KÖNYVSZEMLE - unideb.hu

KÖNYVSZEMLE

Hiszem vagy tudom?

Szerk. Dombi Péter. Typotex Kiadó, Budapest, 2008. 207 lap

A könyv nem általában a hit (a vallásos hit) és a tudás (a tudomány) viszonyáról szól, hanem egyes konkrét kérdésekrıl (ezeket lásd késıbb), amelyekrıl általá-ban két (esetleg három) többé-kevésbé el-térı világnézető tudós (szakember) fejti ki a véleményét. Közben hallgatói kérdé-sek és moderátori megállapítások, össze-foglalások is szerepelnek (a moderátor feltehetıleg a kötet szerkesztıje volt, de ez nincs jelölve a könyvben). A tanulmá-nyok eredetileg elıadás formájában hangzottak el a Szegedi Tudományegye-tem, illetve a Bécsi Magyar Diákok Egyesülete által szervezett vitaesteken.

Végül is hat tanulmányról van szó, de ez valójában öt témakört jelent, mert az elsı két írás ugyanarról a témáról szól és ugyanaz a címe is: „Véletlen vagy terem-tés, avagy kockázik-e az Isten?” A szer-zık pedig az elsı esetben E. Szabó László (tudományfilozófus) és Weissmahr Béla (jezsuita filozófus), illetve a másodiknál Kampis György (tudományfilozófus) és Tóth Mihály (filozófus). E. Szabó László szerint a tudományt az „igaz-téves” kate-góriapár, míg a vallást és a moralitást a „jó-rossz” jellemzi, míg Weissemahr véleménye, hogy „…az igazság a leg-alapvetıbb érték az ember számára”. „Itt tehát az igaz és a jó egybeesik. Azt persze elismerem, hogy az igaz és téves kérdését a jó és rossz kérdésétıl a részlettudomá-nyok terén meg kell különböztetni.” Ezen vélemény szerint tehát az igaz-téves és a jó-rossz nincsenek annyira külön síkban, annyira távol egymástól, akkor se, ha a két kategória-páros, ill. a velük való fog-

lalkozás nem ugyanaz. Másrészt Szabó szerint bizonyos értelemben a modern fi-zika eredményeinek félremagyarázása, hogy azok visszavezetnek a vallásos vi-lágnézethez. Weissmahr ezzel lényegében egyetért és az un. antropikus elmélet, amely szerint – röviden szólva – az egész világmindenség törvényei úgy lettek ki-alakítva, hogy az ember megjelenhessen, „sem hatja meg”. Érdekes megállapítást tesz különben arról, hogy „kényszerítı erejő bizonyítás” nincs a filozófiában, t.i. a bizonyítás a premisszák elfogadásán nyugszik. Mindezen túlmenıen azonban megállapíthatjuk, hogy tulajdonképpen egyik vitatkozó fél sem ad igazán kézen-fekvı feleletet a fejezet címében felvetett kérdésre.

A szóban forgó kérdésre különben a következı, ugyanolyan címő tanulmány-ban Tóth Mihály azt a meglepı feleletet fogalmazza meg, hogy „…Einstein ugyan nem tudta elképzelni, hogy Isten kockajá-tékos, viszont léteznek a huszadik század teológiai gondolkodásában olyan feltevé-sek, amelyek az Istennek a világgal való kapcsolatát el tudják képzelni egy játékos módjára…”, persze – hangsúlyozza a to-vábbiakban – pozitív értelemben. Kampis többször visszatérve a keleti vallásokra kifejti, hogy számos olyan kérdést, amellyel mi birkózunk, nem is lehet, nem is érdemes feltenni náluk.

A vita folyamán mindketten figyelem-reméltó megjegyzéseket tesznek a tudo-mányra vonatkozólag. Kampis szerint: „A tudományfilozófia a természettudomá-nyokat egy kicsit másként nézi, mint a

KÖNYVSZEMLE

444

természettudományok általában önmagu-kat. Ebbıl számtalan feszültség keletke-zik, a természettudósok azt gondolják, hogy ık már csak tudják, kicsodák, mi-csodák, azt hiszik, hogy saját magukat ismerik a legjobban”. Ezzel kapcsolatban viszont minden bizonnyal igaza van Feyerabendnek, hogy (a természettudós-ok – B.D.) nem sokat törıdnek azzal, hogy mit állapítanak meg róluk a tudo-mányfilozófusok, mint ahogy a madara-kat se befolyásolja az ornitológusok vé-leménye. Tóth Mihály viszont a követke-zıket hangsúlyozza a tudománnyal kap-csolatban: „A tudomány valódi igazsága-inak az egyik legfıbb ismérve az, hogy önkorrekcióra képesek. Amikor egy tudós vagy egy tudományos közösség elkezdi a tudományos igazságokat zárt, kizárólagos igazságként hirdetni, akkor abban a pilla-natban megszőnik az én szememben tu-dományos közösség lenni.” Az „önkor-rekció”, mint a tudomány egyik lényegi ismérve különben Karl Popper tudo-mányfilozófiájában is lényeges szerepet kap.

Közben Kampis részérıl további ér-dekes megállapítások is megfogalmazásra kerülnek. Éspedig: „…az anti-technokul-túrának a prófétái ugyanazon a számító-gépen írják az anticikkeiket, mint a prokultúrának a szószólói. Ugyanazon a repülıgépen utaznak konferenciára, hogy szidják ezt az egész világot.” Illetve, hogy „…a gazdag országokban az kerül sok pénzbe, ami régebben ingyen volt: a tiszta levegı, a tiszta víz, a nyugodt kör-nyezet, az, hogy a zöldben éljél állatok és növények között.”

A következı tanulmány („Elmosta-e az özönvíz az evolúciót? Darwinizmus és (neo)kreácionizmus”) szerzıi Kókay Jó-zsef (geológus), Szónoky Miklós (geoló-gus) és – már az elızı vitában is szereplı – Tóth Mihály (filozófus). A kreáci-

onizmus különben egy Amerikából elin-dult mozgalom, amely szerint a bibliát bető szerint kell érteni, így a teremtéstör-ténetet is.

A vitatkozók meglehetısen egyetérte-nek abban, hogy a bibliai „…szövegek eredeti szándékukat tekintve nem termé-szettudományos leírásnak készültek, és nem is valamiféle csodálatos emlékezet révén az ısidık óta megırzött krónikát tárnak elénk, hanem egy teológiai taní-tást.” (Tóth Mihály) „A bibliai történe-teknek, mint az özönvíznek is, mindig er-kölcsi mondanivalójuk van az emberek számára.” (Szónoky Miklós) Megegyez-nek tehát abban, hogy az evolúció a ter-mészettudomány területe, az un. terem-téstan pedig teológiai tanítás. Az pedig nagyon fontos, ahogy Tóth Mihály megál-lapítja, hogy: ”Nincsen olyan egyházi ki-jelentés, ami tagadná akár az evolúció, akár más elmélet létjogosultságát. Minda-zonáltal ahogyan II. János Pál pápa nyi-latkozott a kérdésrıl 1996-ban, az szerin-tem éppen ellentétes értelemben volt sze-rencsétlen megfogalmazás, mert ha jól emlékszem, valami olyasmit mondott, hogy a Katolikus Egyház szerint az evo-lúció már több mint tudományos felte-vés.”

A Kókay József által megfogalmazott következı megállapítást pedig szinte „kıbe is lehetne vésni”. Eszerint: tévedés azt hinni, „…hogy a természettudomány-ok által feltárt adatokat, felállított elméle-teket a vallásos hit segítségével lehet megrostálni, elbírálni. Ez ugyanolyan té-vedés, mint az ellenkezıje, mikor termé-szettudományokra hivatkozva akarnak hitbeli kérdések között eligazodni.” A következı tanulmánynak egy szerzıje van: Bölcskei Gusztáv (teológus), aki rotestáns etika szempontjából közelíti meg a kérdést („Hit és tudomány viszo-nya protestáns etikai nézıpontból”).

KÖNYVSZEMLE

445

A teológia és a természettudomány kap-csolatát szerinte három különbözı tipoló-gia fejezi ki. A restriktív a két területet mereven szétválasztva kezeli, az expanzív a természettudomány módszereivel pró-bálkozik a teológiában is, végül a közvetí-tı elismeri a két terület öntörvényőségét, de törekszik a kölcsönös megértésre. A szerzı ezzel a harmadik típussal ért egyet: „…a teológia ne közelítsen elıíté-lettel a tudományos eredmények világa felé, de ugyanezt várhatjuk el a másik ol-daltól is.” Végül elgondolkodtató az a megállapítása, hogy „…azt sem lehet bi-zonyítani, hogy a középkor világképe vagy ideológiája geocentrikus lett volna. Ha már egyáltalán beszélünk valamilyen-centrikus világképrıl a középkorban, ak-kor az sokkal inkább teocentrikus volt…”

Czeizel Endre (orvos-genetikus) és Somfai Béla (jezsuita erkölcsteológus és bioetikus) vitaestjébıl született a kötet legterjedelmesebb tanulmánya. („Etika és genetika, avagy meddig és ne tovább?”). Megállapíthatjuk, hogy mindkét szerzı esetében a maguk szempontjából nem csak érdekes, de kifejezetten meglepı, nem várt kijelentések is elhangzanak. Pl. a gyermek nemének megválasztásával kapcsolatban azt írja Czeizel, hogy ez ná-lunk tényleg hasznos lehetne, de más tár-sadalmakban egy ilyen lehetıség igen nagy veszéllyel járhat. Indiában egy fel-mérés szerint 1000 nıbıl 996 fiút akarna, Kínában pedig mióta csak egy gyerek en-gedélyezett egy családban 100 lányra 111 fiú esik, a normális körülmények között szokásos 106 helyett.

Ugyancsak Czeizel írja a következı-ket: „A hetvenes években, amikor televí-ziós lehetıséget kaptam, magam is azt hittem, hogy a magzati diagnosztika ha-talmas elırelépés. Mostanában azonban havonta 5-10, huszadik hét körüli rendel-lenes magzat elpusztításához kell asszisz-

tálnom, és ez egyre nagyobb lelki terhet jelent.” Még ezen is túlmutat követ- kezı megállapítása, ill. megjegyzése: „…megengedhetetlen balgaság azt ki-mondani, hogy a szülıknek nincs joguk fogyatékos magzat világra hozásához.” „…ha Magyarországon kiderül a magzat-ról, hogy Down-kóros, akkor a szülıknek csak 3 százaléka tartja meg. Az Egyesült Királyságban viszont ez az arány 16 szá-zalék. İk az én szememben sokat nıttek, mivel jobban tisztelik az emberi életet és a fogyatékosokat is képesnek tartják a társadalomba való beilleszkedésre.”

Nagyon fontos, amit Czeizel az un. magzatvédı vitaminokról mond. Ezekkel a születendı gyerek idegrendszeri káro-sodásainak mintegy 90%-át, de a súlyos rendellenességeknek is legalább egyhar-madát ki lehetne védeni, de míg ezek fel-fedezése esetén a magzatkorban a ter-hességmegszakítást támogatja hazánkban az egészségbiztosító, a vitamin kezelést nem. Fontos még, hogy ez utóbbi akkor igazán hatásos, ha már a fogamzás elıtt elkezdik.

Nem kevésbé meglepı dolgokat ol-vashatunk Somfai Bélánál. Így: „…az egyik legfontosabb orvosi eredmény volt a fertızı betegségek terjedésének megfé-kezése tiszta víz és szanitáció segítségé-vel. Ugyanakkor ez a két tényezı játszott nagyon fontos szerepet az azóta kialakult népességrobbanásban.”

Még megdöbbentıbb a következı ál-láspontja. Van olyan eset, hogy „…a csa-ládnak a történelmébıl heterológ insze-minációval, azaz a házasságon kívülrıl származó ondósejtekkel ki lehetne iktat-ni…az öröklött rendellenességet, az ı tör-ténelmüknek ezt a nagyon sötét oldalát. Ez kivételes eset. Ebben én személy sze-rint semmiféle nehézséget nem látok. Megfelelı beleegyezés az adományozó és a befogadó házastársak és családtagjaik

KÖNYVSZEMLE

446

részérıl persze szükséges lenne. Ezt haj-landó vagyok megvédeni a katolikus ál-lásponttal szemben is. Az erkölcsi szabá-lyok alóli kivételek lehetısége vissza-megy szent Tamásra és a korábbi erkölcs-ideológiai gondolkodásmódra.”

