Top Banner
A nyelvkönyv szerkezete A nyelvkönyv három fő részből áll: törzsanyagból, nyelvtanból és függelékből. A könyvben minden 4. leckét olyan oldalpár követ, amely a japán kultúrát hivatott bemutatni. A nyelvkönyv szó- és kifejezésanyaga külön füzetben található. A CD melléklet szintén a tankönyv része. A törzsanyag A törzsanyag leckéi a következő 6 elemre bonthatók le: Kvíz · Dialógusok/szövegek · Feladatok · Can-do feladatok · Önálló munka · Kaleidoszkóp. A leckék legelején látható szövegbuborékokban pontokba szedve olvasható, hogy miket fogtok az adott lecke során elsajátítani. Más szóval, ezek a pontok fogalmazzák meg az adott leckék által kitűzött célokat. a) A Kvíz kérdései többnyire Japánnal kapcsolatosak. Nem pusztán a Japánról megszerzett ismereteteket bővíti, hanem elgondolkodtat arról is, hogy miben és miért különbözik Japán Magyarországtól vagy más országoktól, egyúttal remek alkalmat szolgáltatva arra, hogy erről egymás között beszélgessetek. b ) Dialógusok/szövegek ゲルゲイ うえだ 田あい たなか 中れいか ドーラ いっきゅう 休さん A Dialógusok/szövegek Gergely és Rēka, egy Japánban tanuló magyar egyetemista és egy Magyarországon élő japán középiskoláslány mindennapi életét mutatják be. Gergely és Rēka számos kalandot él át Japánban, illetve Magyarországon. A dialógusok során felmerülő kulturális háttérismereteket, valamint kiegészítő magyarázatokat Ikkyū san (legendás figura, csavaros eszű szerzetes tanonc) ismerteti. A CD-t hallgatva olvas- sátok el a szövegeket vagy tanuljátok meg a párbeszédeket és próbáljátok eljátszani a szituációkat! A Dialógusok/szövegekben előforduló nehezebb kifejezések magyarázatait az oldal alján található Kifejezéseknél találjátok. I. 5 · Megtanulok beszédet szerkeszteni. · Megtanulok hatásos beszédet mondani. kvíz A nyelvkönyv koncepciója és céljai 1.
9

I. A nyelvkönyv szerkezete - tankonyvkatalogus.hu · A nyelvkönyv szerkezete A nyelvkönyv három fő részből áll: törzsanyagból, nyelvtanból és függelékből. A könyvben

Sep 02, 2019

Download

Documents

dariahiddleston
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: I. A nyelvkönyv szerkezete - tankonyvkatalogus.hu · A nyelvkönyv szerkezete A nyelvkönyv három fő részből áll: törzsanyagból, nyelvtanból és függelékből. A könyvben

A nyelvkoumlnyv szerkezete

A nyelvkoumlnyv haacuterom fő reacuteszből aacutell toumlrzsanyagboacutel nyelvtanboacutel eacutes fuumlggeleacutekből

A koumlnyvben minden 4 leckeacutet olyan oldalpaacuter koumlvet amely a japaacuten kultuacuteraacutet hivatott bemutatni A nyelvkoumlnyv

szoacute- eacutes kifejezeacutesanyaga kuumlloumln fuumlzetben talaacutelhatoacute A CD melleacuteklet szinteacuten a tankoumlnyv reacutesze

A toumlrzsanyag

A toumlrzsanyag leckeacutei a koumlvetkező 6 elemre bonthatoacutek le

Kviacutez middot Dialoacutegusokszoumlvegek middot Feladatok middot Can-do feladatok middot Oumlnaacutelloacute munka middot Kaleidoszkoacutep

