FOLIA HISTORICA - Magyar Nemzeti Múzeum

FOLIA HISTORICAXXX.

M A G YA R N E M Z E T I M Ú Z E U M 2 0 1 5

FOLIA HISTORICAXXX.

2014

A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM

TÖRTÉNETI ÉVKÖNYVE

M a g ya r N e m z e t i M ú z e u m , B u d a p e s t 2 0 1 5

A M A G YA R N E M Z E T I M Ú Z E U M T Ö R T É N E T I É V K Ö N Y V E

főszerkesztőCsorba László

szerkesztőSzvitek Róbert József

szerkesztőbizottságGerelyes Ibolya

Ihász IstvánKiss Erika

Cs. Lengyel Beatr ixPal los LajosTamás Edit

© Magyar Nemzeti Múzeum, 2015

ISSN 0133 6622

Felelős kiadó: a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójaNyomta a Prime Rate Kft. nyomdaüzeme

300 példánybanFelelős vezető: Dr. Tomcsányi Péter

Kiadványterv: Gyapjas Anikó

A kötet megjelenését támogatta

T A R T A L O M

F O L I A H I S T O R I C A 2 0 1 4

I. TANULMÁNYOK

K o p p á n y T i b o rEgy Vas megyei kastélyépíttető család a középkor és az újkor fordulóján: a hídvégi PolányiakD e b r e c z e n i - D r o p p á n B é l aSírok és temetések. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóinak végtisztessége II.

II. KÖZLEMÉNYEK

K o p p á n y A n d r á sGersekarát középkori templomának kutatásaK o v á c s S . T i b o rMagyar szablyák a 18. század második felébőlF ü l ö p A n d r á sA kenézi és a rábahídvégi római katolikus templomok összehasonlító építéstörténeti vizsgálataG r a c z a L a j o s – C s o r b a L á s z l óIsmeretlen Kossuth levelek a Budapest-Göppingeni Liszt Ferenc Archívum gyűjteményébőlA p o r E s z t e rA Magyar Nemzeti Múzeum Hangszertárának egy érdekessége: Ember figura hangszerekből. MűelemzésP a t a y P á lHarangok mentése a múzeumba ágyúvá válásuk előlS a l l a y G e r g e l y P á lFinn kitüntetések a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében

III. MŰHELY

T ó t h E n d r eDeér József Szent Korona-monográfiájárólK o l l á r C s i l l aA magyar arisztokrácia fényűző élete a 17–19. századi Habsburg uralom alatt. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása Dél-Koreában

5

15

73

83

91

113

125

139

155

177

215

5

K o p p á n y T i b o r

E G Y V A S M E G Y E I K A S T É L Y É P Í T T E T Ő C S A L Á D A K Ö Z É P K O R É S A Z Ú J K O R F O R D U L Ó J Á N :

A H Í D V É G I P O L Á N Y I A K

Az ágostonosok és a ferencesek között a körmendi kolostorért folytatott egyházi perben 1518. május közepén a tanúként megjelent, akkor magát hatvan évesnek mondott híd-végi Polányi Osvát azt vallotta saját magáról, hogy „ingóságokban bővelkedik, sőt kas-télya és jobbágyai is vannak”. A környékbeli nemesség közül vele együtt tanúskodó Ivánczy Balázs és Nádasdy Ferenc vagyoni helyzetére vonatkozóan nem tett semmiféle megjegyzést, jobbágyokkal ugyanis nyilvánvalóan ők is rendelkeztek, 1 kastélyuk azon-ban nem volt, amely Polányival azonos társadalmi szintet biztosíthatott volna számukra. A büszkének hangzó kijelentés ezzel emelte Polányit tanúskodó nemesi társai fölé.

A kastélyt, amely a nemesi előnevet biztosító Hídvégen, a mai Rábahídvégen állt, maga Polányi Osvát építtette. Ahhoz II. Ulászló királytól 1502-ben kapott engedélyt a szlavón vicebáni tisztséget betöltő, élete teljében levő, Körmenden tett tanúvallomása szerint akkor negyvennégy éves 2 kérelmező, az erről szóló oklevélben részletesen fel nem sorolt érdemeiért. 3 Az engedély szerint Vas megyei „Hydweg” birtokán ott épít-tethetett „castellum seu fortalicium ligneum seu lapideum”-ot, ahol akart. 4 A felépült kastély a 17. század végéig állt, feltételezhetően az 1664. évi vagy az 1683-ban történt török hadjárat alkalmával pusztult el. Helye a település délnyugati szögletében, az

„Ördögorsi vár” nevű területen volt. 5 Régészeti megfigyelés szerint a Rába holtág kanya-rulatában „ásónyomnyi mélyen téglaépítmény” maradványai figyelhetők meg. 6 (1. kép)

1 Erdélyi Gabriella: Egy kolostorper története. Hatalom, vallás és mindennapok a középkor és az újkor határán. Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 38. Bp., 2005. 91–106., 219–234. A Polányiakra általában: Magyarország vármegyéi és városai. Vas vármegye. Szerk.: Borovszky Samu. Bp., 1898. 569.

2 Uo. 91.3 A szlavón vicebáni tisztségére: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban

MNL OL) DL 101.120.4 A kastély királyi építési engedélye: MNL OL DL 58.212. A kastély későközépkori eredetére

Koppány Tibor: A középkori Magyarország kastélyai. Művészettörténeti Füzetek 26. Bp., 1999. 154.

5 Vas megye földrajzi nevei. Szerk.: Bárdosi János. Bp., 1982. 523.; A második katonai felmérés DVD-ROM Arcanum. Bp., 2005. Colonne XXIII. Section 54. 1854–1855.

6 Horváth Tibor Antal: Vasvármegye régészeti leletei és lelőhelyei. Közli Kis Gábor. Vasi Szemle 41. (1987) 3. sz. 119–420.

6

Hídvég nem tartozott a Polányi család ősi birtokai közé. Az írott forrásokban első ízben 1265-ben szereplő Hídvég akkor Vasvár megyéjéhez tartozó prédium volt a Rábán már akkor átvezető híd nyugati oldalán. Magánkézbe 1280-ban került, amikor Hermány nembeli András kapta meg azt királyi adományként. Utódait nevezték a birtokról Hídvégieknek. 7 A középkor vége felé elszegényedő Hídvégi család egykor jelentős birtokai egy részét a 15. század folyamán több részletben eladta. 1420-ban hat, 1425-ben további négy Vas megyei faluban levő birtokrészei így kerültek a gersei Pethők tulajdonába, 1450-ben pedig nyolc falu részeit adták el a Kanizsai familiáris Polányi Gáspár sárvári várnagynak. 8 Az 1420 és 1478 között szereplő Polányi Gáspár ekkor már az 1446 előtt elhunyt Hídvégi István veje, Ilkó leányának férje volt. A házaspár V. László király adománylevele alapján 1456-ban kapta meg a Hídvégi birtokokat. 9 A mintegy 10-12 faluval véglegesen és teljes egészében 1463-ban iktatták az említett Hídvégi István

7 Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II. Bp., 1894. 756. A Hídvégi család tagjaira 1375 és 1439 között l. Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457. II. Bp., 1996. 100. Közülük a 14. század utolsó negyedében András fia János Vas, testvére, Péter pedig Pozsony megye alispánja volt. János két fia, István és László 1393 és 1411 között Szécsi familiárisként krassói alispánok. István fia Miklós – Polányi Gáspár sógora – Ka-nizsai familiárisként 1435–1439-ben borostyánkői várnagy.

8 Csánki D. i. m. 827.9 MNL OL DL 67.944.

1. kép

Rábahídvég a második katonai felmérés 1854–1855. évi térképlapján,

a kastély feltételezett helyével

7

unokájának, Miklós fia Györgynek fiúutód nélküli halálát követően Polányi Gáspár fiát, Tamást – a kastélyépíttető Osvát apját és változatlanul Kanizsai familiárist – szintén sárvári várnagyot, ugyanakkor vasi alispánt. 10

A valószínűleg szintén Hermány nembeli Polányi család a Szombathelyhez közeli Polány falutól, a mai Sorokpolánytól vette nevét, s a környéken nyolc településen volt birtoka, köztük a nemzetség ősének nevét őrző Hermány is. 11 Ezt a birtoktestet Polányi Gáspár kisebb fia, László kapta meg. Ő is a Kanizsai familiárisok közé tartozott, 1443-ban Borostyánkő várának volt a várnagya. 12 1468-ban ő házasította össze János nevű fiát haraszti Tapán János – korábban, 1443–1447-ben kapuvári várnagy – leányával, az 1474-ben fiúsított Apollóniával, akivel az Táplánfalvát és az a körüli birtokokat kapta. 13 Tőlük származik a Polányi család ma is élő, táplánfai ága. 14 (2. kép)

Hídvégi Polányi Gáspár fia Tamás, előbb – amint arról már szó esett – Kanizsai familiárisként sárvári, 1469-ben és 1473-ban Újlaki familiárisként németújvári és belmurai várnagy, 1460 és 1488 között többször vasi alispán. 15 Tisztségeiből következtetve tanult ember volt, aminthogy már apja is az lehetett. Fiai, az 1463-ban említett István, az 1463 és 1478 között szereplő László, a tanúvallomása szerint 1458-ban született, a kastélyépíttető, szlavón albán Osvát, valamint György közül csak az utóbbiról maradt olyan adat, amely arról tanúskodik, hogy 1479-ben a bécsi egyetemen tanult, 1482-ben pedig már királyi kúriai jegyző volt. 16 Egyetlen, Zsófia nevű húga kissitkei Sitkei Jakab felesége volt. 17 Osvát feltételezhető tanultsága ismeretlen, szlavón albáni tisztségét megelőzően 1501-ben vasi szolgabíró, azt követően ugyanott alispán. Tisztségei arra a következtetésre

10 Hazai Okmánytár IV. Kiadják: Nagy Imre–Stummer Arnold–Ráth Károly–Véghely Dezső. Győr, 1867. 407–410. Polányi Gáspár fia Tamás 1462–1463-ban volt sárvári várnagy és egyben vasi alispán: MNL OL DL 15.740 és 67.949. Idézi Érszegi Géza: Középkor. In: Sárvár monográfi-ája. Szerk.: Horváth Ferenc. Szombathely, 1978. 120. és Fenyvesi László: Tolna megye középkori történetéhez kapcsolódó oklevelek regesztái. Szekszárd, 2000. No. 745.

11 Csánki D. i. m. 845.12 Engel P. i. m. I. 286., 522. és II. 197.13 A haraszti Tapán családra l. Engel P. i. m. II. 239. Közülük László fia Kelemen 1414-ben a bécsi

egyetemen tanult, 1437 és 1451 között előbb szlavón, majd országbírói ítélőmester. István fia János 1443–1447-ben Rozgonyi familiárisként kapuvári, 1456-ban Kanizsai szolgálatban sár-vári várnagy: MNL OL DL 61.574, 61.576.; Bónis György: A jogtudó értelmiség a Mohács előt-ti Magyarországon. Bp., 1971. 183–184.; Polányi László fia János és haraszti Tapán Apollónia házasságára, amelyet azért bonyolított János apja, László, mert haraszti Tapán János öregsége, azzal járó vaksága és szegénysége miatt nem tudott megtenni: MNL OL DL 94.234.

14 Balogh Gyula–Szluha Márton: Vas vármegye nemes családjai. Második, bővített kiadás. Bp., 1998. 114–116. Polányi László borostyánkői várnagy János nevű fia – 1443–1447 között kapu-vári, 1456-ban szintén sárvári várnagy – feleségével, haraszti Tapán János leánya, az 1474-ben fiúsított Apollóniával kapta meg 1468-ban annak birtokait, Táplánfalvát és az ahhoz tartozókat, ahonnét családjának ez az ága előnevét vette: MNL OL DL 61.576 és 94.234, 94.257, 94.259, va-lamint Engel P. i. m. II. 239. és Balogh Gy.–Szluha M. i. m. 115.

15 Csánki D. i. m. 145.16 Polányi Tamás fiai, István és László személye közelebbről ismeretlen. Polányi Osvát és testvé-

rei, György és Zsófia: MNL OL DL 18.595. György személyére külön Bónis Gy. i. m. 298.17 MNL OL DL 68.422, 71.723.

8

adnak lehetőséget, hogy ő is tanult, esetleg maga is egyetemet végzett ember volt.

Feleségétől, Hássághi Katalintól született két fia, György és Ferenc számára 1509-ben kapott birtokaira királyi megerősítést. 18 Az ifjabb György azonos nevű nagybátyjához hasonlóan szintén egyetemet járt ember volt, 1525-ben Krakkóban tanult. 19 Testvére, az 1523 és 1547 közt említett Ferenc, apját követve két alkalommal is vasi alis-pán, először 1527-ben Batthyány I. Ferenc, 1543–47-ben Nádasdy Tamás főispán familiárisaként. 1532-ben megyei követ a kenesei gyűlésen, és ott volt 1547-ben a dunántúli nemesség Hídvégen tartott gyűlésén is, ahol ő lett a portánként kive- tett egy forintos hadiadó kezelője. 20 Az utóbbi esztendőben végrendelkezett hídvégi kastélyá-ban. Abban saját familiárisainak pénzt és ruhane-műt hagyott, s úgy rendelkezett, hogy a hídvégi plébániatemplomba temessék, szőnyegbe csavar-va. Kiskorú fiainak védőjéül Nádasdy Tamást és devecseri Choron András zalai főispánt kérte fel, a végrendelet végrehajtójául pedig Katalin leánya

férjét, Kerecsényi Mihályt, valamint Bejczi Ambrust, Csányi Ákost és Ravoni Mihályt, a Nádasdy Tamás körül kialakult, a dunántúli köznemesség vezető szerepet betöltő, kiemelkedő és tanult képviselőit. 21

A hídvégi kastélyában elhunyt Polányi Ferenc vasi alispán két fia, Sebestyén és Imre 1547-ben még kiskorú volt. Végrendelete szerint Sebestyént már taníttatta, Imre taníttatására pedig 500 forintot rendelt. Három leánya között volt a már említett Katalin, Kerecsényi Mihályné, valamint Zsófia, Ivánczi Istvánné és Krisztina, pölöskei Ördög Ferenc neje. Arra vonatkozóan, hogy az özvegy, Hosszútóthi Dorottya és a végrendelet végrehajtói eleget tettek volna az ifjú Imre taníttatásának, nincs ismert adat, aminthogy Polányi Imre személyéről sem, mert valószínűleg korán elhunyt. A végrendeletben

18 Erdélyi G. i. m. 93–98. Hássághi Katalin családja a Polányiakhoz hasonlóan a vagyonos és tanult köznemesi réteghez tartozott. Apja, Dénes fia István testvérével, Imrével együtt a 15. század közepén a bécsi egyetemen tanult, 1464-ben kancelláriai jegyző, 1474-ben országbírói ítélőmester: Bónis Gy. i. m. 275–276., 364. Mihály nevű öccsük 1445–1447 között zalai alispán: A pannonhalmi Szent Benedek-rend története VII. Szerk.: Erdélyi László. A zalavári apátság története (írta: Füssy Tamás). Bp., 1902. 120–123.

19 Ifjabb Polányi György Krakkóban tanul 1524-ben: MNL OL DL 18.595, valamint Bónis Gy. i. m. 302. Életéről csupán annyi tudható, hogy később nős ember volt, feleségét Borbálának hívták, aki az ő halála után pölöskei Ördög István neje lett.

20 A hídvégi gyűlésen játszott szerepére l. Fraknói Vilmos: Magyar Országgyűlési Emlékek III. Bp., 1876. 77.

21 Erdélyi G. i. m. 91–106., 219–234.

2. kép

A Polányi család címere

(Borovszky i. m. 569. nyomán)

9

tanultként szereplő Sebestyén családjának utolsó férfitagja volt. 22 1556-ban vette feleségül csebi Pogány Brigittát, akitől egyetlen, Zsófia nevű leánya született. 23 1582 előtt történt halála után birtokai, s köztük a hídvégi kastély, a fentebb már említett Katalin nővére és annak férje, Kerecsényi Mihály kezére került. Utóbbi maga is tanult ember, 1554 és 1562 között Nádasdy Tamás alnádora volt. A kastélyt később Polányi Katalin és Kerecsényi Mihály lánya Anna, Tarnóczi Farkas felesége birtokolta. Az ő 1610 előtt történt halálát követően a királyra visszaszállt birtokként az uralkodótól szentjakabi Pethő János kapta meg. 24 A kastély és vele a birtok pusztulásukig az ő utódai kezén maradt.

* * *

A Polányi család és két ágának, közvetlen rokonságának középkor végi tagjai a köznemességnek azt a legfelső rétegét képviselték, amely a nagybirtokos mágnások vezető familiárisi körét alkották, s abban viselt tisztségeikben birtokait igazgatták, megyei és országos tisztségeikben helyettesítették őket. Hídvég eredeti birtokosai a 14. század utolsó évtizedeiben a felsőlindvai Széchiek familiárisaiként vasi alispánok, a következő évszázad fordulóján pedig Széchi Frank szörényi bán és temesi ispán mellett Krassó megye alispánjai. 25 A család familiárisi szerepet vállalt utolsó férfitagja, Miklós 1435 és 1439 között már Kanizsai familárisként viselte a borostyánkői várnagyságot, abban az időben, amikor sógora, Ilkó húgának férje, Polányi Gáspár ugyancsak a Kanizsai család familiárisainak körében volt sárvári várnagy. A Kanizsaiak fő rezidenciájának, Sárvárnak várnagyi tisztségében Polányi Gáspárt – amint arról már szó esett – később fia, Tamás követte, a század közepén pedig haraszti Tapán János. A borostyánkői várnagyságban Hídvégi Miklós egyik utódja Polányi Tamás öccse, László. Ugyancsak a Kanizsai familiárisok közé tartozott vasi alispánként a század végén feleségével a haraszti Tapán birtokokat megöröklő Polányi László fia János, és a következő század elején unokatestvére, a hídvégi kastélyt építtető Osvát. 26 A nagyurak ekkor már mindenütt uradalmi központ szerepét betöltő várainak élére helyezett várnagyok és az őket a megyei életben helyettesítő alispánok a köznemesség tekintélyesebb családjaiból kerültek ki, akik maguk is nagyobb vagyonnal rendelkeztek. A rokonság, a Polányiak esetében a 15. század végén a velük együtt szintén Kanizsai familiáris Hídvégiek és a haraszti Tapánok, a 16. század első felében a Kanizsai vagyont megszerző Nádasdy Tamás országbíró, s végül nádor, valamint Batthyány Ferenc horvát bán körébe tartozó,

22 Uo. 91–106., 219–234.23 MNL OL P 707 Zichy család levéltára, Fasc. 217. et B. Acta Familiae Pogány, 17. századi nem-

zedékrendi táblázat.24 Szentjakabi Pethő János 1610 december 12-én Pozsonyban kiállított adománylevele, amelyet

Thurzó György nádortól kapott, elmondja, hogy Polányi Sebestyén magtalan halálát követő-en a kastély Kerecsényi Mihály és Polányi Katalin leánya, Anna kezére került, aki Tarnóczy Farkas felesége volt: MNL OL Magyar Kincstári Levéltárak. A Magyar Kamara Levéltára E 148 Neoregestrata Acta, Fasc. 972. No. 13.; valamint MNL OL P 285 A herceg Festetics család keszthelyi levéltára. Sallér család levéltára, Fasc. 24. No. 3.

25 Engel P. i. m. II. 100.26 A személyekre és tisztségeikre uo.

10

akkor már a familiáris elnevezés helyett servitornak nevezett Hássághiak, Hosszútóthiak, Kerecsényiek, a csebi Pogány, az Ivánczi, a pölöskei Ördög és a Tarnóczi család tagjai egymást támogató atyafiságot alkotva töltötték be uraik mellett a várnagyi és az alispáni tisztségeket. A köznemeség politikai vezető rétegének ez az összetartása, egymást támogató segítése, szoros rokonsági kötelékekbe tartozása a középkor végén az egész ország területén megfigyelhető, amint azt a történeti kutatás már korábban kimutatta. 27

Uraik jól megfizették őket, s „egy-egy várnagy valamely kisebb uradalom bevételének megfelelő összegéhez is juthatott”. 28 A késői középkortól ez a kiemelkedő jövedelem adott lehetőséget a köznemesség vezető rétegének, a hídvégi Polányi Osváthoz hasonlóan magukat büszkén vitézlőnek, egregiusnak vallóknak ahhoz, hogy birtokaik központjában uraik várait utánozva kastélyt építtessenek.

Ebben a vasi–zalai atyafisági körben nem volt ritka az egyetemen tanult, jogtudó értelmiség, magában a Polányi családban a már említett, a bécsi egyetemet 1479-ben megjárt Tamás fia idősebb György és vele azonos nevű, 1524–1525-ben a krakkói egyetemen tanult unokaöccse. Az előbbi támogatója anyai nagyapja, a kastélyépíttető Polányi Osvát apósa volt, az a Hássághi István, aki 1464-ben királyi kancelláriai jegyző, 1470-től 1493-ban történt haláláig országbírói ítélőmester. Családjában nem ő volt az egyetlen egyetemet megjárt jogász. Imre nevű testvére 1441-ben tanult a bécsi egyetemen és ugyancsak Imre névre hallgató unokaöccse 1495-ben Szlavónia ítélőbírája volt. 29 Mellettük a Polányiak táplánfalvai ágának anyai ősei közé tartozó, a még a 15. század első felében élt haraszti Tapán Kelemen 1414-ben járt a bécsi egyetemen, ahonnét hazatérve 1420-ban nádori jegyző, 1437-ben szlavón ítélőmester, s végül 1444-től 1451-ben bekövetkezett haláláig ő is országbírói ítélőmester volt. 30 A rokoni kör többi családtagjának tanultságáról nem szólnak az ismert források, de amint arról már szó esett, a legtöbbször Kanizsai familiárisi szolgálatukban betöltött várnagyi és alispáni tisztségeik alapján uraikkal, az ország kiemelkedő gazdagságú és országos méltóságokat betöltő főuraival szemben birtokában voltak az írás-olvasás tudásának. A 16. század közepére az utóbbi már annyira elterjedt volt, hogy a kastélyépíttető Polányi Osvát Ferenc fiának 1547. évi végrendelete, amelyben két fia taníttatására hagyott pénzt, természetesnek vehető. A Polányi atyafiság tagjainak tanultsága, értelmiségi szerepe az azzal foglalkozó történeti kutatás eredményei alapján a középkor végi és újkor eleji Magyarországon nem volt kirívó eset, 31 a Jagelló-kor rendi államának feltörekvő, kastélyépíttető köznemesi rétegére viszont majdnem általánosan jellemző.

* * *

27 Kubinyi András: A középbirtokos nemesség Mohács előestéjén. In: Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szerk.: Szvircsek Ferenc. Discussiones Neogradiensis. 1. Salgótarján, 1984. 10–11.

28 Engel Pál–Kristó Gyula–Kubinyi András: Magyarország története, 1301–1526. Bp., 1998. 225.29 Bónis Gy. i. m. 275–276., 364.30 Uo. 183–184.; Engel P. i. m. II. 239.31 A fentebb már idézettek mellett Kubinyi András: A Jagello-kori értelmiség. In: Az értelmiség

Magyarországon a 16–17. században. Szerk.: Zombori István. Szeged, 1988. 7–22.

11

Polányi Osvát 1502 után emelt hídvégi kastélya – amelyet a királyi engedély latin nyelvű szövege alapján akár fából, akár kőből építtethetett – maradandó anyagból, a helyszínen megfigyeltek alapján téglából készült. A minden esetben királyi engedélyhez kötött, kastélyépítésre vonatkozó oklevelek szövege a 14. század végéről származó legkorábbiaktól kezdve „castellum seu fortalicium”-ot említ, és sokban szerepel az akár fából, akár kőből való építés. Az oklevél szövege arra is lehetőséget nyújtott, hogy a kastélyt tornyos falakkal és árokkal vegyék körül. 32 Az épületforma elterjedésének korai szakaszában többnyire valóban fából építették az utóbbiakat, 33 amint azt a felsorolható több példa közül a 15. század eleji és zalai Páka kastélyának régészeti feltárása bizonyítja. Történeti adatok szólnak arról, hogy sok készült azonban később is, mint többek között a Valkó megyei Gara, a somogyi Pata, a zalai Sárkányszigete, a nyitrai Tapolcsány vagy a Bodrog megyei Zsembéc kastélya. 34 Nem volt ritka még a 16. században sem; 1560 körül ilyen módon építette kastélyát a katonaköltő Wathay Ferenc önéletírása szerint az ő apja a Sopron megyei Vágon.

A hídvégi kastélyhoz hasonlóan a 15–16. század fordulóján azonban az ismert dunántúli kastélyok többsége kőből vagy téglából készült. Az lehetett az anyaga a Balaton délnyugati sarka alatti somogyi Kéthelyen 1496 és 1501 között a vagyonos köznemes Butykai Péter – 1498-ban Somogy vármegye egyik, a királyi tanács köznemesi ülnöke 35 – által építtetett kastélynak, ahova az ott dolgozó kőművesek mellé 1497-ben három kőfaragójához továbbiakat kért vejétől, a Rezi várát és az amelletti kőbányákat birtokló gersei Pethő Györgytől, akiknek az ajtó- és ablakkereteket, és a kastély egyéb, kőből faragott részleteit kellett készíteniük. 1501. január elsején háza befejezéséhez ácsokat is kért tőle, ami a kastély tetőzetének készítését jelenti. 36 Nagyjából a hídvégi kastéllyal azonos időben emelték kőből a szintén Vas megyei Sitkén az egyes részeiben ma is álló, első ízben 1522-ben említett kastélyt a kissitkei Sitkeiek, valószínűleg a család Gergely nevű tagja, aki már 1498-ban Zala vármegyét képviselő köznemesi ülnök volt a királyi tanácsban. 37 Kanizsai familiárisként 1515-ben sárvári, 1516-ban csókakői

32 A latin oklevél „cum propugnaculis, meniis, fossatis” szövegrészében a propugnaculum szó nem jelenthette a ma ismert, de jóval későbbi, 16. századi „bástya” kifejezést, ezért ehelyett szerepel a torony szó.

33 Engel Pál: Szent István birodalma. Bp., 2001. 204.34 A felsorolt középkori kastélyokra l. Koppány T. i. m. az adattár megfelelő címszavainál.35 Kubinyi András: A királyi tanács köznemesi ülnökei a Jagello-korban. In: Mályusz Elemér Em-

lékkönyv. Szerk.: H. Balázs Éva–Fügedi Erik–Maksay Ferenc. Bp., 1984. 257–268.36 MNL OL DL 93.658, 93.663, 93.688. A Butkai Péter levelezésében jelzett kastélyépítést a hely-

név rokonsága alapján tévesen a Kőrös megyei Kedhely kastélyához kötöttem, amely azonban már korábban a razinai Bocskaiak birtoka volt: Koppány T. i. m. 163. Butkai Péter budavári királyi tárnoki tisztsége alapján nem sorolható a főrendek közé, királyi kamarásként udvari szolgálatban álló, vagyonos köznemes volt: Fogel József: II. Ulászló udvartartása (1490–1516.). Bp., 1913. 64., 72.

37 Kubinyi A. A királyi tanács i. m. 257–268.

12

várnagy volt, később pedig vasi alispán. 38 A század elején építtette a Somogy megyei Ötvösön téglából, reneszánsz tagozatos és faragott kő nyíláskeretekkel azt a kastélyt a középbirtokos nemesség rétegébe tartozó alapi Batthyány Benedek királyi kincstartó, amelynek romjait 1966 és 1972 között tárták fel. 39 Kőből emeltette faragott reneszánsz ajtó- és ablakkeretekkel, kandallókkal, boltozati vállkövekkel a Veszprém megyei Devecserben álló kastélyát 1526 körül a jelentős birtokokkal rendelkező, köznemes Choron András sümegi püspöki várnagy és veszprémi alispán. 40 A Dunántúl 16. század eleji, köznemesi építésű kastélyai közül a felsoroltak bemutatása azt a célt szolgálja, hogy azokkal képet lehessen alkotni Polányi Osvát egykori hídvégi kastélyáról, amelyből

„csupán” fel nem tárt téglaalapfalak maradtak.Régészeti kutatás hiányában az sem tudható, hogy vajon az 1502-ből származó

királyi engedély alapján felépített hídvégi kastély eredeti állapotában maradt-e meg pusztulásáig. 1532. augusztus elején a Kőszeg felé vonuló szultáni sereg itt kelt át a Rábán, s a kastélyt a benne levők ostrom nélkül feladták. 41 Thurzó György nádor 1610-ben kelt, szentjakabi Pethő János számára kiállított adománylevele szerint a kastély akkor puszta és romos volt. 42 1636-ban, amikor az akkor már a Nádasdy család nemesi ágának kezén zálogban levő levő kastélyt újabb zálogba adták tovább, épségben volt, 43

tehát időközben újjáépítették. A szentjakabi Pethők még abban az évben visszakapták és 1642-ben is az övék volt. 44 1656-ban Pethő György Sopronban írt levelében arra kérte Batthyány I. Ádámot, kímélje meg szentjakabi erdejét, amelyből a körmendi kastély építéséhez Batthyány emberei több száz szálfát kivágtak. A megmaradtakból ugyanis ő szeretné rendbetetetni hídvégi kastélyát. 45 A jelzett építkezés megtörtént,

38 A jelenlegi, sokszor átépített és bővített, külsejében későbarokk–klasszicista kiskastély északi, kőből készült és toronyszerű építményéről három szinten egymás felett elhelyezkedő, kulcs-lyuk formájú, befalazott lőrései alapján az 1980-as években végzett helyreállítás alkalmával volt megállapítható középkori volta. 1522. évi említése: MNL OL DL 68.537. Építtetője Koppány T. i. m.-ben Sitkei Gergely apja, Sebestyén, ez azonban valószínűleg tévedés. Sitkei Gergely vasi alispán: MNL OL DL 46.507.

39 Alapi Batthyány Benedek kincstartóra l. Fogel J. i. m. 49., 53., 56., 58. és Kubinyi A. A középbirto-kos nemesség i. m. 26. és Uő: A Jagelló-kori értelmiség i. m. 18., 44. jegyzet. Az ötvösi kastélyra és feltárására l. Magyar Kálmán: Az ötvöskónyi Báthori várkastély. Somogyi Múzeumok Füze-tei 18. Kaposvár, 1974. és Koppány T. i. m. 191.

40 Koppány Tibor: A devecseri kastély kutatása. Építés- Építészettudomány 15. (1984) 261–271. és Uő: A Közép-Dunántúl reneszánsz építészete. Ars Hungarica 12. (1984) 183–232. 207–208.

41 Török-magyarkori történelmi emlékek. Török történetírók. Fordította: Thúry József. I. Bp., 1893. 354. és II. Bp., 1896. 207., valamint Takáts József: Az Izlam Szombathelyen. Vasi Szemle 6. (1939) 1–2. sz. 38–46. 39–40.

42 „Totales et integras portiones possessionarias in Oppido Hidwegh, et parte castelli ibidem ad ripam fluuij Raba extructi, nunc penitus desert et desolati”. MNL OL Magyar Kincstári Levél-tárak. A Magyar Kamara Levéltára E 148 Neoregestrata Acta. Fasc. 972. No. 13.

43 MNL OL P 285 A herceg Festetics család keszthelyi levéltára. Sallér család levéltára, Fasc. 24. No. 10.

44 MNL OL P 285 A herceg Festetics család keszthelyi levéltára. Sallér család levéltára, Fasc. 24. No. 14–15.

45 MNL OL P 1314 A herceg Batthyány család körmendi levéltára. Missiles, No. 36.611.

13

1663 tavaszán ugyanis azt írta Batthyány Kristófnak Pethő György testvére, János, hogy amit a hídvégi kastélyon építetett, deszkát vásárolt, lakatokat és reteszeket csináltatott, az összesen harminchat forintjába került. 46 Pethő János még 1663 nyarán valószínűleg török fogságba került, mert kiváltására augusztusban György bátyja a hídvégi kastélyra és az ahhoz tartozó birtokra 1700 magyar forint kölcsönt vett fel Nádasdy Lászlótól és öt nappal később 1000 tallért Nádasdy Boldizsártól. 47 Szentjakabi Pethő Jánosról a források a későbbiekben nem szólnak, György pedig 1668-ban örökös nélkül hunyt el. 48

A kastély és a birtok a Nádasdyak nemesi ágának kezén maradt. További sorsa egyelőre nem ismert. Pusztulásáról eddig nem került elő adat, feltételezhető azonban, hogy az 1683-ban Bécset ostromló és azzal egyidejűleg a Dunántúl tekintélyes részét végigdúló törökök, vagy esetleg a 18. század eleji kuruc–labanc hadjáratok idején pusztították el.

* * *

A hídvégi kastély építésének és az azt birtokló Polányi családnak a 15–16. század fordulóján ismertetett története reprezentatív mintavételéül szolgálhat a középkor végén és a koraújkor kezdetén volt kastélyépítés történetéről, s emellett a korszak tanultsági és műveltségi viszonyairól és azzal együtt az építtető köznemesség abban elfoglalt helyéről. Egyúttal azt is jól illusztrálja, hogy a kastélyépítés akkor, akárcsak korábban és későbben is, a társadalmi felemelkedés és a magasabb életforma felé törekvés egyik lehetséges útja volt. A nagybirtokos várának mintájára a kastély is a hatalmat reprezentálta. Építéséhez azonban anyagi alapra és annak birtokában a királytól kapott engedélyre volt szükség, ez pedig csak akkor volt megszerezhető, ha a köznemes többletköltségre tudott szert tenni. A birtok nagyságától függetlenül annak mezőgazdasági művelése ugyanis a minden korban drága építkezésre nem nyújtott lehetőséget. Ezért kellett familiárisi szolgálatba állnia, aminek egyik és legfontosabb feltétele tanultsága volt. A Polányi család és rokoni köre, atyafisága arra is jó példa, hogy ez a rokonság hogyan támogatta egymást a tanultság megszerzésében, s ebben nem volt egyedülálló. A familiárisi szolgálatra ugyanakkor a főúrnak is szüksége volt saját hatalmi reprezentációja, országos méltóságaival járó teendői és birtokai vezetése érdekében. 49 A familiárisi szolgálat, illetve az azzal járó jövedelem többlet ugyanakkor lehetőséget nyújtott egyrészt arra, hogy gyermekeit taníttassa és abban az atyafiságot is segítse, másrészt hogy nagybirtokos ura támogatásával kastély építésére engedélyt szerezzen a királytól. A késői középkorban így kerülhetett be a köznemesség „egregius” címmel járó legfelső, kastélyos úr rétegébe.

46 Uo. No. 36.618.47 MNL OL P 285 A herceg Festetics család keszthelyi levéltára. Sallér család levéltára, Fasc 24.

No 2–22.48 Uo. No. 29.49 Fügedi Erik: Verba volant. Középkori nemességünk szóbelisége és az írás. In: Kolduló barátok,

polgárok, nemesek. Tanulmányok a magyar középkorról. Bp., 1981. 437–462.

14

THE POLÁNYI FAMILY OF HÍDVÉG. A CASTLEBUILDER FAMILY AT THE TURN OF THE MIDDLE AGES AND THE EARLY MODERN PERIOD IN VAS COUNTY

Summary

In 1502 Osvát Polányi, the vicebanus of Slavonia, was permitted by the king to build a castle in Hídvég (Rábahídvég, Vas County). The castle unfortunately had been ruined by the 18th century.

The author shows the genealogy of the family and the social status of the members with the help of the written sources and comparing to other similar castlebuilder families. The opportunity of raising a castle was a status symbol that time. The autor emphasizes how important was to finance the relatives’ studies at foreign universities as well. To be an educated nobile was a precondition of serving the lord or substituting for him in case of holding a public office.

15

D e b r e c z e n i - D r o p p á n B é l a

S Í R O K É S T E M E T É S E K .A M A G Y A R N E M Z E T I M Ú Z E U M

F Ő I G A Z G A T Ó I N A K V É G T I S Z T E S S É G E I I . *

Tanulmányunk előző részében a Magyar Nemzeti Múzeum első hat vezetőjének vég-tisztességéről írtunk. Közülük kettőnek, Miller Jakab Ferdinándnak és Haliczky Antal-nak a sírját ma már hiába keressük. A 20. századi főigazgatók közül Bátky Zsigmond csatlakozik hozzájuk, hiszen az utókor kegyelete nem vigyázott éberen az ő sírhelyé-re sem. Ez annál is érthetetlenebb, mivel Bátkyt a magyar néprajztudomány mindig a legnagyobbjai között tartotta számon, nem csak a közelmúltban fedezte fel magának. Nyilván a vérségi utódok hiánya némi magyarázatul szolgálhat erre, de hogy egy ilyen kiválóság sírját már az első, 25 éves megváltási időszak után felszámolják, az talán nem mindennapi.

Tanulmányunk második részében tizenegy főigazgató haláláról, temetéséről, sír-járól írunk le mindent, amit eddigi kutatásaink során kiderítettünk. Pulszky Ferenc és báró Szalay Imre temetése már egy olyan reprezentatív, állami szintű végtisztességet jelentett, amely kihatott az azt követő temetésekre is. Fejérpataky Lászlóéra és Horváth Gézáéra mindenképpen, hiszen őket is a Nemzeti Múzeum Rotundájában ravatalozták fel és innen kísérték őket a Kerepesi temetőbe. A két évvel Horváth után elhunyt Bátkyt már nem a múzeumból temették. Nem tudni, miért szakadt meg a tradíció. A nagy nép-rajztudós – ezt leszámítva is – még megkapta a méltó végtisztességet, nem úgy, mint elődje (és minisztere) Hóman Bálint, és mint utóda, gróf Zichy István. Az 1945 utáni új rendszer a legalapvetőbb kegyeletet is megtagadta azoktól, akiket ellenségének tartott, akikkel leszámolt, – ez Hóman esetében egyértelműen látszik.

Jelen írásunkban több szó esik az elhunyt főigazgatók halála után megjelenő nekro-lógokról, mint a 19. századi múzeumvezetők esetében. Ennek egészen egyszerű oka van: a múzeum első évszázadában az igazgatók halála után sokkal kevesebb a nekrológ, az igazi szakmai méltatás, mint a következő száz évben. Ez még azzal együtt is igaz lehet, ha Pulszky és Szalay halála után nagyon sok helyen – többségében napi- és hetilapok-ban – jelent meg valamiféle nekrológ, de ezek egy-két kivételtől eltekintve egyszerűen az elhunyt életrajzának ismertetését adják. Persze ez nem is csoda, hiszen később alakul ki hazánkban igazán a tudományos nekrológ, amelyre az akadémiai tagok halála után megtartott emlékbeszédek az első példák. Egy-egy ilyen akadémiai emlékbeszéd meg-emlékezik Kubinyiról és Pulszkyról, de Mátray Horvát-emlékbeszéde, Sebestyén Gyula

* A tanulmány első része a Folia Historica 29. (2013) 75–107. oldalain jelent meg. A főigazgatók végtisztességét nem a hivatalviselés sorendjében, hanem az elhalálozás idejét nézve ismertetem.

16

Szalay-nekrológja, 1 sőt még Miller Jakab Ferdinándnak a Tudományos Gyűjteményben megjelent életrajza is nyújt arra példát, hogy született – általában egy – komolyabb mél-tatás az elhunyt múzeumvezető halála után. A 20. (és 21.) században azonban már egy-egy jeles tudóssal, így a Nemzeti Múzeum elhunyt főigazgatóival kapcsolatosan is, nem egy, hanem immár több olyan nekrológ jelent meg, amely részletesen értékeli az eltávo-zott munkásságát, sőt nem egyszer kritikai megjegyzéseket is tartalmaz. Ennek egyik fő oka, hogy az elmúlt száz évben számos új tudományos folyóirat, szaklap indult meg, nem egy esetben a múzeum egykori főigazgatóinak köszönhetően. Ezzel párhuzamosan pedig kialakult egy olyan széles szakmai közvélemény, amely immár a méltó kegyelet egyik elmaradhatatlan elemének tekintette a tudományos igényű nekrológot.

Fejérpataky László (1857–1923)

Kelecsényi dr. Fejérpataky László szinte napra pontosan hat évig állt a Magyar Nemze-ti Múzeum élén. Az intézmény vezetésével báró Szalay Imre nyugdíjazását követően, 1916. március elsején bízta őt meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter. 2 Ő volt az első, aki főigazgatói titulussal irányíthatta a múzeumot. 3 1919-ben a tanácskormány leváltot-ta tisztségéből, de néhány héttel később, annak bukása után visszahelyezték posztjára. 4

Fejérpataky a legnehezebb években irányította a Nemzeti Múzeumot és komoly szerepe volt abban, hogy sikerült a román megszállás idején a gyűjteményeket megmenteni a kifosztástól. 5

Szervezetének mindenesetre nem tett jót a sok idegeskedés, első szívinfarktusát is ekkor, 1919-ben kaphatta. 6 Azt, hogy 1923. március 5-ről 6-ra virradó éjjel is infarktus miatt lett volna rosszul, nem tudjuk biztosan. A Fejérpataky család által kiadott gyászje-lentésben olvashatjuk, hogy a tudós főigazgatót „rövid szenvedés és a haldoklók szent-ségének ájtatos felvétele után” március 6-án este ¾ 7-kor érte a halál. 7 A Magyarság című

1 S. Gy. (Sebestyén Gyula): Báró Szalay Imre. (1846–1917.). Budapesti Szemle 45. (1917) 489. sz. 464–466.

2 Országos Széchényi Könyvtár (továbbiakban OSZK) Irattár 101/1916. , Néprajzi Múzeum (to-vábbiakban NM) Irattár 302/1916. (215/916. Ig.)

3 1919. február 19-én kiadott rendelkezését, már mint főigazgató írja alá (Magyar Nemzeti Mú-zeum Irattár. (továbbiakban MNMI) Érem- és Régiségtár iratai (továbbiakban ÉRT) 33/919. – 52/919. Főig.), február 7-én még megbízott igazgatóként közli Varjú Elemér osztályigazgatóval Nagy Géza Régiségtárhoz történő kinevezését (MNMI ÉRT 41/919.). L. még ehhez: Kinevezé-sek a Magyar Nemzeti Muzeumban. Pesti Napló 70. (1919) 53. sz. március 2. 7.

4 Leváltásához l. MNMI ÉRT 158/919., OSZK Irattár 143/1919.; visszahelyezéséhez l. MNMI ÉRT 199/919., OSZK Irattár 184/1919.

5 Erről részletesen l. Gál Vilmos: A Magyar Nemzeti Múzeum a két világháború között. Folia Historica 22. (2002–2004) 47–78. 51–54.

6 J. Mező Éva: A monarchia tudósa. http://feol.hu/hetvege/a-monarchia-tudosa-1186931 (2014. március 17.) Köszönöm Szende Lászlónak, hogy a forrásra felhívta a figyelmemet.

7 Fejérpataky László gyászjelentése. OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés-gyűjte-mény. A családon és a Nemzeti Múzeumon kívül még biztosan kiadott gyászjelentést az egye-tem is. Uo.

17

újság azt írta, hogy huszonnégy órai rosszullét után agyvérzésben halt meg, március 6-án este 6 órakor. A tudósító megjegyezte, hogy Fejérpataky hivatalát élete utolsó nap-jáig ellátta, és még részt vett az Akadémia előző napi ülésén. 8 A Nemzeti Múzeum fő-igazgatójának élete 66. évében – valószínűleg a Főherceg Sándor (ma: Bródy Sándor) u. 6. sz. alatti lakásában – bekövetkezett halála tehát váratlan és tragikus volt. Miller Jakab Ferdinánd 1823-ban történt elhalálozása után éppen száz évvel újra hivatalában lévő ve-zetőjét vesztette el a múzeum, akit természetesen az intézmény saját halottjának tekin-tett, és a halál másnapján gyászjelentést adott ki, melynek végére a következő mondat került: „A Magyar Nemzeti Muzeum el nem muló kegyelettel és hálával fogja megőrizni eredményekben gazdag munkásságának és jóságos egyéniségének emlékét.” A partecé-dulán Fejérpataky neve alatt, a hosszú titulus sor elején udvari tanácsosi címe után az a helyettes államtitkári cím áll, 9 amelyet éppen egy hónappal halála előtt (február 6-án) kapott a kormányzótól. 10 Horthy Miklós részvétét Barta Richárd kabinetirodai főnök tolmácsolta a Nemzeti Múzeumnak (később a temetésen is ő képviselte az államfőt). Gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter pedig március 7-én személyesen jelent meg a gyászlobogós múzeumpalotában, hogy kondoleáljon. 11 Ezen a napon határozhatták meg a temetés „menetrendjét” is, mert az már a másnapi újságokban napvilágot látott. 12 A részletekről még március 8-án is folyt egyeztetés a múzeum és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság rendkívüli ülésén. 13 Ezen a napon már állt a ravatal is.

Fejérpataky Lászlót elődjéhez, báró Szalay Imréhez hasonlóan a Nemzeti Múzeum Rotundájában ravatalozták fel, majd 1923. március 9-én innen kísérték utolsó útjára a római katolikus egyház szertartása szerint. A temetés délután 3 órakor kezdődött az elhunyt főigazgató földi maradványainak beszentelésével. A temetés részleteiről a kora-beli lapok részletesen beszámoltak. A Budapesti Hirlapban például a gyász külsőségeiről a következő olvasható: „A muzeum homlokzatának oszlopsorát ezüsttel diszitett fekete drapéria boritotta és fekete lepellel volt bevonva köröskörül az egész hatalmas előcsar-nok is. A diszes ravatalt teljesen elboritották a hozzátartozók, a barátok és az ismerősök, valamint a tudós testületek és tudományos egyesületek koszorui.” 14 A gyászoló közön-ség már jóval a temetés 3 órai kezdete előtt elkezdett gyülekezni a ravatal körül. A Nem-zeti Múzeum munkatársai minden bizonnyal nagy számban voltak a gyülekezők kö-zött. A Néprajzi Osztály vezetője, Bátky Zsigmond, például előző napi körözvényében

8 Fejérpataky László meghalt. Magyarság 4. (1923) 53. sz. március 7. 4.9 Fejérpataky László gyászjelentése. MNM Történeti Tár (továbbiakban TT) Kis- és Aprónyom-

tatvány Gyűjtemény, ltsz: 97.175.10 Cím- és jellegadományozások. Hivatalos Közlöny 31. (1923) 5. sz. március 1. 73.11 Pénteken temetik Fejérpataky Lászlót. Magyarság 4. (1923) 54. sz. március 8. 7. A napilap

megjegyzi, hogy a Nemzeti Múzeumhoz „nagy számban érkeztek részvétnyilatkozatok”. Kle-belsberg miniszter az elhunyt főigazgató unokaöccsének, Fejérpataky Tibornak levélben nyil-vánított részvétet (L. pl. Fejérpataky László – meghalt. Néptanítók Lapja 56. (1923) 10–11. sz. március 15. 16., Pesti Napló 74. (1923) 56. sz. március 10. 3.).

12 Uo.13 Fejérpataky László temetése. Magyarság. 4. (1923) 55. sz. március 9. 3.14 Fejérpataky László temetése. Budapesti Hirlap 43. (1923) 66. sz. március 10. 4.

18

tudatta beosztottjaival, azért, hogy a végtisztességen mindenki jelen lehessen, az osz-tályt a nyitvatartási rend szerinti szokásos időpont előtt, 11 órakor zárják. 15 Az újságok felsorolták azokat a neves személyiségeket is, akik megjelentek a gyászeseményen. Ezek alapján tudjuk, hogy Klebelsberg kultuszminiszteren kívül mások mellett Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Wlassics Gyula, a közigazgatási bí-róság elnöke, Bársony János, a pesti tudományegyetem rektora az egyetem dékánjaival és számos tanárával együtt, valamint gróf Teleki Pál, gróf Bánffy Miklós, Ugron Gábor, Petrovics Elek, valamint Sipőcz Jenő főpolgármester-helyettes vett részt a temetésen. A gyászszertartást több pap segédletével Székely István prelátus-kanonok, a Szent István Akadémia alelnöke végezte. A szertartást követően elsőként Csánky Dezső helyettes államtitkár, akadémiai osztályelnök az Akadémia, az Országos Magyar Gyűjtemény-egyetem, a Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság nevében mondott közvetlen hangú búcsúztató beszédet, majd a Pázmány Péter Tudo-mányegyetem részéről Siegescu József dékán méltatta a kiváló egyetemi tanárt, akiről többek közt a következőket mondta: „Fejérpataky László titka az volt, hogy páratlan ambicióval és gyöngéd szeretettel viselte gondját tanítványainak és a nevelés állandó gondosságával vezette be őket fokozatosan a tudomány csarnokába, és szárnyuk alá nyúlva nem engedte őket szeme elől, hanem istápolta, támogatta és előrevitte őket, egész pályafutásukon.” 16 A Nemzeti Múzeum fájdalmát Horváth Géza, az intézmény rangidős osztályigazgatója tolmácsolta, rámutatva a néhai főigazgató tudományos érdemeire és a veszteségre, amely a múzeumot halálával érte. Ezután Hóman Bálint, a múzeum Orszá-gos Széchényi Könyvtárának igazgatója a könyvtár munkatársai és a volt tanítványok nevében búcsúzott Fejérpatakytól, „öreg mesterétől”. Ma is megható gyászbeszédében így fogalmazott: „A meleg otthon és az otthon népének utolsó üdvözletét hozom negy-ven esztendős munkásságod szinhelyéről, az Országos Széchényi Könyvtárból, hűséges élettársad korai halála óta igazi otthonodból; az árva gyermekek bánatos panaszszavát elárvult öreg tanítványaidtól. Tanítványaidtól, akiket lelked melegségével egész életük-re magadhoz láncoltál s akiket Te, családtalan, magános özvegyember «édes fiaid»-nak neveztél. Legifjabb tanítványaid szónokával utolsóknak állunk koporsód fejéhez, mert itt e koporsónál bennünket illet az utolsó bucsúszó fájó kiváltsága. Bennünket, kik éle-tedben szivedhez legközelebb álltunk. … Azok nevében szólok, akik fiatalon közeled-be kerülve, valami sajátságos melegséget, érdektelen jóakaratot, a tiszta apai szeretetet éreztük magunkra áradni, bensőnkbe hatolni a Te – minden társadalmi forma iránt oly szubtilisan érzékeny – finom és előkelő egyéniségedből. A szeretet, a jóság, a természe-tes finomság – lényednek ez a három alapvonása – vette meg a mi szivünket. Szerettünk, mert éreztük a Te szereteted melegét. Ragaszkodtunk Hozzád, mert tapasztaltuk a Te jóságos ragaszkodásodat. Hálásak voltunk Neked, mert örültél sikereinknek, melyek eléréséhez oly szives készséggel nyujtottad erős segítő kezedet. Tiszteltünk nem méltó-ságaidért, hanem finomságodért és tudásodért.” 17 A hivatalos búcsúztatást az egyetemi ifjúság képviselőjének, Pleidel Ambrusnak a gyászbeszéde zárta. Ezután a koporsót és

15 NM Irattár 27/1923. A körözvényt az osztály minden dolgozója s. k. aláírta.16 Eltemették Fejérpataky Lászlót. Magyarország 30. (1923) március 10. 2.17 Hóman Bálint: Fejérpataky László ravatalánál. Magyar Könyvszemle 30. (1923) 1–2. füz. 1–2.

19

a koszorúkat a díszes gyászkocsira tették és a hatalmas tömeg elkísérte azt a Kerepesi temetőig, ahol Fejérpatakyt örök nyugalomra helyezték. 18

Még a végtisztesség napján Klebelsberg vallás- és közoktatásügyi miniszter a mi-nisztertanács ülésén beszélt a „tudományos világ nagy részvéte mellett” megtartott temetésről. Kérte a kormánytól, hogy Fejérpataky temetésének 900.000 koronát kitevő költségeit az államkincstárból fizethessék, illetve biztosíthassák. Végül az ügy sürgős-ségére való tekintettel azt is kérte a minisztertanácstól, hogy az említett teljes összeget azonnal bocsássák rendelkezésre. A minisztertanács ehhez hozzájárult. Tanulmányunk szempontjából nagyon érdekes a kultuszminiszter érvelése kérvényének megfogalma-zása kapcsán, hiszen az elhunyt főigazgató tudományos érdemei mellett a következőket hozza fel indokként: „Tradicionális gyakorlat, hogy a Magyar Nemzeti Muzeumnak, mint egyik legnagyobb kulturális intézményünknek vezetőtisztviselője államköltségen temettetik el.” 19

A temetés másnapján, március 10-én délelőtt 11 órakor Fejérpatakyért engesztelő szentmiseáldozatot mutattak be az Egyetemi templomban. 20

A nekrológok, emlékbeszédek, megemlékezések hosszú sora mutatja, hogy a Nem-zeti Múzeum váratlanul elhunyt főigazgatója milyen eredményes és sokrétű, ugyanak-kor elismert munkásságot hagyott maga mögött. Rövidebb nekrológok már a halálhírről tudósító újságokban megjelentek. 21 (A nekrológok közé számíthatjuk azokat a gyászbe-szédeket is, amelyek nem sokkal a temetést követően nyomdafestéket láttak: a Hóman Bálint által elmondott a Magyar Könyvszemlében, 22 Csánki Dezsőé az Akadémiai Értesítő-ben. 23) Öt nappal halála, két nappal temetése után pedig már vidéki lapban, a Zempléni Ujságban is olvasható volt nekrológ az elhunyt egyik tanítványától, Buday Károly sá-toraljaújhelyi főgimnáziumi tanártól. 24 Később jóformán az összes korabeli szaklapban

18 Fejérpataky László temetése. Magyarság 4. (1923) 56. sz. március 10. 4.; Fejérpataky László te-metése. Pesti Hirlap 45. (1923) 56. sz. március 10. 4. A búcsúztató személyek közül a tudósítá-sok ekkor nem említik név szerint Pleidel Ambrust, kiléte csak a korábbi lapszámokból derül ki l. pl. Magyarság 4. (1923) 54. sz. március 8. 7.

19 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban MNL OL) K 27 Minisztertanács jegyzőkönyvei. 1923. március 9. 44. napirendi pont. Klebelsberg konkrétan nem utalt ugyan egy korábbi múzeumvezetőre sem, de előzményként Szalay Imre 1917-es temetésére gondol-hatott. Ez a bevett gyakorlatra való hivatkozás jelentheti azt is, hogy Szalaynál nem csak a te-metés helyszínét ajánlotta fel a kormány (Debreczeni-Droppán Béla: Sírok és temetések. A Ma-gyar Nemzeti Múzeum főigazgatóinak végtisztessége I. Folia Historica 29. (2013) 75–107. 103.), hanem akkor is állta annak felmerült költségeit.

20 Fejérpataky László gyászjelentése (a család által kiadott példány). OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés-gyűjtemény.

21 Fejérpataky László meghalt. Magyarság 4. (1923) 53. sz. március 7. 4., Fejérpataky László 1857–1923. 8 Órai Ujság 9. (1923) 54. sz. március 8. 4.

22 L. a 17. jegyzetet.23 Nekrológok. Csánki Dezső r. tag, osztályelnök beszéde Fejérpataky László r. tag osztálytitkár

ravatalánál 1923 márc. 9-én. Akadémiai Értesítő 34. (1923) 207–209.24 Buday Károly: Fejérpataky László. Zempléni Ujság 5. (1923) 20. sz. március 11. 1. A szerző maga

küldte el a nekrológ két példányát az Országos Széchényi Könyvtár igazgatójának, hogy egyet a könyvtárban, egyet a bölcsészkaron archiváljanak. (OSZK Irattár 222/1923.)

20

jelent meg Fejérpataky munkásságát méltató megemlékezés. A Levéltári Közlemények Holub József nekrológjával emlékezett a történeti segédtudományok mesterére. Az ép-pen 1923-ban akadémiai taggá választott történész így írt néhai tanáráról: „Egész szívé-vel csüngött a Nemzeti Múzeumon, de éppúgy szívéhez nőtt katedrája is, s egyiktől sem tudott volna a másik kedvéért megválni. Tanítványai igaz tisztelettel és szeretettel vették körül, előadásai mindig igen népesek voltak, s három nemzedék gondol mély hálával és kegyelettel a nagytudású mesterre, a szerető szívű tanárra, aki világos és szabatos elő-adásával oly közel tudta hozni őket egy oly disciplinához, amelyről úgyszolván csak az egyetem padjaiban hallottak először. Mint tudós, mint tanár és mint tisztviselő egyaránt kiváló volt, de az ő kedves emléke még szélesebb körben is él s fennmarad, mert a nagy tudós, a lelkes professzor s a fáradhatatlan, lelkiismeretes tisztviselő melegszívű, jó em-ber is volt.” 25 A Levéltári Közlemények következő évfolyamában Áldásy Antal Fejérpataky tudományos hagyatékáról írt részletes ismertetést, arról a kéziratos hagyatékról, amit az unokaöcs, Fejérpataky Tibor adott át az MTA főtitkári hivatalának. 26 Már ezt megelőző-en is Áldásy volt az, aki az első Fejérpataky-megemlékezést tartotta, mégpedig mind-össze két nappal a mester halála után, március 8-án a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság (MHGT) rendkívüli igazgató-választmányi ülésén, amelyen, mint már fentebb említettük, a temetés megrendezésének részleteit is véglegesítették. Áldásy, az MHGT másodelnöke elsősorban a Társaság elnökétől (alapító titkárától) búcsúzott, de álta-lánosságban is megfogalmazta Fejérpataky érdemeit: „Valóban, ha valakire, úgy őreá illenek a szentírásnak szavai: »és én kiküldtelek benneteket, hogy széjjel menjetek és gyümölcsözzetek«. A magyar tudományosság kertjében nem egy tőt ültetett el az ő gon-dos keze, amely gazdagon megtermette a maga gyümölcseit. A sorsnak azon kevés ki-választottjai közé tartozott, akinek munkássága generációkon keresztül érezteti hatását. Munkássága gazdag aratású volt, bármely oldalról nézzük is azt.” 27 Végül az Akadémia II. osztálya is Áldásyt bízta meg a szokásos akadémiai emlékbeszéd megtartásával, amit ő az MTA 1924. január 28-i ülésén tartott meg. Ez Fejérpataky fényképével hamarosan meg is jelenhetett. 28 Ehhez hasonló megemlékező írást még a halál évében, 1923-ban adott ki a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára. A tizenkét oldalt kitevő emlékfüzetet Gulyás Pál, a könyvtár későbbi igazgatója jegyezte. 29 Tudományos munkásságának részletes elemzését adta még Szentpétery Imre, aki az egyetemen utóda lett az oklevéltan tanításában, és aki a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 1924. február 12-i nagygyűlésén elmondott emlékbeszédében felidézte azt az 1917 nyarán, ta-

25 Holub József: Fejérpataky László † 1857–1923. Levéltári Közlemények 1. (1923) 223–225. 225.26 Áldásy Antal: Fejérpataky László tudományos hagyatéka. Levéltári Közlemények 2. (1924)

135–141.27 Áldásy Antal: Fejérpataky László 1857–1923. Turul 37. (1922–1923) 1–2. 2.28 Áldásy Antal: Fejérpataky László r. t. osztálytitkár emlékezete. A Magyar Tudományos Aka-

démia elhúnyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek 18. (1924) 14. sz. 1–23. Áldásy megemlíti, hogy utoljára a halála előtti napon tartott akadémiai ülésen látta Fejérpatakyt, majd hozzátette: „Amidőn viszont láttam őt, már halottas ágyán pihent. Arcvonásait nem változtatta meg a ha-lál küzdelme.” (Uo. 23.)

29 Gulyás Pál: Fejérpataky László. Bp., 1923.

21

nítványai által szervezett ünnepsé-get, amikor Fejérpatakyt hatvana-dik születésnapján és tudományos működésének negyvenedik évfor-dulóján köszöntötték. Az ünnepelt – Szentpétery emlékezete szerint – ekkor meghatódva azt mondta a megjelenteknek: „Megédesítették életemnek még hátralévő, rövid egy-két esztendejét.” A Turulban megje-lenő emlékbeszéd ezután így folyta-tódik: „melyikünk hitte volna, hogy ezek a sablonosoknak tetsző szavak a legszomorúbb jóslatot rejtik ma-gukban s hogy azt a megjósolt 1–2 esztendőt a kegyetlen valóság na-gyon kevéssel fogja túlhaladni!” 30

Nemcsak az MHGT emlékezett meg a tudományos társaságok kö-zül Fejérpatakyról, hanem a Magyar Történelmi Társulat is, amely alelnö-két gyászolta benne. A Társulat 1923. június 21-én tartott felolvasó, illetve igazgatóválasztmányi ülésén Csánki Dezső ügyvezető alelnök erre az al-kalomra írt soraival emlékezett el-hunyt tisztségviselőjére. 31 A Magyar Adria Egyesület szintén alelnökét vesztette el a kiváló tudósban, aki-nek emléke előtt A Tenger című lap-jában egy nekrológgal tisztelgett. 32

Néhány héttel Szentpétery említett beszédének elhangzása után, Fejérpataky halálának egy éves évfordulóján, Hóman Bálint tartott emlékbeszédet a Szent István Akadémia ülésén, amelyet az Akadémia

30 Szentpétery Imre: Fejérpataky László emlékezete. Turul 38. (1924–1925) 1–8. 1.31 A Magyar Történelmi Társulat 1923. évi június 21-én tartott felolvasó, illetve igazgatóválaszt-

mányi ülésének jegyzőkönyve. Századok 57. (1923) 1–6. sz. január–június 220–224. 220–221. Csánkinak az ülés jegyzőkönyvébe felvett megemlékező írását a Társulat főtitkára olvasta fel.

32 I. K. (Isoz Kálmán?): Fejérpataky László. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Budapesti Egyetem ny. r. tanár, a Magyar Adria Egyesület alelnöke. (1857–1923.) A Tenger 13. (1923) 1–4. füz. 11.

1. kép

Fejérpataky Lászlóné síremléke a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben

(a szerző felvétele)

22

néhai rendes tagja emlékezetének szentelt. 33 Hóman egyébként nem sokkal korábban, 1923. december 22-én, a Nemzeti Múzeum főigazgatójává történt beiktatásakor tartott beszédében is Fejérpatakyra, „nagynevű” elődjére emlékezett vissza. 34

Fejérpataky Lászlót 1923. március 9-én délután a Kerepesi temető (ma: Fiumei úti Nemzeti Sírkert) 52/1-98. sz. alatti, a főváros által adományozott díszsírhelyen temették el. 35 Érthetetlen, hogy miért nem szeretett felesége, az 1905-ben elhunyt Andrásovics Gizella sírja (29/1-1-54) közvetlen közelében jelölték azt ki. A Mátrai Lajos György ál-tal megformázott és ma is megcsodálható síremlék mellett biztosan lett volna hely. 36 (1. kép) Nem tudjuk, hogy ez a döntés a fővárostól és/vagy a kormánytól, a Nemzeti Múzeumtól, esetleg a családtól származott-e. Azt viszont már igen, hogy az 1926-ban megtörtént áttemetést a család kérte és intézte, pontosabban az unokaöcs, Fejérpataky Tibor. Arra a kérdésre, hogy miért döntött így, szintén nem ismerjük a választ, csak azt valószínűsítjük, hogy már (halálos?) betegen rendelkezhetett ekképpen, mindössze két hónappal halála (1926. május 25.) 37 előtt. A temető halotti nyilvántartása (főköny-ve) annyit említ, hogy Fejérpatakyt a család kérésére exhumálták és földi maradványa-it átszállították a Fejér megyei Iváncsa temetőjébe. 38 A Magyar Könyvszemle azt írja az átszállításról, hogy az 24-én történt meg és Fejérpataky László mellett még a család öt tagjának hamvait exhumáltatta a család és szállíttatta Iváncsára. 39 A végtisztességre, a családi sírkertbe való eltemetésre nem sokkal ezután került sor, amelyre Fejérpataky Tibor meghívta a Nemzeti Múzeum tisztviselőit is. A Hóman Bálint főigazgató által

33 Fejérpataky László emlékezete. Pesti Hirlap 46. (1923) 57. sz. március 8. 7. Később ez az em-lékbeszéd megjelent l. Hóman Bálint: Fejérpataky László emlékezete. A Szent István Akadémia Emlékbeszédei. 1. Bp., 1928.

34 Dr. Hóman Bálint beszéde. Elmondotta a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójává történt be-iktatásakor (1923. december 22.). Bp., 1924. 1.

35 Fiumei úti Nemzeti Sírkert. Felvételi Iroda. Halotti Főkönyv 1923. 48. A főváros 1923. március 21-én tartott rendes közgyűlésén az elnöklő Sipőcz Jenő helyettes főpolgármester emlékezett meg Budapest törvényhatósági bizottsági tagjának, Fejérpataky Lászlónak a haláláról. Sipőcz arról is étesítette a közgyűlést, hogy az elhunytnak „örök nyugvóhelyéül a székesfőváros taná-csa díszsírhelyet adományozott”. Elmondta még, hogy a főváros a temetésen képviselve volt és a ravatalra koszorút helyezett. L. Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának … rendes közgyűlése. Fővárosi Közlöny 34. (1923) 14. sz. március 23. 613–634. 613.

36 Tóth Vilmos alapvető munkájában Fejérpataky László sírhelyének felesége sírját jelöli. (Tóth Vilmos: A Kerepesi úti temető II. Budapesti Negyed 7. (1999) 3. (25.) sz. 333–334.) A temető ha-lotti nyilvántartása (l. 35. jegyzet), és maga a sír(felirat) is ellentmond ennek; nem utolsósorban pedig az Iváncsára való áttemetésre vonatkozó források cáfolják azt. (A szobrászok mutatójá-nál már Tóth is Fejérpataky Lászlóné síremlékét jelöli a sírhelyen. L. uo. 519.)

37 Fejérpataky Tibor halálára vonatkozóan l. Halálozás. Pesti Napló 77. (1926) 116. sz. május 26. 16. Persze az is lehet, hogy az áttemetés időpontja és a nevezett unokaöcs halálának ahhoz való közelsége nincsen semmilyen összefüggésben egymással.

38 Fiumei úti Nemzeti Sírkert. Felvételi Iroda. Halotti Főkönyv 1923. 48.39 Fejérpataky hamvainak elszállítása. Magyar Könyvszemle 33. (1926) 1–2. füz. 200. A gyászje-

lentések alapján biztosra vesszük, hogy az exhumált családtagok között volt Fejérpataky Lász-ló 1894-ben elhunyt édesapja és Kálmán bátyja, akit 1916-ban temettek el a Kerepesi temetőben (OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés-gyűjtemény).

23

kiadott ezzel kapcsolatos körlevélből kiderül, hogy Fejérpataky a múzeum megjelent munkatársait iváncsai házában fogja vendégül látni. 40 A jelenleg rendelkezésünkre álló forrásból csak az derül ki, hogy Hóman főigazgató mellett Lukinich Imre, az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója, Isoz Kálmán és Jakubovich Emil főkönyvtárnokok, va-lamint Zsinka Ferenc könyvtárnok vettek részt az újratemetésen. 41 (2. kép)

Hetven év múlva ismét felmerült az újratemetés, de hamar kiderült, hogy erre már nincsen lehetőség. Fejérpataky Tivadar 1996. június 21-én kereste fel hivatalában a Nem-zeti Múzeum akkori főigazgatóját, Gedai Istvánt, hogy tájékoztassa őt nagy-nagybátyja nyughelyének állapotáról és segítségét kérje ebben az ügyben. 42 Ekkor szóban is közöl-hette, amit egy 1996. május 23-án készített összefoglalóban már leírt: Fejérpataky László sírhelyét és fekete márvány síkövét is eladták a helyi TSZ elnökének és fiának. A sír-kő eladásából befolyó összeget állítólag a ravatalozó rendbehozatalára költötték. 43 Öt nappal az említett személyes találkozó után Gedai főigazgató Iváncsa polgármesteréhez

40 MNMI ÉRT 101/1926. Ez a példány Varjú Elemér tárigazgatónak szólt. Minden bizonnyal a Régiségtár is képviseltette magát a temetésen, csakúgy, mint az intézmény más osztályai. A Néprajzi Osztály igazgatójához írt azonos tartalmú levelet l. NM Irattár 28/1926.

41 Magyar Könyvszemle 33. (1926) 1–2. füz. 200.42 MNM Történeti Adattár Múzeumtörténeti Gyűjtemény (továbbiakban TA MtGy) 87/2496/96.

Fejérpataky Tivadar 1993-ban Iváncsán járva szembesült a családi sír eladásának tényével, az-zal, hogy a sírkövet is áruba bocsátották. Ekkor írt is ezzel kapcsolatosan az Akadémia elnö-kének és bár kapott a levelére választ, végül nem történt semmi. Ezt követően a sajtóban is hangot adott a szomorú ténynek (l. Bánó Attila: Emléktábla helyett olajoskanna (Régi magyar családok sorozata). Reform 8. (1995) 27. sz. szeptember 22. 18.).

43 MNM TA MtGy 87/2496/96. Fejérpataky Tibor az iváncsai Fejérpataky-sírban nyugvók közül az egykori főigazgatón kívül négy családtagot nevezett meg: annak édesanyját, Lendvay Teré-ziát, testvérét, Kálmánt, unokaöccsét (az áttemetést intéző) Tibort és ennek feleségét, Hess-Ba-yer Máriát. Ennél három vagy négy családtaggal biztosan több nyugodott a családi sírhelyen (l. 39. jegyzet).

2. kép

A Fejérpataky család eladott

iváncsai sírhelye 1993-ban

(Fotó: Fejérpataky Tivadar)

24

írt levelében is jelezte az immár ismert szomorú tényt, hogy a sírt elidegení-tették és a rajta lévő márványemléket eltávolították, majd eladták. A főigaz-gató levelében ezért felajánlotta, hogy a Nemzeti Múzeum „magára vállalja a sír helyreállításával és új sírkő emelé-sével járó költségeket”. 44 Egy hónappal ezt követően a főigazgató megbízásá-ból a múzeum részéről Komáromi Béla és Morgós András helyszíni szemlét tartottak Iváncsán, amelynek során minden, a sírral kapcsolatos körül-mény hivatalosan is rögzítésre került: az évtizedekig megváltatlan családi sírhelyet, amelyben az egykori jeles fő-igazgató is nyugodott, 1987-ben adták el, annak márvány sírkövét pedig egy kecskeméti sírkőfaragó vásárolta meg. Az egykor nyolc sírt tartalmazó csalá-di sírkertbe időközben (1993 és 1996 között) már hat személyt temettek, így egyértelművé vált az is, hogy a felme-rült új síremlék emelése az eredeti he-lyen már nem lehetséges. E helyszíni szemléről készült jelentésben ugyanak-

kor szerepelt az a fontos megállapítás (illetve információ) is, hogy az 1923-ban elhunyt főigazgató hamvai az új sírok egyike alatt pihennek, tehát a klasszikus felszámolásra nem került sor, hanem rátemetkezés történt. 45

Végül a temetőben Fejérpataky születésének 140. évfordulóját ünnepelve, 1997. au-gusztus 17-én emlékoszlopot állítottak. Ebben fontos szerepet játszott akkori főigazga-tónk, Gedai István. A síremlék költségeit végül Iváncsa önkormányzata és Fejérpataky

44 MNMI Főigazgatósági iratok 418-20-23/96. F. Ezzel a levéllel egyidejűleg Gedai főigazgató le-velet intézett Glatz Ferenc akadémiai elnökhöz is, melyben jelezte a Fejérpataky-sír helyreállí-tására és új sírkő emelésére vonatkozó kezdeményezését, és kérte az ügyben Glatz együttmű-ködését és támogatását (uo.).

45 Uo. Az 1996. július 25-i helyszíni szemlén a múzeum két említett munkatársán kívül jelen volt a család részéről Fejérpataky Tivadar, valamint Iváncsa község képviseletében Molnár Tibor polgármester, Szekér Gyula, a helytörténeti gyűjtemény gondozója, Ledéczy Pál önkormány-zati képviselő, továbbá a római katolikus egyháztanács képviselője és a temető gondnoka. A rátemetkezés 1993-ban kezdődhetett legkorábban, mert Fejérpataky Tivadar, amikor először szembesült a szomorú valósággal, a sírkő már hiányzott ugyan, de a sírhely kovácsoltvas kerí-tése még megvolt, és azon belül új temetkezés nyoma sem látszott. Erről akkor készült fényké-pek tanúskodnak (l. Fejérpataky Tivadar két fényképe: MNM TA MtGy).

3. kép

Fejérpataky László iváncsai síremléke az újraavató ünnep-

ségen, 2008. augusztus 29-én (a szerző felvétele)

25

Tivadar állta. 2008. augusztus 29-én a jeles főigazgató halálának 85. évfordulóján a te-metőben a felújíttatott síremléknél – amely ekkor lett a Nemzeti sírkert része 46 – újjáavató és -szentelő ünnepséget rendeztek. (3. kép)

A szürke márvány obeliszk nagyon jó állapotban van. Előtte egy beton alapon fekvő fehér márvány táblán a következő felirat olvasható:

FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ1857. VIII. 17. – 1923. III. 6.

M.T.A. TAGJAMAGYAR NEMZETI MÚZEUM

FŐIGAZGATÓJA

Az Iváncsán 1996–97 óta megerősödött Fejérpataky-kultusz (a helyi általános iskola a nevét viseli) és az országos védettség garancia lehet arra, hogy a síremlék a továbbiak-ban már nem kerül méltatlan helyzetbe.

Bugarin-Horváth Géza (1847–1937)

Brezoviczai dr. Bugarin-Horváth Géza Fejérpataky László halála után, 1923 márciusától látta el a főigazgatói teendőket. A Nemzeti Múzeum Állattárának neves igazgatója a főigazgatóság adminisztrációját mindössze kilenc hónapig, Hóman Bálint 1923 decem-berében történt kinevezéséig vezette. 47 Nem sokkal ezután, 1924 májusában nyugdíjba vonult. Ünnepélyes múzeumi búcsúztatására május 19-én, az Állattár termében került sor. Az ekkor már 77. évében járó híres természettudóst Hóman főigazgató és az Állat-tárban utóda, Csiki Ernő igazgató búcsúztatta. 48 Ezt követően még tizenhárom évet élt.

Horváth Géza 1937. szeptember 8-án hunyt el pesti otthonában. 49 Utolsó napjairól harmadik felesége, Muraközy Ilona (1865–1945) Horváth-életrajzából tudunk részle-teket. A Nemzeti Múzeum egykori jeles tudósa augusztus 20-a után Balatonújhelyen gyengült el, hazafelé a vonaton nagy láza volt, és a vasúti kocsiról már le sem tudott

46 „A nemzeti sírkert a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (NEKB) által annak minősített temető, hősi temető, hősi temetési hely, továbbá temetkezési emlékhely, kegyeleti emlékhely, temetési helyek összessége. A nemzeti sírkert olyan virtuális jellegű, vagyis nem egy konk-rét temetőhöz, illetve temetőrészhez (parcella) köthető, hanem Magyarországot lefedő sírkert, amelybe a magyar történelem és kultúra jelentős alakjainak sírjai tartoznak. A nemzeti sírkert része lehet bármely magyarországi sírhely. A védettségről az NEKB dönt, a védetté nyilvá-nított sírok nem felszámolhatók, felettük a rendelkezési jogot a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) gyakorolja, így minden védett sírral kapcsolatos kérelmet a NÖRI-hez kell benyújta-ni.” http://nori.gov.hu/nemzeti-sirkert/ (2014. március 2.)

47 Hómant 1923. december 15-én nevezték ki főigazgatóvá (MNL OL K 726 1923-816), „beiktatá-sára” december 22-én került sor, mely esemény meghívóját Horváth Géza december 20-án még mint helyettes (ti. helyettesítő, azaz megbízott) főigazgató jegyezte (OSZK Irattár 900/1923).

48 Magyar Természettudományi Múzeum. Tudománytörténeti Gyűjtemény (továbbiakban MTM TtGy) Állattári iratok. 49/1924.

49 Valószínűleg ez megegyezik a gyászjelentésen megadott lakással: VIII. Népszínház u. 25. II. em.

26

szállni. Végül mentő vitte a lakására, ahol ágyba fektették. Két napig ágyban feküdt, aztán felkelt, és szeptember elsején felesége unszolására egy rövid sétát tettek, de haza-felé már úgy elgyengült, hogy csak segítséggel tudták hazavinni. Rögtön ágyba került, ahonnan már nem is kelt fel többé. Az utolsó napokról, haláláról és temetéséről özve-gye a következőket írta: „Gyermekei és unokái naponta látogatták. Szeptember 7-én Bugarin-Horváth Gyula unokaöccse is eljött. Annak átadta az elkészített családtörténe-tet és útba igazította a kinyomtatás lehetőségére nézve. Szeptember 8-án annyira bere-kedt, hogy semmi hangja nem volt. Délután megint elővette a hidegrázás, neje beadta az orvosságot, de az már nem igen használt. A meleg takarók alatt mégis elaludt s az őt meglátogató Zárday Imre és neje [l. unokája: Zárdayné Stolnicki Edit] jóideig vártak, míg fölébredt, hogy szívverését meg lehessen hallgatni. Egy kis tejes kávét ivott még, de nem beszélt. Felesége és Paula leánya állandóan mellette voltak. Az orvos unokavő feleségével együtt elment s annak mondta útközben, hogy még egy ilyen rohamot nem bír ki a szíve. Vilma is eljött férjével, ki már értesült atyja állapotáról, csak a két mellette ülő nem tudta, hogy olyan közel van a vég. Erzsi bejövet észrevette a haldoklás kezdetét, amit a beteg mellett ülők hinni sem akartak. Paula ráhajolt atyjára, szólítgatta, de aztán elsietett papért. 8 órakor megszűnt élni a világhírű tudós, a nemes lelkű, szerető szívű nagy ember. Kilencvenedik évét november 23-án töltötte volna be, de nem érte meg. Csendesen és szerényen ment el, mint ahogy élt. Végtisztessége szeretett múzeumának előcsarnokában volt, mint a Kossuth Lajosé, kit igen nagyra becsült és hamvainak bu-dapesti temetésén részt vett annak idején, gyalog kisérve ki a temetőbe a tisztviselők csoportjában.” 50 (4. kép)

Valóban, Horváth Gézát három közvetlen elődjéhez, Pulszky Ferenchez, Szalay Im-réhez és Fejérpataky Lászlóhoz hasonlóan a Magyar Nemzeti Múzeum épületében rava-talozták fel. A család által 1937. szeptember 8-án kiadott gyászjelentésben az „orvos és sebészdoktor, m. kir. udvari tanácsos, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgató-ja” megnevezések szerepelnek. A Magyar Érdemrend középkeresztje mellett felsorolják kitüntetéseit, magyar és külhoni társasági tagságait, összesen nyolc sorban, de érdekes, hogy MTA tagságát elfelejtik megemlíteni. 51 Ettől a momentumtól függetlenül a halál másnapján az Akadémia is kiadott egy gyászjelentést, melyben közli tiszteleti tagjának, III. osztálya tizenöt éven át volt elnökének elhunytát megjegyezve, hogy a megboldo-gult hatvan éven át volt a tudós társaság tagja. A halotti értesítő végén a következő mondat olvasható: „Emlékét nagybecsű tudományos munkái őrzik és a jók kegyelete.” 52 A Magyar Nemzeti Múzeum is kiadott egy partecédulát szeptember 10-én, tehát a te-

50 MTM TtGy Horváth Géza hagyatéka. ltsz.: 50. Vegyes iratok. II-5/5. d. Horváth Gézáné: Egy áldott élet története. (Dr. Horváth Géza 1847–1937). Kézirat. 95–96. Horváth betegségéről, ha-lálának okáról a Pesti Napló a következőket írta: „Komolyabb betegsége nem volt, szerdán este végelgyengülésben húnyt el budapesti lakásában.” (Meghalt Horváth Géza, a világhírű zooló-gus. Pesti Napló 88. (1937) 205. sz. szeptember 10. 4.)

51 OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés-gyűjtemény. Talán az MTA is ott volt a „18 Tudományos Társaság tiszteleti tagja” szövegrészben, de jelentősége miatt mindenképpen sze-repelhetett volna külön, kiemelve.

52 OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés-gyűjtemény.

27

metés előtti napon, melyben ugyanaz a titulus-sor szerepelt, mint a család által kiadott példányokban. Ebben a múzeumi változatban szerepel, hogy Horváthot díszsírhelyen temetik el. A múzeummal egy napon adta ki gyászjelentését a Királyi Magyar Termé-szettudományi Társulat Elnöksége és Választmánya, és fennmaradt egy ötödik, rövid francia nyelvű partecédula is, melyet a Nemzeti Múzeum Állattani Osztálya készítte-tett. 53

A gyászszertartásra és a hivatalos búcsúztatásra a Nemzeti Múzeum Rotundájában került sor 1937. szeptember 11-én délután 4 órai kezdettel. Az újságok – ha röviden is – beszámoltak a temetésről, amelyről azt írták, hogy „nagy részvét mellett” ment végbe. A római katolikus gyászszertartást követően a Nemzeti Múzeum és az Akadémia nevében gróf Zichy István múzeumi főigazgató mondott búcsúbeszédet. 54 Ebben kiemelte, hogy „Horváth Géza első dolgozata 20 éves korában jelent meg, az utolsó … életének 89-ik évében. Hetven esztendei szakadatlan, soha nem lankadó, szinte fanatikus lelkesedéssel

53 MTM TtGy Mindegyik gyászjelentésben a Magyar Nemzeti Múzeum c. főigazgatója megneve-zés szerepel Horváth Géza neve mellett.