Talán még megdöbbentıbb Somfai ál-láspontja azzal kapcsolatban, hogy mikor válik az embrió emberré. Itt azt hangsú-lyozza, hogy az erkölcsi megítélésnek is változnia kell, az új tudományos eredmé-nyek fényében, a tudományos álláspont változásával. Egyik felfogás szerint az emberré válás az ivarsejtek egyesülése pillanatától következik be. „…II. János Pál és a Pápai Életvédı Tanács egy ideig azt is mondta, hogy a fogamzás pillanatá-tól létrejön a személy. Ezt a megállapítást azonban ma már nem lehet hallani hivata-los egyházi nyilatkozatokban.” A másik vélemény a következı: „Lényeges kü-lönbség van az emberi státusz kérdésében az anya testén belül fejlıdı élet és a tes-ten kívül létrehozott élet között. Az emb-rió, amit nem ültetnek vissza az anya-méhbe, 14-21 napon belül elpusztul. Ah-hoz tehát, hogy valaki a személlyé válás útjára lépjen, az anyjával intenzív kapcso-latba kell kerülnie. Ez az intenzív kapcso-lat a fogamzás folyamatának lezáródásá-val 14-15 nap alatt alakul ki. Kezdıpontja vitatott, a tudományos világ által elfoga-dott 15 napos határvonal indokoltabb ál-láspont, mint az mondani, hogy az ivar-

sejtek egyesülésével létrejövı sejtmagban kialakuló genetikai információ meghatá-rozza az egyediséget.”

Mindezek után érthetı Czeizel Somfa-ira vonatkozó megjegyzése, amely szerint „…sokkal nehezebb vitatkozni vele, hi-szen nézeteink sokkal közelebb állnak egymáshoz.”

Az utolsó vitaest résztvevıi Lányi András (filozófus, humánökológus) és Papp Sándor (környezetkémikus), a vita tárgya pedig korunk nagyon aktuális problémája: a környezetvédelem („Öko-lógia és kereszténység.”). A szerzık („vi-tatkozók”) lényegében egyetértenek ab-ban, hogy: „Minden korábbi civilizációs korszakhoz képest három döntı változá-son ment keresztül a huszadik században az euro-amerikai emberiség. Törekedtünk arra, hogy tétlenek lehessünk, magányo-sak lehessünk, és tudatlanok maradhas-sunk.” (Lányi András) A kiutat keresve viszont „…az emberi létezés értelmét és célját újra kellene fogalmazni, ami vagy új elképzelések megfogalmazását jelente-né, vagy egy kicsit vissza kellene nyúlni a tradíciókhoz, és megtalálni azt, ami ebbe az irányba vezetheti az embert.” (Papp Sándor).

A kitőnı és gondolkodásra serkentı könyv névmutatóval és a szerzıkre vo-natkozó rövid információval zárul.

Berényi Dénes

Simon Singh: A Nagy Bumm

Park Könyvkiadó, Budapest, 2007. 623 lap Jól ismert, hogy a 20. század gyökeresen átalakította a természetre vonatkozó is-mereteinket. Ezzel kapcsolatban az em-ber elsısorban a relativitáselméletre, a kvantummechanikára meg a káosz-elméletre kell, hogy gondoljon, nem be-

szélve a genetikáról és a biológia más „forradalmi” eredményeirıl. Ebbe a sor-ba illeszkedik be az ısrobbanás-elmélet is, amely természetesen nem független az elızıktıl. Messzirıl és széles horizonttal indul a

KÖNYVSZEMLE

447

tárgyalás az ókori nagy kultúrák, fıleg a görög csillagászat ismertetésével és vé-gigköveti a továbbiakban a csillagászat történetét, sıt bizonyos vonatkozásokban a fizika történetét is, hiszen pl. magfizi-kai ismeretek nélkül a csillagok energia-termelését, kvantummechanika és ré-szecskefizika nélkül pedig az İsrobbanás („Big Bang” vagy „Nagy Bumm”) jelen-ségeit nem lehet megérteni, megma-gyarázni, de még a Doppler-jelenséget vagy az optikai spektroszkópiát is fel kell használni. (A relativitáselméletre pedig különösen szükség van, mert anélkül a modern kozmológiát nem lehet tárgyal-ni). Mindezen tudományágak történetén túlmenıen magával a tudomány egészé-nek módszereivel, szellemével is foglal-kozik a szerzı: ”Ez a könyv a Nagy Bumm–elmélet történetét ismerteti, ugyanakkor megkísérli azt is, hogy bepil-lantást nyújtson abba, hogy mi is a tudo-mány, és hogyan mőködik”. „A tudo-mány két egymást kiegészítı szálból – elméletbıl és kísérletbıl – összesodort kötél. Amíg a teoretikusok azzal foglal-koznak, hogy hogyan is mőködik a világ, és megpróbálják kidolgozni a valóság kü-lönféle modelljeit, addig a kísérletezı tu-dósok feladata, hogy ezeket a modelleket a valósággal összevetve próbára tegyék”. „Egy-egy elmélet kielégítıen mőködhet néhány évig, évtizedig vagy évszázadig, de végül a kutatóknak mégiscsak ki kell dolgozniuk, és el kell fogadniuk egy job-bat, pontosabbat, olyat, amelyik változa-tosabb helyzetekben is mőködik, amely korábban megmagyarázhatatlan jelensé-gek értelmezésére is képes.” Visszatérve a csillagászat fejlıdésére ki kell emelnünk, hogy a csillagászat a 20. században döntı változáson ment keresz-tül. Nem csak a számos technikai fejlesz-tésre kell itt gondolnunk – pl. fotólemez helyett fény-elektromos cellákra (CCD) vagy a teleszkópok tükreinek pixelekbıl

történı felépítésére és számítógépes beál-lítására, a mérések pontosságának hihe-tetlen mértékő növelésére. Arról van szó, hogy mióta az emberiség történetének kezdeteitıl az égboltot figyeli, egészen az elmúlt századig csak az optikai fényfor-rásokat észlelhették, vizsgálhatták. A 20. században történt a nagy áttörés, hogy a teljes elektromágneses spektrumból sze-rezhetjük be az információkat a rádió- és a mikrohullámok, az infravörös- és rönt-gen-, valamint a gamma-sugárzás vizsgá-latából (részben rakéták és mőholdak se-gítségével), sıt a részecskesugárzás is ér-deklıdési körükbe került (a protonokból álló napszél vagy a kozmikus sugárzás).

Az univerzumot a 20. század elején változatlannak és statikusnak tekintették. Ez volt a tudományos álláspont. Ez olyannyira „kötelezı” volt akkoriban, hogy – bár Einstein gravitációt leíró egyenletébıl nem ez következett volna, ı maga bevezetett egy un. kozmológiai ál-landót, amelyik biztosította, hogy az el-mélet a statikus világképet támogassa. Késıbb ennek az állandónak a bevezeté-sét Einstein pályája legnagyobb baklö-vésének tartotta.

Az orosz Fridman 1922-ben máskép-pen értelmezte az egyenletet és ez többfé-le módon is táguló vagy zsugorodó világ-egyetemet eredményezett. 1927-ben Lemaître továbbment és a tágulást visz-szavezette egy un. ısatomig, ahonnan a tágulás elindult.

Ezzel a két munkával született meg tulajdonképpen az ısrobbanás-elmélet, amely eleinte teljes értetlenséggel, sıt el-utasítással találkozott. A helyzet akkor kezdett megváltozni, amikor Hubble az 1929-30-as év fordulóján azt a felfede-zést tette, hogy a galaxisok annál sebe-sebben távolodnak tılünk, minél mesz-szebb vannak, vagyis az univerzum tágul. Fontos azonban megjegyezni, hogy az Univerzumnak nincsen középpontja,

KÖNYVSZEMLE

448

egyik galaxis sincs kitüntetett helyzetben. A helyzet ahhoz hasonlítható, ahogy egy felfúvódó léggömbön az egyes pontok távolodnak egymástól. „…a Nagy Bumm nem valaminek a világőrbe való berob-banása…, hanem magának a térnek a robbanásszerő kiterjedése, megjelenése. Hasonlóképpen a Nagy Bumm nem idı-beli robbanásként értelmezhetı, hanem magának az idınek a kirobbanásaként. Mind az idı, mind pedig a tér a Big Bang idıpontjában alakult ki, született meg.”

Ezután egyre jobban, részleteiben is kifejlıdött az ısrobbanás-modell, amely hosszú ideig küzdött az un. Állandó Ál-lapotú Világmodellel, amely szerint tágul ugyan az Univerzum, de hogy állapota lényegében változatlan maradjon, mindig új anyag keletkezik a Világmindenség-ben.

Az évek múlásával azonban egyre szaporodtak az ısrobbanás-elmélet mel-letti érvek és egyre inkább sikerült meg-cáfolni a kritikai észrevételeket, illetve megoldani az elmélettel kapcsolatban felmerült problémákat, nyílt kérdéseket. A három legerısebb érv, ill. megfigyelés, ami mellette szól, a már említett Hubble-törvény, továbbá az, hogy a Világmin-denség döntı mértékben hidrogénbıl és héliumból épül fel, végül az un. mikro-hullámú háttérsugárzás felfedezése. Ez utóbbit Penzias és Wilson igencsak vélet-lenül fedezte fel a Bell Laboratóriumban 1964-ben annak tisztázása közben, hogy mitıl származnak a venni kívánt rádióje-let zavaró elektromágneses sugárzások. A „zavar” pontos bemérése után kiderült, hogy ez a sugárzás megfelel az ısrobba-nás-elmélet által elıre jelzett és kiszámí-tott un. mikrohullámú háttérsugárzásnak, amely az İsrobbanás egy bizonyos fázi-sának maradék sugárzása.

Végül is a 20. század végére az ıs-robbanás-elmélet (a Nagy Bumm, a Big

Bang) a világmindenség jelenségeit leíró és megmagyarázó általánosan elfogadott elmélet lett, amely többek között megad-ja a világmindenség korát is (13,7+0,2 milliárd év) és amely végsı soron Einste-in általános relativitáselméletébıl fejlı-dött ki. Kiderült az is, hogy az univer-zumban csak 4 % a hagyományos érte-lemben vett, jól ismert anyag, 23 % az un. sötét anyag, 73 % pedig a sötétener-gia, amely utóbbiakról létezésükön kívül nagyon keveset tudunk.

Érdemes végül megemlíteni, hogy XII. Pius pápa az İsrobbanást a teremtés tudományos megközelítésének nyilvání-totta. A Szentírás, ill. a kereszténység ilyenféle igazolására nincs szükség. A szerzı idézi II. János Pál pápát, aki sze-rint: „A kereszténység saját magában hordja indoklásának a forrását, és nem várja el, hogy a tudomány legyen a leg-fıbb védelmezıje. Érdekes megjegyezni, hogy az İsrobbanás egyik felfedezıje, Lemaître, aki élete végéig hitében és papi hivatásában hőségesen kitartó katolikus volt, ugyanakkor az elismert tudós „…kifejezetten bosszankodott, hogy a pápa összekeverte a kozmológiát és a teológiát.” Végül is a szerzı így foglalja össze a mai álláspontot: „Napjainkban az egyház figyelme a spirituális világra összpontosul, és a való világ megmagya-rázásának terhét a tudományra hagyja, ami egyben azt is jelenti, hogy biztos le-het benne, semmiféle késıbbi tudomá-nyos felfedezés sem fogja majd kisebbí-teni Isten tekintélyét, csökkenteni hatal-mát. A tudomány és vallás függetlenül élhetnek egymás mellett.” A könyv kü-lönben az Epilóguson és a különbözı ki-egészítı részeken (Kislexikon, Ajánlott irodalom, Név- és tárgymutató stb.) kívül öt fejezetre tagolódik, minden fejezet vé-gén egy speciális kivitelő szemléletes összefoglalóval. Meg kell jegyeznünk azt

KÖNYVSZEMLE

449

is, hogy – bár a könyv igen sok ismeretet közöl – ezt igen jól érthetı, bárki érdek-lıdı által jól követhetı stílusban teszi, az egyes kutatók életére vonatkozó nem

egyszer regényes életrajzi részletekkel is élénkítve a tárgyalást.

