UNIVERSITATEA „BABEȘ-BOLYAI” CLUJ-NAPOCA FACULTATEA DE ISTORIE ȘI FILOZOFIE DEPARTAMENTUL DE ISTORIE ÎN LIMBA MAGHIARĂ Lucrare de Licență Coordonator științific Lect. Dr. Hunyadi Attila Gábor Absolvent Radó Endre Cluj-Napoca 2013
UNIVERSITATEA „BABEȘ-BOLYAI” CLUJ-NAPOCA
FACULTATEA DE ISTORIE ȘI FILOZOFIE
DEPARTAMENTUL DE ISTORIE ÎN LIMBA MAGHIARĂ
Lucrare de Licență
Coordonator științific
Lect. Dr. Hunyadi Attila Gábor
Absolvent
Radó Endre
Cluj-Napoca
2013
UNIVERSITATEA „BABEȘ-BOLYAI” CLUJ-NAPOCA
FACULTATEA DE ISTORIE ȘI FILOZOFIE
DEPARTAMENTUL DE ISTORIE ÎN LIMBA MAGHIARĂ
Mustafa Kemal Atatürk și Nașterea
Republicii Turcești
Coordonator științific
Lect. Dr. Hunyadi Attila Gábor
Absolvent
Radó Endre
Cluj-Napoca
2013
„BABEȘ-BOLYAI” TUDOMÁNYEGYETEM KOLOZSVÁR
TÖRTÉNELEM ÉS FILOZÓFIA KAR
MAGYAR TÖRTÉNETI INTÉZET
Musztafa Kemál Atatürk és a Török
Köztársaság Születése
Irányító tanár
Dr. Hunyadi Attila Gábor
Egyetemi adjunktus
Végzős hallgató
Radó Endre
Kolozsvár
2013
Tartalomjegyzék
Bevezető ........................................................................................................ 2
I.Musztafa Kemál élete és tevékenysége a forradalom előtt ...................... 4
Az Oszmán Birodalom Kemál előtt ................................................................................4
Musztafa Kemál tanulóévei ............................................................................................6
Tevékenykedése az ifjútörökök köreiben ........................................................................8
II.A török nemzeti forradalom győzelme .................................................. 11
Demokratikus próbálkozások 1919-1920 ...................................................................... 11
A brit beavatkozástól a sévres-i szerződésig ................................................................. 16
Harc a görögökkel : a görög-török háború .................................................................... 17
A szovjet szövetség ................................................................................................... 18
A hadsereg és a Nemzetgyűlés szervezése ................................................................. 19
Az új görög király régi politikája............................................................................... 20
A Sévres-i békeszerződés módosítási kísérlete .......................................................... 22
A döntő összecsapás a Sakarya-folyó mellet : „a Gázi győző” .................................. 22
A szabadságharc végső győzelme ............................................................................. 24
A Lausanne-i békeszerződés ......................................................................................... 26
III.A kemalizmus reformjai ....................................................................... 29
Politikai Reformok ....................................................................................................... 30
A szultánság és a kalifátus eltörlése .......................................................................... 31
Szekularizáció ........................................................................................................... 32
Jogi Reformok .............................................................................................................. 33
Oktatási és kulturális reformok ..................................................................................... 34
Gazdasági reformok ..................................................................................................... 35
Következtetés .............................................................................................. 38
Felhasznált irodalom, források .................................................................. 40
1.Könyvek és tanulmányok ........................................................................................... 41
2.Internetes források ..................................................................................................... 42
2
Bevezető
Példa nélküli jelenségnek tartom az újkori és jelenkori történelemben, hogy egy
államszervezetileg, gazdaságilag, valamint társadalmilag is csaknem a középkorhoz kötődő
birodalom másfél évtized alatt egy parlamentárisan kormányzott demokratikus országgá
fejlődjön. Musztafa Kemal Atatürk az Oszmán Birodalom, mint „Európa beteg embere”
romjain teremtette meg a modern Török Köztársaságot. Ő volt az ország egyetlen politikai
pártjának, a Köztársasági Néppártnak az elnöke. Továbbá ő volt a parlament első
házelnöke, az első köztársasági elnök és az első miniszterelnök is. Az általa vezetett és
alapított „Köztársasági Néppárt" képviselői előtt, 1927 októberében tartott beszédében,
miután a régi Törökország reménytelen helyzetét ismertette, így szólt: „Uraim!
Körülményeink között csak egyféleképpen dönthetünk, mégpedig úgy, hogy új török
államot hozunk létre, amely a nemzeti szuverenitáson alapul, és amelynek függetlensége
fenntartás és korlátozás nélküli."1 Hipotézisem szerint Atatürk színrelépése nélkül nem
következhetett volna be a Párizs-környéki békeszerződésekkel, vesztes hatalomként való
szembeszállás győzelme, és a későbbi pozitív változás előidézése a társadalomban,
gazdaságban és a politikai életben. Arra keresek választ, hogy lénygében milyen szerepe
volt Atatürknek a modernizálási folyamatban, és mi az, ami még befolyásolta a török
társadalmat ebben az időszakban.
Musztafa Kemal sorsa, csakúgy, mint a török népé, bővelkedik fordulatokban. Volt
a török szultánhoz hű alattvaló, lázadt a hatalom ellen, volt forradalmár, győztes hadvezér
és tejhatalmú diktátor. A Kemali diktatúra természete azonban alapjaiban különbözik az
újkori diktatúrákétól: ő azért vette kézbe a kizárólagos hatalmat, hogy megteremtse a
parlamentárisan kormányzott, demokratikus Törökországot.2 Kemal elsődleges célja a
török nép civilizálása volt úgy, hogy megtartsák saját hagyományaikat, szokásaikat, a török
kultúrát miközben közelednek a modern nyugati társadalmak felé: „(...) a civilizáció az
európai civilizációt jelenti, ezt kell bevezetni - rózsáival és töviseivel." Emellett
szétválasztotta az iszlámot a kormányzástól. Méltán övezi nevét máig hódolat, hiszen
végső soron Atatürk („a Törökök Atyja") munkájának köszönhető Törökország 1952 óta
folyamatos NATO- tagsága és 1999 decembere óta fennálló európai uniós tagjelöltsége,
1 Walter Johannes Stein : Az új Törökország és megalapiítója: Kemál Atatürk, In: Szabad Gondolat,
Budapest, 2005. Június, 31. o.
2 Napi Gazdaság, XI. évfolyam, 28. szám, 2001. február 2., 24. o.
3
azaz megkérdőjelezhetetlen jelenléte a korszerű világpolitikai és gazdasági térképén. Az I.
világháborúban elért katonai sikerei teremtették meg a lehetőséget, hogy megszerzett erejét
felhasználva eltörölje a megelőző államformát, és kikiáltsa a köztársaságot. Országát soha
nem látott reformokon vezette keresztül. Politikájának alapelvei a következők voltak:
republikanizmus, popularizmus, nacionalizmus, etatizmus, szekularizáció és forradalmiság.
Ezek a Kemalizmus alappillérei, „a hat nyíl” melyek mutatják a helyes utat.
Hadügyminiszterből lett egy csapásra államfő, és azonnal megkezdte a köztársaság
kiépítését. A nőknek egyenjogúságot adott, visszaszorította a vallást az államirányításból,
rendbe tette az oktatást, a gazdaságot, a nyelvet. Az egyház hatáskörét vallási kérdésekre
korlátozta (az iszlám háttérbe szorítása). Megszüntette a kalifátust és a vallásos
bíróságokat, feloszlatta a dervisrendeket, az alkotmányból minden vallásos formulát
eltávolíttatott. Törekszik a török identitás megteremtésére erős patriotizmus és
nacionalizmus propagálásával. A török kultúrpolitika lényeges elemét képezte a „török
kultúra felfedezése" és a török nyelv megtisztítása. („Napnyelv" elmélete: a nyelvet egy
Közép-Ázsiában beszélt ősnyelvből lehet levezetni. Ehhez az ősnyelvhez a török nyelv áll
a legközelebb, és a többi nyelv a törökön keresztül alakult ki.) Atatürk Törökországnak
saját fejlődési utat mutat, amely mintaképül szolgált a Közel- és Közép-Kelet országainak.
Törökországban valóságos kultusza bontakozott ki már életében, amely a mai napig tart.3
Óriás szobrai minden nagyobb városban megtalálhatóak, de a kisebb településeken is
gyakoriak az emlékművei. Képe ott függ a legtöbb közfeladatot ellátó épületben
(iskolákban, hivatalokban), de gyakori a családi otthonokban is. Arcképe díszíti az
összes pénzérmét és bankjegyet. A törökök „atyjukként” tekintenek Atatürkre, gyakran
említik a következőképpen: Ata, azaz „apa”, illetve Ata'mız, vagyis „apánk”. Emlékének
megsértését a törvény bünteti.4
3 Flesch István: A Török Köztársaság Története, Corvina Kiadó, Budapest, 2007, 17. o.
4 Turkish academic convicted of insulting Ataturk, in: Reuters Magazin, 2008. Január 28.
http://uk.reuters.com/article/2008/01/28/uk-turkey-ataturk-conviction-idUKL2870693820080128(2013-06-
16).
4
I.Musztafa Kemál élete és tevékenysége a forradalom előtt
Musztafa Kemál Atatürk 1881-ben született Szaloniki török negyedében, Ali Riza
házában, születésének pontos dátumát a tudósok még máig sem tudták kideríteni. Musztafa
beszédeit a televízióban és rádióban a mai középkorúak még hallhatták, hiszen egy olyan
világba született bele, amely a középkor századaiból változatlanul öröklődött át Európa
délkeleti részébe.
Az Oszmán Birodalom Kemál előtt
Musztafa születésének idejében Szaloniki az emberek számára egy idegen világ
kapuja volt: „a színes es mesés Kelete, de a szegény és elmaradott Kelete is. Oszmán
utódainak, a mindenható szultán-kalifáknak birodalma, a népek, nyelvek, kultúrák és
vállasok e hatalmas, tarka vegyüléke megállt ugyan, de már végórait élte. A halálos kór
feltartóztathatatlanul bomlasztotta az elöregedett, megújulásra és normális működésre már
képtelen szervezetet”5. Ebben az időben Szaloniki súlyos válságokon és
megrázkódtatásokon ment keresztül: az Oszmán-birodalmat a katonai vereségek, az
államcsőd és elbukott forradalom után már csak a nagyhatalmak érdekellentétei tartották
„életben”, épp ezért nevezték „Európa Beteg Emberének”. Ekkor már több mint két éve
haldokló és hanyatló birodalom volt, mind katonailag, mind belső szerkezetileg
meggyengült. Egykor meghódított területeit sorra veszítette el. Előbb Magyarországról,
majd Olaszországból is ki kellett vonuljanak az oszmán csapatok. Később észak afrikai
területeit is elveszítette, csupán Líbia marad a szultán uralma alatt.6
A 19. század folyamán a Balkán leigázott keresztény népeinek – délszlávok,
görögök és románok – kezdtek kibontakozni a nemzeti felszabadító mozgalmai, habár még
mindig hűbéres adófizetői maradtak a szultánnak. Ezért az Oszmán Birodalom európai
tartománya egyre kisebbé kezdett válni. 7
5 Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi társulat,
Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 2. o.
6 Uo., 3. o.
7 Flesch István: Atatürk és kora., Corvina Kiadó, Budapest, 2004, 177. o.
5
1875-76-ban felkelések törtek ki Bosznia-Hercegovinában és Bulgáriában, a szultán
harcosai ugyan visszafojtották ezeket, az európai nagyhatalmak mégis be kellett
avatkozzanak a teljes győzelem elérésébe. A diplomáciai tárgyalások nem jártak sikerrel,
ezért Oroszország fegyveres fellépésre kényszerült, és 1877-ben seregeik átkeltek a Dunán
és bevonultak a török terültekre. Sok véres harc után 1878-ban Konstantinápolyig jutottak
el.
Az 1878-as Stefano-i béke, majd a berlini kongresszus átrendezte a Balkán politikai
viszonyait. Ekkor Törökország addigi hódításainak jelentős részét elveszítette, Macedóbiát
és Trákiát tarthatta meg, Bulgária és Szerbia, Romániával pedig megszakadt minden hűbéri
kapcsolata. 1881-ben a szultán Tesszáliát kénytelen volt átengedni Görögországnak.8
Mindezek csak következményei voltak az Oszmán birodalom belső összeomlásának. A 16-
17. században virágzó birodalom volt államszervezetének, katonai rendszerének, illetve
haditechnikájának köszönhetően, viszont a 18-19 században nyilvánvalónak tűnt, hogy ez a
soknyelvű és sokszínű feudális államalakulás képtelen bármilyen változásra és fejlődésre.
A politikai és társadalmi szervezet működését az iszlám vallási jogszabályai és előírásai
tartották életben. A 19. század folyamán gazdaságilag a nyugati tőkés hatalmak
félgyarmatává alakult.
Az eredménytelenség fő oka az volt, hogy a reformoknak nem volt belső széles
társadalmi bázisuk, 1860-ban kialakult viszont az ifjú-oszmán irányzat, amelynek tagjai az
alkotmányos monarchia kiharcolását tűztek ki céljukul, titkos társaságokban
szervezkedtek, és liberális szellemű újságokat adtak ki. Szervezkedésüket leleplezték,
vezetőik száműzetésbe kényszerültek. Szellemi örökségük azonban tovább élt az oszmán
értelmiség ifjú nemzedékeiben. Ők teremtették meg a modern török irodalmat és
publicisztikát, és legkiemelkedőbb képviselőjük, Namik Kemal, jelentős hatást gyakorolt a
XX. század ifjútorok forradalmáraira.9
A liberális reform eszméi egyre terjedtek a birodalomban, az elégedetlenség nyíltan
tört a felszínre, és 1875-76-ban súlyos belső válság alakult ki, és az 1876-ban
tömegtüntetés tört ki Isztambulban, amely rendszerváltozást kényszerített ki és a
kormányban helyet kapott Midhat pasa is, akinek köszönhetően először tartottak
parlamenti választásokat. Ezzel nem mindenki értett egyet, ezért 1877 februárjában
8 Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi társulat,
Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 3. o.