A leckeacutek legelejeacuten laacutethatoacute szoumlvegbuboreacutekokban pontokba szedve olvashatoacute hogy miket fogtok az adott lecke

soraacuten elsajaacutetiacutetani Maacutes szoacuteval ezek a pontok fogalmazzaacutek meg az adott leckeacutek aacuteltal kitűzoumltt ceacutelokat

a) A Kviacutez keacuterdeacutesei toumlbbnyire Japaacutennal kapcsolatosak Nem pusztaacuten a Japaacutenroacutel

megszerzett ismereteteket bőviacuteti hanem elgondolkodtat arroacutel is hogy miben eacutes mieacutert kuumlloumlnboumlzik Japaacuten

Magyarorszaacutegtoacutel vagy maacutes orszaacutegoktoacutel egyuacutettal remek alkalmat szolgaacuteltatva arra hogy erről egymaacutes koumlzoumltt

beszeacutelgessetek

b ) Dialoacutegusokszoumlvegek

ゲルゲイ 上うえだ

田あい 田たなか

中れいか ドーラ 一いっきゅう

休さん

A Dialoacutegusokszoumlvegek Gergely eacutes Rēka egy Japaacutenban tanuloacute magyar egyetemista eacutes egy Magyarorszaacutegon

eacutelő japaacuten koumlzeacutepiskolaacuteslaacuteny mindennapi eacuteleteacutet mutatjaacutek be Gergely eacutes Rēka szaacutemos kalandot eacutel aacutet Japaacutenban

illetve Magyarorszaacutegon A dialoacutegusok soraacuten felmeruumllő kulturaacutelis haacutetteacuterismereteket valamint kiegeacutesziacutető

magyaraacutezatokat Ikkyū san (legendaacutes fi gura csavaros eszű szerzetes tanonc) ismerteti A CD-t hallgatva olvas-

saacutetok el a szoumlvegeket vagy tanuljaacutetok meg a paacuterbeszeacutedeket eacutes proacutebaacuteljaacutetok eljaacutetszani a szituaacutecioacutekat

A Dialoacutegusokszoumlvegekben előforduloacute nehezebb kifejezeacutesek magyaraacutezatait az oldal aljaacuten talaacutelhatoacute

Kifejezeacutesekneacutel talaacuteljaacutetok

I

5

middot Megtanulok beszeacutedet szerkeszteni

middot Megtanulok hataacutesos beszeacutedet mondani

kviacutez

A n

yelv

koumlny

v ko

ncep

cioacutej

a eacutes

ceacutel

jai

1

D2 bookindb 5 31082012 1100

4

3

2

6

f)

e)

d)

c) FeladatokA Feladatok a Dialoacutegusokszoumlvegek soraacuten elsajaacutetiacutetott nyelvtant eacutes szoacutekincset gyakoroltatjaacutek A megoldaacutesok letoumllt-

hetők a Japaacuten Alapiacutetvaacuteny Budapesti Iroda eacutes a Nemzeti Tankoumlnyvkiadoacute honlapjairoacutel wwwjfbporghu wwwntkhu

A Can-do feladatok ceacutelja hogy a leckeacutek veacutegeacuten ellenőrizze hogy

az adott lecke aacuteltal kitűzoumltt ceacutelokat sikeruumllt-e elsajaacutetiacutetanotok

Ezekhez a feladatokhoz neacutezzeacutetek aacutet a Dialoacutegusokszoumlvegek anyagaacutet

Pipaacuteljaacutetok ki azokat a pontokat amiket sikeruumllt megoldanotok

Oumlnaacutelloacute munkaAz Oumlnaacutelloacute munka feladatai a szokottnaacutel nehezebbek Megoldaacutesukhoz hasznaacuteljaacutetok a koumlnyvtaacuter

az internet segiacutetseacutegeacutet vagy keacuterdezzeacutetek meg tanaacuterotokat baraacutetaitokat japaacuten ismerőseiteket

