr. e. 480

Gelón, Deinomen[és fia] ajánlotta föl Apollónnak, a syrakusai.

A tripust és a Nikét a | 5. milétosi Bión, Diodóros fia készítette.

N. Gy.

Miután Gelón Kr. e. 480-ban Himeránál győzelmet aratott a karthágóiak fölött, egy 16 talanton súlyúaranytripust (háromlábú edényt) ajánlott föl a delphoi Apollónnak (szicíliai Diodóros XI 26, 7). Atripus súlya attól függően, hogy melyik vidék talantonjával számolunk, 599 vagy 326,4 kg volt.

93

55. AZ EPHÉBOSOK ESKÜJE ÉS APLATAIAI ESKÜ

Tod 204; Fornara 57; Siewert, P.: Der Eid von Plataiai. Vestigia 16. München, 1972. A felirat a Kr.e. 4. század végén keletkezett.

Kr. e. 479

Istenek. Arés és Athéna Areia papja, Dión, Dión fia Acharnaiból állította.

| 5. Az ephébosok ősi esküje, amit minden ephébosnak le kell tenni. vvv Nem hozok szégyent aszent fegyverekre, és nem hagyom el a bajtársamat, bárhol is fogok állni (a sorban). Megvédema szentélyeket és a középületeket, s hazámat nem | 10. gyengébben fogom örökül hagyni, hanemmegnövelve és megerősödve, amennyire csak erőmből telik, és együttműködve mindenkivel. Éskészségesen engedelmeskedni fogok mindenkori parancsnokaimnak, a fennálló és ezután | 15.meghozandó törvényeknek, s ha valaki eltörli őket, minden erőmmel és mindenki segítségével fellépekellene, és tisztelni fogom az ősi szentélyeket. Tanúk az istenek, Agraulos, Hestia, Enyó, Enyalios,Arés és Athéna Areia, Zeus, Thalló, Auxó, Hégemoné, Héraklés, | 20. a haza határai, búzák, árpák,szőlők, olajfák, fügefák. vacat

Eskü, amit az athéniak tettek a barbárok elleni csatára készülve. vvvvvv „Harcolni fogok, míg csakélek, és nem becsülöm többre életemet a szabadságnál, és | 25. nem hagyom el sem a taxiarchost(vagy taxilochost), sem az enómotarchést, sem amíg él, sem halála után, és nem vonulok vissza, csakha parancsnokaim (hégemones) adnak visszavonulási parancsot, és megteszem, amit a stratégosok |30. parancsolnak, elesett bajtársaimat (symmachesamenón) azonnal eltemetem, és senkit sem hagyoktemetetlenül, és ha győzelmet aratunk a barbárok fölött, meg fogom tizedelni a thébaiak városát, desemmi kárt nem teszek Athénban, Spártában, Plataiaiban | 35. és a többi szövetséges városban. Sema barátokat, sem az ellenséget nem fogom kiéheztetni, és nem zárom el tőlük a vizet. Ha betartomaz | 40. eskü előírásait, városom meneküljön meg a betegségektől, ha pedig nem, betegedjék meg;városom sértetlenül maradjon, ha pedig nem, pusztuljon el; <földem> teremjen (bőségesen), ha pedignem, meddő maradjon; és az asszonyok olyan gyerekeket szüljenek, akik szüleikre hasonlítanak, hapedig nem, torzszülötteket; | 45. és a jószágok magukhoz hasonló utódokat szüljenek, ha pedig nem,torzszülötteket.” Ezt az esküt téve, befedték pajzsaikkal az áldozatokat, és trombitaszó kíséretébenkönyörögtek, hogy ha az esküt tevők közül valaki valamit megszeg az eskü előírásaiból, és nem tartjabe azokat, | 50. a szentségtörés azok fejére szálljon, akik esküt tettek.

N. Gy.

Az eskü szövege egy Kr. e. 4. század végén keletkezett feliraton maradt fönn. A felirat első huszonegysora az ephébosok esküjét tartalmazza, és utána következik a plataiai eskü szövege. Az ephébo-sok esküjének egy részére hivatkozik Lykurgos szónoklata (Leókratés ellen. 76-77), és majdnemteljes terjedelemben idézi Pollux (8, 105), valamint Stobaios: Florilegium. XLIV 48. Az ephébosokesküjének végén az istenek felsorolásába illesztik a haza határait, a gabonákat, szőlőket, olajfákat.Erre utal Plutarchos is az Alkibiadés-életrajzban (15): „Ugyanakkor (Alkibiadés) lelkükre kötötte azathéniaknak, hogy szárazföldi uralmukat is erősítsék meg, és tettekkel váltsák valóra azt az esküt,amelyet az athéni ifjak Agraulos templomában tesznek. Az eskü szövege szerint Attika határának azárpát, a búzát, a szőlőtőkét, a fügét és az olajfát tekintik, s ilyen módon arra tanítják őket, hogy mintbirtokukra nézzenek minden megművelt és gyümölcstermő földre.” (M. E.)

A plataiai eskü hitelességét már az ókorban vitatták fjtteopompos, FGrHist 115 F. 153), bár Lykurgosbeszéde (Leókratés ellen) nagyon hasonló szöveget őrzött meg.

Lykurgos: Leókratés ellen. „80: Ezért aztán, bírák, ezt a fogadalmat tették Plataiainál a hellénekvalamennyien, akik eltökélték, hogy felsorakoznak és megvívják harcukat Xerxés hatalmávalszemben. Ezt nem ők fogalmazták meg, hanem ahhoz az eskühöz hasonlított, amit ti szoktatok tenni.Méltó rá, hogy meghallgassátok. Régen történ mindez, mégis kiérződik a leírtakból erényük. Olvasdhát föl nekem!

55. AZ EPHÉBOSOK ESKÜJE ÉS A PLATAIAI ESKÜ

94

81. Eskü: »Életemet nem becsülöm többre a szabadságnál, parancsnokaimat nem hagyom cserbensem amíg élnek, sem haláluk után, és eltemetem valamennyi csatában elesett bajtársamat. A barbárokfölött aratott győzelem után a Hellasért harcoló városokban semmi kárt nem teszek, a barbárokhozhúzókat azonban mind megtizedelem (dekateusó). A szentélyeket, amelyeket a barbárok lángbaborítottak és feldúltak, semmiképpen nem építem újjá, hanem utódaimra hagyom, mint a barbárokszentségtörésének emlékművét.«” (N. Gy.)

Különös, hogy az athéniak esküje spártai katonai tisztségeket (taxilochos, enómotarchés, hé- gemón)említ. A kiéheztetésre és a víz elzárására vonatkozó tilalmat Aischinés beszédéből (2,115) ismerjük, deott az amphiktyónia tagállamai fogadják meg ezt. A felirat utolsó mondata bizonyosan nem tartozottaz eredeti dokumentum szövegéhez.

95

56. A HELLÉNEK FELAJÁNLÁSA APERZSA HÁBORÚK UTÁN

SGDI 4406; Tod 19; ML 27. Három, oszlopszerűen egymásba csavarodó kígyó, amely eredetileg egyarany háromlábú edényt tartott. Ma az isztambuli Hippodromban van fölállítva.

Kr. e. 479/478

Ők küzdöttek a háborúban:

lakedaimóniak, athéniak, korinthosiak,

tegeaiak, sikyóniak, aiginaiak,

megaraiak, epidaurosiak, erchomenosiak,

phleiusiak, trozaniak, hermionéiak,

tirynsiek, plataiaiak, thespiaiak,

mykanéiak, keósiak, malosiak, ténosiak,

naxosiak, eretriaiak, chalkisiak,

styraiak, walisiak, poteidaiaiak,

leukasiak, wanaktorioniak, kythnosiak, siphnosiak,

amprakiaiak, lepreoniak.

N. Gy.

A fogadalmi ajándékot Delphoiban állították föl, onnan szállították Constantinus idején Kons-tantinápolyba. A delphoi betűkkel, dór dialektusban felírt lista néhány város nevét nem a szokásosformában adja meg. Erchomenos megszokott alakja Orchomenos, Trozan – Troizén, Myka- né –Mykéné, Malos – Mélos, Walis – Élis; Wanaktorion – Anaktorion, Amprakia – Ambrakia. A ténosiakés siphnosiak nevét utólag vésték föl. Az arany háromlábú edényt Kr. e. 354 körül, a harmadik szentháborúban beolvasztották a phókisiak.

96

57. A KR. E. 464-454-ESHELÓTAFELKELÉS

Diodóros XI 63-64.

Kr. e. 464-454

Ezekben az időkben nagy és váratlan szerencsétlenség érte a lakedaimóniakat. Spártá- ban nagyföldrengés támadt, ennek következtében a házak alapjaikig ledőltek, a spártaiak közül pedighúszezernél többen pusztultak el. Minthogy a föld hosszú időn keresztül állandóan mozgott a városban,és a házak egyre-másra omlottak össze, sok személy pusztult el úgy, hogy a lezuhanó falak temettékmaguk alá. Ezt a bajt úgy tűrték, mintha valami rájuk haragvó istenségtől jönne, de más bajok isérték őket, emberek részéről, a követekző okokból kifolyólag. A helóták és a messénéiek, a spártaiakörökös ellenségei, először békében voltak ugyan, mert féltek Spárta túlerejétől és hatalmától, demikor látták, hogy a földrengés következtében sokan elpusztultak közülük, egyre inkább fölbátorodtaka megmaradtakkal szemben, minthogy kevesen voltak. Ezért szövetséget kötöttek egymással, ésmegkezdték a háborút a lakedaimóniak ellen. Archidamos, a körültekintő spártai király a földrengésalatt is vigyázott polgártársaira, majd a háború során is vitézül szembeszállt a támadókkal. Mikorugyanis a várost a földrengés borzalma tartotta hatalmában, ő volt az első a spártaiak közt, akifelkapva teljes fegyverzetét, kisietett a szabad ég alá, és a többi polgároknak is ugyanezt parancsolta.A spártaiak engedelmeskedtek: akik megmaradtak, így menekedtek meg. Archidamos király ezeketösszerendezve, felkészítette a támadók elleni harcra.

A messénéiek a helótákkal egyesülve először Spárta ellen indultak. Azt gondolták, hogy el tudjákfoglalni, hiszen nincsen, aki ellenük vonulna. Amint azonban meghallották, hogy a megmaradtakArchidamosszal, a királlyal csatarendbe állva készek küzdeni hazájukért, elálltak ettől a tervüktől;megszálltak egy megerősített helyet Messéniában, és onnan támadták időnként Lakóniát. A spártaiakaz athéniakhoz folyamodtak, és kaptak is tőlük segítséget; majd többi szövetségeseiktől is éppígysereget gyűjtvén, ellenségeik egyenrangú ellenfeleivé váltak. Eleinte sokkal erősebbek is voltak azellenségnél, de később, minthogy az a gyanújuk támadt, hogy az athéniak a messénéiekhez hajlanak,felbontották velük a szövetséget, mondván, hogy a fennálló veszedelemmel szemben elegendőszámukra a többi szövetséges. Az athéniak úgy tartották, hogy ez sértő rájuk nézve, és akkor eltávoztakugyan, de ettől fogva ellenségesen kezelték a Lakedaimónnal kapcsolatos ügyeket, és így a gyűlöletetmindinkább lángra lobbantották. Ezzel kezdődött köztük az elidegenedés; később azután nyíltanösszekülönböztek, és háborúikkal egész Hellast nagy szerencsétlenségbe döntötték.

R. Zs.

A harmadik – vagy ötödik – messénéi háborúnak is nevezett, tízéves elkeseredett küzdelemről szólóforrásunk a szicíliai görög szerző, Diodóros (Kr. e. 1. sz.) nagyszabású kompilációjából, a Bibliothékéhistórikéből való. A felkelés történetéhez és a végül legyőzött messénéiek további sorsához lásdTiukydidés I 101-103, Plutarchos: Kimón. 16-17.

H. W. Gy.

97

58. A SZÖVETSÉGESEK ADÓI A KR.E. 454/453. ÉVBEN

IG I3 259; Tod 30; ATL I-II. 1.

Kr. e. 454/453

Ezeket az összegeket zsengékként fizették be az istennőnek a szövetségi kincstárnokok, akiknekjegyzője . volt, és számba vette a harminc számvevő, abból az adóból, amelyet a városok Aristónarchóni évében befizettek az athénieknek: egy minát minden talanton után.

4. táblázat -

III. columna IV. columnaMaróneiaiak 150Lindosiak 845OinusiakIkaroson

133 2

Héssosiak 100Neandreia 33 2Lampóneia 16 4Halikarnassosiak166 4

4 Strepsaiak 100600 Galépsosiak 150400 Kyrbissos 33 2

? Didymeteichosiak16 4Mendéiek 800 Dikaiopolisiak 400Kryaiak 33 2 Klazomenaiak 150

Argilosiak 1050Karbasyandaiak 16 4

Peparéthosiak 300 Phasélisiek 500Kolophóniak 300 Termeraiak 250Notioniak 33 2 Kebréniek 300Dioseirisiek 16 4 Kasólabosiak 41 4Spartólosiak 200 Az Abdéra

melletti Dikaia50

A délosi szövetség adólistái két hatalmas stélén és néhány kisebb feliraton maradtak fönn. A sté-léket ma az athéni Epigraphiai Múzeumban őrzik. A Kr. e. 454/453-ból származó adólista nyitja afeljegyzések sorát, amiket Kr. e. 406/405-ig vezettek. Kr. e. 454/453-tól 440/439-ig egy hatalmas,3,583 m magas, 1,105 m széles és 0,385 m vastag, mind a négy oldalán teleírt (és 183 töredékbőlösszeállított) stélén rögzítették a szövetségesek által befizetett szövetségi hozzájárulás (eisphora)hatvanad részét drachmában („egy minát minden talanton után”), amit Athéné istennő számáraajánlottak föl.

98

59. GORTYNI TÖRVÉNYEKA feliratot mindössze 18 betűt használó ábécével, bustrophédon írásmóddal jegyezték le, krétaidialektusban. Kiadás: Willetts, R. F.: The Law Code of Gortyn. Berlin, 1967; Effenterre, H. van –Ruzé, F.: Nomima II. Róma, 1995.

Kr. e. 450 k.

1. Istenek! Aki szabad ember (eleutheros) vagy rabszolga (dulos) ügyében akar pert indítani, az őtítélethozatal előtt ne fogja el. Ha azonban elfogja, a (bíró) ítélje szabad ember miatt tíz statér1

(büntetésre), rabszolga miatt ötre, akárki számára vitte el, és hozzon ítéletet, hogy engedje szabadonhárom napon belül. Ha azonban nem engedi szabadon, (a bíró) szabad ember miatt egy statér(büntetésre), rabszolga miatt egy drachmára ítélje naponként, míg szabadon nem engedi. Az időrőlpedig a bíró eskü alatt döntsön. Ha azonban tagadja, hogy elfogta, ha tanú nem tanúskodik, a bíróeskü alatt döntsön.2 Ha az egyik fél azt állítja, hogy az szabad ember, a másik pedig, hogy rabszolga,azon személyek tanúsága legyen döntő, akik azt állítják, hogy szabad ember...

Ha valaki szabad férfi vagy szabad nő ellen követ el nemi erőszakot, száz statért fizessen, ha apetairos3

ellen, tízet; ha rabszolga (követi el) szabad férfi vagy szabad nő ellen, kétszeresét fizesse; ha szabadember voikeus4 vagy voikea ellen, öt drachmát; ha voikeus voikeus vagy voikea ellen, öt statért. Havalaki saját házi rabszolganője (endothidia dola) ellen követ el nemi erőszakot, két statért fizessen,ha pedig olyannal teszi ezt, akit már elcsábítottak, ha nappal, egy obolost, ha pedig éjjel, két obolost.Élvezzen azonban előnyt az esküben5 a rabszolganő. Ha valaki megkísérel nemi kapcsolatot létesíteniegy szabad nővel, aki rokona felügyelete alatt áll, tíz statért fizessen, ha tanúskodik tanú. Ha szabadnővel házasságtörtést elkövetőt elfognak annak atyja, fivére vagy férje házában, száz statért fizessen,de ha más házában, ötvenet; ha apetairos feleségével teszi, tízet; ha rabszolga teszi szabad nővel,kétszeresét fizesse; ha rabszolga rabszolga feleségével, ötöt.

Ha férj és feleség elválnak, legyen az asszonyé saját (vagyona), amivel férjéhez jött, és a haszonnak(karpos) a fele, ha van, vagyonából, és mindannak, amit szerzett, a fele, bármi is az, és öt statér, ha aférfi az oka a válásnak. Ha azonban a férfi kijelenti, [hogy nem ő az oka], a bíró eskü alatt döntsön.3. Ha azonban az asszony mást visz el férje (vagyonából), öt statért fizessen, és amit eltulajdonított,adja vissza. Azokkal a tárgyakkal kapcsolatban, amelyeket tagad, (a bíró) ítélje meg, hogy az asszonytagadó esküt tegyen (apomosai) Artemisre az amyklaioni nyilazó istennő szobra előtt.6 Ha pedig tőlevalaki, miután a tagadó esküt letette, valamit elvisz, fizesse meg magát a dolgot, és még öt sta- tért. Haazonban olyat visz el, ami a gyermekeké, az legyen per tárgya (endikon emen). Ha gyermekek nélkülhagyta (az asszonyt), az a sajátját megtarthatja, és szerzeménye felét, és a háznál levő haszonból arokonokkal együtt részesüljön, és amit férje neki adott a törvénynek megfelelően. Ha másvalamit viszel, az legyen per tárgya.

Az atya gyermekei és a vagyon felett, és az anya a saját vagyona felett rendelkezzék az osztozásban.Ameddig ott élnek, nem kell osztozni, de ha valakit (pénzbüntetésre) ítélnének, az elmarasztaltat azelőírás szerint kell részesíteni. Ha meghal (az atya), a városban levő házak és ami a házakban van,amelyben egy vidéken élő voikeus nem állandó lakos, és az apró és a nagy lábasjószág, ami nem avoikeusé, a fiúké legyen; de a vagyon többi részét osszák el szabályszerűen, és a fiúk, akárhányanis vannak, két-két részt kapjanak mindnyájan, míg a leányok, akárhányan is vannak, egy-egy résztkapjanak mindnyájan. Ha valamely asszonynak nincs vagyona atyja vagy fivére adománya vagyígérete révén, vagy öröklés révén, attól kezdve, hogy az Aithaleus törzs (startos),7 Kyllos8 és társaivoltak hivatalban, kapják meg a részüket, a haszonélvező nők ellen azonban per ne legyen. Ha aférj vagy a feleség meghal, és vannak gyermekeik vagy gyermekeiknek gyermekei vagy ezeknekgyermekei, övéké legyen a vagyon. Ha a vagyonon osztozkodva a felosztásra nézve nem tudnakmegegyezni, ajánlják fel a vagyont eladásra annak, aki legtöbbet ad érte, az értéknek kapja mindegyika reá eső részét. Amikor a vagyont felosztják, legyen jelen három vagy több nagykorú szabad tanú. 6.Ha lányának ad (az atya), ugyanezt (az eljárást kell követni).

1. A leányörökös lépjen házasságra atyjának fivérével, az életben levők közül a legidősebbel. Hatöbb leányörökös és az atyának több fivére van, (a második) a következő legidősebbel lépjenházasságra. Ha az atyának nincsenek fivérei, a fivéreknek azonban vannak fiai, a legidősebb fiával

59. GORTYNI TÖRVÉNYEK

99

lépjen házasságra. Ha több leányörökös és a fivéreknek több fia van, a második a következőlegidősebbel lépjen házasságra. A kiszemelt vőle- gény9 egy leányörökössel lépjen házasságra,többel azonban ne. Amíg serdületlen a kiszemelt vőlegény vagy a leányörökös, a ház, ha van,legyen a leányörökösé, minden jövedelem felét pedig a kiszemelt vőlegény kapja. Ha a kiszemeltvőlegény a serdült lányörököst nem akarja elvenni, bár mindketten házasodára alkalmas korbanvannak, abból az okból, hogy kiskorú, a leányörökös rendelkezésére álljon egész vagyon és ajövedelem, amíg elveszi. Ha azonban nagykorú a kiszemelt vőlegény, és a serdült és házasodniakaró (leányörököst) nem akarja elvenni, a leányörökös rokonai indítsanak pert, a bíró pedigrendelje el, hogy a házasságkötés történjen meg két hónapon belül. Ha nem akarja elvenni, ahogyelő van írva, az egész vagyonnal rendelkező (leányörököst), ha van másik, (akkor azzal) a kiszemeltvőlegényel, ha kiszemelt vőlegény nem lenne, a törzsből (származó) kérők közül azzal lépjenházasságra, akivel akar. Ha azonban felserdülve a kiszemelt vőlegényhez nem akar hozzámenni,vagy serdületlen a kiszemelt vőlegény, és nem akar várni 8. a leányörökös, a ház, ha a városbanvan, legyen a leányörökösé, és ami azonkívül a házban van, a többinek pedig a felét örökölve,mással lépjen házasságra a törzsből (származó) kérők közül, akivel akar. A vagyont azonban osszameg ezzel. Ha nincsenek férfirokonai a leányörökösnek a törvényes előírások szerint, az egészvagyonnal rendelkezve, a törzsből azzal lépjen házasságra, akivel akar. Ha azonban a törzsbőlsenki sem akarná elvenni, a leányörökös rokonai hirdessék ki törzsszerte: – Nem akarja-e valakielvenni? – és ha valaki elveszi, harminc napon belül legyen meg (az esküvő), miután kihirdették,ha azonban nem, mással lépjen házasságra, akivel akar. Ha egy nő örököl, miután atyja vagy fivéreférjhez adták, és az, akihez adták, meg akar maradni a házasságban, ő azonban nem akar, ha vannakgyermekeik, részt kapva a vagyonból az előírás szerint, mással házasságra léphet a törzsből.

K. I. – T. I.

A gortyni törvények, amelyek részleteit közöljük, az egyetlen nagy görög jogkodifikáció a Kr. e. 5.század közepéről. A törvényt tartalmazó tizenkét táblát a római dalszínház körfolyósójának falábaépítették be, ahol 1884-ben került napvilágra. Tartalmi szempontból a törvény kizárólag a magánjogbatartozó intézkedéseket rögzít (személy-, család-, örökösödési, vagyon- és adósságjog). Nem egységes,új törvény volt, hanem egy korábbi törvénygyűjtemény javítása: erre néhány helyen maga a törvény ishivatkozik. A korábbi állapottal szemben világos szándéka a törvénynek az önbíráskodás korlátozása(a rabszolgákkal szemben, házasságtörés esetén) és a nők jogi helyzetének megjavítása (a leányörökösjogai). Viszonylag primitív állap otokra utal a törvénykezési eljárás kötetlensége. A bírói jog, abizonyítási jog alig van szabályozva, az írás pedig a per folyamán semmiféle szerepet sem játszik.A törvény révén világos képet alkothatunk magunknak a krétai társadalom szerkezetéről (szabadok,apetairo- sok, voikeusok, rabszolgák), a tisztviselőkről és a bíróság működéséről.

1. Az előforduló pénzegységek viszonya a következő: 1 statér = 2 drachma, 1 drachma = 6 obolos.E kornak megfelelő attika drachma 4,29 g súlyú ezüstérme.

2. „A bíró eskü alatt döntsön” kifejezés azt jelenti, hogy a bíró számára az ítélet nincs előírva, hanemazt a körülmények mérlegelése után a saját belátása szerint hozhatja meg.

3. Az apetairos az a szabad ember, aki nem tagja a hetaireiának, a teljes jogú polgároknak a spártaisyssitionhoz hasonló szervezetének. Ebbe a kategóriába tartoztak minden bizonnyal az idegenek is.

4 Voikeusnak (nőnemben voikeának) nevezték Gortynben a rabszolgák és szabadok közti réteget,amely – a spártai heilótésekhez hasonlóan – a földeken, kisebb termelőeszközök birtokában többé-kevésbé önállóan gazdálkodott.

1. „Élvezzen előnyt azonban az esküben” – az eskü perdöntő jellegű volt, ezért nem volt mindegy,melyik felet esketik meg.

2. Amyklaion krétai kikötő volt, feltehető, hogy lakossága Gortynnek volt alávetve: úgy tűnik, azitt tisztelt Artemisnek Gortynben is volt kultusza. Az istennőt ebben a minőségében fegyveresen,sisakkal, lándzsával, íjjal ábrázolták. A hellénisztikus korban Gortynben volt egy Amyk- laion nevűhónap.

3. Az Aithaleus törzset (startos, a szó egyébként az attikai stratos megfelelője) említik más alka- lomalis Gortynben, ugyancsak megtaláljuk Knóssosban, Drérosban, Malliában stb.).

59. GORTYNI TÖRVÉNYEK

100

4. Kyllos (a név egyébként Krétán ismeretlen) aprótokosmos neve volt.

5. A „kiszemelt vőlegény” (epiballón) a legközelebbi férfirokonok közül pontos szabályok szerint aházasságra kijelölt vagy kiválasztott férfi volt.

T. I.

101

60. OIANTHEIA ÉS CHALEIONSZERZŐDÉSE

IG IX 1. 333; Tod 34; Bengtson, H.: Die Staatsvertrage des Altertums. II. München-Berlin, 1962, 146.Két oldalán teleírt bronztábla.

Kr. e. 450 k.

Előlap:

I. Az oiantheiai idegent ne hurcolhassák el chaleioni területen, se a chaleionit az oiantheiai területen,se vagyonukat ne rabolja el senki; ha valaki mégis elrabolja, azt büntetlenül lehessen kifosztani. Azidegen tulajdont a tengeren büntetlenül el lehet rabolni, kivéve, ha valamelyik város kikötőjébenvan. Ha valaki jogtalanul rabol, négy drachma a büntetése; de ha tíz napnál tovább tartja magánála zsákmányt, a másfélszeresét fizesse annak, amit elrabolt. – Ha a chaleioni Oiantheiába vagy azoiantheiai Chaleionba telepszik át egy hónapnál hosszabb időre, a helyi törvénykezési eljárásnaklegyen alávetve.

I. A proxenos, ha hamisan tölti be a proxenosi hivatalát, kétszeres büntetést fizessen.

Hátlap:

Ha az idegenek bíráinak véleménye megoszlik, a pert indító idegen válasszon magának bírákat – aproxenoson és saját vendégbarátján kívül – kiválóság szerint, tizenöt férfit az egy- vagy többminásügyekben, ha pedig kevesebbről folyik a per, kilenc férfit. Ha egy polgár pert indít egy másik polgárellen a szerződés alapján, a damiorgosok válasszák ki az esküdtbírákat a legjobbak közül, letéve azötszörös esküt, az esküdtek ugyanezt az esküt tegyék le; a többség döntsön.

S.J.

A két kis lokrisi város szerződése világosan mutatja, hogy milyen archaikus viszonyok uralkodtakHellas jó részén még a Kr. e. 5. században is. A lokrisi viszonyokról tanúskodik Thukydidés (I 6) is,vö. e kötet 1. dokumentumával.

102

61. A XII TÁBLÁS TÖRVÉNYEKKr. e. 451-450

A. 1. Ha (a panaszos a vádlottat) törvénybe hívja, menjen (a vádlott). Ha nem megy, hívjon tanút (apanaszos), azután ragadja meg (a vádlottat).

1. Ha (a vádlott) kifogásokkal próbálkozik, vagy meg akar szökni (más szóval: kése- delmeskedik),(a panaszos) vessen rá kezet (fogja el).

2. Ha betegség vagy öregség forog fent gátló körülmény gyanánt (vitium escit), (a panaszos) adjonigásfogatot (a vádlottnak). Ha (a vádlott ezt) nem akarja, (a panaszos) fedett kocsit (arceram) nekészítsen.

3. Földdel bíró polgárnak (assiduo) a védője (vindex) földdel bíró legyen; proletarius polgárnakviszont az legyen a védője, aki akar.

4. Lekö(telezésre és birtokátruházásra) a jóknak és engedelmességre térített szomszédoknakugyanolyan joguk legyen, (mint a római népnek).

5. Ha (a felek) megegyeznek, (a praetor) jelentse ki.

6. Ha nem egyeznek meg, a comitiumon vagy a forumon még dél előtt tárgyalják az ügyet. Amikoris mindketten személyesen szólaljanak fel.

7. Dél elmúltával (a praetor) a jelenlévőnek ítélje a pert.

8. Ha mind a ketten jelen vannak, napnyugta legyen a végső időpont (a tárgyalásra).

9. Gellius (Attikai éjszakák. XVI 10,8): .mivel a gyermekekkel és földdel bíró polgárok (proletariiet adsidui), továbbá az engedelmességre térített szomszédok (sanates), a kezesek (vades) ésalkezesek (subvades), a 25 as és a visszafizetések (taliones), valamint a tállal és ágyékkötővel előírtlopásfelderítési ügyek (furtorumque quaestio cum lance et licio) eltűntek, és a XII táblás törvényekegész régiségtára a lex Aebutia meghozatala (Kr. e. 150 k.) óta feledésbe merült .

I. 1. Gaius (Institúciók. IV 14) : A sacramenti actio (legis actio per sacramentum) . 500 vagy 50 asbüntetéssel járt együtt. Mert az 1000 vagy ennél több as értékű ügyekben 500, az ennél csekélyebbértékű ügyekben viszont 50 asszal kellett perelni, így írta elő a XII táblás törvény. Ha azonban egyember szabadságáról volt szó a perben, ugyanez a törvény azt írta elő, hogy még a legértékesebbember esetében is 50 asszal folyjék az eljárás. (Vö. Gaius IV 17a.)

1. Cicero (A kötelességekről. I 27, 37): Hostisnak őseink azt mondták, akit manapság peregrinusnakmondunk.

Ártó betegség vagy idegennel megállapított nap. Ha ezek közül valamelyik gátló körülmény a bíró,döntőbíró vagy peres fél előtt felmerül, emiatt a (tárgyalás) napja későbbre teendő.

1. Akinek tanúbizonyság hiányzik, az minden harmadik nap (tertiis diebus) menjen a (tanú) kapujaelé hangosan panaszkodni (obvagulatum).

I. 1. Pénz(beli adósság) elismerése és az ügy törvényszéki eldöntése után harminc nap legyen (ateljesítési határidő).

1. Ezután (a hitelező) vesse kezét (az adósra: manus iniectio esto). Vezesse a törvényszék elé.

2. Ha (az adós) az ítélet(ben foglalt kötelezettségé)nek nem tesz eleget, vagy helyette a törvényszékelőtt nem lép fel védőnek (vindicit), (a hitelező) vigye magával, kötözze meg akár kötéllel, akártizenöt fontnál nem súlyosabb bilincsekkel, vagy ha (úgy) akarja: könnyebbel kötözze meg.

3. Ha (a fogságban tartott adós) akarja, éljen a magáéból. Ha nem a magáéból él, (akkor az,) akimegkötözve tartja, egy font lisztet adjon (neki) naponként. Ha akar, többet adjon.

61. A XII TÁBLÁS TÖRVÉNYEK

103

4. Gellius (Attikai éjszakák. XX 1, 46-47): Időközben is volt azonban mód az egyezkedésre, de ha nemegyeztek meg, (az adósokat) hatvan napig bilincsbe verve tartották. Ezen időn belül három egymásután következő vasárnapon (nundinis) a praetorhoz vitték őket a comitiumra, és (ott) kihirdették,mennyi pénz(tartozás) miatt ítélték el (őket). A harmadik vasárnapon pedig a fejükkel lakoltak,vagy a Tiberis túlsó partján idegenbe (peregre) adták őket.

5. A harmadik vásárnapon részeket vágjanak (partis secanto, ti. a hitelezők a kivégzett adós testéből).(Vö. Gellius XX 1, 52:) Én ugyan senkiről sem olvastam vagy hallottam, akit hajdan részekrevágtak volna. (Quintilianus, Institúciók III 6, 84:) Ezt a törvényt a közösségi szokás (mos publicus)elvetette. Ha többet vagy kevesebbet vágtak (belőle), büntetlenül történjék (se fraude esto).

6. Idegen ellenében a kezdeményezés joga örökre fennmaradjon (adversus hostem aeterna auctoritasesto).

I. 1. Cicero (A törvények. III 8,19): Gyorsan megölték, mint a XII tábla szerint feltűnően idétlengyermeket (tamquam ex XII tabulis insignis ad deformitatem puer).

2. Ha az atya háromszor eladta fiát, a fiú szabaduljon fel atyja (hatalma) alól.

I. 1. Gaius (Institúciók. I 144-145): A régiek úgy rendelkeztek, hogy a nők még felnőttkorukban isgyámság alatt (in tutela) maradjanak, kivéve a Vesta-szüzeket, akiket mentesítettek (a gyámságalól): így intézkedett a XII táblás törvény is.

1. Gaius (Institúciók. II 47): Agnatusok1 gyámsága alatt álló asszony res mancipijai- nak2

tulajdonjogát (mások) nem szerezhették meg, csak abban az esetben, ha gyámja közreműködésévelő maga adta át: így rendelkezett a XII táblás törvény is.

2. Ahogyan valaki (végrendelkezett) pénzére vagy a dolgai fölötti gyámságra vonatkozólag, úgylegyen jog(os).

3. Ha valaki végrendelet nélkül hal meg, és tőle származó örököse nincsen, a legközelebbi agnatusörökölje családi vagyonát.

I. 1. Ha valaki kötelességet (nexum) vállal vagy adásvételi ügyletet (mancipium) köt, ahogyannyelvével megnevezte, úgy legyen jog(os).

II. 12. Ulpianus (Reg. 2, 4): Ha (az örökhagyó) ezzel a feltétellel bocsátja szabadon (rabszolgáját): Hatízezret fizet az örökösömnek (a rabszolga), még ha az örökös ismét eladja is, szabaddá válik, ha avevőnek megfizeti a pénzt: így rendelkezik a XII táblás törvény.

III.1. Aki ártó igéket énekel valakire. Cicero (Az állam. IV 10, 12): A XII táblás törvények nagyonkevés dolgot sújtottak halálbüntetéssel, a következőre mindenesetre azt vélték kiszabandónak: havalaki gúnydalt énekelt, vagy olyan éneket szerzett, amely gyalázatot vagy szégyent zúdított amásikra.

1. Ha valaki (másnak) valamely tagját eltöri (membrun rupsit), ha ki nem egyezik vele, ugyanazzalfizessen (talio esto).

1. .aki a termést elvarázsolta (qui fruges excantassit) . – sem másnak lábon álló termését el necsalogasd .

2. Plinius (Természetrajz. XVIII 3, 12): Ekével megművelt föld. termését éjszaka lelegeltetni vagylevágni felnőtt ember számára a XII táblás törvények szerint főbenjáró vétség (capital) volt, és (azilletőt) Ceresnek szentelve (egy fára) akasztva kellett kivégezni; .kiskorú (tettest) a praetor döntéseszerint megkorbácsoltak és az (okozott) kárnak vagy kétszeresének megfizetésére kötelezték.

3. Gaius (Digesta. XLVII 9, 9): (A XII táblás törvény) úgy rendelkezik, hogy aki a házat vagy a házmellett rakott gabonaszalagot felgyújtja, megkötözve és megkorbácsolva égettessék el (igni necari),ha tudva, azaz hanyagságból (neglegentia), akkor vagy a kár megtérítésére, vagy – ha erre képtelen– enyhébb fenyítésre ítéljék.

61. A XII TÁBLÁS TÖRVÉNYEK

104

1. Ha éjszaka követ el (valaki) tolvajlást, ha (a tulajdonos) az illetőt megöli, tekintessék joggalmegöltnek (si nox furtum faxsit, si im occisit, iure caesus esto).

2. Cicero (Pro Tullio. 21, 50): A tolvajt (furem), azaz fosztogatót és rablót (praedo- nem et latronem),nappal (luci) megölni tiltja a XII tábla, ha fegyverrel nem védekezik – mondja –, de ha fegyverreljön is, ne öld meg, ha nem használja és (nem azzal) védekezik; ha pedig védekezik, fennhangonkiálts (endoplorato, hoc est conclamato), hogy meghallják és (segítségedre) jöjjenek.

3. Gellius (Attikai éjszakák. XI 18, 8): A többi nyilvánvaló (tetten ért) tolvajról (a decemvirek) úgyrendelkeztek, hogy közülük a szabadokat meg kell korbácsolni és szolgákul a megkárosítottnakkell ítélni.; A rabszolgákat meg kell korbácsolni és a szikláról letaszítani; a még fel nem nőttgyermekekre vonatkozólag azonban úgy határoztak, hogy a praetor közbejöttével korbácsolják megés a kár jóvátételére kötelezzék őket.

I. 1. Cicero (A törvények III. 4, 11): Kiváltságokat (priviligeia) ne javasoljanak polgár főbenjáróügyében (de capite civis) csak a legfőbb népgyűlés útján (per maximum comi- tium, vagyis percomitia centuriata) döntsenek.

1. Cicero (A törvények. III 19, 44): Két kiváló törvényt vettünk át a XII tábláról, amelyek közül azegyik a kiváltságokat szünteti meg, a másik pedig úgy rendelkezik, hogy polgár főbenjáró ügyébencsakis a legfőbb népgyűlés közbejöttével szabad határozni.

2. Gellius (Attikai éjszakák. XX 1, 7): Keménynek találod azt a törvényt, amely halálbüntetéssel sújtjaazt a jogszerűen kirendelt bírót vagy döntőbírót (iudicem arbitrumve iure datum), akire rábizonyul,hogy az elbírálandó ügyben pénzt fogadott el?

3. Pomponius (Enchiridion, Digesta. I 2, 2, 23): A főbenjáró ügyekben intézkedő quaestorokatrokongyilkosságban eljáró quaestoroknak (quaestoresparricidii) nevezték; így említi őket a XIItáblás törvény is.

4. Marcianus (Inst., Digesta. XLVIII 4, 3): A XII táblás törvény rendelkezése szerint halállal kellbüntetni azt, aki az ellenséget támadásra ösztönzi (concita verit), vagy polgárt az ellenségnekkiszolgáltat (civem hosti tradiderit).

5. Salvianus (De gubern. Dei. VIII 5, 24): A XII táblás törvény rendelkezése szerint tilos volt bárkitítélet nélkül kivégeztetni.

I. 1. Cicero (A törvények. II 23, 58): Halott embert a városban sem eltemetni, sem elhamvasztaninem szabad.

XII. Livius (VII 17, 12): A XII táblás törvény rendelkezése szerint az jogos és érvényes, amit a néputoljára hagyott jóvá.

B. I.

A XII táblás törvényeknek több magyar fordítása is ismert, vö. a Római történeti chrestomathia7. dok. (Borzsák István fordításában) és A tizenkéttáblás törvény töredékei. Ford. és összeállítottaZlinszky János. Miskolc, 1986. A táblák szövege nem maradt fenn, ezért más forrásokban (pl. GaiusInstitutiói, Varro, Cicero, Aulus Gellius, Festus, Ulpianus, Salvianus stb.) megőrződött idézetekalapján rekonstruálták. Az egyes paragrafusok előtt feltüntettük, kinek melyik művéből származik azidézet.

1. Egy pater familias hatalma alá tartozó rokonok.

2. Vagyontárgyainak és szolgalmi jogainak.

105

62. ATHÉNI GYARMATOSÍTÁSTHRÁKIÁBAN: BREA

IG I3 46 = ML 49 = Tod 44. Az athéni Erechtheionban talált márványstélé két töredéke, ma az athéniEpigrahiai Múzeumban őrzik. A szöveg második része (az oldallap) a kő jobb oldali oldallapjánakfelső harmadát foglalja el.

Kr. e. 445 k.

Előlap:

. [A hatóságok, akikhez a] feljelentés vagy a panasz beérkezik, indítsák el az eljárást. Az apoikistéseka gyarmatváros virágzásáért bemutatandó áldozat céljaira bocsássanak rendelkezésükre annyi kecskét,amennyit mondanak. Válasszanak tíz geónomost, minden phyléből egyet, ezek osszák fel a földet.Démokleidés pedig igazgassa a gyarmatvárost önálló jogkörrel, minél eredményesebben. | 10. Akihasított földdarabokat úgy kell hagyni, ahogyan vannak. és nem kell még többet kihasítani. A NagyPanathénaia-ün- nepre küldjenek egy ökröt és egy teljes fegyverzetet, a Dionysiára pedig egy phallost.Ha valaki haddal támadna a telepesek földjére, a városok minél gyorsabban siessenek segítségükre,ama szerződésnek megfelelően, amelyet [.] hivatalviselésének évében kötöttek a thrákiai városokravonatkozólag. Mindezt véssék egy kőtáblára, és állítsák ki a városban. Ezt a kőtáblát a telepeseka magukéből teremtsék | 20. elő. Ha pedig valaki a stélé[re vésett határozat]tal ellentétes javaslatottenne, vagy valaki ilyen értelemben szólalna fel, vagy híveket próbálna toborozni a határozat teljesvagy részleges eltörlésére, veszítse el polgári jogait az illető is, gyermekei is, vagyona legyen a népé,tizedrésze [Athéné] istennőé, ha maguk a telepesek nem javasolnak mást. (?) Azok, akik a katonákközül iratkoznak fel telepesnek, Athénbe való megérkezésük után harminc napon belül csatlakozzanaka telepesekhez Breában. A gyarmatosító csoport elvonulása harminc napon belül történjék meg,| 30.az ehhez szükséges pénzt a kísérő Aischinés adja.

Oldallap:

Phantoklés javaslata: A telepescsoport kiküldése Breába történjék úgy, ahogyan Démok- leidésjavasolta. Az Erechthéis-phylé elöljárói azonban bocsássák Phantoklést a legelső ülésen a tanács elé.| 40. Breába pedig a napszámosok (thétes) és a zeugitések közül menjenek telepesek.

B.I.

Az athéniak a Kr. e. 6. század végén kezdtek kléruchiákat telepíteni (vö. a salamisi kléruchosokravonatkozó határozattal, 48. dok.), a Kr. e. 5. századból pedig több mint egytucatnyi kléruchia és apoikiaalapításáról tudunk, ezek közül a pánhellén vállalkozássá fejlődött Thurioi a legnevezetesebb. A sorsiróniája, hogy szinte az összes gyarmatalapítás helyét és időpontját ismerjük, de egyik apoikiának semmaradt fönn az alapító okirata (kivétel a kyrénéiek esküje, vö. 35. dok.), a thrákiai Brea alapítóiratátismerjük, de nem tudjuk pontosan, hol feküdt a város, és mikor alapították. Az a tény, hogy atelepeseket a legszegényebbek, a földbirtokkal nem rendelkező thések közül jelölték ki, arra utal, hogyaz apoikia létrehozása egyfajta földosztást jelentett, amely a belső feszültségek enyhítésére szolgált.

106

63. A SPÁRTAI DAMÓNÓN ÉS FIA,ENYMAKRATIDAS GYŐZELMEI

Márványstélébe faragott győzelmi felirat Athéna Chalkoioikos templomából. Moretti: IscrizioniAgonistiche Greche. Roma, 1953 = 16, 5, 1. 213; LSAG 1990, 448. 52. pont.

Kr. e. 440-435 k. vagy 403 után

Damónón a városon úr Pallasnak ajánlja,

Mert úgy nyert, ahogyan nem nyert még senki ma élő.

Damónón ezeken a versenyeken győzött saját négyes fogatával, amit maga is hajtott: a Gaiaochosünnepén négyszer | 10. és Athénáén négyszer és az Eleusynián négyszer. És Da- mónón a Poseidaiánnyert [fogatával] Helosban, és ugyanakkor nyert a hátaslova is, ő maga hajtotta a fiatal kancákathétszer, saját lovaiból állt a fogat, és sajátja volt már az a ló is, akitől ezek származtak. És Ariontasünnepén Damónón nyolcszor nyert, | 20. ő maga hajtván a fiatal kancákat, és ugyanakkor nyert ahátaslova is. Saját lovaiból állt a fogat, és sajátja volt már az a ló is, | 30. akitől ezek származtak. És azeleusisi istennők ünnepén Da- mónón győzött, maga hajtván a fiatal kancákat négyszer. Enymakratidasezeken a versenyeken győzött. Enymakratidas elsőként a Lithésián győzött a gyerekek1 hosszú távúfutásán, és ugyanazon a napon együtt győztek a hátaslóval. És Enymakratidas | 40. győzött azephébosok versenyén az Ariontas ünnepén [.] hosszútávfutásban, és ugyanazon a napon együtt győzteka hátaslóval. És győzött a Parparónián gyerekként stadion-, kettős és hosszú távú futásban, és a hátaslóis győzött ugyanazon a napon. És Damónón | 50. győzött gyerekként, indulván a Gaiaochos ünnepénstadion- és kettős futásban. És Damónón győzött gyerekként, indulván a Lithésián stadion- és kettősfutásban, és Da- mónón győzött gyerekként, indulván a Maleateián stadion- és kettős futásban, ésDamó- nón győzött gyerekként, indulván a Lithésián a stadion- és kettős futásban. És Damónóngyőzött | 60. gyerekként, indulván a Parparónián stadion- és kettős futásban, és az Athé- naiánstadionfutásban. Abban az évben, mikor Echemenés volt az ephoros, Damónón ezeken a versenyekengyőzött: Athéné ünnepén fiatal kancákkal, maga hajtván a lovakat, | 70. és a hátaslova is győzöttegyazon napon, és a fia ugyanakkor megnyerte a stadionfutást. Abban az évben, amikor Euippos voltaz ephoros, Damónón ezeken a versenyeken győzött: Athéné ünnepén fiatal kancákkal, maga hajtvána lovakat, és a hátaslova is győzött egyazon napon, és a fia ugyanakkor megnyerte | 80. a stadionfutást.Abban az évben, amikor Aristés volt az ephoros, Damónón ezeken a versenyeken győzött: a Gaiaochosünnepén fiatal kancákkal, maga hajtván a lovakat, és a hátaslova is győzött egyazon napon, és a fiaugyanakkor megnyerte a stadion-, a kettős és a hosszú távú futást egyazon napon: minden versenytmegnyertek együtt. | 90. Abban az évben, amikor Echemenés volt az ephoros, Damónón ezeken aversenyeken győzött: a Gaiaochosén fiatal kancákkal, maga hajtván a lovakat, és a fia stadion-, kettősés hosszú távú futásban nyert egyazon napon.

H. W. Gy.

Damónón Spárta egyik legfontosabb templomában helyezte el feliratát. Sok győzelmet aratottkülönböző versenyeken: Poseidón Gaiaochos, a „Földrázó” Poseidón – szentélye egy lakóniaiközség, Therapné közelében lehetett – ünnepén, illetve más Poseidón-kultuszhelyekhez (Helos és amessé- néi Theuria) kötődő versenyeken; Athénáén (valószínűleg Athéna Chalkioikos, a „Bronzházú”Athénáról van szó); az eleusisi istennők (Démétér és Kóré közös neve egy lakóniai kultuszhelyükön)ünnepén; az Ariontián (nem ismerjük sem az ünnepet, sem az ünnepelt istent), az Apollón tiszteletérerendezett versenyeken (a Lithésián és a Maleateián), valamint az argolisi Parparos- hegynél rendezettParparónián. Sajnos, nem tudjuk, hogy Damónón e „területi” versenyek mellett eljutott-e Olympiábais lovaival, de ez a sok kis helyi – zömében lakedaimóni – verseny mindenképpen segít megismernünkazt a hátteret, amelyből a nagy, az egész görögséget megmozgató agónok, a pythói, a nemeai, azisthmosi és az olympiai játékok kiemelkedenek. A sok helyi lovasverseny, de az olympiai győzelemmögött is egy versenyistállókat fenntartani képes, vagyonos réteg kellett, hogy álljon, ami ugyan ellenemond a spártai vagyonegyenlőség elvének, de annál inkább megfelelhetett a valós állapotoknak a Kr.e. 5. század második felében.

63. A SPÁRTAI DAMÓNÓN ÉS FIA, ENYMAKRATIDAS GYŐZELMEI

107

1. Három korcsoportban versenyeztek ezeken az ünnepeken: gyerek, ephébos, felnőtt.

H. W. Gy.

108

64. PERIKLÉS HALOTTI BESZÉDE.A DEMOKRÁCIA DICSÉRETE. AJÁRVÁNY

Thukydidés: A peloponnésosi háború. II 34-54.

Kr. e. 430

Miután a holtakat elföldelték, egy férfi, akit a polgárság jelölt ki, úgy tartva, hogy nem hiányzik belőlea kellő bölcsesség, s aki különös megbecsülésnek is örvend, az elhunytak tiszteletére hozzájuk méltóemlékbeszédet tart, majd hazatérnek. Ilyen náluk a temetési szertartás, s a háború folyamán végig,valahányszor ilyen alkalom adódott, felújították ezt a hagyományt. Periklésre, Xanthippos fiára bíztáka feladatot, hogy a háború első áldozatai felett az emlékbeszédet megtartsa. Ő, mikor a megfelelőpillanat elérkezett, a síremlék mellett egy magas emelvényre lépett fel, amelyet azért készítettek, hogyszava a tömegben lehetőleg mindenkihez eljusson, és a következő beszédet mondta:

35. „Az előttem ezen a helyen szónoklók többsége már dicsérte azt, aki szertartásunkat ezzel abeszéddel kiegészítette, mert helyesnek találták, hogy a háborúban elesettek tiszteletére ünnepélyesmegemlékezés hangozzon el.

1. Mi olyan államformában élünk, amely nem szomszédaink törvényeit veszi mintául, s inkább miszolgálunk példaképül másoknak, mint hogy mi utánoznánk más népeket. A neve pedig, mivelaz uralom nem néhány ember, hanem a többség kezében van, demokrácia. A magánügyekbena törvény mindenkinek egyenlő jogot biztosít, ami pedig a tekintélyt és azt illeti, hogy egyesekmiért örvendenek jó hírnek, a megbecsülés nem a közéletben elfoglalt helyzetüktől, hanem azérdemeiktől függ, s ha valaki képes rá, hogy városának valamilyen szolgálatot tegyen, ezt akkor ismegteheti, ha szegénysége miatt társadalmi rangja jelentéktelen. A közösség ügyeit mi a szabadságjegyében intézzük, de a mindennapi életben sem figyeljük gyanakodva egymást, s nem érzünkharagot szomszédunkkal szemben sem, ha olykor saját tetszése szerint cselekszik, s nem nézünkrá szemrehányó tekintettel, ami, ha nem okoz is neki kárt, sértő a számára. De ha az egymás köztiérintkezésben még olyan türelmesek vagyunk is, az állami életben, elsősorban erkölcsi aggályból,tartózkodunk a törvénytelenségek elkövetésétől, s mindig engedelmeskedünk hivatalban lévőpolgártársainknak s a törvényeknek, főképpen azoknak, amelyek az igazságtalanságok áldozataitoltalmazzák, s azoknak, amelyeknek megsértését, még ha nincsenek is írásba foglalva, mindenkiszégyennek tekintené.

2. Továbbá sokféle alkalmat nyújtunk szellemünknek a felfrissülésre a fáradalmak után:versenyjátékokat s évenként megismétlődő áldozati ünnepeket rendezünk, s életünket otthonis olyan tetszetős módon intézzük, hogy ennek naponként megújuló öröme messze űzi aszomorúságot. Hála városunk nagyságának, az egész földről minden mi- hozzánk özönlik, s olyanszerencsések vagyunk, hogy az itthon termett javakat, élvezésük közben, egyáltalán nem érezzükjobban magunkénak, mint a más népek termékeit.

3. A hadügyek intézésében is különbözünk ellenfeleinktől abban, hogy városunk mindenki előttnyitva áll, és még sohasem fordult elő, hogy egy idegent kiutasítottunk volna, megakadályozvaőt olyasminek a megismerésében vagy megtekintésében, aminek a megfigyelése, ha nem rejtjükel, valamelyik ellenségünknek esetleg hasznára lehet. Mert mi nem annyira a felkészülésben és acselfogásokban bízunk, hanem abban a hősiességben, amire mindenki képes, ha tettre kerül a sor.

Az ő nevelésüket az jellemzi, hogy már kora ifjúságuktól fogva szüntelenül fáradságos gyakorlatokkaledzik magukat a férfias helytállásra, mi viszont szabadabb módon élünk, de nem csekélyebbelszántsággal tudunk ugyanolyan vszélyekkel szembenézni. Ezt az is bizonyítja, hogy a lakedaimóniaksohasem egymagukban, hanem mindig valamennyi szövetségesükkel együtt szokták megtámadni ami területünket, ha viszont mi törünk be valamelyik szomszédunk földjére, rendszerint idegenben,egyedül is biztosan győzünk a saját otthonukat védők ellen.

64. PERIKLÉS HALOTTI BESZÉDE. ADEMOKRÁCIA DICSÉRETE. A JÁRVÁNY

109

1. Mert mi szeretjük az egyszerűséggel párosult szépséget, s szeretjük a bölcsességet, ha elpuhultságnélküli. Nekünk gazdagságunk megfelelő cselekedetek végrehajtására, nem pedig nagyzolódicsekvésre ad lehetőséget. Nem tartjuk szégyennek, ha valaki meg- vallja szegénységét, sokkalinkább szégyennek, ha munkájával nem igyekszik kikerülni belőle. Mindenki egyformán törődikotthona és az állam ügyeivel, s bármilyen elfoglaltsága van is, nem kevésbé tájékozott aközügyekben sem. Mert mi vagyunk az egyetlenek, akik a közélettel szemben teljesen közönyösembert nem visszahúzódónak, hanem sem- mirevalónak tartjuk, s amiként ez helyes is, mi magunkdöntünk és tanácskozunk ügyeinkben, abban a meggyőződésben, hogy nem a vita akadályozza mega cselekvést, hanem – ellenkezőleg – éppen az, ha előzőleg megtárgyalva nem tisztázzuk, hogy mitis kell tennünk. Mert egy másik megkülönböztető tulajdonságunk az is, hogy mi a legmerészebbenvágunk bele a cselekvésbe, ugyanakkor alaposan megfontoljuk, hogy mihez fogjunk hozzá, mígmásokat a tájékozatlanság tesz elszánttá, a megfontolás pedig ingadozóvá. Joggal tarthatjuk teháta legszilárdabb lelkeknek azokat, akik, noha teljes mértékben különbséget tudnak tenni a félelmesés a kellemes között, mégsem hátrálnak meg a veszedelmek elől.

2. Összefoglalva kimondhatom: városunk, úgy, ahogy van, Hellas nevelő iskolája, s nekem úgy tűnik,hogy minden egyes polgárunk olyan egyéniség, aki kedvességgel párosult rendkívüli sokoldalúságarévén meg tudja állni a helyét az élet minden területén. Hogy ez pedig nem csupán a mostanialkalomra szóló üres dicsekvés, hanem a tényekből következő igazság, azt maga városunk hatalmaigazolja, amelyet ezekkel a jellemvonásokkal szereztünk. Mert ez az egyetlen a mostani államokközül, amely, ha próbatételre kerül a sor, hírénél nagyobbnak bizonyul, az egyetlen, amelynekrátámadó ellenségei nem háborodnak fel, hogy kiktől szenvedtek vereséget, s alattvalói semtiltakozhatnak, hogy méltatlanok uralkodnak felettük.

Nagy és nem megalapozatlan bizonyítékokkal igazolhatjuk hatalmunkat, amelyet a jelen és jövőegyaránt megcsodál. S nincs szükségünk még egy Homérosra sem, hogy tetteinket dicsőítse, semmásra, akinek éneke pillanatnyilag elgyönyörködtet ugyan, de akinek az eseményekről nyújtottábrázolását a valóság meghazudtolja. Mi minden tengert és szárazföldet arra kényszerítettünk,hogy nyisson utat merészségünk előtt, s mindenütt otthagytuk szigorunk vagy jóságunk maradandóemlékjeleit.

1. Nektek pedig, az elhunytak jelen lévő gyermekeinek és testvéreinek, úgy látom, nehéz versenybenkell helytállnotok. Azt ugyanis, aki már nincs életben, mindenki magasztalni szokta, benneteketazonban, jussatok el bár a tökéletesség legmagasabb fokára, nehezen fognak nemhogy velükegyenlőnek, de kevéssel alattuk állónak is ítélni. Mert az élőt versenytársai irigysége övezi, annakazonban, aki már nem áll szemben velük, jóindulatú tisztelettel adóznak.

Ha most azoknak az asszonyoknak az erényéről is meg kell emlékeznem, akik ezentúl özvegységbenélnek, nekik szóló mondanivalómat néhány szóban összefoglalhatom. Az szolgál majd nagydicsőségetekre, ha nem lesztek gyengébbek, mint ahogy a természet megkívánja tőletek, s ha a férfiakközött erényeitekről és hibáitokról egyaránt a legkevesebb szóbeszéd esik.

1. Most elmondtam én is beszédemben, eleget téve a hagyománynak, amit szükségesnek tartottam.Az eltemetettekkel szemben egyrészt nemes cselekedetekkel is kifejeztük tiszteletünket, másrésztgyermekeiket az állam mostantól kezdve egészen felserdült korukig saját költségén fogjafelneveltetni, s nem haszontalan koszorút tűz ki az ilyen küzdelmek díjául nekik és az életbenmaradottaknak. Mert ahol a legnagyobb jutalom jár az érdemnek, abban a városban a legkiválóbbaka polgárok.

Most pedig, miután ki-ki elsiratta a maga halottját, távozzatok.”

1. Így zajlott le a temetési szertartás ebben a téli időszakban, s megrendezésével véget ért enneka háborúnak az első éve is. De alig köszöntött be a nyári időszak, a pelo- ponnésosiak,szövetségeseikkel és hadseregük kétharmad részével, akárcsak legutóbb, azonnal betörtek AttikábaZeuxidamos fia, Archidamos lakedaimóni király vezetésével, s tábort ütve hozzáfogtak a vidékfeldúlásához. Még csak néhány napja tartózkodtak Attikában, mikor az athéniak közt mutatkoznikezdtek a járvány első jelei. Mint mondják, ez a járvány korábban már több helyen pusztított,így Lémnoson és egyéb vidékeken is, de emberemlékezet óta sehol sem volt olyan súlyos, mintAthénban, és nem követelt annyi emberéletet áldozatul. Az orvosok sem bírtak vele, hiszen


110

kezdetben a kór ismerete nélkül próbálkoztak kezelésével, s éppen közülük haltak meg a legtöbben,mivel ők érintkeztek a leggyakrabban a betegekkel. De nem segített semmiféle egyéb emberibeavatkozás sem. Így teljesen hatástalannak bizonyult a szentélyekben való könyörgés, a jóshelyekfelkeresése s minden efféle cselekedet, úgyhogy végül, összetörve a csapások súlya alatt, nem ispróbálkoztak ilyesmivel.

2. Mint mondják, a járvány először az Egyiptom felett fekvő Aithiópiában tört ki, azután elérteEgyiptomot, Libyát s a király birodalmának jelentős részét is.

Athénban váratlanul tört ki, s először a Peiraieusban támadta meg az embereket, úgyhogy itt még aztis feltételezték, hogy a peloponnésosiak megmérgezték a víztárolókat (mert azon a helyen akkor mégnem voltak források), később azonban a város felső részére is átterjedt, s egyre több embert ragadott el.

1. Általában azoknál, akik előzőleg teljesen egészségesek voltak, minden előzmény nélkül, a fejbentámadt erős forrósággal és a szemek kivörösödésével és gyulladásával jelentkezett a baj, majd belüla garatjuk és nyelvük vérvörös színűvé lett, s leheletük szokatlanul bűzössé vált. Ezek után a tünetekután tüsszögés és rekedtség jelentkezett, majd rövid idő múlva erős köhögés kíséretében a mellreis átterjedt a kór, később pedig bevette magát a gyomorba, ezt felforgatta, s az epeömlés mindenolyan neme bekövetkezett, amelynek a nevét az orvosok csak ismerik, méghozzá roppant fájdalmakkíséretében.

1. .Az egész bajban a legszörnyűbb azonban az a levertség volt, amely elfogta az embereket,ha észrevették, hogy megtámadta őket a betegség, mert átadva magukat a reménytelenségnek,gondolatban már eleve lemondtak az életükről, és feladták az ellenállást, s mivel ápolás közbenérintkezve, egyik a másikat fertőzte meg – s éppen ez okozta a legnagyobb pusztulást –, úgyhullottak, akár a juhok. Ahol viszont a félelem miatt óvakodtak mások meglátogatásától, ottmagukra hagyatva haltak meg az emberek, és sok házból a lakók teljesen kihaltak, mert nemvolt, aki ápolja őket. Ha pedig felkerestek másokat, ez okozta vesztüket, különösen azokét,akik nemeslelkűségből segíteni akartak, s nagylelkűen, nem féltve az életüket, meglátogattákbarátaikat akkor, amikor, összetörve a sok csapás súlya alatt, maguk a legközelebbi hozzátartozókis belefáradtak abba, hogy jajgatva gyászolják az eltávozottakat.

2. Az emberek beözönlése a környékről a meglévő megpróbáltatások közepette még újabb csapástjelentett, amely elsősorban magukat a beköltözötteket sújtotta. Ezek között – mivel nem voltelegendő lakás, és a nyár idejére fojtó levegőjű kalyibákba húzódtak – vad szertelenséggel dúlt apusztulás, egymás hegyén-hátán heverve lehelték ki lelküket, s feküdtek ott holttestként, vagy pediga szomjúságtól félholtan ott vonaglottak az utakon és a források körül. S maguk a szentélyek is, aholszállást kerestek, telve voltak az elhunytak holttesteivel. Mert az emberek a kibírhatatlanná válócsapások következtében, nem tudván, hogy mi lesz velük, az isteni és emberi törvényeket egyarántkezdték semmibe venni. A temetések addig szokásos rendjét is a teljes zűrzavar váltotta fel;mindenki úgy temette el a maga halottját, ahogy éppen tudta. Sokan, akik nélkülözték a szükségeseszközöket, mert előzőleg már annyi halottjuk volt, olyan szemérmetlen módon jártak el, hogyazokra a máglyákra, amelyeket mások emeltek, azokat megelőzve, a maguk halottját helyezték ráés égették el, sőt némelyek másnak a már lobogó máglyájára dobták rá a magukkal hozott holttestet,majd elsiettek.

3. A városban a járvány következtében más téren is egyre inkább lábbal tiporták a törvényeket.Az emberek egyre bátrabban adták át magukat az eddig titkolt élvezeteknek, látva, hogy milyengyorsan változik a szerencse, hogyan halnak meg egy pillanat alatt a gazdagok, s ülnek be javaikbaazonnal olyanok, akik addig teljesen nincstelenek voltak. Ezért úgy vélték, hogy minél lázasabban,minél féktelenebbül élvezkedve kell hajszolniuk az örömöket, abban a hitben, hogy életük ésvagyonuk egyaránt csak egy pillanatig az övék. Senki se volt hajlandó előre áldozatot hoznivalamely nemesnek vélt ügyért, mert nem volt benne biztos, hogy nem pusztul-e el, mielőtt céljáteléri, s csak az számított üdvösnek és hasznosnak, ami a percnyi örömet s annak meghosszabbításátígérte – mindegy, hogy milyen áron. Már senkit sem tartott vissza sem az istenektől való félelem,se az emberi törvény, s mivel látták, hogy mindnyájan egyformán pusztulnak, úgy gondolták,mindegy, hogy valaki kegyes volt-e vagy sem, és senki sem hitte, hogy megéri azt a napot, amelyenbűneiért törvény elé állítják, és elnyeri büntetését. Sokkal inkább úgy vélték, hogy ott lebeg fejükfelett az előre kimondott ítélet, addig kell hát élvezniük valamit az életből, amíg le nem sújt rájuk.


111

4. Ilyen csapás szakadt az athéniakra, és tette keservessé a sorsukat, s míg bent a városban hullottakaz emberek, kint pusztították a területüket. Ebben a helyzetben nem lehetett csodálni, hogyvisszaemlékeztek arra a jóslatra is, amely az öregek emlékezete szerint egykor így hangzott el: Dórhad támad majd mireánk, és véle a dögvész.

Az emberek közt vita folyt róla, hogy a hajdani versben nem a döghalál (loimos), hanem az éhhalál(limos) szó fordul-e elő, de az akkori helyzetben természetesen az a vélemény győzött, hogy a jóslatdöghalált mond, mert az emberek emlékezetét nyilván átformálták az átélt szenvedések. S meg vagyokgyőződve róla, hogy ha a mostani után egyszer egy újabb dór háború törne ki, s közben éhínségtámadna, a jóslatot minden valószínűség szerint ebben az értelemben idéznék.

M. Gy.

Periklés beszéde – Thukydidés ábrázolásában – Athén utópikus felmagasztalását adja. A szónoklatnaképpen az volt a célja, hogy a gyászoló rokonokat meggyőzze arról: a háborúban elesettek áldozatanem volt hiábavaló, egy minden szempontból magasabb rendű államért küzdöttek az ellenséggel.Periklésnek ezt azért is különösen hangsúlyoznia kellett, mert a háború kirobbanásáért sokan őt tettékfelelőssé. Az ideális Athén és athéniak ábrázolását brutálisan ellensúlyozza a járvány által felbolydultállam tragikus viszonyainak lefestése. Az athéni polgárok gyászukban nem Hellas nevelő iskolájánakpolgáraiként viselkedtek (41), sőt az is kiderül, hogy csak a büntetéstől való félelem tette őket korábbanerényessé (53).

112

65. PERIKLÉS UTOLSÓ BESZÉDE.ATHÉN ZSARNOKSÁGA. AZ ELSŐEMBER URALMA

Thukydidés: A peloponnésosi háború. II 60-65.

Kr. e. 429

1. „Nem ér váratlanul ellenem fellángolt haragotok, mert az okát ismerem. Azért is hívtam összeezt a népgyűlést, hogy felfrissítsem emlékezeteteket, és a szemetekre hányjam, hogy jogtalanulnehezteltek rám, a csapásokat pedig képtelenek vagytok elviselni. Én ugyanis úgy vélem, hogy azállam sokkal jobban meg tudja segíteni az egyes polgárokat, ha maga is teljes erejében virul, mintakkor, ha a polgároknak külön-külön jól megy a sora, a közösség ügye azonban válságos helyzetbejut.

62 Ti azt hiszitek, hogy fennhatóságunk csupán a szövetségesekre terjed ki. Én azonban kijelentem,hogy az ember előtt nyitva álló két elem, a föld és a víz közül az egyiknek teljesen ti vagytok az urai,nemcsak addig, ameddig jelenleg elér hatalmatok, hanem addig, ameddig csak ki akarjátok terjeszteni.Sem a király, sem egyetlen más nép nem volna képes a most rendelkezésetekre álló hajóhadatfeltartóztatni. Így hát azoknak az épületeknek és földeknek a haszna, amelyeknek az elvesztésétoly nagyon fájlaljátok, nem is mérhető ehhez a hatalomhoz, s éppoly kevéssé kellene bánkódnotokértük, mint holmi díszkertért vagy a gazdagság valamely külső jeléért, látva, hogy mily csekély ajelentőségük hatalmunkhoz képest. S meg kell gondolnotok, hogy ha független helyzetünk megmarad,és kitartóan harcolunk, mindezt játszva visszaszerezhetjük, azoknak viszont, akik mások alattvalóiváválnak, rendszerint még meglévő vagyona is értékét veszti.

S egyéb tekintetben sem bizonyulhatunk hitványabbnak atyáinknál, akik mindezt nem örökségülkapták, hanem nehéz küzdelem árán szerezték és tartották meg, s hagyták így mireánk. (És nagyobbszégyen elveszíteni a meglévőt, mint sikertelenül próbálkozni valaminek a megszerzésével.) .

63. Magától értetődő kötelességetek, hogy azt a megbecsülést, amely városunkat hatalmáért övezi,s amelyre mindnyájan olyan büszkék vagytok, ne hagyjátok elveszni, s hogy ne térjetek ki amegpróbáltatások elől, ha ezután is szeretnétek ezt a megbecsülést kiérdemelni. És ne gondoljátok,hogy ez a küzdelem csupán annak az egyetlen dolognak az eldöntéséért folyik, hogy szolgák legyünk-e vagy szabadok. Nem! Itt hatalmatok elvesztéséről van szó, s arról, hogy mekkora veszélyt jelentaz uralmatokkal magatokra haragított államok gyűlölete. S erről a hatalomról most már nem lehetlemondanotok, bármennyire szeretné is most egyik-másikótok, a pillanatnyi helyzettől megrémülve,a tétlenséget kedvelő derék ember szerepét játszani. Hiszen hatalmatok immár zsarnoki uralommá(tyrannis) vált, s lehet, hogy ennek kialakítása helytelennek látszik, de lemondani róla veszélyes.”

1. .Periklés a háború megkezdése után még két évig és hat hónapig élt, s halála után derült csak kiigazán, milyen éleslátással ítélte meg előre a háború eseményeit.

Periklés tekintélyének titka elismert erkölcsi és szellemi fölényében rejlett, továbbá abban, hogy alegteljesebb mértékben megvesztegethetetlennek bizonyult, s bár a tömeget szabadsága korlátozásanélkül kormányozta, nem a tömeg irányította őt, hanem inkább ő a tömeget, s mivel hatalmát nemtörvénytelen eszközökkel szerezte, szavaival sosem igyekezett a népnek hízelegni, hanem, mivel elégtekintélye volt, olykor indulatosan szembeszállt véleményével. S ha észrevette, hogy polgártársaitindokolatlanul ragadja el a vakmerő elbizakodottság, kemény szavaival félelmet ébresztett bennük,ha viszont oktalanul csüggedni kezdtek, ismét önbizalmat öntött beléjük. Idejében névlegesen ugyandemokrácia jött létre, valójában azonban az első polgár uralma. Utódai azonban, akik tekintélydolgában közelebb álltak egymáshoz, s arra törekedtek, hogy megszerezzék az első helyet, kezdték atömeg kedvét keresni, s az államügyeket ennek a tetszése szerint intézték.

M. Gy.

65. PERIKLÉS UTOLSÓ BESZÉDE. ATHÉNZSARNOKSÁGA. AZ ELSŐ EMBER URALMA

113

Thukydidés Periklés összefoglaló jellemzésében elárulja az athéni aranykor titkát: csak névleg voltdemokrácia, valójában az első polgár uralkodott a polisban. Athén bukását az okozta, hogy Perikléshalála után nem állt az állam élére egy hasonló formátumú politikus, hanem a tehetségtelenebb utódokaddig küzdöttek egymással a hatalomért, amíg Athén elvesztette a háborút, s vele birodalmát. A királya perzsa uralkodó.

114

66. HATÁROZAT A SZÖVETSÉGESEKADÓJÁNAK BEHAJTÁSÁRÓL

IG I3 60; Tod 76; IG I2 97. Márványstélé három töredéke. Az athéni Akropolison találták meg, ma azathéni Epigraphiai Múzeumban őrzik.

Kr. e. 430 k.

.a tanácsnak azonnal be kell terjeszteni egy határozati javaslatot a népgyűlés elé az adó (phoros)és a kiegészítő adó (epiphora) ügyében, hogy a szövetségesek az adótartozásukat teljes egészébenkiegyenlítsék, és a | 5. peloponnésosiak ellen vívott háborúban részt vegyenek, amint ez szükséges.van nekik egyrészt. az adó teljes összegét. A tanácsnak ebben az ügyben azonnal be kell terjeszteni egyhatározati javaslatot a népgyűlés elé, és tanácskoznia kell a stratégosokkal, ha szükségesnek látják.| 10. A stratégosok válasszanak ki százötven tengerészgyalogost (epibatés) a törvény értelmében azathéniak közül sorban a phylékből, és a lehető leghamarabb bocsássanak vízre harminc triérést. Ahadsereg további részét azokból állítsák ki, akiket kisorsoltak az egyes triérésekre. E hajókkal fussanakki | 15. az athéni férfiak, hajónként öt önkéntes tengerészgyalogos, rajtuk kívül hajónként negyvennehézfegyverzetű gyalogos (hoplités), akik hasonlóképpen kerülnek ki az egyes phylékből, valaminttíz íjász és tíz peltastés, akiket hasonló módon állítottak ki az athéniak és a szövetségesek közül. Hapedig . a stratégosok . | 20. . phylénként az athéniak közül . addig . athéni . | 25. . a városokba . ahányancsak az adót (phoros) . írják fel . valamennyi . | 30. . írótáblákat . hogy aki csak akarja, vizsgálja meg.[Ezt a határozatot] a tanács [írnoka írassa föl egy stélére, és állítsa föl az Akropolison] .

N. Gy.

A rendkívül töredékes és erősen kiegészített feliratot korábban Kr. e. 416-ra datálták (pl. Tod),és kapcsolatba hozták a mélosi expedícióval. B. D. Meritt 1953-ban újraértelmezte a töredékeket,felülvizsgálta a kiegészítéseket, és kimutatta, hogy nem a Mélos elleni készülődés, hanem az elmaradtés a kiegészítő adók behajtásának dokumentuma (SEG 12, 26). A hajók legénységéhez lásd az 52.dokumentumot. A peltastés fegyverzete könnyebb, mint a hoplitésé.

115

67. ADOMÁNYOK A SPÁRTAIAKSZÁMÁRA

IG V 1,1; Tod 62; ML 67; Loomis, W. T.: The Spartan War Fund. IG V 1,1 and a New Fragment.Historia Einzelschriften 74. Stuttgart, 1992.

Kr. e. 427 vagy 409

Előlap:

A lakedaimóniak barátai a háborúra . négyszáz dareikost adtak. Az aiginaiak a lake- daimóniaknak aháborúra tizennégy minát és tíz statért adtak. | 5. A . a lakedaimóni- aknak Lykeidas fia.

vacat

Som..ophon az achaiai Olenosból . a lakedaimóniaknak a háborúra triéréseknek zsoldra …

. ..harminckét mina ezüstöt. | 10. A chiosiak közül a lakedaimóniak barátai ezer aiginai statért adtak.

vacat

… adtak a lakedaimóniaknak a háborúra . négyezer medimnost és további | 15. . ezret és mazsolát(astaphidos) . talantonnal. . adtak . fia sokat, és nyolcszáz dareikost és . három talantont. | 20. .. aháborúra . egy talantont és harminc minát és . ..ezer medimnost és … és ... hatvan mina ezüstöt. Azephesosiak a lakedaimóniaknak | 20. a háborúra ezer dareikost adtak.

Oldallap: vacat (7 sor)

a malosiak a | 10. lakedaimóniaknak húsz mina ezüstöt adtak. | 15. Molokros egy talanton ezüstöt adotta lakedaimóniaknak. | 20. A malosiak a lakedaimóniaknak adtak .

N. Gy.

A felirat datálását vitatják. Loomis annak alapján csatlakozik a korábbi kiadások által fölvetett, Kr. e.427-re történő keltezéshez, hogy a mélosiak (dór nyelvjárásban malosiak) Kr. e. 416 után nem voltakabban a helyzetben, hogy adakozzanak, minthogy az athéniak kiirtották őket (Thukydidés V 115, ekötet 70. dokumantuma). Igaz viszont, hogy Thukydidés úgy ábrázolja a mélosiakat, mint függetlenszigetlakókat, akik sem az athéniakat, sem a spártaiakat nem támogatták. Ha a felirat valóban Kr. e.427 körül keletkezett, Thukydidés téved, minthogy a mélosiak két ízben is hozzájárulást fizettek aspártai hadjáratokhoz. Igaz, Kr. e. 425-ben Kleón 15 talanton adót vetett ki rájuk, amit feltehetőlegbe is fizettek Athénnak (IG I3 71, 65. sor). Kérdés ezek után, hogy mennyire tekinthető Mélossemlegesnek és el nem kötelezettnek, és hogy milyen mértékben felel meg a valóságnak Thukydidésdrámai színekkel megfestett mélosi dialógusa (Thukydidés V 85115)? Feltűnő, hogy egyes államoknemcsak pénzt, hanem élelmiszert is adományoznak, mint például az előlap 15. sorában szereplőmazsolát. Ez a spártai pénzgazdálkodás meglehetősen alacsony szintjéről árulkodik.

116

68. ATHÉNI HATÁROZAT APÉNZ, SÚLYOK ÉS MÉRTÉKEKEGYSÉGESÍTÉSÉRŐL

ML 45.

Kr. e. 450-446 v. 425-423

. a városok főhivatalnokai vagy az athéniek főhivatalnokai . A szövetségi kincstárnokok vegyékjegyzékbe a városokban működő pénzverőket; ha a városok valamelyikéből nem pontosan jegyzikfel, bárki, aki akar, tegyen bejelentést a thesmothetések bíróságához a jogtalanságot elkövetők ellen;a thesmothetések pedig öt napon belül folytassák le a tárgyalást. a bejelentők számára egyenként.Ha valaki a főhivatalnokokon kívül akár a polgárok, akár az idegenek közül nem cselekszik ahatározatoknak megfelelően, legyen jogfosztott, vagyonát kobozzák el, és annak tizede legyen azistennőé.1 Ha pedig nincsenek jelen athéni főhivatalnokok, hajtsák végre a határozat rendelkezéseit azegyes városok főhivatalnokai; és ha nem cselekszenek a határozatoknak megfelelően, indítsanak ezekellen a főhivatalnokok ellen jogfosztási eljárást Athénben.

Miután a pénzverdében átvették a pénzt,2 nem kevesebbet, mint a felét verjék újra ki, és fizessékki, hogy a városoknak legyen megfelelő pénzük; a felügyelők mindig vonjanak le minánkénthárom drachmát. A másik felét öt hónapon belül cseréljék ki, ellenkező esetben a törvény szerintfelelnek. Ami megmarad a befizetett pénzből, verjék ki és adják át a stratégosoknak vagy azapodektéseknek. Miután pedig ezt kifizették, hozzanak határozatot az Athénával és Héphaistosszalszemben fennálló tartozásokról. Ha pedig valaki javaslatot nyújt be vagy bocsát szavazásra arról, hogyidegen pénzt használjanak vagy kölcsönözzenek, jelentsék fel azonnal a tizenegyeknél, a tizenegyekpedig büntessék halállal az illetőt; ha azonban az ügy vitás, vigyék bíróság elé.

A nép pedig válasszon hírnököket, és küldje ki őket a határozatok értelmében, egyet a szigetekre,egyet Ióniába, egyet a Helléspontoshoz, s egyet a thrákiai területre; ezeknek útiköltségét feljegyezvea stratégosok utalják ki. Ha nem teszik ezt, fejenkint tízezer drachma büntetést kapjanak. Állítsák felezt a határozatot a városok főhivatalnokai kőoszlopra felírva mindegyik város főterén, és a felügyelőka pénzverde előtt. Ha ők maguk vonakodnak, hajtsák végre ezeket az athéniek. A hozzájuk érkezőhírnök szólítsa fel őket arra, amit az athéniek elrendeltek. A tanács jegyzője a jövőre nézve írja hozzáa tanács esküjének szövegéhez a következőket: „Ha valaki ezüstből pénzt ver a városokban, vagynem használja az athéniek pénzét, súlyait vagy mértékeit, hanem idegen pénzeket, mértékeket éssúlyokat, azon bosszút állok, és megbüntetem a szerint a régebbi határozat szerint, amelyet Klearchosindítványozott.”

Legyen szabad mindenkinek beszolgáltatnia a külföldi pénzt, amit birtokol, és beváltania afentebbieknek megfelelően, amikor akarja; a város viszont cserébe adjon neki belföldi pénzt, az pedighozza a magáét Athénbe, és adja le a pénzverdében. A felügyelők pedig mindent, amit egyenkéntbeadtak, vegyenek jegyzékbe, és tegyék ki az oszlop mellé a pénzverde előtt, hogy bárki, aki akarja,megtekinthesse. Vegyenek jegyzékbe minden külföldi pénzt is, külön az ezüstöt és az aranyat, és azösszes belföldi pénzt.

S. J.

Ez a vitatott időpontban hozott határozat nem maradt fönn Athénban (többek között ezért is nehézdatálni), hanem hat különböző városban talált töredékből állították össze. A töredékek megtalálásihelye: kettő származik Syméből, egy-egy lelőhelye pedig Aphytis, Kós, Siphnos, Smyrna (máraelveszett), Odessa. A határozat nem tiltotta be az egyes polisok pénzverését, hiszen élekt- ronból,illetve rézből ezután is verhettek pénzt, csak a leggyakoribb, a külkereskedelmi forgalombanmeghatározó „közös valutát” egységesítették. Az athéniak a pénzcserén 3 százalékot kerestek(minánként 3 drachmát).

1. Az istennő Pallas Athéné.

68. ATHÉNI HATÁROZAT A PÉNZ, SÚLYOKÉS MÉRTÉKEK EGYSÉGESÍTÉSÉRŐL

117

2. A más városok által vert, kötelezően beszolgáltatott ezüstpénzt.

118

69. ARGOS, MANTINEIA ÉS ÉLISSZÖVETSÉGE

Tod 72; IG I3 83. Az athéni Epigraphiai Múzeumban őrzött márványstélé.

Kr. e. 420

Az argosiaké, mantineiaiaké, élisieké.

Szövetséget kötöttek egymással száz esztendőre az athéniak és az argosiak, mantineiaiak és élisiek,mind magukra, mind a vezetésük alatt élő szövetségesekre vonatkozólag, mindkét részről csel és ártószándék nélkül, a földre és a tengerre [kiterjedő hatállyal].

Fegyveresen nem szabad megtámadniuk – kár okozása végett – sem az argosiaknak, élisieknekés mantineiaiaknak, valamint | 5. szövetségeseiknek az athéniakat és az athéni vezetés alatt élőszövetségeseket, sem az athéniaknak és az athéni vezetés alatt élő szövetségeseknek az argosiakat,élisieket és mantineiaiakat, valamint szövetségeseiket, semmiféle módon, semmiféle eszközzel. vv

Az athéniak és az argosiak, mantineiaiak és élisiek a következő feltételekkel szövetségesei egymásnakszáz esztendőre: Ha ellenség támad az athéniak földjére, az argosiak, mantineiaiak és élisiek segítségülmennek Athénba, mihelyt [a támadásról] az athéniak hírt adnak, a lehető leghatásosabb módon, |10. tehetségük szerint. Ha pedig [a támadó] a pusztítás után elvonulna, ellenségei lesznek az illetőországnak az argosiak, mantineiaiak, élisiek és az athéniak, és [az illető város] ellenséges bánásmódraszámíthat valameny- nyi megnevezett város részéről. Az illető város elleni háborút abbahagyni egyikvárosnak sem szabad, csak ha közösen így határoznak.

Segítségül mennek az athéniak is Argosba, Mantineiába és Élisbe, ha ellenség támad az argosiakvagy a mantineiaiak vagy az élisiek földjére, mihelyt [a támadásról] az illető városok hírt adnak,mégpedig a lehető | 15. leghatásosabb módon, tehetségük szerint. Ha pedig [a támadó] a pusztítás utánelvonulna, az illető város ellensége lesz az athéniaknak, az argosiaknak, mantineiaiaknak és élisieknek,és ellenséges bánásmódra számíthat valamennyi megnevezett város részéről. Az illető város elleniháborút abbahagyni egyik városnak sem szabad, csak ha közösen így határoznak.

Nem szabad engedni, hogy [bárki ellenség] fegyveresen, háborús szándékkal keresztülvonuljon akára maguk, akár a vezetésük alatt élő szövetségeseik földjén, sem a tengeren, csak ha valamennyi városmegszavazza | 20. az átvonulást: az athéniak, az argosiak, mantineiaiak és élisiek.

A segítségül küldött [csapatokat] a küldő város lássa el harminc napra élelemmel [attól a naptólszámítva], amikor elindulnak a segítségkérést bejelentő városba, és a visszatérőket ugyanígy [lássael]. Ha pedig az a város, amely segítségért küldött, hosszabb időre akarná igénybe venni a csapatot,adjon élelmet mind a nehéz-, mind a könnyűfegyverzetű katonának, mind az íjásznak [fejenként és]naponként három aiginai obolosnyit, a lovasnak pedig egy aiginai drachmát. A segítségért küldő városa | 25. maga vezetése alatt veheti igénybe a csapatot, ha a háború a maga területén folyik. Ha pedigvalameny- nyi város úgy határoz, hogy közösen hadakoznak, valamennyi város egyenlő aránybanveszi ki részét a vezetésből.

Esküvel erősítik meg a (szövetséget az athéniak maguk és szövetségeseik nevében, az argosiak, amantineiaiak, az élisiek és szövetségeseik polisonként esküt téve.)

B. I.

A Kr. e. 420 tavaszán kötött, a háborúpárti Alkibiadés által tető alá hozott, száz esztendőre szólószövetségi szerződést Thukydidés történeti műve is megőrizte (V 47). A szöveg két változata közöttnem találunk lényegi eltérést, ami arra mutat, hogy a történetíró nem torzította el tendenciózusan,hanem csupán néhány helyen lerövidítette forrásait.

E szerződés a Nikias-féle béke időszakában Athén és Spárta konfliktusát Spárta Argosszal,Mantineiával és Élisszel való konfrontációjává alakította át, amely elvezetett a mantineiai csatáig (Kr.

69. ARGOS, MANTINEIA ÉS ÉLIS SZÖVETSÉGE

119

e. 418). Ezt a csatát Athén szövetségesei elveszítették, és a nagyhatalmak közötti béke formailag Athénszicíliai expedíciójának megindulásáig fönnmaradt.

120

70. A MÉLOSI DIALÓGUSThukydidés: A peloponnésosi háború. V 84-116.

Kr. e. 416

84. A következő nyáron Alkibiadés húsz hajóval Argoshoz vitorlázott, őrizetbe vette a Lakedaimóniránti rokonszenvvel gyanúsítható argosiakat, háromszáz embert, akiket az athéniak az uralmukalatt álló közeli szigeteken helyeztek el. Majd az athéniak harminc saját hajójukból és hat chiosiés két lesbosi hajóból álló hajóhaddal Mélos szigete ellen indultak. Saját haderejüket ezerkétszáznehézfegyverzetű katona, háromszáz íjász és húsz lovas íjász, szövetségeseik és a szigetlakókhadseregét pedig mintegy ezerötszáz nehézfegyverzetű katona alkotta. Mélost Lakedaimón alapította,s lakói nem akartak, mint a többi szigetlakó, Athén alattvalói lenni, hanem kezdetben egyik félhez semcsatlakozva nyugodtan viselkedtek, majd mikor az athéniak, földjüket pusztítva, erőszakkal akartákmegtörni őket, nyílt háborút kezdtek ellenük. A rájuk támadó athéni sereg vezetői, Kleo- médés,Lykomédés fia és Teisias, Teisimachos fia, mielőtt pusztítani kezdték volna földjüket, követeketküldtek hozzájuk, de ezeket a mélosiak nem engedték a népgyűlés elé, s a főtisztviselők és a vezetőcsaládok képviselői előtt kellett elmondaniuk, hogy miért jöttek. Itt az athéni követek a következőketmondták:

1. „Miután nem szólhatunk az egész néphez, nyilván azért, hogy a tömeget egyetlen összefüggőbeszédben előadott s az első hallásra is meggyőzőnek és megcáfolhatatlannak ható érveinkkel megne zavarjuk – hiszen jól tudjuk, hogy ezért vezettek minket e szűkebb körű tanács elé –, nos, ti,akik itt ültök, válasszátok a tárgyalásnak még ennél is biztosabb módját. Ne összefüggő beszédben,hanem pontról pontra válaszoljatok, s szakítsatok félbe azonnal, ha olyasmit mondunk, amiszámotokra nem látszik kielégítőnek. S először arra válaszoljatok, elfogadjátok-e javaslatunkat?”

2. Erre a mélosi főemberek így válaszoltak: „Méltányos javaslatok ellen, hogy higgadtan igyekezzünkegymást meggyőzni, nem lehet kifogásunk. Ennek azonban szemlátomást ellentmond az a tény,hogy ti már most, túl az előkészületeken, készen álltok a háborúra. S úgy látjuk, azért jelentetekmeg, hogy ítélőbíráink legyetek az elkövetkező eszmecserében, s hogy tárgyalásaink eredménye,ha bebizonyítjuk igazunkat, s éppen ezért nem engedünk, a háború, ha pedig hagyjuk magunkatmeggyőzni, a szolgaság lesz.”

3. Athéniak: Ha ti azért jöttetek össze velünk, hogy a jövő lehetőségeit találgassátok, vagy más acélotok, nem pedig az, hogy jelenlegi helyzetetekben, amelyet ti magatok is láttok, városotokmegmaradásáról tanácskozzatok, máris abbahagyhatjuk a tárgyalást. Ha azonban az utóbbi acélotok, akkor beszéljetek tovább.

4. Mélosiak: Természetes és megbocsátható, ha ilyen válságos helyzetben valakinek a gondolatai sokirányban elkalandoznak. Összejövetelünk célja valóban a mi megmaradásunk, s a tárgyalást, hanektek is megfelel, folytassuk úgy, ahogy ti javasoltátok.

5. Athéniak: Nos, jó. Mi tehát egyáltalán nem szándékozunk előttetek szép szavakat hangoztatva– hogy például a médek legyőzése után minket illet az uralom, vagy hogy az elszenvedettjogtalanságok megtorlására érkeztünk ide – hosszadalmas és alig elhihető szónoklatot tartani,másrészt azonban ti se higgyétek, hogy meggyőzhettek minket, azt állítva, hogy noha ti alakedaimóniak gyarmatosai vagytok, nem nyújtottatok nekik fegyveres segítséget, vagy hogynekünk még soha semmi sérelmet nem okoztatok. Okosabb, ha csak annyit akartok elérni, amennyitkettőnk őszinte érzései megengednek. Hiszen éppoly jól tudjátok, mint mi, hogy emberek közöttjogegyenlőségről csak az erők egyensúlya esetében lehet beszélni, a hatalmas azonban végrehajtja,amit akar, a gyenge pedig meghajlik előtte.

6. Mélosiak: A mi véleményünk szerint – s ezt meg kell mondanunk, mikor ti, semmibe véve a jogot,csak a haszonról vagytok hajlandók beszélni – kívánatos lenne, ha nem vetnétek el mindnyájunknakezt a közös kincsét, s a bajban lévő esetében a méltányos mindig igazságosnak is számítana, s ő,ha ügye jogosságát nem is tudja teljes mértékben bebizonyítani, számíthasson némi jóindulatra.S ez nektek is érdeketekben áll, hiszen ha netán egyszer alulmaradtok, meglehet, ti szolgáltok alegszörnyűbb megtorlás példájául.

70. A MÉLOSI DIALÓGUS

121

7. Athéniak: Amiatt mi nem aggódunk, hogy mi lesz velünk, ha uralmunk egyszer véget ér. Mert nemaz a nép félelmetes a legyőzött számára, amely, miként a lakedaimó- niak is, másokon uralkodik –különben is most nem a lakedaimóniakkal van nézeteltérésünk –, hanem az elnyomott, ha egyszerfellázad, s legyőzi eddigi urát. De engedjétek, hadd legyen ez a veszély csak a mi gondunk. Aztszeretnénk kifejteni, hogy mi hatalmunk kiterjesztése végett érkeztünk ide, s városotok megmentéseérdekében folytatjuk ezt a tárgyalást, hogy itt küzdelem nélkül vegyük át az uralmat, úgy, hogy timindkettőnk javára sértetlenek maradjatok.

8. Mélosiak: S miképpen jelenthetne nekünk akkora előnyt szabadságunk elvesztése, mint nektek azelnyert uralom?

9. Athéniak: Úgy, hogy ti a legszörnyűbbet elkerülve, alattvalóinkká váltok, mi pedig csak nyerünkvele, ha nem teszünk tönkre benneteket.

10.Mélosiak: S nem elégednétek-e meg azzal, ha mi ellenségeitekből barátaitokká válva nyugodtanmaradnánk, anélkül hogy bármelyik féllel szövetséget kötnénk?

11.Athéniak: Nem! Ellenséges érzületetek kevesebb kárt okozna nekünk, mint barátságotok, amelyalattvalóink szemében éppen gyengeségünket, míg gyűlöletetek hatalmunkat bizonyítaná.

1. Mélosiak: Higgyétek el, mi is súlyos dolognak tartanánk, ha teljesen egyenlőtlen helyzetben kelleneszembeszállnunk haderőtökkel és a sorssal. Azonban bízunk benne, hogy az isten kormányoztavégzet nem engedi meg, hogy eltiporjanak, mert mi tiszta ügyet képviselve szállunk szembe ajogtalan támadással. Ami pedig haderőnk gyengeségét illeti, bízunk lakedaimóni szövetségeseinktámogatásában, akik, ha más okból nem is, a rokonság és a becsület miatt feltétlenül segítségünkresietnek. Így hát a mi magabiztosságunk nem is annyira megalapozatlan.

2. Athéniak: Ami az isten jóindulatát illeti, az, reméljük, minket sem fog cserbenhagyni. Hiszenmi semmi olyasmit nem kívánunk vagy teszünk, ami ellentmondana az emberek istenről valóvéleményének vagy egymás iránt táplált érzelmeinek. S istenről nagy valószínűséggel, az emberrőlpedig minden bizonnyal állíthatjuk, hogy a természetükben mindig ott rejlő kényszer alapján, hamegvan rá a hatalmuk, uralkodni akarnak. Ezt a törvényt nem mi találtuk ki, s fennállása óta nem mialkalmazzuk először, hanem már készen örököltük, s minden időkre érvényes örökségként fogjukis hátrahagyni. S ha eszerint járunk el, ezt abban a tudatban tesszük, hogy ti vagy bárki más hasonlóhatalom birtokában ugyanúgy cselekednék, mint mi. Így hát nyilvánvalóan semmi okunk nincs afélelemre, hogy az istenek jóindulatát esetleg elveszítjük. Ami pedig a lakedaimóniakról alkotottvéleményeteket s azt a reményeteket illeti, hogy már csak becsületből is segítségetekre sietnek,nos, ebben az esetben csodálattal illethetjük gyermekhez illő bizalmatokat, de nem irigyeljükbalgaságotokat. Mert igaz, hogy a lakedaimóniak, ha egymás közti érintkezésükről vagy hazaitörvényeik tiszteletéről van szó, kiválóan viselkednek, de sokat lehetne arról beszélni, hogyanbánnak másokkal, s röviden szólva úgy jellemezhetjük őket, hogy aligha ismerünk még egy népet,amely a legteljesebb nyíltsággal azt tartja tisztességesnek, ami neki kellemes, és azt jogosnak,ami neki hasznos. S mivel ilyen a gondolkodásmódjuk, nagyon alaptalan a reményetek, hogymegmentenek.

1. Ezzel az athéni követek visszatértek a sereghez, s a hadvezérek, miután a mélosiak egyáltalánnem engedtek, haladéktalanul megkezdték a háborút Mélos körül. A munkát az egyes városokközött felosztva, körülsáncolták Mélost, majd az athéniak, szárazon és vízen saját és szövetségescsapataikra bízva az őrködést, eltávoztak, míg az ottmaradtak fenntartották az ostromzárat.

116. . Ugyanebben az időben a mélosiak, ismét kitörve, elfoglalták az athéni ostromsánc egy másikpontját, ahol kevés volt az őr. E támadás után Athénból új sereg érkezett Démeas fiának, Philokratésnakvezetésével. S mivel most már teljes erővel folyt az ostrom, amihez hozzájárult még néhány városbeliárulása is, a mélosiak megadták magukat azzal, hogy sorsukról az athéniak tetszésük szerint döntsenek.Az athéniak minden kezükbe került felnőtt mélosi férfit lemészároltak, a gyermekeket és asszonyokatpedig eladták rabszolgának. S a városba, amelyet saját gyarmatukká tettek, később ötszáz telepestküldtek.

M. Gy.

70. A MÉLOSI DIALÓGUS

122

Thukydidés úgy ábrázolja a mélosiakat, mint független szigetlakókat, akik sem az athéniakat,sem a spártaiakat nem támogatták. Ennek ellentmond egy Kr. e. 427 körül keletkezett spártaifelirat (e kötetben a 67. dokumentum), amely szerint Mélos két ízben is hozzájárulást fizetetta spártai hadjáratokhoz. Igaz, Kr. e. 425-ben Kleón 15 talanton adót vetett ki rájuk, amitfeltehetőleg be is fizettek Athénnak (IG I3 71, 65. sor). A történelmi hitelességtől függetlenül, eszofisztikus filozófusokat idéző párbeszéd leplezetlen cinizmussal szól egy nagyhatalom és egy annakkiszolgáltatott kis állam viszonyáról.

123

71. HATÁROZAT A SZICÍLIAIEXPEDÍCIÓRÓL

IG I3 93; Tod 77; ML 78. Két stélé összesen nyolc töredéke. Az athéni Akropolison találták, ma azathéni Epigraphiai Múzeumban őrzik.

Kr. e. 415

1. stélé

… A nép azonnal szavazzon arra vonatkozólag, hogy egy vagy három stratégos autokra- tór választásátlátje-e most indokoltnak jó szerencsével, akiknek az lesz a feladatuk, hogy megérkezésük utánverjék le az ellenséget, miközben a lehető legtöbb kárt okozzák az országnak, és fogadjanak fel| 5. a szövetségesek közül is, ahány matrózt az illető városok bejelentenek az athéni bulénak.Gondolkozzanak a hatvan hajó útrakeléséről is, hogy mikorra lesznek készen, és hogy hányteherszállító hajót akarnak igénybe venni .

| 10. .,, a bulé, hogy a hajók a lehető legjobban fel legyenek szerelve, akár az lesz a határozat,hogy a triérarchosok a jövedelmi adóból fedezhetik a költségeket, akár pedig az, hogy a városbiztosítja a szükséges összeget. Ha a most megszavazott hatvan hajóhoz még több jönne, a kivetetthozzájárulást be kell szolgáltatni. Amikor a hajóhad készen áll a kifutásra, az elöljárók | 15. tíznapon belül feltétlenül hívják egybe a népgyűlést, és semmi másról ne tárgyaljanak előbb, mint ahajóhad kiküldéséről. A népgyűlést pedig az elöljárók a dokkok mellett hívják egybe, és hallgassákmeg a hajóhad parancsnokait, a pénzügyi tisztviselőket és a triérarchosokat. Ha a flotta kihajózásávalkapcsolatban e határozat folyományaképpen még valamilyen szükséglet merülne fel, | 20. el kellintézni a nép előtt, tehát az elöljárók és a stratégosok hívják össze a népgyűlést, amikor a matrózok,a kormányosok és a legénység egyéb tagjai nem tartózkodnak a hajókon. Gondoskodni kell továbbáa kedvező előjelek nyerését célzó áldozathoz szükséges pénzről is . ezerhatszáz nehézfegyverzetűgyalogosról .B. I

1. stélé

Így határozott a tanács és a nép. . terjesztette be a javaslatot. Jó szerencsét! …. zsold …. negyven .peltastések . | 30… .íjászok . négy obolos . kormányosok és . kincstárnokot pedig együtt. | 35. a tanács,amikor . a triérarchések . az ellenség . ho..gy . | 40. .. őrizzék a várost és a vidéket . aki nem veszrészt határőrszolgálatban és nem vesz föl zsoldot . azokon kívül, akik . a tanács és . büntetendő .sem a …. elöljárók (prytaneis): oldják fel . a néphatározat (pséphisma) . a hatvan hajó kifutása .-ig .sem egy másik feladatra, sem pedig egy másik hadjáratra . háromezer. Ha pedig valaki javasol vagymegszavaztat .

Kr. e. 415 tavaszán az athéniak expedíciós sereget küldtek Szicíliába Alkibiadés, Nikias és Lama-chos vezérletével. Először csak hatvan hajót állítottak (Thukydidés VI 8, 2), amint a feliratonis olvashatjuk (7. és 47. sorok), négy nappal később azonban száz hadihajó és számos athéniés szövetséges szállítóhajó indítását szavazták meg (ûkydidés VI 8, 3). Az 58. sorban szereplőháromezer feltehetőleg az expedíciós sereg költségeire szánt háromezer talantonra vonatkozik (ML78).

124

72. MEGJUTALMAZZÁKPHRYNICHOS GYILKOSAIT

ML 85; IG I3 102. Az athéni Akropolison talált, hat töredékből összeállított márványstélé, ma az athéniEpigraphiai Múzeumban őrzik.

Kr. e. 410/409

Glaukippos archóni évében, a kédoi Lobón volt a jegyző.