9 Flesch István: Atatürk és kora., Corvina Kiadó, Budapest, 2004, 178. o.
6
száműzték és egy évvel később feloszlatták a parlamentet is. Ezzel végleg lezárult a
Tanzimat, a reformok korszaka, és kezdetét vette a „véres szultán”, Abdulhamid három
évtizedes, minden korábbinál súlyosabb önkényuralma.10
.
Musztafa Kemál tanulóévei
A Musztafa korabeli oszmán társadalom nagy ellenmondásaiba, régi és új,
hagyomány és haladás ellentéteibe ütközött családjában és városában: Szaloniki, a közel 3
millió km területű és több mint 20 millió lakost számláló Oszmán Birodalom
legértékesebb, leggazdagabb tartományának kikötővárosa, a Kelet és Nyugat
találkozópontja volt. Külön negyedekben, zárt vallási-közösségekben éltek az emberek, a
török és görög lakosság, és a spanyolul beszélő zsidóság. A városnak emellett volt európai
negyede is, ahol francia gimnázium, olasz operaház, nyugati stílű szórakozóhelyek, a
Nyugati hajózási és kereskedelmi vállalatok irodái, a külhatalmak konzuli hivatalai egymás
mellett működtek.
A kis Musztafa anyja, Zübeyde, igen buzgó mohamedán volt, ezért fiát
hagyományos vallási nevelésben részesítette és mindenáron klerikális pályára szánta. Apja,
Ali Riza viszont „az alsó török középosztály liberális gondolkodású, felvilágosult,
antiklerikális rétegéhez tartozott, aki modern, nyugati típusú nevelést akart adni egyetlen
életben maradt fiának. Musztafa apja ifjabb korában különböző alsóbb fokú állami
hivatalok tisztviselője volt. Később azonban hivatali pályafutását feladva, a nagyobb
anyagi lehetőségeket kínáló fakereskedelemre tért át”11
. A családi vita végül
kompromisszumkötéssel ért véget: Musztafát először vallási iskolába íratták, ahol
törökülésben memorizálták a Koránt, és a hivatalos arab írást tanították. Ezt követően,
eleget téve az iszlám vallás előírásainak, Musztafa Şemşi Efendihez került, aki
megalapította az első, korszerű, nyugati típusú török iskoláját. Itt az európai műveltség
alapelemeit tanulta meg. Ez nem sokig tartott, mivel Macedóniában egyre nagyobb
hangsúlyt kapott a keresztény lakosság nemzeti mozgalma, ezért Szaloniki a
szabadságharcosok ellenőrzése alá került, a környező erdőkben pedig tilos volt a
10 Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi
társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 5. o.
11 Uo., 6. o.
7
fakitermelés és tönkrement Ali Riza vállalata is. Ezt követően sókereskedéssel
próbálkozott, de az sem volt jövedelmező, majd inni kezdett, és Kemál 7 éves korában apja
halálával szembesült. Anyja, Kemállal és testvérével Macedónia közepébe költözött,
fivére, Husszein gazdaságába. Musztafa itt nem tanult, hanem állatokat legeltetett, ami
azonban nem elégítette ki vágyait, végül anyja visszaküldte Szalonikibe, nagynénjéhez. Itt
maga vette kézbe sorsa irányítását, és anyja tudta nélkül beiratkozott a szaloniki katonai
középiskolába, ami későbbi pályafutásra nézve döntő lépés volt.12
Musztafa, 1893-ban, 12
évesen ebbe a környezetbe került bele: könnyen és gyorsan tanult, különösen a
matematikában tűnt ki, amelynek oktatásába nemsokára ő is bekapcsolódott. Matematika
tanára nagyon szerette őt, és tőle kapta második nevét a Kemált-t is, ami tökéletest, kiválót
jelent.
1895-től a monastiri katonai iskolában folytatta tanulmányait: franciául tanult, és a
nagy francia írók felvilágosodásról vallott eszméi nagy befolyást gyakoroltak politikai
nézeteinek kialakulására is. Itt nyert először bepillantást a korabeli Oszmán Birodalom
politikájába, politikai ellentéteibe, és barátságot kötött több, későbbi fegyvertársával is. A
vakációkat Szalonikiben töltötte, ahová második házasságát követően anyja is
visszaköltözött. Itt ismerkedett meg az európai stílusú nagyvilági élettel: kávézókba,
szórakozóhelyekre járt, európai táncokat tanult.13
Kréta szigetén 1897-ben kitört a török-görög háború, amelyben a görögök
alulbecsülték ellenfeleik erejét, és a modernizált török hadsereg egy hónap alatt leigázta
őket. A monastiri kadétokat is magával ragadta a hősködés, és többen megszöktek az
iskolából önkéntesnek állva. Köztük volt Musztafa is, de mivel nekik még tanulni és nem
harcolni kellett, visszavitték őket az iskolába. 1899-ben Kemál sikeresen letette a
középiskolai vizsgáit és felvételt nyert a konstantinápolyi katonai akadémia gyalogsági
osztályára.14
A fővárosba érkezve, a 18 éves Musztafa szembesül a kettős civilizációval és
életformával. 1902-ben az elsők között végez az akadémia Gyalogsági Osztályában,
hadnagy válik belőle, aki ekkor a Vezérkari Iskolába kerül, ahol kialakult az ifjútörök
mozgalom fővárosi központja, amelynek Kemál volt egyik legaktívabb tagja és nagyrészt ő
írta a forradalmi bizottság kéziratos újságját is, amelyben bírálta az önkényuralom
rendszerét.
13 Flesch István: Atatürk és kora., Corvina Kiadó, Budapest, 2004, 175. o.
14 Uo., 176. o.
8
Musztafa Kemál 1905-ben fejezte be iskolai tanulmányait, és a 24 éves vezérkari
kapitány a fővárosban maradt. „Barátaival lakást bérelt, és ott tartották titkos politikai
összejöveteleiket. A titkosrendőrség azonban hamarosan gyanút fogott, s az ifjú tiszteket
letartóztatták. A Katonai Akadémia parancsnokának közbenjárására ezúttal sikerült enyhe
büntetéssel megúszniuk a dolgot: vidéki helyőrségekhez helyezték ki őket. A legtöbben
Macedóniába kerültek, a 3. hadtesthez. Kemal az 5. hadtesthez ment Szíriába, mint
instruktor, aki a csapattisztek továbbképzését irányította”15
.
Tevékenykedése az ifjútörökök köreiben
Az ifjútörök mozgalom a birodalom modernizálásának addigi eredményeivel
elégedetlenkedők mozgalma volt, már 1865-ben elkezdődött Konstantinápolyban.
Programjukban szerepelt az alkotmányos parlament megteremtése, a polgári kultúra
fejlesztése, valamint a török tőke megerősítése. A mozgalom főként a Török Birodalom
elmaradottsága miatt jött létre. 1876-ban lezajlott egy alkotmányos kísérlet, a hívei főleg a
hadseregből kerültek ki. Főleg külföldön, Párizsban és Genfben szervezkedtek a hazai
megtorlások miatt. 1890-ben létrehozták az Egység és Haladás nevű bizottságot, amely
később két irányzatra szakadt. Volt egy liberális irányzat, amely a nemzetiségi területek
föderációját, a régiók autonómiáját hirdette. A másik irányzat egy egységes, centralizált
török állam megteremtésére törekedett, a többség ezt az irányzatot követte. A mozgalom
székhelye Párizsban volt, majd 1905-ben Szalonikibe tették át. Macedóniában és
Albániában ifjútörök komiték jöttek létre.16
1905-6-ban Macedóniában egyre nagyobb teret kapott az ifjútörök szervezkedés.
1907-ben Kemál titokban Szalonikibe ment, és barátai közreműködésével megszervezte a
„Haza és Haladás” csoportját, szeptemberben pedig hivatalosan is áthelyezték ide, a
harmadik hadtest vezérkarába. 1908 nyarán Macedóniában kirobbant a fegyveres felkelés,
amelynek megfékezésébe az európai nagyhatalmak is beavatkoztak: július elején Ahmed
Nijazi és Enver bej forradalmi osztagokat szervezett, és kitűzte a felkelés zászlóját is.
Ehhez hamarosan csatlakozott a harmadik hadtest is. Július 23-án bevonultak Szalonikibe
15 Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi
társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 7. o.
16 Ormos Mária, Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren, Felemelkedés és Hanyatlás (1814-1945),
Osiris Kiadó, Budapest, 2003, 198-199. o.
9
is, 24-én pedig Abdulhamid meghátrált és elfogadta a felkelők kérését: visszaállította az
1876-os alkotmányt, kiírta a parlamenti választásokat, és új kormányt nevezett ki. Az öröm
azonban nem tartott sokáig, ugyanis a szultán 1909. április 13-án a konstantinápolyi
helyőrség segítségével ellenforradalmi puccsot hajtott végre. Április 24-en
Konstantinápolyba bevonulva könnyedén leverték az ellenforradalmat. Az ifjútörökök
ekkor vették át igazán a hatalmat. A szultánt megfosztották trónjától, öccsét ültették, V.
Mehmed néven”17
.
Az ifjútörökök viszont nem tudtak egy szilárd, jól működő alkotmányos rendszert
létrehozni: folyamatos harcaikkal belső válságba sodorták a birodalmat, 1908 és 1918
között 24 kormány váltotta egymást, napirenden voltak az összeesküvések, puccsok,
politikai gyilkosságok. Nem a népre, hanem a hadseregre és a tisztikarra támaszkodtak. A
forradalmi események tevékeny résztvevőjeként 1907 és 1909 között még nem tartozott a
forradalmi eszmék vezető alakjai közé. Külpolitikai küldetést vállalt Tripoliszba, ahol
sikerült az ifjútörökök nevében diplomatikusan fellépnie és megszilárdítani helyzetüket. A
későbbiekben ellentétbe került az Egység és Haladás bizottsági vezetőivel, mivel többször
is hangot adott ellentétes véleményének.18
Kemál a kiábrándultak közé tartozott, hiszen az
ifjútörök mozgalom megdöntötte az önkényuralmat, alkotmányos, parlamentáris rendszert
vezetett be, és szabadabb politikai légkört teremtett, viszont nem volt ideológiája, sem
határozottan körvonalazott programja. A változások csupán a politikai felépítmény
körvonalát érintették, kicserélték a vezetőket, amely végül szabályszerű katonai
diktatúrához vezetett. Érintetlenül hagyták az Oszmán Birodalom gazdasági, társadalmi és
politikai szerkezetét, fennmaradtak a félfeudális és feudális viszonyok, tovább élt az iszlám
jogszabályzású rendszer a szultanátussal és kalifátussal.
Az ifjútörök mozgalom nem hozott gyökeres polgári átalakulást: a soknemzetiségű
Oszmán Birodalom fenntartása, konzerválása volt igazi fő célja. Az Egység és Haladás
Bizottsága az oszmán imperializmus korszerűsített változatát képviselte, az első lelkesedés
után hamar kiderült, hogy nem lehetséges a nemzeti és vallási egyenjogúság és autonómia
létrehozása, sőt felújult az őket elnyomó politikai mozgalom. Kemál elsősorban a vezető
politikai párt és a hadsereg teljes egybeolvadását remélte, hogy legyen egy erős és jól
szervezett politikai párt, ami nem a hadseregre támaszkodik, hanem a népre, a társadalom
17 Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi
társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 9. o.
18 Uo., 10. o.
10
sokrétűségére. Nem akarta, hogy a tisztek politizáljanak, épp ezért vonult vissza a hivatalos
politikai tevékenységektől, és minden erejét a katonai feladatokra szentelte. Mivel
ellentétben állt a vezetőkkel, sokáig nem is léptették elő, 1914-ben még mindig csak
őrnagy szerepet töltött be.
1911-ben az olaszok megtámadták Líbiát, és elfoglalták a fontosabb
kikötővárosokat. Ekkor Kemál a hadszíntérre siet, mert válságos helyzetben van a török
sereg, teveháton Kyrenaikába megy és megfékezi a szárazföld elfoglalását. 1912 őszén a
balkáni államok szövetsége megtámadja az Oszmán Birodalmat, hogy felszabadítsák a
török uralom alatt álló területeket. A török kormány békét kötött az olaszokkal, kiürítette
Líbiát és erőit a Balkánon összepontosította. Mire Kemál hazatért a háború véget ért,
Törökország elvesztette az összes európai területeit, beleértve Szalonikit is, így anyja és
nővére kénytelen volt elmenekülni onnan. Néhány hónap múlva kirobbant a második
Balkán-háború, és Kemál is részt vett benne: Törökország visszafoglalta Kelet-Thrákiát és
Adrianopolist. A háború után katonai attasénak nevezték ki Szófiában, ahol több mint egy
évet töltött európai környezetben, és állandó érintkezésben volt az európai diplomatákkal.
Az itt eltöltött idő alatt még inkább megerősödött benne eddigi hite, hogy a török
társadalom fejlődésének egyetlen útja a polgárosodás lenne, vagyis alkalmazkodnia kellene
az európai életformához és civilizációhoz.19
Politikai nézetei és tervei ekkor már jól körvonalazódtak: körülötte kialakult egy kis
létszámú ellenzéki csoport, amely az Egység és Haladás Bizottságát bírálta. Elégedetlenek
voltak az ifjútörök politikával, igazi polgári forradalomban látták a török nép
fennmaradásának és jövőjének biztosítékát. Ehhez a csoporthoz tartoztak a későbbi kemáli
forradalom katonai és politikai vezetői is, akik európai tisztek voltak.
19 Ormos Mária, Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren, Felemelkedés és Hanyatlás (1814-1945),
Osiris Kiadó, Budapest, 2003, 200-201. o.