54 Eltemették Horváth Gézát, a világhírű zoológust. Népszava 65. (1937) 207. sz. szeptember 12. 15., vö.: Horváth Géza temetése. Pesti Napló 88. (1937) 207. sz. szeptember 12. 16. A ravatalnál megjelent többek közt Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter, a Nemzeti Múzeum korábbi főigazgatója, ekkor a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának elnöke, Szily Kálmán és Tasnádi Nagy András államtitkárok.

4. kép

Horváth Géza ravatala a Magyar Nemzeti Múzeum Rotundájában,

1937 (Magyar Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Gyűjteménye)

28

folytatott munka már magában is becsülésre, tiszteletre készteti az embert, de ennek a munkának mély nyoma maradt nemzetünk tudományos életében és szaktudományá-nak nemzetközi fejlődésében is.” Zichy méltatta még huszonöt éves múzeumi tárvezetői tevékenységét, melynek eredményeképpen az Állattárat a provinciális keretek közül si-került kiemelni és méltó társává tenni a nagy nyugat-európai gyűjteményeknek. 55 Zichy beszéde után a gyászolók utolsó útjára, a Kerepesi temetőig kisérték a nagy tudóst, ahol Horváthnak a főváros által adományozott díszsírhelyénél Pongrácz Sándor, a Termé-szettudományi Múzeum főigazgatója mondott még gyászbeszédet. (5. kép)

A család által kiadott gyászjelentésből tudjuk, hogy a temetés után két nappal, szept-ember 13-án reggel 8 órakor engesztelő szentmisét tartottak Horváth Gézáért a mai Lő-rinc pap téren lévő Jézus Szíve (jezsuita) templomban.

A Horváth halála után közvetlenül megjelenő napilapok „a világhírű zoológus” haláláról szóltak. Természetes módon minden híradásban szerepelt az elhunyt rövid életrajza és benne talán legnagyobb érdeme, a nagy filoxérajárvány megszüntetése az általa feltalált oltószerrel, és ellenállóbb amerikai szőlők telepítésével. 56 E teljesítménye miatt kapta a „Pater Novae Viticulturae Hungaricae”, azaz „az új magyar szőlőkultú-

55 Gróf Zichy István l. tag gyászbeszéde Horváth Géza tt. ravatalánál 1937 szept. 11-én. Akadémi-ai Értesítő 47. (1937) 257–258.

56 Meghalt Horváth Géza, a világhírű zoológus. Pesti Napló 88. (1937) 205. sz. szeptember 10. 4., Meghalt Horváth Géza, a világhírű zoológus. Népszava 65. (1937) 205. sz. szeptember 10. 7.

5. kép

Pongrácz Sándor, a Természettudományi Múzeum főigazgatója gyászbeszédet mond Horváth

Géza temetésén (Magyar Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Gyűjteménye)

29

ra atyja” nevet. 57 Nem sokkal halálát követően több helyen megemlékeztek róla. Kadocsa Gyula a Magyar Rovartani Tár-saság 1937. október 30-án tartott ülésén mondott emlékbeszédet a társaság alapítójáról, első elnö-kéről. Ennek befejező részében a következőket mondta: „Amikor 1937. szeptember 11-én a Nem-zeti Muzeum előcsarnokában ott álltunk ravatala mellett, hálával gondoltunk minderre. S amikor felcsendültek a gyászének szív-bemarkoló komor akkordjai, tit-kon egy könnyet morzsoltunk szét szemünkben, de megnyu-godtunk a természet rendjében. Megnyugodtunk, mert nem egy derékban kettétört életet, befeje-zetlen munkát, egy részt láttunk magunk előtt, hanem teljes be-fejezett egészet. Befejezett volt élete, munkája, sikere s elismer-tetése. Megnyugodtunk, mert tudtuk, hogy

Nem hal meg az, ki milliókra költiDús élte kincsét, ámbár napja múl:Hanem lerázván, ami benne földi,Egy éltető eszmévé finomul.

(Arany: Széchenyi emlékezete.)” 58

A Királyi Magyar Természettudományi Társulat a Természettudományi Közlöny 1937. októberi füzetének címlapján közölte Horváth haláláról gyászértesítőjét. 59 A Társulat

57 Dudich Endre: Dr. Horváth Géza nyolcvanadik születésnapján. Állattani Közlemények 23. (1926) 3–4. füz. 137–141. 139.

58 Kadocsa Gyula: Dr. Horváth Géza emlékére. Folia Entomologica Hungarica 4. (1939) 3–4. sz. 84–89. 88.

59 Természettudományi Közlöny 69. (1937) 1076. füz. 513.

6. kép

Horváth Géza és felesége sírtáblája a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben

(a szerző felvétele)

30

Állattani Szakosztályának 379., 1937. október 1-én megtartott ülésén Pongrácz Sándor el-nök emlékezett meg a magyar zoológusok nesztoráról és indítványozta, hogy a szakosz-tály az elhunyt emlékét jegyzőkönyvében is megörökítse. 60

Nem sokkal korábban az elnök a szakosztály 1936. december 4-i ülésén még örökös tiszteletbeli elnöke feleségének elhunytáról tudósította a tagokat. 61 A temetésre nem tudni, hogy hol került sor – halotti jelentést nem találtunk –, de az a sírkő feliratának tanúsága szerint biztos, hogy Horváth Géza egy sírban nyugszik második feleségével, Muraközy Izabellával (1858–1936). Emellett tudjuk azt is, hogy nem eredeti helyén található a Hor-váth-sír, mert azt eredetileg a Kerepesi úti temető 47. parcellájában alakították ki. Később, amikor létrejöttek az úgynevezett Pantheon-parcellák, amelyeket tudatosan hoztak létre a Nemzeti Sírkertben, áthelyezésre került Horváth Géza és felesége sírja is. Ez tényleges áttemetést jelentett, tehát a síremlékkel együtt átvitték az új helyre az exhumált hamvakat is, amely a Horváth házaspár esetében a 34-2-28. sz. sírhelyet jelentette. (Erre valamikor az 1970-es évek második felében került sor.) 62 A fekete márvány sírkő eredeti lehet, és bár a sírhely fekvő mészkő kerete elégé elüt a feliratos sírtáblától, valószínűleg ez is egykorú al-kotás. 63 Viszonylag jó állapotban maradt fenn mindkét elem, megemlítendő csak a sírkőre felfutó borostyán. A sírkő felirata szerint azt a család állíttatta a Magyar Nemzeti Múze-um, a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia „hozzájárulá-sával”. Azt, hogy ez a hozzájárulás mit jelentett, – esetleg anyagi hozzájárulást – ezidáig nem tudtuk megállapítani. A sír jelenleg védett státuszú, a Nemzeti sírkert része. (6. kép)

Bátky Zsigmond (1874–1939)

Felsőbátkai dr. Bátky Zsigmond tizennégy évig a Magyar Nemzeti Múzeum Népraj-zi Tárának igazgatója volt, végül a múzeum megbízott főigazgatójaként (1932–1934) 64

fejezte be több évtizedes múzeumi munkásságát. Gunda Béla 1978-ban megjelente-tett Bátky Zsigmondról írt könyvében a következőképpen méltatja: „Bátky Zsigmond a magyar néprajz egyik legszélesebb látókörű, sokoldalú tudós egyénisége.” 65 Gunda ugyanebben a kötetében így írt Bátky haláláról és sírjáról: „1939. augusztus 27-én, súlyos betegség után örökre elhagyta tudományának területét. A kőbányai Újköztemetőben augusztus 30-án temették el, de sírja után ma már hiába kutatunk. Mint annyi más ma-gyar tudósé, az övé is jeltelenné vált…” 66

60 Mödlinger Gusztáv: Szakosztályunk ülései. Állattani Közlemények 35. (1938) 1–2. füz. 104–110. 104.

61 Mödlinger Gusztáv: Szakosztályunk ülései. 372-ik ülés. 1936. december 4-én. Állattani Közlemé-nyek 34. (1937) 1–2. füz. 105.

62 Tóth Vilmos: A Kerepesi úti temető másfél évszázada. Budapesti Negyed 7. (1999) 2. (24.) sz. 5–126. 115–116.

63 Elképzelhető az is, hogy a műkő keret 1936-ban eltemetett felesége sírjához készült.64 Kinevezéséről: MNL OL K 726 1932-715, K 726 1932-870, MNMI Történeti osztály iratai

177/1932., MNMI Régészeti Osztály iratai 13/1932, OSZK Irattár 234/1932.65 Gunda Béla: Bátky Zsigmond. Bp., 1978. 163.66 Uo. 20–21.

31

Bátky 1934 júniusában, saját kérelmére történő nyugdíjazását 67 követően tehát még több mint öt esztendeig élt.

Halálakor a Nemzeti Múzeum adott ki gyászjelentést, melynek szövege így kezdő-dött: „A Magyar Nemzeti Muzeum mély fájdalommal jelenti, hogy testületének erőssége, aki 40 éven keresztül szolgálta a magyar tudományt…” A gyászjelentésből azt is meg-tudjuk, hogy az elismert néprajztudóst 1939. augusztus 30-án délután 4 órakor kísérték utolsó útjára az Új Köztemető halottasházából. 68 A Pesti Hírlap azt írja, hogy Bátkyt „ba-rátainak és a tudományos világ képviselőinek nagy részvételével” temették el. A búcsúz-tatáson három gyászbeszéd is elhangzott: a tanítványok nevében (az ezt követően alig egy hónap múlva elhunyt) Györffy István egyetemi tanár, a Nemzeti Múzeum nevében Rédey Tivadar osztályigazgató és a Néprajzi Társaság részéről dr. Bartucz Lajos ügyve-zető alelnök beszélt, utóbbi méltatva az elhunyt kimagasló munkásságát és kiemelve ki-váló érdemeit, mind a néprajzi kutatások, mind a Néprajzi Múzeum fellendítése terén. 69

Bátky Zsigmond szakmai munkásságát elhunyta után számos nekrológban méltat-ták. Az Ethnographiaban Viski Károly néprajztudós emlékezett a „tárgyi néprajz legkivá-lóbb hazai művelőjére”. Többek közt ezeket írta a nála kilenc évvel idősebb pályatársról: „Pályáját a Nemzeti Múzeumban kezdte s ennek az intézetnek maradt szolgálatában, nemcsak nyugalomba vonulásáig, hanem azon túl is holtáig. Ezt a nagy szolgálatot nem-csak a tudománynak, hanem az intézménynek is nagy szeretete jellemezte. A múzeum minden nehéz ügyét a maga ügyének tekintette, gyakran kicsiségében is nehéz kérdését lelkiismerete mérlegén latolgatta.” 70 A másik etnográfiai lapban, a Néprajzi Értesítőben Marót Károly írt nyolc és fél oldalas nekrológot a „sokmezejű tudósról”. 71 A Bátky élet-művét hosszasan taglaló megemlékezést követően az elhunyt nagy néprajztudós mun-káinak jegyzéke következik. 72 Ennek egyik összeállítója, a már fentebb idézett Gunda Béla a Magyar Nyelvben írt nekrológot, melyben a következőképpen méltatta egyik pél-daképét: „Bátky Zsigmond halálával a magyar összehasonlító tárgyi néprajzi kutatások vezetőalakját vesztettük el. Bámulatos emlékezőtehetsége révén roppant anyaggal dol-gozott, a legkisebb útjába kerülő adatot többszörösen meglatolta, értékelte s eredménye-it többszöri feltételezésekkel tette ruganyossá, hogy később esetleg saját maga is más utakon keresse a megoldást. Tanulmányai a megoldatlan problémák, új feladatok egész seregével vannak tele, – hirdetve írójuk szellemi gazdagságát és mély tudományos gon-dolkodását.” A fiatal, még csak 28 éves Gunda ehhez még hozzátette: „Hatása további

67 MNL OL K 727 MNM Gazdasági Hivatala. 167/1934. Nyugdíjba helyezése alkalmából Bátky Horthy Miklós kormányzótól megkapta a főigazgatói címet. (L. Pesti Napló 90. (1934) 142. sz. június 26. 11.) Ez szerepelt aztán a gyászjelentésben is.

68 OSZK Gyászjelentés-gyűjtemény. A gyászjelentésben szerepelő 40 éves szolgálat nem pontos, mert Bátky 38 évet szolgált a Nemzeti Múzeumban.

69 Pesti Hírlap 61. (1939) szeptember 1. 199. sz. 8.70 Viski Károly: Bátky Zsigmond 1874–1939. Ethnographia 51. (1940) 106–107. 106.71 Marót Károly: †Felsőbátkai Bátky Zsigmond dr. 1874–1939. Néprajzi Értesítő 31. (1939) 2–4. sz.

355–363.72 Bátky Zsigmond irodalmi munkássága. Összeáll.: Gunda Béla, Krompecher Bertalan és

Szendrey Ákos. Néprajzi Értesítő 31. (1939) 2–4. sz. 363–374.

32

munkára ösztönző gondolatai még nemzedékek írásaiban fognak visszatükröződni, s tudós és melegszívű emberi alakját mindig fel fogják idézni azok, akik a magyar néprajz-tudomány rögös területén kívánnak haladni vagy a rokontudományok területéről oda áttekintenek.” 73 Bátkyról szóló nekrológ a nagy szakfolyóiratok mellett megjelent még a karcagi református gimnázium évkönyvében is, amelyben Gaál László gimnáziumigaz-gató emlékezett meg az iskola egykori tanáráról, aki csupán egy, az 1894/95-ös tanévben tanított Karcagon. Az emlékező írást jegyző igazgató úr meg is jegyezte: „Tehát nem volt a miénk, vagy helyesebben csak annyira volt a miénk, amennyire az egész magyarságé volt.” Végül sorait a következőképpen zárta: „A kitűnő tudós emlékét azonban, aki egy-kor iskolánk falai között is működött, a nagy szellemeknek kijáró tisztelet és kegyelet érzésével fogjuk megőrizni.” 74

Bátky Zsigmondnak szülőfalujában, Kocson, a helyi általános iskola falán helyeztek el emléktáblát 1984. december 15-én. Az ünnepi beszédet Gunda Béla tartotta. 75 Ez ma Bátkynak az egyetlen emlékjele, sírja lehetne a másik (illetve az első), de az már évtize-dekkel ezelőtt eltűnt.

Bátky Zsigmondot a X. kerületben található Új Köztemető 33. parcellájában temették el (33/13-21-22). 76 Az 1939-ben megvett dupla sírt, mivel valószínűleg 25 év elteltével nem lett megváltva, valamikor 1964 után felszámolták és eladták. Bár a 33-as parcellán belüli számozás időközben megváltozott, többszöri helyszíni bejárás és a temetői irodában való kutatás után sikerült meghatározni az egykori Bátky-sír helyét a Zaremba család mostani sírjában (jelenlegi számozás szerinti koordinátái: 33/I-1-241/242). A temetői főkönyvből csak annyi tudható, hogy utoljára 1987-ben temetkeztek a sírba (Zaremba Lászlót), mely már Gunda idézett Bátky-könyvének 1978-as megjelenésekor mindenképpen a Zaremba családé lehetett. Valószínű, hogy jelentős néprajztudósunk sírja az 1960-as évek második felében került felszámolásra, illetve eladásra. A Zaremba család sírja 2012-ben járt le. Amennyiben a család nem váltja meg a sírhelyet, a lejárat után meg lehet azt vásárol-ni. Ebben az esetben egy szép és méltó síremléket emelhetne rá a Néprajzi Múzeum a Magyar Néprajzi Társasággal és a Nemzeti Múzeummal karöltve. De ha az említett sír megváltása nem sikerülne, akkor is még ott van a szomszéd sírhely, Eötvös Zoltán és feleségének sírja, mely már 2011-ben lejárt. 77

73 Gunda Béla: † Bátky Zsigmond. Magyar Nyelv 35. (1939) 270–272. 271–272.74 Gaál László: Bátky Zsigmond emlékezete. In: A Karcagi Református Nagykun Gimnázium Év-

könyve az 1939–1940. iskolai évről. Közzéteszi: Gaál László. Karcag, 1940. 3–6. 3., 6.75 Kórósi Gábor: Bátky Zsigmond (1874–1939). In: Kórósi Gábor: Kocs. Múlt és jelen. 2003. 245–247.

245.76 Kerepesi úti temető. Halotti Főkönyv 1939.77 Azt is lehetségesnek tartom, hogy az Eötvös család sírja volt eredetileg Bátkyé (ez esetben rosz-

szul számoltam ki a felszámolt sír helyét), amire utalhatna az Eötvös-sír fejrészén álló nagy, de üres (!) kőemlék. Talán ezen volt Bátky sírtáblája vagy erre készült volna egy dombormű, ami végül mégsem készült el? – Nem tudjuk. Sajnos egyelőre nincs ismert fotó a sírról, ami a kérdést könnyen eldöntené.

33

Gróf Zichy István (1879–1951)

Dr. Zichy István gróf 1934. június 30-tól töltötte be a Nemzeti Múzeum (akkori hivatalos nevén Magyar Történeti Múzeum) főigazgatói tisztségét. Ezt követően tíz éven keresz-tül vezette a múzeumot. 1944. október 14-én, miután állásából már hónapokkal koráb-ban felfüggesztették, 78 elhagyta az intézményt, és családjához Divénybe (Csehszlová-kia) utazott „a megváltozott viszonyok miatt”, majd az „utazási lehetetlenség miatt” nem tért vissza. 79 Távozása után Fettich Nándor osztályigazgató látta el a főigazgatói teendőket. Zichy nyugdíjügye végül elhúzódott, hiszen állásából hivatalosan csak 1945 végén nyugdíjazták, miután már korábban elérte a nyugdíjkorhatárt jelentő 65 évet. 80

Két hónappal később, 1946. március elsejével a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztéri-um (állandó állami fizetéssel) megbízta a magyar viselet történetének feldolgozásával. E fizetésből és nyugdíjából szerényen élt először a Győr megyei Kotrocón (Ménfőcsa-nak mellett), majd a Fejér megyei Abán. Miközben három gyermeke Európa három kü-lönböző pontján telepedett le, Zichy feleségével Magyarországon maradt. Hazája iránti szeretete mellett leginkább viselettörténeti kutatásai tarthatták itthon. Fő célja a magyar viselettörténet monografikus megírása volt. Fizetésének nagy része e kutatás költsége-ire ment el. 1946 és 1948 között Abán rokona, Zichy Rafael „kisebb” kastélyában élt feleségével. 81 Később, párja halálát követően, amikor a kastélyt államosították (általános

78 MNL OL K 726 MNM Tanácsa iratai. 1944-181., G. Szabó Zoltán: Tények és kérdőjelek – gróf Zichy István életútja és életműve. In: Curriculum vitae. Gróf Zichy István élete és munkássága. Szerk.: G. Szabó Zoltán. Bp., 2007. 153–178. 170. G. Szabó a következőket írja: „Számos ellenlá-basának intrikái, feljelentései miatt főigazgatói állásából 1944-ben felfüggesztették.” Valójában döntöttek nyugdíjazásáról, de annak ügye döntően a háborús események miatt elhúzódott.

79 MNMI Főigazgatósági iratok 35/1945.80 MNL OL K 727 MNM GH 353/1945.81 G. Szabó Z. i. m. 171.

7. kép

Zichy István utolsó

lakhelye Abán, falán

emléktáblájával

(a szerző felvétele)

34

iskolává alakították) és el kellett hagynia addigi otthonát, az ott szakácskodó Szűcs Róza és vas-utas férje fogadta be 82 Abán, a Vörösmarty utcá-ban található és ma is álló kis ház egyik, külön bejáratú szobájába. Itt töltötte élete utolsó éveit, melynek emlékét ma egy, a ház falán elhelyezett emléktábla őrzi. 83 (7. kép)

Itt hunyt el 1951. január 11-én. Az anya-könyv tanúsága szerint két nappal később, január 13-án temette Török Ferenc hitokta-tási felügyelő, helyettes esperesplébános. 84

Zichy betegségéről és haláláról Szőgyén Camilla nevű unokatestvére 1951. január 16-án Ábra-hámhegyen kelt levelében ezt írta az elhunyt Bécsben élő lányának, gróf Pálffy Józsefné Zichy Katának: „Egy borzasztó rossz és nagyon szo-morú hírt kell, hogy közöljek! Szeretett papija meghalt jan. 11-én. … Papi már egy ideje, hogy nagyon beteg volt, asthma és szívbajjal. Nem akart róla beszélni. Abán Róza [szállásadója, Szűcs Jánosné Vaskó Rozália] meghatóan ápol-

ta. Csendesen halt meg, szenvedés nélkül. Sok-sok nagyon súlyos gondja volt, és neki bizony most jobb. Egy nappal halála előtt meggyónt, és felvette az utolsó kenetet.” 85 Gyászjelentést valószínűleg nem adtak ki és az újságok sem emlékeztek meg haláláról. Nekrológ sem jelent meg halála után, de ez nem őt minősítette, hanem a kort, amely (többek közt) így bánt vele, és még igazságtalanabbul az őt fél évvel a sírba követő Hóman Bálinttal.

Zichy István Abán, a katolikus temetőrész 18-1-2 sz. védett sírhelyén nyugszik fele-ségével, Krempp Lucievel (1889–1947). A sír 1993-ra nagyon méltatlan, gazos állapotba került. Az eredeti fakereszt elkorhadt és kidőlt. (8. kép) Kralovánszky Alán főigazgató nem sokkal halála előtt, 1993 szeptemberében járt Abán, ahol szembesült a szomorú

82 Lukács László Kresz Máriára hivatkozva úgy tudja, hogy a Zichyt befogadó Szűcs János egy-kor a Nemzeti Múzeum altisztje volt. Lukács László: Dr. Gróf Zichy István és Aba. Fejér Megyei Hírlap 51. (1995) 152. sz. július 1. 9., Uő: ua. Alba Regia 37. (2008) 232.

83 G. Szabó Zoltán azt írja, hogy Zichy felesége halála után, 1948-ban költözött át a Vörösmar-ty utcai kis házba (mely akkor a 47., jelenleg a 81. házszámot viseli). Nem tudjuk, hogy pon-tosan mikor történt meg az átköltözés, de ha valóban felesége halálát követően, akkor min-denképpen valamikor 1948-ban történhetett, mert Zichyné 1947. december 31-én hunyt el (l. a Kralovánszky Alán által 1993-ban lefényképezett községi halotti anyakönyvet: Aba anyaköny-vi kerület Halotti anyakönyve 1945–1952. MNM TA MtGy M.T. 83-2455/1995.). Az emléktábla-avatásra l. Lukács László: Emléktábla dr. gróf Zichy István tiszteletére. Alba Regia 37. (2008) 232.

84 Aba, Róm. Katolikus Plébániahivatal. Halottak anyakönyve 1936. évtől. p. n. A községi anya-könyvből kiderül a halál pontos ideje is: de. 10 óra (MNM TA MtGy M.T. 83-2455/1995.).

85 G. Szabó Z. i. m. 178.

8. kép

Zichy István sírja 1993-ban

(Fotó: Kralovánszky Alán)

35

9. kép

Zichy István és

felesége sírja Abán

(a szerző felvétele)

valósággal. 86 Ezután elindult a sír megújításának folyamata, amely 1994. november 4-én az új sír felszentelésével fejeződött be. 87 A sírkövet egy sárkeresztúri kőfaragó készítette el, költségeit a Nemzeti Múzeum állta. A Zichy-sír rendbehozatalának ügyét a múzeum részéről Patay Pál régész intézte. 88

Zichy István műkőből készült sírján, fekete márványtáblán látható az egykori je-les viselettörténész és felesége neve és születési, halálozási dátuma. Zichy neve alatt szerepel: „A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója”. A márványtáblán hibásan sze-repel nejének halálozási évszáma, hiszen 1949 helyett 1947-et kellett volna felvésni rá. A Nemzeti sírkertbe tartozó védett státuszú sír jelenleg jó állapotban van, ugyanakkor az egykori jeles főigazgató talán igényesebb, méltóbb (egyedibb, művészibb) síremléket érdemelne. (9. kép)

Hóman Bálint (1885–1951)

Dr. Hóman Bálint 1922 decemberében lépett be a Nemzeti Múzeumba, annak első tára, a könyvtár élére. Egyetemi tanára, Fejérpataky László főigazgató ajánlására kaphatta meg a kinevezést viszonylag fiatalon. 89 Senki, így ő sem gondolhatta, hogy egy évvel később

86 MNM TA MtGy M.T. 83/2455/1995. Gr. Zichy István eltemetésére és sírjára vonatkozó adatok, fotók. A gyűjteményben szereplő fotókat a sírról Kralovánszky Alán készítette.

87 MNMI Főigazgatósági iratok. 20-30/94. Főig. Gedai István főigazgató 1994. szeptember 7-én Zichy, Kata nevű, Bécsben élő lányához írt levelében említi, hogy a sír megújításának gondola-ta elődjétől, Kralovánszky Alántól származik.

88 Patay Pál szíves közlése szerint.89 Debreczeni-Droppán Béla: Hóman Bálint a Magyar Nemzeti Múzeum élén (1923–1932). In: Tör-

téneti átértékelés. Hóman Bálint, a történész és a politikus. Szerk.: Ujváry Gábor. Bp., 2011. 82–93. 82–83.

36

utódja lehet mesterének a főigazgatói poszton. Fejérpataky halála után azonban a szóba jöhető személyek nemet mondtak, a rangidős tárigazgató, Horváth Géza pedig már túl volt 75. életévén. Végül is ideiglenesen Horváth látta el a főigazgatói teendőket, de rövid múzeumvezetői időszaka alatt is bevonta Hómant az adminisztrációba, végül pedig őt ajánlotta maga helyett főigazgatónak. 90 Hivatalát 38. születésnapja előtt egy héttel, 1923. december 22-én foglalta el az intézmény munkatársai jelenlétében. 91 A Magyar Nemze-ti Múzeum élén 1932. október elsejéig, kultuszminiszteri működésének megkezdéséig majd’ kilenc évet töltött. Hómannak nemcsak munkahelye, de lakása is a múzeumpalotá-ban volt, sőt miniszteri működése alatt is mindvégig ott élt. Ingóságai letartóztatása után is a múzeumban maradtak, melyekről 1948-ban 156 tételes tárgyjegyzék készült, amin felül még 32 láda ingóságot írtak össze. 92

Hóman Bálint a világháború végén Nyugat felé, Ausztriába menekült, de az osztrák csendőrség 1945. július 2-án elfogta és őrizetbe vette, majd novemberben kiadta a magyar hatóságoknak. 1945. december elsején került a Markó utcai börtönbe, ahonnan 1949. má-jus 28-án a Budapesti Gyűjtőfogházba, végül 1950. március 11-én a Váci Börtönbe vitték. 93 Hómant 1946. március 23-án háborús és népellenes bűntettek miatt a budapesti Népbí-róság életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte. 94 A Világ című lap az ítélet másnapján cím-lapon közölt fényképes tudósítást a bírósági ülésről Életfogytiglani fegyházra ítélték Hóman Bálintot címmel. A Hómant mutató fotón jól látszik, hogy az egykori múzeumi főigazgató az őrizetbe vétele utáni bő félévben nagyon sokat fogyott. 95 Nem sokkal később pedig már arról cikkeztek, hogy „karcsú lett” a börtönben, hogy eredeti testsúlya felére fogyott. 96 Forgó László, aki 1946. július 9-től szeptember 16-ig volt rabtársa a Gyűjtőfogház rab-kórházában, jó fél évszázaddal később, 2000 nyarán így emlékezett a beteg Hómanra: „Nagyon sokszor ültem az ágyán és sokmindenről beszélgettünk. Ő ugyanis olyan rossz és legyengült állapotban volt már akkor (ha jól emlékszem legalább negyven kilót fogyott, hogy csak úgy lógott a bőr – nem tévedés – rajta), hogy állandóan ágyhoz volt «kötve».” A rabtárs ehhez még hozzátette, hogy a fogházban, illetve rabkórházában az élelemhiány

90 Uo. 84–85.91 Kinevezésére l. MNL OL K 726 1923-816. Hivatalba lépésére l. OSZK Irattár 900/1923., Dr.

Hóman Bálint beszéde. Elmondotta a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójává történt beikta-tásakor (1923. december 22.). Bp., 1924.

92 Debreczeni-Droppán B. Hóman Bálint i. m. 92.93 Hóman Bálint nyilvántartó lapja. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (továbbiak-

ban ÁSZTL). 2.3.1 Váci Országos Börtön (továbbiakban VOB) 1945–1960. 71. d. Hazahozatala-kor a Képes Figyelő címlapon hozta Hóman képét, a következő felirattal: „Hóman Bálintot, a magyar kultúrhóhért is hazahozták… Kezét bilincselésre nyújtja.” (Képes Figyelő 1. (1945) 13. sz. november 24. címlap). Feleségét Hóman egyik rabtársa tájékoztatta, hogy férjét november 19-én Magyarországra szállították. L. Horváth László Béla: A történelem foglya. Új Magyaror-szág 5. (1995) 42. sz. február 18. 12.

94 A budapesti Népbíróság V.864/1946. sz. alatti, 1946. március 23-án kelt értesítése az ítéletről. (Közlése: Horváth László Béla: Hóman Bálint utolsó évei (1945–1951). Sic Itur ad Astra 7. (1993) 2–4. sz. 120–229. 173–176.).

95 Életfogytiglani fegyházra ítélték Hóman Bálintot. Világ 2. (1946) 254. sz. március 24. 1.96 Így élnek a bitófától megmenekült háborús főbűnösök. Ítélet 2. (1946) november 14. 15.

37

és főként a vitaminhiány „katasztrofális” volt. Hóman Bálint is csak úgy élhette túl ezt az időszakot, valószínűleg úgy erősödhetett fel, hogy dr. Estefáni Irma főorvos „önkosztot” engedélyezett, ami Hóman esetében azt jelentette, hogy nővére hozhatott be neki napon-ta főtt ételt. 97 A „Gyűjtő”-ből egy idő után megengedték neki, hogy leveleket is küldjön külföldre, feleségének és fiának. Később azonban a szívbaja miatt szükséges gyógyszerek megvonásán túl ezt az éltető elemet is megvonták tőle. Utolsó levelét 1950. február 27-én írhatta, ezután már nem küldhetett életjelet magáról.

A Váci Országos Börtönben még durvább elbánásban részesült, mint korábban. Az egyik visszaemlékezés szerint a váci ÁVH-s „fegyveres őrök versenyre keltek egymás-sal lélegzetelállítóan obszcén szidalmak üvöltözésében… Kedvencük Hóman Bálint volt. Őt külön oktatták a díszlépésre… Szadista tacskók, akik Hóman Bálintnak köszönhet-ték, hogy iskolás korukban nem kellett testi fenyítést elszenvedniök, rajta tombolták ki kegyetlenkedő hajlamaikat. Szinte naponta szólították ki zárkájából, hogy pálcájuk ütle-geivel táncoltassák a folyóson. Vagy a sétán békaügetésre kényszerítsék és röhejtől düle-dezve nézték, amint beteg és nehéz teste lihegve, erejét felülmúló igyekezettel teljesítette a parancsot, míg emberkupaccá váltan fel nem borult a börtön udvarán.” 98 Egy másik visszaemlékezésben pedig a következőt olvashatjuk Hómanról: „Hetenként kétszer fel kellett súrolnia nemcsak zárkáját, de a szigorított fogház harminc méter hosszú, tölgyfá-val burkolt folyosóját is. A trepnit. Ilyenkor mindig számos látogatója volt. A valamikor 130 kilós test már mindössze hetven kilót nyomott. Egy nap már nem tudta felsúrolni a trepnit, mert összeesett. Átvitték a kórházba, s Halász főorvos úr harmadik vizitje alkal-mával amúgy orvosi módra megkérdezte tőle: – No Hóman, még nem döglött meg?” 99 Ez a kegyetlen bánásmód meghozta az eredményét: az egyébként is beteg ember a börtönben egyre gyengébb lett és bő egy évvel áthelyezése után 1951. június 2-án reggel ¼ 8-kor, 66 éves korában meghalt. 100 (Ennek anyakönyvezése csak három évvel később, 1954-ben történt meg. 101) A börtön halottakat nyilvántartó könyvében az 1017-es törzskönyvi szám alatt a betegség nemét, illetve a halál okát megállapító rovatban a következők szerepelnek: szívizom-elfajulás, szívelégtelenség állapotában tüdővizenyő, mellkasi folyadékgyülem, hasvízkór, bőr alatti kötőszövet vizenyő [ezek latinul], szívbénulás [magyarul]. 102 Ezeket az okokat a halál napján 13 órakor megkezdett boncolás tárta fel, melyet dr. Radó Sándor orvos-őrnagy (ÁVH) végzett el. 103 Hóman Bálintot a váci Rabtemetőben temették el. Ez

97 Forgó László: In memoriam Hóman Bálint. Váci Napló 9. (2000) 59. sz. július 25. 6.98 Gedai István: Hóman Bálint mártíromsága. Pest Megyei Hírlap 38. (1994) 272. sz. november 19. 6.99 Fiala Ferenc–Marschalkó Lajos: Vádló bitófák. A magyar nemzet igazi sírásói. London, 1958. 227–

228.100 ÁSZTL 2.3.1 VOB 1945–1960. 70. d. Halottak könyve. 1909–1999. p. n. Gyászjelentést „termé-

szetesen” nem adtak ki Hóman halála után, de a bíróságot a váci Állambiztonsági Büntetőin-tézet 1951. július 2-i keltezéssel hivatalosan értesítette az elítélt haláláról (Közlése: Horváth L. B. Hóman Bálint i. m. 198.).

101 Pest megyei Levéltár. Vác város halotti anyakönyve.102 L. a 100. jegyzetet.103 ÁSZTL 2.3.1. VOB 1945–1960. 70. d. „Boncolási jegyzőkönyv, felvétetett az Állambiztonsági

Büntetőintézet Kórháza (Vác) bonchelyiségében…”

38

az egyszerű tény teljesen bizonyossá akkor vált, amikor 2000-ben a Hóman exhumálásának előkészítése folyamán a Történeti Hivatalban (a későbbi Ál-lambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában) előkerült a váci börtön kimutatása arról, hogy kiket temettek a rabtemetőjébe. Erről, de magáról a Nemzeti Múzeum egykori jeles fő-igazgatójának, az ország meghatározó kultúrpolitikusának, haláláról senki sem tudott. Nem jelent meg róla újság-hír – nekrológokról szó sem lehetett –, sőt annyira titokba tartották a halál-esetet, hogy Hóman haláláról családja is csak egy évvel később értesülhetett. A tény, hogy meghalt, „szigorúan bi-zalmas” besorolást kapott, mintha a fennálló kommunista diktatúra még így is büntetni akarta volna őt és csa-ládját. Ifjabb Hóman Bálint nagynénjé-től, Hóman Borbálától értesült édesapja haláláról. A jeles történettudós testvé-re unokaöccsének később, 1952. ok-tóber 31-én kelt levele így szól: „Édes Bálintkám, remélem megkaptad múlt-kori levelemet a szörnyű hírrel. Hogy Ő elment, soha nem látjuk kedves arcát,

és nem halljuk a hangját. Az orvos végig mellette volt, a boncolásnál is jelen volt, mint mondja nem volt szenvedő beteg, csak a hosszú gyógyulásra semmi kilátást nem muta-tó, akkor 6 éves betegség, végül úgy elgyengítette, hogy letargiába esett és így aludt el. Tudjuk B(álint)kám, hogy neki így jobb, de belenyugodni soha nem lehet. Többet nem tudok – egyelőre! Isten legyen Veled, most már ő többet tehet Érted, ott, ahol van. Kórhá-zi ágyon halt meg. Isten különös kegyelméből 43szor beszéltem vele, míg élhetett. Első szava mindég te voltál!” 104 Később még más részlet is kiderült Hóman haláláról az egy-kori prímási titkár Zakar Andrástól, akit ekkor szintén a váci börtönben tartottak fogva. Ő még az utolsó napon – a váci fegyház kórházában – meggyóntatta Hómant, majd egy kenyérdarabkából átváltoztatott oltáriszentséggel megáldoztatta. Ezután beteg zárka-társaitól még sorjában, tréfálkozva bocsánatot kért és meghalt. 105 (10. kép)

A Kanadában élő fiú később kerestette is édesapja sírját (pénzt is áldozva erre), de próbálkozásai nem jártak sikerrel. Aztán, amikor már a politikai változások elkezdőd-

104 OSZK Kézirattár. Hóman Bálint irathagyatéka. Fond 15/2040105 Málnási Ödön: Dr. Hóman Bálint. In: Málnási Ödön: Magyar mártyrok.2 London, 1958. 24–26. 26.

10. kép

Hóman Bálintnak 1999-ben állított sírkereszt a váci

Rabtemetőben

39

tek, 1989-ben hivatalos úton kérte édesapja exhumálását és újratemetését. Ezt követően, 1990-ben alakult is egy bizottság a váci Rabtemető sírjainak feltárására. Elindult a ku-tatómunka a váci börtön irattárában, majd két vidéki levéltárban, és néhány tanú el-beszélését is rögzítették. A cél persze a rabtemető feltárása volt, amit azonban az eltelt évtizedek alatt elárasztott a gaz, sőt egyik részén trágyadomb emelkedett, és a fák is benőtték. A váci fegyház igazgatója a híradós honvéd egység parancsnokával együtt ugyan 1992-ben ígéretet tett, hogy a temető területét a kutatás számára megtisztítják, 106

de ebből végül semmi sem lett, mert a helyi honvédség segítségét 1994-ben az akko-ri honvédelmi miniszter nem engedélyezte. Az 1990-ben elkezdett kutatások azonban ezekben az években is tovább folytatódtak, immár Kralovánszky Alán régész, Éry Kin-ga és Susa Éva antropológusok részvételével, akik korábban már mindhárman együtt dolgoztak a 301-es parcella feltárásán. Ők méréseket is végeztek, tanúkat is meghall-gattak. Később Susa Éva egyre több részletet megtudott, amely már lehetővé tette volna a temető feltárásának elindítását, 107 de erre még néhány évet várni kellett. Az 1990-es évek első felében tehát Hóman sírjának feltárását nem sikerült elérni, de emlékét egyre többen kezdték ápolni, és a sajtóban is egyre több szó esett személyéről, munkásságáról, egyre több olyan hosszabb-rövidebb cikk jelent meg, amely enyhítette, illetve módosí-totta a róla kialakított valótlan képet. Ezek közé sorolható Gedai Istvánnak, a Nemze-ti Múzeum főigazgatójának 1994 novemberében Hóman Bálint mártíromsága címmel írt cikke is, amely a Pest Megyei Hírlap hasábjain jelent meg. 108 Ő ezt a cikket – mint írja – Horváth László Béla Hóman Bálint utolsó évei (1945–1951) című tanulmányát felhasz-nálva készítette. Horváth e több mint száz oldalt kitevő, nagy forrásközlő munkája a fiatal történészek folyóiratában, a Sic Itur ad Astra 1993. évfolyamában látott napvilágot. A szerző közölte a Hóman-per bírósági jegyzőkönyveit, a korabeli sajtóban megjelent cikkeket és néhány visszaemlékezést is. 109 Ugyanitt közölte ifjabb Hóman Bálint is em-lékeit apja életének utolsó éveiről. 110 Ő aztán 1994 nyarán hazalátogatott és megnézte az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában akkor még zárolt – hivatalos és családi levelekből álló – Hóman-fondot, majd a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában található, édesapjáról készült fényképeket. Hóman Bálint fia később, 1996. február 2-án levélben kereste meg a budapesti Igazságügyi Orvosszakértői Intézetet, kérve börtön-ben elhunyt édesapja igazságügyi kihantolását és azonosítását. A munka végül csak 2000 elején indulhatott meg Dávid Ibolya akkori igazságügy-miniszter döntése alapján. Ekkor az igazságügyi tárca évi négy millió forintos támogatásával megalakult az a szak-mai csoport, amelynek feladata a váci rabtemetőben 1945 és 1962 között bizonytalan körülmények között elhunyt és többnyire jeltelen sírokba temetett személyek azonosítá-sa volt. A csoport vezetésére Susa Éva igazságügyi antropológust kérték fel. A feltárási, illetve azonosítási munkát nehezítette, hogy 1964-ben a temetőben már nagyon sok sírt megbolygattak, amikor a koncepciós perek áldozatául esett, majd rehabilitált szociál-

106 Rusvay Tibor: A váci rabtemető. Váci Napló 4. (1995) 93. sz. november 21. 5.107 Rusvay Tibor: Ki volt Hóman Bálint? Váci Polgár 2. (1996) 2. sz. február 23. 2.108 Gedai I. i. m. 6.109 Horváth L. B. Hóman Bálint i. m.110 Ifjabb Hóman Bálint: Emlékeim apám utolsó éveiből. Sic Itur ad Astra 7. (1993) 2–4. sz. 230–234.

40

demokrata politikusok földi maradványai után nyomoztak. 111 A Susa Éva és Éry Kinga antropológusok által 2002. március 28-án elkészített Igazságügyi szakértői lelet és vélemény címet viselő dokumentum tartalmazza azt a kihantolási jegyzőkönyvet, amelyből a leg-fontosabb részleteket megtudhatjuk a váci Rabtemetőben folytatott kegyeleti-régészeti feltárásról. E forrás szerint ezt a munkát az Igazságügyi Minisztérium és Vác Város Önkormányzata kezdeményezésére és anyagi támogatásával 2000. május 29. és június 17. között végezték el. A feltárás az egykori rabtemető (Vác, Híradó út, hrsz. 1769) mint-egy 2500 négyszögöl nagyságú területén az MTA Ásatási Bizottsága ajánlása alapján a Kulturális Örökség Igazgatósága engedélyével folyt. A kihantolásokon a már említett két antropológuson kívül az ásató régészek, Kovács László (MTA Régészeti Intézete, Budapest) és Szőke Mátyás (MNM Mátyás Király Múzeum, Visegrád), valamint Molnos Mária technikai munkatárs és öt ásatási munkás vett részt. A kihantolási jegyzőkönyv a feltárásról a következőt rögzítette: „… miután talajgyalu a felszínt mintegy 60 cm-re lemélyítette, többnyire egymást átvágó, 285 sírfolt rajzolódott ki. Közülük 109 sír feltá-rására került sor, melyek közül 41 esetében volt megállapítható, hogy azok XIX. száza-diak, tehát még a rabtemető létesítése előtti időből valók.” 112 Érdekes, hogy a Hóman Bálint földi maradványait rejtő 96. számú sírt végül az utolsó ásatási napon, 2000. június 17-én, éppen Susa Éva 50. születésnapján találták meg és tárták fel. 113 (11. kép) Az antro-pológus szakértő elmondása szerint már ekkor lehetett látni a jellegzetes fogpótlást, ami Hómanra utalt. Az igazságügyi antropológiai vizsgálatokat azonban le kellett folytatni, már csak azért is, mert még az 1964-es exhumálások idején felnyitott és megvizsgált egyik sír csontvázáról készült fénykép borítékjára a következő meghatározás került: „Homan Bálint XXV.” A csontvázat visszatemették, majd a 2000-es ásatás a 253. számú sírban találta meg újra. Az azonosítás folyamatában tehát nemcsak a 96. sírban talált csontvázat, hanem ezt is vizsgálták. Az orvosszakértői vizsgálatokhoz ifj. Hóman Bálint vérfolt-mintát küldött. Ennek felhasználásával a szegedi egyetemen, majd a münsteri Igazságügyi Orvostani Intézetben végzett vizsgálatok egyértelműen kiderítették, hogy a 253. sír halottja nem azonos Hóman Bálinttal. 114 Ezt követően engedélyt kértek Hóman fiától, hogy nagyszüleit, azaz id. Hóman Bálint szüleit exhumálhassák Tass község refor-mátus temetőjében, a Darányi család sírkertjében található sírjukból, hogy elvégezhes-sék azokat a vizsgálatokat, amelyek immár a 96. sírban talált csontvázra is vonatkoztak. Az engedély megérkezését követően, 2001. január 16-án történt meg Hóman Ottónak és feleségének, Darányi Borbálának a kihantolása. A munkát nehezítette, hogy -5-6 °C kö-

111 Kurcz Béla: Kallódó tetemek. A váci rabtemető titkai. HVG 22. (2000) 21. sz. május 27. 105–106. 105.

112 Éry Kinga–Susa Éva: Igazságügyi szakértői lelet és vélemény. 2. Itt köszönöm meg Susa Évá-nak, hogy Hóman Bálintra vonatkozó dokumentációját – így ezt a szakértői véleményt is – a rendelkezésemre bocsátotta segítve tanulmányom elkészítését.

113 Susa Éva közlése szerint.114 Csete Klára 2000. december 18-án kelt levele Susa Évának (l. Susa Éva Hóman-dokumentáció-

jában).

41

rüli hidegben kellett dolgoz-ni. 115 A Hóman Bálint szüle-inek földi maradványaiból vett csontminták alapján vég-zett DNS vizsgálatok elvégzé-se után Susa Éva 2001. május 24-én írt levelében értesítette ifjabb Hóman Bálintot, hogy „néhai dr. Hóman Bálint földi maradványait sikerült azono-sítani a feltárt váci Rabteme-tő 96-os számú sírjából.” 116 A már említett, 2002 márciusá-ban elkészült antropológiai szakvélemény már egy kicsit óvatosabban „nagy valószí-nűséggel” állapította meg az azonosságot.

Ezt követően elkezdődhe-tett a tassi temetés megszer-vezése. A szervező munkát a Darányi-Hóman Alapítvány végezte Szilágyi József tit-kár részvételével, valamint Hóman unokaöccse, Harmath Kálmán és Dobos Bence, tassi református lelkész vállalt még oroszlánrészt benne. A temetéssel járó költségeket a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma állta. 117 Az azonosítás – és néhány hó-nappal Hóman halálának 50. évfordulója – után immár sor kerülhetett a méltó végtisztesség megadására. A temetés céljából az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet 2001. október 12-én adta ki Hóman Bálint csontmaradványait, elhelyezve mellette a DNS azonosításhoz kivett szülői csontmin-

115 A tassi Hóman-sír kihantolásáról szóló emlékeztető (l. Susa Éva Hóman-dokumentációjában). A kihantoláshoz és a csontminta vételéhez ifjabb Hóman Bálint 2000. december 18-án kelt nyi-latkozatával adta meg az engedélyt (uo.).

116 Susa Éva levele Dr. Hóman Bálintnak (l. Susa Éva Hóman-dokumentációjában).117 Szilágyi József: Dr. Hóman Bálint temetése előzményei. (Kézirat) A temetési költségeket a Mi-

nisztérium csak 2001. december 21-én utalta, addig Harmath Kálmán, Dobos Bence és Szilágyi József előlegezte meg a szükséges összeget.

11. kép

Hóman Bálint földi maradványai a váci Rabtemetőben, 2000

(Fotó: Susa Éva)

42

tákat is, valamint a család képviselője, Harmath Kálmán által átadott hajmaradványt, amely Hóman Borbálától származott. 118 Ugyanezen a napon 18 órakor az elhunyt lelki üdvéért engesztelő szentmisét mutatott be a pesti Egyetemi templomban Bíró László püspök. A misén Török József teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzo-ra mondott szentbeszédet. A temetésre másnap került sor az ifjabb Hóman Bálint által kiadott gyászjelentés szerint. Nemcsak a temetésre kellett fél évszázadot várni, hanem arra is, hogy ez a kegyeleti momentum, a partecédula kiadása megtörténhessen. Ebben a szokásos címek, funkciók, kitüntetések felsorolása mellett az elhunyt sorsára, a koráb-bi eltemetés helyére vonatkozóan a következő mondat szerepelt: „Édesapám 1946-ban esett áldozatául a Népbíróság jogtipró koncepciós perének, és ötven évig méltatlanul, a váci Deákvári úti rabtemető egyik jeltelen sírjában nyugodott.” Nem véletlen, hogy a fiú az alábbi idézetet választotta édesapja gyászjelentésébe:

„Árnyéka az elköltözöttnek,Sírod felett zeng az engesztelő szózat!”

Kölcsey Ferenc

A Magyar Nemzeti Múzeum egykori érdemdús főigazgatójának újratemetésére 2001. október 13-án került sor, a Római Katolikus Egyház szertartása szerint. A temetés 11 órakor kezdődött a tassi református temető ravatalozójában (a Földváry sírboltban), majd innen kísérték utolsó útjára az elhunytat, a néhány méterre található Darányi sír-kertben lévő Hóman sírba. Székesfehérvár egykori jeles országgyűlési képviselőjét Ta-kács Nándor székesfehérvári püspök temette. 119 Ő búcsúzott a ravatalnál is elsőként, majd Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke méltatta a kiváló törté-nettudóst. Beszédében többek közt ezeket mondta: „Hóman Bálintnak a kutatónak, az író-történésznek sokat köszönhet a magyar nemzet. Politikusként is gondolkodó ember maradt és őszintén használni akart. Hogy ez sikerült-e, arról szakmai körökben ma is vitáznak – húzta alá Glatz Ferenc. Hóman Bálint vallotta: az állam ereje és önállósága a nemzet megmaradásának alapja. Magyarország 1944-es német megszállásakor a volt miniszterek közül egyedül ő tiltakozott írásban e lépés ellen Wisenmayernél, Magyar-ország német uránál. Hóman egyformán elfogadhatatlannak tartotta a kommunista és a nyilas eszméket, amelyeket a nemzeti hagyományoktól idegen irányzatként kezelt. Elutasította a fajelméletet is, mondván: az emberiség egységes faj és ezen belül biológiai alapon semmiféle megkülönböztetést nem lehet tenni.” A temetésen a kormány több tagja is részt vett, így Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, Rockenbauer Zoltán kultusz-miniszter, valamint Pálinkás József, az oktatási tárca vezetője. 120 Jelen volt még Kosáry Domokos, az MTA volt elnöke, Hóman egykori munkatársa és a Nemzeti Múzeumból

118 A KAIRON temetkezési céggel készített átadás-átvételi elismervény (l. Susa Éva Hóman-do-kumentációjában).

119 Hóman Bálint gyászjelentése (l. Susa Éva Hóman-dokumentációjában).120 MTI tudósítás, 2001. október 13. L. http://mno.hu/migr/homann-balint-ujratemetese-815064

(2014. március 16.) Szilágyi József listája szerint Stumpf István kancelláriaminiszter is jelen volt, Orbán Viktor miniszterelnök pedig koszorút küldött (l. 117. jegyzet).

43

is többen. Tass és a környező települések lakói közül is számosan eljöttek a temetésre, amelyről több TV és Rádió is beszámolt. A koporsót katonai díszpompával, dobpergés-sel, kilenc katona kíséretében hat katona vitte a sírhelyig. A temetésen a Zeneakadémi-áról egy kisénekkar és egy négyfős rézfúvós zenekar adott elő emelve a gyászesemény ünnepélyességét. (A temetési szertartás után a Földváry Gábor Általános Iskolában tar-tottak halotti tort a vendégek részére.) 121 A méltó végtisztesség megadása után még hát-ra volt rehabilitálásának ügye, amelynek végére 2015. március 6-án került pont, amikor a Fővárosi Törvényszék „bűncselekmény hiányában” felmentette Hómant. 122

Hóman Bálint a Fejér megyei Tass temetőjének különálló, kovácsoltvas kerítéssel kör-bevett családi sírkertjében nyugszik. Újratemetésekor a sírkertben szülei és Irén nővére mellé temették, később, 2006. október 7-én 2005-ben elhunyt menye, Hóman Bálintné született Philomena Bernadette O’Regan és 2006-ban meghalt fia, ifj. dr. Hóman Bálint földi maradványai is itt nyertek örök nyugalmat. 123 Az egykori főigazgató sírját kezdet-ben egyszerű fejfa jelölte. Néhány éve a Tassi Helytörténeti Egyesület megbízásából Sári Csaba fafaragó művész készített rá – Horváth Attila festő, szobrászművész, helyi rajzta-nár tervei alapján – kopjafa-emléket. 124 (12. kép) Az önkormányzat, a Darányi-Hóman Alapítvány és a Tassi Helytörténeti Egyesület odafigyelése garancia arra, hogy a je-

121 Szilágyi J. i. m.122 Megyeri Dávid: Felmentették Hóman Bálintot. Magyar Nemzet 78. (2015) 56. sz. március 7. 5.123 Ifjabb Hóman Bálint és felesége gyászjelentése (Budapest, 2006. szeptember 18.) (l. Susa Éva

Hóman-dokumentációjában).124 Horváth Attila szóbeli közlése szerint.

12. kép

A Hóman család sírja Tasson, Hóman Bálint kopjafás síremlékével (a szerző felvétele)

44

lenlegi ápoltság tartósan megmarad. A sírkertet és benne a Hóman-sírhelyet is Bara-csi József (társadalmi munkában) gondozza folyamatosan. A sír állapota ugyan jónak mondható, de megjelenése – ellentétben a szülők szürke márvány sírkövével, amely a többi Darányi-sírhoz idomul – a fejfa keresztekkel (3) és a Hóman Bálintnak állított kopjafával, összességében kissé rendezetlen képet nyújt. 125 A Hóman-sír külön nem, de az egész Darány sírkert részeként a Nemzeti sírkertbe tartozik és így védettséggel rendelkezik.

Mihalik Sándor (1900–1969)

Dr. Mihalik Sándort 1949. január végén, Huszár Lajos leváltását követően bízták meg a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói adminisztrációjának vezetésével. 126 Ekkor ő már – 1946 óta – a múzeum főigazgató-helyettese volt. 1949 októberében lemondott a főigazgatói teendők ellátásáról, amit Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi mi-niszter elfogadott és immár hivatalosan kinevezte az addig csak megbízott osztály-vezetőt a Történeti Osztály vezetőjének. 127 Végül Mihalik Fülep Ferenc megbízásáig, 1951 áprilisáig látta el a főigazgatói teendőket. 1956-ban ő lett a múzeumi forradalmi bizottság elnöke. Később felrótták neki, hogy bár a Nemzeti Múzeumnak Fülep Fe-renc személyében volt kinevezett főigazgatója, mégis az általa vezetett bizottság Hu-szár Lajost választotta meg az intézmény élére. 128 1965-ig, nyugdíjba vonulásáig volt a múzeum főigazgató-helyettese. Nyugdíjas éveiben sem szakadt meg a kapcsolata az intézménnyel, hiszen szakértőként tovább dolgozott és befejezte művészettörténeti doktori fokozatához készített disszertációját Hann Sebestyén nagyszebeni ötvös életé-ről és működéséről. Ennek 1968 októberében megtartott nyilvános vitáján már betegen vett részt. 129

Mihalik Sándor 1969. január 13-án, rövid szenvedés után hunyt el. Gyászjelentését özvegye, családja és a Nemzeti Múzeum közösen adta ki. E forrásból tudjuk, hogy hamvasztás előtti búcsúztatására január 22-én ½ 2-kor került sor a Farkasréti teme-tőben. Partecéduláján még a következő két mondat olvasható: „A kiváló tudós halála pótolhatatlan vesztesége a magyar és nemzetközi művészettörténeti tudománynak és a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Kimagasló eredményekben gazdag munkásságát és szeretetreméltó egyéniségének emlékét kegyelettel megőrizzük.” 130

125 A későbbiekben szerencsés lenne egy egységes síremléket felállítani, ami harmonizál a sírkert többi sírjával.

126 1949. január 25-én még Huszár Lajos volt a főigazgató (MNMI Főigazgatósági iratok. 53/1949.), január 28-tól azonban már biztosan Mihalik Sándor irányítja a főigazgatóságot (Uo. 61/1949.), mint főigazgató-helyettes.

127 MNMI Főigazgatósági iratok. 174/1949.128 MNL OL K 726 XIX-I-3-a-1403-1460-1957 Dobrovits Aladár, az önálló múzeumi osztály veze-

tője 1957. december 19-én kelt levele Mihalik Sándorhoz, melyben közli az 1956-os forradalmi események idején tanúsított magatartásáért kapott írásbeli megrovásról.

129 Cennerné Wilhelmb Gizella: Mihalik Sándor 1900–1969. Művészettörténeti Értesítő 20. (1971) 3. sz. 250–252. 252.

130 Mihalik Sándor gyászjelentése. MNM TT Gyászjelentés-gyűjtemény.

45

A nekrológok közül elsőként a Folia Archaeologicaban megjelentet említjük, mely talán Korek Józseftől származik és jellegét (és hosszát is) tekintve a búcsúztatásnál el-hangzott gyászbeszéde lehetett Mihaliknak. Az emlékező ebben a következőket emel-te ki: „Pályája eggyé forrt a múzeumi gondolattal, amely mindent jelentett számára, és körünkből való távozása azért is olyan fájdalmas, mert a szaktudomány egy ízigvérig múzeumi embert vesztett el benne. Családi körülményei révén beleszületett a múze-umba – ez formálta sorsát. Munkásságával beírta nevét a Kassai Múzeum, az Iparmű-vészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum történetébe, amelynek igazgatója és vezető munkatársaként maradandót alkotott 40 éves múzeumi működése folyamán.” A nekrológ, illetve a beszéd végén a tudóstól, az ötvösművészet és kerámiaművesség európai hírű kutatójától, az olasz–magyar ötvös-összefüggések úttörőjétől, a régi ma-gyar ötvöstechnika – a sodronyzománc – felfedezőjétől, a nagy ötvösmesterek, Hann Sebestyén és Szentpétery József életművének feldolgozójától búcsúzott a szerző, aki végül Mihalikról, az emberről is szépen szólt: „Búcsúzunk az embertől, a derűs, csil-logó szellemtől, a kissé fanyar ízű, élcelődő, de mindenkor emelkedett gondolkodású kollégától. Mélységes humánum, határtalan türelem, szeretetre méltó kedvesség ve-gyült tudós alkatába. Tiszteltük mérhetetlen tudását, becsültük emberségét, szerettük nagyvonalú közvetlenségét. Ránk maradt életművével, – amelyből mindnyájan bőven meríthetünk – Mihalik Sándor megtette mindazt, amit elvárt tőle a magyar múze-umügy és a szaktudomány.” 131 A Múzeumi Magazinban a szerző neve nélkül megje-lent rövid nekrológ már utal a január 22-i temetői búcsúztatásra. 132 Az Acta Historia Artiumban Vayer Lajos írt német nyelvű megemlékezést. 133 A Művészettörténeti Érte-sítőben csak 1971-ben jelent meg Mihalik-nekrológ, de akkor rögtön kettő is. Egy Mi-halikot ábrázoló portréfestményt követően Cennerné Wilhelmb Gizella méltatta az egykori jeles művészettörténészt. A Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának tudományos főmunkatársa Mihalik munkásságának bemutatása és értékelése után befejezésképpen szólt életének utolsó időszakáról, betegségéről is: „Bár e lapokon mindenekelőtt a szubjektivitás túlzásait kerülve a tudós muzeológus életpályáját kel-lett megrajzolnunk, mégsem mulasztjuk el, hogy élete hősiesen viselt utolsó hónapja-inak tanulságát ne említsük. Aggódva figyeltük erői megroppanását, de súlyos beteg-sége kínjait nem is sejtettük, mert terhét senkivel sem osztotta meg. Rossz egészségi állapotában is rendszeresen bejárt a múzeumba, dolgozott, eleget tett megbízásainak. Az életére boruló fenyegető árnyékkal szemben itt, szeretett tárgyai és munkatársai között talált enyhülést, mert belekapcsolódott az életet jelentő munka áramába. Ezzel a példaadással vált értelmileg-erkölcsileg teljessé az életmű, itt mutatkozott meg tu-dományos érdemein felül emberi nagysága.” 134 Részletesebb, elemzőbb megemléke-zést írt az imént idézett nekrológ utáni oldalakon Molnár László. Ő számos elismerő megállapítása mellett több kritikus megjegyzéssel is megtűzdelte Mihalik életművéről szóló írását. Már az első mondatban a következő összegző kijelentést tette: „A hazai

131 (Korek József?): Dr. Mihalik Sándor 1900–1969. Folia Archaeologica 20. (1969) 7–8.132 Dr. Mihalik Sándor (1900–1969). Múzeumi Magazin 3. (1969) 2. sz. 50.133 V. L. (Vayer, Lajos): Sándor Mihalik (1900–1969). Acta Historiae Artium 16. (1970) 3–4. sz. 149–150.134 Cennerné Wilhelmb G. i. m. 252.

46

művészettörténet-tudomány je-les művelője, Mihalik Sándor fél évszázados munkássága ellenére is befejezetlen életművet hagyott maga után.” Később így fogal-mazott: „A több tucat kerámia történeti tanulmányból ugyanúgy nem jöhetett létre a hazai kerámia történetének összefoglalója, mint ahogy az ötvösségé sem valósul-hatott meg. A mű torzó maradt, és csak mozaikjaiban hirdeti a megfeszített sok évtizedes munka részeredményeit.” A nagy össze-foglaló munkák elmaradásának többszöri hangsúlyozásánál Mol-nár erősebb megállapítással is élt, amikor így írt: „Akkori haladó tör-téneti módszere [itt az 1937-es pá-rizsi világkiállítás időszakára utal a szerző – DDB] és felfogása elle-nére sem tudott felülemelkedni a neopozitivista szemléleten és gon-dolkodásmódon.” Nem sokkal ez-után a szövegben negatív előjellel írt Mihalik polgári gondolkodá-sáról: „Magatartása, tudományos álláspontja kétségkívül számos pozitív vonása mellett is megma-radt a polgári gondolkodás kere-

tei között.” 135 A Művészettörténeti Értesítő fentebb idézett két nekrológja érdekesen áll így egymás után, egymás mellett, végül pedig egymással szemben. Hiszen bár számos méltató elem találkozik a két írásban, az összkép mégis ellentétes: teljessé vált életmű kontra torzó. Molnár nekrológján átsüt a korszak ideológiája, ami már ezért is egy elemezni való darabja a Mihalik-értékeléseknek. 136

Az értékelés szubjektivitása a temetésre vonatkozó adatoknál megszűnik. Mint már

135 Molnár László: Mihalik Sándor (1900–1969). Művészettörténeti Értesítő 20. (1971) 3. sz. 253–255. 253., 255. Olvasva ezt a nekrológot az az érzése támadhat az embernek, hogy a szerző minden elismerő szó mellé egy kritikus megjegyzést kíván állítani, hogy fenntartsa az objektivitás lát-szatát.

136 Ez a nekrológ az örök kérdést veti ugyanakkor fel: attól, hogy valaki nem írja meg a nagy szin-tézist, csak sok-sok alapművet, kismonográfiát, már nem is teljes és befejezett az életmű? Jelen tanulmánynak nem feladata, hogy a szerző ezzel kapcsolatos véleményét kifejtse, de talán már a kérdés megfogalmazása is jelzi, hogy a pálya mely értékelésével ért egyet.

13. kép

Mihalik Sándor temetésére a Nemzeti Múzeum által készíttetett

koszorú szalagja (Fotó: Dabasi András)

47

említettük a hivatalos (hamvasztás előtti) búcsúztatásra január 22-én került sor, de ez nem jelentette még az eltemetést, – Mihalik Sándor ese-tében a falfülkébe tételt. Ez a temetői nyilvántartás szerint február elsején történt meg. 137 A Nemzeti Múzeum temetésre készíttetett koszorújának szalagját ma is őrzi az intézmény. 138 (13. kép) Az urnaelhelyezéskor már főként csak a családtagok jelentek meg, és néhányan a múzeumi kollé-gák közül. 139 Mihalik urnáját a Far-kasréti temető jobb oldali átjárójának 607-25. sz. falfülkéjében helyezték örök nyugalomra. A falba épített ur-nasírba kerültek később feleségének, Dutka Mária (1906–1973) művészet-történésznek a hamvai is. (Mihalik apósa, az 1972 végén elhunyt Dutka Ákos költő sírhelye nem messze a te-mető N-554 számú falfülkéjében található.) Az egyszerű fehér márványlap jó állapotban van. A sírhely 2002 óta a Nemzeti sírkert részeként védett státuszú, azaz nem szüntethető meg és helyezhető át. 140 (14. kép)

Fettich Nándor (1900–1971)

Dr. Fettich Nándor a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárának igazgató őre talán történetének legválságosabb hónapjaiban vezette a nemzet múzeumát. Zichy István fő-igazgató távozása után 1944. október 18-án megbízást kapott a főigazgatói teendők ellá-tására. 141 A főigazgató helyettesítésének feladatkörét lemondásáig, 1945. április közepé-ig látta el. 142 Vezetésével sikerült a múzeumi anyag nagy részét biztonságba helyezni és

137 Farkasréti temető. Iroda.138 MNM TT Textilgyűjtemény, ltsz.: T 1969-2.139 Németh Annamária elbeszélése alapján.140 A védettségről utoljára 2015. január 8-án küldött tájékoztatást a Nemzeti Örökség Intézete a

múzeum igazgatójának, Csorba Lászlónak (221-178-3-1/2015. Főig.). Ebben Mihalik sírja az UDV-JOBB-0-0-25 számmal szerepel.

141 MNM Régészeti Adattár (továbbiakban RA) Fettich Nándor hagyatéka. 1. d. A5 dosszié., l. még ehhez: MNMI Főigazgatósági iratok. 131/1944.

142 MNM RA Fettich Nándor hagyatéka. 1. d. A9 dosszié. Supka Géza, az MNM elnöke levele Fettich Nándorhoz, Budapest, 1945. április 14.

14. kép

Mihalik Sándor fülkesírjának márványtáblája

(a szerző felvétele)

48

megmenteni a pusztulástól. 143 Ezt követően már csak rövid ideig dolgozhatott szeretett múzeumában, mert 1949 januárjában egy koncepciós perben elmarasztalták, majd eltá-volították, illetve véglegesen nyugdíjazták állásából. 144 A következő évben megfosztot-ták 1938-ban megkapott akadémiai levelező tagságától. Ezt követően csak a II. Osztály tanácskozó tagja maradhatott. 145

1935-től élete végéig Budapesten, a Bartók Béla út 10–12. sz. alatti házban lakott. 2000 óta immár a ház falán elhelyezett szép domborműves márványtábla is őrzi emlékét. 146 (15. kép) Végül azonban nem otthonában érte a halál, mert elhunyta előtt tíz héttel be kellett szállítani a Sportkórházba, miután megmaradt veséjénél is urémiát kapott. Még halálos betegen, kórházi ágyán is dolgozott nagy német nyelvű összefoglaló munkáján, „hattyúdalán” – ahogy ő mondta. 147 Életének utolsó hetében aztán, amikor már állapota rosszabbá vált (hallása is elment), átvitték a Karolina úti Haematológiai Intézetbe. Itt 1971. május 17-én szívinfarktust kapott és meghalt. Korábban, 1945-ben volt már egy infarktusa (és később, az 50-es évek elején angina pectorisa, amiből aztán kigyógyult). 148

Fettich Nándor temetésére 1971. május 26-án délután 2 órakor került sor. 149 Szűk családi körben helyezték végső nyugalomra a Farkasréti temetőben. A római katolikus egyház szertartása szerint – a Hóman Bálinttal egy cellában raboskodó – Zakar And-rás (1912–1986), Mindszenty József egykori személyi titkára temette, majd az elhunyt lelki üdvéért engesztelő szentmisét mutatott be 1971. május 28-án reggel ½ 7 órakor, a Kruspér utcai Szent Tádé kápolnában.

A gyászjelentést özvegye adta ki a család nevében. Fettich neve alatt: „nyug. mú-zeumigazgató, a Magyar Tudományos Akadémia tanácskozó tagja, egyetemi magánta-nár”. 150

A 71 éves korában elhunyt régész emléke előtt többen is nekrológgal tisztelegtek. Az Archaeologiai Értesítőben Párducz Mihály emlékezett kollégájáról. Fettich régész tudósi munkásságát részletesen bemutató nekrológjában többek közt így méltatta pályatársát: „A Kárpát-medence népvándorláskorának valamennyi szakaszában alapvetőt alkotott, minden idegszálával a múzeumhoz tapadt, és példájával tanította tudományunk önzet-len szeretetét, annak művelésében más véleményének a megbecsülését még ha azzal

143 Fettich Nándor ostromnaplója. Sajtó alá rend.: Bándi Gáborné. Bp., 2000.144 MNM RA Fettich Nándor hagyatéka. 1. d. A11 dosszié., MNL OL K 726 1949-57. Az ún. Ester-

házy-kincs ügye kapcsán kreált vádak alapján váltották le főigazgatói posztjáról Huszár Lajos főigazgatót is.

145 M. L. (Markó László): Fettich Nándor. A Magyar Tudományos Akadémia tagjai. 1. A–H Bp., 2003. 345–346. 345. Fettich tagságát később, halála után 18 évvel, 1989. május 9-én állították vissza.

146 v. s.: Tábla a falon. Dr. Fettich Nándor. Magyar Nemzet 63. (2000) 50. sz. február 29. 20. Az emléktábla szövegét a családdal egyeztetve a Magyar Nemzeti Múzeum készítette el (l. MNMI Főigazgatósági iratok. 1621-20-45/99. F.).

147 Utólag összeállított családi visszaemlékezés. MNM RA Fettich Nándor hagyatéka. 1. d. A1 dosszié.

148 Lánya, Ács Lajosné sz. Fettich Zsuzsanna elbeszélése szerint.149 Fettich Nándor gyászjelentése. MNM RA Fettich Nándor hagyatéka. 1. d. A1 dosszié.150 Ezt az egy gyászjelentést adták ki.

49

nem is mindig értett egyet.” 151 Megemlékezését Párducz a következő megállapítással zárta: „… nem kétséges, hogy óriási ismeretanyaggal rendelkező, történeti szemponto-kat érvényesítő kutatót vesztettünk személyében, akinek munkássága még évtizedekre befolyásolni fogja a Kárpát-medence lovas-nomád népeinek történetét vizsgáló régésze-ti kutatást.” 152 A tizenegy évvel fiatalabb László Gyula, aki dolgozott együtt Fettichhel a Nemzeti Múzeumban, és akivel 1941–1942 telén a német megszállás alatt álló Ukrajná-ban, a kijevi múzeumban is együtt mentették a műtárgyakat, az Acta Archaeologicaban 153 és a Cumania című szaklapban közölt nekrológot. Utóbbiban az elismerő szavak mellett talán nem szokványos módon kritikus mondatokat is leírt: „Ilyen ritka adottságú ember képességeinek is vannak határai, hiszen ez velejár embervoltunkkal. Elemző ereje nem tudott mindig megküzdeni a nemes becsvággyal vágyott nagy szintézisekkel és a jel-képvilág labirintusával. Ezért késői munkáiban nem is találta meg a kapcsolatot az élő magyar régészettel, de a fiatalkor fedhetetlen művei méltó epitáfiumot állítanak rend-kívüli egyéniségének.” 154 Bendefy László hosszú megemlékezést közölt a Magyar Tör-

151 Párducz Mihály: Fettich Nándor 1900–1971. Archeologiai Értesítő 99. (1972) 1. füz. 113–115. 113.152 Uo. 115.153 László, Gyula: Nándor Fettich. Acta Archaeologica 24. (1972) 299–301. Bibliográfiával l.: Jakabffy

Imre: Literarische Tätigkeit von Nándor Fettich. uo. 301–304.154 László Gyula: Fettich Nándor emlékezete 1900–1971. Cumania 1. (1972) 231–232. 232.

15. kép

Fettich Nándor emléktáblája, 2000

(a szerző felvétele)

50

ténelmi Szemlében, melynek 1971. évi 4. száma Fettich Nándor emlékszám lett. A bevezetőtől eltekintve ugyanez az írás jelent meg a Vasi Szemlében, 155 fényképekkel is bemutatva Fettich számos saját készítésű ötvösmunká-ját. A Magyar Néprajzi Társaság lapjá-ban, az Ethnographiaban Erdélyi István régész írt róla nekrológot, melyben megállapította: „A népvándorláskori fémművesség története a szkítáktól a magyarokig az, ahol Fettich Nándor igazán nagyot alkotott a régészet-ben.” 156 Végül így emlékezett rá: „A szépet és a jókedvet szív(l)elő ember volt, tudós és alkotóművész, aki értet-te az ősi kultúrák máig átsugárzó éle-tét. Kár, hogy ilyen korán eltávozott körünkből és sok megkezdett mun-kája már nem nyerhetett méltó befe-jezést. A tudománytörténészek dolga lesz majd az, hogy »elhelyezzék« őt és munkásságát a magyar régészet törté-netében. Számunkra, a mi nemzedé-künk számára is, ő még élő valóság, a tanító mester, az a szeretett Nándi bácsi, akinek emlékét híven őrizzük még ha vitatkozunk is munkásságá-nak némely megállapításaival. Dús

fantáziájú, sziporkázó szellemű, derűs ember távozott vele körünkből, akinek munkái alapvető publikációs jelentőségükön kívül, többször vitát is váltottak ki a régészek kö-rében, ezzel is előre lendítve a kutatás tempóját.” 157 De nem csak szaklapokban jelent meg Fettichről nekrológ, erre példa Jánosy István írása, amely az Élet és Irodalom című lapban jelent meg. 158

155 Bendefy László: Fettich Nándor 1900–1971. Magyar Történelmi Szemle 2. (1971) 4. sz. 456–464. Az emlékszámban még Fettich három korábbi tanulmánya került újraközlésre és Jánosy Ist-vánnak az Élet és Irodalomban megjelent nekrológja is bekerült a számba. Uő.: Fettich Nándor (1900–1971). Vasi Szemle 26. (1972) 1. sz. 125–136.; Uo. 136–139.: Fettich Nándor tudományos munkássága (Bibliográfia). Összeáll.: Ács Lajos.

156 Erdélyi István: Fettich Nándor (1900–1971). Ethnographia 82. (1971) 636–638. 637.157 Uo. 638.158 Jánosy István: Fettich Nándor. Élet és Irodalom 15. (1971) 23. sz. június 5. 4., ue. megjelent: Ma-

gyar Történelmi Szemle 2. (1972) 4. sz. 550.

16. kép

Fettich Nándor sírja a Farkasréti temetőben

(a szerző felvétele)

51

A Nemzeti Múzeum egykori tárigazgatója, megbízott főigazgatója a Farkasréti te-mető új temető részének 18-6-15 számú sírhelyén található műkő sírban nyugszik fele-ségével, az 1984-ben elhunyt Kenessey Zsuzsannával. A sírkő álló fejrésze, rajta az el-hunytak nevével ellátott fehér márványtáblával, valamint egy ugyancsak fehérmárvány kereszttel, jó állapotban van, ellentétben a sír műkó fedlapjával , amely már meglehető-sen rossz (repedt, töredezett) állapotúnak mondható. 159 Fettich Nándor sírja a Nemzeti sírkert részeként védett státusszal rendelkezik. (16. kép)

Fülep Ferenc (1919–1986)

Dr. Fülep Ferenc három és fél évtizeden keresztül irányította a Magyar Nemzeti Múze-umot. (A nemzet múzeumának alapítása óta ő töltötte be folyamatosan a leghosszabb időn át a főigazgatói tisztséget.) Még nem volt harminckét éves, amikor 1951 áprilisában a minisztérium megbízta őt az akkor még a Magyar Történeti Múzeum nevet viselő intézmény vezetésével. 160 1953-ban, miután a Népművelési Minisztérium Múzeumi Fő-osztályának főosztályvezetője lett, már az egész múzeumügy irányítása vált a feladatá-vá. Ezt a funkcióját 1956 végéig töltötte be. 1957-től tehát „már csak” a Nemzeti Múzeum főigazgatói teendőit látta el. Magát a tényleges főigazgatói tisztséget 1955. szeptember elsejei hatállyal viselte, addig főigazgató-helyettesi címmel volt az intézmény megbí-zott vezetője. 161 Még harminc évvel ezután sem merült fel leváltása, illetve nyugdíjba vonulása. Egy 1985 novemberében, a Dunántúli Napló újságírójának adott interjúban a nyugalomba vonulásra vonatkozó kérdésre a következő választ adta: „A kisebb problé-mákat leszámítva az egészségem jó, a főnökeim úgy ítélték meg, hogy csak dolgozzak még, nekem is nagy kedvem van még hozzá, és ez a három tényező együttesen azt ered-ményezi, hogy ez a kérdés nálam még fel sem merült.” 162 E mondat elhangzása után fél évvel Fülep főigazgató már nem élt.

Fülep Ferenc 1986. május 8-án váratlanul halt meg a Pest megyei Pátyon található nyaralójában. Kertészkedés közben lett rosszul, majd bement a nyaralóházba és lefe-küdt. Felesége rögtön hívta az orvost, aki azonban kiérkezésekor már csak a halál be-álltát állapíthatta meg. 163 A fentebb idézett interjúban arra a kérdésre, hogy mivel fog-lalkozik a szabadidejében a következőket mondta: „Mi mást tehetne egy régész, ás. Van egy kis kertem itt a közelben, Pátyon, amit saját magam gondozok, lévén falusi gyerek, aki ismeri a földmunka, a kertészkedés minden csínját-bínját. Van egy kis hétvégi ház

159 Fettich Nándor munkássága alapján megérdemelné, hogy a jelenlegi helyett egy hozzá méltó, kvalitásos síremléke legyen.

160 MNMI Főigazgatósági iratok 33/1951. , l. még: 36/1951. Főig.161 MNMI Főigazgatósági iratok 1955. Ikt. sz. n. Beszámoló a Magyar Nemzeti Múzeum – Törté-

neti Múzeum 1955. évi működéséről. 1–49. 5.162 Hársfai István: Fülep Ferenc. (Köszönöm a beszélgetést! című interjúsorozatban) Dunántúli

Napló 42. (1986) 134. sz. május 17. 6.163 Dolniczky Jolán elbeszélése szerint. Fülep halála napján (reggel) még bement a múzeumba (l.

még: Kádár Zoltán: Fülep Ferenc 1919–1986. Archaeologiai Értesítő 113. (1986). 2. füz. 257–259. 259. A halottvizsgálatot dr. Mentényi Tibor pátyi körzeti orvos végezte (l. Halottvizsgálati bi-zonyítvány. MNMI 20-65/86. Főig.).

52

is. Amikor nagyon fáradt vagyok, kimegyek és elbúvok ott. A kertemben felüdülést ta-lálok…” 164 A Halottvizsgálati bizonyítvány szerint Fülep Ferenc május 8-án 11.30-kor halt meg. A halál oka valószínű lehetett, de mivel hirtelen állt be, boncolást kellett az orvos-nak kérnie. Ennek eredménye május 15-én lett meg: a halál közvetlen oka tüdővizenyő volt, a megelőző ok pedig koszorúér elzáródás. 165 A Nemzeti Múzeum főigazgatójának tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláról az egyik pátyi szomszédtól szerzett tu-domást az intézmény nem sokkal a halál beállta után. Dolniczky Jolán gazdasági igaz-gató Nagy János gondnokkal együtt autóval rögtön kiment Pátyra. 166

A halálhírről, ha röviden is, de jóformán minden napi- és hetilap beszámolt (a leg-több május 10-én). Néhány nagyobb napilap rövid életrajzot is közölt a szomorú hír után, 167 de a legtöbb újság a Művelődési Minisztérium és a Nemzeti Múzeum e közlemé-nyét adta közre: „Fülep Ferenc régész, a történettudományok doktora, a Magyar Nem-zeti Múzeum főigazgatója életének 67. évében váratlanul elhunyt. Temetéséről később intézkednek.” 168 Halála után egy nappal a Kossuth Rádió is többször megemlékezett róla. A Magyar Televízió a temetés napján, 1986. május 22-én, az esti 19.30-kor kezdődő Híradóban emlékezett Fülepre. 169

A hivatali működése idején meghalt Fülepet természetes módon saját halottjának tekintette a Művelődési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Múzeum is. A gyászjelen-tést ennek megfelelően a gyászoló családdal együtt a minisztérium és a múzeum adta ki. A gyásztáviratok és a kondoleáló levelek a múzeumba érkeztek meg, mégpedig igen nagy számban. Ez elsősorban Fülep Ferenc és a Nemzeti Múzeum megbecsültségének, elismertségének volt köszönhető, de valamelyest persze annak is, hogy az említett ma-gyar és egy rövidebb angol nyelvű gyászjelentést 170 egy vaskos címlista alapján nagyon sok helyre kiküldték. Külföldről, alapvetően Európából 34 személytől és intézménytől jött gyászlevél és -távirat. Több magyar nyelvű részvétnyilvánítás is jött, például a finn,

164 Uo.165 Halottvizsgálati bizonyítvány. MNMI 20-65/86. Főig. A boncolást dr. Konyár Éva végezte Bu-

dapesten.166 Dolniczky Jolán elbeszélése szerint.167 Elhunyt Fülep Ferenc. Népszabadság 44. (1986) 109. sz. május 10. 13., Elhunyt Fülep Ferenc.

Magyar Nemzet 49. (1986) 109. sz. május 10. 9., Elhunyt Fülep Ferenc. Népszava 114. (1986) 109. sz. május 10. 12. Volt olyan is, amely az MTI által kiadott életrajzot közölte: Elhunyt Fülep Ferenc. Magyar Hírlap 19. (1986) 109. sz. május 10. 7.

168 Pl. Elhunyt Fülep Ferenc. Pest Megyei Hírlap 30. (1986) 109. sz. május 10. 12., Elhunyt Fülep Ferenc. Délmagyarország 76. (1986) 109. sz. május 10. 12., vö.: Elhunyt Fülep Ferenc. Szolnok Megyei Néplap 37. (1986) 109. sz. május 10. 16., Hírek, események. Dolgozók Lapja 51. (1986) 109. sz. május 10. 16.

169 MNM TA MtGy M.T. 71-2247/1988. Fülep Ferenccel kapcsolatos megemlékezések a sajtóban. (Gépelt leiratok.)

170 MNM TA MtGy M.T. 73-2270/1988. Fülep Ferenc halálával kapcsolatos beszédek; gyászjelen-tés-listák; gyásztáviratok, levelek, részvétnyilvánítások, sajtóvisszhang. Az angol nyelvű par-tecédula szövege: „The Hungarian National Museum is deeply moved to state that Dr. Ferenc Fülep, Director-General, Chairman of the Hungarian Comittee of the International Council of Museums suddenly passed away on the 8th of May, 1986. The Ministry of Culture and the Hungarian National Museum will arrnge the funeral of the eminent scholar and leader.”