Így határozott a tanács és a népgyűlés. A prytaneia sora Hippothontis (phylén) volt, Lobón volt ajegyző, Philistidés volt az epistatés, Glaukippos az archón. A javaslatot Erasi- nidés terjesztette be.^rasybulos részesüljön dicséretben, mint aki az athéni nép iránt jóindulatot tanúsított, és lelkesenmegtett minden jót, amire csak képes volt. És mindazért a jóért, amit az athéniak államáért és népéérttett, | 10. koszorúzzák meg őt arany koszorúval, a koszorút pedig ezer drachma (értékű aranyból)készítsék. A pénzt a hellé- notamiasok utalják ki. A [Dionysia idején tartott] játékok során [hirdesseki a kikiáltó, miért koszorúzza meg őt a népgyűlés.] Dioklés javasolta: [Minden legyen úgy, ahogy atanács javasolta,] ^rasybulos azonban váljék athéni polgárrá, és írják be abba a phylébe és phratriába,amelybe csak akarja. A többi, amit a népgyűlés megszavazott, legyen érvényes ̂ rasybulosra. Engedjékmeg számára, hogy bármi mást kérjen az athéniaktól, | 20. amit csak jónak lát, az athéni nép iránttanúsított jótéteményei fejében. A jegyző írassa föl a határozatokat. Válasszanak a tanács tagjai közülazonnal öt embert, akik meghatározzák, mi jár ̂ rasybulosnak. A többiek, akik akkor jót tettek az athéninéppel, [ ]is és

Agoratos és Komón [és .]o[.]o[..] és Simón és Philinos é[s ]a, (nevét) írassa föl a

tanács jegyzője az Akropolison (felállított) kőtáblára, mint jótevőkét. | 30. Rendelkezzenek ugyanazzala tulajdonszerzési joggal, mint az athéniak, vonatkozzék az földbirtokokra, házakra, valamint athénilakóhelyre, és viselje gondjukat a tanács, amelyik csak éppen hivatalban van, és a prytanisok,hogy ne szenvedjenek igazságtalanságot. A stélére a pólété- sek adjanak megbízást a tanácsban, apénzt a hellénotamiasok bocsássák rendelkezésre. Ha úgy határoznak, hogy még más is jár nekik,a tanács alkosson törvényjavaslatot (pro- buleuma), és terjessze a népgyűlés elé. Eudikos javasolta:Minden legyen úgy, ahogy Dioklés (javasolta), de ami azokat illeti, akiket | 40. megvesztegettekaz Apollodórosról hozott határozat érdekében, a tanácsnak a tanácsházán (buleutérion) tartottlegközelebbi ülésén meg kell (az ügyüket) vitatnia, és pénzbüntetést kell kiszabnia azokra, akiketszavazással elmarasztaltak a megvesztegetés (vétkében), és át kell adni a bíróságnak a (tanács)határozatának megfelelően. A tanácstagoknak, akik jelen voltak, be kell számolniuk arról, amit tudnak,és ha valaki más tud valamit erről, (annak is). Magánszemély is lehet (a bejelentő), ha úgy tetszikneki. vacat

N. Gy.

A javaslatot Alkibiadés barátja, Erasinidés terjesztette be. Alkibiadésnak és a négyszázak tagjának,Phrynichosnak feszült viszonyáról ’ftiukydidés számol be (ûkydidés VIII 50-52). Phry- nichosmeggyilkolásáról három eltérő híradással rendelkezünk. Ezek közül Lysiasé áll a legközelebb afelirathoz, hiszen ő adja meg pontosan Phrynichos gyilkosának, Thrasybulosnak a nevét. Ezenkívül őszámol be arról, hogy a gyilkosok megjutalmazására beterjesztett javaslat egy része megvesztegetéshatására született. A feliraton mindenesetre szerepel Agoratos neve, de valóban nem athéni polgárként,hanem az athéni nép jótevőjeként. A megvesztegetés gyanúja a felirat szerint Apollodóros ügyébenmerült föl.

Thukydidés VIII 92: „Egyszer azonban a lakedaimóni követségből visszatért Phrynichost, mikorkilépett a tanácsházból, attól nem messze, a zsúfolt agorán egy határőrkatona megsebesítette, úgyhogyazonnal meghalt. A gyilkos elmenekült ugyan, tettestársát azonban, egy argosi embert, elfogták. Bára négyszázas tanács parancsára kínvallatásnak vetették alá, nem mondta meg felbujtója nevét, semsemmi egyebet, s csak annyit vallott, hogy tudomása szerint a határőrparancsnok házában sok emberszokott összegyülekezni.” (M. Gy.)

72. MEGJUTALMAZZÁK PHRYNICHOS GYILKOSAIT

125

Plutarchos: Alkibiadés. 25, 14: „Később, amikor Phrynichost az agorán egy Hermón nevű lovas határőrleszúrta, az athéniak vizsgálatot tartottak, a halott Phrynichost az árulásban vétkesnek nyilvánítottákki, Hermónt és társait pedig koszorúval jutalmazták meg.” (M. E.)

Lysias XIII 70: „Azt akarja mondani (Agoratos), és azzal szándékozik áltatni titeket, hogy anégyszázak idején megölte Phrynichost, és, mint mondja, a népgyűlés ennek fejében athéni polgárrátette, de hazudik, bírák! Nem ölte meg ő Phrynichost, és a népgyűlés sem tette őt athéni polgárrá.Phrynichos ellen ugyanis, bírák, a kalydóni Thrasybulos és a megarai Apollodóros esküdött össze.Akkor találkoztak vele, amint éppen sétált. Thrasybulos földre terítette és megölte 71. Phrynichost,Apollodóros azonban hozzá sem ért. Az ezután kitört riadalomban sikerült elfutniuk és egérutatnyerniük. Ezt az Agoratost nem hívták (az összeesküvők), nem is volt ott, és nem is tudott a dologról.Azt, hogy igazat mondok, maga a néphatározat fogja bizonyítani számotokra. Voltak bizony olyanok,akik megvesztegetve a javaslattevőt, keresztülvitték, hogy az ő nevüket is fölírják ráadásként akőtáblára mint jótevőkét. Az igazamat ez a néphatározat bizonyítja.” (N. Gy.)

126

73. THÉRAMENÉS KÖVETSÉGEÉS A PELOPONNÉSOSI HÁBORÚTLEZÁRÓ BÉKE

P. Mich. 5982. Vö. Pesely, G. E.: ’tte Origin and Value of the ’tteramenes Papyrus. AHB, 3, 1989,29-35; Engels, J.: Der Michigan-Papyrus über ’tteramenes und die Ausbildung des ’tteramenes-Mythos. ZPE, 99, 1993, 125-155.

Kr. e. 405/404

[Néhányan] szót emeltek [a javaslat] ellen, hogy [^éramenés teljhatalmú követként menjen] alakedaimóniakhoz, és azt mondták, hogy a világ legképtelenebb dolgát teszi, mert | 5. míg mások azellenfél elől titkolnak el dolgokat, addig ő a | 10. polgártársai előtt nem merészel arról beszélni, amirőlaz ellenféllel tárgyalni szándékozik. Ő pedig ez ellen föllépve azt mondta:

– A szónokok a legtöbb dologban tökéletesen tévednek. Mert ha mi lennénk abban a helyzetben, |15. mondta, hogy a békefeltételeket megszabjuk, mindegy lenne, mit gondolok arról, hogy milyenfeltételek mellett lenne jó a városnak megkötni a békét. | 20. Minthogy azonban az ellenség a helyzetura, nem bátorságos a békéről meggondolatlanul beszélni. Mert nyilvánvaló, hogy el fogják várnia tárgyalásokon, | 25. hogy semmit se titkoljunk el abból, amit készek vagyunk nekik adni, sőtmegkísérlik, hogy ezeken belül még más dolgok beszolgáltatását is kiszabják ránk. Ezek (ti. az előzőszónokok) tehát őrá- juk (ti. a lakedaimóniakra) bízzák a választást, | 30. én viszont rátok. Mert őkmindent nyilvánvalóvá tennének a lakedaimóni kémek számára abból, amiről tanácskozunk.

A népgyűlés úgy vélte, hogy helyesen beszél, | 35. és a békekötés ügyében teljhatalommalfelruházott követként bocsátották útjára. Théramenés pedig mindjárt azután, hogy megválasztották,| 40. megpróbált tárgyalásba bocsátkozni vele (ti. Lysandrosszal) a békéről. Lysandros azonbanfölszólította őt, | 45. hogy a lakedaimóniakkal [Spártában tárgyaljon].

N. Gy.

Théramenés követségét Xenophón és Lysias a papirusztól eltérően ábrázolja.

Xenophón: Hellénika. II 2, 14: „A követek hazatértek, és beszámoltak a kudarcról. Az emberekencsüggedés lett úrrá, mert úgy gondolták, hogy rabszolgasorba taszítják őket, és addig is sokan fognakéhen veszni, amíg útnak indíthatják a következő követséget. 16. Ez volt a helyzet, amikor Théramenésfelszólalt a népgyűlésen, és fölajánlotta, hogy ha jónak látják, küldjék el őt Lysandroshoz. Ki fogjatudakolni, hogy miért ragaszkodnak a lakedaimóniak a falak elpusztításához, rabszolgává akarják tennia várost, vagy csupán ebben látják a béke zálogát?

Amikor megérkezett Lysandroshoz, több mint három hónapot töltött nála. Arra várt, hogy az athéniaktökéletesen kiéhezzenek, és bármilyen javaslatot elfogadjanak. 17. A negyedik hónapban visszatért, éselmondta a népgyűlésen, hogy Lysandros idáig magánál tartotta, majd kijelentette, hogy nem ő, hanemaz ephorosok illetékesek abban, amit kérdez, menjen hozzájuk Lakedaimónba. Ezután teljhatalmúküldöttként beválasztották a Lakedaimónba induló tízfős követség tagjai közé. 18. Lysandros közbenhírnököket küldött az ephorosokhoz, néhány lake- daimónit és Aristotelést, az athéni menekültet, ésmegüzente, hogy azt a választ adta Thérame- nésnek, hogy az ephorosok hivatottak dönteni a háborúés béke ügyében. Amikor 19. Thérame- nés követtársaival megérkezett Sellasiába, megkérdeztéktőlük, hogy milyen javaslatot hoznak. Felhatalmazták őket a béke megkötésére – válaszolták. Ekkoraz ephorosok kiadták az utasítást, hogy hívják őket Spártába. Amikor odaértek, a spártaiak népgyűlésthívtak össze. Sok hellén ellenezte, de leghangosabban a korinthosiak és a thébaiak, hogy békétkössenek az athéniakkal, szerintük a várost el kell pusztítani. 20. A lakedaimóniak azonban nemértettek egyet azzal, hogy rabszolgává tegyék azt a hellén várost, amely annyira jeleskedett, amikorHellast hatalmas veszély fenyegette. – Ezért békét kötöttek, amelynek értelmében az athéniaklerombolják a hosszú falakat és Peiraieus védműveit, tizenkét hajó kivételével átadják flottájukat,

73. THÉRAMENÉS KÖVETSÉGE ÉS APELOPONNÉSOSI HÁBORÚT LEZÁRÓ BÉKE

127

visszafogadják a menekülteket, ugyanazt tekintik ellenségnek és barátnak, mint a lakedaimóniak, éskövetik őket szárazon és vízen, bárhová vezetnek is hadjáratot..” (N. Gy.)

Lysias XIII 11: „Elment hát Lakedaimónba (Théramenés), és hosszú időn át ott maradt, hátrahagyvatiteket az ostromgyűrűben, jól tudva, milyen szorult helyzetben vagytok ti, a köznép tagjai, mivel aháború és a csapások következtében legtöbbeteknek fogytán a készleteitek, de ő úgy gondolta, hogyha abba a szorult helyzetbe kerültök, amibe éppen ő juttatott titeket, szívesen belementek bármifélebékefeltételekbe. 13. Théramenés ezután tért vissza Lakedaimónból. Odasietett hozzá néhány stratégosés taxiarchos, közöttük Strombichidés és Dionysodóros és más polgárok, akik jószándékkal voltakirántatok, amint ezt később be is bizonyították, és hevesen tiltakoztak. Olyan békét hozott ugyanis,amit saját bőrünkön tapasztaltunk meg: sok kiváló polgárt elvesztettünk, és a harmincak száműzetésbekényszerítettek minket.” (N. Gy.)

128

74. A HARMINC ZSARNOKXenophón: Hellénika. II 3, 1 – 4, 19.

Kr. e. 404-403

3, 1. A következő esztendőben (Kr. e. 404) tartották az olympiai játékokat. A stadionfutást athessaliai Krokinas nyerte meg. Spártában Endios volt az ephoros, Athénban pedig Py- thodórosaz archón, mégsem róla nevezték el az évet, hanem inkább anarchiaként tartották számon, mivelaz oligarchia idején választották meg őt. 2. Az oligarchia következőképpen jutott hatalomra:elhatározta a nép, hogy megválaszt harminc férfiút, akik összeírják az ősi törvényeket, hogy ezekalapján irányítsák az athéniak az állam életét. A testület tagjai közé választották Polycharést,Kritiast, Mélobiost, Hippolochost, Eukleidést, Hie- rónt, Mnésilochost, Chremónt, Théramenést,Aresiast, Dioklést, Phaidriast, Chaireleóst, Anaitiost, Peisónt, Sophoklést, Eratosthenést, Chariklést,Onomaklést, Theognist, Aischi- nést, Theogenést, Kleomédést, Erasistratost, Pheidónt, Drakontidést,Eumathést, Aristote- lést, Hippomachost és Mnésitheidést. Miután lezajlott a választás, LysandrosSamos ellen vonult hajóhadával, Agis pedig visszavonta gyalogságát Dekeleiából, és városonkénthazaengedte katonáit.

1. Az athéniak, amint lebontották a hosszú falakat és Peiraieus védműveit, megválasztották aharmincakat. Azért választották meg őket, hogy írják össze a törvényeket, amelyek alapjánaz államot vezetni lehetne, csakhogy ők állandóan halogatták a törvények összeírását ésnyilvánosságra hozatalát, közben pedig saját érdeküknek megfelelően állították össze a tanácsotés jelölték ki a többi tisztségviselőt. 12. Aztán elfogatták azokat, akikről mindenki tudta, hogy ademokrácia idején följelentésből éltek, és sok kellemetlenséget okoztak az előkelő férfiaknak. Aharmincak halálos ítéletet kértek a besúgókra, a tanács örömmel megszavazta, és a többi polgár sembánta a dolgot, már akik tudatában voltak, hogy ők maguk nem tartoznak a besúgók közé. 13. Aharmincak ezek után már azt kezdték fontolgatni, hogyan irányíthatnák az államot saját belátásukszerint. Ekkor aztán első lépésként Lakedaimónba küldték Aischinést és Aristotelést, és rábeszéltékLysandrost, hogy segítsen: küldjön Athénba spártai helyőrséget, míg ők megtisztítják a várost avétkesektől, és megszilárdítják az államot. Vállalták, hogy ők fogják élelmezni a megszállókat.14. Lysandros hajlott a kérésre, és elintézte, hogy küldjenek Athénba helyőrséget Kallibiosszal,a helytartóval az élén. Miután a harmincak megkapták az őrsereget, valósággal körüludvaroltákKallibiost, hogy kedvezően fogadja minden intézkedésüket. Mivel Kallibios rendelkezésükrebocsátotta csapatait, azt fogattak el, akit csak akartak. Már nemcsak a vétkeseket és hitványakatüldözték, hanem azokat is, akikről feltételezték, hogy a legkevésbé tűrnék el háttérbe szorításukat,viszont a legtöbb támogatóra lelnének, ha a harmincak ellen támadnának.

15. Kritias eleinte hasonlóan gondolkozott, mint Théramenés, és jó barátok voltak. Amikor aztánKritias késznek mutatkozott arra, hogy tömegeket gyilkoljon le – ugyanis a demokrácia idejénszáműzték őt –, Théramenés szembeszállt vele.

1. Amikor a jogtalanul meggyilkoltak száma egyre nőtt, a sokaság egész nyíltan ösz- szeverődött,és az emberek megütődve kérdezgették, hogy mi lesz az államrendből. Thé- ramenés ekkorismét kifejtette, hogy lehetetlen lesz fönntartani az oligarchiát, ha nem részesítenek a hatalombanelegendő embert.

2. Kritias és társai a harmincak közül attól tartottak, hogy a polgárok Théramenés köré fognaktömörülni, ezért kijelöltek háromezer embert, hogy velük osszák meg hatalmukat. 19. Théramenésezután is elégedetlen volt. Helytelennek tartja, jegyezte meg, hogy egyrészt, bár a legkiválóbbpolgárokkal akarják megosztani uralmukat, éppen háromezret választanak ki, mintha szükségszerűlenne, hogy pont ennyi kiváló és erényes polgár van, ezeken kívül nem lehetnek derék emberek,sem ezek között nem akadhatnak hitványak.

• Másrészt úgy látom, hogy két, homlokegyenest ellenkező dolgot cselekszünk, amikor a hatalmaterőszakra építjük, mégis gyengébbé tesszük az elnyomottaknál.

23. A többiek belátták, hogy Théramenés önkényeskedéseik útjában áll, ezért áskálódni kezdtekellene. Egyenként fölkeresték a tanács tagjait, és mindegyiknél bevádolták, hogy veszélyezteti az

74. A HARMINC ZSARNOK

129

államot. Végül összehívták a tanácsot, de előbb felszólították azokat az ifjakat, akik feltétlen híveiknekszámítottak, hogy rejtsenek tőrt a hónuk alá, úgy jelenjenek meg. 24. Amikor belépett Théramenés,Kritias felállt, és így szólt:

• Férfiak, tanácstagok! Ha valaki úgy gondolja közületek, hogy mostanában több ember vesztiéletét, mint ahánynak jelen körülmények között feltétlenül szükséges lenne, gondoljon arra, hogymindenhol ezzel jár az államformák megváltozása. Szükségképpen itt van az oligarchia kiépítéséneklegtöbb ellenfele, mivel valamennyi hellén város közül ez a legnépesebb, és mivel itt növekedetta leghosszabb időn át szabadságban a nép. 25. De mi tudtuk, hogy az olyan emberek számára,mint mi és ti, a demokrácia elviselhetetlen államforma, és azt is tudtuk, hogy felszabadítóink,a lakedaimóniak, a nép iránt sohasem fognak barátságot érezni, a legkiválóbbak azonban örökbizalmukat élveznék. Ezért vezettük be a lakedaimóniak jóváhagyásával ezt az államformát. 26.És ha arról értesülünk, hogy valaki szembeszegül az oligarchiával, ahogy tudunk, leszámolunkvele. Úgy véljük, még inkább jogos igazságot szolgáltatnunk abban az esetben, ha valaki belülrőlbomlasztja berendezkedésünket. 27. Most szereztünk tudomást róla, hogy ez az ember, Théramenés,minden eszközzel arra törekszik, hogy elpusztítson minket és titeket. Hogy mindez igaz, könnyenbelátjátok, ha végiggondoljátok, hogy senki sem gya- lázta Théramenésnél inkább a fennállóviszonyokat, és senki sem tiltakozott hevesebben, ha egy demagógot el akartunk távolítani utunkból.28. Ha pedig kezdettől fogva így gondolkodott, ellenségünk volt, de nem nevezhettük teljes joggalgazembernek. Ő kezdeményezte a szövetséget és a barátságot a lakedaimóniakkal, ő a népuralommegdöntését, ő ösztökélt benneteket a leginkább arra, hogy elítéljétek azokat a vádlottakat, akiketelőször állítottak elétek. Most viszont, hogy a nép benneteket és minket nyilvánvalóan meggyűlölt,már nemtetszését hangoztatja amiatt, ami megesett, így biztosítva saját helyzetét, a történtekértpedig lakoljunk meg mi. Amikor azonban észrevette, hogy szerveződni kezd az oligarchiaellenzéke, a népnek lett legfőbb vezetője a négyszázak elleni küzdelemben. Ezért aztán elneveztékkothornosnak. 31. (A kothornos ugyanis mindkét lábra illik, mert mindkét fele ugyanúgy fest.) Egyférfinak, aki méltó az életre, Théramenés, nem szabad veszélybe sodornia követőit, és aztán, havalami közbejön, mindjárt cserbenhagynia őket, hanem, mint egy hajón, addig kell megfeszítenieerejét, amíg a vitorlába belekap a jó szél. Ha nem így tennének, hogyan jutnának célba? Hogyanérnék el a célt, ha az első akadálytól megrettenve rögtön az ellenkező irányba hajóznának? 32.Való igaz, hogy minden államformaváltás halállal terhes, de te kétkulacsosságod folytán nagyonsok olyan ember halálában vagy bűnrészes, akiket a nép pusztított el az oligarchia hívei, solyanokéban, akiket az előkelők pusztítottak el a demokrácia képviselői közül. – Théramenés voltaz, akit a hadvezérek utasítottak, hogy mentse ki az athéniakat, akik a Lesbos melletti tengericsatában hajótörést szenvedtek, és ugyancsak ő volt, aki nem mentett ki senkit,1 viszont bevádoltaa hadvezéreket, és halálukat okozta, csak hogy ő maga mentse a bőrét. 33. Miért kellene kímélnünkegy olyan embert, aki egész nyíltan mindig csak a saját hasznát keresi, nem törődve sem az erénnyel,sem barátaival? Hogyne kellene védekeznünk tőle, hogy ha egyszer ismerjük színeváltozásait, nebánhasson el velünk is ugyanúgy? Vádoljuk ezt az embert, hogy gonoszat forralt ellenünk, és elárultbennünket és titeket.

50. Kritias belátta, hogy a tanács szavazás esetén fölmentené Théramenést, márpedig ő halálra szánta.A harmincakhoz lépett, valamit megbeszélt velük, majd kiment, utasította azokat, akiknél a tőrökvoltak, hogy álljanak feltűnően a korlátok mellé, hadd lássák őket a tanács tagjai. 51. Ekkor aztánújból bement, és megszólalt:

- Azt hiszem, tanácstagok, az a rátermett vezető feladata, hogy ne tűrje el, ha látja, hogy barátaitfélrevezetik. Én sem fogom eltűrni. És ezek a férfiak is, akik ott sorakoznak, kijelentették, hogy nemnézik tétlenül, ha mi szabadon eresztjük azt az embert, aki nyíltan bomlasztotta az oligarchikus rendet.Mármost az új törvényekben az áll, hogy senkit sem szabad halálra ítélni a listára vett háromezer polgárközül a ti szavazatotok nélkül, a lajstromon kívülieket azonban a harmincaknak jogában áll elítélni.Én tehát valamennyiünk közös akaratának megfelelően törlöm ezt a Théramenést a lajstromból. Ésaztán – fűzte hozzá – halálra is ítéljük.

4, 1. Így halt meg Théramenés. A harmincak pedig, amikor már nem kellett semmitől sem tartaniuk, észsarnokként uralkodhattak, megtiltották a névjegyzékben nem szereplő polgároknak, hogy belépjeneka város területére, és elhurcolták őket birtokukról, hogy földjeiket saját maguk és barátaik számáramegszerezzék. Az emberek Peiraieusba menekültek, de onnan is sokakat elhurcoltak közülük,úgyhogy Megara vidéke és Thébai megtelt az elűzöttekkel.

74. A HARMINC ZSARNOK

130

1. A harmincak ettől kezdve már nem voltak biztosak a dolgukban, ezért elhatározták, hogyvégszükség esetére kisajátítják Eleusist, legyen hová menekülniük, ha kell. Kri- tias és a harmincaktöbbi tagja a lovasság kíséretében Eleusisba ment, ahol a lovasság felügyelete mellett szemléttartott, és azt állítva, hogy szeretnék megtudni, hányan vannak az eleusisiak, és hány fős őrségrevan szükségük, elrendelte mindenki összeírását. Akiknek már fölírták a nevét, a tengerre nézőkis kapun át el kellett távozniuk. A parton a kapu két oldalán fölsorakoztak a lovasok, sporoszlóik megkötözték az odaérkezőket. Amikor már valamennyiüket elfogták, megparancsoltákLysimachosnak, a lovasság főparancsnokának, hogy vezessék el és adják át őket a tizenegyeknek.

1. . A többiek (a Képhisos gázlójánál) győzelmet arattak, és egészen a síkságig űzték az ellenséget.Itt halt meg a harmincak közül Kritias és Hippomachos, a Peiraieusban kormányzó tíz közülCharmidés, Glaukón fia, a többiek soraiból pedig nagyjából hetvenen. A halottak fegyvereitelvették, de ruhájuktól egyik polgárt sem fosztották meg. Ezek után a halottakat fegyverszünetoltalmában kiadták, majd egymással elkeveredve sokan elbeszélgettek.

N. Gy.

Az athéni demokrácia bukásának és a zsarnokok rémuralmának érzékletes leírását adja Xeno-phón, aki, lovag lévén, maga is részt vett a harmincak kegyetlenkedéseiben. Xenophón Platónhoz,Alkibiadéshez és Kritiashoz hasonlóan Sókratés tanítványa volt. Charmidés és Kritias Platón nagy-bátyjai voltak. Xenophón mégsem próbálta meg felmenteni Kritiast, mert felelősnek érezte azért, hogySókratést Kr. e. 399-ben kivégezték, többek között éppen azzal a váddal, hogy olyan politikusokatszabadított Athénra, mint Alkibiadés és Kritias (vö. Xenophón: Emlékeim Sókratésról. I 2, 12).Ugyanennek az időszaknak értékes dokumentuma Lysias Eratosthenés elleni 12. szónoklata (GTSZ,127.). A szögletes zárójelben álló részek későbbi betoldások Xenophón szövegébe.

1. Az arginusai csata után, Kr. e. 404-ben.

131

75. AZ ELEUSISI OLIGARCHÁKDEKRÉTUMA

Bengtson 213.

Kr. e. 403/402

… ha pedig valaki …

... a harmincak átadják a kettőknek, hogy büntessék meg őket az előírásnak megfelelően. Ha pedigvalaki vitatja (a büntetés jogosságát), öt napon belül vigyék bíróság elé az ügyet. | 5. Az archónokállítsanak őrséget, hogy felügyeljenek rá, ki jön be és ki megy ki, megakadályozva ezzel azt, hogyaz eleusisiak buléja által hozott határozatok ellenére bejöjjön valaki. Eleusisinak számítson az, akiEleusisban lakott a háború előtt. | 10. Az athéniaknak, ha akarnak, ezentúl is, mint korábban, joguk vanbelépni Eleusisba és ott tartózkodni a mystérionok látogatása céljából. Nem léphetnek be Eleusisbasem idegenek, sem szökevények, mert a határozatban foglalt büntetéseket vonják fejükre. Az athéniakhadserege az ellenség [üldözése céljából átvonulhat az eleusisiak területén, ha a lakedaimóniak hívják.]

N. Gy.

Kr. e. 403-ban kettészakadt az athéni állam. A vesztes oligarchák, vagyis a harmincak megmaradttagjai és támogatóik berendezkedtek a korábban megtizedelt lakosságú Eleusisban, és önálló államothoztak létre. Ez az állam Kr. e. 401/400-ig állt fönn. Az Athéni állam 39-40. fejezetén kívül ez a felirataz egyetlen forrásunk az oligarchaállam működéséről. A felirat utolsó sorainak kiegészítése rendkívülbizonytalan.

132

76. SZÖVETSÉG A SPÁRTAIAK ÉS AZAITÓLIAIAK KÖZÖTT

ML2 67 bis. 1976-ban publikált mészkő stélé a spártai Akropolisról. A spártai Múzeumban őrzik. Kr.e. 400 előtt

Az aitóliaiakkal megkötött szerződés pontjai a következők: legyen barátság és béke az aitóliaiakkalés fegyveres szövetség (symmachia) [örökre (?) ...] | 5. kövessék a lakedai- móniakat oda, ahováazok hadjáratot vezetnek, szárazföldön is és tengeren is, ugyanazt tartsák barátjuknak és ugyanaztellenségüknek, akit a lakedaimóniak is, | 10. és ne kössenek fegyverszünetet a lakedaimóniak nélkülsenkivel, de szüntessék be a harcot azzal szemben, akivel a lakedaimóniak (fegyverszünetet kötnek).Ne fogadják be a száműzöt- teket, | 15. akik valamilyen bűnben vétkesek. Ha valaki Erxadieis földjérehaddal támadna, Lakedaimón szövetségesként nyújtson segítséget minden erejével, amennyire képes,| 20. ha pedig valaki Lakedaimón földjére támadna haddal, E[rxadieis szövetségesként nyújtsonsegítséget minden erejével, amennyire képes].

H. W. Gy.

Thukydidés (III 100) számol be a peloponnésosi háború egy olyan epizódjáról, amelyhez kap-csolhatónak látszik ez a szövetségkötés (bár nem zárható ki sem egy korábbi, sem egy későbbialkalom lehetősége). 426-ban az aitóliaiak segítséget kérnek Spártától és Korinthostól Naupaktosellen – ez a város az athéniak legfontosabb támaszpontja Közép-Görögországban a Korinthosi- öbölbejáratánál, Aitólia déli partvidékén –, a lakedaimóniak küldenek is 3000 hoplitát három spártaivezetése alatt. Akár ennek a kapcsolatfelvételnek a dokumentuma maradt ránk ebben a feliratban,akár nem, a szöveg értékes forrása a spártai diplomáciának, ugyanis egyelőre ez az egyetlen feliratosszerződésszövegünk. Formuláinak egy részét már ismerjük a történetíróktól is, de az egész szövegvagy ahhoz hasonló nem található meg náluk. Tehát úgy tűnik, ez a felirat több, külön-külön is használtformulából van összeállítva. A szöveg második negyedéhez (4-10. sor) hasonló megfogalmazásttalálhatunk Xenophón Görög történelem című munkájában (II 2, 20): „Ezért békét kötöttek, amelynekértelmében az athéniak lerombolják a hosszú falakat és Peiraieus védműveit, tizenkét hajó kivételévelátadják flottájukat, visszafogadják a menekülteket, ugyanazt tekintik ellenségnek és barátnak, minta lakedaimóniak, és követik őket szárazon és vízen, bárhová vezetnek is hadjáratot.” (N. Gy.)Az athéniak lettek evvel a megfogalmazással a peloponnésosi szövetség tagjai. A felirat utolsónegyedére (16-23. sor) emlékeztető szöveg pedig Thukydidésnél (I 4, és vö. V 23) szerepel. Itt aKorinthos-Kerkyra konfliktus és Athén állásfoglalásával kapcsolatban kétféle szövetségről is szó esik:„s úgy döntöttek (az athéniak), hogy a ker- kyraiakkal nem kötnek általános szerződést, úgyhogyugyanazok maradnak ellenségeik és barátaik – mert ha a kerkyraiak segítséget kérnének tőlük atengeren Korinthos ellen, ők ezzel megszegnék a peloponnésosiakkal kötött szerződést –, és védelmiszövetségben állapodnak meg, vagyis hogy kölcsönösen megvédik egymást abban az esetben, haKerkyrát, Athént vagy valamelyik szövetségesüket támadás érné” (M. Gy.).

H. W. Gy.

133

77. KYNISKA GYŐZELMI FELIRATAFelirat Kyniska szobrának talapzatán Olympiában. IG V 1, 1564 a, illetve Anth. Pal. 13, 16.

Kr. e. 396-392

Spárta királyai voltak atyáim, s véreim is most.

Gyorsparipáju fogattal díjat nyerve Kyniska állíttatta e szobrot; egész Hellasban egyetlen

nő vagyok én, ki fején hordhat ilyen koszorút.

K. G.

Pausanias Lakedaimón történetét leírva is kitér Kyniska győzelmére (III 8. 1). Ezek szerint ő volt azelső nő, aki lónevelésre és -versenyzésre adta a fejét rendkívüli becsvágyában. Példáját később más nőkis követték. Az esettel Plutarchos is foglalkozik Agésilaos életrajzában (20). A moralizáló Plu- tarchosa történetnek olyan variációját közli, amely szerint Agésilaos beszélte rá testvérét a versenyzésre,bebizonyítandó, hogy az olympiai győzelem nem az erényen, hanem a költségeken múlik.

H. W. Gy.

134

78. A KORINTHOSNÁL ÉSKORÓNEIÁNÁL ELESETTEKSÍRKÖVEI

A. IG II2 5221; B. IG II2 5222; C. fehér márvány sírkő Dexileós lovas reliefjével. IG II/III2 6217;Pfohl 1980,13; Harding 19. Vö. Németh György: IG II-III2 5222; 6217 und die athenische Rei-terei nach dem Sturz der Dreifiig Tyrannen, ZPE, 104, 1994, 95-102; Bugh, G. R.: The Horsemenof Athens. Princeton, New Jersey, 1988.

Kr. e. 394/393

A.

[Az athéniak közül] Korinthosnál és Boiótiában elesettek [az Erechtheis, Aigeis, Pandio- nis, Leóntis],Akamantis, Oineis, Kekropis, Hippothontis, Aiantis, Antiochis (phyléből) [.]isikratés stratégos,Kallipp[.]eias stratégos [.]ipp[.], Mnésikl[., Th]ukle[idés]

B.

A Korinthosnál elesett lovasok: Antiphanés phylarchos, Melésias, Onétoridés, Lysitheos, Pandios,Nikomachos, Theangelos, Phanés, Démoklés, Dexileós, Endelos. Koróneiánál: Neokleidés.

C.

(Kr. e. 414/413) (Kr. e. 394/393)

Dexileós, Lysanias fia, Thorikosból. Teisandros archóni évében született, Eubulidés (évében) esett elKorinthosban, mint az öt lovas egyike.

N. Gy.

A korinthosi és a koróneiai ütközet Kr. e. 394-ben zajlott le. A. A Kr. e. 394/393-ban hősi halálthalt athéniak sírkövének töredéke. B. A Kr. e. 394/393-ban hősi halált halt lovasok közös sírköve.Feltehetőleg nem a teljes athéni lovasság veszteségét, csak Akamantis phyléjét sorolják föl. ’tto- rikos,Dexileós szülőhelye az Akamantis phylébe tartozott. C. Szokatlan, hogy a sírfelirat megadja a halottszületési évét. Ennek az lehetett az oka, hogy Dexileós lovasként szolgált, a lovagok pedig a harminczsarnok idején (Kr. e. 404/403) különösen negatív szerepet játszottak. Dexileós rokonai a születési évmegadásával jelezték, hogy a Korinthos alatt elesett lovas még túl fiatal volt ahhoz, hogy a harmincakbűneiben osztozzék. Nem lehet pontosan tudni, mit jelent az, hogy Dexileós az öt lovas egyike volt.

135

79. GALLOK RÓMÁBANPlutarchos: Camillus. 22.

Kr. e. 390-386

1. Az ütközet után harmadnapon Brennus megérkezett a város alá hadaival. Minthogy a kapukatnyitva és a falakat őrizetlenül találta, először valami csalárd cselszövéstől félt, s nem tudta elhinni,hogy a rómaiakat ennyire hatalmába kerítette a kétségbeesés. De mikor meggyőződött róla, hogyvalóban ez a helyzet, bevonult a Porta Collinán át, és birtokba vette a várost. Ez Róma alapításátólszámítva valamivel több, mint háromszázhatvan évvel történt, ha ugyan el lehet hinni, hogy azidőpontokat kezdettől fogva nyilvántartották. Éppen az a felfordulás okozott később nagy zavartebben a tekintetben. A rómaiakat ért szerencsétlenségről és a város elfoglalásáról szóló bizonytalanhírek, úgy látszik, rövidesen eljutottak Görögországba is, mert a pontosi Hérakleidés, aki nemsok idővel később élt, A lélekről című művében azt írja, hogy nyugatról származó hírek szerinta hyperboreosoktól érkezett hadsereg elfoglalta a Róma nevű görög várost, amely a nagy tengermellett épült. Nem csodálkozom rajta, hogy olyan mesemondásra és költött történetekre hajlamosíró, mint Hérakleidés, minden alap nélkül „hyperboreosokról” és „nagy tengerről” beszél. De márAristotelés, a filozófus is pontosan beszámolt értesüléséről, hogy a várost a gallok elfoglalták. ŐLuciusnak nevezi Róma megmentőjét, pedig Camillus előneve Marcus volt, és nem Lucius. Mindezcsak találgatáson alapuló szóbeszéd.

M. E.

Hérakleidés Pontikos (Kr. e. 4. sz.) felületes értesülése mutatja, hogy Róma még Kr. e. 386-ban ismennyire jelentéktelen város volt a görögök szemében, pedig néhány dél-itáliai görög gyarmatvárosnem is esett túl mesze Rómától. A másik következtetés, amit forrásunkból levonhatunk, az, hogyRómát az etruszkon kívül erős görög hatás is érte, ezért minősíthette Hérakleidés Pontikos görögvárosnak. A hyperboreos mitikus, örök boldogságban élő távoli, északi nép volt. A kelták a koravaskortól kezdve éltek az észak-itáliai Lombardia területén. A forrásunk által említett gall betörés előtttehát már laktak az insuber törzshöz tartozó kelták Itáliában. A gall és a kelta elnevezés szinonima,vagyis nem csak a mai Franciaország területén élt keltákat hívják galloknak. A Bren- nus vezettekelta senon törzs mintegy 130 ezres sereggel Kr. e. 390-ben kelt át az Appennineken, és Kr. e. 386-ban aratott győzelmet a Tiberis jobb oldali mellékfolyója, az Allia mentén a római csapatok fölött.Brennusék a Capitolium kivételével elfoglalták egész Rómát, és hatalmas hadisarcot fizettettek arómaiakkal (vae victis, „jaj a legyőzötteknek”, vö. Livius V 48).

136

80. AZ ANTALKIDAS-FÉLE BÉKE (KR.E. 386)

Isokratés: Panégyrikos. 115-120.

Kr. e. 380

1. Valóban, sem a jelenlegi békét, sem a szerződésekben foglalt, de az állami életben a valóságbannem létező önállóságot nem érdemes többre tartani, mint a mi vezetésünket.1 Mert ugyan kinekkell az ilyen állapot, amelyben kalózok tartják hatalmukban a tengert, zsoldosok foglalják el avárosokat, 116. s a polgárok ahelyett, hogy mások ellen küzdené- nek hazájukért, a városfalonbelül egymás ellen harcolnak; sok város rabságra jutott, mielőtt békét kötöttünk, s a változásokgyakorisága miatt bátortalanabbul élnek a városukban lakók, mint a számkivetéssel sújtottak, mertazok félnek a jövőtől, emezek viszont reménykedve várhatják a hazatérést. 117. Annyira távolvannak (a városok) a szabadságtól és a függetlenségtől, hogy közülük egyesek tyrannosok uralmaalatt állnak, másokat harmosté- sek2 kormányoznak, egyeseket elpusztítottak, másoknak pedig abarbárok lettek az urai! Ők, akikkel mi, amikor átmerészkedtek Európába, és többre törtek, mintami megillette őket, úgy elbántunk, 118. hogy nemcsak abbahagyták az ellenünk indított háborút,hanem tűrniük kellett saját országuk pusztítását is, és bár ezerkétszáz hajóval rendelkeztek, annyiramegaláztuk őket, hogy Phasélisen3 innen nem mert jönni hadihajójuk, hanem meghúzódtak, és azalkalmat várták, de nem bíztak meglevő hatalmukban. 119. És hogy ez a mi elődeink vitézségemiatt volt így, azt világosan megmutatta a városok további sorsa: mert ahogy mi elvesztettük avezetést, kezdetét vette a görögök szerencsétlensége.

120. Legjobban akkor látható a változás nagysága, ha összehasonlítjuk a mi akkori szerződésünketazzal, amit most kötöttek. Akkor ugyanis mi határt szabtunk a (perzsa) király uralmának, adókatvetettünk ki, és megakadályoztuk őt abban, hogy a tengert használja. Most pedig ő az, aki elrendezia görögök ügyeit, és megszabja, hogy kinek-kinek mit kell tennie, és éppenhogy csak helytartókatnem rendel a városok fölé.

S. J.

1. A Királybékét Kr. e. 386-ban kötötték a görög államok. A Kr. e. 395 óta tartó ellenségeskedéseketlezáró, a perzsa uralkodó gyámkodása alatt megkötött szerződéssel a kis-ázsiai görög poli- sokvisszakerültek perzsa uralom alá. Spárta és ellenfelei (Athén, Boiótia, Korinthos, Argos) kimondtáka görög államok autonómiáját. Xenophón így ír a békeszerződés megszületéséről (Hellénika. V 1,29-35): „Miután összegyűltek, és a király (ti. Agésilaos) fölmutatta Tiribazos pecsétjét, ismertetteaz iratot, amely következőképpen szólt:

»Artaxerxés király úgy tartja helyesnek, hogy az ázsiai városok és szigetek közül Klazomenai,valamint Kypros az övéi legyenek, a többi hellén város pedig nyerje vissza önállóságát Lémnos,Imbros és Skyros kivételével, ezek, mint korábban is, maradjanak az athéniak birtokai. Aki pedig nemfogadja el ezt a békét, az ellen mindazok segítségével, akik velem egy véleményen vannak, háborútfogok indítani gyalogosan is, tengeren is hajóimmal és vagyonommal.«

A városok követei meghallgatták a békefeltételeket, és jelentették őket saját hazájukban.

A történtek után – hogy az államok megesküdtek a király diktálta békére – valamennyien föloszlattákgyalogos és tengeri hadseregüket. A lakedaimóniak, az athéniak és a szövetségesek számára előszörvirradt föl a béke napja azóta, hogy az athéni falak lerombolását (Kr. e. 404) követően kirobbant aháború.” (N. Gy.)

1. A harmostések a görög városokba küldött spártai helytartók voltak.

2. A délnyugat-kis-ázsiai Phasélis volt a határ a Kallias-féle béke (Kr. e. 449) értelmében a PerzsaBirodalom és a délosi szövetség között.

137

81. PERZSIA KIFOSZTÁSÁNAKPROGRAMJA

Isokratés: Panégyrikos. 160-162; 166.

Kr. e. 380

160. Így hát véleményem szerint éppen elég ok szólít fel bennünket a velük folytatandó háborúra,leginkabb azonban ez a jelenlegi, egyedülállóan alkalmas időpont. És ezt nem szabad elmulasztanunk,mert szégyenletes dolog az alkalmas pillanatot kihasználatlanul hagyni, és csak később emlékezni rá.Hiszen ha a perzsa királlyal akarunk hadakozni, ugyan milyen előnyöket is kívánhatnánk magunknakazokon kívül, amelyekkel most rendelkezünk? 161. Nem pártolt-e tőle el Egyiptom és Kypros?Nem pusztította-e el a háború Syriát és Föníciát? Nem foglalták-e el ellenségei Tyrost, a szemefényét? Kilikia városainak nagy része szövetségeseink kezén van, s a többit pedig könnyűszerrelmeghódíthatjuk. És Lykia felett sohasem szerezte meg a hatalmat egyetlen perzsa sem. 162.Hekatomnos, Karia helytartója már régen elpártolt tőle, és nyíltan is színt fog vallani, mihelyt akarjuk.Knidostól Sinópéig görögök lakják Kis-Ázsia partjait, és ezeket nem kell megnyernünk, csak éppengátolnunk nem kell őket a harcban. Ha pedig ennyi biztató körülmény áll fenn, ha a háború ígytombol Ázsia körül, ugyan mire való az esélyeket aprólékosan latolgatni? A kis csapatokkal szembenalulmaradtak, nem kétséges, milyen sorsra jutnának, ha valamennyiünkkel kényszerülnének harcolni!

166. . Mint tudjuk, a perzsa király a szárazföld népei felett nem azok önkéntes beleegyezéséveluralkodik, hanem úgy, hogy mindegyiküknél nagyobb fegyveres erővel vette magát körül. Ha miennél is nagyobb erővel kelünk át, amit könnyen megtehetünk, csak akarnunk kell – kockázat nélküla magunk számára kamatoztathatjuk Ázsiát. És sokkal szebb dolog a királlyal küzdeni királyságáért,mint egymással szemben a vezető szerepért.

Sz. T.

138

82. A THÉBAI FÜGGETLENSÉGHELYREÁLLÍTÁSA

Xenophón: Hellénika. V 4, 1-9.

Kr. e. 379

1. A lakedaimóniakat, noha megesküdtek rá, hogy a városok önállóságát meghagyják, de a thébaifellegvárat mégis elfoglalták, éppen azok büntették meg, akik ezt az igazságtalanságot elszenvedték,pedig a lakedaimóniakon addig soha senkinek sem sikerült győzedelmeskedni; ami viszont azokat apolgárokat illeti, akik bevezették a lakedaimóniakat a fellegvárba, és azért akarták a várost idegenekszolgájává tenni, hogy maguk zsarnokoskodhassanak rajta, ezeknek az uralmát hét menekült is megtudta dönteni. Hogy miképpen történt mindez, sorra elmondom.

1. Volt egy bizonyos Phillidas, aki Archias és polemarchostársai mellett volt jegyző, és látszatra másdolgokban is kiváló szolgálatokat tett nekik. Valamilyen ügyben Athénba érkezve összetalálkozotta thébai menekültek egyikével, Melónnal, akit már régebbről ismert. Amikor Melón tudakozódottArchias polemarchoskodása, továbbá Philippos zsarnoksága felől, és megtudta, hogy Phillidas mégnála is jobban gyűlöli az otthoni viszonyokat, egyezséget kötve megállapodott vele, hogy miképpentörténjék minden. 3. Ezután Melón kiválasztotta a hat legalkalmasabb menekültet, s egy pusztatőrrel az éj leple alatt először ^ébai vidékére mentek. A napot egy elhagyatott helyen töltötték,majd mintha a földekről érkeznének, a munkából legkésőbb hazatérőkkel egy időben a kapukhozmentek. A városba érkezésük éjjelét és a következő napot egy Charón nevű férfinál töltötték. 4.Phillidas egyéb dolgokban is a hadvezérek szolgálatára volt, akik szolgálati idejük leteltével éppAphrodisiát ünnepelték. Minthogy Phillidas régen megígérte nekik, hogy be fogja hozzájuk vezetni^ébai legtiszteletreméltóbb és legszebb asszonyait, most bejelentette: hozza őket. A hadvezérek,hajlamosak lévén a kicsapongásra, szíves örömest beleegyeztek az éjszakai mulatságba. 5. Miutánelköltötték vacsorájukat, és Phillidas buzgólkodása folytán lerészegedtek, követelni kezdték ahetairákat. Phillidas kiment, majd bevezette Melónt és embereit, akik közül hárman úrnőnek, atöbbiek pedig szolgálólánynak voltak öltözve. 6. Bevitte őket a hadvezéri épület kincstárába, magapedig előremenve azt mondta Archias társaságának, hogy a hölgyek nem hajlandók addig belépni,amíg egyetlen szolga is bent tartózkodik. Azok tüstént kiparancsolták a szolgákat, akiket Phillidaselküldött az egyik őr házába, és még bort is adott nekik. Ezután már bevezette a „hetairákat”, ésleültette őket a mulatozók mellé. Úgy szólt a megállapodás, hogy mihelyt leültek, felfedik kilétüket,és lesújtanak a tőrrel. 7. Egyesek így mesélik el a hadvezérek halálának történetét, mások szerintviszont Melón és emberei mint mulatozó társaság tagjai mentek be és végeztek a polemarchosokkal.

Phillidas pedig három társát magához véve, Leontiadés házához sietett, és bezörgetve az ajtón, aztmondta: üzenetet hoz a polemarchosoktól, azt szeretné átadni. Leontiadés magában heverészett avacsora után, csak a felesége ült mellette, gyapjúfonással bíbelődve. A férfi behívatta Phillidast, akitbizalmas emberének tartott. Valamennyien beléptek, nyomban meggyilkolták Leontiadést, az asszonytpedig megfélemlítve elhallgattatták. Kifelé menet megparancsolták, hogy az ajtót zárják be, azzalfenyegetőztek: ha nyitva találják, a ház összes lakóját kivégzik. 9. Ezután nyomban kihirdették, hogyvalamennyi thébai, lovag és nehézfegyverzetű gyalogos jöjjön elő, mert elpusztultak a zsarnokok. Apolgárok éjszaka nem mertek kimozdulni, mivel nem értették pontosan, mi történt, hanem amikorreggel fény derült a történtekre, a nehézfegyverzetű gyalogosok és a lovagok hamarosan teljesfegyverzetben csatlakoztak hozzájuk. A hazatértek lovas hírnököket indítottak a határon állomásozóathéniak két hadvezéréhez is, akik látták, hogy megtörtént az, amiért küldték őket.

N. Gy.

A spártai Phoibidas a thébai oligarcha, Leontiadés kérésére és a spártai elöljárók tudta és beleegyezésenélkül Kr. e. 382-ben elfoglalta Thébai fellegvárát, a Kadmeiát. A spártaiak utólag szentesítettékPhoibidas kalandor vállalkozását, és helyőrséget hagytak a Kadmeiában. Archias Thé- bai oligarchapolemarchosa volt. Philippos a thébai oligarchák egyike volt. Mindketten életüket vesztették ademokrácia restaurálásakor.

139

83. A MÁSODIK ATHÉNI TENGERISZÖVETSÉG

Tod 123; IG II2 43. Márványstélé húsz töredéke. A stélé előoldala hordozta a határozat szövegét, baloldallapja pedig a szövetségi rendszer tagállamainak nevét. A töredékeket az athéni agorán találták, ésma az athéni Epigraphiai Múzeumban őrzik. Vö. Cargill, J.: ê Second Athenian Lea- gue. Berkeley– Los Angeles – London, 1981.

Kr. e. 377

Nausinikos archónsága alatt, a paianiai Kallibios, Képhisophón fia volt a jegyző.

A Hippothóntis-phylét illető hetedik elöljáróság alatt a tanács és a nép így határozott, | 5. az athmononiCharinos elnökölt, a javaslatot Aristotelés terjesztette elő.

Jó szerencsét az athénieknek és az athéniek szövetségeseinek. Hogy a lakedaimóniak engedjék (atöbbi) görögöket szabadon, önállóan és egész területüket biztonságban birtokolva nyugalomban |10. élni, és hogy érvényes legyen és örökre fennmaradjon az általános béke, amelyre a szerződésértelmében megesküdtek a görögök és a (perzsa) király – a nép ezt a határozatot hozta.

Ha valaki a | 15. szárazföldön vagy a szigeteken lakó görögök vagy barbárok közül, amennyiben nemáll a (perzsa) király uralma alatt, szövetségese akar lenni az athénieknek és szövetségeseiknek, azzálehet szabadsága és önállósága (teljes) birtokában, olyan államrendben | 20. élve, amilyet akar, ésnem kell őrséget befogadnia, sem kormányzót elfogadnia maga fölé, sem adót fizetnie, ugyanolyanfeltételek szerint, mint a chiosiak és thébaiak és a többi szövetségesek. Azoknak, akik szövetséget | 25.kötnek az athéniekkel és szövetségeseikkel, adja át a nép azokat a birtokokat, amelyeket az athéniekmagán- vagy közbirtokként birtokolnak a szövetségbe lépők területén, és ezekre vonatkozólag adjon| 30. biztosítékot nekik. Ha esetleg az athéniekkel szövetséget kötő városok valamelyikére nézvekedvezőtlen feliratos kőtáblák lennének Athénben, a mindenkori tanács felhatalmazást kap ezekeltávolítására. Nausinikos | 35. archónságától kezdve az athéniek közül sem egyénileg, sem az államútján nem szerezhet senki a szövetségesek területén sem házat, sem földet, sem vétel, sem zálog útján,sem semmi más | 40. módon; ha pedig valaki bármilyen módon vásárol vagy szerez, vagy zálogba vesz(ti. házat vagy földet), a szövetségesek közül bárki feljelentheti a szövetségi tanácsnál; a tanács tagjaipedig adják el a birtokot, és az ár felét adják a feljelentőnek, | 45. a másik fele pedig legyen a szövetségikincstáré. Ha pedig valaki szárazon vagy tengeren haddal támad a szövetség tagjaira, nyújtsanak nekisegítséget az athéniek és a szövetségesek | 50. szárazon és tengeren minden erejükkel, ahogy csakképesek. Ha pedig valaki – akár tisztviselő, akár magánember – e határozat ellenére azt javasolja vagymegszavaztatja, hogy valamit el kell törölni e határozat rendelkezéseiből, annak büntetése legyen apolgárjog elvesztése, | 55. vagyonát kobozzák el, és tizede az istennőé legyen, és ítélkezzenek fölötteaz athéniek és a szövetségesek előtt, mint a szövetség megsértője fölött, s büntessék halállal vagyaz athéniek és a szövetségesek | 60. területéről való száműzetéssel, ha pedig halállal büntetik, netemessék el sem Attikában, sem a szövetségesek területén. Ezt a határozatot a tanács jegyzője írja felkőtáblára, és helyezze el Zeus Eleutherios | 65. (szobra) mellett; az oszlopfelirat költségére az istennőkincstárnokai utaljanak ki hatvan drachmát a tíz talan- tonból. Erre az oszlopra írják fel a szövetségbetartozó városok | 70. neveit, és ha valamely másik is szövetséges lesz. Ezeket írják fel, a nép pedigazonnal válasszon három követet, hogy azok a lehetőség szerint a thébaiakat is rávegyék arra, amijavukra lesz.

Ezeket választották meg: | 75. a marathóni Aristotelést, az anaphlystosi Pyrrhand- rost, a kollytosiThrasybulost.

Ezek az államok az athéniek szövetségesei:

a chiosiak, a tenedosiak,a thébaiak,

| 80. a mytilénéiek,a chalkisiak,

83. A MÁSODIK ATHÉNI TENGERI SZÖVETSÉG

140

a méthymnaiak,az eretriaiak,

a rhodosiak, a poiéssaiak,az arethusaiak,

a byzantioniak,a karystosiak,

a perinthosiak,az ikosiak,

| 85. a peparéthosiak,a pall[...],

a skiathosiak,[...]

a maróneiaiak,[...]

a dioniak,[...]

| 90. a parosiak, az o[...][...]

az athéniek,1 a p[...][...]

Aristotelés javasolta: [.] mivel először [.] önként belépnek [.] a nép és a (tanács?) határozatai [.] | 95.a szigetek [.] szövetségbe

A stélé bal oldallapján:

A kerkyraiak népe, az abdéraiak, | 100. a thasosiak, a thrákiai chalkisiek, az ainosiak, a sa- mothrakéiak,| 105. a dikaiopolisiak, az akarnanok, a kephalléniaiak, a prónnoiak, Alketas, | 110. Neoptolemos,[Iasó]n, az androsiak, a ténosiak, a hestiaiaiak, | 115. a mykonosiak, az antissaiak, az eresosiak, azastraiusaiak, a keósiak, | 120. az iulisiak, a karthaiaiak, a ko- résiaiak, az elaiusiak, az amorgosiak, |125. a sélymbriaiak, a siphnosiak, a sikinosiak, a thrákiai oioniak, | 130. a neopolisiak, a zakynthosiakNéllonban élő népe.

S. J.

A második athéni tengeri szövetség hatósugara a Perzsiához tartozó görög polisok kivételével kiterjedtszinte az egész korábbi délosi szövetség területére. A szövetségesek biztosítékokat építettek be aszerződés szövegébe, hogy Athén ne alakíthasson a tagállamokból saját birodalmat, és az athéniek nesajátíthassák ki a szövetségesek földjeit. A szövetség legfőbb szerve a szövetségi gyűlés (synedrion)volt. A második athéni tengeri szövetséget a Thébai ellen harcoló Spárta is elismerte Kr. e. 371-ben.A szövetség Kr. e. 355 körül formálissá vált. A felirat bal oldallapján szerepelnek azok a polisok,amelyek később csatlakoztak a szövetséghez. Ezek nevét nem egy kéz és nem is egyszerre jegyezte föl.A feliraton nem szerepelhetett hatvannál több tagállam (a délosi szövetségnek több mint háromszáztagállama volt), noha Diodóros hetven (XV 30, 2), Aischinés pedig hetvenöt tagállamról beszél (II 70).

1. A kis euboiai település, Athénai Diades lakói.

141

84. LYKURGOS SPÁRTÁJA – ÉS AVALÓSÁG

Xenophón: A lakedaimóniak állama. 1-5; 14. A teljes mű megtalálható Németh György (szerk.):Államéletrajzok. Budapest, 1994, 85-101.

Kr. e. 378-371 hagyja a törvényes előírások megsértésének. Az élelem mennyiségét úgy szabtameg, hogy ne terheljék túl a gyomrukat, de ne is maradjanak éhen. Olykor a vadászzsákmány tesziváltozatosabbá az étkezéseket, olykor pedig a gazdagok hoznak búzalisztből sütött kenyeret a közösbe,így aztán az asztalról sohasem fogy ki az étel, amíg be nem fejezik a lakomát, mégsem kell nagyobbkiadással számolniuk. Megszüntette a lakomáknál szokásos kötelező ivászatot, amely megrendíti atestet és a lelket, és elrendelte, hogy mindenki csak annyit igyék, amennyi jólesik neki, mert véleményeszerint így a legveszélytelenebb és legkellemesebb az ivás.

1. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy tapasztalatom szerint Lykurgos törvényei a mainapig változatlanul fönnmaradtak-e, Zeusra, nem mernék bátran igent mondani. Jól tudom,hogy korábban a lakedaimóniak szívesebben éltek otthon, egymás között, beérve közepeséletkörülményeikkel, mintsem hogy idegen államok helytartóiként ki legyenek téve a hízelgésromboló hatásának. Tudom, hogy korábban féltek fölfedni, hogy arany van a birtokukban,manapság pedig vannak, akik büszkélkedhetnek vagyonukkal. Tapasztalom, hogy míg korábbanelűzték az idegeneket, és tilos volt külföldre járniuk, hogy az idegenek ne rontsák meg a polgárokat,most tudok olyanokról, akik magukat a legkiválóbbnak képzelik, s közben másra sem törekednek,mint hogy életük végéig helytartóként szolgáljanak külföldön. Azelőtt megfeszített erőveligyekeztek, hogy méltók legyenek egy vezető tisztségre, ma sokkal inkább azon mesterkednek,hogy elérjék a vezető tisztséget, az pedig már nem érdekli őket, hogy méltók is legyenek rá. Ahellének korábban Lake- daimónba jöttek, és kérték, hogy vezessék őket az ellenük fenekedőkmegfékezésére, most viszont sokak másokhoz fordulnak, hogy a lakedaimóniak ne ülhessenek újbóla nyakukba. Egyáltalán nincs semmi meglepő abban, hogy ilyen vádak érik őket, mivel szemmelláthatóan nem engedelmeskednek az isteneknek, Lykurgos törvényeinek.

N. Gy.

A spártai államot és a legendás Lykurgos törvényeit az athéni Xenophón, aki emigránsként magais élt Lakedaimónban, leplezetlenül idealizálta. Művének alaptétele: a kevéssé népes Spárta (vö. 97.dok.) csak a jó törvények és a helyes nevelés segítségével tudott Hellas egyik legjelentősebb katonaihatalmává válni. A Kr. e. 4. századi spártai viszonyok azonban olyan szembeszökően különböztek ajavarészt athéni arisztokrata politikusok által felrajzolt ideáltól, hogy Xenophón a

1. caputban kénytelen szinte teljesen visszavonni korábbi állításait.

142

85. ATHÉNI TÖRVÉNY AZEZÜSTPÉNZEK ELLENŐRZÉSÉRŐL

Athéni feliratos kőstélé, ma az athéni Agora Múzeumban őrzik (I 7180). Stroud, R. S., Hesperia, 43,1974, 161-188; Bogaert, R.: Texts on Bankers, Banking and Credit in the Greek World. Epig- raphica.3. Leiden, 1976, 21; Wankel, H.: Bemerkungen zu den athenischen Münzgesetz von 375/4. ZPE, 52,1983, 69-74; ZPE, 53, 1983, 94.

Kr. e. 375/374

Így határoztak a törvényhozók (nomothetések); Hippodamas archóni évében; Nikophón terjesztetteelő. Az attikai ezüstpénzt el kell fogadni, ha ezüstnek bizonyul, és az állami jelet viseli. | 5. Az államiellenőr (dokimastés) ennek értelmében a pénváltó asztalok között ülve ellenőrizze az ezüstpénzeketmindennap, kivéve, amikor pénzbefizetés van, ilyenkor a tanácsházán (buleutérion) legyen. Ha valakiaz attikaival azonos jelet viselő idegen ezüstpénzt hoz elébe, amennyiben ez megfelelő, az ellenőr | 10.adja vissza annak, aki hozta. Ha viszont réz- vagy ólommagja van, vagy nem tiszta ezüst, az ellenőrnyomban üsse át, s az istenek anyjának szent tulajdona legyen, és az ellenőr a tanácsnál (bulé) helyezzeletétbe. Ha pedig az ellenőr nem ül a helyén, vagy nem a törvény szerint ítél, |

1. a végrehajtók (syllogeusok) verjenek rá ötven csapást korbáccsal. Ha valaki nem fogadja el azellenőr által ellenőrzött ezüstpénzt, fosszák meg mindattól, amit azon a napon eladásra kínál.A feljelentéseket gabonaügyekben a gabonafelügyelőknél (sitophylaxok), az agorán és | 20.másutt a városban a végrehajtóknál, a piacon (emporion) és Peiraieusban a piacfelügyelők előtt(epimelétések) kell megtenni, kivéve a gabonával kapcsolatos ügyeket, amelyeket a gabonapiacon,a gabonafelügyelők előtt kell intézni. A feljelentettek ügyében tíz drachma alatt az archónoklegyenek jogosultak | 25. ítélni, a tíz drachma fölötti ügyekkel pedig járuljanak a törvényszék(dikastérion) elé. A thesmothetések sorsoljanak ezek számára bíróságot, amikor csak utasítják őket,s ha ennek nem tesznek eleget, büntetésként [.] drachmát fizessenek. A feljelentő, ha bárki ellen pertnyer, jogosult legyen a (büntetés összegének) felére. | 30. Ha az eladó rabszolga vagy rabszolganő,az archónok, akikre ezek az ügyek tartoznak, verjenek rá ötven csapást korbáccsal. Ha valamelyikarchón nem a leírtak szerint cselekszik, bármelyik athéni, aki akarja és joga van hozzá, vezesse őt atanács elé. | 35. Ha pedig elmarasztalják, ne legyen archón többé, és a tanács további büntetéskéntrójon ki rá legalább ötszáz drachmát. Avégett, hogy a hajótulajdonosok, kereskedők és mindenkimás számára Peiraieusban is legyen ellenőr, a tanács állítson ki egy állami rabszolgát, ha van, vagy |40. vásároljon egyet. A költségeket az apodektések utalják át. A piacfelügyelők ügyeljenek rá, hogyaz ellenőr Poseidón sté- léje előtt üljön, és ugyanazon törvény szerint járjanak el, amelyet a városbeliellenőrről hoztak. Ezt a törvényt írják fel | 45. kőstélére, amelyet a városban, a pénzváltó asztalokközött és Peiraieusban, Poseidón stéléje előtt helyezzenek el. A tanács jegyzője jelentse a kialkudottbért a pólétéseknek, a pólétések pedig terjesszék azt a tanács elé. | 50. A piaci ellenőr kapjon fizetéstHippodamas archóni évében attól kezdve, hogy munkába állították. Az apodektések ugyanakkorafizetést utaljanak ki számára, mint a városbeli ellenőrnek, s bérét ettől kezdve ugyanonnan kapja,mint a pénzverők. | 55. Ha valahol valamilyen határozat ezen törvénynek ellentmondana, a tanácsjegyzője távolítsa el azt.

G. T.

Az athéni baglyos ezüstpénzek nagy nemzetközi népszerűségnek örvendtek, ezért gyakran előfordult,hogy hamisították őket. Kétfajta hamisítást különböztethetünk meg egymástól. Az egyik ugyanolyanezüstből készült, mint az athéni, súlya és ezüsttartalma is megegyezett azzal, csak éppen nem Athénbankészült. A másik valódi hamisítvány volt, rézből, bronzból vagy ólomból, amelyet ezüstréteggelvontak be. A törvény értelmében a jó ezüsttartalmú pénz forgalmát ellenőrök (dokimastések)segítségével legalizálták, a hamis pénzt azonban kivonták a forgalomból, egy keresztvésettelérvénytelenítették, és a Nagy Istennő Agorán álló szentélyében, a régi tanácsháza (buleutérion)bejárata előtt álló Métróonban helyezték el. A megfelelő ezüsttartalmú, baglyos, de nem Athénban vertpénzek keletkezését magyarázza, hogy a Kr. e. 4. században nagyszámú athéni és más görög zsoldosszolgált Egyiptomban, a Perzsa Birodalomban és más államokban, s e katonák ragaszkodtak hozzá,

85. ATHÉNI TÖRVÉNY AZ EZÜSTPÉNZEK ELLENŐRZÉSÉRŐL

143

hogy zsoldjukat a jól ismert és értékálló athéni pénzben kapják meg. A feliratban említett nomothetésitestületet Kr. e. 403-ban hozták létre. Korábban – az oligarchia időszakát leszámítva – minden törvényta népgyűlés hozott a tanács (bulé) előterjesztése alapján. Athénban tíz sorsolt apodektés, vagyispénzügyi felügyelő volt, ők hajtották be az adóbérletek, az elárverezett javak vételára, valamint a föld-és bányabérletek összegeit. Tíz drachma értékig bírságot is kiszabhattak. A tíz sorsolt pólétés adtabérbe az állami ingatlanokat és vezette az elkobzott javak árverését. A feliratokat hordozó kőtáblákatnevezzük stélének.

144

86. A LEUKTRAI CSATAA. A leuktrai csatában elesett thébai hadvezérek sírfelirata. Tod 130. Mészkő stélére vésett boió- tiai

sírfelirat, ma a thébai múzeumban őrzik (Nr. 88)

B. Diodorós: Bibliothéké Historiké. [Történelmi Könyvtár.] XV 53-56.

Kr. e. 371

A.

Xenokratés, | Theopompos, | Mnasilaos Spártai dárda uralma alatt, sorsolt feladatként,

5. Xeinokratés sora lett, hogy vigye Zeus jeleit.

Nem remeg ő a lakón pajzstól, s eurótasi hadtól, mert hisz a harcokban győznek a thébaiak.

Dárda szerezte leuktrai győzelmünk a jel őrzi,

s még Epameinóndast is megelőzte sorunk. 1

N. Gy.

B.

53. Kleombrotos, amint értesült arról, hogy az ellenség elfoglalta a hágókat, nem bízván abban,hogy itt át tud törni, Phókis felé fordult. A tengerparti nehéz terepen átjutva, veszteség nélkül érteel Boiótia határát. Menet közben néhány kisebb várost elfoglalt, és több három evezősoros hajótis kézre kerített. Végül Leuktra síkságáig jutott el. Itt ütött tábort, hogy seregét az út fáradalmaután kipihentesse. Eközben a boiótok is előrenyomultak, és a spártaiak táborához közeledve egymagaslatról egyszerre csak megpillantották a lakedaimóniakat, amint táboruk az egész leuktraisíkságon elterül. Megrémültek az ellenség nagy tömegének láttán. 55. A lakedaimóniaiakat mindkétszárnyon Héraklés- tól származó hadvezérek vezették, éspedig Kleombrotos király és Archidamos,Agésilaos király fia. A boiótok vezére, Epameinóndas, egészen egyéni és újszerű harcrendetalkalmazott, és így saját hadvezéri tehetségével vívta ki ezt az emlékezetes győzelmet. Ugyanis egészseregéből kiválasztotta a legjobb katonákat, s ezeket mind az egyik szárnyon helyezte el, és maga álltaz élükre. A gyengébb katonákat állította a másik szárnyra, és meghagyta nekik, hogy színleljenekmenekülést, s az ellenség első támadására kezdjenek lépésről lépésre hátrálni. Ezáltal ferde hadrendethozott létre, s a csata eldöntését kizárólag e válogatott katonákból álló szárnyra bízta. Amikor acsatakürtök mindkét félnél támadásra szólítottak, s a két sereg egyszerre tört ki harci kiáltásban,a lakedaimóniak mindkét szárnyukkal támadást kezdtek. Ezáltal arcvonaluk félholdalakot öltött. Aboió- tok egyik szárnya hátrált, a másik szárny azonban futólépésben támadt az ellenségre. Amikorkézitusára került a sor, eleinte mindkét fél elszántan harcolt, s a csata eldöntetlennek látszott. Atovábbiakban azonban Epameinóndas katonái vitézségük és harcrendjük tömött volta következtébenfelülkerekedtek, és sok peloponnésosit megöltek. Ezek nem bírták feltartóztatni a válogatott vitézekrohamát. Az ellenállók közül egyesek elestek, mások megsebesültek – de mindnyájan mellükön kaptáka sebeket. Amíg a spártaiak királya, Kleombrotos életben volt, amíg fegyvertársai még körülvették,és hősiesen vállalták érte a halált is, kétséges lehetett, merre hajlik majd a győzelem. De végül ő semvolt már képes – bár minden veszélyt vállalt – ellenállni a rohamnak, hanem heroikusan harcolva éssok sebtől borítva elesett: teste felett vad tusa támadt, s a harchelyet holttestek tömege borította. Ekkormár teljes volt a zavar ezen a szárnyon, Epameinóndas harcosai egyre súlyosabb nyomást gyakoroltaka lakedaimóniakra, és nagyobb erejükkel lassan-lassan kiszorították ellenfeleiket a csatasorból. Alakedaimóniak királyuk holtteste körül vitézül harcoltak, azt sikerült is megszerezniük, de a győzelmet

1 Xenokratést Pausanias (IV 32, 5) szerint sorsolással választották meg a thébai hadsereg jelvényeként kijelölt fegyverek hordozására. Efeladatban segítette őt a leuktrai csatában Theopompos és Mnasilaos. A sorsolás idején még Spárta uralkodott görög földön, erre utal a verselső sora. A leuktrai csatában elesett Xenokratésék emlékét hirdeti ez a felirat. A csata után felállított győzelmi jel feltehetőleg az a fegyvervolt, amit Xenokratés hordozott. Az ötödik sorban metrikai okoknál fogva írnak Xeinokratést. Eurótas Spárta folyója. A Kr. e. 371 őszén aboiótiai Leuktra mellett vívott csata a spártaiak egyik legnagyobb veresége volt, amelyet Epameinóndas újítása, az ún. ferde ék tett lehetővé.A spártaiak helyzetét az is nehezítette, hogy királyuk, Kleombrotos elesett a csatatéren.

86. A LEUKTRAI CSATA

145

már nem tudták kivívni. Felülkerekedett a thébai válogatott harcosok vitézsége, s ehhez sokbanhozzájárult Epameinóndas személyes példaadása és buzdítása is. A lakedaimóniak egyre súlyosabbhátrányba kerültek. Hátrálás közben egy ideig még fenn tudták tartani az arcvonal rendjét, végülazonban, amikor már sokan elestek, s maga a parancsnokló hadvezér is halott volt, egész seregükvad futásban menekült. Epameinóndas harcosai a menekülők nyomában maradtak, ellenségeikettömegesen mészárolták le, és ragyogó győzelmet arattak. Mert bár a hellének legvitézebbjeivelszálltak szembe, és csekély létszámukkal hatalmas túlerő ellen is kellett küzdeniük, mégis győztek,s ezzel vitézségüknek halhatatlan dicsőséget szereztek. De a legnagyobb magasztalást hadvezérük,Epameinóndas érdemelte, hiszen ő volt az, aki személyes bátorságával csakúgy, mint hadvezérilángeszével, leverte Hellas legyőzhetetlennek hitt urait. A csata során a lakedaimóniak közül nemkevesebben, mint négyezren estek el, a boiótok közül csak mintegy háromszázan.

R. Zs.

146

87. A MANTINEIAI CSATADiodóros: Bibliothéké Historiké. [Történelmi Könyvtár.] XV 84-87.

Kr. e. 362

84. Mikor Epameinóndas megtudta a foglyoktól, hogy a mantineiaiak teljes erejükkel a la-kedaimóniak segítségére indulnak, pillanatnyilag ugyan a várostól egy kicsit visszahúzódott és otttábort ütött, de elrendelte, hogy a katonák vacsorázzanak meg, s a lovasság egy részét hátrahagyva,megparancsolta nekik, hogy a hajnali őrségváltásig égessék a tüzeket a táborban, maga pedig a seregzömével felkerekedett, és azon igyekezett, hogy a Manti- neiában maradottakra hirtelen rátörjön. Akövetkező napon nagy utat tett meg, s így csakugyan hirtelenül és meglepetésszerűen rajtaütött amantineiaiakon. A mantineiaiakat segítették az élisiek, a lakedaimóniak, az athéniak és mások, kikvalamennyien több mint húszezer gyalogost és kétezer lovast számláltak. A tegeaiakkal szövetségbenharcolt az arkadiaiak legnagyobb és legerősebb része, az achaiok, a boiótok, az argosiak, valaminta peloponnésosi és azon kívüli szövetségesek közül néhányan: összesen összegyülekezett több mintharmincezer gyalogos és nem kevesebb, mint háromezer lovas.

1. Mikor a lakedaimóniak látták, hogy Epameinóndas az, aki a legelszántabb lélekkel támad,együttesen ellene indultak. Sűrűn szállott a sok gerely, ezeket részben kikerülte, részben kivédte,néhányat meg a testéből rántott ki, s azokkal védekezett a rároha- nók ellen. Hősiesen küzdött agyőzelemért, s így kapott a mellén halálos sebet. Epa- meinóndast még élve vitték a táborba, samikor az összehívott orvosok úgy nyilatkoztak, hogy ha a lándzsát kiveszik melléből, feltétlenülbe fog következni a halál is, életének hősies véget szabott. Először pajzshordozóját hívatta, ésmegkérdezte, hogy megőrizte-e pajzsát. Mikor az igennel válaszolt, és a pajzsot le is tette elé, aztkérdezte, ki győzött. Mikor a fiú elmondta, hogy a boiótok, így szólt: „Itt az ideje meghalnom”, smegparancsolta, hogy húzzák ki a dárdát. Mikor ott levő barátai felkiáltottak, és valaki könnyezveazt mondta: „Gyermektelenül halsz meg, Epameinóndas”, így szólt: ,,Zeusra, de két leányt hagyok,a leuktrai és a mantineiai győzelmet”. Amikor a dárdát kihúzták, minden haláltusa nélkül halt meg.

R. Zs.

Az ún. második mantineiai csatára Kr. e. 362. június végén vagy július elején került sor (az elsőmantineiai csata Kr. e. 418-ban volt, vö. 69. dok.). Ez volt az Epameinóndas által megalkotott ferdeék vagy ferde phalanx legnagyobb sikere. A thébaiak növekvő peloponnésosi befolyása ellen küzdőspártaiak, athéniak és mantineiaiak veresége nem bizonyult végzetesnek, mert a mantineiai csatatérenelhunyt Epameinóndasszal a thébaiak terjeszkedő politikája is sírba szállt. Epa- meinóndas azértnevezte leányainak győzelmeit, mert a niké (győzelem) szó nőnemű.

147

88. PHILIPPOS ELFOGLALJAAMPHIPOLIST

Tod 150; SIG 194. Amphipolisban talált felirat, ma az athéni Epigraphiai Múzeumban őrzik.

Kr. e. 357

A nép így határozott:

Philón és Stratoklés legyenek örökre száműzve Amphipolisból és az | 5. amphipolisiak területéről,mind ők maguk, mind gyermekeik, és ha valahol elfogják őket, bánjanak velük mint ellenséggel, és |10. büntetlenül megölhessék őket, vagyonukat pedig kobozzák el, és tizede legyen Apollónnak és a |15. Strymónnak szentelve; az elöljárók pedig írják fel őket (és a rájuk vonatkozó határozatot) kőtáblára.Ha valaki a határozatot meg akarja változtatni, vagy bármiféle | 20. csellel vagy mesterkedésselbefogadja őket, vagyonát kobozzák el, és őt magát örökre | 25. száműzzék Amphipolisból.

S. J.

Amphipolist, a Kr. e. 437-ben alapított athéni gyarmatvárost Kr. e. 424-ben elfoglalta a spártaiBrasidas, és Kr. e. 422-től minden kapcsolat megszakadt Athén és gyarmata között. III. Perdik- kas(Kr. e. 368-359) támogatta Amphipolis harcát az athéniak ellen, utóda, II. Philippos azonban Kr.e. 359-ben kivonta csapatait a városból, és formálisan átengedte Athénnak. Az athéniak azonbannem tudták igényüket érvényesíteni, és amikor háború tört ki köztük és szövetségeseik, a másodikathéni tengeri szövetség tagállamai között, II. Philippos elfoglalta a várost. A felirat az Athén-barátamphipolisi politikusok száműzéséről intézkedik. Strymón Thrákia és Makedónia határfolyójánakistene, Amphipolis ugyanis e folyó partján fekszik.

148

89. PHILIPPIKADémosthenés: II. Philippika. 1-4; 23-25. Vö. 22 híres beszéd. Budapest, 1995, 58-76.

Kr. e. 344

1. Athéni férfiak, valahányszor beszédek hangzanak el arról, hogy Philippos a békeszerződésselellentétben erőszakos cselekedeteket hajt végre, azt látom, hogy az érdekünkben előadott beszédeknyilvánvalóan jogosak is, emberségesek is, és mindazok, akik vádolják Philippost, úgy tűnik, aztmondják, amit kell, mégsem valósul meg semmi sem abból, aminek meg kell valósulnia, s ami miattérdemes lenne meghallgatni őket. 2. Sajnos ma már városunk minden ügye olyan állapotba jutott,hogy minél jobban, minél világosabban kimutatja valaki, hogy Philippos megszegi a veletek kötöttbékét, és az összgörögség ellen szervezkedik, annál nehezebb tanácsot adnia arra nézve, hogy mitkell tennünk. 3. Ennek oka pedig abban rejlik, athéni férfiak, hogy bár a hódítókat nem szóval,hanem tettel és intézkedésekkel lehet megfékezni, mégis mindnyájan elmulasztjuk ezt: mi, politikusokmellőzzük ezeket a kérdéseket, tudniillik azt, hogy írásban vagy szóban javaslatot tegyünk, mertfélünk a népszerűtlenségtől; helyette kárhoztatjuk Philippos szörnyű tetteit és egyéb viselt dolgait; timeg, akik itt ültök, Philipposnál jobban értetek ahhoz, hogy a jogról beszéljetek és mások beszédétmegértsétek, ám ahhoz, hogy megakadályozzátok őt abban, amire most törekszik, végképp renyhékvagytok. 4. Az eredmény tehát – ahogyan én látom – logikus és szükségszerű: ki-ki abban jobb, aminekidejét és igyekezetét szenteli: Philippos a tettekben, ti a szavakban.

1. Ti pedig – folytattam – az ajándékozót és az ígérgetőt látjátok Philipposban, de ha eszeteknélvagytok, látni sem akarjátok, mert becsapott és rászedett benneteket. Zeusra – folytattam –, avárosok sok mindent feltaláltak a védekezésre és biztonságuk megőrzésére, például a cölöpsáncot,a falat, az árkot és más efféléket. 24. Csakhogy mindez emberi kéz munkája, és pénzbe kerül.Van azonban a zsarnokkal szemben egy közös védelem, amelyet a helyesen gondolkodó emberektermészete önmagában hordoz, s amely mindenki számára jó és üdvös, de különösen a sokaságnakkedvez. Mi ez? A bizalmatlanság. Ezt őrizzétek, ehhez ragaszkodjatok. Ha ezt megőrzitek, nemfogtok semmi szörnyűséget elszenvedni. 25. Mire törekszetek? A szabadságra. Hát nem látjátok,hogy Phi- lipposnak már a rangja is összeférhetetlen a szabadsággal? Mert minden király, mindenzsarnok ellensége a szabadságnak, a törvénynek. Vigyázzatok – folytattam –, nehogy, miközben aháborút próbáljátok elkerülni, zsarnokot ültessetek a nyakatokra.

A.T.

Démosthenés athéni szónok a makedón II. Philippos terjeszkedő politikája ellen három gyújtóhatású, híressé vált szónoklatot intézett, ezeket nevezték el Philippikáknak (Kr. e. 351; 344; 341).Egy negyedik Philippika is fennmaradt, de ennek hitelessége megkérdőjelezhető. A démosthenésipolitikai szónoklatok alapján Philippikának nevezik Cicero M. Antonius ellen intézett tizennégy, nemkevésbé éles hangú beszédét is Kr. e. 44-43-ból (vö. 143. dok.). Ezért hívják Philippikának a támadóhangvételű, egy személy ellen irányuló politikai szónoklatokat (vö. 91. dok.).

149

90. LEVÉL PHILIPPOSHOZIsokratés: II. levél.

Kr. e. 342

1. Senki sincs, aki ne tudná, hogy inkább vakmerő, mint királyhoz illő módon kockára tetted sajátszemélyedet, és inkább törődtél a vitézségednek kijáró dicséretekkel, mint ügyeid egészével.Egyformán szégyenletes az, hogy ha az ellenség körülvesz, nem tűnsz ki a többiek közül, és az, hogyha nincs rá kényszerítő okod, olyan küzdelmekbe veted bele magadat, amelyekben győzelmeddelnem vittél végbe nagy dolgot, esetleges haláloddal azonban az életeddel együtt járó boldogságodat(ti. hatalmadat, birodalmadat) is tönkreteszed. Nem szabad minden csatatéri halált szépnek tartani;csak a haza, a szülők és gyermekek védelmében haltak méltók a dicséretre; azt a halált azonban,amely mindezeket tönkreteszi, és a régebbi sikeres tetteket beszennyezi, csúfnak kell tartanunk éskerülnünk, mint szégyen okozóját.

1. Ezeket meggondolva, ne tiszteld az esztelenséggel és alkalmatlan becsvággyal párosultmerészséget, s a monarchiák számára úgyis eleve meglevő számos veszély mellett ne keressmagadnak másokat is, méghozzá olyanokat, amelyek dicstelenek és közkatonákhoz illők; s neversengj azokkal, akik vagy szerencsétlen életüktől akarnak megszabadulni, vagy a nagyobb zsoldkedvéért vaktában vállalják a veszedelmeket; s ne vágyj olyan dicsőségre, amely sok görögnek ésbarbárnak kijut, hanem arra a kivételesen nagyra, amelyet a most élők közül csak te szerezhetszmeg. Ne kedveld túlságosan az olyanfajta erényeket, amelyekben a hitványak is részesek, hanemaz olyanokat, amelyekhez hitvány embernek nincs köze. Ne viselj dicsőséget nem hozó és nehézháborúkat, mikor megvan a lehetőséged dicsőségesekre és könnyebbekre is, s főleg ne olyanokat,amelyekkel bánatot és gondokat okozol a hozzád közel állóknak, ellenségeidben pedig nagyreményeket keltesz, mint ahogy most is tetted. De azokon a barbárokon, akik ellen most harcolsz,elég annyira erőt venned, hogy országodat biztonságba helyezd; a most „nagynak” címzett (király,ti. a perzsa uralkodó) megdöntéséhez kell kezdened, hogy dicsőséged növeld, és a görögöknekmegmutasd, ki ellen kell harcolniuk.1

S. J.

Isokratés (Kr. e. 436-338), a közel száz évig élt szónok és politikus Hellas gazdasági gondjaira agazdag perzsa tartományok kifosztásában találta meg a gyógyírt, s e politikának legfőbb és a sikerreményében egyedül fellépni képes megvalósítóját élete utolsó évtizedeiben II. Philipposban látta.Minthogy Philippos meggondolatlansága kis híján az uralkodó életébe került, Isokratés e levelébenarra figyelmezteti: a királynak nem az a feladata, hogy az első sorban harcoljon, hiszen e dicsőségetbármely közkatona is elérheti, hanem az, hogy politikáját, amelyet egyedül csak ő képes folytatni,sikerre vigye (vö. 81. dok.).

1. A thrák törzsekre céloz, akik ellen Kr. e. 342 és 339 között viselt Philippos hadat. A nagynaknevezett perzsa uralkodó III. Artaxerxés Óchos (Kr. e. 358-338).

150

91. II. PHILIPPOS KATONAISIKEREINEK TITKA

Démosthenés: II. Philippika. 47-52.

Kr. e. 341

47. Egyesek olyanfajta naiv beszéddel akarják városunkat vigasztalni, hogy Philippos mégsem olyanerős, mint amilyenek egykor a lakedaimóniaiak voltak, akik a tenger és az egész görög szárazföldfelett uralkodtak, és szövetségesük volt a perzsa nagykirály, és senki sem tudott nekik ellenállni.Városunk még őellenük is tudott védekezni, és nem pusztult el a viharban.1 Én mégis azt mondom,hogy azóta szinte minden fejlődött, s a jelen semmiben sem hasonlít a múlthoz. De a legnagyobbfejlődés és változás éppen a hadügyben következett be. 48. Először is, úgy tudom, hogy akkoriban alakedaimóniaiak – amiként valamennyi többi görög város is – egy évben csak négy vagy öt hónaponát, a kedvező időszak idején harcoltak, ilyenkor betörtek az ellenség földjére, azt hoplitáikkal, tehátpolgárokból álló seregekkel pusztítgatták, majd hazatértek. Annyira ragaszkodtak az ősi szokásokhoz,vagy inkább a polis hagyományaihoz, hogy pénzen senkitől semmilyen szolgálatot nem vásároltak,s a háborút a hagyományos módszerrel és nyílt eszközökkel folytatták. 49. Most pedig láthatjátok,hogy a legtöbb bajt az árulók okozzák, anélkül hogy a seregek nyílt csatában összeütköznének. Azt ishallhatjátok, hogy Philippos már nem a gyalogos hopliták phalanxával menetel oda, ahová csak akarja,hanem könnyűfegyverzetűekből, lovasokból, íjászokból, zsoldosokból álló sereg kíséri. 50. Ha aztánez a sereg a belső bajoktól szenvedő városokra tör, s a csüggedtség közepette azok még csak nem ismerészkednek a városfalakon kívül, hadigépeivel ostromolja meg őket. Arról nem is szólok, hogy aző számára mindegy a nyár vagy a tél, és nincs olyan évszak, amelyben szünetelnek. 51. Mindennektudatában és számbavételével a háborút mindenáron távol kell tartani saját földünktől. Nem szabadmagunkat a spártaiak ellen a „régi jó időkben” vívott háború emlékeivel álomba ringatni. Tetteinkbenés előkészületeinkben mindenekelőtt azt kell szem előtt tartani, hogy ő saját országából ki ne tudjonmozdulni, és ne kénysze- ríthessen bennünket nyílt összeütközésre. 52. Mert háború esetén nekünk isvan nem egy természetadta előnyünk, ha egyszer, athéni férfiak, elszántuk magunkat a cselekvésre.Országának természeti viszonyai sok lehetőséget adnak a rablásra, zsámányszerzésre és ezerfajta másártalomra. De a nyílt csatára nálunk jobban van felkészülve.

G. I.

Démosthenés beszéde arra figyelmeztet, hogy a makedónok a görög hadviseléssel szemben többstratégiai és taktikai újításuknak köszönhetik sikereiket. A merev hoplitaphalanx helyett köny-nyűfegyverzetűek, lovasok és íjászok, polgárokból álló sereg helyett zsoldosok adják a fő ütőerőt.A zsoldosok nemcsak a nyári hónapokban, hanem egész esztendőben fegyverben állnak. Avárostromokban Philippos a legmodernebb ostromgépeket alkalmazza (vö. 89. dok.).

1. Vagyis, bár elbukott a peloponnésosi háborúban, mégsem pusztult el.

151

92. DECIUS MUS FELÁLDOZZAÖNMAGÁT: DEVOTIO

Livius VIII 9.

Kr. e. 340

9. 1. Harcba vonulás előtt a római consulok áldozatot mutattak be. Úgy mondják, Deci- usnakmegmutatta a haruspex1, hogy a májcsúcs „baráti” oldalán van egy bevágás, de egyébként az istenekelfogadták áldozatát. Manlius áldozata kiválóan sikerült. „Ha tiszttársam kedvező jósjeleket kapott –mondta Decius –, minden rendben van!”

1. Ezután az egységeket a fentebb ismertetett rendben felállítva, csatába indultak. Manlius vezette ajobb-, Decius a balszárnyat. 3. Kezdetben mindkét fél egyforma erővel

és lelkesedéssel küzdött. Azután a balszárnyon a hastatusok, nem tudván feltartóztatni a latinokelőrenyomulását, visszahátráltak a princepsek vonaláig. 4. A nagy kavarodásban Decius consulharsány hangon Marcus Valeriust szólította: „Marcus Valerius, most van szükség az isteneksegítségére! Rajta, mint a római nép állami pontifexe, mondd elő a szöveget, amellyel legióinkértfelajánlhatom magamat áldozatul!”

5. A pontifex utasította, hogy vegye fel bíborszegélyes togáját, fedje be fejét, és kezét a toga alattállához emelve, ráállva a lába alá fektetett dárdára, mondja el a következőket: 6. „Ianus, Iupiter, Marsatya, Quirinus, Bellona, Larok, jövevény istenek, hazai istenek, istenek, akiknek hatalmatok van amieinken és az ellenségen, és ti, holtak szellemei! 7. Titeket kérlek, tisztellek, kegyetekért esdek éskönyörgök, hogy a Quirisek római népének erőt és győzelmet adjatok, és a Quirisek római népénekellenségeit félelemmel, rémülettel, halállal sújtsátok. 8. Ahogy szavakkal kimondtam, úgy a Quirisekrómai népének államáért, seregéért, legióiért, segédcsapataiért az ellenség legióit és segédcsapataitmagammal együtt a holtak szellemeinek és a Földnek felajánlom.”

9. Miután végigmondta a könyörgést, Titus Manliushoz küldte a lictorokat: jelentsék sürgősentiszttársának, hogy felajánlotta magát a seregért. Ő maga gabii köntösben, fegyveresen lováraszökkent, és az ellenség sűrűjébe vágtatott, mindkét sereg szeme láttára. 10. Emberfelettinek látszott,mintha az ég küldte volna minden isteni harag kiengesztelésére, hogy a pusztulást övéiről az ellenségrefordítsa. 11. Nyomában teljes rémület és rettegés járt, megzavarta a latinok első egységeit, majdtovábbterjedve egész seregüket. 12. Jól lehetett látni, hogy amerre csak elvágtat, az emberek úgyreszketnek, mint akik egy gonosz égitest hatása alá kerültek, és amikor a rázuhogó dárdák alatt végülösszerogyott, a latin csapatok már fejvesztve menekültek, üresen hagyva a csatateret. 13. A rómaiakpedig, miután vallásos kötelezettségük teljesült, mintha csak most hangzott volna el a csatára hívó jel,újrakezdték a harcot.

M. Gy. – K. R.

1. Haruspex – májjós.

152

93. A HELLÉNEK BÉKEKÖTÉSE II.PHILIPPOSSZAL

Tod 177; SIG 260; IG II2 236. Márványstélé töredékei. Ma az athéni Epigraphiai Múzeumban őrzik.Kr. e. 338/337

A.Az eskü szövege: Esküszöm Zeusra, Gére, Héliosra, Poseidónra, Athénére, Arésre és minden istenreés istennőre, hogy megtartom a békét, és nem szegem meg a makedón Phi- lipposszal | 5. kötöttszerződést, nem emelek fegyvert senki veszedelmére azok közül, akik megtartják esküjüket, semszárazföldön, sem tengeren, és a béke résztvevői közül senki városát, erődítményét vagy kikötőjétnem foglalom | 10. el semmiféle módon vagy mesterkedéssel, és sem Philippos és utódjai királyságát,sem a békére esküt tett városok alkotmányát nem döntöm meg, | 15. sem magam nem teszek semit,ami ellentétes ezzel a szerződéssel, sem másnak nem engedem meg ezt; ha valaki megszegné ezta szerződést, segítséget fogok nyújtani a megsértetteknek, és háborút viselek a | 20. közös békemegsértője ellen, ha a szövetségi gyűlés így határoz, és a szövetségi fővezér (hégemón) elrendeli, ésnem hagyom el [.]

B.[.]: öt, a kerkyrai nép: kettő, a thessalosok: tíz, a thessaliai magnések: kettő, a phthióti- si achaiosok:kettő, a szigetlakók: egy, a samothrakéi nép és a thasosiak: kettő, az aitólo- sok: öt, az akarnanok: kettő,az ambrakiaiak: egy, a thrákiai [.] és [.]: [.] a phókisiak: három, a lokrisiak: három, a dórisiak, oitaiak,malisiak, ainianok, agraiosok és dolopsok: öt, az athamanok és perrhaibosok: kettő, a zakynthosi éskephalléniai nép: három.

S.J.

Az A. töredék a korinthosi szövetség tagállamainak esküjét, a B. pedig a szövetségi tanács (synedrion)tagjainak felsorolását tartalmazza, annak feltüntetésével, hogy melyik államnak hány szavazata vana tanácsban. A korinthosi kongresszusról és a szövetség megalapításáról az ókori forrásaink közülSzicíliai Diodóros (XVI 89) és a Pompeius Trogust kivonatoló Iustinus (IX 5, 1-7) számol belegrészletesebben, de mindkettőben számos félreértés és tévedés található.

153

94. ATHÉNI TÖRVÉNY AZSARNOKOK ELLEN

SEG 12, 87. Márványstélé, ma az athéni Agora Múzeumban őrzik (I 6524).

Kr. e. 337/336

Phrynichos archóni évében. A kilencedik prytaneiát Leóntis (phylé) töltötte be, amely során azacharnai Chairestratos, Ameinias fia volt a jegyző. Az elöljárók (proedrosok) közül az aixónéiMenestratos irányította a szavazást. | 5. A javaslatot a peiraieusi Eukratés, Aristotimos fia tette. Jószerencsét az athéni népnek! A törvényhozók (nomothetések) hozzanak határozatot! Ha valaki felkela nép ellen, hogy tyrannist hozzon létre, vagy hogy közreműködjék a tyrannis bevezetésében, vagy azathéni népet vagy a demokráciát | 10. megbuktassa Athénban, az ő gyilkosát tekintsék ártatlannak, haaz (áldozat) az előbb (felsoroltak) közül bármit elkövetett. Az Areios Pagos tanácsának tagjai közül(senkinek) sem szabad az athéni nép vagy a demokrácia | 15. megbuktatása után fölmenni az AreiosPagosra, sem a gyűlés helyén ülésezni, sem tanácskozni egyetlen tárgyban sem. De ha valaki az AreiosPagos tanácsának tagjai közül az athéni nép vagy a demokrácia megbuktatását követően fölmegy azAreios Pagosra, vagy a gyűlés helyén ülésezik vagy bármiről tanácskozik, | 20. veszítse el jogait ő isés valamennyi utóda is, javait kobozzák el a nép javára, és (az értékük) tizedét kapja meg az istennő.A tanács titkára írassa föl ezt a törvényt két kőtáblára, és az egyiket állíttassa föl | 25. az Areios Pagosfeljáratánál, ott, ahol a gyűlés helyére mennek, a másikat pedig a népgyűlés (ekklésia) helyén. A stélékfeliratának elkészítésére a nép kincstárnoka (tamias tu dému) adjon át húsz drachmát a népgyűlésihatározatok (pséphismák) számára a nép által elkülönített keretből.

N. GY.

A stélé domborművén a demokráciát jelképező nőalak megkoszorúzza az athéni népet szimbolizálószakállas férfit. A határozatot II. Philippos chairóneiai győzelme (Kr. e. 338) után nem sokkalterjesztette be Eukratés, minthogy attól tartott, a makedónbarát athéniak megbuktatják a demokráciát.A törvény nem maradt sokáig hatályban. Kr. e. 322-ben Eukratést a makedónokkal szembeniellenállás másik szervezőjével, Hypereidésszel együtt letartóztatták és kivégezték (Lukianos: Dé-mosthenés dicsérete. 31). A tyrannis elleni törvény, a zsarnokölők megjutalmazása DémophantosKr. e. 410-ben, a négyszázak bukása után hozott törvényében is megjelenik, amelyet Andokidés (I96) tévesen tulajdonít Solónnak. „Ha valaki megdönti az athéni demokráciát, és bármiféle hivataltvisel a demokrácia megdöntése után, tekintsék az athéniak ellenségének, és büntetlenül gyilkoljákmeg, vagyonát kobozzák el a nép számára, és az istennőé legyen (az érték) egytizede. Aki az ígycselekvőt megöli, vagy megölésében együttműködik, legyen büntetlen és áldott. Valamennyi athénitegyen esküt phylénként és községenként (démosonként) hibátlan áldozatot bemutatva, hogy megöliazt, aki így tesz (ti. megdönti a demokráciát). Az eskü hangozzék így: »Ha hatalmamban áll, megölömszóval, tettel, szavazatommal vagy saját kezemmel azt, aki csak megdönti az athéni demokráciát, ésazt, aki bármilyen hivatalt betölt azután, hogy a demokráciát megdöntötték, és azt, aki tyrannos akarlenni, vagy hatalomra segíti a tyrannost. És ha valaki más öli meg, ártatlannak tartom őt az istenek ésdaimónok szemében, mint aki az athéniak ellenségét ölte meg, és a megölt minden vagyonát eladom,és (az érték) felét gyilkosának adom, és nem veszek el tőle semmit. És ha valaki életét veszti egy ilyenember meggyilkolása során, vagy amikor megkíséreli meggyilkolni, ugyanolyan jótéteményekbenfogom részesíteni őt is és gyermekeit is, mint Har- modiost és Aristogeitónt és utódaikat. Akikpedig az athéni nép ellen esküt tettek akár Athénban, akár a hadseregben, akár másutt, felmentem ésfeloldom őket (esküjük alól).« Valamennyi athéni tegye le ezt a törvényben előírt esküt a hibátlanáldozat fölött, a Dionysiák előtt. Az esküt megtartókra kérjenek imájukban sok és nagyszerű áldást,az esküszegőkre és családjukra pedig pusztulást.” Démophantos néphatározatát utólag beillesztették asolóni törvénykorpuszba, ezért nevezhették „solóni törvénynek”. Figyelemre méltó, hogy Eukratés –Démophantosszal ellentétben – nem általában a zsarnokság időszakában betöltött hivatalokról beszél,hanem csak az Are- ios Pagos tanácsának tagjait szándékozik büntetni, mintha úgy látná, e tanács hajlikleginkább a demokrácia megdöntésére. Harmodiosról és Aristogeitónról lásd a 43. dokumentumot.

154

95. ALEXANDROSPlutarchos: Alexandros. 11; 15-16; 70; 75.

Kr. e. 336-323 lippos a fegyverek erejével meghódított népeket megfékezze és megszelídítse;csak megváltoztatta és megzavarta a régi rendet, ami így szokatlansága miatt nagy felfordulástidézett elő, s azután eltávozott. A makedónok válságtól féltek, és azt tanácsolták Alexandros-nak, hogy adja fel teljesen Hellast, és ne alkalmazzon erőszakot ellenük, az elszakadni vágyóbarbárokat pedig szelídséggel nyerje meg, és átpártolási szándékukat próbálja meg a kezdet kezdeténmegakadályozni. Alexandros, éppen ellenkező okoskodásból kiindulva, azzal kezdte, hogy bátran ésmerészen biztosította birodalma üdvét és biztonságát; meg volt ugyanis győződve róla, ha azt látják,hogy a legkisebb engedékenységet mutatja, valamennyien rátámadnak.

Midőn Thébai falai alá érkezett, hogy alkalmat adjon a thébaiaknak tettük megbánására, csakPhoinix és Prothytés kiadatását kérte tőlük, s bántatlanságot ígért azoknak, akik átállnak hozzá. Athébaiak ellenkövetelésképpen Philótast és Antipatrost kívánták tőle, és felhívást bocsátottak ki, hogycsatlakozzék mindenki hozzájuk, aki Hellas felszabadítását kívánja; így aztán Alexandros harcbavezette ellenük makedónjait. A thébaiak erejüket meghaladó bátorsággal küzdöttek a sokszorosszámbeli fölényben levő ellenséggel, mikor azonban a kadmeiai makedón helyőrség kirohant, éshátba támadta s bekerítette őket, legnagyobb részük elesett az ütközetben, a város az ellenség kezébekerült, s a makedónok a föld színével tették egyenlővé. Alexandros ezt főként azért tette, mertazt remélte, hogy a görögök majd megrémülnek ettől a nagy szerencsétlenségtől, és mozdulni semmernek. Egyébként a történteket azzal szépítgette, hogy szövetségesei felhívásának volt kényteleneleget tenni; a phókisiak és plataiaiak ugyanis vádat emeltek a thé- baiak ellen. Így aztán a papok,a makedónok vendégbarátjai, Pindaros leszármazottai és azok kivételével, akik az átpártolás ellenszavaztak, mindenki mást, mintegy harmincezer embert rabszolgának adatott el, az elesettek számapedig hatezer volt.

12-14. Alexandros Athént megkíméli. Az isthmosi gyűlésen a görögök fővezérré választják. Jóslatotkér Delphoiban.