11
II.A török nemzeti forradalom győzelme
A török lakta területek a háború előtt is a birodalom legszegényebb részei közé
tartoztak, a lakosság 90%-a földművelő volt, viszont a művelhető földeknek csak a 20-
25%-a volt a parasztok kezében. Az ipari munkásság száma körülbelül 100 ezer főre
tehető, de ennek nagyobb része Isztambulban összpontosult. Isztambulban több mint 70
ezer ipari munkás dolgozott. 20
A háború következményeképpen Törökország nem csak területei nagy részét
vesztette el, hanem teljes gazdasági csődbe ment. A háborús adósságok 1918-ra
Törökország éves költségvetésének a hússzorosára emelkedtek. Elpusztul a szántóterületek
majdnem fele és a haszonállatok száma 45 millióról 19 millióra csökkent. A szultán
egyetlen törekvése az volt, hogy trónját mentse, és ezt úgy vélte elérhetőnek, ha mindenben
készségesen kiszolgálja a győzteseket. Ebből a háborús vereségből és a vereség gazdasági
következményeiből született meg a török nemzeti forradalom, majd később a nemzeti
Törökország. Ezt a spontánul kibontakozó országos mozgalmat kívánták összefogni és
központilag irányítani Kemál és társai.21
Demokratikus próbálkozások 1919-1920
Kemál úgy látta, hogy „a pártvezetők szubjektív szándékaitól függetlenül a
parlamenti tömörülések igen könnyen a „reakció”, valamint a szeparatizmus terjesztésének
melegágyává, a reform ellenzőinek védőbástyájává válnak. Így később, önkényes
eszközökkel, egypártrendszerben volt kénytelen irányítani az országot.22
Mindezek előtt Isztambulban a kormány úgy határozott, hogy az országot
valamelyik nagyhatalom védelme alá helyezi, és kész volt elfogadni a győztesek által
diktált békefeltételeket. Ugyanakkor Amasyában, az oszmánok ősi – Isztambul előtti –
fővárosában Kemál és társai megfogalmazták a török nemzet függetlenségi nyilatkozatát.
20 Balogh András: A gyarmatosítás és a nemzeti felszabadító mozgalom története Ázsiában és Afrikában
1914-1939, Tankönyvkiadó, Budapest, 1988, 151.old
21 Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi
társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 19. o.
22 Flesch István: A Török Köztársaság Története, Corvina Kiadó, 2007 Budapest, 46.old
12
A keleti tartományok nemzeti szervezeteinek kongresszusa 1919. július 23. és augusztus 6.
között ülésezett Erzurumban. Elnökké Kemált választották, aki felvázolta a nemzeti
önvédelmi harc programját. Kijelentette, hogy ezentúl csak a nép nevében lehet
Törökországot kormányozni, mert minden hatalom forrása a nép akarata és szuverenitása.
Javasolta, hogy alakítsanak nemzeti tanácsot a nemzeti akarat végrehajtására. A
kongresszus határozatai leszögezték a török nemzeti felszabadító mozgalom programjának
alapelveit:
1. Az ország, a nemzeti határokon belül, oszthatatlan egészet képez.
2. Az egész nép ellenáll minden külföldi megszállási és beavatkozási kísérletnek.
3. Ha a központi kormány nem képes megvédeni a nemzet függetlenségét és az
ország integritását, e feladat ellátására ideiglenes kormányt kell alakítani. Ezt a kormányt a
nemzeti kongresszus fogja megválasztani.
4. A fő feladat a nemzeti erők mozgósítása és a szuverén nemzeti akarat
érvényesítése.
5. A keresztény lakosságnak nem lehet olyan privilégiumokat biztosítani, amelyek
ellentétben állnak a politikai szuverenitással és a társadalmi egyensúllyal.
6. Sem mandátumot, sem protektorátust nem szabad elfogadni.
7. Mindent el kell követni, hogy a Nemzetgyűlés mielőbb összeülhessen és
ellenőrzést gyakorolhasson a kormányzati ügyek felet. 23
Az isztambuli kormány törvénytelennek nyilvánította a kongresszust, és a kurd
törzseket mozgósította Kemálék ellen. Az anatóliai csapatok azonban Kemál mellet álltak,
és leverték az ellenforradalmi akciót.
A szövetségesek utasították a török kormányt, hogy csendesítse le az anatóliai
ellenállási mozgalmakat, oszlassa fel a nacionalista szervezeteket, fegyverezze le a török
egységeket, valamint intézkedjék a rend és közbiztonság helyreállítása érdekében. A
nacionalistáknak a kormány tagjai között voltak barátaik, és az ő javaslatukra Kemált
bízták meg ezzel a feladattal. Barátai révén sikerült igen széles hatáskört biztosítania a
23 Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi
társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 22. o.
13
magának. Az anatóliai 3. hadsereg inspektoraként öt keleti tartományban (Sivas, Van,
Trabzon, Erzurum és Samsun) közvetlen parancsadási jogot nyert a katonaság felett, és a
polgári hatóságok is utasítást kaptak, hogy hajtsák végre rendelkezéseit. A
hadügyminiszter először nem akarta aláírni ezt a széles hatáskört megállapító kinevezést,
de végül, ha aláírását nem is adta, legalább a pecsétet ráütötte az okmányra.24
Kemál
összeállította a törzskarát 20 fiatal tisztből és a megmaradt három hadtest irányítását
barátaira bízta. Kiazim Karabekir Erzurum parancsnoka lett, az Ankarában állomásozó 20.
hadtest parancsnoka Ali Fuad, a samsuni 3. hadtest parancsnoka pedig Refet ezredes.
A polgári és demokratikus törekvések eddig nem jártak sikerrel Törökországban, az
ifjútörök mozgalom nem tudott tartós sikereket elérni. A mudroszi25
fegyverszüneti
egyezmény hírére különböző jogvédő társaságok kezdtek szervezkedni és programjukban
szerepelt a függetlenség megőrzése mellett a polgári demokratikus vívmányok elérése is. A
belőlük alakult jogvédő bizottságok csúcsszerveként hozta létre Musztafa Kemál a
Képviseleti Bizottságot, amely a szultáni kormánytól független forradalmi szervként
működött. Eleinte a fővárosban működtek, mert azt remélték, hogy a kormány vagy a
szultán a nemzeti ellenállás élére áll, vagy sikerül megnyerniük valamelyik győztes
nagyhatalom támogatását a török nemzeti ügy számára. Az Isztambulban ülésező
demokratikus szellemű parlamentet az antant csapatok szétkergették, a szultáni kormány
pedig Kemált lázadónak nyilvánította. A Képviseleti Bizottság székhelyét átette Ankarába,
ahová Kemál 1919. december 27-én vonult be kíséretével, több ezer lelkes tömeg
ünneplése közben. Ankara mintegy 20 000 lakosú, poros, sáros kisváros volt akkoriban. De
kezdettől fogva egyik fő fészke volt a nemzeti ellenállásnak, és központi fekvése és vasúti
összeköttetése is alkalmassá tette arra, hogy itt alakítsák ki az új Törökország fővárosát. Az
Isztambulból elkergetett képviselők egy hónappal később Ankarában üléseztek és
létrehozták a Nagy Nemzetgyűlést, valamint megválasztották a Musztafa Kemál vezetése
alatt álló kormányt.26
24 Uo., 19. o.
25 A mudroszi fegyverletétel az Első Világhéború közel-keleti hadszinterén vetett véget az antanthatalmak és
az oszmán birodalom közötti harcoknak. Az Antant részéről Somerset Arthur Gough-Cathorpe admirális, az
oszmán fél részéről Hüsszein Rauf hadügyminiszter írta alá a HMS Agamemnon hadihajó fedélzetén.
26 Flesch István: A Török Köztársaság Története, Corvina Kiadó, Budapest, 2007, 31.o.
14
A szultáni hadsereg nemsokára összecsapott az újonnan alakult kormány seregével.
A kemalista hadsereg győzelmével új korszak kezdődött Törökország történelmében.27
A szultánnal és a kalifátussal a nemzeti elv jegyében történő szembefordulás sikere
mutatja, hogy igen rövid idő alatt a török lakosság körében hatalmas tudati változások
következtek be. Eddig az önálló török nemzet gondolatát csupán néhány értelmiségi
képviselte, míg az anatóliai területek lakóit inkább az iszlámhoz tartozás kötötte össze.28
Kemal megpróbált a nemzetnek egy új, egységes identitást adni. Ez a nemzeti egységállam
koncepcióján alapult, mégpedig oly módon, hogy az ország területén élő kisebbségeket,
függetlenül attól, hogy milyen vallási vagy etnikai kisebbséghez is tartoznak, egységesen,
csak és kizárólag török származásúaknak ismerte el. Ennek a folyamatnak egyenes
következménye lett a kulturális homogenizáció, illetve egy felsőbb kultúra kialakulása a
meglévő társadalmi különbségek ellenére, rovására.29
A török társadalomban ezzel nem az
iszlám vallás, hanem a török nemzethez való tartozás vált a fő összetartó kapoccsá. Ennek
az új nemzetállami felfogásnak az lett a következménye, hogy a kisebbségek kollektív
jogait nem ismerték el, magát azt a tényt is megkérdőjelezték, hogy vannak kisebbségek
Törökországban. Úgy gondolták, hogy ezzel Törökország létét kérdőjelezték volna meg.30
Az ankarai kormány nemzetközi helyzete igen kedvezőtlen volt, mivel az antant
hatalmak birtokolták az ország stratégiailag fontos pontjait. Nem mellesleg 1919 májusától
megindult a görög támadás. Ebben a szituációban kezdődtek meg a közeledési kísérletek
Törökország és a Szovjet-Oroszország között. A szovjet kormány népszerűségnek örvendet
Ankarában, miután nyilvánosságra hozta és semmissé nyilvánította a törökökre sérelmes
cári szerződéseket. A görög támadás híre a végsőkig elkeserítette a török közvéleményt, és
még jobban felszította az ellenállás tüzét. Kemál nem leszerelni, elfojtani akarta ezt a
mozgalmat – mint isztambuli megbízói tervezték –, hanem az élére állni, megszervezni és
győzelemre vezetni. Kemál Anatóliába utazott és utána hamarosan érkezet Rauf és a két
hadtestparancsnok, Ali Fuad és Refet is. 1919. Június 21-én körtáviratot intéztek Anatólia
valamennyi polgári és katonai hatóságához és nemzeti szervezetéhez:
27 Balogh András: A gyarmatosítás és a nemzeti felszabadító mozgalom története Ázsiában és Afrikában
1914-1939, Tankönyvkiadó, Budapest, 1988, 151. o.
28 Uo., 152. o.
29 Balázs Judit: Törökország Kelet és Nyugat között, Lövér Print Kft., Sopron, 2009, 44. o.
30 Bosznay Csaba: EU bővítési feltételek és kisebbségvédelem: gondolatok Törökország nem muszlim
kisebbségeiről., In: Kisebbség-kutatás: Szemle a hazai és külföldi irodalomból, Lucidius Kiadó, Budapest,
2007, 364. o.
15
,,Az ország integritása és a nemzet függetlensége veszélyben van. A központi
kormány a fővárosban idegen ellenőrzés alatt áll, és nem képes eleget tenni
kötelességeinek. A nemzet függetlenségét csak a saját akarata és elhatározása képes
megvédeni. Létre kell hozni egy minden idegen befolyástól és ellenőrzéstől szabad nemzeti
bizottmányt, amelynek feladata, hogy megítélje a nemzet helyzetét, és hangot adjon
jogainak és kívánságainak. Ezért elhatároztuk, hogy sürgősen üljön össze egy nemzeti
kongresszus Sivasban, Anatólia legbiztonságosabb helyén. Minden tartományi körzetből
azonnal induljon útnak 3-3 megbízott, aki a nemzet bizalmát bírja.”31
A sivasi kongresszus 1919. szeptember 4. és 11. között zajlott, és formálisan is
egyesítette az addig létrejött jogvédelmi bizottságokat (lényegében helyi ellenállási
szervezetek) egy közös "parancsnokság", az Anatólia és Rumélia Jogvédelmi Bizottság
(Anadolu ve Rumeli Müdafaa-ı Hukuk Cemiyeti) alatt, melynek elnöke természetesen
Atatürk lett. A kongresszus az egész országra kiterjeszti az erzurumi nagygyűlés
határozatait és kemény kritikákat fogalmaz meg a nagyvezérrel és az oszmán vezetéssel
szemben, de még többé-kevésbé kompromisszumra hajló hangot üt meg a szultánnal, aki
már egyre jobban tartott a nacionalisták lázadásától.32
Kemál táviratozott a szultánhoz és a kormány tagjaihoz, közölte velük a
határozatokat és követelte a kormány lemondását. Miután a kormány nem engedett, Kemál
minden kapcsolatot megszakított Isztambullal. A kormánynak rá kellett jönnie, hogy
minden befolyása megszűnt Anatóliára nézve. A posta és a távíróközpontok nem
továbbították a szultán rendeleteit, Isztambul meghátrált az Anatóliai mozgalom előtt.
1919. október 2-án Damat Ferit lemondott, és az új nagyvezér, Ali Riza pasa hajlandónak
mutatkozott teljesíteni Kemálék legfontosabb követeléseit. Elismerte a nemzeti
szervezeteket, elfogadta a sivasi határozatokat, és kiírta a nemzetgyűlési választásokat.
Természetesen Kemál hívei nagy többséget szereztek a választásokon. Őt magát Erzurum
városának képviselőjévé választották. Ankarában gyűltek össze a nacionalista képviselők,
hogy a Nagy Nemzetgyűlés megnyitása előtt átbeszéljék a tennivalókat. Ekkor még nem
alkottak egységes pártot. A legkülönbözőbb helyi érdekeket, társadalmi osztályokat és
rétegeket képviselték. A társadalmi és politikai átalakulás nagy kérdéseiben a legtöbben
konzervatív beállítottságúak voltak. A Nemzetgyűlés 1920. január 20-án nyílt meg
31 Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi
társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 21. o.