53

a holland, a kubai és a mexikói nagykövetségektől, az olasz kultúrintézettől, a lengyel kultúrintézettől, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeumtól és díszkötésben a Finn Múze-umügyi Felügyelőség és a Finn Nemzeti Múzeum együttes oklevél-mintájú gyászlevele. Érkezett kondoleáló levél az Egyesült Államokból (Richmond, Virginia Museum of Fine Arts), Angliából (University of London Institute of Archeology), Franciaországból (Ville de Strasbourg), Hollandiából (Museum van Romeins Nijmegen), Belgiumból (Musee Royal de Mariemont) és Svájcból (Liestalból és Bernből). Kilenc részvétet nyilvánító levelet a német nyelvterületekről, a két Németországból és Ausztriából írtak, köztük Frankfurt am Mainból (a Deutsches Archäologisches Institut-tól, amelynek levelező tag-ja volt). Az osztrák fővárosból két levél is érkezett, egy Prof. Dr. Hermann Vetterstől, az Osztrák Tudományos Akadémia alelnökétől, egy pedig a Kunsthistorisches Museum főigazgatójától, Hermann Fillitztől. Természetesen a keleti blokk országaiból is jöttek részvéttáviratok, többek közt a Szovjetunióból (Moszkva), Lengyelországból (Krakkó), valamint Jugoszláviából (Zágráb, Split, Újvidék – Vajdasági Múzeum). Magyarorszá-gi címről 38 távirat és 5 levél érkezett a Nemzeti Múzeum főigazgatóságára. Küldött gyásztáviratot a megyei és országos múzeumok szinte mindegyike, az Országos Szé-chényi Könyvtár, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Magyar Országos Levéltár, de tudományos szervezetek is, mint például a TIT, a Magyar Történeti Társulat, az Érem-gyűjtők Egyesülete és volt középiskolája (illetve annak utódintézménye), a miskolci Föl-des Ferenc Gimnázium és öregdiákjainak egyesülete. Az említetteken túl még részvétét nyilvánította többek közt a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, több város, község és megye tanácsa. Érdekes ugyanakkor, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának (elnökének, bizottságainak, Régészeti Intézetének) nem található kondoleáló levele az adattári gyűjteményben, csak a mátraházi akadémiai üdülő dolgozóinak gyásztávirata maradt fenn. 171 Fülep Ferenc temetésének időpontját és helyét a napilapok 1986. május 16-án közölték. 172 A temetés intézését, előkészítését a Nemzeti Múzeum végezte. 173 Az életének 67. évében elhunyt főigazgatót a Farkasréti temető Makovecz termében ravata-lozták fel. Koporsója előtt – a fényképek tanúsága szerint 174 – kitüntetései voltak kitéve. (17. kép) A temetés május 22-én délben kezdődött. A szép májusi időben a katafalkot és a koporsót kihozták a ravatalozóból, ahol a gyászolók nagy számban vették körbe.

171 A következő öt személy küldött hosszabb-rövidebb levelet: Pataky Kornél győri püspök, Ud-vardy József szeged-csanádi püspök, Bánk József váci püspök, valamint Mendele Ferenc, az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatója és Hoffman Tamás, a Néprajzi Múzeum főigaz-gatója. Utóbbi így írt a gyászban: „Biztosítanom kell Önöket arról, valamennyien úgy érezzük, hogy a magyar és a nemzetközi muzeológia méltán ismert és népszerű, markáns egyéniségét vesztettük el, aki szüntelen tenniakarásával elévülhetetlenül gyarapította a magyar és a nem-zetközi tudományosságot. Ezért volt oly hosszú időn keresztül számos tudományos bizottság tagja és vezetője és ezért igazgathatta fennállása óta leghosszabb időn keresztül hazánk legelső és legrégibb múzeumát.” L. uo. Itt kell megjegyeznem, hogy példaértékű, ahogy az Adattár egykori munkatársai összegyűjtöttek és megőriztek minden Fülep Ferenc halálával kapcsola-tos dokumentumot és sajtóanyagot.

172 Pl. Dr. Fülep Ferenc temetése. Magyar Nemzet 49. (1986) 114. sz. május 16. 6., vö.: Népszabad-ság 44. (1986). 114. sz. május 16. 8.

173 Dolniczky Jolán közlése szerint.174 MNM TA Múzeumtörténeti Fotógyűjtemény MTf. 457-463.

54

Elsőként Rátkai Ferenc művelő-dési miniszterhelyettes vett végső búcsút Füleptől, elsősorban mint a magyar múzeumügy meghatározó alakjától, a minisztérium Múzeumi Főosztályának egykori vezetőjétől, akit „mint jól képzett, elhívatott marxista vezetőt” 1953-ban azzal bíztak meg – mint Rátkai elmond-ta –, hogy „gyorsítsa meg a terület ideológiai munkáját, serkentse a gyűjteményfejlesztést, a tudomá-nyos feldolgozást és kapcsolja be a múzeumokat a gazdasági építés aktuális feladatainak teljesítésébe, tegye a múzeumokat a kialakuló szocialista kultúránk hatékonyabb intézményrendszerévé.” A mi-niszterhelyettes néha-néha kicsit zavaros, kicsit nehézkes, egyes helyeken egyenesen magyartalan beszédét később így folytatta: „Ha-tározottsága, elvhűsége soha sem

tette visszahúzódóvá, s mikor kérésére (sic!) az ellenforradalom után a Magyar Nemzeti Múzeum vezetésével kellett, hogy foglalkozzon, benne megmaradt haláláig a múzeum-ügyért való aggodalom, az érte érzett felelősség. … Harcos egyéniség volt – olykor, mint minden ember, szubjektív –, de az elszánt küzdelmet a Magyar Nemzeti Múzeumért, a múzeumügyért vívta az eredményesebb jövő érdekében. 35 éves vezetése alatt a Magyar Nemzeti Múzeum naggyá nőtt, szakmai és múzeumpolitikai téren egyaránt. Irányító te-vékenysége besugározta a régészet és numizmatika területét, egyre jobban felzárkózott a történet-, művészettörténet terén, a korábbi egyoldalúság kiegyenlítődése révén. Neve egy korszakot jelent egy olyan időszakban, amely előremutató s visszahúzó periódusai ellenére az új múzeumi kultúra alapvetése.” (18. kép) Ezt követően Korek József főigaz-gató-helyettes búcsúzott a halottól a Nemzeti Múzeum és a hozzátartozó intézmények valamennyi munkatársa nevében. Búcsúzott attól az embertől, aki „csillagként tűnt fel a múzeumi terület egén, és óriási ívet bevilágítva hunyt ki váratlan hirtelenséggel.” Korek utalva a halál okára is, így jellemezte gyászbeszédében néhai főnökét: „Fülep Ferenc neve összeforrt a Magyar Nemzeti Múzeummal, a magyar múzeumüggyel. Neve jelké-pezi az elhívatott vezetőt, az elkötelezett kutatót, aki pályafutása alatt óriási akaraterő-vel, páratlan szorgalommal dolgozott, s önmagát túlhajszolva tartotta egyensúlyban an-nak árán, hogy a túlvállalt feladatok súlya alatt megszakadt a szív, amely elsődlegesen mindig a Magyar Nemzeti Múzeumért és a múzeumügyért dobogott.” Később így foly-tatta: „Az idő és a hely nem alkalmas Fülep Ferenc főigazgató művének teljes értékelésé-re, az azonban megállapítható, hogy nagyformátumú élete a Magyar Nemzeti Múzeum életében, eredményeiben kiemelkedő volt. Egyéniségében megjelent Rómer lánglelkű

17. kép

Fülep Ferenc ravatala a Farkasréti temetőben, 1986. május 22.

(Fotó: Dabasi András)

55

agitátorsága, Hampel sokirányú ér-deklődése nemzeti történetünk sor-sában, amire utal a királyi jelvények vizsgálatával, a királysírok szinte megoldhatatlan problémájával való dinamikus foglalkozása. Régész volt, maga is több kiállítást készí-tett, de a súlyt mindig a magyar nép történetére fektette abban a meg-győződésben, hogy a történelem bemutatható, s a tárgyegyüttesek helyes megválogatásával az nem a történelemkönyv segédlete, hanem eredeti forrásaival a tudat, a mű-veltség és az ízlés fejlesztése.” Vé-gül a főigazgató-helyettes fájlalta, hogy főnöke nem élhette már meg nagy álmának megvalósulását, a Széchényi Könyvtár kiköltözését és egy korszerűbb Nemzeti Múzeum megteremtésének elindítását, de megígérte, hogy az intézmény „kol-lektívája” becsülettel továbbviszi a Fülep életét jelentő Nemzeti Múzeum ügyét. Korek beszéde után a gyászolók utolsó útjára kísérték az elhunyt főigazgatót. A sírnál még Janó Ákos, a sárospataki Rákóczi Múzeum igazgatója mondott végső búcsút kollégái és barátai, valamint szülőföldje, a Taktaköz vidéke és szülőfaluja, ott élő rokonai és ismerősei nevében. Gyászbeszéde vé-gén Ady Endre A Halál pitvarában című versét idézte. 175 A temetésen a Magyar Operaház férfikara énekelt, többek közt Kodály Zoltán Esti dalát. 176

A temetésről megint csak az összes országos és megyei napilap beszámolt. 177 E tudó-sítások szinte mindegyike az MTI néhány soros összefoglalóját hozta, amelyből a gyász-beszédet tartó személyek megnevezésén kívül nem sok minden derült ki. A temetésről

175 MNM TA MtGy M.T. 73-2270/1988. A három archivált gyászbeszéd közül kettő (Rátkaié és Janóé) eredeti gépelt példány a beszédet tartók s. k. javításaival, Koreké pedig másolat.

176 Dolniczky Jolán közlése szerint.177 Pl. Fülep Ferenc temetése. Magyar Hírlap 19. (1986) 120. sz. május 23. 10., vö.: Népszabadság

44. (1986) 120. sz. május 23. 8.; Fülep Ferenc temetése. Dunántúli Napló 42. (1986) 140. sz. má-jus 23. 4., vö.: Végső búcsú Fülep Ferenctől. Pest Megyei Hírlap 30. (1986) 120. sz. május 23. 8. Egyedül a Magyar Nemzet számolt be bővebben a temetésről, de csak annyiban, hogy Rát-kai miniszterhelyettes beszédét röviden ismertette (l. Elbúcsúztatták Fülep Ferencet. Magyar Nemzet 49. (1986. 120. sz. május 23. 5.). Meg kell még említenünk, hogy később az országos napilapokban a minisztérium, a múzeum és a család közösen egy rövid nyilatkozatot jelentet-tek meg, melyben köszönetet mondtak mindenkinek, aki részvétet nyilvánított és a temetésen részt vett (l. pl. Köszönetnyilvánítás. Magyar Hírlap 19. (1986) 129. sz. június 3. 7.).

18. kép

Rátkai Ferenc miniszterhelyettes gyászbeszéde közben, Fülep

Ferenc temetésén (Fotó: Dabasi András)

56

szóló első híradás még május 22-én megjelent az Esti Hírlapban, de ez sem egy részletes beszámoló volt, hanem tulajdonképpen egy rövidebb nekrológ. Ebből a következőket tartjuk érdemesnek idézni: „Nagyon mélyről indult [ti. egy kilencgyerekes szegény csa-ládba született – DDB], és magasra jutott. Az egyik fő szakértőként ő vehette először kézbe a Magyarországra visszaszármazott becses nemzeti értéket, István király koroná-ját, s alkothatott véleményt róla. Mert a főigazgató eljutott a szellem legmagasabb vilá-gába: tudása, érdeklődése rendkívül gazdag volt, s talán ezért is maradt meg emberként olyannak, amilyennek elindult az életbe: egyszerűnek és közvetlennek, ama népmesei legkisebb fiúnak, aki nekivágott a nagy ismeretlennek és győzedelmeskedett.” 178 Korek József gyászbeszéde a Folia Archaeolgicában jelent meg. Fülep Ferenc legteljesebb szak-mai méltatását, pályaképét a négy évvel idősebb pályatárs, Kádár Zoltán régész, művé-szettörténész adta az Archaeologiai Értesítőben. Nem tudjuk, hogy Kádár ott volt-e Fülep temetésén, de nagyon érdekes az, amit nekrológja végén megjegyez, tudniillik, hogy utoljára vele éppen e temetőben találkozott, amikor egy vezető muzeológust temettek. A Nemzeti Múzeum főigazgatója akkor „azon töprengett, hogy kiváló elődje Hampel József halálának közelgő 75. évfordulója alkalmából, hogyan lehetne … méltóan meg-emlékezni.” 179

Hampel Józsefről nem sikerült már 1988-ban sem méltóképpen megemlékezni, de Fülep Ferencről a Nemzeti Múzeum halála után kétszer is megemlékezett a sírnál. Elő-

178 (hm): Végső búcsú Fülep Ferenctől. Esti Hírlap 31. (1986) 118. sz. május 22. 2.179 Kádár Z. i. m. 259. Kádár nekrológja után Nagy Mihály közölte Fülep műveinek válogatott

jegyzékét l. Fülep Ferenc régészeti munkássága (válogatott bibliográfia). Összeáll.: Nagy Mi-hály. Archaeologiai Értesítő 113. (1986). 2. füz. 259–261.

19. kép

Fülep Ferenc és felesége sírja a Farkasréti temetőben (a szerző felvétele)

57

ször a néhai főigazgató születésének 70. évfordulója alkalmából 1989. augusztus 4-én tartott koszorúzással, mely alkalommal az akkori főigazgató, Fodor István méltatta elődjét. 180 Legközelebb 2006. június elsején, halála huszadik évfordulóján keresték fel sírját a múzeum munkatársai. 181

Fülep Ferencet a Farkasréti temető 24/1-1-29 sz. alatti sírhelyén temették el. A 2002 óta védett státuszú sírban, mely tehát a Nemzeti sírkert része, Fülep Ferenc feleségével, a 2011-ben elhunyt Rónay Évával nyugszik. (19. kép) A sírhelyet eredetileg a Nemzeti Múzeum váltotta meg. 2011 augusztusában, az özvegy halála után mondott le a múze-um a sírhely rendelkezési jogáról. 182 A fehérmárvány sír új, kifogástalan állapotban van.

Huszár Lajos (1906–1987)

Dr. Huszár Lajos, a Magyar Nemzeti Múzeum (ekkor hivatalosan még Magyar Tör-téneti Múzeum) Éremtárának múzeumőre, vezetője 1945. április 14-én kapott megbí-zást az intézmény főigazgatói adminisztrációjának átvételére. Ezt a feladatot helyettes főigazgatói minőségben látta el 1946. július 31-i, végleges főigazgatói kinevezéséig. 183 1949. január végén egy koncepciós per nyomán menesztették tisztségéből. Ekkor visz-szahelyezték az Éremtárba, 184 amelynek 1955-ben lett ismét osztályvezetője. Az 1956-os forradalom idején a múzeumban is megalakult Nemzeti Tanács újra őt bízta meg az intézmény vezetésével. Ahogy Gedai István fogalmaz: „A korrekt szakmai irányítást semmiféle retorzió nem követte.” Huszár az Éremtár élén maradhatott egészen nyug-díjazásáig, 1968. október 31-ig. Ezt követően a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum-ban dolgozott, mint tudományos tanácsadó, és közben állandó külső munkatársa volt a Ráday Gyűjteménynek. 185

Huszár Lajos 1987. december 23-án hunyt el 81 éves korában. 186 Betegségének utol-só időszakát a Kútvölgyi Kórház tüdőrészlegén töltötte egy egyágyas szobában, ahol mindvégig dolgozott utolsó nagy munkáján, 187 Az erdélyi fejedelemség pénzverése című kötetén, amely már csak halála után (1995) jelenhetett meg. Bíró-Sey Katalin Huszár-nekrológjában erről így írt: „Erdélyből indult és Erdéllyel fejezte be életét, mert utolsó munkája … halála előtti héten készült el és került a kiadóhoz. Az akarat, hogy befejez-

180 MNM TA MtGy 76-2305/1990. Fodor István beszédének vázlata. Készült egy fotósorozat ez alkalommal is (MNM TA Múzeumtörténeti Fotógyűjtemény MTf. 622-623.).

181 MNM TA MtGy M.T. 140-3406/2007.182 MNM Gazdasági Irattár. 1914-20-1-28/11. GO.183 MNMI Főigazgatósági iratok. 12/1945, 138/1946, vö. Ua. 247/1948. Huszár Lajos önéletrajza184 MNL OL K 726 MNM Tanácsa iratai. 1949-57 Huszár Lajost (már halála után) 1990 áprilisában

rehabilitálták, megállapítva, hogy „az 1949-ben történt leváltás méltánytalan és igazságtalan volt.” (Glatz Ferenc művelődési miniszter levele Fodor István főigazgatónak. MNM TA MtGy M.T. 76-2304/1990.)

185 Gedai István: Huszár Lajos (1906–1987). Numizmatikai Közlöny 86–87. (1987–1988) 3–4. 4.186 MNM TA MtGy M.T. 71-2242/1988.187 Ábrányi Hedvig és Rádóczy Gyuláné elbeszélése. Gyászjelentésében is említésre kerül utolsó

munkájának befejezése: „…életútját bevégezve, utolsó nagy művét lezárva…” hunyt el.

58

hesse a kéziratot, néhány héttel meghosszabbította az életét.” 188 Huszárt a Magyar Nem-zeti Múzeum, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, valamint a Magyar Numizmatikai Társulat saját halottjának nyilvánította. E három intézmény, illetve szervezet adta ki együttesen a gyászjelentést is, és gondoskodott méltó végtisztes-ségéről. A gyászjelentés záró mondata nem a szokásos módon sorolta fel a gyászolókat: „A nemzetközi tekintélyű tudóst gyászolják: szülőföldjén Erdélyben és Magyarorszá-gon, rokonsága, barátai, kollégái és tanítványai a világ minden táján, ahol a lelkiismere-tes kutatót és igaz embert szerették.” 189 A temetésre 1988. január 14-én 15 órakor került sor a Farkasréti temetőben. Huszár Lajost a havas, téli hidegben sokan kísérték utolsó útjára. A numizmatikusok nesztorától Korek József főigazgató-helyettes a Nemzeti Mú-zeum, Antall József főigazgató a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Fitz Jenő alelnök a Magyar Numizmatikai Társulat, Gedai István a tanítványok, Benda Kálmán a Ráday Gyűjtemény és annak egykori baráti köre nevében búcsúzott. 190 Közülük Korek József a következőképpen zárta gyászbeszédét: „A páratlan szorgalmat, az ügy nemes szolgála-tát legyőzte a halál, de él műveiben, munkatársai, tanítványai, barátai, tisztelői szerete-tében és megbecsülésében. Babits Sírversének négy sorával búcsúzom Huszár Lajostól:

»Itt nyugszom. Végre megnyugodtam.Elszállt az álom és a láz.Ma föld fölöttem, föld alattam,és nem emel, és nem aláz.«” 191

Korek gyászbeszéde némi változtatásokkal nekrológként jelent aztán meg az Archaeologiai Értesítőben. Huszár-nekrológ jelent még meg a Századokban Buza Jánostól, a Művészettörténeti Értesítőben Csengeryné Nagy Zsuzsától, az Orvostörténeti Közlemények-ben Kapronczay Károlytól, a Folia Archeologicaban Bíró-Sey Katalintól, Az Érem című lap-ban Kőhegyi Mihálytól és a Numizmatikai Közlönyben – melynek az elhunyt 1933 és 1976 között szerkesztője volt – Gedai Istvántól (magyar és német nyelven). 192 Ő többek közt így méltatta: „1987. december 23-án távozott el a magyar numizmatikának az a kutatója, akinek élete és munkássága páratlannak mondható a magyar numizmatika történeté-ben. Az elmúlt két évszázad magyar numizmatikusai közül szinte senkinek sem adatott oly’ emberi kor, hogy munkássága kiteljesedhessék. Huszár Lajos munkásága – tudo-mányos irodalmunkban talán a leggazdagabb – teljes és egész, nincs benne törés. Élete

188 Bíró-Sey Katalin: Huszár Lajos (1906–1987). Folia Archaeologica 39. (1988) 7–9. 9.189 L. 187. jegyzetet.190 Buza János: Huszár Lajos (1906–1987). Századok 122. (1988) 1–2. sz. 279–281. 281.191 Korek József búcsúbeszéde Huszár Lajos temetésén, 1988. január 14. MNM TA MtGy M.T. 71-

2241/1988.192 Korek József: Huszár Lajos 1906–1987. Archaeologiai Értesítő 114–115. (1987–1988) 1. füz.

121–122., Buza J. i. m. 279–281., Csengeryné Nagy Zsuzsa: Búcsú dr. Huszár Lajos professzortól (1906–1987). Művészettörténeti Értesítő 37. (1988) 1–2. sz. 86., K. K. (Kapronczay Károly): Huszár Lajos (1906–1987). Orvostörténeti Közlemények 117–120. (1987) 359., Bíró-Sey K. i. m. 7–9., Kő-hegyi Mihály: Huszár Lajos (1906–1987). Az Érem 44. (1988) 1. sz. 1–2., Gedai I. i. m. 3–4., néme-tül: uo. 5–6.

59

egyet jelentett munkásságával; életének egyetlen értelme és célja a numizmatika volt fiatal korától élete utolsó pillanatáig.” 193

A Nemzeti Múzeum egykori főigazgatóját a Farkasréti temetőben, a 2-1-126. sz. sír-helyen helyezték örök nyugalomra. Az egyszerű sírra jó két évvel később került méltó sírkő, melynek avatására 1990. október 11-én került sor. (20. kép) Erről a Numizmatikai Társulat 1990. évről szóló főtitkári beszámolójából megtudhatjuk, hogy a sírkőavató ünnepségen szép számmal jelentek meg a tagtársak , valamint Huszár Lajos rokonai és tisztelői is. A sírkövet Csúcs Ferenc szobrászművész, a Társulat tagja készítette.” 194

A műkő sír fej részén kissé előre döntve szürke márványlapon látható három nagymé-retű érem. A felső, egyedül álló dombormű Huszár portréérme (balra néző fej), felira-ta: DR·PH·SC·LVD·HVSZÁR·NVM·HVNG.·Az alsó két érem a Magyar Numizmatikai Társulat tagsági érmének két oldala. Az előlapra rátéve a következő véset: HUSZÁR LAJOS/1906 1987. 195 Huszár Lajos sírja védett, a Nemzeti sírkert része. (21–22. kép)

193 Gedai I. i. m. 3.194 Magyar Numizmatikai Társulat Könyvtára. Irattár. Főtitkári beszámoló 1990. évről. 1991. feb-

ruár 7.195 Soós Ferenc: Magyar Numizmatikusok Panteonja. Bp., 2010. 111., A síremléket készítő Csúcs Fe-

rencről további részleteket l. Nagy Ádám: Egy dedikált érem története. In memoriam Ludovici Huszár. Szerk.: Biró Sey Katalin–Buza János–Csoma Mária–Gedai István. Bp., 2006. 46–51. A leírtakból az derül ki, hogy Csúcs Ferenc ingyen készítette el a sírra az érmeket (uo. 50.). Nagy Ádám egy olyan képet is hoz visszaemlékezésében, amelyen az éremművész Huszár sírjánál áll a sírkő avatásakor (uo. 51.).

20. kép

Fitz Jenő Huszár Lajos sírkövének avatásán mondott ünnepi beszéde közben

(Magyar Numizmatikai Társulat)

60

21. kép

Huszár Lajos sírja a Farkasréti temetőben (a szerző felvétele)

22. kép

Huszár Lajos sírjának domborművei, érmei

(a szerző felvétele)

61

Kralovánszky Alán (1929–1993)

Dr. Kralovánszky Alán 1983. január elsejével lépett be a Magyar Nemzeti Múzeum mun-katársai közé, mint az Adattár osztályvezetője. Egy évtized múlva Antall József miniszter-elnök kérte fel a múzeum vezetésére. Főigazgatói pályázatának benyújtása és elfogadá-sa után Mádl Ferenc művelődési és közoktatásügyi miniszter 1993. június elsejétől 1998. május 31-ig terjedő időre megbízta az intézmény főigazgatói teendőinek ellátásával. 196 A rendelkezésére álló öt éves ciklusból azonban öt hónapot sem tölthetett ki, mert 1993. ok-tóber 7-én második szívinfarktusa után 4 nappal 197 jött harmadik szívleállás már végzetes volt. Hetven évvel Fejérpataky László és hét évvel Fülep Ferenc – szintén infarktus okozta – halála után újra hivatalban lévő főigazgatót gyászolt a nemzet múzeuma.

Tudomásunk szerint ezt követően egyetlen klasszikus gyászjelentés jelent meg, ame-lyet özv. Kralovászkyné Dr. Éry Kinga adott ki. A partecédulán férje neve alatt csak két megnevezés szerepelt: „régész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója”. 198 Fennmaradt ezenkívül még egy német nyelvű rövid gyászértesítő is, amit a Nemzeti Múzeum készít-tetett. 199

Kralovánszky főigazgató halálát követően Antall József miniszterelnök személyes hangú kondoleáló levelet írt az özvegynek, a Nemzeti Múzeumhoz pedig az alábbi so-rokat intézte (amely aztán a Múzeumi Hírlevélben is megjelent): „Szomorúan értesültem Kralovánszky Alán főigazgató úr halálának híréről. Megtiszteltetésnek érzem, hogy bará-tomnak mondhattam őt, aki egész munkásságával, szakmai elkötelezettségével szolgálta a magyar múlt feltárását, megismertetését.Régészi, muzeológusi diplomái megszerzésével indult pályája, és a debreceni, tatai, székesfehérvári, veszprémi és budapesti évek során bizonyította, hogy a régész sok kitartást, elkötelezettséget követő munkájának gyümölcse beérik. Ehhez azonban a Kralovánszky Alán életét vezérlő emberi tartás és hit is szükséges.Tevékenységének kimagasló korszaka volt a székesfehérvári királyi bazilika feltárása, a Királysír Bizottság titkáraként végzett munkája.A mai történések szakértő résztvevőjeként járult hozzá Nagy Imre, Maléter Pál és társai exhumálásához, lehetővé téve újratemetésüket.Mindvégig hűen kitartott 1956 szabadságeszménye mellett, vállalva a megpróbáltatáso-kat, amelyekben a forradalom és szabadságharc leverése után része volt.Egy nagyszerű pálya zárult le most a Nemzeti Múzeum főigazgatói székéből történt távozásával. Bár súlyos és őszinte a gyász, Kralovánszky Alán életműve emberségben, magyarságban és a tudomány iránti elkötelezettségben példát mutat a jelenkor és a jövő

196 MNMI Főigazgatósági iratok 544-021-9/93. F., 581-021-10/93. F.197 Gedai István írja nekrológjában, hogy Kralovánszky főigazgató négy napos kezelés után hunyt

el. Gedai István: Dr. Kralovánszky Alán (1929–1993). Folia Archaeologica 44. (1995) 27–28. 28.198 MNM TA MtGy M.T. 80-2394/1993.199 Uo. Szövege: „Die Direktion des Ungarischen Nationalmuseums gibt mit Erschütterung

bekannt, dass Herr Generaldirektor Dr. Alán Kralovánszky, hervorragender Forscher des Mittelalters ist nach kurzer Krankheot am 7. Oktober verschieden.”

62

nemzedékeinek.” 200 A miniszterelnök a levelet 1993. október 14-én írta Kölnben, ahova nem sokkal korábban csontvelő átültetésre utazott. Alig több mint két hónnappal ké-sőbb ő is követte régész barátját.

Kralovánszky Alánt a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben temették el. Kívánsága sze-rint szűk családi körben helyezték örök nyugalomra a temető fal melletti B 40 sz. sír-helyén, a Pekáry család kriptájába. 201 (23. kép) Az október 15-én megtartott temetésen tényleg csak néhány családtagja jelent meg és ketten az Adattárból is. A sírra a mi-niszterelnök a temetés napján koszorút küldött. Az elhunyt főigazgatót a római ka-tolikus egyház szertartása szerint Farkas Attila atya temette. Ő celebrálta az október 21-én Budapesten, Kralovánszky egykori iskolája, a budai Érseki Katolikus Gimnázi-um (a Rákócziánum) templomában megtartott gyászmisét is. Az ezt megelőző napon Székesfehérvárott, a Bazilikában Takács Nándor székesfehérvári püspök mutatott be szentmisét a halott lelki üdvéért. Mindkét alkalommal nagyon nagy tömeg jelent meg – Fehérvárott többek közt egykori ásatási munkásai – és búcsúzott a nagy régésztől. A Nemzeti Múzeum munkatársai a budapesti gyászmisén vettek részt nagy számban. 202 Ezután két nappal, október 23-án a nemzeti ünnep alkalmából Kralovánszky Alán posz-tumusz Nagy Imre Emlékplakettet kapott, melyet özvegye vett át.

200 Múzeumi Hírlevél 14. (1993) 11. sz. november 27. 8.201 Édesanyja volt Pekáry-lány.202 A gyászjelentés és Kralovánszkyné Dr. Éry Kinga elbeszélése alapján. Temetéséről Rainer

Pál nekrológjában a következőket jegyezte meg: „Temetése csendben, családi körben történt Budapesten, a Kerepesi úti temetőben. Ez illett hozzá. Életében is csendes, visszafogott em-ber volt, de nem humor és vidámság nélküli.” (Rainer Pál: In memoriam Kralovánszky Alán (1929–1993). Veszprémi Megyei Múzeumok Közleményei 19–20. (1993–1994) 19–21. 21. Ásatá-sai munkásainak ragaszkodásáról l. uo.)

23. kép

Kralovánszky Alán nyughelye:

a Pekáry-kripta a Fiumei úti

Nemzeti Sírkertben

(a szerző felvétele)

63

Kralovánszky halálhíre megjelent a legfontosabb napilapokban. 203 A Fe-hér Megyei Hírlapban két nappal halála után Székesfehérvár polgármestere, Balsay István Királyaihoz tért a régé-szet fejedelme címmel búcsúzott a fe-hérvári Királyi Bazilika feltárójától, a város szerelmesétől. 204 Ezen írás alatt Régészbúcsúztató címmel egy másik kis nekrológ is olvasható, mely a követke-ző két mondattal zárul: „Esztergom, Fehérvár és Veszprém körzetében »királyi úton« járt, a magyar közép-kor egyik legkiválóbb ismerőjeként. Személyében a szakma vezető régé-sze, nemzeti múltunk fehér foltjainak egyik legeredményesebb eltüntetője távozott.” 205 Tudományos szintű nek-rológot is többen írtak. Kiss Attila ré-gész atyai jóbarátját, egykori mentorát az Archeologiai Értesítőben így méltatta: „Teljes életet élt; többször végigjárta a mélységeket és magasságokat; végig-járta a segédmuzeológustól a főigaz-gatói székig terjedő múzeumi pályát; sikerült egy életbe szorítania a lelet-mentő régész és a tudatos kutató, a tudományos ember életét; tudott távlatokat látni és láttatni; tudott lángolni és elégni a régészetért és a múzeumért.” 206 A Magyar Nem-zeti Múzeum régészeti évkönyvében, a Folia Archaeologicaban Gedai István emlékezett meg róla. 207 Veszprémi muzeológus kollégái közül ketten is írtak nekrológot: Rainer Pál a Veszprém Megyei Múzeumok Közleményeiben, 208 S. Lackovits Emőke pedig a Veszprémi

203 o. á. (Osztovits Ágnes): Meghalt Kralovánszky Alán. Magyar Nemzet 56. (1993) 237. sz. október 11. 11.

204 Balsay István: Királyaihoz tért a régészet fejedelme. Fejér Megyei Hírlap 49. (1993) 236. sz. októ-ber 9. 4.

205 Uo. Ez a nekrológ név nélkül jelent meg.206 Kiss Attila: Kralovánszky Alán 1929–1993. Archaeologiai Értesítő 120. (1993) 1–2. füz.

89–90. 90., l. ue. németül: Kiss, Attila: Alán Kralovánszky 1929–1993. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 47. (1995) 325–327. (Utána teljes bibliográfiáját l. Éry, K.: Wissenschaftliche Arbeiten von Alán Kralovánszky. uo. 327–329.)

207 Gedai I. i. m. 27–28.; Uő.: Dr. Kralovánszky Alán szakirodalmi munkássága. uo. 29–32., Uő.: Dr. Kralovánszky Alán régészeti tevékenysége az ásatási jelentések alapján. uo. 33–36.

208 Rainer P. i. m. 19–21., bibliográfiával és német nyelvű rezümével: uo. 21–24.

24. kép

Kralovánszky Alán sírkőtáblája

(a szerző felvétele)

64

Szemlében. Utóbbi személyes hangú emlékezésében így írt Kralovánszky élethez-halál-hoz való viszonyáról: „Tisztelte az életet, ugyanakkor nem félt a haláltól – tudván, ki-nek a kezében van saját élte. Tiszteletet parancsoló racionalitással beszélt erről. A halál gondolatának szorongatása nem kötötte gúzsba, ezért szabad lélekkel tehette mindazt, amelyre megbízatását nem földi hatalmasságoktól kapta. Különös tisztelettel fordult az előtte járók felé, lettlégyen az a közelmúlt vagy a régmúlt.” 209 Megmutatkozott ez nála kegyeleti kérdésben is, elég ha a Zichy István sírjára vonatkozó már fentebb említett főigazgatósági intézkedésére utalunk.

Kralovánszky Alán nyughelyén, a Pekáry-sírboltban nyugszik nagyanyja, két nagy-bátyja, Lénárd és István, a neves festőművész; de utóbbi két személy névtáblája mellett csak kettő másik látható a temető falán további három névvel, köztük Kralovánszkyval. A legnagyobb, központi tábla – „Pekáry Család” – jelzi, hogy itt a család több tagja nyug-szik, mintegy harminc személy. 210 Az egykori főigazgató neve egy keskeny, a temetőfal párkánya alá helyezett vörös gránittáblán olvasható. 211 (24. kép) A többi sírtábla és maga a kripta tardosi vörös mészkőből készült, kövei jó állapotban vannak. A sírhely a Nemzeti sírkert részeként védett státusszal rendelkezik.

Kovács Tibor (1940–2013)

Dr. Kovács Tibor halála előtt ötven évvel, 1963-ban lépett be a Magyar Nemzeti Múze-um munkatársai közé. Ezt követően egy hatévi (1975–1981) minisztériumi „kitérőt” le-számítva mindvégig, azaz nyugdíjba vonulásáig az intézmény szolgálatában állt, 1981-től főigazgató-helyettesként, majd 1999-től főigazgatóként. Már 1986 júniusában, Fülep Ferenc váratlan halálát követően a múzeum megbízott vezetője lett. 212 A főigazgatói ad-minisztrációt Fodor István kinevezéséig látta el. 1999 júniusában Gedai Istvánt váltotta a főigazgatói székben, 213 majd több mint egy évtizedig, 2010. január 31-ig vezette a nem-zet múzeumát. Az ő főigazgatói időszakához kötődik a Nemzeti Múzeum épületének (második) nagy rekonstrukciója. Kovács Tibor búcsúztatására, egyben 70. születésnapja alkalmából való köszöntésére utolsó munkanapján, január 29-én délelőtt 11 órakor ke-rült sor, a múzeum Dísztermében. Az ünnepelt másnap körlevélben köszönte meg az „elköszönő ünnepséget” többek közt ezeket írva: „Megtisztelő volt számomra, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója lehettem több mint tíz évig, és tiszteletet ébreszt

209 S. Lackovits Emőke: Dr. Kralovánszky Alán régész emlékezete (1930–1990). [sic!] Veszprémi Szemle 2. (1994) 2. sz. 93–95. 94.

210 A sír helyszínen történő megtekintése és Kralovánszkyné Dr. Éry Kinga elbeszélése alapján. A kriptában nyugvók száma – az özvegytől származó adat – túl soknak tűnik.

211 Kralovánszky Alán kis keskeny, a temetőfal párkánya alá „benyomorított” táblája helyett vala-mikor a jövőben szebb és méltóbb lenne egy nagyobb, megfelelő elrendezésű és feliratú sírtáb-la elkészítése és elhelyezése.

212 MNMI Főigazgatósági iratok 485-08-18/86. Főig. 18. sz. Körlevél213 MNMI Főigazgatósági iratok 709-015-12/99. Főig. Második főigazgatósági ciklusára szóló ki-

nevezését l. MNMI 1722-02-44/04. Főig.

65

bennem az az összetartozás, amit akarva-akaratlanul jelenlétükkel kifejeztek.” 214 Nyug-díjba menetele után már csak kevesebb, mint négy évet élt.

Kovács Tibor 2013. november 19-én hajnalban hunyt el a kistarcsai Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban életének 74., házasságának 50. évében. 215 Az egykori főigazgatót még előző nap délután szállította a mentő a kórházba, miután otthonában elvesztette az esz-méletét. Másnap reggel, a halál beállta után nem sokkal telefonon értesítette a család a Nemzeti Múzeumot a szomorú hírről. Ezt követően Csorba László főigazgató felhívta hivatali elődje özvegyét és a részvétnyilvánításon túl közölte vele, hogy Kovács Tibort a Nemzeti Múzeum saját halottjának tekinti. Ez a mondat aztán a múzeum és a család által közösen kiadott gyászjelentésben is szerepelt. A partecédulán, amelynek szövegét a főigazgatóság fogalmazta meg, az elhunyt főigazgató neve alatt titulusai, kitüntetései kerültek felsorolásra. Ezen kívül még Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című versének négy sora volt olvasható rajta:

„Többé sohanem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.Szegény a forgandó, tündér szerencse,hogy e csodát újólag megteremtse.” 216

A temetés megszervezését az özvegy felkérésére Németh Lászlóné, volt gazdasági igazgató már november 20-án megkezdte, melynek során elérte, hogy a néhai főigazgató földi maradványait a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben helyezhessék örök nyugalomra.

Kovács Tibor temetésére 2013. december 11-én 14 órai kezdettel került sor. A Fiu-mei úti temető nagy ravatalozója megtelt a család és a múzeumi szakma képviselőivel. A Nemzeti Múzeumból is sokan eljöttek, hogy részt vegyenek egykori főnökük, kollé-gájuk végtisztességén. A római katolikus gyászszertartást a húsz évvel korábban már Kralovánszky Alánt is temető dr. Farkas Tibor (1929–) érseki tanácsos atya, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ egykori intézményvezetője, a budapesti Szent István Bazilika korábbi segédlelkésze végezte négy ministráns asszisztenciájával (akik közül az egyik, Kovács Gergely, korábban a Nemzeti Múzeum munkatársa volt). Elsőként ő emlékezett meg az elhunytról, akit az 1960-as években ismert meg. Többször hangsú-lyozta az öntudatos, pályájához ragaszkodó, értéket őrző és teremtő ember fontosságát, olyan személyiségét, mint amilyen Kovács Tibor volt. Végül Adyt idézte: „Őrzők vi-gyázzatok a strázsán!” – „Sokan vagytok itt most őrzők, – felelősséggel – vigyázzatok a strázsán, őrizzétek, védjétek és mentsétek az emberi értékeket, hazánk értékeit is.” A papi gyászbeszéd után a Magyar Nemzeti Múzeum nevében Csorba László főigaz-gató búcsúztatta elődjét, aki – mint mondta – „egy nagy, hosszú és lenyűgöző örökség hordozója volt, olyan szinten, olyan módon és olyan formákban, amelyek mindenben

214 Rezi Kató Gábor főigazgató-helyettes 2010. január 6-án kelt ikt. sz. nélküli meghívó levele. MNMI Főigazgatósági iratok 310-021-7-3/10. Főig.

215 Kovács Tibor gyászjelentésén egy kissé pontatlanul életének 73. éve szerepel, de halálának évében ő már betöltötte (február 10-én) a 73. évét, így halálakor már életének 74. évében járt. A koporsón lévő aranyozott táblácskán már pontosan szerepelt az életkor: „élt 73 évet”.

216 Kovács Tibor gyászjelentése. (MNM TA MtGy)

66

megfeleltek ennek az örökségnek.” A ravatal mellett álló főigazgató három, az elhunyt-ra jellemző szóval – felelősség, hűség, szeretet – emlékezett meg Kovács Tiborról. Az első kapcsán megjegyezte, hogy a kifejezhetetlen, pótolhatatlan értékek napi ügyeit intézni, gyűjteni, vigyázni rá, tudományosan feldolgozni, közkinccsé tenni elképesztő felelősség, és ennek ő a tudatában volt, tudta hordozni és tudott beszélni is róla. Még a humora mögött is ott volt a felelősség. Csorba a második szó, a hűség értelmezésénél hangsúlyozta, hogy Kovács Tibor hűséges volt egy hagyományhoz, amelyet az időhöz hasonlóan nehéz megragadni. Ettől még lehet hűséges hozzá az ember, de csak ha „min-dig a mi világunk, a mai élet felől kérdezünk rá, hogy mit is hozunk magunkkal. Az örökségnek az életet kell szolgálnia. – Nem lehet olyan örökségünk, ami a cselekvési lehetőségeinket bezárja, úgy kell az örökséget tovább vinni, hogy közben új módon kell megmutatni. Úgy, hogy közben az eredeti zamata, az eredeti méltósága megmaradjon, hogy az a szó, hogy Magyar Nemzeti Múzeum, amit ez 211 éve jelent ne veszítse el a sú-lyát, erejét, méltóságát.” Ugyanakkor korszerűen, a mai világ kihívásainak is megfelelve kell megőrizni a hagyományokat és ezt az elhunyt tudta, tudott a Nemzeti Múzeum jövőjéről gondolkodni, és azt látta meg, hogy hogyan lehet ez az örökség életképes, fel-ismerve azokat az alapvető lépéseket, amelyeket aztán meg kell tenni. Ő nem egyszerű-en a múzeumpalotához volt hűséges, amelyről egyébként sok mindent tudott mesélni, hanem ahhoz a szellemiséghez, amely a múzeumot mindig az élet modern kihívásai felől fogalmazza meg. Végül a harmadik szó, a szeretet kapcsán a búcsúztató főigaz-gató elmondta, hogy Kovács Tibor nagyon szerette a múzeumot. Bár ezt ő korábban is tudta, a halálhír megérkezése után, azok a könnyek, melyeket munkatársai szemében látott közelebb hozták hozzá ezt az érzést. Ez mutatta meg számára a Nemzeti Múzeum-ban lévő barátai, munkatársai iránta érzett szeretetét. Ebben a szeretetben szerinte van

25. kép

Kovács Tibor ravatalánál Fodor István mond gyászbeszédet (Fotó: Dabasi András)

67

megbecsülés, elismerés a személyiség eleganciája, humora, baráti közvetlensége iránt. (A kulturális tárca részéről nem búcsúzott senki a ravatalnál, de Csorba főigazgató úr beszéde elején megjegyezte, hogy Halász János, a kultúráért felelős államtitkár külön kérte őt, hogy jelezze a nevében, hogy az elhunytra a minisztérium dolgozói is kegyelet-tel emlékeznek.) Az utód után az előd következett: Fodor István c. főigazgató a régész szakma nevében búcsúzott egykori múzeumi kollégájától. (25. kép) Méltatásában fel-idézte első találkozásukat 1964-ben, az esztergomi ásatáson, amikor ő még másodéves egyetemista volt, Kovács Tibor pedig már a Nemzeti Múzeum tudományos munka-társa. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte, hogy akkor még nagy tisztességnek számított az, ha valaki az egyetem padjaiból a Magyar Nemzeti Múzeumba került, ahol akkor európahírű nevekkel volt tele a Régészeti és a Középkori Osztály. Fodor méltatásában hangsúlyozta, hogy bronzkorral foglalkozó régész „remekül megírt” dolgozataival – „melyekből néhányat tanítani kellene” – külföldön is ismertséget szerzett. Mozsolics Amália mellett Európában a legtöbben Kovács Tibor munkáit idézik, ha a bronzkor-ról van szó – állapította meg Fodor, majd kiemelte azt is, hogy az elhunyt számos ki-váló és sikeres kiállításban vett részt kurátorként és katalógus-íróként, amelyek közül ez alkalommal csak a franciaországi és németországi bronzkori kiállításra, valamint az őskori aranykincseket bemutató tárlatra hívta fel a figyelmet. E kiállítások kötetei ren-geteg múzeumi műtárgyat építették be szervesen az európai régészetbe – hangsúlyozta a búcsúztató, majd megjegyezte: „Azok, akik lebecsülik ezeket a múzeumi kiállításokat, múzeumi katalógusokat, elfeledik, hogy tökéletesebb publikációja egy régészeti tárgy-nak, mint a katalógus, nincsen.” Kovácsot 35 éves korában vállalt minisztériumi hiva-tala sajnos megakadályozta abban, hogy kisebb leletmentő ásatásokon kívül nagyobb ásatásokba kezdjen. Ezzel együtt ő később is régész maradt, és olyan eredményeket tudott felmutatni, mint például a mai napig megjelenő Communicationes Archaeologicae Hungariae 1981-es megindítása. Visszatérve aztán a múzeumba több kiadványsorozatot is létrehozott, megjelentek a Nemzeti Múzeum régészeti katalógusai, amelyek szertevit-ték a Nemzeti Múzeum és a magyar tudomány hírnevét az egész világon. Fodor István megjegyezte, hogy Kovács Tibor „tudományos munkássága nagy meglepetést okozott ebben az időben is, amikor hivatalt viselt (főigazgató-helyettes volt), hiszen nem látszott meg a publikációján, hogy ez az ember nem reggeltől estig a régészeti raktárban csücsül, reggeltől estig nem a könyvtárat bújja, hanem a hivatalban dolgozik, aztán hazamegy és otthon vagy néha lopott időkből a múzeumban is dolgozik.” Később, amikor egészsége nem volt a régi, nem tudott már szeretett tárgyaival foglalkozni, a tudományban meg-kapaszkodni, bár szándék és akarat volt bőven benne, de az erő sajnos már hiányzott. Nem tudta befejezni megkezdett munkáját. Hogy mit kezdett meg, azt ma még nem is tudjuk, csak hagyatékának feldolgozása fogja megmutatni – jegyezte meg Fodor, majd hozzátette: „Ezt az óriási teljesítményt, alkotó munkát nem értékelték és ma sem értéke-lik kellő mélységben.” Fodor István gyászbeszédét azzal a reménnyel fejezte be, hogy lesz, aki folytatja majd Kovács Tibor megkezdett és eltervezett munkáit. 217 Végül a sírnál Macskássy István, a Magyar Természettudományi Múzeum nyugalmazott főigazgatója a barátok nevében búcsúzott az elhunyttól. (26. kép)

217 A temetésen készült hangfelvétel alapján.

68

A Nemzeti Múzeum Kovács Tibor halálhírét 2013. november 21-én közölte az MTI-vel egy rövid életrajzot is adva. Ezt aztán sok-sok internetes portál átvette. 218 Ezen kívül a főigazgatóság hirdetést jelenttetett meg a két legnagyobb napilapban, a Népsza-badság és a Magyar Nemzet gyászrovatában. 219

A Kárpát-medencei bronz- és vaskorkutatás kiváló képviselőjére emlékezve nek-rológ jelent meg a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat folyóiratában, az Archaeologiai Értesítőben. A méltatást jegyző régész, Szathmári Ildikó, többek közt a kö-vetkezőket írta: „Kovács Tibor pályája során mindvégig teljes odaadással, őszinte hit-tel és becsülettel a régészettudománynak és a múzeumügynek, mindenekelőtt szeretett múzeumának, a Magyar Nemzeti Múzeumnak élt és dolgozott. A múzeumi élet minden területén az elkötelezettség, a kitartó, a tisztességgel végzett munka határozta meg sze-mélyiségét. Széles látókörű, igazi tudós volt, aki vallotta és hitte, hogy egyetlen tudo-mányágban, így a régészetben sem nélkülözhetők a megelőző generációk erőfeszítései. Így teszünk mi is – folytatva Kovács Tibor megkezdett munkáját, építkezve a bronzkor kutatásában elért tudományos eredményeire.” 220 Ugyancsak Szathmári Ildikó jelentetett meg nekrológot az Acta Archaeologicaban. A német nyelvű méltatás után Kovács műve-

218 Pl. www.magyarmuzeumok.hu/tema/1548_elhunyt_kovacs_tibor219 Halálozás. Népszabadság 71. (2013) 285. sz. december 7. 18., Gyász. Magyar Nemzet 76. (2013)

333. sz. december 7. 18.220 Szathmári Ildikó: Kovács Tibor (1940–2013). Archaeologiai Értesítő 139. (2014) 319–322. 322.

26. kép

Koszorúk Kovács Tibor sírján, 2013. december 11. (Fotó: Dabasi András)

69

inek bibliográfiáját is közreadta. 221 Kovács-nekrológgal kezdődik – előtte Kovács Tibor fényképével – a Magyar Nemzeti Múzeum történeti évkönyve, a Folia Historica 2013-as kötete is, amelyet a pályatárs Tóth Endre írt. 222

Kovács Tiborra születésének 75. évfordulója alkalmából, 2015. február 9-én 11 órakor Fiumei úti sírjánál a Nemzeti Múzeum munkatársai emlékeztek egy szál fehér rózsával, egy mécses meggyújtásával. A megemlékezésen Csorba László főigazgató mondott be-szédet, majd felolvasta Kosztolányi Halotti beszéd című versét, amelynek néhány sora, mint fentebb idéztük, már a gyászjelentésen is szerepelt. (27. kép)

A Fiumei úti temetőben négy helyszínt ajánlottak, végül egy kriptás sírhelyet (11-1/ 1-1) választott ki a család (az özvegy és fia). A sírhelyet és a temetést a Nemzeti Múze-um, a nyolc koporsó befogadására alkalmas kriptát a család fizette, a díszsírhelyet tehát nem a Főváros (illetve az állam) adta, hanem meg kellett azt venni, viszont a sírmegvál-tás – a szokásos 25 év helyett – 60 évre szól. 223

221 Szathmári, Ildikó: Tibor Kovács (1940–2013). Acta Archaeologica 65. (2014) 445–449. A bibliográ-fiát l. uo. 449–459. A nekrológ elején Kovács Tibor fotója.

222 Tóth Endre: Kovács Tibor (1940–2013). Folia Historica 29. (2013) 7–8.223 Németh Lászlóné elbeszélése szerint.

27. kép

Kovács Tibor sírja a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, 2015. február 9. (Fotó: Kardos Judit)

70

Tanulmányunkban a Magyar Nemzeti Múzeum tizenhét néhai igazgatójának/fő-igazgatójának végtisztességéről, sírjáról írtunk. 224 Jól láthatóan a magyar történelem lenyomata ott van ebben a tizenhét történetben. Ott van a méltó kegyeletet megadó és megtagadó hatalom, a mérhetetlen távolság például Fejérpataky László és Hóman Bálint temetése között. Mert amíg az előbbi temetésének költségeit az állam állja, kor-mányülésen foglalkoznak vele és díszsírhelyet kap a magyar történelem nagyságai kö-zött, addig az utóbbi – aki egyébként ott van és szeretett tanítványaként beszédet mond az igazi gyászünnepen – minden kegyeleti aktus nélkül kerül elföldelésre, egy rabte-metőben, jeltelen sírban. Ám a történetnek nincs vége itt, mert a családtagok akaratán túl a történelem tovább csavar egyet azon: a méltó kegyelettel eltemetett Fejérpataky családi sírhelyét eladják a TSZ elnöknek, földi maradványaira rátemetkeznek, a háborús bűnösként rabtemetőben elhantolt Hómant pedig anyai családja gyönyörű sírkertjében temetik el szép, kegyeletteljes temetéssel.

GRÄBER UND BESTATTUNGEN.GRABSTÄTTEN DER GENERALDIREKTOREN DES UNGARISCHEN NATIONALMUSEUMS II.

Zusammenfassung

Im ersten Teil der Arbeit schrieb der Verfasser über die Umstände der letzten Ehre der ersten sechs Leiter des Nationalmuseums. Vergeblich sucht man nach den Gräbern der ersten Zwei, Jakab Ferdinand Miller und Antal Haliczky. Im 20sten Jahrhundert gesellt sich der Generaldirektor Zsigmond Bátky zu ihnen, dessen Grab von der Nachwelt nicht geachtet wurde. Dies ist um so unverständlicher, da Bátky unter den ungarischen Ethnographen immer als einer der Grössten galt. Selbstverständlich kann es nicht durch Mangel an Blutsverwandten erklärt werden, aber dass das Garb eines solchen hervorragenden Wissenschaftlers schon nach 25 Jahren aufgegeben wurde, ist vielleicht nicht alltäglich.

224 Tanulmányunkban nem írtunk két olyan személy haláláról, temetéséről és sírjáról, akik, ha másfél-másfél hónapig is, de megbízást kaptak a Nemzeti Múzeum vezetésére (ők nem sze-repelnek a múzeum épületében található főigazgatókat felsoroló emléktáblán sem). Érdy Já-nos (1796–1871) régész, a Régiségtár múzeumőre 1849-ben, a szabadságharc utolsó heteiben vezethette a múzeumot, miután a forradalmi kormány az addigi igazgatót, Kubinyi Ágostont lemondatta. Világos után azonban Kubinyit visszahelyezték tisztségébe. Érdy 1869-es nyuga-lomba vonulásáig vezethette osztályát. 1871. május 9-én hunyt el. A Kerepesi temető B 242 szá-mú sírhelyén temették el, sírja ma is megvan. A másik, nem említett személy, Czakó Elemér (1876–1945) könyvtáros, akit 1919-ben a tanácskormány bízott meg ideiglenesen a múzeum vezetésével, miután Fejérpataky Lászlót eltávolította. Az első magyar kommunista kormány és rendszer bukását követően Kubinyihoz hasonlóan Fejérpataky is folytathatta múzeumve-zetői működését. Czakó 1945. április 29-én halt meg és a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírja ma is megtalálható a temető 42-1-72/73. számú sírhelyén. A Nemzeti sírkert részeként mindkét sír védett.

71

Im zweiten Teil unserer Studie über Tod, Umstände der Begräbnisse und Gräber ehe-maliger Direktoren haben wir bereits alles berichtet, was wir durch unsere Forschung ge-funden haben.

Ferenc Pulszky und Imre Szalay haben repräsentative Begräbnisse bekommen, und dies beeinflusste dann die nachfolgenden Begräbnisse. Im Fall von Géza Fejérpataky und Géza Horváth, wurden die Toten in der Rotunde des Ungarischen Nationalmuseums auf-gebahrt und von dort in den Kerepeser Friedhof begleitet. Bátky ist zwei Jahre nach Hor-váth gestorben. Er wurde nicht mehr im Museum aufgebahrt. Man weiss nicht, warum diese Tradition brach. Abgesehen davon hat der grosse Ethnograph eine anständige letzte Ehre bekommen, nicht wie sein Vorgänger (Minister) Bálint Hóman und sein Nachfolger István Zichy. Das neue Regime nach 1945 verzichtete sogar auf die grundlegendste Pietät bei denen, die sie als Feinde betrachtete. Dies sieht man im Fall von Hóman eindeutig.

Der Verfasser erörtert die Nekrologe verstorbener Generaldirektoren viel ausführlich- er, als die von Museumsleitern des 19. Jahrhunderts. Aus einem einfachen Grund: Im er-sten Jahrhundert des Museums sind viel weniger Nachrufe erschienen, als im 20. Jahrhun-dert.

Nach dem Tod von Pulszky und Szalay sind vielerorts, überwiegend in Tages- und Wochenzeitungen Nachrufe erschienen, die aber mit ein-zwei Ausnahmen einfach den Lebenslauf der Verstorbenen mitteilten. Es ist kein Wunder, denn erst später entwickelte sich in unserer Heimat der alles beinhaltete Nachruf.

Die ersten Beispiele dafür sind Gedenkreden, die von Mitgiedern der Ungarischen Akademie der Wissenschaften gehalten wurden. Ein paar akademische Gedenkreden er-innern an Kubinyi und Pulszky. Die Horvát-Gedenkrede von Mátray, und der Nachruf von Szalay, geschrieben von Gyula Sebestyén, oder vielmehr der in der Wissenschaftlich- en Sammlung erschienene Lebenslauf von Jakab Ferdinand Miller sind die wahren Vor-bilder. Nach derem Erscheinen wurde eine beispielhafte Würdigung nach dem Tod des Museumsdirektors erwünscht. Im 20. (und 21.) Jahrhundert ist jedoch im Fall des Todes eines Museumsdirektors nicht nur eine einfache Todesanzeige, sondern ein voller Nach-ruf erschienen. Im Nachruf wurde detailliert über seine wissenschaftliche Arbeit geschrie-ben, manchmal sogar mit kritischen Untertönen. Einer der Hauptgründe dafür ist, dass im Laufe der letzten 100 Jahre mehrere wissenschaftliche Zeitschriften gegründet wurden, deren Erscheinen öfter den Direktoren des Nationalmuseums zu verdanken war. Parallel damit bildete sich einen fachliche und öffentliche Meinung, die den Nekrolog vom wis-senschaftlichen Wert als Element der Ehrfurcht betrachtete.

72

73

K o p p á n y A n d r á s

G E R S E K A R Á T K Ö Z É P K O R I T E M P L O M Á N A K K U T A T Á S A

Gersekarát két teleülésből összevont falu, Körmendtől délkeletre, Vas megye déli részén az úgynevezett Vasi Hegyháton fekszik. A község déli részén folyik a Sárvíz patak. Az újkori térképek alapján egyértelmű, hogy a falu északi részén feküdt egykor Gerse kö-zépkori települése, ahol a templom is áll.

Gerse első említése 1272-ből származik, amikor a király bizonyos Csapó fia András számára megújította annak gersei birtoklását. 1 E Csapó nevű ősről tudjuk, hogy a Ná-dasd nemzetséghez tartozott. 2 1283-ban egy oklevél Andrást már de Gelse nevezi, 3 azaz elképzelhető, hogy ekkor már a falu volt a család rezidenciális központja. Gersében azonban volt birtokrésze András unokaöccsének, Péternek is, aki azt 1292-ben engedte át András fiainak, Andrásnak, Lászlónak és Dénesnek. 4 Egy évvel később nagy egyez-ség jött létre a családtagok között, melynek keretében Gersét a három fiú tarthatta birto-kában. 5 Közülük Andrásról 1302-ben hallunk utoljára. 6 1315-ben két testvére (László és Dénes) felosztják egymás közt a környékbeli birtokaikat. Ekkor említenek először egy bizonyos Szent László templomot – mely, amint a későbbi adatokból kitűnik – Gersén állt. E templom előtt feküdt egy telek, melynek fele részét Dénes Lászlónak adta. A tel-ket kerítés és tavak vették körül, és esetleg udvarház is állhatott rajta. 7

A templom következő említése egy 1332. évi oklevélben található, melyben egy 1316 körül megtörtént hatalmaskodást írnak le. Eszerint mivel a Gerseiek Károly Róbert oldalára álltak, megtorlásul Kőszegi János Vörös Salamon nevű szerviensét küld-te Gersére, ahol a család rezidenciája állt. Gersei László a templomba menekült, melyről

1 Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg. II. Band. (továbbiakban UB II.) Bearb. Irmtraut Lindeck-Pozza. Graz–Köln, 1965. Nr. 47.

2 Karácsonyi János: Magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. II. Bp., 1901. 384–393.3 UB II. Nr. 239.4 UB II. Nr. 392.5 UB II. Nr. 407, 408.6 Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg,

Ödenburg und Eisenburg. III. Band. (továbbiakban UB III.) Bearb. Irmtraut Lindeck-Pozza. Wien–Graz–Köln, 1979. Nr. 19.

7 „…Dyonisius porcionem suam … in fundo curie ante ecclesiam sancti Ladislai regis cum ipso Ladislao fratre suo habebat scilicet dimidietatem eiusdem curie sicut cum sepibus vel paludibus circumdatur reliquit Ladislao…” Anjoukori okmánytár I. Szerk.: Nagy Imre. Bp., 1878. 338. sz.

74

azt is megtudjuk, hogy Szent László tiszteletére emelték. A támadók ott megölték, majd kivonszolták a templomból és kint lenyakazták. Dénes saját és László családjával együtt a házába menekült, de azt rágyújtották, ahol majdnem mindenki odaveszett. László gyermekét, Margitot azonban dajkája kiragadta a tűzből. 8 A lány ezután – az anyai oldal-ról vele rokon – Köcski Sándor révén a királynéi udvarba került, és ott nevelkedett fel. 9

Az 1320-as évektől többször hallunk arról, hogy a király Magyar Pál gimesi várna-gyot megerősíti Gerse birtokában. 10 Gersei Margit az ő felesége lett, majd 1332-ben a már nevezett oklevélben magát Margitot is fiúsította az uralkodó. 1342-ben említik, hogy számos vas megyei templom, így Gerse magisztrátus-jogán megosztozott a győri püs-pök és a vasvári káptalan. Rácz György történész egy tanulmányában felvetette, hogy mivel a 12. század második felében a vasvári főesperes lett a vasvári prépost, feltehetően azokat a templomoknak a magisztrátus-jogát kapta meg, amelyek addig a legjobban el-látottak voltak tizedjövedelem szempontjából. 11 Ezek közé tartozott Gerse is. Így e temp-

8 Kőszegi János tettéről így írnak: „…super domum ipsorum comitum Ladislai et Dyonisii Salomone Cwso filio Demetrii serviente suo et sue inpietatis ministro eundem comitem Ladizlaum in ecclesia ad honorem S. Ladislai regis, in loco residencie ipsorum scilicet in Gelse constructa, quarto se famulis crudileter peremi, cui etiam peremto et de ecclesia ipsa turpiter extractum in sue furoris in saciabilis seviciam collum amputari; ipsum autem Dyonisium nono se puta nobilibus dominabus, sua propria et dicti comitis Ladislai consortibus, filiis et liberis ipsorum nocturno et preconito insultu in propria domo proh dolor fecit igne cremari, unica tantum filia ipsius comitis Ladislai nomine Margarethe tunc cunabularia per sue nutricis sedulitatem igne erepta…” Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg. IV. Band. Bearb. Irmtraut Lindeck-Pozza. Wien–Graz–Köln, 1985. Nr. 222.

9 Bedy Vince: A pápóci prépostság és perjelség története. Győr, 1939. 3.10 UB III. Nr. 340, 417, 455, 456.11 Rácz György: A magyarországi káptalanok és monostorok magisztrátus-joga a 13–14. század-

ban. Századok 134. (2000) 1. sz. 148–210., 192., 208.

1. kép

A templom déli homlokzata

(Fotó: Koppány András)

75

lomok már ilyen korai időszakra is visszavezethetők lennének. Igaz erre semmilyen egyéb bizonyíték nincs. A gersekaráti templom kutatása alapján a ma is álló épület 13. század végén épülhetett, csak egy részletes régészeti ásatás tudná tisztázni állt e helyén korábban épület.

Margit később kegyes adományt tett az óbudai klarissza kolostor javára, melynek keretében több birtoka mellett Gersét is odaadományozta (1353). 12 Ugyan egy év múlva a birtokok közül többet visszaka-pott, de Gerse ezek között nem volt. 13 Ugyanígy hiány-zik a falu Margit másik adományából is, az 1365-ben alapított pápoci prépostság és perjelség javaiból is. 14

Ugyanakkor a pápoci építkezés költségeit úgy terem-tette elő, hogy eladta (az időközben hozzá mégiscsak visszakerült) Gersét a királynak, amit az Mezőlaki Miklósnak adott tovább. 15

Gerse 1399-ben tűnik fel ismét az oklevelekben, amikor a király Gersei Pető fiának, Jánosnak adja a fa-lut. 16 Mivel Margit gyerekei utód nélkül haltak meg, a család egy másik ága, a magukat Gersei Petőnek ne-vező leszármazottak bírták a falut a 15. század folyamán. 17 Ugyanakkor kétséges, hogy a szakirodalomban emlegetett 1433-as adat, miszerint a faluban Szt. István-titulusú templom állt, 18 erre a falura vonatkozik-e. Gerse ugyanis – mint láttuk – a győri püs-pökség területéhez tartozott, ugyanakkor az 1433-ban említett Gelséről azt írják, hogy a veszprémi egyházmegyében feküdt. 19 Így az utóbbi adat inkább a Zala megyei Gelsére vonatkozhat, melyről tudjuk, hogy az újkorban is a veszprémi püspökség egyházi jog-hatósága alá tartozott. 1280-ban még zalai várföld volt, ezért a Gersei Petők 15. századi

12 Anjoukori okmánytár VI. Szerk.: Nagy Imre. Bp., 1891. 83. sz.13 Zala vármegye története. Oklevéltár I. Szerk.: Nagy Imre–Véghely Dezső–Nagy Gyula. Bp.,

1886. 355. sz.14 Bedy V. i. m. 8., Függelék 1, 2. A pápóci egyházak azonosítására és elhelyezkedésére: Koppány

Tibor: A pápóci Szent Mihály-kápolna kutatása és helyreállítása. Műemlékvédelmi Szemle 6. (1996) 1. sz. 25–38.; Uő: Pápoc középkori egyházi épületei. In: Lapidarium Hungaricum 6. Vas megye. II. Szerk.: Lővei Pál. Bp., 2002. 117–138.

15 Bedy V. i. m. 6.16 Zala vármegye története. Oklevéltár II. Szerk.: Nagy Imre–Véghely Dezső–Nagy Gyula. Bp.,

1890. 115. sz.17 Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. Bp., 1894. 750.18 Uo.19 Fraknói Vilmos: Genealogiai és heraldikai közlemények a vatikáni levéltárból. Turul 11. (1893)

1. sz. 1–8. 5.

2. kép

A hajó déli falának belső falsíkján

feltárt középkori ablak

(Fotó: Koppány András)

76

itteni szereplése csak egy kései birtokszerzés eredménye lehet. 20

1734-ben rossz állapotúnak írják le, csak romjai álltak, teteje hasonlóképp csak részben volt meg. 21

* * *

A templom kutatására, annak részben önerő-ből, részben pályázati úton történő helyreál-lítását közvetlenül megelőzően került sor. A templom műemlékké nyilvánítása jelenleg is folyamatban van.

A templomépület külső kutatása során a hajó északi fala egységesnek bizonyult, amely-be utólag törték bele a nagyméretű félköríves záródású újkori ablakot. Az ablak méretében és elhelyezkedésében a déli oldal ablakainak párja és egykorú a déli karzatablakkal. A hom-lokzati sík felső, párkányvonali része átépített, középkori maradvány nem látható – hasonló-képpen a déli homlokzathoz. A hajó falainak

20 Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a hunyadiak korában III. Bp., 1897. 55.21 Acta Cassae Parochorum 3. Székesfehérvári, kalocsai, csanádi és győri egyházmegye. 1733–

1779. Művészettörténeti adatok. (Az anyagot gyűjtötte Bónisné Wallon Emma). A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportjának forráskiadványai VII. Szerk.: Henszlmann Lilla. Bp., 1971. 135.

3. kép

A középkori szentély déli falának belső falsíkján

feltárt befalazott középkori ablak

(Fotó: Koppány András)

4. kép

A szentély déli

falának belső

síkjáról készült

felmérési rajz

77

felső koronaszintje átépítés, mind tégláiban, mind ha-barcsozásában, mind fal-struktúrájában eltér az alat-ta elhelyezkedő középkori falazattól. Az északi hom-lokzat nyugati felén vissza-vésett, a fal szélességében nyugat felé kiugró lizéna- szerű tagozat található.

A templom nyugati fa-lát takarja a barokk torony, amely másodlagosan épült hozzá a középkori végfal-hoz, a földszinten áttörve – a bejárat kialakításához – a falazatot. Az egykori nyu-gati végfalat két oldalon az

északi oldalnál leírt lizéna keretezte. A falon a főpárkány vonalának szintjén itt sem lát-ható középkori lenyomat.

A déli fal síkja a legösszetettebb. Itt is megfigyelhető a középkori párkányvonal hi-ánya és a jelenlegi falkoronaszint modern kialakítása. (1. kép) A fal alsó szakaszának nyugati felében az egykori déli kapu befalazott nyílásának vonala rajzolódik ki. Az egy-kori nyílás záradékának vonalára már ráfed az átépítéskor kialakított karzatablak kö-nyöklője alatti falszakasz. Ezen a falsíkrészen olyan jelentősebb átépítésre került egykor sor, amely jelentős mértékben elfedi, elroncsolja az egykori kapu részleteit. (Tekintettel

6. kép

A hajó déli falának

belső síkjáról készült

felmérési rajz

5. kép

A csúcsíves középkori diadalív

(Fotó: Koppány András)

78

7. kép

A templom periodizációs alaprajza

arra, hogy a kapu bemutatására a helyreállítás során a karzat miatt nem kerülhetett sor, a déli kaput még részletében sem bontottuk ki, hanem meghagytuk egy későbbi kutatás számára.) Az egykori ajtó felett a karzat ablakának a falazatba másodlagosan tört nyílá-sa látszik, a téglaív felett pedig – a már többször említett – a hajó teljes falkoronaszintjére jellemző újkori falazat. A déli homlokzat középső részén nagyméretű másodlagosan ki-alakított ablaknyílás található. Az ablaktól kelet felé egy keskeny csúcsíves, in situ kö-zépkori téglából kialakított befalazott ablak került elő, melynek befalazása megvédte a többszörösen fehérre meszelt középkori vakolatot. (2. kép)

79

A szentély északi falát áttörték a modern sekrestye kialakításakor, az áttöréstől kelet felé részben a sekrestye tömegének takarásában függőleges falelválás jelzi, hogy a szen-tély egykor rövidebb volt, az elválástól keletre eső szentélyfal és annak keletre befordu-ló ívesen kiképzett része – egy kerek bevilágító ablakkal a keleti falsík középvonalában

– egységes újkori kialakítású.A szentély déli falsíkját is egy sekrestye fedi, melynek belső terében feltártuk a szen-

tély déli oldalának téglából kialakított, befalazott csúcsíves középkori ablakát. (3. kép) A sekrestye tetőszerkezetének felújítása során láthatóvá vált az ablak felső záródásának külső síkja, amelyen megmaradt az ablaknyílás falsíkra kifutó többszörös középkori meszelés rétege, amelynek legfelső rétegében egy, az ablakot sávosan övező egyszerű architektúra, ablakkeret maradványai is láthatóak. (4. kép)

A belső kutatás során a teljes nyugati karzat másodlagos kialakításúnak bizonyult, amelynek felépítésekor alakítják ki a tornyot – áttörve a középkori nyugati homlokzati falat. A karzatot úgy építették, hogy déli – a homlokzati falhoz csatlakozó – szakaszát beleépítették az egykori középkori déli kapu nyílásába, befalazva azt. A befalazás során a déli kapu szárait a lehető legjobban bekötötték a falazatba a statikai állóképesség ér-dekében. A hajót kelet felől határoló diadalív csúcsíves kialakítású középkori építmény. (5. kép) A diadalívtől dél felé, a hajó dél-keleti sarkában egy szószék másodlagosan a falazatba tört, befalazott keskeny ajtónyílása látszik. A szószéket a déli sekrestye kiala-kításakor építették, áttörve a középkori templomfalat. A déli hajófalon előkerült a kapu, amely az említett befalazás miatt formailag csak körvonalaiban határozható meg. A fal-sík keleti felén feltártuk az in situ gótikus ablak belső felét. A déli fal jelenlegi két újkori ablaka 18. századi kialakítású. (6. kép)

A hajó poroszsüveges lefedésű, közvetlenül a 19. századi födém alatt jól látható a téglafalazatban egy vízszintes elválás, amely mind falazó habarcsában, mind struktúrá-jában elválasztja egymástól az alsó középkori falakat és a főpárkány vonalában kialakí-

8. kép

A templom déli homlokzati

fala a helyreállítás után

80

tott modern ráfalazást. Egyben a ráfalazás – annak kialakítása – során bontják vissza az egykori középkori párkány maradványait.

A szentély északi belső falát áttörték a modern toldaléképület kialakítása során, az át-tört nyílástól kelet felé egy visszabontott kelet felé futó fal csorbázatát tárta fel a kutatás. A csorbázatot keletre egy függőleges falelválás határolja. A csorbázat szimmetrikus elhe-lyezkedésű párja a déli oldalon is előkerült. Ez a falcsorbázat adja ki az egykori szentély keleti végfalának vonalát. A beforduló falszövet struktúrája alapján az egykori épület egyenes szentélyzáródású volt. A falcsorbázattól kelet felé egységes 18. századi téglafa-lazat helyezkedik el, amelyet úgy építettek hozzá az egykori szentélyvéghez, hogy a két érintkező fal vonalában nyomokban megmaradt a középkori szentély keleti végfalának külső vakolása is. A szentély fiókos dongaboltozata egybeépült a toldás falazatával és ráépült a középkori szentély téglafalára. A két fal váltásának vonalában, a két épületrész eltérő „mozgása” miatt finoman meg is repedt, néhány helyen elvált a boltozat. A szen-tély déli falába közvetlenül az egykori végfal csorbázatába kisméretű, íves metszetű fül-két vágtak. A fülkétől nyugatra a szentélyfalba másodlagosan ajtót törtek az új sekrestye 18. századi kialakítása során. Az ajtó felett, részben az ajtó kialakításakor vágva, egy in situ gótikus ablak helyezkedik el, melynek belső vakolt felülete is előkerült. A csúcsíves diadalív belső síkján a középkori boltozat visszabontott lenyomata látható.

A barokk sekrestye belső terében feltártuk az egykori külső szentélyfal síkját, felüle-tén középkori–későközépkori vakolatmaradványokkal. A sekrestye többi fala egységes kialakítású 18. századi építmény.

Az északi oldalhoz épített sekrestye (oldalkápolna ?) modern, a poroszsüveg boltozat építésekor készített toldalék építmény.

A torony teljes egészében másodlagos kialakítású barokk épületrész, első emeleti ré-sze egykor boltozva volt. A hajó padlástere felé nyíló átjárójának küszöbszintje jól jelzi a korábbi barokk fedélszéknek a mainál alacsonyabb síkját. Ez utóbbi igazolja, hogy a 18. századi átépítés során bontották el a középkori főpárkányt. (7. kép)

* * *

A középkori magyar királyág nyugati feléről, a történeti Vas megye területéről több pár-huzam – egyenes szentélyzáródású 13. század végi 14. század elei templom – is említhető:

Felsőőr (ma Oberwart, Ausztria), Keresztelő Szent János-plébániatemplomának kutatása hasonló arányú épületet tárt fel, amelyet részben belefoglaltak a későbbi periódusokba. 22

Felsőőrtől északra Felsőlövő (ma Oberschützen, Ausztria) 23 és Villámos (ma Willersdorf, Ausztria) 24 templomai jelenlegi formájukban is őrzik egyenes szentélyzáródású középkori – 13. század végi – alakjukat.

Mesteriben arányaiban a Gersekarátihoz talán kisebb egyenes szentélyzáródású templom áll. 25

22 Valter Ilona: Romanische Sakralbauten Westpannoniens. Eisenstadt, 1985. 201–202.23 Uo. 200.24 Uo. 274–275.25 Valter Ilona: Árpád-kori téglatemplomok a Nyugat-Dunántúlon. Bp., 2004. 176–177.

81

Szőce többszörösen átépített templomának legkorábbi, nagyrészt visszabontott 13. század végi épülete is egyenes szentélyzáródású volt.  26

Gersekaráttól délre, Zala megye északi részén is megemlíthető két egyenes szentély-záródású, építési korában a Gersekarátival párhuzamba állítható templomépület:

Salomváron, ahol a római katolikus templom második periódusa a 13. század vé-gére, 14. század elejére datálható. E templom építtető családjának volt tagja az a Vörös Salamon, akinek a nevéhez fűződik 1316 körüli gersei hatalmaskodás. 27

Zalaszentmihályfán, ahol a 13. század végén szintén egyenes szentélyzáródású templom épül. 28

Mindezek alapján összességében megállapíthatjuk, hogy a gersekaráti kutatás során feltárult középkori templom a 13. század végén épülhetett és minden bizonnyal ebben az épületben történt a fentebb leírt 1316 körüli hatalmaskodás. (8. kép)

THE INVESTIGATION OF THE MEDIEVAL CHURCH IN GERSEKARÁT

Summary

Around 1316 in Gerse (nowadays Gersekarát, Vas County) a violence was made, when several members of the Pető family were killed by a vassal of John Kőszegi, the oligarch of this region. Only Margit Pető, a little baby and her nurse survived (Margit grew up in the court of the queen consort). The others died in the fortified house of the family. One of the victims was murdered in the parish church of the village. According to the latest archeological investigations of the building and the analogies for this church may be identified as the Roman Catholic church of Gersekarát, which later was altered several times. The sanctuary was demolished and a new one was built, the medieval windows of the nave were walled up and new openings were opened instead.

26 P. Hajmási Erika: Szőce, római katolikus templom. In: Lapidarium Hungaricum. Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye. 6. Vas megye II. Vas megye műemlékeinek töredékei 2. Magyarszecsőd–Zsennye. Szerk.: Lővei Pál. Bp., 2002. 435–454.

27 Valter Ilona: A Salamonvári család és a salomvári római katolikus templom. In: Horler Miklós hetvenedik születésnapjára. Tanulmányok. Szerk.: Lővei Pál. Bp., 1993. 61–81., 73–76., 77–78.

28 Uo. 77–78.

82

83

K o v á c s S . T i b o r

M A G Y A R S Z A B L Y Á K A 1 8 . S Z Á Z A D M Á S O D I K F E L É B Ő L

A Folia Historica előző kötetében megjelent tanulmányunk végén ígéretet tettünk arra, hogy az alábbi oldalakon megismertetjük a kedves olvasót a 18. század közepe után készült huszárszablyákkal. 1

A magyar könnyűlovasság legendás hírnevét jelentősen öregbítették a 18. század második felének háborúiban mutatott bámulatos hőstettei, mind egyénileg, mind kötelékben végrehajtva. Ebben az időszakban a huszárság legjellegzetesebb harci tulajdonsága a fergeteges roham, amely során a szablya kizárólagos használata volt a jellemző.

II. Nagy Frigyes porosz király (1740–1786) hadi utasítása egyenesen megtiltotta huszárjainak a lőfegyver használatát, mert legfontosabb ekkoriban az alakzatban végrehajtott roham volt, „mit dem Säbel in der Faust”. 2 A 18. század második felé-ben, a hétéves háborút lezáró hubertusburg-i békeszerződés után az osztrák had-seregben szinte minden fegyvernem legénysége részére pontosan előírt formájú és mintájú kardokat rendszeresítettek. 3

Mint azt az előző tanulmányunkban említettük, a huszárság részére az első szab-ványosított kardot, vagyis az 1768 M. legénységi szablyát írták elő. 4 Míg az előző fegy-ver összes szereléke – a markolat kivételével – vasból és acélból készült, addig az 1784 és 1794 közötti időszak előírásai szerint az altiszti szablya rézszerelésű, míg a strázsamesterek a tisztekhez hasonlóan aranyozott rézzel borított kardot viselhettek. 5

A tiszti szablyák alakját semmilyen előírás sem szabályozta ugyan, de ezek a gya-korlatban kialakult huszárszablyák formáját követték, amelyekre jó példa az 1. képen

1 Kovács S. Tibor: Magyar szablyák a 18. század első feléből. Folia Historica 29. (2013) 131–137. 137.

2 Tóth Zoltán: A huszárok eredetéről. Hadtörténelmi Közlemények 35. (1934) 129–196. 192.; Zachar József: Idegen hadakban. Bp., 1984. 105–108.; Kovács S. Tibor: Huszárfegyverek a 15–17. században. Bp., 2010. 218.

3 Ságvári György–Somogyi Győző: Nagy huszárkönyv. Bp., 1999. 49–51.4 Dolleczek, Anton: Monographie der K. u. K. österr.-ung. Blanken und Handfeuer-Waffen.

Kriegsmusik, Fahnen und Standarten seit Errichtung des stehenden Heeres bis zur Gegenwart. Wien, 1896. 10–14.; Csillag Ferenc: Kardok történelmünkben. Bp., 1971. 68.; Lugosi József–Temesváry Ferenc: Kardok. Bp., 1988. Kat. No. 123.; Jäger, Friedrich: Ungarischer Säbel und Husaren-Pallasch. Ein Beitrag zur Geschichte der leichten Reiterei. Gnas, 2010. 48–51.

5 Csillag F. i. m. 71–73.; Lugosi J.–Temesváry F. i. m. 38.

84

látható műtárgy: 6 Szablya, széles vájatú, gerinc-merevítős és fokéles pengével, amelynek mind-két lapjában kétfejű koronás – maratott, majd aranyozott – sas látható. Az előbbiek felett a penge egyik lapjában – koronás – MT, míg a má-sikban, J II. monogramokkal. A fegyver klasz-szikus huszárszablya markolattal rendelkezik, azaz vésett, valamint aranyozott bronz gerinc-lemezzel és keresztvassal készült, míg közvetle-nül a markolatkupak alatt található egy áttörés a tiszti kardbojt számára. A fegyver érdekessége, hogy az ugyancsak aranyozott bronzból készült kézvédőpánt gyöngysoros díszítésű. A szablya fekete lóbőrrel bevont hüvelyét trébelt – az elő-ző alkatrésszel megegyező anyagú – veretek és élpántok díszítik.