Berényi Dénes

Fónai Mihály–Pénzes Mariann–Vitál Attila (szerk.): Etnikai szegénység, etnikai egészségi állapot?

A cigány népesség élethelyzete és kitörési lehetıségei

Északkelet- Magyarországon

Krúdy Könyvkiadó, Nyíregyháza, Szocio East Egyesület, 2006. 292 lap A kötet szerzıi a címet kérdı mondatban fogalmazták meg. Ennek oka a követke-zı: mindannyian egyetértettek abban, hogy a térségben a romák helyzetét a szegénység és a rossz egészségi állapot jellemzi, melyet ha tényként kezelnek, a címet kijelentı módban írták volna.

A kérdımód használatát, – melyben egyben álláspontjuk is tükrözıdik – mé-gis indokoltabbnak látták, mivel állás-pontjuk szerint a cigányok szegénysége nem csak etnikai eredető, így etnikai ere-dető egészségi állapotról sem lehet be-szélni. Hiszen a cigányságnak mind a szociális, mind az egészségügyi állapotát több tényezıvel (egyenlıtlenségek, kire-kesztıdés) magyarázzák, melyek együt-tes jelenlétük révén felerısítik egymás hatását.

Ebbıl adódóan a szerzık célja e könyv megírásával ennek a soktényezıs egyenlıtlenségi és kirekesztési rendszer-nek a bemutatása.

Ezen írások jelentısége abban ragad-ható meg leginkább, hogy próbálnak komplex képet adni az észak-kelet-magyarországi térségben élı cigány né-pesség helyzetérıl. A kötetben szereplı írások eredményeinek általánosítása tel-jeséggel reális, a kutatások reprezentatív jellegébıl adódóan.

Az információnyújtáson túl van egy mel-lékes, ám nem elhanyagolható hozadéka is a könyvnek, mégpedig az, hogy kuta-tás-módszertani tervezéshez is segítséget nyújt. A kutatások módszerei (interjú, kérdıíves kutatás) használható részletes-séggel kerültek bemutatásra. A könyv felépítése igen logikus, hiszen az egy-mást követı tanulmányok lehetıséget adnak a visszacsatolásra.

A tanulmányok két téma köré csopor-tosíthatók:

1. Az elsı témakörhöz tartozó írások a kirekesztések részletes elemzésével foglalkoznak, megkísérlik feltárni ennek okait, úgymint az alacsony iskolázottság, alacsony foglalkoztatottság, alacsony jö-vedelem, szegénység, térbeli kirekesz-tettség, etnikai diszkrimináció.

2. A másik csoportba azok a tanul-mányok sorolhatók, melyek a kitörési le-hetıségeket veszik számba: iskolai okta-tás, egészségnevelés stb.

A tanulmánykötet az oktatást, az iskolai végzettség szintjének emelését ke-zeli központi kérdésként.

Bár a könyvben felsorakoztatott té-mák leginkább a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élı romák helyzetét érintik különbözı szempontok szerint, de olvashatunk a témáról Európai Uniós

KÖNYVSZEMLE

450

kontextusban is, például a kisebbségvé-delemrıl, mintegy bevezetve a megyei kutatások részletes bemutatását. A kötet-ben kilenc elemzı munka olvasható.

Az Európai Uniós témát kifejtı ta-nulmány (szerzı: Nagy Andrea) létjogo-sultsága evidens, hiszen csatlakozásunk óta ezt a nemzetközi intézményt nem le-het figyelmen kívül hagyni, már csak azért sem, mert a romák a 2004-es csat-lakozás óta a legnagyobb lélekszámú ki-sebbségnek számítanak az EU-ban. Így egyre inkább sürgetınek tőnik, hogy a velük kapcsolatos problémákra európai szinten találjanak megoldást.

A fenti témához szervesen kapcsolha-tó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei né-pesség szociális helyzete, és egészségügyi állapotacímő írás (szerzık: Filepné Nagy Éva, Fónai Mihály és Fábián Gergely), mely szintén egy EU-s dokumentumot tekint kiindulási pontnak. A szerzık fel-hívják a figyelmet arra, hogy a humán tıke humán erıforrás szerepének erısö-dése miatt egyre kiemeltebb feladatként kell kezelni az egészségi állapot javítását, hiszen a humán erıforrás minıségének egyik legkiemelkedıbb eleme a népesség egészségi állapota, melyet szociális és életmódbeli tényezık befolyásolnak. Az írás aktualitását az adja, hogy a vizsgált megyében – a morbiditási és mortalitási mutatók alapján – a lakosság egészség-ügyi, szociális és mentális állapota ked-vezıtlenebb, mint az országos átlag. A 2003-ban lefolytatott, részletesen elem-zett kutatás keretén belül 1452 háztartás vizsgálatára került sor, kérdıíves mód-szerrel. A kutatásban a következı témák élveznek prioritást: jövedelmi helyzet, a háztartások felszereltsége, lakásviszo-nyok, életmód, egészségi állapot, stb. Bár a szerzık által vázolt kutatás nem kifeje-zetten roma-kutatás, de néhány szegmens tartalmaz etnikai jellegő motívumot, így

az olvasó informálódhat az etnikai identi-tást vállaló roma háztartások kistérségek és településtípusok szerinti megoszlásá-ról.

Az írás jelentısége abban rejlik iga-zán, hogy kistérségekre lebontva kapunk igen részletes képet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei népesség szociális helyze-térıl és egészségi állapotáról.

A soron következı tanulmány mely Északkelet-Magyarország cigány népes-ségének egészségi állapotát elemzi szoro-san kapcsolható az ezt megelızı témá-hoz, Fónai Mihály és Pénzes Mariann írásának aktualitását igazolja, hogy ezt megelızıen a romák egészségi állapotá-ról viszonylag kevés elemzés látott nap-világot. A mintavételbe 500 roma háztar-tás került, az adatgyőjtéshez pedig inter-jús technikát alkalmaztak. A szerzık ab-ból indultak ki, hogy az egészségi állapot és a szociális helyzet között szoros össze-függés van, s ez az elemzés során be is bizonyosodott. Ezzel kapcsolatban meg-fogalmazódik, hogy „az egészségi álla-potmutatók csak átgondolt, rendszerszerő beavatkozás esetében változhatnak, fi-gyelembe véve azt is, hogy a saját egés-zségi állapotot jelentıs mértékben az egyén alakítja” – állítják a szerzık. A hi-potézisek másik csoportja a szegénység etnicizálódására vonatkozott. Az etnikai hovatartozás és a szegénység kapcsolata szintén bizonyítást nyert, hiszen a kutatás eredményei rámutattak, hogy a romák nagy számban vannak jelen a szegények között. Fontos eredményként említik a kutatók, hogy az egészségi állapot, szoci-ális állapot nemcsak következménye, de mutatója is egy sokdimenziós kirekesztı-désnek.

A Fónai Mihály, Vitál Attilla szerzı-páros tanulmányának címe: Azonosságok és eltérések a tiszavasvári magyar cigány és oláh cigány lakosság élethelyzetében

KÖNYVSZEMLE

451

és egészségi állapotában. Munkájukban a Tiszavasváriban élı roma lakosság élet-helyzetét, egészségi állapotát tárták fel.

A kutatás érdekessége, hogy a roma népesség egyfajta elkülönülésére hívja fel a figyelmet. Ebbıl világosan kirajzoló-dik, hogy az oláhcigány népesség társa-dalmi státusza sokkal rosszabb, mint a magyarcigány (romungró) közösségé. Nem csak a jövedelmük alacsonyabb, de munkaerı-piaci helyzetük is kedvezıtle-nebb, és az alapfokú oktatásból lemorzsolódók aránya is kétszer akkora, mint a magyarcigányok körében.

A szerzık négy pontban megfogal-mazott megoldási javaslattal zárják írá-sukat, melyek az integrált oktatás és a felnıttoktatás jelentıségének hangsúlyo-zásán kívül érintik a különbözı intézmé-nyek együttmőködésének kérdéseit is. Je-lentıséget tulajdonítanak továbbá a ci-gány civil szervezıdések létrejötte elıse-gítésének és az életmód-programok szer-vezésének, melyek a cigány népesség egészségi állapotának javítását eredmé-nyezhetik.

Huszti Éva a 12-18 év közötti cigány fiatalok állapotát és életmódját vizsgálta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az olvasó informálódhat a fiatalok család-tervezési elképzeléseirıl (mely a többségi társadalomban uralkodó tendenciáknak való megfelelés irányába mutat), jövıké-püket illetı véleményükrıl, a szenve-délybetegségekkel való találkozásukról, stb. Az eredményekre reflektálva megál-lapítást nyer, hogy a fiatalok körében az egészséges életmóddal, szexualitással kapcsolatos felvilágosításnak fontos sze-repet kell tulajdonítani mindamellett, hogy figyelembe vesszük a roma kultúra hagyományait és sajátosságait. Ebben a felvilágosító munkában és a cigány csa-ládok egészségkultúrájának fejlesztésé-

ben kiemelkedı szerep hárul(hat) a vé-dınıkre.

Nagy Józsefné, A védınıi munka le-hetıségei a cigány családok egészségkul-túrájának fejlesztésében címő munkájá-ban részletesen ír a védınıi munka alap-feladatainak jellemzıirıl, kiemelve, s mintegy ráerısítve az elızı tanulmány konklúziójára, tudniillik hogy az elsısor-ban prevenciós feladatok végzésekor a multikulturális sajátosságok figyelembe-vétele prioritást kell, hogy élvezzen. Az egészség megırzésére, fejlesztésére irá-nyuló tevékenység jelentısége talán a következı, a szerzı által megjelölt adat-tal érzékeltethetı leginkább, mely a re-cenzió írója szerint a könyv kulcsmonda-tának, kulcsinformációjának tekinthetı: „A demográfiai adatok arra utalnak, hogy a roma népesség átlagos élettartama a tel-jes népességnél közel 10 évvel rövidebb. A romák aránya egyes betegségcsopor-tokban a többségi társadalom tagjaihoz képest, akár 5-15-szörös is lehet”.

Bodnárné Kiss Katalin a megye hete-dik, nyolcadik osztályos cigány tanulói-nak énkép- és modellkövetési sajátossá-gait vizsgálta, mikroszociológiai elemzés segítségével. A kutatás konklúziójaként megfogalmazta, hogy a mintába bekerült fiatalok körében a sikeres és társai köré-ben népszerő tanuló modelljével történı azonosulás akadályozott. Szüleikrıl pozi-tív képpel rendelkeznek, jövıképük a boldogság mintája köré szervezıdik, mellyel kapcsolatban a munka, a gazdag-ság és a család fontosságát hangsúlyoz-zák. Ezt a szerzı a sikeres társadalmi in-tegráció igényeként értelmezi.

Kerülı Judit vizsgálatában a sokak ál-tal Nyíregyháza Harlemének tekintett nyomorteleprıl való kitörési esélyeket vette górcsı alá. Van-e, lehet-e esély a Huszár telepen? – teszi fel a kérdést. Vál-tozott-e a rendszerváltozást követıen az

KÖNYVSZEMLE

452

itt élı közösség élete, lakásviszonyaik-ban, iskolai végzettségük tekintetében, foglalkoztatottságuk vonatkozásában? Érzékelhetı-e valamilyen kedvezı ten-dencia? A szerzı által bemutatott adatok arról árulkodnak, hogy a Huszár-telepi közösség kirekesztıdése, leszakadása már oly mértékő, hogy lényeges változást nem hozott a rendszerváltozást követı 15 év sem.

A kitörési lehetıség egyik legfonto-sabb szegmensének az oktatás tekinthetı. Erre a tételre erısít rá a következı ta-nulmány készítıje is. Rozgonyi Ibolya arra hívja fel a figyelmet, hogy a romák társadalmi kiemelkedésének folyamatá-ban kitüntetett szerepe van az oktatásnak, ezen belül is a középiskolai továbbtanu-lás nehézségeinek leküzdésére irányítja a figyelmet.