32 A. Baran Dural: His Story: Mustafa Kemal and Turkish Revolution, Bloomington, Indiana, 2007, 51. o.
16
Isztambulban. Nagy többséggel elfogadták a Nemzeti Paktumot, amelyet a sivasi és
erzurumi határozatok alapján fogalmaztak meg. A folyamatban lévő béketárgyalásokkal
kapcsolatban leszögezték azokat az alapelveket, amelyek az állam függetlenségét és a
török nemzet jövőjét biztosíthatják. A területi kérdéseket népszavazás útján lehet rendezni
valamint meghatározták, hogy Törökországnak teljesen szabadnak és függetlennek kell
lennie, hogy biztosítani tudja az állam gazdasági, valamint társadalmi fejlődését. Ezért
visszautasítottak mindenféle korlátozást, amely gátolhatja a török nép fejlődését.33
A brit beavatkozástól a sévres-i szerződésig
A törökországi fejleményeket a győztes hatalmak nem nézték jó szemmel, ezért
elhatározták Isztambul teljes katonai megszállását. 1920. március 16-án brit csapatok
szálltak partra Isztambulban és elfoglalták a város legfontosabb csomópontjait. Több
képviselőt letartóztattak és deportáltak, valamint bevezették a cenzúrát. A nemzeti
mozgalom vezetői közül Ziya Gökalpot, Fethit és Raufot Málta szigetére vitték. A
kormány lemondott, és ismét Damat Ferit került hatalomra, aki feloszlatta a
Nemzetgyűlést, és harcot indított a nemzeti mozgalom ellen. Kemált és vezéreit a hit és a
dinasztia ellenségének nyilvánították és halálra ítélték. Minden igaz hívőnek kötelessége
volt őket megölni, ha csak meglátták valahol. A kormány megszervezte a „Kalifa
hadseregét” és országszerte ellenforradalomra készült.34
Amikor a nemzeti ellenállás már
számottevő sikereket ért el, kivonták a brit csapatok egy részét Anatóliából és a franciákat
a kilikiai tartományból fokozatosan kiszorították, akkor kitört a polgárháború. Az
erőszakos angol beavatkozás persze általános felháborodást szított népi körökben, és ezt
Kemál megfelelően ki is használta. Táviratokat küldött szerte az országba: kijelentette,
hogy az újabb fejleményeknek köszönhetően végleg megsemmisült az Oszmán Birodalom
léte és szuverenitása, és szent háborút hirdetett a török haza szabadságáért.35
Anatólia
minden kapcsolatot megszakított a fővárossal. A Nemzetgyűlés tagjait arra ösztönözte,
hogy Ankarában folytassák a szervezkedést. A Nemzetgyűlés tagjai és más hazafiak
tömegesen indultak Ankarába a török nemzeti újjászületés megvalósításának érdekében.
33 Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi
társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 22-24. o.
34 Flesch István: Atatürk és kora., Corvina Kiadó, Budapest, 2004, 178-179. o.
35 Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi
társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 24. o.
17
1923. április 23-án megnyílt Ankarában a Nagy Nemzetgyűlés. Kemál az események
felvázolása után közölte, hogy minden legitim hatalom a nép kezében van és a Nagy
Nemzetgyűlés gyakorolja a törvényhozó és végrehajtó hatalmat. Kemál célja egy
demokratikus új török állam kiépítése volt. Kemált megválasztották mind a Nagy
Nemzetgyűlés, mind a héttagú végrehajtó bizottmány elnökévé. A kormány elnökségét
azonban később átadta Fevzi pasának, aki hadügyminiszter is volt. Kemál főhadiszállását
az Ankarától kapott villában ütötte fel, Çankayába. 1920 nyarán Kemál ügyes taktikai
húzásokkal sorra felszámolta a kisebb ellenforradalmi csoportokat. Közben 1920.
augusztus 10-én a szultáni kormány Sèvres-ben aláírta a győztesek által kidolgozott
békediktátumot. A szerződés értelmében egész Trákiát, az Égei-tenger szigeteit és Izmir
környékét a görögök kapták meg. Anatólia déli és délnyugati részén széles francia és olasz
befolyási zóna létesült. A tengerszorosok és Isztambul nemzetközi ellenőrzés alatt
maradtak.36
A kedvezőtlen béke hírére a nemzeti kormányhoz egyre nagyobb tömegek
csatlakoztak, és Kemál csapatai már a fővárosra is kezdtek veszélyt jelenteni. A megszálló
csapatok már nem tudták megvédeni Isztambult és a tengerszorosokat. Ekkor Elefhériosz
Venizelosz37
felajánlotta, hogy a görög csapatokat Kemál serege ellen küldi. Az angol
kormány örömmel fogadta a segítséget.
Harc a görögökkel : a görög-török háború
A Legfelső Tanács engedélyt adott a görög csapatok Anatóliába való bevonulására.
Tehát a hivatalos békeidőszakban kitört egy olyan konfliktus, amely már egy valódi háború
jegyeit hordozta magában, a görög-török háborút. Ezt a háborút a törököknek nem csupán
a görögök ellen kellett vívniuk, hanem a Sévres-i békeszerződés valamennyi szövetséges
aláírója ellen is.38
A görög csapatok 1920. június 22-én megkezdték az előrenyomulást az
izmiri hídfőtől a belső anatóliai területek felé. A török nemzeti erők túlnyomórészt
irreguláris jellegűek, főképp partizán hadviselésre voltak alkalmasak. Ezzel szemben a
görög hadosztályok erős számbeli és technikai fölényben voltak. Kemál kénytelen volt
visszavonni csapatait, a görögök elfoglalták Brusat városát és Edirnét. Brusat városa volt a
36 Uo., 25. o.
37 1910-1933 között többször is Görögország miniszterelnöke volt, a modern Görögország megteremtőjeként
tartják számon és a 20. század legnagyobb görög politikusa, ill. államférfija.
38 Ormos Mária, Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren, Felemelkedés és Hanyatlás(1814-1945),
Osiris Kiadó, Budapest, 2003, 279. o.
18
„szent város” és az elvesztése vallásos körökben nagy elkeseredést váltott ki, de Kemál
puszta presztízs okok miatt nem volt hajlandó kilátástalan helyzetbe küldeni csapatait.
Azzal, hogy visszavonult, a görögök frontja kiszélesedett és utánpótlásvonalaik
megnyúltak. A nemzeti erők számára az anatóliai fennsík fontosabb stratégiai pont volt,
mint Brusat városa. Ezért a fennsík nyugati szélére állította fel Kemál a csapatait, az
Eskysehir-Afyon vasútvonal mentén. A franciák és olaszok tiltakoztak a görög
előrenyomulás ellen. A szövetségesek közti belső ellentétek csak a nemzeti csapatoknak
kedveztek, mivel a Legfelső Tanács megállította a görögök előrenyomulását és így kis időt
nyerhettek. Ez alatt Kemál újraszervezte a csapatait és külső szövetségesek után nézett.39
A szovjet szövetség
1920 márciusában Kemál Lenintől kért segítséget. Lenin válaszjegyzéke „a török
nép hősies harcáról” szólt, és anyagi, valamint erkölcsi segítséget ajánlott fel. 1921.
március 16.-án megkötötték a szovjet-török „barátsági és testvériségi szerződést”.40
Ez volt
az első diplomáciai okmány, amely meghatározta egy szocialista állam és a nemzeti
felszabadító mozgalom közötti együttműködést. A szerződést rendezte a vitás
határkérdéseket és egyenjogúságon alapuló további együttműködést írt elő. A jó szovjet-
török kapcsolatok hozzájárultak a szovjethatalom konszolidációjához a Fekete-tenger
mentén és a Kaukázusban. Nem mellékes, hogy ez a „szövetség” jelentette az egyetlen
nemzetközi támaszt az ankarai kormány számára.41
Már az év első felében kisebb
fegyverszállítmányokat kaptak a Fekete-tengeren keresztül. 1920 nyarán a török
Nemzetgyűlés küldöttsége, Bekir Sami külügyminiszter vezetésével Moszkvába érkezett.
Útjuk hosszú és kalandos volt, mivel a Kaukázus vidéke a mensevikek és az örmény
dasnakok ellenőrzése alatt állott, és innen indult ki Wrangel ellenforradalmi támadása a
szovjethatalom ellen. Épp emiatt egyelőre a tárgyalások nem jártak sikerrel.42
Amikor a
39 Pergel Antal: A török függetlenségi háború, In: Rubicon, 2010/09, 60-61.o.
40 Balogh András: A gyarmatosítás és a nemzeti felszabadító mozgalom története Ázsiában és Afrikában
1914-1939, Tankönyvkiadó, Budapest, 1988, 151. o.
41 Flesch István: A Török Köztársaság Története, Corvina Kiadó, Budapest, 2007, 32. o.
42 Az erzurumi török hadtest – amelyet az angolok sürgetése ellenére sem fegyvereztek le – már 1920 nyarán
készen állt a támadásra a dasnak Örményország ellen, hogy visszaszerezze az 1918-as fegyverszünetben
elvesztet északkeleti területeket. Kemál egyelőre leállí tota a támadást, de végül is 1920 őszén Kiazim
Karabekir csapatai benyomultak Örményországba, s elfoglalták Ardahan és Kars körzetét. Ugyanakkor 1920
novemberében az örmény munkások felkeltek, s szovjet segítséggel elűzték az ellenforradalmár dasnakokat
és a mensevikeket. Örményországban és a Kaukázus többi országaiban megszilárdult a szovjethatalom.
19
szovjethatalom megszilárdult a Kaukázus államaiban, eltűnt minden akadály a két eltérő
jellegű, de közös ellenség ellen harcoló és egymásra utalt forradalmi mozgalom szoros
útjából. Kemál és Lenin is az együttműködésre törekedett. 1921 tavaszán újabb török
delegáció ment Moszkvába, amelynek eredménye, ahogyan már említettem, a szovjet-
török barátsági szerződés lett. Később Törökország hasonló szerződést kötött a
Kaukázuson túli szovjetköztársaságokkal és az Ukrán Szovjet Szövetségi Köztársasággal
is. Szovjet-Oroszország ezekben az években támogatta a török nemzeti küzdelmet: 10
millió aranyrubelt és nagy mennyiségű fegyvert, illetve lőszert bocsátott Kemálék
rendelkezésére.43
A hadsereg és a Nemzetgyűlés szervezése
A következő és egyik legfontosabb lépés a hadsereg átszervezése volt. A partizán
hadviselés és az irreguláris csapatok igen jelentős sikereket értek el a szabadságharc első
szakaszában, de Kemál rájött, hogy a görög, technikailag fejlettebb és létszámfölényben
lévő hadsereg ellen a „gerilla hadviseléssel” nem tud eredményesen föllépni. A görögöket
csak egy jól szervezett és korszerűen felszerelt reguláris hadsereggel verheti vissza. Kemál
az átszervezés miatt még a legközelebbi barátaival, tábornokaival is összetűzésbe
keveredett. Az átszervezés nem ment könnyen, de ügyes taktikával, és ha kellett erőszakkal
végül elérte a célját. Aki ellenezte a tervét, hogy reguláris hadsereget szervezzen, azokat
félre állította az útból. A partizán harcmodorhoz ragaszkodó Ali Fraudot elküldte
Moszkvába követnek. Ethem volt az egyik legnagyobb gerilla vezér, Dél-nyugat-
Anatóliában csaknem feudális fejedelemként uralkodott. Amikor szembefordult az ankarai
kormánnyal, Kemál fegyveres akciókkal törte meg.
A heterogenitása miatt nehezen kezelhető Nemzetgyűlésben erősödni kezdett
Kemál ellenzéke. Amikor sor került az alkotmány kidolgozására egyre többen másképp
látták a helyzetet és felszólaltak Kemál ellen. A Nagy Nemzetgyűlést egy új államhatalom
kiindulópontjának tekintette, amely majd felváltja a régi kormányformát, viszont a
képviselők jelentős része ragaszkodott a régi szultáni hivatalhoz és a kalifátus
43Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi
társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 26. o..
20
intézményéhez. Ezek a képviselők a Nagy Nemzetgyűlést és kormányát ideiglenes hatalmi
szervnek tekintették, amelynek csak addig van létjogosultsága, amíg az ellenség
fogságában levő szultán akadályozva van a kormányzásban. Éppen ennek okán Kemál a
szultánság kérdését függőben hagyta, ideiglenesen elkerülve a belső vitákat. Megértette,
hogy csak lassú lépésekben lehet haladni a politikai átalakulás útján, amikor a népet ilyen
mély, vallásos, érzelmi kötődés befolyásolja a régi rendszerhez való viszonyában. A Nagy
Nemzetgyűlés hatáskörének a megállapítása volt egyelőre a legfontosabb. Ez tűnik ki az
1921. január. 20-án elfogadott alkotmánytörvényből, amelyben nem volt pontosan
meghatározva az államforma, nem is beszélt az államforma kérdéséről. Leszögezte viszont,
hogy a szuverenitás minden feltétel és megszorítás nélkül a népet illeti meg. „A végrehajtó
- és a törvényhozó hatalom a Nagy Nemzetgyűlés kezében összpontosul, amely a nemzet
egyetlen és igazi képviselője. A török államot a Nagy Nemzetgyűlés kormánya igazgatja,
amelynek minden tagját és elnökét a gyűlés választja.”44
Az 1920-as év tehát főként a szervezkedés és problémakezelés éve volt. Kemál
céltudatos határozottsággal és ügyes taktikázással meg tudta oldani a nehézségeket. A
nemzeti mozgalom megerősödve lépett át az 1921-es évbe.
Az új görög király régi politikája
Az 1920-as görög választásokon megbukott Elefhériosz Venizelosz és az előzőleg
száműzött Konstantin király került hatalomra, aki szimpatizált a németekkel. Konstantin
király politikája nagyban hasonlított Venizelosz hódító politikájához, még ha ezt a
Legfelső Tanács ellenezte is. 1921 januárjában támadást indított az anatóliai vasútvonal két
fontos csomópontja, Eskişehir és Afyon Karahisar ellen. Kemál csapatai Ismet vezetésével
megállították a háromszoros túlerőben lévő görög csapatokat még mielőtt elérték volna az
Eskişehiri csomópontot. A görögöknek vissza kellett vonulniuk a Bursa–Uşak vonalra.
1921 tavaszán újabb támadások kezdődtek. Délen elfoglalták Afyon Karahisart. Újabb
nagy összecsapásra készültek Eskişehir előtt, Inönünél. Áttörték a török védelmi vonalat,
viszont Ismet török ellentámadása visszavonulásra és Afyon kiürítésére kényszerítette őket.
44 Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi
társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 29. o..
21
Ernest Hemmingway amerikai író ekkor haditudósítóként jelen volt az inönüi csatában és a
következőképpen írta le a látottakat:
„… aztán odaértek, ahol a támadás megindult, az újonnan érkezett Konstantin-
tisztekkel, akik frászt se tudtak, a tüzérség belelőtt a csapatokba, s az angol megfigyelő úgy
sírt, mint egy gyerek.”45
Az új görög király, Konstantin július 10-én offenzívát indított 11 hadosztállyal és
egyetlen céljuk a nemzeti kormány teljes megsemmisítése volt. Afyon Karahisar és
Kütahya irányában támadott, és bekerítéssel akarta elfoglalni Eskişehirt. A nép követelte
Eskişehir védelmét, de Kemál a helyszínre érkezve elrendelte az általános visszavonulást.