A korábbi kutatás szerint jelen szablya a 18. század második felében készült, ami ugyan megfelel a valóságnak, de a datálása – vélemé-nyem szerint – tovább pontosítható. 7

Mária Terézia császárnő (1740–1780) 1765-ben férjének, Lotharingiai Ferencnek a halála után társuralkodóvá tette fiát, II. József néven. A szablyán látható monogramok alapján köny-nyen feltételezhető, hogy ez a fegyver 1765 és 1780 között készült. 8 A műtárgy jellegzetessége kézvédőpántjának gyöngysorszegélye, amelyet

„Esterházy-típusnak” is neveznek. Az Esterházy Pál által alapított huszárezred tisztikarának fes-tett portréi 1741 és 1775 között készültek, ame-lyeken jól látszik az egyenruha és a szablya is. Ez utóbbinál jól megfigyelhető a kézvédőpánt

6 Magyar Nemzeti Múzeum, Fegyvergyűjte-mény. Ltsz.: 57.7415. Hossza: 93,5 cm, penge szélessége: 4,1 cm. Jelen szablyát 1915-ben 80 koronáért vásárolta a Nemzeti Múzeum Biricsics Dezsőnétől.

7 Lugosi J.–Temesváry F. i. m. Kat. No. 177.; Temesváry Ferenc: Vas, ezüst és arany. Nemzeti történelmünk fegyverei. A kiállítás katalógusa. Keszthely, 1989. 96. Kat. No. 397.

8 Pallos Lajos–Torbágyi Melinda–Tóth Csaba: A ma-gyar pénz története. A kezdetekől napjainkig. Bp., 2012. 76–77.

1. kép

Aranyozott bronz szerelésű huszártiszti szablya.

1765–1780 között

(Fotó: Dabasi András)

85

különlegessége, a gyöngysorszegély. 9 Természe-tesen ez nem azt jelenti, hogy más ezredben nem használták, az viszont könnyen elképzelhető, hogy először itt alkalmazták, majd innen terjedt el és lett nagyon népszerű, különösen II. József uralkodásának idején (1780–1790), amelyet jól igazol a császár testőrségének 1786-ban készült díszszablyája. 10

A 18. század második felében készült huszár-szablyák pengéire jellemző, hogy szélességük gyakran 5 cm és fokélük sokszor nem, vagy alig emelkedik ki a pengehát ívéből. Az előbbi típus között előfordulnak az ún. Madonnás pengék is, amelyek a félholdon álló Madonna Immaculata-t ábrázolják, alatta a következő felirattal: „MA-RIA MATER DEI PATRONA HUNGARIAE SUB TUUM PRASIDIUM CONFUGIO” azaz MÁRIA, ISTEN ANYJA, MAGYARORSZÁG VÉDŐJE A TE OLTALMADAT KÉREM. Álta-lában a penge másik lapjában szintén maratott formában a következő felirat olvasható: „IN HOC SIGNO VINCES” – E JELBEN GYŐZNI FOGSZ. A felirat alatt koronán, vagy pálmaágak között lévő kettős kereszt látható és a követke-ző mondat: „DEUS EXERCITUUM BELLATOR FORTISSIME ESTO MECUM” vagyis LEGHA-TALMASABB HADAKOZÓ SEREGEK ISTE-NE LÉGY VELEM. 11

9 Dolleczek A. i. m. 12–13.; Magyar Hadtörténel-mi emlékek. Az ezredéves országos kiállításon. Szerk.: Szendrei János. Bp., 1896. 777–781.;

„Fegyvert s vitézt éneklek”. Hat évszázad tár-gyi emlékei a magyar huszárság történetében. Válogatás Fekete György és Mádai Norbert magángyűjteményéből. Szerk.: Fekete György–Szeiler Gábor. Keszthely, 2014. 135. Kat. No. 63.

10 Lugosi J.–Temesváry F. i. m. Kat. No. 159.; Had-történeti Múzeum, Hidegfegyvergyűjtemény. Ltsz.: 87.22.1.

11 Kalmár János: A magyar kard művészete. Bp., 1938. 74–75.; Kalmár János: Régi magyar fegyve-rek. Bp., 1971.107.; Csillag F. i. m. 59–60.; Kovács S. Tibor: A magyar szablya 100 éve. In: A szép-ség óhajtása. Öltözködés-kultúra az 1700–1815 közötti Magyarországon. Szerk.: Ihász István. Bp., 2008. 37–44. 39.; Jäger, F. i. m. 52–53., 64.

2. kép

Ezüstözött réz szerelésű huszár altiszti szablya.

18. század vége

(Fotó: Dabasi András)

86

Az előbbi típusú huszárfegyverre igen jó példa a 2. képen látható szablya. 12 Igen széles, fokéles pengével készült, amelyet a Madonna Immaculata és az előbbi latin nyelvű jel-mondatok díszítenek maratott, valamint vésett technikával. A penge fokán a pengehátra a „POTTENSTEIN” szöveget vésték, ami a készítési helyet árulja el. A fegyver klasszikus, ezüstözött rézből készült huszárszablya, markolattal, gerinclemezzel és keresztvassal sze-relt. Ez utóbbi alsó részébe az „F1” névmonogramot vésték, ami I. Ferenc magyar királyt (1792–1835) jeleníti meg. A szablya fekete lóbőrrel borított hüvelyét – ugyancsak ezüstö-zött rézből készült – domborított veretek, valamint élpántok díszítik. A torkolatveret egyik oldalán látható trébelt és vésett formában a már ismert „F1” monogram. Az előbbi alapján jelen szablya 1792-ben, vagy utána készülhetett. A fegyverzeti előírás alapján 1784 és 1794 között a huszár altisztek részére sárgaréz szerelésű szablyát rendszeresítettek. 1794 után viszont a legénységi szablya csiszolt vas, míg az altiszti „polírozott” kivitelű. 13 Jelen eset-ben feltételezhető, hogy az ezüstözés az előző technikai kivitelezést helyettesítheti, így ez a fegyver 1794 után, de valószínűsíthetően még a 18. század folyamán készülhetett. Az előb-bihez hasonló szablyákat használtak az első koalíciós háborúban (1795) harcoló magyar huszárezredek. 1795 őszén a rajnai hadszíntéren a francia csapatok sikeresen támadtak és mélyen benyomultak a német területekre. Októberben az ellentámadás megindítására odaérkező osztrák haderő ezredei között voltak a Wurmser-huszárok is, akik jelentős si-kereket értek el a hadműveletek alatt. A harcokban részt vett egy kunmadarasi születésű közhuszár, Boján János is, aki apjához írott levelében részletesen beszámolt a vele történ-tekről. „A mostani novembernek 10-ik napján szerencsém jól szolgált, mert két golyó a mellemen lévő két gombot egymás után beütötte, de semmi kárt nem tett bennem. 11-ikén pedig az ágyúgolyó a csizmám talpát elvitte, de hála légyen az Istennek semmi egyéb kár nem ért.” 1795. november 12-én azonban Bojánt elhagyta a szerencséje, mert meglőtték a karját, így a közhuszár „ispotályba” vonul, ahol gondoskodott elhunyt bajtársának a temetéséről is. Boján apjához írott leveléhez mellékelt egy francia papírpénzt is, amelyet a harcok során zsákmányolt az ellenségtől. 14

Az előző műtárgyhoz hasonlatosan a 18. század végén készülhetett a 3. képen bemu-tatott huszárszablya. 15 Széles, fokéles pengével szerelt, amely az előző fegyverhez hason-lóan a „Madonnás”-típusba tartozik, azaz latin nyelvű jelmondatokkal, kettős kereszttel, valamint a Madonna Immaculata alakjával díszített, maratott, majd utánvésett formában. A fegyver markolata igen érdekes, hiszen rézsodronnyal átcsavart szaruból készült. A szablya markolatkupakja aranyozott bronzból öntött kosfejet ábrázol, közvetlenül alatta egy kis hurokkal a tiszti kardbojt rögzítése céljából. Fekete, lakkozott bőrrel bevont hüve-lye trébelt és vésett díszű aranyozott bronz veretekkel és sima élpántokkal rendelkezik.

12 Magyar Nemzeti Múzeum, Fegyvergyűjtemény. Ltsz.: 56.4048. Hossza: 91,3 cm, penge széles-sége: 4,7 cm. Ezt a szablyát 1948-ban Dormándy Gézától vásárolta intézményünk.

13 Csillag F. i. m. 68.; Lugosi J.–Temesváry F. i. m. 38.14 Kondorosy Szabolcs: „Az ágyú gojóbis a Tsizmám talpát el vitte.” Huszárlevél az első koalíciós

háborúból (1795). Hadtörténelmi Közlemények 125. (2012) 1079–1085. 1082–1083.15 Magyar Nemzeti Múzeum, Fegyvergyűjtemény. Ltsz.: 56.4044. Hossza: 92,8 cm, penge széles-

sége: 4,9 cm. Jelen szablyát 1914-ben 25 koronáért vásárolta a Nemzeti Múzeum Sáfáry László főhadnagytól.

87

A 18. század második felében a Madonnás pengék mellett igen népszerűek még a „FRIN-GIA” felirattal, valamint a Nap, Hold és a csil-lagok alakjával díszített huszárszablya pengék is. 16 Az előbbire jó példa a budapesti Hadtörté-neti Múzeumban őrzött huszárszablya, amely Mária Terézia királynő uralkodásának a vége felé készülhetett. 17 A Nap, Hold és a csillagok ábrázolása ebben az időszakban a jó szerencse szimbólumának számított a katonák szemé-ben. A szablyapengéken a 16. század végétől felbukkanó „FRINGIA” felirat egyértelműen minőségjelző, kizárólag a jó anyagból készült kardvasakat jelölték így meg. Maga a kifejezés a török „frenghi” szóból származhat, amely a Frangistan (Európa) torzult alakja lehet, így a nyugati exportra szánt jó minőségű török, valamint keleti pengéket takarhatja. 18

A 4. képen látható, a 18. század végén ké-szült műtárgy igen ritka darab, hiszen a test-őrség fegyverei közé sorolható be. 19 Szablya, ívelt, fokéllel ellátott széles, gerincmerevítős pengével. Sugaras díszítésű ezüstből készült keresztvassal, markolatpánttal és gerinclemez-zel. Az előbbieken, valamint magán a marko-latkupakon is látható – plasztikusan felfor-rasztva – a Bánffy család címerállata, a kardot tartó oroszlán. Fekete kecskebőrrel borított hüvelyét ugyancsak sugaras díszítésű ezüst-veretek díszítik, amelyek közepét szintén egy

16 Kalmár J. A magyar kard i. m. 63–66.; Csillag F. i. m. 59.; Wagner, Eduard: Hieb- und Stichwaffen. Prag, 1975. 394.; Jäger, F. i. m. 51.

17 Lugosi J.–Temesváry F. i. m. Kat. No. 131.; Had-történeti Múzeum, Hidegfegyvergyűjtemény. Ltsz.: 35781/Fe. Hossza: 93,5 cm, penge széles-sége: 4,7 cm.

18 Kovács S. T. Huszárfegyverek i. m. 99–100.19 Lugosi J.–Temesváry F. i. m. Kat. No. 132.;

Temesváry F. i. m. 96., Kat. No. 394.; Magyar Nemzeti Múzeum, Fegyvergyűjtemény. Ltsz.: 56.4047. Hossza: 87 cm, penge szélessége: 4 cm. Jelen szablya a losonci Bánffy-családtól került a Nemzeti Múzeumba.

3. kép

Kosfejjel ékesített huszártiszti szablya.

18. század vége

(Fotó: Dabasi András)

88

kardot tartó oroszlán ékesíti. A középső, vala- mint a torkolatveret hordkarikákkal ellátott.

1760 júniusában alapították a 120 nemes-ifjúból álló, azaz három 40 fős dandárt szám-láló Magyar Nemesi Testőrséget. A testőröket a vármegyék küldték a királyi udvarba. Ez a tiszti testőrség az uralkodó székhelyén tar-tózkodott és őt minden utazására, valamint vadászatára is elkísérte. Néha az uralkodó család tagjai részére is rendeltek ki testőrkü-lönítményt, sőt egy időben futárszolgálatot teljesítettek a testőrök. A pompás egyenruha, valamint a karabély mellett a Magyar Nemesi Testőrség legjellegzetesebb fegyvere a szab-lya volt. Ez utóbbi a híres huszárszablya hű mása, azzal a különbséggel, hogy itt a vere-tek plasztikus, sugaras díszítésűek, mindig ezüstből készültek, valamint az illető testőr családi címerével is ékesítve voltak. 20

Az 5. képen látható fegyver különlegessége az acélkristályokkal ékesített keresztvas, marko-latpánt és gerinclemez, valamint az ugyancsak acélkristállyal díszített vas szerelésű hüvely. 21 A 18. század végén nemcsak a fegyvereknél, ha-nem öv- és cipőcsatoknál is népszerűek lettek a gyémántokat utánzó acélkristályos veretek. A szablya pengéjének egyik oldalán, közvetle-

20 Báróczy Sándor feljegyzései a Magyar Nemesi Testőrség életéből 1760–1800-ig. Összeállította 1829-ben Krúdy Ferenc testőrhadbíró. Magyar-ra fordította: K. László József. Bp., 1936. 19–25.; Kovács S. T. A magyar szablya i. m. 41.; Érde-kességként jegyezzük meg, hogy hajtóvadásza-tokon például ha az uralkodó szarvast üldözött, akkor a testőröknek is el kellett kísérniük a csá-szárt. Körvadászatokon pedig a kijelölt udvari előkelőség mögé kellett állniuk a gárdistáknak, hogy átnyújtsák a fejedelmi személynek a pus-katöltő vadász által előkészített lőfegyvert.

21 Lugosi J.–Temesváry F. i. m. Kat. No. 203.; Temesváry F. i. m. 97., Kat. No. 404.; Kovács S. T. A magyar szablya i. m. 42.; Magyar Nemzeti Múzeum, Fegyvergyűjtemény. Ltsz.: 55.3583. Hossza: 91,5 cm, penge szélessége: 3,9 cm. Ezt a szablyát 1955-ben 400 forintért vásárolta in-tézményünk Farkas Jenőtől.

4. kép

Ezüstszerelésű testőrszablya a Losonci Bánffy család

címerével díszítve. 18. század vége

(Fotó: Dabasi András)

89

nül az él felett a következő latin nyelvű szöveg olvasható: „DIGNA TRIUMPHALIS QUAE CIRCUM PALMA VIRESCAT DIGNAQUE QUAE CIRCUM PLURIMA LAURUS EAT FRANCISCUS II. ROM. IMERATOR”. A pen-ge másik oldalán a következő maratott felira-tot láthatjuk: „VIVE FRANCISCE DIU, VIVE ET TER MAXIME CAESAR CAESARIS LEO-POLDI SECUNDI VIVE FILI PROTEGE NOS AMORE VIVE VALE”. A felirat alapján a szab-lya 1792-ben készülhetett, amikor is elhunyt II. Lipót (1790–1792) és trónra lépett I. Ferenc (1792–1835) császár. Könnyen elképzelhető, hogy az utóbbi uralkodó koronázására készít-hették a fentiekben leírt fegyvert.

Az osztrák hadseregben az 1798-as év a nagy fegyverszabványosítás időszaka lett. En-nek legfontosabb oka, hogy az 1792-ben kezdő-dő francia forradalmi, valamint az azt követő napóleoni háborúk időszakában (1800–1815) százezres nagyságrendekben kellett a katoná-kat felfegyverezni. A tömeggyártás következ-ménye a krónikus színesfémhiány lett, amely miatt 1803 után a tiszti kardok szerelékeit nem aranyozott rézből, hanem vasból kezdték legyártani. Ez utóbbit jól szemlélteti a Had-történeti Múzeumban őrzött Simonyi József huszár ezredes egyszerű kivitelű szablyája, amelynek a markolata az 1798 M. nehézlovas-sági pallos egyfajta változata. 22

A 18. század végének, pontosabban az 1798-as évnek volt még egy fontos újítása, nevezetesen a kardbojtnak, mint a tiszti és al-tiszti méltóság jelvényének a rendszeresítése. Tulajdonképpen a kardbojt – nem hivatalosan

– már korábban is használatban volt, amely a szablyát a kézhez rögzítő csukló- vagy más néven markolatszíjból fejlődött ki. 23

22 Dolleczek A. i. m. 23–27.; Csillag F. i. m. 67–71.; Lugosi J.–Temesváry F. i. m. 38–40.; Kovács S. T. A magyar szablya i. m. 41.

23 Lugosi J.–Temesváry F. i. m. 45–47., Kovács S. T. A magyar szablya i. m. 43.

5. kép

Acélkristályokkal ékesített veretekkel szerelt

szablya. 1792 (?)

(Fotó: Dabasi András)

90

A 19. század elejétől az ókori művészetekből ihletet merítő francia Empire-stílus lett rendkívül népszerű, majd az 1810-es évektől a stílusfelújítások, vagyis a neobarokk, neorokokó stb. a magyar szablyaművességben is meghatározóak voltak. Ezek azonban már kívül esnek tanulmányunk időhatárán, s ezért a magyar szablyák előbbiekben em-lített típusaival már a következő kötetben fogjuk olvasóinkat megismertetni.

HUNGARIAN SABRES FROM THE SECOND HALF OF THE 18TH CENTURY

Summary

The Hungarian hussars became world-famous during the Austrian War of Succession in the second half of the 18th century.

At this time the Hungarian sabres gained wide popularity in Europa, which was associated with the introduction into European armies of hussars, light cavalry dressed and armed in the Hungarian fashion. The Hungarian officer’s hussar sabre, with its wide (usually 5 cm), curved blade adorned with motifs depicting the Sun, the Moon, stars and FRINGIA inscription or „Madonna Immaculata” (Virgin Mary). Its short, straight cross-guard ends in a button on one side, while the other one bends back to the pommel forming a protective clasp. Its hilt is covered with black, ribbed leather and sometimes metal wire. The scabbard is covered with gilt bronze plates, adorned with embossed baroque motifs. On the fig. 4 can be seen the famous Hungarian Royal Guard’s sabre, which was made in the late of the 18th century.

Queen Maria Theresia founded the Hungarian Royal Guard in 1760, as a sign of her gratitude, as Hungarians bravely fought by her side int he Austrian War of Succession. The 120 members and their costs were provided by the counties, so even sons of lower nobles could have a chance to serve at the Vienna court and may reach higher ranks. Between 1760 and 1849 more than 1200 young Hungarian noblemen served their average of five years in the Guard. There, apart from soldier training, they learned languages (French, German, Italian) and Hungarian law, as well as dancing and etiquette. The Guard’s uniform used to be the most elegant Hungarian uniform up to 1918, when the Guard was dissolved. It consisted of a red hussar uniform with silver trim, a panther pelt pelisse a fur-lined cap and a hussar sabre, decorated with silver plates and coat of arms.

91

F ü l ö p A n d r á s

A K E N É Z I É S A R Á B A H Í D V É G I R Ó M A I K A T O L I K U S T E M P L O M O K Ö S S Z E H A S O N L Í T Ó É P Í T É S T Ö R T É N E T I

V I Z S G Á L A T A

Műemléképületek kutatása során gyakorta foglalkozunk olyan emlékekkel, amelyek nem tartoznak építészettörténetünk élvonalába, mégis egyedileg védett objektumok, tehát kutatásra érdemesek. A falkutatásukat követően a feltárt eredmények dokumen-tációkba, azok pedig különféle adattárak mélyére kerülnek, és szinte sohasem épülnek be építészettörténetünk újabb és újabb összefoglalásaiba. Valljuk be, a hazai művészet-történet-írás nem is mutat irányukban nagy érdeklődést, hiszen azt hagyományosan a csúcsteljesítmények, az egyedi, esetleg különleges alkotások érdeklik, és elsősorban ezek újraértelmezéséből vonják le általános érvényű következtetéseiket.

Az alábbiakban egymás mellett tárgyaljuk két ilyen műemléképület építéstörténetét, és azokat összehasonlítva kíséreljük meg új következtetések levonását. A Magyar Nem-zeti Múzeum Műemléki Kutatási Osztályának közelmúltban végzett falkutatásai közül a Vas megyében fekvő kenézi és a rábahídvégi római katolikus templomokra esett a vá-lasztásunk. Azért rájuk, mert mindkettőnek történt egy nagy, a mai képüket jelentősen meghatározó átépítése a 18. század utolsó harmadában, melynek eredményeképp mind alaprajzukat, mind egyéb vonásaikat (így a homlokzatarchitektúra egyes elemeit) te-kintve rokonság mutatható ki köztük. Kíváncsiak voltunk ennek okaira, ugyanakkor az eltérésekre is, melyek magyarázatát a falkutatási eredmények és az írott forrásanyag egy-bevetésével adjuk meg.

E megközelítést az is indokolja, hogy egyik templom esetében sem beszélhetünk tel-jes kutatásról. Kenézen 2012 nyarán végeztünk vizsgálatokat, de csak a lábazatcseréhez kapcsolódó falfelületeken. Rábahídvégen ennél ugyan több történt 2010 nyarán, ott teljes vakolatcsere zajlott a homlokzatokon, amelynek során Koppány Andrással megfigyelése-ket tehettünk a kivitelezés közben. Kutatásaink azonban a templombelsőre egyik esetben sem terjedhettek ki, hiszen maguk a felújítások sem érintették a belső tereket. Ugyanakkor lehet, hogy évtizedeket kell várni arra, hogy ez utóbbiak is bekövetkezzenek, és addig sem érdektelen az eddigi eredmények közlése.

Kenéz

Kenéz falu Vas megyében, Sárvártól délnyugatra található, a Gyöngyös folyótól nyugatra. (1. kép) A Sárd folyóvíz közelében fekvő falut 1217-ben említik először (predium Kynih),

92

mely ekkor a vasvári káptalan birtoka volt. 1 Egy húsz évvel később keletkezett oklevélből azt is megtudjuk, hogy két Kenéz falu feküdt egymás mellett. Közülük az egyikből 60 holdnyi földet a káptalan udvarnokai elfoglaltak, melynek birtokában a király a káptalant megerő-sítette, mivel hogy azt III. Béla király óta háborítatlanul bírta. 2 Az oklevél nevezetességét az adja, hogy ezen alapszik a vasvári káptalan alapításának III. Béla-kori keltezése is. 3 Az eb-ben körülírt határok sajnos a korabeli vízrajz és úthálózat pontos ismerete nélkül ma már nehezen rekonstruálhatók, így kérdéses az is, hogy a mai falu melyik Kenézzel azonosítható. A későbbi forrásokban is említett, támpontként használható folyóvizek közül a Gyöngyös főága még a 18. század végén is a mostani falu déli határánál vezetett, míg a mai helynevek alapján Sárd talán a Kenéztől délnyugatra, a szomszédos Bozzaitól délre kanyargó víz lehe-tett.

1284-ben a Gyöngyös melletti Kenézt Pous fia Ugrin – mint örökölt birtokot – adta Gyovád nembeli Tivadar fia Tivadarnak. 4 Ennek fia, bizonyos Tivacs 1323-ban a káp-talannak adta el Kenéz nevű birtokát, mely a Gyöngyös mellett feküdt, de a közeli Sárd folyó mindkét partján és a Gyöngyös mellett is rendelkezett tartozékokkal. Ekkor ismét megemlékeznek róla, hogy a szomszédban fekszik a másik Kenéz nevű falu, amely a káptalané volt. 5 Az adásvétellel azonban több probléma adódott, amint arról későbbi

1 Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gabiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg. (UB) I–IV. Bearb. Hans Wagner, Irmtraut Lindeck-Pozza. Wien–Köln–Graz, 1955–1985. I. Nr. 105.; Kóta Péter: Regeszták a vasvári káptalan levéltárának okleve-leiről. Szombathely, 1997. 3. sz.

2 UB I. Nr. 243.; Kóta P. i. m. 7. sz.3 Iványi Béla: A középkori Vasvár. Vasvár, 1992. 29. További adatok a káptalanra és működésére:

Zágorhidi Czigány Balázs: Az Árpád-kori Vasvár topográfiája. Vasi Szemle 50. (1996) 389–397.; Sill Ferenc: A vasvár-szombathelyi káptalan hiteleshelyi tevékenysége. Vas Megye Múltjából. Levéltári Évkönyv 1. (1976) 20–60. 23–27. stb.

4 UB II. Nr. 258.; Kóta P. i. m. 31.5 UB III. Nr. 302.; Kóta i. m. 57.

1. kép

A kenézi templom az 1857. évi katasz-

teri felmérésen

93

oklevelek beszámolnak. 6 A 14. szá- zad közepén az egyik falu birtoká-ban a vasvári káptalan prépostja és kanonokjai külön-külön bírtak birtokrészeket. 7 Amikor pedig a prépost 1384-ben elzálogosította Kenézt Pecöli Szarka Miklós fiainak, utóbb azért kellett semmissé tenni a jogügyletet, mert azt a káptalan beleegyezése nélkül kötötte. Az ügy következményei a 15. század végéig nyomon követhetők a forrá-sokban. 8 Annyi bizonyosnak látszik, hogy amikor ez a pereskedés zajlott, már csak egy Kenézről szólnak a források, ami a 14. század végétől kezdve a mai faluval való azonosí-tást valószínűsíti.

Miközben a két falura vonatko-zó forrásanyag nem kevés, magáról a templomról csak nagyon gyéren állnak rendelkezésre adatok. Az első ilyen 1298-ból maradt fenn, de ez is csak közvetetten bizonyítja a templom létezését: ekkor emlí-tenek egy bizonyos István papot Kenézről. 9 A templomra vonatko-zóan az 1698-ban készült Kazó-féle egyházlátogatási jegyzőkönyv nyújtja az első részletesebb leírást. Megemlékeznek csekély méretű boltozott szentélyéről, valamint zsindelyfedéséről, sekrestyével viszont nem bírt. Volt ezen kívül a templomnak kőből gondosan megépített tornya is, melyben egy harang függött. 10 Tetőfedésén túlmenően a berendezése is megvolt: „kőből” (szilárd anyagból)

6 Kóta P. i. m. 60., 95., 96.7 Uo. 122.8 Uo. 178., 293., 299., 300., 349., 502., 507.9 UB II. Nr. 458.10 „Ipsa porro Ecclesia Turrim habet lapideam … lapide et semento totaliter constructam et

elaboratam.” Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban MNL OL) Mik-rofilmtára 52. doboz, Visitationes canonicae 1698. fol. 274–275.) A „porro” („azon kívül”, ugyanakkor „távolabb” is) kifejezés jelentései közül jelen szövegkörnyezetben az elsőt kell mérvadónak tartanunk, egyszerű szófordulatról van ugyanis szó, amit a Kazó-féle vizitációs jegyzőkönyv másutt is szívesen használ. Emiatt azt a szakirodalomban megjelent véleményt (C. Harrach Erzsébet–Kiss Gyula: Vasi műemlékek. Szombathely, 1983. 161.), miszerint ekkor kü-lön álló tornya lett volna a kenézi templomnak, el kell vetnünk.

2. kép

A helyreállított kenézi templom délnyugatról

(a szerző felvétele)

94

készült szószéke, fából készült karzata és egy szerény, a patrónus szent, Szent Miklós püspök képét magába foglaló oltára érdemelt említést. A templom kegyuraként még mindig a vasvári káptalant nevezték meg. 11

1733-ban ismét részletes leírást olvashatunk a lelkészpénztár ira-tai között. A templomot megint romosként, felújításra várónak jellemzik, amelynek oldalfalai majdnem megrepedtek, de tetőze-te és síkmennyezete (vélhetően a hajó fölött) is cserére szorult, akár-csak a sekrestye, a temetőkerítés vagy az ablakok. Érdekesség, hogy sekrestyéről ejtenek szót, ami időközben létesülhetett, hiszen a 17. század végén még nem tudunk ilyenről. A templom tor-nyában ezúttal már két harangot jegyeztek fel, de hogy az új harang valami toronnyal kapcsolatos fel-újítás eredményeképp került-e ide, nem tudjuk, csak azt, hogy az egyik törött volt. 12 1758-ban az

eddigiekhez képest új információ, hogy a kelet felé néző szentélytől délre feküdt a sek-restye, és mindkettőt boltozat fedte. Ezen túlmenően a templom deszkamennyezetes volt. Nyugati kapuja előtt falazott tornyáról újra megemlékeznek. 13

A kenézi templom mai képét meghatározó építési periódus 1776-ra tehető. Az 1781-ben kelt egyházlátogatási jegyzőkönyvből értesülünk arról, hogy ekkor saját költségen (sumptibus propriis) szilárd anyagból újjá- vagy inkább újraépítették a templomot, 14 ami alatt a templom saját jövedelmeit kell értenünk, és nem a kegyuraságot formálisan még ek-kor is betöltő vasvári káptalant. Ismét megemlítik tornyát, amely – mint írják – noha „lent-

11 1713-ban egy további, szűkszavú leírást is készítettek a templomról. MNL OL Mikrofilmtára 23718. doboz Visitationes canonicae 1713. fol. 112–113.

12 Acta Cassae Parochorum 3. Székesfehérvári, kalocsai, csanádi és győri egyházmegye. 1733–1779. Művészettörténeti adatok. (Az anyagot gyűjtötte Bónisné Wallon Emma). A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportjának forráskiadványai VII. Szerk.: Henszlmann Lilla. Bp., 1971. 161.

13 MNL OL Mikrofilmtár 5200. doboz. Visitationes canonicae 1758. fol. 240–241.14 MNL OL Mikrofilmtár 23723. doboz Visitationes canonicae 1781. fol. 15–16.

3. kép

A kenézi templom belseje a szentély felé

(a szerző felvétele)

95

ről egész tekintélyes és szilárd, a föntről nézve azonban felépítésre és felújításra szorul,” 15 más szóval: a nemrég befejezett építési munkák a tornyot alig érinthették.

Amikor 1815-ben ismét vizitátorok jártak a helyszínen, lényegében a korábbi jegy-zőkönyv megállapításait vették át az épületre vonatkozóan. A templomot boltozottnak nevezik, cserép fedte a tetejét, karzatáról, orgonájáról, szószékéről, padjairól, Szűz Mária-oltáráról és két harangjáról tesznek említést. 16 Ám sem ekkor, sem a következő egyházlátogatás idején, 1838-ban nem említik, történt-e bármilyen építkezés a tornyon, csupán annyit jegyeztek fel róla mindkét esetben, hogy szilárd anyagból épült. 17 A vár-megyei monográfia ugyanakkor úgy tudja, hogy a 19. század elején épült a templom, 18 ami inkább úgy értelmezhető, hogy ez idő tájt egy nagyobb felújítás zajlott le. A 20. szá-zad folyamán történt tatarozások közül egy 1949-ben és egy 1980-ban végzett külső felújításról tudunk, a mostani állapot alighanem az utóbbinak tudható be. 19

15 „Turris ab infra sat ampla et firma est, sed in altum erectione et reparatione indigent” MNL OL Mikrofilmtár 23723. doboz Visitationes canonicae 1781. fol. 15–16.; 23740. doboz. Visitationes canonicae miscellanea 1781. Pecöl. fol. 13.

16 MNL OL Mikrofilmtár 23727. doboz Visitationes canonicae 1815. fol. 149.17 MNL OL Mikrofilmtár 23732. doboz Visitationes canonicae 1835. fol. 17.18 Magyarország vármegyéi és városai. Vas vármegye. Szerk.: Borovszky Samu. Bp., 1898. 51.19 C. Harrach E.–Kiss Gy. i. m. 161.

4. kép A kenézi templom alaprajza a megjeleníthető periódusokkal

(1. középkor, 3. 1776, 5. 19. század eleje, rajz: Arnóti Zsuzsa)

96

A mai templom a falu közepén, szabadon álló, megközelítőleg keletelt (kelet-észak-kelet felé álló szentéllyel épült), egyhajós, sokszögzáródású szentéllyel ellátott épület, a szentély déli oldalán sekrestyével, oromzatos nyugati homlokzata elé ugró, átlós tám-pillérekkel ellátott, órapárkányos toronnyal. 20 (2. kép) Homlokzata egyszerű falsávokkal keretezett, a hajó északi és déli homlokzatán három-három tört vonalú-szegmensíves záródású ablakhely, közülük az északiak vakablakok, a szentély egyetlen ablaka műkö-dő ablak észak felé. A torony nyugati és déli bejárata kőből faragott, tagolt szalagkeretes, záróköves ajtó. A torony ablakai részben a hajóéval egyeznek, félköríves köténnyel díszí-tettek, részben kőből faragott körablakok, a nyugati ajtó felett befalazott lantablak nyílik.

A hajó belső tere gazdagon tagolt fejezetekkel ellátott falpillérekről induló, három-szakaszos csehsüveg-boltozattal, a szentélyé egyszakaszos csehsüveg-boltozattal és félkupolával fedett. (3. kép) A nyugati boltszakasz alatt négypilléres karzat, szegmens-íves homlokívekkel. Főoltára, szószéke, padjai barokkok, főoltárképe Szt. Miklóst ábrázolja püspöki ornátusban, felhőgomolyagon, nőalakok között, jobbját áldásra emeli, baljában evangéliumos könyvön három golyó, a balján levő nőalak kezében pásztorbot. A fedélszék két állószékes középszelemenes, 19. század első felére tehető szerkezet.

A templom homlokzatának és tetőszerkezetének legutóbbi felújítása 2012. nyár ele-jén kezdődött. A helyszíni vizsgálatok idején a templom lábazatát a kivitelezés során

20 A templom topográfiai elhelyezkedésére l. Kenéz kataszteri felmérése 1857-ből: http://www.archivportal.hu (2014. március 15.)

5. kép

Részlet a kenézi templom tornyának déli homlokzatáról

(1. középkor, 2. újkor?, 3. 1776, 4. 18. század vége?,

5. 19. század eleje, rajz: Arnóti Zsuzsa)

6. kép

A kenézi templom középkori toronyablaka belülről

(a szerző felvétele)

97

már leverték, így egyszerű szemrevételezéssel is számos lényeges információt sikerült begyűjtenünk, kiegészítve az írott forrásokból kihámozható adatokat. Beállványozva ugyanakkor csak a torony volt, így párkánymagasságig csak azt tudtuk közelről megnéz-ni, de a magasabban lévő falszöveteknél ott sem terveztek vakolatcserét, így elsősorban a színezés meghatározására koncentráltunk.

A levert falfelületeken megfigyelhető jelenségek alapján a templom legkorábbi, közép- kori periódusa (1. periódus) maga a torony, melynek alsó falszövetei téglából (méret: 31,5×15×7 cm) épültek, sárgásszürke, kavicsos habarcsba rakva. (4. kép) Átlós támpillérei kötésben vannak a toronytesttel. A délnyugati támpillér délkeleti falsíkján, továbbá a torony déli falsíkján foltokban a vakolatverés után is megmaradt a középkori vakolat – mely nem volt más, mint a szétkent falazóhabarcs – és rajta a látszó fehér meszelés. (5. kép)

A középkori torony téglalábazata ma is megvan, rézsűs profilját faragott, 18 cm magas kőelemekből alakították ki. A torony és a hajó csatlakozásánál azt láttuk, hogy a hajó nyugati fala – noha kétséget kizárólag barokk kori – befut a toronyfal mögé. Mivel belebontani nem volt lehetőségünk, nem tudhatjuk, hogy a falmagban a csatlakozás hogy nézett ki. Ha a kutatással nem vizsgálható részeken is ugyanez a helyzet, elképzel-hető, hogy a torony eleve elvált a középkori hajótól is, mert téglái a vizsgált felületen nem csorbázódtak a hajó felé, ennek tudható be, hogy a torony falazatának különösebb roncso-lása nélkül is le tudták bontani a korábbi hajót, és megépíteni a mait. Önállóan ugyanakkor alig állhatott meg bármikor is a torony, ehhez ugyanis állékonysági okokból a keleti sarko-kon is támpilléreknek kellett volna állniuk. Ilyeneknek semmilyen nyomát nem találtuk, hiszen a tornyot keleti irányból a mindenkori hajó támasztotta meg.

A torony déli oldalán egy 69 cm magas, 15 cm széles résablakot találtunk befalazott állapotban (hasonló ablak az északi oldalon nem mutatkozott). Belül jól látható volt a karzatszint magasságában ugyanennek az ablaknak a szegmensíves téglazáradéka, (6. kép) rézsűs kávája ma is eredeti állapotában őrződött meg, akárcsak az ugyanehhez a szinthez tartozó korábbi gerendafészkek. Mindezek alapján egy középkori eredetű, de a középkori hajóhoz vélhetően utóbb hozzáépült toronyról beszélhetünk, ám valójában nincsen olyan műrészlet, ami alapján ezen belül pontosabban korhoz vagy stílushoz köthetnénk ezt az épületrészt.

Egy következő, második építési periódusban megmagasították a tornyot. Szürkés-fehér, kavicsos habarcsba rakott törtkőből épült falai a padlásszinten mutatkoztak, és világosan elváltak a karzatszintig azonosított téglafaltól. E szintről egy – később elfalazott

– ablak nyílt nyugat felé. Északra, keletre és délre szintúgy, ezek azonban magasabbról induló ablakok voltak. Az ablakok kávái javarészt törtkőből készültek, bár helyenként tégla is megfigyelhető bennük. Az északra és délre néző ablakokat utóbb fölfelé meg-magasították, így az eredeti boltövüket ma már csak a kávákban látható ferdén rakott törtkövek jelzik. Ugyanebben a korszakban az akkori – a mainál alacsonyabban levő

– padlástérbe egy kis bebújó nyílás vezetett. E korszak datálásával kapcsolatban semmi-lyen támpontunk nincs, hiszen a belülről látható ablakformák teljesen jellegtelenek.

A 3. periódusban lebontották a középkori templomot a torony kivételével, és helyette téglából felépítették a ma ismert hajót és szentélyt, továbbá a sekrestyét, melyek egy-mással mind kötésben voltak. E periódusban már téglalábazat készült körbe, a hajóból délre nyíló, tagolt szalagkeretes, záróköves ajtó már ekkor bekerült a helyére. A vizsgá-latok során az is láthatóvá vált, hogy a hajó homlokzatát – mind az északi, nyugati és

98

déli szakaszokon – tagoló, ma látható, rendkívül széles lizénák másképp néztek ki a ba-rokk időszakban. Eredetileg kettős lizénák voltak, ahol egy-egy lizéna 59 cm széles volt, köztük egy keskeny, 17,5 cm széles visszaugratott rész jelentkezett. A visszaugratott mező alsó széle a homlokzatot alulról keretező vízszintes falsáv tetejétől nyilvánva-lóan a felső vízszintes falsáv aljáig tartott. A kettős lizénák közti részt a 20. században cementes habarccsal kitömködték.

Különös figyelmet érdemel a hajó nyugati homlokzata és a torony déli falának csat-lakozása. Mint a középkori periódus ismertetésekor említettük, a barokk kori fal befut a középkori torony vége mögé. A toronynak a hajó felé eső (amúgy utólag odakerült) lizénája mögé befutott a hajó nyugati falán megfigyelhető sárgás vakolóhabarcson lát-ható, látszó fehér meszelés, mely az alsó, lábazathoz közel eső részen szürkésfekete színt kapott. Hasonlóan megmaradt a fehér szín az északi toronyfal és a nyugati hajófal csatlakozásánál is. 21

Feltűnő, hogy a levert felületeken nem találtuk nyomát annak, hogy barokk architek-túrát próbáltak volna létrehozni a tornyon, meghagyták az addigi középkori állapotot, beleértve pl. a keskeny toronyablakot is. A hajó, a szentély, a sekrestye viszont a maga műformáival megfelel az 1776-os építési dátumnak. Legkorábban ekkor megmagasítot-ták a 2. periódus toronyablakait fölfelé, tégla áthidalót készítve nekik. Ezzel egy időben (az új boltövekkel egybeépítve) megmagasították a tornyot is a padlásszint fölött, immá-ron ismét kizárólag tégla falazó anyaggal. 22

A 4. periódus eddigi adataink szerint egy homlokzattatarozás emléke. Nyomait jól meg lehetett figyelni a déli, illetve az északi toronyfal és a hajó nyugati fala közti csatla-kozásban. Egy morzsalékos, szürke aprókavicsos vakolaton valójában egy vöröses színt sikerült felfedezni, mindkét oldalon, befutva a torony még későbbi, szélső lizénája mögé.

Az 5. periódusban került sor a torony architektúrájának „barokkizálására”. Elké-szültek a torony lizénái, párkányai, meszes kavicsos habarcsba rakva, a téglák 32×18×7 cm-esek. Ugyanilyen habarcsba rakott téglákkal falazták be a középkori résablakot. Érdekes, hogy a torony nyugati, barokk, tagolt szalagkeretes, záróköves ajtaját szintén az 5. periódus habarcsával illesztették bele a középkori falszövetbe. Hogy egészen ad-dig mi volt helyette, nem tudjuk, mindenesetre részletformáit tekintve nem különbözik érdemben a déli, 3. periódushoz tartozó ajtótól. Felvetjük, hogy esetleg a déli ajtókeret-tel egy idő tájt készülhetett, de mai helyére csak az 5. periódusban került. A kőelemek illesztései, a szemöldökkő javításai, pótlásai másodlagos elhelyezésre utalnak, de eredeti helyüket (a torony és a hajó között?) valójában nem tudjuk. Elkészültek a torony jelen-legi ablakai, nyugatra egy lantablak, oldalra körablakok, valamint a torony magasabb ablakai, jellegzetes köríves kötényükkel. Ezek viszonyát a falazathoz falkutatás nélkül szintén nem tudjuk megadni. Tanulságos viszont a lantablak feletti osztópárkányon tett

21 Feltehetően ugyanez a sárgás höbörcsös vakolat mutatkozik a déli toronyfalon, ráhúzódóan a délnyugati támpillér középkori meszelésére, igaz, a két rész között összefüggő felületet nem találtunk.

22 Habarcsa inkább a majdan ismertetendő 5. periódushoz áll közel, így az sem kizárt a 4. perió-dusként vagy az 5. periódus egy első fázisaként kéne értelmeznünk. Ugyanakkor az 5. perió-dusban, mint látni fogjuk, már befalazták ezt a megmagasított ablakot.

99

megfigyelésünk, melyet a párkány egy megsérült pontján tettünk. Itt az 5. periódusra tehető habarcs alkotja a párkány anyagát – ennél korábbi nem mutatkozott –, ezen az első festésréteg egy fehér meszelés volt, mely nem alapmeszelés volt, bekoszolódott, sokáig látszó színként működött, rajta második rétegként egy sárga szín jelentkezett. Ez alapján kijelenthetjük, hogy az 5. periódusban, amikor már a tornyon is a mai architektú-ra létrejött, a legkorábbi szín a fehér volt. A sárga szín – analógiák alapján – legkorábban csak a 19. század második felében képzelhető el. Az 5. periódus datálásáról csak annyit tudunk, hogy a műformák (gazdagon tagolt, golyvázott párkányok stb.) még beleférnek a barokk stílusba. Nem kizárt, hogy a 19. század elejére helyezett (át)építési adatunkhoz kell kötnünk a torony homlokzatának ezt az átalakítását, sőt akár a fedélszék megépí-tését is. Nem tudjuk viszont, mikor falazták be a lant alakú ablakot. Annyi bizonyos, hogy a 20. század két tatarozása során kijavították – cementes habarccsal – a torony megsérült lizénáit, helyenként az ablakkereteket is; ekkorra tehető a külső kettős lizénák

„összemosása is”.A mostani homlokzattatarozás keretében visszaállításra kerültek a kettős lizénák,

egy hiteles színt sikerült fölfesteni a homlokzatra, továbbá jelzésszerűen bemutatásra került a megtalált, délre nyíló toronyablak. A végeredmény egy ízléses, hiteles homlok-zat-helyreállítás lett.

Rábahídvég

Rábahídvég – ahogyan nevéből is kitetszik – a Rába egyik fontos átkelőhelyénél fek-szik, Vasvártól északnyugatra. (7. kép) Kiemelkedő földrajzi helyzete már a középkortól nyomon követhető. Az írott forrásokban először 1265-ben említik, amikor bizonyos Ehellős és György fiai több falu (Sár, Hídvég és Polán) birtokán megosztoznak, és Sár keleti fele Hídvég faluval és egy egyházzal Ehellős fiaira szállt. 23 A szövegből úgy tűnik,

23 UB I. Nr. 478.

7. kép

A rábahídvégi templom az

1857. évi kataszteri

felmérésen

100

hogy inkább Sáron, mint Rábahídvégen már ekkor állt egy templom. 1280-ban a király – az ekkor épp lakatlan – Hídvéget Herman nembeli Endre fia Andrásnak adományoz-ta, felszabadítva őt szolgálatai alól. A birtokról azt is megtudjuk, hogy a Rába-híd őrei (custodes pontis Raba) bírták, és szomszédos volt András egy másik földjével. 24 A birtok- ügylet tipikus példája annak, ahogy a késő Árpád-korban a király lehetőleg lakatlan földeket adományozott el, és ha ilyen kérés felmerült, akkor előbb kivizsgáltatta, hogy tényleg puszta-e, és utána beiktatta az új birtokost. 25

A hídvégi templom első biztos említése egy 1342. október 1-én kelt oklevélből 26 szárma-zik, amelynek tartalma több szempontból is tanulságos számunkra. Egyrészt megtudjuk belőle, hogy a vasvári káptalan visszaigényelte a győri püspöktől a rábahídvégi és több más környékbeli templom ún. magisztrátusi jogát, ami a középkori Magyarországon az egyháznak fizetendő tized helyben, a papnál maradó negyedének bizonyos hányadát jelentette. Amint azt Rácz György tetszetősen megfogalmazta, a szóban forgó plébánia-templomok eredetileg vélhetően a vasvári (fő)esperes fennhatósága alá tartoztak, majd amikor a 12. század második felében megszervezőzött a vasvári társaskáptalan, s élére prépostként a korábbi főesperes került, azoknak a templomoknak a magisztrátusi jöve-delmeit kapta meg, melyek addig az esperesi kerületébe tartoztak, de mindenképpen már régóta fennálltak, nagyobb tizedjövedelemmel rendelkeztek. Ebből következően az említett templomok – így a rábahídvégi is – a környékbeli egyházak „legkorábbi réte-géhez” számítandók. 27 E tétel igazolására természetesen mindegyik templom történetét egyenként kellene vizsgálni, ám az írott források hiánya miatt ma már aligha lehet vég-legesen állást foglalni.

Az oklevél másik érdekessége, hogy megadják a templom titulusát is, ám saj-nos az oklevél sérülten maradt ránk, és épp a titulus nagy része hiányzik. A sérült részt Házi Jenő Sancta Felicitas-nak egészítette ki, 28 ami egy ritka, Magyarországon szinte egyedülálló patrónus szent lenne. Először Kóta Péter vetette fel, hogy inkább Szentháromság (Sancta Trinitas) a helyes feloldás. 29 Ez utóbbi mellett szól, hogy a koraújkorban már igazolhatóan az utóbbi volt a templom titulusa.

A település, mely a 13. század végétől fogva hosszú ideig a Hídvégi család bir-tokában volt, 1463-ban a később is birtokos Polányiak kezére került. 30 A Polányiak

24 UB II. Nr. 200.; Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. II. 2–3. 1272–1290. (Szerk.: Borsa Iván) Bp., 1961. 3071. sz.

25 Zsoldos Attila: A szent király szabadjai. Fejezetek a várjobbágyság történetéből. Bp., 1999. 81–82. Az adat könnyen illeszkedne a vasi várispánság 1270 után meginduló széthullásának folyama-tába (vö: Zsoldos Attila: A vasi várispánság felbomlása. Vasi Szemle 54. (2000) 1. sz. 27–46.), ha nem tudnánk, hogy 1265-ben már különféle magánbirtokosok osztozkodtak Hídvégen.

26 MNL OL DF 279334.27 Rácz György: A magyarországi káptalanok és monostorok magisztrátus-joga a 13–14. század-

ban. Századok 134. (2000) 1. sz. 147–210. 192.28 Házi Jenő: Vas megyei középkori oklevelek. 5. közlemény. Vasi Szemle 22. (1968) 270–273. 270–271.29 Kóta P. i. m. 92. sz.30 Hazai Okmánytár IV. Kiadják: Nagy Imre–Stummer Arnold–Ráth Károly–Véghely Dezső.

Győr, 1867. 290. sz.

101

1502-ben – II. Ulászló király engedélye alapján – kastélyt emeltek a településen. 31 Ezt a törökök 1532. évi hadjáratuk során kardcsapás nélkül foglalták el. 32 A 16. század közepén a hídvégi kastéllyal mint a végvári rendszer negyedik védvonalához tartozó erődítménnyel számoltak. 1596-ban pedig az uralkodó által fizetett katonaságát is em-lítik. 33 A 1605-ben Bocskai seregei és a császáriak kétszer is megütköztek a stratégiai fontosságú hídfőállásnál, 34 ami feltehetően a település nagymérvű pusztulásával járt együtt.

A templomról tudjuk, hogy a 17. század első felében a lutheránusok kezén volt. 35 A középkori templom biztosan túlélte a török hódoltság idejét. 1698-ban megem-lékeznek boltozott szentélyéről, falazott tornyáról, ugyanakkor sekrestye nem volt. Bent szilárd anyagból épült karzatát, szószékét, továbbá festett kazettás mennye-zetét, csekély oltárát, új padjait említik. A templom titulusa Szentháromság volt. 36 Első újkori felújítására 1715-ből 37 vagy inkább 1725-ből van adatunk. Az utóbbi dá-tumot a szentély „homlokzatára” – valójában feltehetően a diadalívre – egykor felfestett kronosztikon szövege adja meg: „gLorIa In eXCeLsIs Deo, et in terra paX hoMInIbus.” 38 1733-ban ismét említik a közelmúltban történt javítást, bár, mint mondják, tornya, karzata, deszkázott síkmennyezete, szószéke, orgonája, a sekrestye boltozata és a temetőkerítés felújításra szorul. 39 Felhívjuk a figyelmet az immáron már álló sekrestyére, ami ezek szerint a 18. század első évtizedeiben épülhetett. Az 1756. évi egyházlátogatás alkalmával azt is leírják, hogy a boltozott szentély kelet felé néz, a továbbra is síkmennyezetes hajóhoz délről csatlakozott a sekrestye, a nyugati kapuja előtt állt a falazott torony. A belsőben azonban változás történt: a karzat és a szószék fából készült, az utóbbit a négy evangelista faragott ábrázolása, a szószék felett Szent Mihály szobra díszítette. Főoltárképét és mellékoltárát részletesen leírják. Közülük a főoltár egy Mária megkoronázása jelenetet ábrázolhatott, ahol a Szentháromság helyezte a koronát a Boldogságos Szűz fejére. A templom és a sekrestye alatt kripták voltak. A templom körül fekvő temető fala délre és keletre kőből, a többi részen fából volt. 40

31 Koppány Tibor: A középkori Magyarország kastélyai. Bp., 1999. 154.32 Thúry József: Török történetírók I. Bp., 1893. 364. Uő: Török történetírók II. Bp., 1896. 205.33 Pálffy Géza: A császárváros védelmében. Győr, 1999. 114., 215., 218–219.34 Magyarország vármegyéi és városai… i. m. 85–86.35 Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története I. Sopron, 1924. 281–282.;

későbbi adatokra nézve l. Egyháztörténeti emlékek. Forrásgyűjtemény a dunántúli ág. hitv. evang. Egyházkerület történetéhez I. Összegyűjtötte: Payr Sándor. Sopron, 1910. 90., 135., 148.

36 MNL OL Mikrofilmtár 23717. doboz, Visitationes canonicae 1698. fol. 446–447.; vö. még: uo. 23718. doboz Visitationes canonicae 1713–1714. fol. 201.

37 Magyarország vármegyéi és városai i. m. 85–86.38 MNL OL Mikrofilmtár 5198. doboz Visitationes canonicae 1756. fol. 908.39 Acta Cassae Parochorum 3. i. m. 143–144.40 MNL OL Mikrofilmtár 5198. doboz, Visitationes canonicae 1756. fol. 908.; a főoltár által

képviselt ikonográfiai típusra: A keresztény művészet lexikona. Szerk.: Jutta Seibert. Bp., 2002. 220–221.

102

Az épület nagyobb – annak mai összképét is meghatározó – átalakítására 1769-ben került sor; a dátumot ezúttal is egy korabeli felirat örökítette meg. 41 Az építkezés költsé-geit a helyi birtokosok – egyben a kegyúri jog gyakorlói – adták össze. 42 Az új, továbbra is Szentháromságnak titulált épületről tudjuk, hogy szentélye a korábbiaktól eltérően délre nézett, teljesen boltozott volt, teteje cserépfedést kapott, sekrestyével bírt.

Mi lehetett a tájolás megváltoztatásának oka? Egyrészt írott forrás szól róla, hogy a korábbi templom már annyira rossz állapotban volt, hogy az emberek bemenni is fél-tek, ráadásul olyan kicsi volt a tere, hogy a hívek fele lemaradt a misékről. Tudnunk kell, hogy Rábahídvég ekkor már mezővárosként szerepel a forrásokban, 43 ami a lako-sok számában is megmutatkozott. A tájolásban beállt változás pedig alighanem arra vezethető vissza, hogy a templom telke (azaz az egykori temető) a templomtól északke-letre elég keskeny volt, így egy, a korábbihoz hasonló tájolású, de jelentősen megnövelt templom ebben az irányban már nem fért volna el rajta.

A templom karzata falazott és szintén boltozott volt, ötregiszteres orgonával látták el. Fából készült szószékét a négy evangélista faragott ábrázolása díszítette, viszont sem padok, sem oratórium, de még – a korábbiaktól eltérően – kripta sem volt a templom-ban. Új főoltárt állítottak fel a templomban (Zichy Ferenc győri püspök adományából),

41 „… ex solidis materialibus aedificata est anno 1769 ut patet ex Chronographico in lapide infra portatile Arae majoris posito…” MNL OL Mikrofilmtár, 23721. doboz Visitationes Canonicae 1779–1780. fol. 93.; Fábián Mária: Dorffmaister István művészi munkássága a szombathelyi egyházmegyében. Vasi Szemle 3. (1936) 16–36. 29.

42 MNL OL Mikrofilmtár 23739. doboz Visitationes canonicae Miscellanea 1780. fol. (28). 3.43 „… in oppido Rábahídvég… populus enim ob ruinam, quam minatur, timet intrare Ecclesiam,

tempore autem pluvioso siccus in ea locus non reperitur; insuper tam exigua est, út media pars populis … Verbum Divinum cum sum(m)o detrimento spirituali non audiunt.” Szombethelyi Egyházmegyei Levéltár (továbbiakban: SZEL) Acta Cancellariae 1765. Rábahídvég.

8. kép

A helyreállított rábahídvégi

templom délnyugatról

(a szerző felvétele)

103

a régit már mellékoltárként említik. Számunkra érdekes, hogy falazott tornya a temp-lom oldalánál állt, 44 ami plébániatemplomoknál szokatlan elrendezés, így alighanem a régi templomból maradt vissza, és a tájolás megváltoztatása miatt maradt ezen a helyen. Ezt erősíti meg egy 1801-ből származó forrásunk is, mely azt mondja, hogy torony – el-térően a templom többi részétől – romos állapotú. 45

1815-ben már egy jó állapotú toronyról írnak, igaz, elhelyezkedésére nem utal-nak, 46 és hasonló a helyzet az 1831. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv leírásával is. 47 A templom 1834-ben tűzvész áldozata lett, ezután újjáépítették. 48 Az 1857. évi kataszteri felmérés, melyen elsőként vehető ki a templom alaprajza, már minden szempontból a mai állapotot mutatja. 49

A szakirodalom szerint nem ehhez a templomhoz készültek, s csak utóbb, 1869-ben kerültek a templomba – vásárlás útján – Stephan Dorffmaisternek a Szent Józsefet a

44 „…Turrim ad latus Ecclesiae totam muratam…” MNL OL Mikrofilmtár 23721. doboz Visitationes Canonicae 1779–1780. fol. 93–94. Vö. még uo. 23748. doboz Visitationes canonicae Miscellanea 1815. fol. 3.

45 A templomról így írnak 1801-ben: „In statu mediocri [!] praeter turrim, quae ruinae proxima est,…” MNL OL Mikrofilmtár 23742. doboz Visitationes Canonicae Miscellanea 1801–1803. fol. (11.) 1.; A temető a falun kívüli szántóföldeken állt kereszttel és egy kápolnával. A temetőről 1815-ben jegyzik fel, hogy a falutól keletre 300 kettőslépésnyire, kb. 500–560 méternyire feküdt. MNL OL Mikrofilmtár 23748. doboz Visitationes canonicae Miscellanea 1815. fol. 4.

46 „Turris est murata superior pars lamina alba tecta cuspidi crux super posita laminea inaurata…” MNL OL Mikrofilmtár 23727. doboz, Visitationes Canonicae 1815. fol. 36–37.; uo. 23748. doboz Visitationes canonicae Miscellanea 1815. fol. 4.

47 MNL OL Mikrofilmtár 23730. doboz, Visitationes canonicae 1831. fol. 4.48 C. Harrach E.–Kiss Gy. i. m. 313.49 Rábahídvég kataszteri felmérése, 1857. http://www.archivportal.hu (2014. március 15.)

9. kép

A rábahídvégi templom belseje

a szentély felé

(a szerző felvétele)

104

gyermek Jézussal és a Fájdalmas Szüzet ábrázoló mellékoltár-képei. Közülük az előbbin egykor a festő szignója és a készítés dátuma is megtalálható volt. 50 Továbbgondolásra érdemes azonban, hogy már 1780-ban leírnak egy Fájdalmas Szűz- és egy Szent Jó-zsef-oltárt, oltárképpel együtt. 51 A két Dorffmaister-festményt 2000-ben egy templomi betörés alkalmával elvitték, így a mostani képek az eredeti után készült másolatok. 52

Az épületet 1924-ben teljesen renoválták, 1964-ben tatarozták a homlokzatát, 53

1972–73-ban pedig a templombelső kifestéseit újították meg. 1976-ból egy tetőfelújításra

50 Fábián Gyula: Adatok Dorffmaister István művészetéhez. Magyar Művészet 1. (1925) 579–580.; Zsámbéky Monika: Dorffmaister István Vas megyében. Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 22. (1997) 3. sz. 15–36. 18. (9. jegyzet); Kostyál László: A templomfestő Dorffmaister István. I. 1760–1780. In: Dorffmaister emlékkiállítás. Szerk.: Kostyál László–Zsámbéky Monika. Szombathely, 1997. 17–41. 19–20., uo. Katalógus 220., 232., 252.

51 Közülük a Fájdalmas Szüzet ábrázoló oltár költségeit Soós István állta, eleget téve néhai felesége, Salamon Terézia végakaratának. MNL OL Mikrofilmtár 23721. doboz, Visitationes Canonicae 1779–1780. fol. 93.

52 Marosfalvi Antal: Dorffmaister-másolatok. Vasi Szemle 58. (2004) 217–220.53 A Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ (továbbiakban

Forster-központ) Tervtára ltsz.: 5791.

10. kép

A rábahídvégi templom periodizációs alaprajza

(1. középkor, 2. 1769 előtt, 3. 1769, 4. 1769–1780 között, 5. 19. század eleje, 6. 19–20. század, rajz: Arnóti Zsuzsa)

105

készült terv, 1981-ben homlokzati felújításról rendelkezünk tervekkel. Később már csak a templompadok temperálása került megtervezésre. 54

A ma álló templom egyhajós, sokszögzáródású szentéllyel rendelkező, főhomlok- zata elé ugró toronnyal ellátott, a szentély északi oldalán sekrestye, a hajó északnyu-gati és délnyugati sarkain erőteljes támpillérek. (8. kép) Hajója háromszakaszos csehsüvegboltozattal fedett, (9. kép) északnyugati karzata alul falazott, felül modern megújítás, oltárairól már szóltunk. A szentély külső falában fülkében barokk Nepomuki Szent János-szobor, a délnyugati hajófalban lourdes-i barlang.

A katolikus templom műemléki kutatására a helyi plébánia megbízásából 2010 nyarán került sor. Indoka az volt, hogy a templom teljes homlokzata és környezete fel-újításra került, s az akkor még létező Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a sérült vakolat leveréséhez kutatói felügyeletet rendelt el.

A templom építéstörténetének legkorábbi részleteit (1. periódus) a déli hajófalon, an-nak is nyugati harmadában sikerült megfigyelnünk. (10–11. kép) A falkutatás során a falszövet alsó szakaszán a mai tégla textúra mögött találtunk egy korábbi törtkő fala-

54 C. Harrach E.–Kiss Gy. i. m. 313., Forster-központ Tervtár ltsz.: 13311, 18284, 34988.

11. kép

A rábahídvégi templom déli homlokzatának periodizációs felmérése

(1. középkor, 2. 1769 előtt, 3. 1769, 4. 1769–1780 között, 5. 19. század eleje, 6. 19–20. század, rajz: Arnóti Zsuzsa)

106

zatot vagy inkább falmagot. 55 Ennek legmagasabb jelentkezési szintje a mai főpárkánytól lefelé mérve kb. 450-470 cm-re – megközelítőleg a mai ablakok könyöklőinek szintjén

– volt azonosítható, igaz a köpenye-zést további pontokon megbontani nem volt lehetőségünk. Tekintve, hogy törtkövet a templom későbbi, 18. századi, kizárólag téglából épült periódusaiban egyáltalán nem talál-tunk, feltételezzük, hogy egy közép-korra visszamenő falrészletről van szó, amit magasan meghagytak, és belefoglaltak a későbbi periódusok-ba, de pontos keltezése nem adható meg. (11. kép)

A 2. periódusban a templom ugyanezen pontján további érdekes jelenségeket figyelhetünk meg. A kőfalazat elé téglaköpenyt húztak,

egyben felmagasították, kizárólag téglából rakott falazattal, majdnem a mai főpárkány aljáig. Ugyanekkor kívülről egy emeletes oldalteret ragasztottak a délnyugati templom-falhoz. Ennek ma már csak a mai hajófalhoz délnyugat felől hozzáépített, merőleges falát ismerjük, ezt is csak azért, mert kb. 30 cm-re kilépő tömbjét később belefoglalták a hajó délnyugati sarkán felépített támpillérbe. Többi falát utóbb teljesen lebontották. Ez az oldaltér az emeletén egy 344 cm széles, nagy félköríves nyílással nyílott a templomtérbe, ennek a nyílásnak az alja a mai felszíntől fölfelé 340 cm-re volt. A nyílást ugyan utólag elfalazták, de a nyílás keletebbi pillérjének téglákból rakott, lefaragott fejezetét, (12. kép) rajta az eredeti meszeléssel még feltárhattuk a mai délnyugati hajófalban, ugyanígy a nyugati kávájában is jól látszott a befutó vakolat. A keleti ívpillér lefaragásáról a vizsgál-ható felületek alapján sajnos nem volt eldönthető, hogy csak a tagozat levéséséről van-e szó, vagy netán a délnyugat felé kilépő fallal párhuzamos fal csorbázatáról. Ez utóbbit egy, a déli homlokzat előterében végzett régészeti kutatás válaszolhatná meg. Annyi azonban látszik, hogy ebben a vonalban a lábazat fölött kitömködések utaltak arra, hogy ott vélhetően egy falcsorbázat volt, de ennek kibontására nem volt lehetőségünk. E nagy félköríves nyílás tégla boltövének kemény, meszes, fekete kavicsos habarcsa jól elkülö-níthető volt a későbbi barokk periódus(ok)étól. A hozzá kapcsolódó téglafal egy darabig még követhető volt, egészen a keletebbre eső első kettős lizéna mögötti falrészen. Úgy tűnt, mintha ettől keletebbre a falszövetnek vége lenne.

55 Kérdés, hogy már ekkor, vagy csak egy későbbi periódusban e kőfalat megvésték, mindenesetre a későbbi téglaköpeny kibontása után a kőfal nem egy szabályos falsík, hanem egy csorbázott felület formájában jelentkezett. Ennek oka lehet egy esetleges boltozat, de lehet, hogy a kőfalból csak a falmag maradt meg.

12. kép

Az elfalazott nagy ív keleti válla közelről

(Koppány András felvétele)

107

Feltűnő volt – főleg a nagy nyílás bal oldala alatti részen –, hogy rengeteg tapaszt-gatás, kitömködés jelentkezett. Ezek megbontására nem volt módunk, de esetleg összefüggésbe hozhatók azzal a fél boltövvel, ami már a jelenlegi falsíkon, közvetlenül a délnyugati támpillérnél mutatkozott, a délnyugati hajófalban. Ehhez egyértelmű nyílás nem tartozott, míg fölötte délnyugat felé emelkedő, lépcsőzetesen kiszakadt köpenye-zés látszott. Elképzelhető, hogy esetleg egy, a nagy félköríves nyílás szintjére felvezető lépcső alépítményének boltozatát tömködték ki. 56 További kérdés annak a boltöv nél-küli – vélhetően deszkaáthidalóval kialakított –, utólagosnak látszó ajtónak a szerepe, amely épp a nagy félköríves nyílás tengelyében helyezkedik el. Mivel befalazásában a már említett lépcsőlenyomat folytatása nem látszott, talán a lépcső megszüntetése után, de még a nagy félköríves nyílás használatakor hozták létre. A nagy félköríves nyílás fölött is látszottak kitömködések, köpenyezések, ami megengedi, hogy az oldaltér eme-leti része boltozott volt. 57 Összességében véve tehát megállapíthatjuk, hogy egy olyan oldaltér lenyomatait láthattuk a falakon, ami egy nagy félköríves nyílással volt áttörve egy belső tér felé, nyilvánvalóan egy, a mainál korábbi templomperiódusban. Funkció-ja feltehetően egy karzatszerű tér lehetett, de ennél többet a feltárt maradványok nem engednek kikövetkeztetni.

E tér használatához és datálásához az írott források segítenek valamelyest közelebb. Említettük, hogy az 1769-ben, a mai templom építésekor a tájolást elfordították, és ennek tudjuk be, hogy a korábban a templom nyugati bejáratánál leírt tornyot 1780-ban már a templom oldalánál látták. Mivel a mai templom homlokzatán egyedül itt találtunk korábbi részleteket, úgy véljük, hogy az általunk dokumentált oldaltér maga a torony lehetett. Nagy nyílása, nyilvánvalóan még a korábbi tájolású templomtérbe (és nem a mai karzatra) nézett, emiatt azt 1769 elé keltezzük. Ennél pontosabb kormeghatározása azonban nemigen lehetséges, csupán annyit mondhatunk, hogy téglaanyaga már nem tipikusan középkori, ugyanakkor habarcsa a kő falmagéhoz áll közelebb.

A homlokzati kutatás során megállapíthattuk, hogy a téglából emelt mai templom szentélye és hajója – az említett néhány korábbi falszakasztól eltekintve – egy következő periódus (3. periódus) emléke. Ennek során a torony kivételével 58 a korábbi templomot teljesen elbontották, maradványaikat csak a mai templombelsőben végzendő régészeti feltárás során találhatnánk meg. Az újonnan emelt hajó és a szentély téglái egymással

56 Az oldaltér délnyugati, merőlegesen kilépő falcsonkja a boltöv felett visszacsorbázódott a falba, így sem az eredeti fal és a boltöv, sem a befalazással való kapcsolatát nem lehetett vizsgálni. A boltövet eleinte még ajtónak tartottuk, igaz függőleges elválást pontosan végigkövetni akkor sem tudtunk.

57 A nagy félköríves nyílás fölött lépcsőzetesen visszaugratott falsík és két gerendafészek – talán az oldaltér magasabban levő szintjére felvezető lépcső nyoma? – látszott.

58 A kutatáskor – logikai úton – az oldaltér elbontását is ehhez a periódushoz kötöttük. A nagy félköríves nyílásban utóbb létesített ablak ugyanis a többi hajóablak méretéhez, formájához igazodik. Valójában ezen utólagos ablak és a körülötte lévő falszövet sehol sem kapcsolódik a templomhajó falazataihoz, így kapcsolatuk vizsgálhatatlan.

108

kötésben, világosszürke habarcsba rakva kerültek falazásra. 59 A barokk kori hajó- és szentélyablakok (egyet leszámítva) boltövei e falszövetekkel egybeépültek, velük egy-idősek. Ugyan a belsőben kutatásokat nem végezhettünk, de a fedélszék cseréjekor a boltozatokra felülről is vethettünk pillantást. Ezek alapján látszott, hogy a hajót és a szentélyt fedő csehsüveg-boltozatok ugyanebben a periódusban létesülhettek, egy idő-ben a főfalakkal.

Szintén barokk kori részletek jelentkeztek a szentély délkeleti zárófalán. Egyrészt kimutattuk, hogy a Nepomuki Szent János-szobor számára készült fülke a falszövet-tel egyidős, szegmensíves boltöve egybeépült a szentélyfallal. Másrészt úgy találtuk, hogy a fülke boltöve fölött, tőle jobbra és balra egy-egy 30×30 cm-es gerendafészek jelentkezett, melyek nem egészen szimmetrikusan helyezkedtek el. Mivel másutt ha-sonló magasságban fészkeket nem láttunk, elképzelhetőnek tartjuk, hogy ezúttal nem építési állvány nyomairól van szó, hanem valamilyen előépítmény ugrott ki a szobor-fülke elé. A fülke hátfala és a szobor kapcsolatát ugyan nem vizsgálhattuk, de úgy tűnik, egyidősek. A fülkében felállított Nepomuki Szent János-szobor különleges tiszteletére annak kitüntetett helyen való szerepeltetése utal, ami ismerve a település fekvését, a Rába-hídhoz fűződő különleges viszonyát, könnyen megérthető. Az 1769-es építési dá-tum, mely a megfordított tájolású, tehát a mai templomra vonatkozik, egyértelművé teszi e periódus keltezését.

Itt kell szót ejtenünk e fülke fölött talált egykori körablakra, melyet a falkutatás so-rán befalazott állapotban találtunk meg. Eredetileg egy olyan főoltár tartozhatott hozzá a szentélyben, amely fölött a körablakon beáramló fény kellőképpen érvényesülhetett. Akkor falazhatták be, amikor az azt takaró, új főoltárkép a helyére került.

A 4. periódusban létesült a sekrestye, mely mögött nemcsak a szentély eredeti, befu-tó vakolatát, hanem annak fehér meszelését is megfigyelhettük. Ez egyben támpontot ad a templom korabeli színezésére vonatkozóan is. A keltezés is viszonylag pontosan meg-adható: a mai templom leírásakor, 1780-ban már beszélnek egy sekrestyéről, így 1769 után, de 1780 előtt építették fel a mostanit.

Az 5. periódusban megépült a mai torony a hajó északnyugati homlokzata előtt. Mögötte jól látható volt a befutó egykori homlokzati vakolat. A torony falazatának anyaga, téglaanyagának mérete 60 különbözött a hajóétól és a szentélyétől. A torony megépítésével feleslegessé vált a korábbi torony, melyet lebontottak, a nagy félköríves nyílás befalazásában egy, a többihez hasonló, a karzatot megvilágító ablakot létesítettek, világosszürke habarcsba rakott téglákból. E korábbi torony északnyugati falcsonk-ját körbefalazva egy vaskos pillért alakítottak ki, 61 melynek nyugati sarkán egy hatalmas hasábkő képezi a sarokarmírozást – esetleg a korábbi torony bontásából szár-mazó elemként. E periódus datálásához a következőket érdemes figyelembe vennünk.

59 Egyidejűségük annak ellenére is egyértelmű, hogy az egyszerűbb tagozású főpárkányt a szentélyen egy tagoltabb – vízszintes pálcataggal kialakított – főpárkány váltja, melynek egykori mélyebb síkon kialakított képszékét később betapasztgatott téglákkal a mai síkra hozták ki.

60 Téglaméret: 22×14,5×6 cm.61 Téglaméret: 28×14×6 cm.

109

Az írott források, mint láttuk, 1801-ben még kifejezetten romos állapotú toronyról szólnak, ami inkább még a régi, délnyugati homlokzat előtt megmaradt toronyra vonat-kozhat. 1815-ben már jó állapotú a torony, igaz helyéről hallgatnak. Szóba jöhet még az 1834. évi tűzvész utáni újjáépítés is, így a 19. század első évtizedeire keltezzük a tornyot, melynek barokkos műrészletei ezen belül is inkább a korábbi időszakot valószínűsítik.

A 6. periódusban csak kisebb átalakítások történtek. A 19. század első évtizedeiben létrehozott új karzatablakot utóbb morzsalékos, kavicsos piszkosfehér színű habarcs-ba rakott téglákkal alulról beszűkítették. Feltételezzük, hogy ez a beszűkítés magával a karzattal van összefüggésben, mivel ma csak a karzat alépítménye falazott, a felső részét – így a mellvédjét – nem szilárd anyagból átépítették. Akár egy késői hozzá-nyúlás is oka lehetett a karzatablak beszűkítésének, hiszen a délnyugat felé kiálló falcsorbázatok sokáig nem maradhattak szabadon. Nem egyértelmű, hogy a periódu-son belül melyik fázishoz sorolható, de habarcsa alapján inkább az első fázishoz. 62 Ennél későbbi a karzatablak végleges befalazása, amit egyidősnek gondolunk a szentély egyik déli ablakának befalazásával (7. periódus).

Összegzés

Mindkét templomnak szorosabb vagy lazább kapcsolata volt a vasvári káptalannal, ám az ismertté vált középkori részletek annyira csekélyek, hogy komolyabb össze-hasonlításra nem adnak módot. Nem tudjuk azt sem, hogy volt-e a templomoknak a középkorban sekrestyéje. Adataink szerint a 17. század végén egyiknél sem állt sek-restye, amit a rábahídvégi templom esetében azzal is magyarázhatnánk, hogy az evangélikus korszakban lebontották. A 18. század elején azonban mindkét templom esetében pótolták a hiányt, és építettek egy-egy sekrestyét, ami a két egyházközség viszonylag gyors anyagi talpra állását mutatja. A megyében egyáltalán nem mondható ez általános tendenciának, hiszen tudunk olyan középkori eredetű falusi templomról, például Magyarszecsődön, ahol még a 18. század végén is nélkülözniük kellett a sekres-tyét, ami miatt az építtetőknek szükségmegoldásokhoz kellett folyamodniuk. 63

A 18. század utolsó harmadában mindkét templomnál bekövetkezett egy nagy át-építés, annak ellenére, hogy használható állapotban voltak, boltozott szentéllyel és sekrestyével bírtak, nyugati bejáratuk előtt torony állt. Ami viszont elavulttá tette őket, az a hajó boltozatlansága és legfőképp kicsiny mivoltuk, amire a rábahídvégi templom esetében konkrét adattal is rendelkezünk.

1769-ben, illetve 1776-ban mindkét esetben egy többszakaszos csehsüveg-boltozattal fedett hajóval, szintén boltozott, sokszögzáródású szentéllyel és sekrestyével ellátott temp-

62 A hajó északi oldalfalán a sekrestyétől 750 cm-rel nyugatra egy 193 cm széles ajtónyílás függőleges elválásai mutatkoztak; ebben az ajtónyílásban – annak részleges befalazásakor – belülről egy fülke létesült.

63 A sekrestyét az oltár mögötti szűk térben alakították ki: „Hac ecclesia Sacristiam non habet, sed in ea est post Aram majorennem [!] locus satis angustus instar Sacristiae necessariis provisus.” SZEL Visitatio Canonica 1780. fol. 44–45.; C. Harrach Erzsébet: A magyarszecsődi r. k. templom kutatása és helyreállítása. Magyar Műemlékvédelem 7. (1971–1972) 125–143. 126.

110

lom épült. A rábahídvégi templom hajójának alapterülete ugyan több mint más-félszerese a kenézinek – ami rámutat a két település lakosságszámában és anyagi potenciáljában mutatkozó különbségre –, ugyanakkor az építészeti minőség tekintetében már nem tapasztalunk érdemi eltérést. Egyrészt az alaprajzi forma (a csehsüveg-boltozatokat leszámítva) a középkortól ismert, a megye barokk kori em-lékei között is feltűnik (Csehi, 1760; 64 Ólmod, 1772; 65 Uraiújfalu-Szentivánfa, 1770-es évek; 66 Vámoscsalád, 1790 67). Ezen az alaprajzon könnyen felépíthető volt a templom, ami nem volt elhanyagolható akkor, amikor az építtető maga a helyi egyházközség vagy akár a falusi köznemesek voltak, akik vélhetően egy környékbeli mestert tudtak csak felfogadni. A homlokzatarchitektúra, az egyszerű félköríves ablakok, a kettős lizénák szintén ekkoriban általános, végtelenül leegyszerűsített formák. Nem véletlen, hogy e megoldások köszönnek vissza az 1771-től rendszeresített kamarai terveken is (akkor is, ha esetünkben nem lehet kamarai építkezésekkel számolnunk). Azok célja is az volt, hogy helyben, akár közepesen képzett építőmesterek által is könnyen elkészíthetők legyenek, tehát már addigra általánosan elterjedt, rutinszerűen megvalósítható műfor-mákkal számoltak. 68

A két templom hasonló építészeti színvonala arra vezethető vissza, hogy mindkét esetben hiányzott az a főúri rangú építtető, kegyúr (akár világi, akár egyházi személy), aki egyéni, invenciózus terveket készíttetett volna. Így a megszületett tervekből is hi-ányzott az egyediség, amely e templomokat a hazai késő barokk építészet átlaga fölé emelhette volna. Érdekesség viszont, hogy ugyanazon formai megoldások más össz-hatást eredményeztek a két épületnél. Közülük a kenézi templom tekinthető a sikerültebbnek, míg a nagyobb befogadóképességűre tervezett rábahídvégi templom arányaihoz képest már túl egyszerűnek bizonyultak ugyanazok a homlokzati megol-dások. Részben ennek tudható be, hogy a műemléki helyreállítás „végeredménye” is nagyban eltér a két templom esetében.

Az anyagi korlátok kihatottak az elkészült két templom összképére is. Hiába elter-jedt a nézet, miszerint a barokk kor építtetője és építésze, ha egy régi épület részbeni megtartására kényszerül, tömegalakításban, homlokzatképzésben akkor is az új stí-lus képére formálja a megörökölt épületet, a két templom példája jól árnyalja a képet. Láthatjuk ugyanis, hogy a pénzhiány miatt egyik templom esetében sem alakult ki

64 C. Harrach E.–Kiss Gy. i. m. 80–81., 113. kép.65 C. Harrach E.–Kiss Gy. i. m. 287., 525. kép.; B. Benkhard Lilla: Ólmod, Fő utca. Római katolikus

templom. Magyar Műemlékvédelem 10. (1980–1990) 387.66 C. Harrach E.–Kiss Gy. i. m. 470, 774. kép; F. Mentényi Klára–László Csaba–P. Samu Viktória:

Uraiújfalu, szentivánfai római katolikus templom. In: Oszlopokat emeltünk, hogy beszéljék a múltakat. Szerk.: Tamási Judit. Bp., 2000. 108–109.

67 C. Harrach E.–Kiss Gy. i. m. 494. 813. kép68 Az 1771-es kamarai tervek II. és III. típusának alapraját közli: Cs. Dobrovits Dorottya: Építkezés

a 18. századi Magyarországon. (Uradalmak építészete). Művészettörténeti Füzetek 15. Bp., 1983. 34–37. ábra. A kamarai tervekről l. még: Kelényi György: Az Építészeti Igazgatóság és a

„hivatalos” építészet Magyarországon a XVIII. század végén. In: Művészet és felvilágosodás. Művészettörténeti tanulmányok. Szerk.: Zádor Anna és Szabolcsi Hedvig. Bp., 1978. 123–159. 129–140.; Velladics Márta: Magyar építészet. Barokk, rokokó és copf. Bp., 2002. 84–87.

111

stílusegység, hiszen mindkét esetben megtartották a korábbi tornyot. Feltehetően nemcsak új építésére, már a régi elbontására sem maradt pénz, ráadásul funkcionális szempontok (elsősorban a harangozás) miatt toronyra mindkét esetben szükség volt. Így Kenézen különösebb átalakítás, felújítás nélkül megtartották a középkorból megma-radt tornyot és annak homlokzati képét. Rábahídvégen ugyanez lehetett a helyzet, sőt ott a tájolás megváltoztatása miatt a torony a templomhajó oldalára „került”, ami elég furcsa látványt eredményezett.

Mindkét templom esetében a 19. század első évtizedeiben került sor a tornyok kér-désének rendezésére, nevezetesen a homlokzat előtti torony barokkizálására (Kenéz), illetve a régi lebontására, és egy új torony felépítésére (Rábahídvég). Ez mindkét temp-lomnál a főhomlokzat elé teljes tömegében kiugró tornyot eredményezett, hiszen a hajó és a torony egyik esetben sem volt egykorú. Statikailag szinte megoldhatatlan lett volna részben vagy egészben behúzott tornyot építeni, úgy, ahogyan az említett kamarai ter-vek készítői is ajánlották. Érdekes, hogy a tornyok stílusa tekintetében mindkét esetben a barokk hajóhoz és szentélyhez próbáltak igazodni, nem törődve a korszak építészeté-ben időközben bekövetkezett változásokkal.

THE COMPARATIVE INVESTIGATION OF THE BUILDING HISTORY OF THE ROMAN CATHOLIC CHURCHES IN KENÉZ AND RÁBAHÍDVÉG

Summary

Kenéz and Rábahídvég are situated in Vas County. They had a church each in the Middle Ages, but only in Kenéz remained significant parts (the lower zone of the tower) from this period. With the help of the archeological building investigations and the written sources the author shows that in the late 1760’s and the early 1770’s both were rebuilt in late Baroque style with the same ground plan, vaulting and similar frontal elements. He compares the local society of the two settlements and seeks the reasons for the architectural differences as well.