1. Hadseregének számát legkevesebb harmincezer gyalogosnak és négyezer lovasnak mondják; deazok szerint, akik legtöbbre becsülik, negyvenháromezer gyalogos és ötezer lovas katonája volt.Ennek a haderőnek az eltartására, amint Aristobulos mondja, csak hetven talantonnal rendelkezett;Duris szerint élelme csak harminc napra volt elegendő, Onésikritos pedig azt állítja, hogy kétszáztalanton kölcsönt is vett fel. És mégis, bár ilyen csekély és szűkös erőforrásokkal indult ela hadjáratra, mielőtt hajóra szállt, utánajárt barátai viszonyainak, s az egyiknek földbirtokot,a másiknak falut, a harmadiknak egy város vagy kikötő adójövedelmét ajándékozta. Mikormár a királyi javakat és birtokokat úgyszólván mind szétosztotta és elajándékozta, Perdikkasmegkérdezte tőle: „Magadnak, királyom, mit hagytál?” És mikor Alexandros azt felelte, hogy areményt: „Akkor tehát – folytatta Perdikkas – ezt választjuk osztályrészül mi is, akik hadba szál-lunk veled.” Ezzel Perdikkas lemondott a neki kiosztott javakról, s barátai közül is néhá- nyanugyanezt tették. De Alexandros szívesen adományozott azoknak, akik ajándékait elfogadták, ésígy makedóniai vagyona legnagyobb részét bőkezűen szétosztogatta. Ilyen lelkes hangulatban ésilyen előkészületek után kelt át a Helléspontoson. Ilionban szállt partra, és itt áldozott Athénénak, ahősöknek pedig italáldozatot mutatott be. Achilleus sírkövét megkente olajjal; hagyományos szokásszerint társaival mezítelenül versenyt futott a síremlék körül, majd a síremléket megkoszorúzta, sboldognak mondta Achilleust, hogy életében hű barátra, halála után pedig tetteinek nagy dalnokáratalált. Amikor bejárta a várost, és a látnivalókat megnézte, valaki megkérdezte tőle, hogy nemakarja-e látni Alexandros (ti. Paris) líráját? Azt mondta, arra nincs a legkisebb gondja sem, deszívesen megnézné Achilleusét, amellyel ő bátor emberek dicső tetteiről énekelt.

2. Közben Dareios hadvezérei nagy sereget vontak össze és állítottak csatarendbe a Granikos folyóátkelőhelyén. Így tehát elkerülhetetlenné vált, hogy mindjárt Ázsia kapujában csatát vívjanak abirodalomba való behatolásért és a felette való uralomért. A legtöbben féltek a folyó mélysége ésa meredek túlsó part miatt, amelyet harcban kellett el- foglalniok. Némelyek úgy vélekedtek, hogya hónappal egybekötött szokásokhoz ragaszkodni kell (a makedónok királyai Daisios hónapbanugyanis nem szoktak hadaikkal csatát kezdeni), de ezen az aggodalmon Alexandros úgy segített,

95. ALEXANDROS

155

hogy kijelentette, nevezzék a hónapot második Artemisionnak. Parmeniónnak arra az ellenvetésérepedig, hogy már késő van, és ezért ellenzi az átkeléssel járó kockázatot, azt mondta, hogymegszégyenítené a Helléspontost, ha félne a Granikostól, mivel a Helléspontoson már átkelt.A folyóba vetette tehát magát tizenhárom lovasszakasszal, és a feléjük szálló lövedékek közt agyalogsággal és a lovassággal megrakott, meredek partok felé tört előre. A folyó sodra már-mármagával ragadta, és az örvénylő víz elborította; inkább a harc vad mámorától részegen, mint józanbelátással vezette embereit. Makacsul küzdött az átkelésért, s nagy üggyel-bajjal jutott csak át aziszaptól nedves és csúszós túlsó partra, majd csatarendbe való felállás nélkül, nyomban kénytelenvolt rendezetlen harcba kezdeni és kézitusába elegyedni a rájuk törő ellenséggel. A perzsák hangosharci kiáltással támadtak, lovaik szembeszálltak az ellenséges lovakkal, s előbb lándzsával, majdmikor a lándzsák összetörtek, karddal viaskodtak egymással. Sokan Alexandrosra zúdúltak, akitfeltűnővé tett pajzsa és sisaktaréja, és annak két oldalára rátűzött, szokatlanul nagy, fehér tolldísze.Egy dárda átfúródott páncélja kapcsán, de sebet nem kapott, ekkor azonban két perzsa vezér,Rhoisakés és Spithridatés egyszerre rárontott. Az utóbbi elől kitért, de Rhoisakésszal összecsapott,és dárdájával vérten ütötte, majd amikor a dárda kettétört, karddal támadt rá. Mialatt ezek kettenegymással viaskodtak, Spithridatés lován oldalt húzódott, és nyergében felemelkedve, barbár harcibárdjával teljes erejéből lesújtott Alexandrosra; a sisaktaréj eltörött az egyik tolldísszel együtt, de asisak az ütés erejét nagy nehezen felfogta, s a harci bárd éle éppen csak horzsolta Alexandros hajáta feje tetején. Majd mikor Spithridatés újabb ütésre emelte karját, a fekete Kleitos lándzsájávalkeresztüldöfte. Ugyanakkor esett le lováról Rhoisakés is, halálra sújtva Alexandros kardjától.

A heves és veszélyes lovasütközet közben a makedónok phalanxa átkelt a folyón, és mindkét félgyalogos csapatai megütköztek, de a perzsák nem fejtettek ki komoly ellenállást, vagy csak rövid ideig,és a görög zsoldosok kivételével hanyatt-homlok megfutamodtak. Ezek egy halmon sorakoztak fel, ésazt kérték Alexandrostól, hogy szavatolja biztonságukat. De ő inkább haragból, mint megfontolásból,ellenük rohant, és lovát (egy másikat, nem Bukephalast) az oldalán ért kardcsapás következtébenelveszítette. A görögök legnagyobb része elhullott, és a makedónok közül is itt estek el és sebesültekmeg a legtöbben, mert olyanokkal kellett megküzdeniök, akik kétségbeesett emberek voltak, és tudták,hogy harcoljanak.

A barbárok közül állítólag húszezer gyalogos és kétezer-ötszáz lovas katona esett el. Aristobulos adataiszerint Alexandros hadseregéből csak harmincnégyen estek el, ezek közül kilencen voltak gyalogosok.Ezekről Lysipposszal bronzszobrokat mintáztatott. Az athéniaknak, hogy a görögöket is részesnekismerje el a győzelemben, külön háromszáz pajzsot küldetett. A többi zsákmányra azt a nagyravágyófeliratot vésette rá: „Alexandros, Philippos fia, és a lakedaimónok kivételével az összes görögök azÁzsiában lakó barbároktól.” A serlegeket, bíborszöveteket és a perzsáktól zsákmányolt egyéb holmitcsekély kivétellel mind anyjának küldte el.

17-69. Sardeis meghódolása. Dareios veresége és halála. Alexandros indiai hadjárata. Alexandrosserege visszatér Indiából Perzsiába.

70. (Alexandros) Susában tartotta meg társai nászünnepét; ő maga Dareios leányát, Sta- teirát vettefeleségül, a legelőkelőbbekhez pedig a legelőkelőbb perzsa nőket adta. Közös nászünnepély voltez mindazokkal a makedónokkal együtt, akik korábban léptek házasságra. A lakomára állítólagkilencezren voltak hivatalosak, és mindegyikük arany ivópoharat kapott az áldozathoz. Mástekintetben is bámulatos fényűzést fejtett ki; mindenki adósságát kifizette; százharminc híján tízezertalantont.

71-74. Alexandros perzsa őrséggel veszi magát körül. Ekbatanába, majd Babylónba érkezik.

75. Nearchos tiszteletére fényes lakomát rendezett, majd megfürdött, és szokása szerint lefeküdnikészült. Ekkor Médios kérte, hogy menjen, és vegyen részt a mulatságukon; így aztán az egészkövetkező napot ivással töltötte, majd lázas lett. Nem itta ki egy hajtásra Héraklés serlegét, és nemis érzett hirtelen olyan éles fájdalmat a hátában, mintha lándzsa járta volna át; ezeket a részleteketbizonyos írók kötelezőnek tartották feljegyezni, mintha egy nagy drámához tragikus és szomorú végetkellene kitalálniok. Aristobulos azt mondja: Alexandros, mikor szörnyű lázas állapotában bort ivott,hogy gyötrő szomjúságán enyhítsen, önkívületbe esett, és Daisios hónap harmincadik napján meghalt.

M. E.

95. ALEXANDROS

156

Alexandros mindössze húszesztendős volt, amikor megkapta a királyságot. Kr. e. 335-ben elfoglaltaThébait. A fiatal uralkodó apjához hasonlóan Korinthosba hívta össze a hellén szövetség tagállamait,megújította megállapodásukat, és magát választatta meg fővezérnek. Miután Ale- xandros otthonmegszilárdította helyzetét, minden készen állt a nagy hadjáratra. Kr. e. 334 áprilisában indult útnak ahadsereg. Alexandros valóságos diadalmenetben vonult végig a leigázott tartományokon. A jól ismertcsatahelyek e diadalút állomásai voltak: Issos (Kr. e. 333), Tyros (Kr. e. 332), Gaugaméla (Kr. e. 331).Kr. e. 330-ban meggyilkolták III. Dareiost, és Alexandros a Perzsa Birodalom ura lett. Alexandros Kr.e. 323 júniusában halt meg Babylónban.

157

96. AZ ÁLLAMFORMÁKAristotelés: Politika. 1279 a-b.

Kr. e. 335-323

Ezen megállapítások után folytatólag az államformákat vizsgáljuk meg, hogy hányféle van, és melyekazok; elsőként a helyeseket, mert ha ezeket meghatároztuk, felismerhetővé lesznek a korcs formák is.Mármost amennyiben az államforma ugyanazt jelenti, mint a kormányzás, ez pedig a városállambana legfőbb hatalom, akkor a hatalom szükség szerint lehet egy ember, néhány vagy sok személy; haaz az egyetlen ember, azok a néhá- nyan vagy sokan a közérdek szerint uralkodnak, keletkeznekszükségképpen a helyes alkotmányok; azok meg, melyek amaz egyetlen ember, ama néhány vagysokak érdekéhez igazodnak, a korcs formák. Mert hiszen vagy nem kell polgárnak neveznünk azt,aki abban részt vesz, vagy pedig részesednie kell az előnyökben is. Szokás szerint azt a monarchiát,amely a közérdekre tekintettel van, királyságnak, azt a kormányzatot, amely keveseknek, de egynéltöbbnek adja a hatalmat, arisztokráciának nevezzük (akár azért, mert itt a legjobbak uralkodnak, akár,mert benne minden úgy történik, amint a városállam és annak tagjai szempontjából a legjobb); végremikor a nép gyakorolja az államhatalmat a közjó érdekében, azt valamennyi államforma közös nevévelpoliteiának nevezzük. (S ez rendjén is van: mivel lehetséges, hogy egy vagy néhány ember erényeivelkitűnik; de ha számuk nagyobb, ez már nehéz annak, aki az erény szempontjából a tökéletességetakarja elérni, s leginkább még a harciasságtól várhatjuk ezt, mert hiszen ez szokott a tömegbenmegnyilvánulni; ezért az ilyen államformában a legfőbb hatalmat a harcosok gyakorolják, s mindazokrészesülnek benne, akiknek kezében fegyver van.) Az említett államformák korcs alakjai pedig: akirályságé a tyrannis (zsarnokság), az arisztokráciáé az oligarchia, és a politeiáé a demokrácia. Atyrannis olyan monarchia, mely csak az egyeduralkodó érdekéért van, míg az oligarchia a vagyonosok,a demokrácia pedig a vagyontalanok érdekéért: a közösség érdekéhez egyikük sem igazodik.

Sz. M.

Aristotelés elméletét az államformákról Polybios fejleszti tovább, lásd 122. és 123. dokumentum.

158

97. SPÁRTA A KR. E. 4. SZÁZADBANAristotelés: Politika. 1269 a – 1271 b.

Kr. e. 335-323

9. A lakedaimóni, a krétai, sőt szinte valamennyi többi állam államformáját illetőleg is két kérdéstkell megfontolnunk: az egyik, hogy törvényalkotásuk a legtökéletesebb államforma szempontjából jó-e vagy rossz, a másik, vajon nincs-e bennük valami ellentétben az ajánlott alkotmány alapelvével ésformájával. Általánosan elfogadott, hogy egy államot akkor kormányoznak helyesen, ha a polgároka mindennapi élet szükségszerűségei alól mentesek; de hogy miként lehetséges, azt már nem könnyűeltalálni. Tovább menve, az asszonyok iránt tanúsított szabadelvűség is káros mind az alkotmányszelleme, mind a városállam boldogulása szempontjából. Mert ha a családnak tagjai a férfi és a nő:világos, hogy a városállamot is férfiakra és nőkre megosztottan kell szemlélnünk, úgyannyira, hogyazokban a városállamokban, ahol a nők helyzete rosszul van megoldva, ott úgy vehetjük, hogy az államfele törvények nélkül él. Ez az eset Spártában is, mert bár a törvényalkotó azt akarta, hogy az egészvárosállam szigorú erkölcsű legyen, s a férfiakat illetően nyilvánvalóan olyan is, a nőkre nem fordítottgondot: így ezek féktelenül, teljes szabadságban és kicsapongásban élnek. Az ilyen városállambantehát szükségképpen tisztelik a gazdagságot, különösen, ha asszonyuralom van, amint ezt a legtöbbharcias és hadviselő népnél találjuk, kivéve a keltákat s más népeket, melyek nyíltan tisztelik a férfiakegymással élését. Az ősi mítoszköltő, úgy látszik, nem ok nélkül párosította össze Arést Aphroditéval,mert a férfiakkal csakúgy, mint a nőkkel való nemi érintkezésre minden harcias nép különösenhajlamos. Ez utóbbi volt szokásban a lakónoknál, és uralmuk idején az asszonyok igen sok ügyetintéztek. Végeredményben miben különbözik az, ha asszonyuralom van, és az, ha a vezetők asszonyiuralom alatt állanak? Egy az eredmény. Bár a kihívó magatartás a köznapi életben mit sem ér, és nem isjár haszonnal, és ha valahol egyáltalában, akkor legfeljebb háborúban: még olyankor is a legtöbb bajta saját asszonyaik okozták a lakónoknak. Ugyancsak megmutatkozott ez a thébaiak betörése idején:mert hasznuk ugyan semmi nem volt, csakúgy, mint más városállamban, de zavart, azt nagyobbatkeltettek, mint az ellenség. Eredetileg ugyan a lakónoknál látszólag okkal fejlődött ki az asszonyokszabadossága. | 1270 a. A hadjáratok miatt ugyanis a férfiak sok időt töltöttek hazai földjüktől távol,harcolva az argosiakkal, majd meg az arka- diaiakkal és a messénéiekkel; mikor azután visszatért abéke, a katonaélet által (amely sok erényt lehetővé tesz) mintegy felkészítve, alárendelték magukat atörvényhozó akaratának; az asszonyokat azonban megpróbálta ugyan Lykurgos a törvény alá hajtani,de mikor ellenszegültek, megint elállott tervétől. Ez tehát az oka annak, ami bekövetkezett, és világos,hogy ezeknek a károknak is; ámde mi nem azt vizsgálgatjuk, mi a megbocsátható, és mi nem,hanem azt, hogy mi a helyes, és mi a helytelen. Márpedig a nőkkel kapcsolatos rossz megoldás, mintmár mondottuk, nemcsak magának az államformának helytelenségét vonja maga után, hanem némitekintetben a pénz szeretetének fölkeltését is. Valóban, az eddig vitatottakon túl a vagyoni helyzetegyenlőtlenségét is bárki föl- hánytorgathatja. Egyesek ugyanis rendkívül nagy vagyon birtokábajutottak, míg másoknak édeskevés akadt: így azután a föld kevesek kezén van. A hiba itt is a törvényhelytelen rendelkezéseiben rejlik, a föld megvételét vagy eladását helytelennek minősíti ugyan – ésigaza van –, de viszont annak, aki kívánja, megengedi az ajándékozást vagy örökhagyást; pedig ígyvagy úgy, de az eredmény szükségképp ugyanaz. Az egész földterületnek körülbelül kétötöd részea női juss, mivel sok az örökösödő leány, és mert nagy hozományt szoktak adni. Márpedig jobblett volna egészen elhagyni a hozományt, vagy csak keveset, vagy arányos nagyságút engedélyezni.Manapság mindenki ahhoz adja egyedörökös leányát, akihez akarja, és ha váratlanul hal el az,akit gyámnak maga után hagy, megint csak ahhoz adja, akihez akarja. Ezért van, hogy bár ez aföld 1500 lovast és 30 000 nehézfegyverzetű gyalogost tudna eltartani, rendesen még ezren semvoltak. Maguk a tények bizonyították e rendszer hibáit; egyetlen csapást nem bírt ki ez a városállam,és belepusztult az elnéptelenedésbe. Úgy mondják, a régebbi királyok idejében még osztogattakpolgárjogot, s akkor nem is következett be az elnéptelenedés, pedig hosszú időn át harcban álltak, sállítólag néha 10 000 polgárral is rendelkeztek a spártaiak; különben akár igazak ezek, akár nem, többetér, ha a vagyon arányos elosztása folytán népesedik a városállam. Ámde a népesség szaporodásáravonatkozó törvényük is ellenkezik az ilyen reformmal. Törvényhozójuk ugyanis azért, hogy minélnépesebb legyen Spárta, arra ösztönzi a polgárokat, hogy minél több gyermeket neveljenek; van egytörvényük, amely azt a polgárt, akinek három fia van, a katonai szolgálat, azt pedig, akinek négyvan, mindenféle szolgáltatás alól fölmenti. | 1270 b. Ámbár nyilvánvaló, hogy ha sokan születnek, a

97. SPÁRTA A KR. E. 4. SZÁZADBAN

159

föld pedig úgy marad fölosztva, ahogy van, szükségképpen sokan elszegényednek. Sőt mi több, azephorosi intézmény is helytelen. Ez náluk az a hivatal, amely a legnagyobb hatáskörű, tagjai mégisaz egész népből kerülnek ki, tehát a sokszor nagyon is szegény emberek ebbe a méltóságba jutva,szegénységük miatt megveszteget- hetőkké lesznek. Ez akárhányszor megmutatkozott régebben is, dekülönösen minap az androsiak esetében, akik pénzzel elcsábíttatva, ha rajtuk áll, az egész városállamottönkretették volna. Túlságosan nagy hatáskörű, majdnem tyrannosi hatalmuk előtt maguk a királyokis arra kényszerültek, hogy az ő kegyüket hajhásszák, úgyhogy ezt az alkotmány sínylette meg: azarisztokráciából lassanként demokrácia lett. Valóban ez a hatalom tartja össze a városállamot (anép csendben marad, mert részt vesz a legfőbb hatóságban), és ez az állapot, akár a törvényhozótevékenységeként, akár a véletlen folytán van így, igen hasznos a gyakorlati életben; mert a városállambiztonsága megköveteli, hogy valameny- nyi rétege maga is óhajtsa meglétét és fennmaradását; így akirályok a maguk elnyert méltósága kedvéért, a jelesek és erkölcsösek a gerusia (a „vének” tanácsa)miatt – ez a méltóság az erénynek jutalma –, a nép pedig az ephorosi intézmény miatt (mert ezt az egészpolgárságból alakítják meg), kétségtelenül szükséges, hogy e tisztségre mindenki megválaszthatólegyen, de nem oly formában, mint ahogy ma van, mert ez nagyon gyermeteg... Azon módszerpedig, ahogyan a „vének” tanácsának tagjait választják, a végső eldöntés szerint gyermeteg, de megaz sem helyes, hogy annak, aki e tisztségre méltónak ítéltetik, magának kell azt kérnie; márpedigakár van kedve valakinek ahhoz, akár nincs, ha méltó arra, vállalnia kell e hivatalt. Itt azonban atörvényhozót nyilvánvalóan ugyanaz a szándék vezeti, mint a városállami élet egyéb területén: felkeltia polgárok becsvágyát, és ezt használja föl a „vének” választásánál. Hiszen senki se folyamodnékhivatali állásért, ha nem volna becsvágyó. Pedig lám, a legtöbb szándékos bűncselekménynek abecsvágy és a pénzsóvárság az elindítója az emberekben. De nem helyeselhetjük a „phiditiára”, aközös étkezésre vonatkozó törvényhozást sem, ahogyan azt annak első szervezője megállapította.Az összejövetelekhez szükséges pénzt inkább a közösből kellene összeadni, mint például Krétán; alakónoknál azonban mindenkinek magának kell a tartáspénzt lerónia, és mivel vannak köztük nagyonszegények is, akik ezt a költséget nem tudják előteremteni, éppen az ellenkezője következik be annak,amit a törvényhozó akart. Mert hisz neki az volt a szándéka, hogy a közös étkezés demokratikuslegyen, de ez a fajta törvényhozás éppenséggel nem tette demokratikussá. Mert az igen szegényekneknem oly köny- nyű abban részt venni, márpedig náluk az a polgárjognak hagyományos feltétele, hogynem részesülhet benne az, aki ezt a szolgáltatást nem tudja megfizetni. S mindent ösz- szevéve, atörvényhozó alapelve ellen is tehetne valaki kifogást, aminthogy Platón tett is a Törvényekben; mertvalamennyi törvényük csak az egész egyik része, a hadi erény szempontjából van megalkotva, mivelaz segít uralomra. | 1271 b. . Nagyon rossz a közpénzek kezelése is a spártaiaknál. Az állampénztárbannincs semmi pénz, holott sokszor kell nagy háborúkba bocsátkozniok, és az adót sem pontosanszolgáltatják be. Mivel a spártaiak kezén van a legtöbb földbirtok, egymás adózását nem ellenőrzik.S így a törvényhozó az általános érdekkel ellenkező eredményre jutott: a városállamot koldussá tette,a magánembereket pedig pénzsóvárokká. A lakedaimóni államrendről legyen elég ennyi: ezek a hibáia legszembeszökőbbek.

Sz. M.

Aristotelés látszólag nőgyűlölő sorai azért születtek meg, mert számára a legfőbb érték a polis védelmiképességének fenntartása volt. Ha a polis elbukott, polgárai vagy elpusztultak, vagy rabszolgasorbakerültek. A női örökösödés azt jelentette, hogy ha a klaros, a parcella egy női örökös kezébe került,az a harcos, akit e klaros tartott volna el, egyszer s mindenkorra kiesett a spártaiak phalanxából. Errevonatkoztak Aristotelés megdöbbentő adatai: a föld, amely 31 500 harcost tudott volna eltartani, még1000 fős polgárhadsereget sem volt képes kiállítani. Ne feledjük, Aris- totelés mindezt Leuktra (Kr.e. 371) után írta (vö. 86. dok.). A penestések Thessalia helótaszerű, röghöz kötött jobbágyi sorsúföldművesei voltak. Spártára vonatkozó további források e szöveggyűjteményben: 16.,17., 21., 22.,33., 42., 63., 77., 84., 112. dokumentum.

160

98. A CAUDIUMI VERESÉGLivius IX 1-6.

Kr. e. 321

1.Erre az évre következett – Titus Valerius Calvinus és Spurius Postumius consulsága idején – arómaiak veresége miatt rossz emlékű caudiumi béke. 2. A samnisok fővezére ebben az évben abölcsességéről nagy hírű Herennius fia, Gaius Pontius volt, maga is kiváló harcos és hadvezér.

1. 1. (Pontius) elindult serege élén, és a legnagyobb titokban tábort ütött Caudium környékén. 6.Két úton lehetett eljutni Luceriához. Az egyik széles és nyílt terepen vezetett a felső tenger partjamentén, de amennyivel biztonságosabb volt, annyival hosszabb is. A másik, a rövidebb, a caudiumikettős szurdokon át vitt. 7. Ezt a helyet a természet úgy alkotta meg, hogy két mély, szűk, erdőshegyszakadékot körös-körül összefüggő hegyvonulatok kötnek össze egymással. Ezek egy elégtágas, fűben és vízben gazdag rétet zárnak közre, ennek a közepén vezet át az út. 8. De mégmielőtt eljutna az ember a rétig, át kell haladnia az első szoroson. Visszafelé arra is kijuthat, amerrejött, ha viszont továbbmegy, meg kell küzdenie a másik, még szűkebb, még nehezebben járhatóhegyszakadék akadályaival.

9. Erre a rétre ereszkedett le az előbbi úton a római menetoszlop egy sziklahasadékon keresztül, deamikor továbbindult a másik szorosba, kiderült, hogy az utat kidöntött fákból, nagy kődarabokbólösszehordott torlasz zárja el. Mire felismerték, hogy kelepcébe estek, már fel is tűntek a szurdokfölött az ellenséges csapatok. 10. Ők sietve megindultak visszafelé, amerről jöttek, de mindjárt látták,hogy útjukat itt is torlasz és őrség zárja el. Ekkor megálltak, bár nem adott rá parancsot senki.Mindannyiuk lelkét döbbenet, testét sosem tapasztalt tehetetlenség bénította meg. 11. Jó ideig némánés mozdulatlanul álltak, úgy nézve egymásra, mintha mindegyik a másiktól remélne több lelkierőt éstalálékonyságot.

Herennius Pontius samnis vezér idős édesapja először azt tanácsolja fiának, hogy eresz- sze szabadona rómaiakat, másodszor pedig azt, hogy végezzen velük.

1. 1. A consulok meg is jelentek Pontiusnál tárgyalásra. Amikor a győztes a békeszerződésről kezdettbeszélni, kijelentették, hogy a nép felhatalmazása, a fetialis papok közreműködése és egyéb vallásiszertartások nélkül szerződés nem köthető. 2. Ezért a caudiumi béke formája nem békeszerződésvolt (mint általában hiszik, és mint Claudius is írja), hanem kezességvállalás. 3. Másként nemis lett volna szükség kezesekre és túszokra, hiszen a szerződéskötésnél az egész eljárás lényegeaz a könyörgés, hogy arra a népre, amelynek hibájából a rögzített feltételek felborulnak, úgysújtson le Iupiter, ahogy a fetialis papok lesújtanak a malacra. 4. A mi esetünkben pedig kezességetvállaltak a consulok, legatu- sok, quaestorok, katonai tribunusok, és ma is olvashatjuk minden kezesnevét, holott ha szerződést kötöttek volna, csupán a két fetialis pap neve maradt volna ránk. 5.Sőt, éppen mivel a békeszerződést kénytelenek voltak elhalasztani, a samnisok még 600 rómailovagot is követeltek túszként, akik fejükkel felelnek az egyezség megtartásáért. 6. Aztán kitűztékaz időpontot a túszok átadására és a fegyvertelen sereg elbocsátására.

1. Efféle zúgolódások közben érkezett el a végzetes óra, a gyalázat órája, és amit ekkor elszenvedtek,szörnyűbbnek bizonyult minden előzetes elképzelésnél. 12. Először is elhangzott a parancs, hogyegy szál ruhában, fegyvertelenül vonuljanak ki a sánc mögül. Az ellenség először a túszokatkapta meg és vette őrizetbe. 13. Majd a consulok mellől elparancsolták a lictorokat, és letéptékróluk a hadvezéri köpenyt. Ez a jelenet még azokat is, akik nemrég átkokat zúdítottak rájuk, éskészek lettek volna őket kiszolgáltatni vagy darabokra tépni, oly mélységes szánalommal töltötteel, 14. hogy saját szerencsétlenségükről is elfeledkezve, elfordították tekintetüket e magas méltóságmegaláztatásának tűrhetetlen látványától.

1. 1. Először a consuloknak kellett majdnem félmeztelenül átvonulniuk az iga alatt, aztán rangsorszerint a többiek, majd az egyes legiók estek át a megszégyenítésen. 2. Gúnyolódva, sértegetveállták őket körül az ellenséges fegyveresek, sokakat még kardjukkal is megfenyegettek, sőtnéhányat, akinek a gyalázat miatt túl ádázzá vált tekintete sértette a győztest, megsebesítettek vagy

98. A CAUDIUMI VERESÉG

161

meg is öltek. 3. Így vonultatták át őket az iga alatt, és ami talán még nagyobb megaláztatás volt, azellenséges sereg szeme előtt. Amint kijutottak a szurdokból, úgy tűnt nekik, mintha az alvilágbólmegmenekülve csak most látnák meg a napfényt, de ez a fény is, ahogy meglátták benne szánalmasmenetüket, gyászosabbnak látszott minden halálnál.

162

99. APPIUS CLAUDIUS CAECUSCENSOR

Livius IX 29-34.

Kr. e. 312

29. 6. Erre az évre esett Appius Claudius és Gaius Plautius nevezetes censori működése is. Appiusnevét több hálával őrizte meg az utókor, 7. amiért utat építtetett, és bevezettette a vizet Rómába.1Mindezt egymaga vitte véghez, 8. censortársa ugyanis addigra lemondott tisztségéről, annyiraszégyellte magát a senatori névjegyzék rossz hírű, nagy felháborodást keltő összeállítása miatt, Appiuspedig a családjára ősidők óta jellemző makacssággal egyedül gyakorolta a censori hatalmat.

1. Ugyancsak Appius kezdeményezésére történt, hogy a Potitius nemzetség, amely a család ősihagyományai szerint Hercules oltáránál, az Ara Maximánál a papi teendőket teljesítette, államirabszolgákat tanított be, hogy nekik adja át ezt a szent szolgálatot. 10. A hagyomány ezutánmegdöbbentő esetekről tudósít, amelyekből kitűnik, hogy milyen veszedelmes szentségtörés egyvallási szertartás rangját megcsorbítani: a Potitius nemzetség 12 családjából egy éven belülkipusztult az összes felnőtt férfi – mintegy harmin- can –, gyermekeikkel együtt; 11. ráadásul azistenek Appius censornak sem felejtették el ezt a cselekedetét, mert néhány év múlva megfosztottákszeme világától.

30. 1. Ezért a következő év consuljai, Gaius Iunius Bubulcus (harmadszor) és Quintus AemiliusBarbula (másodszor), mindjárt az év elején panaszt tettek a nép előtt, hogy a senatus tagságánakhelytelenül végrehajtott összeállítása megfosztotta tekintélyétől a senatori rendet, 2. hisz jó néhányolyan személyt hagytak ki, akik sokkal méltóbbak a tagságra, mint akiket beválasztottak. Kijelentették,hogy nem veszik tudomásul ezt az önkényes és személyes kapcsolatokon alapuló válogatást, amelynem tesz különbséget helyes és helytelen között. A senatust azonnal össze is hívták, mégpedig azAppius Claudius és Gaius Plautius censori működése előtti összetételében.

1. 3. Már jó egynéhány éve szünetelt minden viszálykodás a patricius főtisztségviselők és anéptribunusok között, amikor annak a családnak az egyik tagja, amelyet szinte a végzete rendeltarra, hogy civakodjon a köznéppel és a tribunusokkal, újrakezdte a küzdelmet. 4. Appius Claudiuscensort – noha eltelt a 18 hónap, amelyben az Aemilius-féle törvény a censor szolgálati idejétmegszabja, és hivataltársa, Gaius Plautius is lemondott már tisztségéről – semmiképpen sem lehetettrákényszeríteni, hogy hivatalát letegye. 5. Publius Sempronius néptribunus vállalkozott arra azegyaránt népszerű és igazságos feladatra, amely nem csupán a nagy tömeg, de a legderekabbpolgárok érdekét is szolgálta: hogy követelje a censori tisztség törvény szabta idejének betartását. 6.Újra meg újra felolvasta az Aemilius-törvényt, magasztalta szerzőjét, Mamercus Aemilius dictatort,aki a régebben öt évig tartó és hosszú időtartama miatt túl nagy hatalommá növekedett cen- soriméltóság idejét egy évre és hat hónapra korlátozta, majd így folytatta: 7. „Mondd csak, AppiusClaudius, mit tettél volna, ha akkor viseled censori tisztségedet, amikor Gaius Fu- rius és MarcusGeganius?”

8. Appius erre azt válaszolta, hogy a tribunus kérdésének nem sok köze van az ő ügyéhez. 9. Ha azAemilius-törvény kötelezte is azokat a censorokat, akiknek a hivatali ideje alatt meghozták – hisz anépgyűlés az ő megválasztásuk után fogadta el a törvényt, és mindig a nép legutolsó döntése érvényesés jogerős –, de nem kötelezheti sem őt, sem bárki mást, akit a törvény meghozatala után választottakmeg censornak.

1. 1. Appius jogi csűrés-csavarása a legkisebb tetszést sem aratta.

26. Beszéde végeztével (Sempronius) parancsot adott, hogy a censort tartóztassák le és verjékbilincsbe. Tiszttársai közül hatan helyeselték a tribunus eljárását, hárman azonban a segítségükértfolyamodó Appius védelmére keltek, így az továbbra is egyedül töltötte be a censori tisztséget, azösszes rend legnagyobb felháborodására.

99. APPIUS CLAUDIUS CAECUS CENSOR

163

M. Gy. – K. R.

1. A via Appia és az aqua Appia vízvezeték megépítéséről van szó.

164

100. RHODOS OSTROMADiodóros: Történeti Könyvtár. XX 84, 91-99.

Kr. e. 305-304

84. A rhodosiak egy darabig követeket küldözgettek (Démétrioshoz), mert helyesnek tartották, hasemmi olyat nem tesznek, ami helyrehozhatatlan kárt okozna a városnak. Mikor azonban senkisem törődött velük, felhagytak a békés megoldás keresésével, Pto- lemaioshoz, Lysimachoshoz ésKassandroshoz követeket küldtek, és segítséget kértek tőlük, minthogy a város az ő érdekükben készülháborúzni.

1. . Démétrios, aki Rhodost ostromolta, minthogy tengeri támadásaival nem ért célt, elhatározta,hogy a szárazföldön folytatja az ostromot. Előkészítve tehát nagy meny- nyiségű mindenfélefát, megszerkesztette a városszerzőnek (helepolis) nevezett gépezetet, amely nagyságával azelőttevalókat sokkal felülmúlta. Alapja négyszögletű volt, s az egyes oldalakat majdnem ötvenkönyök hosszúságúra készíttette. Ezek négyszögletű, vassal összefogott fákból álltak. A középsőterületet egymástól mintegy könyöknyi távolságra levő gerendákkal vétette körül, hogy azoknak,akiknek feladata volt a gépezet előremozga- tása, legyen helyük hozzá állniuk. Az egészalkotmány nyolc erős és nagy keréken gördült. Az erős lemezekkel megvasalt abroncsok vastagságakétkönyöknyi volt. Az oldalmozgás kedvéért forgatható szerkezeteket készített, amelyekneka segítségével az egész gépezet könnyen tudott mindenféle mozgást végezni. A sarokbólazonos magasságú oszlopok emelkedtek, amelyek kevés híján százkönyöknyi magasak voltak,s úgy hajlottak egymás felé, hogy az egész szerkezet kilenc emelet magasra nyúlt, az elsőemelet negyvenhárom akaina, a legfelső kilenc akaina területű volt. A gépezet három oldalátkívülről összeszegecselt vaslemezekkel borította, hogy a gyújtónyilak semmi kárt ne tehessenek.Az emeleteken elöl ablakok voltak, melyeknek nagysága és alakja azoknak a lövedékekneksajátságaihoz igazodott, amelyeket onnan készültek kilőni. Az ablakokat takarók védték, amelyeketgépezet húzott fel, hogy ezáltal az egyes emeleteken a nyilak kilövésével fogla- latoskodókbiztonságban legyenek. A takarók ugyanis bőrből voltak varrva és gyapjúval megtömve, hogya kővetők csapásait is állják. Mindegyik emeletnek két széles létrája volt, melyek közül azegyiket a szükséges dolgok felvitelére, a másikat a lejárásra használták, hogy mindent zűrzavarnélkül intézhessenek. A szerkezet mozgatására az egész seregből kiválasztottak négyszázharmincembert, akik erejükkel kitűntek. Ezek közül egyesek belülre kerülve, mások a hátulsó részek felőlállva, taszították a gépet előre úgy, hogy a technika nagyban elősegítette a mozgást. Készíttetettvédőtetőket is, részben árokásáshoz, részben faltörő kosok felállításához, amelyek segítségévela munkákhoz igyekvők biztonságban mehettek oda és térhettek vissza. A hajók legénységévelnégystadionnyira meg- tisztíttatta azt a helyet, amelyen át az elkészített gépezetet felvonultatnikészült úgy, hogy a munka hat toronyköz és hét torony hosszúságra terjedt. A mesteremberek és amunkálatokat végzők egész tömege nem sokkal volt kevesebb, mint harmincezer.

2. Ezért, amikor a sok kéz folytán minden a vártnál hamarább elkészült, Démétrios igen félelmeteslett a rhodosiak szemében. Mert nemcsak a gépezetek nagysága és az összegyűjtött haderők tömegerettentette meg őket, hanem a királynak az ostromokban tanúsított erőszakossága és ügyessége is.Módfelett leleményes volt a kigondolásban, s minthogy a mérnökök tudományán kívül sok mindentmaga is kitalált, Poliorkétésnek (Ostromlónak) nevezték. Az ostromokban olyan fölénye és erejevolt, hogy úgy tűnt, nincs olyan erős fal, amely vele szemben az ostromlottaknak biztonságotnyújthatna. Testének nagysága és szépsége miatt is olyan tekintélye volt, mint egy hérósnak,elannyira, hogy az odaérkező idegenek, akik látták királyi méltósággal ékes külsőjét, álmélkodtakés kijártában csatlakoztak hozzá csak azért, hogy láthassák. Ezenfelül lelkülete is fennkölt ésemelkedett volt, megvetője nemcsak a tömegnek, hanem a hatalmon levőknek is. És ami mindenekközött a legsajátosabb volt, békében mámorban és lakomákon töltötte idejét, ahol a tánc mega részeg felvonulások járták, és általában Dionysosnak a monda szerint hajdanában az emberekközött megmutakozott magatartását utánozta, háborúkban viszont tevékeny és józan volt, hogytestben-lélekben egyaránt bármely munkálkodóval versenyre kelhetett. Az ő idejében készülteka legnagyobb hajítófegyverek, meg mindenféle hadigépezetek, amelyek sokkal felülmúlták amásoknál levőket. Ő bocsátotta vízre ez ostrom és apja halála után a legnagyobb hajókat.

100. RHODOS OSTROMA

165

1. Démétrios pedig, mikor a gépezetek elkészültek, és a falak előtti helyet teljesen megtisztították,a „városszerzőt” középre állította, és az árokásáshoz való védőtetőket, amikből nyolc volt, hozzászétosztotta: a gép mindkét feléhez négyet állított, s mindegyikhez kapcsolt egy oszlopsort, hogya be- és kimenők biztonságosan teljesíthessék a parancsokat, valamint a két faltörő kossal ellátotttetőt, amelyek sokszoros nagyságúak voltak. Mindegyik kos ugyanis százhúsz könyöknyi volt,meg volt vasalva, a hajóorrhoz hasonló zúzófejjel rendelkezett, könnyen lehetett előretaszítani,kerekeken gördült, teljes hatóerejének kifejtéséhez nem kevesebb, mint ezer emberre volt szükség.Mikor a gépezeteket a falak közelébe akarta vinni, a kőhajítókat és a nyílvetőket elhelyezte a„városszerző” egyes emeleteire úgy, ahogyan megfelelő volt. A kikötőhöz és az annak közelébenlevő helyekhez a hajóhadat küldte, a falak többi megostromolható részéhez pedig a gyalogságotosztotta szét. Azután egy parancsra és jelre együttes harci kiáltással mindenfelől megindították azostromot. Mikor már a kosokkal és kőhajítókkal szétrombolták a falakat, megjelentek a knidosiakkövetei, akik kérték, hogy szakítsa félbe az ostromot, s megígérték, hogy rábeszélik a rhodosiakat,fogadják el a parancsok közül azokat, amelyeket leginkább lehetséges. A király abba is hagyta, ésa követek itt is, ott is sokat tárgyaltak, de minthogy végül is nem tudtak egyetértésre jutni, ismétteljes erővel folyt tovább az ostrom.

99. Démétrios, bár látta, hogy a szerencse kiragadja kezéből a város elfoglalását, ismét az ostromrakészülődött. Akkor azonban apja írt, hogy egyezzék ki a rhodosiakkal ahogyan tud, s ettől fogva kerestea legjobb alkalmat, ami kedvező ürügyet szolgáltat a kiegyezésre.

R. Zs.

Antigonos Monophthalmos fia, Démétrios Poliorkétés, a várostromlás tudományának mestere, ostromalá vette a Földközi-tenger egyik legfontosabb kereskedelmi központját, a gazdag és igen kedvezőstratégiai helyen fekvő Rhodost. A több mint egy évig tartó ostrom során Démétrios bevetette akorabeli ostromtechnika minden lehetséges eszközét, végül azonban kiegyezett az elszántan védekezőrhodosiakkal. Amikor a makedón hadsereg elvonult, hátrahagyta ostromgépei jelentős részét. Arhodosiak ezeket eladva teremtették meg annak az anyagi alapját, hogy városuk megmenekülésealkalmából hatalmas Hélios-szobrot emeljenek, a később az ókor hét csodájának egyikeként emlegetettkolosszust. A szobrot a lindosi Charés, Lysippos tanítványa készítette el Kr. e. 302 és 290 között. Amintegy 32-37 méter magas szobor alig több, mint ötven esztendeig állt, Kr. e. 227-ben vagy 224-benföldrengés döntötte le. Emlékét őrzi az alábbi, ismeretlen költő által írt epigramma (Görög antológia.VI 171):

Rézből készült szobrod elér az olymposi csúcsig,

Hélios, ezt Rhodoson néked emelte a nép, aztán, hogy lecsitultak a bősz hullámok, a harcok végén dúszsákmányt nékik adott Enyó.1 Nemcsak a tengeren ormosodik, de a föld az alapja, fénye szabadságnakhírnöke, édes e hír.

Így illik Héraklés dór unokáihoz, egyként

jussuk: a tengeren és földön a két uralom.

N. Gy.

1. Enyó Arés, a hadisten. Hélios, a Napisten a dór származású rhodosiak védőistene volt.

166

101. DÉMÉTRIOS ÉS AZ ATHÉNIÖNKÉNTESEK

Moretti, L.: Iscrizioni storiche ellenistiche. I. Firenze, 1967, 7. Athéni márványstélé.

Kr. e. 303/302 (?)

A válogatott önkéntesek így határoztak: azután, hogy Nagy Démétrios már korábban Hellasba érkezett,tengeri, valamint gyalogos seregével elűzte a demokrácia ellenségeit, és felszabadította az athéniekés sok más hellén földjét. Most pedig | 5. még nagyobb sereggel érkezett ide segítségünkre, ésfelülkerekedett az ellenségen és sok más hellén várost is megnyert saját királyságának, vállalvaszámos veszélyt és fáradságot, megbecsülte az oldalán harcolókat, és mindennél fontosabbnaktartotta megmentésüket. Miután ők megkérték, hogy legyen a közös szabadság és felszabadításvezére, és foglalkozzon a | 10. peloponnésosi ügyekkel, azonnal kiűzte a földjükről az ellenségetválogatott önkénteseivel. Ezért határoztak úgy jó szerencsével a válogatott önkéntesek, hogy dicsérjékkiválóságáért és jóindulatáért Démétrios királyt, Antigonos király fiát, és hogy állítsák fel lovas szobráta Demokrácia (szobra) mellett. Felszólították az athénieket és | 15. a többi görögöt, hogy emeljenek őkis oltárt és szentélykörzetet Démétriosnak, és hogy a Démétrios tiszteletére bemutatott áldozaton résztvevők áldozzanak a Megváltó (Sótér) Démétriosnak is . Az oltároknál a lehető legmagasztosabbanés legszebben imádkozzanak, és hirdessék ki, hogy miként tisztelték meg a válogatott önkéntesek akirályt azért, hogy amiként a magánemberek | 20. ajándékokkal tisztelték meg a jótevőket, példát véveróluk, mások is ugyanúgy, a legragyogóbb ajándékokkal tiszteljék őket.

V. Zs.

A platóni Akadémia területén talált felirat datálása vitatott, lehet, hogy Kr. e. 296/294-benkeletkezett, amikor Démétrios felszabadította a Peloponnésost. Ez indokolhatná azt, hogy AntigonosMonophthalmos említése miért korlátozódik annyira, hogy ő Démétrios apja. A nyolcvanegyesztendős Antigonos Monophthalmos Kr. e. 301/300-ban esett el az ipsosi csatatéren. Az is lehetségesazonban, hogy a Peloponnésos Kr. e. 303-ban bekövetkezett felszabadítása és a korinthosi szövetségújraalapítása (Kr. e. 302 tavasza) között született az athéni önkéntesek határozata. DémétriosPoliorkétés Kr. e. 307-ben szabadította föl Athént phaléroni Démétrios oligarchiája alól (Kr. e.317-307). Az athéniak a legelképesztőbb túlzásokkal fejezték ki hálájukat: Megváltónak (Sótér)nevezték Antigonost és fiát, két új phylét alapítottak tiszteletükre, és oltárt emeltek ott, ahol Démétrioselőször attikai földre lépett kocsijáról (Plutarchos: Démétrios. 10). Figyelemre méltó, hogy Démétrioslovas szobrát éppen a Demokrácia alakja mellé állították föl.

167

102. A LEX OGULNIALivius X 6.

Kr. e. 300

1. 1. Marcus Valerius és Quintus Apuleius consulok idejében elég békés volt a külpolitikai helyzet. Azetruszkokat nyugalomra kényszerítette háborús vereségük és a fegyverszünet. 2. Az oly sok éven átrájuk mért vereségekkel megfékezett samnisoknak sem volt még okuk, hogy megbánják a nemrégkötött szerződést. 3. Rómában is nyugodtabb volt a köznép, mintegy tehermentesült a város, mivela sokaság nagy részét a coloniákba küldték. De hogy mégse legyen minden téren teljes a nyugalom,Quintus és Gnaeus Ogul- nius néptribunusok viszályt szítottak a polgárság patricius és plebejusvezetői között. 4. Minden alkalmat megragadtak, hogy a köznép előtt vádaskodjanak az atyák ellen,és miután egyéb kísérleteiket nem koronázta siker, olyan vállalkozásba kezdtek, amely nem azaljanépet tüzelte fel, hanem a köznép vezetőit: 5. azokat a plebejusokat, akik már con- sulságotviseltek és diadalmenetet tartottak, és minden tisztséget elértek, kivéve a papi méltóságokat,amelyeken még nem osztozhattak a patriciusokkal. 6. Tehát törvényjavaslatot terjesztettek elő,hogy az eddigi négy augur és négy pontifex mellé, akiknek a számát úgyis éppen növelni akarták,válasszanak még öt augurt és négy pontifexet – mindet a köznépből. 7. Nem találom az okát, hogyhogyan csökkenhetett az auguri testület létszáma négyre – hacsak nem haltak épp meg közülükketten –, hisz közismert, hogy az augurok számának páratlannak kell lennie, hogy a három ősitörzsnek, 8. a Ramnesnek, Titiensesnek és Luceresnek mind meglegyen a maga augurja, vagyha többre van szükség, mindegyik törzs papjainak számát ugyanannyival kell megszorozni. Ígyis tettek, amikor a négyhez még ötöt választottak, és így számukat kilencre – azaz törzsenkéntháromra – egészítették ki. 9. De minthogy a testületet a köznépből kellett volna kiegészíteni, azatyák ezt éppúgy nehezményezték, mint annak idején, amikor azt kellett látniuk, hogy a consuliméltóság mindenki prédája lesz. 10. Úgy tüntették fel a dolgot, mintha ez inkább az isteneket ésnem őket magukat érintené: az istenek majd gondoskodnak róla, hogy ne szennyezzék be szentszertartásaikat; ők maguk csak azt kívánják, hogy emiatt ne érje szerencsétlenség az államot.

1. Mégsem tanúsítottak komoly ellenállást. Megszokták már, hogy alulmaradnak az efféleküzdelmekben, és jól látták, hogy ellenfeleik már nem azokért a magas tisztségekért küzdenek,amelyekre egykor még vágyakozni is alig mertek, hisz rég megszerezték a többszörös consulságot,censori tisztséget és diadalmeneteket, vagyis mindazt, amiért annak idején a sokszor bizonytalansiker reményével küzdöttek.

M. Gy. – K. R.

168

103. KÉT RÓMAI JELLEM: A SCIPIÓKA. A Scipiók síremlékében 1764-ben feltárt szarkofág, ma a Vatikáni Múzeumban őrzik: CIL I2 6-7;

CIL VI 1284.

Kr. e. 290 után

A. CIL I2 10.

Kr. e. 170 után

A.

Lucius Cornelius Scipiónak, Cnaeus fiának

Cornelius1 Lucius Scipio Barbatus, Cnaeus fia, erős és bölcs férfiú, akinek alakja igen hasonlatos voltvitézségéhez, aki consul (Kr. e. 298), censor (Kr. e. 290), aedilis volt közöttetek, a samniumi Taurasiaés Cisauna városát bevette, leigázta egész Lucaniát, és hadifoglyokat ejtett.

A. L.

B.

Neked, aki Iupiter papjának2 ékes süvegét viseled,

halálod révén minden rövid életű lett,

méltóságod, híred, vitézséged, dicsőséged és tehetséged.

Ha tovább élvezhetted volna az életet,

ezeknek a révén tetteiddel könnyen felülmúltad volna

őseid dicsőségét. Ezért szívesen fogad ölébe a föld,

Publius Cornelius Scipio, Publius fia.3

Ma. E.

1. Az eredetileg verses dicsőítő feliraton (elogium) a szokásos Lucius Cornelius Scipio névalakotmetrikai okoknál fogva cserélték fel a Cornelius Lucius sorrendre.

2. Vagyis flamen Dialis volt.

3. Talán Publius Cornelius Scipio Africanus maior fia volt.

169

104. ATHÉN ÉS SPÁRTASZÖVETSÉGE: CHREMÓNIDÉSNÉPHATÁROZATA

Schmitt, H. H.: Die Staatsvertrage des Altertums III. München, 1969, 476; IG II/III2 1, 686-687; SIGI3 434-435. Az athéni Akropolison talált márványfelirat négy töredéke. Ma az athéni Epig- raphiaiMúzeumban őrzik.

Kr. e. 267, 266 v. 265

Peithidémos archónsága és az Erechtheis második prytaneiája alatt. vacat Metageitnión (hónap)és a prytaneia kilencedik napján. Fő népgyűlés (ekklésia kyria). Szavazásra bocsátotta az Erchiadémosbéli Sóstratos, Kallistratos fia és vezetőtársai. | 5. A nép így határozott. A javaslatot az Aithalidaidémosbéli Chremónidés, Eteoklés fia terjesztette elő. Azután, hogy az athéniak és a lakedaimóniakés mindkettejük szövetségesei egykor barátságot és közös szövetséget kötöttek egymassal, és | 10.számos dicső harcot vívtak együtt a városaik leigázására törők ellen, és fényes hírnevet szereztekezzel maguknak, a többi hellénnek pedig szabadságot hoztak, most hasonlóan kedvező alkalomkínálkozik egész Hellas számára azok ellen, akik megpróbálják a törvényeket | 15. és a városok ősiállamberendezkedését felszámolni. Ptolemaios királynak is az az őszinte törekvése, hogy őseinek ésnővérének1 politikáját folytatva elhozza a helléneknek a közös szabadságot. Az athéni nép szövetségetkötött vele és | 20. a többi hellénnel is, és arra szavazott, hogy támogatni fogja ezt a politikát. Alakedaimóniak, éppen úgy, mint a Ptolemaios királlyal kötött barátságot és szövetséget, az athéninéppel kötendő szövetséget is megszavazták, együtt az élisiekkel, a tegeaiakkal, a mantineaiakkal,az orchomenosiakkal, | 25. a phia- liabeliekkel, a kaphyaibeliekkel és a krétaiakkal, ahányan csaktagjai a lakedaimóniak és Areus és a többi szövetségesek szövetségének, és a szövetségi tanácsbólköveteket küldtek a néphez. Ezek megérkezvén kinyilvánítják a lakedaimóniak és Areus és atöbbi szövetségesek együttműködési készségét, | 30. és közzéteszik a határozatot a szövetségről,amit magukkal hoznak. A hellének tehát közösen megegyeztek, hogy a városokkal szemben mostis jogsértően és szerződésszegően viselkedők ellen egymással és Ptolemaios királlyal karöltveelkötelezetten és harcra készen állnak, és később is egyetértésben | 35. védelmezik a városokat. vvvvJó szerencse. A nép így határozott. Jöjjön létre az athéniak és a lakedaimóniak és a lakedaimóniakkirályai és az élisiek és az achaiok és a tegeaiak és a mantineaiak és phialiabeliek és a kaphyaibeliekés a krétaiak, | 40. és ahányan csak vannak a lakedaimóniak és Areus szövetségében és a többiszövetségesek között örök időkre szóló barátság és szövetség, amivel a követek érkeznek. A prytaneiaírnoka írja fel ezt egy bronzstélére, és azt állítsák fel az Akropolison, Athéné Polias temploma mellett.A (város) vezetése | 45. tegyen esküt a szövetségre a jelen lévő követek előtt az ősi szokás szerint. vA nép válasszon kézfeltartással követeket, és küldje el őket, hogy a többi hellénnek esküjét vegyék,vvv és egyúttal az összes athéni közül válasszon két | 50. megbízottat is, akik az együttműködésmegszervezéséről tárgyalnak majd Areusszal és a szövetségesek által küldött megbízottakkal. Akincstár költségén osszanak ki a megválasztottaknak út- ravalót annyi időre, amennyit a távollétrea nép megszavaz. Hozzanak dicsérő határozatot a | 55. lakedaimóni ephorosok és Areus és aszövetségesek számára, és a törvény értelmében koszorúzzák meg őket aranykoszorúval. Hozzanakdicsérő határozatot a követek, a lakedaimóni Theom[...] és az élisi Argeios, Kleinias fia számára, és atörvény értelmében koszorúzzák meg őket aranykoszorúval a többi | 60. szövetséges és az athéni népiránt tanúsított együttműködési készségükért és jóindulatukért, és mindketten kapjanak a tanácstól ésa néptől egyéb javakat is, ha arra méltónak találják őket, a következő napra pedig hívják meg őketvendégül a prytaneionba. Ezt a néphatározatot és a szerződést | 65. a prytaneia írnoka írja föl egykőstélére, és ezt állítsák fel az Akropolison. A felirat és a stélé felállításának felmerülő költségeitadja ki a kincstár. Ezek a megbízottak lettek megválasztva: eleusisi Kallippos [.] | 70. Megállapodásés szövetség, amit a lakedaimóniak és a lakedaimóniak szövetségesei, és az athéniak és az athéniakszövetségesei kötnek örök időkre. Saját városát illetően mindkét fél őrizze meg szabadságát ésönrendelkezési jogát, és ősi törvényein alapuló államberendezkedése szerint politizáljon. Ha pedigvalaki háborús szándékkal lép az athéniak földjére, vagy törvényeit lábbal tiporja, | 75. vagyháborús szándékkal lép az athéniak szövetségeseinek földjére, a lakedaimóniak és a la- kedaimóniak

104. ATHÉN ÉS SPÁRTA SZÖVETSÉGE:CHREMÓNIDÉS NÉPHATÁROZATA

170

szövetségesei minden tőlük telhető erővel segítséget nyújtanak; ha pedig valaki háborús szándékkal lépa lakedaimóniak földjére, vagy törvényeit lábbal tiporja, vagy háborús szándékkal lép a lakedaimóniakszövetségeseinek földjére, | 80. az athéniak és az athéniak szövetségesei minden tőlük telhető erővelsegítséget nyújtanak. [.] a lakedaimóniak és szövetségeseik az ahéniaknak és szövetségeseiknek. Azathéniak közül a stratégosok, | 85. a hatszázak tanácsa,1 az archónok, a phylarchosok, a taxiarchosok ésa hipparchosok tegyenek esküt a lakedaimóniak és az összes város képviselői előtt: Esküszöm Zeusra,Gére, Héliosra, Arésra, Athéné Areiára, Poseidónra, Démétérre, hogy a kötött szövetséget megtartom;a híven esküvőknek minden jót, a hamisan esküvőknek az ellenkezőjét. | 90. Ennek megfelelőentegyenek esküt a lakedaimóniak közül a királyok, az ephorosok és a vének tanácsa az athéniakképviselői előtt. Ennek megfelelően tegyenek esküt a többi város vezetői is. Ha a lakedaimóniak és aszövetségeseik és az athéniak jónak látják, hogy a szövetséghez hozzátegyenek vagy abból töröljenekvalamit, | 95. ez, amennyiben mindkét félnek megfelel, nem számít esküszegésnek. A szerződést írjákfel stélékre, és állítsák fel városonként egy szentélyben, tetszés szerinti helyen.

G. T.

Az athéni Chremónidés, akiről az Athénnak, Spártának és II. Ptolemaiosnak Antigonos Gonatas ellenvívott ún. chremónidési háborúját (Kr. e. 267-261) elnevezték, a kitioni Zénón sztoikus filozófus (Kr.e. 335-262 k.) barátja volt (Diogenés Laertios VII 17). A háború történetéhez vö. a tankönyv 2.4.3.1.fejezetét.

1 A hatszázak tanácsa az athéni ötszázas tanács helyébe lépett, amikor az athéniak Kr. e. 307/306- ban az addigi tíz phyléhez a makedónkirályok iránti megbecsülésük jeleként még kettőt csatoltak, az Antigonos Monophthalmosról elnevezett Antigonist és a Démétrios Poliorkétésnevét viselő Démétriast. Minthogy e két phylé is 50-50 főt delegált a buléba, annak létszáma ötszázról hatszázra nőtt.

171

105. C. DUILIUS HŐSTETTEIColumna rostrata, vagyis hajóorrokkal díszített márványoszlop erősen töredékes felirata. Rómábantalálták, ma a Capitoliumi Múzeumban őrzik. A köztársaság kori felirat korai császárkori másolata.CIL I 2, 4. No. 25.

Kr. e. 260

... a segestaiakat ... felszabadította az ostrom alól, valamennyi [karthágói] legió legnagyobb vezérükkel(ti. Hamilcarral) együtt kilenc [nap múlva], fényes nappal, [mindenki szeme láttára] elmenekült(exfociont = effugiunt) táborából. Macelát, az [oppidumot] (Duilius) | 5. ostrommal bevette.Ugyanezen magistratura idején mint consul [nagyszerű] tettet hajtott végre hajóival a tengeren.Elsőként állított fel hajóscsapatokat és flottát, elsőként szerelte fel és gyakorlatoztatta őket, és ehajóhaddal (cumque eis navebos claseis) valamennyi pun hajót és a karthágóiak legnagyobb seregeit,amelyek [Hannibál] jelenlétében, | 10. az ő parancsnoksága alatt álltak, a nyílt tengeren vívott csatábanmegverte, társaival hatalmába kerítette a (következő) hajókat: egy hét evezősorost, harminc öt éshárom evezősorost, és tizenhármat elsüllyesztett. A zsákmányolt arany: 3600. érme. A zsákmányoltezüst a zsákmány (elárverezett részével): 100 000. érme. | 15. A teljes zsákmány 2 100 000 . as. Abbanis az első volt, hogy tengeri (győzelem) zsákmányát [adta] a népnek, és elsőként vezetett karthágóiszületésű polgárokat [diadalmenetben] ...

N. Gy.

Az eredetileg az első pun háború idején keletkezett, rendkívül archaikus nyelvezetű felirat C.Duilius karthágóiak felett aratott mylaei (Lipari-szigeteki) döntő jelentőségű győzelméről emlékezikmeg. A zsákmányolt arany összege ezresekben, az ezüsté százezresekben van megadva. A teljeszsákmányt a felirat asban adja meg, de feltehetőleg nem rézpénzben, hanem ezüstsestertiusbanszámolt. Vö. Polybios I 23, 2; Florus: Róma háborúi. I 2, 2: „Duilius és Cornelius consulságaalatt a római nép a tengeren is harcba mert bocsátkozni a szemben álló féllel. Már a hajóhadgyors felszerelése is az eljövendő győzelem előhírnöke volt. Mert az erdők kivágásától számítotthatvan napon belül százhatvan hajóból álló flotta horgonyzott készenlétben, s úgy látszott: nem amesterségbeli tudás formálta a bárkákat, hanem az istenek kegyelméből maguk a fatörzsek változtak,alakultak át vízi járművekké. De még az ütközet is milyen csodálatosan zajlott le, amikor a villámgyorssasmadarakra emlékeztető ellenséges naszádoknak nekilódultak a mi nehézkes és lassú hajóink! Mitsem használt a punoknak tengerészeti tudományuk: hiába fordították más irányba az evezőket, éshiába akarták kikerülni színlelt meneküléssel bárkáink acélorrát. A mieink ugyanis kivetették rájukazokat a vascsáklyákat és azokat a rendkívül erős harci szerkezeteket, amelyeket a csata előtt azellenség sokszor kinevetett, s így az ellenfelet valósággal szárazföldi háborúra kényszerítették. Rómagyőzelmet aratott, és azután tartotta meg első tengeri diadalmenetét, miután a Lipari-szigeteknél akarthágói flotta egy része elsüllyedt, a másik pedig megfutamodott.” (H. L.) A felirat a rendkívülritka, kora köztársaság kori dokumentumok egyikének másolata. A töredékek kiegészítésekor a kiadókelsősorban Polybios művére támaszkodtak.

172

106. HANNIBÁLCornelius Nepos: Híres férfiak. Hannibál.

Kr. e. 247/246-183

1. A karthágói Hannibál, Hamilcar fia – ha igaz, amiben senki nem kételkedik, hogy a római népvitézségben az összes nemzetet felülmúlta – katonai hozzáértésben tagadhatatlanul annyira fölötteállt minden más hadvezérnek, mint amennyire a római nép bátorság dolgában mindegyik nemzetetmaga mögé utasította. Mert valahányszor megütközött népünkkel Itáliában, mindannyiszor őhagyta el győztesen a csatamezőt. Úgy látszik, hogy térdre is kényszeríthette volna a rómaiakat, haotthon saját polgártársainak gyűlölete meg nem gyöngítette volna helyzetét. Sokak gáncsoskodásaazonban végül is vereséget mért egyetlen ember vitézségére.

2. . – Atyám, Hamilcar – mondta –, amikor én még csak kilencéves apró gyermek voltam, áldozatotmutatott be a legjobb és leghatalmasabb Iupiternek, közvetlenül azelőtt, hogy hadvezérként elindultKarthágóból Hispaniába. A szent szertartás közben megkérdezte tőlem, nem mennék-e el veleegyütt a táborba. Én szíves örömest elfogadtam a hívását, sőt még kértem is, hogy ne habozzonmagával vinni. Atyám így válaszolt: „Megteszem, ha szavadat adod rá, hogy megteszed, amit tőledkövetelek.” Erre odavezetett az oltárhoz, amelynél az áldozat bemutatását elrendelte, a többieketeltávolította, engem pedig felszólított, hogy kezemet az oltárra téve esküdjem meg rá, hogy sohasemfogok a rómaiakkal barátságra lépni. Én ezt az apámnak tett fogadalmamat mind a mai napigmegtartottam, és senkinek sem szabad kételkednie benne, hogy életem hátralévő részében hasonlólélekkel fogok cselekedni.

3. Mint mondtuk, ilyen fiatalon elutazott hát apjával Hispaniába, s apja halála után ő lett az egészlovasság parancsnoka – fővezérnek Hasdrubalt tették meg. Amikor Hasdru- balt is meggyilkolták,a hadsereg reá ruházta a fővezérséget. Ennek hírét megvitték Karthágóba, és a döntést hivatalosanis jóváhagyták. Így Hannibál nem egészen huszonöt esztendős fejjel lett fővezér, s a következőhárom évben Hispania valamennyi népét leigázta; megostromolta a Rómával szövetséges várost,Saguntumot, és három óriási hadsereget szervezett. Közülük az egyiket Afrikába küldte, amásikat testvére, Hasdrubal vezetésével Hispaniában hagyta hátra, a harmadikat pedig magávalvitte Italiába. Átkelt a Pyrenaeus meredélyén, s amerre csak útja vezetett, minden bennszülöttelösszecsapott, és csupa legyőzötteket hagyott maga mögött. Eljutva az Italiát Galliától elválasztóAlpokhoz, amelyen őelőtte még senki sem kelt át hadsereggel, kivéve a görög Herculest, amiért azta hegyet mind a mai napig görög bércnek nevezik, az Alpok lakói megkísérelték megakadályozniátkelését, ő azonban mind egy szálig levágta őket, megtisztította a terepet, utakat épített ki, s ígyelérte, hogy egy felszerelt elefánt is végig tudott haladni azon a csapáson, amelyen korábban egyfegyvertelen ember is alig tudott csúszva keresztüljutni. Errefelé vezette át csapatait Hannibál, ésmegérkezett Italiába.

4. . Hannibál innen Apuliába tört be. Ezen a helyen két consul, C. Terentius és L. Aemilius szállt veleszembe. Mindegyikük hadseregét egyetlen ütközetben megszalasztot- ta, megölte Paulus consultés ráadásul több olyan személyt is, aki korábban viselte ugyanezt a tisztséget, köztük Cn. ServiliusGeminust, aki az előző évben töltötte be a consulságot.

5. Az ütközetet szerencsésen megvívta, majd megindult Róma felé, és senki sem állta útját. Aváros közelében fekvő hegyekben ütötte fel táborát. Néhány napig itt állomásozott seregével,aztán visszafordult Capua irányába, és ekkor Róma dictatora, Q. Fabius Maxi- mus elébe vágotta falernusi földeken. Bár Hannibált itt egy szorosban sikerült bekeríteni, ő éjnek idején mégiskiszökött onnan, úgyhogy katonáinak a haja szála se görbült, sőt Fa- biust, ezt a rendkívül elméshadvezért még rá is tudta szedni. Mert amikor rájuk borult az éjszaka, igavonó marhák szarváhozkötözött rőzsét gyújtatott meg, és ezt a hatalmas csordát széthajtatta. Ez a hirtelen feltárulólátvány akkora félelmet keltett a római hadseregben, hogy senki nem merészkedett a sáncon túlra.Hosszadalmas volna előszámlálni minden ütközetet. Ezért elég egy dolgot megemlíteni, amelybőlkönnyen megérthető, hogy milyen nagy hadvezér is volt Hannibál: amíg Italiában tartózkodott,senki sem győzte le csatában, s a cannaei ütközet után senki sem mert vele szemben nyílt mezőntábort ütni.

106. HANNIBÁL

173

6. A diadalmas hadvezért ezután visszaszólították Afrikába hazája védelmére, s annak a ScipiónakP. Scipio nevű fia ellen viselt háborút, akit először a Rhodanusnál, majd a Pónál, harmadjárapedig a Trebiánál futamított meg. Mivel azonban ekkorra hazájának már minden erejét elvesztette,Hannibál megpróbált ideiglenes fegyverszünetet kieszközölni az új római parancsnoknál, hogykésőbb annál keményebben szállhasson csatába. A tárgyalás meg is történt, de a megállapodásnem született meg. Ezután néhány nappal megütköztek Zamánál, Hannibál vereséget szenvedett,és (szinte még elmondani is hihetetlen) két nap és két éjszaka leforgása alatt el tudott jutniHadrumetumba, amely Za- mától mintegy háromszázezer kettős lépés távolságra van. Hannibálhajóra szállt, és Antiochushoz menekült Syriába. Mikor fény derült a dologra, a punok két hajótküldtek elfogatására, hátha utol tudnák érni; vagyonát pedig elkobozták, házát földig lerombolták,és őt magát száműzöttnek nyilvánították.

1. Miközben ez történt Asiában, véletlenül úgy esett, hogy Prusias követei Rómában egy consulviseltférfiúnál, T. Quinctius Flamininusnál lakomáztak, amikor szó esett Hannibálról, az egyik küldöttelszólta magát, hogy a hadvezér épp Prusias országában tartózkodik. Másnap aztán Flamininuselőadta a senatusban, hogy mit hallott. A tanácsatyák, akik úgy vélték, hogy amíg Hannibál él, rájukszüntelenül veszély leselkedik, követeket küldtek Bithyniába, köztük Flamininust, hogy megkérjéka királyt: ne tartsa udvarában legádázabb ellenségüket, hanem szolgáltassa ki nekik. Prusiasnem mert nemet mondani, de vonakodott is a követelés teljesítésétől, hiszen azzal megsértettevolna a vendégbaráti jogot. Fogják el tehát maguk a követek – ha tudják – a keresett személyt;tartózkodási helyét könnyen föllelhetik. Hannibál ugyanis egy zugban húzta meg magát, egyerődben, amelyet a királytól kapott ajándékba, s ezt úgy alakította ki, hogy az épület minden részénlegyen kijárat, mert félt tőle, hogy egyszer bekövetkezik az, ami aztán valóban bekövetkezett.Amikor a római követek megérkeztek, és kíséretükkel körülvették a házat, az ajtónálló szolgakitekintve jelentette Hannibálnak, hogy a szokásosnál több fegyveres mutatkozik odakint. Azmegparancsolta a legénynek, hogy járja körbe valamennyi kaput, és tüstént közölje vele, hogyminden oldalról egyformán körülkerítették-e a házat.

A szolga gyorsan beszámolt a helyzetről, és jelentette, hogy minden kijárat el van zárva, a karthágóimegértette, hogy ez nem véletlenül történt, hanem őt keresik, és nem hagyják tovább életben. Dehogy ne más kénye-kedve szerint kelljen megválnia életétől, emlékezve hajdani vitéz tetteire, bevettea mérget, amelyet mindig magánál hordott.

1. Így pihent el hetvenedik évében ez a rendkívül bátor férfiú, aki oly sok különféle feladatotvéghezvitt.

H.L.

Cornelius Nepos, lovagrendi származású történetíró Kr. e. 100 körül született, és Kr. e. 27 után haltmeg. Ciceróhoz és Varróhoz hasonlóan Titus Pomponius Atticus baráti köréhez tartozott, Catulluspedig neki ajánlotta egyik verseskötetét. Híres férfiak (De viris illustribus) című művéből csak azidegen hadvezérek, valamint id. Cato és Atticus életrajza maradt fenn, a római hadvezérekről írottfejezetek elvesztek. Életrajzaiban olykor csak rövid kronológiai összefoglalást ad hőseinek életéből,legtöbbször azonban színes történeteket és toposzokat sző elbeszélésébe a híres férfiak erényeinek éshibáinak megvilágítására, ilyen például a gyerek Hannibál esküje.

174

107. A LEX CLAUDIALivius XXI 63.

Kr. e. 218

Az atyák ugyanis meggyűlölték (Flaminiust) azért az új törvényért, amelyet Q. Claudius néptribunusvitt keresztül a senatus akarata ellenére, csupán egyetlen atya, C. Flaminius támogatásával. Ez atörvény kimondta, hogy egyetlen senatornak vagy senator fiának sem lehet háromszáz amphoránálnagyobb űrtartalmú hajója. Mert úgy vélték, hogy ekkora hajó elegendő a gabonának a földekről valóbeszállítására, s hogy az atyákhoz méltatlan bármiféle üzérkedés. Ez a javaslat, amelyet hatalmasküzdelem árán vittek keresztül, gyűlöletessé tette a törvényt indítványozó Flaminiust az atyák, éskedveltté a nép körében, s másodszor is megszerezte számára a consulságot.

M. Gy.

175

108. FABIUS MAXIMUS CUNCTATORTAKTIKÁJA

Livius XXII 11-23.

Kr. e. 217

1. 4. Elrendelte, hogy a meg nem erősített városok és helységek lakói vonuljanak biztosabb helyekre;azokról a vidékekről, melyeken Hannibál át fog vonulni, mindenki költözzék el, de előbb gyújtsákfel a házakat, és semmisítsék meg a termést, hogy az ellenség semmi élelmet ne találhasson. Őmaga a Via Flaminián elindult (Cn. Servilius) consuli seregéhez. 12. A dictator átvette FulviusFlaccus legatustól a consul seregét, s a besorozott katonák gyülekezésére kitűzött napon Sabinumonkeresztül Tiburba érkezett. Innen Praeneste felé haladva, keresztutakon kiért a Via Latinára, majdgondosan felderített utakon az ellenség felé nyomult, azzal a szilárd elhatározással, hogy bárhol isjár, csak végszükségben bízza magát a szerencsére.

Fabius azonban a magaslatokon nyomult csekély távolságban az ellenség után úgy, hogy netévessze szem elől, de ütközetbe se keveredjék vele. Katonáit, ha az ellátás nem kívánta másként,bent tartotta a táborban. S takarmányért vagy fáért se kicsiny, szétszórt csoportokban mentek.Katonáinknak lovasokból és könnyűfegyverzetűekből álló, jól felszerelt és minden váratlan rajtaütésrekellőképpen felkészült őrség nyújtott teljesen biztos védelmet, és veszélyeztette a szétszéledt,zsákmányoló ellenséget. A vezér nem tette kockára egyetlen nagy csatában serege sorsát, viszont abiztos helyzetekben, a jó visszavonulás lehetőségében vállalt jelentéktelenebb összecsapások apróbbsikerei megnövelték az első vereségek miatt elcsüggedt katonái bizalmát saját vitézségükben éshadiszerencséjükben.

1. Mikor azonban Hannibál a Volturnus folyó mellé helyezte át táborát, s Italia legszebb vidéke(Campania) a lángok martaléka lett, mindenütt az égő házak füstje látszott, Fabius pedig közbenseregével a Massicus hegygerincén vonulgatott, katonái között ismét majdnem felkelésre kerültsor. Néhány nap pihenőt tartottak ugyanis, mert a sereg a szokottnál gyorsabban menetelt, abban ameggyőződésben, hogy Campaniát sietnek megvédeni a pusztulástól.

2. Fabius, aki éppolyan gonddal figyelte saját seregét, mint az ellenséget, először velük szembenbizonyította be, hogy hajthatatlan. S noha jól tudta, hogy a halogatást (cunctatio) nemcsak atáborban, de Rómában is rossz szemmel nézik, kitartott feltett szándéka mellett, s ugyanígyviselkedett a nyár hátralévő részében is, úgyhogy Hannibál feladta az annyiszor óhajtott ütközetreményét, s téli szállás után kezdett kutatni. Mert a gyümölcsösökkel és szőlőskertekkel sinkább kellemes, mint hasznos terményeket nyújtó növényekkel betelepített vidék pillanatnyilagbiztosította ugyan ellátását, de hosszabb időre nem. Felderítői útján Fabius értesült minderről, smivel jól tudta, hogy Hannibál azon a szoroson át készül távozni, amelyen a falernusi területrebenyomult, közepes nagyságú csapatokkal megszállta a Callicula nevű hegyet s a Volturnus kétpartján fekvő várost, Casilinumot, amely Campaniát és a falernusi vidéket elválasztja. Ő magaugyanazokon a magaslatokon vezette vissza seregét, s négyszáz szövetséges lovassal felderítő útraküldte L. Hostilius Mancinust.

1. . Italiában Fabius okos halogató taktikájával elérte, hogy a rómaiak vereségük után rövid időrelélegzethez juthattak. Ez a tény nem csekély gondot okozott Hannibálnak, mert látta, hogy arómaiak végre olyan embert állítottak seregük élére, aki a háborút nem a szerencsére bízza,hanem józan megfontolás alapján vezeti. Fabiust viszont a Városban és a hadseregben egyarántlenézték ezért, különösen azóta, hogy távollétében a lovassági főparancsnok elhamarkodottaninkább örvendetesnek, mint szerencsésnek mondható eredménnyel csatát vívott.

M. Gy.

176

109. A CANNAEI CSATALivius XXII 44-51.

Kr. e. 216

44. A consulok az utak megfelelő felderítése után Hannibál nyomába szegődtek, s mikor elértekCannaehoz, s megpillantották az ellenséget, két megerősített tábort emeltek, nagyjából olyantávolságra egymástól, mint Gereoniumnál, s akárcsak előzőleg, megosztoztak a csapatokon is. AzAufidus mindkét római tábor mellett elfolyt, s a vízhordók, ki-ki a neki megfelelő helyen, le tudtakjárni a folyóhoz, bár ki voltak téve az ellenség zaklatásának. Mégis, az Aufidus partján felvertkisebbik római táborba könnyebben lehetett vizet hordani, mert a túlsó partra egyáltalán nem állítottőrséget Hannibál, aki abban reménykedett, hogy a consulok olyan terepen ütköznek meg vele, amelykiváltképpen alkalmas a lovascsatára – amely harcnemben legyőzhetetlen volt –, ezért hadirendbeállítva seregét, a numida lovasok rajtaütéseivel ingerelte az ellenséget. Erre a római tábort ismétfelkavarta a katonák lázadozása és a consulok egyenetlenkedése, miközben Paulus Varro szemérehányta, hogy olyan meggondolatlan, mint Sempronius vagy Flaminius, Varro pedig Paulusnak Fabiust,a félénk és cselvetésektől irtózó vezérek oly csábító példaképét emlegette, tanúul híva istent sembert: nem ő a hibás, hogy Hannibál a használat jogán már szinte birtokának tekinti Italiát, hisz őttiszttársa megbénítja a cselekvésben, s a felbőszült és háborúra sóvárgó katonák kezéből kicsavarjáka fegyvert. Erre Paulus azt válaszolta, hogy őt semmi felelősség nem fogja terhelni, ha elhamarkodottés meggondolatlan csatában feláldozzák a legiókat, noha a sorsukat mindenképpen vállalni fogja; sszeretné látni, hogy akiknek a nyelve most ennyire elszánt és vakmerő, a csatában is ilyen erővelküzdenek-e majd.

1. Varro, mikor másnap átvette a főparancsnokságot, kitűzte a jelet a csatára, csapatait hadirendbenátvezette a folyón, meg sem kérdezte tiszttársát, aki követte őt, mert azt megtehette ugyan, hogyne helyeselje, de azt nem, hogy ne támogassa a tervet. Átkelve a folyón, magukkal vitték akisebb táborban tartózkodó csapatokat is, és úgy sorakoztatták fel csatarendjüket, hogy a folyóhozközelebb álló jobbszárnyra állították a római lovasságot, melléje a gyalogosokat, a balszárny szélérea szövetségesek lovasait, beljebb gyalogosaikat, középre pedig az egyesített római legiókat, s aparittyások s a többi könnyűfegyverzetű csapat volt az elősorokban. A consulok a szárnyakonhelyezkedtek el, Terentius a bal-, Aemilius a jobbszárnyon; a csatasor közepének vezénylésétGeminus Serviliusra bízták.

2. Hannibál, előreküldve a balearokat és a többi könnyűfegyverzetű csapatát, kora hajnalban átkelta folyón, s amilyen sorrendben átvezette, úgy állította őket csatarendbe is. A gallus és hispánlovasságot közvetlenül a folyópart mellett, a római lovassággal szemben helyezte el, a jobbszárnyraa numida lovasokat rendelte, középre a gyalogságot állította, úgyhogy az africaiak a két szárnyonsorakozzanak fel, s a gallusok és hispánok pedig közéjük zárva, középen helyezkedjenek el. Acsatasorban álló gyalogság teljes létszáma negyvenezer, a lovasoké tízezer volt. A balszárnyatHasdrubal, a jobbszárnyat Maharbal vezette; Hannibál – öccsével, Magóval – a hadsor közepétirányította.

3. Miután elhangzott a csatakiáltás, a segédcsapatok rohamával és a könnyűfegyver- zetűekösszecsapásával megkezdődött az ütközet. Majd a gallus és hispán lovasságból álló balszárnyütközött meg a római jobbszárnnyal, de egyáltalán nem a lovascsatákban szokásos módon. Azarcvonalaknak ugyanis szemtől szemben, egymásnak rohanva kellett küzdeniük, nem volt módjukaz elkanyarodásra, mert egyik oldalról a folyó, a másikról a gyalogosok hadsora fogta őketközre. Így mindkét fél egyenes irányban tört előre, s mikor lovaik megtorpantak, s egy tömegbenzsúfolódtak össze, a lovasok összekapaszkodva igyekeztek egymást lerántani a lóról. A csatamár nagyrészt gyalogos ütközetté alakult át, de inkább elkeseredve harcoltak, nem kitartóan, s avisszaszorított római lovasok menekülni kezdtek.

A lovascsata végeztével megkezdődött a gyalogság küzdelme. Kezdetben, amíg soraikösszetömörültek, a gallusok és a hispánok egyenlő erővel és lelkesedéssel szálltak szembe arómaiakkal, végül azonban ezek bekanyarodó, tömör arcvonalukkal, szívós, megmegújuló rohamokután visszanyomták az ellenséges csatasor többi részéből előrenyúló, túlságosan keskeny, s éppen

109. A CANNAEI CSATA

177

ezért kevéssé ellenállóképes éket. Ezután üldözni kezdték a visszaszorított, rendetlenül visszavonulócsapatokat, majd a rémülten, hanyatt-homlok menekülő tömegen át egyetlen rohammal behatoltaka csatasor közepéig, s így jutottak el végül ellenállás nélkül a tartalékhoz, a jobb- és balszárnyonelhelyezett africai csapatokhoz, amelyek hátravonva álltak úgy, hogy a csatasor gallusokból éshispánokból álló középső része eléggé előreugrott. Mikor a rómaiak visszanyomták ezt az éket, azarcvonal először kiegyenesedett, majd hátrálás közben középen be is öblösödött, az africaiak pedigmár kihúzódtak kétfelé a szárnyakra, amelyek bekerítették a középre gyanútlanul berohanó rómaiakat,majd, még jobban megnyúlva, hátulról is átkarolták őket. Ekkor a rómaiak, miután hiába harcoltakvégig egy ütközetet, otthagyva a gallusokat és hispáno- kat, akiket már hátulról kezdtek kaszabolni,az africaiak ellen újabb csatát kezdtek, amely nemcsak azért volt egyenlőtlen, mert az ellenség általkörülfogva vívták, hanem azért is, mert fáradtan kellett küzdeniük az erejük teljében levő friss csapatokellen.

1. Közben megkezdődött a harc a római balszárnyon is, ahol a szövetséges lovasok a numidákkalálltak szemben; eleinte vontatottan, mert egy pun hadicsel vezette be. A nu- midák közül mintegyötszázan, akik nemcsak szokott fegyverüket, a dárdát viselték, hanem vértjük alá még kardotis rejtettek, azt színlelve, hogy átszöknek, a csatasorból kiválva, s pajzsukat hátukra taszítvaátnyargaltak az ellenséghez, s itt lovukról leugorva, pajzsukat és hajítófegyverüket a katonák lábaelé dobták. A gyalogság beengedte sorai közé a csapatot, s elvezetve őket a leghátsó sorba, rájukparancsoltak, hogy maradjanak ott. Azok nem is mozdultak, miközben körülöttük tombolt a csata,de mikor a rómaiak tekintete s teljes figyelme az ütközetre irányult, ők a levágott holttestek halmaiközött szanaszét heverő pajzsaikat felkapkodva, hátulról megrohanták a római csatasort, s a katonákhátába szúrva és térdhajlatukba belevagdalva nagy veszteséget, s még ennél is jóval nagyobbrémületet és zűrzavart okoztak.

2. A csatatér másik pontján Paulus, noha már a harc kezdetén súlyosan megsebesült egy parittyakőtől,sorra indította a rohamokat Hannibál összetömörült hadsorai ellen. Több helyen is megszilárdítottaa hadihelyzetet; a római lovasok fedezték, akik, minthogy a consulnak már arra sem volt ereje, hogylovát kormányozza, végül leszálltak a lóról. Hannibál, mikor valaki hírül vitte neki, hogy a rómailovasok a consul parancsára gyalogosan harcolnak tovább, állítólag kijelentette:

• Azt hiszem, jobb lenne, ha mindjárt megkötözve adná át őket nekem!

A lovasok gyalogos harca olyasféle küzdelem volt, amelyben kétségtelen az ellenség győzelme, dea legyőzöttek inkább hajlandók ott helyben meghalni, semhogy megfussanak, a győztesek pedignekidühödve öldösik azokat, akiket nem tudtak meghátrálásra bírni, mivel késleltetik győzelmüket.Végül mégis megfutamították azt a küzdelemtől és a sebektől kimerült néhány rómait, aki még életbenmaradt. Ezek mindnyájan szétszóródtak, s aki még képes volt rá, igyekezett megkeresni lovát, hogymegmenekülhessen.

A becslések szerint negyvenötezer-ötszáz gyalogos, kétezer-hétszáz lovas, körülbelül ugyanennyipolgár és szövetséges veszett oda.

1. Így zajlott le az Allia melletti vereséghez hasonlóan baljós emlékű cannaei csata, amely – hálaaz ellenség tétovázásának – ha következményeit tekintve nem is volt olyan végzetes, de azértsúlyosabb és iszonyúbb csapást is jelentett, mert seregünk odaveszett.

2. Hannibált a többiek, körülállva, szerencsekívánatokkal halmozták el a győzelemért, s azttanácsolták, hogy e nagy háború befejezése után a nap többi részében és a rá következő éjszakaadjon pihenőt magának és kimerült katonáinak. Csupán Maharbal, a lovasság parancsnokavélekedett úgy, hogy egyetlen percet sem szabad elvesztegetniük.

• Hogy megtudd – mondta –, mit nyertél ebben a csatában, öt nap múlva győztesen a Capitoliumonkell ebédelned! Kövess engem, én majd előremegyek a lovassággal, hadd higgye az ellenség, mielőttmég odaérkeztél volna, hogy Rómában vagy!

Hannibál azonban túl derűlátónak és nagyszerűnek vélte a tervet ahhoz, hogy azonnal elfogadja. Ezértazt felelte Maharbalnak, hogy szándéka dicséretet érdemel, de ilyen elhatározás mérlegeléséhez időrevan szükség.

109. A CANNAEI CSATA

178

• Valóban úgy van – szólt erre Maharbal –, hogy az istenek nem adnak meg mindent egy embernek.Győzni, azt tudsz, Hannibál, de a győzelmet kihasználni nem tudod!

S általános vélemény, hogy ez az egy nap késlekedés mentette meg Rómát és a birodalmat.

M. Gy.

179

110. V. PHILIPPOS ÉS HANNIBÁLSZÖVETSÉGE

Polybios VII 9.

Kr. e. 215

„Ez az az esküvel szentelt szövetség, amelyet egyfelől Hannibál hadvezér, Magón, Myr- kanos,Barmokaros, a jelen levő karthágói vének, s a vele együtt harcoló karthágóiak, másfelől pedig azathéni Xenophanés, Kleomachos fia, Philipposnak, Démétrios fiának követe a makedónok s azokszövetségesei nevében kötött, Zeusnak, Hérának és Apollónnak; a karthágóiak isteneinek, Héraklésnakés Iolaosnak, Arésnak, Tritónnak és Po- seidónnak s a velük együtt harcoló isteneknek: Héliosnak,Selénének, Gének, a folyamok, rétek és folyók szellemeinek és mindazoknak az isteneknek színeelőtt köttetett, akik egyfelől Karthágónak, másfelől Makedóniának és Hellas többi részének urai. Ahadak isteneinek jelenlétében kötöttük a szerződést: ők őrködjenek a most létesített, esküvel szenteltszerződés fölött!”

Így szólt Hannibál hadvezér, a körülötte levő karthágói vének és mind a vele harcoló karthágóiak:„A ti akaratotokból és a mi akaratunkból köttessék a barátságnak és jó egyetértésnek ez a szövetsége,hogy barátok, szövetségesek és testvérek legyünk. Ennek értelmében Philippos király, a makedónoks a velük szövetséges hellének segítsék meg Karthágó urait, Hannibál hadvezért, társait, Karthágónakegyazon törvény alá tartozó alattvalóit; Utica lakóit s mindazokat a városokat és népeket, melyekKarthágónak engedelmeskednek, harcosaikat és szövetségeseiket; mindazokat a városokat és népeket,amelyekkel barátságban vagyunk Italiában, a kelta és ligur törzsek területén, s akikkel ezen a területenkötünk majd barátsági és fegyvertársi szövetséget. És nyerjen segítséget és védelmet Philippos király,a makedónok és hellén szövetségesei a velük együtt harcoló karthágóiak és uticaiak részéről ésmindazon városok és népek részéről, amelyek Italiában, a kelta és ligur törzsek területén vannak, vagyakik Italiának e területein a jövőben fognak velük szövetséget kötni. Nem szövünk terveket egymásellen, és nem élünk egymással szemben ármánnyal. Ellenkezőleg, csel és hátsó gondolat nélkül,tiszta szándékkal és jóindulattal közös ellenségei leszünk Karthágó minden ellenségének – kivéveazon királyokat, városokat és kikötőket, amelyekkel jelenleg fennálló, esküvel szentelt barátságiszerződésünk van. Másfelől mi is ellenségei leszünk Philippos király minden ellenségének – kivéveama királyokat, városokat és népeket, amelyekkel nekünk esküvel szentelt barátsági szerződésünkvan. Ti együtt lesztek velünk a rómaiak ellen vívott háborúnkban mindaddig, amíg az istenek nekünkés nektek a kedvező végkimenetelt meg nem adják. Segítséget nyújtotok nekünk a mindenkoriszükséghez és közös megegyezésünkhöz képest. Ha az istenek megsegítenek titeket és bennünketa rómaiak és szövetségeseik ellen vívott háborúnkban, s a rómaiak békét és barátságot akarnakkötni, a békét azzal a feltétellel kötjük, hogy veletek is hasonló béke és barátság legyen, hogy arómaiak a jövőben se indíthassanak ellenetek háborút, és le kell mondaniuk a Kerkyra, Apollónia,Epidamnos, Pharos,1 Dimallé, a parthinosok és Atintania feletti uralomról. Vissza kell adniuk a pharosiDémétriosnak mindazokat az alattvalóit, akik jelenleg a rómaiak közösségéhez tartoznak. Ha a rómaiaka jövőben ellenetek vagy ellenünk háborút indítanának, e háborúban a szükséghez képest kölcsönössegítséget nyújtunk egymásnak. Ugyanez vonatkozik bármilyen más ellenségre is – kivéve azokat avárosokat, királyokat és népeket, amelyekkel nekünk esküvel szentelt barátsági szerződésünk van. Haehhez a szerződéshez hozzátenni vagy belőle elvenni óhajtanánk, erre csak mindkét fél egyetértésévelkerülhet sor.”

H. I.

1Pharos sziget az Adriai-tengeren, ahol a parosziak Kr. e. 385-ben gyarmatvárost alapítottak, ma Hvar. A pharosi Démétrios uralma alatt állószigetet a rómaiak Kr. e. 219-ben foglalták el.

180

111. RÓMA ÉS AZ AITÓLIAISZÖVETSÉG SZERZŐDÉSE

Thyrreionban talált, töredékes felirat, amit az ottani múzeumban őriznek. SEG 13, 382; IG IX 12 2,241.

Kr. e. 212

. (9 betű) . Mindezek ellenében az aitóliaiak vezetői (archontes) azonnal folytassanak hadműveleteketúgy, amint azok folytatását (a római nép?) óhajtja. Ha pedig egyes városait ezeknek a népeknek arómaiak erővel beveszik, a római nép felől (heneken) az aitóliai népnek legyen szabad birtokolniaezeket a városokat és helységeket (chóras). Amit azonban a városokon és helységeken kívül a rómaiakelfoglalnak, a rómaiak bírják. Ha pedig egyeseket ezek közül a városok közül a rómaiak és az aitóliaiakközösen foglalnak el, ezeket a városokat és helységeket a római nép felől az aitóliaiaknak legyenszabad birtokolniuk. Amit azonban a városon kívül foglalnak el közösen, mindkét félé legyen. Hapedig egyesek ezek közül a városok közül (kényszerűségből) a rómaiakhoz vagy az aitóliaiakhozállnak át (pothistan- tai) vagy csatlakoznak, akkor ezeket az embereket és városokat és helységeket arómai nép felől az aitóliaiaknak legyen szabad a maguk állami közösségébe (politeuma) bekebelezniük(potilambanein), de autonómiájukat őrizzék meg. Ezeket a rómaiak . a békét .

B. I.

Az 1949-ben talált és G. Klaffenbach által 1954-ben publikált felirat által rögzített megállapodásrólLivius is beszámol (XXVI 24). A történetíró rövidít, értelmez, de lényegileg pontosan foglalja összea szerződés szövegét.

181

112. EGY SPÁRTAI TYRANNOS:NABIS

Polybios XIII 6-8.

Kr. e. 207-192

Nabis spártai zsarnok már harmadik éve volt hatalmon, de óvakodott bármiféle jelentős vagykockázatos külpolitikai lépéstől; frissen élt még ugyanis Machanidas vereségének emléke, melyetaz achaioktól szenvedett el, és Nabis figyelmét egy tartós és kegyetlen önkényuralmi rendszermegalapozása és kiépítése kötötte le. Mind egy szálig kiirtotta Spártában a királyi nemzetségekmég élő tagjait, a vagyonukkal vagy előkelő származásukkal kiemelkedő polgárokat pedig száműzte,vagyonukat és feleségüket megkapták tőle maradék alattvalóinak legjelesebbjei, mármint a zsoldosai:csupa gyilkos pribék, betörő és útonálló. Egyáltalán, főképp ez a fajzat sereglett köréje az egészvilágból, olyan emberek, akik istentelenségük és törvényszegéseik miatt nem tehették lábukat hazájukföldjére. Nabis ezek vezérének és királyának nyilvánította magát; ők lettek rendőrei és testőrei – látnilehetett, hogy szörnyű híre és hatalma tartós lesz.

A zsarnok nem is elégedett meg az említett intézkedésekkel, azzal, hogy a polgárokat száműzte: azelűzöttek sehol sem leltek biztonságos oltalmat vagy menedéket. Volt, akit a száműzetésbe való útjánöletett meg utánaküldött embereivel, másokat meg az onnan való visszatérés közben gyilkoltatott le.Végül a városokban is, ahol valamelyik száműzött lakott, gyanú fölött álló személyek közvetítésévelkibérelte az egyik szomszédos házat, és krétai íjászokat szállásolt be oda. Ezek a falba vágott réseken átmeg az ablakokon keresztül leadott lövésekkel akkor ölték meg a száműzöttet, amikor saját otthonábanéppen állt vagy feküdt. Így a szerencsétlen spártaiak nem érezhették magukat biztonságban egyetlenhelyen, egyetlen pillanatban sem.

Igen sok spártait tett el láb alól a zsarnok ezen a módon, de volt erre a célra egy gépezete is, haugyan használhatjuk ebben az összefüggésben ezt az ártatlan szót. Ez egy drága ruhákba öltöztetett nőifigura volt, amelynek külsejét nagy műgonddal úgy készítették el, hogy Nabis feleségére hasonlítson.Valahányszor a zsarnok hívatta valamelyik polgárt, hogy pénzt zsaroljon ki tőle, először hosszanés barátságosan beszélt hozzá: utalt a vidéket és a várost fenyegető achai veszélyre, elmondta,mekkora haderőt kell fenntartania azért, hogy ők, a polgárok biztonságban élhessenek, sőt mégaz istenek tiszteletére és a város közszükségleteire fordított kiadásokat is fölsorolta. Ha a vendégerre engedett, a zsarnoknak ennyi elég is volt céljának eléréséhez. Ha viszont ellenszegült neki, éselutasította a kívánságát, a következőket mondta neki: „Én bizonyára képtelen vagyok arra, hogy tégedmeggyőzzelek, de azt hiszem, majd jobb belátásra késztet Apéga!” (Ez volt a neve Nabis feleségének.)Amikor ezt mondta, megjelent az előbb említett képmás. A vendég üdvözölte, és föl akarta segíteniaz asszonyt a székéről, az erre karjaival átfogta és lassacskán magához szorította. A női alak keze éskarja a ruha alatt teli volt vastűkkel, s ugyanúgy a mellkasa is. Amikor Nabis kezével megnyomta aképmás hátát, és a szerkezettel apránként még jobban odanyomta és hozzászorította az áldozatát a nőialak mellének, a szorongatott ember torkaszakadtából üvöltött. Ezzel az eljárással sok olyan polgártmegölt, aki megtagadta a kérését.

K. I.

Nabis Spárta utolsó uralkodója volt az Eurypontida-házból (Kr. e. 207-192). Fegyveresei éléntyrannosként uralkodott. 205-től Róma szövetségese volt. 192-ben egy díszszemlén meggyilkolták,Spárta pedig, végleg elveszítve önállóságát, tagja lett az achai szövetségnek. Nabis értékelése vitatott,van, aki Spárta utolsó reformer politikusát látja benne, más pedig egyszerűen tömeggyilkos zsarnoknaktekinti. Polybiosról lásd a 121. dokumentum jegyzetét.

182

113. A II. MAKEDÓN HÁBORÚLEZÁRÁSA

Livius XXXIII 30-32.

Kr. e. 197

30. Néhány nap múlva megérkezett Rómából a tíz megbízott, s az ő javaslatuk alapján megkötötték abékét Philipposszal, a következő feltételek alapján: valamennyi görög város a saját törvényei szerintéljen Európában és Asiában egyaránt; ezek közül Philippos azokat, amelyek hatalmában voltak,kivonva belőlük csapatait, ürítse ki, s még az Isth- mosi Játékok megkezdése előtt (vagyis Kr. e.196 előtt) adja át a rómaiaknak; vonja ki a helyőrségét a következő asiai városokból: Eurómos,Pédasa, Bargylia, Iasos, Myrina, Abydos, Thasos és Perinthos, mert ezeknek is vissza kell nyerniükszabadságukat; a kio- siak szabadsága ügyében Quinctius megírja Prusiasnak, Bithynia királyának,hogy erről mit döntött a senatus és a tíz megbízott; Philippos visszaadja a rómaiaknak a foglyokat ésa szökevényeket, továbbá kiszolgáltatja valamennyi fedélzettel ellátott hajóját öt hajó s a nagyságamiatt szinte használhatatlan, tizenhat sor evezővel hajtott királyi gálya kivételével; nem lehet ötezerfőnél nagyobb hadserege, s egyetlen elefántja sem; nem viselhet háborút Makedónia határain kívül asenatus jóváhagyása nélkül; ezer talentumot fizet a római népnek, az egyik felét azonnal, a másikattíz évre elosztott részletekben.

32. Eljött az Isthmosi Játékok ideje, ahol a görögök máskor is mindig nagy számban gyűltek össze,részben mert népük veleszületett hajlamánál fogva vonzotta őket a látványosság, ahol a szemükláttára versenyeznek a legkülönbözőbb művészetekben, valamint testi erőben és gyorsaságban, devonzotta őket a rendkívül kedvező fekvésű vidék is, amely a két, egymással szemben fekvő tengerrévén mindennel ellátta az embereket, amire csak szükségük lehet, s így Asia és Hellas gyülekező- éskereskedőhelyévé vált. Ez alkalommal azonban nemcsak a szokott céllal sereglettek össze az országminden részéből, hanem azért is, mert feszült várakozás töltötte el őket, mi lesz ezután Hellas helyzete,milyen sors vár reá? S egyesek nem elégedtek meg azzal, hogy magukban töprengjenek a különbözőlehetőségeken: mit fognak cselekedni a rómaiak, de véleményüknek nyíltan is hangot adtak, s szintesenki sem volt hajlandó elhinni, hogy ki fognak vonulni egész Hellasból.

Miután helyet foglaltak a nézőtéren, a kikiáltó szokásos módon, oldalán a harsonással, kilépett aküzdőtér közepére, ahonnan a Játékok kezdetét be szokták jelenteni, harsonával csendre intette anézőket, s a következőket hirdette ki:

„A római senatus és T. Quinctius fővezér Philippos király és a makedónok legyőzése utánkinyilvánítja, hogy Korinthos, Phókis, Lokris valamennyi polgára, továbbá Euboia szigetének,Magnésiának, Thessaliának, Perrhaibiának, a phtiótisi Achaiának lakói szabadok, adómentesek, s asaját törvényeik szerint élhetnek.” S felsorolta mindazokat a népeket, amelyek eddig Philippos uralmaalatt voltak.

A kikiáltó szavainak hallatára az embereken olyan öröm lett úrrá, amit a maga valóságában nem istudtak felfogni. Alig hitték el, amit hallottak, s úgy tekintett álmélkodva egyik a másikra, mintha hiúálomkép játszana velük, s mivel nem hittek a saját fülüknek, különösen abban, ami rájuk vonatkozott,szomszédaikat kezdték kérdezgetni. Még egyszer előszólították a kikiáltót, mivel mindenki égett avágytól, hogy szabadsága hírül adóját ne csak hallja, hanem lássa is. Ez újra kihirdette az előbbihatározatot, s ekkor, mivel örömük bizonyossággá vált, akkora örömrivalgással kísért tapsban törtekki, s ezt annyiszor ismételték, hogy ez is nyilvánvalóan bizonyította: nincs az életnek olyan ajándéka,amely e népnek annyira kedves lenne, mint a szabadság.

M. Gy.

183

114. GÖRÖG VÁROSOK FELIRATAI ARÓMAIAK RÉSZÉRE

SIG 592.

Kr. e. 195

A gytheioniak népe (állíttatta) Titus Quinctius (Flamininus), Titus fia, római consul, megmentője (tonautu sótér) (tiszteletére).

SIG 607.

Kr. e. 191/190

Delphoi városa (állíttatta) Manius Acilius, Gaius fia, római consul (lovas szobrát), kiválóságáért,valamint a várossal és a szentéllyel tett jótéteményeiért, Apollón (tiszteletére).

B. I. – H. I.

A hízelgő hangvételű feliratok olykor valódi hálát tükröztek. Gytheion, Spárta egykori kikötőjéneklakói valóban sokat szenvedtek Nabis spártai uralkodó zsarnokságától, amitől Flamininus valóbanmegszabadította őket. Flamininus Kr. e. 195-ben nem consul, hanem proconsul volt, amit a görögökvagy nem tudtak, illetve értettek pontosan, vagy pedig nem tartották elítélendőnek, ha a feliratcímzettjét magasabb rangúnak tüntették föl, mint amit valójában viselt.