Visszavonultak a Sakarya-folyó keleti partjára. Itt jóval kedvezőbb feltételek között
vehették fel a harcot, így nyerhettek néhány hetet a védelem megszervezésére. A görögök
már Anatólia szívében voltak és ez nagy felháborodást váltott ki mind a nemzetközi
közvéleményben, mind pedig a Nemzetgyűlésben. A Nemzetgyűlés követelte Kemáltól,
hogy álljon a hadsereg élére és vállalja a felelősséget tetteiért. Kemál válaszul kérte, hogy a
Nemzetgyűlés ruházza fel minden hatalmával, hogy hatékonyan és gyorsan
intézkedhessen. Augusztus 5-én megkapta a diktátori tejhatalmat, ami azt jelentette, hogy
minden utasítása, rendelete törvényerővel bírt.46
Teljes mozgósításba kezdett, drasztikus módszerekkel új hadosztályokat állított elő
és felfegyverezte őket. Az ország területén fellelhető mindenféle anyagi készlet –
élelmiszer, ruházat, üzemanyag – 40 százalékát lefoglalta a hadsereg számára, az állatok
20 százalékát, a fogatok 10 százalékát. A kézműves műhelyek kizárólag a hadsereg
számára kellett előállítsák termékeiket. Kötelező volt minden háztartásnak egy készlet
fehérneműt, harisnyát és cipőt előállítani. Akik nem voltak besorozva, főként az
asszonyok, a hátukon vagy szekéren szállították a fegyvereket a fekete-tengeri kikötőkből a
hadsereg számára. Kemál augusztus 12-én Polatliban elkészítette a csapatok felállásának
tervét. Terepszemlén leesett a lóról és bordatörést szenvedett, miután részesítették
elsősegélyben, betegen tért vissza a seregéhez. Az elkövetkező 22 napos csatát bekötözve,
egy vasúti kocsiból kiemelt ülésről irányította.47
45 Flesch, István: Atatürk és kora., Corvina Kiadó, Budapest, 2004, 229. o.
46 Flesch István: A Török Köztársaság Története., Corvina Kiadó, Budapest, 2007, 42-43. o.
47 Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi
társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 30. o.
22
A Sévres-i békeszerződés módosítási kísérlete
A szövetségesek rájöttek, hogy a Sévres-i béke követelményeinek a
megvalósítására már nem sok esély maradt. Az érdekelt országok képviselőit 1921
februárjában békeszerződés módosításra hívták össze Londonba. Kérték, hogy a török
delegációban képviseltesse magát az ankarai kormány is. Ez jelentette az ankarai kormány
első nemzetközi elismerését a nyugati hatalmak részéről. Az ankarai Nagy Nemzetgyűlés
kijelentette, hogy az isztambuli kormányt nem ismeri el, tehát külön delegációt küldd az
ankarai kormány részéről Bakir Semi külügyminiszter vezetésével. Az isztanbuli kormány
delegáltja Tevfik pasa volt, viszont a tárgyaláson háttérbe vonult és átengedte az ankarai
delegációnak Törökország képviseletét. Izmir kiürítése mellett a törökök követelték a
nyugati hatalmak csapatainak a teljes kivonását az ország területéről. Ezt támogatta a
francia és az olasz delegáció is. A görög és az angol delegáció lényeges változást nem volt
hajlandó elfogadni, ezért a konferencia eredménytelenül ért véget. Az ankarai kormány
külügyminisztere megállapodásokat próbált kötni a törökországi gazdasági
érdekszférákról, de ezt már a Nagy Nemzetgyűlés utasította el.48
A döntő összecsapás a Sakarya-folyó mellet : „a Gázi győző”
A görög csapatok augusztus 13-án megindultak Ankara irányába Anastasios
Papoulas tábornok vezetésével. Egy tíznapos menetelés következett a török csapatok által
teljesen megtisztított anatóliai pusztában. Az éhség és szomjúság mellett a görög sereget
malária járvány tizedelte. Az egyre gyengülő görög csapatokat a Sakarya keleti partján, jól
kiépített állásokban várták a török nemzeti csapatok. Az utánpótlásra vasúti összeköttetést
építettek ki Ankarával.
Tíz napos menetelés után a kimerült görögök augusztus 23-án érték el Sakarza
folyót. Mintegy 100 kilométeres fronton bontakozott ki a csata és 22 napig tartott. A
törökök nem védelmi vonalat alakítottak ki, hanem egy széles védelmi sávot védtek. A
görögök többször áttörtek a front különböző pontjain, de a mélyen benyúló védelmi sávban
48 Oya B. Köymen: Anglo-Turkish Relations 1919-1922,.
http://www.politics.ankara.edu.tr/dergi/tybook/8/Oya_B_Koymen.pdf(2013-06-19).
23
mindig elakadtak. Északon és középen a törökök tudták tartani állásaikat, de a front déli
részén a görögöknek sikerült előrenyomulniuk, így az észak-dél irányú frontvonal lassan
kezdett elfordulni kelet-nyugati irányba. A görögöknek négy nap alatt sikerült áttörniük
Haymana városa felé, és 50 kilométerre közelítették meg Ankarát, de kimerültségük miatt
nem voltak képesek tovább folytatni az offenzívát. Így a görögöket sikerült megállítani a
balszárnyon. Ezt követően Kemál összpontosította erőit középen és az északi szárnyon, és
heves ellentámadást indított. A görögök lassan visszaszorultak, és szeptember 12-én
feladták a Sakarya keleti partját. Papoulas elrendelte az általános visszavonulást. A
visszavonulás véget vetett minden görög reménykedésnek, a görögök többé nem
gondolhattak újabb támadásra, Anatólia meghódítására. A görög hadsereg vezérkara
lemondott, új tábornokot neveztek ki Georgios Hatzianestis személyében.49
A harcokban
3700 török és 4000 görög katona esett el, 15 ezer görög katona eltűnt vagy fogságba esett.
A győzelem megszilárdította a nemzeti kormány belső- és nemzetközi helyzetét is. Kemál
visszatért Ankarába, ahol a nép diadalmasan fogadta. 1921. szeptember 19-én a Nagy
Nemzetgyűlés kinevezte a hadsereg tábornagyává (marsall)50
és megkapta a „Gázi Győző”
kitüntetést. A török nemzet megmentőjének tartották.51
Közben Anatólia többi része is
felszabadult a szövetséges megszállás alól. Októberben egyezményt írtak alá a franciákkal,
akik kivonultak Kilikiából. A franciák elsősorban azért igyekeztek megegyezni a
törökökkel, mert a sakaryai csata meggyőzte őket arról, hogy a Sèvres-i
békeszerződést már nem lehet rákényszeríteni az országra. Fogolycsere egyezményt írtak
alá az angolokkal, amely révén a korábban deportált török hazafiak visszatérhettek Málta
szigetéről. A sakaryai csata nyomán az ankarai vezetés több oldalról is támogatást kapott,
anélkül, hogy kérte volna. A legnagyobb anyagi segítség India muszlimjaitól érkezett, a
125 ezer dollárnyi adományból a hadsereget támogatták. A kemalisták ügye több keleti
országban is lángra lobbantotta a nemzeti érzelmeket. A szovjetek is üdvözölték a
kemalista győzelmet, és 1 millió aranyrubel értékben anyagi támogatást is kaptak tőlük, ám
Kemál sokkal inkább kereste a nyugati hatalmak, például Olaszország segítségét, amelyet
egy, a franciákéhoz hasonló szerződés aláírásával meg is kapott.52
Az angolok hatalmak
hajlandóak voltak új kompromisszumokat kötni, de Kemál a nemzetek önrendelkezési
jogára hivatkozva addig nem volt hajlandó tárgyalni, amíg az utolsó görög katona is el nem
49 Christopher Chant: "Warfare of the 20th. Century – Armed Conflicts Outside the Two World Wars",
Chartwell Books Inc., New Jersey 1988, 23. o.
50 Field Marshall, törökül Maresal, a legnagyobb rang a török hadseregben.
51 Shaw, Stanford Jay: "History of the Ottoman Empire and Modern Turkey", Cambridge University Press,
1976, 357. o.
52 Flesch, István: Atatürk és kora. Budapest, 2004, 231. o.
24
hagyja Törökország területét. A görögök viszont még Nyugat-Anatóliában voltak, ezért a
nemzeti erők készültek a végső összecsapásra. Közben Kemál tejhatalmát még
meghosszabbították újabb 3-3 hónappal, de mivel ezt sokan nem nézték jó szemmel a
Nemzetgyűlésben, Kemál 1922 júliusában lemondott a tejhatalomról. A Nagy
Nemzetgyűlés reakciója az volt, hogy rendkívüli hatalmat szavaztak meg időkorlátozás
nélkül. Elkerülendő a vitákat, Kemál a Máltáról visszatért Raufot javasolta a kormány
elnökévé és minden erejét a döntő hadműveletbe összpontosította.53
A szabadságharc végső győzelme
Kemál új haditervet készített miszerint a front egy bizonyos pontján
összpontosítja erőit, és a döntő túlerővel meglepetésszerűen lerohanja a görögöket. A
görögök főerői északon Eskişehir körül, délen pedig Afyon–Karahisar és Dumlupinar
térségében helyezkedtek el. Kemál északra vonta össze csapatait a megtévesztés végett,
majd éjszaka titokban átcsoportosította őket a déli frontra. Az ellenség megtévesztése
sikerült, titokban elhagyta Ankarát és az első vonalba tette át főhadiszállását. Augusztus
26-án kiadta a parancsot a támadásra: „Katonák! A cél a Földközi-tenger „54
. Négy nap
alatt a görög hadsereg felét megsemmisítették, még a hadseregparancsnok, Trikupisz
tábornok is fogságba esett. A maradék görög csapatok a tengerpartra menekültek mindent
hátrahagyva. A flotta innen egy részüket hazaszállította. A görög csapatok szeptember 9-én
elérték Szmirna városát, de szeptember 10-én Kemál is bevonult a hadseregével. A
görögök szeptember első napjaiban erősítést küldtek Szmirnába, viszont a katonák lázadni
kezdtek, nem akarták folytatni az értelmetlen háborút, és amire Kemál bevonult a városba,
átadták a várost a törököknek. A görögök átadták fegyvereiket a török katonáknak, viszont
az örmény kisebbség erre nem volt hajlandó. Az ellenkező örmény lakosság ellen
fegyverrel léptek fel, vagy a tengerbe kergették őket. Szeptember 13-án Szmirnában
hatalmas tűz ütött ki, Kemál szerint az örmények gyújtották fel szándékosan. Más források
szerint a török katonák ki akarták füstölni a lázadókat otthonaikból, mire válaszul az
örmények, a katonák figyelmének elterelése érdekében, tüzeket gyújtottak és a szélnek
53Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi
társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 31. o.
54 Uo. 31.o.
25
köszönhetően felgyúlt az egész város és porig égett.55
Egy amerikai megfigyelő szerint
viszont a török katonák szándékosan és előre eltervezetten, szervezetten gyújtották fel a
várost. A győzelem már majdnem teljes volt. Az ellenséges katonákat kiűzték egész
Anatóliából. A Nemzeti Paktumban megállapított határok közül most már csak Isztambul
kör nyéke és Kelet-Trákia hiányzott. Kemál Kelet-Trákia felé vette az irányt, hogy kiűzze
onnan a görög csapatokat. Ehhez azonban keresztül kellet vonulni a Boszporuszt körülvevő
zónán, amely meg volt szállva az angol csapatok által. Lloyd George elfogadhatatlannak
tartotta, hogy a törökök átkeljenek a semleges zónává nyilvánított szorosokon, miközben
Kemal katonái rendületlenül meneteltek felfelé a Dardanellák ázsiai oldalán. A brit
főmegbízott arra figyelmeztette Kemált, hogy az angolok nem fognak visszavonulni,
készek szembeszállni a szoros védelme érdekében. A franciák és olaszok azonban
visszavonták csapataikat. Az angol és török csapatok hetekig néztek egymással
farkasszemet a zónahatáron. Fennállt a veszélye egy háború kirobbanásának Anglia és
Törökország között. Winston Churchill kijelentette, hogy a török nemzeti sereg nem
szállhat partra európai földön, meg kell őket állítani. A török vezérkar sürgette az
előrenyomulást a korábbi győzelmeken fellelkesedve. Azt kívánták, hogy ne csak Kelet-
Trákiát, hanem egész Macedóniát és az egykori Rumili nagy részét foglalják vissza. Kemál
azonban ezt ellenezte, csak a Nemzeti Paktumban megjelölt török lakta területeket akarta
visszafoglalni. Úgy gondolta, hogy harc nélkül is elérheti már a célját, és felvonultatta
hadseregét az angolok elrémisztésében reménykedve. Mintegy negyvenezer katonája
tartott Çanakkale felé, ötvenezer vonult İzmit irányába, negyvenezer
állomásozott Konstantinápoly közelében, újabb húszezer Trákiában. A kölcsönös
erődemonstráció után, 1922. október 11-én elismerték a teljes török győzelmet és a
görögök lerakták a fegyvert Mudánya mellett.56
A három napig tartó tárgyalásokat a török
oldalról İsmet, a szövetséges oldalról Harington vezette. Ismet tábornok megkötötte a
fegyverszünetet a szövetségesek megbízottaival, amelynek értelmében a görögök
kiürítették Kelet-Trákiát és a tengerszorosok körül semleges zónát jelöltek ki. Az angolok
a rend fenntartása érdekében még egy hónapot maradhattak a szerződés szerint. A
tárgyalások végeztével a törökök megkapták, amit akartak: Kelet-Trákiát. 1922. november
25-én a török csapatok bevonultak Edirnébe, Kelet-Trákia legfontosabb városába. A
55 Kinross Patrick: Atatürk: The Rebirth of a Nation, Phoenix, London, 2001, 320. o.
56 Balogh András: A gyarmatosítás és a nemzeti felszabadító mozgalom története Ázsiában és Afrikában
1914-1939, Tankönyvkiadó, Budapest, 1988, 152. o.