A közép- és felsıfokú oktatás területén is több kezdeményezés látott napvilágot a hátrányos helyzető roma fiatalok tanulási esélyeinek javítására. A Nyíregyházi Fı-iskola – írja a szerzı – jelentıs eredmé-nyeket könyvelhet el ennek elısegítésé-ben, hiszen felvételi elıkészítı tanfolya-mokat szerveztek roma fiatalok részére, kezdeményezték a romológiai ismeretek bevezetését az elıítéletek csökkentése érdekében. További fontos eredménynek tekinthetı, hogy pályázati lehetıségekkel élve olyan képzéseket indítottak el, me-lyek célcsoportja a cigánysággal köze-lebbi kapcsolatba kerülı szakemberek pedagógusok, köztisztviselık, rendırök, stb.) voltak. A tanulmány olvasója komp-lex képet kap a Nyíregyházi Fıiskola ál-tal lebonyolított legfontosabb, romákkal kapcsolatos képzésrıl, illetve ezek ta-pasztalataira építve a szerzı javaslataival továbblépési lehetıségek megjelölésére is vállalkozott.

Összességében a könyv ajánlható azoknak a szakembereknek, akik nap mint nap kontaktusba kerülnek a roma társadalom tagjaival. İk azok, akik hiva-tásukból adódóan gyakran szembesülhet-nek a fent említett csoport tagjainak problémáival, továbbá alkothatják az adott szakember gárda célcsoportját, kli-enskörét. Gondolok itt elsısorban a szo-ciális szakemberekre, de fontos informá-ciók birtokába kerülhetnek az egészség-ügyben dolgozók (védınık, orvosok, ápolók) is, ha elolvassák a könyvben sze-replı írásokat. Ajánlom a könyvet azok-nak a fıiskolai, egyetemi hallgatóknak, akik tanárszakon, gyógypedagógia sza-kon, szociális munkás szakon tanulnak, hiszen lelkesedésükön túl szakmai isme-reteik és tájékozottságuk is jelentıs sze-repet játszhat abban, hogy megértsék, el-fogadják egy kisebbségben lévı társa-dalmi csoport viselkedését, attitődjét, ezáltal elısegítve az együttmőködés lehe-tıségét. Ajánlom továbbá szakdolgozat-íróknak, illetve azoknak a doktoran-duszoknak, kezdı kutatóknak, akik ha-sonló témájú kutatási területet választot-tak, hiszen mindamellett, hogy a kötet bıséges és szerteágazó információt szol-gáltat a vizsgált csoporttal kapcsolatban, hozzásegítheti az olvasót egy választott kutatás módszertani lépéseinek megter-vezéséhez.

Befejezésként épp úgy ajánlom a könyvet az érintett roma társadalom szá-mára, mint a többségi társadalom tagjai számára. Hiszen akkor tudjuk elfogadni és megérteni egymást, ha megismerjük, és legalább megkíséreljük elfogadni egymás kultúráját, viselkedési normáit.

R. Fedor Anita

KÖNYVSZEMLE

453

Római polgárok és uralkodók képi üzenetei. Szerk. Gesztelyi Tamás, Varga Teréz. AΓΑΘΑ XXII. Debrecen 2007. 181 lap

Beszéljünk és gondolkodjunk másképp a rómaiakról és a Római Birodalomról! A kötet ezzel a figyelmet felkeltı biztatás-sal is indulhatott volna.

Napjainkban sajnálatos módon az a vélemény vált megszokottá, hogy a rómaiak vadak, kegyetlenek, erkölcstele-nek, mindenkit leigáznak. Ezt nem csu-pán a mővészi szabadságot élvezı írók, színészek, filmrendezık hirdetik, hanem egyre gyakrabban történészek is.

A jelen kötet viszont épp a minden-napi élet rendjét mutatja be. Azt az eré-nyes követelményrendszert, amelynek segítségével Róma több, mint 12 évszá-zadon át a világ ura volt. Ura és nem le-tiprója. Ura és polgárainak ıre. Ízelítıt kapunk abból a folyamatból, amelynek révén Rómából, a városállamból egy bi-rodalom irányítója lett. Rómának ezt kel-lett megtanulni, ez volt a feladata.

A kötet szerzıi: PhD–hallgatók1 és vezetı tanáruk, Gesztelyi Tamás nem kis dologra vállalkoztak. Célul tőzték ki „tárgyi, mővészeti források feldolgozá-sát, értékelését”, amelyet igyekeztek „minél szorosabb logikai és kronológiai szállal egységbe foglalni” (p. 10) tíz feje-zetben és a hozzáfőzött néhány oldalas angol összefoglalásban. Az egyes fejeze-tek: 1. A tiszteleti szobrok jelentése a korai

Rómában 2. Képi nyelv a köztársaságkor végi po-

litikai küzdelmekben

1 A kötet összeállításában részt vettek: Bari

Sándor, Barna Ferenc, Gesztelyi Tamás, Gyimesi Pálma, Kálny Beatrix, Nagy Már-ta, Pataricza Dóra, Smid Mónika, Szalai Krisztina, Székely Hajnalka, Varga Teréz, Várhegyi László, Végh Judit.

3. Legfontosabb római erények szeman-tikai, kulturális és vizuális jellemzıi

4. Köztársaságkor végi kiemelkedı személyiségek portréi gemmákon és Plinius Maiornál

5. Erényábrázolások politikai üzenete a kora császárkor pénzérméin

6. İsi erények – új hangsúlyok a biro-dalmi pénzverésben Kr. u. 260-282 között

7. Uralkodói erények az aphrodisziaszi Szebaszteionban

8. A polgári lét ideái a császárkori szar-kofágokon

9. Villatulajdonosok kedvelt mozaikté-mái

10. Morális értékek szerepe a collegi-umok mőködésében

Irodalmi tájékoztatást a fejezetek vé-

gén kapunk, csak az általános rövidítések jegyzéke közös.

Kerényi Károly szerint „A tudomány nem mondhat le arról, hogy majd egy, majd más nézıpontot válasszon: az egyik oldalról nyíló kilátás kiegészíti a másik oldalról nyílót.”2 A kötet szerzıi most a „másik oldalról nyílót” választották, kezdve a képi nyelv bemutatásán.

A képek mindig közölnek valamit, az éremképek is.3 Propaganda jellegét any-nyiban lehet ’komolyan’ venni, hogy hí-rül ad eseményt, törekvést, vágyat és – tételezzük fel – hogy ’teremtést’ is abban az értelemben, ahogy ezt Róma hitte. Hit-

2 Mi a mitológia? Tanulmányok a Homérosi

Himnuszokhoz. Budapest 1988, 7. 3 Hans Belting: Kép-antropológia. Képtu-

dományi vázlatok. Budapest 2003, 67-81.

KÖNYVSZEMLE

454

te, hogy a kimondott szó teremt;4 így a kimondott, azaz leképzett ábrázolás te-remt. A patres ırzi ısei képmását és vele együtt azt az áthagyományozást, amelyet tılük kapott. Így nyeri el értelmét és fe-ladatát a tiszteleti szobrok állítása, ame-lyet kiérdemelni az erényekkel lehetett. Az elsı tiszteleti szobrok a királyszob-rok, amelyeknek meglétét a hagyomány-ból tudjuk; Plinius az, aki „határozottan állítja” létüket (p.13). A királyok erénye-iben nem kételkedhetünk, ık az ısök, akikre még Diocletianus is hivatkozik, mint követendı példákra. A könyvben tárgyalt erények innen indultak; a pietas – kötelességtudat, fides – hőség, virtus – erényesség, lelki erısség, iustitia – iga-zságosság, aequitas – jogegyenlıség, clementia – szelídség, concordia – szív-beli egyetértés, providentia – gondviselés (pp. 39-53). Álljon itt néhány idézet az erényekre vonatkozóan: „Egyetértéssel a kis dolgok naggyá lesznek, széthúzással a nagyok is tönkremennek” (p. 41). „Ahol erény van, ott mindig szent a hőség” (p. 43). „Az igazságosság egyedül magában foglal valamennyi más erényt” (p. 44). „Az istenek gondoskodása kormányozza a világot” (p. 47). „Az erénynek semmi sem elérhetetlen” (p. 48).5 „A tisztség olyan teher, amely fenntartja az államot. Az év-századokon át hagyományozódott értékek az ember külsı megjelenésében is látha-tóvá váltak” (p. 56). Így függ össze az erény és a forma, hiszen az erény meglát-szik az arcon (u.ott).

4 Thomas Köves-Zulauf: Bevezetés a római

vallás és monda történetébe. Budapest 1995, különösen 71.

5 Az idézetek mind római auktorok mővei-bıl vett, a szerzık által válogatott és lefor-dított idézetek. Szándékosan mellıztem a forráshelyek megadását, remélve, hogy ez-zel az érdeklıdıket serkenteni lehet a könyv végiglapozására, netán elolvasására.

Ezzel el is jutottunk a római mővészet nagy fejezetéhez, a portréhoz, amely képzeletbeli portréval indul, eljut a való-ságoshoz, de ennek ellenére mindig elı-szeretettel készít ideálportrét. A kötetben a portrékat érmeken és gemmákon mutat-ják be a szerzık. A mővészet szempont-jából mind a kettı különleges csoport. Az érmekkel kapcsolatban kérdés, hogy mennyiben tartoznak a mővészet köréhez és mennyiben nem. A rómaiak eleinte az érmeken egy halott rokon képét mintáz-ták meg. A késıbbiekben került az élı ember portréja, profilja az érmekre. Bár-mennyire is igaz az, hogy mind a két csoport alkalmas politikai elgondolások és célkitőzések kifejezésére, nem feled-kezhetünk meg az ókori világban számon tartott tényrıl, hogy ti. a kép lehet tiszte-let, de lehet meggyalázás tárgya is,6 pél-dául a damnatio memoriae a császárkor-ban vagy egyéb nem tetszés kifejezése bármikor. A képmás birtoklása hatalom.7 M. Tullius Cicero, Cn. Pompeius Magnus, C. Iulius Caesar, C. Iulius Caesar Octavi-anus gemmaképeinek értékelése közben életük történelmi eseményeire és politikai célkitőzéseire világítanak rá a szerzık (pp. 55-68). Ez az ábrázolás mégis jelentısen különbözik a pénzeken lát-hatóktól. A hírközlı alkalmatosságok he-lyett a pénz, az érem végezte ezt a felada-tot. A továbbiakban az érmek ábrázolása-in keresztül mutatják be a szerzık a ró-mai történelmet; elıször a Iulius-Claudius dinasztia idején (pp. 69-86), majd a számtalan nehézséget, bizonyta-

6 Hans Belting: Kép és kultusz. A kép törté-

nete a mővészet korszaka elıtt. Budapest 2000. 1-16, 106-109.

7 Gondoljunk csak arra, hogy a római sírkö-veken másodlagos felhasználás esetén az arcok csaknem minden esetben le vannak verve.

KÖNYVSZEMLE

455

lanságot, járványokat, polgárháborúkat átélt periódust (pp. 87-106).

A hivatali élet után a magánélet ese-ményei következnek a szarkofágok, a mozaikok ábrázolásainak elemzése, illet-ve leírása kapcsán. Nem feltétlenül köny-nyő vagy nem mindig könnyő értelmezni az ábrázolásokat. Mégsem mondhatunk le arról, hogy megkíséreljük, ezért nem igazán lehet egyetérteni azzal a nega- tív véleménnyel, amely szerint „ezek in-terpretálásakor meglehetıs óvatossággal kell eljárni, és tudatában kell lennünk an-nak, hogy ez leginkább csak a mai ember szemszögébıl kiinduló kísérletnek te-kinthetı” (p. 136). Az óvatosság mindig kötelezı, de a saját szemszögünkbıl való kiindulás tilos. Szigorúan tilos! Minden korszakot csak az adott korszak szem-üvegén keresztül szabad vizsgálnunk és

néznünk. Végezetül a collegiumok – ön-segélyzı szervezetek – mőködésérıl ka-punk ízelítıt, mindenekelıtt arról, hogy mőködésüket az erények vezetik, és mi-képpen nyilvánul meg ez.

A fejezetekhez tartoznak képek, ame-lyek a kötet végén találhatók. A képeket – a modern divatnak megfelelıen – feje-zetenként számozták. Teljesen egyéni do-log, hogy ez nekem kényelmetlennek tőnt.