184

115. MARCUS VALERIUS LEVELETEÓS LAKOSAIHOZ A VÁROSKIVÁLTSÁGAIRÓL

SIG 601.

Kr. e. 193

A rómaiaké

Marcus Valerius, Marcus fia, praetor, a néptribunusok és a senatus – Teós város tanácsának és népéneküdvözlet! Menippos, Antiochos királynak hozzánk küldött követe, akit ti is a város képviselőjénekválasztottatok, átadta nekünk a néphatározatot (pséphisma), és maga is teljes nyíltsággal annakértelmében nyilatkozott. Mi jóindulattal fogadtuk e férfiút, és az őt megelőző | 10. jó hírnevére ésjóindulatunkra való tekintettel jóakaratú- lag hallgattuk meg kéréseit. Azt, hogy általában a legnagyobbjelentőséget tulajdonítjuk az istenek iránti kegyességnek (eusebeia), bárki felismerheti az istenség(daimonion) felől ennek viszonzásaként felénk áradó jó hajlandóságából. Meg vagyunk azonbangyőződve arról, hogy sok egyéb jelből is nyilvánvalóvá válik az istenség iránti buzgalmunk. Ezért afenti okokból, továbbá irántatok és nagyra becsült követetek iránti jóindulatból elhatároztuk, hogy aváros és a hozzá tartozó vidék (chóra) | 20. a római néppel való vonatkozásaiban – mint eddig is –szent, sérthetetlen (asylos) és adómentes legyen. A jövőben is arra törekszünk, hogy gyarapítsuk azistenség iránti tiszteletünk és irántatok való emberbarátságunk (ta philanthrópa) jeleit, amennyibenirántunk való jó hajlandóságotokat ti is megtartjátok. Jó egészséget!

H. I.

A Teós városának kiváltságait megerősítő feliratot a római senatus megbízásából a praetor peregrinus,Marcus Valerius Messala adta ki.

185

116. A BACCHANÁLIÁK BETILTÁSAA. Senatus Consultum de Bacchanalibus. CIL I 2, 581.

B. Livius: Ab Urbe condita. [A római nép története a Város alapításától.] XXXIX 8-9, 13-14.

Kr. e. 186

A.„Quintus Marcius, Lucius fia és Spurius Postumius, Lucius fia mint consulok előterjesztést tetteka senatusnak (senatum consoluerunt) október hetedikén Bellona templomában. A senatusi határozatírásba foglalásánál tanúként jelen voltak (sc[ribundo] arf[ue- runt]) Marcus Claudius, Marcus fia,Lucius Valerius, Publius fia és Quintus Minucius, Gaius fia. Azokról, akik Bacchus-ünnepekreszövetkeztek (Bacanalibus quei foideratei esent), rendeletileg a következőképpen határoztak(exdeicendum censuere):

»Egyikőjük se rendelkezzen Bacchus-szentéllyel; ha mégis vannak olyanok, akik maguk számáraszükségesnek tartják, hogy Bacchus-szentéllyel rendelkezzenek, azok jöjjenek Rómába a praetorurbanushoz, és erről az ügyről, miután meghallgatták szavaikat, a senatusunk döntsön, de csak akkor,ha legalább száz senator jelen van, amikor ezt az ügyet tárgyalják. Bacchánsnőkhöz egyetlenegyférfi se járjon, legyen az római vagy latin jogú polgár (ceivis Romanus neve nominus Latini), vagyszövetséges (socius), csak ha a praetor urbanushoz járul, és ő senatusi határozat alapján (de senatuossententiad), de csak akkor, ha legalább száz senator jelen van, amikor ezt az ügyet tárgyalják, eztmegengedi. Így rendelkeztek (Censuere).

Egy férfi se legyen pap (sacerdos); se férfi, se nő ne legyen elöljáró (magister); egyikőjük setartson fenn közös pénztárat (pecuniam comoine[m]), és senki se tegyen meg akár férfit, akárnőt elöljárónak (magistratus) vagy elöljáró-helyettesnek (pro magistratus); és ezután ne álljonszándékukban egymással összeesküdni, vagy egymásnak fogadalmat tenni, vagy egymást elkötelezni,vagy egymásnak kölcsönösen ígéreteket tenni, vagy egymást adott szóval biztosítani. Senki semutasson be titokban áldozatot, és senkinek se álljon szándékában se közterületen, se magánterületen,se a városon kívül áldozatot bemutatni, csak ha a praetor urbanushoz járul, és ő senatusi határozatalapján, de csak akkor, ha legalább száz senator jelen van, amikor ezt az ügyet tárgyalják, eztmegengedi. Így rendelkeztek.

Ötnél több ember, férfi és nő, ne akarjon együtt áldozatot bemutatni, és közben ne akarjon kettőnéltöbb férfi vagy háromnál több nő ott jelen lenni, csak a praetor urbanus és a senatus határozata alapján,ahogy fent le van írva.«

Ezeket népgyűlésen (in conventionid) hirdessétek ki nem kevesebb, mint három héten belül(trinum noundinum), és legyetek tudatában a senatus határozatának, ők ugyanis a következőképpenhatároztak: ha akad valaki, aki a fent leírtakkal ellentétesen cselekszik, azt a határozatuk értelmébenhalálbüntetéssel kell sújtani; és hogy ezt érctáblára véssétek, így tartotta célszerűnek a senatus, és hogyfüggesszétek ki oda, ahol legkönnyebben el lehet olvasni; és hogy a Bacchus-szentélyeket, ha vannakilyenek, kivéve, ha ott valamiféle más ősi szent hely van, úgy, ahogy fent le van írva, a határozatottartalmazó táblák (tabel[l]ai) átvétele utáni tíz napon belül távolíttassátok el. Az ager Teuranuson”

A. B.

B.A következő évben Sp. Postumius Albinus és Q. Marcius Philippus consulokat a hadsereg, aháborúk és a provinciák gondja helyett egy belső összeesküvés megtorlása foglalkoztatta. A praetorokkisorsolták provinciáikat: T. Maenius kapta a városiak, M. Licinius Lucullus a városiak és idegenekközti jogügyek intézését, C. Aurelius Scaurus Sardiniát, P. Cornelius Sulla Siciliát, L. Quinctius

116. A BACCHANÁLIÁK BETILTÁSA

186

Crispinus Hispania innenső, C. Calpurnius Piso pedig Hispania túlsó részét. A két consult a titkosösszeesküvés kivizsgálásával bízták meg.

Ez azzal kezdődött, hogy hozzánk érkezett – először Etruriába – egy egyszerű görög ember, akiegyetlen olyan művészethez vagy tudományhoz sem értett, amelyekre ez a példátlanul művelt népszellemünk és testünk művelése végett minket megtanított; pap volt és jövendőmondó. De nem olyan,aki az isteneket nyíltan tiszteli, és tanait nyilvános szertartáson feltárva, az emberekben babonásfélelmet ébreszt, hanem titkos, éjszakai szertartások szervezője.

Ezeknek titkai kezdetben csak kevés ember előtt tárultak fel, de később egyre jobban kezdték vonzani aférfiakat és a nőket. Majd, hogy minél több lelket nyerjenek meg, a szertartást borozással és lakomávalkötötték össze. S itt, mikor a bortól felhevültek, s az éjszaka meg a férfiak és asszonyok s a fiatalabb ésöregebb korúak összevegyülése minden szemérmes tartózkodást feloldott, megkezdődött az ocsmányorgiák mindenféle fajtája, mert mindenki úgy érezte, hogy itt megtalálhatja azt az élvezetet, amelyretermészete szerint különösen vágyott.

S itt nemcsak egyféle gyalázat, a két nemnek szabadon született fiúkkal és asszonyokkal vegyesenűzött fajtalankodása folyt, hanem hamis tanúk, hamis pecsétek, végrendeletek és feljelentések iskikerültek ebből a műhelyből, sőt egyes családokban mérgezésekre és gyilkosságokra is sor került,úgyhogy nemegyszer a holttestet sem lehetett megtalálni, hogy eltemessék.

A gaztetteket sokszor ravaszság, még többször erőszak segítségével vitték végbe. S az erőszakosságtitokban maradt, mert az üvöltés, a dobok és a cymbalum zajától a meg- becstelenítettek és megölteksegélykiáltásait egyáltalán nem lehetett hallani.

Ez a szörnyű romlás, mint valami fertőző ragály, Etruriából Rómába is eljutott. Először ugyan rejtvemaradt az efféle bűnöknek több teret és lehetőséget nyújtó Város nagysága miatt, végül azonbanfeljelentés útján Postumius consul tudomására jutott.

Volt egy közismert örömleány, Hispala Faecenia szabadosnő, aki . elbeszélte, hogyan is keletkeztekezek a szertartások.

A szent helyre először csak asszonyok léphettek be, s oda egyetlen férfit sem lehetett bebocsátani.Minden évben csak három napot jelöltek ki, s ekkor avatták fel napközben Bacchus új híveit, apapnőket pedig felváltva a matronák közül választották. Ezt az egész rendet azután – mintha az istenekfigyelmeztetésére tenné – megváltoztatta az egyik campaniai papnő, Paculla Annia.

Ő volt az első, aki férfiakat is felavatott, mégpedig saját fiait, Minius és Herennius Cer- riniust; aszertartásokat nappal helyett éjszaka rendezte, s az évi három nap helyett minden hónapban öt napotjelölt ki a felavatási szertartásokra. S attól kezdve, hogy a szertartásokat vegyesen látogatták, s ottférfiak és nők összekeveredtek, s féktelenségüket még az éjszaka is növelte, alig van olyan bűn, olyangaztett, amit ott ne követtek volna el.

S a férfiak egymás között még több fajtalanságot műveltek, mint a nőkkel szemben. Aki pedig nemtűrte elég készségesen a megbecstelenítést, s túl renyhe volt a gaztettek elkövetésében, azt, mint valamijószágot, feláldozták. Semmit se szabad bűnnek tartani – ez számít náluk a legfőbb vallási szabálynak.

A férfiak, mint a megszállottak, testük őrjöngő rángatózása közben jövendőt mondanak; a matronáka bacchansnők öltözetében, lobogó hajjal lerohannak a Tiberishez, kezükben égő fáklyával, a vízbedugják, majd – mivel abban nyers kén és oltatlan mész van – égve húzzák elő. Azokról az emberekről,akiket csigára kötnek, s szemük elől ismeretlen barlangokba hurcolnak, azt híresztelik, hogy az istenekragadják el őket.

S azok járnak így, akik nem voltak hajlandók velük együtt felesküdni, gaztetteikben részt venni, vagya megbecstelenítést eltűrni. Immár jelentékeny tömeget, szinte egy másik népet alkotnak, s köztüknem egy előkelő férfi és asszony található. A legutóbbi két évben elrendelték, hogy senkit sem szabadfelavatni, aki húszévesnél idősebb, mert olyan korúakra vadásznak, akik könnyebben rávehetők azeltévelyedésre és fajtalanságra.

Postumius . az ügyet a senatus elé terjesztette, s itt sorban mindenről beszámolt, a neki tett bejelentéstőlkezdve addig, hogy a nyomozás során mi jutott tudomására. Az atyákat roppant rettegés fogta

116. A BACCHANÁLIÁK BETILTÁSA

187

el; részben az állam miatt, amelyet az efféle összeesküvések és éjszakai összesereglések titkosmerénylettel és veszéllyel fenyegethetnek, részben pedig kit-kit személyesen saját hozzátartozói miatt,hogy közülük hátha valamelyik belekeveredett ebbe a gazságba.

A senatus úgy döntött, hogy a consulnak háláját nyilvánítja, amiért az ügyet páratlan körültekintésselderítette fel, s így semmi nyugtalanságot nem keltett. Ezután megbízták a consulokat, hogy abacchanaliák és az éjszakai szertartások ügyében soron kívül tartsanak vizsgálatot; gondoskodjanakróla, hogy Aebutiusnak és Faeceniának bejelentésük miatt ne legyen bántódásuk, s igyekezzenekjutalom kitűzésével másokat is feljelentésre buzdítani. Igyekezzenek a szertartások papjait – férfiakatés nőket egyaránt – nemcsak Rómában, de valamennyi forumon és gyülekezőhelyen felkutatni, hogyezek a consulok kezébe kerüljenek.

Rendeljék el Rómában, s küldjenek rendeletet egész Italiában mindenhová, hogy senki, aki Bacchusszertartásába be van avatva, nem gyülekezhet, szertartás címén nem jöhet össze, és semmi, azistenekkel kapcsolatos dolgot nem cselekedhet. Mindenekelőtt pedig fel kell kutatni azokat, akikösszegyűltek és ünnepélyesen felesküdtek a fajtalanság és gyalázat művelésére. – Így szólt a senatushatározata.

M. Gy. – K. R.

A feliratot tartalmazó bronztáblát 1640-ben a Rómától délre fekvő, bruttiumi Tirioli falucskábantalálták Giovanni Battista Cigala palotájának építési munkálatai közelében. A feliratot jelenleg a bécsiKunsthistorisches Museum Antik Gyűjteményében őrzik. Szövege archaikus latinsággal íródott, azegyik legrégebbi ránk maradt latin nyelvű törvényfelirat.

A senatus határozatát Italia minden közösségébe elküldték, így került az ager Teuranus (Ti- rioliterületének római neve) lakóihoz is. A feliratból egyértelmű, hogy az eredeti senatusi levél szövegéttöbbé-kevésbé módosították, de az is elképzelhető, hogy az ekkoriban még inkább görög, mint latinnyelvű bruttiumiak számára egy görög nyelvű hivatalnok készített kivonatot az eredeti szövegből.Livius nyilvánvalóan ismerte a senatusi határozatot, és művében felhasználta annak szövegét.

188

117. RABSZOLGA-FELSZABADÍTÁSDELPHOIBAN

Schwyzer, E.: Dialectorum Graecarum Exempla Epigraphica Potiora. Hildesheim, 1960, 338. Adelphoi Apollón-templom talapzatának poligonális falazatára vésett felirat.

Kr. e. 178

Praxias archóni évében, Amalios havában, a delphoi Philokratés, Theophrastos fia átadott a pythóiApollónnak egy férfiszemélyt, akit Kómosnak hívnak, értéke tizenhárom mina, minthogy Kómosrábízta az adásvételi szerződést az istenre. A törvény értelmében Praxias, Eudokos fia ad biztosítékot.Kómos tizenhárom év alatt fizesse ki a | 5. tizenhárom ezüstminát Philokratésnak, évente egy drachmátbefizetve Archelaos közpénztárába. Ha valami történne Philokratésszal, az ezüstöt örököseinek, |10. Theoph- rastosnak és Xenónnak fizesse ki Kómos, mindegyiknek a neki járó részt. Ha pedigvalaki rátenné a kezét Kómos maradék pénzére, vagy azután lépne föl követeléssel, hogy a pénzt márbefizette, álljon jogában a tanácstagoknak, és bárkinek, aki csak akarja, visz- szaállítania (Kómos)szabadságát, s ezért ne lehessen megbüntetni vagy felelősségre vonni őket. Tanúk: az archónok:Kallias; Damenés; Bacchios; Hérys, Pleistón fia; | 15. Kleodamos, Ateisidas fia; Patrón, Iatadas fia;Euarchos, Menestas fia; Nikaios, Dexippos fia; Kleón, Xenophilos fia.

N. Gy.

A delphoi Apollón-templom talapzatául szolgáló poligonális (sokszögű) falazat kövei többszáz rabszolga-felszabadító feliratot tartalmaznak. A saját felszabadításukra, vagyis szabadságukmegváltására pénzt összegyűjtött rabszolgák akkor látták valóban biztosítva szabadságukat, ha adelphoi istent hívták tanúul a felszabadítás aktusához. A leggyakoribb felszabadítási forma az volt,hogy a rabszolga formálisan fölszabadult, de gazdája haláláig (más esetben egy előre meghatározottidőpontig) életjáradékot tartozott fizetni gazdája vagy annak örökösei számára.

189

118. RÓMA VÁDIRATA PERSEUSMAKEDÓN KIRÁLY ELLEN

SIG 643.

Kr. e. 171

... (Állítjuk, hogy) Perseus a szokásjog ellenére lépett seregével Delphoi területére a Py- thia-ünnepmiatt elrendelt fegyverszünet idején. Nem is volt méltányos, hogy egyáltalán megengedték neki azátvonulást, a jóshelyen, az áldozatokon és versenyeken való részvételt, s a hellének közösségének (tokoinon tón Hellénón) amphiktyoniai összejövetelén való megjelenést. Hiszen | 10. a maga oldaláravonta az Istroson túl lakó barbárokat, akik már korábban sem jó szándékkal, hanem valamennyihellén leigázására gyülekezvén össze, betörtek Hellasba, és Apollón Pythiosnak Delphoiban lévőszentélye ellen hadakoztak, azt ki akarták rabolni és elpusztítani, de az isten részéről az őket megilletőbosszút szenvedték el úgy, hogy nagy részük ottveszett. Megszegte az általunk atyjával kötött ésesküvel szentelt szövetséget, valamint azt a szerződést, amit ő maga újított fel. A thrákokat, barátainkatés szövetségeseinket harcban legyőzte és földjükről elűzte. Ab- rupolist, akit mint barátunkat ésszövetségesünket belefoglaltunk a vele kötött szerződésbe, elűzte királyságából. A hellének és egyeskirályok részéről szövetségkötés céljából Rómába küldött követek közül a thébaiakat vízbe fojtotta,a többieket pedig más módon készült láb alól eltenni. Ezenkívül esztelenségében odáig vetemedett,hogy senatusunk méreggel való meggyilkolásáról is terveket szőtt. A dolopsok | 20. az ő betöréseikövetkeztében veszítették el szabadságukat. Aitóliában háborút és öldökléseket készített elő, s az egésznép körében zavargásokat és zendüléseket szított. Egész Hellas területén szüntelenül a legrosszabbakatcselekedte, több más gonosz terve közt azzal is, hogy befogadta az egyes városokból száműzöttelemeket. Az előkelők romlására tört, a tömegnek hízelegvén adósságelengedést (chreókopiai)hirdetett, és egyéb forradalmi lépéseket (neóte- rismos) is tett, ezzel is kinyilvánítván a hellénekkelés rómaiakkal szemben forralt terveit. Mindennek eredményeként a perrhaibosok, thessaliaiak ésaitólosok orvosolhatatlan bajokba jutottak, a barbárok pedig még veszélyesebbekké váltak a hellénekszámára. Ellenünk már hosszú ideje háborút tervezett, hogy előbb bennünket szigeteljen el, majd –immár vetélytárs nélkül – minden hellén várost leigázzon. Ezért vesztegette meg pénzzel és uszítottaellenünk Genthios illyr királyt, Eumenés királyt, barátunkat és szövetségesünket pedig Euandrosszalakarta orvul | 30. meggyilkoltatni, amikor az fogadalmát beváltva, Delphoiba utazott. Nem törődöttazzal, hogy a sérthetetlenséget maga az isten adta meg a színe előtt megjelenőknek, sem azzal, hogyDelphoi városának szent és sérthetetlen voltát az egész emberiség tiszteletben tartja, és hogy mindhellének, mind barbárok minden idők óta ...

A felirat itt megszakad.H. I.

A töredékes felirat eleje és vége olvashatatlan. A delphoi Apollón-szentély védelmére szolgáló ősiszövetség, az amphiktyonia elé terjesztett római javaslatok elvesztek, csak a rómaiak vádjai maradtakfenn. Ezekhez lásd a pergamoni Eumenés király római senatus előtt elhangzott vádaskodásait (LiviusXLII 13) és Quintus Marcius vádjait (Livius XLII 40).

190

119. POPILIUS KÖVETSÉGEANTIOCHOSNÁL

Polybios XXIX 27.

Kr. e. 168

Amikor Antiochos megtámadta Ptolemaiost, hogy elfoglalja Pélusiont, találkozott Caius Popiliusszal,a római hadvezérrel. A király már messziről üdvözölte, és kezét nyújtotta felé, Popilius viszont egyiratot nyújtott át neki, mely a senatus határozatát tartalmazta, és arra kérte Antiochost, hogy előszörolvassa azt el. Úgy gondolom, azért viselkedett így, mert nem tartotta helyesnek, hogy barátságajelét adja, mielőtt megismerte volna a másik szándékát, hogy ellenséggel vagy baráttal van-e dolga.Miután a király elolvasta az írást, azt válaszolta, hogy meg szeretné beszélni a barátaival a kérdést.Caius Popilius ekkor rendkívül barátságtalannak és gőgösnek tűnő tettre ragadtatta magát: a kezébentartott senatori pálcájával egy kört rajzolt Antiochos köré, és megtiltotta, hogy kilépjen a körből,amíg nem ad választ a határozatban foglaltakra. A királyt megdöbbentette ez a gőgös viselkedés, decsak rövid ideig tétovázott, majd azt válaszolta, hogy teljesíti a rómaiak minden kérését. Popiliusés társai erre mindnyájan kezet fogtak vele, és szívélyesen üdvözölték. A határozatban az állt, hogyhaladéktalanul állítsa le a Ptolemaios elleni háborút. Ezért Antiochos a kiszabott határidőn belülvisszavonta hadseregét Syriába; vonakodva és méltatlankodva ugyan, de meghajolt a körülményekkényszerítő ereje előtt. Caius Popilius és társai helyreállították a rendet Alexandriában, felszólítottáka királyokat, hogy egyezzenek meg egymással a vitás kérdésekben, és egyúttal meghagyták nekik,hogy Polyaratost küldjék Rómába. Ezt követően Kyprosra hajóztak, mert el akarták távolítani az ottállomásozó seregeket. Amikor megérkeztek, látták, hogy Ptolemaios hadvezérei vereséget szenvedtek,az egész szigeten rettenetes felfordulás uralkodik. Gyorsan intézkedtek, hogy a támadó sereg hagyjael Kyprost, ők pedig ott maradtak, amíg a csapatok át nem hajóztak Syriába. Így mentették meg arómaiak Ptolemaios már-már elbukott királyságát.

Tyché játéka intézte úgy Perseus és Makedónia sorsát, hogy amikor Alexandria és egész Egyiptomhelyzete csaknem reménytelennek látszott, megmenekültek a veszedelemtől, egyszerűen azáltal,ahogy Perseus sorsa eldőlt. Mert ha nem így történt volna, vagy nem lett volna még biztos, hogyanalakul Makedónia jövője, akkor, azt hiszem, An- tiochos nem engedelmeskedett volna a rómaiakutasításainak.

K. P.

A harmadik makedón háború zűrzavarát kihasználva, IV. Antiochos Epiphanés (Kr. e. 175-164)Seleukida király megtámadta az egyiptomi VI. Ptolemaios Philométórt (Kr. e. 181-145), akinekhatalmát Róma pydnai győzelme (Kr. e. 168. június 22.) mentette meg. Antiochos félt szembeszállnia makedón Perseus legyőzőivel, és inkább visszavonult Egyiptomból és Kyprosról.

191

120. AZ ISTENEK ÁTCSÁBÍTÁSA:EVOCATIO DEORUM

Macrobius: Saturnalia. III 9.

Kr. e. 146

Az a varázsige, amellyel ostrom idején valamely város isteneit ki lehet szólítani:

„Akár isten vagy, akár istennő, aki Karthágó népét és városát oltalmad alatt tartod, Téged kérlek,te nagy isten, ki véded ezt a várost és népét! Könyörgök hozzád és isteni társaidhoz, hagyjátok elKarthágó népét és városát, hagyjátok magukra szent helyeit, templomait és városukat, és távozzatok elbelőle! Népébe és államába oltsatok félelmet, rettegést, feledést! Hozzánk hivatván jöjjetek Rómábaénhozzám és az én népemhez! A mi szent helyeink, templomaink és egész városunk legyen kedvesebbés szeretettebb számotokra. Úgy álljatok az én római népemnek és az én katonáimnak élére, hogyazt lássuk és észrevegyük. Ha így tesztek, fogadom, hogy templomokat és ünnepi játékokat alapítok(számotokra)” ...

Tudomásom szerint a régi időkben az alábbi városokat átkozták el ilyen módon: Ita- lia területén .Fregellaet, Gabiit, Veiit, Fidenaet, Italián kívül Karthágót és Korinthost, továbbá a gall, hispán, afrikai,mór és egyéb ellenséges népek seregeit és városait – ezeket a régi évkönyvek meg is nevezik.

192

121. A HISTÓRIA DICSÉRETEPolybios I 1-4.

Kr. e. 146

Művem időrend szerint a száznegyvenedik olympiasszal kezdődik (Kr. e. 220), az események rendjénpedig a hellén történetben az úgynevezett szövetséges háborúval, amelyet Philippos, Démétrios fia ésPerseus atyja az achaiok szövetségében az aitólok ellen viselt (Kr. e. 220-217); az ázsiai történetetilletően viszont azzal a háborúval, amelyet Koilé Syria birtokáért vívott egymás ellen Antiochos ésPtolemaios Philopatór (Kr. e.

219-217); Itália és Afrika viszonylatában a rómaiak és karthágóiak harcával, amelyet általábanhannibáli háborúnak neveznek (Kr. e. 218-201). Ezek az események közvetlenül kapcsolódnak asikyóni Aratos történeti művének végéhez.

A régebbi időkben a világ eseményei mintegy elszórtan mentek végbe, mind céljaik, mind kivitelük,mind pedig színhelyük szempontjából. De a fent felsorolt események óta a történelem egységes testtétömörült, Itália és Libya eseményei egybefonódtak az Ázsiában és a hellén világban történtekkel,és mindez egyetlen cél felé halad. Ezért választottuk éppen ezeket az eseményeket munkánkkiindulópontjaként. Mert miután a rómaiak az említett háborúban megverték a karthágóiakat, és úgylátták, hogy a világuralomhoz vezető út leghosszabb és legnehezebb szakaszán már túljutottak, ekkorelőször ki merték nyújtani a kezüket a világ többi része után is, és a tengeren átkelve, haderejükkelmegjelentek mind Hellasban, mind pedig az ázsiai területeken.

Ha mindnyájan megbízhatóan ismernénk a világhatalomért küzdő két államot, bizonyára fölöslegeslenne a korábbi időről írnom: arról, milyen tervekkel és mekkora erőkkel bocsátkoztak ebbe a hatalmasküzdelembe. Minthogy azonban a legtöbb görög nem ismeri a római meg a karthágói állam korábbierejét és történetüket sem, úgy vélem, még a tulajdonképpeni történeti beszámoló előtt meg kellírnom munkámnak ezt és a következő könyvét. Nem szeretném ugyanis, ha az események olvasásaközben valaki megakadna, és akkor kezdene gondolkodni, ugyan miféle tervekkel, milyen haderő ésanyagi erőforrások birtokában vállalkoztak a rómaiak ezekre a lépésekre, amelyek eredményekéntmegszerezték az uralmat a szárazföld és az egész Földközi-tenger fölött is. Ebből a két könyvből,vagyis a bennük olvasható áttekintésből az olvasónak rá kell jönnie arra, hogy a rómaiak megfelelőfeltételekkel rendelkeztek ahhoz, hogy a világuralom megszerzésére gondoljanak, s hogy tervüket megis valósítsák.

Munkánk sajátsága és az itt ábrázolt események csodálatos volta abban áll, hogy amiként a sors a lakottvilágnak szinte minden dolgát egyetlen irányba terelte, és mindent egy és ugyanazon cél felé vezérelt,hasonlóképpen a történetírásnak is egységes nézőpont alapján kell az olvasók elé tárnia a végzet amaműködését, amellyel az minden eseményt az egységes végcél felé vezet. Éppen ez a körülmény sarkallés lelkesít bennünket e történelmi események tanulmányozására, s ezenfelül az a tény, hogy előttünkmég senki sem vállalkozott az egyetemes történelem megírására. Magam sem könnyen vállalkoztamerre a feladatra. Mivel azonban látom, hogy az egyes háborúkat s az ezzel kapcsolatos egyedi tetteketszámosan tanulmányozták, viszont az események általános és mindent magában foglaló rendjét – hogyhonnan és milyen irányban halad a történések sora, és mi a kifejlet –, ezt a feladatot tudomásom szerintsenki meg sem kísérelte elemezni: ezért tartottam szükségesnek el nem hanyagolni és nem hagynivizsgálat nélkül a végzetnek ezt a legvonzóbb és tanulmányozásra legalkalmasabb munkálkodását.Mert a végzet már sok újat hozott a múltban, szüntelenül formálja az emberek életét most is, de a mikorunkban végbement átalakuláshoz és megküzdött harchoz hasonlót nem művelt még soha; és ezta történelemnek csak egyes részleteit kutatók munkái nem mutathatják meg, ha azt nem gondoljuk,hogy aki a legnevezetesebb városokat egyenként meglátogatta, külön-külön megszemlélte és leírta, azegyúttal az egész lakott világ szerkezetét, rendjét és rendszerét is megismerte – ez pedig alig valószínű.Akik az egyes történelmi eseményekből kiindulva akarják az egészet szemlélni, véleményem szerintúgy járnak, mintha egy valamikor élő, szép testnek szétszaggatott részeit szemlélvén azt hinnék, hogyennek alapján fogalmat alkothatnak az élő test erejéről és szépségéről. Ha ugyanis ezután valakiismét összerakná a részeket, és az élő testet a maga szépségében, lelki gazdagságában helyreállítaná,s ilyen állapotban megmutatná az illetőnek, alighanem hamarosan be- vallanák, hogy az előbb

121. A HISTÓRIA DICSÉRETE

193

nagyon távol maradtak az igazságtól, és elképzelésük csak álomlátáshoz volt hasonló. A részletekalapján az egészről elképzelést alkothatunk, de szilárd és tudományosan megalapozott ismeretetnem szerezhetünk. Így hát el kell ismerni, hogy az egyes területek története külön-külön csupáncsekély mértékben járul hozzá az egész történetének megbízható megértéséhez. Mert csak az összesesemények egymással való egybeszövődése és összehasonlítása, a hasonlóságok és különbségekmegfigyelése útján juthatunk el az egész áttekintéséhez, csak ezen az úton szerezhetünk hasznot ésegyben gyönyörűséget is a történelem tanulmányozásából.

H. I. – K. I.

Polybios (Kr. e. 200 k. – 120 k.) megalopolisi görög történetíró, aki a pydnai vereség (Kr. e. 168) utántúszként került Itáliába (Kr. e. 167). Scipio Aemilianus pártfogoltjaként Rómában élt, és a hadvezérkíséretének tagjaként Kr. e. 146-ban szemtanúja volt Karthágó pusztulásának. 40 kötetes történetiműve Kr. e. 220-tól 144-ig foglalta össze a világtörténetet, természetesen kitérve az eseményekelőzményeire. Polybios szerint a korábbi elszigetelt országtörténetek a római hódítás során egységesvilágtörténetté álltak össze.

194

122. AZ ÁLLAMFORMÁKVÁLTOZÁSÁNAK ELMÉLETE ÉS AKEVERT ÁLLAMFORMA

Polybios VI 2-10.

Kr. e. 146 után

Munkám legnagyszerűbb és a könyv olvasói számára leghasznosabb eredménye, hogy megismerhetikés megtudhatják, miképpen, milyen államrendnek köszönhetően jutott nem egészen ötvenhárom évalatt a lakott világ szinte minden területe egyetlen nép, a rómaiak uralma alá; erre nem ismerünk példáta történelemben. Miután felismertem ennek a kérdésnek a jelentőségét, nem találtam alkalmasabbidőpontot az erre vonatkozó mondandóm előadására és bizonyítására, mint amelyikhez most elértünk.Mert az államrendet is ugyanúgy kell megvizsgálnunk, mint amikor valaki véleményt formál magánakhitvány vagy derék emberekről; ha a valóságnak megfelelően akar ítélkezni, akkor nem az élet békés,nyugodt szakaszait figyeli meg, hanem a balsors válságait és a jó sors sikereit, mert azt tekintjüka kifogástalan férfi egyetlen ismérvének, hogy bátran és nemesen el tudja viselni a legnagyobbsorsfordulatokat. Minthogy aligha találhatna valaki hevesebb és nagyobb átalakulást annál, mint amikorunkban, legalábbis a rómaiaknál, bekövetkezett, ezért ehhez a korhoz helyeztem államformájukismertetését.

Ami érdekes s egyben hasznos is a tanulságokra kíváncsi olvasónak, az az okok vizsgálata és akedvezőbb lehetőség választása minden egyes helyzetben. Minden téren a siker és a kudarc legfőbbokának az állam felépítését kell tartanunk, mert ez mintegy forrása nemcsak mindenfajta tervezésnekés kezdeményezésnek, hanem ezek végrehajtásának is.

Azt, aki képtelenséget hazudik, még csak mentegetni sem lehet.

A legtöbben azok közül, akik módszeresen igyekeznek tárgyalni ezt a kérdést, az államok háromfajtáját sorolják fel. Az egyiket királyságnak nevezik, a másikat arisztokráciának, a harmadikatpedig demokráciának. Azt hiszem azonban, joggal megkérdezhetjük tőlük, vajon mint egyedül létezőállamformákat mutatják-e be nekünk ezeket, vagy, Zeusra, mint eszményi államformákat. Attóltartok ugyanis, hogy kiderül a tudatlanságuk, akár ezt válaszolják, akár azt. Nyilvánvaló ugyanis,hogy a legjobb államrendnek azt kell tartanunk, amelyik egyesíti magában a felsoroltak valamennyisajátos vonását. Erre nemcsak elméleti, hanem gyakorlati bizonyítékunk is van, azóta, hogy elsőkéntLykurgos ezen a módon szervezte meg a spártai államot. Nem fogadható el az sem, hogy csak ezekaz államformák léteznek, hiszen ismerünk olyan monarchikus és tyrannikus államokat, amelyek,bár jelentősen különböznek a királyságtól, bizonyos mértékben hasonlónak látszanak hozzá; ezért isnevezi magát hazug módon minden egyeduralkodó, amennyiben teheti, királynak. És bizony többféleoligarchikus állam is létezik; ezek valamiképpen hasonlónak látszanak az arisztokratikus államokhoz,holott szinte a legtöbb tekintetben eltérnek tőlük. Ugyanez áll a demokráciára is.

Azt kell tehát mondanunk, hogy az államnak hat fajtája van: az imént említett három, amelyikrőlmindenki beszél, s másik három, azokkal rokon, tudniillik a monarchia, az oligarchia és az ochlokrácia.Elsőként a monarchia jön létre magától, a természet rendje szerint; ha ezt fejlesztik és tökéletesítik,akkor következik utána és születik meg belőle a királyság. Miután pedig ez átfejlődik a vele rokonhibás rendszerbe, vagyis a zsarnokuralomba, nemsokára ezek felbomlásából létrejön az arisztokrácia.Miután pedig a természet rendje szerint ez is oligarchiává fajul, a tömeg pedig felháborodásábanelégtételt vesz a vezetők igazságtalanságáért, akkor megszületik a nép uralma. Idővel aztán ennekönkénye és törvényszegése viszont az ochlokrácia kiteljesedéséhez vezet. E most ismertetett elméletigazságát akkor ismerhetjük fel a legvilágosabban, ha megfigyeljük az egyes államok természeteseredetét, születését és változását. Csak az értheti meg ugyanis az államok fellendülését, fénykorátés hanyatlását is, s hogy mikor, hogyan és hol következik majd be a végük, aki ismeri az egyesállamformák létrejöttét. Ez a tárgyalásmód meggyőződésem szerint különösen a római állam esetében

122. AZ ÁLLAMFORMÁK VÁLTOZÁSÁNAKELMÉLETE ÉS A KEVERT ÁLLAMFORMA

195

célravezető, mivel ez az állam kezdettől fogva magában hordja természetes rendjét és gyarapodásánakfeltételeit.

Az államformák egymásba való természetes átalakulásának elméletét minden bizonnyalrészletesebben taglalja Platón és néhány más filozófus; fejtegetésük azonban bonyolult éshosszadalmas, és ennek következtében kevesen ismerik. Éppen ezért csak annyit igyekszemkivonatosan ismertetni belőle, amennyi véleményem szerint hozzátartozik a tudományostörténetíráshoz és az általános műveltséghez, hiszen még ha az általános megfogalmazás miatthézagosnak tűnik is ez a leírás, a később következő részletes tárgyalás kellőképpen pótolja majd amostani hiányokat.

Mi tehát az állam eredete, és miként jöttek létre az államformák? Ha özönvíz, járvány, éhínség vagymás hasonló ok miatt romlás tör az emberi nemre – tudjuk, hogy a múltban ilyesmi már megtörtént, ésa jövőben is számítanunk kell többszöri megismétlődésére –, akkor az intézmények és a mesterségekpusztulása után a megmaradottakból idővel ismét az utódok sokasága nő fel. Az emberek lassanként –akárcsak a többi élőlény – csoportokba verődnek (érthető is, hogy az egynemű lények gyengeségüknélfogva másokkal szemben egyesüljenek), s ez esetben annak kell őket vezetnie, aki testi erejénélés bátor szelleménél fogva a legkiválóbb. Ezek uralmát testi erejük szabta meg, s ezt nevezhetjükmonarchiának. Ha azután idővel ezek a csoportok összeszoktak, és kialakultak közös szokásaik, ez azuralmi rend királysággá alakult át. Ekkor kezd kialakulni az emberekben a jóság és igazság, valamintezek ellentéteinek fogalma.

A természet rendjén tehát felismerték az emberek a jót s a rosszat és ezek ellentéteit. Kialakult aszó igazi értelmében vett királyság; mert már nemcsak a királyok, hanem késő utódjaik számára isfenntartották az uralmat, abban a meggyőződésben, hogy ilyen emberek leszármazottai és neveltjeiszándékaikban hozzájuk hasonlókká válnak. Ha azonban az utódok már nem nyerik meg tetszésüket,vezetőket és királyokat immár nem a testi erő és bátorság szerint, hanem a kiemelkedő értelemés szellem alapján fognak választani, hiszen most már tapasztalat alapján tesznek különbséget akétféle érték között. Régebben azok, akik egyszer a királlyá választás megtiszteltetésére méltóknaktaláltattak, életük végéig azzal foglalkoztak, hogy az alkalmas helyeket megerősítették és fallal vettékkörül, és területeket hódítottak, részben biztonság okából, részben alattvalóik szükségleteinek bőségeskielégítése végett. Mindaddig, amíg csak ezzel foglalkoztak, fölötte álltak minden rágalomnak ésirigységnek. Sem ruházatuk, sem ételük-italuk nem sokban különbözött a többiekétől, és mivel azonosvolt életmódjuk, életüket a tömeg között élték le. Amióta azonban származás szerinti öröklés alapjánvették át az uralmat, és mindenük megvolt a gondtalan élethez – táplálékuk a kelleténél is bőségesebb–, gazdagságuk következtében engedtek vágyaiknak, úgy vélték, hogy a vezetőknek különb ruházat,bőségesebb és változatosabb étkezés és fényesebb bútorzat jár, mint alattvalóiknak, és nem szabadellentmondani tiltott szeretkezéseiknek sem. Így hát tetteik egyrészt irigységet és sértődöttségetváltottak ki, másfelől magukra vonták az emberek lángoló haragját, sőt gyűlöletét. A királyságbólzsarnokság lett, s ezzel megindult bomlása is. Összeesküvések jöttek létre a vezetők ellen. Ezeket nema leghitványabbak, hanem a legkülönbek, leglelkesebbek és legmerészebbek szervezték, mert mindközül éppen ezek viselhették el legkevésbé az uralkodók gőgjét.

A nép, ha vezérekre talált, az említett okokból bekapcsolódik az uralkodók elleni harcba; így megbukika királyság és a monarchia uralmi formája, s helyébe kialakul és megszületik az arisztokratikus uralom.Ugyanis a királyság megdöntőinek, mintegy hálából, kezébe adták a hatalmat, őket választottákvezetőknek, és ügyeik intézését rájuk bízták. Ezek eleinte, megelégedvén az ügyintézés jogával, nemtörekedtek többre annál, ami a közhasznot szolgálta, és mindenkinek magánügyeit, csakúgy, mint aközügyeket, gondosan és óvatosan vezették. Amikor azonban az atyáktól fiaik veszik át a hatalmat,akik nem élték át a bajokat, és nem ismerik a politikai egyenlőséget és szabadságot – hiszen kezdettőlfogva apjuk kiváltságainak és méltóságának légkörében éltek –, ezek vagy a kapzsiságnak és méltatlanvagyonszerzésnek, vagy a tivornyának és véget nem érő dorbézolásnak adják át magukat, másoknőkkel erőszakoskodnak, és gyermekeket rabolnak, s ily módon az arisztokrata uralmat oligarchiávátorzítják. A tömegben így hamarosan újjáélednek az olyan hangulatok, amelyekről az előbb szóltunk.Így az oligarchia is hasonló módon jut el az összeomlásig, mint ahogy a tyrannosok is rossz véget értek.

Ha ugyanis valaki megfigyeli a polgárok lelkében az oligarchiákkal szemben ébredő irigységetés gyűlöletet, s ezután szólni és cselekedni merészel az élen állókkal szemben, az egész népbenkészséges segítőtársat talál. Végül is az uralmon levők egy részét megölik, egy részét elűzik; nem

122. AZ ÁLLAMFORMÁK VÁLTOZÁSÁNAKELMÉLETE ÉS A KEVERT ÁLLAMFORMA

196

mernek azonban sem királyt állítani maguk fölé, mert félve emlékeznek a régebbi gazságokra,és többekre sem óhajtják a közügyek intézését bízni, mert szemük előtt lebeg korábbi tévedésük.Egyetlen reményük van, amely még nem csalta meg őket: az önmagukba vetett bizalom. Ehhezfolyamodnak tehát. Az oligarchikus államrendet tehát demokráciává alakítják, s a közügyek gondjátbizalomteljesen ők maguk alakítják. Mindaddig, amíg még élnek azok, akik átélték az előbbi elnyomóuralmat, elégedettek is a fennálló állapottal, és mindenekfölött őrködnek a jogegyenlőségen ésszólásszabadságon. De új nemzedékek nőnek fel, a demokrácia őrzése az alapítók gyermekeinekgyermekeire száll, s ezek a megszokás következtében már kevésre becsülik a jogegyenlőségetés szabadságot. Ők maguk akarnak a tömegek fölébe kerekedni; leginkább pedig azok, akikgazdagságukkal tűnnek ki. Amikor azután ezek vezető szerepre törekednek, s azt a maguk erejéből éssaját erényeik segítségével nem képesek elnyerni, vagyonukat eltékozolják arra, hogy a tömeget bármimódon elámítsák és megrontsák. Esztelen hajszájuk a hírnév után a tömeget rászoktatja ajándékaikelfogadására és mohó élvezetére, ebbe pedig most már a demokráciának kell belebuknia. A népuralomhelyébe az erőszak és ököljog lép. A nép ugyanis már hozzászokott a mások javainak élvezéséhez,és reményét abba helyezi, hogy mások rovására éljen meg; ezért olyan nagyra törő és merész vezértválaszt, akit szegénysége kizárt a köztiszteletben álló tisztségekből. Az ilyen vezér az ököljogot segítiuralomra. Összegyűlik hát a nép; gyilkol, száműz és földet oszt, és elvadultságában végül önmagaemel maga fölé despotát és zsarnokot. Ez hát az államrendek körforgása, ez a természetnek ama rendje,amely szerint az államok élete változik, átalakul, hogy végül is mindig önmagához térjen vissza.

Aki ezt jól ismeri, az egy állam jövőjéről beszélve talán nem tudja pontosan megmondani az átalakulásidőpontját, abban azonban ritkán téved majd, hogy az állam fejlődésének vagy hanyatlásának melyikfokára jutott, és hogy milyen államformába fog átalakulni, legalábbis ha elfogultság és rosszindulatnélkül formálja meg a véleményét. Éppen a római állam esetében érthetjük meg ennek az elméletneka segítségével igen jól, hogyan jött létre, fejlődött és bontakozott ki teljesen, nemkülönben a jövőbenbekövetkező, ezzel ellentétes irányú átalakulását is.

Ha ugyanis, mint minden más állam, ahogy mondtam, a római is a természet rendje szerint jött létre ésgyarapodott, akkor a természet rendje szerint bekövetkezik majd ellentétes állapotba való átváltozásais. Beláthatjuk majd későbbi fejtegetések alapján.

H. I. – K. I.

197

123. A RÓMAI ÁLLAMRENDPolybios VI 11, 11-18.

Kr. e. 146 után

Az államok életében az a három tényező érvényesült, amelyekről az előbbiekben beszéltem. Ezekazonban (a római államban) oly arányosan és megfelelően ötvöződtek egybe, hogy még a római állampolgárai közül sem tudná valaki biztosan megmondani, vajon arisztokratikus-e államszervezetük, vagydemokratikus, vagy éppenséggel monarchikus-e. Ez a helyzet teljesen érthető. Ha valaki ugyanis csaka consulok hatalmára tekint, azt teljességgel monarchikus, sőt: királyi jellegűnek fogja tekinteni. Ha asenatus hatalmára gondol, az államot arisztokratikusnak fogja tartani. Ha pedig arra gondol, mennyihatalom van a nép többségének kezében, nyilván azt fogja mondani, hogy Róma demokratikus állam.Hogy ez a három államhatalmi tényező miként érvényesült ebben az időben – de még most is, néhányapróságtól eltekintve –, a következőkben foglalható össze.

A consulok mindaddig, amíg Rómában tartózkodnak, és nem veszik át a hadra kelt seregparancsnokságát, az összes közügyek élén állnak. Valamennyi többi magistratus – a néptribunusokkivételével – alájuk van rendelve, és nekik engedelmeskedik. A senatus ülésére ők vezetik be akövetségeket. A fenti jogokon kívül ők terjesztik elő a szükségesnek látszó javaslatokat, s a senatushatározatait ők hajtják végre. Továbbá az ő feladatuk mindarról gondoskodni, ami mint közügy anépgyűlés elé tartozik: ők hívják össze a népgyűléseket, terjesztik ott elő a javaslatokat, és hajtjákvégre a többségi határozatokat. A háborúra való felkészülés és a hadvezetés kérdésében szinte korlátlanjoguk van. Ők rendelik el, mekkora segítséget nyújtsanak a szövetségesek, ők nevezik ki a katonaitri- bunusokat, írják össze a katonákat és sorozzák be az arra alkalmasakat. Háború idején belátásukszerint büntethetik az alájuk rendelteket. A közpénzekből annyit költhetnek, amennyit szükségesnektartanak. E célból egy-egy quaestor áll rendelkezésükre, aki minden utasításukat végrehajtja. Ha tehátvalaki csak a consuli hatalomra tekint, joggal fogja azt mondani, hogy ez az állam: monarchia, sőt:valóságos királyság. Ha pedig ezek vagy a még szóba kerülő sajátosságok közül némelyik megváltozikmajd, akár korunkban, akár később, az nem érinti jelen ábrázolásunk igazát.

Ami a senatust illeti, ez a testület elsősorban az államkincstár gazdája. Minden bevétellel ő rendelkezik,és hasonlóképpen dönt a kiadásokról. A quaestorok az egyes közszükségletekre csakis a senatusutasítása alapján költhetnek – kivéve a consulok rendelkezésére bocsátott összegeket. A legfontosabbés összeg szerint is legnagyobb kiadása, tudniillik a középületek ötévenkénti karbantartása ésúj épületek emelése felett – ami szintén a quaestorok hatásköréhez tartozik – ugyancsak asenatus rendelkezik, erre ő adhat engedélyt a quaestoroknak. Az Itáliában elkövetett és hivatalbólüldözendőnek tekintett bűntények: árulás, összeesküvés, méregkeverés, orgyilkosság felett szintén asenatus dönt. Mindezen felül, amennyiben Itália területén valamely egyénnek vagy városnak egy vitásügy elintézésére van szüksége, ha büntetés, segítségnyújtás vagy őrizetbe vétel látszik szükségesnek– minderről a senatus gondoskodik. Amennyiben Itálián kívüli területre kell követséget küldeni, akáregy vitás ügy elintézésére, javaslattételre, valamilyen utasítás kiadása céljából, szerződéskötésre vagyhadüzenetre – minderről ugyancsak a senatus gondoskodik. Ha idegen követség jön Rómába, a senatusdönt arról, miként kell fogadni, és milyen választ kell neki adni. Mindezekben az ügyekben a népnek,röviden szólva, egyáltalán semmi szava nincs. Ha történetesen valaki akkor látogat Rómába, amikoregyik consul sincs jelen, az állam rendje teljesen arisztokratikusnak fog tűnni. Sok hellén és egyeskirályok is erről vannak meggyőződve, hiszen ügyeiket szinte kizárólag a senatus intézi.

Mindezek után joggal kérdezheti valaki, hogy ebben az államrendben mi marad meg a néphatáskörében: hiszen a senatus dönt mindama kérdésekben, amelyeket felsoroltunk, s ami a legfőbb:ő a gazdája az állam bevételeinek és kiadásainak. A consuloknak mint hadvezéreknek pedig korlátlanhatalmuk van mind a háború előkészítésében, mind pedig a hadra kelt seregeknél. És mégis: azállamügyek egy része, éspedig a legfontosabb része a népre marad. Mert kizárólag a népnek vanjoga kitüntetést és büntetést osztogatni, márpedig ez tartja össze a királyságokat, a köztársaságokat,egyszóval: az egész emberi társadalmat. Ahol ugyanis nem ismerik ezt a megkülönböztetést, vagyismerik ugyan, de rosszul alkalmazzák, ott semmi esetre sem működhetik jól a meglévő államrend.Hiszen hogyan is lehetne, ha ugyanúgy bánnak a hitványakkal, mint a derék emberekkel? Tehát anép mond ítéletet számos ügyben, például amikor az elkövetett bűnnel arányban levő pénzbüntetést

123. A RÓMAI ÁLLAMREND

198

kell kiszabni, különösen akkor, ha a magasabb tisztségek viselői ellen indul eljárás. Halálbüntetéskiszabása kizárólag a nép joga. Az ilyen ügyekben azonban elismerésre és figyelemre méltó eljárástkövetnek. Főbenjáró ügyek vádlottjainak, ameddig ügyük tárgyalás alatt áll, a szokásjog megadja azta lehetőséget, hogy törvényes úton önkéntes száműzetésbe vonuljanak mindaddig, amíg akár csakegyetlen tribus is van, amely még nem mondta ki az ítéletet. Az önkéntes száműzetésbe távozókbiztonságban élhetnek Nápolyban, Praenestében, Tiburban és mindazokban a városokban, amelyeknekRómával kötött szerződésük erre jogot ad. Ugyancsak a nép adja a tisztségeket az erre méltó férfiaknak,márpedig egy államban ez az erény legszebb jutalma. A törvények megerősítésének joga is a népgyűléskezében van. Legfontosabb jogköre azonban a béke és háború kérdésében való döntés. Szövetségkötés,szövetség felbontása és szerződés ügyében is a népgyűlés mondja ki a végső szót: ezeket megerősíthetivagy érvénytelenítheti. Ha tehát valaki ezekre a tényekre van figyelemmel, joggal állíthatja, hogy azállamhatalom legnagyobb része a nép kezében van, s a római államszervezet demokratikus jellegű.

Eddig arról volt szó, hogy az államhatalmi jogkörök miként oszlanak meg a három tényező (consulok,senatus és népgyűlés) között. Most arról kell szólnunk, hogy ezek hogyan kerülhetnek szembeegymással, és miként működnek együtt. A consul, attól fogva, hogy az imperium birtokában a sereggelútra kél, úgy látszik, korlátlan joggal intézi az ügyeket. Valójában azonban mind a népgyűlés, mind asenatus támogatására rá van szorulva, mert enélkül a rábízott feladatot nem tudná sikerrel elvégezni.Nyilvánvaló ugyanis, hogy a seregnek állandóan utánpótlást is kell küldeni. Márpedig a senatusjóváhagyása nélkül sem gabonát, sem ruházatot, sem a szükséges pénzt nem kaphatja meg seregerészére. Így tehát a vezérek minden elgondolása meghiúsul, ha a senatus szándékosan akadályozzamunkájukat, és ártani akar nekik. Továbbá a hadvezérek terveinek és elgondolásainak sikere vagybalsikere is a senatustól függhet. Egyéves hivatali idejük lejártával ugyanis a senatusnak joga vanmás hadvezért kiküldeni, vagy a meglevő hadvezér megbízását meghosszabbítani. Ugyanennek atestületnek módja van arra is, hogy a vezérek sikereit ünnepelje és nagyobbítsa, vagy – ha úgytetszik neki – kisebbítse és homályba borítsa. A rómaiaknál szokásos triumphust ugyanis, amely apolgárok előtt szembetűnő módon mutatja be a hadvezérek viselt dolgait, méltóképpen csak akkortudják megünnepelni a hadvezérek, ha a senatus ehhez hozzájárul, és az ehhez szükséges pénzösszegetrendelkezésre bocsátja. És bármilyen távol legyenek is otthonról, a népgyűléstől is függenek, mert azdönt a háború folytatásáról vagy befejezéséről. Fentebb elmondtuk már, hogy a népgyűlés erősíthetimeg vagy érvénytelenítheti a fegyverszüneti egyezményeket és szerződéseket. És ami a legfőbb:hivataluk letétele után a népgyűlés előtt számot kell adniuk viselt dolgaikról. Így tehát a hadvezérekszámára egyáltalán nem biztonságos dolog semmibe venni akár a senatus, akár a tömegek jóindulatát.

Ami viszont a senatust illeti, ez – bármily hatalommal rendelkezik is – a közügyek intézésébenmindenekelőtt a többség véleményéhez kénytelen igazodni, és figyelembe kell vennie a népgyűlésakaratát. A legsúlyosabb s az egész államot érintő főbenjáró bűnügyekben a vizsgálatot és döntéstmindaddig nem hajthatja végre, amíg javaslatait a népgyűlés meg nem erősíti. De hasonló hatalmavan a népgyűlésnek a senatusszal szemben is. Ha ugyanis valaki törvényjavaslatot terjesztene elő,amelyben a senatus meglevő jogait a hagyományokkal szemben kisebbíti, vezető szerepét vagy az őtmegillető tiszteletet csökkenti, vagy éppenséggel a senatorok vagyonát veszélyeztetné: végső sorona népgyűlés dönt arról, hogy ezek a javaslatok életbe lépjenek-e vagy sem. De a legfontosabb akövetkező körülmény: ha valamelyik néptribunus az intercessio jogával él, akkor a senatus nemcsakhogy elgondolásait és javaslatait nem képes érvényre juttatni, de még ülésezni vagy akár csakösszejönni sincs joga. Márpedig a néptribunusok mindig a nép tetszése szerint kötelesek eljárni, annakakaratát kell szem előtt tartaniuk. Így tehát az imént felsorolt körülményekre való tekintettel a senatusmindig tart a tömegektől, s a nép akaratát nem tévesztheti szem elől.

De a nép is függ a senatustól, és mind a maga tömegében, mind pedig egyénileg kénytelen rá istekintettel lenni. Mivel ugyanis a censorok egész Itália területén sok közmunkát adnak ki: középületekhelyreállítását vagy építését és sok mást, amit aligha lehetne felsorolni; mivel az ő kezükben vannaka folyami átkelőhelyek, kikötők, erdőségek, bányák és földbirtokok jövedelmei, röviden szólva: arómai állam minden jövedelme: mindezt a felsorolt jövedelmi forrást ők osztják szét a nép között,és így szinte mindenkinek keresete és munkalehetősége többé-kevésbé a censoroktól függ. Egyesekugyanis maguk veszik bérbe a censoroktól az állami jövedelmeket, mások ezekkel társulnak, vannakolyanok, akik kezességet vállalnak a bérlőkért, egyesek pedig azzal foglalkoznak, hogy ezek nevébensaját vagyonukat helyezik letétbe az állami kincstárnál. Márpedig mindezekben a dolgokban asenatus mondja ki a végső szót. Neki van joga a határidő meghosszabbítására, baj esetén a feltételekmegkönnyítésére, ha pedig valaki teljességgel képtelen kötelezettségének teljesítésére, fel is oldozhatja

123. A RÓMAI ÁLLAMREND

199

a bérleti szerződés alól. Sok dolog van tehát, amelyben a senatus az állami jövedelmek kezelőineksúlyos károkat okozhat vagy hasznot biztosíthat: mert mindezekről az ügyekről be kell számolni asenatus előtt. A legfontosabb azonban az, hogy ez a testület adja a bírákat a legtöbb állami vagymagánjellegű peres ügyben, ha a vitás összeg egy bizonyos nagyságot elér. Így tehát mindenkikötelezve érzi magát a senatus iránti hűségre, és attól tartva, hogy valamikor rászorulhat a segítségére,óvakodik attól, hogy a senatus akaratával szembeszálljon, vagy annak ellenére cselekedjék. Ugyaniscsak viszolyogva mernek szembeszállni a consulok szándékával, hiszen háború esetén mindenki,egyénileg és együttesen, az ő fennhatóságuk alá kerül.

Mivel tehát az államhatalom alkotórészeinek hatalmi viszonyai úgy alakulnak, hogy kölcsönösenmegvan az ártás és az együttműködés lehetősége, mindegyik szükségszerűen törekszik a többivel valóegyüttműködésre. Lehetetlen ennél jobb alkotmányt elképzelni. Ha valamely kívülről fenyegető közösveszély egyetértésre és együttműködésre kényszeríti őket, mindig kiderül ennek az államszervezetneknagy ereje: a szükséges intézkedések egyikét sem mellőzik, mert mindnyájan, egymással versengve,az előttük álló feladatra fordítják figyelmüket, a határozatok végrehajtását nem halogatják, és közöserővel, de mindenki egyénileg is együttműködik a határozatok végrehajtásában. Ezért legyőzhetetlenés ezért képes minden nehézséget legyűrni ez a sajátos államszervezet. Ha pedig a külső veszedelemtőlfelszabadulva az ellenség felett aratott győzelem után békén élvezik a kivívott boldogságot, sönelégültségükben és nyugalmukban már-már gőg és elbizakodottság lenne úrrá felettük – amigyakran előfordul –, akkor is azt tapasztaljuk, hogy az államszervezet maga gondoskodik a bajokorvoslásáról. Mert mihelyt az állam egyik alkotórésze túlburjánozván, a kellőnél nagyobb hatalomratörekednék, akkor, mivel egyiküknek hatalma sem teljes önmagában, hanem – miként kimutattuk– mindegyiknek szándékát ellenfelei meghiúsíthatják; végső soron az állam egyik alkotórésze sememelkedhet a többi fölé, nem szerezhet túlzott hatalmat, és nem válhat önteltté. Így tehát mindegyikmegmarad a maga kereteiben, mert előretörése vagy kudarcot vall, vagy pedig már eleve tart a többihatalmi tényező fékező erejétől.

H.I.

A Polybios által ideálisnak tartott kevert államberendezkedés (miktépoliteia) eszméjénekkialakulásához, amely egyesíti a monarchikus, arisztokratikus és demokratikus berendezkedéselőnyeit, lásd Aristotelés elméletét (96-97. dok.). Polybios életrajzához lásd a 121. dokumentumjegyzeteit.

200

124. AZ ELSŐ SZICÍLIAIRABSZOLGAFELKELÉS

Diodóros XXXIV 2, 1-26.

Kr. e. 138-132

... A szicíliaiaknak a karthágóiak leverése (Kr. e. 201) után hatvan évig mindenben jól ment a dolguk;akkor tört ki náluk a rabszolgaháború, mégpedig a következő okból: mivel nagy jómódjukban hatalmasvagyonokat halmoztak fel, rengeteg rabszolgát vásároltak össze. Mihelyt ezeket a nevelésükre szolgálóintézményekből csoportonként elhajtották, tüstént ismertetőjelet sütöttek rájuk. A fiatalabbakatpásztorokként alkalmazták, míg a többit mindenki arra használta, amire éppen szüksége volt. Szolgaimunkájuk végzése közben durván bántak velük, azzal viszont egyáltalán nem törődtek, hogy mitesznek, vagy mivel ruházkodnak. Nagyobb részük ezért rablással gondoskodott fennmaradásáról,úgyhogy elszaporodtak a gyilkosságok, mivel a rablók szinte katonai alakulatokként mindentmegszállva tartottak. A praetorok próbáltak ennek gátat vetni, de a rablókkal rendelkező urak befolyásaés súlya miatt nem merték megbüntetni őket, és így kénytelenek voltak tehetetlenül tűrni a provinciadúlását. A birtokosok közül legtöbben ugyanis római lovagok voltak, és mivel a provinciák részérőlbevádolt praetorok fölött ők bíráskodtak, félelmesek voltak a tisztviselők előtt.

Az ennai Antigenésnek volt egy Apameiából származó syriai rabszolgája, egy mágiához értő, csodákatművelő ember. Ez (az Eunus) azt mondta magáról, hogy az istenek rendeléséből álmában meglátja ajövőt, és ilyen irányú tehetségével sok embert becsapott... Nos tehát, ez az ember a felkelés előtt aztmondogatta, hogy a syriai istennő (Atargatis) megjelent, és királyságot jövendölt neki.

Az egész felkelés pedig a következőképpen kezdődött: élt Ennában egy Damophilos nevű, a vagyonárabüszke és gőgösködő ember, aki hihetetlenül gyalázatosan bánt rabszolgáival. Felesége, Megallisvetekedett férjével a rabszolgák fenyítésében és egyéb embertelenségekben. A bántalmazottak végül isállati haragra gerjedve összebeszéltek egymással, hogy fellázadnak, és megölik a gazdáikat. ElmentekEunushoz, és megkérdezték, hogy az istenek jóváhagyják-e elhatározásukat. Az pedig a szokásoshókuszpókusz után közölte velük az isteni jóváhagyást, sőt rávette őket, hogy azonnal fogjanakis hozzá tervük végrehajtásához. Szolgatársaik közül azon nyomban összetoboroztak négyszázat,mihelyt alkalmuk nyílott, felfegyverkeztek, és a lángot lehellő Eunus vezetése alatt megrohanták Ennavárosát. Behatoltak a házakba, öltek-gyilkoltak, még a csecsemőknek sem kegyelmeztek; az anyjuköléből tépték ki és vagdosták őket a földhöz; az asszonyokon pedig a férjeik szeme láttára műveltekelmondhatatlan becstelenségeket, miután a városi rabszolgák tömege csatlakozott hozzájuk. Előszöruraikkal bántak el gyalázatos módon, majd a többiek legyilkolásához láttak.

Ezek után Eunust választották meg királlyá, nem bátorsága, hanem kizárólag bűvésztudománya miatt,és mivel ő kezdte a felkelést, egyben tekintettel voltak kedvező jelként magyarázható nevére is,1hogy majd jóindulattal lesz alattvalói iránt. Amikor tehát a felkelők korlátlan ura lett, összehívtaa népgyűlést (ekklésia), és kivégeztette a foglyul ejtett ennaiakat, csak azokat nem, akik értetteka fegyverkészítéshez: ezeket láncra verve dolgoztatta. Eunus is saját kezével ölte meg volt urait,Antigenést és Pythónt; a fejét dia- démmal övezte, egész környezetét királyi módon rendezte el,a vele együttélő, ugyancsak syriai származású asszonyt pedig királynénak tette meg. Tanácsánaktagjait azok közül válogatta ki, akiket a legokosabbaknak tartottak. Ezek között volt egy Achaiosnevű, achaiai származású, bölcs és vitézségben is kiváló ember, aki három nap leforgása alatttöbb mint hatezer főt fegyverzett fel, ahogy lehetett, de még ennél is nagyobb sokaságot vittmagával szekercékkel, bárdokkal, parittyákkal, sarlókkal vagy tűzben megedzett karókkal, sőt konyhainyársakkal felszerelve, úgy járta végig zsákmányolva a vidéket. Mivel megszámlálhatatlanul sokrabszolga csatlakozott hozzá, olyan merész lett, hogy még a római praetorokkal is szembeszállt, éskatonáinak tömegénél fogva az ütközetekben nemegyszer győzött is, de ekkor már tízezernél is többfegyverese volt.

A felkelők egész városokat foglaltak el lakosaikkal együtt, és több sereget semmisítettek meg, amígcsak (P.) Rupilius római consul Tauromeniont vissza nem foglalta a rómaiaknak (Kr. e. 134). Innen

124. AZ ELSŐ SZICÍLIAI RABSZOLGAFELKELÉS

201

Enna ellen vonult, és azt is ostromzárral vette körül, úgyhogy a felkelőket teljesen reménytelenhelyzetbe kényszerítette. Eunus fogta hatszáz főnyi testőrségét, és gyáván valami megközelíthetetlensziklás vidékre menekült. Amikor kísérői észrevették, hogy veszélyes helyzetükből nincs számukramenekvés, mert közben már Rupilius consul is a közelükbe érkezett, maguk végeztek magukkal úgy,hogy a kardjukkal lenyakazták egymást. Eunust, a királlyá lett komédiást, aki hitványságában egybarlangba húzódott, onnan rángatták elő ötödmagával: egy szakáccsal, egy pékkel, egy fürdőszolgával,és negyediknek azzal a hívével együtt, aki ivás közben mindig szórakoztatta. Innen került a börtönbe,majd amikor testét a tetvek sokasága teljesen megemésztette, gonoszságaihoz méltó módon fejeztebe életét Morgantinában. Ezek után Rutilius csekély létszámú csapatainak élén végigjárta Szicíliát, ésminden várakozásnál gyorsabban tisztította meg az egész (szigetet) a rabló népségtől.

Eunus, a felkelők királya magát Antiochosnak, a felkelők sokaságát pedig syriaiak- nak nevezte.

B.I.

1. Eunus azt jelenti, hogy jóindulatú.

202

125. TIBERIUS GRACCHUSAppianos: Róma története. I 7-16.

Kr. e. 133-132

Kivezető utat sem látott, hiszen nem könnyű feladat és nem is teljességgel méltányos ily nagyszámúembert oly hosszú ideje birtokolt és ráadásul oly nagy kiterjedésű földjétől megfosztani akkor, amikormár saját költségükön létesítettek ültetvényeket, emeltek épületeket és szerezték be a felszerelést.Végre, nagy nehezen, olyan törvényt hoztak a néptri- bunusok javaslatára, amelynek értelmébenaz ilyenfajta földből senkinek sem lehet ötszáz iugerumnál nagyobb birtoka, sem száznál többszarvasmarhája és ötszáznál több aprómarhája. Ezenfelül elrendelték, hogy mindenki tartson földjénmeghatározott számú szabad embert is; ezek tartsák szemmel és jelentsék az ott történteket. 34. Miutánmindezt törvénybe foglalták, a törvény megtartására esküt tettek, és megszegésére büntetést szabtak.Azt remélték, hogy az ezen felüli földeket azonnal kiárusíthatják apró parcellákban a szegények között.A valóságban azonban senki sem törődött sem a törvénnyel, sem az esküvel, s akik látszólag törődtekis vele, azok is képmutató módon saját rokonaik között osztották szét földjüket, a többség azonbanügyet sem vetett a törvényre.

1. 35. Végül Tiberius Sempronius Gracchus lépett fel, tekintélyes és köztudomásúan dicsőségvágyó,ékesszóló férfiú, akit e tulajdonságai már mindenki előtt ismertté tettek. Ez néptribunusként nagybeszédeket tartott az italicus népről. Elmondta, hogy ez a rendkívül harcias s a rómaiakkal rokonnép egyre fogyatkozik a szegénység s a csekély népszaporulat miatt, és reménye sincs sorsajobbra fordulására. 36. A rabszolgákat azonban szidalmazta, mint olyanokat, akik harcra semalkalmasak, és gazdáik iránt sincsenek hűséggel. Hivatkozott arra, hogy az imént is Szicíliábanmennyit szenvedtek az ott szintén hatalmas tömeget alkotó földművelő rabszolgáktól gazdáik,olyannyira, hogy a leverésükre indított háború a rómaiak számára sem volt könnyű vagy gyorsvállalkozás, sőt hosszú időn át változó veszedelmek közepette folyt. 37. Miután mindezeketelmondta, felújította azt a törvényt, hogy senki sem birtokolhat ötszáz iugerumnál több földet. Arégi törvényen felül azonban még feleannyi földet juttatott gyermekeiknek, s hozzátette, hogy ajövőben három választott, évenként cserélődő személy osszon földet a szegényeknek.

2. 38. Ez volt az, ami leginkább nyugtalanította a gazdagokat, hiszen most a földosztó bizottságmiatt már nem vehették annyira semmibe a törvényt, mint ahogy eddig tették, s a telepesektől semvásárolhattak újabb földeket. Ugyanis Gracchus erre is gondolt, s megtiltotta a földek eladását.39. A gazdagok összeverődtek; mind siránkoztak, a szegényeknek felhánytorgatták saját egykorinagy tetteiket, az általuk létesített ültetvényeket és épületeket; egyesek felhozták, hogy a földetpénzen vették meg szomszédaiktól, s most még pénzüket is elveszítik, mások atyáik sírjárahivatkoztak és arra, hogy az atyai örökség szétosztása során jutottak birtokukhoz. Ismét másokazt emlegették, hogy feleségük hozományát költötték a földre, vagy hogy leányuknak adtákhozományként; a hitelezők a földekre kiadott adósságleveleket mutogatták. Egyszóval mindenfelőlszégyenletes jajveszékelés és panaszkodás hallatszott. 40. De a szegények is méltatlankodtak.Egykori jómódjukból – így mondták – a végső szegénységbe, ebből pedig teljes halódás állapotábajutottak, már nem képesek gyermekeiket felnevelni és létfenntartásukat biztosítani. Felsorolták,hogy hány háborúban vettek részt, míg ezt a földet meghódították, és tiltakoztak az ellen,hogy továbbra is kizárják őket a közös földek birtoklásából. Gyalázták a gazdagokat azért is,hogy szabadok, polgárok és katonák helyett rabszolgákkal műveltetik meg földjüket, ezzel amegbízhatatlan népséggel, amely mindig ellenséges érzületű, s ezért katonai szolgálatra semalkalmas.

3. 43. Gracchus törvényjavaslatával nem annyira a lakosság jólétére, mint a népszaporulatbiztosítására gondolt. Művének hasznosságán olyannyira fellelkesült, hogy úgy gondolta, ennélnagyobb és dicsőségesebb tettet Itália érdekében nem is lehet végrehajtani, s észre sem vettea benne rejlő nehézségeket. 44. Közvetlenül a szavazást megelőzően több lelkesítő és nagyhatású beszédben azt kérdezte hallgatóitól, nem az méltányos-e, hogy a közös földeket közösenhasználják, nem áll-e közelebb [a nemesekhez] a rabszolgánál a polgár, nem hasznosabbak-ea katonáskodók azoknál, akik alkalmatlanok a harcra, s nem törődnek-e jobban a közügyekkel

125. TIBERIUS GRACCHUS

203

azok, akik maguk is részesülnek a közjavakból. 45. De az ilyen összehasonlítást, mint amelybena méltánytalanság önmagáért beszél, nem is fejtvén ki, arra tért rá, hogy a haza reményeit ésaggodalmait fejtegesse. Birodalmunk nagy részét háborúban, erőszakkal szereztük – mondta –, ésreményünk van a földkerekség többi részének meghódítására is. De most minden kockán forog,mert vagy meghódítjuk a többi országot is férfiaink nagy számával, vagy pedig gyengeségünk sviszályaink miatt a meglevőt is elveszítjük. 46. Az előbbi lehetőség dicsőségét s az abból fakadógazdagságot – az utóbbinak pedig veszélyét és félelmetes voltát erőteljesen hangsúlyozva, arraszólította fel a gazdagokat, hogy ha kell, maguktól és önszántukból adják át ezeket a földeketa jövendő reményében a sokgyermekes családoknak, és jelentéktelen személyes érdekekhezragaszkodva, ne veszítsék szem elől a legfontosabbat. Arra is hivatkozott, hogy földjük eddigimegműveléséért megfelelő ellenérték az, ha ötszáz iugerumot minden további fizetés nélkülszilárd örökbirtokként megtarthatnak, s azok, akiknek gyermekeik is vannak, minden gyermekükután ennek a területnek további felerészét is megkaphatják. 47. Számos ilyenfajta beszéddelGracchus felizgatta a szegényeket és mindazokat, akiknek értelmes gondolkodása erősebb voltbirtokvágyuknál. Ezután utasítást adott az írnoknak: olvassa fel a törvényjavaslatot.

4. 48. De egy másik néptribunust, Marcus Octaviust, a vagyonosok felbéreltek a törvényjavaslatmegakadályozására; márpedig a rómaiaknál vita esetén a nemleges vélemény a mérvadó. Octaviustehát az írnokot utasította, hogy hallgasson 49. el. Gracchus súlyos szemrehányások közepette agyűlést a legközelebbi ülésnapra halasztotta. [A legközelebbi gyűlésen] megfelelő őrséggel vettemagát körül, hogy ezzel Octaviust szándéka feladására kényszerítse. 51. Erre ismét kirohant anépgyűlésre, és kijelentette, hogy a következő napra szavazást tűz ki a saját törvényjavaslatárólés Octavius néptribunusi hivataláról: mert megtarthatja-e néptribunusi hatalmát az, aki a népérdekeit elárulja? Így is cselekedett. 52. Mivel ugyanis Octavius minden félelem nélkül továbbrais tiltakozott, elsőnek az Octavius hivatalban maradásáról szóló kérdést bocsátotta szavazásra. Azelső tribus Octavius letételére szavazott: Gracchus erre feléje fordulva arra kérte, vonja visszatiltakozását. Mikor az nem engedelmeskedett, a többi tribust is sorra megszavaztatta. 53. Akkorharmincöt tribusból állt a népgyűlés. Az első tizenhét tribus nagy indulattal csatlakozott Gracchusjavaslatához. A tizennyolcadik tribusnak kellett a döntő szót kimondania. Amikor ezzel sem győztemeg, végrehajtotta a szavazást. Ezáltal Octavius egy csapásra magánemberré lett, és észrevétlenülotthagyta a gyűlést. Helyébe Quintus Mum- miust választották néptribunusnak, s a földtörvénytelfogadták.

5. 55. A földosztó bizottságba elsőnek magát Gracchust, a törvény szerzőjét, azonos nevű testvérét[Gaius Gracchust] s a törvény szerzőjének apósát, Appius Claudiust választották meg. A népugyanis még mindig attól tartott, hogy a törvény végrehajtása meghiúsul, ha azt nem maga Gracchusvezeti be, egész családjával együtt.

6. 58. Már itt volt a nyár, és közeledtek a néptribunusi választások. Mennél közelebb volt a választásnapja, annál világosabbá lett a gazdagoknak az a törekvése, hogy Gracchus legádázabb ellenségeitültessék a tisztségbe. 60. Amikor a népgyűlés megkezdődött, az első két tribus sietve Gracchusmellett szavazott. Erre a gazdagok tiltakozni kezdtek, hogy törvénytelen dolog, ha ugyanaz aszemély kétszer egymás után visel egy hivatalt. Rubrius néptribunus, aki sorsvetés alapján anépgyűlés elnöke volt, nem mert dönteni. Erre Mummius, akit annak idején Octavius helyébeválasztottak néptribunusnak, arra szólította fel, adja át neki a népgyűlés vezetését. 61. Az márhajlott volna erre, a többi néptribunus azonban azt követelte, hogy újabb sorsvetést tartsanak azelnöklésről. Ha ugyanis a kisorsolt elnök, Rubrius visszalép, az egész sorsolást újra kell kezdeni.62. Emiatt újra nagy vita támadt, s ebben Gracchus maradt alul.

7. 64. Gracchus még az éjszaka folyamán összegyűjtötte híveit, és megbeszélve a jelt, ha harcrakerülne a sor, elfoglalta a Capitolium templomát – ahol a szavazásnak végbe kellett mennie –,valamint a népgyűlés számára kijelölt térség közepét. 65. Itt a többi néptribunus és a gazdagok általszorongatva – ezek ugyanis nem akarták megengedni, hogy rá szavazzanak –, végül megadta a harcijelt. A beavatottak hirtelen kiáltozni kezdtek, mindenfelől kezek emelkedtek a magasba, Gracchustegyes hívei szinte testőrökként őrizték, mások nekigyürkőztek, a lictorok kezéből kiragadták ésszéttörték a botokat és vesszőnyalábokat, a gazdagokat kiűzték a népgyűlésről, 66. s mindezt olynagy zűrzavar és vérontás közepette cselekedték, hogy a néptribunusok félelmükben elmenekültek,a papok bezárták a szentélyt, rendezetlen futás és menekülés kezdődött.

125. TIBERIUS GRACCHUS

204

8. 67. Ilyen körülmények között ült össze a senatus Fides szentélyében. Csodálkozom azon, hogy bárhasonló veszélyes helyzetben gyakran mentette meg az államot egy személy uralma, ekkor eszükbesem jutott dictatort választani, hanem ezt az intézményt, amely az ősök idején a leghasznosabbnaktűnt, sem ekkor, sem a későbbi zavarok idején szóba sem hozták. 68. Ehelyett határozathozatal utána Capitoliumra siettek. Cornelius Scipio Nasica, a pontifex maximus vezette őket, s nagy hangon eztkiáltozta, hogy aki a hazát megmenteni akarja, kövesse őt. Köpenyének szegélyét fejére borította,talán abban a reményben, hogy ez a szokatlan látvány melléállásra készteti az embereket, talánazért, hogy ezzel, mintegy sisakot téve fejére, a kezdődő harcra adjon jelt – vagy talán azért, hogytetteit az istenek előtt elrejtse! 69. Mikor a szentélyhez érkezett és nekirontott Gracchus híveinek,azok, mint nagy tekintélyű arisztokrata férfiúnak, utat engedtek neki, főleg, mert látták az őtkövető senatorokat. Ezek azonban Gracchus híveinek kezeiből kitekerték a husángokat, a népgyűléshelyén talált padokat és más bútordarabokat kezükbe ragadták, s ezekkel ütlegelve őket, elűzték anépgyűlés helyéről, majd a meredek lejtőn letaszították. 70. Ebben a zűrzavarban Gracchus számospárthívét és magát Gracchust is a szentélynél bekerítették, s a szentély kapuinál, a királyszobroktövében megölték. Holttesteiket még azon az éjszakán a folyó habjaiba vetették.

H. I.

205

126. GAIUS GRACCHUSAppianos: Róma története. XIII 21-27.

Kr. e. 122

21. 86. A földek szétosztását a nagybirtokosok tehát a legkülönbözőbb ürügyekkel hosz- szú időn áthalogatták. Egyesek azt javasolták, hogy az [italicus] szövetségeseket, akik a legtöbb ellenvetést tettéka földosztással szemben, ruházzák fel római polgárjoggal, hogy e nagyobb előny birtokában a földekügyében ne folytassák a vitát. 87. Ezt az italicusok is szívesen fogadták, mert a polgárjogot többrebecsülték a földnél. Ebben leginkább Ful- vius Flaccus támogatta őket, aki ekkor egy személyben voltconsul és a földosztó bizottság tagja. A senatus azonban ellenkezett, mondván, hogy alattvalókból ígyegyenjogú polgárokká lesznek.

88. Ez a törekvés tehát szintén meghiúsult, a nép pedig, amelyet mindeddig a földhöz juttatásreménye éltetett, elcsüggedt. Ily körülmények között a nép örömmel látta, hogy a földosztók egyike,Gaius Gracchus pályázik a néptribunusi tisztségre, a törvényhozó Gracchus öccse. Ő bátyja bukásaután hosszú időn át csendben, félrehúzódva élt, de a senatus számos tagjának megvetését érezve,most mégis jelentkezett a néptribunusi tisztségre. 89. Alighogy a választáson fényes sikert aratott,azonnal megkezdte harcát a senatus ellen. Javaslatára a római nép minden tagjának közköltségenhavi gabonaadagot juttattak, amire eddig még nem volt példa. 90. Ezzel az egyetlen törvényhozóitettével máris teljesen megnyerte magának a népet, és ebben Fulvius Flaccus is támogatta. Közvetlenülezután a következő évre is megválasztották néptribunusnak. Közben ugyanis életbe lépett egy törvény,amelynek értelmében, ha a választások idején nincs kellő számú pályázó a néptribunusi tisztségre, anép bárkit megválaszthat.

1. 91. Gaius Gracchus így másodízben is néptribunussá lett. Mivel a népet már lekenyerezte,most az ún. lovagokat akarta megnyerni, akik méltóság tekintetében a senatorok és a népközött állanak. Ezt egy másik politikai fogással, éspedig a következő módon érte el. 92. Abíróságokat, amelyek megvesztegethetőségük miatt rossz hírben álltak, a senatoroktól átutaltaa lovagok hatáskörébe. 93. A törvény elfogadásakor Gracchus állítólag kijelentette, hogy ezzelegy csapásra megtörte a senatus hatalmát. A tapasztalat azonban Gracchus szavainak a vártnál isnagyobb igazságát bizonyította. 94. Az a tény ugyanis, hogy a lovagok immár valamennyi rómaipolgár italicus, sőt még maguk a senatorok felett is elnyerték az ítélkezés és büntetés jogát,korlátlanul, pénzbüntetésre, polgárjogtól való megfosztásra és száműzetésre is kiterjedően, őketbizonyos értelemben mindenki urává tette, a senatorokat pedig valóságos alattvalóikká. 95. Alovagok a szavazások alkalmával most összefogtak a néptribunusokkal, és velük együtt mindenszándékukat keresztülvitték. Ez egyre nagyobb félelmet keltett a senatorok körében. Hamarosanodáig fajult a helyzet, hogy az állam erőviszonyai teljesen átalakultak. A senatusnak csak rangjamaradt meg, a hatalom a lovagok kezébe került. 96. Ezután mind többre törtek. Már nemcsakuralkodtak, hanem nyílt törvénytelenségek árán is háttérbe szorították a senatorokat. Eltanultáktőlük a megvesztegethetőséget, és maguk is megkóstolván a gyors vagyonosodás lehetőségét, azzalmég rútabbul és még mértéktelenebbül éltek vissza. 97. Felbérelt vádlókat uszítottak a gazdagokra,a megvesztegetés miatt indított pereket pedig egymással összejátszva, vagy erőszakos úton is,teljesen megszüntették, úgyhogy ilyen panaszokkal nem is lépett fel többé senki. A bírósági törvénytehát hosszú időre az eddigieknél nem kevésbé súlyos lázongásokra adott alkalmat.

2. 98. Gracchus eközben egész Itália területén hatalmas utakat építtetett, s ezzel a vállalkozók éskézművesek nagy tömegét tette készséges híveivé. Több coloniát is alapított. 99. A latinokat arrabiztatta, hogy követeljék a teljes római polgárjogot, hiszen a senatus jóhi- szeműleg nem szállhatszembe a [rómaiak] vérrokonainak e követelésével. A többi [italicus] szövetségesnek, akik arómai népgyűléseken még nem rendelkeztek szavazati joggal, szintén meg akarta adni ezt a jogot,abban a reményben, hogy a szavazások alkalmával ezek is az ő javaslatait fogják támogatni. 100.A senatus megijedt ettől, s a consulokat olyan hirdetmény közzétételére utasította, hogy szavazásranem jogosult személy nem tartóz- kodhatik sem a városban, sem e törvények feletti szavazásszínhelyétől negyven stadionon belüli távolságban. 101. Livius Drusust, egy másik néptribunustpedig arra beszéltek rá, akadályozza meg Gracchus javaslatait anélkül, hogy ennek okát a néppelközölné. Interces- siót ugyanis az ok megjelölése nélkül is lehet gyakorolni. Még azt is megengedték

126. GAIUS GRACCHUS

206

neki, hogy a népnek tizenkét colonia alapításának ígéretével kedveskedjék. A népnek tetszett ez ajavaslat, Gracchus törvényjavaslatainak pedig már kisebb jelentőséget tulajdonítottak.

3. 102. Gracchus azonban népszerűségéből vesztvén, Fulvius Flaccusszal – akit con- sulsága utánéppen e célból választottak néptribunusnak – Africába hajózott. Africa területén ugyanis, annaktermékenysége miatt, colonia alapítását határozta el a népgyűlés, s a colonusok letelepítésévelkettejüket csak azért bízták meg, hogy a városból egy időre távol legyenek, s a senatusmegszabaduljon demagóg tevékenységüktől. 103. A létesítendő colonia helyéül az egykoriKarthágó romjait jelölték ki, nem gondolva azzal, hogy Scipio ezt a várost lerombolása utánelátkozta, és örök időkre legelővé nyilvánította. 104. Ők itt – a törvényben eredetileg előírtcsekélyebb számú telepes helyett – hatezer colonust óhajtottak letelepíteni; ezzel is a népetakarták megnyerni. Rómába visszatérve egész Itáliában megkezdték a hatezer colonus toborzását.105. Közben azonban a colonia megszervezésével megbízott, még mindig Africában tartózkodótisztviselők levelet küldtek arról, hogy a Gracchus és Fulvius által állított határköveket farkasokdöntötték ki, a jósok pedig ebben baljóslatot láttak. Erre a senatus összehívta a népgyűlést, hogyaz érvénytelenítse a colonia alapításáról szóló határozatot. 106. Így Gracchus és Fulvius ebbena tervükben is kudarcot vallottak. Szinte őrjöngők módjára kiáltozták, hogy a senatus hazudik,amikor a farkasokról szóló híreket terjeszti. A nép legelszántabb fiai is velük tartottak. Tőrökkelfelfegyverkezve indultak a Capitolium felé, ahol a coloniák ügyében a népgyűlésnek össze kellettülnie.

4. 107. A nép már összegyülekezett, és Fulvius már hozzáfogott szónoklatához, amikor Gracchusfegyveres összeesküvő társainak kíséretében a Capitoliumra ért. 108. Őt magát is szorongássaltöltötte el példátlanul merész terveinek tudata. Ezért nem is ment a népgyűlés színhelyére, hanema mellette lévő oszlopcsarnokban kezdett fel-alá járkálni, várva a történendőket. 109. E háborgólelkiállapotában megpillantotta őt egy, a népből származó ember, Antyllus, aki éppen áldozatotmutatott be az oszlopcsarnokban. Kezével megragadta – talán azért, mert értesült a dologról, illetvegyanított valamit, vagy talán valami más körülmény bírta szóra –, és arra kérte, könyörüljön a hazán.110. Gracchus ettől még inkább megzavarodott, és attól való félelmében, hogy tervei kitudódtak,átható, éles pillantást vetett rá. A jelenlevők egyike, bár senki sem adott erre jelt, és ilyen parancssem hangzott el, pusztán Gracchusnak Antyllusra vetett éles tekintetéből arra következtetett, hogyitt van a várt alkalom. Abban a hiszemben, hogy Gracchus kívánságát teljesíti, ha ő kezdi mege művet, kiragadta tőrét, és leszúrta Antyllust. 111. Amint a nyilvánosan ott heverő holttestetmegpillantották, általános zaj keletkezett, és az emberek további vérontástól tartva, rettegéssel telveelhagyták a szentély környékét. Gracchus csak ekkor lépett a népgyűlés színhelyére, s a nép előttmentegetőzni próbált a történtek miatt. 112. De már senki sem ügyelt rá, hanem, mint valamielátkozottól, mind elfordultak tőle.

5. 114. Másnap reggel a senatus maga elé idézte lakásából Gracchust és Flaccust, adjanak számottetteikről. Ők ehelyett azonban fegyveresen az Aventinus dombra siettek, abban a reményben, hogyha ezt megszállják, a senatus hajlandóbb lesz a békés megegyezésre. 117. Gracchus a cölöphídonát a Tiberis túlsó partjára menekült, s itt egyetlen rabszolgájától kísérve, egy ligetben rejtőzött el.Mikor üldözői elérték, ő maga nyújtotta torkát rabszolgájának, hogy az vágja át. 119. Gracchusés Flaccus levágott fejét Opimius consul elé vitték, az pedig jutalmul annyi aranyat adott érte,amennyi a két fej súlya volt. A csőcselék közben kirabolta mindkettőjük házát, párthíveiket pedigOpimi- us összefogdosta, börtönbe vetette és itt megfojtatta. 120. Quintusnak, Flaccus fiánakcsak annyit engedett meg, hogy maga válassza ki halálnemét. E vérontás után az egész városbantisztítóáldozatot rendelt el, a senatus pedig elhatározta, hogy a népgyűlés helyén templomot emelConcordia [a polgárok egyetértése] tiszteletére.

6. 121. Így végződött tehát az ifjabbik Gracchus felkelése. 123. Miután ezekkel a mesterkedésekkelGracchus törvényét semmissé tették – pedig ha megvalósul, ez kiváló és igen hasznos tett lett volna–, egy másik néptribunus a földek után fizetendő járulékot is megszüntette. A nép így elvesztetteminden eddig elért eredményét. 124. Egyre csökkent a polgárok és a katonák száma. Gracchushalála után tizenöt évvel a nép elvesztette a földek utáni jövedelmét, a pénzosztást s a törvényeket,és a bíróságok szünetelése miatt tehetetlenségre volt kárhoztatva.

H. I.

207

127. HÁBORÚ IUGURTHA ELLENSallustius: Iugurtha (Részletek).

Kr. e. 112-105

A. Memmius néptribunus beszéde:

1. ... Minthogy ez idő tájt Memmius Róma egyik legnevesebb, leghatásosabb szónoka volt, illő,hogy a sok közül egyik beszédét ideiktassam, mégpedig azt, amelyet Bestia visz- szatérte után anépgyűlésben tartott, ilyenformán:

2. „Sok minden elvenné a kedvem attól, hogy előttetek beszéljek, polgárok, ha államunk szeretete nemállna fölöttük: a nemesi klikk hatalma, a ti birkatűrésetek, a jog- fosztottság, s leginkább az, hogy abecsületesség nagyobb veszélyt kelt, mint tiszteletet. Mert azt restellem elmondani, mennyi fricskátkaptatok a legutóbbi tizenöt évben egy maroknyi gőgös nemestől, milyen rút, milyen bosszulatlanhalált haltak védelmezőitek, hogyan torzította el lelketeket a tétlenség és az elbutultság, hiszenmég most sem álltok a talpatokra, mikor ellenségeitek a kezetekben vannak, még most is féltektőlük, pedig ők retteghetnének tőletek. De ha százszor így van is, lelkem arra hajt, hogy a klikkhatalmával szembeszálljak. Legalább megpróbálok élni az atyámtól örökölt szabadsággal. Hogyhiába cselekszem-e, vagy haszonnal, az rajtatok múlik, polgárok.

Nem arra buzdítalak én, hogy fegyverrel keljetek fel a jogtalanság ellen, miként any- nyiszor tettékőseitek. Nincs szükség erőszakra, nincs szükség kivonulásra. Tulajdon viselkedésük buktatja megőket. Mikor megölték Ti. Gracchust, akiről azt állították, hogy egyeduralomra tör, a római nép ellenfolytattak vizsgálatokat; majd C. Gracchus és M. Fulvius meggyilkolása után szintén a ti soraitokbólvégeztek ki sokakat a börtönben: szeszélyük vetett véget mindkét vérengzésnek, nem a törvény. Persze»egyeduralomra törekvés* visszaállítani a nép jogait, s »jogos cselekedet« az, amit polgárvér ontásanélkül lehetetlen megtorolni. A korábbi években csöndben dohogtatok a kincstár kifosztása miatt,vagy mert szabad királyok és szabad népek néhány nemesnek fizettek adót, s az övék volt mindendicsőség és minden vagyon. De kevesellték, hogy ilyen gaztetteket büntetlenül vihetnek végbe, ígyvégül törvényeinket, méltóságotokat, isteni és emberi jogaitokat ellenségeitek kezére játszották. Smég csak nem is szégyellik, nem is bánják: fennhéjázva pöffeszkednek szemetek előtt, főpapi ésconsuli tisztüket, diadalmeneteiket hány- torgatják; mintha valami megtiszteltetéshez jutottak volna,s nem rablózsákmányhoz. Pénzen vett szolgák nem viselik el, ha uruk igazságtalanul bánik velük; ti,polgárok, akik uralomra születtetek, egykedvűen tűritek a szolgaságot? Hát kik ezek, akik markukbantartják az államot? Elvetemült, véres kezű, farkasmohóságú, mindenkinél ártalmasabb, mindenkinéldölyfösebb gonosztevők, akiknek becsület, rang, kegyelet, egyáltalán, minden tisztes és tisztességtelendolog csak vagyonszerzésre jó. Egy részük attól érzi magát biztonságban, hogy néptribunusokatgyilkolt le, mások attól, hogy igazságtalan pereket folytattak, de a legtöbben attól, hogy vérfürdőtrendeztek köztetek. Egyszóval minél hit- ványabbul jártak el, annál nagyobb biztonságban vannak.Félhettek volna gazságuk miatt, de meghunyászkodásotok magára vette a félelmet; őket pedig eggyéforrasztotta, hogy ugyanazt szeretnék, ugyanazt gyűlölik, ugyanazt rettegik. A tisztességesek közöttez baráti szövetség, de a gazemberek között klikk.

Azt mondhatná erre valaki: »Hát mit javasolsz?« Büntessük meg azokat, akik az állam ügyét elárultákaz ellenségnek. De nem fegyverrel, nem erővel – ezt méltatlanabb volna nektek megcselekedni, mintnekik elszenvedni –, hanem törvényes vizsgálat és Iugurtha tanúvallomása alapján. Mert ha csakugyanmegadta magát, engedelmeskedni fog parancsaitoknak, ha viszont fütyül rájuk, láthatjátok, mifélebékekötés vagy meghódolás az, amelyből Iugurthának gaztetteiért büntetlenség, néhány hatalmasnakóriási vagyon, az államnak pedig kár és gyalázat jut. Vagy talán még most sem laktatok jóluraskodásukkal, és a mi korunknál jobban szeretitek azokat az időket, amikor hatalom, tartományok,törvények, jogok, bíráskodás, háború és béke, egyáltalán, minden isteni-emberi rendelés a kevesekkezében volt, ti pedig, a római nép, akiket ellenség nem győzött le, minden nép urai, megelégedteteka puszta életetekkel? Mert ugyan ki merte közületek lerázni a szolgaságot? Bár azt hiszem, nincsnagyobb gyalázat egy férfi számára, mint ha bosszulatlanul tűri el a sértést, én mégis nyugodtanelviselném, hogy megbocsássatok a legnagyobb gonosztevőknek is, mivel ők is római polgárok,ha ez az irgalmasság nem fordulhatna vesztetekre. Mert galádságukban nem érik be azzal, hogy

127. HÁBORÚ IUGURTHA ELLEN

208

garázdálkodásuk büntetlen marad, ha nem veszitek el tőlük a további garázdálkodás lehetőségét; éstiteket is örökké nyugtalanítana annak a tudata, hogy szolgálnotok kell, vagy fegyverrel meg kellvédenetek szabadságotokat. Mert mit remélhetünk az adott szótól vagy a kibéküléstől? Ők uralkodniakarnak, ti pedig szabadok lenni, ők elkövetni akarják a jogtalanságokat, ti pedig meggátolni: végülis szövetségeseinkkel úgy bánnak, mint az ellenséggel, az ellenséggel úgy, mintha szövetséges volna.Létezik két ilyen eltérő szándék között béke vagy barátság?

Ezért intelek, buzdítalak benneteket: ne hagyjatok ekkora gazságot büntetlenül. Nem azállamkincstárból sikkasztottak, s nem a szövetségesek pénzét rabolták el erővel – ezek is súlyos bűnök,mégis úgy megszoktuk őket, hogy már csak legyintünk rájuk. De most a legádázabb ellenségnekárulták el a senatus tekintélyét, elárulták a ti hatalmatokat; itthon és a háborúban árucikk lett az államjava. Ha ezt nem vizsgáljuk ki, ha nem állunk bosszút a vétkeseken, mi marad más hátra, mint hogy atettesek alattvalóiként éljünk tovább? Mert büntetlenül önkényesen cselekedni annyi, mint királykénturalkodni. Nem is arra buzdítalak titeket, polgárok, hogy jobban örüljetek bármely polgártársatokjogtalan, mint igazságos tettének; hanem arra, hogy ha a rosszaknak megbocsáttok, a jókat dönthetitekromlásba. Egyébként is sokkal előnyösebb az államra, ha a jótett merül feledésbe, s nem a rossz: a jócsak ellustul, ha nem törődsz vele, a rossz viszont gonoszabbá válik. S ha jogtalanság nem történik,nemigen szorulunk orvoslásra.”

1. Ilyen és hasonló beszédeket tartva, Memmius rávette a népet, hogy küldjék Iu- gurthához L. Cassiusakkori praetort, s ő bántatlanságát szavatolva, hozza el Rómába: így a király vallomása alapjánkönnyebben napvilágra derül Scaurus vétke és a többieké, akiket vesztegetési pénz elfogadásánakvádjával törvénybe idéztek.

A. Eladó ez a város:

35. Volt abban az időben Rómában egy Massiva nevű numida, Gulussa fia, Masinissa unokája. Mivela királyok meghasonlásakor szembekerült Iugurthával, Cirta feladása és Adherbal megölése utánelmenekült hazájából. Ezt Sp. Albinus, aki Bestia után a következő évben Q. Minucius Rufusszalegyütt viselte a consuli hivatalt, rávette, hogy kérje magának a senatustól Numidia királyságát,minthogy Masinissa törzséből való, Iugurtha pedig gaztettei miatt rettegésben és a gyűlölet gyűrűjébenél. A háborúra vágyó consul szította a parazsat, és nem hagyta a tüzet elaludni. Neki jutottNumidia provincia, Minuciusnak pedig Macedonia. Massiva sürögni kezdett. Iugurtha nem talált elégtámogatásra barátainál, minthogy egyeseket a lelkiismeret-furdalás, másokat a félelem gátolta, vagyaz, hogy rossz hírbe kerültek. Így Bomilcarnak, rokonának, leghívebb bizalmasának parancsolta meg,béreljen pénzen orgyilkosokat, ahogy már sokszor megtette, s a legnagyobb titokban, de ha ez nemmenne, bármilyen módon öljék meg Massivát. Bomilcar sietve teljesítette a király parancsát, s azilyen mesterségben jártas emberekkel kifigyeltette Massiva útjait, járás-kelését; minden helyet, időt,ahol és amikor megfordult, felderített. Ahol aztán a legjobb alkalom kínálkozott, lest vetett neki.Egyik bérgyilkosa kissé óvatlanul támadta meg Massivát: lekaszabolta ugyan, de elfogták, s többek,kivált Albinus consul bátorítására vallomást tett. Inkább a méltányosság és igazság nevében, minta nemzetközi jog alapján emeltek vádat Bomilcar ellen, minthogy azt kísérte, aki Rómába az államszavatosságára érkezett. De Iugurtha, noha ez a bűn is rábizonyult, nem szűnt meg kapálózni azigazság ellen, csak mikor észrevette, hogy a tette okozta felháborodás már olyan nagy, hogy nemelég hozzá pénze és befolyása. Így hát – bár a korábbi tárgyaláson barátaiból ötven kezest állított –inkább trónjával törődött, és nem a kezesekkel, és Bomilcart titkon Numidiába küldte; attól tartott, haőt kivégzik, a többi hívét megszállja a félelem, és nem fog neki engedelmeskedni. Néhány nap múlvaő maga is hazautazott, mert a senatus megparancsolta, hogy távozzék Itáliából. De mikor elhagytaRómát, állítólag némán sokszor hátratekintett, végül azt mondta: „Eladó város ez, s el is kel hamarosan,ha vevője akad.”

A. Marius consul beszéde (Kr. e. 107):

1. „Hiszen azt is jól tudom, hogy ha (a nobilitas tagjai) válaszra méltatnának, csak úgy folynabelőlük az ékes szavú, formás beszéd. De mivel e tőletek kapott magas megtiszteltetés révénvelem együtt minduntalan titeket is becsmérelnek, nem akartam hallgatni, nehogy a szerénységetrossz lelkiismeretnek tartsák. Mert őszintén szólva, engem semmilyen szóbeszéd sem sérthet. Haigaz, csak jót mondhat rólam, ha hazug, egész életem a cáfolata. De minthogy a ti döntéseteketvádolják, amivel a legfőbb tisztséget és a legnagyobb feladatot róttátok rám, fontoljátok meg újra

127. HÁBORÚ IUGURTHA ELLEN

209

meg újra, nem kell-e megbánnotok. Biztosítékul nem mutathatom fel őseim képét, diadalmeneteit,consuli rangját, de ha kell, mutathatok lándzsákat, zászlót, kitüntetéseket, más hadi jutalmat, nomeg sebhelyeket a mellemen. Ez az én arcképcsarnokom, ez a nemességem, nem örökségképpenszállt rám, mint a nemesekre, magam szereztem sok fáradsággal és veszedelemmel. Az én beszédemnem formás: nem sokat törődöm vele; kiviláglik az érdem magában is. Nekik művészetre vanszükségük, hogy gaztetteiket szónoklatokkal elleplezzék. Görög irodalmat sem tanultam: nemvolt nagy kedvem hozzá, hiszen tudósait sem tette derekabbakká. Hanem tanultam olyasmit, amisokkal fontosabb államunknak: ellenséget vágni, őrséget állni, a gyalázaton kívül semmitől semfélni, egyformán tűrni telet-nyarat, földön hálni, nélkülözést és fáradságot együtt elviselni. Ilyentanítással buzdítom katonáimat, s nem fogom őket szoros gyeplőre, magam pedig lazára, nemosztom magamnak a dicsőséget, nekik pedig a munkát. Ez a hasznos, ez az egész polgárság érdekétnéző vezérség.