26
Nemzeti Paktumban lefektetett nemzeti követelések és határok megvalósulni látszottak, a
nagyhatalmaknak is tudomásul kellett venniük ezt a tényt.57
Október 29-én kikiáltották a Török Köztársaságot, majd lemondatták IV. Mehmed
szultánt és kalifát. A köztársaság kiterjedt valamennyi nagyobb, török lakta területre
kivéve az alexandrettai szandzsákot. A kisázsiai partvidék görög lakosainak nagy része a
menekülő görög csapatokkal távozott. A török győzelmet a Lausenne-i Konferencia 1922.
november 20-án elismerte.58
A Lausanne-i békeszerződés
Főként a Törökországgal való békerendezés ügyében 1922. november 20-án ült
össze a Lausanne-i konferencia. Emellett tárgyaltak Boszporusz felügyeletéről, valamint a
nyugati hatalmaknak az oszmánok által biztosított kivételező gazdasági szerződések, az
úgynevezett kapitulációk helyzetéről. A török delegációt Kemál leghívebb munkatársa,
Ismet pasa vezette, akit most külügyminiszterré választottak. Anglia, Franciaország és
Olaszország rendezte meg a konferenciát és a meghívottak között szerepelt Törökország,
Görögország, Jugoszlávia, Románia és Japán. Továbbá jelen volt az Amerikai Egyesült
Államok, mint megfigyelő. A tengerjogokkal való kérdésekbe beavatták Ukrajnát, Grúziát
és Oroszországot, de ők már közös képviseletet küldtek Lausanneba. A konferencia 8
hónapig tartott, 1923. február 4-én félbeszakadt. Április 23-án folytatták a tárgyalásokat,
amelyek végül is eredményre vezettek. 1923. július 24-én aláírták a Lausanne-i
egyezményt, amely a központi hatalmak által kötött békék közül messze a legkedvezőbb
feltételeket szabta meg. 59
Az egyezmény eltörölte az 1920-as Sévres-i szerződésben előírt kapitulációkat,
amelyek a nyugati hatalmak számára gazdasági előjogokat biztosítottak, és megállapította
az új határvonalakat az erőviszonyoknak megfelelően. A béke nagyrészt Törökország mai
57 Kinross Patrick: Atatürk: The Rebirth of a Nation, Phoenix, London, 2001, 329-331. o.
58 Balogh András: A gyarmatosítás és a nemzeti felszabadító mozgalom története Ázsiában és Afrikában
1914-1939, Tankönyvkiadó, Budapest, 1988, 152. o.
59 Magyar Távirati Iroda: „Béke szárazon - vízen”, http://www.mult-kor.hu/20021120_beke_szarazonvizen
és Tarján M. Tamás: Az I. világháború utolsó békeszerződése, in: Rubicon,
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1923_julius_24_az_i_vilaghaboru_utolso_bekeszerzodese/(2013-06-
21).
27
határait rögzítette, megkapta Anatólia egészét, Isztambult és az egykori Rumélia területét,
egészen a Marica folyóig. A kurd és örmény kisebbségek lakta területeket is megkapta. A
kisebbségek kérdésében Lord Curzon azt javasolta, hogy Törökország lépjen be a
Népszövetségbe és a kisebbségi kérdéseket e szövetség előírásainak megfelelően kezelje.
A török delegált, Ismet elfogadta a javaslatot. A brit külügyminiszter emellett megjegyezte,
hogy „a Lausanne-i szerződés keresztbe-kasul rossz megoldás, amely miatt a világnak a
következő száz évben még súlyos jóvátételt kell fizetnie.”60
Moszul és Hatay61
kérdését
további tárgyalások elé utalták, mivel az Irakban és Szíriában mandátummal rendelkező
britek és franciák mindkét területet le akarták választani az új országról. A törökök azzal
érveltek, hogy határaik védelme szempontjából fontos kikötőállomásnak számít.
Törökország végleg lemondott az anyaországon kívüli területeiről, így Arábiáról,
Egyiptomról, Szudánról, Tripolitániáról, Mezopotámiáról, Szíriáról, Palesztináról. Ezen
országok között felosztották Törökország államadósságát a kapott területekért cserébe.62
Egyezményt írtak alá Görögországgal a lakosságcseréről, amelynek következtében pár
hónap alatt majdnem a teljes görög lakosság elhagyta Anatóliát. Törökország lemondott
Görögországgal szemben támasztott jóvátételi követeléseiről, azonban lényegében
megszabadult a nagyhatalmak gazdasági és pénzügyi ellenőrzése alól.63
A
tengerszorosokról új egyezmény jött létre, amely demilitarizált övezetet hozott létre a
szoros két partján és nemzetközi bizottság ellenőrzése alatt biztosította a szabad hajózást.64
A tengerszorosok jogi helyzetére vonatkozó egyezmény kimondta, hogy a
tengerszorosokon való átkelés és hajózás békében és háborúban is valamennyi
kereskedelmi és hadihajó részére szabad. Emellett elrendelte a Boszporusz és a
Dardanellák környékének teljes demilitarizálását, valamint egy nemzetközi-tengerszoros
bizottság felállítását Isztambulban. Viszont kikötötték, hogy békeidőben egy nem parti
államnak nem állomásozhat a Fekete-tengeren nagyobb hajóraja, mint a legerősebb parti
60 „Lausanne Treaty”, in: Time, Time Inc , 1924,
http://www.time.com/time/magazine/article/0,9171,718168-2,00.html(2013-06-21).
61 Moszul végül Irakhoz került, Hatay pedig független köztársaságként létezett 1939-ig, amikor egy
referendum révén csatlakozott Törökországhoz.
62 Tarján M. Tamás: Az I. világháború utolsó békeszerződése, in: Rubicon :
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1923_julius_24_az_i_vilaghaboru_utolso_bekeszerzodese/(2013-06-
21).
63 Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi
társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 32. o.
64 Balogh András: A gyarmatosítás és a nemzeti felszabadító mozgalom története Ázsiában és Afrikában
1914-1939, Tankönyvkiadó, Budapest, 1988, 152. o.
28
állam ott tartózkodó hadiflottája, illetve nem végezhetnek ott hadműveletet, csak az
átvonulás ideje alatt tartózkodhatnak ott.65
A szerződést Törökország mellett aláírta Anglia, Franciaország, Olaszország,
Görögország, Jugoszlávia, Románia és Japán 1923. július 24-én. A szovjetek augusztus 14-
én írták alá Rómában, de Moszkva később ezt nem ratifikálta. A szerződés aláírása után a
maradék szövetséges csapatok kivonultak Isztanbulból és az ország többi területéről is. A
függetlenségi háborúban elérték, majd végül a Lausanne-i szerződésben érvényesítették,
hogy a nyugati hatalmak komolyan vegyék a születő Török Köztársaságot, és az ország
elindulhasson a gazdasági fejlődés útján, felzárkózva a nyugati hatalmak mellé. A nemzeti
felszabadító háború győzelmesen befejeződött, de az igazi nemzeti és társadalmi
újjászületés azonban még hátra volt.66
65 A lausanne-i tengerjogi megállapodásokat részben módosította, részben továbbfejlesztette az 1936. július
20-i montreux-i egyezmény.
66 Ormos Mária, Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren, Felemelkedés és Hanyatlás(1814-1945),
Osiris Kiadó, Budapest, 2003, 289-280. o.
29
III.A kemalizmus reformjai
A Lausanne-i békeszerződést követő években Musztafa Kemál a Republikánus
Néppárt67
kikezdhetetlen vezetőjeként mélyreható reformokat hajtott végre, amelyek
szakítást jelentettek az iszlám egyetemességgel. A kemalizmus alapelveit az 1924
áprilisában jóváhagyott alkotmány rögzítette, és ezek napjainkig meghatározó keretet adtak
a török politikának: demokrácia, közelítés a néphez és állami irányítás, nacionalizmus, az
egyház és az állam szétválasztása, valamint a tudomány, a gazdaság és a technika
korszerűsítése. A reformok alapvető fordulatot, pozitív változást hoztak az ország életébe,
és ezért kezdeményezőjük megkapta az Atatürk (a törökök atyja) nevet.68
A legszembetűnőbb az a kísérlet volt, hogy Törökország szakítson a múlttal, váljon
szét a vallási és a politikai rend egysége. Kemál lépésről lépésre világiasította az államot,
hiszen az iszlám szellemiség amúgy is egyre kevésbé gyakorolt befolyást a társadalomra.
A kalifátust felszámolták, feloszlatták a vallási rendeket és kolostorokat. Eltörölték az
iszlám öltözködési szokásokat, a fez hordását és a nők arcának elfátyolozását. A svájci,
olasz és német jog mintájára új törvénykezést vezettek be, amely felváltotta az iszlám
jogot. 1926-ban meghonosították a nemzetközi időszámítást és a naptárat, és 1928-ban már
az iszlámot eltörölték, mint államvallást.
A próféta utóda, a kalifa az iszlám nemzetek fölötti hagyományát jelképezte, de ez
nem állt összhangban a kemáli nemzetfelfogással. Atatürk az etnikumra, a török nemzetre
helyezte a hangsúlyt. A kemalizmus mindenekelőtt arra törekedett, hogy felkeltse a
büszkeséget és az érdeklődést a törökökben saját népük és történelmük iránt. A
nacionalista irányzat következményeként a kurd felkeléseket kíméletlenül elfojtotta, és
felhasználta a gyenge ellenzékek teljes kiiktatására. 69
A művelődés mindinkább világi jelleget öltött. Létrehozták a fontos tanügyi
szerveket és a népoktatás intézményét. Az európai kultúra felé hajlásra utal az 1928-ban
bevezetett latin betűs írást, és betiltották az arab betűvel írt újságok megjelentetését. A
kemalista program egy másik fontos pontját képezte a nők társadalmi felszabadítása,
67 1946-ig ez volt az egyetlen párt.
68 Krónika Kézikönyv: Európa, München, 1998., ford. Papp Krisztina, Toronyi Attila, Tóth László,
Döbrente Katalin., Magyar Könyvklub, Budapest, 2001, 351. o.
69 Flesch, István: Atatürk és kora. Corvina Kiadó, Budapest, 2004, 238-239. o.
30
miszerint választójogot kaptak és munkát vállalhattak. Az átalakítási program alapelveit
Kemál a már említett hat pontban foglalt össze: nacionalizmus, republikanizmus,
popularizmus, laicizmus, etatizmus és reformizmus. Ezek a Republikánus Néppárt
programjába bele voltak foglalva, majd később az alkotmány szövegében is szerepeltek.
Gazdaságilag a fiatal köztársaság az iparosításra összpontosított, és a gazdaság
szerkezetének a kiépítésére törekedett. 1923. március 3-án gazdasági megállapodás jött
létre, amely meghatározta az iparosítási politika kiindulási pozícióját. Az 1929-es
gazdasági válság főként az ország agráriumát érintette. Kemál a válságból önellátási
irányvétellel próbált kilábalni. A Török Köztársaság tudatosan elzárkózott a Nyugat
közvetlen befolyásával szemben, és államkapitalista rendszert épített ki. 1934-ben az első
ötéves tervvel megkezdődött a tervgazdálkodás korszaka.70
.
Politikai Reformok
A szabadságharc végső győzelme után elérkezett a politikai forradalom ideje is.
Kemál politikai reformjainak célja egyértelműen a régi rendszer, a szultanátus teljes
eltörlésére irányultak, valamint egy demokratikus népképviselet megszavazására és egy
teljesen új, polgári és világi török nemzeti állam felépítésére. Mivel az eddigi reformok
csak az államélet legfelső köreit érintették, itt volt az ideje a középkori teoretikus
államrend alapjainak megváltoztatására. A leglényegesebb politikai reform a Török
Köztársaság kikiáltása volt. A szultán intézményének eltörlésével és a Lausanne-i
békeszerződés feltételeivel lehetővé vált, hogy a török nép a reprezentatív demokrácia
elvének megfelelően szavazással kormányt válasszon.
Külpolitikai téren a kemalizmusnak sikerült feledtetni a régi birodalom
összeomlását, és ez megszilárdította Törökországot, mint nemzetállam. Kezdetben szoros
együttműködés volt a Török Köztársaság és a Szovjetunió között, amikor azonban
Törökországot a Montreux-i tengerszorosokról szóló megállapodás feljogosította arra,
hogy katonailag megerősítse a Boszporuszt és a Dardanellákot, a nyugati hatalmak
politikai súlya megnőtt, főleg Nagy-Britanniáé. Atatürk célja végig a külpolitikai
70 Krónika Kézikönyv: Európa, München, 1998., ford. Papp Krisztina, Toronyi Attila, Tóth László,
Döbrente Katalin., Magyar Könyvklub, Budapest, 2001, 351. o.
31
függetlenség megőrzése volt.71
A két háború között fontos szerepet játszott Dél- kelet-
Európa és a Közel-Kelet békéjében. Külpolitikai tevékenységeit befolyásolták azon
alapelvei, melyek szerint lemondott Törökország mindenféle területi terjeszkedésről és
békés viszony kialakítását szorgalmazta valamennyi szomszédos országgal, valamint
együttműködést az utódállamokkal. Atatürk 1938‐ban bekövetkezett halála után barátja és
bajtársa, Iszmet Inönü72
lett a köztársasági elnök, aki folytatta a kemalista eszmék
terjesztését.73
A szultánság és a kalifátus eltörlése
A legmeghatározóbb okot, illetve lehetőséget a szultánság eltörlésére a
szövetségesek azon hibája szolgáltatta, hogy még a békekonferencia előtt külön meghívót
küldtek az ankarai kormánynak és külön meghívót a szultánnak. Ez lehetőséget adott
Kemálnak, hogy végleg megszabaduljon a szultántól. Az angorai kormány ekkor hevesen
tiltakozott az ellen, hogy két képviseletet küldjön Törökországba, arra hivatkozva, hogy ez
megosztaná az országot és megszegné a Mudrosz-i egyezményben előírtakat.74
1922.
november l-én határozati javaslatot terjesztett a Nemzetgyűlés elé a világi és a vallási
hatalom, a szultánság és a kalifátus szétválasztásáról és a szultánság eltörléséről. 75
Az
ellenzék meggyőzésére Kemal muszlim hodzsák, vallásjogi tudósok segítségét is igénybe
vette, kijelentve, hogy volt már példa az iszlám történelmében a szultanátus és a kalifátus
szétválasztására. Kemál legközelebbi munkatársai is óva intették az iszlám vallás és a
hierarchia elleni nyílt fellépéstől. De nem volt más választása, mivel mindennemű
ellenzéki tömörülés alapját a kiváltságos vallási rendek és intézmények adták. Két
rendeletet is megfogalmaztak, amelyből a legfontosabb kimondja, hogy a szultanátus
megszűnt már 1920. március 16-án, amikor az angol csapatok megszállták Isztambult. A
másik rendelet szerint a Nemzetgyűlés a későbbiekben a hithű muszlimok lelki vezetésére
alkalmas kalifát fog választani alkotmányos keretek között. Az isztambuli kormány
feloszlott, az utolsó szultán pedig november 17-én egy angol hadihajó fedélzetén elhagyta
71 Krónika Kézikönyv: Európa, München, 1998., ford. Papp Krisztina, Toronyi Attila, Tóth László,
Döbrente Katalin., Magyar Könyvklub, Budapest, 2001, 351. o.