Mindent összevéve e kezdeményezést folytatni kellene. Az ókor gazdag lehetı-ségeket ad a kutatásra. Ha pedig megfo-gadjuk Kerényi Károly fenti tanácsát, a tematikus kötetek egész sorozatát lehetne elkészíteni. A majdani olvasók nevében is kívánok ehhez kitartást a jelenlegi és a leendı szerzıknek.

Gáspár Dorottya

Prugberger Tamás: Globalizáció, neoliberalizmus és a jog. Van kiút az útvesztıbıl?

Kairosz Kiadó, Budapest, 2008. 206 lap

A 2008 ıszén kitört gazdasági válság egyértelmően jelzi, hogy a globalizáció-val összekötött neoliberális gazdaságpoli-tika elıbb-utóbb összeomláshoz vezet. Hogyan jutott ide a világ, s hogyan jutott az államcsıd szélére hazánk? S mi várha-tó a jövıre nézve, ha az események a je-lenlegi irányban haladnak tovább? A fi-gyelemelterelés céljából szándékosan túlbonyolított világunkban az emberek döntı többségének fogalma sincs arról, hogy mi, miért történik a közéletben: a társadalmi, politikai, gazdasági és jogal-kotási folyamatok belsı összefüggéseit csak rendkívül kevesek látják át, s a mé-dia könnyőszerrel képes a tömegeket félrevezetni. Az összefüggések felismerésének hiányában az ember azt

azt gondolja, hogy mindaz, ami történik, a véletlen mőve. Pedig semmi sem törté-nik véletlenül. Prugberger Tamás, a Mis-kolci és a Debreceni Egyetem nemzetkö-zi szinten elismert jogászprofesszora leg-újabb könyvében olyan szintézist tár elénk, mely világossá teszi, hogy valójá-ban minden mindennel összefügg, s a lát-szólag egymáshoz egyáltalán nem kap-csolódó folyamatok mind egy irányba mutatnak.

A kárpótlás félresiklása, a mőködı-képes családi farmgazdaságok kialakulá-sának megakadályozása, a kisvállalkozók tönkretétele, a vidék visszafejlesztése, a profitorientált társadalombiztosítási rend-szer kialakításának és az ingatlanadó be-vezetésének terve, a helyi önkormány-

KÖNYVSZEMLE

456

zatok mőködésének ellehetetlenítése, a közszolgálat és a közigazgatás lebontásá-nak, s a centralizált irányítási rendszer kialakításának tendenciája, a köz- és fel-sıoktatás elsilányítása, a gazdasági társa-ságok fúzióját és a tisztességtelen piaci magatartást tiltó, valamint a munkaválla-lók érdekeit védı, s a megfelelı szintő ál-lami minıségellenırzést biztosító szabá-lyok fellazítása, az egyszemélyes és a zártkörő gazdasági társaságok alapításá-nak lehetıvé tétele, a jóhiszemőség és a tisztesség elvének háttérbe szorítása, a népszaporulat alacsony szinten tartása, s még számos egyéb lépés mind a szupranacionális gazdasági szervezetek haszonmaximalizálását szolgálják. Amint a szerzı rámutat, e mammutcégek tulaj-donképpen gyarmatosítják a befogadó or-szágokat. A globális pénzügyi szerveze-tekkel szemben az egyes államok jogi függetlensége (szuverenitása) formálisan fennmaradt ugyan, de valójában olyan erıs gazdasági és politikai függés alakult ki, hogy lényegében újraéledt a kötött, kommunista tervutasításos rendszer.

A jól tagolt, közérthetı nyelven meg-fogalmazott, s rendkívül gondolatgazdag mő a filozófiai és jogelméleti alapokból kiindulva számos érdekes történelmi pár-huzammal tarkítva vázolja fel a szociális piacgazdaság intézményeinek teljes le-bontására törekvı globalizált neoliberális gazdaságpolitikai és jogi rendszer kiala-kulásának folyamatát, s e minden ízében etikátlan, mindent üzleti szempontból ér-tékelı és az élet valamennyi területét be-hálózni szándékozó rendszer mőködési mechanizmusát. Az összkép félelmetes. A szerzı – Immanuel Wallerstein véle-ményét osztva – joggal figyelmeztet, hogy „ha ez a folyamat tovább tart és nem lesz visszatérés egy javított, közép-utas szociális piacgazdasághoz, hasonló gazdasági és politikai anarchia fog bekö-

vetkezni, mint ami a Római Birodalom bukása után bekövetkezett” (12. old.).

A neoliberális globalizáció kártékony folyamatai közül elegendı kiemelni a gazdasági és a közszféra összefonódását, ami nyilvánvalóan a korrupció elburján-zásához vezet, valamint az egoista pro-fitmaximalizálással és a fogyasztói társa-dalom kialakulásával együtt járó, egyre iszonyúbb méreteket öltı környezetrom-bolást. Helyesen mutat rá a szerzı arra is, hogy „a mai globalizáció urai a közokta-tás és a felsıoktatás elsilányításával (bo-lognai program) olyan mélyebb társa-dalmi összefüggések meglátására képte-len köznépet és szakembergárdát kíván-nak kinevelni, amely gondolkodás nélkül elfogadja a globalizáció hatalmi elitjének a politikáját még akkor is, ha annak kár-vallottjává válik” (100–101. old.).

A könyv világosan bemutatja, hogy hogyan irányítja az USA a különbözı nemzetközi gazdasági szervezetek (WTO, OECD, Világbank, IMF) felhasz-nálásával a pénzvilágot, s hogyan befo-lyásolja – elsısorban az Egyesült Király-ságon keresztül – az EU gazdaságpoliti-káját. A szerzı rámutat arra, hogy az EU-alkotmányt pótló Lisszaboni Szerzıdés az USA-modellhez egyre inkább közelítı „Európai Egyesült Államok” irányába in-tegrál és centralizál. Érdekes az USA és az EU jogalkotási mechanizmusának ha-sonlósága. Az amerikai jog részben eset-jog, részben dogmatikailag nem rendsze-rezett, inkonzisztens törvények halmaza. Ehhez hasonlóan az EU-ban sincs elıre eltervezett, elméletileg rendszerezett koncepcionális jogalkotás, s ez a hiá-nyosság számos problémát okoz. A nem-zeti és etnikai kisebbségek viszonylatá-ban szintén károkat idéz elı az USA szemléletének követése. Az USA az em-beri jogokat csak egyedi szinten ismeri el, közösségi (népcsoporti) szinten nem, s

KÖNYVSZEMLE

457

éppen ezért az autonómia gondolatát el-vetve azt kívánja elérni, hogy a kisebbsé-gek mindenhol asszimilálódjanak az ál-lamalkotó nemzeti többséghez

A szerzı a neoliberális globalizáció által okozott torzulások felvázolása után konkrét javaslatokat tesz az elıállott sú-lyos problémák jogalkotás útján történı megoldására. E javaslatok közül az aláb-biakat emelném ki. A szerzı szerint fel kell hagyni a köztisztviselıi és közhiva-talnoki kar szétverésének folyamatával és a közszolgálat privát szférába helyezésé-vel. A kötelezı társadalombiztosítás egész rendszerét – a szolidaritás elvén alapulva – szintén a közjogi szférában kellene megtartani. Meg kell akadályoz-ni, hogy az államhatalom összefonódjon a magángazdasággal; szigorúan meg kel-lene tiltani, hogy a közhatalomban tiszt-séget viselı személyeknek cégérdekelt-ségük legyen. Az alapvetı energia- és közszolgáltatást biztosító intézmények-nek feltétlenül állami tulajdonban kell maradniuk, ill. oda vissza kell kerülniük. Komplex környezeti kárfelelısségi rend-szert kell kialakítani. A mezıgazdaság-ban és az élelmiszeriparban szigorítani kell az állami minıségellenırzést. A ver-senyjog terén szigorítani kell a fúziókont-rollt. A társasági jogban meg kellene szüntetni az egyszemélyes gazdasági tár-saság-alapítás és a gazdasági társaságok zártkörő mőködésének lehetıségét, s csökkenteni kellene a vezetı tisztségvise-lık hatáskörét. A csıd- és felszámolási eljárások terén fokozottabban kellene vé-deni a hitelezık érdekeit. A munkajogban meg kell szüntetni a munkavállalók ki-szolgáltatottságát, s biztosítani kellene a szakszervezetek függetlenségét. Az álla-mi vagyon kezelését az Országgyőlés ál-tal felügyelt Államkincstár hatáskörébe kellene visszaadni, s bizonyos értékhatár felett a privatizáció feltételévé kellene

tenni az Állami Számvevıszék, valamint az Országgyőlés jóváhagyását. Gondos-kodni kellene a pénzintézetek szigorúbb felügyeletérıl. Át kellene alakítani az in-gatlan-nyilvántartási rendszert, s a tulaj-doni biztonság érdekében vissza kellene állítani a telekkönyvi bíró intézményét, az ingatlantulajdon átruházására irányuló szerzıdéseket pedig ügyvédi ellenjegyzés helyett közjegyzıi ellenjegyzéssel kelle-ne ellátni. Az oktatás terén fenn kell tar-tani a jó színvonalon mőködı intézmé-nyeket. Meg kellene ırizni az MTA köz-testületi jellegét. Kétkamarás parlamentet kellene felállítani, melynek felsı házában az érdekvédelmi szervek képviselıi fog-lalnának helyet. Erısíteni kellene az ál-lamfı pozícióját. Módosítani kellene azt a szabályt, mely szerint csak a pártok je-löltjei választhatók meg alkotmánybíró-nak. A jogalkotás során figyelembe kel-lene venni a szakmai érdekvédelmi szer-vezetek álláspontját. Ki kellene zárni an-nak lehetıségét, hogy a rendészeti és az igazságügyi minisztérium – a jogállami-ságot súlyosan sértve – a jövıben újra összevonásra kerüljön. Az esélyegyenlı-ség szabályait a jogi személyek körére is ki kellene terjeszteni. A vállalkozási sza-badság eltorzulásai elleni védelmet – kü-lönösen a piaci uralom kialakításának le-hetıségével járó határtalan haszonreali-zálás és a fogyasztói alávetés tiltását – alkotmányi szinten kellene megvalósítani mind a magyar, mind az európai jogban.

Az aggasztó helyzetet alaposan fel-térképezı mővet az az alapvetıen opti-mista szemlélet hatja át, amely szerint most még van kiút a neoliberális globalizáció útvesztıjébıl. İszintén re-mélem, hogy Prugberger Tamás figyel-meztetései és javaslatai nem pusztába ki-áltott szavak lesznek: lesz, aki elfogadja, és meg is valósítja azokat.

Sáry Pál

KÖNYVSZEMLE

458

Kálnási Árpád: Debreceni cívis szólások és közmondások

Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen, 2008. 344 lap Debrecen szellemi és kulturális élete je-lentıs tudományos értékkel gyarapodott: a közelmúltban jelent meg a Debreceni Egyetem tudós tanárának, a cívis nyelv elismert kutatójának legújabb könyve, amely egykor a cívis fejlıdés és kultúra sajátságos „alföldi útját” járó Debrecen városi nyelvkincsének, tágabb értelem-ben a debreceni népnyelvnek jellegzetes rétegét, a cívis nyelv emlékeit és értékeit – a szerzı plasztikus kifejezésével élve – „virágait” győjtötte kötetbe. Az impozáns könyv 2341 szócikke mintegy tízezer ál-landó szókapcsolatot, szólást és közmon-dást – szakkifejezéssel frazémát és frazéma-változatot – tartalmaz, szakszerő nyelvészeti interpretációkkal kiegészítve. A Debreceni cívis szólások és közmon-dások (2008) címő szólástár a szerzı több mint egy évtizedre visszanyúló nagyszabású vállalkozásának legújabb darabja, a rokon témákban megszületett korábbi témaspecifikus könyvek, a Cívis beszélgetések Debrecenbıl (1999) és a Debreceni cívis szótár (2005) szerves folytatásának tekinthetı.