Mert ha te magad kényelemben élsz, a sereget pedig kemény büntetésekkel sanyargatod, akkor urukvagy, nem hadvezérük. Ezen a módon cselekedtek őseitek, így tették nagy- gyá magukat is, azállamot is. Rájuk hivatkozik a nemesség, bár erkölcsei egészen mások, s megvet bennünket, akik azőseik nyomában járunk; a tisztségeket nem érdem szerint, hanem szinte adósságként követeli tőletek.Pedig nagyon tévednek kevélységükben. Mindent rájuk hagytak őseik, amit lehetett: gazdagságot,képmásokat, dicső emléküket; de érdemet nem hagytak, nem is hagyhattak, mert egyedül ez az, amitnem lehet ajándékba adni vagy kapni.

Azt mondják, fukar vagyok és faragatlan, mert nemigen értek lakomák rendezéséhez, egy színészemsincs, s nem fizetem jobban szakácsomat, mint majorosomat. Ezt szívesen elismerem, polgárok. Mertapámtól s más tiszteletre méltó férfiaktól úgy tanultam, hogy a pipere asszonyokhoz illik, férfiakhozviszont a munka. A derék embernek többre kell tartania a dicsőséget, mint a gazdagságot, díszérefegyvere válik, s nem lakása berendezése. Tegyék hát csak tetszésük szerint, ami kedvükre való.Szeretkezzenek, vedeljenek, úgy töltsék öregségüket, ahogy fiatalságukat: lakomákkal, áldozzanakcsak hasuknak és legrútabb testrészüknek; az izzadságot, port és más effélét hagyják csak nekünk, mertmi nagyobb örömöt találunk ezekben, mint a vendégeskedésben. Csakhogy még sincs ez így. Mert haezek az ocsmány emberek gyalázatosságaikkal már beszeny- nyezték magukat, felkerekednek, hogyelrabolják a jók jutalmát. Így, bármennyire méltánytalan is, a dőzsölés és a tétlenség – e két legrosszabbtulajdonság – élvezőinek semmit sem árt, de az ártatlan államnak vesztét okozza.”

K. Á.

A. Sallustius Crispus (Kr. e. 86 k. – Kr. e. 35 k.) római politikus és történetíró latin nyelvűtörténelmi monográfiája (Bellum Iugurthinum) a Kr. e. 112-105-ben lezajlott, önmagában nemtúl jelentős numida háborúról és az észak-afrikai nomád nép királyának, Iugurthának elfogásárólszól. Sallustius Kr. e. 46-45-ben Africa Nova, vagyis az egykori Numidia helytartója, ahololyan gátlástalanul harácsolja össze vagyonát, hogy hazatérése után csak Caesar személyesközbelépése menti meg a vádemeléstől. A Numidiára vonatkozó ismereteket mindenesetreszemélyes tapasztalataiból és a görög történetírók munkáiból meríti. A könyv Kr. e. 40 körülkeletkezett. Egyértelmű célja Róma erkölcsi hanyatlásának bemutatása Iugurtha tettein keresztül, ésannak, hogy „Rómában minden eladó” (Romae omnia venalia). A hanyatlás oka Sallustius szerintKarthágó elpusztítása, így az ellenféltől való félelem elmúlása volt, amely a korábban idealizáltanlefestett rómaiakból elpuhult, fegyelmezetlen és harácsoló népet teremtett (41-42. fejezet).

210

128. A SZÖVETSÉGES HÁBORÚAppianos: Róma története. XIII 35-53.

Kr. e. 90-88

1. 155. Mindezek után történt, hogy Livius Drusus néptribunus, igen előkelő származású férfiú, azitalicusok kérésére újabb ígéretet tett arra, hogy ismét benyújtja a törvényjavaslatot polgárjogukérdekében. Erre vágyakoztak leginkább, abban a tudatban, hogy ezzel az egy lépéssel alattvalókbólazonnal urakká lesznek. 156. Terve számára előbb a népet akarta megnyerni, és több coloniátígért Itáliában és Szicíliában; ezek megalapítását már régen megszavazták, de mindeddig nemjöttek létre. 157. A senatust és a lovagokat, akik ekkor főként a bíróságok kérdésében voltakegymással ellentétben, mindkettejüket kielégítő törvénnyel akarta összebékíteni. Az ítélkezésjogát egyértelműen a senatusnak visszaadni nem lehetett volna, ezért mindkét fél érdekében akövetkezőket eszelte ki: 158. mivel a lázongások következtében a senatorok száma alig érte ela háromszázat, azt javasolta, hogy a lovagok legkiválóbbjai közül még ugyanennyit válasszanakhozzájuk, és az így megnövelt senatusból kerüljenek ki a jövőben a bírák. Hozzátette, hogy ezeka bíróságok döntsenek a megvesztegetési ügyekben is. A megvesztegetés ugyanis olyannyiramindennapos szokássá vált, hogy az ilyesfajta vádak szinte teljesen megszűntek.

159. Elgondolásával mindkét felet akarta szolgálni, de terve éppen ellenkezőleg ütött ki. A senatusugyanis nehezen viselte el, hogy egyszerre ily sok új tag választassék sorai közé, s a lovagok közülegyesek immár a legnagyobb tekintély birtokába is jussanak. Azt sem tartották lehetetlennek, hogya senatusba bekerülő lovagok egymás között összetartva, még erőteljesebben küzdenek majd a régisenatorok ellen. 160. A lovagok pedig amiatt gyanakodtak, hogy ennek az állítólagos jótéteményneka révén a jövőben az ítélkezés joga kizárólag a senatusra száll, és mióta megízlelték e nagy vagyonokés jövedelmek édességét, ez a gyanú keserves volt számukra.

1. 162. Így tehát a lovagok és a senatus, bár egymásnak is ellenségei voltak, egyesültek a Drusus ellenigyűlöletben, csupán a nép örült a coloniáknak. De az italicusok is nyugtalankodtak a coloniákrólszóló törvény miatt, holott Drusus ezt is főként az ő érdekükben eszelte ki. Attól tartottak,hogy a római közföldeket, amelyeket mint megműve- letlen területet egyesek már régebben,akár erőszakkal, akár lopva művelés alá vettek, azonnal elveszik tőlük, sőt a saját tulajdonukbanlevő földjeiket is féltették. 163. Az etruszkok és umberek, akiket a többi italicusokkal egyazonaggodalom töltött el, a consulok hívására a városba özönlöttek; állítólag azért, hogy vádat emeljenekDrusus ellen, valóságban azért, hogy meggyilkolják. Ezek fennhangon szidalmazták a törvényt, ésközben várták a szavazás napját. 164. Drusus mindezt megsejtette. Csak ritkán hagyta el házát, ésminden ügyét palotájának gyengén megvilágított csarnokában intézte. Egy este, amikor nagyszámúlátogatóját elbocsátotta, egyszerre csak felkiáltott: „Megsebesültem!” Ezt mondva, holtan esettössze. Kiderült, hogy egy cipészárral szúrták csípőn.

2. 165. Drusus is néptribunusi működése alatt lett hát gyilkosság áldozatává. 38. 169. Az italicusok,értesülvén Drusus sorsáról s a többiek száműzetésének állítólagos okáról, immár tűrhetetlennektartották, hogy a polgárjoguk érdekében harcoló férfiaknak ennyit kelljen szenvedniök. Nem látvántöbbé reményt a polgárjog elnyerésére, elhatározták, hogy nyíltan elszakadnak a rómaiaktól, ésminden erejükkel harcot indítanak ellenük.

39. 175. Ezzel kirobbant a nyílt felkelés. Az asculumiakhoz nyíltan csatlakoztak a velük szomszédostörzsek: a marsusok, paelignusok, vestinusok, marrucinusok, azonkívül a picentinusok, frentanusok,hirpinusok, Pompeii és Venusia polgárai, az iapyxek, lucanusok és samnisok, amely törzsekmár régóta ellenségei voltak Rómának, valamint mindazok a többi törzsek, amelyek a Liris –gondolom, a mostani Liternus – folyótól az Iónöbölig a félsziget belsejében vagy tengerpartjánlaknak. 176. Követeket küldtek Rómába, akik panaszt emeltek azért, hogy, bár ők segítették Rómátbirodalma meghódításában, az általuk megsegített polgárok nem méltatják őket polgárjogra. A senatusigen keményen válaszolt: ha megbánták eddig elkövetett tetteiket, küldjenek követséget, ellenkezőesetben azonban nem. 177. Ők tehát minden jó reményüket elvesztvén, megindították a háborút. Azegyes városokban állomásozó csapatokon kívül lovasokból és gyalogosokból százezer főnyi közös

128. A SZÖVETSÉGES HÁBORÚ

211

hadsereget állítottak fel. A rómaiak saját polgáraikból és Itáliának hozzájuk még hűséges törzseibőlugyanekkora sereget küldtek ellenük.

1. 211. Ez történt Itáliának az Adria felé eső részén. Az innen érkező hírek hatására a Rómától túlnanlakó etruszkok, umberek és a többi, velük szomszédos törzs mind elpártolásra szánták el magukat.212. A senatus attól tartva, hogy a minden irányból kirobbanó háború ellen nem lesz védekezés,először is a Cumaetől a Városig húzódó tengerpart őrzésére felszabadított rabszolgákat rendelt.Ekkor sorozták be őket első ízben a hadseregbe az emberhiány miatt. Megszavazták azt is, hogy aRóma szövetségéhez hűséges italicusok megkapják a polgárjogot – hiszen ez volt a legfőbb vágyaszinte valameny- nyiüknek. 213. Az erről szóló közlést el is juttatták az etruszkokhoz, ők pedigszíves örömest elfogadták a polgárjogot. Ezzel az engedménnyel a senatus a hozzá hűségeseketmég hűségesebbekké s az ingadozókat szilárdabbakká tette, ellenségeit pedig azzal, hogy hasonlójogok elnyerésének reményét csillogtatta meg előttük, békülékenységre hangolta. 214. A rómaiakazonban ezeket az új polgárokat nem az akkor meglevő harmincöt tribusba sorolták, nehogy arégi polgároknál nagyobb számúak lévén, a szavazás során fölénybe kerüljenek, hanem őket tízcsoportba osztva, ugyanennyi új tribust szerveztek, amelyekben az új polgárok a többi tribus utánszavazhattak. 215. Szavazójoguk így legtöbb esetben haszontalanná vált, hiszen a harmincöt régitribust előbb szólították szavazásra, s ezek önmagukban többséget alkottak. Lehet, hogy ez elsőpillanatban elkerülte az italicusok figyelmét, vagy talán még ezen az áron is szívesen fogadták apolgárjogot. Amikor azonban később rájöttek, ez új felkelés forrásává lett.

53. 231. A háború csak addig dühöngött, amíg egész Itália – egyelőre a lucanusok és samnisokkivételével – meg nem szerezte a római polgárjogot; tudomásom szerint azonban később ők is elértékcéljukat (Kr. e. 89). A korábban csatlakozottakhoz hasonlóan őket is a tíz új tribusba sorolták be,nehogy számbeli többségük révén a népszavazásokon túlsúlyba kerüljenek, ha a meglevő tribusokbasorolják be őket.

H.I.

212

129. MARIUS ÉS SULLAPOLGÁRHÁBORÚJA, SULLADICTATURÁJA

Appianos: Róma története. XIII 55-101.

Kr. e. 88-80

55. 240. Az eddigi öldöklések és viszályok csupán egyes politikai csoportok időnkénti harcai voltak.Ezután azonban a csoportosulások vezetői immár nagy seregekkel, szabályszerű háborúban ütköztekössze, s a küzdelem céltáblája: maga a haza volt.

1. 248. Sulla tüstént elindult Capuába az ott állomásozó sereghez, amelynek Asiába kellett indulniaa Mithridatés elleni háborúra. Ekkor még nem sejtette, hogy mi készül ellene. 249. Sulpiciuspedig, mihelyt a törvénykezési szünet érvényét vesztette, és Sulla is elhagyta a várost, javaslatáttörvényerőre emeltette, és egyben – aminek kedvéért voltaképpen mindezt tette – Mariust Sullahelyett a Mithridatés elleni háború vezérévé választatta.

2. 250. Sulla ezt megtudva úgy ítélte meg a helyzetet, hogy csak a fegyverek dönthetnek. Seregétgyűlésre hívta össze. Számolt azzal, hogy a sereg óhajtja a Mithridatés elleni háborút, minthaszonnal járó vállalkozást, Mariusról pedig feltételezik, hogy helyettük más sereget fog toborozni.251. A gyűlésen Sulla elmondta Sulpicius és Marius ellene elkövetett sérelmes tettét, és anélkül,hogy terveiről világosan beszélt volna – az általa elgondolt polgárháborút ugyanis nem merteemlegetni –, arra buzdította őket, legyenek készek parancsainak teljesítésére. 252. Katonái azonbanmegértették, hogy mire gondol, és féltve saját érdeküket, ha netán elesnek a hadjárat nyújtottaelőnyöktől, maguk mondták ki azt, amit Sulla óhajtott, s azt kiáltozták: vezesse őket Rómaellen! 253. Sulla csak örült ennek, és hat legióval azonnal útra kelt. A sereg tisztjei, egyetlenquaestor kivételével, elhagyták és Rómába szöktek, mert hazájuk ellen nem akartak sereget vezetni.Útközben több követ kereste fel, és megkérdezték, miért vonul fegyveresen hazája ellen. Ő csakannyit felelt: „Megszabadítani zsarnokaitól!”

3. 257. Sulla a Porta Esquilinát és a városfalnak azzal szomszédos részeit egy legio katonasággalelfoglalta, Pompeius pedig egy másik legióval a Porta Collinát szállta meg. Egy harmadik legioa cölöphidat vette ellenőrzés alá, míg a negyedik a falak tövében tartalékban maradt. 258. Atöbbi két legióval Sulla benyomult a városba. Szándékai és tettei ellenségre vallottak; ezért,amerre elhaladt, az ott lakó polgárok a házak tetejéről hajigál- tak rá köveket mindaddig, míg aházak felgyújtásával nem fenyegetődzött; akkor abbahagyták ellenállásukat. Marius és Sulpiciuselőzetesen már felfegyverzett katonáikkal a Forum Esquilinumon ütköztek meg vele. 259. Ezvolt Róma területén az első olyan fegyveres harc, amelyet már nem pártharcként vívtak, hanemleplezetlen háborús formában, kürtök harsogása mellett és hadi jelvények alatt: ilyen szörnyű bajszármazott az elvadult viszályokból! .

60. Sulpiciust pedig, aki akkor még néptribunus volt, vele együtt Mariust, a hatszoros consult,fiával együtt, továbbá Publius Cethegust, Iunius Brutust, Gnaeus Carbót és Quintus Graniust, PubliusAlbinovanust, Marcus Laetoriust és velük együtt még mintegy tizenkettő, Rómából elmenekült férfiútmint pártütőket, a consulok ellenségeit és olyanokat, akik a rabszolgáknak elpártolásuk fejébenszabadságot ígértek, Róma ellenségeinek nyilvánították, és felhatalmaztak mindenkit, aki rájuk talál,hogy büntetlenül megölheti vagy a consulok elé hurcolhatja őket. 272. Javaikat elkobozták, ésfelkutatásukra pribékek száguldtak szerteszét; ezek Sulpiciust elfogták és kivégezték.

1. 286. Sulla . röviddel később Capuába távozott seregéhez, és innen elindult Ázsiába. 287. Aszáműzöttek barátai, bízva Cinnában, aki a consuli tisztségben Sulla utóda volt, az új polgárokatarra biztatták, támogassák Mariusnak azt a tervét, hogy őket valamennyi tribusba sorolják be,nehogy utolsókként szavazván, minden befolyástól meg legyenek fosztva. Ez lett Marius és híveivisszatérésének kiindulópontja. 288. A régi polgárok erejüktől telhetően ellenálltak, Cinna azonbanaz új polgárokat támogatta; állítólag háromszáz talentummal megvesztegették. Octavius, a másik

129. MARIUS ÉS SULLA POLGÁRHÁBORÚJA, SULLA DICTATURÁJA

213

consul a régi polgárokkal tartott. 289. Cinna hívei, fegyvereket rejtve köpenyük alá, megszálltáka Forumot, és fennhangon követelték, hogy valamennyi tribus között osszák el őket. A lakosságjobb érzelmű része, ugyancsak fegyverrel kezében, Octavius körül tömörült. 290. Miközben őlakásában várta a fejleményeket, hírül hozták, hogy a néptribunusok többsége tiltakozik Cinnajavaslata ellen, ez nagy zavart kelt az új polgárok körében, s ezek már kardot rántva zavarjákle az ellenkező néptribunusokat a szónoki emelvényről. 291. Amikor Octavius ezt hallotta, sűrűtömegtől kísérve, a Szent úton át a Forumra sietett. Hegyi patakként száguldott a népgyűlésre, s azegymással harcolók közt erőszakkal törve magának utat, különválasztotta őket. 292. Maga körülfélelmet keltett, de Cinnát elkerülte, és Cas- tor és Pollux templomába húzódott. Hívei mindenparancs nélkül rátámadtak az új polgárokra, többet megöltek, másokat pedig a városkapun kívülűztek.

2. 293. Cinna eddig bízott az új polgárok tömegében és erőszakosságának sikerében. Most, hogyvárakozása ellenére a kisebbség vakmerő vállalkozása aratott diadalt, a városba sietett, és itt arabszolgákat szabadság ígéretével fegyverbe szólította; ők azonban nem hallgattak rá. 296. Asenatus Cinnát azon a címen, hogy a várost consul létére veszélyes helyzetében magára hagyta, sa rabszolgáknak felszabadítást ígért, megfosztotta consulságától és polgárjogától, helyébe LuciusMerulát, Iupiter papját (flamen dialis) választották meg. 297. Mint mondják, csak ez a pap, a flamen,viselheti állandóan a süveget (apex), míg a többi pap kizárólag a vallási szertartások idején viseli.

303. Octavius és Merula consulok a várost árokkal és a falak helyreállításával erősítették meg,köröskörül harci gépeket állítottak fel, és a hozzájuk hűséges városokban és Galliának Itáliávalszomszédos területein katonákat toboroztak. Gnaeus Pompeius pro- consult pedig, aki az Adriai tengerpartján állomásozó seregek parancsnoka volt, felszólították, hogy siessen a haza segítségére.

67. 304. Pompeius meg is érkezett, s a Porta Collina előtt vert tábort. Cinna is odaért és seregévelegyütt mellette táborozott le. 305. E hírek hallatára Gaius Marius a vele együtt száműzött polgárokkalés mintegy ötszáz, Rómából hozzá menekült rabszolgájukkal Et- ruriában partra szállt, 306. ésazon mocskosan, borotválatlanul bejárta Etruria városait. Szánalmas látványt nyújtott. Felemlegetteháborúit, a cimberek felett aratott győzelmeit és hatszoros consulságát. Megígérte, hogy teljesíti aszavazással kapcsolatos legfőbb kívánságaikat, és mivel minden szavát elhitték, sikerült az etruszkokközül hatezer főnyi sereget gyűjtenie. Ezekkel Cinnához csatlakozott, aki örömest fogadta, jelenlegiközös érdekeik miatt. 311. Claudius Appius katonai tribunust, a Róma felett emelkedő Ianicu- lusdomb helyőrségének parancsnokát Marius emlékeztette azokra a jótéteményekre, amelyekben egykortőle részesült, ezért Claudius hajnaltájban megnyitotta a város egyik kapuját, és befogadta Mariust is,Cinnát is. 312. Octavius és Pompeius azonnali ellentámadása azonban hamarosan kiszorította őket.Közben zivatar támadt, sok villámcsapás érte Pom- peius táborát, és maga Pompeius is, több előkelőszeméllyel együtt, életét vesztette.

69. 313. Marius, miután mind a tengeri, mind az észak felől történő folyami élelmiszer-szállításútját elreteszelte, sorra elfoglalta azokat a Róma környéki városokat, amelyekben a rómaiaknakszánt gabonakészleteket tárolták. A raktárak őrségének gyors le- rohanásával elfoglalta Antiumot,Ariciát, Lanuviumot és több más várost. Egyes esetekben árulás is kezére játszott. 314. Miután aszárazföldi utánpótlási útvonalaknak is birtokába jutott, erejében bízva, a via Appián egyenest Rómafelé tartott, sietve, nehogy máshonnan a város élelemhez jusson. 319. A senatus is teljes zavarbanvolt. Szörnyűnek tartották volna, hogy Lucius Merulát, Iupiter papját, akit Cinna helyébe consulnakválasztottak, és hivatalában semmi hibát nem követett el, attól megfosszák; másrészt azonban a bajokláttán Cinnával sem akartak ujjat húzni, s ezért az újabb követséget már mint consulhoz menesztettékhozzá. 320. Semmi jót nem remélve immár, azt az egyet kérték, esküdjön meg nekik Cinna, hogy nemrendez vérontást. 323. Amikor a senatus az ígéretet elfogadva, Cinnát és Mariust felszólította, hogyvonuljanak be a városba – mert már ők is észrevették, hogy mindent Marius intéz és Cinna csak a nevétadja hozzá –, Marius gúnyosan mosolyogva azt mondta, hogy száműzötteknek nem szabad a városbabelépniök. 324. Erre a néptribunusok népszavazás útján azonnal érvénytelenítették száműzetését atöbbi, Sulla consulsága alatt elűzött személyével együtt.

71. 325. Ők tehát az őket fogadó lakosság általános rémülete közepette vonultak be a városba,és azonnal, akadálytalanul szétrabolták mindazoknak a vagyonát, akiket ellenségnek tartottak. 328.Censorinus Octavius consul levágott fejét Cinnához vitte, az pedig a Forumon levő szószékrefüggesztette ki: ekkor ért consult első ízben ilyen sors. 329. Utána a többi kivégzettnek fejét is


214

közszemlére tették; s ez a gyalázat, amely Octa- viusszal kezdődött, nem szűnt meg ezután sem,hanem kiterjedt a hatalmon lévők később kivégzett ellenségeire is. 330. Azonnal megindult ellenüka hajtóvadászat, akár senatorok, akár úgynevezett lovagok voltak. A meggyilkolt lovagokkalmegölésük után senki sem törődött többé, a senatorok közül azonban valamennyi megöltnek fejét aszószék előtt közszemlére tették. 331. Ilyen tettek közepette eltűnt az istenek iránti tisztelet, de mégaz emberek bosszújától és haragjától való félelem is! Semmi sem maradt, csupán a kegyetlen tettek,s e tettek után szégyenletes látványosságok rendezésére is vetemedtek. Az irgalmatlanul meggyilkoltembereknek haláluk után elvágták a nyakát, s a holttesteket elrettentő és riasztó például, szörnyűségeslátványként tették közszemlére.

1. 345. A következő évre Cinnát másodízben választották consulnak, Mariust pedig hetedízben, rajtatehát száműzetése, a haza ellenségévé nyilvánítása és a megölésére szóló parancs közzététele utánimígy teljesült mégis a hét sasfióka jóslata. 346. Miközben még további számos szörnyűséget terveltSulla ellen, hivatali évének már első hónapjában meghalt. Cinna Marius helyébe Valerius Flaccustválasztotta consultársának, és Ázsiába küldte, Flaccus halála után pedig Carbót választotta magamellé.

2. 347. Sulla, aki mennél hamarabb saját személyes ellenségei ellen szeretett volna fordulni, aMithridatés elleni hadműveleteket a lehetőséghez képest siettette – amint ezt művem előzőfejezeteiben elmondtam –, és nem egészen három év alatt százhatvanezer embert semmisített meg,Hellast, Macedoniát, Ioniát, Asiát és több más provinciát, amelyeket Mithridatés annak idejénelfoglalt, római uralom alá helyezett vissza, továbbá elfogta a király hajóhadát, és miután őt egykorimeghódított területeiről visszaszorította ősi birtokaira, hazafelé indult. Hűséges és harcedzett,nagyszámú és eddigi diadalain fellelkesült hadsereg követte. 348. Rengeteg hajót, kincset ésmindenféle értékes hadifelszerelést is hozott magával.

3. 350. Sulla a senatushoz önérzetes üzenetet küldött. 351. . Gyűlölői a haza ellenségéneknyilvánították, házát lerombolták, barátait meggyilkolták, és felesége meg gyermekei is csak nagynehezen tudtak hozzá menekülni. 352. De hamarosan megérkezik majd, és eddigi nagy tettei utánbosszút áll az egész városért mindazokon, akik ezt elkövették. De – mint mondotta – a többipolgárra, sőt még az új polgárokra sem neheztel semmiért.

1. 363. Sulla italiai seregéből öt legiót és hatezer lovast, továbbá peloponnésosi és ma- cedoniaisegédcsapatokat vévén magához, összesen mintegy negyvenezer emberrel Pirae- usból Patraeba,Patraeból pedig ezerhatszáz hajón Brundisiumba vitorlázott át.

2. 366. Metellus után Gnaeus Pompeius, akit később a Nagynak neveztek el, szintén hozzájukcsatlakozott. Ez a villámcsapás következtében meghalt Pompeiusnak volt fia. Atyjáról úgytartották, hogy nem barátja Sullának, és ő éppen e gyanú eloszlatása végett csatlakozott hozzá.Magával hozott egy legiót, amelyet főként Picenumban, ott nagy befolyással rendelkező atyjánakhírnevére hivatkozva sikerült toboroznia. 367. Hamarosan két további legiót is gyűjtött, s atovábbiak során Sulla leghasznosabb párthívévé lett. Ezért Sulla, bármily fiatal volt is Pompeius,tiszteletben tartotta, és állítólag csak előtte állt fel, valahányszor az belépett hozzá. 371. Így indulthát (Sulla) ellenségei ellen, súlyos és leplezetlen gyűlölettel eltelve.

84. 379. Sulla brundisiumi partraszállásával a százhetvennegyedik olympias évében megindult teháta háború (Kr. e. 84) .

1. 390. Carbo, miután gyorsan Rómába húzódott vissza, itt Metellust és a többi Sullá- hoz csatlakozottsenatort a római nép ellenségeinek nyilváníttatta. 391. Ezekben a napokban történt a Capitoliumégése (Kr. e. 83). Egyesek szerint ez is Carbo műve volt, mások a consulokat vádolták, és akadtak,akik Sulla valamelyik emberében keresték a bűnöst. Az igazság soha nem derült ki, és magam semtudnám a történteknek okát adni.

2. 394. A következő év consulai lettek: Papirius Carbo másodízben és Marius, a nagynevű Mariusunokaöccse, aki mindössze huszonhét éves volt (Kr. e. 82). A tél és a hosszan tartó erős fagy aseregeket távol tartotta egymástól.

1. 428. Sulla, féltve a Várost, előreküldte lovas seregét, hogy az ellenség felvonulásának erélyesenútját állják (Kr. e. 82). Ő maga teljes seregével sietve a Porta Collina elé vonult, és déltájban


215

Venus templománál tábort ütött, miközben ellenségei is már a Város előtt táboroztak. 429. Mégaznap délután megkezdődött a csata. A jobbszárnyon Sulla győzött, balszárnya azonban vereségetszenvedett, s a kapu felé menekült. 430. A városfalakon tartózkodó öreg katonák, amint azellenségnek a falak felé való áramlását megpillantották, egy szerkezet segítségével lebocsátottáka kaput. Amint az lecsukódott, sok katonát, sőt számos senatort is megölt, a többiek pedigfélelmükben és szorult helyzetükben ismét az ellenség ellen fordultak. 431. Egész éjszaka folyt aharc, és ők rengeteg ellenséges harcost kaszaboltak le. 432. Ebben a csatában a két fél becslésekszerint együttvéve ötvenezer embert veszített. Sulla nyolcezernél is több hadifoglyot ejtett, és mivelezek többségükben samnisok voltak, halálra nyilaztatta őket.

2. 434. Az ifjabb Marius a föld alatti csatornákban bujkált, és rövidesen végzett magával. 435. Mariuslevágott fejét Lucretius elküldte Sullának, s azt Sulla a Forum közepén a szónoki emelvény előttközszemlére tette, és állítólag még gúnyolódott is e consul fiatal korán: „Előbb evezősnek kell ámlenni, csak aztán nyúljunk a kormányrúdhoz!” .

3. 441. Sulla Róma népét gyűlésre hívta össze. Itt nagy beszédben magasztalta önmagát, sok mindentmondott ellenfelei megrémítésére, beszédét pedig azzal zárta, hogy ha a nép engedelmeskedik neki,kedvező változást fog sorsában előidézni; ellenségei közül azonban senkit sem fog kímélni, hanemerejéhez mérten bosszút áll egyaránt a praetorokon, a quaestorokon, a katonai tribunusokon ésmindazokon, akik ellenségeivel együttműködtek még azután is, hogy Scipio consul nem tartottameg neki tett ígéretét. 442. Miután mindezt elmondta, azonnal nyilvánosságra hozta mintegynegyven senator és ezerhatszáz ún. lovag nevét, akiket halálra szánt. Úgy vélem, ő volt az első,aki a halálraítéltek nevét nyilvános kiírás (proscriptio) útján közzétette, megölőiknek ajándékotígért, feljelentőiknek vérdíjat, de büntetést az őket rejtegetőknek. 443. Röviddel később a senatorokegy másik csoportját is proskribálta. Az így proskribált személyek egy részét azon nyombanelfogatásuk helyén, akár lakásukban, az utcán, vagy akár a templomokban, megölték, másokatélve hurcoltak Sulla elé, és lábai elé vetve őket, ott végeztek velük. Egyeseket végighurcoltak avároson, és úgy tapostak halálra. Ily szörnyű eseményekkel szemben a megdöbbent jelenlevőkszót sem mertek emelni. 444. Többeket száműztek, másoknak vagyonukat kobozták el. A városbólelmenekültek után pribékeket küldtek, akik mindent felkutattak utánuk, s akit csak megtaláltak,megölték. 448. A legtöbb városban (Sulla) saját kiszolgált katonáit telepítette le, akik egyúttalőrségül is szolgáltak Itália egész területén. A lakosok földjét és házait e veteránok között osztottaszét. Ez viszont hálássá tette őket iránta még halálában is, hiszen tudták, hogy birtokaik csak addigvannak szilárdan a kezükben, amíg Sulla uralma is szilárd. Ezért még lemondása után is harcoltakrendszere fenntartásáért.

97. 450. Miután Sulla ellenségeivel szembeni minden tervét végrehajtotta, és közülük az egy Sertoriuskivételével – aki azonban messze tartózkodott – már senki sem volt életben, Metellust Hispaniábaküldte Sertorius ellen, Rómában pedig mindent teljesen a saját tetszése szerint, egymaga intézett. 451.Szó sem volt többé törvényről, népszavazásról vagy bírák kisorsolásáról, hiszen mindenki rettegésbenélt: vagy rejtőzködött, vagy hallgatott. Ezek után Sullának minden intézkedését, akár consuli,akár proconsuli minőségben hozta őket, érvényesnek és megváltoztathatatlannak nyilvánították. AForumon a szónoki emelvény előtt felállították aranyozott lovas szobrát, ezzel a felirattal: CorneliusSulla, a szerencsés hadvezér. 452. Ezt a melléknevet (Felix = Szerencsés) adták ugyanis neki hízelgőiellenségei felett elért sikereiért, s a talpnyalás ezt az elnevezést állandó melléknevévé tette.

Sulla Kr. e. 81-ben diktatórikus eszközökkel szervezi újjá a római államot (leges Corneliae).

100. 465. Hogy az ősi államrendnek a látszata megmaradjon, megengedte a népnek consulokválasztását is. Consulok lettek Marcus Tullius és Cornelius Dolabella. Ő maga dictatori hatalmávalmint valami király állt a consulok felett. Dictatori hatalmánál fogva huszonnégy fascest1 vittek előtte,ugyanannyit, mint az egykori királyok előtt, és nagyszámú testőrgárda vette körül. 466. Törvényeketérvénytelenített, és új törvényeket hozott. Megtiltotta azt, hogy bárki praetor legyen, mielőtt quaestorvolt, és consul legyen anélkül, hogy előbb a praeturát betöltötte volna. Megtiltotta továbbá ugyanazonhivatalnak tíz éven belül kétszeri viselését is. 467. A néptribunusok hatalmát csaknem teljesenmegszüntette azzal, hogy őket minden befolyásuktól megfosztotta, és törvényben tiltotta meg, hogyaki néptribunus volt, valaha is más hivatalt viselhessen. Így tehát mindenki, aki hírnévre törekedett,és adott a származására, ettől fogva elkerülte ezt a hivatalt. Azt már nem tudom biztosan állítani, nemSulla ruházta-e át a tribunusok választását a népgyűlésről a senatusra úgy, amint most is szokásos. 468.


216

A senatusba, mivel az a viszályok és polgárháborúk közepette elnéptelenedett, a legkiválóbb lovagokközül mintegy háromszázat választatott oly módon, hogy mindegyikükről a Comitia tributa döntött.469. Az általa kivégzett személyek több mint tízezer fiatal és erőteljes rabszolgáját felszabadította,római polgárjoggal ajándékozta meg, és saját nevéről Corneliusoknak nevezte őket. Így elérte, hogy anép körében is legyen tízezer, mindenre elszánt híve. 470. Ugyanilyen célból szerte Itáliában az egyesvárosokhoz tartozó nagy kiterjedésű, meg nem művelt vagy büntetésként elkobzott földeket – mint azelőbb már említettem – a vele harcoló huszonhárom legio kiszolgált katonái között osztotta szét.

101. 473. Sulla e tetteivel mindenkit rémületben tartott, és saját akarata szerint uralkodott. AmikorMithridatés felett triumphust tartott, egyesek gúnyolódva burkolt királyságnak nevezték uralmát,hiszen éppen csak a királyi címet nem viselte. Mások viszont tetteiből ellenkező következtetésrejutottak, és uralmát leplezetlen tyrannisnak mondták.

H. I.

1. Faces – Kettős bárd, a hatalom jelképe.

217

130. CAESAR ÉS A KALÓZOKSuetonius: Az isteni Iulius. 4.

Kr. e. 77-74 hogy békés visszavonultságában a szónoklás akkori leghíresebb tanítómesterét, Apolló-nios Molónt hallgathassa. Miközben odafelé hajózott, már télvíz idején, Pharmakussa szigeteközelében kalózok fogságába esett, és legnagyobb bosszúságára csaknem negyven napig fogvatartották egyetlen orvos és két belső szolgája társaságában.

1. Társait és többi szolgáját ugyanis rögtön elküldte, hogy teremtsék elő a váltságdíjat. Mikor aztánleszámolták az ötven talentumot, és a kalózok partra tették, Caesarnak első dolga volt, hogytengerre bocsásson egy hajóhadat, és a távozó kalózok üldözésére induljon. Kézre is kerítette és– amivel sokszor fenyegetőzött tréfásan fogsága idején – kivégeztette őket. Mivel Mithridatésépp a szomszédos területeket dúlta (Kr. e. 74), Caesar a látszatát is kerülni akarta annak, hogytétlenül nézi a szövetségesek megpróbáltatásait, ezért miután megérkezett Rhodosra, áthajózottonnan Asiába, segédcsapatokat vont össze, kiverte a király helytartóját a provinciából, s így azingadozó, bizonytalankodó városokat megtartotta hűségükben.

K. F. – K. R.

218

131. SPARTACUS RABSZOLGAFELKELÉSE

Plutarchos: Crassus. 8-11.

Kr. e. 73-71 amelyre egyetlen szűk és nehezen járható ösvény vezetett fel, ezt a praetor őrizet alávette, egyébként pedig a sziklák meredekek és csúszósak voltak. A hegytetőt sűrűn vadszőlő nőtte be.A gladiátorok levágták a vastagabb indákat, s jó erős és hosszú kötélhágcsókat fontak belőlük, hogya sziklákhoz erősítve, biztonságban leereszkedhettek segítségükkel a hegy tövében elterülő síkságra.Egyik társuk maradt csak fenn a hegytetőn a fegyverek miatt, és amikor a többiek lejutottak, ledobáltaaz összes fegyvert, és utolsónak lejutott ő is minden baj nélkül. A rómaiak semmit nem vettek észre,így a gladiátorok a hátukba kerültek, váratlanul rájuk támadtak, megszalasztották őket, és táborukatelfoglalták. A gladiátorokhoz ekkor sok környékbeli tehén- és birkapásztor csatlakozott, bátor és gyorslábú emberek; közülük némelyeket felfegyvereztek, másokat futárnak vagy parittyásnak használtak.

Másodszor Publius Varinus praetort küldték ki ellenük. Varinusnak először az alve- zérét, egybizonyos Furiust szalasztották meg kétezer katonájával, és egész csapatát szétszórták. EzutánSpartacus lesbe állt Varinus vezértársa és tanácsadója, Cossinius ellen, akit nagy haderővel küldtekki ellenük; ezt (a campaniai) Salinaenál fürdés közben kis híján elfogta. Cossinius nagy nehezenelmenekült, de málháját Spartacus nyomban kézre kerítette, majd üldözőbe fogta embereit, nagyöldökléssel elfoglalta táborát, s Cossi- nius is elesett. A praetort több nagy csatában megverte,végül lictorait és lovát is elfogta. Így Spartacus nagy és félelmetes ellenséggé vált, de ő felmérte ahelyzetet: arra nem számíthatott, hogy megdönti Róma hatalmát, ezért hadseregét az Alpok felé vezetteazzal a szándékkal, hogy átkel, és mindnyájan visszatérnek hazájukba, ki Thrákiába, ki Galliába. Dekövetőinek száma ekkorra már igen megnövekedett; bíztak erejükben, és nem hallgattak rá, hanemszerte mindenütt raboltak és harácsoltak Itáliában.

A senatust most már nem annyira a szégyenletes és gyalázatos lázadás nyugtalanította, inkább aveszélytől féltek, s ezért – akárcsak a legnehezebb és legnagyobb háborúkban – mindkét consultkiküldték Spartacus ellen. Gellius, az egyik consul, váratlanul beleütközött azokba a germánokba, akikmerészen és gőgösen kiváltak Spartacus táborából, és mindnyájukat felkoncolta. De mikor Lentulus,a másik consul nagy hadsereggel körülvette Spartacust, az rátámadt, megütközött vele, alvezéreitmegverte, és egész tábori felszerelését zsákmányul ejtette. Ezután előrenyomult az Alpok felé. Cassius,az Alpokon inneni Gallia propraetora tízezer emberrel útját állta: a két sereg megütközött, Cassiusvereséget szenvedett, sok halottat veszített, és ő maga is csak nehezen menekült el.

1. Midőn a senatus értesült a történtekről, haragjában elrendelte, hogy a consulok hagyják abba ahadvezetést, és a háború vezérévé Crassust választotta. Spartacus azonban kitért előle, és Lucaniánát a tengerpartra vonult. Itt a tengerszorosban kilikiai kalózokra bukkant, s elhatározta, hogymeghódítja Szicíliát, kétezer emberét átszállítja a szigetre, és újra lángra lobbantja a nemrég elfojtottrabszolgaháborút, amelynek csak egy kis szikrára lett volna szüksége, hogy ismét kirobbanjon. Akilikiaiak megegyeztek vele, ajándékot is elfogadtak tőle, de becsapták, és elvonultak hajóikkal. Ígyaztán beljebb vonult a tengerparttól, és a rhegiumi félszigeten ütötte fel táborát. Közben megérkezettCrassus, és miután megszemlélte a terepet, tüstént látta, hogy mit kell tennie. Azonnal hozzákezdett,hogy falat építsen a földszoroson; ezzel foglalkozást adott katonáinak, az ellenséget pedig elvágtaaz élelem-utánpótlástól. Nagy és nehéz munkába kezdett, de minden várakozás ellenére igen rövididő alatt elkészült vele. Először a földszoros legkeskenyebb részén, tengertől tengerig harmincstádium hosszú, tizenöt láb széles és ugyanolyan mély árkot ásatott. Az árok mentén végig magasés erős falat építtetett. Spartacus eleinte nem sokat törődött az egésszel, de mert élelmiszerkészleteifogytán voltak, ott akarta hagyni a félszigetet; mikor azonban meglátta a falat, és a félszigetensemmi élelmet nem tudott szerezni, megvárta az első havas és viharos éjszakát, betemette az árkotegy rövi- debb szakaszon földdel, fával és rőzsével, s hadserege egyharmadával átkelt rajta.

2. Crassus attól félt, hogy Spartacusnak kedve támad Róma ellen vonulni, de megnyugodott, mertSpartacust valami viszály miatt sok embere elhagyta, ezek külön táboroztak egy lucaniai tó partján,amely, mint mondják, egyszer édes vizű, máskor pedig sós és ihatatlan. Crassus támadásra indult

131. SPARTACUS RABSZOLGA FELKELÉSE

219

ellenük, és elűzte őket a tótól, de nem tudta megölni és üldözőbe venni őket, mert hirtelen megjelentSpartacus, és visszafordította futásukat.

Crassus sürgette a döntő ütközetet. Az ellenséggel szemközt ütötte fel táborát, és árkot ásatott. Arabszolgák odarohantak, és harcba kezdtek az árkot ásó katonákkal. Amikor mindkét részről mindtöbben és többen siettek társaik segítségére, Spartacus a kényszerű helyzetben mást nem tehetvén,egész hadseregét csatarendbe állította.

Amikor odavezették hozzá lovát, kihúzta kardját, és azt mondta, ha győz, övé lesz az ellenség sok ésszép lova, ha pedig veszít, úgysem lesz rá szüksége, ezzel leszúrta a lovat. Ezután több sebből vérezve,előretört Crassus felé az ellenség sűrű sorai közt, de nem jutott el hozzá, csak két centuriót ölt meg, akikegyszerre támadtak rá. Végül, miután a közelében levők megfutamodtak, egyedül maradt, és a rárontóellenséges katonák ellen védekezve elesett. Crassus jól kihasználta szerencséjét, kitűnően vezette ahadjáratot, önmagát sem kímélte a veszedelemtől, a végén mégis az történt, hogy sikerével Pompe- iusdicsőségét gyarapította, mert Spartacus szétvert hadseregének katonái beleütköztek Pompeiusba, és ősemmisítette meg őket. Ezért írta Pompeius a senatushoz intézett levelében, hogy bár nyílt ütközetbenCrassus győzte le a szökött rabszolgákat, ő irtotta ki gyökerestül a háborút. Így aztán Sertorius felettés Hispaniában aratott győzelmeiért Pompeius díszes diadalmenetet tartott. Crassus még csak megsem kísérelte, hogy diadalmenetet kérjen, a gyalogosan tartott és ovatio nevű diadalmenetet pedigközönségesnek és magához méltatlannak tartotta még rabszolgaháborúért is.

M. E.

220

132. LAUDATIO FUNEBRIS IULIAFÖLÖTT

Suetonius: Az isteni Iulius. 6.

Kr. e. 68

1. 1. Quaestor volt, amikor a forumi szószéken ősi szokás szerint halotti beszédet tartott nagynénje,Iulia és felesége, Cornelia felett. Nagynénje búcsúztatásában így emlékezik meg az elhunytnak éssaját apjának mindkét ági származásáról: „Iulia néném anyjának nemzetsége királyoktól ered, apjáéa halhatatlan istenekkel rokon. A Marcius Rexek ugyanis, akiknek a nevét anyja viselte, AncusMarcius leszármazottai; a Iuliusok pedig Venuséi, és ehhez a nemzetséghez tartozik a mi családunk.Megvan tehát nemzetségében a királyok fensége, akik a leghatalmasabbak az emberek között, ésaz istenek szentsége, akiknek még a királyok fölött is hatalmuk van.”

K. F. – K. R.

221

133. AZ ASIAI HÁBORÚ ÉS AGAZDASÁG

Cicero: Manilius törvényjavaslata érdekében. 7.

Kr. e. 66

De azt sem szabad figyelmen kívül hagynotok, amit én az utolsó helyen említettem nektek, mikormagáról (a Mithridatés elleni) háborúról beszéltem, mert sok római polgár vagyonára vonatkozik,amire nektek, polgárok, bölcs belátásotok szerint tüzetesen gondot kell viselnetek. Mert egyrészt azadóbérlők (publicani), ezek az igen becsületes és derék férfiak számításaikat és anyagi eszközeiket errea tartományra összpontosították, s vagyoni tekintetben természetesen gondolnotok kell rájuk. Azutánvannak a többi rendből is rátermett s szorgalmas férfiak, akik egyrészt maguk vezetik vállalkozásaikatAsiában – s rájuk távollétükben is gondolnotok kell –, másrészt e tartományban nagy pénzösszegeketfektettek be. Ezért, amire bennünket ugyanitt, Asiában s méghozzá ugyanez a Mithridatés tanított azasiai háború kezdetén, azt bizony a bajból tanulva emlékezetünkben is kell tartani. Hiszen tudjuk,hogy akkor, amikor Asiában igen sokan nagy pénzösszegeket veszítettek, mivel fennakadt a hitelektörlesztése, megingott a hitelrendszer. Nem lehetséges ugyanis, hogy egy államban sokan elveszítsékpénzüket és vagyonukat, s másokat tömegével ne rántsanak ugyanabba a szerencsétlenségbe. Hát ettőla veszélytől tartsátok távol az államot, és adjatok hitelt szavaimnak abban, amit magatok is láttok: ez ahitel- és pénzrendszer, amely Rómában, amely a forumon érvényben van, össze van kötve azokkal azasiai pénzösszegekkel, és szorosan összefügg velük: azok nem zuhanhatnak csődbe, hogy emez ettőla mozgástól megindítva össze ne omoljon.

N. B.

222

134. A RÓMAI VÁLASZTÁSOKMANIPULÁLÁSA

Q. Tullius Cicero: Hogyan nyerjük meg a választásokat? 2-53.

Kr. e. 64

1. Gondold meg, hogy milyen közösségről van szó, hogy mire pályázol, és hogy ki vagy. Amikor aforumra lemégy, szinte nap mint nap ezen kell töprengened: „»Új ember« (homo novus) vagyok,a consuli hivatalra pályázom, Rómában vagyunk.”

Neved ismeretlen voltát leginkább a szónoki dicsőséggel ellensúlyozhatod. E tehetség mindig felettenagy méltóságot jelentett; senkit sem lehet a consuli hivatalra méltatlannak ítélni, aki az egykoriconsulok védőjének számít. Ezért – mivel e dicsőségből indulsz ki, és ennek révén vagy az, aki vagy– olyan felkészülten kezdj szónokolni, mintha minden egyes ügyben egész tehetségedről hoznánakítéletet. 3. Gondoskodj arról, hogy e képességed segédeszközei – amelyekről tudom, hogy félretettedmagadnak – készen és kéznél legyenek, és gyakran idézd emlékezetedbe., hogy barátaid nagy számaés sokszínűsége nyilvánvaló legyen; melletted van ugyanis az, ami nem sok „új embernek” álltrendelkezésére: minden adóbérlő, szinte az egész lovagrend, sok, hozzád hű vidéki város, sok,minden rendű és rangú ember, akit megvédtél, jó néhány testület, ezenkívül számos ifjú ember, akitszónoki tudásoddal nyertél meg magadnak, s nap mint nap megjelenő barátaid kitartó sokasága. 6.Ezenkívül munkálkodj azon, hogy jeles ifjú embereket állíts magad mellé, illetve hogy azokat, akikmár melletted állnak, elszánt híveidként megtartsd – nagy méltóságot fognak neked kölcsönözni.Sokukat megnyerted már: juttasd tudomásukra, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonítasz nekik.Ha elérted, hogy azok, akik rokonszenveznek veled, lelkesen támogassanak, hatalmas hasznot fognakneked hajtani.

1. Az állami tisztségekre történő pályázás is két szempont gondos megfontolására osztható fel:az egyik a barátok ragaszkodásának, a másik a nép jóakaratának megnyerésére irányul. Abarátok ragaszkodását szívességekkel, szolgálatkészséggel, régi kapcsolatokkal, előzékenységgelés természet adta kedvességgel kell megszerezni. Ám a barátság e fogalma a pályázás esetébenszélesebb körű, mint egyébként az életben – ugyanis mindenkit, aki valamiféle jóakaratotmutat irántad, aki értékel, aki otthonodban fel-felkeres, barátaid közé kell számítanod. Ámmégis a leghasznosabb azokhoz kedvesnek és kellemesnek lenni, akik igazabb okból, rokonság,sógorság, egyazon közösséghez tartozás vagy valamely más kapcsolat révén barátaid. 17. Továbbánagyon kell igyekezned azon, hogy aki jól ismer, s leginkább, aki házadhoz tartozik, szeressen,és azt kívánja, hogy mennél befolyásosabb légy, valamint a veled egy körzethez (tribus) ésszomszédságodhoz (vicus) tartozók, a védencek (cliens), aztán a felszabadított rabszolgáid, s végülmég a rabszolgák is – ugyanis szinte minden beszélgetés, ami hírünket a forumon eldönti, az egyesháztartások tagjaitól indul ki. 18. Továbbá mindenféle barátokat kell szerezni: a hatás kedvéértrangos és neves embereket (ezek – még ha szavazatszerzésre nem is fordítanak oly nagy fáradságot– a pályázónak némi méltóságot kölcsönöznek). 21. Mivel azonban az embereket leginkább háromdolog indítja jóindulatra és a választás során tanúsított ilyesfajta tettekre: a szívesség, a remény ésa lelki rokonszenv, ügyelni kell arra, hogy ezek egyes fajtáit miképpen használjuk fel. 29. Ezértgondoskodj arról, hogy minden centuriát különböző emberekhez fűződő baráti szálakkal biztosítsdmagadnak. Először is – ami szem előtt van – nyerd meg magadnak a senatorokat, a római lovagokatés minden rendből a serény és hálás embereket. Sok szorgalmas városi ember, sok hálás és serényfelszabadított rabszolga tartózkodik a forumon; a legnagyobb gondossággal munkálkodj rajta, hogyazok, akiket akár magad, akár közös barátaitok révén el tudsz érni, lelkes híveid legyenek, keresdfel és gyűjtsd őket magad köré, s hozd tudomásukra, hogy felettébb jelentős szívességet tesznekneked. 30. Továbbá legyen az egész városra, minden testületre, körzetre és szomszédságra kiterjedőterved – ha ezekből a vezető embereket baráti körödbe vontad, úgy rajtuk keresztül a maradéktömeget is könnyen kézben fogod tartani. Ezt követően vésd eszedbe és emlékezetedbe egész Itáliátvalamennyi körzetével és egészében is, és ne engedd, hogy egész Itáliában egyetlen vidéki város,egyetlen település, egyetlen helyhatóság vagy akár egyetlen hely is legyen, ahol nincsen megfelelőtámaszod! Keress minden vidéken embereket, és kutass utánuk, ismerd meg őket, keresd fel és

134. A RÓMAI VÁLASZTÁSOK MANIPULÁLÁSA

223

erősítsd meg őket, gondoskodj arról, hogy szomszédságukban fáradozzanak érted, és ügyedbenúgy járjanak el, mintha ők maguk lennének a jelöltek! 31. Barátjuknak akarnak majd tudni, halátják, hogy te is törekszel az ő barátságukra; hogy ezt megértsék, el fogod érni egy megfelelőszónoklatoddal. A vidéki és a falusi emberek máris barátainknak képzelik magukat, ha tudjuk anevüket – ha pedig még azt is gondolják, hogy valamiféle védelmet szereznek maguknak, nemmulasztanak el egyetlen alkalmat sem, hogy érdemeket szerezzenek. Őket a többiek – legkiváltvetélytársaid – még csak nem is ismerik, te viszont ismered és könnyen meg is ismered őket, senélkül nem lehet szó barátságról.

41. Mivel a barátságkötésről már elég szó esett, a pályázásnak arról a másik részéről kell szólni,ami a köznép megnyerésével kapcsolatos. Ez megköveteli, hogy nevükön szólítsd az embereket,továbbá hízelgést, kitartást, jótékonyságot, jó hírnevet és tekintélyt kíván a közéletben. 42. Előszöris: tedd világossá, amit annak érdekében teszel, hogy megismerd az embereket, hogy nyilvánvalólegyen; és növeld erőfeszítéseidet, hogy ez napról napra jobban menjen – nincs más ilyen népszerűés hálás feladat. Azután: azt a képességet, amely természettől fogva nem sajátod, sajátítsd el – úgykell színlelned, hogy tetteid természetesnek tűnjenek! Nem hiányzik belőled ugyan a kedvesség,ami egy derék és kellemes emberhez méltó, ám nagymértékben szükség van a színlelésre, ami –noha az életben egyébként bűnös és gyalázatos – a pályázás során mégis hasznos. Ugyanis amikora hízelkedő rábólintás valakit hitványabbá tesz, akkor ez alávaló dolognak számít, amikor azonbanmások közelebbi barátjává tesz, nem szabad azt annyira kárhoztatni; a pályázó számára pedigszükséges, hiszen arckifejezését, tekintetét és beszédét mindazok gondolkodásához és akaratához kellalakítania és alkalmaznia, akikkel találkozik. 45. Ezért hát könnyen írták elő számodra, tárd fel, hogyigyekezettel és szívesen teszed majd, amit tenni szándékozol. Ez nehezebb, és inkább az alkalomnak,mint természetednek felel meg: amit nem tudsz megtenni, vagy kedvesen tagadd meg, vagy egyáltalánne tagadd meg – az egyik lehetőség derék férfihoz, a másik jó pályázóhoz illik. Ha ugyanis arrakérnek, amit becsülettel és bennünket fenyegető kár nélkül nem ígérhetünk meg – mint amikor valakiarra kér, hogy barátoddal szemben vállalj el valamilyen ügyet –, ezt kedvesen meg kell tagadnod,rámutatva baráti kötődésedre, és kinyilvánítva, mennyire kedved ellenére teszed, s jelezve, hogy máskörülmények között ezt jóvá fogod tenni. 53. A pályázás során különösen ügyelni kell arra, hogy azállam jó reményt és tisztes véleményt tápláljon irántad; azonban mégsem szabad a pályázás idejénsem a senatusban, sem a népgyűlés előtt hatalomvágyónak mutatkozni. Inkább a következő elvekettartsd szem előtt: az alapján, ahogy eddig éltél, a senatus úgy vélekedjék rólad, hogy tekintélyénekvédelmezője leszel, a római lovagok, a derék és gazdag férfiak eddigi életed alapján higgyenek anyugalom és a stabilitás elkötelezett hívének, a tömeg pedig – mivel eddig legfeljebb egy népgyűlésibeszéded és a bírósági eljárás miatt voltál körükben népszerű – gondolja azt, hogy az ő javukra fogszmunkálkodni.

N. T.

Quintus Tullius Cicero levele, amit Kr. e. 64-ben írt bátyjának, Marcus Tullius Cicerónak, akia consulválasztásokra készült. Anélkül, hogy túlbecsülnénk Quintus tanácsait, tény, hogy Marcusmegnyerte a választást, és Kr. e. 63-ban consul lett.

224

135. CATILINA ÖSSZEESKÜVÉSE ÉSA VÉRVÁD

Kr. e. 63

Sallustius: Catilina összeesküvése. 5-22.

1. L. Catilina nemesi származású, nagy testi és lelki erejű, de romlott és fonák szellemű embervolt. Serdülőkorától fogva kedvét lelte a polgárháborúban, gyilkosságban, rablásban, a belsőzavargásokban, s ezekben edződött ifjúvá. Teste szinte hihetetlen módon tűrte a koplalást, fagyot,virrasztást; lelke mindenre elszánt, álnok, szeszélyes volt, bármit tudott tettetni és eltitkolni, amásét kívánta, a magáét szórta, lobogott az élvezetek vágyától; ékesszólása meglehetős volt,bölcsessége csekély. Telhetetlen lelke szertelenségekre, képtelenségekre, túlságosan magasra törtmindig. Ezt az embert L. Sulla uralma után emésztő vágy szállta meg, hogy kezébe kaparintsa azállamot, s miközben mindent megtett, hogy hatalomra jusson, még csak nem is mérlegelte, hogymilyen eszközökkel érheti el. Féktelen természetét napról napra egyre jobban korbácsolta csökkenővagyona és növekvő bűntudata – mind a kettőt a már említett tulajdonságai okozták. Ösztönöztékazonfelül a megromlott társadalmi erkölcsök is – melyeket a pusztító s egymással ellentétes bajok,a fényűzés és a kapzsiság ástak alá.

1. ... A római nép. legtehetségesebbjeit kötötték le a leginkább a közügyek; senki sem művelteszellemét úgy, hogy közben testét elhanyagolta; az igazán kitűnőek szívesebben cselekedtek,semmint beszéltek, inkább arra törekedtek, hogy mások dicsérjék az ő tetteiket, mint hogy őkörökítsék meg másokéit.

2. Tehát háborúban-békében ápolták a jó erkölcsöket, teljes volt köztük az egyetértés, s ritkaa kapzsiság; jog és igazság nem annyira a törvények, hanem inkább a természet parancsáraérvényesült. Viszályt, egyenetlenséget, gyűlölséget az ellenséggel szemben tápláltak, polgára polgárral az erényben versenyzett. Az istenek tiszteletében pazarlók, otthon takarékosak,barátaikhoz hűek voltak. Két tulajdonsággal óvták meg önmagukat s az államot: bátorságottanúsítottak a háborúban, s mihelyt eljött a béke, méltányosságot. Szerintem mindennek legjobbbizonyítéka, hogy háborúban gyakrabban kellett megbüntetni azokat, akik parancs ellenéreszálltak harcba az ellenséggel, vagy visszavonuláskor későn hagyták ott a csatateret, mint azokat,akik el merték hagyni a hadi jelvényüket, vagy a támadók elől meghátráltak; békében viszontjótéteményekkel, és nem megfélemlítéssel biztosították uralmukat, és az elszenvedett sérelmeketinkább elnézték, semmint megtorolták.

3. Mikor azonban a szorgalom és törvényesség révén az állam naggyá lett, nagy királyokat háborúbanleigáztak, vad nemzeteket és hatalmas népeket fegyverrel megfékeztek, Karthágót, a RómaiBirodalom vetélytársát a földdel egyenlővé tették, tenger és szárazföld nyitva állt előttük – tombolnikezdett a vakszerencse, és mindent összekuszált. Akik a fáradalmakat, megpróbáltatásokat, akétséges s nehéz helyzeteket könnyen elviselték, azoknak az egyébként kívánatos szabad idő ésgazdagság terhére és vesztére lett. Előbb tehát a hatalomvágy, utóbb a pénzvágy fokozódott: ekettő volt minden baj melegágya. Mert a kapzsiság megrontotta a hűséget, tisztességet és más jótulajdonságokat; helyettük fennhéjázásra, kegyetlenségre, az istenek semmibevételére s mindenneka megvá- sárolhatóságára tanított. A becsvágy sokakat képmutatásra kényszerített; arra, hogy máslegyen szívük mélyére zárva, más a nyelvük hegyén; a barátságot s az ellenszenvet ne érték,hanem érdek szerint mérlegeljék, s hogy fontosabbnak tartsák a kedvességnél annak látszatát.Mindez eleinte lassan fejlődött ki, közben el-elnyomták; később, hogy a métely szinte dögvészkéntelharapózott, átalakult a társadalom, és a legigazságosabb, legjobb államhatalom kegyetlenné éstűrhetetlenné vált.

4. Eleinte a kapzsiságnál jobban gyötörte az emberek lelkét a becsvágy, mert az a bűnök közülmégiscsak közelebb áll az erényhez. Hiszen a dicsőséget, a méltóságot, a hatalmat jó és hitványegyaránt áhítja; de amaz igaz úton törekszik rá, emez pedig – mivel hiányzanak hozzá a megfelelőképességei – csellel és ármánykodással próbálja megszerezni. A kapzsiság viszont pénzvággyal jár

135. CATILINA ÖSSZEESKÜVÉSE ÉS A VÉRVÁD

225

együtt, ezt a szenvedélyt pedig soha egyetlen bölcs sem kívánta meg: mert mintha méreggel volnaátitatva, a férfi testét-lelkét elasszo- nyosítja, mindig határtalan és kielégíthetetlen, sem a bőség, semaz ínség nem csökkenti. Mikor L. Sulla fegyverrel kézre kerítette a hatalmat, s kezdeti jó szándékagonoszsággá fajult, mindenki rabolni, fosztogatni kezdett, egyiknek házra, másiknak földre fájta foga, a győzők sem mértéket, sem mérsékletet nem ismertek, undok és kegyetlen gaztetteketkövettek el polgártársaik ellen. Ehhez járult még, hogy L. Sulla a hadseregben, amelyet Kis-Ázsiábavezetett, az ősök szokásával ellentétben nem korlátozta a dőzsölést és fegyelmezetlenséget, hogymegvegye hűségét; a kies, szemgyönyörködtető tájak meg a tétlenség aztán hamar elpuhították akemény természetű katonákat. Itt szokott hozzá a római nép hadserege a szeretkezéshez, az iváshoz,a szobrok, festett képek, díszes fémedények bámulásához, itt tanulták meg ezeket – maguknak vagyaz államnak – elrabolni, a templomokat kifosztani, minden szent és nem szent dolgot meggyalázni.Ezek a katonák a győzelem kivívása után semmit sem hagytak meg a legyőzötteknek. A jó sorsugyanis még a bölcsek lelkiismeretét is elaltatja; hogy tudtak volna hát ezek elfajzott erkölcseikkelmértéket tartani a győzelemben? .

1. . Férfiak asszonyként szeretkeztek, asszonyok az utcán árulták tisztaságukat; ínyencfalatokért azegész földkerekséget felkutatták; aludni mentek, még mielőtt elálmo- sodtak; nem várták meg azéhséget vagy szomjúságot, sem a hideget vagy fáradtságot, hanem elpuhultságukban mindennekelébe mentek. Ez az életmód viszont – mihelyt az atyai vagyon elfogyott – gaztettekre ösztönözte azifjakat: a rossz tulajdonságok fertőjébe mártogatott jellem nem mondott le egykönnyen az élvezetekhajszolásáról, ezért még zabolátlanabbul vetették magukat minden eszközzel a pénzszerzésbe ésköltekezésbe.

1. (Catilina) hallgatósága: csupa olyan ember, akinek se pénze, se jövője, de bővében volt mindennyomorúságnak. A rend felforgatását már magában is bőséges jutalomnak érezték, a többség mégisazt követelte, hogy terjessze elő, milyen feltételekkel folyik majd a háború, milyen zsákmánytszerezhetnek majd a harcban, és egyáltalán, miféle erőforrásra vagy kilátásra számíthatnak.Catilina erre az adósságok eltörlését, a gazdagok vagyonának elkobzását ígérte, hivatalokat, papitisztségeket, rablási lehetőséget s mindazt, amit még a háború önkénye hoz a győzteseknek.Bizonygatta azonkívül, hogy az innenső Hispaniában Piso, Mauretaniában seregével együtt P.Sittius Nucerinus magáévá tette terveit; hogy pályázik a consulságra P. Antonius, jó embere, akitezernyi baj szorongat. Benne reméli a leendő kollégáját, s vele együtt szándékozik majd consulkéntmunkához látni. Ezután átkokat szórt minden tisztességes emberre, híveit név szerint megdicsérte;egyiket nyomorára, másikat vágyaira emlékeztette, többüket az ellenük folyó bírósági eljárásravagy várható elítéltetésükre, Sulla győzelmére pedig sok olyat, aki azt zsákmányszerzésre használtaki. Mikor úgy látta, hogy emberei valósággal szárnyakat kaptak, lel- kükre kötötte, hogy támogassákconsuli pályázatát, majd elbocsátotta őket.

2. Akadtak ez idő tájt, akik szerint Catilina beszéde végeztével, mikor bűntársait eskütételrekényszerítette, borral kevert embervért hordott körül serlegekben; és csak akkor fedte fel terveit,mikor az átok terhét fejükre vonva, már mindannyian megízlelték az italt – ahogy ez azünnepi áldozatoknál is szokás. Állítólag azért járt el így, hogy kölcsönös bűnük tudatában annálhűségesebbek legyenek egymáshoz. Némelyek szerint azonban sok egyébbel együtt ezt is olyanoktalálták ki, akik úgy hitték, hogy enyhítik a Cicero ellen később támadt gyűlöletet, ha az elítéltekvétkeit felnagyítják. A dolog sokkal súlyosabb, semhogy a magam hiányos értesülései alapján ítélnitudnék felőle.

K. Á.

Plutarchos: Cicero. 10.

1. A két politikai irányzat, az optimatáké éppen úgy, mint a popularesé, szorgalmazta, hogy Cicerótconsullá válasszák, mert az állam érdekében együttműködtek, éspedig a következő okokból. Sullatörvényreformjai eleinte helytelennek látszottak a nép előtt, azonban telt az idő, és megszokottá,elviselhetővé váltak, mert bizonyos állandóságot eredményeztek. Voltak azonban, akik nem aközjó érdekében, hanem saját javukra akarták felforgatni és megbolygatni az állam meglévőrendjét. Pompeius ebben az időben hadat viselt Pontus és Armenia királyai ellen, és Rómábannem állomásozott kellő haderő a felforgatók ellen, akiknek a vezetője a merész, nagyra törő éskétes jellemű Lucius Catilina volt, akit régi súlyos bűnök terheltek: megbecstelenítette leányát,


226

fivérét pedig meggyilkoltatta. Attól félt, hogy bíróság előtt vonják felelősségre, ezért rábírtaSullát, tétesse fivére nevét a halálra ítélt proscribáltak névsorára, mintha még élne. Catilinátválasztották a mindenre elszánt gazemberek vezérüknek, akik úgy esküdtek hűséget egymásnak,hogy megöltek egy embert, és húsából ettek. Catilina megrontotta a Rómában élő fiatalok nagyrészét, állandóan együtt ivott, dorbézolt és paráználkodott velük, és ilyenkor hatalmas ösz-szegeket költött. Fellázította továbbá egész Etruriát és az Alpokon inneni Gallia jelentős részét.De a legveszélyesebb lázongó hangulat Rómában keletkezett az igazságtalan va- gyonmegoszlásmiatt. A legkiválóbb családból származó és legjelesebb férfiakat a színielőadások, közlakomák,építkezések és választások anyagi romlásba döntötték, vagyonuk pedig alacsonyrendű, hitványemberek kezére került. Úgyhogy ebben a helyzetben a legkisebb lökés is elegendő lett volna, hogymegdöntse a már úgyis beteg államrendet.

M. E.

Florus: Róma háborúi. II 4.

1. Catilinát először a fényűzés, majd, hogy vagyona elúszott, a szegénység vitte rá arra azistentelenségre, hogy megsemmisítse hazáját. Alkalom is kínálkozott erre, mert a római katonai erőkekkor a távoli határvidékeken voltak.1 Catilina azt tervezte, hogy legyilkolja a senatust, lemészárolja aconsulokat, tűzvésszel emészti el a Várost, kifosztja a kincstárat, s végül alapjaiban felforgatja az egészállamot. Az összeesküvést embervérrel pecsételték meg, felhörpintve a kézről kézre adott serlegektartalmát. Már ez is iszonyú is- tentelenség, de még rettenetesebb volt az, amire a poharat ürítették.Meg is pecsételődik a világ legnagyszerűbb birodalmának a sorsa, ha e hírhedt összeesküvés neméppen Cicero és Antonius2 consulságának idejére esik. Cicero ugyanis ügybuzgalmával leleplezte aszervezkedést, Antonius pedig saját kezével fojtotta el.

H.L.

Cassius Dio: Róma története. XXXVII 30.

1. Így választották meg az új consulokat, és Catilina már nem titkolta merényletét, amit nemcsakCicero és hívei, hanem az egész állam ellen forralt. 2. Ekkor összegyűjtötte Rómából a legzüllöttebbcsőcseléket és az olyan alakokat, akiknek mindig csak a felforduláson járt az eszük, ráadásullegtöbbjüket a szövetségesek soraiból, akiknek adósságelengedést, földosztást és csupa olyasmitígérgetett, amivel csak reményei szerint lépre csalhatta őket. 3. Az összeesküvés legelőkelőbb éslegbefolyásosabb résztvevőinek elkötelezettségét – közéjük tartozott Antonius consul is – szörnyűesküvel csikarta ki. Feláldozott egy rabszolgát, beleire tett kézzel mondatta el az esküt, majd velükegyütt elfogyasztotta a húsát.

N. Gy.

Sallustiusról lásd a 127. dokumentum jegyzeteit. A Catilina összeesküvése Róma belső gondjait,konfliktusait az általános erkölcsi hanyatlásra vezeti vissza. Sallustius a régi, romlatlan rómaierkölcsöket hasonlóképp ábrázolja, mint Thukydidés Periklés halotti beszédében (vö. 64. dok.).Catilina szociális demagógiája és erőszakos fellépése arra ösztönözte a Kr. e. 63. év consulját, Cicerót,hogy ne csak törvényes eszközöket alkalmazzon a mozgalom felszámolásában. Az ő védelmébenfogalmazódhattak meg az embervérivásról és a közösen elkövetett bűn összetartó erejéről fantáziálótörténetek.

Plutarchos Párhuzamos életrajzok című munkája, amelynek része a Cicero-életrajz, Kr. u. 100 körülkeletkezett.

L. Annaeus Florus rövid római történetét 147 körül, Antoninus Pius uralkodása idején, feltehetőlegRóma fennálásának 900. évfordulójára írta.

Cassius Dio Cocceianus 80 kötetes munkája Róma alapításától Kr. u. 229-ig, Alexander Seve- ruskoráig beszélte el a birodalom történetét. A szerző Commodus (180-192) és Alexander Severus(222-235) kortársa volt.

1. Pompeius Keleten Mithridatés ellen hadakozott.


227

2. C. Antonius Hybrida, Sulla egykori híve, akit zsarolási ügyei tettek hírhedtté.

228

136. POMPEIUS DIADALMENETEAppianos: Róma története. XII 116-118.

Kr. e. 61

116. ... Harmincöt éves létére fényesebb diadalmenetet tartott (Kr. e. 61), mint bárki más korábban:a menet két nap, két éjjel tartott, és számtalan népet felvonultattak benne: pontosiakat, örményeket,kappadokiaiakat, kilikiaiakat, Syria minden népét, az albánokat, a héniochosokat, a skythiai achaiokatés a keleti ibéreket. Hétszáz sértetlen hajót sorakoztatott fel a kikötőkben, a diadalmenetbenpedig arannyal megrakott fogatokat, málhás állatokat és sokféle egyéb kincset, köztük Dareiosnak,Hystaspés fiának kerevet- jét, valamint magának Eupatórnak a trónját. A király jogarát és nyolc könyökmagas, színaranyból készült képmását is bemutatta, csakúgy, mint 75 100 000 ezüst pénzérmét,harci szekerek és fegyverek megszámlálhatatlan tömegét, hajók sarkantyúit, valamint hadifoglyok éskalózok tömegét: egyikük sem volt bilincsbe verve, és mind saját hagyományos öltözékét viselte.

1. Közvetlenül Pompeius előtt a legyőzött királyok helytartói, fiai és hadvezérei haladtak: egy részükhadifogoly volt, a másik részük túszként került hozzá, összesen há- romszázhuszonnégyen. Köztükvolt Tigranés fia, Tigranés; Mithridatés öt fia, Artapher- nés, Kyros, Oxathrés, Dareios és Xerxés;valamint két lánya, Orsabaris és Eupatra. Felvonult a menetben Olthakés, a kolchisiak helytartója,Aristobulos, a zsidók királya, Kilikia tyrannosai, a szkíta királynők, az ibérek három, az albánokkét helytartója és a laodikeiai Menandros, Mithridatés egykori lovassági parancsnoka. Akit pedignem tudtak Rómába hozni, mint Tigranést és Mithridatést, annak a képmását vitték a menetben,amint harcolnak, legyőzetnek és futásnak erednek. Lefestették még Mithridatés ostromát is és azt azéjszakát, amelyiken csendben kereket oldott. Végül a halálát is bemutatták, vele együtt lefestettéka szűz lányokat is, akik szabad akaratukból vele együtt haltak meg, voltak képek az előtte meghaltfiairól és lányairól is, csakúgy, mint képmások a hagyományosan felékesített barbár istenekről.Körbehordoztak egy táblát is a következő felirattal: „Elfogtunk nyolcszáz bronzsarkantyús hajót,Kappadokiában nyolc, Koilé Syriában húsz várost alapítottunk, Palesztinában pedig azt, amitma Seleukisnak neveznek. Legyőztük a következő királyokat: az örmény Tigranést, az ibérArtókést, az albán Oroizést, a méd Dare- iost, a nabatai Aretast és a kommagenéi Antiochost.” Eztkürtölte tehát világgá a lista. Pompeius maga a kocsin állt, ezt is drágakövek borították, és ahogymondják, a makedón Alexandros köpenyét viselte, már ha hinni lehet a szóbeszédnek. ValószínűlegMithridatés kincsei között találta, ahova a kósiaktól került, akik Kleopatrától kapták. A kocsinyomában lóháton ülő vagy gyalogló alvezérei követték, akik együtt harcolták vele végig a háborút.Amikor pedig megérkezett a Capitoliumra, egyetlen hadifoglyot sem öletett meg, ahogyan másokszokták, ha diadalmenetet tartottak, hanem közköltségen hazájukba bocsátotta mindet, kivéve akirályokat. Közülük is csak Aristobulost végeztette ki azonnal, majd később Tigranést. Így zajlotttehát Pompeius diadalmenete.

2. Így tehát a rómaiak, legyőzvén mintegy negyvenkét év után Mithridatés királyt, alattvalóikká tettékBithyniát, Kappadokiát és a velük szomszédos népeket a Fekete-tenger partján.

K. P.

229

137. AZ ELSŐ TRIUMVIRATUSCassius Dio XXXVII 55-58.

Kr. e. 60

55. (Caesar nem azért békítette ki Crassust és Pompeiust), mintha azt akarta volna, hogy egyetértésbenéljenek, hanem mert látta nagy befolyásukat, és tisztában volt azzal, hogy mindkettőjük, vagylegalábbis egyikük pártfogása nélkül nem juthat hatalomhoz, és ha akármelyiküket (csak külön) nyerimeg barátjának, ezzel ellenfelévé teszi a másikat, és ettől több kárt szenvedne el, mint amennyihasznot az elsővel való együttműködésből várhatna. 56. Ezért volt tehát az, hogy Caesar közeledetthozzájuk, majd kibékítette őket egymással. Meg volt ugyanis győződve róla, hogy nélkülük sohasemjuthatna befolyáshoz, ugyanakkor (közeledésével) egyiket sem fogja megbántani, de afelől sem voltkétsége, hogy ha amazok (ketten) összefognának, nála erősebbek lennének. Nagyon is világosan látta,hogy barátságuk révén csakhamar mindenki más fölé emelkedhetik, majd rajtuk keresztül – egyiketa másik ellen kijátszva – nemsokára őket is legyűrheti. És így is történt. Épp ezért békítette ki őket,és csatlakozott hozzájuk. Mert miután Pompeius és Crassus – ki-ki a maga egyéni meggondolásaalapján – egyszer elindult ezen az úton, vagyis mihelyt megbékéltek egymással, őt is bevonták a közösügyek intézésébe. Pompeius ugyanis nem volt olyan erős, mint ahogy gondolta, ugyanakkor viszontszemmel láthatta Crassus meglevő és Caesar növekvő hatalmát. Egyrészről félt, hogy a másik kettőteljesen kirekeszti, másrészről abban reménykedett, hogy ha az adott helyzetben közösséget vállalvelük, általuk majd visszanyerheti hajdani befolyását. Crassus viszont származására és vagyonáravaló tekintettel igényelte magának az elsőséget. De mivel Pompeiusnál sokkal gyengébb volt, viszontszilárdan hitte, hogy Caesar magasra fog emelkedni, mintegy egyensúlyi helyzetet óhajtott volnateremteni kettejük között, hogy egyikük se legyen túl erős. Arra is számított, hogy a két egyenlőerővel bíró ellenfél között ő majd mindkettő barátságának a gyümölcseit élvezi, és mindkettőnélnagyobb tekintélyhez jut. Politikája valójában nem szolgálta sem a nép, sem a senatus érdekeit, hanemmindent csak a maga egyéni hatalma megszilárdítása végett tett. Ezért egyformán kereste mindkettejükbarátságát, és minden ellenségeskedés elől kitért. Közben a maga részéről annyira igyekezett a másikkettőnek kedvében járni, amennyire szerette volna, ha a látszat őt mutatja minden óhajuk teljesítőjének,ugyanakkor nehézségeikben neki semmi része nem volna.

1. Így és ilyen meggondolásoktól vezettetve kötöttek hát hárman barátságot, és azt esküvel ismegpecsételték, majd az állam ügyeit (ta koina) mind maguk intézték. Ettől fogva azt adtákegymásnak, és azt vették egymástól kölcsönösen, amire kedvük volt, és amit a pillanatnyihelyzetben jónak láttak. Mivel pedig ők maguk egyetértettek, megértették egymást barátikörnyezetük tagjai is, és félelem nélkül tették ezek is, amit akartak, hiszen mindenben csak az őpéldájukat követték. Így csak Catóban és azokban maradt egy kevés tisztesség, akik történetesenelszánták magukat arra, hogy ők is ugyanúgy gondolkozzanak. Mert tisztán és minden egyénihaszonleséstől mentesen az akkori politikusok közül csak Cato intézte az állam dolgait. Akadtakugyan, akik szégyenkeztek az ügyek menete miatt, mások meg próbálták (Catót) utánozni, úgynyúltak hozzá az államügyekhez, és egyben-másban hasonlóknak is mutatkoztak hozzá, de nemvolt kellő kitartásuk, mivel cselekedeteiket nem a velük született erény, hanem csak egy bizonyoscélra való törekvés irányította.

2. Ide juttatták ekkor a római államot ezek az emberek, közben pedig igyekeztek összeesküvésüket(synómosia) lehetőleg titkolni. Mert mindenben azt tették, ami nekik tetszett, de ennek szögesellentétét tűzték zászlajukra, hogy minél tovább rejtve maradjanak szándékaik, amíg csakkellőképpen fel nem készültek.

B.I.

230

138. ASIA PROVINCIAKORMÁNYZÁSÁRÓL

Cicero: Levelek öccséhez, Quintushoz. I 1.

Kr. e. 59

1. Provinciád lakossága először azokból a szövetségeseinkből tevődik össze, akik az egész emberinemből a legműveltebbek,1 másodsorban pedig olyan római polgárokból, akiket akár mintadóbérlőket (publicani), szoros kapcsolatok fűznek hozzánk, akár kereskedés révén vagyonosodtakmeg, és így meg vannak róla győződve, hogy a mi consulságunk jóvoltából élvezik csorbítatlangazdagságukat.2

8. Valóban gyönyörű dolog három esztendőt a hivatali hatalom birtokában úgy tölte- ned Kis-Ázsiában, hogy egyetlen szobor, egyetlen festmény, bronzedény, ruhadarab, rabszolga, semmiféleszépség, semmiféle pénzbeli ajánlat – pedig mily gazdag ez a tartomány mindebben! – nem tántorítottel erkölcsi érintetlenségedtől és önzetlenségedtől.

1. Ha azután a provinciában olyan valakire akadtál, aki teljes bizalmadat élvezi, akit azonbanelőzőleg nem ismertünk, jól vigyázz, hogy mennyit bízol rá! Nem mintha nem élhetne sok derékember a tartományban is, de ebben legfeljebb reménykedhetünk, határozott véleményt nyilvánítanimár kockázatos. Mert az emberi természetet az áltatásnak sok rétege takarja, mintha függönyökvolnának elébe feszítve. A homlok, a szem, az arc bizony gyakran csal, de a nyelv a leggyakrabban.Éppen ezért azok közül az emberek közül, akik nagy pénzéhségükben mindarról le tudnak mondani,ami nélkül mi nem lehetünk meg, ugyan hogy találhatnál olyanokat, akik téged, az idegent, őszinténszeretnének, és ezt nem csak a maguk előnyeinek reményében színlelnék? Én ezt nehéz dolognaklátom, kiváltképpen mikor ugyanezek a személyek jóformán sohasem forgolódnak magánemberekkörül, annál inkább a helytartók társaságában.

2. De a görögökkel ápolt bizalmas kapcsolatoktól is elővigyázatosan óvakodnod kell, nagyonkevés kivétellel, akik történetesen méltók a hajdani Hellashoz. Mostanában bizony a legtöbbenszavahihetetlenek, köpönyegforgatók, és a hosszú szolgaság folytán a hízelgés mesterei.Véleményem szerint valamennyiükkel szívélyesen kell érintkezni, a legkülönbe- ket pedigvendégbaráti viszonyra is méltathatjuk. Túlzott bizalmaskodásuk nem éppen az igaz érzésekmeggyilatkozása – mert a mi akaratunkkal nem mernek szembeszállni –, másrészről nemcsak amieinkre, hanem még a maguk embereire is féltékenyek.

18. . Méltóságod alapjai a következők legyenek: először is saját feddhetetlenséged és önuralmad(integritas et continentia), azután környezeted valamennyi tagjának tisztessége (pudor). Akár atartományi lakossághoz, akár a görögökhöz fűződő kapcsolataidban a személyek körültekintő ésóvatos megválogatása, környezetedben a szigorú és állandó fegyelem (disciplina).

1. Meggyőződésem szerint mások elöljáróinak mindent úgy kell intézniük, hogy az alájuk rendeltek(qui eunt in eorum imperio) minél boldogabbak legyenek. Hogy neked ez a legfontosabb, éskezdettől fogva, mihelyt Kis-Ázsia földjére léptél, ez is volt, állandó jó híred és a közbeszédis bizonyítja. Mert nemcsak szövetségestársak és római polgárok, hanem rabszolgák vagy akárbeszélni nem tudó állatok vezetőjének is kötelessége, hogy az alája rendeltek érdekeit és előnyétszolgálja.

32. Jóakaratod és lelkiismeretességed útjába azonban komoly akadályokat gördítenek az adóbérlők.Ha szembeszállunk velük, azt a rendet fogjuk elidegeníteni mind magunktól, mind az államtól,amely sok jót tett velünk, és amely rajtunk keresztül került oly szoros kapcsolatba az állammal. Haviszont mindenben kedvére járunk, azoknak teljes pusztulását kell eltűrnünk, akiknek nemcsak pusztalétéről, hanem jólétükről is kötelességünk gondoskodni. Ha a dolgokat helyesen szemléljük, egészhivatalodban ez az egyetlen nehézség.

1. Asia provincia azon is elgondolkodhatik, hogy sem a külső háború, sem a belső viszálykodásokszerencsétlenségétől nem lenne mentes, ha nem (római) fennhatóság alatt állna. Mivel azonban ezt

138. ASIA PROVINCIA KORMÁNYZÁSÁRÓL

231

a fennhatóságot adók nélkül semmiképpen sem lehetne fenntartani, (a provincia) nyugodt lélekkelvásárolja meg jövedelmeinek bizonyos hányadáért az örökös békét és nyugalmat.

Marcus Tullius Cicero, a híres szónok öccséhez, Quintus Ciceróhoz (Kr. e. 102-43) írta ezt a levelet,aki Asia provincia propraetora volt Kr. e. 61 és 59 között. A levél Iulius Caesar első consuli évében,Kr. e. 59-ben íródott.

1. Egyrészt azért, mert görögök, másrészt azért, mert a világ egyik legnagyobb könyvtára éppenPergamonban volt.

2. M. Cicero Kr. e. 63-ban volt consul, vö. 135. dokumentum.

232

139. CAESAR BRITANNIÁBANStrabón: Geógraphika. II 5, 8; IV 5, 3-4.

Kr. e. 55-54

8. … A rómaiak ugyanis, bár elfoglalhatták volna Britanniát, nem tették, mert látták, hogy lakóitólfélniük nem kell (hiszen nincs akkora erejük, hogy bennünket megtámadhatnának), másrészt megsemmi hasznuk sem volna belőle, ha meghódítanák. Úgy látszik ugyanis, hogy most nagyobb a bevétela vámokból, mint az adójövedelem volna, levonva persze a sziget őrzésére és az adók behajtására otttartott katonaság költségeit, azonkívül a sziget körül lakók sok kellemetlenséget is okozhatnának.

1. Az isteni Caesar kétszer ment át a szigetre, de hamarosan vissza is tért, anélkül hogy valaminagy dolgot vitt volna véghez, vagy messzire előrejutott volna a szigeten, minthogy a keltákföldjén lázadások törtek ki, egyrészt a barbárok, másrészt a saját katonái közt, és azért is, mertsok hajót elvesztett, ugyanis holdtöltekor az apály és a dagály nagyobb arányokat öltött. Kétvagy három ütközetben mégis legyőzte a britannokat, bár seregéből csak két legiót vitt át, shozott magával túszokat, rabszolgákat s nagy mennyiségű egyéb zsákmányt. Most azonban néhányottani fejedelem követekkel és hódolatnyilvánításokkal megszerezte Caesar Augustus barátságát,s áldozati ajándékokat ajánlott föl a Capitoliumon, s majdnem az egész szigetet a rómaiak hívévétette. Egyáltalán nem nagy vámokat fizetnek a Keltikába bevitt és onnan kiszállított áruk után(ilyenek: elefántcsont, zabladíszek, nyakláncok, borostyán- és üvegmunkák s egyéb más ilyen olcsóáruk), úgyhogy a szigetnek nincs szüksége őrségre; legalább egy legió és némi lovasság volnakívánatos, ha innen adókat akarnának szedni, a sereg fenntartásának költsége azonban egyenlőlenne a befolyó adókkal; adó kivetése esetén ugyanis szükségképpen csökkennének a vámok,viszont erőszak alkalmazása bizonyos veszedelmet is jelentene.

2. Britannia körül más kis szigetek is vannak; nagy azonban Ierné szigete, amely északi irányban veleszemben fekszik, inkább hosszúkás, mint széles. Erről semmi bizonyosat sem tudunk mondani,csak azt, hogy lakói vadabbak a britanniaiaknál, emberevők és nagy ét- kűek, és dicsőségnektartják, hogy az elhunyt szülőket megeszik, s nyilvánosan közösülnek más asszonyokkal, valamintanyjukkal és nővérükkel. De ezekre vonatkozólag nincsenek megbízható tanúink, ámbár azemberevés például állítólag a skytháknál is szokás, és ostromok alkalmával nem riadnak visszaettől a kelták meg az ibérek s még sok más nép sem.

F.J.

Strabón (Kr. e. 64/63 – Kr. u. 20) görög történetíró és geográfus 17 kötetes földrajzi munkájábanleírta az egész akkor ismert világot, Európát (III-X. könyv), Ázsiát (XI-XVI. könyv) és Afrikát (XVII.könyv). Ierné, vagyis az Ír-sziget lakóinak értékelése meglehetősen sommás. Ierné lakói emberevők,megeszik halott szüleiket, és zabolátlan szexuális életet élnek még legközelebbi nőrokonaikkal is. Etoposzok a lakott világ peremén élő népekre jellemzők az antik történetírásban. Hérodotos szerintpéldául a kallatisiaknak nevezett indek (III 38) és az issédónok (IV 26) valamint a massageták ismegeszik halott szüleiket (I 216).

233

140. CAESAR ÁTKEL A RUBICONONA. Caesar: A polgárháború. 5-8.

Kr. e. 49

1. Caesar ebben az időben Ravennában volt, és ott várta a választ igen mérsékelt követeléseire, és azt,hogy vajon néhányak igazságossága megmentheti-e a béke ügyét.

2. .A consulok – ami mind ez ideig sohasem fordult elő – eltávoztak a Városból. A Városbanés a Capitoliumon, minden ősi hagyomány ellenére, lictorok kísértek magánszemélyeket. EgészItaliában, minden isteni és emberi jogot megcáfolva, katonát toboroztak, fegyvert rendeltek, pénzthajtottak be a vidéki városokból és szedtek el a szentélyektől.

3. Caesar, amint értesült ezekről a dolgokról, beszédet intézett a katonákhoz. Emlékezetükbe idézte,hogy ellenségei mindig is igazságtalanságokat követtek el ellene; sajnálkozott, hogy Pompeiustelidegenítették tőle, és megrontották a Caesar dicsősége miatt irigységgel és féltékenységgel,holott Pompeius hírnevét és tekintélyét éppen ő pártolta és segítette. Panaszkodott, hogy aköztársaság életében új jelenség tűnt fel: a tribunusok tiltakozási jogát, amelyet az elmúlt évekbenfegyverrel szereztek vissza, most fegyverrel galádul megvonják. Sulla ugyan megfosztotta atribunusi hatalmat minden jogától, de a tiltakozás szabadságát meghagyta. Pompeius, aki úgy tesz,mintha visszaállítaná az elveszett kiváltságokat, elveszi a még korábban meglevőket is. A rómainépet fegyverbe hívó senatusi határozatot – „ügyeljenek a magistratusok, hogy a köztársaságotsemmi károsodás ne érje” (nequid res publica detrimenti caperet) – mindig olyankor mondtákki, amikor ártalmas törvényeket terjesztettek be, visszaéltek a tribunusi hatalommal, vagy amikorkülönvonult a nép, és megszállta a templomokat és magaslatokat. Caesar rámutatott, hogy azelmúlt idők efféle példáit Saturninus és a Gracchusok bukása már jóvátette. De most nemilyesmi történt, nem is gondoltak hasonló dolgokra. Nem terjesztettek elő törvényjavaslatot, nemkezdtek a néppel tárgyalásokat, és a nép sem vonult külön. Arra buzdította őket, védjék meg azellenségüktől fővezérük jó hírnevét és becsületét: hiszen parancsnoksága alatt immáron kilencesztendeje szolgálják a köztársaságot, számos szerencsés kimenetelű ütközetet vívtak meg, és egészGalliát, valamint Germaniát meghódították. A jelen levő XIII. legio harcosai – akiket a belviszálykitörésekor behívott, a többiek azonban még nem érkeztek meg – egy emberként kiáltották, hogyhadvezérüket és a néptribunusokat minden igazságtalanság ellen megvédik.

4. Caesar tehát, mikor meggyőződött a katonák kedvező hangulatáról, legiójával Ari- minumbavonult, és találkozott a hozzá menekült néptribunusokkal.

Ü. Gy.

Caesar műve Kr. e. 49 és 44 között keletkezett.

A. Velleius Paterculus: A római történelemről M. Vinicius consulhoz írott két könyve. II 49.

Lentulus és Marcellus consulsága alatt, 703 évvel a Város alapítása után és hetvennyolc évvel előbb,hogy te, M. Vincius consullá lettél, tört ki a polgárháború. Úgy látszott, hogy az egyik vezér ügyeigazabb, a másiké erősebb; itt minden fényesebb, amott szilárdabb; Pom- peiust a senatus tekintélye(senatus auctoritas), Caesart katonái hűsége (militum fiducia) támogatta. A consulok s a senatus azállami főhatalmat nem Pompeiusra, hanem az ügyre bízták. Caesar nem mellőzött semmit, ami a békemegőrzése céljából megkísérelhető volt, de a Pompeius-pártiak semmit sem fogadtak el, mert az egyikconsul a kelleténél elkeseredettebb volt, a másiknak, Lentulusnak pedig nem volt kilátása boldogulnimás módon, csak a lázadás által (ti. adósságainak nagysága miatt). Végre M. Cato azt mondta, hogymeg kell inkább halni, mintsem hogy az állam fogadjon el olyan feltételeket, melyeket egyetlen polgárszab. Egy ósdi szellemű férfi inkább Pompeius pártját magasztalja, míg egy előrelátó inkább Caesárétkövetné, amazt dicsőnek, ezt fenyegetőbbnek tartaná. Amikor Caesarnak, aki meg akart elégedni egylegióval s provinciája címének megtartásával, minden követelését megtagadva azt határozták, hogymint magánember jöjjön a városba, s vesse alá magát a consulság kérésében a római nép szavazatának:Caesar jobbnak látta a háborút, s hadával átlépte a Rubicót. Cn. Pompeius, a consulok s a senatusnagyobb része elhagyta a várost, aztán Italiát, és áthajóztak Dyrrachiumba.

140. CAESAR ÁTKEL A RUBICONON

234

SZ. F.

Velleius Paterculus műve Kr. u. 30-ban, M. Vinicius consuli évében keletkezett.

A. Lucanus: Pharsalia. 183-232.

183 Átkelt már Caesar jégsapkás Alpesek ormán, és belemart feldúlt lelkébe a harc, a jövendő.

185 Éppen elérte a kis Rubicon partját, s a vezérnek felsejlett egy kép: a hazáját látta remegni, éjisötéten is átragyogott fenséges alakja, várkoronázta fejéről csapzott, ősz haja omlott.

Tépett fürtjeivel szomorún állt, karja csupasz volt,

190 és sírós hangon szólt hozzá: „-Mondd, hova kelsz át?

Férfi, hová mész harci sasommal? Hogyha betartod, polgárként, jogaid, most állj meg!” Rémületébe

megdermedt a vezér, haja borzadt, lépni se bírt már, állt a folyó partján zsibbadtságól leigázva.

195 Aztán megszólalt: „-Mennydörgő Úr, ki vigyázod Tarpeiának sziklájáról várfalainkat,

Juliusok házának phryg védői, penates, rablott titka Quirinusnak, Iupiter Latiumban,

Albának magasán, és Vesta-szüzeknek a lángja,

200 szent nevü Róma, a kezdetnél kegyesen te segítsél! Nem rontok rád Fúriaként! Győzelmet arattamtengeren és földön, s lennék én itt is az őrződ.

Ő, aki ellenségeddé tesz, lesz csak a bűnös.”

Ekkor, a harcba sietve, a felduzzadt vizen átkelt 205 harci sasokkal a kézben. Mint a kopár Libyábanzsákmányára leső vad oroszlán földre lekushad, s vár, felkorbácsolva haragját, és dühe duzzad, mert,korbácsként, szörnyű farka csapásai sújtják, felborzolja sörényét, s tátott szája morogva 210 bődül,amint egy mór könnyű lándzsája beléáll, vagy széles mellét a gerely megsebzi, de vastól átvert súlyossebbel mit se törődve továbbmegy.

Kis forrásból támad, a vize csekély a folyónak, bíborszín Rubiconnak, hogyha a nyár heve izzik.

215Völgyeken át e folyó a határ, hol fut kanyarogva

Gallia és Ausonia szántóföldjei mentén.

Ekkor azonban a tél felduzzasztotta, s a Hold is, mert már harmadnapja esőt zúdít le a szarva, és havatolvaszt Alpesek ormán már a meleg szél.

220Elsőként lovasok gázolnak a vízbe, s az árját

gátként állva törik meg. Könnyebben vonul így át hadseregük, meggyengített rohamán a folyónak.

Átkelt már Caesar is az örvénylő habok útján, s Hesperiának a tiltott földjén állva eként szólt:

225„- Elhagyom itt a lenézett törvényt, s véle a békét.

Fortuna, légy vezetőm! A szövetség messze legyen már, bíztam benne elégszer. A harc ítéljenügyünkben!” Szólt a vezér, s csapatát sürgette az éji homályban, s oly sebesen mentek, mint egybaleári parittya 230 gyors köve, vagy parthus nyila, hátrafelé kirepítve. Legközelebb Ariminium állt,fenyegetve elérte, s míg Hajnalcsillag ragyogott, falait lerohanta.

N. Gy.

Lucanus (Kr. u. 39-65) római epikus költő, Seneca unokaöccsének fiaként került a császári udvarba.Eleinte Nero barátja volt, de miután 60-ban fellépett a Neronián, s komoly sikert aratott, a princeps


235

féltékeny lett rá. Lucanus eposzának, a pharsalosi csata előzményeit elbeszélő Pharsaliá- nak 1-3.éneke Kr. u. 62/63-ban jelent meg. Lucanus később belekeveredett a Piso-féle összeesküvésbe, ésöngyilkosságra kényszerítették.

A. Plutarchos: Pompeius. 58-60.

1. Caesar ekkor már erélyesebben látott hozzá ügyei intézéséhez; nem távozott el többé messzebbreItaliától, a tisztújító gyűlésekre mindig elküldte katonáit, a népet és a főtisztviselőket pedigmegvesztegette; közöttük Paulust is, a consult, akit ezerötszáz talentummal nyert meg a magapártjának, és Curio néptribunust, akit hatalmas adósságtól szabadított meg; azonkívül MarcusAntoniust, aki mint Curio barátja, szintén osztozkodott adósságaiban. Mondják, hogy Caesar egyikcenturiója, aki Rómába érkezett, és megállt a senatus épülete előtt, amikor meghallotta, hogy asenatus nem hosszabbítja meg Caesar vezérségét, kardja markolatára ütött, és így szólt: „Akkormajd ez meghosszabbítja.” Caesar tetteinek és előkészületeinek értelme valóban ez volt.

Curiónak Caesar nevében előterjesztett kívánságai ennek ellenére is igen népszerűek voltak. Kettőközül az egyiket kérte: vagy bocsássa el Pompeius is hadseregét, vagy Caesart se fosszák megaz övétől; így aztán vagy magánemberekké lesznek, vagy békén maradnak meglévő hadseregeikbirtokában; így aki meggyengíti bármelyiket, megkettőzi azt a hatalmat, amelytől fél. Erre Marcellusconsul rablónak nevezte Caesart, és azt indítványozta, ha nem teszi le a fegyvert, nyilvánítsák a hazaellenségének.

1. Antonius ugyanis, a senatus ellenkezésével szembeszállva, felolvasta a népgyűlésen Caesar levelét,amely a tömeg hangulatának tetsző ajánlatot tartalmazott. Azt sürgette ugyanis, hogy mindkettenmondjanak le tartományaikról, bocsássák el hadseregüket, jelenjenek meg a nép színe előtt, ésadjanak számot viselt dolgaikról. De Lentulus, aki közben átvette a consuli hivatalt, nem hívta összea senatust, Cicero azonban, aki frissen érkezett vissza Kilikiából, azt a megegyezést ajánlotta, hogyCaesar vonuljon ki Galliából, bocsássa el hadseregét két legio kivételével, és azokkal várja megIllyricumban második consulságát. Pompeiusnak ez az ajánlat nem tetszett, mire Caesar barátai aztjavasolták, hogy csak egy legiót tartson meg. Lentulus erről sem akart hallani, és Cato azt kiabálta,hogy Pompeius ismét hibát követett el; engedi, hogy rászedjék, s így a megegyezés nem jött létre.

2. Ekkor érkezett meg a híre, hogy Caesar elfoglalta Ariminumot, Italia egyik nagy városát, és egészhadseregével egyenesen Róma ellen vonul. Ez nem volt igaz, mert csak háromszáz lovassal ésötezer gyalogos katonával vonult fel; hadserege többi részét az Alpokon túl hagyta, és nem vártameg őket, mert inkább hirtelen és váratlanul akarta megtámadni ellenségeit, hogy ne legyen idejüka felkészülésre. Amikor a Rubicon folyóhoz érkezett, amely a neki adott tartomány határa volt,csendben megállt és töprengett, mérlegelve merész vállalkozásának nagyságát. Majd pedig, mintaki tátongó mély szakadékba veti magát, becsukta a szemét, és nem gondolt a rá váró veszedelemre.„Vessük el a kockát” (aner- riphthó kybos) – kiáltotta oda a körülötte állóknak görögül, és átvezettehadseregét.

Mikor az első híradás megérkezett, és Rómát olyan zűrzavar és rémület fogta el, mint amilyen mégsoha azelőtt, az egész senatus azonnal Pompeiushoz sietett.

M. E.

A. Plutarchos: Caesar. 32-33.

1. Caesar ebben az időben mindössze háromszáz lovasból és ötezer gyalogos katonából álló haderővelrendelkezett. Hadseregének többi részét az Alpok túlsó oldalán hagyta, hogy majd kellő időben küldértük. Úgy látta, hogy a kezdet kezdetén nagyobb sikert ér el, ha a lehető leggyorsabban cselekszik.Azt gondolta, minden könnyebben megy, ha váratlan és meglepetésszerű támadással félelmetkelt ellenfeleiben, és nem ad nekik időt felkészülésre. Megparancsolta tehát csapatvezéreinekés centurióinak, hogy csak kardjukat vegyék magukhoz, egyébként minden más fegyver nélkülfoglalják el Ariminumot, Galliá- nak e nagy városát, úgy azonban, hogy minden zavarkeltéstől ésvérontástól tartózkodjanak. Ennek a csapatnak a parancsnokává Hortensiust nevezte ki. Ő maganyilvános helyeken töltötte a napot; nézte a gladiátorok edzőgyakorlatait, késő délután megfürdött,felöltözködött, lement az étkezőhelyiségbe, és elbeszélgetett meghívott vendégeivel.