72 Inönünél kétszer visszaverte a görög túlerőt, ezért kapta meg az Inönü nevet
73 Flesch, István: Atatürk és kora. Corvina Kiadó, Budapest, 2004, 239. o.
74 Kinross Patrick: Atatürk: The Rebirth of a Nation, London: Phoenix, 2001, 343. o.
75 Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi
társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 39. o.
32
az országot. A szultánt a hívei teljes titokban, a HMS Malayán menekítették ki az
országból Málta szigetére. A következő lépésben a Nemzetgyűlés megválasztotta a kalifát,
II. Abdul-Medzsidet76
, de többé már nem tartozott a jogkörébe a világi, politikai ügyekbe
való avatkozás. Beiktatása már nem arabul, hanem törökül történt. Az új kalifa nem kapott
szultáni címet és ezzel végleg eltörölték a szultanátust 1922. november 1-én.77
1924 márciusában Kemál törvényjavaslatot nyújtott be a kalifátus eltörlésének
kérdéséről. A Nagy Nemzetgyűlés heves vita után megszavazta a törvényjavaslatot. Az
előzőleg a Nemzetgyűlés által megszavazott kalifát száműzték az országból az Oszmán-
ház valamennyi tagjával együtt. Ezzel megszüntették a kalifa tisztét is, államosították az
egyházi alapítványokat és birtokokat. A bíráskodást és az iskolák vezetését kivették az
ulemák kezéből, a Korán-iskolákat bezárták, a család és az örökösödés ügyeiben addig
illetékes saría-bíróságokat megszüntették.78
Szekularizáció
Az új nacionalista irányzat megszüntette a szultánságot és a kalifátust, az iszlám
államok történetében ez volt az első példa arra, hogy a vallást szét tudták választani a
politikai kormányzástól. A szekularizáció volt Atatürk féle „hat nyílból” az egyik, és talán
a legfontosabb, amely megadta egy republikánus köztársaság létrejöttének az alapjait.
Nevezzük ezt kemalizmusnak, vagy atatürkizmusnak. Ahogyan az iszlám formálta az
Oszmán Birodalom identitását, kultúráját, úgy rombolta ezt le Kemál szekularizmusa és
hozott létre egy új nemzeti öntudattal rendelkező török társadalmat. Míg az Oszmán
Birodalom alatt az élet minden területét befolyásolta a vallás, és a vallási szervezetek nem
létezhettek anélkül, hogy szorosan össze ne lettek volna forrva az államirányítással, addig a
kemalizmus alatt ezt teljesen eltörölték. Megszüntették a vallási hierarchiát, teljesen
eltörölték a kolostorokat és vallási rendeket, de emellett törvényen kívülinek nyilvánították
ezeknek a rendeknek a vallási rituáléit. Találkozóik létrehozása csak kormányzati
felügyelet mellett volt lehetséges. Az iszlamista törvénykezést teljesen kicserélték európai
mintára. A szekularizációhoz tartozik még az iszlám kultúra egyes elemeinek eltörlése,
mint a ruházkodási szokások. A nacionalista rezsim kísérelte meg először, hogy az iszlám
76 A szultán rokona, az Oszmán-ház tagja
77 Kinross Patrick: Atatürk: The Rebirth of a Nation, Phoenix, London, 2001, 344. o.
78 Krónika Kézikönyv: Európa, München, 1998., ford. Papp Krisztina, Toronyi Attila, Tóth László,
Döbrente Katalin., Magyar Könyvklub, Budapest, 2001, 351. o.
33
vallás egy modernebb, „nemzetiesebb” formáját gyakorlatba iktassa. Először vezették be,
hogy az arab helyett törökül imádkozzanak, és az Allah szó helyett a török Tanri szót
használják. De végül az imádság arab nyelven maradt, csupán két évig volt török nyelven
(1932,1934), köszönhetően az ellenzéknek.79
Jogi Reformok
Az ország jogrendje még az iszlám ősi vallási jogán, a Şeriat-on alapult, a bíráskodás és az
oktatás az ulemák kezében volt. A korábbi politikai reformoknak köszönhetően, főleg a
vallási intézmények eltörlésével megnyílt az út az iszlámhoz kapcsolódó régi jogrendszer
felszámolására. A muszlim bíróságokat bezárták, a saría jogot eltörölték. Az új török
alkotmány alapjául szolgát az 1924 áprilisában elfogadott nemzeti szuverenitás elve, ez az
új rendelet most már jogi keretet kapott. Az elfogadott alkotmány általános választójogot
biztosított minden 18 éven felüli férfinek. Az új polgári törvénykönyvet a svájci
törvénykönyv alapján hozták létre, ez adta a legális bázisát a házasságkötésnek,
családjogoknak és tulajdonjogoknak. A büntetőjogi törvénykönyvet az olasz büntetőjog
alapján készítették el 1926. március 1-én. Az 1930-as új önkormányzati adminisztráció
törvénye előírta a nők szavazati jogát a helyhatósági választásokon, valamint jelöltethették
magukat, mint helyhatósági képviselők. 1934-ben a nők megkapták az általános szavazati
jogot, és 1936-ban már 17 női képviselője volt a Nemzetgyűlésnek.80
Az európai polgári
jog és a kötelező polgári házasság bevezetésével a nők jogi státusa alapvetően
megváltozott, de a gazdasági és társadalmi emancipáció lassan és nehezen ment, különösen
a vidéki településeken. 1937. február 5.-én alkotmányba foglalták az állam és az egyház
elválasztását. 81
A jogi reformok az addigi iszlám vallás alapjain nyugvó jogi rendszer
nyugatival való helyettesítését eredményezték.
79
Rostoványi Zsolt: A Közel-Kelet története 1918-1991., A rövid XX. század sorozat, Kossuth Kiadó,
Budapest 2011, 80-80. o. 80 Artun Ünsal: Atatürks Reforms : Realization of an utopia by a realist. Isztambul, 1979, 31. o.
81 Kinross Patrick: Atatürk: The Rebirth of a Nation, Phoenix, London, 2001, 343. o.
34
Oktatási és kulturális reformok
Kemál kezdettől fogva nagy súlyt helyezet a kulturális forradalom kérdéseire.82
Az
arab írás nehezen alkalmazkodott a török nyelv hangrendszeréhez és ennek következtében
megtanulása komoly és hosszú munkát igényelt. Ez a körülmény a török nép nagy részét
kizárta az írásbeli kultúra köréből. Tehát egyszerre két különböző nyelv volt jelent: egy
írott, hivatalos és irodalmi nyelv, amelyet nem beszéltek, és a népnyelv, amelyen nem
írtak. E probléma megoldására egy állami bizottságot szervezet Kemál, és azzal a
feladatkörrel ruházta fel, hogy dolgozza ki a latin íráson alapuló új török ábécét. A
bizottság öt évre becsülte a munka lefolyását és a teljes áttérést, ezen öt év alatt mindkét
nyelvet tanítani kellett volna az iskolákban. Ekkor Kemál elrendelte, hogy három hónap
alatt fejezzék be a munkát, vagy soha nem lesz latin ábécé Törökországban.83
1928-ban az
elnök első rádióbeszédében bejelentette az új írás bevezetését. Az átmeneti időszak három
hónap volt, ahogy előzőleg kijelentette. Ennek elteltével minden iskolában az új írást
tanították, és minden 40 év fölötti állampolgárnak államvizsgát kellett letennie ennek
ismeretéből. Minden könyv és újság latin betűvel jelent meg. Minden állampolgárnak meg
kellett tanulnia az új ábécét, egy éven belül már több mint egymillió diplomát bocsátottak
ki. Kemál felkérte a közvéleményt, hogy ezen túl a török személy- illetve helyneveket
mindenhol latin betűvel tüntessék fel. A következőkben az irodalmi nyelvet formálta át,
megtisztította perzsa és arab szavaktól, valamint a strukturális elemektől. Megalapította a
Nyelvtudományi Társaságot, és a Történelmi Társaságot, amelyeknek ülésein többször is
részt vett.84
Az iszlám és az Oszmán Birodalom történelmét háttérbe szorították és a török
nemzet történelmét helyezték előtérbe. Nagy nehézségekbe ütköztek, mivel a török nép
történelmével eddig senki sem foglalkozott. Országos mozgalmat szervezett a nemzeti
történelem felkutatásának érdekében. 1932-ben egy nagy történeti kongresszust rendezett
meg Ankarában. Egészében véve, Kemál törekvése és érdeklődése a történelem iránt
nagymértékben hozzájárult a modern török nemzet kialakulásának és öntudatosodásának
folyamatához. Törvénybe vezette az addig nem használatos családnevek bevezetését.
Kemál ekkor vette fel az Atatürk nevet, amely annyit jelentett, hogy „ a törökök atyja”.
82 Amikor elkészült az új török ábécém Kemál felcsapott tanítónak. Az elnöki palotájában kirakott egy
fekete táblát, és személyesen mutatta be az új írást minden vendégének, valamint a meghívott politikai
vezetőknek, tisztviselőknek és pedagógusoknak. A népet Isztambul parkjaiban tanította.
83 Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi
társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 41. o.
84 Artun Ünsal: Atatürks Reforms : Realization of an utopia by a realist., Isztambul, 1979, 32. o.
35
1934-től nem Kemál pasa, vagy „a Gázi” nevet használta, hanem Musztafa Kemál Atatürk
lett a hivatalos neve. Mindemellett támogatta a művészeteket, szépművészeti múzeumokat
alapított és anyagi támogatásban részesített őket.
Megkezdték az egységes és korszerű világi oktatási rendszer kiépítését. Létrehozták
az Oktatásügyi Minisztériumot, bevezették a Nemzeti Oktatási Rendszert. Az egyetemi
oktatási rendszert is teljesen átformálta. Az isztambuli egyetemet újjászervezték,
Ankarában pedig új egyetemet állítottak fel. A kormány jelentős összegeket költött az
iskolázásra. Az oktatásügyi kiadások 1910-ben az állami költségvetés 5%-át, 1930-ban
pedig már 22%-át tették ki.85
Az oktatási reformok célja, az eddigi iszlám oktatási
irányvonal teljes mértékben való eltörlése, és helyettesítés egy új nemzeti irányultsággal. A
társadalomban kialakult egy olyan elit csoport, amely teljes mértékben meg volt győződve
Atatürk társadalmi és politikai reformjainak szükségességéről. Ez az elit réteg készen állt
arra, hogy segítse e reformok lebonyolítását. Tagjai azok voltak, akik szultáni reformok
következtében korszerű európai oktatásban vehettek részt és ez által közvetlen kapcsolatba
kerültek a nyugati civilizációval, kultúrával. Ilyenek voltak a katonatisztek, állami
tisztviselők, jogászok, újságírók és más szabad értelmiségiek86
1925 novemberében hivatalosan is bevezették a nyugati fejfedők használatát és
eltörölték a fezz viselését. Országszerte nagy megdöbbenést keltett azonban, midőn 1925
augusztusában az egyik elmaradott és fanatikusan vallásos vidék központjában,
Kastamonuban, a hagyományos fez vagy kalap helyet panamakalapban jelent meg, és nagy
beszédet mondott a fez, mint az iszlám ortodoxia és a maradiság szimbóluma ellen.
Emellett eltörölték a nők arcának fátyollal való eltakarását is.87
Gazdasági reformok
A gazdasági reformok célja a hazai ipar és agrárgazdaság fejlesztése volt. Kemal
csökkentette a külföldi befektetéseket az országban, tehát kevesebb külföldi vállalkozót
engedett be az országba és helyette a belföldi vállalkozásokba, iparba, mezőgazdaságba
fektetett. Ez az Oszmán Birodalomban az ország számára nem túl előnyös befektetéseknek
85 Kinross Patrick: Atatürk: The Rebirth of a Nation, Phoenix, London, 2001, 339. o.
86 Uo., 320. o.
87 Artun Ünsal: Atatürks Reforms : Realization of an utopia by a realist., Isztambul, 1979, 33. o.
36
volt köszönhető. Az új köztársaság főleg az iparosításra összpontosított, és a gazdaság
belföldi szerkezetének a kiépítésére törekedett. Az iparosítási politika kiindulási pontját az
1923. március 3-án létrejött gazdasági megállapodás adta. Az 1929-es gazdasági válság
főként az ország agráriumát érintette. Kemál a válságból önellátási irányvétellel próbált
kilábalni.88
A nagy gazdasági válság felkeltette a figyelmet az új Török Köztársaság egyik
legalapvetőbb ellentmondására. A gazdasági fejlődés, valamint a gazdasági-társadalmi
struktúra és a termelési viszonyok átalakulása nem volt jelen a teljes politikai változás, a
közéleti szokások és az életforma modernizálódása mellett. A fő problémát az jelentette,
hogy az új polgári típusú köztársaság alapját nem képezte egy fejlődő kapitalista gazdaság
vagy akár polgári társadalom, hanem egy az Oszmán Birodalomtól „örökölt” hagyományos
jellegű gazdasági-társadalmi struktúra. Mivel a nyugati kapitalista modernizáció egy
fejlett, vagy fejlődő gazdaságra épülhet, ez az ellentmondás már a köztársaság további létét
is veszélyeztette. Ezt a gazdasági visszamaradottságot fel kellett számolni, ezért próbálta
meg Kemál és pártja az országon belüli termelést erősíteni és az önállóságra törekedni. A
görögök kitelepülésével a társadalom gazdaságilag legfejlettebb, legtermelőképesebb
rétege tűnt el. Ehhez még hozzájárult az egy évtizedig tartó háborúskodás, ami igencsak
pusztította a gazdaságot. Nem voltak adottak a modern gazdasági növekedés előfeltételei a
gazdasági életben és társadalomban. A termelőerők fejletségi szintje alacsony volt, a
tőkéket, a szakembereket vállalkozók és a korszerű technikai ismeretek hiánya jellemezte.