A most megjelent könyv nemcsak a hajdan volt debreceni cívis világ viszonylag teljességre törı megidézése a nyelvtudo-mány módszereivel, hanem múló történel-mi korok eltőnı életének és kultúrájának, gazdasági-társadalmi viszonyainak, ha-gyományainak, néprajzi szokásainak, álta-lában véve egy közösség hétköznapjainak hő tükre, nem utolsósorban az évszázad-okon át legnagyobb magyar város történe-tének fontos forrása. Az egybegyőjtött szó-lások és közmondások, mint a mővelıdés-történet nyelvi tanúi, a kifejezéskultúra eszközeivel hiteles és egyedi forrásként vallanak a múltról, megırzésre és továbbvi-

telre érdemes idıt álló értékekrıl, közvetí-tik az egykor sajátosan zárt paraszti-polgári, kézmőves, kereskedı társadalom, a kálvinista puritán életszemlélet által mélyen áthatott cívisvilág mának szóló üzenetét.

A „cívis szólástár” sokrétő funkciója kapcsán a nem szakmabeliek, a helytörténet és a cívis kultúra világát illetıen kevésbé tájékozódott érdeklıdık részérıl felmerül-het kérdésként, hogy Kálnási könyvének témája nem korlátozódik-e túlzottan is egy rétegnyelv sajátosságainak speciálisan nyelvészeti szempontú elemzésére, a győj-tés célterülete pedig lokálisan nem szőkül-e le túlságosan egyetlen városra, illetve an-nak közvetlen környezetére? Jóllehet a tu-dományos teljesítmény értékébıl mindez mit sem vonna le, ám az esetleges kételyek eloszlatása, a munka szaktudományos jel-legen is túlmutató jelentıségének és egye-diségének alátámasztása céljából azonban mégsem tőnik hiábavalónak, ha a recen-zens megenged magának egy rövid történe-ti eszmefuttatást Debrecen múltjának egyik legfontosabb differencia specifikájáról, a város egyedülállóan sajátos cívis jellegérıl. Történelmileg semmi esetre sem hagyható figyelmen kívül ugyanis, hogy a „cívis” jelzıvel illetett parasztpolgári avagy pol-gárparaszti városfejlıdés sajátos „alföldi útja” a régió egykori városai-mezıvárosai közül éppen Debrecenben teljesült ki a leg-erıteljesebben és a legkarakterisztikusab-ban. Az egykor legnépesebb magyar város az alföldi városfejlıdésnek azt az útját járta, amelyet a szakirodalom az „Alföld-szindróma” avagy az „Alföld tünetcso-port” győjtıfogalomba sorol.

A már kellı alapossággal feltárt „tör-ténelmi szindrómák” közül Debrecen esetében különösen szembetőnı tényezı

KÖNYVSZEMLE

459

az évszázadok hosszú sorát jellemzı pa-rasztpolgári-mezıvárosi fejlıdés finom-szerkezető mőködése, a relatíve fejlett mezıvárosi intézményhálózat, a szabad menetelő jobbágyság lehetısége, a re-formált egyház haladó-polgári irányzata-inak a jelenléte, a nagyfokú társadalmi mobilitás, az „innovatív” paraszti menta-litás stb. Ebben a török hódoltság által erısen motivált történelmi, gazdasági-társadalmi közegben gyökerezve, vala-mint a város országrésznyi területei által is indokolt mezıgazdasági, illetve keres-kedı és kézmőves jellegébıl fakadt a sa-játos polgári-paraszti, paraszti-polgári, mezıvárosi (cívis) fejlıdés, amely miatt késıbb oly gyakran illették a várost a „maradandóság” és a „debreceniség” jelzıivel. Ám a sajátos körülmények is-meretében ma már egyértelmő, hogy a régen egymás szinonimájaként kezelt, olykor elmarasztalásként használt jelzık többnyire pozitív tartalmat hordoztak. Ennek köszönhetıen a maga akaratát kö-vetı, szabad és demokratikusan kor-mányzott debreceni közösség mindig talpra tudott állni, sıt gyarapodni volt képes, miközben megteremtette az egyik legszebb és legkulturáltabb magyar váro-si civilizáció alapjait. A 16. századtól Debrecen a protestantizmus legjelentı-sebb hazai és számottevı nemzetközi központja lett. Egyidejőleg pedig mind kiemelkedıbb kulturális centrummá, egyre fejlıdı és bıvülı kollégiuma révén messze földön híres iskolavárossá vált. Debrecen kulturális értékteremtı és kisu-gárzó szerepe akkor sem csökkent, ami-kor terület- és népességnagyságához mért gazdasági erejét és jelentıségét tekintve egyre inkább elmaradt a rohamosan gya-rapodó fıváros, de más iparilag jelen-tékenyebbé váló vidéki városok mögött is. A magyarországi kapitalizmus kor-szakában Debrecen jelentıségét már nem annyira a gazdasági életben elfoglalt he-

lye, sokkal inkább nagysága, közigazga-tási és adminisztratív keretei, történelmi hagyományai, kulturális központ-jellege, politikai súlya stb. indokolhatták.

A debreceni cívis múlt legavatottabb ismerıje, Balogh István könyveiben (Cívi-sek társadalma, 1947; A cívisek világa, 1973) sokoldalúan és részletesen feltárta azt a folyamatot, amelynek során a 18. szá-zad végétıl kialakult, s majd a 20. század elsı évtizedeiben felbomlott a debreceni cívis parasztpolgári közösség. A török hó-doltság idején az Alföld hatalmas területei néptelenedtek el, s a lakosság egy-egy na-gyobb alföldi városba (Debrecen, Kecske-mét, Szeged, Nagykırös, Cegléd stb.) hú-zódott, amelyek számára a török kiőzése után hatalmas szabad földterület állott ren-delkezésére. Debrecenben ezeken a terüle-teken a földmővelés kezdetben igen ele-nyészı volt, miközben kifejlıdött egy nagyarányú legeltetı állattenyésztés. A földközösség lassú felbomlásával elıállott helyzetben a 18. század végétıl, a tisztán polgárinak tekinthetı patrícius, iparőzı, ke-reskedı réteg kezdett elsorvadni, anyagi helyzete meggyengülni, s ezzel egy idıben a város polgárai közül mind többen tértek át a földmővelésre. Az egykor híres keres-kedıcsaládok utódai felesleges megtakarí-tásaikból egyre több földet vásároltak, s a 19–20. század fordulójára lassan megválto-zott a „cívis” szó értelme, s ezen már szinte kizárólagosan a földmővelıvé vált egykori polgárok közösségét értették. A cívis győjtıfogalomnak fontos anyagi tartalma mellett sajátos szellemi tartalma is volt – a polgári életfelfogás közössége, a tradíciók, a hagyományos gazdálkodás és társadalmi szemlélet, a patriarchális érintkezési formák, szokás-rendszerek –, amely zárt közösséggé ko-vácsolta ezt a társadalmat. A 20. század elsı harmadában a hagyományaihoz ma-kacsul ragaszkodó, ám egyre zsugorodó debreceni cívis közösség jellegét már

KÖNYVSZEMLE

460

egyértelmően az agrárkötıdés határozta meg. A korábban pozitív tartalmakat hordozó, a polgári fejlıdés, a kézmőves-ség, a kisipar, a kiskereskedelem elemei-vel erısebben átszıtt debreceni cívis ha-gyomány, életforma és felfogás a század-fordulóra fokozatosan egy paraszti fog-lalkozású kisebbség sajátja lett. Ám an-nak ellenére, hogy a debreceni cívis egy-re erıteljesebben foglalkozott földmőve-léssel, három évszázados történelme so-rán mindig is polgárnak érezte és nevez-te, illetıleg az egykori kiváltságos jogál-lás örökösének tekintette magát, s egé-szen 1945-ig féltve ırizte a hajdan volt polgárjog kisebb-nagyobb darabjait. Nem csoda tehát, hogy a debreceni cívis pol-gár sohasem tette magáévá az újkori pol-gári mentalitást, egyre konzervatívabbá válva, gondolkodásában és felfogásában a 19. századi polgári formákat ırizte meg. A debreceni cívis fejlıdés ellent-mondásosságát jól tükrözi annak a kettıs esélynek a sorsa, amelyet a történelem mintegy reális alternatívaként kínált fel egykoron. A 19. század elsı évtizedeiben úgy látszott, hogy a debreceni cívis pél-dája „…a magyar társadalom és a nemze-ti kultúra mintaképe lesz. Nem vált azzá – maga sem vállalta ezt a szerepet, de az idı is túlhaladott rajta. Ekkorra már má-sodik természetévé vált a bizalmatlanság, a passzív ellenállás és a meglévıhöz való ragaszkodás. Ezért nem lett polgár újkori értelemben, ezért vált parasztpolgárrá, cívissé.” (Balogh I. 1973, 297.)

A tézisszerő történeti okfejtés legfıbb tanulsága, hogy miután Debrecen – sok más alföldi városhoz hasonlóan – a cívis ısök által hagyományozott értékes örök-séggel érkezett a 20. század végéhez, s ezeket megırizve lépte át az évezred kü-szöbét, egyetlen debreceni polgár sem hagyhatja figyelmen kívül a történelmi hagyományokat, amelyek akarva-akarat-lanul jelen vannak a gyorsan változó mai

város életében is. Így maradhat csak meg a „debreceniség” a jelenben is várost formáló, identitástudatot alakító tényezı-ként. Ebbıl a szempontból különösen fontosak azok a debreceni cívis nyelv is-meretébıl származó információk, gondo-latok és ismeretek, amelyeket Kálnási Árpád könyve a hagyományırzés és az értékmentés szándékával is hordoz, illet-ve közvetít a mának és a jövınek.

Igaz, a Debreceni cívis szólások és közmondások címő szólástár elsısorban sokakhoz szóló, közérthetı nyelvészeti szakmunka, egyszersmind azonban so-kakhoz szóló izgalmas, ismeretterjesztı és – nem túlzás – szórakoztató olvas-mány is, amely a cívis elıdök életvitel-ének világszemléletén túl az egykor használt népi beszéd derőjét, egészséges humorát sem nélkülözi. A cívisvilág sajá-tos nyelvi értékeinek megırzése, a sző-kebb szakmai érdeklıdés kielégítése mel-lett a könyv képes felkelteni az érdeklı-dık, sıt az egykor ugyancsak cívis voná-sokat ırzı egynémely alföldi városban élık, általában pedig a cívis életforma és kultúra iránt fokozottabb érdeklıdést ta-núsítók szélesebb körének a figyelmét is, különösen ami a történelmi, mővelıdés-történeti, helytörténeti, néprajzi vonatko-zásokat illeti. Megkockáztatható az is, hogy a kötet a régió felsıoktatásának számos területén, a debreceni és kör-nyékbeli iskolák oktató-nevelı tevékeny-ségében, a közmővelıdési intézmények munkájában is kézikönyvként szolgálhat azok számára, akik Debrecen múltja, sıt a cívis fejlıdés részben hasonló útját járó alföldi mezıvárosok nyelvi és mővelı-déstörténeti, néprajzi sajátosságai iránt nagyobb érdeklıdést tanúsítanak. A szép és tartalmas kiadvány leginkább mégis csak azok figyelmébe ajánlható, akik kü-lönösen fontosnak tartják debreceni iden-titásuk, a városhoz főzıdı érzelmi kap-csolatuk elmélyítését és ápolását.

KÖNYVSZEMLE

461

A Debrecen igazi arcát bemutató, a cívis városnak különösen szép emléket állító könyv a Debreceni Akadémiai Bi-zottság és a Debreceni Egyetem Uni-versitas Alapítvány támogatásával jelent meg. A fölöttébb igényes, külsı megjele-

nésével is szimbolikus tartalmat sugalló – Debrecen kék-sárga színeibe öltöztetett – kötet kiadása és nyomdai kivitelezése a Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. re-mekmővő munkáját dicséri.

Baranyi Béla

Komarek Levente: A Dél-Alföld agrárszerkezetének sajátosságai.