236

Mikor besötétedett, felkelt az asztaltól, és vendégeivel néhány szót váltva, kérte őket, maradjanak ott,és várják meg, míg visszajön, majd eltávozott. Előzőleg néhány barátjával már megbeszélte, hogykülönböző irányból kövessék. Bérelt fogatra szállt, és először más irányba indult, majd megfordult,és az Ariminumba vezető úton ment tovább. Mikor a folyóhoz érkezett (a folyó neve Rubicon),mely az Alpokon inneni Galliát elválasztja Italia többi részétől, mély gondolatokba merült. Mindközelebb és közelebb jutott ugyanis a félelmetes lépéshez, és egyszerre kételyek lepték meg, mikor arragondolt, milyen végzetes vállalkozás előtt áll. Lépteit meglassította, majd a többieknek is szólt, hogyálljanak meg. Hallgatásba merülve hosszasan mérlegelte a jövő esélyeit, és nem tudott választani a kétlehetőség között, hol erre, hol arra a döntésre hajlott. Mellette álltak barátai – közöttük Asinius Pollio–, velük is közölte aggályait. Azokra a szenvedésekre gondolt, melyeket a folyón való átkelésével azegész emberiségnek okoznia kell, valamint arra, hogy miként fogja az utókor megítélni tettét. Végül,mint mikor magával ragad valakit az indulat, és nem törődik tovább tette következményeivel, hanemrábízza a jövőre, bármi jöjjön is, olyan szavakat mondott, mint sokan mások is kétségbeesett és előre kinem számítható döntéseik pillanatában: „Vessük el a kockát!” (anerriphthó kybos), és gyorsan átkelt afolyón. Majd sietősen folytatta az útját tovább; még mielőtt kivilágosodott, megérkezett Ariminumba,és elfoglalta a várost. Mondják, hogy előző éjszaka szörnyű álma volt. Azt álmodta ugyanis, hogyvérfertőzést követett el tulajdon édesanyjával.

M. E.

Plutarchos Párhuzamos életrajzait Kr. u. 100 és 115 között írta, mivel Sulla életrajzában (21) közli,hogy az orchomenosi csatától (Kr. e. 85) „majdnem kétszáz esztendő telt el”.

Vessük el a kockát! (tkp. A kocka legyen elvetve!) – Menandros A körmenetben felvonuló nő, avagya fuvolásány című komédiájának töredékéből származó közmondás, Menandros 59. töredék (Kaibel),amely Athénaios Lakomázó bölcsek (559 d) című könyvében maradt fönn:

A: Meg ne nősülj, hogyha ész van még fejedben, régi életed ne hagyjad el!

Én nős vagyok, hát jól tudom, mit ér e szó.

B: Eldöntött már az ügy. A kockát vessük el (anerriphthó kybos)!

A: Ezt hagyd el, s mentsd magad! ...

N. Gy.

A. Suetonius: Az isteni Iulius. 31-33.

Mikor tehát jelentették, hogy figyelmen kívül hagyták a tribunusok tiltakozását, s ők maguk iseltávoztak a Városból, hogy gyanút ne keltsen, előreküldte cohorsait, maga pedig megtévesztéscéljából megtekintett egy nyilvános látványosságot, gondosan megvizsgálta egy építendőgladiátoriskola tervrajzát, és szokása szerint részt vett még egy népes lakomán is. Napnyugtával aztánbefogatta egy kocsiba a szomszédos malom öszvéreit, és nagy titokban, szerény kísérettel útnak indult;minhogy azonban a fáklyákat kioltatta, letévedt az útról, és sokáig bolyongott, míg végre hajnaltájbanvezetőre talált, és keskeny kis ösvényeken tovább gyalogolt. Utolérve csapatait a Rubico folyónál,tartománya határán rövid pihenőt tartott, s jól meggondolva, mire vállalkozott, környezetéhez fordult:

• Most még visszafordulhatunk – mondta –, de ha ezen a hidacskán átmegyünk, mindent a fegyverekdöntenek el.

Miközben így habozott, csodajelet látott. Hirtelen igen magas, szép termetű ember jelent meg előtte,aki nádsípot fújva a közelben üldögélt; nemcsak pásztorok gyűltek köré, hogy hallgassák, hanemkatonák is, elhagyván őrhelyeiket; köztük kürtösök, az meg egyikük kezéből kiragadva a kürtöt, afolyópartra szökkent, és hatalmas erővel megfújva a csatajelet, a túlsó part felé tartott. Ekkor aztmondta Caesar:

• Menjünk hát, amerre az istenek jeladása és ellenségeim igazságtalansága vezérel. A kocka el vanvetve (iacta alea est).


237

S ezzel átvezetve seregét a folyón, gyűlést hívott egybe, melyen a hozzá menekült tribunusok is résztvettek, ő pedig ruháját mellén megszaggatva, sírva kérte katonái támogatását.

K. F.

Suetonius első öt életrajzát (Caesar, Augustus, Tiberius, Caligula, Claudius) Kr. u. 121 vagy 122,vagyis kancelláriavezetői méltóságából való elmozdításának éve előtt fejezte be, vö. Tankönyv1.1.2.

A. Appianos: A római polgárháborúk. II 35.

Legióinak centurióit néhány különösen vakmerő katonával polgári öltözékben előre- küldte, hogyhatoljanak be Ariminumba, Italiának a galliai határ melletti első városába, s azt rajtaütéssel foglalják el.Ő maga estefelé, rosszullétet tettetve, eltávozott a vacsoráról, otthagyva társait, hogy csak étkezzenek,majd kocsira szállva Ariminum felé hajtatott, míg lovasai távolról követték. Száguldó iramban érteel a Rubico folyót, amely Italia határa. Itt megállította a száguldást, s a folyó vizére pillantvaelgondolkozott, megfontolgatva magában mindazokat az eljövendő bajokat, amelyek a folyón valófegveres átkelést követni fogják. Majd visszanyerve hidegvérét, így szólt a jelenlevőkhöz: „Barátaim,ha lemondok az átkelésről, ez számomra lesz a bajok kezdete, ha pedig átkelek, mindenki számára.”Ezeket mondta, mintegy isteni sugallatra, majd elszántan átkelt a folyón, ezt a szólásmondást idézve:„Legyen hát elvetve a kocka!” (ho kybos anerriphthó). Ezután gyors iramban elérte és hajnalban el isfoglalta Ariminumot, majd tovább is előrenyomult, az alkalmas helyeken őrségeket helyezett el, s azútjába eső városokat vagy erőszakkal, vagy barátságos úton elfoglalta.

H. I.

Appianos műve Kr. u. 150-160 körül keletkezett. A folyón való átkelés hat szerző hételbeszélésváltozatában hétféleképpen játszódott le. Míg Caesar meg sem említi a Rubicont, hogyezzel is kisebbítse felelősségét a polgárháború kirobbantásában, a Nero iránt ellenséges Lucanus ahadvezért visszatartani akaró haza drámai könyörgésével azt akarja kifejezni: Caesar átkelése az elsőlépés a köztársaság bukásához, s a felé a rendszer felé, amelyben egy tébolyult Nero ülhet Rómatrónján. A hét szöveg világosan mutatja a történet önfejlődését, és bizonyos motívumok duzzadását,újraértelmezését (pl. Caesar eltévedt, vagy csak másokat megtévesztendő indult el az ellenkezőirányba?). Vö. Tankönyv 1.1.1.

238

141. CAESAR JELLEMZÉSE ÉSHALÁLA

Suetonius: Az isteni Julius. 53-54; 76; 80-82.

Kr. e. 44

53. (Caesar) mértéket tartott a borivásban, ezt nem tagadták még ellenségei sem. Marcus Catótólszármazik ez a mondás: „Egyedül Caesar fogott hozzá józanul a köztársaság megdöntéséhez.” Azasztali élvezetek iránt különben is oly közömbösnek festi le Gaius Oppius, hogy mikor egyszervendégségben friss olaj helyett avasat tálaltak elébe, s a többi vendég hozzá sem nyúlt, egyedül ő vettmagának a szokottnál is nagyobb adagot, nehogy a házigazdát hanyagsága vagy falusiassága miattmegszégyeníteni lássék. A tulajdonjogot illetően sem katonai, sem polgári tisztségeiben nem voltakgátlásai.

1. Néhány fennmaradt emlékirat tanúsága szerint proconsulsága idején elfogadta Hispaniában aszövetségesektől az adósságtörlesztésre összekoldult pénzt, lusitan városokat pedig, hiába vállalták,amit rájuk rótt, hiába nyitották meg neki kapuikat, ellenség módjára kifosztott. Galliában az istenekajándéktárgyakkal teli szentélyeit és templomait kirabolta, s a városokat is inkább a zsákmánykedvéért, semmint valamely bűnös cselekedetük miatt pusztította el; ezért dúskált az aranyban, amitaztán forgalomba hozva, fontját háromezer sestertiusért Italia-szerte és a tartományokban kisebbtételekben eladogatott.

Első consulsága idején háromezer font aranyat lopott el a Capitoliumból, ugyanannyi súlyú aranyozottrezet téve a helyére. Szövetséges országokat, királyságokat adott el jó áron, csak az egy Ptolemaeustólhatezer talentumot szerzett Pompeius és a maga nevében. Később már egészen nyilvánvaló rablásokbólés szentélyfosztogatásokból fedezte a polgárháborúk, a diadalmenetek s a nyilvános játékok költségeit.

76. Egyéb cselekedetei és mondásai azonban éppen eleget nyomnak a latban, hogy kimondjuk:visszaélt hatalmával, és nem ok nélkül gyilkolták meg. Mert nem elég, hogy mértéktelenül soktisztséget elfogadott – évről évre consulságot, élete végéig tartó dictatori hatalmat, az erkölcsbírólegfőbb hivatalát, ezenkívül az Imperator előnevet, a haza atyja (pater patriae) melléknevet, szobrot akirályok sorában, emelvényt az orchestrában –, hanem azt is eltűrte, hogy minden emberi kitüntetésnélmagasabbakat szavazzanak meg neki: aranyszéket a senatusban és a törvényszéken, jelvényeinekkocsit, képmásának sa- roglyát a circusi díszfelvonulásban, templomokat, oltárokat, szobrot az istenekszobrai között, helyet az istenek tiszteletére terített asztalnál, külön flament, lupercusokat, s mégazt is, hogy az egyik hónapot róla nevezzék el; minden tisztséget kényére-kedvére adott s kapott.A harmadik s negyedik consulságot már csak névleg viselte, megelégedett a dictatori hatalommal,melyet a consuli ranggal együtt adtak neki, és mindkét évben két-két consult nevezett ki helyettesévéaz év utolsó három hónapjára; így a közbeeső időkben nem kellett más gyűlést tartania, csak anéptribunusok és aedilisek választási gyűlését; a praetorok helyére praefectusokat nevezett ki, hogyazok távolléte esetén Róma közigazgatási ügyeit intézzék. Egyszer, amikor az egyik consul váratlanulmeghalt a január elseje előtti napon, a néhány órára megüresedett tisztséget odaadta egy jelöltnek. Ahagyományokat semmibe véve, éppilyen önkényesen osztogatta a hivatalokat több évre; tíz prae- torirangú embernek consuli jelvényeket ajándékozott, újdonsült polgárjogú személyeket, köztük néhányfélig barbár gallust, felvett a senatorok sorába. Ezenkívül a pénzverde meg az adóügyek vezetését házirabszolgáira bízta. Az Alexandriában hátrahagyott három legio gondját és parancsnokságát Rufióra,szabadosa fiára, egyik kedvencére bízta.

80. . Több mint hatvan ember esküdött össze Caesar ellen; az összeesküvés vezetői Gaius Cassius,Marcus és Decimus Brutus voltak. Eleinte haboztak, vajon amikor szavazásra szólítja fel a tribusokatCaesar a Mars-mezőn, akkor rohanjon-e rá egy részük, s dobja le a hídról, a többiek meg öljék meglent, vagy pedig a via Sacrán, esetleg a színház bejáratánál támadják-e meg; minthogy azonban márciusidusára Pompeius csarnokába hívták össze a senatust, természetszerűen erre a helyre és időpontra esettválasztásuk.

141. CAESAR JELLEMZÉSE ÉS HALÁLA

239

1. . Caesar sokáig habozott, ne maradjon-e inkább otthon, s ne halassza-e későbbre az ügyeket,amelyeket a senatusban elő akart terjeszteni; végül Decimus Brutus felszólítására, hogy ne töltesseaz időt hiába a nagy számban összegyűlt s már amúgy is régóta várakozó senatorokkal, úgy tizenegyóra felé mégiscsak elindult; baljában egyéb írások között az összeesküvés leleplezéséről szólófeljelentést tartotta, melyet valaki kezébe adott, ő azonban csak később akarta elolvasni. Aztánmég szertartás közben, noha több áldozati barom levágása után sem kapott kedvező jóslatot, fittyethányva a vallásos intelemnek, belépett az ülésterembe, kicsúfolta Spurinnát, feddve, hogy hamisjósnak bizonyult, mert, íme, minden különösebb baj nélkül elérkezett március idusa.

• Elérkezett bizony – mondta a jós –, de még el nem múlott.

1. Miközben elfoglalta helyét, tiszteletadás ürügyén körülállták az összeesküvők; Cim- ber Tillius,aki a főszerepet magára vállalta, nyomban odalépett hozzá, mintha kérni akarna valamit; mikorCaesar nemet intett, és kézmozdulattal jelezte, hogy majd máskor, Cimber Tillius mindkét vállánmegragadta togáját. Caesar felkiáltott:

• De hiszen ez erőszak! – mire az egyik Casca valamivel a torka alatt megsebesítette. Caesarmegragadta Casca karját, és írószerszámával keresztüldöfte, de hiába akart felugrani helyéről, nemtudott, mert másfelől is sebet kapott; mikor észrevette, hogy mindenfelől kivont tőrök merednek rá,fejét beborította togájával, bal kezével meg bokájáig lehúzta a toga öblös ráncait, hogy testének alsórészét is tisztességesen eltakarva essen el. És így szúrták aztán le huszonhárom tőrdöféssel, csakaz első szúrásnál nyögött fel, de nem mondott semmit; van ugyan, aki azt állítja, hogy a rárohanóMarcus Brutusnak ezt mondta:

• Te is, fiam?

Mikor kilehelte lelkét, mindenki szétfutott, s ő ott hevert magában, míg végül három rabszolgahordszéken, melyről karja lelógott, hazaszállította tetemét. Orvosa, Antistius nézete szerint a sokszúrás közül egyedül csak mellsebe volt halálos, melyet másodjára kapott.

K. F.

A flamenek egy-egy meghatározott isten különleges papjai voltak. A három nagy flamen Iupi- tert,Marsot és Quirinust szolgálta, a tizenkét kis flamen egyéb isteneket. Caesar volt az első, aki emberlétére flamennel tiszteltette magát. A lupercusok Faunus ősi papjai voltak. A görög Plutar- chos szerint(Iulius Caesar. 65) a knidosi Artemidóros görög filozófus írta Caesarnak a figyelmeztető levelet.

240

142. CAESAR CSILLAGA:SIDUSIULIUM

Servius: Vergilius Eclogáihoz. IX 47.

Kr. e. 44

Amikor Augustus atyja, Caesar emlékére gyászünnepi játékokat rendezett, fényes nappal egy csillagtűnt fel, ő pedig azt állította, hogy ez atyjának csillaga. Baebius Macer írja: a nap nyolcadik órájatáján az égen egy rendkívül fényes, sugárküllőktől koszorúzott csillag tűnt fel. Némelyek úgy vélték, ajelenség az ifjú Caesar dicsőségének öregbítésére keletkezett, ő maga azonban úgy akarta értelmezni,hogy ez atyjának lelke, s ezért tiszteletére a Capitoliumon olyan szobrot állított fel, amelynek fejefölött aranycsillag ragyogott, talapzatára pedig ez volt felvésve: Caesarnak, a félistennek.

H.I.

Augustus saját korát az új aranykor eljövetelének tekintette. Aranykor azonban a legsötétebbvaskor után következhet csak be, ezért Caesart, akinek adoptiója Octavianus/Augustus hatalmánakegyik legfontosabb legitimációjául szolgált, ki kellett emelni a polgárháborúk száz esztendejének„vaskorából”, és az istenek közé kellett emelni. Ezért értelmezte Octavianus az égi tüneményt Caesarlelkeként, és nem saját dicsőségének jeleként.

241

143. CICERO PHILIPPIKÁJACicero: Antonius ellen. II. Philippika. 1. Vö. Cicero: Philippicák Marcus Antonius ellen. Budapest,1990. Kr. e. 44

1. Ugyan miféle balsorsnak tulajdonítsam, összeírt atyák, hogy az utóbbi húsz évben nem akadt azállamnak olyan ellensége, aki egyidejűleg ne üzent volna hadat nekem is? Valóban szükségtelenbárkit is megneveznem. Emlékezzetek csak vissza magatok. Jobban megbűnhődtek érte, mintmagam is kívántam. Csodálkozom rajtad, Antonius, hogy nem rettensz vissza azoknak a sorsától,akiknek a tetteit utánzod. A többiek esetében kevésbé csodálkoztam ezen. Közülük ugyanis egysem lett önszántából az ellenségem, mindegyiküket én támadtam meg, államérdekből. Te azonban,bár egy szóval sem bántottalak, magadtól támadtál rám szitkaiddal, hogy vakmerőbbnek tűnj, mintCatilina, dühödtebbnek, mint Clodius. S úgy gondoltad, hogy a velem való összekülönbözésed jóajánlás lesz számodra az elvetemült polgárok előtt.

Mire véljem ezt? Talán megvetésből teszi? Sem magánéletemben, sem népszerűségemben, semközéleti tevékenységemben, sem pedig szerény tehetségemben nem látok semmi olyasmit, amitAntonius lenézhetne. Vagy azt képzelte, hogy a senatusban cse- pülhet engem a legkönnyebben?Hiszen ez a rend számos kiváló polgárnak kifejezte ugyan elismerését azért, mert jól szolgáltaaz államot, de azért, hogy megmentette, egyedül nekem! Vagy talán szónoki küzdelemben kívántmegmérkőzni velem? Hisz az nekem valóságos jótétemény! Ugyan hol találnék a magam számáraannál bőségesebb, gazdagabb témát, mint hogy a magam érdekében, illetve Antonius ellen beszéljek?Végül is biztosan azt gondolta: addig nem tudja meggyőzni a hozzá hasonlókat arról, hogy a hazaellensége, amíg nem lép fel ellenem.

46. Csak uralomvágyad tekintetében tudlak összehasonlítani vele (ti. Caesarral), egyebekben azonbansemmiképpen nem vagy vele összehasonlítható. Abból a számos csapásból azonban, amellyel ősújtotta a köztársaságot, mégis származott annyi jó, hogy a római nép már megtanulta, kinek mennyirehihet, kire bízhatja rá magát, kitől óvakodjék. Erre nem gondolsz, s azt sem látod be, hogy bátorembereknek elég tanulság az, hogy milyen nagyszerű dolog, milyen népszerű jótétemény, milyendicső hírnevet szerez a zsarnokok megölése? Őt nem tudták elviselni az emberek – téged majd igen?Versengve fognak ezután hozzálátni ehhez a feladathoz az emberek, hidd el nekem, s nem fognaktávoli véletlenre várni.

Légy végre tekintettel az államra, kérlek. Arra gondolj, hogy kiktől származol, ne arra, hogy kikközött élsz. Velem bánj tetszésed szerint, de a köztársaságot kíméld meg! Önmagadra neked legyengondod, én magamról annyit mondhatok: ifjan is védelmére keltem a köztársaságnak, vén fejjel semhagyom cserben. Megvetettem Catilina fegyvereit, nem rettegek a tieidtől sem. Sőt, még az életemet isfelajánlanám, ha halálom által megvalósulhatna a polgárok szabadsága, hogy a római nép elkeseredéseszülje meg végre, amivel régóta terhes. Ha ugyanis majdnem húsz évvel ezelőtt ebben a templombankijelentettem, hogy nem lehet korai a halál annak számára, aki már elérte a consulságot, mennyiveljogosabban mondom most, öregemberként! Nekem bizony, összeírt atyák, már kívánatos is a halál,hiszen már elvégeztem mindazt, amit magam elé tűztem, és elértem munkám gyümölcsét. Csak kétkívánságom van: az egyik, hogy halálomkor a római népet szabadságban hagyjam itt – ennél semminagyobbat nem adhatnak nekem a halhatatlan istenek –, a másik, hogy mindenki olyan véget érjen,amilyen szolgálatokat tett az államnak.

Ma. E.

A démosthenési politikai szónoklatok alapján Philippicának nevezik Cicero tizennégy, M. Antoniusellen intézett, éles hangú beszédét Kr. e. 44-43-ból (vö. 89. dok.). A triumvir M. Antonius Kr. e. 43.december 7-én megölette a szónokot. Vö. a 144. dokumentummal.

242

144. A MÁSODIK TRIUMVIRATUSMEGALAKULÁSA

Appianos: Róma története. XVI 2-14.

Kr. e. 43. november

1. 4. (Octavianus) Caesar és (M.) Antonius ellenségeskedésük után a szövetség megkötése végettMutina város közelében a Lavinius folyó egy kicsiny és lapos szigetén találkozott. Mindkettejükkelöt-öt legio katonaság volt, ezeket egymással szemben állították fel, majd mindketten háromszáz-háromszáz kísérővel a folyó hídjára vonultak. 5. Előbb egyedül Lepidus lépett a szigetre,átvizsgálta, majd köpenye lengetésével adott jelt kettejüknek, hogy jöhetnek. Azok háromszáz főnyikíséretüket és barátaikat a hídfőnél hagyták, s a sziget közepének egy jól látható pontjára mentek.Itt tanácskoztak hárman, oly módon, hogy Caesar consuli tisztségére való tekintettel középütt ült.6. Kétnapi, hajnaltól az estébe nyúló tanácskozás után a következőket határozták: Caesar tegye lea consuli tisztséget, s az év hátralevő részében Ventidius vegye azt át tőle. A polgárháború okoztazavar felszámolására Lepidus, Antonius és Caesar részére törvényes úton öt évre szóló hivataltkell szervezni, amelynek viselői consuli jogkörrel rendelkeznének. Ezt az elnevezést választották„dictatori jogkör” helyett, alighanem azért, mert éppen Antonius javasolta a dictatori hivatalörök időkre való megszüntetését: 7. kimondták továbbá, hogy e hivatal viselői nevezik ki öt évenát a Város évenkénti magistratusait, azonnali hatállyal. Szétosztották a provinciák helytartóságaitis. Antonius kapta a galliai provinciákat, kivéve a Pireneusokkal határos ún. régi Galliát. Ennek,valamint Hispaniának helytartósága Lepidusnak jutott; végül Caesaré lett Afrika, Szardínia ésSzicília s a közöttük elterülő szigetek...

1. 16. A triumvirek, egyezségre jutva egymással, megkezdték a halálra szánt személyek összeírását.Először egyes, gyanúban álló előkelők neveit jegyezték fel, majd személyes ellenségeiket vettékelő. Ekkor is s a későbbi listák összeállításánál is, kölcsönösen kiszolgáltatták egymásnakrokonaikat és barátaikat. 17. Egyre újabb nevek kerültek a lajstromra, néhányan mint ellenségek,mások azért, mert egyszer megsértették valamelyiküket, vagy azért, mert ellenségeik barátai, avagybarátaik ellenségei voltak, vagy csupán nagy vagyonuk miatt. 18. A háborúhoz ugyanis sok pénzrevolt szükség, Ázsia adójövedelmei pedig, mint eddig, úgy most is Brutushoz és Cassiushoz folytakbe, s a királyok és satrapák ajándékai is hozzájuk özönlöttek, ők maguk viszont Európa, leginkábbpedig a háborúktól és adóktól sanyargatott Itália szűkös jövedelmeire szorultak. 19. Ezért a köznépfiaira, végül még az asszonyokra is igen súlyos adókat vetettek ki, s az adásvételeket is különilletékkel sújtották. Akadt olyan is, akit csinos tanyája vagy háza kedvéért proskri- báltak. 20. Ahalálra és vagyonelkobzásra ítéltek száma a senatorok közül a háromszázat, az ún. lovagok közül akétezret is elérte. Akadtak köztük a lajstrom összeállítóinak testvérei és nagybátyjai és egyes olyanhadvezérek, akik megbántották a bizottság egy másik tagját vagy annak alvezérét.

2. 21. A lajstrom nagy részének nyilvánosságra hozatalát arra az időre halasztották, amikor atanácskozásról Rómába érnek. Tizenkét vagy más források szerint tizenhét befolyásos személytazonban, köztük Cicerót, jónak látták sürgősen kiküldött pribékekkel már előre megöletni. 22. Ezekközül négyet azonnal, vendégség vagy véletlen találkozás alkalmával öltek meg. A többiek utánfelkutatták még a templomokat és magánházakat is, s azon az egész éjszakán lárma, kiáltozás,futkosás és jajveszékelés hallatszott, mintha csak ellenség szállta volna meg a Várost. 23. Mivel hírement, hogy sorra fogdossák össze az embereket, és mivel a nemrég proskripcióra kárhoztatottakközül senkinek a neve sem szivárgott ki, mindenki attól tartott, hogy a Város-szerte futkosóügynökök őket keresik. 24. Sokan lemondtak életükről, egyesek saját házukat, mások még aközépületeket is fel akarták gyújtani, esztelen módon haláluk előtt még valami szörnyűséges tettetakarván végrehajtani. Alighanem végre is hajtják tervüket, ha Pedius consul kikiáltóival együtt benem járja a Várost, és meg nem nyugtatja az embereket azzal, hogy várjanak hajnalig, amikor majdpontosabb értesüléseket kapnak. 25. Hajnalban a triumviratus tagjainak akarata ellenére Pediusnyilvánosságra hozta a tizenhét személy nevét, mint akiket a belső bajok egyedüli okozóinaktartanak, és egyedül ítéltek halálra. Nem ismervén a határozatokat, a többiek épségben maradásárahivatalos ígéretet tett. 26. Pedius azonban az éjszaka kiállott fáradalmak következtében meghalt.

144. A MÁSODIK TRIUMVIRATUS MEGALAKULÁSA

243

3. A triumvirek három egymást követő napon külön-külön vonultak be a Városba. Caesar, Antoniusés Lepidus mindnyájan egy-egy praetori cohorsot és egy-egy legio katonaságot hoztak magukkal.28. Ugyanaznap éjjel az addigi tizenhét személyen felüli további százharminc nevet tartalmazóproskripciós listákat helyeztek el a Város több pontján. Néhány nappal később újabb százötvennevet foglaltak lajstromba. Azokat, akiket még közéjük akartak sorolni, vagy akiket tévedésbőlmár korábban megöltek, utólag mindig felvették a listára, hogy haláluk törvényes voltának látszatátkeltsék. 29. Elrendelték azt is, hogy a proskribáltak fejét meghatározott jutalom ellenében atriumviratus tagjainak kell beszolgáltatni. Jutalomként a szabadok pénzt, a rabszolgák pedigszabadságot és pénzt kaptak. 30. Házát mindenkinek rendelkezésre kellett bocsátania házkutatáscéljából. Aki valamely proskribált személyt házába befogadott, rejtegetett, vagy akadályozta aházkutatást, hasonló büntetéssel lakolt; aki ily bűnök elkövetőjét saját akaratából feljelentette, atöbbiekkel azonos jutalmat kapott.

4. 31. A proskribáló rendelet szövege a következő volt: „Marcus Lepidus, Marcus Antonius,Octavius Caesar, a közügyek rendezésére és irányítására megválasztott bizottság tagjai akövetkezőket hirdetik ki: 32. Ha a gazemberek, akik könyörgésükre irgalmat nyertek, de aztelnyervén, jótevőiknek ellenségeivé, majd orgyilkosaivá váltak, nem volnának oly esküszegők;ha Gaius Caesart nem ölték volna meg éppen azok, akiket ő fegyverrel levert, de könyörületbőléletükkel ajándékozott meg, barátaivá tett, hivatalokba, tisztségekre emelt, és ajándékokkalhalmozott el – akkor mi sem kényszerülnénk ilyen erélyesen eljárni azokkal szemben, akikbennünket megsértettek, s a haza ellenségeinek nyilvánítottak. 33. Most azonban az ellenünkszőtt összeesküvésből csakúgy, mint Gaius Caesar sorsából, felismertük, hogy a gonoszságotemberséggel nem lehet megszelídíteni, s ezért inkább megelőzni akarjuk ellenségeinket, mint tőlükhasonló sorsot elszenvedni. 34. Aki Gaius Caesar sorsát és a mi sérelmeinket szem előtt tartja,eljárásunkat nem tekintheti igazságtalannak, kegyetlennek vagy mértéktelennek. Gaius Caesart,aki egy személyben volt imperator és főpap, aki a rómaiak szemében legfélelmetesebb népeketverte le és hódította meg, és elsőként hatolt Héraklés oszlopain túl az addig hajózhatatlannak tartotttengerre, aki a rómaiak előtt eddig ismeretlen földeket fedezett fel – a senatus szentnek tekintettüléstermének kellős közepén, az istenek szeme láttára sebezték meg huszonhárom tőrdöféssel ésmészárolták le azok, akiket háborúban legyőzött, de megkegyelmezett nekik, s közülük egyeseketmég vagyonának örököseivé is tett. 35. A többiek pedig ahelyett, hogy megbüntették volna e gaztettátkozott elkövetőit, tisztségekre emelték őket, és helytartókként a provinciákba küldték ki. Azokpedig ezt a lehetőséget arra használták, hogy kifosszák a közpénzeket, abból ellenünk seregetgyűjtsenek, és további sereget kérjenek a barbároktól, birodalmunk állandó ellenségeitől. Amarómai városokat, amelyek nekik nem engedelmeskedtek, felgyújtották, lerombolták, s a földdeltették egyenlővé, a rémületükben nekik engedelmeskedőket pedig hazájuk ellen és miellenünkhajtják háborúra.

5. 36. Ellenségeink egy részén már bosszút álltunk, s ha az isten megsegít, hamarosan meglátjátok atöbbiek bűnhődését is. 37. Eddig is nagy tetteket vittünk végbe, vagy állunk végrehajtásuk előtt,Hispaniában, Galliában és idehaza egyaránt. Egyetlen feladatunk van még hátra: hadat viselni GaiusCaesarnak tengeren túl rejtőzködő gyilkosai ellen. 38. Amidőn a ti érdeketekben messzi földönakarunk háborút vívni, úgy véljük, sem a magunk, sem a ti biztonságtokat nem szolgálná, ha ottmaradna hátunkban a többi ellenség, hogy távollétünket kihasználva, a háború változó eseményeiközepette újabb támadásra indulhasson. E sürgető helyzetben nem akarjuk velük többé vesztegetniaz időt, inkább valamennyiükkel egy csapásra számolunk le. Ők kezdték a háborút ellenünk, amikorminket és a vezetésünk alatt álló seregeket a haza ellenségeinek nyilvánították!

6. 39. Ellenségeink, nem törődve sem az istenek bosszújával, sem az emberek gyűlöletével, apolgárok tízezreit akarták velünk együtt megölni. Mi azonban nem neheztelünk egyetlen társadalmicsoportra sem, nem is soroljuk fel valamennyi ellenségünket, akik velünk szembehelyezkedtek, ésellenünk ármányokat szőttek; nem soroljuk fel mindazokat, akik gazdagságukkal, vagyonukkal éstekintélyükkel kitűnnek. Nem proskribálunk annyi személyt, amennyit előttünk egy másik dictatorölt meg, aki hasonló helyzetben, polgárháborúk után állította helyre a közrendet, s akit szerencséjemiatt Felixnek neveztetek. Pedig három embernek szükségszerűen több ellensége van, mint egynek!40. Csupán a leghitványabb és minden tekintetben legbűnösebb személyeken fogunk bosszút állni.Ezt is legalább annyira a ti érdeketekben tesszük, mint a miénkben. Hiszen amíg köztünk ésköztük áll a harc, nektek kell mindkét fél részéről bajokat szenvednetek. A sereget szintén le kellcsillapítani valamivel, hiszen az sérelmei miatt felingerült állapotban van, mivel közös ellenségeink

144. A MÁSODIK TRIUMVIRATUS MEGALAKULÁSA

244

a haza ellenségeként bélyegezték meg. 41. Ámbár meglenne a hatalmunk ahhoz, hogy akiket kézrekerítünk, azonnal megöljük, helyesebbnek tartottuk neveiket inkább proskripció útján közhírrétenni, semhogy rajtaütésszerűen végezzünk velük. Ezt is a ti érdeketekben tesszük, hogy a felindultkatonák ne vetemedjenek túlkapásokra ártatlanokkal szemben, hanem – éppen ellenkezőleg –csupán meghatározott számú, név szerint kijelölt személy ellen lépjenek fel, a többiektől pedig, arendelet értelmében, tartózkodjanak.

7. 42. A jó szerencse jegyében rendeljük tehát: senki az ezen listában felsorolt személyek közül nefogadjon be senkit, ne rejtegesse, ne szöktesse meg, és ne lássa el pénzzel. 43. Akiről kiderül,hogy ilyen személyt menteget, segítőtársa vagy cinkosa volt, azt mi a proskribáltak lajstromárahelyezzük, nem törődve semmilyen kifogással, és nem ismerve megbocsátást. 44. Aki őketmegöli, fejüket szolgáltassa be nekünk. Amennyiben szabad ember, fejenként huszonötezer attikaidrachmát kap; amennyiben pedig rabszolga, egyéni szabadságán és egykori urának polgárjogánkívül tízezer attikai drachmát. Hasonló jutalom vár a följelentőkre. Azoknak nevét, akik tőlünkpénzjutalmat kapnak, nem foglaljuk írásba, nehogy a nevek nyilvánosságra kerüljenek.” 45. Ígyhangzik a triumvirek rendeletének latin nyelvből görögre fordított szövege.

1. 49. Egész Itáliában és magában a Városban azonnal megkezdődött az emberek gyorsösszefogdosása. Az áldozatokat különféle módon ölték meg, de a vérdíj kedvéért mindegyikükneklevágták a fejét, hogy bemutathassák. Sok, régebben tekintélyes férfiú méltatlan módon, álruhábaöltözve menekült. 50. Néhányan kutakba rejtőztek, mások szennyes, föld alatti csatornákba, vagyfüstös padlásokon és a sűrűn rakott tetőcserepek alatt lapultak teljes csendben. 51. Nemcsakhóhéraiktól féltek, hanem feleségüktől és gyermeküktől is, ha nem voltak velük jó viszonyban;felszabadítottaiktól, rabszolgáiktól, sőt hitelezőiktől és földjüket megkívánó szomszédaiktól isrettegtek. 52. Minden rejtett erkölcsi szenny napvilágra került, és a senatorok, consulok, praetorok,néptribunusok – e hivataloknak akár várományosai, akár betöltői – sorsuk szánalmas változásábankönyörögve borultak saját rabszolgájuk lába elé, és szolgájukat megmentőjükként, urukkénttisztelték. A legszánalmasabb az volt, hogy sokan még ezen az áron sem nyertek irgalmat.

2. 55. A félelem most még súlyosabb volt, mint az első tizenhét személy megölése idején. Akkorugyanis senkinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, és mivel egyeseket hirtelen fogdostakössze, mindenki hasonló sorstól tartott, és egymást kölcsönösen segítették. Amióta azonban aproskripciós lista megjelent, az abban foglalt személyek mindenkinek ki voltak szolgáltatva. 56. Atöbbiek biztonságuk tudatában csak a haszonra gondoltak, a proskribáltakat pénzért vadászkutyákmódjára hajszolták fel és adták át gyilkosaiknak. A tömeg egy része kirabolta a megölteklakásait, és pillanatnyi hasznuk elterelte figyelmüket attól, hogy a közösségre zúdult bajokatfelfogják. Az értelmesebb és erkölcsösebb személyek rémületükben szinte megbénultak. Méginkább megdöbbentek, amikor a következő különös dolgon gondolkodtak el: a többi államota pártviszályok tették tönkre, de vezetőinek egyetértése megmentette, Rómára pedig a vezetőkrégebbi viszályai is bajt hoztak, s most egyetértésük is ugyanazt eredményezi.

H.I.

245

145. CORNELIUS GALLUSEGYIPTOMI FELIRATAI

A. Obeliszk a vatikáni Szent Péter téren (AE 1964, 255; 1994, 1815). Alföldy Géza: Der Monu-ment auf dem Petersplatz, ein historisches Monument der Antike. Heidelberg, 1990. Uő: TheodorMommsen és a római felirattan utolsó 150 éve. Aetas, 19, 2004/2, 203-204.

Kr. e. 30

Imperator Caesar, Isten fia (Divi filii) rendeletére Caius Cornelius Gallus, Cnaeus fia,

Isten fia, Caesar alvezére (praefectus fabrum)1 forum Iulium névvel közteret létesített.

N. Gy.

A. Felirat a philai templom falán.

Kr. e. 29

A. Cornelius Gallus, Cnaeus fia, római lovag, a királyoknak (Octavianus) Caesartól, az isteni (Caesar)fiától való legyőzése után Alexandria és Aegyptus első helytartója (praefectus), aki a thébaisizendülést (defectio) tizenöt napon belül leverte, és nyílt csatában kétszer aratott győzelmet, ötvárost: Borésist, Koptost, Kerameikét, a nagy Diospolist (Thé- bát) és Ophieiont elfoglalta, ezendülések vezéreit foglyul ejtette, a sereget a Nílus zuha- tagjain túl odáig vezette, ameddigfegyvereivel sem a római nép, sem az egyiptomi királyok még nem hatoltak előre. MiutánThébaist, minden király közös félelmé(nek tárgyá)t fennhatósága alá kényszerítette, PhilainálAithiopia királyának követeit meghallgatta, és ezt a királyt oltalmába fogadta, majd az aithiopiaiTriakontaschoinos kormányzójaként megerősítette, a hazai isteneknek és a segítő Nílusnak eztajánlotta fel.

B. I.

A vatikáni obeliszket Caligula Kr. u. 40-ben hozatta Rómába Egyiptomból. Cornelius Gallus, Octa-vianaus egyiptomi hadjáratának egyik parancsnoka Kr. e. 30-ban, röviddel Octavianus augusztus 1-jei győzelmét követően íratta a monumentális alexandriai tér közepére állított obeliszkre ezt a feliratotaranyozott bronzbetűkkel. Cornelius Gallus, az ismert költő Kr. e. 30 végén vagy 29-ben Egyiptompraefectusa lett. Felirataiban saját dicsőségét is hangsúlyozta Octavianusé mellett, ezért kegyvesztettlett, és Kr. e. 26-ban halálba kergették. Az egyiptomi Philai szigetén talált, Kr. e. 29-ben állított,háromnyelvű (görög, latin, egyiptomi) felirat, amely fölött Gallus lovas képmása állt, alátámasztjaCassius Dio értesülését a helytartó kegyvesztésének okairól (LIII 23, 5).

1. A praefectus fabrum tisztség a hadsereg „technikai főnökét” illette meg, de Cornelius Gal- lusvalójában Octavianus alvezére volt. A felirat bronzbetűit Cornelius Gallus bukása után eltávolították,és szövegét csak a betűk csaplyukainak elhelyezkedése alapján tudta rekonstruálni Filippo Magi.

246

146. ROMLOTT FAJ VAGYUNKHoratius: Ódák. VI 3.

Kr. e. 29

Ó Róma, szörnyű vétkeidért lakolsz, míg fel nem épül templomaid ledőlt oltára, míg füstös romok közt

szobraid éjfeketén merednek.

Szolgálj az égnek s felnövekedsz hamar. Minden dolognak lényege ennyi csak. Elhagytad őt, s immárharagvó ostora üldözi-sebzi néped.

Mert kedvező jel nélkül is útra kelt, szétzúzta kétszer hadseregünk a méd, és durva ércnyaklánca mellé

római gyöngyöket aggatott fel.

Testvérviszályban fulladozó hazánk földjére villámgyors-nyilu dák sereg

rontott be, indult már Egyiptom

asszonya1 rettenetes hajókkal.

Lábbal tiport már hitvesi esküket, otthont, családot sorra beszennyezett rontó korunk: ím itt a forrás,

mely kifakadva a népre zúdult!

Még vézna bakfis, máris utálatos táncokra ráng és bűnre serény a lány,

gyermek, de már tisztátalan vágy

lángja emészti parázna lelkét,

majd férje mellett, nagy lakomák során ifjabbra sandít, s rá sem ügyel, kinek kínálja tiltott kéjre testét,

hogyha a fáklyavilág kilobbant.

Nem rejti mocskát férje elől, az is jól tudja, mit tesz, tűri, ha asszonyát kincses kufár, hispán hajósok

jól-fizető kapitánya várja.

Más szellem, erkölcs győzte le Hannibál roppant hadát, más kardok elől futott Pyrrhus, nem ily vérverte tönkre

Antiochus ragyogó phalanxát!

Szikkadt parasztok sarjai, kőkemény földet kapákkal törni tudó fiak

harcoltak ott, kik, hogyha kellett,

zordon anyák szigorú szavára

fáért kimentek, bár a hegyek sötét árnyéka megnőtt, s állataik nehéz

jármát levették már, s az alkony

lassan az éji homályba fordult.

Mindent felőröl lám, a falánk idő!

Már őseinknél lagymatagabb szülők

146. ROMLOTT FAJ VAGYUNK

247

dajkálta romlott faj vagyunk, még nemtelenebb unokák szülői.

M. B.

Horatius ódája Antonius legyőzése után, a Kr. e. 28-ban beindult újjáépítések előtt született (vö. 3-4.sor). Az erkölcsi hanyatlás koncepciójához vö. e kötetben Sallustius 127. és Livius 147. szövegét.Horatius ódája nagy hatást gyakorolt Berzsenyi költészetére (vö. Magyarokhoz).

1. Egyiptom asszonya Kleopatra. Utalás az actiumi csatára (Kr. e. 31).

248

147. RÓMA ERKÖLCSEILivius: A római nép története a város alapításától. Előszó.

Kr. e. 27 k.

1. Hogy hálás munkába fogok-e, ha a Város alapításától kezdve megírom a római nép történetét,nem tudom biztosan, 2. de ha tudnám, sem merném állítani, hiszen látom, hogy régi és sokszorfeldolgozott téma ez, mivel az újabb és újabb történetírók mindig úgy hiszik, hogy vagy hitelesebbrészletekkel szolgálhatnak a történtekről, vagy művészi írásmódjukkal fogják felülmúlni a műveletlenrégieket. 3. De bárhogy lesz is, mindenképpen örömmel tölt el, hogy erőmhöz képest magam issegítettem megőrizni a földkerekség első népe tetteinek emlékét, és ha a rengeteg író közt az énhírnevem homályban maradna, akkor is vigasztalást lelnék a nevemet beárnyékolók dicsőségébenés nagyságában. 4. Ráadásul tárgyam mérhetetlen munkát kíván, hiszen több mint 700 esztendőtávlatába nyúlik vissza, és szerény kezdetekből kiindulva oly hatalmassá nőtt, hogy már roskadoziksaját nagysága alatt. Azt sem kétlem, hogy legtöbb olvasómnak a kezdet kezdete és a közvetlenülrá következő kor nem sok élvezetet fog nyújtani, hiszen alig várják, hogy elérjenek a mostaniidőkhöz, amikor a már régóta oly hatalmas nép ereje önmagát emészti el. 5. Én azonban arra istörekszem munkám egyik jutalma gyanánt, hogy legalább addig, míg lelkem teljes odaadásávalfelidézni igyekszem ama régi kort, elfordulhassak a bajok látványától, amelyeket korunk már annyiéve szemlél, és szabad lehessek minden gondtól, amely az író lelkét, ha nem téríti is el az igazságtól,mindenesetre nyugtalansággal tölthetné el.

1. Mindazokat az inkább költői elbeszélésekkel megszépített, mint kikezdhetetlen történetibizonyítékokkal alátámasztott eseményeket, amelyeket a hagyomány a Város fennállása vagyalapítása előtti időkről elmond, nem szándékozom sem igazolni, sem megcáfolni. 7. Megilleti arégiséget az az előjog, hogy az emberit és istenit összevegyítve méltóságteljesebbé teheti a városokeredetét, és ha valamelyik népnek joga van megszentelni és isteni alapítókra visszavezetni sajátszármazását, hát a római nép háborús dicsősége oly nagy, hogy ha magát Mars istent tartja a magaés alapítója atyjának, az emberiségnek azt is éppolyan belenyugvással kell tűrnie, mint a római népuralmát.

1. De bárhogyan nézzük és ítéljük is meg az ilyen vagy hasonló dolgokat, én mindezt nem tartomkülönösebben fontosnak. 9. Minden egyes olvasóm inkább arra figyeljen nagyon jól, hogy milyenvolt az élet, milyenek az erkölcsök, és hogy háborúban és békében milyen emberek milyenmódszerekkel teremtették meg és tették naggyá hatalmunkat; majd kövesse figyelemmel, hogya fegyelem lassú meglazulásával hogyan kezdtek először mintegy eltunyulni az erkölcsök, aztánmind jobban és jobban csúszni, sőt zuhanni lefelé a lejtőn, míg el nem jutottunk napjainkig, amikorsem hibáinkat, sem azok orvoslását nem vagyunk képesek elviselni. 10. Leginkább ez az, amiüdvös és gyümölcsöző a történelem megismerésében: az ember mintha valamely messze látszóemlékművön szemlélhetné minden példa tanulságait; ki-ki innen válassza ki magának és hazájának,mit kövessen, és mi az, amit kerüljön, mert kezdete is, vége is gyalázatos.

1. Egyébként – ha nem csal meg vállalt munkám iránt érzett elfogultságom – sosem volt még állam amiénknél nagyobb, szentebb, jó példákban gazdagabb. Egy nép közé sem szivárgott be oly későna kapzsiság és a fényűzés, sehol sem állt oly sokáig oly nagy becsületben a szegénység és atakarékosság – minél kisebb volt a vagyon, annál kisebb a mohóság. 12. Csak nemrégiben hurcoltabe magával a gazdagság a kapzsiságot, a túláradó gyönyörök meg annak a vágyát, hogy fényűzésés kicsapongás közepette pusztuljunk el és tegyünk tönkre mindent magunk körül.

De a panaszkodás legalább e nagy mű első soraitól legyen távol – hiszen akkor sem lesz kellemes,amikor talán már elkerülhetetlen. 13. Ha nálunk is szokás volna, mint a költőknél, sokkal szívesebbenkezdtük volna kedvező jósjelekkel, imákkal és könyörgésekkel az istenekhez és istennőkhöz, hogy hamár ilyen roppant feladatra vállalkoztunk, tegyék sikeressé fáradozásunkat.

B. I. – K. R.

Titus Livius (Kr. e. 59 k. – Kr. u. 17) Augustus uralmának megszilárdulása idején, Kr. e. 27 körülérkezett Rómába szülővárosából. Pataviumból. 142 könyvben írta meg történeti munkáját a város

147. RÓMA ERKÖLCSEI

249

alapításától Drusus haláláig (Kr. e. 9). Livius meglepően józanul nyilatkozik Róma korai történetéről,amit inkább mesének, mint történelemnek tekint, de rendkívül fontosnak tartja saját kora számárabemutatni az ősi erényeket. Az Előszó felvázol egy más íróktól (pl. Sallustius, vö. 127 és 135. dok.)már ismert hanyatlási koncepciót: a hódítások során Rómába özönlő kincsek rontották meg a rómaiakerényeit, s ez okozta a romlást és a polgárháborúkat. A közelmúlt és a jelen erkölcsi hanyatlásávalszemben csak a művében bemutatott hősi múlt és a múltbeli hősök felidézése és követése jelentgyógyírt.

250

148. AUGUSTUSSextus Aurelius Victor: Történelem dióhéjban. Octavianus Augustustól, azaz mintegy Titus Liviusmunkáját folytatva, egészen Constantius Augustus 10. és Iulianus Caesar 3. consulatusáig. A fordításalapjául szolgáló kiadás: Sexti Aurelii Victoris liber de caesaribus. Rec. Fr. Pichlmayr. Lipcse, 1911,19662,19701.

Ur. Kr. e. 27 – Kr. u. 14

1.A város alapításától számított 720. esztendő táján, egész pontosan a 722. évben az a szokás terjedtel Rómában, hogy mindenki egy embernek kezdett buzgón engedelmeskedni. Octavianusnak apjaOctavius volt, de mert nagyanyjának fivére örökbe fogadta, azért a Caesar, majd pedig, mivel voltannyira jóságos, hogy a többi párton aratott győzelmével nem élt vissza, azért a honatyák tanácsáraAugustus névvel ruházták föl. A katonaságot ajándékokkal állította a maga pártjára, a tömeget pedig arendszeres gabonajuttatások megszervezésével kenyerezte le, és ezután már mindenki mást könnyedénuralma alá hajtott. Így telt el mintegy 44 esztendő, míg Nolában halálát nem okozta valami betegség.Ez idő alatt a birodalomhoz csatolta Raetiát és Illyricumot, és a germániai törzsek kivételével abirodalmon kívüli népek vadságát is megzabolázta, jóllehet Numa óta ő volt a harmadik, aki –Antoniust legyőzve – bezáratta Ianus templomát. Ilyesmi a római jog szerint csak a háborúk elcsitulásaidején fordulhatott elő. Közvetlen és megnyerő modorú ember volt, aki mérhetetlenül vágyott afényűzésre és a szórakozásra, mégis leginkább aludni szeretett. A környezetéhez tartozó számtalantudóst és barátait meg pártfogoltjait különös figyelmével tüntette ki, minthogy nagyon igyekezetteltanulni tőlük az ékesszólás művészetét, és a vallási dolgokhoz is csodálatosan vonzódott. Kegyességemiatt a haza atyja címmel és örökös tribunusi hatalommal ruházták fel. Ettől kezdve Rómában ésa legjelentősebb tartományi városokban is már életében, de halála után is, templomokat építettekneki, és papi testületeket hoztak létre, hogy mint istent tiszteljék. Bár gyermekeivel, sőt hitvesévelbalszerencsés volt, az a nagy boldogság megadatott neki, hogy az indusok, szkíthák, garama- sok ésbaktriaiak is követséget küldtek hozzá, és szövetségéért esedeztek.

P. H. A.

Sextus Aurelius Victor a Kr. u. 4. század második felében tevékenykedő, egyszerű, afrikai származásútörténetíró volt. Életéről csupán annyit tudunk (Amm. Marc. XXI 10,6), hogy 361-ben PannoniaSecunda helytartója volt (művében is sok utalás található Pannoniára vonatkozóan). Aurelius Victornehezen érthető, nagyon homályos stílusban írt. Nemegyszer előfordul, hogy kisebb-nagyobb,olykor pedig igen jelentős dolgokban téved (például a római polgárjog kiterjesztését MarcusAureliusnak tulajdonítja, a Hadrianus-fal megépítését pedig Septimius Seve- rusnak, akit tévesenSyria helytartójaként említ, stb.). Az Augustus-életrajzban is vannak tévedések, például a császár nemveszítette el hitvesét.

P. H. A.

1Apja Gaius Octavius senator volt. Ősei híresek voltak vagyonukról és jószívűségükről, pénzüket az árva fiúra hagyták. Azok, akiketfelügyeletével bíztak meg, elherdálták a va

251

149. NIKOLAOS DAMASKÉNOS:AUGUSTUS CSÁSZÁR ÉLETE

Jacoby, F.: Fragmente dergriechischen Historiker. 90 F 125-130; Bellemore, J.: Nicolaus of Damas-cus Life of Augustus. Bristol, 1984.

Kr. e. 49-44

1. A zavaros helyzetben, amibe a város került (Kr. e. 49), anyja, Atia és Philippus Caesart őseik egyikbirtokára küldték. 8. Körülbelül tizennégy éves volt, amikor felkereste a forumot, hogy letegyea bíborszegélyű togát (toga praetexta), és felöltse a tiszta fehéret (toga pura), ami a férfivá válásjelképe (Kr. e. 48. október 18). 10. Azonban, bár a törvény szerint felvették a város polgárai közé,anyja meggátolta, hogy kitegye a lábát a házból, kivéve, ha oda ment, ahová gyermekkorában isjárt, és rákényszerítette, hogy ugyanazt az életformát folytassa, és ugyanabban a szobában aludjon,ahol korábban. Hivatalosan ugyan férfi volt, minden egyéb tekintetben gyermekként kezelték.

1. Caesar abban az időben dictator volt, ami a legmagasabb méltóság volt a római jog szerint, éshazájában irigyelték ezért. „Fia” jelen volt vele a színházakban, az ivásza- tokon, lakomákon, ésmegjegyezte, hogy Caesar nagyon kedvesen elbeszélgetett vele, mintha saját fia lenne. Az ifjúbátorságot gyűjtött, mert sokan könyörögtek kegyekért – barátok és polgártársak –, hogy megkérjeCaesart az érdekükben, és kellő alkalmazkodással keresve az alkalmas pillanatot, kéréssel fordulthozzá, és Caesar elfogadta kérelmét. Nagyon értékessé vált sokak számára kapcsolatai miatt, mertóvatos volt, és nem alkalmatlan időben kérelmezett, vagy akkor, amikor Caesar haragudott valamimiatt. Több alkalommal is bizonyította emberszeretetét és természetes okosságát.

1. ... Caesar már korábban elhatározta, hogy fiává fogadja, de félt, hogy az ifjú teljesen el fogfeledkezni az erényről, és megváltoztatja életmenetét, elbizakodottá válik szerencséjének fordulataláttán, vagyis abba a betegségbe esik, ami gyakran sújtja azokat, akik szerencsés környezetbennevelkednek. Ezért eltitkolta ezt a szándékát és végrendeletileg adoptálta, mert gyermektelen volt,és minden javának örökösévé tette – bár pénzének negyedét másokra hagyta, barátaira és a rómaipolgárokra, amint ez később kiderült.

38. ... Egy csüggedt és feldúlt szabadosa érkezett otthonról (Apollóniába), akit anyja küldött, és egylevelet hozott, benne a hírrel, hogy Cassius és Brutus meggyilkolta Caesart a senatusban. Anyja azttartotta a legjobbnak, hogy fia térjen vissza hozzá, mert nem tudja, mire vezet a gyilkosok tette. Aztmondta, viselkedjen férfi módjára, tartson tanácskozást, és cselekedjen úgy, ahogy a szerencse és alehetőségek megkívánják. Ezek a dolgok derültek ki anyja leveléből.

43. Caesar elhatározta, hogy higgadt marad, és Rómába megy, hogy megtudja, milyen eseményekkövették Caesar halálát, és majd azután tárgyaljon az egész helyzetről.

1. Amikor megérkezett, találkozott azokkal, akik Caesar temetésekor Rómában voltak. aki egyebekmellett azt mondta neki, hogy Caesar végrendeletében őt nevezte meg fiaként, és vagyonánakháromnegyedét rá hagyta, míg a fennmaradó negyedét mások kapták, és hogy ebből az utóbbirészből a római népre hagyott fejenként hetvenöt drachmát. Hozzátették, hogy Caesar megbíztaAtiát, a fiú anyját a temetés felügyeletével, és elmesélték, mekkora tömeg vette útját a Forum felé,ahol felravatalozták és eltemették Caesart.

2. A gyilkosokról, Brutusról, Cassiusról és híveikről azt mondták, elfoglalták a Capito- liumot, ésőrséget állítottak, majd felszólították a rabszolgákat, legyenek szövetségeseik, és felajánlottáknekik a szabadságot, és hogy az első és második napon sokan csatlakoztak hozzájuk, mert Caesarbarátai még mindig rémültek voltak, de amikor a szomszédos colo- niák lakosai, akiket Caesartelepített le, nagy tömegben Lepidushoz, a lovasság parancsnokához és Antoniushoz, Caesar voltconsultársához vonultak, és elhatározták Caesar meggyilkolásának megbosszulását, a „gyilkosok”nagy része szétoszlott. Később jelentették, hogy Brutus és Cassius, miután elpártoltak tőlük,gladiátorokat és olyan embereket gyűjtöttek maguk köré, akik Caesar elszánt ellenségei, illetve azösszeesküvés részesei voltak...

149. NIKOLAOS DAMASKÉNOS: AUGUSTUS CSÁSZÁR ÉLETE

252

1. Amikor az ifjú Caesar értesült a történtekről, a gyásztól könnyekre fakadt, és fájdalommal gondoltvissza Caesarra és iránta érzett szeretetére...

1. Caesar megtudakolta barátaitól, mit gondolnak a dologról, és késlekedés nélkül elfogadta a Caesarnevet és az adoptálást mint a szerencse kegyét és kedvező előjelet. Uralma saját magára és az egészemberiségre, saját hazájára és a római népre is áldásosnak bizonyult. Azonnal azért a pénzért ésfelszerelésért küldetett, amit Caesar korábban előreküldött a parthus hadjárat céljára. Amikor Asiaprovincia rendes évi adójával együtt meghozták neki, Caesar megelégedett az atyai pénzzel, és anép vagyonát az állami kincstárba küldte.

1. A gyász után, ami a nagy Caesar halálát követte, barátai azt javasolták az ifjú Caesarnak, hogykeresse Antonius barátságát, és tartsa rajta szemét cselekedetein.

109. Kifizette a népnek a pénzt, ez a tette sok jóakarót szerzett számára.

V. O.

Nikolaos Damaskénos Kr. e. 64 körül született Damaszkuszban. Héródés iudaeai uralkodó (ur. Kr.e. 37-4) tanácsadója és történetírója, és Antonius gyermekeinek tanára volt. Augustus is kedvelte.Nikolaos Damaskénos írt egy 144 kötetes Világtörténetet, egy önéletrajzot, és meglehetősen elfogultszellemben összefoglalta Augustus életrajzát, amelynek csak részletei maradtak fönn. A princeps fiataléveire vonatkozó könyvek forrása feltehetőleg Augustus önéletrajza volt. Feltűnő az ifiú Octavianusés anyja, Atia viszonyának ábrázolása.

253

150. RÓMA HIVATÁSAVergilius: Aeneis. VI 847-853.

Más faj – elismerem – élethűbb ércszobrokat alkot,

S arcot olyat farag, úgy, hogy szinte beszél az a márvány,

Jobb ügyvéd is akad, s ki leírja a csillagok útját Mérőbotjával, vagy számontartja kelésük:

Ám a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj,

El ne feledd – hogy békés törvényekkel igazgass,

És kíméld, aki meghódolt, de leverd, aki lázad!

L. I.

Vergilius Aeneisének VI. énekében Aeneas alászáll az alvilágba, ahol atyja, Anchises elé tárja Rómajövőjét. Ennek a történelmi áttekintésnek a végén hangzanak el a fenti szavak, amelyek inkábbAugustushoz, mint az eposz hőséhez, Aeneashoz szólnak.

254

151. SIBYLLA JÓSLATA ÉS A LUDISAECULARES

A. Zósimos: Új történelem. 2, 6.

Kr. e. 17

Ám ha az emberi élet leghosszabb kora eltelt,

száztíz esztendő körforgását befutotta,

Római, emlékezz, és egy szavamat se feledd el,

emlékezz minderre: haláltalan isteneidnek

5 áldozatod bemutasd, Tiberisnek a habjai mentén,

ott, hol a szélessége a legkisebb a folyónak,

és mikor eljön az éjjel, s elrejtőzik a napfény,

áldozzál bárányt s kecskét, feketét, hogy a Moirák,

minden lénynek az anyjai, megkapják, s a szülő nőt

10 védő Eileithyiáknak nyújtsd azt, amit illik.

Gaiának pedig emsét áldozzál, viselőset.

Nappal van, mikor oltárhoz vezetik Iupiternek

hószín szőrü bikáit, nem pedig éj, hisz az égi

istenek áldozatát mind nappal kell bemutatni.

15 Áldozzál te is így. Adjál Hérának üszőt, szép

fénylő szőrű állatot, azt kap Phoibos Apollón

is, Létó fia, kit másként Napnak nevez oly sok

nép. Paiánok hangjaival teljen meg a szentély,

és latinul zengjék dalukat fiaink meg a lányok

20isteneinknek. Csakhogy a lányok kórusa, éppúgy,

mint a fiúk kara is, külön álljon. Mindegyiküknek

éljen apja s az anyja, virágozzék a családjuk.

Még ugyanaznap a nők, kik a házasságnak igáját

hordják, Hérához könyörögjenek úgy, hogy az oltár

25 mellé térdelnek. Tisztítsa meg őket az úrnő,

nőket, férfiakat, de leginkább mégis a nőket.

Mindazt elhozzák valamennyien otthonaikból,

151. SIBYLLA JÓSLATA ÉS A LUDI SAECULARES

255

mit csak kell, ha a zsengét áldozzák a halandók,

engesztelve a mélység isteneit meg a boldog

30égi lakókat. Az oltáron fekszik kupacokban

mindez, s el ne feledjed megkínálni a nőket,

s férfiakat, kik mind oda gyűltek. Egész napon által

és éjjel sokaság gyülekezzen a szent helyeinken.

Ott a vidám nevetés buzgósággal keveredhet.

35 Emlékezz minderre örökké, el ne feledjed,

így lesz mind a tiéd Ítália földje, s igádba

görnyed a latínoknak népe örökkön-örökké.

N. Gy.

... Iunius Kalendaeján Imperator Caesar Augustus makulátlan tulkot áldozott a Capito- liumon IupiterOptimus Maximus tiszteletére. Egy másikat Marcus Agrippa áldozott, majd így fohászkodtak: ÓIupiter Optimus Maximus! Amiként ez néked ama (Sibylla-) könyvek szerint jár, ezért és a Quirisekrómai népének javáért áldoztassék fel Neked ez a szép tulok, Téged kérlek, Hozzád fohászkodom.

Az áldozati szertartáson részt vettek: Caesar, Agrippa, Scaevola, Sentius, Lollius, Asi- nius Gallus,Rebilus.

Június 3-án a Palatiumon Imp. Caesar Augustus és M. Agrippa Apollónak és Dianának áldozott 9kalácsot és 9 cipót, és így fohászkodott: ... Apollo! Amiként e lepények felajánlásakor helyes fohásszalfordultam Hozzád, és köszöntlek ezen áldozati ételek bemutatásakor – ezért és ezenképpen légy Teis jóakarónk, segítőnk!

Ugyanezt mondták a többi áldozat felajánlásakor; ugyanezekkel a szavakkal fordultak Dianához is.

Az áldozat befejeztével 27 ifjú és ugyanannyi hajadon, kiknek apja is, anyja is életben volt, himnuszténekelt. Ugyanezt megismételték a Capitoliumon.

A himnuszt Quintus Horatius Flaccus szerezte.

H. I.

Az Augustus által Kr. e. 17-ben megrendezett százados játékok (ludi saeculares) a polgárháborúklezárultát követő új aranykort voltak hivatva megünnepelni. Ezért kerül a Napot és a művészeteketszimbolizáló Apollo (Zósimos görög nyelvű művében Apollón) a jóslat középpontjába. A versmásodik sora utal arra, hogy a korábbi saeculumszámítás hibás volt, mert nem száz esztendő alatttelik el egy század, hanem akkor, ha „száztíz esztendő körforgását befutotta”. Az ünnep lefolyásátmegörökítő felirat 149. sora szerint az ünnepi dalt Quintus Horatius Flaccus írta. Ez a dal pedig nemmás, mint a Carmen saeculare, a Százados ének. A Sibylla-jóslat nem szól nyíltan az új sae- culummalbeköszöntő aranykorról, de a jóslatra hivatkozó Horatius már azt is pontosan megfogalmazza, ki az,akinek az új aranykor köszönhető: Anchises és Venus sarja Aeneas volt, Caesar, s így Augustus őse.

...Már vizen sföldön szigorú kezétől fél a méd, és albai fegyverétől,

55 már a gőgös scytha parancsszavára vár, meg az indus,

már a Béke, Hit, Becsület, Szemérem s elhagyott Virtus közibénk mer újra térni, és kincses szarujávaleljött 60végre a Bőség.

És a jós Phoebus, aki fényes íjat hord s akit kedvel a kilenc Camoena, és ki gyógyító tudománnyalenyhít testi törődést,

151. SIBYLLA JÓSLATA ÉS A LUDI SAECULARES

256

65 látva oltárát megelégedetten,

Róma nagyságát s Latium nyugalmát, ránk ujabb kort hoz, s ez az új időszak mind ragyogóbb lesz ...

B. A.

257

152. A CUMAEI AUGUSTUS-SZENTÉLY NAPTÁRA

CIL X 8375.

Kr. u. 4 után

Aug. 19. Caesar e napon vette át először a consulságot. Hálaadás (supplicatio).

Szept. 3. Lepidus serege e napon adta meg magát Caesarnak. Hálaadás.

Szept. 23. Caesar születése napja. Áldozat bemutatása Caesarnak. Hálaadás.

Okt. 18. E napon öltötte fel Caesar a férfitogát. Hálaadás Spesnek és Iuventusnak. Nov. 16. TiberiusCaesar születése napja. Hálaadás Vestának.

Dec. 15. E napon szenteltetett fel Fortuna redux oltára, aki Caesar Augustust a tengeren túlitartományokból hazahozta (reduxit). Hálaadás Fortuna reduxnak.

Jn 7. E napon vette igénybe Caesar először a vesszőnyalábokat (fasces). Hálaadás az örökkévalóIupiternek.

Jan. 15. E napon vette fel Caesar az Augustus nevet. Hálaadás Augustusnak.

Jan 30. E napon szenteltetett fel az augustusi békeoltár (ara pacis Augustae). Hálaadás a rómaipolgárokat és a földkerekséget őrző Caesar Augustus hatalmának.

Márc 6. E napon választották meg Caesart pontifex maximusnak. Hálaadás Vestának, az államisteneinek, a római nép Penatesének.

Ápr. 14. E napon aratta Caesar első győzelmét. Hálaadás Victoria Augustának.

Máj. 12. E napon kiáltották ki Caesart első ízben imperatorrá. Hálaadás a birodalom boldogulásának(Felicitati imperii).

Júl. 12 E napon avatták fel Mars templomát. Hálaadás Moles Martisnak (Molibus Martis).1

Az isteni Iulius (Caesar) születése napja. Hálaadás Iupiternek, a bosszuló Marsnak, Venus(Genetrixnek) ...

B. I.

1Ezt az ősi istenalakot említi Aulus Gellius: Attikai éjszakák. XIII 23, 2. Caesar a feliraton minden esetben Augustus.

258

153. TIBERIUS ÉS A BARBÁRC. Velleius Paterculus: A római történelemről M. Vinicius consulhoz írott két könyve. II. könyv.Kr. u. 4-6

106. Ó ti jó istenek, hány kötetet töltene meg mindaz, amit a következő nyáron1 végeztünk TiberiusCaesar vezetése alatt! Egész Germaniát bejárta a sereg, legyőzött olyan népeket, amelyeknek majdnemhogy a neve is ismeretlen. Ismét legyőzte a cauchusok törzseit:2 ezek egész megszámlálhatatlanifjúsága, akik testükre nézve hatalmasak, és igen jól védett helyeken laktak, miután fegyvereiketátadták, vezéreikkel együtt ragyogó és felfegyverzett katonáink sorfala között az imperator emelvényeelé borultak. Megtört a langobar- dok3 hatalma. Ez a nép még a germánoknál is vadabb. Sőt,amit azelőtt sohasem reméltünk, nemhogy tettel megpróbáltuk volna, úgy négyszáz mérföldre4 aRhenustól,5 egészen az Albis6 folyóig, ami a semnonok7 és a hermundurusok8 határai mellett folyik el,jutott el hadi jelvényeivel9 a római hadsereg. Csodálatos szerencsével és a vezér gondossága miatt, smert az időkre10 is figyelmet fordítottak, a hajóhad, amely körülhajózta az óceán öblét, olyan tengerrőlhajózott föl az Albis folyón, amelyről azelőtt nem hallott és nem tudott senki, és mert sok népetlegyőztek, mindenféle dolgok óriási bőségével csatlakoztak a sereghez és Caesarhoz.

1. Nem mérséklem magam, hogy az ily nagyszerű dolgok közé, bármilyen is, be ne illesszem ezt:Amikor az említett folyó innenső partján táboroztunk, és a túlpart az ellenség felfegyverzettifjúságától tündökölt, akik hajóink minden mozdulatára [és kísérletére] készek voltak nyombanelmenekülni, a barbárok közül egy, korára nézve idősebb, testére nézve kitűnő, méltóságra,amennyire öltözéke mutatta, kiemelkedő, az ő szokásuk szerint fából kivájt csónakba szállt, ése hajófajtát egyedül irányítván a folyó közepéig haladt előre, és kérte, hogy szabad legyen nekiveszély nélkül arra a partra kiszállni, amelyiket csapataink tartottak megszállva, és hogy láthassaCaesart. Megadták neki az engedélyt. Akkor, miután kikötötte a csónakot, és sokáig csöndbenszemlélte Caesart, így szólt: – Bizony őrjöng a mi ifjúságunk, mert távollétetekben istenként tisztelbenneteket, jelenlétetekben pedig inkább fél fegyvereitektől, mint hogy oltalmatokat keresné. De éna te jóvoltodból és engedélyeddel ma láttam az isteneket, akikről azelőtt hallottam. Életem egyetlennapját sem kívántam vagy éreztem boldogabbnak. És miután megengedték neki, hogy megérintseCaesar kezét, visszatérve hajócskájába, szünet nélkül Caesart nézve visszaért az övéi partjára.

Caesar legyőzött minden népet és helyet, amit csak megközelített ép és sértetlen seregével, amelyetcsak egyszer támadott meg az ellenség – akkor is csellel, és ők szenvedtek nagy csapást. Legióit téliszállásra vezette, és ugyanoly türelmetlenül sietett a Városba, mint az előző évben.

1. Nem volt már semmi Germaniában, amit legyőzhetett volna, a markomanno- kat11 kivéve.

L. Á.

1. Kr. u. 5.

2. Az Északi-tenger partján, az Elba torkolatvidékén élő cauchusokat (vagy más formában cha-ucusokat) először Drusus Germanicus győzte le Kr. e. 11-ben.

3. Más alakban longobardok. Ebben az időben az Elba alsó folyásánál laktak.

4. Kb. 590 km.

5. Rajna.

6. Elba.

7. Az Elba középső folyása és az Odera között élő sváb törzs.

8. Az Elba felső folyása mellett lakó jelentős germán törzs.

9. Tehát teljes hadrendben.

10.Ti. az évszakokra.

153. TIBERIUS ÉS A BARBÁR

259

11.Sváb törzs. Lakóhelyük Kr. e. 10-ig az Elba és az Odera között volt, akkor azonban délebbre,Bohemiába költöztek.

L. Á.

260

154. AUGUSTUS JÁTÉKAI ÉS APROPAGANDA

Suetonius: Az isteni Augustus. 71.

Cseppet sem törődött azzal, hogy a kockázás rossz hírét költi: csak játszott, nem is titkolta, pusztaszórakozásból, időskorában is, mégpedig nemcsak decemberben, hanem máskor is, ünnepen éshétköznap egyaránt. Ehhez kétség sem fér.

1. Egyik saját kezűleg írt levelében ez áll: „A szokásos társaságban vacsoráztam, Ti- beriusom. Újvendégként Vinicius meg az idősebb Silius csatlakozott hozzánk. Lakoma közben tegnap is, mais folyt a játék, amúgy öregesen. Úgy kockáztunk, hogy ha valaki kutyát vagy hatot dobott, azkockánként egy denariust fizetett a banknak, aki pedig Ve- nust dobott, az vitte az egészet.”

2. Egy másik levelében pedig ezt írja: „Elég kellemesen töltöttük a Quinquatrust, Ti- beriusom.Mindennap játszottunk, csak úgy füstölt a játékasztal. Öcséd óriási lármát csapott közben, devégül nem is vesztett sokat, sőt nagy bukásai után lassanként jobban összeszedte magát, mintremélte volna. Én a magam számlájára 20 000 sestertiust vesztettem, de csak mert határtalanulnagyvonalúan játszottam, mint általában. Ha ugyanis behajtok minden tétet, amit elengedtem, vagymegtartom magamnak azt az összeget, amit elajándékoztam, jó 50 000-et nyertem volna. De jobbszeretem így: bőkezűségem híre az égig emeli dicsőségemet.”

3. Leányának így ír: „Itt küldök neked 250 denariust, mert ennyit adtam minden egyes vendégemnek,hogy lakoma közben kockázzanak vagy játsszanak páros-páratlant, ha kedvük tartja.”

K. F. – K. R.

A forrás alapján úgy tűnik, Augustus még játék közben sem kapcsolódott ki, hanem azt is propagandájaeszközének tekintette („bőkezűségem híre az égig emeli dicsőségemet”). A Venus-dobás azt jelentette,hogy mind a négy kocka más lapját mutatta. Ezt igen kedvező előjelnek tekintették. A QuinquatrusMinerva márciusi ünnepe volt.

261

155. OLTÁR AUGUSTUSTISZTELETÉRE

A franciaországi Narbonne, az ókori Narbo területén talált oltár felirata. ILS 112.

Kr. u. 11

Titus Statilius Taurus és Lucius Cassius Longinus consulságának évében (11), October hó Kalendaejaelőtti 10. napon (szeptember 22). Fogadalom, amelynek teljesítését magára vállalta Narbo lakosságamindörökre.

Határozatunk legyen jó, üdvös és szerencsés Imperator Caesar Augustus, az isteni Iulius (Caesar) fia,a haza atyja., hitvese, gyermekei és nemzetsége számára, a senatus és a római nép, valamint ColoniaIulis Paterna Narbo Martius polgárai és lakói számára, akik magugat az Ő istenségének örökkön valótiszteletére kötelezték! Narbo lakossága Narbo városában, a Forumon oltárt állított, amelynél mindenév szeptember 23-án, amely napon Őt századunk szerencséje a földkerekség urává rendelte, a lakosságköréből három római lovag és három felszabadított rabszolga egy-egy áldozati állatot mutat majd be,és a város polgárai és lakói részére az ő isteni személyéhez való fohászkodás végett tömjént és bortszolgáltatnak a polgároknak és lakóknak január Kalendaeján. Hasonlóképpen január 7-én is, amelynapon első alkalommal nyerte el auspicium révén a földkerekség feletti imperiumot, tömjénnel ésborral fohászkodjanak, áldozzanak egy-egy állatot, s a polgároknak és lakóknak is nyújtsanak e napontömjént és bort.

H. I.

262

156. RES GESTAE DIVI AUGUSTIGörög és latin nyelvű másolatok márványfeliratainak több városban feltárt töredékeiből állítottákössze az eredetileg Rómában felállított bronztáblák szövegét. Giebel, M.: Augustus: Res Gestae. Ta-tenbericht. Stuttgart, 1975. Borzsák István fordítása és rövid bevezetője: AntTan, 1, 1954, 323-332.Kr. u. 13

Az isteni Augustus tettei, amelyekkel a földkerekséget a római nép hatalma alá hajtotta, és azoknaka kiadásoknak a jegyzéke, amelyeket az állam és a római nép javára fordított. A Rómában felállítottkét bronztábla feliratának másolata.

1. Tizenkilenc éves koromban a magam költségén (privato consilio et privata impen- sa)hadsereget szerveztem, melynek segítségével a párturalomtól szorongatott államot (rem publicama dominatione factionis oppressam) felszabadítottam. Ezen a címen a senatus kitüntetőhatározatával tagjai közé választott C. Pansa és A. Hirtius consulsága alatt (Kr. e. 43), mégpedigúgy, hogy véleményemet a volt consulokkal együtt adhattam elő, és imperiummal ruházott fel.Propraetori minőségemben engem és a consulokat bízott meg azzal, legyen gondunk rá, hogy azállam semmi kárt ne szenvedjen (res publica ne quid detrimenti caperet). A nép pedig ugyanebbenaz évben, miután a háború során mindkét consul elesett, consullá és triumvirré választott az államügyeinek rendbehozatalára (rei publicae constituendae).

2. Atyám gyilkosainak istentelen tettét törvényes ítélettel megtoroltam: száműzettem, majd mikorfegyverrel támadtak az állam ellen, nyílt csatában kétszer is legyőztem őket.

3. Nemegyszer viseltem hadat szárazon és vizen, belső és külső ellenség ellen (bella civiliaet externa), az egész földkerekségen, és győzelmeim után minden kegyelmet kérő polgárnakmegkegyelmeztem. Az idegen népeket (externas gentes) sem irtottam ki, ha biztonságunkveszélyeztetése nélkül (tuto) meg lehetett nekik bocsátani, inkább megoltalmaztam. Körülbelül 500ezer római polgár tette le kezembe az esküt (sub sacramento fuerunt). Ezek közül szolgálati éveikleteltével coloniákba telepítettem vagy municipiu- maikba visszabocsátottam több mint 300 ezret.Valamennyiük számára földet utaltam ki (agros adsignavi), vagy katonáskodásuk jutalmául pénztadtam. Hajót zsákmányoltam hatszázat, a három evezősorosaknál kisebbeken kívül.

4. Kétszer vonultam be ovatióval (ovans triumphavi), háromszor ünnepélyes diadalmenetben (egicurulis triumphos), és huszonegyszer kiáltottak ki imperatorrá. A senatus több triumphust isszavazott meg számomra, de én nem fogadtam el. Az egyes háborúk során tett fogadalmaimbeváltásául az engem megillető vesszőnyalábokról a babért a Capi- toliumon helyeztem el. Azáltalam vagy az én auspiciumaimmal legatusaim által szárazon és vizen elért sikerek miatt a senatusötvenötször rendelt hálaadást a halhatatlan isteneknek. A napok száma pedig, amelyeken senatusihatározat alapján hálaadó istentiszteleteket tartottak, 890 volt. Diadalmeneteimen kilenc királyvagy királyi sarj vonult fel szekerem előtt. Tizenháromszor voltam consul, mikor ezeket írtam, ésharminchétszer nyertem el a tribunusi hatalmat (tribunicia potestas).

5. A dictaturát, amelyet a nép és a senatus mind távollétemben, mind jelenlétemben megszavazott, M.Marcellus és L. Arruntius consulsága alatt (Kr. e. 22) nem fogadtam el. Nem utasítottam azonbanvissza a nagy ínség idején a gabonaellátásról való gondoskodást (curatio annonae). Ezt a tisztemetúgy láttam el, hogy az egész polgárságot saját költségemen és gondoskodásommal néhány naponbelül megszabadítottam a félelemtől és a fenyegető veszélytől. Az akkor egyszer s mindenkorrafelajánlott consulságot szintén nem fogadtam el.

6. M. Vinicius és Qu. Lucretius, majd P. Lentulus és Cn. Lentulus, harmadszor pedig PaullusFabius Maximus és Qu. Tubero consulsága alatt (Kr. e. 19, 18 és 11) a senatus és a római népegyetértőleg megbízott azzal, hogy korlátlan hatalom birtokában, egyedül legyek a törvények és azerkölcsök felvigyázója (curator legum et morum summa potes- tae), de én egy olyan tisztséget semfogadtam el, amelyet az ősök szokása ellenére (contra morem maiorum) ruháztak rám. Azt, aminekvégrehajtására a senatus megkért, tribunusi felhatalmazásom birtokában hajtottam végre. Ebbena hatáskörben magam kértem öt ízben a senatustól hivatali társat, és meg is kaptam.

156. RES GESTAE DIVI AUGUSTI

263

7. Tíz esztendőn keresztül egyfolytában voltam az államügyek rendbehozatalára szervezett háromtagúbizottság tagja (triumvirium rei publicae constituendae). A senatus feje (princeps senatus) voltamaddig a napig, amikor ezeket leírtam, negyven éven keresztül. Pontifex maximus, augur, a kultuszfelügyeletére rendelt tizenöt tagú bizottság (XV virum sacris faciundis) és a héttagú epulo-testülettagja, frater arvalis, sodalis Titius és fetialis voltam.

8. Ötödik consuli évemben (Kr. e. 29) a nép és a senatus parancsára növeltem a patríciusok számát. Asenatust háromszor választottam újra. Hatodik consulságom évében (Kr. e. 28) hivatali társammal,M. Agrippával együtt népszámlálást tartottam (censum po- puli egi). Előzőleg 42 éven át nemvolt lustrum. Ezen a lustrumon 4 063 000 római polgárt vettünk számba. Másodízben consulihatáskörben, egyedül tartottam lustrumot C. Cen- sorinus és C. Asinius consulsága alatt (Kr. e.8), amikor is 4 233 000 római polgár került a censusjegyzékbe. Ugyancsak consuli hatáskörbenharmadszor is rendeztem lustrumot fiammal, Tiberius Caesarral mint hivatali társammal együtt,Sex. Pompeius és Sex. Ap- puleius consulsága alatt (Kr. u.13). Ekkor az eredmény 4 937 000 fővolt. Az én kezdeményezésemre hozott új törvényekkel (legibus novis me auctore latis) az ősökneksok, a mi korunkból már-már kivesző példáját elevenítettem fel, és én magam is sok mindenbenhagytam hátra követendő példát az utódok számára (multa exempla maiorum exo- lescentia iam exnostro saeculo reduxi et ipse multarum rerum exempla imitanda posteris tradidi).

9. Senatusi határozat alapján a consulok és a papok (sacerdotes) minden ötödik évben fogadalmattettek, hogy egészséges maradjak. Ilyen fogadalmak alapján még életemben több ízbenrendezett játékokat néha a négy legtekintélyesebb papi testület, néha pedig a consulok. Demagánszemélyekként és községekként is valamennyi polgár egyetértőleg és állandóan mutatott beáldozatokat minden oltár előtt egészségem érdekében.

10.Nevemet senatusi határozat alapján belefoglalták a saliusok énekébe, és törvényt hoztak, hogyszemélyem egyszer s mindenkorra szent és sérthetetlen legyen (sacrosanc- tus in perpetum utessem), és hogy míg csak élek, megillessen a tribunusi hatalom. A nép felajánlotta nekem azt apapi méltóságot, amelyet azelőtt atyám töltött be, de én nem fogadtam el, mert nem akartam a mégéletben levő pontifex maximus (Lepidus) helyébe lépni. Ezt a tisztséget néhány év múlva nyertemel, annak halála után, aki a polgárháborúk zavarai közepette előzőleg elfoglalta, P. Sulpicius ésC. Valgius consulsága alatt (Kr. e. 12), amikor is egész Italiából akkora sokaság gyűlt összemegválasztásomra, amekkora a hagyomány szerint még sohasem volt Rómában.

11.Visszatérésem örömére a senatus a Porta Capena mellett, Honos és Virtus templom előtt oltártszentelt a „Visszavezető Szerencse” (Fortuna Redux) tiszteletére, és úgy rendelkezett, hogy apontifexek és a Vesta-szüzek minden évben áldozatot mutassanak be rajta azon a napon, amikorQu. Lucretius és M. Vinicius consulsága alatt (Kr. e. 19. okt. 12.) Syriából jövet bevonultam avárosba, és ezt a napot nevemről „Augustaliá”-nak nevezte el.

12.A senatus kezdeményezésére (ex senatus auctoritate) a praetorok és néptribunu- sok egy részét Qu.Lucretius consullal és a legtekintélyesebb férfiakkal (principibus viris) elém küldték Campaniába.Ilyen megtiszteltetést eddig rajtam kívül még senkinek sem szavaztak meg. Mikor Hispaniábólés Galliából, az illető provinciák ügyeinek sikeres elintézése után, Tiberius Nero és P. Quintiliusconsulsága alatt (Kr. e. 13) Rómába hazatértem, a senatus a Mars-mezőn „Ara pacis Augustae”néven oltárt emeltetett visszatérésem örömére, és úgy rendelkezett, hogy ott a magistratusok, apapok és a Vesta-szüzek minden évben áldozatot mutassanak be.

13.Ianus Quirinus kapuját, amelyet őseink akarata szerint csak akkor lehetett zárva tartani, amikor arómai nép hatalma alá tartozó területeken, szárazon és vizen, mindenütt győzelmek árán kivívottbéke uralkodik, bár a hagyomány szerint születésem előtt a város alapításától fogva mindösszekétszer volt zárva, főségem évei alatt (me principe) a senatus háromszor záratta be.

14.Fiaimat, akiket a sors fiatalon ragadott el tőlem, Gaius és Lucius Caesart a senatus és a római nép azén megtiszteltetésem végett tizenöt éves korukban consuloknak jelölte, azzal, hogy öt év elteltévelfoglalják el ezt a hivatalt. És a senatus úgy rendelkezett, hogy attól a naptól fogva, amikor a forumonmegjelentek, részt vehessenek az állami ügyeket tárgyaló tanácsüléseken. A római lovagok pedigegyhangúan mindkettőjüket ezüstpajzzsal és lándzsával ajándékozták meg, és az ifjúság vezéreinek(princeps iuventutis) kiáltották ki.


264

15.A római plebs minden tagjának 300-300 sestertiust fizettem ki atyám végrendelete alapján, ötödikconsulságom évében (Kr. e. 29) a magam nevében 400 sestertiust a hadizsákmányból, tizedikconsulságom idején (Kr. e. 24) pedig saját vagyonomból ismét 400400 sestertius congiariumotfizettem mindenkinek, majd tizenegyedik consulságom évében (Kr. e. 23) a saját pénzemenvásárolt gabonából tizenkét gabonaosztást rendeztem, amikor pedig tizenkettedszer nyertem el atribunusi hatalmat (Kr. e. 12), harmadszor is 400-400 sestertiust adtam minden embernek. Ezek azajándékaim minden esetben legalább 250 ezer személy érintettek. Mikor tizennyolcadszor nyertemel a tribunusi hatalmat és tizenkettedszer voltam consul (Kr. e. 5), a városi plebs 320 000 tagjánakadtam fejenként 60-60 denariust. Földhöz juttatott katonáimnak ötödik consulságom évében (Kr.e. 29) a hadizsákmányból 1000-1000 sestertiust adtam fejenként; ebben a diadalmenetem örömérejuttatott ajándékban a coloniák telepesei közül mintegy 120 ezren részesültek. Tizenharmadikconsulságom évében (Kr. e. 2) a plebsnek, amely akkor államköltségen gabonát kapott, 60-60denariust adtam; ez is 200 ezernél több embert érintett.

16.A municipiumoknak megfizettem azoknak a földeknek az árát, amelyeket negyedik consulságomévében (Kr. e. 30), majd M. Crassus és Cn. Lentulus Augur consulsága alatt (Kr. e. 14) a katonáknakkiosztottam. Az összeg, amelyet az italiai földekért kifizettem, körülbelül 600 millió sestertiusra,a tartományi földekért kifizetett összeg pedig körülbelül 260 millió sestertiusra rúgott. Mindazokközül, akik eddig Italiában vagy a provinciákban katonai telepeket alapítottak, ezt elsőnek ésegyedül én tettem. Majd később Ti- berius Nero és Cn. Piso consulsága alatt (Kr. e. 7), ugyanígy C.Antistius és D. Laelius consulsága alatt (Kr. e. 6), C. Calvisius és L. Pasienus consulsága alatt (Kr.e. 4), L. Len- tulus és M. Messala consulsága alatt (Kr. e. 3) és végül L. Caninius és Qu. Fabriciuscon- sulsága alatt (Kr. e. 2) azoknak a katonáknak, akiket szolgálatuk leteltével municipiu- maikbanletelepítettem, készpénzjutalmat adtam, és erre körülbelül 400 millió sestertiust költöttem.

17.Négyszer segítettem ki saját pénzemből az államkincstárat oly módon, hogy 150 millió sestertiustbocsátottam a kincstár vezetőinek rendelkezésére, M. Lepidus és L. Ar- runtius consulsága alatt(Kr. e. 5) pedig a katonai kincstár javára, amelyet az én tanácsomra azért alapítottak, hogy meglehessen jutalmazni a húsz, vagy több szolgálati év után elbocsátott katonákat, saját vagyonomból170 millió sestertiust utaltattam át.

18.Cn. és P. Lentulus consuli évétől (Kr. e. 18) kezdve, valahányszor csak nem volt elegendő azadójövedelem, hol 100 ezer, hol még sokkal több embernek juttattam gabonát és pénzbeli segítségetraktáraimból és vagyonomból.

19.Felépíttettem a curiát és a vele szomszédos Chalcidicumot (Minerva-szentélyt) és a palatiumiApollo-templomot a csarnokkal együtt, az isteni Iulius templomát, a Lupercalt, a Circus Flaminiusmelletti csarnokot – azt is megengedtem, hogy ezt „porticus Octaviá”- nak nevezzék arról, akiugyanezen a helyen a régebbi épületet emeltette –, a Circus Maxi- mus melletti szentélyt, aCapitoliumon Iupiter Feretrius és Iupiter Tonans templomát, Quirinus templomát, az AventinusonMinerva, Iuno Regina és Iupiter Libertas templomát, a Larok szentélyét a Szent Út emelkedőjén,a Penates templomát a Velia városrészben, Iuventus templomát és a Mater Magna templomát aPalatiumon.

20.A Capitoliumot és a Pompeius-színházat, mindkettőt roppant költséggel, újjáépíttettem anélkül,hogy nevemet feltüntettem volna. A régiségtől több helyütt megrongálódott vízvezetékekethelyreállíttattam, az úgynevezett „Aqua Marcia” vizét új forrás bevezetésével megkétszereztem. AForum Iuliumot és azt a bazilikát, amely a Castor- és a Saturnus-templom között volt, vagyis azokataz építkezéseket, amelyeket atyám kezdett és nem sok híján be is fejezett, én befejeztem, majdugyanezt a bazilikát, mikor tűzvész pusztította el, alapterületének megnövelésével és fiaim nevénekfeltüntetésével újrakezdtem, és úgy rendelkeztem, hogy ha életemben nem tudnám felépíttetni,örököseim fejezzék be. Hatodik consulságom évében (Kr. e. 28) a senatus kezdeményezésére avárosban az istenek nyolcvankét templomát építtettem újjá, egyet sem hagytam ki, amelyet akkorhelyre kellett állítani. Hetedik consuli évemben (Kr. e. 27) a via Flaminiát a várostól Ariminumighelyreállíttattam, ugyanígy a hidakat is a Mulvius- és a Minucius-híd kivételével.

21.A Bosszuló Mars (Mars Ultor) templomát és a Forum Augustumot a hadizsákmányból vásároltsaját telkemen építtettem fel. Az Apollo-templom melletti színházat nagyrészt magánosoktólvásárolt telken építtettem fel, hogy vőmnek, M. Marcellusnak a nevét viselje. Azok a


265

hadizsákmányból szerzett ajándékok, amelyeket a Capitoliumon és az isteni Iulius templomában,Apollo templomában, Vesta szentélyében és Mars Ultor templomában helyeztem el, körülbelül 100millió sestertiusomba kerültek. Azt a 35 ezer font súlyú és koszorúra szánt aranyat, amelyet Italiamunicipiumai és coloniái diadalmeneteim alkalmából felajánlottak, ötödik consulságom évében(Kr. e. 29) visszaadtam nekik, majd később is, valahányszor csak imperatorrá kiáltottak ki, akoszorúra szánt aranyat nem fogadtam el, bár a municipiumok és coloniák ugyanolyan szívesenszavazták meg, mint azelőtt.

22.Háromszor rendeztem gladiatori játékokat a magam nevében, és ötször fiaim vagy unokáimnevében. Ezeken a játékokon körülbelül tízezer ember küzdött a porondon. Kétszer gondoskodtama magam nevében a nép számára olyan látványosságról, amelyen mindenünnen meghívott athletákmérték össze az erejüket, harmadízben pedig unokám nevében. Játékokat rendeztettem a magamnevében négyszer, más magistratusok helyett pedig huszonháromszor. A XV-virek testületehelyett, mint a collegium feje, C. Furnius és C. Silanus consulsága alatt (Kr. e. 17) M. Agrippávalegyütt százados játékokat rendeztettem. Tizenharmadik consulságom évében (Kr. e. 2) én vezettembe a

Mars tiszteletére rendelt játékokat, amelyeket ezután a következő esztendőkben senatusi határozatalapján és a törvény szerint a consulok rendeztek meg. Afrikai vadállatokkal való viaskodást a magamnevében a cirkuszban vagy a forumon, vagy az amphitheatrumok- ban huszonhatszor rendeztem a népszórakoztatására. Ezeken a hajszákon körülbelül 3500 vadállat hullott el.

1. A Tiberisen túl, ahol most a Caesarok nevét viselő liget van, hosszában 1800, szélességben pedig1200 lábnyira kiásattam a földet, és hajókkal tengeri ütközetet mutattam be. Ez alkalommal harmincmegvasalt orrú, három vagy két evezősoros és még több kisebb méretű hajó küzdött egymással. Ahajók fedélzetén az evezősökön kívül mintegy háromezer ember tartózkodott.

2. Győzelmem után a kis-ázsiai városok templomainak visszaadtam azokat a drágaságokat, amelyekethadi ellenfelem (is, cum quo bellum gesseram; Antonius) a templomok kifosztása utánmagántulajdonának tekintett. A városban körülbelül nyolcvan álló, lovas és quadrigára emeltszobrom volt, ezeket eltávolíttattam, és az így nyert pénzből Apollo templomában arany fogadalmitárgyakat helyeztem el a magam és azok nevében, akik a szobrokkal megtiszteltek.

3. A tengert megtisztítottam (pacavi) a kalózoktól. Azoknak a rabszolgáknak a leverése után, akikmegszöktek uraiktól, és fegyvert emeltek az állam ellen, körülbelül 30 ezer foglyot adtam áturaiknak büntetés végett. Önként fogadott hűséget egész Italia, és engem jelölt ki annak a háborúnaka vezéréül, amelyben Actium mellett győztem. Ugyanígy hűséget fogadtak a galliai és hispaniaiprovinciák, Africa, Sicilia és Sardinia. Azok között, akik akkor zászlóim alatt harcoltak, többmint 700-an voltak senatorok, ezek közül vagy előbb, vagy utóbb, ennek a leírásáig 83-an voltakconsulok, papok pedig körülbelül 170-en.

4. A római nép valamennyi provinciájának a területét megnöveltem, amelynek csak aszomszédságában hatalmunkat el nem ismerő népek éltek. A galliai és hispaniai provinciákat,valamint Germaniát, amerre az Oceanus határolja, Gadestól az Albis (Elba) folyó torkolatáig,megbékéltettem. Az Alpok vidékét az Adriával szomszédos területektől egészen a Tyrrhén-tengerigbiztonságossá tettem anélkül, hogy egy népet is jogtalanul megtámadtam volna. Hajóhadam aRhenus torkolatától kelet felé egészen a cimberek határaiig előrehatolt, ameddig római emberelőzőleg sem szárazon, sem tengeren el nem jutott, és a cimberek, a Charydes és Semnonesnépe, valamint az ott élő más germaniai népek követeik útján kérték barátságomat és a rómainép barátságát. Parancsomra és legfőbb vezérletem alatt majdnem egy időben két sereg vonultAethiopiába és Arabiába, amelyet Eudaemonnak (Arabia Felix, „boldog” Arabia) neveznek, ésmindkét ellenséges népnek hatalmas veszteségeket okozott, és sok várost elfoglalt. Aethiopiábanegészen a Meroével határos Nabata városáig nyomultak előre. Arabiában a sereg a sabaeu- sokterületén lévő Mariba városáig hatolt előre.

5. A római nép fennhatóságát Egyiptomra is kiterjesztettem. Armenia maiort királyának, Artaxesnekhalála után provinciává tehettem volna, de inkább őseink példáját követtem, és ezt az országotTiberius Nero útján, aki akkor mostohafiam volt, átadtam Tigranesnek, Artavasdes király fiának,Tigranes király unokájának. Ugyanezt a népet, mikor elpártolt és fellázadt, Gaius fiam útján


266

levertem, és átadtam Ariobarzanes királynak, Artabazes méd király fiának, hogy uralkodjék rajta,majd az ő halála után Artavas- des nevű fiának. Ennek megöletése után az armeniai királyinemzetségből származó Tigranest küldtem ebbe az országba. Az Adriai-tengeren túl, kelet feléelterülő valamennyi provinciát és a cyrenéi provinciákat, amelyeket már nagyrészt királyokvettek birtokukba, valamint még előzőleg a rabszolgaháborúba bonyolódott Siciliát és Sardiniátvisszaszereztem.

6. Africában, Siciliában, Macedoniában, mindkét Hispaniában, Achaiában, Asiában, Syriában, GalliaNarbonensisben és Pisidiában katonai telepeket alapítottam, Italiában pedig huszonnyolc, az énkezdeményezésemre (mea auctoritate) alapított colonia van, amely még az én életemben virágzóés népes várossá fejlődött.

7. Hispaniából, Galliából és a dalmatáktól az ellenség legyőzése után számos olyan katonai jelvénytszereztem vissza, amelyeket más vezérek vesztettek el. A parthusokat arra kényszerítettem, hogyszolgáltassák vissza a három római hadseregtől zsákmányolt jelvényeket, és megalázkodva kérjéka római nép barátságát. Ezeket a jelvényeket pedig Mars Ultor templomának a szentélyébenhelyeztem el.

8. A pannoniai törzseket, amelyeket az én principatusom előtt (ante me principem) a római néphadserege sohasem közelített meg, Tiberius Nero révén, aki akkor mostohafiam és legatusomvolt, legyőztem, a római nép hatalma alá vetettem, és Illyricum határait előbbre vittem egészen aDanuvius folyó partjáig. Az a dák sereg, amely az innenső partra átkelt, az én legfőbb vezérletemalatt teljes vereséget szenvedett, majd az én seregem kelt át a Danuvius túlsó partjára, és a dáktörzseket a római nép fennhatóságának vállalására kényszerítette.

9. Indiából gyakran járultak elém az ottani királyok követségei, amilyeneket eddig még egy rómaivezér sem látott. A mi barátságunkat keresték követeik útján a bastarnák és skythák, valamint aTanaison innen és túl élő sarmaták királyai, Albania, Hiberia és Media királya.

10.Hozzám folyamodtak könyörgéseikkel a parthusok királyai: Tiridates és később Phrates, Phrateskirály fia, Artavasdes méd és Artaxerxes adiabenéi király, Dumnobel- launus, a britannok királyaés Tincommius, a sugamber Maelo és . rus, a markomann suebek királya. Phrates parthus király,Orodes fia, hozzám küldte valamennyi fiát és unokáját Italiába, nem azért, mert háborúbanlegyőztem, hanem hogy fiainak kezessége révén elnyerje barátságunkat. Igen sok más nép, amelyazelőtt semmiféle követküldési és baráti viszonyban nem állott a római néppel, most tapasztalhattaa római nép megbízhatóságát (p. R. fidem).

11.A parthusok és médek népei követeik útján tőlem kérték és kapták fejedelmi sarjaikat királyaikul:a parthusok Vononest, Phrates király fiát, Orodes király unokáját, a médek pedig Ariobarzanest,Artavazdes király fiát, Ariobarzanes király unokáját.

12.Hatodik és hetedik consulságom idején (Kr. e. 28-27), miután a polgárháborúnak véget vetettem, alegfőbb hatalom közös egyetértéssel rám ruházott birtokában az állam ügyeinek intézését a magamhatalmából a senatus és a római nép kezébe tettem (per consensum universorum potitus rerumomnium rem publicam ex mea potestate in senatus populique Romani arbitrium transtuli). Ezért azérdememért senatusi határozat alapján Augustusnak neveztek, és házam ajtófélfáját az egész népnevében babérral díszítették, ajtóm fölé koszorút tűztek polgártársaim megmentésének jutalmául,és aranypajzsot helyeztek el a Curia Iuliában, melyet a felirat szerint a senatustól és a római néptőlvitézségemért, nagylelkűségemért, igazságosságomért és jámborságomért kaptam. (Quopro meritomeo senatus consulto Augustus apellatus sum,... et clupeus aureus in curia Iulia positus, quemmihi senatum populumque dare virtutis clementiaeque iustitiae et pietatis caussa testatum est pereius clupei inscriptionem.) Ezután tekintély dolgában mindenkit felülmúltam, hatalmam viszontsemmivel sem volt több, mint hivatalbeli társaimnak. (Post id tempus auctoritate omnibus praestiti,potestatis autem nihilo amplius ha- bui, quam ceteri, qui mihi quoque in magistratu conlegaefuerunt.)

13.Tizenharmadik consulságom évében (Kr. e. 2) a senatus és a lovagrend és az egész római nép a hazaatyjának (patrem patriae) jelentett ki, és úgy rendelkezett, hogy ezt feliraton tüntessék fel házamelőcsarnokában, a Curia Iuliában és azokon a quadrigákon, amelyeket senatusi határozat alapján


267

az Augustus-forumon tiszteletemre állítottak. Amikor ezeket leírtam, hetvenhatodik évemet éltem(Kr. u. 14).

1. függelék: Annak a pénznek az összege, amelyet vagy a kincstárnak, vagy a római plebsnek, vagyaz elbocsátott katonáknak adott: 600 millió denarius.

2. függelék: Új építkezései: Mars, Iupiter, Tonans és Iupiter Feretrius, Apollo, az isteni Iulius,Quirinus, Minerva, Iuno Regina, Iupiter Libertas, a Larok, Penates, Iuventas és Magna Matertemploma, a cirkusz melletti szentély, a Curia a Chalcidicummal együtt, az Augustus-forum, aBasilica Iulia, a Marcellus-színház, a Porticus Octavia, a Tiberis túlsó partján a Caesarok ligete.

3. függelék: Helyreállíttatta a Capitoliumot, szám szerint nyolcvankét szentélyt, a Pompeius-színházat, vízvezetékeket, a via Flaminiát.