KaleidoszkoacutepEbben a rovatban Japaacutenban eacutelt magyarok illetve Magyarorszaacutegon eacutelt japaacutenok szubjektiacutev

eacutelmeacutenybeszaacutemoloacuteit a kultuacuteraacuteval kapcsolatos feljegyzeacuteseit olvashatjaacutetok Ahaacuteny ember annyifeacutele

eacutertelmezeacutes leacutetezik Az olvasaacutes soraacuten gondolkozzatok a sajaacutet veacutelemeacutenyeteken is

Nyelvtan

A Nyelvtan az adott lecke soraacuten eacuterintett nyelvtani szerkezetek kifejezeacutesek hasznaacutelataacuteval kapcsolatban ad reacutesz-

letes magyaraacutezatot A taacuteblaacutezatokban a keacutek sziacuten a vaacuteltozoacute veacutegződeacutest a zoumlld sziacuten a kuumlloumlnboumlző toldaleacutekokat jeloumlli

Fuumlggeleacutek

A Fuumlggeleacutekben az igeragozaacutesi taacuteblaacutezat eacutes a partikulaacutek oumlsszefoglaloacute taacuteblaacutezata talaacutelhatoacute

Kuumlloumln fűzoumltt szoacuteszedet

A kuumlloumln fűzoumltt szoacuteszedetben az egyes leckeacutek dialoacutegusaiban eacutes szoumlvegeiben illetve feladataiban vett szavak

kifejezeacutesek valamint az egyes teacutemaacutekhoz kapcsoloacutedoacute szavak talaacutelhatoacutek az első reacuteszben leckeacutenkeacutent a maacutesodik

reacuteszben japaacuten alfabetikus sorrendben (あいうえお)

M Aacute R T U D O K hellip

beszeacutedet szerkeszteni

hataacutesos beszeacutedet mondani

Can-do feladatok

D2 bookindb 6 31082012 1100

CD

A CD-n a Dialoacutegusokszoumlvegek szoumlvege valamint a CD jelzeacutessel

illetett feladatok szoumlvege hallhatoacute A szoumlvegek jeloumllik azt is

hogy haacutenyadik szaacutemot kell a CD-n keresni A koumlnyvhoumlz 2 CD tartozik

A 2 koumltet első CD-jeacutet 3-as maacutesodik CD-jeacutet 4-es sorszaacutemmal jeloumlltuumlk

A nyelvkoumlnyvben hasznaacutelt kanjik jeloumlleacutese

A DEKIRU 1-ben kanjival tanult szavakat valamint ezek oumlsszeteacuteteleit

a DEKIRU 2 ismertnek veszi eacutes kanjival furigana neacutelkuumll jeloumlli

Pl 学校外国語見ます時間

Az olyan oumlsszeteacuteteleket amelyek karakterei csak reacuteszben tartoznak

a DEKIRU 1-ben tanult kanjik koumlzeacute a DEKIRU 2 kanjival eacutes furiganaacuteval jeloumlli

Pl 空くうこう

港留りゅうがく

学辞じしょ

Az oumlsszes olyan szoacutet eacutes szoacuteoumlsszeteacutetelt amit nem a DEKIRU 1-ben tanult

kanjik alkotnak a DEKIRU 2 kanjival eacutes furiganaacuteval jeloumlli

Pl 民みんぞく

族種しゅるい

類髪かみかざり

飾り呼よ

II

7

Pl harmadik CD 2-es szaacutem

CD 3

1

5

2

3

A n

yelv

koumlny

v ko

ncep

cioacutej

a eacutes

ceacutel

jai

D2 bookindb 7 31082012 1100

Nyelvtan

~だろう(と思います) ~はずです ~か ~かどうか ~の

Nyelvtan

~たら ~うよう(と思います) ~までに főneacutev+らしい

Nyelvtan

~eますられます ~にきまっています ~とか ~さ

第25課 空くう

港こう

18

bull Megtanulok uacutetleveacutelvizsgaacutelatnaacutel vaacutelaszolni a keacuterdeacutesekre