112

113

G r a c z a L a j o s – C s o r b a L á s z l ó

I S M E R E T L E N K O S S U T H L E V E L E K A B U D A P E S T - G Ö P P I N G E N I L I S Z T F E R E N C

A R C H Í V U M G Y Ű J T E M É N Y É B Ő L

A Budapest-Göppingeni Liszt Ferenc Archívum 1 (a továbbiakban: Archívum) már jó ideje gyűjti és publikálja világhírű hazánkfiai (Liszt Ferenc, Eötvös József, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő és mások) szellemi hagyatékának egy fontos csoportját: kézirataikat. 2

Jelen közleményünkben az Archívum tulajdonában lévő Kossuth-levelek publiká-lásával folytatjuk a tudományos programot. E szövegek – tárgyuk jelentőségét és for-mai jegyeiket tekintve – ugyan nem emelkednek arra az eszmei és irodalmi magaslatra, mint Kossuth leghíresebb levelei, de a közölt autográfok mégis fontosak, mert egyfelől a bennük található információk hozzájárulnak az 1848–1849. évi magyar forradalom és szabadságharc vezéregyénisége közéleti tevékenységének és magánéletének alaposabb megismeréséhez, másfelől fizikailag is őrzik e jeles személyiség kézvonásait. Ebben az értelemben tehát e levelek egyben nemzeti ereklyéknek is tekinthetők.

A kéziratok szövegét a szokásos forráskiadási alapelvek szerint, betűhíven közöljük, majd röviden kommentáljuk a keletkezési körülményeket és értékeljük a bennük rejlő történeti információt.

1 1990-ben, a németországi Göppingenben alapított, magánkézben lévő magyar okmánytár. Kezdetben zenei gyűjteményként működött, 1995 óta azonban – a budapesti filiálé alapítása után – tevékenysége kiterjed az egyetemes magyar szellemi kultúra termékeinek gyűjtésére és ápolására. L. még http://www.liszt-archiv.de/hu/.

2 L. elsősorban Gracza Lajos közleményeit: Unveröffentlichte Briefe von Franz Liszt. Journal of the Franz Liszt Kring 1998/1999. 2–25.; Ein Liszt-Dokument mit eigenhändiger Widmung

– Liszt und Radowitz. Journal of the Franz Liszt Kring 2004/2005. 15–20.; Briefdokumente im Liszt-Ferenc-Archiv von Göppingen-Budapest. 3. Mitteilung über Unveröffentlichte Briefe von Franz Liszt und seinen nächsten Angehörigen. Journal of the Franz Liszt Kring 2004/2005. 2–10.; Unveröffentlichte Briefe von Franz Liszt an Alexander de Villers. Studia Musicologica Academiae Scientiarum Hungaricae 47. (2006) 1. sz. 39–62.; Aus der Abteilung Autographen vom Liszt Ferenc-Archiv Göppingen-Budapest. 5. Mitteilung: Handschriften von ungarischen Musikern. Journal of the Franz Liszt Kring 2007/2008. 19–30.; Eötvös József ismeretlen levelei a Göppingen-Budapest-i Liszt Ferenc Archívumban. Irodalomtörténeti Közlemények 113. (2009) 6. sz. 728–731.; Neue Autographen von Liszt im Liszt Ferrenc-Archiv Göppingen-Budapest. 4. Mitteilung: Briefe an Felix Mottl, Berthold Kellermann und Anderen. Journal of the Franz Liszt Kring 2009/2010. 41–48.; Das Neipperg-Rätsel. Neue Breifdokumente aus Liszts Pilgerjahren. Jahrbuch der Gesellschaft für Musikgeschichte in Baden-Württemberg 18. (2011). L. még: Gracza Lajos–Gángó Gábor–Miklós Gergely: Eötvös József öt zenei tárgyú levele Friderike Müller-hez. Irodalomtörténeti Közlemények 109. (2005) 2–3. sz. 345–353.

114

1.Kossuth Lajos – Jankó Vincének. Pest, 1847. szeptember 23.

(4 oldal tojáshéjszínű papíron, félbehajtott lapon, vízjel nélkül, 210×132 mm)

T.cz. 3 Jankó Vincze urnak

Édes Barátom!

Következö beszámítást teszek a fiumei vasútra:2017. sz. ¼ %tes 4 de egészen befizetve 200 ft2018. sz ½ %tes 20 ”2019-2025 ¼ %tes de egészen befizetve 312 ”2026 sz ½ % 52977-3011 ½ %tes 9533020 ½ % 15 1505 pft 5

Ezen 1505 pftot ezennel liquidálom Jankovics Lászlónak 6 ide zárt nyugtatványával, tessék tehát ezt perceptumba és erogatumba 7 venni. És az én nyugtatványi ívemen hová ezt már beírám engem nyugtatványozni.

Továbbá:1023-1042. – 20 darab 1 ftos – 20 ft1053-1055. 3 ” ” 100 ft } mind ½ %tes1056-1127 72 darab különbözö 226 összesen 346 ft

Ennek kifizetésére küldöm ¼ évi fizetésemröl nyugtatványomat méltóztassék a 346 ftot perceptumba 450 ftot pedig erogatumba venni, nekem a hiányzó 104 pftot megkülde-ni, ’s nyugtatványi részemen ezt is quietálni, 8 és a nyugtatvány ívet nekem visszaküldeni.

Pest Sept 23 1847. Kossuth 9

3 Tisztelt cím4 percentes: százalékos5 pengőforintot6 Sajnos nem azonosítható pontosan, melyik Jankovich Lászlóról van szó. Nagy Iván emlí-

ti e névvel a daruvári Jankovichok közül a Verőce megyei alispánt 1844-ből, a jeszeniczei Jankovichok közül pedig a Nógrád megyei törvényszéki elnököt, aki 1854-ben halt meg; ám utóbbi kevésbé valószínű, mert a fiumei vasút ellenzéki kezdeményezés volt, márpedig ő 1849-ben a császári csapatok oldalára állt. L. Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal. V. Pest, 1859. 301., 306.

7 perceptumba venni: a követelést ellenköveteléssel elszámolni; erogatumba venni: fizetésül el-fogadni

8 nyugtázni9 A cím-, illetve a hátsó, üres oldalon Kossuth kezétől származó összeadási számítások találha-

tók, valamint ceruzával a következő, nyilván az irat későbbi története során rákerült kézírás: „Ludwig Kossuth, Gouverneur v. Ungarn”.

115

A levél címzettje Jankó Vince kereskedő, gazdasági szakíró, 1845-től a Magyar Kereskedelmi Társaság elnöke, a szabadságharc idején gabonaügyekkel megbízott kormánybiztos, majd emigráns, hazatérése után pedig a Vidats-féle gépgyár egyik társtulajdonosa. 10 A Magyar Kereskedelmi Társaság kezdettől kezdeményező szerepet játszott a fiumei ügyekben, így 1845. április 29-én felhívással fordult a pesti kereskedő testülethez, Fiume városához, az érdekelt településekhez, földbirtokosokhoz, „neves személyekhez”, hogy tartsanak tanácskozást egy vasútépítő társaság megalakítása ügyében. Az alakuló ülésre is a Kereskedelmi Társaság helyiségeiben került sor. 11 A gyakorlatban az ügyek összefonódtak, ráadásul Kossuth adminisztratív funkciót is be-töltött az új vállalatnál: ő lett a fiumei vasúttársaság igazgatója (tulajdonképp titkára, mindenese). 12 E szervezet intézménytörténetének még nincs monografikus feldolgozása, csupán azt a tágabb gondolatkört tekintette át Gergely András egy nagyszerű könyvben, hogy a vasútterv milyen központi szerepet játszott annak a birodalmi léptékű magyar gazdaságpolitikai alternatívának a megfogalmazásában, amellyel az 1840-es évek re-formellenzéke az ország gazdasági helyzetének hátrányait, a metternichi-kübecki bécsi törekvéseket ellensúlyozni akarta. 13 A társasági adminisztráció munkamegosztását ma még nem ismerjük részletesen, de Jankó Vincének mindenesetre komoly szerepe lehe-tett benne, ha Kossuth ennyire részletekbe menő feladatokkal bízta meg a vele baráti viszonyt ápoló kereskedőt.

A levélből kiderül, hogy Kossuth milyen alaposan intézkedett bonyolult rész-vényügyekben, így utalást kapunk arra nézve, mennyire modern kereseti formákkal igyekezett kiegészíteni, biztosítani családja megélhetését. Ám kicsit belevilágít abba is, melyik az a gazdasági terület, ahonnan széleskörű pénzügyi és pénzügytechnikai tudásának gyakorlati részét, tapasztalatait szerezte. Így válik érthetővé, hogy a jogi végzettségű, addig alapvetően értelmiségi foglalkozású (lapszerkesztő) politikus 1848-ban hogyan vált képessé arra, hogy szakmai értelemben is szinte hibátlanul irányítsa az ország financiális ügyeit, a Batthyány-kormány pénzügyi tárcáját.

10 Kossuth Lajos 1848/49-ben. V. Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai. 1849. április 15.–augusz-tus 15. Sajtó alá rend.: Barta István. (Kossuth Lajos összes munkái. XV.) Bp., 1955. 170–171.; Szinyei József: Magyar írók élete és munkái. V. Bp., 1897. 373–374.

11 Gergely András: Egy gazdaságpolitikai alternatíva a reformkorban. A fiumei vasút. Bp., 1982. 87–88.

12 Uo. 91.13 L. Gergely Andrásnak az előbbi jegyzetekben idézett munkáját.

116

2.Kossuth Lajos – George M. Selden ügyvédnek. Albany, 1852. június 5.

(tojáshéjszínű lap, vízjel nélkül, 247×186 mm)

Geo. M. Selden Esq. 14 Albany N.Y. June 5th 1852

Dear Sir,

I acknowledge the receipt of the check for $ 1100,00 wich you presented to me, as the proceeds of the Troy-meeting.

Please accept my most sincere thanks for your kind efforts in behalf of the cause of my poor fatherland and believe me with higher regards,

your obed[ient] serv[an]tLKossuth

Magyar fordításban:

Geo[rge] M. Selden Ügyvéd Úrnak Albany NY, 1852. június 5-én

Kedves Uram,

Elismerem az 1100 dollár értékű utalvány kézhezvételét, amelyet Ön bemutatott nekem, mint a Troy-összejövetel hozadékát.

Kérem, fogadja legőszintébb köszönetemet szegény hazám érdekében folytatott szíves fáradozásaiért és tartson meg nagyrabecsülésében,

az Ön engedelmes híve,Kossuth L.

Ez a levél Kossuth nevezetes amerikai körútja végén, mintegy másfél hónappal az Európába való visszatérés előtt keletkezett. Amiként e korszakának kutatója, Jánossy Dénes megállapította, a volt magyar kormányzó ekkorra már meggyőződött arról, hogy a republikánusok a közeledő elnökválasztási kampányban nem vállalják egy olyan ak-tív külpolitika meghirdetését, amelyet ő javasolt az elnyomott európai nemzetek érde-kében. 15 Persze Kossuth nem beavatkozást kért a világ távoli pontjainak belügyeibe, ha-nem mások igazságtalan beavatkozásának megakadályozását – „intervention for non intervention” –, vagyis ha valamelyik nemzet a maga kezébe venné a sorsát, akkor az Egyesült Államok abban segítsen, hogy ne indulhasson olyan külső intervenció annak

14 „Geo.” valószínűleg George, az „Esq.” pedig amerikai környezetben az ügyvédek, jogászok címének levelezési rövidítése.

15 A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában 1851–1852. I. Bev. írta és összeáll.: Jánossy Dé-nes. Bp., 1940. 377.

117

eltiprására, mint ami három esztendővel korábban a magyar szabadságharc leveretésé-hez vezetett. Elvileg persze sokan megértették, netán helyeselték is Kossuth álláspontját, de még többen vélték úgy, hogy bármilyen fényes jövő elébe néz is a fiatal óriás, korai még – különösen a megoldatlan rabszolgakérdéssel a belpolitika homlokterében – az ilyen mértékű nemzetközi szerepvállalás. 16 A demokraták álláspontja mindenesetre a külpolitika terén egyelőre még nyitottabbnak látszott, így 1852 késő tavaszán Kossuth újabb keleti parti, új-angliai gyűlések sorozatán hívott fel a magyarok melletti rokon-szenvtüntetésre. Június elején a New York állambeli Uticában tartózkodott éppen, ami-kor az Albanyban alakult ifjúsági szabadság-egyesület (Young Men’s Association for Liberty of Albany) küldöttei keresték meg, arra kérve őt, hogy térjen vissza az állam fővárosába és tartson számukra bíztató szónoklatot. 17 Kossuth irathagyatékában fönn-maradt a június 5-én megtartott beszéd kéziratos vázlata, így ebből tudjuk, hogy miután az európai ifjúságnak a szabadságmozgalmakban játszott szerepét magasztalta, pél-daképül állítva többek között a bécsi forradalmat kivívó bécsi fiatal egyetemistákat és munkásokat, Itália fiataljait és a szabadságharcos magyar ifjúságot, az amerikai fiatalok lelkére kötötte: legfőbb feladatuk a szabadságjogok megvédése, továbbá annak követe-lése, hogy az új kormány szerezzen külföldön is érvényt a köztársasági állameszmének, az Egyesült Államok nagyhatalmi állásának és a szabadság eszményének. 18

Más is történt azonban ezen a nevezetes napon. A közölt levél tanúsága szerint ek-kor juttatta el hozzá Selden ügyvéd úr egy közeli kisváros, Troy 19 lakói rendezvényének („meeting”) derekas gyűjtését, amelyet – a volt kormányzó köszönetéből visszakövet-keztetve – a magyar ügy segítésére szántak. Sem a rendezvényről, sem Selden úr szemé-lyéről egyelőre nincsenek közelebbi adataink, de arra vonatkozóan igen, hogy Kossuth pár nappal később – Utica és Schenectady mellett, talán hogy az adományért köszönetet mondjon – Troy városát is fölkereste. 20 Ez a levél mindenesetre fönntartja az amerikai

„trójaiak” önzetlen segítő szándékának emlékezetét.

16 Vö. Szabad György: Kossuth politikai pályája ismert és ismeretlen megnyilatkozási tükrében. Bp., 1977. 169.

17 A Kossuth-emigráció i. m. 378. – Megjegyzendő, hogy Kossuth utazásának számos kronoló-giájából hiányzik visszatérése Albanyba 1852. június elején. Vö. Vasváry, Ödön: Kossuth Lajos 100 évvel ezelőtti amerikai útjának állomásai. In: Bethlen Naptár. Ligonier (PA), 1952. 93–95.; Komlos, John H.: Kossuth in America 1851–1852. Buffalo–New York, 1973. 127–135.; Louis Kos-suth. „The Nation’s Guest”. A Bibliography on His Trip in the United States December 4, 1851

– July 14, 1852. Comp. ed.: Joseph Szeplaki. Ligonier (PA), 1976. 24.; Reznák Erzsébet: Kossuth Lajos kilencvenkét éve. Cegléd, 2002. 53.

18 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban MNL OL) R 90 I. 1849., továbbá vö. A Kossuth-emigráció i. m. 378.

19 Magyarul: Trója – a 18–19. század fordulóján ugyanis nagy divat volt New York állam frissen betelepülő középső részein a klasszikus antik városnevek használata.

20 Louis Kossuth. „The Nation’s Guest” i. m. 24.

118

3.Kossuth Lajos – James B. Robertsonnak. Arrochar, 1857. szeptember 20.(1,5 oldal, tojáshéjszínű félbehajtott lapon, vízjel: „Lomedon & Son Patent 1856”,

köralakú szárazbélyegzővel: „Hotel the Queens. Glasgow”, 185×114 mm)

Arrochar Sept 20 / 1857Dear Sir!

Our mutual friend M. Langdon has put me in possession of your kind note of yesterday, together with the amount of L 50 “ 4/6 which you have been pleased to forward to me as the net proceeds of my lectures at Alexandria.

While I beg to tender my best thanks to the Committee both for the effective arrangements and the cordial sympathy which I met from their hands, I beg to assure them, that my visit to the Vale of Leven will it its lasting recollections, always continue to be a source of cheerful consolation, on which my memory shall delight to dwell.

Accept my most sincere wishes for the welfare and happiness of all of yours & believe me to remain, with grateful feelings & affectionate regards

Yours very faithfullyKossuth

Mr. James B. Robertson

Magyar fordításban:Arrochar, 1857. szeptember 20.

Kedves Uram!

Közös barátunk, Langdon úr, átadta nekem tegnapi kedves sorait és az 50 font 4/6 penny összeget, amelyet Ön volt olyan szíves nekem továbbítani mint az Alexandriában megtartott előadásaim hozadékát.

Midőn arra kérem, hogy továbbítsa legjobb köszönetemet a Bizottságnak a hatékony intézkedésért és a szívélyes rokonszenvért, amelyben részesítettek, szeretném biztosíta-ni őket arról, hogy a Leven völgyében tett látogatásomat mindig maradandó emlékként fogom őrizni, mint örömteli vigaszforrást, amelynél emlékezetem szívesen elidőz.

Fogadja őszinte jókívánságaimat Önnek és minden hozzátartozójának és engedje meg, hogy köszönettel és szívélyes üdvözlettel maradjak

az ÖnKossuthja

James B. Robertson úr

119

Az angliai száműzetésben élő Kossuth egyfelől újságcikkeinek, másfelől nyilvános előadásainak honoráriumából tartotta el magát és családját. A magyar szabadságharc és a törökországi száműzetés idején szerzett világhírnevét – melyet amerikai körút-ja tovább növelt – messzemenően értékelte a szigetország közönsége, így az ötvenes évek közepén főképp a krími háború körüli világpolitikai bonyodalmakról, továbbá a Habsburg Monarchia és az itáliai viszonyok kérdéskörében tartott előadásait sokan látogatták. Ebből nemcsak tisztességes megélhetésre futotta, de szerény tőkét is fel tu-dott halmozni, amivel azután 1861-ben átköltözött Olaszországba. Az már egyéni bal-szerencséje volt, hogy mégsem adatott meg számára a békés öregség nyugalma, mert részvényeit az 1873-as tőkepiaci válság elértéktelenítette. A velük kapcsolatos kölcsön kamatainak fizetésére így a torinói öregnek ismét – 70 felett! – munkát kellett vállalnia: az Athenaeum kiadóval kötött szerződést iratainak kiadására.

A szigetország városaiban működő különféle civil szervezetek, társadalmi egyesü-letek meghívásainak eleget téve, az 1850-es években több alkalommal járt Skóciában is. Egyik ilyen utazása során keletkezhetett ez a levél, amelyben az Alexandriában tartott előadásainak honoráriumát nyugtázta. A konkrét körülményekre némi világot vet az a több mint két héttel korábban, szeptember 4-én, szintén Arrochar faluból keltezett le-vél, amely Kossuth irathagyatékában maradt fenn, és amelynek címzettje, Th. Ireland Esq. szintén egyike lehetett az újabb skóciai programok szervezőinek. A levélben a volt kormányzó a közeli Greenock városban tartandó előadásának időpontjával kapcsolat-ban jelölt meg választási lehetőségeket, majd leszögezte: „Nem gondolom, hogy ez al-kalommal sok helyre elmehetnék – a napok gyorsan telnek – nem maradhatok sokáig. Legkésőbb 24. táján [már] Londonban kell lennem.” 21 Ebből arra következtethetünk, hogy Kossuth (és családja?) majd három hetet töltött a Loch Long legészakibb csücs-kében fekvő Arrochar faluban vagy annak környékén, a Glasgowtól nyugatra húzódó partvidéken, ahol a Clyde a tengerbe torkollik. Részben nyaralásról lehetett szó, de köz-ben meghívásoknak is eleget tett: ilyen lehetett az Alexandriában, vagy az előbb említett Greenockban tartott előadása.

Mivel Kossuth hetekig tartózkodott a környéken, a levélben használt „Vale of Le-ven” (a Leven folyó völgye) kifejezéssel valószínűleg nem csupán magára Alexandria városára utalhatott, amely valóban közvetlenül a Leven partján található, hanem min-den bizonnyal a tágabb környék máig élő, tradicionális megnevezéseként használta. A köszönetmondást így arra az élményre is érthetjük, hogy bebarangolhatta az Arrochar és Alexandria közti tájat, a skót Felföld egyik legfestőibb vidékét, amelynek szívében a természeti szépségeiről méltán híres tó, a Loch Lomond fekszik, és amelyhez többek között a híres útonálló szabadsághős, Rob Roy legendái fűződnek.

A levél címzettje valószínűleg James Barr Robertson, gazdasági szakember és ügy-véd, a szabadkereskedelmi és chartista politikai mozgalmak résztvevője, aki komoly szerepet játszott az 1850–60-as évek főképp skóciai közéletében, így többek között tit-kára volt a Skót Antialkoholista Ligának (Scottish Temperance League). Később üzle-ti ügyekben Kaliforniában, sőt Kínában (Sanghaj) is megfordult, majd a Bimetallic League (kétfémes pénzrendszert szorgalmazó mozgalom) neves szakemberének szá-

21 Kossuth Lajos – Th[omas] Ireland Esq-nak. Arrochar, 1857. szeptember 4. MNL OL R 90 I. 2632.

120

mított. 22 A fentebb közölt levélből kiderül, hogy ő is segítette a volt kormányzó skóci-ai programját is szervező glasgow-i bizottság 23 munkáját, éppúgy, mint a szövegben említett másik közös barát, William Gregory Langdon (?–1867), a cornwalli származá-sú pamutvászonkereskedő, a szabadkereskedelmi és chartista politikai mozgalmak szintén elismert korabeli képviselője. 24 A Kossuth-iratok között több levél is elfekszik Langdontól, továbbá sajtókivágatok, 25 amelyek tanúsítják őszinte ragaszkodását a ma-gyar száműzötthöz. Langdon, a „veterán reformista” és „derék hű barát”, ahogy őt John McAdam, a jeles skót politikus és üzletember, a glasgow-i chartizmius vezéralakja el-ismeréssel emlegette, az olasz szabadságküzdelemnek is elkötelezett támogatója volt, amit többek között egy magától Giuseppe Garibaldi tábornoktól 1861 nyarán kapott levél is tanúsít. 26 Ám szomorú hírt közöl egy sajtókivágat és egy másik levél: barátai hírül adják, hogy a nagyszerű Langdon úr, a szabadságharcos hagyományok tisztelője, Kossuth személyes barátja, a legsötétebb órákban is az olasz ügy állhatatos támogatója, sajnos fürdőzés közben vízbe fulladt a lakóhelyéhez közeli tengerparton. A cikket 1867 augusztusában az említett John McAdam küldte meg Kossuthnak és hosszú levélben emlékezett meg a közös jóbarátról. 27

Ha nem is kerül említésre a neve a közölt levélben, McAdam – a bizottság tagja-ként – közvetlenül közreműködött Kossuth skóciai szerepléseinek szervezésében, így a magyar politikus egyik legfontosabb szigetországi hívének, kapcsolatának, politi-

22 John McAdam visszaemlékezései: Autobiography of John McAdam (1806–1883) with selected letters. Ed.: Janet Fyfe. Edinburgh, 1980. 17., 226.

23 Kossuth előadásait nagy valószínűséggel ugyanaz a glasgow-i bizottság szervezte, amely az olasz egységmozgalmat is támogatta, a nyilvános akciók mellett titkos pénzgyűjtéssel is se-gítve mind Giuseppe Mazzini, mind Garibaldi tevékenységét. L. Autobiography of John McAdam i. m. 42–43.

24 Pályájára, az említett glasgow-i bizottságban végzett tevékenységére l. Autobiography of John McAdam i. m. 16., 34., 43–44., 216.

25 L. pl. a magyar szabadságharc elleni orosz intervenció angol egyetértésével kapcsolatos olva-sói levelét Lord Palmerston, Kossuth and Mr. Collier címmel a plymouth-i Western Morning News 1861. október 18-i számában: MNL OL R 90 I. 3767-2.

26 Giuseppe Garibaldi – [William Gregory] Langdonnak. Caprera, 1861. június. 26. MNL OL R 90 I. 3767-1. – A levélben a vörösinges vezér köszönetet mond a nagylelkű adományért („dono generoso”), amellyel a Langdon által képviseltek az olasz ügyet segítik. – A gyűjtésről (Gari-baldi Italian Fund) és abban Langdon szerepéről megemlékezik McAdam is (l. Autobiography of John McAdam i. m. 53., 220.), továbbá arról is, hogy 1860 nyarán két magyar honvéd tiszt, Figyelmessy Fülöp és Mogyoródy Adolf Szicíliába utazásának költségeit Langdon fizette. (l. uo. 188.) – Arra vonatkozóan egyelőre nincs adatunk, hogy Garibaldi köszönőlevele miképp került Kossuthhoz, akinek hagyatékában ma őrzik.

27 John McAdam – Kossuth Lajosnak. Glasgow, 1867. augusztus 26. MNL OL R 90 I. 4889. – A cikkhez csatolva: The late Mr. Langdon. [újságkivágat]. – A levelet közli Autobiography of John McAdam i. m. 170–172. – A tragédia a cornwalli partoknál történt, mert Langdon egy ottani kisvárosban, St. Stephens-ben élt. A sajtóbeli megemlékezés szerzője – Janet Fyfe szerint – va-lószínűleg maga John McAdam lehetett. L. Autobiography of John McAdam i. m. 216.

121

kai elvbarátjának tekinthetjük. 28 Oroszlánrésze volt azoknak a magyar- és olaszbarát nagygyűléseknek a szervezésében is, amelyekkel 1859 tavaszán Kossuth képes volt ak-kora támogatást adni „manchesteriánus” elvbarátainak a londoni parlamentben, hogy végül semlegességre kényszeríthették a brit kormányt azon hírek hallatán is, hogy június 24-én a Pó síkságán egy lombard kisváros, Solferino határában farkasszemet néztek egymással a francia-piemonti és az osztrák császári csapatok... 29

4.Kossuth névjegykártyája, üzenettel. Torino, 1869. február 10.

(Gyászkeretes, nyomtatott névjegykártya, 60×94 mm)

(Kossuth) last governor of Hungary present his compliments to Mr. Raymond, and begs leave earnestly to recommend to his good offices the bearen Mr. Ludwigh of New York.

Turin febr. 10th 1869.

Magyar fordításban:

(Kossuth) Magyarország volt kormányzója jókívánságait küldi Raymond úrnak és nyomatékosan kéri, hogy ajánlja jószolgálatait a [névjegyet] átadó New York-i Ludvigh úr számára.

Torino, 1869. február 10-én.

A gyászkeretes 30 névjegykártyára írott autográf ajánló sorok címzettje minden bi-zonnyal a New York Times alapító főszerkesztője, Henry Jarvis Raymond (1820–1869). 31

A neves újságíró vezérszónoka volt annak a New York-i fogadásnak, amelyet az ame-rikai sajtó képviselői 1851. december 15-én adtak a száműzött magyar politikus tisz-teletére az Astor Szállóban. 32 Raymond ettől kezdve mindvégig lelkesen támogatta Kossuth körútját, majd 1853-ban kapcsolatuk még szorosabbá vált: a volt kormányzó ebben az évben hosszabb cikksorozatot írt a hamar népszerűvé és befolyásossá váló

28 McAdam pályáját összefoglalja visszaemlékezéseinek közreadója, Janet Fyfe (l. Autobiography of John McAdam i. m. IX–XII.), míg Kossuthhoz fűződő kapcsolatát részletesen bemutatja ő maga emlékirataiban. L. Autobiography of John McAdam i. m., továbbá l. még A Kossuth-emigráció szolgálatában. Tanárky Gyula naplója (1849–1866). Sajtó alá rend., bev.: Koltay-Kastner Jenő. Bp., 1961. 102–104.

29 Szabad Gy. i. m. 180.30 Felesége halála (1865) óta Kossuth gyászkeretes levélpapírt és névjegykártyát használt.31 Életútjára l. Maverick, Augustus: Henry J. Raymond and the New York press, for thirty years

progress of American journalism from 1840 to 1870. Hartford, 1870. 13–35.32 Beszédét l. uo. 114–119.

122

amerikai lapba Democratic letters on European Matters and American Policy címmel. 33 Akit pedig ajánlott, a „New York-i Ludvigh úr”, valószínűleg jeles hívének – a szabadságharc idején az északi megyék, majd a fősereg egyik kormánybiztosaként, később az emigrá-ció fáradhatatlan brüsszeli tagjaként tevékenykedő – Ludvigh Jánosnak 34 a fia, Ludvigh Elek (1830–1896). Jósika Miklóstól tudjuk, hogy a fiatal Ludvigh 1856-tól kereskedelmi vállalkozást indított New Yorkban, és üzleti sikereiről édesapja időnként tájékoztatta a brüsszeli magyar barátokat. 35 Ács Tivadar pedig arról ír, hogy az egykor a selmecbá-nyai akadémián diákoskodó, majd a magyar szabadságharcban is helytálló fiatalember 1861-ben az egyik északi lovas alakulathoz jelentkezett önkéntesnek és bár hadi pálya-futásának részleteit nem ismerjük, végigharcolta a polgárháborút. Utána visszatért az üzlethez, de tartotta a kapcsolatokat emigráns társaival, részt vett a magyar egyesületi életben is. Halálakor özvegye és három fia siratta. 36 Nem tudjuk viszont, milyen ügy-ben kérte Ludvigh a volt kormányzó protekcióját az amerikai hírlapíróhoz és politikus-hoz, aki az 1850-es években New York állam kormányzó-helyettesi posztját is betöltötte. A sors keserű fordulata, hogy pár hónappal e névjegy vétele után, 1869 júniusában Raymond meghalt – de talán megadta a sors, hogy tudott segíteni Ludvigh Eleknek.

5.Kossuth Lajos – Giuseppe Basso-Arnoux-nak. [Torino], é. n. január 6.

(Autográf levél, tojáshéjszínű papír, vízjel nélkül, 1 oldal félbehajtott, gyászkeretes lapon, 209×135 mm)

Mardi 6 Janvier

Cher Mons. Le Docteur!

Nous avons de nouveau besoin, grand besoin de vos lumieres et de votre secours.Veuillez je vous en prie avoir la bonté de venir nous voir aussitôt que possible.Je suis dans une très grande anxieté.Mes respets les plus sincères

à Vous de Coeur Kossuth

33 Vasváry Ödön: Kossuth és Marx. In: Emlékkönyv az Amerikai Magyar Szövetség 80. évfordu-lójára. Szerk.: Bakó Elemér. Washington, 1988. 82. – Vasváry a névtelenül megjelent cikkek kéziratát megtalálta Raymondnak a New York Public Libraryban őrzött irathagyatékában. L. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Szeged, Vasváry-gyűjtemény KÉZ3:9.; Mutató a Vasváry-gyűjteményhez. Összeáll.: Csillag András. (A Somogyi-könyvtár kiadványai 30.) Szeged, 1984. 123.

34 –d.: Ludvigh János. Vasárnapi Ujság 17. (1870) 30. sz. július 24. 373–374., Pálmány Béla–Hermann Róbert: Ludvigh János. In: Az 1848–1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti alma-nachja. Szerk.: Pálmány Béla. Bp., 2002. 512–515.

35 Jósika Miklós: „Idegen, de szabad hazában”. Összeáll., szerk.: Kokas Károly–Szajbély Mihály. Bp., 1988. 798–799.

36 Ács Tivadar: Magyarok az észak-amerikai polgárháborúban 1861–1865. Bp., 1964. 119.

123

Magyar fordításban:

Kedd, január 6-án

Kedves Doktor Úr!

Újra szükségünk lenne, nagy szükségünk az Ön felvilágosításaira és segítségére.Kérem, legyen olyan jó és látogasson meg minket, amint lehetséges.Rendkívül szorongok.Szívből jövő őszinte nagyrabecsüléssel

Kossuth

Az ötödik levél keltezéséből hiányzik az évszám. Mivel címzettje minden bizony-nyal Giuseppe Basso-Arnoux (1840–?) torinói homeopata orvos, 37 aki 1887 táján kezdett foglalkozni Kossuth egészségügyi problémáival, feltételezhetjük, hogy az ezt követő évekből való. A későbbi neves medikus Cagliariban született, Szardínia szigetén, aho-vá piemonti eredetű családja azért költözött át, mert édesapja a Királyi Palota építé-szeként dolgozott. Az egyetemi évek után a hadseregben szolgált, és a nagy solferinói ütközet egyik megelőző összecsapásánál, Montebellónál tüntette ki magát 1859-ben. A dél-itáliai briganti-mozgalmak elleni katonai akciók idején, az 1860-as évek elején bizonnyal találkozott az ugyanott szolgáló Magyar Légió katonáival is. A „kis szárd doktor” a genovai Francia Kórházban kezdett el alaposabban foglalkozni a masszázs-zsal gyógyítható betegségekkel, majd több európai országban tett szakmai utazásokat a gyógygimnasztika és a Per Henrik Ling-féle „svéd torna” módszereinek tanulmányozá-sa érdekében. Miután visszatért Itáliába, magánpraxisba kezdett, és több könyvet és ta-nulmányt is publikált e témakörben. 38 Sikerrel kezelte Kossuth egészségügyi problémáit is, akinek állapota a 80-as évek végére némiképp javult, majd a 90-es évek elejétől újra szorosabb felügyeletre szorult, immár egészen haláláig. A magyar államférfi meg volt győződve róla, hogy késő öregkoráig megőrzött egészségét és munkabírását elsősorban a Basso doktor tanácsára alkalmazott „masszázsnak és az ön által ajánlott életrendnek s annak a testgyakorlatnak köszönhetem, amit az ön felügyelete alatt naponkint végzek.” 39 Kossuth családi és baráti környezete is messzemenően értékelte a „dagasztó orvos” tu-dását és szolgálatait, alakjával a száműzöttet fölkeresők beszámolóiban, emlékirataiban többször találkozunk. 40 Kossuth halála után, a 90-es évek közepén fölmerült, hogy eset-

37 Batári Gyula: Giuseppe Basso-Arnoux – Kossuth Lajos orvosa. Orvosi Hetilap 135. (1994) 22. sz. 1201–1204.; Flore, Sergio: L’affascinante vicenda umana di Giuseppe Basso-Arnoux. http://www.lasetadelmare.eu/bosso.html (2014. január 15.)

38 Batári Gy. i. m. – Egyik munkája magyarul is megjelent, előszóként Kossuth ajánlólevelével. L. Basso Arnoux, [Giuseppe]: A masszázs és a stokholmi mechanikai gyógyintézetek. Bp., 1894.

39 Batári Gy. i. m. 1203.40 L. pl. Eötvös Károly: Gróf Károlyi Gábor följegyzései. II. Bp., 1902. 133–147.; 189–190., 235–237.

stb., vagy Herman Ottóné Borosnyai Kamilla emlékezését torinói utazásukra 1893 októberéből, l. Somlyói Tóth Tibor: Diplomácia és emigráció „Kossuthiana”. Bp., 1985. 202–203.

124

leg Magyarországon, egy Aradon vagy Debrecenben alapítandó egészségügyi intéz-ményben folytassa pályafutását, de a terv meghiúsult. Ehelyett a szardíniai Carlofortéba (Isola di San Pietro) költözött, ahol elsősorban egy olyan, a gyógyászatban is jól haszno-sítható textília előállításával és forgalmazásával foglalkozott, amelyet a mediterrán vi-zekben honos, méteresre megnövő nemes sonkakagyló (Pinna nobilis) felületi és tapadó rostjaiból („tengeri selyem”) szőnek. 41

A levél szövegéből arra következtethetünk, hogy Kossuthot a gyomor- és egyéb szer-vi bajok miatt és mellett erős szorongás (anxieté) is gyötörte, ezért is kérte Basso doktor látogatását. 42

UNKNOWN LETTERS OF KOSSUTH FROM THE LISZT FERENC ARCHIVE

OF BUDAPEST-GÖPPINGEN

Summary

The present study publishes 5 documents of Lajos Kossuth, former governor-president of Hungary in the revolutionary period of 1848–49. The documents are conserved in the Archive „Liszt Ferenc of Budapest-Göppingen”, private collection of Lajos Gracza, historian of music, author of several studies and articles dedicated to the famous protagonists of the Hungarian history of the 19–20. century. The documents contain data of the life and activities of Lajos Kossuth: the self-protected social and economic movements of the Reform Age in Hungary of the 1840s, the Kossuth’s famous trip through the United States, the political lecturer’s programs in Scotland at the end of the 1850s, an interesting business card to the chief redactor of the New York Times, Henry J. Raymond, and finally a short letter to dr. med. Basso-Arnaux, doctor and training master of Kossuth at Torino, in his last years.

41 Flore, S i. m., továbbá Eötvös K i. m. 144–145.42 A jegyzetek elkészítéséhez őszintén köszönjük Csorba Csilla, Forrai Judit, Kórász Mária és

Morvay Diana segítségét.

125

A p o r E s z t e r

A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM HANGSZERTÁRÁNAK EGY ÉRDEKESSÉGE: EMBER FIGURA HANGSZEREKBŐL.

M Ű E L E M Z É S

A Magyar Nemzeti Múzeum Hangszergyűjteményében található Ember figura hangszerek-ből című festmény ismeretlen művész alkotása. Nem pusztán a hazai hangszerkészítés történetében jelentős szerepet betöltő Schunda család tulajdonából származó érdekes tár-gyi relikvia, hanem tágabb perspektívából a zene és az ábrázoló művészetek kapcsolatá-nak kérdéskörére rámutató műtárgy. 1 (1. kép)

A zene és a képalkotó művészetek kapcsolatáról Ember Ildikó 1984-ben publikált munkáját 2 követően a Kieselbach Galéria adott ki katalógust 2006-ban Magyar zene és kép: Zene, ritmus, hangzás, kép, fotó, látvány címmel. 3 Az igényes kötet magyarországi szakemberek írásait foglalja össze oly módon, hogy a tanulmányok zenei témájú vagy a zenével mélyebb szinteken összefüggésbe hozható képzőművészeti alkotások tudomá-nyos művészettörténeti feldolgozásának egyfajta módszertanát körvonalazzák.

Összességében (és rendkívül leegyszerűsítve) a zene és az ábrázoló művészetek kap-csolatának természetéről a következő megállapításokat tehetjük. A különböző művésze-ti ágak közötti kapcsolat mindenekelőtt kölcsönös folyamat. Az oda-vissza ható jelenség képzőművészeti nézőpontú leírásának három „dimenziója”: a humán, az objektív és az absztrakt. A „humán dimenzió” fókuszában elsősorban az alkotóművész személye áll, akinek lehet muzikális tehetsége, mélyebb zenei ismerete, művészetét inspirálhat-ják baráti társaságához tartozó zenészek, a zenekar vagy hangszerek látványa, esetleg számára kedves zenedarabok, melyekről – számunkra is kutatható módon – nyilatkozik. Az „objektív dimenzió” maga a zenei témájú képzőművészeti alkotás, amely – a téma-választáson túl – kompozíciója, színei vagy formái révén összevethető korabeli zenei kompozíciókkal, ritmusokkal, vagy szembeötlő módon nyilvánulnak meg benne stilisz-tikai átvételek is. A zenei témaválasztáshoz speciális módon kapcsolódik a zenei ikono-gráfia tudománya, ami elsősorban a régi művészet egy-egy mélyebb tartalmú alkotását vizsgálja a zenélés motívumához vagy a képeken látható zenei elemekhez (pl. hangsze-rekhez) kötődő művészi szándék, és ha van, szimbolikus jelentés feltárásával. Végül az

1 Ismeretlen mester (19. század?): Ember figura hangszerekből, vászon, olajfestmény, 54,8×43 cm, Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti tár, Hangszergyűjtemény, Ltsz.: 1974.2.

2 Ember Ildikó: Zene a festészetben. A zene, mint szimbólum az európai reneszánsz és barokk festészetben. Bp., 1984.

3 Magyar zene és kép. Zene, ritmus, hangzás, kép, fotó, látvány. Szerk.: Kieselbach Tamás. Bp., 2006.

126

„absztrakt dimenzió” a befogadás szintjén bontakozik ki és olyan jelenségekre mutat rá, mint például a szinesztézia vagy a látványhoz köthető zenei asszociációk lehetősége.

Mindhárom dimenziót egyaránt fontos figyelembe vennünk a zene által ihletett műalkotások interpretációja során. E szempontok lehetőségekhez mért beépítésével teszünk kísérletet a Nemzeti Múzeumban őrzött festmény elemzésére.

Ember figura hangszerekből

Az Ember figura hangszerekből című kép keletkezésének körülményeit és provenienciáját nem ismerjük pontosan. 4 A festmény 1974-ben került beleltározásra a Magyar Nem-zeti Múzeumban és származása a Schunda hangszerkészítő család történetével fonó-dik össze. A vászon hátoldalán vastag betűs kézírás 5 látható, ami a festményt Richard

4 A kép provenienciáját jelenleg Radnóti Klára kutatja.5 A felirat szövege: „A halhatatlan zeneszerző/ Wagner Richard/ ajándéka/ Bayreuth 1877. július”

1. kép

Ismeretlen mester: Ember figura hangszerekből (Foto: Kardos Judit)

127

Wagner bayreuthi tevékenységével hozza összefüggésbe és 1877. júliusára datálja. Ez azonban nem tűnik autentikus feliratnak. (2. kép) A csetlő-botló, komikus hangszer figura és a világhírű zeneszerző között csupán közvetett összefüggéseket találhatunk a kézírás által megjelölt korszakból. Erre a későbbiekben térünk ki.

Az alkotás tüzetesebb megfigyelése során számos hangszert azonosíthatunk. 6 A légüres térbe helyezett emberfigura balra lép, miközben pedálhárfát tart kezé-ben. Kalapja kürt, feje dob. Az arc érzékszervei kottajelek: bal szeme kereszt, jobb szeme feloldójel, orra violinkulcs, szája szünet vagy akcentus jel. A nyakát újabb kürt alkotja és egy másik hangszer fragmentuma, kottagallérral. Mindkét vállán

cintányér, a teste hegedű vagy nagybőgő, derekán azonosíthatatlan hangszer töre-dékével. A nézőhöz közelebb eső felkar billentyűs hangszer, az alkar trombitá-ból (hozzá tartozó kötözővel) és fuvolából áll. Mindkét kézfeje antropomorf elem. A lépő láb combja gitár, empire korszakra emlékeztető díszítéssel. Az alsó lábszár pán-síp, fanfár és csörgődob. A figura feneke újabb dob, két kulccsal. Másik lába mandolin-ból vagy kislantból és fúvós hangszer részletéből áll. Lábfeje kisebb méretű líra.

Az emberi kézfejek miatt az a benyomásunk keletkezhet, hogy egy bábot vagy (kis fantáziával) jelmezbe öltözött színészt láthatunk. Az alsó részen halványan körvonala-zódó, a hangszerhez nem következetesen illeszkedő két kulcs pedig, a felhúzható zenélő automatákra vagy androidákra 7 emlékeztet.

Fontos azonban aláhúznunk, hogy az általunk tárgyalt festmény nem magas kva-litású. A mű jelenlegi állapotában komoly tisztításra és restaurálásra szorul, amely

6 Ezúton köszönöm Radnóti Klára segítségét.7 Az androidák mozgó, író, éneklő, hangszeren játszó, ember alakú automaták. Horváth Árpád:

Muzsikáló szerkezetek története. A harangjátéktól a fénytelefonig. Bp., 1967. 145.

2. kép

Az Ember figura hangszerekből című festmény hátoldalának felirata (Foto: Kardos Judit)

128

(várhatóan) színeiben okozhat jelentősebb változást. Ugyanakkor a festmény állapota és gyengébb színvonala ellenére is érdekes és egyedi példája egy nagy hatású művé-szi látásmód továbbélésének, amit a milánói származású festő, Giuseppe Arcimboldo modernkori felfedezésekor a szakma „Arcimboldo-effektus”-nak nevezett el. 8

Az „Arcimboldo-effektus”

A különböző tárgyakból felépülő emberi alak, mint képtípus tehát egy, a késő reneszánsz és manierizmus korában felvirágzó hagyományon alapszik. A Giuseppe Arcimboldo nevével összeforrt jelenség 9 a 16. század közepén vált igazán népszerűvé. Végiglapozva az e témában született elérhető katalógusokat azonban feltűnik, hogy sem Arcimboldo egyedülálló oeuvre-jében, sem pedig elődei és kortársai körében nem ismert autonóm

8 The Arcimboldo Effect: transformation of the face from the 16th to the 20th century. Ed.: Pontus Hulten. London, 1987. Foreword

9 Számos művész alkotott hasonló képi koncepció szerint Arcimboldo előtt, vele egy időben majd őt követően is. A milánói művész életművében azonban, az e sajátos képi koncepció felhasználásával alkotott kvalitásos művek oly mértékben vannak jelen, hogy utánzói és rajongói nevével azonosították a jelenséget.

3. képGiuseppe Arcimboldo: A könyvtáros (Foto: Skokloster Sklott, Svédország)

129

műalkotásként hangszerekből felépülő portré vagy figura annak ellenére sem, hogy a művészi fantázia, az alkotók által „felhasznált” irodalmi és vizuális inspirációk alap-vetően lehetővé tették volna. A csendéletek hagyományában, a kunstkabinett miliőjében és az emblémák, allegorikus jelenetek világában ugyanis, a zenei instrumentumok és szimbólumaik nem idegen motívumok.

Az emberi test és kifejezetten hangszerek vizuális összeolvadására elsősorban hangszertörténeti példákat találunk e korszakból. Ebben az „ellentétes” értelemben tekinthető párhuzamnak Giovanni d’Andrea 1511-re datálható Lira da bracciója, mely- nek reliefszerűen kialakított hátlapja emberi arcot mintáz. 10

A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött alkotás a 16. századi analógiák összefüggésé-ben azokkal a képekkel állítható párhuzamba, ahol a művészek nem valamiféle termé-szeti jelenséget vagy mitológiai szereplőt, hanem hétköznapi foglalkozásokat „testesíte-nek meg”, az adott tevékenységre jellemző tárgyakból felépülő emberi alak formájában.

Arcimboldo festői életművéből leghűségesebben ezt talán a Szakács című kép, vagy a Wolfgang Laziusra, II. Rudolf udvari történészére visszavezethető Könyvtáros című alkotás tükrözi. 11 (3. kép) Itt érdemes utalnunk Arcimboldo II. Rudolf ünnepi játékaihoz és viadalaihoz készített jelmezterveire, melyek között például egy edényekből összeálló szakács figura tollrajza is szerepel. 12

A 18. századi grafikai analógiák

Az „arcimboldesque” 13 a 18. században is tovább élt. Ugyanebből az évszázadból szár-maznak azok az emberi test és hangszerek összekapcsolódását láttató képek is, melyek festményünk előzményeiként foghatók fel. Itt elsősorban olyan francia és német nyelv-területen elterjedt komikus viseletkép sorozatokra gondolunk, melyek foglalkozásaikra jellemző tárgyakkal díszített ruhába öltöztetett embereket ábrázolnak. Noha a zömében rézmetszet technikával készült képeken a teljes vizuális „egybeolvadás” nem valósul meg olyan értelemben, mint Arcimboldo és kortársai művészetében, a tárgyak és figurák

10 Giovanni d’Andrea (16. század): Lira da braccio (1511), fa, 80,5×27,5×4,5 cm, Bécs, Kunsthistorisches Museum, Sammlung alter Musikinstrumente, Inv.no.: SAM 89. A kép forrása: The Arcimboldo Effect i. m. 132–133.; A hangszernek két példánya ismert. A Velencében őrzött líra képét l. Winternitz, Emanuel: Musical Instruments and their Symbolism in Western Art. London, 1967. plate 31. g.

11 Giuseppe Arcimboldo (1526–1593): A könyvtáros (1566), vászon, olajfestmény, 97×71 cm, Svédország, Skokloster Sklott, Inv. no.: 11616.; A mű elemzéséről és további analógiáiról l. Arcimboldo (1526–1593). (Musée de Luxembourg, 15th September 2007–13th January 2008.; Kunsthistorisches Museum, 12th February–the 1st June 2008.) Ed.: Sylvia Ferino-Pagden. Paris–Vienna, 2007. 170. és 183–184.

12 Giuseppe Arcimboldo (1526–1593): A szakács, papír, tollrajz, vízfestmény, 30,5×20 cm, Firenze, Gabinetto Disegni e Stampe degli Uffizi, Ltsz. n.; A képet közli Arcimboldo (1526–1593) i. m. 248. VII. 18.; The Arcimboldo Effect i. m. 142.

13 A kifejezés minden olyan jelenséget magába foglal, mely kötődik Giuseppe Arcimboldo alkotói látásmódjához, művészetéhez. A kortárs európai (északi, valamint itáliai) irodalmi és vizuális hatásokról, párhuzamokról részletesen l. Thomas Da Costa Kaufmann és Görel Cavalli-Björkman tanulmányait. Arcimboldo (1526–1593) i. m. 97–101. és 119–187.

130

kapcsolata mégis olyannyira szoros, hogy egymástól elkülönítve már nem értelmezhetők. Műfajukat tekintve a metszetek átmenetet képeznek az emblémák, a viseletképek és a színházi kosztüm-tervek között. A zenészeket ábrázoló lapok elmaradhatatlan elemei e sorozatoknak. 14

Az egyik legszebb, korai példa Gerard Valck metszete. 15 A grafika az összesen kilenc-venhét darabból álló, Travestissements (Paródiák) című sorozat lapja, 16 melynek előzménye Nicolas (II) de Larmessin Les costumes grotesques et les métiers (Groteszk öltözetek és fog-lalkozások) című munkája, 1695-ből. 17 A zenészt ábrázoló képen az ember figura testéhez értelemszerűen különböző hangszerek tapadnak. A lap mindenekelőtt a portékáját áruló vándor hangszerkészítő mester alakját juttathatja eszünkbe. Ugyanakkor szembeötlő a grafika teátrális fogalmazásmódja, ami a „színész” asszociációját is előhívhatja.

Valck metszetéhez igen hasonló Jacques Lepautre 18 képe, melynek közvetlen előz-ménye Jean Berain 19 kosztümterve. (4. kép) A mű szintén egy 1700 körül keletkezett

14 A zenei téma a párizsi viselet- és divatképek visszatérő motívuma. Magyarországon elérhető ikonográfiai feldolgozását l. Massip, Catherine: Les personnages musicien dans les gravures de mode parisienne de la fin du XVIIème siècle: intérêt et limites d’un genre iconographique. In: Imago Musicae IV. (1987). Bärenreiter, 1988. 137–150.

15 Nicolas (II) de Larmessin (1645 k.–1725) után, metszette Gerard Valck (1651/1652–1726): Habit de musicien (Travestissements), 1700 körül, papír, rézmetszet és rézkarc, 27,1×19 cm, London, British Museum, Inv. no.: 1996,1103.103.; Gerard Valck amszterdami kiadó volt, grafikusként rézmetsző és mezzotinto készítő. Apja Leendert Gerritsz Valck, gyámja pedig Abraham Blooteling volt. Utóbbi leányát vette feleségül. 1673 és 1678 között Londonban működött, 1680-tól sógora, Pieter Schenk társkiadója lett. Ekkoriban térképekre és glóbuszok kiadására specializálódott, majd átvette a Hondius bolt vezetését. Később a Visscher család üzletéből is részesedett. Hollstein’s Dutch and Flemisch etchings, engravings and woodcuts ca. 1450–1700. Vol XXXI. (Jan van der Vaart–Gerard Valck). Ed.: Scheffer D. De Hoop– B. V. Van Gendt. Amsterdam, 2002. 215. és 264. plate 61.; A kép forrása: http://www.britishmuseum.org/research/collection_online/collection_object_details.aspx?objectId=704887&partId=1&people=118016&peoA=118016-2-23&page=1 (2014. augusztus 7.)

16 Ezúton köszönöm Radnóti Klárának, hogy felhívta a figyelmem az analógiára. Hangszerek enciklopédiája. Öt világrész másfélezer hangszere. Szerk.: Reviczky Dóra. Bp., 1996. Belső borító.; A kép felirata azonban helytelen, a metszet nem a 16. században készült.; A hangszerekből felépülő emberfigura képtípusához egy 2012. április 22-én keletkezett, rövid lélegzetvételű tudományos ismeretterjesztő oldalon találtam összefoglalóan további ábrázolásokat l. http://blog.le-miklos.eu/?p=5024 (2014. március 14.)

17 Nicolas (II) de Larmessin Párizsban működő metsző volt. Pályája nagyobb részében testvére, majd annak özvegye számára dolgozott. Larmessin (Nicolas II de). In: Inventaire du Fonds Français, Graveurs du XVIIe siècle. Bibliothèque national de France, Département des Estampes, Tome VIème (Labbé-La Ruelle). Éd.: Roger-Armand Weigert. Paris, 1973. 548.

18 Jacques Lepautre elsősorban színházi kosztümöket tervezett, ugyanakkor nevéhez fűződik apja, a grafikus Jean Lepautre művészi lakatokról szóló könyvének illusztrálása is. Lepautre (Le Paultre), Jacques (1618–1682). In: Dictionnaire critique et documentaire des peintres, sculpteurs, dessinateurs et graveurs. Tome VIème (Jacobs–Loyer). Éd.: Emmanuel Bénézit. Paris, 1976. 591.

19 Id. Jean Berain királyi rajzoló és a párizsi Opera munkatársa volt. Berain (Jean Ier) le vieux. In: Dictionnaire critique et documentaire des peintres, sculpteurs, dessinateurs et graveurs. Tome Ième (Aa–Betto). Éd.: Emmanuel Bénézit. Paris, 1976. 638.

131

sorozat zenei vonatkozású darabja, 20 melynek lent olvasható felirata alapján a Habits de… (Viseletek) címet adhatnánk. A képen a zenész figura természeti környezetben jele-nik meg. S bár ruhájához kottalapok tapadnak, a többi hasonló ábrázoláshoz képest az öltözet nagyobb felületen látszik, ami a hagyományos viseletképek világához közelíti az alkotást.

Egy a Francia Nemzeti Könyvtár (Párizs) gyűjteményében őrzött reprodukció tanúskodik arról, hogy ez a képtípus töretlen népszerűségnek örvendett a 18. század következő évtizedeiben is. 21 A szerző autográf jegyzeteivel kiegészített eredeti tollrajz

20 Jean Berain (1640–1711) rajza után, metszette Jacques Lepautre (1618–1682): Habit de Musicien, papír, kézzel színezett rézmetszet, 1703–1704 körül, Los Angeles, County Museum of Art, Inv. no.: M. 2002. 57. 135.; A kép forrása: http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Recueil_des_modes_de_la_cour_de_France,_’Habit_de_Musicien’_LACMA_M.2002.57.135.jpg (2015. január 18.); A kép fekete-fehér példánya a párizsi Bibliothèque national de France-ban lelhető fel.

21 Ismeretlen művész (18. századi előzmény, 1945–1985): Habit de Musicien, papír, tollrajz, kézírás, fotográfia, Párizs, Bibliothèque nationale de France, Inv. no.: VM PHOT MIRI-14 (327). http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b8431712t/f1.zoom (2014. március 14.)

5. kép Michael Rössler–Martin Engelbrecht: Furulyakészítő

(Foto: Library of Congress, Dayton C. Miller Iconography Collection, Washington D.C.)

4. képJean Berain–Jacques Lepautre: Habit de Musicien

(Foto: County Museum of Art, Los Angeles)

132

1721-re datálható és vélhetően Jean-Baptiste Bonnart 22 jelmezterve, vagy egyik metsze-tének előrajza lehet. A figura körül a kosztüm francia nyelvű leírása, jobbra lent pedig a kép keletkezésének évszáma olvasható.

Végül koruk és típusuk tekintetében egyaránt ide kapcsolhatjuk német nyelvterület-ről Michael Rössler és Martin Engelbrecht vonatkozó munkáit. (5. kép) Most csupán az Assemblage Nouveau des Manouvries Habilles / Neu-eröffnete Sammlung der mit ihren eigenen Arbeiten und Werkzeugen eingekleideten Künstlern, Handwerkern und Professionen című soro-zatot említjük meg, amely 1730-ban jelent meg Augsburgban, Engelbrecht kiadásában. 23

A színház hatása

A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött festmény hátoldalán olvasható felirat és a felso-rolt grafikai előképek alkotóinak vonatkozó életrajzi adatai azt sugallják, hogy a színház közvetlen és/vagy közvetett módon hatással volt az ábrázolások létrehozásának folya-matára. A színház inspirációját ugyanakkor az adatok ismerete nélkül is érzékeljük, mert a képek bizonyos vizuális jellegzetességei lehetővé teszik a feltételezést.

Arcimboldo és kortársainak munkái, valamint az említett 18. századi francia és német metszetek esetében is, elsősorban az itáliai vándorszínészek által játszott comme-dia dell’arte jelenségét szükséges megemlítenünk. E sajátos és igen népszerű színházi műfaj a 16. század közepén született Itáliában, és alapvetően neki köszönhető, hogy az olasz színjátszás vezető szerepben maradt a színész mesterség hivatalossá válásának és intézményesülésének korszakában is. 24 A commedia dell’arte társulatok eredetileg népi-es, a vásári játékokhoz közel álló stílusban játszottak olyan színdarabokat, melyekben a színészek állandósult karakterek szerepét öltötték magukra, és az előadott történe-tek cselekménye az előadás közben, spontán módon formálódott. 25 A kezdeti sikerek után, a 18. század folyamán a commedia meghódította a királyi rezidenciákat és a főúri kastélyszínházakat, s befogadva az udvari illemtan hatását, Franciaországban Comédie Italienné „nemesedett”. 26 A század utolsó évtizedeire, a klasszicizmus eszméit elsajátít-

22 Id. Henri Bonnart fia, Jean-Baptiste (Henri) Bonnart (1654–1726) grafikusként működött és Nicolas Bonnart számára dolgozott. A zenei témaválasztás a műkereskedelemmel is foglalkozó Bonnart család tagjainak művészetében különösen gyakori l. Massip, C. i. m. 147.; A család történetét legújabban Pascale Cugy dolgozta fel disszertációjában. Cugy, Pascale: La dynastie Bonnart et les Bonnarts. Étude d’une famille d’artistes et producteur de <<mode>>. Paris, Centre André Chastel, École doctoral Histoire de l’art et archéologie, 2013.

23 Michael Rössler (1705–1777) metszetét kiadta Martin Engelbrecht (1684–1756): Furulyakészítő (18. század közepe), papír, rézmetszet és rézkarc, lap: 38,7×23,5 cm, lemez: 29,2×19,1 cm, Washington D.C., Library of Congress, Music Division, Dayton C. Miller Iconography Collection, Inv. no.: L 0368. A kép forrása: http://hdl.loc.gov/loc.music/dcmicon.0368 (2014. szeptember 14.); Venhorst, E.: Engelbrecht, Martin. (1684–1756). In: Allgemeines Künstler-Lexikon. Die Bildenden Künstler aller Zeiten und Völker. Hrsg.: K. G. Saur. München, 2002. 24–25.

24 A színház világtörténete I. Szerk.: Hont Ferenc. Bp., 1972. 168.25 Tulajdonképpen ebből származik a rögtönzés jelentősége a barokk színjátszásban. Simhandl,

Peter: Színháztörténet. Ford.: Szántó Judit. Bp., 1998. 101.26 Francia színház a 18. században. Szerk.: Staud Géza. Bp., 1974. 85.

133

va pedig a baletthez hasonló költőiség, patetikus látványosság kezdte jellemez-ni. 27 A fertődi Esterházy-kastély szín-házában és bábszínházában, ahol 1781 és 1783 között számos olasz színdara-bot mutattak be, 28 már ilyen formában kell elképzelnünk. Európai elterjedése során tehát a commedia dell’arte lénye-gét megőrizte, azonban formailag egy-fajta átalakuláson ment keresztül.

A commedia dell’arte képzőművé-szetre kifejtett közvetlen inspiráló hatá-sa a groteszk megjelenésű színészek, maszkjaik vagy az előadások harsány elemekkel tűzdelt színpadi látványá-nak festői vagy grafikus megörökíté-sében nyilvánul meg. Emellett a Nem-zeti Múzeum alkotásának előképei, az emberi foglalkozásokat megszemélye-sítő metszetek sematikus alakjai és a színészek által megformált állandósult karakterek természete között is erő-teljes hasonlóságot vélünk felfedezni. További érdekes – inkább történeti jel-legű – összefüggés a grafikák alakjai és a hús-vér commedia dell’arte színé-szek között, hogy az utóbbiak gyakran pályamódosító, eredetileg kézműves foglalkozást űző műkedvelők voltak. 29

A commedia közvetlen képzőmű-vészeti megjelenéséről Nicolas de (II) Larmessin, Domenico Fetti után készített rézmetszet-portréja tanúskodik, ami kezében álarcot tartó színészt ábrázol. 30 Ugyanilyen találó példa lehet az a metszet is, melyet

27 A színház világtörténete i. m. 168.28 Katona Imre: Fertőd Haydn századában. In.: Zenetudományi tanulmányok Haydn emlékére.

Szerk.: Szabolcsi Bence–Bartha Dénes. Bp., 1960. 687–713., 711.; l. a Dávid Ferenc Festschrift Eszterháza fejezetét: Kő kövön. Stein auf Stein. Dávid Ferenc 73. születésnapjára. Festschrift für Ferenc Dávid. II. Szerk.: Szentesi Edit–Mentényi Klára–Simon Anna. Bp., 2013. 11–260.

29 Dzsivelegov, A. K.: A commedia dell’arte. Bp., 1962. 93.30 A képet az irodalom csupán megemlíti, de nem közli. A színház visszatükröződése a

grafikában. A Grafikai Osztály LXXXIII. kiállítása. Országos Szépművészeti Múzeum (1949. április). Katalógus bev.: Aggházy Mária. Bp., 1949. 24 és 41.

6. kép

Ismeretlen művész: Manneken-pis Memnon

(Foto: Bibliothèque nationale de France, Párizs)

134

Jean-Baptiste Bonnart apja, Hen-ri Bonnart adott ki és Polichinelle karakterét ábrázolja. 31

A 18. századi képzőművészeti és színházi összefonódások kontextu-sában pedig Martin Engelbrecht művészetét és tevékenységét érde- mes újra megemlítenünk. A német művész illusztrációi – köztük példá-ul Ovidius klasszikusához, a Meta- morphoses-hoz készített metszetei

– mellett miniatűr „dioráma” szín-házakat is alkotott. Dekoratív do-bozba, vagy kartonokra rétegesen felragasztott, színezett rézmetszet- ek körbevágott részleteiből állítot-ta össze perspektivikusan mélyülő papír színházait. 1730-ra datálha-tó alkotásai például az Oktoberfest, vagy a Vorstellung eines zerstörten Schlosses mit Geister című munkák. Ismerjük kifejezetten az itáliai színházat bemutató sorozatát is. Az általa készített papír színhá-zakhoz hasonló érdekességek a 19. század végéig népszerűek marad-tak. 32 A miniatűr dioráma színhá-zak látványa az intézményesülő commedia dell’artéról fennmaradt ábrázolásokra és a 18. század utol-

só harmadában virágzó főúri kastélyszínházak színpadképére emlékeztet. Összeállí-tásuk elve pedig a díszletek gyors lecserélését lehetővé tevő korszerű színpadtechni-

31 Henri Bonnart: A színész Fracanzani Polichinelle szerepében, 17. század vége, papír, rézmetszet, méret nélkül, Párizs, Musée Carnavalet, Ltsz.n.; A képet közli: Richards, Kenneth–Richards, Laura: The Commedia dell’arte. A documentary history. Oxford, 1990. 138. plate 28.

32 http://blog.seattlepi.com/bookpatrol/2009/07/23/the-miniature-theaters-of-martin-engelbrecht/ (2015. január 5.); Martin Engelbrecht (1684–1756): Vorstellung eines zerstörten Schlosses mit Geister, 1730 körül, papír, színezett rézmetszet, körülvágott rétegekben hátlapra ragasztva, 12×15 cm, Boston, Museum of Fine Arts, Ltsz.: 2012.79.; A kép forrása: http://educators.mfa.org/vorstellung-eines-zerst%C3%B6rten-schlosses-mit-geister-presentation-ruined-castle-ghosts-175819 (2015. január 15.); Az itáliai színház leltára: http://www.oac.cdlib.org/findaid/ark:/13030/kt9b69q7n7/dsc/?query=Engelbrecht;dsc.position=1#hitNum2 (2015. január 6.)

7. kép

Ismeretlen karikaturista: Legutolsó divat

(Fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Budapest)

135

kák ismeretét tükrözi. 33 Példaként Pietro Antonio Novelli metszetére és egy, a müncheni Deutsches Theatermuseumban őrzött festményre szeretnénk utalni. 34 Az előbbi Carlo Goldoni, világhírű szerző, egyik darabjának velencei bemutatóját jeleníti meg a 18. szá-zad közepéről. Az utóbbi pedig Joseph Haydn L’incontro improvviso című operájának jelenetét ábrázolja a fertődi Esterházy-kastély színpadán, 1775-ből. 35

A komikus vonás jelentősége

A Nemzeti Múzeum Hangszertárában őrzött festmény és előzményeinek további közös vonása a groteszk, szatirikus elem, mely alapvetően a képek színpadias jelle-géből fakad. 36 E vonás jelentősége az idők folyamán olyannyira fokozódott, hogy az

„Arcimboldo-effektus” kifejezetten élclapok karikatúráinak közkedvelt eszközévé vált.Nem véletlen, hogy a Schunda családhoz köthető alkotás legközelebbi, 18. század

végi analógiája is egy gúnyrajz, amit felirata szerint a brüsszeli szökőkút ikonikus pisilő fiúcskája, a Manneken-pis ihletett. (6. kép)

Összevetve a grafika és a festmény alakjait megállapítható, hogy testük nagyrészt ugyanazokból a hangszerekből épül fel. Eltérés azonban, hogy a rézkarcon látható figura fején egy fektetett, két oldalán lófarokkal, domború ívén csengettyűkkel díszített holdsarlón álló, háromágú csillagos állvány által tartott, nap motívumos fejék látható. Hasonlóképpen újdonság a nyak részen feltűnő dorong és az, ahogy – talán – egy fekete kígyó vagy nyest bőréből készített duda „tekereg” a test mögött, vagy pedig az, ahogy a fúvós hangszerekből álló, csípőre tett jobb kezet triangulummal „támasztotta alá” az alkotó. Végül a grafika hangszer figurája pedálhárfa helyett egy fagottot tart a kezében. Égő gyertyával kiegészített kottatartón áll, miközben pimaszul éppen „elárasztja” hang-

33 A főúri kastélyszínházakról és színpadjaik mechanikus működéséről összefoglalóan l. Magyar színháztörténet I. (1790–1873). Szerk.: Székely György. Bp., 2001. 29–30.; Továbbá l. Loszmann Dávid tanulmányát: http://arch.et.bme.hu/arch_old/korabbi_folyam/27/27loszman.html (2015. január 18.)

34 Pietro Antonio Novelli (1729–1804): Színjáték Veronában, a 18. század közepén, papír, rézmetszet, méret nélkül, megjelent a Commedia di Carlo Goldoni XII. kötetében, (Velence, Tip. dell’ Instituto veneto di arti grafiche, 1911.) Róma, Bibliotheca e Museo Teatrale Burcardo, Ltsz.n.; A képet közli: Richards, K.–Richards, L. i. m. 1990. 293. plate 53.; A fertődi Esterházy-kastélyszínház ábrázolásáról l. Magyar színháztörténet i. m. 11. kép.; A kép forrása: http://mek.oszk.hu/02000/02065/html/1kotet/88.html (2015. január 15.)

35 A fertődi kastély ábrázolása szintén összefüggésbe hozható Carlo Goldoni munkásságával. A commedia dell’arte eredményeiből kiinduló velencei szerző librettóit Haydn dolgozta át Esterházy Fényes Miklós színháza számára. A főúri ünnepségek bemutatói mellett német vándorszínész társulatok közvetítésével jutottak el Goldoni vígoperái és komédiái más ausztriai és magyarországi helyszínekre. Nyerges László: Carlo Goldoni színművei Magyarországon 1759–1990. Bp., 1992. 10.

36 A 16. századi példákat illetően itt utalunk François Desprez 1565-ben kiadott, Les Songes Drolatiques de Pantagruel ou sont contenues plusieurs figures de l’invention de maitre François Rabelais című könyvére, melyet François Rabelais (1494?–1553) látott el fametszetű illusztrációkkal. The Elisha Whittelsey Fund, The Elisha Whittelsey Collection, 1953. The Arcimboldo Effect i. m. 48–49.; A kép forrása: http://www.metmuseum.org/collection/the-collection-online/search/355864 (2014. november 24.)

136

jegyeivel a hallgatóságot. 37 A képen olvasható vers adalékokkal szolgál a jelenet értel-mezéséhez. A figura – s átvitt értelemben a zene – nagyobb figyelemnek örvend, mint az utcai „tűzijáték” még akkor is, ha hallgatóságát nem becsüli többre, mint egy ágytálat. A versben egy szójáték is rejlik. Az első sorban szereplő feux kifejezés vélhetően össze-függ a harmadik sorban szereplő d’artifice kifejezéssel, amit eltérő karakterek alkalma-zásával emelt ki a szerző. A feux d’artifice jelentése tűzijáték. Mindezzel elsősorban a brüsszeli Pisilő fiúcska szobor eredetére utal a vers költője. A legenda szerint egy bátor kisfiú tűzvésztől mentette meg a várost hősies, bár zavarba ejtő tettével. Első pillantásra, a mindenféle konvenciót felrúgó, tudatosan pimasz alak ezért a szabadság szimbóluma-ként fogható fel e 18. század végi kontextusban. Véleményünk szerint nem lehetetlen az sem, hogy a vers írója akár a francia forradalom eseményeit, az utcai tüzeket idézi fel itt gunyoros, csipkelődő hangnemben.

Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a feltűnő fejék mellett sem. A legkézen-fekvőbb magyarázat az lehet, hogy a gúnyrajz aktuálpolitikai eseményre utal. 1791. augusztus 4-én, Szisztovóban II. Lipót német-római császár és III. Szelim török szultán megkötötte a békét, mellyel végleg lezárult az utolsó törökök ellen vívott osztrák háború. A lófarkas holdsarló és napkorong elsősorban a török zászlóra emlékeztethette a kora-beli nézőket.

Az „Archimboldo-effektus” 19. századi karikatúrák körében kimutatható továbbélé-sére jó példa lehet a Charivari 1834. évi, kilencedik számában megjelent Enigma című litográfia. 38 Emellett találtunk magyar és egyben zenei kötődésű emléket 1842-ből annak a karikatúrának a képében, melynek felső részén látható jelenetben a hangszerekkel felvértezett Liszt Ferenc nagybőgő testű, emberfejű katonával harcol, s alattuk pedig kottafej-katonákból verbuválódott hadseregek között éppen háború dúl. 39

Végül felfedeztünk vonatkozó ábrázolást az 1870-es évek magyarországi sajtótörté-netében is, ami kifejezetten a zenei témához köthető, és amely távolabbról összefügg az általunk vizsgált festménnyel. 1875 márciusában Richard Wagner nagyszabású kon-

37 Köszönöm Krepárt Melinda segítségét.; Ismeretlen művész (18. század vége): Manneken-pis Memnon, papír, színezett rézkarc, 29,2×20,4 cm, megjelent az Un siecle de l’Histoire de France par l’Estampe (1770–1870) című könyv 27. kötetében, az Ancien Régime et Revolution című fejezetben, Párizs, Bibliothèque nationale de France, Département Estampes et Photographie, Inv. no.: RESERVE QB-370 (27) – FT 4 [De Vinck, 4550]; A kép forrása: http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b6948374s/f1.zoom (2014. március 14.); A kép verses felirata: „Manneken-pis Memnon./ Ne pensons plus aux feux dont sur les boulevards/ Je promis autrefois d’enchanter vos regards/ Ici plus d’artifice, accourez tous par bandes/ sous moi rassemblez vous, harmonieux essaim/ Vos oreilles sont assez grandes/ Pour me tenir lieu de bassin.”

38 The Arcimboldo Effect i. m. 208.39 Ismeretlen karikaturista (1842): Der general Bass wird durch list in seinen festen linien überrumpelt

und überwunden. Nationale Forschungs- und Gedenkstäten der klassischen deutschen Literatur in Weimar, Liszthaus.; A kép forrása: Weilguny, Hedwig–Handrick, Willy: Franz Liszt. Weimar, 1958. 91. 75. kép; Bory, Robert: La vie de Franz Liszt par l’image. Paris, 1936. 112.; http://www.dhm.de/datenbank/img.php?img=ha942627&format=1 (2015. január 10.)

137

certet adott Liszt Ferenc közreműködésével a Vigadóban. 40 Ennek hatása alatt íródott a Neue Freie Presséből kiszorult vezércikk szövege, ami ugyanazon év július 25-én, a Borsszem Jankó ötödik oldalán jelent meg. 41 A következő lap egész oldalas karikatúráján három nő hangszerré lényegült képe tűnik fel. A baloldali nagybőgő, a középső oboa, a jobboldali alak pedig trombita alakú törzzsel. A kép felirata: Legutolsó divat. 42 (7. kép)

Festményünkön a komikus vonás a figura csetlő-botló testtartásában, az arc felemás maszkszerűségében, a szemeket, az orrot és a szájat jelölő sajátos jelekben, és a relatíve élénk színek játékosságában nyilvánul meg. Mindez a zenebohóc asszociációját hívhatja elő, ami az 1870-es évekre már hagyományos és kedvelt témája volt a festészetnek.

Konklúzió

A Magyar Nemzeti Múzeum Hangszergyűjteményében található Ember figura hangsze-rekből című, ismeretlen művész által festett alkotás Giuseppe Arcimboldo képi világának egy kései, gyengébb kivitelű továbbéléseként fogható fel.

A komolyabb restaurálásra szoruló festmény hátoldalán olvasható felirat vélhetően nem hiteles. Ezért a kézírásra – mely a halhatatlan Richard Wagnert, Bayreuth-ot és az 1877. júliusi dátumot említi – nem feltétlenül tekinthetünk a mű keletkezési körülmé-nyére vonatkozó adatként. Ebben a kérdésben Radnóti Klára, a kép provenienciájára vonatkozó további kutatásai és egy esetleges restaurálás hozhat újabb eredményt.

A festmény ikonográfiai szempontból Arcimboldo és kortársai művészetén túl min-denekelőtt a színház és különösképpen a commedia dell’arte által inspirált 18. századi francia és német, emberi foglalkozásokat megszemélyesítő grafikus viseletkép soroza-tok zenei vonatkozású lapjaival állítható párhuzamba. Legközelebbi analógiája pedig egy 18. század végi, rendkívül hasonló hangszer figurát megjelenítő Manneken-pis gúnyrajz, mely vélhetően aktuálpolitikai utalásokat is tartalmaz.

Ennek tükrében helytállóbbnak tűnik a festmény 18. század végi–19. század eleji datálása, mert igazán meggyőző, a festmény felirata által megjelölt korszakban keletke-zett analógiát sajnos megnyugtatóan nem találtunk ennek a kutatásnak a keretei között. (Csupán az „Arcimboldo-effektus” néhány 19. századi, jellemzően zenei vonatkozású példáját említhettük meg, melyek között mindössze egy Wagner művészetéhez közve-tett módon kapcsolódó divatkép karikatúrát emelhetünk ki.)

40 Symphonia Hungarorum. Magyarország zenekultúrájának ezer éve. Budapesti Történeti Múzeum–Országos Széchenyi Könyvtár–Magyar Nemzeti Múzeum–Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság (2001. március 30.–október 29.). A katalógust szerk.: Kárpáti János. Bp., 147–148.

41 A cikk a magyar és osztrák nemzetiségi ellentétre hívja fel a figyelmet a bankdal példáján keresztül. A szerző a „vad” magyar nóta és a Wagner Rheingold-ját jellemző harmonikus

„pillegés” közötti stilisztikai különbséget a két nemzet karakterének eltéréseiből fakadó visszásságként állítja be. L. http://epa.oszk.hu/01300/01338/00395/pdf/00395.pdf (2014. augusztus 11.)

42 Ismeretlen karikaturista (1875): Legutolsó divat, papír, nyomat, 29,5×23 cm, megjelent a Borsszem Jankó 1875. július 25-i számában.

138

Az általunk vizsgált festményt egyedül a Gesamtkunstwerk gondolat révén kapcsol-hatjuk a zeneszerzőhöz. Wagner köztudottan képviselője volt e szellemi irányzatnak, s egy zene által inspirált, a színházművészet és a képzőművészet határmezsgyéjén született műben valóban az „összművészeti” alkotás létrehozásának szándékát fedez-hetjük fel.

A RARITY FROM THE MUSICAL INSTRUMENT COLLECTION OF THE HUNGARIAN NATIONAL MUSEUM:

A HUMAN FIGURE BUILT FROM MUSICAL INSTRUMENTS.ANALYSIS

Summary

The Human figure built from musical instruments is one of the most interesting rarities in the Musical Instrument Collection of the Hungarian National Museum.

Unfortunately we do not know the name of the artist. The artwork was a gift in rela-tion with the family Schunda. According to a handwritten inscription on the back side of the picture, the painting is related to Richard Wagner’s activity in Bayreuth, and it metions the date of July 1877, as well. It is possible, that the inscription is not authen-tic from the viewpoint of the painting’s preparation date. (Actually Klára Radnóti is searching for the provenience.) The picture has not high quality and unfortunately it is in a bad condition.

Otherway, the painting shows an interesting iconographic type which denotes the problematic of relation between the music and the Beaux-arts.

In the first moment, we associate to the art of the Italian late renessaince court painter, Giuseppe Arcimboldo. The so-called „Arcimboldo-effect” is working in our mind. After that, we can find the origin of this type of image in the 18th century French and Ger-man graphic art, specially on the sheets of costume pictures which represent different human activities. We found a satiric representation of Manneken-pis from the end of the 18th century. This is the most important analogue of the figure built from instruments. Because of this unique parallel we think, the Human figure built from musical instruments was painted in the end of the 18th century.

In the essay, we write about strong influences which were important from the point of view of the Hungarian National Museum’s painting and its analogues. (For example the triumphal event and tournament pictures, the commedia dell’arte, the images of scenes and actors, the costume images, the satiric engravings and caricatures.)

Finally we mention the philosophy of Gesamtkunstwerk, which is actually the only one real contact between Richard Wagner and the conception of the analysed painting.

139

P a t a y P á l

H A R A N G O K M E N T É S E A M Ú Z E U M B A Á G Y Ú V Á V Á L Á S U K E L Ő L

Madách Imre szerint a Falanszter múzeumának ágyúján az a felirat állt: „Ultima ratio regum”, azaz a királyok utolsó érvelése. Az ágyú, az utolsó fél évezred ezen hatásos fegyvere azonban még a 20. század elején is általában bronzból készült, akárcsak a ha-rangok. Sok ágyúra volt szüksége az Osztrák–Magyar Monarchia hadvezetőségének is az első világháborúban, de ehhez kevés réz állott a rendelkezésére. Ezért utolsó lehető-ségként a harangokhoz nyúlt hozzá.

Réztárgyak hadi célokra történő igénybevételének gondolata már 1915 nyarán is felmerült, de a hadvezetőség ekkor még nem intézkedett. Hamarosan azonban szóba került harangoknak önkéntes felajánlás alapján történő begyűjtése. Végül 1916 augusz-tusában, a közös császári és királyi (cs. és kir.) Hadügyminisztérium 8/HB Abt. 3380 sz. rendelete alapján elkezdődött a harangok rekvirálása. 1 Templomonként egy harang volt visszahagyandó, mégpedig a legkisebb. Ahol négy, vagy több volt, ott kettő. A leszerelt harangokat központibb fekvésű vasútállomások mellett gyűjtötték össze, majd onnan időnként Csepelre, a Weisz Manfréd Lőszergyárba, vagy Nagytéténybe, a Lossinszky-féle Magyar Ónművek telepére szállították. Ott összetörték és beolvasztották azokat, az így nyert ércet pedig hadianyaggyárakban dolgozták fel.

A Bécsben székelő cs. és kir. hadügyminiszter az 1916. december 14-én kelt Abt. 8/HB, Nr. 12997 sz. átiratában értesítette a magyar vallás- és közoktatásügyi minisztert, hogy engedélyezte a művészettörténeti értékű harangoknak a hadi célokra való felhaszná-lás alóli mentesítését. Kérte is, hogy jelölje ki a harangok „művészettörténeti értékének megállapítása céljából” a szakértőket, akik a Budapesti cs. és kir. Katonai Parancsnokság által kiküldött „járatos katonai képviselővel” lesznek hivatva ezt elvégezni.

A hadügyminiszter azzal járult hozzá a mentesítéshez, hogy a beolvasztástól megkí-mélendő harangok a leszerelés, elszállítás és a visszaszállítás költségeinek megtérítése ellenében az illetékes egyházakba juttatandók vissza.

Ennek birtokában a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) részéről gróf Klebelsberg Kuno államtitkár 2 értesítette 1917. január 18-i átiratában a Katonai Pa-

1 Részletesen foglalkozik a rekvirálással, annak előzményeivel és végrehajtásával Erdélyben: Benkő Elek: Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi. Bp.–Kolozsvár, 2002. 26–32.

2 A VKM-nek közismert, 1922–1931 közötti minisztere.

140

rancsnokságot, hogy a harangok felülvizsgálatát elvégzendő bizottságba Varjú Elemért, 3 a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Érem- és Régiségtárának osztályigazgatóját, és dr. Éber László egyetemi magántanárt, a Műemlékek Országos Bizottsága (MOB) előadóját küldte ki, azzal, hogy mielőbb lépjenek kapcsolatba a Katonai Parancsnokság megbízottjával. 4

Varjú Elemér nem siette el a kapcsolat felvételét és a csepeli Weisz Manfréd Lőszergyár-ban, a nagytétényi Lossinszky Ónöntödében, valamint a budapesti Gyáli úti Tüzérségi anyagraktárban felhalmozott harangok felülvizsgálatát. A MOB megsokallhatta a várako-zást, mert elnöke, Forster Gyula február 27-én kelt levélben arra kérte Varjút, hogy lépjen érintkezésbe a Katonai Parancsnokság képviselőjével a vizsgálat időpontjának megállapí-tása végett. Egyben arról is értesítette, hogy az előadója (Éber László ?) már január 8-án Csepelen járt és „két XVII. századi harang felmentése iránt a lépések már megtétettek”. 5 (Ez azonban nem valósult meg.)