4. függelék: Azokat a kiadásokat, amelyeket színi látványosságokra, gladiátori játékokra és athletákra,állathajszákra és tengeri ütközetekre költött, valamint azt a pénzt, amelyet a coloniáknak,municipiumoknak, a földrengéstől és tűzvésztől elpusztított városoknak vagy esetenként olyanbarátainak és senatoroknak adományozott, akiknek a becslését (census) ő intézte, számba sem lehetvenni.

B. I.

A legnagyobb töredékének lelőhelye, Ankyra (a mai Ankara) után Monumentum Ancyranum- nak isnevezett hatalmas felirat Augustus végrendeletét tartalmazza, amelyet Kr. u. 13-ban bízott a Vesta-papnőkre (Suetonius: Augustus. 101; Cassius Dio LVI 33). A felirat eredetijét, vagyis Augus- tusbeszámolóját a birodalom helyzetéről Tiberius vésette föl a Mars-mezei családi mauzóleum előtt állókét bronztáblára, amelyek elvesztek. A beszámolót a princeps latinul írta, görög fordítását a keletiprovinciák lakói kedvéért készítették el. A 35 caputból álló szöveg az alábbi tartalmi egységekre oszlik:megtiszteltetések (1-14.), kiadások (15-24.), tettek (25-35.). A teljes szöveghez négy függelék járul.A Res Gestaet Augustus programjának tekinthetjük, amelyet azért fogalmazott meg, hogy örököseiennek segítségével, az új rendszer megszilárdításával irányítsák a Római Birodalmat (Ramage 115). ARes Gestae meglehetősen elfogultan ábrázolja az eseményeket, erre álljon itt egyetlen példa, hogyanlátja a princeps, illetve Suetonius Octavianus consullá választásának körülményeit: „Ezen a címen asenatus kitüntető határozatával tagjai közé választott C. Pansa és A. Hirtius consulsága alatt, mégpedigúgy, hogy véleményemet a volt consulokkal együtt adhattam elő, és imperiummal ruházott fel.Propraetori minőségemben engem és a consulokat bízott meg azzal, legyen gondunk rá, hogy az államsemmi kárt ne szenvedjen. A nép pedig ugyanebben az évben, miután a háború során mindkét consulelesett, consullá és triumvirré választott az állam ügyeinek rendbehozatalára.” (Res Gestae. 1.) „Méghuszadik évét sem töltötte be, mikor megszerezte a consuli hatalmat, mégpedig úgy, hogy legióitszinte ellenségként egészen Róma alá vonultatta, és követeket küldve a városba, a hadsereg nevébenmagának követelte a consulságot. Ez alkalommal a küldöttség vezetője, egy Cornelius nevű centurioa senatus vonakodását látva, hátravetette köpenyét, és kardja markolatára mutatva, nem habozott atanács színe előtt kijelenteni:

- Majd megteszi ez, ha ti nem teszitek.” (Suetonius: Augustus. 26. Ford. K. F.)

Augustus rendszeres pénz- és gabonaosztásai nehéz helyzetbe hozták a római gazdaságot: „Mikoraz alexandriai diadalmenet idején a királyi kincset hazahozta, annyi pénz került forgalombaRómában, hogy a kamatláb csökkenésével a föld ára magasba szökött. Már azon volt, hogy azállami gabonaellátást örökre megszünteti, minthogy az emberek ebben bízva abbahagyják a földekmegművelését...” (Suetonius: Augustus. 41-42. Ford. K. F.)

268

157. ADVERSA AUGUSTIPlinius: Természetrajz. VII 45, 147-150.

Kr. u. 71 előtt

147. Az isteni Augustus személyét illetőleg is, akit pedig az egész emberiség ebben a felsorolásban(a szerencse kegyeltjei közt) tarthat számon, ha mindent gondosan mérlegelünk, az emberi sorsfigyelemre méltó állhatatlanságát fedezhetjük fel. Nagybátyja (Caesar) visszautasította, amikor alovasság főparancsnokságáért (magister equitum) pályázott, és vele szemben Lepidust részesítetteelőnyben.1 A proscriptiókkal gyűlöltté tette magát. A triumviratus idején a leghitványabb polgárokkalkerült kapcsolatba, de még így sem volt legalább egyenlő része (a hatalomban), mert Antoniuselnyomta. 148. A philippi csatát betegen vészelte át, menekülnie kellett, és a betegségektől elgyötörve,továbbá – amint Agrippa és Maecenas nyíltan elismerte – a bőre alatti vizenyőtől felpuffadva rejtőzötthárom napig a mocsárban.2 Szicília körül (kétszer is) hajótörést szenvedett.3 Ugyanitt másodszoris egy barlangban kellett meghúzódnia. Mikor meg a tengeri ütközet során az ellenség hajóhadaközvetlen közelről szorongatta, Proculeius nevű felszabadított rabszolgájának könyörgött, hogy szúrjale. Sok gondot okozott neki a perusiai csatározás, valamint az actiumi tengeri ütközet kimeneteleis. 149. A pannoniai háború során lezuhant egy ostromtoronyból.4 Több katonai zendüléssel kellettmegküzdenie. Betegségeiben többször fordult állapota válságosra. Közben Marcellus is gyanúsanviselkedett.5 Agrippa megszégyenítő körülmények közt vonult vissza mellőle.6 Többször követtekel ellene merényletet. Fiai halálát is neki rótták fel bűnül, így nem csak fiúörökösök hiányamiatt kellett gyászolnia őket.7 Leánya (Iulia) erkölcstelen életet élt, és – mint köztudomásúvá isvált: – gyilkos merényletet tervezett ellene. Mostohafia, (Tiberius) Nero, botrányos módon vonultvissza. Majd unokája (az ifjabb Iulia) ugyancsak házasságtörőnek bizonyult. Azután egyik csapása másikat követte: nem volt pénz a zsoldfizetésre, Illyri- cumban zendülés tört ki, fegyverfoghatóifjúság híján rabszolgákat kellett toborozni, a fővárosban járvány, Italiában éhínség dühöngött. Őmaga is halálra szánta magát, és négy napig nem evett, amivel a halál csíráit fogadta testébe.150. Mindehhez járult Varus katasztrófája, valamint uralkodói személyének bemocskolása, AgrippaPostumus adoptálása, majd kitaszítása, számkivetése után visszakívánása, azután gyanakvása ésfélelme, hogy Fabius (Maximus) kiszolgáltatja titkait, másrészről felesége és Tiberius cselszövései,amelyekkel utoljára kellett bajlódnia. Végül is az isten, aki – nem tudom: – megérdemelte, vagy inkábbcsak megkaparintotta az egeket (deus ille caelumque nescio adeptus magis an meritus), úgy hunyt el,hogy ellenségének a fia (Tiberius) lett az örököse.

B. I.

Augustus üstökösszerű karrierje nemcsak csodálói, hanem haragosai számát is növelte. A Kr. u.79-ben, a Vezúv kitörésekor elhunyt természettudós, idősebb Plinius kevés tisztelettel jellemezteAugustust. Istenné avatásához fűzött megjegyzése (inkább csak megkaparintotta az egeket) meglepőenkritikus.

1. Kr. e. 46-ban.

2. Kr. e. 43 októberében két csatát vívtak Philippinél. Octavianus az első csata után rejtőzködött amocsárban.

3. A Sextus Pompeius ellen vívott háborúban.

4. Kr. e. 35-ben, Metulumnál.

5. Octavia fia, Marcellus volt Augustus kijelölt utóda, akit egyes híresztelések szerint Augustusfelesége, Livia tett el láb alól, hogy saját fia, Tiberius uralkodhassék.

6. Kr. e. 22-ben.

7. Örökbe fogadott unokái, Caius és Lucius Caesar.

1

269

158. HARAG ÉS RÉSZREHAJLÁSNÉLKÜL

Tacitus: Évkönyvek. I 1-6.

Kr. e. 27 – Kr. u. 14

Róma városát kezdetben királyok kormányozták. A szabadságot és consulságot Lucius Brutusintézményesítette. A dictatori felhatalmazások időhöz voltak kötve; sem a decemvirek hatalmakét évnél tovább, sem a katonai tribunusok consuli joga nem maradt sokáig érvényben; nem voltCinnának, sem Sullának hosszú az uralma, és Pompeiusnak s Crassusnak a hatalma gyorsan Caesarra,Lepidus és Antonius fegyveres ereje Augus- tusra szállott, ki a polgárviszályokban kimerült birodalmatprinceps néven főhatalma alá vetette. De a régi római nép sikereit vagy balsikereit híres szerzők mármegörökítették; s az augustusi kor történetírói feladatainak is megfeleltek a kitűnő tehetségek, mígcsak az elharapózó hízelgéstől el nem ijedtek. Tiberius és Gaius, Claudius és Nero uralkodásánaktörténetét, melyet uralkodásuk idején a félelem színezett hamisra, bukásuk után a még eleven gyűlölethatása alatt írták meg. Ezért az a szándékom, hogy Augustus- ról keveset mondok el, csak uralkodásalegvégét, majd Tiberius principatusát és a többiét, harag és részrehajlás nélkül (sine ira et studio),mivel egyikre sincs okom.

1. Miután Brutus és Cassius pusztulása után már nem volt köztársasági haderő, Sextus PompeiustSicilia mellett leverték, és Lepidus hatalmának megdöntése, Antonius öngyilkossága után a Iulius-pártnak is csak Caesar maradt vezérül, aki lemondott triumvi- ri címéről, mintha consulkéntjárna el, és a nép védelmére beérné a tribunusi joggal; mikor a katonaságot ajándékokkal, anépet gabonával, az egész államot a béke édességével lekenyerezte, lassanként magasabbra tört;magához ragadta a senatus, a magistratusok, a törvények jogkörét, s ennek senki sem szegült ellene,hiszen a legderekabbak a háborúban vagy a proskribálás során elhullottak, a többi előkelő pedig,minél jobban hajlott a szolgaságra, annál nagyobb gazdagsághoz és kitüntetésekhez juthatott, ésaz új helyzetből hasznot húzva, inkább a biztosat és meglévőt, semmint a régit és kockázatosatválasztotta. Ezt az állapotot a tartományok sem utasították el, a hatalmasok vetélkedései és atisztviselők kapzsisága miatt gyanús szemmel nézvén a senatus s a nép uralmát, mivel nemnyújtottak hathatós segítséget a törvények, melyeket erőszakkal, megkörnyékezéssel, végül pénzzelki lehetett játszani.

2. Augustus egyébként uralma támaszául Claudius Marcellust, nővére fiát egészen fiatal korábanpontifexi és aedilis curulisi méltósággal, Marcus Agrippát pedig, aki nem volt ugyan előkelőszármazású, de jó katona, és győzelmében társa, megismételt consulság- gal tüntette ki, majdMarcellus halála után vejéül választotta; Tiberius Nerót és Claudius Drusust – mostohafiait –imperatori címmel öregbítette, bár háza népe még akkor is érintetlen volt. Mert az Agrippátólszületett Gaiust és Luciust a Caesarok családjába fogadta, és bár még a gyermektogát sem vették le,látszólagos vonakodása ellenére forrón óhajtotta, hogy az ifjúság vezéreinek címezzék és consullájelöljék őket. Amint Agrippa távozott az élők sorából, a hispaniai seregekhez induló Lucius Caesart,valamint az Armeniából hazatérő és sebesülésével bajlódó Gaiust pedig a végzettől siettetetthalál vagy mostohaanyjuk, Livia cselszövése ragadta el, mivel Drusus már korábban elhunyt,s egyedül Nero (ti. Tiberius) maradt életben mostohafiai közül, feléje fordult mindenki: fiává,uralkodótársává, a tribunusi hatalom részesévé emelte, és sorban valamennyi seregnek bemutatta,anyjának nem – mint addig – titkos mesterkedésére, hanem nyílt biztatására. Mert az annyirabehálózta az öreg Augustust, hogy egyetlen unokáját, Agrippa Postumust Pla- nasia szigetéreszáműzte, pedig semmi bűnt nem bizonyítottak rá, legfeljebb azt, hogy teljesen faragatlan, ésoktalanul kérkedik testi erejével. Ám – Herculesre! – Germani- cust, Drusus fiát a nyolc rajnai legioélére állította, s örökbe fogadtatta Tiberiusszal, bár Tiberius házában is volt egy ifjú – hogy minéltöbbekre támaszkodhasson.

Háború ebben az időben nem folyt, csak a germánok ellen, az is inkább, hogy lemossák a QuintiliusVarusszal ottveszett sereg gyalázatát, semmint a terjeszkedés vágyának engedelmeskedve, vagy méltójutalom reményében. Otthon minden csendes, a közhivatalok névleg változatlanok; az ifjabbak az

158. HARAG ÉS RÉSZREHAJLÁS NÉLKÜL

270

actiumi győzelem után, de az idősebbek is nagyrészt a polgárháborúk alatt születtek: ugyan hánymaradt olyan, aki a köztársaságot láthatta?

1. Így hát a közállapotok megváltoztával nyoma sem maradt a régi és érintetlen erkölcsnek:kivetkőzvén az egyenlőségből, mindenki a princeps parancsait leste, egyelőre félelemtől mentesen,míg az életerős Augustus fenn tudta tartani magát, házát és a békét. De miután előrehaladottöregségét testi betegség is súlyosbította, s közeledett a vég és a változás reménye, kevesen voltak,akik – bár hiába – a szabadság áldásait emlegették, többen ijedeztek a háborútól, mások arravágytak; legtöbben minden híreszteléssel ócsárolták a várható uralkodókat: a szilaj és sérelmemiatt felbőszült Agrippa sem koránál, sem tapasztalatlanságánál fogva nem tudna ilyen feladattalmegbirkózni; Tiberius Nero érett korú férfi, híres hadvezér, de benne van a Claudius-családdalveleszületett ősi gőg, s bár igyekszik visszafojtani, ki-kitör belőle a kegyetlenség sok árulójele. Kisgyermek korától ott nevelték az uralkodóházban, fiatalon elhalmozták consulságokkal,diadalmenetekkel; még azokban az években is, amelyeket visszavonulás címén, száműzöttkénttöltött Rhodoson, csak a haragot, színlelést és titkos gyönyöröket forgatta eszében. Ráadásul ottvan mellette anyja asszonyi nagyravágyásával: egy nőnek s ráadásul még két ifjúnak kell majdszolgálni, kik az államot egyelőre szorongatják, nemsokára meg majd viszályba sodorják.

2. Miközben ilyen s ezekhez hasonló szóbeszédek terjengtek, súlyosbodni kezdett Augustus állapota.Némelyek Livia merényletére gyanakodtak, tudniillik az a hír kapott lábra, hogy néhány hónapjaAugustus kiválasztott bizalmasainak tudtával, de csak Fabi- us Maximus kíséretében, Planasiaszigetére hajózott Agrippát meglátogatni; ott mindketten sok könnyet hullattak, és kölcsönösenjelét adták szeretetüknek; s ebből arra következtettek, hogy az ifjú visszatérhet nagyatyja házába.Amit Maximus a feleségének, Marciának mondott el, az elmondta Liviának; megtudta ezt Caesar,s nem sokkal később, mikor Maximus elhunyt – kérdés, vajon nem ő kereste-e a halált –, hallottáka temetésén Marcia jajveszékelését, amint magát vádolta, hogy ő okozta férje pusztulását. Bárminttörtént is, alig ért Tiberius Illyricumba, anyja levélben sürgősen visszahívatta; s nem tudni biztosan,még életben találta-e Augustust Nola városában, vagy már csak holtan. Mert Livia szigorú őrséggelzáratta el a házat és az utakat, s közben biztató híreket terjesztett, míg a helyzet parancsoltaintézkedések megtétele után egyszerre jelentették be Augustus elhunytát és Nero (ti. Tiberius)hatalomátvételét.

3. Az új principatus első tette Postumus Agrippa meggyilkolása volt, akivel – bár mit sem sejtett ésfegyvertelen volt – egy mindenre elszánt centurio is alig tudott végezni.

B. I.

Tacitus (Kr. u. 55 k. – 118 k.) a római történetírás legjelentősebb alakja. Életéről nem tudunk sokat.77-ben feleségül vette a Britanniát meghódító Iulius Agricola lányát. 97-ben consul, Traia- nus idejénAsia provincia helytartója. Levelezésük tanúsága szerint barátja volt ifiabb Pliniusnak. Historiaecímű történeti műve a 69-96 közötti időszakot tárgyalja, míg az Annales (Évkönyvek) Augustusuralkodásától 66-ig követi a principatus történetét. Azt, hogy a remek korrajzban a szerző mennyiretudta érvényesíteni az első caputban megfogalmazott és oly sokszor idézett történetírói alapelvét (sineira et studio), döntse el az olvasó.

271

159. CLAUDIUS TIBERIUS NERO(TIBERIUS CSÁSZÁR)

Sextus Aurelius Victor: Történelem dióhéjban.

Ur. 14-37

1. Ezután Claudius Tiberius Nero, akit mostohafiúból örökbefogadás útján emeltek Augus- tustörvényes gyermekei közé, a szükséges óvintézkedéseket megtéve magához ragadta a főhatalmat,amelyet pedig ravasz módon névleg visszautasított. Alattomos is volt, de még inkább zárkózotttermészetű, és épp ezért nagyon kiismerhetetlen. Gyakran tettetett haragot olyan dolgokban,amelyeket a leginkáb óhajtott, és álnokul olyanokért mutatott lelkesedést, amelyeket (valójában)utált. Váratlan helyzetekben meglepően éles eszűnek bizonyult. Az első jó időszak utánveszélyessé kezdett válni, és mindkét nembeli, majdnem mindenféle életkorú partnerekkelhajszolta a gyönyöröket, az ártatlanokat és vétkeseket pedig a kelleténél is jobban büntette,családtagjait és idegeneket egyformán. Egészen odáig ment, hogy a városoktól és az emberektőlmegundorodva, Capri szigetét szemelte ki arra, hogy titkos üzelmeinek otthont adjon. Ezért aztánleálltak a hadműveletek, felbomlott a katonai fegyelem, és sok helyütt megtépázódott a RómaiBirodalom. Ugyanakkor pedig Kappadokiától eltekinteve, egyetlen területet sem igázott le, aztis még uralkodásának kezdetén, Archelaos királyt eltávolítva tette provinciává. A Tacfarinasvezetésével mindenfelé portyázó gaetulusok rabló hadjáratainak véget vetett, és fortélyosanlegyőzte Marobodust, a szvébek királyát. Nem kevésbé volt okos az a döntése, mely szerint azaddig a környező városokban, illetve Rómában magánházakban szétszórva állomásozó praetoricohorsokat egy, a város közelében fekvő táborba vonta össze. Parancsnokukat pedig egyszerűenpraefectusnak (elöljárónak) nevezte, esetleg megtoldva ezt a praetorio címmel. A többi katonairendfokozatot ugyanis Augustus hozta létre.

P. H. A.

Tiberius császár eme életrajzából nagyon hiányzik Seianus és Germanicus említése. Róluk TacitusAnnalese és Cassius Dio is részletesen beszámol (vö. 161. dok.).

P. H. A.

272

160. A GYÁSZ ÉS AZ ÖNGYILKOSSÁGValerius Maximus: Emlékezetes tettek és mondások. II. könyv, 6. fejezet. A fordítás alapja: ValeriiMaximi Factorum et dictorum memorabilium libri IX cum Iulii Paridis et Ianuarii Nepotiani epi-tomis. Recensuit C. Kempf. Lipsiae, 1888.

Kr. u. 27

1. Sextus Pompeiusszal Asiába tartva, Keós szigetén elmentünk Iulis városába: történt ugyanis,hogy akkor ott egy igen tekintélyes, ám késő öregkorát élő asszony, miután számot adott apolgároknak, hogy miért kell távoznia az életből, méreggel szándékozott elemészteni magát, ésnagy megtiszteltetésnek vette volna, ha halála Pompeius jelenléte által fényesebb lesz. Valóban,nem is volt képes ez a minden erénnyel és a humanitás érdemével egyként ékeskedő férfiúvisszautasítani a kérését. Elment tehát hozzá, és miután ékes beszéddel, amely szájából mintaz ékesszólásnak valamely dús forrásából áradt, föltett szándékától hosszan és hiába próbáltaeltéríteni, hagyta, hogy véghez vigye az akaratát. Az asszony pedig, aki (teljes testi és szellemiépségben) már túl volt a kilencvenedik évén, a mindennap szokásosnál – ha jól láttam – díszesebbenmegvetett ágyán feküdt, és felkönyökölve így szólt: „Sextus Pompeius, hálálják meg neked azistenek – inkább azok, akiket itt hagyok, mint akikhez készülök –, hogy nem vetetted meg aztsem, hogy életem biztatója legyél, sem, hogy halálom szemlélője. Én magam, aki egyébként aszerencsének mindig a mosolygó arcát láttam, nehogy az élethez való mohó ragaszkodásom miattzord oldaláról is megismerni kényszerüljek őt, elcserélem hátralevő életemet kedvem szerint valóhalálra, utódomul hagyva két lányomat és <kilenc> unokám csapatját.” Majd egyetértésre buzdítvaövéit, miután szétosztotta köztük az örökséget és az ékszereit, és rábízta nagyobbik lányára acsaládi kultuszt, biztos kézzel megragadta a poharat, amelyben a méreg volt elkészítve. Majd,miután kiöntött egy keveset Mercuriusnak áldozatul, és segítségül hívta az ő isteni erejét, hogya lenti világ jobbik részére vezesse őt el nyugalmas utazás után, mohón felhajtotta a halált hozóitalt, és azután mindig jelezte, hogy testének mely részeit fogta el a hideg bénaság. Miután az iselhangzott, hogy már a belső szerveihez és a szívéhez közelít, lányainak kezét hívta oda, hogyutolsó kötelességükként még fogják le a szemét. A mieinket pedig úgy bocsátotta el, hogy folyt akönnyük, noha meg is voltak döbbenve a szokatlan élménytől.

T. P.

Valerius Maximus Sextus Pompeius barátja és pártfogoltja volt. Emlékezetes tettek és mondásokcímű kilenckötetes gyűjteményét, amelyben érdekes tettekről és szokásokról számolt be tematikuscsoportosításban, Kr. u. 27 és 31 között írta, és Tiberius császárnak ajánlotta. A történetben szereplőSextus Pompeius Pompeius Magnus és Augustus rokona volt, Kr. u. 14-ben consul, 27- ben pedigAsia proconsula. Útban Kis-Ázsia felé állt meg Keós szigetén.

A keósi öregek öngyilkosságra kényszerítéséről vö. Strabón: Geógraphika. X 5, 6, 486: „Valószínűlegezeknél volt egykor az a törvény, amelyről Menandros is megemlékezik:

Keós törvénye jó nagyon, Phanias;

Nem él rosszul, ki nem tud szépen élni.

Úgy látszik ugyanis, hogy ez a törvény rendelte el, hogy azokat, akik már betöltötték hatvanadikéletévüket, bürökméreggel kell elpusztítani, hogy a többieknek elegendő tápláléka legyen.” (F. J.)

273

161. TIBERIUS ÉS SEIANUS – KÉTVÉLEMÉNY

Velleius Paterculus: A római történelemről M. Vinicius consulhoz írott két könyve. II 126-128.

Kr. u. 30

126. Mindezek mindannyiunk szeme láttára történtek, és a lelkünkbe vésődtek, kinek is jutnaeszébe az utóbbi tizenhat év eseményeit részletesen elbeszélni? (Tiberius) Caesar az istenek közéemelte atyját (Augustust), nem parancsával, hanem őszinte, vallásos érzületével, nemcsak istenneknevezte, hanem valóban istenné tette. A közéletbe visszahozta a bizalmat, a forumról elűzte aviszálykodást, a Mars-mezőről a szavazók megvesztegetését, a senatusból a széthúzást, és visszaadtaaz államnak az eltemetett és elfeledett igazságosságot, méltányosságot és buzgalmat. Gyarapodott amagistratusok tekintélye, a senatus méltósága, a bíróságok súlya. Vége lett a színházi zavargásoknak,mindenki igyekezett helyesen cselekedni, akár jószántából, akár kényszerből. Jutalmazták a helyescselekedeteket, és büntették a helyteleneket. A közrendű tisztelte az előkelőt, de nem félt tőle; ahatalmas fölötte állt az alattvalónak, de nem vetette meg. Mikor volt olcsóbb a gabona? Mikorboldogabb a béke? Az augustusi béke kiterjedt kelettől nyugatig, észak és dél legtávolabbi határáig, sa földkerekség minden zuga mentes volt a rablók miatti félelemtől, s az uralkodó bőkezűsége nemcsaka polgárok szorult helyzetén segít, hanem a városokén is...

1. Ritkán fordul elő, hogy a kiváló emberek saját sorsuk irányításában ne találnának hatékonysegítőket; így a két Scipio a két Laeliust, akiket önmagukkal mindenben egyenlőnek tekintettek.Hasonlóképpen az isteni Augustus Agrippát és rögtön utána Stati- lius Taurust, akiknek számáracsaládjuk ismeretlensége nem volt akadály abban, hogy többször consulságig, diadalmenetekigés több papi tisztségig emelkedjenek. A nagy jelentőségű dolgokhoz tekintélyes segítőtársakravan szükség. Fontos az állam számára, hogy a szükséges intézkedéseket tartsák tiszteletben,és a közérdekű tevékenységet övezze tisztelet. Az említett példák nyomán Tiberius Caesarnakaz uralkodással együtt járó gondokban mindig kiváló segítője volt Aelius Seianus. Ennek atyjaelőkelő lovagrendi, anyai ágon is igen előkelő, ősi és magas tisztségeket viselő család sarja.Fivérei, unokatestvérei és nagybátyja consularisok, ő maga igen megbízható és jó munkabírású,testalkata összhangban áll képességeivel. Barátságosan szigorú, méltóságteljesen víg kedélyűférfiú, tevékenysége közben felettébb ráérősnek tűnik, semmit sem követel magának, viszont éppenezzel mindent elér. Önmagát másoknál szerényebben értékeli, tekintete és életvitele nyugodt,szelleme éber.

2. Az ő erényeinek megítélésében már régóta verseng a közvélemény az uralkodó ítéletével. Asenatusnak és a római népnek nem új szokása a legnemesebbnek tartani azt, aki a legjobb.Ugyanis már a mi őseink, akik az első pun háború előtt, ezelőtt háromszáz évvel első ízbenTiberius Coruncariust, homo novus volta ellenére, minden más tisztséggel együtt főpapnakmegválasztva, a legmagasabb méltóságra emelték. Ugyanezek a lovegrendi családból való Sp.Carviliust, majd M. Catót – aki nem Rómából, hanem Tus- culumból való homo novus volt –,továbbá Mummius Achaicust consuli és censori tisztséghez, valamint diadalmenethez juttatták.Ugyancsak ők az ismeretlen származású Ma- riust egészen hatodik consulságáig vitathatatlanul arómai nép vezetőjének tekintették. Azok, akik akkora befolyást engedtek meg Tulliusnak, hogyszinte az ő döntésétől függött, hogy kik legyenek a vezetők Rómában. Azok, akik nem tagadtak megsemmit Asinius Pol- liótól – amit a legelőkelőbbek is csak nagy erőfeszítések árán szerezhettek meg–, úgy gondolták, hogy megilleti a legnagyobb tisztség azt, aki a legderekabb. Ezeknek a közismertpéldáknak a követése indította Caesart arra, hogy próbára tegye Seianust, Seianust pedig arra, hogytámogassa az uralkodót terhei viselésében; a senatust és a római népet pedig arra vette rá, hogy akita legderekabbnak ismert meg, arra szívesen bízza rá biztonságának védelmét.

H. ZS.

Tacitus: Évkönyvek. IV 1-3.

161. TIBERIUS ÉS SEIANUS – KÉT VÉLEMÉNY

274

(1.) Gaius Asinius és Gaius Antistius consulsága alatt Tiberius kilencedik éve a köznyugalomnak,háza népe virágzásának jegyében folyt – mert Germanicus halálát a szerencsés események közttartotta számon –, mikor hirtelen kavarodást támasztott a sors; ő maga kegyetlenné vált, vagy erőtadott a kegyetlenkedőknek. A kezdet és az ok Aelius Seianusnál, a praetori csapatok parancsnokánálkeresendő, akinek hatalmáról fentebb már említést tettem: most származását, jellemét fogom előadni,és hogy mily tettel indult az uralom megkaparintására. Vulsiniiben született, apja Seius Straborómai lovag, és kora fiatalságában Gaius Caesart, az isteni Augustus unokáját kísérgette, miközbenazt is beszélték, hogy Apiciusszal, a gazdag tékozlóval pénzért fajtalankodott. Ezután különfélemesterkedésekkel úgy lenyűgözte Tiberiust, hogy a másokkal szemben kiis- merhetetlent – csakvele szemben – vigyázatlanná s védtelenné tette: nem annyira ügyességével – hisz ő maga isugyanolyan mesterkedéseknek lett áldozata –, hanem az istenek haragjában a római állam ellen,amelynek egyformán romlására volt akár hatalma, akár bukása. Teste a fáradalmakat tűrő, lelkevakmerő; önmagát elpalástoló, másokkal szemben vádoló; egy személyben hízelgés és büszkeség;kifelé tettetett szemérem, belül a főhatalom elnyerésének vágya, s ennek okából hol bőkezűség ésfényűzés, gyakrabban szorgalom és éberség – csupa nem kevésbé ártalmas tulajdonság, valahányszoraz uralom megszerzése végett színlelik.

1. A testőrparancsnokság korábban szerény súlyát megsokszorozta azzal, hogy a városszerteszétszórt cohorsokat egyetlen táborba tömörítette, hogy egyszerre kapják a parancsokat, ésszámuk és erejük, valamint egymás látása magukban önbizalmat, másokban félelmet keltsen.Ürügyként azt hangoztatta: a katonaság, ha szabadjára engedik, féktelenkedik; ha valami hirtelentörténik, hathatósabb segítséggel, egyszerre jönnek, és fegyelmezettebben fognak közbelépni, haa megerősített tábort a város csábításaitól távol állítják fel. Amint befejeződött a táborépítés,lassanként a katonák bizalmába férkőzött azáltal, hogy meglátogatta, megszólította őket,ugyanakkor a centuriókat és a tribu- nusokat maga válogatta ki. A senatorok megkörnyékezésétőlsem tartózkodott: híveit tisztségekkel vagy tartományokkal tüntette ki, hiszen készséges volt hozzáTiberius és olyannyira hajlandó, hogy nemcsak beszélgetés közben, hanem az atyák és a nép előtt ismunkatársának emlegette, s képmásainak tiszteletét a színházakban és forumokon, sőt még a legióktáborközpontjaiban is megengedte.

2. Egyébként a teljes caesari ház, a férfivá lett fiú, a felserdült unokák akadályt gördítettek vágyai elé,és mivel erőszakkal annyit egyszerre megrontani nem biztonságos, a ravaszság időközöket követelta bűnös tettek között. Mégis a rejtettebb utat választotta, és Drususszal akarta kezdeni, aki ellenfriss harag tüzelte. Mert a vetélytársat nem tűrő és indulatosabb természetű Drusus egy véletlenszóváltás során öklével megfenyegette Seianust, és mikor az viszont kezet emelt rá – arcul ütötte.Tehát mindenre elszánva, legkönnyebbnek azt találta, ha Drusus feleségéhez, Liviához fordul:Germanicusnak ez a gyermekkorában nem tetszetős nővére később szépségével tündöklött. Minthaszerelem fűtené, házasságtörésre csábította, és miután az első bűn birtokába jutott – az asszony,ha elveszti szemérmét, mást sem tud megtagadni –, a házasság reményére, közös uralkodásraés férjének elemésztésére vette rá. És az a nő, kinek nagybátyja Augustus, apósa Tiberius volt,és Drusustól születtek gyermekei, önmagát és elődeit és utódait egy kisvárosi házasságtörővelmocskolta be, hogy tisztes és meglevő dolgok helyett gyalázatosakban és bizonytalanokbanreménykedjék. Beavatják a tervbe Eudemust, Livia barátját és orvosát, ki mestersége örvén gyakranmegfordult bizalmas társaságában. Seianus kitaszítja házából a feleségét, Apicatát, akitől háromgyermeke született, hogy szeretője előtt ne váljék gyanússá. De a gaztett nagysága félelmet,halogatást, időnként különböző terveket hozott magával.

B. I.

275

162. TIBERIUS ÉS AZURALKODÓKULTUSZ

SEG XI 922-923.

Kr. u. 14-19

... (az agoranomos) helyezze el az első alapzatra az isteni Augustus Caesarnak, (Tiberius Caesar)atyjának (szobrát). A jobb oldali másodikra Iulia Augustáét (Livia), a harmadikra pedig TiberiusCaesar Augustus imperatorét. A szobrokat a város bocsátja rendelkezésre. Helyezzen el | 5. egyasztalt is a színház közepén, arra egy tömjéntartót, és a syn- hedria tagjai, valamint a tisztviselőicollegiumok (synarchiai) mind mutassanak be rajta áldozatot az uralkodók egészségéért még aszereplők bevonulása előtt.

(Az agoranomos) pedig ünnepelje meg az első napot, mint az isteni Caesar Augustus- nak, az istenfiának, a megváltónak és szabadítónak (Sótér Eleutherios) ünnepét; a másodikat mint Tiberius CaesarAugustus imperatornak, a haza atyjának az ünnepét; a harmadikat mint Iulia Augustának, | 10. népünkés városunk Jó szerencséjének (Tyché ünnepét); a negyediket mint Germanicus Caesar Nikéjéét;az ötödiket mint Drusus Caesar Aphro- ditéjéét (Venus Genetrix); a hatodikat mint Titus QuinctiusFlamininusét; és legyen gondja a versenyzők jó rendjére.

Az ephorosok, Terentius Biadas hivatali társai, akik Chairón stratégoskodásának és |

1. Augustus-papságának évében (viselik tisztségüket), gondoskodjanak három feliratos szoborról:az isteni Augustuséról, Iulia Augustáéról és Tiberius Caesar Augustuséról. Azonkívül a kórusszámára szolgáló színpadi emelvényről, négy díszletajtóról és a zenészek dobogójáról. Állítsanakfel továbbá egy kőtáblát is, és vésessék bele a szent törvényt, és a községi irattárban helyezzenekel egy másolatot a szent törvényről, hogy az irattárban elhelyezett és a szabad ég alatt mindenkiszámára látható törvény mindörökké hirdesse a gytheioni nép háláját minden ember | 40. fejedelmeiiránt.

Tiberius levele

Tiberius Caesar Augustus, az isteni Augustus fia, pontifex maximus, a tribunusi hatalom(tizenhat?)szoros birtokosa, Gytheion város ephorosainak és népének üdvözletét (küldi). DecimusTurranius Nicanor, akit követként hozzám és anyámhoz küldtetek, | 15. átadta leveleteket, az atyámkultuszára (eusebeia) és az én tiszteletemre (timé) vonatkozó határozataitokkal együtt. Ezek miattdicsérlek benneteket, és úgy is gondolom, hogy illendő mind általában az emberiség részéről,mind különösen a ti városotok részéről, hogy atyámnak az egész világmindenséggel tett nagyjótéteményeiért fenntartsátok a nagy isteneket illető kivételes | 20. tiszteleteteket. Én magam beérem amértékletesebb és emberi tisztelet (megnyilvánulásaival). Anyám viszont akkor fog válaszolni, amikorértesül a személyét illető tiszteletnyilvánításra vonatkozó döntésetekről.

B. I.

A töredékes felirat több darabját a peloponnésosi Gytheionban, Spárta egykori kikötővárosábantalálták meg 1922-ben a színháztól száz méterre délre. A szöveg második része Tiberius leveléttartalmazza, amelyben Augustus számára elfogadja az isteni tiszteletet, maga számára viszont csakaz embernek kijáró megbecsülést. Ez egybecseng azzal, amit a Tiberiust nem különösebben kedvelőTacitus is állít (Évkönyvek. IV 37-38): „Én, összeírt atyák, halandó ember vagyok, emberi hivatásttöltök be, s beérem azzal, ha mint princeps megállom helyemet; erre nemcsak titeket hívlak tanúul, deszeretném, ha az utódok is így tartanának meg emlékezetükben.”

Az agoranomos (piacfelügyelő) Gytheionban megfelelt a római aedilisnek. Iulia Augusta lett Augustusvégrendelete értelmében felesége, Livia neve. Flamininus szabadította fel Gytheiont.

276

163. CAIUS CAESAR CALIGULASextus Aurelius Victor: Történelem dióhéjban.

Ur. 37-41

1. Rövidre fogva a szót, Claudius (ti. Tiberius császár) uralkodásának 23., életének 79. évében lázvagy esetleg cselszövés áldozata lett. Akkor aztán mindenki egyetértett abban, hogy őseire ésszüleire való tekintettel Gaius Caesart válasszák meg császárnak, akit egyébként Caligulának isneveztek. Ugyanis nagyanyjának Augustus volt az apja, egyik nagyapja (anyai ágon) Agrippa, amásik pedig apja, Germanicus révén Drusus volt. A tömeget megindította az ő jóravalóságuk és az,hogy Octavianus kivételével mindegyikük túl korán halt meg, anyját és fivéreit pedig különbözőeszközökkel Tiberius tette el láb alól. Ez volt az oka annak, hogy mindenki arra törekedett,hogy ez a nagyszerű család az elszenvedett viszontagságokért az ifjú reményteljes jövőjébenleljen vigaszra. Akkoriban, minthogy a hadseregben született (itt ragadt rá a katonai csizmáróla Caligula név), a legionáriusok is szívükbe zárták, és közkedveltségnek örvendett. Aztán megminden józanul gondolkodó ember azt hitte, hogy hasonló lesz rokonaihoz, pedig épp a fordítottjalett, mintegy a természet parancsának engedelmeskedve, amely gyakran, szinte szántszándékkaljó szülőknek rossz, okosaknak pedig buta gyermekeket ad, amint ezt számos hasonló vagyéppen ellenkező példa mutatja. Épp ez a felismerés vezetett sok bölcs férfit arra, hogy jobb agyermekekről teljesen lemondani. Egyébként Caligula esetében nem is jártak messze a valóságtól,pedig elmeháborodottságát a szemérmesség és engedelmesség látszatával sokáig úgy palástolta,hogy az a szóbeszéd járta, sem jobb szolga, sem kegyetlenebb úr nem létezett nála. Végül is, amikorhatalommal ruházták fel, akkor, mint ezt a hasonló lelkek tenni szokták, valódi énjét leplezve anéppel, a honatyákkal és a katonákkal szemben is példásan viselkedett. Amikor pedig összeesküvéshírét hozták neki, akkor hitetlenkedve kijelentette, hogy ez aligha eshetik meg vele, aki nemcsakhogy életével senkinek sincs terhére, de még a légynek sem árt. Mihelyt azonban néhány ártatlantkülönböző bűnök ürügyén kivégeztetett, mint a vér szagától megrészegült fenevadak, egyszerrekimutatta valódi természetét. Így, mire a következő három év eltelt, az előkelők és a senatussorozatos kiirtásával szennyezte be a földet. Sőt még nővéreit meg- becstelenítve és előkelőházasságokból csúfot űzve, istenek módjára kezdett járni-kelni, és a vérfertőzés miatt Iupiternek, azőt körülvevő Bacchanália alapján pedig Libernek kiáltotta ki magát. Nem viselkedett másként akkorsem, amikor egy germaniai hadjárat reményében egy helyre összevont legióknak azt a parancsotadta, hogy kagylókat és csigákat gyűjtsenek a nyílt tengerparton. Eközben ő hol Venus hullámzóöltözékében gyönyörködött, hol pedig talpig fegyverben azt hajtogatta, hogy nem az emberektől,hanem az égi lakó istenektől szerez hadizsákmányt. Tudniillik a görögök állítása szerint, akikmindent igyekeznek eltúlozni, e tengeri állatok foglyul ejtésével a Nymphák szemeit kaparintottameg. Mindezektől elbizakodottá vált, és úrnak akarta szólíttatni magát, fejét pedig a királyi hatalomjelvényeivel kívánta ékesíteni. Ezért aztán Chaerea kezdeményezésére egyesek, akikben volt mégrómai virtus, elhatározták, hogy ily nagy veszedelemben Caligula meggyilkolásával tisztítjákmeg az államot. És megismételték volna azt, amit Brutus is tett Tarquinius elűzése után, hacsupán római polgárok teljesítettek volna katonai szolgálatot. Mert bizony, amikor a polgárokatlustaságból az a vágy fogta el, hogy a hadseregbe külföldieket és idegeneket is besorozzanak, akkorezáltal nemcsak az erkölcsöket züllesztették le, hanem a szabadságot is elfojtották, a harácsolástpedig fokozták. Eközben a senatus határozatának megfelelően a császári család minden tagját ésatyafiát, még a nőket is, fegyveres őrizet alá vették. Vimius azonban, a palota stratégiailag fontospontjait megszállva tartó cohorsok egyikének epirusi származású centuriója véletlenül rábukkanta rejtőzködő (Tiberius) Claudiusra, majd előráncigálva őt a hitvány rejtekhelyről, odakiáltotttársaihoz: Térjetek észre, íme itt az új princeps! Az oktalanok számára (Claudius), minthogyvalóban gyengeelméjű volt, igencsak jámbornak tűnt. Ez a tulajdonság segítségére volt, mertmegvédte hírhedt atyai nagybátyja ellen, és unokaöccsének, Caligulának sem szolgáltatott okot azirigységre. Még a katonák és a nép szívébe is belopta magát, hiszen – míg rokonainak rémuralmadühöngött, és őt megvetették – mindenki szánalomra méltónak találta. Minderre sokan emlékeztek,és akik csak ott voltak, hirtelen tömegesen köréje sereglettek, hiszen ettől senki sem tartotta visszaőket. Akkor odaözönlött a többi katona, és rengetegen jöttek oda a nép köréből is. Amint az atyákértesültek erről, azonnal elküldtek néhány embert, hogy a lehetőségekhez képest a leggyorsabbanmegfékezzék a merész vállalkozást. De minthogy a polgárság minden rétegét már különféle rút

163. CAIUS CAESAR CALIGULA

277

viszályok tépázták meg, egyszeriben, mintegy parancsra mindenki meghódolt (Claudiusnak). ÍgyRómában megszilárdult a monarchikus államforma, és még nyilvánvalóbbá vált, hogy hiábavalóakés sikertelenek a halandók próbálkozásai, ha a szerencse nem áll mellettük.

P. H. A.

Az anekdotákkal teletűzdelt moralizáló életrajzban legfontosabb talán a császár meggyilkolásánakleírása. Aurelius Victor az egyetlen, aki az összeesküvés okát abban látja, hogy a princeps királyihatalomra törekedett. A Claudiust meglelő katona neve nem biztos, hogy Vimius volt. Flavius IosephusZsidó régiségek című művében (XIX 3, 1) Gratust emlegeti.

P. H. A.

278

164. A DECURIOK TERHEILatin nyelvű felirat, CIL XI 5820.

Cnaeus Satrius Rufus, Cnaeus fia, a négytagú bíróság tagja (IIII-vir iure dicendo), a bazilikákmennyezetét a saját költségén megcsináltatta, a tetőgerendákat vaskampókkal megerősíttette, a padlótkiköveztette, talpazattal vette körül, és adott:

a decurionatus fejében6000sestertiust,

a legiók ellátására3450sestertiust,

a Diana-templom helyreállítására6200sestertiust,

Caesar Augustus győzelmi játékaira7750sestertiust.

B. I.

Az umbriai Iguviumban talált felirat egy kisvárosi vezető (quattuorvir) költségeit örökíti meg. A feliratfeltehetőleg Traianus uralkodása alatt keletkezett.

279

165. A NUMIDIAI TACFARINASFELKELÉSE

Tacitus: Évkönyvek. II 52; III 20-21.

Kr. u. 17-20

1. Ugyanebben az évben (Kr. u. 17) tört ki Africában az a háború, melyben az ellenségnekTacfarinas volt a vezére. Ez a numida származású ember a római sereg segédcsapataiban szolgált,majd mint szökevény, eleinte a csavargókat és rablásból élőket gyűjtötte össze zsákmányszerzőrajtaütésekre, azután, mint a katonaságot, zászlóaljakba és lovasalakulatokba szervezte őket, végülis nem rendezetlen sokaság, hanem a musulamiusok vezérének tartották. Ez az africai sivatagokszomszédságában még akkor is városok nélkül tanyázó, hatalmas törzs fegyvert fogott, s a mellettükélő maurusokat is háborúba sodorta. Ezeknek is volt vezérük, Mazippa. S megosztották a sereget,hogy Tacfarinas a válogatott és római módra felszerelt harcosokat tartsa táborban, szoktassafegyelemhez és parancsteljesítéshez, Mazippa pedig könnyűfegyverzetű csapatával gyújtogatva,gyilkolva hordozza körül a rémületet. Ugyanerre rávették a cinithiusokat, ezt a nem megvetendőtörzset is, mikor Furius Camillus africai proconsul egy legiót és a zászlók alatt szolgáló összesszövetségest egyesítve, az ellenség ellen vezette; csekély sereg, ha a numi- dák és maurusoksokaságára gondolunk; de semmire úgy nem ügyelt, mint arra, hogy a csata elől félelemből ki netérjenek: a győzelem reménye juttatta őket odáig, hogy alkalmat adtak legyőzetésükre. Tehát alegio középen, a könnyű cohorsok s a két lovasalakulat a szárnyakon helyezkedett el, és Tacfarinasnem tért ki az ütközet elől. Megfutamodtak a numidák, s annyi év után a Furius név katonaidicsőséget szerzett. Mert a városnak ama visszafoglalója s ugyancsak Camillus nevű fia után máscsaládoké volt a hadvezéri hírnév, és a most említett Camillust hadvezetéshez nem értőnek tartották.Tiberius annál készségesebben magasztalta tetteit a senatusban, és a senatorok meg is szavazták atriumphatori jelvényeket, ami Camillusnak, szerény életmódja miatt, nem vált kárára.

1. Ugyanebben az évben (Kr. u. 20) Tacfarinas, akinek előző nyáron Camillustól elszenvedettvereségét már megírtam, újrakezdi az africai háborút, eleinte kósza és gyorsaságuk miattbosszulatlan rablótámadásokkal, azután falvakat dúlt fel, súlyos zsákmányokat hurcolt el, végüla Pagyda folyótól nem messze egy római cohorsot vett körül. Az erősség parancsnoka Decriusvolt, ez a fáradhatatlan ember és kipróbált katona, aki gyalázatnak tartotta az ostromot. Előbbbuzdítja katonáit, majd, hogy a nyílt mezőn ütközhessen meg, csapatát a tábor előtt sorakoztatjafel. S bár az első roham megfutamította a cohorsot, ő a lövedékzáporban is rendületlenül elébeáll a megfutamodóknak, korholja a jelvényhordozókat, hogy gyülevész hadak vagy szökevényekelől római katona létükre meghátrálnak; és jóllehet sebeket kapott, és fél szemét is átszúrják,szembefordult az ellenséggel, s nem hagyta abba a harcot, míg csak embereitől cserbenhagyva elnem esett.

2. Lucius Apronius, Camillus utóda, mihelyt ez tudomására jutott, inkább övéinek szégyenletesviselkedése, semmint az ellenség dicsősége miatt aggódva, az idő tájt ritka és a hajdankorraemlékeztető tettel a gyalázatos cohors minden tizedik katonáját kisorsolja és kivégezteti.Szigorának annyi eredménye lett, hogy öreg katonákból álló zászlóalja, nem több, mintötszáz ember, szétszórta Tacfarinasnak ugyanezeket a csapatait, amikor a Thala nevű erősségetostromolták. Ebben az ütközetben Rufus Helvius közkatona egy polgár megmentésének dicsőségétszerezte meg, s ajándékul nyakláncot és dárdát kapott Aproniustól; (Tiberius) Caesar hozzáadtaa polgárkoszorút (civica corona), inkább kifogásolva, semmint megsértődve, amiért Aproniusproconsuli jogán nem adományozta azt is. Tacfarinas pedig, minthogy a numidák megrémültek, éshúzódoztak az ostromtól, kiterjeszti a háborút; valahányszor szorongatták, meghátrált, majd isméthátba támadta az elvonulókat. És a barbár, míg ez volt a harcmodora, büntetlenül űzött csúfot ahasztalan fáradó rómaiakból; de miután lekanyarodott a tengerparti helyekre s belebonyolódotta zsákmányba, amely állandó táborhoz kötötte, az atyjától odaküldött Apronius Caesianus –lovassága és segédcohorsai élén, melyekhez a legiók leggyorsabb katonáit adta – sikeres csatát víva numidákkal, s visszaűzi őket a sivatagba.

B. I.

165. A NUMIDIAI TACFARINAS FELKELÉSE

280

A Kr. u. 17-től tartó felkelésnek csak Tacfarinas halála vetett véget Kr. u. 24-ben.

281

166. CLAUDIUS LEVELE AZALEXANDRIAIAKHOZ

Kenyon, F. G. – Bell, H. I.: Greek Papyri in the British Museum (Pap. Lond.) VI. London, 1923, Nr.1912.

Kr. u. 41

I. hasáb: Akaratom az, hogy az isteni Augustus alexandriai templomának neókorosait2 sorshúzásútján válasszák, mint ahogyan ugyancsak az isteni Augustus kanóposi (neóko- rosait) issorshúzás útján választják. Ami azt a terveteket illeti, hogy a közéleti tisztségek (politikai archai)három esztendeig tartsanak, szerintem igen bölcsen gondolkoztok, mivel a hivatalviselők, attólfélvén, hogy számot kell adniuk hivatalviselésük alatti helytelen cselekedeteikért, mértékletesebbmagatartást fognak tanúsítani hivatali beosztásukban. A tanácsra (bulé) vonatkozólag: hogy arégi királyok alatt mi volt nálatok a szokás, én nem tudom megmondani, de hogy az előttem(uralkodó) Augustusok alatt nem volt (bulé Alexandriában), ti tudjátok a legjobban. Mivel ezaz új ügy most vetődött fel először, és az sem világos, hogy hasznára válnék-e a városnak ésaz én dolgaimnak, írtam Aemilius Rectusnak, vizsgálja meg és jelentse nekem, hogy egyáltalánszükség van-e megszervezésére, és – ha szükségesnek mutatkoznék – ez miféle módon történjék.Ami (végül) azt a kérdést illeti: kik felelősek a zsidóellenes zavargásért és villongásokért, sőt– az igazat megvallva – háborúért, bár követeitek, de leginkább Dionysios, Theón fia, nagybuzgalommal képviselték az ügyet az ellenfél követeivel szemben, én mégsem voltam hajlandóhatározott döntést hozni, mindenesetre engesztelhetetlen haragot tartogatok magamban azok ellen,akik (az ellenségeskedést) történetesen újrakezdik. Egyszerűen és nyíltan kijelentem, hogy ha ezzelaz egymás elleni csökönyös és vészes haraggal fel nem hagytok, kénytelen leszek megmutatni,hogy milyen egy emberszerető uralkodó (hégemón philanthrópos), ha igazságos haragra gerjesztik.

B. I.

Az egyiptomi Fajjúmban talált papirusz első része L. Aemilius Rectus egyiptomi praefectuskísérőirata, ezt követi a Claudius-levél, amelynek elejét közöljük. Második részében a császár azalexandriai zsidóság és a többi ott élő polgár viszonyait próbálja békés keretek közé terelni, felhívamind a zsidók, mind pedig a többiek figyelmét az egymás szokásai iránti türelemre, amelyre különösenszükség volt a Kr. u. 41-ben kirobbant fegyveres zavargások után.

1. Az ephébosok a polgárok katonai kiképzésben részesült, 14 éves fiai voltak.

2. A neókoros (szó szerint templomseprő) a szentély és a kultusz felügyelője volt.

282

167. CLAUDIUS BESZÉDE: A LYONIBRONZTÁBLA

CIL XIII 1668.

Kr. u. 48

Idegenek jöttek helyükbe, mégpedig kívülről, mint ahogy Romulusnak a sabinok közül való Numalépett az örökébe, aki szomszéd volt ugyan, | 10. de akkor mégis kívülről való. Így követte AncusMarciust is Tarquinius Priscus. Ez nem tiszta vére miatt (propter temeratum sanguinem) – amennyibenapja a korinthosi Démaratos volt, anyja pedig Tarquinii városából való előkelő, de szegény nő,akinek éppen ezért ilyen férjhez kellett mennie, mivel otthon nem pályázhatott tisztségekre – Rómábaköltözött, | 15. és ott elnyerte a királyságot. Őt és fiát is (vagy unokáját, mert a szerzők ebben semértenek egyet) az a Servius Tullius váltotta fel, aki a mieink szerint egy Ocresia nevű rabnőtől született,az etruszkok szerint viszont valamikor Caelius Vibennának volt leghűségesebb társa, jó és rossz sorbankísérője. Miután mindenféle megpróbáltatást elszenvedvén Caelius | 20. seregének maradványaivalEtruriából távozni kényszerült, elfoglalta a Caelius-hegyet, amelyet vezéréről Caeliusnak nevezett ígyel, és a maga nevét is megváltoztatván (mert etruszkul Mastarna volt a neve), az említett nevet vettefel, és az állam nagy hasznára elnyerte a királyságot. Majd miután Tarquinius Superbus viselkedésegyűlöletessé vált a római polgárok előtt, mind az övé, mind a fiaié, | 25. mindenki megundorodott akirályságtól, és az állam vezetését consulokra, tehát évenként változó tisztviselőkre bízták.

Minek emlegessem most őseink találmányát, a még ennél a consuli hatáskörnél is hathatósabbdictaturát, amelyhez a súlyosabb háborúk vagy elmérgesedett belső megmozdulások idejénfolyamodtak? | 30. Vagy a néptribunusoknak a nép megsegítésére rendelt intézményét? Minek(említsem, hogy) a consulok hatalmát a decemvirekre ruházták át, majd később, a decemvirekuralkodásának felszámoltával ismét visszaadták a consuloknak? Minek (említsem) a consulihatalomnak többek között való felosztását és a consuli hatalommal felruházott katonai tribunusokintézményét, amelynek betöltésére hat-hat vagy éppen nyolc-nyolc személyt | 35. választottak?Végül pedig nem osztották-e meg a néppel a tisztségeket, mégpedig nemcsak a hivatali jogkörreljárókat, hanem a papi méltóságokat is? És ha most elmondanám, milyen háborúkkal kezdtek annakidején eleink, és hova jutottunk mi, a túlzott nagyzolás látszatától kellene tartanom, hogy tudniillikszántszándékkal hánytorgatom fel a birodalmi határoknak az óceánon túli kiterjesztésével szerzettdicsőséget.

Inkább visszakanyarodom tárgyamhoz. A polgárjogot (civitatem) | 40.

I. . lehet. Igenis új szokást honosított meg az isteni Augustus, az én nagybátyám és TiberiusCaesar, atyám bátyja (patruus) akkor, amikor úgy rendelkezett, hogy ebben a curiában valamennyicoloniának és municipiumnak, tehát a derék és tehetős férfiaknak színe-virága helyet foglaljon.Tehát akkor az italiai (Italicus) senator nem előbbre való a tartománybelinél (provinciali)? | 5. Avéleményemet erről a dologról tényekkel fogom elétek tárni, ha majd censori tisztemnek e részbeneleget teszek. A tartománybelieket semmi esetre sem tartom elutasítandóknak, ha egyébkéntalkalmasak arra, hogy a curi- ának díszei legyenek. Itt van például a viennaiak tiszteletre méltóés virágzó coloniája. Milyen régen ad már senatorokat ennek a testületnek! Ebből a coloniából| 10. a kevesek közül is barátilag kedvelem és ma is igénybe veszem ügyeim intézésében L.Vestinust, a lovagrendnek ezt a díszét. Azt kérem (tőletek), hogy ennek a fiai elnyerhessék apapi tisztségek első fokozatát, hogy majd később, az évek múltával tovább gyarapodhassanakméltóságban. Elhallgatnám itt annak a lázadónak átkozott nevét, mert gyűlölöm azt a palaestrábaillő monstrumot, aki akkor | 15. hurcolta be házába a consulságot, amikor coloniája még elsem nyerte egészen a római polgárjog jótéteményét.1 Ugyanakkor sajnálatra méltó fivéréről aztmondhatom, hogy egyáltalán nem érdemelte meg sorsának ilyen alakulását, hogy ne lehessenhasznosan működő senatortársatok.

De itt az ideje, Tiberius Caesar Germanicus, hogy felfedd a senatorok előtt: | 20. mire is irányulfelszólalásod, mert már Gallia Narbonensis legvégső határaiig kalandoztál el!2

167. CLAUDIUS BESZÉDE: A LYONI BRONZTÁBLA

283

Íme ezek a kiváló ifjak, ahányukat csak látom, semmivel sem szégyenlendőbb senatorok, mintamennyire Persicusnak, neves barátomnak sem kell szégyenkeznie, amiért őseinek képmásai közöttott olvashatja Allobrogicus | 25. nevét. Ha pedig ebben egyet- értetek velem, mi mást kívánhattokmég tőlem, mint hogy ujjal mutassak rá előttetek: már a narbói provincia határain túli föld is küldsenatorokat nektek, mivel azt nem bánjuk, ha rendünk tagjai Lugdunumból valók. Senatortársaim!Csak félénken hágtam túl a provinciáknak előttetek | 30. határait, de most már múlhatatlanulfoglalkoznunk kell Gallia Comata ügyével. Ha itt valaki csak azt nézi, hogy tíz esztendeig kötöttékle fegyvereikkel az isteni Iuliust, akkor ezzel szemben gondoljon száz éve tartó megingathatatlanhűségükre és arra is, hogy sok belső zavarunk során az engedelmeskedésnél többet tapasztalhattunkrészükről. Amikor atyám, Drusus | 35. meghódította Germaniát, ők csendességükkel biztonságossátették a hátországot mögötte, bár éppen a Gallia lakosai számára új és szokatlan census végrahajtásaközben kellett hadba vonulnia. Hogy ez a művelet milyen veszélyekkel járhat ránk nézve, bár céljacsupán csak az, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat nyilvántartásba vegyük, éppen manapságfölöttébb | 40. súlyos tapasztalatok árán tanultuk meg.

B. I.

A Claudius senatus előtt mondott beszédét tartalmazó hatalmas bronztáblát 1524-ben találták megLyonban, az antik Lugdunumban, Claudius szülővárosában. A tábla két hasábban tartalmazza aszónoklat részleteit, a tábla felső része elveszett. Méretei így is imponálók: 1,93 m hosz- szú, 1,39 mmagas, és 225,5 kg-ot nyom. A senatusi vitát, amelynek során Claudius javasolta a Gallia Comata-beli gall aeduusok előkelői számára a római senatusba való bejutás jogát, Tacitus is megörökítette(Évkönyvek. XI 24-25). Ebből Claudius beszédének összefoglalását idézzük:

„Őseim, akik közül a legrégibb, a sabin eredetű Clausus egyszerre jutott a római polgárjog (civitasRomana) birtokába és a patriciusi családok (familiae patriciorum) közé, arra intenek, hogy hasonlóelveket érvényesítsek kormányzásomban, és áthozzam ide, ami jó bárhol találtatott. 2. Mert jól tudom,hogy a Iuliusok Albából, a Coruncaniusok Cameriumból, a Porciusok Tusculumból és mások – hogyrégi dolgokat ne firtassunk – Etruriából s Lucaniából és egész Italiából kerültek a senatusba, végülmaga Italia tolódott ki az Alpokig, hogy ne csak külön-külön egyesek, hanem földek, népek olvadjanakbele a római névbe. 3. Szilárd volt itthon a béke, és a külső országokkal szemben virágjában állotthatalmunk, mikor a Paduson túliakat polgáraink közé fogadtuk, mikor azzal a látszattal, hogy a világminden tájára katonai településeket irányítunk, és hozzájuk adjuk a tartományok legderekabb fiait, amegfáradt birodalom segítségére siettünk. Csak nincs okunk elégedetlenkedésre, amiért a BalbusokHispaniából és nem kevésbé jeles férfiak Gallia Narbonensisből átjöttek hozzánk? Utódaik itt élnek, ése haza szeretetében nem maradnak el mögöttünk. 4. Mi más vált vesztére Spártának és Athénnak, bárfegyverek dolgában erősek voltak, ha nem az, hogy a legyőzötteket (victi) mint idegeneket (alienigeni)távol tartották maguktól? Bezzeg Romulus, a mi városunk alapítója olyannyira bölcs volt, hogyakárhány népet egy nap leforgása alatt levert, azután a polgárok közé fogadott. Jövevények (advenae)uralkodtak felettünk. Szabadon bocsátott rabszolgák fiaira tisztségeket (magistratus) bízni nem újkeletű dolog, mint sokan tévesen hiszik, hanem már az ősi köztársaság így járt el. 5. De a senonokkalharcban állottunk! Mintha a volscusok és az aequusok sohasem sorakoztak volna fel ellenünk. A gallokfogságába estünk! De az etruszkoknak is túszokat adtunk, és vállalnunk kellett a samnisok igáját.

1. Mégis, ha valamennyi háborút számba vennők, egyet sem fejeztünk be hamarabb, mint agallok ellen. Azóta folyamatos és megbízható a béke. Ha már egybekeveredtek szokásainkkal,műveltségünkkel, rokonságunkkal, inkább hordják ide aranyukat és gazdagságukat, semmint különélvezzék. 7. Mindaz, összeírt atyák, amit ma ősréginek hisznek, valamikor új volt. A nép kaptameg a hivatalokat a patríciusok után (plebei magistratus post patricios), a latinok a plebeiusok után(Latini postplebeios), Italia egyéb népei a latinok után (ceterarum Italiae gentium post Latinos).Régi keletű lesz ez is, és amit ma példákkal támogatunk, maga is a példák közé kerül.

25. 1. Mikor a princeps szónoklatát a senatusi határozathozatal (patrum consultum) követte, elsőnekaz aeduusok nyerték el a város senatori jogát.” (B. I.)

1. Az indulatos kirohanást Valerius Asiaticus viennai senator ellen intézte. Erről részletesebbenTacitus ír (Évkönyvek. XI 1-3). Apalaestra, görögül: palaistra, a birkózócsarnok.

167. CLAUDIUS BESZÉDE: A LYONI BRONZTÁBLA

284

2. A senatorok gúnyos közbekiáltása. A lugdunumiak egy szót sem mertek megváltoztatni a se-natusi jegyzőkönyv bronzba vésésekor, ezért maradhatott bent ez a kevéssé hízelgő megjegyzés adokumentumban.

285

168. A COLONUSOK SZEREPE AKORAI CSÁSZÁRKORBAN

Columella: A mezőgazdaságról. I 7.

Kr. u. 60-as évek

. A gazda legfőbb gondja ne csak egyéb dolgokra, hanem elsősorban az emberekre irányuljon.Ezek vagy colonusok, vagy rabszolgák, mégpedig megkötve vagy szabadon. A colo- nusokhozlegyen nyájas, előzékeny, és inkább munkát követeljen tőlük, semmint fizetést (pensiones), mivelez a (bánásmód) kevésbé bántó és általában mégis jövedelmezőbb. Mert ahol a földet szorgalmasanművelik, rendszerint megvan a jövedelem, és ha az időjárás vagy rabló erőszakos módon közbenem szól (maior vis), nem kell veszteségre számítanunk, és a colonus éppen ezért nem is mercsökkentést kérni. De a gazdának nem is szabad mindenben, amire csak a colonust kötelezte,jogaihoz ragaszkodnia, mint például a fizetési határnapok dolgában, a tűzifa beszállításában és egyébjelentéktelen dolgok megkövetelésében, amelyeknek előteremtése a parasztoknak több fáradságába,mint pénzébe kerül. Valóban, ne érvényesítsük mindenben törvényes lehetőségeinket, mert mára régiek megmondták, hogy a jog túlhajtása a legkínzóbb kereszt (summum ius summa crux).1Másrészről elhanyagolnunk sem szabad egészen, mert az uzsorás Alfius2 is helyesen mondta: „Alegmegbízhatóbb (adós)nevek is behajthatatlanokká válnak, ha nem figyelmeztetjük őket.”

. Mindenesetre távol eső birtokokon, ahová a tulajdonos nem egykönnyen szállhat ki, mindenfajtaföldet ajánlatosabb szabad colonusokra bízni, mint rabszolga villicusok- ra, főleg gabonával bevetettföldet, amelyben – a szőlőültetvényekhez (vinea) képest – a colonus a legkevesebb kárt teheti, míga rabszolgák annál nagyobb bajokat okozhatnak. Az igásállatokat bérbe adják, rosszul tartják azokatéppúgy, mint a többi jószágot, nem forgatják meg kellőképpen a földet, vetőmag címén sokkal többetszámolnak el, mint amennyit valójában elvetettek, de még a földre bízott vetést sem úgy gondozzák,hogy az jól fejlődjék. Sőt, amikor (a termést) a szérűskertbe viszik, cséplés közben – csalással vagyhanyagságból – még azt is elvesztegetik: vagy maguk lopkodják, vagy más tolvajoktól nem védik meg.De még ha csűrbe van is már takarítva a készlet, akkor sem megbízható módon kezelik. Így történik,hogy mind az intéző (actor), mind a rabszolgák (familia) hibát hibára halmoznak, és a birtok rosszhírbe jut. Ezért hangsúlyozom, hogy az ilyenfajta birtokot – ha a tulajdonos jelenlétére nem számíthat,amint mondottam – bérbe kell adni.

B. I.

L. Iunius Columella a 60-as években írta meg tizenkét könyvből álló mezőgazdasági munkáját, amelyteljes egészében fennmaradt. A szerzőt bosszantja, hogy a földművelés becsülete sokat csökkenta köztársaságkor, M. Porcius Cato (Kr. e. 234-149) hasonló írásának megjelenése óta, mert amitrégebben maguk a gazdák végeztek el, azt az ő korában a motiválatlan rabszolgákra bízzák.

1. A közmondás ma ismert formája Cicerótól (A kötelességek. I 10, 33) származik: summum iussumma iniuria, vagyis „a legjogosabb a legjogtalanabb lehet”.

2. Horatius is említi II. epodosában.

286

169. L. DOMITIUS NEROSextus Aurelius Victor: Történelem dióhéjban.

Ur. 54-68

(5) Így lett császár L. Domitius (biztosan így hívták ugyanis Nerot, hiszen atyja Domiti- us volt).Ugyanannyi évet uralkodott, mint mostohaapja, és bár sokkal fiatalabb volt, mégis öt év alatt olyannagy eredményeket ért el, főként a város gyarapítása terén, hogy Traianus méltán emlegette olygyakran, hogy minden princeps messze elmarad Nero öt éve mögött. Ebben az időszakban tetteprovinciává Polemo egyetértésével Pontust, és nevezte el köszönetképp Polemoni Pontusnak, majdugyanígy járt el Cottius király halálakor a Cottiusi Alpokkal. Épp ezért teljesen nyilvánvaló, hogy nemaz életkor az akadálya az erénynek, de könnyen megváltozhat az, ha a jellem a fegyelmezetlenségkövetkeztében megromlik, és az ifjúkorban elhagyott törvényt akkor már igen bajosan lehet újramegtalálni. Életének hátralevő részét ugyanis olyan gyalázatosan élte le, hogy szégyenkezés fogjael, sőt bántja az embert, ha arról kell megemlékeznie, hogy ilyen ember nemcsak hogy egyáltalánlétezett, hanem még császár is volt. Az még csak hagyján, hogy társaságban görög szokás szerinténekével egy koszorúért versengett, de végül odáig merészkedett, hogy nem kímélte sem saját, semmások erkölcsi tisztaságát: házasulandó szüzek ruhájába öltözött, és nyíltan, a senatus színe előtthozományt is adott, aztán a szokásos módon, ünneplő tömeg kíséretében egybekelt választottjával, egyhomoszexuális férfival. Ez azonban az ő esetében a kisebb vétségek közé tartozott. Vadállat bőrébeburkolózott, és bűnösökként bilincsbe vert férfiak és nők nemi szerveit csókolgatta, s hogy bűnét mégtetézze, a büntetést is ő hajtotta végre rajtuk. Sokan úgy tartják, hogy anyját is megbecstelenítette,bár ugyanakkor, uralomvágytól hajtva, ő maga is hatalmába akarta keríteni fiát, bármi bűn legyen isaz ára. Ezt én igaznak tartom, még akkor is, ha egyes szerzők az ellenkezőjét bizonygatják. Ugyanis,ha a lelket elözönlik a bűnök, akkor aligha akad valami, ami kívülről megfékezhetné és emberibbétehetné. Azáltal, hogy szokássá válik a bűn, újabb és édesebb gyönyörökre áhítozik, és a végsőkighajszolja a lelket. Ez a jelenség náluk (Nero és anyja esetében) nagyon is nyilvánvaló. Az egyik (ti.Agrippina) előbb másoknak, majd saját nagybátyjának lett a felesége, azután idegenek kivégeztetésétsaját férjének meggyilkolása követte. A másik előbb egy Vesta-szüzet, majd saját magát, végül pedigmindketten kölcsönösen egymást becstelenítették meg. De még ezen a gyöngéd módon sem tudtakteljesen eggyé forrni, hanem végzetébe rohanva, csapdát állított egyik is, másik is, és előbb a rászedettanya pusztult ebbe bele. Szóval, amikor már a szülőgyilkosság által az összes isteni és emberi törvénytlábbal tiporta, és egyre inkább az előkelők ellen fordult a dühe, akkor időről időre egyre többenszőttek ellene összeesküvést, hogy megmentsék az államot. Amikor mindezekre fény derült, és arésztvevőket megbüntette, akkor csak még inkább tombolni kezdett, és kijelentette, hogy a városttűzvész által, a népet vadállatok szabadon engedésével, a senatust pedig általános kivégzéssel pusztítjael, és új uralkodói székhelyet keres. Leginkább a parthus követ ingerelte erre, aki történetesen alakomák egyikén, ahol szokás szerint az udvarhoz tartozó művészek énekeltek, egy kitharást kértajándékba. Erre azt a választ kapta, hogy ez a kívánság teljesíthetetlen, mert a kitharás szabad ember.A követ viszont így felelt: Válassz most te a lakomán itt jelen levő kíséretemből, akit csak akarsz!Majd meg is magyarázta, hogy egyeduralom esetén senki sem szabad.1 Nero pedig kétségtelenülvégrehajtotta volna szörnyű terveit, ha Hispania akkori helytartója, Galba közbe nem lép. Amintmegtudta ugyanis, hogy halálra ítélték, idős kora ellenére magához ragadta a hatalmat. Érkezésekorbizony mindenki elhagyta a zsarnokot, csak egy eunuch maradt mellette, akit egykor azért heréltetettki, hogy megpróbálja nővé átalakítani. Végül magát döfte keresztül, mert sokáig hiába könyörgött,hogy ölje már meg valaki. Mintha még erre a szolgálatra is méltatlannak tartották volna őt.

P. H. A.

A parthus követről szóló anekdotát más antik forrásból nem ismerjük, csak Aurelius Victor említi.

P. H. A.

1

287

170. A ZSIDÓ HÁBORÚFlavius Iosephus: A zsidó háború. Előszó.

Kr. u. 66-73

A zsidók háborúja a rómaiak ellen nemcsak korunk, hanem az egész történelem egyik legjelentősebbháborúja volt azok közül, amelyeket államok államok, népek népek ellen viseltek. Azok, akik ezt aháborút megírták, vagy nem voltak részesei az eseményeknek, vagy csak hallomásból gyűjtöttek összemindenféle hazug és értelmetlen mendemondát, és sophisták módjára összeszerkesztették. Voltakolyanok is, akik – mivel hízelegni akartak a rómaiaknak, vagy gyűlölték a zsidókat – meghamisítottáka tényeket, úgyhogy könyveik tele vannak vádaskodással és hízelgéssel, de a történeti hűségnek nyomasincs bennük. Ezért én, Ióséphos, Matthias fia, jeruzsálemi pap, aki a háború elején magam is harcoltama rómaiak ellen, később pedig kénytelenségből az események szemtanúja voltam, elhatároztam, hogygörög nyelven is megírom ennek a háborúnak a történetét a római alattvalók számára, mint máranyanyelvemen megírtam a barbárok kedvéért.

Mikor ez a nagy jelentőségű háború kitört, a római államot már nagy megrázkódtatások érték; ésazok a zsidók, akik mindenáron fel akarták forgatni a helyzetet, elérkezettnek látták az időt lázadáskirobbantására, annál inkább, mert bővében volt pénzük és hadiszerük. Így ebben a zűrzavarban azsidók éppúgy reménykedtek benne, hogy meghódítják a Keletet, mint amennyire a rómaiak féltek,hogy elveszítik. A zsidók bizonyosra vették, hogy az Euphratésen túl lakó törzsrokonaik velükegyütt fegyvert fognak, viszont a rómaiaknak nemcsak a szomszédos galatákkal, hanem a folytonnyugtalankodó keltákkal is sok bajuk volt. Nero halála után teljes lett a felfordulás; a kedvező alkalomegyeseket arra ösztökélt, hogy megkaparintsák a császári méltóságot, a hadseregnek pedig a dúsjutalom reményében mindig kapóra jött egy-egy trónváltozás.

Mindazonáltal egyáltalán nincs szándékomban versenyre kelni azokkal, akik a rómaiakat dicsőítik,és égig magasztalják honfitársaink haditetteit, hanem pontosan be akarok számolni arról, amimindkét részen valóban történt. És miközben átengedem magam szülővárosom pusztulásán érzettfájdalmamnak, az események elbeszélésével egyúttal ennek a hangulatomnak is áldozni akarok.Mert hogy a belső viszály volt az oka a város pusztulásának, és hogy maguk a zsidók zsarnokaikényszerítették a rómaiakat akaratuk ellenére, hogy erőszakhoz nyúljanak, és felgyújtsák a szenttemplomot, annak tanúja maga Titus császár, a templom elpusztítója, aki az egész háború alattszánakozott a népen, hogy vakon követte a lázadókat, és aki a város elpusztítását saját jószántábólismételten halogatta, és húzta-halasztotta az ostromot, hogy módot adjon a bűnösöknek arra, hogyészre térjenek. Ha pedig valaki kifogást emelne az ellen, hogy én fájdalmamban hazám sorsa miatta zsarnokok és bandáik ellen lépten-nyomon vádat emelek, tulajdonítsa fájdalmamnak azt, hogy atörténetírás törvényei ellen vétettem. Mert a római fennhatóság alatt élő városok között egy semvolt olyan virágzó, mint a mi fővárosunk, és egy sem zuhant oly feneketlen szerencsétlenségbe, sőtazt hiszem, nincs olyan történelmi szerencsétlenség, amely a zsidók pusztulásához volna fogható.Az pedig, hogy nem is idegen ember volt ennek az oka, szinte lehetetlenné teszi számomra, hogylegyűrjem fájdalmamat. Ha valaki olyan kérlelhetetlen bíró, hogy szívéből teljesen kirekeszti aszánalmat, akkor írja a tényeket a történelem, a siralmakat pedig a történetíró rovására.

Munkám további folyamán előadom, hogy mikor a judaeai helyzet válságosra fordult, hogyan haltmeg Nero, és hogyan emelték a császári méltóságra Vespasianust, aki éppen megindult Jeruzsálemellen; hogy milyen előjelek hirdették neki ezt a méltóságot; hogyan árasztották el Rómát a bevonulócsapatok, és hogyan kiáltották ki a katonák Ves- pasianust császárrá, akarata ellenére; továbbá, hogymiután államügyek elintézésére Egyiptomba utazott, hogyan tört ki a viszály a zsidók között, hogyankerítették kezükbe a hatalmat a zsarnokok, akik azután természetesen egymással is összemarakodtak.

Elbeszélésem további folyamán elmondom, hogyan tört be Titus Egyiptomból ismételten az országba;milyen erős volt a hadserege, hogyan és honnan toborozta; mennyit szenvedett a város a belsőviszályok miatt akkor, amikor ő odaért; hányszor kellett megrohamoznia, és hány ostromsáncot kellettemelnie. Aztán leírom a három fal terjedelmét és nagyságát, a város hatalmas erődítményeit, a szentélyés a templom tervét, ezeknek az épületeknek, valamint az oltárnak méreteit, mégpedig mindenthajszálnyi pontossággal; aztán leírok néhány ünnepi szokást, a hét tisztulást és a papok istentiszteleti

170. A ZSIDÓ HÁBORÚ

288

szertartásait, a papok és a főpap ruházatát, a templom szentélyét, anélkül hogy elvennék belőle, vagyhozzátennék valamit.

Ezek után elmondom, hogyan kegyetlenkedtek a zsarnokok honfitársainkkal, és viszont a rómaiakmilyen kíméletesen bántak az idegenekkel, továbbá, hogy Titus, akinek egyetlen kívánsága volt, hogymegmentse a várost és a templomot, hogyan szólította fel békekötésre a lázadókat. Aztán elmondoma nép rettenetes szerencsétlenségét, és leírom, hogy a város elestéig mennyit kellett szenvednie abelső viszályok és az éhínség miatt. Nem fogom elhallgatni a szökevények gyászos sorsát, sem afoglyok kivégzését, aztán pedig elmondom, hogyan gyulladt ki a templom a főparancsnok akarataellenére, és mit lehetett megmenteni a dühöngő tűzvészből a szent tárgyak közül; továbbá leírom aváros teljes elpusztítását és azokat a csodajeleket, amelyek azt már előre hirdették; továbbá a zsarnokokelfogatását, nagy tömeg zsidó rabszolgasorba hurcolását és ezeknek változatos sorsát; azután pedig,hogy hogyan törték meg a rómaiak az utolsó harci ellenállást is, hogyan pusztították el a föld színéigaz erődítményeket; végül pedig: hogyan utazta be Titus az egész országot, hogyan állította helyre arendet, hogyan utazott vissza Italiába, és hogyan tartott diadalmenetet.

Mindezt megírtam ebben a hét könyvben – olyan emberek számára, akik az igazságot szeretik, nempedig csak szórakoztató olvasmányt kívánnak – azért, hogy azoknak, akik a tényállást ismerik, ésszemtanúi voltak a háborúnak, semmi okuk se legyen kifogásra és szemrehányásra. Megkezdem tehátelbeszélésemet, abban a sorrendben, ahogyan a fejezeteket összeállítottam.

R. J.

Flavius Iosephus (Kr. u. 37/38 – 100 k.) műve különleges pillanatot rögzít: egy zsidó felkelő, akielfogadta a rómaiak álláspontját, a Birodalom lakói számára görögül fogalmazza meg azt, hogyszerinte mi az igazság a zsidó háborúban. Nem véletlen, hogy a zsidó szerző görögül szól rómaipolgártársaihoz. A görög kultúra nemcsak Rómát, hanem a hellénisztikus, majd a Római Birodalombaintegrálódott zsidókat is magába olvasztotta.

289

171. AZ URALKODÓI HATALOMTITKA

Tacitus: Korunk története. I 4.

Kr. u. 68

1. Mielőtt tervem megvalósításához fogok, úgy vélem, fel kell idéznem, milyen volt a város állapota,milyen a csapatok szelleme, milyen a tartományok helyzete, mi volt egészséges a földkerekségen,és mi beteg, hogy ne csak a többnyire véletlen eseteket és történéseket, hanem a mögöttük rejlőértelmet s okokat is meg lehessen ismerni. Nero halála, amennyire lelkesítő volt az örvendezés elsőfellángolásában, annyira különféle érzéseket váltott ki nemcsak a városban a senatorokból, a népbőlvagy a városi katonaságból, hanem valamennyi legióból s vezéreikből is, miután köztudomásúválett az uralkodói hatalom titka (arcanum imperii), az, hogy princepset máshol is választhatnak, nemcsak Rómában. De a senatorok örömükben mindjárt zabolátlanabbul is éltek a szabadsággal, hiszaz új uralkodó távol volt; az előkelőbb lovagok majdnem úgy örvendeztek, mint a senatorok; anépnek romlatlan és a nagy családokhoz csatlakozó része, az elítéltek és száműzöttek cliensei sfelszabadítottjai reménykedve ütötték fel a fejüket: a szegénységben élő és cirkuszi meg színházilátványosságokhoz szokott alja nép, valamint a legelvetemültebb rabszolgák, vagy akik javaikfelemésztése után Nero gyalázatából tengődtek, szomorúan lézengtek, és a híreket lesték.

B. I.

Ez a rövid szemelvény felfedi a birodalom titkát (arcanum imperii), hogy császárokat Rómán kívül isválaszthatnak, amit a négy császár évében több legio is felismert, és ami, például a katonacsászárokkorában, inkább szabály lett, mint kivétel. Tacitus ezen a művén (Historiae) nagyjából 109-igdolgozott.

290

172. FLAVIUS VESPASIANUSSuetonius: A Caesarok élete. Az isteni Vespasianus. 5; 23.

Ur. 69-79

1. Egyszer, miközben reggelizett, egy kóbor kutya behurcolt a keresztútról egy emberi kezet azebédlőjébe, és az asztal alá dobta. Aztán vacsora közben tört be az ebédlőbe egy igavonó marha,amely lerázta a jármot a nyakából, megkergette a szolganépet, majd mintha hirtelen erejét vesztettevolna, épp a pamlagon heverő Vespasianus lába elé rogyott, és földig hajtotta előtte a fejét.Nagyapja birtokán egy ciprusfa gyökerestül kifordult a földből és kidőlt, pedig vihar sem volt,másnap azonban újra egyenesen állt, frissebben és szilárdabban, mint valaha.

2. Achaiában azt álmodta, hogy neki és övéinek akkor ível majd fel a pályafutása, ha Nerónakkihúzzák egy fogát; másnap pedig az orvos, amint a császár szobájából az atri- umba lépett,felmutatott Vespasianusnak egy frissen kihúzott fogat.

3. Iudaeában, amikor jóslatot kért Karmel istentől, a sorsvetés eredménye nagyon felbátorította: aztígérte ugyanis, hogy amit tervez és fontolgat magában, beteljesedik, bármilyen merész dolog legyenis. Egyik előkelő foglya, Iosephus,1 miközben megbilincselték, teljes bizonyossággal állította, hogyrövidesen maga Vespasianus engedi őt szabadon, de akkor már császár lesz.

4. Rómából is híre jött bizonyos előjeleknek: Nero élete utolsó napjaiban figyelmeztetést kapottálmában, hogy a Legjobb és Leghatalmasabb Iupiter (Optimus Maximus) díszkocsiját vigye aszentélyből Vespasianus házába, és onnan a cirkuszba. Nem sokkal ezután, amikor Galba anépgyűlés előtt másodszor lépett hivatalba mint consul [69], az isteni Iulius szobra magától keletfelé fordult. A bedriacumi csata megkezdése előtt pedig két sas tűnt fel, és mindenki szemeláttára összekaptak, majd amikor az egyik alulmaradt, kelet felől megérkezett egy harmadik is, éselkergette a győztest.

23. 3. Fia, Titus egyszer szemrehányást tett neki, amiért kieszelte a vizeletadót.1 Vespa- sianus erre azorra alá dugta az első befizetésből származó pénzt, és megkérdezte, bántja-e a szaga. Titus azt mondta,nem; mire ő közölte, hogy ez bizony a vizeletből való. Követek hozták hírül, hogy megszavazták:közpénzből, nagy költséggel óriási szobrot emelnek neki. Vespasianus erre eléjük tartotta a tenyerét,és azt mondta: kezdhetik is, itt az alap készen.

1. Még a halálfélelem és a vég közeledte sem tartotta vissza a tréfálkozástól. Amikor ugyanis több máscsodajel között hirtelen kitárult a mauzóleum ajtaja, az égen pedig üstökös jelent meg, azt mondta,az előbbi az Augustus nemzetségből való Iunia Calvinára vonatkozik, a második meg a parthuskirályra, hiszen annak van hosszú haja. Amikor betegsége első tüneteit észlelte, megjegyezte: „Ó,jaj, azt hiszem, isten lesz belőlem.”

1 Mivel az ammóniatartalmú vizeletet a gyapjú tisztítására használták. Innen származik a mondás: a pénznek nincs szaga.

291

173. LEX DE IMPERIO VESPASIANICIL VI 930. Bronztábla a Capitoliumi Múzeumban.

Kr. u. 69

... vagy szerződést köthessen (foedusfacere), akikkel kötni akar, amint ezt az isteni Au- gustus, TiberiusIulius Caesar Augustus és Tiberius Claudius Caesar Augustus Germa- nicus tehette,

és hogy összehívhassa a senatust, előterjesztést tehessen, (az ügyet újólagos tárgyalás végett)visszaküldhesse, előterjesztés és szavazás útján senatusi határozatokat hozathasson, amint ezt az isteniAugustus, Tiberius Iulius Caesar Augustus és Tiberius Claudius Caesar | 5. Augustus Germanicustehette,

és hogy ha az ő akaratából, kezdeményezésére, parancsára vagy megbízásából, vagy az ő jelenlétébena senatus összeül, a bármire vonatkozólag hozott határozat olyan jogerővel bírjon, mintha a senatusiülés összehívása és megtartása a törvény előírásai szerint történt volna, és hogy akiket hivatal, jogkör,felhatalmazás vagy valamely ügy gondnoksága | 10. iránti kérelmükben a senatusnak és a római népnekajánlott, és akinek a maga szavazatát odaadta vagy odaígérte, azok bármely (választó)gyűlésen soronkívül tekintetbe vétessenek,

és hogy ha a pomerium vonalát kiterjeszteni vagy előbbre tolni az állam érdekében levőnek találja,ezt meg is tehesse, amint Tiberius Claudius Caesar Augustus | 15. megtehette, és hogy amit azállam érdekében levőnek, valamint az isteni és emberi, köz- és magándolgok méltóságát öregbítőnekvél, azt cselekednie és megtennie joga és hatalma legyen, amint ezt az isteni Augustusnak, TiberiusIulius Caesar Augustusnak és Tiberius Claudius Caesar | 20. Augustus Germanicusnak (jogában éshatalmában) állott,

és hogy amely törvények és néphatározatok nem kötötték az isteni Augustust vagy Tiberius IuliusCaesar Augustust és Tiberius Claudius Caesar Augustus Germanicust, azok alól a törvények ésnéphatározatok alól Caesar Vespasianus imperator is legyen felmentve, és amit csak bármely törvényvagy törvényjavaslat alapján | 25. az isteni Augustusnak vagy Tiberius Iulius Caesar Augustusnak,vagy Tiberius Claudius Caesar Augustus Germanicusnak szabad volt megtennie, mindazt CaesarVespasianus Augustus imperatornak is szabad legyen megtennie,

és hogy amit e törvényjavaslat megszavazása előtt Caesar Vespasianus Augustus imperator | 30. vagyaz ő parancsára vagy megbízásából bárki tett, cselekedett, határozott vagy elrendelt, az ugyanolyanjogerővel bírjon (ea perinde iusta rataque sint), mintha a nép parancsára történt volna.

Határozat (sanctio)

Ha valaki e törvény alapján a törvények, törvényjavaslatok, néphatározatok vagy senatusi végzésekellenében járt el vagy fog eljárni, vagy ha azt, amit a törvény, törvényjavaslat, néphatározat vagysenatusi végzés értelmében tennie kellene, e törvény alapján nem teszi meg, az ne legyen kárára (idei ne fraudi esto), emiatt ne tartozzék semmiféle (kártérítéssel) a köznek, senki e miatt eljárást neindíthasson, ítéletet ne hozhasson ellene, és emiatt senki eljárást ne engedélyezzen.

B. I.

A hatalmas bronztáblát, amely a senatus 69. december 22-én hozott határozatát (senatusconsul- tum)tartalmazza – ami a nép elé terjesztve és megszavazva törvényerőre (lex) emelkedett –, 1453 körültalálták meg Rómában. A törvény szerint a császár hatalmának (imperium) jogforrása már nem aköztársasági intézmények betöltésében, hanem Augustus, Tiberius és Claudius tetteiben keresendő.Egy esetben, a pomerium (Róma városának megszentelt határvonala) kiterjesztésében csak Claudiusa jogforrás, mivel Augustus és Tiberius nem módosította a város határát.

292

174. EGY KARRIER A PRINCIPATUSKORÁBAN

Plautius Silvanus felirata, CIL XIV 3608.

Kr. u. 74 után

Tiberius Plautius Silvanus Aelianusnak, Marcus fiának, az Anio-melléki tribusból, (a volt)pontifexnek, az Augustalis-testület és a pénzverés felügyeletére rendelt háromtagú bizottság tagjának(III vir aeri argento auro flando feriundo), Tiberius Caesar (volt) quaestorának, a germaniai V. legiolegatusának, (volt) városi praetornak, Claudius Caesar (volt) britanniai legatusának (Kr. u. 43-44) éskísérőjének (comes), (volt) consulnak (45), Asia proconsulának, Moesia praetori rangú helytartójának(legatus pro praetore), amely provinciába a Danuvius túlsó (északi) partján élők sokaságából többmint százezer embert hozott át feleségükkel, gyermekeikkel, fejedelmeikkel és királyaikkal együtt,hogy adót fizessenek. A szarmaták megmozdulását még kitörése előtt elfojtotta, bár csapatainaknagy részét (Corbulo) armeniai hadjáratának céljaira átadta. Addig ismeretlen vagy a római néppelellenséges királyokat hozott át a védelme alatt álló (déli) partra, és arra kényszerítette őket, hogytérden állva adják meg a tiszteletet a római hadi jelvényeknek. A bas- tarnák és roxolánok királyainakvisszaküldte fiait, a dák uralkodónak a testvéreit, akiket (annak idején) foglyul ejtett, vagy az ellenségkezéből ragadott ki. Közülük egyesektől túszokat vett, ezáltal megszilárdította a provincia békéjét, éskiterjesztette a határait. A szkí- ták királyát is arra kényszerítette, hogy hagyjon fel a Borysthenésentúli Chersonésos ostromával. E provinciából elsőnek tette könnyebbé a római nép gabonaellátásátazzal, hogy nagyobb mennyiségű búzát küldött. Miután hispaniai legatusi küldetéséből visszahívták,hogy a városi praefecturát vegye át, praefectusi működése alatt a senatus Impera- tor Caesar AugustusVespasianus javaslatára a triumphatort megillető díszjelvényekkel (ornamenta triumphalia) tüntetteki. (Vespasianus) beszédéből az (ajánló-) szavak alább olvashatók: „Moesiát úgy igazgatta, hogytriumphatori díszjelvényekkel való kitüntetését én nem halasztottam volna idáig, még akkor sem, haidőközben a halogatás folytán fontosabb címet: a város praefectusának méltóságát nyerte el.”

Ugyanennek a városi praefecturának a tartama alatt Imperator Caesar Augustus Ves- pasianusmásodízben is consullá tette (74).

B. I.

Plautius Silvanus sírfeliratát Tibur közelében találták meg, ahol a Plautiusok mauzóleuma előtt állt. Aconsuli tisztséget 45-ben ugyan csak suffectusként érte el, de Moesia helytartójaként olyan érdemeketszerzett, amelyeket Vespasianus császár is elismert. Kapcsolatban állt a császári családdal is, mivelörökbefogadás révén Claudius első felesége, Plautia Urgulanilla családjához tartozott. Tacitus ismegemlékezett róla (Korunk története. IV 53).

293

175. A VEZÚV KITÖRÉSEPlinius: Levelek. VI 20.

Kr. u. 79

Kedves Tacitusom! Felszólításodra levélben számoltam be nagybátyám (idősebb Plinius) haláláról.Azt mondod: ez keltette föl benned a vágyat, hogy megtudd, milyen félelmet álltam ki, sőt milyenviszontagságokon mentem át, amíg Misenumban időztem, mert levelemet épp azzal fejeztem be, hogyott voltam.

... Már jó néhány napja érezhető volt a földrengés, de nem keltett különösebb félelmet, mertCampaniában ezt megszokták; ezen az éjszakán azonban olyan erős volt, hogy szinte már nem ismozgott, hanem felfordult minden.

Már reggel hat-hét óra felé járt az idő, és még mindig bizonytalan s valósággal bágyadtvolt a világosság. A körülöttünk lévő épületek a folytonos földlökések következtében annyiramegrongálódtak, hogy ezen a nyílt, de mégiscsak szűk helyen nagy okunk volt rettegni biztosbeomlásuktól. Ekkor végre jónak láttuk távozni a városból. Nyomunkba szegődik a megrémültsokaság, és ami félelmes helyzetekben okosságszámba megy: más tanácsát többre tartja, mint amagáét, óriási tömegével szorongat, és szinte taszigál bennünket útközben. Amint kijutottunk a házakközül, megállapodtunk. Itt sok csodálatos, sok félelmetes élményben volt részünk. Mert azok a kocsik,amelyeket előállíttattunk, hiába voltak egészen sík terepen, egyszer erre, másszor arra gurultak, és mégakkor sem maradtak egy helyben, ha kerekeiket kővel alátámasztották. Azután láttuk, hogy a tengervisszaszívódik, és a földrengéstől mintegy visszahömpölyög. Valóban, a partszegély kiszélesedett, éssok tengeri állat ott rekedt a szárazzá vált fövenyen. A másik oldalon a borzalmas fekete felhőt ide-oda cikázó tüzes és kacskaringós villámok szaggatták meg, s mikor meghasadt, hosszú lángnyelvekcsaptak föl benne: ezek hasonlítottak ugyan villámokra, de nagyobbak voltak. Nem sokkal később aza bizonyos felhő leereszkedett a földre, elborította a tengert, körülvette és elrejtette Capreae szigetét, aMisenum-fok kiugró szikláit szintén eltakarta a szemünk elől. Ekkor anyám kérlel, nógat, parancsol:bármi módon, de meneküljek; fiatal vagyok, tehát el tudok menekülni, ő viszont már idős, elnehezedetttestű, és nyugodtan hal meg, ha nem lesz oka az én halálomnak. Azt feleltem neki, hogy nélküle nemóhajtok életben maradni, majd megragadom a kezét, és így kényszerítem, hogy szaporázza lépteit.Csak nagy nehezen fogad szót, és vádakkal halmozza el magát, hogy engem feltartóztat.

Ekkor hamueső kezd hullani, egyelőre csak ritkásan. Hátrapillantok: mögöttünk sűrű sötétségterjengett, elborította a földet, rohanó áradat módjára hömpölygött utánunk. „Térjünk le oldalt –szóltam –, amíg látunk, hogy ha elvágódunk az úton, az utánunk özönlő sokaság el ne tapossonbennünket a sötétben.” Alig tekintünk körül, máris sötétség szakad ránk, nem olyan, mint a holdtalanvagy felhős éjszaka, hanem olyan, mint mikor zárt helyiségben eloltják a lámpát. Ekkor felhangzottaz asszonyok jajveszékelése, gyermekek siránkozása, férfiak kiáltozása: némelyek szüleiket, másokgyermekeiket vagy házastársukat szólítgatták, vagy hangjukról lassan felismerték; voltak, kik a magukbaján, mások szeretteik sorsán siránkoztak; akadtak olyanok is, akik halálfélelmükben a halálértesedeztek, sokan az égi istenek felé nyújtogatták karjukat, sokan mások azt hangoztatták, hogynincsenek már sehol sem istenek, és rászakadt a világra az a bizonyos utolsó, örökké tartó éjszaka.

Végül ez a bizonyos sötétség mintegy füstté vagy köddé finomulva eloszlott; nemsokára igazivilágosság derült ránk, még a nap is kisütött, mindenesetre sárgás fénnyel, mint amilyennapfogyatkozáskor szokott lenni. Még mindig káprázik a szemünk, de döbbenten látjuk már, hogymindent vastag hamuréteg borít, mint a hó. Visszatértünk Misenumba, úgy-ahogy rendbe hoztuktestünket, majd remény és félelem közt hányódva töltöttünk egy aggódással és kétségekkel teljeséjszakát. A félelem mindennél erősebbnek bizonyult; mert a földrengés is makacsul tartott, sokan pedigfélőrülten rémületes jövendölésekkel űztek csúfot a maguk és mások bajaiból. Mi még ekkor semgondoltunk távozásra – bár már kitapasztaltuk a veszedelmeket, és továbbiakra is el voltunk készülve–, amíg csak hírt nem kapunk nagybátyámról.

Mindez nem való történelmi művedbe, s ne is úgy olvasd, hogy majd megírod, és mivel te kérted,magadra vess, ha kiderül, hogy még levélbe sem való. Isten veled!

175. A VEZÚV KITÖRÉSE

294

B. I.

Plinius ezt a személyes beszámolóját Tacitusnak, a történetírónak írta meg.

295

176. CALGACUS BESZÉDE A RÓMAIHÓDÍTÁSOKRÓL

Tacitus: Agricola. 29-31.

Kr. u. 83

1. . Mert a britannokat egyáltalán nem törte meg a korábbi ütközet kimenetele; megtorlásravagy szolgaságra felkészülve, mint akik végre megtanulták, hogy a közös veszedelmet közösakarattal kell elhárítani, követségekkel és szerződésekkel valamennyi törzs erőit felvonultatták.Már harmincezernél több fegyverest lehetett számlálni, de még mindig özönlöttek mind a fiatalokés azok, akiknek öregkora friss és virágzó, akik a háborúban hírnevet szereztek, és büszkén viseltékkitüntetéseiket, amikor a társai közül érdemeivel és származásával kiváló, Calgacus nevű vezér acsatát követelő összesereglett sokaság előtt állítólag ilyenféle beszédet tartott:

2. – Valahányszor a háború okait és kényszerű helyzetünket tekintem, nagy az én hitem, hogy amai nap és a ti közös egyetértésetek a szabadság kezdete lesz egész Britannia számára, mertmindannyian összejöttetek, akik csak szolgaságtól mentesek vagytok, de nincs is több föld, smég a tenger sem biztonságos, amíg a római hajóhad fenyeget bennünket. Így a fegyveres harc,amely a bátraknak becsület dolga, most ugyanúgy a gyáváknak is legbiztosabb oltalma. A korábbicsatákban, amikor váltakozó szerencsével folyt a küzdelem a rómaiak ellen, a harc reménységeés kimenetele a mi karunktól függött, mivel – mint egész Britannia legnemesebb és éppen ezérta sziget legbelsejében élő népei, akik a szolgaságba süllyedtek partjait sem látjuk – szemünket isszennyezetlenül őriztük meg a leigázottság fertőzetétől. Minket, a földkerekség legszélső lakóit ésa szabadság végső élvezőit éppen csak hallomásból ismert földünk elzártsága védett meg mind amai napig: most már Britannia határa nyitva áll, és minden ismeretlen nagyszerűnek számít. Detúlnan már nincs egyetlen nép sem, csak hullámok és sziklák, és a még ádázabb rómaiak, akiknekdölyfössége elől hiába próbálnánk engedelmeskedéssel és meghúzódás- sal menekülni. Ragadozóia világnak, miután mindent feldúltak, és már nincs számukra föld, most a tengert kutatják; ha gazdagaz ellenség, telhetetlenségből, ha szegény, becsvágyból; sem Kelet, sem Nyugat nem lakatta jólőket: egyedüliek a világon, akik a kincseket és a nincstelenséget egyforma szenvedéllyel áhítozzák.Elhurcolni, gyilkolni, rabolni – hazug névvel ezt mondják birodalomnak, és ahol pusztaságotteremtenek, békének.

3. Természettől fogva kinek-kinek gyermekei és rokonai a legkedvesebbek: ezeket sorozássalszolgaságra hurcolják idegenbe; asszonyaink és nővéreink, még ha az ellenség bujaságátólmegmenekülnek is, állítólagos barátainktól és vendégeinktől szenvednek gyalázatot. Javainkat svagyonunkat az adófizetés, a földet és évi termését a gabonabeszolgáltatás, testünket és karunkaterdők és mocsarak járhatóvá tétele, a sok ütleg és gyalázat őrli fel. A szolgaságra születettrabszolgák egyszer kerülnek vásárra, és azontúl gazdáik gondoskodnak róluk: Britannia a magaszolgaságát mindennap megvásárolja, mindennap hizlalja. És amiként a ház népében a legfrissebbszolgákból még szolgatársaik is csúfot űznek, úgy akarnak ebben az egész földkerekségre kiterjedőrégi szolgaseregben – mint új és hitvány fajzatot – tönkretenni bennünket, mert nekünk nincsenekföldjeink, bányáink vagy kikötőink, amelyeknek gondozására tartogatnának minket. Az alattvalókférfiassága és elszántsága különben sem kedves a parancsolóknak; a távolság és elkülönülésönmagában is minél biztonságosabb, annál gyanúsabb. Így mivel nincs remény a kíméletre,szedjétek végre össze bátorságotokat, akár az élet, akár a dicsőség a legkedvesebb számotokra. Abrigasok egy asszony vezetése alatt felégették a coloniát, elfoglalták a tábort, és ha szerencséjüknem csap át gondatlanságba, lerázhatták volna az igát: mi, akik érintetlenek és betöretlenekvagyunk, és szabadságra, nem megbánásra törekszünk, mindjárt az első összecsapással mutassukmeg, milyen férfiakat rejteget Caledonia.