bull Megtanulom kitoumllteni a beleacuteptető űrlapot

bull Megtanulom hogyan segiacutethetek a baraacutetomnak ha bajba keruumll

第26課 ゆめきぼう 24

bull Megtanulok programokat ajaacutenlani eacutes erről beszeacutelgetni

bull Megtanulok beszeacutelni az aacutelmaimroacutel vaacutegyaimroacutel terveimről

bull Megtanulok beszeacutelni hivataacutesokroacutel foglalkozaacutesokroacutel

第27課 パーティーのじゅんび 30

bull Megtanulom kiosztani a feladatokat

bull Megtanulok tisztelettudoacutean keacuterni valamit

bull Megtanulok utasiacutetaacutesokat adni maacutesoknak eacutes eacuterteni fogom az utasiacutetaacutesokat

8

Koumlszoumlntő 3

A nyelvkoumlnyv koncepcioacuteja eacutes ceacuteljai 4

Tartalom 8

A tankoumlnyvben szereplő kanjik jegyzeacuteke 15

Szereplők 16

もくじTartalom

D2 bookindb 8 31082012 1100

Nyelvtan

~ところ ~ように言います ~ということです ~について

Nyelvtan

~のに ~なくてもいいなくてもかまわない ~によって

Nyelvtan

~と ~ようです ~にくらべて ~ようになります 見えます 聞こえます

Nyelvtan

~なら ~ば~でございます~し( ~し )~にちがいないにちがいありません

Tart

alom

第28課 電で ん き や

気屋で 36

bull Megtanulom oumlsszehasonliacutetani a dolgokat eacutes a megfelelőt ajaacutenlani

bull Megtanulom elmagyaraacutezni az elektromos elektronikus keacuteszuumlleacutekek hasznaacutelati moacutedjaacutet

bull Megtanulok a vaacuterosroacutel ismertetőt iacuterni

第29課 新し ん が っ き

学期 44

bull Megtanulok kellemetlen nehezen teljesiacutethető keacutereacutest megfogalmazni

bull Megtanulok előre eltervezett programban vaacuteltoztataacutest keacuterni

bull Megtanulom az iskolaacuteban szuumlkseacuteges kifejezeacuteseket hasznaacutelni

第30課 学校新しんぶん

聞 50

bull Megtanulok felkeacutereacutest megfogalmazni meghataacuterozott feladatra eacutes megfelelni a felkeacutereacutesre

bull Megtanulok koumlzoumlsen dolgozni maacutesokkal

bull Megtanulok a magyar kultuacuteraacuteroacutel iacuterni

第31課 関かんさい

西べん 56

bull Megtanulok informaacutecioacutet keacuterni eacutes adni arroacutel hogyan kell eljutni egy adott helyre

bull Megtanulok reagaacutelni a japaacuten taacutejszoacutelaacutesra

bull Megtanulok beszeacutelni a nyelvjaacuteraacutesokroacutel

9

D2 bookindb 9 31082012 1100

Nyelvtan

~によると ~そうです(hallomaacutes) ~らしいです(sejteacutes)

Nyelvtan

~方かた

~(の)かわりに ~にかわって ~まま

第34課 救きゅうきゅうしゃ

急車 76

bull Megtanulok mentőt hiacutevni

bull Megtanulok kuumlloumlnboumlző informaacutecioacutekboacutel koumlvetkezteteacuteseket levonni

第35課 メディアと学がくしゅう

習 82

bull Megtanulom japaacutenul hasznaacutelni a szaacutemiacutetoacutegeacutepet

bull Megtanulok beszeacutelni arroacutel mire joacute az internet a tanulaacutesban

bull Megtanulom elmondani a veacutelemeacutenyemet oumlsszehasonliacutetva maacutesokeacuteval

10

第32課 日本留りゅうがく

学 62

bull Megtanulok egy szoumlvegből leacutenyeges informaacutecioacutekat kiemelni

bull Megtanulok egy kivaacutelasztott programra vonatkozoacutean keacuterdeacuteseket feltenni

bull Megtanulom megfogalmazni elkeacutepzeleacuteseimet kuumllfoumlldi tanulmaacutenyaimroacutel