Forster kérésére Varjú március 5-i keltezésű levélben értesítette is a Parancsnoksá-got, hogy a felülvizsgálat végett „rendelkezésére áll”, ugyanakkor kérte, közöljék vele a szemle időpontját. 6

Eltelt egy hónap, de nem történt előrelépés. Most a VKM unhatta meg a várakozást és április 10-i kelettel sürgős jelentést kért ez ügyben Fejérpataky Lászlótól, a MNM megbí-zott igazgatójától, aki ezt legott továbbította Varjúnak. 7

Varjú még aznap jelentette a Minisztériumnak, hogy e tárgyban nem kapott még választ a Parancsnokságtól. Egyedül, mintegy két héttel korábban, egy előtte ismeret-len nevű tiszt kérdezte tőle, mikor kívánja a szemlét megtartani. Válaszolva neki, az időpont meghatározását most is a Parancsnokságra bízta, de erre sem kapott értesítést. Ugyanakkor méltatlankodott, hogy valaki „önhatalmúlag” eljárt a csepeli Lőszergyárban. (Lásd Forster levelét. 8)

A VKM nem hagyta aludni az ügyet, utána járhatott a Parancsnokságon, ki az ő meg-bízottjuk, s erről április 20-i kelettel értesítette Varjút. Ő ennek alapján levélben fordult Somló Emil népfölkelő mérnök hadnagyhoz (máj. 1.), de ismét csak a szemle időpontjának kijelölését kérte.

Itt megszakítjuk az események felsorolását és egy, ebben az időben lezajlott epizódról számolunk be, amely ugyancsak harang mentesítéséről szól. Bár az ügy kezdetének nincs írásos emléke az általunk vizsgált iratokban, mégis arról értesülünk belőlük, hogy vagy a MOB, vagy a MNM még 1916 év végén levelezést folytatott a cs. és kir. Pozsonyi Katonai Parancsnoksággal egy harang mentesítése tárgyában. A Parancsnokság válaszolva a MNM 1916. december 20-án kelt átiratára 1917. január 9-én közölte, hogy a MOB által keresett és az érsekújvári haranggyűjtő állomáson lévő harangról – a tévesen közölt adatok

3 Varjú Elemér (1873–1944) 1898-tól a MNM munkatársa. 1908–1913 között a kassai Felsőmagyarországi Múzeum igazgatója. 1913-tól a MNM Érem- és Régiségtárának, 1926-tól az 1934. évi nyugdíjazásáig a Történeti osztályának igazgatója.

4 Magyar Nemzeti Múzeum, Igazgatóság 143/917. (továbbiakban Ig)5 Érem- és Régiségtár 31/917. (továbbiakban Rln)6 Rln 49/917.7 Ig 402/917., Rln 70/917.8 Rln 70/917.

141

ellenére – gondos utánjárással megállapították, miszerint az a valóságban Tergenyéről (Hont vm., ma Trhyňa, Szlovákia) származik, mindössze „6 kg súllyal bír és egy ottani lakos által térítés nélkül ajándékként adatott”. Majd folytatják: „Tekintettel ezen tényál-ladékra a Cs. és kir. katonai parancsnokság ezen harangot minden térítés nélkül átadja a nemzeti múzeumnak és egyben utasítja az érsekújvári vasúti állomásparancsnokságot, hogy ezen átirat felmutatása és a nemzeti múzeum elismervénye ellenében a nevezett harangot a nemzeti múzeum igazolt megbízottjának kiszolgáltana.” 9

A harang valamilyen oknál fogva különösebben érdekelhette Forstert, aki január 31-én azzal a kérdéssel fordult Varjúhoz, átveszi-e azt, „ellenkező esetben ugyanis bizottsá-gunk venné át”. A válasz (febr. 12.): „mihelyt alkalom nyílik reá a tergenyei harangot átveszem”. 10

Az átvételre azonban sokáig nem nyílt alkalom, mert a pozsonyi Katonai Parancsnok-ság április 28-án ráírt az Érem- és Régiségtárra, hogy: „Mivel a f. hó 25.-én kelt vasúti parancsnokság jelentése szerint a harang még jelenleg is a gyűjtőhelyen van – úgy jó volna, ha t. cz a harangot, ha még számot tart reá, haladék nélkül elszállítatná, mivel másként a harangról 8 nap elteltével, más intézkedés fog történni.” 11

Erre már sürgöny ment Érsekújvárra a „Cs. és kir. fémgyűjtő telep”-nek címezve: „A pozsonyi parancsnoksággal folytatott levelezésünk értelmében osztályunk megbízottja a tergenyei harang átvételére ma utazik.” A napját nem tudjuk, de május 5. lehetett az, ugyanis az iratok között van egy e napra keltezett átvételi elismervény (vagy másolat) az Érem- és Régiségtár igazgatója helyett Wollanka József aláírásával. 12

A tergenyei harang ügye ezzel mégsem zárult le. Varjú valamilyen oknál fogva úgy ítélte meg, hogy nem jelentős megőrzendő műtárgy. Értesülve erről, Forster május 22-én, arra való hivatkozással, hogy a harangra a „Muzeumnak szüksége nincs”, kérte annak át-adását. Egy hétre rá azonban úgy módosította, hogy a címére, Nyitrakorosra (Nyitra vm., ma Krušovce, Szlovákia) küldjék el. 13 Június 1-én Varjú intézkedett is erről.

Csepelen, Nagytétényben és Pesten, a Gyáli úti Tüzérségi anyagraktárban a haran-gok felülvizsgálata végre-valahára mégis megtörtént. (Csepelen május 18-án.) Varjúnak a június hó 30-án kelt, a VKM-nak írt jelentése ugyanis beszámolt arról, hogy a bizottság a három helyen „összesen 16 egész harangot és egy harangtöredéket jelölt ki mint olyano-kat, amelyek különös régészeti vagy műtörténeti értékük miatt a beolvasztás alól mente-sítendők”. 14 Erről 3 jegyzőkönyv is készült, amely egy későbbi másolatban maradt fenn. Ebben a kiválasztott harangok a következőképpen vannak leírva:1. Nagy harang, koronája letörve, felül két soros felirat, alatta koszorúban kettős bányász- kalapács és 1619. évszám, továbbá négyszögű keretben Paulus Mottho név és alatta medaillon női alakkal.2. Kisebb harang korona nélkül, GER+TETRA+GRA+MATON felirattal és 1556. évszámmal.

9 Bizonyára elírás, az eredeti szövegben a „kiszolgáltassa” helyett.10 Rln 42/917.11 Rln 33/917.12 Rln 33/917.13 Rln 130/917.14 Rln 294/918.

142

3. Kisebb harang, koronája letörve, egy soros sűrű gótikus felirattal.4. Összetört kis harang, felső része O REX GLORIAE VENI CUM PACE gótikus körirattal.5. Kis harang, koronája letörve, a v e gótikus felirattal.6. Harang, 60 cm alsó átmérővel, korona nélkül, csorbás peremmel, O Rex Gloriae veni cum pace gótikus körirattal. 14. század.7. Harang, 30 cm alsó átmérővel, Justus ex fide vivit Anno 1617 körirattal.8. Harang 101 kg súlyú, Anno Domini 1596 körirattal. Az úrvölgyi r. kath. templomból.9. Harang a 16. századból, Hoc Opus Fieri Fecit Thomas de Rimaszombat körirattal. Alsó átmérője 39 cm.10. Harang, törött. Körirata: Sante Yohannes Evangelista 1542.11. Harang, törött, korona nélkül. Körirata: Comes Sigismundus Forgách de Ghimes…1617 fieri fecit. Alsó átmérője 75 cm. 12. Harang, glagol körirattal. Alsó átmérője 34 cm.13. Harang, rongált, korona nélkül. Körirata: Campana fecit edificare Johannes Szombat- falvi. Alsó átmérője 62 cm.14. Harang, koronája letört, csorbás peremmel. Körirata: Andr. Demeter C.K. 1576. Alsó átmérője 72 cm.15. Harang kétsoros gótikus felirattal és díszítménnyel. Körirata: Fieri fecit sanctam campanam Paulus Nary de Bedege 1599. Alsó átmérője 76 cm. 16. Harang, alsó átmérője 67 cm. Felirata: Isten. Dicsőségére. Tsináltatta. A. Jeddi. Reformata. Sz. Eklesia. Ao 1787. Érdekes népies díszítményekkel.17. Harang, alsó átmérője 76 cm. Felirata: In Honorem Sancti Josephi Nutrici Christi Ecclesia Köszvényesiensis Curavit Anno 1790 Sub Cura A.R.D. Moysis Péterfi: Fusa In Korona per Stephanum Mate. A székely ipari ügyesség becses emléke.

Ugyanebben a jelentésben Varjú a megmentendő harangok további sorsára vonatko-zólag igen megalapozott javaslatot terjesztett elő, „a bizottság tagjai /beleértve a katonai megbízottat is/” egyetértésével. Ezek szerint: A harangok „eltérőleg a vonatkozó honvé-delmi és hadügyminisztériumi rendeletektől … ne az egyházaknak, hanem örök időkig a Magyar Nemzeti Muzeumnak adassanak át.”

„Ugyanis a kiválasztott harangok legtöbbje a levételnél és szállításnál rongált volta folytán mai alakjában már nem használható. Előre látható, hogy ezeket az illető egyhá-zak átöntetnék, amikor is a régészeti és műtörténeti érték, amely a megmentés alapjául szolgált, megsemmisül.”

„Másrészt a harangok egy részéről a származási hely teljesen hiányzik s már lehetet-len megtudni, honnal kerültek mai helyükre. Ezeknek volt tulajdonosait megállapítani nem lévén mód, az ilyen darabokra nézve az intézkedést végrehajtani nem lehet.”

„Végül kétségtelen, hogy a szállítási költségek megtérítése és a visszaszállítás kiadá-sai a legtöbb egyházat visszariasztanák a felmentett harang átvételétől, legkivált ha ezen felül a harang még rongált és használhatatlan.”

„Viszont pedig semmiféle kifogás, akár a kegyelet, akár a gondos őrizet szempontjá-ból nem merülhet fel az ellen, hogy a mentesített harangok a Nemzeti Muzeum gyűjte-ménytárában őriztessenek meg. A hazai tudományosság és a közművelődés szempont-jából ez az elhelyezés kétségkívül a legelőnyösebb.”

Varjú jelentését Fejérpataky július 7-én terjesztette fel a VKM-nek, amely egyetért-hetett az abban foglaltakkal és ilyen értelemben kereshette meg a budapesti Katonai

143

Parancsnokságot. Ez – úgy látszik – nem emelt kifogást az ellen, hogy a harangokat a Nemzeti Múzeumban helyezzék el. Ennek engedélyezése végett a cs. és kir. Hadügymi-nisztériumhoz fordult. Közben újabb két hónap telt el, mert csak szeptember 1-i kelettel értesítette a Parancsnokság a Nemzeti Múzeumot, név szerint Varjú Elemért, hogy a Hadügyminisztérium az alábbi feltételekkel elfogadta a javaslatát:1. A Múzeum eszközölje ki az illetékes és kinyomozandó egyházak beleegyezését,2. A szállítás költségei viselendők.

Varjú a szeptember 20-i válaszában arról tájékoztatta a Parancsnokságot, hogy a Múzeum „mindent el fog követni, hogy a harangok eredeti gazdáit kinyomozza”. Cél-szerűnek látná viszont „a hivatalos lapban erre vonatkozólag felhívást tenni közzé”. (Nem hisszük, hogy ez megtörtént volna.) Kéri viszont a Parancsnokságot, eszközölje ki a Hadügyminisztériumnál, hogy a Múzeum a harangokat átvehesse és beszállíthassa. Ígéri, hogy a harangokat csak letétként fogják kezelni. 15

A VKM is tudomást szerezhetett minderről és egy hosszas köriratban fordult az Egyházi Főhatóságokhoz – de csak október 19-én – ismertetve a mentesített harangok jegyzékét, azzal, hogy amelyeket az egykori tulajdonos egyházak visszakívánnak, a hadvezetőség „később megállapítandó időpontban a tulajdonába visszabocsáttatni fog”. Viszont „a melyek vissza nem kívántatnak, illetve a tulajdonosuk ismeretlen marad, a Magyar Nemzeti Muzeumban, illetőleg az erdélyi emlékek, a lehetőséghez képest, az erdélyi orsz. múzeumba fognak – örök időkig – őrizetbe vétetni”. Mindezt a körirat Varjú szavai felhasználásával hosszasan indokolta is, egyben kérte a Főhatóságokat, hívják fel az egyházközségek figyelmét arra, hogy „hozzájárulásuk esetén a megsérült harangok visszajuttatásuk helyett a nevezett két országos intézetben örök időkig való méltó és kegyeletes elhelyezést nyernének s ott a hazai művészetek fejlődésének örök időkig való hirdetőivé válnának s hogy ezzel az egyházközségek azt a hazafias áldozat-készséget, amelyet az illető harangnak a hadicélokra történt átengedésével tanúsítottak, a változott formában a hazai tudományosság s a közművelődés ügye iránt tanúsítanák”.

Egyidejűleg a Hadügyminisztériumot is értesítette, hogy a mentesített harangokat a tulajdonok megállapításáig „s végleges elszállításáig a MNM őrizetébe kívánja elhe-lyezni”. Kérte tehát, értesítse a három gyűjtőhelyet, hogy a 16 harangot és egy töredéket szolgáltassák ki.

Öt püspökség postafordultával megadott válaszának másolatát a VKM november 8-i kelettel megküldte a MNM-nek. 16 Kleiner Lajos kalocsai érseki helynök és Pap János aradi román görög-katolikus püspök azt közölte, hogy a jegyzékben felsorolt haran-gok közül egy sem származik az egyházmegyéjükből. Gróf Zichy Gyula pécsi püspök, Fercsik Nándor szepesi püspöki helynök és Petri Elek dunamelléki református püspök meg egyetértett a VKM álláspontjával.

A VKM kérelme kedvező elintézéséről a budapesti Katonai Parancsnokság novem-ber 26-i kelettel értesítette a MNM-et, 17 amit Varjú mindjárt (dec. 1.) meg is köszönt. Egyben kérte, hogy miután az egyházi hatóságok – az addig beérkezett válaszok alap-

15 Rln 97/917.16 Rln 271/917.17 Ig 1290/917.

144

ján – „kivétel nélkül bele egyeztek a harangoknak a N. Muzeum részére leendő átenge-déséhez”, intézkedjen, hogy az illetékes parancsnokságok, illetve gyárigazgatóságok a harangokat „elismervény ellenében minden nehézség nélkül kiadják”. Utólag (dec. 10.) azt is hozzáfűzte, hogy Csernoch János esztergomi érsek az összes beolvasztás alól men-tesített harangról lemond a MNM javára. 18

A harangok beszállítása végett a MNM december 18-án levélben fordult a Weil C szállítási és elvámolási vállalathoz, 19 de az a Csepelről és Nagytétényből való szállítást nem vállalta. (dec. 22.)

Az idő haladt és január 29-i kelettel a Lossinszky üzem felszólította a Múzeumot, hogy miután a Katonai Parancsnokság engedélye hozzájuk megérkezett, „méltóztassék a harangok átvétele iránt 4 napon belül intézkedni, mert egyrészt helyszűke miatt nincs módunkban azokat raktározni, másrészt pedig nem vállalhatunk felelősséget azért, hogy azokat közegeink fel ne dolgozzák, vagy össze nem törik”. 20 A postafordultával (febr. 2.) megadott erélyes hangú válaszában Varjú megcáfolta a cég indokait, sőt figyelmeztet-te is, hogy a harangokat teljes felelősséggel tartozik őrizni, egyben felszólította, hogy a kérdéses 4 harangot a nagytétényi állomásra kiszállítva vasúton adja fel a Múzeum címére. Majd újabb levélben (febr. 13.) felszólította őket a „három darab harang és egy harangtöredék”-nek a levél ellenében való átadására. 21 (Nem történt meg.)

Varjúnak egy „M. Ig Úr!” (Méltóságos Igazgató Úr) megszólítású, tehát Fejérpataky- nak írt iratából (ápr. 3.) arra következtethetünk, hogy a Múzeum igazgatója szorgal-mazta a hadi célra igénybe vett harangok folytatólagos szemléjét. Ez alól azzal mentette ki magát, hogy annak idején a Katonai Parancsnokság megbízottjával abban maradtak, ha nagyobb mennyiségű harang gyűlne össze, arról mind a MNM-et, mind a MOB-ot értesítik. Ilyen értesítés eddig nem érkezett. Egyébként is a Parancsnokság „közbejötte nélkül a harangokat megtekinteni … nincs hatalmunkban”. 22

A Lossinszky cég Varjú levelére látszólag meghátrált. Március 5-i válaszában azzal mentette magát, hogy a vasúton „vonalzárlat” van, ezért nem adhatták fel a harangokat. Járják ki a Parancsnokságnál a zárlat feloldását. 23 Március 25-én azonban újabb kifogás-sal éltek. Minthogy a MOB is kiválasztott néhány mentesítendő harangot, nem tudják megállapítani, melyek a MNM-é. Sürgősen küldjék ki a megbízottjukat!

Erre Varjú megmozdult. Április 8-án jelentette, hogy ő maga Csepelen, Kenczler Hugó (beosztottja ?) pedig Nagytétényben járt kint. Egyik helyen sem adták ki a haran-gokat. Csak akkor fogják ezt megtenni, ha arra a bécsi Hadügyminisztérium illetékes ügyosztályától kapnak rendeletet, mivel sem a Budapesti Katonai Parancsnokságnak, sem a 8/h.b. ügyosztálynak nincsenek alárendelve. Újabb szemlét tartani viszont felesle-ges, mivel Nagytétényben a harangokat összetörték, felmentendő tehát nincs, Csepelen

18 Rln 287/917.19 Rln 308/917.20 Ig 138/918.21 Rln 45/918.22 Rln 30/918.23 Rln 45/918.

145

pedig csak két harang – egy 1408 évi és egy 16. századi – „volna még felmentendő”. Ezek végett újabb engedélyt kell kérni. 24

Ezzel szemben Kenczler az április 2-i kiszállásáról készült jelentésben arról számolt be, hogy már csak egy kiválasztott harangra, a jegyzék szerinti 1. számúra talált; a másik hármat időközben összetörték. A gyár katonai parancsnoka viszont megengedte, hogy az elpusztított 3 helyett 4 másikat válasszon ki. Sőt, mivel jól emlékezett a jegyzék sze-rinti 4. sz. töredékre, megígérte, hogy megkeresi azt, ha még nem olvasztották be. Erre ő az alábbi négyet választotta ki. 25 Betű szerint idézve: 26

„3. In honorem dei fudit Matthias Ulrich. Eperjes 1666 feliratú harang.4. Eperjes 1640 jelzetű harang.5. 1554 Manet in eternum feliratú harang.6. Nagy harang gótikus felirattal s a felirat alatt ornamens szalaggal.”

Kenczler jelentése visszhangra találhatott Forsternél, ugyanis a háromtagú bizott-ság április 16-án Nagytétényben szemlét tartott, amely alkalomból 22 harangot találtak mentesítendőnek. Erről készült jegyzőkönyv, de ez nincs az iratok között. Mentesítésük ügyében Forster május 5-én írt a VKM-nek. 27 Átiratában 10-nek a származási helye is meg van említve. Ezek:1. sz. Kabalás, Sáros vm. (ma Kobylnice, Szlovákia), g. kat. templom.11. sz. Csicsóka, Zemplén vm. (ma Čičava, Szlovákia), rk. templom.12. sz. Karácsonmező, Sáros vm. (ma Kračúnovce, Szlovákia), rk. templom.14. sz. Erdőd, Szatmár vm. (ma Ardud, Románia), ref. templom.15. sz. Berki, Sáros vm. (ma Rokyčany, Szlovákia), rk. templom.17. sz. Felsőlápos, Szepes vm. (ma Łapsze Wyżnie, Lengyelország), rk. templom.21. sz. Torna, Abauj-Torna vm. (ma Turňa nad Bodvou, Szlovákia), rk. templom.6. sz. talán Mánd, Szatmár vm. 28

8. sz. talán Alsóméra, Abauj-Torna vm.22. sz. valószínűleg Szentmindszent, Szepes vm. (ma Kacwin, Lengyelország).

Az átirat másolatából – amelyet megküldött a MNM-nek – kitűnik, hogy a bizott-ság május 5-ig nem járt Csepelen. Alátámasztja ezt, hogy ugyanezen a napon írt Varjú Somló Emil (immár) főhadnagynak, időpontot kérve a „jövő hét folyamán” megtar-tandó kiszállásra. (Úgy látszik, egyszer volt már erre időpont kitűzve, de arról Varjú

„lemaradt”.) Azért is fontosnak tartja a szemlét, mert úgy tudja, újabb harangokat vittek oda; közülük igen fontos lenne megmenteni a nagyváradi püspöki templom harangját, minthogy „Mária Terézia királynő ajándékozta az egyháznak s a harang oldalán rajta van az ő képmása is”. 29

24 Ig 312/918.25 Rln 83/918.26 1. és 2. szám alatt az 1917 májusi jegyzékébe 1. és 4. szám alatt felvett, fentebb említett harango-

kat sorolta fel.27 Ig 513/918.28 A ma is meglévő harang valóban Mándról származik.29 Rln 111/918.

146

A szemlére május 14-én került sor. Ezen mentesítésre 12, nagyobb részben kisméretű harangot választottak ki. E tárgyban Varjú június 1-én fordult a Katonai Parancsnokság-hoz, kérve, eszközöljék ki a Hadügyminisztériumnál ezek mentesítését. 30 Viszont 7-én már a Weisz Manfréd gyárnak is írt – hivatkozva a Hadügyminisztériumnak egy május 23-i rendeletére – és kérdezte, mikor szállíthatók el a szemle során kiválasztott haran-gok. Csepelnek azonban a rendeletről nem volt tudomása (válaszolták június 11-én), így szállításról nem lehetett szó. (A Varjú által hivatkozott rendeletet nem ismerjük.)

Időközben az egyházak is érdeklődni kezdtek a mentesített harangok felől. Így Iván Kálmán krasznarécsei (Szilágy vm., ma Recea, Románia) tanító a június 22-i levelének mellékleteként megküldte az Akadémia „Arheologiai osztályának” a templom rekvirált harangja feliratának másolatát, (1. kép) kérve „Tessék a harangot – ha még nem késő – az enyészettől megmenteni”. Varjú július 9-i válasza szerint erre kevés a remény. 31

A besztercebányai püspök még 1917 decemberében fordult a VKM-hez, visszaköve-telve az úrvölgyi (Zólyom vm., ma Špania Dolina, Szlovákia) harangot. 32 Varjú válasza a VKM felé: „A harangok ... még nincsenek beszállítva”; csak az után tudja megmondani, van-e közöttük úrvölgyi. 33 De azt is hozzáfűzte: „kérjük azonban a püspök urat, kötelez-ze az illető egyházközséget, hogy a harangot tekintet nélkül esetleges sérüléseire, eredeti állapotában őrizze meg s annak eshetőleges átöntésétől tartózkodjék”.

30 Rln 130/918.31 Rln 162/918. A harang mégsem lett az enyészeté. Nem szállították sem Csepelre, sem Nagyté-

ténybe. Valószínűleg csak egy vasútállomás melletti gyűjtőhelyre vihették, ahonnan még a há-ború vége előtt – a MOB közbenjárására – visszavihették Krasznarécsére, ahol ma is megvan a református templom tornyában. Benkő E. i. m. 289., l. még 31.; Várady József: Királyhágómellék református templomai. I. Debrecen, 2004. 454.

32 Rln 307/918.33 Varjú figyelmét elkerülte, hogy az 1917. évi szemlék során kiválasztott harangok jegyzékében

a 8. sz. alatt felvett harang Úrvölgyről származik. Meg kell jegyezni, hogy a jegyzék 1. sz. ha-rangjáról, amely ma is a Múzeumban van, megállapítottuk, hogy az is Úrvölgyről való. (Patay Pál: Corpus Campanarum antiquarum Hungariae. Bp., 1989. 46.) Kérdés, nem történt-e a jegy-zék felvételekor elírás, vagy mindkét harangot az úrvölgyi rk. templomból rekvirálták?

1. kép

A krasznarécsei harang feliratának másolata

147

Dr. Tüdős István tiszáninneni református püspök a levelében (érk. jan. 22.) átenged-te a jegyzékben 9. szám alatt szereplő, egyébként a perkupai református templomból származó harangot a MNM-nek. 34

A Ferences rend tartományfőnöke egy szigetvári harang felől érdeklődött. (érk. jan. 5.) Varjú válasza (máj. 24.). A harang nincs a felmentettek között.

A szombathelyi püspök a március 4-án kelt beadványában tudatja, hogy a jegyzék 3. számú harangját az alhói (Vas vm., ma Allhau, Ausztria) római katolikus templom-ból származónak ismerte fel az illetékes vasfarkasfalvi (Vas vm., ma Wolfau, Ausztria) plébános és sűrű gótikus felirata „Jesus und Maria helfet uns in allen Notten” 35 lenne. (Válaszról nincs tudomásunk.)

De az erdélyi római katolikus püspök, gróf Mailáth Károly Gusztáv is tett bejelentést a jegyzék 17. számú nyárádköszvényesi (Maros-Torda vm., ma Mătrici, Románia) ha-ranggal kapcsolatban. (Érk. márc. 28.) Az elintézését nem ismerjük. 36

Egyébként Mailáth püspök egy másik beadványában azzal a javaslattal fordult a VKM-hez, hogy a mentesített erdélyi harangok egyházmegyéje múzeumában helyeztes-senek el. A Fejérpatakynak továbbított beadványt nem ismerjük (érk. máj. 22.), csak Varjú-nak a VKM felé május 26-án megadott véleményét. Hosszasan és határozottan tiltakozott a javaslat ellen, minthogy azt a cs. és kir. Hadügyminisztérium intézkedése „egyenesen kizárja”. Ugyanakkor az „éles ellentétben áll korábbi álláspontjával”, minthogy Csernoch János esztergomi érseknek a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézett átirata szerint

„az 1917. november 7.-én tartott püspöki értekezleten az összes (r. és g. kath.) püspökök kijelentették, hogy a nagybecsű harangokat a N Muzeumnak átengedik, ha valamelyik tulajdonos hitközség a maga felismert harangját vissza nem követelné”. 37

Közben május 2-i kelettel a Weisz Manfréd Lőszergyár arról értesítette a Múzeu-mot, hogy az egy évvel korábban mentesítésre kiválasztott harangok kiadását a cs. és kir. Hadügyminisztérium az április 23-i rendeletével engedélyezte. 38 Ezzel május 16-án Csepelről 11 harangot, összesen 1446,5 kg tömegben beszállítottak a Múzeumba. Erről két szállítójegy tanúskodik. Hasonlóképpen a Lossinszky cég is írt május 23-án. 39 A négy Nagytétényben őrzött harang ugyancsak egy szállítási bárca szerint 1954,5 kg össztömegben június 13-án került a Múzeumba. 40

34 A harangot május 27-én 31/1918. leltári szám alatt a Múzeum állományába felvették.35 Jézus Mária segíts minden szükségünkben.36 A harangot 1918-ban beszállították a múzeumba, majd 1955-ben 55.29.C szám alatt leltározták

be. A múzeum a harangot 2009-ben egy évre kölcsönadta a Gyulafehérvári Érseki Hivatalnak azzal, hogy az Erdélyi Főegyházmegye alapításának ezredik évfordulója alkalmából ki le-gyen állítva a Nyárádköszvényesi rk. templomban. Az átadás ünnepélyes keretek között 2009. augusztus 29–30-án történt meg. (051-34/2009. T.T.) Utóbb a kölcsönt 2016. augusztus 31-ig meghosszabbították. (051-41/2011. Főig.)

37 Rln 127/918.38 Rln 115/918.39 Ad Rln 83/918.40 Ezek szerint összesen 15 harangot szállítottak be, holott a többször emlegetett jegyzék szerint

17 harangról volt szó. Tehát két harang vagy a Gyáli úton, vagy Csepelen maradt. Hogy miért, és a jegyzék mely számú harangjai, nem tudjuk.

148

Az 1918 tavaszán megtartott szemléken mentesítésre kiválasztott harangok tárgyá-ban a Katonai Parancsnokság június 24-i kelettel kereste meg a bécsi Hadügyminisz-tériumot. Ez július 14-én válaszolt, amit a Parancsnokság július 29-én közölt a MNM-mel. Ezek szerint a Hadügyminisztérium hozzájárult a harangoknak a Múzeum szá-mára történő átengedéséhez, de feltételeket szabott.1. „A harangok feltétlenül a MNM-ban őrizendők meg és kiállítási célokra semmi esetre sem használhatók fel.”2. Amennyiben egyházi célokra még alkalmasak „a MOB-gal egyetértőleg kölcsönkép-pen rendelkezésére bocsátandók azon templomoknak, ahol a meghagyott utolsó harang megrepedt…”

Utasította is egyben a Múzeumot, hogy ez utóbbi rendelkezés értelmében adjon át egy-egy harangot az adonyi, dunapentelei, százhalombattai és rácalmási görög-keleti (ortodox) szerb egyháznak.

Ennek birtokában Varjú augusztus 22-én írt mind Csepelre, mind Nagytéténybe, hogy „méltóztassanak a harangokat a jelen levelet átadó megbízottunknak kiszolgáltatni”. 41 Az átvételek hamarosan meg is történtek, minthogy a Lossinszky gyár szeptember 9-i kelet-tel arról értesítette a Múzeumot, hogy az augusztus 28-án beszállított 17 harang össztö-mege 1397,70 kg volt. (Április 16-án 22 harangot választottak ki.) Csepelről szeptember 6-án történt a harangok beszállítása, de erről bizonylat nem maradt fenn.

A Hadügyminisztériumnak a mentesítésről szóló leiratát be sem várva a VKM július 27-én azt közölte Fejérpatakyval, hogy a mentesítésre újabban kiválasztott harangokat körlevélben ismertette az Egyházi Főhatóságokkal. 42

Jelentkezett is néhány egyház. Egy Bardócról (Udvarhely vm., ma Brăduţ, Románia) rekvirált harang ügyében az erdélyi református püspök fordult a VKM-hez. Varjú a harang beazonosítása végett a méreteinek és feliratának közlését kérte (aug. 22.), amit Molnár János lelkész meg is küldött (szept. 4). A válasz (szept. 11.): „…ilyen feliratú harang a N muzeum által őrizetbe vettek között egyáltalán nincsen”. 43 (2. kép)

Párvy Sándor szepesi püspök augusztus 30-án küldte meg a VKM-nek a kacvini (Szepes vm., ma Kacwin, Lengyelország) egyházközség augusztus 30-i gyűlésének jegy-zőkönyvét. A gyűlés úgy határozott, hogy visszakívánják a Nagytétényben lévő haran-got. A minisztérium október 25-i kelettel értesítette erről a Múzeumot. Varjú feljegyzése (nov. 15.): „Egyelőre a harang akták közé, amíg a vkü minisztérium döntése le nem jön.” 44

A Görög-keleti (ortodox) Román Egyház Konziszteriumának a VKM-hez szeptem-ber 7-én intézett megkeresésére Varjú azt válaszolta (okt. 28.), hogy a zernyesti (Fogaras

41 Rln 210/918.42 Ig 801/918.43 Rln 198/918. Jellemző a MNM-ben eluralkodott bürokráciára Varjú írásbeli utasítása: „Kérem

Paulovics Dr urat szíveskedjék a beszállított harangokat megvizsgálni, közöttük van-e a bardóczi harang, amelynek leírása a bent lévő levélben olvasható. Bp. 1918. szept. 17. Varjú”. (Paulovics: Járdányi Paulovics István múzeumi őr. Az 1930-as években a Régészeti Osztály római gyűjteményének kezelője. Később egyetemi tanár Pécsett, majd Debrecenben.)

44 Rln 294/918.

149

vm., ma Zărneşti, Románia) harangot az egyházközségnek „haladéktalanul rendelkezé-sére bocsátom, mihelyt a cs. és kir. hadügyminiszter úrnak a harang értékének visszaté-rítése felől szóló intézkedése hozzám beérkezik.” 45

Feltételezhető, ez késztethette Varjút, hogy szeptember 18-án jelentette a Hadügymi-nisztériumnak, miszerint több egyház is kérte a harangjának visszaadását. „Ez akadály-talanul meg is történt volna – írta – ha a Nemzeti Muzeum régiségtára … a megtérítendő összegek felől tájékozva lenne.” Kérte ennek a pótlását. 46

Turkinyák Szilárd csicsókai (Zemplén vm., ma Čičava, Szlovákia) görög-katolikus lel-kész szeptember 14-i levelében a Nagytétényből beszállított harangjuk visszaküldetését kérte a Múzeumtól. Varjú válasza (szept. 18.): A harang „hivatali helységünkben d.e. 9 és 1 óra között bármely köznapon átvehető”. Ez a levél nem érhetett célt, mert a lelkész a kérel-mét egy október 26-i levélben megismételte. A válasz (dec. 22.) ugyanaz volt, mint előbb. 47

A Hadügyminisztérium azon rendelkezése ellen, hogy a mentesített harangok köl-csönbe adhatók, Varjú csak október 28-án emelt szót. A Hadügyminisztérium korábbi intézkedésével teljesen ellentétben állónak tartva, kérte annak visszavonását. 48

A VKM-nek egy Fejérpatakynak október 20-án küldött levele alapján arra követ-keztethetünk, hogy ott sem kisérték élénk figyelemmel a műbecsű harangok sorsát.

45 Rln 267/918.46 Rln 241/918.47 Rln 239/918.48 Rln 264/918.

2. kép

A bardóci harang feliratának másolata

150

E leiratban még ekkor is az 1917-ben mentesített harangok beszállítása felől érdeklőd-tek, holott azok már négy hónappal korábban a Múzeumban voltak. Ezt megválaszo-landó, Varjú november 28-án jelentette, hogy a „kiválasztott összes műbecsű harangok, egy időközben a Lossinszky gyárban elkallódott, vagy tévedésből beolvasztott darab kivételével a M.N. Muzeumba beszállítattak”. Kitért viszont a Hadügyminisztérium-nak a mentesített harangok kikölcsönzéséről szóló rendelkezésére is. Jelentette, hogy a Katonai Parancsnokság e rendelkezés alapján tett – fentebb említett – intézkedését visszautasította, azzal, hogy a Hadügyminisztérium korábbi rendelkezése értelmé-ben a mentesített harangok csakis a korábbi tulajdonos egyháznak adhatók ki. „Mivel azonban – írta – a közbejött események miatt (a háború véget ért – a szerző) a cs. és kir. közös katonai hatóságok megszűntek, az egész ügy tárgytalanná vált.” Kérte tehát a vallás- és közoktatásügyi minisztert, rendelje el, hogy: 1. A Múzeum „a nála fekvő ama harangokat, amelyekről tulajdonosaik kifejezetten lemondtak, … minden további várakozás nélkül birtokba vehesse”.2. „Azokat pedig, amelyeknek tulajdonosa a visszaszolgáltatást kívánja szállítási viszonyok javulásáig mint letétet őrizze.” 49

Ennek ellenére Zubkovics György budai szerb püspök december 2-án azzal for-dult a MNM-hez, hogy miután a rácalmási, dunapentelei és százhalombattai szerb görög-keleti egyházközségek „hajlandók egy-egy harangot kölcsönbe venni”, kéri azok átvétele végett a Katonai Parancsnokság július 29-i rendelkezése értelmében ösz-szehívandó bizottság összejövetele időpontjának közlését. Ezt Varjú azzal tagadta meg (dec. 27.), hogy a Parancsnokságnak a „letéteményezett harangok felől rendelkezni nem volt joga”. 50

A mentesített harangok ügye a háború befejeztével azonban még nem ért véget. A VKM 1919. február 7-i kelettel azt közölte Fejérpatakyval, hajtsa végre a december 6-i felterjesztésében közölt – Varjú fentebb idézett soraival azonos – javaslatát.

A bürokrácia azonban a háború vége, őszirózsás forradalom, stb. ellenére tovább működött. A Budapesti Magyar Katonai Parancsnokság – mint jogutód – egy február 10-én kelt levélben felszólította a MNM-et, hogy a harangok beszállításához igénybe vett tehergépkocsi-fuvarok térítési díját (3 ½ nap á 55 korona = 192.50 korona) 5 napon belül a megküldött csekklap felhasználásával fizesse meg. Erről Varjú február 15-én intézkedett is. 51

Végezetül Varjú február 17-én írásban felkérte „dr. Paulovics urat, szíveskedjék az akták alapján lajstromba foglalni azokat a harangokat, amelyeket végérvényesen átvehet a régiségtár s ezeket elnaplózni és megszámozni”. 52

* * *

49 Rln 279/918.50 Rln 264/918.51 Rln 27/919.52 Rln 28/919.

151

A fenti intézkedést nem hajtották végre. Így nem tudjuk, hogy összesen hány harangot szállítottak a Múzeumba. Az 1917. évi szemléken 17 harangot vettek számba, 1918-ban 34-et (22+12), összesen tehát 51-et. Ennyit említ Varjú egy szeptember 15-én Kovács Mi-hály jászfelsőszentgyörgyi plébánosnak írt levélben is. 53 Viszont a három nappal később a Hadügyminisztériumnak küldött beadványában csak 49-et. Később (dec.16.) meg azt írta, „az összes … egy … kivételével”. Bizonylat 32 harang beszállításáról van: Csepel-ről 11, Nagytétényből előbb 4, majd 17, de Csepelen is 12 várta a szállítást. Ha utóbbi-ak mind be is érkeztek, akkor is csak 44 harangról van szó. De mi történt az 1917-ben mentesített 17 harang közül a – Gyáli útról, vagy Csepelről – be nem szállított 2-vel? Úgyszintén az 1918-ban Nagytétényben kiválasztott 22 közül 5-tel, ugyanis augusztus 28-án csak 17 érkezett a Múzeumba?

Budapest 1944–45. évi ostroma során abban a raktárban, amelyikben a harangokat őrizték, január 28-án belövés következtében tűz támadt. Ebben számos harang meg-olvadt és elpusztult. Köztük az 1918-ban beszállítottakból legkevesebb 18, lehet azon-ban akár 23 is. A tüzet ugyanis 26 Csepelről, illetve Nagytétényből beszállított élte túl, mégpedig az 1955. évi revízió során számba vett 24 leltározatlan, a fentebb említett, 31/1918 leltári számú perkupai és a 69/1929 szám alatt leltározott szentábrahámi harang, amely utóbbit a Múzeum megváltott az egyháztól. Közülük 10 beazonosítható volt egy-egy, az 1917. évi jegyzékben felsorolt haranggal, 54 4 pedig az 1918-ban Nagytétényben összeírottakkal. 55 Korábbi publikációk alapján 4-nek a származási helyét is meg lehetett határozni. Arról, hogy a két világháború között csak egyet is visszajuttattak volna az eredeti egyházának, nincs tudomásunk.

Az 1955-ben meglévő 26 harangot a szerző részletesen ismertette a MNM ha-ranggyűjteményét publikáló tanulmányában, 56 valamint – a kacvini és köszvényesi kivételével – a régi magyar harangok corpusában, feliratuk másolatával és fényképükkel. 57

* * *

Őszinte elismeréssel tartozunk azoknak a személyeknek, hivataloknak, intézményeknek, akik, illetve amelyek kijárták, hogy a cs. és kir. Hadügyminisztérium nemcsak az 1700 előtt öntött harangok rekvirálását állította le, hanem hozzájárult a már gyűjtőhelyek-re beszállított „műbecsű harangok” beolvasztás előli mentesítéséhez is. Ezzel lehetővé tette, hogy a magyar kultúr- és ipartörténet számos műtárgya idő előtt ne pusztuljon el. A bécsi minisztériumban azonban nem számoltak azzal, hogy a begyűjtött harangok jelentős része a toronyból történő leemelése – ledobása – következtében megsérült és így már az eredeti rendeltetésének nem felel meg. De azzal sem törődtek, hogy hiába ütöttek a harang testébe sorszámot, nem jegyezték fel a harang melyik egyházé volt.

53 Rln 233/918.54 Az 1., 5–6., 8–10., 13–15. és 17. számúak.55 Az 1., 6., 17. és 22. számúak, de lehetséges, hogy a 21. számú is.56 Patay Pál: A Magyar Nemzeti Múzeum haranggyűjteménye I. Folia Historica 5. (1977) 43–77.;

Uő: A Magyar Nemzeti Múzeum haranggyűjteménye II. Folia Historica 6. (1978) 39–51.57 Patay P. Corpus campanarum i. m.

152

Minthogy ezeket az eredeti helyükre visszajuttatni nem volt érdemes, illetve lehetsé-ges, igen helytálló és ugyancsak elismeréssel nyugtázandó Varjú Elemér azon javaslata, hogy ezeket a MNM örök letétként őrizze meg. Minthogy a Hadügyminisztérium a javaslatot elfogadta, látszólag megmenekültek a műbecsű harangok. Csakhogy a men-tesítési eljárás – mai szemmel nézve – igen vontatottan haladt. És ebben – ugyancsak véleményünk szerint – Varjúnak is nagy része volt. Hiába rendelkezett még 1916 decem-berében a Hadügyminisztérium, hiába jelölte ki a VKM egy hónapra rá a felülvizsgáló bizottság tagjait, Varjú nemhogy sürgette volna, hanem csak várta a Budapesti Katonai Parancsnokságtól a szemle időpontjának kitűzését. Végre négy hónappal később történt meg az első szemle. Közben pedig Csepelen és Nagytétényben egyre-másra törték össze és olvasztották be a harangokat.

A második – egyben utolsó – szemlére újabb egy évet vártak. A mentesített harangok átvétele is késedelmesen történt. Addig pedig a Lossinszky gyárban – amely egyéb-ként sem tanúsított megértő magatartást – mentesített harangokat is összetörtek. Utólag maga Varjú is elismerte, hogy „aránytalanul kis számban” választottak ki „műtörténeti becsű harangokat”. 58 Ezt részben annak tulajdonította – amint azt a Kovács Mihálynak írt újabb (okt. 24.) levelében említette – hogy a katonai hatóságok kevésbé voltak elné-zőek, mint például Horvátországban, ahol 70 harang került be a zágrábi múzeumba. Méghozzá csak 8 megyéből és nem 64-ből! Ugyanakkor a műbecsű harangok tömeges pusztulásáért részben a lelkészeket tette felelőssé, minthogy „akár hány helyen oda-adták a legbecsesebb régi harangot s megtartották a cifra és értéktelen újat”. 59 Ezzel szemben az a benyomásunk, hogy Varjú kötelességből ugyan teljesítette a feladatát, de nem igen tartotta számon a mentesítendő és a mentesített harangok sorsát. Különben nem írhatta volna háromszor különbözőképpen a múzeumba szállított haragok számát, akárcsak azt, hogy 1918 májusában Csepelről 14 harang jutott a múzeumba, holott a szállítási jegyzékeken csak 11 szerepel.

Mindezek ellenére száz év elmúltával pozitívan kell értékelnünk, hogy annak ide-jén illetékes személyek gondoskodásából a magyar ipartörténet több nem mindennapi értékes emléke elkerülte a megsemmisülést. Ez tette lehetővé, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum tárgyak révén ismertetheti a magyarországi harangöntés középkori emlékeit, amelyek egyébként templomok tornyában rejtve vannak az emberek szeme elől.

DIE RETTUNG INS MUSEUM VON GLOCKEN VOR DER GESCHÜTZWERDUNG

Zusammenfassung

Im Laufe des Ersten Weltkrieges hatte die Österreichisch-Ungarische Monarchie gro-ßen Bedarf an Kupfer, das ein wichtiges Kriegsmaterial war. Um dieses zu ersetzen, wurde im August 1916 mit der Requirierung von Glocken begonnen. Pro Kirchenge-

58 Rln 279/918.59 Rln 233/918.

153

bäude durfte nur eine Glocke zurückbehalten werden, und zwar die kleinste. Aber auf die Vermittlung des Landeskomitees für Denkmäler hin befreite das k. u. k. Kriegs-ministerium in Wien die vor 1700 gegossenen Glocken von der Requirierung. Bis dahin waren jedoch zahlreiche kunstwertige Glocken im Lande requiriert und auch schon in die Csepeler Manfréd-Weisz-Munitionsfabrik bzw. in das Magazin der Imre-Magyar-Zinnwerke in Nagytetény abtransportiert worden, wo sie zerschlagen und eingeschmolzen wurden. Das Kriegsministerium willigte auch ein, dass von den be-reits requirierten Glocken die Dank einer dreiköpfigen Kommission aus Mitgliedern des Landeskomitees für Denkmäler, des Ungarischen Nationalmuseums und des Budapester Militärkommandos ausgewählten kunstwertigen Glocken von der Ein-schmelzung befreit wurden. Es war damit einverstanden, dass sie den ursprünglichen Kircheneigentümern zurückzugeben seien, wenn diese es verlangen und die Kosten des Hin- und Rücktransportes übernehmen.

Die Kommission bat 1917 um 17 und 1918 um 34 Glockenbefreiungen. Da aber viele von diesen bei ihrer Abnahme beschädigt worden und als Glocken unbrauch-bar geworden waren sowie bei vielen nicht feststellbar war, woher sie stammen und ob die Kirchen die Kosten übernehmen, empfahl sie, die freigestellten Glocken im Ungarischen Nationalmuseum unterzubringen. Das Kriegsministerium akzeptierte diesen Vorschlag auch, aber der Transport der Glocken ins Museum geschah wegen der langsamen Bürokratie erst im Sommer 1918. Inzwischen hatte das ungarische Kul-tusministerium über all dies die Bistümer der Kirchen informiert, woraufhin auch mehrere Kirchengemeinden sich dafür interessierten, ob ihre requirierte Glocke frei-gestellt worden sei, bzw. erbaten ihr unter den freigestellten Glocken wiedererkanntes Exemplar zurück. Mit der Zeit hatte das Kriegsministerium dahingehend entschieden, dass die nicht wiederbeanspruchten Glocken an solche Kirchengemeinden ausgelie-hen werden können, deren bei der Requirierung zurückgebliebene Glocke gesprungen war. Dazu kam es aber nicht mehr, da inzwischen der Krieg beendet war und unter den eingetretenen gestörten Verhältnissen die Glockenrückgabe nicht mehr möglich war.

Wie viele Glocken genau ins Nationalmuseum kamen, ist nicht festzustellen. Ein Inventar von ihnen wurde nicht angefertigt. Einem Bericht nach waren es 49, einem anderen 51. In den erhaltenen Akten ist nur von 32 die Einlieferungsquittung vorhan-den, aber weitere 12 einzuliefernde Glocken lagen noch in Csepel.

Leider brach im Zweiten Weltkrieg bei der Belagerung von Budapest am 28. Janu-ar 1945 im Magazin des Museums infolge eines Einschusses Feuer aus, und von den Glocken blieben nur 26 vom Schmelzen verschont.

154

155

S a l l a y G e r g e l y P á l

F I N N K I T Ü N T E T É S E K A M A G Y A R N E M Z E T I M Ú Z E U M G Y Ű J T E M É N Y É B E N *

A Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára tíz finn kitüntetést őriz, amelyek közül kettőhöz (a Múzeum Újkori dokumentumgyűjteményében található) adományozási okirat is tar-tozik. Mivel a finn–magyar viszonylatban az elmúlt évszázad során kölcsönösen ado-mányozott kitüntetések kiválóan szemléltetik azokat a szoros szálakat, amelyek a két nemzetet számos területen egymáshoz fűzik, az említett érdemjelek, illetve a mögöttük rejtező információk bemutatása érdeklődésre tarthat számot.

A finn kitüntetések rendszeréről

A finn kitüntetési rendszer kialakulása szorosan összefüggött az önálló finn állam tör-ténetének korai szakaszával. Finnország 1917. december 6-án kiáltotta ki függetlenné válását Oroszországtól, amelyet azonban hamarosan polgárháború követett. Az 1918. január és május között dúló harcokban a kormány oldalán álló (német támogatást is élvező) „fehér”, illetve a Szovjet-Oroszország által támogatott „vörös” erők csaptak össze. A konfliktus a főként nemzetőr alakulatokból szervezett Fehér Hadsereg (hiva-talos nevén Finn Hadsereg) győzelmével ért véget, amelynek főparancsnoka Gustaf Mannerheim (1867–1951) tábornok – korábban a cári hadsereg sikeres hadvezére – volt.

A háború még folyt, amikor Mannerheim a hadiérdemek jutalmazására kitüntetések létrehozását kezdeményezte. Így került sor 1918. március 4-én az első finn állami elisme-rés, az eredetileg kizárólag háború idején adományozható Szabadságkereszt (1940-től Szabadságkereszt Rend) megalapítására. A Finn Fehér Rózsa Rendet (békeidőben is adományozható általános kitüntetésként) Mannerheim már kormányzói minőségében alapította 1919. január 28-án. A harmadik olyan érdemrend, amelynek a finn köztársa-sági elnök a nagymestere, az 1942. szeptember 11-én Risto Ryti (1889–1956) finn elnök által életre hívott Finn Oroszlán Rend. Létrehozásának elsődleges célja a Finn Fehér Rózsa Rend presztízsének megőrzése volt, ez utóbbit ugyanis a második világháború éveiben a Finnországgal szövetséges államok polgárainak mind nagyobb számban ado-mányozták. A Finn Oroszlán Rend fokozatai polgári és katonai érdemekért egyaránt odaítélhetőek.

A fenti három érdemrend mellett számos, részben állami alapítású, részben bizo-nyos szervezetek által létrehozott elismerés tette sokszínűvé az elmúlt évszázad során a finn kitüntetés-palettát. Ezek közül említést érdemelnek a finnek által 1918 és 1944

* A cikk elkészítéséhez nyújtott segítségükért köszönetemet fejezem ki Dabasi Andrásnak, Fekete Ferencnek, dr. Antti Matikkalának, dr. Pallos Lajosnak és dr. Szvitek Róbertnek.

156

között vívott háborúk emlékérmei; a finn Polgárőrség, illetve a Lotta Svärd női önkéntes segédszervezet kitüntetései; továbbá a sporttal kapcsolatos elismerések. 1

A finn kitüntetések jelképeiről

Több finn kitüntetés szembetűnő jelképe a horogkereszt, amellyel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy semmi köze nincs a német nemzetiszocialista ideológiához, amely ezt az ősi jelképet hírhedtté tette. Akseli Gallen-Kallela (1865–1931) finn festő 1918-ban, a Szabadságkereszt jelvényeinek tervezésekor magától értetődő módon nyúlt a Skandiná-viában évezredes hagyománnyal rendelkező szimbólumhoz. Szemben a német nemzeti-szocialisták által később általános jelképként használt horogkereszttel, a finn szimbólum mindig egyenes állású (tehát nem csúcsára állítva, 45 fokban megdöntve ábrázolják), illetve szárvégei gyakran rövidebbek. Míg a Szabadságkereszt Rend jelvényein a mai napig megtalálható, a Fehér Rózsa Rend – külföldi államfőknek adományozott – rendi láncán 1963-ban stilizált fenyőgally-kompozíció váltotta fel.

A finn elismerések további meghatározó jelképei az ország címerében ábrázolt oroszlán és rózsa (amelyek a Finn Fehér Rózsa Rend és a Finn Oroszlán Rend esetében névadóként és központi szimbólumként is szolgálnak), de egyes kitüntetéseken Karélia címerének elemei is feltűnnek: a jobbról kardot tartó, felemelt páncélos kar és a balról szablyát tartó, felemelt kar, amelyek nyugat és kelet harcát szimbolizálják.

A 20. századi finn–magyar kitüntetési kapcsolatokról

A közel egy időben függetlenné váló Finnország és Magyarország között a szoros poli-tikai és kulturális összeköttetésnek köszönhetően kezdettől fogva, tehát már az 1920-as évek első felétől egészen a Horthy-korszak végéig, majd a hidegháború legválságosabb időszaka okozta kihagyás után az 1960-as évektől kezdve ismét élénkek voltak a ki-tüntetési kapcsolatok a 20. században. A második világháború utolsó szakaszáig a két országnak a katonai hírszerzés és kémelhárítás terén kialakított együttműködése is je-lentőséggel bírt, amelynek jól körvonalazható kitüntetés-történeti vonatkozásai vannak. Természetesen a tárgyalt évtizedek során – a nemzetközi általános gyakorlatnak megfe-lelően – számos diplomáciai jellegű kitüntetés-adományozásra is sor került finn–magyar viszonylatban.

A két ország kulturális kapcsolatainak (és ezzel összefüggésben számos kitüntetés- adományozásnak) az alapja a nép- és nyelvrokonság volt. Ennek ápolására kiváló lehetőséget nyújtottak az 1921-től három-négyévente megszervezett finnugor kultúr- kongresszusok, ahol finn és magyar (továbbá észt) nyelvészek és pedagógusok mellett többek között orvosok és néprajzkutatók is részt vettek. A mind szorosabbra fűződő kulturális kapcsolatok ápolására mindkét (illetve három) országban szervezetek jöttek létre, viszonossági alapon tanulmányi kirándulásokra került sor. 1928-ban Helsinkiben

1 A finn kitüntetések történetéről, rendszeréről részletesen l. Mattila, Jukka I.: Vapaussodan muistomitalit. Tampere, 2001.; Tetri, Juha E.: Kunniamerkkikirja. Helsinki, 2003.; Tiainen, Jani: Suomen kunniamerkit. The Orders, Decorations and Medals of Finland. Tampere, 2010.

157

megalakult a Finn–Magyar Társaság (első elnöke Emil Setälä (1864–1935) nyelvtudós és politikus volt), 1937-ben pedig Budapesten – a magyar–finn kulturális egyezmény megkötése nyomán – létrehozták a Magyar–Finn Társaságot (első elnöke Nagy Emil (1871–1956) politikus, korábbi igazságügy-miniszter lett). 2

A két nemzet közötti kulturális kapcsolatok elmélyítéséért finn és magyar politiku-sok, tudósok és művészek egyaránt részesültek kitüntetésben. Példaként álljon itt né-hány ismert név: Vikár Béla (1859–1945) etnográfus, a Kalevala műfordítója 1924-ben a Finn Fehér Rózsa Rend II. osztályú parancsnoki keresztjét; gróf Klebelsberg Kuno (1875–1932) művelődéspolitikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter 1925-ben a Finn Fehér Rózsa Rend nagykeresztjét; Emil Setälä nyelvtudós, politikus 1931-ben a Magyar Corvin Díszjelvényt; Hóman Bálint (1885–1951) kultúrpolitikus, vallás- és közoktatás-ügyi miniszter 1938-ban a Finn Fehér Rózsa Rend nagykeresztjét; Kannisto Artturi (1874–1943) nyelvész, néprajzkutató 1942-ben a Magyar Corvin Díszjelvényt; Kustaa Vilkuna (1902–1980) néprajztudós, nyelvész, korábbi oktatási miniszter 1964-ben a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének I. fokozatát; Kodály Zoltán (1882–1967) zeneszerző, zenetudós 1966-ban a Finn Fehér Rózsa Rend parancsnoki keresztjét; Ortutay Gyula (1910–1978) néprajzkutató, korábbi vallás- és közoktatásügyi miniszter 1969-ben a Finn Oroszlán Rend nagykeresztjét vehette át. 3

A finn–magyar kitüntetési kapcsolatok egyes katonai vonatkozásai a Magyar Nem-zeti Múzeumban őrzött finn kitüntetések szempontjából is érdekesek. Említést érdemel például, hogy a magyar királyi Honvédség már 1924-ben együttműködött a finn ve-zérkarral a hírszerzés és a kémelhárítás terén – nem meglepő módon szovjet viszony-latban. Ezt a kapcsolatot Taróczy (Szmazsenka) Nándor (1874–1973) vezérkari ezredes, 1923–1928 között tallinni és rigai katonai attasé (korabeli megnevezés szerint „katonai szakelőadó”) létesítette. 4 A rendszeres információcserével járó hírszerzési együttműkö-dés egészen a Horthy-korszak végéig folytatódott, sőt, intenzitása a második világhábo-rú éveiben jelentősen fokozódott, amelyet éppen a magyar katonai kémelhárító és hír-szerző szervezet (az 1920–1930-as években a rejtetten működő magyar Vezérkari Főnök-ség VI–2. osztálya, majd a Honvéd Vezérkar főnöke 2. osztálya) vezetői és munkatársai részére odaítélt finn (és a viszonossági alapon finn tiszteknek adományozott magyar) kitüntetések magas száma tükröz. 5

2 Gaskó Dezső: Finn–magyar kapcsolatok. I. kötet. Társadalmi kapcsolataink Finnországgal. Bp., 1943. 14–19.

3 A kitüntetés-adományozások adatai a Budapesti Közlöny és a Magyar Közlöny vonatkozó számaiból származnak. Emil Setälä kitüntetésének időpontjára l. Gaskó D. i. m. 177.; A Setälä hagyatékából származó, a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában található Magyar Corvin Díszjelvényt közli Makai Ágnes–Héri Vera: Kereszt, érem, csillag. Kitüntetések a magyar törté-nelemben. Bp., 2002. 126., 227. Itt a szerzők – valószínűleg tévesen – meg nem valósult adomá-nyozásról írnak, amelynek tervezett dátumaként 1935-öt, Setälä halálának évét jelölik meg.

4 Vallomások a holtak házából. Ujszászy István vezérőrnagynak, a 2. vkf. osztály és az Államvé-delmi Központ vezetőjének az ÁVH fogságában írott feljegyzései. Szerk.: Haraszti György. Bp., 2007. 414., 419.

5 Vö. Hadtörténelmi Levéltár (továbbiakban HL) I. 41. Legfelsőbb elhatározások, 1939–1944.; Névjegyzék a finn kitüntetésben részesült magyar tisztekről. HL Honvédelmi Minisztérium (továbbiakban HM) 6776. cs. 1944. Eln. 8/e. osztály számnélküli iratok.

158

Az 1939–1940-es finn–szovjet téli háborúban való magyar szerepvállalás szintén le-hetővé tette érdemek elismerését finn részről. A magyar hadianyag-szállítások mellett egy magyar önkéntes zászlóalj is részt vett a háborúban, és bár a mintegy 350 magyar önkéntes a fegyveres harcban – késői érkezése miatt – már nem kaphatott szerepet, kiképzésben részesültek, és az 1940. márciusi moszkvai békeszerződés aláírása értelmé-ben megállapított új határszakaszon határőrizeti feladatokat is teljesítettek. 6 A zászlóalj finn rendfokozatot kapott magyar tisztjei távozásukkor, a turkui kikötőben rendezett ünnepségen a Finn Fehér Rózsa Rend I. osztályú lovagkeresztjét, illetve lovagkeresztjét vehették át az őket búcsúztató Oscar Paul Enckell (1878–1960) altábornagytól, 7 a többi önkéntes pedig jogosulttá vált a Téli Háború Emlékérmére. 8 Az utóbbi érem igen ritka és különleges arany változatát kapta 1941-ben Mannerheimtől Horthy Miklós (1868–1957) kormányzó, köszönetképpen a hivatalos és nem-hivatalos magyar segítségnyújtásért. 9

Különlegességként, illetve az alább bemutatandó egyik műtárgyhoz kapcsolódva kiemelhető még egy finn–magyar kitüntetés-történeti vonatkozás: a Lotta Svärd finn női önkéntes segédszervezet Érdemkeresztjének adományozása magyar nők számára. Fanni Luukkonen (1882–1947), a Lotta Svärd elnökének 1942. januári budapesti látogatá-sa 10 viszonzásaként 1942 szeptemberében az Egyesült Női Tábor elnöke, vitéz Keresztes- Fischer Ferencné (1879–1961) vezetésével magyar női küldöttség tíz napot töltött Finn-országban. A viszontlátogatás során a magyar küldöttség tagjai tanulmányozták a lották és a finn asszonyok nemzetvédelmi munkáját, a belügyminiszter felesége pedig több előadást tartott a magyar nők nemzetvédelmi tevékenységéről. 11 A magyar delegáció valamennyi tagja finn kitüntetéssel térhetett haza.

Ahogy a Horthy-korszakban a két ország közötti élénk társadalmi és politikai kap-csolatok, úgy az 1960-as évektől a rendeződő diplomáciai viszonyok nyomán mind gya-koribbá váló állami látogatások sem maradtak kölcsönös kitüntetés-adományozások nélkül. Ezek a magyar hivatalos lapokban (is) jól követhetőek.

Finn kitüntetések a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében

A finn–magyar kitüntetési kapcsolatok tárgyi emlékeinek tanulmányozására a Magyar Nemzeti Múzeumban is lehetőség nyílik, hiszen az Éremtár összesen tíz darab finn kitün-

6 A téli háború magyar önkénteseiről l. Ruprecht Antal: Magyar önkéntesek a téli háborúban. Bp., 2003.7 Gaskó D. i. m. 62.; A turkui búcsúünnepségen készült képeken jól láthatóak a magyar önkénte-

sek mellén a finn rendjelvények. Vö. SA-kuva-arkisto, a Finn Fegyveres Erők online fényképar-chívuma (www.sa-kuva.fi) 100495 és 100500. sz.

8 A témáról bővebben l. Sallay Gergely Pál: A finn Téli Háború Emlékérmének magyar vonatko-zásai. Az Érem 65. (2009) 2. sz. 40–44.

9 Turán 25. (1942) 2. sz. július 98.; Magyarország tiszti cím- és névtára. Bp., 1944. 67.10 Gaskó D. i. m. 96–97. A látogatás során Fanni Luukkonen a Horthy Miklós kormányzó által –

„világviszonylatban nagyjelentőségű, eredményekben gazdag és áldásos szociális és karitatív munkássága elismeréséül” – adományozott Magyar Vöröskereszt Érdemcsillagát vehette át. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban MNL OL) MTI Kőnyomatosok, Napi hírek, 1942. január 22. 26.

11 Gaskó D. i. m. 110–111.

159

tetést őriz, közülük kettőhöz pedig az Újkori dokumentumgyűjteményben adományo-zási okirat is található. A kitüntetések némelyikének ismerjük egykori (magyar) tulajdo-nosát, illetve adományozásuk időpontját és körülményeit is. A többi kitüntetés adomá-nyozottjaira nézve pontos információval nem rendelkezünk, egyes esetekben azonban közöljük tényekkel alátámasztott feltételezéseinket.

1. A Szabadságkereszt II. osztálya kardokkal (1941, katonai tagozat) (1. kép)Anyag: aranyozott ezüst, zománcMéret: 43,6×40 mm (függesztő elemmel 66,5×40 mm)Leltári szám: 20/975–1

A kitüntetést a Honvéd Vezérkar főnöke 2. osztályán (a továbbiakban 2. vkf. osz-tály) előadótisztként, a Szovjetunió elleni adatgyűjtés referenseként szolgálatot tel-jesítő Hiday Kornél (1890–1947) alezredes (később ezredes) 12 részére adományozta Mannerheim tábornagy, a Finn Védelmi Erők parancsnoka 1942. január 30-án. A kitüntetés adományozási okirata a Mú-zeum Újkori dokumentumgyűjteményé-ben található. 13 (2. kép) A rendjel elfo-gadását és viselését Horthy Miklós kor-mányzó Budapesten, 1942. április 23-án kelt legfelsőbb elhatározásával engedé-lyezte. 14 A kitüntetés-adományozásra ér-telemszerűen a finn–magyar hírszerzési együttműködés jegyében került sor.

A bemutatott rendjel érdekessége, hogy – a magyar viselési módnak meg-felelően – háromszögletűre hajtott sza-lagon függ. Annak érdekében, hogy a szalag ebben a formában kerülhessen a keresztre, a függesztő elemet is át kellett alakítani: hátáról az eredeti szalag befű-zésére szolgáló pántot levágták, a cson-kokat lecsiszolták, a függesztő elemet felső részén füllel és függesztő karikával

12 Vallomások a holtak házából i. m. 358.; HL Katonai anyakönyvi lapok (továbbiakban AKVI) 1890/1123.

13 Leltári száma: Udgy. 1975.20.1. 14 Honvédségi Közlöny a magyar királyi Honvédség számára. (továbbiakban HK.) Személyes

ügyek. 1942. 19. sz. május 12. 552.

1. kép A Szabadságkereszt II. osztálya kardokkal (1941, katonai tagozat) háromszögletű szalagon (Fotó: Dabasi András)

160

látták el, majd az egész elemet újraaranyozták. Ez lehet az oka annak, hogy aranyszíne eltér a keresztétől.

A Szabadságkereszt egyes fokozatait Hiday Kornéllal egy időben a magyar katonai hírszerzés és kémelhárítás több szereplőjének adományozták. Ujszászy István (1894–1948?) vezérkari ezredes (később vezérőrnagy), a 2. vkf. osztály vezetője a Rend kardok-kal ékesített I. osztályát; nemes fogarasi Fogarassy Béla (1899–1942) vezérkari alezredes, a 2. vkf. osztály beosztott tisztje a Rend kardokkal ékesített II. osztályát; az ugyancsak a 2. vkf. osztály állományában szolgáló Padányi Jenő (1905–1949 után) vezérkari őrnagy (később vezérkari alezredes) pedig a Rend kardokkal ékesített III. osztályát kapta. Velük közel egy időben szintén a Szabadságkereszt kardokkal ékesített II. osztályát adomá-

2. kép A kardokkal ékesített, II. osztályú Szabadságkereszt adományozási okirata

Hiday Kornél alezredes részére, 1942. január 30.

161

nyozták nemes Petrikovits István (1888–1947) ezredes (később címzetes vezérőrnagy), a 2. vkf. osztály rejtjelmegfejtő alcsoportjának parancsnoka részére, azonban az ő ese-tében az odaítélés pontos dátumát nem ismerjük, 15 ahogy a 2. vkf. osztály hírszerző alosztályára beosztott Kisdéry Antal (1895–?) szakszolgálatos ezredes kitüntetésével kapcsolatban is csak annyit tudunk, hogy a Szabadságkereszt II. osztályának elfogadá-sát és viselését a kormányzó 1943. május 10-én kelt legfelsőbb elhatározásával hagyta jóvá részére. 16

A bemutatott kitüntetés egykori tulajdonosa, Hiday (korábban Haida) Kornél az 1920-as évek elején került a rejtetten működő magyar Vezérkari Főnökség katonai hír-szerző és elhárító osztályához. Már 1924 áprilisában részesült finn kitüntetésben: akkor

„főelőadóként” (századosként) megkapta a finn Polgárőrség Vas Érdemkeresztjét (lásd a 7. sorszámú tárgyat), illetve nem sokkal a Szabadságkereszttel történő elismerését köve-tően a Finn Fehér Rózsa Rend parancsnoki keresztjét is. 17

15 Névjegyzék a finn kitüntetésben részesült magyar tisztekről. HL HM 6776. cs. 1944. Eln. 8/e. osztály számnélküli iratok.

16 HL I. 41. Legfelsőbb elhatározások, 1943. 1169/K./K.I.–1943. sz.17 HL AKVI 1890/1123.; HK Személyes ügyek. 1942. 41. sz. október 7. 905.

3. kép A Finn Fehér Rózsa Rend 1925-ben gyártott nagykeresztje Klebelsberg Kunó hagyatékából

(Fotó: Dabasi András)

162

2. A Finn Fehér Rózsa Rend nagy-keresztje és csillaga (3–4. kép)Anyag: aranyozott ezüst, ezüst, zománcKereszt mérete: 59,75×54 mmCsillag mérete: 81,1×84,2 mmLeltári szám: 14/951–144

A rangos kitüntetés egykori tulaj- donosa Klebelsberg Kunó gróf, val-lás- és közoktatásügyi miniszter volt, akinek a rendjelvényeket Emil Setälä finn kultuszminiszter adta át Budapesten, 1925. november 2-án,

„a magyar művelődés megmentése és a magyar–finn szellemi össze-köttetések ápolása körül szerzett érdemei elismeréséül”. 18 A finn miniszter a Magyar Tudományos Akadémia centenáriuma alkalmá-ból rendezett ünnepségre érkezett a magyar fővárosba, az észt vallás- és

közoktatásügyi miniszterrel, illetve finn, francia, lengyel, német és osztrák akadémikusok-kal együtt. 19 A kitüntetés elfogadását és viselését Magyarország kormányzója 1926. május 8-án engedélyezte Klebelsberg számára. 20

A rendjel függesztő karikájába, illetve a csillag hátlapjába ütött fémjelek alapján a kitüntetést a helsinki A. Tillander cég gyártotta 1925-ben.

3. A Finn Fehér Rózsa Rend nagykeresztje (nyakszalagon) (5. kép)Anyag: (aranyozott) ezüst, zománcMéret: 59,5×54 mmLeltári szám: 23/971–122

Bár a bemutatott rendjel nyakszalagon függ, mérete alapján nagykeresztről, és nem pa-rancsnoki keresztről van szó. A kitüntetés szembetűnő ezüstszíne újraezüstözés ered-ménye lehet (a nagykereszt jelvénye eredetileg aranyszínű, anyaga aranyozott ezüst), zománchibái pedig feltételezhetően erős külső hatás következményei. Amennyiben fel-tételezzük, hogy a múzeumi gyűjteménybe csere útján bekerült rendjel magyar kitün-tetett hagyatékából származik, akkor – a tárgy szerzeményezésének dátumából (1971)

18 MNL OL MTI Kőnyomatos Hírek, Napi hírek, 1925. november 2. 11.; MNL OL MTI Kőnyoma-tos Hírek, Heti Kiadás, 1925. november 5. 7.

19 MNL OL MTI Kőnyomatos Hírek, Napi hírek, 1925. november 4. 8. és 1925. november 5. 9.20 Budapesti Közlöny 1926. 120. sz. május 30. 1.

4. kép A Finn Fehér Rózsa Rend 1925-ben gyártott csillaga Klebelsberg

Kunó hagyatékából (Fotó: Dabasi András)

163

kiindulva – egykori tulajdonosként 34 fő jöhet szóba, ugyanis 1922–1944 között ennyi magyar kapta a Finn Fehér Rózsa Rend nagykeresztjét, 21 az 1969-es, illetve 1971-es adományozottakat – Kádár János (1912–1989), Fock Jenő (1916–2001) és Kállai Gyula (1910–1996), illetve Losonczi Pálné (1926–1999) és Ajtai Miklós (1914–1982) 22 – pedig értelemszerűen nem vesz-szük számításba. Magyarországi forrá-sokban a 34 fő közül az alábbiakra nézve találtunk adatokat:

– Bornemissza Gyula báró (1873–1925), rendkívüli követ és meghatalmazott mi-niszter (adományozás időpontja: 1923. július 20.) 23

– Berzeviczy Albert (1853–1936) belső tit-kos tanácsos, a Magyar Tudományos Aka-démia elnöke (viselési engedély megadá-sának időpontja: 1926. június 20.) 24

– Scitovszky Tibor (1875–1959) korábbi külügyminiszter (viselési engedély meg-adásának időpontja: 1926. december 2.) 25

– Herrmann Miksa (1868–1944) kereskedelmi miniszter (viselési engedély megadásának időpontja: 1929. február 26.) 26

– Pekár Gyula (1867–1937) országgyűlési képviselő, a Petőfi Társaság elnöke, a Turáni Társaság és a Magyar Külügyi Társaság tagja (viselési engedély megadásának időpont-ja: 1932. december 15.) 27

– vitéz Gömbös Gyula (1886–1936) miniszterelnök (viselési engedély megadásának idő-pontja: 1934. szeptember 28.) 28

– Imrédy Béla (1891–1946) pénzügyminiszter (viselési engedély megadásának időpontja: 1934. szeptember 28.) 29

21 Dr. Antti Matikkala kitüntetés-történész (Helsinki) szíves közlése, finnországi levéltári forrás alapján.

22 Magyar Közlöny 1970. 5. sz. január 22. 1. és 1971. 79. sz. október 13. 1.23 Budapesti Közlöny 1924. 5. sz. január 6. 1.24 Budapesti Közlöny 1926. 148. sz. július 3. 1.25 Budapesti Közlöny 1926. 286. sz. december 15. 1. 26 Budapesti Közlöny 1929. 50. sz. március 1. 1.27 Budapesti Közlöny 1932. 292. sz. december 25. 2.28 Budapesti Közlöny 1934. 229. sz. október 11. 1.29 Uo.

5. kép A Finn Fehér Rózsa Rend nagykeresztjének jelvénye

nyakszalagon (Fotó: Dabasi András)

164

– Kánya Kálmán (1869–1945) külügymi-niszter (viselési engedély megadásának időpontja: 1934. november 28.) 30

– Jungerth-Arnóthy Mihály (1883–1957) moszkvai követ (viselési engedély meg-adásának időpontja: 1936. augusztus 11.) 31

– Bornemissza Géza (1895–1983) iparügyi miniszter (viselési engedély megadásá-nak időpontja: 1936. november 1.) 32

– vitéz Somkuthy József (1883–1961) ve-zérezredes, korábbi honvédelmi minisz-ter (viselési engedély megadásának idő-pontja: 1937. április 24.) 33

– Hóman Bálint vallás- és közoktatás-ügyi miniszter (viselési engedély meg-adásának időpontja: 1939. február 23.) 34

– Fabinyi Tihamér (1890–1953) koráb-bi pénzügyminiszter (viselési engedély megadásának időpontja: 1939. június 3.) 35

– Kenéz Béla (1874–1946) korábbi kereske-delmi miniszter, a Magyar Külügyi Társa-ság elnöke (viselési engedély megadásá-nak időpontja: 1939. november 18.) 36

– vitéz Bartha Károly (1884–1964) szolgálaton kívüli viszonybéli táborszernagy, honvé-delmi miniszter (adományozás időpontja: 1940. november 1.) 37

– Győrffy-Bengyel Sándor (1886–1942) gyalogsági tábornok, a Honvédelmi Minisztérium katonai főcsoport-főnöke (adományozás időpontja: 1940. november 1.) 38

– Tasnádi Nagy András (1882–1956) igazságügy miniszter, a Magyar–Finn Társaság tisz-teletbeli elnöke (viselési engedély megadásának időpontja: 1941. március 15.) 39

– vitéz Kozma Miklós (1884–1941) Kárpátalja kormányzói biztosa (viselési engedély megadásának időpontja: 1941. március 15.) 40

30 Budapesti Közlöny 1934. 281. sz. december 15. 1.31 Budapesti Közlöny 1936. 195. sz. augusztus 27. 1.32 Budapesti Közlöny 1936. 265. sz. november 18. 1.33 HL I. 41. Legfelsőbb elhatározások 1937. 164.eln./K. I.–1937. sz.34 Budapesti Közlöny 1939. 66. sz. március 22. 1.35 Budapesti Közlöny 1939. 150. sz. július 6. 1.36 Budapesti Közlöny 1939. 269. sz. november 28. 1.37 HL I. 41. Legfelsőbb elhatározások, 1941. 1337/K.I.–1941. sz.; Dr. Antti Matikkala szíves közlése.38 HL I. 41. Legfelsőbb elhatározások, 1941. 186/K./K.I.–1941. sz.; Dr. Antti Matikkala szíves közlése.39 Budapesti Közlöny 1941. 84. sz. április 13. 1.40 Uo.

6. kép A Finn Fehér Rózsa Rend parancsnoki keresztje

(Fotó: Dabasi András)

165

A listában értelemszerűen nem szerepel Klebelsberg Kunó gróf, vallás- és közokta-tásügyi miniszter, akinek nagykeresztjét a 2. sorszám alatt mutattuk be.

A bemutatott kitüntetés datálásában a kereszt fülébe beütött fémjelek nem segítenek, azok alapján pusztán az állapítható meg, hogy a rendjelet a helsinki A. Tillander cég gyártotta. Kivitele alapján a kitüntetés az 1920-as évek végén–1930-as évek első felében készülhetett. 41

4. A Finn Fehér Rózsa Rend parancsnoki keresztje (6. kép)Anyag: aranyozott ezüst, zománcMéret: 54,6×49,9 mmLeltári szám: 77/948

A kitüntetés egykori tulajdonosára nézve információval nem rendelkezünk. A kereszt fülébe ütött fémjelek szerint a rendjelet a helsinki A. Tillander cég gyártotta. Kivitele (elsősorban a széles függesztő gyűrű) alapján a Finn Fehér Rózsa Rend 1936-tól gyártott, második típusát képviseli. Ezt a fokozatot (illetve a Rend I. osztályú parancsnoki ke-resztjét, amely külalakjában nem tér el a parancsnoki kereszttől, a különbséget csupán a hozzá tartozó csillag jelenti) 1936–1944 között több mint félszáz magyar állampolgár megkapta.

5. A Finn Fehér Rózsa Rend érdemjelvénye (szalag nélkül) (7–8. kép)Anyag: ezüstMéret: 43,8×39,6 mmLeltári szám: 89/972–3

A Finn Fehér Rózsa Rend érdemjelvényét 1922–1944 között mindössze két esetben ado-mányozták magyar állampolgár részére: 1929-ben Szinnyei József (1857–1943) nyelvész, finnugrista finn születésű felesége, Hilma Leanna Rosendahl (?–1939) színésznő, 42 1943-ban pedig Mihailich Győzőné (?–?), az 1939–1940-es finn–szovjet téli háború kapcsán indított „Magyar anyák a finn gyermekért” mozgalom vezetője 43 kapta ezt a nőknek adományozott elismerést.

Tekintettel arra, hogy a bemutatott kitüntetést a hátlap alsó részébe ütött fémjelek szerint a helsinki A. Tillander cég 1928-ban gyártotta, nagy valószínűséggel feltételez-hetjük, hogy ez a Szinnyei Józsefné részére 1929. szeptember 30-i dátummal 44 odaítélt példány. Szinnyei Józsefné a Magyar–Finn Társaság rendes tagja volt (férje, Szinnyei József a Társaság tiszteletbeli elnöke). 45

41 Dr. Antti Matikkala szíves közlése.42 Dr. Antti Matikkala szíves közlése.43 Gaskó D. i. m. 58.; Budapesti Közlöny 1944. 120. sz. május 28. 1.44 Dr. Antti Matikkala szíves közlése.45 Gaskó D. i. m. 157–158.

166

6. A Finn Oroszlán Rend nagykeresztje kardokkal (szalag és a hozzá tartozó csillag nélkül) (9. kép)Anyag: aranyozott ezüst, zománcMéret: 59,1×54,1 mmLeltári szám: 2/967–3

A Finn Oroszlán Rend kardokkal ékesített nagykeresztjét a második világháború so-rán mindössze három magyar tábornok kapta meg: vitéz Béldy Alajos (1889–1946) altá-bornagy, Csatay Lajos (1886–1944) szolgálaton kívüli viszonybéli vezérezredes és vitéz Szombathelyi Ferenc (1887–1946) vezérezredes. 46 A bemutatott rendjel nagy valószínű-séggel Béldy Alajos tulajdona volt, amelyre az 1967-ben megvásárolt tárgy előéletéből lehet következtetni. 47

Béldy Alajos altábornagy, az Ifjúság Honvédelmi Nevelése és a Testnevelés Orszá-gos Vezetője (IHNETOV) részére közvetlenül a Rend alapítása után, 1942. október 22-én adományozta Risto Ryti finn köztársasági elnök a rangos elismerést, Béldy és az általa

46 Névjegyzék a finn kitüntetésben részesült magyar tisztekről. HL HM 6776. cs. 1944. Eln. 8/e. osztály számnélküli iratok.

47 A tárgyat a Magyar Nemzeti Múzeum Bánki Vajk Emil (1903–1992, eredeti nevén Vojtovics Emil) kitüntetés-gyűjteményéből vásárolta. Bánki Vajk Emil, aki mesterségét tekintve órás volt, az 1950-es évektől kezdve – Magyarországon az elsők között – gyűjtött kitüntetéseket. Gyűjte-ményének számos darabja került vétel, illetve árverés útján a Magyar Nemzeti Múzeumba és a Hadtörténeti Múzeumba. (Bánki Vajk Emilről l. Makai Ágnes: „Hű vitézségért…” Az 1848–1849-es magyar szabadságharc kitüntetett hőseinek emlékére. Bp., 2001. 105–106.) Mivel Bánki Vajk Emil kapcsolatban állt Béldy Alajos családjával, a rendjel nagy valószínűséggel az altábor-nagy hagyatékából került a gyűjteményébe (Zeidler Sándor szíves közlése).