B. I.

296

177. M. ULPIUS TRAIANUSSextus Aurelius Victor: Történelem dióhéjban.

Ur. 98-117

1. Ugyanis Ulpius Traianust fogadta örökbe, és neki adta át a hatalmat. Traianus a his- paniaiItalicából, senatori családból származott, sőt már consulságot is viselt. Aligha találhatott volnaolyat, aki békében és háborúban híresebb lett volna nála. Ő volt ugyanis az első és egyetlen, aki arómai uralmat az Isteren1 túlra kiterjesztette, a dákok sapkát viselő, vad törzseit leigázta, királyukat,(a sarmisegethusai?) Decebalt legyőzte. Ugyanakkor napkelet felé az Indus és az Euphratesfolyamok között élő minden népet háborúval kényszerített térdre, és túszokat követelt a perzsákkirályától, név szerint Cosdroestől, és mindezenközben vad népek országain át utat épített, amelyenkönnyen el lehetett jutni a Fekete-tengertől Galliáig. Stratégiailag fontos helyeken támaszpontokathozott létre, hidat veretett a Dunán, és telepeseket küldött sokfelé. Ezenfelül Rómában a Domitianusáltal megkezdett forumot és sok más épületet az eredeti terveknél nagyszerűbben fejezett be ésdíszített föl. Csodálatosan gondoskodott az állandó gabonaellátásról is azáltal, hogy létrehoztaés támogatta a pékek collegiumát, valamint, hogy gyorsabban meg lehessen tudni, mi történik abirodalom különböző területein, fejlesztette a postaszolgálatot. Ezt az egyébként nagyon is hasznosadományt a római világ sorscsapásává változtatta az utódok kapzsisága és nemtörődömsége, éscsak Illyricumban kapott erőre mostanában, Ana- tolius áldásos praefecturájának köszönhetően.Semmi sem lehet annyira jó vagy rossz az államban, hogy ne fordíthatná azt a visszájára vezetőinekmagatartása. Traianus igazságos, jóságos, nagyon türelmes és barátaihoz különösen hű volt. Példáulhívének, Surának egy fürdőt adományozott, és ezt az épületet ma Suranának nevezik. Olyannyirabízott saját állhatatosságában, hogy a Suburanus nevű praefectus praetoriónak, amikor a szokáshozillően hatalmi jelvényét, a tőrt átadta, erősen a lelkére kötötte: „Ezt neked azért adom, hogyvédjél, amíg a jó úton járok, de ha letérek róla, akkor fordítsd ellenem!” Ezt azért mondta, hiszenaki mindenki fölött uralkodik, annak még tévednie sem szabad. Az iszákosság bűnét, amelynekNervához hasonlóan ő is rabja volt, bölcsen ártalmatlanná tudta tenni: megtiltotta, hogy hosszabblakomák után kiadott parancsait figyelembe vegyék. Ilyen erényesen vezette a birodalmat közelhúsz éven át, és magas kort ért meg, amikor súlyos földrengés tette szinte teljesen tönkre Antiochiakörnyékét és Szíria többi részét. Ekkor a senatus kérésére Itáliába igyekezve megbetegedett, éselhunyt, de előbb még társuralkodójává tette honfitársát és rokonát, Hadrianust. Ettől kezdvevezették be a birodalomban a caesar és augustus címek különválasztását, hogy ketten vagy többenkülönböző hatalommal legyenek fölruházva, és ne legyen egyforma a rangjuk sem.2 Mások azonbanazt állítják, hogy Traianus feleségének, Plotinának kegyéből vette át az uralmat, aki azt a látszatotkeltette, hogy férje végrendeletében örökösévé tette Hadrianust.

1 Az Ister a Duna.

297

178. GERMANIA ÉS A GERMÁNOKTacitus: Germania. 1-2; 4; 7.

Kr. u. 98 után

1. Germania egészét a galloktól, raetusoktól és pannonoktól a Rhenus és a Danuvius folyó, aszarmatáktól és a dákoktól a kölcsönös félelem vagy hegyek választják el; egyebütt – szélesföldnyelveket és hatalmas kiterjedésű szigeteket fogva közre – az óceán veszi körül; néhány törzsés király, kiket a háború tárt fel, csak nemrég vált ismertté. A Rhenus, mely a Raeti Alpokmegközelíthetetlen és meredek csúcsán ered, enyhén nyugat felé kanyarodva, az Északi-óceánbavegyül. A Danuvius az Abnoba-hegység lankás és szelíden emelkedő vonulatáról tör elő, és többnép földjét járja végig, míg végül hat mederben a Pontusi-tengerbe ömlik; a hetedik ág mocsarakbavész.

2. Véleményem szerint a germánok őslakosok, oda vándorolt vagy befogadott törzsekkel egyáltalánnem keveredtek, mivel egykor nem is szárazföldön, hanem hajóhaddal érkeztek azok, akiklakóhelyet akartak cserélni, azontúl pedig a mérhetetlen és – hogy úgy mondjam – ellenszegülőóceánt ritkán keresik fel a mi világunk felől hajókkal. Ki az továbbá, aki – nem szólva az ijesztő ésismeretlen tenger veszélyeiről – Asiát, Africát vagy Italiát odahagyván, Germaniába igyekeznék,erre a kietlen, zord éghajlatú, műve- letlenségének látványával elszomorító vidékre, ha az nemhazája? ...

1. Én magam azok véleményéhez csatlakozom, akiknek megítélése szerint Germa- nia népei nemházasodtak össze más törzsekkel, így érintetlenül megmaradtak sajátos és tiszta, csak önmagáhozhasonló nemzetnek. Innen van az is, hogy – bármily nagy a lakosság száma – mindnyájan egyformatestalkatúak: vad és kék a szemük, vöröses a hajuk, testük megtermett, de csak közelharcban erős;a munkát és a fáradságot már nem bírják úgy, a szomjúságot s a hőséget alig tudják elviselni, ahideget és az éhezést ellenben az éghajlati és talajviszonyok következtében megszokták.

1. Királyokat a nemes származás, vezéreket a vitézség alapján választanak. De a királyoknak semkorlátlan vagy tetszés szerinti a hatalmuk, és a vezérek is – ha tettre készek, ha kitűnnek,ha élen járnak a harcban – inkább példamutatásuk, mint hatalmuk miatt élveznek különöstiszteletet. Egyébként fenyíteni, megkötözni, de még megütni is csak a papoknak szabad, nekiksem büntetésként vagy a vezér parancsára, hanem mintegy az isten rendelkezéséből, aki – hitükszerint – ott áll a harcolók mellett, s éppen ezért képmásait és a szent ligetekből előhozott bizonyosábrázolásokat magukkal viszik a csatába. És ami a bátorságnak legfőbb serkentője: nem esetleges,nem véletlen csoportosulás alakítja az osztagot vagy éket, hanem a családi és rokoni kapcsolat,így közvetlen közelben vannak legdrágább zálogaik, ahonnan hallani az asszonyok jajveszékelését,hallani a kisdedek sírását. Kinek-kinek ők a legszentebb tanúk, ők a leghatásosabb dicsérők;anyjukhoz, feleségükhöz mennek sebeikkel, és az asszonyok nem félnek megszámlálni vagymegvizsgálni a vágásokat, s étellel látják el és buzdítják a harcolókat.

B. I.

298

179. PLUTARCHOS MŰFAJÁRÓLPlutarchos: Alexandros. 1.

Kr. u. 100 k.

Ebben a könyvben írom le Alexandros királynak és Caesarnak, Pompeius legyőzőjének életét;tekintettel az elmondandó sok eseményre, bevezetésképpen csak arra kérem olvasóimat, ne vegyéktőlem rossz néven, ha nem szólok részletesen minden híres eseményről, hanem legnagyobb részüketcsak vázlatosan mondom el. Én ugyanis nem történelmi művet írok, hanem életrajzokat, s az erényvagy a bűn nem a legkiválóbb tettekben nyilvánul meg, hanem egy-egy jelentéktelen dolog, mondásvagy tréfás megjegyzés gyakran jobban megvilágítja valaki jellemét, mint a legnagyobb hadseregek,csaták vagy ostromok. Amint a portréfestők is az arccal és a tekintettel juttatják kifejezésre ahasonlatosságot, s más részletekkel nem sokat törődnek, adassék meg nekem is, hogy inkább a lélekjellemző tulajdonságait keressem, azok segítségével ábrázoljam hőseim életét, s másoknak engedjemát nagy tetteik és csatáik leírását.

M. E.

Ez a néhány sor érthetővé teszi, hogy miért olyan nehéz Plutarchos életrajzait történelmiforrásként használni, holott bizonyos esetekben más forrás nem áll rendelkezésünkre. Az eseményekbemutatásánál ugyanis nem a kronológia, hanem a jellem minél plasztikusabb bemutatása volt a szerzőcélja.

299

180. EGY RÓMAI HELLASBANIfj. Plinius: Levelek. VIII 24.

108

A. Plinius üdvözletét küldi Maximusnak1

Irántad érzett szeretetem késztet, nem arra, hogy kioktassalak, hiszen nem szorulsz te oktatóra, hanemintelek, hogy amit úgyis tudsz, tartsd meg emlékezetedben, vagy fokozott mértékben vedd figyelembe.

Gondold meg: küldetésed Achaia provinciába szólít, tehát az igazi, színtiszta Görögországba(Graeciam), a közhit szerint az emberiesség, az irodalom, sőt a kultúrnövények szülőhazájába. Azértküldtek, hogy a szabad városok helyzetét rendezd – vagyis csakugyan emberek és csakugyan szabademberek közé (kerülsz), akik természettől adott jogukat erényükkel, érdemeikkel, baráti érzületükkel,szerződéses állapotukkal és nem utolsósorban vallásukkal őrizték meg. Tiszteld a (város)alapítóisteneket és az istenek (görög) neveit, tiszteld az ősi dicsőséget és magát az öregkort, amely emberben– tiszteletre méltó városok esetében – szent! Adózzál tisztelettel az ősiségnek, a nagy tetteknek, méga meséknek is!

Semmit bárkinek a méltóságából, semmit szabadságából, de még nagyzoló kérkedéséből se végyel! Arra gondolj, hogy ez az a föld, amely a (tizenkét táblás) törvényeket küldte, amely nemlegyőzötteknek, hanem kérőknek adott törvényeket.2 (Arra gondolj), hogy Athénba utazol, Spártátigazgatod. Ezeket a szabadságnak még meglévő árnyékától és nevétől megfosztani kegyetlen,vad, barbár dolog. Láthatod, hogy az orvosok is, ámbár a szolgák és szabadok betegségben nemkülönböznek egymástól, mégis szelídebben és körültekintőbben kezelik a szabadokat. Gondold el,mi volt valaha mindegyik város, de ne azért, hogy megvesd, mert nem olyan, mint régen volt. Nelégy gőgös vagy szigorú! Ne félj, hogy ezért megvetnek! Meg lehet-e vetni azt, akinél ott a hatalom,a fasces, hacsak nem alacsony gondolkodású, szennyes lelkű, aki elsőnek veti meg önmagát? Nagybaj, ha valaki a hatalmát mások zaklatásával próbálja ki, nagy baj, ha rémítgetéssel erőszakoljuk kia tiszteletet. Céljaink elérésére sokkal hathatósabb eszköz a szeretet, mint a rémület. Mert a rettegés,ha eltávozunk, eltűnik, de a szeretet megmarad, s ahogy az előbbi rémület gyűlöletté, úgy változikez tiszteletté.

Tehát nem győzöm ismételni újra és újra: emlékezned kell megbízatásod céljára, s tisztáznodmagaddal, hogy milyen és mekkora feladatot jelent a szabad városok helyzetének rendezése. Mertmi lehet rokonszenvesebb egy városnak, mint a rend, s mi értékesebb, mint a szabadság? S milyenvisszataszító, ha a rend felfordulássá, a szabadság szolgasággá változik!

Ehhez járul még, hogy magaddal is küzdened kell; terhel quaestorságoddal szerzett jó híred, amelyetBithyniából teljes fényben hoztál haza, terhel a császár elismerése, terhel tribunusi, quaestori tiszted,s maga ez a megbízatás, amelyet mintegy jutalomképpen kaptál. S annál inkább arra kell törekedned:ne legyen az a látszat, hogy több emberséget, jóságot, jártasságot tanúsítottál egy távoli provinciában,mint a Városhoz közelebb lévőben, többet a szolgálni kész népek között, mint szabadok között, többetsorshúzás útján kijelölve, mint császári megbízatással kiküldve, s többet, mint járatlan és ismeretekkelnem rendelkező, mint tapasztalt és kipróbált férfiú. S egyébként is, mint annyiszor hallottad ésannyiszor olvastad, sokkal csúfabb dolog az elismerést elveszteni, mint meg se szerezni.

Szeretném, ha elhinnéd, hogy – mint bevezetőben is mondtam – mindezt azért írtam, hogyfigyelmeztesselek, nem pedig, hogy tanítsalak, de talán azért is, hogy tanítsalak. Mert nem félek, hogyszeretetemben túlzásba esem. Hiszen az sose baj, ha túl sok valami, aminek a lehető legtöbbnek kelllennie! Minden jót!

B. I. – M. Gy.

300

181. TŰZOLTÓEGYLETBITHYNIÁBAN

Ifj. Plinius: Levelek. X 33-34.

111-113

33. Plinius: Vedd fontolóra, uram: indokoltnak tartanál-e egy körülbelül százötven tagból szervezendőtűzoltótestületet? Én majd ügyelek rá, hogy csak tűzoltókat vegyenek be, és hogy az engedélyezettjoggal vissza ne éljenek. Ilyen kisszámú testületet szemmel tartani nem is volna nehéz feladat.

34. Traianus: Arra gondoltál, hogy több város példájára Nicomediában is tűzoltótestületet lehetneszervezni. De jusson eszünkbe, hogy ezt a tartományt és főleg egyes városait az efféle politikaicsoportosulások mennyire felkavarták. Bármilyen okból bármilyen nevet adunk is azoknak, akikegyesületbe tömörülnek, politikai szövetséggé alakulnak, mégpedig rövid időn belül. Megfelelőbblesz tehát beszerezni a tűzoltáshoz szükséges eszközöket és figyelmeztetni a háztulajdonosokat, hogymaguk is iparkodjanak megakadályozni a tűzeseteket; ha pedig szükség van rá, igénybe kell venni azösszecsődült tömeget is.

B. I.

301

182. AZ IFJABB PLINIUSHAGYATÉKA

CIL V 5262.

113 után

Az Oufentina tribusból való C. Plinius Caecilius Secundus, Lucius fia, consul (100), augur (101),Pontus és Bithynia provinciának consuli hatáskörrel felruházott és oda Nerva Traianus CaesarAugustus Germanicus Dacicus imperatortól, a haza atyjától senatusi határozat alapján kiküldöttpraetori legatusa (legatus pro praetore consulari potestate – 111), a Tiberis medrének és partjának,valamint a városi csatornáknak gondnoka, a Sa- turnus templomában elhelyezett kincstár felügyelője,praetor, néptribunus, császári quaestor, a római lovagok sevirje, a legio III Gallica katonai tribunusa, atízes bíróság tagja, végrendeletileg fürdőt építtetett . sestertiusból, hozzáadván a felszerelésre 300 ezerses- tertiust, azonfelül a fenntartására 200 ezer sestertiust; továbbá száz szabadon bocsátott emberénekellátására (in alimenta) 1 866 666 sestertiust hagyott a közre azzal, hogy ennek az összegnek a kamataitkésőbb a városi plebs megvendégelésére fordítsák. Továbbá a városi plebs fiainak és leányainakellátására még életében adott 500 ezer sestertiust, valamint egy könyvtárat, és a könyvtár fenntartására100 ezer sestertiust.

B. I.

Ifjabb Plinius 113-ban halt meg Bithyniában, végrendeletét ezután vésték kőbe. Idősebb Pliniusvégrendeletileg örökbe fogadta, ezért viselhette születési neve, a Caecilius mellett a Pliniust is.

Kr. u. 100-ban csak néhány hónapig consul suffectus, ezt a megtiszteltetést hatalmas hízelgő beszédbenköszönte meg Traianus császárnak. Saját gyermeke nem született, így vagyonát olyan célra hagyhatta,amilyet csak szeretett volna.

302

183. AELIUS HADRIANUSSextus Aurelius Victor: Történelem dióhéjban.

Ur. 117-138

1. Aelius Hadrianus pedig, aki az ékesszóláshoz és a tudományokhoz értett jobban, békét kötöttkeleten, és visszatért Rómába. Ott aztán görögök vagy Numa Pompilius módjára vallásiszertartásoknak, törvényhozásnak, gymnasiumoknak és tudósoknak kezdte szentelni mindenidejét, hogy végül még a szabad művészeteknek nevezett tudományok művelésére iskolát isalapított Athenaeum1 néven. Ceres és az eleusisinak nevezett Libera beavatási szertartásaitathéni szokás szerint Róma is megünnepelte. Ezek után a várost Lucius Aelius Caesarra hagyta,maga pedig, amint ez békés időkben megszokott dolog, tétlenül visszavonult magánbirtokára,Tiburba.2 Ott aztán gondtalan gazdagok módján palotát emeltetett, lakomákat rendezett, szobrokatés festményeket gyűjtött, egyszóval minden olyasmire nagyon nagy gondot fordított, ami afényűzést és a kéjelgést szolgálja. Innen erednek azok a rosszindulatú mendemondák, hogyifjakat rontott meg, és hogy bűnös érzelmeket táplált hírhedt kegyence, Antinous iránt. Állítólagez volt az oka annak, hogy egy általa alapított várost róla nevezett el, és az ifjú szobraitmindenfelé felállíttatta. Mindezt mások kegyes és jámbor cselekedetnek értelmezik: Hadrianusélete meghosszabbítását kérte a mágusoktól, mire ők azt a feltételt szabták, hogy egy önkéntestkell találjon, aki hajlandó helyette meghalni. Ekkor, bár mindenki más húzódozott attól, hogyjelentkezzék, ő (ti. Antinous) mégis feláldozta magát. Ezen hagyomány szerint innen származnakaz őt ért fent említett megtiszteltetések. Mi nyitva hagyjuk a kérdést, bár egy elkényelmesedettember esetében gyanúsnak tartjuk két olyan személy kapcsolatát, akiket ilyen nagy korkülönbségválaszt el egymástól. Közben meghalt Aelius Caesar, és minthogy ő maga már aligha volt szellemiképességeinek teljes birtokában, ugyanakkkor pedig le is nézték, ezért összehívta az atyákat,hogy caesart válasszanak. Az érkezők tömegében véletlen megpillantotta Antoninust, aki rozogánlépdelő atyját vagy apósát vezette kézen fogva. Minthogy ez nagyon megtetszett neki, törvényszerint örökbe fogadta, és társuralkodójává tette, a senatus nagy részét pedig, mindazokat, akikélcelődni merészeltek, kivégeztette. Nem sokkal később, bár magas kora ellenére még jó erőbenvolt, Baiaeban sorvadás áldozata lett, uralkodásának egy hónap híján

1. évében. Az atyák viszont még az új princeps kérésére sem hajlottak arra, hogy isteni rangra emeljék,mert akkora volt a bánatuk elvesztett (senator)társaik miatt. De hirtelen, miután előadták, hogykiknek a halálát gyászolják, már át is ölelhették elveszettnek hitt rokonaikat, és megszavazták azimént még megtagadott consecratiót.

P. H. A.

1. Ennek az épületnek a hollétéről a mai napig nem tudunk semmi közelebbit.

2. Hadrianus csak halála előtt három évvel vonult vissza Tiburba, és ugyanekkor adoptálta AeliusVerust is. Tétlenségről már csak azért sem lehet szó, mert a princeps rengeteget utazott aprovinciákban. Ezen utazásairól részletesen beszámol a Historia Augustában található életrajza (X-XIV. fej.).

P. H. A.

303

184. MUNICIPIUM ÉS COLONIAHADRIANUS KORÁBAN

Aulus Gellius: Attikai éjszakák. XVI 13.

117-138

A municipium és municeps szavakat lépten-nyomon könnyedén kimondjuk és állandóan használjuk, sszinte mindenki meg van győződve, hogy pontosan tudja is, amit mond. Pedig más a valóság, és más,amit mondanak. Hiszen legtöbben, akik római coloniából származnak, municepsnek nevezik magukatis, polgártársaikat is, ami pedig az ésszerűségtől és az igazságtól nagyon messze esik. Ennyire nemtudjuk ugyanis, mi a municipium, milyen jogok illetik meg, miben különbözik a coloniától, s az avéleményünk, hogy a colo- niák kedvezőbb körülmények között vannak, mint a municipiumok.

Igen bőven taglalta ezt az általánossá vált vélekedést az isteni Hadrianus, mikor a senatusbanszülővárosának, Italicának lakosairól beszélt, s csodálkozását fejezte ki, hogy az ita- licaiak s másrégi municipiumok lakói is – közülük az uticaiakat említette –, jóllehet saját szokásaik és törvényeikszerint élhetnének, mégis változást szeretnének, s a coloniák jogi helyzetét kívánják maguknak. Sfelhozta, hogy ezzel ellenkező eset is előfordult, mikor a praenestebeliek Tiberiust a legnagyobbhévvel sürgették és ostromolták, hogy coloniá- ból municipiummá tegye őket, amit Tiberius hálájajeléül meg is adott nekik, minthogy súlyos betegségéből azon a vidéken és éppen az ő városukbanépült fel.

A municepsek tehát azok a municipiumokból való római polgárok, akik saját törvényeik ésjogszabályaik szerint élnek, csak annyiban vannak azonos helyzetben a római néppel, hogy jogukvan állami tisztségeket viselni, s arról a jogukról, hogy ezeket elnyerhetik, kapták azután a nevüket(a quo munere capessendo apellati videntur). Semmi egyéb kényszer, a római nép egyetlen törvényenem kötelezte őket, kivéve, ha nem hagytak jóvá valamilyen különleges törvényt éppen abban avárosban lakó népre vonatkozóan. Úgy tudjuk, hogy az első municepsek – szavazati jog nélkül – acaerebeliek voltak, akik megkapták a jogot, hogy élvezhetik a római polgárnak járó megbecsülést, defel voltak mentve a kötelességek és terhek alól, mivel a gallus háborúban a szentségeket befogadták ésmegőrizték. Ezért nevezték – ellenkező értelemben – caerei tábláknak azokat a jegyzékeket, amelyeketa censoroknak azokról kellett vezetniük, akiket megbélyegző szándékkal megfosztottak szavazatijoguktól.

De a coloniákkal egészen másként áll a helyzet, mivel nem kívülről olvadtak be az

államba, s nem is hivatkozhatnak saját, külön eredetükre, hanem (római) polgárok telepítéséveljöttek létre, nincs önálló rendelkezési joguk, s a római nép minden törvénye és előírása érvényesrájuk. Azonban ezt a helyzetet, bár sokkal függőbb, és sokkal kevesebb szabadságot biztosít, mégisméltóságteljesebbnek és tekintélyesebbnek tartják – azzá teszi a római nép méltósága és tekintélye –,mert az a látszat, hogy ezek a coloniák az ő kisebb másai és megtestesülései, mivel a municipiumokelőjogai elhomályosultak és feledésbe merültek, s már csak azért sem érvényesítik őket, mert nem istudják, hogy léteznek.

M. Gy.

Aulus Gellius (Kr. u. 130 k. – 180 k.) római lovagrendi író olvasmányaiból kijegyzetelte a csodálatos,furcsa vagy egyszerűen érdekes adatokat, történeteket, és szinte válogatás nélkül, bár többnyireelegáns stílusban, összefűzte 20 könyvében, amelyek legnagyobb része fenn is maradt. Aulus Gelliuslegnagyobb erénye az, hogy pontosan idéz mintegy 275 szerző időközben többnyire elveszett művéből.A könyv onnan kapta címét, hogy szerzője attikai tartózkodása során kezdte írni.

304

185. ANTONINUS PIUSSextus Aurelius Victor: Történelem dióhéjban.

Ur. 138-161

1. Következzék tehát Aurelius Antoninus, akit a Pius melléknévvel tüntettek ki, hiszen szinteegyetlenegy bűn szégyenfoltja sem mocskolta be hírnevét. Igen ősi családból származott, Lanuviumvárosából, és római senator volt. Olyannyira kiegyensúlyozott és makulátlanul erkölcsös volt,hogy ezáltal élő tanúbizonyságot tett arról, hogy az igazi jellem sem a béke terhe alatt, sem ahosszú tétlenség által nem korrumpálódik, és a városokat az teszi boldoggá, ha a birodalombanbölcsesség uralkodik. Húsz éven keresztül, amíg csak hivatalát viselte, végig ugyanolyan maradt. Aváros fennállásának 900. évfordulójáról nagyszerű ünnepségekkel emlékezett meg. Talán egyedüla katonai győzelmek hiányát lehetne hibájául felróni, de ez (a kifogás) sem állja meg a helyét.Hiszen kétségtelenül nagy szó, hogy egyrészt senki sem mert ujjat húzni vele, másrészt, hogyerőfitogtatás céljából ő sem kezdett háborúba a békeszerető szomszédos népekkel. Fiúörököse nemlévén, vejével osztotta meg a birodalom vezetésének gondjait.

P. H. A.

Antoninus Pius életrajzát a Historia Augusta egyik szerzője, Iulius Capitolinus is megírta, ésuralkodásának eseményeire vonatkozóan Orosius, Cassius Dio és Eutropius is forrásul szolgálhatnak.

P. H. A.

305

186. RABSZOLGAVÉTELISZERZŐDÉS

Latin nyelvű viaszostábla, Dacia, kelt Kartumban. CIL III 937. Vö. Pólay Elemér: A dáciaiviaszostáblák szerződései. Budapest, 1972.

139. március 17.

Maximus Batonis a Passia vagy más néven nevezett, kb. hatéves, talált rabszolgalányt megvetteés mancipatióval átvette Dasius Verzonistól, a kavieretiumi pirustától kettőszázöt dénárért. Hogy arabszolgalány egészséges, nem tolvaj, és más vétség sem terheli, nem szökevény és csavargó, eztgarantálja. Ha valaki ezt a rabszolgaleányt vagy azt részben elperelné a vevőtől úgy, hogy ennekfolytán Maximus Batonis vagy az, akit a dolog illetni fog, megtartani és birtokolni nem tudná azt,úgy azt az összeget, amelyért a leányt vette és még egyszer annyit megfizetni hit alatt kérte MaximusBatonis és hite alatt ígérte Dasius Verzonis, a kavieretiumi pirusta. Dasius Verzonis kijelentette,hogy a fent írt leányért kettőszázöt dénárt Maximus Batonistól kapott, és azt át is vette. KeltKartumban, március 17-én, Titus Aelius Caesar Antonius Pius és Buttius Praesens consulsága évében.Maximus Venetus elöljárónak, Mausrius Messus decuriónak, Annenses Andunocnetis- nak, PlaniusVersonisnak, Liccaius Epicadi Marciniesusnak, Epicadus Plarentisnak, akit Micónak is hívnak, DasiusVerzonisnak, magának az eladónak (pecsétje).

P. E.

1786-ban és az azt követő évtizedekben Verespatak (ma Ro$ia Montana, Románia) környékén,elhagyott római kori bányaüregekben ókori viaszos fatáblákat találtak, amelyek a daciai bányavidékéletére vonatkozó latin és görög nyelvű jogi és gazdasági feljegyzéseket tartalmaznak.

A mancipatio a római jogban a tulajdonátruházás formája, amelynek során a vevő (vagy örökös,megajándékozott, hitelező) kezét jogilag a megszerzett tulajdonra helyezi (manu capere). A pirus- tákillyr eredetű népcsoport volt. Tagjait a rómaiak telepítették a daciai bányavidékre, minthogy korábbilakóhelyükön, a Drina-kanyartól délre eső területen is bányászattal foglalkoztak.

306

187. RÓMA ÉLETKORAIFlorus: Róma háborúi. 1. Bevezető.

147

A római nép az alatt a hétszáz esztendő alatt, amely Romulus királyságától Augustus császárig teltel, olyan hatalmas tetteket vitt véghez háborúban és békében, hogy ha a birodalom nagyságát valakiaz évek számával veti egybe, arra kell gondolnia: valójában hosszabb időszak múlt el fölöttünk.Népünk úgy hordozta körül a földkerekségen szélté- ben-hosszában fegyverét, hogy akik történelmétolvassák, nemcsak egyetlen nép, hanem az egész emberi nem viselt dolgait is megtanulhatják belőle.Közben annyi megpróbáltatás és veszedelem között hányódott, hogy nyilvánvalóvá lett: a Vitézségés a Szerencse egymással versengve vetették latba erejüket, amikor e birodalom alapjait lerakták. Hatehát van valami, aminek megismerése megéri a fáradságot, akkor ez a tárgy igazán az, s csak az gördítelénk akadályt, hogy a dolgok nagysága és sokfélesége eltompítja elménk élét – ezért úgy teszek majd,ahogy a térképkészítők szokták; mintha táblácskára rajzolnám, úgy vázolom fel dióhéjban az egészneka körvonalait. Remélem, hogy e világbíró nép nem csekély csodálatára szolgál majd, ha egyetlen képbefoglalva megmutatom teljes nagyságát.

Ha tehát valaki egyetlen embernek tekinti a római népet, és a teljes élethosszát úgy osztja korszakokra,hogy előbb meglátta a napvilágot, aztán felserdült, majd mintegy érett férfikorba lépett, később pedigszinte megvénült, akkor négy lépcsőfokot különböztethet meg. Róma életének első korszaka a királyokuralkodása alatt volt, és csaknem négyszáz évig tartott. Ez alatt az idő alatt közvetlenül a városkörnyékén viaskodott szomszédaival. Ez volt gyermekkora. Brutus és Collatinus consulságától (Kr. e.509) számítva Appius Claudius és Quintus Fulvius consulokig (Kr. e. 212) százötven év telt el, s ezalattigázta le Itáliát a római. Fegyverek és vitézek ezt a kort tették a legviharosabbá, így ezt mondhatjukifjúságának. Utána Augustus császárig százötven év múlt el (Kr. e. 27), amely alatt az egész világotmeghódította. Íme, a teljes életerejében és érettségében lévő birodalomnak ez már tulajdonképpena férfikora. Augustus császártól a mi századunkig nem sokkal kevesebb, mint kétszáz év szállt el,s eközben a császárok tehetetlensége valósággal megvénítette és elsorvasztotta a birodalmat, amelyTraianus uralkodása idején mégis megmozdította végre a karját, s amikor már mindenkiből kihalt aremény, szinte visszanyerve ifjúságát, öregségében új erőre kapott.

H. L.

Florus szerint az államok élete az emberekéhez hasonlít, a gyermekkort az ifjúkor, majd a felnőttkor,végül pedig az öregség követi. A királyság korát Florus 400 évnek vette, azt két 150 esztendősperiódus, az ifjúság és a felnőttkor követte (150 + 150 = 300), s az öregkorra 200 esztendő jutott. Haösszeadjuk a fenti számokat, 900 esztendőt kapunk. Florus szakaszainak hossza egyáltalán nem feleltmeg a római történelem valódi korszakainak. A királyság ugyanis Kr. e. 753-tól 510-ig csak 243, nempedig 400 esztendőt számlált, s a többi szakaszhatár esetében is hasonló eltéréseket találunk.

307

188. A TERJESZKEDÉS HATÁRAIAppianos: Róma története. Előszó.

150-160 k.

1. Valamennyi sziget, amely csak a (Földközi-) tengeren van, a rómaiak alattvalója, a Kyk- lasok,a Sporasok, az Iasok (Ión-szigetek), az Echinasok, a Tyrrhén-szigetek, a Gymnésiák (Baleári-szigetek), és a többi is, amelyeknek más nevük van, Libya partjainál, az Ión-,

Egyiptomi-, Myrtói-, Szicíliai- és valamennyi más nevű tengeren is, azok, amelyeket a hellénekmegkülönböztetve nagy szigeteknek hívnak, mint Kypros, Kréta, Rhodos, Lesbos, Euboia, Szicília,Sardó (Szardínia), Kyrnos (Korzika) és a többi is, akár kisebb, akár nagyobb. Az északi Ókeanosonbehatoltak Britannia szigetére, amely nagyobb, mint egy kiterjedt földrész, és birtokba vették azértékesebb, nagyobbik felét, a másik felére nem volt szükségük, mert még az a része sem hoz soktermést számukra, amelyet uralnak.

1. Bár ilyen sokan vannak, és ennyire hatalmasak ezek a népek, (a rómaiak) magában Itáliában csakfáradságos munkával, és így is alig tudták ötszáz év alatt megszilárdítani uralmukat. Ez időszakfelében királyaik voltak, az utána következőkben pedig elűzték a királyokat, megesküdtek, hogysoha többé nem tűrik el a királyságot, és ettől kezdve arisztokráciában éltek, amelynek legfőbbvezetői évente változtak. Az ötszázat követő mintegy kétszázötven évben birodalmuk óriásiranőtt, és határtalanul sok idegen országot hódítottak meg, és az akkori népek többségét leigázták.Gaius Caesar az akkori vezetők fölé kerekedett, megerősítette és biztos oltalmazóvá változtattahegemóniáját: az állam külső formáját és nevét ugyan megőrizte, de magát tette egyeduralkodóvámindenek fölött (monarchon d’heauton epestésepasi). Így aztán e birodalom mai napig egyetlenember uralma alatt áll, de az uralkodókat nem nevezik királyoknak – azt hiszem, ősi esküjükmiatt érzett szégyenükben, hanem autokratóroknak (ti. latinul imperatoroknak) hívják őket, amelyaz időlegesen kinevezett katonai főparancsnok tisztsége volt –, ők mégis minden szempontbólkirályokként uralkodnak.

2. Ezektől az autokratóroktól a mai napig újabb mintegy kétszáz esztendő telt el, amelyben eza város csodálatosan megszépült, bevétele hatalmasra duzzadt, és a tartós, szilárd békébenminden biztonságos gazdagságban fejlődött. Az imperatorok a korábbi népek után még újabbakatis hatalmuk alá hajtottak, a lázadókat pedig leverték. Egészében véve, bölcsességük folytán,inkább a birtokukban lévő legértékesebb szárazföldi és tengeri vidékeket akarták megoltalmazni,mintsem birodalmukat a végtelenségig kiterjeszteni a nyomorult és hasznavehetetlen barbárnépekig, akiknek a követei közül láttam néhányat Rómában, amint kérték, hadd lehessenek (abirodalom) alattvalói, de a király (basileus) visszautasította őket, hiszen semmi haszna nem lettvolna belőlük. Más népek élére, akiknek száma végtelen, királyokat állítottak, mivel egyiküketsem akarták birodalmukhoz csatolni. Alattvalóik közül egyesekre túlságosan is sokat költöttek,mégis szégyelltek megszabadulni tőlük, noha káruk származott belőlük. A birodalmat körbevettékhatalmas hadseregekkel, és ezt az ilyen óriási földterületet és tengert úgy védelmezik, mint sajátföldbirtokukat.

Appianos (Kr. u. 100 k. – 170 k.) alexandriai származású görög történetíró Hadrianus időszakában.24 könyvből álló római történetének közel a fele fennmaradt. Legértékesebb részei a rómaipolgárháborúkról írott könyvek. A terjeszkedés határainak gondolatát korábban már Strabónnál ismegtaláljuk (vö. 139. dok.).

308

189. A PANNONIAI VÉDELMIRENDSZER MEGERŐSÍTÉSE

Dunapentelén talált építési felirat, ma a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik: RIU 1135. A felirattörténeti kontextusáról és párhuzamairól részletesen lásd Kovács Péter: Fontes Pannoniae anti- quaeab a. D. CLXVI usque as a. D. CXCII. Budapest, 2006, 302-316.

183-185

Marcus Aurelius Commodus Antoninus, a fenséges és kegyes (Pius) császár, a szarmaták, a germánokés britek legyőzője, pontifex maximus, hatodik alkalommal a tribunusi hatalom birtokosa, negyedikalkalommal a hadsereg főparancsnoka, negyedik alkalommal consul, a haza atyja a portyázók titkosátkelésének (ad clandestinos latrunculorum transitus) megakadályozására alkalmas helyeken az egészpartvonalat alapoktól felépített őrtornyokkal és őrhelyekkel biztonságossá tette Lucius Cornelius FelixPlotianus helytartó (legatum pro praetore) által.

N. M.

192-ben, amikor Commodus emlékét elátkozták, mind az ő, mind pedig helytartója nevétkivésték a feliratból. Több közel azonos szövegű feliratot találtak Intercisában (RIU 1127-1137),Százhalombattán (RIU 1426), Aquincumban, Rákospalotán és Bölcskén.

309

190. EGY VIHAROS SENATUSI ÜLÉSCOMMODUS HALÁLA UTÁN

Historia Augusta, Commodus. XVIII-XX.

192

I. Commodus halála után viharos acclamatiók hangzottak el a senatusban. Hogy az olvasó képetalkothasson magának arról, miként vélekedtek Commodusról a senatorok, Marius Maximusművéből idézem az elhangzott acclamatiókat meg a senatus határozatát: „A haza ellensége volt,meg kell fosztani minden kitüntetésétől! El kell venni a kitüntetéseket a gyilkostól! Hurcoljákvégig a föld porában a gyilkost! A spoliariumban1 szaggassák ízekre a haza ellenségét, a gyilkost,a gladiatort! Az istenek ellensége, a senatus ellensége volt. Dobják a gladiatort a spoliariumba!Gyilkolta a senatust, kampóval vonszolják a testét! Ártatlanokat öldösött, kampót akasszanakbeléje, úgy hurcolják a földön! Ellenség és gyilkos volt, de mennyire, hogy az volt! Aki még sajátvérrokonait sem kímélte, az megérdemli, hogy kampóval vonszolják a hulláját. Téged is meg akartöletni, kampót hát a testébe! Te velünk együtt rettegtél tőle, te is veszélyben forogtál velünk együtt!Ó, Iupiter Optimus Maximus, tartsd meg nekünk Pertinaxot, hogy biztonságban élhessünk! Éljeneka hűséges praetorianusok! Éljenek a praetorianus cohorsok! Éljenek a római hadseregek! Éljen akegyes senatus!

Hurcolják porban a gyilkost! Kérünk, Augustus, hurcoltasd porban a gyilkost! Azt

kérjük tőled, vonszolják a föld porában a gyilkost! Hallgass meg minket, Caesar: dobasd oroszlánokelé a besúgókat! Hallgass meg minket, Caesar: dobasd oroszlánok elé Spera- tust! Éljen a római népgyőzelme! Éljenek a hűséges katonák! Éljenek a hűséges praetorianusok! Éljenek a praetorianuscohorsok!

Mindenütt ott állnak az ellenség szobrai, a gyilkos szobrai, a gladiator szobrai. Le kell dönteni agladiator és gyilkos szobrait! Földön vonszolják végig, aki mészárolta a polgárokat! Porban kellhurcolni a polgárok gyilkosát! Le kell dönteni a gladiator szobrait! A te épséged azt jelenti, hogy mi isbiztonságban és nyugodtan élhetünk, igaz módon, méltó módon, szabadon! Most végre biztonságbanvagyunk. Rettegjenek a feljelentők, a besúgók! Hogy biztonságban legyünk, ki kell dobni a senatusbóla besúgókat, meg kell botoz- ni a besúgókat! Épségben vagy, uram, te uralkodsz, oroszlánok elé abesúgókkal, botot a besúgóknak!

I. Töröltessék el örökre a gyilkos és gladiator emléke, le kell rombolni a gyilkos és gladiatorszobrait! .”

II. Pertinax parancsára Livius Laurensis, a császári javak gondnoka (procurator pat- rimonii) átadtaCommodus holttestét Fabius Cilónak, az egyik kijelölt consulnak, aki éjjel eltemettette. Asenatusban felháborodott acclamatiók hangzottak el: „Ki adott felhatalmazást, hogy eltemessék?Ki kell ásni az eltemetett gyilkost, és kampóra akasztva végig kell vonszolni a porban!” CinciusSeverus pedig kijelentette: „Helytelen, hogy eltemették. Ezt mint pontifex mondom, és ugyaneztmondja a pontifexek egész testülete is. És most, miután örvendetes dolgokról beszéltem, haddtérjek rá a szükséges teendőkre. Javaslom mindazon szobrok ledöntését, amelyeket kényszerbőlállíttattunk annak az embernek, aki a polgárok vesztére és a saját gyalázatára élt csupán. Bárholálljanak is ilyen szobrok, le kell rombolni valamennyit. Nevét el kell távolítani minden magán- ésközépületről, a hónapokat pedig ismét úgy kell nevezni, mint azelőtt, mielőtt még ez az istencsapásrátört az államra.”

T. I.

1. A spoliariumban vetkőztették le az amphitheatrumban elesett gladiátorokat.

310

191. CONSTITUTIO ANTONINIANA,CARACALLA EDICTUMA

A giesseni könyvtárban őrzött papirusztöredék (P. Giss. inv. 15). Első kiadása: Eger, O. – Korne-mann, E. – Meyer, P. M.: Papyri Gissenses I. Lipcse, 1910, Nr. 40.

212

(Imperator Caesar Ma)rcus Aureli(us Severus) Antoninu(s) A(ugustu)s' mondja: Mivel senkineksem illendőbb számot adnunk cselekvésünk okairól és meggondolásainkról, én is méltán adhatokhálát a halhatatlan isteneknek, hogy amikor ilyen merénylet tör- tént,2 engem épségben megőriztek.Éppen ezért úgy vélem, akkor | 5. tehetek eleget nagyságomhoz és istenfélelmemhez méltón az őnagyságuknak, ha annyiszor százezer embert emelek a római istenek kultuszának részesei közé, ahányszázezren embereim alattvalóim közé emelkednek. – Adományozom tehát az én oikumenémen élővalamennyi embernek a római polgárjogot úgy, hogy a dediticiusok3 kivételével senki se maradjonki adományaimból, mert a | 10. sokaságnak nemcsak viselnie kell mindent együtt, hanem immár agyőzelemben is részesednie .

B. I.

1. Vagyis Caracalla. Az erősen töredékes papirusz kiegészítéseit a továbbiakban nem jelezzük, mivela sok zárójel szinte olvashatatlanná teszi a szöveget. A kiegészítések nagyjából kielégítő képetadnak az eredeti edictumról, de nem mindenben tekinthetők biztosnak.

2. Caracalla arra való hivatkozással ölette meg öccsét, Getát, hogy az merényletet tervezett ellene.

3. A dediticiusok értelmezése vitatott. Ebben az időben feltehetőleg a birodalom határai közénemrégiben betelepített, adófizető barbárokat értették alattuk, akik nem rendelkeztek a rómaipolgárjog egyetlen elemével sem, és Róma nem ismerte el autonómiájukat sem.

311

192. III. GORDIANUS VÁLASZA ASKAPTOPARAIAK PANASZÁRA

1868-ban Bulgáriában talált, de azóta elveszett kétnyelvű felirat. A bevezető és a császári válasz latin,a kérelem nyelve görög: SIG II3 888.

238

Jó szerencse. Fulvius Pius és Pontius Proculus consuli évében, a január Kalendaeja előtti 17. napon(dec. 16) lemásolva és hitelesítve az urunk, Imperator Caesar M. Antonius Gor- dianus Pius FelixAugustus által rescriptumokkal megválaszolt és Rómában, a Traianus fürdő oszlopcsarnokábankifüggesztett kérvények könyvéből azzal a szöveggel, amely az alábbiakban olvasható.

Kelt Aurelius Pyrrhus, a cohors Xpraetoria pia fidelis Gordiana Proculus centuriájá- ból való katonája,falubeli és társbirtokos által.

(A görög kérvény részlete) . a kérés: A közbenjáró katona faluja területünknek, Pauta- lia városánaklegszebb (részén) | 120. fekszik, hegyek között terül el, de vannak (művelhető) földjei is, ráadásul pedighévízfürdői, amelyek nemcsak a kényelmet szolgálják, hanem az | 125. egészség (helyreállítására) éstestápolásra is igen alkalmasak, azonkívül ünnepet is ülnek a közelében évente többször, október |130. elején tizenöt napon át. A falunak ezek a látszólagos előnyei idővel | 135. hátrányokká váltak,mert az említett ürügyekre való hivatkozással a sok idejáró katona | 140. beszállásolásokkal és egyébterhekkel sanyargatja a falut. Emiatt a korábban oly jó | 145. módú és népes község most végsőnyomorúságba süllyedt. Ebből kifolyólag már több ízben folyamodtak a helytartókhoz, | 150. dea helytartói rendelkezéseknek is csak ideig-óráig volt foganatjuk, azután egyre kevesebbet értek,annyira megszokottá vált ez a | 155. zaklatás. Éppen ezért a szükségtől kényszerítve fordultak az isteni(császár)hoz.

(A császár latin nyelvű leirata) Imperator Caesar M. Antonius Gordianus, a Kegyes, Boldog Augustusa falubelieknek Pyrrhus katona és társbirtokos útján. Hogy a kérelem ürügyén benyújtott effélepanasz megfelel-e a valóságnak, inkább a helytartónak (praeses) az előadandó dolgokban tájékozottigazságossága révén tisztázd, mintsem hogy a császári rescriptummal végleges döntést kellene kapnod.Megválaszoltam. Hitelesítettem. Lepecsételtem.

B. I. – R. Z.

312

193. ÁLDOZÁSI IGAZOLVÁNYDECIUSKERESZTÉNYÜLDÖZÉSEKOR

Az egyiptomi Fajjúmban, az ókori Arsinoités nomosban talált papirusz, ma Berlinben őrzik. Meyer,P. M.: Griechische Texte aus Aegypten. I. Berlin, 1916. Nr. 15.

250. június 27.

Az áldozatok felügyeletére rendelt bizottságnak Aurélia Leulistól, A. lányától, aki Euhé- meriafalujában, a Themistés kerületben lakik. Mindig áldoztam az isteneknek, és megadtam nekik atiszteletet, és most jelenlétetekben bemutattam a (császári) parancsnak megfelelő égő- és italáldozatot,és az áldozati húsból kiskorú gyermekeimmel, Palem- pisszel és T.érisszel együtt ettem. Ezért fordulokhozzátok kérelmemmel, hogy aláírásotokkal tanúsítsátok. Legyetek jó szerencsével! Én, AuréliaLeulis, harmincöt éves, nyújtottam be.

(Második kéz:) Theadelphia falujának lakosa.

(Harmadik kéz:) Aurélios Serénos és (Aurélios) Hermas láttuk, hogy bemutattad az áldozatot.

(Első kéz:) Imperator Caesar Gaius Messius Quintus Traianus Decius Pius Felix Augustus(uralkodásának) első évében, Epeiph hónap 3-án.

N. Gy.

Decius (249-251) uralkodásának idején zajlott az első szisztematikus keresztényüldözés. AuréliaLeulis és gyermekei a pogány áldozatok előírásszerű bemutatásával igazolták, hogy nem keresztények.Ugyanennek a bizottságnak több igazolását (libellus) is ismerjük Theadelphiából.

313

194. VALERIUS DIOCLETIANUSSextus Aurelius Victor: Történelem dióhéjban.

Ur. 284-305

(39) A vezérek és tribunusok tanácsában – bölcsessége miatt – Valerius Diocletianust, a palotaőrségparancsnokát tették meg császárrá. Nagyszerű férfiú volt, mégis voltak rossz tulajdonságai: Elsőkénthordott aranyruhát, és kedvelte a selyemből, bíborból készült és számtalan drágakővel kirakottlábbeliket. Mindez már önmagában is felfuvalkodottságra és elpuhultságra vall, de bármennyiremeghaladja is a józan mértéket, mégis eltörpül a többi mellett. Ugyanis Caligula és Domitianusóta első ízben ő fogadta el, hogy nyíltan úrnak szólítsák, és istenként tiszteljék. Mindebből szerényvéleményem szerint nyilvánvaló, hogy a magas beosztású vezetők minél alacsonyabbról kezdték,annál gőgösebbek és nagy- ravágyóbbak. Ilyen volt őseink emlékezete szerint Marius, és a mi időnkbenő is ugyanígy tette magát túl az általánosan elfogadott normákon. Az uralkodáshoz nem szokottlelke ugyanolyan kielégíthetetlen volt, mint amikor valaki koplalás után megint ételhez jut. Ezértaztán csodálkozom, hogy sokan az előkelőknek tulajdonítják a gőgöt, pedig szinte törvényszerű,hogy a patricius, emlékezve a meghurcoltatásokra, amelyeket családjának el kellett szenvednie,azáltal védekezik, hogy csak kevéssé akar kiemelkedni a tömegből. Ezeket a rossz tulajdonságokatValerius esetében tulajdonképpen elfedte a többi jó. Még azzal is, hogy úrnak szólíttatta magát, atyaiszerepét hangsúlyozta. Közismert ugyanis, hogy ez a bölcs férfiú arra akart ezzel figyelmeztetni,hogy a szörnyű cselekedetek többet ártanak, mint a szörnyű szavak. Valerius pedig az első katonaigyűlésen tartott beszédében kivont karddal a napba tekintve esküdött meg, hogy ártatlan Numerianushalálában, és nem tört a hatalomra. Ezután keresztüldöfte a közvetlenül mellette álló Apert. Hiszen– mint láttuk – ő okozta fiatal, derék és ékesszóló vejének halálát. A többieknek megkegyelmezett,és az ellenség soraiból szinte mindenkit megtartott hivatalában, még az Aristobulus nevű jelesférfiút is, aki a testőrparancsnok volt. Ilyen jótékonyság emberemlékezet óta nem fordult elő, ésteljesen szokatlan volt polgárháborúk esetében, hogy senkit sem fosztottak meg sem vagyonától,sem hírnevétől, sem pedig rangjától. (Hiszen hasonló helyzetben már annak is örülni lehet, haviszonylag kegyesen és könyörületesen nem viszik túlzásba a száműzetés, proscriptio, kivégzés ésegyéb büntetések alkalmazását.) Azt pedig minek is említsem, hogy a Római Birodalom megőrzése,illetve kiterjesztése érdekében sok idegent fogadott szövetségesévé. Carinus távozása után ugyanisGalliában Helianus és Amandus földművesekből és zsiványokból bandákat szerveztek (ezeket ahelybeliek bagaudáknak nevezték), és a vidéket pusztítva városokat is megtámadtak. Amint eztmegtudta, rögtön imperatorrá nevezte ki megbízható barátját, a csak félig művelt, de tisztességes ésa hadügyekben jártas Maximianust. Később az általa tisztelt istenségről Maximianus a Hercu- lius,Valerius pedig a Iovius melléknevet kapta. Ettől kezdve a hadseregben kiemelkedő teljesítménytnyújtó segédcsapatoknak is nevet adtak. Herculius Galliába érkezve szétszórta, illetve megadásrakényszerítette az ellenséget, és rövid idő alatt mindent rendbe hozott és békét teremtett. Minthogypedig a fent említett háborúk nyomasztó gondként terhelték a vállát, négy részre osztotta a birodalmat:az egész Alpokon túli Galliát Constan- tiusra, Africát és Italiát Herculiusra, az Illyr-partvidéketegészen Pontus öbléig Galeriusra bízta, Valerius maga pedig a többit tartotta meg. Ettől kezdve azitaliai tartományokra is hatalmas adóterhek nehezedtek. Korábban ugyanis az egész birodalom egyenlőmértékben és mérsékelt beszolgáltatásokra volt kötelezve, ekkortól azonban új törvényt vezettekbe, hogy az állandóan, vagy majdnem mindig Italiában tartózkodó császár és a hadsereg mindigeltartható legyen. A törvényt az akkori idők mértéktartása mellett be lehetett tartani, de manapságmár veszélyessé kezd válni. Eközben Iovius Alexandriába vonult, Maxi- mianus caesarnak pedig azta feladatot adta, hogy a perzsák betörését megelőzendő, a határt átlépve vonuljon Mezopotámiába.Ezek (ti. a perzsák) kezdetben súlyos veszteségeket okoztak neki, de aztán a veteránokból ésújoncokból sebtében összevont hadsereggel Ar- menián keresztül vonult az ellenség ellen. Ez voltugyanis szinte az egyetlen, illetve a legkézenfekvőbb lehetőség a győzelem kivívására. Itt aztánuralma alá hajtotta Narseus királyt gyermekeivel, feleségeivel és egész udvartartásával együtt. Olyanhatalmas volt a győzelem, hogy ha Valerius, nem tudni, mi okból, meg nem tiltotta volna (hiszenminden csak az ő tudtával és beleegyezésével történhetett), akkor új provinciába vittek volnarómai vesszőnyalábokat. Valójában azonban hasznos területeket szereztünk, amelyeket visz- szaakarnak szerezni tőlünk, s ezért nemrég igen komoly, sőt akár veszélyesnek is mondható harcokkezdődtek. Közben kiirtották a markomannokat, a karpok népét pedig teljesen áttelepítették a mi

194. VALERIUS DIOCLETIANUS

314

földünkre, amelyet részben már Aurelianus óta birtokoltak. Legalább ekkora gondot fordítottak abékeidőkben szükséges feladatokra: igen igazságos törvényeket hoztak, és véget vetettek a maiügynökökhöz hasonló, undok gabonaszállítók tevékenységének. (Ezeknek az embereknek az volt afeladatuk, hogy kikémleljék és jelentsék, hogy ha valamilyen mozgolódást észlelnek a provinciákban;valójában azonban szörnyűséges, koholt vádakkal mindenütt, de kivált a legelhagyatottabb vidékekenfélelmet keltettek, és sok mindent összeharácsoltak.) Ugyanakkor a városi gabonaellátás ügyét és azadózók érdekét nagyon a szívükön viselték. A tisztességeseket előléptették, minden egyes bűnöstmegbüntettek, és ezáltal erényes életre buzdítottak. Az ősi vallás rítusait tisztán megőrizték, éscsodálatos, új, egészen máig jó állapotban megmaradt épületekkel díszítették Róma magaslatait ésmás egyéb városokat, különösképp Karthágót, Mediolanu- mot és Nikomédiát. Mégis ők sem voltakhibátlanok. Herculius annyira buja volt, hogy lelke még a túszok meggyalázásától sem riadt vissza.Valerius nem volt egészen őszinte barátaival szemben, alighanem a viszálytól való félelmében, mertazt gondolta, hogy a sok beszéd szétzilálhatja a közösséget. A praetoriánus gárdában és a hadseregbenis létszámcsökkentést hajtottak végre, és ettől aztán megcsappant Róma katonai ereje. Sokan úgygondolják, hogy ezért akart lemondani a hatalomról. Amikor ugyanis a jövőt fürkészve polgárháborútgyanított, és fölsejlett előtte, hogy végzetesen közeledik a római államrend összeomlása, akkoruralkodásának 20. évfordulóját megünnepelve, még ereje teljében letette az uralkodás terhét. Előbbazonban még nagy nehezen rávette ugyanerre Herculiust is, aki egy évvel kevesebbet uralkodott nála.És bár az eltérő vélemények eltorzíthatják a valóságot, én mégis kimagasló erénynek tartom, hogy ahatalomvágyat legyőzve, visszavonult a magánéletbe.

P. H. A.

315

195. DIOCLTIANUS ÁRMAXIMÁLÓRENDELETE

Diocletianus árrendeletének görög és latin nyelvű feliratokon fennmaradt töredékei. De pretiis rerumvenalium. Lauffer, S.: Diokletians Preisedikt. Berlin, 1971.

301. november 20. és december 9. között

... Tartományaink lakosai! Az emberiségnek mindenkire kötelező törvényei parancsolják, hogyvéget vessünk azok telhetetlenségének, akiknek mindig csak egy a gondjuk: az, hogy az istenijótéteményeken is nyerészkedjenek, megnyirbálják mindazt, ami a közjólét biztosítására bőségesenrendelkezésre áll, ínséges esztendőkben viszont a vetőmagból és a kiskereskedelmi cikkekből minéltöbbet harácsoljanak; akik oly mérhetetlen vagyo- nokkal rendelkeznek, hogy akár egész népeketis bőségesen elláthatnának, mégis csak a nyereséget hajszolják, és uzsorakamatok behajtásán jár azeszük.

Meg kell most már magyaráznunk azokat az okokat, amelyek szükségképpen arra késztettekbennünket, hogy végét szakítsuk sokáig tartó türelmünknek, hogy így – bár nehéz dolog a világszertedühöngő nyerészkedést érvekkel vagy akár intézkedésekkel leleplezni – mégis jobban megértsékorvosszernek szánt rendelkezésünk igazságosságát, ha ezeket a kíméletlenül garázdálkodó egyéneketbizonyos minősítéssel, sőt megbélyegzéssel arra kényszerítjük, hogy felismerjék, mily aljas ösztönökfűtik lelküket.

Ki ne tudná, hogy a közjólétet aláaknázó elvetemültség zsarolási szándékkal mindenütt útjábaakad seregeinknek, amerre csak valamennyiünk közös boldogulása érdekében vonulnak; nemcsaka falvakban vagy a városokban, hanem bárhol; és az árucikkek árát nem a négyszeresére vagynyolcszorosára veri fel, hanem annyira, hogy az ármegállapításnak és magának a ténynek a nevétemberi nyelven ki sem lehet fejezni? Vagy hogy néha a katonák külön jutalmának és zsoldjánakösszege csak egyetlen tárgy megvásárlására elegendő? Továbbá, hogy az egész földkerekségnekseregeink ellátására szánt hozzájárulása ezeknek a fosztogatóknak aljas nyereségére megy? Hogytehát katonáink nyilván ezeknek a zsarolóknak a kezében halmozzák fel megtakarított zsoldjukat ésvégkielégítésüket, hogy az államnak ezek a fosztogatói mindennap annyit rabolhassanak, amennyitéppen akarnak?

A fentebbiekben felsoroltak alapján, mivel már maga az emberiesség követelte, joggal és méltánhatároztunk úgy, hogy megszabjuk, nem az árucikkek árát – mert azt nem is lehetne helyesenmegállapítani, hiszen egyes tartományokban bő volt a termés, és ezek boldogan dicsekedhetnek akívánatos olcsósággal és a kivételes bőséggel –, hanem az árak felső határát, hogy ha történetesendrágaság ütné fel a fejét valahol – mentsenek meg az istenek az ilyen csapástól! –, akkor az árdrágítást,amelyet a szinte határtalan térségeken nem lehetett megfékezni, most rendeletünk megállítsa, éstörvényes intézkedéssel megzabolázza.

Elrendeljük tehát, hogy azokat az árakat, amelyeket az alább következő rövid jegyzék feltüntet, egészbirodalmunkban gondos figyelemmel tartsák meg, hogy mindenki megértse: ezeknek a túllépése tilos!Persze ott, ahol nyilvánvaló árubőség van, hadd érvényesüljön az áldott olcsóság, hiszen épp ez acélunk a fentebb említett nyerészkedés megfékezésével. Az eladással és vétellel foglalkozó kereskedőkpedig, akik rendszeresen járják a kikötőket és az idegen tartományokat, a jövőben egyetértőlegmérsékeljék magukat; és mivel maguk is jól tudják, hogy a drágulás miatt megszabott árakat tilosemelni, eladáskor úgy vegyék számba mind a helyet, mint a szállítást, mind az egész ügyletet, hogyvilágosan kitűnjék: a közvetítő kereskedők sehol sem drágítják az árakat.

Mivel pedig őseink kétségtelenül azzal a szándékkal alkották törvényeiket, hogy a megszabott büntetésmajd elijeszti a bűnösöket – nagyon ritka eset, hogy az emberi természet önként hajlamos a jóra, sviszont az elrettentés mindig csalhatatlan szabályozója a polgári kötelességteljesítésnek –, elrendeljük,hogy aki ezt a rendelkezésünket vakme- rően megszegi, halállal bűnhődjék. És ezt a rendeletet senki setartsa kíméletlennek, mivel mindenkinek módjában áll elkerülni a büntetést, ha mértéket tart. Azonbanhalálbüntetéssel kell sújtani azt is, aki nyereségvágyból a rendelet megszegésével bűntársává szegődik

195. DIOCLTIANUS ÁRMAXIMÁLÓ RENDELETE

316

az árdrágítónak. Ugyanezt a bűncselekményt követi el az is, aki ezek után arra vetemedik, hogy elrejtia birtokában levő élelmiszereket és közszükségleti cikkeket; de még ebben az esetben is súlyosabbanbűnhődjék az, aki ínséget idéz elő, mint az, aki megsérti ezeket a rendelkezéseket.

B. I.

Lactantius: A keresztényüldözők halála. 7.

Miután mindenféle gonosz intézkedésével mérhetetlen drágaságot okozott, törvényekkel igyekezettmaximálni az árakat. Ez időben sok vér folyt apró-cseprő dolgok miatt, az emberek félelmükbensemmit sem mertek piacra vinni, így hát a drágaság még kegyet- lenebbül felszökött, s ez így tartottmindaddig, amíg sokak pusztulása után a szükség hatályon kívül nem helyezte a törvényt.

A.T.

Diocletianus 301. szeptember 1-jén, tehát még árrendelete előtt, pénzreformot hajtott végre, amint eztegy 1973-ban közzétett aphrodisisasi felirat tanúsítja. Ennek alapján valószínű, hogy az árrendeletbenaz argenteus 100 denariusnak, a follis pedig 25 denariusnak felel meg.

A feliraton említett mértékegységek:

1 quincunx= 5/12 sextarius= 0,228 l

1 modius=2 2/3 congius= 8,733 l

1 amphora= 8 congius= 26,198 l

1 cuellus= 160 congius= 523,92 l

1 uncia=1/12 font= 27,288 g

1 font (as/libra/pondo)=327,45 g

1 ujj (digitus)=18,5 mm

1 láb (pes)=16 ujj=30 cm

1 rőf (cubitus)= 1 1/2 láb=45 cm

1 mérföld=1000 passus= kb. 1,5 km

Az árrendelet nem érte el a kívánt hatást. Ahelyett, hogy az árakat stabilizálta volna, megteremtetteaz áruhiányt, a feketepiacot, a csempészetet és a gazdasági bűnözést, s így végül használaton kívülhelyezték. Különös, hogy e közismert kudarc ellenére számos történelmi korszakban kísérleteztekújra meg újra az árbefagyasztás módszerével, de mindig a Diocletianuséhoz hasonló eredményrejutottak. A gazdaságot ugyanis csak gazdasági eszközökkel lehet sikeresen befolyásolni, akik egyébeszközökhöz nyúlnak, bizonyosan szétzilálják.

317

196. DIOCLETIANUSKERESZTÉNYÜLDÖZÉSE

Lactantius: A keresztényüldözők halála. 12-13.

303

1. Az üldözés megindítására alkalmas és megfelelő napot választottak, és választásuk a Terminalia (aHatárőrzés istene) ünnepére esett, február 23-ra, hogy úgyszólván határt szabjanak vallásunknak.Csatarendbe állított testőrcsapatok indultak tehát, fejszékkel, meg egyéb vas szerszámokkalfelszerelve, és minden oldalról behatolva a (nikomédiai) templomba, ezt az igen magas épületetnéhány óra alatt a földdel tették egyenlővé. 13. Másnap (február 24-én) kiadtak egy rendeletet,amely előírta, hogy fosszák meg e vallás követőit minden tisztségüktől és méltóságuktól; bármilyenrendűek vagy rangúak, kínza- tásnak vethetők alá, ellenük mindenfajta per kezdeményezhető, őkmaguk viszont nem fordulhatnak elégtételért bírósághoz sem testi sértés, sem házasságtörés, semvagyoni kártétel esetén. Egyszóval megfosztották őket szabadságuktól és jogaiktól. A rendeletszövegét valaki1 letépte és szétszaggatta – bár ez helytelen, de nagy bátorságról tanúskodó tett volt–, s közben gúnyosan megjegyezte: kifüggesztették a proklamációt a szarmaták és gótok fölöttigyőzelemről. Tüstént elvitték, és nemcsak megkínozták, hanem annak rendje és módja szerinttűzzel égették, és ő mindvégig csodálatos türelemmel viselve szenvedéseit égett hamuvá.

A.T.

1. Az egyik mártírakta szerint Euétiosnak hívták, és vagyonos polgár volt.

318

197. A MEDIOLANUMI EDICTUMLactantius: A keresztényüldözők halála. 48.

313

Amidőn mind én, Constantinus Augustus, mind én, Licinius Augustus Mediolanumban szerencséskörülmények között találkoztunk egymással, és tárgyaltunk mindarról, ami a közjó javát és nyugalmátilleti, arra a meggyőződésre jutottunk, hogy – egyéb intézkedéseink között, amelyekről láttuk,hogy az emberek többségének javát fogják szolgálni – mindenekelőtt azokat a törvényeket kellfelülvizsgálnunk, amelyek gátolják az istenség tiszteletét, hogy mind a keresztények, mind pedigmindenki más is megkapja tőlünk a lehetőséget arra, hogy ki-ki szabadon követhesse azt a vallást,amelyiket akarja. Az a célunk, hogy az, ami isteni hatalomként az égben székel, kiengesztelődhessék,és kegyesen tekinthessen ránk és mindazokra, akik hatalmunk alatt állnak. Úgy véltük tehát, üdvösés a lehető leghelyesebb megfontolásból arra az elhatározásra kell jutnunk, hogy nem szabadmegengedhetőnek tartanunk a szabad választás megtagadását bárkitől is, akár a keresztények hitének,akár egy olyan más vallásnak szenteli a lelkét, amelyet önmaga számára a legalkalmasabbnak ítél,hogy a legfőbb istenség, akinek tiszteletét tiszta elmével vállaljuk, szokásos támogatását és jóindulatátmindenben megadhassa nekünk. Illő tehát, hogy Méltóságod megtudja:1 miután kivétel nélkül mindenolyan megszorítást eltöröltünk, amit a hivatalodhoz intézett korábbi, a keresztényekre vonatkozóírásaink tartalmaztak, úgy határoztunk, hogy érvénytelenítjük azokat a rendelkezéseket is, amelyeketteljesen elhibázottnak és irgalmasságunktól idegennek találtunk, hogy mostantól fogva mindazok, akike keresztény vallás gyakorlását akarják vállalni, azt szabadon és nyíltan, minden háborgatás és zaklatásnélkül tegyék.

Ezenkívül a keresztényeket mint jogi személyeket illetően meggyőződésünk szerint a következőketkellett elrendelnünk: ha korábban valaki azokat a helyeket, ahol azelőtt összegyűlni szoktak,és amelyekre eddig hivatalodba eljuttatott leveleinkben is bizonyos előírás vonatkozott,akár kincstárunktól, akár bárki mástól megvásárolta, most ugyanezeket szolgáltassa visszaa keresztényeknek vételár vagy bármilyen ellenérték követelése nélkül, minden kibúvót ésbizonytalanságot mellőzve. Hasonlóképpen az is, aki adományozás útján jutott ilyenek birtokába, alehető legrövidebb időn belül adja vissza ugyanezen keresztényeknek. Továbbá, ha azok, akik akáradományozással, akár vásárlással jutottak birtokukba, valamely kárpótlást kérnének kegyességünktől,forduljanak a vicari- ushoz,2 hogy kegyességünk róluk is gondoskodjék.

Hogy pedig döntésünknek és jóakaratunknak jelen kinyilvánítása mindenkinek tudomására jusson,illő, hogy ezt az írást rendeletedben közzétéve kifüggeszd, és tudomására hozd mindenkinek, hogyjóindulatunk eme határozata ne maradjon rejtve.

A.T.

1 A provinciák helytartóihoz intézett körlevelet másolja be Lactantius és Eusebios is művébe (Egyháztörténet. X 5).2 A vicarius a több provinciát összefogó dioecesis vezetője.

319

198. A NICAEAI (NIKAIAI) ZSINATEusebios: Constantinus élete. III 11-14.

325

1. . Mindenki feszült figyelemmel nézett a császárra, az pedig csillogó szemmel, derűs nyugalommala gyülekezetre tekintvén összeszedte a gondolatait, majd higgadt és kegyes hangon akövetkezőképpen szólt:

2. „Barátaim! Az volt legfőbb óhajtásom, hogy társaságtoknak örvendezhessek, és most, mikor eztelértem, nyilvánosan adok hálát a mindenség urának, hogy nekem minden egyéb (adománya)betetőzéséül ezt a minden jónál különb látványt megengedte. Arra gondolok, hogy titeket ittösszegyűlve talállak, és mindannyiatok közös, egyetértő viselkedésének lehetek tanúja. Tehát senkiirigy ellenség ne zavarja meg boldogságunkat, sem a daimón, a bűn kedvelője, miután a zsarnokiuralkodók Isten elleni harca (Theomachia) a megváltó Isten ereje folytán megszűnt, az istenitörvényt most más módon, gyalázko- dásaival ne próbálja gyengíteni. Mert én minden háborúnálés félelmetes harcnál súlyosabbnak ítélem az Isten gyülekezetének belső meghasonlását, és ezt akülső háborúskodásnál is gyászosabbnak látom. Amikor ellenségeimen a hatalmasabb akaratábólés segítségével győzedelmeskedtem, azt hittem, nincs más hátra, mint hogy hálát adjak Istennek, ésegyütt örvendjek azokkal, akiket ő szabadított meg általunk. Amikor pedig várakozásom ellenére ati meghasonlástokról (diastasis) hallottam, a hírt nem tartottam másodrendű fontosságúnak, hanem,óhajtván, hogy közreműködésem révén ez is orvoslásra találjon, haladéktalanul összehívtalakbenneteket. Örvendek, mikor gyülekezeteteket látom, de óhajtásaimat csak akkor monhatomteljesülteknek, ha meggyőződtem róla, hogy lélekben egyesülve, valamennyien azt a közös, békésegyetértést gyakoroljátok, amelyet nektek, mint Isten papjainak, illő volna mások számára ismegszereznetek.”

3. Ezeket mondta a császár latin nyelven, egy másik pedig tolmácsolta, majd (a császár) a zsinat(synodos) elnökeinek adta át a szót. Ekkor az egyik fél vádakkal halmozta el a másikat, azok pedigvédekeztek, és viszont gyalázkodtak. Miután mindkét részről sok mindennel előhozakodtak, és ígyeleinte heves vita lángolt fel, a császár türelmesen hallgatta valamennyiüket, és feszült figyelemmelfogadta az előadott érveket, és részenként válaszolván a két fél nyilatkozataira, lassanként közelebbhozta egymáshoz a vitatkozó feleket. Kegyesen tárgyalt mindegyikükkel, és görögül beszélt, mertezt a nyelvet is ismerte. Barátságosnak és nyájasnak mutatkozott, és így egyeseket meggyőzött,másokat megszégyenített szavaival, a helyesen szólókat megdicsérte, és mindnyájukat az egyetértésfelé terelte, míg végül minden vitatott pont tekintetében egy értelemre és egy véleményre segítetteőket.

4. Így került sor egyhangú hitvallás elfogadására és a húsvét mindnyájuknál azonos időpontjánakközös megegyezéssel történő megállapítására. Az írásba foglalt közös határozatokat az egyes(püspökök) aláírásával is szentesítették. Mindezek megtörténtével a császár kijelentette, hogy azegyház ellenségén ezzel aratta második győzelmét, és a győzelem örömére ünnepi istentiszteletettartatott.

A. I.

A kis-ázsiai Nikaiában (latinosan Nicaeában) Constantinus, mintpontifex maximus jelenlétében tartottzsinatról Eusebios kaisareiai (latinosan Caesarea) püspök, a keresztény történetírás atyja, és Lactantiusszámol be.

320

199.TÖRVÉNYEK A DOMINATUSKORÁBÓL

Codex Theodosianus.

332-398

V 17, 1. 332. október 30.

Constantinus császár a provinciák lakóihoz! Akinél megtalálják másvalakinek a colonu- sát, aznemcsak a colonust köteles eredeti lakhelyére visszaszolgáltatni, hanem az eltelt időre fejadóját is megkell fizetnie. A szökésre gondoló colonusokat rabszolga módra vasra kell verni, hogy a szabadokhozméltó munkát rabszolgai elítélésüknek megfelelően legyenek kénytelenek elvégezni.

A törvény értelmezése: annak, aki idegen colonust szándékosan házában tart, elsősorban őt magát kellgazdájának visszaszolgáltatnia, és a nála eltöltött idő után járó adóját meg kell térítenie. Az pedig, akimás akar lenni, mint aminek született, szolgasorba taszíttassék!

XI 1, 12. 365. július 31.

Valentinianus és Valens császárok Italia vicariusához! Mindenki, aki elhagyott földek után mintegygazdátlanná vált rabszolgákat kapott adományként, a kincstárnak fizetendő összegekért annak abirtoknak teljes adóösszegéig, ahonnan ezek a rabszolgák származnak, felelősséggel tartozik. Ezvonatkozik azokra is, akik az ilyen birtokról származó rabszolgákat saját birtokaikra befogadták.Amennyiben a hadsereghez tartozó személyek ilyen embereket maguknál tartanak, arra kötelezendők,hogy vagy szolgáltassák vissza azokat (az embereket), akiket jogtalanul tartanak maguknál, vagyvegyék tudomásul, hogy ők felelnek adóikért.

XIV 7, 1. 397. május 24.

Arcadius és Honorius augustusok Campania helytartójához! A collegiumok ügyeiben, illetve acollegiumokhoz tartozó személyek (collegiati) visszatoloncolásában illetékes bírák gondoskodjanakarról, hogy a hosszabb ideje távol levőket városukba összes javaikkal együtt toloncolják vissza, nehogyvagyontárgyaik hiánya akadályozza illetőségi helyükön való megmaradásukat. Leszármazottaikra akövetkező előírás vonatkozik: ha a házasság nem egyenlő jogúak között köttetett, a leszármazottak azanyát követik, (egyenjogúak között) törvényes házasság esetén az utódok az apát követik.

X 20, 3. 365. június 28.

Olyan szabad születésű asszonyok, akik az (állami) szövőüzemek dolgozóival adták magukat össze,ez kiderült róluk, de ünnepélyes felszólításra sem hajlandók születésük nemességét fölébe helyezniélettársuk hitvány származásának, taszíttassanak abba a sorba, amelyben házastársuk él.

X 22, 4. 398. december 15.

Arcadius és Honorius augustusok a magister officiorumhoz! Az állami fegyverüzemek (fabrica)dolgozóinak karjaira – akárcsak a katonaújoncokéra – bélyeget kell sütni, hogy szökés esetén legalábbily módon fel lehessen őket ismerni. Azokat, akik őket vagy gyermekeiket rejtegetik, minden habozásnélkül ugyanúgy a fegyverkészítő üzembe kell sorolni, miként azokat is, akik a munkától menekülniakarván, csalárd módon katonai esküt tettek és (a katonasághoz) mentek át.

XII 1, 12. 325. december 25.

Constantinus császár az Oriens vicariusának! Akár nagyobb, akár kisebb városból származik valaki,ha e városból menekülni akarva, ideiglenes tartózkodás (incolatus) címén más városba költözik, ésitt akár kéréssel, akár csalárd úton saját városának kötelezettségeitől szabadulni akar, mindkét városdecurio rangjával járó terheket viselje, az egyikben eredete, a másikban szabad választása alapján.

199.TÖRVÉNYEK A DOMINATUS KORÁBÓL

321

A törvény magyarázata: Ha valamely curialis szülővárosából máshová akar költözni, a curia tagságávaljáró terhektől semmiképpen sem menekülhet. Sem kérelmében igazolni próbált érdemek, sembármilyen más érvelés alapján nem szabadulhat városa iránti kötelezettségeitől és szolgálatától. Akimégis így cselekszik, és más városba akar átköltözni, a törvény értelmében mindkét városban teljesítseezeket a kötelezettségeket, az előbbiben születése, a másikban ottlakása miatt.

XII 1, 63. 370-373 között

Akadnak olyan tunyaságot kedvelő emberek, akik, elhagyván városuk szolgálatát, a magányosságrejtekét keresik fel, és vallásosság címén a remetékhez csatlakoznak. Az ilyen elemeket Egyiptomterületén kutassa fel az Oriens comese, és kényszerítse őket szülővárosuk iránti kötelességeikre.Ellenkező esetben büntetésként veszítsék el atyai birtokukat, mert véleményünk szerint az csak annakjár, aki vállalja a közfeladatok teljesítését is!

VII 1, 8. 365. szeptember 24.

Valentinianus és Valens császárok a katonai parancsnokokhoz! Tekintetességed közölje az összesveteranusokkal, hogy ha valaki nem ajánlja fel fegyverviselésre egyébként alkalmas fiát sajátjószántából ama katonai szolgálat számára, amelyben ő maga is verejtékezett, akkor erre a törvénykötelékei fogják kényszeríteni.

H. I.

A Codex Theodosianust II. Theodosius keletrómai császár állíttatta össze 438-ban. A tizenhat kötetesgyűjtemény a 312-től kiadott rendeleteket és azok értelmezését (interpretatio) tartalmazza. Ez utóbbiakaz 5. század második feléből származnak.

322

200. A GÓTOK LETELEPÍTÉSE ARÓMAI BIRODALOMBAN

Ammianus Marcellinus: Róma története. XXXI 4, 1-6; 8-14.

376

(A gótok) tehát Alaviv vezérletével megszállták a Duna partjait, majd követeket küldtek Valenshez,és alázatosan kérték befogadásukat. Megígérték, hogy békében fognak élni, és ha a helyzet követeli,segédcsapatokat állítanak.

A tisztán nem látó illetékesek ügybuzgalma így készítette elő a római világ pusztulását. Azmindenesetre nagyon is tisztázott és bizonyos tény, hogy a barbár népség átszállításának szerencsétlenintézői, amikor a számukat több ízben is megkísérelték megállapítani, hiábavaló erőlködés utánfelhagytak igyekezetükkel.

Elsőként Fritigernust fogadták be Alavivval együtt, akinek a császár a körülményekre való tekintettelélelmiszerek és megművelhető földek kiutalását rendelte el.

Ez idő tájt, amikor határsorompóink felnyíltak, és a barbár föld úgy öntötte magából a fegyverescsapatokat, mint az Aetna a tüzes szikrákat, és amikor a nehezen legyűrhető válság hadi tetteik alapjánhírneves katonai vezetőket követelt volna, mintha valamely rosszindulatú istenség válogatta volna kiőket, egytől egyig csupa olyan embereket állítottak a csapatok élére, akikre folt tapadt. Ezek közülis a leghírhedtebb volt Lupicinus és Maximus, egyikük a thrákiai tartományok katonai vezetője (perThracias comes), a másik olyan vezér (dux), aki a romlásba vezetett, de meggondolatlanságban méltóvetélytársai voltak egymásnak. Minden bajnak az ő mindenre kapható kapzsiságuk volt az oka. Mert– hogy egyéb dolgokat itt ne hánytorgassunk, amelyeket akár az említettek, akár az ő tudtukkal másokkövettek el alávaló módon az addig mit sem sejtő, csak ide-oda közlekedő idegenek ellen – csak azt ahallatlan szörnyűséget fogjuk előadni, amelyért még elfogult bíráktól sem várhattak volna fölmentést:amikor az áthozott barbárok élelmiszerhiányban szenvedtek, a gyűlöletes vezérek szégyenletes üzleteteszeltek ki, és ahány kutyát bárhonnan is fel tudott hajtani telhetetlenségük, azt adták oda, egyet egyemberért. Még előkelő (emberek fiait is) elhurcolták köztük rabszolgának.

A.I.

323

201. THEODOSIUSSextus Aurelius Victor: A római császárok élete és jelleme.

Ur. 379-395

(48) A hispaniai származású Theodosius tizenhét esztendeig uralkodott. Családfáját egészen Traianuscsászárig vezette vissza, apja Honorius, anyja pedig Termantia volt, és Gra- tianus tette császárrá(imperator) Sirmiumban. Úgy tartják, hogy szülei álmukban kaptak figyelmeztetést, hogy ezt anevet adják neki, amely magyarul ezt jelenti: „Akit az isten adott.” Egy jóslat is hírül adta rólaÁzsiában, hogy az hivatott Valens örökébe lépni, akinek neve a görög théta, epsilon, omikron ésdelta betűkkel kezdődik. A kezdőbetűk azonossága által megtévesztett Theodorus úgy gondolta,hogy őt illeti meg a hatalom, de bűnös hatalomvágyáért halállal kellett fizessen. Theodosius pedigkiválóan gyarapította és védelmezte az államot. Számos ütközetet vívott a hunokkal és gótokkal,akik Valens idején sanyargatták a birodalmat, és legyőzte őket. A perzsákkal saját kérésükre békétkötött. Maximust, a zsarnokot, aki Gratianust megölte, és magának követelte Galliát, Aquileiánál vertele, fiát, Victort pedig, akit apja még csecsemőkorában császárrá tett, szintén megölte. Ugyancsaklegyőzte Eugeniust és Arbogastest, akiknek tízezer katonájuk esett el. Eugeni- us ugyanis Arbogasteshaderejében bízva bitorolta a hatalmat, miután Valentinianust Vi- ennában megölte. Nem sokkalkésőbb azonban hatalmával együtt az életét is elveszítette.

Theodosius pedig – a régi iratok és képek tanúsága szerint – jellemét és külsejét tekintve Traianushozhasonlított: ugyanolyan délceg termet és végtagok, ugyanaz a haj és arc, eltekintve attól, hogy amazborotvált, sima arccal és kisebb szemekkel rendelkezett. Nem vagyok benne biztos, hogy ugyanilyenmegnyerő és vonzó lett volna a tekintete, illetve ennyire méltóságteljes a járása. Lelkialkata viszontmegszólalásig hasonlított rá, sőt úgy tűnik, mintha a történelemkönyvek (Traianusra vonatkozófejezetei) egyenesen őróla szólnának. Kegyes és irgalmas szívű, közvetlen modorú ember volt, és úgygondolta, hogy csak a ruházatában különbözik a többiektől. Mindenkit megbecsült, a jókkal szinte akelleténél is bőkezűbben bánt. Nem nézte le az egyszerű embereket sem, a művelteket pedig csodálta,de csak ha feddhetetlenek voltak. Nagylelkű adományokat osztott, kedvelte a polgárokat és azokat,akikhez személyes kapcsolat fűzte, kitüntetésekkel, pénzadományokkal és egyéb megtiszteltetésekkelhalmozta el őket. Gondosan ügyelt a gabonaellátásra, és saját vagyonából nagy mennyiségű aranyat ésezüstöt osztott szét sokaknak, akiktől a zsarnokok mindezt elvették és elherdálták, pedig még a kegyesuralkodók is általában csak a puszta és feldúlt földeket adják vissza, ha egyáltalán visszaadnak valamit.Gyöngéd apa és megfelelő férj volt. Nem azért edzette testét, hogy vonzóbb legyen a külseje, vagyhogy elfáradjon, hanem, ha ideje engedte, sétával frissítette fel lelkét, és mértékletes táplálkozássalőrizte egészségét. A birodalmat felosztotta két fia, Arcadius és Honorius között, aztán ötvenévesen,sorsával megbékélve, Mediolanum közelében távozott az élők sorából. Testét még ugyanabban azévben Constantinopolisba vitték, és ott temették el.

P. H. A.

324

202. A HUNOKAmmianus Marcellinus: Róma története. XXXI 2, 1-2.

390-400

A hunok népe, amelyről a régi kútfők csak keveset tudnak, a Maeotis ingoványain túl, a Jeges-tengernél lakik. Vadsága minden képzeletet felülmúl. Mindnyájan zömök, tagbaszakadt, vastag nyakú,meghökkentően formátlan, görbe hátú emberek, úgyhogy kétlábú állatoknak vélhetnénk őket, vagytuskóból durván kifaragott figurának, amilyeneket a hidak karfáin láthatunk. Rút emberalakjukhozmérten életmódjuk annyira igénytelen, hogy nincs szükségük sem tűzre, sem ízletes ételekre, hanemvadon termő növények gyökereivel és mindenféle állatok félig nyers húsával táplálkoznak, amelyetlovuk hátára, combjuk alá helyeznek, s így kissé megmelegítenek. Cipőjük nincs méretre szabva,így nem is járhatnak benne kényelmesen, ezért gyalogharcban alig használhatók. Ők maguk viszontmintha oda volnának nőve edzett, de csúf lovaikhoz, amelyeken néha nők módjára ülnek, ha szokásosteendőiket végzik. Ennél a népnél mindenki éjjel-nappal lóháton ülve vásárol és elad, eszik és iszik, sa ló keskeny nyakára hajolva, mély álomba merül, még álmodik is mindenféléről. A csatában olykorfölingerlik az ellenséget, majd ék alakú rendben kezdik meg a harcot, különböző fenyegető szavakathallatva. Könnyű fegyverzetük és fürgeségük révén gyorsan mozognak, s így képesek arra, hogyszándékosan hirtelen szétszóródva megritkítsák soraikat, és laza csatarendben nagy öldöklés utánszétfussanak. Nagy gyorsaságuk miatt sem erőd ostromlása, sem az ellenséges tábor fosztogatásaközben nem látni őket. Azért lehet őket talán a legfélelmetesebb harcosoknak mondani, mert távolróllövöldözik nyilaikat, melyeknek hegyét csodálatos művészettel odaillesztett éles csontokból készítik.a közelharcban pedig, saját magukat nem kímélve, karddal küzdenek.

Náluk soha senki nem szánt, nem fogja meg az eke szarvát. Nincs állandó lakóhelyük, saját házuk, semtörvényük, sem megszabott életmódjuk, hanem mint a menekülők kóborolnak szekereiken, amelyeklakásul is szolgálnak. Asszonyaik azokon szövik számukra a piszkos ruhákat, ott közösülnek férjükkel,ott szülnek és nevelik föl a serdülőkorig gyermekeiket. Náluk senki sem tud válaszolni arra a kérdésre,hogy honnan származik, mert fogantatási helyétől távol született, és még távolabb nevelkedett.

Fegyverszünet esetén hitszegők, megbízhatatlanok, s mihelyt valamilyen újabb remény halványlehetősége mutatkozik, szerfölött nyugtalanokká válnak, és mindenben a féktelen düh irányítja őket.

Ez a szilaj természetű, fékezhetetlen nép, amely heves vágyat érez mások fosztogatására, rabolva ésgyilkolva vonult keresztül a szomszédos országokon.

Sz. Gy.

325

203. VALLÁSI TÜRELMET APOGÁNYOK SZÁMÁRA IS

Symmachus: Relatio. 3.

384

Ha a vallást a maga ősi kora tekintélyhez juttatta, meg kell őrizni a hosszú századok bizonyságát,követnünk kell őseinket, mint ahogy ők is jó szerencsével követték a maguk őseit.

Képzeljük el most, Róma itt áll mellettünk, és így szól hozzátok: „Ti áldott jó császárok, a haza atyjai,tekintsétek tisztes koromat, amelyet jámbor vallásosságomnak köszönhetek! Hadd ápoljam tovább isaz ősi szertartásokat, hiszen meg vagyok elégedve velük! Hadd éljek a magam szokásai szerint, hiszenszabad vagyok! Ez a vallás hajtotta az egész világot az én törvényeim alá, ezek a szent szertartásokűzték el Hannibált a falaktól, a gallusokat a Capitoliumtól. Hát erre a végre maradtam meg, hogy későöregkoromban megszégyenítsenek? Majd meglátom, milyen új rendszert javasoltok; azonban ilyenöreg korban már késő és szégyenletes átvedleni” Tehát kíméletet kérünk atyáink isteneinek. Helyesfelfogás tisztelni azt, amit mindenki tisztel. Ugyanazokat a csillagokat látjuk, ugyanaz az égbolt borulfölénk, ugyanaz a föld rejt magába mindannyiunkat: fontos-e hát, hogy ki miféle bölcsességgel kutatjaaz igazat? Egyetlen úton nem lehet eljutni ily nagy titokhoz.

A.I.

Quintus Aurelius Symmachus (345-402), Róma városában lakó szónok, az ősi római hit egyik utolsóvédelmezője nehezményezte, hogy a keresztény uralkodók eltávolították a senatus ülésterméből agyőzelem istennője, Victoria oltárát, és 384-ben II. Valentinianus császárhoz írt levelében kérte annakvisszaállítását.

326

204. A PATROCINIUMOKLibanios: XLVII. beszéd. 4-10.

390 k.

1. Vannak ún. nagy falvak, amelyek mindegyikében számos birtokos él. Ezek az ott állomásozókatonákhoz menekülnek, nem azért, hogy kerüljék a bántalmat, hanem hogy maguk bántsanak mást.Bért is fizetnek védőiknek a föld terméséből, búzát, árpát, gyümölcsöt vagy akár aranyat, illetve azarany ellenértékét. E katonák erőszakosságát pajzsként tartván maguk előtt, pénzért megvásároljáka korlátlan lehetőséget bármire. Mindenféle kárt okoznak szomszédaiknak. Elszántják földjüket,kivágják fáikat, elhajtják, levágják, felaprítják, elfogyasztják állataikat. A tulajdonosok ezt látva,sírnak magukban, a győztesek azonban csak nevetnek, s annyira nem félnek tőle, hogy valakimegtudja tettüket, hogy gaztetteiket még azzal a fenyegetéssel is tetézik, hogy többi javaiktól semfogják magukat tartóztatni.

2. Beszéljek-e az ütlegekről, a fennhéjázó szavakról, hogy a parasztok feleségeiszomszédasszonyaikat hajuknál fogva cibálják, a szomszéd birtokosok kútjait tönkreteszik, elzárjákútjukat az (öntözést szolgáló) folyókhoz, és mindezt e heréknek a segítségével! Egyesek több,mások kevesebb katonát tartanak így el, de ezek mind ott laknak a falvak közepén, rendszerintheverésznek, és szolgálat helyett bőséges bor és hús fogyasztása közben lakomáznak. Ha pedigegy-egy sértett elégtételt akar venni, a katonával is verekedésre kerül sor, ez pedig csak a másikromlására vezethet. Tehetetlenül kell hát tűrnie, a katonáktól tartózkodnia kell, a törvényekre pedignem is mer hivatkozni. 6. Mindez a parasztokat rablókká teszi, ez ad a kezükbe olyan vasat,amely nem a föld művelését, hanem a gyilkosságot szolgálja. Minél nagyobb a bátorságuk a nálukállomásozó katonák révén, annál nagyobb vakmerőségre kapnak azért is, mert az ország őrei aszóbeszéd szerint fél szemüket behunyják, hiszen ők is jól tudják, hogy a helytartó sem mer segíteni.Ekkora gaztetteknek adják azt a szépen hangzó nevet, hogy „pártfogás”, holott ez a szó véleményemszerint csak a megsértett gyengéknek nyújtott, mások sérelme nélküli segítséget illetné.

1. Az ilyesfajta „pártfogás” azonban éppen az ellenkező eredményt éri el: mások károsítására adlehetőséget. Ez utóbbiak közé tartoznak az adószedők is. Az adószedők, akiknek a feladata államikötelezettségként (leiturgia) hárul rájuk, elmennek a falvakba. Itt először szelíden és halk hangonkérik az adót, majd amikor gúnyolódva és nevetés közben visszautasítják őket, már haraggalés fennhangon követelik, amint ez érthető is olyanok részéről, akik nem kapják meg jogoskövetelésüket. Akadtak olyanok, akik a falusi elöljárókat fenyegették meg, de hiába, hiszen ezekkevesebben vannak a földet művelőknél. Akadtak olyanok is, akik erőszakkal akarták elhurcolnia termést, de a parasztok is megmutatták ám, hogy kövek vannak a kezük ügyében. 8. Így aztánaz adószedők termés helyett csak sebeket kapnak, úgy térnek vissza a városba, véres ruhájukkaltanúsítván a velük történteket. De nincs senki, aki együttérezne velük, hiszen ezt nem engedi afelbérelt hatóság. A szerencsétleneknek még azt kell hallaniuk, hogy vagy maguk fizetnek, vagymegkorbácsolást szenvedve, lemondanak vagyonukról.

1. . A birodalom jóléte alattvalóinak jólétével növekszik vagy csökken. Ezek a szép „pártfogások”tönkreteszik hát a városi tanácsokat, azok pusztulásával pusztulnak a városok, ezek romlásávaltönkremegy a hadsereg is. Nem szabad ezt közömbösen nézned, ó, császár, mert ettől függ az,hogy erős vagy-e, nem pedig erőtlen, rettegett, nem pedig rettegő. Szüntesd hát meg az effajta„pártfogásokat”, amilyeneket nálunk is szeretnének meghonosítani az itteni katonák.

H. I.

Az antiochiai szónok Theodosius császárhoz intézte ezt a szónoklat formában megfogalmazottbeadványt, amely az elharapózott „pártfogásokat” (latinulpatrocinium, görögülprostasia) okoljaaz adók elmaradásáért, a colonusok engedetlenségéért. A parasztok a megvesztegetett katonákvagy állami tisztviselők „pártfogása” alá menekülve kerülik el beszolgáltatásaikat és egyébkötelezettségeiket. A mindent átszövő korrupció megbénítja az egész birodalom működését.

327

205. A KATOLIKUS VALLÁSURALKODÓVÁ VÁLIK

Codex Theodosianus.

380-428

XVI 1, 2. 380. február 27.

Gratianus, Valentinianus és Theodosius császárok edictuma Konstantinápoly lakosságához.

Megparancsoljuk, hogy mindazok a népek, amelyek a mi kegyelmes kormányzatunk

uralma alatt állnak, abban a vallásban éljenek, amelyet a hagyomány szerint Szent Péter apostol adottát Róma népének, s amely azóta is töretlenül él napjainkig. Az a hitvallás ez, amelyet Damasus pápaés Péter, Alexandria püspöke, az apostoli szentségű férfiú is helyesnek tart. Tehát mindenkinek hinniekell az apostoli hitvallás és az evangéliumi tanítás értelmében az Atyának, Fiúnak és Szentléleknekegységesen isteni voltát, egyenrangú méltóságát és szent hármasságát. Meghagyjuk, hogy akik ezt ahitvallást követik, a katolikus keresztények nevet viselhessék, a többiek azonban, akiket eszteleneknekés őrülteknek ítélünk, az eretnek hitvallásuknak megfelelő gyalázatos nevet viseljék, gyülekezeteiknem nevezhetik magukat ecclesiáknak, és egyelőre az isteni bosszúnak adjuk át őket, de majd, amidőnisteni sugallatból erre utasítást kapunk, magunk is gondoskodunk megbüntetésükről.

XVI 10, 12. 392. november 8.

Theodosius, Arcadius és Honorius császárok rendelete Rufinus praefectus praetorióhoz. Semmilyenszemély, bármilyen származású és bármely rendhez tartozó legyen is, bármilyen méltóságban áll,bármely hatalommal vagy tekintéllyel rendelkezik, akár előkelő születésű, akár pedig származását,társadalmi helyzetét és vagyonát nézve az alacsony rendűek és semminek tekinthető emberekközé tartozik is, semmilyen városban nem vághat le bármilyen ártatlannak látszó áldozatot sem azélettelen bálványoknak, magánlakásában sem áldozhat a laroknak tűzzel, a geniusnak színborral, apenatesnek illatszerrel, nem gyújthat tiszteletükre fényt, nem tömjénezhet nekik, és nem tisztelheti őketvirágkoszorúval. Amennyiben valaki áldozat bemutatása céljából állatot merészelne levágni, vagy azállatok beleit tanulmányozná, a felségsértési perek eljárásához hasonló módon bárkinek a bejelentésealapján vád alá helyezhető, és megkapja méltó büntetését.

XVI 5, 65. 428. május 30.

I. Theodosius és Valentinianus császárok Florentius praefectus praetorióhoz.

Az eretnekek őrültségét oly módon kell elnyomni, hogy mindenekelőtt vissza kell venni tőlükmindazokat az ecclesiákat, amelyeket az igazhitűektől elraboltak és birtokukban tartanak, s azokata katolikus egyháznak haladéktalanul át kell adni. Tűrhetetlen ugyanis, hogy azok, akiknek sajáttemplomaikat sem lenne szabad megtartani, az igazhitűek jogos tulajdonában levő és általuk alapított,de vakmerő módon elrabolt templomokat továbbra is birtokukban tartsák. Továbbá, ha új klérikusokatvagy – ahogy maguk mondják – papokat választanának, tíz font arany bírságot fizessen minden ilyenpap után az is, aki ezt elkövette, és az is, aki e tett elkövetését nem akadályozta meg.

Az eretnekek nem teljesíthetnek katonai szolgálatot. Egymásnak nem adhatnak ajándékot, nemkészíthetnek végrendeletet, és végső akaratuknak nincs jogi hatálya. Mindazok a törvények, amelyeketellenük vagy hitünknek más ellenségei ellen valaha is hoztak és bármikor közzétettek, mindenkortartsák meg friss érvényüket.

H. I.

Claudius Claudianus: Stilicho consulságára. 2, 424-476.

400

205. A KATOLIKUS VALLÁS URALKODÓVÁ VÁLIK

328

Távolban valahol, tőlünk és isteneinktől

425elzártan fekszik roppant barlangja a Kornak,

évek emésztő anyjának, ki leküldi időnket s puszta ölébe ki rejti megint. Örökéletü kígyó, pikkelyesenviruló, farkát harapó, veszi körbe mély üregét tekeregve, s eként, mindent felemésztőn,

430csöndes siklással fölidézi a kezdetek árnyát.

Széles, nagy kapunál ül a Természet, tele dísszel, ősöreg őrszem, tagjairól koszorúban a lelkekfüggve lebegnek. Amott egy tisztelt és öreg ember méri a csillagok állását, számát, a futását,

435 s ettől függ a halál meg az élet a földilakók közt.

Ő, az öreg, volt az, ki kiszabta bizonytalan útját Marsnak, a biztosat is Iupiternek, eképp kijelölvénmár a világ sorsát, s hogy a Hold sebes, és a Saturnus lassú útja, nyugodt kocsijú Venusunk haladása

440 mennyi legyen, s Phoebus társát mi vezesse a Mercurt.

Ennek a barlangnak küszöbénél fénykoszorúsan áll meg a Nap, ki előtt meghajtja fejét a hatalmas,őszhaju Természet. Felpattan a nagy kapu gyémánt szárnya magától, és legbennsőbb árnya amélynek

445 tárva a napra derül, vele rejteke, titka a Kornak.

Itt kuporognak lent, kijelölt helyen, ércjelü évek, korszakok is, hol a réz, hol a vaskor tűnik elénkbe,máshol ezüst színben csillognak a fényben az ércek. Mint aranyos nyáj áll a sarokban a főhelyetőrzőn,

450 sár érintését kikerülve, a fényes aranykor.

Ebből választott a Titán, kijelölve a legszebb, legragyogóbb kort, hogy Stilichó neve rajta viruljon,és így szólt a jelölt nyomait tűrőn követőkhöz:

- Itt van a consul, akit vártunk, ki a legnemesebb érc

455 büszke vezére. Tehát most jöjjetek annyira vágyott évek,

erényt hozván! Újuljon már a tehetség, és Bacchus mulatása, Cerés bősége viruljon!

Ámde iker Göncöl közeléből most ne sziszegjen Kígyó, Medvétől se ropogjon a fagy dere nálunk,

460 és ne morogjon a vad, vicsorító száju oroszlán.

Rák nyara szárítón, ollóval, a bővizű kannás vízöntő zuhogó záporral friss gabonánkat el ne tapossa!Tavaszt, termékenyt hozzon a rózsás szarvú phrixusi kos! Ne tarolja le jéggel olajfánk

465 Skorpió, de a Szűz érlelje az őszi vetést

meg , s dús szőlőinket Kutya-csillag ugassa szelíden.

Így szólván indul be a sáfrányharmatu kertbe, és völgyébe, amely körül árad a fényfolyam árja, mindbeborítva a Nap lovait táplálni kiváló

470dús füveket sugaras fénnyel. Lángos koszorúkkal

felcicomázza emitt a sörényét, szőre pihéjét, s kantárját repülős, friss lábu lovának, ilyennel díszitifel Lucifer s Auróra haját, a derest is.

Ekkor a consuli névre mutat fel az év, az aranyszín,

475 s újult lendületet vesz a forgó tengely az égben,

205. A KATOLIKUS VALLÁS URALKODÓVÁ VÁLIK

329

hol Stilichót, mennyek könyvébe, a csillagok írják.

N. Gy.

Stilicho Theodosius (ur. 379-395) és Honorius (ur. 395-423) vandál származású, nagy hatalmúhadvezére. Rokonságban állt a császári házzal: 388-ban feleségül vette Serenát, Theodosius fogadottlányát, s az ő lányát, Mariát Honorius vette el (398). Claudius Claudianus (370 k. – 405 k.)legjelentősebb műveit latinul író, alexandriai görög származású költő, a kései császárkor legnagyobblírikusa. A hadvezér consulságára írott vers szerint Stilichóval új aranykor köszönt be Rómában.

440. Phoebus Apollo – görögösen Apollón – mellékneve, ebben az esetben Nap értelemben.

445. A fémkorszakok rendjéhez vö. Hésiodos: Munkák és napok. 109-178.

451. A Titán ebben az esetben a Napisten.

464. Phrixus Athamas fia volt, aki a Médeia és az Argonauták történetében meghatározó szerepetjátszó, aranygyapjas kos hátán Kolchisba szökött. Az aranygyapjas kos ebben az esetben az aranykorrautal.

473. Lucifer a fény elhozója, a Hajnalcsillag.