第33課 料りょうり

理 70

bull Megtanulom elmondani a benyomaacutesomat valamiről a kineacutezete alapjaacuten

bull Megtanulok beszeacutelni az illemszabaacutelyokroacutel

bull Megtanulok iacuterni eacutes olvasni a főzeacutesről eacutes az eacutetelekről

Nyelvtan

~ても ~ことがあります ~ことになりますことになっています főneacutev+ばかり ~ため(に)

Nyelvtan

~みたいなのような(おいし)そうです (laacutetszat) ~くらいぐらい ~がする

D2 bookindb 10 31082012 1100

11

Tart

alom

第36課 イベントをする 88

bull Megtanulom elkeacutesziacuteteni egy rendezveacuteny ismertetőjeacutet

bull Megtanulok rendezveacutenyen konferaacutelni

bull Megtanulok rendezveacutenyen beszeacutedet mondani

第37課 けいさつ 96

bull Megtanulok baj eseteacuten tanaacutecsot adni eacutes keacuterni

bull Megtanulom elmagyaraacutezni sorrendben hogy mikor hol mi toumlrteacutent

bull Megtanulok beszeacutelni arroacutel hogy baj eseteacuten hogyan kell eljaacuterni

第38課 ハンガリー語を教おし

える 102

bull Megtanulok naacutelam magasabb ranguacute vagy idősebb emberrel beszeacutelni

bull Megtanulok munkaacuteval kapcsolatos uumlgyeket inteacutezni

bull Megtanulok beszeacutelni a magyar nyelv jellegzetesseacutegeiről

第39課 新年会 108

bull Megtanulok egyszerű beszeacutelgeteacutest kezdemeacutenyezni eacutes a beszeacutelgeteacutest iraacutenyiacutetani (első talaacutelkozaacuteskor)

bull Megtanulok egy oumlsszejoumlvetelen roumlvid beszeacutedet mondani

bull Megtanulom megeacuterteni egy roumlvid szoumlveg leacutenyegeacutet

Nyelvtan

Aはが~れますられます(szenvedő 1) ~から~にかけて ~でも

Nyelvtan

Aはが(Bに)(Cを)~れますられます(szenvedő 2) ~(の)おかげです

Nyelvtan

~れますられます(szenvedő 3 tiszteleti forma) おご~になります おご~ください ~うちに

Nyelvtan

お~しますお~いたします(szereacuteny forma) おご~ ~やすいにくいです ~すぎます

D2 bookindb 11 31082012 1100

Nyelvtan

~にとって ~から見ると ~こそ

Nyelvtan

parancsoloacute alak  ~な(tiltaacutes) ~のようにような ~ように ~ようにします ~とおりに

第42課 ディスカッション 128

bull Megtanulom megeacuterteni a szerző veacutelemeacutenyeacutet egy adott teacutemaacuteban

bull Megtanulok reacuteszt venni egy vitaacuteban eacutes kifejezni aacutellaacutespontomat

bull Megtanulok kuumlloumlnfeacutele kommunikaacutecioacutes strateacutegiaacutekat alkalmazni

第43課 学がく

習しゅう

について 134

bull Megtanulok egy adott teacutemaacuteroacutel vitaacutezni

bull Megtanulok eacutervelni a veacutelemeacutenyem alaacutetaacutemasztaacutesaacutera

12

第40課 インタビュー 114

bull Megtanulok megtervezni előkeacutesziacuteteni egy interjuacutet eacutes jegyzeteket keacutesziacuteteni

bull Megtanulok interjuacutet keacutesziacuteteni

bull Megtanulok elektronikus koumlszoumlnőlevelet iacuterni

第41課 イベントの紹しょうかい

介 122

bull Megtanulok utaacutenaeacuterdeklődni annak amit nem tudok

bull Megtanulok japaacutenul oumlsszefoglalni egy magyar nyelvű szoumlveget

Nyelvtan

keacuterdőszoacute+~てもでも ~出しますつづけます ~始めます終わります ~そうです(laacutetszat)