Szeged, Csongrád Megyei Agrár Információs Szolgáltató és

Oktatásszervezı Kht., 2008. 143 lap A rendszerváltást, majd az Európai Uni-óba való belépést követıen hazánkban is felértékelıdött a régiók szerepe. Hiszen a pénzügyi támogatások a történelmileg ki-alakult vagy a második világháború után létrejött gazdasági kapcsolatok formálta nagyobb gazdasági tájegységek számára nyújtanak elınyt. Egyúttal arra is ügyel-ve, hogy a regionális fejlesztések a poli-tikai határokon is átnyúljanak, elısegít-vén az egyes tagállamok eltérı gazdasági fejlettségébıl adódóan – a lehetıségek-hez képest – a különbségek mind kisebb mértékre való csökkentését. Sajátos hely-zet érvényesül a Kárpát-medencében, amelynek gazdasági egysége 1920-ban megszőnt és ezt követıen az utódállamok kevés hajlandóságot mutattak a gazdasági együttmőködésre. A két világháború kö-zött a gazdasági önállóságra való törek-vés határozta meg a gazdaságpolitikát, ami korábban az Osztrák-Magyar mo-narchia keretei között a történelmileg ki-alakult munkamegosztás szerint érvénye-sült. 1945 után a nemzeti bezárkózásnak kevés szerep jutott, hiszen a környezı or-szágok egyazon katonai szövetség kere-tén belül azonos politikai, gazdasági rendszer hordozói voltak, noha eltérı gazdasági színvonallal rendelkeztek és a fejlıdést illetıen sem mindig azonos úton jártak. Különösen szembetőnı volt az el-

térés a mezıgazdasági termelésben, an-nak „ideológiai” megítélésében. Az 1961 utáni évtizedek hazai mezıgazdaságának fejlıdése, a „magyar modell” megszüle-tésének köszönhetıen, a világ élvonalába került. Noha ez az 1980- as évtized köze-pén megtorpant, de még így is óriási helyzeti elınyt kínált a rendszerváltó évek gazdaságpolitikájának, ami azonban az évek múltával egyre inkább elapadt, hiszen pártpolitikai érdekek és ideológiai viták kereszttüzébe került. A „már nem és még nem” állapot következtében a termelés drasztikusan visszaesett, ami különösen érzékenyen érintette a Dél-Alföld (Bács-Kiskun. Csongrád, Békés megye) mezıgazdaságát.

A szerzı e térség mezıgazdaságát ve-szi szemügyre, középpontba állítva a rendszerváltást követı közel két évtize-det. A Dél- Alföld mezıgazdasága – a termelés történelmi hagyományai miatt – sajátos pályát futott be 1945-1989 között, eltérve az ország más nagytájaitól. Me-zıgazdasági kultúrájának jellemzıi közé tartozott, hogy magas a mezıgazdasági-lag hasznosított terület aránya, ami a ki-váló földminıségnek köszönhetı. A búza és a kukorica mellett kiemelt szerep jutott az ipari növények termesztésének, vala-mint a Duna-Tisza köze szılı- gyümölcs- zöldségtermesztésének. Ne feledjük, hogy

KÖNYVSZEMLE

462

a kertes tanyák népessége a futóhomokon belterjes mezıgazdasági kultúrát terem-tett a XIX. század második felétıl. A csonthéjas gyümölcsök termesztése, az alföldi borvidék kiteljesedése, a kerti nö-vények termesztése: paprika, hagyma-félék, paradicsom, káposzta. Ugyanakkor az alacsony állatsőrőség a hátterében a szőkös takarmányozási lehetıség húzó-dott meg. De alacsony volt az erdısültség aránya is, elmaradva az országos átlagtól. A hazai nagyüzemi gazdálkodás megte-remtése és megerısödése, az 1960-as évek második felétıl meginduló fejlıdés különösen szembetőnı volt a Dél-Alföldön. A korábbi évtizedekhez képest elsısorban az állattenyésztés fejlıdése volt kimagasló, kiváltképp a minıségi ja-vulás a szembetőnı. Mint kukoricatermı területnek, a sertés- és baromfitartás te-rén volt nagy az elırelépése. A szántó-földi növénytermesztésben a búza, a napraforgó, a lucerna és a silókukorica vált meghatározó növénnyé a 20. század második felében.

A rendszerváltást követıen jelentıs változások következtek be a Dél-Alföld mezıgazdaságában is. A nagyüzemek el-vesztették vezetı szerepüket. A térség keleti részén idıben eltolódott és kisebb mértékő volt a termıföld visszaigénylése, a termelıszövetkezetek fölbomlása. Ez utóbbi esetén élenjártak a Duna-Tisza közének nagygazdaságai. A szövetkeze-tek átalakulását az állami gazdaságok követték, aminek eredményeként közel 2.500 társas vállalkozás és mintegy 10 ezer egyéni gazdálkodó kezébe került a térség mezıgazdasági termelése. A szer-zı részletesen vázolja a tulajdon-és bir-tokviszonyok változását 1989-tıl napjain-kig. A mővelési ágak terén bekövetkezı változások között megemlítendı: a térség erdısültségi foka növekedett, vagyis je-lentıs területen szőnt meg a gazdálkodás. Csökkent a szılıültetvények területe is,

noha ez összhangban van az Európai Uniós elvárásokkal, de sokkal gyorsab-ban zajlik le az országos átlaghoz viszo-nyítva. (A recenzor is hasonlókat tapasz-tal pl. Csongrádon.) Sajnálatos módon a gyümölcsösök területe sem a korábbi év-tizedek tájtermesztésének megfelelıen alakul. S ami kedvezıtlen jelenség, a szántóterület nagyarányú visszaszorulása.

A szerzı részletesen elemzi a vetéste-rület megoszlásában bekövetkezı válto-zásokat, így az egyes növényfélék része-sedését a szántóföldi növénytermesztés-bıl. A búza vetésterülete lényegesen nem változott, a kukorica is tartja korábbi sze-repét. A cukorrépa termesztés terén ked-vezıtlen volt, hogy a mezıhegyesi és a sarkadi, sıt a kabai cukorgyár is bezárta kapuit, ami hátrányosan érintette a gaz-daságokat. A napraforgó vetésterülete vi-szont növekedett. A térség termesztett növényei között egyre nagyobb szerepet tölt be a rozs.

A szılımővelés terén a térség az or-szág szılımennyiségének egyharmadát adja, amelybıl Bács-Kiskun megye ré-szesedése közel 93 %. Az egykor virágzó gyümölcstermesztés visszaesett, pedig a kajszibarack, az ıszibarack és az almafé-lék a nagytáj fontos termelvényei közé tartoztak. Megjegyzendı, hogy a gyü-mölcstermesztés mennyiségi csökkenése már elkezdıdött az 1980-as évek köze-pén. Véleményünk szerint nagy hiba volt, hogy a rendszerváltás kizárólag a föld birtoklása körül forgott és kevés figyel-met fordítottunk a tájtermesztés hagyo-mányainak felélesztésére. Értékes éveket pazaroltunk el a pártok-köntösébe öltöz-tetett birtokvitákkal. Nem szüntettük meg és nem javítottuk ki a régi hibákat, ha-nem újra az alapoknál próbálkoztunk va-lamit felépíteni, ami a mai napig nem si-került. Belépett az ország az Európai Unióba, ami készületlenül ért bennünket a mezıgazdaság terén is. A hagyomá-

KÖNYVSZEMLE

463

nyok akkor is hagyományok, ha kezdet-ben esetleg nem is szerettük ıket. Nem beszélve a korábbi – 1945 elıtti – gyöke-rekrıl, amelyekhez politikamentesen a szakmának kellett volna ragaszkodnia.

Komarek Levente a megújuló ener-giaforrások terén komoly szerepet szán a bioenergiának: biodizel, bioetenol, bio-gáz, szilárd biomassza. Noha mostanában egyre inkább az a vélemény, hogy lega-lább annyi, ha nem több a káruk, mint a hasznuk. A termıterületet olyan gabona-félék termesztésére használják, amelyek nem alkalmasak étkezésre, ugyanakkor az élelmiszerárak emelkedését okozzák. Egyre inkább kiviláglik, hogy akkor van értelmük a bio-üzemanyagoknak, ha nem szántóföldet vagy széndioxid megkötı természetes területeket veszünk igénybe elıállításukhoz, hanem pl. mezıgazdasá-gi hulladékot stb. Nem beszélve a szén-dioxid ellenében megnövekvı egyéb rák-keltı vegyületek megjelenésérıl, az új üzemanyag használatakor. Véleményünk szerint megfontolandó a szerzı azon megállapítása, hogy a „mai magyar me-zıgazdasági termelésben az energianö-vények termesztése alternatív megoldást jelent az élelmiszernövények termesztése mellett.” A recenzor a szántóföldünk hasznosításában nagyobb szerepet szánna a hazai tájtermesztés felújításának, annál is inkább, mivel a globális felmelegedés miatt a Kárpát-medence átvehetné bizo-nyos növények termesztésével a mediter-rán országok szerepét, ahol a „kiszára-dás” fenyeget. Magyarországon viszont még mindig jóval kedvezıbb a vízgaz-dálkodás helyzete. Az hasznos, ha a mő-velés alól kivett területeken fásítunk, a halastavak bıvülése- véleményünk sze-rint – kevésbé örvendetes jelenségnek

tekinthetı. A tájtermesztés felújítása mel-lett, amint a szerzı helyesen állapítja meg, törekednünk kell a növénytermesz-tés sokszínőségének, a fajták sokaságá-nak megırzésére. A fejlıdés iránya azonban nem errefelé mutat. Továbbá az is problémát jelent, hogy a térségben a hagyományos – sertés és baromfi – állat-tartás nagyobb arányban esett vissza, mint az ország más vidékein.

A szerzı külön csokorba szedi a leg-fıbb problémákat, amelyek a nagytáj ag-rárkultúrájában jelen vannak: elaprózó-dott földtulajdon, ami gátja a jövedelme-zı gazdálkodásnak. Nem igazodik a ter-melésszerkezet a bel-és külpiachoz (Mindenki csak búzát és kukoricát akar termeszteni!), a zöldség és gyümölcster-mesztés terén – már utaltunk rá – van ke-resni valónk az Európai Unióban, vissza kell szereznünk – az ideológiai okokból elhagyott – a keleti piacokat (Oroszor-szág stb.) Fontos lépés lenne a Dél-Alföldön az állatállomány nagyságának a növelése. Egykoron a török hódoltság te-rületén és fıleg a Duna-Tisza közén ter-jedt el az Újvilág egyetlen, Európában meghonosodott baromfiféléje, a pulyka. Talán erre is jóval nagyobb figyelmet le-hetne fordítani!

A kötet érdemei közé tartozik, hogy átfogó képet fest a nagytáj mezıgazdasá-gi termelésérıl, a múltból tekintve a jö-vıre nézve. Hasznos táblázatok egészítik ki a mondanivalót. A szerzı otthonosan mozog az agrárgazdaságban. Talán job-ban kerülni kellett volna „a szakmai zsargont” és nagyobb figyelmet lehetett volna fordítani a központozásra, ami za-varólag hat az olvasóra.

Surányi Béla

KÖNYVSZEMLE

464

Beck Mihály: Than Károly élete és munkássága Magyar Tudománytörténeti Intézet, Piliscsaba, 2008. 206 lap

A könyv Than Károlyról szól, a recenzió pedig a könyvrıl – és egy kicsit a szerzı-rıl is. Itt és most meghatározó kapcsolat van a két személy között: egy korábbi ki-vételesen jelentıs magyar kémikusról egy jelentıs mai magyar kémikus írt könyvet. Aki ismeri Beck Mihályt, az tudja, hogy választása nem mostani és nem véletlen választás: İ Than Károlyra, mint a magyar tudományos kémia meg-alapítójára, évtizedek óta nagy tisztelet-tel, rendkívüli elismeréssel tekint. Mun-kásságának egyes részeivel már korábban is igen alaposan foglalkozott, s csak idı kérdése volt, hogy egyszer a teljes élet-utat és munkásságot tekintse át egy könyv keretében. Ezt a Than halálának centenáriumán megjelent munkát tarthat-ja most kezében az olvasó és meggyı-zıdhet errıl a tiszteletrıl, és természete-sen megismerheti Than Károly életét és munkásságát.

A könyvben szép számmal vannak olyan életrajzi tények és a tudós munkás-ságát bemutató adatok, melyek egy bárki által megírt mőben helyet kell, hogy kap-janak. Nem ez tehát a kulcskérdés a könyv megítélésében, bár nem mindegy, mennyit sikerült ezekbıl összegyőjteni. Hanem az a felfogás vagy koncepció, aminek alapján ezeket összeállítja, ren-dezi, súlyozza, és ahogy ezekbıl a mának (sıt a jövınek) szóló tanulságokat és üzeneteket a sorokban vagy a sorok kö-zött megfogalmazza. A recenzens sok ilyet talált, s ezek révén lett több és gaz-dagabb ez a könyv, mint egy alapos, kor-rekt tudománytörténeti munka.