7–8. kép A Finn Fehér Rózsa Rend 1929-ben gyártott érdemjelvénye (előlap és hátlap)

(Fotó: Dabasi András)

167

vezetett delegáció finnországi látogatá-sával összefüggésben. Béldy és kísérete

„a baráti Finnországban kifejtett román propaganda-tevékenység ellensúlyozása céljából” utazott Helsinkibe, a magyar if-júság katonai nevelését és szervezetét be-mutató kiállítás és előadások rendezése szándékával. 48

A finn elnök október 28-án fogadta Béldyt és közvetlen kísérőit, de úgy tűnik, hogy az újonnan alapított finn érdem-rend jelvényei nem készültek el időben, így az altábornagy csak jóval hazatérte után, 1943. február 17-én, Budapesten vehette át a kardokkal ékesített nagyke-resztet Aarne Wuorimaa (1892–1975) finn követtől. 49 Mindezt alátámasztja, hogy a helsinki Érdemrendek Kancelláriájára a nyilvántartás szerint csak 1943. január 19-én érkezett meg Béldy nagykeresztje (amely a Finn Oroszlán Rend kardokkal ékesített nagykeresztjének első adomá-nyozásra kerülő példánya volt). 50

Béldy és delegációjának tagjai azon-ban a Finn Oroszlán Rend jelvényeinek hiányában sem maradtak kitüntetés nél-kül 1942 októberében. Vitéz Béldy Alajos altábornagy, vitéz Rosztóczy Ernő (1899–1969) orvos őrnagy (később alezredes), Tóth Miklós I. (1907–?) hadi-műszaki törzskari százados (később őrnagy) és Richter János (1907–?) százados egyaránt megkapták a finn Polgárőrség Vas Érdemkeresztjét. 51 (10. kép)

Érdekességként megemlíthető, hogy a Hadtörténeti Múzeum Numizmatikai Gyűjteménye nagy valószínűséggel az itt bemutatott rendjelvényhez tartozó csillagot őrzi, ugyanis az – lelőhelye és fémjelei alapján – szintén Béldy altábornagyé lehetett. 52

48 HL HM Elnöki B. osztály 45088/1942. és 48756/1942. sz.49 Az IHNETOV munkanaplója. Vitéz Béldy Alajos vezérezredes Hadtörténelmi Levéltárban őr-

zött irataiból 1941–1943. Szerk.: Blasszauer Róbert. Bp., 2002. 179.50 Dr. Antti Matikkala szíves közlése.51 HL I. 41. Legfelsőbb elhatározások, 1943. 1026/K/K.I.–1943. sz.52 Leltári száma: 85.157.1./É. A két múzeumban külön őrzött tárgyak összetartozását valószínűsí-

ti, hogy a Hadtörténeti Múzeum a csillagot 1979-ben – árverés útján – ugyanattól a Bánki Vajk Emiltől vásárolta, akinek a gyűjteményéből korábban a Magyar Nemzeti Múzeumba került az itt bemutatott rendjelvény.

9. kép A Finn Oroszlán Rend nagykeresztje kardokkal

(Fotó: Dabasi András)

168

Mivel az alább, 8–9. sorszámon bemutatott két finn kitüntetést a Magyar Nemzeti Mú-zeum ugyanazon az 1979-es BÁV-aukción vásárolta, amelyen a Hadtörténeti Múzeum az említett csillagot, előfordulhat, hogy a finn Polgárőrség két Vas Érdemkeresztje közül az egyik szintén Béldy hagyatékából származik.

7. A finn Polgárőrség Vas Érdemkeresztje (11. kép)Anyag: ezüstözött bronz, zománcMéret: 42,5×40 mmLeltári szám: 20/975–2

A finn Polgárőrség Aarno Karimo (1886–1952) katonatiszt, festő és író által tervezett Érdemkeresztjét 1922-ben alapították. Egy osztálya, de három változata volt: Arany-, Ezüst- és Vas Érdemkereszt. A kitüntetéseket több cég is gyártotta, ezért számos típus létezik. Az Arany Érdemkeresztet a Polgárőrség érdekében kifejtett kiemelkedő tevé-kenység elismerésére 1938–1944 között adományozták, mindösszesen öt alkalommal (a kitüntetettek Mannerheim tábornagy, Pehr Evind Svinhufvud (1861–1944), Kyösti Kallio (1873–1940) és Ryti finn elnökök, valamint Lauri Malmberg (1888–1948) altábor-nagy, a Polgárőrség főparancsnoka voltak). Az Ezüst Érdemkeresztet polgári személyek, a Vas Érdemkeresztet katonák kaphatták a Polgárőrség támogatásáért. 53

Magyar állampolgárok részére történt adományozásról három esetben tudunk. Az elsőre 1924-ben került sor, mintegy az akkor kezdődő finn–magyar hírszerző és kém-

53 Tiainen, J. i. m. 238–239.

10. kép 1942. októberi helsinki látogatása során vitéz Béldy Alajos altábornagy mellére tűzik a finn Polgárőrség Vas

Érdemkeresztjét. Jobbra az adományozó Lauri Malmberg altábornagy, a Polgárőrség főparancsnoka (SA-kuva)

169

elhárító együttműködés szimbóluma-ként. Ez alkalommal Csáky Károly gróf (1873–1945) szolgálaton kívüli viszony-béli altábornagy, honvédelmi minisz-ter, Stojakovics (később Sztójay) Döme (1883–1946) vezérkari ezredes, a rejtetten működő magyar Vezérkari Főnökség hír-szerző-elhárító osztályának (HM VI–2. osztály) vezetője, Szmazsenka (később Taróczy) Nándor vezérkari ezredes, tal-linni és rigai katonai attasé, Haida (ké-sőbb Hiday) Kornél százados, a HM VI–2. osztályon a Szovjetunió elleni adatgyűj-tés referense, és Laky Dezső (1892–1933) főhadnagy, a HM VI–2. osztály fogal-mazótisztje 54 a Polgárőrség Vas Érdem-keresztjét, Bán Aladár (1871–1960) költő, műfordító, irodalomtörténész pedig a Polgárőrség Ezüst Érdemkeresztjét kapta meg. 55 Csáky, Haida, Laky és Bán – ko-rabeli magyar forrás szerint – „Karimo finn hadseregbeli kapitánnyal szemben utóbbinak budapesti tartózkodása alatt tanúsított messzemenő figyelméért” ve-hette át az elismerést (Bán Aladár tolmá-csi minőségében). A kitüntetések adomá-nyozója Lauri Malmberg tábornok nem csak a finn Polgárőrség főparancsnoka volt, de 1924–1925-ben egyúttal védelmi miniszterként is szolgált, s talán a „megtévesztő” kitün-tetés-adományozás is a két vezérkar közötti együttműködés titokban tartását célozta. 56

1924-ből származik a bemutatott, Haida Kornél százados részére adományozott pél-dány is, amely adományozási okiratával együtt került a Magyar Nemzeti Múzeumba 1975-ben. Az 1924. április 1-jén kelt okmány a Múzeum Újkori dokumentumgyűjtemé-nyében található. 57 Szövege szerint Hiday (akkor még Haida) Kornél „a Polgárőrség

54 Érdekesség, hogy Laky Dezső nem sokkal az adományozást követően, 1924. november 1-jétől (1927. december 14-ig) tallinni tiszteletbeli alkonzulként tevékenykedett, amely – feltételezhe-tően rejtett – állásban Szmazsenka vezérkari ezredes, katonai attasé közvetlen munkatársa le-hetett. HL AKVI 18550.

55 HL HM 11526/eln. 8.–1924. sz.; HL I. 41. Legfelsőbb elhatározások, 1924. 1457/K. I.–1924., 1458/K. I.–1924. és 1776/K. I.–1924. sz.; Budapesti Közlöny 1924. 190. sz. szeptember 5. 1.

56 Az 1924-es adományozásokról l. Sallay Gergely Pál: A miniszter finn kitüntetése. Az Érem 61. (2005) 1. sz. 33–36.

57 Leltári száma: Udgy. 1975.20.3.

11. kép A finn Polgárőrség Vas Érdemkeresztje háromszögletű

szalagon (Fotó: Dabasi András)

170

érdekében kifejtettt tevékenységéért” részesült az elismerésben. 58 (12. kép) A kitüntetés eredeti, de a magyar viselési módnak megfelelően háromszögletűre hajtott szalagján függ.

A másik két alkalomra, amikor magyarok a finn Polgárőrség Érdemkeresztjét vehet-ték át, 1942 őszén került sor. Előbb szeptemberben, a vitéz Keresztes-Fischer Ferencné

58 Ezúton köszönöm dr. Antti Matikkalának az okirat lefordítását.

12. kép A finn Polgárőrség Vas Érdemkeresztjének adományozási okirata Haida Kornél százados

részére, 1924. április 1.

171

által vezetett magyar női küldöttség – a bevezetőben már vázolt – tíznapos finnországi útja idején, amikor Malmberg altábornagy dálnoki Veress Juliannának, az Egyesült Női Tábor vezetőségi tagjának és Draskovich Ödön gróf követségi titkárnak (feltételezhető-en Ezüst) Érdemkeresztet adományozott, 59 majd októberben, Béldy Alajos altábornagy és delegációja fentebb részletesen ismertetett útja során. (13. kép)

8. A finn Polgárőrség Vas Érdemkeresztje (14. kép)Anyag: vas, zománcMéret: 42,5×39,4 mmLeltári szám: 20/979–157

A kitüntetés egykori tulajdonosára nézve információval nem rendelkezünk. Amennyi-ben feltételezzük, hogy magyar katona hagyatékából származik, akkor a 6. és 7. sor-számok alatt megnevezett kitüntetett katonatisztek egyike kaphatta. A kereszt – kivi-tele alapján – korai típus, azonban anyagában eltér a 7. sorszámon bemutatott, Hiday

59 MNL OL MTI Kőnyomatos Hírek, Napi hírek, 1942. szeptember 19. 25.; Budapesti Közlöny 1943. 65. sz. március 21. 1.

13. kép Dálnoki Veress Julianna a finn Polgárőrség Érdemkeresztjét veszi át Lauri Malmberg altábornagytól,

a Polgárőrség főparancsnokától 1942 szeptemberében, Helsinkiben (SA-Kuva)

172

(Haida) Kornélnak adományozott példánytól, tehát nem valószínű, hogy egyazon al-kalommal kerültek volna kiosztásra. Szintén nem valószínű, hogy Béldy Alajos kapta 1942 októberében, hiszen akkor már bizonyára későbbi típus (lásd a 9. sorszám alatt) állt az adományozó rendelkezésére. Fentiekből kiindulva nem elképzelhetetlen, hogy Szmazsenka (Taróczy) Nándor példányáról van szó, aki 1924-ben, de nem Budapesten, hanem baltikumi állomáshelyén vehette át a kitüntetést, ám ez természetesen puszta feltételezés.

9. A finn Polgárőrség Vas Érdemkeresztje (15. kép)Anyag: vas, zománcMéret: 43,5×39,4 mmLeltári szám: 20/979–158

Egykori tulajdonosára nézve nem rendelkezünk információval, azonban (mivel későbbi típusról van szó) elképzelhető, hogy Béldy Alajos volt a kitüntetett, hiszen ugyanabból a magángyűjteményből került – a Bizományi Áruház Vállalat árverése útján – a Múze-umba, amelyből korábban a 6. sorszámon bemutatott rendjel. Ennek némiképp ellent-

14. kép A finn Polgárőrség Vas Érdemkeresztje

(Fotó: Dabasi András)

15. kép A finn Polgárőrség Vas Érdemkeresztje

(Fotó: Dabasi András)

173

mond, hogy a kereszt viselésre alkal-matlan (túlzott) hosszúságú, látszólag érintetlen szalagon függ, a Béldy-féle kitüntetés-átadási ünnepségén készült felvételeken pedig jól látható, hogy a kitüntetettek mellére a finn előírások-nak megfelelő hosszúságú szalagon tűzték fel az Érdemkereszteket. Ter-mészetesen elképzelhető, hogy a sza-lagot később másikra cserélték.

10. A Lotta Svärd Érdemkeresztje (16. kép)Anyag: ezüst, zománcMéret: 42,75×39,6 mmLeltári szám: 36.C./981

Az 1918-ban alapított Lotta Svärd finn női önkéntes segédszervezetnek saját kitüntetés- és jelvényrendszere volt. Egyfokozatú Érdemkeresztjét 1942-ben magyar nők részére is ado-mányozták. Az 1942 szeptemberében vitéz Keresztes-Fischer Ferencné ve-zetésével Finnországba látogató ma-gyar női küldöttség tagjai közül vitéz Kárpáthy Kamillóné (1895–1965) és Deédné Garzuly Mária (?–?) vehette át Fanni Luukkonentől, a szervezet elnökétől a kitüntetést. 60 (17. kép) Bár az ismert ma-gyar források csak arról számolnak be, hogy a látogatás során Risto Ryti köztársasági el-nök a Finn Fehér Rózsa Rend parancsnoki keresztjét nyújtotta át vitéz Keresztes-Fischer Ferencnének, 61 korabeli fényképfelvételen látszik, hogy a Lotta Svärd Érdemkeresztjét is viselte. 62

A bemutatott kitüntetés hátlapjába ütött fémjelek tanúsága szerint a keresztet a hel-sinki A. Tillander cég 1942-ben készítette, tehát nagyon valószínű, hogy a három hölgy egyikének adományozott Lotta Svärd Érdemkereszt található a múzeumi gyűjteményben.

60 MNL OL MTI Kőnyomatos Hírek, Napi hírek, 1942. szeptember 18. 29. és 1942. szeptember 19. 25.

61 MNL OL MTI Kőnyomatos Hírek, Napi hírek, 1942. szeptember 18. 29. és 1942. szeptember 19. 25.; Budapesti Közlöny 1943. 76. sz. április 4. 1.

62 SA-kuva-arkisto, a Finn Fegyveres Erők online fényképarchívuma (www.sa-kuva.fi) 107417. sz.

16. kép A Lotta Svärd 1942-ben gyártott Érdemkeresztje

(Fotó: Dabasi András)

174

FINNISH ORDERS, DECORATIONS AND MEDALS IN THE COLLECTIONOF THE HUNGARIAN NATIONAL MUSEUM

Summary

The development of the Finnish system of orders, decorations and medals was strongly connected with the early period of the history of the independent Finnish state. Finland declared her independence from Russia on 6 December 1917, which soon was followed by a civil war. The war was fought from January to May 1918 between the “Whites”, i.e. forces on the side of the government, also supported by Germany, and the “Reds”, who were supported by Soviet-Russia. The conflict was won by the White Army, or officially the Forces of the Republic of Finland, which mainly comprised Civil Guard formations and was led by General Gustaf Mannerheim, formerly a successful commander of the Imperial Russian Army. The war was still raging when Mannerheim initiated the estab-lishment of military decorations. Thus, on 4 March 1918, the first Finnish national award, the Cross of Liberty, which was only to be awarded in times of war, was instituted. As

17. kép Fanni Luukkonen átnyújtja a Lotta Svärd Érdemkeresztjét vitéz Kárpáthy Kamillónénak. Középen Deédné Garzuly Mária áll, akinek a kitüntetése és annak adományozási okirata az asztalon várja az átadást. Jobbra Dálnoki Veress

Julianna látható. (SA-Kuva)

175

an all-purpose decoration to be awarded during peacetime, too, Mannerheim, already in his capacity as regent, instituted the Order of the White Rose of Finland on 28 January 1919. The third Finnish order, the Order of the Lion of Finland, was established on 11 September 1942 by President Risto Ryti. The primary purpose of its institution was the preservation of the prestige of the Order of the White Rose. Its grades are awarded for both civilian and military merit.

Finland and Hungary became independent countries at around the same time and soon established strong political and cultural relations with each other, as well as coop-eration in the field of military intelligence. Owing to that “medal relations” had been very active from the beginning, i.e. the early 1920s, through the entire 20th century, ex-cept for the most critical part of the Cold War period. Certainly, several of the awards between the two countries during the period had a diplomatic character.

For those interested in the study of Finnish-Hungarian “medal relations” the Hun-garian National Museum offers a research opportunity, as a total of ten Finnish orders, decorations and medals, two of them accompanied by award certificates, are being pre-served in the Museum’s collection. Some of the insignia had been acquired from estates, and therefore their onetime Hungarian recipients, as well as the dates and circumstanc-es of their bestowal are known. Regarding the rest of the collection items, no accurate information is available, but hallmarks in some cases make educated guesses possible.

In the publication, the author introduces the Finnish medals in the Museum’s collec-tion, with special regard to their Hungarian relations, and sheds light on certain interest-ing episodes of the two countries’ historical relationships.

176

177

T ó t h E n d r e

D E É R J Ó Z S E F S Z E N T K O R O N A - M O N O G R Á F I Á J Á R Ó L

„A nevezetes tárgy, melyet a jelen könyvben újra,

és bizonyos tekintetben az eddigieknél behatóbban tárgyalunk,

a II. világháború végéig a magyar állam jelvényének és jelképének számított,

mind maga az ország, mind a mindenkori európai környezet számára.

A Szent Római Birodalom koronáján kívül nem maradt ránk

a középkori Nyugatról olyan hatalmi jelvény, mely világi értéke,

államjogi jelentősége, de koronázásoknál insigneként való használatának

hosszát tekintve is a Sacra Corona Regni Hungariae-vel

akárcsak közelítőleg is összehasonlítható lenne. Biztosan van a mai európai

koronaékszerek között egységesebb, technikailag és művészileg tökéletesebb,

sőt anyagát tekintve is értékesebb, ám egyetlen egy sincs,

amely a kutatásnak több – mind történeti, mind művészettörténeti –

talányt és problémát okozott, mint éppen a magyar királyi korona.” 1

1947–49-ben a humán-tudományok képviselői közül több egyetemi tanár és jeles kutató hagyta el Magyarországot: Alföldi András, Deér József, Ivánka Endre, Kerényi Károly, 2 Szemerényi Oszvald és mások. Távozásukat bizonyára különféle okok befolyásolták. Hogy helyesen érezték, hogy el kell menniük az országból, mert tudományos tevékeny-ségük korlátozva lesz, azt jól jelezte, hogy a bekövetkező változások megakadályozták a Századok 1948-as számának megjelenését. A kötet 41 év múlva, Berlász Jenőnek, a kötet egykori szerkesztője gondoskodásának köszönhetően jelenhetett meg. 3 A jelen témához tartozik, hogy két művészettörténész, Bárányné Oberschall Magda és Bogyay Tamás is nyugatra mentek. Az előbbi a Monomachos-koronáról írt monográfiát, és a Szent Koronával foglalkozott. Bogyay Tamás már az emigrációban írt számos cikket a koroná-ról. Azt, hogy e tudósok kényszerű távozása (ideértve Hóman Bálint eltávolítását 4 és a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak megrostálását is) milyen hátrányokkal járt a hazai oktatás és tudományos élet számára, megírásra vár.

1 Deér József: A magyarok Szent Koronája. Ford.: F. dr. Rományi Beatrix. Budapest–Máriabesnyő–Gödöllő, 2005. 7.

2 Kerény Károly távozásáról, sorsáról és jelentőségéről l. Mitológia és humanitás. Tanulmányok Kerényi Károly 100. születésnapjára. Szerk.: Szilágyi János György. Bp., 1999. kötet tanulmá-nyait.

3 A részletekről: Berlász Jenő: A Századok 1948. évi eredeti kötetéről… Századok 123. (1989) 3–4. sz. 238–240. 239.

4 Hóman Bálint perében Deér József is mellette tanúskodott Kosáry Domokossal, Waldapfel Eszterrel, Szekfű Gyulával és másokkal együtt: Horváth László Béla: Hóman Bálint utolsó évei (1945–1951). Sic itur ad Astra 7. (1993) 2–4. sz. 120–229. 157–158.

178

Mindegyik tudós hosszabb-rövidebb idő után megtalálta helyét a nyugat-európai tudományos életben, az egyetemeken és intézetekben. A váltás Alföldi Andrásnak sikerült legkönnyebben, mert szakterülete, a római kori történet és régészet nemzet-közi érdeklődésre tartott számot és Alföldi Európa-szerte és az Egyesült Államokban is jól ismert tudós volt. 5 Kárpát-medencei római kori témákkal azonban többé nem foglalkozott, hanem széleskörű ismereteinek köszönhetőn a numizmatika, ikonográ-fia, a római császárkori uralkodókultusz területén folytatta tevékenységét. Emellett új téma, Róma alapítása és korai története foglalkoztatta. Eleinte a berni egyetemen dolgozott, máig élő könyvsorozatokat indított útjára. Ivánka Endre szintén nemzetkö-zi témával, görög és latin filológiával, eszmetörténettel foglalkozva, korábbi, ausztriai tanulmányai és kapcsolatai miatt hamar megtalálta a helyét a grazi egyetemen, ahol ha-láláig tanított és dolgozott. A legnehezebb helyzetbe Deér József, 6 a Történettudományi Intézet egykori igazgatója került, akinek szakterülete, a magyarság Árpád-kori törté-nete volt külföldön a legkevésbé keresett téma. Deérnek módosítani kellett kutatásait. Egyrészt európai történeti témák felé fordult, 7 másrészt az uralkodói reprezentáció középkori emlékeit vizsgálta. Ebben alighanem apósa, Alföldi András befolyásolta, akinek hetvenedik születésnapjára ajánlotta a Szent Korona-monográfiát. Ha Deér Magyarországon marad, akkor az 50-es évek légkörében – amikor ez a téma a „meg-tűrtek” közé is alig volt besorolható – a monográfia nem születhetett volna meg, és a tárgyi feltételek sem voltak adottak. A témaválasztás a kutatási módszer átalakulásá-val és a források megváltozásával, valamint a tárgyi források kibővülésével járt, ami

– a továbbiakból kitűnik – munkája eredményességének korlátait is jelentette.Deér monográfiája az osztrák akadémia nagymultú „Denkschriften” sorozatának

91. számú köteteként 1966-ban jelent meg. 8 Amint várható volt, munkájáról számos ismertetés jelent meg (lásd a Függeléket): az akkor már Nyugat-Európában is neves tudós egy kiemelkedő és nemzetközileg ismert műtárgyról értekezett. Nemcsak az a két, nyugaton élő magyar szakember, Bárányné Oberschall Magda és Bogyay Tamás válaszolt munkájára, akik korábban is napirenden tartották és foglalkoztak a Szent Koronával és a koronázási jelvényekkel, hanem jó néhány nem magyar szakember is készített ismertetést. A hazai hallgatás áttörését jelentette, hogy László Gyula részletes

5 Egy munkáját említem: The Cambridge Ancient History (CAH) római császárkori, XII. köteté-ben Alföldi András írt több fejezetet. CAH 12. (1939) 138–164., 165–231.

6 Deér Józsefről l. Deér József emlékezete. Tanulmányok Deér József (1905–1972) professzor szüle-tésének centenáriumára. Szerk.: Koszta László. Capitulum II. Szeged, 2006. kötet tanulmányait.

7 E tekintetben legjelentősebb munkája: Josef Deér: Papstum und Normannen, Untersuchungen zu ihren lehnsrechtlichen und kirchenpolitischen Beziehungen. Köln–Wien, 1972. magyarul Deér József: A pápaság és a normannok. Historia Incognita I. 27. Máriabesnyő, 2010. címen je-lent meg.

8 Josef Deér: Die Heilige Krone Ungarns. Österreichische Akademie der Wissenschaften, Philosophisch-historische Klasse, Denkschriften, 91. Band. Graz–Wien–Köln, 1966. Magyarul: Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m.

179

ismertetését, hat évvel a monográfia megjelenése után, 1972-ben a Századok közölte. 9 Ez azért is fontos volt, mert László, mint az 1938-as koronaszemle egyetlen itthon élő résztvevője beszámolt a „láttatás” légköréről és körülményeiről: a félelmet a la-tin korona zománcképeinek lehetséges Rajna-vidéki azaz „németországi” eredetének kimutatásától, ami a 30-as évek második felében, különösen az akkori „nagynémet”, majd nemzetiszocialista történetírás 10 hátterével nem volt kívánatos. Több ismerte-tés vagy kritika sem a Művészettörténeti Értesítőben, sem az Archaeologiai Értesítőben nem jelent meg. Az pedig, mondhatni természetes volt, hogy a korábbi Szent Korona- monográfiáról, Patrick J. Kelleher 1951-es könyvéről a hazai tudományosság a nyilvá-nosság előtt alig vehetett tudomást. 11

Amikor Deér József könyve eljutott Magyarországra – akkor római-korral foglal-kozó régészhallgató voltam –, csupán arra voltam kíváncsi: a szerző mit nyomozott ki a korona „keresztjének” levételéről, és mi a véleménye az apostollemezek feliratainak néhány különleges betűformájáról, 12 Tamás nevének T és Pál nevében a második V betűjéről.

A kereszt levételéről Deér nem tudott; egykorúnak tartotta a korona összesze-relésének általa képviselt időpontjával (1270 május). 13 A kereszt (vagy liliom alakú díszítmény) levételét egymástól független, több évtizedes különbséggel feljegyzett adatok hitelesítik. 14 Ezért azt, hogy a koronáról valamilyen díszítményt levettek, nem lehet kétségbe vonni. A gyalui egyezmény értelmében, mielőtt Izabella királyné 1551-ben átadta a koronát I. Ferdinánd megbízottjának, Giovanni Battista Castaldo őrgrófnak, a gyermek János Zsigmond arra biztatta és azzal vigasztalta anyját, hogy le kell venni a korona keresztjét, mert akinél ez a rész van, arra visszaszáll maga a korona

9 László Gyula: Josef Deér: Die heilige Krone Ungarns. (Wien, Österr. Akad. d. Wiss. Phil.-hist. Kl. 1966. Denkschr. Bd. 91: 1–300. l. 397 kép) Magyarország Szent Koronája. Századok 106. (1972) 2. sz. 459–470. Amikor a könyv ismertetése készült, László egy félévnyi előadást tartott a témáról a Régészeti Tanszéken.

10 L. Deér József összefoglalását: A német nemzetiszocialista történetírás. Századok 81. (1947) 152–177.

11 Kovács Éva beszámolóját a korona-kutatásról közölték: Kovács Éva: A magyar korona a leg-újabb kutatások tükrében. Művészettörténeti Értesítő 6. (1957) 128–130.

12 1964 őszén, mint másod éves régészhallgató László Gyula professzortól a koronázási jelvénye-ket kaptam szemináriumi dolgozat-témául. Érdeklődésem a jelvények iránt akkor kezdődött.

13 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 208.; Franz Bock a kereszt koronára szerelését a 13. századnál későbbi időre tette, amikor – Hampel József megfogalmazásában – „a művészi ízlés már teljesen alászállott”. (Die Ungarische Königskrone „Corona St. Stephani” in der Krontruhe der königlichen Burg zu Ofen. Hrsg.: Franz Bock. Aachen, 1896. idézi h.: A Magyar Szent Koronáról. Archaeológiai Értesítő új folyam 16. (1896) 439–441. 439., Bock könyvének ismertetésekor).

14 A kereszt levételéről: Veress Endre: Izabella királyné 1519–1559. Magyar történeti életrajzok. Bp., 1901. 332. és idézi a vonatkozó forráshelyeket: Orzechovskyt (láttam) és Bielskit (nem láttam).

180

is. 15 A keresztlevétel elbeszélését romantikus legendának is tarthatnánk, ha hat évtized-del később nem írtak volna arról, hogy a koronáról levett keresztet vagy liliom alakú részt (particella) akkori birtokosa, Báthory Zsigmond, gyóntatója rábeszélésére Rudolf királynak ajándékozta. 16 Mit jelentenek, hogyan értelmezhetők ezek a feljegyzések? 17 Az esemény a korona késői történetéhez tartozik, ám a tárgytörténet lényeges része; az utolsó jelentős változtatás volt a korona állagán. Az eseményről éles vita folyt Veress Endre és Bagyary Simon között: 18 arról, hogy a díszítmény azonos-e Báthory Zsigmond több mint két márka súlyú, négy nagy gyémánttal és kövekkel díszített, a leírásokból jól ismert keresztjével. 19 Biztos, hogy az ugyanebből a korból ismert másik kereszt, János Zsigmond súlyos aranykeresztje, ami szintén Báthory Zsigmond birtokába került, nem lehetett a korona tartozéka. Röviddel a levétel és a jelvények átadása után az úgynevezett

15 Orichovius Stanislaw (St. Orzechovsky): Opera inedita. Bibliothea auctorum Polonorum. Posen, 1854. 118–119.: „Cum enim ex pacto, ut ante dictum est, Regina diadema Regni Ioanni Baptistae, Ferdinandi exercitus Praefecto, Cassoviae traderet illudque evolveret, crux ex diadematis fastigio, incertum que casu imprudentibus omnibus delabitur, ac, ne ab inquirentibus inveniri posset, supprimitur. Itaque ad Ferdinandum diadema cruce mancum adfertur. Hanc parvus filius naetus vacuam ab arbitris matrem ludibundus adit, ac cur illa esset moesta rogat. Cui mater: »quia tibi miserrimo Regi ac mihi item miserae matri, de diadema quidem Vngariae reliquum feci«. Ad hec ille: »tace, obsecro, mea mater, ac lachrymis abstine, tenemus enim et nos adhuc diadematis partem«. Ac cum hoc dicto celatam crucem de sinu profert et addit: »Noli desperare mater, ad hanc crucem reliquas ejus partes aggregatum iri, ut apud quem haec crux fuerit, ad eum quoque congregentur et partes olim huic cruci subjectae quae fuerant«.”

16 Az ajándékozást két független forrás tanúsítja: Veress Endre csak néhány mondatot közölt (Ve-ress E. i. m. 332.) Tomasso Roncaroli, Farnese párma-piacenzai herceg követének 1610. április 26-án kelt jelentéséből („Un giglio, o cosa tale, che era un pezzo et ornamento della corona di Ungaria … Questa particella della corona quasi miracolosamente fu salvata dal figlio dell’ ultimo Re de Ungaria, quando a questo povero puttino fu levato il regno”) (Veress E. i. m. 333., Bagyary Simon: János Zsigmond aranykeresztje azonos volt-e a Szent Korona keresztjé-vel? Századok 43. (1909) 1. sz. 53–57. 54.), Archivio di Stato di Napoli. Busta 129 dell’Archivio Farnesiana. A jelentés másolata a MTA történelmi bizottsága oklevélmásolatai között, III. cso-port, Nápolyi ét. II. doboz. Tartalmilag idézi Óváry Lipót: A Magyar Tud. Akadémia történel-mi bizottságának oklevél-másolatai. III. Bp., 1901. nr. 418. Óváry a szöveget 1864–1870 körül emigránsként gyűjtötte (Lukinich Imre: A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottsága másolat- és kéziratgyűjteményének ismertetése. Bp, 1935. 20–23.), Veress Endre 1901-ben olvasta az iratokat (Veress E. i. m. 143.). A szöveget szó szerint idézi: Veress E. i. m. 333.; Bagyary Simon viszont vitatta a levétel hitelességét. (Bagyary Simon: A magyar műve-lődés a XVI–XVII. században Szamosközy István történeti maradványai alapján. Esztergom, 1907. 105–107. Uő: Megjegyzések János Zsigmond aranykeresztje és Szamosközy életrajza kö-rül. Századok 43. (1909) 4. sz. 313–320.) Amikor 1978-ban levélben az iratokról érdeklődtem az Archivio di Stato di Napoli-ban, Dr. Iolanda Donsi’ igazgatónőtől a következő választ kaptam:

„Si comunica, con rammarico, che la Busta 129 dell’Archivio Farnesiano è mandata distrutta per eventi bellici connessi alla seconda Guerra Mondiale”.

17 „…csak legalább meg indulna ez a kutatás két czikkünk eredményeképpen” írta Veress E. i. m. 146. Mint tudjuk, nem indult meg.

18 Bagyary S. A magyar művelődés a XVI–XVII. században i. m. 106., és Uő: Megjegyzések János Zsigmond aranykeresztje i. m. 313–320. amit Veress vitatott. (Veress Endre: Szent koronánk ke-resztje kérdéséhez. Századok 43. (1909) 2. sz. 143–146.

19 Szilágyi Sándor: János Zsigmond aranykeresztje. Archaeológiai Értesítő 13. (1879) 385–392.

181

Fugger-krónikában, a korona első reális ábrázolásán már a mai kereszt látható. 20 Eszerint a jelenlegi, gömbös végű keresztet 1551 után, Miksa koronázása előtt (1563) szerelték fel a koronára. Ezzel elesik Vajay Szabolcs feltevése, aki szerint a koronának Szent Istvánhoz kapcsolható „szent ereklyéje” a kereszt lett volt. 21 Mindenesetre az esemény további vizs-gálata szükséges. 22

Amíg erre az eseményre vonatkozó írások elkerülhették a külföldön élő és a hazai szakirodalmat nélkülöző Deér József figyelmét, az apostollemezek feliratáról írt véle-ménye meglepő volt. Deér is hangsúlyozta a feliratok vizsgálatának a fontosságát, és írt arról, hogy a feliratokra korábban kevés figyelmet fordítottak. Az apostolfelira-tok különleges T és V betűit Deér az ötvös ügyetlenségeként értelmezte. 23 (1–2. kép) Magyarázata számomra elfogadhatatlan volt. A két, szépen alakított unciális formájú betű téves értelmezése bizalmatlanná tett a szerző más, tárgyi megfigyeléseivel kapcso-latban is. Ha Deérnek, aki munkássága első évtizedeiben nem foglalkozott tárgyakkal és ennyire nincs érzéke a középkori epigráfia iránt, mennyire tud eredményesen foglal-kozni más tárgytörténeti kérdésekkel? A korona feliratainak betűformáira Weszprémi István nyomán 24 Szombathy János már 1826-ban felhívta a figyelmet 25 és helyesen gon-dolta – természetesen az akkori ismeretek korlátai között – hogy a korona feliratai kor-határozóak és nem lehet azokat a román kornál későbbre keltezni. Deér egyébként csak nagyon szűkösen foglalkozott a feliratokkal, 26 a betűtípusokat nem vizsgálta. Tekintet-tel azonban az apostollemezek 13. század eleji magyarországi keltezésére, mégiscsak

20 A korona kilenc évszázada. Történelmi források a magyar koronáról. Vál. és szerk.: Katona Tamás. Bp. 1979. 53. ábra. Amennyiben a kódex 1559-es keltezése helytálló, akkor a keresztet 1552–1558 között szerelték fel a koronára.

21 Vajay Szabolcs: La relique stéphanoise de la Sainte Couronne de Hongrie. Acta Historiae Artium 22. (1976) 3–20. Elkerülte Vajay figyelmét, hogy Tóth Zoltán 1942-ben már írt a kereszt jelentőségéről (Tóth Zoltán: A Hartvik-legenda kritikájához. A szent korona eredetkérdése. Bp. 1942.). A kereszt levételéről l. még: Kovács Éva–Lovag Zsuzsa: A magyar koronázási jelvények. Bp., 1980. 81.

22 Eleinte Vajay Szabolcs nem tudva a kereszt levételéről, logikusan következtetett arra, hogy a kereszt különleges ereklye volt, a felszerelésekor a Pantokrator-lemezen Krisztus képét is áttörték. Mindenesetre valószínűbb a későközépkori vagy kora újkori felszerelés, amire már Franz Bock gondolt (l. a 13. jegyzetet). A kereszt formája emlékeztet korábbi, 12–13. századi kelet-európai keresztekre, amint arra Witold Hensel figyelt fel (Hensel, Witold: Dva vizantijskih pamjatnika iz Krusvici. In: Drevnaja Rus i slavjane. Red.: T. V. Nikolaev. Moszkva, 1978. 66–68., és a sírban talált kereszthez a Szent Korona keresztjét idézte analógiaként). Az azonban, hogy a 16. században egy évszázadokkal korábbi keresztet szereltek volna koronára, valószínűtlen, és a koronakereszt alsó talpkiképzése ki is zárja.

23 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 123. „...Paulusnál a félresikerült második u és a szintén félresikerült T Tamásnál”.

24 Weszprémi István: Magyar országi öt különös elmélkedések I. A Magyar szent Koronáról. Po-zsony, 1795. 39.

25 Szombathy János: Rövid Értekezés a’ Magyar Szent Koronáról. Tudományos Gyűjtemény 5. (1821) 12. sz. 3–26. (A cikket Deér nem idézi, P. J. Kelleher sem ismerte.)

26 Az első, aki a feliratok betűtípusával foglalkozott, David Buckton volt: Buckton, David: Vorläufige Ergebnisse einer optischen Untersuchung des Emails der Krone: Insignia Regni Hungariae. Bp., 1983. 129–143.

182

figyelmet kellett volna fordítania a korabeli magyarországi feliratos emlékekre, különö-sen az uralkodói pecsétek betűformáira, hiszen azok is ugyanolyan ötvösmunkák, mint az apostolképek. Még akkor is, ha a középkori epigráfia akkor, amikor Deér a könyvét írta, még in nascendi állapotban volt. 27 Az 1200 körüli pecsétek betűformái ugyanis távol állnak az apostolfeliratok kapitális betűitől. Az apostolfeliratok nagyszámú szögletes, kapitális betűje (65 betű) között mindössze egyetlen unciális fordul elő (János apostol egyébként is gyakran unciális h-val írt nevében). Az apostollemezek feliratainak vizsgá-lata nélkül a lemezek nem keltezhetőek.

Deér József monográfiájáról részletes kritika nem jelent meg, legfeljebb nézeteit ismertették és egyes következtetéseit fogadták el vagy vitatták. A Szent Korona törté-netében a negyedik monográfia 28 majd mindenre kiterjedő, részletező, alapos munka. Olvasását és használatát megkönnyíti, hogy szinte minden hivatkozott, lényeges tárgy fényképe megtalálható a kötetben. Ugyanez mondható el, talán még fokozottabb mér-tékben a szerző történeti vizsgálatairól, különösen a könyv harmadik fejezetéről. Mon-danivalójának alátámasztását szolgáló forrásszövegek olvashatóak a könyvben.

27 Remélhetőleg a hazai középkori kőemlékek korpusza majd inspirálólag hat a román kori fel-iratok vizsgálatára.

28 Koller, Ipolyi és Kelleher munkáiról van szó.

1. képPál apostol zománcképe (Fotó: Szelényi Károly)

183

A következőkben összefoglalom Deér mondanivalójának lényegét, következtetései-nek láncolatát, főként azt, ami a korona tárgytörténetével és a keltezésekkel foglalkozik. Felhasználtam azokat a koronáról szóló tárgytörténeti megfigyeléseket is, amelyeket Deér ismert, a korábbi szakvéleményeket, vizsgálom érvényességüket, és felhasználtam a könyvről megjelent kritikák érdemi megjegyzéseit. Egy kivételével nem vontam be a vizsgálatba a korona hazatérése utáni tárgytörténeti megállapításokat és véleményeket. A korona még egy olyan jellegzetességét használtam fel, amit Deér ugyan ismert, de nem tudhatta pontosan, hogy miről van szó: Mihály császár lemezének másodlagossá-gára gondolok. 29 A tanulmányban Deér József eseménytörténeti megállapításait (első-sorban a munka harmadik fejezete) csak érintem.

Deér József munkája három nagy fejezetre tagozódik. A bevezetésben a koronáról megjelent korábbi véleményeket ismerteti: a tudománytörténeti összegzés nem tanulság nélküli. Deér a kutatástörténetet szinte kizárólag a tekintetben súlypontozta, hogy az illető szerző mennyire védte vagy támadta a korona szentistváni hagyományát, ami két-ségtelenül a régi írások lényegi mondanivalója volt. Kevéssé figyelt fel azonban a régebbi szemlézők észrevételeire a korona leírásával kapcsolatban. Az első fejezetben a görög, a másodikban a latin koronarészt vizsgálja és elemzi. A harmadik fejezet teljes forrásisme-rettel kifejtett összefoglalás a koronázó jelvény történetéről a mai Szent Korona létrejötte idejének indoklásával.

Deér gondolatmenetének váza a következő: a korábban két részből állónak tar-tott jelvény többszörös változtatás és átalakítás eredménye. Sem az alsó, sem a felső rész meghatározó, jellegzetes összetevői – a keresztpánt és a zománcképek – koráb-ban nem korona részei voltak. A görög korona zománcképei eredetileg VII. Mihály császár által I. Gézának és görög feleségének küldött ismeretlen ajándékot díszítet-tek. Ezt a királyi kincstárban őrzött tárgyat használta fel III. Béla, amikor első felesége, Chatillon Anna részére olyan koronát csináltatott, amelyet az akkor Magyarországon készült háromszög és íves alakú, email à jour technikájú zománclapokkal kiegészítve bizánci típusú női koronává alakíttatott. Néhány évtizeddel később II. András uralko-dása idején a királyi udvarban egy liturgikus rendeltetésű, meghatározhatatlan ötvös-tárgy készült. Ezt a 12 apostol rekeszzománc képe, valamint egy olyan, az Üdvözítőt áb-rázoló zománclemez ékesített, amelyet az ötvös közvetlenül a III. Béla által készíttetett királynői korona (azaz az úgynevezett Dukas-korona) Pantokrator-lemezéről másolt. Ezt az ötvöstárgyat is a királyi kincstár őrizte. Azt a koronát viszont, amelyet Szent István koronájaként tartottak számon, nagy becsben tartva őrizték és azzal a 12–13. század-ban a királyokat koronázták, IV. Béla halála után (1270 május 3.) leánya, Macsói Anna elrabolta és más jelvényekkel és kincsekkel együtt vejéhez, Kunigunda leánya férjéhez, II. Ottokár királyhoz, Prágába vitte; ezek a kincsek nem kerültek vissza Magyarország-

29 Bárányné Oberschall Magdának feltűnt a lemez szokatlan helyzete. Ennek lényege azonban csak a korona hazakerülése után vált nyilvánvalóvá. Az okról: Lovag Zsuzsa: Néhány technikai megfigyelés a magyar koronán. Annales Galeriae Nationalis (Budapest) 1991. 39–41.; Boeck-ler (Boeckler, Albert: Die „Stephanskrone“. In: Herrschaftszeichnen und Staatsymbolik. Bd. III. Stuttgart, 1957. 733.) és Deér is ebből indultak ki, amikor nem fogadták el a görög korona ere-deti állapotát. Arra nem gondoltak, hogy az otromba felszerelés az új korona készítése eseté-ben megmagyarázhatatlan.

184

ra. 30 Ezért V. István koronázására 31 (1270. június 9/12.) új jelvényt kellett készíteni. Ekkor, 1270 májusában a III. Béla uralkodása idején készült királynéi koronát összeszerelték az apostollemezeket tartalmazó II. An-dás-kori liturgikus tárggyal. Az új korona az elrabolt korábbi koronázó jelvényt másolta, ahhoz volt hasonló, mert a régi jelvény eltűnését el akar-ták titkolni. A szentistváni eredet ha-gyománya pedig, amely már erősen a régi, elveszett koronához tapadt, át-származott az új jelvényre: ez a máig megmaradt Szent Korona. Deér a levezetés közben cáfolta a koronáról, főleg az apostolok zománcképeiről képviselt korábbi és az okfejtésével nem egyező véleményeket, foglalko-zott a kompozíciókkal, az ikonográ-fiával, a díszítésekkel, és keltezte a különféle készítési fázisokat.

Deér munkájának értékeléséhez szükséges áttekinteni a koronaku-tatás fő vonulatát és abban elhe-lyezni a monográfia következteté-seit. A koronázási jelvények 1790-es Budára szállítása után 1792-ben jelent meg Decsy Sámuel könyve,

amely – ugyan előzmény után 32 – mondhatni sokkolta a magyar közvéleményt és olyan kutatási folyamatot indította el, amelynek a Deér-monográfia jelenti a jelvé-nyek hazakerülése előtti végállomását. A 18. század végén vált nyilvánvalóvá, hogy a Szent Istvánénak tartott, szakrális jelkép és koronázó jelvény nem lehetett az első király koronája. A következő kétszáz évben többé-kevésbé sikertelen kísérletek foly-

30 A témával kapcsolatos magyar szakirodalomban Gerevich Tibor írt (Gerevich Tibor: Magyaror-szág románkori emlékei. Magyarország művészeti emlékei. I. Bp., 1938. 237.) a királyi kincstár-ból Macsói Anna által elvitt keresztről (Vyšši Brod/Hohenfurt, Csehország), amely figyelem-felkeltő is lehetett Deér József számára.

31 Időpontjához: Zsoldos Attila: Családi ügy. IV. Béla és István ifjabb király viszálya az 1260-as években. Bp., 2007. 120.

32 Gottfried Schwartz a magyar kereszténységet főként keleti, bizánci eredetűnek tartotta, és a Szent Korona görög felirataira alapozta a véleményét (G. De iuxta Hornad (Gottfried Schwartz): Initia religionis christianae inter Hungaros ecclesiae orientali adserta. Francofurti et Lipsiae, 1740.

2. képTamás apostol zománcképe

(Fotó: Szelényi Károly)

185

tak a hagyomány fenntartására. Ez a folyamat szakaszos volt, és időnként megújuló vitát provokált. Első szakaszában, az 1790–1820-as évtizedekben a vita nagy inten-zitással folyt. 33 Tárgya szinte kizárólag a korona latin és görög feliratainak értelme-zése volt, és arról szólt, hogy II. Szilveszter pápa küldött-e vagy nem koronát. Az álláspontok jórészt felekezeti hovatartozás szerint kristályosodtak ki és merevedtek meg. 34 Ritka kivételt jelentett Szombathy János sárospataki professzor, aki a koro-nát a pápa küldeményének tartotta. 35 Meg is dicsérte ezért őt Fejér György. 36 Azután több évtizedes csend következett: a reformkor és a szabadságharc ideje. A koronázá-si jelvények orsovai megtalálása is közrejátszhatott abban, hogy az udvar részéről a jeles egyházművészeti kutatót, Franz Bockot (1823–1899) megbízták a birodalmi fel-ségjelvények közzétételével, amit az 1850-es évek végéig több cikkben 37 és egy nagy, díszkiadványban készített el. 38 Bock, aki látta a jelvényeket, a magyar korona felső részének szentistváni eredete mellett foglalt állást és véleményét haláláig fenntartotta. 39 A bécsi udvar felől érkezett vélemény azonban nem jelentett megoldást és megnyug-vást azok számára, akik már évtizedek óta kételkedtek a szentistváni eredetben. Deér megfogalmazásában: 40 ez az „»udvari« szakvélemény tüske maradt a magyar tudós társadalom szemében”. A vélemény megerősítésére vagy cáfolására tett kísérletre majd 25 évet kellett várni. 1880-ban a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére 41

33 Weszprémi I. i. m., Katona István: A’ magyar Szent Koronáról Doct. Décsy Sámuletől írt histó-riának meg-rostálása. Buda, 1793. (Pytheas reprint 2009.); Koller, Josephus: De sacra Regni Ungariae corona commentarius. Quinquae-Ecclesiis, 1800., és a képtáblák nélkül megjelent: Salagius, Stephanus: De statu ecclesiae Pannonicae libri VII. művével egybekötve. Quinquae Ecclesiae, 1800.; Szombathy J. i. m.

34 „íróik ritkán tudtak a felekezeti s pártszempontok fölé emelkedni” írta Varjú Elemér: A Szent Korona. Archaeológiai Értesítő 39. (1920–1922) 56–70. 57.

35 Szombathy J. i. m. Szombathy 1792-ben, Ferenc császár koronázásán nézte meg Koller kano-nokkal együtt a „korláton belül” a koronát. Ekkor Koller lerajzoltatta Lippert János festővel. A szemlén részt vett Schönvisner István, Schwartner Márton, Szombathy József, Stratimirovich István és Popovich Dénes; ez végeredményben a magyarországi egyházak képviseletében az ország népességet jelképező ökumenikus szemle volt. Timár György: Koller József 1745–1832. Tanulmányok Pécs történetéből 13. Pécs, 2003. 19–54. 34–35. L. még: Kazinczy Ferenc utazá-sai 1773–1831. Szerk.: Busa Margit. Bp.–Miskolc, 1995. 67. Maga Szombathy is írt a szemléről (Szombathy J. i. m. 9. a. jegyzet).

36 Y. [Fejér György]: A’ Magyar Sz. Koronának Bécsből jelentett származása eránt észrevételek. Tudományos Gyűjtemény 10. (1826) 2. sz. 3–30.

37 Bock, Franz: Die ungarische Reichsinsignien. VI. Die Krone des heil. Stephan. Mittheilungen der k. k. Central-Comission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale 2. (1857) 201–211.

38 Bock, Franz: Die deutschen Reichskleinodien mit Hinzufügung der Krönungs-Insignien Böhmens, Ungarns und der Lombardei in geschichtlicher, liturgischer und archäologischer Beziehung. 1. Theil (Einfache Ausgabe). Wien, 1860.

39 Bock, Franz: Die byzantinischen Zellenschmelze der Sammlung Dr. Alex. von Swenigorodskoi und das darüber veröffentliche Prachtwerk. Aachen, 1896.

40 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 10.41 L. 43. Olvastatik az archeologiai bizottság előterjesztése... A Magyar Tudományos Akadémia

Értesítője 14. (1880) 2. sz. 30.

186

Ipolyi Arnold vezetésével végeztek vizsgálatot. 42 Nemcsak fényképfelvételeket készí-tettek, és kivették a korona béléssapkáját, hanem a keresztet leszerelve a Pantokrator- lemezről kereszt nélküli felvételt is készítettek. A vizsgálat – mondhatni természetes – a szentistváni eredet kérdésében eredménytelen volt, mert perdöntő bizonyítékot nem találtak. Deér szerint 43 az 1880-as vizsgálat fontossága csak az 1946-oshoz mérhető, és

„jelentős részét kiderítette mindannak, amit a koronáról tudunk”. Ez a megállapítás mu-tatja, hogy Deér milyen nagy jelentőséget tulajdonított annak a ténynek, hogy Albert Boeckler látta a koronát, és cikket írt róla. Valójában, ha nem tekintjük az értelmező kö-vetkeztetéseket, 1946-ban semmi újat nem fedeztek fel. 1880-ban vették észre az orom-díszek zománctechnikáját, amelyek áttetszősége meglepetést okozott, 44 a keresztpánt sé-rüléseit, a töréseket, amelyekről (nem pontos) rajz készült. 45 A töréseket az eredetileg sík felületű tárgy erőszakos meghajlításának tulajdonították, 46 noha már Ipolyi egy későbbi sérülés javítására gondolt. 47 Azt is megállapítani vélték, hogy a hiányzó négy apostol képét a keresztpánt végeiről levágták. E két vélemény aztán különféle értelmezéssel tovább élt a következő században, sőt a jelvények hazatérése után is. Az erőszakos meg-hajlítás legendája kísértett és alakította az elképzeléseket Bárányné Oberschall Magda és Deér József esetében is. Az 1880-as vizsgálat után megjelent állásfoglalások az eredet kérdésében óvatosak és visszafogottak voltak. 48 Ipolyai Arnold a corona latinából kísé-relte meg a szentistváni korona rekonstrukcióját, de elképzelését kézzelfogható meg-figyeléssel nem támasztotta alá (ilyen koronát visel Szent István Stróbl Alajos Mátyás-

42 A bizottság jelentését 1880 május 31-én olvasta fel Fraknói Vilmos: A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője 14. (1880) 5. sz. 92–97. A vizsgálat két napot vett igénybe, ami alighanem túlzás, hacsak nem éjszaka is tartott a tanulmányozás. A menetrend szerint 1880. május 9-én 10 órakor nyitották fel ünnepélyesen a vasládát Simor János hercegprímás, Tisza Kálmán minisz-terelnök és nagyszámú notabilitás jelenlétében, majd átadták a bizottságnak, amelynek részt-vevői: Ipolyi, Pulszky Ferenc (őt Varjú említi, aki viszont kihagyta Hampelt (Varjú E. i. m. 58.), Pulszky Károly, Hennszlmann Imre, Fraknói Vilmos, valamint Hampel József. Hampel mint Pulszky veje és a Magyar Nemzeti Múzeum régésze jelent meg. A helyretételre másnap 16 órakor került sor (Kállay István: A koronakrónikához. Magyarország 15. (1978) 1. sz. 22–23).

43 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 10.44 Hampel József: A magyar királyi korona és jelvényei. Vasárnapi Ujság 27. (1880) 20. sz. 321.,

Ipolyi Arnold: A magyar Szent Korona és a koronázási jelvények története és műleírása. Bp., 1886.

45 Ipolyi A. i. m. 141.46 Hampel J. i. m. 321. „…a négy pánt mindegyike eredetileg nyilván egyenes lemez volt, ame-

lyet erőszakkal kellett meggörbíteni, hogy koronához lehessen használni, így tört el azután két pánt a hajlítási pontokon, s hogy ott mégis összeálljon, apró kampókkal” rögzítették. Hampel a felső részt Szent István korabelinek nevezi, de nem korona, hanem „talán oltár antependiumára, talán reliquiariumra voltak erősítve”.

47 Ipolyi A. i. m. 144. 1. jegyzet.48 L. Pulszky Károly lényegre törő, pontos leírását (Pulszky Károly: A Szent Korona leírása.

Archaeológiai Értesítő 14. (1880) 189–192.); csak az utolsó két mondatban értelmezett: „A felső részen lévő zománczok rajza kétségen kívül helyes, hogy nem készülhettek későbben mint a X. század vége, az alsó részén lévő zománczok rajza pedig teljesen megegyezik a Constantinos Monomachos-féle koronáéval, mely a N. Múzeumban őriztetik”.

187

templom melletti lovas szobrán). Az akadémia számára készített hivatalos jelentés 49 és az Archaeologiai Értesítőben 50 megjelent tájékoztatók a szentistváni hagyomány kérdésé-ben rövidek, tárgyszerűek, mondhatni állásfoglalás mentesek, kompromisszum-kere-sők voltak. Szemben a szóbeszéddel. A napilapokban megjelent cikkek kevésbé voltak visszafogottak és tovább mélyítették a rést a korona szentistváni hagyományán. Külföl-dön később politikai indíttatású hozzászólás is született, mondván: a koronát hamisítot-ták. 51 Az pedig tudománytörténeti vizsgálat tárgya lehetne, hogy a szemlén résztvevők miért különféle kiadványokban közölték megfigyeléseiket. 52

A 19. század végén – Franz Bock díszmunkájának is köszönhetően – a korszakkal és az iparművészettel foglalkozó külföldi szakemberek felfigyeltek a koronára, elsősorban a rekeszzománc-képekre és érdeklődésük ettől kezdve töretlen maradt. A magyar koro-na a kiemelkedő románkori ötvöstárgyak közé került. Az 1880-as vizsgálat és a közzé-tett színes rajzok nemzetközi érdeklődést váltottak ki. A korabeli nyomdatechnikának köszönhető jó, ámde éppen az eredeti (tehát kisméretű) közlés miatt a zománclemezek érdemi vizsgálatára alig alkalmas képek alapján a következő évtizedekben a korszak elismert zománc-szakértői Moliniertől 53 Nyikogyim Pavlovics Kondakovig 54 és Marc Rosenbergig 55 nyilvánítottak keltezési véleményt 56 anélkül, hogy látták volna a tárgyat és – ami még fontosabb – indokolták volna véleményüket. 57 Magyarországon a két el-lentétes felfogást Pauler Gyula és Karácsonyi János 58 jelentették. A legszkeptikusabb álláspontot Pauler Gyula képviselte, írván: 59 nem hiszi „hogy szent István koronáját összetördelték volna, csakhogy a későbbi, Géza-féle byzanczi koronába illesszék”. Sze-rinte Szent István koronája elveszett. Az 1880-as évektől készültek a szentistváni korona különféle rekonstrukciói (Bock, Ipolyi). Ezekre az volt a jellemző, hogy a keresztpántból,

49 A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője 14. (1880) 5. sz. 92–97.50 Pulszky Károly közlése tulajdonképpen tárgyleírás.51 Jean de Bonnefon például a koronát 1907-ben tudatos, magyarországi hamisítványnak nevezte,

idézi Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 15. Bár végül Deér, ha nem is ilyen megfogalma-zással, szintén hasonlóra következtetett.

52 Hampel azt írta a Vasárnapi Ujságban, hogy ő azért nyilatkozik, mert nem volt a bizottság hi-vatalos tagja. L. még: Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 11.

53 Molinier, Émile: Histoire générale des arts appliqués à l’industrie. IV. L’orfèvrerie religieuse et civile. Paris, 1901. 54. (idézi Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 23.).

54 Kondakov, N. P.: Geschichte und Denkmäler des byzantinischen Emails. Frankfurt am Main, 1892.

55 Rosenberg, Marc: Sacra regni Hungariae Corona. Der Cicerone 9. (1917) 41–52.56 Varjú E. i. m. 62–63.57 Így értékeli a régi véleményeket Bárányné Oberschall Magda: Problémák a Magyar Szent Korona

körül. Antiquitas Hungarica 1. (1947) 1. sz. 91–99. 96.58 Karácsonyi János azt írta, hogy „Paulernek minden, a mai állapottól kiinduló következtetése

hibás”, ami kétségtelenül helyes megállapítás. Karácsonyi János: Hogyan lett Szent István koro-nája a magyar Szent Korona felső részévé? Akadémiai értekezések a történelmi tudományok köréből 21. (1907) 6. sz. 523–541. 530.

59 Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. I. Bp., 1899. 422.

188

azaz a zománcképekből és a filigrános lemezekkel együtt rekonstruálták a koronát. 60 Ilyen később Patrick J. Kelleher könyvtábla-rekonstrukciója, és Deér szintén a keresztpánttal együtt vélte egy korábbi ötvöstárgy tartozékának az apostollemezeket. Ezzel szemben Karácsonyi János a keresztpánt zománclemezeiből rekonstruált diadémot, koronaab-roncsot, amit Szent István viselhetett. 61 Egyedül az ő rekonstrukciója volt olyan, ame-lyen csak a zománclemezeket használta fel. 62 Czobor Béla véleményét vette figyelembe, és igazat adott neki abban, hogy Szent István koronája nem zárt, hanem nyitott abroncs volt. 63

Újabb szemlére a milleneumi ünnepségek alkalmával került sor, amikor Czobor Béla három napon keresztül (amit keveselt, mert a bélést nem lehetett kivenni) vizsgálta a koronát. 64 Leszögezte, hogy a pápa által küldött korona csak nyílt korona lehetett, 65 és lényeges megállapítása – elsőként –, hogy a kiemelhető zománclemezeket külön kell választani és vizsgálni a foglalatuktól. 66 A keresztpánt foglalata akkor készült, ami-kor Szent István koronájából származó zománcképeket a Dukas-koronába illesztették. Megállapítását a későbbiekben nem vették figyelembe (már Varjú Elemér sem 67). Az apostolemezeket Czobor a 10–11. századra, a foglalatot a 13. századra keltezte.

Az utolsó, 1916-os koronázás előtt is volt szemle. Ekkor Varjú Elemér, Gerevich Tibor és Fejérpataky László tekintették meg a koronát. Azt az összefoglalást, amit Varjú írt az Archaeologiai Értesítő részére, és nem egy fontos megállapítás olvasható benne, hasznos lett volna, ha Deér figyelembe vesz. 68 A vizsgálat a bélés eltávolítása után, mindössze fél óráig tartott és Varjú szerint Ipolyi és Czobor adatait ellenőrizték. 69 Varjú néhány fontos észrevételt tett, 70 de a látottakat részben tévesen értelmezte. 71 Szerinte a korona sérülé-sei „aránylag újabb korban” keletkeztek. A korona felső gombja „valamely erőszakos

60 Ipolyi a hiányzó négy apostolképet a keresztpántok közé (Ipolyi A. i. m. 138.), Bock a kereszt-pántok végére tette (Bock, Franz: Die byzantinischen Zellenschmelze der Sammlung Dr. Alex. von Swenigorodskoi und das darüber veröffentliche Prachtwerk. Aachen, 1896.

61 Karácsonyi J. i. m. 531.62 Uo. 531.63 Uo. 530.64 Czobor Béla: A magyar szent korona és a koronázási palást. In: III. Béla magyar király emlékeze-

te. Szerk.: Forster Gyula. Bp., 1900. 98.65 Uo. 98.66 Uo. 99.67 Varjú vitatta Czobor megállapításait: Varjú E. i. m. 60.68 Varjú 1917-ben olvasta fel a látottakról a jegyzőkönyvet a Magyar Tudományos Akadémián.

Deér nem nagy elismeréssel írt Varjú cikkéről (Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 17.), kétségbe vonta az 1916-os szemle megállapításait és az idő rövidségére hivatkozott. Nem vet-te azonban figyelembe azt, hogy 1916-os szemlézőknek könnyebb dolguk volt, mert csak azt akarták megtudni, hogy az 1880-as szemléből mi a helyes, és mit kell pótolni. Eleve tudták, hogy mire kíváncsiak, és azt figyelték meg.

69 Varjú E. i. m. 63.70 Uo. 63–70.71 Uo. 63–64.

189

behatás következtében” behorpadt, a pántok közül kettő teljesen, a harmadik félig eltört. Megállapították, hogy a keresztpánt nem egy lemezből készült (négy lemez egy középső ötödikhez van forrasztva), az Ipolyi által közölt rajz a töréseket illetően részben téves. Fontos megállapításuk, 72 hogy mert „ha a pántok eredetileg is hajlítottnak készültek, ... úgy korábban más célra (pl. antependiumra, könyvtáblára, stb.) való alkalmazásuk ki-zártnak tekinthető”. Végül helyesen állapították meg, hogy az apostolképek „gyengén hajlítva követik a pántok idomait” (ez persze annak a következménye, hogy a téglalap alakú zománcképek az égetéskor kissé meghajolnak, és nem annak, hogy az íves pántok számára készítették azokat). Az másnapra tartozik, hogy Varjú a megfigyelésekből téves következtetéseket vont le, és arra gondolt, hogy a keresztpánt az eredeti, szentistváni korona része. Az pedig már Deér tévedése volt, hogyha a megfigyelők következtetései a hagyományos értelmezést követték, akkor a tárgytörténeti észrevételeiket sem vette figyelembe és nem foglalkozott velük.

A kutatások következő szakasza a két világháború közé esik. Ekkor végezte el és vitatta Darkó Jenő 73 és Moravcsik Gyula 74 a corona greca és feliratainak értelmezését. 1928-ban látta először Franz Bock után külföldi szakember, Otto von Falke a koronát, 75 noha csak 10 percre, és cikket írt róla az Archaeologiai Értesítő számára, amelyben a corona latina Szent István-kori keltezése mellett foglalt állást. 76 Ne felejtsük el: Bock után Falke volt az első olyan külföldi szakember, aki az összehasonlításra alkalmas ötvöstárgyak és a zománctechnika területén megfelelő tapasztalatokkal rendelkezett. Deér nem tu-lajdonított Falke véleményének jelentőséget, mert úgy vélte, 77 hogy megállapításával

„vendéglátóinak előzékenységét és udvariasságát akarta viszonozni”. Téves Deérnek az azt sejtető állítása, hogy Falke azért nem közölte sohasem világnyelven a cikkét, mert bizonytalan volt a következtetéseiben. Elkerülte Deér figyelmét, hogy Falke cikke nem csak magyar fordításban jelent meg. Arról sem tudhatott, hogy Falke a cikkét Marc Rosenbergnek is elküldte. 78 A tanulmány eredeti, német szövege teljes terjedelemben olvasható az Archaeologiai Értesítőben. 79 Falke nem a korona kialakulásának ötvöstechnikai jellegzetességeire volt kíváncsi, hanem egyedül a latin korona zománcképeire, és azo-kat helyezte el – az akkori ismeretek szerint – a rekeszzománc fejlődéstörténetében.

72 Uo. 64.73 Darkó Jenő: A Dukasz Mihály-féle korona célja és jelentősége. Egyetemes Philológiai Közlöny

60. (1936) 113–152.74 Moravcsik Gyula: A magyar szent korona görög feliratai. Egyetemes Philológiai Közlöny 59.

(1935) 115–162. = A magyar szent korona görög feliratai (Székfoglaló). Értekezések a Nyelv- és Széptudományi Osztály köréből 25. (1935) 5. sz.; Uő: A magyar szent korona a filológiai és tör-téneti kutatások megvilágításában. In: Szent István Emlékkönyv. III. Bp., 1938. 426–472.

75 A megtekintés körülményeit és idejét Marc Rosenberghez írt levele árulja el: Szakács Béla Zsolt: Egy levelezőlap a Szentkoronáról. Ars Hungarica 24. (1996) 2. sz. 219–221.

76 Falke, Otto von: A szent korona. Archaeológiai Értesítő 43. (1929) 125–133. (magyar szöveg), 358–362. (német szöveg).

77 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 17–18.78 Szakács B. Zs. i. m. 219–221.79 Falke, O. v. i. m. 358–362.

190

Falke figyelt fel a latin Pantokrator különös viseletére, ha még nem is értelmezte. 80 Lénye- gében Falke megállapításaival kezdődött el a latin zománcok modern stíluskritikai vizs-gálata és a műhelykérdés kutatása, amely a készítés helyét illetőn Itália (Róma, Milano) vagy a Rajna-vidék (a császárság) és időben pedig a korábbi véleményekhez csatlakozva a 11–12. századra összpontosult.

Az 1938-as szemle körülményeiről és légköréről László Gyula számolt be. 81 A koro-nához nem nyúlhattak. Bárányné Oberschall Magda ekkor figyelte meg a Mihály csá-szár lemezének rendellenes helyzetét és a pántok hajlítottságát. Gerevich Tibor pedig

– tekintettel az augusztusi szemlére – a románkori művészetről írt nagy összefoglalásá-ban a koronával csak egy hosszú lábjegyzetben foglalkozott, amelyben tárgytörténeti adat nincs, és csak röviden írt az ír hatásról. 82

Deér József munkája széleskörű ismerettel, összehasonlító emlékeken alapuló, logi- kusan felépített és egyes buktatókat ügyesen kikerülő következtetések sora. Deér gon-dolatmenete szerves folytatása annak a folyamatnak, amely Decsy Sámuel könyve, 1792 óta kapott nyilvánosságot, és a korona szentistváni eredetét különféle érvekkel vitatta, és vonta kétségbe. Deér a koronáról 1945 előtt írt szemléket szinte csak aszerint interp-retálta, hogy miként foglaltak állást a szentistváni hagyomány illetve a corona latina keltezésében. A megoldásra váró kérdésre ő is, más is igenlő vagy tagadó választ vártak, a hogyan helyett. A korona tárgytörténetében és a közvéleményben is meglévő crux-ot Deér kétségtelenül ötletes módon oldotta meg és oldotta fel. Ha ugyanis Deér joggal kifogásolta Albert Boeckler véleményét a korona román kor utáni összeállításáról 83 mondván: 84 akkor már gótikus koronák voltak divatban, ő sem keltezhette volna a Szent Korona összeállítását az 1270-es évekre. Ezért a művészettörténeti vizsgálatával és a tör-téneti következtetéseivel összhangban arra a megoldásra jutott, hogy az ötvös a korábbi korona-forma mintájára készítette az új koronát. Valóban: a Szent Korona történetét és a szentistváni hagyomány alakulását így is el lehetne képzelni. Hacsak a korona tárgytör-ténete ennek nem mondana ellent.

Deér gondolatmenetének hibalehetőségei két nagy csoportra oszthatóak: ezeket egy-részt az autopszia hiánya, másrészt egyes jelenségek téves vagy pontatlan értelmezése okozta. Az autopszia esetében nem arról van szó, hogy Deér nem látta a koronát, ha-nem arról, hogy elfogadta és támaszkodott Albert Boeckler véleményére, mert ő látta

80 Uo. 128.81 A szemle résztvevői – a két koronaőr, báró Perényi Zsigmond és gróf Teleki Tibor jelenlétében

– Bárányné Oberschall Magda, Gerevich Tibor, Moravcsik Gyula és László Gyula voltak.82 Gerevich T. i. m. 237., 269–270. 324. lábjegyzet.83 Boeckler, A. i. m. 736.: „Jedenfalls ist diese Erneurung nach-romanisch – für die romanische Zeit

selbst ist der Charakter zu farblos – und vor 1440 vorgenommen.”84 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 30–36.

191

és vizsgálhatta a koronát: a cikkel Deér külön fejezetben foglalkozott és jól látta a gyen-géit is. 85 Boeckler következtetései korántsem problémamentesek. 1946-ban látta ugyan a koronát, de nincs ismeretünk arról, hogy milyen céllal és milyen körülmények között nézte meg. Azokat a fényképfelvételeket, amelyeket Kelleher és Deér használt, az ame-rikaiak készítették. 86 A szemle körülményeiről és időtartamáról Boeckler semmit sem írt azon kívül, hogy magával vitte Michael Wilm ötvös-restaurátort. 87 Deértől tudjuk, hogy K. H. Usener professzor is látta a koronát. 88 Boeckler néhány oldalas tanulmánya 11 év-vel később jelent meg. Nem tudjuk, hogy mennyire volt felkészült a szemlére, mennyire ismerte a problematikát, vagy csak később, cikkét írva tanulmányozta a szakirodalmat. Hasznos és eredményes lehet ugyan egy előfeltevések és korábbi megállapítások is-merete nélküli tárgyvizsgálat és leírás; ennek azonban Boeckler összegzésében nincs nyoma. Kérdés, hogy készített-e és milyen feljegyzéseket és mire emlékezett, amikor Edmund Percy Schramm felkérte a cikk írására? Boeckler nem írt arról, hogy milyen megfigyeléseket végzett a koronán. Továbbá: Boeckler – amennyire megállapítható – nem foglalkozott ötvösséggel. Kutatásai és publikációinak témája szinte kizárólag 89 a karoling- és román kori könyvfestészet volt. 90 A koronáról írt cikkében nincs nyoma annak, hogy különösebben tájékozott lett volna a román kori ötvösség területén. Hozzá-értését nem tudom megállapítani és minősíteni. Az azonban kétségtelen: vagy feljegyzé-seinek hiánya vagy tájékozatlansága miatt a koronáról írt cikke enyhén szólva felületes. 91

Véleménye különösen azért kifogásolható, mert a tárgyat eredetiben tanulmányozhatta.Albert Boecker állítása szerint a görög korona nem eredeti állapotban maradt

meg, 92 hanem valamilyen ajándéktárgyból alakították át. Véleményében Deér is kö-veti. Ezt Boeckler azzal látta bizonyítottnak, hogy a) az abroncs aranya kevésbé finom, mint a ráillesztett zománcképeké, b) a bizánci ötvöstárgyakon nincs hármas tagolású foglalat, amelyen a koronapánt köveit befogja („charakterlosen Krallenfassungen” 93),

85 Uo. 27–29.86 Kelleher, Patrick J.: The Holy Crown of Hungary. Roma, 1951. VIII.; P. E. Schramm Kellehert

magyar származásúnak írta: Schramm, Percy Edmund: Deér, Josef, Die Heilige Krone Ungarns. Österreich. Akademie der Wissenschaften, Philosophisch-historische Klasse. Denkschriften, 91. Bd. (H. Böhlaus Nachf., Graz-Wien-Köln 1966) Zeitschrift für schweizerische Archäologie und Kunstgeschichte 25. (1968) 90.

87 Boeckler, A. i. m. 732.88 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 58.89 Boeckler, A. i. m. 730–754.90 Regesta Imperii – OPAC bibliografia.91 Boeckler következtetéseit a Dukas-korona átalakításán kívül Bárányné Oberschall Magda

rendre visszautasította: Bárány-Oberschall, Magda von: Die ungarische St. Stefanskrone im Lichte der neuesten Forschungen. Südost-Forschungen 16. (1957) 24–53. 44–51.

92 Boeckler, A. i. m. 734.93 Uo. 733.

192

c) az oromdíszek durva munkák 94 („barbarische Arbeit”), vastag rekeszvezetésűek, a zománc hólyagos, rossz minőségű, és nem illeszkednek az abroncs képeinek és kövei-nek tagolásához, ami méltatlan a konstantinápolyi palotaműhely készítményeihez. Deér elfogadta ezeket a megállapításokat, és érvelt mellettük. Korábbi véleményével ellentét-ben ő is arra következtetett, hogy a görög korona nem eredeti állapotban maradt fenn. 95 A zománcképek Gézának és feleségének szánt ajándéktárgyról származnak, amelyeket III. Béla szereltetett fel feleségének a koronájára és egészített ki a Magyarországon ké-szült háromszög és félkör alakú oromdíszekkel.

Noha Mihály császár lemezének (a Boeckler és Deér által fel nem ismert) utóla-gos felszerelése 96 eleve kizárja a görög korona alaplemezének magyarországi készíté-sét, Boeckler és Deér megállapításai és következtetései tévedésként minősíthetők. Az első megállapítás eleve indiferens, mert nem ismerünk egyetlen másik, épen maradt bizánci koronát sem, amely az összehasonlítás alapja lehetne. Nem állítható tehát, hogy az abrocs és a rekeszzománc képek aranyának eltérő finomsága a pánt konstantinápo-lyi készítését megkérdőjelezné. A használatnak kitett abroncsnak nyilván keményebb anyagból kellett készülni, mint a zománclemezeknek. A bizánci ötvösök valóban első-sorban szekrényes foglalatokat használtak, de ha fennakadunk a görög korona „jelleg-telen foglalatain”, akkor ki kellene zárnunk a bizánci ötvösség termékeiből a San Marco kincstárának agyonpublikált könyvtábláját 97 (10. sz. vége, 11. század eleje, Deér is közli a képét 98), amelyen a köveket karmos foglalatok rögzítik: ilyen foglalatot sem ismerünk többet, mégsem állíthatjuk, hogy nem konstantinápolyi készítményről van szó. Deér jó érzékkel figyelt fel a székesfehérvári királysírban a király gyűrűjére, amelyen az arab feliratú cabochont hasonló, hármas osztású, karmos foglalatok tartják. A III. Bélának tulajdonított temetkezés gyűrűjével való hasonlóság ösztönözte Deért a korona III. Béla-

94 Uo. 737.95 Bárányné Oberschall Magda is felvetette a lehetőséget, hogy a görög korona sem eredeti álla-

potban maradt ránk. Egyrészt az „indokolatlan” szegek és lyukak miatt gondolt erre (Bárányné Oberschall M. Problémák i. m. 99.), másrészt feltételezte, hogy a két koronarész egyesítésekor szükség volt a görög korona átmérőjének a megnövelésére, hogy a latin koronarészt ne kell-jen még jobban meghajlítani. Szerinte a görög korona átmérője túl nagy. Ez, összehasonlítva a román kori koronaátmérőkkel, a német koronával nem így van. A különböző koronaméreteket l.: Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 44.

96 A Dukas Mihály kép szokatlan felhelyezésére Bárányné Oberschall Magda figyelt fel (Bárányné Oberschall, Magda: [rec.] Kelleher, Patrick J.: The Holy Crown of Hungary. Rome, 1951, «Papers and Monographs of the American Academy in Rome» vol. XIII, pp. 124, tavv. 36, figg. 85. Corvina Serie III-Anno I. Vol. I. (1952) 80–86. 82.) majd a koronázási jelvények hazakerülése után ez be is bizonyosodott és az elhelyezés oka is kiderült. Lovag Zs. i. m. 41.

97 Der Schatz von San Marco in Venedig. Hrsg.: Hansgerd Hellenkemper. Mailand, 1984. 156–159.; Glory of Byzantium. Art and Culture of the Middle Byzantine Era A.D. 843–1261. Ed.: Helen C. Evans–William D. Wixom. New Vork, 1997. Nr. 37.

98 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. XXIII. tábla 50.

193

kori összeszerelésének állítására. 99 Végeredményben Deérnek a székesfehérvári gyűrű befoglalása az egyetlen érve a késői, III. Béla-kori keltezésre. Függetlenül attól, hogy a sírban Kálmán vagy III. Béla nyugodott, a gyűrűkő foglalata nem elég érv a görög korona összeállításának keltezésére. Ugyanis éppen az arab feliratú köve miatt nem tudjuk, hogy a gyűrűt hol készítették és használták: Kis-Ázsiában 100 vagy Sziciliában. 101 Mindkettő a bizánci ötvösség területe, és az arab felirat mindkét helyen honos. A király-gyűrű azt is bizonyíthatja, hogy a három osztású karmos foglalat készülhetett a bizánci birodalomban vagy a művelődési hatása alatti álló vidékeken is. Ami az oromdíszeket illeti, azokról felettébb nagy tájékozatlanságról tett tanúságot Albert Boeckler és Deér József is. Az oromdíszek mintája a római császárkortól kezdve a középkorig (sőt azon túl, máig) valóban közkedvelt korlát- és nyílászáró-rácsmotívum, 102 amelyet áttört és dombormű formában is használtak kőből, bronzból, valamint üvegre festve. A korona esetében az átlátszhatóság miatt az előfordulása üvegdíszítményként különösen fontos. A minta gyakoriságával ellentétes a technika, amely hátlap nélküli, émail de plique à jour (Fenster-Email) módon készült kék és zöld áttetsző zománc. Az oromdíszeknek azok a jellemzői, amelyeket Boeckler durvának nevezett, a rendkívüli, ritka technika és nem a gyakorlatlanság következménye. Ez esetben is érvényes az összehasonlítás hiánya. Az oromdíszeket nem tudjuk más, hasonló eljárással készült tárgyakkal összehasonlítani, mert ilyenek nincsenek, ami a könnyen sérülő technika miatt mondhatni természetes. Deér is csak ugyanarra a pohárra tudott hivatkozni, amelyet a Reallexikon zur Deutschen Kunstgeschichte egyetlen példaként közölt, sőt már Ipolyi is ezt a poharat említhette. 103

Az 1400 körül készült poháron 104 kis ablak van, amely ezzel a technikával készült. Ipolyi Arnold a technika ritkaságával kapcsolatban Benvenuto Cellinit idézte. 105 Falke vélemé-nye: 106 „nem is képzelhető el, hogy a nehéz és komplikált à jour technika másutt, mint Bizáncban, szerepelhetett volna”. David Buckton is csak néhány apró tárggyal tudta

99 „az ötvösmunka technikai részletei alapján csak a XII. század utolsó harmadába keltezhető” írta Deér (Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 45.); a székesfehérvári gyűrűn kívül a kelte-zés mellett csak az árkád-motivummal érvelt.

100 Kovács É.–Lovag Zs. i. m. 25. Jacques de Vitry acconi püspök hasonló foglalatú gyűrűjét idézik.101 Ismét felhívom a figyelmet a Constancia-korona hasonló granát cabochonjára: a székesfehér-

vári gyűrű kövével azonosan, a hossztengelyére véstek arab szöveget: Nobiles Officinae. Die königlichen Hofwerkstätten zu Palermo zur Zeit der Normannen und Staufer im 12. und 13. Jahrhundert. Hrsg.: Wilfried Seipel. Wien, 2004. 228., 54.; a képek a 230. oldalon.

102 Boeckler helyesen használja a transenna megjelölést. Boeckler, A. i. m. 738.103 Ipolyi A. i. m. 152.104 London, Victoria and Albert Museum: Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 35.; Email. In:

Lexikon zur deutschen Kunstgeschichte. V. Hrsg.: Ludwig Heinrich Heydenreich–Karl August Wirth. Stuttgart, 1967. 3. és 28. kép

105 Ipolyi A. i. m. 151.106 Falke, O. v. i. m. 134.

194

illusztrálni a technikát. 107 Nincs kellő alapunk azt feltételezni, hogy a nagy zománcké-szítési ismereteket és gyakorlatot kívánó és bizánci koronadíszítménnyel azonos orom-díszeket Magyarországon készítették volna.

Albert Boeckler 108 és Bárányné Oberschall Magda 109 kifogásolta: a bizánci császár-ságban nem képzelhető el, hogy a császár képe nem látható helyre, a korona hátrészére kerüljön. Az összehasonlítható tárgyak hiányára kell hivatkoznom. A vélekedést Deér cáfolta. 110 Volt azonban egy olyan, napi forgalomban lévő tárgy, ami ezt a mentalitást befolyásolhatta és alakíthatta: II. Iustinianus császár óta (685–695, 705–711) a bizánci érmek előoldalán (később különböző típusban), a Pantokratort, hátoldalán a császárt áb-rázolták.

A Dukas-korona a jellegzetes oromdíszek miatt, amint azt Moravcsik Gyula 111 és Bárányné Oberschall Magda 112 megállapította, vitathatatlanul női korona volt. Ezt a fel-fogást képviseli Deér József is, aki korábban külön tanulmányban foglalkozott 113 ezzel a koronatípussal, és eredetét a római császárkori városistennő-ábrázolások városfal-ko-ronáira vezette vissza. 114 Boeckler az oromdíszeket férfi korona esetében sem zárta ki, és tagadta, hogy Dukas-korona női korona lett volna, 115 amit Deér cáfolt. 116 Deér megvál-

107 Buckton, David: The Holy Crown in the history of enamelling. Acta Historiae Artium 43. (2002) 14–21; Günther Haseloff az email címszó alatt nem ismerteti a technikát: Reallexikon der germanischen Altertumskunde. VII. Hrsg.: Heinrich Beck–Herbert Jankhun–Kurt Ranke–Reinhardt Wenskus. Berlin–New York, 1986. 198–199.

108 Boeckler, A. i. m. 737.109 Bárány-Oberschall, M. v. Die ungarische St. Stephanskrone i. m. 48.110 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 71. 189. jegyzet.111 Moravcsik Gy. A magyar szent korona a filológiai i. m. 461.112 Bárányné Oberschall M. Problémák i. m. 98–99.113 Deér, Josef: Mittelalterliche Frauenkronen in Ost und West. In: Herrschaftszeichen und Staats-

symbolik. Beiträge zu iher Geschichte vom dritten bis zum sechzehnten Jahrhundert. Bd. II. Hrsg.: Percy Ernst Schramm. Stuttgart, 1955. 418–449.

114 Deér, J. Mittelalterliche Frauenkronen i. m. 418–449. A hasonlóság a városfal-koronák és a női koronák csúcsos homlokdíszei között valójában annyi, hogy mindkettő hölgyek fején van. Feltevése alig hihető, egyrészt azért, mert a városfal-koronák és a császárnők eleinte két háromszögletű, csúcsdíszes koronái semmiben sem hasonlítanak egymásra, nincs át-vezető, köztes forma, másrészt a császárnék már rég csúcsdíszes koronát viselnek, amikor még a városfal koszorús Tychék (vagy annak megfelelő) képzeteket ábrázoltak. Reálisabb Klaus Wessel véleménye a császárnői hajviselet díszítéséből kialakuló koronáról: Wessel, Klaus: Das Kaiserinnenporträt im Castello Sforcesco zu Mailand. Jahrbuch der Deutschen Archäologischen Instituts 77. (1962) 240–255.

115 Boeckler, A. i. m. 734. Boeckler a felmagasodó félkör alakú részeket is kifogásolta a görög-koro-nán; szerinte ilyen rész nincs a görög koronákon. Véleménye teljes tájékozatlanságot árul el az érmek és más ábrázolások területén.

116 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 133.