Nyelvtan

(まるで)~ようです ~も ~しかありません ~だけあって

D2 bookindb 12 31082012 1100

13

Tart

alom

第44課 スピーチコンテスト 140

bull Megtanulok beszeacutedet szerkeszteni

bull Megtanulok hataacutesos beszeacutedet mondani

第45課 ごかい 148

bull Megtanulok a toumlrteacutentekről tapasztalataimroacutel beszeacutelni

bull Megtanulom eacutertelmezni a kulturaacutelis kuumlloumlnbseacutegből fakadoacute feacutelreeacuterteacuteseket

第46課 話はな

し合あ

い 154

bull Megtanulok a feacutelreeacuterteacutes okaacuteroacutel oumlsszefoglaloacutean beszeacutelni

bull Megtanulok tisztelettel engedeacutelyt keacuterni

bull Megtanulok beszeacutelni a kulturaacutelis feacutelreeacuterteacutesekről

第47課 ことば 160

bull Megtanulok beszeacutelni a nyelvtudaacutesomroacutel eacutes nyelvtanulaacutesi tapasztalataimroacutel

bull Megtanulok beszeacutelni a nyelvtanulaacutes jelentőseacutegeacuteről

Nyelvtan

~を中ちゅうしん

心に ~べきです べきではありません ~ず(に)

Nyelvtan

~うようとします AはがBに(~を)~せるさせる(műveltető 1) ~がります ~たがります

Nyelvtan

~なさい AはがBを~せるさせる(műveltető 2) ~せてさせてください ~せてさせて~いただけませんか  ~せてさせてくれます

Nyelvtan

AはがBに(~を)~せられるさせられる(szenvedő műveltető 1)          ~されるさせられる (szenvedő műveltető 2)

D2 bookindb 13 31082012 1100

Page 2: I. A nyelvkönyv szerkezete - tankonyvkatalogus.hu · A nyelvkönyv szerkezete A nyelvkönyv három fő részből áll: törzsanyagból, nyelvtanból és függelékből. A könyvben

Page 3: I. A nyelvkönyv szerkezete - tankonyvkatalogus.hu · A nyelvkönyv szerkezete A nyelvkönyv három fő részből áll: törzsanyagból, nyelvtanból és függelékből. A könyvben

Page 4: I. A nyelvkönyv szerkezete - tankonyvkatalogus.hu · A nyelvkönyv szerkezete A nyelvkönyv három fő részből áll: törzsanyagból, nyelvtanból és függelékből. A könyvben

Page 5: I. A nyelvkönyv szerkezete - tankonyvkatalogus.hu · A nyelvkönyv szerkezete A nyelvkönyv három fő részből áll: törzsanyagból, nyelvtanból és függelékből. A könyvben

Page 6: I. A nyelvkönyv szerkezete - tankonyvkatalogus.hu · A nyelvkönyv szerkezete A nyelvkönyv három fő részből áll: törzsanyagból, nyelvtanból és függelékből. A könyvben

Page 7: I. A nyelvkönyv szerkezete - tankonyvkatalogus.hu · A nyelvkönyv szerkezete A nyelvkönyv három fő részből áll: törzsanyagból, nyelvtanból és függelékből. A könyvben

Page 8: I. A nyelvkönyv szerkezete - tankonyvkatalogus.hu · A nyelvkönyv szerkezete A nyelvkönyv három fő részből áll: törzsanyagból, nyelvtanból és függelékből. A könyvben

Page 9: I. A nyelvkönyv szerkezete - tankonyvkatalogus.hu · A nyelvkönyv szerkezete A nyelvkönyv három fő részből áll: törzsanyagból, nyelvtanból és függelékből. A könyvben