Nagyon világos a könyv szerkezete, a tartalomvázlat jól segít az olvasás elıtti áttekintésben.

THAN KÁROLY ÉLETRAJZA A kor Életútja THAN KÁROLY TUDOMÁNYOS ÉLET-MŐVE Tudományos kutatásai Az egyetemi tanár Könyvírói munkássága Munkássága a tudományos társasá-

gokban A tudománypolitikus és tudomány-

népszerősítı THAN KÁROLY NÉGY PUBLIKÁCIÓJA Rektori székfoglaló beszéde (1875) A chemia történetének vázlata (1897) Kulturánk és a természetbúvárkodás (1907) A világításról (1894) THAN KÁROLY BIBLIOGRÁFIÁJA Általa írt könyvek, könyvrészletek

Periódikákban megjelent dolgozatai Beck Mihály pontosan tudja, hogy

egy életmővet mindenekelıtt korban kell elhelyezni. Azt is mondhatjuk, Than Károly (1834-1908) mind a magyar tör-ténelem, mind a kémia történetének je-lentıs korszakában élt és alkothatott. Mozgalmas gyermekkora ellenére (15 évesen tüzértiszt a szabadságharcban!) 24 évesen a bécsi egyetemen doktorál és 1860-ban az ún. októberi diploma jóvol-tából (ezt követıen magyarul kellett elı-adni az egyetemen) 26 évesen kinevezik a kémia segédtanárává, a Magyar Tudo-mányos Akadémia pedig levelezı tagjává választja. 28 évesen a pesti tudomány-egyetem rendes tanára lesz, 36 évesen akadémiai rendes tag. Igen gazdag nem-zetközi szakmai tapasztalat, a kor legje-lentısebb tudósainál tett tanulmányutak

KÖNYVSZEMLE

465

vannak mögötte – s a kiegyezés révén rövidesen a magyar történelem és tudo-mány egyik legdinamikusabb fejlıdési periódusának lesz a maga igen gazdag tevékenységi skálájával aktív szereplıje. Ilyen háttérben nem meglepı, ha szemé-lyes életútja is sikeres: boldog házasság, öt gyermek, gyors emelkedés a társadal-mi ranglétrán (pl. örökös fırendiházi tag-ság), jelentıs kitüntetések – párhuzam-ban a kiemelkedıen eredményes szakmai teljesítménnyel.

Mit mutat be, s fıleg mit hangsúlyoz a szerzı Than gazdag életmővébıl. Azt, hogy vissza-, illetve áttekintései (elıadá-sai, cikkei, könyvei) a kor kémiájának alapos ismeretérıl tanúskodnak és szem-léletük szinte még ma is korszerőnek mondható. Elıre látása mind 1860-ban, mind 1908-ban, utolsó megjelent közle-ményében egyaránt kivételesen fontos felismerést mutat: „ … az elméleti vegy-tan fejlıdésére nem elegendı csupán a testek tömegére (massa) vonatkozó válto-zások tanulmányozása …a vegytan … legsürgısebb föladatai közé tartozik a tömecs belsejében uralkodó erık egyen-súlyi és mozgási törvényeit felkutatni és tanulmányozni.” „ Fel kell tennünk, hogy az atom belsı positív magvát az elektro-nok, legnagyobb részük óriási sebesség-gel, körülkeringik oly módon, mint azt naprendszerünkben a bolygókon tapasz-taljuk.” Beck Mihály üzenete Than fel-fogásának idézésével: lehet és kell jó megérzések alapján elıre látni a tudo-mány fejlıdésének irányait – ehhez per-sze felkészültség és tájékozottság, logi-kus gondolkodás, némi képzelıerı, ugyanakkor mértéktartás is szükségelte-tik.

Tudományos munkásságából legrész-letesebben az általa a harkányi gyógyvíz-ben 1867-ben felfedezett, majd laborató-riumában szintetizált és alaposan tanul-mányozott szén-oxid-szulfid (akkori ne-

vén szénélegkéneg) (COS) történetét mu-tatja be a könyv. Okkal, hiszen ez a ne-véhez főzıdı felfedezés már életében is jelentıs elismerést hozott számára (ez késıbb még teljesebb lett), másrészt arra is jó példa, milyen következetesen és tel-jességgel kell tanulmányozni egy új ve-gyületet. A recenzensnek nem feladata ennek ismertetése, de az igen, hogy fel-hívja a figyelmet ma is érvényes tanulsá-gaira. És azt is érdemes kiemelni, hogy az ásványvizek összetétele megadásának új, máig is érvényes módszere (a Than-féle egyenérték), a sósav, a kálium-hidrogén-karbonát és a kálium-hidrogén- jodát alkalmazása a titrimetriában, az elektrolitok vagy a gızmolekulák disszo-ciációjának vizsgálata, igen pontos gáz-analitikai módszerek kidolgozása, a ké-mia iránt érdeklıdıknek ma is hasznos olvasmányt jelentenek.

Beck Mihály – nyilván nem véletle-nül – két tanulságos, úgy látszik örökéle-tő „örökséget” is idéz Than Károlytól. „Mi elsısorban jogász állam vagyunk, s ez okból mindenki, a kinek ambiciója (és kinek ne volna ambiciója), hogy hazánk sorsának intézésben, javításában részt vegyen, abban a szerintem téves hitben van, hogy erre egyedül és kizárólag a jogvégzettség kvalifikál. … Csupán arra kívántam rámutatni, hogy nevelésünknek ez az egyoldalúsága nem kedvez annak, hogy más tudományágakban, nevezetesen a természettudományokban a kívánatos hatást felmutathassuk; oly fokú haladást, mely alapul szolgálhatna egészséges, vi-rágzó ipar kifejlıdésére.” Az aposztro-fált jogász szakma mellé mára féltucat más sorakozik fel, a természettudomány-okban viszont – egy jobb periódus után – sajnos ugyanott tartunk.

A másik „örökség”: „Azonban viszo-nyaink mellett bıségesen van arról gon-doskodva, hogy a kísérleti szaktudomány-nyal foglalkozóknak az önálló búvárla-

KÖNYVSZEMLE

466

tokra a kellı idı és eszközök ne álljanak rendelkezésére. A múltból fennmaradt, számos nyomasztó viszonyokon kívül mindenféle győlések, ülések, bírálatok, szakértıi és nem szakértıi véleményadá-sok, hivatalos jelentések stb. annyira igénybe veszik a tényleg kísérleti szaktu-dománnyal foglalkozók idejét, hogy ezek-nek mindenekelıtt buerokratáknak, szak-értıknek, társulati és bizottsági tagoknak kell lenni …” Ugye világos mindkettıjük üzenete?

Than Károly „mentségére”, mármint hogy fıleg fiatalabb éveiben folytatott je-lentıs eredményeket hozó kutatásokat, a szerzı részletesen bemutatja Than szere-pét a Trefort-kerti egyetemi vegytani épület létrehozásában, kiemelve azt a ma is példaértékő körültekintı elıkészítést és nemzetközi tájékozódást, aminek ered-ményeképpen egy, a maga korában nem-zetközileg is kiváló, mintaként emlege-tett oktatási és kutatási feltételrendszer („infrastruktúra”) alakult ki a pesti egye-temen. (Bárcsak a mi kémiai épületünk tervezését is egy Than Károly irányította volna!)

És van mivel folytatni a példaértékő alkotások sorát: a bemutató kísérletekkel alátámasztott kiváló egyetemi elıadáso-kat, vagy az életmő igen nagy hatású al-kotásának, „A kísérleti chemia elemei” kétkötetes munkájának megírását (1897, 1906). Az elızı sajnos ma egyre keve-sebbek által követett, pedig változatlanul hatásos oktatási módszer, az utóbbi ter-mészetesen eleve kevesek által vállalható nagy munka. Biztos vagyok benne, nem Beck Mihály az egyetlen még a 21. szá-zadban sem, akinek komputeres képer-nyıje mellett a polcon ott van ez a száz év múltán is haszonnal forgatható nagy-szerő könyv.

Átugorva néhány alfejezetet, a négy teljes terjedelmében közölt Than dolgo-zat kiválasztásának szerencsés felfogásá-

ra utalok: nem eredeti kutatásokat bemu-tató szakcikkeket választott (bár azok jó részét a mai intelligens nem-kémikus ol-vasó is megértené), hanem olyanokat, amelyek bemutatják a székfoglalót tartó oktatás- és tudományszervezı rektort, a tudománytörténetbıl tanulságokat kiol-vasó és terjesztı kémikust, a széleskörő kitekintéssel bíró tudóst, az aktuális tár-sadalmi kérdéseket felismerı és megvilá-gító szakembert. Mondhatni: ezek így tel-jes szellemi körképet nyújtanak.

Ezekkel együtt sem festi a szerzı a tökéletesség képét Than Károlyról. Nem hallgatja el, hogy jó szándékú szaknyelv megújítási kísérlete nagyobb részt siker-telen volt („több kárt okozott, mint hasz-not”), s azt sem, hogy szakmai vitáiban olykor erısen szubjektív, késıbb vissza-vont (vagy meg nem erısített) elemek is voltak. Ugyancsak említi, bár szerintem szolidabb hangsúllyal az indokoltnál Than Károly nemzetközi elismertségét. Eredményeinek jóval nagyobb elterjedt-ségét az gátolta meg, hogy jórészt csak magyar nyelvő, vagy egy mérsékelt olva-sottságú (hogy ne mondjam mai nyelven, közel nulla impakt faktorú) német nyelvő hazai folyóiratban publikált, nem szólva tanítványai doktori disszertációkban bennragadt eredményeirıl. Nagy kár – mert ez nem csak Than, hanem az egész magyar kémia kára is. Más kárán tanul-hatnak a ma okos kutatói is!

Gazdag, de arányos a könyv illusztrá-ciós anyaga. Ide tartoznak azok a nem ritkán hosszabb idézetek is, amelyek hite-lesebbek és beszédesebbek, mintha azok kivonatát vagy interpretációját olvas-nánk. A másolatban közölt eredeti doku-mentumokon Arany János, Eötvös Lo-ránd, Toldy Ferenc írását és aláírását lát-ni és olvasni külön is élmény. Miként gimnáziumi bizonyítványában a szikár jegyek helyett az „engedelmes, szerény, csendes, helyes felfogás, biztos elıadás”

KÖNYVSZEMLE

467

és hasonló barátságos értékeléseket is. Amit szívesen láttam volna: néhány va-lódi életkép, akár a kísérletezı profesz-szorról, akár az ötgyermekes családról. (A címlapon és belül mindössze két arc-képet találunk, évszám nélkül.) Nem hi-szem, hogy ne lehetne ilyeneket feltalál-ni. Viszont nem lenne hő önmagához Beck Mihály, ha nem mutatná be érem-győjteményének Than Károlyról készült értékes darabjait. Bemutatja. A recenzens pedig annyit tehet meg, hogy bemutatja Than Károly és családja síremlékérıl8 készített fényképét (Kerepesi úti nemzeti panteon, bal árkádsor 9.)9.

Gazdag tartalmú, jó szerkesztéső, él-

8 A jobboldali koszorú nemzeti színő szalag-

jának felirata: „Than család – 2009”! 9 Az interneten képeket találunk a Than fivé-

rek ma siralmas állapotban lévı szülıházá-ról: http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93becse

vezetes stílusban megírt könyvet ajánlha-tunk minden olvasni szeretı magyar em-ber, felnıtt és fiatal könyvtárába. Min-den, írom, mert nem csak kémikusoknak, természettudósoknak, hanem bölcsészek-nek, jogászoknak, kommunikátoroknak is élvezetes és tanulságos olvasmány. Ha azt szeretnénk, hogy jövınk érdekében kellı számú és felkészültségő, ambició-zus és szorgalmas természettudósunk és ilyen téren is mővelt társadalmunk le-gyen, ahhoz Than Károlyhoz hasonló elıdök és róluk, de nekünk is szóló, fon-tos tanulságokat megfogalmazó könyvek is kellenek.

Bazsa György