195

toztatva korábbi véleményét, 117 ahhoz a nézethez csatlakozott, amit Matilde Uhlirz 118 és Kelleher 119 képviselt: az oromdíszek eredetileg nem tartoztak a görög koronához, ha-nem csak a magyarországi átalakításkor kerültek rá. 120 A görög koronaabroncs Kovács Éva szerint viszont érintetlenül megőrzött bizánci női korona. 121

Fel lehetne éppen tenni, hogy a görög koronát Magyarországon átalakították. Ez a Szent Korona tárgytörténetét lényegesen nem befolyásolná: legkésőbb a mai korona ké-szítésekor meg kellett volna történnie. Sem a korona nagy mérete (Bárányné Oberschall Magda véleménye 122), sem a kapcsos kőfoglalatok (amint írtam), sem az oromdíszek tagolásának elcsúszása a pánt beosztásához képest nem bizonyítják a magyarországi átalakítást. Ellene szól a két-két pendiliumnak a pánt áttörésével való négy-négyre bő-vítése. Ha Magyarországon alakították ki a diadémot, akkor miért nem eleve 4-4 fület illesztettek alsó peremére? Mihály császár lemezének másodlagos elhelyezése pedig kizárja, hogy a cserét vagy pótlást Magyarországon hajtották volna végre. A császár le-meze nagyobb a félköríves hátlapnál és a keretnél, ezért a félköríves lemezt nem tudták a felületre illeszteni. (2. kép). Nem segített volna a lemez 1-2 milliméteres körbevágása sem, mert a lemez hátoldalán félkör alakú szalag van forrasztva, amely az illeszkedést megakadályozta volna. Ezért a hátlap szélén a befoglaló széleket felhajtogatták, és így szerelték fel a császár lemezét. Erre az műveletre, ha Magyarországon készült volna a görög korona mai alakja, nem lett volna szükség, mert akkor az abroncs félkör alakú részét a Dukas-lemez méretének megfelelően alakították volna ki. A csere vagy pótlás csak Konstantinápolyban volt lehetséges, ahol nem új koronát készítettek, hanem egy régebbit alakítottak át a Synadene-leány számára. A hármas tagolású karmos kőbefog-lalás sem meggyőző érv a hazai átalakítás mellett. Inkább módszertanilag érdekes kér-dés, hogy egyetlen tényezőt mennyire lehet figyelembe venni, ha minden más egy adott feltevés mellett szól.

117 Deér J. Mittelalterliche Frauenkrone i. m. 427., 431.118 Uhlirz, Mathilde: Die Krone des heiligen Stephan, des erstes Königs von Ungarn. (Forschungen

und Vorarbeiten zu den Jahrbüchern und Regesten Ottos III. Veröffentlichungen des Instituts für österr. Geschichtsforschung XIV.) Graz–Wien, 1951.

119 Kelleher, P. J. i. m.120 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 41–42.121 Kovács É.–Lovag Zs. i. m. 43. A pánt és az oromdíszek összetartozását a későbbi vizsgálat meg-

erősítette: Papp László: Időszaki jelentés a Szent Korona ötvösvizsgálatáról II. Magyar Iparmű-vészet 2. (1994) 1. sz. 6–9.

122 Logikus indokot Bárányné Oberschall Magda talált az átalakításra, amikor arra gondolt, hogy azért kellett a görög koronát nagyobb méretűre alakítani, hogy a keresztpántokat ne kelljen még jobban meghajlítani a törés veszélye miatt. Továbbá a Dukas-képen megfigyelhető üres

– azaz korábban szükséges – lyukak, és a csak a császári diadémot megillető oldalfüggők szól-nak az átalakítás mellett. Bárány-Oberschall, M. v. Die ungarische St. Stephanskrone i. m. 37–38.

196

A görög koronával kapcsolatban egy, az első pillanatban talán feleslegesnek látszó értelmezési kérdés merül fel: mi volt voltaképpen ez a tárgy? Nem a formáját (női ko-rona volt) és a viselőjét (I. Géza felesége hordta), hanem a rendeltetését illetően. Ha ajándék volt, mennyiben tartható diplomáciai ajándéknak? Ez esetben minek tekintette VII. Mihály, a császár, és minek tekintette I. Géza, a király? És Géza is kapott koronát? A kérdés akkor válik élessé, ha azt kérdezzük: mennyiben volt a korona diplomáciai ajándék. Ha feltételeznénk, hogy Géza is kapott koronát, aminek nincs nyoma, akkor az ajándékozás bizonyos alárendeltséget jelentett, legalább is Konstantinápoly részéről, ha Magyarországon ezt nem is ismerték fel, vagy nem tulajdonítottak neki jelentőséget.

Van azonban egy másik értelmezési lehetőség is. Ha a koronát a bizánci hercegnő há-zassága alkalmával hozta Magyarországra, akkor nem kell szükségképpen királyné-ko-ronának tekinteni. A keleti egyházban évszázadok óta máig a házassági szertartás része a pár megkoronázása. A koronák a házassági szertartások elmaradhatatlan kellékei. 123 A dextrarum iunctio-ábrázolásán már a 6. században a menyasszony – és csak a menyasz-szony – uralkodói koronával jelent meg; ez az ábrázolás aztán személyazonosítási vitát váltott ki. 124 Kérdés tehát: a Dukas-korona házassági korona volt-e? Azaz a görög koro-nát – eredetét, és nem későbbi hazai használatát tekintve – nem királynéi koronának, hanem menyasszonyi, házassági koronának kell tekinteni, amit a Synadne-lány hozott magával. Ha az volt, akkor több felmerült nehézséget és vitát el lehet hárítani, és a ko-rona értelmezése egyszerűsödik. Tárgytörténetileg – azon túl, hogy kétségtelenül női korona – nem probléma a függők léte: megillette-e a királynét vagy nem, 125 kaphatott-e I. Géza felsége egy, a fejet teljesen körbevevő koronát a fültől fülig érő diadém helyett, 126 nem kell párba állítani Alán Mária – Mihály császár feleségének – magasabb koronájá-val, 127 és még a párta és pánt osztásának elcsúszása, készítési hibája, valamint a Mihály császár lemezének másodlagos felhasználása is könnyebben érthető, mint egy király-néi korona vagy császári ajándék esetében. Politika- és eszmetörténetileg kiküszöbölő-

123 A házassági koronákról röviden: Vikan, Gary: Marriage crowns. In: The Oxford Dictionary of Byzantium. II. Ed.: Alexander P. Kazhdan. Oxford, 1991. 1306., bővebben: Walter, Christopher: Marriage Crows in Byzantine Iconography. Zograf 10. (1979) 83–91.

124 L. erről: Stolz, Yvonne: Kaiserlich oder bürgerlich? Ein Anhänger in München, frühbyzantini-sche Diademe und anderer Hochzeitsmuck. Mitteilungen zur spätantiken Archäologie und by-zantinischen Kunstgeschichte 6. (2009) 115–134.

125 Bárányné Oberschall Magda szerint a lelógó láncok a császári korona tartozékai voltak: Bárányné Oberschall M. Problémák i. m. 99., és Bárány-Oberschall, M. v. Die ungarische St. Stephanskrone i. m. 37.

126 Deér a kijevi és a Monomachos-koronára gondolt: Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 51.127 Der Schatz von San Marco i. m. 156–159., Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. XII. tábla

197

dik az ajándék-kérdés diplomáciai lehetősége, 128 és bármiféle célzás az alárendeltségre (a rangkülönbség a császár és Géza ábrázolásából nyilvánvaló), az esetleges kronológiai probléma, hogy hercegnőként kaphatott-e királynéi koronát. 129

Végül Deérnek nem sikerült bizonyítania a görög korona magyarországi átalakítását. Mindenesetre, mivel 10 évvel korábban éppen az ellenkezőjéről, Bárányné Oberschall Magda ellenében is a görög korona eredeti állapotban való fennmaradásáról értekezett („in jeder Hinsicht intakte untere Teil der ungarischen Stephanskrone” 130), 1966-os mun-kájában nem ártott volna szembesülni véleménye megváltozásával.

Deér könyve második részében hét fejezetben foglalkozik a corona latinával, azaz a keresztpánttal. Az első fejezetben a rekeszzománcok technikai kérdéseit tárgyalja. A kö-vetkező fejezetekben sorra veszi és bírálja a zománcképek származásáról, műhelyéről és keltezésükről vallott nézeteket. A szükségesnél részletesebben foglalkozik (okfejtésére egyébként is jellemző a bőbeszédűség, a nem lényeges kitérők) az ír hatás cáfolásával, amely Gerevich Tibor nem kidolgozott ötlete volt. 131 Vitatta az Ottó-kori származást és keltezést, majd három fejezetben a zománcképeket elemezve jó okkal következtetett Marc Rosenberggel és Albert Boecklerrel szemben arra, hogy a Monomachos-korona lemezeinek az alakok melletti ornamentális indadíszei és madarai közvetlenül nem vol-tak hatással az apostollemezek készítőjére, de az apostolképek stílusán a Monomachos-koronán megfigyelhető stiláris jellemzők hatását kereste. Hosszan és aprólékos rész-letességgel – mondhatni – nehezen követhető, számos kitérőt tartalmazó okfejtéssel foglalkozott az apostollemezek díszítésével. 132 Felfigyelt János evangélista lemezén az alak két oldalán a különböző díszítésre, a kör- és négykaréjos minta egyezésére más apostolemezek mintájával. Az ornamentika, különösen a körbe írt négykaréjos minta vizsgálata – miután bizonyította, hogy sem a Rajna vidéki, sem regensburgi zomán-cokra nem jellemző – elvezette Deért kedvenc tételéhez, amit aztán a keltezésnél hasz-

128 A császár és a magyar király viszonyáról l.: Dölger, Franz: Ungarn in der byzantinischen Reichspolitik. Archivum Europae Centro-Orientalis 8. (1942) 315–342. 329–331: A korona aján-dékozása „Freiliche bedeuten auch sie keineswegs, wie man gemeint hat, die Anerkennung des ungarischen Königs als gleichgestellten, souveränen Partners des byzantinischen Kaisers; das ist nach der dargestellten Grundauffassung der byzantinisches Reichsgewalt unmöglich; aber sie bedeuten immerhin die Anerkennung einer auf der Stufe eines hohen byzantiniscen Beamtengrades stehenden Königsgewalt” (329).

129 A görög korona ugyan női korona volt, de nem császárnői, írta Deér József korábban: Deér J. Mittelalterliche Frauenkronen i. m. 431.

130 Uo. 427. és 431. 4. jegyzet: „Schon diese außerordentliche Planmäßigkeit des meisterhaft zu-sammengestellten Bildprogramms und der restlos klare Ausdruck der politischen Tendenzen sprechen gegen jede Änderungen der ursprünglichen Gestalt der corona graeca.”

131 Gerevich T. i. m. 269–271.132 A szent alakokat közrefogó díszítmény és indadísz már a 10. században előfordul: Fillitz, Her-

mann: Diptychon aus Rambona. In: Otto der Grosse. Magdeburg und Europa. Bd. 2. Katalog. Hrsg.: Matthias Puhle. Mainz, 2001. 424–425. Nr. VI.21.

198

nosított: az apostolképek árkádkompozíciójához. Ezt a Pala d’oro egyes képeivel, így a doge-képpel rokonította. A szenteket és uralkodókat a késő ókortól valóban gyak-ran apszis és az azt nyitó oszlopos vagy pilléres ív előtt jelenítették meg. Ez öröklődött csökevényes (csak a homlokzati részre), árkádos változatban a későbbi évszázadokra. Olyan általánosan használt motívumról van szó, ami a bizánci művészetben különösen sokáig élt tovább. Az apostollemezek szerkezetét árkád-kompozíciónak tartva Deér a Pala d’oro egyes zománcképeivel kereste a rokonságot, a hatását próbálta bizonyítani az apostolképekre és azokat eszerint keltezte a 13. század elejére. 133 Nem lehet finomabban fogalmaznom – az apostollemezek kompozíciójának semmi köze az árkád-motívum-hoz. Hosszú és körülményes gondolatmenetének kiindulása többszörösen téves. Deér a

133 Az apostollemezek díszítésének rokonságát a Pala d’oro árkád-kompozíciójával vitatta Fillitz, Hermann: [rec.] Deér 1966. Kunstchronik 25. (1972) 18.

3. képAz apostollemezek páros díszítése

(Fotó: Szelényi Károly)

199

Szent János-lemez bal oldalát díszítő körbe írt karéjos motívumból indult ki, amit több más apostollemezen is megtalált. Mivel az egyébként általa is hangsúlyozott, kortalan motívum a Pala d’oro doge-lemezének csökevényes oszlop-ív keretén az oszloptörzset díszíti, úgy találta, hogy a korona lemezein is ez a motívum (és a többi is) tulajdonkép-pen az oszloptörzseknek felel meg. A lemezeken hiányzó ívet pedig az apostolok fejét körbevevő aranyszalagban fedezte fel. Ami természetesen igaz, lévén az apostolok feje nem kocka (elnézést a szarkasztikus megjegyzésért). Deér az apostolok alakját határoló aranyszalag formáját vetette össze egy architektonikus formával, az árkád-motívum-mal, sőt ennek patkóíves változataival (az utóbbi esetben is iszlám hatásra gondolt, a párhuzamok időrendi következményeivel). Az apostolok azonban nem építészeti keret-ben jelennek meg, az ábrázolásokon az árkádoknak, íveknek vagy oszlopoknak nyoma, csökevénye sem fedezhető fel. Az arany keretszalag az apostolok feje körül azért íves, mert az ember feje kör alakú, és nem azért mert árkád-ívet akart volna utánozni. Végül a keresztpánt eredetét sem nem Itáliában, sem nem a Rajna-vidéken, hanem a magyaror-szági románkori művészetben kereste. Bár oldalakon keresztül foglalkozott az apostol-lemezek díszítésének rokonságával, és nagyon kritikusan nyilatkozott a korábbi kutatók hiányosságairól az indákkal és a körbe írt négykaréjos motívummal kapcsolatban, az apostollemez-együttes legsajátosabb jellemzőjét nem vette észre: a díszítések párban ké-szültek, amit a kétféle típusú belső keretosztás különböztet meg. 134 (3. kép)

Az 5. fejezetben az apostollemezek Ottó-kori keltezését vonta kétségbe, mert azok re-keszszalag-vezetése más. Ezután pozitív érveket keresett későbbi keltezésükhöz. Ilyen-nek találta az apostolok lóhere alakú orrkiképzését, ami szerinte a 12. vagy inkább a 13. századi rekeszzománc-lemezek csalhatatlan jele lenne. 135 Kijelentésének érvényes-sége azonnal megkérdőjelezhető, ha nem is távolabbi tárgyra, hanem a Dukas-korona en face ábrázolt alakjainak lóhere alakú orrára vetünk egy pillantást 136 vagy a császári korona Salamon-lemezére, 137 amelyeket mégsem lehet a 12. vagy 13. századra keltez-ni. Deér, ahol hasonlóságra hivatkozik az apostollemezek és Linköping-mitra között, 138 arról annyi mondható, hogy nincs semmi hasonlóság, a rekeszvezetés különbözik. Végül Deér arra az eredményre jutott, hogy az apostollemezek italo-bizánciak (ebben

134 Bárányné Oberschall Magda figyelt fel a kétféle keretezésre, de a páros mintákat, amelyek vari-ációjából a 12-es szám következik, nem vette észre: Tóth Endre: A magyar koronázási jelvények-ről. In: Koronák, koronázási jelvények. Szerk.: Bende Livia–Lőrinczy Gábor. Ópusztaszer, 2001. 15–48.

135 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 128.136 További példa: a 11. század végén készült Szent Severinus-korongot (Köln, l.: Schulze-Dörr-

lamm, Mechthild: Die Kaiserkrone Konrads II (1024–1039). (Römisch-germanisches Museum, Monographien Bd. 23.) Sigmaringen, 1991. 84. Abb.57.

137 Schulze-Dörrlamm, M. i. m. 132. Taf.7.138 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 128.

200

egyetértek vele), Velencében készült zománcok mintájára készültek. Ezzel elérkezett a Pala d’oro 1209 utáni részeihez, és eszerint keltezte a corona latina apostollemezeit, amelyeket a szomszédos Magyarországon készítettek.

Miután Deér az apostollemezekkel kapcsolatos nézeteket vitatta és cáfolta, a latin Pantokratort vette szemügyre. A latin Pantokratort Albert Boeckler a görög Pantokrator közvetlen utánzatának, másolásának tartotta. 139 Ezt a véleményt követte Deér is, 140 azzal a különbséggel, hogy a korábbi, nem megokolt véleményekkel ellentétben 141 a másolást megkísérelte bizonyítani. Továbbá: a latin Pantokrator-kép szerinte egy időben készült az apostollemezekkel és ugyanannak a tárgynak volt a része. Ezekre a következteté-sekre Deérnek szüksége volt, mert, miután a különféle származtatásokat és hatásokat vitatta és bírálta, az apostollemezek keltezésére egzaktabb érvet keresett. Végül is az apostollemezek készítési idejét a Pantokrator-kép segítéségével keltezte a 13. század legelejére, írván: a görög Pantokratort másoló ötvös Krisztus nevének két, kerek névmo-nogramját a nap és a hold képével helyettesítette. A két asztrális jelkép pedig Magyar-országon először II. András felségi pecsétjén fogja közre a trónoló király fejét. Az apos-tollemezek 13. század eleji készítésének sarkalatos pontja Deér gondolatmenetében: a görögről másolt latin Pantokrator-lemez keltezésének igazolása. Mennyire sikerült ezt bizonyítania vagy valószínűsítenie? Ahhoz, hogy Deér következetése helyes legyen, a latin Pantokrator- és az apostollemezek összetartozását, egyidejű készítését és a nap-hold jelképek összefüggését II. András pecsétjével kell igaznak elfogadni.

A latin Pantokrator-lemez 142 másolása a görögről már Marc Rosenbergnél az antitetikus, a trónt közrefogó fák miatt vetődött fel. 143 Az kétségtelen, hogy a latin lemez Krisztusa nem a nyugati Maiestas-típusban, 144 hanem a görög Pantokrator-formában jelenik meg

139 Boeckler, A. i. m. 739. Boeckler véleménye: (Boeckler, A. i. m. 741.): „Der viel erörterte Entste-hungsort dagegen ... ist nun eindeutig auf Ungarn festgelegt durch die Tatsache der Kopie nach der Géza-Krone und die Benutzung der Monomachos-Krone.”, vitatva P. J. Kelleher nézetét: Kelleher, P. J. i. m. 90.

140 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 87.141 Boeckler, A. i. m. 739.: „offensichtlich ein abendländische Kopie des Pantokrators der Géza-

Krone”.142 „...der Pantokratorbegriff eignet sich nicht zur Bezeichnung eines spezifischem Biltdtypus,

sondern nur als Formulierung einer komplexen Bildaussage, die aus dem Kontext lebt”. Warland, Rainer: Das Brustbild Christi. Studien zur spätantiken und frühbyzantinischen Bild-geschichte. (Römische Quartalschrift für christliche Altertumskunde und Kirchengeschichte. Supplementheft 41.) Rom, 1986. 146.

143 Bárányné Oberschall Magda is csak közvetlen bizánci előképek másolásáról írt, de ugyanattól a mestertől, aki az apostolképeket készítette: „Das Pantokrator hingegen scheint direkt nach byzantinischen Vorbildern kopiert zu sein, aber zweifelsohne von derselben Hand wie die Apostel gemacht” (Bárány-Oberschall, M. v. Die ungarische St. Stephanskrone i. m. 26.) és vitat-ja Boeckler állítását: Boeckler, A. i. m. 49.

144 Bloch, P., Christusbild III. Lexikon, Allgemeine Ikonographie 1. (Herder 1994) 402.

201

(Deér a trónszék és az áldás zárt formájával nem foglalkozott). A ciprusfákról úgy véle-kedett, hogy nem lehet véletlen: a fennmaradt iparművészeti emlékek között csak ezen a két ábrázoláson fogják közre ciprusfák Krisztus trónját. 145 Véleményével Deér egy ikono-gráfiai közhelyet értelmezett tévesen és emelt az egyediség szintjére. 146 Az antitetikus fák ugyanis a 4. századtól a román korig folyamatosan élő, noha nem gyakran alkalmazott járulékos elemek voltak a mennyei helyszín (amit Deér is jól tud) jelzésére. Ezért nem szükségszerű a korona két Pantokrator ábrázolásának hasonlóságából a görög másolásá-ra következtetni. A ciprusok a trón két oldalán a latin és a görög zománclemezen a néző számára kétségtelenül szuggesztív látványt nyújtanak – különösen akkor, amikor még a régi kis fényképeken mást sem lehetett megfigyelni a lemezeken. A fák alapján közvetlen kópiára gondolni azonban annyi, mintha például két román kori miniatúra esetében a másolást Péter apostol kezében tartott kulcsok alapján tételeznénk fel. Minthogy a két Pantokrator között semmi más hasonlóság sincs, csak a ciprusok.

Az antitetikus fa ábrázolás a keresztény művészet születésétől kezdve jól adatolt és a mennyei helyszínt jelölő járulékos elem, 147 amelyet a rendelkezésre álló felület nagy-sága szerint alkalmaztak. A 4–5. században eleinte pálmákat (vagy éppen lombos fát) ábrázoltak, 148 majd az 5. századtól a pálmát ciprus váltotta fel, és a mediterráneumi áb-rázolásokon ez a fa rögzült. 149 Az ezredforduló körül a ciprust Nyugat-Európában egy-re inkább lombos fával helyettesítették. Csak két példa a sok közül: a civatei templom előterének mennyezetfreskóján 150 látjuk, amelyen az éggömbön ülő Krisztust a mennyei Jeruzsálemben, vagy a székesfehérvári faragványon 151 a keresztet két lombos fa fogja közre. A fák az ókeresztény időszakban vértanúkat, Máriát, Krisztust és jelképeit, főleg

145 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 87–88.146 Bárányé Obeschall Magda (Bárány-Obeschall, Magda von: Die Sankt Stephans-Krone und die

Insignien des Königreiches Ungarn. Wien–München, 1974. 78–79.) és Kovács Éva (Kovács Éva: A magyar korona „latin” zománcai. In: Species Modus Ordo. Válogatott tanulmányok. Bp., 1998. 330.) is tagadja, hogy a ciprusfák egyezése elegendő lenne a közvetlen másolás bizonyítá-sára.

147 A fákat Moravcsik Gyula az élet fájának nevezte (Moravcsik Gy. A magyar szent korona a filológiai i. m. 463.), ami csak nagyon áttételesen igaz. Az életfa a keresztény ikonográfiában a keresztfa.

148 L. a ravennai szarkofágokat: Campanati, Raffaella Farioli–Zucchini, Giselda Valenti–Bucci, Mileda: Corpus della scultura paleocristiana bizantina ed altomedievale di Ravenna. Vol. 2. I Sarcofagi a figure e a carattere simbolico. Roma, 1968.

149 A Göreme 29-es freskón (900–910) az álló Krisztust két stilizált pálmafa fogja közre: Cutler, Antony–Spieser, Jean-Michel: Das mittelalterliche Byzanz 725–1204. München, 1996. 152., 116.kép.

150 A templom falfestményeinek feldolgozása: Müller, E. Monika: Omnia in mensura et nomero et pondere disposita. Die Wandmalereien und Stuckarbeiten von San Pietro al Monte di Civate. Regensburg, 2009.

151 Gerevich T. i. m. CLVII tábla 1.

202

a keresztet veszik közre. A kora középkorban az ábrázolások témája szűkül: Krisztusra és az őt jelképező keresztre szorul vissza. A keleti császárságban a keresztet közrefogó fákból fokozatosan egy melléktípus, a crux florida alakult ki, 152 amelyet később a kőfa-ragványokon is ábrázoltak, és jogarszerű jelvényként a császárnék és magas rangú sze-mélyiségek tartják a kezükben (a görög koronán Géza természetesen nem kettős keresz-tet tart a kezében, amint azt Moravcsik Gyula írta 153). Az antitetikus faábrázolás mind keleten, ahol gyakrabban, mind nyugaton, ahol ritkábban, élő maradt. Nincs váratlan vagy egyedi különlegesség abban – Falke sem így értelmezte 154 –, ha a fák Krisztus trón-jának oldalán feltűnnek. Abban igaza van Deérnek, hogy valóban ez a két koronale-mez maradt meg, amelyeken fákkal közrefogott trónoló Pantokrator látható. Csakhogy a néhány többi Pantokratort ábrázoló zománclemez keskeny méretű, hogy azokon fák feltüntetetésére nem volt hely, és az antitetikus fák nem voltak szükségszerű velejárói a Pantokrator-ábrázolásoknak. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a koronát összeál-lító ötvös (vagy a korona tervezője) nem egy mai múzeumi gyűjteményben, hanem az Árpádok kincstárában keresett szándékának megfelelő zománcképet, ahonnan megfele-lő darabot választhatott, és nem volt szükség újat készíteni.

152 Rice, D. Talbot: The leaved cross. Byzantinoslavica 11. (1950) 72–81.; Flemming, Johanna: Kreuz und Pflanzenornament. Byzantinoslavica 30. (1969) 88–115.

153 Moravcsik Gy. A magyar szent korona a filológiai i. m. 455.154 Falke, O. v. i. m. 128.

4. képPantokator a corona latinán

(Fotó: Szelényi Károly)

203

Deér írt arról, hogy az antitetikus faábrázolás az iszlám művészet hatása a keleti ke-resztény művészetre. Bizonyítékként 11–12. századi iparművészeti tárgyakra hivatkozott, ahol a középpontban ábrázolt alakot cédrusok fognak közre. 155 A 12. század első felében készült, Innsbruckban őrzött úgynevezett artukida tál birkózó jelenetét is említette, ame-lyet két ciprus keretez. 156 Ha figyelemmel vagyunk a ciprusoknak, mint ikonográfiai kel-léknek a fent vázolt alakulására és jelentésére, az átvétel iránya nem lehet kérdéses, és éppen fordítottja annak, amit Deér feltételezett. 157 Ez az innsbrucki tál esetében különösen szemléletes: Diarbakirból (Amida), az egykori türkmén artukida-székhelyről ismerünk olyan, 600 körüli kéziratfestményt, amelyen az álló Krisztust két ciprusfa fogja közre. 158

Deér József másik, és egyben keltező érve az, hogy a görög Pantokrator másolója a kerek névmonogramot asztrális szimbólumokkal helyettesítette. Ugyanakkor stiláris különbségeket is említ a két Pantokrator között, mint a lábtartás és a „Nap és a Hold korongoknak a fejmagasságban való elhelyezése”, szemben a görög Pantokrator név-monogramjainak helyével. Ezt olvasva a bíráló szóhoz sem tud jutni és kétségbe kell, hogy vonja Deér tárgylátásának és elemzéseinek hitelét. A görög lemezen azért vannak a kerek medaillonok Krisztus vállánál, mert a lemez íves felső záródása miatt feljebb tenni nem lehetett. A latin Pantokrator-lemezen pedig az asztrális szimbólumokat a négyszögletes felületen arányosan helyezték el. A nap és a hold II. András pecsétjén tűnik fel: ezt Deér a lemez keltezéséhez használta fel. Deér néhány korábbi európai pe-csétet is felsorol ezekkel a jelképekkel (Oroszlán Henrik herceg, Oroszlánszívű Richárd). Az asztrális jelképek ritkábban, mint a keresztre feszítés ábrázolásán, de feltűnnek a Pantokrator-ábrázolásokon. Deér feltevése azért is téves, mert a jelvények, szimbólu-mok, ikongráfiai típusok és a frazeológia devalvációja fentről lefelé, és nem fordítva kö-vetkezik be. Nem az uralkodói pecsétek nap-hold jelképe volt mintakép a Pantokrator- lemez asztrális szimbólumai számára, hanem fordítva. A Pantokrator melletti asztrális szimbólumok – ha tetszik, éppen a korona zománclemeze is – lehetett példa II. András pecsétje számára. Mindenesetre II. András pecsétjével nem lehet a latin Pantokratort keltezni. Ha a latin Pantokrator asztrális jelképeinek az eredetét kutatjuk, akkor a formá-

155 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 88. és 59. tábla, 157.156 A tál modern tárgyalása: Müller-Wiener, Martina: Im Kontext gesehen – Die Artukiden-Schale

und das „classical revival” in Nordsyrien und der Ğazīra. In: Grenzgänge im östlichen Mittelmeerraum. Hrsg.: Ulrike Koenen–Martina Müller-Wiener. Wiesbaden, 2008. 147–168. 147.

157 Deér egyes apostollemezek díszítésében is iszlám hatást vélt felfedezni (Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 114.) – ezeknek az emlékeknek a 12. századi keltezése fontos volt számára az apostollemezek késői keltezéséhez.

158 Leroy, Jules: Nouveaux témoins des Canons d’Eusèbe. Illustrés selon la tradition Syriaque. Cahiers Archéologique 9. (1957) 117–140. 122–124.; Nees, Lawrence: Two Illuminated Syriac Manuscripts in the Harvard College Library. Cahiers archéologiques 29. (1980–1981) 123–142. 140–141.

204

juk az, ami különleges és kutatásra érdemes. Ha a nap ábrázolása inkább csak ritka és szokatlan (a sugarak tagolása miatt), a hold a mellette látható kilenc kis fehér kör miatt különleges. II. András pecsétjén szintén a hold különleges, de nem a gömböcskék, ha-nem a sarlóban lévő, sugaras tárgy miatt; amilyen Oroszlánszívű Richárd király pecsét-jén is megtalálható. 159

Ha arra keresünk bizonyítékot, hogy a latin lemez készítője a görög Pantokratort másolta, akkor nem elsősorban azokat az általános ikongráfiai egyezéseket kell keresni, amilyenek az antitetikus fák, hanem olyan különleges formai és technikai megoldásokat, amelyek túlmutatnak a szokásos Pantokrator-képeken. Ilyen a latin Pantokrator váll-részén az ott unorganikus, spirális rekeszszalag. A bizánci zománcokon a spirális re-keszhajlásokat térdnél és a könyöknél alkalmazták. Ez olyan jellemző, ami amellett szól, hogy a latin Pantokrator készítője ismerte a keleti császárság zománcaira jellemző spirá-lis rekeszvezetést, de a másolás bizonyítására ez az egy jellemző nem elég. Továbbá lé-nyeges körülmény, hogy a spirális rekeszvezetés az apostollemezeken nincs képviselve.

Pozitív bizonyítéka van annak, hogy a latin Pantokrator-lemez készítője nem másol-hatta a görög lemezt. A latin lemezen Krisztus viseletében ugyanis szokatlan különle-

159 Henrich der Löwe und seine Zeit. Herrschaft und Representation der Welfen 1125–1235. Ka-talog der Austellung Braunschweig 1995. Hrsg.: Jochen Luckhardt–Franz Niehoff. München, 1995. 301.

5. képPantoktator a corona graecán (Fotó: Szelényi Károly)

205

gesség figyelhető meg. 160 Krisztus mindkét alsó lábszárán pirossal szegélyezett fehér nadrágszár látható, ami az antik eredetű Krisztus-viselet esetében lehetetlen. (4. kép) Krisztus bokáig érő tunikát, felette palliumot hord. Általában mindkettő kék (söté-tebb és világosabb) színű, és hasonló a görög Pantrokrator viselete. A pallium az ülő Krisztus jobb vállát ívesen takarja, és a jobb lábszárat teljesen, a balt részben fedi. A mellen és a bal lábszárnál látszik a bokáig érő tunika. A latin lemezen a Pantokrator tunikája azonban elől rövid és alatta „nadrágot” visel: a szára a jobb lábán kevésbé, a balon térdtől a bokáig látszik. Mivel ilyen viselet Krisztus-képen nem lehetséges, arról lehet szó, hogy az ötvös félreértette azt a mintaképet, amit másolt. A görög Pantokrator rekeszvezetése ilyen félreértést azonban nem enged meg. (5. kép) Az ötvös olyan ábrá-zolást követett, ahol vagy a tunika redői függőlegesek, és hangsúlyozzák a lábszárak vonalát (ilyen ábrázolás előfordulhatott 161), vagy a félreértést a tunika késő antik örök-sége, a függőleges sávdíszítés 162 vagy stola 163 okozhatta. Krisztust csíkos tunicában ábrázolták már 415 körül, a Santa Pudenziana apszismozaikján, és a tunicának ez a díszítése a keleti császárság területén öröklődött tovább. 164 Kérdés azonban, hogy az ötvös miért értette félre a képet, és végül is létezik-e nadrágos Krisztus-kép? De ez már nem a görög Pantokrator másolásának problémája, hanem a latin Pantokrator-kép eredetének a kérdése. Hogy a szokatlan viseletet Deér miért nem vette észre, az nyilvánvaló: a fekete-fehér fényképeken a rendellenesség nem szembetűnő. Végered-

160 Falke utalt a viseletre: az ötvös „képes volt a ruhának a két alsó lábszár közti betüremkedését … éreztetni”. (Falke, O. v. i. m. 128.) Kovács Éva is felfigyelt a tunica különös megoldására, de nem értelmezte. Kovács É. A magyar korona „latin” zománcai i. m. 330: „a nadrágot” tunika-ként értelmezte.

161 L. Judith hercegnő evangeliarumának ajánlási lapján Krisztus képét (1066–1071): Suevia Sacra. Frühe Kunst in Schwaben. Aut. und Mitarb.: Joachim Werner et al. Augsburg, 1973. 178. Nr. 173., 159. kép.

162 L. a göremei freskó Krisztus-képén a tunikát a lábszárak előtt díszítő függőleges csíkkal (900–950): Cutler, Antony–Spieser, Jean-Michel: Das mittelalterliche Byzanz 725–1204. Mün-chen, 1996. 152. 116. kép; János evangelista tunikája, Evangeliarium, 10. század vége. Džurova, Axinia: Byzantinische Miniaturen. Regensburg, 2002. 41. Abb. 2.; Pantokrator, Paulus Diaconus, Kommentár Szent Benedek regulájához, Montecassino, Džurova, A. i. m. 42. Taf. 3.; Lukács evangelista, Evangelium, 925–950 Konstantinápoly, Džurova, A. i. m. 78. Abb. 84.; Máté és Márk evangelisták, 9. század vége Džurova, A. i. m. 92–93., 38–39. képek.

163 L. a Kölni Szent Severinus korongot: Schultze-Dörrlamm, Mechthild: Die Kaiserkrone Konrads II. (1024–1039). Römisch-germanisches Museum. Monographien Bd. 23. Sigmaringen, 1991. 84. Abb. 57., és Ornamenta Ecclesiae. Kunst und Künstler der Romanik in Köln. Bd. 2. Hrsg.: Anton Legner. Köln, 1985. 255. E 43.; és St. Gallen-i sacramentarium, apát-kép 10. század 2. fele: Hartmut Hoffmann: Sakramenter mit Kalender. In: Otto der Grosse. i. m. 360–362. V. 33.

164 Néhány 10–11. századi zománckép: Romanos császár kelyhe, Velence, San Marco kincstá-ra: The Glory of Byzantium. Art and Culture of thee Middle Byuzantine Era A. D. 843–1261. Ed.: Heklen C. Evans–William D. Wixom. New York, 1997. Nr. 31.; Alabástrom patena középmedaillonján, Velence, San Marco kincstára: Uo. Nr. 29.; Négykaréjos enkolpion, Virginia Museum of Fine Arts: Uo. Nr. 109.

206

ményben megállapítható, hogy a latin Pantokrator-lemez készítője nem a görög koro-nalemezt másolta.

Annak elfogadásához, hogy a Pantokrator- és apostollemezek összetartozzanak, egy időben készüljenek, és az utóbbi keltezze az apostolképeket, Deérnek egy különleges mutatványt is végre kellett hajtani. Bizonyítani kellett, hogy a Pantokrator-kép és az apostollemezek azonos technikával készültek. Korábban Bárányné Oberschall Magda megállapította, hogy a Pantokrator süllyesztett rekeszzománc (Senkschmelz), az apos-tollemezek technikája pedig átmenet a teljes és süllyesztett rekeszzománc között. Deér az átmenet (Übergang) létezését tagadta, és azt kísérelte meg bizonyítani, hogy az apos-tollemezek ugyanolyan technikával készültek, mint a Pantorator-kép. Ezáltal szándéko-zott bizonyítani az apostol- és a Pantokrator-lemezek összetartozását. Megállapította, 165 hogy „egyfelől a keresztpántokon lévő apostollemezek, másfelől azok metszéspont-jában a Pantokrator-lemez között technikai tekintetben semmilyen lényegi különbség sincs legfeljebb csak fokozatbéli („kein wesentlicher, nur ein gradueller Unterschied”), és, mivel mindkettő egyaránt süllyesztett zománc, aligha lehet megalapozottan „egy-azon emléken két eltérő technika egymás mellett éléséről beszélni”. Noha lehetne vi-tázni arról, hogy mi az érdemi, jelentésbeli különbség az „Übergang” és a „gradueller Unterschied” között, Deér végül is a képek látványának esztétikai különbségét kísérelte meg a technikai megoldás azonosságának hangsúlyozásával semlegesíteni. Deér lénye-gében a kutatók régi megfogalmazásával vitatkozott, a képek technikai különbségének a feloldására törekedett. Messzemenően nem vette figyelembe a lemezek minden más, egymástól különböző jellegzetességét. A képek a kompozícióban és a részletekben any-nyira mások, hogy érthetetlenek azok a vélemények, amelyek ugyanannak a műhelynek a készítményeiről írtak. A Pantokrator- és az apostollemezek különbségével Deér sem foglalkozott. Arra kell gondolnom, hogy megfelelő felvételek hiányában egyedül az be-folyásolta a kutatókat, hogy az apostolokhoz szükségszerűen hozzátartozik Krisztus képe. 166 Talán ezért tételezték fel, hogy a Pantokrator-kép az apostollemezekkel együtt készült. Az apostolképek és a latin Pantokrator süllyesztett rekeszzománc-technikája végeredményben lehet azonos, de ez nem azonos mértékben valósult meg, ami a ké-peknek eltérő megjelenést adott: Krisztus arany háttér előtt trónol, az apostolok pedig nem. 167 Ezt még magyarázni is lehetne azzal, hogy az ötvös Krisztust ilyen módon akar-ta kiemelni. Krisztus és az apostolok testének aránya lényegesen különbözik: az álló

165 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 83.166 Deér is hangsúlyozza a rekeszvezetés vizsgálatának „óriási jelentőségét” (Deér J. A magyarok

Szent Koronája i. m. 103). Csak hát a rendelkezésére álló felvételek erre alkalmatlanok voltak.167 A technikai különbséget vagy azonosságot végül is az a vizsgálat döntheti el, amely a készítés

módját megállapítja: l. Buckton véleményét a technikáról: Buckton D. Vorläufige Ergebnisse i. m. 136–137.

207

apostolok feje mintegy a test negyede, az ülő Krisztus esetében pedig ötöde. Krisztus feje inkább kisebb a természetesnél és természetesebb alakú, mint az apostolok többé-kevésbé stilizált fejformája. Az összes apostolra jellemző kancsalítás a szem(üreg) kör-vonalainak közvetlenül az orr mellé helyezésének következménye; ez Krisztus esetében nem áll fenn: a szemüreg távolabb van az orrvonaltól. Az általános, románkori, kife-lé forduló lábfejtartás mellett azonos a hajválaszték módja is: félkör alakú formálása Krisztus és az apostolok homlokán. Mindjárt meg kell jegyeznem, hogy ez a jellegzetes hajválaszték mások mellett a német császári korona Krisztus-lemezén a szeráfok haján is feltűnik. 168 A rekeszvezetésben: Krisztus vállai alatt van a csigavonal, amely egyetlen apostollemezen sem figyelhető meg. A Krisztus-lemezen is látunk viszont egy rövid hullámvonalat, amely az apostollemezek jellemzője. 169

Végeredményben a latin koronáról szóló fejezetekben Deér Józsefnek nem sikerült bizonyítani sem az apostollemezek és a latin Pantokrator összetartozását, sem a latin Pantokrator másolását a görögről, sem az apostolképek árkád-kompozícióját, és ezek miatt a lemezek 13. eleji keltezését sem.

Deér monográfiájának harmadik fejezetében részletesen tárgyalja Szent István koro-nájának történetét. A teljes forrásirodalom ismerete alapján vitatkozik, valamint cáfolja azokat a véleményeket és nézeteket, amelyek a 11. és 12. század folyamán István ki-rály koronájának az elvesztését, Rómába való küldését tételezték fel. Bizonyította, hogy Szent István koronája volt a következő két évszázadban az a koronázó jelvény, amely-nek őrzésére az Árpád-házi királyok különös gondot fordítottak. Visszaszerezték, ha külföldre került, mint Imre király halála után. Idézem gondolatmenete bevezetéseként írt szavait: 170 „Eszerint az egész jámbor legendának (mármint a Hartvik-legendának, TE) semmi értelme sem lett volna egy konkrét, ősi eredetű korona nélkül. Mármost a római korona ajándékozásról szóló Hartvik-féle elbeszélés ezen második magyarázata mellett szól határozottan az a tény, hogy a XII. század második felében és a XIII. század elejéről több megbízató forrásunk is van, melyek egy különleges nimbusszal körülvett koroná-nak mint a koronázás nem helyettesíthető kellékének a létét tanúsítják.” Mindezeket a kérdéseket Deér a következő három történeti fejezetben tárgyalta, amelyekben korona történetével Mátyás király uralkodásáig foglalkozott, 171 és többek között bizonyította, hogy Erzsébet királyné nem a Szent Koronát zálogosította el Frigyes császárnak, hanem azt a császár lefoglalta.

168 Schultze-Dörrlamm, M. i. m. 135. Taf. 10.169 Kovács É. A magyar korona „latin” zománcai i. m. 333.170 Deér J. A magyarok Szent Koronája i. m. 171.171 Uo. 172–203. Deér bizonyította, hogy az a korona, amelyet Erzsébet királyné elzálogosított III.

Frigyes császárnak, nem a koronázó jelvény volt. Azt a császár magánál tartotta.

208

Mi történt azonban a régi koronával? Deér József elgondolása szerint IV. Béla halá-la után leánya, Macsói Anna a királyi kincstár elrablásával együtt a koronázó ékszert is magával vitte Prágába, ahonnan többé nem került vissza. Ezért a régi pótlására és az elrablás eltitkolására V. István koronázása előtt 3-4 hét alatt a III. Béla alatt készült női koronát kiegészítették egy II. András uralkodása idején készített liturgikus tárgyból alakított keresztpánttal zárt koronává. Amíg a koronarészek korábbi történetével kap-csolatban Deér részletes és körültekintő kutatást végzett, az új korona esetében lényeges kérdéseket mellőzött, és vizsgálat nélkül hagyott. Nem oldotta fel az ellentétet, ami a koronázó jelvény általa elővezetett 11–13. századi története és az elrablás feltételezése között feszül. Hogyan volt lehetséges, hogy a székesfehérvári prépostság kincstárában őrzött koronázó jelvényhez a herceglány hozzájusson? Összeszedte a kincstár tárgyait Budán, aztán elment Fehérvárra, és az ott őrzött jelvények közül kiválasztotta a koronát, és az őrkanonok átadta neki? És a jelvényekhez tartozó jogart miért nem vitte magával? Hogyan lehet az, hogy a majd hetven éve háborús fenyegetéssel visszaszerzett koroná-ról V. István ilyen könnyedén lemondott? Folytathatnák a megválaszolatlan kérdéseket, de szükségtelen, mert a Szent Korona tárgytörténete ezt a lehetőséget kizárja.

Mulasztás volt, hogy Deér nem vizsgálta annak a liturgikus ötvöstárgynak a miben-létét, amihez az apostolképek tartoztak. Nem arról van szó, hogy meg kellett volna ha-tároznia, hogy eredetileg mi volt az a tárgy, amivel vagy aminek egy részével a koronát lefedték. Azokat a lehetőségeket kellett volna sorra vennie, amelyek a kereszt alakú, sík lap esetében korábbi tárgyként szóba jöhetnek. Hogy Deérnél hiányzik e tárgy lehetsé-ges körének meghatározása, nem csoda, mert ilyen tárgy nincs. A keresztpántot nem vághatták ki egy nagyobb lemezből, mert gyöngydróttal egységesen van keretezve. A keresztpántra az apostollemezeket sugarasan, négy irányban szerelték fel, az apostolok négy felé néznek, ami körkompozíció. Deér azt a téves vélekedést követte, hogy a szárak végéről apostolképeket vágtak le; emiatt azonban nem hibázatható. 172 Nem vette figye-lembe és nem vizsgálta azt a felismerést, hogy a pántok eredetileg is hajlítottak voltak. Befolyásolta az a feltételezés, hogy a sík pántok a hajlítás miatt törtek meg, és a leme-zük vékony és gyenge, amely alkalmatlan a korona beboltozására. Nem tulajdonított jelentőséget Czobor Béla megjegyzésének, miszerint a zománclemezek a keresztpánt rekeszeiből kivehetők, és ezért nem szükségszerűen egykorúk a pántokkal (és egyidejű készítésük bizonytalan). Ez pedig a latin korona készítésének sarkalatos kérdése. Deér elgondolása érthető: csak akkor keltezhette az új korona készítését IV. Béla halála utánra, ha az gyors munkával megvalósítható volt, és V. István koronázásáig nem kellett a mun-

172 Még az 1980-as években is úgy tárgyalta Kovács Éva a keresztpántot, hogy annak végeiről apostolképeket vágtak le: Kovács É. A magyar korona „latin” zománcai i. m. 329.

209

kaigényes pántok készítésére sok időt fordítani. 173 Már az a tény, hogy a keresztpántot a korona beboltozására készítették, kizárja, hogy a Szent Koronát V. István koronázására állították össze. Továbbá fel kellett tételeznie a korábbi korona-forma „másolását”, mert V. István uralkodása idején ez a forma korszerűtlen lett volna. Ez további súlyos kér-déseket vet fel, amiket Deér szóba sem hozott. Az kisebb probléma, hogy az új koronát készítő ötvös látta-e és mikor látta a régit. A nagyobbik az, hogy milyen volt az elveszett korona típusa. Ha az is zárt, keresztpántos korona volt, amit az ötvösnek utánoznia kellett, miért volt olyan? Bizánci típusú volt, és miért? Képekkel volt díszítve, és miért? Tudniillik azt kellene feltételezni, hogy a korábbi korona is felül zárt és képekkel volt díszítve és a bizánci császári korona típusában készült. E tekintetben Deér semmit sem mond.

Deér József nagy munkájával lezárta a koronakutatás hosszú, 170 éves szakaszát. Annak folyamatához illeszkedett és következtéseiből kitörni nem tudott. Ez nem minő-sítés vagy értékítélet. A korona tárgytörténetének alapvető jellegzetességét, a kereszt-pánt csonkítatlanságát nem tudta figyelembe venni. A korábbiaknál bármennyire is jobbak voltak az 1946-ban készült felvételek, a zománcképek vizsgálatára még mindig elégtelenek voltak. 174 Helyes következtetéseit hátráltatta, hogy nem vette figyelembe azokat az esetenként jó megfigyeléseket, melyeket a szemlézők (főként Czobor Béla és Varjú Elemér) írtak le, de tévesen a latin korona hagyományos értelmezésére gondol-tak. Deér új utakat keresett, de eszmetörténetileg mégiscsak a szentistváni hagyomány folyamatosságát bizonyította, a tárgytörténetben viszont törést tételezett fel: a Szent Korona eltűnését és az esemény eltitkolását. A monográfia kettős vonulata: egyrészt igazolta Szent István koronájának eredetét, történetét és hagyományát az 1270. évi el-rablásig, másrészt a meglévő Szent Korona eredetét kutatta az egyes részek készítésén keresztül a feltételezett 1270. évi összeszerelésig. A szentistváni hagyomány szerinte a régit másoló új koronára száll át. Mivel sem a keresztpánt II. András-kori készítését, sem az eredeti korona elrablását nem sikerült bizonyítania, amelyek gondolatmenetének lé-nyeges pontjai, munkája végül a Szent Korona szentistváni eredete bizonyításaként is felfogható. Az azonban, hogy ez miként lehetséges, arra remélhetőleg a Szent Koronáról írt monográfia választ fog adni.

173 A latin korona részeiről l.: Tóth Endre: A magyar címer színeinek és kettős keresztjének eredeté-hez. Turul 87. (2014) 81–92. 81–85.

174 L. Kovács Éva megállapítását a Linköping-mitra gyenge minőségű zománcairól, amiket Deér analógiaként tárgyalt. Kovács É. A magyar korona „latin” zománcai i. m. 330.

210

Összefoglalás

– I. István felkenése és koronázása, 175 amely a régi királyságok – a császárság, Anglia és Franciaország – után az első volt Európában, teljes érvényű volt. Nem a korona volt az Árpád-kor első felében a királyavatás lényeges kelléke. A cselekmény legfontosabb része a csakis a pápa által engedélyezett felkenés volt, ami nem az invesztitúra-viták függvénye. Noha az Árpád-kor második felében a korona egyre fontosabb jelvénnyé vált, aligha értjük meg a korona kezdetének a történetét és szentté válását, ha a fenti-eket nem vesszük figyelembe. Később nem volt szükség a II. Szilveszter litterae-jében foglaltak megújítására. A trónörökös felkenése és koronázása automatikuan történt. Ha pedig a királynak vagy trónörökösnek koronára volt szüksége, akkor sem az egyik, sem a másik császártól, sem pedig a pápától nem kellett koronát kérnie, éppúgy a 11. mint a 12. században, hanem csináltatott.

– A koronázási jelvényeket (palást, jogar, korona) a 12. században aszerint válogatták ki, vagy állt össze az együttes, hogy egyes darabjai mennyiben kapcsolódtak az 1083-ban szentté avatott első király személyéhez. A Szent Korona esetében az apostollemezek vol-tak azok, amelyeket a keresztény mentalitásnak megfelelően ereklyeként alkalmaztak. Szent István koronáját nem törték szét, hogy azzal boltozzák be a görög koronát, hanem a szent király személyéhez kapcsolt, ismeretlen liturgikus tárgy zománcképeit használ-ták fel arra, hogy a bizánci uralkodó koronáját másoló jelvényt készítsenek.

– A Szent Korona két fő részből: a görög koronából és a latin keresztpántból, valamint két bővítményből, a kilenc pendiliumból és a keresztből áll.

– A latin korona kiemelhető apostol-zománcképei nem egyidősek szükségszerűen a pán-tokkal, hanem annál korábbi, olyan liturgikus tárgyról is származhatnak, amelyen mind a 12 apostol képe rajta volt. Ez volt az a tárgy, amelyet Szent Istvánhoz kapcsoltak. Ez a tárgy lehetett ereklyetartó, hordozható oltár és pánt alakú korona is.

– Nem bizonyítható, hogy a latin Pantokrator- és az apostollemezek egyazon liturgikus tárgy számára egy időben készültek.

175 Idézem Hans-Dietrich Kahl mondatait, amelyeket az itáliai királykoronázásokkal kapcsolat-ban írt: „Das Wort „Krönung” wird traditionsgemäß als Inbregriff einer feierlichen Einwei-sung in neue Herrschaft verstanden, vollzogen von kirchlichen Rahmen und so, daß der ei-gentliche Krönungsakt als besonders auffälliger Höhepunkt in einer „Kettenhandlung” steht, in der ihm weniger spektakuläre, doch in geistlichem Verständis wichtigere Glieder vorauf-gehen. Der Terminus steht also gewöhnlich pars pro toto für den Gesamtkomplexes der Kö-nigsweihe, deren Bedeutung für das Selbstverständnis mittelalterlichen Herrschertums die Forschung der letzten Jahrzehnte hinreichend herausgearbeitet hat.” Kahl, Hans-Dietrich: Der Chronist Arnulf von Mailand und das Problem der italischen Königsweihen des 11. Jahrhun-derts. In: Historische Forschungen für Walter Schlesinger. Hrsg.: Helmut Beumann. Köln, 1974. 420.

211

– A keresztpánt (latin korona) nem más rendeltetésű liturgikus tárgy maradványa, hanem a beboltozáskor a Krisztus- és az apostollemezek befoglalására készítették. A latin koronarész csonkítatlan, végeinek díszítése befejezett. A pántok vége nem hiá-nyos, apostolképeket nem vágtak le róla, csak a korona kora újkori súlyos balesete után, a sérülés miatt, a végeken az illesztési felületet rövidítették meg. Ezek a lemezek azon a liturgikus tárgyon voltak, amely Szent Istvánhoz volt köthető, és amelyről a korona számára a zománcképeket levették.

– A görög koronát Magyarországon nem alakították át vagy alakították ki. Nem egy meghatározhatatlan ajándék volt Géza számára, hanem minden bizonnyal a felesége által Konstantinápolyból hozott házassági korona volt. Mihály császár és I. Géza zománc-képét Konstantinápolyban egy kész koronára szerelték fel, amikor a koronát aktualizál-ták és a korábbi képeket kicserélték. A két pendiliumot Magyarországon csatlakoztatták.

– A latin korona filigrános-köves pántjainak töréseit és sérüléseit nem egy korábbi, sík-felületű, liturgikus tárgy meghajlítása okozta, hanem egy (esetleg több) súlyos sérülés, amely a kereszt ferdülését is kiváltotta.

– A keresztet minden bizonnyal 1551 után szerelték rá a koronára.A tanulmányt Deér József mondataival kezdtem, amelyben a Szent Korona tárgytör-

téneti jelentőségét foglalta össze. Befejezésül Rainer Maria Rilkét idézem, aki a jelvény szimbolikus jelentőségét a következők szavakkal összegezte egy 1922-ben írt levelében, emlékezve a 25 évvel korábbi eseményre, a magyar honfoglalás 1000 éves évforduló-ja alkalmával tartott ünnepi felvonulásra, amelyet személyesen látott: 176 „…ennek az országnak a koronába vetett hite, az a nyugodt, rendületlen, több évszázados igyekezete, hogy a hatalom legkevésbé kézzelfogható vonásait egy dologban tisztán megőrizze ma-gának, ez nyilván semmi más, mit egy nagy titokban tartott eszme. István király koroná-ja – bizonyos értelmen – ennek a sérthetetlen, ódon és közösségi igénnyel megtakarított erőnek akkumulátora…”

176 Rainer Maria Rilke. Levelek V. 1919–1922. Vál., ford., az előszót és életrajzi jegyzeteket írta: Báthori Csaba. Bp., 1999. 460.: Levele Margot Sizzo-Noris grófnőnek 1922. július 15-én.

212

Függelék

I. A Szent Korona régi leírásai és értelmezések

Leírás Értelmezés18. sz. vége a feliratok alapján két részből áll nincs köze szent Istvánhoz

1880Pulszky stb.

- ablakzománc, a keresztpánt törése, a pántok aljáról egy-egy apostolképet vágtak le

- a két korona aranyfinomsága különbözik

- a latin korona Pantokratora latin áldást oszt

- a pántokat erőszakosan meghajlították, ezért törtek el (Hampel )

1896Czobor

- az apostolképek kivehetők- a két korona aranyötvözete különbözik- eleinte nem volt a tetőn kereszt, később tették fel, és erős ütés miatt hajlott el

- apostolok kancsalítása- c. l. Krisztusa latin áldást oszt

- az ablakzománc ritka technika- csak az apostolképek tartoztak Szent István koronájához, amelyek Itáliában vagy Trierben készültek

- az apostolképek nyugati, bizánci hatásra

- a pántok az egyesítéskor készültek- az egyesítés talán III. Béla-, de biztos, hogy Árpád-kor

- a szentistváni korona nyitott volt

1916Varjú

- Ipolyi és Czobor állításait ellenőrizték- a c. gr. nincs nyoma „nagyobb javításnak”

- a korona balesete újabb kori- a kereszt elferdült, két pánt teljesen, a harmadik félig eltört

- az egyik pánt levált a Krisztus-lemezről- a zománcképek kissé hajlítottak

- a pántok nem a hajlítás miatt törtek el, hanem erőszakos behatás miatt

- a pántok eredetileg is hajlítottnak készültek

- a zománclemezek az íves pánttal együtt készültek

1938 Nincs beszámoló, csak megjegyzések a Mihály kép rendellenes helyzetről (Bárányné) és a kereszt vastag aranylemezből készült, belül üreges

- a keresztet a 13–14. században illesztették a koronára

- a kereszt 1633–1792 között erős ütés miatt ferdült el

213

II. Matilde Uhlirz, Patrick J. Kelleher, Bárányné Oberschall Magda és Deér József munkáiról megjelent kritikák és összefoglaló említések:

Uhlirz 1951 = Uhlirz, Mathilde: Die Krone des heiligen Stephan, des ersten Königs von Ungarn. (Veröffentlichungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung. Hrsg.: Leo Santifaller. Bd. XIV). Graz–Wien–München, Verlag Stiasny 1951.Kelleher 1951 = Kelleher, Patrick J.: The Holy Crown of Hungary. Rome: American Academy 1951. IX, 124 S., XXXVI Taf. gr. 8°. (Papers and Monographs of the American Academy in Rome. Vol. XIII.)Deér 1966 = Deér, Josef: Die Heilige Krone Ungarns. Österreich. Akademie der Wissenschaften, Philosophisch-historische Klasse. Denkschriften, 91. Bd. (H. Böhlaus Nachf., Graz-Wien-Köln 1966).Bárány-Oberschall 1961 = Bárány-Oberschall, Magda von: Die Sankt Stephans-Krone und die Insignien des Königreiches Ungarn. Wien–München, 1961.Bárányné Oberschall, Magda: rec. Kelleher 1951. Corvina Serie III-Anno I. Vol. I. (1952) 80–86.; Bárány-Oberschall, Magda von: Die ungarische St. Stefanskrone im Licht der neuesten Forschungen. Südost-Forschungen 16. (1957) 24–53.; Bak, J. M.: rec. Deér 1966. Jahrbücher für Geschichte Osteuropas Neue Folge 17. (1969) 463–466; Bogyay, Thomas von: Neuere Forschungen über die Stephanskrone. Das Münster 4. (1951) 233–234.; Bogyay, Thomas von: rec. Kelleher 1951. Kunstchronik 5. (1952) 17–22.; Bogyay, Thomas von: rec. Kelleher 1951.; Uhlirz 1951. Byzantinische Zeitschrift 45. (1952) 419–423.; Bogyay Tamás: A szent korona eredete – kérdések és válaszok. I–II. Új Magyar Út 3. (1952) 1. sz. 14–16. és 2. sz. 17–21.; Bogyay Tamás: Könyvek – koronákról. Új Látóhatár 5. (1962) 135–146.; Bogyay Tamás: rec. Bárány-Oberschall 1961. Byzantinische Zeitschrift 56. (1963) 126–131.; Bogyay, Thomas von: rec. Deér 1966. Byzantinische Zeitschrift 61. (1968) 361–364.; Bogyay Tamás: Problémák Szent István és koronája körül. Új Látóhatár 13/21. (1970) 105–115.; Bogyay, Thomas von: Ungarns Heilige Krone. Ein kritischer Forschungsbericht. Ungarn-Jahrbuch 9. (1978) 207–235.; Breckenbridge, James D.: rec. Deér 1966. Speculum 43. (1968) 138–141.; Deér, Josef: Die Stephanskrone. Atlantis 21. (1949) 114–119.; Deér, Josef: rec. Uhlirz 1951, Historische Zeitschrift 176. (1953) 567–572. Dölger, Franz: rec. Kelleher 1951. Historisches Jahrbuch der Görresgesellschaft 75. (1954) 252–264.; Elze, Reinhard: rec. Uhlirz 1951 és Kelleher 1951. Deutsche Literaturzeitung 75. (1954) 767–771; Fillitz, Her-mann: rec. Kelleher 1951 és Uhlirz 1951. Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung 63. (1955) 92–95.; Fillitz, Hermann: rec. Deér 1966. Kunstchronik 25. (1972) 10–22.; László Gyula: rec. Deér 1966. Századok 106. (1972) 459–470., Rensing, Theodor: rec. Deér 1966. Zeitschrift für Kunstgeschichte 31. (1968) 162–165.; Sas-Zaloziecky, W.: rec. Kelleher 1951. Jahrbuch der Österreichischen Byzantinistik 2. (1952) 185–188.; Schramm, Percy Edmund: rez. Deér 1966. Zeitschift für schweizerische Archäologie und Kunstgeschichte 25. (1967) 90–91. Schmugge, Ludwig: rec. Deér 1966. Erasmus 19. (1967)

214

749–752.); Seewann, Gerhardt: Das Sankt-Stephan-Krone, die Heilige Krone Ungarns. Südost-Forschungen 37. (1978) 146–178.; Thordemann, Bert: rec. Deér 1966. Fornvännen 62. (1967) 75–76.; Ulm, Benno: rec. Deér 1966. Christliche Kunstblätter 1970. 50.

215

K o l l á r C s i l l a

A M A G Y A R A R I S Z T O K R Á C I A F É N Y Ű Z Ő É L E T E A 1 7 – 1 9 . S Z Á Z A D I H A B S B U R G U R A L O M A L A T T .A M A G Y A R N E M Z E T I M Ú Z E U M K I Á L L Í T Á S A

D É L - K O R E Á B A N

A Magyar Nemzeti Múzeum a magyar kulturális és tudományos élet kiemelkedő sze-replőjeként számos gyümölcsöző kapcsolatot épített már ki külföldi országokkal és azok intézményeivel. A dél-koreai kapcsolatfelvételre 2011 májusában került sor, amikor a Koreai Nemzeti Palotamúzeum akkori igazgatója, Chang Jong-Soo úr ellátogatott a Magyar Nemzeti Múzeumba és javaslatot tett a két intézmény közötti együttműködésre. A közös munka első lépése és eredménye volt A magyar arisztokrácia fényűző élete a 17–19. századi Habsburg uralom alatt című nagyszabású kiállítás, mely 2013. december 3. és 2014. március 9. között tartott nyitva Szöulban. A várható érdeklődés és a tárlat reprezentatív volta miatt hamarosan még egy intézmény jelentkezett, hogy szívesen fogadná a ma-gyar műkincseket. Így a szöuli zárás után a tárgyakat Teguban a Keimyung Egyetem Hengso Múzeumában is megtekinthette a közönség 2014. április 1. és június 14. között.

A Koreai Nemzeti Palotamúzeum 2005-ben kapta ma is használatos nevét, amikor az ország függetlenségének 60. évfordulójára emlékezve részlegesen megnyitották a látogatók előtt. Korábban is történtek törekvések arra nézve, hogy a szöuli Nemzeti Múzeum szervezetéből kiemelve létrehozzanak egy önálló intézményt, amely a törté-netileg legjelentősebb uralkodóház, a Joseon (más átírással: Csoszon) dinasztia emlékeit

1. kép

Gyeonbokgung palota, Szöul (A szerző felvétele)

216

őrzi, gyűjti és kutatja. Már az 1980-as években megkezdték a család uralmához tartozó műkincsek felkutatását, gyűjtését és restaurálását. A történelem viharaiban szétszóró-dott berendezési, használati és dísztárgyak nagy részét külföldről kellett visszavásárolni. A megkerült műkincsekből 1992 és 2005 között a Deoksugung palota Seokjojeon épüle-tében rendeztek be királyi múzeumot. Végül az intézményt jó érzékkel Szöul elsőszá-mú idegenforgalmi célpontja, a Gyeonbokgung palota mellé helyezték át egy teljesen modern, új épületbe. A fővárosban található öt palotaegyüttes közül a Gyeonbokgung palota volt a legnagyobb, a fő királyi központ, mely már az első Joseon dinasztiabeli uralkodó, Taejo király idején kiépült. Az 1592. évi japán megszállás idején leégett épü-letegyüttest napjainkra teljesen újjáépítették és a főváros legnépszerűbb, kötelező lát-nivalójává tették. A főbejárattól balra elhelyezkedő területen, mely még a palota falain belülre esett, de semmilyen kiemelt épületnek nem adott helyet, fejezték be 2007-re a Nemzeti Palotamúzeum építészeti környezetbe illeszkedő, de a legmodernebb látoga-tói és műtárgyvédelmi követelményeknek is megfelelő háromszintes épületét. (1–2. kép). A 18.284 m2 alapterületű múzeum három szintjén 10 kiállítóteret rendeztek be, melyek tematikus rendben mutatják be az 1392–1897 között uralkodó dinasztiát és annak fény-űző udvarát. A látogatók megismerkedhetnek az uralkodócsalád tagjainak életével, szo-kásaikkal, jelvényeikkel, külön egységek mutatják be a gyermekkort és az oktatást, de figyelmet fordítottak a korszak tudományos eredményeinek a bemutatására is. Nagy szerephez jutnak a művészetek is, különösen az építészet, a festészet és a zene. A ren-delkezésre álló időszaki kiállítótérben rendszeresen dolgoznak fel az állandó kiállítás-ban szerephez nem jutó, de jelentős és érdeklődésre számot tartó témákat, mint például a selyemhízések és a gyógyítás történetét, az utolsó hercegnő életét, a pecsétek és más uralkodói jelvények használatát. A mára már közel 40.000 darabos gyűjteménnyel ren-delkező múzeum fő feladata tehát, hogy a leghosszabb ideig uralkodó koreai dinasztia történtét, tagjainak életét és udvaruk életkörülményeit bemutassa, továbbá hogy felhívja a figyelmet arra a hatalmas nemzeti és kulturális örökségre, amit a Joseon uralkodók

2. kép

A Koreai Nemzeti

Palotamúzeum

(A szerző felvétele)

217

sora az országra hagyott. Fontos megemlítenünk azt is, hogy a ma már erős nyugati hatás alatt álló és rohamos gyorsasággal változó Koreában a Joseon dinasztia alatt alakultak ki olyan nemzeti jellegzetességek, mint a viselet, az étkezések rendje és kultúrája, a ma már hagyományosnak számító szokások, ünnepek és a viselkedéskultúra is. Nem meglepő tehát, hogy e korszak megismerése és emlékeinek megőrzése kiemelten fontos feladat.

A nemzeti értékek megőrzése, ismertetése és kutatása mellett a múzeumnak az is küldetése, hogy más országok uralkodóházainak, elitjének az életmódját, kultúráját is bemutassa. 2010. november 9. és 2011. február 6. között a Nguyen dinasztia (1802–1945), az utolsó vietnámi uralkodóház történetével ismerkedhettek a látogatók. A pánázsiai hatások és a nemzeti jellegzetességek bemutatása után kimondottan nagy lépés volt, hogy a múzeum európai partnert és témát választott következő időszaki kiállításához. Az intézmény azelőtt soha nem dolgozott fel Ázsián kívüli témát, de egy európai ország műkincseinek ilyen reprezentatív bemutatkozása még az egész Koreai-félszigetre vetít-ve is egyedülállónak számított.

A kiállítás előkészítő munkálatai 2012 elején kezdődtek, melynek első lépéseként a kurátori feladatok elvégzésével a szerzőt bízták meg. A koncepció kidolgozásakor a koreai partner igényeit, a kölcsönző intézmény adottságait és jellegzetességeit igyekez-tünk figyelembe venni. Olyan témát és korszakot próbáltunk találni, mely idő és „rang-béli” kapcsolatban áll a Koreai Nemzeti Palotamúzeum gyűjtőkörével és feladatával. A kiállítóhely egy uralkodóház bemutatását tűzte ki célul, melyhez mi annyiban alkal-mazkodtunk, hogy a korszakban Magyarországon regnáló Habsburg-háznak kiemelt szerepet juttattunk a kiállításban. A földrajzilag és történelmileg oly távol eső Ázsiában a Habsburg-ház olyan fogódzót és hívószót jelentett, amely segíti a látogatót a magyar történelem viharaiban történő eligazodásban. Fontos volt azonban, hogy a kiállítás ne csupán az idegen uralkodóházat mutassa be, hanem a magyar arisztokrácia életmódját és szokásait is. A Magyar Nemzeti Múzeum gazdag, Habsburg-házhoz köthető műtár-gyai mellett olyan egységeket és tárgyakat igyekeztünk kiválasztani, amelyek a nemzeti jellegzetességekre, a külföldi példák és értékek átvétele mellett megjelenő hagyomány-tiszteletre hívják fel a figyelmet. Kezdettől fogva tematikus egységekben gondolkod-tunk, hiszen így a kiállítóhelyhez is illeszkedtünk, és a befogadást is nagyban megköny-nyítettük. A több alakalommal is hazánkba látogató koreai kollégák számára meglepő volt a rendelkezésre álló műtárgyállomány minősége és nagysága, így a korábban ter-vezett 448 m2-es időszaki kiállítóhely helyett hamarosan javaslatot tettek egy nagyobb alapterületű helyiség kialakítására. Mindezt csak úgy lehetett elérni, ha az állandó ki-állítás bizonyos egységeit engedik át az időszaki kiállítás idejére. A múzeum legalsó szintjének termeit így kiürítették a magyar kiállítás számára, melynek eredményeként egy kellően nagy és reprezentatív tér fogadhatta a tárlatra kölcsönzött 190 nagy értékű műtárgyat.

A kiállítás bejáratánál térképek és idővonalak segítették a bemutatott témák térben és időben történő elhelyezését. A Habsburg uralkodók sorát képes családfa segítségével követhették a látogatók. Az első teremben (3. kép) a Magyar Királyság létét, hozzá kap-csolódó nemzeti jelképeinket igyekeztünk megidézni. Államiságunk fő szimbóluma, a Szent Korona másolat formájában lehetett jelen, míg grafikák sora mutatta be a többi koronázási jelvényt. A Szent Korona alakja két legyezőn is megjelent, amelyek a korona 1790-es hazahozatalakor készültek. A jeles esemény idején készült tárgyak a különböző

218

korok koronázási ünnepségeit megörökítő metszetekkel együtt megfelelő mértékben hangsúlyozták a Magyar Királyság létét és a Habsburg–magyar viszony időről-időre változó, bonyolult szövedékét.

A következő egységben uralkodói portrék sorakoztak, kiemelve olyan korszakokat, melyek esetében a hosszú uralkodás, a kompromisszumkészség, valamint az uralkodó és alattvalóinak kiegyensúlyozottságra törekvő viszonya jólétet és fejlődést teremtett. Mária Teréziát és magyar ruhába öltöztetett gyermekeit ábrázoló festmények és grafi-kák szép kiegészítője volt az a 18. századi fiúruha, amelyet a hagyomány pazar kivitele és magyar szabása miatt II. József gyermekkori öltözetének tart. Ferenc József időskori portréja már egy másik végpont, korszakunk vége felé mutatott. A szépséges, magyarok számára oly kedves, Erzsébet királyné neve még a messzi Koreában is ismerősen cseng, alakját nem csak portrék, hanem használati tárgyai, öltözetei is megidézték.

A következő egységben női és férfi viseletek és kiegészítők jelentek meg, melyeken ugyan a nemzetközi hatások jól megfigyelhetőek, mégis remekül bemutatják a jellegze-tesen magyar elemeket is. A díszmagyarként számon tartott magyar főúri viselet a bécsi udvarban is elfogadott reprezentatív öltözet volt, melyet a Habsburg-ház tagjai is rendre felöltöttek, különösen ünnepi alkalmakkor. Az utolsó két koronázás alkalmával viselt női öltözetek egyik legszebbike, Majláth Györgyné Prandau Stefánia fehér alapon arannyal hímzett, uszályos szoknyás és vörös ruhaderekas együttese, eredeti fémszálas csipkefáty-lával és kötényével kiegészítve a kiállítás egyik fénypontja volt. A kiállított férfi díszma-gyar IV. Károly koronázására készült. A magyar viselet formai gazdagságát és elemeinek változását grafikák és festmények segítségével is igyekeztünk szemléletesen bemutatni.

A főúri reprezentáció másik fontos elemeként – a viselet mellett – az otthon berende-zését is igyekeztünk bemutatni. A 17. századi török szőnyegek és úrihímzés-töredékek a török-magyar kapcsolatok összetettségét és a magyar mintakincs gazdagodását emelték

3. kép

A kiállítás első terme (Fotó: Seo Heunkang)

219

ki, míg a 18. századi öltözőasztal az egyre növekvő nyugati hatásokat és a magánszfé-ra növekedésének előjelét érzékeltette. A kiállítás egyik legösszetettebb eleme a terített asztal, amelyen a Budavári Palota számára készült Herendi étkészletet és poharakat ma-gyar főúri családok ezüstjeivel egészíttettük ki. A hiányzó tányérokat a Herendi Porce- lánmanufaktúra Zrt. jóvoltából sikerült pótolni, ezt leszámítva a kiállításon szereplő minden műtárgy a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeiből került ki. A terített asz-tal mellett, a magyar arisztokrácia gazdagságát és sajátos tárgyi kultúráját megjelenítő 17–18. századi arany és ezüsttárgyak kaptak helyet. (4. kép)

Egy másik terembe lépve a magyar arisztokrata urak saját világába nyerhettünk be-pillantást, hiszen a hadászat, katonáskodás az ő kiemelten fontos kötelességeik közé számított. (5. kép) Pazar kivitelű támadó fegyverek és vértek a magyar urak vitézségé-ről, de pompaszeretetükről is beszédesen tájékoztatták a látogatókat. A buzogányok és szablyák sora mellett a híres könnyűlovas fegyvernemet, a huszárságot is bemutató metszetek, használati tárgyak is szerepeltek a kiállításon. A főúri kiváltságnak számító vadászat is elsősorban a férfiak életének volt a része. A szenvedélyes vadász hírében álló, magyaroknak oly kedves Rudolf trónörökös vadászpuskája a tematikus egység egyik kiemelt műtárgya volt. A vadászfegyverek és kellékek többsége főúri gyűjteményekben maradt fenn, hiszen azok megőrzése, különleges alkalmakkor való bemutatása a család ősi voltát, gazdagságát hangsúlyozta, akárcsak a régi lószerszámok, lóöltözetek szere-peltetése felvonulások, kiemelt ünnepségek alkalmával. A 17. századi hímzett lótakaró és türkizekkel kirakott nyereg nem csak a főúri reprezentáció kellékei, hanem virágmo-tívumai az úrihímzés szép példái is.

Bár Dél-Koreában évszázadok óta jelen van a missziós kereszténység, a 17–18. század katolikus egyházi reprezentációjának pompája teljesen ismeretlen előttük. A kiállítás utolsó egységeként így a vallásossághoz kapcsolódó tárgyakat mutattunk be. Az egyházi

4. kép

Asztali és díszedények (Fotó: Seo Heunkang)

220

vezetők nem csak mecénásai voltak a művészeteknek, hanem a Habsburg udvar megbe-csült tagjai, és akkoriban még szinte kivétel nélkül főúri családok leszármazottai is. A rep-rezentációs célokat mindig is szolgáló adományozás nem csak az egyházi, hanem a világi arisztokráciára is jellemző volt. A drágakövekből formált olvasók és a pazar ötvösmívű keretbe foglalt imakönyv a vallásos elmélyülés személyes kellékei voltak. Egy megkapóan szép 18. századi ornátus nem csak a püspöki viselet szemléletes példája, hanem a francia ízlésű hímzések terjedésének és az úrihímzés eltűnésének tanúja is. (6. kép)

A kiállító tér több pontján is lehetőség volt rövidfilmek megtekintésére, melyek segítségével mélyebb ismereteket lehetett szerezni Magyarország történelméről, kultú-rájáról és a Magyar Nemzeti Múzeumról. A legnagyobb sikert egy szemüveg nélkül is 3D-s élményt adó film aratta, melynek segítségével a műtárgyak legapróbb részletei is megelevenedtek. A kiállítás apropóján a teremsor előterét is átalakították, Budapestet és magyarországi látnivalókat bemutató, nagyméretű panorámaképeket helyeztek el. A december 3-ai megnyitón köszöntőbeszédet mondott a Nemzeti Palotamúzeum igaz-gatója, Lee Gwi-young; a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Dr. Csorba László; Magyarország szöuli nagykövete, Csaba Gábor és a Koreai UNESCO Delegáció elnöke, Lee Sang Jin. Ugyanezen a napon Dr. Csorba László előadást tartott az általa vezetett in-tézmény történetéről és jelentőségéről a Palotamúzeum szakmai közönségének. Néhány héttel később a következő közép-európai és magyar történelemmel kiemelten foglalko-zó koreai történészek is beszámoltak kutatásaikról: Kim Jangsso professzor, KwanDong Egyetem, Történelem Szak; Kim Daesun, Hankuk Egyetem, Magyar Szakirány. Két alkalommal szerveztek tárlatvezetést, amelyet a kiállítás megtekintése után kulturális programmal, zenei és táncos bemutatóval színesítettek. Általános iskolás gyerekek 22 alkalommal vehettek részt szervezett múzeumpedagógiai foglalkozáson, melyek során összesen 285 gyermek bővíthette tudását Magyarországról. Januárban és februárban minden kedden felnőttek számára hirdetett a múzeum tematikus foglalkozást, melynek

5. kép

Katonai és vadászfegyvereket bemutató terem (Fotó: Seo Heunkang)

221

keretében a magyar konyhával ismerkedhettek meg az érdeklődők. Egy magyar szár-mazású, évek óta Koreában élő gasztronómiai szakember vezetésével 139 jelentkező ké-szített és kóstolt meg magyar ételeket. A kiállítás idejének kiemelt diplomáciai eseménye zajlott le január 26-án, amikor a Koreában szolgálatot teljesítő nagykövetek házastársai látogattak el a kiállításra. A 39 ország nagykövetének felesége először angol nyelvű tár-latvezetésen vehetett részt, majd egy kellemes ebéd nyújtott alkalmat az ismerkedésre és a baráti kapcsolatok erősítésére. A vendégeket a magyar nagykövet felesége, Csaba Edit és a múzeum igazgatója köszöntötte, kiemelve a kiállítás nagy sikerét.

A kiállítás valóban nagyon magas látogatószámmal zárult: Szöulban összesen 611.319-en tekintették meg. A látogatók döntő többsége koreai állampolgár volt, de a múzeum kedvező elhelyezkedésének is köszönhetően 47.691 külföldi is felkereste a tár-latot. A sajtó nagy érdeklődését mutatta, hogy a megnyitót követő napokban 64 alka-lommal jelentek meg tudósítások a kiállításról az internetes és nyomtatott sajtóban.

A Nemzeti Palotamúzeumban helyet kapott mindezidáig legsikeresebb kiállítást a zárás után a Koreai-félsziget középső területein fekvő Tegu városában is bemutattuk. Két és fél milliós népességével a negyedik legnépesebb koreai város tartományi székhely és kiemelt jelentőségű egyetemi város is. A kiállítás helyszínéül is szolgáló Keimyung Egyetem legszebb kampusza a város nyugati részén, festői környezetben terül el. Az 1954-ben alapított egyetemen kiemelten nagy hangsúlyt fektetnek a zenei oktatásra és a kiterjedt nemzetközi kapcsolatok ápolására. Az egyetem tanárai a budapesti Kodály Intézet rendszeres látogatói, és a tervek között szerepel egy Liszt Ferencről elnevezett zeneművészeti intézet létrehozása is. A diákok és a városlakók számára számos kulturá-lis élményt nyújt az egyetem, hiszen koncert- és színháztermet, könyvtárat, sportkomp-lexumot, a hagyományos építészetet is bemutató parkot és egy múzeumot is üzemeltet.

Az egyetemhez tartozó és a kampusz területén épült Hengso Múzeumot 1978-ban alapították. (7. kép) A kétemeletes épület felső szintjén állandó kiállításokon ismerked-

6. kép

A kiállítás utolsó terme (Fotó: Seo Heunkang)

222

het meg a látogató az egyetem történelmével és egy régészeti kiállítást is megtekinthet. A földszinten időszaki kiállítótér és kiszolgáló helyiségek sora található. A múzeum a diákok számára fontos találkozási és képzési hely is, nemzetközi projektek és kutatások helyszíne. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításának is helyet adó épület nem először fogadott rangos külföldi kiállítást, 2005–2006-ban a British Múzeum vándorkiállítása is itt vendégeskedett. Az időszaki kiállítóhely ezúttal sem volt elég nagy a Szöulból érkező magyar műtárgyak számára, ezért az emeleti állandó kiállítás egyes termeit is szabaddá kellett tenni. Sajnos így a teljes anyag nem egy emeleten, akadálytalanul bejárva volt megtekinthető. A tematikus egységek megfelelő szétválasztásával igyekeztünk ezt a za-varó körülményt kiküszöbölni. A kiállítás megnyitójának kiemelt vendége Csaba Gábor nagykövet úr volt, de a Tegui Koreai–Magyar Baráti Társaság tagjai is képviseltették magukat. Az ünnepi alkalom fényét emelte, hogy az egyetem alapításának 60. évfordu-lójának évében történt. A kiállítás a helyi viszonyok között rekordnak számító, mintegy 50 ezer fős látogatottságot ért el.

Egy másik fontos esemény is 2014-re esett, mégpedig a magyar–koreai diplomáciai kapcsolatok felvételének 25. évfordulója. 1989-ben, a rendszerváltozás évében Magyar-ország nem csak nyugat felé tett nagy lépést, hanem kelet felé is azzal, hogy az egykori szocialista blokk országai közül elsőként lépett kapcsolatba Dél-Koreával. A két ország közötti politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok az azóta eltelt 25 évben nagyon sokat fejlődtek. Kulturális szempontból a legnagyobb ugrást az jelentette, hogy Dél-Korea 2012-ben Kulturális Központot hozott létre Budapesten, az egyetlen ilyen intéz-ményt a régióban. A 2014 folyamán megrendezendő kulturális programok sorát pedig Szöulban a Magyar Nemzeti Múzeum most bemutatott, nagyszabású tárlata nyitotta meg, melynek nem titkolt célja volt a magyar történelem és művészetek iránti érdeklő-dés felkeltése és Magyarország vonzó úti célként való feltüntetése is.

7. kép

A tegui Keimyung Egyetem Hengso Múzeuma (A szerző felvétele)

223

224