Megnehezítette a gazdasági fejlődést a külföldi tőke elutasítása, de Kemál kész volt
elfogadni minden tudományos, technikai és gazdasági segítséget, amely nem veszélyezteti
az ország függetlenségét. Elkezdődött az állam irányítás tervszerű és folyamatos
közreműködése az iparosításban és a gazdasági növekedés megindításában. Törökország
volt az első a „harmadik világ” országai közül, aki erre az útra lépett.89
1931-re már
kidolgozták a kormány új gazdaságpolitikai irányelveit. Az új gazdasági rendszer
kidolgozása része volt a kemalizmus irányelveinek, ez volt az etatizmus. Az etatizmus
sajátos török gazdasági rendszer volt, amely mind a nyugati liberális kapitalizmustól, mind
a szocializmustól különbözik. Lényegében egyfajta kapitalista gazdasági rendszer volt,
fennmaradtak a magánvállalkozások, azonban a gazdaság fő húzóereje az állami
szektorban rejlett. Az állam jelentős összegeket fektetett a gazdaságba, államosították a
kikötőket és a hajózást. A bányák is állami irányítás alá kerültek. Állami bakokat és ipari,
88 Krónika Kézikönyv: Európa, München, 1998., ford. Papp Krisztina, Toronyi Attila, Tóth László,
Döbrente Katalin., Magyar Könyvklub, Budapest, 2001, 352. o.
89 Kinross Patrick: Atatürk: The Rebirth of a Nation, Phoenix, London, 2001, 344-345. o.
37
valamint kereskedelmi vállalatokat alapítottak. A hangsúlyt viszont az iparosításra, az
urbanizációra és az infrastruktúra fejlesztésére fektették. 1934-re kifejlesztettek egy 5 éves
állami gazdaságélénkítő tervet, megkezdték a tervgazdálkodást. 1934 és 1939 között több
mint 100 millió fontot fektettek az iparosításba, új üzemek alapításába. 1937-re újabb 5
éves tervvel rukkoltak elő, amelyben már 112 millió fontos ipari beruházás szerepelt.90
A
tervgazdálkodás a gyakorlati végrehajtásáért Atatürk gazdasági szakminisztere, Celal
Bayar volt felelős. A Szovjetuniótól kaptak jelentős, külső anyagi támogatást, 8 millió
dolláros kamatmentes hitel formájában. Emellett a szovjet technológiát is felhasználhatták,
elsősorban az ipari gépeket vették át. Az ipari fejlődés jelentős előrelépést jelentett, de
elhanyagolták a mezőgazdaságot. Kemál hamar rájött, hogy megfelelő mezőgazdasági
háttér nélkül nem lehet kiépíteni egy korszerű ipari gazdaságot, ezért a második gazdasági
tervben már szerepelt a mezőgazdaság fellendítése is. A török társadalomban lassan
kialakultak a kapitalista társadalom alapvető osztályai: a burzsoázia és az ipari
proletariátus, és egyre jobban kibontakozott e két osztály közötti ellentét.91
Az 1930-as
években ennek megfelelően egyre inkább kibontakozott a török rendszer alapvetően
burzsoá jellege.
90 Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar Történelmi
társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970, 45-46. o.
91 Kinross Patrick: Atatürk: The Rebirth of a Nation, Phoenix, London, 2001, 345. o.
38
Következtetés
Kutatásomban azokra a tényezőkre kerestem választ, amelyek befolyásolták a török
társadalmat abban, hogy pár év alatt teljesen változáson essen át. Az életformaváltás és a
török nemzeti identitás kialakulása olyan gyorsan bekövetkezett, hogy történelmi
távlatokban mérve még nem volt ilyen szintű és erejű változás, amely kihatott volna egy
teljes népre, nemzetre. Álláspontom szerint Atatürk színrelépése nélkül nem következhetett
volna be a pozitív változás elérésére a társadalomban, gazdaságban és a politikai életben.
Ezen kívül még más olyan tényező is volt, ami hozzájárult a végső győzelemhez, de Kemál
katonai-, valamint politikai-vezetői képességei nélkül mindezen tényezők elenyészőek
lettek volna. Mindez fordítva is igaz: Atatürknek szüksége volt az iszlám formálta török
társadalom kiábrándultságára, a nyugati hatalmak előrenyomulására. Ha kellett feladott
egy-egy várost annak érdekében, hogy minimális veszteséggel tudja megvívni csatáit mind
a csatamezőn, mind a politikai életben. Ha kellett szembeszállt vezérkarával vagy akár a
többség véleményével is, mert biztos volt döntése helyességében. A bátor fellépésének
köszönhetően megteremtette annak a lehetőségég, hogy a későbbiekben sikereket érhessen
el és visszaszerezhesse hatalmát. A kellő időben józan és racionális döntéseket tudott
hozni, ez a tulajdonság a legfontosabb egy politikai vezető képességei közül. De persze ott
voltak még Atatürk barátai, társai, akikkel együtt vívták meg a legnagyobb csatákat, és
akik vakul bíztak benne, még ha nem is értettek egyet vele. Ez tette Musztafa Kemált a
török nép atyjává, akire ma minden török nemzeti öntudattal rendelkező ember tisztel.
Valóságos kultusz alakult ki körülötte, amely minden társadalmi közegben áthatja a török
nemzet életét. Számos képzőművészeti tárgy készült Atatürkről: festmények, szobrok,
melyek nem csak török nemzetiségű művészeket ihlettek. Jelentős külföldi diplomaták is
elismerik munkásságát. 1934-ben Eleftheriosz Venizelosz görög miniszterelnök Nobel-
békedíjra jelölte Atatürköt. 1931-ben Douglas McArthur amerikai tábornok
Törökországban tett látogatása után azt nyilatkozta, hogy „büszke vagyok arra, hogy
Atatürk lojális barátainak egyike lehetek.” Nagyszerű művével népének korábban nem
létező, új öntudatot adott, a valódi haladásnak és az igazi szellemi hagyománynak
megfelelő öntudatot.
Kemal megpróbált a nemzetnek egy új, egységes identitást adni. A patriotizmus és
nacionalizmus felhasználásával törekedett egy erős török identitás megteremtésére Ez a
39
nemzeti egységállam koncepcióján alapult, vagyis az ország területén élő kisebbségeket,
függetlenül attól, hogy milyen vallási vagy etnikai kisebbséghez is tartoztak, egységesen,
csak és kizárólag török származásúaknak ismerte el. Ennek a folyamatnak egyenes
következménye lett, hogy a meglévő társadalmi különbségek ellenére kulturális
homogenizáció, felsőbb kultúra alakult ki. A török társadalomban a fő összetartó kapoccsá
így nem az iszlám vallás, hanem a török nemzethez való tartozás vált. Ennek az új
nemzetállami felfogásnak az lett a következménye, hogy a kisebbségek kollektív jogait
nem ismerték el, magát azt a tényt is megkérdőjelezték, hogy vannak kisebbségek
Törökországban. A társadalom szélesebb tömegei nem segítették a nemzeti forradalom
győzelmét, nemhogy támogatás vagy közreműködés nem nyújtottak, hanem ellenállást
tanúsítottak, melyet Kemálnak ugyancsak le kellett küzdenie. Ezek a körülmények
teremtették meg az erős központosított hatalom, tekintélyi uralom szükségességét. A török
társadalom a mindenek feletti tekintélyi uralomhoz volt szokva, nem tehette azt meg
Kemál, hogy egyből átvált egy európai értelemben vett teljesen demokratikus kormányzási
formára, viszont a társadalomnak szüksége volt egy erőskezű vezetőre, aki megmutatta a
helyes irányt. A török népnek nem volt semmi tapasztalata az európai politikai formákkal
kapcsolatban. Fokozatosan, viszont rövid idő alatt kellett az új török identitást
„belenevelni” a török népbe, ennek köszönhető a kezdeti tejhatalmi rendszer, a diktatúra és
az egypártrendszer. Azonban a Kemali diktatúra egyetlen célja a demokratikus,
parlamentárisan kormányzott Török Köztársaság megteremtése. Kormányzása alatt
Törökország a liberalizálódás és demokratizálódás útján haladt valamint előkészítette a
társadalmat egy korszerűbb politikai életformára.
Atatürk magasztos célt tűzött ki maga elé, nem mást, mint a török társadalom
nemzetté szervezését, az új modern nemzeti öntudattal rendelkező célcsoportra pedig egy
népi demokratikus állam felállítását. Végső soron ez sikerült is neki, Atatürk fektette le a
mai modern török társadalom és modern Törökország alapjait. Törökországot történelmi
gyökerei Közép-Ázsiához kapcsolják, kontextustól függően lehet európai, Közel-keleti,
balkáni, mediterrán és fekete-tengeri állam is. Viszont Muszafa Kemál Atatürk nyugat felé
orientálódó politikájának köszönhetően, ma Ankara európai államként definiálja a modern
Törökországot, amely napjainkban képviseli mindazt, amit nyugati civilizációnak
nevezünk és azt is, amit orientálisnak.
40
Rezumat
Tema lucrării prezintă viaţa şi activitatea lui Mustafa Kemal Atatürk, primul
preşedinte al Republicii Turciei. După Primul Război Mondial Atatürk şi-a încurajat
poporul să lupte împotriva forţelor invadatoare greceşti care voiau să impună turcilor sleiţi
de război ordinea Aliaţilor şi a respins agresiunea trupelor britanice, franceze şi italiene. În
urma acestor eforturi, a făcut din Turcia o republică modernă pentru care este şi astăzi
venerat de poporul turc. A reuşit să redea conaţionalilor săi mândria de a fi turci, împletită
cu un nou sens al împlinirii naţionale în contextul lumii modeme. După ce a stabilit ferm
frontierele naţionale ale Turciei şi a aşezat ţara pe drumul modernizării, Ataturk şi-a propus
să dezvolte politica externă.
Perioada caracterizată de reformele lui Atatürk au fost reprezentate de o serie de
măsuri politice, juridice, culturale, sociale și economice care au avut ca scop modernizarea
noi Republici Turce și transformarea ei într-un stat național, democrat și secular. Ataturk
este omniprezent în Turcia.
41
Felhasznált irodalom, források
1.Könyvek és tanulmányok
A. Baran Dural: His Story: Mustafa Kemal and Turkish Revolution, Bloomington, Indiana,
2007.
Artun Ünsal: Atatürks Reforms : Realization of an utopia by a realist. Isztambul, 1979.
Balázs Judit: Törökország Kelet és Nyugat között, Lövér Print Kft., Sopron, 2009.
Balogh András: A gyarmatosítás és a nemzeti felszabadító mozgalom története Ázsiában és
Afrikában 1914-1939, Tankönyvkiadó, Budapest, 1988.
Bosznay Csaba: EU bővítési feltételek és kisebbségvédelem: gondolatok Törökország nem
muszlim kisebbségeiről., In: Kisebbség-kutatás: Szemle a hazai és külföldi irodalomból,
Lucidius Kiadó, Budapest, 2007.
Christopher Chant: "Warfare of the 20th. Century – Armed Conflicts Outside the Two
World Wars", Chartwell Books Inc., New Jersey 1988.
Flesch István: A Török Köztársaság Története, Corvina Kiadó, Budapest, 2007.
Flesch István: Atatürk és kora., Corvina Kiadó, Budapest, 2004.
Katus László: Musztafa Kemál Atatürk. Életek és korok, Szerk. H. Balázsi Éva, Magyar
Történelmi társulat, Akadémia Kiadó, Budapest, 1970.
Kinross Patrick: Atatürk: The Rebirth of a Nation, Phoenix, London, 2001.
Krónika Kézikönyv: Európa, München, 1998., ford. Papp Krisztina, Toronyi Attila, Tóth
László, Döbrente Katalin., Magyar Könyvklub, Budapest, 2001.
Napi Gazdaság, XI. évfolyam, 28. szám, 2001. február 2.
Ormos Mária, Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren, Felemelkedés és
Hanyatlás (1814-1945), Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
Pergel Antal: A török függetlenségi háború, In: Rubicon, 2010/09.
42
Rostoványi Zsolt: A Közel-Kelet története 1918-1991., A rövid XX. század sorozat,
Kossuth Kiadó, Budapest 2011.
Shaw, Stanford Jay: "History of the Ottoman Empire and Modern Turkey", Cambridge
University Press, 1976.
Walter Johannes Stein : Az új Törökország és megalapiítója: Kemál Atatürk, In: Szabad
Gondolat, Budapest, 2005. Június.
2.Internetes források
Turkish academic convicted of insulting Ataturk, in: Reuters Magazin, 2008. Január 28.
http://uk.reuters.com/article/2008/01/28/uk-turkey-ataturk-conviction-
idUKL2870693820080128
Oya B. Köymen: Anglo-Turkish Relations 1919-1922,.
http://www.politics.ankara.edu.tr/dergi/tybook/8/Oya_B_Koymen.pdf
Magyar Távirati Iroda: „Béke szárazon - vízen”, http://www.mult-
kor.hu/20021120_beke_szarazonvizen
Tarján M. Tamás: Az I. világháború utolsó békeszerződése, in: Rubicon,
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1923_julius_24_az_i_vilaghaboru_utolso_bekeszer
zodese/
„Lausanne Treaty”, in: Time, Time Inc , 1924,
http://www.time.com/time/magazine/article/0,9171,718168-2,00.html
Hungarian Human Rights Foundation, http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/
Chronology of Ataturks reforms, http://www.allaboutturkey.com/reform.htm
Republic of Turkey Ministry of Culture and Tourism: Atatürk Declares!,
http://www.kultur.gov.tr/EN,31610/ataturk-declares.html